| No, komment - 2004. július 7. | Lendvai Ildikó szocialista frakcióvezető a Magyar Televízióban látható Nap-kelte című műsorban szerda reggel arról beszélt, hogy ki lesz az MSZP miniszterelnök-jelöltje 2006-ban. | 2004-07-07 10:21:00 | 0 |
| Fegyveres összecsapás Bagdad belvárosában | Lövöldözés tört ki szerdán az iraki nemzeti gárda és fegyveres személyek között Bagdadban, a belvárosi Haifa sugárúton. | 2004-07-07 10:10:00 | 0 |
| Értékesítési bojkottra szólít fel a meggytermelők szövetsége | Értékesítési bojkottra, a gazdasági kapcsolatok megtorló célú megszüntetésére szólítja fel az érintett kerttulajdonosokat a Meggytermelők Országos Szövetsége - tájékoztatta az érdekképviseleti szervezet döntéséről Mónus Bertalan elnök szerdán az MTI-t. | 2004-07-07 10:06:00 | 0 |
| Lamperth szerint a szimpla gázolás még belefér | Szabálytalankodóknak könnyít az új BM-rendelet. Kártérítési perek tucatjaira számíthat a rendőrség, miután a rendőrök többsége nem is hallott arról a belügyminiszteri rendeletről, mely csak a legritkább esetben teszi lehetővé a jogosítvány és a forgalmi engedély helyszíni elvételét - értesült a HavariaPress. Az új jogszabály szerint július elsejétől legalább két embert kell halálra gázolni ahhoz, hogy a rendőr a helyszínen elvehesse a vétkes autós jogosítványát. | 2004-07-07 09:33:00 | 0 |
| Bugár Béla a Máért elé viszi a Selye János Egyetem elmaradt támogatásának kérdését | Bugár Béla a hivatalos meghívó megérkezéséig nem kívánja kommentálni a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) szeptemberre jelzett összehívásának szándékát, de jelezte: a fórumon mindenképpen felvetik a Selye János Egyetem késlekedő támogatásának ügyét. | 2004-07-07 09:21:00 | 0 |
| Fábry Sándor Dizájncenter kiállítást nyit | Aki rendszeresen nézi az Esti Showder adásait, jól ismerheti azokat a többnyire giccses, ámde hasznavehetetlen tárgyakat, amelyeket Fábry Sándor Dizájncenter címszó alatt mutat be. A sikeres műsorbetét egyes tárgyait most Fábry egy önálló kiállításba rendezte össze, hogy élőben is megtekinthessék az érdeklődők a legmókásabb darabokat. | 2004-07-07 09:08:00 | 0 |
| Robbanások Bagdadban | Hatan sebesültek meg azokban a robbanásokban, amelyek szerdán rázták meg az iraki főváros, Bagdad zöld zónáját. Négy robbanást lehetett hallani Bagdad belvárosában. Füstfelhők szálltak fel a szövetséges erők főhadiszállásának, az amerikai és a brit nagykövetségnek, valamint az iraki kormányépületeknek otthont adó, védett zöld zónából. | 2004-07-07 08:56:00 | 0 |
| Hodorkovszkij állítólag kész átadni YUKOS-részvényeit | Az orosz YUKOS olajtársaság fő részvényese, Mihail Hodorkovszkij tudatta az orosz hatóságokkal: kész átadni részvényeit, hogy megmentse a csőd szélére jutott olajvállalatot - jelentették orosz tömegtájékoztató eszközök szerdán a Financial Times alapján. | 2004-07-07 08:54:00 | 0 |
| Meghalt Kirk Douglas amerikai színész legkisebb fia | Holtan találták kedden New York-i otthonában Kirk Douglas, a legendás amerikai színész legkisebb fiát. A 46 éves Eric Douglas évek óta alkohol- és kábítószer-problémákkal küzdött, de egyelőre nem tudni, közvetlenül mi okozta a halálát. | 2004-07-07 07:54:00 | 0 |
| Amikor a vádlott nem bizonyíthat | Barbara Trionfi, a Nemzetközi Sajtóintézet (IPI) munkatársa szerint "(...) az újságírók folyamatosan olyan törvényekbe és gyakorlatba ütköznek, amelyek komolyan korlátozzák a szólásszabadságot és az információk szabad folyását". | 2004-07-07 07:50:00 | 0 |
| Az SZDSZ-es Wekler börtönt kért volt feleségére és a Magyar Nemzet újságíróira | A Pesti Központi Kerületi Bíróságon (PKKB) Cserni János bíró keddi elsőfokú ítéletében elmarasztalta a magánvádló, Wekler Ferenc (SZDSZ) volt feleségét, valamint a Magyar Nemzet főmunkatársát Torkos Matildot egy, a Magyar Nemzetben tavaly márciusban megjelent tényfeltáró cikkben leírt állítások miatt. Cserni János bíró a per során nem engedélyezte, hogy a vádlottak az úgynevezett valóságbizonyítás során védelmük érdekében okirati és tanúbizonyítással igazolhassák a cikkben megjelent állításokat. | 2004-07-07 07:46:00 | 0 |
| Írásbeli megrovást kapott a kanadai katonákat bombázó amerikai pilóta | Kötelességmulasztásban bűnösnek találták és szigorú írásbeli megrovásban részesítették azt az amerikai pilótát, aki 2002 áprilisában négy kanadai katona halálát okozta egy bombatámadással - közölte az amerikai légierő kedden. | 2004-07-07 07:36:00 | 0 |
| Elhunyt Thomas Klestil osztrák államfő | Elhunyt Thomas Klestil osztrák államfő, akit hétfő óta eszméletben állapotban ápoltak a bécsi AKH kórház intenzív osztályán. A 72. életévében járó politikus röviddel kedd éjfél előtt hunyt el, betegágya mellett volt felesége, két lánya és fia. | 2004-07-07 07:30:00 | 0 |
| XXVI. Régizene Fesztivál Csíkszeredában | Magyarországi együttesek is fellépnek a kedd este elkezdődött XXVI. csíkszeredai régizene fesztiválon. A csaknem negyedszázados hagyományra visszatekintő romániai magyar zenei rendezvénysorozat a brassói Fekete templom karnagyának és orgonistájának, Eckart Schlandtnak a koncertjével kezdődött kedd este a csíksomlyói ferences kegytemplomban. | 2004-07-07 07:26:00 | 0 |
| Kaposvár: ahol jó élni | Az Európai virágos városok versenyének tizenegy tagú nemzetközi zsűrije szemlézte Kaposvár közterületeit kedden. A bizottság ír elnöke elismerően nyilatkozott a somogyi megyeszékhelyen látottakról. Luke Griffin a szemlét követő sajtótájékoztatón Kaposvárt olyan településnek nevezte, ahol kellemes az élettér, valamint érezhetően tudatos tervező munkával igyekszik a város vezetése megvalósítani az elképzeléseket. | 2004-07-07 07:20:00 | 0 |
| Orbán Viktor: Aggályok merültek fel a román választások kapcsán | Romániát szükséges továbbra is megfigyelés alatt tartani az ottani választások jogi következményei miatt, hiszen egyértelművé vált, hogy az ország helyhatósági választási törvénye antidemokratikus és diszkriminatív aggályokat vet fel - jelentette ki Orbán Viktor keddi sajtótájékoztatóján. | 2004-07-06 19:51:00 | 0 |
| Mégis van Világ Rádió | Anyagi nehézségek miatt július 1-jén ugyan le kellett állítani a Világ Rádió és Világ TV adásait, de a szolgáltatás nem szűnt meg. Az adások finanszírozása egyelőre nem megoldott, ugyanakkor idővel szeretnék bővíteni a fogható adók körét. A szolgáltató a Világ Rádiót és a Világ TV-t saját erőből, illetve hallgatóik és nézőik támogatásával üzemelteti. | 2004-07-06 19:27:00 | 0 |
| A néppárt magyar képviselői az EP elé viszik a vajdasági magyarellenes atrocitások ügyét | Az Európai Néppárt magyar delegációja írásban kívánja tájékoztatni az Európai Parlament képviselőit a vajdasági magyarellenes atrocitásokról. A témát a néppárti magyar képviselők a délszláv országokkal való kapcsolattartást végző európai parlamenti delegációkban ugyancsak felvetik. Erről Szájer József, a magyar csoport vezetője beszélt kedden az Európai Néppárt magyar nemzeti delegációjának ülése után. | 2004-07-06 19:21:00 | 0 |
| Magyar-magyar "hírvasfüggöny" | Ellehetetlenítené a határon túli magyar sajtót, ha szeptember végétől tényleg elvágnák azt a köldökzsinórt, amelynek segítségével a Magyar Távirati Iroda hosszú éveken át híroxigénnel táplálta a Kárpát-medencei magyar lapokat és elektronikus médiát - jelentette ki Gyarmath János, a Romániai Magyar Szó főszerkesztője kedden. | 2004-07-06 18:17:00 | 0 |
| Mádl Ferenc: Magyarország támogatja a további EU-bővítést | Magyarország támogatja az Európai Unió további bővítését és elkötelezett a "szélesebb Európa" program kiteljesítése mellett - hangoztatta Mádl Ferenc köztársasági elnök kedden Budapesten, amikor hivatalában fogadta az Európai Néppárt (EPP) képviselőcsoportjának elnökségét. | 2004-07-06 18:14:00 | 0 |
| Pikler Intézet a csőd szélén: a kormány ajándéka miatt bezárhat a csecsemőotthon | Lehet, hogy augusztusban bezár a Pikler Intézet, amennyiben nem talál forrásokat idei fenntartási költségeinek fedezésére - tájékoztatott az intézet kommunikációs vezetője kedden. | 2004-07-06 18:11:00 | 0 |
| Lomnici Zoltán a bíróságok iránti közbizalomról | A társadalmi intézmények iránti közbizalom vonatkozásában a bíróság a harmadik "legtekintélyesebb" állami intézmény - számolt be kedden egy friss felmérés alapján Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) elnöke. | 2004-07-06 18:05:00 | 0 |
| Megszűnt a szerződéskötési korlátozás az MTV-ben | Megszüntette bizonyos szerződések aláírásának előzetes engedélyhez kötését kedden a Magyar Televízió (MTV) Közalapítvány kuratóriumának elnöksége - mondta a testület ülését követően a grémium elnöke. | 2004-07-06 18:03:00 | 0 |
| Bizottság vizsgálja a madridi merénylet körülményeit | Parlamenti vizsgálóbizottság kezdte meg működését kedden Spanyolországban a madridi terrortámadások ügyében. A testület tanúk és illetékesek meghallgatásával, valamint a bizonyítékok vizsgálatával arra keres választ, vajon előre látható volt-e az iszlám terrorfenyegetés, javult-e azóta a biztonsági helyzet Spanyolországban, és milyen hatással voltak a merényletek a röviddel a március 11-i merényletek után tartott választásokra. | 2004-07-06 17:48:00 | 0 |
| Demokráciadeficit: Mellár Tamást is jogszerűtlenül távolította el a Medgyessy-kormány | Első fokon döntött a bíróság a Mellár Tamás által indított munkaügyi perben - értesült a fideszfrakcio.hu. A döntés értelmében a KSH volt elnökét jogszerűtlenül távolította el munkahelyéről Medgyessy Péter. Kiss Péter kancelláriaminiszter 2003 novemberében szakmai indoklás nélkül, az állami vezetőkről szóló törvényre hivatkozva ismertette Medgyessy Péter döntését. A hírt szerdán megerősítette Mellár Tamás ügyvédje is. | 2004-07-06 17:14:00 | 0 |
| Joan Miró-kiállítás a Szépművészeti Múzeumban | A modernizmus egyik legjelentősebb alkotójaként számon tartott Joan Miró 48 nagyméretű művét szerdától tekinthetik meg az érdeklődők Budapesten, a Szépművészeti Múzeumban. | 2004-07-06 15:28:00 | 0 |
| Orbán Viktor - Medgyessy Péter: 19 - 4 | Ki az a személy a XX. századi közéletből, akit a leginkább elismersz? - így hangzott a FISZ harmadik Országos Középiskolai Kutatásának kérdése. A felmérésben 655 érettségit adó középiskola 34 004 diákja vett részt. Az eredményekből kiderül, hogy hazai pályán magasan Orbán Viktor a legelismertebb személy. | 2004-07-06 15:21:00 | 0 |
| Martonyi János: A megszólalások központi eleme a biztonság volt | Európának elsődleges felelőssége, hogy morális tartalmat adjon a globális folyamatoknak - mondta Martonyi János volt külügyminiszter az Európai Néppárt budapesti frakcióülését követően kedden újságíróknak, Budapesten. | 2004-07-06 14:49:00 | 0 |
| Őrizetbe vették a nyíregyházi rendőrkapitányt | Hivatali visszaélés gyanúja miatt kedden saját irodájában vették őrizetbe Pásztor Miklós rendőr ezredest és helyettesét. Mindkettőjüket a fővárosba szállítják, és még várhatóan kedden kihallgatják. | 2004-07-06 14:08:00 | 0 |
| Kuratóriumi döntés az MTV tőkejuttatásának felhasználásáról | A parlament által néhány hete a Magyar Televízió (MTV) Rt.-nek megszavazott 4,8 milliárd forintos juttatás átutalásáról döntött kedden a közmédiumot felügyelő közalapítvány kuratóriumi elnöksége - közölte a tanácskozás után Czeglédi László, a testület elnöke. | 2004-07-06 14:03:00 | 0 |
| Medgyessynek még a gondolata is alkotmányellenes | Az Alkotmánybíróság (AB) keddi ülésén az alaptörvénybe ütközőnek ítélte, hogy az Országgyűlés létszámának csökkentéséről népszavazást tartsanak. Döntéséről a testület közleményben tájékoztatta az MTI-t. "Az Alkotmánybíróság határozata megállapította: a népszavazás kezdeményezői által megfogalmazott kérdés az alkotmány tiltó rendelkezésébe ütközik, mert az Országgyűlés szervezetének átalakítására irányul" - olvasható a közleményben. | 2004-07-06 13:50:00 | 0 |
| Orbán Viktor és Ivo Sanader találkozója | A következő öt-tíz év európai növekedésének központja Közép-Európa lesz, amelyben kulcsszerepet fog játszani Horvátország is - mondta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke kedden Budapesten, amikor megbeszélést folytatott Ivo Sanader, horvát miniszterelnökkel. Orbán Viktor az EU-tagság irányába mutató lépésként értékelte Horvátország leendő felvételét a NATO-ba. | 2004-07-06 13:03:00 | 0 |
| A román sajtó szóra sem máltatta Medgyessy látogatását | Még apró tényhírt sem szenteltek a hétfői nagyváradi Nastase-Medgyessy találkozónak a legfontosabb román politikai napilapok, az erdélyi magyar sajtó viszont fő helyen foglalkozott az eseménnyel. | 2004-07-06 12:04:00 | 0 |
| Közép-Európában győzött a néppárti politika | Széles körben hangoztatott nemzetközi vélemények szerint a klímaváltozás idejét éljük. Tudományos publikációk százai boncolgatják ezt a kérdést, konferenciák és filmek szólnak róla, és a mi kedélyünket is befolyásolják a klímaváltozásról szóló hírek. Az időjóslás nem a mi szakmánk, de egy dologban azért biztosak lehetünk: Közép-Európa politikai klímája néhány hete gyökeresen megváltozott - mondta Orbán Viktor az Európai Néppárt frakciójának keddi tanácskozásán. | 2004-07-06 11:59:00 | 0 |
| Elnémult Világ Rádió | Finanszírozási nehézségek miatt felfüggesztette adásait az internetes adó. A szolgáltatást a Mindmaker Inc. magyar-angol-szingapúri vegyesvállalat egyik leányvállalata, a Magyar Internet Világportál Szolgáltató Kft. (Mavip) hozta létre 2001 júniusában. | 2004-07-06 11:39:00 | 0 |
| Rákbetegeket sújt az OEP lassúsága | Több, nyirokdaganatosokkal foglalkozó orvos is azt állítja, hogy van ugyan egy nagyon hatékony orvosság a betegség ellen, de az Országos Egészségbiztosító Pénztár lassú eljárása miatt akár hónapokat is csúszhat a kezelés. A várakozás a várható terápiás hatást kifejezetten rontja - írja az [origo]. | 2004-07-06 10:50:00 | 0 |
| Levegővételért még nem jutalmazzák a szocialista polgármestert | Idén kétszer kapott jutalmat Mester László, 18. kerületi polgármester - írja a Magyar Nemzet. Az MSZP-s képviselő a négyhavi fizetésével megegyező összeget februárban azért kapta, mert beterjesztette a költségvetést. A büdzsé tervezetét a polgármestereknek a jogszabály értelmében kötelező beterjeszteniük. | 2004-07-06 10:03:00 | 0 |
| Izrael az atomfegyverek ügyében kitart a kétértelműség stratégiája mellett | Izrael nem adja fel a "kétértelműség politikáját" nukleáris kérdésekben, mert erre szükség van az ország védelme szempontjából - jelentette ki kedden az izraeli kormányfő. Ariel Saron az izraeli katonai rádiónak nyilatkozott Mohamed el-Baradeinek, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatójának izraeli látogatása előtt. | 2004-07-06 09:58:00 | 0 |
| Tovább drágult az olaj | Kedden tovább drágult a kőolaj a szabadpiacon, az ár átlépte a hordónkénti 39 dolláros határt, miután a hét végi szabotázsakciók hatására felére, napi 960 ezer hordóra esett az iraki olajexport és aggodalmakat kelt az orosz, illetve a nigériai olajszállítások megszakadásának lehetősége is. | 2004-07-06 09:56:00 | 0 |
| Az első afrikai-magyar pap | Esiobu Anayo Augustus - így hívják Magyarország első, afrikai származású és színes bőrű katolikus lelki pásztorát, aki tegnap tartotta első miséjét a jánoshalmai plébániatemplomban. Ágoston atya augusztustól Kecskeméten kezdi meg hivatása gyakorlását. | 2004-07-06 09:38:00 | 0 |
| No, komment - 2004. július 6. | Néhány nappal ezelőtt, június 30-án Karsai József nyilatkozott a Magyar Televízióban sugárzott Nap-kelte című műsornak. A búzaégetéséről hírhedtté vált mai szocialista országgyűlési képviselő először a trágya szagáról filozofál, majd a szélesebb nyilvánosság elé tárja: a Magyar Nemzet lehúzta róla a rolót. | 2004-07-06 09:33:00 | 0 |
| NapInfo: Új, napi hírösszefoglaló az InfoRádió telerádiós szolgáltatásán | Új, napi hírösszefoglalóval bővült az InfoRádió 20-4636958 -as számon elérhető Telerádiós szolgáltatása. A NapInfo segítségével a telefonáló bárhol, bármikor 5 perc alatt tájékozódhat a nap legfontosabb híreiről. A napi hírösszefoglaló azoknak a nyaralóknak készül, akik vakációzás közben, az InfoRádió vételkörzetén kívül sem akarnak lemondani a hírrádió információiról, azonban a nap legnagyobb részében szeretnének kikapcsolódni, de este vagy éppen reggeli előtt, akár külföldön is, rászánnak pár percet a hírekre. | 2004-07-06 09:12:00 | 0 |
| Borünnep Egerben | Idén is megrendezik a hét végén, az Egri Bikavér Ünnepét, Egerben. A borgasztronómiai bemutatók mellett népzenei koncertek színesítik a programot. | 2004-07-06 09:01:00 | 0 |
| Nem kutathat az adóhatóság a lakásokban, autókban | Az Alkotmánybíróság döntése értelmében alkotmányellenes az adótörvénynek az a rendelkezése, amely az adóhatóság alkalmazottainak lehetővé teszi lakások és gépjárművek átvizsgálását. Az AB véleménye szerint a szabály aránytalanul korlátozza a magánlakás sérthetetlenségéhez való alapvető jogot. | 2004-07-06 08:17:00 | 0 |
| Jogbiztonság szocialista módra: két év alatt kilenc alkotmánysértés | Két év alatt immár kilencedik alkalommal semmisített meg tegnap az Alkotmánybíróság a kormánypártok által elfogadott törvényt. A testület az alaptörvénnyel ellentétesnek találta az adótörvénynek azt a rendelkezését, amely az adóhatóság alkalmazottainak lehetővé tette lakások, gépkocsik átvizsgálását - írja a keddi Magyar Nemzet. | 2004-07-06 08:07:00 | 0 |
| Dávid Ibolya háborúja | Dávid Ibolya szerint az MDF felelőssége, hogy lesz-e valódi többpártrendszer Magyarországon. A pártelnök legújabb kijelentése önértékelési és szerepzavarról, illetve a politikai realitásérzék hiányáról tanúskodik. | 2004-07-06 07:49:00 | 0 |
| Japán filmhét az Örökmozgóban | A japán történelmet a XIX. század második felétől az 1960-as évekig végigkísérő hét alkotást láthat a közönség a csütörtökön kezdődő japán filmhéten, a budapesti Örökmozgó Filmmúzeumban. | 2004-07-06 07:44:00 | 0 |
| Máért - Jobb később, mint soha | Jól jelzi a kormány reakcióidejét a magyar nemzetpolitika ügyében, hogy a vajdasági magyarok pont egy éve kezdeményezték a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) összehívását - mondta Németh Zsolt hétfőn az MTI-nek nyilatkozva annak kapcsán, hogy Medgyessy Péter kormányfő szeptember 11-re szeretné összehívni a Máért következő tanácskozását. | 2004-07-06 07:41:00 | 0 |
| Giscard d'Estaing: Az európai alkotmánynak az embereket kell szolgálnia | Európa kapuját a fiatalok előtt is meg kell nyitnunk, hogy érezzék a nyíltságot és a közvetlenséget. Ugyanilyen fontos a nemzeti identitás megőrzése és ápolása úgy, hogy az unió egységet sugározzon, hiszen a világnak egy egységes Európára van szüksége - erről a konvent elnöke az Európai Néppárt budapesti frakcióülésén beszélt, hétfőn. | 2004-07-05 20:17:00 | 0 |
| Elrendelték az MVSZ aláírásgyűjtő íveinek hitelesítését | Elrendelte a határon túli magyarok kettős állampolgárságának ügyében a Magyarok Világszövetsége (MVSZ) által összegyűjtött aláírások ellenőrzését hétfői ülésén az Országos Választási Bizottság (OVB). | 2004-07-05 19:18:00 | 0 |
| Az APEH megkezdte a folyószámla-kivonatok kiküldését | Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) hétfőn megkezdte a túlfizetést vagy tartozást mutató, valamint a 2003. évre vonatkozóan késedelmi pótlékkal érintett folyószámla-kivonatok kiküldését - közölte az adóhatóság az MTI-vel. | 2004-07-05 18:21:00 | 0 |
| Megkezdődött az Európai Néppárt alakuló ülése Budapesten | A júniusi európai választások utáni és az Európai Parlament júliusi megalakulása előtti leglényegesebb európai eseménynek ad otthont Budapest. Hétfőn a Parlament felsőházi üléstermében megkezdte alakuló tanácskozását az Európai Néppárt frakciója. | 2004-07-05 17:55:00 | 0 |
| Márton András kártérítési pert fontolgat a kulturális tárca ellen | A New York-i magyar kulturális központ vezetője kártérítési pert fontolgat a kulturális tárca ellen; erről maga az igazgató, Márton András tájékoztatta hétfőn az MTI-t, miután Hiller István miniszter sajtótájékoztatón jelentette be, hogy 2005. január 1-jével visszahívta tisztségéből. | 2004-07-05 17:33:00 | 0 |
| Molnár Csaba vád alatt | Vádat emelt Molnár Csaba alezredes ellen vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett vesztegetés, hivatali visszaélés és államtitoksértés bűntette miatt a Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal - tájékoztatott hétfőn a Legfőbb Ügyészség. | 2004-07-05 17:14:00 | 0 |
| Jubileumi Bartók-fesztivál és szeminárium Szombathelyen | Huszadik alkalommal ad otthont a nemzetközi Bartók-fesztiválnak Szombathely, az egykor szemináriumi előadásokból kinőtt, július 10-én kezdődő esemény kurzusait viszont immár 37. alkalommal rendezik meg a vasi megyeszékhelyen - hangzott el a szervezők sajtótájékoztatóján, hétfőn. | 2004-07-05 17:00:00 | 0 |
| Az OCÖ szerint általánosak a kormány romaintegrációs programjai | Az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnöke szerint általánosak azok az ez évre szóló akciótervek, amelyeket a minisztériumok a romák társadalmi integrációját elősegítő középtávú kormányzati programnak megfelelően dolgoznak ki; Kolompár Orbán erről hétfőn beszélt budapesti sajtótájékoztatóján. | 2004-07-05 16:58:00 | 0 |
| Tizenöt éve rehabilitálták Nagy Imrét és mártírtársait | Tizenöt éve, 1989. július 6-án, - pár héttel újratemetésük után - jogilag is rehabilitálták Nagy Imrét, az 1956-os forradalom és szabadságharc kivégzett miniszterelnökét és mártírtársait - Gimes Miklóst, Losonczy Gézát, Maléter Pált, Szilágyi Józsefet és másokat - az ellenük 1958-ban emelt hamis vádak alól. Rehabilitálásuk a rendszerváltás kiemelkedő eseménye volt: éppúgy mérföldköve a modern magyar jogtörténelemnek, mint 1989. június 16-a, újratemetésük napja, a magyar politikatörténetnek. | 2004-07-05 16:56:00 | 0 |
| Vatikán: Sodano bíboros távozik posztjáról? | Alig kezdte meg a pápa három év óta első nyaralását az Aosta völgyében, a Vatikánban máris hírek kaptak szárnyra az egyházi állam csúcsszerveiben várható személyi változásokról. | 2004-07-05 16:52:00 | 0 |
| Sikeres műtétet hajtottak végre a Magyarországon ápolt iraki kisfiún | Csontpótló műtétet hajtottak végre a Honvédkórházban azon a kisfiún, akit a magyar szállítókontingens egyik járműve ütött el májusban az iraki Hilla közelében - adta hírül hétfői közleményében a Honvédelmi Minisztérium médiaosztálya. | 2004-07-05 16:49:00 | 0 |
| Súlyos állapotban a leköszönő osztrák elnök | Wolfgang Schüssel kancellár látja el ideiglenesen az osztrák államfői teendőket, miután hétfőn súlyos állapotban kórházba szállították Thomas Klestil leköszönő osztrák elnököt - jelentette be a kereszténydemokrata kormányfő hivatala Bécsben. | 2004-07-05 16:28:00 | 0 |
| Horvátországot először kötelezték szerbek kárpótlására | Első alkalommal kötelezték a horvát államot, hogy fizessen kártérítést egy horvátországi szerb asszonynak, mert férjét egy rendőr meggyilkolta a szerb-horvát (1991-1995) háború idején - vált ismertté hétfőn zágrábi igazságügyi forrásokból. | 2004-07-05 16:27:00 | 0 |
| Bolyai Nyári Akadémia erdélyi pedagógusoknak | Tanítóknak szervezett három továbbképző tanfolyammal kezdődött hétfőn Csíkszeredában és Szovátafürdőn a magyar pedagógusok erdélyi Bolyai Nyári Akadémiája. | 2004-07-05 16:24:00 | 0 |
| Újhelyi miatt nemzetközi fórumokhoz is fordulhat a Fidesz | A Fidesz Kulturális Tagozatának Médiaszekciója elítéli Újhelyi István Medgyessy Péter médiafőtanácsadónak a Magyar Rádióval kapcsolatos, rendszerváltoztatás előtti időket idéző kijelentéseit. | 2004-07-05 15:51:00 | 0 |
| A romák a kormány cigánypolitikáját bírálják | A jelenlegi kormányzat láthatatlan, nem létező cigánypolitikát folytat - mondta Makai István, a Roma Szervezetek Polgári Szövetségének budapesti sajtótájékoztatóján, hétfőn. | 2004-07-05 15:21:00 | 0 |
| Együttműködési megállapodás az MTA és a Legfelsőbb Bíróság között | A Magyar Tudományos Akadémia és a Legfelsőbb Bíróság közötti együttműködésről írt alá megállapodást Vizi E. Szilveszter, az MTA és Lomnici Zoltán, az LB elnöke hétfőn Budapesten. A megállapodás értelmében az akadémia tudásanyagával segíti az LB tevékenységét, támogatja tudományos kutatásait - közölte Vizi E. Szilveszter. | 2004-07-05 14:45:00 | 0 |
| Elhunyt ifj. Vörös Kálmán, a 100 tagú Cigányzenekar alapító tagja | Életének 54. évében, június 29-én elhunyt ifj. Vörös Kálmán, művésznevén Konta V. Kálmán, a Magyar Állami Népi Együttes egykori hegedűse, a 100 tagú Cigányzenekar egyik alapító tagja. | 2004-07-05 14:44:00 | 0 |
| Mádl Ferenc megbeszélése a NATO észak-európai főparancsnokával | Magyarország NATO-tagságának időszerű kérdései, illetve a Magyar Honvédség NATO-szabványoknak megfelelő átalakításával összefüggő kérdések szerepeltek azon a megbeszélésen, amelyet Mádl Ferenc köztársasági elnök és Gerhard W. Back, a NATO észak-európai szövetséges fegyveres erőinek főparancsnoka folytatott hétfőn Budapesten. | 2004-07-05 14:41:00 | 0 |
| Koltay Gábor is pályázik a Duna Televízió elnökségére | Koltay Gábor is megpályázza a Duna Televízió elnöki tisztségét; az MTI értesülését maga a filmrendező erősítette meg hétfőn, ám elfoglaltságaira hivatkozva azt közölte, következő nap nyilatkozik a részletekről. | 2004-07-05 14:38:00 | 0 |
| Soros ötmillió dollárral támogatja a Bush elleni kampányt | Soros György magyar származású amerikai milliárdos ötmillió dollárt adományozott egy hollywoodi szervezetnek a George Bush amerikai elnök elleni kampányra. | 2004-07-05 13:51:00 | 0 |
| Szerdától drágább a gázolaj | Szerdától a Mol Rt. 3 forinttal emeli a gázolaj literenkénti fogyasztói árát, míg a motorbenzin ára nem változik - közölte az olajtársaság. | 2004-07-05 13:21:00 | 0 |
| A fél Vajdaságra átterjedt a bácskai gazdák tiltakozása - | A vajdaság egész északnyugati részére átterjedt hétfőn a szabadkai agrártermelők tiltakozása, miután csatlakoztak hozzájuk a zombori agrártermelők: a tartomány említett részén minden fontosabb útvonalat lezártak, beleértve az összes magyar-szerb és horvát-szerb határátkelőhöz vezető utat is. | 2004-07-05 13:20:00 | 0 |
| A magyarországi választópolgárokon múlhat a kettős állampolgárság ügye | Megeshet, hogy nemcsak az Európai Unió lesz a nemzeti integráció színtere, ha a magyarországi pártok is felismerik az MVSZ aláírásgyűjtése nyomán kiírható sorsdöntő népszavazásban rejlő lehetőségeket - mutatott rá hétfői számában a kolozsvári Krónika című napilap. | 2004-07-05 12:00:00 | 0 |
| Utazási portál lett a Malév honlapja | Július elsejétől utazási portálként működik a Malév internetes honlapja, amely a múlt év december vége óta már közel félmilliárd forint bevételt eredményezett a légitársaságnak - jelentette be Nemes Ervin, a Malév kereskedelmi vezérigazgató-helyettese hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón. | 2004-07-05 11:50:00 | 0 |
| Medgyessytől átvették a kormányzást | Az MSZP országos választmányának ülésén a 15 évvel ezelőtti múlt éledt ujjá, amikor Medgyessy Péter bejelentette, hogy a szocialisták létrehozzák a Politikai Bizottságot. A bizottság létrehozásával nyilvánvalóvá vált, hogy már a szocialista párt sem bízik Medgyessy Péterben és kormányában. A köztársaság kormánya egy döntésvégrehajtó testületté degradálódott, kezdetét vette az ügyvezető kormányzás -mutatott rá Szijjártó Péter hétfői sajtótájékoztatóján. | 2004-07-05 11:37:00 | 0 |
| A kereskedők érdekében Összefogást ajánl a szocialistáknak a győri Fidesz | A Fidesz - a helyi kereskedők és Győr gazdasági-társadalmi érdekében - a bevásárlóközpontok fejlesztési koncepciója tárgyalása során összefogást ajánl a város szocialista frakciójának. | 2004-07-05 11:05:00 | 0 |
| Ismét sírgyalázás történt a Vajdaságban | Újabb temetőgyalázás történt a Vajdaságban: Zombor város katolikus temetőjében ismeretlen tettesek 30-40 sírt becstelenítettek meg. A bűntény szombatra virradóra történt a Szent Rókus temetőben, amelyet a zomboriak nagy katolikus temetőnek szoktak nevezni. | 2004-07-05 10:44:00 | 0 |
| Azok a július negyedikék | Napra pontosan ötven esztendő telt el azóta, az esőáztatta berni futballdélután óta, amikor a verhetetlennek hitt magyar labdarúgó-válogatott, az Aranycsapat, máig tragikusnak nevezett, feldolgozhatatlan vereséget szenvedett a német csapattól. | 2004-07-05 10:42:00 | 0 |
| Plaza lesz a Millenáris Parkból? | A jelek szerint hamarosan változhat a Millenáris Park funkciója, ugyanis több érdekcsoport is szemet vetett az épületegyüttesre. Az álmodók Mammut 3-at, digitális kutatóbázist vagy lakóparkot álmodtak a Ganz-telepre - olvasható az index.hu-n. | 2004-07-05 10:10:00 | 0 |
| Demszky távolléte újabb koalíciós feszültségforrás lehet | Újabb koalíciós feszültség alakulhat ki a fővárosban az MSZP- és az SZDSZ-frakció között, ha Demszky Gábor megkezdi a munkát az Európai Parlamentben. A főpolgármester első számú helyettese ugyanis Atkári János (SZDSZ), akinek nem felhőtlen a viszonya a szocialista főpolgármester-helyettesekkel és az MSZP-frakcióval - áll a hétfői Magyar Nemzetben. | 2004-07-05 09:20:00 | 0 |
| Folytatódnak az iskolabezárások | Középiskolák összevonását és bezárását tervezi a budapesti önkormányzat kormánypárti többsége a térségi integrált szakképző központok létrehozása ürügyén az érintettek, illetve az ellenzék szerint. A Fővárosi Közgyűlés oktatási bizottságának szocialista elnöke úgy gondolja: a döntés szakmailag indokolt - írja a hétfői Magyar Nemzet. | 2004-07-05 08:33:00 | 0 |
| Amerikában a hadkötelezettség visszaállításáról beszélnek | A cáfolatok és ellenérvek dacára nem szűnnek az Egyesült Államokban a híresztelések arról, hogy a fegyveres erőkben mutatkozó emberhiány miatt helyreállítják a hadkötelezettséget, noha azt a minap Donald Rumsfeld védelmi miniszter is elképzelhetetlennek nevezte. | 2004-07-05 08:16:00 | 0 |
| Robbanószerrel megrakott autót talált az iraki rendőrség Kútban | Robbanóanyaggal megrakott gépkocsira bukkant az iraki rendőrség Kút városában. Az autóban 157 kilogramm robbanószer, négy gyújtószerkezet, két páncéltörő rakéta és 24 ütőszeg volt - közölte Szalám Fahri hadnagy. | 2004-07-05 07:53:00 | 0 |
| A szíriai és az iráni elnök a külföldi csapatok mielőbb kivonását sürgeti Irakból | Az Irakban állomásozó külföldi csapatok mielőbbi kivonását sürgette vasárnapi teheráni találkozóján Bassár el-Aszad szíriai és Mohammed Hatami iráni elnök. Ennek az előre látható válságnak az oka az Egyesült Államok agressziója Irak ellen és az ország amerikai megszállása - szögezte le Hatami. Egyúttal kijelentette: az iraki helyzet megítélésében nincs véleménykülönbség Teherán és Damaszkusz között. | 2004-07-04 16:43:00 | 0 |
| Schumacher kilencedszer is nyert | Tízből kilenc futamot nyert már az idén Michael Schumacher a Formula-1-es világbajnokságon, miután a mai Francia Nagydíjon is győzött. | 2004-07-04 16:08:00 | 0 |
| Szabadságra ment a pápa | Kellemes szabadságot kívánt minden vakációzni készülő családnak vasárnapi úrangyala imádsága alkalmából II. János Pál pápa, aki hétfőtől az észak-olaszországi Aosta völgyben pihen, majd július 17-én Castel Gandolfó-i nyári rezidenciájára tér vissza. | 2004-07-04 14:28:00 | 0 |
| Hende Csaba a Fidesz-frakcióban dolgozik tovább | Várhatóan a Fidesz parlamenti frakciójában tevékenykedik az év végétől az MDF-ből a közelmúltban kilépett Hende Csaba független képviselő, aki vasárnap az MTI-nek elmondta, több szombathelyi volt MDF-es politikustársával együtt belépett a Fidesz helyi csoportjába. | 2004-07-04 13:42:00 | 0 |
| Koszorús Ferenc ezredesre emlékeztek Budapesten | Koszorús Ferenc néhai vezérkari ezredes vészkorszakbeli szerepére emlékezett az Ezerkilencszáznegyvenöt Alapítvány vasárnap Budapesten; a Dohány utcai Zsinagógával szemközti emléktáblánál több mint tíz civil szervezet helyezett el közös koszorút. | 2004-07-04 13:32:00 | 0 |
| A disznó után drágul a baromfi is | A sertéshús ára az európai csatlakozásunk óta már 30-40 százalékkal emelkedett, és még további 20-25 százalék áremelkedés várható. A szakemberek szerint a sertéshús árának növekedését követni szokta a baromfihús drágulása is. | 2004-07-04 13:28:00 | 0 |
| Öngyilkos merénylet az iraki Baakúbában, három halott, egy sebesült | Három személy életét vesztette, köztük az öngyilkos merénylő egy pokolgépes robbantási kísérletben vasárnap az iraki Baakúbában - közölték biztonsági és kórházi források. | 2004-07-04 12:05:00 | 0 |
| A DEPORT '56 az ombudsmanhoz fordul az MTI diktátuma miatt | Az '56-os Deportálások Tényfeltáró Bizottsága (DEPORT-'56) dr. Lenkovics Barnabáshoz, az állampolgári jogok országgyűlési biztosához fordult Vince Mátyásnak, az MTI Rt. elnökének 2004. július 1-vel hatályba lépett, az Országos Sajtószolgálat (OS) működési rendjét szabályozó, egyben az állampolgári jogokat korlátozó rendelkezése miatt. | 2004-07-04 10:11:00 | 0 |
| A görög szövetségi kapitány fogorvosa vezeti az EB-döntőt | A mindent tudó portugál sajtó kiderítette, a német Marcus Merk, az Európa-bajnokság döntőjének bírója, a fogorvosa a szintén német származású Rehhagelnek és családjának. Merk egy pillanatig sem tagadta a tényeket, de azt kihangsúlyozta, a barátságai és ismeretségei természetesen nem fogják befolyásolni a döntő vezetésében. | 2004-07-04 09:15:00 | 0 |
| A brit hírszerzés "tévedett" az iraki tömegpusztító fegyverek ügyében | Tévesek voltak az iraki tömegpusztító fegyverekről szolgáltatott brit hírszerzési adatok, az ezek ellenőrzésére hivatott mechanizmusok pedig nem működtek - ez áll a The Sunday Times kormányzati forrásai szerint abban a még készülő jelentésben, amely a brit hírszerzés által az iraki háború előtt végzett tevékenységet, illetve a titkosszolgálati információk kormányzati kezelésének módját hivatott feltárni. | 2004-07-04 08:41:00 | 0 |
| Lefejeztek egy amerikai tengerészgyalogost | Lefejezték iraki fogvatartói azt az amerikai tengerészgyalogost, akit június végén ejtettek foglyul az arab országban. | 2004-07-04 08:28:00 | 0 |
| Katasztrófaelhárító civil egységet ajánlott fel Magyarország a NATO-nak | Magyarország nem csak katonai alakulatot, hanem egy katasztrófaelhárító civil egységet is felajánlott a NATO-nak - adta hírül a Magyar Televízió Híradója szombaton. | 2004-07-04 08:22:00 | 0 |
| Szociáldemokrata elhajlók | Szociáldemokrata "elhajlók", szakszervezeti tagok és pártonkívüli baloldaliak Munka és Társadalmi Igazságosság - Választási Alternatíva elnevezéssel országos egyesületet alapítottak szombaton Berlinben, azzal a szándékkal, hogy az egyesült ősszel párttá alakul át. | 2004-07-04 08:20:00 | 0 |
| Kezdődik a Kaláka Folkfesztivál Miskolcon | A jövő héten harmincadik alkalommal rendezik meg a Kaláka Folkfesztivált Miskolcon. Az események többségét a diósgyőri várban rendezik, de koncert hallható és látható a színházban, a városházi udvarán, a zsinagógában és a Herman Ottó Múzeumban, a minorita, a belvárosi és az avasi református templomban is. | 2004-07-03 17:40:00 | 0 |
| Jászok világtalálkozója Jászladányban | A jászok szabadság iránti vágyáról, az önállóságukért folytatott példamutató küzdelemről és annak eredményéről, valamint a hagyományápolás, a múlt gyökereihez való ragaszkodás fontosságáról beszéltek a szónokok a Jászok világtalálkozójának díszünnepségén szombaton Jászladányban. | 2004-07-03 17:00:00 | 0 |
| Harminckilencen estek áldozatul a hőhullámnak Dél-Kínában | Két nap alatt 39 ember halálát okozta a dél-kínai Kuangcsou városát elöntő hőhullám, az áldozatok túlnyomó többsége idős vagy beteg volt - jelentette szombaton a helyi sajtó. | 2004-07-03 16:44:00 | 0 |
| Ombudsmani vizsgálat a rendőrségen | A rendőrök és a rendőrséghez fordulók alkotmányos jogait sértő vagy veszélyeztető munkakörülményeket talált az ombudsman egyes rendőri szerveknél. | 2004-07-03 16:29:00 | 0 |
| A Fidesz már 2000-ben döntött a professzionális hadseregre történő átállásról | Sajnálatos, hogy az MSZP nem érti meg: a sorkatonai szolgálat eltörlésének kérdésről nincs vita a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség és a szocialisták között, hiszen a Fidesz már 2000-ben döntött a professzionális hadseregre történő átállásról - írja közleményében Simicskó István. | 2004-07-03 15:52:00 | 0 |
| Ingatlanpiac: drágulástól tart a lakosság | A magyar háztartások zöme továbbra is az ingatlanpiaci forgalom élénkülésére, az árak emelkedésére számít, ám a korábban jósoltnál kisebb tempót várnak. | 2004-07-03 15:26:00 | 0 |
| Fegyveres járatkísérők a holland gépeken | Fegyveres járatkísérők ügyelnek a jövőben egyes holland repülőjáratok biztonságára. Szóvivőjük a Reutersnek elmondta: péntektől kísérleti jelleggel fél éven keresztül lesznek fegyveres kísérők a kormány által kijelölt járatokon. | 2004-07-03 14:15:00 | 0 |
| Pokolgép robbant a dél-iraki Bászrában | Öt iraki katonát megöltek és öt másikat megsebesítettek szombaton egy ellenőrzőpontot támadó felkelők Bagdadtól 30 kilométernyire délre - közölte a mahmúdíjai kórház igazgatója. | 2004-07-03 13:48:00 | 0 |
| Fesztivál Zsámbékon | Kiállítások kíséretében gazdag zenei és színházi programmal várja idén is Zsámbék az érdeklődőket. A Zsámbéki Szombatok néven húsz éven át sikeres fesztivál folyamatosan bővül és változik: az események fő helyszíne mostantól a kisváros Régi Rakétabázisa, ahol számos sikeres művészeti esemény tanúi lehettünk már. | 2004-07-03 13:10:00 | 0 |
| Bácskai gazdák lezárták a magyar határnál fekvő utakat | Elégedetlen bácskai gazdák szombat déltől négy órára lezárták Észak-Bácska főútvonalait, beleértve a horgosi és kelebiai határhoz vezető utakat, ezért a Magyarország felől érkező közúti forgalomban fennakadások várhatók. | 2004-07-03 12:58:00 | 0 |
| A Medgyessy-kormány egy esztendő alatt hét csapással sújtotta a gazdaságot | A Medgyessy-kormány alatt hét megszorító csomag sújtotta a magyar gazdaságot. Bizalmi válság alakult ki a gazdaságban azzal, hogy a kormány döntött a költségvetésben lévő maradványok zárolásáról - mondta Domokos László, a Fidesz-frakció költségvetési munkacsoportjának vezetője szombaton, Nyitrai Zsolttal tartott közös budapesti sajtótájékoztatóján. | 2004-07-03 12:45:00 | 0 |
| Népszavazás dönthet a kettős állampolgárságról | Több száz ember jelenlétében, látványos felvonulással szállította tegnap az Országos Választási Iroda épületéhez a Magyarok Világszövetsége azt a 320 ezer aláírást, amellyel ügydöntő népszavazás kiírását kezdeményezik a határon túli magyarok kettős állampolgárságáról. | 2004-07-03 12:02:00 | 0 |
| Harminc halottja van a Mindulle tájfunnak | Harminc a halottak, 12 az eltűntek és szintén 12 a sérültek száma a legújabb adatok szerint a Fülöp-szigetek északi részén átsöprő Mindulle tájfun következtében: az áldozatok többsége megfulladt vagy az áradások okozta balesetekben vesztette életét. | 2004-07-03 11:45:00 | 0 |
| Tárgyalások kezdődnek a szudáni menekültválság megoldására | A szudáni elnök ígéretet tett arra, hogy lefegyverzik azokat az arab milíciákat, amelyek tagjai több mint egymillió fekete afrikait üldöztek el otthonukból Szudánban. Omar Haszan Ahmed el-Besir államfő ígéretéről Kofi Annan, az ENSZ főtitkára számolt be, miután pénteken tárgyalásokat folytatott Kartúmban a szudáni elnökkel. | 2004-07-03 10:42:00 | 0 |
| Valdas Adamkus nyerte Litvániában az elnökválasztást | Valdas Adamkus nyerte Litvániában az előre hozott elnökválasztást - jelentette be a hivatalos végeredményt péntek este a litván központi választási bizottság. A június 27-i második fordulóban a 78 éves volt államfő, a jobboldal jelöltje csaknem 724 ezer szavazattal a leadott voksok 51,89 százalékát szerezte meg. A baloldal jelöltjére, Kazimiera Prunskiene volt miniszterelnökre 651 ezren szavaztak, ami 46,66 százalékot jelent. A részvétel 52,26 százalékos volt. | 2004-07-03 10:34:00 | 0 |
| Robbanás Kasmírban | Egy ember meghalt, 24-en pedig megsebesültek, amikor bomba robbant az India és Pakisztán határán lévő vitatott hovatartozású Kasmírban. A pokolgép egy kézikocsiban robbant fel a turisták által is közkedvelt Dal-tó környékén. | 2004-07-03 09:58:00 | 0 |
| Budakalászon falufórumon tiltakoztak az épülő Metro áruház ellen | Végső esetben az EU környezetvédelmi bizottságához kíván fordulni a budakalászi lakók egy része, jogorvoslatot keresve a település határában épülő Metro áruház okozta környezetkárosítás miatt - közölte pénteken a Levegő Munkacsoport helyi szervezetének a vezetője a témában rendezett falufórumon. | 2004-07-02 20:37:00 | 0 |
| Az Amnesty szerint aggályos, hogy nem volt ügyvéd a Huszein elleni eljárás első napján | Súlyosan aggályosnak minősítette pénteki londoni állásfoglalásában az Amnesty International, hogy Szaddám Huszein volt iraki elnök és vádlottársai előző napi törvényszéki meghallgatásán nem volt jelen ügyvéd, és az eljárásról szóló híradásokat érzékelhetően cenzúrázták. | 2004-07-02 20:13:00 | 0 |
| Ma sem történt semmi... | A kormánynak az emberek mindennapjait érintő problémákkal kellene foglalkoznia. Ha már az Országgyűlés nem tárgyalta a Fidesz Nemzeti Petícióját, és az ahhoz kapcsolódó törvénymódosító javaslatokat, akkor a kormánynak kellene megfontolnia azt - reagált a Fidesz-frakció szóvivője pénteken a kormány informális üléséről kiadott közleményben foglaltakra az MTI-nek. | 2004-07-02 19:31:00 | 0 |
| Amerikai katonák ellen emeltek vádat egy iraki halála miatt | Három amerikai katona ellen emeltek vádat pénteken az Egyesült Államokban egy iraki férfi halála miatt - az irakit még januárban egy hídról való leugrásra kényszerítették a katonák. | 2004-07-02 19:18:00 | 0 |
| Bezár a szombathelyi repülőtér | A hét végén már nem szállhatnak fel a repülőgépek a szombathelyi sportrepülőtérről, mert a légügyi hatóság bezárta a létesítményt, amelynek használatáról évek óta nincs érvényes szerződése a működtető Szombathelyi Repülő Klubnak - közölte a klub elnöke pénteken az MTI-vel. | 2004-07-02 19:04:00 | 0 |
| Baráti támogatások az ORTT-től | A Kübekháza Operettfalu rendezvényt szervező PCN Kommunikációs Kft. képviselői baráti viszonyt ápolnak Medgyessy Péter nevelt lányával derült ki a videoprodukciós cég producere, Sipos József válaszaiból. Emlékezetes: a vállalkozás közei, tizenhárommillíó forintot nyert el a rendezvényre az Országos Rádió és Televízió Testülettől (ORTT). | 2004-07-02 18:43:00 | 0 |
| Elhunyt Marlon Brando amerikai filmszínész | Elhunyt Marlon Brando, aki forradalmasította az amerikai színjátszást a Vágy villamosában és A rakparton című filmekben nyújtott alakításával és Don Vito Corleone megformálásával a Keresztapa című filmben - jelentette be pénteken az amerikai filmlegenda ügyvédje. | 2004-07-02 18:21:00 | 0 |
| Budapesten ülésezik az Európai Néppárt | A júniusi európai választások utáni és az Európai Parlament júliusi megalakulása előtti leglényegesebb európai eseménynek ad otthont Budapest jövő héten, ugyanis itt tartja alakuló tanácskozását az Európai Néppárt frakciója - mondta pénteki sajtótájékoztatóján Szájer József. | 2004-07-02 18:19:00 | 0 |
| Bahrein elhagyására szólították fel az amerikai állampolgárokat | Biztonsági okokból Bahrein elhagyására szólította fel állampolgárait pénteken az amerikai külügyminisztérium. | 2004-07-02 17:59:00 | 0 |
| Felfüggesztett fogházbüntetésre ítélték a Magyar Demokrata főszerkesztőjét | Felfüggesztett fogházbüntetésre ítélte a Pest Megyei Bíróság Bencsik Andrást, a Magyar Demokrata főszerkesztőjét, Mécs Imre rágalmazásáért - jelenti a HavariaPress. | 2004-07-02 16:21:00 | 0 |
| Václav Klaus cseh államfő kormányalakítással bízta meg Stanislav Grosst | Stanislav Gross, a Cseh Szociáldemokrata Párt elnöke péntek délután kormányalakítási megbízást kapott Václav Klaus államfőtől. Klaus, aki csütörtökön a mérvadó parlamenti pártok vezetőivel tanácskozott a kormányválság megoldásáról, péntek délelőtt a képviselőház elnökségével vitatta meg a helyzetet, majd magához kérette a legerősebb parlamenti párt elnökét, és megbízta az új kormány megalakításával. | 2004-07-02 16:12:00 | 0 |
| November 20-án Rómában írják alá az Európai Unió alkotmányát | November 20-án Rómában írják alá az Európai Unió (EU) múlt hónapban elfogadott alkotmányát - jelentette be pénteken Silvio Berlusconi olasz kormányfő. | 2004-07-02 15:49:00 | 0 |
| Kuvait megbotránkozott Szaddám Huszein kijelentése miatt | Kuvait pénteken megbotránkozásának adott hangot, amiért Szaddám Huszein volt iraki elnök előző nap az iraki törvényszék előtt "kutyáknak" nevezte a kuvaitiakat. | 2004-07-02 15:31:00 | 0 |
| Radikális síita vezető Szaddám Huszein mielőbbi kivégzését követelte | Szaddám Huszein volt iraki elnök mielőbbi kivégzését követelte pénteken Muktada asz-Szadr radikális iraki síita vezető egyik bizalmasa. Avasz Kafadzsi kijelentette Bagdad Szadrváros nevű negyedében a pénteki imán mondott beszédében: a várható hosszas bírósági tárgyalás csak arra jó, hogy elterelje az iraki közvélemény figyelmét az ország számos problémájáról. Hozzátette: úgy gondolja, hogy véleményét osztja Szadr híveinek tábora, sőt a legtöbb iraki is. | 2004-07-02 14:58:00 | 0 |
| Egyeztető munkacsoportok alakultak a szegedi új klinika sztrájkfelhívására | A szegedi új klinika több mint nyolcvan dolgozójának sztrájkfelhívásában felvetett, a munkáltató Szegedi Tudományegyetemet (SZTE) érintő problémákkal kapcsolatos egyeztetéseket három munkacsoport kezdi meg hétfőn az egyetemen - tájékoztatta a SZTE Szent-Györgyi Albert Orvos- és Gyógyszerésztudományi Centrumának elnöke az MTI-t. | 2004-07-02 14:40:00 | 0 |
| Javaslat a főkoordinátornak | A Magyar Elektronikus Újságírók szövetsége felhívja a Fiatal Baloldal - Ifjú szocialisták vezére, Újhelyi István figyelmét arra, hogy 1990 óta a demokrácia, 1996 óta a médiatörvény, 2004 májusa óta pedig az európai uniós tagság követeli meg a magyarországi politikusoktól, hogy a kommunista diktatúrára jellemző módszereket, vagyis a nyílt fenyegetéseket, az arcátlan hazudozást, a sunyi megfélemlítést egyszer s mindenkorra száműzzék a hazai közéletből. | 2004-07-02 14:36:00 | 0 |
| Nyáresti Koncertek a Vajdahunyadvárban | Zizennégy éve, minden nyáron hangversenyek sorozata kápráztatja el a budapesti közönséget és a fővárosba látogató turistákat. | 2004-07-02 13:49:00 | 0 |
| Új helyszínről indul az idén az indiai szekérkarnevál | Az idén új helyszínről, a budapesti Felvonulási térről indul az immár 10. Indiai Szekérkarnevál - tájékoztatta a jövő szombati eseményt szervező Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége az MTI-t. | 2004-07-02 13:25:00 | 0 |
| Mádl: harmonizálni Magyarország és Európa érdekeit | A köztársasági elnök arra hívta fel pénteken Budapesten az Európai Parlamentben (EP) mandátumot szerzett magyar képviselők figyelmét, hogy munkájuk során, állásfoglalásaikban jól kell harmonizálniuk Magyarország és Európa érdekeit. Mellékeljük Mádl Ferenc teljes beszédét. | 2004-07-02 13:24:00 | 0 |
| Megjelent a Rádió C ügyvezetői posztjára kiírt pályázat | A napokban közzétették az azonos nevű médiumot működtető Rádió C Kisebbségi Műsorszolgáltató Közhasznú Társaság ügyvezetői posztjára kiírt pályázatot az ország első, Budapest körzetében működő roma adójának tulajdonosai - tájékoztatta egyikük képviselője, Csongor Anna az MTI-t. | 2004-07-02 13:03:00 | 0 |
| Iraki szakértő szerint 4-6 hónapig tart Huszein perének előkészítése | Egy iraki szakértő szerint 4-6 hónapig is eltarthat Szaddám Huszein volt iraki elnök perének az előkészítése. Haszem Csibli - aki a június elején feloszlatott ideiglenes iraki kormányzótanácsban az igazságügyi tárca élén állt - ezt a Neue Zürcher Zeitung című svájci napilap pénteki számában megjelent nyilatkozatában jelentette ki. | 2004-07-02 13:01:00 | 0 |
| Szűrös Mátyás: az SZDP előrelépett az EP-választáson | A "történelmi" Szociáldemokrata Párt (SZDP) szerény eredményt ért el az európai parlamenti választáson, de előrelépett, mert lényegesen több szavazatot szerzett, mint a 2002-es országgyűlési választáson - mondta Szűrös Mátyás, a párt általános elnöke pénteki budapesti sajtótájékoztatóján. | 2004-07-02 12:59:00 | 0 |
| Több mint 320 ezer aláírás a kettős állampolgárságért | A Magyarok Világszövetsége (MVSZ) több mint 320 ezer aláírást gyűjtött össze, hogy ügydöntő népszavazást írjanak ki a határon túli magyarok kettős állampolgársága ügyében - jelentette be az MVSZ elnöke pénteken Budapesten. | 2004-07-02 12:58:00 | 0 |
| Duna Televízió: július 22-én állítanak elnökjelöltet | A Hungária Televízió Közalapítvány kuratóriumának elnöksége július 22-én dönt arról, kit javasol a Duna Televízió elnökévé választani a társadalmi szervezetek delegáltjaival kiegészült nagykuratóriumnak - tudta meg a testület elnökétől pénteken az MTI. | 2004-07-02 12:57:00 | 0 |
| Megrongálták a gyöngyösi zsidótemetőt | Ismeretlen tettesek megrongálták a gyöngyösi zsidótemetőt: 92 sírt ledöntöttek - közölte a rendőrség az MTI-vel pénteken. Az anyagi kár mintegy ötmillió forint - mondta Oravecz Éva, a Heves megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. | 2004-07-02 12:44:00 | 0 |
| A Lakitelek munkacsoport a verespataki bánya ellen | A Lakitelek munkacsoportnak elfogadhatatlan a verespataki bányanyitás lehetősége - jelentette ki Ékes József MDF-es képviselő, a munkacsoport tagja pénteken Budapesten. A román kormány még nem adott engedélyt a bánya megnyitására, de sajnos, a környék teljes felszámolása megindult - mondta Ékes József sajtótájékoztatóján. | 2004-07-02 12:42:00 | 0 |
| Lengyel kereset az Európai Bizottság ellen | Lengyelország az Európai Unióhoz újonnan csatlakozott országok közül elsőként perelte be a héten az Európai Bizottságot az Európai Bíróságnál. Lengyelország azt kifogásolja, hogy a lengyel gazdák a legtöbb termék után csak 2013-ban kapják meg a közvetlen támogatásoknak az unióban szokásos teljes összegét, és ennek a panaszának most jogi úton is hangot ad. | 2004-07-02 12:40:00 | 0 |
| Meghátrált a hazugsággyártó | A Népszavát, a kormányzó szocialistákhoz közel álló sajtóorgánumot és annak online kiadását helyreigazításra kötelezte másodfokú ítéletében a Fővárosi Bíróság abban a személyiségjogi perben, amelyet Kondor Katalin, a Magyar Rádió Rt. elnöke indított a lap ellen. Miközben a Népszava 2003. szeptemberétől kezdve naponta folyamatosan a címoldalon rágalmazta Kondor Katalint, a bíróság jogerős másodfokú ítéletét, a helyreigazítást a lap 2004. július 1-jei számában a harmadik oldal alján közölte. | 2004-07-02 12:40:00 | 0 |
| Újhelyi a riportert spórolja | Medgyessy Péter médiafelelőse elfelejtette a tényeket mellékelni a Magyar Rádióval szemben megfogalmazott vádjaihoz. Így reagált Kondor Katalin az intézményt érő szocialista vádaskodásokra | 2004-07-02 12:39:00 | 0 |
| Visszaállítaná a Fidesz a kispostákat | A hírközlési törvény módosításával lehetőség van arra, hogy az ezer főnél kisebb településeken megszüntessék a nyilvános telefonállomásokat - közölte Hargitai János, a Fidesz falusi tagozatának elnöke pénteki budapesti sajtótájékoztatóján. | 2004-07-02 12:34:00 | 0 |
| Szaddám Huszein több száz híve tüntetett az iraki Szamarrában | Szaddám Huszein volt iraki elnök több száz híve tüntetett békésen pénteken Szamarrában, elítélve a hatalmától megfosztott államfő bírósági perét. A tüntetők, köztük nők és gyermekek, a megbuktatott elnök képmását magasba emelve vonultak fel az iraki fővárostól 125 kilométerre fekvő, szunniták lakta városban, miközben ütemesen kiáltozták: "Vérünkkel és lelkünkkel védünk meg Szaddám!". | 2004-07-02 11:22:00 | 0 |
| Valaki hazudik | Volt egyszer egy hazugsággyár. Nevéből adódóan ipari méretekben állította elő a kisebb füllentéseket, a sunyi mellébeszélést és az ordas hazugságokat. Mára aztán kiderült, még a cégtábla sem őszinte a kapu fölött. Eredetileg ugyanis az állt rajta, a Fidesz hazugsággyára. | 2004-07-02 11:13:00 | 0 |
| Méltányos Huszein-pert ígér az iraki törvényszék vezetője | Méltányos pert ígért Szaddám Huszein ügyében a különleges iraki törvényszék vezetője, a volt iraki diktátor védői azonban továbbra is vitatják az egész jogi eljárás törvényességét. | 2004-07-02 11:01:00 | 0 |
| Terrortámadásokkal fenyegette meg Európát az al-Kaida | Terrortámadásokkal fenyegette meg Európát az al-Kaida nemzetközi terrorhálózathoz kötődő egyik szélsőséges csoport, mondván: lejárt az Oszama bin Laden által felajánlott három hónapos tűzszünet - jelentette pénteken az as-Sark al-Auszat című újság. | 2004-07-02 10:59:00 | 0 |
| Szállodákra támadtak rakétákkal és pokolgép robbant Bagdadban | Külföldi újságírók és üzletemberek lakta két bagdadi szálloda ellen hajtottak végre rakétatámadást, és egy pokolgépet robbantottak péntek kora reggel Bagdadban - közölte a helyi rendőrség. | 2004-07-02 10:40:00 | 0 |
| A Sulinet Expresszre nem tudnak felszállni az emberek | A kormányzat a Sulinettel kapcsolatban pusztán PR-tevékenységet folytat: azt kommunikálja, hogy további kedvezményeket ad, miközben inkább elvesz - állítja Rákos Tibor fideszes országgyűlési képviselő. | 2004-07-02 10:29:00 | 0 |
| Készül az újabb Medgyessy-csomag: 106 milliárd forintos elvonás előtt | Meglepetésszerűen, a legnagyobb titokban készítették elő a kormány legújabb megszorító intézkedését. A minisztériumok vezetői csak a szerdai kormányülésen találkoztak először a 106 milliárd forintos csomaggal. Varga Mihály szerint bekövetkezett az, amit pártja nyilvánosság elé tárt, a kormányzat pedig rendre cáfolt az európai parlamenti választási kampányban. | 2004-07-02 08:36:00 | 0 |
| Az erős robbanás után rakétatalálatok értek két bagdadi szállodát | Két külföldiek lakta bagdadi szállodát értek rakétatalálatok péntek reggel nem sokkal azt követően, hogy erős robbanás rázta meg az iraki főváros központját. Az épületeket őrző személyzet szerint legkevesebb hárman megsebesültek. | 2004-07-02 07:45:00 | 0 |
| Akár öt évig Irakban maradhatnak az amerikai katonák | Akár öt évig Irakban maradhat a 145 ezer fős amerikai haderő - jelentette ki csütörtökön az amerikai hadsereg egyesített vezérkarának főnöke. Richard Myers tábornok az amerikai PBS televíziónak adott nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy az Egyesült Államoknak jelenleg egy XX. századi hadserege van a XXI. század biztonsági követelményeire. | 2004-07-02 07:41:00 | 0 |
| ENSZ megfigyelőket kérnek amerikai képviselők az amerikai elnökválasztásra | Megfigyelők küldését kérte az ENSZ-től több amerikai képviselő a novemberi amerikai elnökválasztásra. Az amerikai képviselőház kilenc demokrata párti tagja csütörtökön küldött levelet Kofi Annan ENSZ-főtitkárnak, kérve azt, hogy a világszervezet szavatolja "a szabad és igazságos elnökválasztást" az Egyesült Államokban. | 2004-07-02 07:38:00 | 0 |
| Koncesszióba az M7-est? | A jelenlegi három helyett négy díjkategória lenne a sztrádákon. Az M7-es autópálya Budapest-Zamárdi közötti szakaszának koncesszióba adását javasolja egy kormány-előterjesztésben a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) - értesült a Magyar Nemzet. A szaktárca elképzelései szerint 2005-ben minimálisra csökkentenék a díjmentes autópálya-szakaszokat, emellett jelentős összegeket különítenének el a koncessziós építésre és üzemeltetésre szerződtetett tanácsadó cégek kifizetésére. | 2004-07-02 07:30:00 | 0 |
| Jordánia kész katonákat küldeni Irakba | Az arab országok közül elsőként Jordánia bejelentette, hogy kész csapatokat küldeni Irakba, ha ezt az iraki vezetés kéri. | 2004-07-02 07:24:00 | 0 |
| Már júliusban visszatérhet az ENSZ Irakba | Tizenegy hónappal kényszerű távozása után júliusban ismét megkezdheti működését az ENSZ-képviselet Bagdadban egy új megbízott vezetése alatt - vált ismertté csütörtökön ENSZ-forrásokból. | 2004-07-01 20:11:00 | 0 |
| Akár többletadót is fizetnének a bortermelők | Akár többletadót is fizetnének a bortermelők, hogy növekedjen a magyar borok marketingjére fordítható összeg. A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa szerint legalább másfél milliárd forintra lenne szükség, most ennek csak hatoda áll rendelkezésre. | 2004-07-01 19:52:00 | 0 |
| Az iraki kiképzés támogatásáról tanácskoztak a NATO-nagykövetek | Megtartották első egyeztetésüket az iraki biztonsági erők kiképzéséhez nyújtandó NATO-segítségről a szövetséges tagországok nagykövetei, akik csütörtöki brüsszeli megbeszélésükön egyelőre csak a NATO katonai tervezőit kérték fel a lehetséges módozatok kimunkálására. | 2004-07-01 19:24:00 | 0 |
| Az új iraki vezetők a Szaddám-korszak nemzeti lobogóját választották | Az iraki ideiglenes kormány az iraki nemzeti lobogónak a Szaddám Huszein idején módosított változatot választotta mindenféle hivatalos bejelentés és formális döntés nélkül - írta a The Washington Times csütörtöki számában. | 2004-07-01 18:25:00 | 0 |
| Powell nem zárta ki a kétoldalú megbeszélést észak-koreai kollégájával | Colin Powell amerikai külügyminiszter nyitva hagyta annak lehetőségét, hogy pénteken az indonéz fővárosban kétoldalú megbeszélést folytat észak-koreai kollégájával. A találkozó létrejötte azért lenne szenzáció, mert két éve nem volt ilyen magas szintű érintkezés az Egyesült Államok és Észak-Korea között. | 2004-07-01 18:15:00 | 0 |
| Operettre jut, közszolgálatra most nem | Csaknem tizenhárommillió forintot ad az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) a Műsorszolgáltatási Alapból egy operettünnepélyre, míg egy közszolgálatiságról szóló konferenciára nem áldoz - tudta meg a Magyar Nemzet. | 2004-07-01 17:31:00 | 0 |
| Szocialista pártkatona az új médiacenzor | A szocialisták pártpolitikusukat nevezték ki a kormány médiakapcsolatainak felügyeletére. A Fidesz képviselőcsoportja elfogadhatatlannak tartja, hogy azt a munkát, amit eddig köztisztviselő végzett, ezután egy szocialista pártkatona irányítsa. A tájékoztatás szabadsága, a közszolgálatiság elve, nem engedi meg, hogy a pártok közvetlenül is befolyást gyakoroljanak a független médiára - áll a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Országgyűlési Képviselőcsoport Kulturális Kabinetjének közleményében. | 2004-07-01 17:21:00 | 0 |
| Annan a biztonság megteremtésére hívott fel Nyugat-Szudánban | A nyugat-szudáni menekülteket fenyegető arab milicisták megfékezésére szólította fel Kofi Annan ENSZ-főtitkár a kartúmi kormányt a válság sújtotta térségben csütörtökön tett látogatásán. | 2004-07-01 16:43:00 | 0 |
| Életfogytiglanit kaptak a csecsen elnök gyilkosai | Az ügyészek halálbüntetést kértek rájuk, de a bíróság végül életfogytiglani börtönbüntetést rótt ki Katarban arra a két orosz titkosügynökre, akik a vád szerint februárban meggyilkolták Zelimhan Jandarbijev volt csecsen elnököt. A tisztek azonban úgy tűnik, ezt is megúszhatják, ha Moszkvának sikerül elérnie, hogy Katar kiadja őket. | 2004-07-01 16:10:00 | 0 |
| A hülyeség - ha fájna, 2004. július 1. | Újhelyi Istvánt minap Medgyessy Péter kinevezte médiapolitikai tanácsadónak. Nagy emberek, nagy szellemek találkozója. Nézzük, kire hallgat Medgyessy? Egy olyan emberre, akinek a Nap-keltében összeakadt a nyelve. Többek közt kijelentette, hogy szeretnének beavatkozni a közmédiába, különösen a törvénytelen Magyar Rádió működésébe, bár nincs bizonyítéka, amire bár törvényi lehetősége sincs a kormánynak, de mégis. Zsák a foltját, Medgyessy Újhelyijét. | 2004-07-01 16:06:00 | 0 |
| A lengyel egységek átadták az irakiaknak a Kerbela fölötti főhatalmat | Hivatalosan is irakiakra ruházta át a dél-iraki Kerbela fölötti főhatalmat csütörtökön az arab országban állomásozó többnemzetiségű haderő lengyel parancsnoka. | 2004-07-01 16:01:00 | 0 |
| No, komment - 2004. július 1. | Törvényekről, törvénytelenségekről szólott Medgyessy Péter nemrég kiemelt médiatanácsadója, maga Újhelyi István a Nap-keltében. Ide kattintva a hangfájl is letölthető. | 2004-07-01 15:54:00 | 1 |
| Louise Arbour kanadai bírónő az ENSZ új emberi jogi főbiztosa | Louise Arbour kanadai bírónő tölti be csütörtöktől az ENSZ emberi jogi főbiztosának tisztségét. Az 57 éves legfelsőbb bírósági bíró azt a posztot tölti be, amelyet a néhai Sergio Vieira de Mello látott el - a brazil képviselőt a világszervezet iraki különmegbízottjaként érte a halál tavaly augusztus 19-én az ENSZ bagdadi központja ellen elkövetett merényletben. | 2004-07-01 15:23:00 | 0 |
| Kijavították a Nemzetközi Űrállomáson a hibát | A Nemzetközi Űrállomás két asztronautája hat órán át dolgozott a világűrben, hogy megjavítsa az űrállomás helyzetét stabilizáló egyik berendezést. | 2004-07-01 14:31:00 | 0 |
| A Szaddám Huszein és társai ügyében ítélkező különleges iraki törvényszék | A különleges iraki törvényszék, amely csütörtökön ismerteti a vádat Szaddám Huszein megbuktatott iraki diktátorral és a volt rezsim tizenegy magas rangú vezetőjével szemben, 2003. december 10-án, azaz Szaddám elfogása előtt három nappal alakult meg. | 2004-07-01 14:28:00 | 0 |
| Már dolgoznak a biztonságiak Athénban | A biztonsági személyzet számára már csütörtökön elkezdődött az olimpia Athénban. Ezen a napon ugyanis 11 ezer ember, főként irodai alkalmazottak kezdték meg munkáját az ötkarikás játékok előkészítésére. | 2004-07-01 14:08:00 | 0 |
| Szaddam tagad | Nem ismerte el az ellene felhozott vádakat Szaddám Huszein volt iraki elnök csütörtökön Bagdadban az iraki különleges törvényszék előtt. | 2004-07-01 13:34:00 | 0 |
| Megjelentek a végrehajtók a Yukosnál | Megjelentek a bírósági végrehajtók a Yukos moszkvai székházában csütörtökön, és értesítették a döntőbíróság által jogerősen 3,4 milliárd dollárnyi adóhátralék megfizetésére kötelezett olajcéget a végrehajtási eljárás megkezdéséről. | 2004-07-01 13:21:00 | 0 |
| Megszorítás: Vajdaságban is hiányoznának a hírek | Józsa László, a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács (MNT) elnöke szerint a magyar kormányzatnak megnyugtatóan kell rendeznie az Illyés Közalapítvány (IKA) "hírstopja" miatt kialakult helyzetet, s az MNT is lépni kíván annak érdekében, hogy az újvidéki Magyar Szó szeptember után is hozzájuthasson az MTI hírszolgálatához. | 2004-07-01 13:08:00 | 0 |
| Polgári mozgalom a kátyúfényképezés | Aki Budapesten kátyút észlel, küldje el annak digitális fényképét Demszky Gábor e-mail címére - szólított fel Wintermantel Zsolt, a Fővárosi Közgyűlés Fidesz-MKDSZ-frakció vezető-helyettese és Schneller Domonkos, a Fidelitas budapesti alelnöke csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatójukon. A fővárosban közlekedők tapasztalhatják: nem teljesült a főpolgármester azon választási kampányígérete, hogy június közepéig minden úthibát kijavítanak - indokolták a felszólítást. | 2004-07-01 13:00:00 | 0 |
| Megfenyegették Szaddam védőit | Megkérdőjelezték a Szaddám Huszein felett ítélkező iraki törvényszék és az egész jogi eljárás törvényességét a volt iraki diktátor ügyvédei csütörtöki londoni sajtó- és médianyilatkozataikban; egyikük szerint a védők halálos fenyegetést kaptak az iraki hatóságoktól. | 2004-07-01 12:47:00 | 0 |
| Beiktatták hivatalába Horst Köhlert, az új német államfőt | Beiktatták hivatalába csütörtökön Horst Köhlert, a májusban megválasztott új német államfőt. A 61 éves Köhler a német parlament két házának együttes berlini ülésén letette a hivatali esküt, s vált a szövetségi köztársaság kilencedik államfőjévé. A gazdasági-pénzügyi szakembert május 23-án választotta meg öt évre köztársasági elnöknek az államfőválasztásra jogosult testület, a szövetségi közgyűlés. | 2004-07-01 12:45:00 | 0 |
| Kovács megy | Kovács László ősszel veszi a kalapját, és távozik az MSZP elnöki posztjáról. Ennek ismeretében immáron felesleges arról beszélni, hogy az uniós választásnak nincsen belpolitikai jelentősége. | 2004-07-01 12:34:00 | 0 |
| Életben van a Kabulból eltűnt ausztrál újságíró | Életjelet adott magáról és már biztonságosan vissza is érkezett Kabulba csütörtökön az az ausztrál újságírónő, aki a hét elején tűnt el Afganisztán délkeleti részén. | 2004-07-01 12:24:00 | 0 |
| A keletnémet tartományok 2020-ban érhetik el a nyugatnémet életszínvonalat | A német kormány tervei szerint a keletnémet tartományokban az életszínvonal 2020-ben éri el a nyugati tartományokét - jelentette ki Manfred Stolpe közlekedési miniszter a Financial Times Deutschland csütörtöki számában. | 2004-07-01 11:59:00 | 0 |
| Elemzői vélemények: folytatódnak a megszorítások? | A tegnapi költségvetési intézkedés (maradványösszegek felhasználása) feltehetően közrejátszott a forint érezhető erősödésében, mivel a befektetők a kormány tegnapi döntését egyfajta költségvetési megtakarításként értékelhették. De valóban megszorításként értékelhető a szóban forgó 106 milliárd forintra kiterjedő intézkedés? Mekkora "segítséget" jelenthet ez az idei deficitcél elérését illetően, és szükséges-e további kiadáscsökkentési lépések megtétele? Ezekről kérdezte a portfolio.hu Barcza Györgyöt az ING, és Nyeste Orsolyát a Postabank elemzőjét. | 2004-07-01 11:49:00 | 0 |
| Urizál a MeH, jól jár a nómenklatúra | Nem jellemző a takarékosság és a közpénzekkel való átlátható bánásmód a miniszterelnöki hivatalra - mondta Szijjártó Péter budapesti sajtótájékoztatóján a MeH 135 milliós nyári rendezvényre kiírt pályázatának kapcsán, melyben olyan cégek nyertek lehetőséget, amelyek tagjai köztudottan közel állnak a kormánypártokhoz. A fideszes képviselő Keller Lászlóhoz intézett levelét cikkünkhöz csatoljuk. | 2004-07-01 11:47:00 | 0 |
| Mongol ellenzéki aktivisták elfoglalták a tévé székházát | Elfoglalták a mongol állami televízió székházát csütörtökön Ulánbátorban az ellenzéki Mongol Haza Demokratikus Koalíció aktivistái - közölte egy ellenzéki parlamenti képviselő az épületből. | 2004-07-01 11:43:00 | 0 |
| Ellenjelöltre számíthat Dávid Ibolya | Valószínű, hogy az MDF Lakitelek munkacsoportja ellenjelöltet állít Dávid Ibolya pártelnökkel szemben a demokrata fórum őszi országos gyűlésén - mondta Kelemen András, a munkacsoport tagja csütörtökön Budapesten az MTI kérdésére. | 2004-07-01 11:42:00 | 0 |
| Felváltották az Irakban állomásozó többnemzetiségű hadsereg főparancsnokát | Ricardo Sanchez altábornagy, az Irakban állomásozó többnemzetiségű haderő főparancsnoka csütörtökön átadta a főparancsnokságot George Casey tábornoknak. Az átadási ünnepséget a bagdadi repülőtér közelében található Victory amerikai katonai támaszponton tartották. | 2004-07-01 11:40:00 | 0 |
| Sztrájkfelhívás a szegedi új klinikán | Sztrájkfelhívással fordult a Szegedi Tudományegyetem új klinikájának több mint 80 dolgozója a munkáltatójukhoz, követelve a munkakörülmények javítását; az egyeztető tárgyalások pénteken kezdődnek, eredménytelenség esetén a dolgozók készek a munkabeszüntetésre - tájékoztatta a sztrájkbizottság egyik tagja csütörtökön az MTI-t. 15 évesek a lélegeztető- és altatógépek is, amelyek karbantartására nincs pénz, éppen úgy, mint az egyszer használatos eszközök beszerzésére. | 2004-07-01 11:37:00 | 0 |
| Hollandia vette át az EU soros elnökségét | Hollandia vette át csütörtökön fél évre az EU soros elnöki tisztségét Írországtól, amely e minőségében egyöntetű elismerést vívott ki - az Európai Bizottság következő elnökének kijelölésével megkoronázott - tevékenységével. | 2004-07-01 11:33:00 | 0 |
| Melegrendezvény egy német zarándokhelyen | Az államügyészség is vizsgálódik, miután a legjelentősebb németországi Mária-búcsújáróhely, a bajorországi Altötting polgármesteri hivatala sok tiltakozólevelet kapott a homoszexuálisok világnapja alkalmából szombatra tervezett ottani melegrendezvény kapcsán. | 2004-07-01 11:32:00 | 0 |
| Cseh példa: buktak az EP-választáson, lemondott a kormány | Hivatalosan lemondott a cseh kormány csütörtökön. Vladimír Spidla azért döntött a lemondás mellett, mert politikai elképzelései és programja az európai parlamenti választáson elszenvedett kudarc után saját pártjában sem találtak megfelelő támogatásra. A Vladimír Spidla miniszterelnök vezette hárompárti koalíciós kormány lemondását Václav Klaus cseh köztársasági elnök elfogadta, s azonnal megbízta Vladimír Spidlát, hogy a kabinet ügyvezetőként az új kormány megalakulásáig maradjon hivatalában. | 2004-07-01 11:29:00 | 0 |
| Pedagógusokat bocsátanak el Nyíregyházán | Nyíregyházán 36 pedagógus-álláshelyet szüntetnek meg, mert egy kisebb iskolányi létszámmal, 270-nel csökken az önkormányzat általános iskoláiba járó gyerekek száma az új tanévben - tájékoztatta az MTI-t Tukacs István, a város alpolgármestere csütörtökön. (Ahelyett, hogy a kevesebb gyermek kisebb létszámú csoportokban magasabb szintű képzést kapna - jegyzi meg a fideszfrakcio.hu.) | 2004-07-01 10:43:00 | 0 |
| Los Angeles Times: Kerry felesége milliárdos | Egymilliárd dollárosnál is nagyobb családi vagyon fölött rendelkezik Teresa Heinz Kerry, John Kerry amerikai demokrata párti elnökjelölt felesége - írta csütörtökön a Los Angeles Times. Ha Kerry nyerné novemberben az elnökválasztást, ő és Teresa lenne a leggazdagabb házaspár, amely valaha beköltözött a Fehér Házba. | 2004-07-01 10:21:00 | 0 |
| Minisztériumi cenzúra: a pornót engedik, a HírTV-t tiltják | A Hír Tv értesülései alapján egyik minisztériumban sem olvashatják a dolgozók a tévé honlapját. A hirtv.net úgy tudja, a Miniszterelnöki Hivatal utasítására tiltották le internetes oldalukat. A kormányszóvivő a honlap kérdésére elmondta: ő nem tud az ügyről. | 2004-07-01 10:06:00 | 0 |
| 8,5 milliós prémium Székesfehérvár három vezetőjének | Féléves teljesítményért mintegy nyolc és fél millió forint prémiumot vehet fel összesen Warvasovszky Tihamér, Székesfehérvár szocialista városvezetője és két helyettese, miután az MSZP- SZDSZ-többség megszavazta a hathavi fizetésnek megfelelő jutalmat. A Fidesz és a Jobbik etikátlannak tartja az önjutalmazást. | 2004-07-01 10:05:00 | 0 |
| Titkos létszámleépítés a postán? - Írásos beszámolót kér a PSZ | Titkos létszámleépítés folyik a postánál, és ezt nemcsak a független szakszervezetek, hanem a reprezentatív Postásszakszervezet (PSZ) is állítja. | 2004-07-01 10:03:00 | 0 |
| Szériafelszerelés mától a blokkolásgátló | Július elsejétől minden európai autógyártó szériafelszerelésként kínálja új autóiban a blokkolásgátló berendezést. A cégek önkéntes vállalásáról szóló megállapodás 2001-re tekint vissza, ezért érvénye az EU akkori területére, tehát a tizenötökre terjed ki. A megállapodás értelmében minden 2,5 tonna alatti, 2004. július elseje után gyártott gépjárművet felszerelnek blokkolásgátlóval. | 2004-07-01 09:54:00 | 0 |
| Robbantás az iraki pénzügyminisztériumban | Pokolgépes merényletben Bagdadban csütörtök reggel meghalt az iraki pénzügyminisztérium egyik magas rangú vezetője és egy polgári személy. | 2004-07-01 09:49:00 | 0 |
| Pályán a cassini | Az előre eltervezetteknek megfelelően közép-európai idő szerint csütörtök reggel 6 órakor Szaturnusz körüli pályára állt a Cassini amerikai űrszonda, amelynek fékezőhajtóműve a sikeres manővert követően kikapcsolta magát - jelentette be a kaliforniai Pasadénában lévő irányítóközpont. | 2004-07-01 09:48:00 | 0 |
| Űrszervíz | Közel hat órát töltöttek a világűrben a Nemzetközi Űrállomás űrhajósai és megjavították az állomás egyik meghibásodott giroszkópját. A két asztronauta, az amerikai Michael Fincke és az orosz Gennagyij Padalka közép-európai idő szerint szerda éjjel kezdett neki az űrszerelési munkának. Kicserélték az amerikai modulon az űrállomást a helyes irányban tartó egyik giroszkóp áramellátást biztosító elektromos lapot, majd fogantyúkat szereltek fel az állomás orosz moduljára. | 2004-07-01 09:46:00 | 0 |
| Kétségek Bush iránt | Már többen vannak azok az amerikaiak, akik úgy gondolják, hogy Irak kérdésében tudatosan megtévesztette az állampolgárokat George Bush elnök. | 2004-07-01 09:45:00 | 0 |
| Egyre inkább hátrányban a családi gazdaságok | A Fidesz szerint a kormány a családi gazdaságokra vonatkozó szabályok módosításával éppen e gazdaságok lényegét szünteti meg - mondta Turi-Kovács Béla országgyűlési képviselő szerdán az MTI-nek. | 2004-06-30 19:51:00 | 0 |
| Súlyos a helyzet Szudánban | Intézkedéseket jelentett be a szudáni külügyminiszter szerdán az afrikai ország nyugati részén fekvő Darfúr tartományban súlyos humanitárius katasztrófával fenyegető etnikai konfliktus rendezése érdekében. | 2004-06-30 19:49:00 | 0 |
| Szíjjártó Péter a győriek védelmében | A helyi Fidesz nem támogatja Győrött magántulajdonban lévő területek kijelölését kereskedelem-fejlesztési célokra - közölte szerdai győri sajtótájékoztatóján Szijjártó Péter országgyűlési képviselő. | 2004-06-30 18:22:00 | 0 |
| Újabb aggodalmak a határon túli hírszolgáltatás kapcsán | A Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke "mélységesen sajnálatosnak" nevezte az Illyés Közalapítvány kuratóriumának azt a döntését, amely szerint a határon túli lapok MTI hírekkel való ellátása szeptember 30-val megszűnik - nyilatkozta Bálint-Pataki József szerdán az MTI-nek, hozzátéve, reméli, hogy a kuratórium felülvizsgálja álláspontját. | 2004-06-30 18:12:00 | 0 |
| Pénteken átadják az európai megbízóleveleket | Pénteken a Parlamentben veszi át megbízólevelét Magyarország 24 európai parlamenti képviselője - jelentette be Ficzere Lajos, az Országos Választási Bizottság elnöke a testület szerdai ülésén. | 2004-06-30 17:35:00 | 0 |
| Sulinet Expressz: Több mint tízmilliárd a száguldozás ára | A Sulinet Expressz sokat hangoztatott célja szerint a rászorulók számára tette volna lehetővé, hogy jelentős kedvezménnyel számítógéphez juthassanak. Célként fogalmazódott meg az is, hogy minden pedagógusnak 2003 decemberéig legyen számítógépe otthon - írja közleményében Sió László. | 2004-06-30 17:01:00 | 0 |
| Orbán Viktor saját pénzén utazik Portugáliába | Ki fizeti Orbán nyaralását? címmel írásbeli választ igénylő kérdést tett fel Kovács László külügyminiszternek két szocialista parlamenti képviselő a Fidesz elnökének portugáliai tartózkodásáról. Révész Máriusz a Fidesz szóvivője elmondta: Orbán Viktor magánúton tartózkodik Portugáliában, költségeit maga állja. | 2004-06-30 16:20:00 | 0 |
| Holnaptól drágább menetjegyek | Július elsején átlagosan 5 százalékkal drágulnak a budapesti tömegközlekedési tarifák - erről még tavaly november végén döntött a Fővárosi Közgyűlés. | 2004-06-30 15:56:00 | 0 |
| Humanitárius katasztrófa Szudánban | Egymillió embert érint a humanitárius katasztrófa Szudán nyugati részén, Darfur tartományban az elmúlt időszak összecsapásai nyomán több mint egymillió embert űztek el otthonaikból. | 2004-06-30 15:52:00 | 0 |
| Kinek üzlet az iraki magyar szerepvállalás? | Kinek üzlet az iraki újjáépítésben való részvétel címmel tartott sajtótájékoztatót Rogán Antal és Lengyel Zoltán szerdán a honvédelmi minisztérium épülete előtt. A két politikus emlékeztetett Kovács László ezzel kapcsolatos nyilatkozataira, miszerint hazánk gazdasági érdeke is a részvétel mellett szól. | 2004-06-30 15:24:00 | 0 |
| Új ivóvízbázis Bonyhádon | Hamarosan megkezdi a próbaüzemet Bonyhádon az a közel 700 millió forintos beruházással, 535 millió forintos címzett támogatással épült új ivóvízbázis, amelynek északi részlegét szerdán adta át a kivitelező Alterra Építőipari Kft. | 2004-06-30 15:08:00 | 0 |
| Szaddám Huszein nem értette, mi történik vele, amikor átadták az iraki hatóságoknak | Szaddám Huszein ideges volt, láthatólag nem értette, mi történik vele, amikor megtudta, hogy átadják az iraki hatóságoknak - jelezte szerdán Szálem Csalabi, az előző rendszer vezetőinek ügyeiben ítélkezni hivatott iraki különleges törvényszék vezetője az amerikai ABC televízióban. | 2004-06-30 15:06:00 | 0 |
| Reálértéken csökken a kultusztárca büdzséje | A kulturális tárca idei költségvetése, szemben a miniszter által mondott 20 százalékos növekedéssel, mindössze három százalékkal emelkedett - mondta Halász János, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség parlamenti frakciója kulturális kabinetjének vezetője szerdán Békéscsabán. A három százalék a kormány által jelzett infláció felét sem éri el. | 2004-06-30 15:04:00 | 0 |
| Barroso szoros együttműködést ígér az Európai Parlamentnek | Döntő az Európai Unió sikere szempontjából, hogy "a két igazán európai intézmény", az Európai Parlament (EP) és az Európai Bizottság (EB) együttműködjék - hangsúlyozta szerdán az Európai Bizottság elnökének tisztségére jelölt José Manuel Durao Barroso portugál miniszterelnök. | 2004-06-30 15:01:00 | 0 |
| Az európai szocialisták kételkednek Barroso alkalmasságában | Az Európai Szocialisták Pártjának (PSE) változatlanul kételyei vannak azzal kapcsolatban, alkalmas-e az Európai Bizottság elnökének tisztségére a tagállamok által javasolt José Manuel Durao Barroso portugál miniszterelnök - közölték szerdán a PSE vezetői. | 2004-06-30 14:59:00 | 0 |
| Ombudsmanhoz fordulnak az allergiások | Az Asztmás és Allergiás Betegek Országos Szövetsége egy kormányrendeletben előírt megkötések és az OEP eljárása miatt az állampolgári jogok országgyűlési biztosához, dr. Lenkovics Barnabáshoz fordult, mert véleménye szerint sérültek az allergiások alkotmányos jogainak érvényesülése. | 2004-06-30 14:57:00 | 0 |
| Barroso maga kíván dönteni az európai bizottsági tárcák elosztásáról | Az Európai Bizottság újonnan kijelölt elnöke szerdán megerősítette, hogy a kinevezése után őt megillető jogokkal élve maga kíván dönteni a bizottsági tárcák elosztásáról, és nem áll szándékában engedni a tagállamok nyomásának. | 2004-06-30 14:44:00 | 0 |
| Kiváló a balatoni strandok vízminősége | Az idei mérési adatok szerint a közel száz balatoni strand vízminősége kiváló, mindössze négy kapott megfelelő minősítést - mondta Szabó Szabolcs, a Közép-dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség főtanácsosa sajtótájékoztatón szerdán, Balatonfüreden. Hozzátette: a megfelelő minősítést kapott négy strand - a keszthelyi Helikon, a vonyarcvashegyi községi, a balatonalmádi Wesselényi és az aligai Club strand - vize is alkalmas fürdésre. | 2004-06-30 14:42:00 | 0 |
| Súlyosan érinti az ukrajnai magyar lapokat a budapesti "hírstop" | Súlyosan érinti a kárpátaljai magyarság tájékozódását az az anyaországi megszorító intézkedés, amellyel Budapest szeptembertől megszünteti a határon túli magyar lapok, köztük az ukrajnai magyar újságok hírekkel való ellátásának finanszírozását - jelentette ki szerdán a Kárpáti Igaz Szó főszerkesztője. | 2004-06-30 14:37:00 | 0 |
| Az elmúlt két év nem folytatható | Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában az idei nyár politikai programjáról, a jövő évi költségvetésről, az emelkedő árakról és az iraki szerepvállalásról beszélt. | 2004-06-30 13:59:00 | 0 |
| Háromszoros áron hétszer lassabb a posta | A Mérnök újság júniusi lapszáma a postai kézbesítés érthetetlen csúszása miatt jelentős - több mint 14 napos - késéssel jutott el az olvasókhoz. A Magyar Mérnöki Kamara elnöksége közvetlenül Kovács Kálmán miniszterhez fordult. Közleményében az elnökség megjegyzi: a Mérnök újság postai kézbesítésének díja az áremelkedés eredményeképpen 27 százalékkal nőtt, amit nem követett a Posta-szolgálatás színvonalának növekedése. | 2004-06-30 13:25:00 | 0 |
| Hogyan kell fizetni mintegy 714 milliárdot? | A YUKOS elleni végrehajtás forgatókönyveit latolgatták orosz lapok szerdán, miután a moszkvai döntőbíróság jogerősen kötelezte az olajcéget 3,4 milliárd dollárnyi adóhátralék megfizetésére, amire a jövő héten öt napot kap. | 2004-06-30 13:13:00 | 0 |
| Schwechat: hamis volt a bombariadó | Hamis bombariadó miatt szerdán délelőtt lezárták egy időre a bécsi (schwechati) repülőtér központi terminálját. Rövidesen kiderült azonban, hogy a gazdátlansága miatt gyanús csomag, amely a rendkívüli intézkedéseket kiváltotta, nem tartalmazott robbanószerkezetet. Újra megnyitották a lezárt 1-es terminált. | 2004-06-30 12:40:00 | 0 |
| A határon túli magyar lapoknak nyújtott MTI-támogatás érdekében egyeztetnek | Széles körű egyeztetés kezdődik az érdekeltek között a határon túli magyar lapoknak nyújtott MTI-támogatás biztosítás érdekében - írta a Krónika című kolozsvári napilap szerdán. | 2004-06-30 12:22:00 | 0 |
| Elképzelhetetlen a Magyar Szó működése az MTI hírei nélkül | Elképzelhetetlen a Magyar Távirati Iroda hírszolgálata nélkül a Magyar Szó működése - közölte szerdán az MTI-vel Kókai Péter, az újvidéki lap felelős szerkesztője, aki tűrhetetlennek nevezi az Illyés Közalapítvány (IKA) döntését, miszerint szeptembertől felmondja a határon túli magyar sajtónak nyújtott MTI-hírszolgáltatást. | 2004-06-30 12:22:00 | 0 |
| Törvénysértő volt a Tilos Rádió Orbán Viktort gyalázó sms-e | Törvénysértést állapított meg a Tilos Rádió egyik februári műsorában elhangzottak kapcsán az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT); az előző nap született döntésről szerdán tájékoztatta az MTI-t a médiahatóság szóvivője. | 2004-06-30 12:07:00 | 0 |
| Bombariadó a bécsi repülőtéren | Bombariadó miatt lezárták szerdán délelőtt a bécsi repülőtér központi terminálját. | 2004-06-30 12:03:00 | 0 |
| Két bebörtönzött kínait nem részesítenek orvosi kezelésben | Tiltakozik egy hongkongi emberjogvédő szervezett amiatt, hogy a kínai hatóságok politikai nyomásra nem biztosítanak orvosi kezelést két bebörtönzött beteg munkásvezetőnek. A China Labor Bulletin szerdai közlése szerint Hsziao Jün-liangnak (Xiao Yunliang) szív-, máj- és epehólyagbántalmai vannak, amitől a hasa és az arca felpuffadt. A vele együtt szabadságvesztésre ítélt Jao Fu-hszin (Yao Fuxin) vérnyomása magas és mellhártyagyulladásban szenved. | 2004-06-30 11:42:00 | 0 |
| Közeleg a parlagfűszezon - 100-150 ezer új beteg évente | Idén várhatóan július közepén kezdődik a parlagfűszezon. Magyarországon mintegy 4-5 millió hektár a potenciálisan fertőzött terület. Az egészségügy évente mitegy 100-150 ezer új beteggel számol, akiknek kezelésére 2002-ben 8 milliárd forintot költöttek. | 2004-06-30 11:13:00 | 0 |
| A főbíró kijelölte az átvilágító bírákat | Lomnici Zoltán főbíró szerdán kijelölte azt a négy átvilágító bírót, aki ez év végéig folytatja az egyes fontos, valamint közbizalmi és közvélemény-formáló tisztségeket betöltő személyek ellenőrzését - tájékoztatott a Legfelsőbb Bíróság közleményben. | 2004-06-30 11:10:00 | 0 |
| Átadták a Szaddám Huszein fölötti jogi fennhatóságot az irakiaknak | Átadták szerdán Szaddám Huszein megbuktatott iraki elnök és a megdöntött rezsim tizenegy vezető tisztségviselője fölötti jogi fennhatóságot az iraki hatóságoknak - jelentették be Bagdadban. Hivatalosan vádat emel csütörtökön az iraki különleges törvényszék Szaddám Huszein ellen - jelentette be az iraki kormány szóvivője. | 2004-06-30 11:10:00 | 0 |
| Elvett hírügynökség: az Új Szó is komoly gondoknak nézne elébe | Az egyetlen szlovákiai magyar napilap, az Új Szó számára az Magyar Távirati Iroda hírszolgálata elengedhetetlenül fontos - mondta Kocur László, a lap főszerkesztője arra reagálva, hogy az Illyés Közalapítvány (IKA) jelezte: szeptembertől felmondja a határon túli magyar sajtónak nyújtott MTI-hírszolgáltatást. | 2004-06-30 10:46:00 | 0 |
| Négyszáz főt bocsát el a sárvári Flextronics | Megválik 400 dolgozójától a sárvári ipari parkban működő Flextronics International Kft. - jelentette be tegnap a Vas Megyei Munkaügyi Tanács ülésén Kovács Péter, a munkaerő-piaci szervezet igazgatóhelyettese. | 2004-06-30 10:19:00 | 0 |
| No, komment - 2004. június 30. | Medgyessy Péter méretproblémákkal küzd, Kovács László felújítja a Szilikon-völgy narratívát, Szanyi Tibor pedig a pálinka eredete után az MSZP jövőjéről szól, s leszögezi azon óhaját, hogy a mondanivaló alapjait tényleg el kell tudni mondani. | 2004-06-30 10:15:00 | 0 |
| Szaturnusz körüli pályára áll csütörtökön a Cassini amerikai űrszonda | A Szaturnusz óriásbolygó körüli pályára áll közép-európai idő szerint csütörtök hajnalban a Cassini amerikai űrszonda, és ha a manőver sikerül, az űrkutatás területén újabb történelminek nevezhető mérföldkövet tudhatunk magunk mögött. | 2004-06-30 10:03:00 | 0 |
| A szegedi szocialista városvezetés felelőtlen hitelfelvételei | A szegedi közgyűlés pénteken újabb egymilliárd forintos rövidlejáratú hitel felvételét hagyta jóvá - mondta el sajtótájékoztatóján Dobó László, a Fidesz szegedi szervezetének frakcióvezetője. Az ellenzéki képviselő szerint Botka László jelentős összegek felett rendelkezhet önállóan | 2004-06-30 10:00:00 | 0 |
| Hátrafelémenet: Nincs pénz zöldenergiára | A gazdasági tárca forráshiány miatt felfüggesztette az idei évre meghirdetett energiatakarékossági és energiahatékonysági pályázatokat: lakossági energiatakarékossági témában csak a május 6-ig, a többi témakörben pedig a május 15-ig postára adott pályamunkákat fogadják be. Az intézkedést egyelőre átmenetinek szánják, ám az indoklás szerint az idei keret elfogyott, újabb forrásokra pedig a költségvetés jelenlegi helyzetében nem lehet számítani. | 2004-06-30 09:55:00 | 0 |
| Petíció Szabadszállásért | Több mint háromezer aláírás gyűlt össze a szabadszállási kiképzőközpont bezárása ellen. Az aláírásokat és a döntés felülvizsgálatát kérő petíciót - Mádl Ferenc köztársasági elnöknek címezve - kedden délelőtt Balázs Sándor szabadszállási polgármester, Simicskó István, az Országgyűlés Honvédelmi Bizottságának fideszes alelnöke és Balogh József, a kunszentmiklósi-szabadszállási választókörzet fideszes országgyűlési képviselője adta át mintegy 40 szabadszállási ember jelenlétében a Köztársasági Elnöki Hivatal előtt. | 2004-06-30 09:54:00 | 0 |
| Mondjam vagy mutassam? | A hírek szerint lazább arculatot kap Medgyessy Péter, de ne ijedjen meg senki, nem egy plasztikai sebész kése alá fekszik szeretett miniszterelnökünk, nem a ráncait fogják elmélyíteni, a könnyzacskóit lötyögtetni, a tokáját megereszteni. A stratégia az oka mindennek. | 2004-06-30 09:36:00 | 0 |
| A francia külügyminiszter Arafattal tárgyalt | Izraelt a megtorlások beszüntetésére, a palesztinokat pedig a reformok folytatására szólította fel kedden a francia külügyminiszter. Michel Barnier közel másfél órás tárgyalást folytatott Jasszer Arafattal, a Palesztin Hatóság elnökének ramalláhi főhadiszállásán. A találkozó után kijelentette, hogy a jelenlegi erőszakhullám ellenére is békében élhetnek együtt a palesztinok és az izraeliek. | 2004-06-30 08:57:00 | 0 |
| Szorul a hurok a vörös polip körül: sikkasztót ajánlott az expénzügyminiszter? | Csaknem négymilliárd forintos sikkasztásra való felbujtással gyanúsítja a rendőrség Csuka Lászlót, a K&H Equities Rt. volt vezérigazgatóját, László Csaba barátját. A Magyar Nemzet úgy tudja, a bankár - akinek úti okmányait bevonták - az expénzügyminiszter kifejezett ajánlására kerülhetett a brókercég vezető pozíciójába. | 2004-06-30 08:21:00 | 0 |
| A hazai közoktatás nem igazodik a piaci igényekhez | Scharle Ágota, a pénzügyi tárca stratégiai elemző osztályának munkatársa szerint nehézkes, a valós piaci igények kielégítésére képtelen a magyar oktatási rendszer. A közoktatás pénzügyi gondjain az uniós pályázati lehetőségek segíthetnének, amelyek azonban még nem kellően átgondoltak. | 2004-06-30 08:16:00 | 0 |
| Washington nagyobb létszámú NATO-erőt tart szükségesnek Afganisztánban | Az Egyesült Államok arról igyekszik majd meggyőzni a NATO tagállamait, hogy nagyobb mértékben kell növelni az Afganisztánba küldött NATO-erők létszámát, mint azt a szövetség isztambuli csúcsértekezletén elhatározták. | 2004-06-30 08:05:00 | 0 |
| Meglódult Medgyessy alapfizetése - mert megérdemli | Látványosan megugrott az idén Medgyessy Péter miniszterelnök havi juttatásának összege a 2002-es fizetéséhez képest. A kormányfői alapfizetés - egyéb juttatások és költségtérítések nélkül - megközelíti az egymillió-kétszázezer forintot. Ez nagyjából negyven százalékkal több, mint az előző miniszterelnöké. | 2004-06-30 08:02:00 | 0 |
| A civilek megvonták a bizalmat a Medgyessy-kormánytól | Megállt a bérek növekedése, nem javul érezhetően a foglalkoztatás színvonala, az emberek kiszolgáltatottak a munkahelyeiken - ezt állapítja meg a az MSZOSZ civil országjelentése. | 2004-06-30 07:57:00 | 0 |
| Szudán hajlandó együttműködni az ENSZ-szel | Szudán kész együttműködni a nemzetközi szervezetekkel, hogy a humanitárius segélyszállítmányok eljussanak Darfúrba. | 2004-06-30 07:44:00 | 0 |
| Szaddam a bíróság előtt | Tizenkét vádpontban indul eljárás Szaddám Huszein ellen emberiesség elleni bűnök elkövetéséért az iraki különleges törvényszék előtt - közölte kedden Szálem Csalabi, a testület vezetője. | 2004-06-29 20:55:00 | 0 |
| Róma védőszentjére emlékeztek | A keresztény párbeszéd folytatását semmi sem akadályozhatja meg - hangoztatta kedden II. János Pál pápa, a Szent Péter és Pál apostolok tiszteletére bemutatott misén, amelynek egy részén ott volt I. Bartolomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárka is. | 2004-06-29 20:37:00 | 0 |
| Békefenntartók vesztették életüket | Lezuhant egy orosz helikopter kedden a nyugat-afrikai Sierra Leonéban; a gép fedélzetén tartózkodó 24 személy - köztük több ENSZ-békefenntartó - életét vesztette. | 2004-06-29 19:38:00 | 0 |
| Gyöngy élet szocialista módra | Nem elég a sorkatonai szolgálatot eltörölni, a professzionális hadseregre történő átállás feltételeit meg is kell teremteni - mondta kedden Simicskó István parlamenti képviselő. | 2004-06-29 18:42:00 | 0 |
| Horgony és vitorla: interjúkötet Tempfli József nagyváradi püspökkel | Tempfli József nagyváradi katolikus megyés püspök a magyarságról, az egyházról és Trianonról vall a Horgony és vitorla címmel megjelent interjúkötetben, amelyet a 73 esztendős főpap és a szerző, Jezsó Ákos újságíró jelenlétében mutattak be kedden Budapesten. | 2004-06-29 18:16:00 | 0 |
| Lendvai szerint az MSZP vegyes képet produkált: gyenge kezdés után erős visszaesés | Pocsék, elfuserált fél év áll a szocialista frakció mögött - mondta Halász János, a Fidesz parlamenti frakciójának szóvivője kedden. A politikus az MSZP frakcióvezetőjének arra a nyilatkozatára reagált, amelyben Lendvai Ildikó azt mondta, hogy a szocialista párt első féléves megítélése vegyes képet mutat. | 2004-06-29 18:04:00 | 0 |
| Kökény, az antipatikus | A gyógyszerhiány miatti felelősséget az egészségügyi miniszter legszívesebben a patikusokra hárítaná. A gyógyszerészek kamarája emiatt közleményben tiltakozik. | 2004-06-29 17:50:00 | 0 |
| Demszky magánberuházások dicsfényében kíván fürdeni | A mai napon Demszky Gábor pozsonyi kollégáját sajtó nyilvános eseményre, a Millenniumi Városközpont területén folyó beruházás megtekintésére hívta. Ezzel a PR vizittel a főpolgármester igazolta azt a sokak által megfogalmazott gyanút, hogy csupán protokoll látogatásokra, avatási ceremóniák beszédmondójaként és szalagok átvágására alkalmas - írja közleményében Kupper András. | 2004-06-29 16:38:00 | 0 |
| Milliós bírság az NA Rt.-nek | A Közbeszerzési Döntőbizottság helyt adott a Nemzeti Autópálya Rt. eljárását kifogásoló Hódmezővásárhelyi Útépítő (Hódút) Kft. által indított jogorvoslati kérelemnek, és bírsággal sújtotta az NA Rt.-t. | 2004-06-29 16:19:00 | 0 |
| Kiderülhet mit tárgyalt Medgyessy az USA-ban hazánk iraki szerepvállalásáról | Nagy valószínűséggel a jövő héten ülést tart az Országgyűlés Honvédelmi Bizottsága; a testület összehívását a Fidesz kezdeményezte, hogy a miniszterelnök személyesen is adjon tájékoztatást az amerikai elnökkel folytatott megbeszélésén tett felajánlásokról az iraki háborúban való magyar részvételről és a rakétavédelmi programban való szerepvállalásról. | 2004-06-29 16:07:00 | 0 |
| Medgyessy legalább 700 ezerért nyaral Mallorcán | Politikai körökben és magánemberek közt egyaránt felháborodást váltott ki Medgyessy Péter felháborodása, amikor nyaralásáról faggatták. A miniszterelnök nyomdafestéket nem tűrő szavakat használt, amikor a szocialisták választmányi ülésén kifakadt az őt nyaralásáról kérdezők előtt. | 2004-06-29 16:01:00 | 0 |
| "Titokügyi" Tóth titkos találkozója | A Magyar Nemzet információi szerint Tóth András nemzetbiztonsági államtitkár a sikkasztási botrány kirobbanása után Kulcsár Attila mellett egy másik olyan személlyel is találkozott, aki jelenleg az ügy gyanúsítottjai között szerepel. "Erről a kérdésről nem kívánok nyilatkozni" - szögezte le a lap érdeklődésére a szocialista politikus. | 2004-06-29 15:46:00 | 0 |
| Negyven százalékos eltérés az Ikea áraiban EU-n belül | Az Ikea árai között akár 40 százalékos is lehet a különbség Európa egyes országaiban - derül ki egy kedden Bécsben kiadott fogyasztóvédelmi felmérésből. A legolcsóbb Lengyelország, Magyarország a drágaságban megelőzi Ausztriát. | 2004-06-29 15:09:00 | 0 |
| Meghalt három amerikai Irakban | Három amerikai tengerészgyalogos meghalt, két társuk megsebesült kedden abban a merényletben, amelyet az iraki főváros keleti részén, egy amerikai katonai konvoj ellen követtek el. | 2004-06-29 14:58:00 | 0 |
| Egy eredménytelen amerikai látogatás margójára... | Medgyessy Péter néhány napja érkezett haza amerikai útjáról, ahol félt felvetni Bush elnöknek azt, hogy a hazai közvélemény nagy része ellenzi a magyar katonák iraki jelenlétét. De elgondolkodtatóak Medgyessy Péter utazásának eredményei más szemszögből is - mondta Rogán Antal keddi sajtótájékoztatóján. | 2004-06-29 14:00:00 | 0 |
| Több mint háromezer aláírás a szabadszállási kiképzőközpont bezárása ellen | Több mint háromezer aláírás gyűlt össze a szabadszállási kiképzőközpont bezárása ellen, a helyi lakosok képviselői az aláírásokat és a döntés felülvizsgálatát kérő, az államfőnek címzett petíciót kedden délelőtt adták át Szentgyörgyi András titkárságvezetőnek a Köztársasági Elnöki Hivatalnak a budai Várban lévő épülete előtt. | 2004-06-29 13:20:00 | 0 |
| Alkoholmérgezés: nem gyilkosság áldozata lett a holtan talált hajléktalan | Alkoholmérgezés, és nem bántalmazás okozta annak a középkorú hajléktalan férfinak a halálát, akire egy társa holtan talált rá Budapesten a Róbert Károly körúti felüljáró alatt - közölte az MTI-vel a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese kedden. | 2004-06-29 13:16:00 | 0 |
| Tizenhárom évet kapott Milan Babic volt horvátországi szerb vezető | Tizenhárom évi szabadságvesztésre ítélte kedden a hágai Nemzetközi Törvényszék Milan Babic egykori horvátországi szerb vezetőt az emberiesség ellen elkövetett bűneiért. | 2004-06-29 13:14:00 | 0 |
| Behajtható a 714 milliárd forintnyi adótartozás | Az orosz adóhatóság megkezdheti mintegy 3,4 milliárd dollárnyi adótartozás behajtását a YUKOS olajcégtől, miután a moszkvai döntőbíróság kedden megerősítette erre vonatkozó korábbi határozatát, elutasítva a fellebbezéseket. | 2004-06-29 13:11:00 | 0 |
| Robbanás az isztambuli repülőtéren | Robbanás történt kedden a Turkish Airlines török légitársaság egyik repülőgépén a légi jármű leszállása után, az isztambuli repülőtéren, miután már kiszálltak belőle az utasok. Egy személy megsérült a kis erejű detonáció következtében. | 2004-06-29 13:06:00 | 0 |
| Elfogták a kettős kínai gyilkosság gyanúsítottját | Elfogták kedden azt a 29 éves kínai állampolgárságú férfit, akit a rendőrség kettős emberöléssel gyanúsít, a férfi részletes beismerő vallomást tett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársa az MTI-vel. Kedden reggel Marcaliban a rendőrök elfogták a június 19-ei kettős emberölés feltételezett elkövetőjét - mondta Nagy Szilvia százados. | 2004-06-29 13:05:00 | 0 |
| Oroszország tengeri hadászati rakétakísérletet hajtott végre | Hadászati rakétakísérletet végzett Oroszország kedden egy, a Barents-tengeren tartózkodó orosz atom-tengeralattjáróról indított ballisztikus rakétával. | 2004-06-29 13:03:00 | 0 |
| Medgyessyék a híreket is elveszik a határon túli magyaroktól | Ismét hírínségben szenvedő szigetlakóvá válik a Kárpát-medencei magyarság - írta keddi számában a Krónika című erdélyi közéleti napilap. A Kolozsvárott megjelenő, országos terjesztésű magyar napilap erdélyi magyar lapvezetők véleményét ismertető részletes beszámolót és vezércikket szentelt annak a hírnek, amely szerint az Illyés Közalapítvány kuratóriuma nem tudta előteremteni kilenc romániai magyar lap számára az MTI híranyagához való hozzáférést biztosító pénzt. | 2004-06-29 13:02:00 | 0 |
| Nem jutnak el az MTI-hírek a határon túli lapokhoz | Ismét hírínségben szenvedő szigetlakóvá válik a Kárpát-medencei magyarság - írta keddi számában a Krónika című erdélyi közéleti napilap. A Kolozsváron megjelenő, de országos terjesztésű magyar napilap erdélyi magyar lapvezetők véleményét ismertető részletes beszámolót és vezércikket szentelt annak a hírnek, amely szerint az Illyés Közalapítvány kuratóriuma nem tudta előteremteni kilenc romániai magyar lap számára az MTI híranyagához való hozzáférést biztosító pénzt. | 2004-06-29 12:22:00 | 0 |
| Szabadon engedték Irakban a török túszokat | Szabadon engedte egy hete elrabolt, lefejezéssel fenyegetett 3 török állampolgárságú túszát az al-Kaida terrorszervezethez köthető iraki csoport - jelentette kedden az al-Dzsazíra arab nyelvű hírtévé. | 2004-06-29 11:42:00 | 0 |
| Beszélő bankautomata látássérülteknek a fővárosban | Élőszóval segíti a látássérültek pénzügyi tranzakcióit az a speciális bankjegykiadó automata, amelyet kedden helyeztek üzembe a főváros XIV. kerületében lévő egyik bankfiókban. A Magyarországon elsőként üzembe állított, a nap 24 órájában működő beszélő bankjegykiadó a XIV. kerületi Hungária körút 140-144. szám alatti Volksbank fiókban várja az ügyfeleket. | 2004-06-29 11:28:00 | 0 |
| A hülyeség - ha fájna, 2004. június 29. | A magyar nyelv ápolásáért, a nyelvművelés területén kifejtett elévülhetetlen munkásságáért és a köznapi beszéd irodalmi szintre való emeléséért Kazinczy-különdíjjal jutalmazzák Medgyessy Péter miniszterelnököt - tudta meg a Kamu Hírügynökség. | 2004-06-29 11:24:00 | 0 |
| Amerikai rakéták Magyarországon? | A NATO isztambuli csúcstalálkozóján ismét szóba került annak a rakétaelhárító rendszernek terve, amely a szervezet kelet-közép-európai tagállamaiba telepítve az Egyesült Államokat és európai szövetségeseit is képes lenne megvédeni egy, a Közel-Keletről indítandó rakétacsapással szemben - írja a keddi Világgazdaság. | 2004-06-29 11:08:00 | 0 |
| Jusztnak mindent lehet? | A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség Kulturális Tagozatának Médiaszekciója megdöbbenéssel fogadta, hogy Juszt László, a Magyar Televízió műsorvezetője a közszolgálati műsorszolgáltatási szabályzat összeférhetetlenségi passzusa ellenére a Magyar ATV-n jelentkezik régi-új produkciójával, a Magánbeszélgetésekkel. | 2004-06-29 10:51:00 | 0 |
| Leváltották a Vasárnapi Újság felelős szerkesztőjét | Személyes és szakmai ellentétek miatt megvált a Kossuth rádió a Vasárnapi Újság felelős szerkesztőjétől, Furkó Zoltántól. A műsorért ideiglenesen Stiffner Gábor belpolitikai főszerkesztő felel. | 2004-06-29 10:43:00 | 0 |
| Megoldódott a marsi ufó rejtélye | Márciusban a Spirit ismeretlen repülő objektumot kapott le a marsi égbolton. A NASA tudósai akkor úgy vélekedtek, hogy nagy valószínűséggel a korábban a Marsra küldött, és még mindig a bolygó körül keringő egyik űrhajót kaphatta le a rover. Francia tudósok új magyarázatot találtak. | 2004-06-29 10:34:00 | 0 |
| Amerikai tengerészgyalogosok haltak meg Irakban | Út mentén elhelyezett pokolgép robbanásától életét vesztette több amerikai tengerészgyalogos Bagdad keleti részében - közölte kedden egy amerikai katona a helyszínen. | 2004-06-29 09:51:00 | 0 |
| Ma döntés várható a 4-es metró perben | A Fővárosi Bíróság ma dönt abban a perben, amelyet civil szervezetek indítottak a BKV Rt. ellen. Ennek kimenetelétől függ, hogy mikor indulhat meg a 4-es metró építése. | 2004-06-29 09:36:00 | 0 |
| Műemléki védelem alatt a Millenáris épületei | A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal június 25-i hatállyal azonnali ideiglenes műemléki védelem alá helyezte a Millenáris Park Fogadó és Teátrum épületét. Az indoklás szerint a fenti csarnokok a volt Ganz Villamossági Gyárnak és az újonnan létrehozott kulturális központnak is meghatározó épületei, ezért nem tűnhetnek el, és környezeti kapcsolataik sem ronthatók új beépítéssel - értesült a Népszabadság. | 2004-06-29 09:14:00 | 0 |
| Új stratégia Medgyessy trágár megnyilatkozásai mögött? | Új kommunikációs stratégiát sejtenek Medgyessy Péter miniszterelnök utóbbi botrányos megnyilatkozásai mögött a szocialisták - értesült a Magyar Nemzet. Úgy vélik: a kormányfő a fiatalok szimpátiáját akarja megnyerni "beintéseivel és beszólásaival", valamint a róla kialakult képet - mely szerint inkompetens és döntésképtelen - szeretné megváltoztatni. | 2004-06-29 08:51:00 | 0 |
| Utcazene: újabb SZDSZ-es kapcsolat | A fővárosi SZDSZ frakcióvezető-helyettesének érdekeltségébe került Demszky Gábor feleségének, Németh Anikónak korábbi cége - értesült a Magyar Nemzet. A társaság tagja a 135 millió forintért utcazenét szervező szövetségnek is. | 2004-06-29 08:13:00 | 0 |
| Behívják a tartalékosokat az USA-ban | Az amerikai hadsereg több ezer katona mozgósítását tervezi, hogy fenn tudja tartani a szükséges haderőt Irakban és Afganisztánban. | 2004-06-29 07:51:00 | 0 |
| Edzőt vált a Ferencváros? | A Nemzeti Sport információi szerint az idén bajnoki címet és Magyar Kupa győzelmet szerzett Ferencváros labdarúgói levelet juttattak el a futballklub vezetésének, melyben jelzik, nem tudnak, és nem is akarnak a továbbiakban Pintér Attila vezetőedzővel dolgozni. | 2004-06-29 07:40:00 | 0 |
| Vajon kivel találkozott a nemzetbiztonsági államtitkár? | A Magyar Nemzet információi szerint Tóth András nemzetbiztonsági államtitkár a bankbotrány kirobbanása után Kulcsár Attila mellett egy másik olyan személlyel is találkozott, aki jelenleg az ügy gyanúsítottjai között szerepel. "Erről a kérdésről nem kívánok nyilatkozni" - szögezte le a lap érdeklődésére a politikus. | 2004-06-29 07:19:00 | 0 |
| Iraki emberrablók kivégeztek egy amerikai katonát | Kivégeztek egy amerikai katonát iraki fogva tartói - jelentette kedden az al-Dzsazíra arab műholdas televízió. | 2004-06-29 07:16:00 | 0 |
| Annan nemzeti egységre és megbékélésre szólította fel az irakiakat | A "független és szuverén nemzetek családjában" üdvözte Kofi Annan Irakot a hatalomátadás után. Az ENSZ-főtitkár - szóvivőjének hétfői nyilatkozata szerint- biztosította az arab országot, hogy az Egyesült Nemezetek Szervezete mindent meg fog tenni - amennyire csak körülmények engedik -, hogy segítse Irakot a mostani "jelentős" folyamatban. | 2004-06-28 20:58:00 | 0 |
| Isztambulban Putyin nélkül tartották meg a NATO-Oroszország tanácsülést | Az elmúlt fél évben lényegi előrelépés történt a NATO és Oroszország kapcsolatrendszerében - szögezte le hétfőn Isztambulban Jaap de Hoop Scheffer, a katonai szövetség főtitkára. | 2004-06-28 20:05:00 | 0 |
| A Renault 300 ezer autót tervez gyártani Kínában | A francia Renault évi 300 ezer személygépkocsi gyártását tervezi Kínában a Dongfeng Motor céggel közösen. A gyártás 2006-ban indul - tette közzé a Renault a konszern elnökének, Louis Schweitzernek kínai látogatása kapcsán. | 2004-06-28 19:31:00 | 0 |
| Négyszázmillióért bontják el az M5-ös kapuit | Visszalépett az a vállalkozó, aki ingyen vállalta volna az M5-ösön feleslegessé vált kapuk lebontását - jelentette ki az AKA Rt. vezérigazgató Kiskunfélegyházán, a cég megalakulásának 10. évfordulóján. | 2004-06-28 19:07:00 | 0 |
| Ingyengyógyszer sehol... | Az emberek pontosan tisztában vannak azzal, hogy a Medgyessy-kormány alatt a gyógyszerek térítési díjai drasztikusan emelkedtek. Fokozottan igaz ez a szív- és érrendszeri megbetegedésben szenvedő betegekre; annak ellenére, hogy Medgyessy Péter személyesen ígért számukra ingyen gyógyszert, egyes szívgyógyszerek ára 40-80, sőt 100 százalékkal emelkedett. | 2004-06-28 18:09:00 | 0 |
| Hernyókra alkalmazhatna a Kormány megszorító intézkedéseket | A Balaton partján nem kell már hernyók megjelenésétől tartani idén, és egy-két héten belül Veszprém és Zala megye északabbi, a magyar tengertől távolabbi részeiről is teljesen eltűnnek gyapjaslepke hernyói. Rendszerszerű beavatkozással pedig a lehető legkisebbre csökkenthető annak a kockázata, hogy a későbbi években bármikor is hasonló módon felszaporodjon az állomány. | 2004-06-28 16:51:00 | 0 |
| Bezárták: Nyílt levelek a posta vezetéséhez | Sajnos nem tudok más végkövetkeztetést levonni, mint hogy a mobilposta bevezetése pusztán politikai döntés, mellyel tovább kívánják rontani a vidéken élők esélyegyenlőségét, igyekeznek ellehetetleníteni a községek lakóinak életét - áll Ivád polgármesterének a Magyar Posta vezérigazgatójához második levelében. Alább közöljük az első, 2003. decemberében, valamint a második, 2004. júniusában kelt levelet. | 2004-06-28 16:35:00 | 0 |
| A KMKSZ küzd a magyar iskolákért | A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség választmánya szerint nem sikerült megoldani a kárpátaljai magyarságot régóta foglalkoztató problémákat, sőt egyes esetekben visszalépés történt a nemzetiségi jogok biztosítása terén Ukrajnában. | 2004-06-28 16:02:00 | 0 |
| A hülyeség - ha fájna, 2004. június 28. | "Az elmúlt két hét a kijózanodás ideje volt, bár ennek jeleit csak az MSZP-ben lehetett észrevenni" - kezdi eszméje futtatását Andrassew Iván, a Népszava jeles jegyzetírója hétfőn. Medgyessy Péter, Magyarország miniszterelnöke az MSZP Országos Választmányának ülésén a mallorcai nyaralása miatt az őt ért kritikákra szombaton azt mondta, "Sokat dolgoztam, a kampányban napi 16 órát, b...-tok meg, megérdemlem"! - nyilván az Andrassew által felhánytorgatott kijózanodás jegyében. | 2004-06-28 15:09:00 | 0 |
| Tornát nyert a Bátorfi, Tóth kettős | Tornát nyert Brazíliában a Bátorfi Csilla, Tóth Krisztina kettős. Az asztaliteniszezők Pro Tour-sorozatának brazíliai állomásán, Rio de Janeiróban előbb az elődöntőben legyőzték a szintén magyar Fazekas Mária, Póta Georgina duót, majd a fináléban a fehérorosz Tatjana Kosztromina, Viktorija Pavlovics kettőst. | 2004-06-28 14:39:00 | 0 |
| Kivirágzott a Tisza | Rendkívüli természeti csodát láthattak azok, akik a mostani napokban kora este kilátogattak Szolnoknál a Tisza partjára. A több éves víz alatti peteélet után a lárvák milliói bukkannak a felszínre, hogy a fajfenntartási kötelezettségüknek eléget téve, néhány óra leforgása alatt befejezzék "tiszavirág" életüket. | 2004-06-28 14:37:00 | 0 |
| Újabb magyar iskolai csoportok jönnek létre a moldvai csángó falvakban | A 2004-2005-ös tanévtől újabb moldvai településeken indulhat be fakultatív magyar nyelvoktatás a román tannyelvű állami iskolákban. A Moldvai Csángómagyarok Szövetségétől (MCSMSZ) származó adatok szerint a magyar nyelv anyanyelvként való oktatását 286 szülő kérvényezte, ez 15 újabb csoport indulását jelenti. | 2004-06-28 14:34:00 | 0 |
| Lemondott az MDF etikai bizottságának elnöke | Lemondott az MDF országos etikai bizottságának elnöki tisztéről Rubovszky András, aki erről levélben tájékoztatta Dávid Ibolya pártelnököt és Csáky András választmányi elnököt. A levelet hétfőn juttatta el az MTI-hez. | 2004-06-28 14:19:00 | 0 |
| Megtámadtak egy iraki minisztériumot | Ismeretlenek tüzet nyitottak hétfőn a bagdadi kulturális minisztérium épületére, Kirkuktól 40 kilométerre délre pedig öngyilkos merénylet következtében megsérült két ember. | 2004-06-28 14:15:00 | 0 |
| Újabb alvilági leszámolás Pozsonyban | Fényes nappal meggyilkolták a pozsonyi alvilág állítólagos vezérét hétfőn a Szlovákia fővárosához tartozó magyar városrészben, Pozsonypüspökin. | 2004-06-28 13:56:00 | 0 |
| Letette a hivatali esküt az új iraki kormány és az államfő | Letette a hivatali esküt hétfőn Bagdadban Irak új átmeneti kormánya. Az ünnepélyes eskütétel Korán-idézetek felolvasásával vette kezdetét közép-európai idő szerint röviddel délután egy óra után a zöld zóna egyik palotájában. | 2004-06-28 13:50:00 | 0 |
| Száztíz éves a Tower Bridge | Száztíz éve, 1894. június 30-án avatták fel Londonban a város jelképévé vált Tower Bridge-t. | 2004-06-28 13:47:00 | 0 |
| Vízilabda, nők: ezüstérmes a magyar válogatott | Ezüstérmes lett női vízilabda válogatottunk a Világligában. Az Egyesült Államokbeli Long Beach-en rendezett torna fináléjában a magyar csapat drámai küzdelem után büntetőkkel maradt alul a házigazda amerikai együttessel szemben. | 2004-06-28 13:40:00 | 0 |
| India és Pakisztán megállapodott a kétoldalú kapcsolatok rendezésében | India és Pakisztán hétfőn megállapodtak, hogy kölcsönösen tájékoztatják egymást a rakétakísérletek előtt, főkonzulátusokat nyitnak egymás országában és folytatják az erőfeszítéseket a fél évszázada tartó kasmíri konfliktus rendezésére. | 2004-06-28 13:30:00 | 0 |
| A csehek a legesélyesebbek az EB-győzelemre | A mértékadó brit William Hill fogadóiroda legfrissebb adatai szerint az elődöntőbe utolsóként bejutó cseh labdarúgó-válogatott a legesélyesebb a portugáliai Európa-bajnokság megnyerésére. | 2004-06-28 13:03:00 | 0 |
| A botrányok időről időre változnak, a szereplők rendre visszatérnek | [...] A magunk eszközeivel most mi is "elkönyvelünk" valamit: az eddig feltárt valóságot, mert nem maradhat dokumentálatlanul. Hogy amikor halljuk a hírekben, hogy ezt vagy azt a személyt meggyanúsítják, elítélik, vagy épp felmentik, tudjuk: nem egy bróker magányos akciójáról, hanem egy barátokkal, VIP - ügyfelekkel, hivatásos pénzmosókkal, megbízókkal, és "tartótisztekkel" megáldott betyár múltjáról folyik a szó. Dokumentálnunk kell a múltat, mert egyébként minden ködbe vész. | 2004-06-28 12:56:00 | 0 |
| Határon túli magyar tanítók továbbképzése Debrecenben | Kilencven határon túli magyar tanító részvételével kezdődött meg hagyományos nyári továbbképzésük hétfőn a debreceni Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskolán. | 2004-06-28 12:37:00 | 0 |
| A kormány elutasítja az iraki magyar kontingens azonnali hazahívását | Nem támogatta az iraki magyar kontingens azonnali hazarendeléséről szóló indítványt az Országgyűlés Honvédelmi Bizottsága hétfői rendkívüli ülésén: a határozati javaslat tárgysorozatba vételét hét ellenzéki támogató voks mellett 11 nem szavazattal utasította el a testület. | 2004-06-28 12:33:00 | 0 |
| Hargitai megyenapok | Megyenapok rendezvénysorozatot tartottak Románia legnagyobb számarányú magyar lakosságot felölelő területi-közigazgatási egységében, a székelyföldi Hargita megyében a magyarországi testvértelepülések képviselőinek részvételével. A romániai megyék közül itt a legmagasabb a magyar lakosság számaránya: meghaladja a 85 százalékot. | 2004-06-28 12:30:00 | 0 |
| Medgyessy pihenni szeretne, a munkanélküliek dolgoznának | Mialatt Medgyessy Péter szabadságra készül, addig több százezer munkanélküli dolgozni szeretne. A Fidesz az ő érdekükben azt kéri a kormánytól, hogy a jövő évi költségvetés előkészítésekor alkosson megfelelő finanszírozási rendszert és ehhez költségvetési forrásokat is rendeljen - mondta Bernáth Ildikó, a Fidesz foglakoztatáspolitikai munkacsoportjának tagja hétfőn sajtótájékoztatón. | 2004-06-28 11:59:00 | 0 |
| Szaddám Huszeint átadták az iraki hatóságoknak | A szövetséges erők hétfőn az iraki igazságügyi minisztérium hatáskörébe helyezték Szaddám Huszein volt iraki elnököt és több egykori közeli munkatársát. A jövő héten ügyükben összeül a bíróság is - jelentette be hétfőn Mark Kimmit amerikai dandártábornok, az amerikai fegyveres erők szóvivője, akit az al-Dzsazíra arab hírtévé idézett. | 2004-06-28 11:38:00 | 0 |
| No, komment - 2004. június 28. | A Duna TV Híradójának nyilatkozott a XIII. kerületi gazda: "Az ide tévedt, a Kárpát-medencébe ide tévedt honfoglaló magyarok ugyanis itt találtak olyan szláv törzseket, akik ezt az italt készítették, majd utána átvették ezt a dolgot, így lett a magyar pálinka." | 2004-06-28 11:29:00 | 0 |
| Utcazene: engedély nélkül és 135 milliónyi közpénzből játszanak | Nincs közterület-foglalási engedélye a Muzsikáló nyárelő című rendezvényt szervező egyesületnek - tudta meg a Magyar Nemzet. A rendezvénysorozat idején a Külügyminisztérium 2003-as uniós propagandafüzetét osztogatják. A Miniszterelnöki Hivatal közbeszerzési pályázat nélkül százharmincötmillió forintnyi közpénzt biztosított az utcazenéhez. | 2004-06-28 10:46:00 | 0 |
| Holtan találtak egy hajléktalan férfit a fővárosban | Feltehetőleg gyilkosság áldozata lett az a középkorú hajléktalan férfi, akire egy társa hétfőn délelőtt holtan talált rá Budapesten a Róbert Károly körúti felüljáró alatt - közölte a BRFK sajtóügyeletese az MTI-vel. | 2004-06-28 10:33:00 | 0 |
| Megtörtént az iraki hatalomátadás | A szövetséges erők tizennégy hónapi megszállás után hivatalosan átadták a hatalmat Irakban az átmeneti kormányzatnak hétfő reggel, két nappal ezelőtt, hogy azt eredetileg tervezték. Paul Bremer, Irak amerikai polgári kormányzója a szövetséges erők főhadiszállásán, a szigorúan őrzött zöld zónában egy szerény, külsőségektől mentes ünnepség keretében átnyújtotta Ijád Allávi iraki miniszterelnöknek a szuverenitás átadásáról szóló dokumentumokat. | 2004-06-28 10:32:00 | 0 |
| Hatmilliós jutalom: egy életen át nem kapni | Egyetemi professzor hatmilliós jutalmat egy életen át sem kap, de még ajándék könyvet sem fogadhat el. Ha a megyei közgyűlés költségvetése hiányos, akkor nem lenne szabad ekkora jutalmat megszavazni egy vezetőnek. Mindezt dr. Földesi Tamás, az ELTE professzora mondta ki a megyei jogásznapon pénteken. | 2004-06-28 10:30:00 | 0 |
| Tatai szocialista kérés: vonják vissza a jutalmat! | Az MSZP tatai szervezete a tagság értékrendjével összeegyeztethetetlennek és elfogadhatatlannak tartja azt az erkölcsi és politikai felfogást, amely a megyei közgyűlés elnöke, Agócs István részére megszavazott 6 millió 140 ezer forintos jutalomban kifejeződik. | 2004-06-28 10:25:00 | 0 |
| Összecsaptak Isztambulban NATO-ellenes tüntetők és rendőrök | Összecsaptak a NATO csúcsértekezletének megtartása ellen tüntetők hétfőn Isztambulban a zavargások megakadályozására kivezényelt rendőrökkel, közvetlenül a csúcstalálkozó hivatalos megnyitása előtt. | 2004-06-28 10:22:00 | 0 |
| Tízezer vendége volt Mórahalomnak | Egy hónap alatt közel tízezer vendéget fogadtak Mórahalmon a Karnyújtásnyira Szegedtől program keretében. A látogatókat frissítővel várták, bemutatták nekik a kisvárost, kedvezményesen vásárolhattak a kispiacon, majd ingyen mehettek a gyógyfürdőbe. | 2004-06-28 10:00:00 | 0 |
| A tandem bukása | Kovács László, az MSZP rövidesen leköszönő elnöke a döntetlen közeli eredmény emlegetése (valószínűleg 2002 áprilisa járt az eszében június 13-án este) óta nagy lépést tett a valósággal való szembenézés felé. Pártja országos választmányának szombati ülésén ugyanis már mozgósítási vereségként jellemezte a szocialisták szereplését az európai parlamenti választáson. | 2004-06-28 07:56:00 | 0 |
| A jobboldali Adamkus nyerte a litvániai elnökválasztásokat | Rendkívül szoros küzdelemben Valdad Adamkus volt államfő nyerte a litvániai előrehozott elnökválasztást. | 2004-06-28 07:41:00 | 0 |
| Boris Tadic győzött a szerbiai elnökválasztáson | Nem hivatalos részeredmények szerint Boris Tadic, a Demokrata Párt (DS) elnöke nagy arányú győzelmet aratott a szerbiai elnökválasztáson ultranacionalista ellenlábasával, Tomislav Nikoliccsal szemben. | 2004-06-28 07:39:00 | 0 |
| Újraavatták a zsinagógát Hódmezővásárhelyen | A magyar holokauszt 60. évfordulója alkalmából emléknapot tartottak vasárnap Hódmezővásárhelyen: újraavatták a felújított zsinagógát, megnyílt a vidék első állandó holokauszt-kiállítása, valamint emlékművet avattak a zsidó temetőben. | 2004-06-28 07:34:00 | 0 |
| Kövér László: Rajtunk is múlik, hogy Európa milyen lesz | A magyarokon is múlik, hogy Európa milyen lesz - mondta Kövér László, a Fidesz Országos Választmányának elnöke vasárnap Somogyváron. | 2004-06-28 07:32:00 | 0 |
| Támadás ért egy amerikai C-130 típusú szállítógépet | Kézifegyverekkel rálőttek vasárnap egy C-130-as amerikai szállítógépre. Egy ember meghalt a támadás következtében - jelentették be amerikai katonai források. | 2004-06-27 18:50:00 | 0 |
| A Fidesz üdvözli Barroso EU-bizottsági elnöki jelölését | A Fidesz üdvözli a portugál kormányfő jelölését az unió bizottságának élére - közölte vasárnap az MTI-vel Szájer József, a párt európai parlamenti képviselője. José Manuel Durao Barroso az Európai Parlamentben az Európai Néppárt frakciójához tartozik, és ugyanúgy alelnöke a néppártnak, ahogyan Orbán Viktor, a Fidesz elnöke - tette hozzá. | 2004-06-27 18:18:00 | 0 |
| Magyar Örökség díjat kapott a vízilabda válogatott | Idén már 35. alkalommal osztották ki az elismeréseket, amelyet többek között az 1956-os olimpiai bajnok vízilabda csapat vehetett át. | 2004-06-27 18:15:00 | 0 |
| Tőkés László: A közös kultúra, a nyelv, a hit tesz bennünket eggyé | A határon túli magyarság az által egyesülhet, ha hitében, nyelvében és kultúrájában egységes marad - jelentette ki Tőkés László királyhágómelléki református püspök vasárnap Nyíradonyban. | 2004-06-27 18:09:00 | 0 |
| A Fidesz támogatja a profi hadsereg létrejöttét | A Fidesz támogatja a hivatásos hadseregre való áttérést, ha a kormány garantálja annak minden feltételét - mondta a Fidelitas alelnöke az MTI-nek vasárnap. | 2004-06-27 18:04:00 | 0 |
| Felszámolták a karibi drogkartellt | Nyolcvanhét kábítószercsempész letartóztatásával felszámolták a kolumbiai karibi drogkartellt, amely évente 94 tonna kokaint szállított az Egyesült Államokba. A bogotái rendőrség szóvivőjének vasárnapi közlése szerint összesen hat országban eszközöltek két hullámban letartóztatásokat. | 2004-06-27 18:02:00 | 0 |
| Huszonnyolc kábítószer-kereskedőt végeztek ki Kínában | Huszonnyolc kábítószer-kereskedőt végeztek ki az elmúlt napokban Kínában a Drogellenes Világnapra időzítve a legnagyobb emberi jogi szervezetek tiltakozása ellenére. | 2004-06-27 16:42:00 | 0 |
| Václav Klaus a jövő héten dönt arról, kit bíz meg a kormányalakítási tárgyalásokkal Csehországban | Václav Klaus cseh államfő a jövő hét második felében először találkozni kíván a parlament három "mértékadó" pártjának vezetőjével, s csak a megbeszélések eredménye alapján dönt arról, kit bíz meg a kormányalakítási tárgyalásokkal. | 2004-06-27 15:50:00 | 0 |
| Húszezren tüntetnek a NATO-csúcs és a Bush-látogatás ellen Isztambulban | Tüntetés kezdődött vasárnap délelőtt Isztambulban a NATO csúcsértekezlete és George Bush amerikai elnök látogatása ellen. A tüntetők - főként különböző baloldali csoportok tagjai és szimpatizánsai - a török nagyváros ázsiai oldalán, a csúcstalálkozó helyszínétől mintegy 10 kilométerre gyűltek össze. | 2004-06-27 13:06:00 | 0 |
| Átfogó közútfejlesztési programot sürget a fővárosi Fidesz | Átfogó közútfejlesztési programot sürget a fővárosi Fidesz-MKDSZ-frakció a kátyúzás helyett - közölte a képviselőcsoport vezetője vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján. | 2004-06-27 12:58:00 | 0 |
| Az Al-Aksza soha nem látott bosszút ígér | Kíméletlen bosszút ígért vasárnap az Al-Aksza Mártírjainak Brigádjai palesztin fegyveres csoport, visszavágásul ciszjordániai vezetőjének szombati meggyilkolásáért. Najef Abu Sarkot és hat másik terroristát a Nábluszban razziázó izraeli hadsereg katonái ölték meg az egyik óvárosi ház rejtekhelyén. | 2004-06-27 12:51:00 | 0 |
| A CIA felfüggesztette a durva kihallgatási módszereket | Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) felfüggesztette egy részét azoknak a Fehér Ház által engedélyezett erőszakos kihallgatási módszereknek, amelyeket vallani vonakodó terrorgyanús személyek kihallgatásánál alkalmaztak - írta vasárnap a The Washington Post című lap. | 2004-06-27 11:18:00 | 0 |
| Medgyessy Péter: "Sokat dolgoztam, b...tok meg" | "Sokat dolgoztam, a kampányban napi 16 órát, b...-tok meg, megérdemlem"! - erősítette meg szó szerint ezekkel a szavakkal Medgyessy Péter, Magyarország miniszterelnöke az MSZP szombati választmányi ülésén, hogy Mallorcára készül vakációzni. Értesülések szerint a miniszterelnök éles hangú megjegyzést tett a nyaralását érő kritikákra. Az x-press forrásai szerint azt mondta, naponta 16 órát dolgozott a kampányban, megérdemli a mallorcai szabadságát, írja a ma.hu. "Nem szégyellem, b.....k meg" - fakadt ki. | 2004-06-27 10:45:00 | 0 |
| Fogytán a Föld uránkészlete | Ötven-hatvanöt évre elegendők a világ ismert, és könnyen hozzáférhető uránium-készletei az atomerőművek táplálására - tette közzé a Nemzetközi Atomenergiaügynökség (IAEA). | 2004-06-27 10:41:00 | 0 |
| Szaddám Huszein beteg és könyvet ír fogságában | Magas vérnyomásban szenved és könyvet ír Szaddám Huszein volt iraki elnök börtönében - számolt be róla az al-Arab al-Jaum című jordániai lap a szombati számában. Az írás a Nemzetközi Vöröskereszt Szervezetének attól a küldöttségétől kapott értesülései alapján készült, amely három hete meglátogathatta a volt diktátort Irakban lévő börtönében. | 2004-06-27 10:09:00 | 0 |
| Legkevesebb 40 áldozata van a hillai merényletnek | Az Irakban állomásozó amerikai haderő közlése szerint legkevesebb 40 halálos áldozata és 22 sebesültje van a szombaton Hillában elkövetett pokolgépes merényletnek. | 2004-06-27 10:07:00 | 0 |
| Megbukott a cseh szociáldemokrata kormány | Lemondott Vladimír Spidla cseh kormányfő és a Cseh Szociáldemokrata Párt elnöke - jelentették be szombaton délután Prágában. A miniszterelnök lemondása a hatályos cseh alkotmány szerint egyben a kormány lemondását is jelenti. | 2004-06-26 18:28:00 | 0 |
| A DEPORT - '56 tiltakozása | Az '56-os Deportálások Tényfeltáró Bizottsága (DEPORT-'56) panasszal élt az ORFK Bűnügyi Főigazgatósága Vizsgálati Főosztályának azon határozata ellen, amely megszüntette az eljárást Nagy Imre és társainak Romániába történő deportálása miatt indított nyomozás ügyében. A DEPORT -'56 közleménye. | 2004-06-26 17:52:00 | 0 |
| Az iraki igazságügyi miniszter Szaddám Huszein kivégzését sürgette | Az irakiak nem érezhetik magukat biztonságban, amíg Szaddám Huszein bukott diktátort nem végzik ki - hangoztatta Málek Dohán al-Haszan iraki igazságügy-miniszter. | 2004-06-26 17:37:00 | 0 |
| Véget ért az EU - USA csúcstalálkozó | Az Európai Unió és Egyesült Államok "teljes és tartós" támogatásáról biztosította Irak új kormányát négy nappal a szuverenitás átadása előtt az írországi Newmarket-on-Fergusban zajló EU-USA csúcstalálkozón kiadott közleményben. | 2004-06-26 17:27:00 | 0 |
| Rooney nyolchetes rehabilitációra szorul | Wayne Rooney nyolc hetet kénytelen kihagyni - erősítették meg az angol tinisztár klubjánál, az Evertonnál. A portugáliai Európa-bajnokság nagy felfedezettjének a házigazdák elleni nyolcaddöntőben tört el az egyik bokacsontja. | 2004-06-26 16:57:00 | 0 |
| Brit sajtóértesülés szerint előrehozzák az iraki hatalomátadást | Előrehozzák és gyakorlatilag titkosítják az ünnepélyes iraki hatalomátadást a koalíciós hatóságok, attól tartva, hogy az eredeti tervekben szereplő átadási rendezvények az Amerika-ellenes felkelők célpontjává válnak - írta a szombati The Times. | 2004-06-26 14:04:00 | 0 |
| Újabb pokolgép robbant Isztambulban | Pokolgép robbant egy isztambuli felüljárón szombaton, a detonáció senkit sem sebesített meg. A pokolgép felrobbantása minden bizonnyal annak a merényletsorozatnak a része, amelyet a NATO vasárnap kezdődő isztambuli csúcstalálkozója elé időzítettek baloldali szélsőségesek. | 2004-06-26 12:59:00 | 0 |
| Kisebb földrengést észleltek Vas megyében | A Richter skálán 2,4 erősségű földrengést észleltek pénteken este a Vas megyei Vasegerszeg térségében, károkról nem érkezett jelentés - tájékoztatta az MTA Szeizmológiai Obszervatóriuma az MTI-t szombaton. | 2004-06-26 12:34:00 | 0 |
| A normális lépés | Ha meggondoljuk, nagyon kapóra jön a szocialistáknak az MDF terebélyesedő botránya: a nagyobbik kormánypárt méretes választási zakója helyett máris az örökké kurrens témát jelentő női kalap körül forog a közbeszéd. | 2004-06-26 12:27:00 | 0 |
| Újabb pedagógus munkahelyek szűnhetnek meg | A szakszervezetek meggondolatlannak tartják a tervezett intézmény-összevonásokat és bezárásokat. A PDSZ szerint a változtatások miatt újabb pedagógusállások szűnhetnek meg. | 2004-06-26 11:52:00 | 0 |
| Mit ígért Medgyessy Péter az amerikai elnöknek? | Medgyessy Péter a héten hivatalos úton vett részt az Egyesült Államokban, ahol az elnökkel is tárgyalásokat folytatott, és a Magyar Köztársaság nevében felajánlásokat tett. A Fidesz ezekkel kapcsolatban több kérdést is fel kíván tenni a miniszterelnök úrnak, ezért a párt jövő csütörtökre kezdeményezi a Honvédelmi Bizottság összehívását - mondta Pokorni Zoltán, Simicskó Istvánnal közösen tartott szombati sajtótájékoztatóján. | 2004-06-26 11:49:00 | 0 |
| Ingyen tankönyv helyett... | Várhatóan 13-16 százalékkal emelkedik szeptembertől a tankönyvcsomagok ára a Tankönyves Vállalkozók Országos Testületének (TVOT) becslése szerint. Hosszabb távon azonban a májusban bevezetett jogdíjfizetési kötelezettség is komoly gondokat okozhat - számol be a szombati Magyar Nemzet. | 2004-06-26 10:19:00 | 0 |
| Előzetes megegyezésre jutottak a NATO-nagykövetek az iraki biztonsági erők kiképzéséről | Előzetes megegyezés született iraki biztonsági erők kiképzéséről pénteken a NATO-tagállamok nagyköveti szintű értekezletén - közölték diplomáciai források. | 2004-06-25 20:25:00 | 0 |
| Pokorni Zoltán: A kormánynak egyeztetnie kellene a parlamenti pártokkal | A kormánynak egyeztetnie kellene a parlamenti pártokkal az Európai Bizottság magyar tagjának személyéről. Az Európai Unió most elfogadott új alkotmánya szerint az Európai Bizottság elnökének megválasztásakor figyelembe kell venni az európai parlamenti választások eredményét - mondta Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke pénteken Vésztőn. | 2004-06-25 20:21:00 | 0 |
| Bush ellen tüntetőket tartóztattak le Írországban | George Bush amerikai elnök látogatása ellen tüntetni készülőket vettek őrizetbe pénteken Írország nyugati részén, a shannoni repölőtér közelében. | 2004-06-25 20:09:00 | 0 |
| Robbanóanyagot találtak Isztambul repülőterén | A török hatóságok egy robbanóanyaggal megrakott játművet találtak az Isztambuli nemzetközi repülőtér parkolójában - számolt be a CNN Türk Televízióra hivatkozva a Reuters. | 2004-06-25 20:06:00 | 0 |
| Nemzetközi segítséget kér az ENSZ-főtitkár | Közel százezer ember halhat éhen a nyugat-szudáni Darfur tartományban, ha továbbra is várat magára a nemzetközi közösség kellően hatékony fellépése - figyelmeztetett Kofi Annan ENSZ-főtitkár pénteken a világszervezet székhelyén. | 2004-06-25 19:21:00 | 0 |
| Izgalmas programok a Múzeumok éjszakáján | A hagyományokhoz híven az idén is a Szent Iván-éjhez legközelebb eső szombaton, vagyis június 26-án lesz a Múzeumok éjszakája, amelyen idén 29 múzeumban lesznek izgalmas programok. | 2004-06-25 19:06:00 | 0 |
| Tömegbaleset Iránban | Iránban legkevesebb 90 halálos áldozata van a gázolaj-szállító balesete nyomán keletkezett tűznek. Az ország délkeleti részén egy rendőrállomás előtt a tanker utasokkal zsúfolt buszba rohant. A robbanás lángja elborított több zsúfolt autóbuszt, amelyek utasainak egy része a felismerhetetlenségig összeégett. Meggyulladtak a környező járművek és épületek is. | 2004-06-25 18:32:00 | 0 |
| Múzeum a vértanú Apor püspök emlékére Győrött | Paskai László bíboros, nyugalmazott esztergom-budapesti érsek avatta fel pénteken Győrött az Apor Vilmos püspök emlékére létrehozott "a vértanúság helye" címet viselő interaktív kiállítást. | 2004-06-25 18:22:00 | 0 |
| Valami bűzlik a szocialistánál | Búzaégető Karsai József, a battonyai térség szocialista párti országgyűlési képviselője földjére 11 ezer köbméter állati komposzt került a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium közleménye szerint - az eddigi vizsgálat szerint engedély nélkül. Az anyag jogosulatlan szállítása és elhelyezése miatt a Csongrád Megyei Állategészségügyi és Élelmiszerellenőrző Állomás államigazgatási eljárást indított a céggel szemben. | 2004-06-25 17:13:00 | 0 |
| Magyar irodalmi estet rendeznek Párizsban | Hajdanvolt és jövendő poéták címmel magyar irodalmi estet rendeznek pénteken Párizsban a Költészet Vására rendezvény keretében. Az idén 22. alkalommal rendezik meg június 24. és 27. között a párizsi Saint-Sulpice téren a Költészet Vásárát. | 2004-06-25 16:49:00 | 0 |
| A hülyeség ha fájna - 2004. június 25. | A Független Mallorcai Bármixer Szövetség baloldali tagozata lázasan készül Medgyessy Péter miniszterelnök és felesége, Csaplár Katalin látogatására - értesült a Kamu Hírügynökség. | 2004-06-25 16:46:00 | 0 |
| Észak-Korea mégsem készül atomkísérletre | Amerikai részről cáfolták, hogy Észak-Korea képviselői nukleáris kísérlet végrehajtását helyezték kilátásba az amerikai külügyminiszter-helyettessel folytatott pekingi megbeszélésükön. | 2004-06-25 16:28:00 | 0 |
| Baden-Baden vendége Magyarország | Magyarország a baden-badeni fesztivál vendége az idén. Meghívásunkkal a tizenöt évvel ezelőtti Páneurópai Piknikre emlékezik a baden-württembergi fürdőváros, illetve üdvözli uniós tagságunkat. Június 19-én kezdődött, és a hét végéig tart a fesztivál. | 2004-06-25 16:25:00 | 0 |
| Ausztria először küld csapategységet Bosznia-Hercegovinába | Ausztria először vezényel katonai alakulatot Bosznia és Hercegovinába, ahol a békefenntartás feladatait ez Európai Unió irányította EUFOR veszi át az év végén a NATO vezette SFOR-tól. | 2004-06-25 16:20:00 | 0 |
| A Medgyessy-kormány politikájában első a haszon és csak második az ember | A félidő véget ért és úgy tűnik, hogy a Medgyessy Péter vezette szocialista-szabad demokrata kormány vesztésre áll azon a pályán, amelyet esélyegyenlőségnek hívunk - mondta Harrach Péter, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség Szociális Kabinetjének vezetője pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján. | 2004-06-25 15:29:00 | 0 |
| 120 éve halt meg Táncsics Mihály | Százhúsz éve, 1884. június 26-án halt meg Budapesten Táncsics Mihály író, politikus. 1799. április 21-én született Ácsteszéren. Édesapja telkes jobbágy volt, szüleinek tizenhárom gyermeke közül csak hét maradt életben. Táncsics élete első két évtizedét a kis községben, egy vályogházban élte le, zsellérként, pásztorként, uradalmi cselédként dolgozott és robotolt. A személyesen is megtapasztalt jogtalanságok késztették arra, hogy élete végéig a jogegyenlőségért, a parasztság érdekében harcoljon. | 2004-06-25 15:27:00 | 0 |
| Budapesten tiltakozik a pedagógus-szakszervezet | Meggondolatlan és előkészítetlen intézmény-összevonásokat, -bezárásokat kíván a fővárosi önkormányzat a Térségi Integrált Szakképző Központok (TISZK) létrehozása ürügyén végrehajtani, amelynek következtében újabb pedagógus álláshelyek szűnhetnek meg - közölte Kertész Ágnes, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) fővárosi képviselője pénteken újságírók előtt. | 2004-06-25 15:14:00 | 0 |
| Még 15 százalékkal nőhet a kenyér ára | A pékek 10-15 százalékos áremelést szeretnének elérni még az idén annak érdekében, hogy emelkedő termelési költségeiket fedezhessék - hangzott el pénteken Budapesten a Magyar Pékszövetség sajtótájékoztatóján. Ilonka Boldizsár, a szövetség megbízott elnöke elmondta: a pékségek 30 százaléka rövid időn belül akár be is zárhat, mert a működési költségeket nem tudják fedezni. | 2004-06-25 15:09:00 | 0 |
| Kimerült a vis maior keret Győr-Moson-Sopron megyében | Szakács Imre, a Győr-Moson-Sopron Megyei Közgyűlés elnöke pénteken Győrött tartott sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy a megyei vis maior keret teljesen kimerült. A közgyűlés elnöke az MTI-vel közölte: a pénz már a települések által február 4. és június 10. között elszenvedett időjárás okozta károk enyhítésére igényelt kártérítésére elfogyott. | 2004-06-25 15:01:00 | 0 |
| Egy vajdasági magyarverés anatómiája | Sok esetben felületesen és érdektelenül jár el a rendőrség a Vajdaságban történő nemzetiségi alapú incidensek ügyében, a hatóságok részleteiben nem elemzik a bűnügyeket, s szabálysértési eljárásokkal akarják lezárni az ilyen eseteket - mondta pénteken az MTI-nek Ágoston Gabriella, a délvidéki magyarok elleni incidensek kivizsgálásával foglalkozó ügyvéd. | 2004-06-25 15:00:00 | 0 |
| MSZP-kérdőív a kampánystáb tagjainak - mit írnak a vadlibák? | Kérdőívet juttatott el az MSZP vezetése minden szocialista kampánystábhoz, és kampánystábok tagjaihoz - tudta meg a Világgazdaság. A válaszokat névtelenül várják, mint írják, statisztikai adatokat szeretnének összegyűjteni. A kérdőív rákérdez a hazugsággyárra, a miniszterelnök helyi szerepléseinek sikerére, valamint arra, hogy a szocialista polgármesterek támogatták-e a kampányt - ez utóbbiról bíróság mondta ki: törvényt sértettek a szocialisták. | 2004-06-25 14:27:00 | 0 |
| "Félbetájékoztat" a médiahatóság szóvivője | Az ORTT szóvivőjének nyilatkozata ellenére a médiatestület június 15-ei ülésén a testület szavazott a Magyar Televízió tematikus csatornáival kapcsolatos dokumentumról, és akkor Rudi Zoltán tervei nem kapták meg a szükséges támogatást. | 2004-06-25 14:08:00 | 0 |
| No, komment - 2004. június 25. | A 168 óra című közéleti hetilap Lendvai Ildikót kérdezte a "hogyantovábbról" a 2004. június 13-án megtartott EP-választások utáni helyzetben. Az interjúból idézünk. | 2004-06-25 14:01:00 | 0 |
| Visszatértek Irakba az Iránban fogva tartott brit katonák | Visszatért pénteken egy dél-iraki bázisra az a nyolc brit katona, akiket hétfőn ejtett foglyul az iráni hadsereg a Satt-el-Arab folyón végzett őrjárat közben. A katonákat - hat tengerészgyalogost és két haditengerészt -, akiket az iráni felségvizek megsértésével vádolták, csütörtökön adták át az iráni hatóságok brit diplomatáknak. | 2004-06-25 13:47:00 | 0 |
| BKV: jegyfelvásárlás a júliusi, újabb áremelés miatt | Aba Botond az MTI kérdésére elmondta: annak, hogy az elmúlt napokban időnként nehézkessé vált a jegyvásárlás, az lehet az oka, hogy a júliustól esedékes 5 százalékos tarifaemelés miatt a viszonteladók felvásárolták a jegyeket, hogy azokat néhány nap múlva drágábban tudják eladni. | 2004-06-25 13:45:00 | 0 |
| Genetikailag módosított növényektől mentes terület lesz Hódmezővásárhely | Hódmezővásárhely önkormányzata genetikailag módosított növényektől mentes területnek nyilvánítja a várost július elsejétől - tájékoztatta a közgyűlés legutóbbi ülésén hozott határozatról az MTI-t Korsós Ágnes jegyző. | 2004-06-25 13:09:00 | 0 |
| Kisposták bezárása ellen tiltakozik Ivád polgármestere | A Magyar Posta Rt. vezérigazgatójához intézett nyílt levélben tiltakozik a kisposták bezárása ellen a Heves megyei Ivád polgármestere. A több száz aláírással alátámasztott dokumentumot pénteken, a faluban járó mobilpostával, sajtótájékoztató keretében adta fel Ivády Gábor. | 2004-06-25 13:02:00 | 0 |
| Magyarországi lengyelek napja Budapesten | Képzőművészeti kiállítással és koncerttel ünnepli a magyarországi lengyelek napját a népcsoport országos önkormányzata, amely ez alkalomból díjakat is átad a hét végén Budapesten - tájékoztatta a testület elnöke pénteken az MTI-t. Az Országos Lengyel Kisebbségi Önkormányzat - a közös történelmi gyökerekre tekintettel - választotta (I.) Szent László király neve napját ünnepéül - mondta Sutarski Konrad. | 2004-06-25 12:52:00 | 0 |
| Szocialista körökben is felháborodást váltott ki Medgyessyék luxusnyaralása | Több szocialista politikus is felháborodott, hogy Medgyessy Péter a újabb luxusutazásra készül. A Magyar Nemzet információi szerint a pártban úgy gondolják: Medgyessy Péternek inkább munkával kellene töltenie a nyarat, miután gyengén szerepeltek az EP-választáson. | 2004-06-25 12:49:00 | 0 |
| Bush segítséget ígér Törökországnak a kurd lázadók ellen | Segítséget ígért George Bush amerikai elnök a török és az iraki kormánynak a Törökországban autonómiáért harcoló kurd lázadók leveréséhez. Bush a jövő heti isztambuli NATO-csúcsértekezlethez kapcsolódó törökországi látogatása előtt nyilatkozott az NTV török televíziónak, amely pénteken sugározta az interjút. | 2004-06-25 12:26:00 | 0 |
| MSZP-SZDSZ korrupciógyanú Szekszárdon | Korrupciógyanús körülmények között értékesítette a szekszárdi önkormányzat szocialista-szabad demokrata többsége a városi víz- és csatornamű kisebbségi (44- százalékos) tulajdonrészét a napokban- nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Koltai Tamás, a Fidesz Tolna megyei országgyűlési képviselője. | 2004-06-25 12:16:00 | 0 |
| Keller nem füstölög a szivaros dőzsölés számlái miatt | Szijjártó Péter fideszes képviselő levelet jutatott el Keller Lászlóhoz, amelyben azt kéri a közpénzügyi államtitkártól, hogy a Miniszterelnöki Hivatal hozza nyilvánosságra a kormány tavalyi évzáró rendezvényével kapcsolatban kifizetett számlákat. A politikus ezt a Miniszterelnöki Hivatal épülete előtt tartott sajtótájékoztatóján mondta el pénteken. | 2004-06-25 11:41:00 | 0 |
| Hétfőtől emelkedik a jövedéki adó és a benzinár | A jövedéki adó növekedése miatt június 28-án, hétfőn a Mol a motorbenzin literenkénti fogyasztói árát 2 forinttal emeli, míg a gázolaj ára nem változik - közölte pénteken az olajtársaság. | 2004-06-25 10:36:00 | 0 |
| Nem csak a sertés, a baromfi is drágul | Heteken belül megkezdődhet a baromficikkek drágulása is, mivel a sertéshúsok áremelkedése a "társágazat" termékárait is magával húzza. A baromfis cégek várhatóan 5-10 százalékos növelést igyekeznek elfogadtatni - írja a Világgazdaság. | 2004-06-25 08:49:00 | 0 |
| Az "SZDSZ" mutatványa | Negyvennyolc órának sem kellett eltelnie az urnák lezárása után, hogy kiderüljön: számtalan korábbi nyilatkozattal ellentétben nagyon is vannak belpolitikai következményei az európai parlamenti választásnak. Az MSZP a súlyos vereség hatására jövő tavaszról októberre előre hozta tisztújító kongresszusát. Ekkor, ha minden igaz, lelép a belpolitika nagyszínpadáról Kovács László. | 2004-06-25 07:56:00 | 0 |
| Az amerikai közvélemény most már hibának tartja az iraki háborút | Az amerikai közvélemény az Irak ellen indított hadjárat kezdete óta először immár elhibázottnak lépésnek tartja a háborút - derült ki egy frissen végzett felmérés adataiból. | 2004-06-25 07:53:00 | 0 |
| Határozati javaslat Tibet jogaiért | "Kívánatos, hogy a Kínai Népköztársaság tartsa tiszteletben a nemzetközileg elismert emberi jogokat és vessen véget az erőszak alkalmazásának" - tartalmazza az a határozati javaslat, amelyet a parlament emberi jogi bizottságának négy tagja nyújtott be Tibet jogainak ügyében. Erről tájékoztatott Szászfalvi László, a testület MDF-es elnöke közleményben. | 2004-06-25 07:52:00 | 0 |
| Demszkyné is húzatja a nótát az adóforintokból | Demszky Gábor felesége, Németh Anikó is szerepet játszott a százharmincötmillió forintnyi közpénzbe kerülő Muzsikáló nyárelő című fesztivált szervező Magyar Rendezvényirodák Szövetsége Egyesület alapításában - tudta meg a Magyar Nemzet. Más, országos hírű, nagyszabású rendezvényeket az utcazenei fesztivál töredékéből szerveznek meg. | 2004-06-25 07:47:00 | 0 |
| Az ENSZ-főtitkár az emberiség minden bajáért a kormányokat okolja | A kormányok gyengeségében és sikertelenségeiben látja az emberiség jelenlegi bajainak legfőbb okát Kofi Annan ENSZ főtitkára, aki a csütörtökön az ENSZ székhelyén a világgazdaság több mint ötszáz legfőbb szereplőjével találkozott. | 2004-06-25 07:40:00 | 0 |
| Hiánycikk a vonaljegy a fővárosban | Budapesten nem lehet BKV-menetjegyet kapni a belvárosi árusítóhelyek többségében. A közlekedési vállalat szerint zavar támadt a jegyek terítésében. Káosz és forróság uralkodik a fővárosi közlekedésben a metrófelújítási munkálatok miatt. Metrópótló buszok, buszpótló buszok, bumlizások, átszállások. | 2004-06-24 19:03:00 | 0 |
| Több jólét kell: Agócs 6 milliós jutalma megfelel a szocialistáknak | A Komárom-Esztergom megyei közgyűlés szocialista frakciója, a szocialista párt megyei szövetségének elnöksége és a megye szocialista országgyűlési képviselői csoportja csütörtökön tudomásul vette a közgyűlési elnök hatmillió forintos éves jutalmára vonatkozó, vitatott határozatot, és azt az elnök éves jövedelme kifizetésének hosszú évek alatt kialakult szokásos módjaként minősítette. A szocialisták ugyanakkor a jövőre vonatkozóan javasolják a több részletben való kifizetést, mivel az lehetőséget ad az évközi módosításra. | 2004-06-24 17:50:00 | 0 |
| Fürdőfejlesztés Debrecenben | Thai masszázscentrum kialakítását kezdték meg a debreceni Aquaticum Gyógy- és Fürdőközpontban - jelentette be Fazekas Lajos fürdőigazgató, csütörtöki sajtótájékoztatóján. Beszámolt arról, hogy az egy évvel ezelőtt átadott mediterrán élményfürdőbe a nyitás óta 160 ezren látogattak el, s az élményfürdő megnyitása óta 15 százalékkal nőtt a termál- és wellness hotel szobakihasználtsága is. | 2004-06-24 17:40:00 | 0 |
| Gyurcsány csak ígérget | Megfosztotta a határon túli magyar ifjúsági szervezeteket döntési joguktól a GYISM. A Magyar Versmondók Egyesülete is élesen támadta a tárca pályázati igazgatóságát. A minisztérium kampányfilmjéből egy egész gyermekkórház napi gondjait is megoldhatták volna - tudatja az mno. | 2004-06-24 17:05:00 | 0 |
| PM: jöhet a megszorítás | A Pénzügyminisztérium helyettes politikai államtitkára, Kovács Álmos a Reuters-nak nyilatkozva kifejtette, hogy hazánk kész megtenni az Európai Bizottság által várt költségvetési kiigazító lépéseket, ha a saját maga által kitűzött hiánycélok megvalósulását veszélyben látja - olvasható a portfolio.hu online gazdasági újságban. | 2004-06-24 16:28:00 | 0 |
| A szócséplésen túl | Vége van a kampánynak, mellébeszélés helyett most már szeretnénk látni, hogy mit tesz a kormány a jelenlegi munkahelyek védelme és az új munkahelyek teremtése érdekében - mutat rá Őry Csaba közleményében. | 2004-06-24 16:25:00 | 0 |
| A szocialisták rendbe teszik az egészségügyet: orvos helyett jó az asszisztens is | Július 1-től nem minden esetben a szakorvos látja el a beteget, hanem a diplomás nővér, ápoló és az asszisztensek. Az úgynevezett behívós ügyelet bevezetésétől a szaktárca költségmegtakarítást remél. | 2004-06-24 16:24:00 | 0 |
| Primakov összjátékot sejt Szaddám és az amerikaiak között | Szaddám Huszein volt iraki elnök már az országát ért támadás előtt megegyezett az amerikaiakkal, és valószínűleg megadta magát nekik - állította Jevgenyij Primakov volt orosz miniszterelnök, aki röviddel az iraki háború előtt közvetítő missziót teljesített Bagdadban. | 2004-06-24 16:02:00 | 0 |
| 90 tonna busa pusztult el | A marcali víztározó úgynevezett pihentető tavánál június első felében 90 tonna körüli busa pusztult el; a pontos adatok még nem ismertek, a kárt mintegy 7-10 millió forintra becsülik - közölte a Balatoni Halászati Rt. (BH) vezérigazgatója csütörtökön Siófokon sajtótájékoztatón. | 2004-06-24 15:57:00 | 0 |
| Csaknem kétszázezer aláírás gyűlt össze a kettős állampolgárságért | Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetsége (MVSZ) elnöke közölte: szerdáig 181 ezer 500 aláírás gyűlt össze népi kezdeményezésük keretében, amely népszavazás kiírására irányul a határon túli magyarok kettős állampolgársága ügyében. | 2004-06-24 15:47:00 | 0 |
| Nem keresik tovább Szász támadóit | Felfüggesztette a nyomozást a rendőrség Szász Károly PSZÁF-elnök tavaly nyári megveretése ügyében - értesült a Havaria Press. | 2004-06-24 15:47:00 | 0 |
| Válságban az agrár-környezetvédelem | A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Környezetvédelmi Kabinetje sajnálattal tapasztalja, hogy a környezet-, a természetvédelem, a vidék, és a gazdatársadalom érdekeit alapvetően szolgáló Agrár-környezetvédelmi Program a felszámolás határára került. | 2004-06-24 15:42:00 | 0 |
| Megtalálták Bocskai őseinek kriptáját | A kismarjai református templomban folyó ásatások során megtalálták Bocskai István erdélyi fejedelem őseinek családi kriptáját; az ásatásokról csütörtökön a helyszínen számolt be az ásatást vezető régész. Bocskai István egy 1606-os keltezésű, Kismarjának mezővárosi rangot adományozó levelében említi, hogy Kismarja szívének oly kedves település, mert elei ott vannak eltemetve. | 2004-06-24 15:35:00 | 0 |
| Pályázat a környezet védelméért | A környezetkultúra siralmas helyzetét látva, a hazai szemléletváltozás elősegítése céljából a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Kulturális Tagozata és Zöld Tagozata Környezetkultúra címmel országos pályázatot írnak ki általános iskolások, középiskolások, egyetemisták, dolgozók, nyugdíjasok számára. | 2004-06-24 15:31:00 | 0 |
| Jászok világtalálkozója | Harmincöt hazai településről valamint külföldről 6-10 ezer vendéget várnak a jászok jubileumi, tizedik világtalálkozójára, amelyet július 2. és 4. között Jászladányban rendeznek meg - mondta a település polgármestere csütörtökön Jászladányban. | 2004-06-24 14:55:00 | 0 |
| Európai figyelmeztetés a kormánynak | Az Európai Bizottság csütörtökön megállapította a túl nagy államháztartási hiány fennállását hat új tagállamban, köztük Magyarországon, és ajánlásokat tett annak megszüntetésére. A bizottság felhívta a figyelmet arra, hogy a népesség elöregedésével kapcsolatos kiadások miatt Magyarország költségvetési egyensúlyi problémákkal kerülhet szembe. | 2004-06-24 14:52:00 | 0 |
| No, komment - 2004. június 24. | Kósáné Kovács Magda a köztelevízióban Pallagi Ferenc, a Blikk című napilap főszerkesztőjének arról beszélt, hogy mi adja "a mi identitásunkat". Szót ejt még a tökmagról és rámutat: most mondott egy házszámot. | 2004-06-24 14:46:00 | 0 |
| Kevesebb sört iszunk | A múlt évi 3,5 százalékos növekedés után az idén a magyarországi sörértékesítés minden hónapban elmaradt a 2003 azonos időszakitól - hangzott el a Magyar Sörgyártók Szövetsége csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. | 2004-06-24 14:42:00 | 0 |
| Hogy lesz ebből hivatásos hadsereg? | A Fidesz nem látja biztosítottnak az önkéntes-hivatásos hadseregre való átállás feltételrendszerét - derült ki a sorkatonai szolgálat megszüntetésével kapcsolatos törvénymódosításokról csütörtökön tartott budapesti négypárti egyeztetésen. | 2004-06-24 14:38:00 | 0 |
| Az Európai Bírósághoz fordult a vörös csillag ügyében a Fővárosi Bíróság | Felfüggesztette az önkényuralmi jelkép, vörös csillag viselése miatt a Munkáspárt alelnöke ellen indított büntetőeljárást a Fővárosi Bíróság másodfokon eljáró tanácsa és az Európai Bírósághoz fordult - közölte a csütörtöki tárgyaláson a tanácsvezető bíró. | 2004-06-24 13:29:00 | 0 |
| Romániában csökkent a munkanélküliség | Romániában májusban 6,8 százalékra csökkent a munkanélküliség az áprilisi 7,3 százalék után. Tavaly májusban még 7,6 százalék volt az állástalanok száma.
A nyilvántartott munkanélküliek száma 617 807 volt májusban, az áprilisi 661 895 és a tavaly májusi 693 068 után. | 2004-06-24 13:14:00 | 0 |
| A gazdaság leggyengébb láncszeme a kormány gazdaságpolitikája | Továbbra is gazdaságpolitikai bizonytalanság, kapkodás és tehetetlenség jellemezi az MSZP-SZDSZ-kormány működését; a magyar gazdaság leggyengébb láncszeme a kormány gazdaságpolitikája - mondta Varga Mihály, a Fidesz költségvetési munkacsoportjának vezetője sajtótájékoztatón csütörtökön. | 2004-06-24 12:08:00 | 0 |
| Lezuhant egy amerikai helikopter Falludzsa mellett | Lezuhant egy amerikai helikopter Falludzsa közelében - jelentette be az amerikai hadsereg. A légi járműt feltehetőleg lelőtték. | 2004-06-24 11:14:00 | 0 |
| Terroristákat tartóztattak le Ingusföldön | Ingusföldön 10 embert letartóztattak a kedd hajnali terrortámadás feltételezett tettesei közül - jelentette több orosz internetes honlap. | 2004-06-24 11:12:00 | 0 |
| Hornék privatizációjának sikerét most is nyögjük: újabb százmilliárddal apad az államkassza | Nagy árat fizetünk az első szocialista-szabad demokrata kormány privatizációs gyakorlatáért. A Legfelsőbb Bíróság (LB) egy konkrét ügyben hozott tegnapi precedensítélete nyomán a központi költségvetésnek ki kell egyenlítenie az egykori állami vállatok tartozásait, amely - a jelenleg folyamatban lévő ötven pert figyelembe véve - a kamatokkal együtt a százmilliárd forintot is elérheti. Ugyanakkor megindult a privatizációval kapcsolatos perek újabb hulláma: bányák és erőművek külföldi vevői követelik a korábban megígért környezetvédelmi összegeket. | 2004-06-24 11:04:00 | 0 |
| Duray Miklós szerint nem sikerült megállítani az MKP választóinak fogyását | A szlovákiai európai parlamenti választások eredménye Duray Miklós szerint azt mutatja, hogy nem sikerült megállítani a Magyar Koalíció Pártja (MKP) választóinak fogyását. | 2004-06-24 09:16:00 | 0 |
| MSZP: tolongás a mandátumokért - Veér neve is felmerülhet | Ha nem hívják össze az Országgyűlés rendkívüli ülését, akkor valószínűleg csak az őszi ülésszak kezdetén tehetnek esküt azok a képviselők, akiket az Európai Parlamentbe kijutott társaik helyett jelölnek a pártok. Várhatóan szocialista színekben Veér András és Vadász János újra próbálkozik a mandátum betöltésére. | 2004-06-24 08:24:00 | 0 |
| Medgyessy idén Mallorcán nyaral | A kemény EP-választási csörte után végre leteszik a lantot a politikusok, s hamarosan kirajzanak nyaralni. A Blikk információi szerint Medgyessy Péter miniszterelnök idén Mallorcán piheni ki fáradalmait. | 2004-06-24 07:45:00 | 0 |
| Jövő júliusra halasztották a kamatadó bevezetését | A tervezettnél fél évvel később, 2005. július 1-jén vezetik be az Európai Unióban a más tagországokban elhelyezett megtakarítások adóztatását - ebben állapodtak meg a 25 tagország EU-nagykövetei szerdán Brüsszelben. A halasztás oka, hogy Svájc nem szavatolta az eredeti időpont, 2005. január 1-jei betartását. | 2004-06-24 07:16:00 | 0 |
| Spanyolország és Portugália is népszavazást tart az EU-alkotmányról | Nagy-Britannia után Spanyolország és Portugália is bejelentette, hogy népszavazást tart az Európai Unió alkotmányáról. | 2004-06-24 07:10:00 | 0 |
| Víz-, zene- és virágfesztivál Tatán, Guinness-rekordkísérlettel | Guinness-rekordkísérlettel rendezik meg a tizenegyedik víz-, zene- és virágfesztivált a hét végén Tatán - tájékoztatta az MTI-t a rendezvény kommunikációs vezetője. | 2004-06-24 07:08:00 | 0 |
| Százharmincötmillióért húzatja a nótát Jusztné cége | Juszt László felesége a főszervezője annak az utcazenei fesztiválnak, amelyre a Miniszterelnöki Hivatal 135 millió forint közpénzt fordít - értesült a Magyar Nemzet. Kővári Katalin és fia, Juszt Balázs érdekeltségébe tartozik az a cég, amely tagja a MeH pályázatát elnyerő egyesületnek. | 2004-06-24 07:04:00 | 0 |
| Szakmai szigorítások a BBC-nél | Szakmai szigorításokkal - köztük alapszintű zsurnalisztikai követelmények előírásával - válaszol a BBC új vezetése azokra a súlyos bírálatokra, amelyek a tavalyi Kelly-öngyilkosság ügyét vizsgáló független bizottság jelentésében érték a világ első számú közszolgálati műsorszórójának hírszerkesztési eljárásrendjét. | 2004-06-23 20:27:00 | 0 |
| A szlovákiai kereszténydemokraták az EU-alkotmány tervezete ellen szavaznak | A szlovák kormánykoalícióhoz tartozó Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) a pozsonyi parlamentben az európai alkotmány Brüsszelben elfogadott tervezete ellen szavaz majd. Ezt Pavol Hrusovsky kereszténydemokrata házelnök jelentette be szerdán a sajtó képviselői előtt. | 2004-06-23 19:15:00 | 0 |
| Bugár Béla szerint megfeneklettek a magyar-magyar kapcsolatok | Megfeneklettek a magyar-magyar kapcsolatok - vélekedett a szlovák közszolgálati rádió magyar nyelvű adásában, a Pátria Rádióban elhangzott interjújában Bugár Béla, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnöke, a szlovák parlament alelnöke, bírálva a magyar kormányt és személy szerint Medgyessy Péter miniszterelnököt. | 2004-06-23 18:08:00 | 0 |
| Népszabadságot adnak Magyar Nemzet helyett a Dunakanyarban | A HírTV információi szerint nem először fordul elő a Dunakanyar településein, hogy a Magyar Nemzet előfizetőinek a kézbesítők Népszabadságot, esetleg Népszavát kínálnak, mondván, hogy a Nemzet elfogyott. | 2004-06-23 18:04:00 | 0 |
| Később dönt a közbeszerzési döntőbizottság a fővárosi utcabútor-tenderről | Nem hozott határozatot a fővárosi közbeszerzési döntőbizottság szerdán a budapesti utcabútortender ellen benyújtott panaszokról - közölte a bizottság elnöke. | 2004-06-23 17:55:00 | 0 |
| Eltemették az Irakban hősi halált halt Nagy Richárdot | Katonai tiszteletadás mellett temették el szerdán lakóhelyén, Zagyvarékason a 27 éves Nagy Richárd hadnagyot, a Magyar Honvédség hősi halottját, aki június 17-én Irakban a magyar katonai kontingens gépjárműoszlopát ért robbantásos támadásban hunyt el. | 2004-06-23 17:35:00 | 0 |
| Kihallgatták Kerék Csabát: politikusokról egyelőre nem volt szó | Kihallgatták a különösen nagy értékben elkövetett sikkasztással és pénzmosással gyanúsított Kerék Csabát. A kihallgatáson nem került még szóba a romániai beruházás, a nagyváradi Lotus Plaza építése, de nem kizárt, hogy a későbbiekben Medgyessy Péter barátjának és vadásztársának, Alexandru Mudurának a beruházásairól is megkérdezik Kerék Csabát. | 2004-06-23 17:30:00 | 0 |
| Szilikon-völgyben járt a Kárpátok Cicerója | Szilícium-völgy helyett Szilikon-völgynek nevezte az Egyesült Államokban tartózkodó Medgyessy Péter, Magyarország miniszterelnöke az információs technológia központjának tartott kaliforniai térséget. A két anyagnak azonban semmi köze egymáshoz: az egyiket többek között mellműtéteknél, a másikat pedig elektronikus eszközök gyártásánál használják. | 2004-06-23 17:10:00 | 0 |
| Válságban a magyar falu | A kormánynak nincs elképzelése a magyar vidékről. Törvényi garanciák hiányában a meghozott intézkedések, vagy azok elmaradása sérti a vidéken élők alkotmányban is biztosított esélyegyenlőségét. Ezért a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Falusi Tagozata egyetemi professzorok bevonásával megkezdi egy átfogó vidék-, falufejlesztési program és törvény előkészületeit. | 2004-06-23 17:00:00 | 0 |
| Szent Vid-napi ünnepség Szentendrén és Budapesten | A magyarországi szerb közösség hétfőn tartja a Vidovdant, Szent Vid (Szent Lázár cár) napját - tájékoztatta a Magyarországi Szerb Kulturális és Dokumentációs Központ titkára szerdán az MTI-t. A Szerb Országos Önkormányzat, a Budai Szerb Ortodox Egyházmegye, a dokumentációs központ, a Szerb Egyházi Múzeum, valamint a szentendrei szerb kisebbségi önkormányzat közösen szervezi a programot - írta Siskovity Nevena a közleményben. | 2004-06-23 16:24:00 | 0 |
| Orvosság szocialista módra: drága vagy nincs | A Medgyessy-kormány első két évében a drágulás valamint az árak vágtatása jellemezte a gyógyszerpiacot, és mára már totális káosz is kialakult a gyógyszerellátás területén. - mondta Selmeczi Gabriella szerdán. | 2004-06-23 16:04:00 | 0 |
| Beperlik az Európai Bizottságot: a lengyel kormány kiáll a lengyel gazdákért | A lengyel kormány két keresetet nyújtott be az Európai Bíróságnál az Európai Bizottság ellen - jelentette be Varsóban Jaroslaw Pietras, az európai integrációs hivatal főnöke. | 2004-06-23 15:53:00 | 0 |
| Aratás előtti helyzetkép: ismét rájár a rúd a gazdákra | A felvásárlók a kalászos gabonák tonnájáért 16-18 ezer forintot kínálnak jelenleg a termelőknek - hangoztatta Szabó Csaba, a Fidesz Gazda Tagozatának országos választmányi tagja szerdán, budapesti sajtótájékoztatóján. A szakember szerint mintegy tízezer forinttal alacsonyabb ez az ár, mint az Európai Unióban érvényes intervenciós ár, amely 101,7 euró, azaz valamivel több mint 26 ezer forint. | 2004-06-23 15:32:00 | 0 |
| Mást mondanának, ha igazat beszélnének | Szembe kellene néznie az igazsággal Nagykanizsa szocialista városvezetőinek, végre be kellene vallaniuk, hogy 2002-es kampányígéreteiket nem tartották be - mondta szerdai sajtótájékoztatóján Cseresnyés Péter, a nagykanizsai Fidesz-frakció vezetője. | 2004-06-23 15:17:00 | 0 |
| Néma főhajtással emlékeznek Nagy Richárdra a magyar katonák Irakban | Egyperces néma főhajtással emlékeznek a hősi halált halt Nagy Richárdra a magyar katonák Irakban szerda délután, a temetéssel egy időben - mondta a szállító kontingens sajtótisztje az MTI-nek telefonon. | 2004-06-23 15:12:00 | 0 |
| Belvízvédelmi készültség a Hanságban | Az elmúlt napok csapadékos időjárásának következtében megnövekedett a belvíz által elöntött területek nagysága a Hanságban - közölte szerdán az MTI-vel Bárdi Pál, az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság központi védelemvezető helyettese. | 2004-06-23 15:08:00 | 0 |
| Hende Csaba kilépett az MDF-ből | Hende Csaba szerdán kilépett az MDF-ből és a párt országgyűlési képviselőcsoportjából. Mint mondta, munkáját a házszabály rendelkezései alapján független képviselőként folytatja. Hende Csaba a 2002-es választások óta párttisztségeiről lemondva Orbán Viktor felkérésére a polgári körök koordinátoraként dolgozik. | 2004-06-23 14:54:00 | 0 |
| Humanitárius szervezetek tapasztalatcseréje Budapesten | A visegrádi négyek Afganisztánban, Csecsenföldön és saját hazájukban tevékenykedő humanitárius szervezeteinek képviselői tartottak konferenciát Budapesten, hogy megvitassák segélyezési munkájuk fejlődését a rendszerváltás óta - mondta a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat sajtóreferense szerdán. | 2004-06-23 14:49:00 | 0 |
| Magyarországon tartja alakuló ülését az EP legnagyobb frakciója | Két napos edzőtáborban vett részt a néppárti frakció 13 megválasztott képviselője, a 12 fideszes mellett Olajos Péter, az MDF EP-képviselője is megjelent, hiszen ő is a Néppárt frakciójában dolgozik - közölte Schmitt Pál az Európai Néppárt magyar tagjainak sajtótájékoztatóján Dobogókőn, a magyar delegáció alakuló ülését követően. A mezőgazdasági támogatások területén az új tagországok hátrányos megkülönböztetésének mielőbbi felszámolását tekinti az egyik legfontosabb feladatának a Fidesz az Európai Parlamentben. | 2004-06-23 14:27:00 | 0 |
| Surján László: Felemás a boszniai helyzet alakulása | A bosznia-hercegovinai állapotok alakulásának értékelése nézőpont kérdése, a félig tele vagy félig üres pohár hasonlatával jellemezhető - állapította meg szerdán, az Európa Tanács (ET) parlamenti közgyűlésének strasbourgi ülésén Surján László. A képviselő annak a megfigyelő bizottságnak a jelentéstevőjeként beszélt erről, amely azt kíséri figyelemmel, hogyan teljesíti az ország az ET-be történt felvételekor vállalt kötelezettségeit. | 2004-06-23 14:18:00 | 0 |
| Francia törvénytervezet az idegengyűlölet ellen | Törvénytervezetet fogadott el szerdán a francia kormány az idegengyűlölet ellen néhány héttel az első franciaországi meleg házasságkötés után. | 2004-06-23 14:14:00 | 0 |
| Lánykollégiumot kap vissza a Miasszonyunk Női Kanonok Rend Pécsett | A Magyar Katolikus Egyház Miasszonyunk Női Kanonok Rendjének tulajdonába kerül vissza június 30-án a pécsi Teleki Blanka Leánykollégium; az erről szóló szerződést Toller László polgármester és Maróti Jolán M. Assumpta rendházfőnök írta alá a baranyai megyeszékhelyen, szerdán. | 2004-06-23 13:44:00 | 0 |
| A kormányon belüli ellentétek áldozata volt a környezetvédelmi államtitkár | Nem a minisztériumon, hanem a kormányon belüli ellentétek állnak a környezetvédelmi tárca politikai államtitkára távozásának hátterében. Az SZDSZ-es Kis Zoltán a ráfizetéses agrártermelés helyett a környezetkímélő gazdálkodás támogatásáért küzdött, a jelek szerint eredménytelenül - írja a szerdai Magyar Hírlap. | 2004-06-23 13:42:00 | 0 |
| No, komment - 2004. június 23. | Kovács Lászlótól az alábbiakból megtudhatjuk, hogy Bush elnöknek sajátos a stílusa, és amikor Medgyessy Pétert általában méltatta, akkor mondta azt, hogy erős vezető.... Medgyessy szerint általában a mélyebb kapcsolatok a fontosak. | 2004-06-23 13:40:00 | 0 |
| Rémhírterjesztés miatt feljelentik a főpolgármestert | Rémhírterjesztés miatt a jövő héten várhatóan feljelentést tesz Demszky Gábor ellen több magánszemély a fővárosi Fidesz-MKDSZ jogi segítségével, mert véleményük szerint a főpolgármester kárt okozott azzal, hogy június 11-én egy közleményben azt írta, tornádó erejű vihar várható Budapesten - közölte az ellenzéki képviselőcsoport vezetője, szerdai budapesti sajtótájékoztatóján. | 2004-06-23 13:06:00 | 0 |
| Teherán elengedi a brit katonákat | Irán még a nap folyamán elengedi az iraki határ mentén elfogott nyolc brit katonát - erősítette meg szerdán Kamal Harazi iráni külügyminiszter. | 2004-06-23 12:33:00 | 0 |
| Ma kezdődnek a főiskolákon az egységes felvételi vizsgák | Ma kezdődnek és péntekig tartanak a felsőoktatási intézményekben az egységes felvételi vizsgák. Ebben az évben idén több, mint 62 ezer vizsgabeosztás készült. | 2004-06-23 12:31:00 | 0 |
| Miskolci és szegedi zarándokokat is köszöntött a pápa audienciáján | Magyar zarándokokat is köszöntött szokásos szerdai audienciáján II. János Pál pápa a Vatikánban. A nagy meleg miatt az általános kihallgatást ezúttal nem a Szent Péter téren tartották, hanem a bazilika oldalán lévő VI. Pál teremben, hogy megkíméljék a hívőket és a katolikus egyházfőt is a fülledt melegtől. | 2004-06-23 12:06:00 | 0 |
| Elégedetlen a bérekkel a postások kétharmada | A postások kétharmada elégedetlen a bérekkel és a jövedelmekkel, 54 százalékuk az előrejutási lehetőségekkel is - közölte a Postás Szakszervezet
egy felmérés alapján szerdán az MTI-vel. | 2004-06-23 11:37:00 | 0 |
| A Fideszben félmillióval többen bíznak, mint az MSZP-ben | Az európai parlamenti választások előtti napokban lezárult Szonda-Ipsos kutatásból kiderül, hogy a választópolgárok körében a Fidesz a lakosság 31 százalékának (két és fél millió szavazónak) a szimpátiáját élvezi, a szocialista pártnak 25 %-os (kétmilliós) támogatottsága van. A június 13-i eredményekkel való összevetésből látható, hogy az MSZP táborának felét, a Fidesz hat tizedét tudta aktivizálni a választáson. A biztos pártválasztók körében a Fidesznek 49, az MSZP-nek 38 %-os a támogatottsága. E körben az SZDSZ 5, az MDF 4, a MIÉP 2 %-os támogatással bír. | 2004-06-23 10:39:00 | 0 |
| Kötelező megszavazni az elnök jutalmát? | Agócs Istvánnak, a megyei közgyűlés szocialista elnökének a testület többsége 6 millió 140 ezer forint jutalmat szavazott meg az elmúlt héten. Az első számú vezető erről így vélekedett: a jutalom bevett módszer a nem emelkedő havi fizetés kompenzálására. | 2004-06-23 10:31:00 | 0 |
| Az egyetlen cigány képviselő az EP-ben | A fideszes Járóka Lívia, az egyetlen cigány képviselő az Európai Parlamentben."Úgy tűnik, hogy nemcsak Magyarország, hanem egész Európa cigányságát is én képviselem majd az Európai Parlamentben..." - mondja. Akit idéznek, Járóka Lívia, s aki idézi őt: a Washington Times című napilap újságírója. | 2004-06-23 10:20:00 | 0 |
| Kihallgatják a rendőrségen Kerék Csabát, a Britton ügyvezetőjét | Megkezdődött Kerék Csaba, a K and H-üggyel összefüggésbe hozott Britton cégcsoport magyarországi képviselőjének kihallgatása szerdán délelőtt a rendőrség Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságán (SZBEI). | 2004-06-23 10:12:00 | 0 |
| Az MSZP dolgozik: egyetlen uniós kritériumot sem teljesít az ország | Kellemetlen meglepetés érheti Magyarországot július ötödikén, a magyar felzárkózási programhoz készített brüsszeli vélemény nyilvánosságra hozatalának napján. Az Európai Bizottság elemzése szerint ugyanis a magyar államadósság az idén meghaladhatja a GDP 60 százalékát, ami azt jelentené, hogy egyetlen maastrichti kritériumot sem teljesítünk. | 2004-06-23 09:10:00 | 0 |
| Szlovákiába menekülnek a hazai cégek | Versenyképes bért kell fizetni Magyarországon, amely itt tartja az embereket - mondta kedden Demján Sándor. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének ügyvezető elnöke szerint sürgősen javítani kell az ország versenyképességét, s reformokra van szükség, amelyhez - ír példán nyugvó - politikai konszenzus szükséges. | 2004-06-23 08:14:00 | 0 |
| Orbán Viktor: Az élet nyert a művi kommunikáció fölött | A választások éjszakáján a nyertesek kiörülték, a vesztesek kibánkódták magukat. Azóta eltelt tíz nap, itt az idő, hogy az érzelem helyébe az értelem lépjen, különös tekintettel arra, hogy a kampány során is volt érzelmi elem bőven. Ami előttük van: számtalan uniós év odakint, és két év idebenn, a hazai választásokig. Hogyan értékeli a választási sikert Orbán Viktor, mi a teendő most, és ha majd elmúlik a nyár? A Fidesz elnöke volt a kedd esti Háttér vendége. | 2004-06-23 08:04:00 | 0 |
| Hideg zuhany az aquaparkoknak | Az elmúlt hetek kedvezőtlen időjárása nehéz helyzetbe hozta a hazai aquaparkokat és a fővárosi strandokat. A létesítmények a vendéghiány miatt többször is bezárásra, vagy részleges üzemelésre kényszerültek. | 2004-06-23 08:00:00 | 0 |
| Az ENSZ BT a világ kormányait együttes erőfeszítésekre szólítja fel a terrorizmus ellen | Az ENSZ Biztonsági Tanácsa a dél-koreai túsz iraki lefejezése nyomán arra hívta fel a világ kormányainak a figyelmét, hogy a tragikus eset újfent megmutatja: nemzetközi összefogásra van szükség a terrorizmus elleni küzdelemben. | 2004-06-23 07:46:00 | 0 |
| Irak kérdése az elmúlt évek legnagyobb válságába sodorta a NATO-t | Irak az egyik legfőbb kérdés lesz a jövő heti isztambuli NATO-csúcstalálkozón, de alig-alig van olyan elemző, aki azt reméli, hogy ebben a témában érdemi döntés születhet a 26 állam- és kormányfő tanácskozásán. | 2004-06-23 07:43:00 | 0 |
| Hiányra panaszkodnak a patikusok | Hiánycikké vált számos gyógyszer, állítják a patikusok, akik egyre több beteget küldenek el úgy, hogy azt sem merik megígérni: másnapra beszerzik a keresett orvosságot. A gyógyszergyártók, a nagykereskedők és a patikusok egymást vádolják azzal, hogy készleteket tartanak vissza, mert július 1-jétől mintegy 15 százalékkal magasabb áron értékesíthetik majd azokat. | 2004-06-23 07:39:00 | 0 |
| A fürdő alapkövét már benőtte a gaz | Erdős Norbert országgyűlési képviselő a közelmúltban napirend előtti felszólalásában az évek óta ,,készülő" békési fürdőről szólt a parlamentben. A felszólalásra Gyurcsány Ferenc gyermek-, ifjúsági és sportminiszter levélben válaszolt. | 2004-06-22 20:32:00 | 0 |
| Orbán Viktor: Radikálisan új helyzet van a közéletben | A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség nem zárkózik el az előrehozott választásoktól sem - közölte Orbán Viktor egy kedd esti rádióműsorban. Az Szövetség elnöke arra a kérdésre, hogy a Fidesz is előrehozott választásról beszél-e, mint a Munkáspárt elnöke, a Magyar Rádiónak adott interjújában azt válaszolta: "mi egy kicsit más következtetéseket vontunk le, bár nem zárkózunk el természetesen egy, az elnök úr által javasolt előrehozott választástól sem". | 2004-06-22 20:16:00 | 0 |
| Mandula és Szafin búcsúzott Wimbledonban | Kapros Anikó személyében csupán egy magyar teniszező maradt versenyben az angol nyílt teniszbajnokság női egyesében, miután Czink Melinda után Mandula Petra is búcsúzni kényszerült. A magyar éljátékost a wimbledoni torna első fordulójában a spanyol Llagostera Vives 6:3, 6:3-ra verte. A hölgyek között búcsúzott a 6. kiemelt, orosz Gyementyjeva, akit a cseh Kleinova vert. A férfiaknál a 19. helyen rangsorolt orosz Szafint honfitársa, Turszunov páholta el négy szettben. | 2004-06-22 19:21:00 | 0 |
| Kivégeztek egy tolmácsot Irakban | Kivégezték az Irakban túszul ejtett dél-koreai állampolgárt fogvatartói - jelentette kedden az al-Dzsazíra arab hírtelevízió. | 2004-06-22 19:19:00 | 0 |
| A BM törvényjavaslata nem garantálja a választások tisztaságát | Miután a Fidesz csakis olyan javaslatot támogat, amely a választások tisztaságát minden körülmények között garantálni tudja, azt ajánlja a belügyminiszternek, hogy a törvényjavaslat elutasítása miatti felelőst a belügyminisztériumban keresse - áll a Szövetség országgyűlési képviselőcsoportjának közleményében. | 2004-06-22 17:54:00 | 0 |
| Általános vita: Holt sicher, hogy valami bűzlik | Lengyel Zoltán: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy külön tisztelettel köszöntsem az MSZP-frakció részéről jelen lévő és itt maradt, lelkes két fős (Dr. Géczi József Alajos: Már megyek is.), bocsánatot kérek, már csak egy fős hallgatóságot. (Közbeszólások a Fidesz soraiból.) A vita, melyben az MSZP-frakció magára hagyta Keller Lászlót, cikkünkben nyomon követhető. | 2004-06-22 17:36:00 | 0 |
| A BKV-nak huszonötmilliárdos veszteséget sikerült összehoznia | Mintegy 25 milliárd forintos veszteséget mutat a BKV Rt. múlt évi konszolidált mérlege, amelyet egyhangú szavazással fogadott el hétfőn a Fővárosi Közgyűlés városüzemeltetési bizottsága. | 2004-06-22 17:33:00 | 0 |
| Oszama bin Laden Vazirisztánban van a NATO szerint | Oszama bin Laden terrorista vezér továbbra is Afganisztánban van, és a Vazirisztánnak nevezett országrészben rejtőzködik - jelentette ki Hikmet Cetin, a NATO afganisztáni polgári főképviselője. | 2004-06-22 16:54:00 | 0 |
| A magyar szállítókonvoj elleni merénylet tanulságaira figyelmeztet a Fidesz | A hősi halált halt Nagy Richárd végső nyugalomra helyezéséig a Fidesz nem kíván politikai küzdelmet folytatni az Irakban tartózkodó magyar katonák hazahívásával kapcsolatosan. A Fidesz álláspontja egyébiránt ismert: azt szeretné, ha a magyar katonák mielőbb hazatérnének - mondta Simicskó István, az Országgyűlés honvédelmi bizottságának fideszes alelnöke azt követően, hogy a magyar katonák menetoszlopa ellen elkövetett merénylet körülményeiről a helyszínen járt vizsgáló bizottság beszámolt a testületnek. | 2004-06-22 16:52:00 | 0 |
| Az al-Kaida információs központot működtetett Rijádban | Az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat információs központjára bukkant a szaúdi rendőrség az ország fővárosában - jelentette kedden a szaúdi tömegtájékoztatás. A biztonsági erők egy általuk tíz nappal ezelőtt Rijádban végrehajtott rajtaütés alkalmával fedezték fel, hogy a sivatagi királyság fővárosából működtették a Szaut el-Dzsihád nevű iszlamista honlapot, amely számos, az al-Kaidától származónak minősített közleményt tett közzé - írta keddi számában az Okaz című szaúdi lap. | 2004-06-22 16:42:00 | 0 |
| Az ÁSZ elnöke osztrák állami kitüntetést kapott | Az Osztrák Köztársaság elnöke, az Osztrák Köztársaság Csillaggal Ékesített Nagykereszt Érdemrendjét adományozta Kovács Árpádnak, az Állami Számvevőszék elnökének, a legfelső szintű állami ellenőrző szervezetek világszervezete, az INTOSAI kormányzótanácsa ülésén kedden, Bécsben - tájékoztatta az ÁSZ, az MTI-t. | 2004-06-22 16:14:00 | 0 |
| Már a művészmozikra sincs pénz - mert az MSZP dolgozik | A kormány takarékossági intézkedései miatt valószínűleg csökken a művészmozik költségvetési támogatása, a Nemzeti Filmiroda felállításában is csúszás van - mondta a kulturális minisztérium helyettes államtitkára kedden a kulturális bizottság ülésén. | 2004-06-22 15:53:00 | 0 |
| Ombudsmani vizsgálat a rendőrségnél: néhol jogokat sértő munkakörülmények | A rendőri szerveknél előfordulnak olyan munkakörülmények, amelyek sértik vagy veszélyeztetik a dolgozók vagy akár az ügyfelek alkotmányos jogait - közölte az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese kedden az MTI-vel. | 2004-06-22 15:10:00 | 0 |
| Megmenekült Bálint Sándor szülőháza | Néhány órán múlott, hogy az idén száz éve született Bálint Sándor néprajztudós szeged-alsóvárosi szülőháza megmenekült a lebontástól. | 2004-06-22 14:33:00 | 0 |
| Időközi választás lesz Sopronban | Azzal, hogy az Országgyűlés hétfőn elfogadta az Európai Parlament magyarországi képviselőinek jogállásáról szóló törvényt Szájer Józsefnek, Sopron egyéni országgyűlési képviselőjének is le kell mondania mandátumáról. Szájer József eleget tesz a törvény előírásainak. | 2004-06-22 13:59:00 | 0 |
| Markó úgy látja, hogy megszűnőben van az etnikai szembenállás | Az idei romániai helyhatósági választások fontos jelensége, hogy több településen áttörni látszik az etnikai szembenállás - erről Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke beszélt kedden budapesti sajtótájékoztatóján. | 2004-06-22 13:48:00 | 0 |
| Ezúttal nem működött a szavazatvásárlás | A kormányok többsége a választások közeledtével mindent elkövet a nyugdíjasok felértékelése érdekében. Az MSZP-SZDSZ kormánykoalíció létrehozta a juttatás intézményét, a szavazatvásárlás törvényét. Ez a törvény politikai eszköz lett a kormányzó pártok és a kormány kezében. Kényszeredetten vettük tudomásul, hogy a 13. havi nyugdíjjuttatás csak 2006 novemberében lesz esedékes. Addig időarányosan osztották el ennek mértékét. Nem számoltak azzal, hogy ez évben is lesz választás. A Nyugdíjas Tagozat közleménye. | 2004-06-22 13:37:00 | 0 |
| Az M5-ös koncessziós szerződéseit tekintette át a parlamenti vizsgálóbizottság | Az M5-ös autópályával kapcsolatos koncessziós szerződéseket és azok módosításait tekintette át keddi budapesti ülésén a sztráda megvásárlását vizsgáló parlamenti bizottság - mondta Fónagy János, a testület fideszes elnöke az MTI-nek. | 2004-06-22 13:30:00 | 0 |
| Újabb amerikai katona halála Irakban | Egy amerikai katona meghalt, hat másik megsebesült egy aknavető támadásban Bagdad északi részén - közölte az amerikai hadsereg kedden. | 2004-06-22 13:13:00 | 0 |
| Romano Prodi felavatta az első EU-intézetet Tokióban | Felavatta Tokióban az első európai egyetemi intézetet Romano Prodi, az Európai Bizottság elnöke a kedden kezdődött idei EU-Japán csúcstalálkozó alkalmából. | 2004-06-22 13:10:00 | 0 |
| Múzeumok éjszakája Budapesten | Ez az éjszaka más, mint a többi...! mottóval az idén huszonkilenc budapesti intézmény kínál programokat a "múzeumok éjszakáján", szombatról vasárnapra virradóra. | 2004-06-22 12:51:00 | 0 |
| Az SZDSZ a jogot felrúgva mentené a kórházi főigazgatót | A fővárosi Fidesz-MKDSZ magyarázatot vár arra, miért kívánja semmissé nyilvánítani Demszky Gábor a Fővárosi Közgyűlés Egészségügyi Bizottságának a Szent István Kórház főigazgatóját felfüggesztő határozatát. | 2004-06-22 12:45:00 | 0 |
| Ápolónőhiány Ausztriában | Becslések szerint már 6-10 ezer ápolónő és ápoló hiányzik az osztrák beteg- és idősgondozás területéről - adta hírül keddi számában a Kurier című bécsi napilap. | 2004-06-22 12:13:00 | 0 |
| Csütörtökön indul az első Wizz Air járat Budapestről | Csütörtöktől újabb olcsóbb légitársaság, a Wizz Air is járatokat közlekedtet Budapestről - ismertette Váradi József, a légitársaság vezérigazgatója kedden sajtótájékoztatón Ferihegyen. | 2004-06-22 12:08:00 | 0 |
| Isaszegi János: Nem a magyar szállítókonvoj volt a célpont | Nem a magyar szállítókonvoj volt a célpontja a múlt hét csütörtöki iraki merényletnek; a támadás a helyszíni vizsgálat megállapítása szerint bármelyik azon az úton közlekedő konvoj ellen irányulhatott volna - közölte Isaszegi János dandártábornok kedden Budapesten. | 2004-06-22 11:46:00 | 0 |
| A keresztény örökség nélkül Európa szíve hiányozna | Az európai alkotmány jelen hiányos szövegét nem tekintjük véglegesnek, hiszen mi, keresztények tudjuk, hogy ezen a földön semmi sem végleges. Bízunk abban, hogy a tényeket jobban ismerő és a realitást jobban tisztelő döntéshozók a közeljövőben helyre fogják hozni a hibát. A Fidesz képviselői is támogatni fogják ezt a módosítást - áll a Fidesz Egyházi Egyeztető Tanácsa nyilatkozatában. | 2004-06-22 11:33:00 | 0 |
| Megszünteti a kormány az önkormányzati bérlakásépítési támogatást? | A Fidesz arra szólítja fel a kabinetet, hogy ne szüntesse meg az önkormányzati bérlakásépítési támogatási programot. A hírek szerint a kabinet meg kívánja szüntetni a programot, és helyette hitelt ajánlana a bérlakásépítésre az önkormányzatoknak - mondta Szita Károly, a Fidesz önkormányzati tagozatának elnöke, Kaposvár polgármestere keddi sajtótájékoztatóján. | 2004-06-22 11:08:00 | 0 |
| Júliusban már épül a román-bolgár Duna-híd | A létesítmény a tervek szerint 2008-ban készül el. A híd része lesz a Németországot, Csehországot, Ausztriát, Szlovákiát, Magyarországot, Romániát és Bulgáriát összekötő IV. páneurópai folyosónak. | 2004-06-22 11:00:00 | 0 |
| Greenpeace aktivistákat tartóztatattak le Dél-Walesben | A dél-walesi rendőrség kedden letartóztatott öt Greenpeace állatvédő aktivistát, akik vasárnap az angol partok közelében megszállták a panamai bejegyzésű Etoile-t, amely világ egyik legnagyobb hajója, s amely genetikailag módosított kukoricát szállított Nagy-Britanniába. | 2004-06-22 10:53:00 | 0 |
| Szorul a hurok a vörös polip körül: Kerék Csaba holnap kitálalhat | Várhatóan holnap kezdi meg tényleges vallomását Kerék Csaba, a Kulcsár Attila nevével fémjelzett húszmilliárd forintos banki sikkasztásban vezető szerepet játszó Britton Kft. ügyvivője. Az előzetes letartóztatásban lévő üzletembert múlt pénteken saját kérésére már röviden kihallgatták a rendőrségi nyomozók - írja a Magyar Hírlap. | 2004-06-22 10:27:00 | 0 |
| Az Audi is kivonul? | Nem zárta ki magyarországi gyárának 2006-os bezárását az Audi; hazánk ugyanis, elsősorban a bérekre rakódó járulékos költségek miatt, nagyon előnytelen helyzetben van. Ha két év múlva kivonulnak a németek Győrből, úgy ötezren kerülhetnek az utcára - írja a keddi Magyar Nemzet. | 2004-06-22 10:19:00 | 0 |
| Képeslap, könyv jelenik meg | A mosonmagyaróvári Széchenyi Polgári Kör idén is folytatja a "Magyarok nyomában" indított kirándulás- és programsorozatát. Idén a várost ábrázoló képeslapot és történelmi albumot jelentetnek meg. | 2004-06-22 09:57:00 | 0 |
| Zuglóban ellehetetlenült a sportélet | A zuglói szocialista-szabaddemokrata többségű testület - a kormányzati megszorító intézkedések hatására - ez év márciusában döntést hozott a polgármesteri hivatal létszámának csökkentéséről. Ennek sajnos áldozatául esett a polgármesteri hivatal által működtetett sportiroda, mely arra volt hivatott többek között, hogy a mintegy 10.000 zuglói diák sportéletét szervezze - áll Rátonyi Gábor, zuglói polgármester közleményében. | 2004-06-22 09:08:00 | 0 |
| A romaügyi államtitkár vizsgálódik a rasszista MSZP-s kirohanás miatt | Vizsgálatot indít a sárbogárdi önkormányzat szocialista képviselőjének rasszista ízű kirohanásával kapcsolatban Teleki László, a Miniszterelnöki Hivatal romaügyekért felelős államtitkára. A Magyar Nemzet dokumentumok alapján beszámolt róla, a sárbogárdi testület ülésén egy szocialista városatya azért utasította el a gyermekvállalási segély bevezetését, mert szerinte annak nem kellene szaporodnia, akinek ez a juttatás szociális alapon járna. | 2004-06-22 08:58:00 | 0 |
| A szeszipari szövetség kíváncsi a kormány véleményére pálinka ügyben | A Magyar Szeszipari Szövetség és Terméktanács tisztázni szeretné a kormánnyal, hogy mi a magyar álláspont a pálinka uniós névhasználata ügyében. | 2004-06-22 08:53:00 | 0 |
| Cigány kód | Szocialisták, liberálisok és hasonló hivatásos népboldogítók szerint a fajgyűlölet, a másság megvetése, a gyűlölködő kirekesztés tipikus jobboldali szokás. Ezt a tételt oly elszánt meggyőződéssel sulykolják a köztudatba, hogy ők maguk is elhiszik. | 2004-06-22 08:16:00 | 0 |
| A szocialistáknál 6 millió jár egy bukott választásért | Több mint hatmillió forintos jutalmat szavazott meg az önkormányzat Agócs Istvánnak (MSZP), a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés elnökének idei tevékenységéért - értesült a Magyar Nemzet. A magas juttatás a helyi szocialisták körében is felháborodást keltett, a párt tatai szervezetének taggyűlése csütörtöki ülésén tárgyalja a történteket. | 2004-06-22 08:09:00 | 0 |
| Az amerikaiak több mint fele szerint nem érte meg elindítani az iraki háborút | A megkérdezett amerikaiak több mint fele immár úgy véli, hogy nem érte meg elindítani az Irak elleni háborút. Az ABC televíziós állomás adásában és a The Washington Post tekintélyes című napilap hétfői számában ismertetett közvélemény-kutatási adatok szerint a szondázásba bevont emberek 52 százalékának az a véleménye: nem érte meg a fáradtságot és az áldozatokat a hadjárat, 47 százalékuk helyezkedett ellenkező véleményre. | 2004-06-22 08:04:00 | 0 |
| Heves összecsapások Ingusföldön és Dagesztánban: több mint 20 halott | A legfrissebb hivatalos közlések szerint legkevesebb huszonketten vesztették életüket a kedd virradóra Ingusföldön lezajlott összecsapásokban, amelyek ismeretlen fegyveresek támadásai nyomán robbantak ki. | 2004-06-22 08:01:00 | 0 |