Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Cikkarchívum

Fegyverrel aludtak a magyar katonák IrakbanA felkelők és a szövetséges csapatok között kiújultak a harcok Nedzsefben, ugyanis kudarcba fulladtak az iraki kormány és a síita fegyveresek béketárgyalásai. A siíta felkelők elérték Al-Hillát is. A városban az iraki háború kirobbanása óta nem voltak olyan súlyos harcok, mint most, 43 iraki halt meg. A magyar katonák repeszálló mellényben és csőre töltött fegyverrel aludtak.2004-08-15 14:53:00 0
A Föld lakosságának négyötöde nézte az olimpiai megnyitótA házigazdáknál a háztartások 82 százalékában az ötkarikás parádét figyelték, de ez nyolc százalékkal még mindig elmarad a görög futballválogatott által megnyert július 4-i Eb-döntő nézettségétől.2004-08-15 14:23:00 0
Szijjártó Péter: Lehet a számokkal bűvészkedniAz ifjúsági turizmusra, nyaraltatásra fordított támogatás mértéke az elmúlt négy évben háromszorosára növekedett az MSZP programjának következtében - közölte Nagy Nóra. A fideszes Szijjártó Péter ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy az ifjúsági szervezetek döntő többsége még nem kapta meg a pénzt, ezzel a sporttárca nehéz helyzetbe hozta a szervezőket.2004-08-15 14:20:00 0
Nem mindegy, milyen arculattal jelentkezik Magyarország nyugati kapuja a nagyvilágbanSopron - www.sopron.hu címmel - nemrég új "hivatalos honlapot" készíttetett. Ez a legteljesebb közügy, hiszen nem mindegy, hogy milyen arculattal jelentkezik Magyarország nyugati kapuja a nagyvilágban - írja közleményében a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség Kulturális Tagozat Győr-Moson-Sopron megyei elnöksége.2004-08-15 13:55:00 0
Nyolc iraki halt meg az összecsapásokbanNyolc iraki meghalt és tíz másik - többségükben nők és gyermekek - megsebesült Fallúdzsában szombaton a felkelők és az amerikai hadsereg közötti összecsapásokban, amelyek után az amerikai légierő bombázta a szunnita többségű iraki várost.2004-08-15 13:46:00 0
APEH: minden harmadik ellenőrzés büntetéssel végződikAz összes vizsgálattípust tekintve átlagosan 33 százalékos a mulasztók aránya, azaz minden harmadik APEH-ellenőrzés büntetéssel zárul - mondták el az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalban az MTI érdeklődésére.2004-08-15 13:44:00 0
Izraeli helikopterek rakétákkal támadtak a rafahi menekülttáborraEgy izraeli helikopter három rakétát lőtt ki a Gázai övezetben lévő rafahi menekülttáborra vasárnap hajnalban, miután izraeli katonák összecsaptak palesztin fegyveresekkel - közölték palesztin szemtanúk.2004-08-15 13:41:00 0
A túszul ejtett iráni diplomata megbüntetésével fenyegetőzik egy iraki csoportA túszul ejtett iráni diplomata megbüntetésével fenyegetőzött egy iraki terrorista csoport, ha Teherán nem engedi el az Iránban őrzött iraki foglyokat - jelentette vasárnap hajnalban az al-Dzsazíra arab hírtelevízió.2004-08-15 13:38:00 0
Békére és egy jobb világra szólított fel a pápa Lourdes-banII. János Pál pápa "a béke régen várt ajándékát" kérte szombat este Loudres-ban, a híres franciaországi kegyhelyen. "Megosztom veletek, fivéreim és nővéreim, mai esti imádságom különleges szándékát: kérjétek velem a Szűz Máriát, hozza el a világnak az oly régen béke ajándékát" - szólt a zarándokokhoz a megrendült egészségű katolikus egyházfő, beszédében számos szünetet tartva.2004-08-15 13:36:00 0
Áder Jánost kérdezte a Blikk újságírója az internetes árverésrőlHárom éve őrizgeti otthonában a polcon Áder János azt a labdát, amelyet az Aranycsapat három tagja, Buzánszky Jenő, Grosics Gyula és Hidegkuti Nándor látott el kézjegyével.2004-08-15 13:10:00 0
Tony Blair is aláírta az olimpiai tűzszünetetTony Blair brit kormányfő is aláírta szombaton Athénben azt a dokumentumot, amely a világban dúló fegyveres konfliktusok beszüntetésére szólít fel az olimpia idejére. Az ókori példán alapuló kezdeményezést - amikor a játékok idejére a háborúzó városok tűzszünetet hirdettek meg -, több mint 450 politikai vezető és nemzetközi személyiség írta alá.2004-08-15 09:04:00 0
Adásszünet és bombariadó AthénbanNem zavartalan az athéni Olimpia lebonyolítása. Most éppen adásszünet és bombariadó zavarta a kedélyeket. Rövid ideig adásszünet borzolta a görög televízió nézők kedélyeit szombaton, az athéni olimpia első versenynapján. Az AT-1 és a NET csatorna leállását egy átjátszó hibája okozta, amit azonban később sikerült kijavítani.2004-08-15 08:59:00 0
Két magyar érem a nyitónaponNagyszerűen kezdtek sportolóink a XXVIII. Nyári Olimpiai Játékokon Athénban. Cseh László bronzérmet szerzett a 400 méteres vegyes úszásban, míg Nemcsik Zsolt második helyet szerzett a férfi kardvívásban.2004-08-14 20:00:00 0
Vasárnapi olimpiai programVasárnap újra nagyüzem vár ránk. Szurkolhatunk többek között úszóinkért, női párbajtőrözőinkért, férfi vízilabda- és női kézilabda válogatottunkért.2004-08-14 18:36:00 0
Állam- és kormányfők csatlakoztak az olimpiai békefelhíváshozHat államfő és tíz miniszterelnök csatlakozott az Olympic Truce néven ismert olimpiai békefelhíváshoz az Athénban rendezett szombati ünnepség során. Az összejövetelen - amelyen jelen volt többek között Tony Blair brit kormányfő - beszédet mondott Jacques Rogge, a NOB elsőszámú vezetője, majd Schmitt Pál.2004-08-14 18:26:00 0
Megszakadtak a tárgyalások NedzsefbenAz iraki kormány visszahívta küldöttjét, aki Muktada asz-Szadrral tárgyalt Nedzsefben a síita lázadók fegyverletételéről. A felek nem tudtak megállapodni, de a pénteken életbe léptetet fegyverszünetet egyelőre tiszteletben tartják. Más helyeken - így Hillában és Bagdadban - azonban továbbra is folynak a harcok, a síita fegyveresek és a megszálló erők között.2004-08-14 18:24:00 0
Olimpiai bajnoki döntőt vív Nemcsik ZsoltHatalmas bravúrt ért el Nemcsik Zsolt, a férfi kardvívás egyéni viadalán. A Vasas sportolója a döntőig menetelt, miután sorra verte ellenfeleit. Ezzel tehát biztossá vált, hogy érmet szerez a XXVIII. Nyári Olimpiai Játékokon.2004-08-14 18:21:00 0
Mádl Ferenc: Történelmi cseledetet hajtott végre a szeretetszolgálatTörténelmi cselekedetnek nevezte a köztársasági elnök, hogy a Magyar Máltai Szeretszolgálat 15 évvel ezelőtt menedéket adott több ezer keletnémetnek a fővárosban. Mádl Ferenc emlékművet avatott fel a szeretetszolgálat 1. számú tábora helyén - jelenti az Info Rádió.2004-08-14 18:15:00 0
Terrorkészültség OlaszországbanMegerősítették a biztonsági intézkedéseket Olaszország-szerte a hétvégén egy, az al-Kaidához kötődő terrorszervezet vasárnapi határidőt tartalmazó ultimátuma miatt. Az Abu Hafsz al-Maszri Brigádok vérfürdőt helyezett kilátásba arra az esetre, ha Róma augusztus 15-éig haza nem rendeli Irakba küldött katonáit, és személyesen megfenyegette Silvio Berlusconi kormányfőt.2004-08-14 15:37:00 0
Ortodox parókia a Kölcsey-szülőházJelenleg ortodox parókia működik Kölcsey Ferenc szülőházában, Sződemeteren, ahol most tartottak emlékünnepséget. A ház falára 1990-ben a román és a magyar művelődési minisztérium közösen helyezett márványtáblát. Ezt a Szatmárnémeti Kölcsey Kör 1992-ben újraíratta és felavatta a parókia falán, de egy hét múlva a tábla eltűnt, majd a templom mellett, kettébe törve találták meg.2004-08-14 15:34:00 0
Háromszázezren várják a pápát Lourdes-banKörülbelül 300 ezer katolikus zarándok készül II. János Pál lourdes-i látogatására. A francia Pireneusokban található zarándokhelyre ma érkező katolikus egyházfőnek ez a 104. külföldi útja.2004-08-14 15:28:00 0
Egyesült Államok: több százan eltűntek az ítéletidőbenFloridában több halálos áldozata van a szárazföldet tegnap elért Charley hurrikánnak. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy pontosan hányan vesztették életüket - számolt be az Info Rádió.2004-08-14 15:21:00 0
Nosztalgiavonat a Balaton mellettTizenhat éve minden nyáron Keszthely és Badacsonytomaj között pöfög lelkesen a nosztalgiavonat. A több mint százesaztendős mozdonyból és kocsikból álló szerelvény ebben a szezonban augusztus 21-én indul utoljára.2004-08-14 13:07:00 0
Százezer katonáját hívja haza az USAMegközelítőleg 100 ezer amerikai katonát vonnak ki Európából és Ázsiából - írja a Financial Times. A csapatkivonásokra a terrorizmus elleni harc miatti struktúraváltás miatt van szükség.2004-08-14 13:02:00 0
Hétrétország az ŐrségbenCseh Tamás koncertjével kezdődött meg tegnap este Őriszentpéteren a Hétrétország fesztivál. A kilencnapos multikulturális seregszemle augusztus 22-ig várja az érdeklődőket.2004-08-14 12:00:00 0
Kínai sportlövőé az olimpia első aranyaAz athéni olimpián először női légpuskában hirdettek végeredményt, s nyitányként az utolsó lövésben előző kínai Du Li (Du Li) örülhetett az aranyéremnek, 502 körös teljesítménnyel. Az ezüstérmet a záró körig vezető orosz Ljubov Galkina (501,5), míg a bronzot a cseh Katerina Kurkova (501,1) szerezte meg.2004-08-14 11:31:00 0
Washington sürgeti Phenjant, hogy válaszoljon júniusi ajánlatáraAz Egyesült Államok sürgeti Észak-Koreát: válaszoljon júniusban adott ajánlatára, amelynek értelmében Phenjannak amerikai segélyekért cserébe be kell szüntetnie az atomfegyverek fejlesztését.2004-08-14 11:25:00 0
Végigsöpört Kubán a Charley ciklonVégigsöpört Kuba szigetén péntekre virradóra a Charley ciklon, amely előbb a szigetország déli vidékein csapott le, majd egy órával később Havannában pusztított. A szélvihar az első jelentések szerint három ember halálát okozta a kubai főváros környékén, Havannában pedig négy ember sebesült meg. Közülük egyiküknek súlyos az állapota.2004-08-14 11:20:00 0
Korlátozások nélkül utazhatnak a magyarok RomániábaA román határmegbízott tájékoztatása szerint nem változtak a Romániába beutazó magyarokra vonatkozó szabályok, így az oda indulóknak sem pénzt nem kell bemutatniuk, sem igazolniuk nem kell kiutazásuk célját - mondta a határőrség szóvivője szombaton az MTI-nek.2004-08-14 11:16:00 0
Húsz lengyel katonát körbezárt több száz iraki fegyveres HillábanA nemzetközi erő húsz lengyel katonáját több száz iraki szélsőséges fegyveres vette körül Hillában egy rendőrőrs közelében - közölte pénteken Varsóban egy lengyel katonai szóvivő.2004-08-14 11:07:00 0
Csángó fesztivál JászberénybenMegkezdődött a csángó fesztivál Jászberényben; a pénteki nyitónapon a Ghymes együttes adott koncertet, majd "A kor falára" címmel a Jászság Népi Együttes és a Csík zenekar közös táncszínházi produkcióját láthatta a közönség.2004-08-14 11:05:00 0
Kecskére bízott káposzta: a vizsgálóbiztos Kulcsárral randizottNincs mondanivalóm - ezekkel a szavakkal reagált Bodnár Zoltán, a Nemzeti Autópálya Rt. elnök-vezérigazgatója a lap azon kérdésére, hogy miről beszélt Kulcsár Attilával azokon a hosszúra nyúlt találkozókon, amelyekre a Marriott Szálloda halljában került sor 2003 júniusában, közvetlenül a brókerügy kirobbanása előtt.2004-08-14 10:38:00 0
Megkezdődött a Zempléni FesztiválA hagyományos sárospataki nyitókoncerttel pénteken kezdetét vette a Zempléni Fesztivál. A mostani rendezvény a Zempléni Művészeti Napok utódja, s éppen ezért övezi nagy várakozás - mondta el Jánosdeák Gábor, Sárospatak polgármestere.2004-08-14 10:29:00 0
PSZÁF oszolj: folytatódik a tisztogatás?Augusztus végére, szeptember elejére várható, hogy elkészül a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) új szervezeti és működési szabályzata, amelynek eredményeként tömeges elbocsátások várhatók az intézménynél - értesült a Magyar Nemzet. Binder István, a PSZÁF szóvivője szerint nem igaz, hogy az új szervezeti struktúrával jelentős létszámleépítés várható.2004-08-14 10:16:00 0
Buszokkal érkeztek a tüntetők NedzsefbeMuktada asz-Szadr híveinek ezrei érkeztek Nedzsef kapuihoz. A radikális vallási vezető és emberei napok óta tartják magukat a szent iraki városban az iraki-amerikai erőkkel szemben.2004-08-14 10:08:00 0
Az iraki fegyveresek elengedték brit túszukat BászrábanIraki fegyveresek pénteken elengedték azt a brit újságírót, akit aznap raboltak el a dél-iraki Bászrában. James Brandont, a The Sunday Telegraph vasárnapi brit lap újságíróját elrablói Muktada asz-Szadr radikális síita hitszónok bászrai irodájának adták át - közölte az iroda szóvivője.2004-08-13 17:33:00 0
Tanuszodát és tornacsarnokot avatott Kecskeméten Orbán ViktorOrbán Viktor avatta fel pénteken Kecskeméten a Református Általános Iskola és Gimnázium tanuszodáját és tornacsarnokát, így teljes egészében elkészült a város főterén álló Újkollégium épületegyüttesének a bővítése; a beruházáshoz az előző kormány miniszterelnöke saját keretéből 30 millió forint támogatást adott.2004-08-13 17:31:00 0
Sánta kutya díjat kapott Bárándy PéterBárándy Péter igazságügyi miniszter és vad kacsavadász nyerte el az idén a Sánta kutya díjat. Az ítészek véleménye szerint nehéz volt a választás, az elismerés ugyanis azoknak a közszereplőknek jár, akik az előző péntek tizenharmadika óta eltelt időszakban a legjobban félrevezették a közvéleményt.2004-08-13 17:22:00 0
Hajrá!Sportolóink erőt merítenek abból, ha tudják: szurkolóik velük éreznek a versenyek alatt, buzdítják őket a döntő pillanatokban, együtt éneklik a Himnuszt a győztesekkel - írja közleményében Szalay Ferenc, a Fidesz-frakció sport- és ifjúsági kabinetjének vezetője.2004-08-13 16:52:00 0
Lourdes-i zarándoklatra indul a pápaKétnapos zarándoklatra utazik szombaton a franciaországi Lourdes-ba II. János Pál pápa, hogy a hívekkel együtt imádkozzon a híres kegyhelyen a betegek gyógyulásáért.2004-08-13 16:32:00 0
Magyarázkodás magyarázat nélkülHét hónapja nem tudni, miért nem tüntette fel januári vagyonnyilatkozatában tíz millió forintot érő ménesét. Hogyan lehetett jogszerűen értékesíteni az önkormányzattól 1994-ben megvásárolt Hidász utcai ingatlant egy éven belül? Arra is választ várnak a budapestiek, miért kedveskedik az Főkefe különböző VIP szolgáltatásokkal Demszky Gábornak - teszi fel a kérdést a budapestiek nevében Kupper András.2004-08-13 16:07:00 0
Grúzia az orosz békefenntartók távozását követeliA Dél-Oszétiában állomásozó orosz békefenntartó csapatok távozását követelte pénteken a grúz parlament, mert a törvényhozás szerint az orosz katonák a Kaukázuson túli országtól önállósodó szakadár erők oldalára álltak. A tbiliszi parlament szerint nemzetközi kontingenssel kellene felváltani az orosz alakulatokat.2004-08-13 15:55:00 0
Ha kell egy kis energia"Jó pozíció" - így a szabad demokraták, akik szerint talán éppen Kovács László lesz az, aki megtalálja majd a fogyatkozó energiaforrások pótlásának módját. "Egyike a legfontosabb posztoknak, kitüntetésszámba megy, a magyar energiapolitika elismerése" - így a szocialisták. Szép próbálkozások, de nem. Sajnos nem.2004-08-13 15:53:00 0
Rendkívüli ülés: vajon mit terveznek a szocialisták?A Fidesz Országgyűlési Frakciója örömmel értesült, hogy a szocialisták, az MSZP-n belül zajló hatalmi harcok közepette végre időt szakítanak az embereket érintő kérdések megvitatására is, és hajlandóak részt venni a Fidesz által kezdeményezett rendkívüli parlamenti ülésnapon - olvasható a frakció elnökségének közleményében. A Fidesz-frakció reméli, hogy a kormánypártok szavazatukkal is támogatni fogják a privatizáció leállítását, a sorkötelezettség, valamint a napi standolás megszüntetését.2004-08-13 15:33:00 0
Berzsenyi Mézesnap NiklánA kultúra és a méz, a méhészet iránti tisztelet fogja össze azt az ünnepet, melyet szombaton tartanak Niklán, ahol Berzsenyi Dániel költőre, íróra, filozófusra emlékeznek. A Somogy megyei településen töltötte élete nagy részét Berzsenyi Dániel költő, író, filozófus, a kúriájában berendezett múzeum ma is sokak által látogatott emlékhely.2004-08-13 15:25:00 0
Megállapodásig tartó sztrájkot kezdenek a MÁV kórház dolgozói szerdánÁltalános megállapodásig tartó sztrájkot hirdet a MÁV Kórház és Központi Rendelőintézet szerdán alakult sztrájkbizottsága augusztus 18-án reggel nyolc órától - közölte Huszta Krisztián, a sztrájkot szervező Önálló Szakszervezet felettes szervének, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének munkatársa az MTI-vel pénteken.2004-08-13 14:32:00 0
Páneurópai Piknik: Debrecenben nemzetközi tanácskozás és kiállításMint ismeretes, a Páneurópai Piknik gondolata 1989. június 30-án Debrecenben, a Régi Vigadó étterem kerthelyiségében, a Magyar Demokrata Fórum helyi szervezetének ülésén fogalmazódott meg. 1989. augusztus 19-én Sopronpusztán, a Páneurópai Piknik rendezvényén mintegy 800 NDK-állampolgár áttörte a magyar-osztrák határt, és Ausztriába menekült. Az azóta lezajlott történelmi változások is igazolják, hogy ez az esemény volt az elindítója a német, és ezen keresztül az európai egyesülési folyamatnak.2004-08-13 14:17:00 0
Egész Grúziában leállt az áramszolgáltatásÁram nélkül maradt péntek délben egész Grúzia. Hivatalosan közlés szerint meghibásodott az a magas feszültségű távvezeték, amely az ország nyugati részéből a keleti körzetekbe továbbítja az áramot, s ez a teljes energiarendszer leállásához vezetett.2004-08-13 14:04:00 0
A hülyeség - ha fájna, 2004. augusztus 13.Schmuck Andor és Bárándy Péter adta át az elismerést tegnap a büntetés-végrehajtási Ki mit tud? győzteseinek. A Népszabadság stílszerűen Rab László tollából emlékezett meg az eseményről kéthasábos cikkben, a díjátadáson bazsalygó Bárándy-Schmuck kettőst "munka közben" ábrázoló színes fotóval.2004-08-13 13:41:00 0
Ha veréssel nem megy, hozz egy törvényt...Az elmúlt napokban kiderült hogy a Szász Károlyt súlyosan bántalmazó elkövető egy nagykanizsai illetőségű férfi lehet, aki Kulcsár Attilával is kapcsolatban állt. Egyre inkább világossá válik, hogy a PSZÁF elnökének bántalmazása és az úgynevezett lex-Szász hátterében ugyanazon akarat állt: a bankbotrányt leleplező szervezet vezetőjének eltávolítása - mondta Répássy Róbert pénteki sajtótájékoztatóján, melyet Szász Károly tizennégy hónappal ezelőtti bántalmazásának helyszínén tartott.2004-08-13 12:15:00 0
Tíznapos demonstrációba kezdtek a lakásmaffia áldozatai BudapestenTíznapos demonstrációját kezdte meg a jog- és közbiztonság megkülönböztetés nélküli érvényesítéséért a lakásmaffia áldozatait tömörítő Sors-Társak Közhasznú Egyesület pénteken, a Kossuth téren.2004-08-13 11:54:00 0
A szekszárdi borvidék tiltakozik a wekleri határmódosítás miattA Szekszárdi Borvidék Hegyközségi Tanácsa jogorvoslattal fordult a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumhoz, amelyben kérik, állítsák vissza az eredeti állapotot, Mórágy kerüljön vissza a völgységi körzetbe - tájékoztatta pénteken az MTI-t a tanács elnöke.2004-08-13 11:31:00 0
Somogyban is terjed a Wekler-szindrómaMegközelítően 87 millió forint fejlesztési pénzhez jutott pályázat útján Csákabonyi Nárcisz, Csákabonyi Balázs MSZP-s képviselő lánya egy Somogyváron épülő ásványvíz- és üdítőital-gyártó üzem építéséhez - közölte tegnap Ágoston Gábor, a Somogy Megyei Közgyűlés Fidesz-frakciójának tagja.2004-08-13 09:07:00 0
Elrabolták a The Sunday Telegraph tudósítóját IrakbanIsmeretlen fegyveresek csütörtökön éjfél előtt Irakban elraboltak egy angol újságírót, azt követelve, hogy túszuk szabadon bocsátása fejében az amerikaiak szüntessék meg Nedzsef ostromát. Ellenkező esetben kivégzik foglyukat.2004-08-13 09:02:00 0
Hősök és sztárokMindenkinek megvan a maga olimpiája. Életkortól függ, kinek melyik a kedvence, de az első itt is legalább annyira emlékezetes, mint a randevúknál. Ha azt mondom, "Dömötör, lőj...!, Dömötör, lőj...!", mások ismernek rá Tokióra, a nekünk kedves pólódöntőre, mint akik az Egerszegi Krisztinára rácsodálkozó "Jön a pici lány..." riporteri fordulatra kapják föl a fejüket Szöullal nosztalgiázva.2004-08-13 08:40:00 0
Szadr iraki síita vezető megsérült Nedzsefben az amerikai bombázás nyománMuktada asz-Szadr iraki síita vezető megsérült pénteken a síiták szent városában, Nedzsefben az amerikai bombázás következtében - jelentette be Szadr szóvivője.2004-08-13 08:20:00 0
A pakisztáni hatóságok bíznak Oszama bin Laden elfogásábanKözelebb jutottak Oszama bin Laden elfogásához a pakisztáni hatóságok az al-Kaida terrorszervezet több tagjának közelmúltbeli letartóztatásával, jelentette ki a pakisztáni belügyminiszter csütörtökön egy televíziós interjúban.2004-08-12 19:31:00 0
Az amerikaiak elfoglalták Nedzsef központjátElfoglalták az amerikaiak Nedzsef iraki síita szent város központját és ígéretükhöz híven eddig nem támadták meg Ali imám mecsetjét, ahol a lázadók vezetője is tartózkodik. A városban és környékén nyolc napja dúlnak véres harcok.2004-08-12 19:14:00 0
Közösségi házzal gazdagodik SokorópátkaFalunapi program keretében Térségi Közösségi Házat avatnak augusztus 14-én, szombaton 12.00 órakor Sokorópátkán. A település új büszkeségét dr. Szakács Imre, a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke és dr. Medgyasszay László, a település országgyűlési képviselője adja áthasználóinak.2004-08-12 19:06:00 0
Kiállítás nyílt a zalai nemzetközi művésztelep alkotásaibólA zalai nemzetközi művésztelepeken készült alkotásokból nyílt kiállítás csütörtökön Zalaegerszegen, a megyei művelődési központban. Az idén tizennégy helyszínen megrendezett találkozókra hagyományosan határon túli magyar alkotók kaptak meghívást, akik a települések vendégeiként két hetet töltöttek Zalában.2004-08-12 18:53:00 0
Meghosszabbította a Biztonsági Tanács az iraki ENSZ-misszió mandátumátEgy évvel meghosszabbította csütörtökön az iraki ENSZ-misszió mandátumát a világszervezet Biztonsági Tanácsa. A BT 1557-es számot viselő határozatában egy évvel meghosszabbítja a világszervezet Irakot segítő missziójának (UNAMI) eredetileg pénteken lejáró mandátumát.2004-08-12 18:30:00 0
Szájer József: Helytelen volt a leköszönő pártelnököt EU-biztosnak jelölniNem volt helyes, hogy Medgyessy Péter kormányfő Kovács László leköszönő szocialista pártelnököt jelölte EU-biztosnak - mondta Szájer József, a Fidesz európai parlamenti képviselője csütörtökön az MTI-nek.2004-08-12 18:27:00 0
Végjátékához közeledik a a tragikomikus Medgyessy-showA Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Kulturális Tagozatának Médiaszekciója szerint a tragikomikus Medgyessy-show közeledik a végjátékához. Jelenleg még nem tudható, hogy maga Medgyessy Péter állt-e elő azzal a nehezen komolyan vehető ötlettel, hogy a köztársaság kitüntetéssel ismerje el a Nap-kelte című televízió műsor egyes készítőinek munkáját, esetleg médiatanácsadója, a Nap-kelte műsorát mikrofonállványként használó Újhelyi István agyából pattant ki az ötlet.2004-08-12 17:55:00 0
Illés Zoltán egységes álláspont kialakítását sürgeti Verespatak ügyébenA Fidesz arra kéri az MSZP elnökét, hogy delegáljon képviselőt a verespataki aranybánya ügyében a Fidesz által kezdeményezett négypárti tárgyalásra - mondta Illés Zoltán, a Fidesz országgyűlési képviselője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.2004-08-12 17:12:00 0
Vezető arab személyiségek és iraki tüntetők a nedzsefi harcok leállítását kérikA nedzsefi szent helyek tiszteletben tartását kérte Ali asz-Szisztáni iraki nagyajatolláh csütörtökön a dél-iraki városban egymással harcoló felektől. Egyik képviselője Dubajban elmondta: a Londonban szívpanaszai miatt orvosi kezelésben részesülő muzulmán vallási vezetőt végtelenül elszomorítja, hogy a síiták szent városában véres harcok dúlnak, s a nedzsefi események a 73 éves nagyajatolláh egyébként javulásnak indult egészségi állapotára is kedvezőtlen hatással vannak.2004-08-12 15:36:00 0
Lemondásra szólították fel a gyöngyösi polgármestertLemondásra szólította fel Gyöngyös szocialista polgármesterét a Fidesz helyi választókerületi elnöke csütörtökön."Elég volt abból, hogy Hiesz György polgármester rendre a városunk érdekének nevezi a hozzá közelálló gazdasági érdekcsoportok mértéktelen térnyerésének politikai támogatását" - közölte Tuzáné Takács Zsuzsanna Gyöngyösön tartott sajtótájékoztatóján.2004-08-12 15:32:00 0
A mór mehet? - a Kehi élére bukhat titokügyi Tóth AndrásA miniszterelnök meneszti Tóth Andrást, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat felügyelő államtitkárt - értesült a Népszabadság. A napilap úgy tudja, hogy az államtitkár menesztése összefüggésben van a szakszolgálatoknál nemrégiben végrehajtott személycserékkel, de egyelőre szocialista körökben is tanácstalanul állnak a döntés előtt.2004-08-12 13:51:00 0
Tömeges óvoda- és iskolabezárásokat tervez a kormányA Fidesz birtokába jutott a Pénzügyminisztérium és a Belügyminisztérium 13601-es előterjesztése. Tömeges óvoda- és iskolabezárás lehet az eredménye annak, ha a kormány elfogadja az előterjesztést - mondta Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.2004-08-12 12:44:00 0
Részleges beismerő vallomás KlumptólRészleges beismerő vallomást tett az 1991 decemberében Budapesten végrehajtott merénylet ügyében Stuttgartban folyó perben Andrea Klump, akit korábban a Vörös Hadsereg Frakciója (RAF) terrorszervezet tagjaként tartottak számon.2004-08-12 12:37:00 0
A Duna TV nem költözne közös székházba az MTV-velNem szándékozik a Magyar Televízióval (MTV) közös székházba költözni a Duna Televízió, mondta el az ezzel kapcsolatos lapértesülésre reagálva a közszolgálati médium több vezetője az MTI érdeklődésére csütörtökön. "Ez a dolog fel sem merült, semmilyen megkeresés részünkre nem volt" - közölte Pekár István.2004-08-12 12:35:00 0
Mennyibe került Demszky egymilliós kandallója?Tovább dagad a botrány a fővárosi főpolgármester adriai nyaralója körül - adta hírül a Színes Mai Lap. A törvénytisztelő emberek nyilván kíváncsian várják, hogy a főpolgármester úr legfrisebb vagyonnyilatkozatában szerepelteti-e tételesen az isztriai nyaralót, benne a kandalló építési költségeit, vagy nem.2004-08-12 11:55:00 0
Új parlamenti képviselők a Fidesz fővárosi frakciójábólNémeth Szilárd és Wintermantel Zsolt, a Fidesz fővárosi frakciójának képviselői veszik át az Európai Parlamentbe távozó, fővárosi listáról parlamentbe jutott fideszes országgyűlési képviselők helyét - közölte a Fidesz fővárosi frakciójának vezetője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón.2004-08-12 11:49:00 0
Kapkodás és bizonytalanság a felsőoktatás átalakításábanA kormány augusztus 11-én elfogadta "a többciklusú, lineáris felsőoktatási képzési szerkezet bevezetésének egyes szabályairól és az első képzési ciklus indításának feltételeiről" című kormányrendeletet, amellyel - a felsőoktatási törvényt kikerülve - érdemben módosítja a magyar felsőoktatás rendszerét. A kormányszóvivői tájékoztatón a kormányrendelet elfogadásának tényét sem ismertették.2004-08-12 11:46:00 0
Vajon ölbe tett kézzel várja Schönthal a nemzetközi elfogatóparancsot?Napokon belül továbbíthatja az Igazságügyi Minisztérium az Egyesült Államokba a nemzetközi elfogatóparancsot a brókerbotránnyal összefüggésben pénzmosással gyanúsítható Schönthal Henrik ellen. Kérdés, hogy Schönthal megvárja-e az USA-ban a magyar elfogatóparancs megérkezését, vagy továbbáll, még mielőtt ott letartóztatnák. Egyes források szerint már rég olyan országba költözött, amellyel Magyarországnak nincs kiadatási egyezménye - írja a Népszabadság.2004-08-12 11:14:00 0
155 éve történt: a világosi fegyverletételSzázötvenöt éve, 1849. augusztus 13-án Arad megyében, a világosi vár alatti szőlősi mezőn a Görgey Artúr vezette feldunai magyar hadsereg megadta magát Rüdriger (Rigyiger) orosz lovassági tábornoknak. Az 1848-49-es magyar szabadságharc elbukott a túlerővel szemben.2004-08-12 11:05:00 0
Politikai következményekWekler Ferenc legendásan szelíd, türelmes, békés természetű ember. Nyilván megnyugodva vette tudomásul, hogy pártjának ügyvivő testülete előtt elég volt csak a jobboldali politikusok valós vagy vélt állami támogatásaira hivatkozni, ha párttársainak hasonló ügyleteiről tudott is valamit, azokkal nem kellett előhozakodnia.2004-08-12 10:02:00 0
Megszorítás helyett beszorítás: a politikai tanácsadók maradnakHiába az újabb tervezett kormányzati megszorítások, ezek sokak szerint újra elkerülik a minisztériumi politikai tanácsadókat. A havi 259 ezer és 480 ezer forint közötti illetménnyel dolgozó tanácsadók száma a Népszabadság szerint jóval meghaladja a törvényben megszabottat.2004-08-12 09:15:00 0
Általános támadás kezdődött a nedzsefi síita felkelők ellenÁltalános támadást indítottak csütörtökön Nedzsef városában az amerikai katonák és a velük szövetséges iraki katonai alakulatok, hogy megtörjék Muktada asz-Szadr síita vezető híveinek ellenállását. Ezt David Holahan tengerészgyalogos vezérőrnagy, a 4. amerikai tengerészgyalogos ezred első zászlóaljának vezénylő tisztje jelentette be.2004-08-12 08:51:00 0
Roppant heves harcok dúlnak az iraki NedzsefbenSzakadatlan ágyúdörgés és nehézgéppuskák kerepelése hallatszott a reggeli órákban a városközpont felől, ahol elsáncolták magukat Muktada asz-Szadr radikális síita vezető hívei az amerikai tengerészgyalogosok és az amerikaiakkal szövetkező iraki rendőri erők ellen vívott harcukban. Fekete füstfelhő gomolygott az óváros és a régi temető fölött. A síita harcosok a régi temetőben hozták létre legerősebb ellenállási gócukat.2004-08-12 08:49:00 0
Amerikai-észak-koreai tárgyalások az atomválság megoldásárólUtólag mindkét fél által hasznosnak ítélt, de áttörést nem hozó kötetlen tárgyalásokat tartottak kedden és szerdán New Yorkban az Egyesült Államok és Észak-Korea képviselői a Phenjan atomprogramja miatt kipattant nemzetközi válság megoldásáról.2004-08-12 08:48:00 0
ENSZ-misszió: egy évvel tovább IrakbanAz ENSZ Biztonsági Tanácsának tagjai szerdán megállapodtak annak a határozatnak a szövegében, amely egy évvel meghosszabbítja a világszervezet iraki missziójának mandátumát.2004-08-12 08:47:00 0
Szaddám megsemmisítette valamennyi tömegpusztító fegyverét?Szaddám Huszein megbuktatott iraki diktátor 1991-ben, az első öbölháború után megsemmisítette valamennyi tömegpusztító fegyverét - jelentette ki szerda este a BBC televízióban Dzsafar el-Dzsafer, az iraki atomprogram egykori irányítója.2004-08-12 08:43:00 0
Az aranycsapat tagjai írták alá a labdátAz aranycsapat tagjai által dedikált futball-labdát ajánlott fel árverésre Áder János. A befolyt pénzzel a csornai katolikus közoktatási központot támogatja a képviselő. Áder János elmondta: a labdára az interneten, az olimpia ideje alatt, augusztus 18-ig lehet licitálni, a kikiáltási ár 5 ezer forint volt, tegnap délelőtt viszont már 50 ezer forintnál tartott az árverés.2004-08-12 08:40:00 0
Tornádó pusztított Bretagne partjainálTornádó pusztított szerdán a nyugat-franciaországi Houat-szigeten - egy 29 éves férfi életét vesztette és nyolc ember megsérült a térségben ritka természeti jelenségben. A forgószél felkapta és 15 méter magasra emelte a fiatalembert, majd egy sziklához csapta a bretagne-i partok közelében fekvő kicsiny szigeten.2004-08-11 20:24:00 0
Megnyílt a Magyar Sziget VerőcénMegnyílt a Magyar Sziget egyhetes eseménysorozata szerdán Verőcén a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom szervezésében. A Magyar Sziget kulturális zenei programjai a Kárpát-medence magyar ifjúságának nemzeti identitástudatát igyekszik erősíteni a nemzeti kultúra jobb megismeréséhez - közölte Toroczkai László főszervező az MTI-vel.2004-08-11 20:06:00 0
Az amerikai légierő lövi Fallúdzsát és KútotNégy ember meghalt, hat másik megsebesült szerdán az iraki Fallúdzsa ellen végrehajtott amerikai légicsapásban - közölték szerdán iraki kórházi források. Helyi idő szerint késő délután egy lángban álló házról és egy égő gépkocsiról számoltak be szemtanúk egy nagy erejű robbantást követően, miközben amerikai repülőgépek köröztek a Bagdadtól nyugatra fekvő város fölött.2004-08-11 20:04:00 0
Viszi a szót Medgyessynek, némán állunk előtteKormányszóvivő a Nap-kelte munkatársainak kitüntetéseiről: "ezek a kitüntetések minden esetben egyénre szabottak, tehát szó nincs arról, hogy kollektívák, például az említett Nap-kelte kollektívája kapna egy kitüntetést". Gulyás Erika arra a kérdésre, hogy pontosan kik kapják a kitüntetést azt mondta: "nagyon-nagyon előre szaladnánk, ha ezt megmondanám, személyek kapják, akik egyébként abban a szerkesztőségben dolgoznak".2004-08-11 19:29:00 0
Sztrájkbizottság alakult a fővárosi MÁV kórházbanMivel az intézmény dolgozói júliusban átlagosan bruttó 20-25 ezer forinttal kevesebb fizetést kaptak, mint egy hónappal korábban - tájékoztatta a szakszervezet az MTI-t szerdán, sztrájkbizottságot hozott létre a fővárosi MÁV kórház és központi rendelőintézet önálló szakszervezete. "A négy évvel korábbi szintre visszafejlesztett jövedelem általános felháborodást keltett a munkavállalók körében" - áll az MTI-hez eljuttatott közleményben.2004-08-11 19:14:00 0
A hülyeség - ha fájna, 2004. augusztus 11.Kozák László alezredes az MTI érdeklődésére elmondta: a gyanúsított beszámolt róla, hogy tavaly Budapesten járt, és egy kerékpárbolt előtt látta meg a később a bűntett helyszínén talált biciklit, amit kipróbált, de mivel nem tetszett neki, így visszavitte a boltba. "Védekezése szerint így kerülhetett a DNS-e a kerékpárra" - mondta a szóvivő. Hozzátette: a gyanúsított nem tudta megmondani, mikor és hol történhetett az eset. A férfi véletlenül ismeri Kulcsár Attilát is.2004-08-11 19:10:00 0
Hat halálos áldozata és 100 sérültje van két vonat összeütközésénekHat ember életét vesztette és több tucatnyian, egyes források szerint százan megsebesültek két utasszállító vonat - köztük egy vadonatúj expresszvonat - frontális ütközésében szerdán Törökország északnyugati részén.2004-08-11 19:01:00 0
Csak ígérget: Medgyessynek nem szempont a nyelvtudásA következő kormányátalakításnál sem lesz alapvető szempont az, hogy az egyes tárcák vezetői milyen nyelvismerettel rendelkeznek - mondta a kormányszóvivő szerdai budapesti tájékoztatóján egy újságírói kérdésre.2004-08-11 18:50:00 0
Visszatért Bagdadba Ahmed CsalabiVisszatért szerdán Bagdadba Ahmed Csalabi, az Iraki Nemzeti Kongresszus párt vezetője, aki ellen elfogatási parancsot adtak ki. A jelek szerint az iraki vezetés biztosította arról a politikust, hogy az elfogató parancs ellenére nem veszik őrizetbe.2004-08-11 18:47:00 0
Gyurcsány hattyúdalaGyurcsány Ferenc hattyúdalával ismét a látványpolitizálás színterére lépett - mondta Szijjártó Péter (Fidesz) a kormány szerdai ülését követő tájékoztatón elhangzottakra reagálva az MTI-nek. Miközben a sportminiszter több tízezer fiatal táboroztatásáról beszél, addig az ifjúsági szervezetek az előfinanszírozás keretében még meg sem kapták a nyári táboroztatásra szánt pénzeket, még szerződést sem kötöttek rájuk.2004-08-11 18:45:00 0
Az iraki harcok ellenére augusztus 15-én összeül a nemzeti konferenciaA biztonsági helyzet ellenére augusztus közepén megkezdi tanácskozását az iraki nemzeti konferencia - közölte szerdán Bagdadban Faud Masszum, a tanácskozást előkészítő bizottság elnöke. A nemzeti konferencia augusztus 15-én kezdődik Bagdadban, és három napig tart a biztonsági helyzet ellenére - mondta az iraki illetékes.2004-08-11 18:42:00 0
Irán vallási vezetője elítélte a Nedzsef elleni amerikai katonai akciótIrán legfőbb vallási és politikai vezetője szerdán arra figyelmeztette az Egyesült Államokat, hogy a muzulmánok nem fogják megbocsátani a síiták szent városában, Nedzsefben elkövetetett amerikai atrocitásokat.2004-08-11 18:32:00 0
Meghosszabbított magyar jelenlét Irakban?A Fidesz, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint, felkéri Medgyessy Péter miniszterelnököt, tájékoztassa a magyar társadalmat, miért támogatja a magyar csapatok iraki szerepvállalásának meghosszabbítását és hozza nyilvánosságra, hogy júniusban mit ígért Bush amerikai elnöknek és milyen kötelezettséget vállalt Magyarország nevében.2004-08-11 18:26:00 0
Kutatási célból emberi embrióklónozást engedélyeztek Nagy-BritanniábanElső ízben adtak engedélyt emberi embriók kutatási célú klónozására Nagy-Britanniában. A brit bioetikai felügyelet, a HFEA szerdán hagyta jóvá a newcastle-i egyetem tudósainak erre vonatkozó kérelmét.2004-08-11 16:19:00 0
IV. Károlyt október 3-án avatják boldoggá RómábanAusztria és Magyarország utolsó uralkodóját, I. Károly osztrák császárt, IV. Károly magyar királyt október 3-án avatják boldoggá Rómában - közölte a Károly Király Imaliga a Népek Békéjéért elnevezésű szervezet magyarországi képviseletének vezetője szerdán az MTI-vel.2004-08-11 16:06:00 0
A kormány az iraki magyar katonai jelenlét meghosszabbítását terveziAz iraki misszió meghosszabbításáról szóló javaslatot még az ősszel beterjesztheti a Honvédelmi Minisztérium - mondta a tárca politikai államtitkárának korábbi nyilatkozatát megerősítve Bocskai István kommunikációs főigazgató-helyettes az MTI-nek szerdán.2004-08-11 15:07:00 0
A szakszervezetek elfogadhatatlannak tartják a felsőoktatási törvény legutóbbi változatátA Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete (FDSZ) elfogadhatatlannak tartja a felsőoktatási törvény legutóbbi, augusztus eleji változatát, amelyben ismét szerepel a felsőoktatási intézmények privatizációja, valamint az egyetemi, főiskolai professzorok, docensek határozott idejű munkaszerződése - közölte a tömörülés elnöke szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján.2004-08-11 13:49:00 0
Az MSZP belső harcai a magyar sport ügyét veszélyeztetikA Fidesz Kulturális Tagozatágának Testnevelési és Sportszekciója eredményes szereplést kíván a XXVIII. Nyári Athéni Olimpiai Játékokon résztvevő Magyar Csapat valamennyi tagjának! Szekciónk az eredményes és nyugodt olimpiai felkészülést tiszteletben tartva mindeddig nem kívánta a nyilvánosság előtt hallatni hangját, mert nem akartuk, hogy a sport és a testnevelés ügye - más területekhez hasonlóan - a politika színterévé váljon. Legnagyobb megdöbbenésünkre azonban a jelenlegi kormányzat és állami sportvezetés - számunkra elfogadhatatlan módon - erre az időszakra időzített olyan bejelentéseket, amelyeket nem hagyhatunk szó nélkül.2004-08-11 13:33:00 0
A standolás hatályon kívül helyezését kezdeményezi a FideszAz Országgyűlés Idegenforgalmi Bizottsága három tagja módosító javaslatot nyújtott be annak érdekében, hogy a parlament helyezze hatályon kívül a standolásról szóló jogszabályt - mondta Lasztovicza Jenő, a bizottság fideszes elnöke sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.2004-08-11 13:24:00 0
Kék szemű, fehér szőrű tigris születettKék szemű, fehér szőrű bengáli tigris született Spanyolországban. A világon hozzávetőlegesen húsz fehér tigris él. A három hónapos kölyök a spanyol "Északi Sarkról" az Artico nevet kapta.2004-08-11 10:39:00 0
Az izraeli hadsereg rakétákkal támadta a hán-júniszi menekülttábortHajnalban rakétákkal támadta az izraeli hadsereg a hán-júniszi menekülttábort, s ennek következtében legalább tizenöt palesztin megsebesült. A Gázai övezetben lévő táborban tűzpárbaj is kialakult, amikor harckocsik és földgyaluk hatoltak be a táborba, ahol két házat a földdel tettek egyenlővé.2004-08-11 10:11:00 0
Üzemi balesetKerülő úton ugyan, mondhatni véletlenül, de sikerült a rendőrségnek néhány nap híján egy évvel és két hónappal az eset után áttörést elérnie Szász Károly brutális megveretésének ügyében.2004-08-11 09:39:00 0
Medgyessy vizsga helyett a nyelvismerettel is beériMedgyessy Péter miniszterelnök már nem követeli meg a nyelvvizsgát minisztereitől, beéri a nyelvismerettel is, írja a Magyar Hírlap. Az érintett miniszterek - saját, illetve környezetük nyilatkozatai alapján - szorgalmasan járnak angolórákra. Juhász Ferenc célja, hogy megértesse magát, Burány Sándor és Németh Imre középfokú nyelvvizsgára készül, Kiss Péter angol órákat vesz, Lamperth állítólag megtanult angolul, bár vizsgát nem tett.2004-08-11 09:20:00 0
A fiatalokat és a nagycsaládosokat sújtja a szegénységAz új tagállamok legtöbbjében a fiatal korosztályt, a munkanélkülieket, a gyermeküket egyedül nevelő szülőket, a nagycsaládosokat és a lakásbérlőket érinti leginkább a szegénység - derül ki az Eurostat jelentéséből. Ezzel szemben Cipruson, Máltán és Szlovéniában csakúgy, mint a régi tagállamokban, sokkal inkább az idős népesség a leginkább veszélyeztetett.2004-08-11 09:14:00 0
Azonosították a Szász Károlyt megverő másik férfit isA rendőrség azonosította a PSZÁF elnök elleni támadás második gyanúsítottját is - közölte lapértesülésekre hivatkozva a Magyar Rádió. Az MTI információja szerint tagadja a nagykanizsai férfi Szász Károly megverését.2004-08-11 09:12:00 0
Újabb jordániai állampolgárt raboltak el IrakbanElraboltak egy jordániai állampolgárt Irakban a szerdára virradó éjszakán. Az ammáni külügyminisztérium közölte szerdán, hogy az ország bagdadi nagykövetségére futott be értesülés a jordániai állampolgár elrablásáról. Nem fedte fel az illető kilétét, s arra sem tért ki, hogy a szóban forgó személy milyen céllal ment Irakba.2004-08-11 09:10:00 0
Mennyiért húzzák el a nótánkat? - közpénzből...Csak arról beszélhetek, ami engem illet, így azt elmondhatom, hogy 27 ezer forintot kaptam koncertenként - hangsúlyozta a rendezvény kezdeményezője.2004-08-11 08:02:00 0
Kamatadó evásoknak is?Kamatadóból jövőre 29-50 milliárd forintnyi bevétele származhat a költségvetésnek annak függvényében, hogy milyen formában vezetik be az új adónemet - derül ki egy pénzügyminisztériumi összefoglalóból. Még nem született döntés arról, csak a magánszemélynek fizetett kamat lenne része a társaságiadó-alapnak, vagy olyan formában vezetnék be a kamatadót, hogy minden fizetett kamat növeli, minden kapott csökkenti az alapot.2004-08-11 07:46:00 0
Vádemelés a bukaresti főpolgármester ellenA román ügyészség kedden vádat emelt 16 hajó eladásának ügyében hatalommal való visszaélés miatt Bukarest főpolgármestere és további 79 személy ellen. Az ügyészség kedden jelentette be, hogy befejezte egy évig tartó vizsgálatát egy korrupciós ügyben, és vádat emel többek között három volt kereskedelmi miniszter - köztük Traian Basescu jelenlegi bukaresti főpolgármester - ellen is.2004-08-10 20:12:00 0
Részlegesen feloldották a vízfogyasztási tilalmat EsztergombanRészlegesen feloldotta Esztergomban a vezetékes ivóvíz-fogyasztási tilalmát a területi védelmi bizottság kedden. A testület úgy döntött, hogy a 14 év alatti gyermekeknek és a kismamáknak továbbra is tilos ivóvizet fogyasztani. A határozatot az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat, valamint egy független laboratórium vizsgálatai alapján hozták meg.2004-08-10 20:09:00 0
Lamperth rendőrségének 14 hónapjaSzász Károly megveretéséről 14 hónappal ezelőtt, 2003 június 16-után elmondta: "politikai bűncselekmény történt... figyelje a felügyelet határozatait... a támadások, amelyek bennünket érnek, teljesen megalapozatlanok... idáig fajulhat...", s megemlítette, hogy a PSZÁF egy határozatával áll kapcsolatban megveretése (a Pannonplast összehangolt felvásárlása Kulcsár Attila főszereplésével). Mára, 14 hónap elteltével a rendőrség is úgy gondolja, hogy az egyik verőember kapcsolatban áll Kulcsár Attilával.2004-08-10 20:07:00 0
Az al-Kaida vezetésének megújulásaKépes volt új vezetőket állítani az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet az elfogott, illetve megölt vezetők helyére - írta keddi számában a The New York Times című amerikai napilap. A lap szerint a júliusban Pakisztánban szerzett új információk arról tanuskodnak, hogy az emberveszteségeket ellensúlyozza, hogy folyamatosan lépnek be újoncok, a régebbi tagok feljebb lépnek a ranglétrán, és változik a belső munkamódszer is.2004-08-10 19:18:00 0
A Fidesz Gazda tagozatának gratulációja a fogathajtó világbajnokság magyar győzteseinekNagy hazai és nemzetközi érdeklődés kísérte a Kecskeméten megrendezett fogathajtó világbajnokságot, amelyen fényes magyar győzelem született. Minden hazai érdeklődő, különösen a magyar gazda úgy fogalmazott, hogy "...jó volt ezen a napon, Kecskeméten magyarnak lenni..!"2004-08-10 17:35:00 0
Bush republikánus párti floridai képviselőt jelölt a CIA élérePorter Goss republikánus párti képviselőt, az amerikai törvényhozás alsóházának hírszerzési bizottsági vezetőjét jelölte George Bush elnök kedden az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) élére. Goss, amennyiben a jelölést a szenátus jóváhagyja, a CIA igazgatói posztjáról július 11-én távozott George Tenet helyébe lép. Őt tekintették az egyik legesélyesebb utódjelöltnek. A hírszerzést jelenleg ügyvezető igazgató, a korábbi igazgatóhelyettes, John McLaughlin irányítja.2004-08-10 17:33:00 0
EU-s gazdanyugdíj: a kormány elintézte, hogy nincsEgy hazai gazdasági napilap tette közzé a hét elején, hogy jön az uniós pályázható gazdanyugdíj, amelyet már 55 éves kortól megpályázhatnak az EU - tagországokban élő idősödő gazdák. Így a magyarok is (elvben!)2004-08-10 17:17:00 0
Baumag: megválasztották a hitelezői választmánytA csődtörvényben megjelölt törvényes határidőig bejelentkező 5.527 Baumag hitelező (károsult) közül csaknem 2.200 volt jelen, illetve képviseltette magát kedden a Kisstadionban, ahol megválasztották a háromtagú hitelezői választmányt.2004-08-10 16:56:00 0
Egységes PIN-szabályzat a MasterCard és a Visa kártyákraA MasterCard International és a Visa International nemzetközi kártyatársaságok bejelentették, hogy együttműködnek egy egységes szabályzat kidolgozásában a PIN-kódot elfogadó eszközök biztonsági és bevizsgálási követelményeiről - közölte a MasterCard International budapesti PR cége az MTI-vel. A MasterCard és a Visa rendelkezik a világban kibocsátott plasztik fizetőeszközök mintegy 90 százalékával.2004-08-10 16:54:00 0
Felépül vagy leépül a köztévé a pluszpénzek mellett?A Magyar Televízió reorganizációs tervét szeptember közepéig kell az MTV Közalapítvány kuratóriumi elnöksége elé terjesztenie a közszolgálati médium menedzsmentjének - közölte a kuratórium elnöke a testület keddi ülése után az MTI érdeklődésére.2004-08-10 16:42:00 0
Ügyészség vizsgálhatja a kakaóbiztos tendertÜgyészségi vizsgálatot kér a legfőbb ügyésztől a kakaóbiztos számítógépek ügyében a Fidesz. Rogán Antal frakcióvezető-helyettes levélben kérte Polt Pétert, hogy iratbetekintési jogkörével élve vizsgálja meg, fennáll-e az óvodai gépeknél a Keller László által megállapított ár-érték aránytalanság, és felmerül-e az ügyben a hűtlen kezelés vagy a vagyoni károkozás gyanúja.2004-08-10 16:41:00 0
Újabb leépítés az egészségügyben?A Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal (NEK) felkéri a miniszterelnököt, hogy adjon tájékoztatást az egészségügyi reformról, valamint arról, hogy mire kívánják felhasználni az uniós pénzeket - közölte a Magyar Gyógyszerész Kamara elnöke kedden Budapesten. Szó esett arról is, hogy egy kormányhatározat értelmében 30 érintett ÁNTSZ-labor 650 dolgozójából 120 munkatársat bocsáthatnak el.2004-08-10 16:06:00 0
Dorog: civil szervezetek nyílt levele a környezetvédelmi miniszterhezÉrthetetlennek tartjuk, hogy egy olyan, nyilvánvalóan veszélyes üzem, mint a dorogi hulladék-égetőmű, hogyan kerülhette el, hogy ne veszélyes üzemnek minősítsék. Javasoljuk a rendelet módosítását oly módon, hogy a veszélyes üzem kategóriába a magyarországi hulladékégetők is bekerüljenek - áll abban a nyílt levélben, amelyet az Esztergomi Környezetkultúra Egyesület kedden juttatott el Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszternek.2004-08-10 15:52:00 0
Hogy mit csináljon Újhelyi?A most felajánlott és remélhetőleg gyümölcsöző együttműködésünk keretében reméljük arra is sor kerül, hogy Ön más közszolgálati intézményben is igyekszik megszüntetni a törvénytelenségeket, a Magyar Rádió műsorkészítőinek pedig abban lesz segítségére, hogy a felkért interjúalanyok megszólaljanak a műsorokban - áll a Magyar Rádió hatvan dolgozójának nyílt levelében, melyet Újhelyi Istvánnak címeztek.2004-08-10 15:28:00 0
Siralmas helyzetben a magyar környezetvédelemSiralmas helyzetben van a magyar környezetvédelem intézményrendszere - közölte a Fidesz zöld tagozatának elnöke újságírókkal a Miniszterelnöki Hivatal előtt kedden. Az elmúlt években a környezetvédelmi, közegészségügyi és katasztrófavédelmi intézményrendszert koncepciótlan átszervezések, költségvetési és létszámleépítések sújtották - mondta Medgyesy Balázs.2004-08-10 15:27:00 0
Forró dróton Szász egyik megverője és KulcsárEgy 30 év körüli nagykanizsai férfit gyanúsít a rendőrség azzal, hogy részt vett Szász Károlynak, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) volt elnökének tavalyi megverésében; a gyanúsított híváslistájának ellenőrzésekor kiderült, hogy rendszeres telefonkapcsolatot tartott Kulcsár Attilával, a K and H Equities volt brókerével - közölte Tóth Gábor ezredes, a budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese kedden.2004-08-10 15:26:00 0
Csak a labdán van bőr: Medgyessy kitüntetné a Nap-keltétA Nap-kelte című műsor szerkesztőségét is javasolta Medgyessy Péter a legnagyobb állami ünnepen, augusztus 20-án kiosztandó állami kitüntetésre előterjesztettek listájára - értesült a Magyar Hírlap. Elismeréshez jutottak már a baloldali pártrendezvények törzsvendégei, a Heti hetes tagjai, az Újságíróklub tagjai és számos közismerten baloldali újságíró, például Bolgár György pornóregényíró és Mészáros Tamás. Most pedig a Nap-kelte lehet a soros. Igaz a mondás: csak a labdán van bőr.2004-08-10 15:25:00 0
Időhúzás és ködösítés Demszky ügyébenA Főváros Tulajdonosi Bizottsága mai ülésén napirendre sem vette a Fidesz-MKDSZ frakció azon javaslatát, hogy a testület az FKF Rt. vezetőjétől kérjen tájékoztatást egyebek mellett arról, hogy mikor és milyen céllal vásárolt a cég VW Touareg típusú luxusterepjárót - írja a Fidesz-MKDSZ fővárosi frakcióvezető-helyettese közleményben.2004-08-10 14:34:00 0
No, komment - 2004. augusztus 10.Ezen a hétfőn is megszólalt Medgyessy Péter. Egy mondatot nem teljesen tudtunk kibogozni , ezért közreadjuk - hátha másnak sikerül.2004-08-10 14:18:00 0
Románok területeket vettek a HoldonTöbb tíz hektár területet vásárolt a Holdon néhány száz tehetős román egy bukaresti vállalkozó közvetítésével - írta keddi számában az Adevarul napilap. jómódú románok hektáronként 73 centért vásárolták a erületet Adrian Draghici közvetítésével, aki néhány évvel ezelőtt vette fel a kapcsolatot Denis Hope amerikai üzletemberrel, aki azt állítja magáról, hogy ő az egész Naprendszer tulajdonosa.2004-08-10 13:33:00 0
Népi iparművészek kiállítása TamásibanA Tolna megyei Sárköz népművészeti hagyományait őrző, abból gyökerező két népi iparművész, Fodorné László Mária szövő és Verseghy Ferenc fazekas népi iparművészek munkáiból nyílik kiállítás szerdán Tamásiban.2004-08-10 13:30:00 0
Pincehelyen orvos hiányában megszűnt a sebészeti osztályHétfőtől orvos nélkül maradt a pincehelyi kórház sebészeti osztálya, ezért az intézményvezető megyei kórház főigazgatójának, és a fenntartó megyei közgyűlés elnökének sürgős megoldást kellett találni; a döntésről kedden sajtótájékoztatón számoltak be Szekszárdon.2004-08-10 13:14:00 0
Jogi lépéseket tervez az Energia KlubAmennyiben az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) nem hozza nyilvánosságra a Paksi Atomerőmű 2-es blokkjának újraindítását alátámasztó vizsgálatok eredményét, az Energia Klub több más társadalmi szervezettel együtt jogorvoslatért a bírósághoz fordul - közölte Ámon Ada, az Energia Klub ügyvezető elnöke sajtótájékoztatón kedden Budapesten.2004-08-10 12:49:00 0
A dán katonák nem adnak át foglyokat az iraki hatóságoknakAz Irakban szolgáló dán katonák ezentúl, nem adnak át foglyokat az arab ország hatóságainak mindaddig, amíg biztosítékot nem kapnak arra, hogy az irakiak nem ítélik halálra az átadott személyeket - jelentette be kedden Soren Gade dán védelmi miniszter.2004-08-10 12:27:00 0
Középkori boltívet találtak a VárbanForgalomkorlátozásra kell számítaniuk a Budai Várban a Bécsi kapu térnél közlekedőknek, az útjavítás befejezésekor a szakemberek az úttest alatt egy vélhetően a középkorból származó boltíves szerkezetre bukkantak - közölte az I. kerületi polgármester keddi budapesti sajtótájékoztatón.2004-08-10 11:38:00 0
A kínaiak a Budapest Airportot is megvennékA kínai Hainan Airlines bejelenette, hogy megvásárolná a Malév Rt.-t, de a Budapest Airport is érdekli- tudta meg a a Hír Televízió a Hainan szigetén tartózkodó tudósítójától. A Hainan csoport elnöke azt is elmondta, hogy ha ők jutnak hozzá a légitársasághoz, akkor a Malév megtarhatja nevét és nemzeti jellegét.2004-08-10 11:29:00 0
Musarraf szerint az al-Kaida pakisztáni hálózatának 90 százalékát felszámoltákA pakisztáni biztonsági erők az országban megbúvó al-Kaida-tagok 90 százalékát elfogták az elmúlt négy hétben végrehajtott nagyszabású műveletükben - állította Pervez Musarraf pakisztáni elnök egy lapnyilatkozatban.2004-08-10 11:24:00 0
Irakban szabadon engedtek öt túsztIrakbban szabadon engedtek öt teherautósofőrt: a hírt a libanoni, jordániai és szíriai túszok családjai közölték. A Reuters hírügynökség szerint a jordán sofőröket alkalmazó cég beleegyezett, hogy felfüggeszti iraki tevékenységét.2004-08-10 10:59:00 0
Balesetek két japán atomerőműbenA nagaszaki atomtámadás 59. évfordulóján két atomerőműben is baleset történt Japánban. Az első jelentések szerint egyik balesetnél sem került sugárzó anyag a levegőbe.2004-08-10 10:57:00 0
Két halálos áldozata van az isztambuli robbantásoknakTörök sajtóértesülés szerint nincs magyar áldozata vagy sérültje az isztambuli éjszakai merényletsorozatnak. A rendőrség által terrortámadásnak minősített kettős szállodai robbantásban ketten meghaltak, 10-en megsebesültek.2004-08-10 10:28:00 0
II. János Pál megáldotta az olimpikonokatA legszívélyesebb üdvözletét küldte az athéni Olimpián részvevő országok delegációinak, II. János Pál pápa vasárnapi beszédében, sőt a katolikus egyházfő Szűz Mária oltalmát kérte az egész sportvilág számára.2004-08-10 10:24:00 0
Kulcsár ismerőse verhette meg SzásztA Népszabadság értesülése szerint ismerte, sőt kapcsolatban is állt egymással a húszmilliárdos sikkasztással gyanúsított Kulcsár Attila és az a más bűncselekmény miatt letartóztatott férfi, akit hétfőn Szász Károly bántalmazásának gyanúsítottjaként hallgattak ki a BRFK-n.2004-08-10 10:13:00 0
Pakisztán megerősítette, hogy az al-Kaida merényletekre készült az USA-banMegerősítette a pakisztáni hírszerzés egyik magas rangú tisztségviselője, hogy az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat tagjai merényletekkel akarták megzavarni a novemberi elnökválasztást az Egyesült Államokban.2004-08-10 08:57:00 0
Folytatódnak a heves harcok az iraki NedzsefbenHeves arcok dúltak kedden reggel az iraki Nedzsefben síita fegyveresek és amerikai páncélosok támogatásával harcoló iraki rendőrök között. Kisebb megszakításokkal már hatodik napja tart a nedzsefi ütközet Muktada asz-Szadr radikális síita vezető fegyveres hívei és az amerikai erőkkel szövetségben fellépő iraki rendőrök között.2004-08-10 08:51:00 0
Estergom fenntartja az ivóvízfogyasztási tilalmatAz ÁNTSZ-vizsgálatának negatív eredménye ellenére fenntartja az ivóvízfogyasztási tilalmat az esztergomi önkormányzat. A vízfogyasztást a tervek szerint csütörtöktől javasolják újra.2004-08-10 08:41:00 0
Medgyessy jóléti programja 15 százalékos gyógyszeráremeléssel folytatódikA következő 12 hónapban 14,5 százalékos gyógyszeráremeléssel számol a pénzügyi tárcánál készített feljegyzés. Elképzelhető, hogy előbbre hoz néhány jövő évi hatásági áremelést a kormányzat, javasolja a PM feljegyzése.2004-08-10 07:55:00 0
HazugságügyNem szabad elhallgatni a konfliktusokat - nyilatkozta Bárándy Péter igazságügy-miniszter a sokak által legolvasottabbnak becézett napilapnak. Az egyszerű polgár szereti az ilyen karakán, szókimondó tisztviselőket, akik miniszterként sem ijedeznek a kabinet árnyékától, hanem merészen a kormány fejére olvassák annak gyarlóságait.2004-08-10 07:10:00 0
Pakisztánból származhat az Iránban talált dúsított urániumA Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) szakértői feltételezik, hogy az Iránban talált dúsított uránium nyomai egy titkos hálózat által szállított berendezéssel kerültek Iránba, a hálózat élén pedig Abdul Kadír Hán, a pakisztáni atombomba atyja állt - írta hétfőn a Jane's Defence Weekly című brit védelmi szaklap.2004-08-10 07:06:00 0
Az FBI veszélyeztette Pakisztán ország ENSZ-nagykövetének életétHevesen tiltakozott Pakisztán az Egyesült Államoknál, amiért az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) egy akciójával veszélybe sodorta az ázsiai ország ENSZ-nagykövetének életét. Maszúd Hán, az iszlámábádi kormány szóvivője furcsának és veszélyesnek nevezte hétfői sajtóértekezletén az FBI eljárását.2004-08-09 19:59:00 0
Gyanúsítottként hallgatták ki Szász Károly egyik támadójátA rendőrség gyanúsítottként hallgatott ki hétfőn egy férfit Szász Károly, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének volt elnökének megtámadásával kapcsolatban - közölte az RTL Klub Híradója kereskedelmi televízió; a rendőrség kedden sajtótájékoztatót tart az ügyről.2004-08-09 19:40:00 0
Hiába: valóság - védőtetőt bontanak a Székesfehérvári Nemzeti EmlékhelyenVárhatóan két hét múlva kezdődik a székesfehérvári középkori koronázótemplom és királyi temetkezőhely fölé emelt, a helyiek tiltakozását kiváltó védőtető bontása - mondta a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) elnöke az MTI-nek hétfőn Székesfehérvárott.2004-08-09 19:25:00 0
Fricsay Ferenc karmesterre emlékeztek SzegedenFricsay Ferenc karmesterre emlékeztek hétfőn, születésének 90. évfordulóján Szegeden, ahol megkoszorúzták a világhírű dirigens emléktábláját és külföldön élő leszármazottai részvételével tudományos ülést tartottak. Fricsay Ferenc szakmai munkásságát 20 évesen Szegeden kezdte, ott eltöltött tíz éve máig meghatározó a város zenei életében - mondta a Szegedi Szimfonikus Zenekar igazgató karnagya az ünnepségen.2004-08-09 18:22:00 0
Megmozdult a lepkeszárny: svájci tavakat szennyezett egy ukrajnai tűzEgy ukrajnai lőszerraktárban keletkezett tűz okozott szennyeződést több svájci tó vízének felszínén - jelentette be hétfőn a svájci Schwyz kanton környezetvédelmi hivatala. A hatóság szerint a tavak tükrén májusban és júniusban megfigyelt szürkés por vas, alumínium, bárium és sztroncium-részecskéket tartalmazott, amelyek a lőszerekre jellemzőek.2004-08-09 18:21:00 0
Folyik az aranyvonatperGyors és méltányos megoldást sürget az úgynevezett aranyvonatperben a The New York Times című amerikai napilap egy hétfői szerkesztőségi cikkében abból az alkalomból, hogy egy miami bíróság rendelkezése alapján a múlt héten tárgyalások kezdődtek a 2001-ben pert indító floridai magyar zsidók és az Egyesült Államok között.2004-08-09 18:19:00 0
Féltik a Kertvárost a szentesiekBosszankodnak a szentesi Kertvárosban élők, mert a csatornavezetéknek kiásott árokból a felesleges földet a Honvéd utca egy szakaszán szállítják teherautókkal, amelyek tönkreteszik az utat. A polgármesteri hivatalnak a közműberuházás lebonyolításáért felelős munkatársa szerint nem ellenőrizhetnek minden járművet.2004-08-09 18:16:00 0
Európában az orvos nem automataBüntetőfeljelentést tesz és fegyelmi eljárást kezdeményez a szentesi kórház főigazgatója ellen Baláspiri Csaba, a Csongrád megyei egészségügyi bizottság fideszes tagja, a pert próbapernek szánják; előző héten 96 órát dolgozott, s a hibázás előtt a kórházban 30 órája volt munkában az az orvos, aki felcserélte két beteg nevét egy kórlapkivonaton.2004-08-09 18:12:00 0
Az ügyvivői testület előtt számol be WeklerWekler Ferenc, az Országgyűlés szabad demokrata alelnöke kedden beszámol az ügyvivő testületnek a vele kapcsolatos ügyekről - közölte Kuncze Gábor pártelnök az MTI-vel hétfőn. "Wekler Ferenc kérte, hogy tájékoztatót adhasson" - közölte az SZDSZ elnöke. Hozzátette: arról nincs tudomása, hogy ott lesz-e az ülésen Demszky Gábor, a párt európai parlamenti képviselője, Budapest főpolgármestere.2004-08-09 18:00:00 0
Ígérgetni tudnak a szocialistákNincsenek meg az alapok arra, hogy 380-400 milliárd forintos legyen a 2005-ös agrárköltégvetés. A kormányzat megint olyan ígérgetés-sorozatba kezdett, amely minden alapot nélkülöz - mondta Farkas Sándor az MSZP mai sajtótájékoztatójára reagálva.2004-08-09 17:20:00 0
Oroszország nem engedi be nukleáris létesítményeibe a NATO képviselőitOroszország a nukleáris fegyverek őrzésével és védelmével kapcsolatos gyakorlatokon sosem engedte be és nem is fogja beengedni a NATO képviselőit nukleáris létesítményeibe és nukleárisfegyver-raktáraiba - jelentette ki hétfőn újságíróknak Szergej Ivanov orosz védelmi miniszter.2004-08-09 17:17:00 0
Wekler esete a gerendával és a szálkávalWekler Ferenc vádaskodni kezdett, ezúttal két fideszes és egy mdf-es országgyűlési képviselő került mikroszkópja alá. Ezen kívül újraírja Európa történelmét, mivel azt is megtudni tőle, hogy a tokaj-hegyaljai borvidéket Demeter Ervin hozta privilegizált helyzetbe.2004-08-09 17:10:00 0
Gyorssegélyt visz a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet HajdúhadházraA Magyar Ökumenikus Segélyszervezet gyorssegéllyel támogatja az augusztus eleji, katasztrofális időjárás következtében károsult hajdúhadházi családokat. Több mint 100 családnak súlyos kára keletkezett.2004-08-09 16:28:00 0
Törökbálinti robbanás: a kormány semmibe vette a figyelmeztetéstMinden bizonnyal nem következett volna be a törökbálinti petárdaraktár-robbanás, ha a kormány figyelembe vette volna a Levegő Munkacsoport levelét, amelyet mindössze fél évvel ezelőtt küldött el Medgyessy Péter miniszterelnöknek, és amelyben aggodalmát fejezte ki a vonatkozó szabályozás lazítása miatt - írja közleményében a Levegő Munkacsoport.2004-08-09 16:26:00 0
Nagy jelentőségű megállapodást kötött a Baptista Szeretetszolgálatmegállapodást írt alá az ECHO-val, az Európai Unió humanitárius segélyirodájával. Ennek értelmében a magyar szervezet a jövőben uniós forrásokból is folytathat külföldi segélyezéseket.2004-08-09 16:07:00 0
Hozza a postát a posta?Az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület (OFE) úgy tudja, a fogyasztók már nemcsak a postai szolgáltatások minőségét sérelmezik, de felháborítónak tartják a küldemények nem megfelelő időben történő kézbesítését, azok elvesztését, és a késedelmes kézbesítésre vonatkozó postai indokokat, ám a Magyar Posta a kritikát megalapozatlannak tartja, az OFE több állítását is tagadja.2004-08-09 16:04:00 0
Firtl etikus kampányt akarFirtl Mátyás elítéli az erőszakos cselekményeket, az etikátlan kampányeszközöket. Firtl Mátyás, soproni országgyűlési képviselőjelölt rendkívüli sajtótájékoztatón reagált a Kisalföld c. napilap 2004. augusztus 9-i számában megjelent, "Betörték a városi MSZP-iroda ablakát" című írásban megfogalmazottakra.2004-08-09 15:23:00 0
Április óta megoldatlan a soproni német kisebbség iskolaügyeA soproni Fenyő Téri Általános Iskola igazgatói kinevezésének ügye immár április vége óta megoldatlan. A szocialistáknak nem elég a 300 szülő, a tantestület és a kisebbségi német önkormányzat támogatása.2004-08-09 14:48:00 0
Kapuvári: Több pénzt a köztévénekA Magyar Televízió (MTV) normatív finanszírozásának megteremtését és mielőbbi székházhoz juttatását szorgalmazva a napokban kiáltványban fordul a három legfőbb közjogi méltósághoz és a parlamenti pártok elnökeihez az intézményben működő három reprezentatív szakszervezet és az üzemi tanács elnöke - közölte az utóbbi testület vezetője hétfőn az MTI-vel.2004-08-09 14:36:00 0
Rendkívüli ülést tart az Országgyűlés Környezetvédelmi BizottságaA jövő hét keddjén rendkívüli ülést tart az Országgyűlés Környezetvédelmi Bizottsága és áttekinti a dorogi veszélyes hulladékégető-műben július 30-án történt üzemzavar tanulságait, amelynek következtében jelentős mennyiségű szennyező anyag került a Kenyérmezei-patakba, majd onnan a táti Kis-Dunába. Mindezt Turi-Kovás Béla, a bizottság elnöke jelentette be, miután hétfőn felkereste a francia tulajdonú Onyx Kft. által üzemeltetett égetőművet, valamint megtekintette a mentési munkálatokat.2004-08-09 14:28:00 0
Lövöldöző német turistát lőtt agyon egy holland rendőrEgy amszterdami rendőr lelőtt egy 20 éves német turistát, aki előzőleg fegyverével rendőrökre tüzelt. Erről a vasárnapi esetről hétfőn számolt be a holland fővárosi rendőrhatóság szóvivője. Sem a rendőrség, sem pedig az államügyészség azonban nem volt hajlandó közölni, hogy a turista Németországnak mely részéről érkezett.2004-08-09 14:20:00 0
Szerdán 5 forinttal drágul a gázolajAugusztus 11-én, szerdán a Mol Rt. 5 forinttal emeli a gázolaj literenkénti fogyasztói árát, közölte a társaság hétfőn. A motorbenzin ára nem változik. A Mol a nemzetközi árváltozásokkal indokolta döntését. Tájékoztatása szerint, az elmúlt hét folyamán újabb rekordszintet ért el a kőolaj ára, és a gázolaj ára is tovább emelkedett. Ez utóbbi oka az, hogy a finomítók kibocsátása a felhasználók által igényelt mennyiségnél kisebb, ami miatt igen alacsonyak a gázolaj készletek.2004-08-09 13:06:00 0
Él és egészséges az Irakban elrabolt iráni diplomataÉletben van és egészséges az Irakban elrabolt iráni diplomata, Teherán fáradhatatlanul dolgozik kiszabadításán - közölte hétfőn az iráni külügyminiszter. - Az egyetlen, amit tudunk, hogy él és egészséges - jelentette ki Kamal Harazi pakisztáni kollégájával, Mien Hursid Mehmud Kaszurival Teheránban tartott, közös sajtóértekezletén. Az iráni külügyminiszter hangsúlyozta, igyekeznek megtalálni a módját annak, hogy tárgyalásokat kezdjenek az emberrablókkal.2004-08-09 13:01:00 0
Határon túli románok jogállását törvénnyel szabályozná a román kormányA határon túli románok jogállásáról készül törvénytervezetet benyújtani a román kormány a parlamentnek, a hatalmon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) ezen kívül a román diaszpórából származó, kettős állampolgársággal rendelkező jelöltet is indítani kíván a decemberi parlamenti választásokon - Adrian Nastase e két ígéretét részletesen taglalta a hétfői romániai sajtó.2004-08-09 12:55:00 0
Gráf és WeklerÖsszeférhetetlenségi eljárást kezdeményez a Fidesz Gráf József szocialista és Wekler Ferenc szabad demokrata képviselővel szemben a parlament mentelmi bizottságánál - jelentette be Szijjártó Péter.2004-08-09 12:05:00 0
Hibázott és felelőtlen volt az Onyx Kft.Hiba és felelőtlenség volt az Onyx Kft. részéről, hogy az első hírekben kizárólag fáradtolaj-szennyezést jelentett be - közölte az MTI-vel hétfőn a dorogi székhelyű Benedek Endre Barlangkutató és Természetvédelmi Egyesület (BEBTE) elnöke, Lieber Tamás.2004-08-09 11:43:00 0
Többen meghaltak egy japán atomerőműbenBaleset történt hétfőn egy japán atomerőműben: egyes jelentések szerint három, mások szerint öt ember meghalt, tizennyolc pedig megsérült, mert gőz lövellt ki egy reaktor turbinájából a turbinaházba. Radioaktív anyagok nem kerültek a környezetbe a Tokiótól 320 kilométerre északnyugatra lévő mihamai erőműből, s az erőmű területén belül sem történt nukleáris szennyeződés.2004-08-09 11:31:00 0
Évközben is tudna szigorítani a kormányNem vár a cselekvéssel az év végéig a Pénzügyminisztérium, ha év közben az államháztartási hiány megugrását tapasztalja - írja a Napi Gazdaság.2004-08-09 11:13:00 0
Közbiztonság: felgyújtottak egy autót BudapestenFelgyújtottak egy autót a főváros XIV. kerületben hétfőn, a hajnali órákban - közölte az MTI-vel a rendőrség. Egy ismeretlen férfi gyúlékony anyagot öntött a XIV. kerületben, az Ungvár utcában álló autóra, majd meggyújtotta és elmenekült - mondta a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese.2004-08-09 11:08:00 0
Sokkal drágábban termelnek a gazdák mint tavalyA mezőgazdasági termékek termelői ára júniusban 13,5 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn. A január-júniusi átlagos áremelkedés 14,7 százalékos volt, a növénytermesztési és a kertészeti termékek ára 27,5 százalékkal nőtt, az állatok és állati termékek ára pedig nem változott az előző év azonos időszakához képest.2004-08-09 11:06:00 0
Százötvenmillió forintos kár TörökbálintonSzázötvenmillió forintos kár keletkezett a törökbálinti lakóingatlanokban a múlt heti robbanás és tűz nyomán a biztosító szakembereinek előzetes adatai szerint - közölte a Pest megyei nagyközség polgármestere hétfőn az MTI-vel. Az önkormányzat a szociális keret terhére gyorssegélyt ad azoknak az embereknek, akik ezt megrongált házuk helyreállítására, a betört ablaküvegek pótlására kérik - mondta Turai István.2004-08-09 11:02:00 0
Türelemjáték: Medgyessy háromnegyed éves haladékot kapott az MSZP-tőlJövő tavaszig kapott időt az MSZP-től Medgyessy Péter arra, hogy alapvető változásokat hajtson végre a kormány munkájának tartalmában és stílusában. Ha nem sikerül bizonyítania, és a párt népszerűségi mutatója nem javul, a szocialisták akár cikluson belül is miniszterelnököt váltanak. Ez a forgatókönyv hónapok óta tartja magát az MSZP-ben. Mivel egyelőre úgy tűnik, nincs más lehetséges váltótárs, Kiss Péter kancelláriaminisztert emlegetik, mint aki átveheti a kabinet irányítását. Kérdés, hogy ebbe belemenne-e, s milyen áron a koalíciós társ SZDSZ - fogalmaz a Magyar Hírlap.2004-08-09 10:58:00 0
Paksi vétkekTöbbször elmondtuk e hasábokon, hogy az ország biztonsága, nyugalma minimum azt kívánná meg, hogy Kocsis Istvánt, az atomerőmű vezérigazgatóját mielőbb eltávolítsák Paksról. Logikusan ez következett volna már a tavalyi súlyos üzemzavarból, amikor a kettes blokk egyik medencéjét óriási radioaktív buborék hagyta el. Az azóta eltelt húsz hónap csak megerősített bennünket véleményünkben - a Magyar Hírlap álláspontja.2004-08-09 10:51:00 0
Az Eurohadtest átvette az afganisztáni biztonsági erő parancsnokságátMegkezdte első Európán kívüli küldetését az Eurohadtest, amelynek vezérkara hétfőn ünnepélyesen átvette a NATO-vezette afganisztáni Nemzetközi Biztonság-elősegítő Erő (ISAF) parancsnokságát. Az ISAF helyszíni irányítását a kanadai Rick Hillier tábornoktól vette át az Eurohadtest vezérkara élén álló Jean-Louis Py tábornok. Helyettese a német Wolf-Dieter Loeser lesz.2004-08-09 10:28:00 0
Bárándy nem indokolja, miért nem mondott igazatHeves ellenzéki bírálatok érték a hét végén Bárándy Péter igazságügy-minisztert azután, hogy korábbi nyilatkozataival szemben végül elismerte, találkozott Kulcsár Attilával, a milliárdos sikkasztási ügy egyik főszereplőjével. A kormánypártok nem kommentálták az igazságügy-miniszter "botlását" - írja a Magyar Nemzet.2004-08-09 09:31:00 0
Kacsavadász kormány: Bárándy magánélete a kacsavadászatA Blikk számításai szerint 1,5-1,8 millió forintba kerülhetett Bárándy Péter igazságügyi miniszternek és ismerőseinek, hogy a múlt héten lepuffantottak mintegy 1500 nevelt kacsát az ecsedi lápvidéken. A vadászok másfél óra alatt végeztek az állatokkal, amelyeket hajtók röptettek feléjük. Bárándy a Blikknek nem akart nyilatkozni a kalandról.2004-08-09 09:27:00 0
YUKOS-ügy: gazdagodnak az állami alkalmazottakA YUKOS részvényesi ismét a magasba fognak szökni azután, hogy a YUKOS visszakapta legnagyobb termelőegységét, a Yuganszknyeftgazt- így kommentálja a hétfői Izvesztyija a YUKOS-t övező jogi káoszt, azt a pénteki moszkvai döntőbírósági határozatot, amelyben jogellenesnek mondták ki a végrehajtók eljárását. A végrehajtók a múlt héten foglalták le a YUKOS olajtársaság legnagyobb érdekeltségének, a Yuganszknyeftgaznak az aktíváit.2004-08-09 09:18:00 0
Megemlékezés Nagaszakiban az atomtámadás 59. évfordulójánNagaszaki polgármestere felszólította az Egyesült Államok lakosságát hétfőn, a japán város elleni amerikai atomtámadás 59. évfordulóján, hogy lépjen fel kormánya atompolitikája ellen.2004-08-09 09:16:00 0
Hatalomátadás után is kínoztak foglyokat IrakbanEgy amerikai szenátor levélben kért vizsgálatot vasárnap a Pentagontól annak a lapértesülésnek a tisztázására, amely szerint amerikai katonák parancsot kaptak, hogy ne akadályozzák iraki foglyok kínzását.2004-08-09 09:16:00 0
Mintaliberális BudaörsönCsaknem kilencmillió forint jutalmat vett fel tavaly Wittinghoff Tamás, Budaörs SZDSZ-es polgármestere, így az elmúlt másfél évben több mint 24 millió forint díjazásban részesült. A politikus anyagi elismerését Budaörs MIÉP-es alpolgármestere szavazatának is köszönhette.2004-08-09 09:11:00 0
Arab külügyminiszterek elutasítják a Szudán elleni szankciókatAz Arab Liga vasárnap elutasította, hogy bármilyen szankciót alkalmazzanak Szudánnal szemben, amelyre közelebbről meg nem nevezett ENSZ-embargó vár, ha nem fékezi meg a nyugat-szudáni Dárfúr térségében fosztogató milicistákat.2004-08-09 09:11:00 0
Letartóztatási parancsot adtak ki Irakban Ahmed és Szálem Csalabi ellenLetartóztatási parancsot adtak ki Irakban Ahmed Csalabi, az iraki ideiglenes kormányzótanács volt tagja ellen hamisítás, illetve Szálem Csalabi, a Szaddám Huszein megbuktatott diktátor rezsimje által elkövetett háborús bűnök ügyét tárgyaló különleges iraki törvényszék vezetője ellen gyilkosság vádjával - közölte vasárnap Zuhair al-Maliki iraki vizsgálóbíró.2004-08-09 09:11:00 0
Ismét nemet mondtak a cementműre BükkösdönA szavazásra jogosultak többsége nemet mondott a Bükkösdhöz közeli cementmű megépítésére a faluban másodszor megtartott népszavazáson vasárnap - közölte a körjegyzőség az MTI-vel. "A település 1.025 választópolgárából 744 adta le voksát, ami 72 százalékos részvételt jelent. A szavazók közül 392 elvetette, 350 pedig támogatta a beruházást, 2 voks érvénytelen volt" - mondta Bakos Andor jegyző.2004-08-09 09:10:00 0
Félholt afrikai menekülteket mentettek ki a tengerből az olasz partoknálTöbb mint hetven félholt illegális bevándorlót mentettek meg a Földközi-tengeren vasárnap Olaszország partjai közelében. Az olasz rendőrség közlése szerint egy teherhajó vasárnap hajnalban keresztezte a kiszáradt afrikaiakat szállító kicsiny bárka útvonalát Szicília partjainál, és partra vontatta a járművet. Az illetékesek nem zárják ki, hogy a csoport tagjai közül néhányan életüket vesztették, amikor megpróbáltak olasz földre jutni.2004-08-09 09:04:00 0
Vízbefúlt egy 13 éves kislány TihanynálVízbefúlt egy 13 éves kislány Tihanynál vasárnap - tájékoztatta a Vízimentők Balatoni Szakszolgálata az MTI-t. A vízimentők a holttestet csaknem egyórával a kislány eltűnése után találták meg.2004-08-09 09:03:00 0
Hatos gyilkosság FloridábanNégy férfit, köztük három tizenévest tartóztattak le vasárnap a rendőrök a floridiai Deltonában azzal a váddal, hogy halálra vertek, majd megkéseltek hat személyt. A rendőrség közlése szerint a gyilkosságokat egy 27 éves férfi rendelte meg a három tizennyolc éves fiatalembertől, mert feldühödött azon, hogy az áldozatok elloptak tőle egy videojátékot és néhány ruhaneműt.2004-08-09 09:02:00 0
Mérnök a központi figurája egy terjeszkedő al-Kaida sejtcsoportnakA közelmúltban Pakisztánban elfogott és az al-Kaidához kötődő számítástechnikai mérnök a terrorszervezetnek olyan tagjaival is kapcsolatban állt, akik kifejezetten az őszi amerikai elnökválasztás megzavarására terveznek merényletet - közölte egy magas rangú amerikai hírszerzési tisztségviselő a The New York Times című amerikai lap vasárnapi száma szerint.2004-08-09 09:01:00 0
Révkomáromban befejeződtek a Kárpát-medencei Magyar Kulturális NapokA korábbi években Budapesten megtartott rendezvény első alkalommal lépte át az anyaország határait, mégpedig abból az alkalomból, hogy a felvidéki magyarok legnagyobb, mintegy hatvanezer tagot számláló közművelődési szövetsége, a Csemadok idén ünnepelte megalakulásának 55. évfordulóját.2004-08-09 08:59:00 0
Letartóztatják a Pyro-Technic Kft. két vezetőjét?A rendőrség a törökbálinti, három halálos áldozatot követelő robbanás ügyében a Pyro-Technic Kft. két vezetőjének előzetes letartóztatását kezdeményezi hétfőn - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője sajtótájékoztatóján.2004-08-09 08:57:00 0
Közkegyelem és a halálbüntetés visszaállítása IrakbanFegyverletételre és Nedzsef városának elhagyására szólította fel a síita felkelőket vasárnap a síiták szent városban tett váratlan látogatásán Ijád Allávi iraki kormányfő, miközben az iraki átmeneti kormány szombaton közkegyelem meghirdetéséről, vasárnap viszont a halálbüntetés visszaállításáról hozott döntést.2004-08-09 08:57:00 0
Ukrajna elindítja a hmelnyickiji atomerőmű 2. reaktorátLeonyid Kucsma ukrán elnök vasárnap engedélyt adott a nyugat-ukrajnai Hmelnyickijben lévő atomerőmű kettes számú reaktorának elindítására. Az idén Ukrajnában a rivnei atomerőműben is várható egy újabb reaktor üzembe állítása - írja az AP amerikai hírügynökség.2004-08-09 08:56:00 0
Liberálisok szerint az egyháznak nem lehet morális iránytűje?A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége megdöbbenéssel veszi tudomásul, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége közleményben támadta meg a Hittani Kongregáció által kiadott női méltóságról szóló körlevelet. Megdöbbenésünket nem a tárgyi tévedések sorozata okozza, hanem elsősorban az, hogy az önmagát liberálisnak gondoló párt, azért emelt szót, "mert az egyház újabb és újabb társadalmi kérdésekben fejti ki egyre konzervatívabb álláspontját".2004-08-09 08:56:00 0
Tollhoz hasonlító lőfegyverrel őrizetbe vettek egy férfit az athéni repülőtérenLetartóztattak egy görög férfit vasárnap az athéni nemzetközi repülőtéren azután, hogy a biztonsági ellenőrzésnél csőre töltött, írótollhoz hasonlító lőfegyvert találtak kézipoggyászában.2004-08-09 08:55:00 0
Iraki ellenállók iráni diplomatát raboltak elElraboltak egy iráni diplomatát iraki ellenállók - jelentették be ők maguk vasárnap. A közlés az arab nyelvű al-Arabíja televízióban hangzott el azzal, hogy a fegyveresek a diplomatát túszuknak tekintik. A televízióban bemutatott videofelvételen látható a szakállas iráni férfi, amint beszél - szavai azonban nem hallhatóak. Az iráni diplomata személyazonosságát a túszejtők kilenc hivatalos papírral - így útlevelével és bankkártyájával - igazolták: eszerint a fogoly Faridun Dzsiháni, Irán kerbelai konzulja.2004-08-09 08:55:00 0
Egy konzorcium tízmilliárd dollárral megmentené aYUKOS-tDubai olajsejkség uralkodó családja, a Maktumok képviselőit és a YUKOS-vezér Hodorkovszkij egykori üzlettársát, Konsztantyin Kagalovszkijt is magába foglaló befektetői konzorcium kész lenne 10 milliárd dollárral megmenteni a csőd előtt álló YUKOS orosz olajvállalatot.2004-08-09 08:34:00 0
A török kormányfő is ellátogat az athéni olimpiai játékokraTayyip Erdogan török kormányfő úgy döntött, hogy részt vesz az athéni olimpián és békeüzentet visz a tarsolyában a két ország javuló kapcsolatainak jegyében. "Abban a megtiszteltetésben részesülők, hogy részt vehetek az athéni olimpia megnyitó ünnepségén pénteken és a béke, a jó szándék és a szolidaritás üzenetét tolmácsolhatom a világ más vezetőivel együtt" - idézte a török kormányfőt vasárnap az Ethnos című görög napilap.2004-08-09 08:34:00 0
Környezetszennyezés: nőtt a betegek száma EsztergombanJelentősen növekedett a hányással és hasmenéssel járó megbetegedések száma Esztergomban - tájékoztatta vasárnap az MTI-t az önkormányzat sajtóreferense. Ezen tünetekkel elsősorban gyerekek és fiatalok fordultak orvoshoz. Számuk pénteken és szombaton annyi volt, mint az azt megelőző héten összesen - mondta Takács István.2004-08-09 08:33:00 0
II. János Pál pápa békés versenyzést remél az athéni olimpiánII. János Pál pápa üdvözletét küldte vasárnap az athéni olimpia minden résztvevőjének, s egyben kifejezte reményét, hogy Athén a béke, nem pedig az erőszak otthona lesz. "Nagyon kívánom a gyűlölet és az erőszak által jelenleg olyannyira feldúlt világnak, hogy a Játékok fontos sporteseményei békések legyenek, és a nemzetek közötti megértést és békét szolgálják" - mondta a 84 éves római katolikus egyházfő.2004-08-09 08:33:00 0
Professzionális hadsereg és biztonság pártján a Fidesz"A Fidesz már az Orbán-kormány időszakában konkrét, kézzelfogható, komoly lépéseket tett annak érdekében, hogy a magyar honvédséget professzionálissá tudjuk alakítani." A jelenlegi kormány viszont "miközben olcsó kampánytémává igyekszik tenni a sorkatonai szolgálat ügyét", ténylegesen igen keveset tett azért, hogy ez a cél magvalósulhasson - reagált Simicskó István fideszes országgyűlési képviselő Zuschlag János kijelentéseire.2004-08-09 08:28:00 0
Pakisztánba vittek egy magas rangú al-Kaida-tagot az emírségekbőlŐrizetbe vették az Egyesült Arab Emírségekben az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet egy magas rangú operatív tagját, és átadták őt a pakisztáni hatóságoknak - közölte vasárnap a pakisztáni tájékoztatási miniszter.2004-08-09 08:27:00 0
Nem okozott kárt a Mol olajfinomítójából a Dunába jutott szennyeződésNem okozott kárt az esőzés következményeként a Mol százhalombattai olajfinomítójából a Dunába jutott olajos szennyeződés, ezért nincs szükség védelmi intézkedésekre - közölte vasárnap az MTI-vel a Közép-Dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság. Az igazgatóság vízkárelhárítási osztályának megbízott vezetője elmondta: a dunaújvárosi vízirendőrséggel és a Közép-Dunavölgyi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság munkatársaival közösen Dunaújvárostól Ercsiig tüzetesen átvizsgálták a folyót, megnézték az öblöket, a holtágakat.2004-08-09 08:27:00 0
Rendbontás a Videoton-Újpest mérkőzésen - négy sérültNégy könnyű sérültje van a szombati Videoton-Újpest labdarúgó mérkőzésen kialakult szurkolói rendbontásnak - közölte a rendőrség az MTI-vel. R. Szabó Ágnes, a Fejér megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap elmondta: az eddigi vizsgálatok szerint félreértés okozhatta a két szurkolói tábor összecsapását a székesfehérvári stadionban. Az egyik újpesti szurkoló a meccsen rosszul lett, és az őt körülállók csoportosulását a másik szurkolói fél rendbontásnak vélte, ezután tört ki a verekedés a két tábor között.2004-08-09 08:27:00 0
Megegyezés a Likud és az Izraeli Munkapárt közöttKözös politikai platformban egyezett meg az Izraelben kormányzó jobboldali Likud párt és az ellenzéki Izraeli Munkapárt egy esetleges új közös kormánykoalíció jegyében - közölte vasárnap egy munkapárti vezető.2004-08-09 08:20:00 0
Kevesebb új éttermet nyit az idén a McDonald'sA McDonald's az idén a tervezettnél kevesebb új étterem megnyitását tervezi, és több meglévőt bezár - közölte a cég szóvivője, William Whitman. Az amerikai gyorsétterem-hálózat az idén 500 éttermet nyit a korábban tervezett 550-nel szemben. Szűkített menüt kínáló éttermekből 300 helyett csak 250-et nyit, s bezár 200 hagyományos, és 150 szűkített menüt kínáló éttermet.2004-08-09 08:20:00 0
Német politikusok távol maradnak a Máltai Szeretetszolgálat évfordulós rendezvényétől"Csak nemleges válaszok Kozma atyának" címmel számolt be hétvégi számában a Süddeutsche Zeitung arról, hogy német politikusok nem lesznek jelen a Máltai Szeretetszolgálat augusztus közepén tartandó évfordulós megemlékezésén.2004-08-09 08:20:00 0
Gazdátlan pirotechnikai eszközök TörökbálintonPirotechnikai eszközöket tartalmazó gazdátlan konténereket szállítottak el a törökbálinti depo területéről - mondta el a vám- és pénzügyőrség szóvivője az MTI-nek vasárnap. Sipos Jenő közölte: a három konténer decemberben érkezett az országba, de tulajdonosa nem jelentkezett érte. Egyelőre nem tudni, hogy ki a szállítmány belföldi megrendelője.2004-08-09 08:19:00 0
Jódtablettát kezdtek osztani az izraeli atomereaktorok közelébenJódtablettát kezdtek osztani vasárnap az Izrael két atomreaktora közelében élőknek, megelőzendő a sugárzásveszélyt a nukleáris létesítmények valamilyen károsodása esetén - jelentette be közleményben a hadsereg szóvivője.2004-08-09 08:19:00 0
Dán katonákat támadtak meg IrakbanHarckocsi-elhárító rakétagránátokkal és más fegyverekkel lőttek járőröző dán katonákra Irakban, de a támadásban senki sem sérült be - közölte szombat este Koppenhágában az észak-európai ország hadseregének műveleti főnöksége.2004-08-09 08:18:00 0
Kárpótlási jegyek: új elszámolási rendszerIndul hétfőn a kárpótlási jegyek elszámolásának és értéktárolásának új rendszere, ami azonban a jegyek tőzsdei kereskedésében nem okoz változást. A Pénzügyminisztériummal kötött szerződések alapján a Központi Elszámolóház és Értéktár Rt. (Keler) végzi majd a kárpótlási jegyek központi értéktárolását, illetve biztosítja a szükséges elszámolási szolgáltatásokat. Az Erste Bank Hungary Rt. pedig közreműködik a kárpótlási jegyek Kelerhez történő beszállításában.2004-08-09 08:12:00 0
Tbiliszi: egy orosz repülőgép megsértette Grúzia légterétAzonosítatlan repülőgép sértette meg Oroszország felől Grúzia légterét szombaton - állította a tbiliszi külügyminisztérium erélyesen magyarázatot kérve Moszkvától a történtekre.2004-08-09 08:12:00 0
Independent: a brit katonai rendőrség rejtélyes iraki haláleseteket vizsgálA brit katonai rendőrség 48 iraki feltételezett halálának a körülményeit vizsgálat kezdte meg, és ez a szám mintegy harmadával több, mint arról korábban a londoni védelmi minisztérium említést tett - számolt be értesüléseiről az Independent című brit lap vasárnapi számában.2004-08-09 08:11:00 0
Izraeli páncélosok és földgyaluk hatoltak be RafahbaIzraeli páncélosok hatoltak be vasárnap hajnalban a Gázai övezetben lévő rafahi palesztin menekülttáborba - közölték helyi palesztin biztonsági források. A mintegy 15 harcjárműt 4 földgyalu követte a település 0-s jelzésű szektorába.2004-08-09 08:11:00 0
Al-Kaida-kapcsolatokkal gyanúsított őrizetesek kezdtek éhségsztrájkot KuvaitbanÉhségsztrájkba kezdett tizenegy olyan őrizetes, akiket a kuvaiti hatóságok azért fogták el, mert gyanújuk szerint a tíz kuvaiti és az egy szaúdi állampolgárságú személy kapcsolatot tartott fenn az al-Kaida nemzetközi terrorszervezettel - közölte szombaton egy kuvaiti jogász.2004-08-09 08:06:00 0
Gázolaj a Dunában?A nagy mennyiségű lehullott csapadék következtében a Mol százhalombattai kőolaj-finomítójának záportározójából feltehetően gázolaj-szennyeződés került Százhalombatta és Ercsi között a Rába-patakba és onnan a Dunába - közölte Fodor István, a Fejér megyei katasztrófavédelmi igazgatóság ügyeletes igazgatója az MTI-vel.2004-08-09 08:05:00 0
Robbanássorozat volt szombat este Bagdad központjábanRobbanássorozat rázta meg szombat este Bagdad központját. A támadók mintegy tíz aknagránátot és rakétát lőttek ki, amelyek egy része a zöld zónában robbant fel. Ebben az övezetben van az iraki ideiglenes kormány, valamint az amerikai és a brit nagykövetség épülete.2004-08-09 08:05:00 0
Új Lúdas MatyiAz első magyar színes film, az 1949-ben készült Lúdas Matyi digitálisan felújított változatát szeptember 18-án mutatja be a Magyar Nemzeti Filmarchívum (MNF) - közölte Fazekas Eszter, az MNF restaurálást vezető munkatársa a szigetfesztiválon Budapesten szombaton egy fórumon. A Nádasdy Kálmán és Ranódy László által rendezett alkotást technikailag a filmlaboratórium restaurálta, a képjavítást pedig a Veszprémi Egyetem és az MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézete végezte.2004-08-09 08:05:00 0
Riporterek Határok Nélkül: Irakban ismételten megsértik a sajtószabadságotA sajtószabadság elleni súlyos támadásnak minősítette a Riporterek Határok Nélkül (RSF) szervezet az al-Dzsazíra bagdadi irodájának időleges bezárását. A sajtószabadságot védő párizsi székhelyű tekintélyes szervezet szombaton nyilvánosságra hozott közleményében sürgős magyarázatot kért az iraki kormánytól arra, milyen okok miatt hoztak döntést az arab hírtelevízió bagdadi irodájának 30 napra történő bezárásáról.2004-08-09 08:04:00 0
Európai megfigyelőket hívtak meg az amerikai elnökválasztásraEurópai megfigyelőket hívott meg az amerikai kormány a novemberi elnökválasztásra. A The Washington Times amerikai napilap on-line kiadása szombaton számolt be arról, hogy Paul V. Kelly amerikai külügyi helyettes államtitkár demokrata párti képviselőket tájékoztatott levélben: az amerikai kormány az Európai Biztonsági és Együttműködés Szervezet (EBESZ) demokratikus intézmények és emberi jogi hivatalát kérte fel megfigyelők küldésére.2004-08-09 07:58:00 0
Egyre több a sérült ház a Hernád menténHatan költöztek vissza szombaton sérült, de lakható házaikba azok közül, akiket a Hernád áradása miatt telepítettek ki az elmúlt napokban; az elkövetkező éjszakát még hatvankilencen kénytelenek otthonukon kívül tölteni - tájékoztatta Szabó Péter, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője szombaton.2004-08-09 07:58:00 0
Kartell: államigazgatási és büntetőjogi felelősségAz APEH Üldözötteinek Szövetsége (APÜSZ) feljelentést tett az ORFK Szervezett Bűnözés elleni Igazgatóságán jelentős kárt okozó csalás bűntettének alapos gyanúja miatt azon ismeretlen személyek ellen, akik anyagi haszonszerzés végett, az attópálya-építéssel kapcsolatos közbeszerzési eljárás során megtévesztették a Nemzeti Autópálya Rt. képviselőit, és ezzel a Magyar Államnak többmilliárdos kárt okoztak - írja közleményében a szervezet.2004-08-09 07:57:00 0
Közkegyelem Irakban a kevésbé súlyos bűncselekmények elkövetőinekKözkegyelmet hirdettek szombaton Irakban az olyan felkelők számára, akik kevésbé súlyos bűncselekményeket követtek el. Az amnesztiával azok az irakiak élhetnek, akik fegyvert, illetve robbanószert birtokolnak, illetve akik támadásokban való részvételt terveztek - jelentette be Ijád Allávi ideiglenes miniszterelnök Bagdadban.2004-08-09 07:57:00 0
Dorogon iható a toluol-oldat?A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Zöld Tagozatának elnöke szerint a dorogi hulladékégetőműből a Kenyérmezei-patakba, majd onnét a Kis-Dunába került szennyeződés miatt Dorogon is meg kellett volna tiltani az ivóvíz fogyasztását - derült ki a fideszes politikus szombati dorogi sajtótájékoztatóján. Baranyai Lőrinc alpolgármester szerint viszont erre nincs szükség.2004-08-09 07:56:00 0
"Csak vicc volt" az amerikai állampolgár lefejezését bemutató videofelvétel"Csak vicc volt" az a videofelvétel, amelyet szombaton egy amerikai állampolgár Irakban történt állítólagos lefejezéséről tettek közzé egy internetes honlapon. A "lefejezett" férfi, akit az AP amerikai hírügynökség nagyon is élve talált San Franciscóban, közölte: barátjával együtt eszelték ki és "viccnek" szánták az egészet.2004-08-09 07:56:00 0
Gyanúsítottként hallgatták ki a Pyro-Technic Kft. ügyvezetőjétA rendőrség gyanúsítottként hallgatta ki szombatra virradó éjjel a Pyro-Technic Kft. ügyvezető igazgatóját is a törökbálinti robbanás kapcsán - közölte Ignácz István Pest megyei rendőrfőkapitány szombaton az MTI érdeklődésére. Elmondta: a cég két másik vezetőjéhez hasonlóan az ügyvezető igazgatót is robbanóanyaggal való visszaélés alapos gyanújával hallgatták ki, őt azonban nem vették őrizetbe.2004-08-09 07:55:00 0
Kiírták a 2004. évi Nemzeti Minőségi Díj pályázatotMeghirdették a 2004. évi Nemzeti Minőségi Díj pályázatot a minőségügyben kiemelkedő eredményt felmutató gazdálkodó szervezetek tevékenységének elismerésére - közölte a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM).2004-08-07 11:20:00 0
Egy amerikai állampolgár lefejezését bemutató videofelvétel látható egy internetes honlaponAz Abu Muszab az-Zarkávi terrorcsoportja lefejezett egy amerikai állampolgárt Irakban, az erről készült videofelvételt egy internetes honlapon tették közzé szombaton.2004-08-07 11:18:00 0
Bush módosít a terrorizmus elleni háború kifejezésenA terrorizmus elleni háború meghirdetése után alig három évvel George W. Bush amerikai elnök már nem elégedett ezzel a kifejezéssel. "Inkább úgy kellene hangzania: harc az ideológiai szélsőségesek ellen, akik nem hisznek a szabad társadalmakban, és fegyverként vetik be a terrort, hogy megrendítsék a szabad világ lelkiismeretét" - mondta Bush pénteken Washingtonban egy újságíró-kongresszuson. Bush észrevételével elsősorban az iraki felkelőkre utalt.2004-08-07 11:17:00 0
Görögország tilalma ellenére elutazik az olimpiára a fehérorosz sportminiszterRészt vesz az athéni olimpia rendezvényein Jurij Szivakov fehérorosz sportminiszter annak ellenére, hogy Görögország pénteken bejelentette, nem engedélyezi, hogy a politikus az ország területére lépjen.2004-08-07 11:03:00 0
Teljes homály az "agyonreklámozott" Európa-terv körülNoha eddig semmilyen pályázati támogatást nem folyósítottak a kampányban agyonreklámozott Európa-terv alapján, a program további hatékony kommunikációjára körlevél figyelmezteti a tárcavezetőket.2004-08-07 10:18:00 0
Kulcsár-ügy: Bárándy sem mondott igazat?Bárándy Péter egészen tegnapig kitartott korábbi álláspontja mellett, miszerint nem találkozott a K&H Equities Rt.-nél történt milliárdos sikkasztás gyanúsítottjaival, Kulcsár Attilával és Rejtő E. Tiborral. Az igazságügy-miniszter ezzel szemben tegnap a Magyar Nemzet megkeresésére már úgy nyilatkozott: sohasem állított olyat, hogy nem találkozott az exbrókerrel, pusztán arról beszélt, hogy érdemi eszmecserét nem folytattak.2004-08-07 10:06:00 0
Bükkösd: útlezárással tüntettek a környezetvédőkKörnyezetvédők tartottak demonstrációt a 6-os főúton. Arra kívánták felhívni a figyelmet a közelgő népszavazás előtt, hogy a Baranya megyei Bükkösdön ne építsenek cementgyárat.2004-08-06 19:39:00 0
A Fidesz üdvözli a felvidéki földek ügyében történt fordulatotHetek óta tart a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség Gazda Tagozatának tájékoztatási kampánya a mintegy 600 ezer hektár úgynevezett nevesítetlen felvidéki földek birtokba vételének bonyodalmairól.2004-08-06 18:33:00 0
Művészeti napok NagycenkenFiatal zeneművészeknek teremt szereplési lehetőséget a pénteken kezdődött nagycenki fesztivál - mondta a rendezvénysorozatot szervező Sonare Alapítvány kuratóriumának elnöke az MTI-nek.2004-08-06 18:22:00 0
Esztergomnál folyamatosak a mérésekA Duna esztergomi szakaszának környezetszennyezése miatt folyamatosan figyelemmel kíséri a víz minőségét az Észak-Dunántúli Vízmű Rt. és megteszi a szükséges intézkedéseket - tájékoztatta a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium közleményében az MTI-t pénteken.2004-08-06 18:03:00 0
Román katonákat támadtak meg IrakbanRomán katonai járőröket támadtak meg iraki lázadók péntekre virradóra, de senki sem sebesült meg - közölte pénteken a bukaresti védelmi minisztérium szóvivője.2004-08-06 18:00:00 0
Révész Máriusz: Feleslegesek a pártok szimpatizánsairól szóló vitákA pártok vezetőire és szimpatizánsaira vonatkozó vitákat azonban értelmetlennek és feleslegesnek tartom. Készen állunk ezzel szemben a párbeszédre - akár nyílt levelezés formájában is - minden, a választók életét valóban befolyásoló kérdésben, legyen az adócsökkentés, a családok támogatása, az otthonteremtés vagy a határon túli magyarok autonómiájának kérdése - olvasható Révész Máriusz, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség szóvivőjének Horn Gábor ügyvivőhöz, a Szabad Demokraták Szövetsége tagjához intézett nyílt levelében.2004-08-06 17:10:00 0
A Fidesz Firtl Mátyást indítja a soproni választásonA Fidesz Firtl Mátyást, a Győr-Moson-Sopron Megyei Közgyűlés alelnökét indítja a soproni időközi választáson - közölte a mandátumról európai parlamenti tagsága miatt lemondó Szájer József (Fidesz) pénteken Sopronban.2004-08-06 17:05:00 0
Ragaszkodnak a Tokaj Kereskedőház Rt.-hez az önkormányzatokTovábbra is igényt tart a jelenleg 100 százalékban állami tulajdonban lévő Sátoraljaújhely központú Tokaj Kereskedőház (TK) Rt. részvényeire 17 tokajhegyaljai település önkormányzata annak ellenére, hogy az Állami Privatizáció és Vagyonkezelő Rt. (ÁPV) Rt. elutasította kérésüket - közölte Sátoraljaújhely polgármestere sajtótájékoztatón pénteken.2004-08-06 16:54:00 0
Drámaian csökkent a kutatás-fejlesztés támogatásaA kutatás-fejlesztés támogatása 2003-ban drámaian csökkent az előző időszakhoz képest - mondta a statisztikai hivatal friss adataira hivatkozva Pálinkás József, a Fidesz kulturális kabinetjének vezetője pénteki sajtótájékoztatóján, Budapesten.2004-08-06 16:29:00 0
A kormányváltás óta 30%-kal nőtt az államadósságA Medgyessy-kormány ugyan a gazdasági mutatók folyamatos javulásáról tájékoztatja a közvéleményt, a pénzügyi tárca költségvetési beszámolójának legújabb adatai negatív rekordot döntöttek. Eszerint az államháztartás hiánya július végére elérte az 1072 milliárd forintot, így a teljes évre előirányzott idei deficit 90 %-a már teljesült az év első hét hónapjában.2004-08-06 15:05:00 0
A Szentkirályi Ásványvíz Kft .kisegíti az esztergomiakatA Szentkirályi Ásványvíz Kft. értesülése szerint Esztergomban nem lehet a csapvizet emberi fogyasztásra felhasználni - írja közleményében a kft ügyvezető igazgatója.2004-08-06 15:03:00 0
Mindenáron privatizációA Bábolna Rt. és a társaság békéscsabai baromfifeldolgozója privatizációjának azonnali leállítását követelte a Fidesz békéscsabai választókerületi elnöke pénteken.2004-08-06 14:57:00 0
Megszüntetné a regisztrációs adót a bizottságAz Európai Bizottság arra készül, hogy javaslatot tesz a személygépkocsik regisztrációs adójának fokozatos felszámolására, illetve más típusú adókká történő átalakítására az EU-ban - közölte pénteken az intézmény egyik illetékese.2004-08-06 14:48:00 0
A hülyeség - ha fájna, 2004. augusztus 6.Változnak az idők. De mégis van, ami változatlan. A Népsava-borsa szerkesztői például még mindig a millennium egét kémlelik, s azon még ma is hejre kis hamburgerek rajzolódnak ki számukra egyre. Hiába, álmodik a gyomor.2004-08-06 14:31:00 0
Több mint száz órányi olimpiai műsort sugároz a Duna TelevízióTizennyolc nap alatt több mint száz órányi olimpiai műsort sugároz a Duna Televízió - közölte Schulek Csaba sportfőszerkesztő pénteken az MTI-vel. Athénból napi négy óra élő adást és fele ennyi ismétlést sugárzunk - mondta, hozzátéve, két, a Magyar Televíziónak "kölcsönadott" saját emberük, Somos Ákos és Somos Zoltán a Duna Televíziónak is dolgozik majd Athénból.2004-08-06 13:39:00 0
Walesa a vízumkötelezettség megszüntetésére szólította fel az amerikai elnökötSzüntesse meg Washington az Egyesült Államokba beutazni szándékozó lengyelek vízumkötelezettségét - kérte pénteken Lech Walesa volt lengyel államfő George Bush amerikai elnöktől.2004-08-06 13:33:00 0
Búvárok kutatják a napóleoni hadihajó roncsátVíz alatti régészek hozzáfogtak egy 200 évvel ezelőtti csatában elsüllyedt napóleoni hadihajó roncsainak feltárásához.2004-08-06 12:40:00 0
Rendkívüli ülés: privatizáció, napi standolás, sorkatonaságHárom napirendi pontot javasol a Fidesz az Országgyűlés rendkívüli ülésére - jelentette be Rogán Antal fideszes országgyűlési képviselő pénteki budapesti sajtótájékoztatóján. A Fidesz a privatizáció felfüggesztése mellett a sorkatonai szolgálat megszüntetéséről és a napi standolás kapcsán a jövedéki törvény módosításáról tárgyalna.2004-08-06 12:04:00 0
A tűzijátékhoz használt robbanóanyag többszöröse gyulladt ki TörökbálintonAz augusztus 20-i tűzijátékhoz általában használt robbanóanyag-mennyiség többszöröse gyulladt ki Törökbálinton a Pyro-Technic Kft. raktárában - közölte a cég gazdasági igazgatója pénteken.2004-08-06 11:41:00 0
Deka-Bank: Magyarország nem vonzó a befektetőknekAz Európai Unióhoz májusban csatlakozott három legnagyobb ország, Csehország, Lengyelország és Magyarország kezd veszíteni vonzerejéből a külföldi befektetők szemében a térség kisebb államaihoz képest - írta pénteki számában a Handelsblatt, a Deka-Bank elemzésére hivatkozva.2004-08-06 11:38:00 0
Visszamagyarosítják nevüket a gyimesi csángókEgyre több gyimesbükki csángó kezdte el visszamagyarosítani a hatóságok által 1920 után elrománosított nevét az utóbbi időben - írta pénteki számában a Krónika.2004-08-06 11:33:00 0
Visszamagyarosítják nevüket a gyimesi csángókEgyre több gyimesbükki csángó kezdte el visszamagyarosítani a hatóságok által 1920 után elrománosított nevét az utóbbi időben - írta pénteki számában a Krónika.2004-08-06 11:33:00 0
A Hungaroringen is kaszál a Medgyessy család : nem gazolnakA Medgyessy család újabb tagja kapott közvetve megbízást többségi állami tulajdonú cégtől - tudta meg a Magyar Nemzet. Tavaly december óta Medgyessy Ildikó, a miniszterelnök előző házasságából született lánya az ügyvezető igazgatója és százszázalékos tulajdonosa a Titina Kft.-nek, amely füvesítést és csatornatisztítást végez alvállalkozásban a Hungaroringen.2004-08-06 09:56:00 0
Demszky csak a cipőjét nem pucoltatta a FőkefévelNem csak a két bérelt terepjáró, az Opel Frontera, illetve Volkswagen Touareg okán kötődik szorosan Demszky Gábor a Főkeféhez. A fővárosi tulajdonú rt. évek óta számos szolgáltatást nyújt a főpolgármesternek: ha kellett szerelt vagy épp élelmiszert szállított a nyaraló Demszkynek - írja a Blikk.2004-08-06 09:40:00 0
Lex AlkalmatlanKovács László lesz az uniós biztos, ez már faktum, ellenvetésnek, panasznak, fellebbezésnek helye nincs. Persze lehet elmélkedni, miért pont egy bukott pártelnök, amortizált politikus a "legalkalmasabb" személy a magyar érdekek képviseletére az EU legfontosabb testületében, de a szomorú tényen már a pengeéles eszmefuttatások sem változtatnak.2004-08-06 09:23:00 0
Rosszul bántak az iraki foglyokkal a dán katonákA dán alakulatok rosszul bántak az őrizetükben lévő iraki foglyokkal - állapította meg a dán védelmi minisztérium vizsgálóbizottsága. A bizottság csütörtökön közleményben ismertette a vizsgálat első eredményeit.2004-08-06 09:20:00 0
Ukrajnát dorgálja az USAWashington szerint az ukrán vezetés téved, ha azt gondolja, hogy azért, mert több mint 1500 katonával vesz részt az iraki koalícióban, az Egyesült Államok nem fog nyomást gyakorolni rá a szabad és igazságos elnökválasztás érdekében.2004-08-06 09:18:00 0
Robbanás Törökbálinton: lokalizálták a tüzetLokalizálták péntekre virradó éjszaka a törökbálinti pirotechnikai raktárban keletkezett tüzet a tűzoltók, s az ideiglenesen kiköltöztetett környékbeli, hozzávetőleg 40 lakó is visszatérhetett otthonába - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője, hozzátéve: elkészült a miniszterelnök által kért gyorsjelentés a robbanás körülményeiről.2004-08-06 09:16:00 0
Mit titkolnak Pakson?Vajon, mi lehet a Paksi Atomerőműben tapasztalható sorozatos műszaki "bakik" hátterében, és vajon kiknek lehet érdeke az atomerőmű lezüllesztése? Ezek a kérdések mind jobban foglalkoztatják a közvéleményt. S az emberek őszinte választ várnak a kormánytól ezekre a kérdésekre - áll Koltai Tamás országgyűlési képviselő csütörtöki közleményében.2004-08-05 20:09:00 0
Pirotechnikai raktár robbant TörökbálintonEgy ember meghalt, amikor felrobbant a törökbálinti Mechanikai Művekben egy pirotechnikai raktár. Öt óra körül egy hatalmas, ablakokat megrázkódtató robbanást lehetett hallani a település tíz kilométeres körzetében, majd több kisebbet. Egyes feltételezések szerint kisrepülőgép zuhant a raktárba. A fegyverropogásra emlékeztető hangokat továbbra is hallani. Az Országos Mentőszolgálat tíz könnyű sérültről tud, a terület felderítése tovább folyik. A raktár közelében több családi ház jelenleg is ég, a tűz nagy iramban terjed tovább.2004-08-05 19:49:00 0
Bush aláírta a háborús időkre emlékeztető katonai költségvetéstGeorge Bush amerikai elnök csütörtökön aláírta a 417,5 milliárd dollár összköltségű, háborús időkre emlékeztető katonai költségvetési tervezetet, amely az eredeti tervnél 25 milliárd dollárral többet tartalmaz az afganisztáni és az iraki feladatok finanszírozására.2004-08-05 19:43:00 0
Kárpát-medencei Magyar Kulturális Napok RévkomárombanRévkomáromban csütörtök estétől vasárnap délig tart a Kárpát-medencei Magyar Kulturális Napok rendezvénysorozata, amelyet eddig Budán rendeztek, de tavaly óta évente más-más település lesz a helyszíne.2004-08-05 19:20:00 0
Tilos az ivóvíz fogyasztása Esztergomban és környékénTilos az ivóvíz fogyasztása Esztergomban és környékén; az Esztergomi Területi Védelmi Bizottság csütörtökön délután megelőző célú intézkedésként azonnali hatállyal megtiltotta a vezetékes víz ivási és főzési célú fogyasztását - értesítette csütörtökön az MTI-t a polgármesteri hivatal sajtóreferense.2004-08-05 18:51:00 0
Gergényi "kétéves" bizonyítványaKét év alatt szerzett főiskolai végzettséget Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitány. A közepes minősítésű oklevelét 1987. október 7-én állította ki a Rendőrtiszti Főiskola.2004-08-05 18:15:00 0
Megkezdődött a görög légtér fokozott védelme az olimpia idejéreGörög harci gépek csütörtöktől megkezdték a járőrözést Athén légterében annak a biztonsági ernyőnek a részeként, amely az augusztus 13-án kezdődő athéni olimpiai játékok békés és problémamentes lebonyolítását hivatott elősegíteni.2004-08-05 18:06:00 0
Der Standard: Vészhelyzetben a Medgyessy-kormányA szociáldemokrácia válsága címmel elemzi Paul Lendvai az európai baloldal krízisének okait a Der Standardban. A cikk szerint az európai parlamenti választás után a kormányban és a szocialista pártban példátlan nyíltsággal robbant ki a hatalmi harc.2004-08-05 17:43:00 0
Pert indítottak a civilek Demszky ellenPert indított három szervezet Demszky Gábor ellen a főpolgármester egyes nyilatkozatai miatt, melyek szerintük sértik a civilek jogait és komoly kárt okoztak nekik.2004-08-05 17:40:00 0
Fokozott óvintézkedések Róma legnagyobb repülőterénSzigorították a biztonsági intézkedéseket Róma fő repülőterén, mivel egy terrorcsoport, amely az al-Kaida nemzetközi terrorszervezethez kötődik, fenyegetések sorozatát intézte Olaszországhoz az utóbbi napokban.2004-08-05 17:18:00 0
Az utolsó terézvárosi fa emlékéreKörnyezetvédelmi, közlekedési és földtani szempontból is elfogadhatatlan, hogy a budapesti Jókai téren mélygarázs épüljön; a Fidesz, ha kell, akár a állampolgári engedetlenség eszközével is élni fog - jelentette ki Illés Zoltán, a párt országgyűlési képviselője csütörtökön, a téren tartott sajtótájékoztatóján.2004-08-05 17:13:00 0
Nem sértettek törvényt a Medgyessy beintését megmutató tévékA Soproni Rendőrkapitányság bűncselekmény hiányában megszüntette azt az eljárást, amelyet a Sopron TV feljelentése alapján ismeretlen tettes ellen indítottak.2004-08-05 17:07:00 0
Zongorafesztivál kezdődik TiszadobonTiszadobon Hauser Adrienne koncertjével kezdődik a Zongorafesztivál az Andrássy kastély kertjében. A hatnapos rendezvényen összesen kilenc koncertet hallhatnak a komolyzene barátai.2004-08-05 17:07:00 0
Oroszország cáfolja, hogy katonai technológiát adott át Észak-KoreánakOroszország csütörtökön visszautasította a Jane's Defence Weekly című katonapolitikai szaklap azon állítását, hogy technológiát biztosított Észak-Korea számára olyan mozgatható indítóállású ballisztikus rakétákhoz, amelyek az Egyesült Államok területét is veszélyeztethetik.2004-08-05 17:05:00 0
Környezetvédők demonstrálnak a Baranya megyébenA Baranya megyében tiltakozó környezetvédők szeretnék elérni, hogy a helyi önkormányzat már ne írjon ki újabb népszavazást a bükkösdi cementgyár ügyében.2004-08-05 14:55:00 0
Irakban megöltek egy török kamionsofőrtIszlámista terroristák megtámadtak Észak-Irakban egy teherautókonvojt, és megöltek egy török kamionsofőrt - jelentették csütörtökön török tömegtájékoztatási eszközök.2004-08-05 14:53:00 0
Fejetlenség és gyanús ügyletek Demszky körülA Fidesz Budapesti Választmánya aggasztónak tartja Demszky Gábor tevékenységét, amit a fejetlenség és a gyanús ügyletek láncolata jellemez.2004-08-05 14:40:00 0
Idén sem teljesíti az ingyenes tankönyv ígéretét a Medgyessy-kományA híradások szerint idén sem teljesíti a Medgyessy-kormány azt a választási ígéretét, hogy a közoktatásban ingyenessé teszi a tankönyveket. Miközben közel másfél millió diák kezdi meg tanulmányait szeptemberben az oktatási tárca kevesebb, mint a tanulók felének csupán hétszázezer diáknak kívánja ingyenessé tenni a tankönyveket, igen nehezen ellenőrizhető, sokszor igazságtalanságot eredményező, és gyakran megalázó procedúrát jelentő "rászorultsági alapon" - áll a Fidesz kulturális tagozatának közleményében.2004-08-05 14:26:00 0
A Szlovák Nemzeti Párt aláírásgyűjtése a magyar autonómia ellenA szenvedélyes magyarellenességéről ismert Szlovák Nemzeti Párt (SNS) népszavazás kieszközlése céljával országos aláírásgyűjtésbe kezd, mert így akarja elejét venni a magyar autonómia létrehozásának, jóllehet a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) programjában ilyen törekvés nem szerepel.2004-08-05 13:53:00 0
Érvénytelenek a Vásárhelyi-terv pályázataiMeg kell ismételni az új Vásárhelyi-terv kivitelezési munkáira kiírt pályázatot, mert a bírálók az összes pályázó ajánlatát hibásnak találták - tájékoztatott csütörtökön a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KVM) sajtóirodája.2004-08-05 13:49:00 0
Medgyessy hazudott: volt százmilliós megbízásHazudott a miniszterelnök, amikor május végén azt mondta a parlamentben, hogy fia és Baráth Etele államtitkár fiának közös cége nem kapott 100-100 millió forintos megbízást a Matávtól és az OTP-től - jelentette ki csütörtökön Répássy Róbert fideszes képviselő budapesti sajtótájékoztatóján.2004-08-05 11:54:00 0
Már a szocialisták is szabadulnának kormányfőjüktőlTavasszal távozhat posztjáról Medgyessy Péter kormányfő - értesült a Magyar Nemzet. A lap úgy tudja, az MSZP-ben egyre inkább az a meghatározó vélemény, hogy a 2006-os választásoknak Szili Katalin pártelnökkel és Kiss Péter kormányfővel lehet eséllyel nekivágni.2004-08-05 11:10:00 0
Háromszáz milliárdért herdálták el a nemzeti vagyontAz Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. üzleti terve változatlan: az idén 280-290 milliárd forint privatizációs bevétellel számol, ebből 190 milliárd forintot fizet be a központi költségvetésbe - mondta Kamarás Miklós, az ÁPV Rt. vezérigazgatója csütörtökön Budapesten.2004-08-05 11:06:00 0
Wekler megint nagyot szüretelAz SZDSZ-es Wekler Ferenc majdani mórágyi borait egy júniusi minisztériumi rendeletnek köszönhetően a nagyobb presztízsű, magasabb árkategóriába tartozó szekszárdi termékként adhatja el. Az agrártárca erre vonatkozó intézkedése ellen a szekszárdi borvidék hegyközségi tanácsa jogorvoslattal kívánt élni, mivel törvénytelenül kihagyták őket a döntésből.2004-08-05 09:06:00 0
Pénztárosok a pácbanTetszettek volna pártpénztárnoknak szegődni. Azok mindig megússzák. Azokat Éva asszonyék mindig kihúzzák a pácból. A Párt kulcsárnoka által mosodának használt két bank tizennégy pénztárosát bezzeg sikerült elkapniuk a Nemzeti Nyomozóiroda rendőreinek.2004-08-05 08:58:00 0
Ludi Romani GorsiumbanA római komédia kiemelkedő mestere, Titus Maccius Plautus egyik legvérbőbb vígjátéka, A hetvenkedő katona kerül színre augusztus 28-án és szeptember 4-én a Ludi Romani - Római Játékok - keretében a táci Gorsiumban - tájékoztatott a Szent István király Múzeum munkatársa.2004-08-05 08:55:00 0
Nyilatkozatot adott ki az iraki koalíció: nincs engedmény az emberrablóknakAz Egyesült Államok vezette iraki nemzetközi koalíciós erők szerdán nyilatkozatot adtak ki arról, hogy nem tesznek engedményeket az emberrablóknak. Ezt azért tartották szükségesnek hangsúlyozni, mert a Fülöp-szigetek kormánya, engedve emberrablók zsarolásának, kivonta katonáit az arab országból.2004-08-05 08:52:00 0
Szaúd-Arábiában novemberben először tartanak választásokatA tervek szerint először rendeznek az év vége felé az egész országra kiterjedő választásokat Szaúd-Arábiában - közölték rijádi hivatalos források, de egyelőre nem részletezték a voksolási előfeltételeket.2004-08-05 08:48:00 0
Kivonul Gázából az ENSZ segélyszervezeteBiztonsági okokból kivonja személyzete nagy részét az ENSZ palesztinokat segélyező szervezete, az UNRWA a Gázai övezetből, miután Izrael folytatja az egy hónapja tartó behatolásokat az övezet északi részében.2004-08-04 20:39:00 0
Túlélőshow: Medgyessy kifizette a hazugsággyárostHa Kovács László külügyminiszter lesz az Európai Bizottság magyar biztosa, akkor szinte lehetetlen lesz az együttműködés közte és "a majdani magyar kormány", illetve "a többpárti európai parlamenti magyar delegátus között" - jelentette ki Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.2004-08-04 19:19:00 0
Apad a Hernád, de még házak vannak víz alattMár apad a Hernád vize, de még érvényben van a harmadfokú árvízvédelmi készültség. A folyó alsó szakaszán még küzdenek az árvízzel, több ház és utca van víz alatt. Négy településen nincs ivóvízellátás, itt lajtos kocsikkal biztosítják a szükséges mennyiséget.2004-08-04 18:52:00 0
Az SZDSZ a párt körüli botrányokról akarja elterelni a figyelmetA katolikus egyház és a vallásos érzületű emberek elleni támadás a vatikáni körlevelet bíráló SZDSZ-es nyilatkozat, amellyel a szabad demokraták el akarják terelni a figyelmet a párt körül kirobbant botrányokról - jelentette ki Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke Harrach Péterrel, a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség elnökével tartott közös szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.2004-08-04 16:52:00 0
Díszdoktorrá avatták Horváth JánostA gazdaságpolitika területén évtizedeken át kifejtett tudományos munkássága elismeréséül dr. Horváth János országgyűlési képviselőt a jog- és államtudományok tiszteletbeli doktora címmel tűntette ki az Egyesült Államokbeli Butler University (Indianapolis).2004-08-04 16:50:00 0
Eredmények helyett lózungokra lenne szükségMárpedig lózungok hangoztatása helyett az új jogszabálynak a fiatalok valós problémáival kell foglalkoznia. Itt a lehetőség, hogy a szocialista kormány visszaadjon a fiataloknak abból, amit eddig az otthonteremtési program szétverésével, az utazási díjak drasztikus emelésével és a diákhitel kamatainak emelésével elvett tőlük - áll Szijjártó Péter közleményében.2004-08-04 16:38:00 0
Sztrájk lesz a köztévében?Sem a Pénzügyminisztérium sajtóosztálya, sem a Magyar Televízió (MTV) Rt. elnöke nem kommentálta érdemben az MTI-nek azt a szerdai lapértesülést, hogy a pénzügyi tárca jelentősen csökkenteni kívánja a közszolgálati médium költségvetési támogatását. A médiumban működő reprezentatív szakszervezetek napokon belül egy esetleges sztrájkról tanácskoznak.2004-08-04 16:34:00 0
A pápa első nyári általános kihallgatása Castel GandolfóbanEzen a nyáron először tartotta meg szerdán II. János Pál pápa heti általános kihallgatását Castel Gandolfó-i rezidenciáján. A Kathpress jelentése szerint a zarándokok részben a pápai nyári rezidencia belső udvarán köszöntötték a szentatyát, részben pedig a téren egy nagy képernyőn követték a rendezvény eseményeit.2004-08-04 16:33:00 0
Tabajdi: Medgyessyék beléphetnének az MSZP-beFontos lenne, hogy azok, akiket az MSZP delegált a kormányba, de nem párttagok, köztük a miniszterelnök is, tisztázzák viszonyukat a szocialista párthoz - közölte Tabajdi Csaba, az MSZP nemzetpolitikai tagozatának vezetője szerdán az MTI-vel.2004-08-04 16:32:00 0
Az ombudsman ingyenes parkolók kijelölését kéri a kórházak közelébenIntézkedésre kérte a belügyminisztert Lenkovics Barnabás ombudsman azért, hogy az önkormányzatok jelöljenek ki a sürgősségi ellátást végző egészségügyi intézmények közelében ingyenes parkolóhelyet a beteget szállító magánautóknak - tájékoztatta az állampolgári jogok országgyűlési biztosának hivatala közleményben az MTI-t szerdán.2004-08-04 16:30:00 0
Lopstoppp: Ingyengépeket vett a kormány háromszázmillióért?Az Index információi szerint a magyar informatikai tárca a világon az első olyan állami szerv, amely pénzért vásárolt azokból az óvodai számítógépekből, amelyeket az IBM a KidSmart jótékonysági program keretében adományozás céljára fejlesztett ki és ingyen osztogat. Világszerte 18,500 gépet ajándékoztak el az elmúlt öt évben, ebből 130 darab magyar óvodákba került.2004-08-04 16:25:00 0
Mi van az ÁNTSZ laboratóriumi hálózat értékesítése mögött?A kormányzat a laboratóriumi hálózatot túlméretezettnek tartja, ezért 14 kémiai és 16 mikrobiológiai laboratóriumot magánkézbe kíván adni. A terv szerint, az ezekben dolgozó 660 köztisztviselő sorsáról is a befektető gondoskodik - írja Mikola István a Fidesz Egészségügyi Egyeztető Fóruma állásfoglalásában.2004-08-04 15:12:00 0
Szakértők kormányon: Gergényi nem elég iskolázott az ORFK vezetéséhezA hatályos jogszabályok alapján Gergényi Péter nem nevezhető ki az országos rendőr-főkapitányi posztra, mert legmagasabb iskolai végzettsége a rendőrtiszti főiskola, míg a jogszabály egyetemi képesítést ír elő. Az Index információi szerint a Belügyminiszteriumban a probléma megoldásán már dolgoznak.2004-08-04 15:08:00 0
A hülyeség - ha fájna, 2004. augusztus 4.Szocialista korszakhatárról elmélkedik a posztkádári napilap megmondó embere. Elborong azon, hogy Medgyessy és társai is frusztráltak lettek, mert nem valósul meg az, amit a publicista szerint az út kezdetén "a miniszterelnök is remélt - nem rezsim-, hanem korszakváltók lesznek kormányban, pártban egyaránt".2004-08-04 13:23:00 0
Zongorafesztivál TiszadobonKilenc koncertet hallhatnak a zenebarátok a tiszadobi Zongorafesztiválon, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település Andrássy-kastélyának franciakertjében és szalonjában, valamint a helyi református templomban világhírű magyar és külföldi művészek lépnek fel - közölték a szervezők szerdán, Nyíregyházán tartott sajtótájékoztatójukon.2004-08-04 12:27:00 0
Václav Klaus kinevezte az új cseh kormánytVáclav Klaus cseh köztársasági elnök szerdán kinevezte az új cseh kormányt. Stanislav Gross miniszterelnök kormányának 18 tagja van. Míg a kormányfő már a múlt héten, addig 17 minisztere szerdán délelőtt tette le a hivatalos esküt a Hradzsinban. Ezután a kormány rövid ülést tartott, s ezzel hivatalosan is átvette az ország irányítását Vladimír Spidla távozó kormányfő kabinetjétől.2004-08-04 12:16:00 0
Gyöngyösi önkormányzati telek értékesítése: adócsalás miatt nyomoz az ügyészségAdócsalás gyanúja miatt vizsgálatot indított a Gyöngyösi Városi Ügyészség; a gyanú szerint 200 millió forintnyi, támogatásnak nevezett burkolt vételárat fizetett a Tesco a helyi áruház felépítéséhez szükséges telekért az önkormányzatnak és ennek következtében 20 millió forintos kár érte az államot - tudta meg szerdán az MTI.2004-08-04 12:15:00 0
Medgyessyéknek semmi sem drágaA kormány minden morális és szakmai alapot nélkülöző privatizációs politikáját tetőzi be az a gyakorlat, hogy az ÁPV Rt. és az eladni kívánt vállalatok menedzsmentjei bőkezű anyagi juttatásokban részesülnek a gyors privatizáció érdekében - mondta Szabó István szerdán sajtótájékoztatón.2004-08-04 11:55:00 0
Hazugsággyáros: Erdély megalapozottnak látja a kételyeketKovács László számára nem ugyanaz a magyar nemzeti érdek, mint például Szájer József vagy akár Orbán Viktor számára - fejti ki szerdai vezércikkében a Krónika.2004-08-04 11:30:00 0
Kevés az akadálymentesített középület NógrádbanNógrád megyében az önkormányzati középületek 90 százalékában nem biztosított az akadálymentes közlekedés; az átalakításokhoz mintegy 2,8 milliárd forintra lenne szükség - mondta a megyei közigazgatási hivatal főtanácsosa az MTI-nek szerdán.2004-08-04 11:26:00 0
Az amerikai terrorriadó alkalmas a Demokrata Párt elbizonytalanításáraValahányszor George Bush amerikai elnök terrortámadás veszélyére figyelmezteti az amerikaiakat, az elnökválasztási kampány fő iránya a számára legelőnytelenebb témáról, az iraki háborúról elterelődik a számára legelőnyösebb, vagyis a terrorellenes hadjárat felé. A demokrata pártiak pedig ellenállhatatlan vágyat éreznek arra, hogy megkérdőjelezzék az elnök indítékait.2004-08-04 11:25:00 0
Vádemelés a Medgyessy-bank munkatársai ellenA pénzmosás-gyanús tranzakciókról szóló bejelentések gondatlan elmulasztása miatt két bank tizenhat alkalmazottjával szemben vádemelést javasol a rendőrség az ügyészségnek - közölte az MTI-vel a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) szóvivője szerdán. A gyanú szerint a banki alkalmazottak nem jelentettek be olyan ügyleteket, amelyeknél felmerült olyan adat, tény vagy körülmény, ami a bejelentést indokolta volna - mondta Horváczy Emese százados.2004-08-04 11:16:00 0
Veszít népszerűségéből a román kormánypártSzabadesésben a román kormánypárt: a Szociáldemokrata Párt (PSD) hónapról hónapra veszít népszerűségéből — legalábbis ez derül ki az IMAS román közvélemény-kutató intézet legutóbbi felméréséből. A szerdai román sajtó által ismertetett eredmények szerint április óta az Adrian Nastase miniszterelnök vezette párt támogatottsága 17,5 százalékkal zuhant, jelenleg a liberális-demokrata pártszövetség, a D.A. ugrott a párt-toplista élére, előnye 5,1 százalék.2004-08-04 10:56:00 0
Az ő pályájuk a kamuzásA 2002-es választási kampányban beharangozott 800 kilométer autópálya helyett alig több mint 200 kilométer hosszú új gyorsforgalmi út épül meg ebben a ciklusban - írja a Magyar Nemzet szerdán.2004-08-04 10:03:00 0
Aranycsapat: internetes árverésen a dedikált labdaBuzánszky Jenő, Grosics Gyula és Hidegkuti Nándor, az Aranycsapat tagjai által aláírt futball labdát bocsátott árverésre Áder János. A Fidesz parlamenti frakciójának vezetője a nyilvános internetes árverésen befolyó összeget a csornai II. Rákóczi Ferenc Katolikus Közoktatási Központ tehetséges fiatal sportolóinak ajánlja fel.2004-08-04 09:46:00 1
Demszky lakása hőre tágulJanuár óta 34 négyzetméterrel nőtt meg Demszky Gábor budakeszi lakása - derül ki az ingatlanról a földhivatalban fellelhető tulajdoni lap adataiból. Egy másik ingatlan viszont csak a főpolgármester vagyonbevallásában szerepel, a földhivatali nyilvántartás mit sem tud róla, írja a Blikk.2004-08-04 09:27:00 0
A megfelelő KovácsMi jóindulatúan óvtuk Medgyessy Pétert mallorcai nyaralása közben, ne törje a fejét országos gondokon, mert a végén még eszébe jut valami, és abból sok jó nem származhat.2004-08-04 09:06:00 0
Európai Bizottság: teljesség vált a jelöltek névsoraA hét elején bejelentett legutóbbi jelölésekkel teljessé vált a José Manuel Durao Barroso által vezetendő következő Európai Bizottság névsora, amelyben minden korábbinál nagyobb arányban képviseltetik magukat a nők.2004-08-04 08:57:00 0
Fehéroroszország: kriminalizált ellenzéki pártBetiltottak egy fehérorosz ellenzéki pártot azzal az ürüggyel, hogy a párt székháza nem azon a címen található, amelyet a párt székhelyeként adtak meg a bejegyzésben.2004-08-04 08:52:00 0
Novemberre halasztották a macedóniai helyhatósági választásokatAz albán kisebbség jogairól folyó vita elhúzódása miatt egy hónappal elhalasztotta a macedón parlament a helyhatósági választásokat. A szkopjei törvényhozók kedden úgy döntöttek: október 17-ről november 21-re teszik át a helyhatósági választások időpontját, hogy több időt adjanak a parlamentnek az úgynevezett decentralizációs törvény elfogadására, amely szélesebb körű jogokat biztosítana az albán kisebbségnek az önkormányzatok irányításában.2004-08-03 19:44:00 0
Tovább apad a HernádHuszonkét centimétert apadt Gesztelynél a hétfőről keddre virradóra történt tetőzés óta a Hernád vízszintje, jelenleg 428 centimétert mutat a mérce, a védekezés intenzitása azonban nem csökkent - közölte az MTI-vel az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Ékövízig) árvízvédelmi ügyeletese.2004-08-03 19:39:00 0
Irakban csak 544 millió dollárt költöttek eddig újjáépítésre az amerikaiakAmerikai adatok szerint az Egyesült Államok 8 hónap alatt összesen 544 millió dollárt költött - pontosabban folyósított - Irak újjáépítésére. Ez rendkívül szerény összeg az amerikai törvényhozás által megajánlott 18,4 milliárd dollárhoz, de az építésekért felelős iroda eddigi szerződéseinek 6,38 dolláros értékéhez képest is.2004-08-03 19:10:00 0
Pakisztán nem küld csapatokat IrakbaPakisztán a jelenlegi körülmények között nem küld csapatokat Irakba - jelentette be a dél-ázsiai ország tájékoztatási minisztere, ugyanakkor megjegyezte, hogy a döntés még nem tekinthető véglegesnek.2004-08-03 18:52:00 0
Medgyessy a hazugsággyár fővezérét jelölte az Európai BizottságbaMedgyessy Péter miniszterelnök minden konszenzusos lehetőséget elutasítva, a mai napon Kovács László külügyminisztert, bukott pártelnököt javasolta az Európai Bizottság tagjának - áll a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség közleményében.2004-08-03 18:32:00 0
Kaláka-folkfesztivál lesz MiskolconA jövő héten harmincadik alkalommal rendezik meg a Kaláka-folkfesztivált Miskolcon. Az események többségét a diósgyőri várban rendezik, de koncert hallható és látható a színházban, a Városháza udvarán, a zsinagógában és a Herman Ottó Múzeumban, a minorita, a belvárosi és az avasi református templomban is.2004-08-03 17:33:00 0
Szünetel Szaddám Huszein kihallgatásaSzünetel Szaddám Huszein kihallgatása, amíg a bukott iraki diktátor ki nem jelöli ügyvédjét - közölte egy kedden megjelent interjúban az exdiktátor ügyében eljáró iraki rendkívüli törvényszék igazgatója.2004-08-03 17:29:00 0
Budafest az OperábanSzerdán kezdődik a 13-dik Budafest nyári opera- és balettfesztivál az Operaházban. Az első előadás Verdi Rigolettója lesz, mely egyben premier is.2004-08-03 16:54:00 0
Kétszázezren a banki feketelistánKétszázezren a feketelistán. Ennyien vannak, akiket a bankok rossz adósnak tartanak, mert nem törlesztik a hiteleiket. Van persze, aki csak egyszeri botlás, és van, aki tudatos kölcsönhalmozás miatt nem szabadulhat a bélyegtől öt évig. Igaz, most készül egy törvénymódosítás, amely valamelyest enyhítené a szigort.2004-08-03 16:10:00 0
A főpolgármesteri vagyon eredetvizsgálataMiként a gépjárművek adásvételének esetében, Demszky Gábor ingatlan csereberélési és vagyonosodási folyamatában is szükséges az eredetvizsgálat elvégzése. A gyanús babrálásokat ugyanis még a pár százezer forint értékű autók esetében sem tűri el a közrend - mutat rá a budapesti Fidesz-MKDSZ frakció sajtóirodája közleményében.2004-08-03 16:06:00 0
Fokozott biztonsági intézkedések az Egyesült ÁllamokbanLondon egyelőre nem emeli tovább a készültségi szintet, holott a napvilágra került pakisztáni dokumentumban brit célpontok is szerepelnek.2004-08-03 16:04:00 0
Az a baj: 80-szor szavazták le a kormánypártok a Nemzeti KatasztrófaalapotA Fidesz felszóltja a kormányt, hogy hatalmi csatározások helyett dolgozzon, és szerdai ülésén tűzze napirendre a nemzeti katasztrófaalap létrehozásával kapcsolatos országgyűlési határozati javaslatot - mondta Papcsák Ferenc (Fidesz) pártja keddi budapesti sajtótájékoztatóján.2004-08-03 15:42:00 0
Sportosztály létesült a VatikánbanSportosztály létrehozását jelentette be a Vatikán kedden, röviddel az athéni olimpia előtt. A laikusokkal foglalkozó pápai tanácson belül Egyház és Sport néven alakult új hivatal feladata az lesz, hogy a katolikus világegyház részéről tartsa a kapcsolatot a nemzeti és nemzetközi sportszövetségekkel, katolikus sportegyletek létrehozását ösztönözze az egyes országokban, vallásuk nyilvános hirdetésére bátorítsa a keresztény sportolókat és - mint a Kathpress katolikus hírügynökség jelentette - "értékorientált sportkultúrát" propagáljon.2004-08-03 15:35:00 0
Orosz hadgyakorlat NATO-megfigyelőkkelTerroristák támadtak meg egy nukleáris fegyverzetet szállító konvojt, az egyik, atomtöltettel megrakott jármű egy tóba borult. Az orosz biztonsági alakulatok azonban visszaverték a támadást, és búvárok részvételével máris folyik a veszélyes szállítmány megmentése.2004-08-03 15:29:00 0
Árvízi gyorssegélyt visz a Magyar Ökumenikus SegélyszervezetA Magyar Ökumenikus Segélyszervezet azonnali gyorssegélyt szállít a napokban tetőző és kiáradt Hernád folyó menti települések károsultjainak. Elsősorban azok a családok részesülnek segélyben, amelyek otthonaik elhagyására kényszerülve közösségi és egyéb szállásokon vészelik át az áradást.2004-08-03 15:25:00 0
Három iraki gárdistát ölt meg egy autóbomba BaakúbábanHárom iraki gárdistát megölt, négy másikat megsebesített egy autóba rejtett pokolgép robbanása az Iraki Nemzeti Gárda egy baakúbai ellenőrzőpontjánál kedden - közölte az amerikai hadsereg.2004-08-03 15:01:00 0
Péntekig lehet jelentkezni pótfelvételireAugusztus 6-ig, tehát péntekig jelentkezhetnek felsőoktatási intézményekbe azok, akiknek nem sikerült az idei felvételijük, illetve idén nem adták be jelentkezésüket.2004-08-03 14:40:00 0
Korrupciógyanús eset a HM-nélA Honvédelmi Minisztérium kezdeményezésére indított nyomozást a rendőrség, hogy felderítsék a távközlési hálózat fejlesztésére kiírt és folyamatban lévő tenderek során történt, feltételezett visszaéléseket - közölte Bocskai István, a szaktárca kommunikációs főigazgató helyettese az MTI érdeklődésére kedden.2004-08-03 14:00:00 0
Medgyessyt Spidla sorsa kísértiA szabadságáról hazaérkezett magyar miniszterelnök, Medgyessy Péter még ki sem csomagolta rendesen a bőröndjeit, máris azon kell dolgoznia, nehogy a közelmúltban távozott cseh kormányfő, Vladimír Spidla sorsára jusson - írta kedden a pozsonyi Pravda.2004-08-03 13:58:00 0
Szlovák politológus a magyarok védelmébenA szlovákokat - legyenek bal- vagy jobboldaliak, lánglelkű vagy langyos hazafiak, ellenzékiek vagy kormánypártiak, hívők és nem hívők - egyetlen dolog képes megbízhatóan egyesíteni: az úgynevezett "magyar kártya" - írja a magyarokat ismét védelmébe vevő Miroslav Kusy szlovák politológus a SME című liberális lap keddi számában.2004-08-03 13:54:00 0
Megkezdődött a 15. szegedi nemzetközi néptánc találkozóPortugál, szabadkai bunyevác és izraeli együttesek bemutatkozó táncaival vette kezdetét kedden a szegedi Dugonics téren a 15. nemzetközi néptánc találkozó; az újszegedi strandon pedig román és romániai magyar csoportok szórakoztatták a közönséget.2004-08-03 13:50:00 0
Észak-Irak: élesek a kurd-arab ellentétekAz Irakot megszálló szövetséges erők kudarcot vallottak az ország északi részén a kurdokat és az arabokat szembe állító földkérdéssel, s pattanásig feszült helyzetet hagynak maguk után - figyelmeztetett a Human Rights Watch (HWR)nevű emberi jogi szervezet.2004-08-03 13:49:00 0
Munkahelyváltás: Balázs Péternek még nem szólt MedgyessyMagyarország jelenlegi EU-biztosa, Balázs Péter egyelőre nem kívánta az MTI-nek kommentálni, hogy Medgyessy Péter kedden nem őt, hanem Kovács László külügyminisztert javasolta a november 1-től az új Európai Bizottság magyar tagjának. "Még nem értesültem a döntésről, és nem kívánok nyilatkozni" - reagált Balázs Péter hallható meglepetéssel a kormányfő döntésére, amiről az MTI tudósítójának telefonhívásából értesült.2004-08-03 13:39:00 0
Lassan apad a Hernád, de még nem múlt el a veszélyLassan, de apad a Hernád, az áradat kedden délben Bőcs alatt járt, a település még igen nehéz órák előtt áll, Kiskinizst közúton nem lehet megközelíteni, ugyanakkor Hernádszentandrás már felszabadult a víz alól.2004-08-03 13:37:00 0
Mutogatós szocialista Gráf-elméletA Fidesz frakcelnöksége közleményben hívja fel Gráf József MSZP-s képviselő figyelmét arra, hogy az általa említett 12 állami gazdaság privatizációja során veszteséges cégek kerültek értékesítésre, s ebben egyetlen Fideszes országgyűlési képviselő sem szerzett tulajdonrészt, ellentétben a Boly Rt. privatizációjával, amely esetben Gráf József és Varga Péter szocialista politikusok, üzlettársaik, valamint egy titokzatos pénzügyi befektető együttesen a cég több mint 50 százalékának tulajdonát birtokolják.2004-08-03 13:35:00 0
Debreceniek segítenek a Hernád menti védekezésbenAz Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság árvízvédekezési munkáinak megsegítésére kedden Debrecenből újabb 26 vízügyi dolgozó indult el - mondta az MTI-nek Kóthay László, a Tiszántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (TIKÖVIZIG) igazgatója, aki maga is részt vesz a Hernád menti védekezésben.2004-08-03 13:31:00 0
Budakeszié a Farkashegyi repülőtérBudakesziönkormányzatának tulajdonába került a város határában lévő Farkashegyi repülőtér; erről írt alá szerződést kedden a Kincstári Vagyoni Igazgatóság és a város vezetője.2004-08-03 13:31:00 0
A Hazugsággyár éléről egyenest az EU kormányába?Az Európai Bizottságba olyan politikust és szakembert kell küldeni, aki "a magyar közvéleményt nem osztja meg olyan mértékben, ahogyan azt Kovács László tette az elmúlt évtizedben". A Fidesz így nem támogatja Kovács László külügyminiszter, pártelnök bukott választás utáni jelölését az Európai Unió magyar biztosának posztjára - jelentette be Szájer József az erről folyó négypárti megbeszélést követő sajtótájékoztatón.2004-08-03 13:11:00 0
APÜSZ: Medgyessy a szánalom miniszterelnökeAz APEH Üldözötteinek Szövetsége (APÜSZ) rendkívül kockázatosnak tartja az MSZP jövőjét illetően, hogy a jelenlegi krízishelyzetben egyértelműen kiállt Medgyessy Péter miniszterelnök mellett. Az APÜSZ megismétli korábbi - 2003. augusztus 22-én és 2004. február 1-én - közzétett álláspontját, miszerint: kívánatosnak tartaná, ha Medgyessy Péter átengedné valaki másnak a miniszterelnökséget. E javaslatok akkor abszurdnak tűntek, ám az azóta lezajlott európai parlamenti választások eredménye igazolta azok indokoltságát.2004-08-03 11:53:00 0
Phenjan távol maradt a déliekkel való egyezkedéstőlA dél-koreai országegyesítési minisztérium sajnálatát fejezte ki kedden az északi fél távolmaradása miatt, ugyanakkor a párbeszéd mielőbbi folytatására hívta fel Észak-Koreát.2004-08-03 10:44:00 0
No, komment - 2004. augusztus 3.Legendák születhetnek arról a mondatról, hogy "Fülig Jimmy erélyes kapitányoktól ellesett, pattogó fölénnyel figyelmeztette társait, hogy őrizzék meg nyugalmukat". (Rejtő Jenő: A megkerült cirkáló)2004-08-03 10:01:00 0
Folyamatos kormányválságMég szerencse, hogy nincs kormányválság. Ha ugyanis kormányválság lenne, akkor a miniszterek sorra jelentenék be a lemondásukat, és talán még a kormányszóvivőt is kirúgnák. A kormányfő pedig bizalmi szavazást kérne önmagával szemben. De erről szó sincs.2004-08-03 09:38:00 0
Egészségügy: megszorításokA tervezett inflációnál kisebb mértékben emelkedne jövőre az egészségügy költségvetése a Pénzügyminisztérium júliusi, nem végleges előterjesztése szerint. Az egészségügyi tárcától, a nyugdíj-, illetve egészségbiztosítótól jövőre több mint ezer ember elbocsátását tervezik.2004-08-03 09:29:00 0
Úton a Merkúrt vizsgáló űrszondaEgy nappal az eredetileg tervezett időpont után kedden a floridai Cap Canaveral űrközpontból végül útnak indították a Merkúr bolygó jobb megismerését szolgáló küldetésére a MESSENGER űrszondát.2004-08-03 09:26:00 0
Meghalt egy rendőr IrakbanÚt szélén elhelyezett pokolgép robbant fel kedden Bagdadban, a detonációban egy rendőrezredes meghalt, két testőre pedig megsebesült.2004-08-03 09:24:00 0
Tetőzik a Hernád, éjszakai is dolgoztak a gátakonMinden idők legmagasabb vízállásával 450 centiméterrel tetőzött a Hernád Gesztelynél, az áradat most Bőcs felé halad, a védekezésbe keddtől honvédségi helikopterek is bekapcsolódnak.2004-08-03 09:23:00 0
Meghalt egy amerikai tengerészgyalogosÉletét vesztette egy amerikai tengerészgyalogos a Bagdadtól nyugatra lévő al-Anbar tartományban - jelentette kedden az Irakban állomásozó amerikai haderő parancsnoksága. Ez a főként szunniták lakta térség rendkívül feszült hangulatú.2004-08-03 09:21:00 0
Tömegsírokra bukkantak ElefántcsontpartonHárom tömegsírt találtak Elefántcsontparton egy olyan térségben, amelyet a nyugat-afrikai ország kormánya ellen lázadók ellenőriznek - közölték hétfőn ENSZ-illetékesek.2004-08-03 09:19:00 0
A Hamász magára vállalta a kórházrobbantástA Hamász szélsőséges palesztin szervezet vállalta magára hétfőn az ugyanaznap egy gázai börtön, majd egy gázai kórház ellen elkövetett merényleteket, amelyek során három olyan palesztint öltek meg, akik korábban az izraeli hatóságokkal működtek együtt.2004-08-03 09:16:00 0
Dzsunior: Ha hamisan szól a dal, nem a mikrofont kell kicserélniIsmét ostobának nézték a választókat, és nem tájékoztatták a nyilvánosságot arról, hogy valójában mi történt a kormányfő és miniszterei háromórás megbeszélésén - mondta a Fidesz szóvivője hétfőn.2004-08-02 19:35:00 0
Múlik az árvízveszélyAz esőzések mérséklődése után hétfőn már nem áradtak tovább a kelet-szlovákiai folyók és patakok: a Bodrog, a Hernád, a Latorca és a Tarca vízszintje a hétfő esti órákig nem emelkedett.2004-08-02 19:33:00 0
Halálos áldozat IrakbanFegyveres összecsapás tört ki hétfőn az iraki Nedzsefben, miután amerikai katonák körülfogták Muktada asz-Szadr iraki radikális síita vezető nedzsefi házát. Egy személy meghalt.2004-08-02 19:12:00 0
Nem keresettek az olcsóbb gyógyszerekMindössze néhány terméket keresnek a betegek abból a tizenhat tb-támogatott gyógyszerből, amelynek ára augusztus 1-jén csökkent a patikákban - közölte a gyógyszerész kamara elnöke.2004-08-02 17:48:00 0
Anyanyelvi tábor GyőröttHuszonegyedik alkalommal rendezik meg Győrött a Nemzetközi Anyanyelvi Tábort a Kárpát-medence magyar anyanyelvű diáksága számára; a hétfőn megnyílt táborba 40 diák érkezett Erdély, Moldva, a Felvidék és Kárpátalja magyarok lakta vidékéről - mondta Szabó József, a Radnóti Irodalmi Társaság elnöke, a tábor fő szervezője.2004-08-02 17:09:00 0
A pápa az erőszak ellenAz erőszak minden formájának elítélésére szólította fel a keresztényeket és a muzulmánokat hétfőn II. János Pál pápa az iraki keresztény templomok elleni merényletsorozat után.2004-08-02 17:07:00 0
A néppárt ifjúsági szervezete a vajdasági magyarokértAz Európai Néppárt ifjúsági szervezete hétvégi, görögországi tanácsülésén elfogadásra került az a határozat, amely elítéli a vajdasági magyarokat ért atrocitásokat, és keményebb fellépésre ösztönzi a szerb hatóságokat az erőszakos megnyilvánulások kapcsán - írja nyilatkozatában a Fidelitas.2004-08-02 14:51:00 0
Szalai Annamária elhatárolja magát a kübekházi operettfalu 13 millió forintos támogatásátólAz Országos Rádió és Televízió Testület Fidesz által delegált tagjaként - mint tettem azt a döntés meghozatalakor is - elhatárolom magamat a kübekházi operettfalu közel 13 millió forintos támogatásától - írja közleményében Szalai Annamária.2004-08-02 14:45:00 0
Rekordszámú elnökjelölt UkrajnábanUkrajnában rekordszámú jelentkező - negyvennégy - adta be a vasárnap éjféli határidőig a jelöléshez szükséges dokumentumokat a központi választási bizottsághoz (CVK), huszonkettőt már fel is vettek a jelöltek listájára - közölte a CVK.2004-08-02 13:53:00 0
Nógrád megyében továbbra sincs több munkahelyNógrád megyében a másodlagos munkaerőpiacról érkezett júniusban a legmagasabb létszámigény, vagyis az önkormányzatok és intézményeik, illetve alapítványok kerestek embereket közhasznú munkára, miközben a hónap végén 100 munkanélkülire csupán nyolc álláshely jutott - mondta a megyei munkaügyi központ igazgatója hétfőn.2004-08-02 13:48:00 0
Véres születésnap SzabadkánSzerb randalírozók verték véresre a születésnapot ünneplő magyar fiatalokat; a szerbeket az bőszítette fel, hogy magyar zenét hallgattak az ünneplők - írja az újvidéki Magyar Szó.2004-08-02 13:45:00 0
Az agrártársaságok szétrablására Medgyessy nemet mondhatnaA Fidesz azt kéri Medgyessy Péter miniszterelnöktől, hogy függessze fel az állami gazdaságokkal kapcsolatos privatizációt és a kérdést augusztusban terjessze a parlament elé - mondta Turi-Kovács Béla hétfőn sajtótájékoztatón.2004-08-02 13:20:00 0
Kirúgták Gál Dzsuniort, a hazugsággyár szóvivőjétNéhány fincsi mallorcai koktél elfogyasztása után Medgyessy úti laput kötött a hűséges hazugsággyári szóvivő talpára.2004-08-02 11:34:00 0
Az álszenteknek is maguk felé hajlik a kezükA Hudák Tamás MSZP-s képviselő vezette Észak-magyarországi Regionális Ifjúsági Tanács hagyta jóvá azokat a támogatásokat, amelyek részeként a politikus által képviselt Heves Megyei Gyermek- és Ifjúsági Alapítványnak 600 ezer, míg az Egri Fiatalok Kulturális Egyesületének 700 ezer forintot juttattak - tudta meg a Magyar Nemzet.2004-08-02 10:02:00 0
Brüsszelben is gyanús a Postabank privatizációjaAz Európai Bizottság figyelmét is felkeltette a Postabank 101 milliárdos privatizációja, ­ értesült a Magyar Hírlap. Brüsszelben arról akarnak megbizonyosodni, hogy a vevő, az osztrák Erste Bank nem kap-e burkolt állami támogatást. Ezt ugyanis tiltja az Európai Unió.2004-08-02 09:49:00 0
RongyrázásUnalmasnak, szürkének és érdektelennek egyáltalán nem lehet minősíteni ezeket a napokat, heteket: miközben például Medgyessy Péter Mallorcán nyaralt, a legmagasabb, harmadfokú árvízvédelmi készültség lépett érvénybe a Hernád mentén.2004-08-02 08:48:00 0
Wass Albert nem háborús bűnösA román Legfelsőbb Semmítőszéki Ügyészség megállapítása szerint Wass Albert nem követett el háborús bűnöket, ezért a februári, Wass Albert emlékére rendezett felolvasó-maraton szervezői és résztvevői ellen sem indulhat eljárás - számolt be hétfői számában a Krónika.2004-08-02 08:46:00 0
"Heil Schröder!": incidensek Varsóban a felkelés emlékünnepénKellemetlen közjátékok zavarták meg lengyel fővárosban a varsói felkelés kirobbanásának 60. évfordulója tiszteletére rendezett ünnepségeket; néhányan arra ragadtatták magukat, hogy szidalmazzák Gerhard Schröder német kancellárt és Colin Powell amerikai külügyminisztert.2004-08-02 08:40:00 0
A Vatikán elítélte az iraki keresztény templomok elleni merényleteketA Vatikán elítélte az iraki keresztény templomok ellen vasárnap végrehajtott "rettenetes és félelemkeltő támadásokat" hangsúlyozva, hogy ezek a merényletek az országban tapasztalható feszültség fokozódására utalnak.2004-08-02 08:37:00 0
Gyurcsány lemondásával nem sokat vesztett az országA Medgyessy-kormány egyre több tagja azért próbál menekülni a kabinetből, mert nem akarnak felelősséget vállalni tevékenységük katasztrofális következményeiért. Erről Révész Máriusz, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség szóvivője beszélt az MTI-nek vasárnap, reagálva a miniszter bejelentésére, miszerint felajánlotta lemondását a miniszterelnöknek. A kormányban az elvesztett európai parlamenti választás után bizalmi válság van kialakulóban.2004-08-01 18:03:00 0
Cimoszewicz: a szövetségesek is felelősek voltak a varsói felkelés kudarcáértA második világháborús szövetséges hatalmak is felelősek részben a hatvan évvel ezelőtti, náciellenes varsói felkelés kudarcáért és más tragédiákért - adta értésre véleményét Wlodzimierz Cimoszewicz lengyel külügyminiszter vasárnap Varsóban, amerikai kollégájával, Colin Powell-lel közösen tartott sajtóértekezletén.2004-08-01 17:10:00 0
Meghalt egy Balaton-átúszó és egy vitorlázóMeghalt a vasárnapi Balaton-átúszás egyik résztvevője - közölte a rendőrség az MTI-vel. A 44 éves férfi úszás közben rosszul lett, a versenyt biztosítók kiemelték egy csónakba és kivitték a boglári partra, ahol az orvosok másfél órán át küzdöttek az életéért - mondta Kokas Sándor, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.2004-08-01 17:04:00 0
Autonómia-ellenes petícióval fenyegetőzik az SNSA szlovákiai magyarok autonómiájának létrehozását ellehetetlenítő aláírásgyűjtéssel fenyeget a nacionalista Szlovák Nemzeti Párt (SNS), jóllehet a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) programjában nem szerepelnek autonómia kialakítását célzó törekvések. A parlamentből kibukott magyarellenes erő az utóbbi hetekben szinte naponta megpróbálja riadóztatni a hazafias érzelmű szlovák választókat, de mert ehhez nincs egyéb eszköze, mint mindig, most is a magyarok fenyegette veszéllyel riogatja őket.2004-08-01 17:03:00 0
Schröder elvetette varsói nyilatkozatában az elűzöttek követeléseitA német kormány ellenzi, hogy a Lengyelországból elűzött németek kártérítést követeljenek Varsótól ott maradt javaikért - mondta vasárnap Gerhard Schröder német kancellár a lengyel fővárosban, ahova a náciellenes varsói felkelés hatvanadik évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésekre érkezett. Hozzátette, hogy a német kormány nemzetközi jogi fórumokon is ezt az álláspontot fogja képviselni.2004-08-01 17:01:00 0
A rendőrség terrortámadásra figyelmeztet New YorkbanTerrortámadást követhet el a közeljövőben az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat New York-i vállalatok, illetve nemzetközi érdekeltségek ellen - figyelmeztetett szombat éjjeli felhívásában a nyolcmilliós nagyváros rendőrsége.2004-08-01 16:59:00 0
Eichel az egységes társasági adó bevezetésérőlHans Eichel német pénzügyminiszter első ízben vázolta fel elképzeléseit az Európai Unió egységes adórendszerének kialakításáról. Eichel vasárnap a Reuters tudósítójának elmondta, az első lépés, hogy a régi és az új tagországokkal közösen kidolgozzák azt, hogy mi legyen egységesen a társasági adó kivetésének az alapja.2004-08-01 16:57:00 0
Szabadon engedték az Irakban elrabolt hét teherautósofőrtSzabadon engedték az Irakban elrabolt hét külföldi - három-három indiai és kenyai valamint egy egyiptomi - teherautó sofőrt - jelentette be a kenyai külügyminisztérium. A Kuwait and Gulf Link Transport szállítmányozási vállalat sofőrjeit július 21-én rabolták el a Fekete Zászló Hordozói nevű szélsőséges iszlám csoport fegyveresei.2004-08-01 16:56:00 0
RobbanTás Prága központjábanFelrobbant egy gépkocsi vasárnap a cseh fővárosban, a detonáció következtében tizennyolc személy, köztük egy gyermek könnyebben megsérült - jelentették rendőrségi források. A prágai magyar konzulátus kérdésére a helyi mentőszolgálat azt mondta, hogy nincs magyar állampolgárságú sérültje a robbanásnak.2004-08-01 16:54:00 0
Afganisztán: az elnökválasztásra regisztrálták a választók 90 százalékátA választópolgárok 90 százalékát regisztrálták már az októberben tartandó afgán elnökválasztásra és a választásra jogosult 9,8 millió afgán állampolgár közül 8,7 millióan megkapták azonosító kártyáikat, amellyel leadhatják majd voksaikat - közölték ENSZ-források vasárnap.2004-08-01 16:53:00 0
Powell a varsói felkelés 60. évfordulójánA szabadságért meg kell küzdeni, s életeket is kell áldozni - mondta vasárnap Colin Powell amerikai külügyminiszter a lengyel fővárosban, ahova azért érkezett, hogy részt vegyen a nácik elleni varsói felkelés hatvanadik évfordulójával kapcsolatos megemlékezéseken.2004-08-01 16:51:00 0
Olimpia, lemondás: Gyurcsány cserben hagyja a magyar sportotGaládság, hogy Gyurcsány Ferenc gyermek-, ifjúsági és sportminiszter felajánlotta lemondását miniszteri posztjáról, mivel ezzel a szocialista politikus az olimpiai csapat helyettes vezetőjeként cserbenhagyja a magyar sportot.2004-08-01 16:44:00 0
Az iraki kormányfő lemondta teheráni látogatásátLemondta közeljövőbe tervezett teheráni látogatását Ijád Allávi iraki miniszterelnök. Az Al-Hajat arab napilap bagdadi forrásokra hivatkozva vasárnap azt írta, hogy az iraki kormányfő "az Irak belügyeibe való teheráni beavatkozás" elleni tiltakozásul döntött a vizit törléséről. Az adott időpontban egy sokkal kisebb szintű iraki küldöttség utazik Iránba.2004-08-01 16:39:00 0
Mintaliberális: luxusdzsipet is olcsón bérel DemszkyA Frontera mellett egy luxusautónak számító Volkswagen Touareget is bérelhet olcsón az FKF Rt.-től Demszky Gábornak a Városháza - írja a Magyar Nemzet szombati száma.2004-08-01 12:32:00 0
Húsz százalékkal is drágulhatnak a BKV-tarifákBudapest gazdasági főpolgármester-helyettese szerint elkerülhetetlen a BKV jegyárainak drasztikus emelése - írja a Népszabadság. Egy optimista forgatókönyv szerint is minimum 10 ezer forint lesz a havibérlet 2008-ban.2004-08-01 12:29:00 0
Michael Moore a Republikánus Párt titkos fegyvere?Michael Moore, a neves amerikai filmrendező és író olyan volt a Demokrata Párt bostoni küldöttgyűlésén, mint a népmesebeli leány: ott is volt, meg nem is. Ám ez a jelenség elsősorban meghívóinak, a pártkorifeusoknak volt köszönhető.2004-08-01 12:24:00 0
IMF: továbbra is jók a gazdasági kilátások az USÁ-banA Nemzetközi Valutaalap (IMF) továbbra is jónak ítéli meg az Egyesült Államok gazdasági növekedésének kilátásait az év második felében annak ellenére, hogy a második negyedben lassult a bővülés üteme. A fizetési mérleg hiánya azonban aggodalomra ad okot - tette közzé elemzésében a nemzetközi pénzügyi szervezet.2004-08-01 12:20:00 0
A három cseh kormánypárt vezetősége jóváhagyta a koalíciós szerződéstJóváhagyta a koalíciós szerződést a hét végén a három cseh kormányzópárt elnöksége, s a pártvezetők megállapodtak abban, hogy a dokumentumot hétfő délelőtt a parlamentben írják alá. Eredetileg ugyan vasárnapra tervezték a dokumentum aláírását, de mivel a pártok csak a hét végén hoztak végleges döntéseket az egyes miniszteri bársonyszékek tulajdonosairól, az az egyezség született, hogy az aláírást egy nappal elhalasztják, amikor már minden kérdés tisztázva lesz.2004-08-01 12:18:00 0
Hat halottat követelő merénylet Bagdadban és MoszulbanKét iraki meghalt és kettő megsebesült egy út mentén elrejtett pokolgép felrobbanásakor vasárnap reggel Bagdad belvárosában, robbanószerrel megrakott gépkocsi repült a levegőbe az észak-iraki Moszulban, négy embert megölve és 34 továbbit megsebesítve.2004-08-01 12:15:00 0
Mexikóban 2,6 tonna kokaint foglaltak leA bűnüldöző szervek még csütörtökön, a nyugat-mexikói Manzanillo kikötővárosban fülelték le a kábítószer-szállítmányt, sikerükről mindazonáltal csak a hét végén tájékoztatták a közvéleményt. A kokaint egy kakaóport szállító hajón találták meg.2004-08-01 12:14:00 0
Kínai katonai parádét tartottak HongkongbanDíszszemlét tartott a kínai hadsereg vasárnap Hongkongban: a pekingi kormányzat ezzel vélhetően az egykori brit koronagyarmat lakosságának hazafias érzelmeire próbál hatni a két hónapon belül esedékes helyi parlamenti választások előtt.2004-08-01 12:13:00 0
Szabadlábra helyezték Pinochet chilei exdiktátor idősebb fiátKétnapos fogvatartás után szabadlábra helyezték a chilei hatóságok szombaton Augusto Pinochet volt diktátor fiát, mindazonáltal folytatják az adócsalás gyanúja miatt indított vizsgálatot. Augusto Pinochet Hiriart szabadlábra helyezése után nem hagyhatja el az országot és meghatározott időközönként jelentkeznie kell az ország fővárosától, Santiagótól 180 kilométerre délre fekvő Curico város bíróságán.2004-08-01 12:11:00 0
A devizaalapúak kiszoríthatják a piaci alapú forinthiteleketRövid távon a devizaalapú hitelek kiszoríthatják a piaci forinthiteleket és versenyt támasztanak az új lakásokhoz nyújtott támogatott kölcsönöknek is, hosszú távon azonban a keresletet csökkentheti a forintkamatlábak várható mérséklése - áll a Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb hírlevelében.2004-08-01 12:09:00 0
Erős robbanások rázták meg az iraki FallúdzsátA robbanások a jelek szerint az amerikai katonai alakulatok újabb hadműveletei során történtek az iraki fővárostól, Bagdadtól nyugatra fekvő városban. Helyi lakosok mentőautókat láttak száguldani a robbanások helyszíne felé. Amerikai részről egyelőre semmit sem közöltek a detonációk lehetséges okairól.2004-08-01 12:05:00 0
Oroszország önmérsékletre szólította fel a moldovai válságban szemben álló feleketMoszkva önmérsékletre szólította fel szombaton Chisinaut és Tiraspolt, nehogy nyílt konfliktusba torkolljon a Dnyeszteren túli területen lévő román nyelvű iskolák bezárása miatt elmérgesedett viszályuk. "Csak tárgyalóasztalnál lehet elsimítani a fellobbant viszályt, és Oroszország közvetítőként kész elősegíteni a megoldást" - áll az orosz külügyminisztérium nyilatkozatában.2004-08-01 12:02:00 0
Mezőtúri diáklány a Tisza-tó szépeMinden eddigi részvételi rekordot megdöntve 43-an pályáztak az idei szépségkirálynő címre a Tisza-tó partján, a szombaton Abádszalókon megrendezett vetélkedőn egy 18 éves mezőrúti diáklány kapta a koronát. Az immár 15. alkalommal megtartott abádszalóki szépségverseny népszerűségét és rangját bizonyítja, hogy a mostani megmérettetésre 26 hazai településről köztük a Szolnok megyeieken kívül Balmazújvárosból, Budapestről, Hajdúszoboszlóról, Kaposvárról és Miskolcról is érkeztek résztvevők.2004-08-01 11:57:00 0
Befejeződött a Bartók Béla nemzetközi kórusverseny DebrecenbenÜnnepi záróhangversennyel és díjkiosztással fejeződött be a Bartók Béla XXI. Nemzetközi Kórusverseny szombaton este Debrecenben az Egyetem téren. Az egyhetes találkozón 16 országból 24 kórus vett részt és mérte össze erejét a gyermek-, női-, leány- és vegyes karok, illetve a kamarakórusok és énekegyüttesek kategóriákban.2004-08-01 11:55:00 0
Rácz Aladár emléknap JászapátibanRácz Aladárra, a cimbalom világhírű virtuózára emlékeztek szombaton születésének 118. évfordulója alkalmából szülőhelyén, Jászapátiban. A helyi Cigány Fiatalok Kulturális Szövetsége által megszervezett programban Rácz Aladár életéről, művészetéről rendeztek vetélkedőt a fiataloknak, majd ezt követően Ökrös Oszkár a 100 tagú cigányzenekar szólamvezető cimbalomművésze adott koncertet.2004-08-01 11:54:00 0
A Greenpeace 23 ezer aláírást gyűjtött a verespataki aranykitermelés ellenMár 23 ezer aláírást gyűjtött Románia nagyvárosaiban a verespataki ciántechnológiás aranykitermelés ellen a Greenpeace nemzetközi környezetvédő szervezet - derült ki szombaton a Marosvásárhelyen zajló Félsziget Fesztiválon.2004-08-01 11:52:00 0
Múzeum nyílt a varsói felkelés 60. évfordulójánA varsói felkelést bemutató múzeum nyitotta meg ünnepélyesen kapuit szombaton a lengyel fővárosban a történelmi esemény 60. évfordulóján. A náci hadsereg által vérbefojtott felkelés mintegy 3 ezer egykori résztvevője vett részt a megnyitón, amelyen megható visszaemlékezések és külföldi vezetők üdvözletei is elhangzottak.2004-08-01 11:51:00 0
Gasparovic ellenzi, hogy a szlovák parlamentben magyarul beszéljenekIvan Gasparovic szlovák államfő ellenzi, hogy a szlovák parlamentben a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) képviselői magyarul szólaljanak fel. A TASR Ivan Gasparovic szombati rádiónyilatkozatát ismertető jelentése szerint a másfél hónapja hivatalba lépett köztársasági elnök - a parlament egykori elnöke - bántónak találja, hogy Bauer Edit, az Európa Parlament tizennégy tagú szlovák képviselőcsoportjának egyik, MKP-hez tartozó tagja Brüsszelben olyan megállapítást tett, miszerint míg az Európai Parlamentben bárki felszólalhat a saját anyanyelvén, addig ez a szlovák törvényhozásban nem lehetséges.2004-08-01 11:49:00 0
Már öt út járhatatlan a víz miatt AbaújbanTovábbra is a víz az úr Abaújban, a Hernád szombat délutánra ismét elöntött egy útszakaszt, így már öt út járhatatlan a térségben, megközelíthetetlen település azonban nincs - tapasztalta az MTI tudósítója a helyszínen. Továbbra sem tudni teljes bizonyossággal, hogy mikor tetőzik a Hernád az országhatárnál, a vízmérce Hidasnémetinél szombat délután 4 órakor 415 centimétert mutatott, két óránként egy centimétert emelkedik - mondta Papp Zoltán, az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Ékövizig) ügyeletese az MTI-nek.2004-08-01 11:47:00 0
Szudán mégis elfogadja a BT határozatátSzudán előbb elutasította, majd mégis elfogadta szombaton az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatát, amely "szankciókkal felérő lépések" megtételét helyezte kilátásba arra az esetre, ha Kartúm 30 napon belül nem fegyverzi le, és nem állítja bíróság elé a nyugat-szudáni Dárfúrban kegyetlenkedő, fosztogató arab milíciák tagjait.2004-08-01 11:46:00 0
Tűzpárbaj volt Róma központjában fényes nappal egy fegyveres bűnöző és detektívek közöttLövöldözés történt szombaton déltájt Róma belvárosában, a Circus Maximus közelében. Egy napok óta körözött rendőrgyilkos elfogására érkeztek fegyveres nyomozók a Circus Maximushoz közeli metróállomáshoz. Amikor a körözött gyilkos észlelte, hogy elfogás veszélye fenyegeti, rövid időre túszul ejtett egy fiatal nőt, és tüzet nyitott a detektívekre.2004-08-01 11:44:00 0
Üzbegisztánban őrizetbe vették a merényletek néhány feltételezett résztvevőjétAz üzbég hatóságok őrizetbe vették az izraeli és amerikai nagykövetség, valamint az üzbég államügyészség ellen Taskentben elkövetett merényletek néhány feltételezett bűnrészesét. Zakirjon Almatov üzbég belügyminiszter szombaton közölte, hogy már azonosították a pénteki három öngyilkos merénylőt. A politikus ugyanakkor nem volt hajlandó elárulni nevüket, továbbá azt, hogy a pokolgépes támadások hány résztvevőjét vették őrizetbe a hatóságok.2004-08-01 11:43:00 0
Irán újra folytatja az urándúsító centrifugák építésétIrán ismételten folytatja az urándúsító centrifugák építését - közölte szombaton Kamal Harazi iráni külügyminiszter. Harazi teheráni sajtótájékoztatóján jelentette be a rövid hírt. Az indoklás szerint Irán ezzel a lépéssel válaszol arra a többnyire elítélő határozatra, amelyet a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) egy hónappal ezelőtt fogadott el az iráni atomprogrammal kapcsolatban.2004-08-01 11:42:00 0
Fáradt olaj került a Dunába EsztergomnálA Duna-Kenyérmezei-patak torkolatától mintegy 300 méterig tilos a horgászás a folyón, miután fáradt olaj került a patakba - közölte Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője szombaton az MTI-vel. A szóvivő elmondta: pénteken reggel érkezett a jelzés az OKF-hez, hogy a Dorogi Hulladékégető telepén működő egyik cég 1.500 köbméteres fáradt olajat tartalmazó tartálya sérülés miatt megrepedt, és mintegy 150 köbméter olaj került a csatornán keresztül a Kenyérmezei-patakba.2004-08-01 11:40:00 0
II. János Pál pápa tiszteletét fejezte ki a varsói felkelés hősei előttII. János Pál pápa szombati üzenetében tiszteletét fejezte ki az 1944. augusztus elsején kitört varsói felkelés egykori bátor résztvevőinek a történelmi esemény 60. évfordulóján. "Mint ennek a nemzetnek fia, szeretném meghajtani a fejemet az 1944. augusztusi felkelés elesett, valamint ma is élő hősei előtt" - olvasható a Lengyelországhoz intézett pápai üzenetben, amelyet a PAP lengyel hírügynökség közölt.2004-08-01 11:39:00 0
Powell az ENSZ BT-határozat betartására szólítja fel SzudántColin Powell amerikai külügyminiszter szombaton felszólította a szudáni kormányt, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatában meghatározott 30 napon belül állítsa helyre az ország biztonságát. "Remélem, a szudáni kormány kihasználja a határozatban megállapított időt, és mindent megtesz a dzsandzsavíd milícia ellenőrzés alá vonására" - nyilatkozta a jelenleg Kuvaitban tartózkodó amerikai külügyminiszter.2004-08-01 11:38:00 0
Német autósiskola oktatója negyven évig vezetett jogosítvány nélkülEgy berlini autósiskola egyik oktatójáról kiderült a napokban, hogy nincs jogosítványa. Eddig mintegy ezer tanulóvezetőt oktatott arra, amit legalább is elvben még neki is meg kellene tanulnia.2004-08-01 11:37:00 0
Bárándy is durciba utazik: távozik a kormányból, ha programját nem tudja folytatniAmennyiben az igazságszolgáltatásra vonatkozó program nem folytatódik kész távozni a kormányból - erősítette meg Bárándy Péter igazságügyminiszter az MTI-nek szombaton. A Népszava című napilap szombati számában megjelent interjúban Bárándy Péter úgy fogalmazott, hogy "vannak olyan alapkérdések, amelyekből már nem engedhetek, különben nincs értelme folytani a munkát".2004-08-01 11:36:00 0
Megérkezett Afganisztánba a magyar békefenntartók utolsó csoportjaMegérkezett Kabulba a magyar békefenntartó alegység utolsó csoportja szombaton reggel, így már a teljes 125 tagú kontingens Afganisztánban tartózkodik - közölte a Magyar Honvédség szárazföldi parancsnokságának felderítő főnöke az MTI érdeklődésére.2004-08-01 11:35:00 0
Berliner Zeitung: két éve romlik Magyarország helyzeteMagyarország már két éve folyamatosan teret veszít szomszédaihoz képest - írja a Berliner Zeitung. Számos szektorban nő a lemaradás az EU-normáktól. A magas államadósság időközben már minden szférára kihat: magas az infláció, a szociális programok költségvetése kimerült. Belátható időn belül nincs kilátás az életszínvonal jelentős emelésére, amelyben pedig a lakosság oly nagyon reménykedett a piacgazdaságra való fájdalmas átállás hosszú éveiben.2004-08-01 11:28:00 0
Kerry amerikai bíróság elé állíttatná Oszama bin LadentOszama bin Laden terroristavezért amerikai bíróság elé állíttatná John Kerry, a Demokrata Párt elnökjelöltje, mert szerinte ez "a leggyorsabb és legbiztosabb módja annak", hogy halálra ítéljék.2004-08-01 11:27:00 0
Jókai Mór szobrát avatják fel KiskőrösönJókai Mór szobrát avatják fel szombat délelőtt Kiskőrösön, amelyet az íróbarát, Petőfi Sándor szülőháza előtt állítottak fel. Kiskőrös városa Jókai Mór halálának centenáriumi évében állítja fel az író szobrát, Kutas László szobrászművész alkotását, de legnagyobb fiára, Petőfi Sándorra is emlékezik, aki 155 éve halt meg a szabadságharcban.2004-08-01 11:27:00 0
Egységes nukleáris szabályozásra törekszik az Európai UnióA nukleáris létesítmények biztonsága területén alapelv a nemzeti felelősség - húzza alá az Európai Unió nukleáris szabályozásról készített előterjesztése. Az Európai Unió egységes nukleáris szabályozásra törekszik, ennek újabb vitájára valószínűleg az ősszel kerül sor - olvasható Paksi Atomerőmű Rt. heti hírlevelében.2004-08-01 11:26:00 0
Egy tonna heroint foglaltak le TörökországbanNyugat-európai fogyasztásra szánt egy tonna heroint foglaltak le a török hatóságok Isztambulban: ez az egyik legnagyobb siker, amelyet a kábítószer-csempészet ellen küzdő török hatóságok valaha is elkönyvelhettek.2004-08-01 11:26:00 0
Bűnösnek vallotta magát az Enron volt vezetőjeA csődbe jutott amerikai Enron Corp energia-nagykereskedelmi vállalat csalással vádolt informatikai vezetője bűnösnek vallotta magát pénteken egy houstoni bíróságon. Kenneth Rice elismerte, hogy 13,7 millió dollárt csalt el, amiért akár 10 év börtönbüntetés is várhat rá.2004-08-01 11:24:00 0
Gyermekeket rabolnak el Afganisztánban szerveltávolítás céljábólElrabolt gyermekek szerveinek kereskedelmével foglalkozó bűnszövetkezet nyomára bukkantak Afganisztánban. A pakisztáni határhoz közeli Szpin-Boldakban a rendőrség letartóztatott pénteken két férfit, akik bevallották, hogy elrabolt gyerekekből távolítottak el testrészeket és értékesítették azokat. A hatóságok feltételezése szerint egy nagyobb emberrabló bűnszervezethez tartoznak, s akár halállal lakolhatnak.2004-08-01 11:22:00 0
A Vatikán keményen ostorozza a radikális feminizmustA radikális feminizmust bírálja hevesen a Vatikán egy körlevélben, amelyben leszögezi: ez a felfogás eltörli a nemek közötti különbségeket.2004-07-30 18:19:00 0
Szakmai tökéletességet és emberi tisztességet ígér az új fővárosi főügyészA szakmai tökéletesség, az emberi tisztesség és a határozottság a pénteken kinevezett új fővárosi főügyész alapelve; Ihász Sándor kinevezése után nyilatkozot.2004-07-30 17:28:00 0
Megszűnik a Képes BulvárKét hónappal indulása után megszűnik a Képes Bulvár című napilap - erősítette meg az MTI-nek pénteken, kevéssel azt követően, hogy a hírt bejelentették az orgánum munkatársainak, L. Kelemen Gábor főszerkesztő, a kiadó Híd Rádió Rt. vezérigazgatója.2004-07-30 17:24:00 0
Jubileumi Hírös fesztivál KecskemétenAugusztus 24-e és 29-e között rendezik meg Kecskeméten a 70 éves múltra visszatekintő Hírös hét fesztivál rendezvénysorozatot - mondta a program főszervezője pénteken Kecskeméten.2004-07-30 17:21:00 0
Megszűnik a Képes BulvárKét hónappal indulása után megszűnik a Képes Bulvár című napilap - erősítette meg az MTI-nek pénteken, kevéssel azt követően, hogy a hírt bejelentették az orgánum munkatársainak, L. Kelemen Gábor főszerkesztő, a kiadó Híd Rádió Rt. vezérigazgatója.2004-07-30 16:56:00 0
Alvilági leszámolás SzófiábanLegalább hat embert lőttek agyon pénteken Szófiában egy étteremben és többeket súlyosan megsebesítettek egy maffiaszerű leszámolásban. Az áldozatok egyike Milcso Bonev, akinek kapcsolatai voltak az alvilággal - jelentette a BTA bolgár hírügynökség. A Fokusz bolgár magánhírügynökség ezzel egybecsengően azt jelentette - név említése nélkül -, hogy a halottak egyike egy helyi maffiavezér, az öt másik pedig a testőre. Több más személyt súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba.2004-07-30 16:51:00 0
Moldova szankciókat vezetett be Tiraspol ellenMoldova szankciókat vezetett be Dnyeszteren túli területe ellen pénteken, válaszul arra, hogy az oroszajkú szakadár régióban bezáratták a román nyelven, latin betűkkel oktató iskolákat. Chisinau megtiltott minden oda irányuló áruszállítást, és megtiltotta a moldovai vasutaknak, hogy részt vegyenek a területről származó áruk szállításában.2004-07-30 16:26:00 0
Folytatódó titkolózás Pakson: eldugják a szakértői anyagotAz emberek számára megmagyarázhatatlan, hogy a Paksi Atomerőmű 2-es reaktorának újraindítási körülményeit teljes titok övezi, miközben a vállalat vezérigazgatója és Medgyessy Péter éppúgy szabadságon van, mint a tavaly áprilisi súlyos üzemzavar idején - szögezi le Koltai Tamás közleményében.2004-07-30 15:09:00 0
A szegedi egészségügyi sztrájkbizottság nem írta alá a megállapodást a munkáltatóvalA szegedi egészségügyi sztrájkbizottság mindaddig nem írja alá az egyeztetésekkel kapcsolatos megállapodást a munkáltatóval, amíg a kormánnyal nem folytathat tárgyalásokat, és nem teljesülnek a gyógyítás tárgyi feltételeinek javítására vonatkozó követelései - közölte Ágoston Zsuzsanna, a sztrájkbizottság tagja pénteken.2004-07-30 15:09:00 0
A MÁV-dolgozók nem értenek egyet a pályavasúti tevékenység kihelyezésévelA MÁV Rt. pályavasúti dolgozói pénteken munkásfórum fogalmazták meg aggodalmukat amiatt, hogy a részvénytársaság vezetése a pályavasúti tevékenység külön cégbe kihelyezését tervezi.2004-07-30 14:34:00 0
Slota szlovákoknak adná bérbe a nevesítetlen földeketJán Slota szerint Szlovákia északi területein élő szlovákoknak kell bérbeadni az ország magyarok lakta déli országrészében található, úgynevezett nevesítetlen földeket.2004-07-30 14:29:00 0
Bugár: az MKP kulturális és oktatási önigazgatásra törekszikA Magyar Koalíció Pártja (MKP) mindenekelőtt kulturális és oktatási önigazgatásra törekszik, programjában nem voltak, nem is lesznek olyan szándékok, amelyek Szlovákia egyes területeinek elszakítását céloznák - nyilatkozta pénteken az MKP elnöke a szlovák hírügynökségnek.2004-07-30 14:05:00 0
A Fidesz Nyíradony polgármesterét javasolja országgyűlési képviselőnekA Fidesz Hajdú-Bihar megyei választmánya Tasó Lászlót, Nyíradony polgármesterét javasolja az európai parlamenti mandátumot elnyert Pálfi István helyére országgyűlési képviselőnek - közölte Kósa Lajos, a párt megyei választmányának elnöke pénteken Debrecenben.2004-07-30 13:22:00 0
Három Városligetnyi zöld tűnt el a fővárosban 10 év alattAz elmúlt tíz évben három Városliget nagyságú zöldfelület tűnt el Budapestről, ami hosszútávon élhetetlenné teszi a várost, lenyomja a telekárakat és fokozza az elvándorlást. A fővárosnak nincs hosszú távú elképzelése a zöldterületek védelmére, a jelenlegi szabályozást pedig - amit ráadásul az önkormányzatok felülbírálhatnak - sokan elhibázottnak tartják.2004-07-30 13:12:00 0
Szocialista privatizátorok a láthatáronA Fidesz meglepődve tapasztalja, hogy a nyár folyamán felgyorsított privatizáció a kormányhoz közel álló személyek érdekeit szolgálja, vagyis a privatizáció mögött nemcsak a költségvetés mohósága, hanem egyes kormánypárti politikusok emberi mohósága is fellelhető - mondta Rogán Antal pénteki sajtótájékoztatóján a Bóly Rt. privatizációjával napvilágot látott hírekre reagálva.2004-07-30 12:51:00 0
Hazugsággyár: Kovács elnézést kér az ügyészségtőlKovács László azt a hamis látszatot keltette, mintha az ügyészség a több ügyben nyomozást megszűntető határozatának meghozatalával bűnpártolást követett volna el, és ezzel megsértette az ügyészség jóhírnév védelméhez fűződő személyiségi jogát. Kovács László az ügyészségtől elnézést kér.2004-07-30 12:22:00 0
Újabb értékesítési válságtól tartanak az almatermesztőkNagyobb almatermés várható az idén, a tavalyi 530 ezer tonna gyümölccsel szemben 650-700 ezer tonnás szüretre számítanak a szakemberek, akik egy hónappal a betakarítás megkezdése előtt újabb értékesítési válság kialakulásától tartanak - mondta Kovács Lajos, az Alma Terméktanács információs vezetője az MTI megkeresésére pénteken.2004-07-30 11:58:00 0
Kiköltöztette az első halottat Verespatakról az aranykitermelésre készülő cég"Elköltöztette" a verespataki unitárius temető első sírját az e helyen ciántechnológiás aranykitermelésre készülő Rosia Montana Gold Corporation (RMGC), annak ellenére, hogy a hatályos törvények értelmében a kanadai-román cég ezt nem tehetné meg - írta pénteki számában a Szabadság.2004-07-30 11:33:00 0
Harmatta János akadémikus búcsúztatásának időpontjaHarmatta János, a magyar és a nemzetközi ókortudomány kiemelkedő alakja, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjának búcsúztatása augusztus 12-én 14.15 órakor lesz Budapesten, a Farkasréti temető Makovecz-termében - közölte az Akadémia sajtótitkársága pénteken az MTI-vel. Harmatta János életének 87. évében - július 24-én - hunyt el.2004-07-30 11:29:00 0
Csökkent a Deutsche Bank nyereségeA legnagyobb német kereskedelmi bank, a Deutsche Bank pénteken 30 százalékos nyereségcsökkenést jelentett a második negyedévről az elsőhöz képest, elsősorban a sajátszámlás üzletek gyengülése miatt. Az adózott eredménye 656 millió euró lett az első negyedévi 941 millió euró után, de meghaladta a tavalyi második negyedévi 572 millió eurót. Az elemzők átlagosan 777 millió eurót vártak a mostani második negyedről.2004-07-30 11:28:00 0
A VIASAT3 a nők felé nyitAz eddiginél több, a nők érdeklődésére számot tartó sorozatot sugároz ősztől a VIASAT3, amely így kívánja megtartani a labdarúgó Európa-bajnokság idején a kereskedelmi csatornához átpártolt nézőket - közölte Rényi Ádám PR-vezető pénteken az MTI-vel.2004-07-30 11:26:00 0
Veszélyes, hogy Magyarországon eltérő az antiszemitizmus megítéléseVeszélyt jelent egy társadalomra, ha zsidók és nem zsidók eltérően ítélik meg az antiszemitizmust; Magyarországon nincs egyetértés - ezt a következtetést vonta le Kovács András szociológus abból az interjúsorból, amelyet a magyarországi zsidóságról vett fel; a kutatásról pénteken számol be egy napilap.2004-07-30 11:24:00 0
Gyurcsi durciba utazikKétségtelen: karakteresen képviselem az álláspontomat. Ez pedig megtalálja a maga kritikusait a párton belül és azon kívül is. Nem én vagyok türelmetlen, hanem az emberek velünk szemben - nyilatkozta a Népszabadságnak adott interjúban Gyurcsány Ferenc ifjúsági és sportminiszter.2004-07-30 10:50:00 0
"Hány évre ígérjem meg...": ősztől újabb távhődíj-emelést terveznek a fővárosbanEgyelőre nem tudni, ősztől mennyivel emelkedik majd a távhőszolgáltatás díja Budapesten. A Városházán ma egyeztet Atkári János pénzügyekért felelős főpolgármester-helyettes a szakemberekkel a fővárosi szolgáltató, a Főtáv Rt. által benyújtott tervezetről. Az emelésre, illetve annak mértékére ugyan a Főtáv tesz javaslatot, ám azt a főváros illetékes szakbizottságainak is meg kell tárgyalnia, majd a fővárosi közgyűlésnek kell elfogadnia, mielőtt életbe lépne - számol be a pénteki Népszava.2004-07-30 10:22:00 0
Kormánypropaganda: a kidobott pénzJelenleg nem több, mint pénzkidobás a kormány, illetőleg az egyes tárcák kommunikációja a szakemberek egybehangzó véleménye szerint - már ami a lakosság tájékoztatását illeti. A változtatás óta eltelt idő rövidsége miatt egyelőre nem tudni, hogyan vizsgázik majd a jövőben a nemrég átalakult kormányzati kommunikációs szervezet. Az eddigi gyenge kampányokon a szakértők meglátása szerint nem pénzzel, hanem szemléletváltozással lehetne javítani - írja a pénteki Magyar Hírlap.2004-07-30 10:12:00 0
Demszky parancsol: távszervíz és utánfutóNemcsak az Opel Fronterát, hanem a gumicsónakját szállító utánfutót is a Főkefétől bérli Demszky Gábor. A Blikk azt is megtudta: amikor a terepjáró sebváltója rakoncátlankodni kezdett az Adria-parti nyaralójában, az FKF két szerelője Budapestről gurult le a cég kisbuszával, hogy rendbe tegye. A szóbeszédet, miszerint a Főkefe munkásai a főpolgármester házépítéseibe is besegítenek, állítólagos hajóját pedig a cég egyik telephelyén őrzik, az FKF illetékese és Demszky Gábor is határozottan cáfolja.2004-07-30 10:01:00 0
Házi privatizáció: szocialistáké lett a bólyi részvénytársaságKét szocialista képviselő is bevásárolta magát a nemrég privatizált Bóly Mezőgazdasági (Bóly) Rt-be - tudta meg a Magyar Nemzet. A Bóly Rt-t ugyan egyetlen konzorcium, a privatizációra létrehozott és egyedüliként pályázó Investgroup Rt. szerezte meg, ám az Investgroup mögött ott vannak az MSZP-s képviselők.2004-07-30 09:45:00 0
Mert megtehetiMíg a szocialista párt forrong - programcsírákon rágódik, újfent nekirugaszkodva az MSZP és a baloldaliság viszonya mibenléte tisztázásának -, a Medgyessy-Draskovics-Kuncze-kormány a miniszterelnök távollététől cseppet sem zavartatva dolgozik.2004-07-30 09:42:00 0
Romániában még gondok vannak az uniós csatlakozás politikai követelményeinek teljesítésévelRomániában komoly gondok vannak az Európai Unióhoz való csatlakozás politikai kritériumainak teljesítésével - mondta csütörtökön este Szilágyi Zsolt romániai magyar képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) alelnöke.2004-07-30 09:38:00 0
Szokatlan Nastase eljárásaNémeth Zsolt, a Fidesz-frakció külügyi kabinetjének vezetője csütörtökön az MTI-nek nyilatkozva szokatlannak nevezte, hogy Adrian Nastase román miniszterelnök azelőtt nyilvánosságra hozta az Orbán Viktornak írt levelét, hogy azt a címzett megkapta volna.2004-07-30 09:35:00 0
Nukleáris program az ENSZ előttEgyre valószínűbb, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé kell utalni Irán nukleáris programjának ügyét, hogy a testület fontolóra vehesse szankciók elrendelését - jelentette ki csütörtökön a kuvaiti látogatáson tartózkodó Colin Powell amerikai külügyminiszter.2004-07-29 19:10:00 0
Rézkori településre bukkantak ZalábanKözépső rézkori települést és egy nőalakos kultikus bálványt találtak a magyar-szlovén vasút új nyomvonalszakaszának építését megelőző leletmentések során az észak-zalai Bagodnál a régészek, Zalacséb közelében pedig késő bronzkori urnasírokat - közölte az ásatások vezetője.2004-07-29 18:21:00 0
Keresztény Könnyűzenei Fesztivál ApostagonApostagon pénteken kezdődik a kilencedik Országos Keresztény Könnyűzenei Fesztivál. Ács Tibor, a rendezvénysorozat szervezője elmondta: a fesztivál az Apostagi Falunapok nyitóprogramja, melynek keretében 15 zenekar lép fel; az augusztus 1-ig tartó rendezvényen több mint kétezer vendégre számítanak.2004-07-29 18:10:00 0
A kormány semmibe veszi az orvosok és gyógyszerészek szakmai kompetenciájátA Magyar Gyógyszerész Kamara elfogadhatatlannak tartja a kormánynak a gyógyszerpiac újraszabályozásáról szóló törvénytervezetét, mert az megszűntetné a gyógyszerellátás finanszírozásának állami garanciáját és nem veszi figyelembe a betegek, illetve az orvosok és a gyógyszerészek véleményét - mondta Starcz Judit, az MGYK elnökségi tagja csütörtökön Budapesten.2004-07-29 17:10:00 0
Bemutató: Medgyessy még soha nem volt ilyen népszerűtlenNagyon kis részvételi hajlandóság és fokozódó elbizonytalanodás mellett az ellenzék jelentős fölényének megszilárdulásáról számol be a HVG megbízásából készült júliusi Medián-elemzés. A felmérésből az is kiderül, hogy Medgyessy Péter kormányfő minden korábbinál népszerűtlenebb - ismerteti a Medián legújabb, júliusi közvélemény-kutatásának eredményét Hann Endre a HVG-ben.2004-07-29 16:40:00 0
Szaddám egészségesnek tűnikSzaddám Huszein megbuktatott iraki elnök a rajta elvégzett orvosi vizsgálatok adatai alapján viszonylag egészségesnek mondható, de nem tudni egészen bizonyosan, hogy van-e rákos daganata, mert nem engedi, hogy kimetszéses szövettani vizsgálatot végezzenek rajta - mondta Bahtiár Amín iraki emberi jogi miniszter az al-Dzsazíra arab televíziónak adott nyilatkozatában.2004-07-29 16:30:00 0
Kinek is muzsikált a köztévé, amikor elhallgatta a hírt?A Magyar Televízió Rt. 2004. július 1-én sugárzott "Híradó" c. műsorában nem adott hírt Szijjártó Péter aznapi sajtótájékoztatójáról, amelyen a képviselő bejelentette, hogy Keller László közpénzügyi államtitkárhoz fordult a MeH 135 milliós nyári rendezvényére, a Muzsikáló nyárelőre kiírt pályázatának kapcsán - emiatt a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség az ORTT Panaszbizottságához fordult. A Panaszbizottság 3. számú eljáró tanácsa a panasznak egyhangú döntéssel helyt adott.2004-07-29 16:17:00 0
A hülyeség - ha fájna, 2004. június 29.A Mai nap - mások mellett - megkérdezte Juhász Gábor szocialista frakcióvezető-helyettest is, nézne-e pornót unalmas plenáris ülések alkalmával. A válaszból annyi kiderül: Juhásznak nyilván Medgyessy Péter a nyelvi példaképe.2004-07-29 15:45:00 0
Eltűnt adatok a Kökény-Pukli-Katona Bermuda-háromszögbenÖtven esztendeje nem volt olyan cenzúra, hogy egy miniszter kérésére egy KSH-kiadványban megváltoztatták az adatokat. A hírek szerint Kökény Mihály egészségügyi miniszter emelt hangú telefonhívást intézett Pukli Péterhez, aki ennek hatására Katona Tamástól (Horn egykori tanácsadójaként is KSH-elnök, majd Medgyessy kabinetfőnöke) kért engedélyt megadta. Selmeczi Gabriella és Frajna Imre sajtótájékoztatón kifogásolták a történteket.2004-07-29 15:25:00 0
Medgyessy fittyet hány az alkotmányos feladatairaIsmét levelet juttatott el a miniszterelnökhöz Cser Ágnes, amelyben arra hívja fel a figyelmet, hogy a törvényben megadott ötnapos határidőn belül nem jelölt ki senkit a kormány részéről a szegedi sztrájkkal kapcsolatos egyezetési eljárás megkezdéséhez. Az Egészségügyi és Szociális Ágazatokban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke ezt csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján jelentette be.2004-07-29 14:49:00 0
Elállt az eső Tokajban, többmilliós a kárNyugodt a helyzet Tokajban, ahol csütörtökön már a nap is kisütött, ugyanakkor tovább tart az özönvízszerű esőzés okozta károk helyreállítása, igen sok portát borít még sár, iszap, több tucatnyi ház kertjében száradnak az elázott holmik, több helyen takarítanak.2004-07-29 14:43:00 0
A standolás lett a hazai vendéglátás ellenségeA hazai bor- és szeszipari vállalkozások joggal vették fel a kesztyűt a hamisítókkal szemben, és hathatós lobbizásuknak köszönhetően egy törvénymódosítást is sikerült elfogadtatniuk a kormánypártokkal, amely azonban mindenre alkalmas csak a kitűzött cél elérésére nem - mondta Gruber Attila fideszes képviselő csütörtöki sajtótájékoztatóján Siófokon.2004-07-29 14:04:00 0
Szőlőből rekordtermésre számítanak az idénAz idei szőlőtermés-kilátások rekordtermést ígérnek, a pincékbe az idén 4 millió hektoliternél több bor kerülhet Magyarországon - mondta Sümegi József, a Magyar Szőlő- és Bortermelők Szövetségének (MSZBSZ) elnöke az MTI-nek csütörtökön. Tavaly 3,8 millió hektoliter bor készült Magyarországon.2004-07-29 13:58:00 0
Visszavonták a YUKOS-t sújtó elidegenítési tilalmatAz orosz hatóságok folytatják macska-egér játékukat a YUKOS-szal: csütörtökön visszavonták a jogi vesszőfutásra ítélt cég leányvállalataira kimondott vagyonelidegenítési-tilalmat.2004-07-29 13:56:00 0
Termelés-finanszírozási gonddal küzdenek a dohánytermesztőkTermelés-finanszírozási gonddal küzdenek a dohánytermesztők, s emiatt a hazai termés 80 százalékát adó Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében tízezer család került nehéz anyagi helyzetbe - állította Lenti István, a térségi önkormányzat mezőgazdasági bizottságának elnöke csütörtökön, Nyíregyházán sajtótájékoztatón.2004-07-29 13:54:00 0
Pályázatírók kamarai minősítéseA Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) létrehozza a minősített pályázatírók, -tanácsadók jegyzékét - közölte Parragh László, az MKIK elnöke csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten. Elmondta: a kamara augusztus elején teszi közzé pályázati felhívását a minősítésre szóló jelentkezésre és szeptember 15-ig lehet beadni az igényeket.2004-07-29 13:53:00 0
Nő az allergiás betegek száma SzabolcsbanFolyamatosan nő a légúti allergiás betegek száma Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, ahol már 6.245 allergiás asztmás és 8.880 szénanáthás pácienst tartanak nyilván - mondta Obbágy Veronika, a térségi tüdőgondozó intézet főorvosa csütörtökön Nyíregyházán.2004-07-29 13:51:00 0
Kisiklott egy vonat a Déli pályaudvaron, személyi sérülés nem történtSzemélyi sérülés nem történt, amikor csütörtök délelőtt a Déli pályaudvaron egy szerelvény áttörte az 5. vágány ütközőbakját - közölte a Mávinform az MTI-vel.2004-07-29 13:27:00 0
Az autonómia az európai joggyakorlat részeA kulturális és területi autonómia, ami Nagy - Britanniában jár a skótoknak, az íreknek; Franciaországban a korzikaiaknak, Spanyolországban a katalánoknak és baszkoknak; Finnországban a svédeknek, Belgiumban, Olaszországban a németeknek, az megilleti Európa második legnagyobb kisebbségét a határon túli magyarokat is - mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján Németh Zsolt, az erdélyi magyarság autonómiatörekvései körül kialakult vitára reagálva.2004-07-29 13:18:00 0
Európa határok nélkül: 15 éves a Páneurópai PiknikA Konrad-Adenauer-Stiftung, a Hanns-Seidel-Stiftung és a Páneurópa Unió Magyarország közös nemzetközi konferenciát szervez Sopronban a sopronpusztai határáttörés 15. évfordulóján. Az alábbiakban megismerheti a programot.2004-07-29 13:13:00 0
Hogyan fedezi Demszky a lovait?A fővárosi Fidesz-MKDSZ-frakció gyűjtést kezdeményez Demszky Gábor javára, mert sajtóinformációk alapján úgy látja, hogy a főpolgármester jelenlegi kiadásai mellett nem tudja eltartani családját - közölte Kupper András, a képviselőcsoport vezetője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.2004-07-29 12:56:00 0
Belvízvédelmi készültség MórahalmonElső fokú belvízvédelmi készültséget rendeltek el a Csongrád megyei Mórahalmon, mert a nagy mennyiségű eső homokhordalékot mosott a belvízrendszerbe, emiatt eltömődtek műtárgyak, átereszek - tájékoztatta Csányi László alpolgármester csütörtökön az MTI-t.2004-07-29 11:45:00 0
Vita a miniszterekrőlEredménytelenül végződött a három cseh koalíciós párt vezetőinek szerda éjjeli tanácskozása az új cseh kormány miniszteri tárcáinak elosztásáról, illetve személyi összetételéről. A több mint hétórás tanácskozás után a régi-új koalíció középső tagja, a Kereszténydemokrata Unió-Csehszlovák Néppárt (KDU-CSL) elutasította a miniszteri tárcáknak a Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) által javasolt újraelosztása minden változatát, s kivonult a tanácskozásról.2004-07-29 11:43:00 0
Rendkívüli intézkedések a Bukarest-Isztambul járatokonRendkívüli biztonsági intézkedéseket léptettek életbe szerdától a bukaresti Henri Coanda-Otopeni nemzetközi repülőtéren a Bukarest és Isztambul között közlekedő járatokon, mivel a török hatóságok készülő terrorakcióról értesítették román kollégáikat.2004-07-29 11:36:00 0
Medgyessy sapkát húzott, hogy le ne égjen....Hivatalosan nem erősítette meg, igaz, nem is tagadta, s ezután nem is tagadhatja Medgyessy Péter, hogy valóban Mallorcán tölti szabadságát feleségével. A Blikk ugyanis a spanyol szigeten készült fotókkal tudja bizonyítani, hogy Paguera városában nyaraltak Medgyessyék. A lap információi szerint a kormányfő és neje, Csaplár Katalin a héten érkezik haza.2004-07-29 09:31:00 0
Hatvan nagyvonalú MSZP-s vezetőjévelCsabai Lászlóné nyíregyházi polgármester intése nem fékezi a szocialista önkormányzati vezetőket, az MSZP-s többségű képviselő-testületek továbbra is megszavazzák a nagy összegű jutalmakat. A polgármestereket és közgyűlési elnököket önmérsékletre kérő levél ellenére Hatvan polgármestere a napokban 2,5 millió forintos jutalmat kapott a túlnyomó többségben párttársaiból álló közgyűléstől - írja a csütörtöki Magyar Nemzet.2004-07-29 09:04:00 0
A tettek DemszkyjeRég láttuk egymást német barátommal, bőven van mit mesélnünk, a vacsora utáni beszélgetés első témáját mégis friss úti élménye kínálja: szerinte Budapest látványos és érthetetlen zuhanásban (Absturz) van, a város, azon belül utcái, közterei, parkjai, házai, közlekedése, üzletei és vendéglői botrányosak.2004-07-29 07:56:00 0
John Kerryt állította elnökjelöltnek az amerikai Demokrata PártJohn Kerry massachusettsi szenátort állította elnökjelöltnek az amerikai Demokrata Párt bostoni országos konvencióján.2004-07-29 07:48:00 0
Az amerikai ujjlenyomatprogram kapta a brit Nagy Testvér-díjatA külföldi látogatókra vonatkozó amerikai ujjlenyomatvételi programnak ítélte oda szerdán az idei Nagy Testvér-díjat a személyiségi jogok fölött őrködő brit szervezet, a Privacy International. A szervezet szerint a "sértő és tolakodó" U.S.-VISIT program azzal érdemelte ki a kétes elismerést, hogy jóformán mindenféle előzetes társadalmi vita és ellenőrzés nélkül fogadták el azt.2004-07-29 07:42:00 0
Újabb két amerikai katona halt meg IrakbanIraki lázadók szerdán megölték az országban állomásozó koalíciós erők két katonáját, két amerikai katonai gép pedig az ellenséges tüzérségi tűz miatt kényszerleszállást hajtott végre - jelentette be az amerikai hadsereg szóvivője.2004-07-28 19:12:00 0
A Fidesz mentené a nemzeti vagyontNyilvánvalóvá vált, hogy ezt a kormányt nem a baloldali értékek szerinti politizálás, hanem a bankár módon való gondolkodás és a mohóság vezérli - mondta Révész Máriusz a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón elhangzottakra reagálva.2004-07-28 18:12:00 0
Elhunyt Lovas György a zeneakadémia főtitkáraElhunyt Lovas György zongoratanár, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem volt főtitkára - közölte a tanintézmény vezetősége szerdán. Lovas Györgyöt életének 74. évében - július 22-én - érte a halál. Búcsúztatása augusztus 11-én 9.45 órakor lesz Budapesten, az Óbudai temetőben - áll a Zeneakadémia közleményében.2004-07-28 18:06:00 0
A Fidesz és a Fidelitas a gyermeküdülő megmentéséértA Pedagógusok Szakszervezete el kívánja adni azt a felsőcsatári gyermeküdülőt, amelyet eddig Szombathely városának önkormányzata sajátjának tudott, és amelyben évente több ezer szombathelyi gyermek üdülhetett - jelentette be szerdán a Fidesz városi szervezetének sajtótájékoztatóján Gyimesi József elnök.2004-07-28 17:54:00 0
Sártenger TokajbanIszaptömeg árasztotta el Tokaj városának déli részét, mintegy 40 centiméternyi sár borítja a területet, ahol jelenleg 70 lakásban folyik a mentés - mondta Tokaj polgármestere.2004-07-28 16:36:00 0
Amerikai katonák sérültek meg IrakbanTizenegy amerikai katona megsérült, két amerikai katonai légi jármű megrongálódott szerdán az Irak nyugati részén fekvő Ramádi városában egy heves összecsapásban.2004-07-28 16:34:00 0
Két nap alatt 150 milliméteres csapadékrekordAz elmúlt negyvennyolc órában soha nem látott mennyiségű csapadék zúdult Borsod-Abaúj-Zemplén megye Hegyközi térségére, néhány patak már kilépett medréből, árvízveszély alakult ki - mondta Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság ügyeletvezetője.2004-07-28 16:22:00 0
Indokolatlan a Medgyessy-kormány erőltetett és átgondolatlan magánosításaA Fidesz - Magyar Polgári Szövetség a mai kormányülés után világos választ vár arra, hogy a Medgyessy-kormány eleget tesz-e a Fidesz felszólításának, és átgondolja-e a magánosításra vonatkozó elképzeléseit, avagy a továbbiakban is folytatja az állami vagyon elkótyavetyélését.2004-07-28 16:10:00 0
Sikeresen pályázott uniós pénzre a tószegi református egyházközségTemploma felújítására nyert 40 millió forintot az Európai Unió SAPARD-programjának keretében a tószegi református egyházközség; az egy évig tartó munka várhatóan szeptember kezdődik - tájékoztatott a gyülekezet lelkésze.2004-07-28 14:12:00 0
A Medgyessy-kormánnyal csak befürödni lehetA gyógyturizmus fejlesztése nemzeti ügy, ennek ellenére a Medgyessy-kabinet ezen a területen is "szép sorjában felszámolta" az Orbán-kormány által hozott pozitív intézkedéseket - mondta Bánki Erik, az Országgyűlés idegenforgalmi bizottságának fideszes tagja szerdán sajtótájékoztatón.2004-07-28 13:39:00 0