Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Cikkarchívum

Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség a csökkenő lakáshitelekrőlA napokban nyilvánvalóvá vált, hogy a Pénzügyminisztérium a lakáshitelezéshez nyújtott állami támogatások rendszerének megváltoztatására készül Mindez az egész gazdaságot negatívan befolyásolja, csökkenti a fiatalok lehetőségeit a lakásvásárlás és -bővítés tekintetében - olvasható az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség közleményében.2003-05-14 09:52:00 0
Indokolatlan a gázáremelésÉrthetetlen, hogy miért ragaszkodik a Medgyessy-kormány a 12 százalékos lakossági gázáremeléshez, amikor 20 százalékos árcsökkentésre nyílna lehetősége - hangsúlyozzák energetikában jártas szakemberek. Az MSZP választási ígérete ellenére, kormányra kerülve január elején döntött a földgáz árának jelentős emeléséről, ami holnaptól lép életbe.2003-05-14 09:08:00 0
Papandreu - Arafat találkozóJeórjiósz Papandreu, az Európai Unió soros elnöki tisztét betöltő Görögország külügyminisztere kedden Rámalláhban megbeszélést folytatott Jasszer Arafat palesztin elnökkel, annak ellenére, hogy izraeli részről előzőleg az Arafattal való találkozó elkerülésére hívták fel a görög politikust.2003-05-14 07:54:00 0
Myers: súlyos következményei lehetnek a belga vádaknakAz Egyesült Államok és Belgium viszonyában súlyos következményei lehetnek annak, ha szerdán belga részről valóban panaszt nyújtanak be háborús bűncselekmények elkövetésének vádjával Tommy Franks tábornok, az Irakban folytatott koalíciós hadműveletek irányítója ellen - jelentette ki kedden az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke.2003-05-14 07:48:00 0
Megújul a FideszA Fidesz hét végi kongresszusán nem döntenek az átalakuló szervezet szimbólumairól, biztosan megváltozik azonban a párt neve, kibővül struktúrája és várhatóan elnökké választják Orbán Viktort.2003-05-14 07:33:00 0
Pokorni Zoltán az új politikai stílusrólA Fidesznek és az abból kialakuló "több mint pártnak", szövetségnek esélye van arra, hogy egybegyűjtse azokat, akik a Fidesz négyéves kormányzása alatt megrajzolt jövőképet és az elért eredményeket magukénak érzik - mondta Pokorni Zoltán kedden Körmenden, egy lakossági fórumon.2003-05-13 21:02:00 0
Ülésezett az adatmentési ügyet vizsgáló bizottságElsőként Kiss Elemér volt kancelláriaminiszternek és Szász Károlynak, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete elnökének meghallgatását kezdeményezi a kormányzati szerveknél elrendelt adatmásolás körülményeit vizsgáló parlamenti bizottság.2003-05-13 20:10:00 0
Kurd pártok a törökök távozását sürgetnek IrakbólAz iraki kurd parlament kedden határozatban szólította fel a török békefenntartókat, hogy távozzanak Irak északi részéből, ahol 1996 óta tartózkodnak a kurdok közötti villongások megelőzése végett.2003-05-13 19:36:00 0
Horvát - szlovák közös részvétel ENSZ-békemissziókban?Horvátország és Szlovákia közösen szeretne részt venni ENSZ-békemissziókban és a két ország például Ciprusra vagy Kelet-Timorra küldhetne együtt csapatokat - derült ki Ivan Simko szlovák védelmi miniszter keddi zágrábi tárgyalásain.2003-05-13 18:32:00 0
Kubai diplomatákat utasított ki WashingtonAz Egyesült Államok kedden kiutasított 14 kubai diplomatát: hetet a New York-i állandó ENSZ-képviselet, hetet pedig a karibi szigetország washingtoni érdekképviseletének munkatársai közül.2003-05-13 18:28:00 0
Nincs "poloska" a kecskeméti városházánNincs semmiféle működő, jelet adó lehallgató készülék a kecskeméti városházán. Szécsi Gábor kecskeméti polgármester kedden az MTI érdeklődésére határozottan cáfolta azokat az internetes sajtóértesüléseket, miszerint városházi hivatalában úgynevezett "poloskákat", azaz lehallgató, megfigyelő eszközöket találtak.2003-05-13 17:06:00 0
Gazdademonstráció szerdánGazdademonstrációt tartanak május 14-én, szerdán az ország 17 megyéjében - jelentette be Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetségének (Magosz) elnöke kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.2003-05-13 17:05:00 0
Thomas Bernhard-kiállítás a Közép-európai Kulturális IntézetbenThomas Bernhardnak (1931-1989), a 20. századi osztrák irodalom egyik legkiemelkedőbb, egyben legellentmondásosabb alakjának életét és hagyatékát bemutató kiállítás nyílt Budapesten, a Közép-európai Kulturális Intézetben, kedden.2003-05-13 16:58:00 0
Statárium és katonai offenzíva várható AcehbanAz indonéz hatóságok korlátozott időre rögtönítélő bíráskodás bevezetését fontolgatják a forrongó észak-szumátrai Aceh tartományban, miközben a hadsereg már felkészült egy újabb offenzívára az acehi szakadárok ellen.2003-05-13 16:40:00 0
Polgármesteri köszönet a siófoki helytállásértA siófoki polgármester köszöni mindazok munkáját, akik mindent megtettek azért, hogy enyhítsék a csütörtöki, 33 német állampolgárságú áldozatot követelő tömegszerencsétlenséget túlélők és a hozzátartozók fájdalmát.2003-05-13 16:36:00 0
"Fekete kedd" FranciaországbanA szervezők számítása szerint több mint egymillió, a rendőrség becslése szerint legalább félmillió ember vonult az utcákra kedden kora délutánig Franciaország mintegy negyven városában 115 tiltakozó rendezvény keretében.2003-05-13 16:24:00 0
Visszakapta csehországi kastélyát egy szudétanémet családEgy keddi bírósági döntés alapján a cseh államnak vissza kell adnia egy szudétanémet család örökösének az opocnói kastélyt, amelyet a II. világháború után a Benes-dekrétumok alapján koboztak el az akkori csehszlovák hatóságok. A több mint kilenc éve húzódó ügyben kedden feljebbviteli eljárásban döntött a megyei bíróság a kelet-csehországi Hradec Královéban.2003-05-13 16:14:00 0
Csintalan: elúszott 1,7 milliárdValamivel több mint 1,7 milliárd forintos, a Defend Security Kft.-vel szemben fennálló követelésükről mondtak le önként és dalolva a biztonsági vállalkozás állami hitelezői: az MFB, a Magyar Posta és a Konzumbank - állítja Csintalan Sándor, az őrző-védő cég kisebbségi tulajdonosa. Pedig szerinte a hitelezők hozzájutottak volna pénzükhöz, ha végelszámolás helyett felszámolják a céget. Csintalan szerint az érintett cégvezetők hűtlen és hanyag kezeléssel gyanúsíthatók.2003-05-13 16:12:00 0
Szerződést bontanak "A szólás szabadságával"Ragáts Imre, a Magyar Televízió ügyvezető alelnöke A szólás szabadsága című produkció szerződését a View Productions Műsorkészítő Kft. vezetőivel folytatott tárgyalások alapján, közös megegyezéssel, 2003. június 2-i hatállyal megszünteti.2003-05-13 15:50:00 0
Ígéretek helyett cselekvést az egészségügybenA Medgyessy-kormány hatalomra kerülése óta eltelt egy évben nem történt pozitív elmozdulás a betegek és az egészségügy védelmében. A Fidesz - Magyar Polgári Párt 5 pontból álló javaslatot fogalmazott meg annak érdekében, hogy az egészségügy ne veszítsen színvonalából - jelentette ki Selmeczi Gabriella keddi sajtótájékoztatóján.2003-05-13 15:42:00 0
Prodi a konventben vitázna Giscard-ralElfogadta az Európa jövőjével foglalkozó konvent elnökének nyilvános vitára szóló kihívását az Európai Bizottság elnöke, és helyszínként magát a konventet javasolta.2003-05-13 14:55:00 0
Jogorvoslat az iskoláértA városi önkormányzat április végi, az oktatási rendszer "racionalizálásával" kapcsolatos döntése miatt a közgyűlés egyik ellenzéki frakciója, a Szövetség az Egriekért (SZE), valamint az egyik érintett iskola, a Dobó István Gimnázium szülői munkaközössége is a Heves Megyei Közigazgatási Hivatalhoz fordult jogorvoslatért.2003-05-13 14:16:00 0
Ne lehetetlenítsék el a sertéstartókat!Egy évvel ezelőtt a kistermelőktől 290 forint kilogrammonkénti áron vették át a sertéseket. Ma ugyanez az ár csaknem 40 százalékkal kevesebb. A sertéstartók jövedelmi helyzetének javítása érdekében Dudás Árpádnak, Zsadány polgármesterének kezdeményezésére 22 körös-sárréti és békés-bihari településvezető a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterhez fordult.2003-05-13 14:03:00 0
Telt ház várja Paul McCartneyt BudapestenMinden valószínűség szerint telt ház előtt játszik Paul McCartney csütörtökön a Budapest Sportarénában; az egykori Beatle koncertje előtt már két órával korábban, este hat órakor kinyitják a kapukat a közönség előtt - közölte kedden a Multimédia Concerts.2003-05-13 13:54:00 0
Győzelmet hozott a polgári körök tevékenységeA polgári körök tevékenységének tudja be a III. kerületi vasárnapi időközi választáson született győzelmét Désiné Németh Éva, a Fidesz-MDF régi-új önkormányzati képviselője.2003-05-13 13:37:00 0
Főiskolai tévéadás EgerbenAz ország felsőoktatási intézményei között elsőként, Líceum TV elnevezéssel, rendszeres televíziós adást indított az egri Eszterházy Károly Főiskola.2003-05-13 13:33:00 0
Szerződést bontanak "A szólás szabadságával"?A Magyar Televízió Rt. legkésőbb szerdáig felbontja a Friderikusz - A szólás szabadsága című műsor producerével fennálló szerződést; erről a közmédium egyik illetékese tájékoztatott kedden.2003-05-13 13:30:00 0
Az egységesebb Európa erősebb barátElsődleges kérdésként fogja kezelni az euroatlanti kapcsolatot Olaszország, amikor (a második félévben) elnököl az Európai Unió miniszteri tanácsában - mondta Franco Frattini olasz külügyminiszter a konzervatív amerikai The Wall Streeet Journal európai kiadásának (WSJE) nyilatkozva.2003-05-13 13:22:00 0
Kiállítás a Rákóczi-szabadságharc 300. évfordulójáraA II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc 300. évfordulója alkalmából Nemzetünkért összefogván... címmel nyílt emlékkiállítás kedden a Magyar Nemzeti Múzeumban.2003-05-13 13:18:00 0
Víziló-bébi született SchönbrunnbanJenny, a schönbrunni állatkert víziló-hölgye pénteken váratlanul egy pici víziló-bébinek adott életet - közölték kedden Bécsben.2003-05-13 13:15:00 0
Ráckevei Zenés KastélyRáckevei Zenés Kastély fesztivál címmel kulturális programsorozat kezdődik június 29-én a Pest megyei településen - hangzott el a rendezvényeket ismertető sajtótájékoztatón, kedden Budapesten.2003-05-13 13:12:00 0
Oroszország megfigyelőként részt vesz az OPEC értekezleténOroszország, a világ második legnagyobb nyersolajtermelője részt vesz a Kőolajexportáló Országok Szervezetének (OPEC) június 11-i értekezletén mint megfigyelő - jelentette be Abdullah al Attija, az OPEC elnöke.2003-05-13 12:38:00 0
Megnyílt a Hungelektro 2003 technológiai szakkiállításMegnyílt a 8. Hungelektro Nemzetközi Elektronikai Technológiai Szakkiállítás és konferencia kedden Budapesten a SAP rendezvénycsarnokban. A csütörtökig nyitva tartó seregszemle az elektronikai ipari és kereskedelmi szakemberek, valamint az elektronika iránt érdeklődők fóruma.2003-05-13 12:27:00 0
Sodródó gazdaságpolitika: a következő áldozat az otthonteremtésEgyre több aggasztó jele látható annak, hogy a Medgyessy-kabinet sikertelen gazdaságpolitikájának következő áldozata az Orbán-kormány által elindított lakáshitel-támogatási rendszer lesz. Erről Varga Mihály és Mádi László fideszes országgyűlési képviselők beszéltek keddi sajtótájékoztatójukon.2003-05-13 11:56:00 0
Magyar kórkép: beteg vagy profit?A Fidesz-frakció "Magyar egészségügy: betegek vagy a profit védelme" címmel kedden parlamenti vitanapot kezdeményezett. Selmeczi Gabriella a téma vezérszónoka a 10 millió magyar állampolgárt érintő egészségügy jelenlegi és jövőbeli helyzetéről, azokról az alapelvekről beszélt, amelyekkel esetleg mind a négy párt egyet tud érteni.2003-05-13 11:44:00 0
Pálinkás József beszéde a Fidesz Kulturális Tagozatának megalakulását előkészítő összejövetelen2003-05-13 10:23:00 0
"Mindenki megszorozza magát"Csak a képviselőkön múlik, hogy az aktív megfigyelői státus időszaka alatt mennyire tudnak a központba kerülni - nyilatkozta a Magyar Nemzetnek adott interjújában Szájer József, az Európai Parlament legnagyobb frakciójához, az Európai Néppárthoz delegált magyar csoport vezetője. A magyar megfigyelők egyébként Strasbourgban hétfőn vettek részt először az Európai Parlament plenáris ülésén.2003-05-13 09:56:00 0
Gazdag rendezvények a a XVII. kerületbenNegyedik alkalommal rendezi meg a XVII. kerület önkormányzata a Kerületi Napok programsorozatot, melyben a kerületi művelődési intézmények kínálnak gazdag választékot minden korosztálynak. A több mint egy hónapos programsorozatot az önkormányzat másfél millió forinttal támogatja. Az eseménysorozat még a hétvégén vette kezdetét.2003-05-13 09:48:00 0
Moszkvába érkezik Colin PowellMoszkvai látogatásra érkezik kedden este Colin Powell amerikai külügyminiszter. A politikus szerdán folytat tárgyalásokat az orosz vezetőkkel. Orosz közlések értelmében Powell moszkvai megbeszéléseinek középpontjában a közeljövőben sorra kerülő orosz-amerikai csúcstalálkozók előkészítése, és az iraki helyzet áll majd.2003-05-13 09:27:00 0
A kartellÉs lássunk csodát! Mégsem vált olcsóbbá az autópálya-építés a közbeszerzési eljárás révén. Pedig azt hallhattuk a választási kampány finisében unos-untalan, hogy az Orbán-kormány fölöslegesen drágította meg a sztrádaépítést azáltal, hogy nem írt ki közbeszerzési eljárást. Kiknek írt volna?2003-05-13 09:12:00 0
Lesz-e malacuk a sertéstenyésztőknek?Keddi napirend előtti felszólalásában Glattfelder Béla, a Fidesz mezőgazdasági kabinetjének vezetője ismét a sertéstenyésztők érdekében emelt szót. Hangsúlyozta: hazánk európai integrációjának egyik fő kritériuma, hogy a csatlakozás előtti évben minél jobban felkészüljünk a versenyre. Erre a mezőgazdaságból élőknek kevés esélye van, hiszen az ágazat állapota rosszabb, mint egy évvel ezelőtt volt.2003-05-13 09:08:00 0
Forrásadót is javasolt az IMFA Nemzetközi Valutaalap bizalmasan kezelt jelentése a közszféra bérbefagyasztása mellett megfontolásra ajánlja a kormánynak azt is, hogy a köztisztviselőktől vonja meg a különféle kedvezményeket, pluszjuttatásokat. Ezek közé tartozik az utazási hozzájárulás, a vasúti és a helyi tömegközlekedés igénybevételéhez biztosított utazási kedvezmény, az étkezési és nyaralási támogatás, valamint a pótlékok és a jutalmak.2003-05-13 08:56:00 0
Washington új szakértői csoportot küld IrakbaEgy új, nagyobb szakértői csoport váltja fel a tömegpusztító fegyverek után kutató amerikai katonai egységet Irakban, amely beszünteti tevékenységét, és a következő hetekben elhagyja az országot - közölte Condoleezza Rice hétfőn Washingtonban.2003-05-13 07:37:00 0
Saron-Abbász találkozó péntekenAriel Saron izraeli és Abu Abbász palesztin miniszterelnök első találkozójára május 16-án, pénteken kerül sor - közölte hétfőn egy palesztin illetékes.2003-05-13 07:35:00 0
Eichel a német államháztartási hiányrólHans Eichel német pénzügyminiszter azt mondta, hogy Németország mindent megtesz annak érdekében, hogy 2004-ben az államháztartási hiányt az EU által előírt 3 százalék alá szorítsák, ugyanakkor rámutatott arra, hogy a gyenge gazdasági növekedés gondokat okoz ezen a téren.2003-05-13 07:32:00 0
Robbantásos merénylet RijádbanGépkocsiba rejtett pokolgép robbant hétfő éjszaka Rijádban, egy főként külföldiek lakta lakónegyedben, s szaúdi biztonsági források szerint a merényletnek több áldozata is van.2003-05-13 07:30:00 0
Gyermekkönyvnapok a Millenáris ParkbanA Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) a nemzetközi gyermeknaphoz kapcsolódó programsorozatként az idén is megrendezi a gyermek- és ifjúsági kiadványok seregszemléjét május 23-tól 25-ig Budapesten, a Millenáris Parkban.2003-05-13 07:28:00 0
Phenjan Washingtont okolja a nukleáris válságértÉszak-Korea ismét az Egyesült Államok politikáját okolta a félszigeten kialakult nukleáris válságért, s a KCNA hivatalos phenjani hírügynökség kommentárjában újólag a védelem megszilárdítását helyezte kilátásba, hogy "egyetlen csapással" megsemmisítsék az agresszorokat.2003-05-13 07:24:00 0
A héten 12-15 százalékkal drágul a földgáz áraCsütörtöktől, vagyis május 15-étől a földgáz ára a lakossági fogyasztóknál 12 százalékkal, míg az egyéb fogyasztók körében 15 százalékkal emelkedik. A gázár emeléséről az idén januárban döntöttek - azzal, hogy csak a fűtési szezon végén, azaz május 15-ével emelik meg.2003-05-13 06:58:00 0
Robertson MoszkvábanMoszkvába érkezett hétfő este Georges Robertson, az észak-atlanti szövetség főtitkára, hogy részt vegyen a NATO-Oroszország Tanács keddi nagyköveti szintű kihelyezett ülésén. A fórumon a tanács júniusi, Madridban sorra kerülő külügyminiszteri találkozóját készítik elő, és szó lesz a legfontosabb nemzetközi kérdésekről: az iraki, a közel-keleti és az afganisztáni helyzetről is.2003-05-12 20:48:00 0
Kósa Lajos az európai polgármesterek találkozójánA magyar városvezetők közül egyedül Debrecen polgármestere, Kósa Lajos vesz részt a Strasbourgban kedden kezdődő találkozón.2003-05-12 20:44:00 0
Schmitt Pál a szombathelyi civil fórumonSchmitt Pál a sportból már jól ismert, és hosszú ideje gyakorolt stílust kíván meghonosítani a politikában, ha a május 17-i Fidesz-kongresszuson megválasztják alelnöknek. Erről a Fidesz tagjainak sorába szombaton belépett politikus hétfőn, Szombathelyen beszélt egy, a polgári körök által szervezett civil fórumon, miután a MOB elnökeként együttműködési megállapodást írt alá a szombathelyi Berzsenyi Dániel Főiskolával az olimpikonok továbbtanulását segítő életpálya program jegyében.2003-05-12 20:41:00 0
A Nemzeti Kör megbeszélése Orbán ViktorralA Nemzeti Kör hétfőn Orbán Viktorral folytatott megbeszélést a volt miniszterelnöknek írt állásfoglalásáról, de a dokumentum sajtónak történt kiszivárogtatása nem volt témája a tanácskozásnak. Erről O'sváth György, a Nemzeti Kör tagja tájékoztatta az MTI-t hétfőn a Magyar Nemzet című napilapban megjelent hír kapcsán, miszerint a kör hétfői ülésén kívánta kideríteni, miként kerülhetett az Orbán Viktor volt miniszterelnöknek szánt tanulmány a Magyar Hírlaphoz.2003-05-12 19:31:00 0
Berlusconi Ankarában a "nagy EU" elképzelésérőlAz olasz miniszterelnök szerint az Európai Uniónak Törökországot és Oroszországot is magában kell foglalnia, ha a kontinens az Egyesült Államokkal azonos státusra törekszik. Silvio Berlusconi ezt hétfői ankarai sajtóértekezletén jelentette ki, amelyen Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök is részt vett.2003-05-12 19:04:00 0
A tánc fesztiválja VeszprémbenA 6. Országos Kortárs Összművészeti Fesztivál néptánc együttesek felvonulásával és utcai táncbemutatókkal nyílik meg Veszprémben, kedden. Vándorfi László, a fesztivált rendező Pannon Várszínház igazgatója elmondta: a fesztiválra a legújabb és legjobb színvonalú táncszínházi előadásokat sikerült megnyerniük.2003-05-12 18:30:00 0
Temesváron is épül plázaBukarestben elkezdődtek a második pláza típusú kereskedelmi és szabadidő központ építkezési munkálatai. Ezzel egy időben egy román gazdasági csoport bejelentette, hogy jövő év tavaszára Temesváron felépíti Erdély legnagyobb plázáját. Így már nem csak Medgyessy barátjának, Mudurának a kedvezményes magyar bankkölcsönből épített plázája szolgálja majd ki az erdélyieket.2003-05-12 18:28:00 0
A hülyeség - ha fájna, 2003. május 12Tömegesen előforduló pontatlan mondatszerkesztés és pongyola fogalmazás tarkítja a kormányfő tolmácsa cégének 100 milliós fordítói munkáját. Egy hónapja derült ki, hogy a hosszú ideje Medgyessy Péter mellett dolgozó Bereczky Tamás vállalkozása kapta a MeH megbízatását az angol nyelven készült Nemzeti Fejlesztési Terv dokumentumainak magyarítására - adta hírül az Index internetes hírportál. A MeH Nemzeti Fejlesztési Terv és EU Támogatások Hivatalának honlapján található dokumentumok a Bereczky, Paller és Társai Fordító és Szolgáltató Bt. magyarításában készültek.2003-05-12 17:44:00 0
Straw: nem az ENSZ feladata Irak kormányzásaA brit külügyminiszter szerint nem az ENSZ feladata Irak kormányzása. Jack Straw a londoni alsóházban, a szövetségesek által benyújtott új biztonsági tanácsi határozattervezetet ismertetve hétfőn kijelentette: az ENSZ főtitkára és a BT tagállamai sem akarják, hogy a világszervezet vegye kezébe Irak irányítását.2003-05-12 17:43:00 0
"Doktor Baktérium" a szövetségesek fogságábanA szövetséges erők őrizetbe vették Riháb Rasid Taha iraki tudóst, az iraki biológiaifegyver-program egyik vezetőjét. Az amerikai középső parancsnokság illetékese hétfőn bejelentette, hogy a gyakran "Doktor Baktérium" néven emlegetett iraki tudósnő, aki napok óta tárgyalt a megadásról a koalíciós erőkkel, az elmúlt 48 órában adta fel magát.2003-05-12 17:40:00 0
Tbiliszi békefenntartókat küld IrakbaGrúzia 120-150 fős békefenntartó egységet küld Irakba - jelentette be hétfőn Eduard Sevardnadze grúz államfő. Mint David Tevzadze grúz védelmi miniszter elmondta, a békefenntartó egységben egy műszaki alakulat mellett különleges kiképzésű erők, illetve orvosok is helyet kapnak majd.2003-05-12 17:11:00 0
EU-jelentés: az eddigi haladás semmivé válhatAz európai környezet javuló védelme egy évtizedének eredményei semmivé válhatnak, ha a kormányok nem tesznek többet a tisztább ipar és közlekedés ösztönzésére, illetve nem javítják a hulladékkezelést - áll az Európai Környezeti Ügynökség 341 oldalas tanulmányában, amelyet az ENSZ ukrajnai környezeti csúcsértekezlete előtt egy héttel hoztak nyilvánosságra.2003-05-12 16:58:00 0
Európai Bírói Egyesület foglalkozik a magyar bíróságokkalAz Európai Bírói Egyesület elé tárja a magyar bírák helyzetével, az igazságszolgáltatás finanszírozásával kapcsolatos álláspontját a Magyar Bírói Egyesület; ennek nyomán megeshet, hogy a nemzetközi szervezet Magyarországon is tájékozódik a kialakult helyzetről.2003-05-12 16:47:00 0
Nincs kommentár "A szólás szabadsága" ügyében?A Magyar Televízió (MTV) Rt. vezetői hétfőn nem kívántak nyilatkozni a Népszabadság aznapi számában megjelent információról, amely szerint az MTV e héttől belső gyártásban készíti a Friderikusz - A szólás szabadsága című produkciót.2003-05-12 15:47:00 0
Agrárdemonstráció Győr megyébenDemonstrációra készülnek a sertésválság miatt Győr-Moson-Sopron megyei gazdák; szerdán 8-15 óra között a Győrt Sopronnal összekötő főúton Csorna térségében félpályás útlezárással hívják fel csőd közeli helyzetükre a figyelmet - közölte Fenyőházy Tibor, a megyei gazdakörök és gazdaszövetkezetek elnöke sajtótájékoztatón hétfőn Győrött.2003-05-12 15:38:00 0
Érettségi 2003Rendben lezajlottak a magyar nyelv és irodalom érettségi vizsgák hétfőn a középiskolák nappali tagozatán, a diákok általában egyenlő arányban választották mind a három tételt.2003-05-12 15:30:00 0
A KLM-nek eddig 60 millió eurójába került a SARS-járványA holland KLM légitársaság hétfőn azt közölte, hogy az atípusos tüdőgyulladás-járvány (SARS) miatt eddig 60 millió eurós veszteséget szenvedett el. Ez az összeg meghaladja a légitársaságnál az iraki háború miatt keletkezett 40 millió eurós veszteséget.2003-05-12 15:15:00 0
Felsőoktatási centrumot a volt laktanyábólA székesfehérvári volt szovjet laktanyaépületekből felsőoktatási centrumot kell létrehozni - mondta Balsay István (Fidesz) országgyűlési képviselő hétfői sajtótájékoztatóján.2003-05-12 15:09:00 0
FAZ. Paks rontja Magyarország megbízhatóságátHa Magyarországon valami nincs rendjén, az a legbiztosabban abból ismerhető fel, hogy valamelyik miniszter biztost nevez ki. Neki kell aztán elvégeznie mindazt, amit a minisztérium, az országos főhatóság és a problémát okozó egység - vállalat, vagy szolgálati hely - közösen nem tudott megcsinálni, vagy el is rontott - írta hétfőn a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című német lap portrérovatában Georg Paul Hefty, aki Atomerőmű-válság című írásában Aszódi Attila miniszteri biztost mutatta be.2003-05-12 15:09:00 0
Börtönviselt szocialista képviselőjelölt nyert PécsettAz MSZP börtönviselt képviselőjelöltje nyert a hétvégi időközi képviselőválasztáson Pécsett - értesült a HavariaPress. A választáson a szavazásra jogosultak 25 százaléka vett részt, s a győzelmet megszerző MSZP-s jelölt, Hering Gyula 56 százalékot szerzett meg a szavazatokból.2003-05-12 14:44:00 0
A kormány mellébeszélésének nincs határa?A Medgyessy-kormány tehetetlensége miatt eltűnhet a magyar háztartások asztaláról a sertéshús - állapította meg hétfői interpellációjában Balogh József. A Fidesz országgyűlési képviselője rámutatott: a kabinet tudatosan húzza az időt a sertéságazat tönkretételére.2003-05-12 14:36:00 0
Öt pont az olimpiárólNapirend előtt a parlamentben Deutsch Tamás rámutatott, hogy van egy több mint 100 esztendős közös álmunk, az olimpia megrendezése, amire alig két héttel ezelőtt a szocialista-szabad demokrata kormány - korábbi, adott szavát megváltoztatva - nemet mondott. Holott az ország alkalmas az olimpia 2012-es megrendezésére, és csak a kormány alkalmatlan erre.2003-05-12 14:07:00 0
A Fidesz-MDF jelöltje kapta a legtöbb szavazatot a III. kerületbenDésiné Németh Éva, a Fidesz-MDF jelöltje kapta a legtöbb szavazatot a III. kerület 3. számú egyéni választókerületében a vasárnapi időközi önkormányzati választáson, így a kerületi testületben ő töltheti be a lemondás miatt megüresedett képviselői helyet.2003-05-12 13:54:00 0
Haidernál bujkál Nadzsi Szabri?Nadzsi Szabri, Szaddám Huszein volt iraki elnök rezsimjének külügyminisztere az irányítása alatt álló minisztérium 15 millió dollárjával és új szolgálati Mercedesével hagyta el Irakot Szíria felé, s makacsul tartja magát a hír, miszerint Ausztriában, Jörg Haidernál talált menedéket - írta hétfőn a Der Standard című liberális bécsi lap.2003-05-12 13:25:00 0
Egerszeg kártya - kedvezményekkelA zalai megyeszékhely állandó lakosai számos szolgáltatás, program 10-50 százalékos díjkedvezményét biztosító Egereszeg kártyát igényelhetnek május 12-től.2003-05-12 13:21:00 0
Csütörtök a diákhitel-igénylés utolsó napjaMár csak három napjuk van diákhitel-igénylésük leadására azoknak, akik ebben a tanulmányi félévben eddig még nem éltek ezzel a lehetőséggel, de nem szeretnék végérvényesen elveszíteni az e félévre járó hitelüket.2003-05-12 13:12:00 0
Futással a gyermekekértA kórházi gyermekosztályok szűkös anyagi helyzetére is szeretné felhívni a figyelmet Schirilla György két héten át tartó futásával. A neves sportember hétfőn reggel Debrecenből indult a hét megyét felölelő futásra.2003-05-12 13:06:00 0
Súlyos válságban a turisztikaMély válságban van a hazai turisztika, mert a kormány képtelen megtalálni azokat az eszközöket, amelyekkel a problémákat orvosolni tudná. A kabinet mindeközben leépíti a pályázati rendszert, a támogatásokat pedig lefaragja - hangzott el Lasztovicza Jenő, a parlament idegenforgalmi bizottságának fideszes elnöke és Bánki Erik ugyancsak fideszes képviselő közös hétfői sajtótájékoztatóján.2003-05-12 13:04:00 0
Pomogáts helyteleníti, hogy Markó vezeti az IKA romániai alkuratóriumátPomogáts Béla, az Illyés Közalapítvány (IKA) kuratóriumának elnöke a Civitas Alapítvány által szervezett Regionális együttműködés Délkelet Európában című hétvégi konferencián kijelentette, nem tartja helyénvalónak, hogy Markó Béla, az RMDSZ elnöke vezesse az IKA romániai alkuratóriumát.2003-05-12 12:31:00 0
Konferencia Irakról VarsóbanJerzy Szmajdzinski lengyel nemzetvédelmi miniszter hétfőn megerősítette, hogy május 22-23-án Varsóban nemzetközi értekezletet tartanak, amelyen megvitatják a lengyel irányítású iraki biztonsági övezet létrehozásával kapcsolatos kérdéseket.2003-05-12 12:20:00 0
"Az eredmény ítélet is"Ezen szavakkal kommentálta dr. Dorkota Lajos, a Fidesz frakcióvezetője a választás eredményét, s hozzátette: soha nem ért el a Fidesz 49 százalékot Dunaújvárosban. A szocialisták elnöke, dr. Kálmán András jelzésértékűnek tartja az eredményt. A Dunaújváros Online a frakcióvezetőket és a nyertest kérdezte.2003-05-12 10:59:00 0
Kampány az euróért Nagy-BritanniábanA világ legnagyobb vállalatainak felső vezetői példátlan összefogással, burkolt fenyegetéstől sem mentes közös üzenetben szólították fel hétfőn a brit kormányt, hogy lehetőleg még ebben a parlamenti időszakban kezdje el Nagy-Britannia csatlakoztatását az euróövezethez. A font ennek hatására is újabb mélypontra gyengült az euróhoz képest; a közös valuta egysége most először 72 pennyre drágult.2003-05-12 10:59:00 0
Újságírók ünnepelték a Gyurcsány-házaspártIgazán bensőséges ünnepnek voltak tanúi szombat este a Stefánia-palota falai. Az egybegyűltek Gyurcsány Ferenc kijelölt gyermek-, ifjúsági és sportminiszter és Dobrev Klára, Medgyessy Péter kormányzati apparátusának vezető hivatalnoka házasságának nyolcadik évfordulóját ünnepelték.2003-05-12 09:52:00 0
Közlekedési demonstráció ÉrdenForgalomlassító demonstrációt tartottak hétfőn kora reggel Érden a Vadlúd utca lakói; az ellen tiltakoztak, hogy az M7-es autópálya fizetővé válása óta elviselhetetlenül megnőtt az autóforgalom az utcában.2003-05-12 08:50:00 0
Fidesz-győzelem DunaújvárosbanFideszes győzelem született a vasárnapi időközi önkormányzati választáson Dunaújvárosban. A győztes Cserni Béla a szavazatok 49 százalékával lett első. Bár a képviselőtestületbe nem jutott be, a figyelmet azért az SZDSZ-es jelölt is felkeltette: neki nulla százalékot sikerült elérnie.2003-05-12 08:47:00 0
Május végére várható a jelentés PaksrólA Paksi Atomerőmű Rt. vizsgáló bizottsága által készített jelentés - amelyet hétfőn hoz nyilvánosságra Kocsis István vezérigazgató - akkor válik hivatalossá, ha azt az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) jóváhagyja; az ügy lezárása május 30-ára várható - tudta meg az MTI vasárnap.2003-05-12 08:25:00 0
Igent mondtak a litvánok az EU-raElsöprő arányban mondtak igent a litván választópolgárok az ország európai uniós csatlakozására: a szavazatok több mint 97 százalékának feldolgozása alapján az igenek aránya megközelíti a 91 százalékot.2003-05-12 08:02:00 0
Vujanovic győzött MontenegróbanA papírformát hozta a vasárnapi montenegrói elnökválasztás: a várakozásoknak megfelelően a kormányzó koalíció jelöltje, Filip Vujanovic parlamenti elnök már az első fordulóban fölényes győzelmet aratott.2003-05-12 07:58:00 0
Rendelet a Baasz párt feloszlatásárólRendelettel feloszlatta az Irakban 35 éven át kormányzó Baasz Pártot Tommy Franks tábornok, az iraki hadműveletekben részt vevő koalíciós erőket irányító amerikai parancsnok. A párt megszüntetésére vonatkozó utasítást vasárnap olvasták be az amerikai irányítás alatt lévő információs rádióban.2003-05-11 16:00:00 0
Érvényes a litván népszavazásLitvániában érvényes az európai uniós csatlakozásról rendezett kétnapos, ügydöntő népszavazás a választási bizottság előzetes adatai szerint.2003-05-11 15:08:00 0
Palesztinok szabadlábonMintegy hatvan palesztin foglyot engedtek szabadon az izraeli hatóságok vasárnap. A foglyok szabadon engedéséről Colin Powell amerikai külügyminiszter látogatása kapcsán született döntés. A palesztinokat a Negev sivatagban lévő fogolytáborból engedték el - közölte az AFP-vel az izraeli kormány szóvivője, hozzátéve: a következő napokban további kétszáz olyan palesztint helyeznek szabadlábra, akik közül egyet sem vádolták meg Izrael-ellenes támadásokban való részvétellel.2003-05-11 13:23:00 0
David Oddson a nyerő IzlandonDavíd Oddson leköszönő miniszterelnök koalíciója nyerte meg Izlandon a szombaton tartott parlamenti választást öt mandátummal, biztosítva a többséget a leghosszabb ideje hivatalban lévő európai kormányfő számára negyedik miniszterelnöki megbízatásához.2003-05-11 13:21:00 0
Colin Powel JeruzsálembenColin Powell amerikai külügyminiszter vasárnap délelőtt Jeruzsálemben megkezdte tárgyalásait Ariel Saron izraeli miniszterelnökkel, délután pedig a terv szerint Mahmúd Abbász palesztin kormányfővel tárgyal. Az izraeli kormányszóvivő szerint Powell-Saron megbeszéléseket az izraeli kormányfő rezidenciáján tartják.2003-05-11 12:32:00 0
Magyar kulturális napok LengyelországbanEmléktábla-avatással, fotókiállitással, táncegyüttesek fellépésével, könyvpromócióval, filmvetítésekkel, huszárfelvonulással, koncertekkel, gyerekrajz-pályázattal egybekötött, nagyszabású magyar kulturális napokat rendeztek péntektől vasárnapig a dél-lengyelországi Krosnóban és környékén. Krosno 60 ezer lakost számláló város a barwineki (duklai) lengyel-szlovák határátkelőhelytől 40, Sátoraljaújhelytől 170-180 kilométernyire. Gazdagságát a XVII. században a tokaji borkereskedelemnek köszönhette. Múltjában más szálon is kötődik Magyarországhoz: a közelben fekvő Kamieniec várát az 1560-as években a Balassi család vásárolta meg - Balassi János (a költő, Balassi Bálint édesapja) felségárulási pere idején.2003-05-11 12:28:00 0
Óriás pápaszoborFél évezredes, különlegesen értékes tölgyfarönkből 3 méter magas, 2 tonnás pápaszobrot faragott Horvátországban, a kelet-szlavóniai Bogdanovciban három horvát faszobrász. Az emelővel szobrot a djakovói püspöki palota udvarán helyezik el II. János Pál pápa június 7-i látogatására. A szobrászok még néhány nemzeti különlegességgel díszítik a szobrot, vukovári galambbal balról, bogdanovci kereszttel jobbról, valamint horvát fonattal a pápai süvegen, és a szerb-horvát háborúra emlékeztető Bogdanovci 1991. felirattal a talapzaton.2003-05-11 12:20:00 0
Megszűnnek egyes alakulatokA háborúval megdöntött iraki rendszer elitcsapatait feloszlatják, beleértve a Köztársasági Gárdát és más különleges egységeket. - Ezek az egységek eltűnnek - mondta Richard Myers, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke szombaton, Katarba tartva egy repülőgép fedélzetén.2003-05-11 12:09:00 0
GázárnövekedésA földgáz ára a lakossági fogyasztóknál 12 százalékkal, míg az egyéb fogyasztók körében 15 százalékkal emelkedik 2003. május 15-én, azaz jövő hét csütörtökön.2003-05-11 12:06:00 0
Győzedekmeskedő amerikai erőkA Modzsahedin Halk (Nép Szent Harcosai) iráni fegyveres ellenzéki szervezet szombaton megadta magát az amerikai erőknek, amelyek tankjaikkal körülzárták Irak északkeleti részén, az iráni határ mentén lévő táborait.2003-05-11 12:01:00 0
A Fidesz Országos Választmánya a XVII. Kongresszusról2003-05-11 09:06:00 0
Debreceni fazekas fesztiválA második debreceni fazekas fesztivál megelőző rendezvényeként kiállítást nyitottak figurális kerámiákból szombaton, Debrecenben.2003-05-10 17:45:00 0
A Kaposvári Egyetem is segíti az olimpikonokatA Kaposvári Egyetem is csatlakozott Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökének felhívásához, amelyben azt kérte a felsőoktatási intézményektől, hogy tegyék lehetővé az élsportolók számára a sportolás és tanulás közötti összhangot.2003-05-10 17:04:00 0
Tiltakozás a Jókai téri fák kivágása ellenA fővárosi Jókai tér fáinak kivágása és a területre tervezett mélygarázs építése ellen tiltakozott a madarak és fák napja alkalmából a Stop Alapítvány és a Védegylet Egyesület szombaton, Budapesten.2003-05-10 16:42:00 0
A magyar termőföld a magyaroké legyenA Szent István-terv földkérdéssel kapcsolatos fejezetéről tanácskozott szakértők részvételével a Professzorok Batthyány Köre szombaton, Hódmezővásárhelyen. Vitaindító előadásában Alvincz József, az Agrárgazdasági Kutató és Informatikai Intézet osztályvezetője a magyar termőföld külföldiektől történő megvédésének és a családi gazdaságok megerősítésének fontosságát hangsúlyozta.2003-05-10 16:39:00 0
Berzsenyi Dánielre emlékeztek szülőfalujábanBerzsenyi Dániel születésének 227. évfordulója alkalmából ünnepséget és koszorúzást rendeztek a költő szülőfalujában, a Vas megyei Egyházashetyén szombaton.2003-05-10 14:47:00 0
Pártköntösbe bújtatott támadások?A Békés megyei MSZP vezető politikusainak magánháborúja alapjaiban veszélyezteti a megye lakosainak életét: egészségüket, biztonságukat és a sajtószabadságot. Mindezt Erdős Norbert, a Fidesz országgyűlési képviselője mondta pénteki békéscsabai sajtótájékoztatóján.2003-05-10 14:16:00 0
A Terror Háza jó múzeumSzolzsenyicin után a leghíresebb szovjet disszidensnek nevezett Vlagyimir Bukovszkij a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából mondott beszédet a Terror Háza előtt. A szovjet börtönöket, kényszermunkatáborokat és pszichiátriai intézeteket megjárt, Cambridge-ben élő Bukovszkijnak hamarosan magyarul is megjelenik Moszkvai per című könyve.2003-05-10 14:00:00 0
Hálaadó szentmise a "szegények orvosáért"Hálaadó szentmisét mutatott be Erdő Péter prímás, esztergom-budapesti érsek Batthyány-Strattmann László boldoggá avatásáért szombaton, a budapesti Szent István-bazilikában.2003-05-10 13:29:00 0
Amerikai megtorlás tálib akció utánAmerikai harci gépek szombaton megtorló akciót hajtottak végre Kelet-Afganisztánban, miután feltehetően tálib harcosok pénteken rajtaütöttek az afgán kormányerők egyik több száz fős, amerikai vezetés alatt álló táborán.2003-05-10 13:19:00 0
Újabb felhívás Szaddám Huszeintől?Szaddám Huszein megdöntött iraki elnök állítólag újabb üzenetet intézett országa népéhez, ellenállásra szólítva fel a megszállók ellen.2003-05-10 13:16:00 0
Megkezdődött az évad a Diósgyőri VárbanSzabad a vásár címmel gyermek- és családi programokkal kezdődött meg az idei idegenforgalmi és kulturális szezon szombat délelőtt a Diósgyőri Várban. A programok nagy részét idén is a vár szomszédságában lévő Ady Endre Művelődési Ház rendezi.2003-05-10 13:13:00 0
Viszontlátásra PaksonHa az ember autója elromlik, számíthat rá, hogy a szerelőnek van fogalma arról, miként kell azt megjavítani - felelte találóan Illés Zoltán fideszes környezetpolitikus egy televíziós hírműsorban a paksi atomerőmű súlyos üzemzavara apropóján. A Paks környékén élők hiába várnak az avatott szerelőre: Csillag István gazdasági miniszter tegnapi helyszíni tájékoztatója csak azt erősítette meg, hogy a vezetésnek fogalma sincs a megoldásról.2003-05-10 13:00:00 0
Drágulhatnak a lakáshitelekA lakástámogatási rendszer szigorításáról tartottak tárcaközi egyeztetést pénteken a pénzügyminisztériumban - értesült a Magyar Nemzet. A jelenleg érvényes szabályozást több ponton módosítanák, ennek eredményeként már jövő hónap elejétől kedvezőtlenebbé válhatnak a lakás célú kölcsönök igénylésének feltételei.2003-05-10 12:50:00 0
Újra szövetkeznek a belga liberálisokEgy héttel a parlamenti választások előtt Belgiumban az ország északi, flamand felére irányul a figyelem, mert minden jel szerint ott dől el a következő kormány politikai összetétele.2003-05-10 11:54:00 0
Kísérleti nyulak leszünkA Fidesz elfogadhatatlannak tartja a Medgyessy-kormány kórháztörvény-tervezetét, mert az megfosztja az embereket az egyenlő orvosi ellátáshoz való joguktól, ezért az egészségügyi dolgozók és a betegek érdekében javaslatot tesz a tervezet visszavonására és határozott álláspontja, hogy a polgári kormány idején 2001-ben elfogadott kórháztörvényt kell újra életbe léptetni.2003-05-10 11:42:00 0
Rumsfeld: nem tudni, meddig tart a katonai jelenlétDonald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter pénteken megbecsülhetetlennek mondta, hogy meddig tart még az amerikai katonai jelenlét Irakban, ugyanakkor azt sugallta, hogy egy évnél tovább is elhúzódhat a Szaddám Huszein iraki elnök uralma alól felszabadított arab országban a helyzet megszilárdítása.2003-05-10 10:49:00 0
Irodalom a ZöldbenIrodalom a Zöldben címmel kulturális rendezvénysorozatot indított pénteken a Magvető Kiadó a Zöld Pardonnal közösen; a szabadtéri szórakozóhelyen kéthetente megrendezendő eseményen a könyves műhely népszerű íróival, költőivel találkozhat a közönség.2003-05-10 10:46:00 0
Medvekifutót avattak VeszprémbenA veszprémi Kittenberger Kálmán Vadasparkban pénteken avatták fel az új medveházat és a hozzá kapcsolódó 2500 négyzetméteres kifutót; a kamcsatkai medvepár, Döme és Kata új lakhelyének kialakítása 33 millió forintba került.2003-05-10 10:44:00 0
Miniszteri biztos PaksonKoltai Tamás, a Fidesz Tolna megyei elnöke pénteki közleményében üdvözölte a miniszteri biztos kinevezését Paks ügyében, ugyanakkor felhívja a figyelmet arra, hogy a biztost fel kell ruházni a szükséges jogi eszközökkel, különben a kinevezés csak pusztán látszatintézkedés.2003-05-10 10:41:00 0
Szimitisz biztatja a szlovákokatA görög miniszterelnök felszólította a szlovákokat, hogy voksoljanak igennel az Európai Unióba (EU) való belépésre a küszöbön álló népszavazáson.2003-05-10 10:36:00 0
Sertéspiaci válság: milliárdos kár a kormány mulasztása miattA kormány által beígért intézkedések elégtelenek a sertéspiaci válság megoldására, hiszen az intézkedések hatására a sertéstenyésztők továbbra is csak veszteségesen fognak tudni termelni - jelentette ki Glattfelder Béla, a Fidesz mezőgazdasági kabinetjének vezetője a testület pénteki véleményét ismertetve.2003-05-09 19:24:00 0
Önkormányzatok az unióban: érdekeinket ismerni kell!Az Európai Unióhoz való csatlakozás csak abban az esetben jelent esélyt az önkormányzatok számára, ha érdekeiket megtanulják felismerni, és képviselni is tudják azokat. Erről Az önkormányzatok helyzete az Európai Unióhoz történő csatlakozás után című konferencia résztvevői beszéltek pénteken Budapesten. A felszólalók egyetértettek abban is, hogy a kormány felelőtlen politikájának árát a települések fizetik meg.2003-05-09 18:46:00 0
Óriásgyertyák a diktatúrák áldozatainak emlékéreKét embernagyságú gyertyát helyezett el a Demokrácia Alapítvány a Terror Háza Múzeumban a nyilas és kommunista terror áldozatainak emlékére. A múzeum előterében felállított - mintegy 170 centiméter magas, 30 centiméter vastag és 100 kilogramm súlyú - viasztömböket annak a sok tízezer gyertyának a maradványaiból olvasztották össze, amelyeket a Terror Házánál összegyűlt megemlékezők február 23-án, a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából lobbantottak fel.2003-05-09 17:08:00 0
Borúlátó gazdasági kilátásokA költségvetés költekezése és a bérek gyors ütemű emelése aláásta Magyarország versenyképességét és növelte a folyó fizetési mérleg hiányát - áll a Nemzetközi Valutaalap pénteken közzétett értékelésében.2003-05-09 16:33:00 0
Új tanösvény a Fertő-Hanság Nemzeti ParkbanTöbb mint három kilométer hosszú tanösvényt adtak át pénteken a Fertő-tó délkeleti partja közelében a Fertő-Hanság Nemzeti Park területén (FHNP); a kialakított túraút mentén táblákat helyeztek el, amelyek tájékoztatást adnak a vidék múltjáról, természeti értékeiről és a környékben zajló élőhely rekonstrukcióról.2003-05-09 15:55:00 0
Szocialista bosszúhadjárat a kistérségek ellenPolitikai szándékot sejt a Fidesz a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Területfejlesztési Tanács azon döntése mögött, amelynek alapján a kistérségek szerepe jelentősen csökkent a testület munkájában. Erről Ódor Ferenc, Tállai András és Molnár Oszkár fideszes országgyűlési képviselők beszéltek pénteken Miskolcon, sajtótájékoztatón.2003-05-09 15:51:00 0
Független vizsgálatot PaksonA kormány a tisztítótartály-baleset kivizsgálását vegye ki a berendezés üzemeltetési engedélyét kiadó Országos Atomenergia Hivatal (OAH) kezéből - követeli 23 környezetvédő szervezet.2003-05-09 15:30:00 0
Magyar őstörténeti filmek az UrániábanA 10 éves a Duna Televízió elnevezésű ünnepségsorozathoz kapcsolódva a közmédium filmvetítéssel egybekötött találkozót szervez szombaton Budapesten, az Uránia Nemzeti Filmszínházban.2003-05-09 15:25:00 0
EU-biztos az USA "valódi iraki fő céljáról"Poul Nielsen, az Európai Unió humanitárius segélyek ügyében is illetékes dán fejlesztési biztosa szerint az Egyesült Államok meg akarja szerezni az iraki olajkészletek feletti ellenőrzést, hogy idővel csatlakozni tudjon a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetéhez (OPEC).2003-05-09 15:12:00 0
Kiállítás és filmfesztivál a búvárkodásrólA víz alatti világról nyílt kiállítás a budapesti Francia Intézetben pénteken; az eseményhez háromnapos nemzetközi filmfesztivál is kapcsolódik.2003-05-09 14:58:00 0
Robbanás az afganisztáni amerikai követségnélErős, ismeretlen eredetű robbanás történt az Egyesült Államok kabuli nagykövetsége közelében pénteken, Richard Armitage amerikai külügyminiszter-helyettesnek az afgán fővárosban tett látogatása idején.2003-05-09 14:53:00 0
Alkotmánybírósághoz fordul a Honfoglalás 2000 Egyesület az ORTT kizárásai miattAlkotmánybírósághoz fordult pénteken a Honfoglalás 2000 Egyesület, s kérte, hogy az AB semmisítse meg az Országos Rádió és Televízió Testületnek a közszolgálati médiumok kuratóriumába delegált tagokról szóló, árpilis 30-án egy sorsoláson született döntését.2003-05-09 14:50:00 0
Hogy kisebb legyen a számlaSzalay Ferenc, a Fidesz önkormányzati képviselője csütörtökön Szolnokon sajtótájékoztatón ismertette a frakciónak a közgyűlés májusi ülésére benyújtott előterjesztését, amely a fűtéskorszerűsítés jegyében a lakótelepi lakások ajtóinak, ablakainak szigetelésére vonatkozik.2003-05-09 14:47:00 0
Ezer éve halt meg II. Szilveszter pápa, a Szent Korona adományozójaEzer éve, 1003.május 12-én halt meg II. Szilveszter római pápa, az első francia Szent Péter trónján, az az egyházfő, akitől Szent István királyunk koronáját kapta. 950 táján született Gerbert d,Aurillac néven a franciaországi Auvergne-ben, Aurillac mellett. Származása ismeretlen, csak az biztos, hogy egyszerű család gyermeke volt, aki a közeli Saint-Géraud monostorban tanult és lett benedek rendi szerzetes.2003-05-09 14:35:00 0
Gyurcsány és Szilvásy: két régi jó barátSzilvásy György, a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium közigazgatási államtitkára és Gyurcsány Ferenc miniszterjelölt egyaránt tagjai voltak a nyolcvanas évek végén a KISZ-Demisz vezérkarának - olvasható a Magyar Nemzetben.2003-05-09 14:31:00 0
Etikát és jogot sértő fotók a siófoki tragédiárólA Magyar Újságírók Országos Szövetségének (MÚOSZ) Etikai Bizottsága tiltakozik amiatt, hogy több napilap címoldalán a jó ízlést, az újságírói etikát sértő, az áldozatok személyiségi jogait semmibe vevő fotók jelentek meg a Siófoknál történt, 33 ember életét követelő szerencsétlenségről.2003-05-09 14:24:00 0
Megkezdődött az Egerszeg FesztiválA zalai megyeszékhely végzős középiskolásainak várospolgárrá avatásával pénteken megkezdődött az Egerszeg Fesztivál.2003-05-09 13:59:00 0
Ketyeg a nyugdíjbombaA radikális reform és az időskorúak drámai életszínvonal-zuhanása között kell választani - állítják a Világbank elemzői, akik csütörtökön a nyugdíjrendszerek gyökeres átalakítására szólították fel az EU-t. Világszerte egyre több országban okoz fejfájást a nyugdíj-finanszírozási nehézségek növekedése.2003-05-09 13:55:00 0
Bankrablás LinzbenFegyveres rabló kerítette hatalmába a Bawag osztrák bank fiókját Linz központjában péntek délben. A férfi több személyt túszul ejtett, részben a bankfiók munkatársai, részben az ügyfelek közül. Nem sokkal később szabadon engedett tizennégy embert, köztük egy asszonyt, de két-három személyt továbbra is fogva tart.2003-05-09 13:47:00 0
A portugálok tartanak az EU kibővítésétőlA portugálok több mint fele tart az Európai Unió kibővítésétől, annak Portugáliát érintő negatív hatásaitól - derült ki egy a Marktest közvélemény-kutató intézetnek a Diario de Noticias pénteki számában ismertetett felméréséből.2003-05-09 13:46:00 0
A törvény a különbségeket fogja növelniNem a közoktatási törvény módosítása a megoldás a diákok terhelésének csökkentésére, hanem a tananyaghoz kell hozzányúlni. Domokos László, a Fidesz megyei elnöke kijelentette: ha megszavazzák, a törvény növelni fogja a diákok közötti különbségeket.2003-05-09 13:41:00 0
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség vonzza a fiatalokatA Fidelitas alelnöke szerint a megalakuló Fidesz - Magyar Polgári Szövetség vonzó lehet azon fiatalok számára is, akik pártokhoz nem szívesen csatlakoznának, de fogékonyak a közélet iránt. Dobó László pénteken egy szegedi sajtótájékoztatón az előzetes érdeklődésre hivatkozva elmondta, hogy a Fidelitas 10 ezer tagjának akár 40-50 százaléka is csatlakozhat az új szerveződéshez.2003-05-09 13:33:00 0
Megyék a Nemzeti Színházban - BaranyaBaranya lesz a második megye, amely bemutatkozik a budapesti Nemzeti Színházban, a Megyejárás elnevezésű program keretében. Erről Jordán Tamás, a Nemzeti Színház főigazgatója beszélt pénteken Pécsett, a megye, a város, valamint a helyi teátrumok vezetőivel folytatott tárgyalást követően.2003-05-09 13:28:00 0
Kwasniewski a weimari háromszögrőlA weimari háromszög pénteki csúcstalálkozója jó alkalom a lengyel szándékok megerősítésére; Lengyelország a transzatlanti egységre törekszik - jelentette ki péntek reggeli rádióinterjújában Aleksander Kwasniewski lengyel államfő.2003-05-09 13:25:00 0
Fidesz: katasztrofális helyzetben van SalgótarjánA Fidesz Nógrád megyei elnöke kijelentette: koncepció és stratégia hiányában csak küszködik Salgótarján szocialista-szabad demokrata vezetése, miközben riasztó jelekkel kell szembenézniük a városlakóknak.2003-05-09 13:21:00 0
Busht támadta a londoni főpolgármesterA brit politikai porond balszélén is ritkán hallható támadást intézett az amerikai elnök ellen London főpolgármestere, közölve, hogy szerinte George Bush ugyanazt a sorsot érdemelné, mint Szaddám Huszein volt iraki elnök.2003-05-09 12:41:00 0
Pat Cox: még jobb jövőt kell építenünkAz Európai Unió történelmi jelentőségű bővítését emelte ki Schuman napi üzenetében pénteken Pat Cox, az Európai Parlament elnöke. Május 9-ét Európa Napjaként vagy az egyik alapító atyáról, Robert Schumanról elnevezve, Schuman napként ünneplik az EU országaiban.2003-05-09 12:37:00 0
Szekszárdi borsikerek Bordeaux-banA franciaországi Bordeaux-ban kétévente megrendezésre kerülő bor világverseny idei, április 26-i megmérettetésén a Szekszárdi Borvidék három vörösboros aranyérmet és két ezüstérmet nyert.2003-05-09 12:34:00 0
Oszama bin Laden halottOszama bin Laden szaúdi milliárdos terroristavezér 2001 decemberében, még az afganisztáni háború idején meghalt - erre a következtetésre jutott a francia stratégiai kutatások központjának egyik legtekintélyesebb arabszakértője.2003-05-09 12:34:00 0
A Fidelitas a MÁV óvodákértÍrásban intézett kérdést Csillag István gazdasági miniszterhez a MÁV-óvodák bezárásával kapcsolatosan Szijjártó Péter fideszes országgyűlési képviselő, a Fidelitas alelnöke. A honatya a Fidelitas székesfehérvári szervezetének pénteki sajtótájékoztatóján elmondta, a MÁV költségtakarékossági okokból be akarja zárni valamennyi óvodáját.2003-05-09 12:23:00 0
Miért nem biztosít a diákoknak Internet-hozzáférést a kormány?A Fidesz-Magyar Polgári Párt határozati javaslatot terjeszt az Országgyűlés elé annak érdekében, hogy biztosítva legyen a közoktatási intézmények Internet elérése 2005. január 1-jéig - jelentette ki Pokorni Zoltán pénteki sajtótájékoztatóján.2003-05-09 12:13:00 0
Ellenzéki város kormánytámogatás nélkülLevelet kapott minden kaposvári polgár Szita Károlytól, akit a tavalyi helyhatósági választáson elsöprő többséggel erősítettek meg polgármesteri posztján a helybeliek. Most segítséget kér polgártársaitól Somogyország fővárosának első embere, mégpedig egy igen nagy munkához: az európai közösségtől elnyerhető támogatásokhoz szükséges városfejlesztési koncepció készítői várják a városlakók javaslatait.2003-05-09 11:36:00 0
Visszavonta hozzájárulását a pengefalra a VI. kerületi önkormányzatVisszavonta a VI. kerületi önkormányzat a Terror Háza Múzeum Csengery utcai oldalán, a kerületi tulajdonú utcában lévő homlokzathoz illeszkedő pengefal megépítésére két éve adott tulajdonosi hozzájárulást. A képviselő-testület csütörtökön az esti órákban, egy szocialista indítványra, név szerinti szavazással hozta meg döntését.2003-05-09 09:41:00 0
Két új Goya-kép került elő SpanyolországbanÁrverésen két Goya-képet vásárolt csütörtökön a spanyol állam 3,5 millió euróért. Az eddig ismeretlen festményeket nemrégiben fedezték fel és azonosították egy magánházban, ahol nem tudták, hogy a képek a legnagyobb spanyol festők közé tartozó Francisco de Goya y Lucientes művei. Az olajfestményeket nem szignálták, de a technika és a színanyag alapján szakértők egyértelműen megállapították, hogy Goya az alkotó.2003-05-09 09:19:00 0
Vádemelési javaslat Princzék ellenHűtlen kezelés gyanúja miatt kedden vádemelési javaslattal továbbítja az ügyészségre az Országos Rendőr-főkapitányság a Princz Gábor és társai ügyében lezárt nyomozás iratait - tudta meg a Magyar Nemzet. A volt bankár ügyvédje a lezárt rendőrségi vizsgálat és a Budai Hengermalom Rt. üzletrészének postabanki felvásárlása ügyében jelenleg is tartó ügyészségi nyomozás egyesítését javasolja a vádhatóságnak.2003-05-09 08:40:00 0
Elfogadhatatlan a kórháztörvény tervezeteAz Európai Unióra hivatkozva írta a kórháztörvény-tervezetet az egészségügyi kormányzat, de ez megtévesztés, mert az egészségügy nemzeti hatáskörbe tartozik - hangzott el azon a fórumon, amelyet csütörtökön tartott a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Orvosi Kamara Miskolcon.2003-05-09 08:25:00 0
Legyen vége a félrebeszélésnek!Csak reménykedni tudok abban, hogy nem kell tragédiának történnie ahhoz, hogy végre hozzáértő kezek irányíthassák az eseményeket Pakson, és vége legyen a félrebeszélésnek. A kormány felelőssége, hogy elnézi a sorozatos felelőtlenségeket, miközben hetek óta nem tud megszűnni többszázezer ember aggodalma - áll Koltai Tamás, a Fidesz Tolna megyei elnöke csütörtöki közleményében.2003-05-09 08:18:00 0
Hanti-manysi küldöttség ZalábanA Hanti-Manysi Autonóm Terület tíztagú kulturális küldöttsége csütörtökön, négynapos látogatásra Zalaegerszegre érkezett. A vendégek - Zala megye önkormányzatának meghívására - a pénteken kezdődő Egerszeg Fesztiválon vesznek részt.2003-05-09 08:07:00 0
Boucher: a vita az európaiakkal tovább lappangA washingtoni külügyminisztérium jelezte, hogy az egyes európai államok Irak ügyében tanúsított eltérő magatartása továbbra is befolyásolja az Egyesült Államok hozzájuk fűződő viszonyát.2003-05-09 08:03:00 0
A Zongorista zongoristájával nyit a Balaton FesztiválTíz tómenti településen több mint ötven rendezvénnyel várja a Balaton Fesztivál az előszezoni vendégeket; a május végéig tartó programsorozat vasárnap nyílik Keszthelyen.2003-05-09 07:50:00 0
Szent István Könyvhét BudapestenTizenhét sátorban összesen 24 kiadó kínálja köteteit a Budapesten hétfőn megnyíló Szent István Könyvhéten, a Ferenciek terén. A keresztény szellemiségű kiadványok ötnapos seregszemléjén csaknem hatezer irodalmi, teológiai, lelkiségi, történeti és filozófiai kiadvánnyal, köztük 58 könyvhéti újdonsággal várják az érdeklődőket.2003-05-09 07:43:00 0
Mensáros László emlékkiállítás MohoránMensáros László emlékkiállítás nyílik a színművész halálának tizedik évfordulója alkalmából Mohorán, a Tolnay Klári Emlékházban, szombaton.2003-05-09 07:35:00 0
Amerikai javaslatok a szankciók feloldásárólA fegyverszállítási tilalom kivételével valamennyi Irak elleni ENSZ-szankció feloldását kezdeményezi az Egyesült Államok abban a határozati javaslatban, amelyet az amerikai kormány pénteken tervez a Biztonság Tanács elé terjeszteni.2003-05-08 20:18:00 0
Magyar delegáció utazik az Európai Parlament üléséreAz iraki helyzet, az unió energiaellátása, a környezetvédelem, gazdaságpolitika, valamint az EU-Oroszország csúcstalálkozó előkészítése szerepel az Európai Parlament témái között, amelynek Strasbourgban hétfőn kezdődő plenáris ülésén először vesznek részt magyar képviselők.2003-05-08 20:09:00 0
Orbán-Stoiber találkozó a bajor fővárosbanOrbán Viktor minden együttérző magyar nevében részvétét fejezte ki Edmund Stoiber bajor miniszterelnöknek a 34 emberéletet követelő siófoki buszbaleset kapcsán csütörtökön, amikor Bajorországban munkamegbeszélést folytatott német vendéglátóival.2003-05-08 20:04:00 0
Áder János távirata Németország nagyköveténekÁder János, a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportjának vezetője táviratban nyilvánított részvétet Németország nagykövetének a siófoki vasúti tragédia miatt csütörtökön. "Az értelmetlen halál mindennél megrázóbb, a megdöbbenés szavakkal kifejezhetetlen. Engedje meg mégis, hogy a magam és a Fidesz - Magyar Polgári Párt Országgyűlési Képviselőcsoportja nevében őszinte együttérzésemet fejezzem ki a mai napon tragikus körülmények közt elhunyt honfitársai családtagjainak és szeretteinek" - tartalmazza a távirat.2003-05-08 19:04:00 0
Összbírói értekezlet elmarasztalta Medgyessy Etikai Tanácsának vezetőjétElmarasztaló állásfoglalást hozott a Komárom-Esztergom megyei összbírói értekezlet a csütörtökön megalakult Köztársasági Etikai Tanáccsal kapcsolatosan, melynek vezetője Solt Pál legfelsőbb bírósági tanácselnök, a Legfelsőbb Bíróság volt elnöke. Az összbírói értekezlet után kiadott közlemény szerint a tanácskozáson a résztvevők egy tartózkodással, ellenszavazat nélkül foglaltak állást arról, hogy a bírói hivatással összeegyeztethetetlen a politikai szerepvállalás, mert az etikai szabályokba ütközik.2003-05-08 18:59:00 0
Siófok: szentmise, gyertyagyújtás a német áldozatok emlékéreA siófoki római katolikus templomban este fél hatkor szentmisével emlékeztek meg a délelőtti busztragédia 33 halálos áldozatáról és sérültjeiről. Este 7 órakor Siófok lakossága a baleset helyszínén gyertyagyújtással rója le kegyeletét.2003-05-08 18:55:00 0
Harmadával drágul a cigaretta a németeknélA német kormánypártok csütörtökön egyezségre jutottak arról, hogy bő harmadával növelik jövőre a cigaretta adóját, mert részben ebből finanszíroznák az egészségbiztosítás reformját. Ez utóbbi viszont a magas munkaerőköltségek csökkentését lenne hivatott elősegíteni.2003-05-08 18:24:00 0
Greenpeace az atomerőmű vezérigazgatójának leváltását követelilA Paksi Atomerőmű Rt. vezérigazgatója, Kocsis István azonnali leváltását követeli az újabb paksi eseménnyel, a gázképződéssel, valamint a nem időben adott tájékoztatással kapcsolatban a Greenpeace nemzetközi környezetvédő szervezet.2003-05-08 18:24:00 0
Németh Zsolt az izraeli miniszterelnök-helyettessel tárgyaltAz izraeli-palesztin helyzet és a magyarországi zsidóság kérdése szerepelt Jószéf Tomi Lapid izraeli miniszterelnök-helyettes, igazságügy-miniszter és Németh Zsolt az Országgyűlés külügyi bizottsága fideszes elnökének csütörtöki budapesti megbeszélésén.2003-05-08 18:17:00 0
Az amerikai szenátus jóváhagyta a NATO-bővítéstAz amerikai szenátus egyhangú határozattal jóváhagyta hét közép- és kelet-európai ország NATO-csatlakozását. A több NATO-tagállam minisztereinek jelenlétében tartott szavazáson a szenátus tagjai 96 igen szavazattal támogatták Bulgária, Románia, Szlovákia, Szlovénia, Lettország, Litvánia és Észtország NATO-csatlakozását, ellenszavazatot senki sem adott le. Az amerikai törvényhozás alsóházának, a képviselőháznak nem kell szavaznia az ügyben.2003-05-08 18:15:00 0
Kortárs Művészeti Fesztivál SzékesfehérváronKülönlegességekkel, szemnek, fülnek tetsző alkotásokkal várják a rendezők az idei, immár negyedik Kortárs Művészeti Fesztiválra az érdeklődőket Székesfehérvárra.2003-05-08 18:10:00 0
Lakások helyett koncepció?A XIII. kerület lakás és helyiséggazdálkodási koncepcióját tárgyalta a legutóbbi ülésén az angyalföldi képviselő-testület. A dokumentum készítői nem tudnak a helyzetképből, az igényekből és a lehetőségekből kiindulni, ennek hiányában "befelé tekintenek" azaz olyan feladatokat, intézkedéseket határoznak meg, melyek teljesülése nem, vagy csak részben oldja meg az itt élők lakásgondjait - fogalmazta meg állásfoglalását a helyi Fidesz -frakció.2003-05-08 17:44:00 0
A megyei tanács beperelte FunartGratian Serban, a Kolozs megyei tanács elnöke rágalmazás vádjával tett feljelentést Gheorghe Funar polgármester ellen. A megyei elöljáró szerint a polgármesternek a Power Pack üzlettel kapcsolatos kijelentései rontottak a megyei hatóság imázsán.2003-05-08 17:40:00 0
A briteknek továbbra sem kell az euróA britek kétharmadának - legalábbis rövid távon - továbbra sem kell az euró, de a brit pénzügyminiszter szerint nem használna az országnak, ha végleg lemondana a közös pénz meghonosításáról.2003-05-08 16:47:00 0
Új háborús kitüntetések a múzeumbanElső világháborús dokumentumokkal, kitüntetésekkel, emlékérmekkel gazdagodott csütörtökön a budapesti Hadtörténeti Intézet és Múzeum gyűjteménye. Csáky Imre, az intézmény tudományos főmunkatársa elmondta: a magyar történelem lényeges eseménysorának tárgyi emlékeit az Egyesült Államokban élő Jankó Béla professzor adományozta a múzeumnak.2003-05-08 16:45:00 0
Vizsgálat Pakson mulasztás történt a vegyszeradagolás soránSzemélyi mulasztást és a Paksi Atomerőműben érvényes tájékoztatási menetrend megsértését állapította meg az a vizsgálat, amelyet a sérült fűtőelemeket tartalmazó tisztítótartályában történt, múlt hét szombati vegyszeradagolást követően rendeltek el a vállalatnál. Erről Kováts Balázs, az erőmű tájékoztató és látogató központjának vezetője nyilatkozott az MTI-nek csütörtökön.2003-05-08 16:00:00 0
Világszerte 4200-an betegek SARS-benA hatvan év feletti SARS-fertőzöttek több mint a fele belehal a vírusos tüdőgyulladásba -- állítja az egyik vezető brit orvosi szaklap, a The Lancet. A folyóiratban közölt tanulmány szerint eddig a fiatalabb korosztálynál is alábecsülték a halálozási arányokat, mert az 7 és 13% között mozog.2003-05-08 16:00:00 0
A nagykövetség válasza IliescunakAz Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége közleményben reagált a Ion Iliescu által nemrég egy német lapnak adott interjúban elhangzottakra. Utóbb maga az államfő is visszakozni kényszerült az Irak elleni háborúra és az amerikai nagykövet korrupcióellenes kritikáira vonatkozó bíráló kijelentései miatt.2003-05-08 15:55:00 0
Az FBI célkeresztjében a Hamász és a HezbollahAz amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) a libanoni Hezbollah és a palesztin Hamász radikális szervezetek egyesült államokbeli támogatására, elsősorban adományokkal történő segítésére összpontosítja vizsgálódásait - jelentette csütörtöki számában a The Washington Post című napilap.2003-05-08 15:49:00 0
Az "útiterv" figyelmen kívül hagyja az emberi jogokatA közel-keleti rendezést célzó, április végén előterjesztett új nemzetközi béketerv könnyen zátonyra futhat, mivel figyelmen kívül hagyja az emberi jogokat - állapítja meg a Human Rights Watch (HRW) elnevezésű nemzetközi emberjogi szervezet csütörtökön nyilvánosságra került állásfoglalása.2003-05-08 15:29:00 0
"Üzletszerű politikai pedofília"A Fidelitas három kérdésben vár választ Gyurcsány Ferenc leendő minisztertől a csillebérci vadászházzal kapcsolatban. Kíváncsiak arra, hogy Gyurcsány véget kíván-e vetni az "üzletszerű politikai pedofíliának", hajlandó-e elhatárolódni az érintett szocialista politikusoktól, illetve elődjéhez hasonlóan számít-e a továbbiakban Rácz Péterre, mint főtanácsadóra és tesz-e feljelentést az ifjúsági ingatlanvagyon elherdálásával kapcsolatban.2003-05-08 15:27:00 0
Fokozza együttműködését az EU és a NATOA NATO és az Európai Unió a következő időszakban tovább erősíti katonai együttműködését, elsősorban a balkáni békefenntartásban és a katonai képességek fejlesztésében - erről számoltak be csütörtökön a NATO állandó tanácsa és az EU politikai és biztonsági bizottsága e havi találkozója után a résztvevők Brüsszelben.2003-05-08 15:24:00 0
Alacsonyak a sertésárakLevélben tett fel kérdést dr. Szabó József Andor fideszes országgyűlési képviselő dr. Németh Imre földművelésügyi miniszternek. Azt írta: nem tartják be a nagyfelvásárlók azt a megállapodást, miszerint a sertés felvásárlási ára nem csökkenhet 265 forint alá. A valóságban ugyanis 210-215 forintot fizetnek az állatok kilogrammjáért.2003-05-08 15:10:00 0
Gruber Attila a siófoki tragédiárólSiófok országgyűlési képviselője őszinte részvétét fejezi ki az elhunytak hozzátartozóinak. Egyben köszönetet mond azoknak a mentősöknek, orvosoknak, tűzoltóknak és rendőröknek, akik az áldozatok életéért küzdöttek vagy küzdenek még most is.2003-05-08 14:39:00 0
Száz vasútnak ötven a fele!Hírek szerint a MÁV vezetősége a jelenlegi 7500 kilométeres vasútvonal-hálózatából mindössze 3500 kilométernyit tartana meg. A többi sorsa előbb-utóbb a megszűnés lenne. A Magyar Posta főnökei ehhez kísértetiesen hasonló "átszervezést" készítenek elő: a kistelepüléseken működő postahivatalok jelentős részét egyszerűen bezárják és helyettük inkább postakocsikat működtetnének.2003-05-08 14:37:00 0
Teherán javítani akarja viszonyát WashingtonnalIrán javítani kívánja kapcsolatait még ősellenségével, az Egyesült Államokkal is - hangoztatta Kamal Harazi iráni külügyminiszter.2003-05-08 14:16:00 0
A közélet tisztaságáért?Mind a "Köztársasági Etikai Tanács" megalakítását, mind pedig a Medgyessy-kormány "lendületes" kormányátalakítását beárnyékolja a közpénzügyek feletti vizsgálódás alkotmányosan megkérdőjelezhető kormányzati módja és szelektív gyakorlata. Ez azt mutatja, hogy a Köztársaság eszméje Medgyessy Péter kormánya számára nem más, mint a Köztársaság tér eszméje. Félő, hogy a Köztársasági Etikai Tanács funkciója kimerül a Köztársaság téri párt és koalíciós partnerének korrupciógyanús ügyeiben való etikai tanácsadásban - írja közleményében a Szövetség a Nemzetért Polgári Kör.2003-05-08 14:13:00 0
Egymással kell szövetséget kötnünk!A következő választások megnyerése és egy értékközpontú társadalom felépítése érdekében a polgároknak egymással kell szövetséget kötni - jelentette ki Orbán Viktor a Budai Nemzeti Kör és a XII. kerületi Fidesz A holnapért című közös szerda esti rendezvényén.2003-05-08 13:38:00 0
Kína is részt vesz a nyolcak csúcsértekezleténKína megerősítette, hogy részt vesz a világ legfejlettebb ipari hatalmai és Oroszország (G8) vezetőinek júniusi találkozóján.2003-05-08 13:29:00 0
Gilgames sírját keresik az iraki UrukbanEgy német régészcsoport türelmetlenül várja az iraki helyzet stabilizálódását, hogy visszatérhessen ásatásainak színhelyére. Az ország déli részében, az ókori Uruk városának színhelyén a talajban talált "rendellenesség" ugyanis egy merész feltevés szerint a legendás Gilgames király elveszettnek hitt sírja lehet.2003-05-08 13:26:00 0
A moszkvai pátriárka a Vatikánt bíráljaII. Alekszij moszkvai pátriárka "az orosz ortodox egyház és a Vatikán közötti problémák tényleges megoldásának irányába tett lépéseket" követelt a katolikus féltől.2003-05-08 13:19:00 0
Tirts Tamás: az ORTT megsértette az emberi jogokatTirts Tamás fideszes országgyűlési képviselő várhatóan az Európai Unió vezetőihez fordul, mert úgy látja: az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) megsértette az emberi jogokat, amikor törvénytelenül, vallási alapon zárt ki szervezeteket a közszolgálati civil kurátorságért indított pályázatból.2003-05-08 13:16:00 0
A mócok lecserélik a juhaikat struccokraA mócok lecserélik a juhaikat struccokra Mivel a juhtenyésztés már nem kifizetődő a mócok számára, lassan átérnek a strucctenyésztésre. A bárányok gyapjúját és húsát ugyanis már csak hosszas utánajárás során tudják csak értékesíteni, viszont hallották, hogy a futómadarak bőréért, húsáért és tojásaiért szép összegeket lehet kapni.2003-05-08 13:10:00 0
Százéves a szegedi új zsinagógaA szegedi új zsinagóga felavatásának 100. évfordulóját - május 16-20. között - nagyszabású rendezvénysorozattal ünnepli a helyi zsidó hitközség és Szeged városa.2003-05-08 13:04:00 0
Basescu: Nastase megzsaroltA kormánytagok ellenőrzésével foglalkozó speciális elnöki bizottság javasolta három volt közlekedésügyi miniszter elleni bűnvádi eljárás beindítását. Az érintettek Traian Basescu, Aurel Novac és Paul Teodoru volt szaktárca vezetők, akiket az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (PNA) a közérdeket sértő hivatali visszaéléssel gyanúsít a flotta-ügyben.2003-05-08 12:58:00 0
Paks - itt a váltás idejeMég mindig és már megint! Úgy látszik, illetékes urak képtelenek levetkőzni régi reflexeiket: amiről nem tud a közvélemény, abból nem lehet baj. Pedig dehogynem lehet. Éppenhogy abból lehet a legnagyobb baj.2003-05-08 12:22:00 0
Koncepciógyártás helyett munkahelyeket!A Medgyessy-kormány tétlensége, a cselekvés nélküli spekuláció oda vezetett, hogy egy év alatt 30 ezerrel nőtt a munkanélküliek száma Magyarországon - jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján Őry Csaba, a Fidesz gazdasági kabinetjének tagja.2003-05-08 11:52:00 0
Egymillió cseh iszikEgymillió csehnek van problémája a szesszel, s közülük mintegy 300 ezer személyt már alkoholfüggőnek lehet nevezni, mert orvosi kezelésre szorul - állítja Jaroslav Skála cseh orvos, egyetemi tanár, akit aligha lehet azzal vádolni, hogy nincs tapasztalata a témában: a múlt század negyvenes éveinek végén Prágában a világon elsőként ő szervezte meg az alkoholelvonó kúrákat.2003-05-08 11:33:00 0
A Vöröskereszt felkeresi az iraki foglyokatA Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága követeli, hogy felkereshessen minden iraki foglyot, amint arra Jakob Kellenberger, az ICRC elnöke bagdadi látogatásán felszólította az iraki újjáépítési és segélyiroda amerikai vezetőjét.2003-05-08 11:25:00 0
Az SZDSZ-es szólás szabadságaTermészetesen Friderikusz Sándor közszolgálati magazinműsorában is terítékre került a vasárnap esti droglegalizációs megmozdulás és ellendemonstráció. A meghívott vendégeket a szokásos kiegyensúlyozottság jegyében válogatták ki: Jancsó Miklós és Konrád György (a szabad marihuánafogyasztást követelők két emblematikus figurája), valamint Magyar Bálint oktatási miniszter. Tehát a stúdióban egy SZDSZ-es trojka képviselte a magyar társadalomban meglévő eltérő véleményeket. Elgondolkodtató, hogy Friderikusz a nézettségért folytatott elkeseredett hajszájában előbb válik meg egész stábjától, mint hogy utat nyitna a különböző vélemények azonos súlyú képviseletének.2003-05-08 10:11:00 0
Börtönviselt MSZP-sNem csitulnak az indulatok Pécs egyik városrészében a hét végén esedékes időközi képviselő-választás MSZP-jelöltje körül. A Magyar Nemzet úgy tudja, a börtönviselt Hering Gyula indulása miatt Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke kilátásba helyezte kilépését a párt pécsi szervezetéből.2003-05-08 09:42:00 0
"Trabant-utód" a fejlődő országoknakAz egykori keletnémet autólegendát, a Trabantot megvalósító filozófiát kívánja alkalmazni Peter Mendos német vállalkozó egy, a fejlődő országok számára szánt autó létrehozásában, melyhez igénybe venné a Trabant fejlesztőinek know-how-ját is. A gépkocsinak egyszerű felépítésűnek, robosztusnak, tönkretehetetlennek kell lennie és nem kerülhet többe háromezer eurónál.2003-05-08 09:29:00 0
Kaszinóba kerül egy Cézanne és egy RenoirTöbb mint 17 millió dollárért kelt el szerdán egy New York-i árverésen Paul Cézanne francia posztimpresszionista festő egy 1895-ben festett önarcképe.2003-05-08 09:26:00 0
Még egy drága műsor Friderikusz SándortólÚjabb nagy költségvetésű műsorral jelentkezik a köztévén vasárnap esténként Friderikusz Sándor, mivel A szólás szabadsága című produkció nyáron szünetel - tudta meg a Magyar Nemzet. Az Országos Rádió és Televízió Testület eközben vizsgálja, hogy szerepelhet-e reklám A szólás szabadságában. A hatóság döntése várhatóan nemleges lesz.2003-05-08 09:22:00 0
Autózni jóÚj autót kap Demszky Gábor, fővárosunk legelső embere. A terepváltós Audi Allroad típusú gépkocsi értéke extráktól függően tizenhat-tizennyolc millió magyar forint. Ne döbbentsen meg senkit az összeg, erre az autóra ugyanis nagy szüksége van a metropolisvezetőnek, tudniillik olyan helyekre is kell mennie, amit csak ilyen járművekkel lehet megközelíteni. Gondolom, Budapesten.2003-05-08 09:04:00 0
Gyanús jelek az iraki tömegpusztító fegyverekrőlSteve Cambone, a hírszerzési ügyekért felelős amerikai védelmi államtitkár szerdán bejelentette, hogy Észak-Irakban az amerikai erők nagy méretű teherautót (nyerges vontatót) találtak, amelyet biológiai fegyverek előállítására szolgáló mobil laboratóriumként használhattak.2003-05-08 08:56:00 0
Nulla centiméterHatszáz, nyolcszáz, ezer, ezerhatszáz - számok. Számok, amelyeket a kormányzat tagjai kilométerben és forintban kifejeztek, hogy milyen távú és értékű új autópályát építenek az országnak. Nulla. Ez is szám, amit centiméterben és fillérben fejezhetünk ki arra vonatkozóan, hogy milyen mennyiségű és értékű új autópálya épült a kormányzás eddigi egy éve alatt.2003-05-08 08:52:00 0
Várfesztivál DiósgyőrbenA diósgyőri várfesztivál - a miskolci nyár idegenforgalmi és kulturális szezonja - a hagyományos ágyúlövéssel veszi kezdetét szombaton a diósgyőri várban.2003-05-08 07:42:00 0
Közép-európai köztársasági elnökök 10. találkozójaMádl Ferenc köztársasági elnök részvételével május 22-23-án Salzburgban tartják a közép-európai köztársasági elnökök 10. találkozóját.2003-05-08 07:39:00 0
Nemzetközi akusztikus gitárfesztivál a FonóbanNemzetközi akusztikus gitárfesztivált rendeznek szombaton a Fonó Budai Zeneházban.2003-05-08 07:37:00 0
Megbékélés napja DorogonImmár tizenegyedszer rendezik meg a megbékélés napja elnevezésű ünnepségsorozatot e hét végén Dorogon.2003-05-08 07:34:00 0
Bush: Mexikó és Chile barát és pontGeorge Bush elnök az Egyesült Államok barátainak minősítette Mexikót és Chilét, jelezve: nem engedi, hogy az Irak körüli nézeteltérések megrontsák a hozzájuk fűződő viszonyt, vagy megtorpedózzák a Santiagóval már letárgyalt szabadkereskedelmi megállapodást.2003-05-08 07:32:00 0
Újabb demonstráció a Nemzeti EmlékhelyértA Székesfehérvár történelmi jelentőségéhez méltó Nemzeti Emlékhely érdekében a középkori királyok koronázó- és temetkezési helyének egy része fölé emelt, s "vashangárnak" csúfolt védőtető eltávolítására pénteken ismét demonstrációt szerveznek a városban.2003-05-07 20:54:00 0
Fazekasfesztivál DebrecenbenMásodik alkalommal rendez nemzetközi fazekasfesztivált Debrecenben a Kölcsey Ferenc Közművelődési Intézet - hangzott el a programot beharangozó szerdai sajtótájékoztatón.2003-05-07 20:51:00 0
Fókuszban a Heti Válasz sajtófotóiA Heti Válasz munkatársainak mintegy száz alkotásából sajtófotó kiállítást rendeznek Angyalföldön. Az ünnepélyes megnyitót május 9-én, pénteken a Gömb utca 7. szám alatti MKDSZ-helyiségben tartják. A tárlat egy héten keresztül tekinthető meg, munkanapokon 16-20, hétvégén 14-20 óra között.2003-05-07 19:57:00 0
Kiárusítja a bankokat a kormányRossz irányba indultak a Medgyessy-kabinet gondolatai, amikor a kormány az állami tulajdonban lévő bankok kiárusításáról döntött - mondta szerdán Varga Mihály. A Fidesz alelnöke a kormány azon döntésére reagált, miszerint még az idén privatizálják a Postabankot, a Földhitel- és Jelzálogbankot, valamint a Konzumbankot.2003-05-07 18:30:00 0
Moszkvában csökken Putyin népszerűségeAz orosz Eho Moszkvi rádió szerdai telefonos és internetes közvélemény-kutatásában részt vevők 80 százalékának véleménye szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.2003-05-07 18:28:00 0
Veress Pál emlékkiállítás a Vízivárosi GalériábanVeress Pál 1999-ben elhunyt érdemes festőművész munkáiból nyílik kiállítás csütörtökön Budapesten, a Vízivárosi Galériában. Olescher Tamás, a kiállítóhely vezetője elmondta: a tárlaton a művész mintegy ötven alkotása látható.2003-05-07 18:24:00 0
Bérkifizetés vagy településfejlesztésSzita Károly Kaposvár, és Pintér Erika, Tiszafüred polgármestere egy több mint 460 - szocialista, fideszes, szabad demokrata, MDF-es, független - polgármester által aláírt petíciót nyújtott át a Pénzügyminisztérium politikai államtitkárának. A petíció mellé olyan törvénymódosítást is csatoltak, amely lehetővé tenné az 50 százalékos béremelések kifizetését. Veres államtitkár szavaiból úgy tűnt, kevés esélyük van az önkormányzatoknak.2003-05-07 17:16:00 0
Virtuális galéria - fogyatékkal élőknek"Láncszem" néven virtuális galériát indít a fogyatékkal élő művészek számára csütörtökön a Handicap Alapítvány. A Láncgaléria internetes kiállítóhelyen mintegy 40 alkotó munkája tekinthető meg.2003-05-07 17:06:00 0
Ismét Dick Cheney Bush alelnökjelöltjeA 2004. évi választáson George Bush amerikai elnök ismét Dick Cheney alelnökkel indul a Fehér Ház meghódításáért. Dick Cheney a The Dallas Morning News szerdai számának adott interjújában megerősítette: elfogadta az elnök kérését, és ismét együtt indulnak az elnökválasztáson.2003-05-07 17:04:00 0
Magyar búvárok a Zenta cirkálónálHazatértek Montenegróból azok a magyar búvárok, akik elsőkként merültek le az I. világháború idején elsüllyedt Zenta cirkálóhoz. Az expedíció sajtóreferensének szerdai tájékoztatása szerint a az expedícióban részt vevő nyolc búvár korszerű, kevertgázos merülési technikával érte el a 73 méteres mélységben nyugvó roncsot.2003-05-07 16:54:00 0
Jókai-napok BalatonfüredenPénteken nyitják meg a Jókai-napokat Balatonfüreden. Az író egykori villájánál - ma Jókai Emlékmúzeum - Bóka István, Balatonfüred polgármestere emlékezik a "nagy mesemondó" füredi éveire.2003-05-07 16:16:00 0
Országgyűlési megfigyelők az EP bizottságaibanA magyar Országgyűlésnek az Európai Parlamenthez megfigyelőként delegált tagjainak fele - kilenc Fidesz- és három MDF-képviselő -, akik az Európai Néppárt (EPP) frakciójához csatlakoztak, Brüsszelben Szájer Józsefet (Fidesz) választotta a magyar EPP-csoport vezetőjévé, helyettesévé pedig Ékes Józsefet (MDF).2003-05-07 16:13:00 0
A lemondás nem lehet magánügyAz újvidéki Magyar Szó című lap szerdán keményen bírálta Ispánovics Istvánt, mert lemondott szabadkai polgármesteri tisztéről, s mindeddig nem volt hajlandó magyarázatot adni döntésére.2003-05-07 16:09:00 0
Erdogan félresöpri Wolfowitz bírálatátRecep Tayyip Erdogan török miniszterelnök szerdán keményen visszautasította Paul Wolfowitz amerikai védelmi miniszterhelyettes bírálatát, miszerint Törökország hibát követett el, amikor nem nyitotta meg kapuit az amerikai hadsereg előtt az iraki háború idején.2003-05-07 16:07:00 0
Raymond Barre a magyar csatlakozás távlatairólAz uniós csatlakozás meg fogja erősíteni Magyarország diplomáciai pozícióját a határon túli kisebbségekről az Európai Unióhoz nem tartozó szomszédaival való tárgyalásokon, mert az európai közösség egészének támogatását tudhatja majd maga mögött - fejtette ki Raymond Barre volt francia miniszterelnök, akadémikus a Párizsi Magyar Intézet (PMI) közönsége előtt.2003-05-07 16:01:00 0
Franciaország csökkenteni akarja az államháztartási hiánytA francia pénzügyminiszter - az Európai Bizottság figyelmeztetését kommentálva - szerdán Párizsban azt mondta, hogy kormányának igenis célja a francia államháztartási hiányt ismét az euróövezeti küszöbérték alá csökkenteni.2003-05-07 15:41:00 0
Prodi elfogadná Giscard kihívásátRomano Prodi, az Európai Bizottság elnöke kész elfogadni Valéry Giscard d'Estaing-nek, az Európa jövőjével foglalkozó konvent elnökének azt a kihívását, hogy folytassanak nyilvános vitát az állandó EU-elnöki tisztség bevezetéséről - közölte szerdán Prodi szóvivője.2003-05-07 15:31:00 0
Mandela összefog az MTV-velNelson Mandela volt dél-afrikai elnök a Music Television-nel közösen kezd világméretű felvilágosító kampányt az AIDS megelőzésére és terjedésének megfékezésére.2003-05-07 15:26:00 0
Drámai eredményromlás a VW-nálHarmadára esett a német Volkswagen járműipari konszern profitja az idei első negyedévben: 331 millió euró lett a tavalyi azonos időszak csaknem egymilliárd eurós nyeresége után. A cég közölte, hogy a következő fél évben javulást vár, de idei forgalmát a társaság a tavalyi 4,67 milliárd euró alá becsüli.2003-05-07 15:24:00 0
Megújul a Budapesti Őszi FesztiválA Budapesti Őszi Fesztivál szervezői hatékonyabb és konkrétabb megjelenést akarnak biztosítani a közönség előtt Magyarország legnagyobb és ez idáig egyetlen kortárs összművészeti fesztiváljának, többi között ezért arculatot és struktúrát váltottak.2003-05-07 15:21:00 0
Solana és Salom a békefolyamatrólAz Európai Unió biztonságpolitikai közös képviselője szerint elsősorban az Egyesült Államok és az Európai Unió szoros együttműködésén múlik, hogy sikerül-e végre békét teremteni a Közel-Keleten Izrael és a palesztinok között.2003-05-07 15:17:00 0
A Fidesz bírálja a nyíregyházi autóvásárlástA Fidesz Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szervezete elfogadhatatlannak tartja és nem érti, hogy a nyíregyházi önkormányzat miért vásárolt egy sportautót 10 millió forintért második számú vezetői kocsinak.2003-05-07 13:14:00 0
Kórháztörvény: esettanulmány lehetünk az EU-ban?Az egészségügyi dolgozók védelmében módosítani kell az önkormányzati törvényt. A Fidesz Magyar Polgári Párt ezért felajánlja segítségét és közreműködését a kormánynak a kórháztörvény módosítása érdekében. Ezt Selmeczi Gabriella az Országgyűlés egészségügyi bizottságának alelnöke és Mikola István volt egészségügyi miniszter közölte a Fidesz képviselőcsoportjának szerdai sajtótájékoztatóján.2003-05-07 12:42:00 0
Speech by Mr Viktor Orbán at the Gala Dinner of EPP2003-05-07 12:40:00 0
Bush Madrid ellenőrzése alá helyezné GibraltártGeorge Bush amerikai elnök nyomást kíván gyakorolni a NATO-ra, hogy adja át Spanyolországnak a Gibraltári-szoros ellenőrzését - adta hírül szerdán a La Razón.2003-05-07 12:16:00 0
Kurd-arab összecsapásokLegkevesebb három ember vesztette életét kurdok és arabok Bagdadtól északra kitört összecsapásaiban.2003-05-07 12:02:00 0
Romániában kárpótolnák a 1990 előtt Dacia-előleget befizetőketFrunda György RMDSZ szenátor tegnap ismertette a sajtó képviselőivel azt az általa előterjesztett törvényjavaslatot, amely azoknak a személyeknek a kárpótlását szabályozná, akik 1990 előtt bizonyos pénzösszeget fizettek be a CEC-be egy Dacia személygépkocsi megvásárlására. Frunda elmondta, hogy több korábbi próbálkozás ellenére eddig még nem sikerült semmit sem tenni ebben a megközelítőleg 38 ezer személyt érintő kérdésben.2003-05-07 12:01:00 0
Funar vesztett a rágalmazási perbenKedden a kolozsvári bíróság felmentette Vasile Soporan prefektust. A bíróság úgy ítélte meg, hogy a kormány helyi képviselője nem követte el a sértés és rágalmazás vétségét Gheorghe Funar polgármesterrel szemben.2003-05-07 11:52:00 0
A beregszászi magyar színház előadása a kijevi színházfesztiválonÁtütő sikerrel mutatta be kedd este Verebes Ernő Sardafass, a hímboszorkány című darabját a kijevi Podoli Színházban a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház társulata.2003-05-07 11:08:00 0
Demonstráció a nagy forgalom miatt BudakeszinTöbb kilométeres autósor torlódott össze szerda reggel nyolc óra körül Budakeszin, ahol éppen a nagy forgalom ellen demonstrálva két helyen is kocsikkal félpályán elzárták az utat helyi civil szervezetek az önkormányzat támogatásával.2003-05-07 10:23:00 0
Budapest: 700 forint is lehetne a parkolási díj?Az elmúlt napok áremelése után a legdrágább fővárosi parkolási övezetben 280 forintba kerül a parkolás óránként.2003-05-07 08:10:00 0
Szegénység elleni küzdelem az Európai UnióbanAz Európai Unió országaiban 2000-ben a népesség 18 százaléka élt a szegénységi küszöb alatt; a közösség célja, hogy 2005-ig ezt az arányt 15 százalékra, 2010-ig 10 százalékra csökkentse, míg a szegénységben élő gyermekek száma a fele legyen a 2000-ben mérteknek.2003-05-07 07:56:00 0
Még nem adtak pénzt a Terror HázánakAz állami múzeumok és közalapítványok közül már mindegyik hozzájutott az idei költségvetési támogatásához, kivéve a Terror Háza - értesült a Magyar Nemzet.2003-05-07 07:48:00 0
OEP: belső vizsgálat a kiadott bizalmas információk miattEgy gyógyszercég bejelentése nyomán belső vizsgálat indult az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnál(OEP), annak kiderítésére, hogy ki ajánlhatott fel orvosok gyógyszer-felírási szokásaival kapcsolatos bizalmas adatokat gyógyszergyártó és -forgalmazó cégeknek.2003-05-07 06:44:00 0
Pengefal képében kísért a múlt?A Terror Háza Múzeum Csengery utcai homlokzatához kapcsolódó pengefalra korábban kiadott tulajdonosi hozzájárulás visszavonását kezdeményezi a főváros VI. kerületének szocialista polgármestere a képviselő-testület e heti ülésén.2003-05-06 20:53:00 0
Szabadságeszmébe bújtatott terrorAnyák napján súlyos provokáció érte a magyar társadalmat! Azon szervezetek és magánszemélyek, amelyek, és akik előzetesen tiltakoztak a drogok népszerűsítése ellen, most a Kendermag Egyesület által szervezett botrányos megmozdulást követően igazolva látják korábban kifejezett aggodalmainkat. Ennek következtében ismét szükségesnek látjuk, hogy - megismételve korábbi közleményünk egyes pontjait - helyt adjunk aggályainknak, ezzel kapcsolatos véleményünknek - hívja fel a figyelmet a társadalmi szervezetek közös közleménye a drogok népszerűsítése ellen.2003-05-06 19:49:00 0
Szövetségben a gazdákkalBár Orbán Viktor újságírókkal folytatott beszélgetése középpontjában a böjt és a Vasas szomorú sorsa állt, a Kisgazda Polgári Egyesület (KPE) Kerekegyháza melletti Pongrácz Majorban tartott Országos Baráti találkozója során inkább a magyar gazdák legégetőbb kérdéseiről esett szó. A kisgazda eszmék képviselői egyaránt az összefogás mellett tették le voksukat, Orbán Viktor pedig meghívta őket a kibővülő Fideszbe.2003-05-06 19:45:00 0
Kínában a járványvédelem a legkomolyabb problémaPekingben az utóbbi napokban kevesebben betegedtek meg a vírusos tüdőgyulladásban, de a helyzet továbbra is súlyos. Bár a keddi szokásos járvány-sajtóértekezleten igen optimistának tűntek a szakértők, Ven Csi Tao kínai miniszterelnök és az Egészségügyi Világszervezet továbbra is súlyosnak nevezte az ázsiai tüdőgyulladás helyzetét az országban.2003-05-06 19:25:00 0
Pokorni Zoltán MiskolconÁtalakítás, egyszersmind átépítés előtt áll a Fidesz: a párt alapítása óta eltelt másfél évtized alatt az ország óriásit változott, a pártnak ezt tudomásul kell vennie, és ehhez kell alkalmazkodnia. Ezt Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnök-jelöltje jelentette ki kedden, Miskolcon tartott sajtótájékoztatóján.2003-05-06 19:16:00 0
Nemzetközi bélyegkiállítás a Hadtörténeti MúzeumbanHunfila 2003 Budapest címmel nemzetközi bélyegkiállítás nyílt kedden a Hadtörténeti Intézet és Múzeumban. Az ünnepélyes megnyitón a Magyar Posta Rt. alkalmi bélyegeket bocsátott forgalomba a Rákóczi-szabadságharc kitörésének 300. évfordulója, valamint a 76. Bélyegnap tiszteletére.2003-05-06 19:07:00 0
450 bolgár katona békefenntartásra?Nikolaj Szvinarov bolgár nemzetvédelmi miniszter közlése szerint hazája az eredetileg tervezettnél több, 450 katonát kíván küldeni a háború utáni Irakba békefenntartás céljából június közepéig.2003-05-06 18:44:00 0
Postabezárási hullám indul a nyáronLeginkább a jövedelmezőségi szempontok döntenek a Magyar Posta (MP) Rt. modernizációs programjának megvalósításakor, amelynek egyik alappillére a mobilposta-hálózat kiterjesztése. Mindez első körben annyit jelent, hogy a baranyai, a győr-soproni, illetve a borsodi régióban a hatszáz fő alatti települések postahivatalainak többségét bezárják.2003-05-06 18:37:00 0
Washington és Európa Evianban egymásra talál?A francia védelmi miniszter szerint az Egyesült Államok és Európa közötti, Irak kapcsán kirobbant válság túljutott a csúcspontján, és a hét legfejlettebb ipari államot és Oroszországot felölelő csoport (G8) Evianban rendezendő csúcstalálkozóján megtörténhet a kibékülés.2003-05-06 18:25:00 0
Új kontingens indul KabulbaBefejeződött az afganisztáni magyar egészségügyi kontingens második csoportjának felkészítése. A csapat május 13-án indul Kabulba. A Magyar Honvédség egészségügyi csoportfőnöke azt is elmondta: a csoport 10 szakemberből áll, ugyanis nem sikerült röntgenszakorvost, röntgenasszisztenst és labororvost találniuk.2003-05-06 17:50:00 0
Amerika-bíráló nyilatkozat IliescutólIon Iliescu a Tages Zeitung német lapnak május 4-én adott interjújában elmondta, hogy véleménye szerint Michael Guest, amerikai bukaresti nagykövete túllépte hatáskörét akkor, amikor a korrupcióellenes kritikákba bocsátkozott.2003-05-06 17:43:00 0
Támadás az ügyész ellenAz Országgyűlés alkotmányügyi bizottságának kormánypárti tagjai egyfős többséggel elfogadták azt a jelentéstervezetet, amely Keller László egyik, tavaly júniusi interpellációja nyomán elmarasztalná a legfőbb ügyészt. Az ülésen Polt Péter legfőbb ügyész tételesen, törvényeket idézve cáfolta a bírálatok megalapozatlanságát. Erre a kormánypárti képviselők ellenérveket képtelenek voltak felhozni. Áder János, a Fidesz részéről az ülésen rámutatott: mivel a kormánypárti képviselők egyetlen jogi érvet sem tudtak felvonultatni, az eljárás nem szolgál mást, mint megkísérelni az ügyészséget is politikai eszközzé silányítani, valamint elterelni a figyelmet Keller folyamatos felsüléseiről, valamint a szocialisták korrupciós ügyeiről.2003-05-06 16:47:00 0
Németországnak nem tetszett a varsói javaslatA német védelmi miniszter kedden bosszúsan reagált arra a lengyel javaslatra, hogy Németország Dániával együtt segítse az Irak stabilizálásán fáradozó nemzetközi erőket. Peter Struck washingtoni látogatása után nyilatkozott, s amerikai útját sikernek nevezte. Megfigyelők azonban arra mutatnak rá, hogy a német-amerikai kapcsolatok javulása nagyrészt a csúcsvezetők, Gerhard Schröder német kancellár és George Bush amerikai elnök viszonyának alakulásától függ. Márpedig kettejük kapcsolatában még nem tört meg a jég.2003-05-06 16:42:00 0
Iraki hadifoglyok szabadon bocsátásaMintegy 150 iraki hadifoglyot bocsátottak szabadon az amerikaiak kedden a dél-iraki sivatagban lévő Bucca gyűjtőtáborból. Az iraki hadsereg egykori katonáit, akik többsége családjához indult haza, hogy új életet kezdjen Szaddám Huszein volt elnök rezsimjének bukása után, a Bászrába, Umm-Kaszrba, illetve Násziríjába induló autóbuszra szállásuk előtt felsorakoztatták a tűző napon a tábor udvarán. Az amerikai katonai rendőrség tagjai elindulásuk előtt vizet, cigarettát, az útra való élelmiszert és a Nemzetközi Vöröskereszt által adományozott külön élelmiszercsomagot adtak át a volt hadifoglyoknak.2003-05-06 16:27:00 0
A PDSZ tiltakozik a közoktatási törvény módosítása ellenA Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint a kormány törvényessé kívánja tenni az eddig törvénytelen állapotot a közoktatásban oly módon, hogy a pedagógusok kötelező óraszámát fellazítja, és a rendkívüli munkavégzés tekintetében kivonja a közalkalmazotti törvény és a munka törvénykönyv hatálya alól.2003-05-06 15:22:00 0
Hetente kérdések Demszky GáborhozA fővárosi Fidesz-MKDSZ a jövőben operatív javaslatok mellett minden héten kérdéssel fordul a főpolgármesterhez a közérdeklődésre számot tartó, megválaszolatlanul maradt problémák kapcsán.2003-05-06 15:06:00 0
Kormánypárti nem a dopping szigorúbb megítéléséreAz Országgyűlés Ifjúsági és Sportbizottsága keddi budapesti ülésén nyolc igen szavazat, nyolc nem és egy tartózkodás mellett nem találta általános vitára alkalmasnak a doppingszerek fogyasztásának és terjesztésének szankcionálásával kapcsolatban a büntető törvénykönyv módosítását célzó fideszes javaslatot.2003-05-06 14:11:00 0
Járai Zsigmond az inflációról, az államháztartásrólAz idén az államháztartás keresletszűkítő hatása kisebb lesz a vártnál, s a bérek továbbra is gyorsan növekednek, de az importált dezinfláció - az alacsonyabb olajárak és a világgazdasági recesszió következtében ezt messze ellensúlyozza - mondta Járai Zsigmond a Magyar Nemzeti Bank elnöke kedden az MTI-nek.2003-05-06 13:05:00 0
Vegyük figyelembe Magyarország érdekeit is!Nem igaz, hogy a kormány ellenében, nem igaz, hogy Magyarország érdekeit sértve hátráltatjuk a döntéshozatalt: készek vagyunk a megállapodásra - hangsúlyozta Németh Zsolt, az iraki rendezéssel kapcsolatos magyar katonai hozzájárulásról szóló határozati javaslat általános vitájában kedden a Parlamentben. Mécs Imre az SZDSZ képviselője, ki tudja milyen belső indíttatásból, ezt szarrágásnak minősítette.2003-05-06 12:37:00 0
Magyartalanított státustörvényt akar a kormányA Fidesz elfogadhatatlannak tartja a státustörvény tervezett kormányzati átszabását, mert az nem más, mint a jogszabály "magyartalanítása". Erről Németh Zsolt az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke beszélt keddi sajtótájékoztatóján Budapesten.2003-05-06 12:34:00 0
Selmeczi Gabriella2003-05-06 10:38:00 0
Lódít és jogot sért a NKÖMValótlan a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának (NKÖM) előző napi állítása, miszerint Hankiss Ágnes nem vállalja a Hamvas Intézet további vezetését. A Károlyi Palota Kulturális Központ (KPKK) és a Hamvas Béla Kultúrakutató Intézet eddigi főigazgatója az MTI-nek nyilatkozva kedden úgy fogalmazott, hogy a tárca eljárása a kérdésben súlyosan jogsértő.2003-05-06 10:36:00 0
Kampányígéretek parkolópályánTegnaptól 20-40 forinttal emelkedtek Budapesten a gépjárművek várakozási tarifái. E döntés kellemetlen, ám hamarosan mégis visszasírjuk: ősztől ugyanis a most megemelt díjak duplájáért várakozhatnak majd az autósok. Sőt, a városvezetés ajándékaként a fizető övezetekben élők sem parkolhatnak ingyen lakóhelyük előtt.2003-05-06 10:23:00 0
EU-segélyszállítmány IrakbaBrüsszelből útnak indult kedden az Európai Unió első tíztonnás segélyszállítmánya Irakba.2003-05-06 10:07:00 0
A legfontosabb közösség a családAz embereknek családban, a kormányzatnak nemzetben kell gondolkodni - hangsúlyozta napirend előtti felszólalásában Harrach Péter kedden az Országgyűlésben.2003-05-06 10:01:00 0
A Medgyessy-kormány becsapta a munkavállalókatA kormány durván becsapta a munkavállalókat - reagált Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke arra a hírre, hogy bár az MSZP a választások során a bérek vásárlóértékének 25 százalékos javulását ígérte, a kormány most legfeljebb 3 százalékos reálbér-növekedést tart elképzelhetőnek 2006-ig.2003-05-06 08:57:00 0
Pakson leállítják a négyes blokkot isA Népszabadság úgy tudja, hogy az évente esedékes karbantartás keretében a négyes reaktorblokkot is leállítják a paksi atomerőműben. Miután a nemrég súlyos üzemzavart szenvedett kettes blokk újraindítására nem kerül sor addig, egyszerre két blokk is üzemen kívül lesz. Ez azt jelenti, hogy hazánk energiaszükségletének húsz százalékát más forrásból kell majd előteremteni.2003-05-06 08:23:00 0
Postabezárási hullám indul a nyáronLeginkább a jövedelmezőségi szempontok döntenek a Magyar Posta (MP) Rt. új modernizációs programjának megvalósításakor, amelynek egyik alappillére a mobilposta-hálózat kiterjesztése. Mindez első körben annyit jelent, hogy a baranyai, a győr-soproni, illetve a borsodi régióban tíz megyét érintve a hatszáz fő alatti települések postahivatalainak többségét bezárják.2003-05-06 07:55:00 0
Terrorelhárító hadgyakorlat készül az USA-banAz Egyesült Államok jövő hétfőtől kezdődően nagyszabású hadgyakorlatot tart, amelyen "piszkos bombával" vagy biológiai fegyverrel elkövetett támadás hatásait szimulálják.2003-05-06 07:44:00 0
Kormányátalakítás BelgiumbanGuy Verhofstadt belga miniszterelnök hétfőn kisebb átalakítást hajtott végre kormányán, amelyből kilépett a vallon környezetvédők pártjának (Ecolo) két képviselője.2003-05-06 07:40:00 0
Többen, mint a szocialisták és a liberálisok együttvéveAz Európai Unió tíz újonnan csatlakozó tagállamából hétfőn megérkeztek Brüsszelbe a parlamentek küldöttei, akik között a legnagyobb létszámú csoport az Európai Néppárt (EPP) soraiban ül majd az Európai Parlamentben. Orbán Viktor, aki az EPP egyik alelnöke is egyben, kifejtette: a most következő egy év alatt a magyar országgyűlés európai parlamenti képviselői azzal tehetik a legtöbbet Magyarországért, ha nem engedik, hogy jelentős döntések szülessenek uniós ügyekben nélkülünk, amelyek kihatással lesznek ránk a csatlakozás után.2003-05-05 21:02:00 0
Svájcban is tüntettek a drogliberalizáció ellenDühös szülők tüntettek hétfőn a svájci parlament előtt a marihuána tervezett legalizálása ellen. A berni parlament alsóháza csütörtökön kezdi meg a vitát a könnyű drogokat tiltó törvény enyhítéséről, amelyet a felsőház már korábban jóváhagyott.2003-05-05 20:48:00 0
Határozathozatal Irakról - A Fidesz az egyensúlyi politika mellettAz Országgyűlés hétfőn nagy többséggel hozzájárult ahhoz, hogy az Irak újjáépítéséhez szükséges békefenntartói és humanitárius feladatokban részt vevő nemzetközi erők 2004 végéig használhassák a magyar légteret, közutakat, illetve vasútvonalakat. Az erről szóló határozati javaslatot 329 igen szavazattal, 3 tartózkodás és 3 ellenző szavazat mellett fogadta el a Ház. A Fidesz ugyanakkor a jövőben sem kívánja támogatni az egyensúlyi politizálást megbontó kormányzati lépéseket.2003-05-05 20:31:00 0
Stumpf István a kormányátalakításrólStumpf István szerint a kormányátalakítás egyik fontos üzenete, hogy Medgyessy Péter az őt ért kritikák ellenére döntésképes, s pártpolitikai erőktől és külső tényezőktől függetlenül képes gyakorolni a kormányfői hatalmat. A politológus meglepőnek tartja, hogy egy átfogó előzetes értékelés helyett Medgyessy Péter a személyi döntéseket hozta meg először. A Századvég Politikai Iskola vezetője, volt kancelláriaminiszter a kormányátalakítás hétfői parlamenti bejelentése kapcsán nyilatkozott.2003-05-05 18:46:00 0
Hamvas-intézet: felelősségtudatból verik szétAz illetékes kormánytag szerint a Károlyi Palota Kulturális Központ és a Hamvas-intézet megszüntetésére a KÖM nem politikai okok miatt kerített sort. Arról is szívesen meggyőzne bennünket, hogy mélységes felelősségérzet vezérelte a tárcát, amikor ajtót mutattak Hankiss Ágnesnek. E teória bár tetszetős, Halász János fideszes országgyűlési képviselőt Kocsi László a Kulturális Örökség Minisztériumának politikai államtitkára mégsem nyugtatta meg.2003-05-05 18:35:00 0
Nőni fognak az árak EU-csatlakozás utánValószínű, hogy egyes szolgáltatások áraira az EU-hoz történő csatlakozással nyomás nehezedik a csatlakozó országokban - áll az EU brüsszeli bizottságának hétfőn közzétett jelentésében. A szolgáltatások és áruk széles körének árszínvonala jelenleg még érezhetően elmarad az uniós szinttől, tükrözve az alacsonyabb béreket és az alacsonyabb életszínvonalat is.2003-05-05 17:52:00 0
Mentsétek meg Friderikuszt!Ígéretekben nem volt hiány, a képernyőre történő visszatérésével - jósolta saját magáról - új korszak, új időszámítás veszi majd kezdetét a Magyar Televízió életében. A szándékosan lepusztított közszolgálati csatornához hosszú tömött sorokban térnek vissza a szigorúan értékalapon elpártolók, a Való Világot és Big Brothert nézők. Friderikusz "meglepő" módon saját magában vélte megtalálni azt az archimédeszi pontot, ahonnan kifordíthatja tengelyéből a televíziózást, megajándékozva bennünket szerénytelen személyével.2003-05-05 17:30:00 0
Továbbra is az adatmentési botrány elsimítására törekszik a kormányA sertéságazat válsága, a betegellátás finanszírozásának csökkenése, valamint az adatmentési botrány során tapasztalt ellentmondó kormányzati nyilatkozatok kerültek szóba a Fidesz-Magyar Polgári Párt képviselőcsoportja interpellációi során hétfőn az Országgyűlésben.2003-05-05 17:17:00 0
Demszky drágította a parkolást BudapestenDemszky Gábor döntésével a parkolási díjak általános forgalmiadó-tartamának 12-ről 25 százalékra való növelése miatt emelkedtek a várakozási tarifák. Budapesten hétfőtől emelkedtek a parkolási díjak, várakozási övezetenként legfeljebb 40 forinttal kell többet fizetniük az autósoknak. Erről Vinkovics Béla, a főpolgármesteri hivatal illetékese tájékoztatta az MTI-t. Vinkovics rámutatott, hogy ősszel a jelenleginél jobban, személyes álláspontja szerint akár duplájára is nőhet Budapesten a parkolási díj.2003-05-05 17:09:00 0
Topolánszky Ákos a kender-demonstrációrólTopolánszky Ákos szerint az utcai demonstráció nem jó megoldás egy olyan érzékeny társadalmi probléma megoldására, mint a kábítószerek kérdése, és az sem tesz jót az ügynek, ha a politika erőteljesen reagál. A helyettes államtitkár sajnálatosnak nevezte, hogy a demonstrációt szervező Kendermag Egyesület a Büntető törvénykönyv (Btk.) módosítása után "talált rá erre a témára".2003-05-05 16:54:00 0
Működik az Iszlám Dzsihád damaszkuszi irodájaAz Iszlám Dzsihád radikális palesztin mozgalom hétfőn cáfolta, hogy a szíriai hatóságok bezáratták volna a szervezet damaszkuszi irodáját. - A dolgok semmit sem változtak. Irodánk helyzete változatlan - közölte az AFP francia hírügynökséggel a mozgalom bejrúti képviselője.2003-05-05 16:33:00 0
Üzemzavar egy ukrajnai atomreaktorbanA hűtőrendszer generátorában észlelt repedések kijavítása miatt váratlanul le kellett állítani az ukrajnai Zaporizzsjai Atomerőmű egyik reaktorát. A háttérsugárzás normális szinten maradt, de a végső javítások keddnél előbb előreláthatólag nem készülnek el.2003-05-05 16:22:00 0
A rendőrség képtelen volt ellátni feladatátA rendőrség a vasárnapi Kendermag-demonstráción, valamint az azzal szemben szervezett ellenrendezvényen képtelen volt rendfenntartói feladatát ellátni, a békés lebonyolítást biztosítani - jelentették ki a Friss Levegőt Polgári Kör szervezői.2003-05-05 16:13:00 0
Kuncze a kriminalizálás ellen: kendertojást gyerekeknek?A drogfogyasztás liberalizációja ellen bizonyos fórumokon állást foglaló kormánypártok őszintétlensége is közrejátszott abban, hogy a tegnapi marihuána-rendezvényen az indulatok mindkét oldalon felcsaptak - jelentette ki Pokorni Zoltán a Fidesz frakcióvezető-helyettese napirend előtti felszólalásában hétfőn az Országgyűlésben. Kuncze Gábor SZDSZ-es pártelnök a drogpárti demonstrációt védelmébe véve az ellentüntetőkkel kapcsolatban óbégatásról beszélt.2003-05-05 16:06:00 0
Szolgálati titkot sértett, majd a szocialisták kitüntettékRépássy Róbert azonnali kérdésében azt szerette volna megtudni, hogy Lamperth Mónika miért tüntette ki azt a Papp Csaba nevű nyomozót, aki a Princz-nyomozást vezetve összejátszva a gyanúsítottnak szolgálati titoknak minősülő dokumentumot adott át, miközben megkerülte a nyomozás szigorú felügyeletét ellátó ügyészt. Lamperth szerint semmi gond Papp Csabával, remek szakember.2003-05-05 16:03:00 0
Négy megszállási övezet lesz IrakbanIrakot nem három, hanem négy megszállási övezetre fogják felosztani, és ezek egyikét valószínűleg lengyelek irányítják majd - közölte lengyel nemzetvédelmi miniszter, akinek a szavait a radio.hu idézte.2003-05-05 15:51:00 0
Elfogadhatatlan kormányzati bérkoncepcióAz Autonóm Szakszervezetek Szövetsége számára teljességgel elfogadhatatlan a kormány középtávú bérkoncepciója - jelentette ki Borsik János azon értesülésekkel kapcsolatban, hogy a Pénzügyminisztérium 2004-2006 között legfeljebb háromszázalékos reálbér-növekedést tart elfogadhatónak a gazdaság versenyképességének megőrzéséért, olvasható a www.mno.hu hírportálon.2003-05-05 15:31:00 0
Igen a humanitárius segélyek átengedéséreIgent mond a Fidesz a humanitárius segélyszállítmányok Magyarországon történő átengedésére, és nemzetközi felhatalmazás esetén a békefenntartásban való katonai részvételre - mondta Németh Zsolt hétfőn, a Fidesz képviselőcsoportjának ülését követően.2003-05-05 15:06:00 0
Pártpolitikai szempontok indokolták a jegyzőváltástFelmentették a XVI. kerületi önkormányzat jegyzőjét a múlt héten. A Fidesz képviselőcsoportjának a vezetője elmondta: Molnár Évát pártpolitikai szempontok alapján menesztették.2003-05-05 15:02:00 0
Friderikusz produkciói már nem kellenek az MTV-nek?Megszűnhet a Hoztam egy milliót című műveltségi vetélkedő, és A szólás szabadsága körül is forrnak az indulatok.2003-05-05 14:41:00 0
Asztmások és allergiások a kender ellenAz Asztmás és Allergiás Betegek Országos Szövetsége közleményben tudatja: a drogliberalizációért tartott tüntetésen felolvastak egy megtévesztő levelet. Ennek orvos írója - a liberalizációért tüntetők céljaival egyezően - állítólag azzal érvelt, hogy a marihuána sok betegség, így többek között az asztma kezelésében gyógyhatású szer lenne. A megtévesztő levél írójának többek közt azt a kérdést teszik fel: Voltak-e már nézeteltérései a Magyar Orvosi Kamara Országos Etikai bizottságával?2003-05-05 14:28:00 0
Államtitoksértés miatt nyomozás indul a Mécs-bizottság ellenÁllamtitoksértés alapos gyanúja miatt rendőrségi nyomozást rendelt el a fővárosi főügyész helyettese a Medygessy-kormány hatalomra kerülése után felállított Mécs-bizottság tevékenységével kapcsolatban. Varga Zoltánné helyt adva Répássy Róbert, fideszes képviselő panaszának, hatályon kívül helyezte az ORFK korábbi határozatát, amely megtagadta a nyomozást a kormányzati személyek ügynök múltját vizsgáló testület ügyében.2003-05-05 14:08:00 0
Áder János a kormány lendületérőlMedgyessy Péter Új lendületben a kormány című új opusában ma a Parlamentben is bejelentette, hogy a MeH öt államtitkárságát átpakolják valamely más minisztériumokba, és három miniszterét is leváltja. Ezt követően Áder János rámutatott, mik is voltak a kormány eddigi lendületes mutatványai.2003-05-05 13:59:00 0
Elfogadhatatlan kormányzati bérkoncepcióAz Autonóm Szakszervezetek Szövetsége számára teljességgel elfogadhatatlan a kormány középtávú bérkoncepciója - jelentette ki Borsik János azon értesülésekkel kapcsolatban, hogy a Pénzügyminisztérium 2004-2006 között legfeljebb háromszázalékos reálbér-növekedést tart elfogadhatónak a gazdaság versenyképességének megőrzéséért.2003-05-05 12:53:00 0
Irak - előretörnek az "Isten országát" pártolókHa az elöljárók szakállviseletét tesszük meg az iraki politikai fejlemények fokmérőjének, egészében világossá válik a mostani átalakulás nagysága. Szaddám Huszein (iraki elnök) és hűséges emberei bajuszdiktatúrájának ideje végérvényesen lejárt. A legutóbbi értekezlet, ahol Jay Garner, az amerikaiak által működtetett közigazgatás feje tartott megbeszélést vezető iraki ellenzéki politikusokkal, akár a körszakállasok összejöveteleként is lefesthető.2003-05-05 12:38:00 0
Az irakiak nem akarják a szövetségesek távozásátAz iraki lakosság túlnyomó többsége örül a szövetséges erők jelenlétének, és nem akarja, hogy azok gyorsan távozzanak - mondta hétfőn az amerikaiak által létrehozott iraki újjáépítési és segélyiroda (ORHA) helyettes bit vezetője.2003-05-05 10:32:00 0
Struck gyors normalizálódást vár a német-amerikai viszonyokbanPeter Struck német védelmi miniszter a német-amerikai viszony gyors normalizálását várja az iraki háború körüli viszály után.2003-05-05 08:15:00 0
Vilim Katalin-kiállítás SzentendrénVilim Katalin Barcsay-díjas festőművész munkáiból nyílik kiállítás kedden Szentendrén, a Régi Művésztelepi Galériában.2003-05-05 08:07:00 0
Arafat reménykedik: Micna utóda is békepárti leszJasszer Arafat, a palesztin hatóság elnöke vasárnap reményét fejezte ki, hogy az Izraeli Munkapárt új vezetője sem fog belépni egy nemzeti egységkormányba a béke rovására.2003-05-05 08:03:00 0
Bomló koalíció BelgiumbanKét héttel a parlamenti választások előtt kilépett a belga kormányból az ECOLO francia ajkú környezetvédő párt mindkét minisztere, ami a hatpárti koalíció felbomlását jelenti.2003-05-05 07:58:00 0
Iraki technokrata az olajipari minisztérium élénAz iraki újjáépítésért felelős amerikai testület egy tapasztalt iraki technokratát, Thamír Abbasz Ghadhbant nevezte ki az iraki olajminisztérium élére. Ezzel az intézményt ő, valamint az Egyesült Államok vezetése alatt álló tanácsadó testület irányítja majd.2003-05-04 18:02:00 0
Orbán Viktor: személyes szövetséget kell kötni egymássalNem hagyományos pártszervezést kell véghez vinni, hanem az embereknek személyes szövetséget kell kötni egymással, hogy Magyarország le tudja győzni az előtte álló kihívásokat és megpróbáltatásokat - jelentette ki Orbán Viktor szombaton a szolnoki polgári körök első bálján.2003-05-04 15:07:00 0
Eredményesnek értékelik Powell szíriai tárgyalásátColin Powell amerikai külügyminiszter damaszkuszi látogatása során eredményes tárgyalásokat folytatott a szíriai vezetőkkel, akik késznek mutatkoztak, hogy együttműködjenek az Egyesült Államokkal Irak és a közel-keleti békefolyamat kérdésében - értékelték vasárnap arab politikai elemzők.2003-05-04 14:59:00 0
Postabank-ügy: vádemelési javaslat Princz Gábor ellenA Postabank-ügyben ténylegesen szerdán fejeződött be a nyomozás, a rendőrség pedig vádemelési javaslattal továbbítja az ügyet a vádhatósághoz, amint a gyanúsítottak is megismerhették a több tízezer oldalnyi iratot.2003-05-04 11:19:00 0
Eltérő cseh álláspontok az esetleges amerikai katonai támaszpontrólNem egységesek a vezető cseh politikusok annak megítélésében, hogyan fogadná a lakosság, ha az Egyesült Államok katonai támaszpontot kívánna létesíteni Csehországban.2003-05-04 10:57:00 0
Washington csökkenti iraki katonai jelenlététAz Egyesült Államok az amerikai haderő túlnyomó részét ki akarja vonni Irakból a következő hónapokban és őszre csak két hadosztályt hagyna az országban -írja a The New York Times szombati számában katonai forrásokra hivatkozva.2003-05-04 10:47:00 0
Család, család, család, édesanyákAnyák napi programmal várta a Polgári Majális utolsó napján a Fidesz az érdeklődőket. Fantasztikus előadásokat hallottak-láttak, s az édesanyákat köszöntötték azok, akik a színpadra léptek - de azok is, akik a közönség soraiban foglaltak helyet.2003-05-03 21:02:00 0
A román kormány teljes mértékben vakációra mentA Nastase-kormány lehúzta a Victoria Palota redőnyét -- így indítja a húsvéti-május 1-I vakációról szóló összeállítását az Evenimentul Zilei. Ezidő alatt a 23 minisztérium és egyéb kormányintézmény zárva tart.2003-05-03 16:03:00 0
Orbán Viktor: az út arra vezet előre, amerre együtt tudunk menniMinden kormány munkájában az ér legtöbbet, ami felébreszti és megerősíti az emberekben a tenni akarást - mondta Orbán Viktor szombaton Kunszentmiklóson, a református templomtorony és a gyülekezeti ház felújítása alkalmából tartott hálaadó ünnepségen.2003-05-03 15:36:00 0
Testület irányítja az olajügyeket IrakbanEgy amerikaiak által kinevezett testület vette kezébe az iraki olajügyeket. Az amerikaiak által megbízott ügyvezető bizottság élére - igazgatói rangban - egy irakit neveztek ki: a feladatot a tervezési minisztérium volt igazgatója, Tamír Gadbane vállalta el.2003-05-03 13:57:00 0
Powell és Aszad tárgyalásaiAz iraki helyzetről, a Szíria által támogatott palesztin radikális szervezetekről, és a közel-keleti ország állítólagos vegyi fegyvereiről is szó volt Colin Powell amerikai külügyminiszter és Bassár el-Aszad szíriai elnök szombati damaszkuszi megbeszélésein.2003-05-03 12:44:00 0
Megkezdődött az iraki nemzetközi stabilizációs erő szervezéseAz Egyesült Államok szövetségeseivel együtt megkezdte az iraki stabilizációs erő megszervezését: Washington az országot három övezetre akarja osztani, akár az ENSZ felhatalmazása nélkül is.2003-05-03 11:21:00 0
Csillebérc: a kimentett ifjúsági vagyont kutatná a FideszDeutsch Tamás egykori sportminisztert nem érte váratlanul, hogy kiderült: Varju László, az MSZP parlamenti frakciójának igazgatója, felesége révén érintett a csillebérci vadászház bűncselekmény-gyanús eladásában. Jánosi György, a sporttárca jelenlegi vezetője ugyanakkor nem kívánta kommentálni a napokban nyilvánosságra került tényeket.2003-05-03 11:17:00 0
Május 2. és a szabadság1990 május másodikán tették le esküjüket első alkalommal szabadon választott magyar országgyűlési képviselők az Ország Házában, emlékezett Deutsch Tamás a Polgári Majális második napján. Martonyi János, Surján László és Bába Iván az Európai Unióval kapcsolatos kérdéseket beszéltek meg a jelenlévőkkel május 2-án a Fidesz Polgári Majálison.2003-05-02 21:23:00 0
A hülyeség - ha fájna, 2003. május 2.Elég meglepő kísérletre határozta el magát a szocialista párt internetes honlapja. Úgy tűnik, a vállalkozás lényege egy fordulat. Gőg és Demagóg fiai összeállítást készítettek arról, hogy ki miként szerette a diktatúra kötelező erődemonstrációjaként is értékelhető május elsejei felvonulásokat. Újra vidáman vállalják fel tehát rendszerváltás előtti diktatórikus múltjukat, s Burány Sándornak hívei nyilván még azt is elhiszik, hogy a május elsejéknek nem volt politikai töltete.2003-05-02 20:43:00 0
A kormány intézménymegszüntetéssel ünnepelte május elsejétMájus elsejét azzal ünnepelte a szocialista kormány, hogy megszüntette a hazai kulturális élet egyik centrumát, a Hamvas Béla Intézetet. A kedden kelt és kézbesített levél által hagyott egy munkanap május elsejéig legfeljebb arra volt elegendő, hogy meglepődjenek az intézet munkatársai. A megszüntető okiratot a DunNovaPress hírügynökség honlapjáról vettük át.2003-05-02 19:30:00 0
Rumsfeld: törvényes volt a háborúAz amerikai védelmi miniszter szerint George Bush elnök nem azt mondta pénteki bejelentésében, hogy minden fegyveres tevékenység véget ért Irakban, hanem azt, hogy a kiterjedt fegyveres konfliktus zárult le.2003-05-02 15:35:00 0
Újabb két iraki vezetőt fogtak elKét újabb iraki vezetőt tartóztattak le az Irakot megszálló szövetséges erők az Egyesült Államok által összeállított körözési listáról.2003-05-02 14:11:00 0
Elhunyt Horváth Tivadar színművészÉletének 83.évében, hosszú szenvedés után otthonában elhunyt Horváth Tivadar Jászai Mari-díjas érdemes művész április 30-án Leányfalun.2003-05-02 12:18:00 0
Helyreállítják a diplomáciai kapcsolatokat India és Pakisztán közöttAtal Behari Vadzspaji indiai kormányfő pénteki bejelentése szerint India és Pakisztán helyreállítja a teljes körű diplomáciai kapcsolatot és a két ország közötti légi forgalmat.2003-05-02 11:01:00 0
Az iraki háború világgazdasági hatásaiAz iraki háború gyorsan és sikeresen fejeződött be, ám sok elemző szerint ennek stimuláló hatása az amerikai gazdaságra lényegesen kisebb lesz a vártnál, így a világgazdasági konjunktúra látványos megélénkülésére továbbra sem lehet számítani, és várhatóan az Európai Unió gazdasága is csak lassan indul fejlődésnek.2003-05-02 10:57:00 0
Szocialista érintettség vadászházügybenVarju László szocialista országgyűlési képviselő felesége a kézbesítési megbízottja annak a kínai férfinak, aki a csillebérci vadászházat mélyen áron alul megvásárló Bau-bérc Kft. jelenlegi tulajdonosa derül ki a cégadatokból. Az ORFK jelezte: az ingatlan ügyében folyó nyomozás során Varjut idáig nem hallgatták ki.2003-05-02 10:44:00 0
MSZP-s ígéretek és a vaddisznóGyürk András, a Fidelitas elnöke, Pokorni Zoltán frakcióvezető-helyettes, Varga Mihály az Orbán-kormány pénzügyminisztere és Fónagy János volt közlekedési miniszter is felszólalt a Fidesz-Magyar Polgári Párt Hajógyári szigeten tartott háromnapos Polgári Majálisán csütörtökön.2003-05-01 19:29:00 0
Munkáspárti majálisThürmer Gyula a Munkáspáti ünnepen leszögezte: Medgyessy Péter és az MSZP becsapta az országot; azt ígérték, hogy baloldali politika lesz, ehelyett jobboldali neoliberális politika van. Követelik, hogy a kormány támogassa a munkahelyteremtést, vezesse be a 13. havi nyugdíjat, valamint, hogy állítsa le a közszolgáltatások, a szociális ellátások, különösen az egészségügy privatizációját. Thürmer közölte: szégyellik magukat amiatt, hogy a magyar kormány és az MSZP a háború oldalára állt.2003-05-01 17:15:00 0
Török földrengés: Mádl Ferenc részvétnyilvánításaMádl Ferenc államfő csütörtökön levélben fejezte ki részvétét Ahmet Necdet Sezer török köztársasági elnöknek a Törökországban történt földrengés miatt.2003-05-01 17:07:00 0
Értékközpontú világot építeniEgy hetilap médiáról szóló riportjának mottójául az alábbi mondatokat választotta: "Nem hiszek abban, hogy bárki, aki ma képernyőre kerül, valami fontosat akar elmondani a világról. Csak a szereplés és a pénz számít." A kibővülő Fidesz Kulturális Tagozatának megalakítását előkészítő május elsejei budapesti tanácskozásán olyan emberek gyűltek össze, akinek felelős mondanivalójuk volt: olyan értékeket felmutatásán szeretnének dolgozni, amelyek Magyarország számára hosszú távú felemelkedés lehetőségét nyújtja.2003-05-01 14:26:00 0
Szíria: az útiterv hiábavaló az izraeli kivonulás nélkülSzíria szerint az Egyesült Államok által is támogatott közel-keleti béketervnek semmi értelme nincs mindaddig, amíg Izrael nem hajlandó kivonulni a megszállt arab területekről.2003-05-01 14:08:00 0
Nógrádi lehet Farkas kihívójaNógrádi Zoltán csak akkor jelölteti magát a Fidesz Csongrád megyei elnökének, ha érdemleges feladatokat láthat el. Farkas Sándor jelenlegi megyei elnök még korainak tartja a tisztújítással kapcsolatos kérdésfelvetést. Végső döntés a május 17-i Fidesz-kongresszus után várható.2003-05-01 13:17:00 0
Viseld a szíveden - hipertónia nap a VárosligetbenHatodik alkalommal rendezték meg a Városligetben május elsején a Magyar Hypertonia Társaság szervezésében a hipertónia napot, hogy színpadi programmal, ingyenes vérnyomás-, koleszterin- és testzsírméréssel hívják fel a lakosság figyelmét a szív- és érrendszeri megbetegedések kialakulásának veszélyeire és a megelőzés fontosságára.2003-05-01 11:56:00 0
A Hamász elutasítja a közel-keleti útitervetA Hamász radikális palesztin mozgalom szerdán elvetette az útitervnek nevezett új közel-keleti béketervet, amelyet a nap folyamán mutattak be Mahmúd Abbász új palesztin miniszterelnöknek és Ariel Saron izraeli kormányfőnek.2003-05-01 09:35:00 0
Fidelitas és Fiatal Baloldal: egy asztalnál SzegedenEgy asztalhoz ültette a Fidelitas és a Fiatal Baloldal Csongrád megyei elnökeit a nemzeti megbékélés és összefogás érdekében a Kézfogás 2003. Alapítvány szerdán Szegeden.2003-05-01 09:33:00 0
Schröder visszafogottságra kéri WashingtontVisszafogottságra kérte az Egyesült Államokat az észak-koreai válság kapcsán szerdán Gerhard Schröder német kancellár.2003-05-01 09:28:00 0
Különös felirat Zsolna fölöttÓrákon át mulattatta szerdán a szlovákiai Zsolna lakosságát egy hatalmas felirat, amelyet ismeretlen tettes éjszaka telepített a város fölé magasodó hegy tetejére. A férfi hímtag szót öt méter nagyságú, fákra erősített fehér kartonpapír betűk adták ki, de hogy a felirat milyen üzenetet hordoz, azt Zsolna lakói nem egyformán ítélték meg.2003-05-01 09:25:00 0
Armitage: együttműködnek az elfogott iraki tudósokKezdenek együttműködni az Egyesült Államokkal az elfogott iraki tudósok, s információik alátámasztják az amerikai vezetőknek azt a meggyőződését, hogy Irakban vannak tömegpusztító fegyverek, és azokat meg is fogják találni - mondta szerdán Washingtonban Richard Armitage külügyminiszter-helyettes.2003-05-01 09:22:00 0
Országos vadvirágfesztivál EsztergombanAz eddigieknél több résztvevő és a magasabb színvonal jellemezte a szerdán Esztergomban megrendezett országos vadvirágfesztivált, azaz az állami gondozott gyermekek és ifjak évenkénti kulturális versengését.2003-05-01 09:15:00 0
Annan Irak elszigeteltségének megszüntetését kériKofi Annan ENSZ-főtitkár szerdán arra kérte az ENSZ Biztonsági Tanácsát, hogy vessen véget Irak elszigeteltségének, és a szükséges anyagi források biztosításával hatalmazza fel a világszervezetet egyértelmű és koherens szerepvállalásra Irak újjáépítésében.2003-05-01 09:13:00 0
Nemzetközi Dixieland Fesztivál SalgótarjánbanA 19. Nemzetközi Dixieland Fesztivált csütörtöktől vasárnapig rendezik meg Salgótarjánban. Tóth Csaba fesztiváligazgató elmondta: újdonság, hogy ezúttal a péntek esti koncerten lép fel a Molnár Dixieland Band és a Benkó Dixieland Band. Az eddigiekben ugyanis az egyik hazai sztáregyüttes a nyitó, a másik pedig a záró előadást tartotta.2003-05-01 09:10:00 0
Straw: lassan, de meglesznek a tömegpusztító fegyverekA brit külügyminiszter szerint előbb-utóbb összegyűlnek a bizonyítékok az iraki tömegpusztító fegyverek létére. Jack Straw szerda este burkoltan, de éles hangon figyelmeztette Franciaországot az európai-amerikai viszonyrendszer aláásásának veszélyeire.2003-05-01 09:08:00 0
Pelso 2003 - keszthelyi kerámia és gobelin biennáléNegyven művész csaknem nyolcvan alkotása látható a Pelso 2003 című, vasárnap megnyíló kerámia és gobelin biennálén Keszthelyen, a Balatoni Múzeumban. Az eseményről Laczkó Ibolya, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének titkára, a kiállítás rendezője tájékoztatott.2003-05-01 09:04:00 0
Fidesz-MKDSZ: hamarosan együttműködési dokumentumAz együttműködési dokumentumot az MKDSZ elsőként fogja aláírni a Fidesszel a jobboldali szervezetek közül, s erre várhatóan azt követően kerül sor, hogy a Fidesz kongresszusán elnökké választják Orbán Viktort - jelentette ki Harrach Péter szerdán Debrecenben tartott sajtótájékoztatóján.2003-04-30 19:27:00 0
Olimpia 2012-ben: csak a kormány alkalmatlan ráMinden kormányzati megállapítás ellenére Magyarország alkalmas arra, hogy a 2012-es olimpia megrendezése érdekében sikeres és a győzelemre esélyes pályázatot nyújtson be - jelentette ki Deutsch Tamás fideszes országgyűlési képviselő szerdai sajtótájékoztatóján, azt követően, hogy a kormány úgy döntött, nem biztosít pénzügyi garanciákat az olimpia megrendezésére. Ugyancsak elhangzott: egy olimpiai pályázat benyújtására alkalmas ország csak akkor nem képes sikerrel pályázni, ha a pályázat elkészítésére és képviseletére alkalmatlan kormánya van.2003-04-30 19:10:00 0
Lehetővé vált a gyógyturizmus fellendülése KecskemétenKecskemét széktói strandjának közel 600 millió forint értékű felújításával kialakított új fürdőkomplexumot szerdán avatták fel; a beruházáshoz a város 230 millió forint támogatást kapott a Széchenyi Terv turizmusfejlesztési alapjából. Az együttesen 3.315 négyzetméter vízfelülettel - 8 medencével, köztük 3 különböző hőmérsékletű termálmedencével - rendelkező fürdőkomplexumot Orbán Viktor, az előző kormány miniszterelnöke avatta fel.2003-04-30 18:07:00 0
Németh Zsolt az iraki katonai szerepvállalásrólHumanitárius segély nyújtására mindenképpen igent mond a Fidesz, a békefenntartással kapcsolatban pedig két igent is mond: igen a békefenntartásra, és igen arra, hogy nemzetközi felhatalmazással történjen meg.2003-04-30 17:50:00 0
Fellendülést vár a FED elnökeAlan Greenspan, az amerikai Federal Reserve elnöke úgy értékelte, hogy az amerikai gazdaság gyorsabb ütemben fejlődhet az idén a tavalyinál, jóllehet bizonytalannak értékelte a fellendülés kezdetének idejét és mértékét.2003-04-30 16:29:00 0
Farkas Flórián2003-04-30 16:18:00 0
Villepin megbékélést sürget a szövetségesekkelHiábavalónak minősítette az Egyesült Államokkal folytatott vitát és a szövetségesek közötti megbékélést, valamint az iraki újjáépítés során felmerülő közös feladatokban való együttműködést sürgette szerdai sajtóértekezletén Dominique Villepin francia külügyminiszter.2003-04-30 16:02:00 0
Jó úton halad a regionális repülőterek fejlesztéseDebrecen fideszes polgármestere a regionális repülőtér-fejlesztést tekintve egy hosszú lobbifolyamat fontos állomásaként értékeli az Országgyűlés Gazdasági Bizottságának szerdai ülésén történteket.2003-04-30 15:58:00 0
Újpest a Legfelsőbb Bírósághoz fordul a szemétégető ügyébenA Legfelsőbb Bíróságnál felülvizsgálati kérelmet nyújt be az újpesti önkormányzat a Fővárosi Bíróságnak a rákospalotai szemétégetővel kapcsolatos ítélete miatt. Derce Tamás polgármester szerdán közölte: a bíróság megállapította, hogy az égetőmű jogsértően, birtokháborító módon működik. Az ítélet tartalmazza azt is, hogy füstgáztisztító hiányában a kibocsátott mérgezőanyagok veszélyeztethetik az egészséget.2003-04-30 15:51:00 0
A katolikus oldal nem veszélyezteti az északír rendezéstNégy napon belül másodszor jelentette ki az északír britellenes katolikus mozgalom politikai vezetője, hogy a katolikus oldal nem fogja aláásni az ulsteri békefolyamatot.2003-04-30 15:45:00 0
Szabad Európa Központ, az új szellemi háttérintézménySzabad Európa Központ néven a Fidesz Európa-politikáját alakító új szellemi háttérintézmény létrehozásáról döntött szerdai ülésén a Fidesz-Magyar Polgári Párt elnöksége. A több mint párt gondolat jegyében fogant intézmény vezetésével Martonyi János volt külügyminisztert bízták meg.2003-04-30 15:21:00 0
Szászfalvi: a kormány kudarcként értékelte az időközi választások eredményétSzászfalvi László MDF-es képviselő szerint a jobboldal fölényes győzelmét hozták a hétvégi időközi önkormányzati választások, ezért nem esik szó azok végeredményéről a magyar sajtó nagyrészében. A honatya a kormány kudarcaként értékelte a vasárnapi végeredményeket.2003-04-30 14:45:00 0
Vizsgálat Pakson, a Greenpeace aggódikA paksi atomerőműben négy tonna radioaktív fűtőelem hever a hűtőmedence mélyén, s fennáll a veszély, hogy ellenőrizetlen láncreakció következik be, ami bizonyosan újabb radioaktív szennyezéshez vezetne az egész térségben, ezért a Greenpeace nemzetközi környezetvédő szervezet hozzáférést követel egy független nemzetközi szakértői bizottság számára. A Greenpeace szakértője hozzátette: a magyar hatóságok nem időben és nem átfogóan tájékoztatták a szomszédos országokat, s ebben a Greenpeace további bizonyítékot lát arra, hogy Pakson több történt egyszerű incidensnél.2003-04-30 14:32:00 0
Szíria üdvözli Powell látogatásátSzíria szerdán üdvözölte Colin Powell amerikai külügyminiszter hétvégén esedékes látogatását, közölve, hogy kész a párbeszédre az Egyesült Államokkal a közel-keleti térség békéjének megteremtése céljából.2003-04-30 14:18:00 0
Fidelitas: koncepciótlan a szombathelyi ifjúságpolitikaAz ifjúságpolitikát nem lehet a pártpolitika szolgálatába állítani - hangsúlyozta Szakály Gábor, a Fidelitas szombathelyi szervezetének elnöke szerdán, az Ifjúsági Demokrata Fórummal (IDF) közösen tartott sajtótájékoztatójukon Szombathelyen.2003-04-30 14:08:00 0
Gizella-napok VeszprémbenA katolikus főegyházmegye papságának zarándoklatával, valamint a dunántúli egyetemek és főiskolák művészeti fesztiváljával kezdődik meg a hagyományos Gizella-napok ötnapos rendezvénysorozata szombaton Veszprémben.2003-04-30 14:04:00 0
Madridba kerülhet a NATO déli szárazföldi parancsnokságaA NATO-tagországok támogatásával minden valószínűség szerint a Madrid melletti Retamaresben lesz az európai szárazföldi csapatok déli parancsnoksága, az egyetlen ilyen a Földközi-tenger térségében - adta hírül szerdán a spanyol sajtó.2003-04-30 14:01:00 0
Nárcisz-napok BabócsánA Nárcisz-napokat a hagyományokhoz híven az idén is május első hétvégéjén rendezik meg a Somogy megyei Babócsán, az ilyenkor megszámlálhatatlan virággal borított Basa-kertben.2003-04-30 13:26:00 0
451 polgármester fut a pénze utánMint ismeretes, a szocialisták a választási kampányban a közalkalmazottaknak 50 százalékos béremelést ígértek. 2002 szeptemberétől decemberig meg is adták rá a fedezetet. 2003-ban azonban már az önkormányzatokkal fizettetik ki a saját ígéreteiket, mivel mintegy 123 milliárd forintot nem fizetnek ki számukra. Ezt szeretné megváltoztatni az a 451 fideszes, szocialista, szabad demokrata, kisgazda, MDF-es és független polgármester, akik petíciót nyújtanak be Medgyessy Péterhez - jelentette be Szita Károly szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.2003-04-30 13:24:00 0
Európa a jövőnk, Magyarország a hazánk2003-04-30 13:16:00 0
Drog helyett célokat a fiataloknak!A drog mind a fizikai, mind a lelki egészséget veszélyezteti, a drog fogyasztásának hatására megnő a születendő gyermekek veszélyeztetettsége, szétzilálódnak a családok, megnőnek az egészségügyi kiadások - áll a társadalmi szervezetek és neves közéleti szereplők által szerdán jegyzett közleményben. Az aláírók tiltakoznak a drogok népszerűsítése ellen.2003-04-30 12:55:00 0
Franz Fischler válságban van az EUHatározottan szembehelyezkedett Valéry Giscard d'Estaing uniós konventelnök elképzeléseivel és óvott a konvent kudarcától Franz Fischler, az Európai Unió osztrák mezőgazdasági biztosa a Die Presse című bécsi lapban szerdán megjelent interjújában.2003-04-30 12:17:00 0
Volt stábja állítja: Friderikusz politikailag elfogultA vasárnap esti Friderikusz-műsor múlt héten távozott felelős szerkesztője szerint nem a második adás után elbocsátott stáb okolható az MTV új magazin műsorának politikai elfogultsága miatt, olvasható az Index internetes hírportálon. Pálinkás Szűts Róbert szerint a showman engedett a kormányzati "kéréseknek". A Friderikusz - a szólás szabadsága második adása után a gyártó View Kft. a műsor egész stábját lecserélte.2003-04-30 12:14:00 0
Moszkva bízik a közel-keleti rendezésbenAlekszandr Jakovenko orosz külügyi szóvivő szerdai értékelése szerint az új palesztin kormány megalakulásával gyakorlatilag megkezdődött a közel-keleti konfliktusban közvetítő négyes - az Egyesült Államok, Oroszország, az Európai Unió és az ENSZ - fokozatos rendezést előirányzó béketervének megvalósítása.2003-04-30 12:09:00 0
Tiltakoznak a civilek az ORTT döntése miattNagy valószínűséggel az Alkotmánybírósághoz fordulnak azok a civil szervezetek, amelyeket az idén nem regisztrált az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) a közmédiumok kuratóriumi sorsolásába.2003-04-30 11:59:00 0
Irakot öt megszállási területre osztja AmerikaIrakot az amerikaiak öt megszállási övezetre akarják felosztani, melyek közül az egyiknek a közigazgatását Lengyelországra bíznák - írta szerdán a Rzeczpospolita. A mértékadó, független lengyel napilap ezt a brüsszeli NATO-központból szerzett saját értesülésére hivatkozva jelentette.2003-04-30 11:54:00 0
Nem törődött a kormány szándékával a BelügyminisztériumNem vette figyelembe a Belügyminisztérium nemzetközi helyettes államtitkársága azt az idén márciusban hozott kormányhatározatot, amely egy, a készenléti szervek közti egységes kommunikációs rendszer kiépítését irányozza elő. A BM ugyanis a határozattól eltérve tárgyalásos eljárást írt ki a határőrség huszonnégy objektumát érintő digitális kommunikációs rendszer beszerzésére. A pályázat kitételeit ráadásul úgy határozták meg, hogy azon valószínűleg csak két cég vehet részt.2003-04-30 11:00:00 0
Százhúsz éve született a Svejk írójaSzázhúsz éve, 1883. április 30-án született Prágában Jaroslav Hasek író, a cseh irodalom legkiválóbb szatirikusa, a Svejk "szülőatyja". Apja tanár, majd banktisztviselő volt. Ő is e pályán kezdte, de mivel gyakran nem jelent meg munkahelyén, elbocsátották. Már 17 évesen megjelentek szatirikus írásai, később is publicisztikából, majd irodalomból próbált megélni, bár egy ideig kutyákkal kereskedett.2003-04-30 10:53:00 0
Vége a pártsovinizmusnakHarrach Péter a Népszabadságnak kijelentette: a Fidesznek szüksége van a kereszténydemokrata eszmeiségre, ha európai néppárttá akar válni.2003-04-30 10:00:00 0
Sztrájkra készek az orvosokAz orvosok a sztrájktól sem riadnak vissza, ha a kórháztörvényt a kormány keresztülveri a parlamenten, írja a Népszabadság szerdai számában Danó Anna.2003-04-30 09:42:00 0
Meghalt az egykori pártvezérPekingben 83 éves korában elhunyt Csao Ce-jang, a Kínai Kommunista Párt volt főtitkára. Mint az ITAR-TASZSZ orosz hírügynökség kínai forrásokra hivatkozva jelentette, halálát szívbetegség okozta.2003-04-30 09:40:00 0
Az amerikai védelmi miniszter köszöneteDonald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter szerda reggel Irakba érkezett azzal a hivatalos úti céllal, hogy köszönetet mondjon az iraki hadjáratban részt vett szövetséges haderők katonáinak Szaddám Huszein iraki elnök rendszerének megdöntéséért.2003-04-30 09:37:00 0
Számháború Siófok közúti forgalmárólMég csak nem is közelít a Siófok helyhatósága és a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium által a 7-es úton mért forgalomnövekedési adat. A szaktárca azt állítja: saját számadataik a megfelelőek, ennek ellenére mereven elzárkózik attól, hogy a város helyhatóságával közös forgalomszámlálásba kezdjenek.2003-04-30 09:25:00 0
"Szívesen jelentkezem közvetítőnek"A stílusom lesz a legnagyobb hozzájárulásom a Fidesz - Magyar Polgári Párt átalakulásával létrejövő szövetséghez - mondta a HVG-nek Schmitt Pál, aki Orbán Viktor hívására lép be a pártba, ahol várhatóan alelnöknek is megválasztják. A Magyar Olimpiai Bizottság elnöke szerint a 2012-es játékok megrendezéséről már lekéstünk, így a referendumnak nincs sok értelme.2003-04-30 08:45:00 0
Öngyilkos merénylet Tel-AvivbanNagy erejű robbanás történt szerda hajnalban Tel-Aviv tengerparti sétányán egy étteremben; az első jelentések számos sebesültről számoltak be.2003-04-30 07:22:00 0
Anna Frank titkaiAmszterdamban újabb történelmi tanulmány jelent meg arról, milyen körülmények között árulták el Anna Frankot, akit aztán a Bergen-Belsen-i koncentrációs táborba hurcoltak, ahol meghalt. David Barnouw holland történész műve szerint a világsikert aratott posztumusz napló szerzőjéről készült két életrajzban eddig kifejtett elméletek történelmileg megalapozatlanok.2003-04-30 07:19:00 0
Veterán traktorok találkozójaVeterán traktorok bemutatóját és versenyét rendezik meg szombaton a Nógrád megyei Bokor községben az első országos traktormajálison. Dömsödi Gábor, Bokor polgármestere közölte: 25 traktor érkezik szállítóeszközökön az ország minden részéből, a veterán járművek közül nyolc vesz részt a versenyen a Bokor és Kutasó közötti Bucsina-völgyben.2003-04-30 07:15:00 0
Kislánya született a hercegnőnekKislánynak adott életet kedd este Oslóban Martha norvég hercegnő. Az újszülöttnek a Maud Angelica nevet adták, és személyében a norvég királyi családban majd harminc év után született újabb gyermek. A kis hercegnő nagybátyja, Haakon herceg és édesanyja után a harmadik a norvég trónra várók sorában.2003-04-30 07:12:00 0
Egyezkedik a két KoreaA két Korea kötelezettséget vállalt arra, hogy békés megoldást keressen a Koreai-félszigeten kialakult nukleáris válságra - szögezi le az a közlemény, amelyet a két ország közötti miniszteri szintű tanácskozását követően szerda reggel hoztak nyilvánosságra.2003-04-30 07:10:00 0
Helyben jár a kormány gazdaságpolitikájaA kormány gazdaságpolitikáját helyben járás jellemzi: azok a célok, amelyeket egy évvel ezelőtt maga elé tűzött, nem teljesültek, sőt néhány területen romlás következett be - mondta Varga Mihály, a Fidesz gazdasági kabinetvezetője miskolci sajtótájékoztatóján.2003-04-29 20:22:00 0
Az emberi élet szent és sérthetetlenA Magyar Kereszténydemokrata Szövetség közleményében tudatja, hogy egyetért az Alkotmánybíróság kegyes halálról hozott döntésével, mert az aktív eutanázia a halál felé közeledő ember életének tevőleges megrövidítése, halálának előidézése - a szenvedéstől való megkímélés céljából, így azt az MKDSZ nem tudja elfogadni.2003-04-29 19:30:00 0
Nagycsaládosok a kendernap ellenA Nagycsaládosok Országos Egyesülete közleményben tiltakozik az "Engedd szabadon a kendert" című rendezvény ellen.2003-04-29 19:18:00 0
Deutsch Tamás az olimpia védelmébenDeutsch Tamás kiemelte: a kormányzat azért nem akar olimpiát, mert a szocialisták és a szabad demokraták nem tudják megbocsátani, hogy a 2012-es olimpia megrendezésének gondolata az előző kabinettől, illetve a Fidesztől származik. A fideszes politikus Kuncze Gábor SZDSZ-elnök és Jánosi György sportminiszter keddi parlamenti, napirend előtti hozzászólásaira reagált.2003-04-29 19:03:00 0
Szaddám Huszein rövidesen "üzen a nemzetnek"Egy eddig ismeretlen iraki szervezet az Al-Kudsz al-Arabi című londoni kiadású lap keddi számában megjelent levele szerint Szaddám Huszein, a megbuktatott iraki elnök hamarosan üzenetet intéz az iraki nemzethez.2003-04-29 18:31:00 0
Kezdődik az esztergomi turisztikai évadA szerdai vízi karnevállal kezdődik és szeptember végén, a hídünneppel fejeződik be az idei nyári turisztikai évad Esztergomban.2003-04-29 18:28:00 0
Élők menete Auschwitzban a holokauszt emléknapjánA dél-lengyelországi Oswiecimben, az egykori Auschwitzban a holokauszt emléknapján, kedden 12. alkalommal rendezték meg az élők menetét, amelynek élén idén Móse Kacav izraeli és Aleksander Kwasniewski lengyel államfő haladt.2003-04-29 18:09:00 0
Négy héten belül átmeneti kormány alakulhat IrakbanA síita Iraki Iszlám Forradalmi Főtanács (SCIRI) illetékese kedden arra sürgette az Egyesült Államokat, hogy támaszkodjon az általa korábban támogatott iraki ellenzéki vezetőkre, és ne a semmiből kezdje az iraki kormányalakítás folyamatát.2003-04-29 18:06:00 0
Pakson a helyzet változatlanElenyésző szocialista képviselői érdeklődés mellett tájékozódhattak a képviselők és újságírók a környezetvédelmi bizottság mai ülésén a felelősöktől arról, hogy mi is történt a Paksi Atomerőműben, mi most a helyzet, és mi a megoldás a súlyosnak minősített üzemzavar esetében. A résztvevők egyetértettek abban, hogy mindenek előtt a biztonságot kell garantálni. Kiderült: nem tudni, mikor és milyen technológiával lehet elhárítani az üzemanyag-kazetták tisztításakor bekövetkezett sérüléseket.2003-04-29 18:04:00 0
Megidézik a középkori váréletet HollókőnHollókő középkori várában májustól megelevenedik a korabeli várélet, amelyhez várjátékok, történelmi kalandtáborok és fegyverbemutatók kapcsolódnak a Szent László Lovagrend közreműködésével.2003-04-29 18:02:00 0
Arafat Mahmud Abbasz kormányát támogatjaJasszer Arafat palesztin vezető arra hívta fel kedden a palesztin parlament képviselőit, hogy szavazzanak bizalmat Mahmud Abbász kijelölt miniszterelnök kormányának.2003-04-29 17:44:00 0
Hamis kormánypárti érvelés, megalázott pedagógusokFelsőoktatási törvény: zűrzavaros állapotok a felsőoktatásban; hitel és tőkepiaci törvények: összevont alapú felügyelet; közoktatási törvény: megalázott pedagógusok és hamis érvek a kormány részéről; kórháztörvény: hiányzó garanciális elemek. A készülő törvényekkel kapcsolatos álláspontjukat ismertették a Fidesz képviselői az Országgyűlés keddi ülésén.2003-04-29 17:19:00 0
Orbán Viktor hazánk iraki szerepvállalásárólA Fidesz várja, hogy a kormány a parlamenti előírások próbáját kiálló határozati javaslatot készítsen el és nyújtson be az iraki békefenntartás kapcsán. Orbán Viktor ezt azután mondta újságírók előtt, hogy kedden tárgyalt a budapesti hivatalos látogatáson tartózkodó Geoff Hoon brit védelmi miniszterrel.2003-04-29 17:16:00 0
Negyvenöt vádlott a Djindjic gyilkosság kapcsánZoran Djindjic szerb miniszterelnök meggyilkolása kapcsán a szerb belügyminisztérium 45 személy ellen tett bűnvádi feljelentést terrorizmus és bűncselekményre való szövetkezés címén.2003-04-29 16:42:00 0
Tárlat az Olof Palme HázbanImmár harmadszor rendeznek tárlatot nagy méretű, színes, nonfiguratív festményekből Budapesten, az Olof Palme Házban. A Méretes képek - Szabad festészet című, szerdán megnyíló kiállításon tizenöt, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületéhez tartozó művész munkája látható.2003-04-29 16:36:00 0
Meghalt a háborús bűnös tábornokMeghalt kedden Zágrábban a háborús bűnökkel vádolt Janko Bobetko nyugalmazott horvát tábornok, a horvát hadsereg volt vezérkari főnöke. Vérkeringési és légzési zavarok léptek fel a 85. életévében levő - kórházi gyógykezelésről nemrég hazatért - nyugalmazott tábornoknál, akinél az újraélesztés sikertelen volt.2003-04-29 16:32:00 0
Irak ne legyen a magyar katonák gyakorlótereAz Országgyűlés Honvédelmi Bizottságában a fideszes képviselők egyhangúlag elítélték a kormány azon törekvését, hogy magyar katonák ne csupán békefenntartó jelleggel vállalják az iraki küldetést. Az ülésen Ágota Gábor és Körömi Attila is hangot adott negatív véleményének az iraki katonai misszió kapcsán.2003-04-29 16:29:00 0
Kihelyezett ülésen a nemzetbiztonsági bizottság: nem sok újdonságAz Információs Hivatal működésével ismerkedett keddi kihelyezett ülésén az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága. Kövér László a testület elnöke ezzel kapcsolatban azt hangsúlyozta, sok újdonsággal nem szembesültek a látogatáson.2003-04-29 16:12:00 0
A kormány csak az érintetteknek felejtett el szólniA Fidesz megdöbbenve tapasztalja, hogy az oktatási tárca úgy adja ki a kerettantervek módosítását, hogy arról épp a leginkább érintett réteg, a pedagógusok és az oktatási intézmények nem mondhatnak véleményt. A párt oktatási műhelye közleményben ad hangot felháborodásának.2003-04-29 15:52:00 0
A Hamász és az Iszlám Dzsihád nem adja le fegyvereitA Hamász és az Iszlám Dzsihád radikális palesztin mozgalmak kedden elutasították Mahmud Abbász kijelölt palesztin kormányfő elképzelését, amely szerint a jövőben csak a biztonsági erők tarthatnak fegyvereket.2003-04-29 14:52:00 0
Mádl Ferenc RépáshutánA Bükk hegységben fekvő Répáshután találkozott kedden Mádl Ferenc magyar és Rudolf Schuster szlovák köztársasági elnök, a két államfő egész napos határmenti programon vesz részt.2003-04-29 14:12:00 0
Román össztűz alatt a dévai ferences árvaházA Dévai Szent Ferenc Alapítvány elnöke bízik abban, hogy a román hatóságok nem zárják be az Erdélyben működő ferences rend árvaházát. Vásárhelyi Tamás, a budapesti székhelyű alapítvány vezetőjének keddi tájékoztatása szerint az intézményt és az ahhoz tartozó iskolát a román hatóságok az elmúlt hetekben össztűz alá vették.2003-04-29 13:55:00 0
Financial Times: már nem olcsó a magyar munkaA működőtőke-befektetők már megkezdték az elvándorlást Magyarországról az olcsóbb munkaerőt kínáló helyszínekre, általában Kínába, de más kelet-európai országokba is - áll a keddi Financial Times térségi felmérésében, amely szerint azonban sok szakértő alapjában egészségesnek tartja ezt az átrendeződést, mert a maradó külföldi cégek most már inkább nagyobb értékű munkákat hoznak Magyarországra.2003-04-29 13:52:00 0
Tüntetőket lőttek az amerikaiakAmerikai katonák lelőttek legalább 15 tüntető irakit hétfő éjszaka az iraki fővárostól, Bagdadtól 50 kilométerre fekvő Fallúdzsában. Egy szemtanú 17 halottat látott, más források 13 és 17 közöttre teszik a halálos áldozatok és 45-re a sebesültek számát. Az áldozatok között több 7-8 éves gyermek van - írta az AFP.2003-04-29 13:30:00 0
Szaddám családja nemkívánatos SzíriábanAz eltávolított iraki elnök, Szaddám Huszein első felesége és három leánya visszatért Irakba, mivel kiutasították őket Szíriából - jelentette a keddi arab sajtó.2003-04-29 13:22:00 0
Az OCÖ Szájer Józseffel egyeztetettAz Országos Cigány Önkormányzat támogatandónak tartja és képviselni fogja Szájer József Európai Konventhez címzett indítványát, amely a Nemzeti és Etnikai Kisebbségek Bizottságának létrehozását javasolja. Ezt Horváth Aladár, az OCÖ elnöke közölte azután, hogy más roma vezetők társaságában megbeszélést folytatott Szájer Józseffel, az Országgyűlés alelnökével, fideszes országgyűlési képviselővel, a konvent tagjával Budapesten.2003-04-29 12:42:00 0
Kína: Phenjan nem mondta, hogy atomfegyvere vanÉszak-Korea sohasem ismerte be, hogy atomfegyvere lenne - közölte kedden a kínai külügyminisztérium, cáfolva az amerikai vezetők erre vonatkozó állításait.2003-04-29 12:42:00 0
Vitákat eredményez a négyek kezdeményezéseAna Palacio spanyol külügyminiszter erélyesen bírálta, Michel Barnier, az Európai Bizottság egyik francia tagja élénken helyeselte Franciaország, Németország, Belgium és Luxemburg kísérletét arra, hogy a keddi brüsszeli csúcstalálkozóval új lendületet és formát adjanak az Európai Unió biztonsági és védelmi politikájának.2003-04-29 12:39:00 0
Aggasztó állapotok a munkaerőpiaconEgyre aggasztóbbá válik Nógrád megye munkaerőpiaci helyzete, és az állapotokat csak rontja majd, amikor az európai uniós csatlakozást követően megjelenik az olcsóbb szlovák munkaerő. Erről Becsó Zsolt, a Fidesz megyei elnöke, országgyűlési képviselő beszélt keddi salgótarjáni tájékoztatóján.2003-04-29 12:35:00 0
Fővárosi Fidesz-MKDSZ a Rádió C megsegítéséértA Fővárosi Közgyűlés Fidesz-MKDSZ képviselőcsoportja támogatja Tirts Tamásnak, a közgyűlés Emberi jogi, Kisebbségi és Vallásügyi Bizottsága elnökének múlt szombati kezdeményezését, amely szerint a testület következő ülésén a Rádió C ötmillió forinttal történő fővárosi támogatására tesz javaslatot.2003-04-29 12:35:00 0
Fogyasztóvédelem: nem lesz gyors változásMagyarország európai uniós csatlakozását követően a fogyasztóvédelem területén rövid távon nem várható nagy változás, mivel már évekkel ezelőtt megszülettek az unió eljárásaihoz harmonizáló jogszabályok. Huszay Gábor, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség főigazgatója beszélt erről a Magyar Befektetési és Kereskedelmfejlesztési Kht. (ITDH) által szervezett Felkészülés az Európai Unióra című rendezvényen.2003-04-29 12:30:00 0
Megadóztatják a nyugdíjakat a szocialisták?Varga Mihály, az előző kormány pénzügyminisztere a Parlamentben napirend előtt megkérdezte, hogy tervezi-e a nyugdíjak megadóztatását a Pénzügyminisztérium. Kétséges ugyanis, hogy felettesei utasítása nélkül készített ilyen tanulmányt egy minisztériumi munkatárs. Válaszában a pénzügyminisztérium politikai államtitkára tagadta, hogy ilyet terveznének, és a hírt megjelentető Magyar Nemzetre tett sértő megjegyzéseket.2003-04-29 10:25:00 0
Chicago aranykoraChicago aranykora címmel május 6-án kedden a Budapest Kongresszusi Központban tartja a dzsessztörténet egyik legizgalmasabb korszakát bemutató koncertjét a Benkó Dixieland Band.2003-04-29 10:16:00 0
Washington bevonja Moszkvát az újjáépítésbeAz Egyesült Államok felkéri Oroszországot, hogy vegyen részt Irak újjáépítésében - jelentette be az Egyesült Államok moszkvai nagykövete.2003-04-29 10:12:00 0
Nyílt forgalomszámlálási nap a BalatonnálNyílt forgalomszámlálási napot tartanak kedden 7 és 18 óra között Siófok közelében az M7-es autópályán és a 7-es főúton; a vizsgálat nem jár forgalomkorlátozással.2003-04-29 10:08:00 0
Floralia Tavaszköszöntő Fesztivál GorsiumbanAntik drámaírók - Arisztophanész és Szophoklész - műveit mutatják be Gorsiumban a csütörtökön kezdődő Floralia Tavaszköszöntő Fesztivál keretében.2003-04-29 10:04:00 0
A brit hadsereg nem bírna el újabb háborútA brit hadseregnek legalább 2005-ig nem szabad részt vennie újabb háborúban, mert az iraki hadjáratot az egyébként is túlterhelt személyi állománynak ki kell hevernie, és a hadianyag-készleteket is fel kell tölteni - mondta a brit vezérkari főnök.2003-04-29 10:01:00 0
Princz kezére játszott a nyomozó: vizsgál az ügyészség, Lamperth kitüntetMagyarázatot és jelentést vár Salgó László országos rendőrfőkapitánytól a fővárosi főügyész, amiért Papp Csaba, a Postabank-ügy vezető nyomozója Princz Gábor elé tárt egy szolgálati titoknak minősülő dokumentumot. Lamperth Mónika viszont a jelek szerint elégedett a nyomozó munkájával: a hétvégi rendőrnapon, a Magyar Nemzet értesülése szerint, Szent György-renddel jutalmazta Pappot.2003-04-29 09:29:00 0
Medgyessynek is betett Keller?Úgy tűnt, hogy a Keller László és Princz Gáborék által meglobogtatott Kehi-jelentéstervezet azt a célt szolgálta, hogy elterelje a figyelmet a Princz Gáborék által 1998 előtt termelt veszteségekről. Ám a Magyar Hírlap mai számában megjelent cikkből kiderül: a Postabank volt részvényese, a Magyar Fejlesztési Bank 1998 előtt keletkezett veszteséggel kapcsolatban is nyomozást indítanak. Így a Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságnak ki kell majd hallgatnia Medgyessy Pétert is.2003-04-29 09:24:00 0
Prodi nem tart a megosztottságtólAz Európai Bizottság elnöke nem tart attól, hogy a kedden Brüsszelben négy EU-tagország részvételével tartandó védelmi különcsúcs új megosztottságokat idézhet elő az unióban vagy a NATO-ban - közölte hétfőn a politikus szóvivője.2003-04-29 07:33:00 0
Kihívások elé néznek a belépők bankjaiAz Európai Unió tíz tagjelöltjének kereskedelmi bankjai kihívások elé néznek, és keményen kell dolgozniuk, hogy javítsák fizetési és elszámolási rendszerüket - vélte Sirkka Hamalainen, az Európai Központi Bank végrehajtó tanácsának tagja, aki egy varsói pénzügyi konferencián beszélt erről.2003-04-29 07:29:00 0
Harrach Péter az eutanáziáról és az drogokrólAz Alkotmánybíróságnak az eutanázia ügyében hozott döntése megfelel a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség elképzeléseinek - közölte Harrach Péter Szegeden. Az Országgyűlés fideszes alelnöke a Mi az igazság? - európai uniós csatlakozás előtt című kerekasztal-beszélgetést megelőző sajtótájékoztatón elmondta, hogy az MKDSZ különbséget tesz aktív és passzív eutanázia között, és az utóbbit elfogadhatónak tartja.2003-04-28 20:41:00 0
Néppárti kérdésekTizenhárom évvel a rendszerváltozás után meg kell ismételni az alapvető vitákat: mit jelent a mai Magyarországon konzervatívnak lenni? Lehet-e az egész jobboldal számára elfogadható, érdemi válaszokat megfogalmazni? Pokorni Zoltán, a néppárttá váló Fidesz alelnökjelöltje úgy véli, nem úszhatjuk meg a tisztázó beszélgetéseket.2003-04-28 20:06:00 0
Az Irakkal szomszédos országokban is elkelne a változásEgy vezető Izraeli diplomata véleménye szerint Irak után a szomszédos országokban is eljött az ideje a rendszerváltásnak. Daniel Ajalon washingtoni nagykövet kijelentette: Irak megtámadása és Szaddám Huszein elnök legyőzése segített "kiváló lehetőségeket" teremteni a Közel-Keleten, de mindez még "nem elég".2003-04-28 20:02:00 0
Fegyelmit adtak a szocialisták egy óvodavezetőnekA Fidesz Heves megyei elnöksége és füzesabonyi csoportja rámutatott: koncepciós eljárásnak az, hogy az egyik helyi óvoda vezetőjét, a Fidesz helyi szervezetének elnökét fegyelmi megrovásban részesítette a város szocialista és munkáspárti többségű képviselőtestülete; a munkáspárti alpolgármester szerint az esetnek semmi köze lenne a politikához.2003-04-28 19:52:00 0
Ragáts megszegte a szerződéstA közmédiummal kötött megállapodásuk megsértéseként értékeli a Magyar Televízió egy vasárnapi produkcióját a Magyarországi Gyermekbarátok Mozgalma. Ez a civil szervezet által Ragáts Imréhez, az MTV ügyvezető alelnökéhez intézett közleményből derül ki.2003-04-28 19:25:00 0
EU-stiklikA Magyarország uniós csatlakozása ürügyén kifizetett állami kampánypénzek sokszor pártközeli perselyekben landolnak. Lassanként - az eredendően tiszta csengésű - közbeszerzés szó is áldozatul esik a mindinkább átlátszó üvegzseb-mentalitásnak.2003-04-28 19:21:00 0
Észak-Korea feltételeket szab az USA-nakÉszak-Korea nukleáris és rakétafejlesztési programjának megoldására vonatkozó javaslattervezettel állt elő, cserében azonban jelentős engedményeket kért az Egyesült Államoktól - derült ki hétfőn Colin Powell amerikai külügyminiszter szavaiból.2003-04-28 19:17:00 0
Tiltott kínai termékekA Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség áramütés-veszélyes, kínai importból származó termékek forgalmazását tiltotta be. A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség közleményben tudatta, hogy áramütés-veszélyes az ELCO EL-190 típusú szendvics sütő, az ELCO EL-254 típusú szeletelő, az ELCO EL-255 típusú grillsütő, a Magma Lamp Lighting feliratú hordozható, gyermekjáték-szerű lámpatest, a DONA CUCINA DC-5369 típusú kenyérpirító.2003-04-28 19:12:00 0
Bírósághoz fordulnak a pedagógusokBírósághoz fordul a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete. A szervezet sérelmezi, hogy a kormány nem bocsátotta egyeztetésre a pedagógusok túlóráiról szóló kormányrendelet tervezetét. Kerpen Gábor rámutatott: az oktatás színvonala is jelentősen csökkenhet, ha a pedagógusokat tovább terhelik túlmunkával.2003-04-28 19:08:00 0
Hálát és rettegést az édesanyáknak!A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége megdöbbenéssel értesült a kormányváltás után megalakult Kendermag Egyesület demonstrációjáról, melyet a könnyű drogok fogyasztásának legalizálása céljából szerveznek. Ízléstelen és megbotránkoztató, hogy a szervezők a drogkampányukat anyák napjára időzítik. A demonstrálók gondoskodnak arról, hogy a gyermekeiket féltő szeretettel vigyázó anyai szívekbe az anyák napján az öröm mellé üröm, a rettegés is bekerüljön.2003-04-28 18:59:00 0
Szerbia-Montenegró minél hamarabb csatlakozna az EU-hozSzerbia-Montenegró azt fogja kérni Brüsszeltől, hogy rövidítse le az ország uniós csatlakozásának folyamatát. Svetozar Marovic szerbia-montenegrói államfő hétfőn egy podgoricai rádiónak nyilatkozva megerősítette, hogy ilyen értelmű írásbeli kérelmet készít, s annak részleteit keddi sajtótájékoztatóján ismerteti.2003-04-28 18:55:00 0
A kormány kiállt a drogtüntetés mellettHerényi Károly mdf-es frakcióvezető a május 4-re tervezett, a marihuánafogyasztás tiltása elleni demonstráció kapcsán a Parlamentben hétfőn kijelentette: a kormányoldal legalizálta a drogok népszerűsítését. Bárándy Péter igazságügyi miniszter szerint viszont a kormány drogpolitikája szakmailag megalapozott. Hozzátette: a népszerűsítést továbbra is tiltják a törvények. Mind Bárándy, mind Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke kiállt a hétvégi tüntetés mellett - írja az [origo] internetes újság.2003-04-28 18:33:00 0
Önjelölt iraki vezérEgy magas rangú amerikai személyiség szerint fel sem merült, hogy szabadon bocsássák Mohamed Mohszen al-Zubajdi önjelölt bagdadi polgármestert, akit vasárnap vettek őrizetbe az amerikai hatóságok, mivel olyan jogkörökkel próbált élni, amelyekre semmiféle felhatalmazása nem volt.2003-04-28 18:33:00 0
Öngyilkosjelölt az orosz parlament előttFel akarta magát gyújtani hétfőn az orosz törvényhozás alsóháza, az állami duma épülete előtt egy 22 éves tádzsikisztáni fiatalember. Az öngyilkosjelölt már magára is öntötte egy benzines palack egész tartalmát, amikor a parlamentet őrző biztonságiak rárontottak, és megakadályozták.2003-04-28 18:29:00 0
Nastase vizsgálatot indít a Magyar Nemzeti Tanács miattAdrian Nastase román miniszterelnök ügyészségi vizsgálatot indíttat a Magyar Nemzeti Tanács ellen, mivel annak célja a kulturális és területi autonómia - ez viszont alkotmányba ütközik.2003-04-28 18:17:00 0
Angol nyelvű drámafesztivál DebrecenbenÖtödik alkalommal rendezik meg az országos angol nyelvű egyetemi-főiskolai drámafesztivált Debrecenben, a pénteken kezdődő kétnapos eseményt a Debreceni Egyetem Angol-Amerikai Intézete és az Angol Nyelvű Dráma Társaság közösen szervezi.2003-04-28 18:00:00 0
Szaddam szamárA hetek óta eltűnt, hatalmától megfosztott Szaddám Huszein iraki elnök helyett egy szamarat halmoztak el Bagdad lakói szerencsekívánataikkal hétfőn a volt államfő 66. születésnapja alkalmából. "Életemben először nem kényszerítenek, hogy részt vegyek Szaddám Huszein születésnapi ünnepségein" - örvendezett a 24 éves Ali.2003-04-28 17:57:00 0
Nastase tart az új Európai BizottságtólAdrian Nastase román kormányfő a prefektusokkal tartott videó-konferenciáján úgy nyilatkozott, hogy Románia számára akkor állna elő a legnagyobb EU-csatlakozási nehézség, ha a tárgyalások nem fejeződnének be az aktuális Európai Bizottság mandátumának lejártáig.2003-04-28 17:55:00 0
Szocialista imamalommal a munkanélküliség ellen?Már-már örvendetesnek mondható a Medgyessy-kormány azon kitartó próbálkozása, amellyel megpróbálja elhitetni, hogy a foglalkoztatáspolitika terén minden rendben van. Az imamalomszerű ráolvasás azonban nem segít, mint ahogyan azt a KSH ma nyilvánosságra hozott, a munkanélküliséggel kapcsolatos adatai is mutatják. A munkanélküliségi ráta a tavaly májusi 5,6 százalékról 6,4 százalékra emelkedett. Vagyis ma 28 és félezerrel több embernek nincs kenyérkereseti lehetősége, mint egy évvel korábban - áll Őry Csaba mai közleményében.2003-04-28 17:52:00 0
Medgyessy kitért a válaszadás előlAz azonnali kérdések órájában a Fidesz képviseletében elsőként Glattfelder Béla szólt a sertéstenyésztők érdekében. A fideszes politikus megemlítette, hogy hónapok óta hiába ad be írásbeli kérdéseket, érdemi válaszra nem méltatja a szaktárca, így kénytelen Medgyessy Péterhez fordulni az ügy kapcsán.2003-04-28 17:10:00 0
Általános felhatalmazást kérne a kormányA Fidesz támogatja az iraki válság rendezésére irányuló stabilizációs erőfeszítéseket és elviekben hozzájárul a békefenntartáshoz is, de kifogásolja, hogy a kormány ezzel kapcsolatos határozati javaslata általános felhatalmazást kér valamint bizonyos pontjaiban ellentétben áll az eddigi gyakorlattal és az alkotmányos szabályozással is. Erről Németh Zsolt az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke beszélt azt követően, hogy a Fidesz nem járult hozzá az iraki békefenntartásban való magyar részvétel házszabálytól eltérő tárgyalásához.2003-04-28 16:45:00 0
Kollégiumok: mi az igazság?A Fidesz - Magyar Polgári Párt továbbra is aggályosnak tartja az Oktatási Minisztérium "kollégiumfejlesztési" elképzeléseit. Sajnálatosnak ítéli azt, hogy a minisztérium vezetője Magyar Bálint nem a valóságnak megfelelően tájékoztatja a közvéleményt ebben a sok tízezer családot érintő kérdésben.2003-04-28 16:40:00 0
Vádaskodásra nincs oka MedgyessynekMedgyessy Péter napirend előtt adott válasza után, annak hiányosságai és hangneme miatt rendkívüli sajtótájékoztatót tartott hétfőn Áder János. Akár egy miniszter is válaszolhatott volna, ha Medgyessy Péter nem elég felkészült olaszországi útja miatt - mondta a Fidesz frakcióvezetője a válasz kapcsán. A pökhendiség, a nagyképűség és a lekezelő, semmitmondó válasz nem nyugtat meg senkit. Kedden a gazdasági és a környezetvédelmi bizottság is tárgyalja az üzemzavart, s reméli, mondta Áder János, a bizottsági üléseken többet meg lehet majd tudni, mint Medgyessy Pétertől.2003-04-28 16:36:00 0
"Antistátusztörvény"Német Zsolt mai interpellációjában Kovács Lászlót kérdezte a Máért egyeztetéssel kapcsolatban. A fideszes politikus emlékeztetett a külügyminiszter azon ígéretére, hogy az egyeztetést, - amelyen a státusztörvényről esne szó- április 17-ére kellett volna összehívni az előzetes szocialista ígéretek szerint.2003-04-28 16:19:00 0
Az EU-nak le kell vonnia a tanulságokatAz Európai Uniónak le kell vonnia a tanulságokat abból a nézeteltérésből, amely tagállamai között az iraki válsággal kapcsolatban keletkezett - jelentette ki hétfőn Prágában Dominique de Villepin francia külügyminiszter, aki egynapos látogatást tett a cseh fővárosban.2003-04-28 15:50:00 0
Magyar siker a brüsszeli filmfesztiválonA brüsszeli Európai Filmfesztiválon bemutatták Mundruczó Kornél Szép napok című alkotását. Mintegy kétszázan nézték végig a film első vetítését, amit még kétszer megismételnek. A közönség tapssal köszöntötte a vetítést, s utána a klubhelyiségben közel egy órán át kérdezték a film keletkezéséről, elsőfilmes tapasztalatairól a fiatal rendezőt és a főszerepet alakító Tóth Orsolyát.2003-04-28 15:23:00 0
Életbe lépett a Lamperth-csomagA hétfői parlamenti interpellációk sorában Kontrát Károly, a Fidesz képviselője a belügyi szervek és ezen belül kiemelten a rendőrség dolgozóinak érdekében intézett kérdést az illetékes minisztérium képviselőjéhez. Ma az is kiderült, hogy Gát György több mint 200 milliót kap az EU-rajzfilmért.2003-04-28 14:55:00 0
Maratoni cölöpön ülés - magyar részvétellelAz alsó-szászországi Soltau Heide-Parkjában hétfőn megkezdődött a 7. maratoni cölöpön ülési verseny. Ennek során tíz - Magyarországról, Lengyelországból és Németországból érkezett - férfi szándékozik bizonyítani kitartását azzal, hogy a lehető legtovább marad fenn a 2,50 méter magas cölöpökön.2003-04-28 14:52:00 0
Változatlanok a jegybanki kamatokNem változtatott a jegybanki alapkamaton és a kéthetes betéti kamaton hétfői ülésén a Monetáris Tanács, a kamat továbbra is 6,5 százalék.2003-04-28 14:50:00 0
Szaddám Huszein túlélte a légi csapásokatTárik Aziz volt iraki miniszterelnök-helyettes szerint Szaddám Huszein iraki elnök túlélte mind a két célzott légi csapást, amelyet az ő likvidálása céljából mért feltételezett bagdadi tartózkodási helyére az amerikai légierő.2003-04-28 14:46:00 0
Medgyessy Paksról: Nyugodjatok meg, fiúk!Áder János napirend előtt hétfőn arról kérdezte Medgyessy Pétert, hogy valójában mi is történt Pakson három hete? A szocialista kormány feje szerint (bár ő maga az elmúlt héten Olaszországban nyaralt - fidesz.hu) azt vélte tudni, hogy Áder János nem ér rá információt gyűjteni. Különös gondolat ez épp Medgyessytől. Az ezt szóvá tevő képviselőket élből letegezte, mondván: Nyugodjatok meg, fiúk!2003-04-28 14:42:00 0
Abbász nem megy Washingtonba, ha Arafat nem lesz szabadMahmúd Abbász kijelölt palesztin miniszterelnök nem tud eleget tenni washingtoni meghívásának, ha Jasszer Arafat palesztin elnök nem nyeri vissza mozgásszabadságát - jelezték hétfőn Abbász környezetéből.2003-04-28 14:19:00 0
Csődrekord várható az idén NémetországbanNémetországban az előző évi csődrekord idei megdöntésére lehet számítani az Euler Hermes biztosítótársaság szerint. A cég úgy becsüli, hogy a tavalyi 37 600-zal szemben az idén 44 ezer csődbejelentés várható, ami minden idők rekordjának számít.2003-04-28 14:07:00 0
Phenjan kész lemondani atomprogramjáról, de...Az Egyesült Államok gazdasági és politikai "ellenszolgáltatásaiért" cserébe Észak-Korea kész lemondani atomprogramjáról, ugyanakkor Phenjan elutasít mindenfajta dél-koreai beavatkozást az atomprogramja felújítása miatt kialakult válságba, amely értékelése szerint hangsúlyozottan kétoldalú viszály az Egyesült Államok és Észak-Korea között.2003-04-28 14:03:00 0
Kutyafoci - kizárólag potyagóllalNégylábúak labdarúgó mérkőzései teszik izgalmasabbá a németországi Dortmundban május 29. és június 1. között megrendezésre kerülő nemzetközi kutyakiállítást - közölte hétfőn az egyik ebegyüttes edzőnője.2003-04-28 13:53:00 0
Bagdadi GraffitikEgy hónappal ezelőtt még elképzelhetetlen lett volna, hogy grafitti jelenjen meg egy bagdadi ház falán, Szaddám Huszein elnök bukása óta azonban hozzátartozik a mindennapokhoz, hogy falfestések és mondások díszelegnek az eddig kopár falakon.2003-04-28 13:49:00 0
Megnyílt a Gömör ExpoA putnoki sportcsarnokban és környékén megrendezett kiállításra az egykori Gömör vármegye magyar és szlovák oldaláról érkezett polgármestereket, kiállítókat, vendégeket Tamás Barnabás, a Sajó-Rima Eurorégió társelnöke, Putnok város polgármestere köszöntötte.2003-04-28 13:44:00 0
PDSZ: a kormány semmibe vette a szakszervezetetA Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) sérelmezi, hogy a kormány nem bocsátotta egyeztetésre a pedagógusok túlóráiról szóló kormányrendelet tervezetét. Minderről Kerpen Gábor, a PDSZ elnöke beszélt a szakszervezet hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.2003-04-28 13:29:00 0
Blair: nem a fegyverkérdés a legfontosabbA szövetségeseknek jelenleg mintegy 150 olyan iraki helyszínről van tudomásuk, ahol lehetséges tömegpusztító fegyverek jelenléte, de ezer további helyszínről is érkeztek lakossági bejelentések - mondta hétfőn a brit kormányfő.2003-04-28 12:59:00 0
Zárkájában tudta meg a képviselő, hogy nyertÖnkormányzati képviselőnek választottak egy korrupciógyanú miatt vizsgálati fogságban lévő volt polgármestert Japánban. A vádlottat, Tabita Takusót ügyvédje tájékoztatta választási győzelméről zárkájában.2003-04-28 12:09:00 0
Kihívások elé néznek az EU-belépők bankjaiAz Európai Unió tíz tagjelöltjének kereskedelmi bankjai kihívások elé néznek, és keményen kell dolgozniuk, hogy javítsák fizetési és elszámolási rendszerüket - vélte Sirkka Hamalainen, az Európai Központi Bank végrehajtó tanácsának tagja, aki egy varsói pénzügyi konferencián beszélt erről.2003-04-28 12:06:00 0
Alkotmánybírósági nem az eutanáziáraAz Alkotmánybíróság álláspontja szerint nem alkotmányellenes a gyógyíthatatlan betegek tekintetében az orvosi ellátás visszautasításának hatályos jogi szabályozása, az Országgyűlést pedig nem terheli mulasztásos alkotmánysértés az ügyben, azaz nincs törvényalkotási kötelezettsége a parlamentnek az eutanáziával kapcsolatban.2003-04-28 11:51:00 0
Roma művészek kiállításaRom som - cigány vagyok címmel roma művészek alkotásaiból nyílt kiállítás hétfőn Budapesten, a képviselői irodaház aulájában. A roma kultúra világnapja alkalmából szervezett tárlaton 18 festmény és öt szobor látható.2003-04-28 11:25:00 0
Székhelyi József: politikailag lehengerlő kinevezésSzékhelyi József tagadja ugyan, de megválasztásának körülményei és közéleti szerepvállalásai egyértelművé teszik: politikai szempontok munkálkodtak akkor, amikor az SZDSZ-hez rendkívül erősen kötődő színészt a Szegedi Nemzeti Színház élére kinevezték. Az őt megválasztó többség viszont úgy véli: meghallgatásakor a színész lehengerelte a bizottságot.2003-04-28 11:24:00 0
Megérkezett a váltás a Nemzetközi ŰrállomásraA Szojuz TMA-2 orosz űrhajó hétfő reggel sikeresen összekapcsolódott a Nemzetközi Űrállomással (ISS): az űrhajón érkező orosz-amerikai űrpáros az ISS eddigi háromfős - szintén orosz-amerikai - személyzetét váltja fel.2003-04-28 11:20:00 0
A jótékonyság jegyében élniA köztársasági elnök felesége, Mádl Dalma volt a vendége a hétvégén Sopronnak. Dalma asszony a Máltai Szeretetszolgálat helyi csoportjának meghívására érkezett a városba, ahol a Kisalföld munkatársa beszélgetett a vendéggel.2003-04-28 10:52:00 0
Paks: "komoly incidens"A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) azonnal jelentést kapott a Paksi Atomerőműben bekövetkezett meghibásodásról, ám meghívás a helyszíni vizsgálatra nem érkezett a magyar féltől - mondta Melissa Fleming, a NAÜ szóvivője.2003-04-28 10:16:00 0
A magyar misszió"A felkérés az amerikai nagykövetségen át az Egyesült Államoktól érkezett, és amerikai érdekeket tükröz. Félő, hogy a magyar misszió küldésének jelenleg kevésbé a tényleges iraki békefenntartásban, hanem ismét csak az Európában alkalmazott amerikai szalámitaktikában lenne szerepe."2003-04-28 10:04:00 0
MSZP-s káderek az eltávolítottak helyénNagy Sándor területfejlesztési államtitkár tavaly ősszel azoknak a kistérségi megbízottaknak is felmondott, akik a kancellária értékelése szerint is kitűnő munkát végeztek - derül ki a Magyar Nemzet birtokába jutott dokumentumból.2003-04-28 09:45:00 0
Argentin elnökválasztás - Menem és Kirchner jut továbbCarlos Menem volt államfő és Nestor Kirchner kormányzó jutott az exit poll adatai szerint az argentínai elnökválasztás második fordulójába.2003-04-28 08:14:00 0
Wellness Expo BudapestenElőször rendezik meg Budapesten a Wellness Expót; az egészséges életmódot népszerűsítő kiállítás és a hozzá kapcsolódó programok szerdától vasárnapig látogathatók. Kiss Katalin programszervező tájékoztatása szerint a rendezvényt a WestEnd City Centerben tartják.2003-04-28 08:08:00 0
Paraguay - Duarte az elnökválasztás győzteseA szavazatok 82 százalékának az összeszámlálása után Asunciónban hivatalosan is bejelentették, hogy Nicanor Duarte, a konzervatív Colorado Párt jelöltje nyerte meg a Paraguayban vasárnap megrendezett elnökválasztást.2003-04-28 08:07:00 0
A francia védelmi miniszter elítéli a Sunday Times cikkétNevetségesnek és alaptalannak minősítette Michele Alliot-Marie francia védelmi miniszter a The Sunday Times brit vasárnapi lap cikkét, amely szerint Franciaország rendszeres jelentésekben tájékoztatta Szaddám Huszein iraki elnök kormányzatát a francia-amerikai megbeszélésekről és az Irakra vonatkozó amerikai tervekről.2003-04-28 08:04:00 0
Őrizetben Bagdad önjelölt polgármestereAz amerikai erők vasárnap őrizetbe vették Mohamed Mohszen al-Zubajdit, Bagdad önjelölt polgármesterét - jelentette be az iraki fővárosban David Connolly százados, az amerikai erők szóvivője.2003-04-28 08:02:00 0
Mesterségek művészete KarcagonA Nagykunság népművészei, a tájegységben honos kismesterségek éltetői mutatják be tevékenységüket és munkáikat május elsején Karcagon, a művelődési központ előtti téren és sétálóutcában; az egész napos hagyományápoló rendezvény a városi majális programját színesíti.2003-04-28 07:49:00 0
Csalabi: Huszein és fiai élnekAz Iraki Nemzeti Kongresszus (INC) vezetője szerint életben van Szaddám Huszein volt iraki elnök és mindkét fia is. Ahmed Csalabi ezt vasárnap a Fox News televíziónak adott interjújában jelentette ki.2003-04-28 07:46:00 0
Helsinkiben koncertezett a Bartók VonósnégyesA helsinki Sziklatemplomban nagy sikerű koncertet adott vasárnap a Bartók Vonósnégyes abból az alkalomból, hogy április 16-án Athénban Magyarország - más tagjelölt országokkal együtt - aláírta az Európai Unióhoz történő csatlakozási szerződését.2003-04-28 07:44:00 0
Orbán Viktor: kitartó munkára van szükségA hagyományos pártvilágok korszaka véget ért, amire most szükség van, az több mint párt: az egy szövetség - jelentette ki Orbán Viktor a Vas megyei polgári körök találkozóján vasárnap Jákon.2003-04-28 07:43:00 0
Kétszáz iraki fogoly szabadultMintegy kétszáz iraki hadifogoly, a dél-iraki Umm-Kaszr kikötővároshoz közeli Bucca fogolytábor lakója nyerte vissza szabadságát vasárnap, és szállhatott autóbuszra a déli országrész legnagyobb városa, Bászra felé.2003-04-27 18:05:00 0
Bronzkori urnatemetőre bukkantak PázmándonBronzkori urnatemetőre bukkantak vasárnap oszlopásás közben egy pázmándi kertben; a régészek hétfőn megkezdik a terület feltárását - közölte Fülöp Gyula, a Fejér Megyei Múzeumok Igazgatóságának vezetője.2003-04-27 17:27:00 0
Sinn Fein: az IRA kész a teljes leszerelésreAz északír katolikus oldal kész a teljes leszerelésre - jelentette ki vasárnap Belfastban a legnagyobb ulsteri katolikus párt vezetője. Gerry Adams, az IRA katolikus félkatonai csoport politikai szárnyának tekintett, az ír sziget egyesítéséért küzdő britellenes Sinn Fein első embere vasárnapi belfasti nyilatkozatában a brit kormányfő minapi felszólítására reagált.2003-04-27 17:17:00 0
Fidesz Polgári MajálisA Fidesz hagyományteremtő szándékkal május 1-3. között az óbudai Hajógyári-szigeten nagyszabású polgári majálist rendez. Ezt Deutsch Tamás, a Fidesz budapesti elnöke jelentette be vasárnap, amikor a párt fővárosi szervezetének képviselői a Hajógyári-sziget egyik játszóterét újították fel.2003-04-27 17:12:00 0
Ortodox húsvétA szerb ortodox hívők Szerbiában, Boszniában és Koszovóban vasárnap ünnepelték a húsvéti feltámadást, és a legnagyobb keresztény ünnepen a pravoszláv hívőknek felolvasták Pavle szerb pátriárka üzenetét. Pavle a legnagyobb - egyelőre még befejezetlen - balkáni ortodox szentélyben, a belgrádi Szent Száva székesegyházban mondott szentmisét egyházi elöljárók és hívők sokaságának jelenlétében. Az ünnepi liturgián részt vett Karadjordjevic Sándor trónörökös és családja.2003-04-27 16:51:00 0
Tálibokat öltek megMegöltek 10 tálib harcost a Hamid Karzai elnök kormányához hű délkelet-afganisztáni Zábul tartomány kormányzójának katonái a tartomány hegyei közt azóta is tartó harcokban. A harcok szerdán kezdődtek, amikor tálib harcosok megtámadtak egy tartományi kormányhivatalt. A támadáskor két afgán katona és három tálib halt meg tűzpárbajban.2003-04-27 16:10:00 0
Újabb iraki vezető amerikai kézenA koalíciós erők őrizetében van Huszám Mohammed Amín altábornagy, az ENSZ-fegyverzetellenőrökkel kapcsolatot tartó iraki hivatal vezetője - jelentették be vasárnap a katari amerikai középső parancsnokságon.2003-04-27 16:05:00 0
Nemtetszést váltott ki a szerbia-montenegrói kormány döntéseBrutális politikai tisztogatásnak nevezte Predrag Bulatovic, a legnagyobb montenegrói ellenzéki párt, a Szocialista Néppárt elnöke a szerbia-montenegrói kormány döntését, hogy visszahívja az államközösség külképviseleteinek vezetőit, akik az SNP támogatásával kerültek külszolgálatra. A szerb-montenegrói kormány csütörtökön visszahívta kéttucatnyi országból diplomáciai képviseletének vezetőjét, közöttük 19 nagykövetet, akik az SNP listáján kerültek külszolgálatba.2003-04-27 15:31:00 0
A pápa is síkra szállt a kubai foglyok érdekébenKönyörületet kért a kubai politikai foglyok számára II. János Pál pápa Fidel Castro kubai államfőhöz intézett üzenetében, mély fájdalmának és sajnálkozásának adva hangot, hogy a szigetországban kivégeztek három - egy havannai kompot eltérítő - férfit, továbbá súlyos börtönbüntetéseket szabtak ki 75 ellenzékire.2003-04-27 14:54:00 0
Volt kapcsolat Bagdad és bin Laden közöttVolt közvetlen kapcsolat az Oszama bin Laden nevével fémjelzett al-Kaida terrorszervezet és Szaddám Huszein megbuktatott iraki elnök rezsimje között - írta a The Sunday Telegraph, amely az iraki titkosszolgálat kibombázott bagdadi főhadiszállásán lelt erre utaló iratokat.2003-04-27 14:46:00 0
Szaddam bazár BagdadbanA bagdadi SzaÍadun bazár órásboltjaiban fellendül a Szaddám Huszein emlékpiac: az amerikai katonák és más nyugatiak keresik az elüldözött vagy talán halott iraki elnök személyi kultuszának tárgyi emlékeit. A boltokban ládaszámra csomagolják ki a Tajvanról importált órákat, és a boltosok csipesszel igazítják a számlapra Szaddám Huszein bélyegekről kivágott portréit. Ezek az órák darabonként 50 dollár körüli áron kelnek el.2003-04-27 13:54:00 0
Pokolgép robbant IndonéziábanA vizsgálatok eddigi adatai szerint házi készítésű pokolgép robbant vasárnap reggel az indonéz főváros nemzetközi repülőterén. Négy nap leforgása alatt ez a második merénylet Jakartában. Helyi idő szerint reggel fél hétkor lépett működésbe a robbanószerkezet a Kentucky Fried Chicken amerikai gyorsétterem-hálózat üzleténél, amely a belföldi járatok indítására szolgáló F2-es terminál csarnokában található.2003-04-27 13:51:00 0
Baloldali támadás a civilek ellenAz Országos Rádió és Televízió Testület - hatáskörét túllépve - politikai döntéssel több keresztény szellemiségű és nemzeti hagyományőrző civil szervezetet kizárt a Magyar Rádió és a Magyar Televízió Rt. közalapítványainak kuratóriumi sorsolásából, ezzel törvénysértést követett el - jelentette ki vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján Szalai Annamária, az Országgyűlés társadalmi szervezetek bizottságának alelnöke.2003-04-27 13:19:00 0
A Fidelitas partner az átalakulásbanA Fidelitas együttműködési megállapodást köt majd a megújuló Fidesszel, amit a májusi kongresszusig egyeztetnek. Gyürk András, a Fidelitas elnöke és Rogán Antal alelnök a szervezet vasárnapi választmányi ülésének szünetében tartott sajtótájékoztatón elmondta: tárgyalásokat kezdeményeznek az együttműködési megállapodás ügyében az átalakuló Fidesz leendő vezetőivel. A Fidelitas politikusai nyitottak arra, hogy a két szervezet közösen készüljön és induljon a jövőre esedékes európai parlamenti választásokon.2003-04-27 12:45:00 0
Nemzetiségi színházak találkozójaNyolc nemzetiségi közösség tíz társulata mutatkozik be a kedden megnyíló Magyarországi Nemzetiségi Színházak Találkozóján, Budapesten. A négynapos eseménysorozat előadásainak a Nemzeti Színház, a pesti Vigadó és a Szkéné Színház ad otthont.2003-04-27 10:48:00 0
Rumsfeld az öböl térségébe utazikAz amerikai csapatok a stabilitás megteremtéséig maradnak mind Afganisztánban, mind pedig Irakban - nyilatkozta Donald Rumsfeld amerikai miniszter, aki szombaton indult afganisztáni, illetve a Perzsa-öböl térségét érintő látogatásra.2003-04-27 10:44:00 0
Bush elnök segítséget ajánl PekingnekSegítséget ajánlott Pekingnek George W. Bush amerikai elnök az atípusos tüdőgyulladás (SARS) járvány elleni küzdelemben.2003-04-27 10:41:00 0