Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Cikkarchívum

Eurorégiós szerződést írtak alá CsáktornyánHorvát-magyar eurorégiót hozott létre horvát részről Muraköz megye, magyar részről Somogy és Zala megye önkormányzata; a Mura-Dráva Eurorégió alapító szerződését szombaton írták alá a horvátországi Csáktornyán (Cakovec).2004-10-02 15:01:00 0
Megjelent Benyovszky Móric világutazó madagaszkári naplójaAz Országos Széchényi Könyvtár (OSZK), a Kossuth Kiadó és a Magyar-Madagaszkári Baráti Társaság összefogásával megjelent a XVIII. századi kalandos sorsú magyar világutazó, Benyovszky Móric első madagaszkári tartózkodásáról szóló Jegyzőkönyve.2004-10-02 14:35:00 0
A Gyurcsány-Kulcsár sztoriÚjabb ember ismerte el, hogy találkozott Kulcsár Attilával - mutatott rá szombati sajtótájékoztatóján Demeter Ervin. A beismerést nem más, mint a jelenlegi miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc tette egy internetes portálnak adott interjúban.2004-10-02 14:30:00 0
Gyurcsány Ferenc lejáratta MagyarországotGyurcsány Ferenc, újdonsült miniszterelnök, semmibe vette az Európai Unió gyakorlatát, és lejáratta Magyarországot, valamint az Országgyűlés szakbizottságának eljárását azzal, hogy egy három héten belül összeférhetetlenné váló személyt jelölt a külügyminiszteri posztra.2004-10-02 14:17:00 0
Draskovics folytatná a számokkal való bűvészkedéstA Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Országgyűlési Képviselőcsoportjának költségvetési bizottsági tagjai nem támogatják Draskovics Tibor pénzügyminiszteri jelölését. A jelölt nyolc hónapos minisztersége alatt tovább nőtt az államadósság, így mára 2600 milliárd forinttal haladja meg a 2002 májusi szintet. A pénzromlás májusban 7,6 %-kal csúcsot döntött. Az államháztartás hiánya, a miniszter-jelölt által kitűzött összegnél több száz milliárd forinttal lesz nagyobb.2004-10-02 13:45:00 0
Olimpikonokkal az olimpiárólSchmitt Pál olimpiai bajnok, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke és Gyulai Zsolt voltak Firtl Mátyás, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség soproni képviselőjelöltjének vendégei Sopronban az Olimpiáról olimpikonokkal címmel meghirdetett rendezvényen. Schmitt Pál kijelentette: sajnálatos, hogy a tisztes, világraszóló magyar eredmények a háttérbe szorulnak az olimpiai eskühöz méltatlan tettek miatt.2004-10-02 13:27:00 0
"Munkahely, munkahely, munkahely": kevesebb, kevesebb, kevesebbA félelem és a bizonytalanság újabb hulláma vonul végig a minisztériumi folyosókon, mivel a kormányválság miatt átmenetileg takaréklángra tett közigazgatási létszámcsökkentést az újjá alakult kabinet várhatóan mihamarabb le akarja majd zavarni - írja a szombati Magyar Hírlap.2004-10-02 13:15:00 0
Medgyessy kirúgott szóvivője szobáját örökölteMedgyessy Péter volt miniszterelnök új irodába költözött. A Parlament félemeletén kapott egy szobát, azt, ahol korábban a kormányszóvivő is dolgozott - írta a Népszabadság.2004-10-02 12:45:00 0
Monika-showSzerdán éjjel az MSZP elnöksége átiratta Gyurcsány Ferenc kormánylistáját, így maradhatott posztján - többek között - Lamperth Mónika, akit többen láttak zokogva távozni a Parlamentből. A szocialisták háza táján azt rebesgetik: a párt októberi kongresszusa után ismét lesznek változások a kormányban - írja a Színes mai lap.2004-10-02 11:56:00 0
Európai zöldek: Kovács sértő az Európai ParlamentreAz Európai Parlament Zöld és Szabadelvű Frakciójának szerkesztőségünkbe eljuttatott közleménye leszögezi: Kovács László meghallgatása sértő volt az Európai Parlamentre nézve. Teljességgel képtelenség, hogy a jövőbeli biztost ilyen felkészületlenül érjék a feltett kérdések. Válaszaiban képtelen volt felvázolni az európai energiapolitika jövőjét, mint ahogy nincs birtokában az alapvető ismereteknek sem a meghatározó technológiákat illetően.2004-10-02 11:45:00 0
Kovács László nincs egyedül: mások is alkalmatlanokKötélhúzás kezdődött az Európai Parlament (EP) és az Európai Bizottság kijelölt elnöke, José Manuel Durao Barroso között a bizottság leendő tagjainak meghallgatása nyomán, mert a törvényhozók elégedetlenek a leendő biztosok gyakran "homályos" válaszaival.2004-10-02 10:57:00 0
A Millwall szerint provokáció történtA brit külügyminisztérium szerint négy angol szurkolót késeltek meg Budapesten, a Ferencváros és az angol Millwall Üllői úti UEFA-kupa visszavágóját kísérő erőszakcselekmények során. A Millwall elnöke szerint csapatának szurkolóit provokáció érte, a mérkőzés biztosítása nem volt elégséges, és mindezt fel fogja vetni az UEFA-nak.2004-10-02 10:52:00 0
Hiteles az al-Kaida második emberének Magyarországot is fenyegető üzeneteHitelesnek találták a CIA elemzői azt a hangfelvételt, amelyen szervezett ellenállásra szólította fel a muzulmán világot az inváziós "keresztesek" ellen Ajman az-Zavahri, az al-Kaida terrorszervezet második embere.2004-10-02 10:48:00 0
Kitört az amerikai St. Helens vulkánIsmét működésbe lépett az egyesült államokbeli St. Helens vulkán: helyi idő szerint pénteken, a kora délutáni órákban óriási gőz- és hamufelhő alakult ki a hegycsúcs felett. A szakemberek jó előre figyelmeztettek a tűzhányó várható kitörésére.2004-10-02 10:43:00 0
A szocialista pénzautomataA támogatásokért sikertelenül lobbizó szocialisták miatt mondott le Csillag István gazdasági miniszter. "A szocialisták készpénz-automatának tekintették a gazdasági minisztériumot" - indokolta a Népszabadság kérdésére Csillag István, a tárca távozó vezetője, hogy miért romlott meg a viszonya az MSZP-vel. Az SZDSZ által delegált miniszter a héten mondott le posztjáról, mert "személyével szemben olyan indulatokat tapasztal a szocialisták részéről, amelyek komolyan hátráltatják feladatának ellátásában".2004-10-02 10:38:00 0
Hidrogénből elégtelenKovács László látványosan megbukott Brüsszelben. Az egészben az a legkínosabb, hogy bár biztosként még semmit nem tett le az asztalra, máris nyilvánvaló, hogy teljesen felkészületlen, halvány fogalma sincs az energiaügyekről. Történt pedig mindez egy olyan meghallgatáson, amely a formaságok formasága, minden esetben baráti hangnem és segítő szándék lengi körül a jelöltet. Már ha az illető képes két értelmes szót szólni a rá bízott szakmai területről.2004-10-02 10:26:00 0
2005-ben az uhu lesz az év madara NémetországbanAz uhu lett a 2005. év madara Németországban - jelentette be pénteken a természetvédő szövetség (NABU) alelnöke Berlinben. Helmut Opitz szavai szerint a nagy éjjeli ragadozó madár az állatvédelem sikereinek egyik legszebb példája.2004-10-01 20:46:00 0
Ilyen programmal 2002-ben nem nyertek volna a szocialistákHa 2002-ben a most beterjesztett kormányprogrammal álltak volna elő a szocialisták, nem kapták volna meg az emberektől a program végrehajtásához szükséges bizalmat. Orbán Viktor a pesthidegkúti polgári körök fórumán kijelentette: a 2002-es kormányprogramhoz képest 185 konkrét ígéret hiányzik a jelenlegiből.2004-10-01 20:26:00 0
A magyar mezőgazdaság az uniós csatlakozás veszteseA magyar mezőgazdaságot nem készítették fel az európai uniós csatlakozásra, hiszen olyan mély válsághelyzetben volt a belépés idején, amire még nem volt példa a rendszerváltás óta eltelt több mint egy évtizedben - mondta Glattfelder Béla európai parlamenti képviselő egy békési gazdafórumon pénteken.2004-10-01 20:20:00 0
Magyarország terroristacélpont?A nemzetbiztonsági szolgálatoknak nincs semmilyen adatuk arra vonatkozóan, hogy az ország terrorfenyegetettsége növekedett volna - mondta az MTI-nek a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításában közreműködő politikai államtitkár péntek este. Tóth Andrást annak kapcsán kérdezte a távirati iroda, hogy az al-Kaida második embere a neki tulajdonított üzenetben szervezett ellenállásra szólította fel a muzulmán világot az inváziós "keresztesek" ellen, közöttük említve a magyar erőket is.2004-10-01 19:43:00 0
Áldás - népességÁldás - népesség - sorskérdés a Kárpát-medencében címmel kétnapos konferencia kezdődött pénteken Nagyváradon. Tőkés László püspök megnyitójában arról beszélt: drámai mértéket öltött a magyarság fogyatkozása a Kárpát-medencében, ezért a legszélesebb összefogásra és cselekvési program kidolgozására van szükség. Orbán Viktor elmondta: a Fidesz módosító indítványt nyújt be a költségvetéshez, hogy a kormány biztosítsa a megfelelő összeget a Sapientia Erdélyi Magyar Egyetem működéséhez.2004-10-01 18:32:00 0
Jól van a szívműtét után a brit miniszterelnökJól sikerült Tony Blair brit kormányfő szívműtétje, a páciens a kórházban lábadozik - közölte a kormány pénzügyminisztere pénteken délután a BBC rádióval.2004-10-01 18:08:00 0
Kovács László leszerepeltRendkívül szkeptikusan nyilatkozott az Európai Bizottság energiaügyi biztosává jelölt Kovács László szakmai hozzáértéséről pénteken Paul Rübig, az Osztrák Néppárt (ÖVP) európai parlamenti képviselője. A magyar külügyminiszter "minden, csak nem a terület szakértője" - vélte sajtóközleményében az Európai Parlament ipari, kutatási és energiaügyi bizottságának szóvivője.2004-10-01 18:04:00 0
Lamperth Mónika felügyelet alattGyurcsány Ferenc eredetileg nem Lamperth Mónikát szánta belügyminiszternek, és csak MSZP-n belüli baloldali csoportok nyomására nevezte meg jelöltként. Kovács Zoltán erről pénteken sajtótájékoztatón beszélt Budapesten, a belügyminiszter meghallgatását követően.2004-10-01 18:00:00 0
Száz dolgozótól válik meg a szentgotthárdi Lurotex Kft.Száz dolgozóját bocsátja el még az ősz folyamán, a jelenleg még közel kétszáz főt foglalkozató szentgotthárdi Lurotex Kft- tájékoztatta az MTI-t pénteken Déri Miklós, a textilipari cég jogtanácsosa. A Lurotex Kft. vezetése egy pénteki tanácskozáson ismertette az üzemi tanács tagjaival elképzeléseit a szövetgyári kapacitás csökkentésére, a lánchurkoló üzem bezárására, valamint az átszervezések következtében 100 dolgozó csoportos létszámleépítésére.2004-10-01 17:53:00 0
Az ellenzék kezdeményezi Draskovics meghallgatását2004-10-01 17:39:00 0
A kormány egy fillérrel sem ad többet a nyugdíjasoknakA Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Országgyűlési Képviselőcsoportjának Szociális Kabinetje nem érti, hogy miért örülnek olyan nagyon a szocialisták annak, hogy a nyugdíjemelés és más járadékok kifizetésével a kormány betartja a törvényeket.2004-10-01 17:37:00 0
Elkerülhető lett volna a káoszAmennyiben hétfőn a Kormány végre beterjeszti a Minisztériumok felsorolásáról szóló törvény módosítását, úgy a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Országgyűlési Képviselőcsoportja, az ország és az emberek ügyeinek mihamarabbi rendezése érdekében, támogatni fogja annak a Házszabálytól eltéréssel történő tárgyalását.2004-10-01 17:32:00 0
Kormányprogram: a felelőtlen privatizáció programjaA szocialisták új kormányprogramja jórészt általánosságoktól hemzseg, de ha alaposabban megvizsgáljuk, kiderül hogy a kormány legfontosabb szándéka a minden területre kiterjedő privatizáció kiteljesítése. A Fidesz minden eszközt megragad annak érdekében, hogy a költségvetési vitában tegyen a kormány privatizációs céljai ellen, hogy a magyar társadalom többségét bizonytalanságba taszító felelőtlen politika ne érvényesülhessen - mondta Pokorni Zoltán a Fidesz Ügyvezető Elnökségének pénteki tanácskozása után tartott sajtótájékoztatóján.2004-10-01 17:19:00 0
Meghasonlott GyurcsányGyurcsány Ferenc már miniszterelnökségének első napján meghasonlott egykori sportminiszteri önmagával. Korábbi álláspontjával szemben megszüntetni szándékozik a sportminisztériumot - mutat rá a Fdesz közleménye.2004-10-01 17:10:00 0
Lévai Katalin is törvénysértőTörvénytelen a kormány kísérlete arra, hogy megváltoztassa a magyarországi Cigányokért Közalapítvány (Macika) kuratóriumának alapító okiratát. A szocialisták listájáról az Európai Parlamentbe jutott ex-miniszter, Lévai Katalin ezzel Varga Józsefet kívánta eltávolítani a Macika éléről - sikertelenül.2004-10-01 15:29:00 0
A hülyeség, ha fájna - 2004. október 1. - délutánKínos perceket élt át Kovács László csütörtökön az Európai Bizottság háromórás meghallgatásán. A pályáját vegyésztechnikusként kezdő szocialista külügyminiszter-pártelnököt, az Európai Bizottság reménybeli energetikai biztosát a hidrogén szerepéről tett téves megállapításai miatt a bizottság helyreigazította.2004-10-01 15:08:00 0
Magasak az adóterhekFranciaország és Németország az EU-támogatások megvonásával fenyegeti az új kelet-európai uniós tagországokat, ha azok nem emelik fel társasági adószintjeiket, pedig a befektetőket nem a kedvező vállalati adók, hanem a továbbra is igen alacsony munkaköltség vonzza a térségbe - áll a The Economist pénteken közölt elemzésében.2004-10-01 14:48:00 0
Amerikában tovább szigorodnak a beléptetési szabályokA vízummentességet élvező országokból érkező utasoknál is elvégzik az ujjlenyomat-ellenőrzést csütörtöktől az Egyesült Államok határain.2004-10-01 14:42:00 0
Orbán Viktor: Kormányzati kötelesség támogatni a határon túli magyar oktatástA határon túli magyar felsőoktatás támogatását szorgalmazta pénteken nagyváradi sajtótájékoztatóján Orbán Viktor volt miniszterelnök és Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke.2004-10-01 14:41:00 0
Kilencven halott az iraki harcokbanNagyszabású hadműveletet indított az amerikai hadsereg és az iraki kormányerőkkel karültve az ellenállók uralta közép-iraki Szamarrában péntek hajnalban. A harcok nyomán az iraki rendőrség napközben ellenőrzése alá vonta a város központját. Eddig több mint 90 ellenálló halt meg, a sebesültek számát kórházi források 180-ra teszik.2004-10-01 14:29:00 0
Padot ajándékozott a Fidesz a 2-es metró utasainakKupper András és Tirts Tamás, két piros színű fapadot adott a budapesti utasoknak, pótolandó az ülőhelyek krónikus hiányát a Blaha Lujza és a Kossuth téri metrómegállóban.2004-10-01 14:28:00 0
A hülyeség, ha fájna - 2004. október 1.Van abban valami báj, hogy "a hazudtatok estétől reggelig" közismert megállapítást napjainkba átmentő Népszava egy bizonyítottan gimnáziumi érettségivel rendelkező, a Magyar Hírlapnál kommunista párttitkárként tevékenykedő, majd a Postabank milliárdjainak kámforrá válása idején, az évek óta bírósági tárgyalásra váló Princz Gábor-féle sajtóportfólio első embereként sajtómunkáskodó Németh Péter lapja összeesküvés-elméletet gyárt.2004-10-01 13:48:00 0
Az első nap, az első törvénysértésJogszabályban előírt határidőt figyelmen kívül hagyva és az államháztartási törvényt megszegve csak október 7-én terjeszti be a kormány a jövő évi költségvetést. Varga Mihály, az Országgyűlés költségvetési bizottságának elnöke hangsúlyozta: egyértelmű jogsértést követett el a Gyurcsány-kormány azzal, hogy a törvényben előírt kötelezettségének nem tett eleget. Varga emlékeztetett: a kormány már a jövő évi adótörvényeket is kéthetes késéssel nyújtotta be a parlamentnek.2004-10-01 13:17:00 0
Kakaós Kovácsnak is Lop stop!Kovács Kálmánt, az informatikai tárca miniszterjelöltjét bizottsági meghallgatásán Lop stop! pólós fiatalok próbálták meg szembesíteni a tárca korrupciógyanús ügyeivel. A régi-új tárcavezetőnek a szeme sem rebbent. Kedves Kuncze Gábor, most nem szalad a sufniba a Lop stop! tábláért?2004-10-01 13:08:00 0
Kórházszövetség: egészségügyi intézmények csődközelbenAz egészségügyi fekvőbeteg-intézmények gazdasági stabilitása jelentősen megrendült az idén, mintegy 16 kórház került csődközeli helyzetbe, és több mint 80 intézménynek van adóssága - ismertette pénteki sajtótájékoztatóján a Magyar Kórházszövetség elnöke annak a júliusi kérdőíves felmérésnek eredményét, amelyre 118 intézmény küldte el adatait.2004-10-01 13:07:00 0
Roma Polgári Tömörülés: kifulladt a Gyurcsány-kormány programjaA Roma Polgári Tömörülés (RPT) elnöke pénteken - a cigányokkal kapcsolatos kormányzati elképzeléseket értékelve - azt mondta, hogy már induláskor kifulladt a Gyurcsány-kormány által ígért lendület.2004-10-01 13:04:00 0
Merényletet kíséreltek meg Zoran Djindjic testőre ellenHitelt érdemlő belgrádi lapértesülések szerint merényletet kíséreltek meg Zoran Djindjic meggyilkolt szerb miniszterelnök testőre, Milan Veruovic ellen. A merényletkísérletről két belgrádi hetilap, a csütörtökön megjelent Vreme és a pénteken standokra került NIN is hírt adott, s az utóbbi lapnak már a belügyminisztériumi szóvivő is megerősítette a hír helytállóságát.2004-10-01 13:01:00 0
Nógrád az egyik "legtöbbet panaszkodó" megyeNógrád megye a százezer lakosra jutó benyújtott panaszok alapján a negyedik helyen áll országos viszonylatban, az 1995 és 2004 közötti adatok tükrében, Budapest, Pest megye és Heves megye után - mondta az állampolgári jogok országgyűlési biztosa pénteken Salgótarjánban, ahol egy hónapos munkalátogatásának tapasztalatairól váltott szót intézményvezetőkkel.2004-10-01 12:59:00 0
Öt orosz katonát sebesített meg csecsen pokolgépÖt orosz katonát sebesített meg csecsen fegyveresek által felrobbantott pokolgép a csecsenföldi acshoj-martani járásban - jelentették be pénteken orosz katonai források. Mint a szövetségi erők főhadiszállásán elmondták, a Bamut település közelében az úton elhelyezett robbanószerkezet egy arra haladó Kamaz gépkocsit alatt robbant fel. Az öt sebesült között három tiszt van.2004-10-01 12:57:00 0
Bulgáriában radioaktív anyagokat találtak egy házkutatás soránA bolgár rendőrség nagy mennyiségű radioaktív anyagot és atomfegyverekhez is felhasználható termékeket kobozott el egy magánház átkutatása során - közölte a pénteken a belügyminisztérium.2004-10-01 12:54:00 0
Kormányzati sportbotrányKivonult a Fidesz Göncz Kinga ifjúsági, családügyi és esélyegyenlőségi miniszter-jelölt meghallgatásáról a parlament ifjúsági és sportbizottságának pénteki ülésén. Szijjártó Péter (Fidesz) ügyrendi javaslatot tett, hogy a bizottság napirendjét egészítsék ki a kancelláriaminiszter-jelölt meghallgatásával, aki a jövőben a sport területét fogja felügyelni. A kormánypártok nem támogatták a javaslatot, ezért az ellenzékiek elhagyták az ülést.2004-10-01 12:53:00 0
Közpénzből vagyonosodott milliárdosok kormánya?A Fidesz arra szólítja fel Kóka Jánost, a gazdasági miniszteri poszt milliárdos várományosát valamint Gyurcsány Ferenc milliárdos miniszterelnököt, hogy hozzák nyilvánosságra azokat a szerződéseket, amelyeket cégeik az állammal kötöttek. Erről Fónagy János és Szijjártó Péter fideszes képviselők beszéltek a miniszterjelölt bizottsági meghallgatásával egy időben tartott sajtótájékoztatójukon pénteken.2004-10-01 12:31:00 0
Szilvásy György, a miniszterelnök hűséges üzlettársaSzilvásy Györgyöt, a Belügyminisztérium tegnap kinevezett új politikai államtitkárát Gyurcsány Ferenc volt üzlettársaként és régi segítőjeként ismerhette meg a közvélemény.2004-10-01 10:33:00 0
Kóka János gazdasági miniszter a Sulinet-botrányból ismerősKecskére káposztát - így jellemezte a Magyar Nemzet kérdésére Répássy Róbert (Fidesz), hogy Gyurcsány Ferenc kormányfő Kóka Jánost jelölte az SZDSZ-es gazdasági és közlekedési tárca élére. Kóka neve korábban a Sulinet-botrányban bukkant fel.2004-10-01 10:31:00 0
Bod Péter Ákos: Ez jogsértésAz új kormány csak a kabinet első ülése után nyújtja be a költségvetést - közölte a miniszterelnök. A büdzsé így jövő csütörtökön kerülhet az Országgyűlés elé, bár a törvény szerint már be kellett volna nyújtani. Ez jogsértés - mondta Bod Péter Ákos.2004-10-01 10:06:00 0
Robbanás a Mátrai ErőműbenFelrobbant egy tartály a Mátrai Erőműben, de személyi sérülés nem történt - közölte a társaság sajtószóvivője pénteken. A robbanás csütörtökön délután történt. A detonáció következtében két, egyenként 312 megawattos blokk leállt - tájékoztatta pénteken az MTI-t Korcsog Béla.2004-10-01 09:50:00 0
Verespatak: Dokumentumfilm a mozikbanLesz-e Verespatakon aranybánya? Mit jelentene a környéken lakóknak, mit a román kormánynak, és mit a bányavállalkozásnak, ha megindulna a bányászat? Péntektől dokumentumfilmet vetítenek a mozik.2004-10-01 09:45:00 0
"V""Életem egyik legmegdöbbentőbb élményeként emlékszem arra, amikor 1945-ben Churchill elvesztette az angliai választásokat. A Roosevelt - Sztálin - Churchill hármasból ő harcolt Európáért. Tőle ered a "V", a győzelem jele is, azaz a mutató és a középső ujjnak a szétnyitott felmutatása. Sokan nem értettük akkor se, hogy a háborúban győztes elnök a választásokon miért bukik meg... Akkor Churchill azt mondta: négy év múlva visszajövök! És vissza is jött... - mondta Varga Laci bátyánk az emlékezetes Kossuth téri beszéde után. A 2002. májusában vele készült, de eddig még nem publikált interjút a fideszfrakcio.hu-n közzé tesszük. Kettős interjúnk második felében pedig, a KDNP megalapításának évfordulója alkalmából Semjén Zsolt elnököt kérdeztük.2004-10-01 08:26:00 0
Megalkuvók alkujaSzögezzük le mindjárt az elején: Demszkynek ezúttal sincs semmihez semmi köze. Éppen könnyű, ám édes álmát aludta az Európai Parlament üléstermében, amikor durván felverték a hírrel, hogy Felkai Lászlót, a Fővárosi Közigazgatási Hivatal vezetőjét Gyurcsány Ferenc leváltotta.2004-10-01 07:49:00 0
Az iraki háború kérdésében csaptak össze tévévitájukban az elnökjelöltek"Kolosszális döntési hibának" nevezte az iraki háborút John Kerry szenátor az amerikai elnökválasztás jelöltjeinek közép-európai idő szerint péntek hajnalban megtartott első televíziós vitájában. George Bush elnök Irakot a terrorizmus elleni háború legfontosabb hadszínterének nevezte a Miami Egyetemen vívott szócsatában, amelyet a közép-keleti ország témája uralt.2004-10-01 07:30:00 0
Amerika továbbra is elutasítja a kiotói egyezménytKofi Annan ENSZ-főtitkár csütörtökön üdvözölte, hogy az orosz kormány a globális felmelegedést előidéző légköri szennyeződés csökkentésére hivatott kiotói egyezmény ratifikálását javasolta a dumának, az amerikai külügyi tárca viszont jelezte, hogy az Egyesült Államok továbbra sem kér az 1997-ben aláírt nemzetközi megállapodásból.2004-10-01 07:26:00 0
Tony Blair pacemakert kapKisebb szívsebészeti beavatkozást hajtanak végre Tony Blair brit kormányfőn, akinek az utóbbi hónapokban visszatérő szívritmus-zavarai voltak. A politikus azonban csütörtök este közölte: nem mond le, sőt vállalja a következő kormányzati mandátum teljes kitöltését is, de az azután következőt már nem.2004-10-01 07:24:00 0
Amerikai hadművelet indult az iraki lázadók ellenNagyszabású hadműveletet indítottak az amerikai katonák és az iraki kormányerők péntekre virradóan az iraki Szamarra városban. Az ország északi részén fekvő várost a lázadók egyik fellegvárának tartják.2004-10-01 07:23:00 0
Lamperth alkalmatlan, azért Gyurcsány kormányába még beférLamperth Mónika miniszterjelöltsége a bizonyítéka annak, hogy a szocialisták és a szabaddemokraták számára továbbra sem fontos az ország közbiztonsága - mutat rá a Fidesz rendészeti munkacsoportja közleményben csütörtökön.2004-09-30 20:28:00 0
A romániai magyar történelmi egyházak javára billent a román restitúciós bizottság döntéseinek mérlegeA magyar történelmi egyházak javára billent a román országos restitúciós bizottsága döntéseinek mérlege, miután a jogtalanul elkobzott ingatlanok vissza szolgáltatásáról szóló határozatok 57 százaléka magyar ingatlanokra vonatkozik - közölte Markó Attila államtitkár-helyettes csütörtökön.2004-09-30 19:51:00 0
Új kötetek a Teleki-szobor történetéről és az egykori miniszterelnök politikai gondolkodásárólTeleki Pál szobrának, eredetileg a fővárosban tervezett felállításról és az egykori miniszterelnök földrajz-politikai elképzelésiről szóló köteteket mutattak be csütörtökön Budapesten.2004-09-30 19:50:00 0
Markó szerint a nyitottság és a fiatalítás jegyében folynak az RMDSZ választási előkészületeiA nyitottság és a fiatalítás jegyében folynak a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) előkészületei - jelentette ki Markó Béla szövetségi elnök bukaresti sajtóértekezletén csütörtökön.2004-09-30 19:40:00 0
Túladtak a Dunaferr Rt.-nLezárult a Dunaferr Dunai Vasmű Rt. magánosítása, az Állami Privizációs és Vagyonkezelő Rt. és a Donbass Ipari Szövetség, az Alcsevszki Vaskohászati Kombinát Rt., a Duferco International Trading Co. Ltd. és a Kundax AG által alkotott konzorcium közötti részvényjegyzési és befektetési megállapodásban rögzített zárási feltételek teljesülésével.2004-09-30 19:11:00 0
Orbán Viktor: Gyurcsány az ország eladásának üzleti tervét készítette elA Gyurcsány Ferenc által ismertetett kormányprogram "az ország eladásának üzleti terve", ami csak arra alkalmas, hogy súlyosbítsa a bajt - mondta Orbán Viktor azt követően, hogy csütörtökön találkozott az Európai Unió Budapesten akkreditált nagyköveteivel.2004-09-30 18:32:00 0
Milliárdosok kormánya alakul?Gyurcsány Ferenc nem gondoskodott a minisztériumok felsorolásáról és a működésükről rendelkező törvény módosításáról, mégis megváltoztatta a kormány szerkezetét. Ugyanígy nem nyújtotta be a törvény szabta határidőig, azaz szeptember 30-ig a Parlamentnek a költségvetést, s ezzel törvényt sértett. Rogán Antal mai rendkívüli sajtótájékoztatóján rámutatott: az MSZP után az SZDSZ is berakta a kormányba a maga milliárdosát Kóka János személyében.2004-09-30 16:46:00 0
Meciar rátámadt egy fotósnőre KassánVladimír Meciar volt szlovák miniszterelnök csütörtökön Kassán (Kosice) rátámadt egy őt fényképező fotósnőre, és arra kényszerítette, hogy adja át a filmet. A Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom-Néppárt (HZDS-LS) 62 éves vezetője, akit tekintélyelvű stílusa miatt sokat bíráltak 1994-98 közötti miniszterelnöksége idején, légzési és gerincproblémákkal vonult be kivizsgálásra egy kassai kórház luxuslakosztályára.2004-09-30 16:39:00 0
Érseki kitüntetésMagas svéd kitüntetésben részesítették a most 98 éves Gennaro Verolino érseket, apostoli nunciust, aki 1944 tavaszán, budapesti diplomáciai szolgálata során számtalan üldözöttet mentett meg a haláltól.2004-09-30 16:35:00 0
Meciar kijött a sodrábólVladimír Meciar volt szlovák miniszterelnök csütörtökön Kassán rátámadt egy őt fényképező fotósnőre, és arra kényszerítette, hogy adja át a filmet.2004-09-30 16:32:00 0
Gyengélkedik a PápaKomoly artikulációs nehézségekkel küszködött csütörtöki hivatalos programjain II. János Pál pápa, aki a Vatikánban Ion Iliescu román, majd Pervez Musarraf pakisztáni elnököt fogadva sem tudta végigolvasni rövid szövegét, azt segítői kényszerültek folytatni és befejezni.2004-09-30 16:13:00 0
Sokba kerül majd az országnak Gyurcsány kormányzásaKurca-parti esték címmel indított programsorozatot a Szentesi Polgári Körök és a Kurca Vidéke Polgári Egyesület. A havi rendszerességgel jelentkező közéleti, beszélgetős vitaműsor első vendége Csintalan Sándor volt, aki az Ifjúsági Ház mozitermét zsúfolásig megtöltő publikum előtt arra biztatott mindenkit: 2006-ban válassza a Fideszt és válassza Orbán Viktort!2004-09-30 15:45:00 0
Újabb repülőt fenyegettek terroristákKényszerleszállást hajtott végre csütörtökön délután Amszterdam Schiphol repülőterén a British Airways egyik utasszállító gépe terrorista fenyegetés miatt. A gép Berlinből indult Londonba - közölte a BA hollandiai szóvivője.2004-09-30 15:20:00 0
Jogellenesen főpolgármester?Zárt ülésen a kormánypárti képviselők szavazataival újólag kinyilvánította a Fővárosi Közgyűlés csütörtökön azt, hogy Demszky Gábor főpolgármesteri és európai parlamenti képviselői tisztsége között nincs összeférhetetlenség. Az így kierőszakolt politikai döntéssel a következő két évre megkérdőjelezhetővé válik Demszky Gábor főpolgármesteri döntéseinek legitimitása. Ha emiatt később valaki a bírósághoz fordul és az megállapítja az összeférhetetlenséget, a Demszky Gábor által addig aláírt fővárosi szerződések és okiratok érvénytelenné válnak.2004-09-30 15:14:00 0
Sztrájkkal gyógyítanák az egészségügyetOktóber 7-én reggel 8 órakor sztrájkba lépnek az egészségügyben dolgozók. Ha követeléseiket nem teljesíti a kormány, akkor folytatják a demonstrációt hetente egy-egy napon mindaddig, amíg célt nem érnek. Így határozott az Egészségügyi és Szociális Ágazatokban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (EDDSZ).2004-09-30 14:41:00 0
Lesz-e elég pénze Magyarországnak?Giancarlo Perasso, a WestLB Asset Management londoni irodájának térségi elemzője - arra a 650 millió eurós tételre utalva, amelyet Magyarország az EU-csatlakozás után nem vett figyelembe importként - azt mondta: egyelőre "nem teljesen érthető, hogy ezt miért csinálták ... az új EU-tagországok közös jellemzője, hogy módosítják statisztikai adatgyűjtési metodikájukat, de itt 650 millió euróról van szó, amiről nem tudjuk, hol és mikor fog előkerülni".2004-09-30 14:38:00 0
Háromszor is nemet mondott a kormányBősárkányban és környékén továbbra is várat magára a csatornázás, miként az enesei tornacsarnok alapkőletétele is csúszik. Egyelőre a csornai Margit Kórházban tervezett rekonstrukciót sem kezdhetik meg.2004-09-30 14:33:00 0
Elmaradt béremelésekA megkérdezett rábaközi önkormányzatok nagy részében nincs pénz a kormány által előírt, idei hatszázalékos közalkalmazotti béremelésre. Azokon a településeken, ahol ezt mégis megadták, már a jövő évi intézkedés miatt fáj a polgármesterek feje.2004-09-30 14:28:00 0
A hülyeség - ha fájna, 2004. szeptember 30.Száguldó riporterünk ott volt kedd este a Körcsarnokban, ahol azonban marcona arcok állták útját, s nem engedték be. Bár emiatt kint maradt, semmi nem szeghette kedvét, fülét a falhoz tapasztotta, hogy legalább morzsákat elcsíphessen a Gyurcsány-programot bemutató szónoklatból. Megpróbálta rekonstruálni Gyurcsányi Ferenc beszédét, melyet a Körcsarnokban tartott.2004-09-30 14:22:00 0
Gyurcsány felbecsülhetetlen károkat okozott a sportnakKét esztendővel ezelőtt vette át a hatalmat a hazai sport irányítása felett az MSZP-SZDSZ-koalíció. Az igazi ámokfutás 2003-ban kezdődött, amikor Gyurcsány Ferenc vette át a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium (GYISM) irányítását. Csúszik a stadionrekonstrukciós program, a 2006-os úszó Európa-bajnokság megrendezése veszélybe került, a Bozsik-programot felszámolták, a sporttörvény tele van ellentmondásokkal, elvtelen a sportágak támogatási rendszere, és az új doppinglabor elmaradt beszerzése döntően hozzájárult az athéni magyar doppingbotrányhoz.2004-09-30 14:08:00 0
Stabil és nagy a jólét, avagy hogyan kell elsorvasztani a kistelepüléseketKétségtelen tény, hogy a kistelepülések egy főre jutó költsége a kis népsűrűség miatt magas, ezért működésük nem elég hatékony, elsorvasztásuk, megszüntetésük tovább növelné a Budapestiek életszínvonalát - kezdi levelét egy olvasónk.2004-09-30 13:17:00 0
Kulcsár házi őrizetbe kerültHázi őrizetbe helyezte Kulcsár Attilát a Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB) csütörtökön az ügyészség indítványára - közölte a volt bróker ügyvédje újságírókkal a bíróság döntése után; a volt bróker bilincs nélkül, egy Audiba ülve hagyta el a bíróság épületét. "A bíróság megszüntette az előzetes letartóztatást és házi őrizetet rendelt el úgy, ahogy ezt az ügyészi indítvány is tartalmazta" - mondta Zámbó Gyula.2004-09-30 12:59:00 0
Fenntartják a harmadfokú vízminőség-kárelhárítási készültséget a TiszánEz idáig több mint 800 köbméternyi kommunális hulladékot és uszadékot emeltek ki a Tiszából a vízügyi szakemberek, a folyón a harmadfokú, tehát legmagasabb vízminőség-kárelhárítási készültséget annak ellenére fenntartja az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság, hogy a szennyhullám utánpótlása megszűnt - tájékoztatta az MTI-t az igazgatóság szóvivője csütörtökön.2004-09-30 11:54:00 0
Torinói tárlat a Szépművészeti Múzeum legszebb portréibólA torinói Palazzo Bricherasióban a budapesti Szépművészeti Múzeum gyűjteményéből nyílt kiállítás csütörtökön: a Raffaellótól Goyáig című tárlat alkotásait januárig tekinthetik meg a látogatók.2004-09-30 11:53:00 0
Merényletsorozat IrakbanMerényletek sorozatát követték el csütörtökön az iraki fővárosban, Bagdadban, illetve az észak-iraki Moszulban, a támadások következtében többen meghaltak és több tucatnyian megsebesültek.2004-09-30 11:49:00 0
Olimpiáról olimpikonokkal - Schmitt Pál SopronbanSchmitt Pál többszörös olimpiai bajnok, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke és Gyulay Zsolt többszörös olimpiai bajnok osztja meg személyes olimpiai élményeit a hallgatósággal 2004. október 1-jén, pénteken, 19 órakor a Vas- és Villamosipari Szakképző Iskola aulájában. (Sopron, Ferenczy János u. 4.)2004-09-30 11:27:00 0
A történet vége: beáldozzák a Magyar Hírlapot?Híresztelések szerint ha nem talál befektetőt a Ringier kiadóvállalat, október végére beszünteti a Magyar Hírlap kiadását - írja a HVG. A hírt a szerkesztőség részéről nem erősítették meg.2004-09-30 11:11:00 0
Boldoggá avatják az utolsó magyar királytOktóber 3-án a római Szent Péter téren II. János Pál pápa boldoggá avatja - többek között - IV. Károlyt (1887-1922), az utolsó magyar királyt (1916-1918).2004-09-30 11:03:00 0
Az Ószövetség régebbi, mint gondoltákKorszerű laboratóriumi technika segítségével sikerült bizonyítani, hogy egy jeruzsálemi temetőkamrából előkerült két ezüst amulett, amelyre ószövetségi szövegeket véstek, az időszámítás előtti 6. századból való, tehát a Tóra már a babiloni fogság előtt létezett. A tudományos szenzációról a nagy példányszámú Haaretz izraeli napilap adott hírt tegnapi számában.2004-09-30 10:54:00 0
Kémnek hitték az olaszokatKémeknek hitték iraki elrablóik a két olasz segélymunkást egy amerikai lista alapján, s ki akarták végezni foglyaikat - állította Maurizio Scelli, az olasz vöröskereszt vezetője, aki személyesen közreműködött Bagdadban az olasz nők szabadulásában.2004-09-30 10:07:00 0
Mr. Nagyajólét néwshorolvasást tartHétpecsétes titok. Az éjjel, midőn a tisztes honpolgár már javában alszik, nem kívánt időket visszaidézve, elsötétített ablakú kocsik suhantak, egyre-másra. Lamperth gyászban, Kökény citromba harapott, Csillag önmagát dicsérte, Burány legyintett, legnagyobbat azonban a "puccskirály", Fodor Gábor csalódott.2004-09-30 09:52:00 0
A lakástüzek megelőzhetőkOktóber elsején indul a fűtési szezon, a tűzoltóság a lakástüzek megelőzése érdekében a fokozott óvatosságra hívja fel a figyelmet. A közelgő fűtési szezonban nő a lakástüzek és szén-monoxid-mérgezések veszélye - hívta fel a figyelmet az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.2004-09-30 09:14:00 0
A bankok ígéretük ellenére nem díjmentesekHa a tulajdonos a pénzt felveszi, az ATM sem von le kezelési költséget - így hangzott az ígéret, amelyet egy jogszabály is nyomatékosított. És mi van ma?2004-09-30 08:40:00 0
A Gyurcsány(i)-kormányMint nagy autópálya-építő vonul be Magyarország történelmébe - állította hátba döfött elődjéről Gyurcsány Ferenc tegnap a kormányprogramot ismertető parlamenti beszédében. Ugyan-ugyan. Egy összefoglaló munkában legfeljebb lábjegyzetben említik majd Medgyessy Pétert, kiemelve: ő volt a demokratikus átalakulás időszaka utáni első magyar miniszterelnök, aki ciklus közben bukott meg.2004-09-30 08:31:00 0
Újabb tájfun pusztít JapánbanTizenkét ember halt meg Japánban a Meari tájfun nyomában a csütörtök reggel közétett legfrissebb adatok szerint. A Meari tájfun, amelynek neve koreai nyelven visszhangot jelent, vasárnap érte el Japánt. Erejéből ugyan fokozatosan vesztett, s csütörtökön már "csak" óránkénti 80 kilométeres széllel járó trópusi viharnak minősült, ennek ellenére komoly pusztítást végzett, súlyos károkat okozott az ország déli és nyugati részén.2004-09-30 07:35:00 0
Állatútlevél az EU-n belülKötelező lesz az "állatútlevél" október elsejétől az Európai Unión belül a gazdáikkal együtt külföldre utazó kutyáknak, macskáknak és - ami alighanem az esetek töredékét jelenti majd - vadászgörényeknek.2004-09-30 07:31:00 0
Első alkalommal szólalt fel a Vatikán képviselője az ENSZ-benElső alkalommal szólalt fel a Vatikán képviselője az ENSZ-ben, a Szentszék külügyminisztere az iraki háború elítélése mellett az ember klónozásának teljes betiltását sürgette a Közgyűlés ülésszakán.2004-09-30 07:27:00 0
Az amerikai légierő Fallúdzsát támadtaHárom ember meghalt, hat megsebesült az iraki Fallúdzsában az amerikai légierő csütörtök hajnali támadásában. Az áldozatokról a helyi kórház orvosai adtak hírt.2004-09-30 07:23:00 0
Lejtmenetben az ország: 760 milliárddal nő az államadósságJövőre tovább növeli a kormány az államadósság mértékét - derül ki a Magyar Nemzet birtokába került 2005. évi költségvetési törvényjavaslatból, amelyet a Pénzügyminisztérium várhatóan ma nyújt be az Országgyűlésnek.2004-09-30 07:21:00 0
Külföldi katonák sebesültek meg AfganisztánbanKét német és egy svájci katonai sebesült meg Afganisztán északi részén szerdán a katonák támaszpontját ért aknatámadásban. Az ismeretlen támadók a Kunduz tartományban tevékenykedő úgy nevezett vidéki újjáépítő csoport (PRT) támaszpontjára lőttek ki több gránátot.2004-09-30 06:49:00 0
Elhunyt Ruha István hegedűművészElhunyt Ruha István hegedűművész, a romániai magyar előadó művészet kiemelkedő egyénisége, a Magyar Köztársaság kiváló művésze.2004-09-29 20:09:00 0
Újabb magyarverések a VajdaságbanÚjabb magyarverések történtek a Vajdaságban: kedden egy buszon vertek meg egy magyar fiatalt Bácstopolyánál, s ugyanaznap tömeges verekedéssé fajult szerb és magyar diákok közötti nézeteltérés Temerinben.2004-09-29 19:26:00 0
Répássy Róbert: Gyurcsány tisztázza magát a Kulcsár-ügybenRépássy Róbert fideszes képviselő a kormányprogram vitájában felolvasta a Magyar Nemzet Online-on megjelent dokumentumot, mely többek között azt a kijelentést tartalmazza: "Gyurcsány Ferenc úr irányította hozzám Kulcsár Attilát". A képvise lőfelszólította a miniszterelnök-jelöltet, hogy tisztázza magát.2004-09-29 19:14:00 1
Gyurcsány nem mondja, hogy semmi köze KulcsárhozA Magyar Távirati Irodához eljuttatott közleményében Gyurcsány Ferenc nem tagadja, hogy Jagiellowicz Györgynéhez, az Altus Rt. vezérigazgatójához ő irányította volna Kulcsár Attilát. A Magyar Távirati Irodához eljuttatott közleményében Gyurcsány Ferenc nem tagadja azt sem, hogy Bodnár Zoltán egy ügyben GyurcsáNYIhoz fordult volna a brókerbotrányban védelemért - e név a cégadatok szerint magát Gyurcsány Ferencet rejtik. Demeter Ervin fideszes képviselő az ülésteremben előtte helyet foglaló Gyurcsány Ferenccel a vita ideje alatt rövid beszélgetést kezdeményezett, amelyről az MTI-nek nyilatkozott.2004-09-29 19:12:00 0
A lendület nagyon fontos, de az iránya úgyszinténA családi pótlék emelése egy havi hús árát sem teszi ki - mondta. Megemelték a lakáshitelek kamatait, csökkentették az adókedvezményeket, leállították a bérlakásépítést, nincs pénz az energiatakarékosságot célzó programokra. Több százezer családot fenyeget a tartozások miatt a kilakoltatás réme, a telepeken lakó roma családok helyzete nem javult - mondta Mátrai Márta szerdán a parlamentben.2004-09-29 18:52:00 0
Olaszország és Pakisztán ellenzi az ENSZ BT állandó tagállamai körének bővítésétOlaszország és Pakisztán egyetért az ENSZ Biztonsági Tanácsa megreformálásának szükségességében, de ellenzi az állandó tagállamok körének kibővítését.2004-09-29 18:43:00 0
Pénteken kezdődik Határon Túli Magyarok fesztiváljaPénteken kezdődik Pécsett és 10 környező településen a Határon Túli Magyarok 13. fesztiválja.2004-09-29 18:31:00 0
Államfői üdvözlet Ilia MihálynakMádl Ferenc köztársasági elnök szerdán táviratban köszöntötte Ilia Mihály irodalomtörténészt hetvenedik születésnapja alkalmából. "Őszinte tisztelettel és nagyrabecsüléssel köszöntöm Önt hetvenedik születésnapján!" - áll a táviratban, amelyet a Köztársasági Elnöki Hivatal juttatott el az MTI-hez.2004-09-29 18:29:00 0
Feladta magát Krasznai József, a zámolyi romák volt szószólójaÖnként jelentkezett szerdán a bíróságon a 2000-ben Strasbourgba távozott zámolyi romák szószólójaként ismert Krasznai József; a férfi ellen nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben, a Székesfehérvári Városi Bíróság előzetes letartóztatásba helyezte - tájékoztatta a Fejér Megyei Bíróság elnöke az MTI-t.2004-09-29 18:23:00 0
A MÁV bezár 200 pénztárat és leállít 300 vonatotA MÁV Rt. az idén és jövőre bezárja azokat a személyi pénztárakat, amelyek bevétele az állami támogatással együtt sem fedezi a fenntartás közvetlen költségeit - közölte Vizsy Ferenc, a MÁV Rt. személyszállítási üzletág főigazgatója. Az intézkedésre gazdaságossági megfontolásból kerül sor.2004-09-29 18:00:00 0
Baumag-károsultak demonstráltakMintegy 60 Baumag-károsult demonstrált szerdán a köztársasági elnök hivatala előtt, a károsultak képviseletében Patyi István levelet akart átnyújtani Mádl Ferenc elnöknek, azonban azt sem a köztársasági elnök, sem képviselője nem vette át.2004-09-29 17:54:00 0
Teljesíthetetlen ígéretekBár az emberek nem szavazhattak a Gyurcsány-programról, Áder János megadja az esélyt Gyurcsány Ferencnek, hogy összehasonlíthassa saját programját volt miniszterelnökének programjával. Kérdés, vajon egyáltalán bekerült volna a Gyurcsány-programmal a Parlamentbe a szocialista párt. Alább a két program összehasonlításából adódó kérdések olvashatók melyeket Áder János intézett Gyurcsány Ferenchez.2004-09-29 17:47:00 0
A hallgatás áraA legjobb üzlet manapság súlyosan veszteséges és eladósodott céget vezetni, hiszen hiába a zéró alatti teljesítmény, a hallgatás jutalmát minden évben fel lehet venni húszmilliók formájában. Ehhez elegendő néhány olyandolgot elvégezni, ami egyébként munkaköri kötelezettség, valamint jócskán feltupírozni a várható veszteséget, hogy azután a tervszámon belül maradva lehessen bizonyítani a vezetési zsenialitást - írja közleményében Kupper András.2004-09-29 16:36:00 0
Paralimpia: zárásként még egy bronzTegnap késő este a záróünnepséggel véget ért a 12. nyári paralimpia Athénban, ahonnan a magyar küldöttség egy arany-, nyolc ezüst- és kilenc bronzéremmel térhet haza.2004-09-29 16:23:00 0
Az EU-bizottság 1 milliárd eurót adna LitvániánakAz Európai Bizottság több mint egymilliárd eurót szán Szlovákiának és Litvániának a 2007-2013 közötti időszakban négy atomreaktor felszámolásának segítésére.2004-09-29 16:06:00 0
Őrizetbe vettek Spanyolországban öt ETA-támogatótŐrizetbe vett szerdán öt embert a spanyol rendőrség azzal a gyanúval, hogy az illetők logisztikai támogatást nyújtottak a Baszk Haza és Szabadság (ETA) terrorszervezetnek - közölte a spanyol belügyminisztérium.2004-09-29 16:01:00 0
Víz alatt a velencei Szent Márk térVíz alá került kedden Velence történelmi belvárosának egy része, de szerencsére csak a Szent Márk téren és közvetlen körzetében kellett gumicsizmát ölteniük, illetve pallókon közlekedniük a járókelőknek.2004-09-29 15:58:00 0
300 kilométer autópálya az ígért 800 helyettFónagy János fideszes országgyűlési képviselő az autópálya-építések kapcsán kérte számon az előző Medgyessy-kormány ígéreteit. Közölte: a ciklus végére várhatóan csak mintegy 300-320 kilométer sztráda épül az országban az ígért 800 kilométer helyett.2004-09-29 15:54:00 0
Szobrot kap Mancs, a mentőkutyaSzobor készül a Mancs kutyáról, a világ egyik legkiválóbb mentőkutyájáról, és a köztéri alkotást várhatóan már október végén láthatják a miskolciak a Szinva partján - tájékoztatta az MTI-t Mancs gazdája kedden.2004-09-29 15:52:00 0
Bemutatják a Marshall-terv propagandafilmjeitA II. világháború utáni Európa újjáépítési programja, a Marshall-terv keretében készült filmeket mutatnak be október 11. és 15. között az október 1-én kezdődő 42. New York-i Filmfesztiválon - közölte a Lincoln Center filmintézete.2004-09-29 15:49:00 0
Töredeznek az Alpok csúcsaiA globális felmelegedés nem csak az Alpok gleccsereit, hanem legkeményebbnek tűnő sziklacsúcsait is elérte.2004-09-29 15:48:00 0
Korhű külsőt kap az esztergomi Bottyán-hídPéntektől teljes szélességében lezárják Esztergomban a várost és a Prímás szigetet összekötő Bottyán-hidat - tájékoztatta az MTI-t szerdán a Komárom-Esztergom Megyei Állami Közútkezelő Kht. munkatársa.2004-09-29 15:42:00 0
A határon túli magyar irodalom hete SzékesfehérvárottA mítosz és a transzcendencia a határon túli magyar irodalmakban - e témakört tűzték napirendre a határon túli magyar irodalom hete szervezői a Székesfehérvárott szerdán kezdődött tanácskozáson.2004-09-29 15:39:00 0
Jövőre február 15-e az érettségi és a felsőoktatási jelentkezések határidejeJövőre egységesen február 15-e lesz az érettségire és az egyetemekre főiskolákra való jelentkezés határideje - közölte az Oktatási Minisztérium szerdán az MTI-vel.2004-09-29 15:06:00 0
Út a cigányokhozA kormány elhatározta a cigánytelepek felszámolását, de az ígéreten kívül konkrét lépéseket még nem tett. Somogyvár "külvárosában", Vityán, hét kilométerre a központtól kétszázötven, többségében cigány származású ember él. Hozzájuk eddig csak egy sáros út vezetett. Vitya-puszta is egy olyan településrész, amelyet a kormány romapolitikája felszámolásra ítélt. Móring József Attila, Somogyvár polgármestere, fideszes országgyűlési képviselő azonban más utat választott - írja a Napi Ász.2004-09-29 13:46:00 0
A macska cincogása avagy Gyurcsány és a lováriGyurcsány lovári nyelven megszólalva próbálja a cigányok rokonszenvét megnyerni. A Fidesz történelmi választási együttműködést köt velük, sorai közt hárman képviselik a romákat, az Európai Parlamentbe pedig - elsőként - képviselőt küld közülük.2004-09-29 13:46:00 0
100 éves a Szabó Ervin könyvtárA Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár 2004-ben ünnepli alapításának 100. évfordulóját. Létrehozását annak idején a városi közgyűlés 1903-ban fogadta el, két szakkönyvtár egyesítésével, valamint az anyagi és személyi feltételek biztosításával.2004-09-29 13:38:00 0
A nem paraszt Göndör-sercintés- Veled nem fogok kezet! - sercintette oda a falunapra érkező Göndör István nem paraszt, hanem szocialista párti országgyűlési képviselő Cseresnyés Péternek a Fidesz nagykanizsai országgyűlési képviselő kollégájának. Nem paraszt - írtam. Valóban nem paraszt, mert parasztember ilyet nem tesz, hanem a Magyar Szocialista Munkáspárt utódpártjának szocialista, állítólag baloldali értékeket megjelenítő politikusa vallott ezzel a gesztussal, tett bizonyságot hallatlanul imponáló intellektuális mélységéről. Egy olvasónk megírta véleményét.2004-09-29 13:33:00 0
Hozzák-e majd a levelet?Kiszervezési hullám indult a postánál. Az állami tulajdonú vállalatnál ma már külső cég végzi a pénzszállítást, az értékfeldolgozást, az épületek fenntartását, karbantartását, a takarítást. Sőt már a levelek egy részének kézbesítését is. Bár a "posta bt.-k" alkalmazásával sokat spórol a cég, a külsősök megbízhatatlan munkájukkal nagyban rontják a szakma presztízsét - állítják a szakszervezetek.2004-09-29 13:23:00 0
Az MTV nem nyilatkozik Friderikusz esetleges új műsorárólEgyelőre nem kommentálja a Magyar Televízió (MTV) azokat a lapértesüléseket, amelyek szerint A szólás szabadsága mellett új, hetente jelentkező műsort indít Friderikusz Sándor a közszolgálati médiumban.2004-09-29 13:06:00 0
A szerb radikálisok szerint a magyarok és a horvátok felvásárolják a VajdaságotA magyar és a horvát vállalatok a külföldi hírszerző szolgálatokkal és a vajdasági szakadárokkal együttműködve felvásárolják a Vajdaságot - állítja Milorad Mircic, a szerb parlament nemzetbiztonsági bizottságának radikális párti elnöke.2004-09-29 13:00:00 0
Megválaszolatlan kérdésAz áfa-törvénynek a SAPARD-pályázatokat érintő részével foglalkozott napirend utáni felszólalásában dr. Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő a Parlamentben. Elmondta: a 2002 végén a vidékfejlesztést és az agrárium felzárkóztatását segítő pályázati rendszeren sikerrel részt vevő 106 önkormányzatot rendkívül hátrányosan érintette, hogy 2003. január 1-jével megszűnt a "nullszázalékos" áfa-kulcs, ami esetükben több mint 500 millió forint "elvesztését" jelentette.2004-09-29 12:40:00 0
Sztrájk a kórházakban?Az alakuló sztrájkbizottság egyik tagja szerint tarthatatlan az egészségügy helyzete, ezért csatlakoznak a szegedi orvosok sztrájkfelhívásához, és októberben egy napra feltehetően Baranyában is beszüntetik a munkát.2004-09-29 12:36:00 0
Martonosi György kérdéseiLényegében gazdátlanok azok a termőföldek, amelyeket életjáradékért cserébe ajánlottak fel tulajdonosaik az államnak - hívta fel az agrárminiszter figyelmét Martonosi György makói honatya.2004-09-29 12:32:00 0
Terrortámadás TörökországbanNégy török nagyvárosban - Ankarában, Isztambulban, Izmirben és Adanában - egyidejű robbanás történt szerdára virradóra, egy személy könnyebben megsebesült, több épületben jelentéktelen károk keletkeztek.2004-09-29 12:22:00 0
A budapestiek egy fillért sem adnának a BKV vezérénekA budapestiek véleménye az, hogy a BKV vezérigazgatója nem érdemel több tízmillió forintos jutalmat, amikor a cég problémákkal küszködik - jelentette ki Kupper András, a fővárosi Fidesz-MKDSZ frakció vezetője szerdán.2004-09-29 12:22:00 0
Soros milliós kampányt kezd Bush újraválasztása ellenA magyar származású amerikai befektető, Soros György kedden kampányt kezdett George W. Bush elnök újraválasztása ellen: 2-3 millió dollárt hajlandó áldozni a következő hetekben az ellenkampányra.2004-09-29 11:49:00 0
Gyurcsány-program: Mr. Nagyajólét köszöni szépen, jól vanGyurcsány Ferenc már miniszterelnök-jelölti expozéjában kiesett szerepéből: egyedülálló módon sok időt szentelt az ellenzék ostorozásának - nyilván az árokbatemetés jegyében. A fölösleges magabiztosság mellett sokat beszélt, de keveset mondott, konkrétumokról szinte szó sem esett. Egy azonban kiderült: beszédírói a Fidesz dokumentumaival fekszenek-kelnek, de Gyurcsány beszédében mindez stiláris manír. A szavak mögül hiányzik a tettek fedezete, a szerep mögül hiányzik a hiteles ember. Az alábbiakban Varga Mihály hozzászólását közöljük.2004-09-29 11:37:00 0
Lejtmenetben az ország: 100 nap 100 csalódást tartogat az emberek számáraGyurcsány Ferenc miniszterelnök-jelölti expozéjában az általa megszerezni akart poszthoz képest méltatlan és mindeddig példátlan módon hosszasan támadta az ellenzéket. Mivel ez az első olyan kormányprogram, amelyről nem szavaztak az emberek, a demokrácia alapkérdéseiről is szó volt. Felszólalásában Áder János, a Fidesz frakcióvezetője reagált Gyurcsány Ferenc ellenzéket érő vádaskodásaira is. Beszédét szó szerint közöljük (+ letölthető hangfájl).2004-09-29 11:25:00 1
Új doktrínát gyárt OroszországOroszország új biztonsági doktrínával vértezi fel magát Oroszország új biztonsági doktrínával vértezi fel magát a terrorizmus elleni harcra - jelentette be szerdán Moszkvában a nemzetbiztonsági tanács titkára.2004-09-29 11:23:00 0
Guiness-rekord Demszky módra: 130 millióért három végállomása is van a 41-esnekBudapestnek százharminc millió forintjába került, hogy Demszky a Móricz Zsigmond körtér átalakításakor a 41-es villamosnak is végállomást építtetett, holott a jármű a pár kilométerrel arrébb lévő Batthyány térig közlekedik - írja a Színes Mai Lap.2004-09-29 11:11:00 0
Gyurcsány-szavazás: Dávid Ibolya a fertőrákosi sörkertben lesz?Az MDF Győr-Moson-Sopron megyei szervezete által a sajtónak kiküldött meghívója szerint Dávid Ibolya ma Balfon és Fertőrákoson segíti az MDF helyi kampányát, 15.30-kor pedig a soproni Tűztorony közelében rövid sétát tesz. Az MDF elnöke 19.00 órára Fertőrákosra a Puskás Sörkertbe várja az érdeklődőket.2004-09-29 10:59:00 0
Október 7-én sztrájkolnak az egészségügyi dolgozókAz Egészségügyi és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (EDDSZ) országos sztrájkbizottsága október 7-re egész napos sztrájkot hirdet; ha ez nem vezet eredményre, a munkabeszüntetés tovább folytatódik - közölte Ágoston Zsuzsanna szerdán az MTI-vel.2004-09-29 10:15:00 0
Újabb magyart vertek meg a VajdaságbanÚjabb magyar fiatalt vertek meg a Vajdaságban - írta szerdán a Magyar Szó című újvidéki napilap. Az eset kedden reggel történt a Feketics és Bácstopolya között közlekedő autóbuszon.2004-09-29 09:50:00 0
Die Presse: baljós jelek a magyar munkaerőpiaconHarc a foglalkoztatásért címmel ír a magyarországi munkanélküliség jelentette növekvő problémáról a konzervatív osztrák napilapban Peter Bognar. A Die Presse egyebek között rámutat, hogy 57 százalékos a foglalkoztatási ráta Magyarországon. Kitér arra is, hogy növekszik a fiatal diplomás munkanélküliek száma.2004-09-29 09:28:00 0
Ismét közzéteszik a Duna Televízió elnöki pályázatátMég ezen a héten közzéteszik a Duna Televízió immáron harmadik elnöki pályázatának felhívását - értesült a Hungária Televízió Közalapítvány kuratóriumának elnöksége egyik tagjától az MTI. Csütörtökön véglegesíti a kiírás szövegét, két nappal később pedig közzéteszi a Duna Televízió, néhány hónapon belül immáron harmadik, elnöki pályázatának felhívását a közszolgálati médiumot felügyelő Hungária Televízió Közalapítvány kuratóriumának elnöksége - mondta el a magát megnevezni nem kívánó elnökségi tag.2004-09-29 09:16:00 0
EmlékműavatásA Fidesz helyi csoportja kezdeményezésére a lakosság széleskörű összefogásával épült fel Murakeresztúron az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseinek és áldozatainak emlékműve, melynek ünnepélyes avatására szeptember 18-án került sor. Az ünnepi beszédek sorát Wittner Mária '56-os halálraítélt nyitotta meg: szenvedélyes szavait feszült figyelemmel hallgatta a népes közönség. "És mégis élünk..." - idézte beszéde végén Bartis Ferenc híres versét.2004-09-29 09:10:00 0
Gyurcsány-program: vége a takarékszövetkezeteknek?Ellentétes hatásokat vált ki a bankrendszert érintő többlet adókötelezettség a kormány által kommunikált szándékával - jelentette ki a Magyar Nemzetnek Hargitai János, a Fidesz képviselője, a Falusi tagozat vezetője. A különbözetadó következtében a bankok 23,4 százalékos adót fognak fizetni, ezzel szemben a takarékszövetkezetek 37,11 százalékot. A kieső bevételek miatt fennáll a veszélye annak, hogy a kisebb településeken bezárják a fiókokat.2004-09-29 09:05:00 0
Gyurcsány-program: Vége a céges mobiloknak?A cégek számára jelentős többletterhet jelent a mobilok magánhasználatának adóztatása - bár a pénzügyi tárca szerint könnyítésről van szó. Az eredmény a céges telefonok visszaszorulása lehet, írja a Népszabadság. Visszaveszik a cégek a dolgozóiktól a mobilokat jövőre - valószínűleg ez lesz a hatása annak, ha a jelenlegi formájában fogadják el a személyi jövedelemadó-törvényt. A terv szerint a céges mobilszámlák ötven százaléka természetbeni juttatást jelentene. A számla felét így 44 százalékos szja-val, és 32 százaléknyi járulékkal terheli a Gyurcsány-kormány. A cégeknek több mint 35 százalékkal drágul a mobilok fenntartása.2004-09-29 08:25:00 0
Kína háborús provokációval vádolja TajvantHáborús provokációnak minősítette Peking szerdán a tajvani kormányfő azon korábbi kijelentését, amely szerint a szigetországnak azért van szüksége a dél-kínai Sanghajt (Shanghai) is elérő rakétákra, hogy képes legyen megfelelő ellenlépést tenni, ha a kínai Népi Felszabadítási Hadsereg rakétákkal megtámadja Tajvant.2004-09-29 08:01:00 0
A titok titkaFellebbent a fátyol az "őszinteség kormányprogramjáról", de nem lettünk tőle okosabbak. Annyit bátran megállapíthatunk, felesleges volt a nagy titkolózás körülötte, ám nyilvánosságra hozni sem volt semmi értelme.2004-09-29 07:37:00 0
Orbán Viktor: A polgári pártoknak kell versenyképessé tenni országaikatA kelet-közép-európai térségben, így Szlovéniában és Magyarországon is csak olyan pártok tudják megfelelően képviselni országaikat, amelyek versenyképessé tudják tenni őket a nagy európai vetélkedésben - jelentette ki Orbán Viktor kedden este Ljubljanában elmondott beszédében.2004-09-29 07:34:00 0
Megszorítások és becsődölt költségvetésA költségvetési hiány mellett a kulturális kiadások alakulása, az önkormányzatok helyzete, az oktatáspolitika és a mezőgazdaság állapota került szóba a többi közt kedden az Országgyűlésben, a tavalyi zárszámadás folytatódó általános vitájában.2004-09-29 07:28:00 0
Folytatódó árokbatemetés: Gyurcsány máris tisztogatFelmentette a Hajdú-Bihar megyei, a Pest megyei és a fővárosi közigazgatási hivatal vezetőjét, s az utóbbi élére új vezetőt nevezett ki Gyurcsány Ferenc kijelölt miniszterelnök - közöltete a Belügyminisztérium (BM) sajtóirodája kedden közleményben.2004-09-28 20:16:00 0
Égő buszok, fenyegető csőd: az MSZP-SZDSZ prémiumot ad a BKV-vezérnekA BKV idei hitelállománya év végére megközelítheti az 50 milliárd forintot, az rt. vezérigazgatójának pedig kifizethetik menedzserszerződése alapján járó tavalyi prémiumát - erről kedd délután döntött a Fővárosi Közgyűlés tulajdonosi bizottsága.2004-09-28 19:06:00 0
Éger István: Az egészségügyet értékén kell kezelniAz egészségügyet nem reformálni kell, hanem értékén kell kezelni - jelentette ki a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke kedden Kaposváron tartott sajtótájékoztatón.2004-09-28 18:59:00 0
Hogy Gyurcsány kormányfő lehessen, Demszky irháját mentikFelkai Lászlónak, a Fővárosi Közigazgatási Hivatal vezetőjének eltávolításának valódi oka az SZDSZ és az MSZP Gyurcsány Ferenc miniszterelnökké választása érdekében megkötött különalkuja. A hivatal vezetője korábban jelezte, hogy akár bírósághoz is kész fordulni a Demszky Gábor összeférhetetlenségével kapcsolatos szabálytalan közgyűlési döntés ügyében. Erről Kupper András a fővárosi Fidesz-MKDSZ képviselőcsoportjának vezetője és Endrédy István frakcióvezető-helyettes beszélt kedden sajtótájékoztatón.2004-09-28 18:16:00 0
Szabadon engedték az olasz túszokatSzabadon engedték kedden az Irakban szeptember elején elrabolt két olasz segélymunkást, és Bagdadban átadták őket olasz diplomatáknak - jelentette az al-Dzsazíra arab hírtelevízió.2004-09-28 17:56:00 0
Népszavazás a kórházprivatizációrólA Fidesz üdvözli az Alkotmánybíróság döntését, amely helybenhagyta az egészségügyi magánosításról szóló ügydöntő népszavazást elrendelő országgyűlési határozatot - közölte a Fidesz-frakció szóvivője kedden az MTI-vel.2004-09-28 17:25:00 0
Éhezés fenyeget kétmillió embertÉhezés fenyeget közel kétmillió embert három dél-afrikai országban, ha néhány hónapon belül nem sikerül biztosítani az ellátásukhoz szükséges nemzetközi segélyszállítmányokat - hívta fel a világ közvéleményének figyelmét kedden az ENSZ Világélelmezési Programjának egyik illetékese.2004-09-28 17:15:00 0
Novemberben indul az EP delegáció SzerbiábaNovember közepén utazhat az Európai Parlament tényfeltáró delegációja a Vajdaságba - tudta meg az MTI magyar európai parlamenti képviselőktől kedden Brüsszelben.2004-09-28 16:43:00 0
Eltemették Kabos LászlótHozzátartozói mellett színésztársai, barátai kísérték utolsó útjára Kabos László színművészt kedden Budapesten, a Kozma utcai izraelita temetőben.2004-09-28 16:36:00 0
Álarcos iraki lázadókA legrettegettebb iraki terrorszervezet zászlait is lengették azok az álarcos iraki lázadók, akik kedden automata fegyverekkel és rakétagránátokkal a kezükben végighajtottak Szamarra főutcáin.2004-09-28 16:22:00 0
A világ még messze van attól, hogy aknamentes legyenMég mindig évi mintegy 20 ezer embert ölnek vagy sebesítenek meg a taposóaknák szerte a világban - közölte Genfben a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága.2004-09-28 16:21:00 0
A kifordított zseb és a kiürített államkasszaGyurcsánynak úgy kellett Bácsfi Diána és a díszlethungaristák körül a pártlap által gerjesztett hajcihő, mint éhezőnek a falat kenyér. Másképp a kormányalakítási jogosítvány átvételéig eltelt egy hónap joghézagos várakozási időt arra kellett volna felhasználniuk a szocialistáknak, hogy megmagyarázzák jobb sorsra érdemes szavazóiknak, miként sikerült a beharangozott szociáldemokrata fordulat jegyében megtalálni miniszterelnöknek a kétes körülmények között vagyont gyűjtő milliárdos timföldgyárost.2004-09-28 16:11:00 0
Gyurcsányi privatizáció a "korszellem" jegyébenAz Országgyűlésben hétfőn Gyurcsány Ferenc balatonőszödi üdülőszerzési akciójáról azt állította, hogy az "megfelel nemcsak a kor követelményeinek, hanem a kor szokásainak is". Az őszödi üdülő lízingeléses magánosítása mellett érdekes adalékkal szolgál egy, a Kartográfiai Vállalat volt tulajdonában lévő balatonszemesi villának a magánosítása. Ennek a szövevényes privatizációs tranzakciónak a végeredménye is az, hogy a villa az ifjúkommunistából lett milliárdos tulajdonába került, "a kor szokásainak" megfelelően.2004-09-28 15:52:00 0
E-kormányzat: Észtország az élen, Magyarország a középmezőnyben vagy hátrébbÉsztország vezeti az új és a jövőbeni kelet-európai EU-tagállamok rangsorát az internetes kormányzati szolgáltatások, vagyis az e-kormányzat fejlettségét tekintve; Magyarország a lehetséges pontszámok kevesebb mint a felével a mezőny közepén áll - ez derül ki az egyik vezető londoni gazdaságelemző ház kedden közzétett tanulmányából.2004-09-28 15:07:00 0
Megtagadták a segítséget Viktóriától is a szocialistákA Tolna Megyei Közgyűlés Fidesz-frakciója értetlenül és megütközéssel áll az előtt a szomorú tény előtt, hogy a szocialista képviselők megtagadták a segítséget egy szívműtét előtt álló kislány családjától - írja közleményében Koltai Tamás.2004-09-28 14:56:00 0
A pincehelyiek tovább demonstrálnakPincehelyen egyelőre folytatódik a forgalomlassító tüntetés a kórház sebészeti osztályának bezárása miatt; a szaktárca politikai államtitkára levélben ígért közbenjárást a tüntetők és a megyei közgyűlés között - tájékoztatta kedden az MTI-t a polgármester.2004-09-28 14:44:00 0
Elszabotált törvénytervezetAz Alkotmány és igazságügyi-, az Önkormányzati- és az Informatika és távközlési bizottságok közös albizottsága kétéves munkáját összefoglaló jelentés és értékelés nélkül volt kénytelen befejezni. Az MSZP-s Avarkeszi Dezső elnök nem terjesztette az albizottság elé a törvénytervezet végső változatát és arra törekedett, hogy a bizottsági munkát a módosító javaslatok megvitatására korlátozza - mutat rá Kosztolányi Dénes, az albizottság elnöke közleményében kedden.2004-09-28 14:39:00 0
A Fidesz nem kívánja legitimálni a köztévé törvénytelen állapotaitAz Országgyűlés Kulturális és Sajtó Bizottságának mai ülésén a Fidesz -Magyar Polgári Szövetség képviselői azért nem vettek részt, mert elfogadhatatlannak tartják, hogy a legnagyobb ellenzéki pártot a médiatörvény betűjének és szellemének semmibevételével kiszorították a Magyar Televízió kuratóriumi elnökségéből - áll a Fidesz kulturális kabinetjének közleményében.2004-09-28 14:15:00 0
Kábelen is fogható a katolikus rádioAz országos katolikus rádió műsora október elejétől a fővárosban és hat vidéki városban elérhető lesz a UPC-hez tartozó kábeltelevíziós háztartásokban - jelentették be a Magyar Katolikus Rádió és a UPC Magyarország Kft. vezetői közös sajtótájékoztatójukon kedden, Budapesten.2004-09-28 14:14:00 0
KÉSZ kongresszus PiliscsabánA kereszténység megújítja a világot; e gondolat szellemében tartja negyedik országos kongresszusát a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége október közepén Piliscsabán - közölte Pápai Lajos győri megyés püspök, a KÉSZ fővédnöke keddi sajtótájékoztatóján.2004-09-28 13:12:00 0
Tizenkét év börtönbüntetéssel sújtották Andrea KlumpotBűnösnek mondták ki és tizenkét év összevont börtönbüntetéssel sújtották kedden Stuttgartban Andrea Klump volt német terroristát, akit azzal vádoltak, hogy segédkezet nyújtott a 13 évvel ezelőtt Budapesten orosz zsidók ellen elkövetett merénylethez. A 12 évben benne van a Klump előző bűncselekményéért kiszabott büntetés még le nem töltött része.2004-09-28 13:06:00 0
AB: mégis lehet népszavazás a kórházak privatizációjárólMégis lehet ügydöntő népszavazás a kórházak privatizációjáról, mivel az Alkotmánybíróság (AB) helybenhagyta az Országgyűlés erről szóló határozatát. Az AB elutasította az egészségügyi magánosítással kapcsolatban országos népszavazást elrendelő országgyűlési határozat alkotmányosságát megkérdőjelező indítványokat, amelyeket két magánszemély nyújtott be.2004-09-28 12:45:00 0
Gyurcsány lehetne bátorA Fidesz felszólítja Gyurcsány Ferencet, hogy - az ő szavával élve - "legyen elég bátor", és még kedden hozza nyilvánosságra leendő kormányának névsorát. Bátran hozza nyilvánosságra, hogy ő maga, vagy cégei milyen szerződéseket kötöttek a kilencvenes években az állammal, illetve annak cégeivel. Végül arra is kéri a Fidesz Gyurcsány Ferencet, személyesen szólaljon meg ez ügyben, s ne strómanjait, munkatársait, fullajtárjait és beosztottjait küldö9zgesse a nyilvánosság különböző fórumai elé - mondta Kövér László (Fidesz) keddi sajtótájékoztatóján.2004-09-28 12:44:00 0
Kovács László levele mérföldkőKovács László levele mérföldkő az életünkben, hiszen általa az MSZP elismerte a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) létét - jelentette ki egy kedden megjelent sajtómegnyilatkozásában Szász Jenő az MPSZ újra választott elnöke.2004-09-28 12:11:00 0
Friderikusznak mégis jó az MTVMégsem távozik a közszolgálati csatornától A szólás szabadsága műsorvezetője, aki néhány hete még határozottan állította, októbertől nem akar együttműködni az MTV-vel.2004-09-28 11:53:00 0
Palota potom áronA világörökség újabb darabját verték dobra Budapesten. Az Andrássy úti palotán múzeumostul, bérlőstül adtak túl harmadáron. Az új tulajdonos cégét csak az adásvételi szerződés aláírása után jegyezték be a cégbíróságon.2004-09-28 10:21:00 0
Tízezer pályázó maradt hopponHosszú ideje hallhatjuk a kormány dicsőségjelentéseit arról, hogy hazánk a legfelkészültebb uniós csatlakozó állam. A kommunikált sikerek után azonban itt a feketeleves. Alig fél évvel a csatlakozást követően megállapíthatjuk, hogy többet kell fizetnünk az adófizetők pénzéből az Unió kasszájába, mint amennyit a pályázóink le tudnak hívni a rendelkezésre álló pénzalapokból - mondta Nógrádi Zoltán keddi napirend előtti felszólalásában.2004-09-28 10:10:00 0
Drágul a papír?5-8 százalékkal emelkedhetnek a nyomdaipari papírok árai idén. A gyártók és nagykereskedők által kiszivárogtatott információk szerint az idei esztendőben 5-8 százalékkal emelkedhetnek a nyomdaipari papírok árai. Nem szabad azonban figyelmen kívül hagyni, hogy a jelenlegi árak mintegy 15 százalékkal alacsonyabbak a 2001-es árszintnél - írja a Világgazdaság.2004-09-28 10:00:00 0
Munkahely, munkahely, munkahely: nőtt a munkanélküliségA munkanélküliségi ráta 5,9 százalék volt az idén a június-augusztusi időszakban, megegyezett a május-júliusi értékkel, az egy évvel korábbinál 0,2 százalékponttal volt magasabb - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.2004-09-28 09:49:00 0
Napokon belül szabadulhatnak az iraki olasz túszokKuvaiti források szerint csütörtökig kiszabadulhat az Irakban elrabolt két olasz segélymunkás, miután váltságdíjként kifizettek már félmillió dollárt - idézte az olasz sajtó az Ar-Rai al-Ám című kuvaiti lap főszerkesztőjét, aki a lap keddi számának tudósítását ismertette.2004-09-28 09:44:00 0
Kilenc világcsúcsot döntött meg a BMW hidrogénautójaA BMW akár beszállhatna az űrhajógyártásba is, mivel óriásit alkotott egy olyan autóval, melynek hajtóanyaga a űrhajókhoz hasonlóan hidrogén. Talán azért folyamodott ehhez az anyaghoz a BMW, mert az autósok nagy része azért ódzkodik az elektromos kocsiktól, mert azok többnyire alulmaradnak benzines vagy dízel társaikkal szemben menetteljesítmények tekintetében - írja a HírTV honlapja.2004-09-28 09:25:00 0
Tokaj felé közeledik a Tiszán száz köbméter szemétTokaj felé közeledett kedden délelőtt a Tiszán körülbelül száz köbméter szemét; a környezetvédelmi és vízügyi igazgatóság szakemberei felkészültek a kommunális hulladék kihalászására - tájékoztatta az MTI-t a hatóság szóvivője.2004-09-28 09:21:00 0
Va banqueMiután tegnap lefutották az ilyen helyzetre előírt alkotmányos köröket - a köztársasági elnök megbízott valakit a kormányalakítással, amit az illető elfogadott -, beteljesedés előtt áll az, ami még néhány héttel ezelőtt is hagymázos álomnak tűnt: Magyarország soron következő felelős miniszterelnökét Gyurcsány Ferencnek fogják hívni.2004-09-28 09:10:00 0
Még nagyobb a tavalyi költségvetési deficitAz Eurostat honlapja szerint a szeptemberben felfelé módosítottnál is nagyobb volt az államháztartási hiány - írja a keddi Világgazdaság. Az Eurostat azt mondja, hogy az adatokat a KSH-tól kapta, míg a Pénzügyminisztérium nem kommentálja a nagyobb hiányszámot.2004-09-28 08:51:00 0
Tönkremehetnek a kistelepülési szövetkezetek - a nagy bankok jól járnakElemzők számítása szerint a két évig fizetendő "bankadó" miatt a takarékszövetkezetek átlagos adóterhelése a bruttó nyereségre vetítve 37-38 százalékos lesz, szemben a nagyobb bankok 22-23 százalékos, illetve a kisebb méretű hitelintézetek harminc százalék körüli terhelésével - írja a Magyar Hírlap. Míg a bankok esetében 190 millió forintos profit jut egy fiókra, addig a takarékszövetkezeti hálózatban ez csak hatmilliót tesz ki. Ebben szerepet játszik az is, hogy a kistérségi szerepvállalás miatt a takarékszövetkezeti hálózat több száz veszteséges fiókot tart el.2004-09-28 08:43:00 0
Felmondott takarítócégeinek a MÁVAz állomásépületek, peronok és utasforgalmi területek gondozására a vasúttársaság ingatlankezelő cége új vállalkozókat keres. A társaságnál egyelőre azt sem tudják pontosan, hogy mennyit költenek összesen a peronok síkosság- mentesítésére, az állomásépületek tisztán tartására, rovar- és rágcsálómentesítésére.2004-09-28 08:11:00 0
Madármegfigyelő napokat rendez az intézetA hét végén ismét madármegfigyelő napokat rendez a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület. Az egyesület közleménye szerint a madárvédők világszervezete, a BirdLife International kezdeményezésére, 1992-ben szerveztek először madármegfigyelő napokat Európában. Az akció legfontosabb célja, hogy minél több emberrel megismertessék a madárvédelem jelentőségét, a madár- és természetvédő szervezetek tevékenységét.2004-09-28 07:34:00 0
Újabb amerikai támadásokat Fallúdzsában és SzádrvárosbanÚjabb támadásokat hajtottak végre hétfő éjjel amerikai repülőgépek az iraki Fallúdzsa és Bagdad szegénynegyede, Szádrváros ellen. Fallúdzsát ás Szádrvárost már a nap folyamán is támadták az amerikai repülőgépek. A legutóbbi bombázás esetleges áldozatairól egyelőre nincsenek hírek.2004-09-28 07:30:00 0
Minden beutazót regisztrálnak az Egyesült ÁllamokbanAz amerikai hatóságok a csütörtöki naptól fogva azoktól a külföldi beutazóktól is digitális ujjlenyomatot vesznek, valamint fényképet készítenek róluk, akik egyébként vízum nélkül léphetnek be az országba.2004-09-28 06:57:00 0
A takarék-szövetkezetek a bankadó ellenAz OTSZ szerint több száz vidéki takarékszövetkezeti fiók működése lehetetlenülhet el a kamatkülönbözet utáni 6 százalékos különadó bevezetésével.2004-09-28 06:54:00 0
Orbán Viktor: A kettős állampolgárság erősíti a biztonságotOrbán Viktor, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elnöke Szabadkán felhívta a délvidéki magyarságot, hogy nagy számban menjen el szavazni a vajdasági tartományi parlamenti és a szerbiai helyhatósági választás második fordulójában. A Szövetség elnöke kijelentette: bízik abban, hogy a magyarellenes incidensek elmúlnak, s a szerb állam elég erős lesz a jogsértések megfékezésére. A kettős állampolgárságról szólva elmondta: az nem pártügy, hanem a legfontosabb és a legmagasabb rendű nemzeti ügy, amelyben egyetértésre kell jutni.2004-09-27 20:04:00 0
Eb-második a női öttusa váltóA bulgáriai öttusa Európa-bajnokságon a vasárnapi botrányos férfi döntő után hétfőn a hölgyek váltói versengtek.2004-09-27 19:24:00 0
Tanévnyitó az Erdélyi Magyar TudományegyetemenA Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) működési feltételei a jövőben is biztosítva lesznek, de az intézmény most már elég érett ahhoz, hogy a magyar költségvetésen kívüli források felkutatásával fokozatosan megkezdje a több lábon állást - jelentette ki hétfőn Bálint-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának (HTMH) elnöke hétfőn Kolozsváron az egyetem tanévnyitóján.2004-09-27 18:27:00 0
Botka László meg akarja szüntetni az Újszegedi GyermekkórházatBartha László volt szegedi polgármester közleményt juttatott el a webradio szerkesztőségébe, melyben rámutatott: a gazdasági környezet teljes ellehetetlenítése mellett az intézményi hálózat is lassan az enyészet útjára lépett Szegeden. Úgy tűnik, az Újszegedi Gyermekkórház is megszűnik.2004-09-27 18:15:00 0
Mi már ismerjükIsmerősnek tűnik az új kormányprogramnak nevezett fogalmazvány címe: Lendületben az ország. Két éve az önkormányzati választáson Demszky és az SZDSz kampányolt Budapest megkaparintásáért ezzel a szlogennel: Lendületben a város.2004-09-27 18:06:00 0
Harmadfokú vízminőség-védelmi készültség a TiszánHarmadfokúra növelte a vízminőség-védelmi kárelhárítási készültséget a Tiszán az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Ékövizig), és hajókkal, uszályokkal készült fel a mintegy 100 köbméternyi kommunális hulladék "kihalászására" - közölte Csont Csaba, az igazgatóság szóvivője az MTI-vel hétfőn.2004-09-27 17:46:00 0
Nagy a jólét, de kié?Vajon az emberek hány százalékának az életvitele jellemezhető nagy jólétként? - tette fel a kérdést Tóth Ferenc fideszes képviselő az Országgyűlésben hétfőn.2004-09-27 17:24:00 0
Kabos Lászlót kedden búcsúztatjákKabos László színművészt kedden 14 órakor búcsúztatják Budapesten, a Kozma utcai izraelita temetőben - közölte Urbán Erika, a színművész volt élettársa az MTI-vel. Kabos Lászlót életének 81. évében, vasárnap délután érte a halál.2004-09-27 16:45:00 0
Keller lesütött szemmel válaszoltKorrupció a közpénzügyi államtitkárságon? címmel Répássy Róbert interpellációt intézett a Parlamentben. Lesütött szemmel előadott válaszában Keller László mentegette az egykor helyette mintegy két tucat feljelentést aláíró, majd vesztegetés gyanújába keveredő Bálint Tamást.2004-09-27 16:38:00 0
Megkezdődött a móri bankrablás büntetőpereMegkezdődött a móri bankrablás büntetőpere hétfőn a Fővárosi Bíróságon, Kaiser Ede és Hajdú László vádlottak a két éve tartó eljárás során most először tettek érdemi vallomást, melyben több vádbeli súlyos bűncselekményt beismertek, de a nyolc halálos áldozatot követelő véres cselekményt tagadják.2004-09-27 16:32:00 0
Mije van a miniszternek?Szeptember 20-án egy, a földalapokról szóló azonnali kérdésre azt találta válaszolni: "most én erre nem készültem". Sőt, korábban is vallotta már, hogy nem tudja bizonyos dolgoknak hol tud utána nézni - idézte fel a történteket Németh Imrének feltett kérdésében Juhos Katalin a Fidesz képviselője hétfőn a parlamentben.2004-09-27 16:22:00 0
Kovács nem ér rá a meghallgatásraAz uniós csatlakozás után a magyar kormánynak törvényi kötelezettsége, hogy napi rendszerességgel tájékoztatást adjon a Parlamentnek, illetve az Integrációs Bizottságnak az Unióval kapcsolatos ügyekben. Sajnálattal kell azonban megállapítanunk, hogy e követelménynek a Külügyminisztérium a csatlakozás óta nem tesz eleget - mondta Hörcsik Richárd hétfőn a Parlamentben.2004-09-27 16:12:00 0
Karambolozott a megyei önkormányzat vezetőjeKetten is megsérültek, amikor egy személyautóval karambolozott a Nógrád megyei önkormányzat vezetője - értesült a HavariaPress. A baleset még péntek este, tizenegy óra körül történt, a nógrádi megyeszékhely belvárosában, a Rákóczi út és a Pécskő utca kereszteződésében. Egy személyautó egy mellékutcából kanyarodott ki a főútra, s eközben ütközött össze a másik járművel. A főkapitányság sajtószóvivője megerősítette, hogy a karambol egyik résztvevője Dóra Ottó, a megyei önkormányzat közgyűlésének szocialista elnöke volt.2004-09-27 16:11:00 0
Csődben a szabad demokrata árnyékminisztériumA Magyar Bálint vezette Oktatási Minisztérium ismét botrányoktól hangos: a hírek szerint csődbiztost kellett kinevezni a nemrégiben létrehozott Sulinova Kht. élére. A tárca 2004 elején alapított árnyékminisztériumát az itt gyülekező szabad demokrata pártkáderek vezetik, ahol minden kormányzati megszorítás dacára mérhetetlen pazarlás folyik - mutatott rá Pánczél Károly hétfői parlamenti felszólalásában.2004-09-27 15:56:00 0
Október 14-re tűzték ki az MDF-frakcióból kizártak perétA Fővárosi Bíróság október 14-ére tűzte ki az MDF parlamenti frakciójából kizárt képviselők perét - tudta meg az MTI hétfőn az egyik felperestől. Az MDF-ből kizárt öt képviselő keresetlevelét - akik az Országgyűlést, az Országgyűlés Hivatalát és Herényi Károly frakcióvezetőt perlik az eredeti állapot helyreállításáért, jó hírnév megsértéséért, illetve 15 millió forint nem vagyoni kártérítésre - szeptember 13-án nyújtotta be, korábbi nyilatkozata szerint soron kívüliséget kérve, Varga István, a felperesek meghatalmazott ügyvédje.2004-09-27 15:27:00 0
Törvénysértő Gyurcsány-agitátor?Az erzsébetvárosi Madách Imre Gimnázium épületének felújításánál konkrét törvénysértés van - mondta Tirts Tamás, a Fidesz országgyűlési és fővárosi képviselője hétfőn budapesti sajtótájékoztatóján. "Egy konkrét törvénysértés van a VII. kerületben a Madách gimnázium felújítása, illetve túlköltekezése kapcsán" - jelentette ki Tirts Tamás.2004-09-27 15:25:00 0
Újabb távközlési mutyi SZDSZ-es módraSzabó István fideszes képviselő Kovács Kálmánt interpellálva egy 600 millió forintos informatikai biznisz hátteréről szeretett volna választ kicsiholni az informatikai miniszterből hétfőn.2004-09-27 15:17:00 0
Gyurcsány, Gyurcsányi és KulcsárTóth András a titkosszolgálatokat irányító politikai államtitkár elismerte annak a lehallgatási jegyzőkönyvnek a létezését, amelyben a K&H-ügy kapcsán két személy arról beszélget, hogy egy harmadik személy felkereshetné Gyurcsányt - hangzott el Demeter Ervin hétfői parlamenti interpellációjában.2004-09-27 15:11:00 0
Vétkesek közt cinkos, aki némaÜvegzseb helyett üvegszem program, avagy miért késik az őszinte beszéd a kormányzat korrupciós ügyeiről? címmel Halász János interpellációt intézett Medgyessy Péter miniszterelnökhöz. Kiss Péter válaszolt.2004-09-27 14:40:00 0
Rejtegeti-e Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Gyurcsány Ferenc üzletember titkait?Vannak, olyan örökbecsű mondatok, amelyek a mondatot megfogalmazók szándéka ellenére önálló életet kezdenek élni. Az a mondat, amelyet a lemondott Medgyessy Péter egy augusztusi interjújában nyilatkozott, mely szerint az SZDSZ tele van korrupciós ügyekkel, ilyen mondat volt - hangzott el Rogán Antal hétfői napirend előtti felszólalásában.2004-09-27 14:32:00 0
Súlyemelés: Takács Mária masters-világbajnokTakács Mária a női súlyemelők 75 kg-os kategóriájában aranyérmet szerzett az ausztriai Badenben tartott masters-világbajnokságon.2004-09-27 14:24:00 0
Visszatér otthonába a mezőkövesdi Matyó MúzeumHazatér" a mezőkövesdi Matyó Múzeum tárlata, eredeti otthona, a volt Korona Szálló épülete megújult, ismét alkalmassá vált a múzeumi működésre - tájékoztatta az intézmény vezetője hétfőn az MTI-t.2004-09-27 14:14:00 0
Közgyűlési harc a pincehelyi kórházértNem fogadta el a megyei közgyűlés kormánypárti többsége hétfői ülésén a Fidesz-frakció javaslatát, hogy napolja el a megyei kórház alapító okiratának módosítását; a Fidesz Tolna megyei frakcióvezetője bejelentette, hogy törvényességi észrevétellel élnek a közigazgatási hivatalnál. Koltai Tamás a Fidesz frakció véleményét ismertetve név szerinti szavazást, valamint október 31-re közmeghallgatás összehívását kezdeményezte volna Pincehelyre, azonban a közgyűlés szocialista elnöke végül felszólalása közben megvonta tőle a szót. Így a képviselő frakciója javaslatát már csak a szavazást követően, ügyrendi hozzászólásban mondhatta el.2004-09-27 14:09:00 0
5,1 fokozatú földrengés a romániai Vrancea hegységbenA Richter skálán mért 5, 1 fokú földrengés volt hétfő délben a romániai Vrancea hegységben. A román fővárosban is érzékelték a földmozgást. A román földfizikai kutató intézet közleménye szerint hétfőn 12 ór 16 perckor a Vrancea hegységben középerejű földrengést észleltek. A rengés epicentruma 143 kilométer mélyen helyezkedett el, a földmozgás a Richter-skálán mért 5,1 erejű volt.2004-09-27 14:09:00 0
Romló gazdasági mutatók, mindjobban eladósodó ország1250 milliárdra nő idén az államháztartási hiány, míg a külkereskedelmi mérlegé 4,6 milliárd euróra - prognosztizálja a GKI. Az előrejelzés szerint a reálkeresetek minimálisan nőnek, a munkanélküliségi ráta viszont magasabb a tavalyinál.2004-09-27 14:05:00 0
Tízszázalékos adósság-elengedés a legszegényebb fejlődőknekNagy-Britannia - a hét legfejlettebb ipari ország közül elsőként - a legszegényebb fejlődő államok vele szemben fennálló adósságának 10 százalékos csökkentését jelentette be. Az adósságleírás összértéke mintegy 100 millió font (147 millió euró).2004-09-27 14:02:00 0
Szerdán négy forinttal drágul a gázolajNégy forinttal emeli a gázolaj literenkénti fogyasztói árát szerdán a Mol Rt. - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel. A közlemény szerint a gázolja ára 233 forint lesz literenként, a motorbenzin ára nem változik.2004-09-27 13:58:00 0
Dávid Ibolya a baloldal "kiszolgálója", ha a házelnök helyett vezeti az üléstA Lakitelek Munkacsoport hétfői közleménye szerint Dávid Ibolya MDF-elnök "a baloldali hatalom igényeinek kiszolgálója", ha Szili Katalin házelnök helyett vállalja annak a parlamenti ülésnek a levezetését, amelyen a képviselők szavaznak az új kormányfőről.2004-09-27 13:57:00 0
Halász János: Az elmúlt két évben csaknem 40 ezer munkahely szűnt megAz igazi társadalompolitika a munkahelyteremtésen alapul - jelentette ki Halász János, a Fidesz országgyűlési frakciójának szóvivője, aki hétfői debreceni sajtótájékoztatóján egyaránt bírálta a Medgyessy-kormány eddigi és a leendő Gyurcsány-kormány körvonalazódó foglalkoztatáspolitikáját.2004-09-27 13:55:00 0
Ítéletre vár Andrea Klump StuttgartbanVárhatóan kedden hirdetnek ítéletet Stuttgartban Andrea Klump egykori terrorista perében, akit bűnsegédlettel vádolnak a Budapesten 1991 decemberében elkövetett robbantás ügyében. Az ügyész nyolc év elzárás kiszabását kérte, valamint azt, hogy a kiszabandó büntetést vonják össze Klump éppen érvényes büntetésével, vagyis az asszony 12 évet töltsön rács mögött.2004-09-27 13:53:00 0
Ügyrendi bizottság: folytatódhat a vizsgálódás az M5 ügyébenAz Országgyűlés Ügyrendi Bizottsága hétfői ülésén nagy többséggel sürgős tárgyalásra alkalmasnak találta azt a határozati javaslatot, amely egy hónappal meghosszabbítja az M5-ös autópálya megvásárlásával és a továbbépítéssel kapcsolatos kormánydöntés körülményeit vizsgáló bizottság megbízatását. Egyedül az SZDSZ voksolt a javaslatra nemmel.2004-09-27 13:49:00 0
Birkózás - Egy év múlva birkózó világbajnokság BudapestenPontosan egy év múlva kezdődik a budapesti birkózó világbajnokság.2004-09-27 13:46:00 0
Szerdától 4 forinttal drágább lesz a gázolajSzeptember 29-én, szerdán 0 órától 4 forinttal emeli a gázolaj literenkénti fogyasztói árát a Mol Rt., amely a világpiaci ár növekedésével indokolta a lépést. A motorbenzin ára nem változik - derül ki az olajtársaság hétfői közleményéből.2004-09-27 13:45:00 0
Csillag István Miniszter Úr vakasszonyozott a Parlamentben: öregecskedő babérokra tör?Csillag István Miniszter Úr az MDF elnökének, Dávid Ibolyának napirend előtti felszlólalására adott válaszában elmondta: nem gondolta volna, ahogy a "Vak asszony visszanéz" című előadást a Parlamentben is adják. Autópálya-építések áráról esett szó.2004-09-27 13:43:00 0
Bizottsági javaslat a polgármesterek jutalmárólAz Országgyűlés Önkormányzati Bizottsága önálló indítványként nyújt be törvényjavaslatot a polgármesterek és önkormányzati képviselők jutalmazásának maximálásáról - döntött a testület hétfői budapesti ülésén.2004-09-27 13:33:00 0
SAPARD-pénz pedig nincs, egy fillér sem!Sivatag lesz a Duna-Tisza köze? Legalább két különböző hivatal foglalkozik területfejlesztéssel. Olyan emberekkel az élükön, akikről nem tudni, kicsodák. Az elmúlt napokban bomba meglepetésként hatott: Kecskeméten bejelentették, hogy a Duna-Tisza közi homokhátság számára elkülönített pénzösszeg nem áll rendelkezésre. A megyei közgyűlés szocialista elnöke jelentette be az érintett polgármesterek előtt: "SAPARD-pénz nincs, egy fillér sem!"2004-09-27 13:17:00 0
Hétszáz éve született PetrarcaA hétszáz éve született olasz humanista, költőóriás, Francesco Petrarca gondolatvilágának kevésbé ismert aspektusaival foglalkozik az a háromnapos nemzetközi tudományos konferencia, amely hétfőn kezdődött meg a Pécsi Tudományegyetemen (PTE).2004-09-27 12:57:00 0
Kárpát-medencei református tanárok találkozója KolozsvárottMagyarországi és határon túli magyar református tanárok találkozójának színhelye ezekben a napokban Kolozsvár. Dr. Horkay György, az Országos Református Tanáregyesület (ORTE) elnöke, a Tiszántúli Református Egyházkerület tanügyi főtanácsosa hétfőn az MTI-nek beszámolt arról, hogy az egyesület a hétvégén a kincses városban tartotta idei közgyűlését és konferenciáját, mostantól pedig szakmai hetet rendeznek határon túli magyar pedagógusok továbbképzésére.2004-09-27 12:36:00 0
Meggyilkolt magyarokról emlékeztek meg Szárazajtán és GyantánA második világháború idején meggyilkolt magyarokra emlékeztek a hétvégén az erdélyi Szárazajtán és Gyantán - jelentette a hétfői romániai magyar sajtó. Szárazajtán, a háromszéki faluban a Maniu-gárdák hatvan évvel ezelőtti, 1944. szeptember 26-án történt vérengzésére emlékeztek. Azokról az egykori önkéntes nacionalista félkatonai szervezetekről van szó, amelyek akkoriban a Iuliu Maniu vezette román parasztpárt égisze alatt szerveződtek Erdély-szerte.2004-09-27 12:31:00 0
Gyimesek: anyaországi részvétellel zajlott a csángó-fesztiválA magyar népi kultúra megőrzésére, a közösségépítő népzene és néptánc népszerűsítésére tartották meg a hétvégén a Gyimesekben az A Tatros forrásánál elnevezésű csángó folklórfesztivált. Az Erdély keleti peremén található Gyimes-völgye három nagyközségéből kettő - Gyimesfelsőlok és Gyimesközéplok - Hargita megyéhez tartozik, Gyimesbükk 1968-ban a szomszédos moldvai Bákó megyéhez került.2004-09-27 12:27:00 0
Rendeződik Kolozsvár belvárosa?A kolozsvári főtéri ásatások problémájának rendezését a jövő tavasszal látja lehetségesnek Emil Boc polgármester - közölte hétfőn az MTI-vel Cseh Áron kolozsvári magyar főkonzul. Cseh Áron elmondta, hogy meghívására a napokban felkereste hivatalában a város vezetése, nevezetesen Emil Boc, az újonnan megválasztott polgármester, valamint két helyettese, Boros János és Adrian Popa.2004-09-27 12:24:00 0
No, komment - 2004. szeptember 27.2004. szeptember 27-én, hétfőn reggel, 6 óra 40 perckor Navracsics Tibor volt a Nap-keltében is dolgozó klubrádiós műsorvezető vendége.2004-09-27 12:11:00 0
Hová tűnt a parlagfűmentesítésre szánt pénz?A szocialista kormány eddig nem tett semmit a parlagfű-mentesítés érdekében, pedig kormányprogramjukban azt ígérték, hogy négy év alatt negyedére csökken a parlagfűvel borított terület nagysága. Ez a helyzet azért állhatott elő, mert a kormány a parlagfű-mentesítésre szánt pénzt zavaros körülmények között, kénzen-közön eltűntette - jelentette ki Selmeczi Gabriella országygűlési képviselő hétfőn sajtótájékoztatón.2004-09-27 11:55:00 0
A Dealer nyerte az Athéni Nemzetközi Filmfesztivál fődíjátEgy magyar alkotás, Fliegauf Benedek Dealer című mozija nyerte el az Athéni Nemzetközi Filmfesztivál fődíját, az Arany Athéné díját - tájékoztatta a Magyar Filmunió hétfőn az MTI-t. A közlemény szerint vasárnap este ért véget a 10. születésnapját ünneplő "Opening Nights" filmfesztivál Athénban.2004-09-27 11:42:00 0
50 kg a múltbólA kitelepítés emlékzászlójára Babits Mihály egy sorát írták: "Röpülj lelkem, keresd meg hazámat..." Nekünk magyaroknak - éljünk bárhol a világon - van egy semmivel sem pótolható tulajdonságunk: szeretjük a hazánkat - mondta Schmitt Pál a Felvidéki Kitelepítettek és Deportáltak III. Országos Találkozóján.2004-09-27 11:39:00 0
Megkezdődött a móri bankrablás büntetőpere a Fővárosi BíróságonSzigorú biztonsági intézkedések mellett, hétfőn megkezdődött a Fővárosi Bíróság zsúfolásig megtelt esküdtszéki termében a büntetőper a nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás ügyében. A 2002. május 9-én elkövetett cselekménnyel két személyt vádol az ügyészség, ám a vádirat szerint a bankfiókban tartózkodó ügyfeleket, dolgozókat közvetlen közelről, hangtompítós géppisztollyal meggyilkoló személy kiléte egyelőre ismeretlen.2004-09-27 11:16:00 0
Csökkent a Manchester United profitjaMiután újra befektette a David Beckham eladásából származott bevételt, a Manchester United hétfőn profitcsökkenést jelentett üzleti évéről, és a kisebb médiabevételeket okolva a folyó évre is további csökkenést jósolt. A világ leggazdagabb futballklubja, a Manchester United 27,9 millió font adó előtti eredményt ért el a júliussal zárult üzleti évében, kevesebbet az egy évvel azelőtti 39,3 millió fontnál.2004-09-27 11:14:00 0
Solana: fontos a csecsen konfliktus politikai rendezéseA csecsen konfliktus politikai rendezése nagyon fontos marad az Európai Unió számára - erősítette meg Javier Solana, a szervezet külpolitikai főképviselője a Nyezaviszimaja Gazetának nyilatkozva. Solana az orosz lap hétfői számában bestiális gaztettnek nevezte a beszlani túszejtést, és hangsúlyozta: az EU-orosz együttműködés elsődleges fontosságú területe a terrorellenes harc, amelyben az EU kész segíteni közeli partnerének.2004-09-27 11:12:00 0
Sztrájk miatt megbénult a forgalom AmszterdambanA tömegközlekedési dolgozók egynapos munkabeszüntetése miatt megbénult a forgalom Hollandia egyik legnagyobb városában, Amszterdamban. A sztrájkot a holland kormány tervezett takarékossági intézkedései váltották ki.2004-09-27 11:11:00 0
Bauer Tamás életveszélyesnek nevezte a kormányprogramotBauer Tamás, SZDSZ-es politikus az úgynevezett Szabad Tanácskozás ülésen kijelentette: a programból kitűnik, hogy a Gyurcsány-kormány ott folytatja, ahol elődje abbahagyta.2004-09-27 10:03:00 0
Beteg gyerekek kerülhetnek életveszélybeÉletveszélybe kerülhetnek azok a beteg gyerekek, akiknek egy olcsó, de speciális gyógyszerre van szükségük, a gyártó ugyanis kivonult Magyarországról. A veseelégtelenségben szenvedő gyerekeknek a készítmény rendszeres szedésére van szükségük, mert enélkül órákon belül felborul szervezetük háztartása. Van olyan beteg is, aki mindössze négy óráig élhet a tabletta nélkül.2004-09-27 09:50:00 0
Powell: rosszabbodik a helyzet IrakbanAz amerikai külügyminiszter elismerte, hogy erősödik az iraki lázadók aktivitása. Colin Powell egy vasárnapi tévéműsorban úgy fogalmazott, hogy az Amerika-ellenesség megerősödött a moszlim világban, és Irakban is rosszabbodik a helyzet.2004-09-27 09:41:00 0
Izrael a terrorizmus támogatásával vádolta és megfenyegette SzíriátA "terrorizmus támogatásáért" megtorlással fenyegette meg hétfőn Szíriát Zeév Boim, az izraeli védelmi miniszter helyettese, de nem erősítette meg egyértelműen Izrael felelősségét Ezzeddin asz-Sejk Hálil Hamász-vezető damaszkuszi megölésével kapcsolatban.2004-09-27 09:28:00 0
Mádl Ferenc a legnépszerűbb politikus az országbanA népszerűségi listán Mádl Ferenc után a második helyen Dávid Ibolya, a hatodik helyen Orbán Viktor. Őt követi Gyurcsány Ferenc a 8. helyen - derül ki a Szonda Ipsos legfrissebb közvélemény-kutatásából.2004-09-27 09:02:00 0
Az amerikai hadsereg bombázta az iraki főváros síita szegénynegyedétBombatámadást hajtott végre az amerikai hadsereg hétfő hajnalban az iraki főváros síita szegénynegyede ellen, az akció kórházi források és szemtanúk beszámolói szerint legkevesebb két ember halálát és további negyven sebesülését okozta.2004-09-27 08:43:00 0
Ígéretek földjePénz számolva, asszony verve jó - az MSZP-SZDSZ kormány programja. Második, bővített kiadás. Tartósítószert nem tartalmaz. Minőségét megőrzi: az elolvasástól számított egy hétig. Felbontás után hűvös, száraz helyen tárolandó.2004-09-27 08:39:00 0
Az erdélyi polgári párt indul a román parlamenti választásokonA Magyar Polgári Szövetség újra összegyűjti az önálló induláshoz szükséges ötvenezer aláírást, ám ha újra ellehetetlenítik az indulásukat a választási törvény alapján, jelöltjeiket függetlenként vagy demokratikus román pártok színeiben is indítják a késő őszi román parlamenti választásokon - döntötték el a küldöttek az MPSZ második kongresszusán Székelyudvarhelyen.2004-09-27 08:23:00 0
Kulcsár fizetett Baja Ferencnek is?Baja Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal MSZP-s politikai államtitkára baráti kapcsolatot tartott fenn Kulcsár Attilával, akitől több tíz millió forintot vett át - jellemzően éjszaka - egy, az Újpesti rakpart 1. szám alatt lévő lakásban - állította a bróker az ügyészségen tett vallomásában.2004-09-27 07:36:00 0
Az Európai Központi Bank szerint a magyar állami szféra reformokat igényelAmennyiben a korábban beígért lépések továbbra is késnek az államháztartásban, úgy elbizonytalanodhatnak a piacok - jelentette ki Járai Zsigmond az eurócsatlakozásról tartott hét végi konferencián. Lukasz Papademosz, az Európai Központi Bank alelnöke a szükséges szervezeti reformok mielőbbi megvalósítását sürgette.2004-09-27 07:34:00 0
Lecsapnak az álvállalkozókraÓvatosnak kell lenni azokkal a megoldásokkal, amikor a régi EU-tagállamokban létező munkavállalási korlátozásokat vállalkozási jogviszonynak álcázva próbálják meg kijátszani - figyelmeztetnek a Óvatosnak kell lenni azokkal a megoldásokkal, amikor a régi EU-tagállamokban létező munkavállalási korlátozásokat vállalkozási jogviszonynak álcázva próbálják meg kijátszani - figyelmeztetnek a Óvatosnak kell lenni azokkal a megoldásokkal, amikor a régi EU-tagállamokban létező munkavállalási korlátozásokat vállalkozási jogviszonynak álcázva próbálják meg kijátszani - figyelmeztetnek a Világgazdaság által megkérdezett szakértők.2004-09-27 07:16:00 0
Eltérítettek egy görög repülőgépetEltérítettek vasárnap kora este egy görög utasszállító repülőgépet, amely Athénból New Yorkba tartott.2004-09-26 17:16:00 0
Hamász bosszúA Hamász külföldön lévő izraeli célpontok elleni támadással fogja megbosszulni, hogy izraeliek megölték egyik vezetőjét Damaszkuszban - hangoztatta a szélsőséges palesztin szervezet közleményében vasárnap.2004-09-26 16:57:00 0
Elhunyt Kabos LászlóÉletének 81. évében elhunyt Kabos László. A színművészt vasárnap délután érte a halál - erről a család értesítette az MTI-t. Kabos László 1923-ban Sárváron született. 1946-tól a Pódium Kabaréban, a Vígszínházban és a Kamara Varietében játszott, 1951-től a Vidám Színpad tagja.2004-09-26 16:19:00 0
Ki a felelős?Példátlan pazarlásnak tartja a fővárosi Fidesz-MKDSZ-frakció, hogy a 4-es metró beruházásához kapcsolódó felszíni munkálatokra az önkormányzat közbeszerzési eljárás nélkül 1,3 milliárd forintot költött el - közölte a frakcióvezető-helyettes vasárnap az MTI-vel.2004-09-26 16:13:00 0
Kifutott a X. Polgári GondolaA félelemkeltés komoly politikai eszköz. Magyarországon társadalmi méretekben is jelen van a félelem és a szorongás - hívta fel a figyelmet több felszólaló is vasárnap Budapesten, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület X. Polgári Gondoláján, a Félelmek és szorongások a magyar társadalomban - 2004 című fórumon.2004-09-26 16:10:00 0
Harc a függetlenségértA kormánycsapatok ellen a dél-nigériai Port Harcourtban harcoló lázadók készek fellázítani az egész deltavidék lakosságát, hogy politikai reformokat vagy függetlenséget csikarjanak ki - közölte vasárnap egyik vezetőjük.2004-09-26 15:18:00 0
RakétapróbaKína partvidéke vagy szárazföldi városai elérésére is képes közepes hatótávolságú föld-föld rakétákat próbált ki sikeresen Tajvan - jelentette vasárnap egy tajpeji napilap.2004-09-26 15:01:00 0
A pápa az igazságosság védelmébenCsak az egyetemleges igazságosság és fejlődés szavatolhatja a békét a világnak a katolikus egyházfő szerint, aki vasárnapi úrangyala imádsága alkalmából nemzetközi összefogásra szólított fel az éhezés és a szegénység más súlyos következményeinek leküzdése érdekében.2004-09-26 13:46:00 0
Szeptember 26-án van a Szív VilágnapjaBudapesten a Városligetben és az Orczy kertben, valamint a megyeszékhelyeken és Csanádapácán, Csornán, Csorváson, Dombóváron, Jászberényben, Karcagon, Majosházán, Marcaliban, Mosonmagyaróváron, Nagyatádon, Nagykátán, Nagykőrösön, Orosházán és Sárváron várják azokat, akik fontosnak tartják, hogy tegyenek szívük egészségéért.2004-09-26 11:47:00 0
Aggodalom a VatikánbanA Vatikán egyre nyugtalanabb az afrikai iszlám agresszivitásának erősödése, s a kontinens vallási közösségei közötti viszony kiéleződése miatt. Az afrikai pápai nunciusok hét végi római tanácskozásáról - amelyen részt vett Angelo Sodano bíboros, vatikáni államtitkár és Giovanni Lajolo vatikáni "külügyminiszter" is - vasárnap közölt beszámolójában a La Stampa című torinói napilap kiemelte: a római katolikus egyház egyre nyugtalanabbul szemléli az afrikai fundamentalista irányzatok erősödését, s a regionális konfliktusok - számuk jelenleg húsz - éleződését is részben ennek tudja be.2004-09-26 11:44:00 0
Robbantás FallúdzsábanRobbanássorozat volt vasárnap délelőtt Bagdad központjában, Fallúdzsában pedig az amerikai légierő 24 óra alatt harmadszor mért "célzott csapást" terroristák feltételezett gyülekezőhelyére.2004-09-26 11:40:00 0
Megöltek egy tálib vezértAz afgán biztonsági erők megöltek egy rangidős tálib parancsnokot két társával együtt Afganisztán déli részén, egy szombat éjjel végrehajtott rajtaütésben. A biztonsági erők titkosszolgálati információk alapján csaptak le a dél-afganisztáni Uruzgán tartomány egyik településén.2004-09-26 11:18:00 0
Orbán Viktor beperli NyakótHetet-havat hordtak össze a feleségem szőlőtelepítési támogatásával kapcsolatban, ez mára túlment azon a határon, amit még az ember el tud fogadni, ezért, sajnos, arra kényszerültem, hogy bepereljem az MSZP szóvivőjét. Majd a bíróság igazságot tesz - mondta Orbán Viktor szombaton az egyik kereskedelmi televízióban.2004-09-26 11:14:00 0
Földrengés AthénbanMérsékelt erejű földrengés volt vasárnap hajnalban a görög fővárosban, de nem érkeztek jelentések károkról vagy sebesülésekről - közölte a rendőrség.2004-09-26 11:06:00 0
Mobilposta: per és demonstráció előttMind kevesebb a remény arra, hogy a mobilposta-szolgáltatással elégedetlen kistelepülések és a Magyar Posta Rt. között megállapodás születhet. Októberben per, később országos demonstráció lesz - írja a Népszabadság.2004-09-25 19:46:00 0
Többen halnak meg, mint ahányan születnekAz év első hét hónapjában csökkent a házasságkötések száma. Kevesebb gyermek született. A népesség lélekszáma, a nemzetközi vándorlás becsült értékeit is figyelembe véve, 10 millió 103 ezer fő.2004-09-25 18:42:00 0
Az al-Kaida meg akarja zavarni a választások megtartását?Az al-Kaida nemzetközi terrorista hálózat emberei behatolnak Afganisztán területére, hogy legalábbis megzavarják az október 9-re tervezett elnökválasztást - állította szombaton David Barno tábornok, az afganisztáni amerikai és koalíciós erők főparancsnoka.2004-09-25 18:16:00 0
Megemlékezés Recsken a kényszermunkatábor területénÖtszázan emlékeztek meg szombaton a volt recski kényszermunkatábor foglyairól az intézmény egykori helyszínén szombaton, a tábor felszámolásának évfordulóján.2004-09-25 17:38:00 0
Ezeréves az Egri FőegyházmegyeÜnnepi szentmise keretében emlékezett meg a Magyar Katolikus Egyház az Egri Főegyházmegye millenniumáról, egyben az érsekség fennállásának 200. évfordulójáról szombaton Egerben.2004-09-25 17:33:00 0
Már egymillió embert evakuálnak a Jeanne hurrikán miattKözel egymillió embert evakuálnak a tervek szerint szombaton az amerikai Florida állam keleti partvidékéről az előrenyomuló Jeanne hurrikán miatt. Másfél hónap alatt ez már a negyedik nagy erejű vihar, amely lesújt az államra. 1886 óta egyetlen amerikai szövetségi államot sem sújtott egy évszakban négy hurrikán, akkor Texast ért ilyen súlyos csapássorozat.2004-09-25 17:28:00 0
Megtartották a Magyar Örökség 36. díjkiosztó ünnepségétA Magyar Örökség és Európa Egyesület által felkért testület 36. alkalommal hozta meg döntését "korunk", valamint a második világháborút megelőző időszak legjelentősebb magyar teljesítményeinek megnevezésében: a kitüntető címeket tanúsító okleveleket szombaton adták át Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémián.2004-09-25 17:25:00 0
Szász Jenő: A magyar államot nem kell megóvni a magyar nemzettőlFelelősséggel és jó szívvel vállaltuk fel a szülőföld elhagyása nélkül megszerezhető magyar állampolgárság ügyét, mert hisszük, hogy a magyar államot nem kell megóvni a magyar nemzettől - Szász Jenő, a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) elnöke szombaton Székelyudvarhelyen.2004-09-25 17:15:00 0
Út az euróhozA Magyar Nemzeti Bank meg van győződve arról, hogy az alacsony infláció jó igazán a gazdaságnak, hosszabb távon ez segíti a gazdasági fejlődést - mondta a jegybank elnöke szombaton Budapesten, azon a konferencián, amelyet az Út az euróhoz és annak kihívásai címmel rendeztek meg.2004-09-25 17:08:00 0
Szocialista módra téeszesített ifjúsági közéletA Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztériumban téeszesítették az ifjúsági közéletet - jelentette ki a Szijjártó Péter, a Fidelitas válaszmányi elnöke szombaton Gyulán.2004-09-25 17:01:00 0
Országos találkozót szerveztek a felvidéki kitelepítettekA Felvidéki Kitelepítettek és Deportáltak országos találkozóján ökumenikus istentisztelet zárta a szombat délelőtti megemlékezést.2004-09-25 15:23:00 0
Elhunyt Francoise Sagan francia írónőHatvankilenc éves korában pénteken elhunyt Francois Sagan francia írónő - jelentették be hozzátartozói. Az írónőt, akinek igazi neve Francoise Quairez volt, Honfleur kórházában érte a halál, amelynek közvetlen oka tüdőembólia embólia volt - derült ki a tájékoztatásból.2004-09-25 15:20:00 0
Sikerült a csúcstámadás a magyar hegymászónakHétórás mászás után Klein Dávid feljutott a 8201 m magas Cho Oyura a Himalájában. Klein egyedül indult a végső rohamra a Föld hatodik legmagasabb csúcsa ellen, és hajnali 3 óra 56 perckor el is érte azt.2004-09-25 14:04:00 0
Református ifjak találkozója MiskolconVan új a nap alatt, van Istened, van békességed, van feladatod" mottóval kezdődött meg a Református Regionális Ifjúsági Találkozósorozat szombaton Miskolcon.2004-09-25 13:15:00 0
Orbán Viktor: A gazdasági életben a tervezhetőség a legfontosabbSzarvason felavatták az 1903-ban épült és most felújított városi fürdőt, amelyhez 200 millió forintot a Széchenyi Terv pályázata biztosított.2004-09-25 12:50:00 0
Németh Imre vagyonnövekedése: szántóból lakóövezetJelentős vagyonnövekedést könyvelhetett el a péceli képviselő-testület döntésének köszönhetően a Magyar Nemzet információi szerint a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter.2004-09-25 12:13:00 0
Beperelték a román kormánytA közintézmények reklámszerződései miatt perelte be a kormányt a bukaresti Független Újságírásért Központ (CJI), mert bebizonyosodott, hogy az újságokkal kötött reklámszerződésekkel a Năstase-kabinet eredményes politikai ellenőrzést gyakorol a sajtón.2004-09-25 12:12:00 0
A Magyar Polgári Szövetség II. kongresszusa a választási stratégiákrólMilyen formában indítson jelölteket a romániai novemberi választásokon a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ)? - egyebek mellett ezt a kérdést vitatják meg a szövetség szombaton Székelyudvarhelyen kezdődött II. kongresszusának küldöttei.2004-09-25 12:03:00 0
Izrael légicsapást mért a Hán-Júnisz menekülttáborraÉletét vesztette egy idős palesztin férfi, három másik polgári személy pedig megsebesült, miután egy izraeli helikopter szombatra virradóra rakétát lőtt ki a Gázai övezetbeli Hán-Júnisz palesztin menekülttáborra.2004-09-25 11:47:00 0
Medgyessy-siratóNagyon szerette az őszinteség, a tisztesség, a felelősség kifejezéseket használni. Talán a hangzásuk miatt, mert a tartalmukhoz nem sok köze volt. Medgyessy Péter mától nem az ország teljhatalmú miniszterelnöke, ügyvezető lesz néhány napig, hogy utána mihez kezd, talán még ő sem tudja.2004-09-25 11:01:00 0
Washington támogatná az Afrikai Unió szudáni missziójátAz Egyesült Államok kész pénzügyileg támogatni az Afrikai Uniónak a szudáni Dárfúrba küldendő békefenntartó erőit - közölte Colin Powell amerikai külügyminiszter New Yorkban, helyi idő szerint pénteken tartott sajtóértekezletén.2004-09-25 10:27:00 0
Szorul a hurok a vörös polip körül: a kőbányai szocialistákról is vallott KulcsárMíg a kőbányai önkormányzat a csőd szélére került, addig Kulcsár Attila vallomása szerint Andó Sándor X. kerületi polgármester (2002-ig alpolgármester) és két önkormányzati tisztségviselő óriási vagyont halmozott fel - tudta meg a Magyar Nemzet.2004-09-25 10:19:00 0
Egyiptom az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagja szeretne lenniEgyiptom benyújtotta az ENSZ Biztonsági Tanácsában (BT) való állandó tagságra vonatkozó igényét arra az esetre, ha valamely afrikai ország ilyen státust kapna a BT számos ország által szorgalmazott kibővítése során.2004-09-25 10:10:00 0
Támadások Irak-szerteAz iraki Anbarban három amerikai tengerészgyalogos vesztette életét két különböző támadásban. Bagdadban öt iraki meghalt, ketten megsérültek, amikor fegyveresek tüzet nyitottak rájuk.2004-09-25 10:05:00 0
HídkórNemrégiben arról értesülhetett Budapest türelméről híres lakossága, hogy a Margit-hídról kisebb nagyobb szerkezetdarabok hullanak alá a Dunába. Demszky Gábor főblamázsmester azóta áttette székhelyét Brüsszelbe - oda nem hallatszik a lezuhanó kődarabok csobbanása. A hídon ma még "zavartalan" a forgalom, ám a rejtélyes kór tovább terjed, s az Európai Unióban is felfigyeltek rá. A fideszfrakcio.hu megtudta: a 3SAT nevű német televíziós adó félórás adásban foglalkozott a Lánchíd történetével és jelenlegi állapotával: rozsdamarta lyukak, szennyes szerkezeti elemek, meglazul kötések...2004-09-24 21:19:00 0
Kovács nem újult megA leendő európai biztos ugyanis minden korábbi ígéret ellenére sem jelent meg az Országgyűlés Európai Integrációs Ügyek Bizottsága előtt, hogy az a kinevezése előtt meghallgassa. Kovács László, akit a Kormány konzultáció nélkül jelölt a posztra, megrettent a megmérettetés lehetőségétől - mutat rá Hörcsik Richárd, az Európai Integrációs Kabinet vezetője közleményében.2004-09-24 20:52:00 0
Központi OrszágblamázsKulcsár Attila, Cicciolina és Anettka társaságában a D-209-es - az Image of Europe (Európa képe) című brüsszeli fotómontázs - kiállítás holland kiagyalója ilyen alakokkal mutatja be az egyik újonnan csatlakozott ország kultúráját és történelmét az európai nagyközönségnek. Bizonyára kitalálták, melyik országról lehet szó. Vajon mikor és mit lép a Központi Országblamázs kormánya?2004-09-24 20:48:00 0
Nem akarják a vasút szétverését, tiltakoznakA vasút szétverésének megakadályozásért demonstrál a Vasutasok Szakszervezete (VSZ) október 13-án a Gazdaság és Közlekedési Minisztérium (GKM) előtt - közölte Simon Dezső, a szervezet elnöke a VSZ pénteki választmányi ülését követően.2004-09-24 19:49:00 0
Kisebbségi tanácskozás MarosvásárhelyenA kisebbségi lét Romániában és Magyarországon címmel kezdődött kétnapos szeminárium pénteken Marosvásárhelyen. E rendezvény résztvevői nagy teret szenteltek a különböző autonómiaformák kérdésének.2004-09-24 19:36:00 0
Amerikaiak is segítik a paksi helyreállítástAz Amerikai Egyesült Államok Nukleáris Biztonsági Hatóságának (NRC) elnöke is tájékozódik a paksi 2-es blokknál a múlt évben történt üzemzavar jelenlegi helyreállítási munkáiról, illetve közreműködésük lehetőségeiről - olvasható az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) internetes címén.2004-09-24 18:52:00 0
Irodalmi beszélgetőműsor indul a Centrál KávéházbanIrodalmi beszélgetőműsort rendeznek kéthetente "...esti randevú öt perccel 7 után..." mottóval péntektől a budapesti Centrál Kávéházban. A kávéház galériáján ingyenesen látogatható program házigazdája, Sándor Erzsi első alkalommal Ujlaki Dénes színésszel társalog. Október 10-én Bezerédi Zoltánt (aki szintén a Katona József Színház színművésze), október 24-én Sinkó László színész-rendezőt hallhatják az érdeklődők.2004-09-24 18:49:00 0
Magas hiány, magas inflációAz idén az államháztartás hiánya meghaladhatja a Magyar Nemzeti Bank által eddig kommunikált GDP-arányos 5,4 %-ot, a gazdaság pedig a túlhevülést jeleit mutatja - mondta Hamecz István, a jegybank ügyvezető igazgatója.2004-09-24 18:03:00 0
Titkolják az adótörvényeket"Továbbra is tehetetlenkedés és szerencsétlenkedés folyik a kormány jövő évi adóterveivel kapcsolatban", aminek következtében "senki nem tud semmi biztosat, arról, hogy 2005-ben milyen módon fog majd adózni" - jelentette ki Varga Mihály, a Fidesz frakcióvezető-helyettese pénteken sajtótájékoztatón.2004-09-24 17:27:00 0
Újhelyi megfutamodikNem jelent meg a bíróságon Újhelyi István, valamint a szocialista politikus jogi képviselője sem.2004-09-24 17:22:00 0
Újabb környezeti katasztrófa fenyeget VerespatakonSzázezer köbméternyi ciánüledék a Tiszában és a Dunában, több mint 800 millió forint értékű, 1241 tonna haltetem a Szamos és a Tisza medrében: ez a nemzetközi krónikákban is fekete napként jegyzett 2000. január 30-i, nagybányai ciánszennyezés tragikus mérlege.2004-09-24 16:36:00 0
Demszky az álláshalmozóFolytatódik a politikai színjátszás a fővárosi MSZP-SZDSZ által vezetett koalícióban - mondta a Magyar Nemzet Online-nak Wintermantel Zsolt. A képviselő elmondta, hogy a Demszky Gábor összeférhetetlenségét vizsgáló háromtagú bizottságban több a kormánypárti képviselő, ezért állásfoglalásuk egyértelmű.2004-09-24 15:57:00 0
Húsz százalékos Fidesz-előny a TárkinálA Századvég Politikai Elemzések Központja 2004. szeptemberi adatfelvétele a 2002-es választások óta eltelt időszak legmagasabb Fidesz-előnyét mutatja a szocialistákkal szemben. A Fidesz az összes megkérdezett körében 11, a biztos szavazó pártot választók körében pedig 20 százalékponttal vezet az MSZP előtt.2004-09-24 14:59:00 0
Órarend szocialista propagandaszöveggelA szocialista többségű helyi önkormányzat jótéteményeit sorolja fel az az órarend, amelyet az MSZP soproni szervezete a tanév kezdetével juttatott el a város postaládáiba.2004-09-24 14:44:00 0
Két hurrikán randevúzik egymással FloridábanMiután ezernél is több áldozatot szedett Haitin, Florida felé tart a Jeanne hurrikán. Az Egyesült Államok déli részén folyamatos a hurrikánveszély.2004-09-24 14:33:00 0
Havel felszólítja az uniós államokat a szegények segítéséreVáclav Havel, volt cseh államfő kijelentte, hogy az unió új tagállamainak is felelősséget kell vállalniuk a világ sorsáért és segítséget kell nyújtaniuk a szegényebb országoknak.2004-09-24 14:28:00 0
Kinevezték a menesztett ukrán védelmi miniszter utódjátOlekszandr Kuzmuk korábbi védelmi minisztert nevezte ki Leonyid Kucsma ukrán államfő pénteken a leváltott Jevhen Marcsuk utódául - jelentette be az államfő sajtóosztálya.2004-09-24 13:25:00 0
Lenti nemzetközi vásár tizedszerÖsszesen 132 hazai és külföldi cég vesz részt a három napig tartó X. Lenti nemzetközi vásár és kiállításon, amely pénteken nyílt meg a nyugat-zalai határvárosban. "Versenyképességünk záloga: hogyan ítélik meg teljesítményünket Európában" - hangsúlyozta Sugár András, a T-Mobile Magyarország Távközlési Rt. vezérigazgatója a Lenti áruseregszemle megnyitásakor.2004-09-24 13:22:00 0
Tanszállót és tanéttermet avattak KaposváronÁtadták a kaposvári vendéglátóipari szakképző iskola új tanszállóját és tanéttermét pénteken, a beruházáshoz a város 1,2 milliárd forintot pályázaton nyert el 2001-ben.2004-09-24 13:20:00 0
Mennyibe kerül Juhász kampánya?"Különböző médiumokban mostanában gyakran halljuk, hogy Ön saját hangján bemutatkozik a reklám blokkokban egy intim betét és egy intelligens mosópor között. Ez eddig az Ön magánügye lehetne, ha a bemutatkozást követően nem a honvédelem iránti állampolgári kötelezettségek fellazításán munkálkodna bársonyos hangján." Mibe kerül a Honvédelmi Minisztériumnak a honvédelmi miniszter által folytatott, a honvédelmi kötelezettségek elleni kampány - teszi fel írásban megválaszolandó kérdését Nyitray András a Juhász Ferenchez.2004-09-24 13:09:00 0
Csak a milliárdosoknak jár tisztességes egészségügyi ellátás?Interpellációt nyújtott be a Fidesz a pincehelyi kórház sebészeti osztályának megszüntetése miatt - közölte Koltai Tamás képviselő pénteki szekszárdi sajtótájékoztatóján. Az Ugye nem csak a milliárdosoknak jár tisztességes egészségügyi ellátás, avagy a szocialista érzéketlenség példája Pincehelyen? című interpellációt Koltai Tamás és Selmeczi Gabriella fideszes képviselők jegyzik.2004-09-24 12:44:00 0
Gyurcsányi adópolitika: jövőre még drágább lesz az életA kétkulcsos személyi jövedelemadó bevezetésére vonatkozó kormányzati ígéretek mögött tulajdonképpen megszorítások állnak. A "jól működő gazdaság" fedezete mögött jövőre többek között az adókedvezmények megszüntetése, a forrásadó öt százalékos emelése, az otthonteremtési kedvezmények szűkítése, az illetékek növekedése, a Sulinet-kedvezmények szigorítása áll - mondta Tállai András fideszes országgyűlési képviselő pénteki budapesti sajótájékoztatóján.2004-09-24 12:27:00 0
Egyedül mindent viszElőbb a pénzre hajtott, majd a kormányfői posztra. Sokak szerint csak idő kérdése, hogy mikor veszi át az MSZP irányítását. Erre az egykori ifjúkommunista vezetőre úgy tekintenek a szétesett szocialista pártban, mint a Jolly Jokerre, aki megoldja minden gondjukat. Vagy mégsem? - teszi fel a kérdést a Reform Heti Képes Hírmagazin.2004-09-24 11:31:00 0
Megakadt az MSZP-s szavazatvásárlási ügy Vasban?Már egy éve folyik a nyomozás az MSZP Vas megyei szavazatvásárlási ügyében, de még gyanúsítottat sem talált a rendőrség - értesült a Magyar Nemzet.2004-09-24 11:22:00 0
Kulcsár miniszteri segítségért is vesztegetett?A Figyelő című hetilap egy 50 millió forintos kenőpénzzel, a Pannonplast-részvények felvásárlásával kapcsolatos állítólagos Kulcsár-feljegyzésről ír legújabb számában. Az akció célja annak megakadályozása volt, hogy a műanyagipari cég menedzsmentje állami kölcsönhöz jusson.2004-09-24 11:06:00 0
Kehi: hol az a 62 millió dollár?Az adatvédelmi ombudsmanhoz fordul a Népszabadság, mert a Kehi nem adja ki az orosz államadósság rendezéséről készített jelentést.2004-09-24 10:15:00 0
12 százalékos béremelést szeretnének a pedagógusok leépítések nélkülAz oktatásban érdekelt szakszervezetek követelik mind az elmaradt, mind a várható béremeléseket. Az érdekképviselet 12 százalékos bérfejlesztésre tart igényt, ugyanakkor tiltakoznak a várható létszámleépítések ellen.2004-09-24 09:34:00 0
A vállalkozások a kormányt okolják bizonytalan helyzetükértA magyar cégeket egyre kevésbé érdekli, mit tesz a kormány - gazdálkodásukat a világban zajló eseményekhez igazítják - írja a Népszabadság. Jelenlegi, bizonytalan helyzetükért viszont a magyar gazdaságpolitikát tartják felelősnek,2004-09-24 08:52:00 0
Ismét a Legfelsőbb Bíróság elé kerül a kismamaperIsmét a Legfelsőbb Bíróság elé kerül a gyespótlék elmaradása miatt indult úgynevezett kismamaper. Arról kell dönteni, hogy államigazgatási jogkörben okozott kár címén három év helyett öt esztendőre visszamenőleg, kamatokkal együtt jár-e az elmaradt juttatás.2004-09-24 08:29:00 0
Az MTV új vezetője rendezte az MSZP kampányfilmjeitKapitány Iván lett a közszolgálati televízió szórakoztatási és filmigazgatója. A Magyar Nemzet szerint az új vezető rendezte a 2002-es választások alkalmával az MSZP kampányfilmjeit és jó kapcsolatban áll Gál J. Zoltán szocialista politikussal. Rudi Zoltán a köztévé elnöke szeptember 15 -től nevezte ki az új igazgatót.2004-09-24 08:27:00 0
Putyin nyitja meg az első hírügynökségi világkongresszustVlagyimir Putyin orosz elnök nyitja meg az első hírügynökségi világkongresszust. A két napos konferencián 99 ország 115 hírügynökségének vezetői vitatják meg a XXI. század kihívásait, beleértve az információs terrorizmus elleni küzdelmet.2004-09-24 08:16:00 0
Draskovics levelét megírta - újraAz állami kórházak pénzügyi helyzetéről kért jelentést a pénzügyminiszter az intézmények vezetőitől. Az érintettek attól tartanak, hogy a kormány hamarosan zárolja az eddig fel nem használt pénzüket. Az egészségügyi minisztériumban és a pénzügyi tárcánál nem nyilatkoztak a tervekről.2004-09-24 08:09:00 0
Irak elhagyására szólította fel állampolgárait KanadaIrak elhagyására szólította fel állampolgárait Kanada, két nappal azután, hogy visszanyerte szabadságát egy, az arab országban túszként fogva tartott kanadai nő.2004-09-24 07:42:00 0
Rumsfeld részleges iraki választások lehetőségét vetette felFelvetette Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter csütörtökön annak a lehetőségét, hogy Iraknak csak egyes részein rendezik meg a jövő januárra tervezett választásokat, ha a biztonsági helyzet nem tenné lehetővé a voksolást az ország egész területén.2004-09-24 07:39:00 0
Megfelezik a köztévé dolgozóinak létszámátFokozatosan szinte a felére csökkenne a közszolgálati televízió alkalmazottainak létszáma - tudta meg Peták Istvántól a Magyar Nemzet, a Magyar Televíziót felügyelő közalapítvány kuratóriumi elnökségének MDF-es tagjától.2004-09-24 07:36:00 0
A terrorizmus elleni harcról az ENSZ KözgyűlésenA terrorizmus elleni harc kérdése uralta egyebek között az ENSZ Közgyűlés ülésszakán csütörtökön folytatott vitát, részben Oroszország sürgetésére, amely még mindig a beszlani túszdráma okozta sokkhatás alatt él.2004-09-24 07:33:00 0
A Bundestag nem szavazta meg a hadkötelezettség eltörlésétA német parlament alsóháza (Bundestag) csütörtökön elsöprő többséggel foglalt állást a hadkötelezettség fenntartása mellett. A német honatyák 528:44 arányban szavazták le az ellenzéki liberálisok (FDP) eltörlést szorgalmazó határozati javaslatát.2004-09-23 20:13:00 0
Az MSZP-be hívogatják az ellenzéki képviselőketEllenzéki honatyákat unszol az MSZP-be való átlépésre több kormányoldali országgyűlési képviselő - értesült a HavariaPress. A hírügynökség parlamenti forrásokból úgy tudja, hogy néhány baloldali honatya arra próbál rábírni ellenzéki képviselőket, hogy hagyják el pártjukat, és lépjenek át az MSZP-be. Úgy tudni, az érintettek attól tartanak, hogy mindössze néhány szavazaton múlhat Gyurcsány Ferenc miniszterelnökké választása.2004-09-23 19:59:00 0
Autóversenyző vagy buszsofőrAz elmúlt két hét ötletkavalkádjából úgy tűnik, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-jelölt a kormányzást autóversenynek képzeli, ahol ő egy Forma I-es pilóta, aki minél gyorsabb tempóban, minél kockázatosabb manőverekkel akar célba érkezni és sikert aratni - fogalmazott Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke csütörtökön Sopronban.2004-09-23 19:43:00 0
Megalakult a főpolgármester összeférhetetlenségét vizsgáló bizottságEllenzéki elnökkel és két koalíciós képviselővel létrehozta a Fővárosi Közgyűlés csütörtök esti rendkívüli ülésén azt a háromfős eseti bizottságot, amely Demszky Gábor összeférhetetlenségi ügyét vizsgálja majd. Az ülést a Fidesz kezdeményezte, hogy az eseti grémiumnak legyen egy hete a megfontolt jogi vélemény kialakítására.2004-09-23 19:34:00 0
A hülyeség - ha fájna, 2004. szeptember 23. délután"Azt mondja: Feri, Fridi vagyok, a Gabinak szeretnék venni egy MIG 29-est. Mondd meg, mennyibe kerül, mikor mehetünk érte, és hívjál vissza, légy szíves. Kösz. (...) Juhász Ferenc honvédelmi miniszter pár héttel később (...) azt mondja, megkaptam az üzenetet. Mondom milyen üzenetet. Azt mondja, hát a Friderikusz felhívott, hogy kell egy MIG 29-es. Meglesz." - Bochkor Gábor Friderikuszról, Juhász Ferencről és egy MIG 29-es vadászrepülőgépről a Szulák-showban.2004-09-23 18:19:00 0
Zarkávi szervezetének 1500 tagja van IrakbanMintegy 1500 tagja van Irakban az jordániai Abu Muszab az-Zarkávi vezette, at-Tauhíd val-Dzsihád (Egyistenhit és Szent Háború) nevű terrorszervezetnek - derült ki iraki titkosszolgálatok nyilvánosságra hozott jelentéséből.2004-09-23 18:14:00 0
Elhunyt a gondola alapító főszerkesztőjeKecskés János ötvenöt évet élt, hosszan tartó, súlyos betegség után hunyt el. A gondola szerkesztősége magáénak érzi szellemi örökségét. Kecskés János 1949. április 21-én született Hódmezővásárhelyen. A JATE Bölcsészettudományi Karán történelem- és latin szakos tanári, valamint régész diplomát szerzett. Anyanyelvi szinten beszélt lengyelül, ezért évekig lengyel idegenvezetőként dolgozott.2004-09-23 17:50:00 0
A Jászságtól a BeregigJászságtól a Beregig, az észak-alföldi régióhoz tartózó három megye népművészeti örökségét bemutató kiállítás nyílt csütörtökön Debrecenben, a Déri Múzeumban.2004-09-23 17:43:00 0
Református ifjúsági találkozósorozat MiskolconReformátus ifjúsági találkozósorozat kezdődik szombaton Miskolcon - közölte a Magyarországi Református Egyház Zsinati Ifjúsági Irodája az MTI-vel.2004-09-23 17:39:00 0
Gallup: Gyurcsány tíz emberből hétnek nem szimpatikusBár hivatalosan még nem bízta meg az államfő Gyurcsány Ferencet kormányalakítással - ez hétfőre várható -, egészen biztosnak látszik, hogy a mostani sportminiszter lesz a kormányfő. Közvélemény-kutatók már megpróbálták felmérni, hogy milyen az ismertsége, a népszerűsége a poszt várományosának.2004-09-23 17:36:00 0
Szorul a hurok a vörös polip körül: Sík Zoltán feljelenti Bálint TamástMegszüntették a nyomozást Sík Zoltán és társa ellen, mivel az adatok alapján nem bizonyítható a bűncselekmény - értesült a HírTV. A fideszfrakcio.hu úgy tudja, Sík Zoltán hamis vádért, rágalmazásért és jó hírnév megsértéséért feljelenti Bálint Tamást. Ezúttal sem Kelleren csattan az ostor, hanem Bálint Tamáson, aki helyette mint hivatalvezető kabinetfőnöke tett feljelentést.2004-09-23 17:30:00 0
Álszent kormányzati magatartásA kiegészítő nyugdíjemelés nem kegy, hanem törvénybe foglalt kötelezettsége a kormánynak. A Kökény Mihály miniszter által tegnap, a kormányszóvivői sajtótájékoztatón bejelentett alig egyszázalékos nyugdíjemelés semmivel sem több, mint amit a törvény előír, sőt kevesebb, hiszen nem fizeti meg azokat a kamatokat sem, amelyek visszamenőleges kifizetés miatt járnának - áll Soltész Miklós országgyűlési képviselő csütörtöki közleményében.2004-09-23 17:15:00 0
Horvát határőrök bántalmazták a Szlovén Néppárt elnökétPodobnik és az ellenzéki Szlovén Néppárt (SLS) több más tagja az október 3-án esedékes parlamenti választás kampányának jegyében látogatást tett egy szlovén állampolgárnál, Josko Jorasnál, akinek háza a Pirani-öbölnek abban a térségében áll, amelyet mind Horvátország, mind Szlovénia magának követel.2004-09-23 17:10:00 0
Miért késik a kismamák járandósága?GYES, GYED, és egyéb pénzbeli járandóságok gyakran egész családok megélhetését "garantálja". De egyre több panasz érkezik azzal kapcsolatban, hogy nem kiszámítható, mikorra érkezik meg a pénzes postás. Van, hogy 3-4-5 napot is késik a kézbesítés, ami viszont azzal jár, hogy a postást "zaklatják".2004-09-23 16:26:00 0
A bankok adóját is az emberekkel fizettetné a kormányGyurcsány Ferenc a mai napon a bankok színe elé járult, és rögtön kiviláglott a gyurcsányi adópolitika lényege: új nap, új tanácsadók, új javaslatok. Kapkodás, kiszámíthatatlanság és bizonytalanság jellemezi az adópolitikát. Egyik nap egy ilyen ötelt, másik nap egy másik ötlet, egyik nap emellett állnak ki, másik nap a másik mellett - hangzott el Rogán Antal csütörtöki sajtótájékozatóján.2004-09-23 16:21:00 0
Nőtt a munkanélküliek száma BorsodbanNőtt a regisztrált munkanélküliek száma az év nyolcadik hónapjában Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a 17,6 százalékos munkanélküliségi ráta pedig azt jelenti, hogy továbbra is itt a legmagasabb a munkanélküliség, ez az arány ugyanakkor egy évvel ezelőtt csaknem 2 százalékponttal magasabb volt - közölte a megyei munkaügyi központ igazgatója az MTI-vel.2004-09-23 16:05:00 0
Tömegdemonstráció a felsőoktatási törvény miattA Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének (FDSZ) elnöke csütörtökön azt mondta, hogy akár tömegdemonstráció szervezése is elképzelhető az oktatók és hallgatók bevonásával, ha az új felsőoktatási törvényt a jelenlegi formájában fogadja el a parlament.2004-09-23 16:02:00 0
MSZP: kormányzás helyett újra az ellenzék ellenzékeA szőlőtelepítési támogatások jogszerűségét maga Németh Imre, agrárminiszter ismerte el; és a kifizetések legnagyobb részét a Medgyessy-kormány alatt folyósították, ezért a Fidesz értetlenül áll a Lévai Anikót érő támadások előtt, annál is inkább, mert Orbán Viktor felesége soha nem titkolta, hogy ilyen támogatásban részesült, sőt vagyonbevallásában is feltüntette ezt, noha erre törvény őt nem kötelezte - mondta el csütörtöki sajtótájékoztatóján Révész Máriusz.2004-09-23 15:51:00 0
Bárándy nem kér a Gyurcsány-kormánybólLapinformációk szerint Bárándy Péter igazságügy-miniszter szerdán bejelentette Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-jelöltnek, hogy nem kíván részt vállalni kormánya munkájában.2004-09-23 15:01:00 0
Ezer embert bocsát el az OTPGyurcsány Ferenc ma bejelentette, hogy kompromisszumos megegyezés született a bankok és a kormányzat között. A banki különadó az elkövetkező két évre (2005-2006) lesz bevezetve, mely éves szinten 30 milliárd forint extra adóbevételt jelent az állam számára. Az OTP vezérigazgatója bejelentette: a cég a közeljövőben ezer embert fog elbocsátani.2004-09-23 14:49:00 0
Magyar-román vízügyi tárgyalások DebrecenbenA román és a magyar vízügyi szakemberek az elmúlt négy év folyamán sikeresen megoldottak egy sor vízzel kapcsolatos nehéz kérdést - jelentette ki Ovidiu Gábor, a román vízügyi szervek általános igazgatója csütörtökön Debrecenben.2004-09-23 14:49:00 0
Irán külügyminisztere párbeszédre szólítja fel a NyugatotKamal Harazi iráni külügyminiszter csütörtökön párbeszédre szólította fel országa atomprogramjáról a nyugati országokat. "Senki sem tagadhatja, hogy Iránnak joga van békés célokra atomtechnológiát alkalmazni. Irán hatalmas ország, és egy hatalmas országgal nem lehet az erőszak nyelvét alkalmazni" - jelentette ki Kamal Harazi New Yorkból az iráni állami televíziónak adott nyilatkozatában. Az iráni diplomácia feje az ENSZ-közgyűlésén tartózkodik az amerikai városban.2004-09-23 14:02:00 0
Gyurcsány nem fizet az olimpikonoknakOlimpikonjaink a mai napig nem kapták meg az érmekért és a helyezésekért járó pénzüket, és a kormányválság miatt eddig a hagyományos parlamenti fogadást sem tartották meg a tiszteletükre. Az illetékesek hallgatnak, a versenyzők pedig türelemmel várnak - írja a Napi Ász.2004-09-23 13:57:00 0
Lenti 25 éve város - ünnepi programLenti ez évben ünnepli várossá nyilvánításának 25. évfordulóját. E jubileum mellett egy másik évfordulót is ünnepelhetünk ugyanis most szeptemberben tíz éves a Lenti Muramenti Regionális Vásár és Kiállítás. A 10 éve indult kezdeményezés mára jelentősen kinőtte magát és a Nyugat-dunántúli régió valamint a határon túli, most már uniós területek egyik meghatározó és legdinamikusabban fejlődő rendezvényévé vált.2004-09-23 13:49:00 0
Városavató ünnepség JánossomorjánVárosavató ünnepséget tartanak Jánossomorján szeptember 24-én. A 6100 lakosú Győr-Moson-Sopron megyei település, Jánossomorja hivatalosan már 2004. július 1-jétől város. Az ünnepség programja 13.30 órakor a szlovákiai Nagyfödémes Önkormányzatával kötendő testvértelepülési megállapodás aláírásával kezdődik, majd a mosonszentjánosi templomtéren a Balassi Bálint Nyugdíjas Klub kórusai műsorral köszöntik az eseményt.2004-09-23 13:45:00 0
Az ülésen vette napirendre a városvezetés a a több száz oldalas előterjesztéstFormai okok miatt érvénytelennek és eredménytelennek nyilvánította a fővárosi önkormányzat közbeszerzési bizottsága a főváros és a kerületek közötti forrásmegosztás könyvvizsgálói feladatára kiírt pályázatot csütörtöki ülésén.2004-09-23 13:32:00 0
Ingatlanparadicsomok Kolozsvár határábanTöbb százan hagyják el évente Kolozsvárt, hogy a városon kívül keressenek maguknak lakhelyet, s ennek a környező települések a haszonélvezői, hiszen ott az ingatlan- és a telekárak emiatt megháromszorozódtak.2004-09-23 13:28:00 0
Veszélyben a megváltozott munkaképességűek jövőjeMintegy 80 ezer megváltozott munkaképességű ember jövője forog kockán azzal, hogy az őket foglalkoztató védett szervezetek támogatását harmadára csökkentené a kormány - mondta a Fidesz szociális kabinetjének vezetője budapesti sajtótájékoztatóján csütörtökön.2004-09-23 13:11:00 0
A hülyeség - ha fájna, 2004. szeptember 23.Az Index és a Blikk szerzői-szerkesztői ügyesek: tegnapi cikkeik címében Lévai Anikó - Orbán Viktor felesége - kapott valamit, amit a cikkekben már nem kapott. Szocialistákhoz közel álló informátoraink szerint viszont Németh Imre agrár és vidékfejlesztési Miniszter Úr több mint 25 hektáros földterületének műveléséhez föld alapú támogatást vettek igénybe az államtól.2004-09-23 12:58:00 0
Tudják, merik, zsebre teszik: háromból kettő közbeszerzés korrupciógyanús Juhásznál?Az elmúlt időszakban a Honvédelmi Minisztérium számos esetben bonyolított le korrupciógyanús és botrányos közbeszerzéseket. Az Állami Számvevőszék megállapítása szerint a tárca minden három beszerzéséből kettő szabálytalan volt - mondta Simicskó István csütörtökön sajtótájékoztatón.2004-09-23 12:50:00 0
Nemzetközi számvevőszéki kongresszus BudapestenMagyarország stabilitásának elismerése is, hogy magyar elnöke lesz három évig a Számvevőszékek Nemzetközi Szervezetének (INTOSAI) - utalt rá Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten.2004-09-23 12:48:00 0
Újabb szélsőséges csoport jelentette be a két olasz túsz kivégzésétÚjabb szélsőséges csoport jelentette be 24 órán belül az Irakban túszul ejtett két olasz segélymunkásnő kivégzését. A Zavahri hívei nevű csoport egy kevésbé ismert internetes honlapon tudatta Simona Pari és Simona Toretta lefejezését.2004-09-23 12:45:00 0
Újabb egészségügyi sztrájk SzegedenÚjabb sztrájkot szerveznek a közeljövőben a szegedi egészségügyi dolgozók, mivel ügyünkben továbbra sem történt előrelépés; ez a munkabeszüntetés nem kétórás lesz, és sokkal több intézményt érint, mint a júliusi demonstráció - tájékoztatta a sztrájkbizottság egyik tagja csütörtökön az MTI-t.2004-09-23 12:39:00 0
A KDNP a népszavazáson való részvételre szólít felA Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) arra kér minden magyar állampolgárt, hogy vegyen részt a kettős állampolgárságról szóló népszavazáson, és voksoljon igennel - mondta Latorcai János, a párt válaszmányi elnöke csütörtöki tájékoztatóján, Budapesten.2004-09-23 12:18:00 0
Juszt pert vesztett az MTV-vel szembenPártpolitikai kérdésben foglalt állást Juszt László azzal, hogy a Kriminális című egykori hetilapjában közzétette a Fidesz-vezetők és családtagjaik megfigyelésével kapcsolatos cikket, valamint vitatható minőségű dokumentumokat hozott nyilvánosságra. Ezzel sértette az MTV politikai semlegességét, közszolgálati tevékenységét. A Legfelsőbb Bíróság jogerős végzésében alaptalannak ítélte a riporter csaknem 30 millió forintos kárigényét.2004-09-23 10:54:00 0
Földrengés SzlovákiábanKisebb földrengést észleltek csütörtökön reggel Szlovákiában, a magyar határhoz közeli Léva térségében. A Lévától 20 kilométerre északkeletre lévő Ledényben (Ladzany) reggel fél nyolckor észlelte a helyi lakosság a földmozgást.2004-09-23 10:52:00 0
Puskás Ferenc egy nap alatt két kitüntetést kapottSzerdán két jelentős díjat vett át a Kútvölgyi kórházban Puskás Ferenc, a magyar labdarúgás történetének legnagyobb alakja.2004-09-23 10:08:00 0
Jól él, - aki jól él...!Vajon Medgyessy Péternek azért kellett mennie, mert Magyarországon "stabil és nagy a jólét?" Gyurcsány Ferenc: "A pontatlanságot én követtem el, és a hibát is én követtem el." Amikor a vagyonáról kérdezték, Rothschild nyomán úgy fogalmazott, hogy csak az első milliómról ne kérdezzenek...2004-09-23 10:06:00 0
A baloldal többsége nem örül GyurcsánynakA Magyar Gallup Intézet legfrissebb felmérése szerint legkevésbé az MSZP szavazói örülnek annak, hogy 2004 őszén Gyurcsány Ferenc váltja a miniszterelnöki székben a távozó Medgyessy Pétert. Orbán Viktor elfogadottsága szignifikánsan magasabb minden felsorolt dimenzióban.2004-09-23 09:58:00 0
Az MTI-elnök volt Werber kapcsolataVince Mátyás nem emlékszik arra, hogy hányszor találkozott Ron Werberrel, az MSZP izraeli kampánytanácsadójával. A Magyar Nemzet kérdésére az MTI elnöke közölte: pártemberek és sajtófőnökök előtt nyitva áll az ajtaja, nem válogathatja meg, kit fogad, majd kikapcsolta telefonját.2004-09-23 09:34:00 0
Kulcsár Attila főrendőrökre is vallottKulcsár Attila, a K&H Bank Rt. volt ügyvezető igazgatója az ügyészségen terhelő vallomást tett Bácskai Jánosra, a maffiaellenes központ felfüggesztett főigazgatójára, Ferenczi Lászlóra, az ORFK bűnügyi igazgatójára, Molnár Csabára, a Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóság (SZBEI) pénzmosás elleni osztályának egykori vezetőjére és Papp Csabára, az SZBEI gazdasági bűnözés elleni osztályának volt vezetőjére - értesült a Magyar Nemzet.2004-09-23 08:21:00 0
Kerry vízummentességet ígérValamennyi érintett egyesült államokbeli etnikai közösségnek megküldték John Kerry szenátor állásfoglalását arról, hogy megválasztása esetén a vízummenteség közép- és kelet-európai országokra történő kiterjesztésén kíván munkálkodni - közölte az MTI-vel szerdán George Kivork, aki a demokrata párti elnökjelölt kampánycsapatában az etnikai kisebbségekkel foglalkozó részleget irányítja.2004-09-23 08:15:00 0
Irán bekeményítIrán "a legszigorúbb reagálást" helyezte kilátásba nukleáris berendezési elleni minden egyes izraeli támadás esetére azt követően, hogy a zsidó állam bejelentette: 500 bunkerrobbantó bombát vásárol az Egyesült Államoktól.2004-09-23 08:13:00 0
Elesett egy amerikai katonaEgy amerikai katona meghalt annak következtében, hogy szerdán Bagdadban egy gépkocsiba rejtett pokolgépet felrobbantottak - közölte másnap reggel az Irakban állomásozó amerikai haderő parancsnokságának a közleménye.2004-09-23 08:11:00 0
Nem kizárt a koreai rakétakisérletDél-Korea szerint nem zárható ki, hogy Észak-Korea rakétakísérlet végrehajtására készül, valószínűleg egy szokásos éves hadgyakorlat keretében.2004-09-23 08:10:00 0
Iraki fenyegetésBejelentette az Irakban túszul ejtett két olasz segélymunkásnő kivégzését egy iszlámista csoport internetes közleményében. A dokumentumban, amelyet az iraki szélsőségesek által ritkán használt weboldalon tettek közzé, a magát Szent Háború Szervezetnek nevező csoport tudatta: kivégezte a két túszt, mert a római kormányzat nem teljesítette az olasz katonák Irakból való kivonását célzó követelésüket.2004-09-23 08:07:00 0
Pálfi István az uniós előcsatlakozási alapok felhasználásának ellenőrePálfi István (Fidesz-MVSZ) személyében magyar megbízott felügyeli az Európai Unióhoz csatlakozott, illetve csatlakozásra váró országok belépését előkészítő uniós pénzalapok felhasználását az Európai Parlament (EP) költségvetés-ellenőrzési bizottságában szerdán elnyert feladatkör alapján.2004-09-22 20:38:00 0
Schröder "jogilag alaptalannak" nevezi az elüldözött németek kárpótlási igényeitGerhard Schröder német kancellár egy lapinterjúban "jogilag alaptalannak" nevezte az elüldözött németek kárpótlási igényeit a keleti szomszédokkal szemben.2004-09-22 19:57:00 0
A legbiztonságosabb hely a korrupciós ügyek intézéséreA bankbotránnyal kapcsolatos vesztegetés szálai "teljesen egyértelműen" a szocialista párthoz, illetve annak székházához vezetnek" - mondta Demeter Ervin az MSZP Köztársaság téri székháza előtt tartott sajtótájékoztatóján szerdán.2004-09-22 18:08:00 0
Tömegsír irakbanTizenhat holttestet rejtő tömegsírra bukkantak szerdán az iraki Fallúdzsa lakói. Szemtanúk a szunnita lázadók fellegvárának számító városban úgy nyilatkoztak, hogy a láthatóan csak nemrégiben meggyilkolt férfiak valószínűleg külföldiek.2004-09-22 17:25:00 0
Medgyessy az illetékes elvtársA Fidesz Frakció Gazdasági Kabinetje csak remélni tudja, hogy a szocialista frakcióban Szabó Lajoson és Kovács Tiboron kívül mindenki tisztában van a Magyar Nemzeti Bank monetáris politikájának gyakorlatával - áll a kabinet közleményében.2004-09-22 17:02:00 0
Nem javul az önkormányzatok helyzeteA Fidesz azt kéri a kormánytól, hogy ha dönt a közalkalmazotti béremelésről, akkor annak ellentételezéséről is gondoskodjon, mert azt az önkormányzatok már nem tudják kigazdálkodni - mondta Szita Károly, a párt önkormányzati tagozatának vezetője a tagozat elnökségének ülése után, szerdán.2004-09-22 16:45:00 0
Robbantás az iraki magyar külképviselet közelébenNagy erejű robbanás történt szerdán Bagdadban a magyar külképviselet közelében. A robbanásnak nincs magyar sérültje. Az első jelentések szerint a külképviselettől mintegy 150 méterre, egy amerikai ellenőrzőpontnál egy gépkocsi a felszólítás ellenére nem állt meg. Ezért az ott szolgálatot teljesítő amerikai katonák rálőttek a járműre, amely közép-európai idő szerint 15 órakor felrobbant.2004-09-22 16:42:00 0
Ezer éves az Egri FőegyházmegyeAz Egri Főegyházmegye idén ünnepli fennállásának ezredik és érsekséggé válásának kétszázadik évfordulóját, az ünnepségsorozat fő eseményét szombaton tartják az egri bazilikában - közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia.2004-09-22 16:38:00 0
Szlovákia: nem a magyar nyelv használatára a törvényhozásbanA szlovák parlamenti képviselők elutasítják azt a javaslatot, hogy a törvényhozásban magyarul is felszólalhassanak a magyar nemzetiségű honatyák. A Magyar Koalíció Pártjának egyelőre nem sikerült támogatókat szereznie javaslata elfogadásához, hogy a parlamentben a kisebbségek nyelvén is fel lehessen szólalni.2004-09-22 14:46:00 0
Szijjártó Péter levelet írt Gyurcsány FerencnekSzijjártó Péter szerdán az MTI-nek elmondta, hogy levélben szólította fel Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-jelöltet, hogy hozza nyilvánosságra a balatonőszödi villával kapcsolatos szerződéseket.2004-09-22 14:29:00 0
Világvárost leépítenekA fővárosi Fidesz-MKDSZ frakció értékelte a 2003-as költségvetés Budapestet, és az ott élőket érintő tételeit. - A fővárosiak megszorításokat, elbocsátásokat, beruházások elmaradását, közüzemi áremeléseket, elmaradó közlekedési támogatásokat, bizonytalanságot, a jelenlegi kormánypárti képviselők korábbi szavajárásával szólva pedig kifejezett Budapest ellenességet kaptak - mondta Wintermantel Zsolt kedden a parlamentben, a zárszámadási vitában.2004-09-22 14:12:00 0
Nem halogathatók tovább a főváros közlekedési problémáiNem halogathatók tovább a budapesti közlekedés problémái. A megoldást a tömegközlekedés költségvetésének újragondolása, az elővárosi közlekedés megszervezése jelentené - mondta Esztergomy Gergely, a Fidesz Zöld Tagozatának budapesti elnökségi tagja szerdán, a Moszkva téren.2004-09-22 13:22:00 0
Pálinkás József: Megfelelő finanszírozás és nyugalom kell a felsőoktatásbanMegengedhetetlen, hogy a felsőoktatási intézményeket úgy privatizálják, hogy nem biztosítják az állami vagyon megmaradását és a működés stabilitását - jelentette ki a Fidesz kulturális tagozatának elnöke, a "Kormányzás 2006" munkacsoport tagja Csornán.2004-09-22 12:38:00 0
Gál Tibor aranyaA közelmúltban Németországban megrendezett Mundus Vini borversenyen az egri Gál Tibor 2002-es évjáratú Egri Syrah-Merlot bora aranyérmet, míg 2002-es évjáratú dűlőszelektált Egri Bikavér Pajadosa ezüstérmet nyert.2004-09-22 12:30:00 0
Nőhet a bankok adóterhe, ha csökken a kis- és középvállakozásokéA héten Gyurcsány Ferenc kérdést intézett a Fideszhez: milyen álláspontot képvisel a párt azzal kapcsolatban, hogy a pénzintézeteket nagyobb mértékben adóztassa az állam 2005 januárjától. Pokorni Zoltán szerdai sajtótájékoztatóján kijelentette: a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség támogatja a miniszterelnök-jelölt ötletét, egyben javasolja, hogy a kis- és középvállalkozások adóterheit nyolc százalékkal csökkentse a kormány.2004-09-22 12:26:00 0
A hülyeség - ha fájna, 2004. szeptember 22.2004-09-22 12:20:00 0
Der Standard: Gyurcsány mint kőkemény macsóGyurcsány Ferenc száját könnyedén hagyják el elgondolkodtató kijelentések, melyek kétségeket táplálnak demokrácia-felfogásával kapcsolatban - írja a Der Standard. A baloldali liberális osztrák napilapban Kathrin Lauer Magyarország: A kijelölt miniszterelnök felháborodást vált ki a nőkből címmel elemzi Gyurcsány Ferenc megszólalásait.2004-09-22 09:59:00 0
"400 ezer új munkahely": újabb leépítés a VideotonnálIsmét több mint száz dolgozójától válik meg a Videoton Holding Rt.-hez tartozó, veszprémi székhelyű Euro Sound Kft. - értesült a Napi Gazdaság. Az elbocsátásokról néhány napja már tárgyalások kezdődtek a cég vezetői és a szakszervezet között.2004-09-22 09:48:00 0
Heves harcok törtek ki a bagdadi SzadrvárosbanAmerikai katonai repülőgépek és harckocsik támadást indítottak szerda reggel az iraki felkelők állásai ellen a bagdadi Szadrvárosban. Amerikai katonák és az iraki biztonsági erők a síiták fellegvárában fegyverkészletek után kutatnak.2004-09-22 09:32:00 0
Lamperth férje mutatta be Kulcsárt?Kulcsár Attila egy vallomásában azt állította, hogy a belügyminiszter férjének közvetítésével került kapcsolatba az ORFK egyik magas beosztású tábornokával - tudta meg a Magyar Nemzet. Az ex-bróker egyébként jó barátjaként említette Jegessy Andrást.2004-09-22 09:21:00 0
Bezár a mohácsi Podravka-gyár is: 57 ember kerül utcáraVégleg bezárja egyetlen magyarországi, Mohácson lévő gyáregységét a Podravka Group. A termelést azért szünteti be a cég, mert a jövőben már Horvátországból is ellátható a piac vámterhek nélkül. A Podravka International Kft. nem szűnik meg, forgalmazóként továbbra is a piacon marad - olvasható a szerdai Világgazdaságban.2004-09-22 08:54:00 0
Októberben agrártámogatási stop: Németh Imre szerint nem tragikusOktóberben várhatóan le kell állítani az idei nemzeti agrártámogatások jelentős részét a felhasználható keretek kimerülése miatt. Ágazati szakértők szerint a sertés- és a baromfiszektor dotációi már eddig is hónapokat késtek - írja a szerdai Világgazdaság.2004-09-22 08:31:00 0
Lendvai Ildikó volt kampányfőnökét is megkenték?Vádemelési javaslattal továbbította a Fővárosi Főügyészség (FF) részére a BRFK vizsgálati osztálya a terézvárosi vagyonkezelő körül kirobbant vesztegetési ügy aktáit - értesült a Magyar Nemzet. A bűncselekmény elsőrendű terheltje Csonka Gábor MSZP közeli vállalkozó, Lendvai Ildikó frakcióvezető egykori kampányfőnöke. Csonka cége állítja elő a mai napig a szocialisták Hírlevél című kiadványát.2004-09-22 08:17:00 0
Ausztrál turistavízumot kapott a szeptember 11-i merényletek kitervelőjeAusztrál turistavízumot kapott egy hónappal a 2001. szeptember 11-i merényletek előtt Hálid Sejk Mohammed, az Egyesült Államok elleni terrortámadások feltételezett fő kitervelője - ismerte el szerdán John Howard ausztrál miniszterelnök.2004-09-22 08:06:00 0
Schmitt Pál ma felszólal a hazánkat lejárató brüsszeli kiállítás ügyébenMa napirend előtt szólal fel az Európai Parlament kulturális bizottságában a testület alelnöke, a néppárti frakció tagja, Schmitt Pál. A felszólalás témája az Európa képmása című brüsszeli kiállítás lesz, mely többek között pornósztárral, álbrókerrel és trágár szövegekkel "népszerűsíti" hazánkat.2004-09-22 07:32:00 0
Növelte előnyét a FideszEgy százalékponttal növelte előnyét a biztos pártválasztók körében a Fidesz, így a Szövetség és az MSZP közötti különbség 18 százalékra emelkedett - derül ki a Szonda Ipsos kormányválság utáni legfrissebb felméréséből.2004-09-22 07:18:00 0
FantomdemokráciaNem a miniszterelnöknek van kormánya, hanem a kormánynak miniszterelnöke - harsan fel gyakran a politikai közélet fórumain a méltatlankodó kiáltás. Mindhiába. A kormányfői túlhatalom nem egyéni ambíció függvénye, hanem alkotmányos berendezkedésünk sarokpontja.2004-09-22 07:15:00 0
Keller társa a hajtóvadászatbanKi volt Keller László társa a politikailag egyoldalú hajtóvadászatai lebonyolításában? Nyilvánosságra került információk szerint "politikai tanácsadó", aki ténylegesen kabinetfőnökként dolgozott. Kabinetfőnöki teendői mellett - pl. Keller nevében levelezgetett - az állami tulajdonú Budapest Airport felügyelőbizottságának tagjaként dolgozott Apró Piroskánál, azaz Gyurcsány anyósánál (nyilván a közpénzeket védték ott, együttes erővel). Őt gyanúsította meg a főügyészség azzal, hogy 10 millió forintot kért és kapott Kulcsár Attilától egy jelentésért.2004-09-22 01:11:00 0
Járóka Lívia a magyarországi kisebbségek helyzetérőlBiztosítani kell a kisebbségeknek, hogy gyermekeik olyan típusú oktatásban vehessenek részt, amilyenben taníttatni szeretnék őket - hangoztatta Járóka Lívia az Európai Parlament magyar képviselője kedden Brüsszelben azon a tanácskozáson, amelyet EP és balkáni parlamenti képviselők részvételével rendeztek az ifjúság és oktatás témakörében.2004-09-21 20:27:00 0
Duna Televízió: hírigazgatót nevezett ki a távozó elnökA posztot eddig megbízottként betöltő Kresz Lászlót nevezte ki a Duna Televízió hírigazgatójának kedden, utolsó elnöki munkanapján Pekár István, tudta meg a közszolgálati médium vezetéséhez közel álló, nevük mellőzését kérve nyilatkozó forrásokból a nap folyamán.2004-09-21 19:53:00 0
Bizakodó fapadosokJövőre akár a százmilliót is meghaladhatja az úgynevezett fapados légitársaságokkal utazók száma, noha az idén a 80 milliót éri el talán.2004-09-21 18:59:00 0
Nincs kegyelemEgy csecsen lány megöléséért elítélt volt orosz tiszt kedden visszavonta kegyelmi kérvényét, miután Groznijban több ezer csecsen tüntetett annak teljesítése ellen.2004-09-21 18:41:00 0
Sodródás és koncepciótlanság jellemzi a kormány gazdaságpolitikájátA magas jegybanki kamatoknak a magas államháztartási hiány az oka - mondta Varga Mihály keddi sajtótájékoztatóján a Magyar Nemzeti Bank éves beszámolói és a 2003-as zárszámadás parlamenti tárgyalása kapcsán.2004-09-21 18:08:00 0
Csillebérc után talán a Gyurcsány-villa is újra állami tulajdon lehetAz elmúlt héten a bíróság a Csillebéri Gyermektábor ügyében precedens értékű ítéletet hozott, melyből világossá vált, hogy a kétes körülmények között privatizált állami vagyon esetében van remény arra, hogy a vagyontárgyak visszatérjenek az állam tulajdonába. Így reménykedhetünk abban is, hogy a Gyurcsány Ferenc által privatizált balatonőszödi villa újra a köz tulajdona lesz - hangzott el Szijjártó Péter balatonőszödi sajtótájékoztatóján.2004-09-21 17:40:00 0
Határ a csillagos ég: tovább drágítják a sztrádamatricátÁtlagosan 15 százlalékkal emelkedik az autópálya-használat - derül ki az Index birtokába jutott, kormány elé kerülő előterjesztésből, melyet a Gazdasági Minisztérium készített. A D1-es kategória 150, illetve 190, a tíznaposé 300, a 31 naposé 500 forinttal emelkedik. Ezen kívül egy új kategóriát is bevezetnek a 12 tonnánál nehezebb teherautóknak.2004-09-21 17:27:00 0
Kórházleépítés ellen tiltakoznak: csak legyintenek a szocialistákA Fidesz - Magyar Polgári Szövetség felháborítónak tartja, hogy a Pincehelyi Kórház leépítése ellen tiltakozó több ezer családdal a szocialisták nem voltak hajlandóak szóba állni - áll Koltai Tamás, a Fidesz Tolna megyei frakcióvezetője közleményében.2004-09-21 16:39:00 0
Számvevőszéki bírálat a költségvetésnekA költségvetési tervezés magalapozottsága nem volt teljes, a tervszámok nem álltak összhangban a prognosztizálható reálfolyamatokkal és a valós finanszírozási igényekkel sem - jelentette ki Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék elnöke a 2003. évi költségvetés végrehajtásáról szóló törvényjavaslat expozéjában, kedden a parlamentben.2004-09-21 16:16:00 0
A pápa megköszönte Portugália elkötelezettségét az EU-alkotmány vitájábanII. János Pál pápa kedden köszönetet mondott a portugál kormánynak azért, hogy Lisszabon az Európai Unió alkotmányos szerződésének vitájában Európa keresztény gyökereinek megemlítése mellett kardoskodott.2004-09-21 16:11:00 0
Szorul a hurok a vörös polip körül: vesztegetéssel gyanúsítják Keller volt kabinetfőnökétVesztegetéssel gyanúsították meg a közpénzügyi államtitkárság volt főtanácsadóját az ügyészségi nyomozók kedden. A gyanú szerint Keller László volt munkatársa 10 millió forintot kért és kapott Kulcsár Attilától, a K&H Bank volt munkatársától, amiért átadta neki a PSZÁF-ról szóló jelentés másolatát. A vesztegetéssel meggyanúsított személy, Bálint Tamás jelenleg a Budapest Airport Rt. felügyelőbizottsági elnöke, a Balternatív szocialista ifjúsági társulás egyik vezetője. A sikkasztással vádolt bróker a Szász Károly és a PSZÁF lejáratását célzó anyagot az MSZP Köztársaság téri székházában, egy vezető szocialista politikus irodájában vette át - írta a Magyar Nemzet.2004-09-21 15:37:00 0
Nyoma sincs a 137 milliós tételnekA 4-es metró Móricz Zsigmond téri felszíni munkálatainak "gyanús" pénzügyi hátteréről és az akadálymentesítés elmaradásáról tartott sajtótájékoztatót Krupper András, a fővárosi Fidesz-MKDSZ frakció vezetője és Balás-Piri László XI. kerületi frakcióvezető kedden Budapesten.2004-09-21 15:20:00 0
A kormánynak feladata lenne a rendőrség adósságának rendezéseA Fidesz felszólítja a kormányt, hogy haladéktalanul fizesse ki a rendőrség adósságát - jelentette ki az Országgyűlés rendészeti bizottságának alelnöke kedden Egerben.2004-09-21 14:42:00 0
Járai Zsigmond: Az idén 7, jövőre 4-5 százalékos inflációAz idén az infláció 7 százalék körül alakul, 2005-ben azonban 4-5 százalékra mérséklődik az üteme - mondta Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank elnöke kedden a Parlamentben.2004-09-21 14:38:00 0
Igazságtalan napidíj-kalkulkációSzóbeli kérdést tett fel a napokban a parlamentben Erdős Norbert, Békés és térsége képviselője a napidíjak tárgyában. Mint kifejtette, sérti a társadalom igazságérzetét a belföldi kiküldetésben lévőknek fizetendő napidíjak esetében jelentkező eltérés a köztisztviselők és a magángazdaságban foglalkoztatott munkavállalók között, hiszen sokszoros különbség van az állami alkalmazottak javára.2004-09-21 14:32:00 0
Minden ötödik emberétől megválik a MÁVAz államvasutak tovább növekvő veszteségéről és eladósodottságáról tartott tájékoztatót hétfőn Fónagy János, megemlítve, hogy emiatt körülbelül 12 ezer dolgozót fognak elbocsátani. Akkor sem a szaktárca, sem a MÁV nem kívánt reagálni az elhangzottakra. Ma azonban a Magyar Rádiónak sikerült szóra bírni Kavalecz Imrét, a MÁV sajtószóvivőjét, aki Diós Judit kérdésére elmondta, hogy a vállalat korszerűsítése és a versenyképessé tétele érdekében több fájdalmas lépésről, így a vállalati méretről is döntött a MÁV Rt. vezetése.2004-09-21 14:09:00 0
Tüntetések CsecsenföldönTöbb mint ezer csecsen, főleg diák tüntetett kedden Groznijban az ellen, hogy egy társnőjük megöléséért elítélt volt orosz tiszt kegyelmet kapjon. Az engedélyezett tüntetés résztvevői Vlagyimir Putyin elnöknek szóló levélszöveget fogadtak el, kérve őt, hogy semmiképp se adjon helyt annak regionális bizottsági felterjesztésnek, amely kegyelmet javasol Jurij Budanov volt ezredesnek.2004-09-21 13:34:00 0
Magyarország az unió nettó befizetője?Magyarország az idén az Európai Unió (EU) nettó befizetője azzal, hogy 155 milliárd forintos befizetési kötelezettsége van, ugyanakkor nem tudja igénybe venni az uniós pályázati lehetőségeket - mondta Nógrádi Zoltán fideszes parlamenti képviselő kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.2004-09-21 13:17:00 0
A finn határt jobban védik az oroszok, mint a csecsentOroszországban újabb biztonsági intézkedéseket vezetnek be az egész országra kiterjedő csecsen terrorhullámtól tartva a hatóságok. Az orosz Állami Rádió és Televízió Társaság a legszigorúbb biztonsági szabályok életbe léptetésére utasította a helyi stúdiókat.2004-09-21 12:39:00 0
A miniszterelnök, aki túl sokat tudottAmióta magától a miniszterelnöktől tudjuk, hogy koalíciós partnere tele van korrupciós ügyekkel, azóta egy kicsit másként tekintünk Csillag Istvánra, Kovács Kálmánra, vagy Magyar Bálintra. Ha a vadul lopstopozó, tolvajbandázó SZDSZ-ről maga a miniszterelnök jelenti ki, hogy tele van korrupciós ügyekkel, akkor azt nem árt komolyan venni - mondta napirend előtti felszólalásában Répássy Róbert, a Fidesz frakcióvezető helyettese.2004-09-21 11:52:00 0
FAZ: Magas a magyar költségvetés deficitjeA Frankfurter Allgemeine Zeitung baloldali kormányokat aggódva szerető gazdasági tudósítója, Carola Kaps Magas a magyar költségvetés deficitje címmel tudósít Budapestről. Mint írja, Draskovicsot bosszantja, hogy az elemzők és a pénzpiacok túlzottan nagy figyelmet szentelnek a költségvetési hiánynak.2004-09-21 11:08:00 0
Gyurcsány, a "harmadikutas" posztkommunistaA miniszterelnök-jelölt személyisége erősen megosztja az országot. A Budapest Analyses elemzése szerint Gyurcsány Ferenc csupasz, gátlástalan ambíciói, gyors emelkedése a hatalomba, hatalmas vagyona bizonyos körökben népszerűtlenné teszi őt a baloldalon is. Gyurcsány igyekszik Blair "harmadik útját" importálni a magyar szocializmusba. Ez jellemző példája téves gondolkodásának. Blair "harmadik útját" abban a Nagy-Britanniában vezette be, amelynek az egy főre jutó nemzeti össztermelése két és félszerese a magyarénak.2004-09-21 10:54:00 0
Koncepció nélkülValószínűleg csupán kedveskedni akar a kormány a választópolgároknak a társasági adó megemelésével, egészen pontosan az adónem szétbontásával, azaz a bankokat és a lízingcégeket sújtó többletteherrel, amely állítólag egy hirtelen jött ötlet nyomán pattant ki valamelyik tanácsadó fejéből.2004-09-21 10:49:00 0
Irán nemzetközi ellenőrzés nélkül is folytatja atomprogramjátIrán folytatni fogja békés célú atomenergia-programját, még ha ez a nemzetközi ellenőrzés és együttműködés megszakadásához is vezet - jelentette ki kedden Mohammed Hatami iráni elnök.2004-09-21 09:16:00 0
Kimaradt a lift a felújított kettes metróbólAz akadálymentes tömegközlekedésért és közintézményekért tüntettek hétfő délután a Blaha Lujza téren a babakocsival járó-kelő anyák és a mozgáskorlátozottak képviselői. A kétszáz fő részvételével zajló megmozduláson petíciót adtak volna át Demszky Gábornak, aki nem volt jelen. A BKV vezérigazgatója elmondta, ha a felújított metróállomásokra liftet is építettek volna, egy évvel csúszott volna a rekonstrukció. A vonatkozó jogszabály a közintézményeknek 2005-ig, a közlekedési vállalatoknak 2010-ig ad haladékot a teljes akadálymentesítésig.2004-09-21 09:07:00 0
Honvédelmi kibúvóSzámos szabálytalanságot követett el a Honvédelmi Minisztérium, amikor szerződést kötött a szolnoki Specimpex Kft.-vel egy felújított, ukrán An-26-os szállító repülőgép megvásárlásáról - állapítja meg az Állami Számvevőszék jelentéstervezete.2004-09-21 08:01:00 0
Prima Primissima díjHarminc művészt, tudóst, építész és közéleti személyiséget jelölt tíz kategóriában, a Demján Sándor által tavaly alapított Prima Primissima Díjra, az azonos nevű alapítvány és a díj mellett működő társadalmi tanácsadó testület.2004-09-21 07:57:00 0
A francia elnök az Irakban elfogott francia újságírók elengedését sürgetiAz Irakban túszként fogva tartott két francia újságíró és sofőrjük szabadon bocsátására hívott fel Jacques Chirac francia elnök. Az ENSZ-közgyűlés éves ülésszakára New Yorkba érkezett politikus a világszervezet székhelyén helyi idő szerint hétfőn tartott sajtóértekezletén szörnyülködését és értetlenségét fejezte ki annak hallatán, hogy egy iraki szélsőséges szervezet bejelentette egyik amerikai túsza lefejezését.2004-09-21 07:45:00 0
Sínylődő egészségügy: perelnek a pécsi radiológusokBírósághoz fordult többtucatnyi pécsi radiológiai dolgozó, mert nem kap kockázati pótlékot a magas sugárterhelés miatt. Más kórház ellen is indítottak már pert a probléma miatt.2004-09-21 07:42:00 0
Civil szervezetek petíciója a családon belüli erőszak megfékezéséreNyolc civil szervezet petíciót fogalmazott meg az Országgyűlés elnökének és a kormánypártok országgyűlési képviselőinek, amelyben a családon belüli erőszak megelőzésére és kezelésére irányuló nemzeti stratégia kialakításáról szóló országgyűlési határozatban foglaltak teljesítésére figyelmeztetnek. A petíció szövegét Morvai Krisztina büntetőjogász, a Női és Gyermekjogi Kutató és Oktató Központ vezetője juttatta el hétfőn az MTI-hez.2004-09-21 07:31:00 0
Szabadon engedték az iraki Nemzeti Gárda tizennyolc katonájátSzabadon engedték az iraki Nemzeti Gárda tizennyolc katonáját, akiket egy fegyveres csoport vasárnap óta tartott fogva túszként - jelentette az al-Dzsazíra arab televízióállomás.2004-09-21 06:56:00 0
Dolgozói negyedétől megválik a MatávA Matáv-csoport 2005-2006-ban 25-26 százalékos létszámleépítést hajt végre, aminek révén költségei éves szinten 20 milliárd forinttal csökkennek - jelentette be a távközlési cég hétfőn.2004-09-21 06:53:00 0
Több tízezren tiltakoztak a holland kormány tervezett reformlépései ellenTöbb tízezer ember vonult fel hétfőn a hollandiai Rotterdam utcáin, tiltakozva a kormány szociális juttatásokat csökkentő, tervezett intézkedései ellen. A megmozduláson a szervezők szerint 60 ezren vettek részt, a rendőrség ezzel szemben azt közölte, hogy a tüntetők 30 ezren voltak.2004-09-20 20:04:00 0
A Legfőbb Ügyészség beperli a szocialista Tóth KárolytA Legfőbb Ügyészség (LÜ) pert indít Tóth Károllyal szemben, a nyomozó hatóság szerint ugyanis a szocialista képviselő súlyosan megsértette a testület jó hírnevét - derül ki abból a közleményből, melyet az LÜ sajtóirodája hétfőn juttatott el az MTI-hez. Tóth Károly országgyűlési képviselő múlt hét pénteken tett kijelentései valótlanok, minden alapot nélkülöznek. Az ügyészség nem üzenget, és nem játszik össze senkivel. Jó hírnevét súlyosan sértő nyilatkozata miatt az ügyészség pert indít Tóth Károllyal szemben - áll a dokumentumban.2004-09-20 18:41:00 0
Gyengélkedése ellenére is sokat vállal a pápaA korábbi évekhez hasonlóan feszített ütemű programokat bonyolít le az év végéig II. János Pál pápa a vatikáni sajtószolgálat által hétfőn közzétett hivatalos munkaterv szerint.2004-09-20 17:39:00 0
Önmagára is veszélyes lett Anna Lindh gyilkosaÖngyilkosság veszélye miatt átszállították hétfőn egy stockholmi kórház pszichiátriai osztályára Mijailo Mijailovicot, Anna Lindh néhai svéd külügyminiszter asszony gyilkosát.2004-09-20 17:37:00 0
Pánik a repülőnArab külsejű utasokat szállítottak le a többi utas félelme miatt egy ciprusi gépről felszállás előtt hétfőn Larnaka repülőterén. A Cyprus Airways Larnakából Moszkvába tartó repülőgépe három órás késéssel indult útnak hétfőn, miután a fedélzeten tartózkodó utasok között pánik tört ki három arab külsejű férfi miatt, és az emberek követelésére a biztonságiaknak át kellett kutatniuk a gépet.2004-09-20 17:35:00 0
Párszáz számítógép sokszázezer gyereknekA 2002-es választási kampányba a koalíció pártjai információs forradalomról és szolgáltató állami fordulatról beszéltek, de a tárca körüli kudarcokat és botrányokat a minisztérium munkaverseny jelentései sem tudják elfeledtettni. Az IHM - et szakmai berkekben már láthatatlan minisztériumnak is hívják, amelyet egyértelmű döntésképtelenség jellemez - mondta Szabó István hétfőn a parlamentben.2004-09-20 17:22:00 0
Késleltetett kifizetésekA kulturális minisztérium mulasztásából számos nyári fesztivál, művészeti - és alkotótábor került súlyos helyzetbe, mert nem jutottak hozzá időben a megígért támogatásokhoz. Garamvölgyi György arról érdeklődött, hogy kit terhel a felelősség a késleltetett kifizetésekért.2004-09-20 17:15:00 0
Munkahely, munkahely, munkahely - elbocsátások a mezőgazdaságbanEgyre nagyobb a bizonytalanság: bezárnak a gyárak, s a mezőgazdaságban is egyre több család marad munka nélkül. Két hete még Gyurcsány Ferenc azt mondta, hogy "munkahely, munkahely, munkahely" - ezt az ígéretét két hétig sem bírta, muntatott rá azonnali kérdésében Lengyel Zoltán.2004-09-20 17:13:00 0
A gyerekeket képviselte - leszemétg...izték"Te szemét g..i!" - ez a mondat - több kemény kijelentéssel együtt - a mosonmagyaróvári képviselő-testület csütörtöki ülésén, a nagyteremben hangzott el Szentkuti Károly szabad demokrata alpolgármester szájából közvetlen az ülés után. A Kisalföld azt írja, a címzett Pap János város- és honatya volt, aki egy közétkeztetéssel kapcsolatos szülői kérést továbbított interpellációjában.2004-09-20 16:54:00 0
Zsákbamacska Gyurcsány csomagjábanA Fidesz jó ötletnek tartja a bankok és pénzintézetek nyereségadójának emelését, mégis azt tanácsolja az embereknek, "hogy Gyurcsány Ferenctől ne vásároljanak zsákbamacskát" - nyilatkozta Rogán Antal hétfőn. A fideszes frakcióvezető-helyettes arra reagált, hogy a miniszterelnök-jelölt a parlamentben megkérdezte, mit szól a Fidesz a tervezett intézkedéshez.2004-09-20 16:40:00 0
Kovács Kakaóbiztos Kálmán úgy bőg, mint egy tehén?Szabó István fideszes országgyűlési képviselő a kakaóbiztos óvodai számítógépekről kérdezte Kovács Kálmán Miniszter Urat. A Miniszter Úr válaszában megirigyelte az öregecskedő gyurcsányi mintára beszóló, "Ezt kapjátok el, f...k!" bekiabálást produkáló Németh Imre mezőgazdasági és vidékfejlesztési Miniszter Urat, és helyette is agrárhasonlattal élt.2004-09-20 16:29:00 1
Százmilliárdért harcol Szita KárolyA Megyei Jogú Városok Szövetsége azt szeretné elérni, hogy a csatornaberuházások áfáját vissza lehessen igényelni. Ez országos szinten azt jelentené, hogy 100 milliárd forint a települések zsebében maradhatna. Jelenleg Somogyban több mint húsz településen csatornáznak és ugyanennyi program áll előkészítés alatt. Nem mellékes tehát, hogy milyen feltételekkel folytatódhatnak ezek a fejlesztések.2004-09-20 16:29:00 0
Jogtalan kifizetések Erzsébetvárosban?Az Erzsébetvárosi polgári frakció képviselőinek gyanúja szerint az Önkormányzat jogtanul utalt át több százmillió forintot a Madách Gimnázium felújítását végző vállalkozónak. A Pénzügyi Bizottság fideszes elnökének tudta és jóváhagyása nélkül utalt át az önkormányzat több százmillió forintot a kivitelezőnek. Az ügy különlegessége, hogy Erzsébetvárost az a Hunvald György irányítja, aki az elmúlt időszakban a leendő miniszterelnök Gyurcsány Ferenc mellett kampányolva a "perverz osztogatás leállítása" és a pénzügyi tranzakciók átláthatósága mellett tett hitet.2004-09-20 16:13:00 0
Nem érnek többet az emelkedő bérekLényegében hiába emelkedett 7 százalékkal a baranyai alkalmazottak átlagos nettó keresete, az első félévi növekményt teljes egészében felemészti az infláció alakulása. Továbbra is jelentős a különbség a fizikai és szellemi dolgozók keresetei között, és maradt a komoly baranyai lemaradás még az országos átlagtól is.2004-09-20 16:10:00 0
Csányi Sándor: A kormány populista lépéseAz OTP elnöke, Csányi Sándor úgy véli, hogy a pénzintézetek társasági adójának megemelése nehezen indokolható, populista lépés, ráadásul alkotmányossági aggályokat vet fel. A K&H mindent megtesz azért, hogy az ügyfelek minél kevésbé érezzék a döntés hatását.2004-09-20 16:07:00 0
Ez az ország érdeke?Írásbeli kérdést intézett a napokban Erdős Norbert, Békés és térsége országgyűlési képviselője Göncz Kinga esélyegyenlőségi és Draskovics Tibor pénzügyminiszterhez "Mi indokolja az eltérő vámszabályokat?" címmel. Napirend után is felszólalt a parlamentben, elsősorban a határtól 15 kilométeren belül élők érdekében a képviselő.2004-09-20 15:59:00 0
Hol a húszmilliárd?Kistermelők és nagyüzemek képviselői, vettek részt a Hidasháti Rt. bakuczi kerületében pénteken megtartott hagyományos gazdanapon.A gazdanapon dr. Szabó Csaba vállalkozó, agrárközgazdász a magyar agrárium helyzetét elemezte. Kiemelten foglalkozott a területalapú támogatásokkal, a pályázatokkal, melyek, megítélése szerint, már-már áttekinthetetlenek.2004-09-20 15:57:00 0
Több mint 200 ember került az utcára egy Gyurcsány által vezetett cég jóvoltábólÉrthető, hogy nem hisznek az emberek Gyurcsány magyarázkodásnak és ígéreteinek, hiszen egyik napról a másikra egy jól menő cég, a Tiszai Műtalp-és Gumigyártó Kft. tette őket az utcára, miután a Gyurcsány által vezetett Altusz Rt. megjelent vállalat porondján - kezdte kérdését Szijjártó Péter hétfőn a parlamentben.2004-09-20 15:39:00 0
A népesség csökken - a cigányság aránya nő"Az 1971 óta eltelt 33 esztendő első tíz évében az ország népessége növekedett, azóta csökken (...), a cigány népesség ebben az időben folyamatosan növekedett", az 1971-es három százalékról, 1993-ban öt százalékra, 2003-ban hat százalékra emelkedett az aránya az össznépességhez viszonyítva - mondta Kemény István, az MTA Szociológiai Kutató Intézetének munkatársa a Demográfiai folyamatok napjainkban című ötnapos tanácskozás nyitó napjának egyik előadójaként.2004-09-20 15:38:00 0
Oroszország is felszólítja Iránt az urándúsítás leállításáraOroszország felszólította Iránt az urándúsítás leállítására, eleget téve a nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) határozatának. Ez a lépés szilárdítaná a nemzetközi közösség bizalmát Irán békés szándékaiban - mutatott rá a moszkvai külügyminisztérium hétfői közleményében.2004-09-20 15:34:00 0
Miniszterelnökök jönnek-mennek, de a munkanélküliség maradTisztelt Miniszter Úr! Alig telt el 2 hét azóta, hogy itt e ház falai között Gyurcsány Ferenc a szocalisták miniszterelnök-jelöltje azt mondta: "munkahely, munkahely, munkahely" - kezdte Burány Sándorhoz intézett interpellációját Bernáth Ildikó.2004-09-20 15:18:00 0
A kormány az önkormányzatokkal töltetné fel az üres államkasszátMinden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyok elégedve - ez a summázata a kormányzati mondanivalónak a gazdasági helyzettel kapcsolatosan. A legfrissebb jelentések azonban újra cáfolják a sikerpropagandát: drámai szintre emelkedett a költségvetés hiánya, s augusztusra elérte az egész évre tervezett szint száz százalékát - mondta Lamperth Mónikához intézett, hétfői interpellációjában Kovács Zoltán2004-09-20 15:17:00 0
Tűz van, BKV!A BKV tűzveszélyes autóbuszainak forgalomból való azonnali kivonását és a cégen belüli hanyag karbantartásért okolható vezetők felelősségének megállapítását sürgette hétfőn Budapesten a fővárosi Fidesz-MKDSZ-frakció vezetője. Ha elmaradnak ezek az intézkedések, akkor egy esetleges újabb busztűzben keletkezett bármilyen személyi sérülésért vagy vagyoni kárért "személyesen Aba Botond vezérigazgató és az ő ténykedésével szemmel láthatóan elégedett Demszky Gábor lesz a felelős" - mondta sajtótájékoztatón Kupper András.2004-09-20 14:40:00 0
Árokbatemetés Göndör István módraSzeptember második szombatján falunapot tartottak Nemespátrón. A színes programokkal - népdalok éneklése, szavalás, bográcsfőzés - megrendezett eseményen a település vezetőin kívül a falu apraja-nagyja részt vett. A kellemes, barátságos hangulatú összejövetelt csak egy oda nem illő incidens zavarta meg.2004-09-20 14:26:00 0
Mekkora lesz a jólét jövőre Magyarországon?Két héttel ezelőtt Gyurcsány Ferenc itt a Parlamentben azt mondta, hogy Magyarországon nagy a jólét. Egy héttel később nyelvbotlásnak minősítette a történteket. A dolog felett napirendre is térhettünk volna, ha a két héttel ezelőtti botrányt nem követik újabbak. Miniszter Úr, nem zavarja Önt, hogy kétnaponként mond ellent saját magának? Áder János hétfői napirend előtti felszólalása a Parlamentben2004-09-20 14:16:00 0
Képviselői adomány a Harkai Általános IskolánakDr. Szájer József európai parlamenti képviselő a megválasztása utáni kettős képviselőségből adódó illetménytöbbletéből 200 ezer forintot adományozott a Harkai Általános Iskolának.2004-09-20 13:38:00 0
Környezetkultúra konferenciaA Fidesz Kulturális és Zöld Tagozata közös szervezésében Környezetkultúra címmel tartottak konferenciát Sopronban pénteken. A téma hittudományi, természettudományos, építészeti, neveléstudományi és művészeti megközelítését célozta meg a 15 elhangzott előadás, amelynek előadói között akadémikusok, egyetemi tanárok, teológusok és művészek szerepeltek.2004-09-20 13:32:00 0
Dózer-díjat kapott a Gyurcsány-agitátorElsőként Hunvald Györgynek, a főváros VII. kerülete polgármesterének ítélte Dózer-díját a régi pesti zsidónegyed védelmére alakult ÓVÁS! Egyesület - közölte a szervezet hétfőn, egy már lebontott épület helyén tátongó telek mellett tartott sajtótájékoztatóján.2004-09-20 13:15:00 0
Oroszorország ismét interkontinentális rakétákat próbál kiAz orosz fegyveres erők ismét interkontinentális rakétákat próbálnak ki, egy orosz atom-tengeralattjáró pedig - első ízben - külföldi kikötőbe fut be - jelentette Szergej Ivanov védelmi miniszter hétfőn Vlagyimir Putyin elnöknek.2004-09-20 12:34:00 0
JP Morgan: 2012-re tolódhat az euróbevezetésAz idén két évvel kitolt euróbevezetési céldátumhoz képest is legalább két év késéssel, vagyis legkorábban 2012-ben valószínűsíthető az euró magyarországi bevezetése a költségvetési konszolidáció várható üteme alapján - áll az egyik vezető londoni befektetési ház új jelentésében.2004-09-20 12:19:00 0
Fónagy János: A MÁV Rt. kilátástalanabb helyzetben van, mint bármikorA MÁV Rt. kilátástalanabb helyzetben van, mint bármikor az elmúlt évtizedekben, a vasúttársaság tavaszra fizetésképtelenné válik - mondta Fónagy János fideszes képviselő hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.2004-09-20 12:10:00 0
Megemlékeztek a temesvári események 15. évfordulójárólA rendszerváltozás folytatását, az utódkommunista hatalom megdöntését és az 1989-es forradalommal kapcsolatos igazságszolgáltatást tartotta a legfontosabb teendőnek Tőkés László Temesváron a forradalom első áldozata, Újvárosi Ernő halálának 15. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen - Számolt be hétfői számában a Krónika.2004-09-20 11:49:00 0
Ki a titokzatos MSZP-s politikus?Lapinformációk (Népszava) szerint Kulcsár Attila hivatali vesztegetéssel kapcsolatos gyanúsítotti vallomásában Baja Ferencről (MSZP) és Molnár Csaba alezredesről is említést tett. A Magyar Nemzet szocialista forrásai szerint a politikus nevének ilyen vonatkozású "bedobása" dezinformáció, a párton belül mást emlegetnek az ügy kapcsán.2004-09-20 11:28:00 0
15 ezer embert elbocsát a román CFRA román államvasutak (CFR), a vasút 2007-ben vagy 2008-ban befejeződő átalakítása közben, 15 ezer embert elbocsát, a program végére az alkalmazottak száma nem haladja meg az 55 ezret a jelenlegi 75 ezer helyett - írta a Ziarul Financiar című román gazdasági napilap hétfőn.2004-09-20 11:12:00 0
Lelőtte a rablót a biztonsági őrMeghalt az a támadó, aki fegyverrel ki akart rabolni egy bankot Budapesten, hétfőn, miután a biztonsági őr lelőtte - közölte a rendőrség az MTI-vel.2004-09-20 10:47:00 0
Forrásadóemeléssel a 770 ezer panellakás ellenA panelprogram a jelenlegi ütemezés szerint évszázadokig is elhúzódhat tehát gyorsításra van szükség. A lakásprivatizáció megindításakor 870 milliárd elmaradt felújítás terhelte a volt állami bérlakásokat és a rendszerváltás óta erre összességében megvalósult ráfordítás bázis összeg. Mára az elmaradt felújítások összege a 2.000 milliárdot is meghaladja. A közmű díjak rendszerváltás óta bekövetkezett több mint 1000 %-os emelkedése oly mértékben terheli meg a lakosságot, hogy felújításokra nagyon kevés pénzt tudnak megtakarítani. A Magyar Társasházkezelők Országos Szakmai Szövetsége közleménye.2004-09-20 10:46:00 0
Reuters: 2010-ben sem lesz euró Magyarországon?A Reuters szeptemberi felmérése szerint az elemzői konszenzus szerint az államháztartás idei GDP-arányos deficitje a prognózis felső határára, 5,3 százalék, ami a kormány szerint a pesszimista változat. Az MTI-hez hétfőn eljuttatott összefoglaló szerint a 2005-ös hiányra vonatkozó konszenzus jelentősen felfelé mozdult el: a GDP fél százalékával, 4,8 százalékra emelkedett az előző havi felméréshez képest. Az euró bevezetésének dátumát a piaci átlag még mindig 2010-re teszi, de többen előrejelzésük módosítását helyezték kilátásba, és megjelentek 2010-nél későbbi jóslatok is.2004-09-20 10:38:00 0
Megütötték és kifütyülték Iliescut KanadábanIon Iliescu román államfőt szombaton, Montrealban tett látogatása során egy kartontekerccsel megütötte egy román bevándorló, a látogatás ellen tüntető több tucat személy pedig kifütyülte.2004-09-20 10:01:00 0
Erős robbanás történt Bagdad nyugati részén: áldozatok nincsenekErős robbanás rázta meg hétfő reggel Bagdad nyugati részét egy amerikai katonai járműoszlop elhaladásakor, a detonációban senki sem sérült meg - közölték szemtanúk.2004-09-20 08:51:00 0
Újabb sarcolási konstrukció a láthatáronMegszelídülhet a pénzügyi vállalkozásokat terhelő, 24 százalékos társasági adó tervezete, a magasabb kulcs helyett tudniillik új "sarcolási" konstrukciókkal is próbálkozik a Pénzügyminisztérium. Felmerülhet a banki kamatnyereség különadóztatása vagy a céltartalékok veszteségként való elszámolásának megszüntetése is - így értesült a Népszabadság.2004-09-20 08:40:00 0
Szerződéseket bont fel az FVMFelbontja az agrár-környezetvédelmi programban korábban kötött támogatási szerződéseket az FVM. A tárca békés megoldásra törekszik, de akár több száz termelő is pert indíthat a pénzügyi feltételek megváltoztatása miatt.2004-09-20 08:30:00 0
Alkotmányellenes a pénzügyes adó?Jogászok szerint egyre biztosabb, hogy a pénzügyi szektort sújtó 24 százalékos adóterv bevezetése ellentétes lenne az alkotmánnyal. Sok szakértő már a bejelentést követően így vélekedett, de a későbbi "pontosítás", amely a biztosítókat kivette ebből a körből, másokat is erre a véleményre sarkallt.2004-09-20 08:23:00 0
Új ökumenikus kápolna KisizsákonÖkumenikus kápolnát szentelnek október 2-án a Bács-Kiskun megyei Kisizsákon - közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia sajtóirodája az MTI-vel.2004-09-20 07:36:00 0
Emmy-díjat nyert a MaffiózókA Maffiózók című filmsorozatot ismerték el a legjobb drámai sorozatként az ítészek a televíziós filmek legrangosabb, az Emmy-díjakért folyó versenyében, amelynek eredményeit közép-európai idő szerint hétfő reggel hirdették ki az Egyesült Államokban.2004-09-20 07:30:00 0
Tovább dagad a vesztegetési ügyLapinformációk szerint Kulcsár Attila hivatali vesztegetéssel kapcsolatos gyanúsítotti vallomásában Baja Ferencről (MSZP) és Molnár Csaba alezredesről is említést tett. Szocialista forrásaink szerint a politikus nevének ilyen vonatkozású "bedobása" dezinformáció, a párton belül mást emlegetnek az ügy kapcsán - írja a Magyar Nemzet.2004-09-20 07:29:00 0
Orbán Viktor megköszönte KüM-nek a gyors ügyintézéstOrbán Viktor, a Fidesz elnöke személyesen köszönte meg Kovács László külügyminiszternek a gyors segítséget, amelynek révén útlevél nélkül is átléphette a magyar-román határt - közölte a Fidesz sajtóosztálya az MTI-vel vasárnap.2004-09-20 07:20:00 0
Egy szélsőséges iszlám csoport túszul ejtette az iraki Nemzeti árda 15 tagjátEgy szélsőséges iszlám csoport túszul ejtette az iraki Nemzeti Gárda 15 tagját és azzal fenyegetőzik, hogy megöli őket, ha 48 órán belül nem engedik szabadon Muktada asz-Szadr szélsőséges síita vezető egyik közeli munkatársát - jelentette az al-Dzsazíra katari műholdas televízió vasárnap.2004-09-20 07:15:00 0
Az iráni atomprogram nem jelent közvetlen veszélytAz iráni atomprogram nem jelent "közeli veszélyt", de Teheránnak meg kell tennie azokat a bizalomerősítő lépéseket, amelyek a nemzetközi közösséget megnyugtatják szándékaival kapcsolatban - jelentette ki vasárnap Mohamed el-Baradei, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) igazgatója.2004-09-20 07:11:00 0
Kilencven emberéletet követelt a Jeanne hurrikán HaitinMintegy kilencven emberéletet követelt a Jeanne trópusi vihar Haitin a heves esőzés nyomán fellépő áradások és földcsuszamlások miatt. Az ítéletidő elsősorban az északi országrészt sújtotta, ahol a pénteken és szombaton lehullt nagy mennyiségű eső következtében kiléptek medrükből a folyók.2004-09-20 07:10:00 0
Gyurcsány és Draskovics az időseket sem kímélikA Fidesz elfogadhatatlan tartja, hogy a kormány a bentlakásos idősotthonok állami támogatását jelentős mértékben csökkenteni kívánja - jelentette ki Harrach Péter sajtótájékoztatón vasárnap.2004-09-19 18:34:00 0
Összegyűlhet a pénz Viktóriának: a Batthyány-Strattman Polgári Kör jótékonysági akciójaA Boldog Batthyány-Srattman László Polgári Kör kezdeményezésére gyűjtés indult Csankó Viktória javára, aki a leukémiát legyőzve most szívátültetés előtt áll. A fiatal lány olyannyira szegény környezetben lakik, hogy az alkalmatlan a gyógyuló befogadására és a későbbi életre.2004-09-19 17:34:00 0
Bankszövetség: alkotmányos aggályokat vet fel a gyurcsányi adóemelésA Bankszövetség alkotmányos szempontból aggályosnak, valamint hátrányosan megkülönböztetőnek tartja, hogy a kormány 16-ról 24 százalékra kívánja emelni a pénzügyi vállalkozások társasági adóját jövőre. A tervet élesen elutasítja mindegyik hazai pénzintézet a pénzügyminiszter a jövő héten egyeztetni fog a Bankszövetség elnökével, Erdei Tamással, és az OTP vezetőjével, Csányi Sándorral - hangzott el Kossuth rádióban.2004-09-19 17:17:00 0
A szocialisták leépítenék a pincehelyi kórházatA Tolna Megyei Közgyűlés Fidesz-frakciója felszólította a megyei szocialistákat, hogy vonják vissza a pincehelyi kórház leépítéséről szóló javaslatukat, mert Magyarországon nem csak a milliárdosoknak jár a tisztességes egészségügyi ellátás - közölte Koltai Tamás, a képviselőcsoport vezetője, országgyűlési képviselő közleményben vasárnap.2004-09-19 17:03:00 0
Markó kulturális autonómiáról beszélErős parlamenti képviselettel a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ) a következő években nagy esélye van a kulturális autonómia jogi alapjainak megteremtésére és a területi autonómia feltételeinek kialakítására - hangsúlyozta Markó Béla, a szövetség elnöke a hétvégén Székelyudvarhelyen megrendezett autonómia-konferencián.2004-09-19 16:56:00 0
Lesz még a nemzeti egységért küzdő kormánya MagyarországnakA "polgári kormány" által megindított békés, határok feletti nemzet-újraegyesítés nem futó kalandja volt az újabb kori magyar történelemnek, hanem csak előhang, lesz még Magyarországnak olyan kormánya, amely a határon kívüli magyarokat nem tehertételnek, hanem erőforrásnak tekinti - jelentette ki vasárnap az erdélyi Zilahon Orbán Viktor, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség elnöke a zilahligeti református templom felszentelésén mondott ünnepi beszédében.2004-09-19 16:53:00 0
A belgrádi Politika szerint a magyarok nyerték az első "menetet"A belgrádi és a budapesti politikai vezetők az utolsó percben ellenálltak a kísértésnek, hogy szélesebb és drámaibb konfliktusba keveredjenek egymással, egyelőre azonban nehéz megítélni, hogy ezt a politikát igazolni fogja-e a helyzet a Vajdaságban - írja vasárnapi elemzésében a belgrádi Politika című napilap hírelemzője, Ivan Torov.2004-09-19 16:46:00 0
Gyurcsány Demszkyt, Demszky a budapestieket nézi levegőnekA fővárosi Fidesz-MKDSZ-frakció vasárnap közleményben szólította fel Demszky Gábort, Budapest főpolgármesterét, hogy szembesítse a kormányfő-jelöltet a szocialisták mindezidáig beváltatlan ígéreteivel.2004-09-19 16:39:00 0
Szerbiában helyhatósági, a Vajdaságban parlamenti választás kezdődöttHelyhatósági választás kezdődött Szerbiában, illetve tartományi parlamenti választás a Vajdaságban vasárnap reggel.2004-09-19 10:33:00 0
Privatizáció előtt: az Antenna Hungária sem ússza megA nyilvánosságra került információk szerint a televíziós és rádiós műsorszórási, valamint a távközlési piacon érdekelt Antenna Hungária Rt. (AH) privatizációja újra napirendre került: a társaság igazgatósága és fő tulajdonosa, az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. (ÁPV) a jelek szerint egyetért az eladási stratégiával, így nagy valószínűséggel nincs akadálya annak, hogy hamarosan a kormány is napirendjére tűzze a vállalat értékesítését.2004-09-19 10:30:00 0
Szlovéniai magyarok: "Nincs minden rendben"A szlovéniai magyarok helyzete a Kárpát-medence más országaiban élő magyar kisebbségekhez képest a legkiegyensúlyozottabb, de ennek ellenére vannak problémák - mondta Tomka György, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség elnöke újságírók előtt azt követően, hogy megbeszélést folytatott Gyurcsány Ferenccel, a miniszterelnököt helyettesítő miniszterrel Lendván szombaton.2004-09-19 10:25:00 0
Orgona Hajdúszováton a polgári kormány segítségével"Mi magyarok valljuk: változnunk kell, hogy ugyanazok maradhassunk" - mondta Orbán Viktor szombaton, a hajdúszováti református templomban rendezett hálaadó ünnepi istentiszteleten.2004-09-19 10:20:00 0
15 éve alakult meg a Nemzeti KerekasztalA Nemzeti Kerekasztal létrejöttének történelmi jelentőségét méltatták és az azóta eltelt időszak társadalmi változásait is áttekintették az 1989. évi átmenet résztvevői szombaton Budapesten, a kerekasztal-tárgyalások egykori helyszínén, a Parlament Vadász Termében. A parlamenti pártok képviselői a pártérdekeken való felülemelkedés fontosságáról szóltak a Nemzeti Kerekasztal-tárgyalások lezárásának 15. évfordulója alkalmából az Országház Felsőházi Termében tartott megemlékezésen.2004-09-18 18:33:00 0
Mádl Ferenc: 1989 a magyar történelem kegyelmi éve voltA magyar történelem "ritkán megjelenő kegyelmi évének" nevezte 1989-et Mádl Ferenc köztársasági elnök szombaton Budapesten, a Nemzeti Kerekasztal-tárgyalások lezárásának 15. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen az Országházban.2004-09-18 18:03:00 0
Választási mézesmadzag: dupla minimálnyugdíj a választásokraA minimálnyugdíjak duplájára emeléséről döntött szombaton az ukrán kormány, beváltva az októberi elnökválasztáson induló Viktor Janukovics miniszterelnök néhány nappal korábban tett ígéretét.2004-09-18 17:58:00 0
Orbán Viktor: Az oktatás nemzeti sorskérdésAz oktatás nemzeti sorskérdés, ezért nem mondhatunk le arról az igényről, hogy legyen egy kizárólagos állami tulajdonban lévő nemzeti tankönyvkiadó. Az államnak ki kell mondania, hogy a központi kormányzatnak kell felelősséget vállalnia az oktatási intézmények működéséért - jelentette ki Orbán Viktor szombaton egy budapesti oktatáspolitikai konferencián.2004-09-18 15:55:00 0
Szűrös Mátyás: A maffiaszerű neoliberálisok manipulációjának áldozatai vagyunkSzűrös Mátyás szerint a Nemzeti Kerekasztal szellemében Magyarországon újabb fordulatra, mélyreható változásokra, a rendszerváltási folyamat végigvitelére van szükség. A kerekasztal-tárgyalások levezető elnöke szombaton Budapesten kijelentette: ma a "dúsgazdagok és bankárok", valamint "a sajtót is kezükben tartó neoliberálisok" kisebbsége irányítja az országot.2004-09-18 13:58:00 0
Az OTP populista lépésnek tartja a pénzintézeti adóemelésA legnagyobb magyar bank úgy véli, hogy a pénzintézetek társasági adójának megemelése nehezen indokolható, populista lépés, ráadásul alkotmányossági aggályokat vet fel. A K&H mindent megtesz azért, hogy az ügyfelek minél kevésbé érezzék a döntés hatását.2004-09-18 13:03:00 0
Délvidéki drámaFekete autók, kamerák, kattogó fényképezőgépek. A középpontban egy szabadkai család, amelyhez ellátogatott a magyar köztársasági elnök. Mikrofonok, kérdések, néhány emberi szó az államfőtől, s a szirénázó szerb rendőrautók által felvezetett hivatalos delegáció már megy is tovább. Szabadka egyik sáros mellékutcájában, a dühödt magyarellenesség klasszikus jelképeivel telepingált ház udvarán pedig ott marad egy család, amely azt sem tudja, holnap hol hajtja álomra a fejét. Csak annyit tud biztosan, hogy szülőföldjén nincs maradása. Menekülnek.2004-09-18 12:55:00 0