| Bizottsági határozat született: Horn Gyula mondjon le | Az egyes fontos, valamint közbizalmi és közvélemény-formáló tisztségeket betöltő személyek ellenőrzésére létrehozott II. számú bizottság ismét - immár harmadszor - lemondásra szólította fel Horn Gyulát, amiért az 1956-57-ben karhatalmi alakulatban teljesített szolgálatot. Az MSZP országgyűlési képviselője az előző két felszólításnak nem tett eleget. | 2003-06-24 09:50:00 | 0 |
| Ígéretek és intelmek a nyugat-balkáni államoknak | Az Európai Unió további pénzügyi segítséggel kívánja meggyorsítani a nyugat-balkáni államok közeledését az EU-hoz, egyúttal értésükre adva, hogy nagyobb erőfeszítéseket vár el tőlük a korrupció és a szervezett bűnözés elleni harcban. | 2003-06-24 09:19:00 | 0 |
| Bush: az al-Kaida alvóügynök ellenséges harcos | George Bush amerikai elnök "ellenséges harcossá" minősített egy 2001 végétől fogva letartóztatásban álló katari állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy az al-Kaida terrorhálózat "alvóügynöke" volt. | 2003-06-24 08:54:00 | 0 |
| Iliescu és Nastae lemaradt az európai vezetők "családi fotójáról" | A szaloniki EU-csúcs viszontagságoson kezdődött a román küldöttség számára. A repülőtéren ugyanis senki sem fogadta a delegációt, ezért Iliescu és csapata kénytelen volt simán beülni a lépcső előtt várakozó reptéri buszba. | 2003-06-24 08:44:00 | 0 |
| Kelet-Németország: folytatódó sztrájk - leállt a BMW | A kelet-németországi fém- és elektromos ipari munkások sztrájkja megszakította a beszállítói láncot, és hétfőn a BMW autógyár müncheni és regensburgi részlegében termelősorok álltak le. | 2003-06-24 08:42:00 | 0 |
| Knézy-emlékdíjat alapít az MTV | Knézy Jenő Emlékdíjat alapítanak az MTV Sport-főszerkesztőségének munkatársai. Az emlékérmet minden esztendőben az 59 éves korában elhunyt sportriporter temetésének évfordulóján, azaz június 24-én adják át a legtöbbet fejlődő sportriporternek és szerkesztőnek. | 2003-06-24 07:45:00 | 0 |
| A tiltakozások ellenére megszavazta a baloldal a kórháztörvényt | Az Országgyűlés hétfő esti ülésén másodszor is megszavazta a kórháztörvényt, amelyet a köztársasági elnök megfontolásra küldött vissza a Háznak. Az ülésen az ellenzéki képviselők nem vettek részt, így a képviselők 192 igen és 2 nem szavazat mellett hoztak határozatot. Az ellenzék által benyújtott 14 módosító javaslatot a képviselők nem szavazták meg, így a törvényt ugyanabban a formában fogadták el, mint június 16-án. | 2003-06-24 07:36:00 | 0 |
| Kubában bebörtönzik a másként gondolkodókat | A kubai legfelsőbb bíróság nem enyhített az áprilisban bebörtönzött ellenzékiek súlyos börtönbüntetésén, a világ számos tájáról jövő kegyelemkérések és a növekvő diplomáciai feszültség ellenére sem.- A 75 ítéletből mostanáig ötvenet erősítettek meg - közölte Elizardo Sánchez, a törvénytelenül működő, de megtűrt Kubai Emberi Jogi és Nemzeti Megbékélési Bizottság (CCDHRN) elnöke, aki hozzátette, hogy a függőben lévő 20 esetben is hasonló eredményre számít. | 2003-06-24 07:34:00 | 0 |
| APEH-ellenőrzés a gyógyszercégeknél | Soron kívüli APEH-ellenőrzést kezdeményez az Országos
Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) azoknál a gyógyszercégeknél, amelyek termékeihez a legtöbb társadalombiztosítási támogatást fizették ki - értesültünk. Matejka Zsuzsa, az OEP főigazgatója
megerősítette információnkat. | 2003-06-24 07:22:00 | 0 |
| Cselédpasszus az oktatási törvényben | A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) a köztársasági elnökhöz fordul a közoktatási törvény hétfőn elfogadott módosítása miatt - közölte Kerpen Gábor elnök a jogszabály elfogadása után az MTI-vel. Az érdekvédelmi szervezet úgy ítéli meg, hogy a jogszabály több pontja sérti az alkotmányt. | 2003-06-23 20:51:00 | 0 |
| Száznál több kamionnal tüntetnek a fuvarozók | Az E75-ös főúton, Felsőlajos határában hétfő reggel hat óra óta demonstráló fuvarozók sérelmezik, hogy figyelemfelkeltő megmozdulásukra senki semmilyen formában nem reagált - tudta meg az MTI a szervezőktől. Dóczi József, kecskeméti ügyvéd, akit a fuvarozók egy csoportja kért meg a spontán demonstráció törvényes megszervezésével, elmondta: a demonstrálók egyöntetű állásfoglalása, hogy ha szerda délig - a mostani tiltakozó akció zárásáig - sem a kormány, sem a szaktárca részéről nem kapnak semmilyen reagálást, akkor rövidesen még több helyszínen, a fővároshoz közelebb tartják tüntetéseiket. | 2003-06-23 20:48:00 | 0 |
| A pénzügyminiszter behívta magához Szász Károlyt | Szász Károly, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) elnöke visszautasítja azt a feltételezést, hogy bármikor is politikai szerepet vállalt volna a magyar közéletben, és hogy felügyeleti munkatársait politikai szempontok szerint választotta volna. A PSZÁF közleménye szerint "a 2003. június 23-i megbeszélés valójában egy pénzügyminiszteri közlemény felolvasása volt, két PM alkalmazott jelenlétében. A felügyelet elnökének lehetőséget sem adtak arra, hogy a közlésre reagáljon". | 2003-06-23 20:42:00 | 0 |
| A Köztársaságról | A Köztársaságról címet viselő késő esti, mégis napirend előtt elmondott beszédében Rogán Antal rámutatott: Medgyessy Péter újabban gyakran szól a köztársaságról. A kormányoldal most mégsem fontolja meg a Magyar Köztársaság elnökének véleményét, és a Magyar Köztársaság Országgyűlésének képviselőit is semmibe veszi. | 2003-06-23 20:38:00 | 0 |
| Mandula nyert Wimbledonban | Mandula Petra első wimbledoni meccsét, a svájci Petra Schnyder ellen játszotta, akit a huszadik helyen emeltek ki, és a füves felület sokkal jobban fekszik neki, mint a világranglista 58. helyén rangsorolt magyar sztárnak. | 2003-06-23 19:29:00 | 0 |
| Moody's: negatív figyelőlista a privatizáció miatt | A várható privatizációra hivatkozva leminősítést valószínűsítő figyelőlistára helyezte hétfőn a Földhitel- és Jelzálogbankot (FHB) a Moody's Investors Service nemzetközi hitelminősítő. A bank magánosítása várhatóan negatívan érinti majd a besorolásokat, mivel az új tulajdonosi struktúra és támogatási mechanizmus valószínűleg gyengébb lesz a mostaninál, amelyet az állami tulajdonosi háttér határoz meg. | 2003-06-23 19:17:00 | 0 |
| Munkáspárt: Csehák cinikus | A Munkáspárt elnöksége üdvözli dr. Mádl Ferenc köztársasági elnök döntését, miszerint élt az alkotmányos jogaival és újragondolásra visszaküldte az Országgyűlésnek a kórháztörvényt. Ugyanakkor a Munkáspárt cinikusnak és felelőtlennek ítéli az egészségügyi és szociális miniszter bejelentését, miszerint a kormány a visszaküldött törvényjavaslatot változatlan formában a parlament mai ülése elé kívánja terjeszteni. | 2003-06-23 18:35:00 | 0 |
| Szocialista kedvezménytörvény: a nemzetpolitika megtorpanása | A kedvezménytörvény módosításának parlamenti tárgyalása és elfogadása a demokratikus eljárás karikatúrája. A jogszabály elfogadását követően Németh Zsolt Fidesz az MTI-nek nyilatkozva felidézte, hogy az előterjesztés általános vitája hajnalban kezdődött a parlamentben, majd a bizottságokban még aznap leszavazták a módosító indítványokat, és a plenáris ülésen lefolytatták a részletes vitát is. | 2003-06-23 18:25:00 | 0 |
| Nemzetközi elismerés a PSZÁF munkájának | Az FATF június 20-án befejeződött berlini ülésén megszüntette a korábbi különleges figyelemmel kísérési mechanizmust Magyarországgal kapcsolatban - tájékoztatta Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete az MTI-t hétfőn. A PSZÁF közleménye szerint a párizsi székhelyű Pénzügyi Akciócsoport e kedvező döntésével visszaállította az eredeti helyzetet, amelyet Magyarország 2001 júniusa, az FATF "nem együttműködő országok" listájára kerülése előtt élvezett. | 2003-06-23 18:20:00 | 0 |
| Tizedszerre lesz nyári színház Debrecenben | Felhőtlen szórakozást, igazi nyári kikapcsolódást kínálnak a szervezők a Debreceni Nyári Színházi Esték idei programsorozatán. A tizedik alkalommal megrendezendő nyári színházi estékre az idén fővárosi és erdélyi produkciókat várnak, mondta hétfőn a helyi fesztiválközpont igazgatója a programismertető sajtótájékoztatón. | 2003-06-23 17:20:00 | 0 |
| Győri összefogás a Fidesz és a polgári körök közt | Együttműködési megállapodást kötött a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség győri szervezete és a győri, illetve a városkörnyéki polgári köröket képviselő Összefogás a Polgári Körökért Egyesület hétfőn. "A megállapodás értelmében együtt munkálkodunk azon, hogy a jövőben a város önkormányzatában többségbe kerüljenek a nemzeti, konzervatív, keresztény polgári erők" - közölte Dézsi Csaba András, a Fidesz győri elnöke az aláírást követően a sajtó képviselőivel. | 2003-06-23 17:16:00 | 0 |
| Paks: a szocialisták csak szóban támogatják a vizsgálatot | A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Országgyűlési Képviselőcsoportjának Környezetvédelmi Kabinetje sajnálattal tapasztalta a parlamenti szavazás során, hogy kormánypártok csak szavakban támogatják a Paksi Atomerőmű Rt.-nél bekövetkezett súlyos üzemzavar kivizsgálására parlamenti vizsgáló bizottság létrehozását. | 2003-06-23 16:36:00 | 0 |
| Betiltott termékek | A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség (FVF) betiltotta több tűzveszélyes és balesetveszélyes termék forgalmazását. A közlemény utal arra, hogy a fogyasztók a már megvásárolt termékeket a vásárlás helyére vihetik vissza és kártalanítást kérhetnek. | 2003-06-23 16:24:00 | 0 |
| ORTT: húszperces felfüggesztés a tv2-nek | Húsz percre felfüggesztette a tv2-t működtető MTM-SBS Televízió Rt. műsorszolgáltatási jogát a médiahatóság; a június 12-én született döntésről hétfőn tájékoztatta az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) az MTI-t. | 2003-06-23 16:22:00 | 0 |
| A Hűség napja az ország ünnepe | Az 1921. évi népszavazásnak emléket állító, az Orbán-kormány által adományozott Hűség-kút avatását tartották június 20-án Sopronban, amelynek alkalmával Dr. Szájer József, Sopron országgyűlési képviselője, az Orszgággyűlés alelnöke tartott sajtótájékoztatót Sopronban. A soproni baloldali városvezető-koalíció nemet mondott a jobboldal kérésére, hogy meghívja Orbán Viktort a polgári kormány miniszterelnökét a Hűségkút avatására, majd Szájer Józsefnek, Sopron és környéke választott országgyűlési képviselőjének sem adtak megszólalási lehetőséget az ünnepségen. | 2003-06-23 15:26:00 | 0 |
| Szabad demokrata figyelemelterelő hadművelet | Az elmúlt napokban a sajtó, illetve néhány kormánypárti politikus nyilatkozatban foglalkozott a Terra-Vita Környezetgazdálkodásai Kft. Felügyelő Bizottságában betöltött tagságommal kapcsolatban. A napvilágot látott információk sajnálatos módon több helyen nem felelnek meg a valóságnak, illetve egyértelmű politikai indíttatású csúsztatással élnek. | 2003-06-23 15:04:00 | 0 |
| Az Egészségügyi Egyeztető Fórum a kórházprivatizációs törvényről | A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Egészségügyi Egyeztető Fóruma megnyugvással vette tudomásul Dr. Mádl Ferenc köztársasági elnök úr döntését, mellyel visszaküldte a Parlamentnek az ú.n. "Kórháztörvényt". | 2003-06-23 14:57:00 | 0 |
| Cser Ágnes a parlament szégyenéről | Az Egészségügyben Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (EDDSZ) üdvözli a köztársasági elnök döntését, s a Magyar Orvosi Kamara (MOK) szerint "sem véletlen", hogy az úgynevezett kórháztörvényt hétfőn visszaküldte a parlamentnek megfontolásra az államfő - nyilatkozták a szervezetek vezetői. | 2003-06-23 14:56:00 | 0 |
| Megakadályozták a Pannonplast-bizottság felállítását: a kormánypártoknak titkolnivalójuk van | A parlament mai döntésével megakadályozta, hogy a Pannonplast-ügyet vizsgáló bizottság még a nyáron felállhasson - jelentette ki Rogán Antal fideszes országgyűlési képviselő hétfői sajtótájékoztatóján. A politikus hangsúlyozta: azok, akik az ügyben sárosak ezzel időt nyertek arra, hogy a következő hetekben, hónapokban módjuk legyen arra, hogy az esetleges bizonyítékokat átformálják vagy eltüntessék. | 2003-06-23 14:23:00 | 0 |
| Orwell-év a Duna Televízióban | Valóbb világ címmel szervez vetélkedősorozatot a Duna Televízió és a XX. Század Intézet George Orwell angol író születésének 100. évfordulója alkalmából - közölte Schmidt Mária hétfőn Budapesten. | 2003-06-23 14:23:00 | 0 |
| Fiatalok városvédő tábora Tatán | Fiatalok tizenegyedik országos városvédő tábora nyílt hétfőn Tatán, mintegy félszáz hazai, valamint erdélyi, kárpátaljai és szlovákiai magyar általános és középiskolás részvételével - tudatta a házigazda Tata Barátai Köre elnöke. | 2003-06-23 14:19:00 | 0 |
| Drágulnak a gyógyszerek | Júliustól több mint 200, nem támogatott gyógyszer ára emelkedik, átlagosan 9,7 százalékkal - tudatta hétfőn a Magyar Gyógyszerész Kamara. A szervezet közleménye szerint a támogatásban nem részesülő medicinák árait negyedévente korrigálhatják a gyártók, így a bevezetendő új gyógyszerekkel együtt a jövő hónapban 490 készítmény árát hirdetik ki. | 2003-06-23 14:12:00 | 0 |
| Szász Károly a privatizációs biznisz akadálya? | Medgyessy Péternek tudnia kellett Keller László PSZÁF-elnököt érintő adatgyűjtéséről, hiszen az igazságügy-miniszter korábban maga jelentette ki, hogy Keller az általa kezelt ügyeket minden esetben jelenti a kormányfőnek is. Erről Áder János fideszes frakcióvezető beszélt napirend előtti felszólalásában az Országgyűlés hétfői, nyári szünet előtti utolsó ülésén. A politikus hangsúlyozta azt is: fenn áll a gyanú, hogy a kormány Szász Károly elmozdítását a készülő privatizációs döntések zavartalan lebonyolítása érdekében szorgalmazza. | 2003-06-23 13:56:00 | 0 |
| Júliustól nőnek az M5-ös sztráda díjai | Az M5-ös sztrádán a személygépkocsival közlekedőknek például Budapesttől Kecskemétig a mostani 2.220 helyett 2.310 forintot kell fizetni, a fővárostól Kiskunfélegyházáig autózók díja pedig a jelenlegi 3.120-ról 3.250 forintra nő. A nehézgépjárművek tarifája a főváros és Kecskemét között 6.880-ról 7.160-ra emelkedik, míg a teljes M5-ösön a mostani 9.680 forint helyett 10.070-et kell fizetni majd. | 2003-06-23 13:24:00 | 0 |
| Financial Times: a forintgyengítés megingatta a bizalmat | Magyarország alig néhány nap alatt elrontotta eddigi pénzügypolitikai stabilitási megítélését, amiért a kormányt és a jegybankot komoly felelősség terheli, de az EU-nak is erősen át kell gondolnia az euróövezeti tagjelölt országoktól követelt gazdaságpolitikát - áll a Financial Times hétfői elemzésében. | 2003-06-23 13:19:00 | 0 |
| Kórházprivatizációs törvény: újratárgyalhatja a Parlament | A köztársasági elnök döntésével a kormány újabb esélyt kapott arra, hogy ismét megfontolja a kórház-privatizációra vonatkozó javaslatát - mondta Selmeczi Gabriella fideszes képviselő hétfőn annak kapcsán, hogy Mádl Ferenc a nap folyamán megfontolásra visszaküldte a múlt hétfőn elfogadott kórháztörvényt a parlamentnek. | 2003-06-23 12:17:00 | 0 |
| A kormány eljátszotta a befektetők bizalmát | A gazdasági helyzet értékelése kapott hangsúlyt a parlament hétfői ülésének napirend előtti felszólalásaiban. A Fidesz részéről Varga Mihály rámutatott: leálltak a gazdaságfejlesztési programok, költekező és pazarló gazdálkodás jellemzi a kormány tevékenységét. | 2003-06-23 11:47:00 | 0 |
| Emlékezetes szezonnyitó | "Újra itt a nyár, és ha nyár, akkor irány a Tisza-tó!" — fogalmazott programfüzeti köszöntőjében a 23. nyári fesztivált Bordás Imre polgármesterrel együtt megnyitó Varga Mihály térségi országgyűlési képviselő, aki a pazar szezonnyitó tűzijáték előtt kívánt szóban sok sikert Kelet-Magyarország leggazdagabb programsorozatához, amely már az első napokban is igazolta: az "Abádszalóki nyár 2003" rendezvényei ebben az évben is felejthetetlen élményeket tartogatnak. | 2003-06-23 11:21:00 | 0 |
| Visszakerült az Országgyűléshez a kórházprivatizációs törvény | Mádl Ferenc köztársasági elnök hétfőn a kórháztörvényt megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek - tudatta hétfő délelőtt a Köztársasági Elnöki Hivatal. - Az államfő "levélben tudatta döntését Szili Katalinnal, az Országgyűlés elnökével" - áll a közleményben. | 2003-06-23 10:59:00 | 0 |
| Újabb botrány Pannonplast-ügyben: negyedmilliárd eurós állami segítség a tőzsdéző cégnek | Miután kiderült, hogy az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Rt. félmilliárd forintnyi szabadon felhasználható pénzeszköze a Pannonplast részvényeinek felvásárlására használt számlákon kötött ki, pénteken László Csaba a magyar állam nevében 500 millió eurós szindikált hitel felvételéről szóló szerződést írt alá, amelyből - többek között- átvállalják az ÁAK 263 millió eurós hitelét is. | 2003-06-23 09:44:00 | 0 |
| Lefoglalják Berkowitz Márkáját: védjegybitorlás éveken át | A Fővárosi Bíróság kötelezte a Salamon Berkowitz érdekeltségi körébe tartozó Traubi Hungária Rt.-t, hogy hagyja abba a Márka megjelölés használatát, egyben elrendelte a cég telephelyein fellelhető, "Márka" megjelöléssel ellátott üdítőitalok, csomagolóanyagok és címkék lefoglalását. | 2003-06-23 08:06:00 | 0 |
| Egy "összeesküvés" tényei | Tény, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) elnökét éppen ma egy hete kis híján agyonverték a nyílt utcán. A félig alélt Szász Károly kórházi ágyán még aznap azt nyilatkozta, bántalmazását megtervezték, a már hónapokkal korábban tapasztalt jelek alapján az indítékok egyértelműen politikai okokra vezethetők vissza. Egy személyét lejáratni szolgáló húszoldalas jelentésről beszélt, meg arról, hogy a brutális merénylet összefüggésbe hozható egy olyan vizsgálattal, amelyet a pénzügyi felügyelet épp befejezett, és az írásosos anyag arra várt, hogy nyilvánosságra hozzák. | 2003-06-23 07:51:00 | 0 |
| Elhunyt Vaszil Bikov | Vaszil Bikovot, Fehéroroszország legismertebb írója, egyben Alekszandr Lukasenko elnök tekintélyuralmi rendszerének bírálóját a minszki onkológiai kutatóintézetben érte halál vasárnap, három nappal 79. születésnapja után - közölte a felesége, Irina az AP-vel. | 2003-06-23 07:45:00 | 0 |
| Belga törvénymódosítás amerikai utasításra | Amerikai bírálatok után az új belga kormány megint módosítani kívánja a háborús bűncselekményekre és népirtásra vonatkozó törvényt, fél éven belül már másodszor. Belgiumban többé nem lehet panaszt tenni brit, izraeli, vagy amerikai államférfiúkra - jelentette ki Guy Verhofstadt megbízott miniszterelnök vasárnap Brüsszelben. | 2003-06-23 07:35:00 | 0 |
| Az MSZP-nek Fidesz-fóbiája van | A kormány nem ad érdemi választ az ellenzéki felvetésekre, ehelyett a Fidesz belső kérdéseivel kíván foglalkozni - jelentette ki Halász János a Fidesz-frakció szóvivője vasárnap. | 2003-06-23 07:32:00 | 0 |
| Megalakult a Fidesz gazdatagozata | Megalakult a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség gazdatagozata vasárnap Karcagon. Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke a tagozat alakuló ülésén rámutatott: a Fidesz tagozatai közül az egyik legnagyobb jelentősége a gazdatagozatnak van, mert a Szövetségen belül ebben kell "otthonra találniuk" az elmúlt években politikai értelemben hányatott életű, kisgazda érzelmű embereknek. | 2003-06-22 18:45:00 | 0 |
| Kitüntetést kapott a határon túli magyarokért végzett munkájáért Orbán Viktor | A magyarság érdekében kifejtett tevékenységéért a Tőkés László Alapítvány 2003. évi egyéni díjával tüntették ki Orbán Viktort, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elnökét, volt miniszterelnököt vasárnap Kisvárdán. | 2003-06-22 18:29:00 | 0 |
| Szlovák elismerés Cserhalmi Györgynek | Vasárnap egy újabb magyar színművész, Cserhalmi György neve került fel a trencsénteplici "dicsőség hídjának" párkányára. | 2003-06-22 18:26:00 | 0 |
| Irak: Bush szerint a bukott rezsim emberei támadnak | Az Egyesült Államok a katonáira Irakban leselkedő veszélyek ellenére elkötelezte magát a közrend helyreállítása és az ország újjáépítése mellett - szögezte le George Bush amerikai elnök hét végi rádióbeszédében, a bukott bagdadi rezsim híveinek tulajdonítva az utóbbi időben egyre inkább elszaporodó támadásokat. A biztonság megteremtése életbevágó mind az irakiak, mind saját katonáink számára - hangsúlyozta. Irakban 16 amerikai katona vesztette életét harci cselekményekben azóta, hogy az elnök május 1-én befejezettnek nyilvánította a főbb hadműveleteket. | 2003-06-22 18:12:00 | 0 |
| A forint meggyengítése miatt a privatizáció leállítását kéri a Fidesz | A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség országgyűlési képviselőcsoportjának gazdasági kabinetje felszólítja Medgyessy Péter miniszterelnököt és a kormányt, hogy állítsa le az állami vagyon privatizációját, amíg a forint értéke nem erősödik az elvárt szintre - közölte Áder János vasárnap Kecskeméten. | 2003-06-22 16:29:00 | 0 |
| Csőkamerás megfigyelés Pakson | A paksi atomerőmű kettes blokkjában vasárnap este 18 órakor engedik le a csőkamerát a sérült fűtőelemeket tartalmazó tartályba, amely remélhetően értékelhető belső felvételeket készít a kazetták elhelyezkedéséről - közölte Kováts Balázs az MTI érdeklődésére. | 2003-06-22 15:45:00 | 0 |
| Orbán Viktor: Értékek nélkül a haza csak gazdasági vállalkozás | A kormányváltástól függetlenül folytatni kell az ország építését szellemi, lelki és szervezeti téren egyaránt - mondta Orbán Viktor Szerencsen vasárnap. A Fidesz elnöke, volt miniszterelnök részt vett a zempléni református presbiterek hetedik találkozóján Szerencsen abban a református templomban, amelyben Bocskai Istvánt Erdély fejedelmévé választották, és amelyben Rákóczi Zsigmond szintén egykori erdélyi fejedelem hamvai nyugszanak. | 2003-06-22 14:00:00 | 0 |
| Hétfőn rádiósok tüntetnek a Parlament előtt | Demonstrációt tartanak a Magyar Rádió (MR) munkatársai a Parlament előtt hétfőn - tájékoztatta az MR kommunikációs irodája az MTI-t vasárnap. A közlemény szerint a rádió munkatársai a Munka törvénykönyvének kényszervállalkozásokkal kapcsolatos szigorítása ellen tiltakoznak, amely szerintük az MR Rt. anyagi ellehetetlenítéséhez vezet. | 2003-06-22 13:11:00 | 0 |
| Nem engednek a státustörvényből az erdélyi történelmi egyházak | A kedvezménytörvény módosításával kapcsolatos állásfoglalást hozott nyilvánosságra több erdélyi magyar történelmi egyház vezetője. Az MTI bukaresti irodájához vasárnap eljuttatott dokumentumban - amelyet Pap Géza, az Erdélyi és Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke, Szabó Árpád unitárius és Mózes Árpád evangélikus, valamint Jakubinyi György gyulafehérvári katolikus érsek írt alá - az egyházfők leszögezték, hogy következetesen ragaszkodnak a kedvezménytörvény eredeti tartalmához és formájához. | 2003-06-22 11:53:00 | 0 |
| A kárpátaljaiak elutasítják a státustörvény csonkítását | A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) választmánya nem tartja elfogadhatónak a státustörvény módosított változatát, s arra kéri a magyar kormányszerveket, tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy az Ukrajnával szembeni vízumkényszer bevezetése ne akadályozza a kárpátaljai magyarság kapcsolattartását az anyaországgal. | 2003-06-22 11:29:00 | 0 |
| Kisebb földrengés Jászapáti közelében | Kisebb földrengés volt szombat éjszaka Jász-Nagykun-Szolnok megyében, Jászapáti közelében - tájékoztatta a Magyar Tudományos Akadémia Szeizmológiai Obszervatóriuma az MTI-t vasárnap. | 2003-06-22 11:08:00 | 0 |
| Világgazdasági Fórum Jordániában | Jordániában szombaton megkezdődött a Világgazdasági Fórum rendkívüli tanácskozása, amelynek fókuszában az iraki újjáépítés és a közel-keleti békefolyamat áll. | 2003-06-22 11:06:00 | 0 |
| Vajon kiteljesedik-e a jóléti rendszerváltás a Medgyessy-csomag által? | Mint cseppben a tenger, idefelé jövet az egyik mobiltelefonos hírszolgálat a mobiltelefonomra küldött egy mai hírt. Felolvasnám: "Július 1-től újabb négy százalékkal emelik az M5-ös sztráda használati díját." A Budapest-Kiskunfélegyháza szakasz, így oda-vissza 6240 forintba kerül az autósoknak. Jó napot kívánok még egyszer mindenkinek. | 2003-06-21 21:16:00 | 0 |
| Frakcióülés az összeesküvés-elmélet összeomlásának második napján | Szécsi Gábor, Kecskemét polgármestere és Áder János köszöntötte a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség kihelyezett, kétnapos frakcióülésére érkezett vendégeket és a frakció tagjait. Az első napon Varga Mihály előadásban mutatta be a magyar gazdaság állapotát, s ebből kiderült, vajon kiteljesedett-e a jóléti rendszerváltás a Medgyessy-csomag által. A képviselők ezt követően újraválasztották Áder János frakcióvezetőt, s megválasztották a frakcióvezető-helyetteseket. | 2003-06-21 21:13:00 | 0 |
| Harangszentelés Kárpátalján | Magyarországi támogatással elkészített harangot szenteltek fel szombaton a kárpátaljai Akli község református templomában. | 2003-06-21 18:40:00 | 0 |
| Kamatemelés: távolban az uniós árfolyamrendszer | Magyarországnak az a terve, hogy 2004 első felében csatlakozik az ERM II európai uniós árfolyamrendszerhez, tekintettel a kötvény- és devizapiacokon tapasztalható viharos mozgásokra, a messzi távolba tolódott. Az elmúlt két hét Magyarországot hónapokkal vetette vissza - állapította meg a német Commerzbank egy hét végén közzétett elemzésében. | 2003-06-21 17:47:00 | 0 |
| Medgyessy-csomag az oktatásban? | A Fidesz Oktatási Kabinetje felszólítja az oktatási tárcát, hogy a megszorító intézkedések végrehajtásával ne veszélyeztesse a felsőoktatási intézmények működését, garantálja az oktatók bérének fedezetét, és tartsa be a már jogszerűen megkötött szerződéseket. Az elmúlt hetek botránykrónikája arról tanúskodik, hogy több milliárd forint sorsa tisztázatlan a tárcánál. Ezért a Fidesz álláspontja az, hogy amennyiben a megszorítás elkerülhetetlen, az elvonásokat ezeken a területeken kell végrehajtani. | 2003-06-21 17:43:00 | 0 |
| Medgyessy-csomag a mezőgazdaságban? | A Fidesz mezőgazdasági kabinetje felszólítja a kormányt, hogy a Medgyessy-csomag mezőgazdaságot érintő megszorító intézkedéseit azonnali hatállyal vonja vissza. Felszólítja továbbá arra is, hogy 30 milliárd forintos gyorssegélyt biztosítson az aszálykárok enyhítésére, valamint a sertés-, a tej-, és a baromfiválság kezelésére. | 2003-06-21 17:40:00 | 0 |
| Ideiglenesen Romániában állomásoznak az amerikaiak | Az amerikai hadsereg ideiglenes katonai bázist alakított ki a romániai Constanta kikötővárosban a koszovói békefenntartásban szolgált amerikai alakulatok felszerelésének hazaszállítására. | 2003-06-21 16:26:00 | 0 |
| Weöres Sándorra emlékeztek Csöngén | Weöres Sándor születésének 90. évfordulója alkalmából rendeztek szoboravatással egybekötött emlékünnepséget szombaton a Vas megyei Csöngén. | 2003-06-21 13:00:00 | 0 |
| Románia nem akarja Wass Albert rehabilitálását | Olvasatlanul utasította el a román főügyészség azt a beadványt, amelyben a Wass Albert író ellen hozott népbírósági ítélet megsemmisítését kérték - közölte szombaton a Népújság című marosvásárhelyi napilap. | 2003-06-21 12:57:00 | 0 |
| Kurtítások az újvidéki tévében, tiltakozik a Magyar Nemzeti Tanács | A vajdasági Magyar Nemzeti Tanács éles hangon tiltakozott amiatt, hogy az újvidéki televízió - folytatva a milosevici rendszer gyakorlatát - ötödével kívánja csökkenti a kisebbségi nyelveken, így a magyar nyelven sugárzott adásokat. | 2003-06-21 12:51:00 | 0 |
| Öngólok | Eseménydúsan teltek a magyar gazdaságpolitika - ha egyáltalán létezik ilyen - elmúlt hetei: leértékelték a forintot, egy év várakozás után megszületett a Medgyessy-csomag, és - nem utolsósorban - kedvezőtlen irányt vett az összes makro-előrejelzés. | 2003-06-21 10:52:00 | 0 |
| Teherán nem engedi az erőművi mintavételt | Irán nem engedi meg az ENSZ-ellenőröknek, hogy mintákat vegyenek egy állítólagos atomerőműben - hangoztatta szombaton az iráni atomenergia-ügynökség vezetője. | 2003-06-21 10:39:00 | 0 |
| Megnyílt a Nyugat-Balkán csúcs | A görögországi Porto Karraszban szombaton megnyílt az Európai Unió, a csatlakozó tíz ország, köztük Magyarország és öt nyugat-balkáni ország állam- és kormányfőinek csúcstalálkozója. | 2003-06-21 10:37:00 | 0 |
| EU a tömegpusztító fegyverek ellen | Az Európai Tanács pénteken nyilatkozatban foglalt állást amellett, hogy a tömegpusztító fegyverek terjedésének feltartóztatása az EU külpolitikájának egyik központi eleme. Az EU az év végéig részletes stratégiát dolgoz ki e fegyverek és hordozóeszközeik terjedésének megállítására, mert e fegyverek a terrorizmussal összekapcsolódva új veszedelmes dimenziót nyernek. | 2003-06-21 10:33:00 | 0 |
| Egy magyar bárka-konvoj indult el a szerb-magyar határról | Egy nyolc bárkából álló magyar uszály-konvoj péntek délután elindulhatott a román-szerb határról Szerbia-Montenegron keresztül Magyarország felé, miután kifizették az áru értéke utáni 20 százalékos vámbiztosítékot. | 2003-06-20 20:37:00 | 0 |
| Tisztújítás a hevesi Fideszben | Egyetlen jelöltként, egyhangúlag az eddigi elnököt, Csáki Zsigmondot választotta vezetőjévé tisztújító ülésén a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Heves megyei választmánya - tájékoztatta a párt megyei irodája pénteken közleményben az MTI-t. | 2003-06-20 18:59:00 | 0 |
| Környezetvédelmi bizottság elé kerülhet a Greenpeace-tüntetés ügye | A Greenpeace-aktivisták paksi tüntetésének, a helyszínről való eltávolításának, valamint a rendőrség erőszakos fellépésének kivizsgálására az Országgyűlés Környezetvédelmi Bizottsága rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezte Illés Zoltán pénteken. | 2003-06-20 18:56:00 | 0 |
| Mária-kongresszus Budapesten | Máriával szemlélni Krisztust címmel konferenciát rendez a Fokoláre Mozgalom szombaton Budapesten; az eseményre az egész ország területéről mintegy ezer résztvevőt várnak. | 2003-06-20 18:52:00 | 0 |
| Beiktatták az új váci püspököt | Beiktatták hivatalába pénteken Beer Miklóst; a váci egyházmegye új püspökét II. János Pál pápa nevezte ki a tisztségre, miután Keszthelyi Ferenc, az előző püspök nyugdíjba vonult. A püspöki székházban rendezett ünnepségen Juliusz Janusz pápai nuncius, vatikáni nagykövet adta át a kinevezési okmányt. | 2003-06-20 18:51:00 | 0 |
| Varga Mihály: a PM nem kért gyorsított vámkezelést | A Pénzügyminisztérium nem adott utasítást a tavalyi választási kampány idején Németországból érkező kampánylevelek vámkezelésének gyors és zökkenőmentes lefolytatására - mondta az előző kormány pénzügyminisztere az MTI-nek pénteken, arra reagálva, hogy a Vám és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP) közleménye szerint a Pénzügyminisztérium utasította a VPOP-t arra, hogy a vámkezelést a jogszabályi feltételek betartása mellett, lehetőség szerint gyorsan, zökkenőmentesen végezze el". | 2003-06-20 18:45:00 | 0 |
| MTV: vizsgálni fogják a kurátorok összeférhetetlenségét | Megvizsgálja a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumának egyes tagjaival kapcsolatban felmerült összeférhetetlenségi felvetéseket a testület - közölte Czeglédi László, a kuratórium elnöke pénteken az MTI-vel. | 2003-06-20 18:40:00 | 0 |
| Keller beismerte, hogy adatokat gyűjtött Szász Károlyról | Keller László öngólt rúgott a kormánynak azzal, hogy beismerte, az elmúlt egy évben adatokat gyűjtött a a PSZÁF vezetőjéről, Szász Károlyról - jelentette ki Rogán Antal fideszes országgyűlési képviselő pénteki sajtótájékoztatóján. A politikus ugyanakkor arra figyelmeztetett: a kormánypártok részéről most kutyakomédia zajlik, melynek célja, hogy a minden idők legnagyobb, kormányzati segédlettel végrehajtott tőzsdepanamájáról eltereljék a figyelmet. | 2003-06-20 18:11:00 | 0 |
| Paksi üzemzavar: a vezérigazgató szerint súlytalan kérdés | Várhatóan a hét végén sor kerülhet a tisztítótartályon belüli kamerás vizsgálatra, a sérült fűtőelemek állapotának, elhelyezkedésének alaposabb vizuális felvételezésére - jelentette be Kocsis István vezérigazgató pénteken a Paksi Atomerőmű tájékoztatóján. Kocsis István közölte azt is: a jövő héttől áttérnek a hat hete tartó naponkénti sajtótájékoztatásról a heti egyszeri, összefoglaló jellegűre. A változtatást a vezérigazgató szerint az információk fogyatkozása, súlytalanná válása indokolja. | 2003-06-20 15:58:00 | 0 |
| Emberi jogokat sértenek Irakban a koalíciósok | Az emberi jogok tiszteletben tartására sürgette az Amnesty International (AI) Irakban az Egyesült Államok vezette koalíciós erőket, mondván, hogy az amerikai és brit erők nem védik eléggé az iraki lakosságot. | 2003-06-20 15:31:00 | 0 |
| Folytatja a tisztogatást a kormány | A szocialista kormány tisztogatásainak újabb áldozata Kaderják Péter, a Magyar Energia Hivatal elnöke. Ezzel megzavarta a hivatal eddigi kiszámítható és stabil működését, és olyan helyzetet teremtett, amely hátrányosan érintheti az összes hazai energiafogyasztót - szögezte le Varga Mihály pénteki közleményében. | 2003-06-20 15:18:00 | 0 |
| A hazugság tetten érhető | | 2003-06-20 14:50:00 | 0 |
| A rendőrségi lefejezésekről | A Fidesz Magyar Polgári Szövetség Önkormányzati Kabinetje megdöbbenéssel fogadta Lamperth Mónika belügyminiszter legújabb személyi döntéseit. A rendőrség legújabb lefejezése azt mutatta, hogy teljes zűrzavar és fejetlenség uralkodik az Országos Rendőrfőkapitányságon: a rendőrség folyamatosan eladósodik és története legnagyobb vezetési válságát éli meg. | 2003-06-20 14:05:00 | 0 |
| Lejárató kampány az ügyészség ellen: Medgyessyt már áprilisban tájékoztatta az LÜ | A Legfőbb Ügyészség szükségesnek tartotta annak a kísérőlevélnek a közzétételét, amelyet a "Legfőbb Ügyészség kibővített vezetői értekezletének döntése alapján a legfőbb ügyész intézett a miniszterelnökhöz 2003. április 17-én". A vezetői értekezlet már akkor megállapította, hogy az ügyészség működéséről készült titokzatos dokumentumok olyan valótlan és valós adatok elferdítésével készült "alkotások", amelyek nagymértékben alkalmasak Polt Péter és az ügyészi szervezet lejáratására, az "igazságszolgáltatásba vetett közbizalom megingatására". | 2003-06-20 14:01:00 | 0 |
| Továbbra is kormánypárt marad a Magyar Koalíció Pártja | Bugár Béla, a szlovák kormányhoz tartozó Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnöke cáfolta, hogy azzal fenyegetőzött volna: ha a szlovák fél az MKP hozzájárulása nélkül ellentörvényt alkot a magyar kedvezménytörvénnyel szemben, akkor pártja kilép Mikulás Dzurinda kormányából. | 2003-06-20 13:33:00 | 0 |
| Csáky bizalmat kapott | Nem vonta meg a bizalmat a szlovák parlament Csáky Páltól, a szlovák kormány miniszterelnök helyettesétől, akit az ellenzéki képviselők egy csoportja a SMER nevű párt kezdeményezése alapján szeretett volna leváltani. | 2003-06-20 13:30:00 | 0 |
| Elég volt a mellébeszélésből | Ahelyett, hogy Medgyessy Péter és Kiss Péter az elmúlt napok rendkívül súlyos kérdéseket felvető ügyeinek kivizsgálásával foglalkozna, összeesküvés-elméleteket gyártanak és a Ron Werber-i hagyományoknak megfelelően saját szorult helyzetükből politikai ellenfeleik lejáratásával és független intézmények vezetőinek hírbehozásával próbálnak kimenekülni - jelentette ki Áder János, a Fidesz Magyar Polgári Szövetség frakcióvezetője mai rendkívüli sajtótájékoztatóján. | 2003-06-20 13:11:00 | 1 |
| Szigorítások pénzmosásügyben: még tízezreket érint | Több tízezer könyvelőnek, ingatlanforgalmazónak és műtárgykereskedőnek kell három hónapon belül megküldeni a rendőrség számára pénzmosás elleni belső szabályzatait. Az ORFK az előírásokat nem teljesítő cégek kiszűrésére ellenőrzést tervez. A mulasztó vállalkozások százezres bírságra számíthatnak. | 2003-06-20 12:49:00 | 0 |
| Kohl Irakról és az amerikai - német kapcsolatok elhidegülésről | A volt német kancellár szerint nem kétséges, hogy le kellett csapni Szaddám Huszein elnök iraki rezsimjére, ám az ügy nem szükségszerűen vezetett Berlin és Washington elhidegüléséhez. Helmut Kohl erről a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak adott terjedelmes interjúban beszélt, élesen bírálva szociáldemokrata utódát a kancellári székben. | 2003-06-20 12:43:00 | 0 |
| A vecsési számlagyár ügye: iratok az ügyészségen | Ma délben érkeznek az ügyészségre az MSZP-hez köthető vecsési számlagyár néven elhíresült büntetőügy nyomozati iratai. A rendőrség vádemelési javaslattal továbbítja a vádhatóságnak a dokumentumokat, melyekből kiderülhet, hogy milyen szerepet játszott az MSZP és helyi szervezete a büntetőügyben, és hová kerültek az elcsalt milliárdok. | 2003-06-20 12:32:00 | 0 |
| Veszélybe kerülhet Szeged tömegközlekedésének biztonsága | Több mint száz munkahely került veszélybe a 182 dolgozót foglalkoztató szegedi Vivaép Rt.-nél. A tulajdonosi struktúra miatt a város vezetőinek az a célja, hogy ellehetetlenítsék a trolibuszok és villamosok javításával foglalkozó céget - állítják az érdekvédelmi szervezetek vezetői. | 2003-06-20 12:29:00 | 0 |
| Státusztörvény: szlovák lapvélemény | Nem feltétlenül szükséges, hogy a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja (MKP) mindenáron a kormány tagja maradjon - idézte a párt elnökét, Bugár Bélát a kedvezménytörvény körül ismét kiéleződött helyzetről szóló pénteki cikkében a SME című szlovák liberális lap. | 2003-06-20 12:18:00 | 0 |
| Bírósági kereset Bush és Blair ellen | Keresetet nyújtottak be George Bush amerikai elnök és Tony Blair brit kormányfő ellen Belgiumban az iraki háborúért őket terhelő felelősség megállapítására. A háborús és emberiesség elleni bűntettekre vonatkozó, "egyetemes felelősségről" szóló belga törvény alapján Brüsszelben benyújtott kereseteket a belga hatóságok 24 órán belül az amerikai illetve a brit igazságszolgáltatás hatáskörébe utalták - jelentette be a belga igazságügyminisztérium. | 2003-06-20 10:48:00 | 0 |
| Eredménytelenül szakadtak meg a luxembourgi agrárreform-tárgyalások | Az EU-tagállamok agrárminiszterei csütörtökön éjjelig sem jutottak dűlőre a közös agrárpolitika megreformálásáról Luxembourgban folytatott tárgyalásukon, és háromnapi egyeztetés után jövő hét szerdáig elnapolták a további alkudozást. | 2003-06-20 10:40:00 | 0 |
| Videokamerával figyelik az aradi temetőket | A sírgyalázók könnyebb azonosítása érdekében videokamerás megfigyelő rendszerrel látják el az aradi temetőket. A közel félmilliárd lejes beruházás néhány hónap alatt készül el. A város két nagy temetőjében negyven, mozgásérzékelővel felszerelt videokamerát helyeznek el, amelyek csak akkor lépnek működésbe, amikor látószögükben megjelenik valaki. "Számos panaszt kaptunk, hogy lopják a virágot a sírokról, a megfigyelő rendszer minden bizonnyal megszünteti ezt a tevékenységet", nyilatkozta Arad közgazdálkodási vállalatának vezetője - olvasható az uno.hu portálján. | 2003-06-20 09:51:00 | 0 |
| Verespatak: a parlamenti vizsgálóbizottság zöld jelzést adott | Ha a verespataki aranykitermelés elkezdődik, Románia jelentős előnyökhöz juthat -- nyilatkozta Alexandru Sass, a bányafejlesztési terv vizsgálatával megbízott parlamenti vizsgálóbizottság elnöke. A PSD-s képviselő szerint az állam 586 millió dolláros nyereséggel számolhat, amennyiben jóváhagyják a munkálatok megkezdését. | 2003-06-20 09:48:00 | 0 |
| Sztrájkolnak a pedagógusok | Szlovákiában - ahol a tanév csak június végén fejeződik be -a mintegy 80 ezer embert tömörítő pedagógusok és iskolai dolgozók szakszervezetének országos tanácsa azért döntött a tizenkét órás munkamegszakítás mellett, hogy megőrizzék a pedagógusok jutalmazásának jelenlegi rendszerét, a kormánytól kikényszerítsék az iskolák fenntarthatóságát biztosító finanszírozást és az átlagbér alatti pedagógusfizetések emelését - tudósít az MTI. | 2003-06-20 09:44:00 | 0 |
| Szaddám él? - amerikai sajtóértesülés | Sokkal valószínűbb, hogy Szaddám Huszein volt iraki elnök életben van, mint az, hogy meghalt a Bagdad elleni bombázásokban - állította pénteki számában a The New York Times című napilap, az amerikai hírszerzés elemzőinek véleményére támaszkodva. | 2003-06-20 08:46:00 | 0 |
| Káció, akáció, vakáció? | Az oktatási miniszter eddig nem kívánt élni a békés nyári elvonulás lehetőségével - pedig az SZDSZ alapidentitását féltő ügyvivői testületi tagok is ezt javallották neki. Az MSZP eközben új szerepkört talált a szabad demokratáknak: szeretnék elérni, hogy a közvélemény szemében az SZDSZ legyen a koalíció kicsi, korrupt pártja. Mint mondják: erre Magyar Bálint maradása lehet a garancia. | 2003-06-20 08:39:00 | 0 |
| Nyílt levél Medgyessy Péter miniszterelnöknek | Tisztelt Miniszterelnök Úr!
Alulírott magyar történészek, irodalomkutatók és tanárok kénytelenek vagyunk felemelni szavunkat a magyar oktatásügyben tervezett néhány intézkedés ellen. Úgy ítéljük meg, hogy a közoktatási és a felsőoktatási törvény módosítására benyújtott kormányjavaslat, illetve az oktatási minisztérium írásos tervei szerint 2005 és 2010 között bevezetendő változtatások egy része diszkriminatív, sérti a szociális egyenlőség elvét, és ellentétes a magyar nemzeti érdekekkel. | 2003-06-20 08:21:00 | 0 |
| Bottal ütött jogállam | Három férfi hétfőn reggel botokkal támadt a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének elnökére. Szász Károly koponyasérüléseket szenvedett, és eltört a keze. Az ügy a PSZÁF egy elmarasztaló határozatával állhat összefüggésben. A Heti Válasz a felügyelet által megbírságolt egyik cég és - a Medgyessy Péter barátjaként ismert - Mudura Sándor nagyváradi vállalkozó, valamint Forró Tamás televíziós személyiség kapcsolatára derített fényt. Lapértesülések szerint a tranzakcióban szerepet játszhatott az Állami Autópálya-kezelő is. Az rt. igazgatóságának elnökét, Bodnár Zoltánt egykor Szász Károly lehetséges utódaként emlegették. | 2003-06-20 08:11:00 | 0 |
| Fejcserék a Belügyminisztériumban | Felmenti Kara Pál helyettes államtitkárt és Gál Lászlót, a felügyeleti és ellenőrzési hivatal elnökét a belügyminiszter. Lamperth Mónika az elmúlt egy év munkáját értékelve döntött a személyi változások mellett. | 2003-06-20 08:04:00 | 0 |
| Schröder óva inti az EU-hoz csatlakozókat a túlzott várakozásoktól | A belépés után ki fognak józanodni azok a kelet-európaiak, akik túlzott nagy gazdasági elvárásokkal fordulnak az Európai Uniós (EU) csatlakozás felé - jelentette ki Gerhard Schröder német kancellár egy megjelent interjúban. | 2003-06-20 08:01:00 | 0 |
| Az Éjjeli Menedék tiltakozik a cenzúra miatt | Az MTV, vasárnapi +1 Éjjeli Menedék című műsorában Baló György kulturális igazgató döntése nyomán nem kerülhetett műsorba Tóth Gy. László politológussal készített interjú és Hanczár János humorista paródiája. Siklósi cenzúrát kifogásolva levelet küldött az MTV Közalapítvány kuratóriumának tagjaihoz, és az intézkedés miatt közleményben tiltakozik a MEÚSZ is; mindkét írást közreadjuk. | 2003-06-20 07:54:00 | 0 |
| Gyógyszerárak: csak a beteg jár rosszul | Drasztikus intézkedésekkel fogná vissza a gyógyszerár-támogatási kiadások növekedését a Pénzügyminisztérium, míg az egészségügyi tárca enyhébb megszorításokat javasol. Eközben a gyártók is megtették javaslataikat, ám bármelyik elképzelést is választja a kormány,számos betegnek többet kellene fizetnie, az egészségbiztosítónak viszont milliárdos megtakarítást jelenthetne. | 2003-06-20 07:44:00 | 0 |
| Medgyessy, a király: "meg fogom torolni" | Medgyessy Péter csütörtökön egy alkalommal "lekedvesbarátomozta" egy televízió riporterét. Majd a független intézmények vezetőiről készült jelentés kapcsán erősen a kormányfői lehetőségeken túlmutató kijelentést tett: "meg fogom torolni". A Fidesz - amennyiben ez lehetséges - Magyarországon is felhívná a figyelmet arra, hogy egy demokratikus állam (Mit állam? Köztársaság!) miniszterelnökének nincsenek jogai arra, hogy bármit is megtoroljon. Történik mindez a harmadik évezredben - nem a feudalizmusban. | 2003-06-19 21:03:00 | 2 |
| Schröder az európai alkotmányról | Gerhard Schröder német kancellár csütörtökön, még a szaloniki EU-csúcs előtt, jelezte, hogy a görög EU-elnökséget lezáró csúcsértekezleten szorgalmazni fogja: az európai alkotmányos szerződés (alkotmány) tervezetével foglalkozó kormányközi konferencián részt vevők köre állam- és kormányfőkre, illetve külügyminiszterekre korlátozódjon, illetve ők vezessék a tárgyalásokat. | 2003-06-19 20:38:00 | 0 |
| A Fidesz jogi lépésekre készül a szórólap-vádak ügyében | A Fidesz jogi lépésekre készül a Magyar Posta Rt. elnökének a párt tavaly májusi választási szórólapjaival kapcsolatos kijelentései miatt - mondta az MTI-nek Hammerstein Judit, a Fidesz sajtófőnöke csütörtökön. Az MTI - szemben a Heti hetes című műsorral - nem tudta elérni Kovács Lászlót az ügyben. | 2003-06-19 20:21:00 | 0 |
| Még mindig StB-ügynökök a szlovák titkosszolgálatnál | A szlovák titkosszolgálat (SIS) személyi állományának 12 százalékát még mindig olyan emberek teszik ki, akik korábban a kommunista rendszer államrendőrségének, a csehszlovák StB-nek a munkatársai voltak. | 2003-06-19 20:11:00 | 0 |
| Megalakult a Prima Primissima Díj társadalmi tanácsadó testülete | Megalakult és megtartotta első tanácskozását a Prima Primissima Díj és alapítvány társadalmi tanácsadó testülete csütörtökön - közölte az alapítvány közleményben csütörtökön. Ugyancsak elindult a Prima Primissima Alapítvány bírósági bejegyeztetése. A testület tagja Chikán Attila rektor, egyetemi tanár; Elek István főszerkesztő; Finta József építész; Glatz Ferenc történész; Hankiss Elemér szociológus; Huszti Péter színművész; Jankovics Marcell filmrendező; Jókai Anna író; Kő Pál szobrász; Pomogáts Béla irodalomtörténész; Schwajda György író; Szabó István filmrendező; Szilágyi János újságíró; Vincze Mátyás újságíró és Vitray Tamás újságíró. | 2003-06-19 20:04:00 | 0 |
| Mudura-ügy: Gál J. kormányszóvivő hazudik vagy nem emlékszik | Tegnap Gál J. Zoltán a HírTv-nek nem cáfolta, hanem tagadta, hogy Medgyessy Péter találkozott volna Romániában Alexandru Mudurával. Medgyessy korábban viszont a Parlamentben elmondta: találkozott az említett úrral. Egy akkori újsághír arról is tanúskodik, hogy Medgyessy több napot töltött Mudura Kinder-villájában. | 2003-06-19 19:37:00 | 0 |
| Közvélemény-kutatás Irakban | Az első Irakban végzett közvélemény-kutatás szerint a bagdadiak nagy része szükséges rossznak tartja az amerikai katonai jelenlétet. | 2003-06-19 19:20:00 | 0 |
| Egy ősi észt történet - tárlat az Országos Széchényi Könyvtárban | Kalevipoeg Egy ősi észt történet címmel nyílik tárlat pénteken Budapesten, az Országos Széchényi Könyvtárban. A kiállítás - évfordulók kapcsán - az észt nemzeti eposz történetéhez, annak összeállítójához, a 200 éve született Friedrich Reinhold Kreutzwaldhoz kötődik. | 2003-06-19 19:16:00 | 0 |
| Rózsamúzeum nyílt Szőregen | Az ország első, rózsakultúrával foglalkozó gyűjteménye csütörtökön
nyílt meg a Szegedhez tartozó Szőregen. A szőregiek a XIX. század második felében kezdtek gyümölcsfa és rózsatermesztéssel foglalkozni. Ma már a Magyarországon termesztett rózsa 98 százaléka a Csongrád megyei településről és környékéről származik. | 2003-06-19 19:06:00 | 0 |
| Fejlesztések a debreceni állatkertben | Az idén csaknem 110 millió forintot fordíthat fejlesztésre a debreceni állatkert, ez az összeg minden korábbinál magasabb - mondta Nagy Sándor Tibor igazgató az intézmény csütörtöki sajtótájékoztatóján. Az év legnagyobb beruházásának a zsiráfház építését nevezte, ami 32 millió forintba kerül. | 2003-06-19 18:45:00 | 0 |
| Medgyessy is érintett a tőzsdepanamában? | Erős zavarodottság érződik a kormányfő mai nyilatkozata alapján, amiről Pokorni Zoltán csütörtöki rendkívüli sajtótájékoztatóján elmondta: leginkább egy kalandos, romantikus összeesküvés-elmélettel vethető össze. Szükség van a PSZÁF által feltárt tőzsdepanama független parlamenti vizsgálóbizottság által történő felderítésére, mivel a sajtóhíradások szerint közhivatalok munkatársai közpénzeket forgattak meg, és velük olyan emberek is együttműködtek, akik a jelenlegi kormányfő barátai. | 2003-06-19 18:25:00 | 0 |
| Szerb orvosok csaptak össze rendőrökkel | Koszovói szerb orvosok csaptak össze rendőrökkel csütörtökön egy Pristina melletti kórházban. Az incidensre a történelmi Rigómező névadó települése, Kosovo Polje kórházában történt, amely eddig a békefenntartó haderő orosz kontingensének ellenőrzése alatt állt. | 2003-06-19 18:07:00 | 0 |
| Hunniális Ópusztaszeren | Kutatóhelyként is működő nomád parkot szeretne kialakítani az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban az intézmény vezetése - hangzott el a helyi Hunniális idei programjait ismertető szegedi sajtótájékoztatón, csütörtökön. | 2003-06-19 18:00:00 | 0 |
| Alkotmányossági vizsgálatot kezdeményez a Magyar Energia Hivatal elnöke? | Alkotmányossági vizsgálat kezdeményezését fontolgatja Kaderják Péter, a Magyar Energia Hivatal (MEH) elnöke a hétfőn elfogadott földgázellátásról szóló törvény kapcsán - ezt maga az energia hivatal vezetője jelentette be csütörtökön. | 2003-06-19 17:57:00 | 0 |
| Szili ürügyet keres | A kormánypártok zavarodottságát és félelmét mutatja, hogy a kormány vagy a kormánypárti frakciók helyett, Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke keres ürügyet a Pannonplast ügyet vizsgáló bizottság felállításának megakadályozására - írja közleményében Rogán Antal a Fidesz frakcióvezető - helyettese. | 2003-06-19 17:44:00 | 0 |
| Internet: nem érezhető a kormány támogatása | A magyarországi médiapiac egyik legfontosabb tendenciája az, hogy egyre inkább nő az online médiumok, "internetes újságok" olvasottsága, miközben a nyomtatott sajtótermékeké fokozatosan csökken. Ezt Simó György, a Matáv-csoporthoz tartozó Axelero Rt. vezérigazgató-helyettese mondta újságíróknak csütörtökön Budapesten a társaság sajtóbeszélgetésén. | 2003-06-19 16:37:00 | 0 |
| Az Egyesült Államok elveszítheti a békét Afganisztánban? | Afganisztán békéjének elvesztését okozhatja, ha az Egyesült Államok nem erősíti meg az afgán kormányt - figyelmeztettek neves amerikai stratégiai elemzők. A Külpolitikai Tanács és az Ázsiai Társaság külpolitikai kutatóintézetek által szerdán közösen kiadott jelentés javasolja az amerikai kormánynak, hogy erősítse meg Hamid Karzai elnök kormányát, s mihamarabb tegyen szert több nemzetközi támogatásra az ázsiai ország gazdasági, diplomáciai és biztonsági újjáépítéséhez. | 2003-06-19 16:33:00 | 0 |
| Törvényjavaslat a külföldiek munkavállalására | Soltvadkerti országgyűlési képviselők - Font Károly (MDF) és Kerényi János (Fidesz) - törvényjavaslatot dolgoztak ki a külföldiek szezonális munkavállalására. Így már csak a kormánypárti frakciók jó szándékán múlik, hogy a szüret idején már életbe léphessen a törvény - jelentették ki a képviselők. | 2003-06-19 16:29:00 | 0 |
| Bóka István: "a kiskapukat be kell zárni" | A Balatoni Szövetség a 164 településből álló balatoni kiemelt üdülőkörzetben a szennyvíz-beruházások kiemelt támogatását, a tóparti sávban állami kézben lévő területek ingyenes önkormányzati tulajdonba adását kezdeményezte csütörtökön Balatonlellén tartott közgyűlésén. | 2003-06-19 16:16:00 | 0 |
| Akadozik a termelés a BMW-nél | A BMW konszern a fémipari munkások kelet-németországi sztrájkja miatt hétfőtől kénytelen leállítani a termelést két nyugat-németországi gyárában - vált ismeretessé csütörtökön.
A konszern egyik vezetőségi tagja, Ernst Baumann egyúttal kilátásba helyezte, hogy a BMW a jövőben kevésbé lesz lelkes, ha kelet-németországi beruházásokról lesz szó. | 2003-06-19 16:08:00 | 0 |
| Hogy szolgálja Medgyessy Péter a földből élők boldogulását? | A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Mezőgazdasági Kabinetje elszomorítónak tartja, hogy Medgyessy Péter nem hajlandó foglalkozni a mezőgazdaság súlyos válságával. Felháborítónak tartjuk továbbá a kormányszóvivő arrogáns nyilatkozatát, mely zsarolássá degradálta, hogy a Magosz a miniszterelnökhöz fordult az agrárválság kezelése érdekében. | 2003-06-19 15:56:00 | 0 |
| A NATO tartományi kis katonai egységek létrehozását fontolgatja | A kabuli békefenntartás augusztusi átvételére készülő NATO fontolgatja annak az amerikai gyakorlatnak az átvételét és kiteljesítését, hogy kis katonai egységeket hoz létre szerte Afganisztánban az újjáépítés biztonsági hátterének megteremtésére. | 2003-06-19 15:46:00 | 0 |
| Gyurcsánynál az úttörők az elsők | Hétfőn óta köztudott, hogy a GYISM és Gyurcsány Ferenc sportminiszter "szeret, nem szeret" alapon osztja el az állami pénzeket, ugyanis a 2003. február 28-án a minisztérium által kiírt pályázatok elbírálásának végeredménye alapján, a Magyar Úttörők Szövetsége mind egyéniben, mind összetettben az első helyen végzett - mondták a Fidelitas politikusai, Nyitrai Zsolt és Szijjártó Péter országgyűlési képviselők csütörtöki sajtótájékoztatójukon. | 2003-06-19 15:25:00 | 0 |
| Jakab István: A gazdák segítséget várnak, nem minősítést | A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) visszautasítja a kormányszóvivő szerdai kijelentését, amelyben zsarolásnak nevezte, hogy a szövetség a miniszterelnökhöz fordult az agrárválság kezelése érdekében - mondta csütörtökön Jakab István, a Magosz elnöke, aki a Csongrád megyei Földeákon a sertéstartók tiltakozó nagygyűlésén vett részt. | 2003-06-19 15:08:00 | 0 |
| Slota: szakítsák meg a diplomáciai kapcsolatokat! | A kedvezménytörvény miatt megszakítaná a diplomáciai kapcsolatokat Budapesttel Ján Slota, a parlamenten kívüli Szlovák Nemzeti Párt (SNS) szenvedélyes magyarellenességéről ismert elnöke. | 2003-06-19 14:10:00 | 0 |
| Schröder az új tagok kijózanodásáról | A belépés után ki fognak józanodni azok a kelet-európaiak, akik túlzottan nagy gazdasági elvárásokkal fordulnak az európai uniós csatlakozás felé - jelentette ki Gerhard Schröder német kancellár egy csütörtökön megjelent interjúban. | 2003-06-19 14:07:00 | 0 |
| Megkezdte a meghallgatásokat az amerikai hírszerzési bizottság | Az amerikai képviselőház hírszerzési bizottsága szerdán megkezdte azokat a meghallgatásokat, amelyekkel tisztázni kívánják, milyen hírszerzési értesülésekre alapozta az iraki háború megindítását az amerikai kormány. | 2003-06-19 13:35:00 | 0 |
| Kezdetét veszi a thesszaloniki EU-csúcstalálkozó | Az észak-görögországi Thesszaloniki, pontosabban az attól keletre található, amúgy békés üdülőkörzet lesz az Európai Unió soros csúcsértekezletének helyszíne. A két és fél napos találkozó csütörtök este kezdődik, a közös bevándorlási és belbiztonsági politika áttekintésével, pénteken a konvent által benyújtandó új európai alkotmányról vitáznak a vezetők, szombaton pedig a Balkán ügyeiről folytatnak eszmecserét. | 2003-06-19 13:15:00 | 0 |
| Magyarul beszélő rendőrcsoport Sepsiszentgyörgyön | Magyarul beszélő rendőrök tartják a kapcsolatot a sepsiszentgyörgyi lakosokkal. Corneliu Cimpeanu, a megyeszékhelyi rendőrség parancsnok-helyettese bejelentette, hogy a hónap elején egy úgynevezett polgárközeli rendőrcsoportot létesítettek. | 2003-06-19 12:29:00 | 0 |
| Járókelőre esik a Funar-féle aláírásgyűjtő reklámtábla | Gheorghe Funar bejelentette, hogy hivatali túlkapás vádjával feljelentést tesz kolozsvári rendőrök ellen, akik eltávolították a polgármesteri hivatal által kihelyezett hirdetőtáblákat. E pannókkal Funar városfejlesztési projektekért indított aláírás-gyűjtési kampányát kívánta népszerűsíteni. | 2003-06-19 12:27:00 | 0 |
| Az amerikaiakat nem érdekli a Lewis-Klicsko csata | Meglepően gyér érdeklődés kíséri a Lennox Lewis-Vitalij Klicsko párharcot Los Angelesben. Ahhoz képest, hogy az Angyalok városában utoljára negyvenöt évvel ezelőtt rendeztek nehézsúlyú boksz világbajnoki döntőt, pár nappal a vasárnap hajnali meccs előtt a tizenhat ezer férőhelyes Staples Centerbe eddig kevesebb mint nyolcezren váltották meg belépőjüket. | 2003-06-19 12:22:00 | 0 |
| Tejbomba: megoldás elnapolva | Továbbra is forrong a tejpiac. Az Új-MiZo Rt. vezérigazgatója Csornán a szaktárca késlekedését kárhoztatta. A gazdák szerint meg nemigen tisztult a jövőkép. Megoldás talán június 26-án. | 2003-06-19 12:20:00 | 0 |
| Az amerikai törekvés hűvös ázsiai fogadtatása | Több ázsiai ország is ellenezte csütörtökön az amerikai kormány arra irányuló törekvését, hogy az észak-koreai atomfegyverprogram ügyét tárják az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) elé; Kína mindazonáltal lehetségesnek tart későbbi BT-konzultációkat. | 2003-06-19 12:19:00 | 0 |
| A baloldal nem nyújt békejobbot | Nemet mondott a jobboldal kérésére a soproni városvezetés, s nem hívják meg Orbán Viktor exminiszterelnököt a Hűségkút pénteki átadására. A polgári oldal azzal érvel: az emlékművet az előző kormány adományozta a városnak. | 2003-06-19 12:17:00 | 0 |
| Gyógyulás vagy tragédia? | A nem eurokonform módon meghozott kórháztörvény révén a liberális világkapitalizmus végleges otthonra lelt a magyar egészségügyben - jelentette ki Mikola István csütörtöki, Dr. Hankó Zoltánnal közösen tartott budapesti sajtótájékoztatóján. Mikola István leszögezte: nem tartja helyesnek, hogy szegény- illetve gazdagkórházak kialakulása várható a törvény hatályba lépése után, miként azt sem, hogy az állam garanciát vállaljon a cégek profitjára. | 2003-06-19 11:56:00 | 0 |
| Szövevényes tőzsdei botrány | A Magyar Nemzet több forrásból megerősített információi szerint a Pannonplast Rt. törvénysértő, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete által határozatban elmarasztalt és szankcionált részvényfelvásárlását célzó ügyletsorban a First Capital Invest LLC, az Autó-Danubia Kft., a Ramexa Rt., a Pál és Cápa Kft., a Baucont Rt., a Betonút Szolgáltató és Építő Rt., valamint két magánszemély, Nyúl Sándor és Dr. Bleuer István vettek részt. | 2003-06-19 11:46:00 | 0 |
| Medgyessy-csomag: válságba kerülhetnek az iskolák | A Medgyessy-csomag következményeként válságos helyzetbe kerülhetnek ősztől a felsőoktatási intézmények. A június 18-i kormányülésen ugyanis döntés született az elvonásokról: a tárca költségvetését összesen 5,5 milliárd forinttal csökkentik, az elvonásból mintegy 3,5 milliárd forint esik a felsőoktatási intézményekre - figyelmeztet a Fidesz Oktatási műhelye. | 2003-06-19 11:40:00 | 0 |
| Vajon kiket képviselnek a szocialisták? | A XIII. kerületi önkormányzat képviselőtestülete májusi ülésén tárgyalta a "Javaslat Budapest XIII. kerület Esztergomi út - Süllő utca - Párkány utca - Névtelen utca által határolt terület Kerületi Szabályozási Tervéről szóló rendelet megalkotására" címet viselő előterjesztést. Az előterjesztés lényege, hogy a kerület vezetése, a környék polgárainak ellenzését figyelmen kívül hagyva, a területen építkezni akar. A Fidesz álláspontját Weszelovszky Zoltán frakcióvezető tolmácsolta. | 2003-06-19 11:29:00 | 0 |
| Vizsgálóbizottság az állami cég szerepvállalásának tisztázására | Ma a Fidesz benyújtotta a PSZÁF vizsgálatával, illetve a Pannonplas-ügyben szereplő cégek részvényvásárlásával, az abban történő állami szerepvállalással kapcsolatos vizsgálóbizottsági kezdeményezését - jelentette be Rogán Antal a házbizottság ülését követően. | 2003-06-19 11:16:00 | 0 |
| Gázolaj ömlött a Rákos-patakba | Több mint 100 liter gázolaj ömlött a Rákos-patakba csütörtökön a fővárosban. A kár elhárítását megkezdték, tűzveszélytől nem kell tartani - közölte az MTI-vel a katasztrófavédelem. | 2003-06-19 11:12:00 | 0 |
| Franciaország: újabb munkabeszüntetés a nyugdíjreform ellen | Franciaországban csütörtökön már a nyolcadik alkalommal okoz közlekedési fennakadásokat a tervezett nyugdíjreform ellen indított sztrájkakció. Négy szakszervezeti szövetség szólította fel tagjait, munkabeszűntetésekkel tiltakozzanak a parlament előtt lévő nyugdíjtörvény leszavazását. | 2003-06-19 11:05:00 | 0 |
| Újra kamatot emelt az MNB | A Monetáris Tanács csütörtökön azonnali hatállyal 200 bázisponttal, 9,50 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot. A Magyar Nemzeti Bank által az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közlemény szerint a Monetáris Tanács arra törekszik, hogy az irányadó kamat megemelése után kialakult magasabb hozamszinttel mérsékelje a kedvezőtlen árfolyam alakulás inflációra gyakorolt hatását. "A tanács ugyanakkor bízik abban, hogy ezzel a kamatszinttel néhány hónapos távlatban elérhető, hogy a forint árfolyama az inflációs célok eléréséhez szükséges szintre erősödjön" - áll a közleményben. | 2003-06-19 09:59:00 | 0 |
| Norvég Film- és Könyvfesztivál a Toldi moziban | A budapesti Toldi moziban csütörtökön nyílik meg az első Norvég Film- és Könyvfesztivál - tudatta szerdán a rendezvény egyik szervezője, a Pesti Est. A jövő hét szerdáig tartó eseménysorozat programján elsősorban játékfilmek és rövidfilmek szerepelnek. | 2003-06-19 09:33:00 | 0 |
| Abbász sikertelen találkozója szélsőségesekkel | Kézzelfogható eredmény nélkül ért véget Mahmúd Abbász palesztin miniszterelnök és a radikális iszlámista ellenzéki palesztin csoportok képviselőinek szerdán késő este tartott újabb találkozója. | 2003-06-19 09:30:00 | 0 |
| Hattyú bál Almádiban | Ismét megrendezik Balatonalmádiban a Hattyú bált. A jótékonysági célú szombati almádi nyári mulatságnak a Pannónia Művelődési Központ ad otthont - mondta el a bált rendező "Almádiért" Közalapítvány vezetője. | 2003-06-19 09:24:00 | 0 |
| A hülyeség - ha fájna, 2003. június 19. | Magyar Bálint háza (pardon: villája) táján minden rendben van. Mi az oka mégis annak, hogy sok korrupciógyanús és korrupciós ügy derült ki az utóbbi időkben? Kiss Péter kancelláriaminiszter a Népszabadságnak megmondta: "Azok, akik nem képesek megvitatni, tegyük fel az oktatási reformelgondolásokat, és nem tudnak alternatív álláspontokat letenni az asztalra, azok szívesen nyúlnak ilyen eszközökhöz." | 2003-06-19 08:37:00 | 0 |
| Bizalmas adatgyűjtés Polt Péterről is | Ismeretlen módszerekkel és céllal valakik "bizalmas szakmai és a közéleti tevékenységével összefüggő adatokat" gyűjtöttek a legfőbb ügyészről - értesült a Népszabadság. A Vázlat a legfőbb ügyész politikai szerepvállalásáról címet viselő dokumentum a közelmúltban jutott Polt Péter birtokába. Polt Péter az irat egy-egy másolatát eljuttatta az államfőnek, a parlament elnökének, valamint a miniszterelnöknek. | 2003-06-19 08:03:00 | 0 |
| Bűnözők kerülhetnek szabadlábra | A közbiztonság állapota nem indokolja a büntetőpolitika olyan enyhítését, hogy társadalomra veszélyes elemek kerülhessenek szabadlábra - mondta Répássy Róbert. Kormánypárti politikusok szerint megengedhetetlen, hogy három évig előzetes letartóztatásban legyen valaki. Ugyanakkor tény: július 1-jén minden olyan súlyos bűncselekménnyel vádolt személy szabadlábra kerül, akiknek ügyében három éve nem született elsőfokú ítélet, áll a Magyar Nemzetben. | 2003-06-19 07:35:00 | 0 |
| Brit kedvezmények az új EU-tagok polgárainak | Nagy-Britannia teljes körű társadalombiztosítási jogosultsággal, állami egészségügyi ellátással, sőt tanácsi lakás igénybe vételének lehetőségével fogadja az EU-hoz csatlakozó kelet-európai országok állampolgárait - írt a csütörtöki The Times. | 2003-06-19 07:17:00 | 0 |
| Demonstráció iskolák átszervezése ellen Komlón | Mintegy félezer ember vonult a komlói városháza elé szerda este, hogy tiltakozzon egy, az önkormányzat által tervezett, a város oktatási intézményeit érintő átszervezés ellen. Az 1994-ben alakult Komlói Polgári Kör támogatta demonstráción pedagógusok, szülők és diákok vettek részt, akik a rendőrségen előre bejelentett módon, békésen kívánták felhívni a figyelmet a város vezetésének szerintük ésszerűtlen elképzeléseire. | 2003-06-18 20:27:00 | 0 |
| Jürgen Köppen meglátogatta Szász Károlyt | Jürgen Köppen, az Európai Unió (EU) rendkívüli és meghatalmazott nagykövete szerdán meglátogatta Szász Károlyt, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) elnökét. | 2003-06-18 19:45:00 | 0 |
| OM-botrány: unokáink is nyögni fogják? | Lehet, hogy hiába vizsgáltatja az oktatási tárca új szakképzési helyettes államtitkára a Nemzeti Szakképzési Intézet, illetve az Idea Lab Kft. közötti szerződést, mely a szakképzéssel kapcsolatos PR-feladatok ellátásáról szól. Mint ismert e szerződés miatt kellett távoznia Sári Lajos korábbi helyettes államtitkárnak. Az Idea Lab a botrány ellenére három évre szóló szerződést kötött például a Westend City Centerrel, amit csak tízmilliók kifizetésével lehetne felbontani - írja az Index internetes hírportál. | 2003-06-18 19:17:00 | 0 |
| Lemond a finn kormányfő | Anneli Jäätteenmäki finn miniszterelnök közölte, hogy szerda este lemond tisztségéről, miután megvádolták azzal, hogy a választási kampányban államtitoknak számító információkat használt fel vetélytársával szemben. A kormányfő tagadta a vádat, s lemondását az iránta táplált közbizalom megingásával indokolta - adta hírül az InfoRádió. | 2003-06-18 19:11:00 | 0 |
| Loppert Dániel civil szervezetet alakít | "Jogsértettek Egyesülete" néven civil szervezet alakul - mondta a Medgyessy Péter miniszterelnököt Kapolcson tavaly nyáron árulónak nevező Loppert Dániel a budapesti Terror Háza Múzeum előtt tartott szerdai sajtótájékoztatóján. | 2003-06-18 18:52:00 | 0 |
| Szent Iván éjszakáján nyitva lesznek a múzeumok | Szent Iván éjszakáján, szombaton Fények és árnyak elnevezéssel húsz budapesti múzeum várja programokkal a látogatókat. | 2003-06-18 18:10:00 | 0 |
| Húszperces felfüggesztés az RTL Klubnak | Húsz percre felfüggesztette az RTL Klub műsorszolgáltatási jogát e hét péntekén az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT); a múlt csütörtökön hozott határozatról a médiahatóság szerdán tájékoztatta az MTI-t. | 2003-06-18 18:05:00 | 0 |
| PSZÁF-ügy: a Fidesz vizsgálóbizottság felállítását javasolja | Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Országgyűlési Képviselőcsoportja parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi annak tisztázása érdekében, miként válhatott részesévé egy közpénzekből gazdálkodó állami vállalat a Pannonplast Rt-t érintő részvénymanipulációnak. Az a tény is jó ok erre, hogy az eddig hivatalosan meg nem nevezett állami vállalat szerepét felfedő PSZÁF-jelentés megjelenése előtt egy nappal brutálisan megverték Szász Károlyt, a Felügyelet elnökét. | 2003-06-18 17:59:00 | 0 |
| István, a király bemutató Csíksomlyón | Az István, a király című nagysikerű rockopera erdélyi premierjére kerül sor - közel húsz éve az ősbemutató után -- július 5-én, a csíksomlyói szabadtéri színpadon. A darabot az eredeti szereposztásban szeretnék bemutatni, legalábbis a főszereplőket illetően, így Varga Miklós lesz István, Koppányt pedig Vikidál Gyula játssza. | 2003-06-18 17:56:00 | 0 |
| Patrubány kevesli a magyar kormány által biztosított támogatást | Miközben a külhoni magyarok 30 milliárd forinttal támogatják a magyar gazdaságot, a költségvetést, addig a magyar kormány 10 milliárd forintos támogatást biztosít a határon túli magyaroknak - fejtette ki Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének (MVSZ) elnöke. | 2003-06-18 17:53:00 | 0 |
| Rágalmazási pereket vesztett Funar | A kolozsvári bíróság tegnap felmentette a kormánypárt főtitkárát, Cozmin Gusat mindkét, Gheorghe Funar által rágalmazás és becsületsértés vádjával indított perben. A döntés értelmében a hárommillió lejes perköltséget Kolozsvár polgármesterének kell állnia, Gusanak pedig nem kell kifizetnie a Funar által igényelt egy-egy milliárd lejes kártérítést. | 2003-06-18 17:47:00 | 0 |
| A kormány eladja a családi ezüstöt, Gyurcsány megtartja | Most, hogy egy volt szakszervezeti bizalmi a kormánybiztos a MÁV-nál, a MÁV-nál 5500 fős leépítés várható a következő három évben. A kormány mai ülésén arról is döntött, hogy eladja az állami tulajdonban lévő MOL-részvények nagy részét. A Fidesz kíváncsi lenne, miképp szavazott Gyurcsány Ferenc, aki nem akart megválni cégvagyonától, mondván: ezekben az időkben, amikor alacsony a részvényárfolyam, amikor nincs kereslet, nem érdemes eladni. | 2003-06-18 17:45:00 | 0 |
| Négyezer dolgozót bocsát el az EDS és a BAT | Az egyik legjelentősebb amerikai számítástechnikai cég, az EDS szerdán alkalmazotti létszámának 2 százalékos csökkentését helyezte kilátásba, ami 2700 fős leépítést jelent. A vállalatnak ezzel kapcsolatban mintegy 450 millió dolláros extra kiadása lesz - jelentette a Reuters hírügynökség. | 2003-06-18 17:41:00 | 0 |
| Baltazár Színház: Repülési engedély - angyaloknak | Repülési engedély - angyaloknak című utcaszínházi produkcióját csütörtökön mutatja be Budapesten az értelmi fogyatékos fiatalok alkotta Baltazár Színház - tájékoztatta a társulat Pr-menedzsere szerdán az MTI-t. A társulat a belvárosban, a Vörösmarty téri Oroszlános kútnál adja elő a darabot, amely a hitről, a hit elvesztéséről szól, mondta Papp Beáta. | 2003-06-18 17:24:00 | 0 |
| Az EU figyelmmel kíséri a PSZÁF-fel kapcsolatos történéseket | Jürgen Köppen, az Európai Unió (EU) rendkívüli és meghatalmazott nagykövete szerdán meglátogatta Szász Károlyt, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) elnökét. A találkozón a rendkívüli és meghatalmazott nagykövet jelezte: az Európai Unió illetékes brüsszeli szervezetei kiemelt figyelemmel követik a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletével kapcsolatos történéseket. | 2003-06-18 17:10:00 | 0 |
| Gyanúsítgat Kökény Mihály | A Magyar Orvosi Kamara a leghatározottabban visszautasítja az Egészségügyi Szociális és Családügyi Minisztérium politikai államtitkárának a médiában elhangzott nyilatkozatát, mely szerint az intézményi törvényt a hálapénzben érdekelt "orvoslobbi" ellenzi. | 2003-06-18 16:55:00 | 0 |
| Csepel: maradjon önálló intézmény a Weiss Manfréd Kórház! | Tartsa meg továbbra is önálló intézményként a Csepeli Weiss Manfréd Kórházat a Fővárosi Önkormányzat! Az önállóság megőrzése érdekében a Fővárosi Közgyűlés hozzon határozatot a csepeli kórház jövőjéről és biztosítsa a négy szakmás kórházi szolgáltatás fenntartását, valamint a fejlesztésekhez szükséges pénzügyi forrást - áll a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Budapesti Elnökségének közleményében. | 2003-06-18 16:51:00 | 0 |
| Munkáspárt: a kormánypárti képviselők a gazdasági lobbiérdekeket támogatták | A Munkáspárt elnöksége elfogadhatatlannak tartja és elítéli, hogy a parlament az orvosok, az egészségügyi dolgozók és a társadalom tiltakozása ellenére elfogadta a kórházak privatizációjának szabad utat nyitó törvényt. Sajnálatos, hogy a szocialista és szabad demokrata képviselők nem a választóik érdekei alapján szavaztak, hanem a gazdasági lobbiérdekeket támogatták. | 2003-06-18 16:49:00 | 0 |
| Paks: pár napig vizsgálódnak csak a nemzetközi szakértők | A Fidesz megdöbbenéssel értesült róla, hogy a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) 11 fős delegációja csak néhány napig vizsgálja a paksi atomerőművet, ahol Európa második legsúlyosabb nukleáris üzemzavara következett be. A Fidesz - az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló, 1990. évi LV. törvény 8.§ (1.) bekezdése alapján - arra kéri Csillag Istvánt, hogy megismerhessék majd a nemzetközi szervezet alig egy hetes vizsgálódásának tárgyát és értelmét. | 2003-06-18 16:41:00 | 0 |
| Kikezdik a Mezőhegyesi Állami Ménesbirtokot is? | Várhatóan privatizálni akarja a kormány a Mezőhegyesi Állami Ménesbirtokot is, azt a ménesbirtokot, ahol eldőlhet az egyetlen magyar lófajta, a nóniusz sorsa. Most a Ménesbirtok és a Vám- és Pénzügyőrség Dél-Alföldi Regionális Parancsnoksága azon vitázik, hogy öntözővíz vagy olyan víz érkezik, amely úgy viselkedik, mintha természetes vízfolyás lenne. A helyes válasz megadásához egy, még Tiranonra visszahúzódó egyezményt is meg kell vizsgálni. | 2003-06-18 16:28:00 | 0 |
| A miniszterelnökhöz fordult a Magosz | Az agrárválság hathatós kezelése reményében szerdán Medgyessy Péter miniszterelnökhöz fordult a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) - jelentette be Jakab István, az érdekképviselet vezetője szerdán Budapesten a szervezet elnökségi ülésének szünetében tartott sajtótájékoztatón. | 2003-06-18 16:07:00 | 0 |
| Végh László: Forrásokat az agrártárcához | A költségevetés általános tartalékából kellene az agrártárcához forrásokat átcsoportosítani, hogy az aszály sújtotta mezőgazdasági termelők veszteségeik enyhítésére segítséget kapjanak - mondta Végh László fideszes országgyűlési képviselő szerdai sajtótájékoztatóján, Békéscsabán. | 2003-06-18 15:58:00 | 0 |
| Gyenge a forint az inflációs célokhoz | A forint jelenlegi árfolyama túl gyenge az idei és a jövő év végi inflációs cél eléréséhez - mondta a Dow Jones hírügynökségnek Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank elnöke. | 2003-06-18 15:52:00 | 0 |
| "A politikailag odakozmált ember jogai" | A fenti címmel jelentetett meg cikket a Magyar Hírlap kedden - egy nappal azt követően, hogy Szász Károlyt brutálisan elverték. Szásznak előzőleg a kormányoldal támadásait kellett elviselnie, s talán egy olyan jelentés miatt verték el, mely szerint egy Rt-ben állami cég segítségével összejátszással szerzett befolyást egy olyan vállalkozói kör, amely Medgyessy román barátjának, Mudurának a plázépítésében is részt vesz. | 2003-06-18 15:46:00 | 0 |
| Händel-operával nyílik a gödöllői kastély barokk színháza | Az augusztus második hétvégéjén, 9-10-én sorra kerülő Barokk Kastélynapokra megnyílik a közönség előtt a műemlék-együttes restaurálás alatt álló barokk színháza, amelyben főként barokk operákat mutatnak majd be, de a kastély ezen épületrésze múzeumként is látogatható lesz. A Magyar Állami Operaház nevében Szinetár Miklós intendáns-főigazgató, a Gödöllői Királyi Kastély képviseletében pedig Dr. Körösvölgyi László ügyvezető igazgató szerdán délelőtt 11 órakor a kastély dísztermében aláírta azt az együttműködési nyilatkozatot, amelyben a két intézmény a magyar és a nemzetközi színházi és zenei életet gazdagítva korabeli művek előadására vállalkozik. | 2003-06-18 15:19:00 | 0 |
| Moszkva nem akar szankciókat | Moszkva ellenzi, hogy nemzetközi szankciókat léptessenek életbe Észak-Korea ellen. Ezt Jurij Fedotov ENSZ-ügyekért felelős orosz külügyminiszter-helyettes közölte szerdán, azután, hogy a phenjani rádió hivatalosan is megerősítette: Észak-Korea rendelkezik nukleáris programmal, és arról csak akkor mond le, ha az Egyesült Államok is engedményeket tesz. | 2003-06-18 15:13:00 | 0 |
| Ismét Deutsch Tamást választották a Fidesz budapesti elnökévé | A Fidesz budapesti választmányának mai tisztújító közgyűlésén ismét Deutsch Tamás képviselőt, a Fővárosi Közgyűlés Fidesz-MKDSZ Képviselőcsoportjának vezetőjét választották a párt budapesti elnökévé. | 2003-06-18 15:04:00 | 0 |
| Újabb iráni nő gyújtotta fel magát | Az Iráni Népi Modzsahed Szervezet újabb szimpatizánsa, egy harminc év körüli fiatal nő gyújtotta fel magát a francia kémelhárító szolgálat épületének közelében szerdán dél körül. Pár órával korábban egy másik iráni asszony szenvedett súlyos égési sérüléseket, amikor a Párizs környékén élő iráni ellenzékiek előző nap történt tömeges begyűjtése ellen rendezett tüntetésen benzinnel öntötte le magát. | 2003-06-18 14:58:00 | 0 |
| Bakot lőttek Kostunicáék? | Erős a gyanú, hogy bakot lőtt Vojislav Kostunica volt jugoszláv államfő pártja azzal, hogy hitelt adott egy kétes hírű börtönfoglárnak, aki súlyos vádakkal illette a szerb kormány egyik tagját és saját merénylőivel hozta kapcsolatba Zoran Djindjic meggyilkolt szerb miniszterelnököt. | 2003-06-18 14:41:00 | 0 |
| Európai párbeszéd az emberi jogokról | Európa országaiban is előfordul, hogy megsérülnek az emberi jogok, ilyen esetekben az egyes országok nem elleplezik az eseteket, hanem nemzetközi fórumokon beszélik meg - szögezte le Orbán Viktor a Parlament Külügyi bizottsága szerdai ülésén. Ha továbbra is sérülni fognak a magyar emberek jogai, akkor a Fidesz határainkon innen és túl a későbbiekben is mindent megtesz ennek megszüntetéséért. Ami egy német, francia vagy holland polgárnak jár, attól a magyarokat sem lehet megfosztani. | 2003-06-18 14:13:00 | 0 |
| Csecsen rendőrök haltak meg | Négy oroszbarát csecsen rendőr életét vesztette, tizenöten pedig megsebesültek szerdán Csecsenföld fővárosában, Groznijban csecsen fegyveresekkel folytatott tűzpárbajok során. Az egyik incidensben csecsen lázadók a Groznijt átszelő folyó túlsó partjáról gépfegyverrel és gránátvetőkkel tüzet nyitottak egy, a városközpontban álló rendőrautóra. | 2003-06-18 14:09:00 | 0 |
| Alkotmánybírósághoz fordult a kisgazda tagozat | Az Alkotmánybírósághoz fordult a mezőgazdasági termelőket érintő hitelkonszolidációs kormányrendelet miatt a Fidesz-frakció kisgazda tagozata - jelentették be sajtótájékoztatójukon a kezdeményező szabolcsi országgyűlési képviselők szerdán, Nyíregyházán. | 2003-06-18 14:05:00 | 0 |
| Kockázatokkal, mellékhatásokkal teli egy év | Az emberek biztosak lehetnek abban, ha a szocialisták kormányoznak, akkor előbb vagy utóbb, jön a csomag a nyakunkba. Így volt ez a nyolcvanas években is, amikor azzal hitegettek mindenkit, hogy még csak ezt az egy évet kell kibírni, ezért meg kell húzni a nadrágszíjat, aztán jön a Kánaán, és minden jobb lesz. Érdekes módon a rendszerváltozás után a polgári kormányok idején mindig gazdasági növekedés volt megszorítások nélkül - mondta Selmeczi Gabriella, az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának alelnöke szerdai sajtótájékoztatóján. | 2003-06-18 13:53:00 | 0 |
| Díszdoktorrá avatott bíboros | A varsói Stefan Wyszynski katolikus egyetemen szerdán díszdoktorrá avatták Angelo Sodano bíborost, vatikáni államtitkárt. Az egyetem szenátusának határozata szerint a bíboros tudományos, egyházi és diplomáciai tevékenységéért részesült az elismerésben, továbbá azért a konstruktív párbeszédért, amelyet a nemzetközi fórumokon folytat a világ országaival a béke érdekében. | 2003-06-18 13:53:00 | 0 |
| Internetes kémkedés | Kémkedés vádjával tizenhárom évi börtönbüntetésre ítéltek szerdán Hanoiban egy ellenzéki gondolkodású orvost, aki a vietnami kormányt bíráló írásokat tett közzé az interneten. | 2003-06-18 13:51:00 | 0 |
| A kormány diszkriminálja a gazdákat | Az Alkotmánybírósághoz fordult a mezőgazdasági termelőket érintő hitelkonszolidációs kormányrendelet miatt a Fidesz-frakció kisgazda tagozata - jelentették be a kezdeményező szabolcsi országgyűlési képviselők szerdán, Nyíregyházán. | 2003-06-18 12:47:00 | 0 |
| Németországban sokalják a munkaszüneti napokat | Vitát váltott ki Németországban a szövetségi gazdasági miniszter kezdeményezése, amelynek célja az egyházi ünnepnapok eltörlése. A Stern magazin eheti számában Wolfgang Clement bírálóan szólt a németországi ünnepnapok nagy számáról. "Aki megnézi a naptárban, hány fizetett ünnepnap létezik minálunk, az ugyancsak elcsodálkozhat... Ami a szabadságos napokat, ünnepnapokat és a munkaidőt illeti, eljutottunk a lehetőségek határához" - jelentette ki a miniszter. | 2003-06-18 11:39:00 | 0 |
| Felgyújtotta magát egy iráni nő | Megkísérelte felgyújtani magát egy iráni nő szerda reggel Párizsban, tiltakozásul egy iráni fegyveres ellenzéki szervezet tagjainak előző napi kihallgatása miatt. | 2003-06-18 11:15:00 | 0 |
| Hamisítvány a Jézus csontház | Az Izraeli Régészeti Hatóság szerint hamisítvány az az állítólag első századi osszárium, amelyen Jézus neve is szerepel. A hatóság ezt szerdán jelentette be. A csontházról sokan úgy vélték az állítólagos lelet múlt novemberi felbukkanása óta, mint Jézus Krisztus létezésének első régészeti bizonyítékát. | 2003-06-18 11:12:00 | 0 |
| Tizenegyezer hadifogoly szabadult | Az amerikai fegyveres erők Irakban már szabadon engedtek több mint 11 ezer hadifoglyot, akiket hadműveletek közben fogtak el, de továbbra is fogságban tartanak 2050 személyt. | 2003-06-18 10:50:00 | 0 |
| Washington legfontosabb kérdése Észak-Korea | Gyakoroljanak nyomást Észak-Koreára és Burmára - szólította fel a Délkelet-ázsiai Országok Szövetségét szerdán Colin Powell amerikai külügyminiszter. A felhívás az ASEAN tagállamai és további 13 állam külügyminiszterének tanácskozásán hangzott el, amely szerdán kezdődött a kambodzsai fővárosban. | 2003-06-18 10:31:00 | 0 |
| Az Állami Autópálya Kezelő Rt. bevonásával vásárolták fel a Pannonplast Rt.-t | Rendőri őrizetet kapott tegnap Szász Károly és családja. A Pénzügyi Szervek Állami Felügyeletének elnöke tegnap elhagyta a kórházat. Mindeközben a Magyar Nemzet kiderítette, hogy a Pannonplast vegyipari cég felvásárlásában segédkező cég az Állami Autópálya Kezelő Rt., az érintett Britton pedig Medgyessy román barátjának, Alexander Mudurának a plázáit építi. | 2003-06-18 10:23:00 | 0 |
| A világ közvéleménye Amerikáról | A világ közvéleményének ugyanakkora hányada tartja veszélyesebb országnak az Egyesült Államokat Észak-Koreánál, mint fordítva, az emberek csaknem fele pedig úgy véli, hogy az elsöprő amerikai katonai ütőerő a világot nem biztonságosabbá, hanem veszélyesebbé teszi - egyebek mellett ez derült ki a BBC nemzetközi felméréséből, amely azt volt hivatva kideríteni, hogy a világ közvéleménye mit gondol Amerikáról. | 2003-06-18 08:56:00 | 0 |
| Eredménytelen izraeli-palesztin tárgyalások | Izrael területén elkövetett újabb terrormerénylet árnyékolja be a tűzszünet érdekében tett palesztin erőfeszítéseket. Kedden este szélsőséges palesztinok Tel Avivtól északra tüzet nyitottak egy izraeli gépkocsira, megölve benne egy hétéves kislányt. | 2003-06-18 08:51:00 | 0 |
| Előbb-utóbb kézre kerül Szaddam | Az Egyesült Államoknak és szövetségeseinek nincs kétségük afelől, hogy Szaddám Huszein volt iraki elnök továbbra is Irakban van, és előbb-utóbb kézre kerül - jelentette ki szerdán az ausztráliai Canberrában Geoff Hoon brit védelmi miniszter. | 2003-06-18 08:34:00 | 0 |
| Vaclav Havel visszatér | Václav Havel, aki február elején távozott államfői tisztségéből, rövidesen visszatér a cseh politikába, s ott várhatóan Cyril Svoboda külügyminiszter szövetségese lesz - írja szerdai kiadásában a Lidové Noviny című prágai konzervatív napilap. Havel és Svoboda már az együttműködés első szakaszában is megállapodtak: Svoboda rendkívüli, jószolgálati követnek nevezi ki a volt államfőt, aki nemzetközi téren elsősorban az emberi jogokkal fog foglalkozni, s válsághelyzetekben megpróbál segíteni a cseh diplomáciának. | 2003-06-18 08:30:00 | 0 |
| Kiszorultak a hölgyek a jordán parlamentből | A függetlenek szerezték meg a parlamenti helyek többségét a keddi jordániai parlamenti választásokon, a fundamentalista Iszlám Akció Front harminc jelöltje közül tizenhat jutott be az új törvényhozásba. | 2003-06-18 08:18:00 | 0 |
| Huszein bukása után Irán nehéz helyzetben | Szaddám Huszein iraki elnök rezsimjének összeomlása után az iráni konzervatív vezetésre többféle nyomás nehezedik: az Egyesült Államok, az Európai Unió, Oroszország nukleáris programjáért vonja kérdőre, keleti és nyugati szomszédjában, Afganisztánban és Irakban amerikai csapatok állomásoznak és napok óta demokratikus reformokat követelő diákok ezrei tüntetnek Teheránban és más városokban a mullahok uralma ellen. | 2003-06-18 07:37:00 | 0 |
| Blues rajongók hétvégéje | Június 20-21-én ötödik alkalommal rendezik meg a nemzetközi Rhythm-Blues Fesztivál és Motoros Találkozót Nyírbátorban - közölte a rendezvény igazgatója. | 2003-06-18 07:32:00 | 0 |
| Budapestet imádják az olasz gyógyfürdőzők | A Traveller utazási magazin felmérése szerint Olaszországban Budapest a legkedveltebb európai gyógyfürdőváros. A Magyar Turizmus Rt. közleménye szerint a Traveller Olaszországban 115 ezer példányban terjesztett utazási magazin szerkesztősége minden évben a magazin olvasóinak szavazatai alapján állítja össze ranglistáját. | 2003-06-18 07:28:00 | 0 |
| Szent Iván éjszakája Budapesten | Szent Iván éjszakáján, szombaton Fények és árnyak elnevezéssel húsz budapesti múzeum várja programokkal a látogatókat - áll a múzeumi ismertetőkben. | 2003-06-18 07:25:00 | 0 |
| Hússütők nemzetközi versenye | A tavalyi aligai Grill Európa-bajnokság sikere után július 4-6. között ismét a tóparti településen rendezik meg a hússütők nemzetközi versenyét, egy időben a magyar vetélkedővel - adta hírül a Magyar Grillszövetség elnöke. | 2003-06-18 07:21:00 | 0 |
| Hadifoglyok szabadulhatnának információkért | A bizonyítási kényszer szorításában lévő brit kormány szerdai londoni lapértesülés szerint arra próbálja rávenni az Egyesült Államokat, hogy a magas rangú iraki hadifoglyoknak ígérjenek szabadulást a tömegpusztító fegyverekről, illetve Szaddám Huszein volt elnök hollétéről szóló információkért cserébe. | 2003-06-18 07:18:00 | 0 |
| Illegális bevándorlók holttestére bukkantak az olasz partoknál | Hat személy holttestére leltek a tengerben a szicíliai Lampedusa szigete közelében az olasz hatóságok - azon a 70 illegális bevándorlót szállító hajón utazhattak, amely szombaton Szicília és az észak-afrikai part közötti vizeken felborult. | 2003-06-17 20:36:00 | 0 |
| Hetven éve bontották le a Tabánt | A Tabán lebontásának 70. évfordulója alkalmából emlékkiállítás nyílt kedden a Tabáni Helytörténeti Gyűjtemény és Dokumentációs Központban. A tárlat a nemrégiben előkerült archív fotóalbum alapjánmutatja be az egykori Rácváros házait, belső kis udvarait - tájékoztatott Jankóné Pajor Ildikó. | 2003-06-17 20:33:00 | 0 |
| Az MKDSZ elnöksége Szász Károly megtámadásáról | A Magyar Kereszténydemokrata Szövetség Országos Elnöksége mai ülésén élesen elítélte a közéletben is megjelent erőszakot. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének elnökét ért támadás mély megdöbbenést keltett az elnökség tagjaiban. | 2003-06-17 20:11:00 | 0 |
| Fidesz: a kormány vonja vissza a Medgyessy-csomag mezőgazdaságot érintő rendelkezéseit | A Fidesz mezőgazdasági kabinetje felszólítja a kormányt, hogy vonja vissza a Medgyessy-csomag mezőgazdaságot érintő rendelkezéseit, és biztosítson 30 milliárd forintnyi többletforrást a szaktárcának az ágazat egészét érintő súlyos válság elhárítására - közölte Glattfelder Béla kedden. | 2003-06-17 20:08:00 | 0 |
| Elhunyt Knézy Jenő | Kedd este 18 óra 40 perckor 59 éves korában elhunyt Knézy Jenő - közölte Csorba Mária, a közszolgálati televízió sajtóreferense. A Magyar Televízió az ismert sportriportert saját halottjának tekinti. | 2003-06-17 19:31:00 | 0 |
| Ráébredt, hogy kirabolták | Csaknem két napig aludt egy japán turista az Akropolisz lábánál, mielőtt ráébredt, hogy kirabolták. | 2003-06-17 19:29:00 | 0 |
| Irániak randalíroztak hazájuk hamburgi követségén | Száműzetésben élő irániak hatoltak be kedden országuk hamburgi főkonzulátusára, s kárt okoztak a berendezésben - közölte esti híreiben a Deutschlandfunk rádióadó. | 2003-06-17 19:16:00 | 0 |
| Nyolc év az egykori iráni orosz kémnek | Nyolc évi börtönbüntetésre ítéltek Oroszország javára történő kémkedésért kedden Svédországban egy iráni származású svéd férfit. Két szintén iráni származású cinkosa egy, illetve három év börtönbüntetést kapott. | 2003-06-17 18:52:00 | 0 |
| Könyv Rákócziról | II. Rákóczi Ferenc életét és munkásságát ismertető kötetet mutattak be kedden Miskolcon a Rákóczi-szabadságharc kezdetének 300. évfordulója alkalmából. | 2003-06-17 18:48:00 | 0 |
| Hírös Hét Fesztivál | A Kecskeméten évente megrendezett, immár nemzetközi hírű Hírös Hét Fesztivál az idén augusztus 26-án kezdődik - mondta Szécsi Gábor polgármester a fesztivált beharangozó keddi kecskeméti sajtótájékoztatón. | 2003-06-17 18:35:00 | 0 |
| Tizenkét órás dugót okozott a borsószállítmány | Tizenkét órás forgalmi dugót okozott kedden egy teherautó Anglia egyik főútján, mert egy baleset következtében szállítmánya, 18 tonna borsó az úttestre borult. | 2003-06-17 18:31:00 | 0 |
| Egy börtönőr vallomása felforgathatja a Djindjic-ügyet | Váratlan és meghökkentő fejlemények merültek fel kedden Zoran Djindjic halálával kapcsolatosan: a belgrádi központi börtön egyik dolgozója azt állította, hogy a meggyilkolt miniszterelnök személyesen járt a zimonyi klán vezetője, Dusan Spasojevic Siptar belgrádi villájában. Slavomir Bandjur - aki 12 éve alkalmazottja a börtönnek - a volt jugoszláv államfő, Vojislav Kostunica vezette Szerbiai Demokrata Párt szervezésében tartott sajtótájékoztatót a szerb parlamentben. | 2003-06-17 18:29:00 | 0 |
| A magyar szabadság napja Gödöllőn | Gödöllőn június 28-án a magyar kultúra értékeinek bemutatásával ünneplik meg a magyar szabadság napját - közölte Gémesi György polgármester keddi
tájékoztatóján. | 2003-06-17 18:24:00 | 0 |
| Holnap indul a Magyar Vöröskereszt segélyszállítmánya Irakba | Kórházi felszereléseket tartalmazó segélyszállítmányt indít Irakba szerda reggel a Magyar Vöröskereszt Budapestről - közölte a humanitárius szervezet szóvivője kedden. | 2003-06-17 18:19:00 | 0 |
| A Fidesz a kistelepülések mellett | Széles Sándor, a Fidesz megyei frakcióvezetője keddi tájékoztatóján elmondta, frakciója szerint a 2003-as év az önkormányzatok legsanyarúbb éve volt, amin mindenképp változtatni szeretnének. Ennek érdekében az összes megyei képviselővel és a települések vezetőivel széleskörű fórumon vitatnák meg a konkrét igényeket a célok érdekében, hogy azok bekerüljenek a 2004-es év költségvetésébe. | 2003-06-17 17:56:00 | 0 |
| Fesztivál a Vekeri-tónál | Nyolc helyszínen több mint hatvan zenekar, húsz lemezlovas és számos más program várja az érdeklődőket a debreceni Vekeri-tó fesztiválon, amely csütörtökön veszi kezdetét - közölte Gadus István, a helyi Mezon Ifjúsági Iroda vezetője az eseményt beharangozó keddi sajtótájékoztatón. | 2003-06-17 17:38:00 | 0 |
| Kövér László a titkosszolgálatok munkájáról | A katonai titkosszolgálatok megfelelően látják el feladatukat, tevékenységükkel kapcsolatban a nemzetbiztonsági bizottság nem észlelt semmi rendellenességet, vagy a munka színvonalában történő csökkenést - mondta Kövér László a testület keddi budapesti zárt ülése után. | 2003-06-17 17:35:00 | 0 |
| Filmsikerek | A zsűri különdíját nyerte Kardos Sándor és Szabó Illés Telitalálat című filmje a 19. Trójai Nemzetközi Filmfesztiválon - tájékoztatott a Magyar Filmunió kedden. | 2003-06-17 17:30:00 | 0 |
| Eljárást kezdeményezett a Fidesz Magyar Bálinttal szemben | Répássy Róbert és Nyitrai Zsolt fideszes országgyűlési képviselők kedden eljutatták Szili Katalin házelnöknek a Magyar Bálint ingatlanvásárlásaival kapcsolatos vagyonnyilatkozati és összeférhetetlenségi eljárást kezdeményező indítványaikat. A vizsgálat tiszte kideríteni, mennyiben felel meg a valóságnak Magyar Bálint vagyonnyilatkozata, illetve, visszaélt-e a miniszter a birtokában lévő információkkal, amikor hitelkérelmét benyújtotta. | 2003-06-17 17:20:00 | 0 |
| Oroszok jelentik fel Clintont | A NATO Jugoszlávia elleni 1999-es bombázásai miatt népirtás címén feljelentést tett Bill Clinton volt amerikai elnök ellen öt orosz magánszemély a Volga menti Szaratov város bíróságán. | 2003-06-17 16:48:00 | 0 |
| Szájer József az Európai Alkotmányról | Múlt héten elkészült az Európai Alkotmány tervezete, amely a Római egyezmény óta a legjelentősebb dokumentuma az uniónak. Ezt Szájer József mondta keddi sajtótájékoztatóján, ahol kiemelte az Európai Konvent és a népképviselet fontosságát, valamint elmondta, hogy több mint 200 módosító indítványt nyújtottak be a magyar és néppárti képviselőkkel közösen. | 2003-06-17 16:31:00 | 0 |
| Törvénymódosítás az éj leple alatt | A közoktatási törvény éjszakára ütemezett általános és részletes vitája után hétfő éjjel a Parlament a javaslatot mintegy 670 pontban érintő módosításokról szavazott. A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Oktatási Műhelye szerint a törvényjavaslat elfogadhatatlan voltát mutatja, hogy a javaslat egy-egy paragrafusához átlagosan 7-8 módosító javaslat érkezett, amelyet az Országgyűlés Hivatala csak a költségvetés tárgyalásánál alkalmazott technikával volt képes kezelni - áll Sió László, a Fidesz Oktatási Műhelyének vezetője közleményében. | 2003-06-17 15:07:00 | 0 |
| Friderikusz lekerülhet az m1-ről | Az Index információi szerint az MTV vezetése nem kívánja meghosszabbítani Friderikusz Sándor egyetlen műsorának szerződését sem. A közel háromszázmillióért gyártott vetélkedőket a héten már leváltotta a Borostyán című olasz sorozat, a hírek szerint a ma már belső gyártásban készülő Szólás szabadsága sem lesz hosszú életű. Az MTV kuratóriuma csütörtökön kérdezi majd a tévé illetékeseit, hogy a Hetet váltó Friderikusz-műsor beváltotta-e a hozzáfűzött reményeket. | 2003-06-17 14:59:00 | 0 |
| Paks: újakra cserélik a kazettákat | Az erősen szennyezett kazettákat tisztítás helyett új fűtőanyagra cserélik a Paksi Atomerőmű 1-es blokkjának hamarosan elkezdődő nagy karbantartása során - közölte kedden Kovács József, az erőmű üzemviteli igazgatója Pakson az erőmű sajtótájékoztatóján. | 2003-06-17 14:58:00 | 0 |
| A kelet-berlini felkelésre emlékeztek a németek | Johannes Rau német köztársasági elnök kedden Berlinben "a német szabadságtörekvések egyik nagy napjának" nevezte 1953. június 17-ét, a keletnémet népfelkelés napját, amelynek 50. évfordulójáról Németországban mindenütt megemlékeztek. | 2003-06-17 14:24:00 | 0 |
| Nyugdíjas tagozat: politikától független érdekvédelem | A tagozatok olyan közéleti fórumok lesznek, amelyek házhoz viszik a Szövetség üzenetét - jelentette ki Schmitt Pál a Fidesz alelnöke, a nyugdíjas tagozat keddi, első elnökségi ülésének szünetében. A tagozat elnökének megválasztott Aszódi Pál a sajtótájékoztatón arra kérte a kormányt, ossza meg elképzeléseit, miként kívánja mérsékelni az uniós és a magyar nyugdíjak közötti különbségeket. | 2003-06-17 14:08:00 | 0 |
| Szlovákia vontatómozdonya lesz a Magyarországon elmaradt beruházás | Lerakták a szlovákiai Peugeot-Citroen autógyár alapkövét kedden a szlovákiai Nagyszombatban (Trnava). A Szlovákiában legnagyobbnak számító zöldmezős külföldi beruházásnak köszönhetően 2006-tól évi 300 ezer gépkocsit gyártanak majd a szomszédos ország új autógyárában, ahol a német Volkswagen már évek óta igen jó eredményekkel dolgozik. | 2003-06-17 13:58:00 | 0 |
| Mi szükség az otthonteremtési program megnyirbálására? | Nyitrai Zsolt és Szijjártó Péter keddi, parlamenti sajtótájékoztatóján az otthonteremtési program kormányzati megnyirbálásáról szólt. Bár a szocialisták igazságosságról beszélnek, mára kiderült: a kormány átgondolatlan, koncepciótlan gazdaságpolitikája miatt Magyarország szépreményű gazdasága lendületet vesztett, s ez a valódi oka a módosításnak - szögezték le a képviselők. | 2003-06-17 13:48:00 | 0 |
| Nógrádi félti a kistelepüléseket | Hátrányos helyzetbe kerülnek a kistelepülések a kormányzat területfejlesztési politikája miatt - hangzott el tegnap Nógrádi Zoltán, Csongrád megyei fideszes országgyűlési képviselő Budapesten, Balsay István honatyával együtt tartott sajtótájékoztatóján. | 2003-06-17 12:43:00 | 0 |
| Matricás M5-öst szeretnének | A közúti közlekedési szolgáltatók érdekképviseletei 1997 óta hangsúlyozzák, hogy Magyarországon az autópályadíjak matricás fizetési rendszere egyelőre az egyedül üdvözítő megoldás. | 2003-06-17 12:42:00 | 0 |
| Medgyessyék kezében az egyetlen magyar lófajta sorsa | A Békés megyei Hírlap több cikket szentelt már a Mezőhegyesi ménesbirtoknak. Kiderült: Medgyessy Péter nem válaszolt Mezőhegyes polgármesterének levelére sem az ügyben. A térség szocialista képviselői szintén nem tartották fontosnak a napilap kérdéseit, melyek csupán a munkahelyek, az egyetlen magyar lófajta sorsára vonatkoztak. | 2003-06-17 12:34:00 | 0 |
| Lengyel lap Magyarország külpolitikájáról | Inkább Európa címmel részletes, kéthasábos cikk jelent meg a Gazeta Wyborcza című liberális lengyel napilap keddi számában a magyar politika útkereséséről Európa és Amerika között, az újság budapesti tudósítója, Marzenna Guz-Vetter tollából. | 2003-06-17 12:10:00 | 0 |
| Lengyel lap Magyarország külpolitikájáról | Inkább Európa címmel részletes, kéthasábos cikk jelent meg a Gazeta Wyborcza című liberális lengyel napilap keddi számában a magyar politika útkereséséről Európa és Amerika között, az újság budapesti tudósítója, Marzenna Guz-Vetter tollából. | 2003-06-17 12:09:00 | 0 |
| Romániai holokauszttagadás: sajtóvélemények | Az izraeli külügyminisztérium bekérette Románia nagykövetét, mivel a bukaresti kormány olyan nyilatkozatot tett közzé a múlt héten, miszerint 1940 és 1945 között Románia határain belül nem volt holokauszt - közölték a keddi román lapok. | 2003-06-17 12:04:00 | 0 |
| Támadás Szász Károly ellen: állami segédlettel végrehajtott törvénytelen tulajdonszerzés a háttérben | Nyilvánosan működő részvénytársaságban történt befolyásszerzés szabályainak egsértése miatt a Britton Kft-t 6 millió forintra, a Pevdi Kft-t 5 millió forintra büntette a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) - közölte kedden a Magyar Tőkepiac. Szász Károly, a PSZÁF elnöke hétfőn azt mondta, hogy a mai nap folyamán készülő felügyeleti határozattal függ össze a személye elleni fizikai támadás. | 2003-06-17 10:59:00 | 0 |
| Magyar Bálint a Parlamentben: "ostoba, demagóg, hülyeség" | Répássy Róbert "Egy ügyes ember" címmel elmondott napirend előtti felszólalásában elmondta, egy szocialista miniszternek már negyedannyiért is távoznia kellett volna, mint ami Magyar Bálintról kiderült. Reagálásában Magyar azt állította, hogy ezek ostoba, demagóg dolgok, hülyeség, hazug rágalmak, s "egy ilyen alak, mint maga" terjeszti őket. | 2003-06-17 10:43:00 | 0 |
| Tiltakozások a román kormány "holokauszt-tagadása" miatt | A román Tájékoztatási Minisztérium által pénteken kiadott közlemény szerint a II. világháború idején, azaz 1940 és 1945 között Romániában nem volt Holokauszt. A kormány kijelentése nemcsak a hazai zsidó közösségeket, de külföldi szervezeteket is felháborított, akik szerint a román hatóságok elhallgatják az igazságot. A kormány annak kapcsán bocsátotta ki közleményét, hogy ülésén engedélyezte a washingtoni Holokauszt Múzeumnak a romániai levéltárak II. világháborús dokumentumainak tanulmányozását. | 2003-06-17 09:11:00 | 0 |
| Sánta kutya-díj: Jancsó, Konrád, Mester | A Magyar Cenzúra Napjának Ünnepélyét Szervező Bizottság döntött a 2003-as "Sánta kutya"-díjakról. Jancsó Miklós, Konrád György és Mester Ákos lettek az idei kitüntetettek. | 2003-06-17 08:49:00 | 0 |
| Lecsukható a román kormány | Furcsa helyzetbe juttatta önmagát a román kormány legutóbbi ülésén elfogadott közleményével. A kabinet - miközben a washingtoni Holokauszt Múzeummal kötött együttműködési megállapodást jóváhagyta - kinyilvánította: a romániai levéltárakban őrzött dokumentumok hozzáférhetővé tételével is támogatja az európai vészkorszak feltárását célzó kutatást, miközben hangsúlyozza: "Románia határain belül 1940 és 1945 között nem volt holokauszt". | 2003-06-17 08:37:00 | 0 |
| Ha kell, az Alkotmánybírósághoz fordul a PDSZ | Alkotmánybírósághoz fordul a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), ha a közoktatási törvényt június 23-án jelenlegi formájában fogadja el a parlament. Kerpen Gábor, az érdekvédelmi tömörülés elnöke a Népszabadság érdeklődésére elmondta: találkozót kezdeményeztek az Országgyűlés oktatási bizottságának elnökével, mivel úgy látják, a közoktatási törvény módosítási javaslata több ponton is ellentétes más jogszabályokkal, illetve önmagával. | 2003-06-17 08:33:00 | 0 |
| Erőszak-demonstráció | Valkón nyolcvan, késekkel, dorongokkal, szúró-, vágó- és ütőszerszámokkal felfegyverkezett "emberjogi aktivista" támadt rá két szolgálatban lévő, kötelességét példás módon teljesítő rendőrre. Ilyen, s hasonló eseményekről értesülvén együtt érzünk derék, veszélyeknek kitett rendőreinkkel, elismerjük bátorságukat, sajnáljuk kiszolgáltatottságukat, dicsérjük hivatástudatukat. | 2003-06-17 08:13:00 | 0 |
| Ártatlanul hurcolták el a Greenpeace-aktivistákat | Nem követett el szabálysértést a Paksi Városi Bíróság hétfői ítélete szerint az a 14 Greenpeace-aktivista, akiknek a felelősségre vonását a rendőrség kezdeményezte a Paksi Atomerőműnél csütörtökön történt demonstráció miatt. A demonstrálók felmentése azon múlt, hogy a nem közterületen, hanem az erőmű magánterületén tartózkodtak a paksi megmozdulás idején. | 2003-06-17 08:08:00 | 0 |
| Csehák: az ellenzék riogatja a betegeket, megfélemlíti az egészségügyi dolgozókat | Az Országgyűlésben a kormánypártok név szerinti szavazással 195 igen szavazattal, 164 ellenében fogadta el a július elsején hatályba lépő, kórháztörvényként ismertté vált jogszabályt hétfőn. Ugyanők úgy döntött, hogy a Parlament kérje a jogszabály sürgős kihirdetését a köztársasági elnöktől. A kormánypártok elfogadták a földgázellátásról szóló törvényt is. | 2003-06-17 07:46:00 | 0 |
| 1956-os mártírokra emlékeztünk | A Kádár-rendszer 33 éve alatt csak gyalázat illette meg azokat, akik fel merték emelni fejüket a haza szabadságáért - mondta Regéczy-Nagy László hétfőn a Rákoskeresztúri Köztemetőben tartott megemlékezésen. | 2003-06-16 20:53:00 | 0 |
| Hegedűverseny Mosonmagyaróváron | Gazda Bence hegedűkoncertjével nyílt meg a X. nemzetközi Flesch Károly hegedűverseny hétfőn Mosonmagyaróvárott - tájékoztatott Moldoványi Géza, a szervezőbizottság elnöke. | 2003-06-16 20:03:00 | 0 |
| Paks: a kormány a problémákra összpontosítson! | Ez év április 11-én Pakson Európa eddigi második legsúlyosabb nukleáris üzemzavara következett be, amelynek okait és hatását minden részletre kiterjedően és megnyugtató módon máig sem ismerhette meg a közvélemény. Azt azonban már tudjuk, hogy az első számú nukleáris szakhatóság, az Országos Atomenergia Hivatal jelentésében leszögezte: a szocialista kormány által kinevezett új paksi vezetés regnálása alatt a termelési szempontok folyamatosan háttérbe szorították a nukleáris biztonságot - áll Koltai Tamás fideszes országgyűlési képviselő hétfőn kiadott közleményében. | 2003-06-16 19:54:00 | 0 |
| Cisco-szerződések: az OM szakértői is jogellenesnek találták | Répássy Róbert a Fidesz képviselője az Országgyűlés hétfői ülésén arra hívta fel a figyelmet, hogy egy birtokába jutott szakértői vélemény nem javasolta a Cisco-szerződések megkötését, mert azokat több ponton is jogellenesnek találta. | 2003-06-16 19:24:00 | 0 |
| Színjátszófesztivál Révkomáromban | Ünnepélyesen megnyitották a szlovákiai magyar amatőr színjátszók negyvenedik országos fesztiválját, a Jókai Napok hatnapos eseménysorozatát hétfőn este a szlovákiai Révkomáromban. | 2003-06-16 19:15:00 | 0 |
| Minisztelnök-helyettes lesz a kormányzó | Megválik posztjától Vlagyimir Jakovlev, Szentpétervár kormányzója: a politikus miniszterelnök-helyettesi pozíciót kap az orosz kormányban. Ezt Vlagyimir Putyin orosz elnök jelentette be hétfőn, az államtanács - a Kreml, a kormány és a regionális vezetők - szentpétervári ülésén. | 2003-06-16 18:12:00 | 0 |
| Varga Mihály: példátlan a PSZÁF elnökének bántalmazása | Akik kiadták a megbízatást a Szász Károly PSZÁF-elnök elleni hétfő reggeli támadásra, meg akarták akadályozni "egy ügy vizsgálatát" - nyilatkozott hétfőn Varga Mihály. | 2003-06-16 17:53:00 | 0 |
| Letartóztatás a mekkai lövöldözés után | A szaúdi rendőrség letartóztatta egy fegyveres sejt négy tagját, nem sokkal a vasárnap hajnali mekkai lövöldözés után - írta hétfőn egy arab nyelvű újság. | 2003-06-16 17:26:00 | 0 |
| Izraeli-Palesztin biztonsági megállapodás | Izraeli és palesztin tisztviselők hétfőn folytatták erőfeszítéseiket egy biztonsági megállapodás elérése érdekében, ám a jelek szerint iszlám szélsőségesek változatlanul ellenzik az amerikai ihletésű "útitervet", azaz a közel-keleti béke megteremtésének menetrendjét. | 2003-06-16 17:21:00 | 0 |
| Fővárosi Fidesz-MKDSZ: kedvezményes belépőket a strandokra | A Fidesz-MKDSZ fővárosi frakciója kedvezményes családi belépőtarifa bevezetését kezdeményezi a fővárosi strandokon, uszodákban, fürdőkben a nyári iskolai vakáció idejére - jelentette be Koltai Ildikó frakcióvezető-helyettes hétfőn Budapesten. | 2003-06-16 16:42:00 | 0 |
| Védőfal a sajtó és a magánélet közé | Jogi védőfal felhúzását javasolta a sajtó és a magánélet közé hétfőn a brit parlament illetékes bizottsága. A kormány azonnal elvetette a sajtó megrendszabályozására tett indítványt. | 2003-06-16 16:34:00 | 0 |
| Újabb pofon az otthonteremtési programnak | A mai napon lép életbe az a kormányrendelet, amely jelentősen szűkíti a fiatalok, családosok kedvezményes lakáshitelhez jutásának feltételeit. Az a kormányrendelet, amely - ha a kormányzó pártok komolyan veszik választási ígéreteiket - nem is létezhetne, hiszen Medgyessy Péter személyes garanciát vállalt arra, hogy nem csak megőrzik, hanem ki is terjesztik az Orbán-kormány Otthonteremtési programját - olvasható a Fidelitas elnöksége hétfői közleményében. | 2003-06-16 16:28:00 | 0 |
| A magyar vállalkozásokat nem csak prospektusokkal kellene felkészíteni a csatlakozásra | Martonosi György fideszes honatya a hétfői parlamenti ülés azonnali kérdéseinek órájában Csillag Istvánt faggatta arról, hogy mit kíván tenni a kormány és a tárca annak érdekében a Magyarországon lévő 650 ezer kis- és középvállalkozás felkészülten és versenyképesen lépjen az unióba. | 2003-06-16 16:11:00 | 0 |
| Újra lesznek női űrhajósok | Elképzelhető, hogy az orosz űrhajózási vezetők nőket is beválogatnak a következő űrhajós-toborzás alkalmával. Ezt Alekszandr Alekszandrov, az Energija rakéta- és űrhajózási vállalat szóvivője jelentette be hétfőn. Oroszország ezen a napon ünnepli a világ első űrhajósnője, Valentyina Tyereskova repülésének 40. évfordulóját, ez alkalomból ünnepséget tartottak a Moszkva melletti Csillagvárosban. | 2003-06-16 15:40:00 | 0 |
| Founding Manifesto | Budapest, 17 May 2003 | 2003-06-16 15:16:00 | 0 |
| Elvonási tünetek | A Belügyminisztériumtól elvonni szánt 25 milliárd forint és az egészségügynek korábban beígért 600 milliárd forint sorsáról érdeklődtek interpellációikban a Fidesz képviselői az Országgyűlés hétfői ülésén. A fideszes politikusok arra is kíváncsiak voltak, miért csökkentették a kulturális intézményekre fordított összegeket, miért büntetik a balatoniakat, és a kis- és középvállalkozásokat hogyan kívánják támogatni az uniós felkészítésükben. | 2003-06-16 15:11:00 | 0 |
| Szász Károly: egy határozattal függ össze a támadás | A mai nap folyamán készülő felügyeleti határozattal függ össze a személyem elleni fizikai támadás - közölte Szász Károly. "Egy több mint 20 oldalas titkos jelentés jutott a birtokomba, mely rólam szóló mocskolódásokkal, valótlanságokkal van tele", mondta el a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) elnöke a Szent János Kórházban, közvetlenül a műtétje után a sajtó képviselőinek. | 2003-06-16 15:00:00 | 0 |
| Mi az igazság a CDI-határozat kapcsán? | Láthatóan idegesek a szocialisták, mert valóban súlyos elmarasztalás illette az általuk vezetett kormányt, ám ezért csak magukra vethetnek - kezdte napirend előtti hozzászólását Áder János. A kormány, mint rámutatott, a Medgyessy-csomagról és Magyar Bálint korrupciógyanús ügyeiről, ingatlanpanamájáról kívánja elterelni a figyelmet. | 2003-06-16 14:54:00 | 0 |
| Amerikaiak kutatnak tiltott fegyverek után Irakban | Ellenállási vezetőket vettek őrizetbe tiltott fegyverek után kutató amerikai csapatok hétfőn Irakban. Az akcióra - amelyben száznál több katonai rendőr és katona vett részt - azután került sor, hogy vasárnap lejárt a nehézfegyverek beszolgáltatására a koalíciós erők által kiszabott határidő. | 2003-06-16 14:32:00 | 0 |
| Képviselők a balatoni horgászokért | A balatoni országgyűlési képviselők szeretnék elérni, hogy az illegális csónakkikötők közül annyi kapjon fennmaradási engedélyt, amennyi a horgászok számára kell. A probléma megoldatlansága miatt az északi parti Örvényesen pecázók mintegy harminc autóval és csónakokkal elzárták a 71-es főút egyik sávját. | 2003-06-16 14:29:00 | 0 |
| Izrael elutasítja az ütközőerőt | Izrael kereken elutasította azt a francia felvetést, hogy nemzetközi ütközőerőt kellene telepíteni az izraeliek és a palesztinok közé. | 2003-06-16 14:23:00 | 0 |
| Moszkva Mars-expedíciót tervez | A Nemzetközi Űrállomás (ISS) építésének befejeződése után az orosz űrkutatásban megkezdik a majdani Mars-expedíció résztvevőinek kiválogatását és felkészítését. | 2003-06-16 14:22:00 | 0 |
| Ismét Martonosi György a makói Fidesz-elnök | A nyitás és a megújulás jegyében tartott tisztújító taggyűlést a napokban a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség makói szervezete. | 2003-06-16 13:57:00 | 0 |
| Európai katonazenekari fesztivál Egerben | A hagyományos koncertek mellett opera- és operett dallamokból összeállított gála, illetve templomi hangverseny is szerepel az Európai katonazenekari fesztivál programjában, amely június 25-én kezdődik Egerben - közölték a honvédelmi tárca képviselői hétfői, egri sajtótájékoztatójukon. | 2003-06-16 13:55:00 | 0 |
| A CDI főtitkára cáfolja a szélsőséges véleményeket | Antonio López-Isturiz, a Kereszténydemokrata Internacionálé (CDI) végrehajtó titkára és az Európai Néppárt (EPP) főtitkára rövid közleményt adott ki, amelyet tisztázásnak szánt a CDI végrehajtó bizottságának legutóbbi lisszaboni ülésén A polgári és politikai jogok helyzete Magyarországon címmel elfogadott határozatához. | 2003-06-16 13:31:00 | 0 |
| Marton Frigyes hetvenöt éves lenne | Hetvenöt éve, 1928. június 17-én Budapesten született Marton Frigyes a Magyar Rádió kabarészínházának kétszeres Jászai Mari-díjas rendezője, kiváló művész, a Mikroszkóp Színpad egykori igazgatója. | 2003-06-16 13:29:00 | 0 |
| Polgári szövetség a romák társadalmi integrációjáért | Cigány szervezeteket összefogó polgári szövetség megalakítását tartja szükségesnek a Roma Polgári Tömörülés (RPT) és a Demokratikus Roma Szervezet (DRSZ) - hangzott el a két szervezet hétfői budapesti sajtótájékoztatóján. | 2003-06-16 13:28:00 | 0 |
| Nagy Imrére emlékezik egy cseh lap | Nagy Imre, aki eredeti szándéka ellenére felkelő lett címmel közölt portrét a 45 éve kivégzett magyar politikusról a Respekt című cseh politikai hetilap. A liberális újság szerint Nagy Imre a szovjet hatalom elleni ellenállás egyik legismertebb jelképe Európában. Újratemetése 1989-ben hatalmas tüntetéssé vált, s a magyarországi totalitárius rendszer végét jelentette. A "legenda" politikusi élete, politikai pályafutása ugyanakkor tele van ellentétekkel - jegyzi meg a lap. | 2003-06-16 13:26:00 | 0 |
| A királynő sem tudott a kormányátalakításról | A Buckingham-palotáig is elért a múlt hét végén bejelentett, alkotmányos kihatásokkal járó brit kormányátalakítás lassan belpolitikai botránnyá fajuló ügye: hétfői értesülések szerint a miniszterelnök nem értesítette a királynőt a készülő változtatásokról. | 2003-06-16 13:19:00 | 0 |
| Teherán fontolgatja az ENSZ-ellenőrzések elfogadását | Irán fontolgatja, hogy a nemzetközi közösség követelésének eleget téve hozzájáruljon atomprogramjának szigorúbb ENSZ-ellenőrzéséhez, végleges döntést mindazonáltal még nem hozott az ügyben. | 2003-06-16 13:08:00 | 0 |
| Az izraeli külügyminiszter ellenzi az esetleges tűzszünetet | A palesztinok a tűzszünetet arra használják majd fel, hogy megerősödjenek, azután újra erőszakhoz folyamodnak - jelentette ki hétfőn az izraeli rádiónak nyilatkozva Szilvan Salom izraeli külügyminiszter. | 2003-06-16 13:01:00 | 0 |
| Villepin: kivételesen jó együttműködés | A francia külügyminiszter megítélése szerint Párizs és Washington kapcsolatai kiválóak, dacára annak, hogy a két ország viszonya az iraki háború alatt igen nehéz időszakot élt át. | 2003-06-16 13:00:00 | 0 |
| A kormány miatt jövőnket esszük meg | Majdnem beigazolódott Murphy nézete, miszerint a választási ígéretek minimuma a választás után a tettek maximumává válik. A településfejlesztés terén a most kialakult helyzet még az ígéretek minimumát is alulmúlja - jelentette ki Balsay István a hétfői, Nógrádi Zoltánnal közösen tartott budapesti sajtótájékoztatóján. | 2003-06-16 12:27:00 | 0 |
| Hriczu Anita nem ismeri az OM honlapját? | Bár Hriczu Anita, Magyar Bálint kabinetfőnöke úgy tett, mintha az Orbán-kormány vezette Oktatási Minisztérium és a Cisco között egy titkos szerződés jött volna létre 2001-ben, a Fidesz felhívja rá Magyar Bálint kabinetfőnökének figyelmét arra, hogy az Oktatási Minisztérium honlapján megtalálható az általa titkosnak nevezett szerződés. | 2003-06-16 10:47:00 | 0 |
| Súlyosan bántalmazták a PSZÁF vezetőjét | Ismeretlenek hétfő reggel súlyosan bántalmazták Szász Károlyt, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének vezetőjét, adta hírül délelőtt a HírTV. A Fidesz - Varga Mihály fideszes frakcióvezető-helyettes hétfői parlamenti közlése szerint - a megrázó és felháborító ügy azonnali kivizsgálását követeli a kormánytól. A PSZÁF elnöke délután azt nyilatkozta: "Ez egy politikai bűncselekmény, én a munkámat becsületesen végzem. Bárkik is támadtak meg én a munkám végzésére felesküdtem és aszerint végzem". | 2003-06-16 10:36:00 | 0 |
| Csigatempóban épülnek az autópályák | Ilyen drágán még nem épültek autópályák Magyarországon, mint most, ennek ellenére egyelőre az eredeti ütemterveket sem tudják tartani a kivitelező fővállalkozó cégek. | 2003-06-16 10:17:00 | 0 |
| Funar panaszol Székelyföld miatt | Gheorghe Funar feljelenti mindazokat, akik a székelyföldi régió megalapítását javasolják. Miután Adrian Nastase miniszterelnök is a főügyészséghez fordult, azt kérve, ellenőrizze a régió tervezett létrehozásának körülményeit, a Nagyrománia Párt főtitkára, Kolozsvár polgármestere is a testülethez fordult. | 2003-06-16 10:01:00 | 0 |
| Észak-Korea rakétákat szállít Iránnak? | Észak-Korea légi úton szállít rakétákat Iránnak. Amerikai és dél-koreai hírszerzési források idén április óta hat alkalommal figyeltek meg észak-koreai repülőtérről felszálló iráni teherszállító repülőgépet a korábbi évi egy-két alkalommal szemben - állította a Dzsong Ang című lap. | 2003-06-16 09:38:00 | 0 |
| Schröder belső ellenzéke nem adja fel | Gerhard Schröder német szociáldemokrata pártelnök (SPD) belső ellenzéke vasárnap Frankfurtban úgy határozott, hogy kiszélesíti ellenállását a pártelnök-kancellár reformjaival szemben. | 2003-06-16 09:32:00 | 0 |
| Ideje másként gondolni | Nagy visszhangja volt a rakparti sávszélesítés elleni tiltakozásnak (Szélesebb út, keskenyebb Duna, május 24.). Ez leginkább négy tényezőnek köszönhető: 1. A hazai civil szervezetek kezdenek "profibbá" válni a médiakommunikáció terén. 2. A hazai közvélemény kezdi egyre inkább magáénak érezni a civil mozgalmak érdekérvényesítő tevékenységét. 3. A hazai sajtó is kezd fogékonyabbá válni az alternatívákat megfogalmazó zöld- és egyéb civil szervezetek mondanivalója iránt. 4. A tiltakozóknak speciel igazuk van! | 2003-06-16 09:07:00 | 0 |
| Kórházprivatizáció: Medgyessy bekeményített | Hiába szólította fel a Magyar Orvosi Kamara Medgyessy Pétert arra, hogy vonja vissza a tervezett kórháztörvényt. Medgyessy nem enged az orvosoknak, ugyanúgy, ahogy az egészségügyi dolgozóknak sem. Az Egészségügyben Dolgozók Demokratikus Szervezete elnöke, Cser Ágnes az Alkotmánybírósághoz és az esélyegyenlőségi miniszterhez fordul a törvény által életbe léptetetni szándékozó jogsértések miatt. | 2003-06-16 08:37:00 | 0 |
| Új taggal bővült a Hungaricum Club | A Hungaricum Club tagja lett a Halasi Csipke Alapítvány. A Hungaricum Club az MTI-hez eljuttatott közleményében közölte: a klub tagjai sorába olyan társaságok kerülhetnek, amelyek termékének jelentős hagyománya van, magas minőséget képvisel, nemzetközileg ismert, elismert. Emiatt alkalmas arra, hogy a külföldiek, amikor e termékkel találkoznak, azt gondolatilag Magyarországgal társítsák. | 2003-06-16 08:11:00 | 0 |
| Rendszerváltás óta a legrosszabb fizetési mérleg | Áprilisban is folytatódott a külső egyensúly látványos romlása: csaknem 600 millió eurós hiánnyal zárt a folyó fizetési mérleg. Az év első harmadában így szűk 1,6 milliárdos deficit alakult ki, amely a rendszerváltás óta a legrosszabb időarányos szaldó, csaknem duplája annak, amit tavaly ugyanilyenkor mutatott ki a Magyar Nemzeti Bank. Kedvezően árnyalhatja majd a képet a hónap végén esedékes első negyedéves adatrevízió, írja a Világgazdaság. | 2003-06-16 08:03:00 | 0 |
| Otthonteremtés: mától lakáshitel | A mai nappal megszűnik a polgári kormány otthonteremtési programja, helyette az állami lakáshitelezés új szabályai vannak hatályban. Az igényelhető kölcsön felső határa 30 helyett 15 millió forint, a kamatplafon 5, illetve 6 százalék. Egy családnak egy időben csak egy kedvezményes hitele lehet. A változtatások révén éves szinten 18,5 milliárd forintot spórol az állam. | 2003-06-16 07:58:00 | 0 |
| Ártatlanok | Kovács László a múlt szerdai kormányülés után így fogalmazott: "A rendszerváltás óta nem volt még példa arra, hogy egy párt megpróbálja lejáratni Magyarországot." Kovács ezt a hazugságot a Kereszténydemokrata Pártok Nemzetközi Demokratikus Centruma (CDI) lisszaboni határozatára utalva ejtette ki a száján, amely szerinte a Fidesz sugalmazására készült. | 2003-06-16 07:45:00 | 0 |
| Bush: rögös út vezet a békéhez | George Bush amerikai elnök arra buzdította a világot, hogy keményen lépjen fel a Hamász és a többi, Izrael elleni erőszakot hirdető szélsőséges palesztin szervezettel szemben. | 2003-06-15 18:41:00 | 0 |
| Megemlékezés Rákóczi szülőhelyén | II. Rákóczi Ferencről és az általa vezetett szabadságharc kitörésének évfordulójáról emlékeztek meg vasárnap a Szlovákia keleti részén lévő Borsiban, a fejedelem szülőhelyén. | 2003-06-15 18:10:00 | 0 |
| Helytállásért Díj a Jókai Színháznak | A révkomáromi Jókai Színház kapta meg a Magyar Koalíció Pártjának parlamenti képviselői által alapított Pro Probitate - Helytállásért díjat. | 2003-06-15 18:00:00 | 0 |
| Újabb amerikai akció az iraki gerillák ellen | Újabb akciót indított az amerikai hadsereg Irakban a Szaddám Huszeinhez hű fegyveresek csoportjainak felszámolására. | 2003-06-15 16:15:00 | 0 |
| Trónörökös-váltás után katonai mozgósítás az Emirátusokban | Az Egyesült Arab Emírségek szövetségi alakulatainak harckocsijait vezényelték az állam egyik sejkségébe, Rasz el-Haimába, miután az ott uralkodó emír megváltoztatta örökösének személyéről szóló végakaratát, s ez viszályt szült a két trónörökös között. | 2003-06-15 16:10:00 | 0 |
| Ez a Magyar igazság? | A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Országgyűlési Képviselőcsoportja a Magyar Bálint oktatási miniszter által a Cisco Systemmel megkötött szerződések ügyében az Állami Számvevőszékhez fordul és felkéri az ÁSZ elnökét, hogy rendeljen el vizsgálatot a minisztériumnál, ennek eredményétől függően pedig tegye meg a szükséges jogi lépéseket - mondta vasárnapi rendkívüli sajtótájékoztatóján Répássy Róbert Budapesten. | 2003-06-15 15:48:00 | 0 |
| A nagyközönség előtt is nyitva a Velencei Biennálé | Vasárnaptól a nagyközönség előtt is nyitva áll az 50. Velencei Képzőművészeti Biennálé, amelyet az érdeklődők november 2-ig láthatnak, s amelyen a világ hatvanhárom országa vesz részt alkotásaival, művészi ötleteivel. | 2003-06-15 14:38:00 | 0 |
| Már csak 32 kincs hiányzik a bagdadi múzeumból | Már csak kevesebb mint három tucat értékesebb darab hiányzik a Bagdadi Nemzeti Múzeum kincsei közül - írta a The Sunday Times. | 2003-06-15 14:18:00 | 0 |
| Merényletkísérlet Észak-Írországban | Csaknem 300 kilogramm robbanószert talált a rendőrség vasárnap az észak-írországi Londonderryben egy kisteherautó rakterében. | 2003-06-15 14:16:00 | 0 |
| Hetek óta ég a tajga a Távol-Keleten | Súlyos erdőtüzek pusztítanak hetek óta Oroszország délkelet-szibériai és távol-keleti területein. | 2003-06-15 14:10:00 | 0 |
| Megnyílt a párizsi légi szalon | A nemzetközi légi közlekedés válsága közepette nyílt meg szombaton Párizsban a világ legnagyobb légi közlekedési kiállítása. Közel 1700 kiállító 38 országból kilenc napon keresztül mutatja be Le Bourget-ban a légi közlekedési és űrhajózási ipar legújabb fejlesztéseit. | 2003-06-15 13:58:00 | 0 |
| Tőzsdevizsgálat a Manchester United ellen | Vizsgálatot indított a brit pénzügyi felügyelet annak a bejelentésnek az ügyében, amelyet a Manchester United labdarúgó klub tett a minap világhírű középpályása, David Beckham eladása ügyében. A bejelentés után meredeken megugrott a világ leggazdagabb sportegyesületének részvénye Londonban. | 2003-06-15 13:18:00 | 0 |
| Karneváli felvonulás Szegeden | Csongrád megye 60 települése mutatja be kulturális értékeit a Szegeden vasárnap reggel kezdődött Úton Európába című felvonuláson. | 2003-06-15 12:09:00 | 0 |
| Izraeli akció Bét Hanunban | Egy palesztin szélsőségest lelőttek az izraeli erők vasárnapra virradóra a Gázai övezet északi részén fekvő Bét Hanunban. | 2003-06-15 10:53:00 | 0 |
| Jogsértő a kórháztörvény tervezete? | Alkotmánybírósághoz és az esélyegyenlőségi miniszterhez fordul az Egészségügyben Dolgozók Demokratikus Szervezete a kórháztörvény-tervezetben lévő súlyos jogsértések miatt. Cser Ágnes, az EDDSZ vezetője közleményében kifogásolja, hogy az érintett szervezetek alapvető kifogásaikra és javaslataikra még csak választ sem kaptak. | 2003-06-15 10:50:00 | 0 |
| Színházi szerdák Budán | Színház Budán, a Mammutban címmel hat előadásból álló sorozat helyszíne lesz június 18. és augusztus 27. között a bevásárlóközpont - közölték a szervezők. | 2003-06-15 10:41:00 | 0 |
| Öt napja tüntetnek a teheráni diákok | Több ezer iráni diák tüntetett vasárnapra virradóra, a kormányellenes megmozdulások ötödik napján Teherán utcáin. | 2003-06-15 10:38:00 | 0 |
| Festmények, versek a Balatonról | Harminc-harminc verset és festményt tartalmaz a "Jer, nézd a Balatont..." című album, amely a napokban látott napvilágot - közölte Zentai Gabriella, a kötet összeállítója és kiadója. | 2003-06-15 10:35:00 | 0 |
| Che Guevarára emlékeztek Kubában | Csaknem százezer kubai vonult a 75 éve született Che Guevara mauzóleumához szombaton Santa Clarában, s nagygyűlésen emlékezett meg az argentin származású forradalmár és gerillavezér, a kubai szocialista állam egyik létrehozójáról. | 2003-06-15 10:33:00 | 0 |
| Történelmi kalandtábor Hollókőn | Történelmi kalandtábor kezdődik június 17-én Hollókőn a Szent László Lovagrend szervezésében; a nyolcnapos program résztvevői megismerkedhetnek a középkori szokásokkal és bepillantást nyerhetnek az egykori lovagi életbe. | 2003-06-15 10:27:00 | 0 |
| Megtartotta alakuló ülését a Nyugdíjas tagozat | Megalakult a Fidesz Magyar Polgári Szövetség Nyugdíjas tagozata. A budapesti Szent Margit Gimnáziumban tartott ülésen megválasztották a tagozat országos elnökségét és elfogadták Szervezeti és Működési Szabályzatát. A rendezvényen a megjelenteket Schmitt Pál, a Szövetség alelnöke köszöntötte. | 2003-06-14 19:33:00 | 0 |
| Ünnepi könyvhét: Orbán Viktor a Kristóf téren dedikált | Orbán Viktor A történelem főutcáján című, fotókkal gazdagon illusztrált albumát jelentette meg a könyvhétre a Magyar Egyetemi Kiadó; a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elnöke a Kristóf téren délután négy órától hajnali fél ötig dedikálta a kötetet. Az utolsó érdeklődő egy szakács volt, aki épp ekkor fejezte be a munkát egy étteremben. | 2003-06-14 18:10:00 | 0 |
| Vastag a pénztárcája a Magyar Úttörők Szövetségének | Gyakorlatilag minden, a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium (GYISM) által kiírt pályázaton nyertesként kihozott Magyar Úttörők Szövetsége (MÚSZ) még egyedi - 6,5 millió forintos - támogatást is kap - derül ki a tárca által nyilvánosságra hozott adatokból. | 2003-06-14 17:58:00 | 0 |
| Csehország: 55 százalék szavazott az EU-népszavazáson | Csehországnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról pénteken és szombaton megtartott népszavazáson a választópolgárok 55,2 százaléka vett részt. A résztvevők 77,3 százaléka igennel, míg 22,7 százaléka nemmel szavazott - közölte szombaton három órával a választási helyiségek bezárása után a nem hivatalos végeredményt a központi választási bizottság. | 2003-06-14 17:55:00 | 0 |
| Megalakult a Kulturális tagozat | A Kulturális tagozat Országos Tanácsának szombati alakuló ülésén megalapították a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Kulturális tagozatát, és megszavazták tisztségviselőit. A rendezvényen beszédet mondott Schmitt Pál és Pálinkás József, előadást tartott Freund Tamás Bolyai-díjas agykutató. A tagozatot köszöntötte Faludi Sándor, az alakuló Gazdatagozat szervezője. | 2003-06-14 17:38:00 | 0 |
| Magyar Orvosi Kamara: Medgyessy vonja vissza a kórháztörvényt | A Magyar Orvosi Kamara felszólítja Medgyessy Pétert, hogy vonja vissza az úgynevezett kórháztörvény-javaslatot, mert elfogadhatatlannak tartja, hogy profitorientált vállalkozások működjenek a privatizált egészségügyben - határozott szombati rendkívüli küldöttgyűlésén a kamara. | 2003-06-14 17:12:00 | 0 |
| A hülyeség - ha fájna, 2003. június 14. | Információink szerint nem mindenhol ért véget a Kádár-korszak. A Fejér-megyei Mezőszilason az önkormányzat (polgármesteri hivatal, netán "tanácsháza"?) által fenntartott általános iskolában a felső tagozatosok közül tízen-tizenketten kitüntetést kaptak az évzáró ünnepségen. Kitüntetést a Kiváló Úttörőmozgalmi Munkáért. | 2003-06-14 16:42:00 | 0 |
| Tartsák tiszteletben az emberi jogokat Magyarországon | Bár az emberi jogi kérdések fontosak, más olyan ügyek is napirenden vannak, amelyekkel foglalkozni kell; itt van a nyakunkon a Medgyessy-csomag, a kórház-privatizáció - mondta Orbán Viktor szombaton az MTI azon kérdésre, hogy az elmúlt napokban miért nem szólalt meg a szocialista-liberális kormány működésével kapcsolatos kereszténydemokrata határozat ügyében. | 2003-06-14 16:21:00 | 0 |
| Magyar Bálint feszültséget keltett az SZDSZ-ben | Az SZDSZ Országos Tanácsának szombati ülésén felszólalók többsége arra bíztatta Magyar Bálint oktatási minisztert, hogy maradjon a helyén, ugyanakkor voltak olyanok is, akik úgy látták, segítené a pártot, ha lemondana - közölte Kuncze Gábor a tanácskozással egy időben tartott fővárosi sajtótájékoztatóján. | 2003-06-14 15:53:00 | 0 |
| Orbán Viktor átadta a megújult edelényi kórházat | Megújult a hét évvel ezelőtt még a bezárás küszöbén álló edelényi Koch Róbert Kórház, az intézményt Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, volt kormányfő
adta át szombaton. A Horn-kormány ágyszám-leépítési és kórházbezárási törekvéseinek csaknem áldozatául esett a kórház. Az intézményt az edelényiek tiltakozása mentette meg, majd az Orbán-kormány működése alatt kapott 1,384 milliárd forint címzett támogatásnak köszönhetően kezdődhetett meg a rekonstrukció - mondta Molnár Oszkár fideszes képviselő, Edelény polgármestere. | 2003-06-14 15:50:00 | 0 |
| Csődközelben a Fonó zenei műhely | Súlyos anyagi gondokkal küszködik a Fonó, segítség nélkül ősszel megszűnhet a zenei műhely - tudatta az intézmény ügyvezető igazgatója az MTI-vel szombaton. László Sándor közölte: az aggasztó körülmények a Fonó eddigi profiljának drasztikus megváltoztatásához, végeredményben pedig az intézmény bezárásához, javainak elárverezéséhez és tevékenységének végleges megszüntetéséhez vezethetnek. | 2003-06-14 15:47:00 | 0 |
| Nagy-Britanniában százezrek ünnepelték a királynőt | A XVIII. század óta megszokott birodalmi pompával ünnepelte London szombaton a királynő hivatalos születésnapját. A színpompás rendezvény, a Trooping the Colour mindig június második szombatján esedékes, jóllehet a valós dátum a 77 esztendős II. Erzsébet esetében április 21. Az idei esemény egybeesett a királynő megkoronázásának 50. évfordulójával. | 2003-06-14 15:45:00 | 0 |
| Kórház-privatizáció: félszázezer tiltakozó aláírás | Hétfőn várhatóan a kormánytöbbség révén elfogadja a parlament a kórháztörvényt. Azt azonban még ne tudni, hogy Mádl Ferenc államfő - Mikola István korábbi szakminiszter kezdeményezésének megfelelően - kér-e alkotmánybírósági állásfoglalást, mielőtt kihírdeti a jogszabályt. | 2003-06-14 12:35:00 | 0 |
| Iliescu kormányátalakítást ígér Romániában | A kormányátalakítás valószínűleg még a jelenlegi parlamenti ülésszak alatt megtörténik - jelentette be Ion Iliescu államelnök, Adrian Nastase kormányfővel való tanácskozása után. Az elnök hozzátette, hogy a kormányátalakítással a miniszteri tárcák számát csökkentik és át is szervezik a minisztériumokat. Minderre előbb a kormánynak kell tervet készítenie. Iliescu azt is elmondta, hogy a kormányfővel a politikai pártokkal való találkozóról is beszéltek, melyre június 18-án kerülhetne sor. Ezen a tanácskozáson értékelni fogják az alkotmány- módosító bizottság munkáját, a kormány pedig be fogja mutatni az új választási törvénytervezetet - írja Romániai Magyar Szó. | 2003-06-14 12:21:00 | 0 |
| Orbán Viktor levele Kovács Lászlóhoz | Az elmúlt évben több magyar és nemzetközi szervezet - többek között az Európai Néppárt - emelte fel a szavát az ellen, hogy Magyarországon egyes ügyekben nem érvényesülnek megfelelően az emberi jogok. A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség ezekkel a konkrét ügyekkel kapcsolatosan, az emberi jogok érvényesülése érdekében, többször szót emelt a Magyar Országgyűlésben - írja a párt elnöke Kovács Lászlóhoz intézett levelében. | 2003-06-14 11:49:00 | 0 |
| Paks: jogi botrány, gumibotos országimázs | Garázdaság és rongálás miatt ítélte el azokat a Greenpeace-aktivistákat a Paksi Városi Bíróság, akiket csütörtökön bilincsbe verve állítottak elő a paksi rendőrségen. Az osztrák külügyminiszter telefonon konzultált magyar kollégájával, Kovács Lászlóval, aki szerint "a rendőrség nem használt kényszerítő eszközöket". Az üggyel az Amnesty International is foglalkozik. | 2003-06-14 11:34:00 | 0 |
| Csehországban újra megnyíltak a szavazóhelyiségek | Szombaton folytatódott a népszavazás Csehország Európai Unióhoz (EU) történő csatlakozásáról. A mintegy 15 ezer szavazókört reggel nyolckor nyitották meg újra, s délután kettőig lehet voksolni. A nem hivatalos végeredményt délután öt órára ígérte a központi választási bizottság. | 2003-06-14 11:08:00 | 0 |
| Terrortámadást terveztek az APEC-csúcson? | Terrortámadás fenyeget az ázsiai-csendes-óceáni gazdasági fórum (APEC) októberi, Bangkokban tartandó csúcsértekezlete idején - közölte a thaiföldi kormányfő. | 2003-06-14 11:01:00 | 0 |
| Havanna válasza az Európai Uniónak | Havanna felmondta a spanyol kulturális központ működtetéséről szóló megállapodást, a lépés feltehetően válasz az Európai Unió, nemrég Kubával szemben hozott szankcióira. | 2003-06-14 10:57:00 | 0 |
| Csődbe megy a Fonó? | Súlyos anyagi gondokkal küszködik a Fonó, a házban elzárták a gázszolgáltatást, a közüzemi számlák kifizetésének több hónapos elmaradása miatt akadozik az áramellátás, a telefon- és az internet-összeköttetés - derül ki a Fonó ügyvezető igazgatója, László Sándor sajtóközleményéből. | 2003-06-14 10:54:00 | 0 |
| Csehország: becslések szerint 80 százalék fölötti igen a csatlakozásra | Becslések szerint a cseh választók 84 százaléka igent, 16 százaléka nemet mondott az ország csatlakozására az Európai Unióhoz a csehországi uniós népszavazás péntek délutáni első 4,5 órájában - jelentette a prágai közszolgálati televízió. | 2003-06-13 20:03:00 | 0 |
| Nemzetközi sürgetés, növekvő energiaárak | A Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) jelentése szerint a magyar energiapolitikának a verseny és az ellátásbiztonság fejlesztésére, a költségtükröző árak bevezetésére és az energiahatékonyságra kell nagyobb hangsúlyt fektetnie. Magyarul: a nemzetközi szervezet túlságosan is alacsonynak ítéli a hazai energiaárakat. Csillag István gazdasági miniszter viszont ígéri: az áremelést csak fokozatosan hajtják végre. | 2003-06-13 19:44:00 | 0 |
| Szájer József az EU alkotmánytervezetéről | Az EU új alkotmányos szerződésének tervezetéről létrejött konszenzus mindenképpen siker abban az értelemben, hogy lehetővé teszi annak a lemaradásnak a behozatalát, amelyet a maastrichti és az amszterdami szerződés hagyott az intézményi megújulás terén - állapította meg pénteken Szájer József, az Országgyűlés egyik konventküldötte. | 2003-06-13 19:09:00 | 0 |
| Medgyessynél tiltakozik a Greenpeace | Tiltakozási online-akciót indított a Greenpeace, amelynek szimpatizánsai elektronikus üzenetekben kérik Medgyessy Péter miniszterelnököt és Lamperth Mónika belügyminisztert, járjon közben a Paksi Atomerőműnél csütörtökön őrizetbe vett aktivisták szabadon bocsátása ügyében - közölte Kalovits Judit, a Greenpeace Magyarország szóvivője. | 2003-06-13 17:58:00 | 0 |
| Paks: a környezetvédők tiltakoznak a rendőri brutalitás ellen | Csaknem 20 környezetvédő szervezet fejezte ki szolidaritását pénteken közleményben a csütörtöki paksi demonstrációt szervező Greenpeace aktivistákkal, követelve a letartóztatottak szabadon bocsátását, az ellenük indított eljárás megszüntetését. | 2003-06-13 17:34:00 | 0 |
| A kistelepülések iskoláit is rombolja az új közoktatási törvény | A parlament előtt lévő közoktatási törvény rontja, gyengíti a kistelepülések iskolamegtartó erejét. Erről Pokorni Zoltán a Fidesz alelnöke beszélt pénteken a Csongrád megyei Ásotthalmon, egy pedagógusfórumon. | 2003-06-13 17:28:00 | 0 |
| CDI-határozat: az MKDSZ egyetért vele | A Magyar Kereszténydemokrata Szövetség (MKDSZ) egyetért a Kereszténydemokrata Internacionálénak (CDI) június 4-én a magyarországi polgári és politikai szabadságjogok helyzetéről kiadott határozatával, - közölte az MTI-vel pénteken a szervezet elnöksége. | 2003-06-13 16:33:00 | 0 |
| Diplomáciai tárgyalások a feloszlatott paksi tüntetés miatt | Az osztrák Greenpeace délelőtti bejelentésének megfelelően levélben fordult Benita Ferrero-Waldner osztrák külügyminiszterhez a Pakson csütörtökön őrizetbe vett aktivisták ügyében, s a miniszter asszony a nap folyamán fel is vette a kapcsolatot Kovács László magyarkülügyminiszterrel - mondta el az MTI kérdésére Franko Petri, az osztrák Greenpeace ügyvezetője péntek délután. | 2003-06-13 16:15:00 | 0 |
| Konszenzus az EU jövőjéről | Valéry Giscard d'Estaing, az Európa jövőjével foglalkozó konvent elnöke pénteken bejelentette, hogy a testületben létrejött a konszenzus az új alkotmányos szerződés tervezetéről, amelyet az egy hét múlva Szalonikiban tartandó EU-csúcson fog előterjeszteni. | 2003-06-13 15:24:00 | 0 |
| Resolution of the Christian Democrat and People's Parties International (CDI) on the status of civil and political liberties in Hungary | | 2003-06-13 15:20:00 | 0 |
| Greenpeace: Kalovits Judit a rendőri intézkedésről | A Greenpeace aktivistái eddig sem Magyarországon, sem máshol nem tapasztaltak demonstrációikon olyan durva rendőri beavatkozást, mint csütörtökön a Paksi Atomerőműnél - mondta el pénteken a környezetvédő szervezet szóvivője az MTI-nek. | 2003-06-13 15:19:00 | 0 |
| Statement of the President of the European People's Party, Mr Wilfried Martens, on the resolution adopted by the Executive Committee of the CDI | | 2003-06-13 15:14:00 | 0 |
| Paksi tüntetés: a Greenpeace az osztrák külügyminiszterhez fordult | A Greenepeace környezetvédő szervezet pénteken Benita Ferrero-Waldner osztrák külügyminiszterhez fordult a Pakson csütörtökön őrizetbe vett hat aktivista, köztük három osztrák ügyében - közölték pénteken Bécsben egy sajtóértekezleten. Josef Unterweger, a szervezet ügyvédje kijelentette: a magyar hatóságok eljárásukkal megsértették az emberi jogokat. | 2003-06-13 14:49:00 | 0 |
| Új elnöke van a Fidesznek Egerben | Révész Tamást választották a Fidesz egri csoportjának új elnökévé, a helyi politikus 1990 és 1993 között már betöltötte ezt a tisztséget - hangzott el a szervezet pénteki egri sajtótájékoztatóján. | 2003-06-13 14:44:00 | 0 |
| Megdőlt az országos melegrekord | Megdőlt pénteken délután az ezen a napon mért országos évszázados hőmérsékleti rekord: 14 órakor Baján és Szegeden 35,4 Celsius fok volt, a fővárosban viszont "csak" 32 fok - közölte az MTI-vel az Országos Meteorológiai Szolgálat. | 2003-06-13 14:42:00 | 0 |
| Kincses Előd pere a román külügyminiszterrel | A román fővárosban tárgyalják majd azt a rágalmazási pert, amelyet Kincses Előd marosvásárhelyi ügyvéd indított Mircea Geoana román külügyminiszter ellen, miután a marosvásárhelyi bíróság a felek egyetértésével pénteken a román fővárosba helyezte át az ügyet.
Kincses Előd május végén perelte be a román külügyminisztert, aki március 15-én Marosvásárhelyen, Kovács László magyar külügyminiszterrel közösen tartott sajtótájékoztatóján
"javíthatatlan revizionistáknak" nevezte az egy nappal korábban Kolozsváron tartott Márciusi fórum résztvevőit. | 2003-06-13 14:39:00 | 0 |
| Ingatlanpanama: eljárást kezdeményez a Fidesz Magyar Bálint ellen | A Fidesz-frakció kezdeményezi az Országgyűlés Mentelmi és Összeférhetetlenségi Bizottságánál Magyar Bálint oktatási miniszter ingatlanvásárlásnak kivizsgálását. Az Országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény alapján egyrészt összeférhetetlenségi, másrészt vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez a Szövetség. A Fidesz bízik abban, hogy az SZDSZ, mely Torgyán József egykori FKGP pártelnök házának építésekor élenjárt annak tisztázásában, az építkezéshez szükséges fedezettel rendelkezett-e a képviselő, most is támogatni fogja a vizsgálatot. | 2003-06-13 14:33:00 | 0 |
| Összecsapások Észak-Irakban | Huszonhét fegyverest megöltek pénteken amerikai katonai egységek Irakban a fővárostól északra fekvő Balad város térségében, és foglyul ejtettek Kirkuk közelében 74 személyt, akiket azzal gyanúsítanak, hogy támogatták az al-Kaida terrorszervezetet. | 2003-06-13 14:23:00 | 0 |
| Jogszerűtlen eljárás a Greenpeace-aktivisták ellen | A Paksi Atomerőmű területén csütörtökön demonstráló, majd pénteken perbe
fogott Greenpeace-aktivisták védője szerint több ponton kifogásolható a tüntetők elleni jogi eljárás - Gombos Judit a Paksi Városi Bíróságon péntek reggel hat személy, köztük öt külföldi, ellen megkezdődött gyorsított eljárás tárgyalási szünetében nyilatkozott az MTI-nek. | 2003-06-13 13:49:00 | 0 |
| Szocialista figyelemelterelő akció a CDI-határozat kapcsán | Komoly idegességet váltott ki a szocialistákban a Kereszténydemokrata Internacionálé (CDI) Lisszabonban elfogadott határozata, mely állításukkal szemben nem Magyarországot ítélte el, hanem a szocialisták hatalomgyakorlási módszerét - szögezte le Áder János, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján. A frakcióvezető rámutatott, hogy a határozat után egy héttel induló szocialista kampány a Medgyessy-csomag fájdalmas hatásairól és a kormány korrupciós és korrupciógyanús ügyeiről akarja elterelni az emberek figyelmét. | 2003-06-13 13:32:00 | 0 |
| Miniszteri házi feladat a pedagógusoknak | A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Oktatási Műhelye megdöbbentőnek és elfogadhatatlannak tartja, hogy az oktatási tárca a tanév utolsó napjaira időzítette a Nemzeti Alaptanterv munkaanyagának vitára bocsátást, a véleményezésre pedig a nyári szünet idejét szabták meg. Cinikus, hogy miközben az oktatási tárca azt hangoztatja: minden, a tanulókért felelősséget érző kolléga véleményére számítanak, eközben legkésőbb augusztus 30-ig várják azokat. | 2003-06-13 12:37:00 | 0 |
| Fidesz-MDF: elnöki találkozó | Várhatóan két-három hét múlva találkozhat egymással Orbán Viktor, a Fidesz és Dávid Ibolya, az MDF elnöke - közölte Révész Máriusz, a Fidesz elnökének szóvivője pénteken az MTI-vel. | 2003-06-13 12:35:00 | 0 |
| A Greenpeace Pakson: az atomerőmű tolmácsai a tárgyaláson | Megkezdődött, de hamarosan kétszer is megszakadt a tárgyalás pénteken a Paksi Városi Bíróságon abban a gyorsított eljárásban, amelyet hat Greenpeace-aktivista, köztük öt külföldi ellen indítottak a Paksi Atomerőmű előtti csütörtöki tüntetés miatt. Kiderült, hogy a bíróság által kirendelt tolmács a Paksi Atomerőmű alkalmazottja. Két másik tolmács megérkezése után a bíró azért adott helyt az ügyvéd újabb felfüggesztési kérelmének, mert azok a fordítók is szerződéses viszonyban állnak az erőművel. | 2003-06-13 11:22:00 | 0 |
| Az Európai Néppárt elnöke a CDI-határozatról | Az Európai Néppárt elnöke olvasta a Kereszténydemokrata Internacionálé Végrehajtó Bizottsága által 2003. június 4-én Lisszabonban kiadott határozatot a polgári szabadságjogok magyarországi helyzetéről - tudatja Wilfried Martens az Európai Néppárt honlapján. | 2003-06-13 11:16:00 | 0 |
| Előkerülnek a bagdadi múzeum kincsei | Megkerült a Bagdadi Nemzeti Múzeum legértékesebb kincse, amelyet egy háromtagú társaság vitt vissza egy ütött-kopott autón - írta a pénteki The Times. A legújabb brit sajtójelentések szerint általánosságban sem volt olyan súlyos a múzeumban lezajlott fosztogatás, ahogy azt a háború után sejtették. | 2003-06-13 10:37:00 | 0 |
| Václav Havel rendkívüli követ lesz | Cyril Svoboda cseh külügyminiszter felkérte Václav Havel volt államfőt, hogy szükség esetén vállalja el Csehország rendkívüli követének szerepét - jelentette csütörtökön este a cseh közszolgálati televízió. | 2003-06-13 10:33:00 | 0 |
| A szervezet szélesre nyitja kapuit | Először találkozott a sajtó képviselőivel a tisztújítást követően a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség szegedi csoportjának elnöksége. A testület megalkotta az elkövetkező időszak munkáját összefoglaló programnyilatkozatot. | 2003-06-13 09:46:00 | 0 |
| Jogellenes letartóztatás | A Ferencvárosi Polgári Körök és a Ferencvárosi Fidesz tiltakozik a Greenpeace aktivisták és a magyar környezetvédők elhurcolása és jogellenes letartóztatása miatt - tájékoztatott Tirts Tamás csütörtökön. | 2003-06-13 08:54:00 | 0 |
| Ki hitelez Magyar Bálintnak? | Közel 26 millió forintról nem számolt el eddig Magyar Bálint, legalábbis az oktatási miniszter nyilatkozatai alapján ekkora összeg hiányzott budaligeti villájának megvásárlásakor a 93,5 millió forintos vételárból - ilvasható a Magyar Nemzetben. | 2003-06-13 08:40:00 | 0 |
| Szakértők és a felelősség | Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzata úgy döntött, hogy a Széchenyi Terv keretében az önkormányzati bérlakásállomány növelésének céljából pályázatot nyújt be és ehhez 860 MFt keretet biztosít. Egyúttal felhatalmazta a polgármestert a pályázat aláírására és benyújtására. A határozat határidőnek: 2002. szeptember 30-át, felelősnek: dr. Tóth József polgármestert jelölte meg. A pályázatot nem nyútották be, a hivatalos verzió szerint azért, mert az anyag, csak jóval a pályázati határidő lejárta után készült el. | 2003-06-12 22:55:00 | 0 |
| Pálinkás József a CDI-határozatról | A Professzorok Batthyány Körének tagjai közül az elmúlt időszakban többeknek olyan kuratóriumokban, bizottságokban szüntették meg a mandátumát, ahol azt semmi nem indokolta, nem járt le a megbízatásuk - közölte Pálinkás József, a szervezet elnöke csütörtökön az MTI-vel. | 2003-06-12 20:26:00 | 0 |
| Megalakult a Varga László Társaság | Az Országgyűlés közelmúltban elhuny korelnökének nevét viselő Varga László Társaságot hoztak létre csütörtökön Budapesten kereszténydemokrata szervezetek fővárosi elnökei. | 2003-06-12 20:07:00 | 0 |
| Rumsfeld most Belgiumot fenyegeti | Új válságot idéztek elő csütörtökön az észak-atlanti szövetségben az Egyesült Államok erőteljes fenyegetései a NATO-partner Belgiummal szemben - emelte ki csütörtöki jelentésében a dpa német hírügynökség. Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter csütörtökön ultimatív módon felszólította Belgiumot, hogy ne adjon helyt olyan bírósági keresetnek, amelyben magas rangú amerikai katonatiszteket háborús bűncselekményekkel vádolnak. | 2003-06-12 19:54:00 | 0 |
| Mádl Ferenc elismeréssel tekint az ügyészség működésére | A köztársasági elnök a legfőbb ügyésszel folytatott csütörtöki megbeszélésén elismerését fejezte ki az ügyészség munkájával kapcsolatban, Mádl Ferenc nagyra értékelte, hogy a magyar intézmények közül milyen kimagasló szintet ért el az uniós felkészülésben - tartalmazza a Köztársasági Elnöki Hivatal közlése. | 2003-06-12 19:44:00 | 0 |
| A pártelnök-külügyminiszternek két hivatali kocsija van | Medgyessy Péter az általános takarékosság jegyében arra kérte a minisztériumokat és az 1100 költségvetési intézményt, hogy ha lehet, akkor ne vásároljanak új gépkocsikat - értesült az RTL Klub Híradója. Ám úgy tűnik, a két hivatali gépkocsit használó Kovács László minisztélriumában "nem lehet" nem vásárolni. | 2003-06-12 19:23:00 | 0 |
| Megnyílt az ünnepi könyvhét | Megnyílt a 74. Ünnepi könyvhét, a hétfőig tartó seregszemlére ezúttal is több száz kötetet jelentettek meg a magyarországi és a határon túli magyar könyves műhelyek. | 2003-06-12 19:19:00 | 0 |
| Reformok az EU-ban: még sincs egyetértés? | Az Európa jövőjével foglalkozó konventben az úgynevezett hasonlóan gondolkodó országok csoportja csütörtökön közös állásfoglalásban vonta kétségbe, hogy létrejött volna az egyetértés az EU intézményi reformjának kulcskérdéseiben. | 2003-06-12 18:50:00 | 0 |
| Autópálya-építések: megrekedő fejlesztések | A mai kormánynyilatkozat tanúsága szerint, immár a kormány által is elismerten, megrekednek az infrastrukturális fejlesztések - jelentette ki Fónagy János fideszes országgyűlési képviselő csütörtökön, annak kapcsán, hogy a Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter által ismertetett kormányzati elképzelések további kilométerekkel csökkentették a korábban beígért autópályák hosszát. | 2003-06-12 17:58:00 | 0 |
| Knézich-relikviák Egerben | Knézich Károly honvédtábornok leányát és vejét ábrázoló festményeket adományozott az egri Dobó István Vármúzeumnak Bitskey Aladárné, az Aradon vértanú halált halt tábornok dédunokája csütörtökön. A huszonnégy éven át - az 1848/49-es szabadságharc kezdetéig - gyalogsági tisztként Egerben állomásozó Knézich Károlyhoz kötődő relikviákat helytörténeti gyűjteményében helyezi el a vármúzeum. | 2003-06-12 17:57:00 | 0 |
| A szolnoki Fidesz a Tisza mozi bezárásáról | Józan városvezetésnek nem szabad politikai szempontok alapján mérlegelni egy-egy ügyben, mint ahogy ez a szolnoki Tisza mozi esetében történt, amelyet emiatt hamarosan be is kell zárni - mondta Szalay Ferenc, a Fidesz országgyűlési és önkormányzati képviselője, a párt városi szervezetének elnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján. | 2003-06-12 17:33:00 | 0 |
| Országimázs szocialista módra | Nagy lehet a baj a kormányban, ha a körmükre égő korrupciós és korrupciógyanús ügyek elterelése céljából ismét felmelegítik a Keller által agyonrágott témákat. Hatalmas apparátust megmozgatva, cégek munkáját hónapokra megbénítva dolgozott a rendőrség, de a sajtóban már fél éve kiszivárogtatott híreken túl semmivel nem tudott előállni a tegnapi sajtótájékoztatón. Mindeközben a független sajtó nem jött még rá, hogy a minden idők legdrágább, és az embereket a szavazástól tömegesen távol tartó kormányzati EU-kampányra több pénzt költöttek, mint amennyiért az Országimázs Központ megalakulásától megszüntetéséig működött. | 2003-06-12 16:58:00 | 0 |
| Kettős ügynök hiúsította meg Szaddám likvidálását | Amed Csalabi, az Iraki Nemzeti Kongresszus (INC) vezetője szerint Szaddám Huszein (volt iraki elnök) előre tudott a likvidálására irányuló légicsapás tervéről, és bizonyítékok vannak arra nézve, hogy ő irányította az eseményeket. | 2003-06-12 16:22:00 | 0 |
| A hülyeség - ha fájna, 2003. június 12. | Búzaégető Karsai József adott interjút a Magyar Hírlapnak csütörtökön. R. Székely Júlianna természetesen most nem a mezőgazdaság helyzetéről kérdezte a korábban nagy hangú, mára szocialista politikussá avanzsált "agrárgerillát". Karsai hallgatott arról, hogy a kistelepüléseken bezárják a postahivatalokat, s a TV2 információi szerint közel 1000 helységet választanak le a vasúthálózatról. Ám mégis beszélt ezekről a falvakról, szerinte ugyanis nekik "kell egy elkülönített összeg, amin egymás közt versenghetnek, mint a fogyatékosok a paraolimpián." | 2003-06-12 15:51:00 | 0 |
| Megdőlt Budapesten az 1937-es melegrekord | Megdőlt csütörtökön Budapesten az évszázados hőmérsékletrekord: 13 órakor a fővárosban 34,5 Celsius fokot mértek. | 2003-06-12 15:03:00 | 0 |
| Ítélkezett a szerb hadbíróság háborús ügyekben | Szerbiai hadbíróság első ízben hozott jogerős ítéletet háborús bűntett címén: a legfelsőbb katonai törvényszék két tisztet és két sorkatonát ítélt szabadságvesztésre két albán polgári személy meggyilkolása miatt. | 2003-06-12 14:53:00 | 0 |
| Izraeli vadászgépek Libanonban | Négy izraeli vadászgép berepült a libanoni légtérbe csütörtökön, hangrobbanásokat idézve elő Bejrút felett. | 2003-06-12 14:51:00 | 0 |
| Háromezer tonna rózsasziromból egy kiló olaj | Az illatszerek fontos alkotóelemének számító rózsaolaj egykori vezető termelője, Bulgária újra növelni kezdte exportját: a termelés felfutásának köszönhetően mintegy 30 százalékkal emelkedett a kiszállított alapanyag mennyisége. Már csaknem befejeződött a rózsaszirmok gyűjtése, és a bolgár illetékesek szerint a kinyert rózsaolaj mennyisége a tavalyi 6-700 kilogrammról 900 kilogrammra nő - a kedvező időjárás és a nagyobb termőterület eredményeképpen. | 2003-06-12 14:49:00 | 0 |
| Közel négyezer szerb tér vissza Koszovóba | Négy éve annak, hogy a NATO-vezette békefenntartó haderő bevonult Koszovóba, illetve ENSZ-protektorátus lett a dél-szerbiai tartomány, s az azóta eltelt időszakról, mint "a szerbek golgotájaról" ír a belgrádi sajtó. | 2003-06-12 14:38:00 | 0 |
| Afrikából származunk | A modern ember legrégibb maradványait ásta ki Etiópiában az amerikai Kalifornia állambeli Berkeley-ben működő egyetem kutatócsoportja. A három homo sapiens koponyacsontjai mintegy 160 ezer évesek. A leletnek a Nature című brit szakfolyóirat legfrissebb számában ismertetett elemzése alátámasztja azt a feltevést, hogy a mai ember Afrikában alakult ki, és onnan terjedt el. | 2003-06-12 14:34:00 | 0 |
| Hétfőn ülésezik az Alkotmánybíróság | Az Alkotmánybíróság hétfői teljes ülésén megtárgyalja azt az indítványt, amely a választási eljárásról szóló törvénynek a választójogosultság nyilvántartásával kapcsolatos szabályait támadja - olvasható a testület honlapján. | 2003-06-12 14:10:00 | 0 |
| Bemutatkozott a Fidesz új szegedi elnöksége | A Fidesz szegedi csoportjának újonnan választott elnökségi tagjai csütörtökön aláírták az elkövetkező évek politizálásának keretet adó, a csoport munkáját meghatározó értékeket magában foglaló programnyilatkozatot. | 2003-06-12 13:53:00 | 0 |
| Megújult a révfülöpi múzeum | Megújult hely- és fürdőtörténeti összeállítással fogadja a vendégeket a Révfülöpi Honismereti Gyűjtemény - közölte csütörtökön P. Miklós Tamás, az intézmény vezetője. - A gyűjtemény a Balaton-parti falu önállóvá válásának 60. évfordulója tiszteletére szombaton nyílik meg újra - mondta. | 2003-06-12 13:51:00 | 0 |
| Paksot velünk fizettetik meg | Illés Zoltán fideszes képviselő, az Országgyűlés környezetvédelmi bizottságának alelnöke aggódva látja, hogy a Paksi Atomerőmű a súlyos üzemzavar nyomán keletkező veszteséget nem a károkozóval, hanem a magyar költségvetéssel és a lakossággal kívánják megfizettetni - közölte a politikus az MTI-vel csütörtökön. | 2003-06-12 12:42:00 | 0 |
| Montenegrói melegrekord: 39 fok | Szerbia-Montenegró egész területén napok óta trópusi meleg van, s a fővárosban, Belgrádban csütörtökön várhatón megdől az eddig melegrekord. A Glas Javnosti című belgrádi lap csütörtökön idézi a Meteos nevű meteorológiai magánszolgálat jelentését, amely szerint az ország majd minden szegletében szerdán mérték az idei legmagasabb hőmérsékletet: Belgrádban és Nagybecskereken 35 fok volt, míg a jóval délebbre fekvő montenegrói fővárosban, Podgoricában 39 fokig emelkedett a hőmérő higanyszála. | 2003-06-12 12:38:00 | 0 |
| Új tárlatok Tihanyban | Három új tárlat nyílik a napokban a Tihanyi Bencés Apátság kiállítóhelyein, a kőtárban és a galériában - közölte csütörtökön Nagy Károly kiállítás-szervező. | 2003-06-12 12:24:00 | 0 |
| Rubovszky György lesz Varga László utódja a Parlamentben | Rendkívüli ülésszak keretében tanácskozik az Országgyűlés jövő hétfőn és kedden; zárószavazás lesz a gáztörvényről, a hitelintézeti és a tőkepiaci törvényről, továbbá a felsőoktatási törvény módosításáról. | 2003-06-12 12:19:00 | 0 |
| Továbbra is célpontok a Hamász-vezetők | Továbbra sem számíthatnak immunitásra a Hamász szélsőséges palesztin szervezet vezetői - jelentette ki Cahi Hanegbi izraeli belbiztonsági miniszter az izraeli katonai rádiónak adott nyilatkozatában csütörtökön. | 2003-06-12 11:48:00 | 0 |
| Greenpeace-tüntetést oszlatott fel a rendőrség Pakson | Negyven fővel nemzetközi csoport érkezett a Greenpeace szervezésében csütörtökön a Paksi Atomerőmű főbejáratához. A helyszínre kiérkező rendőrök több tüntetőt előállítottak, és az aktivistákat arra szólították fel, hogy hagyják el az atomerőmű környékét. | 2003-06-12 11:43:00 | 0 |
| Megsértik a szakszervezeti jogokat Magyarországon | Alapvető szakszervezeti jogok forognak veszélyben Közép- és Kelet-Európában - állapítja meg a Szabad Szakszervezetek Nemzetközi Szövetségének (ICFTU) 2002. évi jelentése, amely a térség országai közül Magyarországot is név szerint elmarasztalja. | 2003-06-12 11:39:00 | 0 |
| Ügydöntő lesz a cseh uniós népszavazás | Ügydöntő a Csehország európai uniós csatlakozásáról pénteken és szombaton tartandó népszavazás: bár a részvételt illetően nincs semmiféle érvényességi küszöb, a szavazás eredménye a kormányra és a parlamentre nézve is kötelező. | 2003-06-12 11:31:00 | 0 |
| Amerikai akció iraki ellenállókkal szemben | Nagyszabású amerikai hadművelet indult három nappal ezelőtt az iraki ellenállók felkutatására az iraki fővárostól, Bagdadtól északra fekvő területeken, és eddig közel 400 olyan személyt fogtak el, akik feltehetően összefüggésbe hozhatók az amerikai katonák ellen az utóbbi hetekben elharapódzó fegyveres akciókkal. | 2003-06-12 10:20:00 | 0 |
| Canizarest vinné az Arsenal | A 34 éves kapus 10 millió fontba kerülne. | 2003-06-12 10:16:00 | 0 |
| Japánokat vádolnak rakéták Iránba szállításával | Őrizetbe vettek négy embert Japánban azzal a váddal, hogy rakéták gyártására alkalmas berendezéseket szállítottak Iránnak - közölte a csütörtöki japán sajtó. A gyanúsítottak mindegyike egy tokiói gépgyár alkalmazottja,s köztük van a cég 68 éves elnöke is - jelentette a Kyodo japán hírügynökség. | 2003-06-12 10:15:00 | 0 |
| Bush: zárják el a palesztin radikálisokat támogató pénzcsapokat | Washington azt követeli a világ országaitól és pénzügyi szervezeteitől, hogy haladéktalanul zárják el azokat a pénzcsapokat, melyeken keresztül a palesztin terroristák akcióik fedezetét szerezhetik meg. | 2003-06-12 08:45:00 | 0 |
| Új nevet keres a Közgáz | Nyilvános pályázatot hirdet az új karokkal bővülő Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem új nevére a felsőoktatási intézmény, az angol és magyar nyelvű javaslatokat június 20-ig várják - közölte a BKÁE. | 2003-06-12 08:31:00 | 0 |
| Magyar Bálint nagy üzlete | Közel ötvenmillió forintot keresett adómentesen Magyar Bálint azon a fővárosi II. kerületi ingatlanon, amelyet még 1998-ban az SZDSZ-MSZP-s önkormányzattól vásárolt meg - tudta meg a Magyar Nemzet. | 2003-06-12 08:19:00 | 0 |
| Alapvető jogok | Lassan járhat a posta Lisszabon és Budapest között, de az is lehet, a hosszú hétvégén a Köztársaság téren szünetelt a levélkézbesítés, mindenesetre Kovács Lászlóban csak kedden fortyant fel az indulat egy múlt szerdai esemény miatt. | 2003-06-12 07:45:00 | 0 |
| Vasárnapi buli a szigeten | A Margitszigeti Szabadtéri Színpadon a magyar After Crying, Jackie Orszáczky és ausztrál zenészbarátai, a legendás Syrius valamint a holland Focus együttes fellépésével tartják vasárnap a Darshan Music Day címet viselő rendezvényt. | 2003-06-12 07:40:00 | 0 |
| Nézőcsúcs a nyíregyházi színházban | Nézőcsúcs született a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban: a most zárult szezon 405 előadását 118.444-en tekintették meg - tájékoztatott a teátrum. | 2003-06-12 07:37:00 | 0 |
| Ma kezdődik a szóbeli érettségi | A gimnáziumok és szakközépiskolák nappali tagozatán több mint 73 ezer diák ad számot négy év alatt szerzett tudásáról a csütörtökön kezdődő és június 25-ig tartó a szóbeli érettségi vizsgákon. | 2003-06-12 07:34:00 | 0 |
| Biztatóan indul a balatoni szezon | A Balaton északi partján a kempingekben 2 százalékkal haladta meg az áprilisi idénykezdet óta a vendégek száma a tavalyit, míg a déli parton körülbelül ugyanannyian fordultak meg eddig. | 2003-06-12 07:30:00 | 0 |
| Izraeli páncélosok Rafahban | Izraeli páncélosok hatoltak be helikopterek fedezete mellett csütörtökre virradóra a Gázai övezetben fekvő Rafahba és a közeli menekülttáborba. | 2003-06-12 07:26:00 | 0 |
| Chirak-Blair találkozó | Határozottan elítélte a jeruzsálemi buszrobbantást, és a közel-keleti rendezést szolgáló útiterv megvalósítását szorgalmazta Tony Blair brit kormányfő és Jacques Chirac francia elnök, akik szerda este tartott munkavacsorájuk után nyilatkoztak a sajtónak. | 2003-06-12 07:24:00 | 0 |
| Meghalt két Hamász tag | A Hamász katonai szárnyának két tagja vesztette életét szerda éjszaka Gázában, amikor egy izraeli csatahelikopter rakétákat lőtt ki gépkocsijukra. Palesztin biztonsági források szerint az Ezzeddin el-Kasszám Brigádok két aktivistáját azonosították a két halottban. | 2003-06-12 07:21:00 | 0 |
| Diáktüntetések Teheránban | Második napja folytatódnak a diáktüntetések Teheránban, ahol csütörtökre virradóra is háromezren vonultak az utcákra kormányellenes jelszavakkal. | 2003-06-12 07:19:00 | 0 |
| Izrael folytatja a harcot | Izrael folytatja harcát a palesztin szélsőségesek ellen - jelentette ki szerdán Ariel Saron izraeli miniszterelnök, az aznapi jeruzsálemi merényletre reagálva, amely 16 ember életét oltotta ki. | 2003-06-11 21:01:00 | 0 |
| Tüntetés Brazíliavárosban | Közel húszezer köztisztviselő tüntetett szerdán Brazíliavárosban a CUT szakszervezeti szövetség felhívására a kormány tervezett nyugdíjreformja ellen. Ez az első nagyobb kormányellenes megmozdulás azóta, hogy közel öt hónapja beiktatták államelnöki tisztségébe a volt vasmunkás és szakszervezeti vezetőt, Luíz Inacio Lula da Silvát. | 2003-06-11 20:07:00 | 0 |
| Virágzik a Tisza | Virágzik a Tisza a Szeged alatti szakaszán. A rövid életű kérészek nászrepülésüket szerdán késő délután kezdték - mondta el a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Csongrád megyei csoportjának alelnöke. | 2003-06-11 19:39:00 | 0 |
| Öngyilkos merénylő Jeruzsálemben | A Hamász palesztin szélsőséges mozgalom fegyveres szárnya vállalta magára a Nyugat-Jeruzsálemben szerda este elkövetett öngyilkos merényletet. Az Ezzedin el-Kasszám Brigádok a Hamász internetes honlapján közölte, hogy öngyilkos merénylő robbantotta fel a "cionista" autóbuszt egy "mártír műveletben". | 2003-06-11 19:35:00 | 0 |
| Metró bizottságot javasol a fővárosi Fidesz-MKDSZ | Támogatja a 4-es metró megépítését a fővárosi közgyűlés Fidesz-MKDSZ képviselőcsoportja, és módosító indítványukban a frakciók képviselőjéből álló metró bizottság felállítását javasolják - áll a szervezet elnökségének szerdai közleményében. | 2003-06-11 19:29:00 | 0 |
| Megsértett emberi szabadságjogok Magyarországon | Az emberi szabadságjogok védelme érdekében életre hívott Szabadság Kis Köre Polgári Kör összefoglalóját ismertette Hende Csaba szerdai sajtótájékoztatóján. Az összefoglaló a kormányváltás óta történt jogsértő esetekről készült. | 2003-06-11 19:25:00 | 0 |
| CDI-határozat: nem a tükör a hibás | Az antidemokratikus jelenségek az elmúlt egy esztendő alatt látványosan elszaporodtak Magyarországon, és ezekre a jelenségekre a nemzetközi közvélemény is egyre inkább felfigyel - mondta szerdán Németh Zsolt, a parlament külügyi bizottságának fideszes elnöke. | 2003-06-11 18:33:00 | 0 |
| Ma nem járt Medgyessy a tőzsdén: emelkedett a BUX | A Budapesti Értéktőzsde hivatalos részvényindexe, a BUX 43,64 pontos emelkedéssel, 8.008,68 ponton zárt szerdán. A keddi záró értékhez képest ez 0,55 százalékos növekedés. A részvénypiac forgalma rendkívül magas, 20,27 milliárd forint volt. Ennek mintegy felét, 13,34 milliárd forint értékben az OTP kereskedése adta. Tegnap Medgyessy Péter csengetett be a tőzsdén, így nyitván meg a kereskedést, és csaknem 4 százalékot esett az BUX-index estig. | 2003-06-11 18:06:00 | 0 |
| Így takarékoskodik a kormány | A Summit Motors Hungary Rt. jogorvoslati eljárást indított a Közbeszerzési Döntőbizottságnál, a Miniszterelnökség Közbeszerzési és Gazdasági Igazgatósága (MKGI) alsó és közép kategóriás személygépkocsik szállítására indított közbeszerzési eljárás eredményhirdetése kapcsán. | 2003-06-11 18:03:00 | 0 |
| Mádl Ferenc kisebbségek képvislőivel találkozott | Német, horvát, szerb és roma kisebbségi vezetőkkel is találkozott baranyai látogatása második napján, szerdán Pécsen Mádl Ferenc köztársasági elnök, aki felkereste a pécsi ítélőtáblát és az MTV körzeti stúdióját is. | 2003-06-11 17:29:00 | 0 |
| Forgalomlassító demonstráció Cinkotán | Forgalomlassító demonstrációt tartottak Cinkotán szerdán délután, a helyi lakosok és az önkormányzat több képviselője együtt hívták fel a figyelmet a XVI. kerület tarthatatlannak tartott közlekedési helyzetére. Abonyi János MSZP-s alpolgármester, valamint Szász József fideszes kerületi képviselő az Ostoros úti félpályás útlezáráson az MTI-nek elmondta: párthovatartozástól függetlenül egyetértenek abban, hogy mielőbb változtatni kell a cinkotai HÉV-állomás környékén az utóbbi években kialakult közlekedési káoszon. | 2003-06-11 16:40:00 | 0 |
| Rumsfeld diákok előtt beszélt Németországban | Az Egyesült Államok nem fogja eltűrni, hogy Irán kísérletet tegyen egy az övéhez hasonló teokratikus rendszer előmozdítására Irakban - mondta szerdán a németországi látogatáson tartózkodó amerikai védelmi miniszter. | 2003-06-11 16:34:00 | 0 |
| Oroszország mindenképp részt kíván venni az Észak-Koreai rendezésben | Moszkva meggyőződés szerint Oroszországot nem lehet kizárni az észak-koreai nukleáris válság rendezési folyamatából. Ezt Alekszandr Loszjukov ázsiai ügyekért felelős orosz külügyminiszter-helyettes közölte szerdán Moszkvában. Érvelése szerint a kérdésben a két Koreán, illetve az Egyesült Államokon túlmenően figyelembe kell venni Oroszország, Kína és Japán véleményét, érdekeit is. | 2003-06-11 16:31:00 | 0 |
| Ösztöndíjak Eger-Philip Morris alapítványtól | Az idén 20,5 millió forinttal támogatja az egri szociális, egészségügyi és kulturális programok megvalósulását a hevesi megyeszékhely önkormányzata és az egri dohánygyár által közösen létrehozott Eger-Philip Morris Alapítvány - jelentették be a kuratórium szerdai sajtótájékoztatóján. | 2003-06-11 16:26:00 | 0 |
| Százmilliárdos aszálykár | Akár a 100 milliárd forintot is elérheti országosan az aszály okozta kár az idén - mondta Horváth Gábor, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége főtitkára szerdán. A szakember hangsúlyozta: az aszálykár bekövetkezett, mostmár a károkat kellene enyhíteni. | 2003-06-11 16:23:00 | 0 |
| Orbán Viktor gazdasági vezetőkkel tárgyalt | A mai napon Orbán Viktor, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elnöke találkozott a magyar gazdasági élet vezető személyiségeivel. A találkozón a felek véleményt cseréltek a magyar gazdaság jelenlegi helyzetéről, hazánk európai uniós csatlakozásának várható hatásairól. A részt vevők megegyeztek abban, hogy a jövőben is sort kerítenek hasonló jellegű megbeszélésekre. | 2003-06-11 15:58:00 | 0 |
| Magyar Bálintnak Való Villa? | Nem sokkal azelőtt, hogy a kormány döntött az Orbán-kormány otthonteremtési támogatásának megnyirbálásáról, Magyar Bálint kormánytagként, vélhetően bennfentes információkkal vett fel kétszer 30 millió forintos lakáshitelt - szögezte le Nyitrai Zsolt szerdai sajtótájékoztatóján, amelyet az oktatási miniszter budaligeti villája előtt tartott. | 2003-06-11 15:50:00 | 0 |
| Sikeresen csatlakozott a Progressz | Sikeresen összekapcsolódott a Nemzetközi Űrállomással szerdán kora délután a Progressz M1-10 teherszállító űrhajó. Az orosz űrjármű vasárnap indult útnak, s a terveknek megfelelően automatikusan kapcsolódott az űrállomáshoz. | 2003-06-11 15:06:00 | 0 |
| Rendőrkézen a palermói kommunista politikus | Rendőrkézre került Palermóban Antonio Fontana volt szicíliai kommunista politikus, akit azzal vádolnak, hogy szoros kapcsolatokat épített ki a maffiával az állami megrendelésekből származó pénzek megkaparintására. Az ötvenhat éves Antonio Fontana egykor a Palermo közelében lévő Villabate kisváros helyettes polgármestereként tündökölt a volt Olasz Kommunista Párt színeiben. Ez a politikai erő a kilencvenes évek elején már feloszlott, ma már szociáldemokrata irányzatú utódszervezete működik a balközép ellenzék legerősebb pártjaként Baloldali Demokraták néven. | 2003-06-11 14:52:00 | 0 |
| Robbantás az adanai amerikai konzulátus előtt | Gránát robbant fel a dél-törökországi Adana város amerikai konzulátusa előtt. Ezt az NTV török hírtelevízió jelentette szerda délután a városi rendőrségre hivatkozva. Az első jelentések nem tettek említést áldozatokról. | 2003-06-11 14:11:00 | 0 |
| Tirts Tamás: nem támogatható az MTV amíg nincs jogorvoslat | A parlamentet terheli a felelőség azért, mert a Magyar Televízió hat év alatt 190 milliárd forintot herdált el - mondta Tirts Tamás fideszes országgyűlési képviselő szerdán . A kétharmados médiatörvény módosítása érdekében az ellenzéki politikus még a nyáron egyeztetést tart szükségesnek a parlamenti frakciók között. | 2003-06-11 14:08:00 | 0 |
| Lisszaboni határozat | A magyarországi polgári és politikai szabadságjogok helyzetét bírálták múlt pénteken a Fidesz kezdeményezésére Lisszabonban, a tavaly Nemzetközi Demokratikus Centrumra (IDC) keresztelt Kereszténydemokrata Internacionálé vezetőségi ülésén. A lisszaboni ülésen elfogadtak egy határozatot a polgári és politikai szabadságjogok helyzetéről Magyarországon. | 2003-06-11 14:01:00 | 0 |
| Mérlegen a szocialista választási ígéretek | Dr. Fenyvesi Gábor személyében új elnöke van a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség salgótarjáni szervezetének. Megválasztásával városi szinten elindult a tisztújítás, amely a kabinetrendszer kialakításával, vezetőik - akik a tervek szerint egyben az alelnöki feladatokat is ellátják - megbízásával folytatódik. | 2003-06-11 13:53:00 | 0 |
| Izrael mindenütt fel fog lépni a terrorizmus ellen | Az izraeli hadsereg továbbra is "mindenütt fel fog lépni a terrorizmus ellen" - jelentette ki Ariel Saron izraeli kormányfő az Abdelaziz ar-Rantiszi Hamász-vezető megölésére tett sikertelen próbálkozás másnapján. | 2003-06-11 13:42:00 | 0 |
| Rumsfeld ismét "régi Európát" emleget | Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter szerdán ismét szóba hozta, hogy szerinte létezik "régi Európa", az "új Európa" és a "régi Európa" közötti különbség pedig a transzatlanti partneri kapcsolat megítélésében rejlik. | 2003-06-11 13:39:00 | 0 |
| Pénteken ismét drágul az üzemanyag | Elsősorban a kőolaj jegyzésárának növekedése miatt 3 forinttal emelkedik az üzemanyagok ára pénteken. Geszti László, a Mol ügyvezető igazgatója szerdán Budapesten újságíróknak elmondta: a forint árfolyamának alakulása önmagában nem indokolt volna üzemanyagár-emelkedést. A pénteki 3 forintos drágulásból csak 50-60 fillért tesz ki a forint gyengülése a dollárral szemben. | 2003-06-11 12:56:00 | 0 |
| Aggasztó költségvetés | Balla Mihály, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség országgyűlési képviselője keddi sajtótájékoztatóján aggasztó pénzügyi jelenségekre mutatott rá országos és helyi szinten, melyek a közeljövő megszorító intézkedéseiből következnek. | 2003-06-11 12:46:00 | 0 |
| Visszarendeződés a szociálpolitikában | Nem mondok újat, ha kijelentem: a szociálpolitika függ a gazdaságpolitikától, vagyis ha az utóbbi rossz, az elsővel is baj lesz. Az elmúlt napok döntései, a forint sáveltolása és a jegybanki alapkamat-emelés a gazdaságpolitika csődjét jelentik, ez pedig a szociálpolitika csődjéhez fog vezetni - hangzott el Harrach Péter szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján. | 2003-06-11 12:03:00 | 0 |
| Blix: van néhány "rohadék" Washingtonban | A diplomáciában szokatlanul erős kifejezésektől sem tartózkodva ítélte el a vele szemben tanúsított amerikai magatartást Hans Blix, az iraki fegyverellenőrzést végző ENSZ-testület leköszönő elnöke, aki szerint továbbra sem egyértelmű, hogy Iraknak voltak-e a háború előtt tömegpusztító fegyverei. | 2003-06-11 11:45:00 | 0 |
| Rohamosan nő a szakadárok tábora Szerbiában | Ugrásszerűen nőtt Szerbiában a szakadárok tábora. A Scan nevű újvidéki közvélemény-kutató intézet felmérése szerint ha most népszavazást tartanának, a polgárok 59 százaléka Szerbia önállósága mellett voksolna. Decemberben a polgárok 39 százaléka vallott szakadár eszméket. | 2003-06-11 11:39:00 | 0 |
| Országos rádióadót szeretnének a nemzetiségek | Országosan sugárzó nyugati normás rádiófrekvenciát szeretne a magyarországi nemzetiségek többsége - mondta szerdán Fuzik János, az Országos Szlovák Önkormányzat elnöke. | 2003-06-11 11:36:00 | 0 |
| Woody Allen reklámozza Franciaországot | Woody Allen amerikai színész-rendező egy reklámfilmben unszolja honfitársait: utazzanak Franciaországba, egyék a francia krumplinak (French fries) nevezett hasábburgonyát, és ne haragudjanak a franciákra, amiért ellenezték az iraki háborút. | 2003-06-11 11:35:00 | 0 |
| Varga László Társaság alakul | Az Országgyűlés közelmúltban elhunyt korelnökének nevét viselő Varga László Társaságot hoznak létre csütörtökön Budapesten kereszténydemokrata szervezetek fővárosi elnökei. Az egyesület elnökévé Semjén Zsoltot, a Kereszténydemokrata Néppárt elnökhelyettesét, országgyűlési képviselőt (Fidesz) választják. | 2003-06-11 10:38:00 | 0 |
| Terror Háza: még mindig nincs pénz | Csak a második félévben juthat hozzá a 180 millió forintos állami költségvetési támogatásához a terror Háza, míg a XX. és a XXI. Századi Intézet tavalyi maradványpénzét sem használhatja fel - tudta meg a Magyar Nemzet. A megmaradt 167 millió forintról a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának véleménye szerint a múzeumnak kell rendelkeznie, így a két kutatóintézet pénz nélkül marad. | 2003-06-11 10:18:00 | 0 |
| Menteni a menthetőt | A jegybank 100 bázispontos kamatemelésének hivatalos üzenete: az MNB elkötelezett a 250 forintos árfolyam mellett. A nem hivatalos üzenet: hiba volt a múlt héten olyan döntést támogatni, amely a piaci szereplők összezavarását és olyan helyzetet eredményezett, amely szemlátomást nem felel meg a monetáris politika céljainak, és gyakorlatilag "nullára írta" a gazdaságpolitika hitelességét. | 2003-06-11 10:06:00 | 0 |
| Gyengébb az ellenállás | A múlt héten három esemény is felborzolta a magyar gazdaság szereplőinek kedélyét. Az első negyedéves GDP-növekedési adat csupán 2,7 százalék, ami trendváltást jelez a gazdasági növekedésben. | 2003-06-11 10:02:00 | 0 |
| Klaus sajnálja Csehország rövid önállóságát | Václav Klaus cseh államfő országának az Európai Unióhoz történő csatlakozása kapcsán sajnálja, hogy a cseh államnak nem adatott meg hosszabb ideig az önállóság, de mint egy szerdai lapinterjúban megjegyezte, a gyors európai fejlődés ezt nem teszi lehetővé. | 2003-06-11 09:46:00 | 0 |
| EU-bővítés: gazdasági előnyöket várnak a nyugat-európai vállalatok | Sok nyugat-európai vállalat gazdasági előnyöket vár az Európai Unió jövőre esedékes tizes bővítésétől egy körkérdés szerint. | 2003-06-11 09:34:00 | 0 |
| Csökkenő agrárárszínvonal | Áprilisban 3,4 százalékkal alacsonyabb volt a mezőgazdasági termelői árak szintje, mint egy évvel korábban. Az agrárszektorban megfigyelhető defláció az élő állatok és állati termékek olcsóbbá válásának következménye. | 2003-06-11 09:24:00 | 0 |
| Gazdasági előnyöket várnak a bővítéstől a nyugat-európai vállalatok | Egy körkérdés szerint sok nyugat-európai vállalat gazdasági előnyöket vár az Európai Unió jövőre esedékes bővítésétől. Az UPS szállítmányozási vállalat által megkérdezett német vállalatvezetők kétharmada mondta azt, hogy saját vállalata profitálni fog az EU-bővítésből. A német menedzserek 60 százaléka úgy véli, hogy az új tagországok közül Lengyelország kapja majd a legerősebb növekedési impulzusokat a csatlakozástól. | 2003-06-11 09:18:00 | 0 |
| Szép magyar könyv 2002 - díjazott kiadványok | A Szép magyar könyv 2002 pályázat elismeréseit csütörtökön, a 74. Ünnepi könyvhét hivatalos megnyitóját követően adják át Budapesten, az idén ismét a pesti Vigadóban - tájékoztatta a verseny titkára az MTI-t. | 2003-06-11 08:36:00 | 0 |
| Forintleértékelés: vesztes munkavállalók | A szakszervezetek nem osztják a munkaügyi miniszter véleményét, miszerint a forint leértékelésének nyertesei a munkavállalók lennének. | 2003-06-11 08:13:00 | 0 |
| Elégtelen tájékoztatás a dugókról | Demszky Gábor főpolgármester volt kampányfőnökének cégét, a Sawyer Miller Group Kft.-t terhelheti a felelősség a május végi, Flórián téri felüljárónál végzett felújítási munkák alatt kialakult óriási forgalmi dugók miatt - derül ki egy szakértői jelentésből és több városházi képviselő véleményéből. A Főpolgármesteri Hivatal közlekedési ügyosztálya szerint ugyanis a felüljárón végzett munkálatok kivitelezője elmulasztotta tájékoztatni a közlekedőket a felújítás részleteiről. | 2003-06-11 07:57:00 | 0 |
| Nincs ingyen szívgyógyszer | Nem válnak ingyenessé a szív- és érrendszeri betegek gyógyszerei az idén. A választási kampányban tett vállalásból annyi valósulhat meg egyelőre, hogy a szívbetegek kisebb része által szedett koleszterinszint-csökkentőkért kevesebbet kell majd fizetni. | 2003-06-11 07:42:00 | 0 |
| Egy Gresco, egy Cisco | Magyar Bálint nem mond le miniszteri posztjáról, még ha a tárca összes általa kinevezett köztisztviselője a gyanú árnyékába kerül is. A miniszter, mint jó bölcsészhez illik, hallgat a népi bölcsességre: minden csoda három napig tart. Nincs az a botrány, amelyet egy idő után még a kirobbantója is halálra ne unna. | 2003-06-11 07:19:00 | 0 |
| Kétszer 30 milliós hitel Magyar Bálint villájára | Újabb figyelemre méltó körülményre derült fény a korrupciógyanús közbeszerzési botrányok miatt magyarázkodó SZDSZ-es oktatási miniszter, Magyar Bálint és felesége ingatlanvásárlási ügyével összefüggésben. Mint a Magyar Nemzet megtudta, a politikus által eddig is elismert harmincmillió forintos OTP Jelzálogbank Rt.-től (Deák Ferenc u. 7-9.) felvett hitele mellett ugyanazon a napon - az akkor eladás előtt álló - II. kerületi Garas utcai lakására ugyancsak bejegyzett egy harmincmilliós jelzálogjogot az OTP és Kereskedelmi Bank Rt. (Nádor u. 16.). | 2003-06-11 07:11:00 | 0 |
| Tiltott könyvek listája a demokráciában | 2003. május 8-án rendőrautó állt meg a Living Earth - Élő Föld Kft. érdi telephelye előtt. A helyi rendőrök a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Szervek Vizsgálati Osztálya utasítására házkutatási határozattal érkeztek, hogy lefoglalják azt a két könyvet, amelyet Dr. Szentesy András 2001 és 2002 években vásárolt a Pult Nagykereskedelmi Vállalattól. | 2003-06-10 22:14:00 | 0 |
| Különdíjas magyar dokumentumfilm | Lakatos Róbert Csendország című dokumentumfilmje különdíjat nyert a XII. moszkvai filmfórumon - tudatta a Magyar Filmunió sajtóirodája kedden. A fesztiválon harminc ország több mint háromszáz filmjét mutatták be. | 2003-06-10 20:16:00 | 0 |
| Elhunyt Reagan pénzügyminisztere | Meghalt Donald Thomas Regan volt amerikai pénzügyminiszter, Ronald Reagan volt elnök közeli bizalmasa, gazdaságpolitikájának egyik fő alakítója. | 2003-06-10 20:07:00 | 0 |
| "Halálra" dolgozzák magukat a japánok | Több mint háromszáz japán dolgozta halálra magát tavaly, ezzel a munkastressz áldozatainak száma rekordszintre emelkedett - közölte kedden a japán kormány. | 2003-06-10 20:04:00 | 0 |
| Tovább kutatják a tábornokot | Tovább folytatták a kutatást az SFOR katonái kedden a Hágában háborús bűnökkel vádolt, és szökésben lévő Ante Gotovina horvát tábornok után, aki egy minapi interjújában bejelentette, hogy elismeri a hágai Nemzetközi Törvényszéket, és bizonyos feltételek mellett hajlandó tárgyalni annak illetékeseivel. | 2003-06-10 20:00:00 | 0 |
| Menekülttáborban nőtt fel a Hamász alapítója | Abdelaziz ar-Rantiszi, aki Gáza város központjában kedden épphogy túlélt egy izraeli rakétatámadást, a radikális palesztin Hamász mozgalom legharciasabb áramlatát vezeti. Az 55 éves férfi az öngyilkos merényleteiről ismert szervezet társalapítója és egyik legismertebb alakja. Míg a béna és csaknem teljesen vak Ahmed Jaszin sejk jelképes alak és szellemi vezető, Rantiszit a Hamász politikai fejének tekintik. | 2003-06-10 19:24:00 | 0 |
| Németh Zsolt a koszovói helyzetről az EP-ben | Ülésezett az EP külügyi és emberi jogi bizottsága, amelyen Michael Steiner, az ENSZ koszovói főmegbízottja számolt be a világszervezet igazgatása alatt álló tartományban kialakult helyzetről. Németh Zsolt a Fidesz külügyi szakembere, aki a magyar csoport tagjaként szintén részt vett a vitában, úgy vélekedett, hogy a továbblépést Koszovó végleges státusának rendezetlensége akadályozza. Ezért támogatást érdemel Ibrahim Rugova elnöknek a párbeszédet és a nyitottságot szorgalmazó kezdeményezése - mondta. | 2003-06-10 19:20:00 | 0 |
| Színháznapok Zalaegerszegen | Huszonhat estén hat színpadi produkcióval várja a közönséget a zalaegerszegi Erdei Színház és az Egervári Várszínház - közölték a szervezők kedden, a megyeszékhelyen tartott sajtótájékoztatóján. A zalaegerszegi Alsóerdő színpadán június 17-én - a békéscsabai Jókai Színházzal közös produkcióban - Neil Simon: Pletyka című krimi-vígjátéka lesz műsoron - közölte Merő Béla, a Zalai Nyári Színházak Kht. ügyvezető igazgatója. | 2003-06-10 19:10:00 | 0 |
| Nő a Volkswagen termelése Szlovákiában | A Volkswagen egyik magas rangú illetékese szerint elképzelhető, hogy más gyártóhelyek kapacitásainak csökkentésével egyidejűleg fogja szlovákiai termelését 20 százalékkal növelni jövőre a német járműipari konszern. Cél a termelés további növelése 2005-re is. | 2003-06-10 19:04:00 | 0 |
| A volt államfő művének tanulmányozására utasít a kínai vezetés | Csiang Cö-min volt kínai államfő és pártfőtitkár politikai, ideológiai tanításainak elmélyültebb tanulmányozására utasította kedden minden területi bizottságát a Kínai Kommunista Párt. | 2003-06-10 18:32:00 | 0 |
| Helsinkiben az orosz külügyminiszter | Oroszország kész részt venni a Koreai-félsziget atomfegyver-mentes övezetté alakításában - jelentette ki az orosz külügyminiszter kedden Helsinkiben. A finnországi látogatáson tartózkodó Igor Ivanov üdvözölte az Egyesült Államok, Kína és Észak-Korea részvételével tartott áprilisi pekingi megbeszéléseket. | 2003-06-10 18:26:00 | 0 |
| Járai Zsigmond: a 250 forint/euró árfolyam a cél | A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke elmondta, 250 forint/euró körüli árfolyam mellett lehet elérni az idei 5 százalék alatti és a jövő évi 3,5 plusz-mínusz 1 százalékos inflációs célt. Járai Zsigmond a Monetáris Tanács keddi döntését indokolva, miszerint 6,5 százalékról 7,5 százalékra emelik szerdától a jegybanki alapkamatot, elmondta: a forint ingadozási sávjának 2,26 százalékos eltolását a piac túlreagálta, a hazai valuta abba a 260-265 forint/euró sávba került, amely már veszélyeztette az inflációs célokat. Ezért vált szükségessé a kamatemelés. | 2003-06-10 18:25:00 | 0 |
| Túltelített az olajpiac | Az iráni olajminiszter túltelítettnek ítéli az olajpiacot, és úgy véli, hogy a jelenlegi magas árak oka inkább a politikai aggodalmakban, semmint az olajpiaci alapokban keresendő. A miniszter azt is megjegyezte, hogy a Kőolajexportáló Országok Szervezetének valószínűleg rendkívüli ülést kell összehívnia szeptember 24-i soros értekezlete előtt. | 2003-06-10 18:20:00 | 0 |
| Medgyessy becsengetett a tőzsdén: 3,94 százalékos indexzuhanás | Ma reggel Medgyessy péter nyitotta meg a kereskedést a Budapesti Értéktőzsdén. Estére a BÉT hivatalos részvényindexe, a BUX 326,89 pontos csökkenéssel, 7.965.04 ponton zárt. Az előző kereskedési napi, pénteki záró értékhez képest ez 3,94 százalékos gyengülést jelent. | 2003-06-10 17:37:00 | 0 |
| Rumsfeld Tiranában | A NATO-tagságra törekvő Albánia csatlakozásának kérdéseit vitatja meg egyebek között Tiranában Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter. Rumsfeld kedden délután érkezett az albán fővárosba. Látogatásának egyik fő célja, hogy kifejezze elismerését a szegény balkáni országnak, amiért az rendületlenül támogatta az Egyesült Államok vezette koalíció Irak elleni háborúját - írta jelentésében az amerikai AP hírügynökség. | 2003-06-10 17:08:00 | 0 |
| Egy csokorban az ötvenes évek tiszti fegyelmi ügyei | Az 1950-es évek Néphadseregének legkülönösebb fegyelmi ügyeit gyűjti csokorba a Tiszti kaszinó avagy szilárd bástyánk rései című könyv, amelyet kedden mutattak be Budapesten. A nevetséges eseteket - ahogy a kötet alcíme nevezi - a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Központi Irattárában őrzött tiszti személyi okmánygyűjtők anyagából válogatták. | 2003-06-10 16:56:00 | 0 |
| Bush aggódik a Hamász elleni merénylet miatt | George Bush amerikai elnököt "mélységesen felkavarta" az, hogy izraeli harci helikopterek kedden megtámadták Abdelaziz ar-Rantiszinak, a Hamász szélsőséges palesztin szervezet vezetőjének járművét. | 2003-06-10 16:52:00 | 0 |
| Mádl Ferenc gratulált a lengyeleknek | Mádl Ferenc köztársasági elnök kedden táviratban gratulált Aleksander Kwasniewski lengyel államfőnek a sikeres lengyelországi uniós népszavazáshoz - közölte az elnöki sajtóiroda. | 2003-06-10 16:42:00 | 0 |
| Fidesz-MDF közös törvényjavaslat a külföldiek idénymunka-vállalásáról | A külföldiek mezőgazdasági idénymunka-vállalásának szabályozására közös törvényjavaslatot nyújt be a Fidesz és az MDF parlamenti frakciója - jelentette be Font Sándor kedden Budapesten újságírók előtt. A politikus a Kerényi János fideszes képviselővel együtt tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy a jelenlegi bonyolult szabályozás miatt szinte egyetlen külföldi sem vállal jogszerűen idénymunkát Magyarországon, ezért gyakran megbüntetik és kiutasítják őket az országból. | 2003-06-10 16:38:00 | 0 |
| Esztendős ígéretek | A Fidelitas üdvözli Arató Gergely szocialista képviselő nyilatkozatát, amelyben a kormányt a nemzeti életpályamodell és az ifjúsági törvény elkészítésére sarkalja. Kénytelenek vagyunk ugyanakkor megállapítani, hogy a fentiekről szóló ígéretek már több mint egy esztendősek, s megvalósításuk érdekében eddig semmisem történt, írja Gyürk András, a Fidelitas országgyűlési képviselője közleményében. | 2003-06-10 16:36:00 | 0 |
| Medgyessy-csomag: hírzárlat a MeH-ben? | A Parlament Költségvetési és Pénzügyi Bizottságának ellenzéki tagjai a mai napon kezdeményezték Medgyessy Péter miniszterelnök meghallgatását a bizottság soron következő ülésén, hogy a kormányfő számoljon be a múlt héten bejelentett költségvetési megszorító intézkedések okairól és várt hatásairól, illetve az ezzel kapcsolatban a Miniszterelnöki Hivatal által elrendelt tíz napos hírzárlatról - áll a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Országgyűlési Képviselőcsoporta Gazdasági Kabinetjének közleményében. | 2003-06-10 16:33:00 | 0 |
| Szocialista modernizáció: iskolabezárások | A Fidesz salgótarjáni szervezete kijelentette: elhibázottak a szocialista-szabad demokrata városvezetésnek az oktatási intézmények leépítéséről hozott döntései. Ezt Fenyvesi Gábor, a párt városi elnöke közölte keddi tájékoztatóján. | 2003-06-10 16:23:00 | 0 |
| EU Magyarországon: bürokrácia és hatalmi harc | Külügyminisztérium, EU-integrációért felelős tárca nélküli minisztérium, Európai Unió Kommunikációs Közalapítvány, Nemzeti Fejlesztési Terv és EU Támogatások Hivatala, a kormány integrációs kabinetje, most legújabban pedig tárcaközi munkacsoport - és még ki tudja, hány közpénzből eltartott csoport, társaság, intézmény, ember ésatöbbi foglalkozik papíron az uniós csatlakozással nálunk. Magyarországon, ahol minden idők legdrágább kampányával sikeresen elriasztották a csatlakozási népszavazástól, a döntéstől az embereket. | 2003-06-10 16:21:00 | 0 |
| Rakétatámadás a Hamász ellen | A palesztin miniszterelnök elítélte és a közel-keleti békefolyamat szabotálására irányuló terrortámadásnak minősítette kedden a Hamász szélsőséges palesztin szervezet egyik vezetője ellen végrehajtott izraeli rakétatámadást. | 2003-06-10 16:15:00 | 0 |
| Német-francia csúcskonzultáció | Gerhard Schröder német kancellár kedden Berlinben "Európa-barát jelzésnek" tekintette, hogy bár Nagy-Britannia most nemet mond az euróra, de nyitva hagyja azt a lehetőséget, hogy még a következő parlamenti választások előtt ismét foglalkozzanak a kérdéssel. | 2003-06-10 16:08:00 | 0 |
| A hülyeség - ha fájna, 2003. június 10. | Én sikeres vagyok, és én szakmailag jó vagyok. Nem utolsó sorban én teremtem meg a nemzeti konszenzust, de hiteles, autonóm tájékoztatási forrás is szeretnék maradni. Az én száz napos munkám kommunikációtörténeti szempontból kiemelkedő, hiszen 3,8 millió válaszkártyával ellátott levelet eddig még soha nem küldtek ki Magyarországon. Én különböző idegen szavakkal is sok jót tudok mondani magamról. | 2003-06-10 15:51:00 | 0 |
| Nyolcvan település tiltakozik a postabezárások ellen | Továbbra is tiltakozik Borsod-Abaúj-Zemplén megye 80 kistelepülése a Magyar Posta Rt. által tervezett postabezárások ellen. A kistelepülések közös állásfoglalást fogalmaztak meg, amelyben kérik a posta vezetőit: meggondolatlan és hibás döntésüket vonják vissza. Amennyiben ezt nem tennék meg, úgy polgári engedetlenségi mozgalmat kezdeményeznek a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kistelepülések - jelentette be Köteles László, Komlóska polgármestere kedden sajtótájékoztatón. | 2003-06-10 15:44:00 | 0 |
| Bíróság elé kerül az embercsempész államügyész | Túllépte Montenegró határát egy fél éve húzódó botrány, s egyre erősebb nemzetközi nyomás nehezedik Podgoricára annak érdekében, hogy bíróság elé állítsák az emberkereskedelem gyanújába keveredett volt helyettes államügyészt és három társát. | 2003-06-10 15:38:00 | 0 |
| Paks: személyeskedés helyett tájékoztatást | Örvendetes, hogy a szocialisták pontosan tudják, mi történt, és mi várható a Paksi Atomerőműben. Nyilván ez állhat a mögött, hogy a felállítandó parlamenti vizsgálóbizottság működési idejét az értelmetlenségig korlátozni kívánják - ezdődik Koltai Tamás Tolna megyei országgyűlési képviselő Juhász Gábor szocialista frakcióvezető-helyetteshez írt közleménye. | 2003-06-10 15:18:00 | 0 |
| Merényletektől félnek Oroszországban | Borisz Gromov a Moszkvai terület kormányzója szerint nem zárható ki, hogy terroristák merényletekre készülnek iskolák, és más gyermekintézmények ellen a június 12-i állami ünnepen, az első orosz elnök megválasztására emlékező Függetlenség Napján. | 2003-06-10 15:15:00 | 0 |
| Támadás Gázában | Izraeli harci helikopterek kedden célzott rakétalövésekkel eltalálták Abdelaziz ar-Rantiszi, a Hamász szélsőséges palesztin szervezet vezetőjének autóját Gázában, de a politikus kisebb sérülésekkel túlélte a támadást és betegágyáról megfegyegette Izraelt, hogy addig folytatják a harcot, amíg egyetlen zsidó is van Palesztina földjén. | 2003-06-10 15:07:00 | 0 |
| Mádl Ferenc Pécsett | A város helyzetével, a helyi egyházi és tudományos élettel ismerkedett Mádl Ferenc köztársasági elnök kedden Pécsett, ahová a helyi intézmények vezetőinek meghívására érkezett. | 2003-06-10 14:53:00 | 0 |
| Sulinet Express: a kereskedők jól járnak? | Kijöttek a Sulinet-programban kapható számítógépek, melyeket már országszerte megvásárolhatunk, aztán szépen az adónkból leírhatjuk az árukat. Problémák is felmerülnek szép számmal: a számítógépek nem valami olcsók, és jó néhány felhasználónak egyből memóriavásárlással kell indítania - az axel.hu múlt heti írásában annak járt utána, valóban olcsóbb lesz-e a bolti árnál a sulinetes gép. | 2003-06-10 14:47:00 | 0 |
| Kiadatlan Füst Milán | Füst Milán mindeddig kiadatlan - a szerző által egykor megtagadott, tűzbe vetendőnek ítélt - elbeszéléseit is tartalmazza az a kétkötetes novellagyűjtemény, amelyet kedden mutattak be Budapesten. | 2003-06-10 14:31:00 | 0 |
| Lazacot fogott a norvég király | V. Harald norvég király 8,2 kilogrammos lazacot fogott a pünkösdi hétvégén. A horogra akadt fejedelmi példányt füstölik, és az uralkodócsalád hagyományos karácsonyi vacsoráján tálalják majd fel - jelentette a Verdens Gang című oslói lap keddi számában. | 2003-06-10 14:03:00 | 0 |
| Egészségügyi fórum a Fideszben: az egészségügynek az emberekről kell szólnia | A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség egészségügyi egyeztető fórum megszervezésével kívánja előmozdítani, hogy az egészségügyről folyó vita ismét az emberekről, és ne a befektetőkről szóljon - hangzott el Orbán Viktor, a Szövetség elnöke és a fórum vezetésére felkért Mikola István közös sajtótájékoztatóján kedden Budapesten. | 2003-06-10 14:00:00 | 0 |
| Felújítják a játszótereket Kaposváron | Folytatjuk a köztéri játszóterek felújítását, az óvodákban pedig elkezdjük a szabadtéri játékok cseréjét, s terveink szerint 2006-ra minden kaposvári játszótér megfelel majd az EU előírásainak - közölte a város polgármestere keddi sajtótájékoztatóján. | 2003-06-10 13:57:00 | 0 |
| Brüsszelbe megy a Zsolnay | Váratlan meghívást kapott a pécsi Zsolnay-gyár: Brüsszel hivatali negyedében, a belvárosban lévő többcélú rendezvényközpont, a Concert Noble nagytermében mutatkozik be kiállításával június 23-24-én. | 2003-06-10 13:40:00 | 0 |
| Kevesebb jutott a civileknek | A Medgyessy-kormány a civil szervezeteken is spórol - állapította meg sajtótájékoztatóján Martonosi György, Makó országgyűlési képviselője, a parlament társadalmi szervezetekkel foglalkozó bizottságának tagja. | 2003-06-10 13:33:00 | 0 |
| Egyszer élünk | A választási felkészülés időszakában még bízni lehetett ugyan a kedvező világgazdasági folyamatokban, de a száznapos program idején a szakemberek előtt már világos volt: a pénzosztás rövid távon, gazdasági motorok nélkül erősíti a fogyasztást, és ezen a rövid távon várható majd a "csomag" is. | 2003-06-10 13:29:00 | 0 |
| Kolozsvárott függőben a magyar karok sorsa? | A kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem (UBB) vezetősége feltételekhez szabja a magyar karok létrehozását az intézményben - írta kedden a romániai sajtó. A Krónika című erdélyi lap szerint az UBB vegyes bizottsága szinte lehetetlen feltételekhez kötötte a magyar karok létrehozását. | 2003-06-10 13:20:00 | 0 |
| Elektronika: Csehország a kedvenc beruházási célpont | A nagy ázsiai elektronikai gyártók Csehországot tették meg a kibővített Európai Unión belüli gyártási központjukká - írta a keddi Financial Times. A vezető brit üzleti napilap helyszíni riportja szerint máris folyik a gyártás áthelyezése cseh ipartelepekre a cégek saját országbeli, illetve a jelenlegi EU-tagországokban működő üzemeiből. | 2003-06-10 13:17:00 | 0 |
| Lelassul a vidékfejlesztés? | A város lakóit érintő kérdésekben tartottak sajtótájékoztatót pénteken a békési polgári kör vezetői. H. Kovács Judit és Vámos László — a helyi önkormányzat jobboldali tagjai — a jobboldali összefogás megvilágításában értékelte a történteket. | 2003-06-10 13:16:00 | 0 |
| Saron dicséri Berlusconit | Izrael azt várja az Európai Unió soros elnöki tisztét átvenni készülő Olaszországtól, hogy bekapcsolja majd a "vén Európát" a közel-keleti rendezési útitervbe - írják a keddi olasz napilapok, amelyek meglepően családiasnak nevezik Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök jeruzsálemi fogadtatását. | 2003-06-10 11:18:00 | 0 |