Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Cikkarchívum

Az FBI nyomoz a jordán robbantás ügyébenAz amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda, az FBI ügynökei vezetik majd azt nyomozást, amelyet az iraki hatóságok indítottak a Jordánia bagdadi nagykövetsége ellen csütörtökön végrehajtott pokolgépes merénylet ügyében.2003-08-09 16:21:00 0
Csökkent Bush népszerűségeA legújabb közvélemény-kutatás szerint öt százalékkal csökkent egy hónap alatt George Bush amerikai elnök közkedveltsége az Egyesült Államokban: most az amerikaiaknak 53 százaléka elégedett az elnök munkájával, júliusban még 58 százaléka mondta ezt.2003-08-09 15:24:00 0
Moussaoui a Fehér Házra akart zuhanniEgy amerikai ügyészség azzal vádolja a 2001. szeptember 11-i merényletek előkészítése miatt perbe fogott Zacarias Moussaouit, hogy egyn a New York és Washington elleni terrortámadásoktól független akcióban a Fehér Házra akart zuhanni egy eltérített repülőgéppel.2003-08-09 15:17:00 0
Izraeli panasz az ENSZ BT-nélIzrael panaszt tett az ENSZ Biztonsági Tanácsánál Szíria és Libanon ellen amiatt, hogy a Hezbollah libanoni síita radikális fegyveres csoport pénteken megtámadta a vitatott hovatartozású Sebaa-tanyáknál állomásozó egységeit.2003-08-09 14:18:00 0
Pellengéren a házasságtörőkA vietnami Danang városában a hagyományos értékeket féltő helyi hatóságok a házasságtörők kipellengérezéséről döntöttek. Tran Dinh Thich járási rendőrfőnök szombaton bejelentette: a jövőben közzé teszik a médiában azoknak a nevét, akiket házasságtörésen kapnak.2003-08-09 12:46:00 0
A bagdadiak félnek a felelősségtőlBár amerikai illetékesek azt hangsúlyozzák, hogy át akarják adni a biztonsági feladatokat az irakiaknak, sok bagdadi rendőr elismeri: még nem kész ilyen felelősséget vállalni.2003-08-09 12:21:00 0
A casablankai merényletsorozat pereHárom marokkói szélsőségesre súlyos börtönbüntetést szabtak ki, egy francia állampolgárt azonban fölmentettek Marokkóban a május 16-i casablancai merényletsorozat ügyében indított perben.2003-08-09 11:56:00 0
Tizenegy kilométeres kocsisor AusztriábanA várakozásoknak megfelelően óriási a hétvégi autóforgalom Ausztriában, hajnalban több órát kellett várni a Tauern-alaguton való átkelésre és az A4-es autópályán a Magyarországra való belépésre is.2003-08-09 11:30:00 0
Nincs kérdésHa valaki megkérdezné a vajdasági magyarokat arról, hogy az utóbbi egy esztendőben a belgrádi vagy a budapesti kormány tört-e több borsot az orruk alá, aligha lenne kétséges a válasz. Nem a szerbiai. A magyarországi. E tétel egyébként összességében is igaz lehet a határon túliakra, hiszen míg hivatalos kormányaik alábbhagytak magyarellenes kampányaikkal, vagy éppen szüneteltetik azokat, addig az anyaországot vezető koalíció - amolyan hiánypótlásként - alaposan próbára teszi tűrőképességüket.2003-08-09 11:12:00 0
Nagaszaki polgármestere az atomfegyverkezésrőlElítélte Észak-Korea atomprogramját Nagaszaki polgármestere a város elleni nukleáris támadás 58. évfordulóján, de bírálta a kisebb atombombák kifejlesztésére irányuló amerikai terveket is.2003-08-09 10:57:00 0
Sikerült a mesterséges papagájszaporításMesterséges keltetéssel sikerült szaporítani a világ egyik legnagyobb papagájfajának számító jácintkék arát a Fővárosi Állat- és Növénykertben - közölte az intézmény.2003-08-09 10:54:00 0
A 23 éves győri fiú hangjával kápráztatta el a világotA Rheinsbergi Zenei Fesztiválon aratott sikere nyomán olaszországi meghallgatásra kapott felkérést a napokban a győri Bakonyi Marcell, a Stuttgarti Zeneakadémia másodéves énekszakos hallgatója.2003-08-09 10:50:00 0
Szent István egyetemi napokA Szent István Egyetemi Napokat az idén augusztus 25-29. között rendezi meg, immár negyedik alkalommal a Szent István Egyetem - tájékoztatott Fehér Károly pr-igazgató.2003-08-09 10:46:00 0
Az al-Kaida Szaddamra számítottA Fehér Ház szerint az al-Kaida egy börtönben lévő fontos terroristája elismerte, hogy a szervezet az azóta megdöntött Szaddám Huszein iraki rendszerétől kért segítséget biológiai és vegyi fegyverkezésre irányuló terveihez.2003-08-09 10:41:00 0
Taylor a múlt héten Líbiában jártCharles Taylor libériai államfő a múlt héten Líbiában járt, s onnan fegyverrakományokkal tért vissza hazájába - írta pénteki számában a The Washington Post című amerikai napilap.2003-08-08 20:24:00 0
Gál J., a pvc-szóvivőVan, amikor a szavak elveszítik értelmüket. Egyre gyakrabban fordul ez elő ifjabbik Gál Zoltánnak, a Medgyessy-kabinet szóvivőjének megnyilatkozásai kapcsán. "Oszkár tudja, de nem mondja" - hangzik a már-már slágerként dúdolt ária refrénje. "Gál J. nem tudja, de mondja" - szólhatna a parafrázis.2003-08-08 19:44:00 0
Az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága felszólította az izraelieket a falépítés leállításáraAz ENSZ Emberi Jogi Bizottság pénteken felszólította Izraelt, hogy állítsa le a kőkerítés építését a ciszjordániai határon. A testület szerint a fal felhúzása indokolatlanul súlyosan korlátozza a palesztin lakosság mozgásszabadságát a megszállt területeken. Az állásfoglalás azután hangzott el, hogy a bizottság áttekintette az időszakos jelentést, amelyet Izrael nyújtott be az emberi jogok érvényesüléséről saját területén.2003-08-08 19:29:00 0
Lengyel géppisztoly-export Irakba?Lengyelország szovjet gyártmányú Kalasnyikov-géppisztolyokat szeretne eladni az új iraki hadsereg számára - jelentette be pénteken egy lengyel fegyverkereskedelmi cég. Az amerikaiak vezette átmeneti iraki adminisztráció AK-47-es gépkarabélyokkal szándékozza felszerelni az alakulóban lévő új hadsereget, mivel az irakiak jól ismerik ennek a típusú fegyvernek a kezelését.2003-08-08 18:59:00 0
Powell veszélyesnek ítélte BászájevetColin Powell amerikai külügyminiszter pénteken az amerikai nemzetbiztonságra veszélyesnek minősítette Sámil Bászájev csecsen gerillavezért. Az amerikai külügyminiszter utasítást adott arra, hogy fagyasszák be Bászájev esetleges amerikai bankszámláit, akadályozzák meg pénzátutalásait, mondván Bászájev terrorista cselekményeket követett el, illetve követhet el amerikai érdekeltségek ellen.2003-08-08 18:49:00 0
Történelmi Mars-közelség, Hold-Mars együttállás augusztusbanAz emberiség történelme során soha nem volt még olyan közel a Földhöz a Mars, amennyire augusztus 27-én lesz - közölte a Magyar Csillagászati Egyesület főtitkára pénteken. A kivételes jelenséget megelőzően egy másik különleges megfigyelést is tehetünk: augusztus 13-án éjjel Hold-Mars együttállás lesz - mondta Mizser Attila.2003-08-08 18:46:00 0
Fedett uszodát és strandfürdőt avattak PápánFelavatták pénteken Pápán a 2 milliárd forintos beruházással létesítendő Várkertfürdő fedett uszodáját és nyári strandját. Kovács Zoltán, Pápa polgármestere az ünnepélyes avatást megelőző sajtótájékoztatón elmondta: a 2002 októberében kezdődött beruházáshoz a város 782 millió forintot nyert el a Széchenyi Terv pályázatán.2003-08-08 18:33:00 0
Al Gore élesen bírálta Bush elnök politikájátAl Gore demokrata párti politikus élesen bírálta Bush elnök politikáját. A változatlanul nagy tekintélynek örvendő volt alelnök hangsúlyozta: a kormányzat nagy károkat okozott az országnak az Irakkal kapcsolatos megtévesztő hírszerzői értesülésekkel.2003-08-08 18:19:00 0
Izrael enged az amerikai követelésnekWashingtoni értesülések szerint Izrael kész leállítani a Jordán folyó nyugati partján létesülő biztonsági kerítés egyes szakaszainak építését. A The New York Times pénteken arról tudósított, hogy a Bush-kormány nyomásának engedve Izrael felfüggeszti a kerítés legvitatottabb szakaszainak építését.2003-08-08 17:58:00 0
Egymilliós bírság a kancelláriánakA Közbeszerzési Döntőbizottság egymillió forintos bírság megfizetésére kötelezte a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) miniszteri kabinetjét Medgyessy Péter tolmácsának botrányt kavaró megbízása miatt. A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség felszólítja a kormányt, hogy a törvénysértésért kérjen elnézést a magyarországi fordító- és tolmácsirodáktól, amelyek joggal hitték, hogy az európai uniós csatlakozás számukra is egyenlő munkavállalási esélyeket jelent - olvasható a Szövetség közleményében.2003-08-08 17:20:00 0
Egymillió eladósodott polgár él MagyarországonA Lakásszövetkezetek és Társasházak Országos Szövetsége (LTOSZ) szerint mintegy egymillióra tehető az közüzemi számlák miatt eladósodottak száma - írja a Népszabadság.2003-08-08 16:24:00 0
Szerb gazdademonstráció - áll a határ közeli forgalomTöbbszáz feldühödött gazdálkodó torlaszolta el az utakat Szerbia északi részén pénteken, azt követelve, hogy az állam enyhítse súlyos aszálykáraikat. Tizenötezer ezer utas rekedt a tüntetés miatt a magyar határ közelében autójában, a feltorlódott kocsisor 20 kilométeres.2003-08-08 16:21:00 0
Újabb részletek a szeptember 11-i merényletrőlA gépeltérítő terroristák szándékosan csapták a földhöz 2001. szeptember 11-én a United Airlines repülőgépét a pennsylvaniai Pittsburgh közelében, nehogy az utasok megszerezzék fölötte az ellenőrzést. Erről tanúskodik az a jelentés, amelyet a Szövetségi Nyomozó Hivatal, az FBI a közelmúltban küldött meg a kongresszusnak, s amelyből pénteken hoztak nyilvánosságra részleteket.2003-08-08 15:41:00 0
Lovagtábor, várjátékok CsesznekenA székesfehérvári III. Béla Lovagrend vasárnapig a Bakonyban "ütött tábort": a lovagok Csesznek várában gyakorolják az ősi magyar harcművészetet, illetve a lovagkori bajvívások fortélyait - tájékoztatta az MTI-t pénteken a lovagrend marschallja.2003-08-08 15:35:00 0
Embert barátjárólA brókerbotrány hajnalán mind a K&H Equities VIP-listáján szereplő Endrényi Éva, mind Kovács László úgy nyilatkozott: nem álltak szoros kapcsolatban egymással. E nyílt tagadás - amit diplomáciai és politikai körökben többnyire elnéző mosollyal fogadtak - ráirányította a figyelmet az üzletasszony mögötti háttérhatalmakra is. A Heti Válasz kiderítette: Endrényihez - saját gyermekét látogatandó - bejáratos az a Szalai Péter, akiben a katonai beszerzések kulcsfiguráját tisztelik a magyar kormánytagok.2003-08-08 15:24:00 0
Köszönet helyett kormányzati össztűz a PSZÁF-re?A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) csak azokból az adatokból dolgozhat, amelyeket a pénzügyi intézmények a rendelkezésére bocsátanak, így nem róható fel a PSZÁF-nak, hogy évekre visszamenőleg nem tudta feltárni a K and H Equitiesnél, illetve jogelődjénél történt visszaéléseket - mondta Szász Károly pénteken budapesti sajtótájékoztatóján.2003-08-08 15:11:00 0
Szabad a vásár Irakban - az amerikai olajcégeknekAz amerikai olajvállalatok szabad kezet kaptak Irakban elnöküktől. A Spiegel Online jelentése szerint az "Executive Order 13303" nagy csendben kibocsátott elnöki rendelet még az emberi jogi és környezetvédelmi kérdésekben is mentességet biztosít számukra minden eljárás alól és semmisnek nyilvánít minden, az iraki olajat, illetve az iraki fejlesztési alapot érintő ítéletet és folyamatban lévő bírósági ügyet.2003-08-08 14:57:00 0
Balatonfüredi borhetek - kétszázféle nedű a tóparti sétányonTöbb mint kétszázféle bort kínál a Tagore-sétányon a balatoni történelmi borvidékek 24 pincészete a szombaton kezdődő, augusztus 24-ig tartó Balatonfüredi Borhetek idején. A szomszédos Móló színpadon a hetek idején húszegynéhány hazai és külhoni együttes szórakoztatja az érdeklődőket - közölte a tóparti város művelődési osztályvezetője pénteken.2003-08-08 14:48:00 0
Nappal fosztottak ki egy rendőrt BukarestbenA bukaresti tolvajok a rendőröket is megtámadják: L. Mihaela főrendőr-helyettest fényes nappal fosztották ki a román főváros Vitan negyedben. A rendőrnőnek lakása mellett szakították le nyakából az aranyláncot egy banda tagjai, akinek nem jutott ideje védekezésre, így csupán feljelentést tehetett a 11-es számú rendőrörsnél.2003-08-08 14:44:00 0
Újabb áldozatokat szed a szocialista haderőreformBalla Mihály fideszes országgyűlési képviselő immár második alkalommal kénytelen ugyanabban a tárgykörben írásbeli kérdést benyújtani a honvédelmi miniszterhez miután a Nógrád megyei körzetében lévő kisoroszi laktanya is a szocialisták haderőreformjának áldozatává válhat. A településről és környékéről közel kettőszázötvenen dolgoznak hivatásos illetve szerződéses állományban a honvédségnél, így nem csak a katonák, tisztek és civil dolgozók, hanem családtagjaik is joggal érezhetik veszélyben megélhetésüket.2003-08-08 14:14:00 0
Mesterlövészek mészárolták le a fegyverkereskedőketAmerikai mesterlövészek megöltek hat személyt, köztük egy gyermeket pénteken, amikor rajtaütöttek Szaddám Huszein szülővárosában, Tikrítben egy fegyverpiacon. A katonák tűzet nyitottak öt fegyverkereskedőre, akik azt mutogatták vevőiknek, hogyan működnek a géppisztolyok. Az öt ember azonnal meghalt.2003-08-08 12:07:00 0
Vak és érzéketlen a szocialisták gyógyszerár-támogatási rendszereA szocialisták által kifejlesztett gyógyszerár-támogatási rendszer következményeként komoly hiány várható a piacon, és ez a drágább készítmények megvásárlására kényszeríti majd a betegeket - hangsúlyozta Frajna Imre Selmeczi Gabriellával közösen tartott sajtótájékoztatóján.2003-08-08 11:41:00 0
Vérciki - Átírt jelentés Gyurcsány üdülőjérőlAzt hittem, sose fogom leírni azt a rettenetes hangalakú szót, hogy vérciki, most azonban először kiszaladt a számon, aztán leütöttem a megfelelő billentyűket is. Meghallottam ugyanis, hogy Gyurcsány miniszter néhány hete emlegetett üdülővásárlásával kapcsolatban az érintett miniszter barátja, Szilvássy György államtitkár és barátja Kiss Péter miniszter átiratták a KEHI-jelentést, majd barátjuk Gál J. kormányszóvivő kijelentette, hogy nem történt itt semmi törvénytelenség.2003-08-08 11:00:00 0
Kormányos a fedélzetenEz egy szociálisan érzékeny kormány - szögezte a nézőt a tévé elé a fotelba Medgyessy Péter szerda este, a köz-, valamint szolgálati televízió felvételről sugárzott interjújában. A riporter oly előzékeny volt a kormányfővel, hogy mielőtt feltette volna egyik kérdését, rögvest figyelmeztette is interjúalanyát: csak arra a részére válaszoljon, amelyikre szeretne.2003-08-08 09:38:00 0
Dagadó villabotrány: Balatonőszöd helyett balatonszemesi ingatlant hirdettekA Hunguest Rt.-nek adta bérbe Gyurcsány Ferenc a balatonőszödi kormányvillát, miután aláírták az ingatlan eladásáról szóló lízingszerződést - értesült a Magyar Nemzet. A HVG hírt adott arról: Gyurcsány cégét az az Etey Ferenc választotta ki, aki a Hunguest Rt. igazgatója volt. Kiderült az is: a "pályázati felhívás" egy balatonszemesi üdülő értékesítéséről szólt. Az eladásról szóló jelentést a kancelláriaminiszter levele nyomán változtatta meg a KEHI.2003-08-08 08:57:00 0
Izraeli rakéta egy menekülttáborraIzraeli katonák rakétát lőttek ki egy háromemeletes épületre a nábluszi palesztin menekülttáborban péntekre virradóra végrehajtott katonai akcióban, ami robbanások sorozatát idézte elő. Palesztin szemtanúk szerint egy fegyveres, aki az épület tetejéről lövéseket adott le az izraeli katonákra, életét vesztette a tűzpárbajban.2003-08-08 08:36:00 0
Ezerötszáz villám 24 óra alattA kanadai Brit Columbia tartomány száraz erdőségeiben 24 órán belül 218 új tüzet okoztak a heves zivatarok, amelyek 1500 villámmal jártak. Így a tűzoltók, katonák és önkéntes segítők csütörtökön már több mint ezer fronton küzdöttek a pusztító tűzhengerekkel, és a sziklás-hegységi Kamloops városa már 428 tűz lángolt - jelentette internetes kiadásában a Globe and Mail című lap a dpa szerint.2003-08-08 08:03:00 0
Megszűnő műsorok a köztelevízióbanA Kárpáti krónika kivételével megszünteti a határon túli magyarsággal foglalkozó műsorait a Magyar Televízió Rt. - tudta meg a Magyar Nemzet. Szeptember 1-jétől nem lesz látható a Határátkelő, a Szórvány, a Palackposta, a Kézfogás és a Héthatár, az őszi műsorstruktúrába ezeket már nem is tervezték bele.2003-08-08 07:40:00 0
Még két évig Irakban az USA katonákMég legalább két évig maradnak Irakban az amerikai katonák, főparancsnokuk, Ricardo Sanchez szerint. Csak addigra áll majd készen a szervezés alatt álló iraki hadsereg három hadosztálya arra, hogy átvegye a felelősséget hazája biztonságáért - mondta az amerikai tábornok csütörtökön Bagdadban, hozzátéve, hogy ez az időtartam el is nyúlhat.2003-08-08 07:30:00 0
Powel: nincs szükség atomfegyver-kísérletekreColin Powell amerikai külügyminiszter csütörtökön kijelentette, hogy az Egyesült Államoknak nincs szüksége az atomfegyver-kísérletek felújítására, de ezt nem zárhatja ki örökre.2003-08-08 07:27:00 0
Huszein álruhábanNaponta többször változtatja rejtekhelyét, és nyilvánvalóan leleményes álöltözetekben játssza ki üldözőit Szaddám Huszein megbuktatott és illegalitásba vonult iraki elnök az amerikai hadsereg egy tábornoka szerint.2003-08-08 07:23:00 0
Menesztett tábornokokSzerbia és Montenegró legfelsőbb védelmi tanácsa a fegyveres erők átfogó reformjának részeként leváltott 16 vezető tábornokot, akik Slobodan Milosevic volt jugoszláv elnök rendszerében is szolgáltak.2003-08-07 19:38:00 0
Requiem a magyar gazdákért és a magyar mezőgazdaságértA Fidesz gazdatagozata Requiem a magyar gazdákért és a magyar mezőgazdaságért címmel rendez demonstrációt augusztus 10-én 16 órai kezdettel az Országház előtt, a Kossuth téren, a Rákóczi-szobornál. A rendezvényre várják a magyar gazdákat, a polgári körök tagjait és minden polgárt, aki szolidaritást vállal a magyar vidék gondjaival.2003-08-07 18:26:00 0
Zavart és felkészületlen Medgyessy interjúMedgyessy Péter tegnapi televíziós beszédét zavar és felkészületlenség jellemezte - jelentette ki Pokorni Zoltán Fónagy Jánossal közösen tartott sajtótájékoztatóján. A Fidesz alelnöke kijelentette: a miniszterelnök egy év elteltével észlelte, hogy kormányozni nehéz, ugyanis az egy hónapos franciaországi nyaralása után elhangzott szerda esti és csütörtök reggeli nyilatkozatai a kormányzati tehetetlenség világos képét jelezték.2003-08-07 18:14:00 0
Omar Sharif lefejelt egy rendőrtEgy hónapi felfüggesztett börtönbüntetésre és 1.500 euró pénzbírságra ítélte egy francia bíróság Omar Sharifot, mert a neves egyiptomi színész júliusban az enghieni kaszinóban lefejelt egy rendőrt.2003-08-07 16:52:00 0
Babák Mihály: Medgyessy tartsa be az ígéretétA Fidesz Békés megyei képviselői ragaszkodnak ahhoz, hogy Medgyessy Péter miniszterelnök tartsa be a választási kampányban Békéscsabán tett ígéretét, vagyis épüljön meg 2006-ig a 44-es főút Kecskemét-Békéscsaba közti gyorsforgalmi szakasza - mondta Babák Mihály országgyűlési képviselő csütörtökön a megyeszékhelyi sajtótájékoztatón.2003-08-07 15:03:00 0
Magyar sziget KismarosonMagyar sziget címmel harmadik alkalommal rendeznek kulturális és zenei rendezvénysorozatot a Hatvannégy Vármegyei Ifjúsági Mozgalom szervezésében. Az idei program augusztus 11-én kezdődik a kismarosi ifjúsági táborban.2003-08-07 14:51:00 0
Kényszermunkára ítélt elnökTíz év kényszermunkára és pénzbüntetésre ítélte sikkasztás miatt egy madagaszkári bíróság az ország volt elnökét - közölte csütörtökön a madagaszkári rádió.2003-08-07 14:49:00 0
Háborús mérlegMintegy 20 ezer civil sebesült meg az iraki háborúban és az amerikai-brit megszállók nem vesznek tudomást szenvedésükről - állapította meg egy amerikai és brit tudósokból és békeaktivistákból álló szervezet.2003-08-07 14:46:00 0
Amerikai járműre lőttek BagdadbanIraki gerillák csütörtökön Bagadad központjában rakétagránáttal lángba borítottak egy amerikai katonai járművet.2003-08-07 14:07:00 0
Két amerikai katona halt meg BagdadbanKét amerikai katona vesztette életét szerda éjszaka Bagdadban egy tűzharcban. A floridai Tampában lévő amerikai középső parancsnokság közlése szerint az első páncélos hadosztály két harcosát az iraki főváros ar-Rasíd negyedében lőtték le. A lövöldözésben egy iraki tolmács könnyebben megsebesült.2003-08-07 13:23:00 0
Szocialista klientúra határtalan ámokfutásaGyurcsány Ferenc cége törvénytelenül jutott a balatonöszödi kormányüdülőhöz tartozó ingatlanhoz, mert a jogszabályok nem tették lehetővé, hogy 20 millió forintnál értékesebb állami ingatlant tíz évvel ezelőtt eladjanak, illetve "a jelek szerint" elmaradt a kötelezően előírt versenytárgyalás - közölte Szijjártó Péter fideszes országgyűlési képviselő az üdülő előtt tartott csütörtöki sajtótájékoztatóján.2003-08-07 13:01:00 0
Szeptembertől ismét drágább lesz a kenyérIsmét drágul a liszt és a kenyér szeptembertől. Az indok: az aszály miatt kevés gabona termett, így aztán árak is megemelkedtek. Emiatt 20 százalék körüli áremelés várható a sütödéknél is - olvasható a hirtv.hu-n.2003-08-07 11:38:00 0
Robbantás Jordánia bagdadi nagykövetségénélNagy erejű robbanás rázta meg csütörtökön Bagdadban a jordániai nagykövetséget. A detonációban, amelyet valószínűleg gépkocsiba rejtett pokolgép okozott, nem tudni, pontosan hányan haltak meg, az egymásnak ellentmondó jelentések három és kilenc közé teszik a halálos áldozatok számát, és mintegy húsz sebesültről szólnak.2003-08-07 10:53:00 0
Miért támadja Putyin az iparmágnásokat?A privatizáció idején egy szerencsés kisebbség meggazdagodott, míg a többség még nagyobb szegénységbe süllyedt.2003-08-07 10:10:00 0
IV. barokk fesztivál TatánNegyedszer rendeznek barokk fesztivált Tatán annak tiszteletére, hogy az Eszterházy-grófok jóvoltából a 18. század az észak-dunántúli kisváros történetének kiemelkedő korszaka volt: akkor gazdagodott a legjobban a település építészete, iparművészete és zenei élete. A változatos programú rendezvénysorozatot az idén augusztus 10-17-e között tartják meg.2003-08-07 09:48:00 0
Phenjan szeptemberi hatoldalú találkozót javasolPhenjan azt szeretné, hogy az észak-koreai atomprogram körül kirobbant válságról tartandó hatoldalú találkozót szeptember első hetében rendezzék meg, míg a vendéglátó Kína az augusztus 21. és 25. közötti időpontot javasolta.2003-08-07 09:43:00 0
Nógrádban még mindig sok a munkanélküliA munkanélküliségi ráta alapján a megye továbbra is a harmadik legmagasabb mutatóval rendelkezik az országos rangsorban, a 13,8 százalékos ráta az országos átlag 1,7-szerese. A megye 6 kirendeltségén júliusban 2.503 álláshelyet tudtak felajánlani a munkát keresőknek, ami 7 százalékkal kevesebb, mint egy hónapja, de 40 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A hónap végén az üres álláshelyek 23 százaléka tartósan betöltetlen volt.2003-08-07 09:17:00 0
A szocialista képviselőket is leforrázta a hírUtcára kerülhet 800-900 ember Pécsett, ha a Honvédelmi Minisztérium haderőreformja során bezárják a pécsi tüzérdandár laktanyát. Körömi Attila fideszes képviselő, az Országgyűlés honvédelmi bizottságának tagja szerint az ország egyetlen tüzérlaktanyájának megszűnésével veszélybe kerülhet hazánk védelmi képessége.2003-08-07 09:05:00 0
Iraki ellenállóvezérek őrizetbenAmerikai katonák elfogták az iraki ellenállási mozgalom négy feltételezett vezetőjét csütörtökön Tikrítben, egy nappal azután, hogy Irak középső részén őrizetbe vették Szaddám Huszein volt iraki elnök 18 hívét és óriási fegyverraktárra bukkantak.2003-08-07 09:00:00 0
Ingatag otthonteremtési támogatásA kormány elveszi az emberek döntő többségétől a lakáshitelek utáni adókedvezményeket, és lerombolja az otthonteremtési támogatást - mondta Halász János, a Fidesz országgyűlési frakciójának szóvivője a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón elhangzottakra reagálva.2003-08-07 07:56:00 0
A Volkswagen piacvezető KínábanA wolfsburgi Volkswagen konszern 38 százalékos részesedésével az idei év első felében is piacvezető volt Kínában. A Handelsblatt beszámolója szerint a német autógyártó csoport két kínai érdekeltsége több mint 322 ezer autót értékesített Kínában a szóban forgó időszakban, miközben az egész országban 842 800-at adtak el, 82 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.2003-08-07 07:35:00 0
Schwarzenegger kaliforniai kormányzó akar lenniA Terminátor felhagy a filmezéssel, mert az amerikai Republikánus Párt színeiben indul a kaliforniai kormányzói székért októberben tartandó választásokon. Mindezt egy szerda esti, Los Angeles-i televíziós showműsorban maga a világhírű színész, Arnold Schwarzenegger jelentette be, éppen azon a napon, amikor betöltötte be 56. életévét.2003-08-07 07:27:00 0
Győr múltját kutatjákGyőr török kori várának újabb és újabb részletei kerülnek elő az építkezéseket megelőző régészeti kutatások során - közölte a helyi Xantus János Múzeum igazgatója. Győr belvárosának a török kori várfalon belüli része bejegyzett régészeti védettség alatt áll, így az új beruházások csak a terület régészeti feltárását követően kezdődhetnek - mondta Szőnyi Eszter.2003-08-07 07:21:00 0
Evába terelnek az adóváltozásokA tervezett jövő évi adóváltozások mindenképpen az egyszerűsített vállalkozási adó (eva) felé terelik a vállalkozásokat - összegezhető a szakértők véleménye. Ez akkor is igaz, hogy például a felső áfakulcs mérséklése évente 81 ezer forintot vesz ki az átlagos evázó cég kasszájából. Az adókoncepció eddig megismert részletei alapján az adózók egyre kevésbé lesznek érdekeltek jövedelmük összevont bevallásában - mondta a NAPI Gazdaságnak Zara László, az Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesületének elnöke.2003-08-07 07:13:00 0
Magánpénztárak: nagy hozam után szigorításÁtlagosan hét százalék feletti nettó átlaghozamot írhattak jóvá tagjaik egyéni számláján tavaly a legnagyobb hazai magánnyugdíj pénztárak. Néhányan közülük viszont elképesztően rossz teljesítményt nyújtottak - derül ki a Pénzügyminisztérium (PM) hivatalos közlönyének friss összesítéséből.2003-08-07 07:03:00 0
Gyurcsány üzleti magánérdekeit védelmezi a kormány?Példátlan, hogy a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) egy kormányváltást követően megváltoztatja elődjének ellenőrzési jelentését - jelentette ki Répássy Róbert az MTI-nek szerdán. "Erre a Kehi történetében még nem volt példa" - közölte a fideszes képviselő. Répássy Róbert a szerdai kormányülésen elhangzottakra reagált.2003-08-06 20:33:00 0
Líbia vállalja a felelősséget a PAN AM gép felrobbantásáértA líbiai kormány vállalja a felelősséget a Pan Am légitársaság repülőgépének 1988-ban történ felrobbantásáért. Az afrikai ország vezetése 2,7 milliárd dollárt helyez hamarosan letétbe egy svájci bankban a 270 áldozat hozzátartozóinak - jelentette a WestelPress.2003-08-06 19:46:00 0
Amerikai katonák előőrse Monroviában?Amerikai katonai előőrs érkezett szerdán a libériai fővárosba - feltehetően az a 6-10 fős egység, amely egyebek közt az amerikai csapatok várható libériai partraszállását készíti elő. A világhírügynökségek Monroviában tartózkodó tudósítói három katonai helikoptert láttak leszállni az amerikai nagykövetség területén, de mivel a külképviseletet magas fal veszi körül, nem láthatták, kik voltak a légi jármű utasai.2003-08-06 18:57:00 0
Tisztázás helyett csak a gyanú maradtGéczi József Alajos, a mentelmi bizottság kormánypárti elnöke - immáron nem először - önhatalmúlag döntött egy ellenzéki beadvány sorsáról, és a kezdeményezést még csak nem is terjesztette a bizottság tagjai elé. Ugyanígy járt el korábban Magyar Bálint összeférhetetlenségi ügyében is, és ugyanilyen módon akadályozta meg egy évvel ezelőtt Medgyessy Péter vagyonnyilatkozatának vizsgálatát - írja közleményében Nyitrai Zsolt fideszes országgyűlési képviselő.2003-08-06 18:27:00 0
Hi, I am Mónika LamperthAz utóbbi heteket angolnyelv-tanulással is töltő Lamperth Mónika nem értett szót egy ortodox zsidó fiatalemberrel a Szigeten - adta tudtul a Hír TV. A belügyminiszter - aki számos kormánytaghoz hasonlóan megjelent a kulturális fesztiválon - szombati látogatásán kezet akart fogni az említett fiatallal, aki angolul jelezte: a zsidó kaszthoz tartozom, és nem érinthetem meg önt. A miniszter udvariasan meghallgatta, majd újra kezet akart fogni miközben be is mutatkozott: Hi, I am Mónika Lamperth.2003-08-06 18:16:00 1
A brit cégek ellenzik az eurótAz elmúlt egy évben folyamatosan csökkent az egységes európai valutát támogató brit vállalkozások aránya: ma már a termelőknek kevesebb mint fele kész támogatni az euró brit bevezetését.2003-08-06 17:49:00 0
Ukrajna: négy regionális elit "osztozik" az országonUkrajna jelenlegi társadalmi, politikai és gazdasági életét négy, klánnak is nevezett regionális elitcsoport határozza meg. Ez abból a vizsgálatból derül ki, amit az ukrán Pedagógiai Tudományok Akadémiájának társadalom- és politika-pszichológiai intézete végzett újságírók, közigazgatási vezetők és politikusok bevonásával.2003-08-06 17:17:00 0
Sok milliárd eurós hőségkárok Nyugat-EurópábanSok milliárd eurós károkat okozhat a szélsőséges nyár Európában. A gyakran 45 fok fölé emelkedő hőmérséklet erdőtüzekkel, aszállyal párosul. Az agrártermelők segélyekért folyamodnak, a vonatközlekedés akadozik, az erdőtüzek ártanak a turizmusnak, a nagy fogyasztás és vízhiány miatt több országban áramellátási zavarok vannak. Magyarországon főként a mezőgazdaság szenvedi meg a szélsőséges időjárás következményeit.2003-08-06 16:38:00 0
Élenjáróból sereghajtóvá lett az országA történelmi Szociáldemokrata Párt úgy látja: az ország gazdasági helyzete megérett arra, hogy akár pártokon és ideológiákon felülemelkedve fogjanak össze a nemzetért aggódó politikusok. A renszerváltás óta nem volt erre példa, hogy egy kormány ilyen mélypontra vigye az országot, mondta Szűrös Mátyás.2003-08-06 16:25:00 0
Medgyessyék kétszer veszik vissza"A Medgyessy-kormány ugyanazt a politikát folytatja mint a Horn-kabinet: amit adott az embereknek, annak a kétszeresét veszi vissza" - jelentette ki Balla György, a Fidesz Jász-Nagykun-Szolnok megyei országgyűlési képviselője szerdai szolnoki sajtótájékoztatóján.2003-08-06 15:57:00 0
Idén is lesz Borkarnevál DebrecenbenA Debreceni Kulturális és Fesztiválközpont a hétvégén idén is megrendezi az immáron hagyományosnak mondható Borkarnevál. Augusztus 8-10. között a Nagyerdőn található Békás-tó partján mindenhárom napon déltől éjfélig borkóstolókkal és kulturális programokkal várják az érdeklődőket.2003-08-06 15:46:00 0
Megkezdődött a palesztin foglyok szabadon engedéseTöbb mint háromszáz palesztin fogoly szabadon engedését kezdték meg szerda délelőtt az izraeli hatóságok. A szabadulókat több ciszjordániai településen és a Gázai övezetben lévő Erezben adják át a palesztin hatóságoknak.2003-08-06 15:42:00 0
Megtámadták az Irak déli részén ellenőrző briteketMegsebesült négy iraki szerdán egy támadásban, amely valószínűleg az Irak déli részét ellenőrző brit erők ellen irányult. Mint az AFP francia hírügynökség szemtanúkat idézve közölte, helyi idő szerint 11 óra 40 perckor pokolgép robbant egy Bászra várostól két kilométerre lévő üzemanyag-töltő állomásnál, néhány másodperccel azelőtt, hogy három brit teherautó haladt el arra.2003-08-06 15:35:00 0
Még egy utolsó lehetőség a MicrosoftnakAz Európai Bizottság szerdán "még egy utolsó lehetőséget" adott a Microsoftnak arra, hogy az ellene indított trösztellenes eljárás befejezése előtt megtegye az üggyel kapcsolatos észrevételeit. A figyelmeztetést a harmadik olyan kifogási nyilatkozat tartalmazza, amelyet a bizottság az amerikai szoftvergyártó óriásvállalat ellen folyó vizsgálata során kiadott.2003-08-06 15:30:00 0
Újabb csapás Blair tekintélyéreA nyár folyamán tovább csökkent Nagy-Britanniában a Munkáspárt választóinak száma - igaz, a konzervatívoké is; az iraki helyzettel összefüggésbe hozott jelenség haszonélvezői a liberális demokraták - tűnik ki a Populus közvélemény-kutatónak a hét végén végzett, és a The Timesban közzétett felméréséből.2003-08-06 15:17:00 0
Októberben megalakulhatnak a Települések Székely TanácsaiA Székely Nemzeti Tanács megalakulása érdekében október 12-én létrejönnek a székelyföldi településeken a Települések Székely Tanácsai - mondta el a MixFm Rádiónak Tulit Attila, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Kezdeményező Testületének tagja.2003-08-06 15:05:00 0
A Munkáspárt az MDF aláíróira is számítBár a Munkáspárt és az MDF is aláírásgyűjtéssel tiltakozik a kórháztörvény ellen, a két párt nem működik együtt. A Munkáspárt bízik benne, hogy egyedül is össze tudja gyűjteni a népszavazás kiírásához szükséges 200 ezer aláírást, de minden MDF-es felajánlást üdvözöl. A Demokrata Fórum viszont politikailag elképzelhetetlennek tartja a két párt együttműködését.2003-08-06 14:46:00 0
Kormánybiztost az atomerőműbe!A Fidesz-frakció környezetvédelmi kabinetje felszólítja a kormányt, hogy nevezzen ki teljes jogkörrel bíró kormánybiztost a paksi atomerőműben történt üzemzavar elhárítása érdekében - közölte Turi-Kovács Béla szerdán.2003-08-06 13:30:00 0
Porhintő szocialisták: veszélyben a lakáshitelek adókedvezményePorhintés a szocialisták azon javaslata, hogy a fiatal rászorulók esetében tartsák meg az első lakáshoz jutók lakáshiteleinek adókedvezményét - mondta Mádi László fideszes országgyűlési képviselő szerdán.2003-08-06 12:44:00 0
Újabb vezető távozik a K and H-tólKözös megegyezéssel megszűnik K and H Bank vállalati és befektetési banki üzletágát vezető Zarnóczi Tibor munkaviszonya a hitelintézetnél - tájékoztatott a K and H szerdán közleményben.2003-08-06 12:38:00 0
A Kulturális Tagozat a Kondor Katalin elleni hajtóvadászatrólA Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Kulturális Tagozatának elnöksége a véleménynyilvánítási szabadság elleni durva támadásnak tartja a Magyar Rádió és annak elnöke ellen indított hajtóvadászatot. A magukat "mi, magyar művészek és értelmiségiek"-nek nevező - Ascherral kezdődő és Vásárhelyivel végződő - csoport tagjai művészi és értelmiségi mivoltuk mögé bújva indítottak éles politikai támadást Kondor Katalin elnökasszony ellen - hangsúlyozza a tagozat közleménye.2003-08-06 12:25:00 0
Sarcot vet ki a kormány a gépjárművek tulajdonosaira isEgyre nyilvánvalóbb, hogy a szocialista-szabad demokrata kormány a huszonegyedik század elején a gépjárműhasználatot luxus tevékenységnek fogja fel, és ekképp is próbálja meg azt elfogadtatni a társadalommal - jelentette ki Fónagy János fideszes országgyűlési képviselő szerdai, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján. A politikus a gépjárművek súlyadójának jövőre tervezett mintegy húsz százalékos emelése kapcsán fogalmazta meg bíráló szavait a kormánnyal szemben.2003-08-06 12:13:00 0
Hirosima: a bombázás 58. évfordulójaHirosima polgármestere a város ellen végrehajtott amerikai atomtámadás 58. évfordulóján szerdán elítélte az Egyesült Államokat, mert újabb atomfegyver-technológiák kifejlesztésére törekszik és az összeomlás szélére sodorta az atomsorompó-szerződést.2003-08-06 09:38:00 0
Jakartai robbantás: a Jemaah Islamiyah áll a háttérben?Egy szingapúri napilap szerint a Jemaah Islamiyah szélsőséges iszlám szervezet követte el a 14 halálos áldozatot követelő jakartai pokolgépes merényletet, amelyet "véres figyelmeztetésnek" szánt az indonéz vezetésnek.2003-08-06 08:25:00 0
Szűken mérnék a hűségjutalmatCsak szűkebb kör kapná meg elsőként az ápolói hűségjutalmat - tudta meg a Magyar Nemzet.2003-08-06 08:19:00 0
Megbukott a kormány uniós vizsgamunkájaSúlyos kritikával illették az Európa Bizottság képviselői az unióhoz 2003 májusában benyújtott, a kormány által is jóváhagyott - 2002-től 2006-ig szóló - agrár- és vidékfejlesztési programot - értesült a Magyar Nemzet.2003-08-06 08:08:00 0
Equities-szel mosva?Már pénzmosás gyanúja miatt is nyomoz a rendőrség Kulcsár Attila, a K and H Bank ügyvezető igazgatója és vélt tettestársai ellen - tudta meg a Magyar Nemzet.2003-08-06 07:51:00 0
Ritkább lesz a posta, mint a fehér holló?Pár évtizeddel ezelőtt a falu értelmiségét a jegyző, a tanító, a népművelő, a könyvtáros, és a postamester jelentette. A körjegyzőségek kialakításával jelenleg átlagosan minden második faluban van jegyző, emellett pedig az iskolák és óvodák bezárásával egyre kevesebb pedagógus is él kistelepüléseinken. Azok az önkormányzatok szerencséseknek mondhatók, melyek megtarthatták közösségi célra felhasználható kultúrházaikat - népművelőre azonban sajnos már régóta nekik sem telik. Végül pedig: amennyiben a jelenlegi kormány modernizációs programja megvalósul, a posta is ritkább lesz, pontosan annyira, mint a fehér holló.2003-08-05 20:29:00 0
Lemondott az iraki tv elnöke: csalódott az amerikaiakbanLemondott kedden az iraki televízió amerikai támogatással pozíciójába került elnöke, miután csalódott az Egyesült Államok vezényelte iraki helyreállításban.2003-08-05 19:25:00 0
Szemben állt Hitler rendszerével a VatikánÚj bizonyítékokra bukkant egy német történész hat hónappal a vatikáni levéltár náci korszakbeli anyagainak megnyitása után arra vonatkozóan, hogy a katolikus egyház annak idején keményen távolságot tartott a nemzetiszocialista rendszerrel szemben.2003-08-05 19:21:00 0
Környezetvédelmi szervezetek tiltakoznak a miniszternélTöbb civil környezetvédelmi szervezet levelet juttatott el a környezetvédelmi miniszterhez, amelyben tiltakoznak az ellen, hogy a tárcánál történt átszervezések nem elsősorban az európai uniós környezetpolitikát szolgálják - közölte a Magyar Természetvédők Szövetsége kedden.2003-08-05 19:18:00 0
Az Arab Liga nem ismeri el az iraki kormányzótanácsotAz Arab Liga nem ismeri el az amerikai felügyelet alatt életre hívott ideiglenes iraki kormányzótanácsot, jóllehet annak felállását üdvözli "egy legitim nemzeti kormány létrejöttéhez vezető folyamat első lépéseként".2003-08-05 19:08:00 0
Irak: ismeretlen vírus az amerikai katonák körébenEgy rejtélyes vírus több mint száz Irakba küldött amerikai katonát betegített meg, a tüdőgyulladáshoz hasonlító kórra egyelőre nincs speciális oltás, így a térségbe induló magyar katonák sem kapnak ellene semmit - mondta kedden Eszterbauer Márta orvos ezredes.2003-08-05 19:05:00 0
Elhunyt Boldizsár Miklós író, dramaturgÉletének 59. évében elhunyt Boldizsár Miklós író, dramaturg - tudatta a Zikkurat Színpadi Ügynökség kedden. Az Ezredforduló című, az István, a király rockopera alapjául szolgáló drámának a szerzőjét augusztus 2-án érte a halál - mondta el Rosta Mária, az ügynökség produkciós vezetője.2003-08-05 17:46:00 0
Paks: sérült valamennyi fűtőcellaA paksi atomerőműben az április 10-11-i üzemzavar óta a tisztító tartályban levő megrongálódott fűtőelemek centrális pozícióból történő kamerázása során megállapították, hogy ugyan az összes fűtőcella megsérült, de nem olyan mértékben, mint azt korábban feltételezték - közölte Kocsis István vezérigazgató kedden Pakson sajtótájékoztatón.2003-08-05 17:16:00 0
Szerencsétlen elképzelések a regionális rendszer átalakításárólMost nem időszerű a regionális rendszer átalakításán gondolkodni, mivel minden erővel az európai uniós támogatások megszerzésére irányuló pályázatok kidolgozására kell koncentrálni - mondta Balsay István fideszes országgyűlési képviselő keddi, székesfehérvári sajtótájékoztatóján.2003-08-05 17:10:00 0
Irak: amerikai civil halálaEgy amerikai olajtársaság alkalmazottja áldozatul esett kedden Irakban a megszálló erőkkel szembeni ellenállásnak. A Kellogg Brown and Root cég munkatársának életét egy pokolgép oltotta ki, amely az autója alatt robbant a megbuktatott Szaddám Huszein iraki elnök fellegvárának számító Tikríttől északra.2003-08-05 17:05:00 0
Amerikai kézbe kerül a legnagyobb német tévékonszernNémetország legnagyobb tévékonszernjét, a ProSiebenSat. 1-et mégis Haim Saban amerikai milliárdos veszi meg - vált ismeretessé kedden Münchenben. Leo Kirch médiavállalkozó csődbe ment birodalmának, a KirchMedianak a hitelezői úgy döntöttek, hogy elfogadják Saban újabb ajánlatát.2003-08-05 17:01:00 0
A brókergate szálai a kormány felé vezetnekMegdőlni látszik a magányos tettes elmélete, miközben egyre inkább a kormány irányába mutatnak a brókergate szálai - hangzott el a Fidesz képviselőcsoportjának keddi budapesti sajtótájékoztatóján, annak kapcsán, hogy Kulcsár Attila állandó kancelláriai belépővel rendelkezett a kormányváltást követően, s hogy az álbróker hamis bizonyítványának elkészítésében alighanem a pénzügyminiszter kabinetfőnökének élettársa is segédkezett.2003-08-05 16:44:00 0
Merénylet JakartábanMatori Abdul Jalil indonéz védelmi miniszter szerint terroristák robbantottak pokolgépet kedden a jakartai Marriott luxushotelben. A merényletnek eddig tíz halálos áldozata van.2003-08-05 13:59:00 0
Medgyessy adópolitikája miatt tiltakoznak az európai lapkiadókMedgyessy Péter miniszterelnökhöz fordult az Európai Lapkiadók Szövetsége (ENPA), levélben fejezve ki aggodalmát a magyar kormány lapkiadással kapcsolatos új adópolitikája miatt - tájékoztatott a Magyar Lapkiadók Egyesülete kedden. Medgyessyék annak ellenére kívánják növelni a lapok áfa-kulcsát, hogy az Európai Bizottság éppen hogy az általános forgalmi adó csökkentését szorgalmazza.2003-08-05 13:56:00 0
Iraki békemisszió: elindult két katonai szerelvény a felszerelésekkelVasúton két katonai szerelvényt indítottak el kedden Kaposvárról, illetve a megyeszékhelyhez közeli Kiskorpádról az Irakba készülő magyar kontingens 233 fős főerejének 62 konténerben lévő felszereléseivel.2003-08-05 13:40:00 0
NFT: célok dzsungelébenA Nemzeti Fejlesztési Terv a "célok dzsungele", amelyben "nem rajzolódik ki az ország konkrét fejlesztési koncepciója" - jelentette ki keddi, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján Mikes Éva.2003-08-05 12:45:00 0
Jó lesz az idei bor, csak kevésHa a szüretig, illetve a szüret idején is kedvező időjárás lesz a borvidékeken, akkor előreláthatóan idén is jó, egyes borvidékeken kiváló minőségű bor kerül majd a pincékbe. A termés mennyisége viszont még a kevésnek mondható tavalyitól is elmarad.2003-08-05 11:09:00 0
Alaposabb atomellenőrzést szorgalmaz WashingtonAz Egyesült Államok fenn akarja tartani az Iránra nehezedő nyomást és az ország atomprogramjának tüzetesebb ellenőrzését szorgalmazza.2003-08-05 10:03:00 0
Tokió fejlesztené védelmi képességétJapánnak fejlesztenie kell rakétavédelmi rendszerét és szorosabbra fűzni együttműködését az Egyesült Államok hadseregével, hogy készen álljon egy lehetséges nukleáris vagy terrorista támadás kivédésére - közölte a tokiói kormány a kedden nyilvánosságra hozott éves védelmi jelentésében.2003-08-05 10:01:00 0
Öt évre ítéltek egy reformot követelő férfit KínábanFelforgatás vádjával öt évi börtönre ítéltek Kínában egy férfit, aki egy beadványban politikai reformokat követelt - állította kedden egy amerikai székhelyű emberi jogi szervezet.2003-08-05 09:00:00 0
Adókról nincs értelme tárgyalniMilyen jövőt szán a kormány a munkavállalóknak? - erre a kérdésre várnak ma választ a szakszervezetek az Országos Érdekegyeztető Tanácsban. Az érdekvédők szerint a 2004-es adókról nincs értelme tárgyalni, mivel azok csökkentését már törvény rögzíti.2003-08-05 08:50:00 0
Kulcsár Attila szakértő volt?Parlamenti képviselőtársaim kérésére én is elég sok ilyen szakértői igazolványt írtam alá korábban - mondta hétfőn Kovács László szocialista pártelnök arról az arcképes miniszterelnöki hivatali belépőről, amelyet Kulcsár Attilának, a K&H Bank volt ügyvezető igazgatójának állítottak ki.2003-08-05 08:46:00 0
Fél lábbal a háborúbanMagyarország honvédelmi-katonai összteljesítménye már régóta sok kívánnivalót hagy maga után, s ez a kétes értékű - a politika felelőtlenségének betudható - hagyomány, úgy tűnik, az iraki békefenntartó misszió kapcsán is folytatódik. Legutóbb a honvédelmi miniszter gyarapította a baklövések számát, amikor kijelentette, "ha háborús körülmények alakulnak ki, akkor szükség esetén kivonják a térségből a magyar békefenntartókat". Teljesítményét fokozandó hozzátette: "nem háborúzni megyünk, nem hősöket akarunk kiküldeni".2003-08-05 08:37:00 0
Gyurcsány újabb ingatlanjaGyurcsány Ferenc az érdekeltségébe tartozó ALDO Kft.-n keresztül vette meg 1994-ben többek között a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) óvodáját is - tájékoztatta a Magyar Nemzetet a miniszter kabinetfőnöke, Keszthelyi András. Ebben a cégben volt később tulajdonostárs az értékesítések általános akkori engedélyezője, Szilvásy György.2003-08-05 08:22:00 0
Powell is cáfolja a távozására vonatkozó hírtColin Powell amerikai külügyminiszter maga is cáfolta hétfőn azokat a híreket, amelyek szerint feleségére való tekintettel nem vállalná tovább a tárca vezetését George Bush elnök esetleges második hivatali időszakában.2003-08-05 08:14:00 0
Abbász lemondta találkozóját SaronnalMahmúd Abbász palesztin miniszterelnök lemondta szerdára tervezett találkozóját Ariel Saron izraeli kormányfővel. Ezt az izraeli rádió jelentette hétfő éjjel vezető palesztin tisztségviselőkre hivatkozva.2003-08-05 08:13:00 0
Kőszobrász-tábor AlsóörsönVöröskő-faragó tábornak ad otthont augusztus 18-tól 28-ig Alsóörs, a falu egykori kőbányájában születő alkotások a település köztereire kerülnek - mondta el a kőszobrász művésztelep szervezője a Balaton-parti faluban.2003-08-05 08:11:00 0
Még a héten összeül a Biztonsági TanácsAz ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) valószínűleg még ezen a héten tárgyal Irakról az Egyesült Államok és Nagy-Britannia kérésére - közölte a tanács soros elnöke.2003-08-05 08:09:00 0
Nabucco-premier a MargitszigetenMagyar művészek előadásában első alkalommal játsszák Magyarországon szabadtéri színpadon Verdi: Nabucco című operáját, a zenedrámát pénteken mutatják be a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon.2003-08-05 08:07:00 0
Peking üdvözli a hatoldalú tárgyalásokatKína hétfőn üdvözölte, hogy Peking lesz a színhelye az észak-koreai atomprogram keltette válság rendezését célzó hatoldalú tárgyalásoknak.2003-08-05 08:05:00 0
Balatonfüredi orgonaestekOrgonaestek helyszíne lesz a balatonfüredi református műemlék templom szerdától - tudatta hétfőn a Filharmónia Veszprém megyei hangverseny-szervezője.2003-08-05 08:02:00 0
Újabb merényletekre készül a Hamász?A Hamász palesztin szélsőséges szervezet Nábluszban felgyorsította a házi készítésű, Kasszám típusú rakéták gyártását, amelyek alkalmasak arra, hogy Izrael központi részén lévő településeket veszélyeztessenek.2003-08-05 08:00:00 0
Fehér tigrisek születtek KínábanHárom fehér tigriskölyök jött a világra az északkelet-kínai Harpin állatkertjében. Egyikük különösen értékes, úgynevezett hótigris, amely még testvéreinél is fehérebb - írták a kínai lapok hétfőn. E fajtából csak hat él egész Kínában.2003-08-05 07:57:00 0
Totálkárt okozott egy pókJóformán totálkáros lett egy német autó, amelynek vezetője az út figyelése helyett egy ízeltlábút próbált meg kitessékelni a robogó járműből.2003-08-05 07:56:00 0
Középkori akadémia EsztergombanMagyarország középkori történetét homloktérbe állító, hatnapos nyári akadémia kezdődött az esztergomi Vitéz János Római Katolikus Főiskolán hétfőn, határon innen és túl élő magyar pedagógusok részvételével.2003-08-05 07:54:00 0
Az egészségügyi dolgozók jogállásáról szóló törvénytervezet visszavonását kéri a kamaraKimaradt az orvos tevékenységének tartalmi meghatározása az egészségügyi dolgozók jogállásáról szóló, parlament elé benyújtott törvényjavaslatból, ezért a Magyar Orvosi Kamara (MOK) képviselő-testülete a miniszterelnökhöz írt levélben kéri a tervezet visszavonását és további egyeztetést javasol - közölte a képviselő-testület erről döntő hétfői ülését követően a kamara elnöke.2003-08-05 07:51:00 0
Arafat milicistákat küld el RámalláhbólJasszer Arafat palesztin elnök hétfőn közölte, hogy rámalláhi főhadiszállásáról a ciszjordániai Jerikóba vagy a Gázai övezetbe akar küldeni mintegy húsz palesztin milicistát, akik másfél éve tartózkodnak az épületegyüttesben.2003-08-05 07:43:00 0
Hőhullám sújtja EurópátHőmérsékleti rekordokkal, városok szmogba burkolózásával, aszállyal és erdőtüzekkel együtt járó hőhullám sújtja megint néhány napja Európa nagy részét, elsősorban nyugati és déli övezeteit.2003-08-05 07:41:00 0
Irakban újságírókat zaklatnak az amerikaiakA Nemzetközi Újságíró Szövetség (IFJ) hétfőn felhívta az amerikai hadsereg parancsnokságát, hogy hagyjon fel Irakban a nemzetközi sajtó zaklatásával. Az amerikai vezetésű koalíciós erők parancsnoksága alig néhány napja ismerte el, hogy július elseje óta fogva tartják az iráni állami televízió két munkatársát, akik szerintük veszélyeztették a koalíciós erők biztonságát.2003-08-04 20:04:00 0
Népszavazás lesz Tiszaújvárosban a tervezett börtönrőlNépszavazáson dönthet Tiszaújváros lakossága arról, hogy épüljön-e börtön a városban - határozott rendkívüli ülésén a közgyűlés hétfőn. A döntés értelmében szeptember 14-én lesz a népszavazás a városban, a szavazólapon egy kérdés szerepel majd: "Egyetért-e azzal, hogy munkahelyteremtő beruházás részeként a Tiszaújvárosi Ipari Park területén büntetés-végrehajtási intézet létesüljön?"2003-08-04 18:44:00 0
Új vezérigazgató a K and H Bank élénA K and H Bank igazgatósága hétfői ülésén elfogadta Rejtő E. Tibor vezérigazgató lemondását tisztségéről és a bank élére megbízott vezérigazgatóként John Hollows-t nevezte ki. Erről a bank kommunikációs igazgatósága tájékoztatott hétfőn.2003-08-04 18:41:00 0
Vezérigazgató-váltás az Inter-Európa BanknálAz Inter-Európa Bank Rt. (IEB) hétfőn rendkívüli közgyűlésén megszüntette Ezio Salvai igazgatósági tagságát és egyben vezérigazgatói munkaviszonyát. Ezzel egyidejűleg a közgyűlés az igazgatóság tagjává választotta három éves időtartamra Pier Carlo Arenat, aki az IEB új vezérigazgatója lesz.2003-08-04 18:38:00 0
Budapest Plage: nyitás egy nappal később?Valószínűleg csak csütörtökön, a tervezettnél egy nappal később nyílik meg a Budapest Plage az Újpesti alsó rakparton - mondta az eseményt szervező Atmosphere Kft. ügyvezetője hétfőn.2003-08-04 18:18:00 0
Türkmenisztán: utcanevek csak az elnökről és családjárólMegkezdték az utcanevek eltávolítását és számokkal való pótlását a türkmén fővárosban egy államfői rendelet alapján, amely csak a Saparmurat Niyazov elnök és hozzátartozóinak nevét viselő közterületek elnevezését hagyja változatlanul.2003-08-04 18:15:00 0
Horvátország: hazánk a negyedik legnagyobb befektetőMagyarország a negyedik legnagyobb külföldi befektetővé vált Horvátországban azzal, hogy a Mol Rt. tulajdonába került az INA horvát kőolaj-és földgázipari vállalat egy részvénnyel több mint 25 százaléka, és számos más magyar befektetés is folyamatban van az idegenforgalom és az ipari termelés terén. Többek között erről bszélt Stjepan Mesic horvát elnök az MTI-nek adott interjújában.2003-08-04 17:18:00 0
Kirabolták a hercegszántói plébániátArany ékszereket és készpénzt rabolt el két férfi a hercegszántói római katolikus plébániáról hétfőre virradóra; az egyik gyanúsítottat elfogták - közölte a rendőrség.2003-08-04 17:07:00 0
A szocialisták újabb szószegéseAz országgyűlés mezőgazdasági bizottságának mai ülésén a szocialisták a házszabály megszegése árán is el akarták kerülni azt a kínos helyzetet - ami végül is bekövetkezett -, hogy le kelljen szavazniuk saját javaslatukat - jelentette ki Faludi Sándorral közösen tartott hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján Glattfelder Béla.2003-08-04 16:43:00 0
Megszüntetett nyomozás az agrárcégek ügyében: elutasították a Kehi panaszátA Fővárosi Főügyészség elutasította a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) panaszát, amelyben a hivatal kifogásolta, hogy bűncselekmény hiányában megszüntették a 12 agrárcég privatizációjának körülményeit vizsgáló nyomozást - tájékoztatott a főügyészség hétfőn.2003-08-04 16:16:00 0
A hülyeség - ha fájna, 2003. augusztus 4.A védelmi miniszter vasárnap a Magyar Hírlapnak azt mondta: fel kell készülni Irakban a támadásokra, ám ha ezek sorozatosak, a politikának kell felismernie azt a pillanatot, amikor azt mondja: állj, innentől nem megyünk tovább. A kivonás amúgy csak a végső mozzanat lenne, első lépésben a katonák a körletükben maradnának. MTI-hír: Csütörtökön több hatvan milliméteres aknagránát csapódott be a magyar egységek szálláshelyének is helyet adó iraki bázis területére.2003-08-04 15:50:00 0
Átfogó akciók Szaddám Huszein elfogásáraAz amerikai alakulatok folyamatosan szűkítik a gyűrűt Szaddám Huszein volt iraki diktátor körül, aki Irak területén bujkál.2003-08-04 15:42:00 0
Játékos szegfűsökElvan a gyerek, ha játszik - tartja a mondás. Jó látni, hogy a budapesti szocialistáknak nem akad más dolguk mint hivatalos honlapjukon, a szegfu.hu-n roppant szellemes és politikailag hiper-korrekt játékok telepítése és pötyögtetése. Bár ki tudja, az elmúlt egy esztendő azt bizonyította, az ország sokkal jobban jár, ha az MSZP nem a kormányzással foglalja el magát.2003-08-04 12:43:00 0
Anti-graffiti megállapodást kötött a MÁVA MÁV megállapodott mintegy 40 graffitissel, hogy ha általában megkímélik a vasúti kocsikat és műemléképületeket, a MÁV tűzfalakat és mintegy félszáz összefirkált kerékpár- és poggyászszállító kocsit ajánl fel számukra - mondta Vizsy Ferenc, a vasúttársaság személyszállítási üzletágának főigazgatója sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten.2003-08-04 12:35:00 0
Khomeini unokája forradalmat akarKhomeini ajatollahnak, az iráni iszlám forradalom elhunyt vezérének legidősebb unokája az iraki Nedzsef városból akarja támadni az iráni rendszert. Nagyapja, Ruhollah Moszavi Khomeini egykoron ugyancsak a síiták szent városából készítette elő az iráni iszlám forradalmat.2003-08-04 12:32:00 0
A tiltakozás hangjaEgy hete közös állásfoglalást adott ki nyolc oktatási szakszervezet a költségvetési elvonásokról és a felsőoktatási reform koncepciójáról. Az érdekvédelmi tömörülések a reformtervezet jelenlegi formája ellen tiltakoztak.2003-08-04 11:37:00 0
Pénteken búcsúztatják Cserháti ZsuzsátCserháti Zsuzsa búcsúztatása augusztus 15-én, pénteken, 14.15 órakor lesz Budapesten, a Farkasréti temetőben - tudatta hétfőn az énekesnő családja.2003-08-04 11:32:00 0
Minimáladót is tervez a PM a cigarettáraA NAPI Gazdaság információi szerint a Pénzügyminisztérium jövőre a cigarettáknál a jövedéki adó emelése mellett bevezetné a minimáladó rendszerét is.2003-08-04 11:21:00 0
Izrael egyelőre nem vonul ki palesztin városokbólSaul Mofaz izraeli védelmi miniszter egyelőre elutasította annak lehetőségét, hogy az izraeli hadsereg további palesztin városokból vonuljon ki, miután Betlehem közelében palesztin fegyveresek támadtak rá vasárnap este egy izraeli autóra.2003-08-04 11:16:00 0
VérdíjJól ismerhette Gergényi Péter a pesti tarifákat, amikor 33 ezer forintban állapította meg a rendőrök fejpénzét. Ezt a rendszerváltozás után tizenhárom évvel is a bokor vagy gigantplakát mögül traffipaxozó szolgáló és védő urak akkor kaphatják meg, hogy ha leleplezik a (minden bizonnyal kikapcsolt biztonsági övvel és tartalék izzólámpák nélkül közveszélyt okozó) vesztegető autóst. Az új budapesti rendőrfőkapitány e piackonform lépésével óhajt küzdeni a korrupció ellen, meglehet, nem minden eredmény nélkül.2003-08-04 10:39:00 0
London új ENSZ-határozatot fontolgat IrakrólA brit kormány fontolóra vette, hogy tárgyalásokat kezdjen nagyhatalmi partnereivel egy új ENSZ-határozatról, amely lehetővé tenné az iraki békefenntartástól eddig távolmaradó országok számára, hogy bekapcsolódjanak e feladatba.2003-08-04 10:19:00 0
Tiltakozó mellőzött nyugdíjasokAz MSZP megosztja a nyugdíjasok érdekvédelmének legmagasabb fórumát, az Idősügyi Tanácsot - vélekedett több szervezet vezetője azután, hogy a szocialista frakció pénteken csak a párthoz közel állókkal egyeztetett a korosztályt érintő fontos kérdésekről.2003-08-04 09:58:00 0
Hamarosan kezdődnek a hatoldalú tárgyalások Észak-KoreávalHamarosan megkezdődnek Pekingben az észak-koreai atomprogram keltette válság rendezését célzó hatoldalú tárgyalások - közölte hétfőn a phenjani külügyminisztérium.2003-08-04 09:52:00 0
Tizenegy volt állami gazdaságot privatizálnakA következő hetekben tizenegy volt állami gazdaságot adnak el. A társaságok között van a Bábolna Rt. is, amelyről azonban a tervek szerint - speciális finanszírozási helyzete és hatalmas adósságai miatt - külön előterjesztés is készül.2003-08-04 09:50:00 0
Párizs számít az európai szolidaritásraAz elmúlt hét hatalmas dél-franciaországi tűzvészei idején Párizs az Európai Unión keresztül fordult segítségért partnereihez, s nem is eredménytelenül: a francia tűzoltók mellett még négy európai ország szakemberei vettek részt a lángok oltásában.2003-08-04 09:27:00 0
Washington Post: Powell nem vállal még egy ciklustA The Washington Post című amerikai napilap szerint Colin Powell nem akar külügyminiszter maradni, ha jövő novemberben újraválasztják George W. Bush amerikai elnököt.2003-08-04 09:24:00 0
Adomány Erdélybe büntetésreA polgári oldal pártjai, szervezetei és a polgári körök zalaegerszegi rendezvényén pénteken összegyűlt az a százezer forint, amelynek befizetésére a román hatóságok kötelezték Sepsiszentgyörgy polgármesterét. Az erdélyi városvezetőt azért büntették meg, mert a polgármesteri hivatal homlokzatára kitűzte a magyar nemzeti lobogót.2003-08-04 09:00:00 0
Tolódik a közép-európai országok EMU-tagságaA közép-európai országokban 2009-re tolódott ki az a legkorábbi ésszerű dátum, amikor sor kerülhet a csatlakozásra az Európai Unió Gazdasági és Pénzügyi Uniójához (EMU) - véli a JP Morgan amerikai befektetési bank egy friss jelentésében.2003-08-04 08:54:00 0
Schröder: túljutott a mélyponton a német gazdaságA német gazdaság túljutott a mélyponton és fokozatosan növekedési pályára áll. Mind több makrogazdasági adat, illetve hazai és nemzetközi intézmény becslése jelzi azt, hogy a német gazdaság kezd erőre kapni - nyilatkozta Gerhard Schröder német kancellár a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitungnak.2003-08-04 08:50:00 0
Izrael elutasítja a palesztin állandó tűzszüneti javaslatotSzilvan Salom izraeli külügyminiszter vasárnap elutasította palesztin kollégájának, Nabil Saatnak azt a javaslatát, hogy kössenek állandó tűzszüneti megállapodást.2003-08-04 08:46:00 0
A strómanVan, aki az Operaházba vált bérletet, van, aki a bezárt Fradi-pályára, sokaknak csak a BKV járműveire futja, Kulcsár Attilának a Miniszterelnöki Hivatalba volt bérlete. Mégsem téblábolhatott szegény a portán, ha bokros teendői akadtak a kancellárián. A portások olyan nehézkesek, Kulcsár Attilának meg drága volt az ideje, természetes, hogy állandó belépőt kapott, amúgy sem lett volna szerencsés, ha túl gyakran szerepel a neve a regisztrációban.2003-08-04 08:42:00 0
Terrorista kiképzőtábor ÍrországbanFeltételezett terrorista kiképzőtáborra bukkant a rendőrség Írországban. A BBC brit televízió vasárnap esti közlése szerint tíz embert őrizetbe vettek. Állítólag a jelenleg az Egyesült Királysághoz tartozó Észak-Írország Írországhoz csatolását sürgető köztársaságpártiakról van szó. A rendőrség szerint egy betiltott szervezethez, a Folyamatos IRA-hoz tartoznak.2003-08-04 08:01:00 0
Országos horgászverseny SzolnokonA Közép-Tisza-Vidéki Horgász Egyesületek Szövetsége győzött a 40. Országos Horgász Csapatbajnokságon Szolnokon vasárnap. A győztes csapat tagjai a kétnapos verseny során összesen 54 kilogramm halat fogtak.2003-08-04 07:59:00 0
Putyin a lazaságot ostorozzaAz orosz elnök bírálta a hadsereg és általában az állami szervek lazaságát a biztonsági normák betartásában, miután egy feltehetőleg csecsen öngyilkos merénylő robbanószerrel megrakott teherautóval felrobbantott egy észak-kaukázusi katonai kórházat, legalább ötven ember életét oltva ki.2003-08-04 07:54:00 0
Teherán atombombagyártás előtt állIrán atomkapacitás kifejlesztésén kísérletezik és úgy tűnik, eljutott az atombomba előállítása előtti végső szakaszba - jelentette hétfőn a The Los Angeles Times című napilap, egy három hónapos vizsgálat eredményeit összegezve.2003-08-04 07:52:00 0
Fideszes siker az időközi polgármester-választásonNovacsek Jánost, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség jelöltjét, jelenlegi polgármestert választották újra a település első emberének a Baranya megyei Kisbudméron a vasárnap tartott időközi választáson - tájékoztatott az illetékes körjegyzőség.2003-08-04 07:49:00 0
Országot építeni nem csak kővel lehetOsztogatni csak addig lehet, amíg van miből. Az igazi nagy tudás úgy adni, hogy amit adunk, az újabb munkára sarkallja az embereket, s általa újabb javak jöjjenek létre - mondta Orbán Viktor Sukorón. - A közös eredmények nem csak gyarapítják, hanem erősítik is az országot, s nem csak vagyonában, hanem önbecsülésében, hitében is - hangsúlyozta a Fidesz elnöke.2003-08-04 07:37:00 0
Brókergate: ideges az MSZP, most a Magyar Nemzetet támadjaAz MSZP nem először avatkozott be a sajtó életébe, ezúttal pedig lábbal tiporta a sajtószabadságot - nyilatkozta vasárnap Liszkay Gábor, a Magyar Nemzet című napilap igazgató-főszerkesztője annak kapcsán, hogy az MSZP durva támadást intézett a polgári napilap ellen, mert az nyilvánosságra hozta, hogy a milliárdos sikkasztással gyanúsított Kulcsár Attila állandó belépővel rendelkezett a Miniszterelnöki Hivatalba.2003-08-03 19:46:00 0
Mozdoki robbantás: Bászájev a háttérben?Feltehetően Sámil Bászájev szakadár csecsen hadúr rendelte meg a péntek este Mozdokban végrehajtott öngyilkos merényletet, amely 50 ember életét oltotta ki - közölték vasárnap az Oroszországhoz tartozó, Csecsenfölddel határos észak-kaukázusi köztársaságban.2003-08-03 15:41:00 0
Megkezdődött az edinburgh-i művészeti fesztiválA skóciai Edinburgh-ban vasárnap megkezdődött a Nemzetközi Alternatív Fesztivál, a világ egyik legnagyobb művészeti fesztiválja. A megnyitóra fél évvel azután került sor, hogy egy tűzvész több millió fontnyi kárt okozott a világörökség részét képező középkori városnegyedben, ahol a fesztivál számos eseménye is zajlik.2003-08-03 15:38:00 0
Észak-koreai atomprogram: nemzetközi ellenőrzést akar az USANemzetközi ellenőrző csoportot kíván felállítani az Egyesült Államok és Japán az észak-korai nukleáris program felszámolásának nyomon követése érdekében - jelentette vasárnap számában a Jomiuri Simbun című japán lap.2003-08-03 10:33:00 0
Nagy-Britannia: távozik a hírszerzés főnöke, de nem Irak miattJövőre távozik posztjáról a brit hírszerzés vezetője, de nem azért, mert Irak miatt nézeteltérésbe keveredett volna a kormánnyal. A The Observer hetilap jelentette vasárnap, hogy az 58 éves Sir Richard Dearlove távozása mögött a kormányzat elégedetlensége lehet az iraki hírszerzési információk kezelése miatt.2003-08-03 10:31:00 0
Kiegyensúlyozottan gazdálkodott a Történeti HivatalA Történeti Hivatal (TH) működéséhez biztosított 2,3 milliárd forintnyi költségvetési forrás kiegyensúlyozott gazdálkodást tett lehetővé az intézmény működésének hat éve alatt - tájékoztatott közleményben a Állami Számvevőszék (ÁSZ).2003-08-03 10:27:00 0
Washington szükségtelennek tart egy újabb iraki ENSZ-határozatotAz Egyesült Államok szükségtelennek tartja, hogy az ENSZ határozatot hozzon az iraki újjáépítésről. Ezt a Fehér Ház szóvivője közölte helyi idő szerint szombaton este az elnöki különgép, az Air Force One fedélzetén.2003-08-03 10:23:00 0
Havasboldogasszony nagybúcsú SzegedenA gyermekekért bemutatott misével kezdődött meg a Havasboldogasszony országos nagybúcsú szombaton az 500 évvel ezelőtt felszentelt szegedi alsóvárosi ferences templomban, ahová megérkezett az ifjúsági világtalálkozók vándorkeresztje is.2003-08-03 10:20:00 0
Libéria: az államfő átengedi a hatalmatLibéria államfője bejelentette, hogy a többi nyugat-afrikai ország vezetőinek nyomására átadja a hatalmat. Charles Taylor időpontul augusztus 11-ét jelölte meg, és közölte, hogy az aktusra a libériai kongresszus együttes ülésén kerül sor.2003-08-03 10:17:00 0
Valljon színt a kormány K&H-ügyben!A K&H brókercégének botránya mára elérte a kormányt azzal, hogy kiderült, Kulcsár Attilának állandó belépője volt a Miniszterelnöki Hivatalba - mondta szombaton Demeter Ervin.2003-08-02 19:01:00 0
Rozscséplő- és zsúpkötőverseny ZalabaksánÖtödik alkalommal rendezték meg Zalabaksán a Zala megyei cséphadarós rozscséplő- és zsúpkötőversenyt. A versenyben résztvevő brigádoknak 6 kéve rozst kellett kicsépelniük, majd az előírásoknak megfelelő zsúpkévéket kellett kötniük - mondta el a rendezvény főszervezője, Szabóné Robb Aranka.2003-08-02 18:00:00 0
Sajtót sújtóAzt mondja a fáma, hogy De Gaulle tábornok, aki a háború után személyesen bábáskodott a Le Monde születésénél, később annyira felbőszült a lap bírálatain, hogy kézbe se vette többé az újságot, írhatott az bármit. Ezzel büntetett, ám az eszébe sem jutott, hogy plusz adóval sújtsa a sajtót, még jobban megnehezítve helyzetét.2003-08-02 17:01:00 0
Nő az őstermelők járulékterheNagyobb egészségügyi hozzájárulást vetne ki a Pénzügyminisztérium (PM) az őstermelőkre - értesült a Népszabadság. Úgy tudni, a tárca az igazságosabb közteherviselés elvének érvényesítésével indokolja a lépést.2003-08-02 16:16:00 0
Musical PinocchiórólGyermekmusical-sztárrá lépett elő a világ leghíresebb fabábja, Pinocchio. A zenedarab ősbemutatója a németországi Cuxhavenben volt a hét végén.2003-08-02 15:56:00 0
Elutasították a KEHI panaszátElutasította a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) panaszát a Fővárosi Főügyészség az előző kormány idején privatizált tizenkét agrárcéggel kapcsolatos nyomozás megszüntetése ügyében - értesült a Magyar Nemzet. Ezzel az Orbán-kormány gazdálkodását több fornton támadó jelenlegi kabinet újabb kudarcot könyvelhet el, hiszen a legtöbb ez irányú nyomozást bűncselekmény hiányában szüntetik meg.2003-08-02 15:44:00 0
A lakosság többsége elégedetlenA lakosság relatív többsége szerint a kormány inkább rosszul vagy nagyon rosszul látja el feladatát; jelentősen csökken a kormánypártokba vetett bizalom is. Az emberek kétharmada szerint rossz a hazai gazdasági helyzet - olvasható a Gallup frissen publikált felmérésében.2003-08-02 15:36:00 0
Íjászok a diósgyőri várbanA honfoglalás és a középkor egyaránt megelevenedett szombaton a Diósgyőri Várban, ahol megkezdődött a vasárnapig tartó Arany nyíl történelmi íjászverseny. Nagy Lajos király egykori várában százhúsz íjász gyűlt össze, hogy három forduló feladatait teljesítve eldöntse, kié lesz a győztes jutalma, az "arany nyíl".2003-08-02 15:00:00 0
Elterelő hadműveletKommunikációs káosz uralkodik a Külügyminisztériumban a kettős állampolgárság ügyében. Egy bizonyos: a magyar kormány részéről nincs meg a politikai akarat a vajdasági kérés teljesítésére. Olyannyira nincs, hogy válaszra, ne adj' isten párbeszédre sem méltatják az ügyben teljes egységet alkotó délvidékieket. Igaz, egy világos külügyi álláspont hiányában nehéz is lenne tárgyalóasztalhoz ülni.2003-08-02 14:58:00 0
Kulcsár Attila a kancelláriánA kormányváltás után Kulcsár Attila, a K&H Bank Rt. sikkasztással gyanúsított ügyvezető igazgatója fényképes, névre szóló igazolványt, s ezzel szabad bejárást kapott a Miniszterelnöki Hivatalba - értesült a Magyar Nemzet. A lap megtudta azt is: a brókerbotrány kapcsán bűnpártolással gyanúsított Bácskai János ügyében tanúként hallgatták ki Tóth Andrást, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokért felelős államtitkárt.2003-08-02 14:52:00 0
Visszatér a Földre az első japán műholdVisszavárják a Földre az 1970-ben fellőtt első japán műholdat: az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA tájékoztatta a tudományos ügyekben illetékes japán minisztériumot, hogy az Oszumi műhold szombaton belép a Föld légkörébe.2003-08-02 13:52:00 0
Eltemették Szaddám fiaitAz iraki Tikrítben szombaton eltemették Szaddám Huszein volt diktátor két fiát, Udajt és Kuszajt, valamint Kuszaj 14 éves fiát, Musztafát - jelentette az iraki félhold társaság és az iraki amerikai erők.2003-08-02 13:50:00 0
Kérdések Gyurcsány FerenchezA Fidesz - Magyar Polgári Szövetség országgyűlési képviselőcsoportja nevében a jövő héten tíz írásbeli kérdéssel fordulok Gyurcsány Ferenc gyermek-, ifjúsági és sportminiszterhez. A kérdések nem a balatonöszödi kormányüdülő eddig nem pontosan tisztázott magánosításával, nem Gyurcsány Ferenc politikai és gazdasági múltjával, hanem miniszteri tevékenységével kapcsolatosak - jelentette be szombati, budapesti sajtótájékoztatóján Deutsch Tamás.2003-08-02 13:35:00 0
Zománcművészeti tárlat KecskemétenA Nemzetközi Zománcművészeti Alkotótelep záró kiállítása és az Attila a képzőművészetben című kiállítás nyitja meg kapuit Kecskeméten, a Cifrapalotában vasárnap - mondta el a tárlatokat rendező intézmény igazgatója.2003-08-02 12:32:00 0
Szaddám blöfföltSzaddám Huszein volt elnök egyik bizalmas tanácsadója szerint az iraki diktátor valóban megsemmisítette tömegpusztító fegyvereit, de szándékosan hagyta kétségek között a világ közvéleményét, hogy megpróbálja megosztani a nemzetközi közösséget, és elrettentse az amerikaikat az inváziótól.2003-08-02 12:30:00 0
Drámai hátraarcTalán még sosem volt olyan kormánya ennek az országnak, amely ilyen rövid idő alatt annyi kárt okozott volna, mint a mostani - mondta pénteken a Zalaegerszegi Polgári Egyesület rendezvényén Kövér László, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség országos választmányának elnöke.2003-08-02 12:17:00 0
Ismét tejválság fenyegetÚgy látszik, hiába hozott újabb intézkedéseket a tejválság rendezése érdekében a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM), az ötszázalékos, mindenkire kötelező termeléskorlátozás és az ágazattal közösen "összedobott" 5,2 milliárd forint csak ideig-óráig oldja meg a gondokat.2003-08-02 12:11:00 0
Mártélyi kavalkád vízi menyegzővelA nyolcadik alkalommal megrendezett Mártélyi kavalkád földön, vízen és levegőben zajló háromnapos programja pénteken vette kezdetét a Csongrád megyei településen.2003-08-02 11:45:00 0
Bush bírálja BushtSzokatlan bírálat érkezett pénteken a Bush-kormányzat címére, a feladó ugyanis az elnök öccse, Florida állam kormányzója, Jeb Bush volt.2003-08-02 11:43:00 0
Kubának nem kell az uniós segélyKuba hivatalosan tájékoztatta az Európai Bizottságot arról, hogy a jövőben nem kér az EU humanitárius segélyeiből. Fidel Castro minapi bejelentésének megfelelően a Kubai Köztársaság úgy döntött, hogy elutasítja a hivatalos fejlesztési segélyt, amelyet a Bizottság országunknak szán - idézte az EU illetékese a kubai kormány csütörtökön keltezett levelét.2003-08-02 11:38:00 0
Búvárrégészek kutattak GyőrnélBúvárrégészek merültek a Mosoni-Dunába pénteken; a győri vár alatti folyószakaszon egy valamikori híd facölöpére akadtak, törökkori pecsételt téglákat hoztak a felszínre, s találtak egy mederbe fúródott faépítményt is, amely hajó- vagy hídmaradvány lehetett - mondta el a víz alatti régészeti program vezetője.2003-08-02 11:36:00 0
Megszűnés fenyegeti a Magyar Speciális MentőketJanuártól megszűnhet a Magyar Speciális Mentők, ha nem rendeződik hamarosan a szervezet finanszírozása - mondta pénteken a Székesfehérvárott működő szervezet elnöke.2003-08-02 11:30:00 0
Légi felvételek a Balatonról - könyvbenBalaton ortofotók címmel, a magyar tenger teljes vízfelületét és 15 kilométeres parti sávját bemutató, száznál több légi felvételt tartalmazó kötet jelent meg a Székely és Társa Kiadó gondozásában; a kiadványt pénteken, balatoni hajózással egybekötött sajtótájékoztatón mutatták be.2003-08-02 11:24:00 0
Jelentős fegyverkészletet foglaltak le IrakbanTöbb száz fegyvert és nagy mennyiségű lőszert foglaltak le pénteken az amerikai katonák Irak északi részén a Szaddám Huszein megbuktatott iraki elnök híveinek felkutatására indított művelet során.2003-08-01 20:56:00 0
Adócsökkentés: borul a koalíció?Kis Zoltán, a szabad demokraták ügyvivője szerint nem lehet teljesen kizárni, hogy az MSZP feláldozza a koalíciót az SZDSZ adócsökkentésre vonatkozó álláspontja miatt, de úgy véli, a szocialisták valószínűleg nem így döntenek. Az SZDSZ-es politikus erről pénteken Szegeden beszélt. "Azt nem feltételezem, hogy a szocialista párt emiatt a gazdaságfilozófiai különbség miatt most talán úgy döntene, hogy a koalíciót nem kívánja fenntartani" - tette hozzá az SZDSZ-es országgyűlési képviselő.2003-08-01 19:56:00 0
Fegyelmi eljárás az Országos MentőszolgálatnálAz Egészségügyi Minisztérium sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta az MTI-nek azt a értesülést, miszerint a pénteken befejeződött a fegyelmi vizsgálat nyomán menesztik az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) főigazgatóját és gazdasági vezetőjét. Még nem járt le a fegyelmi eljárás befejezésétől számított 15 nap, s addig a tárca nem nyilatkozik az ügyben - mondta el a tárca sajtóirodájának magát megnevezni nem kívánó munkatársa azután, hogy a tv2 Tények című műsorában elhangzott az értesülés.2003-08-01 19:54:00 0
Robbanás egy orosz katonai kórházbanFelrobbantották a katonai kórházat az észak-oszétiai Mozdokban péntek este. A detonáció következtében legalább húszan meghaltak, a sebesültek száma több tucatnyi az első adatok szerint, és a kórház épülete szinte teljesen összeomlott. A terrortámadás közép-európai idő szerint 16.55-kor történt, a kórházépület kapujának hajtott egy robbanóanyaggal megpakolt KAMAZ típusú teherautó.2003-08-01 19:52:00 0
Csak a színtiszta igazságotBársony András, a Magyar Külügyminisztérium politikai államtitkára budapesti sajtótájékoztatóján pénteken kijelentette: tájékozatlanságot és politikai okot lát a VMDP kettős állampolgárság érdekében folytatott kampánya mögött - írja közleményében a VMDP. Hozzáteszi: "tudjuk, hogy eljött az ideje, és síkraszállunk azért, hogy a magyar politikai elit végre eldöntse azt, amit eddig az EU-csatlakozási görcs miatt nem tudott, vagy nem akart eldönteni. Nevezetesen, hogy maga akar beilleszkedni Magyarország az EU-ba, vagy a határon túli kisebbségi közösségeivel együtt."2003-08-01 19:50:00 0
Királyi szakácsok versenye szombaton NagyszakácsibanImmár tizenegyedik alkalommal tartják szombaton a királyi szakácsok főzőversenyét a Somogy megyei Nagyszakácsiban, a rendezvényre tíz csapat nevezett - tudatta pénteken a főszervező. "Többen közülük a fő étkek mellett elkészítik a királyok reggelijét, és a böjti időszakban feltálalt étkekből is kerül az zsűri asztalára" - mondta Darabos Zsuzsanna.2003-08-01 19:35:00 0
Kettős állampolgárság: a Fidesz támogatjaA Fidesz elvileg támogatja a kettős állampolgárság intézményét, és elfogadhatatlannak tartja, hogy a magyar kormány a döntésének felelősségét az Európai Unióra keni - fogalmazott pénteken az Országgyűlés Külügyi Bizottságának fideszes elnöke.2003-08-01 18:35:00 0
Berkecz Máriát kitiltották a MillenárisrólMég a Millenáris közparkjában sem tarthatta meg pénteki sajtótájékoztatóját Berkecz Mária, így a kerítésen túlra szorulva mondta el, hogy a Mizsei Zsuzsanna (a Millenáris Kht. kormányváltás után kinevezett vezetője) által megtett feljelentésre megindult nyomozást az ügyészség bűncselekmény hiányában megszüntette. A több nyelven beszélő, Magyarországon és külföldön diplomát szerzett asszony és férje meghurcoltatása miatt egy éve munkanélküli.2003-08-01 17:59:00 0
Demszky jobb keze korrupt?Tovább csúszik az Erzsébet híd felújítása, miután a főpolgármester-helyettes arra utasította az illetékes testületet, hogy a legolcsóbb pályázatot győztesnek kihirdető eredményt gondolja újra - írja az Index internetes hírportál. Egyszer ugyanezen ügyben már megbüntették Atkári Jánost.2003-08-01 17:29:00 0
Gyurcsány és Szilvásy, a páratlan párosJó lenne, ha Gyurcsány Ferenc és Szilvásy György, a két jóbarát és üzlettárs, végre eldöntenék, hogy kettejük közül melyikük adta és melyikük vette a balatonöszödi kormányvillát - írja Répássy Róbert csütörtök délutáni közleményében.2003-08-01 17:25:00 0
Al-Szadr: Szaddam "kis sátán", az USA a "nagy sátán"Egy iraki siíta vallási vezető pénteken arra szólított fel, hogy az iszlám törvénykezés alapján vonják felelősségre az irakiakat megalázó amerikai katonákat. "Nem fogadjuk el szó nélkül azt, hogy (az amerikai) katonák irakiakat vonszoljanak végig a földön és megalázzák őket. Követeljük, hogy ezeket a katonákat a saría alapján vonják felelősségre" - hangoztatatta Muktada al-Szadr a Bagdadtól 120 kilométerre délre lévő Kufa város mecsetjében több ezer ember előtt tartott szónoklata során.2003-08-01 17:10:00 0
Kárpátalja: sokaknak hátrányos a kishatárforgalom megszűnéseKárpátalján sokak számára hátrányos az ukrán-magyar kishatárforgalom megszűnése, ezért az érintettek készek akár határozott tiltakozásba kezdeni, ha érdekeiket nem veszik figyelembe. Augusztustól azok a magyar határ mellett lakó ukrán állampolgárok is csak útlevéllel léphetnek be Magyarországra, akik eddig a 60 hrivnyába (kb. 3 ezer Ft) kerülő, kényelmesen kiváltható kishatárátlépővel utaztak a szomszédos országba.2003-08-01 17:06:00 0
Vízminőség a Balatonnál és a Velencei-tónálA Balaton vize jó, a Velencei-tóé megfelelő, a két tó strandjainak egy részénél csekély mértékű algásodás tapasztalható - tudatta pénteki közleményében a Közép-dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség.2003-08-01 17:04:00 0
Megkerültek a Czóbel-képekMegkerültek a néhány hónappal ezelőtt Szentendréről ellopott, 90 millió forint összértékű Czóbel-képek - jelentette be a rendőrség pénteken, Budapesten, sajtótájékoztatón. Péntek reggel a rendőrség egy óbudai lakásban tartott házkutatás során bukkant rá az április 24-én Szentendréről ellopott négy Czóbel-képre - mondta el az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs igazgató-helyettese.2003-08-01 17:03:00 0
K and H Equities: a tőzsdei kereskedését is korlátoztákA K and H Equities Rt. tőzsdei kereskedési jogát augusztus 1-jétől szeptember 30-ig a határidős piacon csak zárás tevékenységre korlátozza a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) - közölte a BÉT a honlapján pénteken. Az intézkedésre azért került sor, mert a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete szeptember 30-ig részben felfüggesztette a brókercég befektetési szolgáltatási, kiegészítő befektetési szolgáltatási, továbbá az önkéntes kölcsönös biztosító pénztár, valamint magánnyugdíjpénztár részére történő vagyonkezelési tevékenységét.2003-08-01 17:01:00 0
Mizseiék megalapozatlan feljelentéseSem a hűtlen kezelés bűntette, sem a hanyag kezelés vétsége nem volt megállapítható Berkecz Máriával, a Millenáris Kht. volt ügyvezetőjével szemben az Álmok álmodói kiállítás látogatóinak adott ajándékórákkal kapcsolatban - tudatta pénteken a Fővárosi Főügyészség.2003-08-01 16:59:00 0
Filmen a "Miskolci Boni és Klájd"Várhatóan augusztus 12-én kezdődik meg a magyar Bonnie és Clyde néven elhíresült rablópáros történetén alapuló film forgatása a "Miskolci Boni és Klájd" címmel - mondta a film rendezője, Deák Krisztina pénteken a borsodi megyeszékhelyen tartott sajtótájékoztatóján.2003-08-01 16:55:00 0
Irak: összecsapások, Szaddám-felvétel, égő olajvezetékElőször kerültek nehéz helyzetbe Irakban az ott szolgálatot teljesítő lengyel katonák: péntek hajnalban aknavető-támadás érte a közép-iraki Hilla település közelében lévő logisztikai táborukat.2003-08-01 16:52:00 0
Csehország: csak 56 százalékon a deficit július végénAz idei év hét hónapja után 62,1 milliárd korona volt a cseh államháztartás hiánya, az éves előirányzat 56 százaléka - jelentette pénteken a prágai pénzügyminisztérium.2003-08-01 16:48:00 0
Nagyot mondókFeljebb srófolta az inflációs várakozásokat a kormány azzal, hogy bejelentette a 2004-es költségvetésre vonatkozó elképzeléseit - adta hírül elemzői körkérdésének eredményét a Reuters. A felmérés két dolgot jelez világosan: egyrészt a piac eleve fenntartással viseltetik a költségvetési hiány leszorításáról szóló fogadkozással szemben, másrészt pedig nem feltétlenül kell mindig a jegybankra mutogatni, ha a romló gazdasági feltételekről esik szó.2003-08-01 14:51:00 0
Irakban "az amerikaiak váltak problémává"A mostanáig Amerika-pártinak tartott Saríf Ali bin Huszein iraki trónkövetelő élesen bírálta az amerikai megszálló hatalom magatartását.2003-08-01 14:23:00 0
The position of Fidesz on recently announced economic austerity measures by the Medgyessy-government2003-08-01 13:55:00 0
Kettős mércével mérveKépzeljük el, hogy 1999-et írunk, a kormányrúdnál Orbán Viktor, az ellenzék vezére pedig Kovács László. Képzeljük el, hogy Járai Zsigmond pénzügyminiszter utasítására Simicska Lajos többhetes megfeszített munkával lemásolja az összes magyar adózó bizalmas adatait: hogy zengene a haladó európai közvélemény a hosszú bájtok hónapjától.2003-08-01 13:48:00 0
Csehák megszegett ígéreteJanuártól kell többet fizetni a társadalombiztosító által támogatott gyógyszerekért, noha Csehák Judit egészségügyi miniszter alig három hete tett ígéretet arra, hogy februárig nem emelkednek a lakossági terhek. Valószínűsíthető, hogy jövőre ezek a medicinák a tervezett inflációnál nagyobb mértékben drágulnak.2003-08-01 13:36:00 0
CD-n is megjelenik a FantomAz Operaház Fantomja magyar nyelvű előadásáról CD-album készülhet, a lemez megjelentetéséhez Lord Andrew Lloyd Webber cége, a The Really Usefull Group Ltd. adta meg az engedélyt - mondta pénteken Szirtes Tamás, a darab rendezője.2003-08-01 13:21:00 0
Blairt is kihallgatják David Kelly halála ügyébenTony Blair miniszterelnököt is tanúként hallgatja ki a bíró a két hete szinte bizonyosan öngyilkossá vált iraki fegyverszakértő, David Kelly halála körülményeinek pénteken kezdődött független jogi vizsgálata során.2003-08-01 13:09:00 0
Elhunyt Marie TrintignantPéntek délelőtt egy Párizs melletti kórházban elhunyt Marie Trintignant francia filmszínésznő. Halálát agyi ödéma okozta - közölte a sajtóval dr. Stéphane Delajoux, a művésznő orvosa.2003-08-01 13:06:00 0
Magyar katonákat veszélyeztet a kormányBízzunk benne, hogy nem lesz magyar áldozata az iraki missziónak, ennek érdekében a katonák meg is tettek mindent, azonban a kormányt némi felelősség terheli - jelentette ki pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján Simicskó István.2003-08-01 12:48:00 0
A The Economist nyílt levele BerlusconihozNyílt levélben követel választ Silvio Berlusconi olasz miniszterelnöktől a tekintélyes brit The Economist hetilap azokra a gazdasági szabálytalanságokra, amelyek jogi elbírálása alól a kormányfő helyi és uniós elnöki megbízatása nyomán felmentést harcolt ki.2003-08-01 11:38:00 0
Művészeti fesztivál BalatonfüredenElső alkalommal szervez művészeti fesztivált Balatonfüred, a vasárnaptól vasárnapig tartó rendezvénysorozat színházi előadást, komolyzenei hangversenyt, népzenét és táncszínházi estet egyaránt kínál - közölte pénteken az önkormányzat művelődési osztályának vezetője.2003-08-01 11:35:00 0
Washington iraki bíróság elé állítaná Szaddám HuszeintAz amerikai kormány azt akarja, hogy ha élve elfogják Szaddám Huszein megbuktatott iraki elnököt, egy iraki különleges bíróság ítélkezzen a volt diktátor felett az emberiesség elleni bűntetteiért - írta pénteki számában a The New York Times.2003-08-01 11:32:00 0
Lopják, ledöntik, üldözik az erdélyi szobrokatErdélyben szoborháború dúl, naponta változó helyszínekkel. A szoborállítóknak többnyire a hatalom mondja meg: hova lehet, hova nem, kinek lehet, kinek nem. Trianon óta így megy ez, az emlékműveknek és szobroknak bizonytalan a sorsuk. Valamikor az impériumváltás után Kolozsvárott hőzöngő román diákok vetettek hurkot a Mátyás-szobor vaslovának a nyakába, azóta mindent lerángatnának, ami nem a dáko-román kontinuitásról szól. Persze, sok minden nem arról szól.2003-08-01 11:27:00 0
Pokolgép robbant TörökországbanPokolgépek robbantak pénteken Ankarában a török igazságügy-minisztérium továbbképzési központjának kertjében. A merényletben hat biztonsági ember megsebesült, közülük ketten súlyosan.2003-08-01 10:00:00 0
Maradnak a békefenntartók LibanonbanAz ENSZ Biztonsági Tanácsa csütörtökön hat hónappal meghosszabbította a Dél-Libanonban állomásozó ENSZ-békefenntartók küldetését, és aggodalmát fejezte ki az ENSZ által Libanon és Izrael között kijelölt ideiglenes határvonal légi, tengeri és szárazföldi megsértései miatt.2003-08-01 09:45:00 0
Egy SZDSZ közeli cég millióiA Double Decker Kft. kilencmillió forintért készítette el azt a közoktatási reformról készült felmérést, amelyet Magyar Bálint SZDSZ-es oktatási miniszter ismertetett szerdán. A cég ügyvezetője Somogyi Zoltán, akinek Szabados Krisztiánnal - az SZDSZ egykori sajtófőnökével - közös érdekeltsége van az One Nation Kft.-ben.2003-08-01 08:53:00 0
Segélykérés a PárttólAz MSZP-től kért segítséget tavaly a Népszava című napilap korábbi tulajdonosa, mert a lap fizetési felszólítást kapott banki adóssága miatt.2003-08-01 08:46:00 0
Nemzetközi gitárfesztivál EsztergombanImmár 15. alkalommal ad otthont nemzetközi gitárfesztiválnak Esztergom; az augusztus 10-én kezdődő találkozóra eddig tíz országból csaknem nyolcvan zenész jelezte érkezését - közölték a szervezők csütörtökön, budapesti sajtótájékoztatójukon.2003-08-01 08:23:00 0
Washington bírálja Hun SentAz Egyesült Államok csütörtökön élesen bírálta Hun Sen kambodzsai miniszterelnököt, aki a múlt vasárnapi választások győztesének nyilvánította magát, és azzal fenyegette ellenfeleit, hogy erőt alkalmaz tömegtüntetések esetén.2003-08-01 08:22:00 0
Vigadalmi Napok JászberénybenCsütörtökön megkezdődött a Jászberényi Nyár 2003 - Vigadalmi Napok elnevezésű, augusztus 10-ig tartó gazdasági, kulturális és szórakoztató nemzetközi rendezvénysorozat.2003-08-01 08:20:00 0
OECD: elindult a fellendülésA legfejlettebb országokat tömörítő OECD szerint az euróövezeti fellendülés ugyan már megkezdődött, de az idén a gazdasági tevékenység ott még nem lesz élénk, erre csak a jövő évben lehet számítani. A párizsi központú szervezet csütörtökön kiadott elemzésében jövőre az övezetben mégis 2 százalékos növekedést valószínűsít, s nem 2,4 százalékot, mint idei áprilisi előrejelzésében.2003-08-01 08:15:00 0
Ünnepi Jézus Krisztus Szupersztár a szegedi szabadtérinA Szegedi Szabadtéri Játékok műsorán pénteken, szombaton és vasárnap szerepel a Jézus Krisztus Szupersztár. A rockoperával ünnepli ötödik születésnapját a Musical Színház - közölte csütörtökön a Musical szóvivője.2003-08-01 08:09:00 0
Az éltető ForrásokElőre látható volt, hogy az MSZP közeli Arago csoport lesz a kedvezményezettje a szociálliberális kormányzat kárpótlásijegy-csere fedőnevű végkiárusításának. Most éppen kilencmilliárd forintra taksált állami tulajdonú üzletrészekkel stafírozták ki a Forrás Rt.-t, amelynek részvényeire be lehetett cserélni a még piacon kallódó kárpótlási jegyeket.2003-08-01 07:54:00 0
Jordániába menekültek Szaddám Huszein lányaiJordániába érkezett csütörtökön Szaddám Huszein megbuktatott iraki elnök két legidősebb lánya, kilenc gyermekük társaságában. Nabíl as-Saríf jordániai tájékoztatási miniszter közölte, hogy II. Abdalláh király menedéket nyújtott a két Huszein lánynak, Ranának és Ragdnak - jelentette az AP hírügynökség.2003-08-01 07:48:00 0
Bremer: már 2004 közepén választások lehetnek Irakban"Nem tűnik irreálisnak, hogy 2004 közepére általános választásokat lehet szervezni Irakban, s ezzel itteni feladatunkat teljesítettnek tekinthetjük" - jelentette ki csütörtökön Paul Bremer, Irak ideiglenes amerikai polgári kormányzója.2003-08-01 07:46:00 0
Ötven-száz milliárd dollárba kerülhet az újjáépítésIrak újjáépítéséhez 50 és 100 milliárd dollár közötti összegre lehet szükség a következő két-három évben Paul Bremer, az arab ország ideiglenes amerikai polgári kormányzója szerint.2003-08-01 07:41:00 0
Tokió üdvözli Phenjan tárgyalási hajlandóságátA japán kormány pénteken üdvözölte a Phenjanból érkező kedvező jelzést, azt, hogy Észak-Korea immár hajlandónak látszik többoldalú tárgyalásokat folytatni az atomfegyverprogramja által előidézett válságról.2003-08-01 07:39:00 0
Budapest Plage: tart az egyeztetésA Budapest Plage szervezői szerint nevetséges, hogy egy ilyen rendezvényhez építési engedélyt kér a hatóság - mondta az Atmosphere Kft. ügyvezetője csütörtökön annak kapcsán, hogy a XIII. kerületi önkormányzat építési osztálya nem adta meg az építési engedélyt.2003-07-31 20:26:00 0
4-es metró: megfellebbezte az engedélyt a Levegő MunkacsoportA Levegő Munkacsoport (LM) csütörtökön megfellebbezte a Közép-Dunavölgyi Vízügyi Igazgatóság által a 4-es metró építéséhez kiadott környezetvédelmi engedélyt, mert véleménye szerint az nem mindenben felel meg a jogszabályi előírásoknak.2003-07-31 19:12:00 0
A honvédelmi bizottság az Irakba induló zászlóaljnálA honvédelmi bizottság csütörtökön Táborfalván megtekintette az Irakba készülő zászlóalj kiképzésének záró foglalkozását, amelyen Kovács József ezredes, az MH 62. Bercsényi Miklós Gépesített Lövészdandár megbízott parancsnoka ismertette a gyakorlat elemeit.2003-07-31 19:07:00 0
Fél a kormány Paksra menni?A paksi városvédők azt szeretnék, ha a kormány kihelyezett ülésen tárgyalna városukban az atomerőmű jövőjéről, a kancellária viszont "elzárkózott" ettől - hangzott el a lokálpatrióták csütörtöki paksi sajtótájékoztatóján.2003-07-31 19:04:00 0
Alaptalanul hurcolták meg Berkecz MáriátBerkecz Mária "vagyonkezelői döntései során a tőle elvárható körültekintéssel járt el", "gondatlan eljárásra és hanyag, illetve felelőtlen vagyonkezelési szabályszegést jelentő döntésre" nem került sor - áll abban az ügyészségi határozatban, amely a Millenáris Kht. igaztalanul meghurcolt korábbi igazgatója elleni "karórás" nyomozást is megszünteti.2003-07-31 18:53:00 0
Gyurcsány-villa a szocialista húsosfazékbanA mai napon bizonyossá vált, hogy Gyurcsány Ferenc gyermek-, ifjúsági- és sportminiszter cége tíz éves részletekben, összesen 30 millió forintért megszerezte az állami tulajdonban lévő balatonöszödi kormányüdülő egyik 300 négyzetméteres, kétszintes, 900 négyszögöles telken álló, vízparti villáját - mutat rá Répássy Róbert fideszes országgyűlési képviselő közleményében csütörtökön.2003-07-31 17:45:00 0
Az RMDSZ megkezdte a választási felkészüléstA Romániai Magyar Demokrata Szövetség megkezdte a jövő évi helyhatósági és parlamenti választásokra való felkészülést - jelentette be csütörtökön Markó Béla szövetségi elnök, azt követően, hogy részt vett az RMDSZ ügyvezető elnökségének Marosvásárhelyen tartott ülésén.2003-07-31 17:12:00 0
Magyar feltalálók sikere FranciaországbanTörőcsik Mihály professzor ivóvíztisztító eljárása nyerte el a nagydíjat a franciaországi Vieu Boucau-ban július 24-28. között megrendezett, második nemzetközi innovációs fesztiválján - tájékoztott az eseményről hazaérkezve Vedres András, a Magyar Feltalálók Egyesületének (MAFE) főtitkára csütörtökön Budapesten.2003-07-31 17:10:00 0
Németh János: az alkotmány átdolgozásra szorulA jelenlegi alkotmány alapján is megfelelően működhet az Alkotmánybíróság (Ab), illetve a jogalkalmazók köre, ám az 1949-ben megalkotott alaptörvény átdolgozásra szorul - nyilatkozta Németh János, aki csütörtökön az utolsó napját töltötte az Ab elnöki székében.2003-07-31 17:06:00 0
Budafest tizenkettedszerA hagyományok szerint opera-premierrel indul az immár 12. Budafest nyári opera- és balettfesztivál, ezúttal Bellini: Norma című darabja kerül színre olasz nyelven a Magyar Állami Operaházba - közölték a szervezők csütörtökön, az intézményben tartott sajtótájékoztatón.2003-07-31 16:43:00 0
Horvátország: magyar kézben a jelsai szállodákA magyar tulajdonban levő tribunji Aquamarin horvát cég megvásárolta a közép-dalmáciai Hvar-sziget Jelsa városkája szállodáit.2003-07-31 16:38:00 0
Gatyára vetkőztetett önkormányzatokA Fidesz Önkormányzati Tagozata megdöbbenve tapasztalja, hogy a kormány jövőre csupán 28 milliárd forinttal kívánja növelni az önkormányzatok költségvetési támogatását, holott a települések idei megsarcolása következtében legalább 220 milliárdra lenne szükség - hangzott el a tagozat elnökségi ülését követő sajtótájékoztatón csütörtökön.2003-07-31 16:34:00 0
Brit képviselők: nem kell közös szuverenitás GibraltárnakA gibraltári közös fennhatóságra vonatkozó brit-spanyol elképzelés elvetését sürgetik brit parlamenti képviselők. A kormány számára készített külügyi bizottsági - többpárti - jelentés szerint Londonnak fel kell hagynia a közös szuverenitás támogatásával, és arra kell törekednie, hogy Spanyolország és a mellette fekvő, de brit felségterületnek számító Gibraltár között jó és együttműködésre alkalmas kapcsolatok jöjjenek létre.2003-07-31 14:27:00 0
Ezer javaslat Kaposvár fejlesztéséreNégy hónapja azt kérte a polgármester a kaposváriaktól, hogy tegyenek javaslatot, milyen irányban fejlődjön a város a következő tizenöt évben. A felhívásra csaknem ezer levél és e-mail érkezett. Az itt élők ötleteit osztotta meg kedden a városházán Szita Károly a sajtó képviselőivel.2003-07-31 14:21:00 0
Hiányzik a gazdaságélénkítő programPolitikai eszközökkel elkövetett eutanázia, ami a nyugdíjasokkal történik — idézte korábbi kijelentését szerdán Gyulán is dr. Aszódi Pál, az Országos Nyugdíjas Polgári Egyesület elnöke, aki a Fidesz — Magyar Polgári Szövetség nyugdíjas tagozatának vezetője is. Elmondta, a magyar átlagnyugdíj 182—190 euró körüli összeg, míg az Európai Unió tagállamaiban 800—1200 euró az átlag.2003-07-31 13:55:00 0
Iraki szerepre készül a NATO?Az amerikai kormányzat ismét közeledik európai szövetségeseihez, mert világcsendőri ambícióit csak a NATO segítségével tudja elérni - ez a kép bontakozik ki csütörtöki brüsszeli lapok értesüléseiből és kommentárjaiból.2003-07-31 13:26:00 0
London az EU-alkotmánytervezet módosítását kezdeményeziTöbb ponton módosítani kívánja az Európai Unió alkotmánytervezetét a brit kormány, amely egyebek közt attól tart, hogy a szöveg egyes kitételei feszültségekhez vezetnek a NATO-val, és politikailag távolabb terelik az Európai Uniót az Egyesült Államoktól.2003-07-31 13:15:00 0
Náci háborús bűnösök beutazási cédulái kerültek előAz argentin bevándorlási hatóságok aktáinak átvizsgálásánál előkerültek harminc olyan háborús bűnös beutazási iratai, akik a II. világháború után kerestek menedéket a dél-amerikai országban.2003-07-31 13:08:00 0
Katonazenei est a Monostori erődbenA város nagy szülöttjére, Lehár Ferencre és kortársaira, valamint Klapka György tábornokra és hős katonáira emlékeznek vasárnap este Komáromban, a Monostori erődben.2003-07-31 13:03:00 0
Gyenge a nógrádi szocialisták lobbi-erejeA Fidesz nógrádi elnöksége azt szeretné, ha a jövő évi költségvetésben önálló keretet biztosítanának a megye fejlesztésére - mondta el a testület vezetője csütörtöki salgótarjáni sajtótájékoztatóján.2003-07-31 12:22:00 0
Szorul a hurokÚgy tűnik, hogy az a fajta gazdaságpolitikai koncepciótlanság, amely Medgyessy Péter kormányát jellemzi, az egészségügy, az önkormányzatok és a felsőoktatás után elérte az otthonteremtést is. Szorul a hurok az állampolgárok nyaka körül - jelentette ki csütörtöki, Nyitrai Zsolttal közösen tartott budapesti sajtótájékoztatóján Szijjártó Péter.2003-07-31 11:57:00 0
Washington óvta Londont a hírszerzési információkat illetőenAz amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) annak idején figyelmeztette Nagy-Britanniát, ne használja az Irakkal szembeni érvelésben azt az elemet, hogy Bagdad szükség esetén 45 percen belül tömegpusztító fegyvert tud telepíteni, és jelezte azt is, nem osztja a véleményt, hogy Irak Afrikából próbált uránt vásárolni.2003-07-31 11:15:00 0
Gazdaság- és turizmusélénkítő törekvések KörmendenA körmendi polgármester a legfontosabbnak azt tartja, hogy elindítsa a várost egy felfelé ívelő pályán. Bebes István szerint e program keretében jelentős ipartelepítést elősegítő lépések kellenek, amilyeneket egyébként tervez is az önkormányzat. A képviselő-testület emellett a turisztika élénkítésének és a városkép alakításának fontosságát is megfogalmazta. A polgármester - aki jelenleg első ciklusát tölti a város élén - az önkormányzat költségvetési hiányát is mérsékelni szeretné.2003-07-31 10:16:00 0
Az al-Kaida finanszírozta a bali merényleteketAz al-Kaida nemzetközi terrorszervezet pénzelte az indonéziai Bali szigeten tavaly végrehajtott pokolgépes merényleteket egy bebörtönzött szélsőséges tanúvallomása szerint. A szóban forgó szélsőséges, Van Min Van Mat csütörtökön a 202 halálos áldozatot követelő terrormerényletek egyik fő gyanúsítottjának, Ali Ghufronnak a perében tett ilyen értelmű vallomást.2003-07-31 08:56:00 0
A teljesítetlen választási ígéreteket kérik számonAz eredetileg 126 milliós nagyságrendű lakossági útépítésre és közműfejlesztésre előjegyzett összeget 56 millióra csökkentette a baloldali koalíciós városvezetés Sopronban, ami nem felel meg azoknak a választási ígéreteknek, amelyek az idegenforgalom- és turizmus-fejlesztéssel elengedhetetlenül együtt járó infrastruktúra-javításról szóltak - hangzott el Sopronban a Fidelitas helyi szervezete sajtótájékoztatóján.2003-07-31 08:46:00 0
A PM cenzúrázza a vámosokról szóló cikkeketKormányváltás óta cenzúrázza a vámhatósággal kapcsolatos cikkeket a pénzügyi tárca. Indoklásként azt mondták: ez speciális terület, ezért van szükség rá.2003-07-31 08:39:00 0
Leállhat a MÁV reformjaAugusztusban tárgyalná a kormány a MÁV Rt. reformját, a gazdasági és közlekedési, illetve az egyeztetésekbe bevont tárcáknál azonban még mindig nem hozták meg a legfontosabb döntéseket a hazai vasúti rendszer fejlesztéséről, és a MÁV vezetése által korábban előterjesztett javaslatokról. A kormány minden ígérete ellenére elakadhat a MÁV Rt. reformja, amennyiben 2004-ben sem jut hozzá a vasúttársaság a nélkülözhetetlen fejlesztési, illetve a működést biztosító állami forrásokhoz.2003-07-31 08:27:00 0
Rice személyes felelősséget érez az uránvád miattCondoleezza Rice amerikai nemzetbiztonsági főtanácsadó személyes felelősséget érez amiatt, hogy George Bush elnök - mint utóbb kiderült: minden bizonyíték híján - azzal vádolta meg Irakot, hogy Afrikából akart uránt beszerezni nukleáris fegyverprogramjának kivitelezéséhez.2003-07-31 08:19:00 0
Amerikai autók fesztiválja KomárombanA második Nemzetközi Amerikai Autó Fesztivált az idén augusztus 8-10. között rendezi meg a reklámipari Media Way Kft. a komáromi Monostori erődben - tudatta közleményben a szervező társaság.2003-07-31 08:17:00 0
Peru hivatalosan is kérte Fujimori kiadatásátHivatalosan is kérte Lima Japántól Alberto Fujimori volt perui elnök kiadatását, aki ellen az Interpol nemzetközi elfogatóparancsot adott ki emberrablásban és tömegmészárlásban való feltételezett szerepvállalása miatt.2003-07-31 08:16:00 0
Bush "nagyított"Az amerikaiak csaknem fele véli úgy, hogy George Bush elnök felnagyította az iraki tömegpusztító fegyverek veszélyét, csak hogy igazolja vele a Szaddám Huszein volt iraki elnök elleni háborút.2003-07-31 08:13:00 0
Újabb értékes római kori régészeti leletek SzőnybenSzámos értékes régészeti leletet - házmaradványt, pénzeket, freskótöredékeket, betemetett kutat - találtak a régészek Komárom szőnyi városrészében, az egykori római tábor területén - mondta el az ásatás vezetője.2003-07-31 07:49:00 0
Már a Forrás Rt. is szocialista-közeliTöbb mint 30 százalékos tulajdont szerzett a kilencmilliárd forintos állami vagyonnal rendelkező Forrás Rt.-ben Medgyessy Péter tanácsadójának, Leisztinger Tamásnak az érdekeltségébe tartozó Arago Rt. Mint ismert: a Forrás Rt.-be tömörítette az állam huszonhárom, tulajdonában lévő társasági érdekeltségét.2003-07-31 07:46:00 0
Nyári színjátékKét hete visszataszító politikai színjáték szemlélői és szenvedői vagyunk. Július 16-án a kormány megszorító intézkedésekről döntött. Jelentős áfaemelésről, új adók kivetéséről, illetve a már meglévők egy részének emeléséről, az adókedvezmények megkurtításáról, a már korábban a parlament által elfogadott, a jelenleginél kedvezőbb adótábla visszavonásáról határoztak. A kormányülést követően nap mint nap megismerhettünk új és újabb, az embereket hátrányosan érintő bejelentéseket. Elég, ha csak a drágább villamos áramról, a drágább postai szolgáltatásról, a drágább kenyérről vagy az elhalasztandó 53. heti nyugdíjról és közalkalmazotti, köztisztviselői juttatásról szóló híreket említjük.2003-07-31 07:42:00 0
A kormány már a harmadik csapást méri az otthonteremtésreAmi ma történt, szemfényvesztés, ami eddig történt, az pedig a polgári kormány lakáspolitikájának tönkretétele - minősítette a lakáshitelek adókedvezménye kapcsán a pénzügyi tárca és a szocialista frakció szerdai egyeztetését Mádi László.2003-07-30 20:52:00 0
Megnyílt a XI. Zalai BorcégérKeszthelyen szerdán este látványos lovas-maskarás felvonulással megkezdődött a XI. Zalai Borcégér elnevezésű borfesztivál; a borlovagok, zenészek, táncosok népes turistasereg gyűrűjében vonultak a Fő térről a Balaton-partra.2003-07-30 20:50:00 0
Szöul nem szeretne ENSZ BT-beavatkozástDél-Korea egyelőre nem szeretné, ha az észak-koreai atomprogramról folyó vita az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé kerülne, s arra kérte az Egyesült Államokat, hogy tegyen meg minden diplomáciai lépést a közvetlen tárgyalások folytatása érdekében.2003-07-30 19:22:00 0
Bush fellendülésben reménykedikGeorge W. Bush amerikai elnök szerdán kijelentette, hogy az amerikai gazdaság fellendülés felé halad. - Kezdjük látni a gyorsabb gazdasági növekedés reményt keltő jeleit, és ily módon idővel több munkahely lesz - mondta az elnök washingtoni sajtóértekezletén.2003-07-30 18:48:00 0
Nem vonzó a lettek számára az EUAz Európai Unióhoz csatlakozást támogató lettek aránya 50 százalék alá esett a szerdán közzétett legfrissebb közvélemény-kutatási adatok szerint, alig két hónappal a csatlakozásról tartandó ügydöntő népszavazás előtt.2003-07-30 18:42:00 0
Fegyelmi politikai okból?Nem követett el törvénysértést a 2002-ben igényelt, túlzott mértékű normatív állami támogatások visszafizetése ügyében Szolnok jegyzője és aljegyzője, ezért "felesleges és értelmetlen" fegyelmi eljárást indítani ellenük - mondta Szalay Ferenc, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség szolnoki elnöke szerdai sajtótájékoztatóján.2003-07-30 18:05:00 0
Hogyan takarékoskodik Gyurcsány?Gyurcsányéknak új honlapjuk van, melyre csaknem 18 millió forint közpénzt adtak ki a "nagy kormányzati takarékoskodás" közepette. A fidesz.hu által megkérdezett internetes szakértők szerint egy hasonló honlap elkészítésének költsége legfeljebb 5 millió forint körül mozoghatna. Azt is megnéztük, milyen hibái vannak a milliárdos miniszter háza táját bemutató oldalnak.2003-07-30 16:28:00 0
Virággal búcsúztatták a régi VW BogaratVirággal és ünnepséggel búcsúztatták a Volkswagen mexikói, pueblai üzemében a régi Volkswagen Bogarat, amely ezt követően már történelem: az utolsóként gyártott világoskék Bogár a Volkswagen wolfsburgi autómúzeumába vonul.2003-07-30 16:18:00 0
Merénylet a gazdák ellenA Kisgazda Polgári Egyesület felszólítja a kormányt, hogy az aszálykárok elhárítására - a 3000 forintos könyöradomány helyett - a költségvetésből összességében 30 milliárd forintot biztosítson, s ebből haladéktalanul fizessen ki legalább 10 000 forint előleget a gazdáknak2003-07-30 16:14:00 0
Áremelési hullám vár MagyarországraA Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Női Tagozata felhívja a kormány figyelmét, hogy ne kotorásszon tovább a nyugdíjasok és a családok zsebében, és az áremelések helyett foglakozzon végre az emberek életminőségének javításával. Világossá vált ugyanis, hogy immár nem csupán a teljesítetlen vállalások miatt kell a magyar családoknak aggódniuk, hanem amiatt is, amit ugyan nem ígértek, de mégis az emberek nyakába zúdítottak.2003-07-30 16:10:00 0
Törvénytelen városházi betételhelyezésA fővárosi Fidesz-MKDSZ-frakció augusztus végén kezdeményezi, hogy a Fővárosi Közgyűlés a tavaly decemberi deviza-elhelyezésről szóló vizsgálóbiztosi jelentés ismeretében kérje fel az Állami Számvevőszéket a főváros 2002-es zárszámadása törvényességének vizsgálatára - mondta szerdai sajtótájékoztatóján Deutsch Tamás.2003-07-30 15:56:00 0
A szakszervezetek is csalódtak a kormánybanA Vasas Szakszervezeti Szövetség (Vasasszakszervezet) tiltakozik a Pénzügyminisztérium (PM) jövő évre tervezett pénzügyi megszorító intézkedései ellen. Szerdai közleményében a Vasasszakszervezet úgy fogalmaz: a PM mint "kormány a kormányban", az érdekegyeztetés rendszerének normális rendjét semmibe véve, újabb és újabb megszorító intézkedések bevezetésének előkészítéséről nyilatkozik.2003-07-30 15:50:00 0
Megválasztották az iraki kormányzótanács elnökétIbrahim al-Dzsafarit, az iraki síita al-Dava párt szóvivőjét választották meg szerdán Bagdadban az iraki ideiglenes kormányzótanács első elnökévé. Al-Dzsafari megválasztásáról Barham Száleh, a Kurdisztáni Hazafias Szövetség képviselője számolt be az AFP hírügynökségnek.2003-07-30 15:46:00 0
Kiss Péter falaz Gyurcsánynak?Egy lízingszerződés miatt Gyurcsány Ferenc tulajdona lehet ez év december 31. után a balatonöszödi kormányüdülő egyik villája. Nem elképzelhetetlen - mutatott rá Répássy Róbert szerdai sajtótájékoztatóján -, hogy Kiss Péter emiatt zárja el a nyilvánosság elől az állami üdülőkre vonatkozó KEHI-jelentést. A képviselő arra kéri Kiss Pétert, közölje, hogy a szóban forgó KEHI-jelentés tartalmazza-e a Gyurcsány Ferenc miniszter cége által lízingelt állami üdülő-ingatlanra vonatkozó ellenőrzés tényeit és következtetéseit.2003-07-30 15:33:00 0
Eltemették Janikovszky Éva Kossuth-díjas írótJanikovszky Éva Kossuth-díjas írótól szerdán Budapesten, a Farkasréti temetőben vettek végső búcsút rokonai, tisztelői, írótársai, a kulturális és közélet képviselői. "Janikovszky Éva a sorstól kapott fényes kulcsát, talentumát adta nekünk" - mondta Cs. Tóth János, a Móra Könyvkiadó Rt. vezérigazgatója búcsúbeszédében.2003-07-30 13:05:00 0
Eztán jutalmat kapnak a vesztegetőket lebuktató rendőrökBudapest rendőrfőkapitánya 33 ezer forint jutalmat fizet azoknak a rendőröknek, akik bizonyítékokkal alátámasztva feljelentést tesznek az őket megvesztegetni szándékozók ellen - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője szerdán.2003-07-30 13:01:00 0
A Medgyessy-csomag károsan hat a turizmusraAz átgondolatlan kormányzati intézkedések hatására jövőre jelentősen csökkenhet a turizmus versenyképessége - mondta Lasztovicza Jenő (Fidesz), a parlament idegenforgalmi bizottságának elnöke a párt frakciójának szerdai budapesti sajtótájékoztatóján. "A szakmai szervezetek számításai szerint 2004-ben a turizmus és a vendéglátás szereplőinek mintegy tízmilliárd forint többletterhet kell befizetniük az államnak" - közölte kérdésre válaszolva Kovács Ferenc fideszes képviselő, az idegenforgalmi bizottság tagja.2003-07-30 12:59:00 0
Káosz a kormánybanMinden olyan kérdésben nézeteltérés van a kormányban, amely a korábban bejelentett ígéretek teljesítésével kapcsolatos. Így továbbra sem tudni, hogy mikor fizetik ki a 53. heti nyugdíjat, megmaradnak-e a lakáshitelekhez kapcsolódó adókedvezmények, és lesz-e adócsökkentés jövőre.2003-07-30 12:33:00 0
Privatizált egyetemek?A felsőoktatási reformról szóló, az Oktatási Minisztérium szakértő bizottsága által elkészített tervezet egy verziója szerint a felsőoktatási intézményeket privatizálnák, a későbbiekben közhasznú társaságként működnének, magántőke bevonásával. A tárca úgy vélekedik, ez csak az egyik lehetőség, az érdekvédelmi szervezet ugyanakkor még vitára sem tartja alkalmasnak a programot.2003-07-30 12:25:00 0
Vélemények, javaslatokA jobboldal véleménye, javaslatai, a várossal kapcsolatos aktuális kérdések, tennivalók olvashatók a békési Jobboldali Összefogás első ízben megjelentetett hírlevelében, a Szókimondóban.2003-07-30 12:21:00 0
Aláírásgyűjtés a matricáértTöbb mint ezer aláírás gyűlt össze nem egészen egy hét alatt Gyulán. A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség helyi csoportja az M5-ös autópályán a matricás rendszer bevezetéséért gyűjtötte az aláírásokat, csatlakozva a békéscsabai civil szervezet kezdeményezéséhez.2003-07-30 12:18:00 0
Kivégzik a kínai liliomtiprótHalálra ítéltek egy kínai tanítót kilenc növendékének megerőszakolásáért és további tíz iskoláslány zaklatásáért. Li Fenget még kedden ki is végezték tarkólövéssel, miután az északkelet-kínai Csilin (Jilin) bírósága meghozta ítéletét.2003-07-30 12:14:00 0
Félnapos M5-ös bénítás?Ha nem látnak előrelépést az M5-ös matricássá való átalakításában, akár fél napra is lelassítják a forgalmat az autópályán — hangsúlyozta tegnapi békéscsabai sajtótájékoztatóján Babák Mihály, a Fidesz megyei alelnöke, országgyűlési képviselő. Az M5-ös Autópályát Használók Érdekvédelmi Szövetsége (MAHÉSZ) követeléseivel egyetértők három megyéből kapcsolódhatnak az akcióba.2003-07-30 12:13:00 0
Vidám vasárnapokSzeretnék gratulálni Friderikusz Sándornak, aki végre megtalálta invenciózus, bátor, szellemes önmagát, és Rejtő Jenő-Korcsmáros-Maksa Zoltán munkásságára támaszkodva megalkotta a képregény-hírmagazin-komédia műfaját. A vasárnapi rajzolt-Kulcsáros Friderikusznál mulatságosabb műsorra nem emlékszem a Monty Python's Flying Circus és Grespik kenyérhajigálása óta. Vörösre csapkodtam a térdemet. Ezt le kell védetni azonnal, és a licencet el kell adni Amerikába, csak az áfából (23 százalék, hogy fejben is ki lehessen számolni) meglenne az államháztartási hiány.2003-07-30 12:08:00 0
Egyre több moldovai kaphat kettős állampolgárságotA bukaresti hatóságok növelték a kisinyovi konzulátus személyi állományát, mivel a román állampolgárság iránti kérelmek megugrására számítanak. A kérelmek számának növekedése augusztus 1-től várható Moldova Köztársaságban, ekkor lép ugyanis hatályba a moldovaiak kettős állampolgárságát engedélyező törvény.2003-07-30 12:02:00 0
Tasnádi új, 248 milliós adócsalásaCsaknem 250 millió forintos adócsalással vádolja az V. és XIII. Kerületi Ügyészség a jogerős szabadságvesztését töltő Tasnádi Pétert - közölte az ügyészségi szóvivő szerdán. "A vád szerint Tasnádi Péter adóbevallásában nem szerepeltette az 1999. évben, a II. kerületi szemlőhegyi ingatlan eladásából származó bevételét, amely 620 millió 947 ezer 662 forint volt" - mondta az MTI-nek Borbély Zoltán.2003-07-30 11:54:00 0
Demszkyzmus hódít a kormánybanMindenütt, ahol átadnak valamit, ahol két tányért összeütnek, ahol saját pénzüket költő emberek szabadidejüket töltik, megjelennek a kormányzati politikusok és mosolyognak, a mi pénzünket költve jól érzik magukat. Mint Demszky Gábor. Eközben a rossz híreket a helyettesek helyettesei jelentik be, vagy csak úgy kiszivárognak a minisztériumokból mint hab a felrázott kóláspalackból. A "fontos emberek" meg nyaralnak.2003-07-30 11:50:00 0
Postarablás BajánKiraboltak egy postahivatalt Baján, szerdán - közölte a rendőrség. Egy ismeretlen férfi fegyvernek látszó tárggyal a posta női alkalmazottjától a bevételt követelte - mondta el a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek.2003-07-30 11:00:00 0
Antiszemita plakátok egy koncentrációs táborbanAntiszemita plakátokkal gyalázták meg a langenstein-zwiebergei német koncentrációs tábor emlékhelyét. Mint a Frankfurter Rundschau című német napilap a rendőrség beszámolója alapján szerdán beszámolt róla, a Szász-Anhalt tartománybeli emlékhelyen vasárnap este fedezték fel az összesen tíz papírlapot, amelyek náci időkbeli újságoldalak másolatai voltak.2003-07-30 09:48:00 0
Lemondott a Fülöp-szigetek katonai titkosszolgálatának vezetőjeA vasárnapi katonai zendülés után lemondott szerdán Victor Corpus tábornok, a Fülöp-szigetek katonai titkosszolgálatának vezetője, hogy - mint jelezte - ezzel enyhítsen a személye miatt kialakult nyugtalan hangulaton a hadsereg berkeiben. Corpus tábornok, aki valaha kommunista vezetőként tevékenykedett, az első magas rangú Fülöp-szigeteki katonai vezető, aki a hét végi események után közölte lemondási szándékát. Az államfő elfogadta a titkosszolgálati főnök döntését.2003-07-30 09:47:00 0
Perre készülnek az állatorvosokMár nemcsak az elmaradt ügyeleti díjak miatt fontolgat pert a földművelésügyi tárca ellen a Magyar Állatorvosi Kamara, hanem azért is, mert 75 Pest megyei állatorvos munkájáért csaknem három hónapja nem fizet a Pest Megyei Állat-egészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Állomás. Kurucz János, a kamara alelnöke tegnap egy váci fórumon elmondta: a 75 orvossal járványmegelőzési vizsgálatok elvégzésére kötött szerződést márciusban az állat-egészségügyi állomás. A munkát az orvosok elvégezték, de a nekik járó 100-300 ezer forintot nem fizették ki.2003-07-30 09:29:00 0
Bővíti töltőállomás-hálózatát a MOL RomániábanA Mol Rt. 100 százalékos tulajdonában álló Mol Románia S.r.l. megállapodást írt alá a Shell Romania S.r.l. társasággal 23 romániai töltőállomás megvásárlásáról - közölte a Mol Rt. a Budapesti Értéktőzsde honlapján szerdán.2003-07-30 09:25:00 0
A szakszervezeti ellenzék nem érti a hallgatástMiközben fogy a tagság, az érdekvédők szinte szó nélkül veszik tudomásul a megszorító intézkedéseket. Ez is jelzi, hogy generációváltásra van szükség a mozgalomban - állítják a fiatalabb vezetők. Az idősügyi szervezetek demonstrációt emlegetnek az 53. heti nyugdíj kifizetésének elhalasztásáról felröppent hírek hallatán, az egészségügyi, illetve az oktatási szakszervezetek a szakmai törvények ellen mozgósítanak.2003-07-30 09:22:00 0
Bevonhatták volna Kulcsár útlevelétTóth András múlt héten Répássy Róberttől kért jogi tanácsot arra vonatkozóan, miképp lehetett volna Kulcsár Attilát Magyarországon tartani. Demeter Ervin a szerdai Mai napnak elmondta, hogy például be lehetett volna vonni a bróker útlevelét, határfigyelést kérhettek volna, de az előzetes letartóztatás sem lett volna elképzelhetetlen.2003-07-30 08:40:00 0
Gyilkosság áldozata volt a Demszkyék pincéjében talált múmiaEgy használt irodabútorokkal és lomokkal telezsúfolt pincehelyiségben hevert a budapesti Városházán kedden délután megtalált holttest. A HavariaPress értesülései szerint a főpolgármesteri hivatal gondnokságának dolgozói találták meg a holttestet, akik különböző, az aktuális munkálatokhoz szükséges eszközöket kerestek.2003-07-30 07:49:00 0
Jegesy kaposvári ügyeLamperth Mónika belügyminiszter férje ügyvédként működött közre abban az ingatlanügyletben, amelynek segítségével egy kaposvári áldozatot szabadítottak meg vásárlásra szánt pénzétől.2003-07-30 07:28:00 0
A hülyeség - ha fájna, 2003. július 29.Orbán Viktor fejére eső téglák kikerülése, és minél több pénzköteg begyűjtése a célja annak a játéknak, amelyet a budapesti szocialisták kísérleti portáljukon ajánlanak az odalátogatóknak. Mandur László fővárosi MSZP-vezető, aki szervezete honlapján ebben a hónapban mutatkozik be, azt mondta saját lapjáról: "Nem láttam még a játékokat, de megnézem". Úgy tűnik, a Fidesz-fóbiában szenvedő szocialistáknak valóban egy új típusa jelent meg a csasztuskagyártó nőtagozatosokkal és a játékgyárosokkal: az "internetes Kende Péterek".2003-07-29 21:07:00 0
Újra Kossuth utca Marosvásárhelyen?Visszakaphatja Marosvásárhely Calarasi-ra keresztelt utcája a Kossuth Lajos nevet a városi tanács szerdai ülésén. A név-visszaváltoztatást az utcanévadó bizottság jónak tartotta, azonban a Maros megyei prefektusi hivatal tanácsadó testülete nem bólintott rá, de ez utóbbi vélemény nem kötelezi a városi tanácsot. Dorin Florea polgármester a névcsere halasztását látná jónak, mert attól tart, nemzetiségi feszültségeket keltene a változtatás.2003-07-29 20:51:00 0
Ingyenmotor hajtja a GYISM 18 milliós honlapjátA Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium július 23-án mutatta be új honlapját. Az oldal elkészítésének jogát a Hazai Sportlapok Lapkiadó Kft. által kiírt meghívásos pályázaton az Alchimedia Kft. nyerte el. A tárca közleménye szerint a honlap majdnem 18 millió forintba került. A site alapját képező szoftver ugyanakkor szabad forráskódú, tehát mindenki ingyen használhatja.2003-07-29 20:44:00 0
Seft a lelke mindennekEgy nagykanizsai nepperből lett sikkasztó (akinek lapzártánk után kell megjelennie a rendőrségen), egy "kanadás magyar" bankelnök, egy PSZÁF-elnöki álmokat dédelgető autópálya-vezér, egy-két-három... MSZP-közeli vállalkozó és egy pénzügyminiszter. Eddig ennyi szereplőt termelt ki a Pannonplast-botrány. Az igazi történet a bennfentesek szerint csak most kezdődik. Ebből azonban már kihagyhatatlannak tűnik Erős János, a Magyar Fejlesztési Bank vezérigazgatója.2003-07-29 20:43:00 0
Adták a bankotNoha újabb és újabb fejlemények kerülnek napvilágra, még mindig nem látni tisztán a K&H Bank és brókercége körüli botrányban. Ami már tudható, röviden összefoglalható; a kérdések száma viszont legalább olyan terjedelmes, mint a sokat emlegetett VIP-lista. Fordulatot az ügyben Kulcsár Attila vallomása hozhat.2003-07-29 20:01:00 0
Törökország és Szíria az amerikai megszállás beszüntetéséértTörökország és Szíria szerint az Egyesült Államoknak be kellene szüntetnie Irak megszállását és választott iraki kormány kezébe adni az ország irányítását.2003-07-29 19:52:00 0
Újabb Szaddám-felvétel az al-Arabíja tévébenSzaddám Huszein megbuktatott iraki vezető újabb beszédét tartalmazó felvételt tett közzé kedden az al-Arabíja arab hírtelevízió - a hangfelvételen Szaddám elismerte fiai, Udaj és Kuszaj halálát. Szaddám Huszein a kedden lejátszott felvételen mártírnak nevezi fiait, és közli: ha 100 másik fia lenne, azokat is feláldozná Irakért. "A nemzet ékessége vagytok. Amerika le lesz győzve" - közli a volt diktátor orgánumához hasonlatos hang.2003-07-29 19:28:00 0
Adományt kért a szegedi intenzív osztályA Szegedi Tudományegyetem orvos centrumának elnöke szerint nem indokolt újsághirdetésben kérni a lakosságtól papírtörülközőt, gumikesztyűt, toalett cikkeket és irodaszereket a belgyógyászati intenzív osztály számára, mert beszerzésükre az egyetem tud forrást biztosítani.2003-07-29 19:07:00 0
Javuló szlovák statisztikákSzlovákia idei első öthavi folyó fizetési hiánya mintegy 80 százalékkal csökkent éves szinten - közölte kedden előzetes számítások alapján a szlovák központi bank. A január-május közötti deficit 6,7 milliárd koronára (1 euró=42,018 korona) hanyatlott az egy évvel korábbi 36,0 milliárdról.2003-07-29 18:56:00 0
Mobil-kartell: a GVH reagálása a mobilcégek nyilatkozatairaA Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenytanácsa a mobil cégekkel kapcsolatos hétfői elmarasztaló döntését nem "feltételes módra" hanem bizonyított jogsértésre alapozva hozta meg - reagált a GVH az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében a mobilszolgáltatók nyilatkozataira.2003-07-29 18:46:00 0
Munkában a feljelentésügyi államtitkárMindig fontos szerepet játszott a történelem mai kultuszkormányzat által megszüntetendőnek tekintett oktatásában a lehetséges szemléltetés/szemléletesség megvalósítása. Az elmúlt idők felidézése általában nem könnyű feladat - bár anyagi-tárgyi emlékek esetén egyszerű -, különösen ha régi embereket, embertípusokat akarunk bemutatni azért, hogy megértsük mozgatórugóikat.2003-07-29 18:24:00 0
A Roma Polgári Tömörülés levele a kormányhozAz Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) tevékenysége körüli "áldatlan állapotokra" hívja fel a figyelmet kormányhoz intézett nyílt levelében a Roma Polgári Tömörülés (RPT) - közölte Makai István elnök kedden az MTI-vel.2003-07-29 18:04:00 0
Civil fogyasztóvédők nem értenek egyet az áram árának emelésévelAz Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület (OFE) nem ért egyet az áram augusztus 1-jén esedékes áremelésének mértékével és módjával - közölte a civil szervezet közleményben az MTI-vel kedden. Az OFE szerint nem meggyőző az áremelés indoklása, mert nem ismert, hogy történt-e olyan költségvizsgálat, költségelemzés, ami az indokolt legkisebb költségek elismerését bizonyítaná.2003-07-29 17:52:00 0
Euroatlanti együttműködés a BalkánonA NATO és az Európai Unió kedden közös nyilatkozatban jelentette be, hogy továbbra is stratégiai együttműködésben dolgoznak a balkáni térség biztonságának és stabilitásának erősítésén, ezeknek az országoknak az euro-atlanti integrációs szervezetekbe való fokozatos beillesztésén.2003-07-29 17:49:00 0
Visszatér Bécsbe az izraeli nagykövetHárom éves diplomáciai szembenállás után Izrael visszaküldi Ausztriába bécsi nagykövetét - jelentette be kedden Szilvan Salom izraeli külügyminiszter. Úgy döntöttünk, hogy helyreállítjuk kapcsolatainkat Ausztriával a legmagasabb képviseleti szinten - közölte Benita Ferrero-Waldner osztrák külügyminiszterrel tartott közös jeruzsálemi sajtótájékoztatóján Salom. A nagykövet kinevezése rövid időn belül megtörténik - tette hozzá az izraeli politikus.2003-07-29 17:47:00 0
Csökkent a McDonald's profitjaAz elemzői várakozásokkal összhangban profitjának csökkenését jelentette a világ legnagyobb gyorséttermi lánca, az amerikai McDonald's a második negyedévről, amit az emelkedő költségekkel magyaráztak. A vállalatnak szembe kell néznie az erősödő versennyel és azzal ténnyel, hogy a vásárlók mindinkább az egészségesebb táplálkozás felé fordulnak - írták közleményükben.2003-07-29 17:43:00 0
Nastase is megszólal a román-izraeli holokauszt-vitábanA román államfő után a miniszterelnök is tisztázó levelet küld Izraelbe, miután az izraeli kormány magyarázatot kért Bukaresttől amiatt, hogy Ion Iliescu elnök egy izraeli lapnak adott nyilatkozatában kifejtette: a holokauszt nem csupán a zsidóságot sújtotta.2003-07-29 17:41:00 0
Megalakult a Lignit Szelídítők EgyesületeLignit Szelídítők Egyesülete néven civil szervezetet alakított 19 Vas megyében élő állampolgár, akik ellenzik a Szombathelytől nyugatra, az osztrák határon is átnyúló hatalmas lignitkészlet tervezett feltárását.2003-07-29 16:48:00 0
Kovácsék nem foglalkoznak a kettős állampolgársággalA magyar diplomácia nem foglalkozik a kettős állampolgárság kérdésével, figyelembe véve az európai realitásokat, a közelgő EU-tagságot és azokat a tapasztalatokat, amelyeket a kedvezménytörvénnyel szerzett - mondta Tóth Tamás külügyi szóvivő kedden az MTI érdeklődésére. Tóth Tamás úgy vélte, az Európai Unióban nem találkozna egyetértéssel, ha Magyarország foglalkozna a kettős állampolgárság kérdésével.2003-07-29 16:43:00 0
Európai bírósági döntés a közszolgáltatók javáraNagy horderejű elvi döntést hozott a közszolgáltató vállalatok javára legutóbbi ülésén az Európai Unió luxemburgi bírósága, amellyel kijelölte az Európai Bizottság ősszel esedékes keretszabályozásának irányát is. A döntés tétje az volt, hogy az állam megtérítheti-e a közszolgáltató vállalatok működési veszteségét avagy az ilyen térítés állami támogatásnak minősül, amelyhez az EU tagállamainak minden esetben meg kell szerezniük a bizottság előzetes jóváhagyását.2003-07-29 15:43:00 0
Csökkent Svájc óraexportjaAz idei esztendő első hat hónapjában 6,6 százalékkal 4,6 milliárd svájci frankra esett vissza a svájci órák exportja, közölte a svájci óragyártók szövetsége, hozzátéve, hogy a kereslet gyors megnövekedésére nem is igen lehet számítani.2003-07-29 15:36:00 0
Újra támad az al-Kaida?Amerikai hírszerzői értesülések szerint az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet a közeli jövőben újabb támadásokra készül az Egyesült Államok ellen. A szóban forgó értesüléseket a The Washington Post című lap keddi tudósítása szerint megerősítették a belbiztonsági minisztérium vezetői is. Elmondták, hogy az erre vonatkozó információkat az al-Kaida egyik amerikai fogságban lévő "magas rangú" tagjától, valamint egyéb hírszerzési csatornákból szerezték.2003-07-29 15:29:00 0
Felhőszakadás Bács-Kiskun megyébenFolyamatosan zuhogó eső hátráltatja Kecskeméten a kedd reggel óta tartó felhőszakadás okozta károk helyreállítását. A mélyebb fekvésű utcák, továbbá az elöntött épületrészek felszabadításán 17 tűzoltóautó és 46 tűzoltó dolgozik folyamatosan, a helyi erőket a környékbeli településekről valamint Pest és Csongrád megyéből érkezett hívatásos és önkéntes tűzoltók segítik - mondta el a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője az MTI-nek.2003-07-29 14:47:00 0
Linum Művészeti Fesztivál NagykovácsibanA hét végén negyedik alkalommal kezdődik Nagykovácsiban a Linum Művészeti Fesztivál kéthetes kulturális eseménysorozat a községben élő művészek által életre hívott Linum Alapítvány szervezésében - közölte Szomolányi Attila főszervező az MTI-vel.2003-07-29 14:45:00 0
Vajdasági magyarok: aláírásgyűjtés novemberigA Vajdasági Magyar Demokrata Párt kezdeményezésére széleskörű aláírásgyűjtési akció indult a Vajdaságban, s természetes, hogy lebonyolításával kapcsolatban sok a kérdés. A VMDP közleményben tudatja, miképpen lehet az aláírásgyűjtéshez csatlakozni, és milyen címre kérik eljuttatni az ívet.2003-07-29 14:35:00 0
Castelli-ügy: áthidaló megoldás az olasz kormányválság ellenGianfranco Fini olasz miniszterelnök-helyettes megelőzni készül a kormányválságot: az esti órákban bejelenti a szenátusban, hogy az illetékes ügyészek folytathatják a Silvio Berlusconi miniszterelnök elleni adócsalási vizsgálatot.2003-07-29 14:18:00 0
Brókergate: a kormány felelősségérőlA Fidesz-frakció elnöksége felszólítja a kormányt, hogy minden jogi és diplomáciai eszközt vegyen igénybe Kulcsár Attila kiadatásának meggyorsítása érdekében - áll a testület keddi közleményében.2003-07-29 13:44:00 0
Újpest nem akar prostituáltakatAz újpesti polgármester kedden cáfolta, hogy a kerületi képviselőtestület előző nap türelmi zónát jelölt volna ki, míg a prostituáltak egyesületének jogi képviselője azt mondta: az Alkotmánybírósághoz fordulnak, ha az önkormányzat olyan rendeletet hozott, amelyben "generálisan tiltja" a prostitúciót.2003-07-29 13:37:00 0
Budapest Plage: a XIII. kerület nem adott építési engedélytA XIII. kerületi Önkormányzat építési osztálya még nem adta ki a Budapest Plage megrendezéséhez szükséges építési engedélyt, és úgy tűnik, nem is adhatja azt ki - mondta az önkormányzat szóvivője kedden.2003-07-29 13:33:00 0
Laktanyabezárás és vasúti leépítésA Nógrád megyei nagyoroszi laktanya tervezett bezárását és az önkormányzati működtetésű regionális vasút tervét bírálták a Fidesz politikusai sajtótájékoztatójukon kedden, Balassagyarmaton.2003-07-29 13:30:00 0
A Henkel nem ért egyet a GVH döntésével, de elfogadjaA Henkel Magyarország Kft. nem ért egyet a versenytanács legutóbbi elmarasztaló döntésével, amelyet a cég egyik reklámfilmjével kapcsolatban hoztak, de tudomásul veszik azt, és abbahagyja az érintett reklám sugárzását - tájékoztatta közleményben a Henkel kedden.2003-07-29 13:26:00 0
Kora Árpád-kori települést találtak Vas megyébenKora Árpád-kori településre bukkantak a Savaria Múzeum munkatársai Celldömölk külterületén, a Ság-hegy lábánál - közölte Ilon Gábor, a Vas megyei múzeum régészeti osztályának vezetője.2003-07-29 13:24:00 0
Osztogatás után fosztogatásA kormány egyetlen stratégiája, hogy az előző kabinet gazdasági teljesítménye által fölhalmozott tartalékokat elköltötte, most pedig kísérletet tesz a kiosztott pénzek visszaszerzésére - jelentette ki Őry Csaba fideszes országgyűlési képviselő keddi sajtótájékoztatóján. A politikus felhívta arra is a figyelmet, hogy a kormány továbbra is adós foglalkoztatáspolitikai ígéreteinek teljesítésével.2003-07-29 13:04:00 0
Kis híján elfogták Szaddám HuszeintAlig néhány órán múlt, hogy az amerikai erőknek hétfőn nem sikerült elfogni a bujkáló Szaddám Huszein volt iraki elnököt - közölte Richard Armitage amerikai külügyminiszter-helyettes.2003-07-29 09:31:00 0
Szobrot Medgyessynek!A sokak által nosztalgiával felidézett 70-es, 80-as években, ha központi árrendezéseket jelentettek be, azonnal futótűzként terjedt szét a szenzációs hír, hogy zsíros kenyeret raktak a Lenin-szobor kezébe. Boldog békeidők! A központi árrendezés természetesen áremelést, jobban mondva árszínvonal-emelést jelentett, mert nem pusztán az árak emelkedtek, hanem a színvonaluk.2003-07-29 08:28:00 0
Ritka falképek a lónyai és a márokpapi templombanKülönösen értékes középkori falképek kerültek elő a lónyai református templom felújítását megelőző feltárás során, illetve ugyancsak ritka falfestményeket találtak a márokpapi imaházban is - közölte Szatmári István, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal debreceni regionális irodájának vezetője .2003-07-29 07:58:00 0
MSZP-s cégek az eltűnt dollármilliók mögöttNyomozást rendelt el az ORFK Pénzügyi Nyomozó Igazgatósága a hazánkkal szemben fennálló orosz államadósság lebontása során elkövetett bűncselekmények gyanúja miatt - tudta meg a Magyar Nemzet. Az ügyben szinte kizárólag olyan cégeket érintettek, amelyek az MSZP-hez kötődnek.2003-07-29 07:56:00 0
Libéria: a lázadók bevették Buchanan kikötőjétBevették Libéria második legnagyobb városát hétfőn a Charles Taylor uralma ellen harcoló lázadók.2003-07-29 07:51:00 0
Bírósági kereset brit kormánytagok ellen háborús bűnök miattAz athéni ügyvédi kamara elnöke keresetet nyújtott be a hágai Nemzetközi Büntető Törvényszék ügyészségéhez (TPI) brit kormánytagok ellen az iraki háború során elkövetett bűncselekmények ügyében.2003-07-29 07:49:00 0
Amerikai katona halála NásziríjánálÉletét vesztette egy amerikai katona, egy társa pedig megsérült autóbaleset következtében hétfőn Irak déli részén. Az AFP hírügynökségnek az amerikai hadsereg közleményére hivatkozó jelentése szerint a katonák Násziríja várostól északra szenvedtek balesetet. A történtek körülményeiről részleteket nem hoztak nyilvánosságra.2003-07-29 07:46:00 0
Erőszak és fenyegetőzés a Hit Gyülekezete istentiszteleténA programot megszakítva szólalt fel a Hit Gyülekezete vasárnapi istentiszteletén egy férfi, majd feljelentést tett önmaga ellen; a vallási közösség nem csak vele szemben, hanem egy ott megjelent újságíró ellen is rendőrségi intézkedést kért - közölte a két érintett.2003-07-29 07:44:00 0
Bagdadi gránáttámadás amerikaiak ellenÚjabb gránáttámadást hajtottak végre amerikai katonák ellen hétfőn fényes nappal Bagdadban: egy katona meghalt, három társa megsérült. Szemtanúk beszámolói szerint egy közlekedési csomópontfeletti felüljáróról dobtak gránátot egy Humvee dzsipre. A szemtanúk különféle adatokat közöltek újságírókkal az áldozatok számáról: egyes források szerint a két katona meghalt a detonációban, mások szerint legalább három halálos áldozatot vagy sebesültet követelt a támadás.2003-07-28 20:33:00 0
Szerelem és Millenáris Park"Köszönöm, mert ma a Millenáris Parkban visszakaptam a szerelembe vetett hitemet, és ezt a parknak is köszönhetem!" - írja egy olvasónk.2003-07-28 18:50:00 0
Nemzeti összefogásra van szükség"A hajbókolás, a mindenáron megfelelni akarás az Európai Unióban immáron nem egyszerűen sérteni fogja az önbecsülésünket, hanem kézzel fogható, húsba vágó következményekkel jár, mert gazdasági hátrányokat okoz."2003-07-28 18:42:00 0
Ismét nőtt a munkanélküliségA munkanélküliségi ráta április és június között 5,8 százalék volt, 0,2 százalékponttal magasabb az egy évvel korábbinál és 0,2 százalékponttal alacsonyabb az idei március és május közötti időszakhoz képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn.2003-07-28 18:18:00 0
Felhőszakadás Borsodban: elöntött pincékRendkívüli mennyiségű eső zúdult hétfő délután Borsod-Abaúj-Zemplén megyei nyugati településeire, a felhőszakadás következtében pincéket, alagsori boltokat öntött el a víz, fák dőltek az utakra, s több órája akadozik a 26-os számú főút forgalma Kazincbarcika és Sajószentpéter térségében - tájékoztatta az MTI-t a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság ügyelete.2003-07-28 18:12:00 0
Idén csak 200 eurót fektettek be Kovászna megyébenA kovásznai Keresekedelmi Kamara adatai szerint külföldi vállalatok az év első felében mindössze 200 eurót fektettek be a megyében. A befektetések mértékének jelentős csökkenése már a tavaly megkezdődött, ekkor a külföldi beruházások 100.000 dollárra rúgtak - ez a 2001-es 3,7 millió dollárnak csupán 3%-a.2003-07-28 18:08:00 0
Sikeres felvételik a Sapientia magyar magánegyetemenSikeresnek nevezte a Sapientia erdélyi magyar tudományegyetemre kiírt idei felvételik eredményét Tonk Sándor, az intézmény rektora hétfőn, Kolozsváron tartott sajtóértekezletén. Az erdélyi magyar magánegyetem fennállása óta harmadszor tartottak felvételit: három helyszínen - Kolozsváron, Csíkszeredában és Marosvásárhelyen - 760 helyet hirdettek meg 18 szakra. Összesen 1050 fiatal jelentkezett, közülük 623 vizsgázott sikeresen.2003-07-28 18:01:00 0
Schmitt Pál és Gyulay Endre a Magyar Rádió műsorpolitikájárólSchmitt Pál, a Fidesz alelnöke és Gyulay Endre szeged-csanádi megyés püspök hétfőn megerősítette az MTI-nek, hogy aláírta azt a nyilatkozatot, amelynek megfogalmazói visszautasítanak egy, ugyancsak értelmiségiek által korábban közzé tett, a Magyar Rádió műsorpolitikáját bíráló közleményt.2003-07-28 17:58:00 0
Új érsekség UkrajnábanÚj ukrajnai érsekség létrehozásához adta beleegyezését II. János Pál katolikus egyházfő. A Szentszék hétfői közlése szerint a 43 esztendős Vasztil Ivaszjuk érseket nevezte ki a pápa az Odessza-Krím híveit összefogó új exarchátus (nem-katolikusok lakta térségben működő katolikus egyházterület) élére - jelentette az AFP hírügynökség. Az exarchátus öt dél-ukrajnai megyére terjed ki, amelyek 8,7 millió lakosából közel 700 ezren katolikusok.2003-07-28 17:52:00 0
Saron megkezdte washingtoni tárgyalásaitFelemás előjelek közepette kezdett tárgyalásokat hétfőn Washingtonban Ariel Saron izraeli miniszterelnök. Amerikai megítélés szerint kedvezően befolyásolhatja a látogatást az izraeli kormány előző napi döntése több mint félezer palesztin fogoly szabadon bocsátásáról. Kedvezőtlenül hathat a megbeszélésekre ugyanakkor az a tény, hogy Izrael a jelek szerint nem hajlandó elállni az úgynevezett védőkerítés felállításától a Jordán folyó nyugati partján, sőt annak építése - heves viták közepette - meg is kezdődött.2003-07-28 17:51:00 0
Felelőtlen ígérgetések böjtje BalassagyarmatonBöjti szelek fújnak Balassagyarmaton. A várost irányító MSZP-Munkáspárt-SZDSZ koalíció választási ígéreteit nem tettek, hanem újabb ígérgetések követik. A szocialista bandériumnak most jutott eszébe az előző polgári városvezetésre zúdítani hazug rágalmait, ezzel takargatva azt, hogy a Medgyessy kormány önkormányzati alulfinanszírozása miatt teljesen üres a városkassza. Azt pedig sem az ÖNHIKI támogatás, sem az újabb százmillió forintos hitelfelvétel nem tudta kellően feltölteni.2003-07-28 17:21:00 0
Fogadóépület épült a Pannonhalmi Bencés FőapátságbanHáromszintes fogadóépület készül a vendégek jobb kiszolgálására a világörökség részét képező pannonhalmi várban - közölte hétfőn Pannonhalmán a főapáti titkár.2003-07-28 17:15:00 0
Az angolok nem mernek nyaralni menniA britek 60 százaléka nem vagy alig megy az idén nyári szabadságra. Egy felmérés szerint ugyanis a megkérdezett több ezer brit dolgozónak csak 40 százaléka jelezte, hogy kiveszi ez évi teljes szabadságát.2003-07-28 17:11:00 0
Mobilkartell: bírósághoz fordul a Pannon GSMA Pannon GSM Távközlési Rt. bíróságon támadja meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenytanácsának hétfői döntését, amely szerint a társaság az árképzése során versenytorzító módon járt el - mondta Drozdy Győző, a Pannon GSM vezérigazgató-helyettese hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.2003-07-28 17:10:00 0
Egy éve nincs budapesti szlovák nagykövetA budapesti nagyköveti posztot Washington sem szokta hosszabb időre üresen hagyni - emlékeztetett Martin Bútora, Szlovákia most hazatért washingtoni nagykövete annak kapcsán, hogy Szlovákiának tavaly szeptember óta nincs nagykövete Budapesten, a feladatokat azóta ideiglenes ügyvivő látja el.2003-07-28 17:08:00 0
Mobilkartell: a Vodafone nem követett el jogsértéstA Vodafone semmiféle jogsértést nem követett el, ezért nem ért egyet a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenytanácsának hétfői döntésével, amely szerint a társaság elmarasztalható a piactorzítás ügyében - közölte Marchhart Pál, a Vodafone távközléspolitikai igazgatója hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.2003-07-28 17:06:00 0
Az SZDSZ visszaállítaná a készülékek üzemben tartási díjátA televíziókészülékek üzemben tartási díjának ismételt bevezetését tartja szükségesnek a Magyar Televízió (MTV) Közalapítvány két, a Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) által delegált kuratóriumi elnökségi tagja, mondta el egyikük hétfőn az MTI-nek.2003-07-28 17:04:00 0
Horváth Aladár beperelte Kolompár OrbántSzemélyiségi jogi pert indított a napokban Horváth Aladár, az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) márciusban megválasztott elnöke Kolompár Orbán ellen, aki május vége óta szintén az OCÖ elnökének mondja magát - tudta meg egy név nélkül nyilatkozó roma vezetőtől hétfőn az MTI.2003-07-28 17:01:00 0
A kormánynál a dráguló Magyarország bizonyítékaA Turisztikai Államtitkárság eljuttatja a négy szakmai szervezet áfakulcsok módosításával kapcsolatos álláspontját a Pénzügyminisztériumba, hogy azok figyelembe vételével véglegesítsék a jövő évre vonatkozó elképzeléseket - mondta Pál Béla turizmusért felelős politikai államtitkár hétfőn az MTI-nek. A Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetsége (MUISZ), a Magyar Szállodaszövetség, az Idegenforgalmi Munkaadók Országos Szövetsége (IMOSZ) és a Magyar Vendéglátók Ipartestülete hétfőn juttatta el levelét az államtitkárnak az adóváltozások és az áfakulcsok módosításával kapcsolatos kifogásaikról.2003-07-28 16:59:00 0
Aláírásgyűjtő akció az állatkínzás ellenAláírásgyűjtési akciót indítottak állatvédő szervezetek az állatkínzás szigorúbb büntetésének kiharcolásáért; az akció célja, hogy az Országgyűlés szigorítsa meg az állatkínzás büntetését a Büntető törvénykönyvben (Btk.) - hangzott el az akció indításakor hétfőn Budapesten tartott sajtótájékoztatón.2003-07-28 16:56:00 0
Munkáspárti petíció MedgyessynekA Munkáspárt felszólítja a kormányt, hogy vonja vissza az áremelési és más "korlátozó intézkedéseket", vezessen be vagyonadót, és a gazdagok is vállaljanak részt az ország gondjaiból - mondta a szervezet elnöke hétfői budapesti sajtótájékoztatóján, azt követően, hogy átadta a kormányfőnek címzett munkáspárti petíciót.2003-07-28 16:50:00 0
Hazai munkavállalói jelzés a kormánynakMegrendelések hiányában hétfőn egy hónapra leállt a termelés a szentgotthárdi Lurotex Kft.-nél; a ruházati alapanyagokat gyártó cég 270 dolgozóját kényszerszabadságra küldték - közölte az MTI-vel Baranyai Ferencné, a textilipari szakszervezet gyári vezetője, a cég felügyelő bizottságának tagja.2003-07-28 16:49:00 0
EU: kirívó nemzeti árkülönbségek a gépkocsiknálAz EU tagországaiban az új gépkocsik árai között még mindig indokolatlanul nagy árkülönbségek vannak és a legrosszabb példát a Peugeot-Citroen és a Volkswagen csoport mutatja - ezek az Európai Bizottságnak az új gépkocsik árairól kiadott idei jelentésének legfőbb megállapításai.2003-07-28 16:45:00 0
Kulcsár Attila ügye nyúlik mint a rétestésztaKulcsár Attila, a K and H bank brókerházának brókere nem járult hozzá a gyorsított kiadatási eljárás alkalmazásához a hétfői tárgyaláson, s így alighanem hónapokig elhúzódik majd kiadatása - mondta el az MTI kérdésére Friedrich Forsthuber, a bécsi tartományi büntetőbíróság szóvivője hétfőn Bécsben.2003-07-28 16:42:00 0
Új budapesti német nagykövetUrsula Seiler-Albring vette át hétfőtől a budapesti német nagykövetség vezetését - tájékoztatta a külképviselet sajtóosztálya az MTI-t. Az új nagykövet Wilfried Gruber utódja, aki három évet és három hónapot töltött Magyarországon a német misszió vezetőjeként. Wilfried Gruber Romániában folytatja nagyköveti szolgálatát.2003-07-28 16:09:00 0
Az adóemelés tönkreteszi a turizmustAz áfakulcsok tervezett módosítása az előzetes számítások szerint több mint 10 milliárd forintot von el jövőre a szállodáktól, éttermektől és a közétkeztetésből - közölte négy idegenforgalmi érdekvédelmi szervezet a Turisztikai Államtitkárságnak megküldött levelében.2003-07-28 16:06:00 0
Mobil-kartell: a Westelt és a Pannont büntette a GVHVersenytorzítás miatt a Westel Mobil Távközlési Rt.-t 210 millió, a Pannon GSM Távközlési Rt.-t pedig 150 millió forint bírsággal sújtotta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa hétfői döntésével.2003-07-28 16:04:00 0
Mobil-kartell: a Westel megtámadja a GVH-határozatotA Westel Mobil Távközlési Rt. nem tanúsított piaczavaró magatartást, nem állapodott meg kartellárban, ezért nem fogadja el a Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsának hétfői büntető határozatát, és bíróságon támadja meg azt - fejtette ki Sugár András, a társaság vezérigazgatója hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.2003-07-28 15:56:00 0
A 98 éves König bíboros combnyaktörést szenvedettFranz König bíboros, Bécs volt érseke hétfőn elbotlott egy szőnyegben szálloda szobájában Mariazell búcsújáróhelyen és combnyaktörést szenvedett.2003-07-28 15:55:00 0
Havasboldogasszony nagybúcsú SzegedenJubileumi Havasboldogasszony nagybúcsút tartanak az 500 évvel ezelőtt felszentelt szegedi alsóvárosi Ferences templomban a hét végén. Az eseményről hétfőn sajtótájékoztatót tartottak. "A kétnapos vallási ünnepre 8-10 ezer hívőt várunk az ország minden tájáról, valamint Kárpátaljáról és a Vajdaságból" - mondta el a rendházban Horváth Pál Achilles plébános. a búcsújárás először az 1920 után más országokba került magyarok számára vált lehetetlenné, 1948 után pedig a vallásellenes hangulat és politika gátolta.2003-07-28 15:51:00 0
Romániában csökken a munkanélküliségMár az ötödik hónap volt június az idén, amikor csökkenést mutatott a munkanélküliek aránya Romániában. Júniusban 7,1 százalékos volt a munkanélküliségi ráta és 663,6 ezer aktív korú az állástalanok száma az országban.2003-07-28 15:33:00 0
Ifjú természetvédelmi őr tábor BugaconIfjú természetvédelmi őr tábor kezdődött hétfőn Bugacon, a Kiskunsági Nemzeti Park (KNP) kutatószállásán. A tábort az Európai Nemzeti Parkok (Europark Federation) szervezte és finanszírozta, Magyarországon első ízben, a Bajor Tartományi Térségfejlesztési és Környezetvédelmi Minisztériummal együttműködve - mondta el az MTI-nek a nemzeti park munkatársa.2003-07-28 15:31:00 0
HíF - ötmillió forintos bírság a Magyar PostánakA Hírközlési Felügyelet (HíF) hírközlési területi hivatalának debreceni irodája ötmillió forintos bírsággal sújtotta a Magyar Posta Rt.-t, mivel a társaság egyetemes postai szolgáltatóként nem tesz eleget a hírközlési törvény előírásának - közölte a HíF hétfőn az MTI-vel. A közlemény szerint a Magyar Posta Rt. a nem ajánlott küldeményként továbbított leveleken, számlaleveleken folyamatosan nem tüntet fel dátumbélyegzőt.2003-07-28 15:29:00 0
Vasi szénbánya: meg akarják győzni az embereketA Vas megyében bányanyitást tervező Nógrádszén Kft. meg akarja győzni a lakosságot arról, hogy alaptalanok a félelmek - közölte az MTI-vel a cég ügyvezető igazgatója hétfőn. Nagy Oszkár, a Nógrád megyei társaság vezetője kifejtette: a Nógrádszén Kft. mindössze néhány négyzetkilométeres területen dolgozna a Horvátlövőre tervezett bányatelken.2003-07-28 14:59:00 0
Megint elnapolták Milosevic perétMegint megbetegedett a háborús bűncselekményekkel vádolt Slobodan Milosevic volt jugoszláv elnök. Perének tárgyalását ezért hétfőn felfüggesztették a hágai ENSZ-törvényszéken.2003-07-28 14:57:00 0
Medgyessy "megbokrosodott"Az APEH Üldözötteinek Szövetsége (APÜSZ) sajnálattal veszi tudomásul, hogy Medgyessy Péter "megbokrosodott". A miniszterelnök gazdasági megszorításokkal kapcsolatos tervei ugyanis választási ígéreteivel ellentétben az elhíresült egykori pénzügyminiszter csomagjának emlékét idézik.2003-07-28 14:56:00 0
Megszületett a Bokros-csomag ikertestvéreKét hét óta tudjuk, és ezt a tegnapi nap megerősítette, hogy a kormánynak mégiscsak van gazdaságpolitikája. Ezt egy mondatban lehet összefoglalni: Minél több pénzt elvenni az emberektől! - jelentette ki Áder János, a Fidesz frakcióvezetője, Rogán Antal frakcióvezető-helyettessel közösen tartott hétfői sajtótájékoztatóján, utalva arra, hogy az MSZP frakciója támogatásáról biztosította a kormány adóemeléssel kapcsolatos döntését. Ennek következtében, fogalmazott a politikus, nyugodtan mondhatjuk: megszületett a Bokros-csomag ikertestvére.2003-07-28 14:14:00 0
Irak: gránáttámadás Bagdadban amerikaiak ellenÚjabb gránáttámadást hajtottak végre hétfőn fényes nappal amerikai katonák ellen Bagdad utcáin, két katona súlyosan megsebesült, egyes híradások szerint életüket is vesztették.2003-07-28 12:23:00 0
Az OTP is Horvátországba készül?Miután a Mol Rt. részesedéshez jutott a horvát INA kőolaj- és földgázipari vállalatban, most az OTP Bank is komolyan foglalkozik horvátországi tulajdonszerzés lehetőségével - írta hétfői számában a Vjesnik című zágrábi újság.2003-07-28 12:16:00 0
Románia-Magyarország: kölcsönösség elvét sürgetik a nemzeti kisebbségek ügyébenValóban hasznos lenne, ha a nemzeti kisebbségekkel kapcsolatos politikában Románia és Magyarország kölcsönösen alkalmazná a jó tapasztalatokat - jelentette ki hétfőn Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke.2003-07-28 12:13:00 0
Indonézia: halált kértek az ügyészek a Bali merényletek koordinátoráraHalálbüntetést kértek hétfőn az indonéz ügyészek Imam Samudrára, a 2002. október 12-én Bali szigetén végrehajtott merényletek helyszíni koordinátorára. A Denpasarban zajló perben I Nyoman Dilla ügyész a bíróság előtt kijelentette: bebizonyosodott, hogy Samudra másokkal egyetemben előkészítette a 202 halálos áldozattal járó merényleteket, és pénzt is biztosított a terrorcselekmények végrehajtásához.2003-07-28 09:42:00 0
Tovább pereskednek igazságukért a kismamákÚjabb eljárásokat indítottak kismamák az elmaradt jövedelempótlék ügyében. A közelmúltban pert nyert három fiatalasszony ügyvédje szerint jogorvoslattal érvényesíthetik igényüket azok, akik három év helyett öt évre visszamenőleg kamatokkal együtt kérik az elmaradt juttatást.2003-07-28 08:32:00 0
Fülöp-szigetek: a zendülés utórezgéseiA Fülöp-szigetek rendőrsége őrizetbe vette hétfőn Joseph Estrada volt elnök egy közvetlen munkatársát a hét végén lezajlott katonai zendüléssel összefüggésben. Rendőrök házkutatást végeztek Ramon Cardenasnál. Fegyvereket és lőszereket foglaltak le nála, és olyan vörös karszalagokat is találtak manilai otthonában, amilyeneket az elnök és a kormány lemondását követelő lázadó tisztek viseltek. A rendőrség szerint a belvárosi bevásárlóközpont megszállására készülő katonák egy része Cardenas házában töltötte az akció előtti éjszakát.2003-07-28 08:28:00 0
Statisztikák az EU-ban és a csatlakozó országokban: hátul kullogunkA csatlakozásra váró országokban a munkaerő átlagos költsége 2000-ben nagyjából ötször alacsonyabb volt, óránként mindössze 4,21 euró, mint az óránként 22,7 euró körüli EU-átlag - derül ki az Eurostat, az EU hivatalos statisztikai hivatalának jelentéséből.2003-07-28 08:09:00 0
Mennyiségi kultúraTaliándörögd 830 lelkes kisközség a Bakony déli lábánál. Ha nem költözött volna ide néhány éve egy régi házba Szőke András alternatív filmkészítő és beszélgetőművész, a falubelieken és rokonaikon kívül még a létezéséről sem tudna a világ. Pedig művészettörténészeti szempontból XIII. századi templomrom áll a határában, és a település környezeti szempontból ideálisnak mondható.2003-07-28 07:56:00 0
Irak: hajsza Szaddám Huszein utánAmerikai katonák vasárnap este Bagdadban rajtaütöttek egy házon, amelyről feltételezték, hogy ott rejtőzködik Szaddám Huszein megbuktatott iraki elnök. Az akció során az amerikaiak megöltek öt irakit.2003-07-28 07:44:00 0
Új polgármestere van KuncsorbánakHárom jelölt közül Rédai János szerezte meg a legtöbb szavazatot vasárnap Kuncsorbán, az időközi polgármester-választáson. Rédai János jelenleg a törökszentmiklósi városi önkormányzat tagja - nyilatkozta Kuncsorba jegyzője, Hegedűs László.2003-07-28 07:42:00 0
Új polgármester BerenténHat független jelölt közül Juhász Józsefet választották a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Berente új polgármesterévé a vasárnap rendezett időközi választáson - tájékoztatta a település megbízott jegyzője az MTI-t.2003-07-28 07:39:00 0
Adót emel a kormány, az MSZP támogatjaKiderült, hogy az MSZP elnöksége és frakciója támogatni fogja a Medgyessy kormány jövő évi adóemelésre vonatkozó elképzelését, amely mintegy 550 milliárd forint többletkiadást jelent majd a magyar családoknak - mondta Tállai András fideszes országgyűlési képviselő vasárnap.2003-07-27 20:58:00 0
Magyar tőkeinvázió HorvátországbanA magyar tőkeinvázió foglalkoztatja mostanában legjobban a horvát hírközlő szerveket. A legnagyobb példányszámú horvát napilap, a zágrábi Vecernji list úgy fogalmazott, hogy Magyarország jelenleg is Zágráb legmegbízhatóbb stratégiai partnere.2003-07-27 16:35:00 0
Az árvízi újjáépítésre emlékeztekHálaadó istentiszteletet tartottak az árvízi újjáépítésért vasárnap a tiszaszalkai református templomban, a szertartáson részt vett Orbán Viktor, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elnöke, volt kormányfő is.2003-07-27 16:29:00 0
Castro az EU-t bünteti: Kubának nem kell a segélyFidel Castro kubai elnök visszautasított szombaton minden európai uniós segélyt, amiért az EU bírálta Kuba emberi jogi gyakorlatát. A kubai ellenzékkel szembeni sorozatos hatósági intézkedések (például 75 ellenzéki személyiség bebörtönzése) miatt az EU júniusban diplomáciai szankciókat rendelt el Kuba ellen, egyebek között korlátozta tagállamainak kormányszintű kapcsolatait Havannával.2003-07-27 10:59:00 0
Irak: újabb amerikai katonát öltek megEgy amerikai katona meghalt, kettő pedig megsebesült szombaton, miután iraki fegyveresek rajtaütöttek a konvojukon Bagdad környékén. Az irakiak automata fegyverekkel és harckocsielhárító rakétákkal támadtak az amerikai járműoszlopra a fővárostól nyugatra lévő Abu Guraib településnél - közölte az amerikai középső parancsnokság, amely szerint három iraki támadó is megsebesült.2003-07-27 10:53:00 0
Anna-bál: 17 éves leány a legszebbHorváth Martina 17 éves füredi leányt választották az Anna-bál szépévé vasárnapra virradóra Balatonfüreden, ahol immár 178. alkalommal rendezték meg a nevezetes táncmulatságot. A vasárnapi hagyományos hintós sétakocsizáson a Füreden nyaralók is megismerhették a bálkirálynőt és két udvarhölgyét.2003-07-27 10:49:00 0
Bezárja mohácsi Vegeta-gyárát a Podravka?Az üzleti gondokkal küzdő Podravka horvát élelmiszeripari vállalat komolyan fontolgatja, hogy becsukja lengyelországi Vegeta-gyárát és hasonló sorsra juthat a mohácsi Vegeta-gyár is - írta vasárnapi számában a Vecernji list című zágrábi újság.2003-07-27 10:44:00 0
Uniós elismerés: a magyar ügyészség kiválóan teljesítEurópai összehasonlításban Magyarország a kriminológiai szempontból közepesen fertőzött államok közé tartozik, bűnüldöző szerveinek hatékonysága ugyanakkor jónak mondható, az ügyészi szerveké pedig egyenesen kiemelkedő - mondta Polt Péter legfőbb ügyész.2003-07-27 10:40:00 0
Versenyképesség a csatlakozó országokban: hazánk egyre inkább leszakadóbanAz európai uniós csatlakozásra váró közép-európai országok versenyképessége valamennyi gazdaságban romlott, ám a hazai valutában számított termékegységre jutó munkaköltség Magyarországon jóval kedvezőtlenebbül alakult, mint a másik négy tagjelölt országában - állapítja meg Gáspár Pál az International Center for Economic Growth (ICEG) Európai Központjának igazgatója tanulmányában.2003-07-27 10:34:00 0
Anna-bál BalatonfüredenBalatonfüreden az Árkád Szálló dísztermében megnyílt szombaton a 178. alkalommal szervezett Anna-bál. " Az idei füredi Anna-bál újdonsága, hogy a legszebb bálozó leányok mellett ezúttal férfi díjazott is van: a főtámogató herendi porcelángyár és az önkormányzat Kiss Ernő-díjat ad át a szombatról vasárnapra virradó éjszaka a Füredhez kötődő, az ország művelődési-művészeti, tudományos és közéletében elismertséget szerző férfiak egyikének. Az első Kiss Ernő-díjat Gyurkovics Tibor Kossuth-díjas író nyerte el.2003-07-27 10:28:00 0
Élőlánc és szövetség a Rába folyó védelmébenA Rába menti települések lakói a folyómederben állva élőláncot alkottak szombaton Sobor község térségében, tiltakozásul a Rábából tervezett vízkivétel ellen a Balaton vízpótlására. Az akciót megelőző konferencia résztvevői szövetséget hoztak létre a Rábáért.2003-07-27 10:25:00 0
Teltház volt TusnádfürdőnAz európai integráció világpolitikai vetületeit elemző fórummal fejeződött be szombaton Tusnádfürdőn a XIV. Bálványosi Nyári Szabadegyetem. Az idén minden eddiginél magasabb volt a regisztrált résztvevők száma: a mintegy 2200 fővel megközelítették a szabadegyetem befogadó kapacitásának határát. A különböző rendezvényeken több mint tízezer ember vett részt.2003-07-26 18:03:00 0
Kisbéri ménes: ez megalapította, az megszüntette, ma felélesztikA történelmi értékek őrzése és tisztelete, valamint a hagyományok ápolása az utókor szép és nemes feladata - hangsúlyozta a 150 éve alapított kisbéri ménes jubileumi ünnepségén szombaton a város polgármestere. Udvardi Erzsébet emlékeztetett arra, hogy a katonai ménest Batthyány Kázmérnak, Kossuth Lajos külügyminiszterének elkobzott birtokán alapította meg 1853-ban Ritter Ferenc tábornok, Ferenc József császár parancsára, 1961-ben megszüntették, és manapság magángazdaságok kezdik feléleszteni a hagyományt.2003-07-26 17:40:00 0
Káel Bánk bánjával kezdődött a 29. Filmművészeti Nyári EgyetemAz elmúlt egy év magyar filmtermésének legjavát, összesen 29 alkotás mutatnak be a 29. Filmművészeti Nyári Egyetem programja során, amely szombaton nyílt meg a rendezvény hagyományos helyszínén Egerben.2003-07-26 17:26:00 0
Az MSZP-nek dolgozik a titkosszolgálatTóth András, Medgyessy titkosszolgálatokat felügyelő államtitkára egy "közvetítő révén" találkozott Kulcsár Attilával. Ugyanennek a közvetítőnek a köreiből említették, hogy Áder János találkozott Kulcsár Attilával. Így tudta meg az MSZP az esetet - derül ki D-209 titkosszolgálatokat felügyelő államtitkárának a Magyar Hírlap szombati számában megjelent interjújából.2003-07-26 17:18:00 0
Szocialista elterelő hadművelet a brókergate-benBizony, utólag is megéri közzétenni azt a nyilatkozat-csatát, amelyben Katona Béla vádaskodik, majd Rogán Antal, Áder János és Kövér Szilárd cáfol. Ezt követően összefoglaljuk azt is, ahogy Gy. Németh Erzsébet simicskázós-wermerezős közleményére reagálnak a megrágalmazottak, köztük a teljes Fidesz-vezérkar Orbán Viktorral együtt.2003-07-26 16:59:00 0
Mádl Ferenc gratulált Teller EdénekMádl Ferenc köztársasági elnök táviratban gratulált Teller Edének az Egyesült Államok elnökétől kapott magas kitüntetéséhez - közölte az államfő hivatalának sajtóirodája szombaton az MTI-vel.2003-07-26 14:52:00 0
Viktor Orbán claims extension instead of restrictions'With one year before the EU-accession Hungary has to unite forces to move the economy towards extension instead of restrictions - all citizens have to be winners of the integration and the national union beyond the borders must go on', said Viktor Orbán before a crowd of several thousand people in Tusnádfürdő (Transylvania) yesterday.2003-07-26 14:50:00 0
Megverik, kirabolják Pesten az örgeketKözel tizenegyezer hatvan év fölötti budapesti vált tavaly valamilyen bűncselekmény áldozatává. A fővárosban közel 97 ezer nyugdíjas korú ember él. Senki nem tudja, hogy mennyien vannak közöttük, akiket rendszeresen bántalmaznak családtagjaik, gondozóik, ismerőseik - írja a Budapesti Nap.2003-07-26 14:32:00 0
Gyorsan mondomVagy másfél éve mondta Lendvai Ildikó: "Lassan mondom, hogy mindenki értse, így Orbán Viktor is: nem szedjük fel a síneket, nem bontjuk le a hidakat, a tornyokból nem távolítjuk el az órákat". A szocialisták alelnöke azokra a röplapokra válaszolt, amelyek adóemeléssel, a gázáremeléssel és a lakáshoz jutás feltételeinek drasztikus szigorításával fenyegettek szocialista kormányzás esetére. Ezek a röplapok meglehetősen rímeltek az éppen távozás előtt lévő miniszterelnök két nappal korábban a Dísz téren előadott hadüzenetnek is beillő beszédére. Lendvai akkor túlontúl hatásosan fogalmazott: nem lesz gázáremelés és maradnak a lakástámogatások.2003-07-26 14:29:00 0
Drágább lesz MagyarországTízmilliárd forintot vonnának el a szállodáktól, éttermektől és a közétkeztetéstől az áfakulcsok tervezett módosításával - állapították meg a szakmai szervezetek. Az idegenforgalomban érdekeltek a turisztikai államtitkárhoz írt levelükben figyelmeztetnek: ha drágul Magyarország, annak a költségvetés is kárát látja, miközben a konkurens országok turizmusa erősödik.2003-07-26 14:27:00 0
Visegrádi országok történelmi hétvégéje: végvári vigasságokA visegrádi országok középkori hagyományokat őrző csoportjainak kétnapos bemutatója kezdődött szombaton az egri várban, a rendezvényre a végvári vigasságok történelmi fesztivál keretében került sor. A bemutatón felvonultak és műsort adnak a visegrádi együttműködés négy országából érkezett csoportok: Lengyelországot Krakkó, Szlovákiát Kassa képviseli, a cseh hagyományőrzők Ostravából érkeztek, valamint ott vannak hazai hagyományápolók közül a visegrádiak és az egriek.2003-07-26 14:25:00 0
Nem volt határozatképes a Magyar Orvosi Kamara küldöttgyűléseNem hozott döntést a Magyar Orvosi Kamara (MOK) rendkívüli küldöttgyűlése az elnökség visszahívásáról, a testület ugyanis szombati ülésén nem volt határozatképes - tájékoztatta az MTI-t a MOK szóvivője telefonon. Az ülésen visszahívták volna a kamara elnökségét, mert az a MOK korábbi döntésével ellentétesen járt el, amikor a kormányfővel folytatott tárgyaláson nem kezdeményezte a kórháztörvény visszavonását.2003-07-26 14:22:00 0
Visszaélések gyanúja az EUKK-nálMedgyessy Péter miniszterelnököt tartja felelősnek a Jobbik Magyarországért Mozgalom abban, hogy eddig nem hozták nyilvánosságra az Európai Unió Kommunikációs Közalapítvány (EUKK) által kampánycélra felhasznált több milliárd forint közpénz tételes elszámolását - hangoztatta a szervezet szóvivője szombaton Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.2003-07-26 14:18:00 0
Harc az állatkínzások ellenHétfőn kezdődik az az aláírásgyűjtő kampány, amelynek célja, hogy az állatkínzás bekerüljön a büntető törvénykönyvbe és akár szabadságvesztéssel is büntethető legyen. Az íveket a fővárosi állatkert bejáratánál és a Sziget Fesztiválon is alá lehet majd írni.2003-07-26 12:32:00 0
Feneketlen-tavi gondokA budai Feneketlen-tó valaha azért kapta a nevét, mert olyan mély volt, hogy a helybeliek azt hitték, nincs is a víznek alja. Ma inkább azért szolgál rá e névre, mert feneketlen mennyiségű szemét szaporodik a partján. Nem is oly régen még turistacsalogató volt a XI. kerületben, ma már legfőként a hajléktalanokat vonzza, hogy megtelepedjenek, s bevackolódjanak a szomszédságában.2003-07-26 12:03:00 0
Medgyessy bankja is a K&H Equities brókerbotrányábanAz Inter-Európa Bank, melynek 2002. április 29-ig Medgyessy Péter igazgatósági elnöke volt, is belekeveredhet a sikkasztási és pénzmosási botrányba, miután kiderült, hogy a pénzintézet egyik fiókjából vették fel külföldi magánszemélyek azt a 4-6 milliárd forintot, amely a K&H Equitiestől származott értesült a Magyar Nemzet.2003-07-26 11:45:00 0
Menekülnek a Külügyminisztériumból?A Magyar nemzet információi szerint rossz hangulatban zajlott le a nagyköveti értekezlet a hét elején. A misszióvezetők sokkal inkább a folyosón mondták el egymásnak véleményüket, mint a nyilvánosság előtt. A napilap úgy tudja, hogy a nagykövetek elégedetlenek a magyar külpolitika túlzott washingtoni irányultságával, valamint a Külügyminisztérium (KM) irányításával, belső szervezettségével.2003-07-26 11:38:00 0
Dinamikusan nő az ital- és az áruautomaták forgalmaáruautomaták forgalma - mondta Ábrányi Tamás, a Magyar Ital- és Áruautomata Szövetség (MIÁSZ) elnöke az MTI-nek. "Az ital- és áruautomaták összforgalma meghaladja a 10 milliárd forintot, ám a múlt évi adatokat csak most összesítik, ezért erről pontos információk még nincsenek" - mondta az elnök.2003-07-26 11:09:00 0
Nyári fesztivál PesthidegkútonImmár ötödik alkalommal rendeznek nyári fesztivált Pesthidegkúton, az augusztus 21-től zajló négynapos eseménysorozatra ezúttal is a Klebelsberg Kuno Iskola parkjába invitálják az érdeklődőket - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.2003-07-26 11:07:00 0
Földrengés JapánbanKétszázhatvanhat sérültje van a legutóbbi jelentések szerint a Japán északkeleti részén szombat reggel történt erős földrengésnek. A sérültek többsége könnyebb sérüléseket szenvedett, két személynek azonban súlyosabb fejsérülésekkel került kórházba. A Richter-skála szerint 6,2-es erősségű földrengés földcsuszamlásokat okozott a Tokiótól háromszáz kilométernyire északra lévő Mijagi kormányzóságban Mintegy százezer ház maradt áram nélkül, és számos ház megrongálódott - jelentette japán tömegtájékoztató eszközökre hivatkozva az AP és a Reuter.2003-07-26 11:05:00 0
Robbanások, lövöldözések IrakbanBagdadban robbanásokat lehetett hallani, míg a Moszul felé vezető autóút mellett lövöldözések voltak szombatra virradóra. Az iraki fővárosban a több robbanáson kívül összecsapások voltak az amerikai katonák és iraki fegyveresek között. Amerikai katonai források között az irakiak egy amerikai járőrre csaptak le.2003-07-26 11:04:00 0
Kerítés Ciszjordánia és Izrael köztCiszjordánia és Izrael határán biztonsági okok teszik parancsoló szükségességgé a kerítés felépítését - jelentette ki egy magas rangú izraeli tisztségviselő szombaton.2003-07-26 11:01:00 0
Gázolt a vonat BalatonfűzfőnélElgázolt a vonat egy férfit szombaton hajnalban Balatonfűzfő és Balatonkenese között a nyílt vasúti pályán - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság az MTI-vel.2003-07-26 10:59:00 0
Oroszország új atomtengeralattjáró-flottát állít hadrendbeÚj hadászati atomtengeralattjáró-flottát állítanak hadrendbe 2006-tól az orosz haditengerészetnél - jelentette be Szergej Ivanov orosz védelmi miniszter pénteken Murmanszkban, az orosz északi flotta székhelyén.2003-07-26 10:58:00 0
Konvenció az emberkereskedelem ellenAz Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) az emberkereskedelem elleni konvenciót fogadott el, amelyben javasolja a tagállamoknak, hogy büntessék az ilyen cselekményeket, állítsanak fel különleges egységet a tettesek üldözésére, nyújtsanak az áldozatoknak szociális támogatást, és segédkezzenek hazatérésükben.2003-07-26 10:56:00 0
A hülyeség - ha fájna, 2003. július 25."Szeretném eloszlatni azonban az államtitkárság működése kapcsán kialakult tévképzetet, ugyanis a hivatal nem az Orbán-kormány kriminalizálását tűzte ki célul" - mondta az üvegszemügyi államtitkár, Keller László a Népszabadság pénteki számában. Az interjúban később megjegyezte, folytatnak például az orosz államadósság kapcsán is vizsgálatot, melyben "az MSZP holdudvarába tartozó személyek lehetnek érintettek, de nem ezt vizsgáltuk", és az ügyről "készítettünk egy titkos jelentést".2003-07-25 20:45:00 0
Francia titkosszolgálati főnök az al-KaidárólA francia elhárítás (DST) vezetője szerint az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat továbbra is fenyegetést jelent Európa számára annak ellenére, hogy több kulcsfiguráját elfogták. Pierre de Bousquet de Florian a Le Monde-nak adott interjúban ugyanakkor leszögezte: Franciaországnak nincsenek bizonyítékai az iraki tömegpusztító fegyverekről, sem pedig arról, hogy Szaddám Huszein megbuktatott elnöknek kapcsolatai lettek volna az al-Kaidával.2003-07-25 20:27:00 0
Ismét kinyitott a Régi Vigadó terasza DebrecenbenIsmét fogad vendégeket a debreceni Régi Vigadó terasza: a helyi polgárok egykori közkedvelt nagyerdei szórakozóhelye pénteken nyitotta meg kapuit. A Régi Vigadó elnevezésű feredőt 1826-ban adták át, az épületben annak idején 18 kádas fürdőhelyiség, pipa- és kártyaszoba, valamint nagyméretű étterem kapott helyet - mondta Fazekas Lajos, a teraszt üzemeltető gyógyfürdő kft. ügyvezető igazgatója az MTI-nek.2003-07-25 20:14:00 0
Csecsenföldön Maszhadov nem indul a választásonNem indul az október 5-ére tervezett csecsenföldi elnökválasztáson Aszlan Maszhadov szakadár csecsen vezető, akinek legitimitását Moszkva nem ismeri el a csecsen háború 1999. októberi kezdete óta.2003-07-25 20:01:00 0
Megkezdődtek a bayreuthi ünnepi játékokWagner A bolygó hollandi című operájának Claus Guth új rendezésében bemutatott előadásával kezdődtek meg pénteken este Bayreuthban fényes külsőségek közepette a 92. Richard Wagner ünnepi játékok. A bemutató zenei vezetője Marc Albrecht 39 éves német karmester volt.2003-07-25 18:48:00 0
Iliescu megint izraeli tiltakozást váltott kiIzrael pénteken erélyesen tiltakozott amiatt, hogy Ion Iliescu román államfő egy izraeli újság szerint nemrégiben úgy fogalmazott: a holokauszt nem kizárólag a zsidóságot sújtotta.2003-07-25 18:46:00 0
Történelem: Fő utcaA polgári oldal helyi szervezetei, civil szervezetek, polgári körök és a Magyar Ház Kiadó szervezésében 20 hétig tartó, minden megyét érintő országjáró körút indult Pécsett Történelem Fő utca címmel. A rendezvénysorozat első állomásán Schmitt Pál a Szövetségbe való belépésre buzdított. Pécsett a szocialisták be nem tartott ígérete miatt gyűjtést rendeztek az alsószentmártoni gyerekek tankönyveire: több mint 70 ezer forint adomány gyűlt össze.2003-07-25 18:14:00 0
Felhőszakadás Szabolcsban: víz alá került pincékFelhőszakadás volt pénteken délután Szabolcs-Szatmár-Bereg megye keleti részén, ahol 33 alkalommal riasztották a tűzoltókat elöntött pincék víztelenítéséhez - tájékoztatta a térségi katasztrófavédelmi igazgatóság ügyeletese az MTI-t.2003-07-25 18:05:00 0
Írók a fák alatt a Művészetek VölgyébenÍrók a fák alatt címmel nyolc irodalmi estet kínál Kapolcson, a Művészetek Völgye tíznapos eseménysorozatán a Magyar Írószövetség és a Kortárs Kiadó - mondta Gyürke Kata, a sorozat sajtószóvivője pénteken az MTI-nek.2003-07-25 18:01:00 0
Az FBI és a CIA tudott a készülödő terrortámadásrólAmennyiben az amerikai titkosszolgálatok együttműködnek, a 2001 szeptember 11-i terrortámadásokat meg lehetett volna előzni. Ezt az a kongresszusi jelentés állapította meg, amelyet két éves átfogó vizsgálatot követően most tettek közzé Washingtonban.2003-07-25 17:58:00 0
Lassuló gazdasági növekedés, kedvezőtlen egyensúlyi helyzetA belső kereslet szükséges mérséklődésének következtében lassult a gazdasági növekedés az első negyedévben. Az egyensúlyi helyzet továbbra is kedvezőtlen, az infláció az első félévben mérséklődött - áll a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gazdasági folyamatokat összegző jelentésében.2003-07-25 17:53:00 0
A 30 százalékos energiaár-emelésrőlMa már egyre inkább látszik, hogy a legfontosabb energia közszolgáltatások privatizálása és liberalizálása e szolgáltatások árainak drasztikus emelésére vezet. A januári és a most bejelentett villanyáremelés és a jövő év elejétől bekövetkező áfa-emelés együttesen mintegy 30 százalékkal növelik a lakossági fogyasztói villany árakat - áll az Energiapolitika 2000 Társulat Elnöksége közleményében.2003-07-25 17:45:00 0
Az európaiak nemigen ismerik a konventetAz európai lakosok többsége még soha nem hallott az Európai Unió alkotmányát összeállító konventről - derül ki az Eurobarometer nevű európai közvélemény-kutató cég pénteken nyilvánosságra hozott felméréséből.2003-07-25 17:42:00 0
Imbudo tájfun: legalább tíz halottA Fülöp-szigetek északi részén végzett pusztítás után Dél-Kínára is lecsapott az Imbudo tájfun, eddig legkevesebb tíz ember halálát és több ezer ház összeomlását okozva kínai területen.2003-07-25 17:41:00 0
Szabadságon is MagyarországértTaszosz Papadopulosz ciprusi köztársasági elnök pénteken baráti, személyes jellegű találkozón fogadta Hörcsik Richárdot, az Országgyűlés Európai Integrációs Ügyek Bizottsága alelnökét, aki szabadságát tölti Cipruson. A ciprusi államfő korábban a ciprusi parlament integrációs bizottságának az elnöke volt, ekkor alakult ki a két politikus személyes barátsága - közölte pénteken Hörcsik Richárd.2003-07-25 17:38:00 0
Orbán Viktor: a hajbókolás moszkovita reflexAz európai integráció mozgásban lévő gazdaságok felgyorsítását segíti, gazdasági válságok kezelésére nem alkalmas. Márpedig Magyarországon a gazdaság ma válsághoz közeli állapotban van - hangsúlyozta Orbán Viktor ma délután az erdélyi Tusnádfürdőn, az immár tizennegyedik alkalommal megrendezett bálványosi szabadegyetem keretében megrendezett panelbeszélgetésen. Az Integráció és nemzeti érdek címet viselő rendezvényen a Szövetség elnöke mellett Emil Constantinescu, Románia volt államfője, Adrian Severin, az EBESZ parlamenti közgyűlésének elnöke és Schöpflin György, a Londoni Egyetem közgazdászprofesszora vett részt.2003-07-25 17:21:00 0
Berkecz Mária esete a NépszabadsággalA mai napig hiába keressük a Népszabadság honlapján a május 31-én nyomtatásban megjelent interjút. Rejtély, hogy a Millenáris Kht. volt vezetőjét megszorongatni akaró írás miért nincs a neten.2003-07-25 16:25:00 0
Lengyel lap a magyar gazdaságrólRészletes, féloldalas tanulmányt közölt a magyar gazdaság általa súlyosnak minősített gondjairól, a jelenlegi helyzet okairól pénteki számának gazdasági mellékletében a Rzeczpospolita című független, konzervatív lengyel napilap. Jacek Rostowski, a budapesti Közép-európai Egyetem professzora megállapítja: az átalakulás példaképének tekintett Magyarország ma már csak a munkanélküliségi mutató tekintetében előzi meg Lengyelországot.2003-07-25 16:11:00 0
Szerb politikai felsővezetés a pénzmosásbanTovább gyűrűzik Szerbiában a pénzmosási botrány: a G17 Plus nevű párt pénteken azt állította, hogy fényt derített a törvénytelen ügylet hátterére, s azzal vádolta a titkosszolgálatot, az igazságszolgáltatást és egyes kormánytagokat, hogy megkísérlik eltussolni a pénzmosási ügyet.2003-07-25 16:06:00 0
Orbán Viktor a Nagy SátorbanOrbán Viktor mai mondandóját ezért is előzi meg nagy várakozás. Hogy mekkora? A magam környezetével példálózva svédországi, németországi, dunántúli, Budapest környéki vendégeim csapatait kell Tusnádfürdő felé kalauzolnom.2003-07-25 16:01:00 0
Brókergate: mi Lamperth és Tóth András felelőssége?A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség álláspontja szerint Tóth Andrást, a nemzetbiztonsági szolgálatokat felügyelő politikai államtitkárt és Lamperth Mónika belügyminisztert is felelősség terheli azért, hogy Kulcsár Attila hónapokra kivonhatja magát az ellene folyó büntetőeljárás alól. Kulcsár Attila huzamosabb ideig tartó távolléte veszélyezteti a nyomozás sikerét, mivel az időmúlással megnehezül a K&H brókercégénél elkövetett bűncselekmények felderítése. A Fidesz álláspontját Répássy Róbert ismertette pénteki sajtótájékoztatóján.2003-07-25 15:44:00 0
FAZ: lekerül a magyarigazolványról a szentkoronás címerA környező országok magyarságának előnyöket biztosító magyar kedvezménytörvényt és ezzel kapcsolatban Magyarországnak a szomszédaival kialakult viszonyát tekintette át pénteki számában a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című konzervatív német napilap.2003-07-25 15:36:00 0
Határon túli gyerekek olvasótábora PaksonTizedik alkalommal várnak olvasótáborba határon túli magyar kisdiákokat a paksi Cseresznyéspusztára, az egykori tanyasi iskolába - közölte a paksi művelődési központ vezetője pénteken.2003-07-25 14:11:00 0
A nehézségek ellenére Pásztó fejlődikEgy önkormányzat életében mindig meghatározó jelentőségű, hogy milyen fejlesztéseket, beruházásokat valósítanak meg. Erről kérdezte Sisák Imrét, Pásztó város polgármesterét a Nógrád Megyei Hírlap.2003-07-25 14:02:00 0
Szószegő és törvényszegő kormányA kormány szószegő és törvényszegő, mert a tavalyi ígéretei és a jogszabályba foglalt adócsökkentés mögül megpróbál kihátrálni - mondta pénteki sajtótájékoztatóján Mátrai Márta fideszes országgyűlési képviselő.2003-07-25 13:32:00 0
Roma Polgári Tömörülés: instabillá vált a kormány cigánypolitikájaA Roma Polgári Tömörülés (RPT) a kormánytól azt kéri, hogy a népcsoportot érintő döntések meghozatala előtt minden esetben kérje ki a Roma Szervezetek Polgári Szövetségének véleményét - közölte az RPT elnöke pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.2003-07-25 13:04:00 0
Lassuló gazdasági növekedés, kedvezőtlen egyensúlyi helyzetA belső kereslet szükséges mérséklődésének következtében lassult a gazdasági növekedés az első negyedévben. Az egyensúlyi helyzet továbbra is kedvezőtlen, az infláció az első félévben mérséklődött - áll a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gazdasági folyamatokat összegző jelentésében.2003-07-25 12:41:00 0
Kulcsár csak lassan jönneKulcsár Attila nem szándékozik hozzájárulni a gyorsított kiadatási eljárás alkalmazásához - erősítette meg pénteken Bécsben az MTI-nek Friedrich Forsthuber, a bécsi tartományi bűnügyi bíróság szóvivője, de hozzátette: hogy valóban hozzájárul-e, vagy sem, az a jövő héten derül ki, amikor újra bíró dönt a további fogva tartásról.2003-07-25 11:40:00 0
Ipari Energiafogyasztók Fóruma: fenntartások a az áremeléssel szembenKifogásolhatónak ítéli a villamosenergia árának emeléséről szóló kormányzati intézkedést az Ipari Energiafogyasztók Fóruma (IEF). A szervezet MTI-hez pénteken eljuttatott közleménye szerint sérti a fogyasztók jogait, hogy véleményük figyelembevétele nélkül augusztus 1-jétől 9 százalékkal megdrágul a közüzemi villamosenergia-ellátás.2003-07-25 11:33:00 0
Törékeny a sajtószabadság IrakbanTöbb mint 30 évi elnyomás után meglehetősen sokoldalú tömegtájékoztatás bontakozik ki Irakban, de még meglehetősen törékeny az újonnan elnyert sajtószabadság - állapította meg az iraki média helyzetéről szóló jelentésében a "Riporterek Határok Nélkül" (RSF) nevű nemzetközi szervezet.2003-07-25 09:54:00 0
Új magyar tagok a Román AkadémiánKét új magyar nemzetiségű tagja van a Román Akadémiának: Lászlóffy Aladár Kossuth-díjas költőt és Péterfi Leontin István botanikust, egyetemi professzort levelező tagjává választotta a legtekintélyesebb román tudományos intézmény.2003-07-25 08:08:00 0
"CS" és "SCG" Szerbia és Montenegró új nemzetközi jele"CS" és "SCG" lesz ezentúl Szerbia és Montenegró államközösségének nemzetközileg használatos rövidítése. A két mozaikszó általános használatát jóváhagyta aNemzetközi Szabványügyi Szervezet (ISO).2003-07-25 07:51:00 0
A CIA szerint Szaddám üzent a hétenAz amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) egyik munkatársa csütörtökön valószínűnek mondta, hogy Szaddám Huszein megbuktatott iraki elnök hangja hallható azon a hangkazettán, amelyet héten egy arab televízióban mutattak be.2003-07-25 07:43:00 0
Az államtitkár helyre tette Nyakót és JuhásztA jövő évi költségvetési irányelvekről nem a pénzügyminiszter, hanem a kormány döntött - jelentette ki Veres János, a Pénzügyminisztérium (PM) politikai államtitkára az MSZP csütörtöki sajtótájékoztatóján elhangzottakra reagálva az MTI-nek.2003-07-24 20:01:00 0
Magyarország mégsem vesz részt Románia EU-s tárgyalásaibanMagyarország nem kíván részt venni az Európai Unió és Románia közti csatlakozási tárgyalásokon, csak azt szeretné, ha a közös érdekeltségű kérdésekről tájékoztatást kapna - közölte csütörtökön a román külügyminisztérium, miután Mircea Geoana román és Kovács László magyar külügyminisztérium telefonbeszélgetést folytatott.2003-07-24 20:01:00 0
Beismerte: muzulmánokat és horvátokat öltek megBeismerte bűnösségét csütörtökön a hágai nemzetközi törvényszék előtt a boszniai szerb rendőrség egy volt tagja. Darko Mrdja a bíróság előtt beismerte: részt vett a boszniai szerb rendőrség tisztogató akciójában, amelynek során 228 muzulmán és horvát lakost lőttek agyon. A gyilkosságok 1992 augusztusában történtek a bosznia-hercegovinai Vlasics-hegységben.2003-07-24 19:41:00 0
Államtitok a Bácskai ellen folytatott nyomozásBácskai János dandártábornok a személyével kapcsolatos ügyről nem nyilatkozhat, mert államtitokká minősítették a nyomozást. Ezt ő maga mondta csütörtökön este az MTI-nek.2003-07-24 19:38:00 0
Greenpeace-közlemény a vasi barnaszén-bánya ellenA Greenpeace nemzetközi környezetvédő szervezet csütörtökön Kismartonban (Eisenstadt) kiadott közleményben tiltakozott az osztrák határ közelében, Vas megyében tervezett barnaszén-bánya ellen, amely a szervezet szerint szétrombolja a tájat, és Kelet-Ausztria számára súlyos levegőszennyezéssel járhat.2003-07-24 19:31:00 0
Pannonplast-ügy: feljelentést tett a PSZÁFOkirat-hamisítás miatt feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a Pénzügyi Szervetek Állami Felügyelete (PSZÁF) csütörtökön, a Pannonplast részvényekkel összefüggésben - közölte a rendőrség. A feljelentést megkaptuk, és a nyomozást okirat-hamisítás gyanúja miatt elrendeltük - mondta az MTI-nek Németh Lajos, az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs osztályának helyettes vezetője.2003-07-24 18:51:00 0
Argentínában letartóztatják a diktatúra bűnöseitRodolfo Canicoba Corral argentin szövetségi bíró csütörtökön elrendelte 46 személy letartóztatását a katonai diktatúra idején elkövetett bűncselekményeikért. Azokról a személyekről van szó, akik az 1976 és 1983 között a puccsal hatalomra került, egymást követő katonai diktatúrák éveiben megsértették az emberi jogokat, és akiknek a kiadatását Baltasar Garzon spanyol bíró követelte a Interpolon keresztül.2003-07-24 18:44:00 0
Hárfamuzsika a Balaton-partonTöbb balatoni település templomában hárfamuzsika szól majd az elkövetkező két hétben - tájékoztatta a koncertsorozat szervezője az MTI-t. Révfülöpön, Almádi-Vörösberényben, Földváron és Szárszón - összesen hét alkalommal - három neves művész ad műsort - mondta a balatoni hárfahangversenyeket évek óta szervező Jakobi Koncert Kft. munkatársa, Hegedűs Anna az MTI-nek telefonon.2003-07-24 18:36:00 0
Kevesebbe tévéznek a lengyelek a kánikula miattA lengyel televíziónézők idén július 14-20. között töltötték a legkevesebb időt, napi két és fél órát a képernyők előtt - tette közzé friss felmérését az OBOP lengyel közvélemény-kutató intézet.2003-07-24 18:33:00 0
Két Görgey-darabért egy igazgatói állás?A Budaörsi Játékszín igazgatói állására a helyi önkormányzat pályázatot írt ki, mivel az előző igazgató, Éless Béla megbízatása 2002-ben lejárt. A képviselőtestület Nemcsák Károly színművészt választotta meg új igazgatónak. Éless azonban Görgey több darabját is bemutatta, ezért a volt miniszter a döntés utólagos megváltoztatására kérte Wittinghoff Tamás SZDSZ-es polgármestert. Időközben Éless belépett a Szabad Demokraták Szövetségébe, új eljáráson őt nevezték ki, Nemcsák Károly pedig munkaügyi pert kezdeményezett.2003-07-24 18:31:00 0
Az USA, Észak- és Dél-KoreaGeorge Bush amerikai és Ro Mu Hjon dél-koreai elnök csütörtökön egyaránt megerősítette: elkötelezte magát amellett, hogy sokoldalú tárgyalások révén, békés úton próbálja rendezni azt a feszültséget, amelyet Észak-Korea váltott ki feltételezett nukleáris fegyverprogramjával.2003-07-24 18:17:00 0
Váci világi vigalomNagy az érdeklődés a hét végén Vácott sorra kerülő világi vigalom iránt, a háromnapos kulturális rendezvényre százezer vendéget várnak a szervezők a Duna-parti városba - közölte Cs. Bíró Attila, az esemény sajtóreferense az MTI-vel. A barokk jegyében zajló vigalom hagyományai 1764-re nyúlnakvissza, amikor Mária Terézia Vácra látogatott, s fogadására színpompás ünnepséget rendeztek.2003-07-24 18:12:00 0
Oroszországban egy sört engedélyeztek az autósoknakEnyhítettek csütörtökön az orosz hatóságok az ittas vezetésre vonatkozó szigorú szabályokon: ezentúl a volán mögé ülők büntetlenül megihatnak egy sört. Az új rendszabály kritikusai azonban félnek, hogy az orosz ivási hagyományok követői "félreértik" ezt a jelzést. Az orosz törvények eddig csak homályosan határozták meg az ittas vezetés tényét kimerítő alkoholmennyiséget. Az új rendelet viszont az ittasság határát a 100 milliliter vérben talált 50 milligramm felett húzza meg.2003-07-24 18:11:00 0
Felfüggesztették Bácskai JánostFelfüggesztette beosztásából Bácskai János dandártábornokot július 24-i hatállyal a Belügyminisztérium vezetése; ideiglenesen Mikó István dandártábornok látja el a főigazgatói feladatokat - közölte az MTI-vel a belügyi tárca főosztályvezetője csütörtökön.2003-07-24 18:09:00 0
Művészek és értelmiségiek a Magyar RádiórólMűvészek és értelmiségiek felháborodva és megdöbbenve tapasztalják, hogy a közszolgálati Magyar Rádiót, illetve elnökét, Kondor Katalint hosszú idő óta újra és újra politikai jellegű támadások érik. Legutóbb 32 személy - köztük Jancsó Miklós, Konrád György, Litván György és Vásárhelyi Mária - fogalmazott meg alá nem támasztott vádakkal teli, a rádió vezetőségének lemondását követelő nyilatkozatot - írják nyilatkozatukban.2003-07-24 18:05:00 0
Nem enyhül a legújabb román-magyar vitaNem kívánt nyilatkozni csütörtökön az Európai Unióval folytatott román csatlakozási tárgyalások ügyében támadt román-magyar vitáról Vasile Puscas, Románia EU-főtárgyalója.2003-07-24 17:59:00 0
A Fidáíjín Szaddám bosszút ígér Udajért és KuszajértMagukat az iraki Fidáíjín Szaddám milícia tagjainak mondó fegyveres férfiak egy videofelvételen azt ígérték, hogy bosszút állnak a megbuktatott Szaddám Huszein iraki elnök két fia, Udaj és Kuszaj haláláért, amelyet ők is megerősítettek.2003-07-24 17:53:00 0
A Helsinki Bizottság a horvátországi szerb polgári áldozatokrólNyolcvanhárom szerb polgári áldozat neve szerepel a horvát Helsinki Bizottság jelentésében, amely a horvát katonaság által az 1995. május 1-jén Nyugat-Szlavóniában indított Villám fedőnevű hadművelet idején meggyilkoltakról készült.2003-07-24 17:52:00 0
A spanyol és a török nyilatkozatok IrakrólAz Irak elleni háború megindítása előtt a nemzetközi közösségnek semmifajta bizonyítéka nem volt arra vonatkozóan, hogy Szaddám Huszein nukleáris fegyverprogrammal rendelkezne - jelentette ki a The Washington Times csütörtöki számában megjelent interjújában Ana Palacio spanyol külügyminiszter. Abdullah Gül török külügyminiszter a The Washington Postnak nyilatkozva azt hangoztatta: Ankara csak akkor küld békefenntartó egységeket Irakba, ha előzetesen ígéretet kap Washingtontól az iraki újjáépítésben való török gazdasági részvételre, ezen belül konkrét üzleti szerződésekre.2003-07-24 17:50:00 0
Felismerhetőek Szaddam fiai a fotókonA Reuters brit hírügynökség exkluzív értesülése szerint egyértelműen felismerhető Szaddám Huszein mindkét fia a holttestükről készült fotókon. Az Udaj és Kuszaj Huszeinről készült két-két fényképet az amerikai hadsereg egyik tagja mutatta meg a brit hírügynökség iraki tudósítójának, aki jól ismerte a volt elnök két fiát.2003-07-24 17:46:00 0
Bukovina fesztivál BonyhádonMintegy ezer szereplőre számítanak a rendezők a Bukovinai Találkozások elnevezésű nemzetközi folklórfesztiválon, amelynek ezúttal Bonyhád ad otthont augusztus 1-től - közölte Potápi Árpád polgármester csütörtöki sajtótájékoztatóján.2003-07-24 17:45:00 0
Kulcsár nem siet vissza MagyarországraKulcsár Attila nem szándékozik hozzájárulni a gyorsított kiadatási eljárás alkalmazásához, így hetekig, vagy akár hónapokig is eltarthat, amíg egyáltalán kiderül, hogy kiadatása megengedhető-e - közölte csütörtökön délután az osztrák hírügynökséggel Friedrich Forsthuber, a bécsi Tartományi Büntető Bíróság szóvivője.2003-07-24 17:43:00 0