| Megállapodás a jövő évi EU-költségvetésről a tagállamok és az EP között | Jó kompromisszum született az Európai Unió tagállamai és az Európai Parlament (EP) között csütörtök este, a jövő évi EU-költségvetés kiadási oldaláról - mondta az MTI-nek Surján László fideszes európai parlamenti képviselő, aki ez utóbbi testület költségvetési bizottságának tagjaként maga is részt vett az egyeztetéseken. | 2004-11-26 20:37:00 | 0 |
| A népszavazás a nemzeti összetartozás ünnepe lehetne | Minden magyar állampolgárt arra kérek, hogy hallgasson a lelkiismeretére és a szívére, és akkor az esze sem fogja cserben hagyni a népszavazáskor. Miért ne lehetne december 5-e az összetartozás, a szeretet ünnepe, a nemzeti egység ünnepe, hiszen ez a döntés semmiféle kockázattal nem jár - mondta Kövér László pénteken Kaposváron. | 2004-11-26 20:11:00 | 0 |
| Az MVSZ szórólapokkal cáfolja a kormány állításait | A Magyarok Világszövetsége (MVSZ) kétmillió szórólapon cáfolja a kormányzati oldal állításait - közölte Patrubány Miklós, a világszövetség elnöke pénteken. | 2004-11-26 20:07:00 | 0 |
| Arató Gergely vagy nem tudja, vagy nem akarja | Nem tudni, hogy Arató Gergely nem ismeri a Kormány által támogatott módosító javaslatokat, és ezért állít valótlant, vagy pedig szándékosan akarja félrevezetni a közvéleményt. | 2004-11-26 19:25:00 | 0 |
| Lámfalussy Sándor köszöntése | Tudományos üléssel köszöntötte Lámfalussy Sándor közgazdászprofesszort, az "euró atyját" pénteken a Debreceni Egyetem Közgazdaságtudományi Kara abból az alkalomból, hogy a neves pénzügyi szakembert szombaton az egyetem díszdoktorává avatják. | 2004-11-26 19:21:00 | 0 |
| Határon túli polgármesterek a kettős állampolgárság mellett | A kettős állampolgárság mellett állt ki több, határon túli magyar lakta település polgármestere Mezőkövesden, az önkormányzat által rendezett polgármesterek fórumán, pénteken. | 2004-11-26 18:40:00 | 0 |
| Igenekből épült a Balaton is | Az Orbán-kormány időszakában a Széchenyi Terv keretében elnyert pályázati pénzekből épült fel a Balatonfürden pénteken átadott szabadidő és konferenciaközpont. A komplexum ad otthont hamarosan a kézilabda Európa-bajnokság rendezvényeinek is. | 2004-11-26 17:38:00 | 0 |
| Paprikaügy után mézbotrány? | Ázsiai és dél-amerikai importméz töri le az európai uniós országok mézárait, és teszi lehetetlenné, hogy a termelők eladják a mézet. A magyar méhészek - elsőként a csatlakozó országok közül - tüntetést szerveznek Brüsszelben érdekeik védelmében. Szombaton indulnak, és hétfőtől tartanak demonstrációt az Unió székhelyén - mondta Bross Péter az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke. | 2004-11-26 17:26:00 | 0 |
| Kunczénak a népszavazás kezdeményezőivel kellene vitatkoznia | Az SZDSZ elnöke televíziós vitát javasol a négy parlamenti párt elnökének a két népszavazási kérdésről. A Fidesz elnöke szerint a népszavazás nem pártpolitikai vitát igényel, a nyilvános vitát a népszavazást kezdeményező szervezetek vezetőivel kellene lefolytatni. | 2004-11-26 17:18:00 | 0 |
| Sárospatak a két IGEN mellett | Mi, sárospataki lokálpatrióták és a nemzet iránt felelősséget érzők, teljes egyetértésben kinyilvánítjuk, hogy a Magyar Köztársaság Országgyűlésének minél hamarabb törvényt kell alkotnia a kettős állampolgárságról, hogy határon túli nemzettársaink áttelepülés nélkül válhassanak magyar állampolgárrá; továbbá, hogy kórházaink, egészségügyi ellátó intézményeink maradjanak állami, önkormányzati tulajdonban és ne essenek áldozatává az ellenőrizhetetlen rablóprivatizációnak. | 2004-11-26 17:16:00 | 0 |
| Két IGEN mellett a budapesti Fidesz | A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Budapesti Választmánya elkötelezett a kárpát-medencei magyarság együvé tartozásának kinyilvánítása mellett. Kifejezzük abbéli meggyőződésünket, hogy az egészségünk, az egészséges élethez való jogunk nem rendelhető alá a haszonszerzés szempontjainak. | 2004-11-26 17:05:00 | 0 |
| Nagy Andor kampánya tisztességes és törvényes | Szécsényben a helyi választási bizottság elutasította azokat a lakossági panaszokat, amelyekben Nagy Andor, a Fidesz-KDNP képviselőjelöltje, illetve a fideszes aktivisták kampánytevékenységét kifogásolták. | 2004-11-26 16:56:00 | 0 |
| A Vas Megyei Közgyűlés nyilatkozatot fogadott el a kettős állampolgárság mellett | A december 5-i népszavazáson való részvételre buzdító és a kettős állampolgárság melletti igen szavazatra felszólító nyilatkozatot fogadott el pénteken a Vas Megyei Önkormányzat közgyűlése. Az ellenzéki szocialisták és a Vas Megyei Önkormányzatokért Egyesület tagjai tiltakozásul kivonultak a teremből. | 2004-11-26 15:49:00 | 0 |
| Válasz nélkül maradnak a Gyurcsánynak feltett kérdések | Birkás Tivadar fideszes képviselő egyetlen nap alatt 335, írásbeli választ igénylő kérdést intézett Gyurcsány Ferenchez többek között arról, mire mennyit költöttek az egyes tárcák, hány embert rúgtak ki a minisztériumokból. A Miniszterelnöki Hivatal arra hivatkozva, hogy a kérdések nagy része nyilvánosan is hozzáférhető, vagy nem a kormányfő hatáskörébe tartozik, a legtöbbre nem válaszol. | 2004-11-26 15:41:00 | 0 |
| Ukrajna: a lembergi rendőrök hűséget esküdtek az ellenzéki Juscsenkónak | A nyugat-ukrajnai Lemberg (Lviv) városában a közlekedésrendészet 300 munkatársa és több mint 100 rendőr pénteken hűséget esküdött Viktor Juscsenko ellenzéki elnökjelöltnek, és Kijevbe indult, hogy megvédje az ellenzéki tüntetőket. | 2004-11-26 15:23:00 | 0 |
| A csatornaépítésen nyerészkedik a XVIII. kerületi önkormányzat | Kifogásolja a családi házanként 75 ezer forintos csatornabekötési díjat a XVIII. kerületben a fővárosi Fidesz-MKDSZ-frakció - mondta Ughy Attila képviselő, pénteki budapesti sajtótájékoztatóján. Ez az összeg jóval több annál, mint amennyibe ez a hálózatkiépítés a kerületi önkormányzatnak kerül. | 2004-11-26 15:00:00 | 0 |
| Ukrajnában eldördültek az első lövések | Növekszik a feszültség Ukrajnában, ahol az ellenzék körbezárta a kormány, a törvényhozás, a nemzeti bank és az elnöki hivatal épületét. Az észak-ukrajnai Csernyihivben könnygázzal oszlatták a tömeget és lövéseket is lehetett hallani. | 2004-11-26 14:46:00 | 0 |
| Ismét riogat a kormány | A Fidesz Egészségügyi Egyeztető Fóruma Mádl Ferenc köztársasági elnökhöz, és az Országos Választási Bizottsághoz fordul a szabálysértések, a népszavazás tisztaságát megkérdőjelező riogatások és zsarolások miatt - jelentette be Mikola István Semjén Zsolttal közösen tartott pénteki sajtótájékoztatóján. | 2004-11-26 14:27:00 | 0 |
| Orbán Viktor a két igen mellett | A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elnöke a szombati nagygyűlést követően az ország tizenhárom nagyvárosában szólal majd fel a népszavazási tájékoztató kampánya során. | 2004-11-26 14:14:00 | 0 |
| Halálos fenyegetés a Lungo Drom egyik vezetőjének | Életveszélyesen megfenyegették, lánya, felesége megbecstelenítését, unokája elgázolását helyezték kilátásba arra az esetre, ha folytatja a kampányolást a szécsényi választókörzet fideszes jelöltje mellett - mondta Jónás Gábor, a Lungo Drom cigányszervezet Nógrád megyei elnöke. | 2004-11-26 14:08:00 | 0 |
| "Tégy a gyűlölet ellen!": szavazz igennel a kettős állampolgárságra | Nagyon zavar az efféle önző és gonosz butaság, amely Nyugaton a szélsőjobb sajátja. A lengyelekkel főleg a német szélsőjobb riogatott, a magyarokkal és általában a kelet-európaiakkal pedig a francia megfelelője operált. Nálunk ma mást sem hallok a baloldalon és a liberális térfélen, és én ezt személyesen nagyon szégyellem, mert elfogadhatatlan - mondta a Népszabadságnak adott intejújában Hegedűs Zsuzsa szociológus, francia-magyar kettős állampolgár, akit a '90-es évek elejéről a "Tégy a gyűlölet ellen!" mozgalom fő szervezőjeként ismerhettünk meg. | 2004-11-26 13:21:00 | 0 |
| A Mol-csoport 120 millió forinttal támogatja a Tátra újrafásítását | A Mol-csoport 20 millió szlovák koronát, azaz több mint 120 millió forintot ajándékoz a Tátra újrafásítására, és csatlakozik a szlovákiai civil szervezetek "Fákat a Tátrába" kezdeményezéséhez - közölte a Mol Rt. pénteken. | 2004-11-26 13:21:00 | 0 |
| Ügyészségi eljárás indul a Székelyföld-táblák ügyében | Rendőrségi, és ügyészségi eljárás indul a Székelyföld feliratú tábla elhelyezői ellen - jelentette be Constantin Scurtu Kovászna megyei rendőrfőparancsnok. | 2004-11-26 13:09:00 | 0 |
| Petíció a kisiskolák életben maradásáért | A falusi kisiskolák életben maradása érdekében aláírásgyűjtés kezdődött Baranya megyében. A petíció szerint a 2005-ös költségvetési támogatása ellehetetleníti a kistelepülések iskoláit. A petíciót a mohácsi Völgyesi Jenő Általános Iskola pedagógusai fogalmazták meg, s azt a következő hetekben eljuttatják a kisiskolákba, és az ilyen intézményeket fenntartó önkormányzatokhoz. | 2004-11-26 12:58:00 | 0 |
| Európa az űrkutatás markáns szereplőjévé kíván válni | Az Európai Unió az űrkutatásban, a világűrbeli tevékenységekben is nagyon markáns, önálló szereplővé akar válni: ennek jegyében alakult meg csütörtök este Brüsszelben az EU és az Európai Űrügynökség, az ESA közös miniszteri tanácsa, a Space Council, amely a jövőbeni új európai űrpolitika alapjait határozza majd meg. | 2004-11-26 12:42:00 | 0 |
| India atomtöltet hordozására alkalmas rakétát lőtt ki | Atomtöltet hordozására alkalmas, közepes hatótávolságú rakétával hajtott végre kísérletet pénteken India - közölte egy kormányzati tisztviselő. | 2004-11-26 11:50:00 | 0 |
| Folytatódik az agrárdemonstráció | Az agrárdemonstráció folytatásaként pénteken reggel a Pest megyei Bugyi és Ócsa közötti úton hozzávetőleg 30 gépkocsival, traktorral vonultak fel a környékbeli vállalkozók - mintegy százan -, hogy félpályás útlezárással hívják fel a figyelmet követeléseikre. | 2004-11-26 11:48:00 | 0 |
| Szadai visszautasítja Újhelyi vádaskodását | A Magyar Rádió kuratóriumi elnökségének alelnöke visszautasította Újhelyi István szocialista képviselőnek az intézményt bíráló alaptalan vádaskodásait. | 2004-11-26 11:28:00 | 0 |
| Orbán Viktor: Berlini fal épülhet köztünk és a határon túliak között | Súlyos következményei lesznek, ha a többség nemmel szavaz a kettős állampolgárságról szóló népszavazáson: egy lélektani fal épülhet fel határon inneni és túli magyarok között - jelentette ki Orbán Viktor csütörtökön az Este című televíziós műsorban. | 2004-11-26 11:14:00 | 0 |
| Gyertyás felvonulás Sepsiszentgyörgyön | Sepsiszentgyörgyön tegnap este fáklyás, gyertyás felvonulást szerveztek a Népi Akció Pártjának színeiben induló szenátor- és képviselőjelöltek. Ezen több mint 300-an vettek részt, köztük RMDSZ-képviselőjelöltek. Az akciót a kettős állampolgárság és az autonómia igénye melletti kiállásért szervezték. | 2004-11-26 11:01:00 | 0 |
| Leléptetés | Sohasem fogjuk már megtudni, hogy vajon akkor is visszalép-e a választási csalás megalapozottnak látszó gyanújába keveredett soproni szocialista képviselőjelölt, ha az időközi választás vasárnapi második fordulójában esélyesként indulhatott volna harcba a mandátumért. | 2004-11-26 10:13:00 | 0 |
| Adóemelés a fővárosban | A jelenlegi háromról négy százalékra emelte a Budapesten fizetendő idegenforgalmi adót tegnapi ülésén a fővárosi közgyűlés - tájékoztatott a Világgazdaság. | 2004-11-26 09:18:00 | 0 |
| Blokád az ukrán kormányépületek körül | Az ellenzék élőláncot alkot a fontosabb kijevi kormányépületek körül. Békés blokádról van szó - mondják. Juscsenko hívei tárgyalásba bocsátkoztak az épületeket őrző különleges rendőri alakulatokkal. A válság felszámolásának elősegítésére Kijevbe utazik Javier Solana az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője. | 2004-11-26 09:07:00 | 0 |
| Bezárás fenyegeti az állatkórházat | Év végével bezárhat a Lehel úti éjjel-nappali állatkórház. A klinikának lejár a bérleti szerződése és a bérbeadó nem akarja tovább kiadni a helyiséget - írja a Blikk. | 2004-11-26 09:05:00 | 0 |
| Juscsenko: A megismételt szavazás a megoldás | Két nyugati televízióban is interjút adott csütörtökön Viktor Juscsenko. Az Eurovision egyik adásában kijelentette, hogy "nagyon büszke vagyok a nemzetemre (...) kiálltunk a magunk igazáért, kiálltunk a legalapvetőbb emberi jogért, a szabad választások jogáért, azért a jogért, amit nem akar elismerni a jelenlegi kormányzat". | 2004-11-26 08:48:00 | 0 |
| Buldózerek fenyegetik a Margitszigetet | Könnyen előfordulhat, hogy éppen Gyurcsány Ferenc miatt hiúsul meg a 2006-os budapesti úszó Európa-bajnokság. A kormányfő még sportminiszterként döntötte el, hogy az előzetes tervekben szereplő lágymányosi helyszín helyett Magyarország talán legértékesebb védett közparkjában, a Margitszigeten épüljön fel a rangos versenyhez szükséges úszókomplexum. | 2004-11-26 06:58:00 | 0 |
| Petícióátadás és felszólalás a jászvásári katolikus zsinaton | Petíciót adott át és felszólalt a magyar nyelvű szentmisék bevezetéséért a moldvai Pusztina település civil szervezetének küldötte a jászvásári (jasi) katolikus egyházmegye zsinatán tegnap. A püspök később dönt a Romániában kényesnek számító kérdésben. | 2004-11-26 06:54:00 | 0 |
| Algériában tárgyal a NATO főtitkára | Nem szabad hagyni, hogy a közel-keleti konfliktus megoldatlansága akadálya legyen a NATO és az arab országok szorosabb együttműködésének - mondta csütörtökön Algírban Jaap de Hoop Scheffer, az észak-atlanti szövetség főtitkára. | 2004-11-26 06:48:00 | 0 |
| Magyarország 2010-től lehet az EU elnöke | Magyarország valószínűleg 2010 januárjától másfél évig lehet először résztvevője az Európai Unió soros elnökségét adó hármas csoportnak - tudta meg az MTI elnökségi forrásból csütörtökön este. | 2004-11-25 20:45:00 | 0 |
| Sarkozy a francia kormánypárt új elnöke | Nicolas Sarkozy francia pénzügyminisztert nagy szavazattöbbséggel megválasztották a Népi Mozgalom Uniója (UMP) francia kormánypárt elnökévé - derül ki a korábbi pártelnöknek utódjához írt leveléből. | 2004-11-25 20:26:00 | 0 |
| Média: betiltaná az öncélú erőszakot a Panaszbizottság | Az eljáró tanács közleményében leszögezi: A COOL TV által sugárzott "Dirty Sanchez" című műsorszám "tekintettel a benne szereplő öncélú, szélsőséges, indokolatlan kínzások bemutatására - semmilyen időpontban és semmilyen figyelmeztetés mellett sem tehető közzé." | 2004-11-25 20:25:00 | 0 |
| Rejtélyes szakértőkre költ a sportminisztérium cége | Tízmilliókat fizetett éveken keresztül rejtélyes szakértői megbízásokra a többmilliárdos adóssággal küszködő állami társaság, a Sportfólió Kht. A cég vezetői nem adnak magyarázatot arra, hogy miért kell rendszeresen külső szakértőket foglalkoztatniuk. Az sem derült ki, hogy mi a magyarázata annak: néhány esetben kiugróan sokat, havi 20-30 milliót költöttek erre a célra. A vitatható kiadásokról sem az [origo]-nak nem adtak választ a Sportfólió Kht. vezetői, többszöri megkeresésünk ellenére, de hiába érdeklődött korábban Birkás Tivadar fideszes országgyűlési képviselő is. | 2004-11-25 20:08:00 | 0 |
| Az ellenzék oldalán az ukrán rendvédelmiek | Az ukrán rendvédelmi szervek átállnak az ellenzék oldalára - jelentették be e szervek képviselői csütörtök este Kijevben, a Függetlenség terén tartott nagygyűlésen. | 2004-11-25 19:59:00 | 0 |
| Európa nyert velünk | Az Európai Néppárt a bővítést megelőzően is az Európai Parlament domináns szereplője volt, május 1-jét követően ez csak erősödött - jelentette ki Schmitt Pál egy nemzetközi konferencián csütörtökön Szegeden. | 2004-11-25 19:15:00 | 0 |
| Schmitt Pál: A nemet Európa sem értené | Ez a népszavazás arról szól, hogy a nép fölkéri a kormányt, a parlamentet a törvény megalkotására, amely méltó kereteket nyújt a határon túl élő magyaroknak a kettős állampolgárság megszerzésére - mondta Schmitt Pál csütörtökön Szegeden. | 2004-11-25 19:07:00 | 0 |
| Az ukrán ellenzék nemzeti megmentési bizottságot hozott létre | Az ukrán ellenzék nemzeti megmentési bizottságot hozott létre az alkotmány védelmére, első kiáltványában a testület a néphatalom megújításáról rendelkezik. | 2004-11-25 18:12:00 | 0 |
| A GVH megtiltotta a "No.1" jelző használatát | A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenytanácsa megállapította, hogy a Sopro Hungária Kft. megtévesztette a fogyasztókat, amikor három termékének csomagolásán és hirdetéseiben a "No.1" jelölést alkalmazta - tájékoztatta a GVH az MTI-t, csütörtökön. | 2004-11-25 17:50:00 | 0 |
| Új elnök az egyházak ökumenikus tanácsának élén | Az evangélikus egyház elnök-püspökét, D. Szebik Imrét választotta a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) elnökévé a szervezet tisztújító közgyűlése csütörtökön Budapesten. | 2004-11-25 17:48:00 | 0 |
| Szereptévesztésben a szocialisták | A szocialisták negatív kampányt folytatnak, eközben értelmetlen és manipulatív kérdéseket tesznek fel, amelyekkel csak félrevezetik a választókat - mondta Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője. | 2004-11-25 17:43:00 | 0 |
| Kijev városa nem ismeri el a központi választási bizottság által kihirdetett végeredményt | A kijevi városi tanács (önkormányzat) Leonyid Kucsma távozó elnökhöz, a parlamenthez és az alkotmánybírósághoz intézett levelben követelte csütörtökön az ukrán központi választási bizottság (CVK) által kihirdetett választási végeredmény semmissé nyilvánítását. | 2004-11-25 17:35:00 | 0 |
| PDSZ: veszélyben a művészeti oktatás | A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint a 2005. évi költségvetésben "támadás indult" az alapfokú művészetoktatás jelenlegi rendszere ellen, melynek következtében valószínűsíthető ezen intézmények egy részének megszűnése a közeljövőben. | 2004-11-25 17:32:00 | 0 |
| Duray Miklós: a nem szavazat igen Trianonra | Duray Miklós szerint, akik nemmel szavaznak a kettős állampolgárságra december 5-én, azok igent mondanak a trianoni békeszerződésre. Akik a nemet propagálják Magyarországon, azok vagy nem értik, vagy nem ismerik a magyarországi jogrendet, vagy pedig tudatosan félre akarják vezetni a magyarországi választókat - mondta a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja ügyvezető alelnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján Győrött. | 2004-11-25 16:17:00 | 0 |
| Az Európai Unió nem fogadja el az ukrán választás eredményét | Az Európai Unió nem tudja elfogadni az ukrán elnökválasztás eredményét - közölte csütörtökön Hágában Peter Balkenende holland kormányfő, az unió soros elnöke. A politikus a nap folyamán az EU-Oroszország csúcs keretében Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tárgyalt többek között az ukrán kérdésről. | 2004-11-25 16:13:00 | 0 |
| Sopron nem maradhat képviselet nélkül | Schmitt Pál a Fidesz alelnöke és Firtl Mátyás soproni képviselőjelölt levélben fordul Gyurcsány Ferenc miniszterelnökhöz, az MSZP volt megyei elnökéhez kérve tőle, vesse latba tekintélyét annak érdekében, hogy Sopron ne maradjon országgyűlési képviselet nélkül. | 2004-11-25 16:10:00 | 0 |
| A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet adventi adománygyűjtése | A veszélyeztetett családok és a katasztrófák áldozatainak megsegítésére hívott fel csütörtökön a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet, meghirdetve országos adventi-karácsonyi adománygyűjtését. Lévai Anikó a szervezet jószolgálati nagykövete felkérte Kovács "KOKO" Istvánt, a Boksz Világszervezet alelnökét, hogy vállalja el a szervezet jószolgálati nagyköveti tisztségét, aki a felkérést elfogadta. | 2004-11-25 16:02:00 | 0 |
| A kettős állampolgárság nemzeti ügy | Nem pártügy, hanem nemzeti kérdés, hogy a határainkon túli magyarok megkaphassák a kettős állampolgárságot - mondta Domokos László, a Fidesz Békés megyei elnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján, Szarvason. | 2004-11-25 15:57:00 | 0 |
| Munkahely, munkahely, munkahely: foglalkoztatottságban hátul kullogunk | A kormányzati sikerpropaganda ellenére az unió 25 tagállamához képest 6 százalékkal alacsonyabb a foglalkoztatottak aránya hazánkban - mutat rá Bernáth Ildikó közleményében. | 2004-11-25 15:48:00 | 0 |
| Szocialista nyugdíjemelés - plusz egy liter tej | A szocialisták ma ismét a jövő évi nyugdíjemelés mértékével ékeskedtek. A Gyurcsány-kormány azonban a 2005-re tervezett 6,3 százalékos nyugdíjemelés hangoztatásával becsapja a nyugdíjasokat. Hallgat ugyanis arról, hogy az inflációt alultervezte, és jövőre a sajtóhírek szerint, akár 20 százalékos gázáremelés is várható. | 2004-11-25 15:39:00 | 0 |
| Több mint 2 milliárd forint új érték Mezőkövesden | Mezőkövesd Önkormányzata november 18-án közmeghallgatást tartott, melyen szó volt az Önkormányzat két éves beszámolója mellett, a nyugati városrész szennyvízberuházásáról is. | 2004-11-25 15:35:00 | 0 |
| Agyonvertek egy magyart Dél-Bácskában | A dél-bácskai Gomboson két magyar halálos áldozata van a szerbek által elkövetett atrocitásoknak. Néhány nappal ezelőtt egy magyar fiú fején sörösüveget törtek össze, a fiatalember kórházba került, majd elhunyt. Megtámadtak egy magyar lányt is, akinek a segítségére siető édesapja útközben szívinfarktust kapott. | 2004-11-25 15:24:00 | 0 |
| A Lángnak mentőöv is a tankönyvkiadás | Szakértői vélemények szerint előremenekül a Láng Holding azzal, hogy megszerezte a Nemzeti Tankönyvkiadót. A Figyelő legújabb számában arról ír, hogy a cég nyomdáinak csökken a kihasználtsága. | 2004-11-25 14:47:00 | 0 |
| Nyíregyházán nem napirend a kettős állampolgárság | A szabolcsi közgyűlés tegnapi szavazása azt bizonyítja, hogy a kedvezményes kettős állampolgárságról kiírt népszavazás nem pártpolitikai kérdés. Emlékezetes, a testület határozatában arra kérte a megye választópolgárait, hogy vegyenek részt és szavazzanak igennel a december 5-ei népszavazáson. Ugyanakkor a megyével ellentétben Nyíregyháza szocialista többségű közgyűlése még napirendre sem engedte venni a kérdést. | 2004-11-25 13:52:00 | 0 |
| Új kormányos - régi gondok | XVI. Lajos, aki rendszeresen vezetett naplót, a Bastille ostromának napján este naplója fölé hajolt, és ezt írta bele: semmi. Ez a történet jutott eszembe, amikor az előadásomon gondolkodtam, hiszen az új kormány hivatalba lépése óta vitatkozunk gazdaságpolitikai ügyekről, de egyre kevésbé értünk szót egymással, és a kormányváltáskor beharangozott a gazdaságpolitikai változásokból semmit sem érzünk - mondta Varga Mihály volt pénzügyminiszter azon a konferencián, amelyet a GKI Gazdaságkutató Rt. rendezett Új kormányos - régi gondok címmel csütörtökön. | 2004-11-25 13:46:00 | 0 |
| Botrány Kiskunfélegyházán | Csatáznak a jogi érvek, politikai és gazdasági szempontok ütköznek bőszen Kiskunfélegyházán - írja a gondola. Arra viszont máig sem született, születik világos, egyértelmű és tisztes válasz: milyen alapon döntenek az érintettek beleegyezése nélkül? Botrányos lakossági fórumok vannak, indulatos emberek, kapkodás, sietség - és azóta már, sajnos egy halálos munkahelyi baleset is volt. | 2004-11-25 12:47:00 | 0 |
| Munkanélküli tömeg - kormánytakarásban | Nem festenek biztató képet a magyar foglalkoztatási helyzetről a KSH csütörtökön napvilágot látott adatai. A trend hónapok óta tart, ennek ellenére biztosra vehető, hogy a kormány optimizmusa kikezdhetetlen. | 2004-11-25 12:37:00 | 0 |
| Székelyudvarhelyen lendületben van Gyurcsány gumis hengere | Gyurcsány Ferenc miniszterelnök számára üzleti hasznot jelent, hogy a szocialista párt kampánykiadványa, a Felelős döntés egy székelyudvarhelyi nyomdában készült - mondta Szijjártó Péter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján a Heti Világgazdaságban megjelentekre hivatkozva. Az Infopress nyomda ugyanis egy Altus-leányvállalattól veszi a nyomáshoz szükséges gumihengereket. | 2004-11-25 12:22:00 | 0 |
| Az unió elnöksége az ukrán választási panaszok kivizsgálására szólított fel | Az Európai Unió holland elnöksége csütörtökön felszólította az ukrán hatóságokat, hogy vizsgálják ki az elnökválasztási visszaélésekkel kapcsolatos panaszokat. A hágai közleményt nem sokkal azelőtt hozták nyilvánosságra, hogy a holland fővárosban megkezdődött az EU-orosz csúcs, amelyen részt vesz Vlagyimir Putyin orosz elnök. | 2004-11-25 11:49:00 | 0 |
| Nyolc ember fagyott meg a moszkvai hidegben | Egyetlen éjszaka nyolc ember lelte halálát Moszkvában, miután csütörtökre virradó éjjel mínusz 20 Celsius-fokos, metsző hideg ült az orosz fővárosra. A halálos áldozatokon túl 17 személyt vittek kórházba súlyos fagysérülésekkel - közölte a moszkvai önkormányzat egészségügyi hivatala. | 2004-11-25 11:47:00 | 0 |
| Ukrajnában is választási csalás: lezárták az utakat | Az ellenzék több megyében, így Kárpátalján is lezárja a nemzetközi főutakat a határ menti szakaszokon figyelmeztetésként - jelentette be csütörtök délelőtt a kijevi Függetlenség téren tartott nagygyűlésen Olekszandr Zincsenko, Viktor Juscsenko ukrán ellenzéki elnökjelölt kampányfőnöke. | 2004-11-25 11:34:00 | 0 |
| Terjeszkedik a Gyurcsány-cégcsoport | Románia és Szerbia-Montenegró felé terjeszkedik a Gyurcsány Ferenc vállalatbirodalmába, az Altus-csoportba tartozó Béta-Roll Rt. - írja a Heti Világgazdaság. A miniszterelnök üzleti vállalkozása prosperál: az Altus-csoport konszolidált mérlegében 2002-2003-ra közel 200 millió forint osztalék szerepel. | 2004-11-25 11:16:00 | 0 |
| Munkahely, munkahely, munkahely: egy év alatt 6,1 százalékosra nőtt a munkanélküliség | 2004. augusztus-októberi időszakban a foglalkoztatottak száma 3 millió 915 ezer fő, a munkanélküliek száma 255 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 6,1 százalék volt - közölte a KSH. A munkanélküliségi ráta az egy évvel korábbinál 0,5 százalékponttal volt magasabb. | 2004-11-25 11:12:00 | 0 |
| Apró-szál a Gigastorage-botrányban | Gyurcsány Ferenc anyósa, Apró Piroska és annak férje, a bolgár származású néhai Dobrev Péter voltak a Franciaországban nemrégiben hűtlen kezelés és más bűncselekmények miatt elítélt Biszer Dimitrov bolgár származású üzletember, a Gigastorage-ügy főszereplője (HVG, 1996. március 9.) magyar kapcsolatai. | 2004-11-25 11:12:00 | 0 |
| Emberarcú? - A szocialista darabban méri az embert | "Annyi darab lesz elbocsátva, amennyit a közgyűlés megszavazott" - szögezte le ellentmondást nem tűrő hangon, és ismételte el eztán még egyszer a kijelentését Szabó Gábor, a Fejér megyei közgyűlés szocialista elnöke csütörtök délelőtt a közgyűlés ülésén. Akikről szó van: 96 fő, tehát a szocialisták mintegy 400 család életét keserítik meg Fejér megyében - értesült a fideszfrakcio.hu. | 2004-11-25 10:52:00 | 0 |
| Lendületben a kormány: tovább demonstrálnak a gazdák | Ismét demonstrálnak a gazdák Békéscsabán, a 44-es számú főútvonal Szarvas felőli bevezető szakaszán - tájékoztatta az MTI-t csütörtökön Hanó Miklós, a Magyar Gazdák és Fogyasztók Önvédelmi Mozgalma elnöke. | 2004-11-25 10:37:00 | 0 |
| Újhelyi új hülyesége - nem lehet felfüggeszteni a rádió engedélyét, mert nincs is | Újhelyi felszólította az ORTT-t, hogy úgymond "függessze fel" a Magyar Rádió műsorszolgáltatási "engedélyét". Miután az Újhelyi István láthatóan a Médiatörvény alapfogalmaival sincs tisztában, ezért kénytelenek vagyunk a magát médiapolitikusnak valló urat arra kérni, hogy végezzen el valamilyen, a médiaügyekkel kapcsolatos tanfolyamot. | 2004-11-25 10:21:00 | 0 |
| Robbantás a bazárban | Ismeretlenek robbantásos merényletet követtek el csütörtökön egy délnyugat-pakisztáni település zsúfolt bazárjában, a detonáció egy ember életét kioltotta, s több mint tízet megsebesített. | 2004-11-25 10:03:00 | 0 |
| MNB: további intézkedés nélkül tarthatatlan a hiánycél | További intézkedés nélkül valószínűleg sem az idei, sem pedig a jövő évi államháztartási hiánycél nem teljesül - hangsúlyozza a jegybank legfrissebb jelentése, amely a közpénz helyett jövőre magántőkéből épülő autópályákkal kapcsolatban megjegyzi: az új finanszírozási formával csak látszólagos és átmeneti megtakarítások keletkeznek az államkasszában. | 2004-11-25 08:26:00 | 0 |
| Pokorni Zoltán: A népszavazás a határon túliakról szól | Világosan érzékeltetni kell, hogy december 5-én a kettős állampolgárságra vonatkozó népszavazás a határokon túli magyarokról szól. Pokorni Zoltán erről szerdán este egy lakossági fórumon beszélt Devecserben. | 2004-11-25 08:23:00 | 0 |
| Kövér László: az MSZP elszámította magát | Az MSZP kettős állampolgársággal kapcsolatos riogatása nem a határon túliakról szól, sokkal inkább a Fidesztől féltik a bizonytalan szavazókat kampányuk azt sugallja, "hogy a Fidesz akarja tönkretenni az ország gazdaságát, szociális ellátórendszerét azzal, hogy a határon túli magyarok állampolgársága mellé áll" - fűzte hozzá a Fidesz választmányi elnöke az "Útlevél Európához" című győri rendezvényéhez kapcsolódó szerdai sajtótájékoztatón. | 2004-11-25 08:15:00 | 0 |
| Konferencia a migrációról | Az Európán belüli migráció társadalmi-gazdasági hatásairól szóló kétnapos konferencia kezdődik csütörtökön Budapesten, a Nemzetközi Migráció világméretű Bizottságának szervezésében. | 2004-11-25 08:07:00 | 0 |
| Ukrán származású amerikaiak utaztak moszkvába tüntetni | Több száz, a rendezők szerint több mint ezer ukrán és ukrán származású amerikai tüntetett szerdán Oroszország washingtoni nagykövetségénél azzal vádolva Moszkvát, hogy felelősséget visel az Ukrajnában megrendezett elnökválasztás második fordulójának kétes kimenetele miatt. | 2004-11-25 08:04:00 | 0 |
| Földrengés Olaszországban | Erős, a Richter-skálán mérve 5,2-es fokozatú földrengés rázta meg szerda éjszaka Olaszország északi részét. Olasz tömegtájékoztási eszközök szerint a földmozgást érezni lehetett a Genova és Velence között elterülő térség városaiban. | 2004-11-25 08:01:00 | 0 |
| Rendbontás nélkül zajlott a gazdademonstráció első napja | A gazdák országszerte több helyszínen tartottak félpályás útlezárást, demonstrációt, tiltakozva a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter egyes támogatások felfüggesztéséről szóló döntése ellen. A háromnaposra tervezett demonstráció első napja rendben különösebb rendbontás nélkül zajlott. | 2004-11-24 20:27:00 | 0 |
| Leállított kiadatás | A német alkotmánybíróság leállította a terrorizmussal gyanúsított német-szíriai állampolgárságú Mamun Darkazanli kiadását Spanyolországnak - jelentette be a karlsruhei székhelyű bíróság szóvivője szerdán este. | 2004-11-24 20:12:00 | 0 |
| Gyurcsány Ferenc mégsem bátor ember? | Átlagosan mintegy 57 ezer forint lesz az egy főre jutó nyugdíjtöbblet a kormány jövő évi nyugdíjintézkedései nyomán - közölte Batiz András a kormányszóvivői tájékoztatón, szerdán Budapesten. Mátrai Márta szerint Gyurcsány Ferenc nem elég bátor, hogy beismerje, nem tud a békés, nyugodt időskorhoz szükséges mértékű nyugdíjemelést biztosítani az időskorúaknak. | 2004-11-24 19:02:00 | 0 |
| A hülyeség - ha fájna, 2004. november 24. | A frissen privatizált Nemzeti Tankönyvkiadó bemutatta legújabb általános és középiskolásoknak szánt köteteit. Erdős Ákos, a tulajdonos Láng Rt. vezetője Gyurcsány Ferenc jelenlétében Pápán, a miniszterelnök egykori gimnáziumában beszélt a tankönyvekről - értesült a Kamu Hírügynökség. | 2004-11-24 18:21:00 | 0 |
| Az USA-ban is pusztított az ítéletidő | Tornádó pusztított szerdán az Egyesült Államok déli részén, a vihar következtében négy ember életét vesztette, házak, üzletek váltak romhalmazzá. A tornádó leginkább Alabama szövetségi államban okozott károkat, a szélvész lakókocsikat forgatott fel, házakat rongált meg. | 2004-11-24 18:16:00 | 0 |
| Százmilliós kampány a sorozás ellen: juhászkutya legyen, aki érti | Juhász Ferenc darabonként másfélmilliót penget ki luxuskutyaólokért. Juhász miniszter nyolcvanhétmillió plusz áfát költ el egy tökéletesen felesleges álkampányra. Ha értelmetlen dolgokról van szó, fizet tehát, mint a katonatiszt. | 2004-11-24 17:07:00 | 0 |
| Visszalépett az MSZP-s jelölt Sopronban - érvénytelen választást akar? | Kránitz László, az MSZP jelöltje visszalépett a soproni időközi országgyűlési képviselő-választás második fordulója előtt. Ezt maga a politikus jelentette be szerda délután tartott sajtótájékoztatóján, Sopronban. A szocialisták várhatóan érvénytelen választásra játszanak, s mindent megtesznek azért, hogy ne menjen el a választók egynegyede, ha már az ő jelöltjük biztosan elbukja a második fordulót. | 2004-11-24 16:51:00 | 0 |
| Az ukrán diákok nyílt levelének átadását demonstrációnak minősítette a rendőrdég | A rendőrség feloszlatta a magyarországi ukránok szerdára hirdetett megmozdulását a budapesti ukrán nagykövetség előtt - jelentette a helyszínről az MTI tudósítója. A diplomáciai képviselet elé vonulók az ukrajnai elnökválasztáson szerintük elkövetett csalások ellen tiltakoztak. | 2004-11-24 16:47:00 | 0 |
| A WWF Magyarország a Tátrai pusztításról | A természetre bízná a WWF Magyarország a Tátrában a hétvégén több ezer hektáron elpusztult erdők megújítását ahelyett, hogy azt üzemszerű erdőgazdálkodási szempontok szerint újra fajszegényen telepítenék be - derül ki a zöld szervezetnek az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményéből. | 2004-11-24 16:38:00 | 0 |
| Kész az izraeliekkel való párbeszédre a szíriai elnök | Feltétel nélkül készen áll a béketárgyalások ismételt folytatására Izraellel a szíriai államfő - közölte szerdán Terje Roed-Larsen, az ENSZ közel-keleti különmegbízottja. "Bassár el-Aszad elnök ma ismét megerősítette nekem széndékát, hogy kezet nyújt az izraeli félnek, és készen áll feltételek nélkül tárgyalóasztalhoz ülni" - jelentette ki szerdán Damaszkuszban a különmegbízott, miután beszélt Aszaddal és a szíriai külügyminiszterrel, Faruk as-Saraaval. | 2004-11-24 16:17:00 | 0 |
| Botkáné szavahihetőségét kérdőjelezik meg a szolnokiak | Szavatartó-e a polgármester? Ez lett a legfőbb kérdés a szolnoki iskolabezárások kapcsán tegnap rendezett szülői fórumon. Az egyeztetésnek indult tanácskozáson ugyanis nem volt képviselő, aki kiállt volna a városvezetés tervei mellett. | 2004-11-24 16:06:00 | 0 |
| Végső takarodót fújnak a zeneiskoláknak | Magyaratádon, Igalban, Nagyberkiben lehet, hogy meg kell szüntetni a zenetanítást, Siófokon a jelenlegi ötszörösére kénytelenek emelni a tandíjat. Övön aluli ütést kap az alapfokú művészetoktatás az állami normatíva tervezett csökkentésével; így látják az érintett somogyi iskolákban. | 2004-11-24 16:01:00 | 0 |
| A krokodilkönny nehezen szárad föl | Vernének meg a vajdasági Szabadkán. Mosnák alá az utcámat az erdélyi Verespatakon. Nyomorognék csak a kárpátaljai Tiszaújhelyen. Döntenék le nagyszüleim síremlékét Újvidéken. Rombolnák le a házunkat a szlavóniai Szentlászlón. Törnék derékba templomunkat Kórógyon. Bármelyikünk születhetett volna a határon túl, kisebbségben. | 2004-11-24 15:58:00 | 0 |
| Élsportolók a kettős állampolgárság védelmében | Kilenc magyar sportoló nyilatkozatban szólít fel arra, hogy a december 5-ei népszavazáson igennel kell szavazni a kettős állampolgárságra. A sportolók a Magyarok Világszövetsége szerdai sajtótájékoztatóján írták alá a nyilatkozatot. | 2004-11-24 15:48:00 | 0 |
| Orbán Viktor a kétigenes kampányban | Nyitrai Zsolt, a Fidelitas alelnöke szerdai sajtótájékoztatóján ismertette Orbán Viktor országjáró körútjának állomásait. Bejelentette, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség mostantól sms-en is várja a népszavazással kapcsolatos véleményeket, és hogy a Szövetség létrehozta a 2igen Alapot, amelyen keresztül a népszavazási kampányban a két igen melletti voksoló szervezeteket támogathatják. +A felhívás filmen | 2004-11-24 15:42:00 | 1 |
| Bizottság a Tátra megmentéséért | A természeti katasztrófa sújtotta Magas Tátra helyreállítását és a térség hosszú távú fejlesztését irányító kormánybizottság alakult Mikulás Dzurinda vezetésével szerdán Pozsonyban. | 2004-11-24 15:37:00 | 0 |
| Vasárnap második forduló Szécsényben és Sopronban | Vasárnap lesz a második fordulója annak az időközi országgyűlési választásnak, amelyen a választók az európai parlamenti választások következtében a magyar parlamentben megüresedett két egyéni képviselői hely betöltéséről dönthetnek. november 14-én tartott első forduló érvénytelen volt, mivel a választásra jogosultaknak kevesebb mint a fele adta le voksát. | 2004-11-24 15:25:00 | 0 |
| A jegybank szerint alkotmányellenes a jegybanktörvény módosítása | Járai Zsigmond szerint elsősorban a monetáris politikát befolyásolni kívánó szándéka miatt alkotmányellenes a jegybanktörvény most elfogadott módosítása, s amennyiben ezt a köztársasági elnök nem teszi meg, akkor a jegybank fordul az Alkotmánybírósághoz. | 2004-11-24 14:44:00 | 0 |
| Tanács Gyurcsány Ferencnek december 5-re | "Bár nem tartozom Gyurcsány Ferenc szűkebb tanácsadói testületéhez, most mégis javaslok valamit a miniszterelnök úrnak. Menjen ki a köztemetőbe Nagy Imre nyughelyéhez, a megszokott, bizalmas mozdulattal hajoljon a sírhant fölé, és kérdezze meg: «Te, Imre, a helyemben igennel vagy nemmel szavaznál?»" | 2004-11-24 14:43:00 | 0 |
| A BKV figyel téged... | Ha botrány, akkor BKV - mondhatnák gúnyosan, ám tény, az elmúlt két hónapban számos olyan ügy került nyilvánosságra, amelyből a közlekedési társaságnál uralkodó káoszra következtethetünk. Többek között az 50 milliós luxusjacht; a vezérigazgató 20 milliós prémiuma; a cég 45 milliárdos adóssága miatti különadó; a 20 százalékos tervezett tarifaár-emelés, a buszok kigyulladása; a gépjárműjavító magánosítása; 1,3 milliárd a 4-es metróra... Csoda, ha ezek után itt a lehallgatási botrány? | 2004-11-24 14:39:00 | 0 |
| Az ukrán belügyminiszter állítólag utasítást adott Julija Timosenko ellenzéki vezető elrablására | Mikola Bilokony ukrán belügyminiszter állítólag parancsot adott a rendőröknek Julija Timosenko ellenzéki vezető elrablására és Oroszország területére történő átszállítására. | 2004-11-24 14:20:00 | 0 |
| A Jobbik feljelentette a kormányt | A Jobbik feljelentést tett Gyurcsány Ferenc és a kormány tagjai ellen, mert szerinte a kettős állampolgárságról kiírt népszavazással kapcsolatos kampány törvénysértő volt. A szervezet úgy véli, hogy a kormány által megjelentetett hirdetésben hamis számításokat és adatokat tettek közzé. | 2004-11-24 14:00:00 | 0 |
| A Kisgazda Polgári Egyesület a tiltakozó gazdák mellett | A Kisgazda Polgári Egyesület országgyűlési képviselői felhívják Németh Imre földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztert, hogy tartsa be a magyar gazdákkal kötött megállapodást, és haladéktalanul teljesítse annak minden pontját. | 2004-11-24 13:50:00 | 0 |
| Kijevben akcióba lépett a katonaság | A rendőrök elkezdték kiszedni a tömegből azokat, akik szerintük útban vannak az Elnöki Adminisztráció épülete előtt. Az ukrán ellenzék nem hajlandó tárgyalni az elnökválasztáson győztesnek nyilvánított kormányfővel. Kijevben a szakadó hóban is több százezer tüntető követeli az ellenzéki vezető győzelmének elismerését. | 2004-11-24 13:43:00 | 0 |
| A szakma kultúrbotrányt lát a Tankönyvkiadó privatizációja mögött | Nem tartja helyesnek a könyves szakma, hogy a Nemzeti Tankönyvkiadót az ÁPV Rt. egy olyan cégnek értékesítette, amely nyomdatulajdonos. A Magyar Nemzet ennek kapcsán nagyobb könyvkiadók vezetőinek véleményét kérte ki. | 2004-11-24 12:55:00 | 0 |
| A zöldek a környezetvédelmi ráfordítások emelését várják a kormánytól | A civil környezet- és természetvédő szervezetek a parlamenti pártok elnökeihez, a frakciók vezetőihez fordultak, hogy támogatást kérjenek az Országgyűlés környezetvédelmi bizottsága által a költségvetéshez beadott módosító indítványhoz - tájékoztatták a zöldek az MTI-t. | 2004-11-24 12:53:00 | 0 |
| Európa Filmhét a Művész moziban | Harminc játékfilm szerepel az Európa Filmhét idei programjában, amelyet december másodikától rendeznek meg a budapesti Művész moziban - közölték a szervezők újságírók előtt szerdán a fővárosban. | 2004-11-24 12:52:00 | 0 |
| Janukovics kormányfőnek tekinti magát és a törvényességről beszél | Törvényes megoldást szorgamaz az ukrajnai válságban Viktor Janukovics kormányfő. Janukovics a kormány ülésén kijelentette: ő továbbra is az ország tényleges kormányfője és a kormány az ország tényleges kormánya. | 2004-11-24 12:50:00 | 0 |
| Az iraki háború nem üzlet | A kormányfő november elején azt ígérte, hogy hazahozza a magyar katonákat Irakból. Alig telt el három hét, és kiderült, hogy a Gyurcsány Ferencnél a "hazahozza" azt jelenti, újabb 150 főt akar a térségbe küldeni - mondta Mátrai Márta szerdai sajtótájékoztatóján. | 2004-11-24 12:44:00 | 0 |
| Budapest példát mutathat - Kárpátalja Igennel szavazna | Fővárosi fideszes politikusok Kovács Miklós KMKSZ elnökkel Budapesten közösen tartott sajtótájékoztatójukon arra kérték a fővárosiakat, hogy minél nagyobb számban vegyenek részt a kettős állampolgárságról szóló népszavazáson és voksoljanak igennel. | 2004-11-24 12:42:00 | 0 |
| Nemes Nagy Ágnes eddig ismeretlen regényének kiadására készülnek Szegeden | Az 1991-ben elhunyt Nemes Nagy Ágnes költő egyetlen, eddig ismeretlen regényét jelenteti meg a jövő év tavaszán a szegedi Tiszatáj Alapítvány - tájékoztatott Balogh Tamás író, irodalomtörténész szerdán. | 2004-11-24 12:39:00 | 0 |
| Súlyos uniós aggodalmak és figyelmeztetések az ukrán helyzet miatt | Az Európai Parlament is berendelte meghallgatásra Ukrajnának az Európai Unió mellett működő nagykövetét szerdán, hogy kikérdezze a múlt hét végi választásokat övező problémákról, miközben az EU-tagországok közös kül- és biztonságpolitikai felelőse, Javier Solana az erőszak veszélyére intett Ukrajnában. | 2004-11-24 12:22:00 | 0 |
| Az ukrán védelmi miniszter nyugalomra inti a hadsereget | Olekszandr Kuzmuk ukrán védelmi miniszter szerdán cáfolta azt a híresztelést, miszerint csapatokat csoportosítanának át az elnökválasztás nyomán kialakult politikai feszültségre tekintettel, s egyúttal nyugalomra és alkotmányos feladatának ellátására szólította fel a hadsereget. | 2004-11-24 12:20:00 | 0 |
| A The Sun szerint május 5-én tartják a brit választásokat | Május 5-ére tűzte ki a parlamenti választások időpontját a brit kormányfő - írta név nélkül idézett forrásaira hivatkozva a szerdai The Sun. A legnagyobb brit bulvárlap szerint a kormányzó Munkáspárt közvélemény-felmérői a tavaszi dátumot tartják a legjobbnak ahhoz, hogy a brit baloldal vezető ereje ismét legalább 100 fős alsóházi többséggel nyerje a választásokat. | 2004-11-24 12:17:00 | 0 |
| Magyar sikerek a brüsszeli találmányi világkiállításon | Komoly magyar sikerek születtek a világ egyik legrangosabb innovációs kiállításán, az Eureka elnevezésű brüsszeli seregszemlén. Vedres András, a Magyar Feltalálók Egyesületének főtitkára elmondta: 23 találmányt mutattak be, és mind nyert valamilyen díjat. | 2004-11-24 11:28:00 | 0 |
| Schröder is tömeges ukrajnai választási csalást emleget | Gerhard Schröder német kancellár szerdán a német parlament alsóházában (Bundestag) "tömeges választási csalást" emlegetett az ukrajnai elnökválasztással kapcsolatban. | 2004-11-24 11:26:00 | 0 |
| Jogászérvek a magyar állampolgárság VISSZAÁLLÍTÁSA mellett | | 2004-11-24 11:05:00 | 0 |
| Igenre buzdít a szocialista többségű szabolcsi közgyűlés | Szabolcs-Szatmár-Bereg megye közgyűlése mai ülésén határozatot fogadott el a kedvezeményes kettős állampolgárságról kiírt népszavazásra. A képviselők - a szocialista frakció kivételével - arra kérik a megye választópolgárait, hogy vegyenek részt a referendumon és szavazzanak igennel. | 2004-11-24 10:58:00 | 0 |
| Feszült a helyzet Ukrajnában, több százezren tüntetnek Kijev főterén | Több százezren tüntettek szerdán a sűrű hóesésben Kijev főterén Viktor Juscsenko ellenzéki vezető választási győzelmének elismerését követelve. Olekszandr Zincsenko, Juscsenko kampányfőnöke bejelentette: az ellenzék nem tárgyal Viktor Janukoviccsal, a hatalom elnökjelöltjével és Leonyid Kucsma távozó elnökkel, aki szerdán Szentpétervárra utazik, hogy "az orosz oligarchákkal vitassa meg Ukrajna jövőjét". | 2004-11-24 10:30:00 | 0 |
| Hallgassunk a szívünkre... | December 5-én nem pártokról döntünk. Legszívesebben azt mondanám: Felejtsék el a politikusokat! Ne figyeljenek arra, hogy mit művelnek a parlamentben, a televízióban a miniszterek, pártelnökök és alelnökök, hogy magamat se hagyjam ki. A saját józan eszükre, s a szívükre hallgassanak! - mondta Pokorni Zoltán a Népszabadságnak adott interjújában. | 2004-11-24 10:29:00 | 0 |
| Ukrajna magyarországi nagykövetsége Juscsenkót támogatja | Ukrajna magyarországi nagykövetsége az ukrajnai választásokon hivatalosan vesztesnek nyilvánított Viktor Juscsenkót támogatja - közölte szerdán a budapesti külképviselet egy névtelenséget kérő diplomatája. Mint a diplomata hangsúlyozta, a nagykövetség a nép akaratát követi és az ellenzék jelöltjét támogatja. "A szavazatok tisztességes újraszámolása mellett és a csalás ellen vagyunk" - közölte az AFP francia hírügynökséggel. | 2004-11-24 10:23:00 | 0 |
| Gyurcsány lendületesen növeli a Fidesz előnyét | A biztos pártválasztók körében máris nőtt a Fidesz előnye: ha ma lennének a választások, akkor a Fideszre 52 százalék szavazna, míg az MSZP 39 százalékot kapna - derül ki a Szonda Ipsos 2004. november első felében, az ország felnőtt lakossága körében végzett közvélemény-kutatásából. | 2004-11-24 10:02:00 | 0 |
| Választási csalás Ukrajnában is | Ukrajnában átálltak a tüntetők oldalára az elnöki palotát védő rohamrendőrök. Az épület őrzését a tüntetők szerint Oroszországból érkezett biztonságiak vették át. A magát az elnökválasztások győztesének tekintő, ellenzéki Viktor Juscsenko nyugalomra intette híveit, akik választási csalást sejtenek és a szavazatok újraszámlálását követelik. A hivatalos adatok szerint a választásokat Viktor Janukovics nyerte, noha az exit poll felmérések csaknem tíz százalékos Juscsenko győzelmet jósoltak. | 2004-11-24 09:22:00 | 0 |
| Vasárnap egy lépéssel közelebb kerülhetünk a változáshoz | Be kell látnunk, hogy 2002-ben a választások után zsákutcába jutottunk, a hiszékenységünk áldozatai lettünk mindannyian. A választási ígéret az volt, hogy kevesebb munkával több pénzt lehet keresni, mert a munkaidőt 38 órára csökkentik, és mindenkinek megemelik a fizetését, még a kerítés is kolbászból lesz - mondta Orbán Viktor a november 28-án tartandó időközi parlamenti választás előtti nagygyűlésen Karancslapujtőn. | 2004-11-24 08:59:00 | 0 |
| Lendületben az ország - a gazdák az utakon | Országosan tíz helyen kezdik meg ma a gazdák háromnapos demonstrációjukat, de a rendőrségen még hétfőn is jelentettek be újabb helyszíneket, s mivel a bejelentés és az esemény között hetvenkét órának kell eltelnie, péntekre már tizenöt demonstráció lesz az országban - mondta a Magyar Sertéstartók Szövetsége elnöke. | 2004-11-24 08:47:00 | 0 |
| Egy kettős állampolgár szemével | Az amatőrizmus, a tudatos félrevezetés és a csúsztatás megint divatba jött Magyarországon a kettős állampolgársággal kapcsolatos népszavazás ügyében. Jómagam lassan tizenöt éve kettős, kanadai-magyar állampolgár vagyok, úgy gondolom tehát, hogy erős tényalapja van annak, amiről a következőkben számot adok, tudom, miről beszélek. | 2004-11-24 08:40:00 | 0 |
| Gyalázat | Az Új Szó vezércikkírója, Tóth Mihály hétfőn tette szóvá, hogy néhány napja a Szlovákia keleti végein honos együttműködők névsorának nyilvánosságra hozatalával és nem a sokkal fertőzöttebbnek vélt Pozsony környékén kezdték meg a kommunista titkosszolgálat egykori munkatársai viselt dolgainak feltérképezését. | 2004-11-24 08:33:00 | 0 |
| Az ukrán ellenzék hívei a harmadik éjszakát töltötték Kijev belvárosában | Viktor Juscsenko ellenzéki elnökjelölt hívei szerdára virradóra a harmadik éjszakát töltötték az utcán a téliesre fordult időjárásban. Kedd este Leonyid Kucsma távozó elnök tárgyalásra szólította fel az összes politikai erőt, mire az ellenzék vezetői Kijev főterén bejelentették: aznapra véget ért az akció, s az ellenzék szerda reggel tárgyalásokat kezd Leonyid Kucsmával, amelynek eredményeiről délelőtt tájékoztatják a tüntetőket. | 2004-11-24 08:25:00 | 0 |
| Moszkva azzal vádolja az EU-t, hogy lovat ad az ukrán ellenzék alá | Moszkva kedd este azzal vádolta az EU-t, hogy jogtalan, erőalkalmazó lépésekre serkenti az ukrán ellenzéket az elnökválasztási eredmények felülvizsgálatának szorgalmazásával. | 2004-11-24 08:14:00 | 0 |
| Szavazzak igennel? - Mi az, hogy?! Nagyon is! | Most kell mozdulni, mert december 5-én két rendkívül fontos kérdésről kell szavazni. Nagy a tét, de nincs kockázata a népszavazásnak, ahol arról döntünk: a parlamentet kötelezzük kétharmados döntés meghozatalára - hangsúlyozta Hende Csaba az Útlevél Európához című polgári fórum újabb állomásán, Debrecenben. | 2004-11-24 08:12:00 | 0 |
| "Munkahely, munkahely, munkahely": Magyarország a csődök országa | Az idei első félévben az uniós országok közül Magyarországon és Szlovákiában volt a legtöbb cégcsőd - közölte az osztrák KSV hitelvédelmi szövetség. | 2004-11-23 20:02:00 | 0 |
| Legalább 20%-os lesz a gázáremelés | A Mol Rt. gázüzletágának eladása ellen emelt szót, és 20 százalékos gázáremelést jósolt 2005-re Balla György fideszes országgyűlési képviselő keddi szolnoki sajtótájékoztatóján. "Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt csupán az üzletemberi szemlélete vezette, amikor a kormánnyal együtt hozzájárult a Mol Rt. gáz nagykereskedelmi üzletágának értékesítéséhez. | 2004-11-23 19:59:00 | 0 |
| Majdnem ezer amerikai katona sebesült meg Fallúdzsa ostromában | Több mint 850 amerikai katona sebesült meg Irakban azóta, hogy az amerikai haderő november elején megkezdte Fallúdzsa ostromát - derült ki az amerikai védelmi minisztérium jelentéséből. | 2004-11-23 19:47:00 | 0 |
| Az elnöki hivatalhoz vezeti a tüntetőket Kijevben az ellenzék | Az ukrán ellenzék egyik vezetője, Julija Timosenko felszólította kedden a Kijev központjában egybegyűlt mintegy százezer ellenzékpárti tüntetőt, hogy vonuljanak az elnöki hivatal épülete elé. | 2004-11-23 19:40:00 | 0 |
| Putyin: Ukrajna a "nagy demokratikus állam" | Megengedhetetlennek minősítette Vlagyimir Putyin orosz elnök azokat a fenntartásokat, amelyekkel az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) fogadta az ukrán elnökválasztás vasárnapi második fordulójának eredményeit és a voksolás tisztaságát. | 2004-11-23 19:15:00 | 0 |
| Néppárti felháborodás az Ukrajnai választások kapcsán | Az Európai Néppárt elnöke szerint Viktor Juscsenko az ukrán elnökválasztás igazi győztese. Wilfried Martens, az európai kereszténydemokrata, konzervatív pártokat tömörítő EPP vezetője hangot adott kedden felháborodásának az ukrán elnökválasztáson történt "nagyszabású csalások" miatt, amelyeket a nemzetközi megfigyelők is jeleztek. | 2004-11-23 18:54:00 | 0 |
| Cenzúrázzák az igent mondókat | Az MTV vezetése törvénysértő módon súlyosan korlátozta a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia, a Magyarországi Református Egyház, és a Professzorok Batthyány Köre véleménynyilvánításának szabadságát. A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Kulturális Tagozatának Médiaszekciója ezzel összefüggésben arra szólítja fel a Magyar Televízió elnökét Rudi Zoltánt, hogy azonnali hatállyal szüntesse meg a műsorok cenzúrázását, engedje dolgozni a Magyar Televízió műsorkészítőit. | 2004-11-23 18:48:00 | 0 |
| Orbán Viktor: Nem lehet mindig megvert népnek maradni | A kettős állampolgárságra mondott igen a magyar tőke természetes mozgásterének bővülését segítené elő - mondta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke egy televíziós műsorban gazdasági vezetők véleményét idézve. | 2004-11-23 18:30:00 | 0 |
| Gerillaparancsnok az ország élén | Belgrád és Brüsszel ellenkezésének dacára Ramus Haradinaj egykori albán gerillaparancsnok lesz Koszovó új kormányfője. A koszovói információs központ kedden közölte, hogy az Ibrahim Rugova tartományi elnök vezette Koszovói Demokratikus Szövetség és Haradinaj pártja, a Szövetség Koszovó Jövőjéért nyélbe ütötte a koalíciós megállapodást, amely értelmében az AAK elnöke lesz a kormányfő. | 2004-11-23 18:03:00 | 0 |
| Sopron a szocialistáknál többet érdemel | Még nem volt arra példa, hogy valaki egyértelműen bevallja, pénzért próbált szavazatokat vásárolni, és ezt igyekezett úgy feltüntetni, hogy ő csak segíteni szeretett volna a szegény rászoruló nyugdíjasokon az 500 Ft-os vásárlási utalványokkal- mondta Révész Máriusz keddi sajtótájékoztatóján. | 2004-11-23 17:51:00 | 0 |
| Munkahely, munkahely, munkahely: 150 főt bocsátanak el az igazságszolgáltatásból | Az igazságügyi miniszter tájékoztatásával ellentétben, a jövő évi költségvetés egyik vesztese az igazságszolgáltatás lesz. A harmadik hatalmi ág költségvetési támogatása jelentősen csökken, míg a bíróságok 2004-ben 69 milliárd forinttal gazdálkodhattak, 2005-ben már csak 64 milliárd forintos támogatást javasol részükre a kormány. Ez az összeg 11 milliárd forinttal marad el az Országos Igazságszolgáltatási Tanács igényétől - írja közleményében Répássy Róbert. | 2004-11-23 17:25:00 | 0 |
| Áder János válaszlevele Lendvai Ildikónak | Mégis őszintén hiszem, hogy az emberek félrevezetését és oktalan riogatását a lelke mélyén Ön is elutasítja. Higgye el, jómagam ebben is osztozom Önnel. Ezért nem értem kérdéseit, amelyekben azzal vádolja a Fidesz - Magyar Polgári Szövetséget, hogy bárkitől is bármit elvenni szeretne. Épp ellenkezőleg, tisztelt frakcióvezető asszony. Adni szeretnénk. | 2004-11-23 17:24:00 | 0 |
| Kétarcú kormányzati magatartás | 2004. november 12-én, a Magyar Állandó Értekezleten résztvevő határon túli magyar szervezetek, valamint a Fidesz és az MDF közös nyilatkozatot fogadtak el a kettős állampolgárságról. Ebben az aláírók kinyilvánították azon akaratukat, miszerint - sikeres népszavazás esetén felkérik a Magyar Országgyűlést, hogy a nemzetközi példákat követve és a magyar költségvetés realitásait figyelembe véve olyan magyar állampolgársági jogszabályt alkosson, amely egyszerre garantálja a határon túli magyarság szülőföldön való megmaradását és az akadálytalan kapcsolattartást az anyaországgal - írja közleményében a Fidesz frakcióelnöksége. | 2004-11-23 17:02:00 | 0 |
| Szakszervezeteknek magyarázkodnak a szocialisták | Bizonytalan a 13. havi bér jövő évi kifizetése, hiszen annak nincs meg a fedezete a jövő évi költségvetésben. Minden arról tanúskodik, hogy jelentős elbocsátások várhatóak jövőre, így a pár százalékos béremelést is azzal a tudattal kell a közszféra dolgozóinak kézhez venniük, hogy annak ára a munkatársaik elbocsátása lesz. | 2004-11-23 16:48:00 | 0 |
| Cenzúra az MTV-ben? - a MEÚSZ tiltakozik | A Magyar Elektronikus Újságírók Szövetsége (MEÚSZ) felszólítja az Országos Rádió és Televízió Testület vezetőit, a Magyar Televízió csonka kuratóriumi elnökségét és az Országgyűlés Kulturális Bizottságának tagjait, hogy kezdeményezzenek vizsgálatot a Magyar Televíziónál azokban az ügyekben, amelyek felvetik a cenzúra gyanúját. | 2004-11-23 16:16:00 | 0 |
| Diákok demonstrálnak Villalakó Magyar Bálint tervei ellen | Több nagy egyetemről mintegy 3-4 ezer hallgatót várnak december 2-án az új felsőoktatási törvény elleni tiltakozó gyűlésre a fővárosba - közölte Papp Éva, a Magyar Képzőművészeti Egyetem hallgatója a szervezők képviseletében az MTI-vel. | 2004-11-23 16:13:00 | 0 |
| Fontos az erdélyi magyarok képviselete a román parlamentben | Az erdélyi magyarság képviselete a román parlamentben rendkívül fontos eszköze annak, hogy folytatódjék a határokat átívelő nemzetegyesítés Magyarország és az erdélyi magyarság között, és előrelépés történjék az autonómia megadásának kérdésében - nyilatkozta Németh Zsolt az MTI-nek. | 2004-11-23 16:09:00 | 0 |
| Ügynöktörvény: a Fidesz a közélet legteljesebb körű tisztaságát védelmezi | A Fidesz támogat minden olyan javaslatot az ügynöktörvénnyel kapcsolatban, ami a közélet tisztaságát szolgálja, hiszen álláspontjuk szerint a törvény eredeti célja az érintettek közéletből történő kiszorítása, amihez a jelenlegi szankciók nem elegendőek. Erről Demeter Ervin beszélt keddi sajtótájékoztatóján. | 2004-11-23 15:56:00 | 0 |
| Lófőszékely volt a dédapám | A magyar államnak fizettek adót nagyszüleim. Én is csak Trianon okán születtem Romániában. Soha nem beszéltem más nyelvet, mint a magyart. | 2004-11-23 15:53:00 | 0 |
| Az egészségügyet nem adhatjuk magánkézbe | Az egészségügy évi ezermilliárdos költségvetése az ország utolsó, még nem privatizált pénzalapja, amelyet nem fogunk odaadni. Ha kell, akkor élőláncokat, tömegdemonstrációkat szervezünk - mondta a Fidesz egészségügyi egyeztetőfórumának elnöke a makói városi kórház orvosaival rendezett beszélgetésen. | 2004-11-23 15:51:00 | 0 |
| Válságstáb: a szocialistáknak sem kell képviselőjük, a szavazatvásárló Kránitz? | Az Index információi szerint Kránitz László szocialista jelölt visszaléptetéséről hamarosan tanácskozik az MSZP Győr-Moson-Sopron megyei elnöksége. A soproni időközi választás szocialista képviselőjelöltjének pozícióit az rendítette meg, hogy ötszáz forintos vásárlási utalványokat osztott ki 137 nyugdíjasnak a második forduló előtti kampányban. Felmerül a kérdés, hogy nem egy érvénytelen szavazást készítenek-e elő a szocialisták - 25 százalék alatti részvétellel ugyanis érvénytelen a soproni választási forduló. | 2004-11-23 15:33:00 | 0 |
| Meghallgatnák a hűbéres tévé cenzorait | A Magyar Televízió (MTV) Közalapítvány kuratóriumi elnökének meghallgatását kezdeményezi az intézményben megjelenő cenzúrával kapcsolatban Balogh László és Lezsák Sándor független képviselő. Ezt Lezsák Sándor jelentette be a parlament kulturális és sajtóbizottságának keddi ülésén. | 2004-11-23 15:23:00 | 0 |
| Tüntetnek a gazdák | A gazdák a tervek szerint hét megyében tíz helyszínen tartanak félpályás útlezárást szerdán, demonstrációjuk első napján, így tiltakoznak a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter egyes támogatások felfüggesztéséről szóló döntése ellen - mondta Sákán Antal, a tiltakozó akció felelős szervezője az MTI-nek kedden. | 2004-11-23 15:10:00 | 0 |
| Gyurcsányi hazugság a gázáremelésről | Gyurcsány Ferenc még szeptember 10-én is azt mondta, hogy nem lesz gázáremelés: "Szerintem az ellenzék akar gázárat emelni, olyan sokat beszélnek róla. Azt hiszem, nagyon-nagyon mély vágy van bennük a válság iránt. Rossz hírem van nekik: nincs válság. (Suttogva.) Nem lesz gázáremelés." Ma reggel már arról beszélt, hogy elkerülhetetlen a gázáremelés - Áder János a Déli Krónikában mutatott rá a gyurcsányi hazugságra. | 2004-11-23 14:22:00 | 0 |
| A gáz mellett a gyógyszerek ára is emelkedik | | 2004-11-23 13:59:00 | 0 |
| Kétszínű és a korrupció gyanújára is okot ad | Őszinte örömmel fogadjuk, hogy a kezdeti bizonytalankodás után az MSZP is csatlakozott a Fidesz által először augusztusban, majd másodszor novemberben beterjesztett javaslathoz, miszerint hozzunk létre egy fegyelmi bizottságot a fűtésrekonstrukcióra kiírt közbeszerzési eljárás során elkövetett jogsértések kivizsgálására - hangzott el Cseresnyés Péter és dr. Kolonics Bálint keddi sajtótájékoztatóján. | 2004-11-23 13:54:00 | 0 |
| Kijevet blokád alá vonta a hadsereg | Elbarikádozta Kijevet az ukrán katonaság. A hadsereg lezárt minden, a városba vezető utat. Délelőtt ismét nagygyűlés kezdődött százezer fő részvételével a városközpontban Viktor Juscsenko ellenzéki elnökjelölt támogatására. | 2004-11-23 13:35:00 | 0 |
| Életképtelen települések? Aláírásokat gyűjtenek a kisiskolák megmentéséért | A kistelepülések és a kisiskolák sorsával, helyzetével kapcsolatos konferenciát szerveznek holnapután Szebényben. A szervezők eredeti terve a helyzetértékelés volt, ám megtudván, hogy jövőre ismét kurtább lesz a költségvetésük, országos aláírásgyűjtést kezdeményeztek. | 2004-11-23 13:26:00 | 0 |
| Ukrajna: választási csalások, sorsdöntő napok | Az ukrajnai választásokat csalások jellemezték, s az ukrán ellenzék számára a most következő napok sorsdöntőek lesznek - véli keddi vezércikkében a The Wall Street Journal című amerikai lap európai kiadása (WSJE). | 2004-11-23 13:05:00 | 0 |
| Vész a Füvészkertben | A Füvészkert több mint oktatási intézmény, ezért külön állami támogatásban kell részesíteni - mondta Wintermantel Zsolt, a Fidesz-MKDSZ fővárosi frakcióvezető-helyettese kedden Budapesten. | 2004-11-23 12:56:00 | 0 |
| Kisgazda összefogás a két igen sikeréért | A Kisgazda Polgári Egyesület a Független Kisgazdapárt országos vezetésével közös nyilatkozatban hívja fel az ország gazdatársadalmát, hogy 2004. december 5-én vegyenek részt a népszavazáson és mindenki szavazzon két igennel. | 2004-11-23 12:46:00 | 0 |
| Segélymunkások is menekülni kényszerültek | A harcok dúlta nyugat-szudáni Dárfúr tartományban dolgozó tucatnyi segélymunkás volt kénytelen elmenekülni, miután a szudáni hadsereg gépei bombákat dobtak a körzet egyik településére. | 2004-11-23 12:22:00 | 0 |
| Az EU-tól kér rendkívüli segítséget Szlovákia | Szlovákia az Európai Uniótól is rendkívüli segítséget vár a tátrai természeti katasztrófa következményeinek enyhítéséhez. | 2004-11-23 12:14:00 | 0 |
| "Nagy a jólét": a kormány elengedne 120 millió dollárnyi iraki adósságot? | Magyarországnak még nincs határozott álláspontja az iraki adósság elengedésével kapcsolatban, a Pénzügyminisztériumban még tanulmányozzák a kérdést - mondta Pichler Ferenc. A sajtófőnök elmondta, hogy Magyarországgal szemben mintegy120 millió dollár iraki kötelezettséget tartanak nyilván. Bulgária és Románia hallani sem akar róla, hogy elengedjék Irak adósságát. | 2004-11-23 12:12:00 | 0 |
| Gyurcsány bátran kifizetheti az adófizetőknek okozott egymilliárdos kárt | Meglehetősen aggályos, hogy a napvilágot látott hírek szerint a miniszterelnök volt üzlettársa egymilliárd forinttal kevesebb pénzért vette meg a Nemzeti Tankönyvkiadót, mint amekkora az első körben megtett ajánlat volt. A Fidesz arra hívja fel Gyurcsány Ferenc figyelmét, hogy több mint hárommilliárd forintos magánvagyonából lehetősége van arra, hogy az adófizetőket ért kárt megtérítse - hangzott el Szijjártó Péter keddi sajtótájékoztatóján a miniszterelnök parlamenti dolgozószobája előtt. | 2004-11-23 12:03:00 | 0 |
| Hová tűnt több ezer milliárd? | Soha nem látott ütemben halad a privatizáció, amiből a kormánynak több száz milliós árbevétele van évente, akkor miért szükséges autópályákat, kollégiumokat úgy építeni, hogy 20-27 évre vállalnak törlesztő-részlet kötelezettséget a kormánypártiak? Miért van ez? Nem számít mi lesz 2006 után? Nem számít, ki fogja megfizetni ezt? Pedig az Állami Számvevőszék ezt a konstrukciót kemény kritikával illeti - mondta a politikus. - mondta keddi napirend előtti felszólalásában Tállai András. | 2004-11-23 11:45:00 | 0 |
| Ismét lesz Magyar Hírlap | Megvásárolta a Magyar Hírlap kiadói jogait a Ringier Kiadói Kft.-től az A Pont MH Kiadói Kft., amelyben a napilap korábbi munkatársai által alapított cég az egyik tulajdonos - közölte Szombathy Pál főszerkesztő kedden az MTI-vel, megemlítve: így nem jelenik meg többet a két hete a volt hírlaposok által indított A Pont. | 2004-11-23 11:28:00 | 0 |
| Puccs vagy lázadás várható Ukrajnában? | Ukrajna egy lehetséges puccs vagy lázadás közötti állapotban van - írta keddi kommentárjában a La Stampa című torinói lap, részletesen ismertetve azokat az ellenzéki vádakat, hogy Viktor Janukovics kormányfő csalásokkal gyűjtötte be voksait, s ezért Viktor Juscsenko nem hajlandó elismerni a hivatalos eredményt, támogatói pedig engedetlenségi mozgalomra hívtak fel. | 2004-11-23 11:25:00 | 0 |
| Meghalt Rafael Eitan izraeli politikus | Meghalt Rafael Eitan izraeli jobboldali politikus, volt vezérkari főnök és egykori mezőgazdasági miniszter - jelentette kedden az izraeli sajtó. A 75 éves, keményvonalas politikus holttestét a Földközi-tengerben találták meg a dél-izraeli Asdodnál, ahol egy kikötő építését felügyelte. Valószínűleg a vízbe esett a mólóról, és belefulladt a viharos tengerbe. | 2004-11-23 11:23:00 | 0 |
| Túl nagy a Gyurcsány-villa | Mozog a föld a Kádár-villa alatt. Egészen pontosan a telek. A kerítéseket ugyanis hajdan nem ott állították fel, ahol kellett volna. Talán gondatlanságból, talán más, biztonsági megfontolásokból. A szomszéd kérésére ezért most egy darabot lecsípnek az egykori Kádár-telekből. Az átmeneti földmozgás amúgy a Kádár-villa alatt fekvő Gyurcsány-villát is érinti. | 2004-11-23 11:05:00 | 0 |
| Nem mond igazat Gyurcsány | Miközben a kormány 23 millió forintot költ a nem szavazat propagálására, és a megfélemlített közigazgatási szakembereket arra kötelezik, hogy értelmetlen és alaptalan számításokat készítsenek, hamis állításokkal riogassák az embereket, Gyurcsány Ferenc a Magyar Rádiónak adott nyilatkozatában álszent módon azt állította, hogy nem kívánja befolyásolni az embereket, hogyan szavazzanak december 5-én. | 2004-11-23 10:45:00 | 0 |
| A harmadik menet | Kijev központjában forradalmi a hangulat. A tömegben felbukkan egy-egy grúz zászló, jelezve, hogy a rózsás után itt a gesztenyés forradalom. Csalódott ellenzéki szimpatizánsok tízezrei dacolnak a hideggel és a hatalommal, követelve a választások eredményeinek felülvizsgálatát. Csalást kiáltanak, ami az elmúlt jó egy hónap történéseinek fényében nem minden alap nélküli. | 2004-11-23 10:32:00 | 0 |
| Nagycsaládosok a kettős állampolgárság mellett | | 2004-11-23 10:28:00 | 0 |
| Ma elhelyezik az első Székelyföld feliratú táblát | Az RMDSZ képviselő- és szenátorjelöltjei ma egy órakor Kökös határában elhelyezik a Székelyföld feliratú táblát. A tábla arra figyelmeztetné a Háromszékre érkezőket, hogy beléptek Székelyföld területére. | 2004-11-23 10:11:00 | 0 |
| Ukrajnában is választási csalások voltak - a katonaság elbarikádozta Kijevet | Rendkívüli ülést tart ma a kijevi parlament, hogy megvitassa az elnökválasztás második fordulójával kapcsolatos panaszokat. A fővárost nem tudják megközelíteni azok az emberek, akik vidékről indultak el tüntetni buszokkal és autókkal. A katonaság minden Kijevbe vezető utat lezárt. | 2004-11-23 09:30:00 | 0 |
| A kormány ült a babérjain, és most kapkod | A kettős állampolgárságról szóló népszavazáson a szavazók arról döntenek majd, hogy a határon túli magyarok kedvezményes, a korábbinál gyorsabb eljárással, kérelemre megkaphassák a magyar állampolgárságot - mondta Áder János kedd reggel a Nap-kelte műsorában. | 2004-11-23 09:15:00 | 0 |
| A volt osztálytársak levele a nagyváradi születésű László Boglár kormányszóvivőnek | Volt iskolatársaidként azt kérjük tőled, támogasd a népszavazáson adandó IGEN választ és próbáld felhasználni lehetőségeidet, kapcsolataidat, jelenlegi tisztségedet latba vetni azért, hogy ne csak a Magyarországon lakó, de a Kárpát-medence más országaiban élő magyaroknak is adassék meg a magyar állampolgárság viselésének lehetősége - írják a kormányszóvivő Erdélyben élő iskolatársai. | 2004-11-23 07:38:00 | 0 |
| A 2006-os választásokra Fidesz-sikert jósol a brit Economist | Egyre több nemzetközi felmérésből és a hazai statisztikai intézeti kimutatásból olvasható ki, hogy hazánkban romlik az életszínvonal. Az ENSZ által évente megjelentetett Human Development Report (HDI) elnevezésű tanulmány legutóbbi kiadása szerint mára hazánkat az életszínvonal tekintetében már szinte az összes uniós ország megelőzi. | 2004-11-23 07:36:00 | 0 |
| "Mi igennel szavazunk" | A Magyar Polgári Együttműködés Egyesület és a Pápai Polgári Kör 2004. november 24-én (szerdán) 17.30- tól, az Ipartestület székházában "Mi igennel szavazunk"
címmel fórumot rendez a határon túli magyarság jövőjéről. | 2004-11-23 07:30:00 | 0 |
| Nagy erejű földrengés rázta meg Új-Zéland déli szigetét | Nagy erejű, a Richter-skálán mérve 7.2-es fokozatú földrengés rázta meg helyi idő szerint kedden délelőtt Új-Zéland déli szigetét - közölték a helyi hatóságok. | 2004-11-23 07:26:00 | 0 |
| Mahmúd Abbász a Fatah elnökjelöltje | Mahmúd Abbász volt palesztin miniszterelnököt választotta jelöltjének hétfőn a Fatah mozgalom a januári palesztin elnökválasztásra - közölte egy palesztin tisztségviselő. A mérsékeltnek tartott Abbász legkomolyabb ellenfele Marván Bargúti lehet. | 2004-11-23 07:20:00 | 0 |
| Agrárdemonstráció lesz Bács-Kiskunban | Az agrárválság megoldása érdekében közúti demonstrációt szervez a Magyar Gazdák és Fogyasztók Önvédelmi mozgalma szerdán, csütörtökön és pénteken Bács-Kiskun megyében. | 2004-11-23 07:13:00 | 0 |
| Járai Zsigmond: Szégyenletes az új jegybanktörvény | A nemzeti bank elnöke reményét fejezte ki, hogy a jegybanktörvény, szerinte szégyenletes, módosítása nem lép majd életbe, mert eljut az Alkotmánybírósághoz és az hatályon kívül helyezi. | 2004-11-23 07:12:00 | 0 |
| Pokolgépet találtak egy utasszállító gépen Irakban | Házi készítésű pokolgépet találtak hétfőn egy iraki belföldi járaton közlekedő utasszállító repülőgépen - közölte a bagdadi amerikai nagykövetség. | 2004-11-23 07:10:00 | 0 |
| Szabadon engedték az ENSZ alkalmazottakat Afganisztánban | Kiszabadult három ENSZ-alkalmazott, akiket októberben raboltak el Afganisztánban. Az első jelentések szerint nem sérültek meg a több hétig tartó fogságban. | 2004-11-23 07:07:00 | 0 |
| Népszavazás: nyilvántartásba vették a külképviseleti megfigyelőket | december 5-i népszavazás kapcsán nyilvántartásba vette a külképviseletekre állított megfigyelőket az Országos Választási Bizottság (OVB) hétfői budapesti ülésén, így a Fidesz részéről 9, az MDF-től 2, a Magyarok Világszövetségének (MVSZ) képviseletében pedig 14 delegált vehet részt a nagykövetségi szavazásokon. | 2004-11-22 20:53:00 | 0 |
| Újabb választási csalás: Kránitz már csak a pénzen vett szavazatokban bízik | Az RTL Klub esti Híradójának közlése szerint Kránitz László, az MSZP soproni országgyűlési képviselőjelöltje több mint 130 nyugdíjasnak adott ötszáz forintos vásárlási utalványt alig egy héttel az időközi választások második fordulója előtt. A segítőkészségére hivatkozó MSZP-s nem lát összefüggést a választási kampány és az eset között. | 2004-11-22 20:00:00 | 0 |
| Erős brüsszeli kritikára számíthat Budapest | Brüsszeli értesülések szerint az új Európai Bizottság még ezen a héten értékeli, mit tettek azok a tagállamok, amelyek ellen a tavalyi nagy államháztartási hiány miatt indult eljárás. | 2004-11-22 19:26:00 | 0 |
| Fapados áldozat | A fapadosok közötti ádáz versenynek a hét végén áldozatául esett az olasz Volare légitársaság: beszüntette járatainak indítását és a jegyeladást. A Volare jelentős cég: 2 ezer embernek adott munkát és körülbelül 200 ezer utas ügyfele van. | 2004-11-22 19:19:00 | 0 |
| Elfogadták a nyilatkozattervezetet | Az Irakkal szomszédos országok külügyminiszterei hétfő este az egyiptomi Sarm-es-Sejkben elfogadták azt a nyilatkozattervezetet, amelyet másnap az Irak jövőjével foglalkozó értekezlet résztvevői elé terjesztenek jóváhagyásra. | 2004-11-22 19:16:00 | 0 |
| Belgrád kész együttműködni Hágával | A hágai Nemzetközi Törvényszékkel való maradéktalan együttműködés, a feltételezett háborús bűnösök kiadatása mellett szálltak síkra hétfőn Belgrádban Szerbia és a boszniai Szerb Köztársaság politikai vezetői. | 2004-11-22 18:50:00 | 0 |
| "Ahogy azt a határon túliak kérik" | A Fidesz álláspontja a kettős állampolgárság kérdésében teljesen egyértelmű: állampolgárságot kell adni a határon túli magyaroknak, mégpedig úgy, ahogy a határon túli magyarok kérik - jelentette ki Révész Máriusz arra reagálva, hogy az MSZP álláspontjának tisztázására szólította fel a Fideszt. | 2004-11-22 18:11:00 | 0 |
| Magyar kórházak szaúdi kézben? | Aggódunk, mert látjuk, hogy megindult az egészségügyben egy komoly vagyonvesztés. Műszerek, orvosi technológiák kerülnek át önkormányzati, kórházi tulajdonból egyik pillanatról a másikra vállalkozók tulajdonába. - hangzott el a Fidesz hétfői sajtótájékoztatóján az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet előtt. | 2004-11-22 17:45:00 | 0 |
| Tudósok és művészek az igen mellett | Azt adjuk csak vissza, amit méltánytalanul vettek el tőlük, s amit vérrel, munkával, hűséggel százszor megszolgáltak! A kettős állampolgárság nem szülőföldjük elhagyására, hanem éppen az ott maradásra késztetné őket - mutat rá a Professzorok Batthyány Körének kettős állampolgársággal kapcsolatos felhívása, amelyet vasárnap mutattak be a budai Szent Margit Gimnáziumban. | 2004-11-22 17:29:00 | 0 |
| Tanácskozást kezdtek az Irakkal szomszédos országok külügyminiszterei | Megbeszélésre ültek össze az Irakkal szomszédos országok külügyminiszterei hétfőn az egyiptomi Sarm-es-Sejkben, ahol kedden kezdődik az Irak jövőjének fő kérdéseiről szóló értekezlet. | 2004-11-22 17:24:00 | 0 |
| Magas-Tátra: Szlovákia gyászol | A pénteki orkán erejű szél a legnagyobb károkat a Tátrában okozta. A lakosság a fotók, tv-felvételek láttán elborzongott, a szélvész a Felvidék egyik legszebb táját tarolta le. | 2004-11-22 16:58:00 | 0 |
| A kutyafáját: Kutyaólak másfél millióért | Simicskó István hétfőn a parlamentben arra hívta fel a figyelmet, hogy a honvédelmi tárca költségvetésében a fontos dolgok egyre hátrébb kerülnek, hiszen a szolgálati lakásokra mindössze 206 milliót költenek, miközben a szolnoki repülőtéren több, mint 18 millió forintért épatettek tizenkét kutyaólat, s az épületkomplexumot be sem vakolták, tetejét pedig hullámpala borítja. | 2004-11-22 16:52:00 | 0 |
| Emberi munkakörülményeket szeretnének a BKV buszosai | A BKV buszos érdekképviselete visszautasítja és sértőnek tartja azon nyilatkozatokat, amelyek azzal vádolják a cég dolgozóit, hogy nem áll érdekükben a hatékony, kifogástalan munkavégzés; ugyanakkor azt követelik, hogy végre teremtsék meg számukra ehhez a megfelelő feltételeket. | 2004-11-22 16:48:00 | 0 |
| Az amerikai szenátor szerint csaltak az ukrán elnökválasztáson | Összehangolt csalások történtek az ukrán elnökválasztás második fordulójában - jelentette ki hétfőn Richard Lugar amerikai szenátor Kijevben, aki az ukrán hatóságokat a visszaélések támogatásával vádolta meg. | 2004-11-22 16:45:00 | 0 |
| Gyurcsány nem tudta megmagyarázni a gyanús privatizációt | Pokorni Zoltán szerint Nemzeti Tankönyvkiadó privatizációja kapcsán a látszat semmiképpen sem kedvez a kormányfőnek. A fideszes politikus hétfői sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: Gyurcsány Ferencnek vigyáznia kellett volna, hogy ne tűnjön úgy, korábbi, üzletemberi léte és a miniszterelnökként "alá besorolt ÁPV Rt. döntései" összefüggnek. | 2004-11-22 16:31:00 | 0 |
| Nem volt demokratikus az ukrajnai elnökválasztás második fordulója sem | Az ukrajnai elnökválasztás második, vasárnapi fordulója nem felelt meg az EBESZ-tagságból eredő számos kötelezettségnek és az Európa Tanács, illetve más európai szervezetek demokratikus választási normáinak - állapították meg a nemzetközi megfigyelők hétfőn Kijevben közzétett előzetes jelentésükben. | 2004-11-22 16:23:00 | 0 |
| Újabb személyi viták az Európai Bizottságban | Múltját magyarázó levelet kellett küldenie az Európai Bizottság francia tagjának első munkanapján az Európai Parlament képviselői számára; az ügy azt vetíti előre, hogy a brüsszeli testület múlt heti kinevezése ellenére a személyi viták napirenden maradnak, és ez a háromhetes késlekedés után tovább hátráltathatja a kulcsfontosságú európai uniós intézmény gördülékeny munkáját. | 2004-11-22 16:21:00 | 0 |
| Mi lesz a hungarikumokkal? | Minden valamire való kormány fontosnak tartja nemzeti értékeinek védelmét. Mindent megtesz annak érdekében, hogy, megóvja jó hírnevét, és minőségét. Előfordulhat-e, hogy Skócia büszkeségébe, a méltán világhírű a skót Whiskybe, dél-albán metilalkoholt keverjenek? Előfordulhat-e, hogy a biztonságáról híres Volvo gyárban exportból visszamaradt műanyag Trabant alkatrészeket applikáljanak? Előfordulhat-e hogy az egész világon egyedülálló, sőt, a világpiac tőbb mint 10%-át adó, egyedi minőségű, kalocsai és szegedi fűszerpaprikába mérgezett Brazil vagy Spanyol paprikát kevernek - tette fel a kérdést Lengyel Zoltán hétfőn a parlamentben. | 2004-11-22 16:20:00 | 0 |
| Verespataki katasztrófa: mikor lép már végre a kormány? | Romániának csak úgy szabadna az Európai Unióhoz csatlakoznia, hogy kizárják a verespataki aranybánya beruházás megvalósulását - mondta Turi-Kovács Béla fideszes képviselő Baráth Etele európai ügyekért felelős tárca nélküli miniszterhez címzett interpellációjában hétfőn az Országgyűlésben. | 2004-11-22 16:15:00 | 0 |
| Soha nem látott elvonások a sporttól | Gyurcsány Ferenc ismét csúcsot döntött, ugyanis nem volt még olyan költségvetés, amelynek mindenki vesztese lenne, de olyan sem, amelyben a sportot ilyen módon mellékesnek ítélnék meg, mint a 2005-ös költségvetésben - mondta Szalay Ferenc hétfői parlamenti interpellációjában. | 2004-11-22 16:04:00 | 0 |
| Feljelentést tett az MVSZ a kormány népszavazási kampánya miatt | A Magyarok Világszövetsége szerint a kormány alkotmánysértő és törvénysértő magatartást tanúsít akkor, amikor részesévé válik a kettős állampolgárságról szóló ellenkampánynak, ezért a szövetség feljelentést tett a rendőrségen és az ügyészségen - mondta Patrubány Miklós, az MVSZ elnöke. | 2004-11-22 16:04:00 | 0 |
| Száz órás Jókai-felolvasást szervez Zamárdi | Száz órás, éjjel-nappal zajló folyamatos felolvasást szervez Jókai Mór műveiből a Zamárdi Közösségi Ház az író halálának századik évfordulója alkalmából. | 2004-11-22 15:58:00 | 0 |
| A privatizáció áldozata lesz a Nyírő Gyula kórház? | Az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet privatizálásának terve állhat a főváros vezetésének azon szándéka mögött, hogy a Nyírő Gyula kórházat pszichiátriai-neurológiai szakkórházzá alakítsa - közölte a Fidesz-MKDSZ fővárosi frakciójának vezetője hétfőn Budapesten. | 2004-11-22 15:54:00 | 0 |
| Életveszélyessé vált lakóházak Kunhegyesen | Több mint száz lakóház sérült meg az orkánszerű széllel együtt járt viharban a Szolnok megyei Kunhegyesen; kilenc életveszélyesen megrongálódott épületből a lakókat ki kellett költöztetni - mondta a település jegyzője hétfőn az MTI-nek. | 2004-11-22 15:50:00 | 0 |
| Elad, elvesz, árat emel az üzletember miniszterelnök | Önök elérték azt, hogy a magyar emberek befizetéseiből, a magyar emberek által kifizetett gázdíjakból, most egy külföldi multinacionális vállalat megvette a magyar gáznagykereskedelmet is - mondta hétfői interpellációjában Balla György országgyűlési képviselő. | 2004-11-22 15:32:00 | 0 |
| Maecenas-díjat kapott Kányádi Sándor | Kányádi Sándor Kossuth-díjas író, költő, műfordító kapta az idei Maecenas-díjat hétfőn, Budapesten. Maradandó költői életművéért, mély humánumáért, az összmagyarság nemzettudatának erősítéséért, az örök és egyetemes emberi értékek melletti példamutató elkötelezettségéért ítélték Kányádi Sándornak az idei Maecenas-díjat. | 2004-11-22 15:31:00 | 0 |
| Egyházak az igen mellett: a közszolgálatiságot sérti az MTV cenzúrája | Harrach Péter a Fidesz Egyházi Egyeztető Tanácsa elnöke Rudi Zoltán MTV-elnöknek írt nyílt levelében megdöbbenésének ad hangot, amiért a Magyar Televízió vallási műsoraiban nem hajlandó sugározni a katolikus és református egyház kettős állampolgárságra vonatkozó nyilatkozatait. | 2004-11-22 15:27:00 | 0 |
| Szerb-horvát diplomáciai bonyodalom három szerb egyetemista miatt | Alig egy héttel Ivo Sanader horvát miniszterelnök történelminek minősített belgrádi látogatása után vihart kavart a szerb-horvát kapcsolatokban egy jelentéktelennek tűnő diákcsíny. | 2004-11-22 15:20:00 | 0 |
| Az MVSZ feljelentést tett a kormány népszavazási kampánya miatt | A Magyarok Világszövetsége (MVSZ) szerint a kormány alkotmánysértő és törvénysértő magatartást tanúsít akkor, amikor részesévé válik a kettős állampolgárságról szóló ellenkampánynak, ezért a szövetség feljelentést tett a rendőrségen és az ügyészségen - mondta Patrubány Miklós, az MVSZ elnöke hétfőn Budapesten. | 2004-11-22 15:03:00 | 0 |
| Evangélikus körlevél - igen a kettős állampolgárságra | Körlevelet bocsátottak ki gyülekezeteik számára hétfőn a Magyarországi Evangélikus Egyház püspökei, kérve, hogy a hívek vegyenek részt a december 5-ei népszavazáson és szavazzanak igennel a határon túl élő magyarok kettős állampolgárságára. | 2004-11-22 14:49:00 | 0 |
| Gyurcsány nem furcsállja, hogy üzlettársa privatizálta a tankönyvkiadót | Tudomásom szerint nem volt még arra példa, hogy a második fordulóban az árak ne felfelé mentek volna, hanem lefelé. Ha Ön nem lát furcsaságot abban, hogy a tizenöt pályázó közül éppen az nyer, akivel kapcsolatban állt valamikor, akkor nem bennünk van a hiba, hanem az Ön érzékenységében - mondta Pokorni Zoltán hétfői napirend előtti felszólalásában a Nemzeti Tankönyvkiadó privatizálásáról szólva. | 2004-11-22 14:46:00 | 0 |
| Karácsonyi meglepetés a gázár | A kormány bejelentése alapján januártól ismét jelentős gázáremelés várható. Kontur Pál, a Szövetség Munkás Tagozatának elnöke szombaton azt kérdezte a miniszterelnöktől, hogy a kiskeresetű emberek hogyan tudják kigazdálkodni az ezzel járó, jelentős mértékű plusz költségeket? | 2004-11-22 13:48:00 | 0 |
| Gyurcsány nem beszélt arról, amiért felelős | Gyurcsány Ferenc napirend előtti felszólalására reagálva a Fidesz frakcióvezető-helyettese, Varga Mihály válaszolt. "Volt olyan gazdaságpolitika, amikor a forint négy év alatt folyamatosan és tartósan erősödött, az infláció mégis csökkent, az államadósság mértéke csökkent, az államháztartási hiány mértéke csökkent, és a gazdaság pedig stabil és erős maradt. A 1998 és 2002 közötti időszakról van szó" - szögezte le nagy tetszést aratva. | 2004-11-22 13:40:00 | 0 |
| Környezeti katasztrófa a Magas-Tátrában | Biztos, hogy a Magas-Tátrában száz évig helyrehozhatatlan károkat okozó orkán nem csak az erdőket söpörte el, hanem az állatvilágban is súlyos kárt tett - jelezték a Tátrai Nemzeti Park (TANAP) munkatársai hétfőn. A helyenként 170 kilométeres óránkénti sebességgel haladó orkán pusztításáról a hétfőn megjelent szlovákiai lapok holdbéli tájakra emlékeztető, megrázó képeket közölnek. | 2004-11-22 13:38:00 | 0 |
| Lendületben a kereskedők - tiltakozás az áfa igazságtalan zárolása miatt | Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) tiltakozik a Pénzügyminisztérium áfa-visszafizetést késleltető döntése ellen és egyben ennek felülvizsgálatát kéri a tárcától. Az OKSZ hétfői közleményében emlékeztet arra, hogy a PM intézkedése miatt az APEH az idén nem utalhatja vissza az uniós beszerzések után bevallott és visszaigényelhető áfát. | 2004-11-22 11:40:00 | 0 |
| Meggyilkoltak egy szunnita vallási méltóságot Irakban | Lelőttek egy szunnita muzulmán vallási méltóságot hétfőn az észak-iraki Moszulban - közölték kórházi források. Faid Mohamed Amín al-Faidi sejk a kórházba szállítás után belehalt sérüléseibe. Al-Faidi tagja volt az Ulémák Bizottságának, a legfőbb iraki szunnita vallási szervezetnek és a szunniták vezette muzulmán hittudósok tanácsának. | 2004-11-22 11:31:00 | 0 |
| Sáskajárás elleni együttműködést kezdett Izrael és a Palesztin Hatóság | Együttműködést kezdett a térséget fenyegető sáskajárás leküzdésére Izrael és a Palesztin Hatóság, miután a dél-izraeli Negev-sivatagot múlt héten ellepő vándorsáskák Ciszjordánia felé, a jerikói palesztin oázis irányába tartanak - adta hírül az izraeli hadsereg hétfőn. | 2004-11-22 11:28:00 | 0 |
| Ukrajna: kormánypárti győzelem, ellenzéki protestálás várható | Ukrajnában délre ígértek egyelőre nem hivatalos végeredményt. A jelöltek egyaránt csalással vádolják egymást. A részvétel igen magas, körülbelül 80 százalékos volt. | 2004-11-22 11:25:00 | 0 |
| "Több lehetőséget a szegényeknek": napi kétmillió közpénzt zsebel be Kapolyi László | Egy hete azt kérdeztem a gazdasági minisztertől, hogy lehet az, hogy egy minisztérium hibájából meg nem születő rendelet miatt az államot napi kétmillió forint kár éri, Kapolyi László szocialista képviselő pedig kétmillió forint hasznot zsebel be. Az államtitkár úr akkor azt válaszolta, hogy hozzá nem értő vagyok és a kérdéseim ostobák. Néhány nap múlva Kapolyi László maga mondta el, hogy évi egymilliárd forint haszon is ütheti a markát a hiányzó rendelet miatt - mondta Deák András hétfői sajtótájékoztatóján. | 2004-11-22 11:18:00 | 0 |
| Általános engedetlenségre és munkabeszüntetésre szólított fel Ukrajnában Julija Timosenko | Julija Timosenko ukrán parlamenti képviselő, Viktor Juscsenko ellenzéki elnökjelölt legközelebbi harcostársa általános engedetlenségre és munkabeszüntetésre szólította fel Ukrajna állampolgárait hétfőn. | 2004-11-22 11:08:00 | 0 |
| Akinek Trianont "köszönhetjük" | Hetvenöt éve, 1929. november 24-én halt meg Párizsban Georges Clemenceau francia újságíró, politikus, a Harmadik Köztársaság egyik vezető politikusa, az első világháború végén miniszterelnöke, a Párizs környéki békék, így Trianon egyik kimunkálója. | 2004-11-22 11:05:00 | 0 |
| Tízezernyi ukrán ellenzéki tiltakozik Kijevben a gyanított választási csalások miatt | Mintegy tízezer ukrán ellenzéki gyűlt össze hétfőn délelőtt Kijev központjában, tiltakozva az ellen, hogy az államhatalom szerintük csalásokat követett el az előző napi elnökválasztáson. | 2004-11-22 09:17:00 | 0 |
| Az ukrán ellenzék választási csalásra gyanakszik | Választási csalás folyik az ukrajnai elnökválasztás második fordulójában - jelentette ki hétfőn hajnalban Viktor Juscsenko, az ellenzék jelöltje azt követően, hogy a voksok összeszámlálásának első részeredményei alapján Viktor Janukovics kormányfő vezet előtte. | 2004-11-22 08:02:00 | 0 |
| Meggyőzéssel a félelem kufárai ellen | Azokat kell meggyőzni, hogy szavazzanak a kettős állampolgárság megadása mellett, akikben a félelem kufárai megpróbálják elültetni a bizonytalanság érzését. Tegyék fel nekik a kérdést, emlékeznek-e még arra, amikor 23 millió román Magyarországra áramlásával riogatták őket, kérdezzék meg őket, vajon hány millió román munkavállalóval találkoztak? - mondta Kövér László Szombathelyen. | 2004-11-22 07:53:00 | 0 |
| Zarándoklat a kettős állampolgárságért | Elindult Nagyváradról Budapest felé vasárnap az a zarándokcsoport, amelynek tagjai az erdélyi és a partiumi magyarság üzeneteit viszik a magyar fővárosba a kettős állampolgárság ügyének támogatására. | 2004-11-22 07:46:00 | 0 |
| Nem lesznek MDF-jelöltek az időközi választás második fordulójában | Az MDF jelöltjei már nem szállnak ringbe november 28-án, a soproni és a szécsényi időközi parlamenti választások második fordulóján - tudta meg a Népszabadság. Ez nem meglepő, miután a választás első fordulóján Sopronban az MDF jelöltje, Nagy Tamás mindössze 2,22 százalékot szerzett, Frisch Oszkár Szécsényben pedig 2,4 százalékot. | 2004-11-22 07:35:00 | 0 |
| Több helyi MDF szervezet leállítaná a kórház-privatizációt | Komoly kritikát kapott a kórház-privatizáció kapcsán kialakított MDF-es álláspont a párt hét végi tanácskozásán - tudta meg a Magyar Nemzet. Az alapszervezeti vezetők konferenciáján Ne adjátok el a kórházakat és két igent! feliratú transzparens várta a küldötteket. | 2004-11-22 07:27:00 | 0 |
| Adventi döntés | El tudunk képzelni egy olyan családot, amelyben a ház ura örül, ha gyerekei nem jönnek haza a vasárnapi ebédre? És egy olyan háziasszonyt, aki azért szurkol, hogy ma ne keljen fel a nagymama, mert akkor több hús marad a fazékban? Pedig ilyen lélekcserélő időket élünk most - a család, vagyis a magyar nemzet bizonyos tagjai megpróbálják elfalazni a családtagokat egymástól. | 2004-11-22 07:24:00 | 0 |
| A határon túli magyarok nem eszik el a kenyeret senki elől | A határon túli magyaroktól nem kell félni, mert nem akarják elenni előlünk a kenyeret, nem túrnak ki bennünket a lakásunkból, és nem orozzák el a nyugdíjunkat sem, csupán útlevelet szeretnének, mert ez biztonságot ad számukra - jelentette ki Orbán Viktor, a Fidesz elnöke vasárnap a Duna Televízió műsorában. | 2004-11-22 07:13:00 | 0 |
| Magyar táncezüst Pozsonyban | A Maurizio Vescovo, Törökgyörgy Melinda (Pro Art SE) páros ezüstérmet szerzett a latin táncok Pozsonyban megrendezett Grand Prix-versenyén. | 2004-11-21 18:18:00 | 0 |
| Szabadok az iraki miniszterelnök rokonai | Szabadon engedték elrablói Ijád Allávi iraki miniszterelnök unokatestvérét - jelentette vasárnap az al-Arabíja arab hírtelevízió. A tévé, amely tudósítójára hivatkozva számolt be Gázi Allávi kiszabadulásáról, további részleteket nem közölt. Az értesülést a bagdadi miniszterelnöki hivatalban és a kormányfő pártjából egyaránt megerősítették. | 2004-11-21 18:00:00 | 0 |
| Cenzúra a köztévében | A Magyar Televízió katolikus és protestáns egyházi műsoraiban nem kaphattak helyet a népszavazással és az egyházi intézmények finanszírozásával kapcsolatos egyházi megnyilatkozások. A köztelevízió illetékes vezetői a tiltással a szocialista diktatúra cenzúra-gyakorlatához tértek vissza - tartalmazza a Magyar Katolikus Újságírók Szövetségének közleménye. | 2004-11-21 16:44:00 | 0 |
| A szerb hadsereg hadat üzent a közvéleménynek és a sajtónak | Branko Krga, a szerbia-montenegrói hadsereg vezérkari vasárnap arra kérte a közvéleményt, a sajtót és a politikusokat, hogy hagyjanak fel a katonaság elleni kirohanásaikkal. "Fel sem fogják, hogy mit tesznek, akik az elmúlt napokban alaptalan kritikákat fogalmaztak meg a hadsereg címére, s hazugságokat állítottak. | 2004-11-21 16:38:00 | 0 |
| A viharciklon már Oroszországban van | Már Oroszországban okoz ítéletidőt az a viharciklon, amely csütörtökön alakult ki a Brit-szigetek térsége fölött. A ciklon hatására nagy területen havazik, a viharos szél sokfelé okoz hófúvást. A légörvény hátoldalán hideg levegő árasztotta el Közép-Európát is, ahonnan hózáporokról érkezik jelentés, a hőmérő higanyszála napközben is mindössze néhány fokkal emelkedik fagypont fölé. | 2004-11-21 15:07:00 | 0 |
| Életét vesztette egy magyar nő az ausztriai buszbalesetben | Egy stuttgarti lakhelyű magyar nő halt meg abban a buszbalesetben, amely vasárnapra virradóra történt Salzburg közelében az A1-es autópályán. Az osztrák tömegtájékoztatás értesülése szerint egy holland, de német rendszámmal közlekedő autóbusz megcsúszott a havas pályán, felborult, és a töltésen tíz métert csúszva rázuhant a járműből kiesett nőre. | 2004-11-21 14:43:00 | 0 |
| "Ildikó asszony, ne tessék szamárságot beszélni!" | Ha Lendvai Ildikó asszony itt volna, akkor azt mondanám neki: kedves Ildikó asszony, ne tessék szamárságot beszélni, a népszavazás komoly ügy. Mulatságos szocialista fölvetés, hogy Magyarországon lenne akár csak egyetlen épelméjű ember is, aki azt szeretné, hogy akár nyugdíjasokat, akár bárki mást megfosszanak életfeltételeitől - mondta Orbán Viktor szombaton a Hír Tv-ben Havasi Bertalannak. | 2004-11-21 14:27:00 | 0 |
| Besúgta Latinovitsot | Beismerte ügynökmúltját Molnár Gál Péter színikritikus. Az ügyről a színészkirályként is emlegetett Latinovits Zoltán testvérei egyelőre nem nyilatkoznak, korábban viszont az egyik neves magyar színművészt keverték gyanúba. | 2004-11-21 13:41:00 | 0 |
| Síkos útszakaszok országszerte | A magasabban fekvő területeken országszerte számítani kell felfagyásokra, síkos útszakaszokra. Északkelet-Magyarországon, Balassagyarmat és Vác között csak lépésben lehet haladni a csúszós út miatt. | 2004-11-21 13:29:00 | 0 |
| Meghalt a világ legidősebb embere | Száztizenhárom éves korában az egyesült államokbeli Syracuse-ban meghalt Fred Hale, akit a világ legidősebb embereként tartott számon a Guinness Rekordok Könyve. | 2004-11-21 13:27:00 | 0 |
| A "Szépség hordozói" - kiállítás a Polgárok Házából | "A nők megbecsülése a padlón, amit a jelenlegi politikai elitünknek köszönhetünk" - jelentette ki Bara Mária a Polgárok Házában, Petrás Mária keramikus és Bajcsy Lajos grafikus A "Szépség hordozói" című tárlatának megnyitóján. | 2004-11-21 13:16:00 | 0 |
| Az állampolgárság ügyében is a werberi utat választja az MSZP | Az MSZP választmányi ülése nagy lehetőséget szalasztott el, és sajnálatos módon ismét a határon túli magyarok ellen foglalt állást. Az MSZP-nek nem a Fidesszel, hanem az összes határon túli szervezettel van vitája, akik most nem szülőföld programot, hanem állampolgárságot szeretnének - írja közleményében a Fidesz. | 2004-11-21 12:50:00 | 0 |
| Gatyára vetkőztetett honvédség | A Honvédelmi Minisztérium tizennyolc millió forintért építtetett kutyaólakat a szolnoki repülőtéren, miközben a tárca, a korábban beígért honvédségi lakásokra mindössze 206 millió forintot fordít - hangzott el Simicskó István vasárnapi sajtótájékoztatóján. | 2004-11-21 12:03:00 | 0 |
| Ma tartják az elnökválasztás második fordulóját Ukrajnában | Ukrajnában ma tartják az elnökválasztás második fordulóját, amely során a választópolgárok a legtöbb szavazatot kapott két jelölt egyikére adhatják le voksukat. | 2004-11-21 11:38:00 | 0 |
| Lezuhant egy kínai repülőgép | Lezuhant vasárnap egy kínai utasszállító repülőgép, és csekély az esély arra, hogy a fedélzeten tartózkodó személyek közül bárki is túlélte volna a szerencsétlenséget - közölte a pekingi kormány. | 2004-11-21 11:37:00 | 0 |
| Robbanás a halászhajón | Robbanás történt egy orosz halászhajón vasárnapara virradóra a dél-koreai partoknál - jelentették az orosz tengerészeti hatóságok. | 2004-11-21 11:34:00 | 0 |
| Elstartolt a gammakitöréseket vizsgáló műhold | Sikeresen elstartolt szombat délután a floridai Cape Canaveral-i űrközpontból a Swift amerikai csillagászati műhold, amely az úgynevezett gammakitöréseket fogja majd vizsgálni az elkövetkezendő két évben - jelentette be az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA. | 2004-11-21 11:32:00 | 0 |
| Tűzoltóság: Több, mint ezer riasztás | A pénteki szokatlanul erős szélvihar miatt több mint 1.200 alkalommal vonultak ki a tűzoltók az ország különböző helyszíneire, ahol szombaton hat óráig már mindenhol befejezték a káresetek felszámolását - tájékoztatta Szentes György, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tűzoltó alezredese az MTI-t. | 2004-11-21 11:24:00 | 0 |
| Az újjászületés ideje | A Magyarok Világszövetsége szombati küldöttgyűlése a december 5-i népszavazásokon "két igenes" voksra hívja fel a választópolgárokat, a szervezet erről állásfoglalást hozott. A küldöttek újraválasztották az MVSZ elnökének Patrubány Miklóst. | 2004-11-21 11:20:00 | 0 |
| Martonyi János: A kettős állampolgárság nem gazdasági kérdés | A december 5-ei igen szavazatunkkal azt mondjuk a politikai elitnek, hogy fogjatok össze, csináljátok meg a szükséges kétharmados törvényt vagy törvényeket - jelentette ki Martonyi János, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke szombaton Kecskeméten, a helyi polgári körök által szervezett fórumon. | 2004-11-21 11:17:00 | 0 |
| A délvidékiek sem jönnének Magyarországra | A délvidékiek nem akarnak senki terhére lenni, csak magyar állampolgárokká akarnak válni, miként azok voltak őseik is - jelentette ki a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke szombaton Szegeden. | 2004-11-21 11:13:00 | 0 |
| Egyezkedtek az iraki hitelezők | Irak legfontosabb hitelező országai elvi egyetértésre jutottak a háború dúlta közép-keleti állam adósságának messzemenő elengedéséről - jelentette be szombaton Hans Eichel német pénzügyminiszter a Húszak Csoportjának berlini tanácskozásán. | 2004-11-21 11:05:00 | 0 |
| Kiss Albert szobrot avattak Tokajban | Felavatták Kiss Albert kuruc kapitány egész alakos lovas szobrát szombaton Tokajon, a Bodrog és a Tisza összefolyásánál. "Kevesen tudják, hogy Kiss Albert legalább olyan neves személyisége a kuruc kornak, mint a legendás hírű Esze Tamás, ez a tény az újkori történelemírásból hosszú ideig kimaradt" - mondta Tokaj polgármestere. | 2004-11-20 18:54:00 | 0 |
| Befolyásolhatja az ukrán választásokat az időjárás okozta áramkimaradás | A téliesre fordult időjárás miatt 1176 település maradt áram nélkül szombaton 13 ukrajnai megyében - közölte a rendkívüli helyzetek minisztériuma. A Németországból érkezett ciklon esőzésekkel, havas esővel, havazással és erős széllökésekkel érkezett meg Ukrajnába. | 2004-11-20 18:06:00 | 0 |
| The New York Times: Az USA-nak hiba volna lerohanni Iránt | Katasztrofális hiba volna lerohanni Iránt - áll a The New York Times című vezető amerikai lap szombati vezércikkében, amely szerint a Bush-kormányzat közelmúltbeli megnyilatkozásai kísértetiesen azokra emlékeztetnek, amelyek az iraki konfliktus kirobbanását előzték meg. | 2004-11-20 17:39:00 | 0 |
| Az MVSZ elnöke a népszavazásról | A Magyarok Világszövetsége egyhangúlag kiáll a határon túli magyarok kettős állampolgárságáért indított népszavazás igenje mellett - közölte a szervezet elnöke szombati budapesti sajtótájékoztatóján. | 2004-11-20 16:00:00 | 0 |
| Gyurcsány cserbenhagyásról beszél Irak kapcsán | Gyurcsány Ferenc kormányfő leértékeli az Irakban szolgáló magyar katonák áldozatos és emberfeletti tevékenységét azzal, hogy a kontingens kivonását a szövetségesek cserbenhagyásának tekinti Magyarország részéről. Erről Simicskó István, az Országgyűlés Honvédelmi Bizottságának fideszes alelnöke beszélt szombaton az MTI-nek, a kormányfő pénteken tett londoni nyilatkozataira reagálva. | 2004-11-20 15:57:00 | 0 |
| Kiszabadították az Irakban elrabolt lengyel nőt | Kiszabadult fogságából az Irakban október végén elrabolt lengyel nő - jelentette be szombaton Marek Belka lengyel kormányfő. "Teresa Borcz Halifa szabad. Itt van és egészséges" - mondta a miniszterelnök Varsóban újságíróknak. | 2004-11-20 14:47:00 | 0 |
| Jövőre a kistelepülések a túlélésért harcolnak majd | A 2005. évi költségvetés vesztesei a kistelepülések lesznek, a kormány 2% körüli takarékosságra inti az önkormányzatokat, amelyek források hiányában a túlélésért folytatják harcukat - hangzott el Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő egri sajtótájékoztatóján. | 2004-11-20 12:50:00 | 0 |
| Több ezer egészségügyi dolgozó demonstrált a Parlament előtt | A havazás ellenére több ezren vonultak fel világoskék léggömbök tömegével, a szolidaritást jelző kék zászlókkal és transzparensekkel az egészségügyi dolgozók országos demonstrációján a Parlament előtt szombaton. | 2004-11-20 12:34:00 | 0 |
| Igen, összetartozunk | Európai parlamenti választás után népszavazás, kampány után kampány. A december 5-re kiírt népszavazáson feltett kérdéseket illetően a két nagy párt ellentétes oldalra sorakozott fel, így a válaszok szükségképpen indulatos belpolitikai vita tárgyai. A baloldal megosztott, a jobboldal mozgósít, és igennel válaszol. A tét nagy. | 2004-11-20 12:24:00 | 0 |
| Rudi Zoltán utasítására kurtították a köztévé vallási műsorait? | Pákozdi István, a Magyar Katolikus Püspöki Kar Tv referense az MNO-hoz eljutatott közleményében, azt írja, hogy a Magyar Televízió elnöke saját döntésével tiltotta be az Örömhír vasárnapi, egyházi műsorban a Református Egyház Zsinata állásfoglalásának elhangzását a december 5-i népszavazásról, a kettős állampolgárságról. | 2004-11-20 12:18:00 | 0 |
| Tisztújítás az MVSZ-ben | Megkezdődött a Magyarok Világszövetsége tisztújító küldöttgyűlése szombaton Budapesten, a testület várhatóan Patrubány Miklóst választja újra elnökéül. | 2004-11-20 11:41:00 | 0 |
| Ítéletidő: Közel ezerszer riasztották a tűzoltókat | A pénteki szokatlanul erős szélvihar miatt 934 alkalommal vonultak ki a tűzoltók főként kidőlt fákhoz, megrongált épületekhez és közlekedési balesetek helyszíneire - tájékoztatta Szentes György, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tűzoltó alezredese szombaton az MTI-t. | 2004-11-20 11:38:00 | 0 |
| Titkos kapcsolatok? | Oszama bin Laden, az al-Kaida terrorhálózat vezére és Abu Muszab az-Zarkávi, a hálózat iraki szövetségese megpróbál érintkezésbe lépni egymással - közölte egy amerikai tábornok. | 2004-11-20 11:35:00 | 0 |
| Elutasított NATO | A NATO gyakorlatában példátlan módon az atlanti szövetség több tagállama is elutasította, hogy két NATO-főparancsnokságra vezényelt tisztjei részt vegyenek a szövetség iraki kiképzési programjában - jelezte egy magas rangú amerikai tisztségviselő. | 2004-11-20 11:32:00 | 0 |
| Adósságspirálban az ország | Az egy főre jutó adósság fölemlegetésének semmiféle közgazdasági értelme nincs - írta ez év tavaszán Farkas Zoltán a Heti Világgazdaságban, amikor Rogán Antalék adósságszámlálót állítottak fel a Hegyalja úton, hogy felhívják a figyelmet az ország gyorsan duzzadó adósságállományának veszélyére. | 2004-11-20 11:29:00 | 0 |
| Bizalmatlanság az ENSZ-ben | Megvonta bizalmát az ENSZ vezetésétől a világszervezet állandó személyzete, amely Kofi Annan főtitkárt azonban továbbra is bizalmáról biztosította - közölték pénteken az ENSZ New York-i székhelyén. | 2004-11-20 11:25:00 | 0 |
| Az ASK ismét pályázni fog a Malév privatizációjára | Az Aviation Solutions Konzorcium (ASK) ismét versenybe fog szállni a Malév új privatizációs pályázatán - tájékoztatott az ASK pénteken közleményben. | 2004-11-19 20:47:00 | 0 |
| Szegedi tiltakozás a verespataki aranybánya terve ellen | Tiltakozó felvonulást tartott a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Csongrád megyei zöld tagozata a romániai verespataki aranybánya terve ellen pénteken Szegeden; a szervezet ugyanakkor határozottabb fellépést vár a magyar kormánytól is az ügyben. | 2004-11-19 20:17:00 | 0 |
| A Fidesz, az MDF és az MVSZ megfigyelőket állít a külképviseletekre a december 5-i népszavazáson | A parlamenti pártok és a december 5-i referendumokat kezdeményező szervezetek közül, a péntek délutáni határidőig, a Fidesz, az MDF és a Magyarok Világszövetsége (MVSZ) jelezte az Országos Választási Bizottságnál (OVB), hogy megfigyelőket állít a külképviseletekre - közölte az MTI-vel Rytkó Emília, az Országos Választási Iroda vezetője. | 2004-11-19 19:47:00 | 0 |
| A moldovai elnök széleskörű autonómiát ajánl a Dnyszteren túli területnek | Vladimir Voronin moldovai elnök széleskörű autonómiát ajánlott fel pénteken a Dnyeszteren túli oroszajkú szakadároknak, ha cserében területük beintegrálódik az országba. | 2004-11-19 18:28:00 | 0 |
| Az elvtársak felfelé buknak? | Értetlenül állnak az emberek azelőtt, hogy miután a paksi vezérigazgató felelősségre vonása elmaradt a tavalyi súlyos nukleáris üzemzavar többmilliárdos kára kapcsán, most "jutalomból" már az atomerőmű tulajdonosát, a Magyar Villamos Művek Rt.-t is igazgathatja, így önmaga főnöke lett - hangsúlyozza Koltai Tamás közleményében. | 2004-11-19 18:12:00 | 0 |
| Duna Televízió: huszonhárman indulnak a elnöki posztjáért | Huszonhárman nyújtották be vagy tartották fenn a Duna Televízió elnöki posztjára kiírt pályázaton anyagukat a péntek délutáni beadási határidőig - közölte a közszolgálati médiumot felügyelő Hungária Televízió Közalapítvány kuratóriumának elnöke. | 2004-11-19 17:20:00 | 0 |
| Cséfalvay Zoltán az idei Káldor díjas | Dr. Cséfalvay Zoltán, egyetemi tanár, az Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem és a Kodolányi János Főiskola oktatója kapta az idén az Angliában élt nagy magyar közgazdászról elnevezett Káldor-díjat. | 2004-11-19 15:47:00 | 0 |
| A szocialisták igent mondanak a kettős állampolgárságra? | Tóth Károly szocialista képviselő pénteki sajtótájékoztatóján kijelentette: a névtelen szórólap, amely a kettős állampolgárság megadása ellen buzdítja a szavazópolgárokat, nem az MSZP álláspontját tükrözi. A kettős állampolgárság ellen agitáló sajtóterméket lehet bezúzni, az óriásplakátokat levakarni... | 2004-11-19 15:46:00 | 0 |
| Meghalt Helmut Griem német színész | Hetvenkét éves korában Münchenben meghalt Helmut Griem német színész, aki elsősorban negatív figurák hiteles alakításával írta be nevét a filmtörténetbe. | 2004-11-19 15:36:00 | 0 |
| A kormány tönkreteszi a vállalkozókat | Ebben az országban már mindent lehet? Környezetemben a nagy cégeknél üres a kassza, mert több tízmillió áfát vártak vissza, és persze kisvállalkozóknak nem tudnak fizetni. Drága kormányunk így akar munkahelyet teremteni, hogy elüldözi a nagy cégeket is - kérdezi egy olvasónk. | 2004-11-19 15:21:00 | 0 |
| A vajdasági magyarok a kettős állampolgárság támogatását kérik Gyurcsánytól | Félszáz vajdasági magyar civil szervezet levélben szólította fel Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnököt, hogy támogassa a határon túli magyarok kettős állampolgárságát. Az elmúlt ezer év alatt őseink, az Ön ősei és a többi mai magyar állampolgáré is a magyar nép részei voltak, a magyarság történelmének, kultúrájának megalkotói, formálói, győztesei, vesztesei - írják levelükben a vajdasági magyarok. | 2004-11-19 15:08:00 | 0 |
| Pánikot okozott Somogyban az időjárás | Pánikot okozott Somogyban a siófoki obszervatórium előrejelzése, miszerint péntek kora délutánra orkánerejű szél lesz a Balatonnál. "Reggel óta egyfolytában csöng a telefon, a megye minden részéből keresnek polgármesterek, iskolaigazgatók, azt kérdezve, hogy mi a teendő ilyen esetben" - mondta Bognár Tibor százados, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság ügyeletese az MTI-nek. | 2004-11-19 15:06:00 | 0 |
| Országos egészségügyi demonstráció szombaton | Elmaradt a péntekre meghirdetett országos egészségügyi sztrájk, de a szombati, a budapesti Kossuth térre szervezett országos demonstrációt megtartják - közölte Cser Ágnes, az Egészségügyben és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (EDDSZ) elnöke pénteken az MTI-vel. | 2004-11-19 14:59:00 | 0 |
| Gyurcsánnyal bizniszelt, majd nagyot kaszált közpénzből Erdős Ákos | Úgy került Gyurcsány Ferenc üzleti partneréhez a Nemzeti Tankönyvkiadó, hogy 4,2 milliárd forint volt a legnagyobb ismert vételi ajánlat, ezzel szemben Erdős Ákos 3 milliárd 210 millió forintért vehette meg. Az ÁPV Rt. a kétkörös licit során példátlan módon lefelé módosította az árat, és nem fölfelé. | 2004-11-19 14:59:00 | 0 |
| Verespatak ügyében határozott fellépésre inti a kormányt az ombudsman | Határozott kormányzati fellépést igényel a verespataki aranybánya ügyében Magyarország környezetvédelmi érdekeinek védelme az állampolgári jogok országgyűlési biztosa szerint; Lenkovics Barnabás pénteken közölte álláspontját az MTI-vel. | 2004-11-19 14:55:00 | 0 |
| Szíjjártó Péter: A kormány hadat üzent a fiatalságnak?! | Sinka Henrietta csoportelnök, Gyuga Zsolt és Horváth Bence alelnökök bemutatásával kezdődött szerda délután a Galéria Kávéházban az a sajtótájékoztató, melyet a szentesi Fidelitas megújulása és Szíjjártó Péter szentesi látogatása kapcsán hívtak össze. Az ifjúsági szervezet országos alelnöke a nagy sikerű fóruma előtt - melyet teltházas közönségnek tartott a Szövetség Választókerületi Központjában -, aktuális ifjúságpolitikai kérdésekben tájékoztatta a sajtó képviselőit. | 2004-11-19 14:50:00 | 0 |
| A Medgyessy-talány | November 22-én, hétfőn mutatja be Csizmadia Ervin politológus Medgyessy Péter politikai pályájának legutóbbi éveit "A nemzeti középtől (a) végig" című elemző könyvét. | 2004-11-19 13:57:00 | 0 |
| A kettős állampolgárság a népszavazás tükrében | Minden állam saját joga szerint határozza meg, hogy kik az ő állampolgárai. Az ilyen jogszabályt más államok annyiban kötelesek elfogadni, amennyiben az összhangban áll a vonatkozó nemzetközi egyezményekkel, a nemzetközi szokásjoggal és az állampolgárság tekintetében általánosan elismert jogelvekkel - mondja ki az Európai Egyezmény 3. cikke a kettős állampolgársággal kapcsolatban. | 2004-11-19 13:56:00 | 0 |
| A bíróságnak kellett leállítania Újhelyi hazugsággyárát | A mai napon a Csongrád megyei Bíróság első fokon, nem jogerős ítéletet hirdetett dr. Orbán Viktor, dr. Kövér László és Szadai Károly felperesek, Újhelyi István alperes ellen indított perében. | 2004-11-19 13:50:00 | 0 |
| Thürmer Gyula: a Gyurcsány-kormány riogatja az embereket | A kórház-privatizáció megakadályozása nem jelenti a családorvosi praxis, a magántulajdonban lévő patikák, illetve egészségügyi szolgáltatók visszaállamosítását - mondta Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke pénteken Békéscsabán. Hozzátette: "aki ezt mondja, az az MSZP, az SZDSZ és az MDF, illetve a Gyurcsány-kormány, amely riogatja az embereket mindenféle megalapozatlan híresztelésekkel". | 2004-11-19 13:14:00 | 0 |
| "Munkahely, munkahely, munkahely": Ajkán 1400 szűnik meg | Az Index információi szerint tömeges létszámleépítés várható a Fotex-csoport zászlóshajójaként számon tartott Ajka Kristálynál, ahol több száz dolgozó kerülhet utcára a cég romló bevételei következtében. | 2004-11-19 12:44:00 | 0 |
| Több pénzt végre Budapestnek | Sajnálattal vettük tudomásul, hogy a városvezető koalíció nem képes a parlamentben saját párttársait sem megnyerni Budapest fejlesztésének. Annak érdekében, hogy megakadályozzuk a városok versenyében Budapest végérvényes lemaradását Magyarország 2005. évi költségvetéshez 150 milliárdos módosító javaslatcsomagot nyújtottunk be - írja közleményében Wintermantel Zsolt. | 2004-11-19 12:19:00 | 0 |
| European Voice: újabb brüsszeli figyelmeztetés az államháztartási hiány miatt | Magyarország és Görögország államháztartási deficit-túllépésének megállapítására készül az Európai Bizottság, és erről hivatalosan értesítheti az uniós pénzügyminiszterek tanácsát is - állította legfrissebb számában a European Voice című hetilap. | 2004-11-19 12:16:00 | 0 |
| Eperjes Károly a kettős állampolgárságról | Neves anyaországi személyiségeket - művészeket, alkotókat, tudósokat, sportolókat, a közélet szereplőit - kérdezett meg az újvidéki Magyar Szó a kettős állampolgárságról az országot megosztó referendum előtt. Hogyan fognak szavazni, és mi vezéreli őket döntésükben? Erről Eperjes Károly színművész a következőképpen vallott. | 2004-11-19 12:11:00 | 0 |
| Népszavazás: kormányzati ellenkampány közpénzből | Népszavazás esetén, amikor a polgároknak kell dönteniük egy kérdésről, tisztességes demokráciában elfogadhatatlan, hogy a kormány közpénzből folytat kampányt az egyik álláspont mellett. A Fidesz két javaslatot terjeszt elő annak érdekében, hogy a jövőben elkerülhető legyen ez a helyzet - mondta Révész Máriusz pénteki sajtótájékoztatóján. | 2004-11-19 12:03:00 | 0 |
| Juhász Villalakó Ferenc patriotizmusból buktatna? | A magyar kormány iraki politikáját, illetve egészében Magyarország külpolitikáját bírálja pénteki jegyzetében a vajdasági Magyar Szó. Gimpel Tibor írásában emlékeztet arra, hogy Juhász Ferenc honvédelmi miniszter kedden megismételte: hazafiatlannak tartja, hogy az ellenzéki pártok előző nap nemmel szavaztak az iraki mandátum meghosszabbítására, és úgy vélekedett, az Irakból való hazatérés siettetése veszélyeztetheti a katonák biztonságát. | 2004-11-19 11:53:00 | 0 |
| Nyitrai Zsolt: A miniszterelnök nemet mondott Heves megyére | A miniszterelnök tárgyalni sem hajlandó arról a programról, amely a jövő évi költségvetésből plusz tízmilliárd forintot juttatna Heves megyének - jelentette ki hétfőn Egerben Nyitrai Zsolt, a módosító indítványt beterjesztő fideszes országgyűlési képviselő. | 2004-11-19 11:53:00 | 0 |
| Írjunk történelmet! - Bayer Zsolt új sorozata a HírTV műsorán | Bayer Zsolt minden este jelentkező sorozatában arról beszélget, hogy mit is jelent a kettős állampolgárság. A tizenkilenc részes sorozatban beszélgetőtársa lesz többek között Szűrös Mátyás, Cseh Tamás, Ákos, Melocco Miklós, Makovecz Imre és Für Lajos. | 2004-11-19 11:51:00 | 0 |
| Már Draskovics is kihátrál Gyurcsány mögül | Draskovics Tibor pénzügyminiszter egyetért a Magyar Nemzeti Bank álláspontjával, miszerint a kormánynak mérsékelnie kell a költségvetési hiányt ahhoz, hogy csökkenteni lehessen a kamatokat - derült ki Draskovics Tibor csütörtöki varsói sajtótájékoztatóján, miután találkozott John Snow amerikai pénzügyminiszterrel, illetve cseh, lengyel és szlovák kollégájával. Gyurcsány Ferenc csütörtök reggel azt mondta: azért kell csökkenni a kamatoknak, mert "beledöglünk ebbe az erős forintba". | 2004-11-19 10:46:00 | 0 |
| "Második Trianon" - Erdélyből nézve | Könnyű Hiller Istvánnak Erdélyben, szülőhazámban Iosif vagyok, mert csak román állampolgárságom van. Könnyű Lendvai Ildikónak Budapesten ellenem biztatni a magyarországi magyar szavazót, mert neki nem válaszolnak így a szomszédai: román kenyeret eszel, beszélj románul. Könnyű Kuncze Gábornak Budapesten elriasztani a magyarországiakat az igen szavazattól, de az ő gyermekeit nem pofozzák meg és nem alázzák meg csak azért, mert magyarként magyarul beszélnek az utcán. | 2004-11-19 09:53:00 | 0 |
| Traktorral döntik ki a Székelyföld- névtáblákat | Adrian Vlad Casunean, a Kovászna megyei SZDP elnöke csütörtökön kijelentete, hogy a megyei szervezet traktorral dönti majd le a Székelyföld feliratú névtáblákat, amelyek elhelyezését az RMDSZ tervezi, és ha kell, Románföld feliratú táblákat állít fel. | 2004-11-19 09:39:00 | 0 |
| Hiller kultuszminiszter megszorításokkal támogatja a Nemzetit | Legalább 5 százalékos támogatás-csökkenésre számíthatnak az állam fenntartásában működő kulturális intézmények, köztük a kiemelt nemzeti együttesek is. Az Operaház főigazgatója december 1-ig vár arra, hogy a minisztérium közölje, mennyi pénzre számíthatnak, és ha azt nem találja megfelelőnek, azonnal lemond. A Nemzeti Színház is megszorításokra készül a 2005-ös évben is akárcsak idén - írja pénteki Népszava. | 2004-11-19 09:31:00 | 0 |
| A nyomdász dilemmája | Internacionálén edződött elvtársaink soha nem tudják, mikor minek van különösebb jelentősége. Számukra a professzionalizmus egyenlő a prostitúcióval: egy nyomdának például szó nélkül ki kellene nyomtatnia a saját dolgozóinak deportálásáról szóló végzéseket is, hogy aztán a műszak végén a munkások szép sorban, egyetlen zokszó nélkül elballagjanak a munkatáborba. | 2004-11-19 08:52:00 | 0 |
| Svédországi magyarok levele Gyurcsány Ferencnek és Hiller Istvánnak | Önök nem érzik ennek az álláspontnak a fonákságát? Nem érzik, hogy ez úgy hangzik, mintha egy gyermek arra kérné a mamáját, ,,édesanya, végy ölbe", és az anya elutasítaná a gyermeket azért, mert az emelés következtében esetleg megfájdulhat a dereka, és túl drága lenne rá a gyógyszer? Hát ide jutottunk mi, magyarok is? Mi is mindent, a szeretetet, a családot, a testvériességet, az együvé tartozást csak pénzben és érdekekben mérjük? | 2004-11-19 08:46:00 | 0 |
| "Munkahely, munkahely, munkahely": további leépítés a Zsolnaynál | Utolsó megrendelőjének csődje miatt 25 embert bocsátanak el a Zsolnay Porcelángyár Rt.-től. Az alapanyaggyártással foglalkozó társaságnak már régóta nem vevője a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Rt.; a cég francia őrleményből készíti termékeit - írja a pénteki Magyar Nemzet. | 2004-11-19 08:27:00 | 0 |
| Szülőföld Alap: nesze semmi, fogd meg jól | Nem költ többet a kormány a határon túli magyarok támogatására akkor sem, ha a parlament elfogadja a kabinet által kezdeményezett törvényt a Szülőföld Alapról - derül ki a Magyar Nemzet birtokába került előterjesztésből. Csupán átcsoportosítanák a jelenlegi támogatásokat. | 2004-11-19 08:16:00 | 0 |
| Botcsinálta békéltető | Nem tudok másra gondolni: Medgyessy Péter komolyan vette Forró Tamás fehérgalléros médiaszemélyiség, lejárató kampányai hű katonája és a szomszédos ügyosztálynak dolgozó egykori állambiztonsági kollégája elhíresült szavait, miszerint ő volna a XXI. század Deák Ference. A bukott miniszterelnök ugyanis a minap alaposan kiosztotta a kettős állampolgárságról szerinte értelmetlen vitát folytató jobb- és baloldalt. | 2004-11-19 08:12:00 | 0 |
| Angliában betiltották a kutyás rókavadászatot | Több éves keserű vitát követően a brit parlament csütörtökön este törvényben betiltotta az Angliában nagy hagyományokkal büszkélkedő kutyás rókavadászatot, bár a kormány az utolsó pillanatban még megkísérelte a következő parlamenti választások utánra halasztani a tilalom bevezetését. | 2004-11-19 08:04:00 | 0 |
| Amerika a szabad választások szabályainak betartására inti Ukrajnát | A szabad választás követelményeinek biztosítására intette az Egyesült Államok csütörtökön Ukrajnát, ahol vasárnap rendezik meg az elnökválasztás második fordulóját. | 2004-11-19 08:00:00 | 0 |
| Orbán Viktor: Az állampolgárságot nem adnánk, hanem visszaadnánk | Magyarország életében új gazdasági korszakot nyithat, ha határon túliakkal bővül az állampolgársággal rendelkezők köre. A Fidesz elnöke a Krónika Háttér című műsorában úgy vélte, hogy 14-15 millió magyar óriási gazdasági erőt jelent. Mint mondta, a kettős állampolgárság megadása az ország gazdasági határainak kitolását jelentheti, és az ebből fakadó fellendüléssel mindenki jól jár majd. | 2004-11-18 20:34:00 | 0 |
| Tiszaújvárosban randevúznak a határon túli magyar színházak | A színházkedvelő közönség négy napon át válogathat igényes darabok között drámától a vígjátékig, mesejátéktól a zenés, táncos huszerettig - mondta csütörtökön, a határon túli magyar színházak tiszaújvárosi találkozója előtt az MTI-nek a Derkovits Gyula Művelődési Központ igazgatója. | 2004-11-18 20:02:00 | 0 |
| Horvátországban ezrek emlékeztek meg Vukovár 1991-es elestéről | Tízezer ember gyűlt össze csütörtökön Vukováron, a helyi kórház előtt, hogy megemlékezzék a város elestéről a szerb-horvát háború elején, 1991-ben. | 2004-11-18 19:49:00 | 0 |
| A jobboldalnak kellene kezébe venni a holokauszt feldolgozását | A Zsidó-Keresztény Közéleti Unió ügyvivője szerint a politikai jobboldalnak kellene kezébe venni a holokauszt feldolgozását, mert nem várható ilyen törekvés a baloldaltól; Pelle János történész erről csütörtökön beszélt az unió budapesti ülésén. | 2004-11-18 19:47:00 | 0 |
| Kucsma szerint az ellenzék "veszélyezteti" a demokráciát | Leonyid Kucsma leköszönő ukrán elnök csütörtökön azzal vádolta meg az ellenzéket, hogy "fenyegetést" jelent a demokráciára a volt szovjetköztársaságban. | 2004-11-18 19:12:00 | 0 |
| Közbeszerzési szabálytalanságok a fővárosi önkormányzatnál | Szabálytalanságok miatt a közbeszerzési döntőbizottság megsemmisítette a fővárosi önkormányzat által a forrásmegosztás könyvvizsgálatára kiírt tárgyalásos közbeszerzési eljárást, s 1 millió forintra megbüntette az önkormányzatot. | 2004-11-18 19:05:00 | 0 |
| Hillernek fontosabb a párt, mint a kultúra: Szinetár otthagyja az Operát? | Az Operaház 2004-ben 500 millió forinttal kevesebb pénzt kapott, mint az előző évben, és csak az jelentett némi könnyebbséget, hogy Hiller István kulturális miniszter ígéretet tett arra, hogy az Andrássy úti intézmény zárolt pénzéből 175 millió forintot felszabadítanak - olvasható a Népszabadság csütörtöki internetes kiadásában. Szinetár Miklós a Napkeltében elmondta: a 175 millió forintból 80 millió még mindig nem érkezett meg a dalszínházba. ha az inflációt, a béremelés elmaradását és a közüzemi díjak emelkedését is figyelembe veszi, akkor 20 százalékkal kevesebb pénzt tudhatnak magukénak az Operaház alkalmazottai. | 2004-11-18 18:16:00 | 0 |
| Igazságos közteherviselés szocialista módra | Meglehetősen furcsa, hogy épp az a szocialista frakció hivatkozik az igazságos közteherviselésre, amelyik legnagyobb létszámban - 166 fő - szavazott annak érdekében, hogy az árfolyamnyereség után továbbra se kelljen adót fizetni - áll a Fidesz gazdasági kabinetjének közleményében. | 2004-11-18 18:15:00 | 0 |
| Nukleáris zavar Svédországban | Előzetesen kettes besorolást kapott a hétfokozatú INES skálán a Studsvik laboratóriumában bekövetkezett üzemzavar. | 2004-11-18 18:09:00 | 0 |
| Regény és történelem: irodalmi napok Debrecenben | Miért vált íróink kedvelt műfajává az utóbbi évtizedek magyar epikájában a történelmi regény határainkon innen és túl?; elsősorban erre a kérdésre keresik a választ a debreceni irodalmi napok részvevői a csütörtökön megkezdődött eseményen. | 2004-11-18 18:05:00 | 0 |
| Felelős söntés: kocsmapolitika szintjére zülleszti az MSZP a kétigenes népszavazást | Már több mint egy hete szinte összevissza hadovál az MSZP a kétigenes népszavazás kapcsán, naponta-kétnaponta változtatja álláspontját, indulatokat gerjesztenek, s felelőtlen söntéshangulatot teremtenek. A hazugság mindennapossá vált, a tények letagadása mesterséggé. Nyakó István MSZP-szóvivő szerdai megnyilatkozását idézzük szó szerint "A felelős döntés" című kampányújság gyártási helyéről és Szijjártó Péterről. | 2004-11-18 18:02:00 | 0 |
| Zarkávi embereinek búvóhelyére bukkantak Fallúdzsában | Amerikai katonák Fallúdzsa ostroma során rábukkantak egy búvóhelyre, amelyet feltehetően a körözött Abu Muszab az-Zarkávi jordániai terrorista emberei használtak - jelentette csütörtökön bagdadi katonai forrásokra hivatkozva a CNN amerikai hírtelevízió. | 2004-11-18 17:42:00 | 0 |
| Gyurcsány volt üzlettársáé a Nemzeti Tankönyvkiadó | A Láng Kiadó és Holding Rt 3,2 milliárd forintos ajánlatával megszerezte a Nemzeti Tankönyvkiadó Rt. 70 százalék mínusz egy szavazatnyi tulajdonrészét. Erről ma döntött az ÁPV Rt. | 2004-11-18 17:34:00 | 0 |
| A hülyeség - ha fájna, 2004. november 18., délután | A Ne gyújts rá! elnevezésű világnap keretében a fiatalkori dohányzás megelőzésével foglalkozó sajtótájékoztató volt Dobrev Klára, a miniszterelnök felesége részvételével az Arany János Általános Iskolában. Nem tudni, részt vett-e a rendezvényen Molnár László miniszterelnöki tanácsadó is, aki a minap az őt lebuktató orvost megfenyegette, majd esküdözött: másnap is a tiltott helyen fog rágyújtani a Parlamentben. | 2004-11-18 17:29:00 | 0 |
| Malév: eredménytelen privatizáció | Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. (ÁPV) igazgatósága a csütörtöki ülésen eredménytelennek nyilvánította a Malév magyar nemzeti légitársaság privatizációs pályázatát. | 2004-11-18 17:18:00 | 0 |
| A szocialisták sem bíznak saját költségvetésükben | Igazságtalan költségvetés, a leszakadás költségvetése az, amit a Gyurcsány-kormány - törvényi határidőn túl - benyújtott a parlamentnek, és óriási bizonytalanságot jelent a közalkalmazotti, a munkahelyteremtő, a vállalkozói szférában - mondta Domokos László csütörtökön. | 2004-11-18 17:15:00 | 0 |
| Hazám, hazám, miért vagy te oly drága? | A Népszabadság információi szerint a környező országokban gyakran jóval olcsóbb az üzemanyag mint nálunk. Ruháért keletre és nyugatra is érdemes elindulni. | 2004-11-18 16:54:00 | 0 |
| Gyurcsány lendületesen nekirongyolódott a forintnak | Bár két esztendő alatt a szocialista kormány négy évvel távolította el Magyarországot az euró bevezetésétől, Gyurcsány Ferenc szerint az erős forint teszi lehetetlenné a gazdaság fejlődését, és ezért szűnhetnek meg munkahelyek tízezrei. Járai Zsigmond ezzel szemben azt állítja, a gyors kamatvágások nyomán összedőlne a forint árfolyama. | 2004-11-18 16:45:00 | 0 |
| Forró helyzet: a hivatásos tűzoltók bérelmaradástól tartanak | A Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezete nem szeretné, ha jövőre bérelmaradást tapasztalnának a tűzoltók, ezért tárgyalni kíván az Országgyűlés illetékes szakbizottságaival - közölte Kertész László, a szakszervezet elnök-ügyvivője csütörtökön Budapesten tartott sajtótájékoztatón. | 2004-11-18 16:41:00 | 0 |
| Az unitárius egyház a kettős állampolgárság mellett | Nemzetünkért érzett felelősségünk és kötelességünk pártolni e kezdeményezést, mellyel elérhető lenne, hogy határon túli testvéreink biztonságosan éljenek szülőföldjükön, otthon is érezve az anyaországhoz való kötődést, szeretteikkel való állandó kapcsolattartás lehetőségét, a szabad utazást Európa országaiban - olvasható a Magyarországi Unitárius Egyház kettős állampolgárságot támogató nyilatkozatában. | 2004-11-18 16:39:00 | 0 |
| Másodfokú belvízvédelmi készültség Tiszabercel térségében | Másodfokú belvízvédelmi készültséget rendelt el Tiszabercel térségében a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság, miután a sok csapadék következtében felszíni vízborítások keletkeztek a földeken - tájékoztatta a nyíregyházi szervezet vezetője csütörtökön az MTI-t. | 2004-11-18 16:29:00 | 0 |
| Vérszemet kaptak a hazugsággyárosok | A Fidesz Frakcióelnöksége az emberek nyugalma érdekében csak remélni tudja, hogy nem jön el az az idő, amikor a werberi rágalomhadjárat csupán úri huncutságnak fog tűnni a szocialista gyűlöletkampány mellett. | 2004-11-18 16:28:00 | 0 |
| Az iraki adósságrendezésről egyeztettek a hitelező államok | Az Irakot egykoron hitelező államok képviselői csütörtökön összeültek, hogy közelítsék véleményüket a közel-keleti ország 120-125 milliárdos küladósságának rendezéséről, illetve esetleges elengedéséről. | 2004-11-18 16:26:00 | 0 |
| Egy Igen az életre, egy Igen a nemzetre | A kórházak privatizációjának leállítását a nemzet testi egészségének óvása indokolja, a kettős állampolgárság lehetőségének megadása a lelki egyensúly megteremtését szolgálja - fejtette ki Mánya Kristóf. Ezért egy Igen az életre, egy Igen a nemzetre címmel demonstrációt szerveznek az egészségért, a betegekért november 20-án 10 órakor a parlament előtt, mondta a fideszfrakcio.hu olvasói számára. A demonstráció szónoka Lanczendorfer Erzsébet, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége győri elnöke és Éger István lesz. | 2004-11-18 16:13:00 | 0 |
| Igen szavazatra biztat mindenkit a népszavazáson a MOK | A december 5-i kórház-privatizációról döntő népszavazáson való részvételre, s az igen szavazatra hív valamennyi állampolgárt a Magyar Orvosi Kamara (MOK) - közölte csütörtöki nagykanizsai sajtótájékoztatóján Éger István, a MOK elnöke. | 2004-11-18 16:02:00 | 0 |
| Kampánylap Székelyudvarhelyről: az MSZP-nek tudnia kellett róla | A Fidesz arra szólítja fel a szocialista pártot, hogy fejezze be a hazudozást és öntsön végre tisztavizet a pohárba a Székelyudvarhelyen nyomtatott szocialista kampányújság ügyében - mondta Szijjártó Péter csütörtökön sajtótájékoztatón azokra a szocialista párti nyilatkozatokra reagálva, amelyek "egyértelműen tagadták a később beismert tényt, mely szerint az erdélyi és egyéb határon túli magyarok ellen kampányoló újságot Erdélyben nyomtatták". | 2004-11-18 15:49:00 | 0 |
| Elfojtott válság az MSZP-ben Gyurcsány nemjei miatt | A december 5-i népszavazáson az MSZP arra bíztatja a választókat, hogy menjenek el, és szavazzanak nemmel a kórházprivatizációra és a kettős állampolgárságra. Ugyanakkor a párt erős emberei közül is többen kétlik, hogy az MSZP helyes stratégiát folytat, és arra intenek, inkább ne hangoztassák a "két nem" álláspontját - tudta meg az Index. | 2004-11-18 15:31:00 | 0 |
| Országos gyűjtés a szegények javára a katolikus templomokban | A szegények javára rendeznek gyűjtést Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepéhez kapcsolódóan november 21-én a katolikus templomokban - közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia sajtóirodája csütörtökön az MTI-vel. | 2004-11-18 15:28:00 | 0 |
| Hol van Demszky Gábor? | A Fidesz-MKDSZ-frakció nehezményezi, hogy a fővárosi forrásmegosztás kerületekkel történő jövő keddi egyeztetését a hagyomány ellenére nem Demszky Gábor, hanem Molnár Gyula XI. kerületi MSZP-s polgármester hívta össze - erről a Fidesz két politikusa beszélt a főpolgármesteri hivatal épületében csütörtökön. | 2004-11-18 15:09:00 | 0 |
| Sztrájk az Alitaliánál | Az Alitalia 170 járatát törlik pénteken az olasz légiirányítók sztrájkja miatt. Az olaszországi repülőtereken pénteken déltől négy órán keresztül sztrájkolnak a dolgozók. | 2004-11-18 14:48:00 | 0 |
| Agyhalál - 2004. november 18. | | 2004-11-18 14:44:00 | 0 |
| A Gyurcsány-kormány a pedagógusokon élősködik? | A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) tiltakozik a költségvetés tervezetében a pedagógusokra vonatkozó új szabályozás törvénybe iktatása ellen, amely a heti 40 munkaórában kötelezően, alapvetően külön díjazás nélkül, vagyis ingyen további feladatok ellátását teszi elrendelhetővé - közölte Kerpen Gábor, a tömörülés elnöke csütörtökön az MTI-vel. | 2004-11-18 14:26:00 | 0 |
| Kárpátalja a vérét adta | A pénzügyi befektetők nem oldják meg az egészségügy anyagi gondjait még akkor sem, ha induláskor nagyobb összeget tesznek a rendszerbe, mivel rövid megtérülési idővel ezt az összeget vissza kívánják nyerni, és a profitot ki akarják venni a rendszerből. Ez a haszon pedig mindannyiunk járulék-befizetéseiből, az egészségbiztosítás kasszájából fog hiányozni - hangzott el Mikola István csütörtöki sajtótájékoztatóján. | 2004-11-18 13:55:00 | 0 |
| Zöld út az "exsztálinista" Kováccsal tarkított Barroso-bizottságnak | Megszavazták a José Manuel Durao Barroso vezetésével megalakult Európai Bizottságot, tagjai között a magyar Kovács Lászlóval, az Európai Parlament képviselői csütörtökön Strasbourgban. | 2004-11-18 13:30:00 | 0 |
| RMDSZ: a kormánypártok vizsgálják felül a kettős állampolgársággal kapcsolatos álláspontjukat | A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) arra kéri a magyar állampolgárokat, hogy igennel szavazzanak a december 5-i népszavazáson, a magyar kormánypártokat pedig felszólítja arra, hogy vizsgálják felül a kettős állampolgársággal kapcsolatos álláspontjukat - derül ki az RMDSZ csütörtökön kiadott közleményében. | 2004-11-18 13:24:00 | 0 |
| A hülyeség - ha fájna, 2004. november 18. | Az exkluzív Chirac-interjút hamisító 168 óra című hetilap legfrissebb száma véletlenül Hiller István családi fotóalbumában lapozgatott. A Juszt László nevével jegyzett összeállítás fényképek segítségével kíséri végig a szocialista pártelnök életét Hiller Pistitől Hiller Istvánig, aki a fényképek alatt kis történetekkel andalítja az olvasót. A kész művet azonban vagy Hiller, a vérprofi pártelnök vagy Juszt, a vérprofi újságíró nem látta, de a legvalószínűbb, hogy egyikük sem... | 2004-11-18 13:02:00 | 0 |
| Szakmai és civil szervezetek az igen mellett | "Érdekképviseleti és szakmai szervezetek közösen arra mozgósítanak, hogy a (választó) polgárok szavazzanak igennel a népszavazáson" a kórházak privatizációjával kapcsolatban feltett kérdésre - mondta Simó Endre, a Magyar Szociális Fórum elnöke, aki a többi közt Cser Ágnessel, az Egészségügyben és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete elnökével, Éger Istvánnal, a Magyar Orvosi Kamara elnökével és Vajnai Attilával, a Társadalmi Demokráciáért Mozgalom ügyvivőjével beszélt az újságírók előtt. | 2004-11-18 12:55:00 | 0 |
| Székelyudvarhelyen óriási a felháborodás | Úgy érzem magam, mint azok a halálraítéltek, akikkel a kivégzésük előtt megásatják a saját sírjukat - válaszolta a Magyar Nemzet kérdésére a székelyudvarhelyi Infopress Rt. nyomda egyik alkalmazottja. A munkás névtelenséget kér - állítása szerint azonnal kirúgnák a munkahelyéről, ha megtudnák, hogy a nyomdában készülő kiadványokról nyilatkozott. | 2004-11-18 12:40:00 | 0 |
| Törökország kész katonailag támogatni az Európai Unió gyors bevetésű erőit | Törökország kész katonailag támogatni az Európai Unió gyors bevetésű erőit, noha még nem tagja az integrációs szervezetnek. Peter Struck német védelmi miniszterrel közölte ezt csütörtökön török kollégája, Vecdi Gönül kettőjük ankarai tárgyalásán. A török hajlandóságról Struck tett bejelentést a média képviselőinek. | 2004-11-18 11:40:00 | 0 |
| Másfél milliárd svéd korona szélerőmű-parkra | Svédország pótolni készül lemaradását a szélenergia hasznosításában: a Vattenfall állami energetikai vállalat közölte, hogy másfél milliárd koronát fektet egy tengeri szélerőmű-park építésébe, miáltal az ország szélerőművi kapacitásait mintegy 40 százalékkal növeli majd. | 2004-11-18 11:39:00 | 0 |
| Rekordot döntött a svájci óraexport | Minden eddiginél nagyobb mértékben, 5,1 százalékkal nőtt idén októberben a svájci óraexport az egy évvel korábbihoz képest, jelezvén az ágazat helyzetének javulását. | 2004-11-18 10:49:00 | 0 |
| Borókai Gábor a Heti Válasz élén | Csütörtöktől Borókai Gábor volt kormányszóvivő, aki a HírTV-t is vezette, lesz a Heti Válasz című lap szerkesztőbizottságának elnöke. Megújul ez a testület is, mint ahogy maga a lap is új arculattal és tartalommal jelenik majd meg november 25-től - mondta el Borókai Gábor a Magyar Rádiónak. | 2004-11-18 10:34:00 | 0 |
| A nyomda ördöge | Gyurcsány Ferenc megtervezett tekintete látható annak a tizenhat oldalas szocialista kampányfüzetnek a címoldalán, amellyel hamarosan a fél ország találkozik (milliós példányszámban nyomták). Természetesen a két nemre buzdít a kiadvány - nem a kettős állampolgárságra, nem a kórház-privatizáció akadályozóira. | 2004-11-18 10:22:00 | 0 |
| Segélykiáltás az élsportért: levél Gyurcsány Ferencnek | Alulírottak, a magyar vívósport olimpiai és világbajnokai, az elmúlt száz év legeredményesebb sportágának reprezentánsai azzal a tiszteletteljes kéréssel fordulunk Miniszterelnök Úrhoz, hogy a magyar versenysport több mint kétmilliárd forinttal csökkentett támogatását ismételten felülvizsgálni szíveskedjék. Hiszen éppen Ön mondta az athéni olimpia előtt, hogy "a magyar élsport zászlóvivőit kiemelten támogatni kell!" | 2004-11-18 10:04:00 | 0 |
| Felépülhet Attila palotája? | Ruda Győző tervei alapján szeretné megépíteni egy tápiószentmártoni vállalkozó Attila palotáját - tudatta az Attila Alapítvány titkára az MTI-vel. A Priszkosz rétor, keletrómai követ korabeli leírása alapján készült építészeti fantázia megvalósításához állami és EU-s segítséget szeretne igénybe venni Kocsi János, akinek birtokán a palota megépülne. A terület egyébként az állítólagos, földből áramló gyógyító energia révén nagy ismertségre tett szert az utóbbi időben. | 2004-11-18 09:46:00 | 0 |
| Terápiás lovas fesztivál sérült gyermekeknek Hódmezővásárhelyen | A hét végén rendezik meg Hódmezővásárhelyen az V. Országos Gyermek Terápiás Lovas Fesztivált - közölte Kissné Hatvani Erika, a fesztivál főszervezője az MTI-vel. A városban már hagyománynak számít ez a verseny, hiszen 2000-ben, az első találkozónak is mi adtunk otthont - mondta a lovasterapeuta. | 2004-11-18 09:39:00 | 0 |
| Minden eladó: privatizálják a legjobb kutatóintézeteket is | Koncepcióként sem tetszik a Magyar Tudományos Akadémiának a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatalban született elképzelés egyes kutatóintézetek közhasznú társasággá alakításáról. Szakértők szerint az alapkutatás csak állami finanszírozással képzelhető el, és elképzelhetetlennek tartják a privatizációt - írja a csütörtöki Népszabadság. | 2004-11-18 09:36:00 | 0 |
| Közösen újraálmodni Budapestet | A főváros egyesülésének évfordulójáról emlékezett meg a Fidesz Új Budapest Központja szerdán. Az ünnepségen Orbán Viktor egy erős, életteli új Budapest megalkotását sürgette, amely biztonságos életet és lehetőségeket kínál a benne élők számára. | 2004-11-18 09:05:00 | 0 |
| Wekler az ellene tüntetőket is feljelenti | A tanúk meghallgatását követően elnapolták a Wekler Ferenc által indított rágalmazási pert. Az SZDSZ-es politikus azért perelte be volt feleségét és annak három ismerősét, mert sérelmezte, hogy táblákkal tüntettek ellene, amikor elárvereztette volt neje vagyontárgyait. Szerdán az ügyvédjével érkező politikust most is táblákkal várták a tüntetők a Komlói Városi Bíróság előtt. | 2004-11-18 08:53:00 | 0 |
| Nemzetpolitika | Magyarnak lenni tudod, mit jelent? A magasba vágyni, s tengni egyre lent! - írta valaha Sajó Sándor, aki nem sejthette, hogy Magyarország miniszterelnöke egyszer még rákontráz az ő fájó, búsongó üzenetére. Magyarnak lenni jó, ugyanakkor embert próbáló is - mondta Gyurcsány Ferenc rímtelenül, de azért roppant poétikusan a nemzetpolitikáról tegnap tartott vitanapon. | 2004-11-18 08:47:00 | 0 |
| Az RMDSZ is elítéli a szocialistákat propagandalap miatt | A sajtóból értesült az MSZP által Székelyudvarhelyen nyomtatott kiadványról a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Udvarhelyszéki Szervezete. A Verestóy Attila szenátornak, a szervezet elnökének aláírását viselő közlemény szerint: a sajtóból értesültek az MSZP által Székelyudvarhelyen nyomtatott kiadványról, amely a kettős állampolgárság ellen való szavazásra szólítja fel a magyar választópolgárokat. Ilyen kiadvány tartalmával nem érthetünk egyet - áll a a közleményben. | 2004-11-18 08:42:00 | 0 |
| Felelőtlen söntés szocialista módra: zárolt egészségügyi pénzek | Több milliárd forintot zárolt az egészségügyi minisztérium a kórházak, a mentőszolgálat, a vérellátó, az ÁNTSZ és más egészségügyi intézmények idei költségvetéséből - írja a csütörtöki Magyar Nemzet. | 2004-11-18 08:27:00 | 0 |
| Uniós tényfeltáró bizottság a Vajdaságban | Január 29. és 31. között tartózkodik a Vajdaságban az Európai Parlament tényfeltáró bizottsága - jelentette be Becsey Zsolt (Fidesz-MPSZ) szerda este Strasbourgban. | 2004-11-17 20:47:00 | 0 |
| Halálos balesetet okozott az MSZP-s képviselő | A hírTV információi szerint halálos közlekedési balesetet okozott Szentes külterületén Tóth Sándor, az MSZP országgyűlési képviselője. Az ORFK sajtóügyeletese a baleset tényét megerősítette, további részletekkel azonban egyelőre nem tudott szolgálni. | 2004-11-17 20:45:00 | 0 |
| Cenzúrázták a Magyar Rádió és a Magyar Televízió református műsorait népszavazás-ügyben | A Kárpát-medencei Református Egyházak Generális Konventjét alkotó egyházkerületi elnökségek szerdai tanácskozásán résztvevők megütközéssel értesültek arról, hogy két közszolgálati médium nem engedte adásba kerülni az egyház kettős állampolgársággal kapcsolatos álláspontját - olvasható a református egyház honlapján. | 2004-11-17 20:33:00 | 0 |
| Németh Zsolt: Útlevél nincs állampolgárság nélkül | "A kormányzat gazdasági jellegű nemzetpolitikai javaslatait jó ötleteknek lehet nevezni, ugyanakkor némileg megalapozatlanok ezek a javaslatok, ami abból is látszik, hogy a jelenlegi költségvetési tervezetben egy szó nem sok, annyi sincsen ezekről az ötletekről" - kommentálta a kormányszóvivői tájékoztatón elhangzottakat Németh Zsolt fideszes politikus. | 2004-11-17 20:10:00 | 0 |
| Negyedszáz polgármester nyilatkozata a kettős állampolgárság támogatásáról | A kettős állampolgárságra adandó igen szavazat melletti kiállásának ad hangot közleményében negyedszáz polgármester; egyikük, Tarlós István azt közölte, várják a további csatlakozókat. | 2004-11-17 19:51:00 | 0 |
| "Munkahely, munkahely, munkahely": Gyurcsánynak nagy a képzelőereje | Úgy tűnik, hogy a foglalkoztatáspolitika terén más adatokat használ a kormány, és más adatokkal dolgozik a Központi Statisztikai Hivatal. Ugyanis a Fidesz, és a közvélemény által ismert adatok nem támasztják alá azt a kedvező és biztató munkaerő-piaci képet, amelyet a kormány a nemzeti foglalkoztatási akciótervben az Európai Bizottság és Tanács elé terjesztett - áll a Fidesz foglalkoztatáspolitikai munkacsoportjának közleményében. | 2004-11-17 18:47:00 | 0 |
| A kormány hadat üzent a fiataloknak | Abbamaradt a kormány és az ifjúsági szervezetek közötti korábban eredményesen működő párbeszéd - jelentette ki Szijjártó Péter szerdán Szentesen. "A kormány a társadalmi párbeszéd igényét letudta azzal, hogy egy nagy ifjúsági konferenciába kényszerítette a szervezeteket" - mondta a Fidelitas alelnöke egy lakossági fórum előtt tartott sajtótájékoztatóján. | 2004-11-17 18:47:00 | 0 |
| A társadalmi szolidaritást is megmutathatja a népszavazás | A decemberi népszavazáson feltett mindkét kérdésre igennel kell voksolni - jelentette ki Pokorni Zoltán Fidesz-alelnök szerdán Debrecenben újságíróknak a kettős állampolgárságra és az egészségügy magánosításának elutasítására vonatkozó referendumról. | 2004-11-17 18:39:00 | 0 |
| Háromszáz éves relikvia a Sárospataki Vármúzeumban | A Rákóczi-emlékkiállítás legbecsesebb darabjának ígérkezik az a szattyánbőrből készült miseruha, más néven casula, amelyet II. Rákóczi Ferenc 1707-ben ajándékozott a felsővadászi plébániának; az ereklye szerdától látható a Sárospataki Vármúzeumban. | 2004-11-17 18:34:00 | 0 |
| Izraeli nagykövet a Terror Háza Múzeumban | Izrael Állam új budapesti nagykövete szerdán látogatást tett a fővárosi Terror Háza Múzeumban; David Admon egy-egy mécsest helyezett el a bejáratnál a náci és a kommunista terror áldozatainak emlékfalánál, majd megtekintette az intézmény kiállításait. | 2004-11-17 18:31:00 | 0 |
| Beismerés: Erdélyben készült a szocialista kampányfüzet | A kettős állampolgárság kérdésében a "nem" szavazatra buzdító újság valóban Székelyudvarhelyen készült - ismerte el Albert András, a kiadványt előállító székelyudvarhelyi Infopress Nyomda igazgatója a Magyar Rádió kérdésére. | 2004-11-17 17:46:00 | 0 |
| A szülők is tiltakoznak a fizetős érettségi ellen | A Magyarországi Szülők Országos Egyesülete szerint "etikátlan magatartás egy állami szervtől, hogy 6-10 ezer forint körül árulja az emelt szintű érettségi után járó felvételi pontokat" - közölte a tömörülés elnöke szerdán az MTI-vel annak kapcsán, hogy az oktatási tárca térítést szedne a korábban maturáló jelentkezőktől. | 2004-11-17 17:45:00 | 0 |
| Üzlet helyett biztonságot! | Számmisztikával nem helyettesíthető az emberek biztonságát garantáló intézményrendszer, marketingfogásokkal, reklámszlogenekkel pedig nem fedhető el, hogy a 2005. évi költségvetés a környezet- és természetvédelem felszámolásának üzleti terve. A környezetvédelmi adók felduzzasztását, a környezetvédelmi hatóságok leépítését, az árvízvédelmi fejlesztések leállítását nehéz zöld költségvetésnek titulálni. Különösen így van akkor, ha a "zöld költségvetés" terveit 10 éve rendszeresen elkészítő társadalmi szervezet a "természet- és társadalomromboló" 2005. évi költségvetési terv ellen - írja közleményében a Fidesz Zöld Tagozata. | 2004-11-17 17:09:00 | 0 |
| Fotózott a bolgár-román határon, letartóztatták | Őrizetbe vettek Bulgáriában egy román televíziós újságírót, mert rejtett kamerával készített felvételeket a román-bolgár határ bolgár oldalán az ottani vámtisztek tevékenységéről - jelentették be szerdán Szófiában. | 2004-11-17 16:26:00 | 0 |
| Sztrájkolnak a gazdák | Félpályás útlezárással tiltakoznak a gazdák érdekképviseleti szervezetei november 24-én, 25-én és 26-án minden megyében és a fővárosi körgyűrűn, mert a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter egyes támogatások felfüggesztéséről döntött. | 2004-11-17 16:22:00 | 0 |
| Olimpiai bajnok vívók támadják Gyurcsányt | "Furcsa üzenet a költségvetést összeállítók részéről, hogy az olimpiai játékokat egyszerűen kihagyták a számításaikból" - írta levelében huszonkilenc egykori kiváló vívó a miniszerelnökhöz, Gyurcsány Ferenchez. A vívók a versenysport-támogatás tervezett több mint kétmilliárd forintos csökkentésének felülvizsgálatát kérik. | 2004-11-17 16:15:00 | 0 |
| Nem nőtt a gyógyszerfogyasztás , a kiadások igen - hogy lehet? | Nem nőtt a lakosság gyógyszerfogyasztása az elmúlt években, a költségvetési gyógyszerkiadások ugyanakkor folyamatosan növekedtek - közölte Bihary Zsigmond, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) főigazgatója szerdán az Országgyűlés Egészségügyi Bizottsága ülésén. | 2004-11-17 16:06:00 | 0 |
| Valódi tragédiát írnak Gyurcsányék | A Gyurcsány-Hiller "álompáros" elterelni igyekszik a figyelmet arról, hogy ez a kormány, a törvényeket is lábbal tiporva, alantas és uszító kampányt folytat a határon túli magyarokkal szemben - hangsúlyozta Kövér László vezérszónok, az MSZP által kezdeményezett, "Új magyar nemzetpolitika belföldön és külföldön" című parlamenti vitanapon, szerdán. + A felszólalás videófájlban, wmv kiterjesztés, 5,3 MB | 2004-11-17 15:57:00 | 2 |
| Megemlékezés Pozsonyban a kommunizmus áldozatainak emlékművénél | Kegyeleti megemlékezést tartottak Pozsonyban az 1989-es rendszerváltó események évfordulóján a kommunizmus áldozatainak emlékművénél. Szlovákiában szerdán először volt állami ünnep november 17-e, az egykori Csehszlovákia kommunista rendszerét elsöprő bársonyos forradalom kezdetének 15. évfordulója. | 2004-11-17 15:57:00 | 0 |
| Lemondott a csődben lévő János kórház főigazgatója | Azonnali hatállyal lemondott posztjáról szerdán a János kórház főigazgatója, Nagy Péter Pál. Ikvai Szabó Imre, a fővárosi önkormányzat egészségügyi bizottságának elnöke az MTI-nek elmondta, hogy a testület csütörtöki ülésén javaslatára várhatóan többségi szavazással jóváhagyja majd, hogy közös megegyezéssel megszűnjön a főigazgató közalkalmazotti jogviszonya. | 2004-11-17 15:55:00 | 0 |
| "Óriáslevél" a miniszterelnöknek | Dobó László és Csampa Zsolt, egy olyan levelet adtak át szerdán a parlamentben a miniszterelnöknek, amelyben az emberek arra kérik Gyurcsány Ferencet, hogy változtassa meg véleményét a kettős állampolgárság kapcsán, és szavazzon igennel a határon túli magyarok érdekében. | 2004-11-17 15:24:00 | 0 |
| Székelyudvarhelyen az MSZP logója alatt jelent meg egy kiadvány | Szász Jenő - Székelyudvarhely polgármestere - az MTI bukaresti tudósítójának érdeklődésére elmondta: birtokában van egy lap, amely az MSZP logója alatt jelent meg. Első oldalán interjú olvasható Gyurcsány Ferenccel, az ötödik oldalon Hiller Istvánnal. A hátsó oldalon az egyik írás arról szól, milyen költségtöbbletet jelentene a kettős állampolgárság megadása a határon túli magyaroknak. Minden oldal alján a láblécben az olvasható: "A december 5-i népszavazás: 2 X nem". A Transindexnek Albert András, az Infopress igazgatója nem erősítette meg a hírt, de nem is cáfolta. | 2004-11-17 15:15:00 | 0 |
| Gyapjaslepke: kemény télben bízik az FVM | A gyapjaslepke szaporodásának visszaszorulását a kemény téltől várja az agrártárca, ellenkező esetben a rovar által az idén megkárosított több tízezer hektár helyett 100 ezer hektárnál is több erdő kerül veszélybe. | 2004-11-17 14:43:00 | 0 |
| Kim Dzsong Il elrendelte, hogy távolítsák el több köztéri portréját | Kim Dzsong Il észak-koreai vezető maga rendelte el több közterületi portréjának eltávolítását, hogy mérsékelje az évtizedek óta tartó személyi kultuszt - jelentette szerdán a Yonhap dél-koreai hírügynökség. A héten találgatások kezdtek keringeni Kim hatalmi helyzetéről, mert Phenjanban szolgálatot teljesítő diplomaták és megfigyelők szerint levették Kim fővárosi közterületeken és középületekben kitett több arcképét. | 2004-11-17 14:27:00 | 0 |
| Agyhalál - 2004. november 17. - délután | Ahhoz, hogy valaki EU-adóügyi biztos legyen, nem kell, hogy a legapróbb részletekig ismerje a tagországok adórendszerét. Áttekintésre és szervezőkészségre van szüksége és arra a képességre, hogy keresztülvigye akaratát házon belül és kívül. Kovács László tegnapi strasbourgi meghallgatása azt mutatta, hogy a magyar biztosjelöltben megvannak e képességek. Olyannyira, hogy - némi obligát morgolódástól eltekintve - még Szájer József is kielégítőnek mondta teljesítményét. Kepecs Ferenc publicisztikája a Népszavában. | 2004-11-17 14:17:00 | 0 |
| Tíz fa elültetése nem válasz | Valóban a Margitsziget az uszodaberuházás legjobb helyszíne? A Margitszigeten elültettek tíz fát. Nekünk minden fára jut egy-egy kérdéscsokrunk, amelyet a mai napon eljuttattunk a Miniszterelnök Úrnak - hangzott el Fónagy János, Endrédy István és Spaller Endre keddi közös budapesti sajtótájékoztatóján. | 2004-11-17 14:06:00 | 0 |
| Százezer kátyún át a csőd felé | Budapest a tehetetlen városvezetés és az érdektelen kormányzat miatt a csőd felé halad - mutatott rá Wintermantel Zsolt országgyűlési képviselő a Fidesz által kezdeményezett, Úttalan utakon című parlamenti vitanapon, szerdán. | 2004-11-17 14:01:00 | 0 |
| Tiltakozás a gyáva szórólap ellen | Egy gödöllői olvasónk névtelen, szórólapot talált postaládájában, s tiltakozik a névtelenség miatt gyávának tartott szerzők ellen. Egy másik Győrött bukkant rá a terjesztett lapra, s nem érti, kik és hogyan terjesztik az általa sunyinak nevezett társaság szórólapját. | 2004-11-17 13:43:00 | 0 |
| A szocialista hazugsággyár arcátlan üzlete | Az MSZP Székelyudvarhelyen készítteti a kettős állampolgárság megadása ellen kampányoló kiadványát - jelentette be a Fidesz szerdai rendkívüli sajtótájékoztatóján Szijjártó Péter országgyűlési képviselő. | 2004-11-17 12:35:00 | 0 |
| Pártállami vezetés a BKV-nél | A Budapesti Közlekedési Vállalat (BKV) Rt. vezetésének menesztését szorgalmazza a fővárosi Fidesz-MKDSZ, mert úgy látja, hogy a részvénytársaság működése és gazdasági helyzete mára tarthatatlanná vált. Az Aba Botond vezérigazgatónak kifizetett tízmilliós jutalom lehetne a vezérigazgató végkielégítése is - közölte az ellenzéki frakció vezetője szerdán Budapesten. | 2004-11-17 12:30:00 | 0 |
| Perlik az izraeli biztonsági fal építését kelet-jeruzsálemi palesztinok | Kelet-jeruzsálemi palesztinok keresetet nyújtottak be az Izraelt a palesztin területektől elválasztó biztonsági fal építése ellen. Az ügyben felperesként kilencven, a szent város délkeleti, Dzsebel-el-Mukabbar negyedében lakó család szerepel. | 2004-11-17 12:17:00 | 0 |
| Hasznos tudnivalók a decemberi népszavazásról | Rytkó Emília, az Országos Választási Iroda vezetője a tudnivalókat magyarázza a december 5-i népszavazás kapcsán. Érdemes figyelni, mert a játékszabályok pontos ismerete zárójelbe tesz nem egy fennen hangoztatott tartalmat. | 2004-11-17 11:31:00 | 0 |
| Agyhalál - 2004. november 17. | | 2004-11-17 11:17:00 | 0 |
| Fenyegetőzik Gyurcsány tanácsadója - Rettegjen a főorvos, mert odacsap | Az V. kerületi ÁNTSZ főorvosa tiltott helyen való dohányzáson érte Molnár László szocialista képviselőt az Országház folyosóján. Molnár - aki Gyurcsány Gazdaságpolitikai Tanácsadó Testületének tagja - közölte, hogy bepanaszolja a főorvost, mert egy újságíró előtt vette fel a jegyzőkönyvet, majd, hogy mindenki tudja, hol a helye, hozzátette: másnap is a tiltott helyen fog cigarettázni. | 2004-11-17 10:51:00 | 0 |
| Úttalan utakon: infrastruktúra-fejlesztés szocialista módra | Önök 2002 nyarától gyakorlatilag azokat az utakat, hidakat, korszerűsített vasúti pályaszakaszokat adják át, amit a polgári kormány épített, vagy kezdett el építeni. Állandó, alantas rosszindulatot sem nélkülöző kórusuk egyik kedvenc refrénje a közbeszerzésről szól, miközben a versenyhivatal hétmilliárd forint bírsággal sújtotta a legnagyobb útépítő cégeket az adófizetőket megkárosító összebeszélés miatt - hangzott el Fónagy János vezérszónoklatában az Úttalan utakon címmel rendezett keddi parlamenti vitanapon. | 2004-11-17 10:29:00 | 0 |
| Orbán Viktor átvette az irányítást | Alaposan megizzasztotta Orbán Viktor tegnap a Felcsút SE focistáit. Az edzővé avanzsáló volt miniszterelnök úgy lett az NB II-ben vitézkedő felcsútiak ideiglenes trénere, hogy a posztot betöltő Nagy Lászlót holnap operálják, helyettese pedig Máltára utazott a válogatottal. | 2004-11-17 09:47:00 | 0 |
| Interneten olvasható a szlovák kommunista besúgók névsora | Kedden mindenki számára közzétették a szlovák kommunista titkosrendőrség kelet-szlovákiai ügynöklistáját. Az internetre most felrakott 21 ezer nevet hamarosan követik a közép-, majd a nyugat-szlovákiai informátorok, besúgók és titkosrendőrök nevei. | 2004-11-17 09:20:00 | 0 |
| Aláírófal a Bazilikánál | A kettős állampolgárság támogatására nyílt levél aláírására hívott művészeket, politikusokat a budapesti Szent István térre, a bazilika elé az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség. | 2004-11-17 09:14:00 | 0 |
| Tovább drágul a diákhitel | Az APEH már eljuttatta a Diákhitel Központ (DK) Rt.-hez a társaság azon ügyfeleinek 2003-as jövedelmi adatait, akik már tavaly elkezdték s korábban felvett diákhitel törlesztését, annyi már most bizonyos hogy emelkedik a törlesztő részlet - írja a Napi Gazdaság. | 2004-11-17 09:13:00 | 0 |
| Az Éjjeli menedék védelmében | A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Kulturális Tagozatának Médiaszekciója megdöbbenéssel értesült a Magyar Televízió két műsorkészítőjének, Siklósi Beatrixnak és Matúz Gábornak azonnali hatályú kirúgásáról. A Rudi Zoltán vezette köztelevízió menedzsmentje rájött: az Éjjeli menedék csapatát pénzügyi ellehetetlenítéssel, sorozatos cenzúrával nem lehet megtörni. Nem maradt tehát más megoldás számukra, mint a két népszerű televíziós szerkesztő eltávolítása. | 2004-11-17 09:02:00 | 0 |
| Zűrzavar a HM-ben, avagy hol lesznek a katonák szilveszterkor? | A honvédelmi miniszter szerint januárban kell megkezdeni a hazatelepülést az Irakban szolgáló magyar katonáknak, a vezérkari főnök azt mondta, december 31-én már nem leszünk ott - mutat rá a Népszabadság mai cikkében. | 2004-11-17 08:46:00 | 0 |
| Hazatérés | Magyarország nem jól tette, hogy így döntött. Ez menekülésnek látszik, én szívesebben kivonultam volna március 31-én - jelentette ki Gyurcsány Ferenc, miután a parlament úgy döntött, nem hosszabbítja meg katonáink iraki mandátumát. Szokásához híven a miniszterelnök ezúttal is kizárólag a látszattal törődik. | 2004-11-17 07:57:00 | 0 |
| Menekülés a rövidfilmbe - francia-magyar rövidfilmfesztivál Budapesten | Menekülés a rövidfilmbe címmel hatodik alkalommal rendeznek francia-magyar rövidfilmfesztivált Budapesten; a pénteken kezdődő négynapos eseményen a legjobb filmért járó Aranybanán-díj odaítéléséről háromtagú zsűri dönt - közölték a szervezők az MTI-vel. | 2004-11-17 07:47:00 | 0 |
| Amerikaiak tartják fogva az al-Arabíja arab tévé fallúdzsai tudósítóját | Amerikai katonák múlt csütörtök óta fogva tartják az al-Arabíja arab műholdas tévécsatornának az iraki Fallúdzsában dolgozó tudósítóját - közölte maga a tévécsatorna. | 2004-11-17 07:44:00 | 0 |
| Kovács maga tehet alkalmatlanságáról | A Fidesz már Magyarországon hozzászokott ahhoz, hogy minden rosszért - így most Kovács László minősíthetetlenül gyenge energiabiztos-jelölti meghallgatáson való szerepléséért is - a Fidesz a felelős. A magyar európai néppárti delegáció kezdetektől fogva alkalmatlannak tartotta Kovács Lászlót az európai biztosi feladat ellátására. | 2004-11-17 07:40:00 | 0 |
| Útlevél Európához - a polgári körök a két igen mellett | Két igenes népszavazásra szólították fel mindenkit a polgári körök Útlevél Európába című keddi székesfehérvári rendezvényének szónokai. Hende Csaba országgyűlési képviselő, a polgári körök koordinátora hangsúlyozta: a kettős állampolgárságról szóló december 5-i népszavazáson semmi másról nem döntünk, csupán az európai útlevél megadásáról; ez pedig a magyar adófizetőknek egyetlen fillérjébe sem kerül. | 2004-11-17 07:31:00 | 0 |
| Tömegsírokat találtak Kőszegen | A Lovagló-dűlőben felfedezett sírokban a feltevések szerint munkaszolgálatosok nyugszanak, de az sem kizárt, hogy az első világháború idejéből származó maradványokat találtak. Az exhumálást egyelőre senki nem vállalja. | 2004-11-16 20:04:00 | 0 |
| Az ENSZ szerint semmibe vették a hadijogot Fallúdzsában | Az ENSZ emberi jogi főmegbízottja vizsgálatot követel a fallúdzsai harcok idején történt jogsértések ügyében. Louise Arbour szerint mind az amerikaiak, mind a felkelők semmibe vették a hadijogot. | 2004-11-16 19:56:00 | 0 |
| Bizonyosra vehető, hogy Irakban meggyilkolták a brit túszt | Egy videofelvétel alapján most már biztosra vehető, hogy Irakban a terroristák meggyilkolták Margaret Hassan brit-iraki túszt. A felvételt megkapta az al-Dzsazíra katari hírtelevízió és az áldozat férje is. | 2004-11-16 19:50:00 | 0 |
| Visszatértek a tanuláshoz a beszlani túszdráma áldozatai | A beszlani túszdrámát túlélő diákok többsége már ismét tanul a környék iskoláiban - közölte az ENSZ gyermekekkel foglalkozó ügynöksége (UNICEF), amely részt vett az egykori túszok rehabilitálásában. | 2004-11-16 19:23:00 | 0 |
| Összetartozásunk nem üzleti ügy | A polgári körök a kettős állampolgársággal kapcsolatos népszavazást megelőzően "Útlevél Európához" címmel országos információs kampánykörutat rendeznek. A híres közéleti személyiségekkel, kulturális programokkal tarkított rendezvények célja a hiteles tájékoztatás és annak bemutatása, hogy: összetartozásunk nemzeti és nem üzleti ügy! | 2004-11-16 18:27:00 | 0 |
| Az amerikai külügyminiszter után helyettese is lemondott | Colin Powell amerikai külügyminiszter után Richard Armitage külügyminiszter-helyettes is benyújtotta lemondását - közölte kedden egy névtelenül nyilatkozó amerikai külügyi illetékes. | 2004-11-16 18:01:00 | 0 |
| "Nagy a jólét": az emberek egyre többet dolgoznak, és egyre kevesebbet keresnek | Hamisan hangzanak Gyurcsány Ferenc szavai a "nagy jólétről" és a növekvő foglalkoztatottságról, hiszen a KSH jelentései folyamatosan cáfolják a miniszterelnök derűlátását - áll Bernáth Ildikó országgyűlési képviselő közleményében. | 2004-11-16 17:32:00 | 0 |
| Az iraki rendőrök 18 holttestre bukkantak Bagdadtól délre | Tizennyolc holttestre bukkantak a Bagdadtól délre fekvő Latifíja település környékén - közölte kedden az iraki rendőrség. Több halotton az iraki Nemzeti Gárda egyenruhája volt. | 2004-11-16 16:46:00 | 0 |
| Oroszország amerikai kezdeményezésre szállít fegyvert Iraknak | Oroszország amerikai kezdeményezés nyomán ajánlotta fel, hogy szovjet, illetve orosz gyártmányú fegyvereket szállít az új iraki hadseregnek, ha az iraki ideiglenes kormány felkéri erre - közölte kedden Brüsszelben az orosz fegyveres erők vezérkari főnöke. | 2004-11-16 16:36:00 | 0 |
| A püspöki konferencia az "igen" szavazatra hívja fel a hívőket | Felhívást bocsátott ki kedden a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia, kérve a magyar katolikus híveket és minden magyart, hogy vegyen részt a december 5-i népszavazáson és voksoljon igennel a kettős állampolgárságra; a dokumentumot november 28-án olvassák fel a katolikus templomokban. | 2004-11-16 15:58:00 | 0 |
| A fogászati közellátás költségvetése is okolható a magyarok fogainak állapotáért | Drámai a magyar lakosság fogazati állapota - összegezte kedden a Magyar Fogorvosi Kamara felmérésének eredményét a SOTE Fogpótlástani Klinikájának igazgatója. | 2004-11-16 15:16:00 | 0 |
| Forintos telkek | Szabadkígyóson az önkormányzat egyforintos telkekkel segíti a fiatalok ,,fészekrakását". A lehetőséggel többen éltek, négy ház már fel is épült a Zrínyi utcában. — Bár minden fiatal nem találhatja meg a számítását a településen, mi azt szeretnénk, ha minél több gyermekünk itthon maradna, Szabadkígyóson telepedne le — nyilatkozta Balogh József, aki választási ígéretét valósította meg az 1 forintos telkekkel. | 2004-11-16 15:07:00 | 0 |
| Hiller szavait kövessék végre tettek | Már a szocialisták sem támogatják Magyar Bálint és a kormány javaslatát, így megmenekülhetnek bezárástól a kisiskolák és óvodák, az egyházi és alapítványi iskolák, valamint a művészetoktatás intézményei. A kezdeti merev elzárkózás és számokkal való bűvészkedés után mára egyértelművé vált, hogy már a nagyobbik kormánypárt képviselői is ellenzik a 2005. évi költségvetés egyes megszorító intézkedéseit, valamint a közoktatási törvény módosítását - írja közleményében Sió László. | 2004-11-16 14:55:00 | 0 |
| A hazugsággyár élén Hiller | Hiller István, a szocialista hazugsággyár sikereinek legújabb kovácsa az elődje által igen magasra állított mércét ugrotta át sikerrel, amikor a parlament tegnapi ülésén azt állította, hogy a Fidesz vezette Debrecen a kórház-privatizáció útjára lépett. | 2004-11-16 14:49:00 | 0 |
| A szlovák kormány nemet mondott a női nevek "ovátlanítására" | Jóllehet a parlament már második olvasatba utalta, a szlovák kormány kedden mégis elvetette annak a törvénymódosításnak a tervezetét, amely azt célozza, hogy Szlovákiában ne kelljen kötelezően "ová" toldalékkal írni a külföldi nők vezetéknevét. | 2004-11-16 14:40:00 | 0 |
| Aki megosztja az embereket | Nem a népszavazási kérdés, hanem Gyurcsány Ferenc osztja meg az embereket. Miért akarja elhitetni a magyar polgárokkal a miniszterelnök, hogy csak Magyarország nem tudja megoldani azt a kérdést, amit Szlovákia és Románia már rég rendezett? Miért csak a magyar határon túliak nem kaphatnak az anyaországuktól megbecsülést és biztonságot, tehát kettős állampolgárságot? - hiába vártunk választ Gyurcsány Ferenctől mai rádiónyilatkozatában ezekre a kérdésekre. | 2004-11-16 14:35:00 | 0 |
| Németh Zsolt a nemzeti összetartozás törvényét sürgette | A Fidesz azt javasolja, hogy a parlament minél előbb alkossa meg a nemzeti összetartozás törvényét, amely a határon túli magyaroknak bevándorlás nélkül biztosítana magyar állampolgárságot - nyilatkozta újságíróknak Németh Zsolt kedden, miután a négy parlamenti párt az MDF kezdeményezésére a kettős állampolgárság ügyéről egyeztetett. | 2004-11-16 14:27:00 | 0 |
| Igen szavazatra biztat a katolikus egyház | Igennel való szavazásra buzdít a december 5-i kettős állampolgárságról szóló referendumon a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia. | 2004-11-16 14:27:00 | 0 |
| Üzletet az egészségből? | Orbán Viktor a Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal keddi ülése szünetében kijelentette: a december 5-i referendum eredménye a kórházak magánosításán túl az egész egészségügy jövőjét meghatározza majd, és a társadalombiztosítási alapokat is komoly kihívások elé állítja. Hozzátette. hogy szerinte "a kórházak magánosítása mögött a kormányzati szándék húzódik meg, hogy az egészségügy minden elemét üzleti alapra kívánják helyezni, és ez a kórházak után el fogja érni a társadalombiztosítást is." | 2004-11-16 14:19:00 | 0 |
| Oszama a világhálón üzent | Az amerikai fegyveres erők elleni harcra szólította fel a pakisztániakat egy Oszama bin Laden terroristavezérnek tulajdonítható üzenet, amelyet kedden tettek fel a világhálóra. | 2004-11-16 14:05:00 | 0 |
| Gyurcsány a bizniszpolitikus | Gyurcsány Ferenc nem elvek és értékek mentén politizál, hanem üzletember, akinek csak a saját érdekei számítanak és mindig ezek szerint váltogatja álláspontját - hangzott el a Fidelitas keddi sajtótájékoztatóján a miniszterelnök parlamenti dolgozószobája előtt. | 2004-11-16 14:03:00 | 0 |
| Lesz Arafat múzeum | Múzeumot szándékoznak létrehozni a palesztinok a múlt héten elhunyt elnökük, Jasszer Arafat emlékére. Az emlékhelyen kiállítják egyebek közt Arafat olajzöld egyenruháját és palesztin fejkendőjét, kefijáját is - jelentette az Itim izraeli hírügynökség. | 2004-11-16 14:01:00 | 0 |
| Tatároktól megtagadott latin betűk | Az orosz alkotmánybíróság kötelezte Tatárföldet a cirill betűkészlet megtartására nemzeti nyelvének alapjaként, megtagadva tőle a latin ábécére való áttérés jogát. | 2004-11-16 13:58:00 | 0 |
| Bátor költségvetés: jövőre mindenki rosszul jár | Jövőre mindenkitől forrásokat von el a költségvetés, miközben az adóterheket is növeli, főként a vállalkozásoknál - hangsúlyozta Varga Mihály, a Fidesz vezérszónoka a 2005-ös költségvetés részletes vitájában. Összességében például - a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara számításaival is összhangban - a 2004-hez képest mintegy százmilliárd forinttal nő a vállalkozások terhe jövőre. | 2004-11-16 13:29:00 | 0 |
| A jó, a rossz és a hazafiatlan | Ha Irakból kivonulni hazafiatlanság, akkor marad-e itthon hazafi? Gyurcsány nemzeti húrokon játszik, hamisan. Tóta W. Árpád jegyzete az Indexen. | 2004-11-16 11:46:00 | 0 |
| Amerikai kémrepülő az orosz határ közelében | Amerikai kémrepülőgép szállt el Oroszország fekete-tengeri határa közelében - közölte kedden az orosz légierő szóvivője. Alekszandr Drobisevszkij ezredes elmondta: hétfőn kora délután egy amerikai Orion típusú repülőgép 10 kilométernyire megközelítette az orosz légteret a Fekete-tenger kaukázusi partjainál. | 2004-11-16 11:17:00 | 0 |
| Agyhalál - 2004. november 16. | | 2004-11-16 11:05:00 | 0 |
| Magyar fagyasztóláda nyerte a nemzetközi csomagolási díjat | A Nemzetközi Csomagolási Szervezet (WPO) által adományozott, a csomagolás művészetét és fejlődését értékelő WorldStar díjat idén magyar gyártmányú fagyasztóládák kapták. A WPO 1970 óta díjazza a világ csomagolási technikáit több kategóriában. | 2004-11-16 10:52:00 | 0 |
| Eljárás egy szegedi paprikagyártó ellen | Eljárást indított egy szegedi paprikagyártó- és forgalmazó cég három vezetője ellen a Nemzeti Nyomozó Iroda. | 2004-11-16 10:43:00 | 0 |
| Egy röplap a hazugsággyárból | Meglehet, hogy ez is a társasjáték része: Gyurcsány maga nem mondhatja az aljasságokat, ezért másra bízza a piszkos munkát. Egy MSZP-s röplap, és ami mögötte van... | 2004-11-16 10:38:00 | 0 |
| Egyre nagyob a jólét: ismét csökkent a reálbér | Az év első kilenc hónapjában a bruttó nominális átlagkereset 7,9 százalékkal, a nettó 6,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Mindez a fogyasztóiár-index 7 százalékos növekedése mellett ez 0,1 százalékos reálbér csökkenést jelent - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb jelentéséből. | 2004-11-16 10:30:00 | 0 |
| Pofon a demokráciának: a cseheket zavarja az exkommunista Kovács | Néhány cseh jobboldali európai parlamenti képviselőt zavarja Kovács László magyar biztosjelölt kommunista múltja, s ezért azt fontolgatják, hogy a szavazáskor nem fogják támogatni az Európai Bizottságot - írja a legolvasottabb cseh napilap, a Mladá Fronta Dnes keddi kiadásában. | 2004-11-16 10:09:00 | 0 |
| Ígéretes Gyurcsány Ferenc bűntudata | Az elmúlt napokban a miniszterelnök magyarázkodásba, sőt mentegetőzésbe bocsátkozott a kettős állampolgársággal kapcsolatban. A Magyar Állandó Értekezleten ezt úgy fogalmazta meg, hogy az értelem és a lelkiismeret konfliktusa zajlik le őbenne. Ezt a pszichológia tudománya rossz lelkiismeretnek hívja, de vallási megközelítésben bűntudatnak is nevezhető ez az érzés - mondta Németh Zsolt keddi napirend előtti felszólalásában. | 2004-11-16 10:03:00 | 0 |
| Magyarország eltűnt a Microsoft térképéről | A Microsoft évenként kiadja az Autoroute-ot, mellyel megtervezhetjük a legrövidebb vagy éppen a leggyorsabb utat nyaralásunkhoz. A mostani programból Kelet-Európa úgy, ahogy van, kimaradt. | 2004-11-16 09:15:00 | 0 |
| "Nagy a jólét": fizethetünk az érettségiért is | Négy- és hatezer forint közötti összeget kell fizetniük a korábban érettségizetteknek, ha újra meg akarják írni a felvételit is jelentő matúrát. Egy korábban érettségizett, most felvételiző fiatal próbálkozása így akár 21 ezer forintba kerülhet, ha két tárgyból teszi le újra a vizsgákat, és két helyre jelentkezik - értesült a Népszabadság. | 2004-11-16 08:04:00 | 0 |
| Csak januárban lesz 13. havi bér a közszférában | A kormány nem fizeti ki idén a tizenharmadik havi bért a közszféra dolgozóinak. A törvény szerint január közepén azok kapják meg a juttatást, akik január elsején még rendelkeznek munkaviszonnyal - írja a Magyar Nemzet. | 2004-11-16 07:52:00 | 0 |
| Előléptetett titkosrendőr | Bálint Sándor szegedi néprajzkutató születésének századik évfordulóján derült ki, hogy egy ráállított volt titkosrendőrt tavaly ezredessé léptettek elő nyugdíjas belügyesek javaslata alapján. A tudóst Szeged konferenciákkal köszöntötte, a szocialista városvezetés azonban éppen az évforduló napjaiban bontatta le szülőházát - számol be a keddi Magyar Nemzet. | 2004-11-16 07:46:00 | 0 |
| Az első pofon | Mindenkinek igaza van - mondta Őze Lajos a Megáll az idő című kultuszfilmben. Igazuk van tehát azoknak is, akik a vasárnapi, szécsényi és soproni időközi országgyűlési képviselő-választásokat kommentálták. Igaza van a politológusnak (Török Gábor), aki szerint az időközi választások eredményéből szakmai dilettantizmus országos jelentőségű következtetéseket levonni. | 2004-11-16 07:38:00 | 0 |
| Condoleezza Rice lesz az új amerikai külügyminiszter | Nemzetbiztonsági főtanácsadóját, Condoleezza Rice-t nevezi majd ki új külügyminiszterének a lemondott Colin Powell helyébe George Bush amerikai elnök - közölték hétfőn magas rangú amerikai kormányzati tisztségviselők. | 2004-11-16 07:35:00 | 0 |
| Megengedhetetlen az Erdélyi Magyar Polgári Szövetség kizárása a választásokról | Megengedhetetlennek nevezte az erdélyi Magyar Polgári Szövetség kizárását a romániai választásokról Gál Kinga fideszes képviselő az Európai Parlament plenáris ülésén hétfőn elmondott napirend előtti felszólalásában. | 2004-11-15 20:33:00 | 0 |
| Gyurcsány vesztett, a demokrácia és az emberek győztek: Hazajönnek a magyar katonák Irakból | A minap Gyurcsány Ferenc elfeledkezett arról, hogy Magyarországon parlamenti demokrácia van, és kijelentette, hogy a magyar katonák csak márciusban jöhetnek haza Irakból - holott a kérdést kétharmados törvény szabályozza. Hétfőn az ellenzék nem támogatta az országgyűlésben
a kormány azon kérését, hogy a kontingens küldetését három hónappal hosszabbítsák meg. A kétharmados szavazáson a képviselők 191 igen (kormánypártok) és 159 nem (ellenzék) szavazattal utasították el a javaslatot. | 2004-11-15 20:19:00 | 0 |
| Nemzeti Fórum néven alakít egyesületet a Lakitelek munkacsoport | Nemzeti Fórum néven alakít egyesületet a Lakitelek munkacsoport - közölte Lezsák Sándor hétfőn az MTI-vel. A politikus elmondta: létrehozták az egyesületet, bejegyzése rövid időn belül megtörténik. Szavai szerint egyesületben és nem pártban gondolkodtak, mert még ma sem tartja politikai illúziónak azt, hogy az MDF vissza fog térni eredeti értékrendjéhez. | 2004-11-15 19:32:00 | 0 |
| A határon túli magyarok kettős állampolgárságot szeretnének | Az elmúlt napokban fokozódott a káosz a december 5-i népszavazás körül, ezért rögzíteni kell a biztos pontokat. Az Európai Unióban nem ildomos olyan érvrendszert alkalmazni, amit a szélsőjobboldali, bevándorlás-ellenes politikai erők is megirigyelhetnének a magyar kormánytól - mondta Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke a polgári körök hétfő esti miskolci rendezvényén. | 2004-11-15 19:07:00 | 0 |
| Ismét rendre utasították a Népszava hazugsággyárát | Hétfőn a Fővárosi Bíróság ítéletet hirdetett Kovács Zoltán fideszes országgyűlési képviselő, Pápa polgármestere személyiségi jogi perében, melyet a Népszava kiadója ellen indított - értesült a fideszfrakcio.hu. A bíróság megállapította, hogy a Népszava "Nyugdíjast csapott be a pápai polgármester felesége" című cikkében ismét valótlanságokat állított. | 2004-11-15 18:40:00 | 0 |
| Bőjte atya a kettős állampolgárságról | A bezárkózó, testvéreket elutasító, a nemzetet szétamputáló politikusok, pártok felett nem kell ítéletet mondani, nem kell őket kirekeszteni, hanem imádkoznunk kell értük, hogy ők is az egyszerű emberben értéket, gazdagságot lássanak. Hogy érezzék az erőt, az áldást az Isten adta nagycsaládban, a gyermekben, hogy ők is vágyjanak a testvérben testvérre találni. | 2004-11-15 18:28:00 | 0 |
| Munkahely, munkahely, munkahely: 80 embertől válik meg a fővárosi ÁNTSZ | Mintegy nyolcvan dolgozót érintő létszámleépítés lesz az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat fővárosi intézetében, mivel a jövő évi hatszázalékos béremelést, valamint a 13. havi bérek kifizetésének fedezetét csak így tudja kigazdálkodni az intézmény - közölte a fővárosi tiszti főorvos hétfőn az MTI-vel. | 2004-11-15 18:03:00 | 0 |
| Összefogás a sportért | Az elmúlt napokban - immáron nem csak a parlamenti politizálásban, hanem a széles nyilvánosság előtt is - vezető szerepet kapott a 2005-ös költségvetési törvényjavaslatban a magyar sport támogatására fordítandó összegek jelentős csökkentésének és a testnevelés tantárgy presztízsét, a közoktatásban betöltött szerepét gyengítő oktatási minisztériumi elképzelés terve - írja Deutsch Tamás Gyurcsány Ferenchez intézett levelében. | 2004-11-15 17:03:00 | 0 |
| Miniszterek távoznak a Bush-adminisztárcióból | Négy amerikai kormánytag távozását jelenti be hétfőn a washingtoni Fehér Ház - közölte Scott McClellan elnöki szóvivő, de nem nevezte meg az illetőket. | 2004-11-15 17:00:00 | 0 |
| Gyurcsányék üzleti terve a környezetvédelem felszámolására | A Fidesz azt kéri Gyurcsány Ferenc miniszterelnöktől, hogy ne váltsa üzleti bevételre a magyar lakosság biztonságát - közölte Medgyesy Balázs, a Fidesz zöld tagozatának vezetője hétfőn Budapesten. | 2004-11-15 16:56:00 | 0 |
| A vállalkozások fizetik a kormány gazdaságpolitikai baklövéseit | Az Állami Számvevőszék jelentése kimondja, hogy a jövőre tervezett állami bevételek teljesülése 52 százalékban igen kockázatos. A kormány ezt a kisesést a kis- és középvállalkozásokon igyekszik behajtani. Nógrádi Zoltán arra volt kíváncsi, hogy a kormány miért a vállalkozásokon akarja behajtani hibás gazdaságpolitikája árát. | 2004-11-15 16:55:00 | 0 |
| Katona nem felelt | Mádi László a hétfői parlamenti ülésen a lakáshitelek, az adókedvezmények, a lakáshitelként felvehető összegének lecsökkentése valamint az adókedvezmény megkurtítása kapcsán tett fel kérdést Katona Tamás államtitkárnak. A képviselő arra volt kíváncsi: igaz-e, hogy a kormány meg akarja szüntetni az áfa-visszatérítés után járó kedvezményt. | 2004-11-15 16:53:00 | 0 |
| A pápa a katolikus egyház és a keresztények segítségét ígéri az iraki újjáépítéshez | A katolikus egyház és a keresztények támogatását ígérte Irak újjáépítéséhez II. János Pál pápa, hétfőn a Vatikánban fogadva az új iraki nagykövetet. A Szentszék és Irak még 1966. augusztus 27-én létesített diplomáciai kapcsolatot, s még abban az évben, októberben megnyílt a pápai nunciatúra Bagdadban. | 2004-11-15 16:43:00 | 0 |
| A bátor adómegkerülő | A gazdaság stabilitása szempontjából fontos, hogy mindenki a saját teherbírásának megfelelően fizesse be az adókat. Mi a véleménye arról, ha egy tehetős ember, aki sok-sok vállalkozás vezetője, igazgatósági tagja, az adófizetés elkerülésének látszatát sejtető tranzakciókba kezd - kérdezte Gyurcsány Ferenctől Szijjártó Péter a miniszterelnök gyanús ügyleteivel kapcsoltban. | 2004-11-15 16:34:00 | 0 |
| Kósa Lajos: Debrecen nem akarhatja eladni a kórházát, mert nincs is neki | A szocialisták vagy tudatosan csúsztatnak, vagy nem is tudják, hogy mit beszélnek, amikor azt mondják, hogy a debreceni önkormányzat el akarja adni a kórházát - mondta Kósa Lajos (Fidesz) hétfőn, az MTI-nek nyilatkozva. A képviselő, aki egyben Debrecen polgármestere, arra reagált, hogy a parlamentben napirend előtt az egészségügyi privatizáció kapcsán szóba került városa. | 2004-11-15 16:33:00 | 0 |
| Powell lemondott | Benyújtotta lemondását Colin Powell amerikai külügyminiszter - adták tudtul hétfőn a sajtónak a washingtoni külügyminisztériumban. A Fehér Ház, várhatóan még hétfőn, három másik kormánytag távozását is bejelenti. | 2004-11-15 16:31:00 | 0 |
| Én, ti meg a Hiller Pisti esete a határon túli magyarokkal | Úgy tűnik a kulturális ügyekért felelős miniszter azt szeretné, ha a szocialista párt szerethető lenne. Szerethető miniszterelnökkel, szerethető elnökkel, és szerethető kulturális miniszterrel, mert ez utóbbi kettő nem lehet azonos személy, hiszen a szocialista párt kijelentette, hogy főállású pártelnököt választanak. Hiller István most ezért főállású pártelnök és főállású miniszter - mondta Halász János hétfői parlamenti interpellációjában. | 2004-11-15 16:24:00 | 0 |
| A Fidesz a Határ út lakóiért | A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség kispesti szervezete teljes mértékben egyetért a civilek 15-én hétfőn 8 és 10 óra között félpályás útlezárásával, hiszen a jelenlegi átmenő forgalom a Kispest-wekerlei lakosok jó részét olyan káros hatásoknak teszi ki (zaj, füst stb.), ami egy ember számára elviselhetetlen és életesélyeit is rendkívüli mértékben rontja - áll Tarnai Richárd, a választókerület elnökének közleményében. | 2004-11-15 16:24:00 | 0 |
| Varsó városa 45,3 milliárd dollárra értékeli a világháborús náci pusztítást | Legkevesebb 45,3 milliárd dollárra teszi Varsó polgármestere azokat a pusztításokat, amelyeket a nácik okoztak a lengyel fővárosban a második világháború idején. | 2004-11-15 16:18:00 | 0 |
| A német külügyminiszter is magyar állampolgárságot kérne | Az Iltalehti, finn napilap értesülései szerint Németország külügyminisztere, Joschka Fischer is örülne, ha a magyar népszavazás december 5-ikén a kettős állampolgárság megadása mellett döntene, mert ő maga is meg akarja szerezni a magyar állampolgárságot. Ez ügyben a múlt héten Berlinben magyar kollégájával Somogyi Ferenccel is beszélgetett - írja a hirtv.hu. | 2004-11-15 16:13:00 | 0 |
| Amikor a sánta kutya nagy sebességgel előzi a Gyurcsány-kormányt | Sem a beígért hűségjutalmukra hiába váró egészségügyi dolgozók, sem az ingyenes szívgyógyszerre számító betegek, sem a parlagfű-allergiások nem gondolják úgy, amit a szaktárca rendületlenül hisz és állít, hogy a jövő évi költségvetés fejlődési pályára állítja a magyar egészségügyet - hangsúlyozta Selmeczi Gabriella fideszes képviselő az egészségügyi miniszterhez intézett interpellációjában hétfőn. | 2004-11-15 16:13:00 | 0 |
| Gyalogos zarándoklat Nagyváradról Budapestre a kettős állampolgárságért | A nemzet egységét jelképező, határon átnyúló zarándoklatot szervez november 21-27. között Nagyváradról Budapestig a Budavári Koronázó Főtemplomhoz tartozó fiatalok közössége. A fiatalok ezzel a "kéz a kézben"-gyaloglással szeretnék felhívni a Magyarországon élők figyelmét a december 5-én tartandó népszavazás erkölcsi súlyára. | 2004-11-15 16:11:00 | 0 |
| Mi történt Villalakó Magyar Bálint minisztériumában? | Egy évvel ezelőtt az oktatási tárca informatikai főtanácsadója egyeztetésre hívta az IBM, a SAP és az ISH Kft - egy-egy vezetője, valamint az ELTE, a SOTE, a debreceni-, a szegedi és pécsi egyetem képviselőit. Az egyeztetésen a tanácsadó arról tájékoztatta a résztvevőket, hogy amennyiben az egyetemek ugyanazt a gazdálkodási és klinikai rendszert vezetnék be, akkor a tárca támogatná őket - emlékeztetett Szijjártó Péter fideszes képviselő hétfőn parlamenti interpellációjában. | 2004-11-15 16:00:00 | 0 |
| Hiller-jugend lett a Werber-árvákból? | Mint emlékezetes, az "Orbán-jugend" kifejezést a baloldali sajtó honosította meg 2002-ben a választások közben. Nemrég Ron Werber képezte ki a szocialisták hadra fogható ifjú seregét. Most, hogy ő magukra hagyta a fiatalokat, s a hírek szerint Hiller István tart igényt rájuk, minek nevezzük a Werber-árvákat? A baloldali sajtó mintájára mondhatni, hogy csatasorba állt Hiller-jugend. | 2004-11-15 15:58:00 | 0 |
| Egy régi fénykép | Egy régi fényképet köröznek manapság az Európai Parlament folyosóin. Munkásőrök tisztelegnek, az előtérben egyik parancsnokuk, egy a brüsszeli magyar biztosra kísértetiesen hasonlító személy. Lényegében mindegy, hogy a fotón maga Kovács László feszít egy bűnös rendszer fegyveres védelmezőjeként, avagy, mint az valószínűbb, egy másik elvtárs, a dolog biztosunk életútját ismerve több mint kényelmetlen. | 2004-11-15 15:57:00 | 0 |
| Mi fizetjük Kapolyi adóját? | Megengedhetetlen, hogy kormányzati emberek vagy politikusok - akár ágon-bogon keresztül - gazdasági hasznot szerezzenek az államháztartásból - mondta egyszer Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. Ennek ellenére a gazdasági miniszter az elmúlt 200 napban 3-400 millió forintot rakott az adófizetők pénzéből Kapolyi László szocialista képviselő zsebébe - mondta hétfői interpellációjában Deák András | 2004-11-15 15:10:00 | 0 |
| Gyurcsánynak igaza van: "Nemekből nem lehet országot építeni" | "Az a legkönnyebb, nyeglén vállat rándítani és azt mondani: nem. Magyarországot felelős politizálással lehet jobbá tenni" - mondta Gyurcsány Ferenc egy héttel ezelőtt, majd pedig nemet mond a beteg emberek biztonságára, a nemzeti összefogásra, a Magyar Köztársaság alkotmányára - hangsúlyozta Áder János fideszes frakcióvezető napirend előtti felszólalásában hétfőn az Országgyűlésben. | 2004-11-15 15:09:00 | 0 |
| Hét rendőrt és 30 lázadót öltek meg vasárnap az iraki Moszulban | Megöltek 7 rendőrt és 30 lázadót vasárnap az iraki Moszulban lezajlott összecsapásokban - jelentette be Falah an-Nakíb iraki belügyminiszter. | 2004-11-15 14:46:00 | 0 |
| Vért adtak a Fidesz-frakció tagjai | A Fidesz képviselőcsoportjának hétfői frakcióülésén Áder János gratulált Firtl Mátyás soproni, valamint Nagy Andor szécsényi időközi választáson ötven százalékon felüli győzelméhez, és rámutatott: előbbi 19, utóbbi 22 százalékkal előzte meg ellenfelét. Mikola István a kórház-privatizáció leállítása mellet érvelt. A Fidesz frakciójának számos tagja, köztük Orbán Viktor és Áder János is vért adott a képviselői irodaházban. | 2004-11-15 14:35:00 | 0 |
| Powell a palesztinok lakta területekre készül | Colin Powell amerikai külügyminiszter jövő héten a Jordán folyó nyugati partjára látogat, hogy a palesztin-izraeli békéről folytasson tárgyalásokat - jelentette a palesztin külügyminiszter, Nabil Saath bejelentésére hivatkozva a BBC. | 2004-11-15 14:21:00 | 0 |
| Országszerte komoly károkat okozott a vihar | Az ország több megyéjében okozott károkat a rendkívüli időjárás vasárnap. A viharos erejű szél fákat csavart ki, amelyek épületekre, villanyvezetékekre, utakra és kerítésekre dőltek. | 2004-11-15 14:19:00 | 0 |
| Adatbázis a Romániában elkobzott magyar egyházi ingatlanokról | A Magyar Emberi Jogok Alapítvány (HHRF) nyilvánossá tette a Romániában egykor elkobzott magyar egyházi ingatlanok adatbázisát - jelentette be Hámos László, a HHRF elnöke. | 2004-11-15 13:00:00 | 0 |
| Szlovák lap Bugárékat támadja | Elmarasztalja a Magyar Koalíció Pártját (MKP) a SME című szlovák liberális lap, mert a Magyar Állandó Értekezleten (Máért) a szlovákiai magyar politikai erő a határon túli szervezetekhez csatlakozva "a hazafias ellenzék és Orbán Viktor pártjára állt", és ezzel megalázta a magyar kormányt. | 2004-11-15 12:58:00 | 0 |
| Nincs pénz az ukrajnai elnökválasztás második fordulójára | Az ukrán központi választási bizottság nem lesz képes megrendezni az elnökválasztás november 21-én esedékes második fordulóját, ha a kormány nem ad neki több pénzt - mondta hétfőn Kijevben a testület elnöke. | 2004-11-15 11:58:00 | 0 |
| Szabadság: Az MSZP szemben áll a határon túli szervezetekkel | Ha a Máért-en jelenlévők közös nevezőre nem is jutottak, egy dologban teljes a konszenzus: olyan kényszerpályára kerültek valamennyien, amelyről ki-ki úgy "lép le", ahogy tud, vagyis ahogy politikai érdekei megkívánják - fejtette ki hétfői számában a Szabadság. | 2004-11-15 11:25:00 | 0 |
| Markó Béla: Negyven évre dől el a magyarság sorsa | Legalább negyven évre meghatározzák az erdélyi magyarság sorsát a november 28-i romániai parlamenti választások, e közösség talán számbelileg
kisebbségben van ebben az országban, de kultúrájában és hagyományaiban nincs kisebbségben, elengedhetetlenül fontos azonban e magyarok összetartása - ezeket a fő gondolatokat osztotta meg hallgatóságával az elmúlt napokban lezajlott kampánykörútján Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke. | 2004-11-15 11:10:00 | 0 |
| Győzőtt a Fidesz | A VIII. Aranykalász-kupa kispályás labdarúgótorna kedves színfoltja volt szombaton délután, amikor két fideszes gárda csapott össze a döntő előtt Szentesen. A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség parlamenti politikusai a helyi narancsosok ellen küzdöttek és szórakoztató játékkal 6-2-es győzelmet értek el. | 2004-11-15 11:00:00 | 0 |
| Leányfalu határozatot hozott a kettős állampolgárság ügyében | Leányfalu Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestülete 2004. október 29-i testületi ülésén határozatával állást foglalt a kettős állampolgárság ügyében. | 2004-11-15 10:28:00 | 0 |
| GKI: pesszimizmus az üzleti és a magánszférában | Jelentősen csökkent az üzleti bizalmi index és rosszabbodtak a fogyasztói várakozások a múlt hónapban. A lakosság szerint a következő egy évben romlik majd a gazdasági helyzet, míg az üzleti szférában minden ágazat várakozásai pesszimistábbak. A GKI-Wallis által mért konjunktúra index -15,5 pont volt. | 2004-11-15 10:12:00 | 0 |
| Olaszország januárban, Románia júniusban vonná ki csapatait Irakból | Olaszország kivonja csapatait Irakból a januári választások után, ha az új vezetés képes lesz szavatolni az arab ország biztonságát. | 2004-11-15 10:04:00 | 0 |
| Eladja tartalékai egy részét az ukrán jegybank | Az ukrán központi bank felkészült arra, hogy további 1 milliárd dollárral csökkentse devizatartalékát a hrivnya védelme érdekében a jövő heti elnökválasztások második fordulója előtt - jelentette ki az ukrán jegybank első elnökhelyettese. | 2004-11-15 10:01:00 | 0 |
| Irakban elengedték Ijad Allavi két rokonát | Elengedték Ijad Allavi miniszterelnök túszul ejtett két nő rokonát - jelentette a Reuters az al-Dzsazíra arab hírtelevízióra hivatkozva. | 2004-11-15 08:18:00 | 0 |
| Megmérgezték a levegőt | Rákkeltő anyagok is kerültek a levegőbe, amikor néhány héttel ezelőtt leégett a XV. kerületben egy veszélyes hulladékokat tároló raktár - hívják fel a figyelmet fideszes politikusok. Az eset miatt át kell gondolni Budapesten a polgári védelem irányítását, mert ebben a formában nem működik hatékonyan. Javasolják egy környezetvédelmi kommandó felállítását is. | 2004-11-15 07:40:00 | 0 |
| Példátlan közalkalmazotti sztrájk kezdődött Dél-Koreában | Példátlan közalkalmazotti sztrájk kezdődött hétfőn Dél-Koreában: a munkabeszüntetésben részt vevők egy olyan törvénytervezet elfogadása ellen tiltakoznak, amely éppen a közszolgálat területén tiltaná be a sztrájkokat. | 2004-11-15 07:33:00 | 0 |
| Félpályás útlezárással tiltakoznak a Wekerle-telepiek a Határ út nagy forgalma ellen | Félpályás útlezárással tiltakoznak hétfő reggel a budapesti XIX. kerületi Wekerle-telep lakói a Határ út elviselhetetlen forgalma ellen - közölte az MTI-vel Tömpe Gézáné, az akció szervezője. | 2004-11-15 07:28:00 | 0 |
| Vasúti kerekasztal szakszervezetek nélkül | Még az idén megkezdheti munkáját a Nemzeti Vasúti Kerekasztal - az az intézmény, melynek megalakítását hosszú ideje sürgetik a vasutas szakszervezetek. | 2004-11-15 07:25:00 | 0 |
| Olaszország kivonná Irakból csapatait januárban | Olaszország kivonja csapatait Irakból a januári választások után, ha az új vezetés képes lesz szavatolni az arab ország biztonságát. | 2004-11-15 07:22:00 | 0 |
| Ma dönt a parlament az iraki jelenlét meghosszabításáról | Az Országgyűlés ma szavaz arról a javaslatról, amely szerint 3 hónappal meghosszabbítanák a 300 fős iraki magyar kontingens decemberben lejáró mandátumát. | 2004-11-15 07:21:00 | 0 |
| Elkészült Fallúdzsa ostromának veszteségmérlege | Az iraki Falúdzsában az egy hete tartó ostromban összesen 38 amerikai katona halt meg és 275 megsebesült - közölte a legfrissebb veszteségmérleget a Reuters. | 2004-11-15 07:19:00 | 0 |
| Százmilliós tűzkár az inotai kohóban | Százmilliós kár keletkezett az inotai alumíniumkohóban egy szombat esti tűz miatt. A lángokat egy elszakadt és meggyulladt szállítószalag okozta. | 2004-11-15 07:17:00 | 0 |