| A palesztinok amerikai segítséget kérnek az elnökválasztás megtartásához | Az Egyesült Államok segítségét kérte Száeb Erekát, az Izraellel folytatott tárgyalások palesztin minisztere a januárra tervezett palesztin elnökválasztás megtartásához. | 2004-11-15 06:05:00 | 0 |
| Iraki lázadók tüzet nyitottak a bagdadi lengyel nagykövetségre | Több mint egy tucat iraki lázadó megtámadta vasárnap este Lengyelország bagdadi nagykövetségét és félórás tűzpárbajt vívott az épület őreivel, a lövöldözésben azonban senki sem sebesült meg - jelentette be Varsóban a lengyel külügyminisztérium szóvivője. | 2004-11-15 06:04:00 | 0 |
| Kiütéses Fidesz-győzelem Sopronban és Szécsényben: 20 százalék előny | Ötven százalék fölötti eredménnyel győztek a Fidesz jelöltjei Sopronban és Szécsényben. Az alacsony részvétel miatt azonban még nem jutottak parlamenti mandátumhoz, mivel a szavazópolgárok alig harminc százaléka ment el választani. Firtl Mátyásban Sopron környékiek 19 százalékkal többen bíznak mint szocialista ellenfelében, Nagy Andor pedig több mint 22 százalékkal több szavazatot kapott az ellene versenybe szálló szocialistánál. A soproni szocialista jelölt, Kránitz László szerint "az országos politikai tendencia győzött". | 2004-11-14 21:35:00 | 0 |
| Késnek a vonatok a viharos szél miatt | A viharos erejű szél miatt 15-20 percet késnek a vonatok Szeged és Békéscsaba felé, mivel a MÁV csökkentette a vonatok sebességét - mondta Kavalecz Imre szóvivő vasárnap az MTI-nek. | 2004-11-14 18:53:00 | 0 |
| Közelgő katasztrófák a Himalája lábánál | A környezetvédelmi szakemberek szerint a Himalája gleccsereinek egyre gyorsabb olvadása milliókat érintő katasztrófához vezethet. | 2004-11-14 17:01:00 | 0 |
| Meghalt Arafat öccse | Meghalt Fathi Arafat, a minap elhunyt Jasszer Arafat palesztin elnök 71 éves öccse - közölték vasárnap izraeli források. Rákbetegség végzett vele. Fathi Arafat a Vörös Félhold Társaság nemzetközi segélyszervezet palesztin tagszervezetének vezetője, orvos volt. | 2004-11-14 16:07:00 | 0 |
| Szemben a nemzettel | Rossz lehetett kormánypártinak lenni az összmagyar egyeztetés hivatalos fórumául szolgáló Máért tegnapi ülésén. Nemcsak az bizonyosodott be ugyanis sokadszorra, hogy érzelmi alapon elfogadhatatlan a kettős állampolgárságra mondott nem, hanem komolyan vehető észérveket, racionális ellenvetéseket sem tudott a kabinet megfogalmazni a határon kívül rekedt magyarok összes meghívott képviselője, a köztársasági elnök és az anyaországi ellenzék kéréseivel, javaslataival szemben. | 2004-11-14 15:13:00 | 0 |
| Romboló szélvihar Borsodban | Tetőket bontott meg, fákat csavart ki a viharos erejű szél vasárnap Borsod-Abaúj-Zemplén megyében - közölte a katasztrófavédelem az MTI-vel. | 2004-11-14 14:59:00 | 0 |
| Nagyvárad-Budapest gyalogtúra a kettős állampolgárságért | November 21-től 27-ig budapesti fiatalok gyalogos zarándoklatot szerveznek Nagyváradtól Budapestig, amelynek célja, hogy a december 5-i népszavazás előtt felhívja a Magyarországon élők figyelmét döntésük súlyára - jelentette a Magyar Rádió. | 2004-11-14 14:24:00 | 0 |
| Mahmud Abbasz az esélyes | A Palesztinai Felszabadítási Szervezet új vezetője, Mahmúd Abbász az első számú esélyes arra, hogy a PFSZ gerincét alkotó Fatah jelöltje legyen a palesztin elnökválasztáson - közölte vasárnap egy palesztin miniszter. | 2004-11-14 12:26:00 | 0 |
| Gyurcsány nem ért a diplomácia nyelvén? | A Fidesz számára érthetetlen, hogy miért vállalja Kovács László az uniós biztosi poszt kapcsán a megaláztatásokat, miért kívánja a miniszterelnök ezerötszáz kilométerre tudni Kovácsot Magyarországtól, és miért állította két alkalommal is valótlanul, Gyurcsány Ferenc hogy nem érkezett Barrosótól megkeresés Kovács László jelölésével kapcsolatban. Erről Szájer József a Fidesz Európai Parlamenti képviselője beszélt vasárnapi sajtótájékoztatóján. | 2004-11-14 12:12:00 | 0 |
| Radnóti Miklósról emlékeztek meg Győrben | Radnóti Miklósról emlékeztek meg a fasizmus áldozatául esett költő halálának 60. évfordulója alkalmából, a költészeti biennálé díjátadó ünnepségén szombaton Győrött. | 2004-11-14 11:45:00 | 0 |
| Magyarokat riogatnak más magyarokkal | Sorsdöntő lesz a december 5-i népszavazás, mert Magyarországtól 84 éve elszakított magyaroknak visszaadhatjuk azt a jogot, amit erőszakkal elvettek tőlük - mondta Simicskó István szombaton Dabason, a polgári körök két igen mellett agitáló országjáró programsorozatának nyitó rendezvényén. | 2004-11-14 11:41:00 | 0 |
| Megcsonkolt nőt találtak Fallúdzsában | Súlyosan megcsonkított nő holttestét találták meg vasárnap reggel az iraki Fallúdzsa város déli részén amerikai tengerészgyalogosok. Az AFP francia hírügynökség fotósa szerint a "kaukázusi típusúnak" (azaz fehér bőrűnek) mondott, szőke hajú nő kezét és lábát levágták, torkát elvágták, arca felismerhetetlenné vált. | 2004-11-14 11:37:00 | 0 |
| Férjhet megy a hercegnő | Férjhez megy a japán császári pár egyetlen lánya, Szajako hercegnő - adta hírül vasárnap az uralkodóház. A 35 éves hercegnő választottja egy 39 éves tokiói hivatalnok, aki korábban diáktársa volt az egyetemen Akisino hercegnek, Szajako egyik bátyjának. | 2004-11-14 10:56:00 | 0 |
| Időközi választások Sopronban és Nógrádban | Az időközi országgyűlési választáson vasárnap 17 órakor 26,86 százalékos volt a részvételi arány a Nógrád megyei Szécsényben; Sopronban és környékén a választásra jogosultak 28,78 százaléka adta le szavazatát - közölték a helyi választási irodák vezetői az MTI-vel. Bartusné Sebestyén Erzsébet, a Nógrád megyei 3. számú országgyűlési egyéni választókerületi választási iroda vezetője elmondta, eddig a legtöbben az aprófalvakban vettek részt a választáson. | 2004-11-14 10:54:00 | 0 |
| Halálos áldozatok és sebesültek Fallúdzsában | Életét vesztette három amerikai tengerészgyalogos szombaton az iraki Fallúdzsában, tizenhárom társuk pedig megsebesült - közölték amerikai katonai forrásból. | 2004-11-14 10:51:00 | 0 |
| Meghalt egy amerikai katona Irakban | Életét vesztette egy amerikai katona, miután iraki ellenállók tüzet nyitottak egy Bagdad környéki támaszpontra - közölte vasárnap az Irakba vezényelt amerikai haderő. | 2004-11-14 10:49:00 | 0 |
| Még tart a harc | Még nem ért véget az iraki Fallúdzsa bevételéért indított amerikai-iraki hadművelet, bár a szövetséges erők gyakorlatilag az egész várost ellenőrzésük alá vonták - jelentette ki szombaton az amerikai védelmi miniszter. | 2004-11-14 10:46:00 | 0 |
| Jobban van az alelnök | Kivizsgálását követően kiengedték a kórházból Dick Cheney amerikai alelnököt, aki szombaton reggel légzési nehézségekkel küszködött - jelentették amerikai tévécsatornák. | 2004-11-14 10:45:00 | 0 |
| Meg kell őriznünk a nemzet egységét | Orbán Viktor a Szabad Európa Központ szombati budapesti tanácskozásán az előző éjjel befejeződött Magyar Állandó Értekezlet eseményeit értékelve sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy az értekezlet zárónyilatkozatát a két kormányzó párt nem írta alá. | 2004-11-13 18:31:00 | 0 |
| Fővárosi Fidesz-MKDSZ: a polgári védelem kerüljön át a katasztrófavédelemhez | A fővárosi Fidesz-MKDSZ-frakció kezdeményezi, hogy a hatékonyság fokozása érdekében a polgári védelem irányítása az önkormányzattól kerüljön át a katasztrófavédelemhez - mondta szombaton az MTI-nek Kupper András frakcióvezető. | 2004-11-13 16:59:00 | 0 |
| Hargitai János: Büntetik a kistelepüléseket | A Medgyessy-kormány ideje alatt a kistelepülésen élőket büntették, s ez a folyamat csak erősödik a Gyurcsány-kormány hivatalba lépése óta. Ma az ország élén egy politikai kalandor áll - nyilatkozta Hargitai János, a Fidesz Falusi Tagozatának elnöke a Heti Keletnek kardosi látogatása alkalmával. | 2004-11-13 16:31:00 | 0 |
| A kormány minden gyermek számára biztosítson azonos esélyt | A Fidesz felszólítja az MSZP és az SZDSZ képviselőit, hogy hangzatos nyilatkozataiknak megfelelően valóban minden gyermek számára biztosítsanak azonos esélyt, vagyis azonos támogatási összeget, ahogy erről a törvény is rendelkezik - írja közleményében Harrach Péter frakcióvezető-helyettes. | 2004-11-13 16:25:00 | 0 |
| Lezárták a repülőteret Bagdadban | Bagdadban biztonsági okokból határozatlan időre lezárták a repülőteret. Korábban Ijád Allavi miniszterelnök még azt mondta, hogy csak két napra függesztik fel a forgalmat a repülőtéren. | 2004-11-13 15:55:00 | 0 |
| Több mint 100 újságírót öltek meg 2004-ben | Több mint 100 újságírót öltek meg az idén január óta a világban; ez egy évtizede a legrosszabb statisztika a nemzetközi sajtó történetében - állapította meg a Nemzetközi Újságíró Szövetség.(IFJ) | 2004-11-13 15:53:00 | 0 |
| Nagy sikert aratott Zoób Katti exkluzív divatbemutatója | Zoób Katti legutóbb Londonban, a Christie'sben aratott nagy sikert. A Magyar Magic rendezvénysorozat részeként mutatta be 2005-ös tavaszi-nyári kollekcióját, amelyet november 12-én a hazai közönség is láthatott. | 2004-11-13 15:20:00 | 0 |
| Állnak a Dunántúlra tartó vonatok | Felsővezeték-zárlat miatt átmenetileg nem járnak a vonatok Budapest Déli pályaudvara és Budaörs, illetve a kelenföldi és a ferencvárosi pályaudvar között - tájékoztatta az MTI-t a MÁV szóvivője. | 2004-11-13 14:41:00 | 0 |
| Választásokat ígérnek az új palesztin vezetők | Ahmed Korei palesztin miniszterelnök szombaton megígérte, hogy a törvényeknek megfelelően még jövő év január 9-e előtt megtartják a Jasszer Arafat utódljáról döntő elnökválasztást. | 2004-11-13 14:35:00 | 0 |
| In Memoriam Gyalog Sándor | Mély megrendüléssel és fájdalommal tudatjuk Békés megye polgáraival, mindazokkal, akik tisztelték és szerették, hogy Szarvas Város köztiszteletben álló alpolgármestere Dr. Gyalog Sándor 2004. november11-én életének 50. évében közúti tragédia során elhunyt. | 2004-11-13 14:20:00 | 0 |
| Gyermekbarát Gyurcsány-kormány? | Bizonytalanság és nevelésellenesség jellemzi a Gyurcsány-kormány jövő évi oktatáspolitikáját - mondta Pokorni Zoltán, a Fidesz oktatáspolitikai konferenciáján szombaton Budapesten. | 2004-11-13 14:13:00 | 0 |
| Zalaegerszegi konferencia a Diabétesz Világnap alkalmából | A cukorbetegség nem sorscsapás, meg lehet tanulni együtt élni vele - mondta szombaton, a Diabétesz Világnaphoz kapcsolódó országos rendezvényen Szalai Gáborné, a Zalaegerszegi Diabétesz Egyesület elnöke. | 2004-11-13 13:33:00 | 0 |
| Fallúdzsa déli részére koncentrálódnak a harcok | Fallúdzsa déli részére összpontosultak a harcok szombaton, az iraki szunnita lázadók fellegvára ellen indított ostrom hatodik napján, miközben a térségben újabb amerikai helikoptereket kényszerítettek földre a lázadók. | 2004-11-13 12:31:00 | 0 |
| Szociális Fórum: ne rekesszék ki a társadalmi szervezeteket a kórházprivatizációról szóló vitából | A Magyar Szociális Fórum (MSZF) felszólítja Kuncze Gábort, az SZDSZ elnökét, hogy ne rekessze ki a népszavazási vitából a társadalmi szervezeteket, amelyek az "igen" szavazat mellett kampányolnak a kórházprivatizáció leállításáról szóló népszavazás ügyében - tudatta a szervezet szombaton az MTI-vel. | 2004-11-13 11:56:00 | 0 |
| Szociális bérlakások Sopronnémetiben | Sopronnémeti önkormányzata az elmúlt esztendőben pályázott a Belügyminisztériumhoz szociális bérlakások kialakítására. Ugyancsak tavaly mintegy karácsonyi ajándékként érkezett a hír, hogy a pályázat sikeres, és az önkormányzat 21,5 millió forint támogatáshoz jut. | 2004-11-13 11:15:00 | 0 |
| A NAÜ aggódik Dél-Korea miatt | A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség aggódik amiatt, hogy Dél-Korea kis mennyiségű uránt dúsított 2000-ben, és ezt csak nemrég ismerte el. | 2004-11-13 11:01:00 | 0 |
| Ciprus tárgyalásokat kezdeményezett Törökországgal | Ciprus tárgyalásokat kezdeményezett Törökországgal azokról a kötelezettségekről, amelyeket szerinte Ankarának teljesítenie kell a Törökország európai uniós csatlakozási törekvéseinek szempontjából kulcsfontosságú decemberi uniós csúcstalálkozó előtt és után - közölte pénteken Tászosz Papadopulosz ciprusi elnök. | 2004-11-13 11:00:00 | 0 |
| Kettétört egy dél-koreai teherhajó Japánban | Hullámtörő gátnak ütközött és szabályosan kettétört egy dél-koreai teherhajó Japán északi részén, Hokkaidó sziget partjainál szombaton. A baleset következtében legalább hat tengerész halt meg. | 2004-11-13 10:58:00 | 0 |
| Újabb mecsetet gyújtottak fel Hollandiában | Újabb mecset vált a lángok martalékává Hollandiában szombat reggel. A hatóságok vizsgálatot indítottak annak kiderítésére, hogy gyújtogatás miatt égett-e le a holland-német határ közelében fekvő Helden város mecsetje. | 2004-11-13 10:57:00 | 0 |
| Szent Márton-napi ünnepség Pannonhalmán | Kukorelli István alkotmánybíró kapta az idei Szent Márton-díjat tudományos munkássága és az észak-dunántúli régió iránti elkötelezettsége elismeréséül. A díjat a pénteki Szent Márton-napi ünnepségen adták át az ünnepeltnek a Pannonhalmi Bencés Főapátságban. | 2004-11-13 10:49:00 | 0 |
| Ötvenhétezer forintra emelkedik jövőre a minimálbér összege | A jelenlegi ötvenháromról ötvenhétezer forintra emelkedik jövőre a minimálbér összege, a versenyszférában pedig 3-4 százalékos reálbér-emelkedést eredményező megállapodásokat kell kötni - erről született megállapodás az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) ülésén. | 2004-11-13 10:07:00 | 0 |
| Bezárkózott egy mecsetbe háromszáz fallúdzsai | Bezárkózott egy mecsetbe háromszáz fallúdzsai
november 12. 19:50
[MTI]
A Fallúdzsát ostromló amerikai erők és iraki kormánycsapatok egy olyan mecsethez érkeztek el pénteki előrenyomulásuk során, amelybe 300 ember zárkózott be, s nem tudni, hogy fegyveres ellenállókról vagy békés lakosokról van-e szó, akik a zuhogó bombák, rakéták, záporozó gépfegyverlövedékek elől kerestek menedéket a szentélyben - mondta pénteken a kormányellenes erők fellegvárának számító iraki város ostromában részt vevő iraki kormányalakulatok parancsnoka. | 2004-11-13 10:05:00 | 0 |
| Albánia, Horvátország és Macedónia az afganisztáni békefenntartásban | A NATO-tagságra pályázó Albánia, Horvátország és Macedónia egy 11 fős közös katonai és egészségügyi csoportot szándékozik küldeni a NATO-vezette afganisztáni békefenntartó misszióba. | 2004-11-12 20:02:00 | 0 |
| Lomnici Zoltán tapasztalatcserén Japánban | A magyar bírósági reform és az Európai Jog alkalmazásának tapasztalata iránt érdeklődött Lomnici Zoltánnál, a Legfelsőbb Bíróság elnökénél japán kollégája, Akira Macsida, aki pénteken Tokióban hivatalában fogadta a magyar főbírót. | 2004-11-12 19:23:00 | 0 |
| A magyar kormány sodródik, se programja, se stratégiája | A magyar kormány sodródik, se programja, se stratégiája nincsen a határon túli magyarok dolgában - hívta fel a figyelmet Tőkés László királyhágómelléki református püspök, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke (EMNT) pénteken kiadott nyilatkozatában. | 2004-11-12 19:08:00 | 0 |
| Csak az MSZP-SZDSZ nem írta alá a kettős állampolgárságról szóló nyilatkozatot | A kettős állampolgárságot támogató nyilatkozatot fogadott el a Magyar Állandó Értekezlet tagszervezeteinek többsége pénteken Budapesten, a dokumentumot a Magyar Szocialista Párt és a Szabad Demokraták Szövetsége nem írta alá. A nyilatkozat, amelynek elfogadását Bugár Béla, a Magyar Koalíció Pártja elnöke kezdeményezte, felkéri a magyarországi választópolgárokat, hogy a december 5-ei népszavazáson minél nagyobb számban vegyenek részt, és mondjanak igent a kettős állampolgárságra. | 2004-11-12 18:51:00 | 0 |
| Földalatti börtönt találtak az amerikai katonák Fallúdzsában | Föld alatti börtönre akadtak pénteken amerikai katonák az ostromlott Fallúdzsa egyik házában saját közlésük szerint. A föld alatti helyiséget véletlenül fedezték fel a lázadók fészkének tartott városrészben, egy bombatalálatot kapott házban, amikor az épületet átkutatva kiáltásokra lettek figyelmesek - mondta el az egyik tengerészgyalogos. | 2004-11-12 18:22:00 | 0 |
| A nyugdíjasok többsége a szegénységi küszöb alatt él | A csaknem két és fél millió nyugdíjas kétharmada a szegénységi küszöb alatt, a fele pedig nélkülözve, kiszolgáltatva, nyomorban él a 130 ezer forintos átlagbért alapul véve - mondta Aszódi Pál, a Fidesz nyugdíjastagozatának országos elnöke pénteki békéscsabai sajtótájékoztatóján. | 2004-11-12 18:19:00 | 0 |
| A sokat kárhoztatott Széchenyi Terv: idősek otthonát avattak Vasváron | Több mint 600 millió forintos állami és önkormányzati ráfordítással száz férőhelyes emelt szintű szolgáltatást nyújtó idősek otthonát adtak át pénteken Vasváron. A város a Széchenyi Terv pályázatán 436 millió forintot nyert a beruházás megvalósításához. | 2004-11-12 18:15:00 | 0 |
| Útlevél Európához | Schmitt Pál pénteki sajtótájékoztatóján bemutatta a Fidesz tájékoztató füzetét, amelyet az előttünk álló hetekben minden magyar háztartásba eljuttatnak majd, és aláhúzta, hogy nincs jogi akadálya a kettős állampolgárság megadásának. | 2004-11-12 18:07:00 | 0 |
| Távoznak Irakból a hollandok is | A holland kormány júniusi döntését megerősítve úgy határozott, jövő márciusban hazahívja az Irakban állomásozó 1350 fős holland katonai
egységet - közölte pénteken Henk Kamp holland védelmi miniszter. A miniszter szavait az ANP holland hírügynökség idézte. | 2004-11-12 18:06:00 | 0 |
| A pápa jövő nyáron Lengyelországba látogat | II. JánosPál pápa 2005 júniusában Lengyelországba látogat - jelentette be pénteken Varsóban Józef Glemp lengyel prímás, miután hazatért a Vatikánból. | 2004-11-12 18:03:00 | 0 |
| Amerikaiak Fallúdzsában: temetetlen holttestek százai az utcákon | Temetetlen holttestek százai hevernek szanaszét az amerikai erők és iraki kormánycsapatok által ostromlott Fallúdzsa utcáin, magukra hagyott, ellátatlan sebesültek jajgatnak mindenfelé - mondta az iraki város (a kormányellenes fegyveresek fellegvára) egyik lakója egy pénteki tévéinterjúban. | 2004-11-12 17:13:00 | 0 |
| A pápa szót emelt az eutanázia ellen | II. János Pál pápa pénteken egy vatikáni bioetikai kongresszuson ismét állást foglalt az eutanázia - gyógyíthatatlan betegek orvosi eszközökkel történő halálba segítése - ellen, de egyúttal a bármi áron alkalmazott gyógymódok ellen is. | 2004-11-12 17:02:00 | 0 |
| 300 éves az egri szeminárium | Háromszáz éves az Egri Érseki Hittudományi Főiskola; ez alkalomból tudományos emlékülést tartottak pénteken a hevesi megyeszékhelyen.
Az ünnepségen avatták fel az intézmény címerét: egyik palástján a szeminárium védőszentje, Boldogságos Szűz Mária, a másikon egy áldozókehely kapott helyet, fölötte nyitott könyv és körülötte papi stóla. | 2004-11-12 16:46:00 | 0 |
| Kovács az "alkalmatlan sztálinista" | A leendő Európai Bizottság ellen fognak szavazni a konzervatív Európai Néppárthoz (EPP) tartozó cseh és lengyel európai parlamenti képviselők, mivel a testületnek tagja az "exkommunista" Kovács László is, akit többek között a "sztálinista", "alkalmatlan" jelzőkkel is illettek - tudódott ki a néppárti frakció szerdai üléséről. | 2004-11-12 16:38:00 | 0 |
| Lúdas Matyi hasonmásverseny Békéscsabán | Lúdas Matyi hasonmásversenyt rendeznek e hét végén a békéscsabai Ludas Fesztiválon. A Márton-nap alkalmából rendezett fesztivál keretében többek között rajz- és fotópályázatot, mesemondó versenyt és táncházat is rendeznek. | 2004-11-12 16:23:00 | 0 |
| Nem találták meg Fallúdzsában az elrabolt két francia újságírót | Élve találták meg az ostromlott iraki Fallúdzsában azt a szíriai sofőrt, akit még augusztusban raboltak el két francia újságíróval együtt, de az újságírók sorsáról, fogva tartásuk helyéről továbbra sem tudnak semmit - erősítette meg pénteken egy amerikai katonai szóvivő. | 2004-11-12 16:07:00 | 0 |
| Több száz tonna veszélyes régi növényvédő szer kallódik Szlovákiában | Becslések szerint három-négyszáz tonna gazdátlan, régi növényvédő vegyszer kallódik szerte Szlovákiában és szennyezi a környezetet - állítja a Juraj Rizman, a Greenpeace szlovákiai képviseletének szóvivője, aki a napokban húsz társával Ipolybélen számolt fel egy veszélyes lerakatot. | 2004-11-12 15:57:00 | 0 |
| Gyurcsány makacs: nincs megállapodás a minimálbérről | A pénteki nyolcadik tárgyalási fordulón délután fél négyig még nem sikerült megegyezniük a feleknek az Országos Érdekegyeztető Tanácsban a jövő évre kötelező minimálbérről, illetve a jövőre országosan ajánlandó keresetemelési mértékről. | 2004-11-12 15:53:00 | 0 |
| A hülyeség-ha fájna, 2004. november 12., délután | Gyurcsány Ferenc miniszterelnök utasítására a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium is közzétette hatástanulmányát, amelyben 800 000 határon túli magyar azonnali beözönlésével számol. Ezt képzeletbeli sajtótájékoztatón ismertette a tárca vezetője. Persányi Miklós környezetvédelmi miniszter többek között elmondta, hogy az idegenek gyors és hatalmas csoportokban való beözönlése, olyan porfelhővel járhat, amely a Napot hosszú ideig eltakarva jelentős lehűlést eredményezhet, és nem kizárt egy éghajlati katasztrófa bekövetkezte sem. | 2004-11-12 15:46:00 | 0 |
| Milliárdos javaslatok Szentes és térsége érdekében | Az önálló- illetve a képviselőtársaival közösen benyújtott módosító indítványairól számolt be pénteken délelőtt a sajtó képviselőinek Farkas Sándor országgyűlési képviselő. Mint elmondta, főként agrártémában és az itt élő emberek érdekében tett javaslatokat a költségvetési törvény változtatására. | 2004-11-12 15:23:00 | 0 |
| Lyukas gumik Bugyiban | Ismeretlen elkövető az úttesten elhelyezett tüskékkel rongálja a teherautók gumiját Bugyi belterületén - közölte a rendőrség az MTI-vel pénteken. | 2004-11-12 15:19:00 | 0 |
| Orbán Viktor törvényt szorgalmaz a kettős állampolgárságról | A Fidesz a Magyar Állandó Értekezlet résztvevőiből álló bizottságra bízná a kettős állampolgárság tartalmáról szóló törvény kidolgozását, hogy még december 5. előtt tisztázódjanak a félreértések. | 2004-11-12 15:19:00 | 0 |
| A hülyeség - ha fájna, 2004. november 12. | Minden költségvetésnek megvannak a vesztesei és a nyertesei is - a Gyurcsány-kormánynak azonban sikerült azt a csúcsot elérnie, hogy szabad szemmel nem is látni meg a 2005-ös költségvetés nyerteseit. A biztos vesztesek közt van a magyar honvédség is. A 2005-ös honvédelmi kiadásokat GDP 1,28 százalékában határozták meg, holott a NATO-t a kormány arról tájékoztatta, hogy a honvédelmi kiadások a GDP 1,76 százalékát teszik ki - a vállalások szerint pedig 1,9 százalékot kellene teljesíteni. Ezenközben pedig most nem hallani, hogy Juhász Monti Piton Ferenc körbeszajkózná a kül- és belföldi sajtót: rontja az ország hitelét, hogy nem teljesítjük vállalt kötelezettségeinket. +leleplező videofelvétel | 2004-11-12 15:01:00 | 2 |
| Eltemették Jasszer Arafatot | Kaotikus jelenetek közepette eltemették Jasszer Arafatot helyi idő szerint péntek délután a palesztin vezető egykori főhadiszállásán, a rámalláhi Mukatában. | 2004-11-12 14:37:00 | 0 |
| Orbán Viktor az ukrajnai elnökválasztásról | "Az Európai Unió reményét fejezte ki, hogy az ukrajnai elnökválasztás második fordulójában az a jelölt győz, aki Ukrajnát be tudja majd vezetni a demokratikus országok családjába". Ez Viktor Juscsenko és Orbán Viktor kijevi találkozóján találkozóján hangzott el a Korrespondent internetes kiadvány mai tudósítása szerint. | 2004-11-12 14:37:00 | 0 |
| A határon túliak egyöntetű igent mondanak a magyar állampolgárságra | A Magyar Állandó Értekezlet (Máért) Budapesten tartott VIII. ülésén kiderült: a határon túli magyar szervezetek egyöntetűen az igent szorgalmazzák a kettős állampolgárságról kiírt magyarországi népszavazáson. Ezt több szervezet vezetője is megerősítette az MTI-nek adott nyilatkozatában. | 2004-11-12 14:14:00 | 0 |
| Százmilliárdos hazugság | A szocialisták és a kormányzati tisztségviselők a kettős állampolgársággal összefüggésben riogatnak és időről időre megalapozatlan számokkal állnak elő - mondta Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője. | 2004-11-12 14:01:00 | 0 |
| Megint a pénzzel és a románokkal | Nehezen felejthető és meglehetősen hatásos kampányfogása volt 2002 kora tavaszán a szociknak a 23 millió román munkavállaló által elözönlött Magyarország lehetőségének felvetése. Hiába mutatta meg aztán a Fidesz akkoriban azt az egy szem román pincért aki munkavállalási engedélyért folyamodott Szegeden a státusztörvény következtében, az üzenet a kijelölt csoportoknál célba talált. | 2004-11-12 13:31:00 | 0 |
| A nemzetet 15 millió magyar alkotja | Az Alkotmány szerint a "Magyar Köztársaság felelősséget érez a határain kívül élő magyarok sorsáért és előmozdítja a Magyarországgal való kapcsolatuk ápolását", és - olvasható a továbbiakban az Alkotmányban - "a köztársasági elnök kifejezi a nemzet egységét." Illik hát felelősen szólnia a nemzet egységének ügyeiben. A nemzet 15 millió magyar. Mádl Ferenc beszéde a Máért ülésén. | 2004-11-12 12:28:00 | 0 |
| A Nemzetközi Űrállomás hét kilométernyit süllyedt a mágneses vihar miatt | Hét kilométernyit veszített magasságából a Nemzetközi Űrállomás (ISS) két napkitörés nyomán kialakult heves mágneses vihar miatt. Valerij Lingyin, a Moszkva melletti orosz repülésirányító központ szóvivője pénteken elmondta, hogy az egy hete tartó jelenség következtében a szokásosnál gyorsabban veszít magasságából az űrállomás. | 2004-11-12 12:18:00 | 0 |
| Hamis e-mailek: az OTP Bank közleménye | Az OTP Bank tudomására jutott, hogy illetéktelenek e-mailben próbálnak meg hozzájutni a hitelintézet internetbanki ügyfeleinek bizalmas adataihoz. | 2004-11-12 11:54:00 | 0 |
| Krónika: A kapkodás stratégiája | A népszavazásos válaszkényszerben a kettős állampolgárság ügye átalakulni látszik a pénzügyi támogatás irányainak és elosztásának kérdésévé - írta pénteki vezércikkében a Krónika. | 2004-11-12 11:52:00 | 0 |
| Agyhalál - 2004. november 12. | | 2004-11-12 11:31:00 | 0 |
| Mádl Ferenc: Nincs jogi akadály a kettős állampolgárság megadásának | A köztársasági elnök szerint nincs jogi akadálya annak, hogy a határon túli magyarok megkapják a magyar állampolgárságot. Mádl Ferenc a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) pénteki budapesti tanácskozásán úgy vélte: a kettős állampolgárság megadását a külhoni magyar közösségek történelmi igazságtételnek tekintik. | 2004-11-12 11:18:00 | 0 |
| A kettős állampolgárságnak nincs alternatívája | A magyar szocialista urak annyit kereshetik az alternatív megoldásokat, amennyit akarják, de számomra és a VMSZ számára a kettős állampolgárságnak nincs alternatívája - szögezte le Kasza József, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke a Dnevnik című újvidéki napilapban pénteken megjelent interjújában. | 2004-11-12 11:06:00 | 0 |
| A kérés | Valamikor egy költő, akinek őseit hajdan Zala megyébe sodorta a végzet, s ki azóta az irodalomkönyvekbe költözött, azt írta: "Nekem a kérés nagy szégyen". Bizony az, hiszen ősei révén maga is félig székely volt. Nehéz dolog annak kérni valamit, aki egyrészt az egyenlők közötti beszédhez van szokva, másrészt pedig nemigen kapott soha semmit. | 2004-11-12 10:46:00 | 0 |
| Kirekesztett erdélyi magyar szervezetek | Több erdélyi magyar szervezet fogalmazta meg azzal kapcsolatos kifogását, hogy a magyar kormány ismét csak a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget hívta meg a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) mai ülésére - írja a Magyar Nemzet. | 2004-11-12 10:36:00 | 0 |
| A EU nem kifogásolja a kettős állampolgárságot | Az Európai Uniónak nincs az állampolgárságra vonatkozó szabályozása, és nem támaszt feltételeket ezzel kapcsolatban. Az Európai Bizottság bel- és igazságügyi szóvivője kijelentette, az Unió a kérdést - beleértve egy esetleges népszavazást is - teljes mértékben tagállami hatáskörbe utalja, vagyis nem szól bele - számolt be a Duna TV híradója. | 2004-11-12 10:28:00 | 0 |
| Kettős állampolgárság és nemzeti deficit | December ötödikén Magyarországon népszavazás lesz, s a szavazócédulán az egyik kérdés a kettős állampolgárságról szól majd. Sok érvet hallani pró és kontra, a rengeteg véletlen és szándékos félreértés, illetve félremagyarázás miatt azonban nem árt tisztázni, hogy miről is szól pontosan a referendum és mi is annak tétje. | 2004-11-12 10:18:00 | 0 |
| Veszélyben a Füvészkert - Segítsen Ön is | Az ELTE súlyos gazdasági helyzete miatt veszélyben az ország legrégebbi, 1771-ben alapított, jelenlegi helyén, a Józsefvárosban 150 éve működő Füvészkertje, az Eötvös Loránd Tudományegyetem 234 éves Botanikus Kertje. | 2004-11-12 10:03:00 | 0 |
| A Mol nem érti a szocialista hazugsággyár állításait | A szakma egyöntetűen értetlenül áll az MSZP-nek a Mol részvényösztönzési programját ért támadása előtt. Az MSZP képviselőcsoportja ugyanis közölte: megdöbbentek azon, hogy a Mol 28 vezetője egy év alatt minimum 10,8 milliárd forint árfolyamnyereséghez jutott. A program több mint egy éve nyilvános, és azt megszavazta a kormány képviselője is - írja a pénteki Világgazdaság. | 2004-11-12 08:53:00 | 0 |
| Felhívás Erdélyből | Erdélyi falvak és városok felhívással fordulnak magyarországi testvértelepüléseikhez: azt kérik, hogy az anyaországi polgárok december 5-én szavazzanak igennel a kettős állampolgárság kérdésében. | 2004-11-12 08:37:00 | 0 |
| Amikor Kiss Elemér és Havas Henrik egymást szapulják | Kiss Elemér és Havas Henrik nem éppen finomkodva esett egymásnak a 168 Óra hasábjain. Kiss a szerinte Háry Jánoshoz és Tuskó Hopkinshoz hasonló Havas kapcsán a dilettantizmus sekélyes felszínét emlegetve utóbbi büszkeségét nevetségesnek nevezi. Havas szerint viszont előbbi stílustalan, beszélni sem tud, és hazudik vagy csúsztat. | 2004-11-12 08:27:00 | 0 |
| Újabb közpénzeső a baloldalnak | Újabb közpénzeső zúdult baloldali vagy a baloldalhoz köthető médiumok és cégcsoportok kasszájába - számol be a Magyar Nemzet. Többek között a Népszabadság, a Népszava, a Metro újság, a Klubrádió, a Magyar ATV, a Ringier, az Axel Springer és a Sawyer Miller Group jutott közvetlenül vagy közvetve tízmilliós nagyságrendű összegekhez a munkaügyi minisztériumhoz tartozó Nemzeti Felnőttképzési Intézet (NFI) közelmúltban lezárult pályázatán keresztül. | 2004-11-12 08:22:00 | 0 |
| Ma minden idők legviharosabb Máért-ülése várható | Hosszú, másfél éves szünet után kerül sor ismét a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) ülésére. A mai tanácskozáson rendkívül éles vita várható a kettős állampolgárságról, miután a magyar ellenzék és az összes határon túli szervezet egységesen az igen választ támogatja a december ötödiki népszavazáson, szemben a kormánykoalíció elutasító magatartásával - írja a pénteki Magyar Nemzet. | 2004-11-12 08:16:00 | 0 |
| Vasárnap választás lesz Szécsényben és Sopronban | Vasárnap lesz az első fordulója annak az időközi országgyűlési választásnak, amelyen a választók betölthetik a európai parlamenti választások következtében a magyar parlamentben megüresedett két egyéni képviselői helyet. Sopronban a Fidesz jelöltje Firtl Mátyás, Szécsényben pedig Nagy Andor lesz. | 2004-11-12 08:10:00 | 0 |
| Amerikai túszt ejtettek az irakiak | Egy Irakban elfogott amerikai túszról készült videofelvételt mutatott be csütörtökön az al-Dzsazíra. A katari hírtelevízió közlése szerint a férfi libanoni származású amerikai üzletember. | 2004-11-12 08:04:00 | 0 |
| Bugár Béla szerint feszült lesz a ma kezdődő Máért-tanácskozás légköre | Bugár Béla arra számít, hogy feszült lesz a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) pénteken Budapesten kezdődő fórumának légköre, amit elsődlegesen a kettős állampolgárság kérdésének megítélésében mutatkozó különbségek váltanak majd ki. | 2004-11-12 08:01:00 | 0 |
| Áder János: Most hárommillió magyarral riogatnak | Szlovákiában 600 ezer magyar él, és jelentős részük Magyarországra jár dolgozni, mégsem vásároltak itt házakat, nem szorították ki lakóhelyükről az anyaországi magyarokat. Nem kellett hozzá kettős állampolgárság, nem kellett hozzá magyar útlevél, egyszerűen csak azért, mert ők is az Európai Unió tagjai; jöhetnének, de mégse jönnek - mondta csütörtökön Áder János a Nógrád megyei Nagylócon tartott lakossági fórumán. | 2004-11-11 20:13:00 | 0 |
| Lendületben a főváros: bezárják a XIII. kerületi Tomori utcai piacot | December végén bezárják Budapesten a XIII. kerületi Tomori utcai piacot, amelynek helyén parkolót építenek - erről csütörtökön döntött a helyi önkormányzat képviselő-testülete. Az ellenzékiek által kezdeményezett név szerinti szavazáson a kormánypárti voksokkal döntöttek a piac megszüntetéséről. | 2004-11-11 20:02:00 | 0 |
| Népszavazás: a kereszténydemokraták igennel szavaznak | A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elindította országos kampányát a decemberi népszavazáson a kettős állampolgárságra adott "igen" érdekében - jelentette be Debrecenben Karancsi Jánosné, a KDNP Protestáns Műhelyének elnöke, és felszólította minden jó érzésű magyar honfitársát, hogy fogjon össze e sorsdöntő kérdésben. | 2004-11-11 19:50:00 | 0 |
| Európai Oscarra jelölték Antal Nimródot | A legjobb rendező kategóriában az Európai Filmdíjat kaphatja meg Antal Nimród, a Kontroll című film rendezője, s ugyancsak díjat nyerhet Koltai Lajos, a Csodálatos Júlia című Szabó István-film fényképezéséért. | 2004-11-11 19:37:00 | 0 |
| Szijjártó Pétert javasolja elnöknek a hevesi Fidelitas | Szijjártó Péter országgyűlési képviselőt javasolja a Fidelitas elnöki tisztére a szervezet Heves megyei választmánya - tájékoztatott a testület ülését követően csütörtökön a Fidelitas Heves megyei alelnöke. | 2004-11-11 19:18:00 | 0 |
| Nyílt levél Hiller Istvánnak a határon túlról | Pártérdekből nem történhet meg az, hogy az anyaország polgárai nemmel szavaznak arról a természetes igényről, hogy az elszakadt részek magyarjai újra örüljenek a magyar állampolgárságnak. Felelős magyar politikus nem hagyhatja, hogy a nemzet önmaga ellen forduljon - fogalmaz Hiller Istvánhoz intézett nyílt levelében Demeter János, Kovászna megye közgyűlésének elnöke. | 2004-11-11 18:45:00 | 0 |
| Kormányzati diszkrimináció az egyházi intézményekkel szemben | Nemzetközi szerződéseket és a magyar törvényeket is sérti a beterjesztett költségvetési törvény, amely az egyházi iskolákba járó gyerekeket 2005. január 1-jével kizárja egyes normatív támogatások köréből és még a kiegészítő támogatásokat is megvonja tőlük - hangzott el Harrach Péter és Semjén Zsolt csütörtöki sajtótájékoztatóján. | 2004-11-11 18:23:00 | 0 |
| Vállalkozókat sújtó százmilliárdos kormánytrükk | Orbán Viktor és Varga Mihály a Fidesz elnökségi ülését megszakítva rendkívüli sajtótájékoztatón tiltakozott a vállalkozásokat sújtó legutóbbi kormányzati döntések ellen, amelyek az áfakifizetések halasztásával több tízezer magyar vállalkozót sodorhatnak nehéz helyzetbe. | 2004-11-11 18:07:00 | 0 |
| Juhász a Monthy Python hadsereg élén | "Heti 15 schillingért garantáljuk, hogy egyetlen páncélos hadosztálynak sem esik bántódása": a Monthy Python egyik jelentében egy olaszos nevű "civil" teszi ezt az ajánlatot a laktanyaparancsnoknak. A Juhász Ferenc-féle magyar adaptációban a "civilek" tolla már egy kicsit másként és vastagabban fog: a szocialista abszurd adófizetők milliárdjaival számol. | 2004-11-11 17:11:00 | 0 |
| Megint jönnek, riogatnak: Vojnik is Gyurcsány megbízásából hazudik? | Bár tavaly elmúlt a Deák-év, azért azt kérjük Gyurcsány Ferenctől, hogy a söjtöri szép emlékek tiszteletére legalább azt a bölcs intést őrizzék meg az idei évre, hogy: "hazudni márpedig nem szabad". Azt kérjük továbbá Gyurcsány Ferenctől, hogy adjon időt minisztereinek arra, hogy a hatályos jogszabályokat legalább elolvashassák számításaik elkészítéséhez. | 2004-11-11 17:07:00 | 0 |
| Jogi dilettáns a Népszava főszerkesztője | Szakszerűtlen és jogi tájékozatlanságról árulkodó kérdéseket tett fel a Népszava főszerkesztője Polt Péter legfőbb ügyésznek a lap államtitoksértéssel vádolt újságírója ügyében. Az alábbiakban a Legfőbb Ügyészség a műkedvelő jogász számára írott válaszlevele is olvasható. | 2004-11-11 16:48:00 | 0 |
| Irodalmi napok Debrecenben | Új kereteket szabott a Debreceni irodalmi napoknak a város, hogy a szélesebb olvasóközönség is megtalálhassa a kedvére való irodalmi csemegéket - közölte Turi Gábor kulturális alpolgármester csütörtökön sajtótájékoztatón. | 2004-11-11 16:37:00 | 0 |
| A kormány befejezhetné a hecckampányt | Felkérjük az MSZP-t és az SZDSZ-t, hogy fejezzék már be a 23 millió román munkavállalóhoz hasonló riogatást és a félrevezető hecckampányt, amellyel a kórházak eladásáról akarják a figyelmet elterelni. | 2004-11-11 16:06:00 | 0 |
| Paizs Miklós a közösség ellen izgató | Szabadlábon hagyása mellett, büntetőeljárást kezdeményezett csütörtökön a Budapesti Rendőr-főkapitányság közösség elleni izgatás bűntette gyanúja miatt Paizs Miklós budapesti lakos ellen - tudatta az Objektív Hírügynökség. | 2004-11-11 15:56:00 | 0 |
| Népszavazás: nagyobb a két igen esélye | A megkérdezettek csaknem fele biztosra ígéri a részvételét a december 5-i népszavazáson - derül ki a Capital Research a hét első két napján, 500 személy megkérdezésével készült fölméréséből. A kórház-privatizáció leállítása biztos igenre számíthat, de a kettős állampolgárság ügyében is ez a válasz számíthat több támogatóra - olvasható a csütörtöki Népszabadságban. | 2004-11-11 15:34:00 | 0 |
| A református püspökök igent kérnek | A Magyarországi Református Egyház a kettős állampolgárságra vonatkozó népszavazási kérdésre nem adhat más választ, mint igent, mivel a nemzet iránti felelősség, az érte való aggódás feladhatatlan a reformátusság számára. | 2004-11-11 15:32:00 | 0 |
| Lezsák Sándor nyílt levele a kormányfőhöz a kettős állampolgárságért | A magyar állampolgárok aláírását várja Lezsák Sándor országgyűlési képviselő ahhoz a levélhez, amelyet Gyurcsány Ferenc miniszterelnökhöz intézett, arra kérve a kormányfőt, mondjon igent a határon túli magyarok kettős állampolgárságára a december 5-i népszavazáson. | 2004-11-11 15:14:00 | 0 |
| EDDSZ: Igen a kórházak magánosítása ellen! | Az Egészségügyi Dolgozók Demokratikus Szakszervezete a kórházprivatizáció leállítását célzó népszavazás támogatására szólított fel. | 2004-11-11 15:10:00 | 0 |
| Robbantás a hillai magyar tábor mellett | Felrobbantottak egy gépjárműbe rejtett robbanószerkezetet annak az iraki Hillában található tábor bejáratának közelében, amelyben a magyar kontingens katonái is állomásoznak - közölte a Honvédelmi Minisztérium kommunikációs főigazgatósága csütörtökön az MTI-vel. | 2004-11-11 15:09:00 | 0 |
| Minden ötödik cseh kommunizmus szeretne | A csehek húsz százaléka venné szívesen az 1989-ben letűnt kommunista rendszer visszatérését - derül ki egy felmérésből, amelynek eredménye az egyik legjelentősebb csehországi napilap csütörtöki számában jelent meg. | 2004-11-11 15:07:00 | 0 |
| Népi kezdeményezés a postatörvény módosításáért | Népi kezdeményezéssel a postatörvény módosítását próbálja elérni a Zempléni Településszövetség (ZTSZ), az aláírásgyűjtő íveket elküldték az Országos Választási Bizottsághoz (OVB) - hangzott el a szövetség csütörtöki közgyűlésén, a zempléni Komlóskán. | 2004-11-11 15:03:00 | 0 |
| Tőkés László: Nekünk nem pénzre, hanem a nemzeti értékekre van szükségünk | Akik igennel szavaznak a kettős állampolgárságra, azok egyben az otthon maradásra és az autonómiára is szavaznak - közölte Tőkés László nagyváradi református püspök csütörtökön Budapesten. | 2004-11-11 14:45:00 | 0 |
| Újra nagyüzem van a hazugsággyárban | A szocialisták megdöbbentek, hogy a MOL 28 vezetője egy év alatt 11 milliárdos árfolyamnyereséghez jutott szerintük gyanús körülmények között. Szokásukhoz híven ismét a Fideszt teszik felelőssé az eset miatt, mondván, a Fidesz miatt nincs árfolyamnyereség-adó. Egészen arcpirító és gátlástalan az az orcátlanság, amivel Gyurcsány Ferenc szocialistái hazudnak ebben a kérdésben is - nyilatkozta a fideszfrakcio.hu-nak Szijjártó Péter, aki közleményben is tiltakozik a rágalmak ellen. | 2004-11-11 14:37:00 | 0 |
| "Nyújts feléje védő kart!" | Az Értékmegőrzők Civil Szervezet, amelynek tagjai a magyar nemzet sorsáért felelősséget érző művészek és sportolók a "Nyújts feléje védőkart!" című dokumentum aláírásával csatlakoznak a kedvezményesen megkapható állampolgárságért kiírt népszavazáshoz. A dokumentum szövege, valamint az aláírók névsora az alábbiakban olvasható. | 2004-11-11 13:38:00 | 0 |
| Kettős állampolgárság plusz terhek nélkül | Szabolcs és Hargita megye hosszú ideje fennálló testvérmegyei kapcsolatára tekintettel tartott sajtótájékoztatót a kettős állampolgárság kérdéséről Papcsák Ferenc fideszes képviselő csütörtökön. A honatya elsőként a nemzetközi gyakorlatból emelt ki hasonló példákat, és megemlítette azokat az országokat, ahol zökkenőmentesen zajlottak le ezek a folyamatok. Ezek közé tartozik Franciaország és Szlovénia, hiszen a nemzetközi joggyakorlatban ez bevett forma. | 2004-11-11 12:44:00 | 0 |
| A folyók töltéseinek egyharmadát kellene erősíteni Szabolcsban | Az egyik legárvízveszélyesebb térségben, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a folyók töltéseinek egyharmadát kellene megerősíteni - mondta Bodnár Gáspár, a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője csütörtökön Nyíregyházán sajtótájékoztatón. | 2004-11-11 12:16:00 | 0 |
| Fedél nélkül a hajléktalanság ügye | Hibás a fővárosnak az a koncepciója, amelyben szinte egyetlen megoldásnak a hajléktalanszállók bővítését tartják, mivel a kérdést komplexen kellene kezelni - hangzott el fővárosi Fidesz-MKDSZ frakció sajtótájékoztatóján. | 2004-11-11 12:08:00 | 0 |
| Munkahely, munkahely, munkahely: Ezerötszáz embert is elküldhet az OTP | Jövő év nyaráig hajtja végre a legnagyobb hazai bank, az OTP a már korábban bejelentett létszámleépítést. Ennek során 1000-1500 dolgozót bocsátanak el, de Spéder Zoltán alelnök határozottan cáfolta, hogy a létszámleépítés összefüggésben lenne a kormány által bevezetett bankadóval. | 2004-11-11 10:45:00 | 0 |
| Európa egyik leggyengébb oktatási rendszere a magyar? | Magyarország a 27. helyen áll a ranglistán, egyazon eredménnyel, mint Trinidad és Tobago - 96,8-as UNESCO-indexxel. A gyermekek érdekeit védő világszervezet Oktatást mindenkinek elnevezésű programja keretében többek között az írástudást, a képzettségi szintet, a tanuláshoz való hozzáférés lehetőségét, a létszám miatti esetleges zsúfoltságot, a nőknek az oktatásba való bevonását, a kormányzat oktatási támogatásának mértékét, valamint az oktatási rendszerben eltöltött időszak hosszát vizsgálták. | 2004-11-11 10:40:00 | 0 |
| "Nagy a jólét": drágult a szolgáltatás, az energia és az élelmiszer | A csatornadíj 19, a helyi tömegközlekedés 17, az elektromos energia 12 %-kal drágább, mint egy évvel ezelőtt. Ez derül ki a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb jelentéséből. | 2004-11-11 10:35:00 | 0 |
| Vonatbaleset: Csodával határos az idős hölgy szerencséje | Semmilyen sérülést sem okozott az a vonat, amelyik átrobogott egy, a sínek közt megbotlott idős nő felett csütörtökön reggel - tájékoztatta a Békés megyei rendőrség az MTI-t. | 2004-11-11 10:25:00 | 0 |
| Az egri hittudományi főiskola ünnepe | Péntektől vasárnapig tartó ünnepségsorozattal emlékeznek meg a Hittudományi Főiskola alapításának 300. évfordulójáról. November 12-én délután 3 órakor bemutatják a jubileumi évkönyvet, majd előadások következnek. | 2004-11-11 10:22:00 | 0 |
| Vastag arcbőr | Az Európai Unión kívül is van élet - mondta Orbán Viktor, s támadt is nyomban oly visítozás és jajongás, mintha az összes elkötelezett européert egyszerre nyúzták volna. A szoclib hisztérikusok azóta is repertoárjukon tartják ezt a műsorszámot, hetente felhánytorgatják, hogy a Fidesz nem Európába, hanem a zűrzavaros Balkánra, a sötét Ázsiába akarta vezetni az országot. | 2004-11-11 10:15:00 | 0 |
| Elhunyt a szarvasi alpolgármester Gyalog Sándor | Csütörtökön hajnalban életét vesztette Gyalog Sándor, Szarvas város alpolgármestere, aki szerdán éjjel autóbalesetet szenvedett. Szerdán 22 óra 30 körüli időben személygépkocsijával egy teherautó pótkocsijának ütközött a Szarvas és Nagyszénás közötti útszakaszon a város alpolgármestere - tájékoztatta az MTI-t a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. | 2004-11-11 09:49:00 | 0 |
| Izrael is nyitott | Izrael hajlandó lenne felújítani a békedialógust a palesztinokkal, amennyiben mérsékelt palesztin vezetést választanak meg Jasszer Arafat palesztin elnök halála után - jelentette ki Szilvan Salom izraeli külügyminiszter. | 2004-11-11 09:41:00 | 0 |
| Sztrájk Csongrád-megyében | Csongrád megyében a Szegedi Tudományegyetem néhány klinikáján és a makói városi kórház dolgozóinak egy része csatlakozott a kétórás figyelmeztető munkabeszüntetéshez - tájékoztatták az intézményekben csütörtökön az MTI-t. | 2004-11-11 09:39:00 | 0 |
| A Vatikán osztozik a palesztinok fájdalmában | A Szentszék osztozik a palesztin nép fájdalmában Jasszer Arafat elnök halála miatt - hangsúlyozta csütörtök reggel Joaquín Navarro-Valls vatikáni szóvivő. | 2004-11-11 09:35:00 | 0 |
| Felújítanák az izraeli kapcsolatokat a palesztinok | A palesztinok mielőbb szeretnék felújítani a tárgyalásokat Izraellel a közel-keleti "útiterv" alapján - jelentette ki a CNN amerikai hírtelevíziónak csütörtökön Nabíl Saat palesztin külügyminiszter. | 2004-11-11 09:33:00 | 0 |
| Elmarasztalta hazánkat az Emberi Jogok Bírósága | Az Emberi Jogok Európai Bírósága elítélte és háromezer euró kártérítésre kötelezte Magyarországot egy gyanúsított túl hosszúra nyúlt előzetes fogva tartása miatt - értesült a Magyar Rádió. | 2004-11-11 09:01:00 | 0 |
| Törvényt sértett a kormány | A kormány törvénysértést követett el akkor, amikor az agrárjelentés előtt nyújtotta be a következő évi költségvetési javaslatot. Az érvényben lévő rendelkezések szerint ugyanis ennek fordított sorrendben kellett volna megtörténnie - írja a Magyar Nemzet. | 2004-11-11 08:44:00 | 0 |
| Batiz betörésért állt a bíróság előtt | A Gyurcsány-kormány szóvivője 16 éves korában betörés miatt, elsőrendű vádlottként állt a bíróság előtt. Batiz Andrást a bíró megrovásban részesítette, az evangélikus gimnáziumból pedig "önként távozhatott." | 2004-11-11 08:31:00 | 0 |
| Negyven napos gyász Arafat halála miatt | A Párizs melletti katonai kórház főorvosa bejelentette: Jasszer Arafat, a Palesztin Hatóság elnöke november 11-én, 3 óra 30 perckor meghalt a Percy katonai kórházban. Arafat állami búcsúztatása Kairóban lesz pénteken, majd Ramallahban temetikel. | 2004-11-11 07:48:00 | 0 |
| Hágában hét, Amsterdamban négy embert tartoztattak le | Hágában összesen hét embert tartóztattak le, valamennyien egy radikális muzulmán hálózat tagjai. Kettejüket akkor fogták el, amikor megrohantak egy lakást. | 2004-11-11 07:46:00 | 0 |
| A boszniai szerb kormány bocsánatot kért a szrebrenicai mészárlásért | A boszniai szerb kormány kilenc év után bocsánatot kért a muzulmánoktól a szrebrenicai mészárlásért. 1995-ben több mint hétezer bosnyák férfit és fiút végeztek ki a szerb csapatok. | 2004-11-11 07:45:00 | 0 |
| Nagy-Britannia: emberi jogi problémák Romániában | Románia komoly haladást ért el az emberi jogok tiszteletben tartásában, ennek ellenére továbbra is aggályos az ország kisebbségekkel szembeni bánásmódja - tartalmazza a brit külügyminisztérium emberi jogi jelentése. A Foreign Office szerint Törökországban komoly emberi jogi reformfolyamat zajlik, Irakban viszont a biztonsági helyzet nehéz és bonyolult. | 2004-11-11 07:44:00 | 0 |
| Hollandia szigorítja terrorizmus-ellenes intézkedéseit | A holland igazságügy- és belügyminisztérium új, szigorú intézkedéseket jelentett be csütörtökön a terrorizmus elleni harc jegyében. A szigorítások Theo van Gogh filmrendező meggyilkolásával függenek össze; a gyilkosság gyanúsítottjai marokkói-holland kettős állampolgárok. A két tárca szeretné elérni, hogy a veszélyesnek ítélt kettős állampolgárokat megfoszthassák holland állampolgárságuktól. | 2004-11-11 07:43:00 | 0 |
| A református egyház a kettős állampolgárság mellett | A Magyarországi Református Egyház zsinata arra biztatja a jóakaratú embereket, hogy december 5-én menjenek el a népszavazásra és a kettős állampolgársággal kapcsolatos kérdésre válaszoljanak igennel; az erről szóló állásfoglalást szerdán este, kétnapos ülésének nyitónapján fogadta el a testület. | 2004-11-10 20:18:00 | 0 |
| Szenátorok a köztéri sörfogyasztás mellett | Az orosz felsőház szerdán leszavazta a köztéri sörfogyasztást tiltó törvénytervezetet, amely így a két ház közti egyeztető bizottság elé kerül csiszolásra, mivel az alsóház már jóváhagyta. | 2004-11-10 19:48:00 | 0 |
| Arafatnak leállt a vese- és májműködése | Vese- és májelégtelenségben szenved Jasszer Arafat palesztin elnök - közölte Nabíl Saat, a palesztin kormány külügyminisztere szerdán a ciszjordániai Rámalláhban. | 2004-11-10 19:06:00 | 0 |
| Hat ügyben elítélték Törökországot a szólásszabadság megsértése miatt | Elítélte Törökországot a szólásszabadság megsértése miatt szerdán az Emberi Jogok Európai Bírósága, amely kurdbarát állásfoglalásuk miatt 1993 óta elítélt öt török állampolgár ügyében hozott végleges döntést. | 2004-11-10 18:41:00 | 0 |
| Még megmenthető a zsidónegyed | Az Új Budapest Központ fontosnak tartja és támogatja, hogy a főváros vezetése változtasson eddigi gondolkodásmódján és létrejöjjön a rehabilitációs társaság, amely az utolsó pillanatban megmentheti a zsidónegyedet - hangsúlyozza Cselovszki Zoltán a központ vezetője közleményében. | 2004-11-10 18:13:00 | 0 |
| Pakson egyedül a nukleáris biztonságnak nincs alternatívája | A Paksi Atomerőművel kapcsolatban csak akkor beszélhetünk a nukleáris biztonság helyreállításáról, ha a több mint másfél éve történt súlyos üzemzavar következményeként megrongálódott 3,6 tonna veszélyes hasadó anyag sorsa végre megnyugtató módon rendeződik. Az Országgyűlés Gazdasági Bizottságának mai ülésén azonban kiderült: az előttünk álló egy esztendőben ez továbbra sem lehetséges - áll Koltai Tamás közleményében. | 2004-11-10 17:58:00 | 0 |
| A kitelepedés okait kutatják az RMDSZ autóbuszos karavánjának résztvevői | Az elvándorlás nem az egyetlen lehetőség, Erdélyben is lehet jövőt tervezni, értéket teremteni - erről kívánja meggyőzni az erdélyi magyarokat a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által kidolgozott projekt, amelyet szerdán mutattak be Kolozsváron a sajtónak. | 2004-11-10 17:53:00 | 0 |
| Kisebbségügyi kezdeményezések az európai Parlamentben | Kelet-európai roma információs központ felállítására tett javaslatot szerdán Brüsszelben, az Európai Parlament romajogi pártközi csoportjának vendégeként Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat vezetője, miközben Járóka Lívia, a parlament első roma képviselője bejelentette, hogy megkezdi munkáját a romák ügyével szintén foglalkozó rasszizmusellenes pártközi csoport. | 2004-11-10 17:44:00 | 0 |
| "Európai köztársaságot építünk": termékhamisítás nagy mennyiségben, kormányzati segítséggel | Az alábbiakban mindenki számára kiderülhet, hogy kormányzati segítség nélkül nem hamisíthattak volna hungarikumokat Magyarországon. Az Európai Unióban ugyanis nem csak az uborka és a gumióvszer mérete, hanem a hungarikumok termelésének és előállításának minden egyes mozzanata is szabályozott. Brazília vagy Spanyolország például sem a kalocsai, sem a szegedi paprika termőhelyeinek felsorolásában nem található meg. Az ellenőrzés a kormányzati szerve az idevágó rendelet értelmében az FVM, ha hamisítják, akkor tehát e minisztérium tudtával teszik ezt. | 2004-11-10 17:31:00 | 0 |
| Demonstrálnak a termelők | Sertés-, baromfi- és szarvasmarhafronton olyan alacsonyak — önköltség alattiak — a felvásárlási árak, hogy az év eleji megmozdulások után ismét az utakra vonulnak a gazdák Békés-megyében is. | 2004-11-10 17:26:00 | 0 |
| Példaértékű támogatás az újszülötteknek Esztergomban | Nem tervezik a borsodi megyeszékhelyen, hogy - például esztergomi példa nyomán - önkormányzati támogatásban részesítsenek minden megszülető csecsemőt. | 2004-11-10 17:12:00 | 0 |
| Aláírások a Drávára tervezett vízerőmű ellen | A Dráva horvát oldalára tervezett vízi erőmű megépítését ellenzők aláírásait tartalmazó íveket adott át Turi-Kovács Béla, az Országgyűlés környezetvédelmi bizottságának fideszes elnöke Szili Katalin házelnöknek szerdán Budapesten. | 2004-11-10 17:08:00 | 0 |
| Juscsenko vezet: nincs elég pénz az ukrán elnökválasztás második fordulójára | Az ukrajnai elnökválasztás második fordulója 22,5 millió dollárba kerül, de a központi választási bizottság ez idő szerint nem rendelkezik ekkora összeggel, 14 millió dollár hiányzik - közölte szerdán a testület elnökhelyettese. | 2004-11-10 16:52:00 | 0 |
| Illetlenségből jeles | Szerdán átadták a Balassagyarmatot elkerülő utat, amelynek megépítéséhez a szükséges forrásokat a város korábbi fideszes vezetése valamint Balla Mihály országgyűlési képviselő teremtettek elő. A befektetéshez szükséges mintegy nyolcszázmillió forint 75%-át a város 2001-ben nyerte el egy Phare-pályázat keretében, s a maradék 25%-ot az Orbán-kormány támogatásának köszönhetően kapta a nógrádi település. | 2004-11-10 16:37:00 | 0 |
| Az MDF miatt felfüggesztette működését az ORTT | Felfüggesztette működését az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT), amíg nem tisztázódik: az MDF országgyűlési képviselőcsoportjának újjáalakulása miatt megszűnt-e a párt által a médiahatóságba delegált Wéber János megbízatása - közölte Kovács György, az ORTT elnöke szerdán. | 2004-11-10 16:26:00 | 0 |
| A boszniai szerbek kormánya bocsánatot kért a srebrenicai mészárlásért | Több mint kilenc évvel a srebrenicai mészárlás után bocsánatot kért a vérengzés áldozataitainak hozzátartozóitól a boszniai szerb kormány. | 2004-11-10 16:23:00 | 0 |
| Csodálatos Júlia: Európában először Budapesten | Budapesten lesz az Oscar-díjas filmrendező, Szabó István legújabb alkotásának, a kanadai-magyar koprodukcióban készült Csodálatos Júlia (Being Julia) című film európai premierje - tájékoztatta a magyarországi forgalmazó, az Intercom szerdán. | 2004-11-10 16:06:00 | 0 |
| Bácskai-ügy: hatályon kívül az elsőfokú ítéletet | A Kulcsár-ügyben első fokon hivatali visszaélés miatt lefokozással sújtott Bácskai János dandártábornoknak, a maffiaellenes központ felfüggesztett főigazgatójának büntetőperében másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla szerdai tárgyalásán hatályon kívül helyezte a bűnösséget kimondó ítéletet, és új elsőfokú eljárást rendelt el. | 2004-11-10 16:01:00 | 0 |
| Juscsenko nyerte Ukrajnában az elnökválasztás első fordulóját | Viktor Juscsenko ellenzéki jelölt megelőzte ellenfelét, Viktor Janukovics hivatalban lévő kormányfőt az ukrajnai elnökválasztás október 31-én megtartott első fordulójában - közölte szerdán a központi választási bizottság, a forduló végleges eredményét ismertetve. | 2004-11-10 15:57:00 | 0 |
| Turistacsalogató Prága | Prága történelmi városrészeinek sétálóutcáin és terein fokozatosan visszatérnek a gázlámpás közvilágításra, hogy minél inkább visszaadják a Moldva-parti metropolis ősi központjának egykori hangulatát - olvasható a Világgazdaság honlapján. | 2004-11-10 15:28:00 | 0 |
| Zuschlag színvonalán az államtitkár | Sajnálatos, hogy Arató Gergely ismét Zuschlag János szintjére süllyedt. Szégyen, hogy egy magyar államtitkár ki mer állni azzal a képtelen állítással a nyilvánosság elé, hogy a kettős állampolgárság következtében a határon túli magyar diákok negyven százaléka, 6 éves kortól (!) kezdve, Magyarországon tanulna. A történelemben mindig rossz útra vezetett, ha egy politikai erő uszítani kezdett egy kisebbségi népcsoport ellen, ha bűnbaknak próbált beállítani egy kisebbségben lévő közösséget. | 2004-11-10 15:26:00 | 0 |
| A KMKSZ választási megállapodást írt alá az ukrán ellenzéki elnökjelölttel | A kárpátaljai magyarok jogainak jelentős bővítését kilátásba helyező választási megállapodást írt alá Viktor Juscsenko ukrán elnökjelölt és a támogatását felvállaló Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) nevében Kovács Miklós, a szervezet elnöke szerdán Kijevben. | 2004-11-10 15:09:00 | 0 |
| Görögország adót csökkent a gazdaság érdekében | Görögországban jövőre három százalékkal 32 százalékra csökkentenék a társasági adót, hogy ezzel segítsék a gazdaság növekedését, új munkahelyek teremtését. | 2004-11-10 15:02:00 | 0 |
| Megszorítások és elvonások Budapesten | Miközben a Gyurcsány vezette kormány látszatköltségvetést készít, az önkormányzati szektort érő 2,5%-os megszorítások keretében a fővárosi önkormányzatoktól tartalékolás címén 6 milliárd forintot von el - áll Kupper András, a fővárosi Fidesz-MKDSZ-frakció vezetőjének közleményében. | 2004-11-10 14:59:00 | 0 |
| Az SZDSZ-be még időben beépültek a szocialisták | Nem véletlen, hogy a liberális párt ilyen hatással bír a mai MSZP-re, hiszen a szocialisták még időben, 1989 környékén beépültek a rendszerváltó pártba, ahonnan még a mai napig aktívan fejtik ki tevékenységüket - mondta Pozsgay Imre a XIII. kerületi Fidesz szervezésében tartott közéleti és politikai fórumon. | 2004-11-10 14:11:00 | 0 |
| Hazudik, aki a magyarinvázióval riogat | Káros és megalapozatlan az a riogatás, amelyre az utóbbi napokban a magyarországi médiumok jelentős része is vevőnek bizonyult: a tömeges, százezres nagyságrendű áttelepülés víziója, az állami költségvetést százmilliárdokkal megterhelő magyarinvázió rémképe - írta legfrissebb számában az Erdélyi Riport. | 2004-11-10 14:04:00 | 0 |
| Bölcskei Gusztáv: Milyen alapon nyúlt a kormány az egyházfinanszírozási törvényhez? | Egyházi parlamenti iroda felállítását vetette fel Bölcskei Gusztáv református püspök az egyház zsinatának szerdán megkezdődött kétnapos ülésén, Budapesten. | 2004-11-10 13:58:00 | 0 |
| Lendületben az ország: a vasutasok is megunták | A létszámleépítés, a tevékenység kihelyezés ellen, valamint a vasútfejlesztések elmaradása miatt demonstráltak szerdán vasutasok a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) székháza előtt. A demonstrálók 12 pontban fogalmazták meg követelésüket. | 2004-11-10 13:55:00 | 0 |
| Népszavazás: November 27-én nagygyűlés Budapesten | A Fidesz megkezdi december 5-ig tartó kampányát, amelyben a népszavazáson a két igennel való szavazásra kéri a polgárokat - jelentette be szerdán Pokorni Zoltán és Nyitrai Zsolt. A Szövetség vezetői országjáró körút keretében vesznek részt a tájékoztatásban, és a kérdések együttes megvitatására hívják fel a választópolgárokat. A Fidesz november 27-én a fővárosban tart nagygyűlést. | 2004-11-10 13:14:00 | 0 |
| Előkerült egy 18 éves holland lány koncentrációs táborban írt naplója | Egy 18 éves lány koncentrációs táborban írt naplója került napvilágra Hollandiában. Helga Deen, a tilburgi középiskola végzős diákja a vughti táborban kezdte írni vőlegényének, Keesnek a naplót 1943. április 10-én. | 2004-11-10 12:53:00 | 0 |
| Országos vérhiány: aki teheti, adjon vért | Elfogyott a vértartalék az országban, ezért felhívással fordul a lakossághoz a Vérellátó Szolgálat főigazgatója. Miskovics Eszter a Magyar Rádiónak hangsúlyozta: sürgős esetekben még azonnal tudnak vért adni, de a többi beteg várólistára kerül. | 2004-11-10 12:25:00 | 0 |
| Megfejtették a 2000 éves szépség titkát | Egy londoni ásatáson nemrég előkerült római-kori arckrém alapanyagainak vizsgálata szerint a római nők körében a hófehér arc számított divatosnak. | 2004-11-10 12:24:00 | 0 |
| 560 éve halt meg I. Ulászló magyar király | A fiatalkorú király megszegte a törökkel kötött békét, ám a velük vívott csatában életét vesztette. | 2004-11-10 12:20:00 | 0 |
| Lendületesen csökken az oktatásban dolgozók reálbére | A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint a kormány költségvetési tervezete nem garantálja az oktatásban dolgozók reálbérének megőrzését a 2004-2005-ös évekre, és lehetetlen helyzetbe hozza a fenntartókat azáltal, hogy a normatíva "a tervezett és elégtelen béremelés részbeni fedezetére elég csupán" - közölte Kerpen Gábor szerdai budapesti sajtótájékoztatón. | 2004-11-10 12:15:00 | 0 |
| Svéd filmhét a Művész moziban | Svéd filmhét kezdődik november 18-án a Svédületes! - svéd-magyar randevú 2004 elnevezésű egyéves programsorozat keretében a budapesti Művész moziban - közölte a Budapest Film szerdán az MTI-vel. | 2004-11-10 12:09:00 | 0 |
| Aranyérmes koldusok 2. | Egyre több atlétikai szakosztály háza tájáról érkeznek kellemetlen hírek. Több klub kénytelen megválni edzőitől, s még válogatott versenyzőit sem tudja a jövőben támogatni. | 2004-11-10 12:08:00 | 0 |
| Krónika: az MSZP sebeket tép fel az erdélyi magyarságban | Nem volt meglepő, hogy Hiller István MSZP-elnök és kultuszminiszter meghirdetett - majd lemondott - sepsiszentgyörgyi látogatása miatt az erdélyi magyarok egy csoportja tüntetéssel tiltakozott, miután az MSZP a kettős állampolgársággal kapcsolatos kérdésben ismét a riogatás eszközéhez nyúlt - állapítja meg az erdélyi Krónika szerdai vezércikke. | 2004-11-10 12:04:00 | 0 |
| Antiterrorista művelet zajlik Hágában | Két rendőr súlyosan, egy könnyebben megsérült szerdán, amikor egy házkutatás céljából körülzárt hágai épületből egy bentlakó kézigránátot hajított a rend őrei közé. Mint a holland rendőrség szóvivője közölte, a főleg külföldiek által lakott Laak negyedben álló épülethez házkutatás céljából szálltak ki hajnali három óra körül a rendőrök. Ezzel egyidejűleg lezárták a város légterét. | 2004-11-10 11:57:00 | 0 |
| Egy palesztin imám érkezett a haldokló Arafat betegágyához | Jasszer Arafat betegágyához érkezett szerdán Taiszúr Dajjút Tamími sejk, a palesztin területek iszlám bíróságának főbírája, hogy a haldokló palesztin elnök mellett legyen annak végső pillanatában. | 2004-11-10 11:23:00 | 0 |
| Elrabolták az iraki miniszterelnök több hozzátartozóját | Elrabolták Ijád Allávi iraki miniszterelnök családjának három tagját. A kormányfő első unokatestvérét, annak feleségét és egy további rokonát hurcolták el kedd reggel bagdadi otthonukból ismeretlen fegyveresek - közölte George Szada szóvivő. | 2004-11-10 11:03:00 | 0 |
| "Európai köztársaságot építünk": a kormány bátran elveszi a köztisztviselők nyelvpótlékát is | A jövő évi költségvetés tervezete szerint a kormány a köztisztviselők jogállásáról szóló törvény több pontját is módosítani kívánja. A normaszöveg alapján a köztisztviselői törvényből kikerülne az a passzus, amely szerint az angol, a német és a francia nyelvek esetében alanyi jogon jár a nyelvpótlék, amelynek mértéke alapfokú nyelvvizsga esetén az illetményalap 15, középfokúnál 50, felsőfokú bizonyítványnál pedig 100 százaléka - írja a szerdai Napi Gazdaság. | 2004-11-10 10:58:00 | 0 |
| Kevesebb pénz jut a határon túli magyarok támogatására | Egyetemek, kultúra, egészségügy. A határon túli magyar szervezetek főképp az erre szánt összeget keresik, keveslik a magyar költségvetési támogatásban. Most 11 milliárd 700 millió forintot szánnak a költségvetés-tervezetben a határon túli magyarok támogatására. Ez tavaly 14 milliárd, és két évvel ezelőtt is 12,6 milliárd volt. | 2004-11-10 10:09:00 | 0 |
| Lezárták a légteret Hága felett | Lezárták a légteret Hága felett, a holland kormány székhelyének otthont adó városban nem sokkal korábban rendőrségi akció indult közelebbről nem azonosított gyanúsítottak elfogására. | 2004-11-10 09:30:00 | 0 |
| A kormányváltás óta 35 százalékkal nőtt az államadósság | Feltehetőleg a magyar államadósság finanszírozása és a japán piacokról való újabb forrásbevonás is szóba került Gyurcsány Ferenc október végi japán tárgyalásai során - értesült a Magyar Nemzet. A lap információi szerint a megbeszéléseken felmerült, hogy a folyamatosan növekvő államadósság finanszírozására a kormány - az idei 500 millió eurónak megfelelő japán finanszírozás után - jövőre is jelentős értékű japán jenkötvény kibocsátására készül. | 2004-11-10 09:16:00 | 0 |
| A hülyeség - ha fájna 2004. november 10. | Gyurcsány Ferenc avatta fel a Kaposvári Egyetem pedagógiai karának új épületét, amely az Orbán-kormány idején odaítélt ötmilliárd forint központi költségvetési támogatásból épült. És Gyurcsány Ferenc beszédet is mondott. | 2004-11-10 08:14:00 | 0 |
| Vállalkozásbarátok: százmilliárdnyi áfát zárolt a PM | Az idén már biztosan nem jut hozzá több mint tízezer, közösségi adószámmal rendelkező vállalkozás visszaigényelt áfájához. Mint ismeretes, a Pénzügyminisztérium (PM) alaposan elszámolta magát az idei áfabevételekkel kapcsolatban, így a vártnál százmilliárd forinttal kevesebb folyik be ebből az adónemből. Az áfa visszatartása révén mintegy százmilliárd forint marad időlegesen az államkasszában - jóllehet jövőre kamatostul vissza kell fizetni, vagyis 2005 áfabevételei jelentős mínusszal indulnak - számol be a szerdai Népszabadság. | 2004-11-10 07:55:00 | 0 |
| Egy magyar ügy | Léteznek magyar ügyek. Vannak olyan kérdések, amelyeket egy egészséges nemzet vagy társadalom azonosan tud megítélni, egységesen tud képviselni. Így van ez a világ nagyobbik részén még akkor is, ha a jelenlegi magyar politikai paletta baloldalán cinikus (ál)érveléssel söpörnek le mindent, ami nemzeti ügy kifejezés alatt kerül a szemük elé. | 2004-11-10 07:38:00 | 0 |
| Hárommilliárdnyi közpénz a szocialista tévé számára | Újhelyi István, szocialista képviselő az MTV Demokrácia csatornájának finanszírozása céljából módosító indítványt nyújtott be a költségvetési törvénytervezethez az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottságában, amelyhez megkapta a kormánypárti támogatást. Az indítvány szerint a csatorna üzemszerű működési feltételeinek kialakítását a Magyar Televízió Közalapítvány céltámogatásából valósítanák meg több mint hárommilliárd forint felhasználásával - írja a szerdai Magyar Nemzet. | 2004-11-10 07:34:00 | 0 |
| Ismeretlen tengeralattjáró tűnt fel Japán felségvizein | Japán szerdán készenlétbe helyezte a haditengerészetet, miután ismeretlen tengeralattjárót észleltek a japán felségvizeken - közölte egy kormányszóvivő, megerősítve a NHK közszolgálati televízió értesülését. | 2004-11-10 07:25:00 | 0 |
| Lemondott John Ashcroft amerikai igazságügy- és Don Evans kereskedelmi miniszter | Benyújtotta lemondását George Bush amerikai elnöknek John Ashcroft igazságügy- és Don Evans kereskedelmi miniszter. A hírt a fehér házi szóvivő jelentette be helyi idő szerint kedd este. Scott McClellan nem közölte, hogy ki lesz Ashcroft és Evans utódja. | 2004-11-10 07:22:00 | 0 |
| A polgári oldal egy erős MDF létében érdekelt | A Fidesz érdekelt abban, hogy legyen egy viszonylag erős, 5 százalék feletti MDF, de ma nincs ilyen. A demokrata fórumon belül most olyan csonkolás történt, melyet többször egy párt nem tud elviselni - mondta Harrach Péter kedden Szegeden a Szegedi Tudományegyetem hallgatói által szervezett beszélgetésen. | 2004-11-10 07:10:00 | 0 |
| Szocialista - szabad demokrata pofon a határon túli magyarságnak | A Vajdasági Magyarok Szövetségének elnöke szerint a kormánypártok pofon ütötték a határon túli magyarságot, amikor a nemmel való voksolásra biztattak a kettős állampolgárság megadásának kérdésében. Kasza József erről egy kedd esti fórumon beszélt Budapesten. | 2004-11-10 07:02:00 | 0 |
| Úszás: A Balaton a befutó? | Valószínűsíthetően a Balaton, illetve több városa adhat majd otthont a 2006-os magyarországi úszó Európa-bajnokság hosszú távú versenyeinek. A következtetéshez az alapot a LEN, az európai szövetség delegáltjainak hétfői látogatása szolgáltatta, amelynek keretében a lehetséges színhelyek közül előbb a Velencei-tavat, majd a Balatont keresték fel a szemlét végzők a magyar szövetség képviselőinek és helyi szakembereknek a társaságában (utóbbi nyerte el jobban a szemlézők tetszését). | 2004-11-09 21:00:00 | 0 |
| Elhunyt a jamaikai sprinter | Ötvennolc esztendős korában meghalt Lennox Miller, a jamaikaiak olimpiai ezüst- és bronzérmes, egykori fedett pályás világcsúcstartó síkfutója. Miller rákbetegségben szenvedett. | 2004-11-09 20:37:00 | 0 |
| Kerry nem zárja ki, hogy négy év múlva újra megpróbálja | A múlt keddi elnökválasztáson alulmaradt John Kerry demokrata párti jelölt szenátori mandátumával erőteljes szerepet kíván játszani az amerikai politikában, és nem zárja ki annak a lehetőségét sem, hogy négy év múlva ismét pályázzon az Egyesült Államok elnökének tisztségére. | 2004-11-09 19:34:00 | 0 |
| A 23 millió román után most 800 ezer magyarral riogatnak | Komolytalannak nevezte két érintett tárca politikai államtitkárainak a kettős állampolgársággal kapcsolatos keddi állásfoglalásait Révész Máriusz, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség szóvivője. | 2004-11-09 19:29:00 | 0 |
| Janez Jansa lett Szlovénia új miniszterelnöke | Az egykori védelmi minisztert, Janez Jansát választotta kedden Szlovénia miniszterelnökévé a ljubljanai parlament. | 2004-11-09 18:50:00 | 0 |
| Romániában 1,6 tonna magyar importpaprikát kivontak a kereskedelemből | A román fogyasztóvédelmi felügyelőség kedden mintegy 2 tonna importpaprika kereskedelemből történő kivonásáról intézkedett, miután az élelmiszerben a megengedett szintnél "mérsékelten" magasabb mérgező mennyiséget mutattak ki. | 2004-11-09 18:48:00 | 0 |
| Kovács-féle e-kormányzat: abszolút virtuális | A Fidesz-frakció felszólítja a kormányt, hogy gyorsítsa fel az elektronikus közigazgatás kiépítését, és állítsa üzembe minél hamarabb az elektronikus közbeszerzési rendszert - áll Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezető-helyettesének közleményében. | 2004-11-09 18:45:00 | 0 |
| A Vatikán és az olasz történészek együtt vizsgálják az inkvizíciót | Együttműködési megállapodást kötött a Vatikán és az olasz kulturális tárca, valamint itáliai kutatóközpontok az inkvizíció szörnytettei felderítésére és kutatására. | 2004-11-09 18:38:00 | 0 |
| Schmidt Mária: A forradalom 50. évfordulója fordulópont lesz | A kettős állampolgárság ügyében eddig mutatott kormánypárti produkció kiábrándító és szégyenteljes - fogalmazott Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója a fideszfrakcio.hu Társalgójának vendégeként. A történész szerint jó lenne, ha az 1956-os forradalom 50. évfordulóját valamennyi magyarországi település méltó módon megünnepelné. Schmidt Mária emellett abban is bízik, hogy a világ szintén emlékezni fog azokra a napokra, amikor Magyarország a világtörténelmet alakította. | 2004-11-09 17:36:00 | 0 |
| Munkahely,munkahely,munkahely: de csak azoknak akik Gyurcsányt szolgálják | Két újabb, egy gazdaságpolitikai, illetve egy önkormányzati miniszterelnöki tanácsadó testület alakul - tájékoztatta a miniszterelnöki kabinetiroda sajtófőosztálya kedden az MTI-t. | 2004-11-09 17:35:00 | 0 |
| Csak a duma nagy | Próbálom ízlelgetni a szavakat, melyik a legudvariasabb, ám egyben a legkifejezőbb is. Likvidálás, tönkretétel, hazudozás, becsapás, arcátlanság, döbbenet, kóklerség - nagyjából ezek alkotják a választékot. Illetve mire való itt az udvariasság? Inkább nem is választok: legyen így együtt mindegyik. | 2004-11-09 17:33:00 | 0 |
| Aranyérmes koldusok | A hír meglepő: a Bp. Spartacus úszószakosztálya - gyorsan tegyük hozzá, a legeredményesebb honi műhelyről van szó - csak két versenyzővel vesz részt a hét végi hódmezővásárhelyi rövid pályás országos bajnokságon, a szakosztálynak ugyanis nincs pénze az utazásra és a szállásra. Mindezt megerősítette Turi György, a műhely vezetőedzője is. | 2004-11-09 17:30:00 | 0 |
| Akarunk-e adni a magunk szabadságából a határon túli magyaroknak is? | A kettős állampolgárságról szóló népszavazás valójában arról szól, hogy adunk-e egy európai útlevelet a határon túli magyaroknak. Ez egy minimális segítség. Szó sincs semmifajta szociális juttatásról, gazdasági terhekről. Egyetlen dologról van szó, arról, hogy adunk-e egy európai útlevelet az Erdélyben, Délvidéken, Kárpátalján, Horvátországban és Szlovéniában élő magyaroknak - mondta Orbán Viktor a HírTV-nek adott interjújában. | 2004-11-09 17:13:00 | 0 |
| Bush érdeklődött Arafat állapota iránt | A nagybeteg Jasszer Arafat palesztin elnök egészségi állapota felől érdeklődött kedden George W. Bush amerikai elnök abban a telefonbeszélgetésben, amelyet Jacques Chirac francia államfővel folytatott - közölte a francia elnöki palota szóvivője. | 2004-11-09 16:52:00 | 0 |
| A szakszervezetek bíznak a Fideszben | Törvényi garanciát szeretne elérni a Volán-társaságok két reprezentatív szakszervezete arra, hogy ezeket a cégeket tartósan állami tulajdonban tartják. Ezt Varga Tibor, a Közlekedési Munkástanácsok Szövetségének elnöke, valamint Hoffmann Antal, az Autóbusz-közlekedésben Dolgozók Uniójának elnöke ismertette kedden Budapesten sajtótájékoztatón. | 2004-11-09 16:47:00 | 0 |
| Megerősítik és cáfolják is Arafat halálhírét | Jasszer Arafat palesztin elnöknek talán már csak órái vannak hátra - közölték kedden palesztin forrásból azután, hogy a Franciaországban ápolt nagybeteg elnök orvosai tájékoztatták a látogatóba érkező palesztin vezetőket Arafat egészségi állapotáról. | 2004-11-09 16:44:00 | 0 |
| Felvidéki magyar fiatalok a népszavazás mellett | Az MTI pozsonyi irodájához kedden eljuttatott nyilatkozat szerint a támogató határozatot vasárnap hozta meg a MIK rendkívüli közgyűlése. Megítélésük szerint a magyar államra nem ró majd anyagi terhet, ha a határon túli, kisebbségi sorba kényszerült magyarok állampolgárságot kapnának, lélektani szempontból azonban hozzájárulna nemzeti létünk fennmaradásához, ahogy az gyakran tapasztalható azok esetében, akik az Egyesült Államok, vagy valamely nyugat-európai ország polgáraként lehetnek magyar állampolgárok is. | 2004-11-09 16:40:00 | 0 |
| Huszonötezer Volán dolgozó retteg a cég eladásától | A Volán-társaságok 25 ezer dolgozója változatlanul retteg a cégek eladásától, a lakosság viszont a kiszámítható közlekedést félti a privatizációtól. | 2004-11-09 15:59:00 | 0 |
| Népszava: a lendületes szocialista esete a bátor és igazságos néppel | Ezt a lakossági fórumot nem hirdette meg sem a közpénzen eltartott helyi sajtó, sem a XIII. kerületi szocialisták házi mozija, a TV 13. Ennek ellenére több száz fájós lábú, idős nyugdíjas, kisgyermekes szülő szorongott a Tomori utcai iskola osztálytermében, ugyanis a szocialista - szabad demokrata vezetésű önkormányzat az 1947 óta működő Tomori piac megszüntetésére tesz javaslatot csütörtöki soron következő képviselőtestületi ülésén. | 2004-11-09 15:52:00 | 1 |
| Menekül a süllyedő hajóról Doszpot Péter? | Doszpot Péter szocialista honatya két év kihagyás után szívesen visszatérne a testületbe, ha a politika engedné. | 2004-11-09 15:48:00 | 0 |
| Nyerő a sör és a fitness-ital | Négy éves csökkenő irányzat után az idén ismét nő a német sörfogyasztás: az év első kilenc hónapja után tavalyhoz képest 0,3 százalékkal fejlődött. Az elfogyasztott sörmennyiség 81,2 millió hektoliter volt. Ezt szakértők különösen örvendetes mennyiségnek tartják a meglehetősen hideg nyári szezon mellett. | 2004-11-09 15:30:00 | 0 |
| Európa visszaverné a jegybank elleni szocialista támadást | Az Európai Központi Bank (EKB) kormányzótanácsa újabb kritikus megjegyzéseket fűzött a Magyar Nemzeti Bankról (MNB) szóló törvény tervezett módosításához. A jelentés hangsúlyozza, hogy a monetáris politika hitelességének alapja egy stabil intézményi környezetben tevékenykedő, független központi bank, ezért kiemelkedően fontos egy olyan intézmény-szerkezet kialakítása, amely a monetáris politikát elválasztja a rövid távú politikai érdekektől. | 2004-11-09 15:27:00 | 0 |
| Gyurcsány a háborút is üzletként kezeli | Gyurcsány Ferenc a Kossuth Rádió Krónika című műsorának adott keddi interjújában úgy viselkedett, mint egy tipikus üzletember. Nemet mondott mindenre, ami az üzleti érdekeivel ellentétes. Nemet mondott a katonák hazahozatalára Irakból. Nemet mondott a kórházak eladásának leállítására. Nemet mondott a határon túli magyarok európai útlevelére. Erről Mátrai Márta beszélt kedden sajtótájékoztatón. | 2004-11-09 15:26:00 | 0 |
| Folytatódik a rendvédelmi szervek gatyára vetkőztetése | A Gyurcsány-kormány hivatalba lépése után is folytatódott a rendvédelmi szervek és a hivatásos állomány gatyára vetkőztetése. A nagy hanggal beharangozott illetménykiegészítés emelése, a felsőfokú végzettségűek esetében nem vonatkozik a helyi szerveknél és alegységeknél, a minisztérium hivatali egységeinél, valamint az RSZVSZ-nél szolgáló hivatásos állományra. | 2004-11-09 15:18:00 | 0 |
| A katolikusok imádkoznak a költségvetés tervezetének módosításáért | Veres András püspök kedden azt kérte a katolikus iskolák vezetőitől: a jövő évi költségvetés tervezetének módosítása érdekében szervezzenek helyi találkozókat a parlamenti képviselőkkel, míg a pedagógusok és a diákok a kápolnákban minden nap imádkozzanak azért, hogy "az egyházi iskolákat ellehetetlenítő szándék megszűnjön". | 2004-11-09 14:42:00 | 0 |
| Nincs ötmillió a fiatalokra? | Budapest XI. kerületében, akárcsak egész Budapesten régóta komoly problémát okoz, hogy a gördeszkások a nemrégiben felújított közterületeket használják deszkázásra, és ezzel zavarják a környéken élők nyugalmát. A Fidelitas ezért úgy döntött, javaslatot tesz a városvezetésnek a megoldásra. Komoly gondot okoz az itt élő fiataloknak, hogy Újbudán nincs olyan gördeszka pálya, amelyet mindenki könnyedén, tömegközlekedés segítségével el tudna érni. Használható pálya legközelebb Óbudán található - hangzott el a Fidelitas keddi sajtótájékoztatóján. | 2004-11-09 14:41:00 | 0 |
| A népegészségügy nem lehet üzlet | Nem lehet a kórházakat úgy eladni, hogy ne kockáztatnánk ezzel a teljes társadalombiztosítási rendszer összeomlását, illetve radikális átalakítását. A kórház-privatizáció azt jelentené, hogy mindenkinek fizetnie kell a legegyszerűbb ellátásért is - mondta Orbán Viktor egy keddi egészségügyi fórumon. | 2004-11-09 14:34:00 | 0 |
| Hasznos tudnivalók a népszavazásról | A december 5-én tartandó ügydöntő népszavazás eredményességéhez kétmillió azonos szavazat szükséges mindkét kérdés esetében - közölte az Országos Választási Iroda (OVI) vezetője keddi budapesti sajtótájékoztatóján. | 2004-11-09 13:58:00 | 0 |
| Fekete festékkel öntötték le a Szabadság téri szovjet emlékművet | Fekete festékkel öntötték le a Szabadság téri szovjet emlékművet kedden Budapesten - tájékoztatta az MTI-t a BRFK sajtóügyelet-vezetője. | 2004-11-09 13:53:00 | 0 |
| A bátor Gyurcsány sem mer Erdélybe utazni? | Ellenzőként már állást foglalt a kettős állampolgárságról szóló népszavazásról a magyar miniszterelnök - bukaresti lapok szerint ezért maradt el vasárnapra és hétfőre tervezett erdélyi utazása. | 2004-11-09 13:19:00 | 0 |
| Esztergom a jövő nemzedéke mellett | Pénzügyi alapot hoz létre a jövő nemzedékek életesélyeinek támogatására 2005 januárjától Esztergom városa Szent Miklós Alap az Esztergomi Gyerekekért névvel - mondta Meggyes Tamás, a város fideszes polgármestere kedden. | 2004-11-09 12:50:00 | 0 |
| Mindenre nemet mondott a honvédelmi bizottság kormánypárti többsége | Egyetlen, a honvédelmi költségvetéssel kapcsolatos módosító javaslatot sem fogadott el az Országgyűlés Honvédelmi Bizottsága keddi ülésén. Simicskó István közölte, a kormánypárti képviselők nemet mondtak azokra az ellenzéki módosító indítványokra is, amelyek növelték volna a Magyar Honvédség csapatainak költségvetését vagy a katonák lakástámogatási előirányzatát. | 2004-11-09 12:46:00 | 0 |
| A cigányoknak tett ígéretek sem teljesültek | Elvárjuk, hogy vegye komolyan a kormány saját programját, amellyel 2002-ben választást nyert, amellyel cigány szavazókat is maga mellé állított. Frázisok és PR fogások helyett gondolja át tisztességgel és felelősséggel cigánypolitikáját - áll a Lungo Drom és szövetségesei közleményében. | 2004-11-09 12:30:00 | 0 |
| A mi paprikánk | Paprika, Puskás, csikós, gulyás. Körülbelül ennyi, amit egy olyan átlag külföldi tud rólunk, aki még el sem jött Magyarországra. Aki túlzásnak tartja a megállapítást, távoli utazásai során kérdezze meg a városok és falucskák kis söntéseiben a helybelieket. Nem fog többet megtudni rólunk. | 2004-11-09 12:18:00 | 0 |
| A Népszava újságírója tudta, hogy államtitkot sért | A Népszava újságírója tudta, hogy államtitkot sért a Sutka-levél közzétételével, hiszen jogot végzett és a közlés előtt beszélt a levél feladójával, címzettjével is - mondta a fővárosi főügyész egy keddi televízió-műsorban. | 2004-11-09 12:14:00 | 0 |
| Kósa Lajos: Lehet eredményesen is működtetni közösségi vállalatokat | A piacgazdaságban is lehet eredményesen működtetni közösségi tulajdonú vállalkozásokat, nem igaz, hogy az állam a legrosszabb tulajdonos. Ezt bizonyítja az is, hogy a debreceni önkormányzat tulajdonában lévő hőszolgáltató első, a vízmű pedig harmadik helyen szerepel a munkaügyi minisztérium közreműködésével készült legjobb munkahelyek listája felmérésben. | 2004-11-09 12:07:00 | 0 |
| Lamperth ígérete ellenére nem kapnak 13. havi bért rendőrök | Bizonytalanságot és ellentmondást tapasztalnak a rendőrök az idei évre járó 13. havi távolléti díjnak megfelelő külön juttatás kifizetésével kapcsolatban - közölte az MTI-vel a közelmúltban megalakult Tolna Megyei Rendőr Szakszervezet titkára. | 2004-11-09 11:26:00 | 0 |
| A bátor Hiller gyáva volt elmenni Sepsiszentgyörgyre | A Magyar Polgári Szövetség háromszéki szervezete néma tiltakozást rendezett ma a sepsiszentgyörgyi Lábasháznál Hiller István látogatása ellen. Ezzel fejezték ki nemtetszésüket, hogy a kettős állampolgárságot ellenző MSZP elnök Kovászna megyébe látogat. Hiller István személyesen nem mert megjelenni az erdélyi városban, maga helyett inkább államtitkárát küldte. | 2004-11-09 11:22:00 | 0 |
| Kampányt indított az eutanázia ellen a spanyol katolikus egyház | Kampányt indított a spanyol püspöki konferencia az eutanázia engedélyezése ellen. A spanyol katolikus egyház legfőbb testülete a hét végén több ezer prospektust osztott szét az ország plébániáin és egyházi intézményeiben, hogy "mozgósítsa a keresztények lelkiismeretét". | 2004-11-09 11:17:00 | 0 |
| 40-50 milliót nyeltek le Gyurcsány demokratikus ifjai | Másfél évtized elmúltával sem állították fel Budapesten az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseinek szánt emlékművet - pedig már a kilencvenes évek elején magánszemélyek csaknem ötmillió forintot adtak össze a szobor elkészítésére. Az összeget a KISZ, később jogutódja a Demokratikus Ifjúsági Szövetség (Demisz) kezelte, amelynek egykori alelnöke Gyurcsány Ferenc volt - írja a keddi Népszabadság. | 2004-11-09 10:56:00 | 0 |
| Választás: a Fidesz jelöltje a nemzetiségek képviseletét is vállalja | "A környéken élő kisebbségeknek történelmi esélye az, hogy Firtl Mátyás, a horvát kisebbségi önkormányzat képviselőjeként nem csak behatóan ismeri a kisebbségi létet, és annak kérdéseit, hanem fel is vállalja a magyar parlamentben a németek, horvátok, romák, bolgárok, görögök, szlovének, örmények, lengyelek ügyeinek képviseletét" - mondta Járóka Lívia, európai parlamenti képviselő Sopronban a Firtl Mátyással tartott tegnapi sajtótájékoztatóján. | 2004-11-09 10:32:00 | 0 |
| Esik a hó Vasban | Változó intenzitással havazik az Alpok alján, a Kőszegi hegység környékén Vas megyében; a reggel óta hulló hó és havas eső egyelőre csak a házak és autók tetejét "festette" fehérre. | 2004-11-09 10:27:00 | 0 |
| Megfenyegette Hollandiát egy iszlám fegyveres csoport | Egy iszlám fegyveres csoport kedden internetes üzenetben megfenyegetette a holland kormányt és népet, hogy "súlyos árat fizetnek" a muzulmánok elleni megtorló akciókért, amelyeket Theo van Gogh holland filmrendezőnek a radikális iszlám nevében történt meggyilkolása után követtek el. | 2004-11-09 10:00:00 | 0 |
| Nincs vizsgálat a hatmilliárdos ügyben? | Az oktatási tárca nem indít vizsgálatot a hatmilliárd forintos informatikai kartellbotrány ügyében, mivel indoklásuk szerint erre nincs lehetőségük. Időközben kiderült, hogy Kóka János gazdasági miniszter egykori cége, az Elender Rt. több mint tizennégymillió forintos állami támogatást kapott augusztusban a munkaügyi tárcától. | 2004-11-09 09:25:00 | 0 |
| Fallúdzsában találat ért egy klinikát | Az iraki Falludzsában folytatódik az amerikai hadsereg és az iraki katonák előrenyomulása - jelentette a BBC hírszolgálat. | 2004-11-09 09:16:00 | 0 |
| Gyurcsány és Juhász semmibe veszi a magyar választók akaratát | Gyurcsány Ferenc és Juhász Ferenc egyaránt semmibe veszi a magyar választók akaratát, miután a választók 80 százalékának hónapok óta az a véleménye, a magyar csapatok jöjjenek haza - mondta Áder János frakcióvezető a magyar katonák iraki tartózkodásának meghosszabbításával kapcsolatban hétfőn este az Országgyűlésben. | 2004-11-09 08:24:00 | 0 |
| Bátor és igazságos: HM-megbízás a szombathelyi MSZP-s cégének | MSZP közeli cég kapott megbízást a Honvédelmi Minisztérium társaságától szombathelyi katonai objektumok őrzésére. Az államnak jövőre hatmilliárd forintot kell áldoznia a honvédségi létesítmények védelmére, mert a sorkatonaság eltörlésével ezt a feladatot magáncégek végzik el. | 2004-11-09 08:17:00 | 0 |
| Powell a fallúdzsai hadműveletről | Colin Powell amerikai külügyminiszter hétfőn több külföldi kollégáját felhívta telefonon, hogy tájékoztassa őket az iraki Fallúdzsa elleni támadás okairól, és megígérte, hogy minden tőlük telhetőt megtesznek annak érdekében, hogy megkíméljék a polgári személyek életét - közölte az amerikai külügyminisztérium. | 2004-11-09 07:04:00 | 0 |
| Franciaországba érkeztek a palesztin vezetők | Megérkezett Franciaországba a palesztin mozgalom négy magas rangú vezetője, hogy kedden felkeresse betegágyánál Jasszer Arafatot, a Palesztin Hatóságok napok óta kómában lévő elnökét. | 2004-11-09 07:02:00 | 0 |
| Elstartolt a Szojuz-2 | Sikeresen startolt a Szojuz-2 modernizált orosz hordozórakéta hétfő este első próbarepülésére. A műholdmakettet hordozó, három fokozatú rakétát közép-európai idő szerint fél nyolckor bocsátották fel a Pleszecki űrbázisról, és radarokkal követték pályáját. | 2004-11-08 20:00:00 | 0 |
| Mádl Ferenc Köhler német államfővel találkozott Berlinben | Berlinben Horst Köhler német államfővel tanácskozott Mádl Ferenc köztársasági elnök hétfőn. | 2004-11-08 19:25:00 | 0 |
| Svédországi magyarok álláspontjának felülbírálására szólították fel Gyurcsányékat | Álláspontjának felülbírálására szólította fel a magyar kormányt és a Magyar Szocialista Pártot a kettős állampolgársággal, az ügyről tartandó népszavazással kapcsolatban Gyurcsány Ferenc miniszterelnökhöz és Hiller Istvánhoz, az MSZP elnökéhez intézett nyílt levelében Bihari Szabolcs, a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének (SMOSZ) elnöke. | 2004-11-08 18:50:00 | 0 |
| Egészségtelen a költségvetés | A szocialisták a tavalyi évhez hasonlóan "szemmel láthatóan továbbra is bűvészkednek a számokkal, megpróbálják elfedni a szomorú tényt: jövőre semmivel sem lesz jobb a magyar egészségügy helyzete" - hangsúlyozza a Fidesz egészségügyi kabinetjének közleménye. | 2004-11-08 18:30:00 | 0 |
| Ismét riogatnak a huszonhárom millió románnal fenyegetőzők | A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség bízik benne, hogy a szocialisták demagóg kampánya ellenére minél több magyar állampolgár járul az urnákhoz 2004. december 5-én és szavaz majd igennel a határon túli magyarok európai útlevelére - áll Németh Zsolt közleményében. | 2004-11-08 18:25:00 | 0 |
| Bécsben misét mondtak a Vajdaságban legyilkolt dunai svábok emlékére | A vajdasági dunai svábok körében 60 évvel ezelőtt elkövetett első mészárlás áldozataira emlékeztek az osztrák fővárosban azon a misén, amelyet Christoph Schönborn bíboros, bécsi érsek mutatott be - adta hírül hétfőn a bécsi érseki hivatal sajtószolgálata. | 2004-11-08 18:13:00 | 0 |
| Százmilliárd forintos törvénysértés | Miért adott utasítást a pénzügyminiszter az adótörvények megsértésére - kérdezte Gyimesi József fideszes országgyűlési képviselő hétfőn a parlamentben annak kapcsán, hogy tízezer vállalkozó - a Pénzügyminisztérium utasításának megfelelően - a mai napig nem jutott még hozzá a visszaigényelt áfához. | 2004-11-08 18:05:00 | 0 |
| Paprikás hangulatban az ország: a kormány fittyet hány az EGK szigorú rendeletére | Hetek óta a méltán világhíres magyar fűszerpaprikát tönkretevő botránysorozatoktól hangos a sajtó. Hónapok teletek el azóta, hogy az illetékes szaktárcának tudomása volt arról, hogy egészségkárosító anyag került nemzeti fűszerünkbe, a boltok polcaira, a családok konyhájába és gyermekeink ebédjébe - kezdte azonnali kérdését Lengyel Zoltán hétfőn a parlamentben. | 2004-11-08 17:58:00 | 0 |
| Novemberben újra gazdademonstráció | Gazdademonstrációt szervez november 24-25-26-án a Magyar Sertéstartók Szövetsége (MSSZ) és a Baromfi Szövetség. A félpályás útlezárásról egyebek között azért döntöttek, mert a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter október közepén felfüggesztette az állatjóléti és haszonállat-tartási szabályok okozta többletköltségek támogatására kiírt pályázatok befogadását - mondta Sákán Antal, az MSSZ elnöke hétfőn az MTI-vel Kecskeméten. | 2004-11-08 17:31:00 | 0 |
| Most az Ezüsthajót támadja a Vörös Flotta | A szocialista sajtónak most az fáj, hogy alkalmanként másfél millió forintba került egy film, melyet az Ezüsthajó Kft. a Kormányzati Dokumentációs Tárnak készített - de az nem fáj neki, hogy csaknem 5 milliót fizetünk Gyurcsány Ferencnek egy darab országjárásra. Csak nem ezzel kapcsolatban kérdezi az Írás: "Miért nézed a szálkát atyádfia szemében, a magad szemében pedig miért nem veszed észre még a gerendát sem?" | 2004-11-08 17:20:00 | 0 |
| Magyar Bálint és a kartell | A múlt héten a Gazdasági Versenyhivatal ellenőrzést tartott három informatikai cég székhelyén, ahol iratokat és adathordozókat foglalt le. Az ellenőrzést azért indították, mert a cégek kartellgyanús tevékenységet folytattak, és négy tendert meg is nyertek, melyek keretében öt egyetem informatikai rendszerét építhetik ki. Az ügy érdekessége, hogy a cégek képviselői a pályázatok kiírása előtt részt vettek egy oktatási tárca által szervezett háttéregyeztetésen is. | 2004-11-08 17:03:00 | 0 |
| Növekvő vállalkozói adóterhek | A jövő évi adótörvények nem hagynak több pénzt az adózók zsebében és főként a vállalkozókat sújtják - mondta Tállai András hétfőn Budapesten újságíróknak az adótörvények parlamenti zárószavazása előtt. | 2004-11-08 17:03:00 | 0 |
| Nincs pénz a cigány tanulók ösztöndíjára? | Farkas Flórián fideszes országgyűlési képviselő interpellációjában rámutatott komolyan kell aggódni amiatt, hogy veszélybe kerül a cigány tanulók ösztöndíja, mivel a kormány a szükséges forrásokat nem biztosítja. | 2004-11-08 16:44:00 | 0 |
| Az olcsó állam paródiája | Gyurcsány Ferenc kormányprogramjában központi helyen szerepelt az olcsó állam ígérete, a központi bürokrácia visszaszorítása. Hogy lehet, hogy ennek ellenére a Gyurcsány-kormányban húsz államtitkári poszttal van több, mint a polgári kormány idején volt? - kérdezte Répássy Róbert a miniszterelnöktől. | 2004-11-08 16:35:00 | 0 |
| Kósáné ismét beszól: Barroso "minősíthetetlenül szemtelen" | Bélyegző van mindenkinek a zsebében, és úgy gondolja, hogy ha a másik baloldaliként határozza meg önmagát, akkor az azonnal a homlokára nyomható azzal a közismert és egyszerű szöveggel, hogy büdös kommunista - fogalmazott Kósáné Kovács Magda az MSZP fiatalokból álló szellemi műhelye, a Balegyenes Munkacsoport vasárnapi budapesti konferenciáján tegnap. | 2004-11-08 16:30:00 | 0 |
| Urizálás esélyegyenlőség helyett? | Már tavaly is tudtuk, hogy a kormány hadat üzent a fiataloknak, de hogy még ennél is lehet rosszabb, azt rémálmainkban sem gondoltuk - mondta Szijjártó Péter az ifjúsági és esélyegyenlőségi ügyekért felelős tárcához "Urizálásra jut, fiatalokra és fogyatékosokra azonban nem?!" címmel benyújtott interpellációjában hétfőn az Országgyűlésben. | 2004-11-08 16:13:00 | 0 |
| Segítség az Irakban eltűntek felkutatásához | Az eltűnt személyek felkutatásában nagy tapasztalattal bíró Nemzetközi Bizottság az Eltűntek Felkutatásáért segítséget ajánlott az iraki hatóságoknak a Szaddám Huszein diktátor uralma alatt eltűnt emberek azonosításában, sőt már megállapodást is kötött ez ügyben az észak-iraki kurd regionális kormánnyal - jelentette be hétfőn Douane Porter, a szarajevói székhelyű szervezet szóvivője a boszniai fővárosban. | 2004-11-08 16:07:00 | 0 |
| Életveszélyes az egykori Úttörő Áruház - nem lehet benne kulturális központ | A volt Úttörő Áruház épületének tulajdonosával folytatott pozitív tárgyalások ellenére is ki kell költözniük az épületfoglalóknak, mert a házat életveszélyessé nyilvánították - mondták el hétfőn az egykor fővárosi áruházba kulturális központot álmodó aktivisták. | 2004-11-08 16:05:00 | 0 |
| Munkahely, munkahely, munkahely: elbocsátások rekordja | Gyurcsány Ferenc bátran építi le a magyar önkormányzati rendszert, s lendületesen járul hozzá több ezer önkormányzati dolgozó, tanár, óvónő, szociális munkás elbocsátásához. Ezzel a címmel interpellált Szalay Ferenc fideszes képviselő hétfőn a parlamentben. | 2004-11-08 15:54:00 | 0 |
| Tömeges leépítés a megyében: ez vár Székesfehérvár köztisztviselőire is? | A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség közgyűlési frakciója képviseletében Cser-Palkovics András tartott sajtótájékoztatót. A megyei közgyűlés októberi ülésén drasztikus létszámleépítésről döntött az önkormányzat hivatalánál, valamint a megyei intézményeknél. A létszámleépítés következtében közel 150 ember veszti el heteken belül az állását és a mindennapi megélhetését. Bár az intézkedésre a megyei önkormányzatnál került sor, számos tanulságot rejt magában Székesfehérvárra és annak vezetésére nézve is. | 2004-11-08 15:52:00 | 0 |
| A tv2 panasszal fordult az ombudsmanhoz Szili Katalin rendelkezése miatt | A tv2 Tények című műsorának alkotóközössége alkotmánysértőnek, továbbá a sajtószabadságot korlátozónak tartja az Országgyűlés elnökének a sajtó parlamenti jelenlétével kapcsolatos új rendelkezését; a kereskedelmi tévé műsorának főszerkesztője panasszal fordult az ombudsmani hivatalhoz hétfőn. | 2004-11-08 15:48:00 | 0 |
| Én, ti meg a Hiller Pisti | Ön közismerten nemcsak szerény, nemcsak tisztelettudó, hanem felettébb szavatartó ember hírében áll. Amit Ön kiejt a száján, azt mindenki kézpénznek veheti. Minden bizonnyal ennek köszönhető, hogy milliók élvezhetik azoknak a bónoknak, kedvezményes árú videóknak, könyveknek, színház- és mozijegyeknek, az áldásait, amit Önök ígértek nekik - hangzott el Halász János Hiller Istvánhoz intézett hétfői interpellációjában. | 2004-11-08 15:21:00 | 0 |
| Lendületes környezetvédelem szocialista módra | Egy miniszter sem engedheti meg magának, hogy belenyugszik egy, a tárcáját érintő olyan forráscsökkentésbe - jelen esetben 30 milliárd forintról van szó - amelynek mind a lakosság, mind pedig a környezetvédelmi dolgozók látják kárát egy magáncég megjelenése miatt - mondta Illés Zoltán hétfőn a Parlamentben. | 2004-11-08 15:17:00 | 0 |
| Lezsák Sándort és Balogh Lászlót hivatalosan is kizárták az MDF-ből, heten követték őket | Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke elfogadta Herényi Károly MDF-frakcióvezető bejelentését két képviselő kizárásáról a kisebbik ellenzéki frakcióból, ezzel Lezsák Sándor és Balogh László független képviselő lett. Ezt Szili Katalin közölte a hétfői házbizottsági ülést követő sajtótájékoztatón, Budapesten. | 2004-11-08 14:50:00 | 0 |
| Munkahely, munkahely, munkahely: létszámleépítés a Zalakerámiánál is | A Zalakerámia Rt. csoportos létszámleépítést tervez - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján hétfőn. Az rt. a lépést a gazdálkodás hatékonyságának növelésével, a működési költségek csökkentésével indokolja. | 2004-11-08 14:40:00 | 0 |
| Zarkávi minden muzulmánt felkelésre szólít | Az al-Kaida nemzetközi terrorhálózattal szövetséges Abu Muszab az-Zarkávi jordániai terroristavezér minden muzulmánt felkelésre szólított fel hétfőn az Egyesült Államok ellen. | 2004-11-08 14:25:00 | 0 |
| Válságban lévő iskolák | Nehéz éveket él át a magyar oktatásügy, különösen azért, mert Magyar Bálint miniszter úr nem szereti a kistelepülések és az egyházak iskoláit. A jövő évi költségvetés komoly hátrányokat okoz ezeknek az intézményeknek - mondta Harrach Péter hétfői napirend előtti felszólalásában. | 2004-11-08 14:21:00 | 0 |
| Hózápor Kékestetőn és Bánkúton | Hózápor alakult ki egy csapadékot hozó ciklon hatására hétfőn délelőtt az ország legmagasabb pontján Kékestetőn. | 2004-11-08 13:30:00 | 0 |
| Május 13-án elnökválasztást tartanak Iránban | Május 13-án tartanak elnökválasztást Iránban - adták hírül hétfőn teheráni napilapok a belügyminisztériumra hivatkozva. Az alkotmány szerint az 1997 óta hivatalban lévő, reformszellemiségű Mohammed Hatami köztársasági elnök két ciklus után már nem szállhat versenybe. | 2004-11-08 13:26:00 | 0 |
| Szövetségben a privatizáció leállításáért | November 7-én, vasárnap délelőtt a hatvani Fidesz és a hatvani Fidelitas szervezet közösen lépett fel az állami tulajdon indokolatlan magánosításának leállításáért. | 2004-11-08 13:15:00 | 0 |
| 940 milliárd forintra nőtt a külkereskedelmi mérleg hiánya | Az év első kilenc hónapjának adatai alapján 134 milliárd forinttal, 940 milliárd forintra nőtt a külkereskedelmi mérleg hiánya az előző év azonos időszakához képest. | 2004-11-08 13:15:00 | 0 |
| Az Este médiatörvényt sértett, Kondor nyert | Az ORTT panaszbizottságának eljáró tanácsa egyhangú döntéssel helyt adott a Magyar Rádió elnöke panaszának, amelyet az Este című műsorral szemben nyújtott be. A döntés szerint az MTV műsora megsértette a médiatörvénynek a tényszerűségről és tárgyilagosságról szóló követelményét. | 2004-11-08 12:17:00 | 0 |
| Választás Sopronban | Orbán Viktor és Szájer József vasárnap este Sopronban Firtl Mátyás támogatására kérte a polgárokat a november 14-i időközi választáson és arra, hogy mindnyájan igennel feleljenek a népszavazáson feltett kérdésekre. | 2004-11-08 11:42:00 | 0 |
| Ellehetetlenülő kistelepülések | Dr. Hargitai János országgyűlési képviselő, a Fidesz Falusi Tagozatának országos elnöke, és Potápi Árpád országgyűlési képviselő, a Fidesz Önkormányzati Tagozatának megyei elnöke "Ellehetetlenülő jövő - a kistelepülések helyzete a 2005-ös költségvetés tükrében" címmel tartottak sajtótájékoztatót Aparhanton. | 2004-11-08 11:22:00 | 0 |
| Kovács képzetlen és alkalmatlan | A német konzervatív Frankfurter Allgemeine Zeitung és az osztrák baloldali Der Standard egyaránt alkalmatlannak, képzetlennek minősíti Kovács László biztosjelöltet. | 2004-11-08 11:03:00 | 0 |
| Állami támogatás Kóka volt cégének | Tizennégymillió forintos támogatást nyert a foglalkoztatási minisztérium egyik pályázatán Kóka János gazdasági miniszter valamikori cége, az Elender Rt. Kóka János októberben ennek a cégnek az elnöki tisztét hagyta el a miniszteri bársonyszékért - adta hírül a hétfői Népszabadság. | 2004-11-08 10:47:00 | 0 |
| Orbán Viktor: Az állampolgárság nem kerül pénzbe | Aki a kettős állampolgárságra nemet mond, az soha nem lehet 15 millió magyar miniszterelnöke - hangsúlyozta Orbán Viktor vasárnapi tévéinterjújában. A Fidesz elnöke a HírTV-nek kifejtette: Magyarországnak szüksége van arra, hogy a polgári erők együttműködjenek, s a mostani gyengülő országból egy erősödő hazát építsenek a következő választások után. + letölthető film | 2004-11-08 10:45:00 | 0 |
| Elszenvedte első veszteségét az amerikai hadsereg az iraki Fallúdzsánál | Két amerikai tengerészgyalogos vesztette életét hétfő reggel az iraki Fallúdzsánál, ezzel ők az első áldozatai a felkelők irányította iraki város ellenőrzéséért indított támadásnak. A hadsereg közlése szerint a két tengerészgyalogos belefulladt az Eufráteszba, amikor földgyalujuk belezuhant a folyóba. Holttestüket sikerült később kihalászni a vízből. | 2004-11-08 10:40:00 | 0 |
| Duray Miklós: Szlovákiában vége a nemzetiségi békének | Várhatóan ellenzékbe kell vonulnia a Magyar Koalíció Pártjának a következő szlovákiai parlamenti választás után, mert a "szlovák" pártok Szlovákia európai uniós csatlakozását követően ismét elővették a magyar kártyát, s megpróbálják az MKP-t központi és regionális szinten is kiszorítani a hatalomból - véli Duray Miklós, az MKP ügyvezető alelnöke a CTK cseh hírügynökségnek adott interjújában. | 2004-11-08 10:37:00 | 0 |
| Robbanás Újpalotán | Lezárták az újpalotai Erdőkerülő utcát, miután robbanás történt a forgalmas útszakasz egyik panelházában - értesült a HavariaPress. A detonáció hétfőn kora délelőtt, eddig ismeretlen okokból történt egy tízemeletes szalagház harmadik emeletén. | 2004-11-08 10:33:00 | 0 |
| Szembeköpött szolidaritás | Holtbiztos lett volna a címe a meg nem írt jegyzetnek, ami arról akart szólni, hogy bizonyos Kovács László nevű gonosz öregember szégyenteljes európai vesszőfutása személy szerint gyönyörteljes érzésekkel tölt el. | 2004-11-08 10:16:00 | 0 |
| Nincs hosszabbítás | December végén lejár a "logisztikai feladatokra" Irakba kiküldött háromszáz magyar katona mandátuma. Mivel az ellenzék nem támogatja, hogy még néhány hónapig állomáshelyükön maradjanak a katonák, bármit tesz is a kormány, az év végén haza kell vezényelni őket. | 2004-11-08 10:11:00 | 0 |
| Martonosi György utakért módosítana | Több módosító indítványt készül benyújtani a jövő évi költségvetési törvénytervezethez Martonosi György. A makói honatya többek között közlekedési beruházásokat szeretne indítványaival megvalósítani. | 2004-11-08 10:04:00 | 0 |
| Ismét nagy földrengés Japánban | A Richter skála szerinti 5,6-os rengést észleltek hétfőn, hajnali fél 3-kor a Japán Honshu tartományában, Niigata várostól 65 km-re. | 2004-11-08 09:42:00 | 0 |
| Amerikai gépek ismét bombázták Fallúdzsát | Amerikai harci repülőgépek legalább egy órán át bombázták hétfőn reggel az iraki lázadók fő fészkének számító Fallúdzsa városát. A gépek célzott csapásokat mértek az ellenség állásaira" - idézte az amerikai csapatokat kísérő AFP-tudósító Todd Desgrosseillers parancsnok szavait. | 2004-11-08 09:26:00 | 0 |
| Halálos üzemi baleset Tolnában | Halálos üzemi baleset Tolnában
2004. nov. 08., 08:25
Halálos munkahelyi baleset történt Tolna városában - tudta meg a HavariaPress. A Dédász telephelyén szombaton betonoszlopokat emelt egy daru, mikor hat méter magasságban elszakadt a heveder, emiatt egy betonoszlop rázuhant az alatta álló munkásra. | 2004-11-08 09:09:00 | 0 |
| Nem utaznak Arafathoz a palesztin vezetők | Az Arafatot helyettesítő palesztin triumvirátus elhalasztja párizsi útját. A palesztin miniszterelnök, a külügyminiszter és a Palesztin Felszabadítási Szervezet elnöke Arafat betegágyánál szeretett volna megbizonyosodni a politikus állapotáról. | 2004-11-08 09:07:00 | 0 |
| A magyarok 11 százaléka minimálbérért dolgozik | Lettországban, Luxemburgban, Franciaországban és Magyarországon a legmagasabb azoknak az arány, akik a lehető legalacsonyabb fizetésért dolgoznak - áll az osztrák jegybank tanulmányában, melyet a Világgazdaság ismertet. | 2004-11-08 08:26:00 | 0 |
| Baradei szerint a nukleáris terrorizmus reális veszély | A nukleáris terrorizmus reális veszély és ezért a hasadóanyagok ellenőrzését radikálisan át kell alakítani - jelentette ki hétfőn Sydneyben tartott sajtókonferenciáján Mohamed el-Baradei, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója. | 2004-11-08 08:14:00 | 0 |
| Újabb kartellbotrány: gyanús informatikai közbeszerzések | Házkutatást tartott a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) három nagy informatikai cégnél a napokban, miután a gyanú szerint azok egymással összejátszva nyerték meg az év első felében négy egyetem közbeszerzési pályázatait hatmilliárd forint értékben. Korábban mindhárom vállalat képviselői részt vettek egy háttérbeszélgetésen, amelyet az oktatási tárca szervezett. | 2004-11-08 07:52:00 | 0 |
| Melegszik a helyzet Forró körül | Én valóban rendszerváltó újságíró voltam - nyilatkozta Forró Tamás, miután kiderült ügynökmúltja. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában megőrzött "munkadossziéja" részben megvilágítja az utat, amit a titkosszolgálati megrendelésre készített tényfeltárástól a "rendszerváltásig" bejárt. | 2004-11-08 07:39:00 | 0 |
| Átfogó támadás az iraki ellenállás fellegvára ellen | Az iraki Fallúdzsában harcok törtek ki, ami egyes jelentések szerint azt jelentheti, hogy a koalíciós erők megindították az átfogó támadást a felkelők ellen. | 2004-11-08 07:33:00 | 0 |
| Érvénytelen a macedóniai népszavazás | Érvénytelen az albán kisebbségnek nagyobb helyi hatalmat biztosító törvényről rendezett vasárnapi macedóniai népszavazás. A jogosultak 30 százaléka sem ment el szavazni, az érvényességhez pedig legalább 50 százalékra lett volna szükség. | 2004-11-08 06:52:00 | 0 |
| Magyarországnak egy forintjába sem kerülne a kettős állampolgárság megadása | A kettős állampolgárság megadása egy forintjába se kerülne a magyar kormánynak és a magyar társadalomnak. A kettős állampolgárság révén megtörténne a magyar nemzet szellemi újraegyesítése - nyilatkozta a Mediafax hírügynökségnek Háromszéken Németh Zsolt, a Fidesz külpolitikai kabinetjének vezetője. | 2004-11-07 18:49:00 | 0 |
| Diszkrimináció a keresztényekkel szemben Európában | Egyre nagyobb hátrányos megkülönböztetés érvényesül Európában a keresztényekkel szemben - nyilatkozta Rocco Buttiglione olasz Európa-ügyi miniszter egy olasz lap vasárnapi számának, arra buzdítva a keresztényeket, hogy ne hagyják válasz nélkül az ellenük irányuló diszkriminációt. | 2004-11-07 17:02:00 | 0 |
| Baló György az MTV cenzora? | A Magyar Elektronikus Újságírók Szövetsége (MEÚSZ) felszólítja a Magyar Televízió elnökét dr. Rudi Zoltánt, hogy távolítsa el a közszolgálati televízióból Baló György kulturális igazgatót, akiről "Az antifasiszta és a hungarista" című könyv dokumentumai alapján bebizonyosodott, hogy politikai cenzorként működik a köztelevízióban. | 2004-11-07 16:28:00 | 0 |
| Újabb busztűz Budapesten | Kigyulladt egy BKV busz motortere a Főváros XII. kerületében vasárnap délután - tudta meg az X-Press. | 2004-11-07 16:24:00 | 0 |
| Ki a felelős? | A Fidesz választ vár arra, hogy a paprika-botrány miatt kiket terhel a felelősség, és mi lesz a tisztességes termelők sorsa. Mátrai Márta vasárnapi sajtótájékoztatóján elmondta: meg kell vizsgálni a többi hungarikumnak számító terméket is, hogy a paprikához hasonlóan ne essenek áldozatául Gyurcsány Ferenc totojázásának. | 2004-11-07 16:01:00 | 0 |
| Európai szolidaritás | Az európai szolidaritás erősítése, az EU-hoz frissen csatlakozott országok felzárkóztatásának elősegítése mellett érvelt vasárnap Bécsben Szájer József, az Európai Néppárt Európai Demokraták csoportjának alelnöke. A politikus azon a nemzetközi tanácskozáson fejtette ki álláspontját, amelyre közel száz kelet- és nyugat-európai politikust, üzletembert, újságírót hívtak meg a bécsi társadalomkutató intézet és az osztrák iparkamara szervezésében. | 2004-11-07 15:26:00 | 0 |
| Rendkívüli állapotot hirdettek ki Irakban | Hatvan napos rendkívüli állapotot hirdetett ki vasárnap Irak területére a bagdadi kormány, az intézkedés csak a kurdok lakta északi térségre nem vonatkozik - jelentette be Ijád Allávi miniszterelnök szóvivője. | 2004-11-07 15:20:00 | 0 |
| A kormány hadat üzent az ifjúságnak | A kormány hadat üzent az ifjúságnak, amit a 2005. évi költségvetési javaslat is alátámasztani látszik. Szijjártó Péter a Fidelitas szombati választmányi ülése szünetében tartott sajtótájékoztatóján közölte: a parlament elé terjeszti a "Kockára tett jövő" című ifjúsági jelentést, amely a Fidelitas megyeszékhelyekre összpontosító, országjáró útján szerzett tapasztalatain alapszik. | 2004-11-07 13:49:00 | 0 |
| Öngyilkos merénylők, aláaknázott hidak várják az amerikaiakat Fallúdzsában | Öngyilkos merénylők százai, aláaknázott hidak és házak, valamint méregtöltettel ellátott rakéták várják az amerikai inváziós haderőt az iraki ellenállás gócpontjában, Fallúdzsában - írta a The Sunday Times. | 2004-11-07 12:41:00 | 0 |
| Pártot alapított és Juscsenko támogatása mellett döntött a KMKSZ | "KMKSZ" Ukrajnai Magyar Párt néven pártot alapított és Viktor Juscsenko ukrán elnökjelölt támogatása mellett döntött a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) alapszervezeti elnökeinek konferenciája és választmányi ülése, amelyet szombaton és vasárnap tartottak Ungváron. | 2004-11-07 12:12:00 | 0 |
| A brüsszeli főfinánc | Brüsszel és Budapest számára is kedvezőtlen a csillagok állása, tudniillik Kovács László magyar jelölt vám- és adóügyi biztos lesz az új Európai Bizottságban. Legalábbis ezt jelentette be José Manuel Durao Barroso, a testület leendő elnöke. Mielőtt kifejtenénk, milyen kockázatokkal is jár majd a főfinánci poszt Kovács általi betöltése, idézzük fel röviden, hogy a hazájában megbukott pártelnök-külügyminiszter miként is jutott el életének ezen állomásáig. | 2004-11-07 11:44:00 | 0 |
| Államtitkot sértett a Népszava | Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség a Népszava egyik munkatársa ellen államtitoksértés bűntette miatt. | 2004-11-07 11:38:00 | 0 |
| Új római katolikus templomot szenteltek fel Répcelakon | Új római katolikus templomot szenteltek fel vasárnap a Vas megyei Répcelakon, a templomot Szent István király tiszteletére ajánlották fel. Örömteli esemény ez a mai nap a répcelaki híveknek - mondta a templomot megszentelő Konkoly István szombathelyi megyéspüspök, aki köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik a templom építésében közreműködtek. | 2004-11-07 11:31:00 | 0 |
| November 15-én hallgatják meg Kovács Lászlót | Az adó- és vámügyi EU-biztossá jelölt Kovács László európai parlamenti (EP) meghallgatása november 15-én lesz Strasbourgban - közölte hétvégi számában a Le Soir című belga lap. | 2004-11-07 11:25:00 | 0 |
| Súlyos vonatszerencsétlenség Angliában | Az utóbbi évek legsúlyosabb, több halálos áldozattal és számos sérüléssel járó vasúti balesete történt szombat este Angliában. A brit közlekedési rendőrség vasárnap hajnali helyszíni sajtótájékoztatója szerint hat utas meghalt, 11 életveszélyesen megsérült a szerencsétlenségben, amelynek 25 "kevésbé súlyos", de kórházi kezelésre szoruló sérültje is van. | 2004-11-07 11:10:00 | 0 |
| Elsöprő jobboldali győzelem Csehországban | Az ellenzéki Polgári Demokratikus Párt (ODS) nagyarányú sikerét hozták a hétvégi megyei és részleges szenátusi választások Csehországban. A 13 csehországi megyéből 12-ben az ellenzéki polgári demokraták győztek, míg egy megyében a koalíciós Kereszténydemokrata Unió-Csehszlovák Néppárt (KDU-CSL) végzett az első helyen. | 2004-11-07 11:05:00 | 0 |
| Az ügyészség megszüntette a nyomozást az Ezüsthajó Kft. ügyében | Megszüntette az ügyészség az Orbán Viktor miniszterelnöki útjait filmen megörökítő Ezüsthajó Kft. ügyében indított nyomozást. A megszüntető határozat szerint az ügyészség nem talált bűncselekményt az Ezüsthajó Kft. és az egykori Országimázs Központ közötti szerződésekben. | 2004-11-07 11:03:00 | 0 |
| A szlovákiai magyarság természetesnek tartja a kettős állampolgárságot | A szlovákiai Magyar Koalició Pártjának (MKP) hatodik kongresszusán, Galántán tanácskozó háromszáz küldött a december 5-én esedékes magyarországi népszavazás kapcsán kinyilvánította, hogy természetesnek tartja a kettős állampolgárság intézményét. | 2004-11-07 10:55:00 | 0 |
| Amilyen a nő, olyan a család | "Amilyen a nő, olyan a család, amilyen a család, olyan a társadalom" - ezzel a címmel rendezett konferenciát a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Női Tagozata a Hold utcai református templomban. Az előadásokon elhangzott, hogy a társadalom természetes egysége a család. | 2004-11-06 17:40:00 | 0 |
| Nem az iraki hosszabításra | Orbán Viktor az angol miniszterelnök kérése ellenére nem támogatja a magyar csapatok iraki szerepvállalásának meghosszabbítását - mondta a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség szóvivője az MTI-nek szombaton. | 2004-11-06 17:35:00 | 0 |
| Ülésezik a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja | A szlovákiai magyar kisebbségek helyzetének javítását tekinti továbbra is legfontosabb feladatának a Magyar Koalíció Pártja. Egyebek között ezt erősítették meg a párt VI. kongresszusán, amelyet a szlovákiai Galántán tartanak. | 2004-11-06 16:06:00 | 0 |
| Egyre csípősebb botrány | Tóth István fideszes képviselő nem tartja kizártnak, hogy a paprikabotrányban komoly felelőssége van Bálint Tibor országos főállatorvosnak. Ismeretes, hogy Bálint évek óta a Herz Rt. igazgatósági tagja, sőt tisztségében ez év április 8-án megerősítették - írja a Magyar Nemzet. | 2004-11-06 15:34:00 | 0 |
| Frázisok és PR-fogások helyett betarthatná ígéreteit a kormány | Elvárjuk, hogy vegye komolyan a kormány saját programját, amellyel 2002-ben választást nyert, amellyel cigány szavazókat is maga mellé állított. Gondolja át tisztességgel és felelősséggel cigánypolitikáját, frázisok és PR-fogások helyett - mondta Farkas Flórián elnök a szervezetek szombati tanácskozása után tartott sajtótájékoztatón, amelyen részt vett Nagy József, a Dunántúli Roma Vezetők Szövetségének elnöke, és Berényi László, a Cigány Önkormányzatok Országos Szövetségének alelnöke is. | 2004-11-06 15:19:00 | 0 |
| November 19-ig lehet jelentkezni a külföldi névjegyzékekre | Azok a magyar választópolgárok, akik a december 5-ei kettős népszavazás idején nem tartózkodnak itthon, és külföldön is élni kívánnak szavazati jogukkal, még két hétig jelentkezhetnek a külföldi névjegyzékekre. | 2004-11-06 14:32:00 | 0 |
| Legalább 37 halottjuk van a szamarrai támadásoknak | Négy gépkocsiba rejtett pokolgép robbant és három rendőrőrsöt támadtak meg felkelők szombaton az iraki fővárostól északra lévő Szamarrában, összesen legalább 37 ember halálát és 62 megsebesülését okozva - közölték helyi rendőrségi és kórházi források. | 2004-11-06 14:10:00 | 0 |
| Demokráciához a népre is szükség van | Orbán Viktor péntek este az időközi választásra készülő Szécsényben arra biztatott mindenkit, hogy a november 14-én Nagy Andort, a Szövetség jelöltjét támogassa, a december 5-én tartott népszavazáson pedig mindkét kérdésre igennel válaszoljon. | 2004-11-06 13:53:00 | 0 |
| Szaúdi jogtudósok ellenállásra szólítják fel az irakiakat | A megszállókkal szembeni ellenállásra" szólította fel az iraki népet 26 kiemelkedő szaúdi jogtudós (ulema), hangsúlyozva, hogy a szent háború törvényes jog és kötelesség. | 2004-11-06 13:41:00 | 0 |
| Az UMDSZ kiáll a kettős állampolgárság mellett | Az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ)a napokban tartott kibővített elnökségi ülésén nyilatkozat született arról, hogy a szövetség a jövőben is határozottan támogatja a kettős állampolgárság ügyét. | 2004-11-06 11:29:00 | 0 |
| London inkább Bagdadra hallgat és nem az ENSZ főtitkárára | Kofi Annan, az ENSZ főtitkára azt mond Irakról, amit akar, de az iraki átmenti kormány feladata, hogy döntsön, indít-e támadást az iraki ellenzék fellegvára, Fallúdzsa ellen vagy sem - közölték pénteken Londonban. | 2004-11-06 11:22:00 | 0 |
| Révész Máriusz: A kormány programja nem baloldali program | Gyurcsány Ferenc kormánya nem baloldali kormány, programja nem baloldali program - mondta Révész Máriusz pénteken Agárdon. | 2004-11-06 11:16:00 | 0 |
| Lebeszélő szocialista kampány közpénzen | Közpénzt is felhasználnak a kormánypártok elutasító álláspontjának alátámasztására, népszerűsítésére a december5-i kettős népszavazás kampányában. Az MSZP, az SZDSZ és a kormány ugyanolyan szoros együttműködésben kívánja végigkorteskedni a következő heteket, mint tették azt az európai parlamenti választás előtt - értesült a Magyar Nemzet. | 2004-11-06 10:47:00 | 0 |
| Pokolgépek robbantak Szamarra központjában | Nyolc ember életét vesztette és legkevesebb húszan megsérültek két robbanásban szombat reggel az iraki fővárostól északra fekvő Szamarra központjában. | 2004-11-06 09:34:00 | 0 |
| Bombariadó a hágai amerikai nagykövetségen | Később hamisnak bizonyult bombariadó miatt kiürítették az Egyesült Államok hágai nagykövetségét péntek este, jelentette a holland rendőrség. Emellett a külképviselet környékét is lezárták, és több épületet ugyancsak átvizsgálták. Egy közeli színházban megszakították az előadást. A több órán át tartó tüzetes kutatás után sem találtak robbanószerkezetet. | 2004-11-06 09:32:00 | 0 |
| Újabb földrengés Japánban | Újabb erős utórengés rázta meg szombaton a Japán középső részén lévő Niigata prefektúra területét, két héttel azt követően, hogy a térségben egy nagy erejű földrengés 39 ember életét oltotta ki. A mostani földmozgás ereje a Richter-skálán mérve 5-ös fokozatú volt. Az első rendőrségi jelentések szerint nem szedett áldozatokat, és tetemes károkat sem okozott. Epicentruma a tengerfenék alatt mintegy 10 kilométerrel. | 2004-11-06 09:31:00 | 0 |
| Munkahely, munkahely, munkahely: a környezetvédelem területén is kevesebb lesz | Megdöbbenéssel fogadta a szaktárcával folytatott tegnapi tárgyaláson az Országos Vízügyi Szakszervezet (OVSZ), hogy bár az Európai Unióban a környezetvédelem kiemelt terület, a költségvetés jövőre mégis 26 százalékos elvonást irányoz elő a környezetvédelmi minisztériumnál. | 2004-11-06 09:27:00 | 0 |
| Schmitt Pál Tolna megye mellett | Brüsszelben és Strasbourgban a magyaroké mellett egy szűkebb közösség képviseletét is vállalta, a Tolna megyeiekét. Az itt élők igényeit kívánja képviselni az európai parlamentben, Szekszárdon ezért hamarosan képviselői irodát is nyit - mondta Schmitt Pál pénteken, aki európai uniós képviselőként első lakossági fórumát tartotta Tamásiban. A politikus a fideszfrakcio.hu számára nyilatkozott. | 2004-11-05 20:52:00 | 0 |
| Boszniában kihantolták több száz bosnyák fogoly holttestét | Több mint 450 olyan muzulmán fogoly holttestét hantolták ki egy északnyugat-boszniai tömegsírból, akiket a délszláv államban dúló háború idején Omarska és Keraterm szerb fogolytáborokban őriztek - közölték pénteken hivatalos forrásból. | 2004-11-05 20:21:00 | 0 |
| Kiállítás a szombathelyi zsidóság és cigányság deportálásáról | Az emlékezés fontos mérfőldköve a holokauszt 60. évfordulója, hat évtized után először nézett szembe a magyar társadalom őszintén a saját történelmével - mondta Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke Szombathelyen egy kiállítás-megnyitón pénteken. | 2004-11-05 18:50:00 | 0 |
| Bush elnök győzött Iowa államban is | A kedden újra megválasztott George Bush amerikai elnök Új-Mexikó után Iowában is győzött, és ezzel a legutolsó szövetségi államban is eldőlt a verseny, noha a hivatalos végeredményt még nem hirdették ki. | 2004-11-05 18:41:00 | 0 |
| Nagyobb a hiány, mint Gyurcsányék tervezték | A Pénzügyminisztérium pénteki közlése alapján az államháztartás - helyi önkormányzatok nélküli - hiánya az első tíz hónapban 1.328,6 milliárd forint volt. Az első tíz havi hiány az éves előirányzat 99,5 százaléka. | 2004-11-05 18:35:00 | 0 |
| Falurombolás szocialista módra | A közoktatási törvénynek a jövő évi költségvetésbe bújtatott módosításával megkezdődik a "Gyurcsány-féle falurombolás" - jelentette ki Pósán László fideszes országgyűlési képviselő, a parlament oktatási bizottságának tagja pénteken Debrecenben, sajtótájékoztatón. | 2004-11-05 18:29:00 | 0 |
| Kalocsaiakat már gyanúsítanak | Gyanúsítottként hallgatta ki a Kalocsai Fűszerpaprika Rt. három vezetőjét a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) pénteken - közölte az MTI-vel az NNI. "Visszaélés ártalmas közfogyasztási cikkel vétség megalapozott gyanúja miatt" hallgatták ki a vezetőket - áll az MTI-hez eljuttatott közleményben. | 2004-11-05 18:13:00 | 0 |
| Döntöttek: bezárják a Magyar Hírlapot | Bezárja a Magyar Hírlapot a tulajdonos, a Ringier Kiadói Kft. - közölte Papp Béla ügyvezető pénteken a sajtóval. Szombathy Pál főszerkesztő a sajtószabadság egyik legfeketébb napjáról beszélt; értékelése szerint a svájci tulajdonos hazudott, csak hitegette őket az eladási szándékot illetően. | 2004-11-05 18:12:00 | 0 |
| Bush győzelme 300 milliárd dollárt hozott a részvényeseknek | Csaknem 300 milliárd dollárt hozott egy nap alatt a részvénypiaci befektetőknek George Bush választási győzelme - írta pénteken Londonban megjelent gyorsfelmérésében a Moody's Investors Service. | 2004-11-05 18:09:00 | 0 |
| Lengyelországban kivizsgálják a 81-es rendkívüli állapot jogszerűségét | Átfogó vizsgálatot indított a lengyelországi Nemzet Emlékezete Intézet annak megállapítására, hogy a kommunista hatóságok jogszerűen vezették-e be a rendkívüli állapotot 1981-ben, a Szolidaritás független szakszervezet megfojtására. | 2004-11-05 17:10:00 | 0 |
| Arafat azt szeretné, ha Jeruzsálemben temetnék el | Jasszer Arafat palesztin elnök úgy rendelkezett, hogy Jeruzsálemben temessék el - jelentette ki pénteken a jeruzsálemi mufti. Ikrema Szabri közlése az első hivatalos nyilatkozat arról, hogy a jelenleg egy franciaországi katonai kórházban ápolt, kómában lévő idős palesztin vezető miként rendelkezett majdani temetéséről. | 2004-11-05 17:06:00 | 0 |
| Az új Európai Bizottságról november 18-án szavaznak | November 18-án szavaznak az új Európai Bizottság összetételéről az Európai Parlamentben - közölte pénteken Jens-Peter Bonde dán európai parlamenti képviselő. | 2004-11-05 16:51:00 | 0 |
| Mádl Ferenc Deák-emlékművet avatott fel Balatonfüreden | Mádl Ferenc köztársasági elnök Deák-emlékművet avatott fel pénteken Balatonfüreden, a szívkórház melletti parkban. Melocco Miklós kőbe faragott domborművén Deák Ferenc könyvespolca előtt íróasztalánál ül, körülötte kedvelt tárgyai, használati eszközei. | 2004-11-05 16:41:00 | 0 |
| Egyelőre támogatják az új Barroso-bizottságot az EP-frakciók | Első benyomásként pozitívan nyilatkoztak pénteken az Európai Parlament nagy frakcióinak vezetői az Európai Bizottság új testületéről, de véleményük még változhat a testületbe újonnan került vagy más posztra helyezett jelöltek meghallgatása után. | 2004-11-05 16:15:00 | 0 |
| 23 millióba kerül az adófizetőknek Gyurcsány szereplési vágya | Gyurcsány Ferenc kommunikációs offenzívába kezdett. Miután mikrofonállványnak minősített egyes újságírókat, mégis elfogadta a közrádió rendszeres interjúkra szóló meghívását, és országos kampánykörútba kezd. Mindezt persze az adófizetők pénzéből kívánja finanszírozni - mondta Szijjártó Péter pénteki sajtótájékoztatóján. | 2004-11-05 16:05:00 | 0 |
| Agyhalál - 2004. november 5. | Hiller István tegnap, az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének évfordulóján az Esti krónikában kifejtette, idéntől ünnepelni kell. Majd hozzátette: "Kérek, és felszólítok tehát mindenkit: legyen október 23-a az ősz március 15-éje, és legyen november 4-e az ősz október hatodikája." | 2004-11-05 15:49:00 | 0 |
| Bíróság semmisítette meg a II. kerületi MDF-et feloszlató országos választmányi határozatot | A Fővárosi Bíróság pénteken elsőfokon megsemmisítette az MDF országos választmányának júniusi határozatát, amellyel a testület feloszlatta a párt II. kerületi szervezetét. A keresetet harmincöt kerületi MDF-es tag, köztük Balsai István, országgyűlési képviselő indította a párt ellen. | 2004-11-05 15:46:00 | 0 |
| Apartheidpolitika az oktatásban - az MKDSZ és a KDNP elutasítja | A kormány az egyházi iskolában tanuló gyerekeken és az őket tanító tanárokon akar spórolni. Az SZDSZ két ügyvivője, Horn Gábor és Gusztos Péter az egyházi iskolákkal kapcsolatban kísérletet tett arra, hogy megmagyarázza: a kevesebb valójában több. | 2004-11-05 15:38:00 | 0 |
| Zöld szervezetek kritizálják a költségvetést | A jövő évi költségvetés tervezete kapcsán a környezetvédelmi igazgatás tervezett változtatásaival és a zöld forrásokat illetően fogalmaztak meg kritikát civil szervezetek az Országgyűlés környezetvédelmi bizottságának több képviselőjével folytatott pénteki tanácskozáson Budapesten. | 2004-11-05 15:30:00 | 0 |
| A szocialisták féltik Kovácsot az adóügyektől | Az [origo] információi szerint a kormányzati körökben vannak, akik féltik Kovács Lászlót, az Európai Bizottság adóügyi biztosjelöltjét új feladatától, mivel korábban nem foglalkozott ilyen ügyekkel. László Boglár kormányszóvivő szerint azonban a kabinet továbbra is úgy látja: Kovács politikailag alkalmas a feladat ellátására, azt pedig a leendő bizottság elnökének kell eldöntenie, hogy milyen feladatkörre tartja a legrátermettebbnek a magyar kormány jelöltjét. | 2004-11-05 15:21:00 | 0 |
| Európai és iráni diplomaták tárgyalnak az atomprogramról | Az iráni atomprogramról folyó európai-iráni tárgyalások újabb fordulója kezdődött meg pénteken a francia fővárosban; diplomaták szerint a megbeszélésen nem várható áttörés. | 2004-11-05 14:54:00 | 0 |
| A bizonytalanság költségvetése | A 2005-ös költségvetés a bizonytalanság, az aránytalanság és az igazságtalanság költségvetése, amely súlyosan veszélyezteti a kulturális, oktatási, tudományos intézmények működését is - hangzott el a Fidesz Kulturális Tagozatának pénteki sajtótájékoztatóján. | 2004-11-05 14:48:00 | 0 |
| Valaki szóljon Kovácsnak... | Egy ideje nem mennek jól a dolgai, mi több, igen rosszul áll a szénája. Az ügy lassan több mint kínos. Kovács László se ide, se oda nem jó - igaz, ez majd csak november közepén dől el véglegesen. Valamikor frontembernek számított, meghatározó arcnak, és érvényes volt rá a "nomen est omen." Ez utóbbi ma is érvényes, csak egész más értelmet nyert az évek során. | 2004-11-05 14:27:00 | 0 |
| Demszky-féle kerékvágás | Jogsértőnek tartják a fővárosi önkormányzat parkolási bírságolási szabályozását, ezért annak felülvizsgálatát kezdeményezik az Alkotmánybíróságnál, illetve a rendeletalkotónál a fővárosi Fidesz-MKDSZ politikusai. | 2004-11-05 14:11:00 | 0 |
| "Mozdonykerék-pumpáló" lesz Kovács László | Megszégyenítés, hogy Kovács Lászlót az Európai Bizottságban adóügyi biztossá jelölték - mondta Szájer József európai parlamenti képviselő pénteken az MTI-nek nyilatkozva. | 2004-11-05 13:44:00 | 0 |
| Az iraki miniszterelnök a segítségnyújtás folytatására kéri a NATO-t | Irak stabilizálása érdekében a NATO-nak folytatnia kell segítségnyújtását - szögezte le a katonai szövetség brüsszeli székhelyén mondott pénteki beszédében Ijád Allávi iraki miniszterelnök, hozzátéve: ez a támogatás hozzájárul majd a demokrácia elterjedéséhez az egész térségben. | 2004-11-05 13:16:00 | 0 |
| Az MSZP Zöld Pétert is lekaszálja? | Régi szoci trükk, hogy amit csinálsz, arról mélyen hallgass, amit nem csinálsz, arról beszélj sokat, ami a legtitkoltabb szándékod, azzal minél hangosabban vádold meg ellenfeled. Így történhetett meg az a világraszóló csúfság, hogy a szocialista - szabad demokrata kormány most a Fidesztől óvná a Millenárist és a Zöld Péter játszóteret. | 2004-11-05 12:16:00 | 0 |
| Olasz tiltakozás a "Tokaji" névhasználat miatt | Az Európai Bizottsághoz fordulnak az olaszok a "Tokaji" névhasználata miatt. Az olasz Lazio megye bírósága azt szeretné elérni, hogy Magyarország és az Unió közti megállapodás ellenére az ott termelő gazdák továbbra is tocai elnevezéssel címkézhessék egyes boraikat. | 2004-11-05 11:16:00 | 0 |
| Háryjánosok | A híres nagyotmondó obsitos alakját létező személyről mintázta írója. Garay hetvenkedő Háry Jánosának - amint a poroszok Münchhausen bárójának is - jellemző tulajdonsága, hogy szeret lódítani. Ebben, de csakis ebben hasonlít egyik-másik magas pozícióban lévő, szocialista politikusunkra. | 2004-11-05 10:51:00 | 0 |
| A Fidesz a Dél-Pesti Kórház védelmében | 2004. november 4-én Pesterzsébet Önkormányzatának Képviselő-testülete
meghallgatta a Jahn Ferenc Dél-Pesti Kórház Igazgató Főorvosának tájékoztatását a kórház működéséről. A képviselők két határozatot fogadtak el a polgári frakció javaslata alapján a tűrhetetlen állapotok orvoslása érdekében - írja közleményében a pesterzsébeti Fidesz. | 2004-11-05 10:02:00 | 0 |
| Cáfolják Arafat halálhírét | Jasszer Arafat palesztin vezető "visszafordítható kómában" van - közölte pénteken a palesztinok párizsi képviselője. Leila Sahíd határozottan cáfolta azokat a francia és izraeli médiajelentéseket, amelyek szerint már csak gépekkel tartják életben a Párizs melletti Clamart katonai kórházában ápolt palesztin elnököt. | 2004-11-05 09:09:00 | 0 |
| Kiállás és partnerkeresés az Európai Parlamentben | A Fidesz európai parlamenti képviselői csütörtökön képviselői fórum keretében számoltak be a magyar érdekek európai érvényesítésének eddigi eredményeiről, az Európai Parlamentben végzett munka eddigi tapasztalatairól. | 2004-11-05 09:07:00 | 0 |
| Szocialista önkormányzatok is lázadnak a költségvetés kapcsán | Közös állásfoglalásban bírálja a jövő évi költségvetési tervezetet hét önkormányzati érdekszövetség. A bírálók között vezető MSZP-s és SZDSZ-es politikusok is vannak. | 2004-11-05 08:12:00 | 0 |
| 23 millió román után 23 millió forintért népszerűsítik magukat a szocialisták | Országjárásra indul Gyurcsány Ferenc, aki 23 millió forintos közpénzen több vidéki nagyvárosban népszerűsíti majd kabinetjének programját. A korábbi sajtóhírekkel ellentétben a kormányfő mégis ad majd heti rendszerességgel interjút a Magyar Rádiónak, annak ellenére, hogy ezt a gyakorlatot Orbán Viktor miniszterelnöksége alatt élesen bírálták a jelenlegi koalíciós pártok. | 2004-11-05 08:08:00 | 0 |
| Menthetetlen Arafat, riadókészültségben az ország | Riadókészültségbe helyezték csütörtök este a palesztin biztonsági szerveket, hogy felszámolják az esetleges rendbontásokat, amelyektől Jasszer Arafat palesztin vezető halála esetén lehet tartani - közölték palesztin biztonsági források. | 2004-11-05 08:04:00 | 0 |
| Öt támadás 12 óra alatt | Öt légitámadást intézett az amerikai légierő az utóbbi 12 órában az iraki Fallúdzsa ellen, erődített lakóépületeket, fegyverraktárakat rombolt le, robbanószerkezetek lerakatait semmisítette meg - jelentette pénteken reggel egy amerikai katonai közlemény. | 2004-11-05 08:01:00 | 0 |
| Elvétett támadás: iskolára tüzelt az F-16-os | Véletlenül egy iskolaépületet talált telibe az amerikai Nemzeti Gárda egyik F-16-os típusú vadászgépe szerda éjjel New Jersey szövetségi államban - közölték másnap az illetékes katonai hatóságok. | 2004-11-05 07:59:00 | 0 |
| Gyurcsány off-shore cégbe menekítette pénzét | Rejtély, miből fizette ki Gyurcsány Ferenc az 1998-ban, röviddel a Horn-kormány bukása után létrehozott, Altus Luxembourg S. A. H. nevű, luxemburgi off-shore cég 380 millió forintos alaptőkéjét, mivel az összeg a cégbíróságon megtalálható adatok szerint nem szerepel a miniszterelnök százszázalékos tulajdonában álló testvércég, az Altus Rt. mérlegében. Ez azt igazolja, hogy a kormányfő - akkor saját magára nézve - nem tartotta szem előtt a gazdagok nagyobb felelősségvállalásáról szóló intéseit, melyeket manapság nap mint nap felemleget. | 2004-11-05 07:56:00 | 0 |
| Lemondott a bosnyák kormány | Bejelentette lemondását csütörtök este Adnan Terzic bosnyák miniszterelnök és kormánya. Döntését Terzic azzal indokolta, hogy a balkáni ország parlamentje elfogadta az általános forgalmi adóról szóló sokat vitatott törvényt. | 2004-11-05 07:53:00 | 0 |
| Három brit katona meghalt Irakban | Három brit katona meghalt egy rajtaütésben Irakban - közölte csütörtök este a brit kormány. A három áldozat a hírhedt skót Black Watch ezred tagja volt. | 2004-11-04 19:49:00 | 0 |
| Meddig tart még az önkormányzatok vesszőfutása? | "Meddig tart még az önkormányzatok vesszőfutása?" címmel sajtótájékoztatót tartott szerdán Nyíregyházán Karakó László országgyűlési képviselő, a Fidesz Önkormányzati Tagozatának Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei elnöke, Gávavencsellő polgármestere és Simon Miklós országgyűlési képviselő, Nyírbogát település polgármestere. | 2004-11-04 19:13:00 | 0 |
| Hiller skrizofén helyzetben? | A kormánypártok negatív állásfoglalását követően a határon túli legitim képviselők részéről jött, elmarasztaló megnyilvánulások után a kormány meghátrált. László Boglár kormányszóvivő közlése szerint: "a kormány nem kíván állást foglalni a kettős állampolgárság kérdéséről..." | 2004-11-04 18:04:00 | 0 |
| A külföldön élő irakiak is szavazhatnak választásokon | A külföldön élő irakiak is szavazhatnak a jövő januárban esedékes parlamenti választásokon a bagdadi választási bizottság döntése értelmében. | 2004-11-04 18:02:00 | 0 |
| Bonyhád felállítja Wass Albert szobrát | Megérkezett Hamburgból Wass Albert bronzszobra, az író legkisebb fia, Wass Endre adományaként, hogy egy civil társaság kezdeményezésének köszönhetően végleges elhelyezést kapjon Bonyhád főterén - tájékoztatta az újságírókat csütörtökön Potápi Árpád polgármester. | 2004-11-04 17:49:00 | 0 |
| Mádl Ferenc levélben gratulált George W. Bush újraválasztásához | Mádl Ferenc köztársasági elnök levélben gratulált George W. Bushnak, az Amerikai Egyesült Államok elnökének újraválasztása alkalmából - tájékoztatta az MTI-t a Köztársasági Elnöki Hivatal csütörtökön. | 2004-11-04 17:34:00 | 0 |
| Újabb jogerős Keller-geller | Jogerősen megszüntette az ügyészség az eljárást Sík Zoltán ellen - nyilatkozta az Orbán-kormány volt informatikai kormánybiztosa, akinek a nevét Keller László "feljelentésügyi hivatala" miatt hurcolták meg. Keller László bár lendületes volt, nem volt elég bátor: mással íratta alá a feljelentést - azzal a Bálint Tamással, aki ellen jelenleg eljárás folyik, mivel a gyanú szerint 10 millió forint kenőpénzt vett át Kulcsár Attilától. Sík Zoltán rágalmazásért és jó hírnév megsértéséért beperli a feljelentőt. | 2004-11-04 17:17:00 | 0 |
| December elején utazik a magyarok helyzetét vizsgáló bizottság a Vajdaságba | Még az idén megkezdi munkáját a vajdasági magyarok helyzetet vizsgáló Európa Parlament bizottsága - jelentette be Becsey Zsolt, az EP néppárti képviselője csütörtökön, Szegeden. | 2004-11-04 17:16:00 | 0 |
| Igazságtalan is a leszakadás költségvetése | A Fidesz a 2005-ös költségvetést a leszakadás költségvetésének tartja, mert a beterjesztett anyag több területen mutat visszafejlődést és lemaradást. A honvédelmi támogatások jelentősen csökkennek, hátrányosan érinti a mezőgazdasági termelőket, nincs egy fillér sem a vasútfejlesztésre, amire az elmúlt tizenöt évben nem volt példa. Erről Varga Mihály beszélt csütörtökön sajtótájékoztatón. | 2004-11-04 17:07:00 | 0 |
| Országos demonstrációt szervez november 20-ára az EDDSZ és az orvosi kamara | Országos egészségügyi demonstrációt szervez november 20-ára Budapesten a Magyar Orvosi Kamara (MOK) és az Egészségügyben és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (EDDSZ) - jelentette be a szakszervezet elnöke csütörtökön Budapesten. | 2004-11-04 16:51:00 | 0 |
| Az "ellenforradalom" leverését ünneplik az MSZP-székházban? | Miért áll az állítólag megújult MSZP székházában a mai napig az "ellenforradalom leverésének" emlékére állított tábla? - tette fel a kérdést a Köztársaság téren tartott sajtótájékoztatóján Szabó Gabriella és Dobó László. | 2004-11-04 15:53:00 | 0 |
| A magyarok karácsonyra haza várják a katonákat | A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség nem teheti meg azt, hogy szembe menjen az emberek akaratával, mi nem kívánjuk meghosszabbítani egyetlen perccel sem az Irakban tartózkodó magyar katonák mandátumát. Álláspontunk világos és egyértelmű, azt gondoljuk, hogy erről a parlamentnek döntenie kell és elvárjuk a kormányfőtől, hogy ez a döntés hétfőn megszülethessen - mondta Rogán Antal frakcióvezető-helyettes csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten. | 2004-11-04 15:52:00 | 0 |
| Fegyelmi bizottság Nagykanizsán? | Cseresnyés Péter csütörtöki sajtótájékoztatóján felhívta a figyelmet arra: a legfrissebb sajtóhírek szerint már a kormánypárti frakciók is úgy nyilatkoztak, hogy érdekeltek a fűtésrekonstrukcióra kiírt pályázat során felmerült jogsértések kivizsgálásában. | 2004-11-04 15:42:00 | 0 |
| Grúz lakosok lezártak egy oszétiai autóutat | Grúz lakosok csütörtökön elbarikádozták a dél-oszétiai és észak-oszétiai fővárosokat összekötő autóutat, mivel állításuk szerint egyik honfitársukat elrabolták. | 2004-11-04 15:23:00 | 0 |
| Kaposvár is megpályázza az Európa kulturális fővárosa címet | Kaposvár is pályázik az Európa kulturális fővárosa címre - jelentette be a város polgármestere csütörtökön. "A cím elnyerése az egész Európára kiterjedő figyelmen túl fejlesztésekkel, munkahelyteremtéssel járna együtt, továbbá soha nem látott értékekkel gazdagodna a város" - hangsúlyozta Szita Károly a sajtótájékoztatón. | 2004-11-04 15:22:00 | 0 |
| Magyarországon nincsenek kisebbségek? | Gellért-Kis Gábor, a Magyar Rádió kuratóriumának elnöke szerint nincsenek valóságos kisebbségek Magyarországon. Az MSZP delegáltja azt a parlament szakbizottsága előtt jelentette ki, hozzátéve: a politika helyesen tenné, ha a valóságos helyzethez mérten cselekedne. | 2004-11-04 13:44:00 | 0 |
| Adjuk vissza '56-ot a fiataloknak | November 4-én, a forradalom leverésének évfordulóján a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség nevében Schmitt Pál és Szájer József koszorút helyezett el a Bródy Sándor utcában álló emléktáblán, amely az 1956-ban a Magyar Rádióban követeléseiket felolvasni hiába akaró fiataloknak állított emléket. | 2004-11-04 13:16:00 | 0 |
| Barroso várja az új olasz biztosjelölt előterjesztését | José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság jövendő elnöke néhány órával a brüsszeli EU-csúcstalálkozó megnyitása előtt csütörtökön úgy nyilatkozott, hogy várva várja az új olasz biztos megnevezését átalakítandó kormányába. | 2004-11-04 13:04:00 | 0 |
| Karzai fő vetélytársai elismerték vereségüket az afganisztáni elnökválasztáson | Elismerték az afganisztáni elnökválasztáson elszenvedett vereségüket Hamid Karzai afgán elnök vetélytársai csütörtökön az afgán fővárosban tartott sajtótájékoztatójukon. | 2004-11-04 12:16:00 | 0 |
| Képviselőjelölti vita Sopronban | Pénteken 17 órakor tartják Sopronban az időközi választás egyéni képviselőjelöltjeinek vitáját. Az esemény teljes médianyilvánosságot kap, ám arról az elektronikus médiumok csak vágatlan formában közvetíthetnek. | 2004-11-04 11:11:00 | 0 |
| Barroso szabadulna Kovácstól | A következő EU-bizottság elnöke, José Manuel Barroso fontolgatja Kovács László jelöltségének visszavonását, vagy más tárca élére helyezését a testületben - írja csütörtöki számában a The Wall Street Journal című amerikai lap európai kiadása (WSJE) Barrosóhoz közel álló személyekre hivatkozva. | 2004-11-04 11:01:00 | 0 |
| Németh Zsolt: Ciprusnak fontos szerepe van az uniós Balkán-politikában | Magyarország számít Ciprusra az Európai Unió dél-kelet-európai politikájának kialakításában - mondta Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának fideszes elnöke csütörtökön, miután Budapesten megbeszélést folytatott Ciprus parlamenti elnökével. | 2004-11-04 10:28:00 | 0 |
| Gyurcsány a magyarságot ütötte pofon | "Egy akkora pofon csattant el a magyarság arcán a magyar parlamentben, hogy a hangja betöltötte a Kárpát-medencét, sőt áthullámzott a tengeren túlra is". A pofont "együttes erővel a kormányfő három (elv)társával adta", arra biztatva és buzdítva az országlakosokat, hogy a decemberi népszavazáson nemmel voksoljanak a kettős állampolgárságra - írja az újvidéki Magyar Szó. | 2004-11-04 09:29:00 | 0 |
| Az Új Szó szerint a kettős állampolgárság birtokában sem valószínű a felvidékiek tömeges elvándorlása | Ha a magyar választópolgárok december 5-én igennel szavaznak a kettős állampolgárságra, azzal akár a határon túli magyarság lassú önfelszámolódását is megindíthatják, tehát nem feltétlenül tesznek jót a külhoni magyarokkal, ellenben ha nemmel voksolnak, azzal komoly traumát, "második Trianont" okozhatnak a lelkivilágukban - vélekedik az egyetlen szlovákiai magyar napilap, az Új Szó. | 2004-11-04 09:00:00 | 0 |
| Kovács a kisujjából rázza ki az adókat | Az Index értesülései szerint Kovács László az adóügyi biztosi posztra a legesélyesebb, ami viszont jóval súlytalanabb az energetikai és a versenyügyi tárcánál is. | 2004-11-04 08:27:00 | 0 |
| Megújul-e Bush? | Hetek-hónapok óta másról sem hallunk, mint az amerikai "történelmi választásról". De mindeddig nem derült ki, milyen tekintetben különbözne bármelyik XX. századi megméretéstől a most lezajlott Bush-Kerry csata. | 2004-11-04 07:51:00 | 0 |
| Még nincs egyezség a minimálbérről | Nem sikerült megegyezni a szerda éjjelig tartó egyeztetésen sem az Országos Érdekegyeztető Tanácsban a jövő évre kötelező minimálbérről, pedig csak 500 forintnyi közeledés kellett volna az eredményhez. | 2004-11-04 07:41:00 | 0 |
| Bush: Amerika nagyságának nincs határa | Összefogásra buzdította az amerikaiakat George Bush elnök szerdán választási győzelme után mondott első beszédében, amelyben elismerően szólt John Kerry szenátorról és a terrorizmus elleni harc rendületlen folytatását ígérte. | 2004-11-04 07:39:00 | 0 |
| A világ vezetői gratuláltak Bush amerikai elnöknek újraválasztásához | Gratulált az ENSZ és a NATO főtitkára, valamint európai politikusok egész sora szerdán George Bush amerikai elnöknek az újraválasztásához. | 2004-11-04 07:36:00 | 0 |
| Cser Ágnes: Nem a munkavállalóknak kellene áldozatot hozni | A biztonságos betegellátás tárgyi és személyi feltételeinek megteremtését követelték szerda este a fenntartó, a Fejér Megyei Önkormányzat előtti téren tartott demonstrációjukon a Szent György Kórház dolgozói; a demonstráción részt vett Cser Ágnes, az Egészségügyi és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (EDDSZ) elnöke is. | 2004-11-04 07:33:00 | 0 |
| John Kerry elismerte vereségét | Elismerte a keddi elnökválasztáson elszenvedett vereségét John Kerry, a Demokrata Párt elnökjelöltje - közölték demokrata és republikánus párti források. Kerry szerdán közép-európai idő szerint 17.00 órakor telefonon hívta fel a hivatalban lévő George Bush elnököt, elismerte vereségét és gratulált riválisa győzelméhez. | 2004-11-03 20:40:00 | 0 |
| Bush várhatóan a folyamatosságot helyezi előtérbe csapatában | George W. Bush elnök újraválasztása alkalmából várhatóan a folyamatosságot szem előtt tartva néhány módosítást hajt végre a kormányzatban, miközben az elsődleges kérdés továbbra is az terrorizmus elleni háború és Irak marad. A fő változás vélhetően a diplomáciát érinti majd. A 67 éves Colin Powell a hírek szerint távozik posztjáról és Condoleezza Rice nemzetbiztonsági főtanácsadó szintén úgy dönthet, hogy elhagyja a Fehér Házat. | 2004-11-03 20:29:00 | 0 |
| Debrecenben jó dolgozni | Kihirdették az Év legjobb munkahelye felmérés eredményét, a dobogóra két debreceni szolgáltató is felkerült, mindkettő önkormányzati tulajdonban van, s mindkettőt úgy kellett visszavásárolni - Kósa Lajos polgármesteri munkája során. A magyar munkavállalók a nyugati értékrendet átvéve már kevésbé érzelmi, mint inkább objektív kritériumok alapján határozzák meg saját elégedettségüket. | 2004-11-03 20:23:00 | 0 |
| Juhászéknak rongyrázásra futja - a szerződéses katonának lakása sincs | Ma a szocialisták azzal vádolták meg Kósa Lajost, hogy letiltotta a "centivágást" Debrecenben. A polgármester válaszában rámutatott: mikor Debrecenben megkérdezték, mit szólnak majd az emberek, hogy a katonaságnak "ilyen helyzetben a rongyrázásra futja," akkor elálltak attól a kéréstől, hogy a főtéren vágják a centit. | 2004-11-03 20:16:00 | 0 |
| Nyolc hete tudtak a hatóságok a mérgező paprikáról | Az Index információi szerint az országos főállatorvos már szeptember 13-án országos vizsgálatot rendelt el a mérgezett paprika ügyében, és az ezt követően végzett 134 vizsgálatból több mint 30 esetben a megengedettnél magasabb aflatoxin tartalmat mutattak ki. Az állategészségügyiek az Indexet tájékoztató források szerint október elejéig értesítették az érintett megyei ÁNTSZ-eket, mégsem történt semmi. A hatóságok közötti kommunikációs problémákat jelzi: az ügyben az első - informális - megbeszélést október 12-én, a Kalocsai Fűszerpaprika Rt. szervezte. | 2004-11-03 20:06:00 | 0 |
| Herényi az MSZP-vel szavazott | Herényi Károly háromszor mentette meg a kormánypártok számára a határozatképtelenség miatt kétségessé vált országgyűlési jóváhagyást a települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló törvény szavazásánál kedden. Az MDF frakcióvezetője az Indexnek azt mondta: márciusban fogadta meg, hogy mindig gombot nyom. | 2004-11-03 19:36:00 | 0 |
| Új kiadvány Bibó István válogatott tanulmányaiból | Bibó István Válogatott tanulmányok című kötetében a politikus, jogtudós legjelentősebb, társadalomtörténettel, szociológiával és társaslélektannal kapcsolatos munkáit adta közre a Corvina Kiadó; a könyvet szerdán mutatták be a Magyar Tudományos Akadémián. | 2004-11-03 19:06:00 | 0 |
| Fehérorosz újságíró letartóztatása miatt tiltakozott a Nemzetközi Sajtóintézet | A Nemzetközi Sajtóintézet (IPI) szerdán tiltakozott amiatt, hogy a fehérorosz hatóságok őrizetbe vették Pavel Mazsejkát, a Pahonya című betiltott újság egykori kiadóját. Az IPI bécsi székhelyén közzétett állásfoglalásban a sajtószabadsággal és a független fehérorosz médiával szembeni önkény megnyilvánulásaként ítélték el Mazsejka letartóztatását. | 2004-11-03 19:00:00 | 0 |
| Ismét sztrájkoltak az egészségügyi dolgozók - IGENre buzdítanak a népszavazáson | Befejeződött az Egészségügyben és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (EDDSZ) által meghirdetett sztrájk; szerdán öt vidéki kórház dolgozói csatlakoztak az immár ötödik alkalommal megtartott tiltakozáshoz; a Magyar Orvosi Kamara (MOK) képviselő-testülete országos demonstráció szervezését kezdeményezi más érdekképviseletek és a lakosság bevonásával. | 2004-11-03 18:46:00 | 0 |
| Budapest Rádió: az ORTT vizsgálatot rendelt el | Elrendelte a Budapest Rádió működésének vizsgálatát a médium két - a Fidesz által korábban kifogásolt - műsora miatt az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) - tudta meg a médiahatóság szóvivőjétől szerdán az MTI. | 2004-11-03 18:40:00 | 0 |
| Nemzetközi kontingens helyett 700 nehézfiú Szombathelyen? | Juhász Ferenc honvédelmi miniszter ígérete ellenére bezárta kapuit a szombathelyi laktanya. A szocialista városvezetés tervei szerint az Olasz - Szlovén - Magyar Dandár magyar részlegét helyezték volna el az egykori kiképző központban. Ma azonban a nemzetközi kontingens helyett egy szocialista érdekeltségű őrző-védő Kft.l vigyáz a laktanyára. Ágh Péter, a Fidelitas szombathelyi képviselője rámutatott, ha a város lakossága nem fog össze, akkor 700 nehézfiú fogja birtokba venni a komplexumot, miután azt 2006-ra az ország egyik legnagyobb börtönévé alakítják át. | 2004-11-03 18:32:00 | 0 |
| Thürmer Gyula: a gazdagokat kellene megadóztatnia a kormánynak | A Munkáspártnak azért kell bejutnia a parlamentbe, hogy rákényszerítse a kormányt a gazdagok megadóztatására - mondta Thürmer Gyula pártelnök választási fórumon a Nógrád megyei Karancslapujtőn szerdán. A kormány most sem a gazdagoktól vesz el, mert fél attól, hogy megadóztassa a tőkét - jelentette ki a pártelnök. | 2004-11-03 18:08:00 | 0 |
| TF-oktatók a testnevelés osztályzásának eltörlése ellen | Nyílt levélben tiltakoznak Magyar Bálint oktatási miniszternél a testnevelés osztályzásának tervezett eltörlése miatt a Semmelweis Egyetem testnevelési karának oktatói - erről szóló levelüket szerdán juttatták el az MTI-nek. | 2004-11-03 17:55:00 | 0 |
| Kasza: a határon túli magyarokban traumát okoz Gyurcsány és Hiller | Kasza József, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke szerint a kettős állampolgárság elutasítása a határon túli magyaroknál katasztrofális következményekkel járó lelki traumát fog okozni, ezért a politikus arra kéri Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnököt és Hiller Istvánt, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnökét, hogy gondolja újra a kettős állampolgársággal kapcsolatos álláspontját. | 2004-11-03 17:52:00 | 0 |
| Mádl a határon túli magyarokért emelt szót az új külügyminiszternél | A határon túli magyarok érdekében emelt szólt Mádl Ferenc köztársasági elnök, amikor Gyurcsány Ferenc miniszterelnök jelenlétében átadta a kinevezési okmányt Somogyi Ferencnek, Magyarország új külügyminiszterének szerdán a Sándor Palotában. | 2004-11-03 17:45:00 | 0 |
| Aláírásgyűjtést indít a Magyar Hírlap szerkesztősége | Aláírásgyűjtést indít az újság megmentése érdekében a tulajdonos által csak e hét végéig működtetni kívánt Magyar Hírlap szerkesztősége - közölte Szombathy Pál főszerkesztő szerdai sajtótájékoztatóján. Mint elmondta, napokkal korábbi, a lap ingyen készítéséről szóló ajánlatuk visszautasításaként értékelik a kiadó közléseit. | 2004-11-03 17:39:00 | 0 |
| Gyurcsány Irakban tartatná a magyar katonákat | Gyurcsány Ferenc ma bejelentette, hogy a kormány és személy szerint ő maga három hónappal meghosszabbítja az iraki magyar katonai jelenlétet, holott a Magyar Köztársaság Parlamentjének 2/3-os többséggel megszavazott mandátuma szerint 2004. december 31-én jönnek haza a katonák. Ezzel Gyurcsány Ferencnek elkerülte a figyelmét, hogy a magyar polgárok háromnegyede azt mondja, hogy hozzuk haza a katonákat - szögezte le Áder János szerdai sajtótájékoztatóján. | 2004-11-03 17:37:00 | 0 |
| Újabb lefejezett holtesteket találtak Irakban | Három fej nélküli holttestet találtak szerdán az iraki főváros, Bagdad központjában - közölte egy iraki rendőrségi forrás. A tájékoztatás szerint a holttestekre a Tigris folyón átívelő, a zöld zónába, Bagdad fokozottan őrzött központi negyedébe vezető híd alatt bukkantak rá. A térségben van a kormány székhelye, valamint az amerikai és brit nagykövetség épületei. | 2004-11-03 17:03:00 | 0 |
| A Fidelitas a sorkötelezettség eltörléséért | A sorkatonaság intézménye már a múlté, nem akarjuk, hogy a fiatalok behívóparancsot kapjanak Magyarországon. Egy modern országot hivatásos állományú katonák védenek. A Fidelitas eddig is és ezután is partner a kor szellemének megfelelő megoldások elősegítésében. | 2004-11-03 17:02:00 | 0 |
| Időseknek épült otthon Abán a Széchenyi Tervből | Az elmúlt hétvégén idősek otthonát avattak a Fejér-megyei Abán. A megvalósításhoz szükséges összeg nagy részét (több, mint százmillió forintot) a település 2001-ben nyerte el a Fidesz-kormány által kiírt Széchenyi Terv pályázatán. Az ünnepélyes átadáson jelen volt egy európai parlamenti képviselő és egy magyar országgyűlési képviselő, ám erről a Fejér Megyei Hírlap egyetlen szót sem közölt. | 2004-11-03 16:16:00 | 0 |
| Ártunk és ormányunk megint Kovácsot jelöli | A Fidesz arra kérte Gyurcsány Ferencet, hogy vonja vissza Kovács László európai bizottsági jelölését - mondta Németh Zsolt szerdán Budapesten újságíróknak, miután a kormányfő a parlamenti pártokkal konzultált az Európai Tanács következő üléséről. Hozzátette, "a miniszterelnök felvetésünket nem fogadta el". | 2004-11-03 16:00:00 | 0 |
| Nem kommentálja Brüsszel a magyar népszavazást a kettős állampolgárságról | Magyarország belügyének tartja az Európai Bizottság a kettős állampolgárságról tartandó népszavazást, és mint ilyet, hagyományai szerint nem fűz hozzá kommentárt - közölte a testület egy szóvivője a MTI-vel szerdán. | 2004-11-03 15:38:00 | 0 |
| Egészségesebb kisbabákért | Kétnapos tanfolyamot tart Budapesten a Szoptatásért Magyar Egyesület november 5-6-án "A szoptatás jogi védelme, a tápszerek marketingjének és forgalmazásának nemzetközi jogi szabályozása, és a rendelkezések betartásának ellenőrzése" címmel. A tréningen orvosok, védőnők és a szoptatás támogatása iránt elkötelezett civil szervezetek képviselői vesznek részt. | 2004-11-03 15:36:00 | 0 |
| Minőségi életpálya-modell kell a pedagógusoknak | A pedagógusok szakmai- és életszínvonalát, valamint társadalmi megbecsülését jelentősen növelő életpálya-modell megalkotásának szükségességét szorgalmazta Pálinkás József - aki az Orbán-kormányban volt oktatási miniszter - Békéscsabán egy szakmai fórumon szerdán. | 2004-11-03 15:33:00 | 0 |
| Eric Clapton királyi elismerésben részesült | Magas rangú állami kitüntetést vett át szerdán a londoni Buckingham palotában Eric Clapton brit gitáros-énekes. A bluesrajongók egyik kedvence a Brit Birodalom Rendjének Parancsnoka (CBE) címben részesült. A kitüntetésről már január elsején lehetett tudni, a zenész neve rajta volt a brit uralkodó újévi, 981 névből álló listáján. | 2004-11-03 15:32:00 | 0 |
| Vádat emeltek Vajnai Attila ellen | Vádat emelt az ügyészség önkényuralmi jelkép használata miatt Vajnai Attila ellen, mert a Munkáspárt alelnöke a párt internetes honlapján feltüntette a tagszervezetek emblémáit, amelyek között volt vörös csillag és sarló-kalapács is. | 2004-11-03 15:30:00 | 0 |
| Az utakon is spórol a költségvetés | Kétségessé vált, hogy a 47-es főút Hódmezővásárhely és Algyő közötti szakaszán befejeződik-e a négysávosítás a jelenlegi kormányzati ciklus alatt - jelentette ki Lázár János hódmezővásárhelyi polgármester szerdán az útpálya mellett. | 2004-11-03 15:30:00 | 0 |
| Baloldali populisták is tagjai lesznek a litván koalíciónak | A litván szociáldemokrata-liberális kormánypártok szerdán megállapodást írtak alá a baloldali populista Munka Pártjával a koalíció kiszélesítéséről. Az október 24-i választások után hosszas tárgyalások kezdődtek a pártok között a kormánykoalíció megalakításáról. Szerdán Antanas Valionis külügyminiszter bejelentette, hogy a nap folyamán aláírják a koalíciós megállapodást Viktor Uspaskich orosz származású milliárdos tavaly alapított és a választáson legjobban szereplő Munka Pártjával. | 2004-11-03 15:28:00 | 0 |
| A szocialisták vezetője is "problémás esetnek" nevezte Kovács Lászlót | Brit lapvélemény szerint José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke az Európai Parlament konzervatív frakciójának kemény ellenállásába fog ütközni, ha az új bizottságnak is tagja lesz Kovács László. | 2004-11-03 15:27:00 | 0 |
| Lendületben a kormány: Országos demonstrációt kezdeményez az orvosi kamara | Országos demonstráció szervezését kezdeményezi a Magyar Orvosi Kamara (MOK) képviselő-testülete más érdekképviseletek és a lakosság bevonásával - közölte a kamara elnöke sajtótájékoztatón szerdán. Éger István hangsúlyozta: a demonstrációval el kívánják érni, hogy a kormánypártok végre vegyenek részt a Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal ülésein, ezzel vállalva szerepet a magyar egészségügy jövőképének konszenzusos kialakításában, s a jövő évi költségvetés tervezetében garantálják az egészségügyi intézmények forrásainak reálértéken tartását, illetve ne szavazzanak meg további forráskivonást. | 2004-11-03 15:24:00 | 0 |
| Meggyilkolták az iraki olajipari minisztérium vezető munkatársát | Meggyilkolták az iraki olajipari minisztérium egyik vezető munkatársát szerdán Bagdadban - közölte az iraki belügyminisztérium. A belügyi szóvivő elmondta, hogy Huszein Alit, az állami tulajdonban lévő Refined Oil Products nevű forgalmazó társaság vezérigazgatóját ismeretlen tettesek akkor lőtték agyon, amikor bagdadi otthonából reggel munkába indult. | 2004-11-03 14:45:00 | 0 |
| Irán ujjlenyomatot venne a beutazó amerikai turistáktól | Ujjlenyomatot vennének a jövőben az Iránba beutazó amerikai állampolgároktól az iráni parlament egyik szakbizottsága által készített törvénytervezet értelmében. | 2004-11-03 14:31:00 | 0 |
| Szakács Imre: 2005 sem lesz az önkormányzatok éve | A jövő évi költségvetési törvényjavaslat arra mutat, hogy 2005 sem lesz az önkormányzatok éve - mondta Szakács Imre, a Győr-Moson-Sopron megyei önkormányzat fideszes elnöke szerdán Győrött. | 2004-11-03 13:41:00 | 0 |
| Ismét sztrájkolnak az egészségügyi dolgozók | A Szegedi Tudományegyetem öt klinikáján, a gyulai Pándy Kálmán megyei kórházban, a gyöngyösi Bugát Pál Kórházban és a veszprémi megyei kórházban ismét sztrájkba léptek a dolgozók szerda reggel az Egészségügyben és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete által korábban meghirdetett munkabeszüntetés-sorozat keretében. | 2004-11-03 13:17:00 | 0 |
| Szavazat az űrből | Titkosított e-mailen adta le szavazatát az amerikai elnökválasztás alkalmából még vasárnap este a Nemzetközi Űrállomáson tartózkodó amerikai űrhajós, Leroy Chiao. | 2004-11-03 12:30:00 | 0 |
| A fehér házi kabinetfőnök szerint Bush elnök megnyerte a választást | Andrew Card, a Fehér Ház kabinetfőnöke szerint George Bush elnök nyerte meg az elnökválasztást. | 2004-11-03 12:18:00 | 0 |
| Bush 3,7 millióval több szavazatot kapott országosan | George Bush országosan 3,6 millióval több szavazatot kapott a választóktól az amerikai elnökválasztáson, mint demokrata párti vetélytársa, John Kerry szenátor; a választók által leadott, "népi" szavazatok tekintetében amerikai médiajelentés szerint 51:48 az arány a hivatalban levő elnök javára. | 2004-11-03 12:09:00 | 0 |
| Magyarokat is köszöntött a pápa | Magyar zarándokokat is köszöntött szerdai általános kihallgatásán II. János Pál pápa a vatikáni Szent Péter téren, ahol ezúttal elég kevés - 7-8 ezer - turista és hívő gyűlt össze. | 2004-11-03 12:08:00 | 0 |
| A Szociális Szakmai Szövetség is bírálja a költségvetést | A költségvetési takarékosság és ennek következtében a szociális törvény takarékosságra irányuló módosításai súlyosan veszélyeztetik a szegénység és kirekesztés elleni küzdelmet - közölte a Szociális Szakmai Szövetség szerdán az MTI-vel. | 2004-11-03 12:06:00 | 0 |
| Iraknak égető szüksége van a békére | Az Európai Unió és a pápa segítségét kéri Irak számára csütörtökön kezdődő európai látogatása során Ijád Allávi ideiglenes iraki kormányfő. | 2004-11-03 11:52:00 | 0 |
| Átgondolásra vár a terrorizmus elleni harc | A katonai sorkötelezettség megszüntetése nem azt jelenti, hogy Magyarország védelmi képességeit felszámoljuk, hanem azt, hogy professzionális alapokra helyezzük - jelentette ki Orbán Viktor szerdán azt követően, hogy Wolfgang Schäuble-val, a német CDU/CSU-frakciójának helyettes elnökével, volt német belügyminiszterrel tárgyalt. | 2004-11-03 11:50:00 | 0 |
| Újabb SZDSZ-es igen az adóemelésre | Kuncze Gábor többször hangoztatta, hogy az SZDSZ nem kíván adót emelni, és ellene van a kormány minden erre irányuló tevékenységnek. Tegnap mégis megszavazták, hogy a vállalkozók a mobil telefon számlájuknak áfájából 30%-ot nem igényelhetnek vissza, s újra telefonadóra nyomtak "igen" gombot. | 2004-11-03 10:43:00 | 0 |
| Moszkvai lap dicséri a magyar fotótörténeti kiállítást | A magyarok kicsit csaltak a moszkvai Dom Fotografiiban látható, 100 híres kép a 20. századból című kiállításukon, mert világhírű fotósaik felvételei közé becsempészték azokét is, akik szintén híresek ugyan, de csak a hazájukban - állapította meg a Vedomosztyi című orosz lap szerdai számában, helyeselve ezt a kegyes csalást. | 2004-11-03 10:11:00 | 0 |
| A helsinki bizottság szerint Szerbiának nincs aktív kisebbségi politikája | A szerbiai helsinki bizottság szerint a kisebbségi jogok terén Szerbiában a rendszerváltás, 2000. október 5-e után tapasztalható volt némi előrehaladás, az utóbbi öt évben azonban érezhetően nincs aktív kisebbségi politika, és az állam nem törődik a kisebbségekkel. | 2004-11-03 10:08:00 | 0 |
| Szlovákiában nincs keletje a magyar párt betiltásának | A szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának (MKP) betiltásáért rendezett aláírásgyűjtése során a Szlovák Megújhodási Mozgalom nevű szerveződés mindössze ötezer aláírást tudott "beszerezni". | 2004-11-03 10:06:00 | 0 |
| MSZP-s pártkatonák a Fidesszel riogatnak | Annak érdekében, hogy ez a családok életét, biztonságát mérgező politikai vádaskodó kampány ne folytatódhasson, készek vagyunk hozzájárulni az alkotmány módosításához a sorkatonaság eltörlésével kapcsolatban - közölte Pokorni Zoltán szerdán, napirend előtt az Országgyűlésben. | 2004-11-03 10:04:00 | 0 |
| Hosszú pereskedésre készülnek a demokrata pártiak Ohióban | John Edwards alelnökjelölt helyi idő szerint szerdára virradóra a Boston központjában gyülekező demokrata párti híveknek jelezte, hogy bírósági úton megtámadják az ohiói választási eredményeket. | 2004-11-03 09:36:00 | 0 |
| Ohio dönt: szoros a küzdelem | Az amerikai elnökválasztás drámai záró szakaszába jutott: a választás kimenetelét eldöntő Ohio szövetségi államban George W. Bush amerikai elnök, a republikánusok jelöltje az előzetes számítások szerint vezet ugyan, de előnye demokrata párti kihívójával, John Kerryvel szemben rendkívül csekély. | 2004-11-03 08:50:00 | 0 |
| Kilencen haltak meg Bagdadban autóbomba-robbanás miatt | Kilenc ember életét vesztette Bagdadban szerda reggel, amikor az őket szállító busz közelében gépkocsiba rejtett bomba robbant. | 2004-11-03 08:21:00 | 0 |
| Az egészségügyi dolgozók megunták a kormányzati ígérgetést | Az ország több egészségügyi intézményében ismét sztrájkba léptek a dolgozók szerda reggel; több kórház már nem először vesz részt a munkabeszüntetésben, amelyet az Egészségügyben és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (EDDSZ) hirdetett meg a jobb bér- és munkafeltételekért. | 2004-11-03 08:13:00 | 0 |
| Áldatlan népszerűség | Dávid Ibolya napról napra népszerűbb. A Szonda Ipsos listáján egy egész ponttal többet szerzett, mint legutóbb. Azon a listán, amelyiken Gyurcsány oly sebesen kapaszkodik felfele, akár Tarzan a liánon. Gyanúnk szerint Dávid Ibolya legközelebb még népszerűbb lesz, legalább egy újabb ponttal, de az is lehet, hogy kettővel. | 2004-11-03 07:34:00 | 0 |
| Újabb videofelvételt kapott Margaret Haszanról az al-Dzsazíra | Újabb videofelvételt juttattak el az Irakban túszul ejtett Margaret Haszan segélymunkás fogvatartói kedden az al-Dzsazíra arab tévéhez, amely azonban emberiességi megfontolásokból úgy döntött, hogy nem sugározza a "fájdalmas képsorokat". | 2004-11-03 07:20:00 | 0 |
| Exit poll: Floridában és Ohióban Kerry vezet | A National Election Pool gyorsjelentése szerint az exit pollok alapján Floridában és Ohióban Kerry szenátor kis előnnyel vezet Bush elnök előtt. A megfigyelők szerint ennek a két államnak a szavazata lehet leginkább döntő a végső elszámolásnál. | 2004-11-03 07:15:00 | 0 |
| Mégis lesz Kulcsár-tárgyalás | Kulcsár Attila ügyében törvényileg kizárt a tárgyalásról lemondás - jelentette ki tegnap a brókerbotrány gyanúsítottjának ügyvédje a Magyar Nemzetben közöltek kapcsán. | 2004-11-03 07:14:00 | 0 |
| Újabb vállalkozó a túszejtők fogságában | Bagdadban fegyveresek elraboltak egy libanoni-amerikai kettős állampolgárságú vállalkozót. A rendőrség tájékoztatása szerint a férfit otthonából hurcolták el. | 2004-11-03 07:10:00 | 0 |
| Megkerültek a Tátrában elveszettnek hitt magyar turisták | Kedden a szlovákiai Tátrában megkerültek azok magyar turisták, akik hétfői túrájukról nem tértek vissza a szálláshelyükre, és éjszaka a hegyimentők eredménytelenül nyomoztak utánuk. Kiderült, hogy az eltűnésük híre félreértés volt, s keresésüket semmi sem indokolta. | 2004-11-02 20:56:00 | 0 |
| Kátyúban a budapesti közlekedés | Wintermantel Zsolt azt kérdezte a Parlamentben, hogyan is áll jelenleg a Budapesti Közlekedési Szövetség ügye. A szövetséget 10 éve határozták el, és rengeteg előkészítő tanulmány született. A képviselő rámutatott: a fővárost és az országot ugyanolyan koalíció két éve vezeti, mégsem sikerül megegyezésre jutni. | 2004-11-02 20:55:00 | 0 |
| Díjakat adott át a Bethlen Gábor Alapítvány | A Bethlen Gábor Alapítvány kuratóriuma kedden adta át a Bethlen Gábor- és a Tamási Áron-díjat, illetve a Márton Áron-emlékérmet; a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) dísztermében tartott ünnepségen Teleki Pál-emlékérmet is adományoztak. | 2004-11-02 20:00:00 | 0 |
| Politikai rendőri munkát várnak Kósa Lajos ellen? | Kósa Lajos személyes érintettség jogán szólalt fel a Parlamentben, mivel egy szocialista képviselő és a Belügyminisztérium minisztere, Lamperth Mónika vagy politikai államtitkára, Juhász Gábor úgy tűnik, összejátszanak az Ország Házában. Debrecen polgármestere rámutatott: 2 év alatt 36 ügyben jelentették fel - hiába. Ezt követően sajtótájékoztatón rámutatott: "a hatalmon lévők a rendőrségtől politikai munka végzését várják". | 2004-11-02 19:55:00 | 0 |
| Gyurcsány nem alkothat rendeletet kedvére | Répássy Róbert napirend előtt azt kérdezte, alkotmányos-e, hogy a kormány helyett a miniszterelnök alkothat kormányrendeletet. Emlékeztetett, a kormány határozatban olyan ügyrendi módosítást tett, amely szerint a miniszterelnök a kormány ülései között kormányhatározatot és kormányrendeletet adhat ki. Az igazságügyi miniszter szerint sem szerencsés a kormányhatározat. | 2004-11-02 19:38:00 | 0 |
| Kokó a WBO alelnöke lett | Kovács István lett a Boksz Világszervezet (WBO) egyik alelnöke. Az egykori amatőr Európa-, világ- és olimpiai bajnok, majd profi világbajnok ezt megelőzően a WBO kelet-európai képviselője volt. | 2004-11-02 19:23:00 | 0 |
| Az országblamázs kovácsa | Az Európai Parlament néppárti fideszes képviselői és a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség országgyűlési képviselőcsoportjának tagjai felszólítják Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt, hogy a nemzeti érdeket szem előtt tartva vonja vissza Kovács László uniós biztosi jelölését, és megfelelő szakmai felkészültségű jelöltöt delegáljon a Barroso-bizottságba. Egyetértenek abban, hogy a Kovács László gyenge szereplése miatti huzavona rontja Magyarország nemzetközi tekintélyét. | 2004-11-02 19:12:00 | 0 |
| A világ legdrágább kampánya tétje: Bush vagy Kerry? | Az Egyesült Államok történelmének egyik legszorosabb elnökválasztása kezdődött meg bizonytalanság és idegesség közepette, mivel a fej fej melletti verseny miatt fennáll a lehetősége, hogy George Bush elnök és John Kerry szenátor küzdelme eredményhirdetés nélkül a bíróságokon folyatódik. | 2004-11-02 19:08:00 | 0 |
| Versenyhelyzet: a lett biztosjelöltet érdekli az energiaügy | Elégedett az Európai Szocialisták Pártja (PSE), és az Európai Néppárt (EPP), az Európai Parlament két meghatározó ereje azzal, hogy Lettország kedden új jelöltet állított Andris Piebalgs személyében a formálódó új Európai Bizottságba. | 2004-11-02 19:01:00 | 0 |
| Minimálbérek az EU-ban | Több tagországban, mint például Németországban, Ausztriában nincs országosan kötelező legkisebb bér, a minimálbérek mértékét az ágazati tarifaszerződések szabályozzák. 2004. január 1-jén, az "EU25-ben" a minimálbérek összege 121 euró (Lettország) és 1403 euró (Luxemburg) között változott - írja a haon.hu. Magyarországon mintegy 200 eurót ér az 53 ezer forintos minimálbér. | 2004-11-02 18:41:00 | 0 |
| Kizárta a hivatalos jelentés Arafat palesztin elnök fehérvérűségét | Kizárta a fehérvérűség lehetőségét a Jasszer Arafat egészségi állapotának vizsgálatáról kedden kiadott első hivatalos orvosi közlemény, amelynek ismertetésekor a palesztin elnök állapotának javulásáról számoltak be. A közleményt Leila Sahid, a Palesztin Hatóság állandó párizsi képviselője olvasta fel a francia fővárostól nyugatra fekvő Clamart-ban található Percy katonai kórház előtt. Arafatot ebben a kórházban kezelik. | 2004-11-02 18:29:00 | 0 |
| Nem oldja meg a kormány a lakásgondokat | Mádi László fideszes politikus a kormány lakástámogatási elképzeléseire reagálva azt mondta, így nem oldódnak meg az emberek otthonteremtési problémái. Rámutatott egy kormányzati ötlet kapcsán arra is: is, nem valószínű, hogy sokan akarják majd kölcsönadni az önkormányzatnak a lakásukat öt évre, mivel senki nem tudja, így milyen állapotban kapja vissza. | 2004-11-02 18:27:00 | 0 |
| Gyurcsány és Kuncze nemet mond, mi mondjunk igent | Őszintén sajnáljuk, hogy Gyurcsány Ferenc a kórházakban is csak üzletet lát. Az egészségügy azonban elsősorban nem a pénzről, hanem az emberekről, betegekről, orvosokról, ápolókról szól. A Fidesz szomorúan veszi tudomásul, hogy Gyurcsány Ferenc megbízásából, Hiller István Kuncze Gáborral Magyarország polgárai számára veszélyes megegyezést kötött, mert a két pártelnök a kórházak privatizációja mellett döntött - szögezi le a Fidesz elnöksége. | 2004-11-02 18:14:00 | 0 |
| A Fidesz adót csökkentene - a kormány emel | Domokos László, a Fidesz költségvetési munkacsoportjának vezetője az MTI-nek azt mondta, a Gyurcsány-kormány folytatja a Medgyessy-kormány által megkezdett adóemelést, ezért a bérből és fizetésből élők, a nagycsaládosok, a nyugdíjasok és a vállalkozók az adópolitika vesztesei lesznek továbbra is. | 2004-11-02 18:03:00 | 0 |
| Elhunyt az Egyesült Arab Emírségek elnöke | Meghalt Zajid bin Szultan an-Nahajan sejk, az Egyesült Arab Emírségek elnöke, Abu-Dzabi uralkodója. A helyi televízió kedd délután jelentette be, hogy a sejk 86 éves korában elhunyt. A hét emírség szövetségéből létrejött államalakulat vezetését a helyettese: Maktum bin Rasid al-Maktum sejk, Dubaj uralkodója veszi át ideiglenes jelleggel. A szövetségi tanács harminc napon belül dönt az utódjáról. | 2004-11-02 18:00:00 | 0 |
| Több veszélyes megközelítés Ferihegyen | Az elmúlt két hónapban hét esetben történt veszélyes megközelítés Ferihegyen, a magyar légtérben - nyilatkozta Metes György, a Magyar Légiforgalmi Szolgálatok Szakszervezetének (MLSZSZ) elnöke kedden az MTI-nek. A szakszervezeti vezető szerint a veszélyes megközelítések elsődleges oka a légi irányítók túlterheltsége. | 2004-11-02 17:59:00 | 0 |
| Felpaprikázott hangulatban az ország: a Fidesz időben jelezte a mérgezett szállítmányt | Miért késlekedtek a hatóságok a mérgezett paprika árusításának betiltása kapcsán, hiszen már augusztusban tudni lehetett, hogy gond van - tette fel a kérdést a keddi parlamenti ülésen Tóth István a Fidesz politikusa. Emlékeztetett: már tavaly szeptemberben felhívta a kormány figyelmét a veszélyes Dél-amerikai szállítmányra. | 2004-11-02 17:33:00 | 0 |
| No, komment - 2004. november 2. | "Nagyon méltánytalan dolog, ha valakinek a sorsát összekapcsolják egy másik biztoséval." | 2004-11-02 17:31:00 | 0 |
| Az első horvát áldozat Irakban | Megerősítették az iraki hatóságok kedden az iraki konfliktus első horvát áldozatának halálhírét - közölte a zágrábi kormány. Dalibor Burazovic teherautó-sofőr október 23-án vesztette életét Moszul közelében, amikor szélsőségesek rajtaütöttek konvoján, amely előzőleg kekszet szállított az amerikai bázisoknak. Családja fotók alapján már azonosította az áldozatot, hivatalosan azonban korábban nem erősítették meg a hírt. | 2004-11-02 17:24:00 | 0 |
| Debreceni irodalmi napok: regény és történelem | Regény és történelem címmel hirdette meg a debreceni irodalmi napokat november 17-19. között a Főnix Rendezvényszervező Kht. - közölte Siklósi Csaba programigazgató kedden, a cívisvárosban tartott sajtótájékoztatón. | 2004-11-02 17:21:00 | 0 |
| Mélyponton az agrárágazat | Draskovics Tibor azzal harangozta be a 2005-ös költségvetést, hogy annak nyertese az agrárgazdaság lesz. Ez kétségtelenül jól hangzik, csak sajnos nem igaz, mert a tervezetből az látszik, hogy az ágazat jövőre sem lesz jövedelmezőbb, ennek köszönhetően a gazdák jövőre sem fognak jobban élni - kezdte interpellációját Lengyel Zoltán kedden a parlamentben. | 2004-11-02 17:21:00 | 0 |
| ÉFOSZ: a hatóságoknak le kell vonni a következtetést | Az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetsége (ÉFOSZ) a fűszerpaprika-ügy kapcsán egyetért azokkal a hatósági intézkedésekkel, amelyeket az illetékesek az ügy tisztázása érdekében tettek - tájékoztatta kedden Piros László, a szövetség főtitkára az MTI-t. Elmondta: az ÉFOSZ már korábban felhívta az illetékesek figyelmét, hogy a hatóságoknak ellenőrző tevékenységükre jobban oda kellene figyelniük. Piros László szerint így elkerülhető lett volna a jelenlegi helyzet is. | 2004-11-02 17:00:00 | 0 |
| Nem igazmondó: vadakat beszélő Juhász | Révész Máriusz és Simicskó István ma a Parlament ülésén és rendkívüli sajtótájékoztatón rámutatott: a hatályos törvény szerint csak azt lehet sorozásra rendelni, akinek a sorkatonai szolgálatra történő behívását tervezik. Mivel senki nem tervezi a fiatalok sorkatonai szolgálatra történő behívását Juhász Ferenc vagy nem mondott igazat, amikor 10 milliárd forintos fölösleges sorozással riogatta a fiatalokat - vagy tudatosan hazudott. | 2004-11-02 16:57:00 | 0 |
| Csőd szélén a vállalkozók és az önkormányzatok | A szocialista "jóléti rendszerváltás", a "lendületes kormányzás" egyre több szép példájával találkozhatunk a Gyurcsány-kormány megalakulása óta. Nem vitás, hogy ennek a jóléti rendszerváltásnak a lendülete akár kis- és középvállalkozások, sőt még az önkormányzatok tucatjait is csődbe sodorhatja, csak azért, mert a kormány nem állja a szavát - mondta Nógrádi Zoltán kedden a parlamenti interpellációjában. | 2004-11-02 16:57:00 | 0 |
| Paprikás hangulatban az ország: veszélyben a hazai termelők hírneve | A napokban szégyenletes dolog történt. A hatóságok szúrópróbaszerű ellenőrzése során egy importőr raktárában súlyosan mérgező agyagot tartalmazó őrölt paprika tételt talált. A beszállítás Dél-Amerikából történt. Az észlelés után az egészségügyi miniszter azonnal betiltotta az őrölt paprika kiskereskedelmi forgalmazását - emlékeztetett Németh Imréhez intézett keddi interpellációjában Vincze László. | 2004-11-02 16:50:00 | 0 |
| Paprikás hangulat az Országgyűlésben | Napirend előtti felszólalásában Áder János a felpaprikázódott hangulat kapcsán rámutatott: a kormány két hónap alatt semmit nem tett, nem tudni, hogy megsemmisítették volna a korábban talált mérgező paprikát, s úgy tudni, hogy még az augusztusban lebukott cégeket sem ellenőrizték. Áder János arra kérte a kormányt, gondoskodjék arról, hogy a bűnösök nyerjék el méltó büntetésüket -még akkor is, ha a bűnösök között esetleg MSZP-közeli cégeket találnak. | 2004-11-02 15:32:00 | 0 |
| Eltékozolják a Bábolna Rt-t is? | A Medgyessy-kormány megalakulásakor szocialista és szabaddemokrata képviselők rendkívüli módon aggódtak a Bábolna Rt sorsáért és a parlamentben többször is hangot adtak - kezdte keddi interpellációját Lázár Mózes. | 2004-11-02 15:30:00 | 0 |
| Magyarország presztízse csökken: a kormány szerint a turzimus kevés pénzzel is beéri | A turisztikai célelőirányzat jövőre harmadával csökken: a költségvetés szerint 9,157 milliárd forint lesz. 2004-ben 14,2 milliárdot tett ki, bár az évközi megszorító csomagok után már kevesebb, mint 12 milliárd forint volt - mondta Lasztovicza Jenő, a Fidesz turisztikai munkacsoportjának vezetője sajtótájékoztatón, kedden Budapesten. | 2004-11-02 13:43:00 | 0 |
| A privatizáció áldozata lesz a Schöpf-Merei? | Elfogadhatatlan a fővárosi önkormányzat kórház-privatizációs terve - jelentette ki a fővárosi Fidesz-MKDSZ-frakció vezetője kedden Budapesten. | 2004-11-02 13:30:00 | 0 |
| Uniós vizsgálat lesz a fűszerpaprika-ügyben | Az Európai Unió egészségügyi és fogyasztóvédelmi hatósága ötnapos élelmiszerbiztonsági vizsgálatot kezd Magyarországon november 15-én a szennyezett fűszerpaprika forgalomba kerülése miatt - közölte az országos tiszti főorvos az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának rendkívüli ülésén kedden. | 2004-11-02 13:26:00 | 0 |
| Kovács jelölése nem nemzeti érdek | Ideje lenne, hogy a miniszterelnök a pártérdekeket a nemzeti érdek mögé rendelje - mondta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke Kovács László EU-biztosi jelölése kapcsán azt követően, hogy Nicolas Sarkozy francia pénzügyminiszterrel tárgyalásokat folytatott. | 2004-11-02 13:15:00 | 0 |
| Vizi E. Szilveszter: a magyar tudóstársadalom nyitottá vált | A gazdaság versenyképességének javítása jegyében rendezik meg az idén a Magyar Tudomány ünnepét, amely nyolcadik a sorban - mondta Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke kedden. | 2004-11-02 12:25:00 | 0 |
| Az erőszak feladására szólítottak fel volt ETA-vezetők | Az erőszak alkalmazásának feladására szólította fel a baszk Haza és Szabadság (ETA) szakadár szervezetet a csoport hat bebörtönzött, egykori vezetője. | 2004-11-02 11:44:00 | 0 |
| Halálos áldozatok Irakban | Tíz halálos áldozatuk volt az Irak nyugati részén fekvő Ramádi városában az amerikai tengerészgyalogosok és iraki lázadók közötti hétfői összecsapásoknak. | 2004-11-02 11:38:00 | 0 |
| Európában Kovács helyett Balázst preferálnák | Új biztos-jelölt kellene Kovács László helyére - írja egybehangzóan több vezető európai lap. A német és a brit sajtó egyaránt dicséri Balázs Péter eddigi biztost, aki fél éves munkája során nagyon jó benyomást keltett Brüsszelben. | 2004-11-02 10:19:00 | 0 |
| Munkahely, munkahely, munkahely: Félelem a közigazgatásban | Általános a riadalom a központi közigazgatásban, a megszorítások következményeként a mintegy 65 ezer köztisztviselő tíz százaléka számíthat elbocsátásra - írja a Népszanadság. | 2004-11-02 10:12:00 | 0 |
| A szerb belügyi szervek szerint fasiszták voltak a kivégzett magyarok | A szerb belügyi szervek szerint hatvan évvel ezelőtt a Temerin melletti Csurogon nem ártatlan magyar polgári lakosokat, hanem a magyar fasiszta hadsereg félkatonai alakulatainak tagjait és segítőit végezték ki. | 2004-11-02 09:50:00 | 0 |
| Csatornadíj: újabb drasztikus emelés | Az idei negyven százalék után jövőre mintegy 25 százalékos csatornadíj-emelésre számíthatnak a fővárosiak, az indok megint a fejlesztés - írja a Népszabadság. | 2004-11-02 09:36:00 | 0 |
| Toleranciadíj | Bächer Iván, a Népszabadság újságírója nekiment a Magyar Nemzet fotóriporterének. Bächer Iván, a Népszabadság újságírója meg akarta ütni a Magyar Nemzet fotóriporterét. Két marokra fogott toleranciadíjjal szeretnek ütni-vágni ezek. | 2004-11-02 07:47:00 | 0 |
| Bush nyerte az első szavazást a választás napján egy New Hampshire-i faluban | George Bush elnök nyerte az amerikai elnökválasztás első, jelképes szavazását keddre virradóra a New Hampshire állambeli Dixville Notch nevű faluban. | 2004-11-02 07:43:00 | 0 |
| A pártok önkéntesei nem ellenőrizhetik a szavazókat az amerikai elnökválasztáson | Az amerikai pártok nem küldhetnek Ohio államban önkénteseket a szavazóhelyiségekbe a választók szavazati jogosultságának ellenőrzésére. | 2004-11-02 07:41:00 | 0 |
| Janukovics ukrán kormányfő a "szabálytalanságok" kijavítását ígérte | Az ukrajnai elnökválasztás második fordulójába került Viktor Janukovics kormányfő a szabálytalanságok és tévedések kijavítását ígérte hétfőn. | 2004-11-02 07:38:00 | 0 |
| Végső roham az amerikai elnökválasztási kampány utolsó napján | Utolsó erőbedobással végső rohamra indultak az amerikai elnökjelöltek, akik sorra járják azokat a kulcsfontosságú államokat, ahol bármelyikük győzhet. | 2004-11-02 07:37:00 | 0 |
| A Magyar Hírlap munkatársai pénz nélkül is tovább dolgoznának | A Magyar Hírlap munkatársai azt kérik a tulajdonostól, hogy a lap eladásáig fedezze a lap kiadásának költségeit, ezért cserébe az újság munkatársai ingyen dolgoznának a lapnál - tudatta a lap főszerkesztője. | 2004-11-02 07:35:00 | 0 |
| A magyar külügyminisztérium elzárkózott a tibeti miniszterelnök fogadásától | A Hír Televízió megbízható forrásokból úgy értesült, hogy a Külügyminisztérium elzárkózott a hazánkban tartózkodó tibeti miniszterelnöktől, és erős nyomást gyakorolt az emberjogi bizottságra, hogy az ne fogadja az emigráns láma-politikust. | 2004-10-31 18:16:00 | 0 |
| Választási csalásokról számolnak be a felek az ukrajnai elnökválasztáson | Több választási csalásról számoltak be a felek a vasárnapi ukrajnai elnökválasztáson, amely igen aktív részvétel mellett zajlik. Helyi idő szerint 15.00 órakor a részvétel meghaladta az érvényességhez szükséges 50 százalékot. | 2004-10-31 18:03:00 | 0 |
| Fej fej mellett az elnökjelöltek | Fej fej mellett véghajrázik George Bush elnök és John Kerry szenátor a keddi amerikai elnökválasztás finisében. A közvélemény-kutatási adatok változatlanul rendkívül szoros versenyt jósolnak. Az elnökválasztás kimenetele 6-8 állam választóinak a döntésén múlik, ahol mindkét jelöltnek egyforma esélye van a voksok többségének a megszerzésére. | 2004-10-31 17:56:00 | 0 |
| Királyainkra emlékeztek a Székesfehérvári Nemzeti Emlékhelyen | Székesfehérvárott eltemetett királyainkra emlékeztek több hazai lovagrend képviselői vasárnap, a Székesfehérvári Nemzeti Emlékhelyen. A szertartást a székesfehérvári III. Béla Lovagrend szervezte. Meghívására az ország minden részéből érkeztek a katonai, vitézi hagyományokat ápoló civil szervezetek korhű ruhát, fegyvert viselő tagjai: a lovagok, vitézek, apródok és az őket kísérő udvarhölgyek. | 2004-10-31 17:43:00 | 0 |
| Akikért nem szólt a harang | Szerte a Vajdaságban megemlékeztek a hét végén a titói hatalom által levezényelt 1944-45-ös vérengzések magyar áldozatairól. Az egyik legkegyetlenebb mészárlás színhelyén, a Temerin melletti Csurogon az idén is a hatóságok hivatalos engedélye nélkül zajlott a megemlékezés a település szeméttelepén található vesztőhelyen. | 2004-10-31 17:30:00 | 0 |
| Mindenszentek - halottak napja | Mindenszentek és a halottak napja a halottakra való emlékezés ünnepe. Mindenszentek azoknak a szenteknek az ünnepe, akikről a naptár név szerint nem emlékezik meg. A katolikus egyház tanítása szerint a 9. századtól kötelező ünnep, amikor az élő és elhalt hívek titokzatos közösséget alkotnak. A katolikus és az ortodox keresztény egyházak ünnepe 2000 óta újra munkaszüneti nap lett. | 2004-10-31 17:25:00 | 0 |
| Kárpátalján nagy rendőri jelenlét mellett folyik a voksolás | Jelentős rendőri biztosítás mellett, rendben folyik a szavazás Kárpátalja magyarlakta településein az ukrán elnökválasztás első fordulójában - tájékoztatta vasárnap délután az MTI tudósítóját a voksolást Beregszász környékén figyelemmel kísérő két magyar országgyűlési képviselő. | 2004-10-31 16:51:00 | 0 |