Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Cikkarchívum

Djindjic gyilkosánál a vádiratKézhez kapta vádiratát Zoran Djindjic szerb miniszterelnök gyilkosa, Zvezdan Jovanovic. Jovanovic ügyvédje, Nenad Vukasinovic közölte pénteken a Tanjug hírügynökséggel, hogy védencének a belgrádi kerületi bíróságon adták át a 41 oldalas vádiratot. Az ügyvédnek még nem volt alkalma megtekinteni a bűnlajstromot, ezért minősíteni sem tudta a vádiratot.2003-08-29 14:38:00 0
Lurotex Kft.: bírálat a magyar közbeszerzési rendszernekTöbbször is sikertelenül pályázott a magyarországi közbeszerzéseken a szentgotthárdi székhelyű Lurotex kft., ezért, mint a cég pénteken tartott sajtótájékoztatóján elhangzott, a Radici cégcsoporthoz tartozó vállalkozás akár létszámleépítésekre is rákényszerülhet a jövőben.2003-08-29 14:36:00 0
Mádl Ferenc MacedóniábanA dialógus elengedhetetlen eszköz az újabb háborúk, a fenyegető ökológiai katasztrófák, a szegénység, a munkanélküliség, a nemzetközi bűnözés megakadályozására, enyhítésére - jelentette ki Mádl Ferenc köztársasági elnök a Civilizációk párbeszéde című ohridi konferencián pénteken mondott beszédében.2003-08-29 14:34:00 0
Ötvenezer embert vesz semmibe az MSZP és az SZDSZTöbb mint 50 ezer XVIII. kerületi lakó életkörülménye, életminősége romlik, s ezrek otthona értékelődik le, mivel a fővárosi és a kerületi MSZP-SZDSZ kierőszakolta, hogy a Csepelen épülő új szennyvíztisztítóból napi 350 tonnát a Cséry-telepen rakjanak majd le, komposztáljanak - mutatott rá Ughy Attila, a Fővárosi Közgyűlés és a kerületi képviselő-testület fideszes képviselője pénteken Budapesten.2003-08-29 14:32:00 0
Iskolabezárások után bérbefagyasztás és elbocsátásokMódosító csomagot nyújt be a Fidesz a közoktatási törvényhez, a javaslat többek között szorgalmazni fogja az illetmények emelését és az ingyenes tankönyvellátás megvalósítását - jelentette ki Pokorni Zoltán Sió Lászlóval tartott közös pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.2003-08-29 14:00:00 0
Igaron az utolsó cérnaszál is elszakadtA Fejér megyei Igar községben élők közül jó néhányan megdöbbenve látták, hogy a 7000 forintos beiskolázási támogatásból csupán 1000 forintot kézbesít a postás. Az egyik családban a nagypapa kommunális adóját is az unoka szociális juttatásából vonták le.2003-08-29 12:33:00 0
Albániában napi két dollárból élnekAlbánia Európa keleti felének legszegényebb országa - ezt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetébe delegált amerikai nagykövet jelentette ki a minap. A jelenleg tiranai látogatáson tartózkodó Tony Hall emlékeztetett: az ország lakosságának több mint 45%-a napi két dollárnak megfelelo összegbol tengeti életét, míg 17%-ának naponként mindössze egyetlen dollár jut.2003-08-29 10:20:00 0
Heves harcok AfganisztánbanHeves harcok folytak Afganisztán déli részén az afgán hadsereg és a tálib harcosok között, miután amerikai harci gépek előző éjjel bombázták a volt iszlám rendszer állásait. Az amerikai bombázás helyi idő szerint csütörtök este kezdődött, és a péntek hajnali órákban ért véget. Mintegy 500 afgán katona rohamozta meg ezt követően a tálibok állásait - közölte az AP-vel Zábul tartomány hírszerzési főnöke.2003-08-29 10:13:00 0
Tisztogatás az ATV-nélAz utolsó jobboldali műsorvezető-újságírót, Stefka Istvánt is eltávolították az ATV-től - tudta meg a Magyar Nemzet. Az utóbbi időben egyre inkább az MSZP-hez kötődő Hit Gyülekezete tagjainak érdekeltségeibe tartozó cégek ötvenszázalékos tulajdonrészt szereztek a csatornában.2003-08-29 08:35:00 0
Mudura sokat tudhatMedgyessy Péter miniszterelnök barátja, Alexandru Mudura több szálon kötődik a sikkasztási és pénzmosási botrány főszereplőihez: Kulcsár Attilához és a botrány során felbukkant off-shore cégekhez. Úgy tudjuk, a nagyváradi vállalkozó fiának barátnőjét Fejér megyében holtan találták, feltehetőleg öngyilkos lett. Tegnap a rendőrség elfogta annak a két szír férfinak egyikét, akik a K&H-s brókerbotránnyal összefüggésben több milliárd forintot vettek fel a Medgyessy Péter által vezetett Inter-Európa Bank Rt.-től.2003-08-29 07:50:00 0
Mohamed el-Baradei: Phenjan megbízhatatlanÉszak-Korea atomprogramjával "nukleáris zsarolást" folytat, ezért nem megbízható partner, annak ellenére, hogy a kínai hatoldalú tárgyalások reményre adnak okot - közölte Mohamed el-Baradei, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) vezetője.2003-08-29 07:43:00 0
Drasztikusan nőnek az adóterhekJövőre számos ponton módosulnak az adózásra vonatkozó szabályok: a változások következtében jelentősen növekednek a lakosság terhei - derül ki a Pénzügyminisztérium által a kormány részére készített, de az igazságügyi miniszter által is szignált előterjesztéséből.2003-08-29 07:38:00 0
A Fővárosi Főügyészség ismét elutasította Keller vádjaitA Fővárosi Főügyészség elutasította Keller László közpénzügyi államtitkárnak a Magyar Fejlesztési Bank Rt. (MFB) illetve a martinsalakos házak ügyében a nyomozások megszüntetése ellen benyújtott panaszait.2003-08-29 07:30:00 0
Tőkés László kontra magyar kormányBeperli Tőkés László királyhágó-melléki püspök a magyar kormányt, mert az érdmindszenti termálszálló építésére a Széchényi Terv pályázatán elnyert 320 millió forintot nem utalta át, hanem a nagyváradi stadion felújítására fordítja.2003-08-28 20:49:00 0
Lendvai Ildikó beismerte, hogy Csonka a kampányfőnöke voltLendvai Ildikó elismerte, hogy Csonka Gábor vezette a választási kampányát. A szocialista frakcióvezető gyors és eredményes rendőrségi vizsgálatot vár az ügy tisztázására. Lendvai Ildikó a Hír-televizíónak elmondta, hogy jó szervezőnek ismeri Csonka Gábort és mint politikus ma is kapcsolatban áll vele.2003-08-28 19:48:00 0
Tiltakozik Jászladány polgármestereMinden alapot nélkülöznek azok a vádaskodások, amelyekkel Horváth Aladár, a Roma Polgárjogi Mozgalom elnöke illette szerdán a sajtón keresztül a jászladányi önkormányzatot, az pedig igazán sajnálatos, hogy ezekkel több ismert értelmiségi is azonosult - jelentette ki az MTI érdeklődésére a település polgármestere.2003-08-28 19:34:00 0
Figyelmeztető vasúti sztrájk RomániábanCsütörtökön két órára megbénult a román vasúti szállítás az ágazat dolgozóinak figyelmeztető sztrájkja miatt. A román vasutasok érdekvédelmi szervezetei a kétórás figyelmezető sztrájkkal tiltakoztak a közlekedési tárca által tervezett szerkezetátalakítással együtt járó elbocsátások ellen.2003-08-28 19:24:00 0
Kis híján kilőtték Ioan Pascu román hadügyminisztert IrakbanKétszer is célkeresztjébe fogta egy földi követő és légelhárító rakétakilövő-berendezés azt a helikoptert, amelyen szerda reggel Ioan Mircea Pascu román hadügyminiszter utazott Irakban. A brit CH47 típusú géppel a miniszter Baszrából Násszíria városába készült.2003-08-28 19:17:00 0
Utolsó útjára kísérték Boldizsár Miklós írótSzerdán kísérték utolsó útjára a Farkasréti temetőben Boldizsár Miklós író- dramaturgot, aki 58 éves korában, váratlanul korán távozott. Legsikeresebb munkája az Ezredforduló című drámája, amelynek alapján készült az István, a király című rockopera.2003-08-28 18:59:00 0
Ügyei a szocialista kormánynak vannakA Fidesz ez esetben is megteszi a rágalmazókkal szemben szokásos jogi lépéseket - közölte az MTI-vel Halász János frakciószóvivő csütörtökön, a Gy. Németh Erzsébet sajtótájékoztatóján elhangzottakra reagálva.2003-08-28 18:53:00 0
A PSZÁF cáfolja és visszautasítja a vádakatA Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) elnöke nem kapott hivatalos értesítést arról, hogy az ORFK gyanúsítottként hallgatná ki, Szász Károly erről csütörtökön a sajtóból értesült - nyilatkozta Molnár Eleonóra, a felügyelet gazdasági főosztályának vezetője csütörtökön az MTI-nek.2003-08-28 18:34:00 0
Közpénzekkel spekulált a fővárosKoalíciós részvétel nélkül is megkezdik munkájukat azok a fővárosi ellenzéki képviselők, akik a szocialista szabad demokrata városvezetők egy múlt évi 280 millió forintos veszteséggel járt devizaátváltás ügyét kívánják tisztázni - mondta Deutsch Tamás, a Fidesz-MKDSZ frakcióvezetője csütörtökön a közgyűlés szünetében.2003-08-28 18:20:00 0
A "történelmi" Szociáldemokrata Párt állásfoglalása a kettős állampolgárságrólAz SZDP vezetősége sajnálkozását fejezi ki a kormánynak a "kettős állampolgárság" kérdésében tanúsított tehetetlenkedése miatt. Ez a magatartás és nagyon is középszerű külpolitika újfent azt mutatja, hogy álságos a miniszterelnöknek az az igyekezete, mely szerint "a nemzeti közép kormányának" próbálja beállítani neo- és balliberális csapatát.2003-08-28 18:07:00 0
Hálaadó istentisztelet BeregdaróconOrbán Viktor vasárnap részt vesz és köszöntőt mond a beregdaróci Hét Csillag Üdülő- és Konferenciaközpont elkészülése alkalmából tartott hálaadó istentiszteleten. A félmilliárd forintos beruházáshoz 2001 novemberében a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma a Millenniumi Vallási Alapból 290 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyújtott, míg a fennmaradó összeget a Tiszántúli Református Egyházkerület biztosította.2003-08-28 17:43:00 0
A kulturális tagozat területi tanácsának alakuló ülése BorsodbanA megyék közül elsőként Borsod-Abaúj-Zemplén megyében alakul meg a Fidesz Magyar Polgári Szövetség Kulturális Tagozatának Területi Tanácsa. A megyében eddig közel 200-an jelezték csatlakozási szándékukat a Szövetség Kulturális Tagozatához. Az alakuló ülés időpontja: 2003. augusztus 29. 16.00 Helyszín: Miskolc, Fráter György Katolikus Gimnázium (Városház tér 6.)2003-08-28 17:32:00 0
Európa legkorszerűbb kollégiumaOrbán Viktor vasárnap 17 órakor részt vesz és beszédet mond Kaposváron Európa legkorszerűbb, 450 férőhelyes, tornacsarnokkal és úszómedencével is ellátott középiskolai kollégiumának avatásán.2003-08-28 17:11:00 0
Orbán Viktor együtt érző megemlékezéseKaposváron a Toponár úti Általános Iskolában 2000. szeptember 12-óta megemlékeznek egy kissrácról, aki a foci nagy művelője és rajongója volt: Karbuczky Patrikról.2003-08-28 17:08:00 0
Szanyi mellébeszélése nem segítHetek óta létbizonytalanság szörnyűsége nehezedik a kapuváriakra és a környék sertéstenyésztőire. A pénzbefektetői szándék halálra ítélt egy nagy múlttal rendelkező üzemet, a Ringa Húsipari Rt. kapuvári gyárát, annak nyolcszáz dolgozóját és a gyár sertéstenyésztéssel foglalkozó beszállítóit - áll a MKDSZ és a KDNP országos elnöksége közleményében.2003-08-28 16:51:00 0
Az Alkotmánybírósághoz fordul a gyógyszerész kamaraAz Alkotmánybírósághoz fordul a Magyar Gyógyszerész Kamara (MGYK), hogy utólagos normakontrollt kérjen a szeptembertől bevezetendő átmeneti gyógyszerár-támogatási rendszerről szóló kormányrendeletről - mondta el a köztestület elnöke csütörtökön az MTI-nek.2003-08-28 16:32:00 0
Korai a földművelésügyi miniszter örömeÉrthetetlen Németh Imre, Földművelésügyi-és Vidékfejlesztési Miniszter diadalittas kijelentése, mely szerint a magyar sertéspiac a normalizálódás irányában halad, hiszen világosan látszik, hogy a szocialista kormány költségvetési források hiányában újabb agrárágazatot fog magára hagyni.2003-08-28 16:02:00 0
Indokolt a négynapos matrica megtartásaA Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Balaton-parti képviselői kezdeményezték Csillag István gazdasági és közlekedési miniszternél, hogy a négynapos matrica értékesítését ne szüntessék meg a mai nappal.2003-08-28 15:29:00 0
Harrach Péter levele Medgyessy PéterhezMiniszterelnök Úr! Már nem lehet tagadni, hogy valamit elrontottak. Erre mondhatjuk, emberek vagyunk, tévedhetünk. Tény azonban az is, hogy rossz eszközzel - megszorításokkal - igyekeznek helyrehozni a hibát, melyet meggondolatlan kapkodásuk csak tovább fokoz, írja a kormányfőhöz intézett levelében Harrach Péter.2003-08-28 14:28:00 0
Nem lesz kormányfő az új iraki kormánybanAz iraki ideiglenes kormányzótanács nem kíván kormányfőt kinevezni a háború utáni első kabinet élére, a poszt a tanács soros elnökét illeti majd meg - közölte csütörtökön Muaffak ar-Rubai, a testület tagja.2003-08-28 14:19:00 0
Ki a farok, ki a kutya?Az erős reklámlobbi felfalja a lakossági tájékoztatást, mely a kormány alapvető feladata? Vagy a kormány a reklám- és médiaügynökségeken keresztül óhajt agymosást végezni az embereken? Ki a farok, és ki a kutya?2003-08-28 14:14:00 0
Fedett műjégpálya épül KaposváronA dél-dunántúli régió első fedett műjégpályájának megépítéséről írtak alá szerződést Kaposváron csütörtökön.2003-08-28 13:59:00 0
Villepin támogatja a nemzetközi iraki erő felállításátENSZ-védnökség alá tartozó valódi nemzetközi erő iraki felállítása mellett foglalt állást a francia diplomáciai vezetője.2003-08-28 13:52:00 0
Izrael nem vesz tudomást Arafat felhívásárólIzrael nem vesz tudomást Jasszer Arafatnak a tűzszünet fenntartására vonatkozó szerdai felhívásáról. "Arafat felhívásai semmit sem érnek - közölte az AFP hírügynökséggel csütörtökön Avi Pazner izraeli kormányszóvivő. - Amit mond, az nem érdekel bennünket, mert éppen ő az, aki az úgynevezett tűzszünet alatt ösztönözte a terrorszervezeteket Izrael-ellenes merényletekre."2003-08-28 13:41:00 0
Határozatlan fővárosi szocialistákA Fővárosi Közgyűlés nyári szünet utáni első ülésén, csütörtökön, a szavazatok megoszlása miatt, nem tudta ténylegesen sem felállítani, sem pedig megszüntetni azt a fővárosi eseti bizottságot, amelynek egy, az ellenzék által vélelmezett múlt évi 280 millió forintos devizaárfolyam-veszteség okát kellett volna vizsgálnia, illetve a felelősét megtalálnia.2003-08-28 13:02:00 0
Bárka kikötő a Ráday utcábanA kapolcsi Művészetek Völgye összművészeti fesztivál programjainak keresztmetszetét mutatja be péntektől vasárnapig a Bárka Színház a fővárosban - tudatta a teátrum sajtóreferense.2003-08-28 12:59:00 0
Kormányzati látszatnyilatkozatokA kapuvári húsüzem bezárásáért a kormányt terheli a felelősség, mert nem kezelte megfelelően a sertésválságot, a gyárral kapcsolatban elhangzó látszatnyilatkozatok pedig csak a bizonytalanságot növelik - jelentette ki csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján Ivanics Ferenc, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség országgyűlési képviselője.2003-08-28 12:25:00 0
Rice az USA világpolitikai szerepérőlAz amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója szerint az Egyesült Államok nem dédelget birodalmi terveket, viszont célja, hogy meghonosítsa a demokráciát Irakban és Palesztinában. Condoleezza Rice erről a ZDF német közszolgálati televíziónak szerda este adott interjúban beszélt.2003-08-28 11:48:00 0
Házon belüli kormánykritika a szocialistáktólNem látni azt a kormányzati intézkedést, amely tartalékot teremt és lendületet ad a gazdaságnak - többek között ez áll az MSZP-s kritika középpontjában, amelynek "mérsékelt" megfogalmazásával a miniszterelnök is szembesülhet a párt parlamenti frakciójának szeptember 5-6-i vidéki évadnyitó ülésén.2003-08-28 11:42:00 0
Medgyessy is felelősMedgyessy Péter miniszterelnököt a vonatkozó jogszabályok szerint felelősség terheli azért, hogy az irányítása alá tartozó pénzintézetben milliárdos pénzmosás történt. Míg az Inter-Európa Bank vezérigazgatója már levonta a konzekvenciát, és - a Magyar Nemzet információi szerint emiatt - lemondott, addig a kormányfő továbbra sem látja be: a bankvezetők sorozatos mulasztása vezetett a pénzügyi szabálytalanságokhoz.2003-08-28 11:34:00 0
Jövőre sokszorosára emelkedhet az ingatlanadóAkár a sokszorosát is fizethetjük építményadóra, ha megvalósul a tárcakörözésen lévő legújabb adókoncepció erre vonatkozó eleme. A pénzügyi kormányzat tervei szerint 2004-től az önkormányzatok döntése alapján igen egyszerű számítási módszerrel az ingatlan piaci értékének maximum 2 százalékát szedhetnék be évente adóként. A tárca szerint a változtatás lépés a decentralizáció irányába.2003-08-28 11:26:00 0
Minden energiámat leköti a tagozat megszervezéseMedgyesy Balázzsal, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Zöld Tagozatának vezetőjével a HVG című hetilap 2003. augusztus 30-i számában olvashatunk interjút Lindner András és Horváth Zoltán tollából.2003-08-28 11:06:00 0
A gazdák állják az aszálykár kétharmadátTízmilliárd forintot fordít aszálykár-térítésre a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) úgy, hogy csak a több mint harmincszázalékos kár harminc százalékát téríti meg a gazdálkodóknak. Ebből könnyen kiszámítható, legalábbis a tárca kalkulációja szerinti utat követve, hogy a több mint harmincszázalékos kiesés mértéke harminchárommilliárd forint. A különbséget és a harmincszázalékos kárt, amelynek mértéke szintén 20-30 milliárd forintra tehető, a gazdálkodók fizetik - nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Szabó Csaba mezőgazdasági vállakozó, a Tokaj Kereskedőház igazgatótanácsának volt elnöke.2003-08-28 10:23:00 0
Új BT-határozat készül IrakrólAz Egyesült Államok és Nagy-Britannia olyan új ENSZ-határozatot készít elő, amely csapatok Irakba küldésére ösztönözné a világ országait.2003-08-28 10:14:00 0
Beszállító képviselőHubert Béla, a fővárosi SZDSZ frakcióvezető-helyettesének cégétől rendelt meg 4,6 millió forint értékben számítástechnikai eszközöket a BKV tulajdonában lévő gépjárműjavító kft. - tudta meg a Magyar Nemzet. Az ügy érdekessége, hgoy Hubert felügyelő bizottsági tag a BKV Rt.-nél és a BKV Gépjárműjavító Szolgáltató Kft.-nél egyaránt.2003-08-28 10:04:00 0
Befolyásolták a paksi jelentést?A Paksi Atomerőmű Rt. kérésére került a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség jelentésébe, hogy Kocsis István vezérigazgató "szakmailag hozzáértő, elkötelezett módon tevékenykedett" az üzemzavar kialakulásakor - állítja Koltai Tamás (Fidesz). Az erőmű helyettes sajtófőnöke cáfolja ezt.2003-08-28 09:56:00 0
Der Standard a maffia és a terrorizmus kapcsolatárólA bécsi rendőrség szakértői szerint is felismerhető ma már a kapcsolat a hagyományos maffiacsoportok és a terrorszervezetek között.2003-08-28 09:49:00 0
Képviselők két kerékenBrüsszelből Strasbourgba indult szerdán kerékpáron az Európai Parlament (EP) képviselőinek egy 12 fős csoportja, amelyhez Gruber Attila (Fidesz), az Országgyűlés magyar megfigyelő csoportjának tagja is csatlakozott.2003-08-28 08:27:00 0
A bárd két éleMondhatnánk azt is, hogy Damoklesz kardja lebeg a Ringa Húsipari Rt. kapuvári gyárában dolgozók és sertéstenyésztéssel foglalkozó beszállítóinak feje felett, de ez esetben a hasonlat nem igazán állná meg a helyét. Sokkal stílusosabb lenne, ha bárd lebegne a fejük felett, a gyár ugyanis nyolcvan évvel ezelőtti alapításakor egy húsipari aprító szerszámról, a ringa bárdról kapta a nevét.2003-08-28 08:22:00 0
Rendőrség előtt a vesztegetési ügyJánosi György szerint Csonka Gábornak csupán magánemberként kell vállalnia a következményeket, ha igaznak bizonyulnak a vele kapcsolatos korrupciós vádak. Az MSZP választmányi elnöke ezt arra hivatkozva mondta, hogy - bár Csonka vállalkozása bérel egy irodát az MSZP Köztársaság téri székházában - a férfi nem alkalmazottja a pártnak.2003-08-28 08:13:00 0
Washington nem akar rendszerváltást Észak-KoreábanAz észak-koreai atomprogramról szóló hatoldalú pekingi megbeszélések kezdetén az Egyesült Államok közölte, hogy nem törekszik rendszerváltásra Phenjanban.2003-08-28 08:04:00 0
Sérti a határon túli magyarokat a kormány politikájaA vajdasági magyarság többet érdemel annál, mint ahogyan a magyar kormányzat kezelte ügyeit az elmúlt hetekben - közölte szerdán szabadkai tárgyalásai után Németh Zsolt, a parlament külügyi bizottságának fideszes elnöke, aki szerint az elmúlt időszakban megtorpant a határon átívelő nemzeti integráció folyamata.2003-08-28 08:02:00 0
Avar kori sírokat találtak MezőnyárádonÉrtékes VIII. századi tárgyi leleteket is rejtő két avar kori sírra, bennük két csontvázra bukkantak Mezőnyárád belterületén egy kertben, halastó építése közben - tudatta a miskolci Herman Ottó Múzeum régésze.2003-08-28 07:54:00 0
Könyvgyűjtés a határon túli magyar diákoknakA Hármashalom Alapítvány 2003. szeptember 1. és 2003. december 23. között országos könyvgyűjtő akciót szervez a határon túli magyar diákok, iskolák és könyvtárak számára.2003-08-27 20:17:00 0
Megszavazták a Koszovó-nyilatkozatotA szerb parlament egyhangúlag jóváhagyta a Koszovó-nyilatkozatot szerdai rendkívüli ülésén. A jelen lévő 186 képviselő ellenszavazat és tartózkodásnélkül támogatta a kormány által már két hete jóváhagyott nyilatkozatot, amely Szerbia elválaszthatatlan részének nyilvánítja Koszovót, szemben az 1999 óta ENSZ-igazgatás alatt álló tartomány lakosságának 95 százalékát kitevő albánok függetlenségi törekvéseivel.2003-08-27 20:01:00 0
Tony Blair nem mondott igazat?Tony Blair brit kormányfő jóváhagyta David Kelly fegyverszakértő nevének nyilvánosságra hozatalát néhány nappal a tudós öngyilkossága előtt - mondta Geoff Hoon védelmi miniszter szerdán a brit szakértő alálának okát vizsgáló független bizottság előtt.2003-08-27 19:57:00 0
Az iraki kormányzótanács felvételt kért a GCC-beAz amerikaiak által beiktatott iraki ideiglenes kormányzótanács kérte az ország felvételét az Öböl menti Együttműködés Tanácsába (GCC). A kormányzótanács elnöke, Ibrahim al-Dzsaafari jelentette beszerdán, bagdadi sajtóértekezletén, hogy a testület egy küldöttsége, amely a napokban hét arab országot felkeresett, minden meglátogatott országban felvetette ezt az igényt, és - a testület elnökének szavai szerint - a kérés kedvező fogadtatásra talált.2003-08-27 19:51:00 0
Üzemzavar miatt magától leállt a szlovén-horvát atomerőműA szlovén-horvát Krskói Atomerőmű szerda reggel automatikusan leállt, miután a gőzvezeték szigetelőszelepe meghibásodott. Az esemény a környezetre teljesen veszélytelen, a veszély mértékét jelző INES-skálán a "nulla" fokozatba sorolták - közli az MTI.2003-08-27 19:43:00 0
Tétlenkedő kormányzó szocialista nagytőkésekA Fidesz megyei vezetői megdöbbenve értesültek arról, hogy a Ringa Rt. ügyében a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium és politikai államtitkára, Szanyi Tibor a nyilvánosság számára egymásnak ellentmondó és valótlan információkat ad - írja közleményében Szakács Imre, a Fidesz Győr-Moson-Sopron megyei választmányának elnöke.2003-08-27 19:27:00 0
A kórháztörvény nem felel meg a jogszabálynakA Fidesz továbbra is úgy véli, hogy az egészségügyi dolgozók jogállásáról szóló törvényjavaslat legfeljebb egy kollektív szerződésnek, nem pedig egy jogszabálynak felel meg - nyilatkozta Selmeczi Gabriella szerdán az MTI-nek.2003-08-27 19:09:00 0
Hiányosak a szocialista frakcióvezető-helyettes ismereteiSajnálattal tapasztalom, hogy Juhász Gábor ismeretei hiányosak és felületesek a minisztériumok felügyeleti jogosítványaival kapcsolatban - áll Varga Mihály, a Fidesz frakcióvezető-helyettesének közleményében.2003-08-27 18:12:00 0
Illés Zoltán bepereli Orosz SándortA paksi atomerőműben történt üzemzavar kapcsán tett minden korábbi állításomat továbbra is fenntartom - olvasható Illés Zoltán fideszes képviselő közleményében.2003-08-27 18:00:00 0
Pánikban az MSZP: elő kell venni a régi taktikátMéltánytalannak gondolom azt, hogy most amikor a kormány népszerűsége jelentős mértékben csökkent, akkor sokan úgy gondolják, hogy elő kell venni a régi taktikát, a Ron Werber-i piszkos politikát és vissza kell mutogatni az előző kormány idejére ahelyett, hogy a jelenlegi kormányzati ügyekkel foglalkoznának. Az Informatikai Kormánybiztosság tevékenységét a megelőző másfél évben hat szervezet vizsgálta és nem állapítottak meg sehol bűncselekményt - jelentette ki Stumpf István a keddi kormányszóvivői nyilatkozatra reagálva, szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.2003-08-27 17:28:00 0
Kudarcra ítélt, felszínes látszategyeztetésMegdöbbenéssel értesültünk arról, hogy a Belügyminisztérium - az elmúlt egy évben nem először - rendkívül hanyagul előkészített látszategyeztetést hívott össze a közigazgatási rendszer korszerűsítésének irányairól. A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség frakcióvezetőjének küldött meghívó Lendvai Ildikó frakcióvezető asszony nevére volt címezve, és egy nappal az egyeztetést megelőzően érkezett meg. A meghívó vitaanyagot és vonatkozó kormányhatározatot ígért, ezzel szemben semmilyen háttéranyagot nem mellékeltek - olvasható az önkormányzati kabinet közleményében.2003-08-27 16:56:00 0
Bukaresten követelik pénzüket a gyógyszergyártó világcégekA világ vezető gyógyszeripari nagyvállalatai ismét azt követelik a román kormánytól, hogy fizesse ki a 243 millió eurós tartozását. Ennyiért szállítottak medicinákat e vállalkozások romániai kórházaknak 2002-ben. A gyártók közlemény szerint a kórházak adóssága "csillagászati összegekre rúg".2003-08-27 16:14:00 0
Az "elviselhetetlen nyomor" az akadálya Románia EU-csatlakozásánakRomániában olyan leírhatatlan a nyomor, hogy kérdésessé teheti az ország csatlakozását az Európai Unióhoz - jelentette ki Giacomo Santini olasz Európa parlamenti képviselő. Romániának a csatlakozási vágy folyamatos hangoztatása helyett azzal kellene törődnie, hogy állampolgárai mihamarabb megszabaduljanak a szegénységtől, mely az elfogadhatónál jóval nagyobb mértékű. Santini augusztusban járt az országban, s útjáról tett nyilatkozatában döbbenten állapította meg: annak dacára, hogy az EU 5,1 milliárd eurót adott a közigazgatási reformra, az infrastruktúra és a mezőgazdaság korszerűsítésére, ennek nyoma nem látszik - írja az Adevarul.2003-08-27 16:11:00 0
Kiürült a kassza: MSZP-s suskus TerézvárosbanIsmeretes, hogy a Terézvárosi Önkormányzat Vagyonkezelő Részvénytársaságának vezérigazgatóját feljelentették 146 millió forint sikkasztása miatt. Több mint két hónapja derült fény a bűncselekményre, de az elkövető még mindig szabadlábon, a társairól pedig semmi információ - írja közleményében a Terézvárosi Önkormányzat Polgári Koalíció Frakciója.2003-08-27 16:02:00 0
Vita az árfolyamveszteségrőlMegosztja a fővárosi MSZP-frakciót a tavalyi árfolyamveszteség kivizsgálására létrehozott ideiglenes bizottság, amelyet koalíciós partnere, az SZDSZ ellenez. A testület felállítását az ellenzéki Fidesz-MKDSZ kezdeményezte, hogy tisztázzák: miért érte 276 millió forintos veszteség az önkormányzatot.2003-08-27 13:57:00 0
Elhibázott az egri városvezetés koncepciójaA Fidesz - Magyar Polgári Szövetség egri szervezete szerint elhibázott koncepció a szocialista-liberális többségű városvezetés ötlete, hogy bérbe adja a Hit Gyülekezete számára a Trinitárius utcai Rossztemplomot.2003-08-27 13:20:00 0
Folytatódnak a Polgári EstékA nyári szünet után folytatódik a Polgári Esték sorozat Békéscsabán, a Fiume Szállóban.2003-08-27 13:06:00 0
Támogatja Ausztria NATO-tagságát az USATeljes nyíltsággal Ausztria NATO-tagsága mellett foglalt állást az Egyesült Államok NATO-nagykövete.2003-08-27 12:36:00 0
Woody Allen új filmje nyitja a Velencei FilmfesztiváltWoody Allen amerikai színész-rendező Anything Else című új alkotásának vetítésével nyílik meg szerda este a 60. Velencei Filmfesztivál, amelyen 20 film verseng az Arany Oroszlán nagydíjért.2003-08-27 12:34:00 0
Amiről nem tudunk, az nem fáj?Helyénvaló lenne, ha a magyar társadalom nem a The New York Times-ból értesülne a Medgyessy-kormány újabb remek felajánlásáról, mely szerint az Egyesült Államok 28 ezer iraki rendőrt képezne ki Taszáron - jelentette ki szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján Simicskó István.2003-08-27 11:57:00 0
FAZ: az USA macska-egér játékot játszik a magyar kormánnyalMacska és egér címmel közölt szerdai számában rövid kommentárt a Frankfurter Allgemeine Zeitung az iraki rendőrök esetleges magyarországi kiképzéséről.2003-08-27 11:04:00 0
A belga Bank és Pénzügyi Felügyelet támogatja Szász KárolytBár idehaza sok támadás éri a PSZÁF elnökét, a belga felügyelet vezetője levélben biztosította támogatásáról Szász Károlyt.2003-08-27 08:49:00 0
A MeH döntött, de nem fizetettTegnapig egyetlen fillér működési támogatást sem kaptak a civil szervezetek a Miniszterelnöki Hivataltól (MeH) - mondta keddi sajtótájékoztatóján Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője.2003-08-27 08:45:00 0
Abbász válságtanácskozást hívott összeA közel-keleti erőszak elhatalmasodása láttán Mahmúd Abbász palesztin kormányfő szerdára válságtanácskozást hívott egybe. Ezen a gázai tanácskozáson mindenekelőtt biztonsági kérdéseket vitatnak meg.2003-08-27 08:38:00 0
Bizonytalan fővárosi vizsgálatA Magyar Nemzet információi szerint háttér-megállapodás született a városházi vizsgálóbizottság létrehozásának ügyében az MSZP és az SZDSZ között. Ez azt jelenti, nem indulhat meg a vizsgálódás a Fidesz szerint 277 millió forintos kárt okozó devizaátváltási ügyletben. Ebben az esetbe a Fidesz a számvevőszékhez vagy a rendőrséghez fordul.2003-08-27 08:34:00 0
Kórházfelújítás politikai alapon?Szinte kizárólag kormánypárti vezetésű városban lévő kórházak kaptak címzett támogatást az idén induló rekonstrukciójukhoz. az összesen 20 milliárd forintot elnyert 12 egészségügyi intézmény közül tíz működik olyan településen, amelyet szocialista vagy szabad demokrata polgármester irányít. Az egészségügyi minisztérium szerint minden esetben szakmai döntés született.2003-08-27 08:24:00 0
Gallup: magabiztos Fidesz-vezetésAugusztusban a Fidesz egyértelműen átvette a vezetést a szocialistáktól a pártok erősorrendjében - derül ki a Magyar Gallup Intézet legfrissebb felméréséből.2003-08-27 08:10:00 0
Kombinált megoldásHa még van bármiféle jelentősége annak, hogy milyen szavak hagyják el a jelenlegi miniszterelnök száját - az alábbiak e merész feltételezésen alapulnak -, akkor László Csaba minden jel szerint elvesztette az adócsatát. A hétfői legfelsőbb szintű koalíciós egyeztetésen Medgyessy Péter még csak annyit közölt, hogy eldöntött tény az adócsökkentés (az MSZP és az "SZDSZ" polémiáját ismerve ez nyilvánvalóan a személyi jövedelemadóra vonatkozott), annak mértékéről nem árult el részleteket. Tegnap reggeli rádióinterjújában azonban már továbblépett.2003-08-27 08:00:00 0
Hatoldalú tárgyalások az észak-koreai atomprogramrólMegkezdődtek az észak-korai atomprogrammal kapcsolatos hatoldalú tárgyalások szerda reggel Pekingben. A háromnaposra tervezett külügyminiszter-helyettesi szintű megbeszéléseken a két Koreán kívül Kína, az Egyesült Államok, Oroszország és Japán képviselői vesznek részt. A résztvevők arra igyekeznek rávenni Phenjant, hogy hagyjon fel nukleáris fegyverprogramjával.2003-08-27 07:51:00 0
Kolibri Fesztivál a Jókai térenAz immár 12. Nemzetközi Kolibri Fesztivált szombaton és vasárnap rendezik meg Budapesten, a VI. kerületi Jókai téren. A bábművészeti seregszemlére Bulgáriából, Csehországból, Görögországból, Olaszországból, Romániából és Szlovákiából is érkeznek közreműködők - ismertette a fesztivált életre hívó, a programokat szervező Kolibri Színház.2003-08-27 07:50:00 0
Maradnak az amerikai csapatok IrakbanMég mindig léteznek Irakban a megbuktatott Szaddám Huszein államfő rendszerének a maradványai, és az amerikai csapatok egyelőre nem vonulnak ki az arab országból - jelentette ki George Bush amerikai elnök a Missouri államban lévő St. Louisban kedden mondott beszédében.2003-08-27 07:48:00 0
Balatoni borverseny a hét végénKeszthelyen rendezik meg a VII. Balatoni Borversenyt a hét végén; a vetélkedőn induló 200 féle bor háromnegyede fehér, mintegy negyede vörösbor. A borokat száz pincészet, borászat, kis- és nagytermelő nevezte.2003-08-27 07:48:00 0
Korrupció az MSZP székházábanFebruárban ötmillió forint kenőpénzt vett át Csonka Gábor, a szocialista párt tagja ifjabb és idősebb Jónás Csabától, hogy közbenjárása révén a VI. kerületi vagyonkezelő kifizesse nekik csaknem ötvenmillió forintnyi elismert számlatartozását. Ugyanekkor még plusz egymilliót fizettek Csonkának azért, hogy továbbra is kaphassanak munkát a baloldali többségű önkormányzattól - állítja a két építési vállalkozó.2003-08-27 07:43:00 0
A Fehér Ház helyteleníti Arafat döntésétAz Egyesült Államok kedden elítélte Jasszer Arafat palesztin elnök azon döntését, amellyel Dzsibríl Radzsúbot nevezte ki biztonsági tanácsadójává.2003-08-26 20:32:00 0
Kormányzati visszamutogatás és figyelemelterelésAz emberek azt várják a politikusoktól, különösen a kormánytól, hogy a valódi kérdésekkel foglalkozzanak - közölte Halász János, a Fidesz országgyűlési frakciójának szóvivője a kormányszóvivői tájékoztatón kedden elhangzottak kapcsán.2003-08-26 19:16:00 0
Szanyi "álmegállapodása"A Ringa Rt. kapuvári gyárának bezárása ellen tiltakoztak a dolgozók, a beszállító sertéstartó gazdák és a város lakói kedd délután az üzem előtti téren. A demonstráció szónokai - köztük a város polgármestere és a Ringa szakszervezeti tanácsának elnöke - cáfolták a kedden nyilvánosságra hozott hivatalos közleményt, miszerint a város és a dolgozók képviselőivel tárgyalt és állapodott meg Szanyi Tibor, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) politikai államtitkára a kapuvári gyár fennmaradásáról.2003-08-26 19:00:00 0
Dzurinda nem meneszti NemcsicsetMikulás Dzurinda szlovák miniszterelnök nem tesz eleget a kormányához tartozó Új Polgári Szövetség (ANO) kérésének, amely meneszteni akarja Robert Nemcsics gazdasági minisztert.2003-08-26 18:52:00 0
Hírös Hét KecskemétenTárogató hangja invitálta a járókelőket kedden a kecskeméti főtéren felállított színpadhoz, ahol kezdetét vette a Hírös Hét Fesztivál.2003-08-26 18:50:00 0
Irán elfogadja a NAÜ meglepetésszerű ellenőrzéseitIrán hajlandó elfogadni, hogy a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség ellenőrei meglepetésszerű ellenőrzéseket végezzenek az ország atomlétesítményeiben, kész aláírni az atomsorompó-szerződés erre vonatkozó kiegészítő jegyzőkönyvét - közölte kedden Ali Akbar Szalehi, az ázsiai ország NAÜ-képviselője.2003-08-26 17:37:00 0
Mádl Ferenc jogtudósokkal konzultál a kettős állampolgárságrólA kettős állampolgársággal kapcsolatos lehetőségek megvizsgálására konzultációt kezdett Mádl Ferenc köztársasági elnök neves jogtudósokkal - tudatta kedden közleményben az államfő hivatala.2003-08-26 17:35:00 0
Afganisztánnak sem kellenek a volt kommunista vezetőkAz afgán legfelsőbb bíróság indítványozta, hogy indítsanak büntetőeljárást a volt kommunista rendszer tisztségviselői ellen. A bíróság hétfői teljes tanácsülésén született ilyen indítvány - jelentette kedden az afgán sajtó.2003-08-26 17:31:00 0
Több jog a jordán nőknek?A jordániai szenátus támogatta azt a konzervatív és radikális muzulmán honatyák ösztönzésére a képviselőházban korábban elvetett két törvényt, amely több jogot biztosítana a nőknek.2003-08-26 17:27:00 0
Kibővült a pedagógusok szakmai etikai kódexeAz óvodák és iskolák mindennapjaiból vett valós esetek bemutatásával, bővített formában jelent meg a pedagógusok szakmai etikai kódexe; a kiadványt Hoffmann Rózsa egyetemi docens, a könyv szerkesztője mutatta be kedden Budapesten.2003-08-26 17:24:00 0
Meggyalázták a munkácsi zsinagógátA kárpátaljai Munkácson antiszemita jelképekkel meggyalázták a zsinagógát.2003-08-26 16:28:00 0
A pénzmosás klasszikus eseteA Fidesz felszólítja Medgyessy Pétert, hogy amennyiben még mindig tiszteli a köztársaságot, amennyiben még mindig hisz annak intézményeiben, akkor ne akadályozza azt a vizsgálatot, amelyet a felügyelet az ellen a bank ellen folytat, amelynek ő volt az elnöke akkor, amikor a banknál pénzmosás-gyanús esetek történtek - jelentette ki keddi, Répássy Róberttel közösen tartott sajtótájékoztatóján Szijjártó Péter.2003-08-26 16:22:00 0
Magyarok a rostocki kertészeti világkiállításonA magyar kertészeti export mintegy harmada Németországba kerül, ezért is fontos Magyarország számára, hogy részt vesz az április végén megnyílt és október elejéig tartó rostocki Nemzetközi Kertészeti Világkiállításon, az IGA-n.2003-08-26 15:37:00 0
Fischer óva int az EU-alkotmány további vitájátólA német külügyminiszter óva intette az elégedetlen államokat attól, hogy tovább vitázzanak az Európai Unió alkotmányának tervezetéről.2003-08-26 14:26:00 0
Az iráni kormány vitatja a vádemelést a Kazemi-ügybenAz iráni kormány szerint a hírszerzési minisztérium két kihallgatótisztje elleni vádemelés Zahra Kazemi iráni származású kanadai újságírónő halála ügyében "nem tükrözi a valóságot".2003-08-26 14:17:00 0
Kormánybiztost PaksraA Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Zöld Tagozata kormánybiztos kinevezését követeli a paksi atomerőműben bekövetkezett súlyos üzemzavar kárelhárítási munkálatainak felügyeletére, valamint felszólítja Medgyessy Péter miniszterelnököt, tegye meg a megfelelő lépéseket az erőmű biztonságos üzemeltetése érdekében, és ne a termelési szempontok játszanak fő szerepet - közölte Medgyesy Balázs elnök és Illés Zoltán országgyűlési képviselő, a tagozat alelnöke keddi budapesti sajtótájékoztatóján.2003-08-26 13:35:00 0
Prodi: az euró helyzete fontosabb, mint az árfolyamaAz euró átváltási árfolyama kevésbé fontos, mint az a hely, amelyet kivívott a nemzetközi pénzügyi piacokon 1999-es bevezetése óta - jelentette ki Romano Prodi, az Európai Bizottság elnöke kedden Brüsszelben.2003-08-26 12:38:00 0
Kiürült a tejágazat intervenciós kasszájaA tejfelesleg "kivonására" szánt pénz augusztus végére elfogyott, ezért a tejtermelők újabb mintegy kétmilliárd forintot kérnek az agrárkormányzattól a felesleg fennmaradt részének finanszírozására - hangzott el a Szarvasmarha-tenyésztők Országos Választmányának ülésén kedden Budapesten.2003-08-26 12:36:00 0
Kulturális fesztivál PusztazámoronA zenei műfajok széles palettáját vonultatja fel a Pusztamámor című kulturális seregszemle Pusztazámoron augusztus 27-től 31-ig - mondta el a rendezvény művészeti vezetője.2003-08-26 12:29:00 0
Pénzmosás felsőfokonAz események történetének itt következő összeállítása kizárólag a közismertté váló adatokon alapul. Az egyes eseményekhez fűzött megjegyzések megtételéhez bátorságot és lehetőséget mindig csak az a 24 óra adott, amely két nyilatkozat között telt el, s amely idő alatt az előző kijelentés nyilvánvalóan valótlanná vált.2003-08-26 09:30:00 0
Áramszünet miatt megbénult a fővárosi közlekedésKedd reggel óta áramszünet bénítja a fővárosi közlekedést. A Nagykörúton teljes hosszában áll a villamos közlekedés, autóbuszok szállítják az utasokat. A Kiskörút egyik szakaszán szintén nem jár a villamos. A kisföldalatti sem jár az áramszünet miatt.2003-08-26 09:07:00 0
TűréshatárElfogyott az emberek türelme - mondta Medgyessy Péter, mert felment nála a pumpa. Az állítólagos emberek türelme azokkal az állami intézményekkel és hivatalnokokkal szemben fogyott el, akik eddig nem bizonyították be, hogy nem politikai szándékok vezérlik őket. Ebből az következik, hogy az MSZP és a koalíció egyes jeleseit azért vezérlik önös anyagi érdekek, mert nem akarnak visszaélni az emberek véges, politikai türelmével.2003-08-26 07:50:00 0
Gyurcsány felavatta az első tűautomatát drogosok számáraÁtadták az ország első tűcsere-automatáját Budapesten. A közös tű használatából adódó fertőző betegségek, elsősorban a HIV- és a hepatitis vírus terjedésének megelőzését szolgáló készüléket Gyurcsány Ferenc sportminiszter avatta fel. Az automatából húsz forintért steril fecskendőt, a drog szűréséhez használatos filtert és egy tisztítókendőt vehetnek az intravénás drogfogyasztók. A szakemberek egy része azonban úgy véli, a tűcsere programmal a beteg nem jut közelebb a gyógyuláshoz.2003-08-26 07:37:00 0
Pert fontolgat a Medgyessy-kormány ellen a Királyhágómelléki EgyházkerületA Királyhágómelléki Református Egyházkerület, élén Tőkés László püspökkel pert fontolgat a magyar kormány ellen. A kerület tavaly pályázat útján nyert támogatást az Ady Endre Kulturális Központ megépítésére. A kormányváltást követően viszont az ugyancsak pályázó nagyváradi Mecénás Alapítványnak ítélték meg a pénzösszeget. Az alapítvány idén tavasszal elkezdte építeni a létesítményt.2003-08-26 07:30:00 0
Pénzükért perelhetnek a postásokMeglehet, hogy a bíróságon kell igazának érvényt szereznie annak a három független postás szakszervezetnek, amely kifogással élt a munkáltatónál, mert a Magyar Posta többé nem kívánja kifizetni az üzemanyag megtakarításért járó díjazást. Az intézmény megszüntetése - amit "költségmegtakarítási tervével" indokol a posta - havonta nyolc-tízezer forint kiesést jelent a gépjárművekkel dolgozó, több ezer postai munkavállalónak.2003-08-26 07:27:00 0
Iraki rendőrök képzése MagyarországonAz Egyesült Államok több ország, köztük Magyarország kormányával is tárgyalásokat folytat iraki rendőrök lehetséges kiképzésével kapcsolatban - erősítette meg a Magyar Távirati Irodának hétfőn a washingtoni külügyminisztérium hivatalos képviselője.2003-08-26 07:14:00 0
Járai Zsigmond a PSZÁF munkájárólA K and H Equities-nél lezajlott sajnálatos események nem rendítették meg a bankrendszer, illetve a magyar pénzügyi rendszer stabilitását. "Elszigetelt eseményről van szó" - szögezte le Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank elnöke hétfőn az MNB-Klub első rendezvényén. Hozzátette: a bank vezetőit terheli a felelősség, hogy személy szerint kiket, azt a rendőrségnek kell kiderítenie. Az MNB rendelkezésére álló információk alapján a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) szakmailag kiváló munkát végzett a Kereskedelmi és Hitelbankban.2003-08-25 20:07:00 0
Miként kapott pénzt szocialista politikus a kormánytól?Szijjártó Péter, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség országgyűlési képviselője Csehák Judit miniszter asszonyhoz intézett írásbeli kérdést. Választ vár arra, miként fordulhatott elő, hogy sajtóértesülések szerint a vetélytársánál drágább ajánlattal, és egyes előírt dokumentumok hiánya ellenére nyert több tízmillió forintot az egészségügyi tárcától mentőautók üzemeltetésére a Főnix S. O. S. Rt., miközben a cég ápolási igazgatója a főváros III. kerületében a Magyar Szocialista Párt színeiben politizál.2003-08-25 20:00:00 0
Kotrógépes Joe éhségsztrájkjaTiltakozásul Szerbia nehéz gazdasági helyzete és a kormány gazdaságpolitikája miatt, éhségsztrájkot kezdett hétfőn a szerb kormány épületénél Ljubisav Djokic, a milosevici rendszer bukását eredményező népfelkelés hőse. Kotrógépes Joe - Szerbia-szerte így ismerik a férfit - tüntető koplalásával azt követeli a kormánytól, hogy jobb életet biztosítson a polgároknak.2003-08-25 19:03:00 0
28 ezer iraki rendőrt képeznek Magyarországon?A The New York Times hétfői számában Bernard Kerik, a New York-i rendőrség korábbi vezetője, az iraki belügyminisztérium amerikai irányítója közölte: az Egyesült Államok 28 ezer irakit akar Kelet-Európába - mindenekelőtt Magyarországra - küldeni intenzív rendőrképzésre. Kerik szerint az amerikai hatóságok a magyar kormánytól már ígéretet kaptak a kérés teljesítésére, s ennek keretében arra, hogy - mint a tekintélyes lap írta - egy nagy rendőri akadémiát állítanak fel. A kormány és Taszár környékének politikusai is reagáltak a hírre.2003-08-25 18:59:00 0
Schmitt Pál ZalaegerszegenPikniket szerveztek Zalaegerszegen a Polgári Körök augusztus 24-én 14 órai kezdettel, az Alsóerdei Napközistábor területén. A piknik vendége volt Szalai Annamária fideszes országgyűlési képviselő, Schmitt Pál, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség alelnöke, Dr. Gyimesi Endre Zalaegerszeg polgármestere.2003-08-25 18:41:00 0
Adócsökkentés szocialista módra: több pénzt kell fizetnünkA Fidesz "döbbenten és aggodalommal figyeli az adóemeléssel kapcsolatos koalíciós vitát" és azt, hogy az adóemeléseket adócsökkentéseknek próbálja beállítani a kormányzat - mondta az MTI-nek Halász János hétfőn.2003-08-25 18:36:00 0
Nyugati téri robbantásNyolcan sérültek meg, közülük ketten súlyosan, amikor robbanás történt egy villamoson a pesti Nyugati pályaudvar előtt. Salgó László országos rendőr főkapitány a helyszínen elmondta, hogy az elkövető egy húsz éves nagykátai fatalember aki a hátizsákjában, otthon is előállítható, aceton alapú több kilónyi robbanóanyag előállításához használt szert szállított. Az anyag a megállóban álló, Margit híd felé tartó 6-os villamos első kocsijában robbant fel.2003-08-25 18:31:00 0
Paks: a szocialista kormány felelősségeCsaknem öt hónap mellébeszélést követően, a néhány napja megjelent NAÜ-jelentés megdöbbentő megállapításai után a paksi atomerőmű legfelső vezetésének képviselője az Országgyűlés Környezetvédelmi Bizottságának mai ülésén elismerte a társaság felelősségét Európa második legsúlyosabb üzemzavarával kapcsolatban - áll Koltai Tamás Tolna megyei fideszes képviselő közleményében.2003-08-25 18:28:00 0
Szerbiában újratemetnék II. Péter királytÚjratemetné édesapját, az utolsó jugoszláv királyt, Karagyorgyevics Pétert és nagyanyját, Mária királynét Karagyorgyevics Sándor herceg, a trónfosztott jugoszláv és szerb uralkodócsalád sarja. Sándor herceg közölte a hétfői Vecernje Novosti című belgrádi napilappal, ő és a családja már megtette az első lépéseket, hogy visszahozzák Szerbiába az Egyesült Államokból, illetve Nagy Britanniából ősei hamvait.2003-08-25 18:21:00 0
Nem tudnak további befizetést vállalni a tejtermelőkA négy alföldi megye tejtermelői nem képesek további befizetésekre a Tej Terméktanács export veszteségtérítési alapjába - hangzott el a hétfőn Hódmezővásárhelyen tartott termelői fórumon. A résztvevők hangsúlyozták: bár újabb terheket nem tudnak vállalni, a további tárgyalásoktól - hogy mindenki számára elfogadható megoldás születhessen - nem zárkóznak el.2003-08-25 18:17:00 0
Bemutatták az új GolfotA minden idők legsikeresebb VW- autójának számító Golfból bemutatták a legújabb, az ötödik modellt. Az VW vezetője azt reméli, hogy a vállalat az idei évi autópiaci pangása ellenére összesen 5 millió autót értékesíthet. Az új Golfból még az idén 135 ezret adnak el, a jövőre pedig 600-ezret.2003-08-25 18:14:00 0
Másfél milliárd forintot bíztak a Vertical InvestreA Vertical Invest tagjai - tagi kölcsön formájában - másfél milliárd forintot bíztak az ingatlanbefektetési szövetkezetre, ám ehhez képest a szövetkezet vagyona meglehetősen szerénynek tűnik - írja a Napi Gzadaság.2003-08-25 14:59:00 0
K and H-ügy a Népszavában: a Legfőbb Ügyészség közleményeA Népszava 2003. augusztus 23-i számában "Polt nem akar újabb gyanúsítottat Kulcsár Attila kihallgatásáig" címmel megjelent cikk a következőt állította: "Polt Péter személyesen utasította a K and H Equities-botrány nyomozását felügyelő ügyészt arra, hogy mindaddig, amíg Kulcsár Attilát ki nem hallgatják a magyar hatóságok, másokat ne gyanúsítsanak meg az ügyben". A legfőbb ügyész sem ebben az ügyben, sem más ügyben nem adott és nem ad konkrét nyomozati utasításokat - olvasható az LÜ közlemnyében.2003-08-25 14:38:00 0
Az INA a Mol líbiai olajszippantójaAlig egy hónappal azután, hogy a Molé lett az INA horvát kőolaj- és földgáz-ipari vállalat egy részvénnyel több mint 25 százaléka, Stjepan Mesic horvát elnök líbiai látogatásával Zágráb nagyon fontos pont lett az olajpiacon egyre nyíltabb amerikai, orosz, európai és arab érdekütközésekben - írta hétfői számában a Novi list című fiumei (Rijeka) újság.2003-08-25 13:20:00 0
Szerdán emelkedik az üzemanyag áraA motorbenzinek fogyasztói árát 4 forinttal, a gázolajét literenként 2 forinttal emeli a Mol Rt. szerdán - közölte a társaság hétfőn. Az áremelést a Mol közleményében azzal indokolta, hogy az utolsó, július 16-i árváltozás óta a kőolaj és a kőolajtermékek jegyzésárai tartósan 6-12 százalékkal emelkedtek, ugyanis az iraki kőolaj export továbbra is bizonytalan, így a kőolaj ára a várt csökkenés helyett nőtt.2003-08-25 13:17:00 0
Hét százalékkal vezet a Fidesz az MSZP előttA Medián felmérése szerint hét százalékkal kapnának ki a szocialisták, az SZDSZ éppen becsúszna a parlamentbe, az MDF-re egy százalék voksolna.2003-08-25 13:11:00 0
Nő a diákhitel kamatlábaA diákhitel 2003/2004-es tanév első félévére érvényes kamatlába 9,92 százalék, a felvehető hitel összege - havi 10, 15, 20 illetve 25 ezer forint - nem változik - tájékoztatta a Diákhitel Központ az MTI-t hétfőn közleményben. A diákhitel kamatlábának 0,42 százalékos emelkedését 9,5 százalékról 9,92 százalékra a bevont források drágulása indokolja a közlemény szerint.2003-08-25 13:09:00 0
Panaszbizottsági ítélet a Klubrádió ellenA panaszbizottság jelen nyilvánosságot kívánó nyilatkozatában azt a többségi véleményt fogalmazta meg, hogy a Klubrádió Kft. 2003. augusztus 3-án 20.40 és 21.00 óra között sugárzott műsora megsértette a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény 5. paragrafusának (1.) bekezdését azzal, hogy a műsorvezető a megfeszített Krisztust "artistának" titulálta.2003-08-25 12:20:00 0
Al-Kaida: vállalta az ENSZ elleni merényletetAz Oszama bin Laden vezette al-Kaida terrorhálózat vállalta a bagdadi ENSZ-központ elleni merényletet. Ezt az al-Haját című arab újság jelentette hétfőn internetes honlapján, arra hivatkozva, hogy birtokában van egy ilyen értelmű levélnek a másolata. A levelet az Abu Háfiz el-Maszri terrorcsoport írta alá. Ez része az al-Kaidának.2003-08-25 12:18:00 0
A kormány veszélyezteti a sikeres EU-csatlakozástA Kereszténydemokrata Néppárt elnökségét aggodalommal töltik el azok a folyamatok, amelyek ma az országot jellemzik. Fel kell hívnunk elsősorban a kormány figyelmét, hogy a kiszámíthatatlan gazdaságpolitika, felelős személyek ellentmondó nyilatkozatai, alapvető nemzeti érdekekben az egyezség hiánya, a kriminalizálódott politikai légkör veszélyezteti a sikeres európai uniós csatlakozást - áll a KDNP elnökségi közleményében.2003-08-25 12:00:00 0
Mint Iván a hűtőgépgyárbanKoppenhága és Athén óta az európai uniós csatlakozás kérdése egyre inkább gazdasági kérdés, ezért minden intézmény, szervezet - így a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség is - azt számolja, hogy 2004. május 1-jétől Magyarország milyen gazdasági és költségvetési helyzetben válik az Európai Unió tagjává. Ahogy közeledik a csatlakozás, egyre több állampolgár elvégzi ezeket a számításokat, hogy személyesen neki mit is hoz az integráció - fogalmazott Varga Mihály hétfői sajtótájékoztatóján.2003-08-25 11:57:00 0
Izrael folytatja tisztogató akcióitIzrael folytatja palesztin szélsőségesek elleni tisztogató akcióit a Gázai övezetben és Ciszjordániában.2003-08-25 10:55:00 0
Felszökhet a hazai benzinárA közeljövőben ismét erősödhetnek Magyarországon az üzemanyagárak. Az utóbbi napokban ugyanis a nemzetközi olajkészletek drámaian zuhannak, miközben rekordszintet ér el az üzemanyagok iránti kereslet - hívták fel a Világgazdaság figyelmét illetékes szakmai körökből.2003-08-25 10:22:00 0
Magyarországon akar iraki rendőröket kiképezni az USATekintettel az Irakban kialakult ingatag biztonsági helyzetre, az Egyesült Államok azt tervezi, hogy jelentősen bővíti az iraki rendőrség állományát, s az új iraki rendőröket Magyarországon képezné ki - közölte hétfőn a The New York Times.2003-08-25 09:14:00 0
Önmagukkal bőkezű szegedi vezetőkSzegeden a városvezetők bérének és költségtérítésének, valamint a képviselők tiszteletdíjának az emeléséről határozott legutóbbi ülésén a közgyűlés. Ennek értelmében Botka László polgármester illetménye 2003. július 1-jétől a korábbi 559 000 helyett 645 ezer forint. Ezzel egy időben az őt megillető költségtérítés összegét 193 500 forintra növelték.2003-08-25 08:11:00 0
MSZP közeli mentők előnybenA vetélytársánál drágább ajánlattal, s egyes előírt dokumentumok hiánya ellenére nyert több tíz millió forintot a szocialista egészségügyi tárcától mentőautók üzemeltetésére a Főnix S. O. S. Rt. A cég ápolási igazgatója Óbudán az MSZP színeiben politizál.2003-08-25 08:04:00 0
Ki hisz nekünk?Mértéktartásra és őszinteségre sarkallta a kormányt a Magyar Nemzeti Bank legfőbb döntéshozó testülete, a monetáris tanács. A testület véleménye szerint - de általában is - az Európai Monetáris és Gazdasági Unióba az őszinteség a legjobb útlevél. Ennek tükrében, ha a kormány tényleg komolyan gondolja a jegybankkal közösen hangoztatott szándékát, jelesül a monetáris unióhoz való 2008-as csatlakozást, legjobb, ha hiteles középtávú gazdasági programot alkot meg és juttat el Brüsszelbe.2003-08-25 07:41:00 0
Zarándokház-avatás Mindszenty József szülőfalujábanMindszenty József bíboros, hercegprímás esztergomi érsek tiszteletére zarándokházat építettek szülőfalujában, a Vas megyei Csehimindszenten, ahol a hívek a vasárnapi szentmisén azért imádkoztak, hogy a főpap boldoggá avatási eljárása eredményes legyen.2003-08-25 07:34:00 0
Udvarias kérés Medgyessy PéterhezA Fidesz az MDF-fel közösen tartott sajtótájékoztatóján Gál J. Zoltán állításaival ellentétben nem vádaskodott és nem a K&H brókerbotránnyal, hanem az Inter-Európa Bank ügyével foglalkozott - áll a Fidesz-frakció szóvivőjének vasárnapi közleményében.2003-08-24 15:32:00 0
Félszáz üzemétől megválna a PhilipsA holland Philips elektronikai óriásvállalat jelenlegi 150 termelő egységéből akár 50-től is megválna annak érdekében, hogy nyereségesebbé tegye tevékenységét. A vállalat szóvivője szerint nem csak bezárásokról, hanem üzemegység-eladásokról, a tevékenységek kiszervezéséről is szó van.2003-08-24 12:59:00 0
Medgyessy és az Inter-Európa BankA Fidesz - Magyar Polgári Szövetség parlamenti frakciója és a Magyar Demokrata Fórum parlamenti frakciója nevében felkérjük a Magyar Köztársaság miniszterelnökét, Medgyessy Pétert, hogy a PSZÁF elnökének leváltásával ne hátráltassa az általa vezetett bankkal szemben folyó törvényességi felügyeleti vizsgálatokat - jelentette ki vasárnapi, Font Sándorral, az MDF frakcióvezető-helyettesével közösen tartott sajtótájékoztatóján Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke.2003-08-24 12:46:00 0
Why is Péter Medgyessy intent on removing the chairman of PSZÁF?24 August 20032003-08-24 12:25:00 0
Washington volt iraki ügynököket toborozAz amerikaiak Irakban elkezdték a megdöntött elnök, Szaddám Huszein rettegett titkosszolgálatainak embereit toborozni, hogy azok segítsék őket a szövetségesek elleni támadások végrehajtóinak felkutatásában - jelentette vasárnapi számában a The Washington Post.2003-08-24 11:52:00 0
Régészeti leleteket rejtett a Duna-mederNyolc méter hosszú, úgynevezett bödönhajót, vagyis egy fatörzsből kivájt vízijárművet is találtak a Duna-mederben, a Bács-Kiskun megyei Harta határában - közölte Tóth János Attila régész.2003-08-24 10:58:00 0
Feljelentést tesz a PSZÁF elnöke Keller László ellenNagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás és becsületsértés miatt büntető eljárást, személyiségi jogi okok miatt pedig polgári peres eljárást indít Szász Károly, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete elnöke Keller László közpénzügyi államtitkárral szemben a jövő hét első felében - mondta szombaton Futó Barnabás, az elnök jogi képviselője.2003-08-24 10:54:00 0
Repülőnap ŐcsénybenHarmadik alkalommal rendeztek repülőnapokat a hét végén Őcsényben, néhány nappal azután, hogy bemutatták a repülőtér-korszerűsítési program második ütemének eredményét, a megújult központi épületet, a felújított hangárt, az elkészült szállodai szárnyat, éttermet, presszót, és a repülőtéri irányító irodákat.2003-08-24 10:48:00 0
Felhívás a Ringa megmentéséértA Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Győr-Moson-Sopron megyei országgyűlési képviselői nyomatékkal felhívják a kormány és egyúttal a megyei szocialista országgyűlési képviselők figyelmét arra, hogy hasonlóan a győri kekszgyár-bezárást megakadályozó széles körű szövetséghez, csatlakozzanak a kapuvári Ringa Rt. bezárását ellenző polgárokhoz és az őket segítő érdekképviseletekhez.2003-08-23 18:36:00 0
Morális alapokRöpke öt órán keresztül tárgyalt az MSZP országos elnöksége a semmiről. Az MSZP-nek nincsenek ügyei - mondta Kovács László az elnökségi ülés után, s okos szavaiban kételkedni nincs okunk. Elhisszük, belátjuk, tudomásul vesszük: az MSZP-nek nincsenek ügyei - a proletariátus világméretű győzelme már rég nem az -, de akkor miről társalogtak öt órán keresztül? Sajnos nem tudjuk, mert zárt ülés volt, egyedül Medgyessyt engedték be a terembe mint pártonkívülit, ezért a résztvevők élménybeszámolóira kell hagyatkoznunk, s mint tudjuk, az emlékezet még rövid távon is gyakorta csalóka.2003-08-23 12:49:00 0
Vita az ENSZ-ben az iraki szövetséges haderőrőlKudarcba fulladhat az Egyesült Államoknak az a törekvése, hogy meggyőzzön más országokat csapatok kivezényléséről Irakba, ha nem egyezik bele ENSZ-mandátummal rendelkező nemzetközi erő felállításába, ami nemcsak a terhek, hanem a felelősség és a döntéshozatali jogok megosztásával járna. Erre figyelmeztetett Kofi Annan ENSZ-főtitkár pénteken a Jack Straw brit külügyminiszterrel New Yorkban folytatott megbeszélése után.2003-08-23 12:33:00 0
Milliárdos pénzmosás?A Kereskedelmi és Hitelbank Rt. és az Inter-Európa Bank Rt. mellett a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete vizsgálatot folytat a Magyarországi Volksbank Rt.-nél és az OTP Bank Rt.-nél is, mert a pénzintézetek egyes ügyfeleinek forint- és devizaszámláin pénzmosás-gyanús tranzakciókat hajtottak végre. A felügyelet emiatt büntetőfeljelentést tett a rendőrségen - értesült a Magyar Nemzet.2003-08-23 12:29:00 0
Orbán Viktor: szövetkezni kell a jóraEgyüttműködési megállapodást kötött a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség és a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség; a dokumentumot Orbán Viktor, a Fidesz elnöke és Harrach Péter, az MDKSZ elnöke a Barankovics-emlékülés keretében írta alá pénteken Győrött.2003-08-23 10:56:00 0
Líbia átutalta a kártérítéstLíbia péntekre maradéktalanul átutalta egy svájci bankba azt a 2,7 milliárd dollárt, amelyből kifizetik a kárpótlást a Lockerbie-merényletben életét vesztett 270 ember hozzátartozóinak.2003-08-23 10:49:00 0
Az USA befagyasztja a Hamász-bankszámlákatAz Egyesült Államok kormánya úgy határozott, hogy befagyasztja a szélsőséges Hamász és e radikális palesztin mozgalom pénzügyi támogatásával vádolt öt másik csoport összesen hat vezetőjének vagyonát.2003-08-22 20:19:00 0
Drága tankönyvek - becsapott választókMedgyessy Péter kötelezettségként vállalta, hogy kormánya biztosítja az ingyenes tankönyveket. Az egymásnak ellentmondó, zavaros kormányzati nyilatkozatokból annyi bizonyosan kiderült, hogy az ingyenes tankönyvet csak a rászorulókra akarják kiterjeszteni. A szocialisták - választási ígéreteiket megszegve - becsapták a választókat - áll a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Oktatási Kabinetjének pénteki közleményében.2003-08-22 19:16:00 0
Vajdasági pártok a tartomány autonómiájáértTizenegy vajdasági párt és mozgalom közös nyilatkozatot írt alá, amelyben kérték a tartomány autonómiájának biztosítását.2003-08-22 18:48:00 0
Repüléstörténeti kiállítás VeszprémbenRepüléstörténeti kiállítás nyílt pénteken Veszprémben; húsz vitrinben elhelyezett dokumentumok alapján és 15 tabló közel 80 fotóján, valamint számos makett segítségével mutatják be a repülés történetének 100 évét.2003-08-22 18:47:00 0
Merénylet egy jemeni mecset ellenJemenben merényletet követtek el egy mecset ellen pénteken, aminek következtében két ember életét vesztette, harmincan pedig sérüléseket szenvedtek.2003-08-22 18:43:00 0
Savaria Történelmi KarneválRómai légiósok és gladiátorok küzdelmét kísérhették figyelemmel a Savaria Történelmi Karnevál vendégei pénteken Szombathelyen a Ferences-kertben, ahol tizenhat ókori hagyományőrző egyesület több mint háromszáz tagja mutatkozott be.2003-08-22 18:42:00 0
Fegyverraktárra bukkantak AfganisztánbanTöbb mint száz rakétát, több tucat gránátot és számtalan gyújtószerkezetet találtak az Afganisztánban állomásozó olasz ejtőernyősök Host városa környékén.2003-08-22 18:38:00 0
Csillagászattörténeti konferencia SzombathelyenA magyar csillagászat középkori és reneszánsz történetét elevenítik fel amatőr csillagászok azon a háromnapos konferencián, amely a Magyar Csillagászati Egyesület (MCSE), valamint a Vas megyei Gotthard Jenő Amatőrcsillagászati Egyesület szervezésében pénteken kezdődött Szombathelyen.2003-08-22 17:36:00 0
Súlyos válság KapuváronA földművelésügyi és a munkaügyi minisztérium közös alap létrehozásával vásárolja meg a kapuvári húsüzemet, kezelését pedig bízzák egy olyan szövetkezet gondjaira, amelyet a dolgozók érdekképviselete és a beszállítók hoznak létre - javasolja a Fidesz.2003-08-22 17:33:00 0
Burgonyafesztivál KeszthelyenAz 50 éves magyarországi modern burgonyakutatás és -nemesítés alkalmából kétnapos programsorozat kezdődött pénteken Keszhelyen, a veszprémi Egyetem Georgikon Mezőgazdaságtudományi Kar Burgonyakutatási Központjában.2003-08-22 17:24:00 0
Kormányzati mellébeszélésA vajdasági magyarok kettős állampolgárságával kapcsolatban az elmúlt két hónapban a kormányzati mellébeszélés magasiskolájával találkozhattunk. A Medgyessy-kabinet ismét bizonyságát adta annak, hogy lemondott a határon túl élő magyarokról - mondta pénteki, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján Németh Zsolt.2003-08-22 16:28:00 0
Függetlenség napi örömtüzek a Kárpátok ormainEredeti módon készül az ukrán függetlenség 12. évfordulójának megünneplésére vasárnap a lembergi természetjárók szervezete, amelynek tagjai tüzeket gyújtanak az ukrajnai Kárpátok 50 legmagasabb hegycsúcsán.2003-08-22 16:13:00 0
Lízingelt országGyurcsány Ferenc sportügyi miniszterről egy évvel az athéni olimpia előtt kiderült: halovány rózsaszín sejtelme sincsen néki a közéleti fair playről. Szilvásy cimborája és üzlettársa közreműködésével lízingszerződéssel szerzett magának egy állami üdülőt, majd haszonbérbe adta az államnak.2003-08-22 15:16:00 0
Schröder találkozna Bush-salGerhard Schröder német kancellár pénteken Berlinben nem zárta ki annak lehetőségét, hogy szeptemberben New Yorkban találkozik George Bush amerikai elnökkel.2003-08-22 15:07:00 0
Megduplázza titkosügynökei számát a CIAAz amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) történetében még sohasem bocsátottak ki annyi végzőst a szervezet "kémiskolájából", mint az idén.2003-08-22 15:05:00 0
Szilvalekvárfőző verseny SzatmárcsekénMegkezdődött a kétnapos nemzetközi szilvalekvárfőző verseny Szatmárcsekén, amelynek keretében összesen 28 csapat kavargatja a lekvárt. A szatmári szilvalekvár - a kisüstön főtt szilvapálinkához hasonlóan - a hungaricumok sorába tartozik. Egyedülálló módon, cukor nélkül készül az évekig eltartható ízletes csemege.2003-08-22 15:01:00 0
Kwasniewski: Lengyelország nem akar másodrangú lenniAz EU jövő évre tervezett bővítésének sikere azon múlik, hogy a jelenlegi tagállamok egyenrangú félként kezelik-e a tíz csatlakozó országot - jelentette ki a lengyel államfő a Financial Timesnak adott interjújában.2003-08-22 14:59:00 0
Haydn Eszterházán: fesztivál a kastélybanHatodik alkalommal rendezik meg a fertődi Esterházy-kastélyban a Haydn Eszterházán című zenei fesztivált - mondta el Malina János, a szervező Magyat Haydn Társaság elnöke pénteki budapesti tájékoztatóján.2003-08-22 13:12:00 0
ÁSZ: eredményes az MNBEredményesnek értékeli a Magyar Nemzeti Bank (MNB) tavaly év végén lezárult átszervezési folyamatát az Állami Számvevőszék (ÁSZ) - derül ki az ÁSZ pénteki sajtóközleménye, amelyben az MNB belső működéséről szóló jelentést összegzik.2003-08-22 12:20:00 0
Pénzmosás kormányzati segédlettel?Hogyan fordulhat elő, hogy a magyar kormány olyan rendeletet alkot, amely milliárdos pénzek tisztára mosását teszi lehetővé és elősegíti, hogy e tranzakciókba állami pénzeket is bevonjanak? - tette fel a kérdést pénteki sajtótájékoztatóján Demeter Ervin fideszes országgyűlési képviselő. A politikus jelezte: a homályos ügy tisztázása érdekében kérdéseket intézett az illetékes minisztériumokhoz és szakhatóságokhoz.2003-08-22 12:09:00 0
Iskolakezdési támogatás BorsodbanA Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat mintegy 2,5 millió forint értékű segélyszállítmányt adott át a perei általános iskolának. Az ünnepségen részt vett Lévai Anikó, a MÖSZ jószolgálati nagykövete is.2003-08-22 09:48:00 0
Prágában meggyalázták a kommunizmus áldozatainak emlékművétMeggyalázták a kommunizmus áldozatainak emelt prágai emlékművet.2003-08-22 09:26:00 0
Készül a terv Szász ellenValószínűleg az Országgyűlés őszi ülésszakának elején kezdeményezi a kormány Szász Károly, a PSZÁF elnökének eltávolítását. A Medgyessy-kormány megalakulása óta támadja a felügyeleti elnököt, akit még 2000-ben neveztek ki erre a posztra, mandátuma hat évre szólt. A brókerbotrány kirobbanását követően a politikai támadások agresszívebbek lettek, és annak ellenére, hogy a pénzügyi szabálytalanságokra a PSZÁF világított rá, a kormány és a média egy része a felügyeletet okolja a kialakult helyzetért.2003-08-22 08:30:00 0
Amerikai katonákat öltek meg Irakban és AfganisztánbanAmerikai katonákat öltek meg harcban Irakban és Afganisztánban.2003-08-22 08:23:00 0
Tovább emelik a budapesti közlekedés és távfűtés díjátOktóber 1-jétől várhatóan 9,12 százalékkal emelkedik Budapesten a távfűtési díj - tudta meg a Magyar Nemzet. Az ügyben a fővárosi Fidesz a Versenyhivatalhoz fordul. A BKV-jegyek esetében is áremelés várható.2003-08-22 08:13:00 0
Magyar napok SpandaubanMagyar napok kezdődtek csütörtökön este Berlin Spandau kerületének XVI. századi citadellájában.2003-08-22 07:43:00 0
Adomány a perei gyerekeknek és iskolánakA Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat 2,5 millió forint értékű iskolakezdési segélyszállítmányt adott át a 400 lelkes abaúji kisközség általános iskolájának csütörtökön. Az adományt Lévai Anikó adta át a gyerekeknek.2003-08-21 20:56:00 0
Jánosit a szocialisták beszorították Kovács László szobájábaAz Index internetes hírportál tudósítása szerint az MSZP elnökségi ülését követően Jánosi Györgyöt nem engedték szóhoz jutni a szocialisták, és beszorították Kovács pártelnök-külügyminiszter szobájába, ahol a titkárnő vigyázott rá. Korábban Jánosi György erkölcsi aggályokat vélt felfedezni abban, hogy egyes vezető szocialista politikusok munka nélkül jutottak nagy vagyonokhoz.2003-08-21 20:48:00 0
Líbia 5 millió eurót fizetett?Líbia "saját kezdeményezésére" ötmillió euró váltságdíjat fizetett az európai, többségükben német turisták elrablóinak, akik több mint öt hónapon át tartották fogva túszaikat a Szaharában - mondták diplomáciai források a mali fővárosban.2003-08-21 20:30:00 0
Szombattól ismét működnek Bagdadban az ENSZ-szervezetekSzombattól ismét működnek Bagdadban az ENSZ-szervezetek - közölte csütörtökön Bagdadban az ENSZ-főhadiszállásán Ramiro Lopez da Silva, a világszervezet jótékonysági-emberbaráti tevékenységének összehangolója.2003-08-21 20:19:00 0
Rumsfeld és Abizaid sajtóértekezleteAz Egyesült Államok a legutóbbi bagdadi terrortámadások ellenére sem növeli katonáinak létszámát Irakban - jelentette ki csütörtökön Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter. A Pentagonban tartott sajtókonferencián Rumsfeld szavait megerősítette John Abizaid tábornok, az iraki békefenntartásért felelős amerikai középső parancsnokság vezetője is. Mindketten elismerték ugyanakkor, hogy a koalíciós erőknek egyre nagyobb terrorista fenyegetéssel kell szembenézniük, s az al-Kaida nemzetközi terrorszervezetet, valamint a vele kapcsolatban álló szélsőséges iszlám csoportokat tették elsősorban felelőssé a történtekért.2003-08-21 20:07:00 0
Magyar Posta: túlórapénz és üzemanyag-takarékossági megvonásokSzakszervezeti kifogást nyújtott be a Magyar Postának a dolgozók három független érdekképviselete. A cég vezérigazgatója ugyanis megszüntette az üzemanyaggal takarékoskodók díjazását. Választ néhány napon belül kell adnia a vezetésnek.2003-08-21 19:55:00 0
Blair kormányfőt is meghallgatjákTony Blair brit kormányfőt és Geoff Hoon védelmi minisztert is meghallgatja jövő héten a David Kelly fegyverszakértő ügyében vizsgálatot folytató bizottság. Ezt a Brian Hutton vezette bizottság közölte csütörtökön. Blair kormányfő jövő csütörtökön, védelmi minisztere pedig szerdán áll a bizottság elé.2003-08-21 19:35:00 0
Önálló magyar egyetem alakulhat Szlovákiában?A szlovák kormány jóváhagyta az önálló szlovákiai magyar egyetem létrehozásáról szóló tervezetet. A csütörtöki kormányülésen született elhatározás politikai döntésnek tekinthető, mert a Révkomáromban létrehozandó Selye János egyetem szakmai jogosítványát csak a kormány október 3-án ülésező szakmai tanácsadó testülete adhatja ki.2003-08-21 19:28:00 0
A Fidesz az MSZP elnökségi ülésérőlA szocialisták cvinikusan országépítést emlegetnek, miközben nem nyilvánítottak véleményt a jövő évi adócsökkentésről. Az MSZP elnöksége ugyancsak a szőnyeg alá söpörte Gyurcsány Ferenc botrányos ingatlanszerzési ügyeit - mutatott rá közleményében a Fidesz-frakció elnöksége.2003-08-21 19:13:00 0
Csak a kegyelem: interjúkötet Erdő PéterrelErdő Péterrel, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye érsekével készült interjúkötet; a Csak a kegyelem címmel megjelent kiadványt csütörtökön mutatták be Budapesten. Jelenits István piarista szerzetes - aki egykor a püspököt is tanította - a kötetet méltatva azt mondta: az olvasó elsősorban Erdő Pétert mint embert ismerheti meg az interjúkon keresztül.2003-08-21 18:13:00 0
Polgári város színházát nem támogatja a kormányA kormányzat harmadik alkalommal is elutasította Debrecen színházfelújítási pályázatának támogatását - jelentette be Turi Gábor, a cívis város kultúráért felelős alpolgármestere a teátrum 138. évadját megnyitó társulati ülésen, csütörtökön. Debrecen fideszes alpolgármestere szerint politikai diszkrimináció érte a várost azzal, hogy immár harmadik alkalommal - ezúttal formai hibákra hivatkozva - utasították el a több milliárdos felújítási tervet.2003-08-21 17:51:00 0
Boldizsár Miklós író, dramaturg búcsúztatásának időpontjaBoldizsár Miklós írót, dramaturgot augusztus 28-án, 10.30 órakor kísérik utolsó útjára Budapesten, a Farkasréti temetőben - tudatta a Zikkurat Színpadi Ügynökség csütörtökön az MTI-vel. Az Ezredforduló című - az István, a király rockopera alapjául szolgáló - dráma szerzője, életének 59. évében, augusztus 2-án hunyt el.2003-08-21 17:14:00 0
Nem vizsgálhatja a PSZÁF-ot László minisztériumaMind szakmai működésében, mind gazdálkodásában független, önálló szervezet, amelynek szakmai munkáját bíróság ítélheti meg, erre vonatkozó kereset esetén. Nincs tehát olyan közigazgatási szerv, amelynek jogszabályi felhatalmazása, hatásköre lenne arra, hogy a PSZÁF szakmai munkáját vizsgálja, értékelje, illetőleg ezzel kapcsolatban bárki felelősségére vonatkozó megállapításokat tegyen - áll a szervezet mai közleményében.2003-08-21 17:00:00 0
35 éve támadták meg a szocialisták CsehországotEgy két évtizedig tartó, nehéz és sötét korszak, valamint több millió ember illúziói összeomlásának kezdetét jelentette a Varsói Szerződés hadseregeinek bevonulása Csehszlovákiába 1968. augusztus 21-én - mondotta Vladimír Spidla cseh miniszterelnök csütörtökön Prágában, az invázió kezdetének 35.évfordulóján.2003-08-21 16:54:00 0
Egri Gárdonyi Géza Színház: évadnyitó társulati ülésCsehov- és Sarkadi-darabok bemutatójára készül többek között az Egri Gárdonyi Géza Színház a 2003/2004-es évadban, közölte az igazgató-főrendező a csütörtöki évadnyitó társulati ülésen. Csizmadia Tibor igazgató tájékoztatása szerint a nagyszínpadon öt felnőtt- és két gyermekprodukciót mutatnak be, a stúdió színpadon pedig négy premiert tűznek műsorra.2003-08-21 16:51:00 0
Belezavarodnak az ígérgetésbe a szocialistákA Fidesz - Magyar Polgári Szövetség szerint álságos a szocialista kormány adakozó kedve akkor, amikor az ígért támogatások sokszorosát veszi vissza a tervezett adóemeléssel és áremelésekkel, hiszen ezen megszorító intézkedések éppen a nyugdíjasokat és a nagycsaládosokat érintik a legérzékenyebben. A Medgyessy-csomag az idősektől egy év alatt egyhavi nyugdíjat, egy családtól pedig egyhavi átlagbért vesz el - írja Harrach Péter csütörtökön közleményében.2003-08-21 16:48:00 0
Szlovákia jóváhagyta a magyar egyetem létrehozásátA szlovák kormány jóváhagyta az önálló szlovákiai magyar egyetem létrehozásáról szóló tervezetet. A csütörtöki kormányülésen született elhatározás politikai döntésnek tekinthető, mert a Révkomáromban létrehozandó Selye János egyetem szakmai jogosítványát csak a kormány október 3-án ülésező szakmai tanácsadó testülete adhatja ki. A testület korábbi ülésein az ügyben - különböző szakmai fenntartások miatt - nem született döntés.2003-08-21 16:41:00 0
Drámai helyzet: cselekvés helyett kormányprogramokat kaptak a gazdákKritikus helyzetbe kerül a magyar mezőgazdaság, ha nem születnek azonnali kormányzati, parlamenti intézkedések - jelentette ki Pokorni Zoltán, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség alelnöke csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján azt követően, hogy a pártelnökség Jakab Istvánnal, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége elnökével tárgyalt.2003-08-21 16:37:00 0
Magyar Bálinték visszaéltek mások e-mailjeivelAz Oktatási Minisztérium (OM) elektronikus levelezési rendszerével kapcsolatos beadványt vizsgálva az adatvédelmi biztos megállapította, hogy az OM-nél "feltételezhetően" a belső szabályok megsértéséből adódó működési hiba történt - mondta el az MTI-nek Péterfalvi Attila.2003-08-21 15:47:00 0
Esztergomi támogatás a beregszászi főiskolánakEsztergom városa is támogatja a Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskola (KMTF) végleges épületének helyreállítását Beregszászon. Bereg vármegye egykori, impozáns törvényszéki épülete, amelyet Beregszász város átadott a magyar tanárképző főiskolának, teljes felújításra szorul. Az újjáépítés költségeit a KMTF nem tudja fedezni, ezért a tanintézet vezetése levélben kereste meg Magyarország településeinek polgármestereit, s felvázolva a főiskola leendő épületének állapotát, arra kérte őket, hogy lehetőségeikhez mérten járuljanak hozzá annak felújításához.2003-08-21 15:44:00 0
Megalakult a Nyugati Magyar Tudományos TanácsVizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnökének felkérésére Nyugati Magyar Tudományos Tanács kezdte meg működését a magyar tudományosság nyugati támogatására és fejlesztésére; a testület tagja Teller Ede atomfizikus, Oláh György Nobel-díjas kémikus, Lámfalussy Sándor közgazdász, John Lukacs történész - tájékoztatta az MTI-t csütörtökön az Akadémia sajtótitkársága.2003-08-21 15:42:00 0
Immár Vegyi Ali sem szabadAz amerikai középső parancsnokság egy illetékese bejelentette csütörtökön, hogy az amerikai erők elfogták Irakban Ali Haszan al-Madzsíd tábornokot, Szaddám Huszein Vegyi Ali néven elhíresült unokatestvérét, aki 1988-ban észak-iraki kurdok ezreinek halálát okozó vegyifegyver-támadások végrehajtásáért kapta gúnynevét.2003-08-21 14:42:00 0
Hende Csaba munkája nem ellentétes az MDF érdekeivelAz MDF Országos Etikai Bizottsága csütörtöki ülésén - megismételt eljárásban - megállapította, hogy Hende Csaba nem követett el etikai vétséget, ezért megszüntette az ellene folyó eljárást.2003-08-21 14:41:00 0
Diszkriminatív aszálykár-enyhítésDiszkriminatív elem az idei aszálykár-enyhítéséről szóló miniszteri rendeletben, hogy a legelőterületeket nem vonták be a jogosult körbe, noha ez a húsmarhát tartó gazdák esetében kifejezetten indokolt lett volna. Erről Járvás István, fideszes országgyűlési képviselő, a parlament mezőgazdasági bizottságának tagja beszélt csütörtöki szolnoki sajtótájékoztatóján.2003-08-21 14:04:00 0
Adománygyűjtés a tűz pusztította zsámbéki katolikus főiskola javáraA Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Kulturális Tagozata felhívja tagjait és mindazokat, akik segíteni szeretnének a tűzvész sújtotta zsámbéki Apor Vilmos Katolikus Főiskola korszerű helyreállításában, hogy adományaikkal támogassák az intézményt.2003-08-21 13:45:00 0
Elítéli Gyurcsány ingatlanügyeit az APÜSZ2003-08-21 12:40:00 0
Tovább gyorsul az infláció augusztusbanAugusztusban az elemzők szerint folytatódik az áremelkedés gyorsulása, és az éves infláció 5,2 százalékra emelkedik a júliusi 4,7, a májusi 3,6 százalékról - áll a Reuters augusztusi elemzői összesítésében.2003-08-21 12:37:00 0
Paks: pályázati döntés a nyilvánosság kizárásávalA Paksi Atomerőmű történetében bekövetkezett eddigi legsúlyosabb üzemzavar elhárítására kiírt pályázatban született döntés a Kormány és a Paksi Atomerőmű Rt. korábbi ígéretei ellenére újfent a nyilvánosság kizárásával született - mutat rá a Szövetség Zöld Tagozata közleményében csütörtökön.2003-08-21 12:33:00 0
A szocialisták zavaros ünnepértékelésérőlMagyarország jó érzésű polgáraiban jogos visszatetszést keltett, hogy a szavait tetteivel számtalanszor meghazudtoló Medgyessy Péter augusztus 20-ai ünnepi beszédében azt hangoztatta: hazudni nem szabad. Nehéz eldönteni, hogy ezt a szocialisták újabb, az ünnephez méltatlan megnyilvánulásaként, vagy régóta esedékes és jogos önkritikaként kell-e értelmezni - áll a Fidesz csütörtöki közleményében.2003-08-21 12:10:00 0
Eltussolná a kormány a Gyurcsány-ügyet: fideszes kérdések a legfőbb ügyészhezMiután a kormány Gyurcsány Ferenc zavaros és törvénytelen ingatlanszerzése kapcsán a füle botját sem mozgatja, sőt, a miniszterelnök hathatós segédletével jelenleg az ügy eltussolása folyik, a Fidesz az ügyben a kedden írásbeli kérdést intézett a legfőbb ügyészhez. Erről Szijjártó Péter fideszes országgyűlési képviselő beszélt csütörtöki sajtótájékoztatóján.2003-08-21 12:02:00 0
Mádl Ferenc Szent István életművéről: cselekedni értékek menténAz országépítést, a béketeremtést, a korabeli európai integrációt és a társadalom működtetéséhez szükséges alapelvek megfogalmazását emelte ki Szent István életművéből Mádl Ferenc köztársasági elnök a Kossuth rádió Krónikájának adott, hétfőn elhangzott interjújában.2003-08-21 10:14:00 0
Irak: amerikai katona halálaEgy amerikai katona életét vesztette, egy pedig megsebesült Irakban szerdán: konvojban haladó teherautójukkal nekiütköztek egy másiknak, miközben ellenséges tűz érte őket.2003-08-21 09:00:00 0
Katolikus "nemzeti vasárnapok"Magyarországért imádkoznak a hívők vasárnap a Közép-Európai Katolikus Találkozó keretében a térség nyolc országának katolikus templomaiban - mondta Veres András püspök.2003-08-21 08:58:00 0
Megszorítások a postánálTiltakozik három, a postánál működő három független szakszervezet amiatt, hogy a cég vezérigazgatója hatályon kívül helyezte az üzemanyag-megtakarítás díjazásáról szóló, korábbi igazgatói utasítást. Az intézkedést - annak dokumentuma szerint - a Posta költségtakarékossági terve indokolja.2003-08-21 08:02:00 0
Történelem, Fő utca 4. a GesztenyéskertbenMár kora délután benépesült a Gesztenyéskert, a budapesti polgári körök kulturális - közéleti találkozójának helyszíne. Pécs, Zalaegerszeg és Nyíregyháza után Budapestre látogatott a "Történelem, Fő utca" elnevezésű rendezvénysorozat.2003-08-21 00:56:00 0
Tűz a tűzijáték miattA tűzijáték következtében több helyen kigyulladt a Gellért-hegy, a besült petárdák miatt felrobbant egy vetőcső egy kamion pótkocsijában, és lángra lobbant egy uszály a Dunán a Parlament előtt.2003-08-20 22:50:00 0
Szent István és a szeretet, az összefogás ünnepeA Közép-Európai Katolikus Találkozó nyolc ország összefogásával meghirdetett eseménysorozata keretében, nemzeti zarándoklattal egybekötve rendezték meg az idei augusztus 20-i ünnepi szentmisét szerdán Budapesten, a húszéves rekonstrukció után megújult Szent István-bazilika előtt.2003-08-20 22:47:00 0
Meghalt Janics KálmánMeghalt Janics Kálmán orvos, közíró, a szlovákiai magyarság történelmének élvonalbeli kutatója, aki 1979 ben Bernben - az akkori rendszer megtorlásával szembenézve - Hontalanság évei címen megjelentette a szlovákiai magyarok sorsát megrázó hitelességgel feltáró dokumentum-gyűjteményét.2003-08-20 15:26:00 0
Közakarattal fogadják majd el a székely autonómia alapszabályátÖsszehívta a Székely Nemzeti Tanács Kezdeményező testületét a soros ügyvivő, Tulit Attila. A készülő tanácskozáson Sepsiszék, Orbaiszék és Kézdiszék azon meghatározó egyéniségei tárgyalnak majd, akik részt kívánnak vállalni a Székely Tanácsok megalakulásának előkészítésében.2003-08-20 15:18:00 0
Jánosi tisztázást sürgetAki nem tisztességes módon jutott vagyonhoz, annak nem kellene a politikai közéletben szerepet vállalnia - mondta a Nap-kelte hétfői adásában Jánosi György, az MSZP országos választmányának elnöke. Jánosi később Gyurcsány Ferenc ügyeiről, a K&H-botrányról és a miniszterelnök személyét érintő, hajdúszoboszlói üdülőeladásról tett említést, s tisztázást sürgetett a pártvezetéssel.2003-08-20 14:19:00 0
Debreceni virágkarneválHarmincnegyedik alkalommal rendezték meg az idén augusztus 20-án a hagyományos Debreceni Nemzetközi Virágkarnevált. A karneváli menet hagyományosan a Nagyállomástól indult, de az idén a korábbiaktól eltérő útvonalon érkeztek a virágkocsik és a művészeti csoportok a nagyerdei stadionba.2003-08-20 14:13:00 0
Kovács László az idegen uralmakról és korunk pogányairólAz államalapítás, a keresztény Európához való kötődés nélkül a magyarság valószínűleg nem élte volna túl a tatárjárást, a törökdúlást és a többi idegen uralmat - mondta Kovács László külügyminiszter szerdán Törökszentmiklóson tartott ünnepi beszédében.2003-08-20 14:12:00 0
Idősek otthona épült a Széchenyi Terv segítségévelFélszáz idős ember ellátására szolgáló, bentlakásos idősek otthonát avatott fel Bökönyben Gazda László, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés elnöke szerdán. A kétezer lakosú falu a Széchenyi Tervből 124 millió forint állami támogatást kapott a beruházáshoz, a megyei területfejlesztési tanács pedig csaknem 18 millióval segítette az építkezést.2003-08-20 14:08:00 0
Schmitt Pál a XV. kerület vendége leszA Fidesz - Magyar Polgári Szövetség XV. kerületi szervezete több kerületi polgári kör kezdeményezésére műsoros baráti találkozót szervez augusztus 25-én, hétfőn este 7 órakor a Csokonai Művelődési Házban (Budapest, XV., Eötvös u. 64-66.). A szervezők tisztelettel meghívják a fidesz.hu olvasóit, kedves családját és ismerőseit.2003-08-20 13:43:00 0
Az APEH Üldözötteinek Szövetsége Medgyessy beszédérőlAz APEH Üldözötteinek Szövetsége (APÜSZ) szerint némi magyarázatra szorul Medgyessy Péter miniszterelnök augusztus 19-i, a Hősök terén elhangzott ünnepi beszédének azon kitétele, miszerint az Európai Unióhoz való csatlakozás "több mint rendszerváltás, és kevesebb, mint államalapítás".2003-08-20 13:36:00 0
Abbász döntése az izraeli merénylet utánA palesztin miniszterelnök megszakítja a kapcsolatokat a Hamász és az Iszlám Dzsihád szélsőséges palesztin szervezetekkel a Nyugat-Jeruzsálemben kedd este elkövetett palesztin öngyilkos merénylet miatt.2003-08-20 13:16:00 0
Öngyilkos lett egy rendőr a fővárosbanÖngyilkosságot követett el - az elsődleges vizsgálatok alapján - a XIV. kerületi kapitányság egyik rendőre szerdán délelőtt - mondta a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) ügyeletese az MTI-nek. A közlés szerint a férfi önvédelmi fegyverével lett öngyilkos.2003-08-20 13:01:00 0
Országos kortárs egyházművészeti kiállítás HatvanbanSzent István életét, munkásságát és a személye köré szövődő mondakört feldolgozó országos kortárs egyházművészeti kiállítás nyílt szerdán Hatvanban, a Moldvay Győző Galériában. A tárlaton 40 művész közel 70 festménye, rézkarca, kisplasztikája, érméje, gobelinje, textilképe, illetve tűzzománc munkája látható.2003-08-20 13:00:00 0
Belgiumban újabb királyi gyermek születettBelgiumban szerdára virradóra megszületett Gabriel, a trónörökös pár második gyermeke. Mivel Belgiumban 1991-ben eltörölték a régi fiági trónöröklési rendet, az újszülött fiúcska a trónutódlás rendjében a harmadik helyet foglalja el apja, Fülöp és az elsőszülött Elisabeth hercegnő után. Fülöp után tehát minden bizonnyal királynője lesz a tízmilliós országnak.2003-08-20 12:58:00 0
Igazi otthon közös hitből, szeretetből épülÁllamalapító Szent István király ünnepe az önbecsülés és az önfeladás, a felemelkedés és a lecsúszás, az összefogás és a széthúzás közötti választásról szól. Áder János Lébényben tartott augusztus 20-i ünnepi beszéde.2003-08-20 12:39:00 0
Bosznia-Hercegovina: az eddigi legnagyobb tömegsírBosznia és Hercegovina eddigi legnagyobb tömegsírját találták meg szakértők. Tisztségviselők szerdai közlése szerint eddig 150 ember földi maradványait találták meg, de feltételezik, hogy akár 700 tetemet is rejthet a tömegsír, amelyet a múlt hónapban nyitottak fel a Crni Vrh dombon, Szarajevótól, a fővárostól mintegy 80 kilométerre északkeletre.2003-08-20 12:17:00 0
Az ORTT Panaszbizottságához fordul a KDNPA Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) az ORTT Panaszbizottságához fordul a Magyar Televízió (MTV) egy műsorának törvénytelenségei miatt - tájékoztatta Semjén Zsolt pártelnök kedden az MTI-t. A párt véleménye szerint ugyanis az MTV 2003. augusztus 18-án sugárzott egyik műsora "alkalmas volt a katolikus papság elleni gyűlöletkeltésre" - írta Semjén Zsolt egy, az MTI-hez eljuttatott közleményben.2003-08-20 12:00:00 0
A svájci magyarok kettős állampolgárokElőször is azt szeretném megírni, hogy mi a különbség Kovács László és egy nyugati ország külügyminisztere között, a magyar kettős állampolgárságra vonatkoztatva. Egy itteni külügyminiszter úgy állna a dolgok elé, hogy azt vitatná az ellenzékkel karöltve: hogyan, milyen módon lehetne megadni a kettős állampolgárságot - írja levelében egy Svájcban élő olvasónk.2003-08-20 11:46:00 0
Annan: az ENSZ jelen marad IrakbanAz ENSZ folytatja tevékenységét Irakban a világszervezet bagdadi irodái ellen végrehajtott keddi pusztító merénylet ellenére is - közölte szerdán Kofi Annan. Az ENSZ-főtitkár ezzel cáfolta azt a korábbi hírt, amely szerint a világszervezet kivonja Irakból az összes külföldi ENSZ-alkalmazottat.2003-08-20 11:25:00 0
Súlyos baleset Hevesben: egy halott, négy sérültEgy 28 éves nő meghalt, négy személy, közöttük egy hat- és egy négyéves gyermek súlyosan megsérült abban a balesetben, amelynek során kedden este összeütközött három személygépkocsi Heves megyében, a Petőfibányát Rózsaszentmártonnal összekötő úton - tájékoztatta szerdán az MTI-t a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.2003-08-20 11:23:00 0
A Financial Times a Mol terjeszkedésérőlA nemzetközi kitekintés és a csapatszellem hajtja előre a Mol regionális terjeszkedését - írta szerdán a Financial Times. A brit gazdasági napilap kontinentális kiadásában Kester Eddy arról számolt be, milyen tapasztalatokat szerzett a magyar nagyvállalat az eltérő kulturális minták kezelésében.2003-08-20 11:21:00 0
Bizonytalanságok a román-magyar vadászat kapcsánA Hortobágyi Nemzeti Park igazgató-helyettese, Gyarmathy István az MTI-vel közölte: meggyőződése, hogy rendelkeztek vadászati engedéllyel a kormányzati vadászat résztvevői, akik a Hortobágyi Lúd Rt. területén vízimadarakra lőttek. Az, hogy a társas vadászatot bejelentették-e a Nemzeti Parknak, nem tudni, az MTI-nek a Hortobágyi Nemzeti Park vadászati felügyelőjét kedden estig nem sikerült elérnie.2003-08-20 11:11:00 0
Merénylet az iraki ENSZ-misszó ellenAz ENSZ bagdadi missziójának szóvivője szerint legkevesebb 13-an meghaltak Bagdadban kedden az ENSZ központja ellen végrehajtott merényletben. Köztük van az ENSZ iraki főmegbízottja is. A terrorakciót elítélte az ENSZ és az Egyesült Államok is. Amerikai vélemények szerint ismét öngyilkos merénylet történt az iraki fővárosban.2003-08-19 20:52:00 0
A nemzet ünnepeKözös ünnepi istentiszteletet tartott a magyarországi református és evangélikus egyház a nemzeti ünnep előestéjén kedden Budapesten, a Szilágyi Dezső téri református templomban. Az istentiszteleten részt vett Paskai László bíboros, nyugalmazott prímás, Orbán Viktor és Lévai Anikó, Martonyi János, Németh Zsolt és Semjén Zsolt, valamint Szily Katalin és Gulyás Kálmán.2003-08-19 20:39:00 0
A Legfőbb Ügyészség a jogállamrólDemokratikus jogállamban az igazságszolgáltatás szereplői, így a legfőbb ügyész is kizárólag az alkotmány és az alkotmányos jogszabályok betartására és betartatására köteles, semmilyen más érdeket és elvárást, felszólítást, utasítást, értékítéletet, politikai véleményt vagy lojalitás iránti igényt nem vehet és nem vesz figyelembe - áll a Legfőbb Ügyészség Sajtóirodájának mai közleményében.2003-08-19 20:31:00 0
Páneurópai piknik tizennégy éveAz 1989-es esztendő nem lezárt történelmi események sorozata, hanem egy folyamat kezdetét jelenti - mondta köszöntőjében Tőkés László királyhágó-melléki református püspök a Páneurópai piknik 14. évfordulója alkalmából megnyílt kiállításon kedden Sopronban.2003-08-19 20:25:00 0
Szent István Tervre van szükségUniós tagtársaink mind a saját útjukat járják. "Ezért van szükségünk a Széchenyi Terv folytatásaként is, de annál tágasabb, szélesebb, a gazdaságon túltekintő Szent István Tervre is, amely körvonalazza majd azt a magyar modellt, amelytől minden magyar és minden magyar család a felemelkedését remélheti" - hangsúlyozta Orbán Viktor a "Szent István és Európa" című konferencián Gödöllőn, 2003. augusztus 19-én.2003-08-19 20:18:00 0
Szabó Géza a körmenetrőlAugusztus 20-án reggel 8 órakor áthelyezik István király kézfej-ereklyéjét a budapesti Szent István-bazilika Szent Jobb-kápolnájából a bazilika szentélyébe - közölte Szabó Géza plébános kedden.2003-08-19 18:49:00 0
Emléktábla a Veszprémi Egyházmegye egyetlen bíborosánakEmléktáblát állítottak kedden a Veszprémi Pantheonban báró Hornig Károly római katolikus bíboros, érseknek, aki 1888-tól 1917-ben bekövetkezett haláláig a Veszprémi Egyházmegye püspöke volt.2003-08-19 18:42:00 0
Medgyessy a nagy va-va-va-vadászVadkacsára vadászott, de akaratlanul egy nagy halat is "fogott" Magyarországon Adrian Nastase román miniszterelnök - adta hírül a keddi román sajtó.2003-08-19 18:33:00 0
Szent István ünnepe a Pannonhalmi FőapátságbanTöbb korosztálynak szóló Szent István napi ünnepséget rendez augusztus 20-án a Pannonhalmi Bencés Főapátság - mondta Vajdovich Béla, a főapátság gazdasági szaktanácsadója, kedden.2003-08-19 17:38:00 0
Schmitt Pál KemecsénA szabolcsi Kemecse község iskolájának nyolc új tantermét kedden adták át; az államalapítás tiszteletére rendezett eseményen Schmitt Pál, a Fidesz alelnöke, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke mondott ünnepi beszédet.2003-08-19 17:35:00 0
Táncos magyarok az ünnepenKaposvár a városligetben ünnepli augusztus 20-át. 21 órakor az Állami Népi Együttes ad műsort Táncos magyarok címmel. A honfoglalás kori regöléstől, legősibb népszokásunktól az 1970-es évek táncházmozgalmi korszakáig ívelő izgalmas kultúrtörténeti barangolás során életre kel előttünk a régi magyar élet, a színes história, de nem a történelemkönyvek lőporszagú világán át, hanem az egykori társas együttlétek, mulatságok szavak nélkül is beszédes képeiben.2003-08-19 17:08:00 0
Zajt, bűzt hozott a sztrádadíjAz M7-es autópálya fizetővé válása óta a forgalom Siófok belvárosára zúdult; az iskolák, lakótelepek mellett futó 70-es főúton az elviselhetőnél nagyobb a zaj és a bűz. A közlekedési miniszter azonban a városi önkormányzat panasza ellenére nem volt hajlandó visszavonni a döntését. Ezért a képviselő-testület úgy döntött: a 65-ös, valamint a 70-es főúton rendszeresen számláltatja a forgalmat. Ezzel támasztanák alá a kérést, miszerint Balatonvilágos és Zamárdi között ne ellenőrizzék a sztrádamatrica meglétét.2003-08-19 17:05:00 0
Magyar Bálint kitüntette a csődközeli helyzetbe jutott intézmény vezetőjétÖsszesen 181-en vehettek át kitüntetést hétfőn Magyar Bálint oktatási minisztertől. Közöttük a nemrégiben csődközeli állapotba került Fővárosi Pedagógiai Intézet vezetője is.2003-08-19 16:59:00 0
Magyar helyneveket a vasútállomásokra!Az RMDSZ kérni fogja, hogy a vasútállomások nevét magyarul is tüntessék fel azokon a településeken, ahol a magyarság számaránya meghaladja a 20%-ot - nyilatkozta tegnap Frunda György szenátor.2003-08-19 16:55:00 0
Pótköltségvetést készít a kormányA költségvetés kiigazítását utolsó augusztusi ülésén fogadja el a román kormány. Nastase kormányfő szokásos távkonferenciáján jelentette be, hogy 4000 milliárd lejjel az egészségügyi ellátás tavaly felhalmozott veszteségét pótolják részlegesen.2003-08-19 16:53:00 0
Kelendő Nyugaton a székelyföldi erdei gyümölcsA háromszéki erdei gyümölcsöknek nagy a keresetük külföldön. Az Erdészeti Igazgatóság idén 2 szerződést kötött olyan cégekkel, amelyek külföldre szállítanak málnát, áfonyát, szedret és csipkebogyót. Gheorghe Munteanu, a Kovászna megyei Erdészeti Igazgatóság vezetője elmondta, hogy idén nyáron mintegy 16 tonna málnát szállítottak nyugat-európai országokba, főként Németországba. A tervek szerint a nyár végéig újabb 4 tonnát exportálnak.2003-08-19 16:52:00 0
Rólunk semmit nélkülünkBizony, a demokrácia attól (is) nagyszerű intézmény, hogy a benne létrejövő szerveződések csaknem valamennyi vezetője - a jogszabályokban körülírt módon - minden további nélkül leváltható. Jönnek-mennek a kormányok, a települések vezetői, már-már menetrendszerűen a választások alkalmaival, ám arra eddig csak roppant kevés példa volt, hogy egy érdekvédelmi szervezet elsöpörje teljes vezetését.2003-08-19 16:26:00 0
Az MVSZ népszavazást kezdeményez a kettős állampolgárságértA Magyarok Világszövetsége (MVSZ) népszavazást kezdeményez annak érdekében, hogy a külhoni magyarok, kérelem alapján, magyar állampolgárságot nyerhessenek - közölte a szervezet kedden.2003-08-19 16:23:00 0
Bekeményített az orvoskamaraLeváltotta elnökét, két alelnökét és titkárát az Magyar Orvoskamara (MOK) küldöttértekezlete a hétvégi budapesti összejövetelen, ezzel is hangos nyomatékot adva a változás szándékának. A baranyaiak a kamarai törvény megújítását szorgalmazzák.2003-08-19 16:20:00 0
Kulcsárt Attilát nem kellett bemutatni az autópálya kezelőnélTavaly november óta heti, illetve havi rendszerességgel történtek pénzügyi egyeztetések a K&H Equities Rt. és az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Rt. között - állítja Bitvai Miklós, a sztrádacég leváltott vezérigazgatója. Bitvai korábban a Magyar Nemzetnek is azt nyilatkozta, hogy az állami cégnek nincs tudomása arról, milyen papírt és kitől vásárolt a brókercég az ÁAK Rt. számára.2003-08-19 15:03:00 0
Bakot lőtt Medgyessy?Persányi Miklós környezetvédelmi miniszterhez intézett kérdéseket a Fidesz szakmai kabinetje arról, hogy milyen állatokat ejtettek el, milyen engedélyek alapján azon a vadászaton, amelyen, az elmúlt hét végén, Medgyessy Péter miniszterelnök meghívására Adrian Nastase román kormányfő is részt vett - mondta Turi-Kovács Béla kedden.2003-08-19 14:53:00 0
Felújították Somogyvár nemzeti kinccsé nyilvánított orgonájátMegújult Somogyvár különleges, az országban egyedülálló ritkaságnak számító orgonája - tudatta a település polgármestere kedden.2003-08-19 14:09:00 0
Spányi Antal a zsámbéki főiskolatűzrőlA Székesfehérvári Egyházmegye fontosnak tartja, hogy a zsámbéki Apor Vilmos Katolikus Főiskola működése - a tűz pusztítása ellenére - folyamatos legyen, az előadások megtartására és a kollégisták elhelyezésére keresik a megoldást - hangsúlyozta Spányi Antal, az egyházmegye püspöke kedden.2003-08-19 14:07:00 0
Támadás amerikaiak ellen az iraki TikrítbenAmerikai katonákra lőttek az iraki Tikrít városában egy mentőautó fedezékéből; a támadásban két iraki megsebesült.2003-08-19 14:04:00 0
Selmeczi Gabriella levele Medgyessy PéterhezSelmeczi Gabriella országgyűlési képviselő azzal a kéréssel fordul Medgyessy Péter miniszterelnökhöz, hogy a zsámbéki tragédiára és a közeli iskolakezdésre való tekintettel a 2003. évi költségvetés vis maior keretéből az újjáépítésre biztosítson keretet a Főiskola részére.2003-08-19 13:11:00 0
Brókerbotrány: több volt K&H-vezető külföldre távozott.A rendőrség szerint Kulcsár Attilán kívül több elkövető is feltételezhető a K&H ügy néven elhíresült milliárdos csalássorozatban, de egyelőre még nem gyanúsít senkit a brókeren kívül a vádhatóság. Jogi szakértők úgy vélik, hogy a feltételezhető tettestársaknak a gyanusítottá minősítésük késlekedése miatt túl sok idő áll rendelkezésükre az összebeszélésre vagy a bizonyítékok eltüntetésére. A hírTV úgy tudja, hogy a K&H bank több lemondott vezetője külföldre távozott és a rendőrség számára sem elérhető.2003-08-19 12:58:00 0
Veszélyben a szórványmagyarság oktatásaA magyar kormány kötelessége, amennyiben komolyan veszi a határon túli magyarok érdekeit, hogy tegye lehetővé: az Apáczai Közalapítvány folytathassa a szórványmagyarság körében korábban megkezdett támogató programját - jelentette ki Révész Máriusz fideszes parlamenti képviselő keddi sajtótájékoztatóján, Budapesten.2003-08-19 12:18:00 0
25 év börtön járhat az olajvezetékek elleni szabotázsértHuszonöt évig terjedő börtönbüntetést kaphatnak ezentúl Irakban az olajvezetékek ellen szabotázscselekmények elkövetői - közölte Ahmed Ibrahim tábornok, az iraki átmeneti kormányzótanács "belügyminiszter-helyettese", akit az al-Mutamar című lap idézett.2003-08-19 11:57:00 0
Visszakerült tulajdonosához a négy ellopott Czóbel-festményVisszaadta a rendőrség a Pest Megyei Múzeumok Igazgatóságának kedden azt a négy, összesen 90 millió forint értékű festményt, amelyet áprilisban loptak el a szentendrei Czóbel Múzeumból; a képeket rövid időn belül ismét kiállítják - közölték a rendőrség sajtótájékoztatóján, kedden, Budapesten.2003-08-19 11:53:00 0
Úton hazafelé az európai túszokÚton vannak hazafelé, de ennek az útnak csak az elején tartottak kedden délelőtt a Szaharában fogságba esett európai túszok, akiknek a kiszabadulását Németország hétfőn este erősítette meg. A ZDF televízió beszámolója szerint a 14 ember - 9 német, 4 svájci, egy holland - Tesszalitból úton van Gao településre, ahol a Bundeswehr Transall szállítógépe vár rájuk, hogy Mali fővárosába, Bamakóba vigye őket.2003-08-19 11:07:00 0
A britek nem hisznek sem a kormánynak, sem a BBC-nekA britek több mint fele nem hisz sem a kormánynak, sem a BCC-nek az öngyilkosságot elkövetett védelmi minisztériumi fegyverszakértő, David Kelly halála ügyében indított vizsgálattal kapcsolatban. A közvélemény-kutatás eredményeit kedden hozták nyilvánosságra, egy héttel azután, hogy az ügyben elkezdődött a Brian Hutton bíró vezette vizsgálat.2003-08-19 10:57:00 0
Vádemelés Rácz Péter ellenHétfőn a Fővárosi Főügyészség (FF) kiemelt ügyek osztálya különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel vádolta meg B. Béla ingatlanszakértőt és Rácz Pétert, a Magyar Úttörők Szövetségének (MÚSZ) ügyvezető elnökét, az MSZP tavalyi országgyűlési képviselő-jelöltjét.2003-08-19 09:49:00 0
Deutsch Tamás a távhő árának emelésérőlBudapesten jelenleg is átlagosan 20 százalékkal nagyobb a távhőszolgáltatás ára, mint bármely más nagyvárosban, és erre jön rá a főpolgármester által őszre javasolt áremelés - jelentette ki a Fidesz fővárosi frakciójának vezetője.2003-08-19 09:20:00 0
Ismét életét vesztette egy amerikai katonaIsmét életét vesztette egy amerikai katona Irakban. A katona életét robbanószerkezet oltotta ki Bagdadban, az iraki főváros többségében síiták lakta Karada kerületben. A középső parancsnokság szűkszavú közleményben jelentette be az újabb veszteséget. A helyi idő szerint délután két órakor történt eset részleteiről nem számoltak be. Csak annyit közöltek, hogy "ellenséges cselekedet" történt.2003-08-19 09:16:00 0
Sósavszivárgás a salgótarjáni MÁV pályaudvaronEgy sósav vizes oldatát szállító 40 köbméteres vasúti tartálykocsi szivárgása miatt kedden reggel 7 óra előtt húsz percre leállították a salgótarjáni rendező pályaudvar és a közeli 21-es főközlekedési út forgalmát. A vonatok ezt követően zavartalanul, menetrend szerint közlekednek - tájékozatta az MTI-t Kavalecz Imre, a Mávinform munkatársa.2003-08-19 09:12:00 0
Szerb szemrehányás az ENSZ-nek és a KFOR-nakNebojsa Covic szerb miniszterelnök-helyettes, a Koszovóval kapcsolatos szerb politika legfőbb irányítója azzal vádolta hétfőn a Koszovót irányító ENSZ-adminisztrációt és a NATO vezetésével működő békefenntartó erőt (KFOR), hogy vajmi keveset tesz a tartomány területén megmaradt szerbek megfélemlítését célzó albán erőszakcselekmények ellen.2003-08-19 08:50:00 0
Megszületett a béke, de még ingatag...Aláírta a békemegállapodást a libériai kormány és két lázadószervezet. A nyugat-afrikai országban 14 éve dúló polgárháborút lezárni hivatott szerződés pontot tesz az átmeneti kormány megalakításának ügyében kirobbant vitára. A megállapodás értelmében októberben átmeneti kormányt alakítanak, amely 2006 januárjáig irányítja majd az országot.2003-08-19 08:45:00 0
Arcátlan számháborút folytat a kormányAz igazság az, hogy itt egy számháború zajlik, pontosabban egy csalás, nyugodtan mondhatom azt, hogy arcátlan számolás történik a kormány részéről, hiszen az Orbán-kormány reálbéremelését egyszerűen a sajátjának tekinti a Medgyessy-kormány. Az Orbán-kormány utolsó évében, 2002 első felében volt több mint 14 százalék a reálbér-emelkedés, és a Medgyessy-kormány egy elegáns mozdulattal ezt a saját érdemének tekinti, hozzáadja a sajátját, plusz még az ez évit, és innentől már ki is jött a 22 százalék - mondják ők. Milyen egyszerű, ugye? Milyen egyszerűen lehet teljesíteni egy választási ígéretet - mondta Áder János frakcióvezető a Hírtelevíziónak adott interjújában.2003-08-19 08:22:00 0
Lehallgatják Szászt?Nemzetbiztonsági ügyekben járatos szakértők nem tartják kizártnak, hogy a nemzetbiztonsági szakszolgálat lehallgatja a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) elnöke, Szász Károly telefonhívásait.2003-08-19 07:42:00 0
Ég a zsámbéki főiskola tetejeKigyulladt a zsámbéki Apor Vilmos Katolikus Főiskola tetőszerkezete hétfőn délután, a tűzoltók a riasztás után rövid idővel nagy erőkkel vonultak a helyszínre, hogy megfékezzék a lángokat - közölte a Pest megyei tűzoltóság ügyeletes tisztje.2003-08-18 20:47:00 0
Utcára kerülő katonákA Fidesz tiltakozik a Nógrád megyei nagyoroszi laktanya és a hozzá tartozó drégelypalánki lőtér felszámolása miatt, mert munkahelyek szűnhetnek meg - mondta Balla Mihály fideszes országgyűlési képviselő hétfőn.2003-08-18 20:44:00 0
Ha a kormány nem enged, sztrájkolhatnak az orvosokA Magyar Orvosi Kamara (MOK) tárgyalásokat kezd az egészségügyi szakszervezetekkel, hogy amennyiben a kormány az őszi parlamenti ülésszak kezdetéig nem vonja vissza az egészségügyi dolgozók jogállásáról szóló törvényjavaslatát, kezdeményezzenek sztrájkkészültséget - jelentette be a MOK elnöke hétfőn Budapesten tartott sajtótájékoztatón.2003-08-18 20:33:00 0
Szent Jobb-körmenet augusztus 20-ánA Szent Jobb-körmenet augusztus 20-án a Sas utca - József Attila utca - Nádor utca - Arany János utca - Sas utca útvonalon halad - közölte az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye hétfőn.2003-08-18 20:10:00 0
"Ez elment vadászni...", de a pecsenyét is ő sütögetiA Fidelitas országgyűlési képviselői hétfőn írásbeli kérdést intéztek Medgyessy Péter miniszterelnökhöz a magyar és a román kormányfő hétvégi közös vadászgatásával kapcsolatban.2003-08-18 20:07:00 0
Schmitt Pál TiszaszigetenNagyszabású ünnepség keretében adták át vasárnap Tiszaszigeten a Széchenyi- terves támogatással létrehozott - teret, játszóteret és Szent István szobrát magába foglaló - köztéri komplexumot.2003-08-18 19:59:00 0
A hortobágyi kitelepítettekre emlékeztekEgész napos rendezvény keretében emlékeztek meg Kócsújfalun szombaton az ötvenes évek hortobágyi kitelepítettjeiről, a magyarországi sztálinista diktatúra által internált mintegy két és fél ezer családról. A rendezvényen részt vett Varga Mihály, az Orbán-kormány pénzügyminisztere, Kékesi Dezső, volt francia nagykövet és Schmitt Pál, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség alelnöke is.2003-08-18 19:43:00 0
Emelkedő infláció: reálbér-csökkenés jövőreA Magyar Nemzeti Bank inflációs prognózisának megemelése és a gazdaság egyre romló mutatói a kormány gazdaságpolitikájának kudarcára mutatnak rá - hangsúlyozza közleményében a Fidesz Gazdasági Kabinetje hétfőn.2003-08-18 19:11:00 0
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elnöksége tagjainak augusztus 20-i ünnepi programja.Orbán Viktor 17.00 órától részt vesz a budapesti hagyományos ünnepi körmeneten. Áder János részt vesz és beszédet mond Lébény Nagyközség Önkormányzata által az államalapító Szent István király tiszteletére rendezendő ünnepségen. Helyszín: Lébény, Szent István szobor. Időpont: 2003. augusztus 20. 9.30 óra. Schmitt Pál részt veszt és köszöntőt mond a Történelem Fő utca című rendezvényen, a budapesti polgári körök kulturális-közéleti találkozóján. Helyszín: Budapest XII. kerület, Gesztenyéskert. Időpont: 2003. augusztus 20-án kb. 16 órától. Pokorni Zoltán részt vesz és beszédet mond a Történelem Fő utca című rendezvényen a budapesti polgári körök kulturális-közéleti találkozóján. Helyszín: Budapest XII. kerület, Gesztenyéskert. Időpont: 2003. augusztus 20-án kb. 16 órától. fidesz.hu2003-08-18 18:47:00 0
Példamutatás hittel és akarattalA két világháború közötti korszak honvédségének még elő veteránjai hitükkel és akaratukkal mutathatnak példát a ma nemzedékének. Erről Schmitt Pál, a Szövetség elnöke beszélt az öreg katonák szentendrei táborában pénteken.2003-08-18 17:25:00 0
Orbán Viktor ünnepi megemlékezéseSzent István napi ünnepi konferenciát rendez augusztus 19-én a Professzorok Batthyány Köre és a Szabad Európa Központ. A zártkörű eseményen beszédet mond Orbán Viktor a Szövetség elnöke is. A volt kormányfő ünnepi szavait a hír TV aznap este felvételről sugározza.2003-08-18 17:20:00 0
Bagoly mondja verébnek: a kormányszóvivőnek derogál a Kádár-rendszer"Gál Zoltán fiának, Medgyessy Péter szóvivőjének nem áll jól, ha Gyurcsány Ferenc ügyében politikai ellenfeleit a Kádár-rendszer visszasírásával vádolja" - jelentette ki Répássy Róbert fideszes országgyűlési képviselő pénteken. A politikus Gál J. Zoltán kormányszóvivő Gyurcsány Ferencet védelmébe vevő közleményére reagált.2003-08-18 16:41:00 0
Visszalépés a gazdaságpolitikában: már senki nem bízik a kormánybanA kormány középtávú gazdasági programja Brüsszelnek megfelel ugyan, ám a magyar társadalomnak nem. Az adó- és járulékterhek korábbi ígéretekkel ellentétes emelése miatt sem az emberek, sem pedig a vállalkozók nem bíznak már a kormányban. Ezt Tállai András fideszes országgyűlési képviselő mondta, reagálva László Csaba pénzügyminiszter pénteken tartott sajtótájékoztatójára.2003-08-18 16:24:00 0
A korábban vártnál magasabb lesz az infláció jövőreA Magyar Nemzeti Bank (MNB) az idei december végi inflációs prognózisát 5,2 százalékra emelte a korábban közölt 4,6 százalékról, a jövő évi decemberi prognózist 3,9 százalékról 5,8 százalékra, az adó- és az áfa-változás hatása nélkül pedig 4,8 százalékra növelte - közölte a jegybank hétfőn. Így várhatóan az MNB-nek sem az idei, sem a jövő évi inflációs célkitűzése sem teljesül.2003-08-18 15:05:00 0
Megszentelik a címert, zászlótBorosberény emlékparkjában szombaton Szent István-napi rendezvényt tartanak, amelynek keretében felszentelik a község új címerét és zászlaját.2003-08-18 14:56:00 0
Irak: operatőrt öltek meg az amerikaiakAz amerikai központú Bizottság az Újságírók Védelmére (CPJ) szervezet teljes körű vizsgálatot követel Mazen Dana, a Reuters hírügynökség operatőrének halálával kapcsolatban, akit félreértésből lőttek le amerikai katonák.2003-08-18 14:36:00 0
Elhunyt Szász Endre festőművészElhunyt Szász Endre Munkácsy-díjas festőművész - tájékoztatott a mosdósi kórház, ahol ápolták. A művészt, aki az elmúlt években a Somogy megyei Várdán alkotott, hosszas betegség után, 78 éves korában, hétfőn délelőtt érte a halál.2003-08-18 14:31:00 0
A hülyeség - ha fájna, 2003. augusztus 18.Juhász Ferenc hadügyminiszter halad a korral - ez nem is volna baj, az azonban mindenképpen az, hogy visszafelé. Hadügyminiszterük a botrányossá vált Micuko című műsor szerkesztőihez hasonlóan képzeli el a világ népei közül most épp a mongolokat.2003-08-18 13:49:00 0
Sokasodó testületek a kormány körülA Medgyessy-kormány alig több mint egyéves működése alatt számos valódi hatáskör nélküli, többnyire szimbolikus funkciójú, de neves szaktekintélyekből álló testületet hozott létre. Ezek a bizottságok javaslatokat dolgozhatnak ki, véleményezhetnek, tanácsot adhatnak, de döntési jogosítványaik nincsenek. Ennek megfelelően a nagy csinnadrattával beharangozott alakuló ülésük után nem sok figyelem irányul rájuk - írja az [origo] internetes hírportál.2003-08-18 13:33:00 0
Kartelleztek az autópálya-beruházók?Gazdasági Versenyhivatal (GVH) még vizsgálja, hogy a folyamatban lévő autópálya-beruházások nyertesei a közbeszerzési pályázat ajánlati szakaszában összehangolták-e tevékenységüket. A versenytanács várhatóan a jövő évben hozza meg döntését - mondta a Napi Gazdaságnak Szolnoky Péter, a kartelcsoport irodavezetője.2003-08-18 13:21:00 0
Mikor alakul át a környezetvédelmi tárca?A Fidesz kíváncsi arra, hogy mikorra fejezik be a környezetvédelmi minisztérium teljes átszervezését - mondta Turi-Kovács Béla hétfői sajtótájékoztatóján, Budapesten. Turi-Kovács Béla arra is figyelmeztetett, ha nem teljesítjük az EU-szerződésekben vállalt kötelezettségeinket, többletforrások helyett bírsággal számolhatunk.2003-08-18 12:58:00 0
Békés megye: jelentős visszaesésNem fest túl biztató képet megyénk helyzetéről az az APEH-elemzés, mely szerint Békésben nem hogy lassulás következett be a gazdasági növekedésben, hanem komoly visszaesés tapasztalható. Az első negyedévi áfa-bevallások alapján összeállított anyagból az is kiderül, hogy a legerőteljesebb csökkenés a mezőgazdaságot érintette, míg a szállítás és gépgyártás területén fellendülés érzékelhető.2003-08-18 12:08:00 0
Koszovó: albánokat bántalmaztak egy szerb falubanAlbánokat bántalmaztak egy szerbek lakta koszovói faluban a hétfőre virradó éjszakán. Legalább három albán gépkocsit kövekkel hajigáltak meg, amint azok áthaladtak a Koszovó középső vidékén lévő Gracanica falun. A támadók később ütlegelték is a gépkocsikban ülőket, de súlyos sérülés nem történt - jelentette be hétfőn Derek Chappell, az ENSZ-rendőrség szóvivője.2003-08-18 12:03:00 0
Magyar Beatles-fotó internetes licitjeA világhírű Beatles zenekarról 1965-ben, a magyar Pető Mihály által készített fotót bocsátottak árverezésre hétfőn az interneten. A fényképet a magyar fotós a Help! című film forgatásán készítette, feltételezések szerint 1965. június 12-én, azon a napon, amelyen II. Erzsébet brit királynő a Brit Birodalom Rendjének Tagja (MBE) kitüntetést adományozta a négy Beatle-nek.2003-08-18 11:54:00 0
Szatmár: szervezetten telepítik be a moldáviaiakat?Szervezett betelepítések hírétől hangos Szatmárnémeti - írja a Romániai Magyar Szó (RMSZ). A lap információi szerint a svéd Electrolux helyi üzeme moldáviai fiatalok nagyobb csoportját alkalmazta. Egyesek szerint 30, mások szerint legalább 50, Kisinyovban végzett informatikusról, közgazdászról van szó.2003-08-18 11:44:00 0
Új szervezet ellenőrzi az adózókatAz eddigi pénzügyőrség helyett az Adóügyi Főfelügyelet (ANAF) fogja ellenőrizni az adóalanyokat Romániában. Az új szervezetet a pénzügyminisztérium alakítja meg egy kormányrendelet-tervezet szerint. A tervezet kimondja, hogy különilletékkel sújtott termékeket január 1-től már csak a pénzügyőrség (vagy utódszervezete) által bejegyzett helyiségben lehet termelni és raktárban tárolni.2003-08-18 11:42:00 0
Gyurcsány Ferenc is koalíciós feszültségpont?Elképzelhető, hogy újabb koalíciós feszültség alakul ki az MSZP és az SZDSZ között, mégpedig Gyurcsány Ferenc sportminiszter ingatlanügyeivel kapcsolatban. Eörsi Mátyás szabad demokrata ügyvivő a Magyar Nemzet szombati számában azt nyilatkozta: ha a kormány úgy dönt, hogy visszaperli Gyurcsány ingatlanjait, akkor az SZDSZ "egészen biztosan nem fog tiltakozni".2003-08-18 11:40:00 0
A szakszervezetek elégedetlenek a munkaügyi miniszterrelKözéptávú foglalkoztatási stratégia mihamarabbi kidolgozását követelik a kormánytól a szakszervezeti konföderációk. Ezt egyrészt uniós kötelezettségek, másrészt az egyre romló gazdasági környezet teszi szükségessé.2003-08-18 11:36:00 0
Leszerelik a bírálatok kereszttüzében álló Juhász Ferencet?Kormányközeli és ellenzéki információk szerint is egyre több jel utal arra, hogy Juhász Ferenc honvédelmi miniszter elvesztette Medgyessy Péter miniszterelnök bizalmát. Tény, a szaktárca a minisztériumok közül a legnagyobb, 7,5 milliárd forintos elvonásban részesült a költségvetési megszorítások révén, és a haderőreform-tervezetet sem fogadta el egyelőre a kormány - írja a Magyar Nemzet.2003-08-18 11:17:00 0
A csu... csudába!2003-08-18 10:12:00 7
Gyurcsány-gateHa Medgyessy Péter kormányon belüli helyettese és egykori üzlettársa, Kiss Elemér távozásakor komolyan gondolta volna, hogy a jogi és az erkölcsi megítélés konfliktusa esetén mindig a magasabb, erkölcsi mérce vezérli döntéseit, akkor Gyurcsány Ferenc ma már nem lenne miniszter. Ám a jelek szerint az ő esetében egy még magasabb, minden más megfontolást tromfoló szempont mozgatja a kormányfőt (Magyar Bálintnál koalíciós kényszernek becézték a morál halálát).2003-08-18 09:08:00 0
Gyanúk és sejtések a K&H-ügybenBizonyosnak tűnik, hogy Kulcsár Attila nem magányos elkövető volt, ám az ügyészség nem enged gyanúsítottként kezelni senkit, amíg a főszereplőt itthon ki nem hallgatták. Titkosszolgálati eszközök felhasználásával a rendőrség gyakorlatilag teljes egészében feltérképezte a K&H Equities-botrányban érintett off-shore és más cégek tényleges tulajdonosi körét - értesült a Népszabadság.2003-08-18 08:46:00 0
Fej nélküli holttest a sínek között ErcsibenErcsi vasútállomásán egy fej nélküli férfi holttestre bukkantak a sínek között - tájékoztatták az MTI-t hétfőn a MÁV főmenetirányítási ügyeletén. A hajnalban megtalált holttest a sínek között feküdt, nem messze tőle a fejét is megtalálták - mondta Kovács Kadosa főmenetirányító.2003-08-18 08:42:00 0
Kolumbia, Izrael, Pakisztán és az USANagy a valószínűsége annak, hogy a következő 12 hónap során az Egyesült Államokat a 2001. szeptember 11-i terrortámadásokhoz hasonló támadás éri. Erre figyelmeztettek a londoni székhelyű Világpiaci Kutatóintézet (WMRC) szakértői vasárnap ismertetett jelentésükben, amelyben 186 országot rangsoroltak a terrortámadás veszélyének szempontjából. Észak-Korea ugyanakkor a "legbiztonságosabb" ország.2003-08-18 08:19:00 0
"Oszama jól van": hangfelvétel egy arab tévébenAz al-Kaida terrorszervezet egyik szóvivőjének tulajdonított hangfelvételt játszott le vasárnap az al-Arabíja arab hírtelevízió, amelyen a hang közli, hogy Oszama bin Laden, az al-Kaida vezetője életben van, és egyúttal az Amerika-ellenes harc folytatására buzdítja az irakiakat.2003-08-18 08:16:00 0
Amerikai katonák lőtték le a Reuters operatőrétAmerikai katonák lőtték le vasárnap a Reuters brit hírügynökség operatőrét, aki éppen a Bagdad melletti Abu Garib börtönnél elkövetett aknatámadásról készített felvételeket. Frank Thorp, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottsága elnökének szóvivője a Reutersnak elismerte, hogy amerikai katonák lőtték le a palesztin származású operatőrt, mert azt hitték, hogy kézi páncéltörő gránátvető van nála.2003-08-18 07:45:00 0
Schwarzenegger színészkollégát hívott a kampánystábjábaA kaliforniai kormányzói posztra pályázó Arnold Schwarzenegger egy színészkollégát hívott kampánystábjába, Az elnök emberei című sorozatból a Fehér Ház beszédírójaként a magyar tv-nézők számára is ismert Rob Lowe-t.2003-08-18 07:44:00 0
Koszovóban ismét szerb gyerekekre lőttekIsmeretlen tettesek sorozatlövéseket adtak le vasárnap szerb gyermekekre a nyugat-koszovói Gorazdevac falunál. A Bistrica folyóban fürdőző öt gyermek közül ezúttal senkinek nem esett bántódása, eltérően a szerdai esettől, amikor ugyanezen a helyszínen, ugyanilyen körülmények között ugyanígy végrehajtott támadás következtében két szerb tizenéves vesztette életét, négy pedig megsebesült.2003-08-18 07:39:00 0
Észak-koreai feltételek az atomfegyverprogram feladásáhozÉszak-Korea nem szereli le nukleáris fegyvereit, ha az Egyesült Államok nem ír alá vele megnemtámadási egyezményt, és nem ismeri el diplomáciailag. Phenjan azt kívánja az Egyesült Államoktól, hogy az e hónapban, Pekingben rendezendő hatoldalú tárgyalásokon fejezze ki szándékát: változtatni akar Észak-Koreával kapcsolatos politikáján - jelentette hétfőn a KCNA hivatalos észak-koreai hírügynökség.2003-08-18 07:36:00 0
A magyarok az átlagnál többet tévéznekAz Eurostat felmérése szerint az unió nyolc tagországa, Norvégia és öt közép-kelet-európai ország lakosai átlagosan a szabadon rendelkezésre álló idejük 40 százalékát töltik tévénézéssel, ezen belül a magyarok több mint 50 százalékot ülnek a tévé előtt.2003-08-18 07:34:00 0
Hillai előkészületek a magyar katonák fogadásáraA magyar előkészítő egység vasárnap üzembe helyezte azt a nagy teljesítményű víztisztító berendezést, amely az ivóvizet biztosítja a magyar katonák számára a hillai nemzetközi logisztikai bázison.2003-08-17 17:28:00 0
Újabb szabotázsakció egy észak-iraki olajvezetéknélÚjabb robbanás tett kárt szombat este a Törökországba tartó észak-iraki olajvezetékben, amelyet vélhetően szabotőrök pénteken hajnalban már megrongáltak - közölték vasárnap iraki tisztségviselők. Az amerikai katonai illetékesek vasárnapi közlése szerint legalább 10-14 napot vesz igénybe a vezeték megjavítása.2003-08-17 17:14:00 0
Közép-európai Képtárat hoznak létre TállyánMintegy húsz ország művészeinek alkotásaiból válogatva Közép-európai Képtárat nyitnak meg Tállyán 2004. május 1-jén, Magyarország európai uniós csatlakozása alkalmából - közölte Szűcs László, a Tokaj-Hegyalján működő Közép-európai Művésztelep szóvivője vasárnap.2003-08-17 17:11:00 0
Irak: aknatámadás az Abu Garib börtönbenAknatámadás érte szombat este a Bagdad melletti Abu Garib börtönt, a robbanásokban hat fogoly életét vesztette és 59-en megsérültek - adta hírül Bagdadban az amerikai hadsereg közleménye.2003-08-17 17:09:00 0
Medgyessy Nastaséval vadászgatMagyarországi vadászaton vett részt vasárnap Adrian Nastase román kormányfő Medgyessy Péter magyar miniszterelnök meghívására - közölte Bukarestben a román kormány szóvivője.2003-08-17 17:06:00 0
Tőkés László és Duray Miklós kapta idén a Szent István-díjatTőkés László erdélyi református püspök és Duray Miklós felvidéki politikus vehette át a Szent István-díjat vasárnap Esztergomban, a Mindszenty József Katolikus Általános Iskola díszudvarán.2003-08-17 17:00:00 0
A pápa az integrációról: értékválságban van EurópaÉrtékválságban szenved napjainkban Európa, az Európai Unió 10 újabb országgal való kibővülésének ezért elő kell segítenie, hogy a földrész visszaszerezze igazi identitását - fejtette ki vasárnapi Úrangyala imádságában II. János Pál.2003-08-17 16:57:00 0
Mauks Ilonára, Mikszáth feleségére emlékeznek MohoránMauks Ilonára, Mikszáth Kálmán feleségére emlékeznek szoboravatással és kiállítással hétfőn a Nógrád megyei Mohorán - mondta el a település polgármestere.2003-08-17 11:04:00 0
Új elnök a MOK élén: erélyes követelések a kormány irányábaMegismételt rendkívüli küldöttközgyűlést tartott a Magyar Orvosi Kamara (MOK) szombaton Budapesten, a szervezet Éger István peresztegi háziorvos személyében új elnököt választott.2003-08-17 11:00:00 0
Megkezdődtek a Zempléni Művészeti NapokA sárospataki Rákóczi-vár udvarában megkezdődtek a nyolc napon át tartó XII. Zempléni Művészeti Napok rendezvényei szombat este. Az augusztus 23-ig tartó programsorozat keretében 19 településen 34 koncertre és előadásra, továbbá 9 kiállításra várják az érdeklődőket.2003-08-17 10:55:00 0
USA/Kanada/áramkimaradás - meghibásodott távvezetékek okoztákHárom Ohio állambeli távvezeték meghibásodása okozhatta az Egyesült Államok történetének eddigi legsúlyosabb, csütörtökön kezdődő áramszünetét - közölte szombaton az ügyet kivizsgáló egyik szakértő.2003-08-17 10:53:00 0
Letartóztatott körözöttek IrakbanKét újabb, az amerikai körözési listán szereplő iraki vezető adta meg magát a megszálló hatóságoknak. Közben egy iraki olajügyi tisztviselő szabotázsakciónak minősítette a kirkuki olajmezőket a törökországi Ceyhan kikötővel összekötő olajvezetéken kiütött tüzet.2003-08-16 18:00:00 0
Kína: vége az atipusos tüdőgyulladás-járványnakHivatalosan is bejelentették az atipusos tüdőgyulladás-járvány végét Kínában. Az állami hírügynökség szerint a betegségben szenvedő utolsó két beteg is felépült és elhagyta a pekingi elkülönített kórházat. Kínában ezzel hivatalosan is befejeződött az akut légúti szindróma járvány.2003-08-16 17:20:00 0
Hárít a Medgyessy-kormányA Medgyessy-kormány az általa okozott gazdasági válság hatásait az emberekre hárítja át - mondta Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője arra reagálva, hogy a rendvédelmi dolgozók és a köztisztviselők csak januárban kapják meg 13. havi fizetésüket.2003-08-16 17:12:00 0
Közlekedési káosszal kezdődött a kecskeméti repülésA feltorlódott kocsisorok kikerülése érdekében sokan a szántóföldeken próbálkoztak egérutat nyerni. A kecskeméti repülőnap miatt a város körül kaotikus állapotok alakultak ki az utakon.2003-08-16 17:02:00 0
5,9-es erősségű földrengés Észak-KínábanA Richter-skála szerinti 5,9-es erősségű földrengés rázta meg szombaton Kína északi részét, a földmozgást még a fővárosban, Pekingben is érezni lehetett. A földrengés epicentruma Belső-Mongólia autonóm területenvolt - közölte szombaton az Új Kína hírügynökség, amely áldozatokról és károkról nem tett említést. Egy heves, 6,2-es erősségű rengés során július végén Jünnan (Yunnan) tartományban 16 ember vesztette életét, és 584-en sebesültek meg.2003-08-16 15:37:00 0
Házkutatás a Vertical-InvestnélHázkutatást tartott tegnap reggel a rendőrség a Vertical-Invest Szövetkezet József Attila utcai irodájában - értesült a Magyar Nemzet. A nyomozó hatóság lefoglalta a szövetkezet könyvelését, pénzügyi bizonylatait, amelyeket jelenleg szakértők bevonásával vizsgálnak. A büntetőügylettel kapcsolatba hozott Klivinyi Zoltán, az Esti Hírlap Rt. volt elnöke ellen csütörtökön nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.2003-08-16 14:59:00 0
Izrael nem fogadja el a palesztin menekültek visszatérésétIzrael soha nem fogadja el a palesztin menekültek visszatérését az ország területére - jelentette ki szombaton Avi Pazner, az izraeli kormány szóvivője, elutasítva azt a hivatalos palesztin kijelentést, amely szerint a közel-keleti rendezést szolgáló "útiterv" garantálja nekik ezt a jogot.2003-08-16 14:56:00 0
Utolsó figyelmeztetés a kormánynakAz aszálykár elégtelen rendezése a főtémája a mai hódmezővásárhelyi gazdatalálkozónak. A rendezvényt a Magyar Gazdakörök Országos Szövetsége kezdeményezte. A gazdák a találkozóra szeretettel várják a kormány képviselőit is.2003-08-16 14:03:00 0
Egy életszerű történetElőfordulnak ebben a világban fatális véletlenek, nemegyszer nagy közösségek, népek, akár az emberiség sorsa, jövője múlhat egy jelentéktelennek tűnő apróságon. Például az emberek hajlamosak valamely nagyszabású összeesküvést feltételezni a Kennedy-gyilkosság hátterében, holott az is lehet, hogy a merénylő csak a verebekre lövöldözött, s merő véletlenségből került az elnök a lővonalába. A jelek, mi több, a hivatalos szervek megalapozott álláspontja szerint Szász Károlyt, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének elnökét sem azért bántalmazták brutális kegyetlenséggel, mert sokmilliárdos csalás, sikkasztás nyomára bukkant, hanem egy előre nem látható közlekedési baleset miatt. A nyomozó hatóság ez irányú hipotézise teljesen logikus és életszerű. Próbáljuk rekonstruálni az eseményeket.2003-08-16 13:32:00 0
Elvis-megemlékezés MemphisbenTöbb ezren gyülekeztek már pénteken este a Tennessee állambeli Memphisben Elvis Presley halálának 26. évfordulóján. Egykori lemezcége, az RCA ugyancsak pénteken jelentette be, hogy októberben egy eddig ismeretlen felvételt adnak ki a rock and roll legnagyobb csillagától.2003-08-16 13:18:00 0
Nyomoznak, vagy félretájékoztatnak?A Fidesz elképesztő felelőtlenségnek tartja, hogy a rendőrség egy folyamatban lévő nyomozás során feltételezésekbe bocsátkozik. Ezt tette Bodnár Zsolt ezredes tegnapi MTI-nyilatkozatában, melyben igyekezett a PSZÁF elnökének megveretése kapcsán folyó nyomozás egyik hipotézisét felerősíteni. Eközben érdekes módon nem említett egyetlen más olyan variánst sem, amelyet szavai szerint a rendőrség állítólag vizsgál. Holott a nyomozó szervek feladata az, hogy megerősítsék vagy kizárják az adott bűncselekmény motívumait - nyilatkozta szombaton Demeter Ervin frakcióvezető helyettes.2003-08-16 13:12:00 0
Javul a helyzet Észak-AmerikábanHuszonkilenc órával az Egyesült Államok történetének legnagyobb áramkimaradásának kezdete után New Yorkban és Westchester megyében szombatra virradóra helyreállt az áramszolgáltatás, és az amerikai hatóságok ígérete szerint a legtöbb érintett szövetségi államban, illetve nagyvárosban szombat délelőtt már nem lesz fennakadás az áramellátásban.2003-08-16 10:27:00 0
Újabb támadás amerikai katonák ellenTámadás ért egy amerikai őrjáratot szombatra virradóra az iraki fővárostól 60 kilométernyire északkeletre, Abara faluban. Egy amerikai gépjármű megsemmisült, és az amerikai hadsereg körülzárta a települést - értesült egy neve elhallgatását kérő szemtanútól az AFP francia hírügynökség.2003-08-16 10:09:00 0
Tiltakozó demonstráció az M5-ösönAugusztus 22-én a délutáni órákban az M5-ös autópálya újhartyáni kapujánál polgári engedetlenségi demonstrációt tart az M5-ös Autópályát Használók Érdekvédelmi Szövetsége (MAHÉSZ), ezzel tiltakoznak a magas autópályadíj ellen, és követelik a matricás rendszer azonnali bevezetését - jelentette be tegnap Végh László, a szövetség elnöke, fideszes országgyűlési képviselő.2003-08-16 09:59:00 0
Sok a munkanélküli SzabolcsbanSzabolcs-Szatmár-Bereg megyében 4.600 állástalan váltotta ki alkalmi munkavállalói könyvét. Az idén eddig 2.400 munkanélküli vett részt képzésen, vagy átképzésen. Júliusban például 570-en kezdték meg tanulmányaikat a támogatott munkaerő piaci képzés keretében. A tavalyi év hasonló időszakában 2.200 szabolcsi munkanélküli tanult.2003-08-16 09:53:00 0
Örömkoncert közbeszerzési eljárás nélkülA kultusztárca tulajdonában lévő Hungarofest Kht-t közbeszerzési eljárás nélkül bízta meg az augusztus 20-a előestéjére tervezett Örömkoncert megszervezésével. Szakértők vitatják ennek jogszerűségét. Moldovai Viktor, a Hungarofest Kht. ügyvezetője megerősítette, valóban nem közbeszerzéssel választották ki a társaságot, hanem támogatási szerződés alapján kapták meg a munkát.2003-08-16 09:51:00 0
A Páneurópai Piknik és határáttörés 14. évfordulójaAz 1989. évi Páneurópai Piknik és határnyitás 14. évfordulójára emlékeznek Sopronban augusztus 19-én, ahol, a megemlékezés vendége lesz Tőkés László, Királyhágó-melléki református püspök.2003-08-15 18:18:00 0
Atomerőművek álltak le az áramszünet miattBár a szakértők dolgoznak az ellátás helyreállításán az Észak-Amerika keleti partját sújtó áramszünet után, továbbra sincs energia mintegy 15 millió ember otthonában Detroittól Ottawáig. A legutolsó hírek szerint egy pennsylvaniai erőmű üzemzavara okozhatta a bajt.2003-08-15 18:09:00 0
A Nyugdíjasok Pártja az EU-csatlakozás elhalasztását kériHazánknak el kellene halasztania az európai uniós csatlakozást - fogalmaz a Nyugdíjasok Pártjának közleménye. A szervezet szerint az ország problémáit megoldani képtelen parlamenti pártoknak be kell látniuk: az adott gazdasági helyzetben a jövő évi csatlakozás nem előnyére, hanem kárára válna az országnak.2003-08-15 17:28:00 0
Iraki 24 órás ultimátum az amerikai csapatoknakBagdad síita vallási vezetői ultimátumot intéztek az amerikai katonákhoz, követelve azonnali távozásukat. A főváros síita negyedében a szerdai incidens óta folyamatosak az amerika-ellenes tüntetések.2003-08-15 17:23:00 0
Rezsitartozás rendezés: csepp a tengerbenKét és fél milliárd forinttal segítené idén a lakossági rezsitartozások rendezését az állam, miközben csak a fővárosban több mint tízmilliárddal tartoznak a lakók a közműszolgáltatóknak. Ez az állapot állandósult, az önkormányzatokon keresztül nyújtott állami segítség legfeljebb csak a helyzet rosszabbodását gátolhatja meg.2003-08-15 15:24:00 0
Budapest: 9,1 százalékkal drágul a távhőszolgáltatásA fővárosi kabinet mai ülésén támogatta, hogy 9,1 százalékkal dráguljon szeptembertől a távhőszolgáltatás Budapesten. Ez az emelkedés még nem tartalmazza az ÁFA-tartalom 3 százalékos növekedését, amely várhatóan jövő év januárjától jelentkezik a távhődíjban.2003-08-15 15:14:00 0
Mibe kerül nekünk a Szalay utcai ingatlan?"Mennyiért bérli az állam Gyurcsány Ferenc cégétől az Országgyűlési Képviselők Klubjának helyiségeit?" címmel kérdést kívánunk benyújtani Kiss Péterhez, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszterhez. A kérdésre írásban kérjük a választ - írja Répássy Róbert és Szijjártó Péter az Országgyűlés elnökéhez eljuttatott levelében.2003-08-15 14:45:00 0
Az állam stafírozta miniszterItt az ideje, hogy a Miniszterelnöki Hivatal az állam nevében perelje vissza Gyurcsány Ferenctől a balatonőszödi ingatlant és a budapesti Szalay utcai képviselői klubot - mondta Répássy Róbert, a Fidesz parlamenti képviselőcsoportjának helyettes vezetője Szijjártó Péter országgyűlési képviselővel tartott pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.2003-08-15 14:18:00 0
Megszűnt a libériai főváros megosztottságaTöbb tízezres tömeg zúdult át pénteken a libériai főváros korábban lázadók ellenőrizte részére, hogy megkeresse rokonait, és hozzájusson az ott található élelmiszerkészletekhez. Az elmúlt hetek harcai alatt Monrovia egyik részét a kormánycsapatok, másik részét a lázadók ellenőrizték. A kormánycsapatok fennhatósága alatt lévő városrészben súlyos élelmiszerhiány lépett fel.2003-08-15 13:39:00 0
Történelem, Fő utca 4.Pécs, Zalaegerszeg és Nyíregyháza után most Budapestre látogat el a "Történelem, Fő utca" elnevezésű rendezvénysorozat. Augusztus 20-án, szerdán 16 órai kezdettel a fővárosi Gesztenyés-kert (XII. kerület, Alkotás út - Jagelló út - Csörsz utca által határolt park) ad otthont a polgárok, polgári körök újabb közéleti-kulturális találkozójának.2003-08-15 12:47:00 0
Falurombolás magyar módraA kisváros sorsa megpecsételődött az ott működő Alföldi Kiképző Központ tervezett bezárásával. Legalábbis ez derült ki az e hét közepén tartott kerekasztal-beszélgetésen is. A szabadszállási önkormányzat által kezdeményezett találkozóra a honvédelmi miniszter helyett Gömbös János kabinetfőnök jött el.2003-08-15 12:02:00 0
Japán - megemlékezések a kapituláció 58. évfordulójánKoidzumi Dzsunicsiro japán kormányfő megerősítette országa békealkotmányának azt az ígéretét, hogy Japán örökre lemond a háborúról, mint a viszályok megoldásának eszközéről. A miniszterelnök egyben őszinte gyászának és mélységes lelkifurdalásának adott hangot amiatt, hogy a második világháborús japán megszállás nagy szenvedéseket zúdított a szomszédos országoknak.2003-08-15 11:42:00 0
Szent István és EurópaSzent István és Európa címmel hagyományteremtő szándékkal konferenciát rendez a Szabad Európa Központ a Professzorok Batthyány Körével közösen augusztus 19-én, Gödöllőn - jelentette be Pálinkás József pénteki budapesti sajtótájékoztatóján. A tanácskozásra meghívó szükséges.2003-08-15 11:02:00 0
Érettségi tételA kormányszóvivői tájékoztatók legutóbbikán Gál J. Zoltán szükségesnek érezte, hogy a Magyar Nemzetről alkotott véleményét csiszolatlanul bár, de formába öntse. Már most készítsük elő stilisztikai túlélőkészletünket, mert a későbbiekben szó szerint fogjuk idézni az államtitkár urat.2003-08-15 10:39:00 0
Uniós rajzfilmre van, határon túli műsorokra még nincs pénzSzeptember hetedikén indul a Magyar Televízión a Szerencsi fel! című animációs sorozat, amely az uniós csatlakozásra próbálja felkészíteni a nézőket. A figurákat az Oscar-díjas Rófusz Ferenc tervezte. A Gát György vezette konzorcium a külügyi és a belügyi tárca közös pályázatán nyert a szakmában felzúdulást kiváltó tenderen 174 millió forintot a produkció elkészítésére. Ebből 30 rész készült el, további 11-et pedig a Magyar Televízió rendelt meg egy kedden aláírt szerződésben.2003-08-15 09:25:00 0
Az Állami Autópálya Kezelő Rt. szerződést szegettNemcsak Pannonplast-részvényt, de még állampapírt sem vásárolhatott volna az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Rt. a Nemzeti Autópálya (NA) Rt.-től kapott pénzből. A két állami cég között meglévő szerződés szerint ugyanis kizárólag földek, illetve informatikai eszközök vásárlására kapott tizenhárommilliárd forintot az ÁAK. A pénzt pedig a K and H Bank Rt.-nél nyitott, külön számlán tarthatta volna a kedvezményezett autópálya-társaság, amelynek kamatát szintén az NA Rt. által megjelölt célokra költhette volna el a társaság.2003-08-15 09:16:00 0
Boldogasszony napja: a legrégibb magyar ünnepAugusztus 15-én tartják a katolikus egyház legnagyobb Mária-ünnepét, Nagyboldogasszony, azaz Szűz Mária mennybevételének napját, amely egyúttal Magyarország védőszentjének, patrónájának a napja is.2003-08-15 07:34:00 0
Megrohamozták a segélyszállítmányokat LibériábanA libériai lakosság valósággal megrohamozta a segélyszállítmányokat a főváros kikötőjében. A fosztogatás miatt elképzelhető, hogy az Egyesült Államok mégis tengerészgyalogosokat küld az ételcsomagok védelmére.2003-08-15 07:29:00 0
Pánik New YorkbanHirtelen áramkiadás bénította meg helyi idő szerint csütörtök délutántól több amerikai és kanadai nagyváros életét. A városok között van New York, Detroit, Cleveland, Kanadában Ottawa és Toronto. Több helyütt pánik alakult ki, emberek ezrei özönlöttek az utcákra New York központjában, Manhattanben. Pataki kormányzó kihirdette a rendkívüli állapotot.2003-08-15 07:26:00 0
Barankovics-emlékülés GyőrbenOrbán Viktor augusztus 22-én, pénteken részt vesz és beszédet mond a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége győri szervezetének "Barankovics és az európai integráció" címmel hagyományosan évente megrendezett Barankovics-emlékülésén.2003-08-15 07:20:00 0
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács is kéri a kettős állampolgárságotAz Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Kezdeményező Testülete csatlakozik a vajdasági és kárpátaljai magyar szervezetekhez, és kéri a magyar kormányt, biztosítson kettős állampolgárságot a romániai magyaroknak.2003-08-15 07:15:00 0
Hajszálrepedések az üvegzsebtörvényenMind ez idáig senki nem tudta megmondani az Állami Számvevőszéknek (ÁSZ), hogy hány állami vállalat felügyelőbizottságának élére kell jelöltet állítania. Márpedig az ÁSZ-nak ez kötelessége lenne a június 9-én hatályba lépett üvegzsebtörvény szerint. Ám a jogszabály számos kívánnivalót hagy maga után.2003-08-15 07:10:00 0
Pakisztánban al-Kaida tagokat kerítettek beA pakisztáni biztonsági erők csütörtök este tűzharcba keveredtek egy vélhetően az al-Kaida terrorhálózathoz tartozó csoporttal, amely Pesavár város közelében elsáncolta magát egy házban. A pakisztáni titkosszolgálat szerint a házban tartózkodó emberek az al-Kaida tagjai, és külföldiek. Az erősen felfegyverzett emberek gránátokkal védekeznek, az épület ostroma már négy órája tart - jelentette kora este az AFP.2003-08-14 19:41:00 0
Politikusok számháborúja MohácsonSzámháború robbant ki Mohácson, miután egy kereskedelmi újságban fizetett hirdetés jelent meg arról, hogy hálás köszönet illeti a Medgyessy-kormányt a városnak juttatott eddigi egymilliárdos támogatásért.2003-08-14 19:21:00 0
"Egészségügyi szakadék" Európa keleti és nyugati része közöttAz Európai Unióhoz csatlakozó kelet-európai országok, köztük Magyarország egészségügyi helyzetéről festett meglehetősen borús képet csütörtöki budapesti tudósításában a The Washington Post. A cikk már címében azt emelte ki, hogy beteg országokérkeznek keletről az unióba, alcímében pedig arra mutatott rá, hogy a rák terjedésével kapcsolatos magyarországi adatok jelzik az "egészségügyi szakadékot" Európa keleti és nyugati része között.2003-08-14 19:09:00 0
Debreceni Orvoscentrum: folytatódik a CT-vitaMegszünteti az áramellátását a debreceni neurológiai klinika épületében működő KDK-DOTE Kft. CT-laboratóriumnak péntektől a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrumának (DEOEC) vezetése - tájékoztatta az MTI-t a tervezett lépésről Kecskés Gábor, a centrum gazdasági igazgatója.2003-08-14 18:58:00 0
Vágyálmokról mesélt a miniszterMinden bizonnyal vágyálmainak adott hangot Burány Sándor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter mai sajtótájékoztatóján, amikor a foglalkoztatottak számának jelentős növekedéséről - 97 ezer fő -és a 190 ezer új munkahely létrejöttéről számolt be. A miniszter nem tett mást, mint össze nem tartozó adatokkal bűvészkedett - írják közleményükben a Fidesz Országgyűlési Képviselőcsoport Foglalkoztatáspolitikai Műhelyének tagjai.2003-08-14 18:48:00 0
Őriszentpéter: százmilliós hiány és munkanélküliségAz önkormányzat százmillió forintos hitel felvételére kényszerülhet, miközben a hátrányos helyzetű térség egyik legnagyobb munkáltatója, a MSC Hungary Kft., helyi cipőgyárának bezárására szánta el magát, s 250 embert bocsát el - nyilatkozta csütörtökön Dezső Gyula polgármester.2003-08-14 17:40:00 0
A The New York Times bírálja a kormány iraki politikájátA Fehér Ház álmait, nem pedig a valóságot tükrözte az a jelentés, amelyet a Bush-kormány az iraki háború befejezése óta eltelt száznapos időszakról hozott nyilvánosságra - hangsúlyozta csütörtöki szerkesztőségi cikkében a The New York Times.2003-08-14 17:26:00 0
Hogyan tovább Taszár?A taszári katonai bázis megmaradásáért kell lobbizni, ez nem csak a település, de Kaposvár és az egész régió érdeke - jelentette ki Szabó József Andor a térség fideszes országgyűlési képviselője csütörtökön Kaposváron, sajtótájékoztatón.2003-08-14 17:10:00 0
Botka a füle botját sem mozdítottaRészközgyűlést tartott a szegedi városi képviselő-testület Fidesz-frakciója csütörtökön, mert Botka László MSZP-s polgármester nem hívta össze erre a napra az általuk kezdeményezett rendkívüli testületi ülést.2003-08-14 16:35:00 0
Szász Károlynak nem nyújt védelmet a Köztársasági ŐrezredA Köztársasági Őrezred nem védi Szász Károlyt és családját, bár a törvény szerint ez indokolt lenne - védelemre akkor kerülhet sor, ha a kormány erre utasítást ad. Tegnap hallgatták ki a BRFK életvédelmi osztályának munkatársai Szász Károlyt, a PSZÁF elnökét. Az írásszakértői vélemény eredménye két hét múlva várható, addig a levél továbbításának módját és indítékát vizsgálják a nyomozók.2003-08-14 16:23:00 0
Alacsony vízállás a DunánNem járnak a Dunán a teherhajók és felfüggesztették a szárnyashajók közlekedését is az alacsony vízállás miatt. A MAHART-nak ez a leállás komoly veszteséget jelent, mivel több hajója külföldi kikötőkben vesztegel. Bécsbe és Prágába hajópótló autóbuszokkal szállítja utasait a társaság. A forgalom újraindulásához legalább 80 centiméteres vízemelkedés lenne szükséges.2003-08-14 14:37:00 0
Bosznia-Hercegovina - újabb tömegsírSzáztíz ember földi maradványait ásták ki a kelet-boszniai Zvornik közelében talált tömegsírból - közölte csütörtökön Murat Hurtic, a boszniai muzulmán közösség Eltűnt Személyek Bizottságának helyi vezetője.2003-08-14 14:25:00 0
Kisebbségi médiaműsorok fesztiválja KárpátaljánHuszonkét országból érkezett résztvevőkkel immár ötödik alkalommal megnyílt csütörtökön Ungváron Szülőföldem szép határa címmel a kisebbségi televízió- és rádióműsorok nemzetközi fesztiválja.2003-08-14 14:21:00 0
Amerikai bocsánatkérésBocsánatot kért az amerikai hadsereg illetékese csütörtökön az iraki síita klérustól azért, hogy előző nap amerikai katonák visszalőttek iraki síita tüntetők egy csoportjára Bagdad egyik szegénynegyedében, Szadrvárosban, s egyben ígéretet tett a felelősök megbüntetésére.2003-08-14 14:12:00 0
Szatmári Zenei Napok SzatmárcsekénA Szatmári Zenei Napok koncertsorozata augusztus 15-én veszi kezdetét Szatmárcsekén. Az augusztus 15-től 19-ig tartó programsorozatot a csengeri kulturális egyesület szervezi. Az előadások színhelye a szatmárcsekei, a porcsalmai, a sonkádi, a fehérgyarmati, a csengeri, valamint a Szatmár megyei szatmárnémeti református templom lesz - mondta Tóth Nándor karnagy.2003-08-14 14:06:00 0
Az ingyen tankönyvtől még nagyon messze járunk...A szülők többségének nem kevesebbet, hanem többet kell majd fizetnie a tankönyvért - mondta Révész Máriusz Pánczél Károllyal közösen tartott csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten.2003-08-14 11:53:00 0
Amerikai és iraki katonák lőttek egymásraAmerikai katonák visszalőttek iraki tüntetőkre, akiknek tömegéből tüzet nyitottak rájuk. A lövöldözésben egy iraki síita tüntető meghalt Bagdad egyik külvárosában egy távközlési toronynál, ahol a lakosság amiatt tiltakozott, hogy - szerinte - egy amerikai helikopterből szándékosan letépték a torony tetején lévő iszlám lobogót.2003-08-14 10:58:00 0
Erdőtüzek HorvátországbanTucatnyi erdőtűzzel küzdenek a horvát tűzoltók az adriai tengerparton az Isztriai-félszigettől Közép-Dalmáciáig. Csütörtökön délelőttig még nem sikerült megfékezni Hvar szigetén az 500 hektárnyi erdős, bozótos területre kiterjedt tüzet.2003-08-14 10:25:00 0
A terrorizmus elleni harcra szólított fel a szaudi trónörökösA terroristák elleni harc folytatását ígérte Abdalláh szaúd-arábiai trónörökös csütörtökön, egyben figyelmeztette az ország polgárait: ne rokonszenvezzenek a terroristákkal, és ne támogassák őket. A herceg, aki egy nappal azután nyilatkozott a hivatalos SPA szaúdi hírügynökségnek, hogy amerikai és brit illetékesek bejelentették: újabb terrorista támadások fenyegetik a királyságot, kijelentette: Szaúd-Arábia le fogja győzni "a gonosz hatalmakat".2003-08-14 10:17:00 0
Rakétatámadás a palesztin vezető ellenRakétatámadás okozta nagy erejű robbanások rázták meg azt a hebroni házat, amelyet csütörtök reggel ostrom alá vettek izraeli katonák. Az izraeli közszolgálati rádió jelentése szerint az épületben Mahmúd Szider, az Iszlám Dzsihád palesztin terrorszervezet egyik helyi vezetője húzta meg magát, akit az izraeli hadsereg körözött.2003-08-14 09:01:00 0
Bérelvonás és bizonytalanság a hadseregbenÁtlagosan húsz százalék bérelvonást eredményez a szerződésesek nagy részénél a katonák jogállásáról szóló törvény módosítása. Az érdekvédők tegnap aláírásgyűjtést kezdtek az új szabályozás visszavonásáért.2003-08-14 08:26:00 0
Tovább szépül a középkori várFejér megye egyetlen középkori várának újabb részleteit állították helyre Csókakőn a Várbarátok Társasága közreműködésével - tájékoztatott a civil szervezet várnagya.2003-08-14 08:22:00 0
Idén negyven százalékkal több folyadékot iszunkAz idén júniusban és júliusban a tavalyi év azonos időszakához képest 30-40 százalékkal nőtt az eladott ásványvizek, üdítők és sörök mennyisége a megkérdezett hiper- és szupermarketláncnál.2003-08-14 08:19:00 0
Gyurcsány az állammal dolgoztatA Magyar Nemzet információi szerint százmillió forintért újította fel az állam az akkor már Gyurcsány Ferenc sportminiszter cégének tulajdonában lévő Képviselői Klub helyiségeit. Az ingatlan mindössze 11 millió forintért került Gyurcsány vállalkozásának birtokába. Az állami bérlet lejárta után ezért az összegért így a miniszter egy több mint százmillió forintot érő, exkluzív ügyfélkörrel rendelkező, felújított első osztályú étteremhez jut hozzá.2003-08-14 08:14:00 0
Római kori leleteket próbálta átcsempészni az országonBalkáni ásatásokból származó, zömében római kori régészeti leleteket találtak a vámosok szerdán este a tompai határátkelőhelyen egy személyautó csomagtartójában - tájékoztatott a Vám- és Pénzügyőrség.2003-08-14 08:07:00 0
Szaddam leveleSzaddám Huszeinnek tulajdonított írásos üzenetet olvastak fel szerdán az al-Dzsazíra katari hírtelevízióban, amelynek írója tiszteleg Ali al-Szisztani ajatollah előtt, az iraki síiták egyik főméltósága előtt.2003-08-14 08:03:00 0
Levegő Munkacsoport - ellenzik a zsúnypusztai aszfaltkeverőtA Levegő Munkacsoport támogatja a lakosság tiltakozását és szintén ellenzi a tervezett zsúnypusztai aszfaltkeverő üzem megépítését - közölte a szervezet szerdán.2003-08-13 20:10:00 0
53. heti nyugdíj: ünnepeltetik magukat, mert betartják a törvénytSzánalmas az a kormányzati kommunikációs stratégia, hogy először a nyugdíjasokat megijesztve, januárban akarják kifizetni az 53. heti nyugdíjat, majd "ünnepeltetve magukat, mégis betartják a törvényt", és novemberben fizetik ki a járandóságot. Erről Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője beszélt szerdán a kormányülést követően.2003-08-13 19:39:00 0
Elvtársak a Postán: táskaszámra viszik a pénztA közbeszerzési törvényt megkerülve szerezte meg a Magyar Posta Rt. 178 millió forintos megbízását Fejti György egykori MSZMP KB-tag cége. Különös, hogy Fejti kft-jében tulajdonos az a cég is, melynek felügyelőbizottságában tagsággal rendelkezik a Tocsik-perben felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt Szokai Imre is. Szijjártó Péter fideszes parlamenti képviselő az ügyben László Csaba pénzügyminiszterhez szerdán írásbeli kérdéseket intézett.2003-08-13 19:23:00 0
Erdélyiek a kettős állampolgárság mellettAz etnikai hovatartozás alapján, alanyi jogon járó magyar állampolgárságot kér a határon túli magyarság számára a Székelyföldi Nemzeti Tanács létrehozását kezdeményező testület.2003-08-13 18:40:00 0
Megnyílt a XXXI. Tokaji ÍrótáborKöltők, írók, irodalomtörténészek, kritikusok, irodalmi folyóiratok szerkesztői, összesen csaknem 200 táborlakó részvételével szerdán megnyílt és három napon át tart a XXXI. Tokaji Írótábor, amelynek idei központi témája a mai magyar irodalmi lapok, folyóiratok munkájának, tevékenységének értékelése.2003-08-13 17:35:00 0
Meghallgatták Szász KárolytMeghallgatta a rendőrség szerdán a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) elnökét az irodájába eljuttatott fenyegető levéllel kapcsolatban; Szász Károlynak nincs elképzelése arról, hogy ki fenyegethette meg őt és családját - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Nyomozó Főosztályának vezetője.2003-08-13 17:11:00 0
Huszonöt éve hunyt el Ordass Lajos: élete bizonyságtevés voltHuszonöt évvel ezelőtt, 1978. augusztus 14-én halt meg Ordass Lajos evangélikus püspök. A három legjelentősebb magyarországi történelmi egyház első számú vezetőinek egyike, aki Mindszenty József bíboros prímással és Ravasz László református püspökkel egyetemben, a helytállásáért a kommunista diktatúra lelkiismereti- és vallásszabadság-ellenes politikájának az áldozata.2003-08-13 16:30:00 0
Sajtóközlemény2003-08-13 16:01:00 0
Kiárusítják a felsőoktatástA felsőoktatás modernizációjáról szóló kormányzati tervet nem szabad és nem is lehet megvalósítani - mondta Pálinkás József, a Fidesz kulturális tagozatának elnöke szerdán Budapesten, a tagozat elnökségi ülését követő sajtótájékoztatón.2003-08-13 15:59:00 0
Érdekképviseletek a burkolt tandíj és a felsőoktatás átalakítása ellenNem alkalmas társadalmi vitára a felsőoktatás tervezett reformjának koncepciójáról szóló, az Oktatási Minisztérium honlapján közzétett szakértői anyag - hangsúlyozta Papp László, a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének (FDSZ) elnöke szerdán Budapesten tartott sajtótájékoztatón. Papp elmondta azt is, hogy a szakértői anyag felveti az intézmények magánosítását, a dolgozók közalkalmazotti státusának megszüntetését és "burkoltan" a tandíj bevezetését.2003-08-13 15:36:00 0
Vérbosszú DagesztánbanNadirsah Hacsilajevnek, az orosz állami duma egykori dagesztáni képviselőjének meggyilkolása a szerdai moszkvai sajtó szerint minden bizonnyal vérbosszú következménye, amelyért Hacsilajev rokonai meg fognak fizetni a gyilkosoknak.2003-08-13 13:44:00 0
Konzultációk orosz és koreai oldalrólTeljesen logikus, hogy Észak-Korea biztonsági garanciákat kér - mondta Alekszandr Loszjukov orosz külügyimiszter-helyettes szerdán Moszkvában, ahol konzultációk kezdődtek az orosz, illetve az észak- és a dél-koreai diplomácia képviselői között.2003-08-13 13:22:00 0
Sivatagban eltévedt katonákA lengyel katonáknak sok nehézséget és akadályt kell leküzdeniük, amíg eljutnak iraki állomáshelyükre - jelenti a lengyel média. Ezt mutatja például, hogy több tucat lengyel katona, aki gépkocsioszlopban éppen táborhelye felé tartott a kuvaiti sivatagban, az útról letérve eltévedt - írta szerdán a Rzeczpospolita című napilap.2003-08-13 12:17:00 0
Népbetegség lehet az allergiaA Fidesz törvényjavaslatot nyújt be a parlagfű elleni hathatós védekezés érdekében - jelentette be Selmeczi Gabriella szerdán Budapesten. Évente 200 ezerrel nő az allergiások száma Magyarországon, és ha ez így megy tovább, akkor 20 év múlva az ország lakosságának 70 százaléka szenved majd ettől a betegségtől - mondta a fideszes képviselő.2003-08-13 11:58:00 0
Ötezer nap az akasztófa árnyékábanTizenöt évet - mintegy ötezer napot - töltött el az akasztófa árnyékában, egy erdőszéli tanyán megbújva Václav Jakes 79 éves dél-csehországi parasztember, akit a bíróság 1951-ben halálra ítélt a csehszlovák kommunista állambiztonsági hivatal által kezdeményezett koncepciós perben.2003-08-13 11:54:00 0
Rendőrőrsöt támadtak CsecsenföldönRendőrőrsöt támadott meg és rabolt ki egy csecsen lázadókból álló csoport a satoji járásban Aszlanbek-Seripovo településen. A mintegy húsztagú csoport két gépkocsit és két automata fegyvert zsákmányolt, majd a rendőrőrs épületét porig égetve elmenekült - jelentette az ITAR-TASZSZ orosz hírügynökség.2003-08-13 11:37:00 0
Amnesztiatörvények törlése ArgentínábanEltörölt az argentin képviselőház két amnesztiatörvényt, amelyek meggátolták a nyolcvanas években elkövetett jogsértések felelőseinek megbüntetését. A döntés hétórás vitát követően született meg helyi idő szerint kedden késő este. A képviselőház aktusa - amely még a szenátus jóváhagyására vár - azt jelenti, hogy Argentínában újra felelősségre vonhatók mindazok, akik súlyos bűncselekményeket követtek el az 1976 és 1983 közötti diktatúra idején.2003-08-13 10:08:00 0
Tizenhét éves merénylőkTizenhét éves volt mindkét palesztin támadó, aki kedden öngyilkos merényletet hajtott végre Izraelben és a Jordán nyugati partvidékén. A merényletben megölt egyik izraeli katona csak egy évvel volt idősebb náluk. A két tizenhét éves öngyilkos merénylő csak néhányháztömbnyi távolságban lakott egymástól, de állítólag nem is ismerték egymást.2003-08-13 09:17:00 0
Palesztinok támadtak egy izraeli busztFegyveres palesztinok tűz alá vettek egy izraeli autóbuszt szerda hajnalban a Jordán nyugati partvidékén fekvő Rámalláh városától északra. Az izraeli hadsereg szóvivője szerint két palesztin hajtotta végre a támadást, amelynek során azonban senki nem szenvedett sérüléseket.2003-08-13 09:13:00 0
Zarándokünnep MáriagyűdönMária mennybemenetelének hagyományos zarándokünnepét a hét végén tartják Baranya megyei Máriagyűdön - tájékoztatott a falu plébánosa. A kétnapos szertartássorozat szombaton este 7 órakor búcsúnyitó misével kezdődik, majd gyertyás körmenet indul a Fájdalmas Anya szobrához. A körmenetet az oltári szentség előtti ima követi, majd 23 órakor a hívek gyertyás keresztútra indulnak a Kálvárián.2003-08-13 08:33:00 0
Jánosi: Medgyessynek nyilatkoznia kell Gyurcsány villavásárlásárólEgyelőre nem tudni, hogy mennyiért bérelte vissza az állam Gyurcsány Ferenctől a balatonöszödi kormányüdülő 18-as villáját. Répássy Róbert (Fidesz) szerint messzemenő következtetésekre vezet, ha kiderül, hogy a bérleti díj magasabb volt, mint a lízingdíj. Jánosi György, az MSZP választmányi elnöke szerint a kormányfőnek kell nyilatkoznia az ügyben.2003-08-13 08:23:00 0
Vasaló kiállítás NógrádbanVasaló-kiállítást nyitnak a Nógrád megyei Kazár tájházában augusztus 20-án; az állandó tárlaton Bagi András gyűjtő több mint 150 darabos kollekciójából száz lesz látható - közölte a község polgármestere.2003-08-13 08:20:00 0
A K and H Bank további alkalmazottjai ellen is feljelentést tervezA K and H Bank egy leányvállalatában akkor töltött be együtt tisztséget Draskovics Tibor, Medgyessy Péter jelenlegi kabinetfőnöke Kulcsár Attilával, a sikkasztással gyanúsított brókerrel, amikor a pénzügyi visszaélések a gyanú szerint már javában folytak. A K and H Bank belső vizsgálatai alapján két alkalmazottja ellen is feljelentést kíván tenni.2003-08-13 08:14:00 0
Az iráni elutasítja a reformokatAz iráni Örök Tanácsa kedden elutasított három reformtörvény-tervezetet, amelyeket a parlament terjesztett a tanács elé. A tervezetek egyebek közt a kínzás elleni intézkedéseket, a nők jogainak kiterjesztését és az Őrök Tanácsa hatalmának csökkentését irányozták elő.2003-08-13 08:04:00 0
Háborús bombák a Boden-tóbanNyolc fel nem robbant második világháborús bomba bukkant elő a Boden-tóból, miután a hőmérsékleti rekordokat döntő forróság miatt jelentősen leapadt a tó vízszintje.2003-08-13 08:01:00 0
Aszfaltkeverő üzem ellen tiltakoznak Nógrád megyébenA közeli Nagylócra tervezett aszfaltkeverő üzem megépítése ellen tiltakozik Nógrád megye hét kistelepülése, mert úgy látják, hogy az ipari beruházás veszélyezteti turisztikai elképzeléseiket. A hét polgármester és a térség országgyűlési képviselője sajtótájékoztatón fejtette ki érveit kedden.2003-08-12 21:00:00 0
Szlovákia: a törvényelőkészítő tanács az önálló magyar egyetem mellettA szlovák kormány törvényelőkészítő tanácsa kedden úgy döntött, hogy ajánlja a kabinetnek az önálló magyar egyetem létrehozását célzó törvénytervezet elfogadását. Erre a Révkomáromban létesítendő Sellye János Egyetem megalapításáról szóló tervezet tárcaközi egyeztetése után került sor.2003-08-12 19:58:00 0
Csehák fenyegetA Fidesz sajnálattal értesült arról, hogy a gyógyszerár-támogatási tárgyalások során Csehák Judit egészségügyi miniszter inkább fenyegetőzik, mintsem a megoldást keresné - mutat rá a Szövetség Egészségügyi Kabinetje keddi közleményében, felszólítva a kormányt, vonja vissza a betegek érdekeit sértő új támogatási rendszert.2003-08-12 19:51:00 0
Aszfaltkeverő üzem ellen tiltakoznak Nógrád megyébenA közeli Nagylócra tervezett aszfaltkeverő üzem megépítése ellen tiltakozik Nógrád megye hét kistelepülése, mert úgy látják, hogy az ipari beruházás veszélyezteti turisztikai elképzeléseiket. A hét polgármester és a térség országgyűlési képviselője sajtótájékoztatón fejtette ki érveit kedden.2003-08-12 17:41:00 0
Bagdad-közeli olajvezeték lángokbanHatvan méter magas lángokkal égett kedden egy olajvezeték a Bagdadtól északra elterülő, vegyipari termékek gyártására specializálódott iparvidéken.2003-08-12 17:24:00 0
A Rengeteg a jövő évi Oscarra jelölt magyar filmMagyarország Fliegauf Benedek Rengeteg című játékfilmjét nevezi a 2004. évi Oscar-díjra a legjobb nem angol nyelvű film kategóriájában - ismertette az erre a célra létrehozott szakmai bizottság keddi döntését a Magyar Filmunió sajtóirodája.2003-08-12 17:22:00 0
New York szeptember 11. évfordulójára készülNew York városa készül az Egyesült Államok ellen 2001. szeptember 11-én elkövetett terrortámadásokkal kapcsolatos megemlékezésékre, az idei rendezvényeket azonban a tavalyiaknál szerényebbekre tervezik.2003-08-12 17:20:00 0
Brókergate: aggódik a belga pénzügyi felügyelet isA Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) és az integrált belga pénzügyi felügyelet (Commission Bancaire et Financiere) aggályát fejezte ki a Pannonplast-ügy következményeként feltárt szabálytalanságok, a lehetséges pénzmosási és pénzügyi bűncselekmény leágazásai miatt - közölte a PSZÁF kedden.2003-08-12 17:16:00 0
Román állampolgár akar lenni az izraeli nagykövetRomán állampolgárságért folyamodik Izrael hamarosan távozó bukaresti nagykövete - jelentette kedden a román sajtó. Sandu Mazor a tervek szerint a hét végén távozik posztjáról.2003-08-12 17:12:00 0
Burkolt tandíj és értelmiségi adó a felsőoktatásbanDrága lesz a kollégiumi férőhely, ha a kormány a magántőke bevonásával oldja meg a bővítést és a felújítást - hangzott el a Fidelitas keddi budapesti sajtótájékoztatóján. Szakértők szerint a hallgatóknak akár 40-50 ezer forintot is kell majd fizetniük egy-egy férőhelyért - mondta Dobó László, a parlamenti Fidesz-frakció tagja, a Fidelitas alelnöke.2003-08-12 16:07:00 0
Mesterségek ünnepe a budai VárbanMesterségek ünnepe címmel e hét végén veszi kezdetét a hazai kézművesség alkotóinak bemutatkozása a budai Várban, ahol a rendezvényhez kapcsolódóan népzenei programokkal, kézműves foglalkozásokkal és gyermekműsorokkal várják a látogatókat - tájékoztattak a szervezők kedden, egy aznapi sajtótájékoztató kapcsán.2003-08-12 15:28:00 0
USA: büntetésre számíthatnak az iraki háború ellen tiltakozókNoha az amerikai haderő az Irak elleni háború megindításakor teljes mértékben figyelmen kívül hagyta őket, a washingtoni pénzügyminisztérium mégiscsak felfigyelt a katonai beavatkozás elleni tiltakozókra, keddi értesülések szerint ugyanis súlyos pénzbüntetésekre számíthatnak.2003-08-12 15:18:00 0
Egykori NDK: Több mint ezer halott a határonA németországi Augusztus 13. Munkaközösség keddi közlése szerint 1008 ember halt meg 1946 és 1989 között, amikor megkísérelte átlépni a szovjet megszállási övezet, illetve az NDK határait.2003-08-12 15:15:00 0
Újabb támadások és letartóztatások IrakbanÚjabb támadások érték kedden az Irakot megszálló amerikai egységeket. Tikrítben keddre virradóra hét személyt tartóztattak le a koalíciós erők. Baakúbában Szaddám Huszein volt elnök titkosrendőrségének tagjai fizetésüket követelték a megszálló hatóságoktól.2003-08-12 15:11:00 0
Ötszáz új parkolóhely KaposváronÖtszáz új parkolóhely épül Kaposváron 2006-ig - mondta el Szita Károly, a város fideszes polgármestere keddi sajtótájékoztatóján. "A parkolási gondokat egyetlen nagyobb város, így Kaposvár sem tudja megoldani, sehol nem elég a parkoló, de igyekszünk ezen enyhíteni" - mondta a polgármester.2003-08-12 12:42:00 0
Nagy Testvér az osztrák utakonÁllandóan figyelő videó rendszer tervét dolgozták ki az osztrák hatóságok az ausztriai közutak biztonságának a javítása érdekében. A Profil című osztrák hírmagazin legfrissebb számában már a gyorshajtók elleni csodafegyvernek nevezte az új rendszert.2003-08-12 12:36:00 0
Harrach Péter a nyugdíjasok ellehetetlenítésérőlA kormány becsapta a nyugdíjasokat, hiszen ígéreteikkel megvásároltatták a szavazatokat, most pedig a többszörösét fizettetik meg velük - mondta Harrach Péter keddi sajtótájékoztatóján.2003-08-12 12:17:00 0
Kétmillió forint értékű csempészárú egy szerb kamionbólMintegy kétmillió forint értékben trófeákat és nagy mennyiségű lőszert foglaltak le egy szerb kamionból a tompai határátkelőhelynél kedden reggel; a gépkocsivezető ellen megindították az eljárást - közölte a vámőrség.2003-08-12 11:35:00 0
Hullanak a fejek a K&H-nálA közelmúltban tizenegy munkatársat szabadságoltak kényszerűen, mentettek fel a munkavégzés alól vagy bocsátottak el a K&H Bank Rt.-nél és brókercégénél - értesült belső forrásból a Magyar Nemzet. A napilap megtudta, hogy többen ellenezték a Pannonplast-felvásárlásnak zöld jelzést adó rendeletmódosítást.2003-08-12 09:51:00 0
Öngyilkos merénylő IzraelbenEgy személy meghalt, tíz részben súlyosan megsérült annak az öngyilkos bombamerényletnek a következtében, amelyet kedden Rós Hájin izraeli városban követtek el.2003-08-12 09:47:00 0
Börtönben az volt elnökBörtönbe szállították hétfőn Arnoldo Alemánt, a korrupcióval, közpénzek elsikkasztásával és választási csalással vádolt egykori nicaraguai elnököt. Alemán tavaly december óta házi őrizetben volt a nicaraguai főváros, Managua közelében lévő villájában, miután a nemzetgyűlés megfosztotta mentelmi jogától. Juana Méndez bírónő rendelkezése nyomán mintegy 50 rendőr vonult ki hétfőn Alemán birtokára, és a managuai szigorúan ellenőrzött központi börtönbe szállította az ország egykori első emberét.2003-08-12 08:51:00 0
Repülőnap KecskemétenTizenhét ország több mint száz különféle repülőeszköze mutatkozik be a hétvégi kecskeméti repülőnapon, amelyre mintegy százezer érdeklődőt vár a Magyar Honvédség - mondta Bocskai István, a rendezvény kommunikációs igazgatója.2003-08-12 08:35:00 0
Rétegkép egy interjúrólMessziről jött ember azt mond, amit akar - ez a szólás jutott eszembe a szombati Népszabadságban megjelent interjút olvasván, amely a miniszterelnökkel készült. Medgyessy nemrég jött haza legutóbbi, franciaországi vakációjáról, a válaszait elemezve úgy tűnik, mintha nem lenne egészen képben a hazai ügyeket illetően. Mintha távolról és valamilyen sajátos objektíven keresztül szemlélné az itthoni helyzetet, fordított gukkeren át, vagy mint Bush elnök, aki - egy, a világsajtót bejárt fotó tanúsága szerint - rajta felejtette távcsövén a lencsevédő deklit.2003-08-12 08:10:00 0
Érdekvédelmi üresjárat a MÁV-nálAkár két évet is csúszhat a MÁV Rt. reformja, mivel ígérete ellenére a kormány jövőre nem adja meg a fejlesztésekhez, illetve a működéshez szükséges állami forrásokat - értesült a Magyar Nemzet. A reformról többszöri halasztás után augusztus 6-i ülésén kellett volna döntenie a kormánynak, ám a kérdés még csak a napirendi pontok között sem szerepelt.2003-08-12 08:05:00 0
Készül az új iraki alkotmányAz új iraki alkotmány kimunkálásával megbízott testület létrehozását előkészítő bizottságot hozott létre hétfőn az iraki ideiglenes kormányzótanács - közölte a tanács vezetője.2003-08-11 20:02:00 0
Libéria: Taylor átadta a hatalmatÁtadta a hatalmat a lemondott libériai elnök, akinek a távozását a lázadó fegyveresek követelték. Helyét az októberre tervezett választásokig az eddigi alelnök, Moses Blah vette át.2003-08-11 18:07:00 0
Debrecen főterén megnyitják a virágok utcájátA rendkívüli érdeklődésre tekintettel az idén megváltoztatják az augusztus 20-i debreceni virágkarnevál útvonalát - közölte a helyi fesztiválközpont igazgatója hétfőn. A 17 virágkocsiból, tíz külföldi és számos hazai művészeti csoportból összetevődő karneváli menet a Petőfi térről indul, s a Piac utcán, a Kossuth téren, a Kálvin téren, a Péterfia utcán, a Bem téren, a Füredi úton, az Egyetem sugárúton és a Nagyerdei körúton át vonul a nagyerdei stadionba - mondta Mészáros György.2003-08-11 18:02:00 0
Világszerte siker Hillary Clinton könyveKét hónappal megjelenése után továbbra is bombasiker Hillary Clinton Élő történelem című könyve. Hétfői értesülések szerint az Egyesült Államokban eladott példányok száma megközelíti a másfél milliót, azaz hetente továbbra is mintegy ötvenezer kel el a korábbi amerikai first lady emlékirataiból. Könyvének sikerét azzal magyarázzák, hogy az egyszerre testesíti meg a nők áldozatvállalását és egyben hatalmát. A New York-i Simon and Schuster kiadó 8 millió dollárt fizetett a könyvért Hillary Clintonnak, aki ugyanakkor a rekordot jelentő hazai és külföldi kemény- és puhafedelű eladásokból további busás jövedelemre számíthat.2003-08-11 17:56:00 0
A hőség gondokat okoz az áramellátásbanA hetek óta tartó hőség gondokat okozhat számos európai ország áramellátásában - közölte hétfőn a német villamosipari szövetség szóvivője. Olaszországban és Portugáliában máris hiányok léptek fel, Hollandiában hétfőn pedig éppen csak el lehetett kerülni az áramkimaradásokat.2003-08-11 17:49:00 0
Hatvankilenc palesztin szabadulhatIzrael további 69 palesztin foglyot enged szabadon - jelentette az izraeli rádió hétfőn. A dpa német hírügynökség által idézett rádiójelentés szerint Móse Kacav izraeli államfő jóváhagyta a kisebb súlyú bűncselekmények miatt rövid ideig tartó szabadságvesztésre ítélt palesztinok keddi szabadon bocsátását. Múlt héten mintegy 340 palesztin szabadult ki izraeli börtönökből a közel-keleti béke megvalósítását célul kitűző útiterv keretében.2003-08-11 17:43:00 0
Természeti katasztrófa a Csendes-óceánonMegrepedt és folyni kezdett az a 20 tonnányi mérgező vegyi anyagot tartalmazó konténer, amelyet a hét végén sodort egy orkán a Csendes-óceáni Bering-sziget partjaira; az Oroszországhoz tartozó sziget élővilágát katasztrófa fenyegeti - számoltak be hétfőn moszkvai hírügynökségek.2003-08-11 17:36:00 0
Bezárják az Ikarusbus székesfehérvári gyárátBezárják az Ikarusbus székesfehérvári gyárát, a magyarországi termelést pedig a budapesti Ikarus Egyedi Autóbuszgyártó Kft. telephelyére koncentrálják - közölte a társaság az MTI-vel. A székesfehérvári gyár bezárásával - mint azt a cégcsoport vezetői hétfőn előzetesen bejelentették a Fejér Megyei Munkaügyi Központnak - 187 dolgozónak mondanak fel.2003-08-11 17:31:00 0
Életveszélyes fenyegetést kapott Szász KárolyÉletveszélyesen megfenyegette levélben egy ismeretlen Szász Károlyt, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének elnökét és családját - közölte a szervezet kommunikációs főosztálya hétfőn. Binder István, a főosztály munkatársa a szervezet közleményében kiadottakat megerősítve elmondta, az aláírás nélküli levelet hétfőn kapta kézhez a PSZÁF elnöke.2003-08-11 17:27:00 0
Várszínházi esték DiósgyőrbenA 12.Diósgyőri Várszínházi Estéket augusztus 12-től 19-ig rendezik meg határon túli magyar színházak részvételével - tájékoztatott a szervezők képviseletében Tánczos Tamás.2003-08-11 17:20:00 0
Putyin közös valutát sürgetA lehető leghamarabb végleges döntést kell hozni arról, hogy Oroszországnak és nyugati szomszédjának, Fehéroroszországnak közös valutája lesz - mondta Vlagyimir Putyin orosz elnök a hétfői moszkvai kormányülésen.2003-08-11 17:20:00 0
Fidesz-győzelem KisvárdánA Fidesz - Magyar Polgári Szövetség jelöltje nyerte az időközi önkormányzati képviselő-választást vasárnap Kisvárdán.2003-08-11 16:55:00 0
Mennyiért bérelte vissza az állam a Gyurcsány villát?Répássy Róbert és Szijjártó Péter országgyűlési képviselők "Mennyiért bérelte az állam Gyurcsány Ferenc cégétől a balatonöszödi kormányüdülő 18-as számú villáját?" címmel írásbeli kérdést nyújtanak be Kiss Péterhez, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszterhez.2003-08-11 16:32:00 0
Tilos az erdőjárás SzlovákiábanAz erdőtüzeket megelőző szándékkal Szlovákiában a napokban megtiltották az erdőjárást: közlekedni csak a kijelölt turistaösvényeken szabad. A tilalom megszegői ötezer korona bírsággal néznek szembe. Hétfőn elhangzott az első ellenvélemény.2003-08-11 15:06:00 0
Pályázatnyertes Gyurcsány-csatárok"Tíz kérdés Gyurcsány Ferenc gyermek-, ifjúsági és sportminiszterhez" címmel a Házszabály 91. §-a alapján írásbeli kérdést kívánok benyújtani Gyurcsány Ferenc gyermek-, ifjúsági és sportminiszterhez - írja Szili Katalin, az Országgyűlés elnökéhez intézett levelében Deutsch Tamás országgyűlési képviselő.2003-08-11 15:03:00 0
Zsiguliban az öngyilkos merénylőkDerekukra erősített bombákkal felszerelt csecsen terroristákat fogtak el Moszkvában az orosz titkosszolgálat emberei - tette közzé értesülését a Moszkovszkij Komszomolec hétfőn. A Szövetségi Biztonsági Szolgálat ügynökei múlt héten, péntekre virradóra csaptak le az általuk megfigyelt világoskék Zsigulira, amelyben három csecsen öngyilkos merénylő: két nő és egy férfi ült.2003-08-11 14:55:00 0
Tizenhét feleségével nyaralt volna a szultánSzombat délután óta Dubrovnikban nyaral az ománi szultán - írták címoldalukon a horvát újságok. A dubrovnikiak azt várták, hogy a világ egyik leggazdagabb emberének tartott Kábúsz bin Szaid asz-Szaid szultán 17 feleségével együtt jön Horvátországba.2003-08-11 14:26:00 0
Tüntetés atomfegyverek gyártása ellenAz atomfegyverek gyártása ellen vasárnap mintegy háromszázan tüntettek a Tennessee amerikai szövetségi államban lévő Oak Ridge nukleáris eszközöket előállító gyáránál.2003-08-11 14:20:00 0
Sodródó vállalkozásokA Medgyessy-kormány a társadalom szinte minden rétegével harcban áll - jelentette ki Tállai András fideszes országgyűlési képviselő hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján. A politikus rámutatott: Magyarország kormányának sodródó gazdaságpolitikája immár a kis- és középvállalkozói réteget is elragadta.2003-08-11 14:03:00 0
Történelem, Fő utca: jó úton a FideszA Fidesz egy hete népszerűségben megelőzte az MSZP-t, ami azt jelenti, a Szövetség jó úton, a szocialisták pedig rosszon járnak - jelentette ki Schmitt Pál a Szövetség alelnöke, a Történelem, Fő utca országjáró rendezvénysorozat pénteki nyíregyházi állomásán.2003-08-11 11:47:00 0
Hungarológiai Nyári Egyetem kezdődött SzombathelyenOroszországban élő kis finnugor népek képviselőinek részvételével kezdetét vette Szombathelyen a Berzsenyi Dániel Főiskola (BDF) uralisztikai tanszéke által tizedik alkalommal megrendezett Hungarológiai Nyári Egyetem, hétfőn.2003-08-11 11:22:00 0
Pokolgép ölt meg egy amerikai katonát IrakbanEgy amerikai katonát megölt, kettőt megsebesített egy házilag készített pokolgép Irakban - közölték katonai forrásból hétfőn. A robbanás a Bagdadtól 60 kilométerre északkeletre lévő Baakúbában történt vasárnap késő este. A merénylet áldozata és sérültjei a városi rendőrség épületénél őrt álló amerikai katonák voltak.2003-08-11 11:19:00 0
ÜvegzsebesekGyurcsány Ferenc zseniálisan képviselte cége érdekeit, amikor tízéves részletfizetési kedvezménnyel kihasított magának egy jókora vízparti ingatlant a balatonőszödi kormányüdülőből. Ennél nagyobb eredményt csak akkor könyvelt el a cége, amikor a kormányzat visszabérelte tőle a vízparti villát. Gyurcsány cége kiadási oldalon, költségként könyvelte a lízingdíjnak nevezett kamatmentes hitelek törlesztésére fordított pénzt, és bevételként az üdülőért kapott bérleti díjat. De legalább sportszerűen elismeri: 70-80 millió forintot hoz neki a konyhára a kilenc éve nyélbeütött üzlet.2003-08-11 10:15:00 0
VálságdíjCsaládok ezrei kerülhetnek kilátástalan helyzetbe, ha a kormány megszünteti az új lakásokhoz kapcsolódó adókedvezményt. A történtek kísértetiesen hasonlítanak a Horn-kormány második évére, amikor a szocialisták varázsütésre elfelejtették választási ígéreteiket, és válságkezelésbe kezdtek. A válságdíj legnagyobb részét - ahogy akkor - most is a gyermekesek és az idősek fizethetik.2003-08-11 10:07:00 0
A kormány K&H-botránya: az FBI érdeklődik az ügy iránt?A kormány felelőssége egyre erősebben tetten érhető a K&H-botrányban, miután kiderült, hogy januárban egy, a pénzügyi szabálytalanságok elkövetésének kedvező rendeletet fogadtak el - hangsúlyozza a Fidesz. Gorka Sebestyén nemzetbiztonsági szakértő pedig arról beszél, hogy az ügy arab szereplői miatt az FBI-nyomozók is bekapcsolódhattak a pénzmosás gyanújával folyó eljárásba.2003-08-11 08:56:00 0
Drágán adják az életetAz energiaárak látványos emelése az élelmiszerpiacon is drágulást hoz. Ősztől a húsért, a tejért, és a kenyérért is jóval többet kell majd fizetnünk a jelenleginél.2003-08-11 08:36:00 0
Elvtársak az üdülőparadicsombanGyurcsány Ferenc kormányüdülő-lízingeléséhez kísértetiesen hasonló eset történt a Horn-kormány idején. Ekkor a hajdúszoboszlói kormányzati üdülő került Medgyessy Péter kormányfő barátja, a hajdúszoboszlói volt MSZMP-titkár cégének tulajdonába. Emlékezetes, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal üdülőügyek vizsgálatáról szóló jelentése, az őszödi esetet kivéve, titkos.2003-08-11 08:17:00 0
Szeretnék, ha Kulcsár egyedül sírnaKulcsár Attila többeket figyelmeztetett a K and H Equitiesnél zajló vizsgálat megkezdése idején: vigyék át a pénzüket más brókercéghez - közölte ügyfelei beszámolója alapján Magyar György ügyvéd vasárnap.2003-08-11 08:12:00 0
Tüntetés a magyar gazdákértEgy, a "magyar gazdák és a mezőgazdaság védelmében" szervezet vasárnapi demonstráción a Parlament előtt a földtörvény felülvizsgálatára, a "föld- és gazdaérdekeket" szolgáló új agrártörvény megalkotására szólított fel a Fidesz gazdatagozatának elnöke.2003-08-10 21:18:00 0
Hárommillió hordó olaj napontaKuvait olajtermelése 2020-ra közel megduplázódik, napi négymillió hordóra - jelentette ki az al-Watan című lapnak adott nyilatkozatába a kuvaiti helyettes olajminiszter.2003-08-10 17:13:00 0
Schwarzenegger esélyeiArnold Schwarzenegger immár hivatalosan is kaliforniai kormányzójelölt, mégpedig a Republikánus Párt színeiben. Vasárnapra végérvényessé vált, hogy több mint 120 jelölt jelezte érvényesen indulási szándékát a kormányzó székért október 7-én tartandó választásokon, amelyen a jelenlegi demokrata párti kormányzó, Gray Davis visszahívása a tét.2003-08-10 15:24:00 0
Hezbollah támadásHarkocsi-elhárító lövedékeket lőttek a libanoni síita Hezbollah szervezet gerillái vasárnap észak-izraeli területre, egy ember halálát és négy személy könnyebb sérülését okozva - közölték izraeli kórházi források.2003-08-10 15:13:00 0
Prodi közös EU fellépést sürget az erdőtüzek ellenAz Európai Bizottság elnöke vasárnap közös európai fellépést sürgetett az egyre gyakoribb erdőtüzek ellen, miközben több országban is siker koronázta a tűzoltók erőfeszítéseit.2003-08-10 14:46:00 0
A hőség miatt teherforgalom korlátozás UkrajnábanA napok óta tartó hőség miatt Kárpátalja fő útvonalain a hűvösebb napszakokra korlátozták a nagy tömegű tehergépkocsik közlekedését. A felhevült útburkolat károsodását megakadályozni hivatott, a második augusztusi hétvégén bevezetett ideiglenes intézkedés értelmében kijevi idő szerint reggel 10 és este 20 óra között nem használhatják a főbb közlekedési utakat a 24 tonnát meghaladó össztömegű, illetve a 7 tonnánál nagyobb tengelynyomású gépjárművek.2003-08-10 14:37:00 0
Lyukak az orosz légtérbenAz orosz légtér felét nem védik légvédelmi eszközök - írta hét végi számában az Izvesztyija. Az Oroszország feletti légtér e részét nem pásztázzák rádiólokációs megfigyelő berendezések - idézte a védelmi minisztérium egy illetékesét a lap, amely szerint így akár meg is ismételhető Matthias Rust nyugatnémet diák 16 évvel ezelőtti "hőstette". (Rust 1987. május 28-án a Szovjetunió légterét megsértve Cessna sportrepülőgépével akadálytalanul átrepült a fél ország felett, majd leszállt a moszkvai Vörös téren; az eset nyomán leváltották Szergej Szokolov akkori védelmi minisztert.)2003-08-10 14:35:00 0
A Pápa az esőért is könyörgöttEurópa szegényei számára biztosítani kell a szebb jövő reményét, el kell vetni a halál kultúráját, helyette az "élet evangéliumát" kell hirdetni - mondta vasárnapi Úrangyala imádságában II. János Pál, aki castelgandolfói rezidenciáján az esőért is könyörgött.2003-08-10 14:32:00 0
Szupertitkos tengeralattjáróKülönleges kutató-mentő tengeralattjárót készítettek Oroszországban; a haditengerészet által megrendelt jármű elkészítését és vízre bocsátását a legszigorúbb titoktartás övezte - derül ki az Izvesztyija hét végi tudósításából. A világon egyedülálló energetikai berendezéssel és merülési képességgel rendelkező hajó nyilvánvalóan katonai szempontból is rendkívüli értéket képvisel, hiszen a hajó ünnepélyes avatásán, Szeverodvinszkben részt vett Vlagyimir Kurojedov, az orosz haditengerészet főparancsnoka is.2003-08-10 14:30:00 0
Magyarok a világ egyik legnagyobb kulturális fesztiváljánMegkezdődött vasárnap a világ legnagyobb szabású kulturális eseményei közé tartozó Edinburghi Nemzetközi Fesztivál.A gyönyörű skót városban a negyvenes években tartották az első kulturális találkozót, amely mára fesztiválok egész sorává nőtte ki magát, rengeteg turistát vonzva a környékre. Különösen nagy sikert mondhat magáénak a Nemzetközi Alternatív Fesztivál, amelynek keretében idén már 20 ezer különféle előadást rendeznek.2003-08-10 14:25:00 0
Megnevezték a követség támadójátHárom nappal a Jordánia bagdadi nagykövetsége ellen elkövetett pokolgépes merénylet után a vasárnapi bagdadi sajtó megnevezte azt a jordániai származású férfit, aki értesülések szerint alaposan gyanúsítható a robbantás elkövetésével.2003-08-10 14:22:00 0
Kötelezően zárt ablakok a Pápa szlovák látogatásakorSok száz lakást vizsgálnak át és ellenőrzik azok lakót a pápa szeptemberben esedékes szlovákiai látogatásakor, egyszersmind kötelezővé teszik, hogy a pápa mozgásának útvonalán zárva maradjanak az ablakok, és a lakók ne lépjenek ki az erkélyekre.2003-08-10 14:19:00 0
Kínos napokra számíthat a nagy tekintélyű BBC televízióIsmét megjelentek a brit kormányfő személyes felelősségét feszegető cikkek és nyilatkozatok a sajtóban az iraki tömegpusztító fegyverekkel kapcsolatos lakossági tájékoztatás és egy kormánytanácsadó azzal összefüggő öngyilkossága miatt.2003-08-10 14:16:00 0
Kucsma születésnapján aláírta az amnesztiatörvénytAz ukrán elnök szombaton aláírta az amnesztiatörvényt, amelynek alapján 35 ezer elítélt nyerheti vissza szabadságát. Leonyid Kucsma a 65. születésnapját választotta a törvény kihirdetésére. A jogszabályt előzőleg júliusban az ukrán parlament is megszavazta.2003-08-10 14:07:00 0
Újabb halálos ítéletek KínábanA kantoni bíróság 26 halálos ítéletet hozott vasárnap eddig le nem zárt ügyekben a bűnözés elleni kormányzati kampány jegyében. A 26 halálra ítélt többségét "drogkereskedelem és egyéb hitvány bűnök" elkövetésében találta bűnösnek a kantoni bíróság, amelynek ülését 150 rendőr felügyelte.2003-08-10 14:04:00 0
Ezeregyszáz tonna csempészett olajA brit tengerészet egy panamai illetőségű hajón 1100 tonna csempészett iraki olajat talált, ezért a vízi járművet Umm-Kaszr dél-iraki kikötővárosba vontatták. A Navstar panamai illetőségű hajót pénteken este tartóztatta fel az Arab-öböl északi, nemzetközi vizein a brit királyi tengerészet fregattja. A rakomány a legnagyobb mennyiségű csempészett olajszállítmány a háború befejeződése óta.2003-08-10 14:02:00 0
Országos BorversenyA több mint 140 nevező 550 bormintát küldött az idén a kétévente megrendezésre kerülő Országos Borversenyre, amely hétfőn, azaz augusztus 11-én kezdődik Budapesten - mondta Horváth Csaba, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa főtitkár-helyettese.2003-08-10 13:56:00 0
Római kori leletek a Bécsi útonRómai kori épületek, utak, kerítésfalak maradványait tárják fel Budapesten, a III. kerületi Bécsi út külső szakaszán, egy lakópark kialakítását megelőzően - mondta az Aquincumi Múzeum ásatásvezető régésze.2003-08-10 13:39:00 0
Tömegverekedés a menekülttáborbanTömegverekedés volt a traiskircheni menekülttáborban még péntek éjjel, és legalább 15 ember megsérült, egy súlyosan az osztrák belügyminisztérium szerint.2003-08-10 13:32:00 0
Nyolcvannégy fegyenc szökött meg egy brazil börtönbőlNyolcvannégy fegyenc szökött meg egy északkelet-brazíliai börtönből egy ötven méter hosszú alagúton át. A rabok szombat hajnalban oldottak kereket a Paraiba szövetségi állam fővárosában, Joao Pessoában lévő börtönből az általuk fúrt alagúton át, amelybe még villanyt is vezettek.2003-08-10 13:27:00 0
Békés ír megemlékezésTömeges részvétellel, de lényegében békésen zajlott le Észak-Írországban szombaton a Derry ostromára emlékezve évente megrendezett parádé, amely a legnehezebb észak-írországi évek idején véres összecsapások színtere volt.2003-08-10 13:25:00 0
Lövöldözés KoszovóbanEgy ember életét vesztette szombaton Koszovó délnyugati részén egy albánok közötti lövöldözésben. A Pec melletti Jablanica faluban lezajlott incidensnek két súlyos sérültje is van. Médiajelentések szerint mindhárom áldozat az albán nemzetiségű Rexhai családhoz tartozik.2003-08-10 13:21:00 0
Gerillaháborúra biztatják az irakiakatA megszállók elleni gerillaháborúra szólította a fel az iraki lakosságot eddig ismeretlen iraki iszlám szervezetek egy csoportja. Videó üzenetüket a dubaji székhelyű al-Arabíja televízió sugározta szombaton. A felvételen látható, arcát hagyományos arab fejkendővel eltakaró öt fegyveres saját állítása szerint a Fehér Zászlók, a Muszlim Fiatalság és a Mohamed Hadserege nevű szervezetekhez tartozik.2003-08-10 13:11:00 0
A Hezbollah Izraelre lőttA Libanonban tevékenykedő szélsőséges Hezbollah szervezet milíciája ismét gránátokat lőtt ki észak-izraeli területre. A szombati támadásról az izraeli hadsereg rádiója számolt be, közölve, hogy az egyik gránát Kirjat Smona városában csapódott be, és egy lakásban károkat okozott. Emellett egy asszony sokkot szenvedett.2003-08-10 13:08:00 0
Iraki fenyegetés MagyarországnakA Nemzetbiztonsági Hivatal megszigorította a kiemelt fontosságú állami intézmények és vállalatok, valamint a Ferihegyi repülőtér védelmét. Néhány iraki ellenállási szervezet megfenyegette azokat az államokat, amelyek az Egyesült Államok oldalán részt vesznek a békefenntartásban.2003-08-10 10:29:00 0
Rákóczi szobrot avattakA szászrégeni római katolikus templomkertben szombaton felavatták II. Rákóczi Ferenc és hű szolgája, zágoni Mikes Kelemen szobrát. Az avatóünnepség keretében Pakó Benedek szászrégeni római katolikus plébános átvette a Magyarok Világszövegségének Rákóczi-emlékzászlóját - közölte a Világszövetség erdélyi tagozatának sajtószolgálata.2003-08-09 17:55:00 0
Megölték az iszlámszakértőtTámadás érte és szombaton belehalt sérüléseibe Grigorij Bondarevszkij, Oroszország egyik legjelentősebb iszlámszakértője. A 83 éves tudósra eszméletlen állapotban találtak otthonában. Súlyos fejsérüléseket szenvedett - közölte a moszkvai rendőrség az ITAR-TASZSZ hírügynökséggel. A tudós a kórházba szállítás után meghalt.2003-08-09 17:31:00 0
Megadta magát a volt iraki belügyminiszterMegadta magát az Irakot megszálló szövetséges erőknek Szaddám Huszein volt belügyminisztere. Mahmúd Ziáb al-Ahmed pénteki letartóztatását szombaton délután jelentette be az amerikai középső parancsnokság, amelyet világhírügynökség idéztek.2003-08-09 17:18:00 0
Amerikai kézen az iraki biztonsági főnökAz Irakot megszálló amerikai haderők szombaton letartóztatták a megbuktatott Szaddám Huszein-rezsim újabb tisztségviselőit. A Bagdadtól 50 kilométerre fekvő Fallúdzsában a város egykori biztonsági főnökét, Saaban Mohamad Aszmír tábornokot vették őrizetbe. Mint a tábornok testvére az AFP-nek elmondta, az amerikaiak 8 terepjáróval és két páncélos harcjárművel lezárták a körzetet, míg két helikopter körözött a biztonsági főnök háza felett, aki ellenállás nélkül megadta magát.2003-08-09 16:23:00 0