Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Cikkarchívum

Korrupció nem számít?A Magyar Bálint vezette Oktatási Minisztériummal is kapcsolatba hozható gyanús közbeszerzési bizniszek legújabbjaként egy telefonkártyákat értékesítő cég nyert a Nemzeti Szakképzési Intézet félmilliárdos tenderén. A győztes cégnek ráadásul ellenfele sem volt.2003-05-28 13:36:00 0
Verespatak: finanszírozási kételyekKomoly kételyeit fejezte ki kedden Petre Lificiu környezetvédelmi miniszter a nagy vitát keltő verespataki aranybánya tervének finanszírozhatóságát illetően. A miniszter szerint a Rosia Montana Gold Corporation társaságban most lázas munka folyik a beruházási tervek újragondolásán.2003-05-28 13:05:00 0
Funar a Háromszéki Fórumot is betiltatnáGheorghe Funar ma nyílt levelet intézett Adrian Nastase miniszterelnökhöz, amelyben kéri, akadályozza meg a Sepsiszentgyörgyön tartandó Háromszéki Fórum létrejöttét.2003-05-28 12:59:00 0
A kormány ismét becsapta a civil társadalmatLezsák Sándor és Halász János az MDF és a Fidesz képviseletében közös sajtótájékoztatót tartottak a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával kapcsolatban. A két képviselő kifogásolta, hogy a kormány az eredeti törvényjavaslattal ellentétben nem a kihirdetéstől számított 15 napon belül, hanem csak 2004. január 1-jétől juttatná el azt a támogatást a civil szervezeteknek, amely a személyi jövedelemadóból felajánlott 1 százalék alapján éves szinten 6 milliárd forintra rúg.2003-05-28 12:57:00 0
Belgiumban Verhofstadt alakít kormánytII. Albert belga király szerdán megbízta Guy Verhofstadt ügyvezető miniszterelnököt a következő kormány megalakításával.2003-05-28 12:31:00 0
Új elnök a kaposvári Fidesz élénTisztújító közgyűlést tartott a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség kaposvári szervezete. Elnöknek Jakó Gergelyt választották, s hat alelnök lett: Szíjártó Miklósné, Láng Bálintné, dr. Bárdos Tamásné, Patak Norbert, Csutor Ferenc és Zsugovits Miklós - derült ki sajtótájékoztatójukon. A Somogyi Hírlap megtudta: nem az eddig végzett munka miatt változtak a tisztségviselők.2003-05-28 12:13:00 0
Elbocsátásokra kell számítaniA legjobb esetben is csoportos elbocsátásokra és üzemrészek megszüntetésére kell számítani a barcsi parkettagyárban.2003-05-28 12:05:00 0
Korrumpálódott Magyar Bálint?Magyar Bálint miniszter valamint minisztériumi munkatársai amerikai és Balaton-parti tartózkodását finanszírozták olyan cégek, amelyek ezt követően üzleti bevételre tettek vagy tehetnek szert az Oktatási Minisztérium jóvoltából. Répássy Róbert hétfői interpellációjára Magyar nem mondott igazat, ezért Répássy levelet intézett Medgyessy Péterhez - amit a képviselő Rogán Antallal közösen tartott szerdai sajtótájékoztatóján be is mutatott a sajtó munkatársainak. A levelet szó szerint közöljük.2003-05-28 11:58:00 0
A közel-keleti helyzet megoldása a legfőbb kihívásMindenki számára kudarc lenne, ha őszre nem sikerülne eljutni a közel-keleti rendezésre hivatott első békekonferenciáig - fejtette ki a La Stampában szerdán megjelent interjújában Franco Frattini olasz külügyminiszter, számba véve az Európai Unió soros elnöki tisztségéből fakadó legfőbb kihívásokat.2003-05-28 11:55:00 0
Az erdélyi egyesítés 155. évfordulójaSzázötvenöt éve, 1848. május 29-én ült össze Kolozsvárott az utolsó erdélyi rendi országgyűlés, amely másnap, május 30-án kimondta Erdély újraegyesítését Magyarországgal. A magyarországi reformellenzék, az erdélyi magyar és székely rendek az 1830-as években egyaránt politikai programmá emelték régi kívánságukat, az 1526-os mohácsi vész után elválasztott két országrész: a királyi Magyarország és az Erdélyi Nagyfejedelemség újraegyesítését.2003-05-28 11:01:00 0
Képviselőink a brüsszeli Magyar HázábanAz Európai Parlamentben május eleje óta aktív megfigyelőként helyet foglaló magyar országgyűlési csoport fele, amely az EP legnagyobb politikai frakciójához, az Európai Néppárthoz csatlakozott, kedden este ellátogatott a brüsszeli Magyar Házba. A 12 tagú magyar EPP csoport, amelynek vezetője Szájer József, helyettese pedig Ékes József, találkozott a Belgiumi Magyarok szövetségének vezetőivel.2003-05-28 10:20:00 0
A termelők ellehetetlenülnek?A kormánynak észre kellene vennie, hogy itt már nem szimpla agrárproblémáról, hanem óriási súlyú politikai kérdésről van szó. Már nem az FVM, hanem a kormány szavahihetősége forog kockán — hangzott el a Békés Megyei Mezőgazdasági Szövetség hétfői, évértékelő közgyűlésén, Békéscsabán.2003-05-28 10:17:00 0
Keller ismét Polt Pétert kérdeziVan-e összeférhetetlenség Schmitt Pálnak a Magyar Olimpiai Bizottságban betöltött vezetői és a Fideszben vállalt alelnöki megbízatása között, és egyenlő mércével jár-e el az ügyészség a szocialistákat érintő és az előző kormányzatnak tulajdonított ügyekkel kapcsolatban - intézett újabb kérdéseket a legfőbb ügyészhez Keller László közpénzügyi államtitkár.2003-05-28 08:21:00 0
Deflációra számíthat NémetországAz Európai Központi Bank (EKB) fő közgazdásza, Ottmar Issing szerdán első ízben elismerte, hogy Németországban nem zárható ki a defláció.2003-05-28 08:14:00 0
Az USA feloldotta a legtöbb gazdasági szankciótAz Egyesült Államok kedden feloldotta az Irakkal szembeni legtöbb gazdasági szankciót és ezzel az amerikai cégek számára lehetővé tette az üzleti kapcsolat kialakítását mintegy 13 év szünet után. A döntés azután született, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa a múlt héten törölte az Irakkal kapcsolatos kereskedelmi és olajszankciókat.2003-05-28 08:10:00 0
Határbál SopronbanAz első határbált június 20-án rendezik meg Sopronban; a jótékony célú estélyre magyar és osztrák résztvevőket várnak.2003-05-28 08:08:00 0
Csomagol a kormányÖsszébb kell kissé húzni a nadrágszíjat, de megszorító intézkedésekre nem kell számítani - súgja mostanában a jóléti rendszerváltás kormányának kommunikációja. Tapasztalataim ellenben azt mutatják, hogy a megszorító intézkedések felszínre bukkanása még az emlegetés szintjén sem jó előjel: ha a szocialisták valamit határozottan tagadnak, azt biztos, hogy előbb-utóbb végrehajtják majd.2003-05-28 08:02:00 0
Újabb erős földrengés Algériában - jól vannak a magyarokA kedd esti újabb algériai földrengésben a legfrissebb adatok szerint kétszáz ember sérült meg és hárman veszítették életüket. Jól vannak viszont a magyar mentőcsapat tagjai és szerdán a helyszínen folytatják munkájukat - közölte Csibi Károly, a Miskolci Speciális Felderítő és Mentőcsoportért Közalapítvány elnöke.2003-05-28 07:35:00 0
Madzag filmnapok a Toldi mozibanMadzag filmnapok címmel fiatal közép-európai rendezők munkáit tűzik műsorra Budapesten, a Toldi moziban pénteken kezdődő háromnapos vetítéssorozaton. A rendezvényt a Színház- és Filmművészeti Egyetemen három éve diplomázott filmrendező osztály tagjaiból alakult Madzag Filmegylet és a Toldi mozi szervezi, a Pesti Est magazin támogatásával.2003-05-28 07:32:00 0
Újabb titkos iráni nukleáris létesítmények?Iráni ellenzékiek két újabb iráni nukleáris létesítmény építéséről adtak tájékoztatást kedden Washingtonban.2003-05-28 07:29:00 0
Határon túli magyar színházak fesztiválja KisvárdánA Határon Túli Magyar Színházak XV. Fesztiválját június 19-től 28-ig rendezik meg Kisvárdán. Nyakó Béla, a szervező Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza igazgatója elmondta: a tíz napig tartó program során Románia, Szerbia-Montenegró, Szlovákia és Ukrajna húsz magyar társulatának előadásait láthatják a színházkedvelők.2003-05-28 07:26:00 0
Újszülöttek rózsái VelencénVelencén az újszülötteknek saját rózsájuk lesz a település egyik parkjában, ahol a szülők ültethetik el az önkormányzattól kapott virágtöveket. Oláhné Surányi Ágnes, Velence polgármestere elmondta: a kezdeményezéssel a gyerekek településhez való kötődését szeretnék erősíteni.2003-05-28 07:23:00 0
Szükségállapot PerubanSzükségállapotot hirdetett Peruban Alejandro Toledo államfő válaszul a szakszervezetek által kezdeményezett sztrájkok és tiltakozó akciókra; tévébeszédében "a társadalmi káosz" megakadályozásával indokolta a rendkívüli intézkedéseket.2003-05-28 07:21:00 0
Arrogáns és egyoldalú tájékoztatás PaksrólAz Energia Klub sérelmezi, hogy a keddi környezetvédelmi bizottsági ülésen felszólaló képviselők nem kaptak érdemi választ a paksi üzemzavarokkal kapcsolatban feltett kérdéseikre. A civil szervezet szerint aggasztó, hogy nem lehet tudni: elkerülhető-e a kritikussági állapot.2003-05-27 20:48:00 0
Csernobil cáfolja az üzemzavarokról szóló híreketSem a csernobili atomerőműben, sem az 1986-ban felrobbant 4. reaktor fölé emelt szarkofágban, sem az erőművet övező tiltott övezetben nincsen semmiféle rendellenesség.2003-05-27 20:42:00 0
Líbia közvetít az algériai túszdrámában?Al Szádi Kadhafi, a líbiai elnök, Moamer el-Kadhafi fia kedden Berlinben sejteni engedte, hogy Líbia közvetít vagy közvetíteni akar az Algériában hetekkel ezelőtt eltűnt európai turisták kiszabadítása érdekében.2003-05-27 20:39:00 0
Rumsfeld: nem engedjük, hogy Irakból iszlám állam legyenAz Egyesült Államok nem engedi meg, hogy Irakból egy második Irán, azaz iszlám alapokra épülő állam váljék - jelentette ki kedden New Yorkban Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter.2003-05-27 20:36:00 0
Vonja vissza törvénytervezetét a kormányA kormánypártokon belül is nagyok a szakmai és jogi nézetkülönbségek a felsőoktatási és közoktatási törvény módosításával kapcsolatban. Ezt mutatja az éjjel háromnegyed kettőig tartó parlamenti vita is. A Fidesz Oktatási Kabinetje ezért azt javasolja: alapos átdolgozásra a kormány vonja vissza javaslatait.2003-05-27 19:16:00 0
Meghátrált a német kormány adóügybenA német kormány kedden visszakozott a cigaretta adójának egyszeri nagy mértékű emelésétől. Döntése szerint az adó három szakaszban esetenként - és dobozonként - 20-30 eurócenttel növekedne.2003-05-27 18:42:00 0
Powell: nem változott az iráni politikaColin Powell amerikai külügyminiszter szerint az Egyesült Államok nem változtatta meg Iránnal kapcsolatos politikáját, és folytatja az érintkezést az országgal.2003-05-27 18:40:00 0
Liszt-oratórium bemutatója CincinattibanAz egyesült államokbeli Cincinatti városában bemutatták Liszt Ferenc Szent Szaniszló (St. Stanislaus) című befejezetlen oratóriumát.2003-05-27 18:38:00 0
Határon túliak fenntartásai a státustörvénnyel kapcsolatbanA szomszédos országokban megjelenő magyar nyelvű újságok többségében elégedetlen hangvételű cikkek jelentek meg a státustörvény tervezett módosításáról. A szombati Máérten elfogadott változtatások közül leginkább az "egységes magyar nemzet"-ről szóló rész kimaradását fájlalják a publicisták.2003-05-27 18:35:00 0
Bartók-szobor BukarestbenBartók Béla magyar zeneszerző szobrát állították fel kedden Bukarestben a román főváros egyik legnépszerűbb parkjában.2003-05-27 18:25:00 0
Ismét bizottság előtt az atomerőmű csúcsvezetőiA Parlament Környezetvédelmi bizottságának nyílt ülésén a fideszes és MDF-es ellenzéki képviselők leginkább tájékozódni szerettek volna az erőmű jövőjét illetően, a bizottság szocialista képviselői a "nukleáris félelemmel való politikai manipuláció" vádjával illették az ellenzéki képviselőket. Végül a kormánypártiak leszavazták azt a határozati javaslatot, amely kormánybiztos kinevezését javasolja a kormánynak.2003-05-27 18:09:00 0
Ideges és pökhendi a kormányszóvivőGál J. Zoltánnak - aki egyébként maga is országgyűlési képviselő - fogalma sincs, mi történik a Parlamentben. Talán ezért kerülte el a kormányszóvivő figyelmét, hogy hétfőn sem a miniszterelnök, sem a kormány tagjai nem kívántak vitát folytatni az ellenzékkel a kabinet elmúlt egy évéről - áll Nyitrai Zsolt közleményében.2003-05-27 18:08:00 0
Belső választások az RMDSZ-benA Romániai Magyar Demokrata Szövetség helyi és területi szervezeteinél gyakorlatilag befejeződtek a belső választások - közölte kedden, bukaresti sajtóértekezletén Markó Béla, az RMDSZ elnöke.2003-05-27 17:54:00 0
Elfogták a Baasz Párt két vezetőjétA koalíciós erők elfogták az Irakban Szaddám Huszein elnök idején kormányzó Baasz Párt két vezető tisztségviselőjét.2003-05-27 17:48:00 0
Lengyelország öt-hat év múlva csatlakozik az eurózónáhozLengyelország 2006 előtt nem lép be az EU-beli valutaunió előszobájába, az európai átváltási mechanizmusba (ERM-II.), ha addig nem lesznek meg a mélyreható államháztartási reformok - mondta Aleksander Kwasniewski lengyel államfő gazdasági tanácsadója, Witold Orlowski kedden újságíróknak.2003-05-27 17:46:00 0
Felháborította saját pártját Ariel SaronÓriási felháborodást váltott ki kedden izraeli jobboldali körökben Ariel Saron jobboldali miniszterelnöknek az a megfogalmazása, hogy Izrael nem tarthat örökké megszállása alatt 3,5 millió palesztint.2003-05-27 17:44:00 0
Hivatalba lépett Balkenende második kormányaTöbb hónapig tartó politikai bizonytalanság után Hollandiában kedden hivatalba lépett az új jobbközép kormány, amelyet az előző miniszterelnök, a kereszténydemokrata Jan Peter Balkenende vezet.2003-05-27 17:39:00 0
Üresen kong az államkasszaDublin felett vagy szikrázóan kék az ég, vagy könyörtelenül esik, de rendőrségi helikopterek csak ritkán cikáznak az égbolton. 2001 októberében mégis helikopterek zúgtak Dublin egén, mert a konferenciaközpontban az állam és a magánszektor közötti fejlesztési együttműködés, a Public-Private Partnership, közkeletű rövidítésével a PPP témakörét vitatták. A PPP a ma divatos neoliberális közgazdaságtan új csodaszere, amit a magántőke bevonására találtak ki azokban az országokban, ahol már nincs mit privatizálni. Nem véletlen, hogy Paul Boateng, a brit államkincstár elnöke lelkes felkiáltással zárta beszédét: "let's do business together", vagyis csináljunk együtt üzletet.2003-05-27 17:16:00 0
Stratégiai váltás az amerikai katonapolitikábanA Pentagon tervezői a világ távoli és veszélyes zugaiba akarják szétszórni a katonákat, ami a stratégiai gondolkodás másfél év alatt végbement jelentős módosulását tükrözi - írja keddi számában a The Wall Street Journal.2003-05-27 17:00:00 0
Castro egy esetleges amerikai támadásrólFidel Castro kubai elnök Buenos Airesben óva intette az Egyesült Államokat attól, hogy megtámadja a hazáját. "Ez Buenos Aires lakosságának üzenete azokhoz, akik arról álmodoznak, hogy hazánkat bombázzák" - mondta a 76 éves kubai vezető az argentin fővárosban, így nyugtázva, hogy beszédére több ezres hallgatóság volt kíváncsi. Egyúttal azt vetette Washington szemére, hogy rágalmak áradatát zúdítja Kubára.2003-05-27 16:56:00 0
Erkölcs és politika2003-05-27 16:55:00 0
Michnik: diktátorokkal csak keményenAdam Michnik lengyel közíró védelmébe vette hazája részvételét az iraki háborúban, úgy vélve, hogy diktátorokkal szemben csak keményen lehet fellépni.2003-05-27 16:55:00 0
Bush két közel-keleti csúcstalálkozójaGeorge Bush amerikai elnök két közel-keleti csúcson is részt vesz: június 4-én Egyiptomban arab vezetőkkel, június 5-én pedig Jordániában az izraeli és a palesztin miniszterelnökkel ül össze az egyiptomi hírügynökség majdnem biztosnak minősített értesülése szerint.2003-05-27 16:23:00 0
Szenzációs régészeti lelet SpanyolországbanSpanyol régészek rábukkantak százhatvan barlanglakó ember maradványaira, akiket több mint négyezer évvel ezelőtt egy csatában öltek meg. A csontmaradványokat egy Barcelona melletti, sziklába vájt barlangban találták meg - jelenti a dpa német hírügynökség.2003-05-27 16:21:00 0
Elmar Brok bírálja az alkotmányos szerződés tervezetétAz EU új alkotmányos szerződésének tervezete a nagyobb tagországok érdekeit tükröző egyoldalú szöveg, amelyben egyáltalán nem vették figyelembe a jelenlegi és a majdani kisebb tagállamok érdekeit - jelentette ki kedden az Európai Parlament (EP) külügyi bizottságnak elnöke.2003-05-27 16:20:00 0
Válsághelyzetben az önkormányzatokÚgy látszik, a szocialista-szabad demokrata kormány szereti a válságkezelést, ezért hozta a 2003-as esztendőben válsághelyzetbe a települési önkormányzatokat - mondta keddi, Kovács Zoltánnal közösen tartott sajtótájékoztatóján Bóka István. Balatonfüred polgármestere, a Fidesz országgyűlési képviselője hangsúlyozta: az idei év az önkormányzatok fekete éve, mert a kormány "szó szerint gatyára vetkőztette" a települési önkormányzatokat.2003-05-27 16:12:00 0
Gyárbezárás Szentesen: az MSZP-s polgármester egy újságírótól tudta megBezárni kényszerült a szentesi ruhagyár is. A gyár problémáival és az alkalmazottak sorsával, jóllehet a termelés mostani végleges leállításának számos előjele volt, a város - egyébként felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt -szocialista polgármestere eddig nem sokat törődött.2003-05-27 15:39:00 0
Káoszt okoz a közoktatási törvény tervezett módosításaA Fidesz - Magyar Polgári Szövetség támogatja a szakmai és érdekvédelmi szervezetek közös fellépését a magyar közoktatás értékeinek, stabilitásának megőrzése érdekében - olvasható Sió László, a párt oktatási műhelyvezetőjének közleményében, a hét közoktatási szakszervezet keddi nyilatkozatára reagálva.2003-05-27 15:22:00 0
"VAKSI" KRÍZISKOMMUNIKÁCIÓ I. részNem véletlen, hanem programozott szükségszerűség az, hogy kríziskommunikációs kézikönyv hiányában a Paksi Atomerőmű Rt. minden mondata hamis, ill. az igazságok is hamis kontextusba kerültek. Az erőmű kommunikációs taktikáját három szakaszban tárgyaló elemzés: a propaganda, a manipuláció és a katasztrófatematika tükrében rávilágít a válsághelyzet hivatalosan kiadott és a sajtó által közvetített információinak összevisszaságára, ad hoc jellegére. A tanulmány készítői munkájukhoz az elemzési időszakban felhasználták: a Paksi Atomerőmű Látogatóközpontjának sajtóközleményeit, az országos terjesztésű politikai napilapok (Népszabadság, Népszava, Magyar Hírlap, Magyar Nemzet) tárgykörben írott cikkeit, és a kutatócsoport által végzett közvélemény-kutatás eredményeit.2003-05-27 15:12:00 0
II. Szuper 8 milliméter fesztiválA II. Szuper 8 milliméter fesztivált csütörtöktől vasárnapig rendezik meg Szegeden. A csongrádi megyeszékhelyen a programról tartott keddi sajtótájékoztatón Rózsa Péter szervező közölte: az esemény a tavalyihoz képest gazdagodott és nemzetközivé vált.2003-05-27 15:08:00 0
Mr Orban's meeting with foreign journalistsThe Hungarian contribution to Iraq's stabilisation, the transition process of Fidesz Hungarian Civic Union and the state of the Hungarian economy were the points on the agenda at the press breakfast organised by the Hungarian International Press Association, where Mr Viktor Orbán was invited as guest speaker.2003-05-27 15:07:00 0
Részleges napfogyatkozás szombatonMájus 31-én hajnalban gyűrűs napfogyatkozást figyelhetünk meg az észak-keleti égbolton. A nap sarló alakban kel fel, a jelenség reggel fél hétkor ér véget. A kelő nap sugarai a légköri szennyezés (por, gázok) miatt kevésbé erősek, védőeszköz nélkül azonban ilyenkor is veszélyes a napba nézni.2003-05-27 14:07:00 0
Rumsfeld Irak újjáépítésérőlDonald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter egy hírlapi cikkben kedden világosan kifejtette, hogy Irak társadalmi-gazdasági újjáépítését a megszálló hatalmak fogják kézben tartani, az ENSZ-nek és másoknak csak kisegítő szerepet szánnak.2003-05-27 13:14:00 0
Álomautók az államnakEredményt hirdetett a Miniszterelnökség Közbeszerzési és Gazdasági Igazgatósága (MKGI) a 400 darab felső-közép és 10 darab felső kategóriás személygépkocsi szállítására kiírt központosított közbeszerzési eljárásban.2003-05-27 12:50:00 0
Medgyessy Péter megfutamodottMedgyessy Péter nem tartott évértékelést az egyéves kormányzásról a Parlamentben. Az azonban az elmúlt hetekben kiderült, mi a kormány vezérlőelve: a 2006-os választások megnyerése - szemben a korábban hangoztatott "a kormányzás szolgálat" szlogennel, a jóléti rendszerváltozás kampánymondattal - emelte ki Áder János a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség sajtótájékoztatóján.2003-05-27 12:43:00 0
Prérikutya-város a pécsi állatkertbenPrérikutya-város épült a pécsi állatkertben, amelyet a kisméretű rágcsálók a napokban maguk készítettek el a vadaspark e célra kijelölt területén.2003-05-27 11:48:00 0
Nemzeti érdekek megsértésével vádolják Jan KavantCsehország nemzeti érdekeinek megsértésével vádolják Prágában Jan Kavan volt külügyminisztert, az ENSZ Közgyűlésének jelenlegi elnökét, mert minisztersége idején állítólag titkos dokumentumok tűntek el a tárca irattárából. Kavan a vádakat visszautasította, s azt állítja, hogy újabb lejárató kampány indult ellene.2003-05-27 11:44:00 0
Budaörsi passió magyar és német nyelvű előadásbanHárom magyar és ugyanennyi német nyelvű előadásban, az eredeti szövegkönyv alapján kerül színre a Budaörsi Passió ötven színművész és csaknem háromszáz statiszta közreműködésével Budaörsön a Kőhegyen június 9-től 15-ig.2003-05-27 11:39:00 0
Ígéret volt a lakáshoz jutás támogatásaA Medgyessy-kormány hatalomra kerülése után hangzatos ígéretekkel állt elő, mára nyilvánvalóvá vált ezekből semmi sem fog megvalósulni - jelentette ki Tállai András napirend előtti felszólalásában kedden az Országgyűlésben.2003-05-27 10:09:00 0
Medgyessy és Kovács rivalizálMedgyessy Péter és Kovács László közötti hatalmi harcok állnak annak hátterében, hogy a Külügyminisztérium szervezeti rendszerének minap bejelentett átalakítása szakértők szerint meglehetősen áttekinthetetlenre, kaotikusra sikerült. A legélesebb küzdelem az integrációval foglalkozó feladatok megszerzéséért folyik - olvasható a Magyar Nemzetben.2003-05-27 09:34:00 0
Speech delivered by Mr Viktor Orban at the 17th Congress of Fidesz upon his election as president of Fidesz - Hungarian Civic Union2003-05-27 09:30:00 0
Őrizetbe vették Szaddám Huszein sógorátSzaddám Huszein volt iraki elnök egyik sógorát, nem pedig a vejét vették őrizetbe a hét végén Tikrítben az iraki amerikai erők - közölte hétfőn este a 4. amerikai gépesített lövészhadosztály szóvivője az észak-iraki Kirkukban.2003-05-27 08:23:00 0
Antiterrorista gyakorlat AusztráliábanAz ausztrál hadsereg, rendőrség és a rendkívüli helyzetekben mozgósítandó erők közös antiterrorista hadgyakorlatot kezdtek kedden, miután az al-Kaida szélsőséges szervezet a közelmúltban az országot merényletek lehetséges célpontjaként jelölte meg.2003-05-27 08:08:00 0
Saron-Abbász találkozó csak szerdánSzerdán Jeruzsálemben találkozik Ariel Saron izraeli kormányfő és Mahmúd Abbász palesztin miniszterelnök.2003-05-27 08:05:00 0
Dagad az OM-botrányMagyar Bálint kabinetfőnökének előző munkahelye az a Café PR, amelynek egyik tulajdonosa a Café Reklám 27,5 millió forint értékben kapott megbízást az oktatási tárcától a minisztérium hirdetéseinek elhelyezésére.2003-05-27 07:54:00 0
Mégis van nemzetközi felhatalmazásA Fidesz frakciója hétfőn megvitatta az ENSZ BT múlt heti döntését és az iraki misszió ügyét - ismertette frakciója álláspontját Németh Zsolt. Az ENSZ-döntés után új helyzet állt elő, mert létrejött az a nemzetközi felhatalmazás, amelyre a Fidesz várt. Nem volt tehát igaza Kovács Lászlónak, amikor alig két hete állította: értelmetlen dolog ENSZ-felhatalmazásra várni. Az sem volt igaz, amikor a Fideszről azt mondta, az engedélyt olyan nemzetközi felhatalmazáshoz köti, amelyről pontosan tudja, hogy nem születik meg.2003-05-26 21:25:00 0
Robertson: erős és egységes a NATOA NATO főtitkára meg van győződve arról, hogy az észak-atlanti szövetség egységét az iraki válság nem gyengítette meg. George Robertson erről hétfőn este Prágában a NATO Parlamenti Közgyűlésének rendkívüli plenáris ülésén beszélt.2003-05-26 20:44:00 0
Schmidt Európa széthullására figyelmeztetHelmut Schmidt hétfőn Hamburgban óva intette az európai kormányokat az Európai Unió felbomlásától és az amerikai dominanciától.2003-05-26 20:40:00 0
Spinoza-ház - holland kulturális intézet BudapestenSpinoza-ház elnevezéssel holland kulturális központ nyitja meg kapuit Budapesten, a VII. kerületi Dob utcában.2003-05-26 20:38:00 0
Al-Azhar: a rijádi és casablancai merényletek jogtalanokA kairói al-Azhar mecset, a szunnita iszlám legfőbb vallási-szellemi központja hétfőn leszögezte, hogy a muszlimok elkeseredése és sértett igazságérzete nem igazolhat a rijádihoz és a casablancaihoz hasonló merényleteket.2003-05-26 19:38:00 0
Víztorony tárlat GyőröttA győri korszakváltó művészeti csoport óriásponyva képei hétfőtől láthatók a Rába-parti város egyik víztornyán. Szűk Norbert képzőművész, a művészeti csoportosulás tagja elmondta: hat kortárs alkotó egy-egy nagyméretű festménye díszíti augusztus végéig a mintegy 40 méter magas víztornyot.2003-05-26 18:54:00 0
Konvent: újabb munkáspárti-konzervatív összecsapásÚjabb összecsapásra adott alkalmat a kormányzó brit Munkáspárt és konzervatív ellenzéke között a majdani kibővített Európai Unió új alkotmányos szerződésének hétfői közzététele; a toryk a brit szuverenitás "végzetes eróziójáról" beszéltek, a Labour azonban ezt képtelenségnek minősítette.2003-05-26 18:51:00 0
Elmaradt a jóléti rendszerváltás2003-05-26 18:40:00 0
A MOK nem akar profitorientált kórházakatA Magyar Orvosi Kamara (MOK) képviselő-testülete a csütörtökön, a kormányfőnél tartott egyeztetés alapján ragaszkodik a parlament előtt lévő kórháztörvény módosításához, annak több részét ugyanakkor továbbra sem tartja elfogadhatónak.2003-05-26 18:24:00 0
BM: nem lehet mindenkin segíteniMiért tekinti a Belügyminisztérium csónakháznak a győri Hittudományi Főiskolát? - tette fel a kérdést a parlament hétfői ülésén Szijjártó Péter fideszes képviselő.2003-05-26 18:15:00 0
A hajó léket kapott, a kapitány pihen?Lamperth Mónika belügyminiszter a paksi atomerőműben történt üzemzavar legfontosabb momentumának azt tartja, hogy a lakosságot csupán a fogászati röntgennél is kisebb mértékű sugárzás érte.2003-05-26 17:55:00 0
Járai Zsigmond: teljesíthető az inflációs célA jelenlegi árfolyamszint körüli árfolyam elégséges ahhoz, hogy 2003-ban és 2004-ben a jegybank inflációs céljai teljesüljenek - mondta Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.2003-05-26 17:34:00 0
A francia kormány nem tárgyalja újra a nyugdíjreformotA francia kormányszóvivő szerint fel sem merül, hogy a kabinet visszalép a nyugdíjreformterv véglegesítésétől a szakszervezetek Párizsban vasárnap tartott több százezres megmozdulásának nyomása és a keddre kitűzött sztrájkok fenyegetése alatt.2003-05-26 17:31:00 0
Valószínűleg termelést csökkent az OPECA Kőolajexportáló Országok Szervezete (OPEC) előreláthatólag további termeléscsökkentésről dönt dohai értekezletén, június 11-én - jelentette ki Abdallah bin Hamad al-Attija, az OPEC elnöke. - A kérdést "nagyon gondosan" meg kell vitatni - tette hozzá.2003-05-26 17:23:00 0
Izrael lakosságának többsége az útiterv mellettIzrael lakosságának 56 százaléka támogatja az ország kormánya által vasárnap feltételekkel elfogadott útitervet a közel-keleti rendezésről.2003-05-26 17:19:00 0
Szlovák gasztronómiai fesztivál BudapestenSzlovák Gasztronómiai Fesztivál kezdődött hétfőn Budapesten a Taverna Szálloda Zsolnay Kávéházában.2003-05-26 17:16:00 0
Visszatérnek Irakba a NAÜ-ellenőrökMár ezen a héten visszatérhetnek Irakba a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) ellenőrei, hogy kivizsgálják az ország legnagyobb nukleáris központjában történt fosztogatásokról szóló jelentéseket - jelentette ki hétfőn a Reuters-nek Mark Gwozdecky, a NAÜ szóvivője.2003-05-26 17:08:00 0
Kormányzati célkeresztben a legfőbb ügyészNem tudták jogilag alátámasztani legfőbb ügyész ellen indított támadásukat a szocialisták és a szabad demokraták a Parlamentben. Amint az egységes ellenzék rámutatott: az Alkotmány- és igazságügyi bizottság jelentése megalapozatlan, törvény- és alkotmányellenes. A Fidesz és az MDF nem szavazott, a kormánypárti képviselők többször is kevesen voltak ahhoz, hogy megszavazzák a jelentést.2003-05-26 17:04:00 0
Három magyar film versenyez KrakkóbanHárom magyar film is indul a Krakkói Rövidfilmfesztivál versenyprogramjában; a szerdán kezdődő, vasárnap záruló eseményről a Magyar Filmunió sajtóirodája hétfőn tájékoztatott.2003-05-26 17:04:00 0
Ungváron átadták az ötezredik magyarigazolványtÜnnepélyes keretek közt nyújtották át hétfőn Ungváron az ötezredik helyben igényelt magyarigazolványt tulajdonosának, egy egyetemista lánynak.2003-05-26 17:01:00 0
Karcag gazdasági programjaElkészült és önkormányzati elfogadásra vár Karcag 2003-2006. közötti időszakra vonatkozó gazdasági programja, amelynek az célja, hogy a nagykunsági városról az eddiginél pozitívabb kép alakuljon ki a közvéleményben. Fazekas Sándor polgármester hétfői karcagi sajtótájékoztatóján elmondta: ennek érdekében többek között törekedni kell a munkanélküliség csökkentésére, a szabályozókon keresztül a munkahelyteremtés elősegítésére, támogatások biztosításával a gazdaság élénkítésére, a köztisztasági tevékenység színvonalas ellátására, valamint a városkép folyamatos javítására.2003-05-26 16:58:00 0
EBESZ: nem elfogadható az örmény választásA vasárnap Örményországban lezajlott parlamenti választások nem feleltek meg a nemzetközi normáknak, bár kevesebb csalás és erőszakcselekmény fordult elő, mint a február-márciusban lezajlott elnökválasztáson - jelentették hétfőn az EBESZ nemzetközi megfigyelői; a FÁK megfigyelői szerint viszont csak szórványosan fordultak elő szabálytalanságok.2003-05-26 16:57:00 0
Kanizsai művészeti nyárNégy helyszínen mintegy harminc rendezvényt kínál a június 11-én kezdődő Kanizsai Művészeti Nyár programja.2003-05-26 16:53:00 0
Az adófizetők pénzéért cserébe: minisztériumi üdülésHelyes-e, ha egy közbeszerzésért felelős személy és az egyik pályázó együtt üdül - tette fel a kérdést Medgyessy Péternek Répássy Róbert interpellációjában.2003-05-26 16:50:00 0
Nagycsaládosok egyesületének díja KaposvárnakA Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) elismerésben részesítette Kaposvárt, amiért áprilistól az önkormányzat lehetővé tette a gyeden, gyesen lévő kismamáknak a helyi autóbuszokon az ingyenes utazást.2003-05-26 16:49:00 0
Együttműködik a János kórház a BKÁE-valEgyüttműködési megállapodást kötött hétfőn a fővárosi Szent János Kórház a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetemmel (BKÁE). Az első ilyen megállapodás értelmében a két intézményegyüttműködik a magyar egészségügy távlati fejlesztésének közgazdasági megalapozásában, figyelembe véve az EU-csatlakozás követelményeit, feltételeit.2003-05-26 16:42:00 0
Törvénysértés a főváros helyi adókról szóló rendeletébenA Fővárosi Közigazgatási Hivatal törvényességi észrevételeinek helyt adva, módosítja e heti ülésén a Fővárosi Közgyűlés az idegenforgalmi adóról szóló rendeletét. Fővárosi képviselők hétfőn tájékoztatták az MTI-t arról, hogy a főváros rendelete, az egyrészt alkotmányellenesnek minősített vegyes jogszabályszerkesztéssel, másrészt az adóalanyok és a beszedésre kötelezettek egybemosásával, sérti a helyi adókról szóló törvényt.2003-05-26 16:40:00 0
Nyári kulturális programok KarcagonA hagyományos Nagykunsági Kulturális Napok rendezvénysorozatát augusztus 15-től 20-ig rendezik meg Karcagon, június 28-án, szombaton pedig a birkafőző versenyre várják a látogatókat. Erről Fazekas Sándor polgármester beszélt újságíróknak hétfőn, a város nyári rendezvényeit ismertetve.2003-05-26 16:35:00 0
Feszültségváltó Pakson: hiba hibát követVasárnap déltől az esti órákig 50 százalékos teljesítményen üzemelt a paksi atomerőmű 3-as blokkja, mert egy feszültségváltó meghibásodása miatt a turbógenerátor védelmi rendszere visszaterhelte.2003-05-26 16:21:00 0
Németh Zsolt: A kormány cserbenhagyta a státustörvénytA Fidesz nem támogatja a magyarigazolvány leselejtezését - hangsúlyozta Németh Zsolt fideszes frakcióvezető-helyettes napirend előtti felszólalásában az Országgyűlés hétfői ülésén.2003-05-26 15:23:00 0
Csak a Fidesz támogatja az önkormányzatokatA Medgyessy-kormány nem vette figyelembe polgármestereken keresztül közvetített közel kétmillió állampolgár kérését, amelyben arra kérték az Országgyűlést, változtassa meg annak a pályázatnak a feltételrendszerét, mely azon önkormányzatok részére nyújthat támogatást, amelyek nem tudják kigazdálkodni a közalkalmazotti béremelés többletterheit - olvasható Szita Károly, Kaposvár polgármesterének közleményében.2003-05-26 15:01:00 0
Nincs ma kormányzás MagyarországonAz iraki helyzet rendezése, a Fidesz átalakulásának kérdései és a magyar gazdaság állapota szerepeltek annak a hétfő délelőtti háttérbeszélgetésnek a napirendjén, amelyre a Magyarországon dolgozó külföldi újságírók egyesülete, a HIPA hívta meg Orbán Viktort, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elnökét.2003-05-26 14:24:00 0
A kormánypártiak nem támogatják a hivatásosok lakáshoz jutásának feltételeit?Az Országgyűlés Rendészeti Bizottsága egyhangúlag általános vitára alkalmasnak találta az államtitokról és szolgálati titokról szóló törvény módosításáról szóló javaslatot hétfői ülésén. Az államtitokról és szolgálati titokról szóló törvény módosítását az Európai Unióhoz történő csatlakozással összefüggésben az EU minősített adatainak védelme, valamint a minősített adatforgalom feltételeinek megteremtése tette szükségessé.2003-05-26 14:18:00 0
Fidesz: a 4-es metró építését a külső kerületekben kezdjékA Fővárosi Közgyűlés Fidesz-MKDSZ-frakciója azt szeretné, ha a négyes metrót először a külső kerületekben kezdenék építeni.2003-05-26 14:00:00 0
Összeomlás előtt áll a tejágazatNem tartja be az Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium a tejfelesleg levezetéséről szóló megállapodást, amelyet a Tej Terméktanáccsal kötött, ráadásul piacszabályozó intézkedései is hatástalannak bizonyultak. A tárca elképzeléseivel nem ért egyet a szakma, és jogellenesnek is tartja azokat. A terméktanács álláspontja szerint, ha a minisztérium nem lép, akkor összedől a hazai tejágazat.2003-05-26 13:44:00 0
A Tőkés László Alapítvány díja Orbán ViktornakA magyarság érdekében kifejtett tevékenysége elismeréseként Orbán Viktort, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elnökét, volt miniszterelnököt tüntette ki a kisvárdai Tőkés László Alapítvány az idei egyéni díjával.2003-05-26 13:39:00 0
Kábitószerterjesztők előzetesben KomlónElőzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a két kábítószer-terjesztéssel gyanúsított férfit, akiket péntek este fogtak el a rendőrök Komlón - jelenti a HavariaPress.2003-05-26 13:32:00 0
A SARS 1 milliárd dolláros kárt okoz Ázsiánakjárványos atípusos tüdőgyulladás (SARS) - Japánt nem számítva - összességében 1 milliárd dollár bevételtől fosztja meg 2003-ban az ázsiai informatikai piacot, állítja az IDC pénteken közzétett jelentése.2003-05-26 13:20:00 0
A látszat diadalaA kormány teljesítette programját, de ez nem lesz mindig így - jelentette ki valamikor a dicsőséges első száz nap után Medgyessy Péter egyik nyilatkozatában. A miniszterelnök nyilván nem pontosan ezt akarta mondani, de így legalább az igazságot sikerült üstökön ragadnia.2003-05-26 12:30:00 0
Háromból három: fideszes választási győzelmekA Fidesz támogatottjai Berettyóújfalun, Tiszavasváriban és Szolnokon is maguk mögé utasították az MSZP-s jelölteket a hétvégi időközi önkormányzati választásokon.2003-05-26 12:11:00 0
Cannes: amerikai film nyerte az AranypálmátAz amerikai Gus Van Sant "Elephant" című filmje nyerte az 56. Cannes-i Filmfesztivál Aranypálma-díját a nagyfilmek kategóriájában. Az 50 éves alkotóművész kettős sikert aratott, neki ítélték a legjobb rendezőnek járó díjat is.2003-05-26 11:42:00 0
Bértámogatásra váró településektervezettnél jelentősen több, 7,5 milliárd forint állami támogatást igényeltek azok az önkormányzatok, amelyek nem tudják kifizetni a megemelt közalkalmazotti béreket. Emellett az idén is meghaladja a 22 milliárdot az az összeg, amelyet kötelező feladataik ellátásához kértek a helyhatóságok.2003-05-26 10:44:00 0
Brüsszeli intő az agrárszféra és a pénzügyi ellenőrzés miattAz EU brüsszeli bizottsága szerint Magyarországnak a mezőgazdaság és a belső pénzügyi ellenőrzés területén haladéktalanul eleget kell tennie a csatlakozási tárgyalásokon vállaltaknak.2003-05-26 10:05:00 0
Iraki részvétel csak nemzetközi szervezet felkéréséreA kormány adjon magára, készítse el álláspontját az iraki magyar részvételről, küldje azt el, mert akkor várhat érdemi véleményt egy jelentős ellenzéki erőtől, ha maga is érdemi álláspontot képes kifejteni - jelentette ki Pokorni Zoltán vasárnap újságírók előtt annak kapcsán, hogy a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség - az MDF-hez hasonlóan - nem vett részt az iraki részvételről tartott egyeztetésen.2003-05-26 08:52:00 0
Országzászlót avattak BicskénLeromboltatása után ötven évvel országzászlót avattak vasárnap délután Bicske városában. A Magyarok Világszövetsége helyi szervezete kezdeményezésére a Széchenyi Tervből és adakozásokból gyűjtötték össze a református templom emlékkertjében elhelyezett igen impozáns emlékműre a pénzt, amelyet Józsa Lajos szobrászművész készített. Az ünnepségen részt vett Orbán Viktor, a Fidesz Magyar Polgári Szövetség elnöke is.2003-05-26 07:43:00 0
Aggódnak a szlovén képviselőkAggodalmát fejezte ki a szlovén parlament kisebbségügyi bizottsága a hét végén amiatt, hogy az áprilisban végzett népszámlálás tanúsága szerint jelentősen csökkent a Szlovéniában élő magyar és olasz kisebbségek tagjainak száma.2003-05-26 07:21:00 0
Az eltűnt idő nyomábanDöntésképtelenség, tehetetlenség és elszalasztott lehetőségek jellemzik a Medgyessy-kormány elmúlt egy évét - reagált Pokorni Zoltán, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség alelnöke a Kovács László szocialista és Kuncze Gábor szabad demokrata pártelnökök által vasárnap Budapesten tartott közös kormányértékelő sajtótájékoztatóra.2003-05-25 17:18:00 0
Véget ért a "Szomszédolás" DebrecenbenA debreceni Nagyerdőben rendezett gyermeknapi utcaszínpaddal vasárnap véget ért a "Szomszédolás", a XIII. országos és nemzetközi gyermek néptáncfesztivál.2003-05-25 15:43:00 0
Blair részsikere Brownnal szembenVasárnapi londoni sajtóértesülések szerint az erősen európárti brit kormányfő részsikert ért el a közös valuta közeli nagy-britanniai meghonosítását elvető pénzügyminiszterével szemben, jóllehet ennek valószínű ára a következő parlamenti választások elhalasztása lehet.2003-05-25 14:45:00 0
Négy magyar arany a kajak-kenu VilágkupánNégy arany- és két ezüstérmet szereztek a magyarok a szombat délelőtti 1000 méteres döntők során a szegedi MOL Világkupa versenyen, az idei sorozat második állomásán. A női számokban kizárólag magyar siker született, és nyert még a Kammerer Zoltán, Veréb Krisztián kajak kettes.2003-05-25 12:25:00 0
Irak júniusban olajexportot ígérIrak olajiparának megbízott vezetője a hét végén a külföldi olajeladások közeli elindulását ígérte: mint mondta, két-három héten belül visszatérhetnek a nemzetközi piacra.2003-05-25 11:46:00 0
VI. Körömi Rákóczi FesztiválAz ország minden részéből, valamint a Felvidékről, Erdélyből és Kárpátaljáról érkeztek autóbuszokkal Rákóczi hagyományőrző egyesületek, tánccsoportok, énekkarok, zenekarok, népdalkörök a VI. Körömi Rákóczi Fesztiválra szombaton.2003-05-25 11:35:00 0
Juhászfesztivál TúrkevénJuhászok vetélkednek egymással a hétvégén Túrkevén; a Kevi Nyár elnevezésű rendezvénysorozat nyitányaként tartott kétnapos szakmai fesztivált több kulturális és gasztronómiai esemény színesíti.2003-05-25 11:28:00 0
Elsöprő többséggel az élenA Fidesz - Magyar Polgári Szövetség hétvégi kongresszusának részleteiről, következményeiről, helyben érezhető majdani kihatásairól első kézből informálta az Észak Magyarországot Répássy Róbert megyei Fidesz-elnök.2003-05-25 11:25:00 0
Európai díszzászlót kapott KaposvárDíszzászlóval tüntette ki az Európa Tanács Kaposvárt az európai egység népszerűsítéséért, a testvérvárosokkal folytatott együttműködés elismeréseként. A díszzászlót Johanna Schicker, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének tagja, a díjat odaítélő bizottság elnöke adta át Szita Károlynak, a város polgármesterének Kaposváron, szombaton.2003-05-25 11:15:00 0
Pincefesztivál EtyekenPincefesztivált rendeztek szombaton Etyeken; az első alkalommal megtartott, kulturális programokkal színesített rendezvényen az ország szőlőtermő vidékeinek családi pincészeteiből érkezett borászok mutatkoztak be.2003-05-25 10:43:00 0
Kocsitoló és kocsiemelő verseny KocsonAz immár hatodik kocsitoló és kocsiemelő versenyt május 31-én és június 1-jén tartják meg a Komárom-Esztergom megyei Kocs községben; a fesztivált annak emlékére rendezik meg, hogy a kocsit, vagyis a könnyű szekeret e település kisiparosai - bognárok, kerékgyártók és kovácsok - fejlesztették ki a XIII. században.2003-05-25 10:34:00 0
Németh Zsolt: a kormány számára teher a határon túli magyarságA Fidesz úgy ítéli meg, hogy a kormány által a Máért ülésén előterjesztett módosítócsomag egy anti-státustörvény - jelentette ki Németh Zsolt, a párt frakcióvezető-helyettese szombaton Budapesten, a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) ülésén.2003-05-24 19:43:00 0
A megszorítások éve lesz 2004A kormány a választási kampányban elhangzott ígéretek közül alig teljesített valamit, a jóléti rendszerváltás helyett a lakosságnak jövőre szigorú takarékossággal kell számolnia - jelentette ki Kövér László a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség országos választmányának elnöke, az MSZP országos választmányán elhangzottakra reagálva.2003-05-24 18:10:00 0
A kórháztörvény társadalmi megvitatásának hiányárólAsztmás és Allergiás Betegek Országos Szövetsége (ABOSZ) közleményében nem tartja helyesnek azt, hogy a kormány a kórháztörvény módosítása kapcsán nem folytatott társadalmi párbeszédet az érintett szervezetekkel. Aláhúzza: a tervezett formában privatizált egészségügyi rendszer még sehol sem bizonyult alkalmasnak, kipróbálásának erőltetésével megengedhetetlen kockázatnak tennék ki a betegeket, és a még egészségeseket is.2003-05-24 17:12:00 0
Garabonciás találkozó DiósgyőrbenA péntek óta tartó Diósgyőri Várjátékokhoz szervesen illeszkedve tartotta meg a Garabonciás Művészeti Iskola immár másodszor megrendezett egész napos Garabonciás Találkozóját szombaton, a Diósgyőri várban.2003-05-24 15:36:00 0
A betegek nem ezt érdemlikA tervezett kórház-privatizáció ellen tartott demonstrációt több polgári kör az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium épülete előtt, szombaton. Az Egri Végvár Polgári Körök Fóruma, a Mátrai Polgári Körök Szövetsége, a Tiszántúli Polgári Körök Szövetsége és az Országos Nyugdíjas Polgári Egyesület tüntetésén mintegy kétszázan gyűltek össze.2003-05-24 15:03:00 0
Ki a felelős a Bélapátfalván történtekért?Vizsgálat indítását kezdeményezi Horváth László annak megállapítására, hogy a BÉCEM Rt. mely döntése vezetett Bélapátfalván katasztrófa-közeli helyzet kialakulásához. A Bélapátfalván élő fideszes országgyűlési képviselő erről szombaton közleményben tájékoztatott, azt követően, hogy pénteken délután a bélapátfalvai cementgyár bontása során egy sikertelen robbantás következtében megroggyant egy betonsiló.2003-05-24 14:00:00 0
Megnyitották a Velencei-tavi évadotKözépkori naszád lövegének dörrenése nyitotta meg a 42. alkalommal megrendezett Velencei-tavi idegenforgalmi, kulturális és sportévadot szombaton.2003-05-24 13:57:00 0
Határnyitás és falunap KübekházánNegyedik alkalommal rendezték meg a Csongrád megyei Kübekházán, a magyar, román és szerb-montenegrói hármashatárnál a kétnapos határnyitási ünnepséget, amelyet összekapcsoltak a község első falunapjával.2003-05-24 13:32:00 0
Megbukhat a kormány nemzetpolitikájaAhhoz, hogy megállapodás szülessen a státustörvény módosításáról, a kormánynak nem kell mást tennie, mint figyelembe venni a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), a Magyar Koalíció Pártja (MKP) és a Fidesz javaslatait. Ha viszont ez nem így történik, akkor a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség nem adja a nevét a határon túli magyarok cserbenhagyásához - nyilatkozta a Magyar Nemzetnek adott interjújában Németh Zsolt, a Fidesz frakcióvezető-helyettese.2003-05-24 13:13:00 0
Támadás a népjólét ellenA Napi Gazdaság rendezésében tegnap - ötvenezer forint belépődíj mellett - elkezdődött az a kormányzati kommunikáció, amely az egészségügy reformja helyett a privatizációt egyetlen lehetséges megoldásként akarja lenyomni a nép torkán. A kórházigazgatók és az egészségbiztosítási pénztárak mellett azok az egészségügyi intézményekbe beszállító cégek képviseltették magukat, akik ugrásra készen állnak, hogy a kormánypártok megszavazzák az új kórháztörvényt.2003-05-24 12:40:00 0
MSZP-s üvegajtóprogramTatabánya szocialista alpolgármestere közpénzből több mint 22 millió forintot költött volna egy kultúrház bejárati ajtajának lecserélésére - indítványát a képviselő-testület nem tartotta megalapozottnak.2003-05-24 12:30:00 0
Kormány és sajtó összefonódásaA Magyar Nemzet birtokába jutott dokumentumok azt támasztják alá, hogy egy, a Pénzügyminisztérium szóvivőjével összefüggésbe hozható cég menedzseli a Napi Gazdaság mindennapi életét a kormányváltás után is. A miniszterelnök ugyanakkor többször határozottan kiállt amellett, hogy a kormánytagok és -tisztviselők korábbi társaságai ne juthassanak jogosulatlan gazdasági előnyökhöz.2003-05-24 12:16:00 0
Nonstop harcsafogó verseny FehérvárcsurgónÖtvenórás, nonstop harcsafogó verseny kezdődött huszonegy, köztük két szlovák csapat részvételével pénteken a fehérvárcsurgói tározó tavon.2003-05-24 10:54:00 0
ENSZ-különmegbízott IrakbanKofi Annan, az ENSZ főtitkára a brazil Sergio Vieira de Mello személyében pénteken kinevezte új különmegbízottját Irakba, miközben Paul Bremer, Irak amerikai polgári kormányzója üdvözölte az Irak elleni embargó feloldását.2003-05-24 10:48:00 0
Új vízikaland - gyermeknap a VidámparkbanVadvízi utazásra csábítja látogatóit vasárnaptól a Budapesti Vidámpark. Az intézmény pénteki tájékoztatása szerint más meglepetéseket is tartogatnak a gyermeknapra: kedvezményes belépővel, színes programokkal és ajándékokkal várják az ifjúságot.2003-05-24 10:43:00 0
Raffarin Párizs Irak-politikájárólFranciaországnak nincs miért szabadkoznia vagy álláspontján változtatnia az iraki válsággal kapcsolatban kifejtett nézetei miatt - szögezte le pénteken a kanadai Québecben Jean-Pierre Raffarin francia kormányfő.2003-05-24 10:40:00 0
A Hamász csak Izrael területén állítaná le támadásaitAbdelaziz ar-Rantiszi kijelentette: a szélsőséges palesztin szervezet csak Izrael területén szüntetné be támadásait. A Hamász vezetője, aki az as-Sark al-Auszat című arab nyelvű újságban szombaton megjelent nyilatkozatában hangoztatta, hogy az Izrael által megszállt Ciszjordániában és a Gázai övezetben folytatódnak az Izrael elleni támadások.2003-05-24 10:34:00 0
Borban visszaállítják Radnóti Miklós szobrátA kelet-szerbiai Bor városában visszaállítják Radnóti Miklós szobrát, amelyet két évvel ezelőtt loptak el ismeretlenek - írja szombati számában az újvidéki Magyar Szó című napilap.2003-05-24 10:30:00 0
A pénzügyminiszterhez fordul a Magyar Rádió elnökeA Magyar Rádió négy reprezentatív szakszervezete, valamint az Üzemi Tanács és a Magyar Rádió elnöke közös levélben fordult a pénzügyminiszterhez a július 1-jén életbe lépő munkaügyi szabályok változása miatt.2003-05-23 20:34:00 0
Mladic jugoszláv laktanyában bujkáltEgy jugoszláv katonai létesítményben bujkált a népirtással vádolt Ratko Mladic volt boszniai szerb hadseregparancsnok 2002 májusának közepéig - ismerte el pénteken Boris Tadic szerbia-montenegrói védelmi miniszter.2003-05-23 19:27:00 0
Emlékmű Balatonfüreden: Orbán Viktor Antall JózsefrőlAntall József néhai miniszterelnök tiszteletére, az első szabadon választott kormány megalakulásának 13. évfordulóján emlékművet avattak, s a volt kabinettagok informális kormányülést tartottak pénteken Balatonfüreden.2003-05-23 19:20:00 0
Festők városa - fesztivál KaposvárottFestők városa címmel immár harmadszor ad otthont képzőművészeti fesztiválnak Kaposvár. Szita Károly polgármester pénteken a felújított - ez alkalomból megnyitott - Vaszary-emlékház előtt mondott köszöntőjében hangsúlyozta: három festőóriás - Rippl-Rónai József, Vaszary János és Galimberti Sándor - is Kaposvárhoz kötődik.2003-05-23 19:16:00 0
Orbán Viktor és Matolcsy György megbeszélése a Suzuki vezetőjéveOrbán Viktor, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elnöke és Matolcsy György volt gazdasági miniszter péntek este megbeszéléseket folytat a Suzuki Corporation elnök-vezérigazgatójával. Az Oszamu Szuzukival folytatandó megbeszélés témái között szerepel Magyarország európai uniós csatlakozásának várható gazdasági hatásai. Az eszmecserén szó esik még az európai gazdaság általános helyzetéről -, különös tekintettel az unióhoz újonnan csatlakozó országokra - és a Suzuki Corporation további magyarországi beruházási terveiről is.2003-05-23 19:11:00 0
Diósgyőri várjátékok három napon átHonfoglaláskori lovasbemutatóval vette kezdetét pénteken - Nagy Lajos király egykori várában - a Diósgyőri várjátékok programja, amelyre sok ezer látogatót várnak az ország minden részéből. Az immár 18. alkalommal megszervezett - vasárnap estig tartó- eseménysorozat megnyitóját eredetileg csütörtökre tervezték, az egész napon át szakadó eső és a hideg azonban ezt megakadályozta.2003-05-23 18:45:00 0
László Csaba a saját teljesítményét bíráltaLászló Csaba pénzügyminiszter saját teljesítményét bírálta azzal, hogy - nyilatkozata szerint - elképzelhetőnek tartja a gazdasági növekedés egy százalékkal történő lassulást is - áll a Fidesz -Magyar Polgári Szövetség Gazdasági Kabinetjének pénteki közleményében.2003-05-23 18:28:00 0
Tiltakozás HosszúheténybenMintegy tíz falu lakosai két órára lezárták a Baranya megyei Hosszúhetény főutcájának fél pályáját, hogy így tiltakozzanak a Zengő csúcsára tervezett lokátorbázis megépítése ellen. A Civil Szervezetek Szövetsége a Zengőért nevű mozgalom által szervezett demonstráción 150 autóval mintegy 400-an vettek részt, kinyilvánítva: egészségük védelme, a környezet állapotának megőrzése, és ingatlanjaik értékállósága folytán elfogadhatatlannak tartják a beruházást.2003-05-23 17:50:00 0
Halálos közúti baleset miatt vádjavaslat Bárándyné ellenLezárult a nyomozás az igazságügy-miniszter volt felesége, Bárándy Péterné által két éve okozott halálos közúti baleset ügyében - értesült a Magyar Nemzet. A Fővárosi Főügyészség dönti el, hogy vádiratot készít, pótnyomozásra utasítja a rendőrséget, vagy megszünteti a büntetőeljárást. A balesetben egy huszonhat éves lány meghalt, hasonló korú vőlegénye maradandó sérüléseket szenvedett.2003-05-23 17:35:00 0
Törvényt sértett a miniszter?A jászladányi Zana Sándor alapítvány kontra oktatási miniszter közigazgatási per pénteki első tárgyalását június 13-ára napolta el a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) azzal, hogy várhatóan akkor már határozatot hirdet.2003-05-23 16:45:00 0
Tegnap is hiba volt az atomerőműbenMeghibásodott a Paksi Atomerőmű egyik környezetellenőrző állomása csütörtökön délután - közölte Hetzmann Albert műszaki vezérigazgató-helyettes pénteken Pakson az erőmű sajtótájékoztatóján. Elmondta: az A9 állomás gammateljesítmény-mérője 17 óra után 4 percen át "hihetetlen jelet" jelzett az adatokat feldolgozó számítógépnek, majd a mérés helyreállt. Jelenleg folyik a mérőkör ellenőrzése.2003-05-23 15:11:00 0
M6/M56: csúszik a kivitelezés?Bár korábban Csillag István, valamint Toller László is úgy nyilatkozott, hogy már 2004-ben elkezdődhet az M6/M56-os jelzésű gyorsforgalmi út Baranyát is érintő szakaszainak építése, most a GKM témáért felelős főosztályvezető-helyettese szerint erre csak 2005-ben kerülhet sor. Mindez azt jelentheti, hogy a beruházás befejezésére is csak később, 2008 körül lehet számítani.2003-05-23 14:53:00 0
Haladék a belosztálynakA következő hónapban dől csak el, tényleg bezárja-e a megyei közgyűlés a szentesi kórház csongrádi belgyógyászati osztályát.2003-05-23 14:46:00 0
Törvénytelen százmilliós üzlet Medgyessy házi tolmácsánakMedgyessy Péter házi tolmácsának százmilliós bizniszét a kormányzat illetékesei korábban még jogszerűnek tartották, most mégis kiderült: a pályázat előre le volt vajazva. Az ügy hamarosan a Közbeszerzési Döntőbizottság elé kerül.2003-05-23 14:33:00 0
Mobilon is nézhető a hírTVA hírTV teljes adása látható péntektől az arra alkalmas westeles mobiltelefonokon, ez a fajta mobilkommunikációs szolgáltatás Magyarországon mindeddig ismeretlen volt. A magyarországi mobiltelevíziózás korszakát megnyitó eseményt Sugár András, a Westel Mobil Távközlési Rt. vezérigazgatója és Borókai Gábor, a hírTV vezérigazgatója jelentette be a Hír televízióban tartott sajtótájékoztatón.2003-05-23 14:28:00 0
Perui parlamenti vezetővel találkozott Németh ZsoltEurópai uniós csatlakozásunk új helyzetet fog teremteni a Latin-Amerikával fennálló kapcsolatainkban is, hiszen Latin-Amerika és Közép-Európa helyzete nagyon hasonló - emelte ki Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke pénteken Budapesten. A politikus erről azután beszélt az MTI-nek, hogy megbeszélést folytatott a magyarországi látogatáson tartózkodó Luis Santamaríával, a perui parlament külügyi bizottságának elnökével.2003-05-23 14:23:00 0
Három képviselő ismét kéri a kiméréstKormánypárti képviselők támogatását is reméli a makói Martonosi György ahhoz a határozati javaslathoz, amit két képviselőtársával együtt az osztatlan közös tulajdonú földek mielőbbi kimérése érdekében nyújtott be.2003-05-23 14:20:00 0
Szegeden is megszűnhet 63 pedagógusállásA szegedi közgyűlés mai ülésén dől el több oktatási intézmény sorsa, a tömegközlekedés fejlesztése, de szavaznak a képviselők a külső városrészek szépítéséről is. Kozma József várospolitikai alpolgármester elmondta: óvodákat nem zárnak be, az általános iskolák közül a Németh Imre iskolára kerül lakat.2003-05-23 13:58:00 0
Kulturális tagozat alakult SopronbanA Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Kulturális Tagozata tegnap azokat hívta össze Sopronban, akiknek a "véleményformáló értelmiségi együttműködésére" számít az oktatás, a kultúra, a tudomány, a gyógyítás, a jog, s a közélet minden területén. A rendezvényen megalakult a Szövetség Kulturális tagozatának soproni csoportja.2003-05-23 13:48:00 0
Arafat ellen lépfenés merényletet kíséreltek megLépfene spórával végrehajtott merényletkísérlettől menekült meg három héttel ezelőtt Jasszer Arafat palesztin vezető - írta pénteken az al-Haját című pánarab lap Arafat nemzetbiztonsági tanácsadóját, Hani al-Hasszant idézve. Szavai szerint a tettesek egy közvetítő útján eljuttatott levéllel próbálták meggyilkolni Arafatot, a palesztin elnök biztonsági szolgálata azonban a küldemény rutinszerű ellenőrzése során, még felnyitása előtt észrevette, hogy a boríték valamilyen port tartalmaz.2003-05-23 13:29:00 0
Szellemi környezetvédelem a sajtóbanMédiaműhely IX. - Szellemi környezetvédelem a sajtóban címmel konferenciát rendez a Szabadelvű Médiaműhely (SZEMM) a Vármegye szalonban (V. ker. Vármegye u. 11.), ahol átadják az idei Európa-érmet is.2003-05-23 13:19:00 0
Európai parlamenti elnökök találkozójaAz Európai Unió még egységes álláspontot sem tudott képviselni az iraki válság ügyében, nemhogy befolyásolni tudta volna a fejleményeket. Ez már önmagában is jelzi, mennyire megérett a helyzet a tömörülés szervezeti reformjára - jelentette ki pénteken Aposztolosz Kaklamanisz, a görög parlament elnöke, aki megnyitotta az európai parlamenti elnökök kétnapos athéni találkozóját.2003-05-23 13:10:00 0
Szakszervezet: nem mond igazat a kormányAz Egészségügyben Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (EDDSZ) elnöke sajnálattal állapította meg, hogy az Országgyűlés előtt fekvő kórháztörvény mögött a tárca állításával szemben nincs társadalmi vita és konszenzus, holott erre egy éve lett volna az Egészségügyi-, Szociális-, és Családügyi Minisztériumnak. Cser Ágnes erről pénteken tartott sajtótájékoztatót, ahol elmondta: május 29-én az EDDSZ alapszervezeti titkárainak tanácsa dönt arról, hogy kezdeményeznek-e népszavazást, és szerveznek-e további demonstrációkat a kórháztörvény visszavonása érdekében.2003-05-23 13:05:00 0
Blix: Iraknak talán nem is voltak tömegpusztítóLehet, hogy Iraknak nem is voltak tömegpusztító fegyverei - e gyanújának ad hangot Hans Blix, az ENSZ iraki fegyverzetellenőrző missziójának vezetője abban az interjúban, amelyet pénteken közölt a Der Tagesspiegel című berlini lap.2003-05-23 12:43:00 0
Szocialista közbiztonság, jogbiztonság és létbiztonságGigantplakátok hirdették egy éve, hogy a szocialisták létbiztonságot, jogbiztonságot és közbiztonságot ígérnek. Medgyessy Péter programjában pedig "gazdag és virágzó országról" beszélt -, szinte csak azt nem mondták, hogy kolbászból lesz a kerítés - mondta Áder János pénteki sajtótájékoztatóján. A Fidesz parlamenti frakciójának vezetője a jóléti rendszerváltásról, a honi közbiztonság és jogbiztonságról, valamint a kormány sikereiről beszélt.2003-05-23 12:40:00 0
Iraki rendőrség növekvő szerepe a rendfenntartásbanAz iraki rendőrség mindinkább bekapcsolódik az amerikai fegyveres erők rendfenntartó erőfeszítéseibe: iraki rendőrök és amerikai katonák - első ízben - közösen csaptak le egy állítólagos fegyverraktárra Bagdad nyugati részén.2003-05-23 11:45:00 0
Paks: a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség vizsgálódikAz ENSZ Nemzetközi Atomenergia Ügynöksége (NAÜ) pénteken Bécsben bejelentette, hogy a magyar meghívást elfogadta, és szakértői júniusban Paksra utaznak, együtt folytatni vizsgálatot a magyar Országos Atomenergia Hivatallal.2003-05-23 11:43:00 0
MTV: halasztott elnökjelölésA tervezett pénteki időpont helyett jövő hét keddjén állít jelöltet a Magyar Televízió Rt. elnöki posztjára a közmédium közalapítványi kuratóriumának elnöksége. Ezt a testület egyik tagjától tudta meg pénteki ülésüket követően az MTI.2003-05-23 10:56:00 0
MTV: beadvány az elnöki pályázat megsemmisítése érdekébenA Magyar Televízió elnöki posztjára kiírt pályázat megsemmisítését kérte pénteken benyújtott beadványában a Fővárosi Bíróságtól Nagy Navarro Balázs.2003-05-23 10:53:00 0
Feloszlatták az iraki fegyveres erőketFeloszlatták Irakban a Szaddám Huszein volt elnök rendszerét támogató fegyveres és biztonsági erőket, s helyettük új védelmi erőket állítanak fel - jelentette be Paul Bremer, az amerikaiak irányította iraki közigazgatás vezetője pénteken.2003-05-23 10:47:00 0
Lemondásra szólították fel Horváth AladártEtikátlan politikai magatartása és az átláthatatlan gazdasági tevékenységekért lemondásra szólítja fel a Cigány Szervezetek Országos Szövetsége (CSZOSZ) Horváth Aladárt, az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnökét.2003-05-23 10:39:00 0
Paks vezére szabadságra vonulMiközben a paksi atomerőmű üzemzavara és bevételkiesése miatti kár elérte az egymilliárd forintot, az erőmű vezérigazgatója tegnap bejelentette, hogy szabadságra vonul.2003-05-23 09:51:00 0
Elhibázott lépések a lakásrendeletbenA kormány által említett problémákat nem oldják meg a lakástámogatási rendszerben tervezett változtatások - mutatnak rá a Magyar Nemzetnek nyilatkozó szakértők. A módosítások azokat a szegényebb rétegeket érintik hátrányosan, akiknek az érdekeit védeni hivatottak, ugyanakkor a manipulációknak sem vetnek gátat, a bankokat viszont kiskapuk keresésére ösztönzik.2003-05-23 09:09:00 0
Lakáshitelek: kiskaput keresnek a bankokA Magyar Bankszövetség illetékesei egyelőre nem nyilatkoztak még, de a Blikk információi szerint elképzelhető, hogy a lakáshitelrendszer módosítása miatt mégis a kölcsönt igénylőkön csattan az ostor. Bár a bankok elvileg nem háríthatják át a csökkentett állami kamattámogatás miatti bevételkiesést, úgy tűnik, mégis vannak kiskapuk.2003-05-23 08:46:00 0
Paks: sorozatos mellébeszélés és félretájékoztatásA Paksi Atomerőmű vezetése "végképp elvesztette hitelét, a közvélemény bizalmát és morálisan megbukott" - jelentette ki Koltai Tamás országgyűlési képviselő, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Tolna megyei elnöke.2003-05-22 21:06:00 0
Románia nem támogatja az Aradi Szabadság-szobrotA román kormányt nem érdekli az aradi Szabadság-szobor újbóli felállítása és nem is támogatja azt - jelentette ki a román kormányfő csütörtökön. Adrian Nastase azt követően nyilatkozott az aradi emlékműről a megyei prefektusokkal tartott szokásos heti távkonferenciáján, hogy a román kormány szerdai ülésén elfogadta a romániai emlékművek helyreállításáról szóló országos programot.2003-05-22 19:50:00 0
Mádl Ferenc az ausztriai közép-európai csúcsonKözép-Európa 17 államfője - köztük Mádl Ferenc magyar köztársasági elnök - kezdett tanácskozást csütörtökön az ausztriai Salzburgban Közép-Európa szerepéről a bővülő Európában, a kontinens jelentőségéről és helyéről a világban, továbbá az EU-hoz még nem csatlakozott európai államok perspektíváiról.2003-05-22 19:19:00 0
"Ugyanaz a Schmitt Pál maradok, akit megismertek"Az MNO vendége volt csütörtökön Schmitt Pál, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség alelnöke, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke. A politikust többek közt a Fidesz melletti elkötelezettségéről, az alelnöki feladatokról, illetve a 2012-es olimpiáról kérdezték az olvasók.2003-05-22 18:22:00 0
A szerbek nem engedik vissza otthonukba a menekült albánokatFeszült helyzet alakult ki a dél-koszovói Prizrennél, ahol több száz koszovói szerb órák óta nem hajlandó visszaengedni falujába hatvan albán menekültet.2003-05-22 18:03:00 0
Autós-szekeres üldözés SepsiszentgyörgyönSzekeres tolvajokat üldöztek autóval a rendőrök. Meleg Ioan, a Kovászna megyei vasúti rendőrség parancsnoka elmondta: nemrégiben értesítették őket, hogy a sepsiszentgyörgyi állomás közelében lévő raktárból ismeretlen tettesek elloptak egy több 10 millió lejt érő vasúti váltót. A rendőrök azonnal a szekérrel menekülő tolvajok után indultak.2003-05-22 18:01:00 0
A Tibetet Segítő Társaság közleménye1951. május 23-án, holnap lesz 52 éve, hogy Pekingben a kommunista párt és a kelepcébe csalt tibeti küldöttség aláírta a politikailag sokat vitatott Tibet békés felszabadításának 17 pontos egyezményét.2003-05-22 17:56:00 0
Nastase nem vallott műtárgy-gyűjteménye értékérőlA kormány honlapján minden érdeklődő számára elérhetők a miniszterek vagyonnyilatkozatai, köztük Adrian Nastase miniszterelnöké is. A kormányfő bevallása szerint rendelkezik 5 hektárnyi mezőgazdasági területtel, 3 hektár erdővel és 0,7 hektárnyi városi telekkel - összesen 6 millió lejes értékben. Ami az ingatlanokat illeti, Nastase egy épülő házról számolt csupán be, aminek értéke nem ismert.2003-05-22 17:54:00 0
Ingatag szocialista erkölcs - Keller egymilliót fizet rágalmazásértNem vagyoni kár címén egymillió forint megfizetésére kötelezte Keller László szocialista országgyűlési képviselőt a Pest Megyei Bíróság csütörtöki jogerős ítéletével abban a személyiségi jogi perben, amelyet a Béhm Ügyvédi Iroda indított a politikus ellen.2003-05-22 17:34:00 0
Szobor Deák Ferenc emlékéreA Képzőművészeti Lektorátus zsűrije elfogadta Deák Ferenc mellszobrának agyagból mintázott változatát. A végleges, bronzból készült alkotást a Haza bölcse születésének kétszázadik évfordulóján avatják fel.2003-05-22 17:29:00 0
Aszfaltozzák a Duna-hidatAz első aszfaltréteget terítik az épülő új Duna-hídon - tudtuk meg Szabó György fő építésvezetőtől. Ez a kézi erővel épülő, 4 centi vastag ún. öntött aszfalt réteg a bal oldali hídszakaszon teljes egészében elkészült.2003-05-22 17:23:00 0
Több munkanélküli, mint tavalyÁprilisban mérséklődés mutatkozott a regisztrált munkanélküliek számában - derül ki a megyei munkaügyi központ munkaerő-piaci programok és elemzések osztálya által készített összesítésből.2003-05-22 17:18:00 0
Megkezdődött a közép-európai államfők találkozójaAz első munkamegbeszélésel megkezdődött Salzburgban 16 közép-európai ország 10. államfői találkozója. A vendégeket, köztük Mádl Ferenc köztársasági elnököt, Franz Schausberger, Salzburg tartomány vezetője üdvözölte az esőben a repülőtéren. A fogadást kísérő katonai tiszteletadás során szimbolikus jelleggel az európai himnusz hangzott fel.2003-05-22 17:15:00 0
Borverseny EgerbenA borbíráló bizottságok döntése szerint 337 benevezett borminta közül három érdemelte ki a nagy aranyérmet csütörtökön az Egri borvidék 2003. évi borversenyén. A versenyre 69 borász, illetve borgazdaság nevezett a 19 települést magában foglaló, 5.130 hektár szőlőterületű borvidékről.2003-05-22 17:12:00 0
Bűz terjeng a LövérekbenMeleg, szeles napokon már-már elviselhetetlen bűz terjeng a soproni szeméttelep környékén, több kilométeres körzetben. A lakók háborognak. A városüzemeltetési kft. igazgatója szigort és új komposztálót ígér.2003-05-22 17:10:00 0
Bírósághoz fordult a LevegőA Fővárosi Bírósághoz fordult a Levegő Munkacsoport a budai alsó rakpart kiszélesítése miatt azt kérve, semmisítsék meg a rakpart szélesítésének környezetvédelmi engedélyét. A szervezet beadványáról csütörtökön közleményben tájékoztatta az MTI-t.2003-05-22 17:06:00 0
Létszámleépítés a szentesi kórházbanLétszámleépítésről döntött a válsághelyzetben lévő, 898 dolgozót foglalkoztató szentesi területi kórházra vonatkozóan a tulajdonos Csongrád Megyei Közgyűlés csütörtöki ülésén. A testület - válságkezelés részeként - 54 dolgozó csoportos leépítéséről, valamint arról határozott nagy többséggel, hogy további 25 alkalmazott, határozott idejű foglalkoztatási szerződését nem hosszabbítják meg.2003-05-22 16:37:00 0
Ma van a Fidesz Kulturális Tagozata soproni üléseA Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Kulturális Tagozata - a május 17-i országos kongresszuson megalakult nyolc tagozat egyike - számít minden véleményformáló értelmiségi együttműködésére az oktatás, a kultúra, a tudomány, a gyógyítás, a jog, s a közélet minden területén.2003-05-22 16:10:00 0
Paks: új igazgatók a menesztettek helyénRadnóti István atomenergetikus, a Paksi Atomerőmű Rt. lemondott biztonsági igazgatójának helyettese lett az erőmű új biztonsági igazgatója, az új műszaki igazgató pedig Túri Tamás villamosmérnök, a reaktorvédelmi rekonstrukció irányítója - jelentette be Kocsis István vezérigazgató csütörtökön sajtótájékoztatón Pakson.2003-05-22 16:02:00 0
Az iskolabezárás ellen tiltakoztak a szegedi szülőkPetíciót nyújtottak át tegnap a városházán a Németh Imre (lila) Általános Iskola szülői munkaközösségének tagjai, amelyben az intézmény bezárása ellen tiltakoznak. Ezzel egy időben tárgyalt az oktatási bizottság az intézményrendszer átalakításáról.2003-05-22 16:00:00 0
Várható taglétszám-növekedés BékésbenElsősorban a gazdák, a nyugdíjasok és a nők körében számít jelentős taglétszám növekedésre Békésben Domokos László országgyűlési képviselő, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség Békés megyei elnöke.2003-05-22 14:57:00 0
Polgári körös tüntetés a kórházprivatizáció ellenA "készülő kórházprivatizáció" ellen tüntet szombaton több polgári kör, illetve betegjogi szervezet a fővárosban, az Egészségügyi Szociális és Családügyi Minisztérium épülete előtt - közölte csütörtökön a kezdeményező Mátrai Polgári Körök Szövetségének az elnöke. Mánya Kristóf Gyöngyösön tartott sajtótájékoztatóján jelezte: a demonstráción követelni fogják a törvénytervezet visszavonását, miután kormányzat a szakmai és betegjogi szervezetek minden tiltakozása ellenére át akarja erőltetni a jogszabályt.2003-05-22 14:47:00 0
Élet a senki földjén?Tegnap 200 ezer aláírást adott át Csoóri Sándor Szabó Vilmosnak, a Határon Túli Magyarok Hivatalát felügyelő politikai államtitkárnak. Csütörtöki sajtótájékoztatóján a Kossuth-díjas költő bejelentette: a szombati rövid MÁÉRT-ülésen kiderül, lesz-e hatása kezdeményezésüknek - ha nem, úgy tovább folytatják az aláírásgyűjtést.2003-05-22 14:42:00 0
Lengyelország tiltakozás egy cikk miattTiltakozott a lengyel külügyminisztérium a fehérorosz hivatalos állami hírügynökség egyik anyaga miatt, amely szerint Lengyelország egykori keleti területeinek visszaadását követelheti Minszktől, és ebben a törekvésében számíthat Washington támogatására.2003-05-22 14:27:00 0
Zenész múzeum nyílt BudapestenA magyar beat-, pop- és rockzenei élet elmúlt negyven évét idézi meg fotók, személyes tárgyak közreadásával az első Zenész múzeum, amely csütörtökön nyílt meg Budapesten, a VII. kerületi Akácfa utcában, az Old Man,s Music Pub-ban.2003-05-22 14:21:00 0
A 4-es metróról - máskéntBelvárosi helyett a budaörsi virágpiactól Rákospalotáig vezető metróvonalat tart szakmailag megalapozottnak a fővárosi Fidesz-MKDSZ-frakció. Deutsch Tamás, a képviselőcsoport vezetője csütörtökön sajtótájékoztatón elmondta, hogy a beruházás Budaörstől a Bosnyák térig tartó 10,2 kilométeres, a frakció által javasolt első üteme alig 4 milliárd forinttal kerülne többe, mint a kormány által nemrég elfogadott vonal, azonban így 330-350 ezerrel többen érhetnék el az új 4-es metrót.2003-05-22 14:12:00 0
Adatvédelmi törvénysértés az OM-benAz adatvédelmi biztoshoz fordultak az Oktatási Minisztérium (OM) egykori munkatársai, mert a tárca jelenlegi dolgozói jogosulatlanul olvasták el és adták ki személyes e-mail üzeneteiket. Az egyik fegyelmi eljárás jegyzőkönyvéből kiderül: Majsai Sándor Gábor a most menesztett informatikai miniszteri biztos adott utasítást a minisztériumi rendszergazdának, hogy nyomtassa ki a sérelmező leveleit.2003-05-22 14:10:00 0
Pedofilbotrány Portugáliában: előzetesben a volt szocialista miniszterElőzetes letartóztatásba helyezték csütörtökön Lisszabonban Paulo Pedroso volt szocialista párti minisztert, parlamenti képviselőt a Casa Pia menhely körül kirobbant pedofilbotrány kapcsán.2003-05-22 13:35:00 0
Menesztették a Sulinyet felelősét: a Fidesz üdvözliRogán Antal fideszes országgyűlési képviselő üdvözli, hogy Magyar Bálint oktatási miniszter menesztette tisztségéből Majsai Sándor Gábort, a tárca Sulinet-programért és számos pályázati botrányért felelős informatikai biztosát. Az Országgyűlés informatikai bizottságának elnöke erről csütörtöki sajtótájékoztatóján beszélt.2003-05-22 13:13:00 0
Törvénytelen kuratórium készül tv-elnököt választaniTirts Tamás fideszes országgyűlési képviselő azt kérte Hajdu Istvántól, a Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnökétől: helyezze hatályon kívül a közmédiumok nagykuratóriumi sorsolására vonatkozó ORTT-döntést, és tegyen lépéseket új, törvényes sorsolások lebonyolítására. A politikus csütörtöki sajtótájékoztatóján rámutatott: törvénytelen elnököt választ pénteken az MTV nagykuratóriuma, ha megszavazza a pártok által delegált kurátorok javaslatát.2003-05-22 12:06:00 0
Kedvezménytörvény: Csoóri Sándor a kormányfőnélA kedvezménytörvény módosításáról folytatott megbeszélést Medgyessy Péter miniszterelnök és Csoóri Sándor költő csütörtökön a parlamentben.2003-05-22 11:59:00 0
Szűkre szabja a kormány a Máért ülésétA Magyar Nemzet információi szerint a határon túli szervezetek és a magyar ellenzéki pártok egyaránt felháborodással fogadták, hogy a kormány mindössze háromórásra tervezi a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) szombati programját.2003-05-22 09:57:00 0
Édes otthonBár a tavalyi országgyűlési választásokat felvezető kampányban a jelenleg hatalmon lévő baloldali pártok ígéretet tettek arra, hogy nem változtatják meg az Orbán-kormány által bevezetett kedvezményes otthonteremtés intézményét, az európai uniós népszavazás után - leszámítva a miniszterek cseréjét - gyakorlatilag a lakáshoz jutás szigorítása volt az első stratégiai döntése a Medgyessy-kormánynak. Amint az hónapok óta várható volt.2003-05-22 09:15:00 0
Elvtársi vizsgálat az atomerőműbenHetzmann Albert vezérigazgató-helyettes és a környezetébe tartozó szocialista kötődésű vezetők alkották azt a bizottságot, amely megállapította a paksi vezetők személyes felelősségét - tudta meg a Magyar Nemzet. A környezetvédők szerint ez a bizottság látszatintézkedést hajtott végre. Illés Zoltán a parlament környezetvédelmi bizottságának fideszes alelnöke sorozatos jogszabálysértések miatt feljelentést tesz a vezetők ellen a Legfőbb Ügyészségen.2003-05-22 09:00:00 0
Több százan haltak meg az algériai földrengésbenNagy erejű, a Richter-skálán mérve 6,7-es fokozatú földrengés rázta meg szerda este Algírt, és az algériai fővárostól keletre fekvő tengerparti területeket. A rengés több száz emberéletet követelt.2003-05-22 08:03:00 0
Felújítják a Vay-kastélytFolytatódik Szabolcs-Szatmár-Bereg megye egyik leghíresebb műemlék-épületének, a vajai Vay várkastélynak a felújítása, a munkálatokra 400 millió forintot fordítanak.2003-05-22 07:59:00 0
Francia, német és orosz igen a BT-határozatraFranciaország, Oroszország és Németország megszavazza az ENSZ Biztonsági Tanácsában azt a határozati javaslatot, amely lehetővé teszi az Irak elleni szankciók feloldását, s azt, hogy az amerikaiak vezette koalíció irányíthassa Irakot, míg csak létre nem jön egy elismert, legitim kormány az országban.2003-05-22 07:55:00 0
Járai Zsigmond: Nem reális az euró 2007-reAz euró magyarországi bevezetésére az eredetileg tervezett 2007 helyett csak 2008-2009-ben reális az elképzelés. Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank elnöke erről szerdán Kecskeméten a Polgári Körök által rendezett fórum előadójaként beszélt.2003-05-21 20:26:00 0
Diszkrimináció Győrben az egyházi iskolákkal szembenAz győri önkormányzat azon döntését, melynek révén a város által működtetett általános iskolák első osztályos tanulói ingyen juthatnak füzetcsomaghoz a Fidelitas győri csoportja az egyházi iskolákkal szembeni diszkriminációnak tartja - közölte szerdán sajtótájékoztatón Benkő Szilárd, a győri csoport vezetője.2003-05-21 19:50:00 0
Szavak helyett tetteket vár a kormánytól EgerElherdált pénzek, szétvert programok, beváltatlan választási ígéretek: Balsay István az Országgyűlés Területfejlesztési Bizottságának alelnöke és Nyitrai Zsolt fideszes országgyűlési képviselő Heves megye problémáiról beszéltek szerdán Egerben.2003-05-21 19:32:00 0
A státustörvénnyel a Rubikont léptük átA néhai Antall József kormányfő által kezdeményezett magyar nemzetpolitika első jogi dokumentumának nevezte a kedvezménytörvényt Szászfalvi László, a magyar Országgyűlés emberjogi, kisebbségi és vallásügyi bizottságának elnöke szerdai nagyváradi sajtóértekezletén. Romániai látogatása során a Királyhágómelléki Református Egyházkerület székházában Szászfalvi úgy fogalmazott, hogy a magyar nemzetpolitika a státustörvény elfogadásával lépte át a Rubikont.2003-05-21 19:06:00 0
Pedofil szocialista vezetőA portugál államügyészség kérte a Szocialista Párt (PS) szóvivője és vezetőségi tagja, Paulo Pedroso mentelmi jogának felfüggesztését, mert azzal gyanúsítja, hogy egy pedofilhálózathoz tartozott.2003-05-21 18:49:00 0
Contract for a Union: Fidesz in transformation"Fidesz - Hungarian Civic Union" (abbreviated as "Union") was decided to become the new name of Fidesz at the 17th congress held on 17 May 2003, which also decided on milestone changes in the party's statutes and internal structure.2003-05-21 18:45:00 0
Kétszázezer aláírás a kedvezménytörvény mellettKétszázezer aláírást adott át szerdán a kedvezménytörvény módosítása ellen tiltakozva Csoóri Sándor Szabó Vilmosnak, a Határon Túli Magyarok Hivatalát felügyelő politikai államtitkárnak.2003-05-21 18:28:00 0
Új lakástámogatási rendszer: szigorú, de igazságtalanAz igazságosság leple alatt egy alapvetően igazságtalan és az eddigihez képest jóval szigorúbb lakástámogatási rendszer bevezetése mellett döntött ma a kabinet - jelentette ki Szijjártó Péter fideszes országgyűlési képviselő a szerdai kormánydöntést értékelő sajtótájékoztatóján.2003-05-21 18:23:00 0
El a kezekkel a kórházaktól!A Friss Levegőt! Polgári Kör, a Mátrai Polgári Körök Szövetsége, az Egri Végvár Polgári Körök Fóruma, a Tiszántúli Polgári Körök Szövetsége és az Országos Nyugdíjas Polgári Egyesület tüntetést tart a kórházak privatizációja ellen, május 24-én szombaton 11.00 órától az Egészségügyi-, Szociális- és Családügyi Minisztérium Budapest, V. ker. Arany János utca 8-12. szám alatt található épülete előtt. A tüntetésen felszólal Mikola István, Aszódi Pál, Mánya Kristóf, Cser Ágnes és Poós Péter.2003-05-21 17:44:00 0
Kórháztörvény: zöld jelzés a tőkének, veszély a betegellátásraAz Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) ugyanúgy finanszírozza a magán- és az állami egészségügyi szolgáltatókat, tehát a betegeknek a jövőben sem kellene fizetnie a privatizált szolgáltatásokért - mondta a kórháztörvény kapcsán szakmai szervezetek képviselői előtt Matejka Zsuzsanna, az OEP főigazgatója.2003-05-21 16:49:00 0
Így veszteségessé teszik a postánkat"Először hét órára csökkentették a nyitvatartási időt, aztán elvitték a lottógépet, majd pedig a kereskedelmi árucikkek forgalmazását szüntették meg. Így egy éven belül valóban veszteséges lesz a tarjánpusztai posta és be lehet zárni. Pedig nem kellene" - mondta Kálmán Józsefné. A Kisalföldnek nyilatkozó polgármester egyike azon 49 megyei kistelepülési vezetőnek, akiknek szembesülniük kellett azzal: három éven belül bezárják a postájukat.2003-05-21 16:38:00 0
A Bánk bán tarolt ChicagóbanA Bánk bánt nagy sikerrel játszották Chicagóban is. A film rendezője és producere, Káel Csaba elmondta, terveik szerint az Egyesült Államok "operavárosaiban" vetítik le a produkciót. Chicagóban egy héten keresztül láthatták az érdeklődők a híres filmkritikusról, GENE Siske-ről elnevezett moziközpontban.2003-05-21 16:32:00 0
Iratismertetés: Princz és a Budai Hengermalom Rt.Megkezdték a Budai Hengermalom Rt. egy üzletrészének megvásárlása kapcsán indult nyomozás iratainak ismertetését az ügyészségen Princz Gábor részvételével szerdán. A gyanú szerint Princz majdnem a duplájáért vásárolta meg a Máté László, volt szocialista pártpénztárnok vezette céget.2003-05-21 16:24:00 0
Jogos vagy jogtalan légtérhasználat?Ügyrendjének megtárgyalásával megkezdte munkáját a külföldi fegyveres erők Magyarország területén és légterén való áthaladásának megvizsgálására létrehozott országgyűlési bizottság szerdán.2003-05-21 16:20:00 0
Sertésválság: nem működik a kormány megoldásaA Honi Sertéstartók Érdekegyesülete (HSÉ) tapasztalatai szerint a gyakorlatban nem működik a sertésválság megoldását célzó, május 15-től hatályos agrárminiszteri rendelet. A HSÉ nyílt levélben fogalmazta meg álláspontját a sertés-termékpálya szereplői számára, amelyet az MTI-hez is eljuttatott szerdán.2003-05-21 16:09:00 0
Megtartotta első elnökségi ülését a SzövetségA kongresszusig ezren léptek be a Szövetségbe, az utóbbi napokban pedig újabb ezer ember jelezte csatlakozási szándékát az újjáalakult Fideszhez. Ez szerdán hangzott el a Fidesz - Polgári Szövetség kibővített elnökségi ülését követő sajtótájékoztatón Budapesten.2003-05-21 15:36:00 0
Lakástámogatás: a Fidesz elutasítja a megszorító intézkedéseketMádi László, Fidesz lakáspolitikai kabinetvezetőjének szerdán, Nyíregyházán tartott sajtótájékoztatóján rámutatott: az MSZP-SZDSZ kormány közgazdasági szűklátókörűségét bizonyítja a lakástámogatási rendszer tervezett átalakítása, hiszen a kedvezmények megnyirbálásával a kabinet az aranytojást tojó tyúkot vágja le.2003-05-21 14:10:00 0
Lezárták a Bánffyhunyad-Kolozsvár útszakasztTegnaptól elzárták a Kolozsvár irányába haladó gépkocsiforgalom elől az E 60-as nemzetközi országút Bánffyhunyad-Kolozsvár szakaszát, és a hét végéig várhatóan a Kolozsvár-Bánffyhunyad sáv is le lesz zárva - jelentette be Vasile Soporan Kolozs megye prefektusa.2003-05-21 13:10:00 0
Levél Gyurcsány Ferencnek SzombathelyrőlA kormányzati támogatás elmaradása esetén nem épülhet meg Szombathelyen az új városi sportcsarnok, ezért az önkormányzat Fidesz- és MDF-frakciója levelet írt az ügyben Gyurcsány Ferenc gyermek-, ifjúsági és sportminiszternek.2003-05-21 13:01:00 0
Romló népesedési mutatókValamennyi fontosabb népmozgalmi mutató kedvezőtlenül alakult az idén az első negyedévben: a tavalyihoz képest csökkent a házasságkötések és az élveszületések száma, emelkedett azonban a halálozásoké. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán nyilvánosságra hozott előzetes adatai szerint a népességcsökkenés mértéke meghaladta az elmúlt év január-márciusi értéket.2003-05-21 10:49:00 0
Irakot felszólították az információk átadásáraAz Irakot megszálló amerikai-brit koalíció felszólította az irakiakat, hogy "bőkezű jutalom" ellenében közöljenek minden információt, amellyel a feltételezett tömegpusztító fegyverekről rendelkeznek.2003-05-21 10:33:00 0
A magyar szalézi társaság jubileumi ünnepsége szombatonKilencven éve telepedtek le Magyarországon a katolikus egyházhoz tartozó, második legnépesebb férfi szerzetesrend, a Don Bosco Szalézi Társaság tagjai, a szaléziak - a jubileumról szombaton emlékezik meg a rend a Komárom-Esztergom megyei Péliföldszentkereszten.2003-05-21 09:41:00 0
EU címszavakbanCsatlakozási folyamat kezdődött 1998-ban azokkal az országokkal, amelyek teljes jogú taggá kívánnak válni az Európai Unióban, és amelyek tagságára belátható időn belül számít is az unió. Ezen államok közül tíz egy éven belül minden bizonnyal belép az EU-ba, és csatlakozási folyamata ezzel véget ér.2003-05-21 09:33:00 0
Az Egyesült Államok és az Európai Unió bonyolult kapcsolatrendszereNemrégiben néhány európai politikus Washingtonban járva megkérdezte a Bush-kormányzat egyik magas rangú illetékesét: jellemezze röviden, mi is az Egyesült Államok politikája az Európai Unióval kapcsolatban? "Dezintegrálódás" - válaszolt az illető, s ez sokkolta az európaiakat: ezek szerint a Bush-kormányzat valóban megpróbálná felbomlasztani az évtizedek alatt nagy nehezen létrehozott európai integrációs szervezetet, vagy legalábbis megosztani azt?2003-05-21 09:23:00 0
A székelyföldi régióról is tájékoztatják Jonathan ScheeletAz elkövetkező napokban a kovásznai Megyei Tanács tagjai Jonathan Scheelevel, az Európa Tanács romániai főbiztosával tanácskoznak, és ez alkalomból ismertetik majd a Székelyföldi Fejlesztési Régióra vonatkozó tájékoztató dokumentációt is.2003-05-21 09:17:00 0
Bremer: nemzeti konferencia júliusnál nem hamarabbAligha rendezik meg július közepe előtt Irakban azt a nemzeti konferenciát, amely kiválasztja majd az ország ideiglenes kormányának tagjait. Paul Bremer, az arab ország amerikai polgári kormányzója hangsúlyozta szerdán Bagdadban: a megszálló hatóságok folyamatos, mindennapos kapcsolatban állnak ugyan iraki politikusokkal, tekintélyes személyiségekkel, mégis valószínűtlennek tűnik, hogy a korábbi amerikai elképzeléseknek megfelelően, már júniusban összehívhatják a nemzeti értekezletet. Legjobb esetben is csak július közepére várható ez - mondta, nem térve ki a tervekhez képest mutatkozó késedelem okára.2003-05-21 09:09:00 0
Funar: szabadtéri tanácsülések nemzetiszínű bútorzattalFunar egy tegnapi sajtótájékoztatón bejelentette, háromszínű - piros, sárga, kék - bútorokat vásárolt egy besztercei cégtől, és a jövőben ezekkel tartják majd a szabadtéri tanácsüléséket.2003-05-21 08:13:00 0
Hu és Bush találkozójaHu Csin-tao kínai államfő és kommunista pártvezető találkozik június elején Franciaországban George Bush amerikai elnökkel a hét legfejlettebb ipari ország és Oroszország (G8) ott sorra kerülő csúcstalálkozója idején. Mint szerdán hivatalosan bejelentették Pekingben, a nemzetközi találkozó előtt rendszeresen vizsgálják az államfőt és majdani kíséretének tagjait, nem hordozzák-e szervezetükben az atípusos tüdőgyulladás (SARS) kórokozóját.2003-05-21 08:09:00 0
Pokolgépes merénylet UkrajnábanPokolgép robbant kedden egy autóbuszon a délnyugat-ukrajnai Vinyica városban. A jármű 22 utasa közül 14 súlyos égési sérülésekkel került kórházba, közülük öt állapota válságos.2003-05-21 08:03:00 0
Megfelezett lakáshitelekMindössze hat és fél milliárd forintot spórol a kormány a lakáspolitika átszabásával - derül ki abból a Magyar Nemzet birtokába jutott előterjesztésből, amelyet László Csaba pénzügyminiszter készíttetett. Az elképzelés következtében apad az állami kamattámogatás mértéke, leszűkül az igénybe vevők köre, s felére csökken a jelzálog-támogatással felvehető hitel összege.2003-05-21 07:50:00 0
Magyar kérés az Atomenergia ÜgynökséghezCsillag István gazdasági és közlekedési miniszter kedden levélben arra kérte a Nemzetközi Atomenergia Ügynökséget, hogy elkészülte után tanulmányozza át a Paksi Atomerőműben 2003. április 10-én történt üzemzavarral kapcsolatos jelentést. Erről a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium közleményben tájékoztatta az MTI-t.2003-05-20 19:44:00 0
A MOK a kórháztörvény ellenA Magyar Orvosi Kamara (MOK) a miniszerelnökkel a kórháztörvényről folytatott május 22-i tárgyaláson a kamara rendkívüli közgyűlésén elfogadottaknak megfelelően fog eljárni, tehát jelenlegi formájában elutasítja a jogszabálytervezetet. Kupcsulik Péter, a MOK elnöke minderről a MOK-küldöttgyűlésének közlemény kapcsán beszélt.2003-05-20 19:10:00 0
4-es főút: egyes a kormánynakA 4-es számú főút törökszentmiklósi elkerülő szakaszának hétfői átadásán elhangzott miniszteri beszéd alapján a szocialisták a választási kampányban tett újabb ígéreteiről derült ki, hogy nem fogják időben megvalósítani - jelentette ki Szalay Ferenc, a Fidesz megyei listás országgyűlési képviselője keddi szolnoki sajtótájékoztatóján.2003-05-20 18:59:00 0
Markó Béla: A magyar közösség stabilitási tényezőA romániai magyar kisebbség által választott út követésének feltételei az intézményi keretek megteremtése, az anyanyelvű oktatás biztosítása minden szinten, a tulajdon visszaszolgáltatása, a történelmi múlt, a hagyományok tiszteletben tartása, a kisebbségeknek a döntéshozó struktúrákban való részvétele - hangsúlyozta Markó Béla kedden Bukarestben. Az RMDSZ szövetségi elnöke a Nemzeti kisebbségek, mint stabilitási tényezők a demokratikus folyamatban című konferencián beszélt.2003-05-20 17:53:00 0
Törvényt sértett az ORTTTirts Tamás a Fővárosi Közgyűlés Kisebbségi, Vallásügyi és Emberi Jogi Bizottságának fideszes elnöke arra kéri a médiahatóságba bekerült szervezeteket, hogy függesszék fel tevékenységüket mindaddig, amíg az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) nem tisztázza a civil szervezetek sorsolása körül kialakult helyzetet.2003-05-20 17:41:00 0
Jogtörténeti konferencia a PázmányonAz új Európa és hagyományai címmel rendezik meg a fiatal jogtörténészek idei konferenciáját csütörtöktől Budapesten, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen (PPKE). A vasárnapig tartó eseményt Erdő Péter prímás, esztergom-budapesti érsek, az egyetem korábbi rektora és Zlinszky János, a PPKE Jog- és Államtudományi Kara Jogtörténeti Intézetének vezetője nyitja meg.2003-05-20 17:17:00 0
A szeméttelepen hizlalják a krajovai sertéseketKrajova Mofleni nevű negyedének szeméttelepen nevelik a sertéseiket a környéken lakó romák. A több mint száz darab disznó a mostoha körülmények ellenére szépen hízik és szaporodik, gazdáik legnagyobb örömére.2003-05-20 17:02:00 0
Konferencia a PálffyakrólPálffyak az újkorban címmel tudományos konferenciát rendeztek kedden a pozsonyi magyar kulturális intézetben. A jeles magyar nemesi család évszázadokon át tartó művelődéstörténeti jelentőségéről a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) és a Szlovák Tudományos Akadémia (SAV) kutatóinak előadásai hangzottak el.2003-05-20 15:50:00 0
Orbán Viktor EU-nagykövetekkel tárgyaltSchmitt Pál irányítja majd a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség európai parlamenti választásra történő felkészülését, jelentette be Orbán Viktor pártelnök kedden Budapesten, miután Schmitt Pál alelnök és Martonyi János volt külügyminiszter társaságában az Európai Unió tagországainak Magyarországra akkreditált nagyköveteivel tárgyalt.2003-05-20 15:38:00 0
Az Európai Bíróság a pármai sonka mellettAz Európai Bíróság kedden jogtalannak ítélte egyes kiskereskedelmi vállalatok gyakorlatát, melyben saját termékükként forgalmaztak szeletelt pármai sonkát, illetve reszelt sajtot, mert a bíróság szerint ezen - eredetvédett - termékeket csak a pármai sonka és az olasz parmezán előállítói hozhatnak a nemzetközi kiskereskedelmi piacra.2003-05-20 15:32:00 0
Debreceni Egyetem: indul a turizmus szakTurizmus szak indul szeptembertől a Debreceni Egyetemen (DE); a képzés négy féléves, s 140 ezer forintba kerül szemeszterenként.2003-05-20 15:26:00 0
A Magyarországi hidak átlagéletkora 67 évA vasúti hídépítés területén közreműködő mintegy 200 szakember részvételével kedden Debrecenben megkezdődött az V. Vasúti hídász találkozó. A tanácskozást megelőző sajtótájékoztatón Vörös József, a MÁV. Rt. főhídásza elmondta: a háromévenként megrendezésre kerülő találkozón a szakemberek bemutatják a korszerű vasúti hídépítési technológiákat és híd diagnosztikai módszereket.2003-05-20 15:23:00 0
Sztrájkolnak az uniós alkalmazottakSztrájkba léptek az Európai Unió brüsszeli alkalmazottai tiltakozásul a nyugdíjkorhatár emelésének szándéka ellen, illetve amiatt, hogy az unió reformcsomagjában a költségek csökkentését célozta meg a jövő évtől, amikor 10 új tagállam csatlakozik a közösséghez.2003-05-20 15:14:00 0
Nagy-Britannia: kezdődik a ratifikációs vitaAz EU-tagállamok közül elsőként a brit törvényhozás kezdi meg szerdán a tíz tagjelölt ország, köztük Magyarország felvételéről szóló csatlakozási szerződés érdemi ratifikációs folyamatát. Írországban, amely januárban veszi át az unió soros elnöki posztját, ősszel kerül a parlament elé a tervezet, és a kormány reméli, hogy még az idén jóvá is hagyják.2003-05-20 14:36:00 0
Verheugen 2005 elejére várja a román csatlakozási szerződéstAz EU 2005 elején írhatja alá Romániával a csatlakozási szerződést - vélekedett kedden az Európai Bizottság bővítési ügyekért felelős tagja.2003-05-20 14:32:00 0
Szaddam alkotás raktáronKiadatlan maradt Szaddám Huszein előző iraki elnök legfrissebb irodalmi alkotása, mert közbeszólt a történelem: a mű rengeteg kinyomtatott példánya raktáron hever a kiadónál, mert piacra dobásuk előtt megdöntötte a rezsimet az amerikai és brit katonai erő.2003-05-20 14:19:00 0
Medgyessy Péter felelőssége az adatmentésAz adatmentési bizottság keddi ülése előtt Szijjártó Péter fideszes politikus bejelentette, hogy szorgalmazni fogja Medgyessy Péter bizottsági meghallgatását, mert a Fidesz őt tartja felelősnek az APEH-nál történt jogosulatlan adatkezelésért.2003-05-20 14:14:00 0
Micukó: tiltakozik a Magyarországi Japánok Szervezete isA Magyarországi Japánok Szervezete a tv2 Micukó - a világ ferde szemmel című műsora sugárzásának azonnali felfüggesztését kéri, ezért segítségért fordultak az ORTT-hez és az Interparlamentáris Unióhoz is.2003-05-20 14:14:00 0
Paks elriaszthatja a turistákatWolff Péter, az Országos Idegenforgalmi Szövetség elnöke szerint a paksi atomerőműben keletkezett hiba nem tartja távol a turistákat. Lasztovicza Jenő fideszes országgyűlési képviselő azonban azt állítja: az emberek számára az a legfontosabb, hogy biztonságos helyre menjenek nyaralni. Az osztrák és a németországi sajtóban már eddig is több újságcikk foglalkozott a magyar atomerőművel kapcsolatos gondokkal, és ez riasztónak bizonyulhat.2003-05-20 12:53:00 0
Az alapellátás a legfontosabbA városnak gazda kell, és mi jó gazdák szeretnénk lenni - mondta Schmidt Jenő, Tab fideszes polgármestere. - A közigazgatás reformjával együtt nem kerülhető el a település reformja sem, ez azt jelenti: sokkal költségtakarékosabban és intenzívebben kell szervezetet kialakítani. Az alapellátások biztosítása a legfontosabb.2003-05-20 12:47:00 0
Városligeti gyermeknapA városligeti gyermeknapra kilátogatókat zenés műsorok, játékos vetélkedők, koncertek várják a hét végén harminc helyszínen és hét színpadon; a fővárosi önkormányzat és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat idén 13. alkalommal szervezi meg ingyenes rendezvénysorozatát.2003-05-20 12:39:00 0
Moszkva: Arafat még mindig kulcsszereplőAlekszander Szaltanov orosz külügyminiszter-helyettes szerint Jasszer Arafat palesztin elnöknek még mindig van politikai súlya és ezért nem szabad őt kihagyni a közel-keleti béketörekvésekből.2003-05-20 12:35:00 0
Iraki rendezés: a héten BT-határozat?Már a héten megszülethet a Biztonsági Tanácsban az a határozat, amely lehetővé teszi a nemzetközi közösség erőfeszítéseinek egyesítését a háború utáni iraki rendezésben - jelentette ki kedden Igor Ivanov orosz külügyminiszter.2003-05-20 12:32:00 0
Privatizáció Délvidéken: kimaradnak a magyarokMiközben külföldi bankok tucat számra jelennek meg a szerbiai piacon, egyetlen magyar érdekeltségű pénzintézet sem vetette meg a lábát a Vajdaságban. Kasza szerint Budapest mellőzi a délvidéki magyarságot, ami érthetetlen és fájó - közölte az MTI-vel Kasza József, az Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke.2003-05-20 12:24:00 0
Szerelmeslevelet is bérgépel a mexikói férfiA szerelmes levelek bonyolultak és ezért valamivel drágábbak - mondja Enrique. Alapjában véve azonban szívesen vállal minden megbízást. Enrique Acevedo Salas 18 esztendeje minden reggel nyolc órától ott ül íróasztala mellett a mexikói főváros történelmi központjában és várja a megrendelőket. Enrique ugyanis "escribano", vagyis írnok. Jobban mondva "bérgépírnok", mivel írógépén mindenfajta levél megírására hajlandó - olvasható a dpa beszámolójában.2003-05-20 11:53:00 0
Kurkó Gyárfásra emlékezveHúsz éve, 1983. május 21-én halt meg Brassóban Kurkó Gyárfás, az erdélyi magyar író, újságíró, politikus. 1909. december 2-án született Csíkszentdomokoson székely paraszti családban. Szászrégenben lett lakatosinas, majd 1927-ben Brassóban telepedett le, ahol később lakatos- és asztalosműhelyt nyitott. Műveltségét maga szerezte, autodidakta módon. Bekapcsolódott az erdélyi politikai mozgalmakba, 1934-ben részt vett a Magyar Dolgozók Szövetségének alapításában, a szervezet Brassó megyei, majd országos elnöke lett.2003-05-20 11:32:00 0
Lángra lobbanthatja Bush stratégiája a Közel-KeletetAz al-Kaida rijádi támadása előtt a szaúdi kormány aggódva kérte az amerikaiak segítségét: attól félt, hogy az országot átszövi a terrorszervezet.2003-05-20 11:28:00 0
Újraélednek a közírókKözírói kurzust indított a toulon-i egyetem jogi tanszéke. Nemcsak munkát, hanem megbecsülést is akarnak teremteni ennek az ősi mesterségnek. Emlékezetünk vetítővásznán a szó hallatán a híres egyiptomi írnok-szobor jelenik meg, vagy a felejthetetlen Toto, aki a nápolyi utcán ül egy kis asztalka mellett és várja klienseit. "Ön írástudatlan? - kérdezi az első jelentkezőtől - Nagyszerű, nagyszerű, mindenkinek annak kellene lennie!". És lelkesedése csak akkor lohad le, amikor a diktált levélből kiderül, hogy küldőjének egy vasa sincs. A közíró most úgy tűnik, újra visszatér, sőt, presztizse nagyobb lesz, mint valaha.2003-05-20 11:22:00 0
A kórháztörvény-tervezet visszavonását kérik az orvosokA Magyar Orvosi Kamara a kórháztörvény-tervezet visszavonását kéri Medgyessy Pétertől - jelentette ki a Délmagyarországnak adott nyilatkozatában a kamara főtikára, Gyenes Géza.2003-05-20 11:20:00 0
Bokros-csomag helyett IMF-csomag?A polgári kormány létbiztonsága után a Medgyessy-kormány létbizonytalansága sújtja a fiatalokat. A lakástámogatási rendszer egyre kilátástalanabb helyzete megteremtésének szülőatyja Medgyessy Péter, a végrehajtó pedig Csabai Lászlóné lakásügyi kormánybiztos - jelentette ki Nyitrai Zsolt Szijjártó Péterrel közösen tartott sajtótájékoztatóján.2003-05-20 10:42:00 0
Karzai lemondással fenyegetőzikLemondással fenyegetőzött Hamid Karzai afgán elnök, miután kormánya március óta képtelennek bizonyul a tartományokból járó vámbevételek behajtására.2003-05-20 10:19:00 0
Holdinggá alakul az OMV?Az OMV osztrák kőolaj- és gázipari konszernt a Kurier című bécsi lapban kedden közölt értesülés szerint holdinggá szervezik át, hogy az eddiginél rugalmasabban tudjon fellépni a piacokon és egyszerűbben tudjon üzletági partnerségi kapcsolatokat létesíteni.2003-05-20 10:14:00 0
Robbanás egy ankarai kávéházbanEgy ember meghalt és egy megsérült kedd délelőtt Ankarában a török főváros központjában lévő kávéházban. A Ziya Gökalp sugárút Crocodile kávézójában bekövetkezett robbanás körülményeiről ellentmondó jelentések láttak napvilágot.2003-05-20 10:12:00 0
Leépülhet az egyik sikerágazatunkMiközben az utóbbi években az építőipar évről évre bővült, a sikertörténet most nemcsak megtorpant, de a termelés vissza is esett: valamennyi régióban csökkent január és március között. Egyes szakértők attól tartanak, hogy a folyamat tartós marad, aminek oka a kormányzati megrendelések elmaradásában is keresendő. A korábbi húzóágazat helyzetét tovább nehezítené, ha a kormány drasztikusan hozzányúlna az otthonteremtési rendszerhez.2003-05-20 09:50:00 0
Micuko-botrány JapánbanHatalmas botrány van kialakulóban Japánban a tv2 Micuko - A világ ferde szemmel című produkciója miatt: a japán Kyodo hírügynökség, a több mint tízmilliós napilap, a Jomiuri Simbun angol változata és a bulvárlapok is sorozatban adnak hírt a japánokat - a helyi lapok szerint kigúnyoló produkcióról.2003-05-20 09:07:00 0
Titokzatos pár(t)kapcsolatMSZP-s színekben lett önkormányzati képviselő Hatzigiannisz Hrisztoszné, akinek férje a szocialisták egykori informatikai cégének fantomizálásában bukkant fel - tudta meg a Magyar Nemzet. A szocialisták korábban cáfolták, hogy bármi közük lenne az általuk alapított vállalkozás több tíz millió forintos köztartozással való eltüntetéséhez.2003-05-20 08:53:00 0
Százezer dollár a női pólósoknakSzázezer amerikai dollárral, vagyis körülbelül 22 millió forinttal gazdagodott a magyar női vízilabda-válogatott, amelynek támogatására a Nemzetközi Olimpiai Bizottság szavazott meg ekkora összeget.2003-05-20 08:48:00 0
Készültségben az izraeli rendfenntartó erőkFokozott készültségbe helyezték kedden a fegyveres erők és a belbiztonsági szolgálat egységeit, miután az elmúlt napokban tizenkét izraeli állampolgár vesztette életét sorozatban elkövetett palesztin öngyilkos merényletek következtében.2003-05-20 08:19:00 0
Harcok Aceh tartománybanÚjabb indonéz alakulatok érkeztek kedden az ország északi részén fekvő Aceh tartományba, ahol hétfőn kiújultak a harcok a terület függetlenségéért küzdő fegyveres szervezet, a Szabad Aceh Mozgalom (GAM) és a kormány hadserege között, miután vasárnap összeomlottak a két fél Tokióban folytatott béketárgyalásai.2003-05-20 08:00:00 0
Elárverezik a Titanicról készült utolsó fotókatAz Atlanti-óceánon elsüllyedt Titanicról készült feltehetően utolsó fényképek kerülnek kalapács alá Londonban a Christie's aukciós ház szerdára kitűzött árverésén. A 23 fotót tartalmazó album kikiáltási ára 15 000 font sterling (21 231 euró) lesz.2003-05-20 07:47:00 0
Blair-Giscard vacsora a Downing StreetenA kibővített Európai Unió új alkotmányáról tartott "hasznos eszmecserét" hétfő este Londonban Tony Blair brit kormányfő és Valery Giscard d'Estaing volt francia államfő, az uniós reformok előkészítésével megbízott tanácskozó gyűlés (konvent) elnöke.2003-05-20 07:45:00 0
Ősfoglalkozási képek - kiállítás a Néprajzi MúzeumbanŐsfoglalkozási képek címmel Herman Ottó - 1835-1914 között élt - néprajzkutató, természettudós rajzaiból, grafikáiból, illetve a kiállításaihoz készített felvételekből nyílik tárlat pénteken Budapesten, a Néprajzi Múzeumban.2003-05-20 07:27:00 0
Maratoni rejtvényfejtő-bajnokság BudapestenA 12. Rejtvényfejtő-világbajnokságra készülő magyar csapat részvételével 24 órás rejtvényfejtő maraton kezdődik szombaton 11 órakor Budapesten, a Hotel Amadeusban.2003-05-20 07:23:00 0
Furcsa módon küzdenek a kínaiak SARS ellenA kínaiak manapság a legkülönbözőbb testgyakorlatokkal is igyekeznek erősíteni immunrendszerüket az atípusos tüdőgyulladás ellen. A pekingi közparkok reggelente a betegség miatt alacsonyabb fordulatszámra kapcsolt kínai főváros legpezsgőbb helyei. A Nap templomának kertjében nők táncolnak kendővel hagyományos kínai zenére, mások a tajcsi Európában is egyre inkább ismert mozdulatait ismétlik szertartásos lassúsággal, egy különc pár pedig egyenesen keringőzik egy területen, ahol délután dodzsemezni lehet.2003-05-20 07:20:00 0
TranzDanz: Trilógia a MillenárisonA magyar néptáncelemek, archaikus jelképek és modern mozgástechnika felhasználásával önálló táncnyelvet teremtő TranzDanz - másfél évnyi szünet után - ismét bemutatja a Trilógiát.2003-05-20 07:20:00 0
Ritka partimadarak CsongrádbanA lilefélék csoportjába tartozó partimadarak közül számos ritkaságot figyeltek meg a madarászok ezekben a hetekben Csongrád megyében. Kókai Károly, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület helyi csoportjának munkatársa arról számolt be, hogy a tömörkényi Csaj-tavon egy csigaforgatót észleltek.2003-05-20 07:17:00 0
Orbán Viktor az InfoRádióbanOrbán Viktor kiemelte a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség megalakítása európai összehasonlításban is újszerűnek számít. A Fidesz szombati kongresszusán megválasztott pártelnök hétfő este, az InfoRádió Aréna című műsorában a szervezetről szólva hozzátette, kíváncsian várja, hogy mit hoz a jövő, ugyanakkor úgy ítélte meg, hogy sokkal hamarabb mutatkoznak majd a megerősödés jelei, mint azt bárki gondolná.2003-05-19 20:46:00 0
Az atomenergia ügynökség visszatérne IrakbaA Nemzetközi Atomenergia-ügynökség vezetője hétfőn ismételten arra szólította fel az Amerikai Egyesült Államokat, hogy tegye lehetővé a NAÜ szakértői számára a visszatérést Irakba. Mohamed el-Baradei, az ENSZ keretében működő NAÜ főigazgatója aggasztónak nevezte, hogy szinte naponta érkeznek jelentések az iraki nukleáris létesítményekben történő fosztogatásokról, a hasadóanyagok őrzésének elégtelenségéről.2003-05-19 20:25:00 0
Újabb hírek a zimonyi klánrólA zimonyi klán vezetői részt vettek Slobodan Milosevic volt jugoszláv államfő őrizetbe vételében - jelentette ki hétfőn Nebojsa Covic szerb miniszterelnök-helyettes. A szerb rendőrség szerint a zimonyi klánként ismert maffiacsoport szervezte meg és hajtotta végre Zoran Djindjic szerb miniszterelnök elleni merényletet.2003-05-19 19:33:00 0
Domokos Géza köszöntéseHétfőn egykori iskolájában, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban köszöntötték barátai, hajdani iskolatársai és tisztelői a 75 éves Domokos Gézát, akinek születésnapi ünnepséget vasárnap tartott Csíkszeredában.2003-05-19 19:29:00 0
A Ryanair DebrecenbenRyanair-repülőjáratok indításáról sikeres tárgyalásokat folytattak Írországban a debreceni önkormányzat vezetői - jelentette be hétfőn a városházán tartott sajtótájékoztatóján Pajna Zoltán alpolgármester. Tájékoztatása szerint a város megkeresésére a Ryanair Légitársaság szándéknyilatkozatot adott, miszerint vállalja, hogy olcsó repülőjáratokat közlekedtet Debrecenből előbb Frankfurt Hahn repülőterére, majd más európai nagyvárásokba is, amennyiben a tulajdonos önkormányzat bizonyos fejlesztéseket megvalósít a repülőtéren, és beszerzi a megfelelő hatósági engedélyeket.2003-05-19 19:26:00 0
Az ORTT elmarasztalta FriderikusztAz ORTT panaszbizottsága közleményben marasztalja el Friderikusz Sándort, mert az EU-csatlakozási szerződés athéni aláírásának ceremóniájáról kizárólag a kormánypártoknak kedvező nyilatkozatokat tett közzé.2003-05-19 17:57:00 0
Tagoltabbá válik a szervezetA Fidesz - Magyar Polgári Szövetséget megalakító kongresszus után a helyi csoportok szerepe megnő, a problémák gyakorlatilag helyben megoldhatókká válnak - jelentette ki Rettegi Attila, a párt szombathelyi szervezetének elnöke hétfői sajtótájékoztatóján.2003-05-19 16:54:00 0
II. János Pál Isten színe elé készülII. János Pál egyre közelebbinek érzi azt a pillanatot, amikor egész életével Isten színe elé kell járulnia, legalábbis ezt mondta hétfőn a Szent Péter-téren tartott audienciája végén. - Egyre inkább tudomásul veszem, hogy közeledik a pillanat, amikor Isten színe elé kell járulnom egész életemmel - fogalmazott rögtönözve lengyelül a hívek tömege előtt a szentatya, aki vasárnap töltötte be 83. életévét.2003-05-19 16:38:00 0
Kiállítás a Magyar Képzőművészeti Egyetem hallgatóinak munkáibólMegkezdődött a Magyar Képzőművészeti Egyetem hallgatóinak év végi szakmai kiállítása hétfőn. Az 500 növendék az intézmény Andrássy úti épületében, illetve a Kmety György utcai alkotóhelyen, az úgynevezett Epreskertben mutatja be munkáit.2003-05-19 16:34:00 0
Schröder lemondással fenyegetőzöttLemondását helyezte kilátásba Gerhard Schröder német kancellár, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) elnöke hétfőn Berlinben arra az esetre, ha a német jóléti állam reformjával, átalakításával kapcsolatos elképzeléseit pártja nem támogatná.2003-05-19 16:25:00 0
A honvédségről DebrecenbenKósa Lajos hangsúlyozta, hogy a sorkötelezettség megszüntetése inkább valami divatos irányzat megjelenése, semmint átgondolt, minden szempontból helyes döntés. Debrecen fideszes polgármestere erről hétfőn a helyi Kossuth laktanyában beszélt az 5. Bocskai István Gépesített és Lövészdandár honvédelem napi ünnepségén.2003-05-19 16:19:00 0
Tízéves a Danubia Ifjúsági Szimfonikus ZenekarTízéves jubileumát ünnepli az idén a Danubia Ifjúsági Szimfonikus Zenekar; a Nemzeti Ifjúsági Zenekar címmel kitüntetett együttes az évforduló alkalmából ünnepi koncertet ad pénteken a Zeneakadémián. A Liszt Ferenc-díjjal ez évben kitüntetett Héja Domonkos karmester és az általa 1993-ban alapított zenekar többek között Gyöngyösi Levente külön erre az alkalomra írt Verkündigung című művét játssza.2003-05-19 15:54:00 0
Romano Prodi VarsóbanAz Európai Konventben zajló munkálatok, a transzatlanti kapcsolatok és az Európai Unió kelet-európai politikája voltak a főbb témái Romano Prodi, az Európai Bizottság elnöke és Leszek Miller lengyel kormányfő hétfői varsói tárgyalásainak.2003-05-19 15:54:00 0
Ötmilliárd forintos fejlesztés a Zánkai ÜdülőfalubanTöbb mint ötmilliárd forintos beruházásra van szükség ahhoz, hogy a hazai ifjúsági turisztika terén egyedülálló lehetőségekkel bíró Zánkai Üdülőfalu versenyképes maradjon. Ezt Kupcsik György, az állami tulajdonban lévő gyermekvárost működtető Zánkai Gyermek és Ifjúsági Centrum Kht. műszaki igazgatója mondta hétfőn egy befektetési tanácskozáson Balatonfüreden.2003-05-19 15:47:00 0
A leghitványabb bűn a gyávaság2003-05-19 15:37:00 0
Verheugen üdvözli a szlovákiai népszavazás eredményétAz Európai Bizottság bővítési főbiztosa üdvözölte és nagy sikernek minősítette a Szlovákia európai uniós csatlakozásáról tartott hétvégi népszavazást. Günter Verheugen elutasította az alacsony részvételi arányra vonatkozó megjegyzéseket.2003-05-19 15:37:00 0
Távozik a szóvivőAri Fleischer, a Fehér Ház szóvivője hétfőn bejelentette, hogy nyáron távozik tisztségéből. "George Bush elnököt a múlt héten tájékoztattam arról, hogy húsz év kormányzati és politikai munka után úgy döntöttem, eljött az idő, hogy elhagyjam a Fehér Házat.2003-05-19 15:33:00 0
Nagyotmondás helyett minimum apró tettekre lenne szükségA mai kormányülést követő sajtótájékoztatóra, a Fidesz részéről Rogán Antal reagált. A fiatal politikus elmondta: Medgyessy láthatóan nincs megelégedve saját kabinetjével, és ezzel kapcsolatosan a Fidesz részéről is teljes az egyetértés.2003-05-19 15:22:00 0
Pezsgő közéletet teremteni a Szövetségen belül2003-05-19 15:18:00 0
Új parancsnoka van az al-KaidánakSzakértők szerint az al-Kaida terrorszervezet átrendezte sorait és a jövőben várhatóan még körültekintőbben jár el, az eddiginél is jobban őrzi titkait.2003-05-19 14:19:00 0
Meggyalázták a magyar nyelvész síremlékét RomániábanMeggyalázták az orientalista és nyelvész gróf Kuun Géza síremlékét Kolozsvár házsongárdi temetőjében - jelentette hétfőn a romániai magyar sajtó. A Krónika című erdélyi napilap, valamint a Szabadság című kolozsvári újság beszámolója szerint az ismeretlen tettesek egy életnagyságú, kezében rózsaszálat tartó leányalakot ábrázoló, értékes bronzszobrot feszítettek le a tudós síremlékéről.2003-05-19 14:05:00 0
Lefejezett misszionáriusLefejeztek egy adventista misszionáriust a hét végén az etnikai viszálytól évek óta sújtott Salamon-szigeteken. A 60 éves Lance Gersbachot vasárnap a Malaita-szigeten fekvő Atoifi város kórházában ölték meg - közölte az AFP-vel a szigetcsoport egyik parlamenti képviselője. A gyilkosság elkövetője és tettének oka egyelőre nem ismert, de a helyi törzsfőnökök késznek mutatkoztak a rendőrséggel való együttműködésre.2003-05-19 13:59:00 0
Meggyilkoltak két ENSZ missziós tagotBrutálisan lemészárolták a Kongói Demokratikus Köztársaságban a helyi ENSZ-misszió két tagját, akik néhány napja tűntek el nyomtalanul az ország mind súlyosabb törzsi zavargások sújtotta északkeleti Ituri tartományában - közölte hétfőn a misszió szóvivője. Mint elmondta, az ENSZ Ituri tartományban állomásozó húsz katonai megfigyelője közül kettőnek - egy jordániai és egy nigériai állampolgárnak - május 14-én veszett nyoma.2003-05-19 13:43:00 0
A Pató Pál Tervről2003-05-19 13:40:00 0
Az első Öböl-háború iráni áldozatai hazakerültekAz első Öböl-háborúban elesett 45 iráni katona földi maradványait adták át az iráni hatóságoknak vasárnap a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának munkatársai az iraki Bászrában - jelentették be Genfben a hétfőre virradó éjszaka. A közlemény szerint a nemzetközi vöröskereszt ugyancsak vasárnap átadta a Bászrában állomásozó brit katonai erőnek a háborúban elesett 84 iraki katona, illetve hadifogoly földi maradványait azzal a kéréssel, hogy azokat adják ki a hozzátartozóknak.2003-05-19 13:38:00 0
Pártból szövetségA Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Csongrád megyei politikusai sikeresnek ítélték a szervezet hét végi, budapesti tisztújító, programalkotó és alapszabály-módosító kongresszusát.2003-05-19 13:38:00 0
Az első Öböl-háború iráni áldozatai hazakerültekAz első Öböl-háborúban elesett 45 iráni katona földi maradványait adták át az iráni hatóságoknak vasárnap a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának munkatársai az iraki Bászrában - jelentették be Genfben a hétfőre virradó éjszaka. A közlemény szerint a nemzetközi vöröskereszt ugyancsak vasárnap átadta a Bászrában állomásozó brit katonai erőnek a háborúban elesett 84 iraki katona, illetve hadifogoly földi maradványait azzal a kéréssel, hogy azokat adják ki a hozzátartozóknak.2003-05-19 13:32:00 0
Neue Kronen Zeitung: Paks Csernobil óta a legnagyobb balesetAz osztrák Greenpeace szakértője szerint a paksi erőművet törvényellenesen üzemeltetik, mivel a 2. blokk kéményébe elfelejtettek egy szűrőt beépíteni. Egy osztrák lap szerint Pakson történt Csernobil óta a legnagyobb baleset.2003-05-19 13:28:00 0
Sértő sörFajgyűlölő színezete van egy cseh sörgyár legújabb reklámkampányának. A prágai médiák jelentése szerint a Cerná Hora sörgyár által kiadott legújabb söröspohár alátéteken olyan keresztrejtvény van, amelynek megoldása a "negr" szót eredményezi, ami magyarul "niggert" jelent, s cseh nyelven is sértő, lenéző jelentése van.2003-05-19 13:08:00 0
A Fidesz stílusán nem kell változtatniNem stílusváltásra, hanem tartalmi változtatásokra van szükség az átalakuló Fidesz - Magyar Polgári Pártban - jelentette ki Kövér László, aki a szombati pártkongresszus kapcsán nyilatkozott a Magyar Nemzetnek. A Fidesz Országos Választmányának elnöke úgy véli, ez a kormány hetente három olyan szarvashibát követ el, amelyek közül minden normális demokráciában egybe is belebukhatna.2003-05-19 13:05:00 0
Az államadósság növelését választja megoldásként a kormányAz elmúlt hónapokban egyre súlyosabbá váltak a Medygessy-kormány gazdaságpolitikájának következményei, a helyzet 2004-re sem fog javulni, ugyanis a 2003-as túlköltekezés miatt nem maradt tartalék gazdaságfejlesztő intézkedésekre - jelentette ki Sümeghy Csaba a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség hétfői sajtótájékoztatóján.2003-05-19 12:25:00 0
A magyar nemzetpolitika és a státustörvény tárgyában2003-05-19 11:45:00 0
Ne légy elégedett önmagaddal, s tiszteld az ellenfeledet2003-05-19 11:38:00 0
Az emberi jogok magyarországi helyzetéről2003-05-19 11:11:00 0
Majdnem 1,4 millió háztartásban a hírTVA jelentős kábeltelevíziós hálózatok mellett az Antenna Hungária Rt. AM-mikro rendszerén is elérhető a hírTV adása, így jelenleg 1,4 millió háztartásban fogható a csatorna.2003-05-19 10:52:00 0
Százmilliárdot remél az ÁPVMég ez év decemberében megtörténik a pénzügyi zárás mindhárom pénzintézet, a Földhitel- és Jelzálogbank (FHB) Rt., a Postabank Rt. és a Konzumbank Rt. privatizációja során. A hitelintézetekért kapott várhatón 100 milliárd forint vételárral és a Mol-csomag egy részének eladásával az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. teljesíteni tudja idei 196 milliárd forintos bevételi tervét - mondta pénteken Mészáros Tamás, az ÁPV Rt. igazgatóságának elnöke.2003-05-19 10:16:00 0
A Hamász vállalta a hét végi merényleteketA Hamász radikális palesztin mozgalom fegyveres szárnya vállalt felelősséget hétfőn a hét végén Hebronban, illetve Jeruzsálemben elkövetett, kilenc halálos áldozatot követelő öngyilkos merényletekért.2003-05-19 09:40:00 0
Pokorni Zoltán: "a politika gyakran előretolakodik és öncélúvá válik"Akár érdekvédelmi szervezetként is működhet a szövetséggé alakult Fidesz Pokorni Zoltán szerint. A frissen megválasztott alelnök úgy véli, ma már oldódni látszik az a rosszkedv, amit ellenfeleik okoztak ócsárlásukkal a választási kampányban és utána, ahelyett, hogy a kormányzással foglalkoztak volna.2003-05-19 09:21:00 0
Polgári győzelem JászberénybenTamás Zoltán, a polgári oldal közös jelöltje győzött a jászberényi 4-es számú egyéni önkormányzati választókerületben, a vasárnap megtartott időközi önkormányzati képviselőválasztáson.2003-05-19 09:09:00 0
Elégtelen munkafeltételek Gyurcsány cégénél?Elbocsátások, a munkaidő emelése és egészségtelen munkakörülmények - így jellemzi a szakszervezet a Gyurcsány Ferenc gyermek-, ifjúsági és sportminiszter érdekeltségébe tartozó egyik cégnél, a Magyaróvári Timföld és Műkorund (Motim) Rt.-nél uralkodó viszonyokat.2003-05-19 08:23:00 0
Kovács Antal: bronzérem a cselgáncs Eb-nKovács Antal bronzérmet nyert a düsseldorfi cselgáncs Európa-bajnokságon a 100 kg-osok között.2003-05-19 08:12:00 0
Közös érettségi felvételik mátólMától szerdáig tartják a közös érettségi felvételi vizsgákat; az idén a tavalyi évhez hasonlóan mintegy 51 ezer vizsgabeosztás készült.2003-05-19 08:09:00 0
Peking küzd a SARS ellenKína kész együttműködni a nemzetközi közösséggel az atípusos tüdőgyulladás elleni küzdelemben - ígérte Hu Csin-tao kínai államfő egy vasárnap közzétett interjújában.2003-05-19 08:06:00 0
Újabb öngyilkos merénylet a Gázai övezetbenHárom izraeli katona könnyebben megsebesült hétfő reggel a Gázai övezetben, miután egy palesztin öngyilkos merénylő felrobbantotta a testére erősített pokolgépet.2003-05-19 07:57:00 0
Pusztító árvíz Srí LankánMár jóval száz fölé emelkedett a Srí Lanka-i felhőszakadások okozta árvíz és földcsuszamlás halálos áldozatainak száma.2003-05-19 07:54:00 0
Vasútkiállítás a Champs-Élysées-enAz SNCF francia államvasutak a francia főváros fényes sugárútján sínre állított páratlan vonatkiállítással ünnepli születésének 150. évfordulóját. A "Vonat-Főváros" címet viselő, június 15-éig tartó egy hónapos vasúttörténelmi látványosság a három kilométeres Champs-Élysées Concorde térről induló alsó sétányának a Rond-Point köröndig húzódó két oldalán látható.2003-05-18 16:59:00 0
Visegrádi szalon a varsói könyvvásáronA 48. varsói nemzetközi könyvvásár keretében idén először "visegrádi szalon" kezdte meg működését, amely a visegrádi négyek - Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia - jelenlegi és jövőbeni együttműködésének kérdéseivel foglalkozik.2003-05-18 16:48:00 0
Magyar siker a nemzetközi kórusversenyenHarmadik díjat, bronzkeresztet nyert Veszprém Város Vegyeskara a horvátországi Zárában (Zadar) vasárnap véget ért nemzetközi kórusversenyen.2003-05-18 16:26:00 0
Powell: a tegnapi nézetkülönbségek a múlt részeiColin Powell amerikai külügyminiszter vasárnap a német ARD televízióban szorgalmazta, hogy a németek és az amerikaiak hagyják maguk mögött nézeteltéréseiket és összpontosítsanak a jövőre.2003-05-18 16:22:00 0
A világörökség része lett a Fertő-tájA világörökség részévé nyilvánította a Fertő-tájat az UNESCO illetékes bizottsága, s a kitüntető cím elnyerését dokumentáló diploma átadására a Fertő-tó osztrák oldalán, Pomogyban (Pamhagenben) került sor vasárnap.2003-05-18 16:16:00 0
Mégsem lesz euró Nagy-Britanniában?A brit pénzügyminiszter nem zárta ki annak lehetőségét, hogy az euró nagy-britanniai meghonosításáról ígért népszavazást még ebben a parlamenti időszakban kiírják, de nem zárta ki egyértelműen azt sem, hogy Nagy-Britannia soha nem lesz az euróövezet tagja.2003-05-18 14:49:00 0
Célegyenesben a konventEgy hónappal az Európa jövőjével foglalkozó konvent munkájának tervezett befejezése előtt rejtély, hogyan lesznek képesek a küldöttek konszenzust teremteni az általuk előkészítendő intézményi reformok egyes kulcskérdéseiben.2003-05-18 14:19:00 0
Nyolcvanhárom éves a PápaAz emberibb világot az igazságra, a szabadságra, a szolidaritásra és a békére kell felépíteni - mondta vasárnapi miséjében II. János Pál, aki ezen a napon töltötte be 83. életévét, s a római Szent Péter-téren négy személyt avatott szentté.2003-05-18 14:05:00 0
A magyarságot is érintő kisebbségi választások HorvátországbanElőször tartanak kisebbségi önkormányzati választásokat Horvátországban, a tavaly decemberben elfogadott kisebbségvédelmi törvény rendelkezéseinek megfelelően.2003-05-18 12:34:00 0
Népszavazás Svájcban - a polgárok kilenc kérdésben dönthetnekSvájcban vasárnap a 4,7 millió szavazásra jogosult állampolgár 2 törvénytervezetről és hét népi kezdeményezésről dönthet népszavazáson; hasonlóan sok kérdést a közvetlen demokrácia országában 137 éve nem tettek fel a polgároknak.2003-05-18 12:32:00 0
Öt év börtön az államtitkok kifecsegőjénekAz államhatalom elleni felforgatás vádjával egy kínai bíróság ötéves szabadságvesztésre ítélte Huang Csi kínai interneteshonlap-tulajdonost, aki a világhálón információkat tett közzé az 1989-es Tienanmen téri véres eseményekről és számos olyan kérdésről, amelyek Kínában mind a mai napig tabunak számítanak.2003-05-18 12:27:00 0
Szlovákia: igenA Szlovákia EU-tagságáról tartott népszavazás hivatalos eredménye az, hogy 52,15 százalékos részvétel mellett a szavazók 92,46 százaléka mondott igent.2003-05-18 12:23:00 0
Orbán Viktor a Vasárnapi Újságban a szövetségrőlA régiből megőrizve azt, ami érték tegnap valami újat alapítottunk - jelentette ki Orbán Viktor vasárnap a Fidesz - Magyar Polgári Párt Szövetséggé alakulásáról, a párt szombati kongresszusáról szólva. A politikus egy nappal azután, hogy a Szövetség elnökévé választották a Magyar Rádió Vasárnapi Újság című műsorában reményét fejezte ki, hogy a kongresszuson elfogadott új alapítólevél 15-20 évig állja majd az idő próbáját.2003-05-18 12:17:00 0
Megdöbbentő merénylet JeruzsálembenÖsszesen kilenc halottja és 21 sebesültje van a vasárnap reggel Jeruzsálemben végrehajtott két öngyilkos merényletnek. A merényletek miatt Ariel Saron kormányfő lemondta washingtoni látogatását.2003-05-18 10:43:00 0
Egy fegyőrnő románca a fegyenccelEgy bécsi fegyőrnő, aki szerelemből nyolc hónapig lakásán rejtegette az egyik elítéltet, kedden bíróság előtt kénytelen felelni tettéért. A 29 éves Julia S. ellen az a vád, hogy hivatalos beosztásával visszaélve 2001. októbere és 2002. júniusa között lakásán bújtatta a 42 éves Erich B-t. Később össze is házasodtak. A nem mindennapi szerelmi történet ismertté válása után a nő önként kilépett a szolgálatból.2003-05-18 10:39:00 0
Szeretjük a MasterCard-otMagyarország vezeti a MasterCard márkájú kártyák regionális listáját - derül ki a MasterCard International legújabb üzleti jelentéséből, amely részletesen tartalmazza az elmúlt évi teljesítményt.2003-05-18 10:37:00 0
Életük végéig ülhetnek a géprablókHavannában életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek öt kubai férfit, akik azt tervezték, hogy fegyveresen megrohamoznak egy repülőgépet és az Egyesült Államokba viszik a légi járművet.2003-05-18 10:33:00 0
Bush segítséget ajánlott MarokkónakAmerikai segítséget ajánlott George Bush elnök a marokkói hatóságoknak a casablancai merénylet elkövetőinek felkutatásához. A Fehér Ház által szombaton kiadott közlemény szerint Bush az Egyesült Államok barátjának nevezte Marokkót, s felajánlotta Washington segítségét a terroristák elfogásához és bíróság elé állításához.2003-05-18 10:30:00 0
Gyászol a FideszSzombat este elhunyt Varga László. A parlament 93 éves korelnöke a munkájának élt. Pénteken egy szerencsétlen baleset következtében leesett a színpadról és koponyaalapi törést szenvedett, két napig kómában feküdt; az orvosok minden igyekezetük ellenére sem tudták megmenteni a KDNP elnökét. Varga László tavaly a Kossuth téren azt mondta: szeretném, ha mindenki Laci bátyámnak szólítana, mert a bácsi távolít, a bátyám pedig közelít. Azt azonban mindannyian tudjuk, hogy nem csak ezért álltunk közel hozzá és szerettük őt.2003-05-17 23:39:00 0
Szövetség a nemzet érdekébenA szabadsághoz legalább két ember kell. Az ember magában nem szabad, hanem magányos. Az elmúlt években sokan, sokhelyütt kerestek társakat a szabadsághoz, úgy látom ez ma este itt sokaknak sikerült - kezdte kongresszusi beszédét Orbán Viktor.2003-05-17 23:17:00 0
Közügyekkel foglalkozni jó2003-05-17 20:48:00 0
Szövetség születikFidesz - Magyar Polgári Szövetségre változtatta a párt nevét a Fidesz XVII. kongresszusa az alapszabály módosításával, szombaton Budapesten. A Szövetség születik címet viselő rendezvényen, az alapszabály módosítása mellett elnökké választották Orbán Viktor volt kormányfőt, alelnökké Pokorni Zoltánt és Schmitt Pált, majd elfogadták az alapítólevelet, amely a szövetség alapelveit rögzíti.2003-05-17 20:17:00 0
Merénylet HebronbanEgy palesztin öngyilkos merénylő robbantotta fel magát szombat este Hebronban, legalább egy zsidó telepest rántva magával a halálba. Izraeli tömegtájékoztató eszközök szerint egy másik izraeli is életveszélyes sérüléseket szenvedett a megosztott ciszjordániai város központjának egyik terén, ahol számos zsidó telepes tartózkodott.2003-05-17 19:57:00 0
Pénteken megnőtt Pakson a háttérsugárzásA szokásos érték több mint kétszeresére emelkedett pénteken a háttérsugárzás a Paksi Atomerőmű sugárzását vizsgáló egyik környezetellenőrző állomásnál - tudatta az erőmű információs szolgálatvezetője szombati közleményében.2003-05-17 19:36:00 0
Érvényes a szlovákiai népszavazásÉrvényes a Szlovákia európai uniós tagságáról tartott népszavazás - jelentette be szombaton este Pozsony óvárosának főterén Mikulás Dzurinda miniszterelnök.2003-05-17 19:32:00 0
A "merjünk nagyok lenni" széchenyiánus szemléletét nem árkok, hanem világok választják el attól a kovács lászlói gondolkodásmódtól, hogy "tanuljunk meg kicsik lenni"2003-05-17 19:29:00 0
Bush: az al-Kaida meggyengült, de nem tétlenGeorge Bush amerikai elnök szombaton igyekezett felkészíteni az amerikaiakat a nemzetközi terrorizmus elleni háború elhúzódására és az al-Kaida újabb támadásainak eshetőségére, megállapítva, hogy a terrorista hálózat meggyengült az Egyesült Államok afganisztáni és iraki hadjárata nyomán, de nem tétlenkedik.2003-05-17 17:56:00 0
Alapító levél2003-05-17 16:57:00 0
Veszélyben a lakosság megfelelő szintű egészségügyi ellátásaA kormány egészségügyi törvénytervezete jelen formájában az európai normáktól elrugaszkodó, a társadalom gazdag és szegény rétegének megfelelően reprezentált egymás mellett kifejlődő két külön egészségügyi ellátórendszert eredményezhet, amelyet egymástól mind felszereltségében, szakmai színvonalában, mind hozzáférhetőségében nagy különbség választ el - áll a Magyar Rezidens Szövetség közleményében.2003-05-17 16:11:00 0
Maradnak az amerikai csapatok a BalkánonAz Egyesült Államok a Balkánon tartja katonai egységeit mindaddig, amíg meg nem valósul a térség stabilitása - jelentette ki a szombaton Koszovóba látogató Paul Wolfowitz amerikai védelmi miniszterhelyettes.2003-05-17 16:03:00 0
Körmendi megemlékezés Batthyány-Strattmann-rólA keresztény emberek számára az oltárra emelendő értékek közé tartozik a betegekről, elesettekről való gondoskodás, a gyógyítás, aminek megtestesítője volt a nemrég boldoggá avatott Batthyány-Strattmann László, a szegények körmendi orvosa - mondta Seregély István egri érsek szombaton Körmenden.2003-05-17 15:56:00 0
Számíthatnak támogatásunkra2003-05-17 15:50:00 0
Politikai vezető szerepben a Fidesz2003-05-17 15:42:00 0
Friss energiát hoz a Fidesz az Európai Unióba2003-05-17 15:33:00 0
Csak a szervezettség által tudjuk ledolgozni hátrányunkat2003-05-17 15:22:00 0
Újra megnyílt a bagdadi egyetemSzombaton újra megnyílt a bagdadi egyetem. Mint az AFP helyszíni tudósítója beszámolt róla, mintegy 900 oktató gyűlt össze az egyetem aulájában, hogy megválassza az új igazgatót, aki a tanév hátralévő két hónapjában vezeti az intézményt.2003-05-17 15:21:00 0
Természetjáró-találkozó Fejér megyébenA Velencei-hegység északi oldalán 50 kilométer hosszan új turistautakat nyitottak szombaton; ez alkalomból gyalogos természetjáró teljesítménytúrákat, valamint erdei és mezei futóversenyt rendeztek mintegy 1500 természetjáró részvételével Lovasberényben és Pátkán.2003-05-17 15:17:00 0
Titanic-kiállítás LondonbanÚjabb kiállítás mutatja be a hét végétől Londonban mindazt, amit a világ leghíresebb hajójáról, az elsüllyeszthetetlennek kikiáltott, 91 éve mégis elsüllyedt Titanicról eddig sikerült felhozni.2003-05-17 15:15:00 0
Találkozó a GesztenyéskertbenMájus 17-én a Budapesti Kongresszusi Központot körülölelő Gesztenyéskertbe közéleti találkozóra hívta a polgárokat a Fidesz Kongresszusa. A korareggeli készülődés után csakhamar benépesültek az épület körüli sétányok és parkok.2003-05-17 15:10:00 0
A Fidesz - Magyar Polgári Párt Országgyűlési Képviselőcsoportjának Beszámolója a XVII. Kongresszusnak2003-05-17 15:05:00 0
Az Országos Elnökség Beszámolója a Fidesz XVII. Kongresszusán2003-05-17 14:51:00 0
Merjünk egyek és nagyok lenni2003-05-17 14:45:00 0
Együttműködés és nemes verseny2003-05-17 14:29:00 0
Egységben haladunk tovább2003-05-17 14:17:00 0
A nemzet közös ügyének tudata köt össze bennünket2003-05-17 14:09:00 0
Emberi jogainkSzájer József és Németh Zsolt a Fidesz XVII. Kongresszusán jelen lévő újságíróknak bemutatta "Az emberi jogok magyarországi helyzetéről", valamint "A státustörvényről" címet viselő határozati javaslatokat.2003-05-17 13:49:00 0
Új székhelyen a Sapientia EgyetemA Bocskai-házként ismert ingatlanba költözött Kolozsváron a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE), de pénzügyi gondok miatt az intézmény fejlesztését hamarosan le kell állítani - írta szombaton a Krónika című erdélyi közéleti napilap.2003-05-17 13:17:00 0
Powell: a jövőben több alkalmi szövetségColin Powell amerikai külügyminiszter hét végi német lapokban megjelent interjúiban azt helyezte kilátásba, hogy az Egyesült Államok több alkalmi szövetséget hoz létre a jövőben.2003-05-17 12:41:00 0
Múzeumok majálisaAz ország több mint 70 múzeuma mutatkozik be szombaton és vasárnap Budapesten a Múzeumkertben, a Múzeumi Világnap alkalmából rendezett majálison.2003-05-17 12:39:00 0
Egy a zászló, nagyobb lesz a táborAz a felismerés, hogy a választópolgárok bizalma hosszabb távon nem tartható fenn hatékony területi munka nélkül, a megyei elnökökben is megszületett - mondta Koltai Tamás, a Fidesz megyei elnöke.2003-05-17 12:31:00 0
Egy csapatember a FideszbenAnnyira nem zárt a Fidesz elnöksége, hogy ne férjen be oda egy csapatember - vallja Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, a Fidesz - Magyar Polgári Párt alelnök-várományosa. A párt tisztújító kongresszusa előtt azt mondja: "úgy érzem, mintha mindig is közöttük lettem volna".2003-05-17 11:52:00 0
BanktalanulFelbecsülhetetlen a bankok értéke egy-egy országra nézve. Nem kifejezetten a mérlegfőösszegben meghatározott milliárdos summára gondolunk, hanem a pénzintézeteknek azon potenciáljára, amelynek révén segíteni tudják a honos ország vállalkozóit, mozgatni, serkenteni tudják a gazdasági élet szereplőit.2003-05-17 10:33:00 0
Vári barátjának privatizálná a repülőteret?Vári Gyula, az Országgyűlés honvédelmi bizottságának szocialista alelnöke a Magyar Repülő Szövetség elnökeként törvénytelen iratlefoglalást tartott a budaörsi repülőtéren, hogy a privatizáció érdekében eltávolítsa az igazgatót - közölte a repülőtér vezetője.2003-05-17 10:10:00 0
Hommage á BerliozHommage á Berlioz címmel tart hangversenyt a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara hétfőn Budapesten, a Millenáris Park teátrumában.2003-05-17 09:50:00 0
Merényletek CasablancábanSzemtanúk szerint öngyilkos merénylők követhették el Casablancában a négy robbantásos merényletet, amelynek az al-Arabíja katari hírtelevízió jelentése szerint már legalább 39 halottja és 70 sebesültje van.2003-05-17 09:45:00 0
A szatmárnémeti színház vendégjátéka NyíregyházánA romániai szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata hétfőtől szerdáig Nyíregyházán vendégszerepel; az erdélyi művészek Bernard Slade: Jövőre veled ugyanitt című darabját mutatják be.2003-05-17 09:39:00 0
George Bush újra indul az elnöki tisztségértGeorge Bush amerikai elnök pénteken hivatalosan értesítette a szövetségi választási bizottságot arról, hogy indulni szándékozik a jövő évi elnökválasztáson. Az elnök bizottságot alakított, ami lehetővé teszi számára, hogy pénzt gyűjtsön újraválasztási kampányához, és felállítsa kampánystábjának főhadiszállását.2003-05-17 09:37:00 0
A Szent Korona Szövetség üdvözli a Fidesz átalakulásátA Szent Korona Szövetség közleményben tudatja egyetértését és támogatását a Fidesz átalakulása kapcsán.2003-05-16 20:15:00 0
Kossuth-emlékzászlókat kapnak a csángókA Világszövetség Erdélyi Társasága Sajtószolgálata közlése szerint május 17-18-án az MVSz elnöke Kossuth emlék-zászlókat ad át három településen a csángóknak.2003-05-16 18:27:00 0
A világ legmagasabb építménye lesz az új World Trade CentreA lerombolt New York-i Világkereskedelmi Központ utódjának megépítése körülbelül tízmilliárd dollárba kerül majd - közölte a tervezésért és kialakításért felelős vállalkozás elnökhelyettese pénteken.2003-05-16 17:58:00 0
Mégsem lesz szent II. Miklós cárAz orosz legfelsőbb bíróság pénteken elutasította a néhai II. Miklós cár szentté avatásáról szóló zsinati határozatot megtámadó állampolgári beadványt. Az orosz ortodox egyház legmagasabb testülete 2000-ben döntött az utolsó orosz uralkodó kanonizálásáról. A bíróságnak címzett felülvizsgálati kérelem megfogalmazói ezzel szemben úgy ítélték meg, hogy az Oroszországot az I. világháborúba hajszoló cár nem méltó arra, hogy helyet foglaljon az ortodox szentek sorában.2003-05-16 16:59:00 0
Fazekasok DebrecenbenA hazaiak mellett japán, lengyel és román fazekasok is részt vesznek a debreceni fazekas fesztiválon, amelyet pénteken nyitottak meg a Nagytemplom előtti Kossuth sétányon.2003-05-16 16:56:00 0
A kamara szerint is veszélyben az egészségügyMájus 22-én a Magyar Orvosi Kamara képviselői Medgyessy Péter elé terjesztik a testület által javasolt módosításokat a kórháztörvénnyel és az egészségügyi dolgozók jogállásáról szóló törvénnyel kapcsolatban. Erről a MOK elnöke beszélt pénteken Budapesten a testület küldöttközgyűlésének tájékoztatóján.2003-05-16 16:52:00 0
Rákóczi évforduló VásárosnaménybanA Rákóczi-szabadságharc kitörésének 300. évfordulója alkalmából a vezérlő fejedelem által 1703-ban kibocsátott naményi pátensre emlékeztek pénteken Vásárosnaményban. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei városban konferencián elevenítették fel a három évszázaddal ezelőtt történt eseményeket, és emléktáblát avattak a II. Rákóczi Ferenc nevét viselő parkban, ahol a magyar történelem kiemelkedő személyiségének szobra is áll.2003-05-16 16:45:00 0
A Fidesz - Magyar Polgári Párt XVII. Kongresszusának tervezett programjaSzövetség Születik címmel rendezi XVII. kongresszusát a Fidesz, szombaton Budapesten, a Kongresszusi Központban. A Fidesz kibővítését és megújulását megtárgyaló tisztújító rendezvényen elnököt és két alelnököt választ a szervezet, átalakítja alapszabályát és Fidesz - Magyar Polgári Szövetségre változtatják a párt nevét. A kongresszus új tagokat vesz fel, s elfogad egy alapítólevelet, amely a szövetség alapelveit rögzíti. Határozat születik az emberi jogok magyarországi helyzetéről és a kedvezménytörvényről.2003-05-16 16:21:00 0
Jánosi György utolsó munkanapja...Deutsch Tamás a leváltott sportminiszter utolsó munkanapján tartott sajtótájékoztatót a GYISM előtt. A tárca korábbi vezetője sajnálatát fejezte ki Jánosi György elbocsátásával kapcsolatban hiszen, - mint mondta - az elmúlt esztendő érezhetően és láthatóan kínszenvedés volt a Medgyessy-kabinet ifjúsági és sport ügyekért felelős minisztere számára.2003-05-16 16:19:00 0
Putyin évértékeléseBelpolitika és gazdaság, Csecsenföld és a haderőreform - ezek a témák uralták Vlagyimir Putyin orosz elnöknek a törvényhozás két háza előtt pénteken elhangzott hagyományos évértékelő beszédét. Az államfő szerint az elmúlt évek legnagyobb eredménye, hogy Oroszország megerősödött: jogilag és ténylegesen is egységes ország lett.2003-05-16 14:17:00 0
Gyógyulhatnak a koszorúér-panaszokkal küszködőkSúlyos koszorúér-panaszokkal küszködő betegek eredményesen kezelhetők saját csontvelősejtjeikkel. A kezelést követő hónapokban javul a szív vérellátása és összehúzódó-képessége - állítják az Egyesült Államok-beli Houston és a brazíliai Rio de Janeiro klinikáin dolgozó kutatóorvosok.2003-05-16 14:13:00 0
Az ügetés százhúsz éveSzázhúsz évvel ezelőtt, 1883. május 17-én adták át a pesti Tattersall területén az új ügetőpályát, s ettől a naptól számítják a magyar ügetőverseny hivatalos kezdetét. Az ügető a hagyományos galoppversenyek mellett a lóversenynek az az ága, ahol a ló jobb első-bal hátsó, bal első-jobb hátsó lábbal végzett gyorslépésekkel halad, a hajtó pedig egy kétkerekű kocsiban, az úgynevezett sulkyban ül.2003-05-16 14:10:00 0
Putyin utasítást adott az össztermék megkétszerezéséreVlagyimir Putyin orosz államfő pénteken felszólította honfitársait, hogy tíz éven belül kétszerezzék meg a hazai összterméket, és szüntessék meg a tömeges szegénységet.2003-05-16 13:55:00 0
Eszperantó kongresszusA magyar nyelv védelmének az európai uniós csatlakozás kapcsán felvetődő kérdése, valamint két új, eszperantó nyelven írt könyv bemutatása szerepel többek között a Magyarországi Eszperantó Szövetség e hét végén Tatán megrendezendő 33. kongresszusának programjában - tájékoztatott Princz Oszkár főtitkár.2003-05-16 13:09:00 0
Wellness képzés indultAz egészségturizmus szakember ellátását segítendő a Dunántúl első, 240 órás wellness-képzése kezdődött meg 25 hallgatóval a Zala megyei Alsópáhokon. Ezt Tóth István, a kezdeményező Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara titkára közölte pénteken a kurzusnak helyt adó Kolping családi hotelben, sajtótájékoztatón.2003-05-16 13:05:00 0
Fejetlenség Burány minisztériumában?Tegnapelőtt felfüggesztette a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium munkahelyteremtő támogatási pályázatának befogadását. A Világgazdaság című napilapban tegnap megjelent híradást követően a tárca visszavonta a felfüggesztést, s jelezte: megvizsgálják, miként lehet újabb forrásokat bevonni a rendszerbe.2003-05-16 12:45:00 0
Tizenkét kérdés Medgyessy PéterhezÖnfényezés és öntömjénezés helyett szükség lenne arra, hogy a hét végi, a kormány egyéves tevékenységét értékelő informális kormányülés után valódi kérdésekről is beszélne Medgyessy Péter. Ehhez Áder János pénteki sajtótájékoztatóján - az híradások terjedelmi korlátaira hivatkozva - csak 12 kérdéssel járult hozzá, melyeket az alábbiakban közlünk.2003-05-16 11:37:00 0
Magyar művészek kiállítása BécsbenBalla Attila, Fajó János és Záborszky János műveiből nyílt nagy érdeklődés mellett kiállítás Bécsben, az Oberbank bankház kiállítótermében pénteken.2003-05-16 11:05:00 0
Schröder-Powell találkozóGerhard Schröder német kancellár pénteken délelőtt berlini hivatalában fogadta Colin Powell amerikai külügyminisztert. Ez a legmagasabb szintű német-amerikai találkozó azóta, hogy Irak miatt ellentét keletkezett Németország és az Egyesült Államok között, ami alaposan lehűtötte a két ország viszonyát.2003-05-16 10:54:00 0
Fillérekért vett belvárosi ingatlant Bárándy PéterBárándy Péter igazságügy-miniszter és Bánáti János, a Budapesti Ügyvédi Kamara elnöke közös öröklési szerződést kötöttek egy értékes belvárosi ingatlanra egy idős asszonnyal - olvasható a Magyar Nemzetben.2003-05-16 09:47:00 0
Magasabb a sugárzás PaksonA megszokottnál ismét magasabb sugárzási értéket mutattak a paksi erőmű műszerei.2003-05-16 08:50:00 0
Előnytelen szerződést kötött a postaÉvente legalább százmillió forint bevételtől esik el a Magyar Posta (MP) Rt., mert a gépjárművek felelőségbiztosítását nem közvetlenül, hanem külső, közbeiktatott cégen keresztül köti meg egy biztosítási alkusz társasággal, a Reticulum Insurrance Kft.-vel.2003-05-16 08:08:00 0
EU-csatlakozási népszavazás SzlovákiábanSzlovákiában pénteken délután két órától este tízig, szombaton pedig reggel héttől délután kettőig járulhatnak az urnákhoz az emberek, hogy igent, vagy nemet mondjanak arra kérdésre: "Akarja-e Ön, hogy a Szlovák Köztársaság az Európai Unió tagországa legyen?"2003-05-16 07:57:00 0
Pokorni Zoltán Baján jártPokorni Zoltán szavai szerint a Fidesznek most van esélye arra, hogy a szövetséggé alakulással szervezettségben behozza a szocialisták évtizednyi előnyét. A fideszes politikus, a párt alelnökjelöltje erről csütörtökön Baján, a Fidesz helyi szervezete, a Jobb Bajáért Polgári Egyesület és a Bácskai Polgári Szalon szervezésében tartott politikai fórumon beszélt.2003-05-15 20:44:00 0
Az EU megköveteli a kompromisszumkészségetAz EU-hoz csatlakozó országok, köztük Magyarország, készek bizonyos kompromisszumokra az unió intézményi reformjainak kérdéseiben, de nagyon fontosnak tartják, hogy fennmaradjon a tagállamok közötti egyenlőség - mondta Szájer József, az Országgyűlés alelnöke az Európa jövőjével foglalkozó konvent csütörtökön kezdődött plenáris ülésén.2003-05-15 20:41:00 0
Az oroszok szerint Észak-Koreának nincs nukleáris fegyvereAz orosz atomügyi miniszter szerint Észak-Korea nem rendelkezik nukleáris fegyverrel. Alekszandr Rumjancev csütörtökön, a Világ orvosai az atomháború megelőzéséért nevű nemzetközi szervezet képviselőivel találkozva fejtette ki ezt a véleményt.2003-05-15 20:18:00 0
Már van, ahol nem közalkalmazottak az egészségügyi dolgozókSelmeczi Gabriella hangsúlyozta: a Medgyessy-kormány úgy akarja átalakítani az egészségügyet, hogy azt profitorientált cégek működtessék vagy privatizálhassák. Az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának fideszes alelnöke csütörtökön, szegedi sajtótájékoztatóján ismertette pártja álláspontját az egészségügy átalakításáról és a kórháztörvényről.2003-05-15 19:54:00 0
Elégedetlen sertéstartókAz ország 17 megyéjében tiltakoztak a sertéstartó gazdák félpályás útlezárással a jelenlegi sertésárak miatt. Tolna megyében nem vonultak az utakra, de itt is elégedetlenek.2003-05-15 19:27:00 0
Több munkanélküli, kevesebb állásTolna megyében az elmúlt tizenegy évben több mint háromszorosára emelkedett a munkanélküliek száma, mindössze a lakosság 35 százalékának van munkahelye.2003-05-15 19:21:00 0
Harmincegy postát zárnakA posta vesztesége hétmilliárd forint, ezért Somogy, Zala, Vas-, Tolna és Baranya megyében számos postahivatalt megszüntetnek, vagy szolgáltatási körüket kibővítik, esetleg nagyobb településhez csatolják. Ezzel csupán néhány százmillió forint a megtakarítás. Többek között ezt hangsúlyozta dr. Szabó József Andor (Fidesz - Magyar Polgári Párt) országgyűlési képviselő tegnapi sajtótájékoztatóján.2003-05-15 19:09:00 0
Utcára mentek a sertéstartókSomogyban Bárdudvarnoknál, Nagybajomnál, Kaposmérőnél és a 67-es út irmapusztai elágazójánál demonstráltak tegnap a gazdák. A tiltakozó akciót a megyei gazdakörök szervezték, néhány helyen a MOSZ is társult.2003-05-15 19:04:00 0
A gazdák az utakra mentekBács-Kiskunban mintegy 400 termelő 12 helyszínen 300 járművel vonult ki a megye fő közlekedési útjaira.2003-05-15 18:55:00 0
A Fidesz elutasítja a lakáspolitikai ámokfutástA Fidesz parlamenti frakciója a nyilvánosság erejét és az Országgyűlésben benyújtandó módosító javaslatokat is felhasználja arra, hogy megakadályozza a polgári kormány lakástámogatási politikájának szétverését - jelentette ki csütörtökön Debrecenben tartott sajtótájékoztatóján Halász János.2003-05-15 18:55:00 0
Tőkés László ragaszkodik a Máért-határozatokhozA határon túli magyarokról szóló törvény védelmében az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács megalakulását kezdeményező testület felhívást intéz a május 24-ére összehívott Magyar Állandó Értekezlethez, felkérve résztvevőit a kedvezménytörvény módosítására vonatkozó korábbi elvek és szándékok képviseletére. Tőkés László, a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület püspöke, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács tiszteletbeli tagja a felhívást ismertető csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón elmondta: a kedvezménytörvény magyartalanítása, elsúlytalanodása több mint egy éve tart, s hatásköre az oktatás és a kultúra területére szorult vissza.2003-05-15 18:31:00 0
Erasmus-programok a Babes-BolyainakA kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem megkapta az engedélyt az Európa Bizottságtól az Erasmus Egyetemi Chartához, amelynek segítségével a jövőben dinamikusabbá válhat az egyetemek közötti tanár- és diákcsere. Az Erasmus chartája megengedi az egyetemnek, hogy az Erasmus programokban mellett részt vegyen a Socrates vagy a Leonardo európai programokban is.2003-05-15 17:21:00 0
Lovaggá ütik a Kovászna megyei tanácselnökötLovaggá ütik Demeter Jánost, a Kovászna megyei tanács elnökét. A lovagavatási ünnepségre szombaton, a magyarországi Pannonhalmán kerül sor. Értesülésünk szerint Demeter János az erdélyi magyarság érdekében kifejtett munkájáért részesül a kitüntetésben.2003-05-15 17:18:00 0
Hatalmas tűzvész Hargita megyébenEgyelőre nem tudni, mi okozta azt a kiterjedt tűzvészt, amely kedden délután tört ki Hargita megyében, egy zetalaki magánerdészetben. A tüzet észlelő Péter Ede erdész nem tartja valószínűnek, hogy gyújtogatás vagy felelőtlenül eldobott csikk lobbantotta volna fel a közel 3 milliárd lejes kárt okozó tüzet. Péter Ede elmondása szerint a tűzvészt akár egy sörösüveg alja is okozhatta, amely a nagy melegben annyira felmelegedett, hogy a száraz fűvel borított legelő lángra kapott.2003-05-15 17:15:00 0
Az RMDSZ ragaszkodik a nemzetállam fogalmának törléséhezBorbély László, az RMDSZ ügyvezető elnöke szerdai sajtótájékoztatóján közölte, hogy nem mondanak le az alkotmány első cikkelyében foglalt nemzetállam fogalmának törléséről. A szövetség az alkotmánymódosítás képviselőházi vitája során fenntartja azokat a módosító javaslatokat, melyeket az Alkotmánymódosító Bizottság elutasított.2003-05-15 17:12:00 0
Nagy Imre magával keveredett ellentmondásbaÁlszent dolog, hogy Nagy Imre, a hevesi megyeszékhely szocialista polgármestere a saját városában iskolákat zárat be, ugyanakkor országgyűlési képviselőként a középiskolai oktatásból kiszorultakról beszél, - jelentette ki az egri önkormányzat Szövetség az Egriekért nevű ellenzéki frakciója.2003-05-15 17:12:00 0
"Szövetség születik"A Fidesz - Magyar Polgári Párt XVII. Kongresszusa 2003. május 17-én 10.00 órakor veszi kezdetét a Budapesti Kongresszusi Központban. Megújuló, kibővülő szervezetünk, európai társainkhoz hasonlóan szövetséggé kíván alakulni. Ezért minden érdeklődő számára lehetővé kívánjuk tenni, hogy a helyszínen átélje újjászületésünket. Közvetlen találkozási alkalmat kínálunk mind küldötteinkkel, mind a bővítési folyamatban résztvevő szervezetek képviselőivel és a meghívott közéleti személyiségekkel.2003-05-15 17:05:00 0
II. János Pál pápa Európa keresztény örökségérőlA jövendő európai alkotmány egyértelműen tegyen utalást a földrész keresztény örökségére - mondta csütörtökön II. János Pál, aki ezen a napon tizenkét ország új nagykövetétől vette át a megbízólevelet. A pápa a ceremónia keretében a közel-keleti békéről is szólt, elítélve a terrorizmus minden formáját.2003-05-15 17:04:00 0
Választókerületi megbízottak csak a kongresszus után" A változások kapcsán lehetnek aggályok, de ez természetes emberi reakció, kár lenne tagadni. De azt gondolom, hogy a viták után a kongresszus nagy többséggel szavaz a változás mellett" - fogalmazott Áder János a szombati Fidesz-kongresszus várható végkimeneteléről.2003-05-15 16:56:00 0
Figyelmeztető gazdablokádKétszáz gazda százhetven járművével két kilométer hosszan reggel nyolctól hét órán át lezárva tartotta a 85-ös főút Csornától Győr felé vezető szakaszának egyik sávját, tiltakozva a kormány agrárpolitikája ellen.2003-05-15 16:50:00 0
Fidesz - megbeszélés a KMKSZ vezetőivelA Fidesz és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) vezetői egyetértenek abban, hogy a kedvezménytörvény módosítása kapcsán kiindulópontnak a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) tavaly novemberi ülésén született megállapodást kell tekinteni. Kövér László, a Fidesz - Magyar Polgári Párt Országos Választmányának elnöke és Németh Zsolt, a Fidesz alelnöke csütörtökön folytatott megbeszélést Brenzovics Lászlóval és Milován Sándorral, a KMKSZ alelnökeivel.2003-05-15 16:44:00 0
Főutakon a sertéskérdésBaranyában három helyszínen, Pécsvárad, Szigetvár és Mohács határában kapcsolódtak be a sertéstartó gazdák az ágazat szereplőinek országos demonstrációjába. A figyelmet a gazdák nehéz helyzetére irányító megmozdulás nem okozott zavarokat a közlekedésben.2003-05-15 16:33:00 0
Milliárdos aszálykárral kell számolniMár a múlt hét elején jelezték az agrárszakemberek, hogy a példátlan szárazság által eddig okozott kárt még 40 milliméteres csapadék sem enyhítené. Kedd éjszaka a pogányi meteorológiai állomás csapadékmérője 0,7, szerdára virradóra 3,2 milliméter esőt regisztrált. A szomjas mezőgazdasági vetésterületek számára ez egyelő a nullával. Megyei szinten milliárdos aszálykár fenyeget.2003-05-15 16:30:00 0
Szentesen megszüntették a készenléti ügyeletetHa egy szentesi gyerek megbetegedett este 7 óra után, az eddigi gyakorlat szerint a szülő telefonált a mentőállomásra, amely működteti a készenléti ügyeletet reggel 7-ig. A sürgős esetekben a mentősök hívták a gyermekorvost, aki kiment a pácienshez és odahaza látta őt el. Pár napja ez a rendszer már nem így működik.2003-05-15 16:23:00 0
Vélemények az ENSZ iraki szerepérőlOrosz diplomaták álláspontja szerint Colin Powell amerikai külügyminiszter szerdai moszkvai tárgyalásai után megnőtt az esélye annak, hogy az ENSZ fontos szerepet játsszon az iraki rendezésben. Georgij Mamedov orosz külügyminiszter-helyettes úgy nyilatkozott csütörtökön, hogy a megbeszéléseken közeledés volt tapasztalható az orosz, és az amerikai álláspont között e téren.2003-05-15 16:18:00 0
A nyugdíjemelésért is hadakoznakA magyar lakosság életében fontos napnak mondta május idusát Farkas Sándor, a Fidesz - Magyar Polgári Párt országgyűlési képviselője a szerdán tartott szentesi sajtótájékoztatóján azzal összefüggésben, hogy csütörtöktől várhatóan mintegy 12 százalékkal emelkedik a gázszolgáltatás díja. Ezt azért nehezményezi, mert egy évvel ezelőtt azt nyilatkozta Medgyessy Péter miniszterelnök, hogy nem emelik a gázenergia árát. Farkas szerint azért is elfogadhatatlan a jelentős mértékű díjemelés, mivel az infláció 5 százalék körüli. Választási hazugságnak említette a képviselő a kormányfő korábbi kijelentését arról, hogy nem változik az energia ára.2003-05-15 16:13:00 0
Az aszály pusztításaiMárciusban és áprilisban mindössze 23 milliméter csapadék esett Csongrád megyében. Az aszály miatt jelentősen kevesebb őszi árpa és rozs terem. A most hullott eső legföljebb szépíthet a helyzeten.2003-05-15 16:05:00 0
Vásárhelyi képviselők első féléveA mindenkori városatyák munkáját legjobban a városlakók ismerik meg és osztályozzák le a helyhatósági választások idején. Természetes, hogy a választók és a választottak szemszöge különbözik egymástól. A vásárhelyi közgyűlés általunk megkérdezett négy tagja elégedett eddigi, kifejezetten a körzetük érdekében végzett munkájával.2003-05-15 16:02:00 0
Szegeden is beindult a fűnyíróÁtgondolatlan, szakmailag megalapozatlan és a pedagógusok tömeges elbocsátásával jár az oktatási törvény reformja - állítják a Fidesz - Magyar Polgári Párt szegedi oktatáspolitikusai.2003-05-15 15:54:00 0
Díjnyertes alkotások pénteken az UrániábanAz "Este lett a liányságnak" című, egy csángó lakodalmat bemutató alkotás érdemelte ki a félmillió forinttal járó fődíjat a Kistérségi és Kisközösségi Televíziók IV. szemléjén, amely csütörtökön zárult Lakiteleken.2003-05-15 15:45:00 0
Gazdatüntetés Makó és Vásárhely határábanTizenkét megyében demonstráltak tegnap a gazdák a sertéspiaci helyzet miatt. Csongrád megyében harminc-negyven traktor és jó tucatnyi személygépkocsi érkezett meg a 43-as főútvonalra meghirdetett gazdatüntetés gyülekezőhelyére reggel nyolc órakor. Vásárhely határában, a 47-es főút kétsávosra szűkülő szakaszának jobb oldalát zárta le körülbelül nyolcvan gazda.2003-05-15 15:38:00 0
Szíria békülne IzraellelSzíria szeretné újrakezdeni a béketárgyalásokat Izraellel, bár kételkedik abban, hogy az izraeli kormány komolyan akarja-e a békét. - Minden készen áll az újrakezdéshez, amennyiben Izrael komolyan gondolja a béke megteremtését - hangsúlyozta Faruk as-Saraa szíriai külügyminiszter csütörtökön Javier Solanával az EU kül-és biztonságpolitikai főképviselőjével folytatott damaszkuszi megbeszéléseit követően.2003-05-15 15:36:00 0
A téli vadkárokról a ParlamentbenAz országgyűlésben Erdős Norbert, megyénk 3. számú országgyűlési választókerületének képviselője Mekkora kár a vadkár? címmel kérdéssel fordult a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterhez. A képviselő kérdésére Szanyi Tibor, a tárca államtitkára válaszolt.2003-05-15 15:31:00 0
Már disznóság a sertés áraAz alapkövetelésük az volt a tegnapi, megyénkbeli gazdademonstrációkon résztvevőknek, hogy kilónként 280 forint alatt ne lehessen sertést átvenni. A termelők tiltakoztak az alacsony gabonafelvásárlási árak, az EU-csatlakozás előtti felzárkóztatás elmaradása miatt is.2003-05-15 15:28:00 0
Útlevélhiány UkrajnábanHónapok óta súlyos gondot jelent Kárpátalján az üres útlevelek hiánya, de egyelőre remény sincs a tízezreket érintő probléma gyors orvoslására. A négy országgal határos ukrajnai megyében, ahol sokan és sokat utaznak, az utóbbi hónapokban 22 ezer útlevélkérelem halmozódott fel, mert a hivatalos okmányokat készítő állami nyomda a szükségesnél jóval kevesebb útlevelet állított elő.2003-05-15 15:23:00 0
Mecsetekben toborzott az al KaidaAz al-Kaida terrorszervezet toborzást végzett spanyolországi mecsetekben is, elsősorban biokémia és fizika szakos egyetemi hallgatókat keresve. A La Razón című spanyol lap számolt be erről csütörtökön, belügyi forrásokra hivatkozva. Mint írta, Oszama ben Laden megbízottja, a jemeni Ramzi bin al-Sib - aki részt vett a szeptember 11-i terrorcselekmények megszervezésében, és akit tavaly szeptemberben Pakisztánban letartóztattak - olyan hálózatot alakított ki Európában, amelynek a tevékenysége fiatalok toborzása volt a szervezet számára az európai nagyvárosokban található mecsetekben.2003-05-15 15:20:00 0
Státustörvény-módosítás: vissza kell térni a novemberi alapokhozA kedvezménytörvény módosítása kapcsán a kiinduló pontnak a Máért tavaly novemberi ülésén született megállapodást kell tekinteni - hangzott el a Fidesz és a Kárpátaljai Magyarok Kulturális Szövetségének csütörtöki megbeszélésén.2003-05-15 14:38:00 0
I. Etyek PincefesztiválPincefesztivált rendeznek május 24-én, szombaton a Fejér megyei Etyeken; az első alkalommal meghirdetett, kulturális programokkal színesített eseményen hatvan borász mutatja be nedűit. A rendezvény programját csütörtökön sajtótájékoztatón ismertették Budapesten.2003-05-15 14:20:00 0
Megtámadtak egy nyírbogáti képviselőtKéssel támadt egy nő a nyírbogáti önkormányzat szociális bizottságának elnök asszonyára csütörtök délelőtt a polgármesteri hivatalban; az asszonyt lefegyverezték, személyi sérülés nem történt.2003-05-15 14:14:00 0
Kongresszusi előkészületek itt, gázáremelés ottA Fidesz vezető politikusai mai sajtótájékoztatójukon elmondták, a párt történetének legfontosabb kongresszusa lesz a szombati. A XVII. Kongresszusról, a párt elnökségének szerdai üléséről, a szocialisták által végrehajtott gázáremelésről, az otthonteremtés ugyancsak általuk tervezett változtatásáról tartott sajtótájékoztatót csütörtökön Áder János frakcióvezető, valamint Pokorni Zoltán és Schmitt Pál alelnökjelölt.2003-05-15 14:12:00 0
Iraki rendezés: elsődleges a nemzetközi jogNemcsak a magyar ellenzéki pártok vélik úgy, hogy az iraki stabilizációban való katonai szerepvállaláshoz nemzetközi felhatalmazásra volna szükség: ez az Európában kialakult álláspontok egyike - mondta az MTI-nek csütörtökön Surján László (Fidesz), az Európai Parlament (EP) munkájába megfigyelőként bekapcsolódott magyar csoport egyik tagja.2003-05-15 14:06:00 0
Nem ad pénzt a kormány munkahelyteremtésreA Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium (FMM) május 14-étől nem fogad be pályázatokat a munkahelyteremtő beruházások támogatására. Ez a befektetői kedv további csökkenését vonhatja maga után.2003-05-15 13:31:00 0
Salgótarján szocialista polgármestere nem alkalmas posztjáraA Fidesz városi szervezete felhívja a figyelmet: az elmúlt egy év bebizonyította, hogy Salgótarján vezetője nem képes megfelelő módon egyszerre ellátni polgármesteri és országgyűlési képviselői teendőit, s ezért úgy látják, Puszta Béla MSZP-s képviselőnek választania kell két tisztsége között.2003-05-15 12:15:00 0
Újra sugároz az iraki tévéA háborút követő több heti szünet után szerda este óta ismét sugároz műsort az iraki televízió. Az iraki tájékoztató csatornának elnevezett televíziós csatorna egyelőre a régi tv-adások hullámhosszán sugároz napi öt órán át. A felújított műsorszórás első napján a háborúból ocsúdó ország mindennapjairól, segélyszervezetek munkájáról szóló, régi, népszerű dalokkal fűszerezett műsort láthattak a nézők.2003-05-15 12:10:00 0
Huszein rezsimjéből újabb körözött személyeket fogtak elSzaddám Huszein bukott rezsimjének egyik szökésben lévő magas rangú tisztségviselőjét is őrizetbe vették annak a rajtaütésnek a során, amelyet több száz amerikai katona hajtott végre csütörtökön egy Tikrít közelében fekvő falun.2003-05-15 12:07:00 0
A merénylő nyomábanLátták az Egyesült Államok nairobi és dar-es-salaam-i nagykövetsége ellen elkövetett robbantásos merényletek feltételezett értelmi szerzőjét, az amerikai Szövetségi Nyomozóiroda által legkeresettebb terroristák egyikét a szomáliai fővárosban. A kenyai hatóságok szerint elképzelhető, hogy most Kenyában tevékenykedik.2003-05-15 12:00:00 0
Amerikai támaszpontok SzerbiábanMinden cáfolat ellenére javában folynak a tárgyalások Belgrád és Washington között két amerikai katonai támaszpont létesítéséről Szerbia területén - állítja egy ismert amerikai biztonságpolitikai szakértő. A belgrádi sajtó már több alkalommal - javarészt az iraki válság kapcsán - felröppentette a hírt, hogy az Egyesült Államok katonai bázisokat akar létesíteni Szerbiában. Belgrádban mindig határozottan cáfolták, hogy Washington hasonló kéréssel állt volna elő.2003-05-15 11:56:00 0
Új vatikáni szótárA napokban új-latin szótárat jelentetett meg a vatikáni könyvkiadó. A Lexicon Recentis Latinitatis című kötet 728 oldalon 23 000 kifejezést sorol fel, s így lehetővé teszi Caesar és Cicero nyelvének alkalmazását a XXI. század fogalmaira is.2003-05-15 11:53:00 0
Hűtlen németekSzilárd párkapcsolata vagy házassága alatt csaknem minden ötödik német megcsalta már a párját. Az Emnid közvélemény-kutatási intézet által a Playboy megbízásából elvégzett felmérés során a megkérdezettek 18 százaléka ismerte be félrelépését. A meginterjúvolt ezer személy tíz százaléka - a Playboy szerint - csak egyszer lépett félre, öt százalékuk kétszer-háromszor, három százalékuk azonban ennél többször hűtlenkedett.2003-05-15 11:46:00 0
Recept a tökéletes filmhazAzt állítja egy brit professzor asszony, hogy felfedezte a tökéletes film receptjét: 31 százalék akció, 17 százalék komédia, 13 százalék a jó harca a rosszal, tíz százalék "különleges hatások", ugyancsak tíz százalék cselekmény és nyolc százalék muzsika.2003-05-15 11:43:00 0
Az éhínségre emlékezve UkrajnábanUkrajna idén emlékezik az 1932-33. évi nagy éhínség 70. évfordulójára, különböző rendezvényeket tartanak és a tervek szerint emlékhelyet létesítenek a fővárosban. Szerdán parlamenti vitanapot rendeztek erről a tragédiáról, amelyet Leonyid Kucsma elnök javaslata értelmében az ukrán nemzetet sújtó népirtásként kellene megbélyegezni.2003-05-15 11:40:00 0
Merényletek Shell-kutak ellen PakisztánbanTizenegy Shell-kútnál robbantak kisebb erejű pokolgépek csütörtökön a pakisztáni Karacsiban, a szaúd-arábiai nyugati érdekeltségek ellen elkövetett, 34 halálos áldozatot követelő öngyilkos akciók után alig három nappal. A robbanásoknak négy könnyebb sérültje van, az anyagi károk nem jelentősek. A hatóságok vizsgálatot kezdtek a tettesek kilétének megállapítására.2003-05-15 11:03:00 0
Eltitkolt üzemzavar a mohi atomerőműben?A Greenpeace gyanúja szerint eltitkolt üzemzavar volt áprilisban a mohi atomerőműben Szlovákiában. A környezetvédelmi világszervezet szlovákiai irodájánakvezetője csütörtökön a TASR szlovák hírügynökséget tájékoztatva jelezte: azt gyanítják, hogy az erőmű első blokkjában a reaktor szigetelésének megrongálódása miatt néhány ott dolgozó ember a megengedettnél nagyobb, úgynevezett éves sugárdózist kapott, valószínűleg április 25-én. A magyar-szlovák határhoz közel eső, Léva melletti Mohiban épült erőmű illetékesei nem nyilatkoztak - közli az MTI.2003-05-15 09:55:00 0
Joschka Fischer lesz az EU-külügyminiszter?Az új európai alkotmánnyal együtt megteremtődik az igen kiváltságos EU külügyminiszteri tisztség is. A posztra híresztelések szerint a német külügyminiszter, Joschka Fischer a legesélyesebb jelölt.2003-05-15 09:51:00 0
Állambiztonsági toborzó BrüsszelbenA nyugat-európai városokban megszokott látvány a katonai toborzó iroda, a nagyobb népünnepélyeken is gyakran hívogatják a szórakozó fiatalokat a sereg toborzó sátrai, hátha kedvet kapnak az angyalbőrre és felcsapnak katonának - az állambiztonsági szolgálatok azonban nem szoktak újsághirdetés útján munkatársakat keresni.2003-05-15 09:12:00 0
Pénteken folytatódik a gazdademonstrációTöbb ezer munkagéppel vonultak az utakra a sertésválság elégtelen kezelése ellen tiltakozó sertéstartók, és félpályás útlezárásokkal lassították a forgalmat. A tiltakozások pénteken folytatódnak.2003-05-15 07:47:00 0
Sarkozy mindenáron kitoloncolja a romákatA schengeni határegyezmény egy ritkán alkalmazott előírását szándékszik bevetni a francia belügyminiszter, Nicolas Sarkozy azért, hogy a tárca kiutasíthassa Európa keleti feléről érkezett bevándorlókat, elsősorban a romániai romákat - jelentette a Le Monde.2003-05-15 07:41:00 0
Felére esnek a vámbevételekMagyarország Európai Unióhoz csatlakozásával az ország kasszájából egyik évről a másikra eltűnik mintegy 1300 milliárd forint importáfa- és behozatali vámbevétel. A csatlakozás után a vámbevételek a felére eshetnek, amit a bankok vámüzletága is megszenvedhet majd.( Napi Online)2003-05-15 07:31:00 0
Izraeli páncélosok behatolása a Gázai övezetbeCsaknem hetven izraeli páncélos és más harcjármű hatolt be csütörtökre virradóra a Gázai övezet északi részén fekvő Bét-Hanunba és a környező palesztin településekre. Palesztin szemtanúk szerint az izraeli egységekkel érkezett földgyaluk leromboltak egy házat, amely a szélsőséges Hamász egyik aktivistájának tulajdona, továbbá tíz más palesztin épületet is körbevettek, kiparancsolva az utcákra az ott lakókat. Szórványos lövöldözések is voltak, de áldozatokról nem érkeztek jelentések.2003-05-15 07:28:00 0
In memoriam Páskándi Géza - koszorúzási ünnepség vasárnapPáskándi Géza Kossuth-díjas író születésének 70. évfordulóján vasárnap koszorúzási ünnepséget tartanak Budapesten utolsó lakhelyén, a XI. kerületi Nagyszalonta utca 50. számú épület falán elhelyezett emléktáblájánál. A megemlékezésen beszédet mond Szakonyi Károly író, dramaturg és Molnár Gyula, a XI. kerület polgármestere. Közreműködik Horváth Sándor színművész.2003-05-15 07:25:00 0
Ellenőrizetlen reklámbüdzsék az ingatlanszövetkezeteknélHa úgy vesszük, a befektetési szövetkezetek tagjainak megváltást jelenthet a szövetkezeti törvény parlament előtt lévő módosítása, amely a tervek szerint júliustól megtiltja az ingatlanszövetkezeteknek, hogy nyilvános hirdetésekben toborozzanak új tagokat. Ezen társaságok ugyanis a legszerényebb becslések szerint is több száz millió forintot fordítottak a szövetkezeti vagyonból arra, hogy tagokat gyűjtsenek sajtóhirdetések, tévéreklámok és szponzorált műsorok, valamint óriásplakátok révén.2003-05-15 07:21:00 0
Az MSZP-seknek nem kell pályázniPályázat nélkül kapott szakértői megbízást a szombathelyi sportcsarnok kivitelezési munkáinak bonyolítására kiírandó pályázat elkészítésére a szocialista kötődésű Dolomit Kft. Ezt Horváth Zsolt, a szombathelyi közgyűlés közbeszerzési bizottságának fideszes tagja, önkormányzati képviselő mondta el az MTI-nek szerdán.2003-05-14 20:10:00 0
Vádemelési javaslatot továbbítottak Princzék ellenBefejeződött a Postabank-ügyben keletkezett iratok ismertetése a gyanúsítottakkal és védőikkel, az iratokat vádemelési javaslattal csütörtökön küldi meg a nyomozó hatóság a Fővárosi Főügyészségnek. Princz Gábort, a Postabank és Takarékpénztár Rt. volt elnök-vezérigazgatóját és hat társát különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel gyanúsítja a rendőrség.2003-05-14 17:47:00 0
Törvénysértésekhez falaz az MSZP-frakcióAz Országgyűlés szocialista többsége a parlamentben falaz a kormánynak a törvénysértésekhez - mutatott rá Áder János a Fidesz képviselőcsoportjának vezetője. A fideszes politikus Lendvai Ildikó szavaira reagált az MTI-nek, aki szerdai sajtótájékoztatóján a Ház egyéves munkáját értékelte.2003-05-14 17:44:00 0
Újabb PNA akció SzatmárnémetibenHorea Anderco volt szatmári polgármester előzetes letartóztatásba helyezése óta több személy ellen is vizsgálatot kezdeményezett az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (PNA). Tegnap előzetes fogságba helyezték Iuoras Alexandrut, a szatmárnémeti Florisal Rt. igazgatóját is, akit az azóta lemondott polgármester megvesztegetésével vádolnak.2003-05-14 17:34:00 0
Alakul a Székelyföldi Fejlesztési IntézetA Székelyföldi Fejlesztési Intézetnek erősítenie kell az összefogást a három székely megyében - közölte Demeter János, a Kovászna megyei tanács elnöke. Kedden délután a három megye politikusai és vidékfejlesztési szakértői tartottak megbeszélést Sepsiszentgyörgyön.2003-05-14 17:30:00 0
Magyar szenátort vádolt a Nagy-Románia Párt képviselőjeSógor Csaba RMDSZ szenátor a szenátus plénuma előtt tartott hétfői politikai nyilatkozatában visszautasította azokat a vádakat, amelyeket a Nagy-Románia Párt képviselője fogalmazott meg azt követően, hogy az RMDSZ szenátora részt vett a Székelyudvarhelyi Fórumon.2003-05-14 17:27:00 0
Európa harmadik barokk színháza GödöllőnEurópában csupán két, a gödöllőihez hasonló eredeti barokk színház működik, mégpedig Csehországban és Svédországban. Már az idén megnyílhat a barokk színház a Gödöllői Királyi Kastélyban, ugyanis a befejező szakaszhoz érkeztek az 1,3 milliárd forintos műemléki helyreállítási munkálatok.2003-05-14 17:14:00 0
Adókedvezmények vállalkozóknakBővítették az adókedvezmények körét Kaposváron, s ezzel egyebek között a fiatalokat alkalmazó munkaadókat segítették. Az utóbbi években a megyeszékhelyen nem volt visszaélés a kedvezményekkel és a mentességgel.2003-05-14 16:58:00 0
Szociális bérlakás fiataloknakKét év alatt a második szociális bérlakás épült meg Miklósiban a Széchenyi Terv pályázatán nyert pénzből, illetve saját erőből. Müller Miklós polgármester elmondta: a Rózsadomb utca alatti üres telekre kétszobás, 76 négyzetméter alapterületű új, korszerű szociális bérlakás épült.2003-05-14 16:55:00 0
Készüljön, aki pályázni akarHamarosan kiírja idei pályázatait a Bács-Kiskun Megye Közoktatásáért Alapítvány. Az idő rövidsége miatt szerencsés, ha az iskolák már most készülnek a pályázatokra.2003-05-14 16:42:00 0
A szeretetet mindig tanulni kellA pálos az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetesrend. A fehér szerzetesruhát viselő barátok 1940-ben Pálos-Szentkút néven alapítottak kolostort Petőfiszálláson (akkor még Ferencszállás), azon a helyen, ahol 150 évvel korábban csodatevő forrás fakadt a földből, amely fölött a Szűzanya is megjelent a környékbeli pásztoroknak.2003-05-14 16:38:00 0
Az Energia Klub Aszódi lemondását szorgalmazzaAz Energia Klub felszólítja a gazdasági és közlekedési tárca vezetőjét Aszódi Attila miniszteri biztos kinevezésének visszavonására.2003-05-14 16:27:00 0
A Fidesz erősítené a hazai vállalkozókatParlamenti határozati javaslatban kéri fel a Fidesz vállalkozói stratégiai munkacsoportja a kormányt, hogy dolgozzon ki programot a kis- és középvállalkozások megerősítésére az uniós csatlakozás előtt. A csoport tagja Farkas Sándor szentesi, és Martonosi György makói honatya.2003-05-14 16:17:00 0
Blaha Lujza sikerei VásárhelyenSzáz éve örvendeztette meg a vásárhelyi nyári színkör közönségét vendégjátékával Blaha Lujza, a nemzet csalogánya.2003-05-14 16:13:00 0
Gazdademonstrációk országszerteA sertésválság miatt tüntető gazdák félpályás útlezárással lassították a forgalmat szerdánl több megyében. Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetségének (Magosz) elnöke keddi budapesti sajtótájékoztatóján közölte: szerdán a gazdák 8 és 16 óra között összesen 17 megyében tartanak demonstrációt.2003-05-14 15:55:00 0
Senki nem vállalja fel Medgyessy stílusátTovább gyűrűzik a tolmács-ügy, az Index internetes hírportál mai írása szerint sem Medgyessy tolmácsa, sem a Nemzeti Fejlesztési Terv és EU Támogatások Hivatala (sic!) nem vállalja a magyartalan, hibás és pontatlan szövegek szerzőségét.2003-05-14 15:36:00 0
Blikk: rágalmazott, meg is szűnhetA Blikk nevű bulvárlap korábban valótlanságot állított Bartha Lászlóról, aki bíróságon kért és kapott elégtételt. Mivel a Blikk jogerős bírósági végzés ellenére nem közölt a helyreigazítást, a politikus ügyvédje a lap nyilvántartásból való törlését kérte. Amennyiben a Blikket törlik a nyilvántartásból, tovább nem lesz terjeszthető.2003-05-14 15:27:00 0
Oroszország ratifikálta a moszkvai szerződéstAz orosz állami duma szerdán ratifikálta a hadászati támadó fegyverek csökkentéséről szóló orosz-amerikai szerződést.2003-05-14 14:59:00 0
Paks: sok mindent elhallgattakMáig nem ismerjük az atomerőmű súlyos üzemzavarát kiváltó okokat, s nem tudjuk, miként kívánják a jelenlegi veszélyes helyzetet megszüntetni Pakson. A Fidesz - Magyar Polgári Párt a Paksi Atomerőmű szoros felügyeletének ellátásához kormánybiztos kinevezését és vizsgálóbizottság felállítását tartja szükségesnek - áll Turi-Kovács Béla közleményében.2003-05-14 14:54:00 0
A belga külügyminiszter helyteleníti Franks feljelentésétLouis Michel belga külügyminiszter szerdán visszaélésnek nevezte, hogy iraki állampolgárok csoportja a brüsszeli ügyészségen feljelentést tett háborús bűnök címén Tommy Franks tábornok, az Irakban harcoló amerikai-brit csapatok főparancsnoka ellen.2003-05-14 14:28:00 0
Az UNICEF az iraki gyerekek egészségérőlAz iraki gyerekek táplálkozása és egészségi állapota tovább romlott az utóbbi egy évben - állítja az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF).2003-05-14 14:01:00 0
Bankprivatizáció: semmi nem indokoljaAz előző kormányzati ciklusban feltőkésített, rendezett állapotú, hasznot hozó, a lakáshitelek, a gazdahitelek és a diákhitelek legfontosabb bankjait akarja privatizálni a kormány ebben az évben. A Fidesz szeretné tudni, hogy pontosan mekkora bevétellel és kiadással járna, valamint garanciát vár arra, hogy ne változzanak a hitelek törlesztési feltételei, a kamatfeltételek és a kedvezményrendszer az ezeket igénylő több százezer ember számára.2003-05-14 11:59:00 0
MSZP-s cég megbízása SzombathelyenA szombathelyi önkormányzat szocialista frakcióvezetőjének cégét bízta meg a városvezetés a helyi 2,5 milliárd forintos sportcsarnok-beruházás lebonyolítójának kiválasztásával - értesült a Magyar Nemzet. A cég korábbi közreműködése miatt már megbírálták az önkormányzatot.2003-05-14 11:09:00 0
Koalíciós vita Paks miattA paksi erőmű szocialista kötődésű vezetői olyan szerződést írtak alá a meghibásodott tisztítóberendezést szállító céggel, amely 470 millió forintban maximálta a kártérítési kötelezettséget, közvetlenül több tíz-, közvetve több százmilliárdos veszteséget okozva az államnak.2003-05-14 10:33:00 0