Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Cikkarchívum

Új, exkluzív márkát vezet be a SonyÚj, exkluzív márkanevet vezet be a Sony, mivel a tömegtermelés miatt termékeinek nagy része elveszítette eredeti fényét a vásárlók szemében. A Sony vissza kívánja szerezni egykori "márka prémiumát" a dél-koreai és tajvani szórakoztató elektronikai tömegtermelőkkel szemben.2003-06-10 11:16:00 0
Nem fizet az aszálykárra az agrárminisztériumA szórványos csapadékkal tarkított idei szárazság megtette a hatását, a termelők csak ötvenszázalékos hozammal számolhatnak. Az agrártárca azonban nem fizet kártárítést a kiesések után.2003-06-10 10:32:00 0
Női tagozat elsőként BékésbenOrbán Viktor, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elnöke Vígh Ilonát, a körös-sárréti térség országgyűlési képviselőjét kérte fel a szövetségen belül megalakítandó női tagozat szervezésére. Az országos nőtagozatot július 5-én Budapesten hívják életre. A Fidesz Békés megyei nőtagozata - az országban elsőként - szombaton Füzesgyarmaton alakult meg.2003-06-10 10:27:00 0
Megszűnik az adójóváírás?Újabb szigorításra készül a kormány a lakáshitelezésben. Most az adójóváírás csökkentése van napirenden. A legdrasztikusabb elképzelés szerint az éves szinten visszaigényelhető maximum 240 ezer forintot megvonná a kabinet.2003-06-10 10:20:00 0
A Gresham-ügyet ajánlják SoltéknakEgy tippet adott a miniszterelnök mellé rendelt korrupcióellenes tanácsadó testület elnökének, Solt Pálnak az APEH Üldözötteinek Szövetsége (APÜSZ). Az eddig érdemi munkát nem végző testületnek - Szerdahelyi Szabolcs elnök szerint - elsőként éppen Medgyessy Péter miniszterelnök ügyét kellene kivizsgálnia: etikusnak tartja-e a Köztársasági Etikai Tanács a Gresham-palota eladásával kapcsolatos történéseket?2003-06-10 10:03:00 0
The position of Fidesz - Hungarian Civic Union on the economic policy of the Medgyessy-government2003-06-10 10:01:00 0
Privatizál a fővárosA Magyar Nemzet információi szerint már a budapesti városvezetés is egyre komolyabban foglalkozik a fővárosi közműcégek magánosításával a kedvezőtlen pénzügyi mutatók, a többmilliárdos költségvetési hiány és a metróépítéshez hiányzó csaknem 15 milliárd forint miatt. Elképzelhető az is, hogy a már magánosított társaságok részvényeiből a megmaradtakat is értékesíti az önkormányzat.2003-06-10 09:42:00 0
A libériai harcok beszüntetésére szólít fel az ENSZ BTA libériai harcok beszüntetésére, a kormány és a lázadó csoportok közötti béketárgyalásokra szólított fel az ENSZ Biztonsági Tanácsa.2003-06-10 09:28:00 0
Új vezető a fegyverzetellenőrök élénÚj vezetője lesz az ENSZ iraki fegyverzetellenőreinek (UNMOVIC) a görög Dimítriosz Perrikosz személyében, aki az eddig ellenőrzéseket irányító Hans Blix helyetteseként tevékenykedett.2003-06-10 09:24:00 0
Túszejtés PerubanHatvan embert rabolt el a maoista perui Fényes Ösvény gerillaszervezet az Andokban egy táborból, amelynek munkásai egy gázvezetéket építettek a hegyekben.2003-06-10 09:20:00 0
Bush az erős dollárpolitika híveGeorge W. Bush amerikai elnök hétfőn ismét megerősítette, hogy az erős dollárpolitika híve és a dollár elmúlt hetekben bekövetkezett gyengülését az euróhoz képest az eurózóna és az Egyesült Államok közötti kamatkülönbséggel indokolta.2003-06-10 09:18:00 0
Paks: az ország többsége szerint eltitkolják a valóságotA paksi vezetők és a politikusok igyekeznek eltitkolni a valóságot az emberek elől az atomerőműben történtekről a polgárok 61 százaléka szerint - áll a Medián legfrissebb felmérésében.2003-06-10 08:11:00 0
MÁV: menedzserek és szakszervezetisek közös húsos fazekaKülsős céget bízott meg a MÁV Rt. a felsővezetők fizetésének bérszámfejtésével, elsősorban azért, hogy a kiugróan magas jövedelmek és juttatások a vasutas dolgozók előtt ne legyenek ismertek. A MÁV Rt. a cég megbízását a gazdálkodás racionalizálásával indokolja. Ez utóbbira valóban szükséges lehet, ugyanis a vasúttársaság idén mintegy 29 milliárd forint veszteséggel kalkulál.2003-06-10 08:00:00 0
EU-népszavazás: hivatalos végeredmény LengyelországbanA június 7-8-i lengyelországi népszavazáson a résztvevők 77,45 százaléka az EU-csatlakozás mellett, 22,55 százalékuk pedig az integráció ellen foglalt állást - jelentette be hétfőn este a varsói királyi várban a referendum hivatalos végeredményét az országos választási bizottság.2003-06-10 07:45:00 0
Elhunyt Orosházi GyörgyÖtvennégy éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt Orosházi György volt országgyűlési képviselő, a Független Kisgazdapárt (FKGP) Fejér megyei szervezetének korábbi elnöke - közölte az MTI-vel az elhunyt családja hétfőn.2003-06-10 07:43:00 0
Ítéletidő NémetországbanLegkevesebb hatan haltak meg a vasárnapi esti németországi ítéletidőben, köztük egy 52 éves magyar zenész. Mint a trieri rendőrség hétfőn tudatta, a magyar zenészt egy 50 centiméter vastag faág ütötte agyon, amely rázuhant négy méter magasról. Az eset Rajna-Pfalz tartományban, a lieseri kastélyparkban történt. Körülbelül száz ember hallgatta még a négytagú magyar együttes zenéjét, amikor a heves esővel együtt orkánerejű szél tört be a parkba.2003-06-09 18:59:00 0
Halálosan megfenyegették a horvát köztársasági elnököt és a kormányfőtA horvát rendőrség és a kémelhárító ügynökség három óránál rövidebb idő alatt kézre kerített egy névtelen telefonálót, aki hétfő reggel azzal a fenyegetéssel hívta fel a zárai rendőrséget, hogy a pápalátogatás idején megöli Stjepan Mesic horvát köztársasági elnököt és Ivica Racan miniszterelnököt.2003-06-09 18:23:00 0
A cseh államfő a részvételre buzdítVáclav Klaus felszólította a cseh állampolgárokat: a hét végén vegyenek részt az ország Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló népszavazáson. A cseh államfő megismételhetetlen történelmi eseménynek minősítette a népszavazást, de konkrétan nem hívott fel sem a csatlakozás támogatására, sem annak elutasítására.2003-06-09 18:18:00 0
Elkeseredett tejtermelők tüntettek - 170 millió liter vált feleslegesséElkeseredett tejtermelők zárták le pünkösdhétfőn a fél útpályát Füzesabonynál, Heves megyében. A gazdáktól három napja nem veszik át a tejet, így megélhetésük került veszélybe. A tejtúltermelés immár országszerte gondokat okoz. A gazdák érdekvédelmi szervezete, a Magosz szerint elképzelhető, hogy a demonstráció-sorozat a fővárosra, sőt az egész országra kiterjed a következő napokban.2003-06-09 17:51:00 0
Az euró még várat magára a briteknélAz euró nagy-britanniai bevezetése előtt öt fő gazdasági területen elvégzett előzetes hatásvizsgálat közül három egyértelműen negatív eredménnyel zárult, de mindegyik teljesíthető - közölte hétfőn a londoni alsóházban a brit pénzügyminiszter, aki megerősítette kormánya elvi elkötelezettségét a majdani eurótagság mellett, és közölte, hogy a kérdésben megígért népszavazás törvényhozási előkészületei az ősszel megkezdődnek.2003-06-09 17:39:00 0
Moszkvában fogták el az iszlám terroristákatA napokban Moszkvában elfogták az Iszlám Felszabadítás Pártja nevű nemzetközi terrorszervezet 55 tagját. Ezt az orosz szövetségi biztonsági szolgálat hétfőn jelentette be. E közlés szerint a Közép-Ázsiában és a Kaukázusban is tevékenykedő szélsőséges iszlám szervezet tagjai illegálisan, dokumentumok nélkül éltek Oroszországban.2003-06-09 17:36:00 0
Orosz-izraeli külügyminiszteri találkozóSzilvan Salom izraeli külügyminiszter hétfői moszkvai közlése szerint Izrael számít Oroszország aktív közreműködésére a Közel-Keleten, nem csak az izraeli-palesztin konfliktusban közvetítő négyes tagjaként, hanem a térségben hagyományosan nagy befolyással rendelkező államként is.2003-06-09 16:35:00 0
Missziós program indultKét éven át tartó missziós program kezdődött hétfőn az Esztergom-budapesti Főegyházmegyében - jelentette be Erdő Péter prímás, esztergom-budapesti érsek a máriaremetei kegytemplomnál tartott pünkösdi rendezvényen.2003-06-09 16:30:00 0
A cseh férfiak felszabadulnának a házimunka terhe alólA férfiak egyenjogúságát, valamint a házimunkák alóli felszabadítását követelte az erősebb nemnek az a több száz képviselője, aki a prágai Széna téren gyűlt össze. A "népgyűlésnek" kikiáltott rendezvényt az idén immár negyedik alkalommal tartotta meg a Sympozium egyesület. A téren lévő szökőkút mellett szónokló tisztelt férfiak a hagyományoknak megfelelően komoly érvekkel alátámasztott és nemes példákkal teletűzdelt beszédeket tartottak a férfiúi nem erényeiről és nagy érdemeiről, amelyeket szerintük a cseh társadalomban a nők soha meg sem közelíthetnek.2003-06-09 16:15:00 0
Még öt év kell, hogy Csernobilban megépüljön a szarkofágA csernobili atomerőmű 4. reaktora fölé építendő körív alakú, új biztonságos burkolat közvetlen költsége 163 millió dollár lesz, az építkezés várhatóan öt évig tart majd - áll a szarkofág biztonságos létesítménnyé történő átalakítását célzó terv megvalósításával foglalkozó munkacsoport által elvégzett számításokban.2003-06-09 15:52:00 0
Sikeres balatoni szezonnyitóA korábbi évekhez képest kedvezőbben alakult a balatoni vendéglátás mérlege június második hétvégéjén: a strandokon és a kempingekben a szakemberek szerint több volt a vendég, mint tavaly ilyenkor.2003-06-09 15:48:00 0
Épül a világ leghosszabb hídjaA világ leghosszabb, 36 kilométeres tengeri hídjának építését kezdték meg a hét végén Kínában Sanghaj térségében, a Hangcsoui-öbölben. A rekorder létesítmény 11,8 milliárd jüanba (1,4 milliárd dollár) kerül, és 2009-re készül el. Része a tervezett 5200 kilométeres autópályának, amely az északi Hejlungkiang tartományt köti össze a legdélibb kínai várossal, a Hajnan szigetén fekvő Szanja várossal.2003-06-09 15:29:00 0
Elhunyt a "török Schindler"Életének 89. évében szombaton elhunyt Selahattin Ülkümen török diplomata, aki 1944-ben a németek megszállta Ródosz szigetén török főkonzulként kiállításával 42 zsidó családot megmentett a deportálástól. Az idős férfi szívelégtelenség következtében hunyt el szombaton az isztambuli Etiler öregotthonban - jelentette be hétfőn az intézet képviselője.2003-06-09 15:26:00 0
Harry Potter 5Amikor Joanne K. Rowling, Harry Potter "mamája" az év legrövidebb éjszakája után felébred kellemes edinburgh-i házában, előzetes becslések szerint 30 millió fonttal gazdagabb lesz, mint előző este. Nagy-Britannia és a világ Potter-rajongói jövő szombaton, a június 21-ei nyári napforduló misztikus éjszakáján, éjfél után egy perccel rohamozhatják meg az eseményre egyszeri nyitva tartási rendet bevezető brit könyvesboltokat az eddig példátlan sikerű sorozat ötödik epizódjáért.2003-06-09 15:18:00 0
Az amerikaiak vádja a visszájára sülhet elAz iráni külügyminisztérium szóvivője szerint a nukleáris programja miatt Iránra nehezedő külföldi nyomás, különösen az az amerikai állítás, hogy Teherán titkos atomprogramon dolgozik, ellenkező hatást kelthet, és a szélsőségesek malmára hajtja a vizet.2003-06-09 15:14:00 0
Az ártatlan kakas eseteTerrorriadót okozott egy kakas Új-Zélandon és az életével fizetett érte. Az ártatlan állat azzal vonta magára a figyelmet Christchurch városban, hogy kicsiny tartályok voltak a szárnyai alá erősítve, és azokból drótok lógtak ki.2003-06-09 15:11:00 0
Mandula Petra huszonhárom helyet lépett előreMandula Petra huszonhárom pozíciót javítva az ötvenkettedik helyre jött fel a női teniszezők világranglistáján. A jelentős előrelépést annak köszönheti, hogy az idei második Grand Slam-tornán, a Roland Garroson bejutott a nyolcaddöntőbe. Az élmezőnyben a szombati győztes belga Justine Henin-Hardenne megelőzte az amerikai Venus Williamst, így már harmadik Serena Williams és a döntőben vesztes honfitársa, Kim Clijsters mögött.2003-06-09 14:56:00 0
A dzserbai merénylet cinkosaA dzserbai merényletben való cinkosság és terrorista bűnszövetkezés címén hivatalos vádeljárást indítottak a francia igazságügyi hatóságok egy iszlámra áttért német állampolgár ellen, akit egy hete fogtak el a Roissy-Charles-de-Gaulle repülőtéren.2003-06-09 14:21:00 0
Szerbia-Montenegró tart a NATO - tólSzerbia-Montenegró polgárainak túlnyomó többsége szükségesnek tartja a Nyugattal való együttműködést és a csatlakozást az Európai Unióhoz, de továbbra is komoly fenntartásai vannak a NATO-val szemben.2003-06-09 13:59:00 0
Több mint kétezer név az eltűnt irakiak listájánEgy iraki újság elkezdte közreadni a megbuktatott Szaddám Huszein iraki elnök rendszere által kivégzett és eltűnt irakiak névsorát. Az al-Ahrar című napilap hétfőn ismertette az első listát, amelyen 2001 név szerepel. Az 1979-2001 között eltűntek neve mellett feltüntették az illetők lakcímét és kivégzésük feltételezett dátumát.2003-06-09 13:30:00 0
Magyar javaslat: említtessék kisebbség és kereszténységAz Európa jövőjével foglalkozó konventben a magyar küldöttek a kisebbségi jogokkal kapcsolatos módosító indítványt nyújtottak be, amelyhez további hat országból még tíz küldött csatlakozott - közölte Szájer József konventküldött.2003-06-09 13:18:00 0
Életmentő méhekMesébe illő igaz történetek terjednek szájról-szájra Algériában arról a szörnyű májusi estéről, amikor a pillanatok alatt bekövetkezett iszonyú földrengésben több mint kétezer ember lelte halálát, néhány kiválasztottnak viszont meg időben "szóltak" saját háziállataik a katasztrófa közeledtéről.2003-06-09 13:12:00 0
Magyar a szarvascsalogató Európa-bajnokKettős magyar siker született a szarvascsalogató Európa-bajnokságon. Fehér László személyében új Európa-bajnokot avattak a németországi St. Goarshausennél lévő Loreley-sziklánál pünkösdvasárnap megrendezett szarvascsalogató versenyen.2003-06-09 13:08:00 0
Földrengés az Olimposz lábánálA Richter-skála szerinti 5,4 erősségű földrengés rázta meg Görögország középső részét hétfőn kora reggel. A görög rendőrség közlése szerint a Lárisza közelében észlelt földmozgások nem okoztak károkat, és nem követeltek áldozatokat. A város lakóinak körében azonban pánik tört ki, mindenki sietve hagyta el az épületeket.2003-06-09 13:05:00 0
Vaklárma RijekábanEgy később vaklármának bizonyult gépeltérítés miatt szombaton MIG-ek szálltak fel a fiumei repülőtérről II. János Pál pápa horvátországi látogatásának harmadik napján. A horvát polgári és rendőri hatóságok vasárnap Fiumében kihallgattak egy német könnyűrepülőt, aki súlyos zavart okozott, és légiforgalom-irányítási riadót váltott ki a horvátországi pápalátogatás alatt.2003-06-09 13:03:00 0
Újabb amerikai katona halála IrakbanÚjabb támadást követtek el Irakban amerikai katonák ellen: egy nyugat-iraki ellenőrző pontnál végrehajtott akcióban egy katona életét vesztette.2003-06-09 13:01:00 0
Gázából tilos az átjárásEgy nappal az összesen öt izraeli katona életét követelő palesztin támadások után Izrael hétfő reggel megtiltotta a palesztin munkaerő belépését a Gázai övezetből izraeli területre.2003-06-09 12:59:00 0
Véget ér a Pápa századik útjaII.János Pál pápa hétfő reggel Fiuméből - ötödik napja tartó horvátországi látogatásának állandó szálláshelyéről - hétfőn Zárába érkezett. A szentatya ottani igeliturgiával fejezi be horvátországi apostoli útját, amelynek során pénteken Dubrovnikban boldoggá avatta Marija Petkovic Korcula szigetéről származó horvát apácát.2003-06-09 12:15:00 0
Tarolt a Hajlakk című rockmucicalA Hairspray című rockmusical nyolc díjat nyert el a színházi Oscar-díjnak is nevezett Tony-díj vasárnap esti díjkiosztó ünnepségén. A Broadway legjobb színpadi műveinek és közreműködőinek járó Tony-díjat vasárnap este 58. alkalommal osztották ki a Times Square-en lévő Radio City Music Hallban megrendezett gála keretében.2003-06-09 12:13:00 0
Abbász a párbeszéd mellettMahmúd Abbász palesztin kormánya kitart amellett, hogy párbeszéddel megpróbálja elérni a radikális palesztin mozgalmaknál, közöttük a Hamásznál: hagyjanak fel az Izrael elleni merényletekkel, de mint a kormányfő leszögezte: kényszeríteni senkit nem fog a párbeszédre.2003-06-09 12:09:00 0
A magyar "igen" miatt hiúsult meg egy házasságkötés KolozsváronMagyarországi adakozók támogatnak két kolozsvári magyar nemzetiségű fiatalt abban, hogy folytathassák perüket meghiúsult házasságkötésük miatt - adták hírül hétfőn romániai lapok. A Cotidianul román napilap első oldalán számolt be a Kolozsváron a magyar "igen" nem ér annyit, mint a román "da" című írásában, hogy néhány tucatnyi magyarországi személy 10 millió lejt - mintegy 70 ezer forintot - gyűjtött össze a két fiatal számára a pereskedéshez.2003-06-09 12:06:00 0
Hatvannégy év után végleg búcsúzik a bogárhátú VolkswagenVégleg elbúcsúzik híveitől, rajongóitól a talán leghíresebb európai népautó, a Bogár: a német Volkswagen-csoport vezetése pénteken úgy döntött, hogy e kocsitípus utolsó példányai idén nyáron gördülnek le a mexikói, pueblai üzem szerelőszalagjáról. Európában - megfelelő kereslet hiányában - már 1978-ban beszüntették gyártását, s bár Latin-Amerikában még sokáig ott volt az eladási listák élcsoportjában, az elmúlt hónapokban itt is csökkent keresettsége: ma már csak napi ötven darab Bogár került le a pueblai üzem gyártósoráról.2003-06-09 11:57:00 0
Elítéltek egy kommunista vezért CsehországbanNégyévi szabadságvesztésre ítélte a prágai városi bíróság hétfőn Karel Hoffmannt, az egykori Csehszlovákia Kommunista Pártjának volt magas rangú vezetőjét. Hoffmann azért kapta büntetését, mert a bíróság szerint a per folyamán bebizonyosodott: 1968. augusztus 20-án éjjel kikapcsoltatta a központi rádió műsorait továbbító rendszert, hogy megakadályozza a Varsói Szerződés csapatainak csehszlovákiai bevonulásáról szóló objektív hírek sugárzását.2003-06-09 11:34:00 0
Powell KubárólColin Powell amerikai külügyminiszter a chilei fővárosban egy nemzetközi tanácskozáson szólni kíván Kubáról, ahol az utóbbi időben keményen lesújtottak az ellenzékre. Kuba továbbra is a félteke anakronizmusa, s a helyzet nem javul - mondta vasárnap abból az alkalomból, hogy Santiágóba érkezett az Amerikai Államok Szervezetének 33. éves közgyűlésére.2003-06-09 11:30:00 0
Észak-Korea az USA miatt fegyverkezikA saját nukleáris elrettentő erő szükségességét Észak-Korea hétfőn az amerikai fenyegetéssel, hagyományos fegyverzetei csökkentésének szükségességével és gazdasági érdekeivel magyarázta.2003-06-09 11:26:00 0
Újra éjszakai Helikon KastélymúzeumÚjra nyitja kapuit a nyári időszakban este tíz órakor a keszthelyi Helikon Kastélymúzeum, amely meghatározott napokon éjfélig várja majd a látogatókat - tájékoztatott Czoma László, az intézmény igazgatója.2003-06-09 11:21:00 0
Elkészült a Szentlélek eljöveteleElkészült Kisléghi Nagy Ádám, a Szentlélek eljövetele című festménye, amelyet a művész a szombathelyi székesegyház számára készített; alkotása a Szűz Mária életét ábrázoló festménysorozatának negyedik, utolsó darabja.2003-06-09 11:14:00 0
Ghymes a szigetenA Szlovákiában alakult Ghymes együttes pénteken a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon ad koncertet. A Ghymes 1984-ben olyan zenészekből jött létre, akik korábban rockot, komolyzenét, vagy régi zenét játszottak. A magyar, valamint közép- és kelet európai gyökerekből táplálkozó "Ghymes-zene" a népzenei elemek beépülésével alakult ki.2003-06-09 10:55:00 0
Parasztház a Nagykunságból SzentendréreA Nagykunság egykori jellegzetes építményével gyarapodik a Szentendrei Szabadtéri Múzeum: a XVIII. században épített karcagi parasztház elemei - a szakszerű bontás után - már megérkeztek a skanzenbe, ahol azt újból felépítik - tájékoztatott Nagy Molnár Miklós.2003-06-09 10:49:00 0
Lengyelország igent mondottA lengyelek elsöprő többsége támogatta az EU-csatlakozást az első részeredmények szerint is a szombat-vasárnap tartott népszavazáson.2003-06-09 10:46:00 0
Egyre több a vállalati kockázatAz üzleti folyamatok fejlődése egyre nagyobb számú és szerteágazó típusú kockázat megjelenését vonja maga után. Ezek hatékony kezelése átgondolt, folyamatos és integrált cselekvést kíván. A cél nem a kockázatok teljes kiszűrése, hanem a vállalati eredmény maximalizálása.2003-06-08 18:52:00 0
A felvételi vizsga lázméréssel kezdődik KínábanA felvételi vizsga lázméréssel kezdődik Kínában. A 6 millió 130 ezer kínai fiatal, aki ezen a hétvégén részt vett a magyar érettségihez hasonlóan országos egyetemi felvételi vizsgákon, mindenekelőtt azt igazolta, hogy nincs láza, tehát nincs ázsiai tüdőgyulladása.2003-06-08 18:39:00 0
Az USA 13 ezer muszlimot akar deportálniTizenháromezer muszlimot és arabot fenyeget a kitoloncolás veszélye az Egyesült Államokból, abból az indokból kifolyólag, hogy illegálisan jöttek be az országba, ám ennek ellentmond az a tény, hogy a 2001 szeptember 11-i terrortámadások után ezek az emberek önkéntesen jelentkeztek az USA emigrációs hivatalainál - írja a New York Times szombati száma.2003-06-08 18:09:00 0
26 góllal nyertek női vízilabdásainkKiütötte a magyar női vízilabda válogatott a hazaiakat a szlovéniai Európa-bajnokságon.2003-06-08 17:40:00 0
Tizenegy rendőr halt meg PakisztánbanRendőröket szállító járműre nyitott tüzet két motorkerékpáros támadó a pakisztáni Kvettában vasárnap. A merényletben legkevesebb 11 rendőr halt meg, további kilenc pedig megsebesült.2003-06-08 17:37:00 0
Pásztorversenyek a HortobágyonA mátai lovaspályán pünkösdi királyválasztással folytatódott vasárnap a hortobágyi pásztorünnep. A pünkösdi királyválasztásra a környező falvakból lőcsös fogatokkal érkeztek lovasgazdák, csikósok, gulyások. A ceremónián a debreceni Hajdú Táncegyüttes száz táncosa szerepelt.2003-06-08 17:35:00 0
A Fehér Ház bízik a békefolyamat sikerességébenA Fehér Ház szerint a közel-keleti békefolyamat nem szakadhat meg a vasárnapi támadás miatt, amelyben négy izraeli katonát lelőtt három palesztin fegyveres. Az izraeli egyenruhába bújt támadók is meghaltak a lövöldözésben egy átkelőnél Izrael és a Gázai övezet határán. Condoleezza Rice, George Bush amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója vasárnap az NBC televíziónak nyilatkozva az amerikai kormány támogatásáról biztosította Mahmúd Abbász palesztin miniszterelnököt a nemzetközi béketerv megtorpedózására törekvő szélsőséges erők megfékezésére irányuló erőfeszítéseiben.2003-06-08 17:31:00 0
Messerschmidt KerekinélKiásták a földből a II. világháborúban a Balaton somogyi partszakaszán, Kereki közelében lelőtt német gyártmányú magyar vadászrepülőgép roncsait - tájékoztatott Bruckner János, a lellei búváregyesület vezetője a munkálatok végén vasárnap.2003-06-08 16:38:00 0
Torna: négy duplázó a szerenkénti OB-nNégyen is dupláztak a tornászok szerenkénti országos bajnokságán.2003-06-08 15:31:00 0
Kézilabda: mindkét ifjúsági válogatottunk az Eb-nMindkét ifjúsági kézilabda válogatottunk csoportelsőként jutott ki az Európa-bajnokságra.2003-06-08 15:28:00 0
Lemészároltak egy családot ObilicbanTömegesen hagyják el a koszovói szerbek azt a települést, amely szerdára virradóra brutális hármas gyilkosság színhelye volt. A Pristina melletti Obilicban feltehetően albán szélsőségesek kiirtották a Stolic család három idős tagját. A támadók embertelen kínzásoknak vetették alá áldozataikat, félholtra verték őket. Ketten valószínűleg még éltek, amikor rájuk gyújtották a házat.2003-06-08 15:20:00 0
Elhunyt a kolozsvári érsekTemesváron 95. életévében elhunyt Boros Béla ressianai címzetes római katolikus érsek, a romániai város nagyprépostja. Boros Béla 1908. szeptember 20-án az Arad megyei Erdőhegyen született, 1932-ben Rómában szentelték pappá, és a római Gergely Egyetemen szerzett teológiai és filozófiai doktori címet. 1934-től a temesvári római katolikus papneveldében a bölcsészet és a dogmatika tanára, később az intézmény rektora.2003-06-08 15:16:00 0
Oroszország - újabb gyilkosság a hadiiparbanVasárnapi közlések szerint két merénylet is történt pénteken az orosz Almaz-Antej hadiipari vállalat vezetői ellen: Szergej Klimov ügyvezető vezérigazgató mellett gyilkosság áldozata lett Szergej Scsitko, a holding egyik tagja, a Rotek részvénytársaság kereskedelmi igazgatója is.2003-06-08 15:16:00 0
Irak: kutatás volt, fegyvergyártás nemSzaddám Huszein volt iraki elnök titkosszolgálatai végeztettek ugyan katonai célú vegyi és biológiai kutatásokat, ilyen jellegű fegyvereket azonban nem készítettek - közölte a program egykori alapanyag-beszerzési felelőse a The Sunday Timesszal.2003-06-08 14:42:00 0
Irán elutasítja a vádakatKamal Harazi iráni külügyminiszter a lehető leghatározottabban visszautasította vasárnap azt a vádat, hogy országának a békés célú atomprogram leple alatt titkos katonai atomprogramja van, mondván, ezt szigorúan tiltja az iszlám.2003-06-08 14:35:00 0
London mégsem enged Gibraltár ügyébenA brit kormány elveti a Gibraltárral kapcsolatos megegyezés minden lehetőségét - állította vasárnapi számában a spanyol El País című napilap. Az El País Denis MacShane-nel, az európai ügyek brit államtitkárával készített interjút, amelynek bevezetőjében összefoglalta a kérdéskör előzményeit.2003-06-08 13:55:00 0
Teherűrhajó indult a világűrbeEgy Progresz M1-10 típusú orosz teherűrhajót indítottak el vasárnap a kazahsztáni bajkonuri kozmodromról a Föld körül keringő Nemzetközi Űrállomásra - közölte a Moszkva melletti irányítóközpont.2003-06-08 13:52:00 0
Békefenntartók balaeseteKét amerikai békefenntartó életét vesztette vasárnap helikopter-balesetben, Koszovóban.2003-06-08 13:49:00 0
Váltságdíjat követelnek az emberablókKétmillió dollár váltságdíjat követelnek foglyaik szabadon bocsátásáért azok a fegyveresek, akik csütörtökön Grúziában elrabolták az ENSZ három megfigyelőjét és azok tolmácsát.2003-06-08 13:48:00 0
Közép-európai Katolikus Találkozó EsztergombanMegkezdődött a Közép-európai Katolikus Találkozó éve és liturgikus ünnepségsorozata az Esztergom-budapesti Főegyházmegye területén. - A találkozónak a krisztusi életeszmény hirdetése, a békés egymás mellett élés, valamint az igazságosság és a szolidaritás elősegítése a célja - mondta a vasárnapi ünnepi szentmisén Erdő Péter prímás, esztergom-budapesti érsek.2003-06-08 13:45:00 0
A Szentatya pünkösdi üzeneteA család, az egyház és a nemzet fontosságát emelte ki a pápa a világhoz intézett üzenetében Horvátországban, pünkösdi miséjén.2003-06-08 13:26:00 0
Váltságdíjat követelnek a grúz emberrablókKétmillió dollár váltságdíjat követelnek foglyaik szabadon bocsátásáért azok a fegyveresek, akik Grúziában elrabolták az ENSZ három megfigyelőjét és azok tolmácsát.2003-06-08 13:24:00 0
Egyre inkább zöldül a FöldAz elmúlt két hétben kétszer kellett elvetni a fűmagot, hogy egyszer kinőjön. A vétkes az esőhiány és a nagy meleg, így szinte hihetetlennek hangzik a Nature című amerikai tudományos magazin megállapítása.2003-06-08 13:17:00 0
Palesztin fegyveresek támadásaNégy izraeli vesztette életét vasárnap hajnalban a Gázai övezetben három palesztin lövöldözésében, és a kialakult tűzpárbajban maguk a támadók is meghaltak.2003-06-08 12:39:00 0
Zarándokok százezrei fohászkodtak CsíksomlyónTöbb százezer ember vett részt a hagyományos pünkösdszombati zarándoklaton az erdélyi Csíksomlyón. A nyugati kereszténység egyik legkeletibb bástyájának tartott Mária-kegyhelyen 437. alkalommal tartottak fogadalmi búcsút annak emlékére, hogy a csíki katolikus székelység legyőzte a térítő szándékkal támadó protestáns fejedelem, János Zsigmond hadait.2003-06-08 12:20:00 0
Putyin riadót fújt a környezetértKörnyezeti katasztrófa fenyegeti Oroszország távol-keleti tengerparti természetvédelmi területét, miután egy tárolóból 10-100 tonna olaj szivárgott el. Vlagyimir Putyin államfő szerint Oroszország területének 15 százaléka kritikus, vagy közel kritikus mértékben szennyezett.2003-06-08 11:59:00 0
EVA: ellenőrzés a nem fizetőknélJúniusban szúrópróbaszerűen ellenőrzi az adóhivatal azokat az egyszerűsített vállalkozói adót választó társaságokat és egyéni vállalkozókat, akik nem fizettek adóelőleget az első negyedév után.2003-06-08 11:56:00 0
Ecostat: kevésbé tőkevonzó az országMagyarország a tőkevonzásért folyó versenyben a tíz évvel ezelőtti hatodikról a világranglista 49. helyére csúszott vissza 1998 és 2000 között, állítja az Ecostat Gazdaságelemző és Informatikai Intézet.2003-06-08 11:07:00 0
A kormányzati médiamegszállás újabb stációiMost, hogy a Medgyessy-csomaggal kipukkadt a jóléti rendszerváltás szocialista luftballonja, s a kabinet meg a bizonyítványmagyarázó holdudvar minden kommunikációs erőfeszítése vélhetőleg arra irányul majd, hogy a kereken egyéves kormányzás gazdaságpolitikai fiaskóját a német válságra, az iraki olajháborúra meg ki tudja, még mire kenje - borítékolható, hogy a közszolgálati médiakrízisre minden bizonnyal a kellőnél kevesebb figyelem jut a Miniszterelnöki Hivatalban.2003-06-08 10:57:00 0
Folytatódik a lengyel népszavazásLengyelországban a szavazásra jogosultak alig 18 százaléka adta le voksát szombaton, az Európai Unióba való belépésről szóló népszavazás első napján.2003-06-08 10:49:00 0
Nem lesznek pilóták a GripenekreA magyar pilóták átlagéletkora megközelíti a 40 évet, ugyanakkor tíz éve nem képeztek magyar pilótákat, ezért egyelőre azzal a problémával állunk szemben, hogy jönnek a Gripen vadászgépek, ám nem lesznek rá pilótáink.2003-06-08 10:41:00 0
Blair sajtófőnöke elnézést kér a titkosszolgálatoktólElnézést kért a brit titkosszolgálatoktól a brit kormányfő kommunikációs hivatalának igazgatója, vagyis Tony Blair személyes sajtófőnöke, amiért a kormány januárban egy később meglehetősen szedett-vedettnek bizonyult "hírszerzési" dossziét bocsátott a sajtó rendelkezésére, bizonyítandó az iraki tömegpusztító fegyverek jelentette veszély nagyságát.2003-06-08 10:31:00 0
Az al-Kaida lehet a felelős az afganisztáni robbanásért?Az afgán kormány elképzelhetőnek tartja, hogy az al-Kaida terrorszervezet áll a német katonákra lesújtó kabuli merénylet mögött.2003-06-08 10:24:00 0
A virágzás napjai az ŐrségbenA pünkösdi ünnepeken gazdag programkínálattal várják Őriszentpéteren a látogatókat: kiállítások, színi előadások és sok-sok muzsika lesz az önmagában is szép vidéken. A Virágzás napjai 2003 már pénteken elkezdődött, s hétfőig találhat ki-ki kedvére való látni-, hallgatnivalót.2003-06-07 18:35:00 0
Nagy-Britannia: Tony Blair vizsgálóbizottság előttTony Blair brit kormányfőt és Jack Straw külügyminisztert a londoni alsóház külügyi bizottsága beszámolóra kérte fel az iraki tömegpusztító fegyverekről szóló hírszerzési anyagok kormányzati kezelése ügyében.2003-06-07 17:34:00 0
Ismét halálosan megfenyegették a pápátNincs veszélyben II. János Pál pápa élete, hangoztatta a horvát kormányszóvivő szombaton annak kapcsán, hogy egy iszlám szélsőséges csoport halálosan megfenyegette a horvátországi látogatáson tartózkodó szentatyát. A fenyegetés ellenére a pápa programját nem módosították, aki szombaton a magyar határhoz közeli Eszéken mutatott be misét - olvasható az Origón.2003-06-07 17:30:00 0
SzocpolgárokAz elmúlt rendszer egyik ismert és gyakran hangoztatott kifejezése, a szocialista demokrácia nem tágítást, hanem szűkítést jelentett a szó eredeti és önálló jelentésével szemben. Hasonlóan torzító a nemrégiben egy pártelnök által "bedobott" baloldali polgár kifejezés is. E példákat azért említem fel, mert kerületi kitüntetéseink túlnyomórészt egyoldalú valamint kirekesztő adományozási gyakorlata most nem a szóhasználatban, hanem a valóságban hozta létre a szűkített változatot: a SZOCIALISTA DÍSZPOLGÁR -t - mondta napirend előtti felszólalásában Weszelovszky Zoltán, a XIII. kerületi képviselőtestület Fidesz-frakciójának vezetője.2003-06-07 16:51:00 0
Cseresznyefesztivál SzomolyánCseresznye fesztivált rendeztek immár második alkalommal a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szomolyán, a híres, ropogós, feketecseresznye termőhelyén. A bükkaljai településen szombaton délután kezdődött meg a vasárnap estig tartó rendezvény, amelyen termelők állítják ki és árusítják a cseresznyét, a belőle főzött lekvárokat, süteményeket és pálinkát.2003-06-07 16:25:00 0
Julianus-díjat kapott Orbán ViktorCsíkszeredán péntek este nyújtották át a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség elnökének a Julianus-díjat, amelyet tavaly decemberben ítéltek oda neki a Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem létrehozásában játszott szerepéért.2003-06-07 15:44:00 0
Mezőgazdasági válsághelyzet a Medgyessy-csomagnak köszönhetőenA magyar mezőgazdaság súlyos gondokkal küzd és ez az elmúlt év kormányzati munkájának köszönhető - mondta Glattfelder Béla a Fidesz Mezőgazdasági Munkacsoportjának vezetője szombati sajtótájékoztatóján. Kiemelte: ilyen aggasztó helyzet még nem volt a rendszerváltás óta.2003-06-07 14:03:00 0
Megkezdték a II. világháborús roncs kiemelésétMegkezdték a II. világháborúban lelőtt magyar vadászrepülőgép roncsainak kiemelését a Somogy megyei Kereki határában.2003-06-07 13:41:00 0
Gyurcsány Ferenc első milliárdjaiMedgyessy Péter volt stratégiai tanácsadóját, a jelenlegi gyermek-, ifjúsági és sportminiszter Gyurcsány Ferencet a Magyar Hírlap a száz leggazdagabb magyar közé sorolta. Gyurcsány nyilatkozta 1996-ban: "Tíz év múlva a világot Magyarországon sem a politikusok fogják irányítani. A politikusok azért vannak, hogy az országban élők érdekeit olyan módon hangolják össze, hogy béke legyen. Kinek lesz akkor nagyobb az érdekérvényesítő képessége? Annak, aki alkalmazottként százezer forintot keres, vagy aki mögött egymilliárd forint van? Nyilván az utóbbinak."2003-06-07 13:20:00 0
Újabb PR-trükkök a paksi ügybenA Paksi Atomerőmű május 11-én kiadott jelentésében a Framatome ANP a főbűnös. Ennek ellenére az erőmű vezetése most nagy erőkkel azon dolgozik, hogy a műszaki hibák sorozatát elkövető cég nyerje el a jogot a károk elhárítására is, amely újabb szerződéshez juttatná a francia-német céget - írja az Energia Klub közleménye.2003-06-07 10:38:00 0
Alulfizetettek a magyar bírákMintegy 225 százalékkal magasabb az Európai Unió tagországaiban dolgozó bírák bére, mint a magyar bíráké - jelntette ki a Legfelsőbb Bíróság elnöke a megyei és a táblabíróságok elnökeinek kétnapos veszprémi tanácskozása után.2003-06-07 09:33:00 0
Stumpf István a Fideszről és a jobboldalrólStumpf István egyeztetett és átfogó stratégiával elérhetőnek tartja, hogy a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség mellett, az MDF és a Jobbik Magyarországért Mozgalom önállóan is bejusson a parlamentbe a következő választásokon, megteremtve így a biztos kormányalakítás lehetőségét a jobboldalnak.2003-06-07 08:54:00 0
Felrobbant egy német katonákat szállító autóbuszLegalább öt személy életét vesztette és tucatnyi másik megsebesült szombaton reggel az afgán fővárosban, miután robbanás következtében szétroncsolódott egy, német katonákat szálló autóbusz.2003-06-07 08:40:00 0
Washington: Irán tárja fel atomprogramját a NAÜ ellenőrei előttAz Egyesült Államok mélyen megdöbbentőnek és nyugtalanítónak tartja az iráni atomprogramról szóló ENSZ-jelentésben foglaltakat, és felszólította pénteken Teheránt, hogy teljes mértékben tárja fel a programot a nemzetközi ellenőrök előtt.2003-06-07 08:33:00 0
Lengyelország az EU tagságról szavazAz Európai Unióról szavaznak szombaton és vasárnap a lengyelek. Reggel hat órától dönthetnek Lengyelország polgárai arról, akarják-e, hogy az ország az Európai Unió tagjává váljon. A megfigyelők leginkább az alacsony választási részvételtől félnek.2003-06-07 08:29:00 0
A szentatya Dubrovnikban: a századik utazásII. János Pál pápa horvátországi látogatása során Dubrovnikba is ellátogatott, ahol az egyik kikötőben ezrek előtt mondott misét. Beiktatásának 25 éve alatt ez a szentatya 100. külföldi útja. A katolikus egyházfő boldoggá avatott egy horvát apácát, aki életét árva gyerekek gyámolításának szentelte.2003-06-07 08:25:00 0
Csak pórázon bóklászhatnak a szentgyörgyi tehenekA sepsiszentgyörgyi városháza hadat üzen a tehéntartó gazdáknak. Egy tanácshatározat értelmében a legelőről hazatérő állatokat a város határában kell, hogy várja a gazdájuk, meg kell kötnie, és csak úgy vezetheti haza.2003-06-07 08:15:00 0
Kötetlen háttérbeszélgetés a CentrálbanPokorni Zoltán és Schmitt Pál, a Fidesz alelnökei újságírókkal találkoztak kötetlen háttérbeszélgetésen a budapesti Centrál kávéházban péntek délután. A jövőben havi rendszerességgel sorra kerülő találkozón szóba került egyebek közt a Szövetségen belüli szervezőmunka, a Fidesz és az MDF viszonya, a közmédia helyzete, valamint a jövőre esedékes európai parlamenti választás.2003-06-06 18:12:00 0
Megerősített határőri szolgálat a csíksomlyói búcsú miattA magyar-román határon a csíksomlyói búcsú miatt szombattól keddig megerősített szolgálatot ad a határőrség az ártándi és a borsi határátkelőn. Torlódások esetén a határőrség a Méhkerék-Szalonta átkelő használatát javasolja - írja a radio.hu.2003-06-06 17:43:00 0
Medgyessyék április óta válaszra sem méltatták a demonstrálókatFélpályás útlezárással tiltakoztak pénteken Agárdon a helyiek és a Velencei-tó környéki települések képviselői amiatt, hogy az M7-es autópálya fizetőssé tételével jelentősen megnőtt a 7-es főút forgalma.2003-06-06 17:10:00 0
SARS: a WHO a csökkenő óvatosság veszélyeire figyelmeztetAz atípusos tüdőgyulladással (SARS) kapcsolatos csökkenő óvatosság veszélyeire figyelmeztetett az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szóvivője pénteken Genfben. "Az esetek csökkenő száma nem jelenti azt, hogy a betegséget visszaszorítottuk, és a járványnak vége" - mondta a szóvivő.2003-06-06 16:58:00 0
Francia ENSZ-katonák KongóbanMegérkeztek a Kongói Demokratikus Köztársaság északi részébe az ENSZ francia békefenntartó csapatainak előőrsei - jelenti az AFP. A pénteken a helyszínre ért erők biztosították Bunia repülőterét, ahová a nemzetközi alakulatok újabb, jelentős erőket küldenek a helyszínre.2003-06-06 16:49:00 0
Folytatódnak az elbocsátásokHetvenhét dolgozójának elbocsátását jelentette be a szombathelyi Krimp Kft. a Vas Megyei Munkaügyi Központnak. Az autóelektronikai részegységek gyártásával foglalkozó cég a megrendelések elmaradásával indokolta a döntést.2003-06-06 16:46:00 0
Katolikus majális PünkösdhétfőnAz Esztergom-Budapesti Főegyházmegye idén is a máriaremetei kegytemplom parkjában rendezi meg június 9-én, 9 órától a hagyományos pünkösdhétfői majálisát "Karizmák Ünnepe" címmel. A rendezők szertettel várnak minden érdeklődőt, akik találkozni szeretnének a főegyházmegye oktatási intézményeivel, lelkiségi mozgalmaival, plébániáival és a szerzetesrendekkel. A korábbi évekhez hasonlóan az idén sem maradnak el a kézműves foglalkozások, játékok, előadások és a versenyek.2003-06-06 16:37:00 0
Elfogadták az ideiglenes üzleti tervet PaksonIdén már nem üzemel a 2-es blokk a paksi atomerőműben az ideiglenes üzleti terv-módosítás reális változata szerint. Ebben az esetben 9,5 milliárd forintos veszteséggel zárja az évet az erőmű az eredetileg tervezett 1,5 milliárd forintos nyereség helyett. A társaságnál az adózás előtti és az adózott eredmény megegyezik. Múlt évben a társaság 3,5 milliárd forintos eredményt ért el.2003-06-06 16:34:00 0
Németh Zsolt a státustörvényről KolozsváronA státustörvény az EU-ban címmel tartott tegnap Kolozsváron előadást mintegy 80 érdeklődő előtt Németh Zsolt, a magyar parlament külügyi bizottsági elnöke.2003-06-06 14:41:00 0
Az EU véleménye lesz a mérvadóBelgrád az Európai Unió Szalonikiben tartandó csúcsértekezlet után és az ott hozott határozatok fényében dönt arról, hogy aláírja-e az Egyesült Államokkal a kétoldalú megállapodást, amelyben vállalná, hogy nem adja ki a hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróságnak (ICC) az amerikai állampolgárokat.2003-06-06 14:00:00 0
Nincs ésszerű érv a salgótarjáni iskolabezárásokraA Fidesz Nógrád megyei szervezete felszólítja Boldvai László országgyűlési képviselőt, az MSZP megyei elnökét, vesse latba tekintélyét a salgótarjáni önkormányzatánál, hogy vonja vissza két tarjáni általános iskola fennmaradását érintő testületi döntését. Becsó Zsolt, a Fidesz országgyűlési képviselője és Nógrád megyei elnöke pénteki sajtótájékoztatóján kijelentette azt is, hogy semmilyen ésszerű érvvel nem magyarázható az önkormányzat határozata, miszerint Salgótarján két peremkerületi általános iskolájában szeptembertől már nem indítható első osztály.2003-06-06 13:59:00 0
Csődbe mehet az építők harmadaAz építőipari cégek egyharmada tönkremehet, mivel a kevés megrendelés miatt kénytelenek áron alul is munkát szerezni - véli Tolnay Tibor, az Építőipari Vállalkozók Országos Szövetségének (ÉVOSZ) elnöke, a Magyar Építő Rt. elnök-vezérigazgatója. A megszűnés szerinte nem csak a kényszervállalkozókat fenyegeti.2003-06-06 13:36:00 0
Több autómárka napokon belül 6-10 százalékkal emelNapokon belül 6-10 százalékkal emeli a Porsche Hungária az Audi, Skoda, Seat, Volkswagen gépkocsik listaárát - mondta Eppel János, a cég ügyvezető igazgatója.2003-06-06 13:27:00 0
Amnesztia csecsenföldönAz orosz törvényhozás alsóháza, az állami duma pénteken harmadik, utolsó olvasatban is elfogadta a csecsenföldi amnesztiáról szóló törvényt. A közkegyelem 1993. december 12-ig visszamenően, részesíti kegyelemben azokat a szakadár fegyvereseket, akik szeptember 1-jén éjfélig önként leteszik a fegyvert. Kivételt képeznek azok, akiket terrorizmussal, gyilkossággal, emberrablással vagy hasonlóan súlyos bűncselekményekkel gyanúsítanak.2003-06-06 13:17:00 0
Hatmilliárd forintra pályázik KaposvárKaposvár önkormányzata több mint hatmilliárd forint európai uniós támogatásra adott be pályázatot az uniós források lehívását segítő Pályázatokat Elősegítő Alaphoz, a város összesen 14, főként infrastruktúrát fejlesztő programokat készített. Szita Károly polgármester pénteken sajtótájékoztatón közölte: a 2004-2006 közötti időszakban elnyerhető uniós támogatásokból, a 90 százalékos pályázati forrást biztosító regionális fejlesztési, illetve szociális alapból reményeik szerint sikerül megoldaniuk a város ivóvíz-, valamint szennyvízhálózatának korszerűsítését, illetve teljes körű kiépítését, valamint az ivóvíz ammóniamentesítését.2003-06-06 12:56:00 0
Szita Károly: a belügyi tárca nem sikeresSzita Károly elmondta a Medgyessy-csomag önkormányzatokra gyakorolt hatása sokkal súlyosabb, mint amilyen annak idején a Bokros-csomagé volt. A Megyei Jogú Városok szövetségének fideszes társelnöke pénteken értékelte a kormány legutóbbi intézkedéseit.2003-06-06 12:40:00 0
Csodavárás, ráolvasás és kapkodásA Medgyessy-csomag miatt számtalan ágazat jut csődközeli állapotba. A munkaügyi tárcáról szólva a Fidesz Foglalkoztatási Munkacsoportjának vezetője három jellemzőt hangsúlyozott ki: a csodavárást, a ráolvasást és a kapkodást. Őry Csaba sajtótájékoztatón értékelte a kormány e területen végzett tevékenységét.2003-06-06 12:25:00 0
Új Szó: "Egyetlen mécses Trianon sírjára"A Pozsonyban megjelenő Új Szó című magyar nyelvű lap szerint "a trianoni tudathasadásos folyamat elemzésekor nem szabadna megfeledkeznünk a Potsdam és Párizs között eltelt időszaknak arról a részleteiről, amelyek a mai napig alapvetően meghatározzák a felvidéki magyarság lelki, gazdasági és alkotmányos létét".2003-06-06 12:13:00 0
Kérem fontolja meg, egy olyan ember kedvéért, aki Önt esetleg személyesen is megtévesztette, érdemes-e kockára tennie kormánya becsületét?"Önt ismét nehéz helyzetbe hozta egyik minisztere. Magyar Bálint olyan helyzetet teremtett, amelyben Önnek választania kell. Azt kell eldöntenie, hogy önmagához lesz-e hű a továbbiakban, vagy az Ön által szavakban kijelölt erkölcsi mércét többszörösen megcsúfoló oktatási miniszteréhez" - kezdődik Áder János nyílt levele, melyet Medgyessy Péterhez intézett pénteken.2003-06-06 11:51:00 0
Lázár János a Fidesz új vásárhelyi elnökeLázár Jánost választották tegnap a Fidesz vásárhelyi szervezetének új elnökévé.2003-06-06 11:04:00 0
II. János Pál pápa DubrovnikbanFiuméből Dubrovnikba repült pénteken, horvátországi látogatása második napján II. János Pál pápa. Dubrovnikban hatvanezernyi hívő előtt a szentatya pápai szentmise keretében boldoggá avatja Marija Petkovic Korcula szigetről származott horvát apácát, a Ferenc-rendi Irgalmasság Lányai Társaság rendházalapítóját. Szabadtéri szentmiséje után II. János Pál pápa a kora délutáni órákat a dubrovniki püspöki palotában tölti, majd útban a repülőtérre áthajtat a Stradunon, az óváros főútcáján és a Szent Balázs templom előtt békegalambot enged a magasba, s este visszatér a Krk-szigetre.2003-06-06 10:56:00 0
Trianonra emlékezni kellMint oly sokszor már, ha erről esik szó, a szerdai, Polgárok Békéscsabáért Egyesület által szervezett Trianon-emlékünnepségen is szerepet kapott a racionalitás: a szónok elmondta, nincs valóságalapja az elvett területek viszszacsatolásának. Trianonról soha nem kell beszélni, de mindig, mindig gondolni kell rá — fogalmazódott meg talán legtisztább gondolatként a műsorban.2003-06-06 10:54:00 0
A hadügyminiszter indokolatlanul sértő, bántó és megalázó voltOrbán Viktor ma első fokon személyiségi jogi pert nyert Juhász Ferenc honvédelmi miniszter ellen a Budai Központi Kerületi Bíróságon. Az ítélet kimondja: Juhász Ferenc megsértette Orbán Viktor becsületét, emberi méltósághoz és jó hírnévhez fűződő személyiségi jogát, amikor 2002. november 6-án az Info Rádió műsorában tett kijelentésével azt a hamis látszatot keltette, hogy a felperes antiszemita, értelmetlenül nacionalista és szavahihetetlen politikus.2003-06-06 10:45:00 0
Az öreg halász eseteKéthetes tengeri hánykódást és két tájfunt élt túl egy 77 éves japán halász a Kelet-Kínai-tengeren. A japán parti őrség pénteki közlése szerint Ikari Josimoto május 21-én indult Japán legdélibb szigetéről egy kis tonhalászatra, de - feltehetően a zord időjárás miatt - kiruccanása kissé hosszúra, 15 naposra sikerült.2003-06-06 10:23:00 0
Pünkösd ünnepe az örömhír szétáradása a világbanA rendszerváltás előtt alig néhány egyházi iskola működött az országban, ma több száz. Bár még mindig nagy bennük a túljelentkezés, az egyházak ma már inkább a minőségre helyezik a hangsúlyt, nem a mennyiségre. Egyebek között ezt érintettük a Semjén Zsolt országgyűlési képviselővel folytatott beszélgetésben.2003-06-06 10:04:00 0
A titkosszolgálatot vizsgálja az ombudsmanŐsztől a Nemzetbiztonsági Hivatalnál vizsgálódik az adatvédelmi biztos. Péterfalvi Attila azt vizsgálja, törvényesen járnak-e el az adatok titkos módszerekkel való gyűjtésére jogosult szervezetek - írja a Népszabadság. - Ilyen szervezetből 11 van ma Magyarországon.2003-06-06 08:10:00 0
Rumsfeld a tiltott fegyverekrőlA Pentagon vezetői szerint lehetséges, hogy mégis életben maradt az eddig halottnak vélt Vegyi Ali, Szaddám Huszein volt iraki elnök unokatestvére, aki a kurdok ezreinek életét kioltó 1988. évi vegyifegyver-támadásokban játszott főszerepéért kapta gúnynevét. Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter és Richard Myers tábornok, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának az elnöke csütörtöki kongresszusi meghallgatásuk után nyilatkoztak a sajtónak.2003-06-06 07:56:00 0
Putyin: két elnöki mandátum elégVlagyimir Putyin orosz elnök nem tartja lehetségesnek az orosz alkotmány megváltoztatását, így tiszteletben fogja tartani az államfői poszt betöltését két mandátumban korlátozó alkotmányos előírást.2003-06-06 07:35:00 0
Polányi passiójáték tizedszerA Veszprém megyei Magyarpolány kálváriadombján immár tizedik alkalommal rendezik meg a passiójátékot. - tájékoztatott Sebe István, a község polgármestere. A szombati jubileumi előadás új jelenettel is bővül, először játsszák el Lázár feltámadását.2003-06-06 07:30:00 0
Tárlatok az Egry József EmlékmúzeumbanIdőszaki képzőművészeti kiállítások sorát nyitja szombaton a badacsonyi Egry-múzeumban Gerzson Pál Munkácsy-díjas festő tárlata - tájékoztatta Gopcsa Katalin művészettörténész az MTI-t. Mint elmondta, a tavaly nyáron újranyitott Egry József Emlékmúzeumban - az Egry-gyűjtemény állandó kiállítása mellett - mostantól nyaranta három-három időszaki tárlatot láthatnak a művészetbarátok.2003-06-06 07:25:00 0
Furcsa borexportPórul járt néhány borexportőr a közelmúltban, mert a borexport támogatására szánt keret elfogyott, de arról a földművelésügyi tárca nem jelentetett meg hivatalos értesítést. A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa április végére jelezte a keret kimerülését, amiről a kifizetésekben közreműködő Agrárintervenciós Központ is értesítette a szaktárcát, az azonban lapunknak adott tájékoztatása szerint nem értesült e problémáról.2003-06-06 07:22:00 0
Mikola István fóruma KecskemétenEurópában sehol sem engedték meg, hogy a nyereségérdekeltségű magántőke szabad teret nyerjen az egészségügyi szakellátó intézményekben, mondta Mikola István. Az Orbán-kormány volt egészségügyi minisztere a parlament előtt lévő kórháztörvény-javaslatról tartott csütörtöki kecskeméti fórumon hangsúlyozta: a népegészségügy és a profit érdeke nem esik egybe.2003-06-05 20:38:00 0
A kistelepüléseken lakók ragaszkodnak a postahivatalaikhozA Győr-Moson-Sopron megyei kistelepülések ragaszkodnak a postahivatalaikhoz, a Magyar Posta Rt. vezetői viszont be akarják zárni a kis postákat - derült ki csütörtökön Soborban, ahol a megye 49 érintett településének polgármestere cserélt véleményt a postai szolgáltatások átalakítási terveiről a részvénytársaság vezetőivel.2003-06-05 20:26:00 0
Indul a főszezon a BalatononAz idegenforgalmi főszezonban megerősítik a rendőri szolgálatot a Balaton partján. Folyamatosak lesznek a közlekedési akciók, a zseblopási alosztály munkatársai és a Gepárd csoport tagjai is rendszeresen feltűnnek majd a tó környéki településeken. A rendőrség tehát felkészült a szezonra, a turizmusból élők azonban aggódnak a tó alacsony vízszintje miatt.2003-06-05 20:15:00 0
Öntömjénező évértékelés mostohasorsra ítéltetett rendőröknek, becsapott önkormányzatoknakA Fidesz önkormányzati kabinetje meglepőnek tartja Lamperth Mónika "öntömjénező" évértékelését és úgy véli: kudarc, kilátástalanság és koncepciótlanság jellemzi a Belügyminisztérium tevékenységét. Ezt Bóka István, a párt önkormányzati kabinetjének vezetője közölte annak kapcsán, hogy a belügyminiszter csütörtöki évértékelő sajtótájékoztatóján eredményesnek nevezte a tárca elmúlt évét.2003-06-05 19:22:00 0
Oktatásügy: politikai játszmák az iskolaigazgató-választás körül?Egy ferencvárosi iskola eddigi igazgatónőjének újraválasztásáért kétszáz aláírást adtak át Gegesy Ferenc IX. kerületi polgármesternek tegnapi találkozójukon a szülői munkaközösség tagjai. A polgármester elzárkózott a segítségnyújtás elől. Az intézményben tanít Hatzigiannisz Hrisztoszné ferencvárosi szocialista képviselő, akinek férje a Kime-Net szocialista cég fantomizálása kapcsán merült fel többször, és az iskolában tanul Pál Tibor MSZP-s belügyi államtitkár gyermeke is.2003-06-05 19:10:00 0
Magyar Bálint újabb tisztáldozatárólSári Lajos helyettes államtitkár lemondásával már a negyedik tiszt beáldozására került sor az Oktatási Minisztériumban - kezdődik Répássy Róbert csütörtöki közleménye a korrupciógyanú hálójába keveredett Oktatási Minisztérium legújabb esetéről.2003-06-05 19:00:00 0
Németh Zsolt: Őszinte párbeszédre lenne szükségA magyar-román kapcsolatok az elmúlt másfél évtizedben a feszültségek kezelésében és a szimbolikus kapcsolatteremtésben merültek ki - jelentette ki csütörtökön Kolozsvárott Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke. A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség politikusa a július 20. és 26. között tervezett XIV. Bálványosi Nyári Szabadegyetem kapcsán tartott sajtóértekezletet a romániai városban.2003-06-05 18:39:00 0
Putyin elnöknek jelentett a legfőbb ügyészSzemélyesen Vlagyimir Putyin orosz elnöknek jelentett a csütörtöki észak-oszétiai autóbusz-robbantásról Vlagyimir Usztyinov orosz legfőbb ügyész. Az orosz légierő járművét egy női öngyilkos merénylő robbantotta fel a kaukázusi köztársaság Mozdok településnél lévő légibázis közelében. A halálos áldozatok száma csütörtök estig tizennyolcra emelkedett, és tizenöten sebesültek meg az öngyilkos akcióban a buszon utazó tisztek, katonák, és polgári alkalmazottak közül.2003-06-05 18:11:00 0
Braun Márton az őt ért rágalmakrólEgyes sajtóorgánumok a valóságnak meg nem felelő állításokat tettek közzé személyemmel összefüggésben. Az állításokkal szemben, mivel a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítványnál munkaviszonyt létesítettem, 2001. április 2-ától nem veszek részt a Tolna Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány (TMVA) kuratóriumának munkájában. Így értelemszerűen valótlan az az állítás, hogy önmagammal kötöttem szerződést.2003-06-05 17:54:00 0
Miért nem tesz említést az Európai Unió alkotmánytervezete a keresztény értékrendről?Jelentős mértékben, a jelenlegi 120-150-ről mintegy 20-ra csökkenti a nyugati diaszpórában működő lelkészségek számát a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) - jelentette be Veres András püspök a konferencia nyári ülésének döntéseit ismertető csütörtöki sajtótájékoztatón.2003-06-05 17:42:00 0
Kendőzetlen igazságot Paks ügyébenSenki sem tudja, mi is az igazság Paks kapcsán. A közvélemény még hetekkel is Európa második legsúlyosabb nukleáris üzemzavarát követően újabb és újabb megdöbbentő hiányosságokról értesült. A zavaros tájékoztatás miatt az emberek növekvő aggodalommal szemlélik az eseményeket, hiszen úgy érzik: lassan már két hónapja nem tudhatják meg, mi is történt és mi várható ezek után az atomerőműben.2003-06-05 17:05:00 0
A pápa HorvátországbanII. János Pál pápa csütörtökön megkezdte századik külföldi zarándokútját, amely Horvátországba vezetett. A katolikus egyházfőt szállító különgép délután szállt le a Krk szigetén lévő repülőtéren, ahol Stipe Mesic elnökkel az élen a horvát államvezetés, valamint a horvát püspöki konferencia állandó tanácsának tagjai fogadták a krki püspök és a zágrábi apostoli követ jelenlétében.2003-06-05 16:48:00 0
Montmartre a MillenárisonSzabadtéri filmvetítés, több koncert és kiállítás várja a francia kultúra iránt érdeklődőket a június 18-án kezdődő Montmartre a Millenárison című programsorozaton - közölték a szervezők az egyhetes eseményről tartott csütörtöki sajtótájékoztatón, Budapesten.2003-06-05 16:40:00 0
Demszky ügyében nem vizsgálódik Keller?Önkormányzati és állami szervek vizsgálatát szorgalmazza a Fővárosi Közgyűlés Fidesz-MKDSZ-frakciója annak kiderítésére, hogy 1990 és 2003 májusa között milyen értékű és hány szerződése volt a Sawyer Miller Kft.-nek a fővárosi önkormányzat pénzéből megvalósult közlekedési és infrastrukturális beruházások kommunikációs feladatára. Erről Koltai Ildikó frakcióvezető-helyettes beszélt a főpolgármesteri hivatal udvarán megtartott csütörtöki tájékoztatóján.2003-06-05 16:40:00 0
Nastase a román-magyar kapcsolatokrólRománia és Magyarország kapcsolatait a XXI. századnak megfelelően kell alakítani - hangoztatta a román kormányfő. Adrian Nastase az általa vezetett Szociáldemokrata Párt (PSD) környezetvédelmi fórumán beszélt, ahol bejelentette: pénteken Medgyessy Péter magyar miniszterelnökkel együtt Szatmár megyében felavatja a két szomszédos ország közötti újabb határátkelő állomást.2003-06-05 16:35:00 0
Franks és Bremer bizakodó Irakkal kapcsolatbanDerűlátón nyilatkozott az iraki helyzetről George Bush amerikai elnök előtt Tommy Franks tábornok, az Irakban szolgálatot teljesítő amerikai katonák főparancsnoka és Paul Bremer, Irak Washington által kinevezett, amerikai civil kormányzója.2003-06-05 16:34:00 0
Tisztújítás után a pécsi FideszA Fidesz helyi szervezetének tisztújító közgyűléséről, valamint a társszervezetekkel való együttműködés megújításáról tartottak sajtótájékoztatót csütörtökön Pécsett. Mint elhangzott, a Fidesz-kongresszus által megjelölt feladatok megvalósítására és a korábbi partnerekkel való szorosabb együttműködésre készül a pécsi szervezet.2003-06-05 16:31:00 0
OM: a Botrányok Ideális LaborjaEgyütt utazott a manchesteri Bajnokok Ligája döntőre Sári Lajos, az oktatási tárca szakképzési helyettes államtitkára Németh János üzletemberrel, aki közös céget tulajdonol az Idea Lab Kft-vel, amely referenciák nélkül nyert félmilliárdos közbeszerzést a Nemzeti Szakképzési Intézet pályázatán - adta hírül az Index internetes hírportál. Sári a délután folyamán felajánlotta lemondását, amit Magyar Bálint el is fogadott. Medgyessy továbbra is számít a szabad demokrata miniszter munkájára.2003-06-05 16:22:00 0
Bedobta a törülközőt a Sulinet vezetőjeLemondott Racskó Péter, az oktatási tárca Sulinet Programirodájának vezetője. Szántó Gabriella, az oktatási tárca sajtófőnöke csütörtökön elmondta: Racskó Péter hétfőn, azonnali hatállyal mondott le a programiroda vezetői posztjáról. A sajtófőnök közlése szerint a vezető "úgy érezte: a személyét ért támadások rossz fényt vetnek a Sulinet Programiroda működésére".2003-06-05 15:40:00 0
"Jövőre felkophat a miniszterek álla"A takarékossági intézkedések jegyében a kormány lemondott a 2004. január 1-jén esedékes fizetésemeléséről, amely a tavalyi költségvetés alapján járt volna a kabinetnek.2003-06-05 15:36:00 0
PünkösdA húsvét utáni ötvenedik napon, így a 2003. évben június 8-án, vasárnap ünnepli a keresztény világ a Szentlélek eljövetelét és egyben az egyház születésnapját, azaz pünkösd napját. Pünkösd a kereszténységnek - karácsony és húsvét mellett - a harmadik legnagyobb ünnepe. Nevét a húsvét utáni ötvenedik napról, a görög eredetű pentecostes szóból kapta, melyből a magyar pünkösd szó is származik.2003-06-05 15:17:00 0
Nagy-Britannia nem fogad HuszeineketA brit kormány csütörtökön hivatalosan cáfolta, hogy menedékjogot készülne adni Szaddám Huszein volt iraki elnök két lányának. A brit sajtó már gyakorlatilag tényként kezelte, hogy a két Huszein-lány Nagy-Britanniában telepedhet le. A The Sun, a legnagyobb brit bulvárlap csütörtöki száma már azt is tudni vélte, hogy Ragda és Rana Huszein - akiknek férjeit néhány éve saját apjuk kivégeztette - az észak-angliai Leedsben választott magának lakhelyet.2003-06-05 15:05:00 0
Cheney nyomást gyakorolt a CIA-ra?A Központi Hírszerző Ügynökségben (CIA) idén tett ismételt látogatásaival Dick Cheney amerikai alelnök a nyomásgyakorlás légkörét teremtette meg az ügynökség tömegpusztító fegyverekkel foglalkozó elemzői körül - írta csütörtöki számában a The Washington Post.2003-06-05 15:01:00 0
Budai Tibor grafikái BékéscsabánFéltett világom címmel a Szabad Föld munkatársa, Budai Tibor grafikusművész munkáiból nyílik kiállítás Békéscsabán június 5-én délután fél ötkor a Munkácsy Mihály Múzeumban.2003-06-05 14:48:00 0
Vita az előzetes letartóztatásról SzerbiábanA szerbiai alkotmánybíróság csütörtökön felfüggesztette a szervezett bűnözés elleni törvény azon rendelkezéseinek alkalmazását, amelyek - jogászok szerint - gyakorlatilag fenntartották a Djindjic-gyilkosság miatt elrendelt rendkívüli állapotot.2003-06-05 14:37:00 0
Jövő héten könyvhétA jövő hét közepén kezdődő 74. ünnepi könyvhéten 201 magyarországi, illetve határon túli könyves cég ajánlja újdonságait a rendezvénysorozat központi helyszínén, a budapesti Vörösmarty téren - közölte a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének igazgatója csütörtökön a Fészek Művészklubban tartott sajtótájékoztatón.2003-06-05 14:35:00 0
ENSZ-megfigyelőket raboltak elNincsenek magyarok a grúziai Kodori-szorosban csütörtökön elrabolt ENSZ-megfigyelők között - közölte Isaszegi János dandártábornok, a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Hadműveleti Központjának parancsnoka. Elmondta: jelenleg hét magyar fegyvertelen katonai megfigyelő dolgozik a térségben az ENSZ fennhatósága alatt. Ők a Szuhumiban található főparancsnokságon dolgoznak, valamint a Grúzia és Abházia térségében lévő Gali és Zugdidi szektorban járőröznek, ellenőrzik a rendet.2003-06-05 14:30:00 0
A kormány döntése zavart keltett a piaconA Magyar Nemzeti Bank kész védelmezni a 250 forint/eurós árfolyamot, és szükség esetén emelni a kamatot - idézte Járai Zsigmondot, az MNB elnökét a Dow Jones hírügynökség csütörtökön.2003-06-05 14:27:00 0
Harrach Péter a szociális és családügyi bizottság nyílt napjánHarrach Péter kiemelte: az egészségügy jelentős gondjai háttérbe szorítják a szociális problémák kezelésének lehetőségét. Az Országgyűlés fideszes alelnöke erről a parlament szociális és családügyi bizottsága által rendezett nyílt napon beszélt. A konferenciát az ápolás és gondozás, valamint az egészségügyi dolgozók európai uniós jövőjéről, munkafeltételeiről tartották.2003-06-05 14:19:00 0
Szétválás iskolabezárás miattA szeptemberi új tanévtől már nem indíthat első osztályt a Somoskőújfalu városrészi általános iskola - így határozott Salgótarján közgyűlése legutóbbi ülésén; a döntés ellen a somosiak petícióban tiltakoznak, és helyi népszavazást kezdeményezve válni készülnek a nógrádi megyeszékhelytől.2003-06-05 14:14:00 0
A hülyeség - ha fájna, 2003. június 5.Jogerős bírósági ítéletek szólnak arról, hogy Keller László többször nem mondott igazat. A saját portája előtt söpörni nem akaró - és ezért sokak szerint üvegszemügyinek is nevezhető - államtitkár immár másfél millió forintnál is többet fizethet azért, mert valótlant állított. Keller tehát bajban van - ő mégis azt mondja: "uniós normák szerint" gondolkodik.2003-06-05 13:42:00 0
Engedély Milosevic kihallgatásáraEngedélyt adott a hágai Nemzetközi Törvényszék arra, hogy a szerbiai nyomozóhatóságok politikai bűnügyek gyanúja miatt kihallgassák a scheveningeni börtönben Slobodan Milosevic volt jugoszláv államfőt és Vojislav Seselj szerb radikális pártvezér - közölte csütörtökön a belgrádi B92 rádióval Dusan Mihajlovic szerb belügyminiszter.2003-06-05 13:37:00 0
Politikai játszmák az iskolaigazgató-választás körül?Egy ferencvárosi iskola eddigi igazgatónőjének újraválasztásáért kétszáz aláírást adtak át Gegesy Ferenc IX. kerületi polgármesternek tegnapi találkozójukon a szülői munkaközösség tagjai. A polgármester elzárkózott a segítségnyújtás elől.2003-06-05 13:28:00 0
Az amerikaiak az iraki lakosságtól várnak információtAz amerikai hatóságok az iraki lakosságtól várnak információkat a bukott iraki rezsim tömegpusztító fegyvereinek hollétéről. A bagdadi rádió, amelyet az amerikai hatóságok üzemeltetnek, csütörtökön ilyen értelmű felhívást sugárzott több alkalommal. A felszólítás "mindazoknak szól, akik részt vettek tömegpusztító fegyverek kifejlesztésében, tárolásában, szállításában és beszerzésében" - hangzott az éter hullámain sugárzott kérés.2003-06-05 13:22:00 0
A nyár szenzációja a sörfagyiNewcastle-ben és Northumberlandben hamarosan megjelenik és a nyár szenzációjának ígérkezik a Newcastle Brown sörből készített sörfagyi. A fagylalt elkészítéséhez tejszínt, tejet, tejkaramellát és természetesen a korábban említett márkájú sört használják fel a Neill és Jackie Maxwell által üzemeltetett Doddington közelében található tejgazdaságban.2003-06-05 13:06:00 0
Kifogásol az EU-Románia bizottságEgyrészt határozottan kritizálja a kormányt, másrészt üdvözli előzetes jelentésében a korrupció-ellenes törvénycsomag hatályba léptetését a Románia és az Európai Unió közötti vegyesbizottság.2003-06-05 12:58:00 0
Kötbért követel a SapientiaMiközben pénteken Bálint-Pataki József HTMH-elnök, Andrei Marga BBTE-rektor és Orbán Vikor exminiszterelnök jelenlétében felavatják a Sapientia-EMTE kolozsvári központját, addig az egyetemet működtető alapítvány kötbért követel az intézmény marosvásárhelyi campusát tervező cégen.2003-06-05 12:49:00 0
Továbbra is törvénytelen a közmédiumok működéseTirts Tamás a Fővárosi Közgyűlés Kisebbségi, Emberi Jogi és Vallásügyi Bizottságának elnöke továbbra is emberi jogi és vallási diszkriminációval vádolja az ORTT illetékeseit. Az elnök elmondta, hogy a közmédiumok társadalmi kurátorainak kiválasztása a médiatörvény megsértésével történt. Tirts Tamás a mai napig hiába kérte az ORTT elnökétől, Hajdú Istvántól, hogy a regisztrációs és sorsolási szabályzatot láthassa azt ez idáig nem kapta meg. Ebből és az MTV elnök megválasztásából kifolyólag bizonyítva látja, hogy a kuratórium összeállításánál törvénytelenül diszkrimináltak társadalmi szervezeteket.2003-06-05 12:46:00 0
Nyugtassa meg Medgyessy az embereketAz elmúlt egy év során már megtanultuk, hogy mindig a fordítottja következik be annak, mint amit a kormány mond. A Medgyessy-csomag is a "fordított beszéd" a bizonyítéka - jelentette ki Áder János csütörtöki, Tállai Andrással közösen tartott budapesti sajtótájékoztatóján. Cikkünkből a sajtótájékoztató rövidített változata hangfájlban is letölthető.2003-06-05 12:43:00 1
A Pápa századszor kelt útraII. János Pál külföldi utazásaival igazi arculatot adott önnön pápaságának, erősítve a népekben, a közösségekben az egyház "nagy testéhez" való tartozás érzését - állapítja meg csütörtöki írásában a La Repubblica abból az alkalomból, hogy a szentatya horvátországi látogatásával századszor kelt útra.2003-06-05 12:07:00 0
Közbeszerzések 82,6 milliárdértTavaly az egy évvel korábbit közel 30 százalékkal meghaladó értékben bonyolítottak le közbeszerzést keretszerződések alapján. Mivel a kiemelt termékekre vonatkozó szabályozás már nincs összhangban a mai elvárásokkal, az állami normatívák módosítását s a termékkörök újragondolását szorgalmazzák.2003-06-05 11:53:00 0
Elindult a tejágazati lavinaZsarolásként értékelik a tejtermelők, hogy a hazai piac vezető cégének számító Nutricia Kft. tegnap több megyében is jelentős, literenként 13-14 forintos felvásárlásiár-csökkentésről szóló szerződéstervezetet küldött az állattartóknak- számol be a Világgazdaság. A cég a mai 72-ről 58-59 forintra mérsékelné a literenkénti felvásárlási árakat. Tóth István, a legnagyobb agrár-érdekképviseletnek minősülő Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (MOSZ) titkára elmondta: a gazdálkodóktól származó információk szerint a társaság a megállapodások aláírására egynapos határidőt adott. Egyúttal kilátásba helyezte, hogy június 10-től nem veszi át a tejet, ha a termelők az ármérséklést nem fogadják el.2003-06-05 11:49:00 0
Bush kemény szavaiAz Irak elleni háború igazságos volt - jelentette ki George Bush amerikai elnök csütörtökön a katari asz-Szajlíja támaszpont több mint 1000 katonája előtt mondott beszédében. Az amerikai elnök hangoztatta: "Tovább folytatjuk a keresést, és ki fogjuk deríteni az igazságot Szaddám Huszein tömegpusztító fegyvereiről, de egy biztos: egyetlen terrorszervezet sem fog tömegpusztító fegyverekhez jutni az iraki rezsimtől, mert az iraki rezsim nincs többé."2003-06-05 11:33:00 0
Fenyegetik Saront"A Rabin tér nevét Rabin és Saron térre kell változtatni!" "Saron, a következő te vagy a sorban!" Ilyen és ehhez hasonló feliratok láthatók az utóbbi napokban Izraelben. A biztonsági szolgálat újabb miniszterelnök-gyilkosságtól tart, de már fokozhatatlan a testőrök száma és munkája Saron körül.2003-06-05 11:28:00 0
A kormány döntésének köszönhetően tíz forinttal többe kerül az EuróA forint szerdán bejelentett 2,26 százalékos leértékelése után a bankok is drágábban adják el az eurót a lakosság részére. Azok a lakossági ügyfelek, akik például turista úthoz váltanak ki valutát, csütörtökön reggel minden bankban több mint tíz forinttal drágábban vehetik meg az eurót, mint egy nappal korábban.2003-06-05 11:20:00 0
Saron és Abbász újra találkozikÚjból találkozni akar egymással a közeljövőben az izraeli és a palesztin miniszterelnök, hogy biztosítsák a közel-keleti béketerv megvalósulását - jelentették csütörtökön izraeli lapok. Ariel Saron és Mahmúd Abbász szerdán a jordániai Akabában - amerikai nyomásnak engedve - lefektette annak a tervnek az alapjait, amely az erőszak felszámolását és palesztin állam három éven belüli létrehozását irányozza elő.2003-06-05 11:16:00 0
Ivan Lexa szabadSzabadlábra helyezték Ivan Lexát, aki még Vladimír Meciar kormányzása alatt, a titkosszolgálat igazgatójaként meggyilkoltatta Robert Rémiást, aki sokat tudott az akkori államfő, Michal Kovác fiának erőszakos elhurcolásáról. Lexa csütörtökön délelőtt, fél éves vizsgálati fogságának leteltével hagyta el a pozsonyi börtön épületét.2003-06-05 11:13:00 0
Stones turnéSzerda este a müncheni Olimpiai csarnokban adott koncerttel megkezdte idei európai turnéját a Rolling Stones. Az 1962 óta együtt muzsikáló angol rockegyüttes kétórás "zenés tűzijátékkal" szórakoztatta a 12 ezer fős közönséget. Új dalok nem szerepeltek a műsorban, Mick Jagger énekes és társai 41 évi munkásságuk legjavából adtak ízelítőt. Ráadásként - piros konfettizáporral körítve - a Satisfaction című örökzöld slágerüket játszották el.2003-06-05 11:06:00 0
A Magyar Vöröskereszt a fiatalok védelmérőlA humanitárius szervezet alapfeladatai között szerepel az egészség és az emberi élet védelme, amelyhez szorosan kapcsolódnak egészségfejlesztési, nevelési és védelmi tevékenységei. Június 5-én, csütörtökön, a szervezet a Monte Christo Hotelben egész napos konferencián vitatja meg azokat a legfontosabb kérdéseket, amelyek számos célcsoport, de különös tekintettel a gyermekek és fiatalok egészségvédelmét szolgálják.2003-06-05 11:02:00 0
Új feladatokat kap az iroda KaposváronKaposváron marad a Sapard-iroda, s marad a létszám is, ám az még bizonytalan, hogy milyen szerepet, új feladatokat szán neki a kormányzat.2003-06-05 10:38:00 0
Áder János: nem volt jóléti rendszerváltásAz osztályozás időszakát éljük a politikában is. Politológusok és politikusok adnak jegyet a kormány elmúlt egy esztendejére. Amikor a miniszterelnök a parlamentben értékelte az elmúlt egy évet, mi is megkérdeztük Áder Jánost, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség frakcióvezetőjét, hányast adna a kormány egyéves munkájára? Akkor kitért a válasz elől. Megkérdezem most, hányasra osztályozná a kormány teljesítményét?2003-06-05 10:21:00 0
Újabb fenyegetés a "latorállamok" címéreAz Egyesült Államok készen áll arra, hogy ha kell, akár katonai erővel is megakadályozza tömegpusztító fegyverek birtoklását, illetve továbbadását - derül ki egy washingtoni kormányzati politikus nyilatkozatából.2003-06-05 10:20:00 0
Ígéret és tett nincs összhangbanEllentétben a kormányzat korábbi ígéreteivel, nem épül nyolcszáz kilométer autópálya a ciklus végéig, jelenleg mindössze csak 420 kilométer megépítését tervezi a kormány - derült ki Szalay Gábor szavaiból. A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) politikai államtitkára erről szerdán Gyulán, egy szakmai konferencián beszélt.2003-06-05 10:14:00 0
Domokos László: Békés megyét kudarcra ítélte a kormányDomokos László elmondta Békés megye kudarcra van ítélve, mert a szocialista-szabad demokrata megyei vezetés hibájából a térség nem számíthat a nemzeti fejlesztési terv keretében várható uniós támogatásokra. A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség megyei elnöke csütörtökön Békéscsabán, sajtótájékoztatón kifejtette, számítások szerint 2004 és 2006 között 1100-1600 milliárd forint támogatás érkezhet Brüsszelből a nemzeti fejlesztési terv keretében Magyarországra, s e források huszadrésze, vagyis 50-80 milliárd forint járna Békés megyének.2003-06-05 10:14:00 0
Bush KatarbanGeorge Bush amerikai elnök csütörtökön Katarban találkozott Tommy Franks tábornokkal, az amerikai hadsereg középső parancsnokságának vezetőjével és Paul Bremerrel, az iraki adminisztráció amerikai vezetőjével.2003-06-05 09:56:00 0
ENSZ-megfigyelőket raboltak el GrúziábanIsmeretlen fegyveresek ENSZ-megfigyelőket raboltak el csütörtökön Grúziában, a Kodori-szorosban. Egyelőre ellentmondásos beszámolók vannak arról, hogy hány embert ejtettek túszul a támadók: egyes források szerint hat ENSZ-megfigyelőt hurcoltak el, más értesülések szerint csak hármat és egy tolmácsot. Egyelőre nincs információ a túszok nemzetiségéről. A nemzetközi megfigyelők orosz békefenntartókkal közösen járőröztek az abház és a grúz erők közötti demilitarizált övezetben.2003-06-05 09:50:00 0
Ki segít a gazdákon?Július elsejével bizonytalanná válik a szerződéses falugazdászok sorsa, mert megszűnik munkájuk. A falugazdászok úgy ítélik meg, hogy hálózatuk szétdarabolásával, felszámolásával a termelők fontos információktól esnek el, mert kérdéses, hogy például ki tájékoztatja a gazdákat a pályázati lehetőségekről, és ki segít nekik a pályázatok kitöltésében.2003-06-05 09:49:00 0
Forintmilliárdok az MTV-nekAz Országgyűlés kulturális bizottságának kormánypárti többsége szerdán általános vitára alkalmasnak tartotta azt az indítványt, amely szerint a közmédiumok alaptőke-emelésére előirányzott 7,2 milliárd forintból az MTV Rt.-nek 6,3 milliárd forint jutna. A Magyar Rádió mindössze 500 milliót, a Duna TV pedig 400 milliós juttatást kapna.2003-06-05 09:30:00 0
Arafat méltatta Bush elkötelezettségétNagy elismeréssel méltatta Jasszer Arafat palesztin elnök George Bush amerikai elnök személyes elkötelezettségét a közel-keleti rendezést célzó nemzetközi béketerv, az úgynevezett útiterv teljes megvalósítása mellett.2003-06-05 09:03:00 0
Amerikai kézen az iraki népi milícia vezetőjeAmerikai kézre került a bukott iraki elnököt támogató népi milícia vezetője - jelentette be csütörtökön az Irakot megszálló amerikai erők parancsnoksága.2003-06-05 08:51:00 0
Az energiahivatal lefejezése a célÚjabb független állami szervezet, a Magyar Energia Hivatal vezetője ellen indított támadást a kormányoldal. A Magyar Nemzet értesülései szerint az "akció" mögött az MSZP-hez kötődő energialobbi áll. Kaderják Pétert - akivel szemben a kabinet nem talált szakmai kifogásokat - egy, a gáztörvénybe bújtatott módosító javaslattal akarják eltávolítani székéből.2003-06-05 08:46:00 0
Az EU is a terrorszervezetek közé sorolja a BatasunátAz Európai Unió szerdán úgy döntött, hogy a Batasuna baszk radikális pártot is felveszi azon szervezetek legújabban felülvizsgált listájára, amelyen a tizenötök által terrorista szervezeteknek tartott formációk szerepelnek.2003-06-05 08:26:00 0
Kisebbségek az Európai UnióbanAz osztrák parlament várhatóan októberben ratifikálja Magyarország uniós csatlakozási szerződését - ezt jelezte Wilhelm Molterer, a kormányzó Osztrák Néppárt (ÖVP) frakcióvezetője szerdán Bécsben Szájer Józsefnek, a magyar országgyűlés alelnökének.2003-06-05 08:19:00 0
Bush: megfelelt a várakozásoknak az akabai csúcsMegfelelt a várakozásoknak és teljesítette a hozzá fűzött reményeket az izraeli és a palesztin kormányfő akabai találkozója - jelentette ki George Bush amerikai elnök szerdán az elnöki különgépen nyilatkozva.2003-06-05 08:14:00 0
Pokolgépes merénylet tisztek ellen OroszországbanPokolgépes merényletet követtek el csütörtökön az Oroszországhoz tartozó Észak-Oszétiában lévő Mozdokban egy autóbusz ellen, amelyen orosz repülőtisztek utaztak. Az első jelentések szerint legkevesebb tizenöten életüket vesztették.2003-06-05 08:07:00 0
A ciprusi törökök nem kérnek az EU-segélybőlAz észak-ciprusi török kormányzat szerdán visszautasította az Európai Unió segélycsomagját, mert úgy értékeli, hogy annak elfogadásával a nemzetközileg elismert nicosiai kormányzat ellenőrzése alá helyezné a ciprusi törökök szakadár államalakulatát.2003-06-05 08:00:00 0
Zoo tábor a fővárosi állatkertbenAz idén is megnyitja egyetlen hivatalos táborát, a Zoo tábort a Fővárosi Állat- és Növénykert - közölte szerdán Hornek Ildikó, az intézmény sajtóreferense.2003-06-05 07:56:00 0
Turistákat lőttek le IndonéziábanIndonéz katonák agyonlőttek egy német turistát, feleségét pedig megsebesítették Aceh tartományban, ahol május 19-e óta hadiállapot van érvényben. Az 54 éves Hendrik Luthert és 49 éves feleségét, Margaret Luthert szerda este lőtték le egyelőre tisztázatlan körülmények között a Szumátra északi csücskén fekvő tartományban. Az asszonyt kórházba szállították.2003-06-05 07:56:00 0
Latinovits emlékversenyAz immár IX. országos Latinovits Zoltán középiskolai vers- és prózamondó találkozót szombaton rendezik meg Balatonszemesen - tájékoztatott Csonka Márta, a szemesi művelődési ház igazgatója, a rendezvény főszervezője. Közlése szerint ezúttal 45 középiskola egy-egy irodalomkedvelő diákja vetélkedik a szavalóverseny díjaiért; a próza- és versmondók az 1900 utáni magyar irodalom két alkotásával készülhetnek a vetélkedőre, s a neves szakemberekből álló zsűri a helyszínen dönti el, melyiket kell előadnia a versenyzőnek.2003-06-05 07:51:00 0
Schröder Lódzban segítette az uniós kampánytNemcsak Lengyelországnak van szüksége Európára, hanem Európának is Lengyelországra - összes gazdasági és emberi lehetőségével, a lengyelek minden kreativitásával együtt - mondta Gerhard Schröder szerdán Lódzban.2003-06-05 07:49:00 0
Velencei Biennálé - Nefertiti teste a magyar pavilonbanEgyetlen szobrot mutatnak be az 50. Velencei Képzőművészeti Biennálé magyar pavilonjában: a Kis Varsó elnevezésű művészeti csoport két tagja, Gálik András és Havas Bálint az egyiptomi királyné, Nefertiti mellszobrához alkotott "testet" - közölte a biennálé magyar nemzeti biztosa a kiállításról tartott szerdai budapesti sajtótájékoztatón.2003-06-05 07:47:00 0
Pünkösdi szezonnyitó SiófokonA pünkösdi ünnepekhez kapcsolódóan vitorlás klubház avatásával veszi kezdetét az idegenforgalmi szezon Siófokon - tájékoztatott Nagy István, a városi önkormányzat sajtószóvivője.2003-06-05 07:46:00 0
Bush közel-keleti megbízottakat nevezett kiGeorge Bush amerikai elnök két legfőbb külpolitikai tanácsadóját, Colin Powell külügyminisztert és Condoleezza Rice nemzetbiztonsági tanácsadót személyes megbízottjává nevezte ki a közel-keleti békefolyamat előmozdítására, míg magával a konkrét munkával, a közel-keleti útiterv végrehajtásának folyamatos ellenőrzésével John Wolf veterán diplomatát bízta meg.2003-06-05 07:42:00 0
Nemzetközi néptáncfesztivál SzékesfehérvárottMagyar együttesek mellett hét külföldi néptánccsoport mutatkozik be a Királyi napok - VIII. nemzetközi néptáncfesztiválon, amelyet augusztus 15-20. között rendeznek Székesfehérvárott - tájékoztatták a szervezők a sajtó képviselőit szerdán.2003-06-05 07:39:00 0
Helybenhagyták Kubában a politikai foglyok letartóztatásátA kubai legfelsőbb bíróság helybenhagyta azokat az ítéleteket, amelyek alapján hosszú évtizedekre börtönbe vetettek hetvenöt másként gondolkodót a kommunista szigetországban.2003-06-05 07:39:00 0
Kanada feloldotta az Irak elleni embargótKanada feloldotta szerdán az Irak ellen bevezetett gazdasági büntetőintézkedéseket annak nyomán, hogy a Biztonsági Tanács két héttel ezelőtt döntést hozott az Irakot sújtó nemzetközi szankciók megszüntetéséről.2003-06-05 07:35:00 0
Schuster kiáll Csáky mellettRudolf Schuster szlovák államfő szerdán védelmébe vette Csáky Pált, a pozsonyi kormány miniszterelnök-helyettesét, akit az utóbbi időben éles támadások érnek.2003-06-04 20:00:00 0
Trianon-megemlékezés DebrecenbenA trianoni békeszerződés igazságtalansága mindenki számára nyilvánvaló volt, aki ismerte a polgárok és elismerte a nemzetek önrendelkezési jogát - jelentette ki Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere a hajdúvárosi Magyar Fájdalom szobránál rendezett trianoni megemlékezésen.2003-06-04 19:54:00 0
Merre tart a jobboldal?Boross Péter volt miniszterelnök, MDF-es politikus és Stumpf István politológus, volt kancelláriaminiszter egyaránt a nem szélsőséges jobboldali politikai erők összefogásában látja a 2006-os választási sikerük zálogát.2003-06-04 19:38:00 0
Orbán Viktor beszéde Dr. Varga László búcsúztatásánA Kerepesi temető Nemzeti Sírkertjében több ezres tömeg kísérte végső útjára az örökifjú politikust, Varga Lászlót. A szertartást Erdő Péter budapest-esztergomi érsek celebrálta. A koszorúkkal borított sírnál Orbán Viktor emlékezett Varga László kiemelkedő és példa értékű életútjára.2003-06-04 18:50:00 0
Cser Ágnes: Lemészárolják az egészségügyetA készülő kórháztörvény arra jó, hogy a piac szabályai szerint lemészárolja az egészségügyet - jelentette ki Cser Ágnes az Egészségügyben Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (EDDSZ) elnöke szerdán Debrecenben tartott sajtótájékoztatóján.2003-06-04 18:04:00 0
Frakció a magyar ügyek képviseletére a kongresszusbanAz amerikai kongresszus képviselőházában szerdán kétpárti frakció alakult republikánus és demokrata párti törvényhozókból a magyar ügyek képviseletére.2003-06-04 16:58:00 0
Hamász: sohasem tesszük le fegyvereinketA Hamász szélsőséges palesztin szervezet szerdán elutasította Mahmúd Abbász palesztin kormányfő felszólítását az erőszak abbahagyására, és bejelentette: minden eszközzel küzdenek addig, míg fel nem szabadítják Palesztinát.2003-06-04 16:53:00 0
Duna Televízió: külföldi elismerés filmeknekA Barát-patak barátai című kisjátékfilm nyerte a legjobb rendezés és a legjobb csapatmunka díját az olaszországi Trevisóban rendezett gyermek- és ifjúsági filmfesztiválon - tudatta szerdán a Duna Televízió.2003-06-04 16:50:00 0
Tárlaton a Rajna kincseA Rajna kincse - Wiener Wald, Wiener Blut, Wiener Kaffee - Ausztria, Németország címmel nyílt tárlat szerdán Budapesten, az Országos Idegennyelvű Könyvtárban.2003-06-04 16:35:00 0
A kormány meghozta a Medgyessy-csomagotAzt eddig is tudtuk, hogy sodródik a gazdaságpolitika, de hogy már süllyed is, azt nem - jelentette ki szerdai rendkívüli sajtótájékoztatóján Varga Mihály, a Fidesz gazdasági kabinetjének vezetője. A kormány meghozta a Medgyessy-csomagot, ami öt csapást mér az emberekre.2003-06-04 16:26:00 0
Gyengül a gazdasági környezet kiszámíthatóságaA kormány és a Monetáris Tanács közösen úgy döntött, hogy a forint ingadozási sávjának közepét 282,36 forintra tolja el az eddigi 276,1 forintról. Az erős sávszél 240,01 forintra emelkedett 234,69 forintról. A gyenge sávszél 324,71 forint lett a korábbi 317,51 forint helyett. Az ingadozási sáv továbbra is plusz-mínusz 15 százalék.2003-06-04 15:13:00 0
Válságban az önkormányzatokAz ellenzéki pártok vezérszónokai a "Kudarc, kilátástalanság, koncepciótlanság, avagy a becsapott önkormányzatok" címmel a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség által kezdeményezett parlamenti vitanapon az önkormányzatok kormányváltás óta kialakult súlyos válsághelyzetére hívták fel a figyelmet.2003-06-04 15:05:00 0
Prodi a reformokrólAz Európai Bizottság elnöke szerdán ismételten állást foglalt a több évre választandó EU-elnök intézményének bevezetése ellen, jelezve ugyanakkor, hogy e javaslat enyhített változatától a bizottság nem zárkózna el.2003-06-04 14:50:00 0
Minden napra egy valótlan állítás az OM-bőlMagyar Bálint vagy nem ismeri az általa vezetett minisztérium és a Cisco által kötött szerződések tartalmát, vagy pedig megtévesztette a magyar közvéleményt, ugyanis a nyilvánosságra hozott anyagok cáfolják a miniszter állításait - jelentette ki Répássy Róbert szerdai sajtótájékoztatóján.2003-06-04 14:29:00 0
Amadeus - balettpremier az OperaházbanWolfgang Amadeus Mozartról írt balettet Pártay Lilla Kossuth-díjas, kiváló művész; a két felvonásos előadás premierjét pünkösd vasárnap tartják a Magyar Állami Operaházban - közölték a szervezők a bemutatót megelőző sajtótájékoztatón szerdán.2003-06-04 13:55:00 0
Blair: nem történt hamisításA brit kormányfő szerdán cáfolta azokat az egyre súlyosabb vádakat, amelyek szerint a munkáspárti kormány a háború előtt manipulálta az iraki tömegpusztító fegyverekről szóló hírszerzési értesüléseket.2003-06-04 13:51:00 0
Bizottsági igen a csonka státustörvényre: Csapody a kormánypártokkal szavazottA kormánypártok, valamint Csapody Miklós MDF-es képviselő támogató szavazatával általános vitára alkalmasnak ítélte a szomszédos államokban élő magyarokról szóló törvény módosítására irányuló törvényjavaslatot az Országgyűlés Emberi Jogi, Kisebbségi és Vallásügyi Bizottsága szerdai ülésén.2003-06-04 13:45:00 0
Nemzeti érdekek helyett pártérdekek a külpolitikában isSzájer József, a Fidesz Külpolitikai kabinetjének vezetője szerdai, évértékelő sajtótájékoztatóján rámutatott, hogy az elmúlt egy évben a külpolitikát a pártérdekeknek és PR szempontoknak rendelték alá a szocialisták. A Medgyessy-kormány első esztendejében a külpolitikát a tétlenség, a sodródás és a pozícióvesztés jellemezte.2003-06-04 13:41:00 0
Tisza-tavi FesztiválA Tisza-tavi régió kereskedelmi szálláshelyein tavaly 65 ezer vendég fordult meg, akik 370 ezer vendégéjszakát töltöttek el, ez 12 százalékos forgalomnövekedést jelent az előző évhez képest.2003-06-04 13:36:00 0
Pénteken drágul az üzemanyagHárom forinttal emeli a gázolaj és a motorbenzin árát pénteken a Mol Rt. Az indoklás szerint a társaság az árváltozással a világpiaci árak mozgását követi.2003-06-04 13:04:00 0
Orbán Viktor LisszabonbanOrbán Viktor arra kérte a Kereszténydemokrata Internacionálé (CDI) lisszaboni elnökségi ülésén részt vevő európai uniós vezetőket és kormányfőket, hogy a 2004-es csatlakozásig egyetlen stratégiai döntést se hozzanak Magyarország nélkül.2003-06-04 12:11:00 0
NAÜ-ellenőrök al-TuvaitábaA Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) ellenőrei szerdán Irakba indultak, hogy megvizsgálják a Bagdadtól délre lévő al-Tuvaita atomkutató intézetet - jelentette be Bécsben Melissa Fleming, a NAÜ szóvivője.2003-06-04 12:04:00 0
Párizs üdvözli Bush offenzívájátFranciaország szerdán felsorakozott az amerikai elnök közel-keleti béketerve mögött. Dominique de Villepin külügyminiszter szavai szerint George Bush kezdeményezése olyan történelmi esélyt kínál, amelyet nem szabad elszalasztani.2003-06-04 11:32:00 0
Pünkösdi filmfesztivál az UrániábanMintegy hetven alkotást vetítenek a Pünkösdi filmfesztiválon, amely pénteken 22 órakor kezdődik Budapesten, az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A Duna TV és az Uránia közös szervezésében zajló tizennégy órás programsorozatot szombaton délelőtt fél tizenkettőkor a hagyományos csíksomlyói pünkösdi búcsú közvetítése zárja.2003-06-04 11:30:00 0
Algéria kész az engedményekreAz algériai elnök bejelentette, hogy a Szaharában fogva tartott nyugati túszok kiszabadulása érdekében kész az engedményekre.2003-06-04 11:25:00 0
Nemzetközi pünkösdi kiállítás és vásár EsztergombanJúnius 7-9. között Esztergomban rendezik meg a XI. Nemzetközi pünkösdi kiállítást és vásárt. Gál Kálmánné vásárigazgató, az Esztergomi Ipartestület ügyvezetője elmondta, az idei kiállítás mottója: "Ön is legyen jelen, mert a piac ismerete a jövő sikerének a záloga".2003-06-04 11:22:00 0
Genf: fokozatosan normalizálódik a helyzetHét embert vett őrizetbe kedd este Genfben a rendőrség, miután vízágyúval feloszlattak egy százfős tömeget, amely megsértette a délután kihirdetett tüntetési tilalmat. Az őrizetbe vett személyek közül hármat azzal gyanúsítanak, hogy megvertek egy rendőrt.2003-06-04 11:20:00 0
Rózsaszín világA miniszterek kinevezési okmányai mellé ma már biztosan jár egy rózsaszín szemüveg is, amelyet nyilatkozatok alkalmával kell hordaniuk. Más magyarázata aligha lehet annak, hogy egyébként kellő felkészültségű szakemberek a szomorú makrogazdasági adatokat látva is azt állítsák: minden rendben van.2003-06-04 11:11:00 0
Arafat-nyilatkozat AkabárólJasszer Arafat palesztin elnök reméli, hogy a békére irányuló erőfeszítések sikeresek lesznek a jordániai Akabában szerdára összehívott közel-keleti csúcstalálkozón, és az eseményen mind a palesztin, mind pedig az izraeli népszámára "kitárul remény ablaka".2003-06-04 10:33:00 0
Az iraki vezetés nem törölte az orosz kitermelési szerződéstIrak szerdán közölte, hogy nem töröltek orosz társaságokkal olajkitermelésre vonatkozó szerződéseket Szaddám Husszein kormányának megdöntése óta. Az iraki olajipari minisztérium egyik illetékese közölte ezt, ugyanakkor azt is hozzátette, hogy a Lukoil orosz társasággal kötött szerződést még a korábbi vezetés semmisítette meg.2003-06-04 10:26:00 0
Mr Viktor Orbán on the first year of the Medgyessy-government and on the role of values in politics2003-06-04 10:12:00 0
Communiqué of Fidesz - Hungarian Civic Union upon the ratification of NATO's second round of enlargement in the Hungarian Parliament2003-06-04 10:09:00 0
Folytatódnak az ellenzéki tüntetések ZimbabwébanZimbabwéban szerdán harmadik napjába lépett a Robert Mugabe elnök rendszere elleni tüntetéshullám.2003-06-04 09:51:00 0
Kevesebb adót akar fizetni Suchman cégeA Horn-kormány privatizációs minisztereként a Tocsik-botrányba keveredett Suchman Tamás érdekeltségébe tartozó NARIVO Kft. pár hónapja székhelyet változtatott. Mindezt annak érdekében tette, hogy kevesebb adót kelljen fizetnie - olvasható a Magyar Nemzetben. A cégáthelyezéssel több tucat dolgozó munkahelye is veszélybe kerül.2003-06-04 09:00:00 0
Magyartalanított státustörvény: Romániának ez is sokA legtöbb diszkriminatív és területen kívüli vonatkozás kikerült a magyar kedvezménytörvényből, de a magyar kormánynak és törvényhozásnak tovább kell gondolkodnia a jogszabályban megmaradt nem eurokonform aspektusokon - véli a román kormány.2003-06-03 20:13:00 0
Kétharmados törvényeket módosítana az új titoktörvényAz ellenzéki oldal a kétharmados többséget igénylő jogszabályok megtartását szorgalmazta az államtitokról és a szolgálati titokról szóló törvény részletes vitája során kedden a parlamentben.2003-06-03 20:04:00 0
Új elnök a győri és a soproni Fidesz élénÚj elnököt választott a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség győri és soproni szervezete a napokban, erről az érintettek kedden adtak tájékoztatást az MTI-nek. A párt győri szervezetét a jövőben Dézsi Csaba András irányítja, aki az előző önkormányzati ciklusban a megyeszékhely alpolgármestere volt és ötödik éve a városi közgyűlés polgári frakciójának vezetője.2003-06-03 19:54:00 0
Alkotmányt sért a készülő kórháztörvényA készülő kórháztörvény legalább három ponton sérti az alkotmányt, és szociális tragédiához fog vezetni, amennyiben a parlamenti többség elfogadja a jogszabályról szóló javaslatot. Az Orbán-kormány volt egészségügyi minisztere, aki a Fidesz - Magyar Polgári Szövetségben megalakuló egészségügyi egyeztető fórum vezetője lesz, erről kedden debreceni sajtótájékoztatóján beszélt.2003-06-03 19:43:00 0
A hülyeség - ha fájna, 2003. június 3.A parlamenti napló munkapéldánya még úgy rögzítette az Eörsi Mátyás felszólalása alatti eseményeket, mintha az ellenzék padsoraiból tette volna fel valaki a költői kérdést, "mit bőgsz, te vadbarom?". A közszolgálati televízió felvételei azonban éppen ennek ellenkezőjét egyértelműsítik. A tettes, jóllehet ő maga tagadja, Horn Gábor, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára volt.2003-06-03 19:12:00 0
Kórházprivatizáció előtt?A soproni Fidesz-székházban Dr. Molnár Ágnes, a Polgári Összefogás képviselője és Abdai Géza frakcióvezető tartott sajtótájékoztatót. Az elmúlt heti közgyűléshez kapcsolódóan az Erzsébet-kórházba kinevezett önkormányzati biztos beszámolójával kapcsolatos megjegyzéseit Dr. Molnár Ágnes tette meg.2003-06-03 18:26:00 0
Átgondolatlan és indokolatlan a közoktatási törvény tervezeteA közoktatási törvényjavaslathoz benyújtott módosító indítványokról egyeztetett a Fidesz oktatási műhelye és öt szakmai szervezet kedden Budapesten. A felek a tervezett módosítás több passzusát is átgondolatlannak, indokolatlan és a jogbiztonságot veszélyeztetőnek tartják.2003-06-03 18:25:00 0
OM: az üvegzsebbe csak üvegszemmel szabad belenézni?Pósán László kedden megkísérelte megtekinteni a Cisco-szerződéseket az Oktatási Minisztériumban. A számokat is tartalmazó szerződéseket, melyeket a Cisco Learning Institute-tal kötöttek Magyarék, Pósán László nem kapta meg, mindössze egy másik céggel, a Cisco Systemsszel készült Együttműködési Megállapodás ismert, s a képviselő a fidesz.hu-nak elmondta: ennek a megállapodásnak a Munkafelvételi Megállapodása szintén nem került napvilágra.2003-06-03 18:14:00 0
Uniós alkotmány: kisebbségi passzust javasol Szájer JózsefSzájer József fideszes politikus Vastagh Pál (MSZP) és Balázs Péter brüsszeli nagykövettel együtt azt kezdeményezi az Európai Konventben, hogy az unió alkotmánya konkrétan jelenítse meg a kisebbségi jogokat. Erről Szájer József, az Európai Konvent tagja tájékoztatta kedden a kisebbségi önkormányzati vezetők egy részét.2003-06-03 17:57:00 0
Bizottság vizsgálja a paksi üzemzavartAz Országgyűlés ügyrendi bizottsága keddi ülésén egyhangúlag általános vitára alkalmasnak találta a paksi atomerőműben történt súlyos üzemzavar körülményeinek és következményeinek megvizsgálására létrejövő vizsgálóbizottság felállításáról szóló országgyűlési határozati javaslatot. A testület felállítását a Fidesz kezdeményezte.2003-06-03 17:48:00 0
Házszabályt sértett TollerToller László MSZP-s képviselő megsértette a házszabályt a parlament hétfői ülésén azzal, hogy az egyik szavazásnál egyik frakciótársát kérte meg: voksoljon helyette - állapítja meg a Szili Katalin által az üggyel kapcsolatban lefolytatott vizsgálat. Áder János, a Fidesz frakcióvezetője korábban arra emlékeztetett: volt rá példa, hogy a képviselő lemondott ilyen esetben.2003-06-03 16:58:00 0
Hatmilliárd forint a köztévénekAz MTV nem semleges, politikailag nem független, és ha megkapja a 6,3 milliárd forintos tőkét, akkor sem válik azzá - jelentette ki Szijjártó Péter az Országgyűlés Költségvetési és Pénzügyi Bizottságának fideszes tagja a testület keddi ülésén, ahol a kormánypárti képviselők jóváhagyták a közmédiumok tőkeemeléséről szóló határozati javaslatot.2003-06-03 16:24:00 0
Duisenberg: sokat enyhült az inflációs nyomásAz Európai Központi Bank elnöke kedden az infláció visszaszorulására és az euró árfolyamára hivatkozva lényegében a bank kamatcsökkentésének lehetőségét vetette fel. Wim Duisenberg Berlinben beszélt és úgy fogalmazott, hogy a bank monetáris politikai döntéseihez figyelembe veszi majd az eurózóna inflációjának visszahúzódását. A jelentések szerint ez egyértelmű utalás arra, hogy az EKB csütörtöki ülésén kamatcsökkentésre kerülhet sor.2003-06-03 16:22:00 0
Két és fél milliárdot vesz el a civilektől a kormányA Fidesz számára elfogadhatatlan a nemzeti civil alapprogramról szóló javaslathoz benyújtott, a kormány által támogatott szocialista módosító indítvány, amely az eredeti előterjesztésben szereplőnél később, csak 2004. január 1-jétől biztosítaná az alap feltöltéséhez szükséges forrásokat. A kormánypártok jelezték: támogatni fogják az MDF egyik garanciálisnak szánt javaslatát.2003-06-03 16:04:00 0
Félmilliárdért reklámozza Demszky kampányfőnöke a 4-es metrót?Demszky Gábor főpolgármesteri kampányának irányítója igazgatja azt a céget, amelyik a 4-es metró népszerűsítését fogja szervezni - értesült a Magyar Hírlap. A keddi szám információi szerint több százmillió forint közpénzt is szánnának erre a célra. A metróépítő társaság nem kommentálta az értesülést. A reklámcég indokoltnak tartja, hogy a sokakat érintő beruházások hatásáról tájékoztassák a lakosságot. A félmilliárdos összeg hírét Nyáry Krisztián - Demszky korábbi sajtófőnöke, ma a cég munkatársa - eltúlzottnak véli.2003-06-03 15:49:00 0
4-es metró: hevenyészett törvényjavaslat kutyafuttábanGyenge, hevenyészett és összecsapott a 4-es metró építésével kapcsolatos állami szerepvállalásról szóló kormányzati törvényjavaslat. Erről a Fidesz álláspontját ismertető Szijjártó Péter országgyűlési képviselő beszélt keddi sajtótájékoztatóján.2003-06-03 15:37:00 0
Egészségügyi szakdolgozók jogállása: az érintettek bevonása nélkül döntene a kormányAz egészségügyi ellátórendszer újragondolása nélkül az új munkajogi szabályozás teljesíthetetlen lesz - jelentette ki Gógl Árpád fideszes országgyűlési képviselő az orvosok és más egészségügyi dolgozók jogállásáról szóló előterjesztés kapcsán keddi sajtótájékoztatóján.2003-06-03 15:34:00 0
Rudnay-emlékkiállítás az Ernst MúzeumbanRudnay Gyula munkásságát bemutató emlékkiállítás nyílik szerdán Budapesten, az Ernst Múzeumban a Kossuth-díjas festő, grafikus, főiskolai tanár születésének 125. évfordulója alkalmából.2003-06-03 15:17:00 0
Újabb demonstrációra készülnek a 7-es főút mellett élőkFélpályás útlezárással tiltakoznak pénteken délután a Velencei-tó környéki települések amiatt, hogy erőteljesen megnövekedett a 7-es főút forgalma, miután az M7-es használatáért fizetni kell.2003-06-03 15:14:00 0
Véget ért a Sarm es-Sejk-i csúcsA világnak szüksége van egy független és békés palesztin államra - jelentette ki George Bush amerikai elnök kedden, arab vezetőkkel tartott Sarm es-Sejk-i találkozója után.2003-06-03 15:09:00 0
Tolmácsügy: a kancelláriaminiszter elismeri a törvénysértéstRépássy Róbert 2003. április 29.-én azzal a kéréssel fordult a Közbeszerzések Tanácsának miniszteriális tagjaihoz és a KEHI elnökéhez, hogy indítsanak jogorvoslati eljárást a MeH által, a Nemzeti Fejlesztési Terv fordítása és lektorálása tárgykörében kiírt hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos közbeszerzési eljárással kapcsolatban. Kiss Elemér kancelláriaminiszter válaszában elismeri a törvénysértést, bár ő így fogalmaz: amikor jogszabályok esetleges megsértésére jószándékú “túlbuzgóságból" került sor. Az alábbiakban Répássy Róbert és Kiss Péter levelét mutatjuk be.2003-06-03 14:30:00 0
Blair hazudott az iraki háború okairólA kormányzó brit Munkáspárt soraiban is már szinte elkerülhetetlennek tekintik vizsgálat megindítását annak kiderítésére, hogy a kormány visszaélt-e az iraki tömegpusztító fegyverekről szóló hírszerzési adatokkal az iraki háború elfogadtatásának megkönnyítése végett. Kedden a Liberális Demokraták vezére nyilvánosan követelte a független vizsgálat megindítását.2003-06-03 14:04:00 0
Féknyomot hagyott a kormány gazdaságpolitikájaEgy lényeges gazdasági döntést sem hozott meg a kormány az elmúlt egy évben, és a gazdaság aktív szereplőjéből passzívvá vált. Medgyessy Péter kormányfő egy nyilatkozatában kabinetje legfontosabb feladatának nevezte, hogy "nyomot hagyjanak". Ez a gazdaságpolitikát tekintve sikerült: féknyomot hagytak - vonta le az elmúlt év kapcsán a következtetést a Fidesz keddi sajtótájékoztatóján Varga Mihály.2003-06-03 13:09:00 0
Washington az arab-izraeli kapcsolatok normalizálásáértColin Powell amerikai külügyminiszter a keddi csúcs előtt arra ösztökélte arab tárgyalópartnereit az egyiptomi Sarm es-Sejkben, hogy gyorsítsák fel a kapcsolatok normalizálását Izraellel, az arab országok azonban hallgatásba burkolódznak a kérdésben - vált ismertté kedden a tárgyalásokhoz közel álló arab forrásokból.2003-06-03 12:53:00 0
Putyin kitart Irán mellettOroszország tovább folytatja nukleáris együttműködését Iránnal - hangoztatta kedden Evianban Vlagyimir Putyin elnök, hozzátéve, hogy az iráni atomerőművek építése nemzetközi ellenőrzést igényel.2003-06-03 12:50:00 0
Demszky a szovjet közép-ázsiai utódállamokat tanulmányozzaAlmatiban tárgyalt Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere, aki közép-ázsiai polgármesterek meghívására hivatalos látogatást tesz a térségben. A főpolgármester remélhetőleg számos, Budapesten is hasznosítható ötlettel tér majd haza.2003-06-03 11:52:00 0
Pünkösdi várjátékok HollókőnÜnnepi várjátékokat rendeznek június 8-9-én, Pünkösdkor Hollókőn, az ódon falak között. A két nap során, délelőtt tíztől fél hatig a korszak történelmi eseményeit, haditechnikáját felvillantó, látványos bemutatók, párviadalok, versenyek sora, játszóházak szórakoztatják az oda látogatókat.2003-06-03 11:41:00 0
Ivanics a középmegoldásIvanics Ferenc személyében új elnököt választott tisztújító ülésén a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség soproni szervezete. A döntés azt jelzi, hogy a Fideszen belül többen Ivanicsban látják a konszenzusteremtő személyt.2003-06-03 11:37:00 0
Két és félmilliós jutalom a győri polgármesternek?Több mint két és fél millió forintos jutalmat kap Balogh József győri szocialista polgármester, ha a közgyűlés csütörtökön elfogadja az erről szóló előterjesztést.2003-06-03 11:26:00 0
Mi lesz a Ménesbirtok sorsa?Egész Békés megyét foglalkoztatja a kérdés, mi lesz a Mezőhegyesi Állami Ménesbirtok Rt. sorsa? Kósza hírek járták be a megyét az esetleges privatizációról, amelyeket az illetékesek sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudnak. Ezért a kérdéssel Szanyi Tiborhoz, a földművelésügyi minisztérium államtitkárához fordultam — közölte a Békés Megyei Hírlappal Erdős Norbert, a Fidesz országgyűlési képviselője.2003-06-03 10:55:00 0
Kormánydöntés van, pénz nincsA Vértesi Erőművel kapcsolatos szakmai és politikai elképzelések egyik legjobb ismerője a fideszes Lázár Mózes, aki országgyűlési képviselővé válása előtt a cégnél dolgozott. Az erőmű megmentéséért sokat tett a megyei közgyűlés elnökeként is. Az alábbiakban az ő álláspontját mutatja be a 24 Óra című lap.2003-06-03 10:49:00 0
Csúcs előtti Bush-Mubarak megbeszélésGeorge Bush amerikai elnök és Hoszni Mubarak egyiptomi államfő kedden Egyiptomban megbeszélést folytatott a később kezdődő amerikai-arab csúcs előtt. Ez utóbbi találkozó témáját az izraeli-palesztin konfliktus rendezése érdekében teendő erőfeszítések jelentik.2003-06-03 10:42:00 0
Pokolgép robbant IsztambulbanÖt személy megsebesült kedden egy kisbusz ellen Isztambulban elkövetett robbantásos merényletben. A török Állambiztonsági Bíróság bíráit és ügyészeit szállító járművet a török főváros nyugati részén akarták felrobbantani egy, az út szélén elhelyezett távirányítású pokolgéppel.2003-06-03 10:40:00 0
MTV: továbbra is csak terv a közéleti csatornaTovábbra is csupán terv a Magyar Televízió közéleti csatornájának ötlete - közölte kedden Rudi Zoltán hírigazgató. A Magyar Hírlap keddi számában megjelent információ szerint legkorábban ősszel, esetleg október 23-án debütálhatna az új, munkanevén Demokrácia csatorna, amely a törvényhozás plenáris és bizottsági ülései mellett vágatlan formában számolna be pártrendezvényekről, illetve közérdeklődésre számot tartó szakmai, politikai vagy civil vitafórumokról.2003-06-03 10:18:00 0
The Washington Times: az al-Kaida támadásra készAz amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) szerint az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet kész arra, hogy tömegpusztító fegyvert vessen be amerikai célpontok ellen.2003-06-03 10:15:00 0
Visszamutogatás helyett meg kell oldani a problémákatA magyar mezőgazdaságért állt ki napirend előtti felszólalásában a parlament keddi plenáris ülésén Turi-Kovács Béla, a Fidesz frakcióvezető-helyettese, rámutatván: agrárválság alakult ki, az alágazatokban érdekelt termelők reménytelenül néznek szembe a jövővel.2003-06-03 10:12:00 0
A gyanú árnyékaValaki szólhatna Magyar Bálintnak, hogy az ellenzéki támadások célpontja nem a Sulinet-program, hanem ő maga, személyesen, mögötte pedig az SZDSZ-nek az a szárnya, amelyik másodjára kormányoz koalícióban az MSZP-vel, végső soron pedig a kormánykoalíció egysége. Medgyessy Péter hétfőn ugyan kiállt minisztere mellett, de aligha lehetett könnyű eldöntenie, kormánya akkor szenved-e nagyobb kárt, ha az oktatási miniszter marad, vagy akkor, ha távozik posztjáról.2003-06-03 09:08:00 0
Annan: erősítsék meg a kongói békefenntartókatKofi Annan ENSZ-főtitkár követeli, hogy növeljék a Kongó északkeleti részében szolgálatot teljesítő békefenntartó alakulatok létszámát.2003-06-03 08:55:00 0
G8-országok a terrorizmus ellenA francia elnök szerint a világ nyolc vezető hatalma bízik abban, hogy gazdaságaik képesek újra lendületbe hozni a növekedést. Jacques Chirac, a G8 csoport eviani csúcsértekezletének házigazdája a tanácskozás első napját összefoglaló sajtóértekezletén kijelentette: a résztvevők egybevágó elemzése és együttes meggyőződése szerint minden feltétel együtt áll ahhoz, hogy beindulhasson a gazdasági növekedés.2003-06-03 08:51:00 0
Érdekvédelem vagy alibi?Immár bizonyossá vált, hogy mennek magyar katonák Irakba; a féléves misszióért megközelítőleg hatmilliárd forintot fizetnek az adófizetők. Az ellenzék támogatását is elnyerő döntéssel különböző szinteken alighanem ismét fellángol az a vita, amely a magyar biztonságpolitika alakításával, azon belül a Honvédség (vagy ahogy egyesek felvetették: Hadsereg) nemzetközi szerepvállalásával kapcsolatos.2003-06-03 08:42:00 0
Informatikai botrány: nem látni a végétTovább dagad az Oktatási Minisztérium (OM) korrupciógyanús informatikai ügye, amely a parlament hétfői ülésén is szóba került. Magyar Bálint oktatási miniszter szombati sajtótájékoztatóján a Miniszterelnöki Hivatal közbeszerzési igazgatóságát hibáztatta a felsőoktatási beruházások magas beszerzési áraiért. Magyar Bálint és Kiss Péter, a kancelláriát vezető miniszter ugyanazon levelezési dokumentum eltérő változatát küldte meg egy országgyűlési képviselő kérdésére válaszolva - legalábbis ez derül ki a Képviselői Irodaház tájékoztatási központjában található dokumentumokból.2003-06-03 08:20:00 0
"Gyenge a politikai kultúra" a választásokhozIrakban túlságosan gyenge a politikai kultúra, a radikális erők ugyanakkor túlságosan befolyásosak ahhoz, hogy már most meg lehessen választani az átmeneti kormányzatot - mondta a keddi The Timesnak a brit kormány iraki főmegbízottja, aki elismerte, hogy a szövetségesek alábecsülték a várható politikai nehézségeket.2003-06-03 07:50:00 0
Felbocsátották a Mars Express űrszondátA kazahsztáni Bajkonur orosz űrközpontban hétfőn Szojuz-U-FG rakétával felbocsátották és sikeresen Föld körüli pályára állították azt az űrobjektumot, amely elindítja majd a Mars felé az Európai Űrügynökség (ESA) első bolygókutató űrszondáját, a Mars Express-t.2003-06-03 07:46:00 0
Az USA nem támadja meg IrántGeorge Bush amerikai elnök biztosította a világ iparilag legfejlettebb hét állama és Oroszország (G8) vezetőit, hogy az Egyesült Államoknak nincs szándékában megtámadni Iránt - közölte hétfőn Evianban Silvio Berlusconi olasz kormányfő.2003-06-03 07:43:00 0
Ezüst Sárkány-díjat nyert Gyarmathy Lívia filmjeGyarmathy Lívia: Táncrend című filmje nyerte el a legjobb dokumentumfilmnek járó Ezüst Sárkány-díjat Lengyelországban, a vasárnap befejeződött krakkói nemzetközi rövidfilmfesztiválon.2003-06-03 07:41:00 0
Az ellenzék szerint Spidlának távoznia kellA hárompárti cseh koalíciós kormány képtelennek bizonyult az ország problémáinak megoldására, s maga Vladimír Spidla kormányfő azzal tenné a legnagyobb szolgálatot az országnak, ha lemondana - véli a legerősebb cseh ellenzéki tömörülés, a Polgári Demokratikus Párt (ODS) elnöke.2003-06-03 07:40:00 0
Újabb javaslatok a konvent elnökségétőlAz Európa jövőjével foglalkozó konvent elnöksége azt javasolja, hogy 2009. november 1-ig maradjon érvényben az a szabály, amely szerint az Európai Bizottságban mindegyik EU-tagállamnak egy képviselője lehet.2003-06-03 07:37:00 0
Ratifikálták a NATO-bővítéstAz Országgyűlés 329 igen szavazattal, ellenvoks és tartózkodás nélkül elfogadta a Bulgária, Észtország, Lettország, Litvánia, Románia, Szlovákia és Szlovénia NATO-csatlakozásáról szóló jegyzőkönyvek megerősítését jelentő határozati javaslatot hétfőn. Az ülésteremben jelen voltak a NATO jelenlegi és a hozzá csatlakozó államok képviselői.2003-06-02 20:45:00 0
Irak: a NATO támogatja a lengyel vezetésű kontingenstA lengyel vezetésű, Irakba küldendő nemzetközi kontingens öt területen való támogatásáról állapodtak meg hétfőn a NATO-tagállamok. Ugyanakkor az egységek nem használhatják az észak-atlanti szövetség zászlaját Irakban - jelentette be Madridban a NATO szóvivője.2003-06-02 20:37:00 0
Csak a dugó ingyenes, a szívgyógyszer nemDeutsch Tamás fideszes országgyűlési képviselő a múlt heti fővárosi dugó kapcsán azonnali kérdésében azt vetette fel, hogy a fővárosi önkormányzat hibájából, a Flórián téri felüljáró aszfaltozása miatt megbénult Buda közlekedése.2003-06-02 19:41:00 0
Magyarország iraki szerepvállalása: nem az ököljog világrendjéreMagyarország iraki katonai hozzájárulásról szóló határozati javaslat összevont általános és részletes vitájában a Fidesz képviselői arra hívták fel a figyelmet, hogy a kompromisszumos megoldás révén nem csatlósként, nem megszállóként és nem az ököljog világrendjének támogatójaként fogunk részt venni az iraki rendezésben.2003-06-02 19:23:00 0
Növekszik az újjáalakuló Fideszbe belépni szándékozók számaAz elmúlt hetekben egyre többen keresnek meg bennünket és kérik a Fideszbe való felvételüket. Erre is tekintettel májustól bővítjük a Balzac u. 5. szám alatt található kerületi irodánk nyitva tartását.2003-06-02 18:51:00 0
Csalódott polgárokÖrömmel állapítjuk meg, hogy a képviselőtestületi üléseken folyamatosan emelkedik az érdeklődő polgártársaink száma. Személyes ottlétük során megbizonyosodhatnak arról, hogy érdekeiket hogyan képviselik választott képviselőik. Távozáskor sokan nem rejtik véka alá csalódottságukat...2003-06-02 18:50:00 0
Látogatás a kerületi rendőrkapitányságonWeszelovszky Zoltán, a parlament Rendészeti Bizottsága Ellenőrzési Albizottságának elnöke látogatás tett a kerületi kapitányságon. Tájékozódott a kerületben dolgozó rendőrök bérezésének helyzetéről.2003-06-02 18:46:00 0
Pokorni Zoltán volt a vendégünkA kerületi Fidesz meghívására az elmúlt hónapban Pokorni Zoltán volt a vendégünk. A zsúfolásig megtelt Balzac utcai helyiségeinkben a Fidesz alelnöke válaszolt a kerületi polgárok kérdéseire és ismertette a legfontosabb kül- és belpolitikai ügyekben a párt álláspontját.2003-06-02 18:44:00 0
Véleményük nélkülözhetetlenRégi elhatározásunk valósult meg, amikor április 10-én a Fidesz önkormányzati képviselőcsoportja beszámolót tartott. Ugyanis fontosnak tartjuk, hogy egyrészt munkánkról, sikereinkről, gondjainkról választóinkat rendszeresen tájékoztassuk, másrészt nélkülözhetetlen számunkra a polgárok véleményének, szempontjainak folyamatos megismerése.2003-06-02 18:41:00 0
A nyugdíjasok javaslatait figyelembe vesszükA Fidesz képviselői a Balzac utcai nyugdíjas klubot látogatták meg az elmúlt napokban. A jó légkörben lezajlott találkozón a nyugdíjasok kötetlen beszélgetés közben felvetették azokat a kérdéseket, melyek őket érdekelték, valamint azokat a problémáikat, amelyek megoldásában közreműködésünket kérik.2003-06-02 18:40:00 0
A demokratikus jogok újabb korlátozásaA kerületi képviselőtestület áprilisi ülésén a kerület szocialista élcsapata újabb bizonyítékát adta annak, hogy a rendszerváltozás után 13 évvel sem tud a demokratikus keretekhez felnőni és még mindig a régi időkben megszokott módon viselkedik. Ezen az ülésen ugyanis az ülést vezető polgármester nem engedte meg, hogy a kerület elmúlt évi gazdálkodásával kapcsolatosan valamennyi kérdésünket feltegyük.2003-06-02 18:36:00 0
Oktatásügy: visszafejlesztésA képviselőtestület áprilisi ülésén elfogadta azokat az intézkedéseket, melyek eredményeként (egyebek mellett) bezárják a 11. számú óvodát és elbocsátanak 19 pedagógust. A napirend tárgyalása során az adatok, tények és érvek sorakoztatásával igyekeztünk a testületet elhatározásától eltéríteni. A jelenlegi (valódi) férőhelyek száma 2573. A gyermeklétszám 2402. Azaz a kerületi átlagos kihasználtság 93% -os, ami nem indokolja óvoda bezárását.2003-06-02 18:33:00 0
A polgármester ajándékaA kerületi képviselőtestület legutóbbi ülésén az MSZP-SZDSZ többség áterőltette, hogy az angyalföldi József Attila Művelődési Központ rekonstrukciójához, központi támogatás elnyerése érdekében, pályázatot nyújtsunk be a kormányhoz. A Fidesz nem tartja ésszerű lépésnek a kerületi közművelődés korszerűsítésének ezt a megoldását.2003-06-02 18:28:00 0
A köztisztaság javítására továbbra sincs valódi elgondolás és programA polgárok évek óta ugyanazokról a problémákról beszélnek. Ennek ellenére változás, előrelépés nincs. A köztisztasági helyzet nem javul, nem kevesek véleménye szerint: inkább a romlás jellemző.2003-06-02 18:26:00 0
A polgárok elégedetlenek a kerület köztisztaságávalEz év áprilisában kérdőíves vizsgálatot folytattunk a kerületben. A felmérés célja az volt, hogy megtudjuk a polgárok véleményét kerületünk közbiztonságáról, közrendjéről és köztisztaságáról. Közel ötszáz válasz kiértékelése az alábbi eredményeket hozta.2003-06-02 18:24:00 0
Lakások helyett koncepcióAz áprilisi képviselőtestületi ülésen napirenden szerepelt a kerület lakás- és helyiséggazdálkodási koncepciója. Az előterjesztésről elmondtuk, hogy az egy helytelen szemléletre és felfogásra épül. A koncepció nem alapozódik a kerületi lakáshelyzet és helyiségellátottság analízisére. A dokumentum készítői nem tudnak a helyzetképből, az igényekből és a lehetőségekből kiindulni, ennek hiányában "befelé tekintenek" azaz olyan feladatokat, intézkedéseket fogalmaznak meg, melyek teljesülése nem vagy csak részben oldja meg az itt élők lakásproblémáit.2003-06-02 18:20:00 0
Freedom House-jelentés: Románia nem konszolidált demokráciaRománia nem tartozik a konszolidált demokráciák közzé - állítja a politikai jogokat és polgári szabadságjogokat világszerte figyelemmel kísérő non-profit szervezet, a Freedom House idei jelentésében.2003-06-02 18:11:00 0
Paks: fel kell menteni a politikai kinevezetteketÖrvendetes, hogy a kormány - látva az emberek növekvő aggodalmát -, végre felismerte: nyugalomra van szükség a paksi probléma megoldásához. De vajon miért kellet várni két hónapot Európa második legsúlyosabb atomerőművi üzemzavarát követően a beismeréssel egyenértékű parlamenti felszólalásra? - teszi fel a kérdést hétfői közleményében Koltai Tamás fideszes országgyűlési képviselő, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Tolna megyei elnöke.2003-06-02 18:07:00 0
Cisco-szerződések: kérdések Magyar BálinthozÍrásbeli választ igénylő kérdésében Pósán László fideszes képviselő arra kéri Magyar Bálint oktatási minisztert: küldje meg számára a Cisco-val és a Cisco Learning Institute-tal kötött megállapodás, illetve szerződés angol nyelvű változatának másolatát; ha a cég ehhez nem járul hozzá, az erről szóló nyilatkozatot. A www.fidesz.hu által szó szerint közölt levélben Pósán László utal arra, hogy többszöri kérése ellenére sem kapott még másolatot a kért dokumentumokból, amelyekre munkájához lenne szüksége.2003-06-02 17:50:00 0
Tejágazat az összeomlás szélénA Fidesz - Magyar Polgári Szövetség aggodalommal értesült arról, hogy az agrártárca kapkodó, minden szakmaiságot nélkülöző politikájának köszönhetően a sertés- és a gabonapiac után egy újabb részpiac, a tejágazat omolhat össze Magyarországon. Határozott álláspontunk, hogy ennek minden felelősségét az FVM-nek és a Medgyessy-kormánynak kell viselnie - fogalmaz a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Országgyűlési Képviselőcsoportjának hétfőn kiadott közleménye.2003-06-02 17:49:00 0
A forintok biztonságra válthatókA zalaegerszegi elkerülő vasút építése, illetve nem építése volt Gyimesi Endre fideszes képviselő hétfői parlamenti felszólalásának témája, melyet a közlekedési miniszterhez intézett. A témának szomorú hangsúlyt ad a közelmúltban történt siófoki busztragédia - jegyezte meg a képviselő.2003-06-02 17:32:00 0
Flórián tér: közlekedési káosz BudapestenAlig egy hete egy Árpád-hídi, Flórián téri felüljáró javítása sok órán át tartó dugót okozott Budapesten. A javítást éjszaka azért nem lehetett elvégezni, mert a Fővárosi Önkormányzat államigazgatási eljárás keretében nem adott rá engedélyt. Kíván-e valamit tenni a kormány az ellen, ha képviseletében indokolatlanul okoznak államigazgatási folyamatban káoszt - tette fel a kérdést Szalay Gábor államtitkárnak Deutsch Tamás a Parlamentben.2003-06-02 17:29:00 0
Hátrányban a magyar vállalkozókMeddig segíti a piacon lévő nagy cégeket, hogy a magyar tulajdonú kis- és középvállalkozások kiszoruljanak az autópálya építési piacról? - tette fel a kérdést Csillag Istvánnak Manninger Jenő interpellációjában.2003-06-02 17:26:00 0
Csökkent a pedagógusok béreA pedagógusok közül sokan jóval kevesebb pénzt kapnak kézhez, mint a béremelés előtt. Mennyit fizet ön a saját pénzéből? - tette fel a kérdést Pánczél Károly, Magyar Bálinthoz intézett interpellációjában.2003-06-02 17:23:00 0
Továbbra is színen a Nemzeti TragédiájaHalász János fideszes képviselő interpellációjában hétfőn az Országgyűlésben aziránt érdeklődött Hiller István minisztertől, vajon meggyőzi-e őt Jordán Tamás főigazgató azon érve, mellyel az Ember tragédiája színről történő levételét úgy indokolja, "mert én így döntöttem".2003-06-02 17:18:00 0
Kinek az ügye a Tocsik-ügy?A Tocsik ügy jogi vonatkozásairól az elmúlt években sok szó esett és ezért úgy is mondhatnánk, hogy már éppen eleget beszéltek. Sőt: az elegendőnél több ítélet született: mint tudjuk, négy alakalommal, négy különböző ítélet is. A negyedik ítélet éppen most került nyilvánosságra, s európai uniós szavazás ide, vagy oda, ez a múlt héten mégis nagy visszhangot váltott ki - hangzott el Weszelovszky Zoltán napirend utáni felszólalásában a Parlament április 15-i ülésén.)2003-06-02 17:07:00 0
Németh Zsolt: álságosak a kormány érveiA Fidesz - Magyar Polgári Szövetség ragaszkodik a határon túli magyar közösségek önszerveződésének elősegítéséhez, ezért nem tud támogatni egy olyan törvénymódosítást, amely segélyezési jogszabállyá változtatja a magyarság felemelkedését elősegítő státusztörvényt - jelentette ki Németh Zsolt hétfőn a parlamentben.2003-06-02 16:27:00 0
Duna Karnevál - nyolcadszorMagyar művészek mellett az idén is számos külföldi társulat szórakoztatja a közönséget a június 13-án kezdődő Duna Karneválon, amelyet immár nyolcadik alkalommal rendeznek meg. A tánc és a zene szinte minden műfaját felvonultató tíznapos kulturális találkozónak Budapest és három vidéki település ad otthont - tájékoztatták a szervezők a sajtó képviselőit hétfőn.2003-06-02 16:21:00 0
Hazatérünk EurópábaA népszavazást megelőzően a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület és a Budapest Társaság Hazatérünk Európába címmel tartott konferenciát a Hélia Szállóban.2003-06-02 16:12:00 0
Magyarország az ígéreteknél többet érdemelMikortól kívánja beváltani Miniszterelnök Úr a betegeknek adott ígéretét? címmel intézett kérdést Medgyessy Péterhez a parlament hétfői ülésén Selmeczi Gabriella, az Országgyűlés Egészségügyi bizottságának alelnöke.2003-06-02 16:10:00 0
EU-döntés utánÚgy gondolom, nem tévedek akkor, ha azt állítom, hogy hazánk életében kiemelkedő jelentőségű esemény volt az április 12-ei népszavazás. Az a népszavazás, amelyen hosszú idő után végre magunk dönthettünk magunk sorsáról, konkréten: Magyarországnak az Európai Unióhoz való csatlakozásáról. Az eredményt ismerjük: a választáson megjelentek nagy többsége a csatlakozás mellett szavazott. A többségi véleményre is tekintettel, a parlament megszavazta a belépést, és a magyar kormányfő Athénban április 16-án aláírta a csatlakozási szerződést. Ezáltal a több évtizedes karantén után, a huszonegyedik század elején Magyarország újra szerves részévé válik annak az Európának, amelynek történelme során mindig is része, és nem ritkán védelmezője volt - mondta Weszelovszky Zoltán napirend előtti felszólalásában az önkormányzat április 24-i ülésén.2003-06-02 16:01:00 0
Szarszagban úszik ÚjpestÚjpest nagy részén kellemetlen csatorna- és ürülékszag van, mondta Derce Tamás az [origo] internetes portálnak. A problémát az okozza, hogy a szennyvíz megáll a csatornákban, mivel a vezetékek túl szélesek, ezért a csatornafolyadék nem folyik le. A főváros viszont most az óbudai szennyvizet is az újpesti szennyvíztisztítóba szállítaná, mivel a budai oldalon nincs saját tisztítórendszer. Derce viszont kijelentette: amíg nem rendezik az újpesti bűz ügyét, addig a kerület vezetése nem engedi, hogy náluk tisztítsák a budai szennyvizet is. A főváros viszont perrel fenyegette meg az újpesti vezetést, ha továbbra is feltételekhez kötik a szennyvíztisztító bővítését.2003-06-02 15:40:00 0
Különdíjat nyert Csehországban a CsocsóKoltai Róbert Csocsó, avagy éljen május 1-je! című filmje nyerte el a Visegrádi országok játékfilmjei szekció zsűrijének különdíját a szombaton véget ért 43. Nemzetközi Gyermek- és Ifjúsági Filmfesztiválon, a csehországi Zlínben.2003-06-02 15:29:00 0
Korrupció az OM-ben: Medgyessy válaszára kíváncsi a FideszMagyar Bálint nem mondott igazat és félrevezette az ország polgárait akkor, amikor napokon keresztül tagadta minisztériumának korrupció gyanúját is felvető zavaros ügyeit - jelentette ki Répássy Róbert fideszes országgyűlési képviselő napirend előtti felszólalásában az Országgyűlés hétfői ülésén. A honatya kíváncsian várja, hogy Medgyessy Péter, saját korábbi kijelentésének megfelelően, vajon tényleg nem tűri-e, ha kormányának egy tagjára a gyanú árnyéka vetül.2003-06-02 15:24:00 0
A svédek növekvő hányada ellenzi az eurótSvédországban tovább növekedett az európai közös valuta bevezetését ellenzők táborának előnye a bevezetést szorgalmazókéval szemben. A "nem" szavazatok aránya 18 százalékponttal haladta meg az "igen" szavazatokét.2003-06-02 15:23:00 0
Virtuális elismerés, kiábrándító valóságKisvállalkozások nagy bajban címmel Fónagy János fideszes országgyűlési képviselő interpellált hétfőn a parlamentben Csillag István gazdasági miniszterhez.2003-06-02 15:20:00 0
Dunaszaurusz BudánA Magyar Urbanisztikai Társaság és a Védegylet beszélgetést kezdeményezett a budai alsó rakpart kiszélesítéséről. A szélesítés támogatóit ketten képviselték, az ellenzőket hárman. A két üzletember elmondta, hogy így minden sokkal szebb és jobb lesz. A zöldek, városvédők pedig elmondták, hogy ez miért nem igaz. Aztán mindenki hazament. Kétezerhétben pedig utcabállal és popkoncerttel át fogják adni a Duna helyére rondított autópályát.2003-06-02 15:20:00 0
Megszűnik a nyíregyházi tejüzemA Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezete tiltakozik a holland tulajdonban lévő nyíregyházi tejüzem júliusban tervezett bezárása ellen. A szervezet hétfői, Nyíregyházán tartott sajtótájékoztatóján Vinnai Győző, a párt városi elnöke és Márföldi István önkormányzati frakcióvezető elmondta: a gyárbezárás ráirányítja a figyelmet arra, hogy a magyar vállalkozói réteget állami támogatással kell versenyképessé tenni az élesedő termelési, piaci vetélkedésben.2003-06-02 15:01:00 0
Schmitt Pál: IGENeket az embereknekA Fidesz - Magyar Polgári Szövetség újonnan megválasztott alelnöke, Schmitt Pál a hétvégén több - a Polgári Körök és a Fidesz által szervezett - rendezvényre látogatott.2003-06-02 15:01:00 0
Kevés az esély az előrelépésre EvianbanA világ nyolc ipari országának vezetői hétfőn kötelezettséget vállaltak arra, hogy a kereskedelmi liberalizációs tárgyalásokat a jövő év végéig lezárják, ám nem nyilvánítottak véleményt a tárgyalásokat hátráltató viták részleteiről.2003-06-02 14:47:00 0
Rice: aggasztó az iráni helyzetA demokrácia felé való nyitásra sürgette Iránt Condoleezza Rice amerikai nemzetbiztonsági főtanácsadó az El Mundo spanyol napilap hétfői számában megjelent interjúban.2003-06-02 14:29:00 0
Bush és Chirac: készek a párbeszédreAz iraki háború miatt keletkezett súlyos nézeteltérés helyreállítása érdekében egymást méltatta hétfőn a Nyolcak (G8) eviani csúcsértekezletén George Bush amerikai és Jacques Chirac francia elnök.2003-06-02 14:25:00 0
A béke esélye a Közel-KeletenAz izraeli miniszterelnök úgy látja, hogy nem tartható fenn tovább a Nyugati part és a Gázai övezet megszállása - jelentette ki hétfőn Rómában az amerikai külügyminiszter.2003-06-02 14:03:00 0
APÜSZ-panasz a megszüntetett Postabank-nyomozás miattAz APEH Üldözötteinek Szövetsége (APÜSZ) panasszal élt a Princz Gábor és társai ellen az úgynevezett VIP-hitelekkel kapcsolatban folytatott nyomozás megszüntetéséről szóló határozat ellen.2003-06-02 13:56:00 0
Túlzott terhek az önkormányzatokonAz önkormányzatokra túlzott terhet rótt a közalkalmazottak fizetésemelése. Ráadásul több mint 100 milliárd forinttal kevesebb pénzt kaptak, mint amennyit ki kellett fizetniük a megemelt bérekre - mondta a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke.2003-06-02 13:49:00 0
Státusztörvény, Irak, NATO-bővítésA Fidesz-frakció hétfői ülésének fő témája Varga Mihály gazdaságról szóló beszámolója volt, melyről kedden ő maga számol majd be a sajtó képviselőinek - mondta Németh Zsolt a tanácskozást követő sajtótájékoztatón. A képviselőcsoport megtárgyalta a státusztörvény, az iraki misszió, valamint a NATO-bővítés kapcsán kialakított álláspontját.2003-06-02 13:25:00 0
Háárec: Bush a Közel-Keletre készülGeorge Bush amerikai elnök, aki kedden az egyiptomi Sarm es-Sejk üdülőhelyen kezdi meg négynapos közel-keleti körútját, arra kéri az arab országokat, hogy támogassák az új palesztin kormányfőt.2003-06-02 13:23:00 0
Pokorni Zoltán: Újra kell teremteni a polgári társadalmatSzövetségből pártba, pártból szövetségbe. Egy politikai elemző véleménye szerint a XVII. Fidesz Kongresszuson a párt harmadik jelentős szervezeti átalakítása valósult meg, amely racionális politikai szándékról árulkodik. A néppárti és a tömegpárti jellegű módosítások két fontos célt szolgálhatnak: bővíthetik a párt mozgásterét és hatékonyabbá tehetik a működését.2003-06-02 12:58:00 0
Demonstráció a rákospalotai hulladékégetőnélDemonstrációt tartottak a rákospalotai Fővárosi Hulladékhasznosító Mű előtt hétfőn reggel a Zöld Demokraták, valamint több helyi polgár.2003-06-02 12:47:00 0
Bush akadályozza Európa egységtörekvéseit?Ha George Bush amerikai elnök ragaszkodna az Egyesült Államok jövőbeni teljes hegemóniájához, és továbbra is "jó és rossz tanulókra" osztaná fel szövetségeseit, azzal óhatatlanul akadályozná Európa egységesülési törekvéseit, és aligha javítaná a megromlott transzatlanti kapcsolatokat - fejti ki hétfői vezércikkében a La Stampa.2003-06-02 12:26:00 0
Teherán nem kér a váratlan ellenőrzésbőlAz iráni kormány hétfőn megerősítette, hogy nem hajlandó aláírni az atomsorompó-szerződés kiegészítő jegyzőkönyvét, amely lehetővé tenné nukleáris létesítményeinek bejelentés nélküli ellenőrzését.2003-06-02 12:19:00 0
Phenjan: van atomfegyverünkÉszak-Korea megerősítette, hogy atomfegyver van a birtokában, és növelni szándékozik ilyen fegyvereinek a számát - közölte hétfőn egy amerikai kongresszusi képviselő.2003-06-02 11:55:00 0
Átmeneti kormány helyett tanácsadó testület IrakbanNemzetgyűlés által kijelölt átmeneti kormány helyett az iraki közigazgatás amerikai irányítói hat héten belül olyan iraki tanácsadó testület kinevezését tervezik, amelynek feladata az amerikai megszállók támogatása az arab ország igazgatásában.2003-06-02 11:37:00 0
Gyökerek és szárnyakAz egy évvel ezelőtti reményektől odáig jutottunk, hogy ma már arról van szó: mindenkinek takarékoskodnia kell - nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Orbán Viktor volt miniszterelnök. Az egy héttel ezelőtt néppárttá alakult Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elnöke szerint most olyan kormányzati programokra lenne szükség, amelyekből fellendülés születik.2003-05-24 15:18:00 0
Félnek a gazdák az olasz vevőtőlSzövevényes adásvételi ügylet borzolja a mindszenti gazdák kedélyét. A helybéliek elő-haszonbérleti jogot kívánnak szerezni a felszámolás alatt álló Agro Szövetkezet által bérelt földekre, s közben attól félnek, hogy az ingatlanokat megvásárló újabb cég révén azok külföldi tulajdonba kerülhetnek.2003-06-02 11:09:00 0
Wolfowitz megfenyegette PhenjantAz amerikai védelmi miniszter helyettese hétfőn kemény amerikai megtorlással fenyegette meg Észak-Koreát, amennyiben az agresszióra szánná rá magát déli szomszédja ellen.2003-06-02 10:00:00 0
KözveszélyA magyar választópolgárok jelentős része jó ideje és szerencsére nem csodákat vár a hatalomra jutó politikai pártoktól. Óhajai sokkal szerényebbek. Például hogy ne nézzék teljesen együgyűnek. Vegyünk egy friss és egyszerű példát: Magyar Bálint oktatási miniszter ne tegyen úgy napokon át, mintha az ellenzék korrupciós vádjai, amelyek őt és minisztériumát érték, mind légből kapottak lettek volna, ha aztán kiderül, hogy mégsem egészen így van.2003-06-02 08:39:00 0
Nem lesz közös közlemény a hármas csúcsonNem lesz közös közlemény a szerdai izraeli-palesztin-amerikai csúcsértekezlet után, mert a közel-keleti felek előzetesen nem tudtak megegyezni egymás államának kölcsönös elismeréséről.2003-06-02 08:30:00 0
Ködösít a kormányA kormány ködösít a jövő évi bérpolitikát illetően, miközben kommunikációjából teljesen eltűnt a bérfelzárkóztatás kérdése - vélik a Magyar Nemzetnek nyilatkozó szakszervezetei vezetők.2003-06-02 08:06:00 0
Hírszerzési tökéletlenségek Irakkal kapcsolatbanElképzelhető, hogy a hírszerzés területén voltak bizonyos tökéletlenségek az iraki tömegpusztító fegyverek létezésével kapcsolatban - ismerte el a Sydney Morning Herald napilapnak Robert Hill ausztrál védelmi miniszter hétfőn.2003-06-02 07:54:00 0
Pert vesztett Jánosi GyörgyA bíróság jogerős döntése megállapította, hogy Jánosi György volt gyermek-, ifjúsági és sportminiszter megsértette a tárca volt államtitkárainak személyiséghez fűződő jogait. A volt miniszter még a jogerős bírósági döntést sem tisztelve kíván most olyan látszatot kelteni, mintha az nem marasztalta volna el őt.2003-06-02 07:50:00 0
Mélyponton a GDP-növekedésJelentősen veszített lendületéből a gazdaság az első negyedévben, ami a világgazdasági környezet romlásán kívül az állami beruházások drasztikus visszaesésének következménye. A növekedési kilátásokat az elemzők pesszimistán ítélik meg. A kormány szerint természetes a gazdaság lassulása.2003-06-02 07:47:00 0
Rijádban az FBI igazgatójaA rijádi hármas öngyilkos merénylet magán viseli az Oszama bin Laden vezette al-Kaida terrorszervezet minden jegyét - jelentette ki Robert Mueller, az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója Rijádban vasárnap.2003-06-02 07:43:00 0
Újra kell gondolni EurópátMedgyessy Péter és köre megpróbál valamiféle Blair típusú szociáldemokráciát kialakítani a magyar baloldalon, de ez a múlttal való szembenézés nélkül nem fog menni - nyilatkozta a Heti Válasznak Schöpflin György. A Londonban élő politológus szerint létre kellene hozni egy bizottságot, amely azt vizsgálná, hogy kik voltak és mit csináltak az egykori kommunisták.2003-06-02 07:43:00 0
Jackie Orszáczky koncert a Petőfi CsarnokbanJackie Orszáczky, a legendás Syrius együttes Ausztráliában élő alapító tagja, énekese és basszusgitárosa szombaton este a Petőfi Csarnok Frank Zappa emlékestjén ad koncertet, az előzenekar a Frank Zappa Emlékzenekar lesz.2003-06-02 07:41:00 0
Újabb mészárlás KongóbanLegalább száz embert mészároltak le a hétvégén a Kongói Demokratikus Köztársaságban (volt Zaire) a lendu és a hema törzs közötti újabb összecsapásban. A Biztonsági Tanács mindössze néhány órával korábban döntött nemzetközi békefenntartó erő kivezényléséről.2003-06-02 07:37:00 0
Brazil indítvány az éhezés felszámolásáraÉhezés elleni világalap létrehozását indítványozta a G8 csoport és a meghívott fejlődő országok eviani találkozóján a brazil elnök, aki szerint ezt a pénzalapot a nemzetközi fegyverkereskedelemre kivetett adóból kellene táplálni.2003-06-02 07:30:00 0
Mares: a Benes-dekrétumok némelyike "förtelmes"A cseh kormánynak vennie kellene a bátorságot ahhoz, hogy sajnálkozó gesztust tegyen a Benes-dekrétumokkal kapcsolatban - véli Petr Mares cseh miniszterelnök-helyettes.2003-06-02 07:26:00 0
Orbán Viktor: amit építettünk, nem vehetik elFelújították a kisújszállási református templomot, az egyházközösség ez alkalomból tartott vasárnapi hálaadó istentiszteletén ünnepi köszöntőt mondott Orbán Viktor, aki személyes adományával is támogatta az építkezést. A Fidesz elnöke úgy fogalmazott: amit együtt felépítettünk, azt tőlünk már el nem vehetik, és az elkészült művek nem egyszerűen csak épületek, hidak és utak, hanem a nemzeti újraeszmélődés részeiként létező alkotások.2003-06-01 19:00:00 0
Mindent meg kell tenni a nyugalom és a rend érdekébenA Fidesz Magyar Polgári Szövetség Ifjúsági és Sportkabinetje elítéli a nézőtéri erőszak minden formáját és reményét fejezi ki, hogy a megsérült labdarugók és sportvezetők mihamarabb felépülnek - olvasható a Szövetség közleményében.2003-06-01 18:25:00 0
Globalizáció-ellenes tüntetésekTöbb ezer globalizáció-ellenes tünető tiltakozott vasárnap Svájcban és Franciaországban - olykor erőszakos módon - a vezető ipari hatalmakat tömörítő G8 csoport eviani csúcstalálkozója ellen.2003-06-01 17:17:00 0
Az Energia Klub vitatja az OAH jelentésétAz Országos Atomenergia Hivatal (OAH) nem ellenőrzést végzett a paksi üzemzavar tárgyában, hanem igazoló jelentést írt; május 30-i dokumentumában nem felülvizsgálta az erőmű jelentését, hanem megerősítette annak megállapításait és "ferdítéseit" - olvasható az Energia Klub közleményében.2003-06-01 15:14:00 0
Pakson továbbra sincs nyugalomAzonnali beavatkozást sürgetett az atomerőműben kialakult helyzettel kapcsolatban Koltai Tamás országgyűlési képviselő, a Fidesz Tolna megyei elnöke a vasárnapi miniszteri látogatást követő sajtótájékoztatóján Pakson.2003-06-01 15:11:00 0
Új vezető a szlovák Csemadok élénÚj országos vezetősége van a Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetségnek, a Csemadoknak. A legnagyobb szlovákiai magyar szervezet hét végi közgyűlésén Száraz Józsefet választották meg országos elnöknek. Az új elnök Kvarda József helyébe lép, aki tavaly ősztől a szlovák kulturális minisztérium államtikára lett, és azóta párhuzamosan két vezetői tisztséget töltött be.2003-06-01 14:11:00 0
Áder János: felelősek vagyunk a természetértA természeti környezet iránti felelősségről beszélt a madarak és fák ünnepén Áder János, az Országgyűlés alelnöke vasárnap a Győr-Moson-Sopron megyei Bogyoszlón.2003-06-01 14:00:00 0
Elhunyt Othmár atyaVasárnap hajnalban elhunyt Othmár atya, a Szent Korona társaság örökös tiszteletbeli elnöke; a ferences rendi szerzetes egy hete balesetet szenvedett, életét már nem tudták megmenteni.2003-06-01 11:38:00 0
Bulgária szakíthat az IMF-felAz IMF hitelprogramja nélküli is képes programját jövőre végrehajtani Bulgária, feltéve ha gazdasága továbbra is a mostani jó teljesítményét tudja nyújtani. Erről a bolgár pénzügyminiszter beszélt a hét végén. Milen Velcsev úgy fogalmazott, hogy kormányának nem áll szándékában új megállapodást kötni a pénzügyi szervezettel, ha a jelenlegi 300 millió dolláros hitelmegállapodás lejár.2003-06-01 11:36:00 0
Bush-Putyin csúcsAz amerikai és az orosz elnök vasárnap felszólította Iránt és Észak-Koreát, hogy hagyjanak fel atomfegyver kifejlesztését célzó erőfeszítéseikkel. Ez volt Vlagyimir Putyin és George Bush első személyes megbeszélése az iraki válság óta. Az orosz és az amerikai elnök Szentpéterváron kölcsönösen barátoknak nevezték egymást; Putyin megfogalmazása szerint az orosz-amerikai kapcsolatok alapjai szilárdabbaknak bizonyultak a nézeteltéréseknél.2003-06-01 11:33:00 0
A brit választók 63 százaléka becsapva érzi magát Blair általA brit kormányfő a mind erősebb hazai kételyek és támadások ellenére kitart amellett, hogy vannak bizonyítékok az iraki tömegpusztító fegyverek létére. Belső kabinetjének egyik volt vezető tagja azonban vasárnapi lapinterjújában nyíltan a közvélemény félrevezetésével és a hírszerzési adatok manipulálásával vádolta meg Tony Blairt.2003-06-01 11:02:00 0
Izrael könnyítette a zárlatot a palesztin területekenAz izraeli hadsereg részlegesen feloldotta a palesztin területek zárlatát szombat éjjel a közelgő izraeli-palesztin-amerikai csúcsértekezlet előtt tett gesztusként.2003-06-01 10:51:00 0
A váci Jávorszky Ödön Kórháznak adományozták a 24 millió forintos mammográfotAz Avon Cosmetics Hungary a tavalyi siker után idén is megrendezte az "Avon egynapos gyaloglás az életért" programot. Május 31-én sok százan vágtak neki a Szentendre Budapest közötti 22 km-es távnak, hogy felhívják a figyelmet az emlőrák elleni küzdelem fontosságára. Maga a táv megtétele is komoly teljesítmény, ám mindezt megelőzte egy szorgalmas és időigényes munka, hiszen a gyaloglóknak adományt kellett gyűjteniük ahhoz, hogy részt vehessenek a gyalogláson. Az idei "Avon egynapos gyaloglás az életért" program eredményeként a váci Jávorszky Ödön Kórház gazdagodhat egy új mammográf készülékkel.2003-06-01 10:49:00 0
Bush az Irán elleni fenyegetésrőlMerő spekulációnak minősítette George Bush amerikai elnök azt a felvetést, hogy Irán lenne az Egyesült Államok következő katonai célpontja.2003-06-01 10:47:00 0
Globalizációellenes megmozdulás GenfbenLezárták globalizációellenes csoportok a genfi Montblanc hidat vasárnap reggel. Meg akarják akadályozni ezzel, hogy a hét legfejlettebb ország és Oroszország csúcsértekezletének részvevői közúton eljuthassanak a konferencia tervezett helyszínére, a Genfi-tó partján fekvő, franciaországi Evian fürdőhelyre - jelentette a német dpa hírügynökség.2003-06-01 10:39:00 0
Jászok világtalálkozója JásztelkenJásztelek ad otthont a jászok világtalálkozójának az idén; a szervezők negyven településről 2500-3000 embert várnak. Tuzáné Farkas Katalin polgármester elmondta: a hagyományoknak megfelelően színes hagyományőrző, kulturális és sportprogramokkal várják az érdeklődőket.2003-06-01 10:30:00 0
El kellene kezdeni kormányozniElőbb utóbb el kell kezdeni kormányozni, döntéseket kell hozni. A Medgyessy-kormány azonban még mindig választási kampányt folytat - jelentették ki politológusok, "A kormány egy éve" című, a XXI. század Intézet által rendezett pénteki budapesti tanácskozáson.2003-05-31 18:18:00 0
Az Orbán-kormány támogatásából épült fel Zentán a művelődési intézetAz észak-bácskai Zentán szombaton felavatták a Vajdasági Magyar Művelődési Intézetet, amely a jövőben a délvidéki magyarság kulturális és szellemi központjaként fog működni. Az épület alapkövét tavaly január 22-én, a magyar kultúra napján tette le többedmagával Szabó Tibor, a Határon Túli Magyarok Hivatalának akkori elnöke, s az intézetet szombaton avatta fel Bálint-Pataki József, a HTMH jelenlegi elnöke és Juhász Attila zentai polgármester.2003-05-31 18:11:00 0
Magyar Bálint meg akarja úszniRépássy Róbert Magyar Bálint szombati sajtótájékoztatójára reagálva a fidesz.hu-nak sakknyelven úgy fogalmazott: tisztáldozatok születtek azért, hogy a király meneküljön a matt elől. A miniszter szavaiból ugyanis az derül ki: rajta kívül mindenki vádolható abban a négy ügyben, amelyben elismerte az intézmény felelősségét.2003-05-31 16:38:00 0
Jánosi György személyiségi jogokat sértettFellebbezés hiányában jogerőre emelkedett a Pesti Központi Kerületi Bíróság első fokú ítélete, amely szerint Jánosi György volt gyermek-, ifjúsági és sportminiszter megsértette Bodor András korábbi közigazgatási és Szabó László volt helyettes államtitkár személyiségi jogait - tájékoztatott a két korábbi államtitkár szombaton.2003-05-31 16:16:00 0
Sportcsarnok magyar részvétellelMagyar gondolatokkal, tervekkel, tervezőkkel és fővállalkozókkal, valamint magyar kivitelezőkkel képzeltük el a jövőt - ahogy ez például a tapolcai beruházásnál is történt - és természetesen magyar családokkal, akik a munka hasznát élvezik - hangsúlyozta Orbán Viktor szombaton, Tapolcán az új városi sportcsarnok avatásán.2003-05-31 16:10:00 0
Benyovszky Móric emléktáblaHáromnyelvű emléktáblát avattak Benyovszky Móric tiszteletére szombaton Budapesten; az ünnepségen jelen voltak a XVIII. századi világutazó, felfedező, Madagaszkár egykori királya egyenes ági leszármazottai is. A három részből álló táblát a világutazó nevét viselő utcában, a Magyar-Madagaszkári Baráti Társaság VIII. kerületi székházának falán helyezték el.2003-05-31 14:42:00 0
AZ MSZP sem nézi jó szemmel Magyar Bálint ténykedéseit?Az MSZP e heti frakcióülése végén felvetődött Magyar Bálint távozásának lehetősége, mivel kiderült, hogy az oktatási tárca több tisztségviselője a Sulinet program jelenlegi fővállalkozójának, az Elender Kft.-nek a vendégszeretetét élvezte egy balatoni luxusszállóban. - Ennél kevesebbért távozott már miniszter a Medgyessy-kormányból - emelte ki egy szocialista képviselő.2003-05-31 11:23:00 0
Kormányzati belvita a gyógyszerárakrólA gyógyszerek állami támogatásáért folytatott gyártói lobbizás megszüntetését akarja elérni az egészségbiztosító egy új ártámogatási rendszerrel, amelyet néhány gyógyszercsoportban vezetne be az idén. Az ötlet a kormányban is vitát váltott ki, mivel így több orvossághoz csak lényegesen drágábban juthatnának a betegek.2003-05-31 10:57:00 0
Schmitt Pál: közös a hit és az akaratA polgári erők szövetségében szükség van mindenkire; szükség van tevékeny kezekre, a jó ötletekre, a közös akaratra, az együtt gondolkodásra, a hitre - hangsúlyozta a Fidesz Magyar Polgári Szövetség alelnöke pénteken Székesfehérvárott, a Polgári Szalon rendezvényén.2003-05-31 10:50:00 0
Csökkentették a készültségi szintet az USA-banAz Egyesült Államok kormánya pénteken csökkentette a terrorveszély készültségi szintjét.2003-05-31 10:44:00 0
Színházi fesztivál tizedik alaklommalA romániai Nagyszebenben pénteken megkezdődött a 10. Nemzetközi Színházi Fesztivál, melynek műsorában budapesti és kolozsvári magyar színészek is közreműködnek. Az egyik legnagyobb európai kulturális rendezvénysorozatnak számító, június 8-áig tartó fesztiválon az idén 64 ország - köztük Magyarország - több mint 1500 képviselője vesz részt.2003-05-30 19:59:00 0
A kormány félfordulata- A Medgyessy-kormány a legek kormánya: a leggyorsabban alakult meg, a legkisebb parlamenti többséggel rendelkezik, a legnagyobb lemaradása van a jogalkotási programban, a legnagyobb deficittel bíró költségvetést nyújtotta be - mondta Stumpf István a Századvég Ígéretek sodrásában című könyv bemutatóján.2003-05-30 18:49:00 0
Ultimátum a kormánynakMa jár le az a kétnapos ultimátum, melyet a Lajosmizsén rendezett gazdafórum résztvevői fogalmaztak meg a kormánynak. A sertéstartók azt követelik a kabinettől, hogy szerezzenek érvényt a piaci válság megszüntetésére hivatott megállapodásnak.2003-05-30 18:43:00 0
Paskai László emlékkönyvEmlékkönyv jelent meg Paskai László tiszteletére; a kötetet Erdő Péter prímás, esztergom-budapesti érsek pénteken ünnepség keretében nyújtotta át a nyugalmazott bíborosnak Budapesten. A kiadvány címe megegyezik Paskai László püspöki jelmondatával: In virtute spiritus (A Lélek erejében). A kötetben a megújult Szent István Akadémia tagjai - Paskai László volt tanítványai, egykori tanár kollégái, tudós professzorok - tisztelegnek írásaikkal az e hónapban 76. életévét betöltött főpap előtt.2003-05-30 18:37:00 0
Paprika múzeum KalocsánAz ország ötödik leglátogatottabb vidéki városában, Kalocsán pénteken felavatták az idegenforgalmi és marketing célokat is szolgáló Kalocsai Paprika Házat. Európa legnagyobb önálló fűszerpaprika múzeumának tekinthető intézményt a Kalocsai Fűszerpaprika Rt. önerőből hozta létre, mintegy 50 millió forint értékű korábbi központi épületének 15 millió forintos felújításával.2003-05-30 18:23:00 0
Paks: az OAH jelentése figyelmeztetés Medgyessy számára isMegdöbbentő tényeket tárt fel Európa második legsúlyosabb üzemzavarával kapcsolatban az Országos Atomenergia Hivatal. A legnagyobb biztonsági kockázatot jelentő fejetlenség és káosz megszüntetése érdekében halaszthatatlan a kiváló paksi szakemberek önállóságának visszaállítása, a politikai alapon kinevezett vezetők nyomásának megszüntetése. A jelentés figyelmeztetés Medgyessy Péter számára is: ha nem történik sürgős változás, akkor a felelősséget a szocialista miniszterelnöknek és kormányának kell viselnie - áll Koltai Tamás közleményében.2003-05-30 17:01:00 0
Orbán Viktort hívják Hűség-kút avatására SopronbaA soproni Polgári Összefogás Frakciója azzal a kéréssel fordul a soproni városvezetéshez, hogy a június 20-án átadásra kerülő Hűség-kút avatására Sopron városa Orbán Viktort hívja meg és kérje fel - hangzott el a Polgári Összefogás frakciója mai soproni sajtótájékoztatóján Sopronban.2003-05-30 16:23:00 0
Országos gyermekbábos fesztivál EgerbenOrszágos gyermekbábos fesztivál kezdődött pénteken, a rendezvény hagyományos helyszínén, az egri Művészetek Házában. Az immár 10. alkalommal megrendezett három napos találkozón ezúttal 20 gyermekbábos csoport, összesen mintegy 300 gyermek vesz részt.2003-05-30 16:17:00 0
Az NKÖM átértelmezte a jogszabálytA Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma úgy utasított vissza egy beadványt, hogy indokolásához igazította a hivatkozott jogszabályt. Az ügy egy fideszes képviselő által elindított személyiségjogi per kapcsán látott napvilágot.2003-05-30 16:10:00 0
Megmarad a hit, a remény és szeretet2003-05-30 16:00:00 0
Varga Mihály: Közép-Európa leglassabban fejlődő országává váltunkVarga Mihály, a Fidesz Gazdasági Kabinetjének vezetője a fidesz.hu-nak adott nyilatkozatában elmondta: a magyar gazdaság teljesítménye messze elmarad a korábbitól, sőt a környező országokétól is. A számadatok azt bizonyítják, hogy már a helybenjárásból is helybenállás lett, a kormány pedig tétlenül nézi a történteket.2003-05-30 15:45:00 0
Orosz céget bíznak meg a paksi üzermzavar felszámolásának munkálataival?Amennyiben a TVEL orosz üzemanyag-szállító céggel a nap folyamán aláírja Moszkvában Kocsis István vezérigazgató a szerződéstervezetet, a Paksi Atomerőmű hivatalosan is megbízza az orosz céget az üzemzavar felszámolásának munkálataival - jelentette be pénteken sajtótájékoztatón Hetzmann Albert vezérigazgató-helyettes Pakson.2003-05-30 15:15:00 0
USA: nincs diplomáciai mentesség IrakbanAz Egyesült Államok bejelentette, hogy valamennyi Irakban akkreditált diplomata elvesztette a Szaddám Huszein megbuktatott iraki elnök kormánya idején élvezett diplomáciai mentességet. Az amerikai külügyminisztérium egyben eltanácsolja a külföldi kormányokat attól, hogy diplomatákat küldjenek Irakba, mivel iraki kormány híján a diplomatákat megillető hagyományos immunitás és védelem nem létezik.2003-05-30 14:51:00 0
Nemzetiségi nap MányonNemzetiségi gyermek és felnőttcsoportok vonulnak föl népviseletben a Fejér megyei Mányon szombaton, a megyei nemzetiségi napon.2003-05-30 14:44:00 0
Varga László az élet iránytűjét hagyta ránk...Örök nyugalomra helyezték Varga László országgyűlési képviselőt péntek délelőtt a Kerepesi temetőben. A parlament korelnökét több ezren kísérték utolsó útjára. A gyászolók között a családon és a munkatársakon kívül számtalan tisztelője is jelen volt, akik egy-egy szál virággal rótták le kegyeletüket a mindenki által kedvelt és szeretett Laci Bátyánk előtt.2003-05-30 14:39:00 0
Győri Egyházmegye adománya a dévai árváknakDévai árvák megsegítésére fordítják azt a hárommillió forintot, ami a Győri Püspökség által április végén szervezett jótékonysági akcióban gyűlt össze - közölte pénteki sajtótájékoztatóján Pápai Lajos győri megyéspüspök.2003-05-30 14:32:00 0
Szentpétervár - ünnepségek a városalapítás 300. évfordulójánNem hivatalos csúcstalálkozót tartottak a szentpétervári jubileumi ünnepségek keretében pénteken a Független Államok Közösség (FÁK) tagországok vezetői.A Néva folyó partjánál kikötött Silver Whisper óceánjáró edélzetén a találkozót Vlagyimir Putyin orosz államfő beszéde nyitotta meg, majd a volt szovjet tagköztársaságok többségét laza szövetségbe tömörítő FÁK soros elnöke, Leonyid Kucsma ukrán elnök üdvözölte a résztvevőket. Diplomáciai források szerint nagy fajsúlyú politikai döntés nem várható a pénteki - ezért is kötetlen keretek között tartott - találkozótól, amelyen a Független Államok Közössége (FÁK) csatlakozik az iraki újjáépítésben az ENSZ-nek központi szerepet követelő orosz állásponthoz.2003-05-30 14:24:00 0
G8/eviani csúcs - előkészületekA legfejlettebb országok és Oroszország (G8) június 1-jén a franciaországi Evianban kezdődő csúcsértekezlete idejére Svájc lezárta légterét, Genfbe és környékére a kanton 6000 rendőre mellett az országból további több száz, s Németországból még ezer rendőrt vont össze, s feszülten, részben bénultan várja, mi történik majd.2003-05-30 13:34:00 0
A miskolci bombázás áldozataira emlékeztekÖkumenikus istentiszteleten emlékeztek meg a második világháború során Miskolcot érő legsúlyosabb bombázásának több mint kétszáz áldozatáról a borsodi megyeszékhely görög katolikus templomában pénteken.2003-05-30 13:00:00 0
Keller szakított eddigi gyakorlatávalA feljelentésügyi államtitkár levélben sérelmezte, hogy Áder János a Fidesz Szövetség Születik címmel megrendezett kongresszusán "»vitéz üvegszemű Keller László« jelzővel" illette, immár sokadszor. Áder János válaszlevelében kiáll a politikai diskurzus évődőn csipkelődő mikszáthi hagyományai mellett. Az alábbiakban mindkét levelet szó szerint tesszük közzé.2003-05-30 13:00:00 0
Szövetségesektől körülvéve növekszik saját biztonságunk isA Fidesz - Magyar Polgári Szövetség országgyűlési képviselőcsoportja támogatja a NATO-ba a prágai csúcson meghívott mindegyik államnak a szövetségbe történő felvételét.2003-05-30 12:23:00 0
Al-Kaida vezetők iráni fogságban?Egy arab újság szerint iráni fogságban van az al-Kaida terrorszervezet egyik vezetője, Szulejman Abu Gait - ám ezt az információt a teheráni külügyminisztérium szóvivője nem erősítette meg. Az as-Sark al-Auszat című arab lap pénteki számábanjelentette, hogy az iráni hatóságok letartóztatták Szulejman Abu Gaitot, az al-Kaida terrorszervezet szóvivőjét, aki különböző videofelvételeken az al-Kaida vezetőjének, Oszama bin Ladennek az oldalán foglalt helyet, sőt, az egyik, 2001 végi videoüzenetben súlyos terrormerényletekkel fenyegette meg az amerikaiakat.2003-05-30 12:08:00 0
Bush: Várni kell a rendre BagdadbanIdőbe telik, míg Bagdadban helyreáll a rend - jelentette ki pénteken George Bush amerikai elnök, aki szerint már találtak ENSZ-tilalom alá eső fegyvereket Irakban.2003-05-30 11:41:00 0
Ismét fizethet az "üvegszemügyi államtitkár"A szocialista politikust 200 ezer forintos kártérítésre kötelezte jogerősen a Pest Megyei Bíróság Demeter Dénes kontra Keller László személyiségi jogi perben. Korábban Demeter Ervin indított személyiségi jogi pert, aminek eredményeképpen 700 ezer forintra büntették a szocialista politikust, de nemrég vesztett el egy másik pert is, ahol egymillió forintról szólt a jogerős ítélet.2003-05-30 11:04:00 0
Újabb összefüggések az OM korrupciógyanús ügyleteibenMagyar Bálint vagy nem tudja, ki foglalkozik a Sulinet-tenderrel, vagy nem mond igazat, ugyanis a Répássy Róbert által lobbigyanúsnak tartott balatoni hétvégén részt vevők és egy informatikai cég vezetője arról levelezett 2003 február elején, miként célszerű pontosítani a Sulinet pályázati felhívását, illetve milyen módon kell végső formába önteni a majdani szerződést - mutat rá a Magyar Nemzet birtokába jutott újabb dokumentum. Magyar Bálint a héten azt mondta, a meghívottak egyike sem vesz részt sem a közbeszerzés előkészítésében, sem elbírálásában.2003-05-30 09:32:00 0
Világot látni Magyarországon is lehetKong a vészharang, bajban a Balaton, a helyiek ereje kevés. Pedig ha csökken is a hazai turisták aránya, még mindig első számú nyaralóhelyünkről van szó. Ám egyre több az új lehetőség, bővül a választék, s ez jó. Az már kevésbé, hogy sokaknak - s talán ők vannak többségben - egyáltalán nem telik üdülésre. A nyaralás azonban nem feltétlenül csak a pénztárcánktól függ, lehet kevés pénzből, de sok ötlettel jól érezni magunkat.2003-05-30 09:18:00 0
Rohammentő gyermekeknekKisdedek életének mentését szolgálja az az új, csaknem harmincmillió forint értékű gyermek rohammentő-autó, amelyet nemrég állítottak munkába Kaposváron. A gépkocsi elődje tavaly romlott el végképp. A nehéz helyzetben lévő mentőszolgálat nem egykönnyen tudta pótolni a hiányt, ám még így is a vártnál hamarabb oldódott meg a kaposváriak gondja, hála Mátrai Márta kaposvári fideszes országgyűlési képviselő hatékony közbenjárásának - informál a Szabad Föld.2003-05-30 09:15:00 0
Az Emberjogi Bíróság ismét elmarasztalta RomániátAz európai emberjogi bíróság 4000 eurós kártérítés kifizetésére kötelezi a román államot egy, a kommunista rezsim által politikai okokból meghurcolt személy számára. Döntésében a strasbourgi törvényszék felhívja Románia figyelmét arra, hogy Ioan Crisantól megtagadták a méltányos bírósági tárgyaláshoz való jogát.2003-05-30 08:30:00 0
Integrációs hátránybanKiugróan magas, 60 százalék azon magyar cégek aránya, amelyek - saját bevallásuk szerint is - felkészületlenek az európai uniós csatlakozásból adódó változásokra. Az Európai Kereskedelmi és Iparkamarák Szövetsége által készített felmérésből az is kiderül, hogy az érintett vállalkozások zöme nem tekint optimizmussal az unióba történő belépésre. Valószínűleg senkinek sem kell magyarázni, hogy nem a tőkeerős nagyvállalatokat és a multinacionális cégeket érinti az integrációs hátrány, hanem a kis- és közepes vállalkozásokat.2003-05-30 08:25:00 0
A szövetségesek kevesebb katonát küldenek?Az iraki békefenntartásba bekapcsolódó országok kevesebb katonát ígérnek erre a misszióra, mint amennyit az amerikai védelmi minisztérium illetékesei vártak - közölte a USA Today című amerikai napilap pénteki számában. Az amerikai tervezők több tízezer katona kiküldését remélték, ám Washington és London eddig csak 13 ezer katonára kapott ígéretet két tucatnyi országtól - írja a lap meg nem nevezett diplomáciai és katonai forrásokra hivatkozva.2003-05-30 08:07:00 0
Balatoni népművészeti találkozóBalatoni dalosok találkozójának és népművészeti kiállításnak ad otthont szombaton Balatonalmádi. Sipos Tekla, a Veszprém Megyei Közművelődési Intézet munkatársa elmondta, hogy a balatoni dalosok hatodik találkozóján húsz somogyi, veszprémi, zalai népdalkör és népi énekes vesz részt.2003-05-30 08:01:00 0
Bush Irakról és a nyolcak találkozójárólIdőbe telik, míg Bagdadban helyreáll a rend - jelentette ki pénteken George Bush amerikai elnök, aki szerint már találtak ENSZ-tilalom alá eső fegyvereket Irakban. Az amerikai elnök pénteken Európát és a Közel-Keletet érintő körútra indul, az várhatóan június 5-én az Irak elleni hadműveletben részt vett amerikai katonáknál tett látogatással és az Irakot kormányzó amerikai Paul Bremerrel folytatandó tárgyalással zárul.2003-05-30 07:56:00 0
Újabb iskolabezárásA hatvani 5-ös számú általános iskola kerekharaszti tagiskolájának megszüntetéséről döntött csütörtöki ülésén a város önkormányzata.2003-05-30 07:42:00 0
Népéért küzdő keresztény ember volt - Gyászmise Varga LászlóértVarga László országgyűlési képviselőt, a Fidesz parlamenti képviselőcsoportjának tagját, a Kereszténydemokrata Néppárt elnökét gyászmisén búcsúztatta Seregély István egri érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke Budapesten, a Szent István-bazilikában, csütörtökön. Varga László, a Magyar Országgyűlés doyenje - életének 93. évében - május 17-én hunyt el.2003-05-29 20:16:00 0
Gazdaságpolitikai koncepció nélkül a kormányA kormánynak nincs gazdaságpolitikai koncepciója, és a szocialisták gazdasági választási ígéreteik nagy részét "elfeledték vagy nem tartották be" -jelentette ki Rogán Antal a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség frakcióvezető-helyettese csütörtökön a szolnoki Hozam Klubban tartott előadáson.2003-05-29 19:42:00 0
Az Emberjogi Bíróság ismét elmarasztalta RomániátAz európai emberjogi bíróság 4000 eurós kártérítés kifizetésére kötelezi a román államot egy, a kommunista rezsim által politikai okokból meghurcolt személy számára. Döntésében a strasbourgi törvényszék felhívja Románia figyelmét arra, hogy Ioan Crisantól megtagadták a méltányos bírósági tárgyaláshoz való jogát.2003-05-29 19:15:00 0
Békés megyei önkormányzatok hátrányos helyzetbenBékés megye 75 településéből 39 összesen 967 millió forint értékben nyújtott be támogatási igényt a területi államháztartási hivatalhoz, mert önhibáján kívül hátrányos helyzetben lévő önkormányzat. Bérkiadásainak kiegészítő támogatására pedig 25 önkormányzat összesen 215,5 millió forintot igényel. Minderről Domokos László, a Fidesz Békés megyei elnöke, országgyűlési képviselő számolt be csütörtöki békéscsabai sajtótájékoztatóján.2003-05-29 18:31:00 0
"Izrael soha nem mond le Jeruzsálemről""Izrael soha nem mond le Jeruzsálemről" - jelentette ki csütörtökön Ariel Saron, az ország kormányfője. Alig néhány órával Mahmúd Abbász palesztin miniszterelnökkel tartandó találkozója előtt szögezte ezt le az izraeli közszolgálati rádió és televízió által egyaránt közvetített beszédében.2003-05-29 18:22:00 0
Lemondott a Pulitzer-díjas újságíróLemondott a The New York Times neves amerikai napilap New Orleans-i tudósítója, akit a szerkesztőség a múlt héten felfüggesztett etikai mulasztása miatt, mivel tavaly olyan riportot közölt kizárólag a saját nevével, amely nagyrészt egy másik újságíró munkája volt. Az 1996-ban Pulitzer-díjjal kitüntetett 43 éves Rick Bragg lemondását a szerkesztőség elfogadta, amint arról a The New York Times csütörtökön beszámolt.2003-05-29 18:07:00 0
Konstantinápoly bevételének 550. évfordulójaIsztambul mai lakosai mindent megtesznek azért, hogy "méltók legyenek a dicső örökséghez" - mondta a város főpolgármestere csütörtökön a Konstantinápoly bevételének 550. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.2003-05-29 17:10:00 0
EDDSZ-tüntetés a kórháztörvény ellenA kórháztörvény-javaslat elfogadása ellen tüntetett az Egészségügyi Dolgozók Demokratikus Szakszervezete csütörtökön a fővárosban az Egészségügyi Minisztérium épülete előtt. Cser Ágnes, a szervezet elnöke elmondta: ügydöntő népszavazást kezdeményeznek annak érdekében, hogy az egészségügyről csak kétharmados többséget igénylő törvény keretében lehessen jogszabályt alkotni.2003-05-29 17:03:00 0
Vecsési számlagyár - vádemelési javaslat két héten belülKét héten belül vádemelési javaslattal küldi meg az ügyészégnek a "vecsési számlagyár" néven ismertté vált, több százmillió forint adóbevétel-kiesést okozó, fiktív számlákkal elkövetett bűncselekmények iratait a rendőrség.2003-05-29 16:48:00 0
Európai kifogás kórházügybenMaurice Doranton, az önkéntes biztosítási szervezetek állandó európai konferenciájának (CEP-CMAF) elnöke riasztónak tartja a magyar kórház-privatizációt, ezért levélben fordult a kormányfőhöz.2003-05-29 16:39:00 0
Példaértékű KaposvárSzita Károly szerint Kaposvár önkormányzata számos olyan intézkedést hozott az önkormányzati választások óta eltelt időszakban, amellyel jelentősen megkönnyítette a város polgárainak életét. - Teljes bizonysággal merem azt mondani, hogy nincs még egy olyan város Magyarországon, amely annyi pénztárcakímélő kedvezményt dolgozott volna ki, mint Kaposvár - mondta a város polgármestere csütörtöki, városházi sajtótájékoztatóján.2003-05-29 16:22:00 0
Németh Zsolt: káosz a külügybenÁllamigazgatási káosz alakult ki a Külügyminisztérium, a külügyi tárca vezetője és az integrációs miniszter között. Ezt Németh Zsolt, a parlament külügyi bizottságának fideszes elnöke nyilatkozta csütörtökön újságírók előtt, az Országgyűlés Európai Uniós Nagybizottságának ülését követően, Budapesten.2003-05-29 16:14:00 0
A kormány válaszára várvaMájus elején 460 polgármester írta alá azt a nyilatkozatot, amelyben kérték az Országgyűlést, változtassa meg annak a pályázatnak a feltételrendszerét, mely azon önkormányzatok részére nyújthat támogatást, amelyek nem tudják kigazdálkodni a közalkalmazotti béremelés többletterheit. A polgármesterek levelét eddig azonban válaszra sem méltatta a kormányzat.2003-05-29 16:00:00 0
Hiába tiltakoztak a szülőkŐsztől a Jelky-szakképző részeként működik tovább az Udvardi Vizuális Iskola. Erről - az átszervezéshez éppen elégséges szavazattal - döntött legutóbbi ülésén a bajai képviselő-testület. Az intézmény beolvasztását a szocialista és a szabad demokrata városatyák támogatták.2003-05-29 15:42:00 0
Iskolabezárás ellen tüntettek Hatvanban isA hatvani 5-ös számú általános iskola kerekharaszti tagiskolájának tervezett bezárása ellen tüntettek az intézmény tanulói és szüleik a Heves megyei város polgármesteri hivatala előtt csütörtökön. Tóth János, a demonstráció főszervezője elmondta: a Hatvantól földrajzilag elkülönült településrész elsorvadásával járna az iskola bezárása.2003-05-29 15:33:00 0
Harminc éves a Kiskörei VízlépcsőHarminc éve készült el a Kiskörei Vízlépcső és 25 éve annak, hogy kialakították a mellette lévő tározót, a Tisza-tavat; ez alkalomból emlékülést tartottak csütörtökön Kiskörén. A Magyar Hidraológiai Társaság és a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság rendezésében a létesítmény építésében résztvevő és az üzemeltetésével foglakozó szakemberek gyűltek össze.2003-05-29 15:29:00 0
A tények cáfolják az ígéreteketAz elmúlt év tavaszán Puszta Béla azt ígérte, hogy nem az MSZP képviselője lesz itt helyben, hanem Salgótarján és térsége képviselője a parlamentben - kezdte sajtótájékoztatóját a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség salgótarjáni szervezete nevében dr. Fenyvesi Gábor.2003-05-29 15:28:00 0
A kormány mellőzte a szlovákokatA szlovák külügyminisztérium diplomáciai jegyzékben adott hangot sajnálkozásának amiatt, hogy a magyar kormány a szlovák fél mellőzésével döntött a kedvezménytörvény módosítása tervezetének parlamenti előterjesztéséről.2003-05-29 15:23:00 0
Kórháztörvény: politikai bukfenc a kormánynakAz orvoskamara ugyanazt mondja, amit én, csak sztaniolba csomagolva, és szerintem túl diplomatikusan. De ettől még egyetértünk abban, hogy az új kórháztörvény-tervezetet ebben a formában nem lehet elfogadni - nyilatkozta a Kisalföldnek Mikola István volt egészségügyi miniszter.2003-05-29 15:21:00 0
Öt évre szerződtekÜnnepélyes külsőségek közepette írt alá együttműködési megállapodást csütörtökön a Magyar Olimpiai Bizottság nevében Schmitt Pál, a MOB elnöke, valamint az Eszterházy Károly Főiskola képviseletében dr. Hauser Zoltán, az intézmény rektora.2003-05-29 15:06:00 0
Mégsem nő össze, ami összetartozik?Medgyessy Pétert kérte fel gyermeke biológiai apjának Kismocsok. A Való Világ egykori, leszbikus szereplője a kormányfőnek írt nyílt levelében az azonos neműek közötti házasságok lehetővé tételét szorgalmazta és azzal indokolta szokatlan kérését, hogy így akarja ráirányítani levelének tartalmi részére a közvélemény figyelmét. Gál J. Zoltán szerint Medgyessynek "nem áll módjában elfogadni" a felkérést.2003-05-29 15:04:00 0
Amerikai hadművelet készül Irán ellen?Washington hadműveleti tervet készített elő Irán Irak felől végrehajtandó megtámadására - írta a Nyezaviszimaja Gazeta orosz napilap csütörtökön, diplomáciai forrásokra hivatkozva.2003-05-29 15:01:00 0
Agresszióval vádolja a rendőrséget az Amnesty InternationalAz Amnesty International azt állítja, a román kormány csak kis lépéseket tett annak érdekében, hogy az alapvető emberi jogok védelmét biztosító törvényeket a nemzetközi joggyakorlathoz igazítsa. A dokumentumban az áll, hogy több jelzés is érkezett olyan esetekre vonatkozóan, amikor a rendőrök fizikailag bántalmazták a gyanúsítottakat, hét személy pedig tisztázatlan körülmények között halt meg romániai börtönökben. A rendőrségi agresszió áldozatai főleg a roma kisebbség tagjai - állítják a jelentés szerzői, hozzátéve azt is, hogy a börtönök túlzsúfoltak, és rosszul felszereltek.2003-05-29 14:59:00 0
Pokorni Zoltán Magyar Bálint korrupciógyanús ügyérőlKözleményében Pokorni Zoltán visszautasítja Kuncze Gábor feltételezését, miszerint a Magyar Bálint korrupciógyanús ügye kapcsán Medgyessy Péternek küldött levél az oktatás jövőjét érintő szakmai kérdésekkel függene össze. Pokorni Zoltán sajnálja, hogy Magyar ilyen nehéz helyzetbe került. Azonban a sajtó által felszínre hozott visszásságokra őszinte válaszokat vár a közvélemény.2003-05-29 14:56:00 0
350 munkahely szűnhet meg SepsiszentgyörgyönA vállalat bezárásával, és az alkalmazottak elbocsátásával fenyeget a sepsiszentgyörgyi autóalkatrész-gyár vezetője. Kelemen Tibor, a Kovászna megyei Munkaerő Ügynökség vezetője szerint az a veszély fenyeget, hogy utcára kerül az autóalkatrész-gyár mintegy 350 alkalmazottja. Ioan Maniga ugyanis azt sérelmezi, hogy az Országos Privatizációs Ügynökség nem tartotta be a magánosítási szerződésében vállalt kedvezményeket.2003-05-29 14:45:00 0
Támogatást kaphat az egri ForrásHoma János fideszes országgyűlési képviselő reményei szerint bekerülhet a kedvezményezettek körébe az egri Forrás Gyermek- és Szabadidőközpont rekonstrukciója, miután az idei címzett támogatásokról szóló törvényjavaslat vitája során az Országgyűlés Kulturális Bizottsága elfogadta a honatya ez irányú módosító indítványát.2003-05-29 14:44:00 0
Jótékonysági koncert a pécsi gyermekklinika javáraA pécsi gyermekklinika onkohaematológiai osztályának felújítására jótékonysági koncertet rendez a Béres Alapítvány június 20-án a Zeneakadémián.2003-05-29 14:10:00 0
VOLT fesztivál SopronbanA soproni VOLT fesztivál július 3-tól 5-ig tart; az Ikva-parti város az idén már 11. alkalommal ad helyet a zenei-szórakoztató programnak.2003-05-29 14:08:00 0
VIP-hitelek - megszüntették a nyomozástMegszüntették a nyomozást Princz Gábor és társai ellen az úgynevezett VIP-hitelekkel kapcsolatos ügyben; a Postabank 1991 és 1998 között folyósított speciális kamatozású hiteleket 129 ügyfelének.2003-05-29 13:57:00 0
Giscard d'Estaing kapta az idei Károly-díjatValery Giscard d'Estaing volt francia köztársasági elnök csütörtökön Aachenben átvette a Károly-díjat, amelyet az európai egyesítésben kiemelkedő érdemeket szerzett személynek vagy intézménynek ítélnek oda minden évben.2003-05-29 13:51:00 0
A kormányváltás ártott Nógrád megye pozícióinakRomlottak Nógrád megye pozíciói a kormányváltás óta, ugyanis számos infrastrukturális beruházás állt le vagy maradt el - jelentette ki csütörtöki salgótarjáni sajtótájékoztatóján Becsó Zsolt.2003-05-29 13:08:00 0
Nyerhet a volt szentesi megyeházaTámogatta Farkas Sándor fideszes országgyűlési képviselő módosító indítványát szerdai ülésén a parlament önkormányzati bizottsága a volt szentesi megyeháza felújításához igényelt címzett állami támogatás elnyerése érdekében.2003-05-29 13:03:00 0
Kinek áll érdekében a hisztériakeltés?Az Egri Végvár Polgári Körök Egyesülete (EVPKE) szerint csupán pozitív diszkrimináció éri az egri kórházban a romákat, ezért hisztériakeltésnek tartják a cigányok elkülönítéséről szóló sajtóhíreket.2003-05-29 12:57:00 0
Legfontosabbak a beruházásokÖsszesen 82 indítványt (30 önállót, 52 nem önállót) nyújtott be a tavaly áprilisi választások óta a parlamentben Domokos László. Szarvas és térsége fideszes országgyűlési képviselője ebben a ciklusban ez idáig negyvenszer szólalt fel. Domokos Lászlótól nemrégiben kért a Békés Megyei Hírlap értékelést elmúlt évi tevékenységéről.2003-05-29 12:06:00 0
Az európai gólyák háromnegyede Lengyelországot választjaAz európai gólyák háromnegyed része Lengyelországban fészkel, és ezek többsége a Litvániával és Fehéroroszországgal határos északkeleti Podlaskie vajdaságban és a Mazuri-tóvidéken talál magának nyári szállást. Tykocin környékén egyes gazdaságokban több a gólya, mint az ember, ezért kaphatott "európai gólyafalu" státust és díszoklevelet a német Euronatur környezetvédő szervezettől.2003-05-29 11:56:00 0
Saron "kettős játszmát" folytat?Ariel Saron izraeli miniszterelnök aligha akarhatja egy valóban független palesztin állam megteremtését, a rendezés iránti készsége valószínűleg csak annak a "kettős játszmának" tulajdonítható, amellyel saját politikai ambícióit szeretné érvényre juttatni - véli csütörtöki kommentárjában a Corriere della Sera.2003-05-29 11:50:00 0
Kísértetek márpedig nincsenekBrit tudósok megállapították, hogy a kísértetek nem egyebek, mint érzéki csalódások. A kísértet-témát végre tudományosan feldolgozó tanulmány a British Journal of Psychology tudományos folyóirat legújabb számában jelent meg és a legátfogóbb az eddig napvilágot látott hasonló témájú írások közül.2003-05-29 11:48:00 0
Feljelentés In-Forrás-ügybenInformációink szerint Nagy Gábor, az In-Forrás XXI. Kht. korábbi felügyelőbizottsági elnöke hűtlen és hanyag kezelés gyanúja miatt följelentést tett ismeretlen tettes ellen az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságán. A feljelentés a Miniszterelnöki Hivatal tulajdonában lévő In-Forrás 2002-es, kormányváltás utáni gazdálkodásával kapcsolatos. Több hónapja raktáron állnak azok a számítástechnikai berendezések, amelyeket az In-Forrás Kht. rendelt a nemzeti adatvagyon-védelmi rendszer (NAVR) létrehozására. A 322 millió forintos eszközállomány sorsa a mai napig kérdéses. Baja Ferenc még informatikai ügyekért felelős államtitkárként vizsgálatot indított az ügyben. Azt állította: nem tudott a projektről. Ennek ellenére Tarjáni István, a cég ügyvezetője korábban úgy nyilatkozott: a tervről valamennyi illetékes - közöttük Baja is - tudott.2003-05-29 11:44:00 0
Lemondott a cseh védelmi miniszterBenyújtotta lemondását Jaroslav Tvrdík cseh védelmi miniszter. Vladimír Spidla kormányfő tudomásul vette a miniszter lemondását - ezt maga Tvrdík jelentette be csütörtök délelőtt Prágában rendkívüli sajtótájékoztatóján.2003-05-29 11:35:00 0
Az ifjúságpolitika téeszesítése, avagy be a szervezetbe!?A sajtóból értesültünk arról, hogy Gyurcsány Ferenc gyermek-, ifjúsági és sportminiszter tárgyalni szeretne a Fidelitasszal a központi ifjúsági tanács létrehozásáról, hivatalos meghívót azonban mindeddig nem kaptunk - hangzott el Gyürk András és Nyitrai Zsolt csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.2003-05-29 11:13:00 0
Kivonul a Nap-kelte is Friderikusz mögülTávozik Friderikusz vasárnap esti műsora szerkesztőségéből a Nap-kelte stábja is, értesült a Népszabadság. Mint írják, a gyengén induló műsor nem kapott lábra, ezért az MTV a jövő héttől saját gyártásban készíti az eddig adásonként 13 millió forintba kerülő produkciót. Egy másik hír szerint az olasz állami tévé műsoreladási ügyekért felelős munkatársa a napilapnak elmondta, senki nem kereste meg őket azzal, hogy megvásárolja a Porta a porta licencét, s az olasz szakemberek szerint egyértelmű, hogy ennek formátumára építette a magyar showman produkcióját.2003-05-29 11:08:00 0
Agresszióval vádolja a román rendőrséget az Amnesty InternationalAz Amnesty International azt állítja, a román kormány csak kis lépéseket tett annak érdekében, hogy az alapvető emberi jogok védelmét biztosító törvényeket a nemzetközi joggyakorlathoz igazítsa. A nemzetközi emberjogi szervezetnek a 2002-es évre szóló jelentése szerint Romániában továbbra is gyakoriak a rendőri visszaélések.2003-05-29 10:56:00 0
A volt egyetemi és főiskolai oktatók nyugdíjemeléséértA felsőoktatásban dolgozó magas képzettségű, nagy tudású emberek fizetése az elmúlt évtizedekben arcpirítóan alacsony volt. Azok a főiskolai egyetemi docensek és tanárok, akik munkájukkal hozzájárultak a társadalom tudásszintjének emelkedéséhez, ma kevesebb nyugdíjból élnek, mint kezdő tanítványaik bére - áll a Fidesz Országgyűlési Képviselőcsoportjának közleményében. A frakció ezért javasolja, hogy a főiskolai, egyetemi docensek és tanárok nyugdíja ne legyen kevesebb, mint a nettó diplomás minimálbér, a már nyugdíjba vonultak juttatása pedig a diplomás minimálbér 150 százaléka legyen.2003-05-29 10:51:00 0
Colin Powell a pápánálAz amerikai külügyminiszter jövő héten látogatást tesz II. János Pálnál Vatikánban. Colin Powell látogatásának célja, hogy javítson Washington és a Szentszék kapcsolatain, melyek az iraki konfliktus miatt igencsak megromlottak az utóbbi időben. A pápa többször is nyíltan elítélte a fegyveres beavatkozást, és a háború kezdete előtt személyes követei útján igyekezett jobb belátásra bírni Szaddám Huszeint és George Busht - jelentette a WestelPress.2003-05-29 10:51:00 0
Blair IrakbanRövid látogatásra csütörtök reggel Bászrába érkezett Tony Blair brit kormányfő. Blair a Szaddám Huszein iraki elnököt és rendszerét megdöntő koalíció vezetői közül elsőként látogat Irakba.2003-05-29 10:48:00 0
Európa is beszáll a Mars ostromábaJúniusban kinyílik az indítási ablak a Mars felé, és ezt kihasználva ebben a hónapban három űrszonda is startol a Földről a vörös bolygó felé. Legkorábban az Európai Űrügynökség (ESA) indítja el Mars Express nevű űrjárművét, és ez azt is jelenti, hogy az öreg kontinens felzárkózik az Egyesült Államok és Oroszország (illetve az egykori Szovjetunió) mögé a Mars ostromában.2003-05-29 10:18:00 0
Haider visszatérőbenÚjabb lépést tesz az országos politikába való visszatérés felé Jörg Haider, a jobboldali populista Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) volt elnöke, aki néhány hónapja sértődötten kivonult onnan. A Kurier című független bécsi lap értesülése szerint visszatér az úgynevezett koalíciós tanácsba.2003-05-29 10:10:00 0
Ismét tüntetést rendeznek a kórháztörvény ellenA kórháztörvény ellen csütörtökre az egészségügyi minisztérium elé szervezett demonstráció előtt a szaktárca minden kórháznak és rendelőintézetnek elküldött körlevelében próbálja megnyugtatni a dolgozókat, hogy sem ők, sem a betegek nem lesznek a privatizáció kárvallottjai. Cser Ágnes szakszervezeti vezető, a tüntetés szervezője szerint a levéllel a szaktárca a demonstrációról akarja "lebeszélni" az érintetteket. A minisztérium illetékese cáfolja ezt.2003-05-29 09:47:00 0
The position of Fidesz - Hungarian Civic Union on the Hungarian contribution to the stabilisation of Iraq2003-05-29 09:36:00 0
Dél-Koreában épül a világ legnagyobb felhőkarcolójaA dél-koreai fővárosba, Szöulba tervezik a világ legnagyobb felhőkarcolóját: a Nemzetközi Kereskedelmi Központnak nevezendő épület 580 méter magas lesz, 130 emelete 39 600 négyzetméteres alapon nyugszik majd - jelentette be a Korea Foreign Company Association csütörtökön.2003-05-29 09:34:00 0
Portugália aggódik a strukturális alapokértPortugália támogatja az Európai Unió keleti bővítését, ám egyúttal aggódva tekint az unió strukturális alapjaira, amelyekből a kelet-európai államok csatlakozása után várhatóan kevesebb jut majd a portugál régióknak.2003-05-29 09:31:00 0
Türelmi zóna Budán?Ki kell jelölnie a XI. kerület védett területeinek határát a Fővárosi Közigazgatási Hivatalnak, ahol a prostituáltak törvénysértés nélkül dolgozhatnak - határozott szerdán a Fővárosi Bíróság másodfokú tanácsa.2003-05-29 08:31:00 0
Politikai megtorlás?Nem folytathatja munkáját az a ferencvárosi iskolaigazgató-nő, aki korábban megakadályozta Kökény Mihály (MSZP) kampányszereplését az intézményében.2003-05-29 08:25:00 0
Ausztráliai merényletekre készült az al-KaidaAz al-Kaida terrorszervezet már a 2001. szeptemberi Amerika-ellenes támadás előtt kiszemelt magának ausztráliai célpontokat - közölte John Howard miniszterelnök az ausztrál parlamentben, hírszerzési adatokra hivatkozva.2003-05-29 08:05:00 0
Megújul a Veszprémi Petőfi SzínházMegújul a Veszprémi Petőfi Színház: a 2003/2004-es évadban változik a társulat összetétele, új művészeti vezetési modellt igyekeznek megvalósítani, a műsortervet pedig a közönség igényeit szem előtt tartva állítják össze.2003-05-29 08:02:00 0
A kormány "leselejtezi a magyarigazolványt"A Fidesz nem támogatja a kedvezménytörvény módosítására irányuló javaslatot. Németh Zsolt, a külügyi bizottság fideszes elnöke a kormány szerdai ülése után úgy fogalmazott, hogy a módosítás az eredeti törvénynek a határon túli magyarok önszerveződését segítő részét "egyszerűen törli".2003-05-29 07:48:00 0
Mahmúd Abbász is ott lesz Sarm es-SejkbenMahmúd Abbász palesztin miniszterelnök is jelen lesz a június 3-án tartandó Sarm es-Sejk-i arab-amerikai csúcsértekezleten.vAz egyiptomi államelnökség ezt bejelentő szerdai közleményében üdvözölte, hogy a csúcstalálkozón Mahmúd Abbász kormányfő képviseli a Palesztin Hatóságot.2003-05-29 07:47:00 0
Az Al-Aksza mártírjai üdvözlik a béketervetAz Al-Aksza Mártírjainak Brigádjai nevű szélsőséges palesztin fegyveres csoport szerdán üdvözölte, hogy az izraeli kormány elfogadta a közel-keleti béke megteremtését célzó útitervet.2003-05-29 07:44:00 0
Floralia-ünnep aquincumi költőversennyelA Floralia-ünnepet, a virágzás, a megújulás római istennőjét köszöntő eseménysorozatot a hét végén rendezik meg Budapesten, az Aquincumi Múzeumban.2003-05-29 07:40:00 0
A biztosítói piac az EU-csatlakozás utánElképzelhető, hogy további tízzel gyarapszik a biztosítók száma Magyarországon a mostani 30-ról hazánk EU-csatlakozását követően, amelyben inkább presztízs-, mint gazdaságossági szempontok játszanának szerepet - mutatott rá Pálvölgyi Mátyás, a Generali Biztosító Rt. elnök-vezérigazgatója. Törvényszerű, hogy a nagy biztosítók vesztenek majd piaci részesedésükből, s számítani lehet majd a pénzügyi szolgáltatók összefonódására is -írja a Világgazdaság2003-05-29 06:48:00 0
Hazakészül Algériából a miskolci mentőcsoportCsomagol és hazakészül a miskolci speciális mentőcsoport tíz tagja, akik a múlt hét szombatjától dolgoztak a földrengés sújtotta Algériában túlélők felkutatásán.2003-05-29 06:46:00 0
Tesz-e valamit a kormány a vállalkozók érdekében?A magyar vállalkozók helyzetéről intézett több pontba szedett írásbeli kérdést Sümeghy Csaba fideszes parlamenti képviselő Csillag István gazdasági és közlekedési miniszterhez. A képviselő aggodalommal szemléli, hogy a választási ígéretekből igen kevés valósult meg, miközben a magyar gazdaság helyzete, a költségvetés és a folyó fizetési mérleg hiánya aggasztó méreteket ölt.2003-05-28 20:53:00 0
Lezuhant egy amerikai helikopter IrakbanEgy amerikai helikopter lezuhant, s emiatt négy amerikai katona meghalt Irakban az al-Dzsazíra katari hírtelevízió szerdai jelentése szerint. A Pentagon nem erősítette meg a hírt. Az amerikai védelmi minisztérium közölte: nincs tudomása Irakban eltűnt vagy lezuhant amerikai helikopterről. Az amerikai erők bagdadi parancsnoksága sem értesült ilyesmiről, mindenesetre ellenőrzi az arab tévé jelentésében foglalt állítást.2003-05-28 20:23:00 0
Megállapodás az iraki szerepvállalásrólElvi megállapodás született egy háromszáz fős katonai szállítókontingens Irakba küldéséről a négy parlamenti frakció egyeztetésén szerdán, Budapesten. Németh Zsolt az Országgyűlés külügyi bizottság fideszes elnöke az egyeztetést követően újságírók előtt rámutatott: azok, akik korábban úgy nyilatkoztak, hogy nincsen esély nemzetközi felhatalmazásra, szakmailag alkalmatlannak bizonyultak feladatuk ellátására.2003-05-28 19:50:00 0
Iraki támadások amerikaiak ellenÖsszesen kilenc amerikai katona sebesült meg iraki fegyveresek támadásaiban az utóbbi 24 órában az arab ország középső és északi részén. David Connolly százados, az amerikai szárazföldi hadsereg szóvivője szerdán Bagdadban jelentette be ezt, hozzátéve, hogy nem arról a kilencről van szó, aki kedden a Bagdadtól 50 kilométerre nyugatra lévő Fallúdzsa városban sebesült meg, amikor lesből rájuk támadtak.2003-05-28 19:14:00 0
George Bush két közel-keleti csúcstalálkozójaGeorge Bush amerikai elnök a jövő héten két közel-keleti csúcstalákozón vesz részt, az egyiket arab vezetőkkel tartja Egyiptomban, a másikat Jordániában az ország uralkodójával, s ha lehetséges, az izraeli és palesztin miniszterelnökkel - közölte szerdán a Fehér Ház szóvivője.2003-05-28 19:13:00 0
Áder János: A kormányt a sajtó többsége a tenyerén hordozzaA Kereszttűz szerdai adásának vendége volt Áder János, a Fidesz Magyar Polgári Szövetség parlamenti frakciójának vezetője. Fő kérdésként azt tette föl a műsorvezető, miért minősítette a Fidesz Magyar Polgári Szövetség nevében Áder János a kormány egyéves tevékenységét rossznak, miközben a Medián Közvéleménykutató Intézet mérése szerint a választópolgárok 50 százaléka jónak, ezen felül három százaléka nagyon jónak értékelte a Medgyessy-kormány teljesítményét.2003-05-28 18:53:00 0
Chirac a nyugdíjreform mellettA francia elnök személyes nyilatkozatban állt ki a minisztertanács szerdai ülésén jóváhagyott nyugdíjreform mellett, amelyet "sürgősnek" és "gazságosnak" nevezett. A pedagógus szakszervezetek viszont a döntés után egységesen újabb tüntetéseket és sztrájkokat jelentettek be június 3-ra, hiányolva a közoktatásban dolgozók elvárásait kielégítő valódi gesztusokat.2003-05-28 18:38:00 0
Mit kíván tenni a kormány a vállalkozókért?Medgyessy Péter mind a mai napig nem válaszolt a Fidesz által feltett, a polgárok, és ezen belül is a vállalkozások helyzetét érintő kérdésekre. A magyar gazdaság helyzetének aggasztóan romló alakulása azonban arra enged következtetni, hogy a kormány által a vállalkozásoknak ígért kedvezmények nem csak 2003-ban, de 2004-ben is háttérbe szorulnak, illetve a támogatásokra nem lesz lehetőség - áll a Fidesz Országgyűlési Képviselőcsoportja Vállalkozó Tagozatának közleményében.2003-05-28 18:38:00 0
Megalakult a magyar nemzeti küldöttségAz Országgyűlésnek az Európai Parlamentbe (EP) delegált 24 aktív megfigyelő tagja szerdán megalakította Brüsszelben a magyar nemzeti küldöttséget. A négy parlamenti párt képviselői elmondták: a nemzeti érdekeket szem előtt tartva rendszeres egyeztetéseket folytatnak.2003-05-28 18:24:00 0
Magyar Bálint-ügy: egyenlő mércével?Répássy Róbert közleményben tette közzé meglátásait annak hatására, hogy Magyar Bálint nem személyesen reagált a Fidesz délelőtti sajtótájékoztatóján elhangzottakra. A Fidesz továbbra is fontos kérdésnek tartja, hogy vajon egyenlő mércével méri-e Medgyessy Péter kormányának tagjait, avagy vannak kivételezettek.2003-05-28 18:07:00 0
EP: emberi jogi bizottságért lobbizik Szájer JózsefSzájer József, az Európai Parlament néppárti frakciójához (EPP) csatlakozott magyar országgyűlési csoport vezetője kezdeményezte, hogy a jövőre újraválasztandó Európai Parlamentben (EP) legyen külön szakbizottsága az emberi és kisebbségi jogoknak.2003-05-28 18:04:00 0
Mesés bérek, milliomos szakszervezeti vezetőkAz Országgyűlés Költségvetési és Pénzügyi Bizottsága szerdai ülésén meghallgatta Csillag István gazdasági és közlekedési minisztert és Mándoki Zoltánt, a MÁV Rt. vezérigazgatóját a Magyar Államvasutak Rt. gazdálkodásáról.2003-05-28 17:51:00 0
"Itthon vagyok"Sokszor meglepődöm, mikor olyan riportok jelennek meg az újságokban "névjegy" címen, melyekben az a kérdés is fel van téve, hogy a kérdezettnek melyik a kedvenc országa. Eltűnődöm azon, hogy, hogy lehet egy magyar embernek egy külföldi országot választania. Az ember legyen hazájára büszke és dolgozzon azért, hogy utódai is büszkék lehessenek rá.2003-05-28 17:36:00 0
Sertésfront: a kormány csak ígérgetettA sertéstartó gazdák 48 óra haladékot adnak a kormánynak arra, hogy érvényesítse az egyeztető tárgyaláson született megállapodásnak megfelelő, kilónként 283 forintos felvásárlási árakat; erről a mintegy 300 gazda részvételével szerdán Lajosmizsén tartott fórumon állapodtak meg a termelők.2003-05-28 17:16:00 0
Megnyílt a tizenegyedik Csíkexpo 2003Közel félszáz romániai és magyarországi cég vesz részt a romániai Csíkszeredában szerdán megnyitott Csíkexpo-2003 nemzetközi kiállításon. Az ITD Hungary befektetési és kereskedelemfejlesztési közhasznú társaság támogatásával immár tizenegyedik alkalommal tartott rendezvényt a szervező Hargita Megyei Kereskedelmi- és Iparkamara alelnöke, Csipor Attila az eddigi legsikeresebbnek nevezte a résztvevő cégek nagy száma miatt.2003-05-28 17:12:00 0
Péntektől a Madáchban Az Operaház FantomjaLord Andrew Lloyd Webber: Az Operaház Fantomja - minden idők eddigi legnagyobb sikerű zenés játékának - hétvégi bemutatóival a világon először megkezdődik a darab non-replica produkciójának sorozata Budapesten, a Madách Színházban.2003-05-28 16:39:00 0
A bankok nem tudják betartani az új lakástámogatási rendeletetA lakáshitelezés módosításáról szóló kormányrendelet júniusi hatályba lépését követően a megváltozott szabályok betartása komoly problémát jelent a pénzintézeteknek.2003-05-28 16:07:00 0
Törvénysértő módon kelt el az egri gyermekvárosA Heves megyei önkormányzat az eljárási szabályok megsértésével és áron alul értékesítette a volt Egri Gyermekváros ingatlanegyüttesét - hangzott el Csáki Zsigmond, a Fidesz megyei elnöke szerdai, Egerben tartott sajtótájékoztatóján.2003-05-28 15:50:00 0
Funar a Háromszéki Fórumot is betiltatnáGheorghe Funar ma nyílt levelet intézett Adrian Nastase miniszterelnökhöz, amelyben kéri, akadályozza meg a Sepsiszentgyörgyön tartandó Háromszéki Fórum létrejöttét. Kolozsvár polgármestere azt kéri a kormányfőtől, hogy hozzon meg minden szükséges intézkedést annak érdekében, hogy meghiúsítsa a május 31-kei rendezvényt, még akkor is, ha ez a PSD-RMDSZ együttműködési megállapodás felbontásához vezetne.2003-05-28 13:49:00 0