Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Cikkarchívum

KAC, KACTegnap Kóródi Mária a Parlamentben tényeket tagadott le, választ semmire adott - szögezte le Manninger Jenő és Tóth István fideszes országgyűlési képviselő kedden közös sajtótájékoztatón. A politikusok arra is felhívták a figyelmet, hogy a Környezetvédelmi Alap Célelőirányzata tavaly nyár óta nem látja el a feladatát, ami sok önkormányzat esetében késlelteti vagy meghiúsítja a beruházásokat.2003-03-11 13:48:00 0
MaffiacsődA maffiának a vállalkozásokra gyakorolt nyomása évente 7,5 milliárd eurójába kerül a dél-itáliai régióknak, ez az ottani bruttó termelés 2,5 százalékának felel meg. A maffia gazdasági kihatásait vizsgáló BNC Alapítvány legújabb felmérése szerint a dél-itáliai régiók brutto termelése az utolsó húsz évben ugyanolyan arányban nőhetett volna, mint Észak-Olaszországé, ha a maffia nem tartaná markában ezeket a régiókat.2003-03-11 13:40:00 0
Emléktábla Nagy ImrénekAz 1956-os forradalom és szabadságharc utáni megtorlás során kivégzett Nagy Imre egykori miniszterelnök tiszteletére emléktáblát lepleztek le Nyíregyházán.2003-03-11 13:37:00 0
Fidesztelenített kuratórium MDF-es segédlettelAz Országgyűlés hétfői ülésén az MSZP, az SZDSZ és az MDF képviselőinek szavazataival beválasztották a Magyar Televíziót felügyelő kuratórium elnökségébe a demokrata fórum újabb két jelöltjét. A médiatörvénnyel is ellenkező fidesztelenítés miatt a Fidesz-Magyar Polgári Párt frakciója kivonult az ülésteremből, de az MDF frakciójának is mintegy fele nemmel voksolt "saját" jelöltjeire.2003-03-11 11:28:00 0
Nemzedéki 12 pontAz Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség az 1848-as forradalom és szabadságharc 155. évfordulója előtt közleményben fogalmazta meg 12 pontját.2003-03-11 11:15:00 0
Zsákutcába jutott a hágai egyeztetésZsákutcába jutottak az ENSZ-főtitkár közvetítésével Ciprus újraegyesítéséről Hágában kezdett megbeszélések, Taszosz Papadopulosz cipusi görög vezető kedd hajnali nyilatkozata szerint azért, mert Rauf Denktas, a török országrész elnöke nem fogadta el a Kofi Annan által előterjesztett tervet.2003-03-11 10:18:00 0
Vádaskodik a kormány, hogy elhárítsa a felelősségétDeutsch Tamás örömmel fogadja a Budapest Sportaréna kivitelezése kapcsán kezdeményezett vizsgálatokat, mert ezek az eljárások választ adhatnak arra, hogy mit rontott el a jelenlegi kabinet a beruházással kapcsolatban. Az Orbán-kormány ifjúsági és sportminisztere hétfőn Arató Gergely (MSZP) és Világosi Gábor (SZDSZ) parlamenti képviselők kezdeményezéseire reagált.2003-03-11 09:45:00 0
Navracsics Tibor lesz Orbán Viktor kabinetfőnökeNavracsics Tibor lesz Orbán Viktor kabinetfőnöke, ha a korábbi miniszterelnököt a Fidesz elnökévé választják. A politológust, aki az előző parlamenti ciklusban a Miniszterelnöki Hivatal főosztályvezetője volt, Orbán Viktor kérte fel a feladatra.2003-03-10 19:33:00 0
Lamperthnek kínosan kellene éreznie magátRépássy Róbert hétfői parlamenti interpellációjában a rendőrség alkotmányos jogokat sértő magatartása ellen emelt szót.2003-03-10 16:48:00 0
Tőkés László a Márciusi FórumrólA Márciusi Fórum elnevezésű kezdeményezés nem a Romániai Magyar Demokrata Szövetség ellen irányul, hanem kiegészíti az RMDSZ tevékenységét - jelentette ki hétfőn, kolozsvári sajtóértekezletén Tőkés László püspök, az RMDSZ volt tiszteletbeli elnöke.2003-03-10 16:41:00 0
A belügyi tárca cserbenhagyta dolgozóitNemzeti érdek, hogy a rendőrség háza táján rend legyen, hogy a belügyi dolgozók részére tisztességes megélhetési feltételeket biztosítson a jelenlegi országvezetés, ezért a Fidesz Magyar Polgári Párt arra szólítja fel a kormányt, hogy teljesítse a rendőrök illetménykövetelését - mondta Kontrát Károly, a Rendészeti Bizottság alelnöke hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.2003-03-10 14:22:00 0
A Fidesz mindig betartotta a szabályokatA Fidesz közleményben tudatja álláspontját az MDF azon lépésére, hogy a Magyar televízió Kuratóriumi Elnökségének jelölésében az MDF, parlamenti létszámarányát lényegesen meghaladó képviseletet követel magának.2003-03-10 12:00:00 0
A hülyeség - ha fájna, 2003. március 10."Elképzelhetőnek tartja-e, hogy ön esetleg közvetítő szerepet játszhatna a transzatlanti vitában?" - tette fel a kérdést a Népszabadság újságírója Medgyessy Péternek a lap 2003. március 10-i számában, melyre a kormányfő igencsak önkritikus választ adott.2003-03-10 11:29:00 0
A hülyeség - ha fájna, 2003. márciusaAz SZDSZ az Európai Parlament Liberális Frakciójának politikusaival kampányolt az EU-csatlakozás mellett a budapesti Lehel piacon. Részlet az index című internetes lap beszámolójából.2003-03-10 11:22:00 0
Deutsch Tamás: temetni jött, nem dícsérniAki járt már autóval Budapesten, ne adj Isten kerékpárral rótta a főváros utcáit, ritkaság, hogy egy kiadós tengelytörést, kipufogódob-szakadást, bicikli esetén arccsonttörést követően, ne vette volna szájára a főpolgármester nevét. Ilyenkor felrémlik ugyanis: Demszky Gábor főpolgármesteri székben eltöltött napjainak száma a kátyúkéval egyenesen arányos. A több a soknál-t unta most el a Fidesz-MKDSZ-frakció, minekután Deutsch Tamás a XII. kerületi Maros és Csaba utca sarkán Demszky helyett kátyúzott.2003-03-09 18:46:00 0
Máltai igen az EU-raA szombati népszavazáson a szavazók 52-53 százaléka az EU-csatlakozás mellett döntött - közölte becslését vasárnap Lawrence Gonzi máltai miniszterelnök-helyettes, még a szavazatszámlálás befejezése, a hivatalos eredményhirdetés előtt, a szavazatok 30 százalékának ismeretében. Korábban a máltai állami televízió 52,7 százalékos "igen" arányt közölt, szintén előzetes becslésként.2003-03-09 13:58:00 0
Emlékezés Esterházy JánosraEsterházy János felvidéki magyar politikus emlékére koszorúzást és ünnepi megemlékezést tartott a Rákóczi Szövetség Esterházy János Emlékbizottsága a mártír politikus budapesti emléktáblájánál vasárnap.2003-03-09 13:51:00 0
Heves és Kovászna közös emlékműveA romániai Kovászna és a magyarországi Heves megye közös történelmi múltját és a két régió közös jövőjét szimbolizáló Európa kaput avattak vasárnap a Heves megyei Detken. A kapuszárnyak között keresztet formázó köztéri szobrot, a sepsiszentgyörgyi Petrovits István szobrászművész alkotását, közösen leplezte le Demeter János, a 75 százalékban magyarok lakta székelyföldi megye tanácsának elnöke és Sós Tamás, a Heves megyei Közgyűlés vezetője.2003-03-09 13:45:00 0
Reform Tömörülés: az RMDSZ-en kívülReform Mozgalom néven, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség keretein kívül folytatja tovább tevékenységét az eddig RMDSZ platformként működő Reform Tömörülés (RT). A mozgalom megalakulását szombaton, Marosvásárhelyen mondták ki, miután az RT kongresszusa kimondta: a Reform Tömörülés platform feloszlatja önmagát.2003-03-09 13:40:00 0
Az asszony verve jó?A bántalmazott nők és gyerekek jogsegélyszolgálatát ellátó Habeas Corpus jogvédő szervezet több kérdés megválaszolását várja Medgyessy Pétertől az ügyben, hogy Bárándy Péter igazságügy-miniszter szerint a társadalom elfogadja a családon belüli erőszakot, ezért az ellen jogszabályokkal semmit sem lehet tenni.2003-03-08 18:57:00 0
Hadijáték az 1849-es szolnoki csata emlékéreHadijáték keretében elevenítették fel az 1848-49-es forradalom és szabadságharc egyik nevezetes ütközetét, a szolnoki csatát szombaton a Tisza-parti városban. A látványos bemutató az Élő hadtörténelem Közép-Európa szívében elnevezésű katonai hagyományőrző rendezvénysorozat nyitóprogramja volt.2003-03-08 18:45:00 0
A Homokhátság kimaradtNógrádi Zoltán szerint az Országos Területrendezési Tervről szóló törvényjavaslathoz 181 módosító javaslat érkezett. A Csongrád megyei fideszes országgyűlési képviselő erről szerdán Szeged határában, az 55-ös út mentén tartott sajtótájékoztatóján beszélt. Azért választotta ezt a helyszínt, mert az erre a vonalra tervezett, a Homokhátságot érintő kerékpárút kimaradt az országos kerékpárút-törzshálózat tervéből.2003-03-08 16:45:00 0
Utána örülünk, ígérjük!Politikusaink nemrégiben arra buzdították az ország polgármestereit, hogy március 15-én vonjanak fel településeiken európai uniós zászlókat. A kormány ezen felül méregdrága európai uniós hidat is avat a nemzeti ünnep alkalmából Buda és Pest között. Mindezt a csatlakozási kampány eszeveszett tempójában.2003-03-08 16:42:00 0
Baja Ferenc gazdálkodik vagy garázdálkodik?Baja Ferenc önkényes pénzügyi manővereinek tisztázásával kell kezdenie a munkáját Kiss Péter újonnan kinevezett kancelláriaminiszternek. Baja ugyanis a felügyelete alá vont In-Forrás Kht. gazdálkodásába avatkozott, első intézkedései között nagyjából 240 millió forint sorsáról döntött megmagyarázhatatlan okok miatt, és a Magyar Nemzet információi szerint a megfelelő jogi felhatalmazás nélkül.2003-03-08 15:48:00 0
Sportminiszterek vitájaDeutsch Tamás volt sportminiszter személyesen kereste fel hivatalában János Györgyöt, a tárca jelenlegi vezetőjét tegnap, hogy tisztázzák a Budapest Aréna miatti, kettejük között zajló vitát. Jánosi ragaszkodott a BS-szerződés vitatott passzusával kapcsolatban tett korábbi kijelentéseihez, Deutsch szerint azonban utódja csúsztatott.2003-03-08 13:42:00 0
Politikai eszmény és hatékony működésLejárt a pártsovinizmus kora, politikai eszményben és hatékony működésben kell gondolkodni - jelentette ki Harrach Péter MKDSZ-elnök a Kisgazda Polgári Egyesület szombati budapesti országos tanácskozásával egybekötött sajtótájékoztatón. Ezzel egybecsengő véleményt fogalmazott meg Turi-Kovács Béla, a Kisgazda Polgári Egyesület vezetője, valamint Pokorni Zoltán, a Fidesz elnökségi tagja is, rámutatva arra, hogy nincs szükség még egy kisgazdapártra.2003-03-08 13:33:00 0
Erdély apostolaMárton Áron gyulafehérvári püspök már életében legenda volt, halála után pedig bevonult a magyar szentek panteonjába. Küzdelmekkel, megpróbáltatásokkal teli élet jutott osztályrészül a székelyföldi születésű parasztgyermeknek. Szilárd keresztény értékrendszere, lényegre tekintő szemlélete, igazságosságra, megértésre épülő érvrendszere mindig az elesettek, a megszomorítottak, az üldözöttek oldalára állította a paraszti sorból pappá nevelődő, majd 42 évesen a püspöki székbe emelkedő Márton Áront.2003-03-08 12:37:00 0
SzúrásszabadságEzen az égövön március idusán van a szólásszabadság ünnepe, a hétköznapokban viszont egyre sanyarúbb a sorsa. A hatalom ellen, aminél sokak szerint nincs demokratább e hazában, újabban folyvást összeesküszik a sors: akarata ellenére valahogy mindig megnyirbálódnak a nem aulikus sajtó jogai, túlbuzgó helyi hatóságok felségsértő színben tüntetik fel a spontán állampolgári véleménynyilvánítást, maguktól betiltódnak a kormányzati szempontból kínos tüntetések, s a rend öntevékeny őrei tiltott önkényuralmi jelképeket fedeznek fel egyes szabadkézi utcai transzparenseken (talán mert a kísérőszöveget nem tudják kibetűzni). Egyre izgalmasabb, vajon mit fognak majd mondani a regnáló hölgyek és urak a Pilvaxban a szokásos sajtószabadság-dzsemborin. (Tán nem is véletlen, hogy előrelátó propagandistáik már a tizenkét pontot is jó előre lecserélték "EU-konformra".)2003-03-08 12:15:00 0
Keller beismerte az áfaügyetBeismerte Keller László közpénzügyi államtitkár, hogy közbenjárt a pusztazámori önkormányzat csaknem 270 milliós adótartozása elengedésének érdekében. Az ügyről tegnap számolt be a Magyar Nemzet.2003-03-08 11:33:00 0
Beiktatták a szerbia-montenegrói államfőtA szerbia-montenegrói parlament pénteken a megválasztotta és beiktatta hivatalába Svetozar Marovicot, az újonnan létrejött délszláv államközösség első államfőjét.2003-03-08 11:18:00 0
Az irakiak folytatják rakétáik megsemmisítésétIrak szombaton az ENSZ szakértőinek jelenlétében folytatta asz-Szamúd 2-es típusú rakétáinak megsemmisítését. A rakéták megsemmisítésének megkezdéséről egy iraki illetékes számolt be az AFP-nek szombaton reggel.2003-03-08 11:11:00 0
Powell: szavazást a jövő héten!Colin Powell amerikai külügyminiszter pénteken jelezte: azt szeretné, ha a Biztonsági Tanács már a jövő héten szavazna az Irakkal kapcsolatos új, módosított határozattervezetről.2003-03-08 11:07:00 0
A német tömegtájékoztatás háborúra hangolA német tömegtájékoztatás pénteken este arra készítette a lakosságot, hogy Irakban háború lesz, bár az újabb amerikai-brit-spanyol határozattervezetben szerepel még némi haladék: március 17-ig.2003-03-08 11:03:00 0
Prodi a NATO mellett is kampányoltAz országban kevésbé népszerű NATO-tagság támogatását is sürgette Szlovéniában pénteken Romano Prodi, az Európai Bizottság elnöke, aki a két hét múlva esedékes közös EU/NATO-népszavazás előtti kampány jegyében látogatott az egykoron jugoszláv köztársaságba.2003-03-08 10:56:00 0
Tavaszi művészeti fesztivál TatabányánTatabánya is bekapcsolódik az országos tavaszi művészeti programsorozatba; a hatnapos fesztivál főszereplője a zene, a képzőművészet és az irodalom lesz - tudatta Kakukk Tamás, a városi önkormányzat sajtóreferense.2003-03-08 10:53:00 0
Megkezdődött az EU-csatlakozásról szóló népszavazás MáltánAz Európai Unióba meghívott tíz ország közül elsőnek Máltán kezdődött meg a népszavazás szombaton reggel.2003-03-08 10:45:00 0
Németh Zsolt: A kormány szervilisA magyar külpolitika ma a szervilizmus és az alkalmazkodás külpolitikája - mutatott rá Németh Zsolt a parlament külügyi bizottságának fideszes elnöke egy pénteki budapesti lakossági fórumon.2003-03-07 20:51:00 0
Polgári körök találkozója VeszprémbenA polgári körök esetében nem cél valamiféle szervezeti struktúra kialakítása, nem létezik központi akarat, mert "ezt az utat a pártok járják" - erről Hende Csaba beszélt pénteken Veszprémben.2003-03-07 20:45:00 0
Tüntettek a postásokAz alacsony bérek és a várható elbocsátások ellen tiltakoztak a postások az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. székháza előtt pénteken. Medgyessy korábban fűt-fát ígért nekik, ám mint az ábra mutatja ebből sem lett semmi.2003-03-07 19:18:00 0
Privatizációs szabadrablás az egészségügybenVeszélyben van a magyar egészségügy - mutatott rá Halász János fideszes politikus pénteken Debrecenben tartott sajtótájékoztatóján. A képviselő hangsúlyozta azt is: a kormányerők "tudatosan tönkre akarják tenni az egészségügyi rendszert, tekintettel a privatizációra".2003-03-07 18:24:00 0
RT-kongresszus: válasz SzatmárnémetireVárhatóan az RMDSZ-ben való bennmaradás vagy a kiválás kérdéséről is dönt a Reform Tömörülés, az RMDSZ belső ellenzékének legaktívabb platformja szombaton Marosvásárhelyen összeülő hetedik kongresszusa - írta a Krónika című erdélyi közéleti napilap pénteki számában.2003-03-07 18:15:00 0
Szájer József: Isten, hit, EurópaNemcsak megállhat, hanem vissza is eshet a közös európai építkezés, ha az Európai Unió alkotmánytervezetének kidolgozása során a konventnek nem sikerül egységes dokumentumot megfogalmaznia. Erről Szájer József, a Fidesz alelnöke beszélt a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Justitia et Pax Bizottsága és a Hanns-Seidel Alapítvány budapesti képviselete által szervezett Európai értékrend és európai alkotmányozás című kétnapos konferencia nyitónapján Budapesten.2003-03-07 18:04:00 0
NZZ: A státustörvény nem revansistaA Neue Zürcher Zeitung című független svájci lap pénteken Kötélhúzás a magyar státustörvény körül címmel, Budapest foglalkozik a szomszédos országok fenntartásaival alcímmel a törvény körüli viharokról közölt terjedelmes írást.2003-03-07 15:22:00 0
Megnyílt a világ legnagyobb idegenforgalmi szakvásáraAz európai utazási ipar eddigi legsúlyosabb válságának árnyékában pénteken Berlinben megnyílt a Nemzetközi Idegenforgalmi Börze, az ITB. Az eseményen 181 ország és térség tízezer kiállítója van jelen, és a szervezők reményei szerint a vásár lendületet ad az ágazat fejlődésének.2003-03-07 15:05:00 0
Madrid ellenzi a "kétütemű Európa" tervét"Franciaország és Németország újra felvetette azt az ötletet, hogy az EU-n belül egy kemény magot alkossanak azokból az országokból, amelyek gyorsabban haladnak az európai építkezésben, mint a többiek" - közölte az El País spanyol újság pénteki száma, "mindkét országból származó, hivatalos forrásokra" hivatkozva. A lap hozzátette, hogy "Spanyolország visszautasítja az ötletet, mivel az az EU teljes felbomlását jelentené".2003-03-07 14:55:00 0
Duna Televízió: indul az ausztráliai sugárzásA közelmúltban egy műsorszóró céggel aláírt megállapodás alapján a Duna Televízió programja március közepétől Ausztráliában is látható lesz. A csatorna egyik illetékesének közlése szerint a kísérleti adás napokon belül kezdetét veheti, a társaságnak pedig már néhány száz előfizetőt is sikerült toboroznia az ötödik kontinensen.2003-03-07 14:53:00 0
Nagy-Britannia a tagjelöltekkel épít szövetséget a szövetségi EU ellenNagy-Britannia szövetségesre talált a tagjelölt kelet-európai országokban a föderalista Európai Unióval szemben és a nemzetállamokra épülő EU érdekében - közölte a brit kormány illetékese.2003-03-07 14:51:00 0
A gyerekvállalás nem járhat együtt az elszegényedésselManapság igazi bátorság kell a nagycsalád vállalásához. Az elszegényedéstől való félelem mellett a korszellem sem kedvez nekik. Elsősorban tehát a közgondolkodásunkat kellene átalakítani, s ezzel együtt tudatos családpolitikai intézkedésekkel erősíteni a gyermekvállalási kedvet. Már csak azért is, mert évente egy magyar kisvárosnyi népesség tűnik el a térképről.2003-03-07 13:21:00 0
Már az erős települések is bajban vannakEgy nagy segélykiáltás az a nyílt levél, amelyet kétszázötven polgármester intézett Medgyessy Péterhez február végén. Az aláírók pártállástól függetlenül tudatták a kormányfővel: veszélyben vannak a helyhatóságok a kormány önkormányzati politikája miatt.2003-03-07 13:10:00 0
Medgyessy ígéretei légüres térbe mondott szavakMedgyessy Péter nemrégiben elhangzott országértékelő beszéde elméletileg jónak, hatásosnak mondható, ha eltekintünk a kormány tíz hónapos munkájától és attól, miként teljesítették választási ígéreteiket.2003-03-07 12:55:00 0
Saját soraiban kutakodjon KellerEgyre inkább kiderül, hogy az ország mostani vezetése egyik szavával hazudtolja meg a másikat.2003-03-07 12:50:00 0
A Blaskovichok azt tették, amit a haza kívánt meg tőlükKönnyen megtalálja a Blaskovich-múzeumot az is, aki még sohasem járt Tápiószelén; csak a gondosan kirakott jelzőtáblákat kell követnie a központból a település széle felé.2003-03-07 12:40:00 0
Sokszemközt a Terror HázárólEgy év telt el azóta, hogy Budapesten, az Andrássy út 60.-ban, a nyilasuralom alatt a Hűség Házaként, majd a szovjet érában ÁVO-székházként elhíresült épületben megnyílt a fasiszta és a kommunista rémuralom kísértetháza, a Terror Háza Múzeum F. Kovács Attila és alkotótársai látványtervét-hangszerelését követve.2003-03-07 12:35:00 0
Káder a tárlóbólReggel az ATV-ben szemüveg-bajusz kérdezgeti a Fidelitas emberét, aki a Kiss Elemér lemondásához vezető botrányt kirobbantotta. Szemüveg-bajusz nevét nem tudom, de nem is érdekel. (A fejét megjegyeztem.) Nem vártam tőle, hogy objektív próbáljon lenni, de ilyen mérvű proletár internacionalizmust, ilyen perisztaltikus sárturkálást nem vártam.2003-03-07 12:28:00 0
Irányított Tetra-döntés?Túlzottan is piacosítani szeretné a készenléti szervezetek kommunikációját a miniszterelnökség: új országos rádiórendszerüket, a Tetrát magánszolgáltatótól vennék igénybe. Miközben az ezt megalapozó árkalkulációk megkérdőjelezhetők, az alternatív javaslat, hogy esetleg maga az állam építse ki a rendszert, egyszerűen kimaradt a kancellária előterjesztéséből. Így azokról a versenyjogi megfontolásokról és nemzetbiztonsági kockázatokról is megfeledkeztek, amelyek a szolgáltatásvásárlás ellen szólnak.2003-03-07 11:37:00 0
Négyéves mélyponton a dollárNégyéves mélypontra süllyedt szerdán a dollár. A háborús kockázatoktól menekülő tőke az eurót, a jent, a svájci frankot erősíti, de a zöldhasú Magyarországon is 224 forint alá került. Az erős valuta jó az olajimportőröknek, de rossz azoknak, akik dollárért exportálnak.2003-03-07 11:23:00 0
Szonda-bundaHogyan nyerhet nyílt - tehát tisztességesnek tűnő - közbeszerzésen az MSZP-érdekhálót erősítő Szonda Ipsos? A receptet a kancellária államtitkára, Szekeres Imre környezetében rejtegetik: nyeress meg egy zárt pályázatot kedvenc "fedőcsapatoddal", egy "csipetnyit" fizesd túl - így az anyacég a későbbi nyílt versenyben már könnyedén aláígérhet a riválisoknak.2003-03-07 11:07:00 0
Nyomozók jártak az APEH-benEllátogattak az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságának nyomozói az APEH hivatali központjába, hogy ellenőrizzék a kimásolt adatok tárolásának körülményeit - értesült rendőrségi forrásból a Magyar Nemzet.2003-03-07 10:59:00 0
Németh Zsolt: A szembesített külügyminiszter csúsztatásaiA magyar külpolitika közállapotainak jellemzésére kiválóan alkalmas az a tíz nap, amely a Törökországgal kapcsolatos NATO-kérést teljesítő országgyűlési határozat előkészítéséig tartott. Egyrészt saját frakcióm - a NATO iránti elkötelezettségét egy pillanatig sem megkérdőjelezve - konkrét garanciát kért, hogy az igen szavazatával nem egy nemzetközi felhatalmazás nélküli Irakkal szembeni támadáshoz járul hozzá. Ennek megoldása egyszerűnek tűnt: a NATO kérése váljék jogi normává. Az már elgondolkodtató volt, hogy a magyar kormány ezt az ésszerű javaslatot egy hétig elutasította.2003-03-07 10:42:00 0
In-Forrás: vétkes az ügyvezető?A Magyar Nemzet információi szerint Tarjáni István, az In-Forrás Kht. ügyvezető igazgatója Baja Ferenc államtitkár írásos, majd szóban is megismételt utasítására vágott bele a mai napig titkos célú, úgynevezett kormányzati adatmentési projektbe.2003-03-07 10:13:00 0
Keller közbenjártA Legfelsőbb Bíróság ítélete ellenére Pusztazámor önkormányzata több százmilliós tartozás megfizetésétől szabadult meg az idei költségvetés tárgyalásakor: ebben jelentős szerepet játszott, hogy a község MSZP-s országgyűlési képviselője Keller László. A falu érdekeit - az adóhivatallal folytatott jogvita során - szakértőként az a cég is képviselte, amelynek korábban Monostori Lajosné, az APEH egykori elnökhelyettese, a KEHI jelenlegi elnöke volt a résztulajdonosa.2003-03-07 09:46:00 0
Hálapénz az üvegzsebbenNemrégiben nyilvánosságra került, hogy az MSZP kampánytanácsadója, Ron Werber tízezer dollárt vett fel a Miniszterelnöki Hivataltól egy tanulmányért, amely a kabinet működését vizsgálta. A szocialista politikusok ellentmondásosan nyilatkoztak az iratról, amelyet egyszer titkosnak, máskor "csak" nem nyilvánosnak neveztek. Az ügyet Répássy Róbert fideszes képviselő próbálta feltárni, akit a Heti Válasz azután kérdezett, hogy Szekeres Imre államtitkárnál bepillanthatott a dokumentumba.2003-03-07 09:09:00 0
Bush: cselekedni fogunk, és ehhez nincs szükségünk senki engedélyéreGeorge Bush amerikai elnök bejelentése szerint az Egyesült Államok az ENSZ Biztonsági Tanácsában napokon belül szavazásra bocsátja az új határozattervezetet, bármilyen legyen is az esély az elfogadására, hadd lássa a világ, ki hol áll Irak ügyében.2003-03-07 08:09:00 0
Berlin szerint nincs szükség újabb határozatraNémetország és Olaszország továbbra is eltérően vélekedik az iraki kérdés megoldásáról - közölte csütörtökön este Brémában Gerhard Schröder német kancellár olasz kollégájával, Silvio Berlusconival folytatott megbeszélése után.2003-03-07 08:03:00 0
Straw: Szaddám maradhat, ha minden feltételt teljesítLondon álláspontja szerint hatalmon maradhat Szaddám Huszein iraki elnök, ha teljesít minden követelményt, amelyet az ENSZ megszabott számára, vagyis ha teljes mértékben megválik tömegpusztító fegyvereitől - mondta csütörtökön Jack Straw brit külügyminiszter.2003-03-07 07:58:00 0
The Times: a Blix-jelentés nem könnyíti meg a háborútEddigi legkedvezőbb jelentését készül letenni a Biztonsági Tanács asztalára Hans Blix, az ENSZ iraki fegyverzetellenőrzési tevékenységének vezetője az iraki együttműködési készségről, bár ez megint olyan jelentés lesz, amelyben az Irak elleni fellépést szorgalmazó és az azt ellenző oldal egyaránt talál érveket a maga álláspontjának alátámasztására - írta a pénteki The Times.2003-03-07 07:56:00 0
Újra My fair lady a Magyar SzínházbanÚjra műsorra tűzi a My fair lady című musicalt a budapesti Magyar Színház; az előadás jelmezes főpróbáját kedden tartja a társulat.2003-03-07 07:53:00 0
Alternatív Kossuth-díj Wass Albert írónakWass Albert írónak ítélték az idén - posztumusz - az alternatív Kossuth-díjat. Erről az elismerést gondozó Alternatív Magyar Művészeti Díj Alapítvány kuratóriuma tájékoztatott.2003-03-07 07:51:00 0
Felszámolják a DAM Steel Rt.-tAzonnali felszámolási eljárás megindítását kezdeményezi a diósgyőri kohászatot megtestesítő DAM Steel Rt. ellen a cég tulajdonosa. Erről a tulajdonos, az olasz Cogne-csoport a társaság szerdán megkezdett, felfüggesztett, majd csütörtökön folytatott rendkívüli közgyűlésén döntött.2003-03-06 19:49:00 0
A világ vezetői ellenzik az Irak elleni háborútCsiang Cö-min kínai elnök csütörtökön Jacques Chirac francia államfővel folytatott telefonbeszélgetésében megerősítette: Peking ellenez minden olyan ENSZ BT-határozatot, amely szabad utat biztosít egy Irak elleni háborúhoz.2003-03-06 19:25:00 0
A francia költségvetési deficit átlépte az uniós határtA francia költségvetés hiánya idén eléri a hazai össztermék 3,4 százalékát, jövőre azonban az EU által felső határnak szabott 3 százalék alá csökken. Eredetileg 2,6 százalékos deficittel számolt a kormány.2003-03-06 19:20:00 0
Spanyolország a BT-javaslat módosítását tanulmányozzaSpanyolország az Egyesült Államokkal és Nagy-Britanniával együtt fontolóra vette az Irakról szóló második biztonsági tanácsi határozati javaslat módosítását.2003-03-06 19:18:00 0
Le Parisien: már a hét végén kirobbanhat a háborúLesz háború Irakban, mégpedig nagyon gyorsan: az ellenségeskedések akár már e hét végén kirobbanhatnak - írja csütörtöki címoldalas cikkében a Le Parisien.2003-03-06 19:16:00 0
Medgyessy csak a luxust szeretiTavaly már vettek 1550 darab új autót, de ez nem volt elég a szegénységpárti kormánynak. Nemsokára 410 darab luxusautót(!) vásárol a Miniszterelnöki Hivatal. Az RTL Klub csütörtöki híre szerint az újabb kormányzati luxus mintegy hárommilliárd forintba kerül az adófizetőknek.2003-03-06 19:05:00 0
Hazudik a Népszabadság?2002. nyarán a Népszabadság összefüggésbe hozta a Fidesz - Magyar Polgári Pártot a Szadesz Kft. ingatlanügyeivel, azt a látszatot keltve, mintha ennek a párthoz köze lenne. A II-III. kerületi bíróság mostani ítéletével megállapította, hogy ez nem felel meg a valóságnak, és a Népszabadság szerkesztőségét eltiltotta a további jogsértések elkövetésétől.2003-03-06 17:27:00 0
Kellernek elment az esze?!Bár Vitéz Üvegszemű Keller Lájszló irtózik attól, hogy a közpénzek elfolyásának utánajárjon - mégsem nyugszik. Mivel is foglalatoskodik ő nap mint nap? Közpénzekkel? Nem. Most éppen a Szövetség a Nemzetért Alapítvány szúrja az ő üvegszemét.2003-03-06 17:16:00 0
A nemlétező záradék nyomábanDeutsch Tamás levelet írt Jánosi Györgynek, amelyben személyes látogatását jelzi a jelenlegi sport miniszternél, hogy közösen keressék azt a nem létező záradékot, amelyről Jánosi azt nyilatkozta, lehetetlenné teszi a 7 ezer főnél nagyobb befogadóképességű sportlétesítmények építését Budapesten.2003-03-06 17:11:00 0
Orbán Viktor nagyszerű munkát végzettMagyarország uniós csatlakozása és a Fidesz európai uniós kampánya került szóba Kövér László és Antonio Lopez Isturiz, az Európai Néppárt főtitkára budapesti megbeszélésén.2003-03-06 17:03:00 0
A nemzetközi közösségnek kell megállapodni Irak ügyébenKanadának és minden országnak érdeke, hogy mindent megtegyen a háborús konfliktus elkerülése érdekében Irak ügyében, és olyan határozat elfogadása lenne kívánatos az ENSZ BT-ben, amely ezt lehetővé teszi - jelentette ki az ottawai képviselőház elnöke, Peter Milliken újságírók előtt, miután megbeszélést folytatott Németh Zsolttal (Fidesz), az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnökével.2003-03-06 17:00:00 0
Fideszes javaslatok a területrendezési törvény kapcsánA Fidesz lényegesnek tartja, hogy az Országos Területrendezési Tervről szóló törvény írja elő a nagy területi szabályozásokat, területfelhasználásokat - hangsúlyozta Balsay István, az Országgyűlés szakbizottságának alelnöke a Fidesz-frakció sajtótájékoztatóján.2003-03-06 16:10:00 0
Százezer magyar igazolvány KárpátaljánA kárpátaljai központi információs iroda a napokban fogadta a magyar- és hozzátartozói igazolványok iránti százezredik kérelmet. A hír kapcsán Gulácsy Géza, a központi információs iroda vezetője a Beregszászon kiadott Kárpátalja című hetilap csütörtökön megjelent számának nyilatkozva elmondta: a Kárpát-medencében Erdély után másodikként Kárpátalja lépte át a százezres határt, ami önmagában is jó eredménynek számít.2003-03-06 15:12:00 0
Elefánt-bébi SchönbrunnbanUltrahangos vizsgálatok, vérvételek és terhestorna - ilyesmik töltik ki most az idejét Tongának, a bécsi állatkert vemhes elefánttehenének: várhatóan június közepén hozza világra kicsinyét, s a pici elefánt születésére nagyon komolyan készülnek Schönbrunnban.2003-03-06 14:08:00 0
Indul a National Geographic magyar kiadásaMagyar nyelven is kapható péntektől a National Geographic magazin, amelynek előfizetői példányai a napokban már megérkeztek az olvasókhoz - hangzott el a lapot bemutató budapesti sajtótájékoztatón.2003-03-06 13:56:00 0
Megnyitotta kapuit a Szabadidő 2003 kiállításMegnyílt a március 9-ig nyitva tartó Szabadidő 2003 kiállítás csütörtökön a Budapesti Vásárközpontban. A kiállítás keretében összesen több mint 15 ezer négyzetméteren zajlik a Budapest Motor, a FeHoVa, a Sport és a Budapest Boat Show szakvásár.2003-03-06 13:53:00 0
Tejet a gyerekeknek, füvet a teheneknek!A Fidesz - Magyar Polgári Párt parlamenti képviselőcsoportja úgy látja: 93-95 milliárd forintra lenne szükség az agráriumban sürgős beavatkozásként, hogy a kialakuló vészhelyzetet el lehessen kerülni.2003-03-06 13:47:00 0
Megint Baja Ferenc körül gyűlnek az adataink?Elképzelhető, hogy az In-Forrás Kht. az APEH és több pénzügyi szervezet kimásolt adatbázisához kíván tárolókapacitást létesíteni. Az In-Forrás Kht. annak a Baja Ferencnek a felügyelete alá tartozik, aki egyszer már látványosan "megsemmisített" adatokat: delete gombot nyomott egy laptopon.2003-03-06 13:33:00 0
A britek kompromisszumot fontolgatnak a BT-benNagy-Britannia az Egyesült Államokkal és Spanyolországgal közösen beterjesztett határozattervezet módosítását vagy kiegészítését fontolgatja annak érdekében, hogy megszerezze a Biztonsági Tanács ingadozó tagjainak a támogatását.2003-03-06 13:23:00 0
Kocsarján nyert az örmény elnökválasztásonRobert Kocsarján távozó államfő győzelmét mutatták a nem hivatalos eredmények csütörtök reggel az előző nap lebonyolított örmény elnökválasztásokon.2003-03-06 13:20:00 0
A csehek nem érdeklődnek az uniós munkapiac irántA cseh lakosság körében nincs különösebb érdeklődés az Európai Unió országaiban való munkavállalás iránt - derült ki abból a tanulmányból, amelyet a prágai munkaügyi és népjóléti minisztérium készített a tavalyi év felmérései alapján.2003-03-06 13:17:00 0
Nem növeli olajkitermelését Szaúd-ArábiaEllentétes hírek terjedtek el arról, hogy mit tesz Szaúd-Arábia, amennyiben beindul az Irak elleni háború. A királyság illetékesei ugyan több ízben is közölték, hogy a szaúdi olajkitermelési kapacitás eléri a napi 10,5 millió hordó nyersolajat és a kitermelés hetek, esetleg hónapokon alatt erre a szintre vihető fel, ám - utalnak rá a szakértők - Szaúd-Arábia több mint egy évtizede sohasem futtatta fel kitermelését erre a mennyiségre.2003-03-06 13:12:00 0
Pápai küldött a Fehér HázbanGeorge Bush amerikai elnök szerdán a Fehér Házban fogadta Pio Laghi bíborost, aki átadta neki II. János Pál pápa levelét. A római katolikus egyházfő ebben arra kérte az amerikai elnököt, hogy keressen békés megoldást az ENSZ keretében az iraki válságra.2003-03-06 12:38:00 0
Medgyessynek szabad volt?Egy 2001-ben történt kötvénykibocsátás kapcsán, hűtlen kezelés miatt gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség szerdán Baranyay Lászlót, a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) volt elnök-vezérigazgatóját. A bankár felháborítónak tartja az ellene folyó eljárást, és panasszal élt a gyanúsítás ellen. Medgyessy Péter 1994 után mint az MFB jogelődjének vezérigazgatója több hasonló akciót (szindikált hitelfelvételt) vezényelt le.2003-03-06 11:52:00 0
Az emberek mindennapjait érintő kérdésekre kell választ adniElhibázott a kormányzat és az Európai Unió Kommunikációs Közalapítvány érzelmekre alapozott uniós kampánystratégiája, a Fidesz inkább az emberek mindennapjait érintő kérdésekre próbál választ adni - jelentette ki Szájer József a Fidesz alelnöke Pécsett, az Európai esték című előadássorozat szerdai nyitó rendezvényén.2003-03-06 08:21:00 0
Pokorni Zoltán a megújuló FideszrőlA Fidesznek választási pártból egy jól tagolt, széles spektrumú európai párttá kell válnia - hangsúlyozta Pokorni Zoltán, a Fidesz országgyűlési frakcióvezető-helyettese Szombathelyen tartott sajtótájékoztatóján.2003-03-05 20:01:00 0
Színmagyar gimnáziumok a VajdaságbanÖtven év után ismét lesz színmagyar gimnáziuma a délvidéki magyarságnak. A vajdasági kormány szerdán adta áldását arra, hogy Szabadkán és Zentán magyar nyelvű szakosított gimnázium jöjjön létre.2003-03-05 19:42:00 0
Változások a hírTV-nélDlusztus Imre közös megegyezéssel távozott a Hír Televízió Rt.-től - tájékoztatott a társaság. A közlemény szerint az alapító főszerkesztő megfeszített munkájának is köszönhető, hogy az első magyar hírtévé műsora röviddel az indulás után már több mint 1,2 millió lakásban fogható.2003-03-05 19:33:00 0
Összefogás GyőrbenEgyüttműködési megállapodást kötött a Fidelitas győri csoportja és a 140 győri, illetve városkörnyéki polgári kört képviselő Összefogás a Polgári Körökért Egyesület Győrött; ennek értelmében együtt munkálkodnak azon, hogy a jövőben a város önkormányzatában többségbe kerüljenek a polgári, kereszténydemokrata, konzervatív, nemzeti értékrendet magukénak valló politikusok.2003-03-05 19:22:00 0
Mi lesz veled Olimpia?Deutsch Tamás elmondta a magyar emberek döntő többsége támogatja, hogy Budapest 2012-ben olimpiát rendezzen. A fideszes politikus a kormányülésen elhangzottakra reagálva kijelentette: ezt a széles nemzeti egyetértést fémjelzi az a tény, hogy tavaly több mint 700 ezren támogatták aláírásukkal az olimpiarendezés gondolatát. Emlékeztetett arra, hogy annak idején Medgyessy Péter is ellátta kézjegyével a kezdeményezést.2003-03-05 19:18:00 0
Kaposváron mindenkinek jut támogatásMinden eddiginél több szociálpolitikai juttatással segíti az idén a kaposváriakat a helyi önkormányzat: a tavalyinál 93 millió forinttal több pénzt, mintegy 800 millió forintot fordítanak ilyen jellegű kifizetésekre.2003-03-05 18:25:00 0
Az államháztartás hiánya túllépte a tervezett mértéketErről Varga Mihály az Orbán-kormány pénzügyminisztere tájékoztat közleményében.2003-03-05 17:43:00 0
Törvénytelen az MTV kuratóriumának megválasztásaA Fidesz szerint nem volt törvényes a Magyar Televízió kuratóriumi elnökségének megválasztása - mondta Halász János képviselő az MSZP-s Újhelyi István sajtótájékoztatóján elhangzottakra reagálva. A politikus hangsúlyozta, hogy a médiatörvény szerint a kuratóriumba választható tagok felét kormánypárti, másik felét pedig az ellenzéki képviselőcsoportok jelölik.2003-03-05 17:13:00 0
Csehák Judit személyesen felelős a csernobili katasztrófáért?Szijjártó Péter és Nyitrai Zsolt a Fidelitas alelnökei mai sajtótájékoztatójukon ismertették annak a levélnek a tartalmát, amelyet Csehák Judit egészségügyi és szociális miniszternek írtak. A két fiatal képviselő a parlament elé kívánja vinni Csernobil ügyét, hogy így vegye rá a kormányt a károsult családok kárpótlására. Mint elmondták ez az ügy pártok és napi politika felett álló kérdés, hiszen magyar családok tragédiájáról van szó.2003-03-05 14:46:00 0
PDSZ: Példátlan iskolabezárásokA Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) példa nélkülinek tartja, hogy a kormányváltás óta eltelt alig tíz hónap alatt mintegy száz oktatási intézmény összevonásáról, megszüntetéséről döntöttek az önkormányzatok. Erről Kerpen Gábor, az érdekvédelmi szervezet elnöke szerdai budapesti sajtótájékoztatóján beszélt.2003-03-05 14:37:00 0
Nem teljesülnek Demszky kampányígéreteiA főpolgármester becsapja a budapestieket, mert semmit nem valósít meg választási kampányígéretei közül - jelentette ki Deutsch Tamás a Fővárosi Közgyűlés Fidesz-MKDSZ képviselőcsoportjának vezetője szerdai sajtótájékoztatóján.2003-03-05 14:33:00 0
Fideszes akcióprogram a parlagfű ellenA Fidesz átfogó parlagfűellenes akciótervet dolgozott ki, melynek végrehajtására a kormánynak 6-8 milliárd forintot kellene idén elkülöníteni. Mindez Selmeczi Gabriella és Illés Zoltán fideszes országgyűlési képviselők szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján hangzott el.2003-03-05 14:09:00 0
Különbséget kell tenni a NATO és az EU közöttA Fidesz szerint a csatlakozási tárgyalások is megmutatták, mennyire fontos, hogy jó együttműködés legyen Magyarország és Lengyelország között. Ezt Szájer József, a Fidesz alelnöke, az Európai Konvent tagja mondta, miután megbeszélést folytatott a hivatalos állami látogatáson Budapesten tartózkodó Aleksander Kwasniewski lengyel köztársasági elnökkel.2003-03-05 11:57:00 0
Győztes népvezér vagy véres diktátor?Ma ötven éve, Sztálin halálával véget ért egy korszak. Oroszországban azonban máig megoszlanak a vélemények azzal kapcsolatban, hogy a "népek vezére" a történelemnek inkább pozitívan kimagasló, avagy inkább szörnyű, félelmetes alakja volt-e. Védelmezői azt mondják, hogy iparosította az országot, megnyerte a háborút. De vajon siker-e, - vetik ez ellen -, ha mindennek az ára a saját, és nem az ellenséges ország népének kipusztítása?2003-03-05 11:40:00 0
A Demokrácia Központ a tévékuratóriumi jelölésről2003. március 3-a, a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnökségi tagjainak az MSZP, az SZDSZ és az MDF által történt megszavazása óta a Demokrácia Központ munkatársai telefonok, faxok és e-mailek százait fogadták, melyekben a polgári körök fejezték ki tiltakozásukat a kormánypártok és az MDF eljárása miatt.2003-03-05 11:38:00 0
Phenjan meg nem támadási szerződést követelÉszak-Korea szerdán újólag felhívta az Egyesült Államokat, hogy kössön vele meg nem támadási szerződést a Phenjan nukleáris programjának felújítása körüli feszültség csillapítására.2003-03-05 11:25:00 0
Powell szerint meglesznek a szavazatok a BT-benDerűlátónak mondta magát kedd este Colin Powell amerikai külügyminiszter az Irakkal kapcsolatos újabb ENSZ biztonsági tanácsi határozat megszavazását illetően.2003-03-05 11:23:00 0
Chirac-Putyin telefonbeszélgetésJacques Chirac francia elnök és orosz kollégája, Vlagyimir Putyin kedd esti telefonbeszélgetésük alkalmával megállapították, hogy azonosan ítélik meg az iraki válság ügyét.2003-03-05 11:09:00 0
A Fidesz a foglalkoztatáspolitikárólVarga Mihály és Őry Csaba a Munkástanácsok Országos Szövetségével egyeztettek.2003-03-04 19:04:00 0
A főváros vezetői lenézik a budapestieketMintegy 36 milliárd forintos módosító csomagot nyújtott be a fővárosi önkormányzat költségvetéséhez a Fidesz-MKDSZ-frakció. Ezt Deutsch Tamás, a képviselőcsoport vezetője jelentette be a költségvetési vita kedd délutáni közgyűlési folytatását megelőző sajtótájékoztatóján.2003-03-04 17:23:00 0
Görgey ismét megfutamodottGörgey Gábor kulturális miniszter kedden nem jelent meg a munkáját ellenőrizni hivatott Országgyűlés Kulturális bizottsága előtt, azaz ismét megfutamodott az Országgyűlés egyik szakbizottsági meghallgatása elől. Halász János fideszes képviselő leszögezte: már február elején szerették volna meghallgatni Görgeyt, ám ez akkor elmaradt, s a bizottsági ülés március 4-i időpontját maga a miniszter nevezte meg. A Károlyi Palota jövőjéről így ma sem tudtak meg semmit a kulturális minisztertől.2003-03-04 17:13:00 0
Áder János Nancy Goodman Brinkerrel találkozottA Fidesz elkötelezett híve a terrorizmus elleni harcnak, és csakúgy, mint kormánypártként, ellenzéki pártként is teljesítette és teljesíteni fogja szövetségesi kötelezettségeit - hangsúlyozta Áder János, miután találkozott az Amerikai Egyesült Államok magyarországi nagykövetével.2003-03-04 17:12:00 0
Kell a vizsgálóbizottságKeleti György állítása, miszerint a Honvédelmi Bizottság Ellenőrzési Albizottsága elegendő az ország szuverenitását megsértő légtérhasználat ügyében, nem állja meg a helyét. Sőt, a Honvédelmi Bizottság sem veheti át egy vizsgálóbizottság feladatkörét. A repülőgépek - beleértve az idegen katonai repülőgépeket (helikoptereket) is - hazánk feletti átrepüléséhez a légifolyosókat a polgári légihatóság jelöli ki, miután a Külügyminisztérium engedélyezte az átrepüléseket. A Honvédelmi Bizottság Ellenőrzési Albizottságának ezekben a kérdésekben nincs illetékessége - áll a Fidesz közleményében.2003-03-04 16:56:00 0
Egy nemzet alamizsnákból még sohasem lett gazdagA magyar gazdaság lehetőségei a jövőben címmel tartott előadást Matolcsy György közgazdász, volt gazdasági miniszter, a Növekedéskutató Intézet igazgatója, az Áprilisi Ifjak Egyesülete és a Szabad Szó Alapítvány által rendezett Európai Uniós csatakozással foglalkozó előadássorozat minapi vendégeként, a Matthias Corvinus kollégiumban.2003-03-04 15:14:00 0
Fideszes aggályok az adótörvény-módosításrólAz adótörvények módosításáról is szó esett kedden a Parlamentben. A változtatások az egyszerűsített vállalkozói adóról szóló törvényt, a személyi jövedelemadóról szóló törvényt, az illetékekről szóló törvényt, a helyi adókról szóló törvényt, valamint az általános forgalmi adóról szóló törvényt érintik.2003-03-04 13:54:00 0
"Unity in diversity"At an international press conference in Brussels on 27 February 2003, Mr. József Szájer, member of the EU Convention delegated by the Hungarian National Assembly, introduced his proposal for the establishment of a Committee of National and Ethnic Minorities (CONEM) within the European Union2003-03-04 13:24:00 0
A Széchenyi Terv lefedte az országotAz Ecostat gazdaságkutató a Széchenyi-Tervről készített elemzést, amelyben leszögezi: a terv pozitív hatása a gazdasági aktivitás felélénkülésében, ennek nyomán a hatékonyság, a versenyképesség növekedésében nyilvánulhat meg. A napjainkban a viták kereszttüzébe került, az Orbán-kormány által létrehozott gazdaságélénkítő program pályázataira 2001 végéig 14 ezer pályázat érkezett, amelyből 11 ezer, azaz a pályázatok 80 százaléka kapott támogatást. A terv legjelentősebb programja a vállalkozáserősítő program, amelynek révén négyezren nyertek összesen 47,7 milliárd forintnyi támogatást.2003-03-04 13:13:00 0
Bírósági döntés tanúk meghallgatása nélkülA Fidesz Magyar Polgári Párt vitatja a Fővárosi Bíróság Posta kontra Fidesz perben hozott döntését, mert annak meghozatalára a tényállás megfelelő felderítése és tanúk meghallgatása nélkül, valamint a Fidesz által benyújtott bizonyítási indítványok mellőzésével került sor - áll a Fidesz közleményében.2003-03-04 12:55:00 0
Kihallgatják Rácz PétertGyanúsítottként hallgatja ki a napokban a rendőrség Rácz Pétert, a Magyar Úttörők Szövetségének ügyvezető elnökét a szervezet csillebérci vadászházának eladása ügyében - tájékoztatta a Magyar Nemzetet Németh Lajos, az ORFK kommunikációs igazgatóhelyettese.2003-03-04 12:03:00 0
Elhalasztott Máért ülésA Magyar Állandó Értekezlet következő ülését, ahol a státustörvény módosításának végső változatáról döntenek, csak az április 12-i EU-csatlakozási népszavazás után tartják meg - értesült a Magyar Nemzet. Kovács László külügyminiszter néhány héttel ezelőtt még azt nyilatkozta: a kormány február végére hívja össze a Máértot.2003-03-04 11:49:00 0
Titkolózó KVM és FVMParragh Dénes és Kékkői Zoltán keddi sajtótájékoztatóján olyan tanácsadói és kommunikációs szerződésekről tartottak sajtótájékoztatót, amelyekről előzőleg kérésre sem kaptak információt a Környezetvédelmi és Vízügyi, valamint a Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztériumtól. Ezek a szerződések emiatt minimum titokzatosnak nevezhetők.2003-03-04 11:37:00 0
A Pentagon világméretű kémhálózat kiépítését terveziAz amerikai kormány azt tervezi, hogy világméretű kémhálózattá bővíti a védelmi tárca hírszerző és elhárító szolgálatát, hogy az képes legyen terrorista szervezetekre és más katonai célpontokra vonatkozó információkat begyűjteni - jelentette kedden a The Los Angeles Times.2003-03-04 10:55:00 0
Újabb négyszáz ember munkahelye forog kockánA győri Uniontext Kft. csődöt jelentett be a cégbíróságnál hétfőn. A kialakult helyzetről a vállalati szakszervezet által összehívott zártkörű munkásgyűlésen tájékoztatták a dolgozókat. A munkásgyűlést követően Kossár Lajos, a társaság ügyvezető-igazgatója nem nyilatkozott a sajtónak.2003-03-03 19:41:00 0
A pápa az ENSZ-hez fordul, ha Bush nem reagálII. János Pál pápa szeretne felszólalni az ENSZ Biztonsági Tanácsában, ha az Irak elleni háború elkerülésére biztató, George Bush amerikai elnökhöz intézett üzenete nem éri el a célját - közölte egy vatikánvárosi diplomáciai forrás hétfőn az AFP francia hírügynökséggel.2003-03-03 19:31:00 0
Szájer József sajtóbeszélgetéseSzájer József az Európai Konvent fideszes tagja, az Országgyűlés alelnöke fontosnak tartja, hogy az új európai alkotmányban történjen utalás az európai vallási hagyományra. A politikus hétfőn sajtóbeszélgetésen ismertette a konvent múlt heti ülésén és a néppárti frakció zárt ülésén kialakult vitát.2003-03-03 19:26:00 0
Illegális légtérhasználat?A Fidesz benyújtotta kezdeményezését parlamenti vizsgálóbizottság felállítására a magyar légtér használata ügyében. Simicskó István hétfői sajtótájékoztatóján, Budapesten elmondta, a vizsgálóbizottság felállítására azért van szükség, mert ellentmondásos információk látnak napvilágot arról, hogy az utóbbi időben milyen céllal használják az amerikaiak a magyar légteret.2003-03-03 17:30:00 0
Kovács Árpád a Fidesz frakcióülésénA Fidesz - Magyar Polgári Párt frakcióülésén látta vendégül Kovács Árpádot, az Állami Számvevőszék elnökét. Kovács Árpád elmondta, az ÁSZ a közeljövőben terjeszti a parlament elé a pártok által a 2002-es országgyűlési választásokra fordított pénzeszközök ellenőrzéséről szóló jelentését, amelyből kiderül: mindegyik párt a törvénynek megfelelően finanszírozta a 2002-es országgyűlési választási kampányt. Kovács Árpád ahhoz kérte a Fidesz-frakció hozzájárulását, hogy az ÁSZ költségvetését a jövőben ne a kormány, hanem a parlament hagyja jóvá.2003-03-03 15:54:00 0
A Ron Werber-tanulmányRépássy Róbert elmondta: Ron Werber tanulmánya közepes színvonalú összefoglaló elemzés a Miniszterelnöki Hivatal működéséről. A fideszes képviselő ezt azt követően mondta, hogy délelőtt megismerhette Ron Werber tanulmányát Szekeres Imre államtitkárságán.2003-03-03 15:26:00 0
Önkormányzati intézménybezárásokA Fidesz - Magyar Polgári Párt kezdeményezi, hogy az Országgyűlés oktatási, költségvetési és önkormányzati bizottságai közös albizottságot hozzanak létre az intézménybezárási hullám okainak tisztázása, és a szükséges intézkedési javaslatok kidolgozása érdekében, jelentette ki Pokorni Zoltán hétfői sajtótájékoztatóján. Különösen aktuálissá teszi mindezt az a tény, hogy hamarosan nemsokára minden önkormányzatnak el kell fogadnia az idei költségvetést, és mind több helyütt derülnek ki nem várt hiányok.2003-03-03 15:12:00 0
MTV-kuratóriumok: nincs megegyezésSajnálatosnak tartja Rogán Antal (Fidesz), hogy az MDF és a kormánypárti frakció között megállapodás született a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnökségének jelöltjei ügyében. A házbizottság hétfői, rendkívüli ülését követően újságíróknak nyilatkozva közölte: a parlament hétfőn csak az MDF, az MSZP és az SZDSZ jelöltjeiről fog dönteni.2003-03-03 14:44:00 0
Hol van Vitéz Üvegszemű Keller László?Áder János napirend előtti felszólalásában rámutatott: 2003 februárjára nem azért fog emlékezni a magyar közvélemény, mert megbukott az első minisztere. Sokkal inkább az egyre sűrűsödő botrányokról lesz híres. Ez a február a titkolózások hava volt, szögezte le a Fidesz frakcióvezetője.2003-03-03 14:10:00 0
Orbán Viktor az átalakuló FideszrőlOrbán Viktor szerint a néppárttá átalakuló Fidesz az eddiginél nagyobb tagságot fog átölelni. A volt kormányfő a Kossuth Rádióban elmondta, hogy az új szervezet a személyes párbeszédre épül majd, és kevésbé a médiára. Az ellenzéki politikus közölte, azelőtt, hogy bejelentette, ismét elvállalja a Fidesz elnöki tisztét a párt vezetőivel egyetértési nyilatkozatot írtak alá, amely körvonalazza a megújuló Fideszt.2003-03-02 17:29:00 0
Papcsák Ferencnek nincs takargatnivalójaPapcsák Ferenc fideszes képviselő közleményben tudatja, hogy a szocialisták őt ostromló vádjának semmi alapja nincs.2003-03-02 12:20:00 0
Orbán Viktor: "Közvetlen párbeszédre van szükség"Orbán Viktor szeretné, ha a magyar közéletben létrejönne egy olyan jelentős politikai erő, amely a falusi gondolkodás és értékek védelmét és jövőjét is biztosítaná egyben. Ezt a kistelepülési polgári körök országos konferenciáján mondta Budapesten.2003-03-01 16:28:00 0
Fidelitas - Btk-felülvizsgálatA Fidelitas önkormányzati képviselői napokon belül törvénymódosításban kezdeményezik a Büntető Törvénykönyvnek a közrend megzavarására irányuló passzusai felülvizsgálatát - jelentette be Rogán Antal a Fidelitas alelnöke szombaton Budapesten.2003-03-01 15:06:00 0
Mit kezd az adatbázisokkal a pénzügyminiszter?Továbbra sem tisztázott, hogy miért rendelt el László Csaba pénzügyminiszter adatmásolást az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalnál, a Szerencsejáték Felügyeletnél, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságán, a Magyar Államkincstárnál, az Államháztartási Hivatalnál és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeleténél (PSZÁF).2003-03-01 12:10:00 0
Új paternalista szocializmus"Uram! Az ön véleményével nem értek egyet, de az életemet adnám azért, hogy elmondhassa." Tizenhárom esztendeje, a rendszerváltoztatáskor azt hittük, hogy a híres francia gondolkodó e szavait többé nem kell idéznünk, mert a szólás, a gondolkodás, a gyülekezés polgári szabadságát kivívtuk, és nincs - nem is lehet - visszaút a szocializmus jól ismert gyakorlatához. Akkor rendre a karhatalom eszközeivel akadályozták meg a pártnak nem tetsző összejöveteleinket, vagy azt, hogy kritikus eszméinket nyilvánosan közöljük. Akkor adatokat gyűjtöttek rólunk, és besúgók hálózata vette körül azokat, akiket a szocialista hatalom magára nézve veszélyesnek vélt. A szabadságot szerető demokratákat ma újból, régről visszaköszönő gondok aggasztják. Csendben lopakodva visszatért közéletünkbe alapvető szabadságjogaink korlátozásának gyakorlata.2003-03-01 11:55:00 0
Brinker asszony miatt bontatna Demszky?Demszky Gábor, Budapest székesfőváros főpolgármestere nagyszabású akcióba kezd kedves településének lakhatóbbá tétele céljából. A baloldal magát SZDSZ-ként emlegető frakciójának emblematikus egyénisége a közeljövőben megregulázza a városkép elcsúfítóit, a Budapest lakhatóvá és közlekedhetővé tételét megakadályozókat.2003-03-01 11:44:00 0
Felesleges és méltatlan politikai támadás a Terror Háza ellenA fővárosi Fidesz-MKDSZ-frakció pénteken indítványozta, hogy a Fővárosi Közgyűlés hétfői rendkívüli ülésén vegye napirendjére a Terror Háza Múzeum pengefalának elbontását célzó várostervezési és városképvédelmi bizottság határozatának felülvizsgálatát.2003-02-28 18:16:00 0
Orbán Viktor a közeljövő kérdéseirőlA 2002-es esztendő mérföldkő a magyar közéletben. Jelentős változás következett be, mely két nagy értékrend körül kristályosodik. Természetesen ez a pártok világában is megjelent, s két nagy néppárt kialakulásának irányába mutat mindenütt Európában. Erről Orbán Viktor beszélt a sajtó képviselői számára szervezett háttérbeszélgetésen.2003-02-28 18:11:00 0
Orbán Viktor vállalja az elnökjelöltségetOrbán Viktor pénteken a Hír Tv-nek adott nyilatkozatában bejelentette, hogy vállalja a jelöltséget a Fidesz elnöki tisztségére a májusi kongresszuson. Elmondta, hogy aláírta a Fidesz átalakításáról szóló egyetértési nyilatkozatot, és így hivatalosan is kandidál az elnökségre.2003-02-28 16:56:00 0
Az inflációs célokat fenyegeti a kormány költségvetési- és bérpolitikájaA Magyar Nemzeti Bank elnöke kijelentette: az olajárak emelkedése nem veszélyezteti az inflációs célokat, és azok tarthatók a jelenlegi árfolyamok mellett. Ezt Járai Zsigmond az AP-DJ hírügynökségnek adott interjújában fejtette ki.2003-02-28 16:24:00 0
A drogozás terjedése ellen lépnek fel a Békés megyei fideszesek"Kármentésbe" kezdtek a Békés megyei fideszesek, mert határozottan úgy gondolják, hogy a március elsejével hatályba lépő úgynevezett drogtörvény következtében fokozottabb veszélybe kerülnek a fiatalok.2003-02-28 15:06:00 0
Koalíciós megállapodás AusztriábanMegegyezésre jutott a koalíciós szerződésről pénteken Bécsben az Osztrák Néppárt (ÖVP) és eddigi partnere, a jobboldali populista Osztrák Szabadságpárt (FPÖ); ezt a két pártelnök már be is jelentette az államfőnek, s a két párt elnökségének valószínű áldása után várhatóan pénteken délután leteszi az esküt az új kormány.2003-02-28 14:10:00 0
Oroszország megvétózza az Irak elleni támadástOroszország élni fog vétójogával az ENSZ Biztonsági Tanácsában a világbéke megóvása érdekében, ha szükség lesz erre, és úgy tartja: a jelenlegi helyzetben nincs szükség egy újabb BT-határozatra Irak ügyében - jelentette ki pénteken Pekingben Igor Ivanov orosz külügyminiszter háromnapos hivatalos látogatását záró sajtóértekezletén.2003-02-28 13:51:00 0
Bagdad megsemmisíti tiltott rakétáitBagdad elfogadta az ENSZ Felügyeleti, Vizsgálati és Ellenőrzési Bizottságának (UNMOVIC) azt a követelését, hogy semmisítse meg asz-Szamúd-2 rakétáit - jelentette be péntekre virradóra az UNMOVIC.2003-02-28 13:49:00 0
A parlament elfogadta Saron új kormányátAz izraeli parlament péntekre virradóra bizalmat szavazott az Ariel Saron által beterjesztett kormánynak. A knesszet elnökének bejelentése szerint a 120 tagú testületből a szavazáson 114-en voltak jelen, s 66-an támogatták 48 elutasítással szemben a Saron által beterjesztett, a kormányfővel együtt 21 tagból álló kabinetet.2003-02-28 13:46:00 0
Télbúcsúztató a FonóbanFrancia-magyar dzsessz-esttel, a marokkói Chalaban együttes népzenei koncertjével, roma mulatsággal és néptáncos mesterkurzussal várja többek között a Fonó Budai Zeneház márciusban az érdeklődőket.2003-02-28 13:43:00 0
Két asztronauta a Nemzetközi ŰrállomásonÁtmeneti időre - addig, ameddig az amerikai űrsiklókat ismét nem állítják szolgálatba - az eddigi három űrhajós helyett kettő fog folyamatos szolgálatot teljesíteni a Nemzetközi Űrállomáson. Ebben állapodtak meg az amerikai és az orosz szakértők.2003-02-28 13:40:00 0
Balatoni télbúcsúztató fürdőzésselTélbúcsúztató, tavaszváró mulatságot rendeznek vasárnap Balatonalmádiban; az esemény keretében - a Balatont borító jég és a hideg ellenére - a tervek szerint többen is megmártóznak a tóban.2003-02-28 13:34:00 0
Nem pusztán monetáris kérdés az eurózónához való csatlakozásJárai Zsigmond szerint a sikeres dezinfláció a legfontosabb a csatlakozó országok makrogazdasági folyamatában. A Magyar Nemzeti Bank elnöke ezt pénteken Budapesten egy nemzetközi szemináriumon fejtette ki, amelynek témája a csatlakozó országok monetáris stratégiája volt. A tanácskozáson számos jegybankelnök vesz részt.2003-02-28 12:58:00 0
Titokzatos szerződések az üvegzseb-program jegyébenBort iszik és vizet prédikál a kormány az úgynevezett üvegzsebprogramban - jelentette ki Répássy Róbert fideszes országgyűlési képviselő budapesti sajtótájékoztatóján pénteken. A politikus azzal kapcsolatban mondta ezt, hogy a kormány titokzatos szakértői szerződések garmadáját köti hozzá közelálló cégekkel.2003-02-28 12:41:00 0
Újabb titkos adatmentési megbízásA Miniszterelnöki Hivatal tulajdonában álló, végelszámolás alatt álló In-Forrás Kht. 340 millió forintot fordít egy kormányzati adatmentési projektre, nem tudni azonban, hogy ki, milyen céllal bízta meg a kht.-t és ki állja a számlát. Rejtély övezi azt is, hogy hová, milyen céllal kerülnek kormányzati információk - tájékozódott a Magyar Nemzetet egy kancelláriához közelálló forrásból.2003-02-28 12:40:00 0
Egyetértési nyilatkozatA Fidesz - Magyar Polgári Párt Országos Elnökségének tagjai, valamint a megyei szervezetek elnökei egyetértési nyilatkozatot bocsátottak ki február 28-án, amelyben rögzítik a párt átalakításának legfontosabb irányait.2003-02-28 10:51:00 0
Magyar javaslatok a konventbenAz Európa jövőjével foglalkozó konventben Szájer József, az Országgyűlés alelnöke és egyik konventküldötte Istennek és a vallásnak a szerződésben történő megemlítésével kapcsolatos módosító javaslatához fűzött megjegyzéseket.2003-02-28 09:37:00 0
Kormányzati hatáskörtúllépés: életünket és légterünket?Simicskó István a jövő héten parlamenti vizsgálóbizottság felállítását indítványozza annak kiderítésére, hogy pontosan kik használják a magyar légteret, és ez megfelel-e a hétfői országgyűlési határozatnak. Olyan jelentések érkeztek ugyanis a Fideszhez, amelyek azt mutatják, hogy a kormány a hatáskörét túllépve mindenféle helikopter és repülőgép átrepülését engedélyezte az ország légterén.2003-02-28 09:32:00 0
Ron Werber-ügy: Szekeres összevissza beszél?Szekeres Imre állítólag továbbra is várja Répássy Róbert (Fidesz) jelentkezését, hogy tárgyaljon vele a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) által felkért szakértő döntés előkészítő tanulmányának nyilvánosságáról. Szerdán Répássy Róbertnek Szekeres kabinetfőnöke nem mutatta meg a tanulmányt. Aztán Áder Jánosnak írt válaszlevelében maga Szekeres azt bírta leszögezni, hogy - idézzük -: "megismerését nem engedélyezem".2003-02-27 19:51:00 0
A hülyeség - ha fájna, 2003. február 27.Braun Róbertet, a MeH újdonsült kommunikációs szakemberét kérdezte a HVG ezen a héten.2003-02-27 19:30:00 0
Harmonia Caelestis olaszulEsterházy Péter Harmonia Caelestis című regénye olasz nyelvű fordításának ünnepélyes bemutatóját pénteken tartják Budapesten, az Olasz Kulturális Intézetben. Az intézmény tájékoztatása szerint a rendezvény vendége lesz az író mellett a kötet két fordítója: Giorgio Pressburger és Antonio Sciacovelli.2003-02-27 18:52:00 0
"Sodródó kormányzat, bizonytalan jövő"A Fidesz-Magyar Polgári Párt példátlannak tartja, hogy az SZDSZ meg kívánja változtatni egy, a Fidesz által javasolt politikai vitanap címét, mert az minősítő jelzős szerkezettel illeti a kormányt - nyilatkozta az MTI-nek Rogán Antal (Fidesz) a házbizottság csütörtöki ülésén történteket kommentálva.2003-02-27 18:48:00 0
Elemérék 27 milliót kaszálnakÖsszesen 26,9 millió forint értékben kötött szerződést csak a Nemzeti Autópálya Rt. a Forgács és Kiss Ügyvédi Irodával, Kiss Elemér korábbi munkahelyével, írta csütörtökön az [origo]. A pontos összeget a cég vezetője azután hozta nyilvánosságra, hogy az [origo]-ban megjelent: titkosan kezelik ezeket az adatokat.2003-02-27 18:21:00 0
Sajnos nőtt a munkanélküliségSajnálatos, hogy a szocialista politikusok a már ismert és egyre népszerűtlenebb werberi technikákat alkalmazzák egy szakpolitikai vitában ahelyett, hogy az elhangzott felvetésekre érdemben reagálnának. Hisztérikus nyilatkozataikkal azonban, bár szeretnék, nem tudják befolyásolni az igazságot - szögezi le Őry Csaba közleményében, amelyet a szocialisták sajtótájékoztatója után tett közzé.2003-02-27 17:53:00 0
Valótlanságokat állít az OMA Fidesz - Magyar Polgári Párt közleményében felszólítja az Oktatási Minisztériumot, hogy hozza nyílvánosságra valamennyi, a Sulinettel kapcsolatos közbeszerzési eljárás jegyzőkönyvét.2003-02-27 17:23:00 0
A kormány idén a tönk szélére juttatta az önkormányzatokatA kormány önkormányzati programja az egyes önkormányzatok leszakadását idézi elő - szögezte le Bóka István, az Országgyűlés Önkormányzati és Rendészeti Bizottságának fideszes elnöke a képviselőcsoport csütörtöki sajtótájékoztatóján. A sajtótájékoztatón Bóka István utalt arra, hogy 300 település polgármestere nyílt levelet intézett Medgyessy Péter miniszterelnöknek, amelyben felhívták a kormányfő figyelmét a működést fenyegető problémákra.2003-02-27 16:54:00 0
Gáz van, babámA Fidesz - Magyar Polgári Párt frakciójának Gazdasági kabinetje Csillag István egyértelmű és őszinte tájékoztatását várja arról, biztosított-e az ország kockázatmentes gázellátása. Egyértelmű választ várunk arra is, hogy a gazdasági miniszter által jóváhagyott éves ellátási terv alapján, hasonló hideg időjárás mellett még hány napig elegendő a meglévő készlet - áll a Fidesz - Magyar Polgári Párt Gazdasági kabinetjének közleményében.2003-02-27 16:37:00 0
Hazai György akadémikus veheti át az Andrássy-díjatAz Andrássy Gyula Társaság díját első alkalommal adják át március 7-én, a kiegyezés utáni Magyarország első miniszterelnöke születésének 180. évfordulója tiszteletére rendezett Andrássy-emlékülésen.2003-02-27 15:20:00 0
Uniós szinten nem megoldott a kisebbségi jogok védelmeA nemzeti és etnikai kisebbségek védelmének mind az EU joganyagában, mind intézményrendszerében jobban kellene tükröződnie, illetve meg kellene jelennie - jelentette ki az Országgyűlés alelnöke csütörtökön Brüsszelben.2003-02-27 15:17:00 0
Harminc évig titkos Ron Werber tanulmányaA szocialista választási kampányban tevékenyen részt vevő, módszerei miatt "a gyűlöletbeszéd karmestereként" is emlegetett Ron Werber tanulmányt írt azt vizsgálva, miként kellene átalakítani a magyar kormány szívét, a Miniszterelnöki Hivatalt. Werber hiába kapott közpénzekből tanulmányáért 10 000 dollárt s hiába monitoringozza még mindig a kabinet tevékenységét, opusát 30 évre mégis titkosította a kormány. Ez utóbbi a kancelláriát ideiglenesen vezető Szekeres Imre Áder János fideszes frakcióvezetőnek címzett leveléből derül ki.2003-02-27 14:54:00 0
Atkári: elszámolási veszteség a 270 milliós hiányEseti vizsgálóbizottság létrehozását kezdeményezi a Fővárosi Közgyűlés Fidesz-MKDSZ-frakciója annak tisztázására, hogy miért érte 276 millió forintos veszteség a fővárost decemberben, amikor az egy évvel korábban felvett 30 millió eurós hitelt forintra váltották. Erről Deutsch Tamás, a képviselőcsoport vezetője beszélt a Fővárosi Közgyűlés szünetében tartott csütörtöki sajtótájékoztatóján.2003-02-27 14:53:00 0
Uniós intő a kormány foglalkoztatáspolitikájánakSúlyos bírálatokkal illeti Magyarországot az Európai Bizottság csatlakozó országok foglalkoztatáspolitikáját vizsgáló jelentése. A dokumentum megállapítja, hogy a munkanélküliség csökkenésére a közeljövőben már nem lehet számítani és felhívja a figyelmet arra is, hogy az OECD-országok közül hazánkban a legmagasabbak az adó- és járulékterhek. Balsai István az Országgyűlés Foglalkoztatási és Munkaügyi Bizottságának MDF-es elnöke Őry Csaba fideszes alelnökkel tartott csütörtöki közös sajtótájékoztatóján ennek megfelelően kormányzati sikerpropagandáról beszélt.2003-02-27 14:50:00 0
Koidzumi levele Szaddám HuszeinhezKoidzumi Dzsunicsiro japán miniszterelnök az iraki konfliktus békés megoldását szorgalmazó levelet írt Szaddám Huszein iraki elnöknek.2003-02-27 14:48:00 0
Aznar a pápánálAz iraki válság megoldásának lehetőségei álltak José Maria Aznar spanyol miniszterelnök és II. János Pál csütörtöki római megbeszélésének a középpontjában. A pápa magánkihallgatáson fogadta a spanyol kormányfőt, aki vatikáni programja után Silvio Berlusconi olasz miniszterelnökkel ül közös asztalhoz.2003-02-27 14:45:00 0
Polgári körök az uniós csatlakozásértAz európai uniós csatlakozással kapcsolatos programot szervez a Solti Polgári Kör holnap 17 órától a művelődési házban a magyar mezőgazdaság, a kis- és középvállalkozások az EU-ban, illetve válaszút előtt a gazdák témákban.2003-02-27 13:44:00 0
Jogszerű volt-e az előzetes döntés?A közigazgatási hivatalhoz fordult Németh Zoltán, a győri közgyűlés jobboldali frakciójának helyettes vezetője annak megállapítására, jogszerű volt-e a testület múlt heti előzetes döntése az iskolabezárásokról.2003-02-27 13:36:00 0
Való Világ helyett való világRövid idő alatt nem remélt népszerűségre tett szert a Mindentudás Egyeteme, megkérdőjelezve a nézettség bűvöletében csakis bóvlit kínáló médiamenedzserek kizárólagosnak hirdetett érveit.2003-02-27 12:46:00 0
Járai: 2008 előtt nem reális az eurócsatlakozásA Magyar Nemzeti Bank elnöke, Járai Zsigmond szerint Magyarország helyesen teszi, ha a lehető leghamarabb csatlakozik az EU-beli valutaunióhoz, vagyis az euróövezethez, de ez 2008 előtt nem tűnik reálisnak - írta csütörtökön a Reuters hírügynökség.2003-02-27 12:15:00 0
A Bundestag elnöke bírálja az Egyesült ÁllamokatWolfgang Thierse, a német képviselőház (Bundestag) elnöke a Berliner Zeitung csütörtöki számában élesen bírálta az Egyesült Államokat azért a módért, ahogy az ENSZ-t kezeli. Thierse szerint az Egyesült Államok a világszervezet behódolását akarja.2003-02-27 12:02:00 0
Virtuális tüntetés Washington ellenAz amerikai kormány iraki politikája ellen az egykori levélláncok mintájára a világhálón szerveződő virtuális tüntetés terjed az egész világon: a csütörtöki hírügynökségi jelentések szerint az amerikai kongresszust és a szenátust szinte megbénítják a felhívásra érkező telefonhívások, e-mailek és faxok.2003-02-27 12:00:00 0
Grossman: Amerika nem háborút, leszerelést akarAz Egyesült Államok nem a háborúban, hanem Irak leszerelésében érdekelt, de a jelenleg érvényes biztonsági tanácsi határozatban benne van a katonai megoldás lehetősége is - mondta csütörtökön az amerikai kormány egyik vezető illetékese.2003-02-27 11:56:00 0
Titkosak az állami cégek szerződéseiNem nyilvánosak a Közlönykiadó Kft., illetve a Nemzeti Autópálya Rt. által a Forgács és Kiss Ügyvédi Irodával kötött szerződések. Annak ellenére, hogy mindkét esetben állami tulajdonú, közpénzekből működő vállalkozások szerződtek, üzleti titokra hivatkozva nem adják ki a dokumentumokat. Az igazságügyi államtitkár szerint az állami cégek szerződései elvileg - bizonyos különleges esetektől eltekintve - most is nyilvánosak. A parlament által a napokban tárgyalt üvegzsebtörvény több olyan jogszabályt is módosít, amelyek egyértelműbbé teszik, mi számít nyilvános szerződésnek, közérdekű adatnak.2003-02-27 11:53:00 0
Tiltakozó polgármesterek levele Medgyessy PéterhezAz ország mintegy kétszázötven polgármestere - pártállástól függetlenül - nyílt levélben fordult Medgyessy Péter miniszterelnökhöz tiltakozásul a kormány önkormányzati politikája miatt. A város- és faluvezetők szerint a parlamenti többség által elfogadott 2003-as költségvetés veszélybe sodorja a vidéki településeken élőket: a miniszterelnök által megígért béremelések helyett köztisztviselők és közalkalmazottak, köztük pedagógusok ezrei kerülhetnek az utcára.2003-02-27 11:17:00 0
Több tízmilliárd dolláros "árcédula" a háborúnA korábbi becsléseket meghaladva, 95 milliárd dollár lehet egy Irak elleni háború költsége - írták csütörtökön hírügynökségek, washingtoni kormányzati és kongresszusi értesülésekre hivatkozva.2003-02-27 10:50:00 0
Dániában népszerű a háború gondolataEgy nemrég végzett közvélemény-kutatás alkalmával a dán lakosság meglepően nagy hányada helyeselte az Irak elleni háborút, amennyiben arra az ENSZ felhatalmazásával kerülne sor.2003-02-27 10:45:00 0
A cseh lakosság inkább Klaust támogatjaCsehországban a legutóbbi országos felmérések csütörtökön közzétett eredményei szerint a lakosság kétharmada Václav Klaus ellenzéki politikust, míg egyharmada Jan Sokolt, a kormánykoalíció elnökjelöltjét látná szívesebben Václav Havel utódaként a cseh köztársasági elnök székében.2003-02-27 10:43:00 0
Moszkva és Párizs a békés rendezéshez ragaszkodikVlagyimir Putyin orosz elnök és Gerhard Schröder német kancellár szerdán este Moszkvában elutasította az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) elé a hét elején beterjesztett - az Irak elleni háború előtt utat nyitó - határozat tervezetét és újabb erőfeszítéseket sürgetett az iraki válság békés rendezése érdekében.2003-02-27 08:00:00 0
Újraindították a jongbjoni atomerőművetÉszak-Korea szerdán újraindította a jongbjoni atomerőmű egyik reaktorát - jelentette be az amerikai kormány egy illetékese.2003-02-27 07:51:00 0
Budapesten a sepsiszentgyörgyi színházA sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház a Rómeó és Júlia című darabot játssza jövő kedden Budapesten, a Thália Színházban. Az erdélyi teátrum előadásaival veszi kezdetét a Vendégségben Budapesten - határon túli magyar színházi estek 2002-2003-as évadának tavaszi sorozata.2003-02-27 07:46:00 0
Derkovits-ösztöndíjasok kiállítása az Ernst MúzeumbanA fiatal képzőművészek pályakezdését segítő Derkovits Gyula-ösztöndíj elmúlt évi kedvezményezettjeinek munkáiból nyílik kiállítás vasárnap Budapesten, az Ernst Múzeumban.2003-02-27 07:37:00 0
Nagy árat fizethetünk Medgyessy tavalyi amerikai látogatásáértSimicskó István leszögezte: a jelenlegi ellenzéknek már többször "meg kellett fognia a kormány kezét" biztonságpolitikai kérdésekben. Az Országgyűlés Honvédelmi Bizottságának fideszes alelnöke egy szerda esti budapesti fórumon közölte: az egyik ilyen alkalom az volt, amikor az ellenzék nem engedte, hogy a kormányzat harcoló alakulatot küldjön Afganisztánba, a másik pedig az, amikor a Törökország védelmével kapcsolatos országgyűlési hozzájárulást "kellett pontosítani".2003-02-27 07:31:00 0
Demszky a hozzá méltó módon köszöntötte az egyéves múzeumotA Terror Háza Múzeum vezetése minden lehetséges jogi eszközt meg fog ragadni annak megakadályozására, hogy a főpolgármester buldózereivel leromboltassa a pengefalat, amelynek elbontása kegyeletsértő cselekedet volna.2003-02-26 20:46:00 0
Tony Curtis a hátrányos helyzetű magyar gyermekekértA hátrányos helyzetű gyerekek oktatását szeretné támogatni Magyarországon Tony Curtis, aki e célból nyáron Magyarországra látogat. A világhírű színész a washingtoni nagykövetségen magyar újságírókkal beszélgetve elmondta, árvaházakat keres fel lányával, Alexandrával, aki segít szándéka megvalósításában.2003-02-26 19:42:00 0
Veszélyben a szlovákiai magyar egyetem?Csáky Pál szlovák miniszterelnök-helyettes aggódik a kormányprogram értelmében létrehozandó önálló magyar egyetem sorsa miatt, és attól tart, hogy a kormány halogatja az ezzel kapcsolatos teendőit.2003-02-26 18:46:00 0
Blix: még nem nyilvánvaló Irak teljes együttműködéseHans Blix, az ENSZ iraki fegyverzetellenőreinek vezetője szerint Irak alapvetően még nem határozta el, hogy megsemmisíti tömegpusztító fegyvereit, és egyelőre nem működik együtt teljesen az ENSZ-szel.2003-02-26 18:42:00 0
Schmidt Mária: várjuk a buldózereketEl kell bontani a Terror Háza Múzeum homlokzatához illeszkedő pengefalat - erről szerda délutáni rendkívüli ülésén, az ellenzéki képviselők kivonulása után, hét MSZP-SZDSZ képviselő szavazatával döntött a Fővárosi Közgyűlés városképvédelmi bizottsága.2003-02-26 18:39:00 0
A nyilvánosság felé nyit az ombudsmani hivatalAz Országgyűlési Biztos Hivatala felvilágosító kampányba kezd: a városi és megyei önkormányzatok panaszirodáin és Budapesten a kerületi ügyfélszolgálati irodákban a hivatal tevékenységét ismertető dokumentumokat helyez el.2003-02-26 18:10:00 0
Németh Zsolt: úgy látszik, Kovácsot frusztrálja a FideszMerőben újszerű, hogy Kovács László a lengyel külügyminiszterrel tartott sajtótájékoztatóján a Fidesszel foglalkozott - mondta szerdán Németh Zsolt, a Fidesz frakcióvezető-helyettese.2003-02-26 18:02:00 0
Lassú a kormány - a Tisza vize partot mosA Fidesz örömmel veszi, hogy a kormány meg kívánja valósítani a polgári kabinet által kidolgozott Vásárhelyi-tervet, amely nagyban segítené a Tisza menti árvízi védekezést - fogalmazott Fónagy János fideszes képviselő, volt közlekedési miniszter a szerdai, szolnoki kormányszóvivői tájékoztatón elhangzottakra reagálva.2003-02-26 17:50:00 0
EU-csatlakozás: a Fidesz a párbeszéd, a felkészülés híveNem kampányra van szükség, hanem párbeszédre és tájékoztatásra - szögezte le Szájer József a Fidesz elnökségi ülését követő szerdai budapesti sajtótájékoztatón. A Fidesz uniós csatlakozást a polgárok nézőpontjából vizsgálja, ezért konferencia-sorozatot, Európa Szabadegyetemet indít, lakossági fórumokat szervez. A polgároktól érkező kérdések alapján Fideszes képviselők interpellációkat intéznek a kormányhoz az integráció ügyében, az Európai interpellációk keretében.2003-02-26 17:45:00 0
Biztosítják a délvidéki magyar kisebbség kollektív jogaitEurópai viszonylatban is egyedülálló, a délvidéki magyarság szempontjából pedig kulcsfontosságú az emberi és kisebbségi jogokról, illetve polgári szabadságjogokról szóló alapokmány, amelyet várhatóan szerdán fogad el külön-külön a szerb és a montenegrói parlament - közölte Ispánovics István szabadkai polgármester, aki tevékenyen részt vett a dokumentum kidolgozásában.2003-02-26 17:23:00 0
Törvénysértő az EU Kommunikációs Közalapítvány működése?A "történelmi" Szociáldemokrata Párt (SZDP) az Európai Unió Kommunikációs Közalapítvány működésének azonnali felfüggesztésének érdekében Polt Péter legfőbb ügyészhez fordult szerdán. Tudatja: amikor azonban az SZDP a közalapítványhoz fordult, hogy pályázat útján kampánypénzt kapjon hirdetései megjelentéséhez, a párt kérelmét elutasították arra hivatkozással, hogy a közalapítvány alapító okirata szerint pártok, szakszervezetek nem részesülhetnek a közalapítvány anyagi forrásaiból - tartalmazza a beadvány.2003-02-26 17:11:00 0
Szervezett Bűnözésen a kormányzati EU-kampány?A Népszabadság mai száma szerint a kormányzati EU-levél, azaz két A/4-es papírlap 345 millió forintba került. A Millenniumi Országjáró - azaz a rendezvények kiválasztása, utazás, tudósítások és fotók elkészítése, programajánlók összeállítása, a 19. század végi sajtószemle, szerkesztői költségek, teljes nyomdai előkészítés, címzés, postázás és névre szóló eljuttatás - 24 oldalon, a Népszabadság paramétereinek megfelelően előállítva, fele annyiba került, mint a szocialista-szabad demokrata kormány EU-levele. Vajon beidézi-e a szocialista-szabad demokrata EU-kampányolókat a Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóság bűnügyben folyó nyomozáshoz?2003-02-26 16:58:00 0
A Medgyessy-kormány bünteti ZalaegerszegetA Fidesz Zala megyei elnökének szavai szerint a Medgyessy-kabinet bünteti Zalaegerszeget, illetve a város lakóit. Szalai Annamária szerdai sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: a Medgyessy-kormány sokat ígért, de az elmúlt tíz hónapban az ígéreteknek csak a töredékét teljesítette.2003-02-26 16:35:00 0
Az EU közvéleménye támogatja Magyarország csatlakozásátMagyarország EU-tagságát a nyugat-európai közvélemény közel kétharmada támogatja - állapította meg a GfK-csoport brüsszeli székhelyű Ad Hoc Worldwide kutatóintézetének "Európa jövője" című vizsgálata.2003-02-26 15:55:00 0
Sampaio felsorakozik Chirac mögéJorge Sampaio portugál elnök felsorakozott az Irak békés lefegyverzésére irányuló német-francia kezdeményezés mögé.2003-02-26 15:50:00 0
Kofi Annan NicosiábanAz ENSZ főtitkára némileg módosította Ciprus újraegyesítésére készített tervét, s ezt mielőbb át kívánja nyújtani a ciprusi görög és török közösség képviselőinek.2003-02-26 15:45:00 0
Pécsi Tavaszi FesztiválHuszonöt előadóval, két kiállítással, három gasztronómiai esttel és több mint hatvan filmvetítéssel várja vendégeit a március 10-én megnyíló Pécsi Tavaszi Fesztivál.2003-02-26 15:43:00 0
Washington feloldotta a jugoszláv vagyon zárlatátAz Egyesült Államok részben feloldotta a titói Jugoszlávia vagyonának zárlatát. Az USA még 1992-ben, a boszniai és a horvátországi háború miatt fagyasztotta be a Jugoszláv Szövetségi Szocialista Köztársaság vagyonát.2003-02-26 15:13:00 0
Hivatalba lépett az új litván államfőOrszágának további nyugati integrációja mellett szállt síkra szerdán, beiktatása alkalmával Rolandas Paksas, Litvánia új elnöke.2003-02-26 15:07:00 0
Volkswagen: a jövő a szintetikus üzemanyagokban vanBernd Pischetsrieder, a Volkswagen konszern elnöke a hidrogénalapú - árammal működő - üzemanyagcellákat nem tekinti a jelenlegi belsőégésű motorok alternatívájának. Szerinte a hagyományos benzin- és dízelmotorok számára előállott szintetikus üzemanyagoknak sokkal nagyobb a jövője.2003-02-26 15:04:00 0
Magyar tájképek az orosz dumábanIrina Zagovorcseva orosz festőművésznő magyar tájakat bemutató képeiből nyílt kiállítás szerdán az orosz törvényhozás alsóháza, az állami duma moszkvai épületében.2003-02-26 15:01:00 0
Kecskeméti Tavaszi FesztiválA Kecskeméti Tavaszi Fesztivál március 15-én kezdődő eseménysorozata keretében tizennégy helyszínen csaknem félszáz programmal várják az érdeklődőket.2003-02-26 14:59:00 0
Nem kizárt a Törökország és Kuvait elleni válaszcsapásIrak nem zárja ki, hogy háború esetén csapást mér Törökországra és Kuvaitra, az Egyesült Államok "cinkosaira" - mondta Taha Jaszin Ramadan iraki alelnök a Vremja Novosztyej című orosz napilapban szerdán megjelent nyilatkozatában.2003-02-26 14:41:00 0
Podgorica Washington pártján állMontenegró támogatja az Egyesült Államok iraki politikáját, még akkor is, ha ez veszélybe sodorja európai integrációját.2003-02-26 14:37:00 0
Nincs napirenden a francia vétóA francia védelmi miniszter a nemzetgyűlés szerdai iraki vitája előtt úgy vélekedett, hogy Franciaország biztonsági tanácsi vétójának kérdése jelenleg nem időszerű probléma.2003-02-26 14:35:00 0
Odaítélték az idei eMeRTon-díjakatOdaítélték az idei eMeRTon-díjakat; a tizenkét kategóriában kiosztott könnyűzenei elismeréseket április 4-én adják át Budapesten, az Uránia Nemzeti Filmszínházban tartandó gálakoncerten.2003-02-26 14:30:00 0
Welteke és Járai a pénzügyi uniórólAz Európai Központi Bank (EKB) nem fogja arra szorítani az Európai Unió új tagjait, hogy gyorsan lépjenek be a monetáris unióba is: a minőség előbbre való az időnél, az idő előtti, elhamarkodott belépés meghaladná egyes országok pénzügyi szektorának a kapacitását - közölte egy frankfurti tanácskozáson Ernst Welteke, a német jegybank elnöke, aki az EKB Tanácsának is tagja.2003-02-26 14:23:00 0
Ron Werber monitoringozza a magyar kabinet tevékenységétRépássy Róbert szerdán nem ismerhette meg Ron Werber tanulmányát, amelyet a tanácsadó 10 ezer dollárért készített a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) megrendelésére. A fideszes képviselő szerdán a tanulmány ügyében hiába kereste fel Szekeres Imre miniszterelnöki hivatali államtitkárt személyesen, távollétében Szekeres kabinetfőnöke arról tájékoztatta: egyelőre nem tudja, s nem is akarja átadni a tanulmányt.2003-02-26 14:19:00 0
Ron Werber most is dolgozik a Miniszterelnöki HivatalnakRépássy Róbert írásbeli kérdéseket intézett a Miniszterelnöki Hivatal vezetőjéhez Ron Werber tanulmányával kapcsolatban. A válaszokat Szekeres Imre a Miniszterelnöki Hivatal megbízott vezetője jegyzi.2003-02-26 13:48:00 0
Blix: az USA nem gyakorol nyomást az ellenőrökreHans Blix, az Irakban ténykedő ENSZ-ellenőrök svéd vezetője a Die Zeit című német hetilapnak úgy nyilatkozott, hogy az Egyesült Államok nem gyakorol nyomást a fegyverellenőrökre.2003-02-26 13:19:00 0
ENSZ: minden nap 24 ezer ember hal éhenA világ vesztésre áll az éhség elleni küzdelemben - jelentette ki kedden az ENSZ Világélelmezési Programjának (WFP) vezetője.2003-02-26 13:14:00 0
Keszthelyi KarneválMaskarás felvonulással kezdődik és álarcosbállal zárul szombaton a IV. Keszthelyi Karnevál.2003-02-26 13:11:00 0
Európa az extasy legfőbb termelője és fogyasztójaHollandia a világ legnagyobb extasy-termelője, és Nagy-Britannia, Írország és Spanyolország ennek a kábítószernek a legfőbb fogyasztói - derül ki az ENSZ Nemzetközi Kábítószer-ellenőrzési Programjának (UNDCP) szerdán Bécsben nyilvánosságra hozott jelentéséből.2003-02-26 13:05:00 0
Olcsóbb Internet - drágábbanAlulírott Internet-szolgáltatók kijelentjük, hogy sem 2003. március 1-től, sem belátható időn belül az internetezés árait 25 százalékkal csökkenteni nem tudjuk! Sajnos előzetes várakozásainkkal ellentétben a Matáv Rt.-től olyan ajánlatokat kaptunk, amelyek nem teszik lehetővé számunkra, hogy kiskereskedelmi árainkat csökkentsük.2003-02-26 13:02:00 0
Bélyegsorozat a pápa 25 éves jubileumáraHuszonöt motívumból álló bélyegsorozat kibocsátásával emlékezik meg idén a Vatikán II. János Pál pápaságának negyedszázados évfordulójáról.2003-02-26 12:54:00 0
Megszakadt a kapcsolat a Pioneer-10 űrszondávalAz amerikai űrkutatási hivatal, a NASA ismét elvesztette a kapcsolatot a Pioneer-10 űrszondával, amely 31 éve, 1972 márciusában indult el útjára.2003-02-26 12:53:00 0
Vándorkiállítás az EU-csatlakozásrólA nagykanizsai városi könyvtárban szerdán megnyílt az európai uniós csatlakozásról szóló vándorkiállítás. A zalai kiállítás-sorozatot a keszthelyi Balaton Régió Európa Pont Közalapítvány szervezi.2003-02-26 12:49:00 0
Magyar Bálint magyarázkodása szánalmasPokorni Zoltán mint volt oktatási miniszter leszögezte: erkölcsileg is elítélhető az a "közbeszerzési" eljárás, amely során a Sulinet új szolgáltatóit igyekezett kiválasztani az Oktatási Minisztérium. A fideszes oktatáspolitikus rámutatott: az ország internetfelhasználásának egyharmadát finanszírozó Oktatási Minisztériumnak nem a verseny ellen kellene fellépni. A verseny hiánya miatt az adófizetők akár százmilliókkal is többet fizethetnek az elkövetkező hónapokban a Sulinet szolgáltatásért. Magyar Bálint miniszter tegnapi, Rogán Antallal folytatott, a sajtóban kevés nyilvánosságot kapott szánalmas magyarázkodásait tételesen cáfolta Pokorni Zoltán.2003-02-26 11:33:00 0
Feledékeny volt(?) a miniszterelnökMedgyessy Péter korábbi érdekeltségei között nem tüntette fel, hogy tagja volt a Balance Tanácsadó Bt.-nek, valamint a Tiszapüspöki Aranykorona Rt.-nek is - olvasható a Magyar Nemzetben.2003-02-26 10:32:00 0
Drámai válság a gazdaságbanDrámai helyzetet mutat a nagy exportáló vállalatok idei várakozásait vizsgáló Tárki Társadalomkutatási Intézet Rt. legfirssebb felmérése. A megkérdezett cégvezetők szerint a legrosszabb kilátásokkal a magyar tulajdonú vállalatok vezetői számolnak.2003-02-26 08:55:00 0
Németh Zsolt: A diktatúrák semmilyen eleme nem térhet visszaA kommunista diktatúrák áldozataira emlékezett Németh Zsolt, a Fidesz alelnöke és Dávid Ibolya, az MDF elnöke Budafokon a Városház téren lévő 56-os emlékműnél kedden este.2003-02-26 08:38:00 0
Vannak, akik nosztalgiával gondolnak a Rákosi-diktatúráraOrbán Viktor szóvivője reagált arra a szocialista reakcióra, amely szerint a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapját a Fidesz kampányrendezvényének minősítik.2003-02-25 20:56:00 0
Elfogyott a miniszter bátorságaA Fidesz elnöksége közleményben bírálja Juhász Ferenc honvédelmi minisztert és a kormánypárti képviselőket, amiért nem szavazták meg Juhász mentelmi jogának felfüggesztését alaptalan és hazug vádjai miatt. A honvédelmi tárca vezetője korábban az Info Rádióban rágalmazta Orbán Viktort.2003-02-25 18:26:00 0
Corruption in the Prime Minister's Office: minister resigns2003-02-25 17:32:00 0
NATO transit: Mr. Zsolt Németh's meeting with NATO ambassadors2003-02-25 17:27:00 0
A kommunizmus áldozatainak emléknapja - emlékezés Kovács BéláraVolt barátai, munkatársai és tisztelői kedden Budapesten megkoszorúzták Kovács Béla egykori kisgazdapárti főtitkár emléktábláját valamikori lakóházának falán.2003-02-25 16:59:00 0
Ismét pert vesztett egy miniszterJánosi György sportminiszter első fokon személyiségi jogi pert vesztett Bodor Andrással, a tárca volt közigazgatási államtitkárával, illetve Szabó Lászlóval, a tárca volt helyettes államtitkárával szemben a Pesti Központi Kerületi Bíróságon (PKKB) kedden.2003-02-25 16:53:00 0
Franciaország túllépheti a 3 százalékos tűréshatártMég ha megsérti is az euróövezeti előírást, nevezetesen az államháztartási hiány 3 százalékos GDP-arányos tűréshatárát, Franciaország akkor sem kíván megszorító gazdaságpolitikával élni az idén - jelentette ki kedden Jean-Pierre Raffarin, Franciaország miniszterelnöke.2003-02-25 16:16:00 0
Straw: szomorú az európai megosztottságSzomorúnak nevezte az európai megosztottságot Irak ügyében kedden a brit külügyminiszter.2003-02-25 15:43:00 0
A finnek ellenzik a háborút és a NATO-csatlakozástEgyre több finn állampolgár ellenzi országa esetleges NATO-tagságát - derült ki egy kedden nyilvánosságra hozott felmérésből.2003-02-25 15:41:00 0
Phenjan légi behatolással vádolja WashingtontÉszak-Korea kedden azt közölte, hogy egy amerikai felderítő repülőgép kémkedés céljából behatolt az ország légterébe - és már nem először.2003-02-25 15:20:00 0
Straw: még nincs döntés a katonai akciórólA brit kormány még nem döntött az Irak elleni katonai akcióról - jelentette ki kedden a brit külügyminiszter. A brit sajtó szerint azonban Franciaország ellenkezése legfeljebb megnehezítheti, de meg nem akadályozhatja a háborút.2003-02-25 15:16:00 0
Magyar Bálint megsértette a közbeszerzési törvényt2003. március 1-jén 2300 iskolában elsötétülhetnek a számítógép képernyők, mivel a Közbeszerzési Döntőbizottság felfüggesztette a március elsejével lejáró Sulinet internetszolgáltatási szerződés eredményhirdetését. Felfüggesztette, mivel az Oktatási Minisztérium a közbeszerzési törvényt megsértve, nem biztosította az ajánlattevők esélyegyenlőségét és mindenáron a jelenlegi szolgáltató Elender, MatávCom, ANSWARE konzorciumot kívánta győztesnek kihozni - szögezte le Rogán Antal keddi, az Oktatási Minisztériu előtt tartott sajtótájékoztatójában.2003-02-25 14:52:00 0
Csütörtökön ismét emelkedik az üzemanyagok áraA motorbenzin ára 2 forinttal, a gázolajé 5 forinttal emelkedik csütörtökön. Az áremelést követően a 95-ös oktánszámú motorbenzin ára 242,50 forint lesz literenként, a 91-esért 239,50 forintot, a 98-as literjéért 251,50 forintot, a gázolajért pedig 223 forintot kell fizetni.2003-02-25 14:45:00 0
Párizsban sikert arat a Werckmeister harmóniákHatalmas érdeklődés kísérte Tarr Béla Werckmeister harmóniák című filmjének hétfő esti párizsi vetítését, amelyen a nézők először találkoztak a rendezővel. A Saint-André des Arts filmszínház előtt, amelyben szerda óta fut a magyar-francia-német koprodukcióban 2000-ben készült Tarr Béla-alkotás, már jóval az előadás kezdete előtt hosszú sor állt, de az érdekelődök fele nem jutott be a moziterembe.2003-02-25 14:39:00 0
The official position of Fidesz on NATO's military transit request2003-02-25 14:11:00 0
Medgyessy kereszttűzbenAz Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalnál történt, a közelmúltban nagy nyilvánosságot kapott adatmásolás is szóba került kedden a parlamentben, napirend előtt. Demeter Ervin kijelentette: máig nincs elfogadható magyarázat arra, hogy miért vontak ki adatokat az APEH informatikai rendszeréből.2003-02-25 14:09:00 0
Koalíciós feszültség az ülésenTúl van első nyílt színi konfliktusán a Tolna városát irányító MSZP-SZDSZ koalíció. A vita a tegnapi testületi ülésen, a szervezeti és működési szabályzat módosítása kapcsán alakult ki. Az előterjesztés szerint a változtatások között annak rögzítése is szerepelt volna, hogy bizottsági elnök más állandó bizottság tagja nem lehet.2003-02-25 13:38:00 0
Rövid távra tervez a kormány: Európa-pontonhíd lesz a DunánEurópa-híd néven pontonhidat építtet a Dunára március 12-én a Miniszterelnöki Hivatal. Az Európai Unió Kommunikációs Közalapítvány szerint a híd a népszavazási kampány ünnepélyes megnyitójának a helyszíne és szimbóluma lesz. Az építéssel a honvédséget bízták meg, de arról senki nem nyilatkozik, hogy mennyibe kerül a beruházás. Küllemében ugyanolyan lesz, mint egy normál katonai pontonhíd, és csak éjszak lehet majd közlekedni rajta, tudta meg az index.hu.2003-02-25 13:02:00 0
Békésben is veszélyben a közalkalmazottakA Békés Megyei Közgyűlés Fidesz-frakciója felhívja a figyelmet arra, hogy közel 200 millió forint hiányzik az önkormányzat idei költségvetéséből ahhoz, hogy kifizethessék a megyéhez tartozó intézményeknek a közalkalmazotti béremelés költségeit.2003-02-25 12:51:00 0
Németh Zsolt NATO-nagykövetekkel tárgyaltNémeth Zsolt, az Országgyűlés Külügyi bizottságának fideszes elnöke, az Orbán-kormány külügyminisztériumának politikai államtitkára kedden délelőtt a NATO-tagállamok Magyarországra akkreditált nagyköveteivel, illetve megbízottaival tárgyalt. A tárgyalás után elmondta, az iraki válság, Törökország megsegítése és a nyugati világ egysége állt a találkozó középpontjában.2003-02-25 12:41:00 0
Polgári estékMagyarországon egy kissé megbillent a médiaegyensúly, viszonylag kevés a megszólalási lehetősége olyan szakembereknek, akiknek gondolkodásmódja eltér a jelenleg kormányzó pártok szemléletétől - mondta tegnapi sajtótájékoztatóján Balla Mihály, a Fidesz országgyűlési képviselője.2003-02-25 11:19:00 0
Nyilvánosan a nyilvánosságrólA Fidesz Békés megyei elnöke, Domokos László szerint a megyei önkormányzat szűkíti a lakosság tájékoztatását, mint demokratikus jogot.2003-02-25 10:44:00 0
Amerikai légitámadás iraki rakétarendszerek ellenAmerikai harci gépek kedden a hajnali órákban bombáztak három mozgó iraki föld-föld rakétakilövő rendszert, amelyet az iraki hadvezetés az északi repülési tilalmi zónába telepített.2003-02-25 10:35:00 0
Felújítja az észak-koreai élelmiszersegélyt az USAAz Egyesült Államok hajlandó felújítani az Észak-Koreának szállított élelmiszersegélyeket - jelentette be kedden Szöulban az amerikai külügyminiszter.2003-02-25 09:55:00 0
Rice: Szaddám Huszeinnek száműzetésbe kell vonulniaAmennyiben Szaddám Huszein iraki elnök az ENSZ Biztonsági Tanácsának újabb határozata nyomán sem szereli le tömegpusztító fegyvereit, csak azzal kerülheti el a háborút, ha száműzetésbe vonul - jelentette ki hétfőn Condoleezza Rice, az amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója.2003-02-25 09:27:00 0
Szaddám Huszein nem kívánja megsemmisíteni a rakétákatSzaddám Huszein iraki elnök közölte a CBS amerikai tévétársasággal, hogy nem áll szándékában megsemmisíteni az asz-Szamúd-2 rakétákat, miként azt az ENSZ követelte tőle a múlt héten - jelentette be egy amerikai újságíró, aki elmondása szerint interjút készített az iraki elnökkel.2003-02-25 09:23:00 0
Magánéletről és vallásról kérdezett a rendőrségTörökszentmiklóson sokan úgy látják, az önkormányzat által fenntartott lapok és a televízió nyíltan baloldali beállítottságú. Ennek megszüntetéséért aláírásgyűjtést kezdeményeztek. A baloldal által támogatott független polgármester már be is perelte az aláírásgyűjtőket. Az aláírókat bűnügyben történő kihallgatásra idézte a rendőrség.2003-02-25 09:20:00 0
Észak-koreai rakéta csapódott a Japán-tengerbeÉszak-koreai rakéta csapódott hétfőn a Japán-tenger nemzetközi vizeibe; a rakéta észlelésekor riadókészültséget rendeltek el a dél-koreai hadsereg több egységénél.2003-02-25 09:19:00 0
Budapesti vigasságok - kiállítás a Szabó Ervin könyvtárbanBudapesti vigasságok címmel a társasági élet hajdani eseményeit idézi fel 1800-tól a II. világháború végéig terjedően az a kiállítás, amely szerdán nyílik meg a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Könyvtárában.2003-02-25 09:13:00 0
Ritka növények és állatok Komárom-EsztergombanTöbb ritka növénnyel és állattal találkoztak tavaly a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Komárom-Esztergom megyei csoportjának tagjai.2003-02-25 09:09:00 0
Több rendőr lesz az utcánMárcius 21-én autós tüntetést rendez a Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezete, valamint a Határőr Szakszervezet, mivel az általuk képviselt szakmákban dolgozók idén kevesebb pénzt vihetnek haza, mint tavaly.2003-02-25 09:03:00 0
László Csabáék is megbízták a PénzügykutatótAz előminősítési eljárás után nem hirdettek eredményt, azaz az összes jelentkező átjutott az elvileg szigorú auditon - nyilatkozta Magyar Nemzetnek egybehangzóan több olyan társaság, amely részt vett a Gazdasági Minisztérium azon tenderén, amelyen Csillag előző cége nyert. Időközben az is kiderült: a Pénzügyminisztérium szintén megbízást adott a Pénzügykutató Rt-nek. 28 millió forintot, közbeszerzési eljárás nélkül.2003-02-25 08:52:00 0
Szegények és gazdagok a kormányban?Medgyessy Péter azt ígérte, kormányának minden tagjáról közzéteszik, "előző életében" mik voltak gazdasági érdekeltségei. Kimaradtak a közzétett listáról a szintén nagy hatalmú politikai kinevezettek: politikai államtitkárok és helyetteseik. Így adódhatott elő, hogy Burány Sándorról ma még nem tudunk semmit, ám holnapra nyilván az ő előélete is nyilvános lesz. A közzétett listát így is lehet böngészni.2003-02-25 08:23:00 0
Interpellációk az egészségügy és a határon túli magyarok érdekébenMátrai Márta Selmeczi Gabriellával közösen azért interpellált az egészségügyi tárca vezetőjéhez, mert az országos tisztifőorvos január végén "körlevélben fordult az összes megyei tisztifőorvoshoz, amelyben kijelenti, hogy a bioterrorizmus-fenyegetettség napjainkban sem szűnt meg", s szakmai tudományos tanácskozásra hívja őket a témában. Mátrai Márta arra volt kíváncsi: pánikkeltő-e ez a levél, s amennyiben nem az, akkor miért fenyegetik fegyelmivel a kaposvári tisztifőorvost, amikor az ő levele is felelősségteljes volt.2003-02-24 20:34:00 0
Ki használja fel a címünket?Az Eötvös Károly Intézet hétfőig még nem kapott választ az Európai Unió Kommunikációs Közalapítványtól arra a még januárban írt levelére, melyben azt kérdezték: "Mi a jogalapja a több millió magyar állampolgár személyes adatai kezelésének?".2003-02-24 20:19:00 0
Medgyessyt megfogták az azonnali kérdésekkelAz ingyenes tankönyvekre vonatkozó ígéret betartását, a minisztériumok egyes megbízásait és a jelenlegi pénzügyminiszter korábbi végkielégítését kérték számon a miniszterelnökön a parlamentben, az azonnali kérdések és válaszok órájában. Répássy Róbert fideszes képviselő néhány kormányzati megbízást sorolva felvetette: ezek jogilag minden bizonnyal rendben vannak, de az erkölcsi felelősséget ki vállalja értük.2003-02-24 19:01:00 0
Bombariadó a Terror HázábanA hírTV információi szerint bombariadó volt a Terror Házában. A múzeum előtt tegnap a kommunizmus áldozataira emlékezett több tízezer egybegyűlt. A megemlékezésen beszédet mondott Regéczy-Nagy László, Bayer Zsolt, Melocco Miklós, Vlagyimir Bukovszkij, valamint Orbán Viktor.2003-02-24 18:20:00 0
A hülyeség - ha fájna, 2003. február 24.Keller László a Napkelte vasárnapi műsorában arról beszélt, ha értesülne egy "saját embert" érintő visszaélésről, arról nem tájékoztatná a médiát, helyette csak Medgyessy Péternek szólna. "Az edzőnek szólok, de nem állok ki a sajtó nyilvánossága elé, és nem fogom kürtölni, hogy a jobbszélső most bizony nem úgy játszik" - fogalmazott.2003-02-24 18:07:00 0
Savanyú a szőlő...Nagyon savanyú a szőlő az MSZP-nek: a Terror Háza előtt összegyűlt több mint százezres polgári tömeg látványa és a jobbközép véleményének kinyilvánítása a jelenlegi kurzussal szemben.2003-02-24 17:49:00 0
Kasza József tanúskodna Seselj ellenVojislav Seselj szerb radikális pártvezér hétfő reggel Belgrádból menetrendszerinti járattal Hágába repült, hogy önként feladja magát a Nemzetközi Törvényszéknek. Kasza József, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke hágai felkérés esetén hajlandó lenne tanúskodni a háborús bűncselekmények elkövetésével vádolt Vojislav Seselj szerb pártvezért ellen arról, hogy "Seselj miatt ötvenezer magyar költözött el a Vajdaságból".2003-02-24 17:31:00 0
Mégis kizárólag védelmi eszközök mehetnek TörökországbaEgy héten keresztül mindent megtett a kormány annak érdekében, hogy kibúvót keressen: tetszőleges katonai eszközök legyenek átszállíthatók Magyarországon. Amennyiben a Parlament ma megszavazza a Németh-Keleti módosító javaslatot, a Fidesz ezt a módosított, a kizárólag Törökország védelmére használható eszközöket és csapatokat a NATO-határozatnak megfelelően átengedni kívánó határozati javaslatot a Fidesz-frakció megszavazza - mondta Németh Zsolt hétfői rendkívüli sajtótájékoztatóján. Megszavazta, megszavazták.2003-02-24 17:11:00 0
Mc Cartney az ötvenedik szülinapraMost pedig következzék egy kis rock-and-roll Wendy kedvéért - mondta a felesége 50. születésnapjára rendezett partin Ralph Whitworth. A színpadra pedig ruganyos léptekkel Sir Paul McCartney szaladt fel, teljes zenekara élén, és másfél órán át szólt a Let It Be, a Hey Jude, a Yesterday, a We Can Work It Out és a többi klasszikus, a 150 vendég teljes megdöbbenésére.2003-02-24 17:00:00 0
Késik a kompA tartós hideg és a vastag jég miatt megtörténhet, hogy a menetrendben meghirdetett március 1. helyett csak áprilisban indul el újra a komp Szántód-rév és Tihany-rév között - közölte Kapócs Ferenc, a Balatoni Hajózási Rt. kereskedelmi igazgatója hétfőn Siófokon.2003-02-24 16:50:00 0
Párt lenyomni Medgyessy?Az MSZP hétfő délelőtti elnökségi ülésén összevesztek a tagok azon, hogy ki legyen a Miniszterelnöki Hivatal új vezetője - írta az [origo] internetes portál az ülés után. Korábban felmerült, hogy Szekeres Imre, Draskovits Tibor, netán maga Gyurcsány Ferenc kapná a posztot. Az [origo] az elnökségi ülésről távozó szocialista vezetőktől megtudta, a többség nem egy Medgyessyhez, hanem egy párthoz kötődő személyt, lehetőleg Kiss Péter munkaügyi minisztert akart a MeH élén látni. Ezt követően Medgyessy valóban bejelentette: Kiss Pétert jelöli a miniszteri posztra. Így a miniszter névtábláján csak az Elemért kell lecserélni Péterre.2003-02-24 15:26:00 0
Törökországba menekülnek az irakiakTöbbszázan menekültek el észak-iraki falvaikból az Irak elleni amerikai támadástól való félelmükben. Mintegy 500 iraki menekült várakozik a határnál, hogy bebocsássák Törökországba. Egész családokról van szó, akik attól tartanak, hogy az amerikai csapatok bevonulása után két tűz közé szorulnak - jelentette hétfőn a török tömegtájékoztatás.2003-02-24 12:10:00 0
Kinek lesznek ingyenesek az ingyenes múzeumok?Medgyessy Péter ingyenes állami múzeumokat ígért "országértékelő" beszédében. Halász János fideszes politikus hétfői sajtótájékoztatóján viszont arra emlékeztetett, hogy az Orbán-kormány egy 2000-ben született döntése értelmében a rászorulók, így a nyugdíjasok, gyerekek, mozgássérültek és fogyatékosok, már régóta ingyenesen látogathatják ezen intézményeket. A képviselő rámutatott arra is, hogy a Medgyessy-féle ingyenesség keretében a magyar adózókkal kívánják megfizettetni a külföldi turisták múzeumlátogatását is.2003-02-24 12:08:00 0
A hatodik külföldi papot küldik el az oroszokAz orosz hatóságok megvonták egy római katolikus pap tartózkodási engedélyét, és felszólították, hogy két héten belül hagyja el az országot.2003-02-24 11:59:00 0
Csillag is régi cégét bízta megCsillag István gazdasági és közlekedési miniszter a most megbukott kancelláriaminiszterhez hasonlóan egykori cégének adott, igaz közbeszerzési eljárás keretében, jelentős állami megbízást. Mint ismert: László Andrást, a Nemzeti Autópálya Rt. elnökét Csillag miniszter épp most kívánja felmenteni a Kiss-féle korrupciós ügy miatt.2003-02-24 11:55:00 0
Bugár Béla csalódottBugár Béla szerint a kedvezménytörvény módosításának jelenlegi tervezete nem a határon túli magyaroknak kedvező változtatásokat tartalmaz.2003-02-24 11:46:00 0
Katonai gépek Ausztria felettElszaporodtak az utóbbi időben az amerikai katonai repülőgépek be- és átrepülései Ausztriában, noha a semleges ország ENSZ-felhatamazás híján továbbra sem járul hozzá, hogy az iraki konfliktus kapcsán katonai célú amerikai repülőgépek átrepüljenek felette - erről számolt be a Kurier című bécsi lap hétfőn.2003-02-24 11:38:00 0
Orbán Viktor: Megvédeni a Bastille-t a BourbonoktólA szabad Magyarország új, ezrek véréből felépült Déva várának nevezte a Terror Házát Orbán Viktor a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából az Andrássy úti épület előtt vasárnap tartott nagygyűlésen. A Fidesz - Magyar Polgári Párt és a Fidelitas rendezvényén a volt kormányfő a ház megvédésére szólította fel a polgári oldal híveit.2003-02-24 10:21:00 0
Orbán Viktor beszéde a kommunizmus áldozatainak emléknapján2003-02-24 09:00:00 0
Bush: új BT-határozati javaslatAz Egyesült Államok olyan határozati javaslatot terjeszt a jövő hét elején az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé, amely kimondja, hogy Irak nem teljesíti az ENSZ leszerelésre vonatkozó követeléseit - mondta szombaton George W. Bush amerikai elnök.2003-02-23 15:07:00 0
Seseljt megerősítették pártelnöki tisztségébenVojislav Seseljt, aki ellen a hágai Nemzetközi Törvényszék háborús és emberiség elleni bűntettek miatt vádat emelt, szombaton megerősítették a Szerb Radikális Párt (SRS) elnöki tisztségében.2003-02-23 14:49:00 0
Bush és Szaddam egyaránt fenyegeti a békétA britek csaknem fele szemében George Bush amerikai elnök fenyegeti leginkább a világbékét, míg a másik fele szerint Szaddam Husszein iraki államfő. Legalábbis ezt az eredményt hozta a Sunday Times című vasárnapi lap megrendelésére végzett közvélemény-kutatás.2003-02-23 14:22:00 0
Blair háromheti ultimátumot akarA brit kormányfő azt javasolta az amerikai elnöknek, hogy London és Washington közös ultimátumban három hetet adjon Iraknak tömegpusztító fegyverei leszerelésére. A felhívás ellenkező esetre egyértelműen háborút helyezne kilátásba - írta a The Sunday Times.2003-02-23 14:18:00 0
Tokió még nem döntött az iraki háború támogatásárólJapán még nem döntötte el, támogatja-e az Irak elleni esetleges háborút az Egyesült Államok vezetése alatt. Ezt Kavagucsi Joriko külügyminiszternő mondta hétfőn egy televíziós vitában. - A japán kormány jelenlegi álláspontja az, hogy még nem jött el a döntés meghozatalának ideje - jelezte az AFP szerint.2003-02-23 14:14:00 0
Aratott A zongoristaRoman Polanski sikerfilmje, A zongorista lett szombat este a francia filmakadémia idei César-díjainak nagy nyertese. A lengyel származású francia rendező önéletrajzi elemekkel tarkított filmje hét Césart aratott le a párizsi Chatelet színházban: a legjobb francia filmnek, a legjobb rendezőnek és a legjobb férfiszínésznek (az amerikai Adrien Brody) járó díjon kívül A zongorista begyűjtötte a legjobb zenéért, hangért, képért és díszletért kiosztott trófeát is.2003-02-23 14:11:00 0
Még egy hétig lehet jelentkezni a felsőoktatási intézményekbeMég tíz napig adhatják postára felvételi jelentkezéseiket a felsőoktatási intézményekbe továbbtanulni vágyó diákok. Mivel az idén a hivatalos jelentkezési határidő, március elseje szombatra esik, március 3-án éjfélig lehet postára adni a jelentkezési lapokat.2003-02-23 14:07:00 0
Háború és béke: a pápa fogadta Tony BlairtA Tony Blair brit miniszterelnököt szombaton a Vatikánban fogadó II. János Pál pápa szerint az iraki válságban mindent meg kell tenni azért, hogy "ne következzenek be újabb szakadások a világban", és minden érintett félnek ki kell használnia a nemzetközi jog adta minden lehetőséget a háború tragédiájának elkerülésére.2003-02-22 20:52:00 0
Újabb APEH-botrányLegalább 700 ezer magyar adózó állampolgárt rövidíthet meg az APEH átlagosan 10 ezer forinttal, mert az adózási útmutatóba hiba került, és ha az adózók a törvény szövegét nem ismerik, akkor az útmutató alapján nem tudják adójóváírásukat megfelelően érvényesíteni - derült ki az MDF szombati budapesti sajtótájékoztatóján.2003-02-22 16:38:00 0
László Csaba bekérette magához az APEH-adatokatLászló Csaba pénzügyminiszter nem csupán az APEH adatbázisának rögzítésére utasította az adóhivatal elnökét, hanem minisztériumába be is kérette a rögzített adatokat - derül ki az APEH és a Pénzügyminisztérium közötti, a PM honlapján is megjelentetett levelezésből.2003-02-22 16:00:00 0
"Nem a Holdról érkeztem ide"Az Orbán-kormány volt szóvivője udvariasan, ám egyértelműen elhárította magától azt, hogy nyilatkozzon az előző ciklusról, illetve ott betöltött szerepéről. Borókai Gábor, a Hír Televízió vezérigazgatója - a szekszárdi Vállalkozói Szalon legutóbbi vendége - ugyanakkor szívesen válaszolt a jelenlegi pozíciójához köthető kérdésekre.2003-02-22 14:02:00 0
Szakmai helyett politikai döntésA Fidesz-frakció szerint nem szakmai, hanem politikai döntést hozott a szekszárdi közgyűlés kormányzó többsége, amikor megbízatásának lejárta előtt menesztette a Tolna Megyei Gyermek- és Ifjúsági Közalapítvány kuratóriumát.2003-02-22 13:49:00 0
Szijjártó Péter mondatta le a kancelláriaminisztert"A szó jó értelmében óriási élmény számomra, hogy a miniszterelnök első helyettesét lemondattam" - nyilatkozta a Kisalföldnek Szijjártó Péter fideszes országgyűlési képviselő azután, hogy Kiss Elemér kancelláriaminiszter pénteken azonnali hatállyal megvált posztjától.2003-02-22 13:28:00 0
Négyszázmillió a makói civileknekA Makó térségében működő civil szervezeteknek idén is segít részt venni a támogatásukat segítő központi pályázaton Martonosi György honatya, a parlament társadalmi szervezetekkel foglalkozó bizottságának tagja.2003-02-22 13:04:00 0
Bartha László: a jövő megállt, haladunk a múltbaRövid távú politikai karrierje érdekében Botka László polgármester "beáldozza" a várost - jelentette ki sajtótájékoztatóján Bartha László, Szeged volt polgármestere, a Fidesz - Magyar Polgári Párt városi elnöke.2003-02-22 12:47:00 0
Új szervezet "készteti" a fejlődéstDomokos László fideszes országgyűlési képviselő mutatta be a sajtónak azt az új szervezetet, amely szándéka szerint szakmai alapon igyekszik megfogalmazni ezentúl a Békés megyét érintő témákat a közvélemény számára.2003-02-22 12:36:00 0
Kormányzati EU-kampány: bírál a JobbikA Jobbik Magyarországért Mozgalom (JMM) megítélése szerint jogi és alkotmányügyi problémákat vet fel, hogy nem pártok és civil szervezetek, hanem közigazgatási szervek és közalapítványok folytatják Magyarországon az európai uniós csatlakozásra buzdító kampányt.2003-02-22 12:35:00 0
Ki bérelhet földet?Erdős Norbert fideszes képviselő felvetésére az országgyűlésben is szóba került a minap az a telekgerendási földterület, melyet helyi gazdák művelésre bérbe vennének. Erdős Norbert úgy érzi, hogy nem kapott megnyugtató választ ez ügyben az agrárminisztertől, így további lépéseket kíván tenni.2003-02-22 12:28:00 0
Tőkés az új közképviselet pártjánErdélyi fórumot kíván március közepére összehívni Tőkés László református püspök, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség volt tiszteletbeli elnöke - közölte szombati számában a Szabadság című kolozsvári napilap.2003-02-22 12:27:00 0
A költségvetési keret csak az igények töredékére elegendőSzemkeő Judit, az Orbán-kormány volt szociális államtitkára szerint tavaly egymilliárd forinttal, az idei évre pedig 1,5 milliárd forinttal kellett volna növelni a méltányossági nyugdíjkiegészítésre fordítható költségvetési keretet azért, hogy a jogos igénylők hozzájuthassanak a kiegészítéshez.2003-02-22 12:09:00 0
Prodi: a levélírás nem befolyásolja a bővítéstAz Európai Bizottság elnöke péntek este kijelentette, hogy az Európai Unió tagjelöltjeinek az iraki kérdésben foglalt, Washingtont támogató álláspontja cseppet sem rontja csatlakozási esélyeiket, de azért harmóniát szorgalmazott a vén kontinensen.2003-02-22 11:41:00 0
Washington támogatókat gyűjt az újabb BT-határozathozAz amerikai vezetők igyekeztek támogatást gyűjteni az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) tagjai körében, miközben amerikai és brit diplomaták szövegezték az Irak elleni katonai erő alkalmazásához utat nyitó újabb határozati javaslatot.2003-02-22 11:38:00 0
Márton Áron kiállítás a Terror Háza MúzeumbanMárton Áron egykori erdélyi püspök emlékére időszaki kiállítás nyílt a Terror Háza Múzeumban Budapesten, pénteken. A tárlatot - amelyen idézetek olvashatók a püspök műveiből, valamint a róla készült fényképek láthatók - Seregély István egri érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke nyitotta meg.2003-02-22 11:16:00 0
Kezdődnek a műegyetemi napokAz immár hetedik alkalommal megrendezendő mérnökbállal szombaton kezdetét veszi a műegyetemi napok március 1-ig tartó programsorozata. A több mint egy héten át tartó rendezvények keretében február 24-én nyitják meg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen a Neumann évet, amelyen részt vesz Erkki Liikanen, az EU információs társadalomért felelős főbiztosa is.2003-02-22 11:07:00 0
A kormány miatt az ország a háború irányába sodródikIsmét nem sikerült megállapodniuk a parlamenti pártoknak a Törökországnak nyújtandó NATO-támogatás ügyében; a Fidesz ragaszkodik ahhoz, hogy a NATO védelmi tervezési bizottságának határozatából kiemelt, az országon átszállítandó eszközöket felsoroló három pont szerepeljen az országgyűlési határozatban.2003-02-21 20:24:00 0
Moszkva ellenez egy újabb ENSZ-határozatotOroszország pénteken keményített az Egyesült Államok és Nagy-Britannia iraki irányvonalát bíráló álláspontján. Szergej Lavrov orosz ENSZ-nagykövet médiabeszámolók szerint rossz döntésnek nevezte a két ország új ENSZ-határozatra vonatkozó tervét.2003-02-21 19:39:00 0
Emelkedik a romániai magyar nyelvű sajtó támogatásaAz idén jelentős mértékben növekszik a romániai magyarságnak mint nemzeti kisebbségnek nyújtott központi költségvetési keretből a romániai magyar sajtó támogatása - közölte pénteken Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke.2003-02-21 19:27:00 0
Robbanás egy New York-i olajfinomítóbanA New York-i tűzoltóság szerint egy üzemanyagot szállító tartályhajó robbant fel, és borította lángba a Staten Island szigetnegyeden lévő finomító egyik olajraktárának kikötőjét. A létesítmény az Exxon Mobil olajvállalat tulajdona.2003-02-21 19:24:00 0
Izrael tűzszünet elfogadását követeli a HamásztólA Háárec című izraeli lap szerint az izraeli kormány azt követelte a Hamász radikális palesztin iszlám szervezettől, hogy fogadjon el egy egyiptomi tűzszüneti tervet, különben totális háborúval kell szembenéznie.2003-02-21 19:20:00 0
Tőkeemelés a Hír TV-nélTőkeemelésről döntött a Hír Televízió Rt. rendkívüli közgyűlése - tájékoztatta Borókai Gábor, a társaság vezérigazgatója pénteken az MTI-t.2003-02-21 18:30:00 0
A Munkáspárt visszakövetelné a vörös csillagotKöveteljük vissza a vörös csillagot, a munkásmozgalom jelképeit és a sarló-kalapácsot - hangoztatta Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke pénteken, a párt Budapesten rendezett demonstrációján. A megmozduláson - amelyen mintegy kéttucat szimpatizáns vett részt - Thürmer Gyula úgy fogalmazott: súlyos hibát követett el, hadat üzent a józan észnek a magyar parlament, amikor 1993-ban egy törvénymódosítás nyomán büntethetővé tette az ötágú vörös csillag és a sarló-kalapács nyilvánosság előtti használatát.2003-02-21 17:25:00 0
"A Terror Háza Múzeum egyéves születésnapján"A Magyar Polgári Együttműködés Egyesület közleményében tiltakozik a Terror Háza felé irányuló támadások ellen, és támogatja a Terror Háza Múzeum megvédésére kibontakozó társadalmi összefogást.2003-02-21 16:55:00 0
Chirac az ENSZ-ellenőrzés folytatása mellettA francia elnök pénteken ismét nyomatékos formában szögezte le álláspontját, miszerint Irak lefegyverzése az ENSZ-ellenőrök tevékenységének folytatásával, "katonai eszközök alkalmazása nélkül is" elérhető.2003-02-21 16:51:00 0
Elemér és PéterÉrdekes, (úgy gondoljuk:) a fantázia szülte beszélgetés érkezett a fidesz.hu Társalgójának Szembe került Kiss Forgácsa? című topikjába "H_Marci"-tól.2003-02-21 16:13:00 0
Korrupciós ügyek hálójába keveredett a kormány második embereMegdöbbentő, hogy a kormány második embere, a miniszterelnök helyettese ilyen ügyekbe keveredett - szögezte le Pokorni Zoltán péntek délutáni sajtótájékoztatóján annak kapcsán, hogy Medgyessy Péter korrupciós ügyek láncolata miatt elfogadta Kiss Elemér kancelláriaminiszter lemondását. Pokorni Zoltán rámutatott: a Miniszterelnöki Hivatal rengeteg korrupciógyanús ügye miatt Kiss Elemér lemondásával a történet nem befejeződött, hanem éppenhogy elkezdődött.2003-02-21 15:56:00 0
Le Monde: Saron az iraki háború előnyeire kalkulálIzrael pozitív reményeket fűz az Irak elleni háború dominóhatásához, amelyek az ő javára változtatnák meg az erőviszonyokat a térségben, s első lépésként pontot tehetnek a második palesztin lázadásra - írja pénteki számában a Le Monde.2003-02-21 15:05:00 0
A kormányzati intézkedések indították el a lavinátA Fidesz oktatási tagozatának vezetője szerint az előző kormányzat négy éve alatt összesen 40-45 oktatási intézmény szűnt meg az országban, most pedig, bár az önkormányzatok költségvetésük készítésének még csak az elején tartanak, a bezárásra ítélt iskolák száma közelít ehhez.2003-02-21 14:57:00 0
Straw: Husszein megint használná a vegyi fegyvereketA brit külügyminiszter szerint Szaddam Husszein iraki elnök a jövőben is bevetné tömegpusztító fegyvereit, ha nem fosztják meg ezektől, akár erő alkalmazásával.2003-02-21 14:51:00 0
Három a magyar igazság?Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség aggályosnak tartja, hogy az Európai Unió Kommunikációs Közalapítvány indokolatlanul korlátozza az integrációval kapcsolatos információkhoz jutást, mivel az érdeklődők csupán három témakörből kérhetnek részletes írásbeli tájékoztatást. És ha valaki többre kíváncsi?2003-02-21 14:33:00 0
Fidesz-elnökség: Törökország védelmeA Fidesz továbbra is fenntartja azt a javaslatát, hogy a Törökországgal kapcsolatos NATO-felkérésről szóló országgyűlési határozatban részletesen ismertetni kell, milyen katonai eszközök szállíthatók át az országon, mondta Németh Zsolt, a Fidesz alelnöke pénteken a pártelnökség, illetve a frakcióelnökség összevont tanácskozásának szünetében. Mint mondta, a NATO nem véletlenül fogalmazta meg, hogy milyen katonai eszközök haladhatnak át a tagállamokon.2003-02-21 14:15:00 0
Megrepedt az üvegzsebKiss Elemér kancelláriaminiszter pénteken azonnali hatállyal lemondott posztjáról. Medgyessy Péter miniszterelnök elfogadta a lemondást - derül ki az origo.hu internetes újság híradásából. Sajnálom, de így kellett, hogy legyen - fogalmazott a Magyar Távirati Iroda szerint Medgyessy Péter.2003-02-21 13:46:00 0
Konferencia a csángó magyarok oktatási helyzetérőlAz általános iskolától az egyetemig tartó magyar nyelvű oktatási program kidolgozására lenne szükség annak érdekében, hogy a csángók megőrizhessék kultúrájukat Romániában, majd az Európai Unióban - hangzott el a témában pénteken Budapesten tartott rendezvényen.2003-02-21 13:32:00 0
Marad a kormányzati bűnbakkeresés, avagy lemond-e Kiss Elemér?A Fidesz érdeklődve figyeli a kormány azon igyekezetét, hogy a Miniszterelnöki Hivatalban gyűrűdző egyre szövevényesebb, korrupciógyanús botrány ügyében miként próbálják Kiss Elemért keserves munkával tisztára mosni. Úgy tűnik, a szocialistáknak semmi sem drága ahhoz, hogy a kancelláriaminisztert az egyre kényelmetlenebbé váló bársonyszékben tartsák. Az egymásnak ellentmondó nyilatkozatok, hazugságok és emlékezetkiesések után pedig ideje lenne, hogy Kiss Elemér és Medgyessy Péter levonja a megfelelő következtetéseket. Elfogadhatatlan ugyanis, az az álszent magatartás, ahogy a kormány a valódi felelős számonkérése helyett bűnbakot keres, és csupán a tettestárs László Andrást, a Nemzeti Autópálya Rt. elnökét váltja le - áll a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportjának közleményében.2003-02-21 13:25:00 0
Kevesebb pénzt kapnak a háziorvosokA Fidesz egészségügyi kabinetje a háziorvosokkal együtt megdöbbenéssel tapasztalta, hogy a szocialista kormány a finanszírozási rendszer manipulációjával visszavonta a már megígért béremelés fedezetét - hangzott el a Fidesz képviselőcsoportjának pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.2003-02-21 13:16:00 0
La Stampa: a háború elkerülhetetlenMiközben az Egyesült Államok konkrét előkészületeket tesz az Irak elleni támadásra, az európai politikusok azt próbálják elhitetni a közvéleménnyel, hogy szinte biztosan nem lesz háború, vagy ha mégis, az csak valamilyen előre nem látható okból, valamilyen becsúszó "hiba" miatt törhet ki - írja pénteki vezércikkében a La Stampa.2003-02-21 12:15:00 0
Látó és világtalan művészek koncertje a ZeneakadémiánLátó és világtalan művészek közösen adnak jótékonysági koncertet vasárnap Budapesten, a Zeneakadémián.2003-02-21 12:10:00 0
Várbarátok és régészek a csókakői vár megmentéséértA Várbarátok Társasága civil szervezet tagjai és régészek közösen dolgoznak Csókakőn, Fejér megye egyetlen középkori várának a feltárásán, illetve megmentésén.2003-02-21 12:07:00 0
Kiss irodája a MeH-nek is dolgozottA Kiss Elemér kancelláriaminiszter körüli botrány tovább gyűrűzik: csütörtökön bejelentették a miniszter ügyvédi irodája által átvilágított Nemzeti Autópálya (NA) Rt. elnökének távozását, aki történetesen Kiss Elemér ügyvédi irodájának is tulajdonrészese volt. A Magyar Nemzet mai száma ugyanakkor arról ír: a Forgács-Kiss ügyvédi iroda a Kiss által vezetett minisztériumnak is dolgozott.2003-02-21 11:49:00 0
Németh Zsolt: a NATO-val összhangban kell dönteniAz iraki válságról, az uniós csatlakozásról, valamint a kedvezménytörvényről beszélt Németh Zsolt, a Fidesz - Magyar Polgári Párt alelnöke, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke csütörtökön Nyíregyházán, a Fidesz helyi szervezetének fórumán.2003-02-21 10:45:00 0
Hadgyakorlat az észak-koreai határnálTöbb ezer amerikai katona vesz részt a két Korea határának körzetében azon a hadgyakorlaton, amelynek célja kideríteni, hogy a térségbeli védelmi rendszer mennyire lenne hatékony egy észak-koreai támadás esetén.2003-02-21 09:42:00 0
Rumsfeld szerint az amerikai és brit erők bármikor támadni tudnakDonald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter szerint a katonai felvonulás az Perzsa-öböl térségében elérte azt a szintet, amelyen az amerikai és brit erők bármikor megkezdhetik az Irak elleni hadműveleteket.2003-02-21 09:28:00 0
Powell: jövő hétre kész lehet a határozati szövegNagyon rövid időn belül, valószínűleg a jövő héten elkészül az új biztonsági tanácsi határozattervezet szövege - mondta a BBC tévének az amerikai külügyminiszter.2003-02-21 09:25:00 0
A kormány képtelen komoly tájékoztatást adni az EU-rólRogán Antal kijelentette, a kormánynak komoly felelőssége van abban, hogy az utóbbi hónapokban csökkent, de legalábbis ingadozott az EU-csatlakozás támogatottsága Magyarországon.2003-02-20 20:35:00 0
A török védelem nem jelenthet bekapcsolódást a háborúbaA Fidesz a Magyarországon áthaladó NATO-járművek kérdésében kitart a legutóbbi négypárti megbeszélésen tett javaslata mellett, miszerint a szállítmányok engedélyezéséről döntő országgyűlési határozatba kerüljön be a segítségnyújtás három területének megnevezése.2003-02-20 19:32:00 0
ÜnnepűzésNyilvános közbeszerzések helyett meghívásos (ál)eljárásokkal ünnepli a piros betűs napokat a Medgyessy-kabinet. Tavaly a Gála Party Service Kft.-nek gebinbe adott állami október 23-hoz nemigen igyekeztek asszisztálni a néptömegek. Ennek ellenére az idei március 15-i programok megrendezését - s az ehhez dukáló közel 150 millió forintos "tiszteletdíj" szakszerű elnyelését - újra egy Gála környéki cégre bízták a kormányzati döntnökök. Lehetséges, hogy a "party service" kifejezés Magyarországon immár "pártszolgálatot" is jelent?2003-02-20 19:32:00 0
Terror háza lett a PénzügyminisztériumA kormány el akarja terelni a figyelmet az APEH-ben történt adatmásolásról, amikor lejáratóhadjáratot folytat ellen a kormány, a Pénzügyminisztérium és a sajtó. A volt pénzügyminiszter leszögezte: a kormányt nyilván érzékeny pontját érintik az adatmásolásra vonatkozó kérdések, és emiatt még arra is hajlandóak, hogy terrorizálják a minisztérium munkatársait - mondta el csütörtöki sajtótájékoztatóján Varga Mihály.2003-02-20 19:22:00 0
Visszafogott támogatás DebrecennekFelemás ellentételezési szerződést kötött a kormány a Gripen-program keretében - jelentette ki Halász János, a Fidesz parlamenti frakcióvezető-helyettese csütörtöki, Debrecenben tartott sajtótájékoztatóján, ahol rámutatott arra is: a várost a szocialisták csak fél szívvel támogatják.2003-02-20 17:40:00 0
Az internetszolgáltatókat is félrevezette MedgyessyA Matávtól független internetszolgáltatók máris tiltakoznak a Medgyessy Péter évértékelő ötletbörzéjében meghirdetett új internet-hozzáférési díjszabás miatt. Az Inter.net, az Elender Üzleti Kommunikáció, a GTS-Datanet, a Euroweb, a Pantel, az Enternet, az Interware, és a Vivendi nehezményezi a Matáv-vezér ötletet felvezető lódításait és rámutatnak arra, hogy a nagy csinnadrattával beharangozott konstrukció csak a Matávot erősíti tovább.2003-02-20 17:15:00 0
Tőkés László és Semjén Zsolt a határon túli magyarokrólTőkés László szerint a határon túli magyarság anyaországi támogatását illetően szerkezeti, szemléleti és nagyságrendbeli változásra lenne szükség. A Királyhágó-melléki Református Egyházkerület püspöke, a Magyar Reformátusok Világszövetségének elnöke erről Semjén Zsolt fideszes országgyűlési képviselővel, az Orbán - kormány egyházügyi helyettes államtitkárával közösen tartott sajtótájékoztatóján beszélt Budapesten.2003-02-20 17:06:00 0
Demszky a buldózerSchmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója álságos érvek köntösébe bújtatott ismételt politikai támadásként értékeli Demszky Gábor főpolgármester döntését, amellyel felfüggesztette az intézmény pengefalának hároméves fennmaradását engedélyező bizottsági határozatot.2003-02-20 16:35:00 0
A hülyeség - ha fájna, 2003. február 20."Arra a megjegyzésre, hogy mi van azzal a szerelvénnyel, ami a hírek szerint vasárnap óta Szlovákiában vesztegel, és ezt hétfőn a négypárti egyeztetés után Kovács sem cáfolta, a külügyminiszter reagálás az volt: ő nem állomásfőnök. (Népszabadság, 2003. február 20., 4. oldal)2003-02-20 16:04:00 0
A főúttörő unokatestvére is benne van a vadászház-bulibanFelerészt Rabb Attila a tulajdonosa annak a Bau-bérc kft. Nevű cégnek, amelynek Rácz Péter főúttörő finoman szólva is jutányos áron adta el egykor az úttörők tulajdonát képező vadászházat - derült ki Rogán Antal keddi sajtótájékoztatóján. Rabb viszont nem más, mint Rácz Péter unokatestvére. Mint ismeretes, a főúttörő ma is az eladott vadászházban lakik, a "kis lakot" az Úttörőszövetség bérli neki, s ez a legjobb nekik: így a pénz és a vadászház is a családban marad.2003-02-20 15:37:00 0
Bajban vannak a szolnoki kórházakA szolnoki Hetényi, valamint a MÁV kórház közti feladatmegosztás csak pályázati pénzből valósulhat meg a Jász-Nagykun- Szolnok megyei közgyűlés polgári frakciója szerint, mivel ennek kiadásai nem szerepelnek az önkormányzat költségvetésében.2003-02-20 15:32:00 0
Csoda az innsbrucki kórházbanKét alkart és kezet ültettek át egy 41 éves férfi karcsonkjaira az innsbrucki kórházban, s a világon ez az első ilyen műtét - jelentették a csütörtöki bécsi lapok.2003-02-20 15:04:00 0
Horvátország is EU tag lehetStipe Mesic horvát köztársasági elnök és Ivica Racan miniszterelnök csütörtökön ünnepélyesen aláírta az ország európai uniós felvételi kérelmét.2003-02-20 14:51:00 0
Fidesz-javaslatok: nagyobb teret a hazai vállalkozóknak!Gazdaságpolitikai koncepciójával nyolc hónap elteltével is adós a kormány, energiájából mindössze egy két oldalas, nagybetűkkel szedett irományra futotta. A Fidesz ugyanakkor kezdeményezi: a kormány a nagy állami beruházásoknál a hazai vállalkozók arányát jelentősen növelve az eddigi 50 százalékról 80 százalékra emelje a beszállítói hányadot, s azt kötelezővé is tegye. Minderről Varga Mihály, a Fidesz gazdasági kabinetjének vezetője beszélt csütörtöki sajtótájékoztatóján.2003-02-20 14:46:00 0
Orbán Viktor: a Széchenyi Terv a gazdasági áttörés szimbólumaNéhány hónap elteltével mindenki látja majd, hogy a gazdaságpolitika nem működik a magyar kis- és középvállalkozásokat segítő program nélkül - jelentette ki Orbán Viktor csütörtökön, Matolcsy György Élő emlékeink - A Széchenyi Terv világa címmel írt könyvének bemutatóján.2003-02-20 14:36:00 0
Medgyessy kiterjeszti hatalmátBár a választási küzdelemben Medgyessy Péter és csapata sikeresen vezette be a közbeszédbe a puritán állam fogalmát és ugyancsak tetszetős elképzelésként tálalta a középerős kancellári jogkör gyengítését, a Heti Világgazdaság friss száma A kancellária kamarillapolitikája című írásában pont az ígéretek ellentétének megvalósítását mutatja be.2003-02-20 14:13:00 0
Szép régi - új világAmikor Medgyessy elvtárs - horribilis közvetítői jutalék fejében- eladta a Gresham palotát az ember azt hitte, hogy a Németh-kormány által előkészített és az Antall- és Horn-kormányok által végrehajtott privatizációs szabadrablás után nincs már mit elkótyavetyélni. Medgyessy "szakértő kormánya" azonban most a minisztériumok épületein is túl akar adni.2003-02-20 13:10:00 0
Nyereségnövekedést tervez a Daimler-ChryslerA német-amerikai Daimler-Chrysler, a világ ötödik legnagyobb autógyártója nyereségének növelését tűzte célul az idei évre. - A Daimler-Chrysler a 2002-ben elértnél magasabb nyereséget tervez az idei évre. Ennek azonban előfeltétele, hogy ne változzon lényegesen a főbb felvevő piacokon a feltételezett keresleti helyzet - áll a konszern jelentés-összefoglalójában.2003-02-20 12:30:00 0
Szívritmuszavarra mikrohullámAusztrál kutatók a jövőben mikrohullámmal kívánják kezelni a szívritmuszavart. A sydney-i Műszaki Egyetem tudósai miniatűr mikrohullám-antennákat fejlesztettek ki erre a célra.2003-02-20 11:43:00 0
Örökbefogadható keselyűkMagánszemélyek 6400 forintnak megfelelő 200 kuna, jogi személyek pedig ennek az összegnek a tízszerese ellenében egy évre a cres-szigeti fakó keselyű - képzelt - befogadói lehetnek.2003-02-20 11:39:00 0
Újabb pert vesztett Demszky és hivatalaBírósági döntés szerint nem helytállóan bonyolított le Demszky Gábor és a fővárosi önkormányzat egy 60 millió forintos közbeszerzési pályázatot. A főváros vezetése ezúttal a Közbeszerzési Döntőbizottsággal szemben vesztett pert.2003-02-20 10:41:00 0
Újabb állami megbízás a kancelláriaminiszter ügyvédi irodájánakKiss Elemér érdekeltségébe tartozó ügyvédi iroda világította át a Malév Rt.-n kívül a Nemzeti Autópálya (NA) Rt.-t is - tudta meg a Magyar Nemzet.2003-02-20 09:15:00 0
Farkas Flórián a vidéki romák embereAz Együtt Egymásért Roma Nagykoalíció és a Lungo Drom közösen indul az Országos Cigány Kisebbségi Önkormányzat március elsejei, megismételt választásán.2003-02-19 19:29:00 0
Törvénysértők a magyarellenes viccek RomániábanBocsánatkérésre kötelezte szerdán az illetékes bíróság a romániai Boroskisjenőben megjelenő Informatia Ineului hetilapot magyarellenes viccek közlése miatt.2003-02-19 19:02:00 0
Szájer József Szebik Imrével találkozottAz Európai Unió alkotmánytervezetéhez benyújtott módosító javaslatokról, valamint az egyházak szerepéről folytatott megbeszélést Szájer József, az EU Konventjének tagja, a Fidesz alelnöke Szebik Imre evangélikus elnök-püspökkel Budapesten.2003-02-19 19:01:00 0
Autópálya-építés: mennyi az annyi?A 425 kilométer nem 800 kilométer, nem 49 kilométer, nem 282 kilométer, nem 830 kilométer és nem 49 kilométer - satöbbi. Az autópálya-építésre 2007-ig szánt 1000 milliárd forint nem 1400 milliárd forint, és nem egykönnyen vezethető le az idei 80 milliárd forintból. A 2007 nem 2006.2003-02-19 18:42:00 0
Egyelőre marad a pengefalHárom évre szóló fennmaradási engedélyt adott a Terror Háza Múzeum homlokzatához hozzáépített pengefalnak a Fővárosi Közgyűlés várostervezési bizottsága szerdai ülésén. Sasvári Szilárd, a bizottság elnöke a testület ülését követően közölte azt is, hogy a bizottság többségi szavazatú határozatával megváltoztatta a Főpolgármesteri Hivatal vállalkozási ügyosztályának javaslatát.2003-02-19 18:07:00 0
APEH-botrány: arcpirító mismásolásArcpirítónak nevezte Varga Mihály, az Országgyűlés Költségvetési és Pénzügyi Bizottságának fideszes elnöke a testület szerdai ülésén történteket, többek között azt, hogy a közvéleményt hetek óta foglalkoztató, több millió ember személyes adatait, illetve cégadatokat érintő, általa "nagy adatlopási ügynek" nevezett témában László Csaba nem jelent meg személyesen a bizottság ülésén, és az APEH elnöke is csak három mondatot szánt a történet ismertetésére.2003-02-19 16:56:00 0
Az adatmásolást az ombudsman elől is elhallgattákAz emberi jogi bizottság szerdai meghallgatásán az adóhivatal elnöke elismerte: az utazási irodáknál történő kutakodásukkal munkatársai "egy kicsit kiterjesztően" értelmezték a vonatkozó jogszabályt. Ugyanitt az APEH adatmásolási botrányával kapcsolatban az adatvédelmi biztos arra mutatott rá, hogy a szóban forgó adatmentéseket egy 2002 őszén végzett vizsgálat során előle is elhallgatták.2003-02-19 16:40:00 0
Medgyessyék az idős gazdák halálára spekulálnakA Fidesz parlamenti képviselőcsoportja nevében Glattfelder Béla szerdai sajtótájékoztatóján rámutatott: Medgyessy Péter kormányfő ígéretei nem adnak a mezőgazdaságnak, hanem inkább elvesznek a szférától. Ugyanis a korábbi, kormányváltás előtti programokat megnyirbált, szűkített módon tálalta ígéretként a miniszterelnök.2003-02-19 16:10:00 0
Elterelő manőver: rágalmaz a pénzügyminiszterMiközben az APEH adatmásolási botránya kapcsán ma az adóhivatal elnöke parlamenti bizottság előtt kényszerül magyarázkodásra, László Csaba pénzügyminiszter a rendszerváltás utáni időszak legnagyobb skandalumáról Varga Mihállyal szembeni alaptalan vádaskodásokkal próbálja meg a közfigyelmet elterelni.2003-02-19 14:19:00 0
"A kormány csak sodródik"Varga Mihály dunántúli vezető üzletemberekkel beszélgetett tegnap Pécsett, a Vectigalis Rt. klubrendezvényén. A volt pénzügyminiszter a hasonló találkozókat azért is fontosnak tartja, mert úgy érzi, pártjának a választási eredmény miatt is tartania kell a kapcsolatot a legkülönbözőbb civil szervezetek képviselőivel, gondolva a Fidesz átalakulására és a következő választásokra.2003-02-19 11:09:00 0
A főúttörőt már csalással is gyanúsíthatjákElképzelhető, hogy hűtlen kezelésen kívül csalással is meggyanúsítja a rendőrség Rácz Pétert, a Magyar Úttörőszövetség ügyvezető elnökét - értesült a Magyar Nemzet. A Fővárosi Főügyészség Rogán Antal fideszes parlamenti képviselő panasza nyomán még januárban rendelt el pótnyomozást az áron alul értékesített és jelenleg a főúttörő által bérelt csillebérci luxusvadászház ügyében.2003-02-19 09:09:00 0
Támogatja a Fidesz Törökország védelmi segítségétA Törökországnak nyújtott, s a NATO-szövetség keretében biztosított támogatást szükségesnek tartja a Fidesz - Magyar Polgári Párt parlamenti frakciója - döntött a képviselőcsoport kedd esti, e tárgyban összehívott rendkívüli frakcióülésén. A Fidesz a korábbi javaslathoz képest módosításokkal tartja csak elfogadhatónak a határozati javaslatot, jelentette be Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes vezetője a frakcióülést követő sajtótájékoztatón.2003-02-18 19:55:00 0
Kwasniewski Magyarországra látogatAleksander Kwasniewski lengyel államfő feleségével, Jolanta Kwasniewskával együtt Mádl Ferenc magyar köztársasági elnök meghívására március 4-5-én hivatalos látogatást tesz Magyarországon - jelentette be keddi közleményében a lengyel elnöki hivatal.2003-02-18 19:27:00 0
Szájer József: aki szelet vet, vihart aratMagyarország számára komoly pozícióvesztést jelentett az a levél, amelyet Medgyessy Péter miniszterelnök több más európai vezetővel közösen írt alá az iraki válság ügyében - reagált Szájer József a Fidesz alelnöke Jacques Chirac francia köztársasági elnöknek az üggyel kapcsolatos hétfő esti nyilatkozatára, amelyben élesen elmarasztalta az Európai Unióhoz csatlakozni kívánó kelet- és közép-európai országokat, amiért az Egyesült Államok pártjára álltak az iraki válságban.2003-02-18 19:06:00 0
Az öt karikaCsoda történik: Magyarország rendezheti az olimpiát. A rendezvény megnyitója alkalmából a miniszterelnök mondja el a megnyitó beszédet.2003-02-18 16:56:00 0
Nem egyeztetett a kormányAz Országos Érdekegyeztető Tanács, valamint az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács sürgős összehívását tartja szükségesnek a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma, mert a kormányzat nem egyeztette az érdekképviseletekkel az egészségügyi szolgáltatásokkal, az egészségügyi közszolgáltatások szervezésével kapcsolatos törvénytervezetet.2003-02-18 16:30:00 0
A hülyeség - ha fájna, 2003. február 18.A szabad demokraták is sokat törik fejüket, mi a jó az EU-ban. Kuncze Gábor A Párt egy galériában tartott dzsemboriján meg is találta a legfontosabbat. "Az olasz parlamentben a képviselők aktatáskával ütik egymás fejét, tehát érthető, hogy már alig várom az uniós csatlakozást." - olvasható Magyar Nemzet február 17-i számában. Magyar Bálint a tankönyvek és az étkeztetés Medgyessy-féle ígéretéről a Parlamentben: "demagóg dolog ingyen tankönyvről és étkeztetésről beszélni" - áll a Magyar Hírlap február 18-i számában.2003-02-18 16:16:00 0
APEH, APEHSzabolcska Mihály modorában vázolt idilli képet Medgyessy Péter a köztársaság kapcsán az állampolgárok egyszerű, derűs, nyugodt életéről "országértékelő beszédében" a minap. Ha igazat mondott volna, a magyar magánszemélyek és a Magyarországon működő gazdasági társaságok adótitkait nem másolták volna le a kormányváltás után - szögezte le Weszelovszky Zoltán a Fidesz keddi parlamenti sajtótájékoztatóján. Lasztovicza Jenő a turistairodáknál folytatott kutakodásra kérdezett rá ugyanakkor.2003-02-18 16:01:00 0
Malév megbízás Kiss Elemér üvegzsebébenKiss Elemér ügyvédi irodája kapta a Malév Rt. jogi részlegének átvilágítási lehetőségét. Az Utolsó Figyelmeztetés című havilap februári számában közöltek kapcsán Szijjártó Péter a Fidelitas alelnöke, fideszes országgyűlési képviselő, sajtótájékoztató keretében fogalmazta meg a szerződéssel kapcsolatos aggályait.2003-02-18 15:43:00 0
Elkerülhetőek a szegedi a megszorító intézkedésekA Fidesz szegedi frakciójának költségvetés-módosító csomagjával elérhető, hogy a szocialista vezetésű csongrádi megyeszékhely ez évre tervezett 5,7 milliárd forintos működési hiánya 3,1 milliárdra csökkenjen - jelentette ki Dobó László frakcióvezető egy keddi szegedi sajtótájékoztatón, reagálva Botka László (MSZP) polgármester korábbi nyilatkozatára, melyben azt állította, hogy válsághelyzetben van Szeged, ezért megszorító intézkedéseket kell tenni.2003-02-18 15:19:00 0
Chirac elmarasztalta az EU tagjelölteketA francia elnök hétfő este Brüsszelben élesen elmarasztalta az Európai Unióhoz csatlakozni kívánó kelet-és közép-európai volt kommunista országokat, amiért az Egyesült Államok pártjára álltak az iraki válságban.2003-02-18 15:02:00 0
Bankkártya heckerEgy ismeretlen számítógép-hacker az interneten keresztül 2,2 millió amerikai Visa, illetve MasterCard tulajdonos számlaszámához jutott hozzá, de egyetlen számlával sem követett el visszaélést.2003-02-18 13:36:00 0
Románia-média toplistaA televíziós műsorújságokat, a bulvár-, rejtvény- és sportlapokat, valamint a férfiaknak és nőknek szóló magazinokat olvassák leginkább a románok - derült ki a román lapok auditálását végző iroda felméréséből.2003-02-18 13:32:00 0
Örményországban negyedszer lesz szabad választásFebruár 19-én elnökválasztást tartanak Örményországban, negyedik alkalommal a szovjetrendszer összeomlása óta. A Kaukázus délnyugati részén elterülő, 29 743 négyzetkilométer területű hegyi állam délen Iránnal, nyugaton Törökországgal, Északon Grúziával, keleten Azerbajdzsánnal határos. Népessége 3 millió 802 ezer fő. Az itt élők 94 százaléka örmény, 2 százaléka azeri, 2 százaléka kurd, 1 százaléka pedig orosz nemzetiségű.2003-02-18 12:33:00 0
Amerikai és brit harci gépek támadása egy dél-iraki radarállomás ellenAmerikai-brit harci gépek hétfőn iraki radarállomásra mértek csapást az Irak déli részén kialakított repüléstilalmi övezetben.2003-02-18 10:09:00 0
Phenjan a fegyverszünet felbontásával fenyegetőzikÉszak-Korea kedden a koreai háború ellenségeskedéseit lezáró 1953-as fegyverszüneti megállapodásból való kivonulással fenyegetőzött, ha szankciókat rónak ki rá, netán tengeri blokád alá helyezik, amiért gyaníthatóan atomfegyver előállítására törekszik.2003-02-18 10:05:00 0
A rendőrség is kért adatot az APEH-tőlA Hunaudit Kft. nevű családi vállalkozás után a rendőrség is hozzáférést kért az APEH-től a magyar adózók és gazdasági társaságok adatait tartalmazó informatikai rendszerhez - tudta meg a Magyar Nemzet.2003-02-18 09:51:00 0
Közös EU-állásfoglalás IrakrólAz Európai Unió országainak állam- és kormányfői hétfőn korábbi állásfoglalásaiknál erélyesebb formában szólították fel Irakot a leszerelésre, de nem adtak határidőt a követelés teljesítésére.2003-02-18 09:02:00 0
Készülődés a spanyol támaszpontokonAz amerikai kérés szerint, a spanyoloknak a Gibraltári-szorosban és környékén a Perzsa-öböl felé közlekedő amerikai hadihajók kíséretét és védelmét kell biztosítania.2003-02-17 21:18:00 0
Sósavat öntöttek Tasnádi Judit anyjának arcábaSósavat öntöttek Tasnádi Judit édesanyjának arcába hétfőn délelőtt Békásmegyeren - tudta meg a HavariaPress. A 63 éves asszonyra a III. kerületi Zsirai Miklós utcában rontott rá ismeretlen támadója.2003-02-17 21:09:00 0
Átgondolt döntést javasol a Fidesz a NATO kérésreA Fidesz elnöksége átgondolt politikát javasol a NATO azon kérésére, hogy az Magyarország légterét, közúti és vasúti hálózatát igénybe vehesse Törökország védelmi jellegű megsegítése érdekében. Erről a párt elnöksége közleményt adott ki.2003-02-17 20:44:00 0
A Nagy Testvér meglop tégedA Nagy Testvér meglop téged címmel az adóhivatal példa nélküli adatmentésével kapcsolatban intézett interpellációt Kövér László (Fidesz) hétfőn a miniszterelnökhöz. Miért másolták le és emelték ki több millió magyar állampolgár és több százezer gazdasági vállalkozás teljes adatállományát az informatikai rendszer ellenőrzése alól? - tette fel a kérdést a Fidesz alelnöke.2003-02-17 17:59:00 0
Magyarellenes viccek közlése miatt perel az aradi RMDSZA borosjenői bíróság várhatóan holnapután, február 19-én hirdet ítéletet az Arad Megyei RMDSZ - Informatia Ineului (Borosjenői Információ) perben, miután a szövetség magyarellenes viccek közléséért tavaly beperelte a román nyelvű hetilapot. Az ügyet vizsgáló borosjenői bíró eddig ötször halasztotta el az ítélethozatalt. A Nyugati Jelen információi szerint már bekérte az aradi, majd az országos RMDSZ alapszabályzatát, ám tovább nem húzhatja az ügyet, kénytelen lesz kimondani az ítéletet. Az Informatia a legutóbbi számában nyilvános elnézést kért. Sergiu Havasinak, a lapot kiadó Petroprest kft. tulajdonosának várhatóan nagy pénzbírságot kell fizetnie, mivel a Búza Gábor ügyvéd képviselte aradi szövetség egymilliárd lejes kártérítést is követel.2003-02-17 17:18:00 0
Hajrá Füles!Medgyessy Péter múlt heti "beszédét" követően Lendvai Ildikó - nyilván jó előre megfontolt szándékkal - a Micimackó című könyvből idézett. Fülesről beszélt, aki szerinte semminek sem tud örülni. Nagyobb ívű elemzésekbe nem érdemes emiatt bocsátkozni, ám jó megvizsgálni, minek is kellene Fülesnek örülnie. Csak nem Malacka piros, kipukkadt lufijának?2003-02-17 17:00:00 0
Michel: nem lehet kizárni az erő alkalmazásátIrakkal szemben nem lehet kizárni az erőszak alkalmazását, amely azonban csak a végső eszköz lehet; előtte minden más lehetőséget ki kell meríteni - mondta a belga diplomácia irányítója az EU külügyminiszteri tanácsának hétfőn kezdődött rendkívüli ülésén.2003-02-17 16:16:00 0
A hülyeség - ha fájna, 2003. február 17.Az MSZP nyolc érvet tud felhozni Magyarország EU-csatlakozása mellett - tudhatjuk meg többek közt a Magyar Hírlap hétfői számából. Olvassuk hátulról a szocialisták érveit - mint újságot a szocializmusban. 8. érv "A csatlakozás másnapjától 24 másik országban telepedhetünk le.2003-02-17 16:12:00 0
Rekordévet zárt tavaly a PorscheA sportautógyártó Porsche tavaly értékesítési rekordot állított fel Németországban: 12 212 gépkocsi kibocsátása - a tavalyelőtti 11 683 után - a cég ötvenéves történetének legjobb eredménye volt.2003-02-17 15:57:00 0
Nem derűlátó a japán központi bankEgyelőre nem lehet számítani arra, hogy Japán gazdasága a fellendüléshez érkezik - állapította meg az ország központi bankja hétfőn közzétett február havi jelentésében. A gazdasági tevékenység nem erősödik és alapvető bizonytalanság uralja a kilátásokat. A gazdasági helyzet változásáról a bank ezúttal sem tud beszámolni.2003-02-17 15:42:00 0
Ezeregyszáz dolgozó veheti a kabátját - megszűnik a ZAKO Rt.A Dunántúl legnagyobb, felszámolás alatt álló konfekcióipari cége, a ZAKO Rt. 1100 dolgozójának munkaviszonya március 20-tól - legkésőbb április 4-ig - megszűnik; az erről szóló értesítéseket hétfőn kezdték kézbesíteni - közölte a vállalat szakszervezeti titkára.2003-02-17 15:37:00 0
Háborús kérdésekben nem lehet kapkodniHétfőn arról döntött a Fidesz-frakció, hogy kedden újra egyeztet a képviselőcsoport a Törökország védelmével kapcsolatos NATO-felkérés magyarországi teljesítéséről - mondta el Németh Zsolt az alig egy órás rendkívüli frakcióülést követően.2003-02-17 15:34:00 0
Veszélyben háromezer munkahelyVeszélybe került a Bakonyi Erőmű Rt. több száz dolgozójának munkahelye, mivel a cég korlátozni kényszerült az ajkai timföldgyárnak nyújtott hőszolgáltatást; a cég csak annyi gőzt biztosít, amennyi a technológiai berendezések károsodásának megelőzéséhez szükséges.2003-02-17 15:31:00 0
Zavarba hozták a világot az embermásolókCáfolhatatlan bizonyítékot még nem mutattak be egyetlen klónbébi létezéséről sem. Abban azonban egyetértenek a tudósok, hogy technikai akadálya nincs az emberkopírozásnak. Hogy ez hová vezet? Felforgathatja a családot, minden hagyományos közösséget. Ezután másképpen kell gondolkodnunk életről és halálról.2003-02-17 14:32:00 0
Solana: ki kell meríteni a diplomáciai lehetőségeketAz Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főmegbízottja szerint előbb "ki kell meríteni" a diplomáciai lehetőségek tárházát, csak utána szabad fontolóra venni a háborút Irak ellen.2003-02-17 14:28:00 0
Straw: nehéz háborúzni a közvélemény támogatása nélkülJack Straw brit külügyminiszter szerint az Irak elleni háborút nagyon nehéz lesz megvívni, ha a társadalom nagy része ellenzi a katonai akciót. Straw hétfőn a BBC-nek nyilatkozott a hétvégi tömeges békedemonstrációk kapcsán.2003-02-17 14:18:00 0
Wiegard: világméretű recesszió is lehet az iraki háború miattAz olaj ára hordónként 100 dollárt is elérhet, ha egy esetleges iraki háború lángra lobbantaná a Közel-Keletet, és a terroristák megtorló csapásokat mérnének különféle célpontokra - figyelmeztetett a Die Welt című berlini lap hétfői számában Wolfgang Wiegard, a német kormány számára időről időre jelentést és ajánlásokat összeállító független szakértők, a "gazdasági bölcsek" vezetője.2003-02-17 14:15:00 0
Ötszázharminc éve született KopernikuszÖtszázharminc éve, 1473. február 19-én született Torunban Nicolaus Copernicus, német-porosz dialektusban Niklas Koppernigk, lengyelül Mikolaj Kopernik, lengyel csillagász, a heliocentrikus világrendszer megalkotója.2003-02-17 13:47:00 0
Veszélyeztetett kisebbségi kultúrákA Pro Minoritate Alapítvány február 21-én, pénteken 9 órai kezdettel Veszélyeztetett európai kisebbségi kultúrák az oktatásban címmel konferenciát rendez Budapesten, a Benczúr Ház dísztermében (1068. Budapest, Benczúr u. 27.)2003-02-17 12:42:00 0
Zűrzavar az otthonteremtésbenMádi László, a Fidesz Otthonteremtési Műhelyének vezetője hétfői sajtótájékoztatóján rámutatott: a kormány bizonytalanságban tartja az otthonra vágyókat. Az otthonteremtésre vonatkozó hírek nemcsak a korábbi ígéreteknek, hanem egymásnak is ellentmondanak: a sodródás, a koncepciótlanság és a zűrzavar jellemzi őket.2003-02-17 11:58:00 0
A gondnokságé lett a pénzKomló önkormányzati képviselői a múlt évben - függetlenül attól, hogy egyéni körzetből vagy listáról jutottak a testületbe - 100-100 ezer forint alappal rendelkeztek, melyet belátásuk szerint használhattak fel a város szebbítésére. Az idei költségvetés tervezésének stádiumában már csak a 14 területi képviselőnek jutott volna 200-200 ezer forint.2003-02-17 10:50:00 0
Újabb ózdi cég állítja le termelésétMa állítja le termelését Ózdon az ukrán többségi tulajdonban lévő Finomhengermű Munkás Kft. A német tulajdonú Ózdi Acélmű Kft. és a diósgyőri DAM Steel Rt. után immár a harmadik borsodi vaskohászati cég került bajba.2003-02-17 10:17:00 0
Lemezkalauz ökoturistáknakCD-re került a Duna-Dráva Nemzeti Park (DDNP) Dráva menti területeinek ökoturisztikai kínálata. Valamennyi bemutatóhely, tanösvény szerepel benne, s több mint kétezer fotó mutatja be a látnivalókat. Készítői szerint hasonló hazai természetvédelmi kiadvány még nem jelent meg.2003-02-17 10:12:00 0
Csak elfelejtette a 44-est?Medgyessy Péter múlt heti országértékelő beszédével, elsősorban a 44-es úttal kapcsolatban sajtótájékoztatót tartott Domokos László országgyűlési képviselő, a Fidesz Békés megyei elnöke.2003-02-17 10:05:00 0
Nukleáris háborúból Phenjan kerülne ki győztesenÉszak-Korea közölte, hogy a hadseregnek elsőbbséget biztosító politikai rendszernek köszönhetően a kommunista állam biztosan győzne bármely, az Egyesült Államokkal megvívandó nukleáris háborúban.2003-02-17 09:55:00 0
A Hetek foglalkoznak a háborús következményekkelA Hetek pénzügyminiszterei és központibank-elnökei megvitatják, milyen gazdasági intézkedéseket tegyenek, ha háború lesz Irakkal - mondta hétfőn a japán kormány szóvivője, Fukuda Jaszuo.2003-02-17 09:49:00 0
Az arab országok nem nyújtanak segítséget a háborúhozAz Arab Liga külügyminiszterei vasárnap úgy vélték, hogy a tagállamoknak nem szabad semmilyen segítséget nyújtaniuk az Irak elleni esetleges katonai akcióhoz.2003-02-17 09:01:00 0
Papadopulosz győzelmét ünnepli CiprusCiprus görögök lakta részében a szavazatok 51,51 százalékának megszerzésével nyert vasárnap az elnökválasztáson az ellenzéki Taszosz Papadopulosz.2003-02-17 08:57:00 0
Újabb határidő BelgrádnakAz Egyesült Államok két hónappal elhalasztotta a döntést a Szerbia-Montenegrónak nyújtandó pénzsegélyről, amelynek folyósítását a körözött feltételezett háborús bűnösök elfogásához kötötte Washington.2003-02-17 08:49:00 0
The New York Times: Bagdad utcai harcokra készülIrak háború esetén a felperzselt föld taktikájával az amerikai erők előrenyomulásának a késleltetésére törekszik és végül a véres utcai harcok lehetőségével szembesíti őket a négy és félmillió lakosú Bagdad előtt - írta a The New York Times vasárnapi számában.2003-02-17 08:45:00 0
Merkel nemet mond a kancellár megbuktatásáraAngela Merkel, az ellenzéki Német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke vasárnap este a ZDF közszolgálati televízióban megálljt parancsolt azoknak a párttársainak, akik a szociáldemokrata kancellár, Gerhard Schröder parlamenti megbuktatását pedzegették különféle fórumokon.2003-02-17 08:42:00 0
Izraeli tankok hatoltak be GázábaLegalább harminc izraeli harckocsi és páncélozott jármű hatolt be vasárnap éjjel Gáza városának északi részére, s a katonák egy palesztint megöltek. Palesztin biztonsági források szerint az izraeli katonákat két Apache helikopter támogatta.2003-02-17 08:37:00 0
Tárik Aziz dicséri SchrödertTárik Aziz iraki miniszterelnök-helyettes megdicsérte a német kormányt, amiért egyértelműen elutasítja az amerikai katonai akciót hazája ellen.2003-02-17 08:34:00 0
Rekord csődadósság JapánbanJapánban januárban, kéthavi növekedés után, csökkent a vállalati csődök száma, de a hátrahagyott adósság nagyobb volt, mint bármelyik január hónapban a II. világháború óta.2003-02-17 08:31:00 0
Omar molla is szent háborút hirdetAz Afganisztánból elűzött tálib rendszer vezetője felszólította az afgánokat, hogy indítsanak szent háborút az Egyesült Államok és a központi kabuli kormány ellen.2003-02-17 08:26:00 0
Tolmácsképzés - ezzel és nem többel?Simicskó István fideszes országgyűlési képviselő szerint nemzetközi felhatalmazás, ENSZ- vagy NATO-állásfoglalás nélkül nem célszerű kész helyzetet teremteni az amerikai csapatok magyarországi átengedésére vonatkozó kérés kapcsán.2003-02-17 08:11:00 0
Orbán Viktor VillánybanMagyarországnak meg kell várnia a nemzetközi állásfoglalást, amennyiben az Egyesült Államok igénybe kívánja venni az ország köz- és vasúti közlekedését az esetleges iraki háborúhoz - hangsúlyozta Orbán Viktor a Villány környéki polgári körök összejövetelén vasárnap.2003-02-17 08:01:00 0
Rice: ez még a diplomácia ideje, de nem sokáigGeorge Bush amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója szerint Irak lefegyverzésének ügyében még a diplomácia van soron, de nem sokáig.2003-02-16 18:19:00 0
Kiemelték az IL-2-es motorját a BalatonbólVasárnap Alsóörsnél kiemelték a Balatonból a II. világháború végén lelőtt szovjet IL-2-es csatarepülő motorját, amelyet a honvédség a szolnoki repülő-múzeumba szállított.2003-02-16 18:09:00 0
A keresztény országok tartsák tiszteletben Irak függetlenségétSzaddam Husszein iraki elnök II. János Pál pápának küldött üzenetében arra kérte a katolikus egyházfőt: hasson oda, hogy a keresztény többségű országok, elsősorban az Európai Unió országai "tartsák tiszteletben Irak függetlenségét és népének jogát arra, hogy békében, Washington inváziós fenyegetéseitől mentesen éljen".2003-02-16 18:03:00 0
A bankok feltőkésítik a FiatotHétvégi sajtójelentések szerint az olasz Fiat megállapodott hitelező bankjaival, hogy esetleg összesen mintegy 3 milliárd euróval feltőkésítik a járműipari csoportot. A tőkeemelés tervét a Fiat igazgató tanácsa február 28-án tárgyalná meg és akkor születne döntés további vállalatrészek (Toro, Fiat Avio) eladásáról is.2003-02-16 17:54:00 0
A kaposváriak nem kívánnak asszisztálni a háborúhozBékedemonstrációt tartottak az esetleges iraki háború ellen mintegy ezren vasárnap a Kaposvári Polgári Körök felhívására a somogyi megyeszékhely főterén.2003-02-16 16:39:00 0
Prescott: Husszein csak a fenyegetésre hallgatAz iraki elnök most is csak azért hajlandó az újabban meghirdetett engedményekre, mert hadseregek közelednek országa felé - mondta vasárnap a brit miniszterelnök-helyettes.2003-02-16 16:32:00 0
Párizs többpólusú világrendszert szorgalmazA francia külügyminiszter álláspontja szerint egyetlen szuperhatalom nem tudja fenntartani a világ rendjét, ezt csakis egy többpólusú világrendszer biztosíthatja, melynek egyik eleme az egységes Európai Unió.2003-02-16 16:29:00 0
Az Arab Liga elveti az egyoldalú katonai akciótAz arab országok határozottan elutasítják az egyoldalú katonai akciót Irak ellen és a válság békés megoldását szorgalmazzák - szögezték le az Arab Liga országainak külügyminiszterei vasárnapi kairói, az iraki válsággal foglalkozó rendkívüli értekezletük megnyitásakor ismertetett állásfoglalásukban.2003-02-16 15:52:00 0
Kofi Annan szerint a BT újabb határozatot hozhatÚjabb határozatra lehet szükség Irak ügyében - jelentette ki szombaton Kofi Annan ENSZ-főtitkár. A világszervezet vezetője úgy vélekedett, hogy a Biztonsági Tanácsnak (BT) kell határoznia arról, hogy az mikor születik meg. Szerinte ez a második dokumentum az Irakról szóló, 1441-es számú határozaton alapszik majd.2003-02-16 15:48:00 0
Irak nem hoz recessziótHans Köhler, az IMF vezérigazgatója egy német újságnak adott nyilatkozatában azt mondta: nem hiszi, hogy az iraki háború miatt a világgazdaság recesszióba esik. A nemzetközi pénzpiacok az utóbbi években ellenállóbbá váltak az esetleges háborús sokkokkal szemben - vélekedett Köhler a Frankfurter Allgemeine Zeitung tudósítójának.2003-02-16 15:44:00 0
Arcátlanság az utódpárt részéről kisajátítani '56 örökségétA Magyar Szó című újvidéki lap vasárnapi írásában nagy terjedelemben elemzi Medgyessy Péter jelenlegi és Orbán Viktor volt miniszterelnök országértékelő beszédét.2003-02-16 15:42:00 0
Magyar táncház BelgiumbanErdély népi zenekincsét, a magyar táncházat vitte el Kalotaszegről Belgiumba Fodor Sándor és kisegyüttese, amely turnéja során szombaton este nagy sikerrel lépett fel Ellezelles kisváros kulturális központjában.2003-02-16 15:35:00 0
Megemlékezés a kommunista diktatúrák áldozatairólA Fidesz - Magyar Polgári Párt a Fidelitassal közösen, a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapján, február 23-án, vasárnap, 17 órai kezdettel megemlékezést tart Budapesten, a Terror Háza Múzeum előtt - jelentette be Gyürk András, a párt alelnöke, a Fidelitas elnöke vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján. A Fidelitas virrasztást tervez a megemlékezés előtti éjszaka a Terror Háza előtt.2003-02-16 13:10:00 0
Brit film nyerte a Berlinale fődíjátMichael Winterbottom brit rendező Ebben a világban (In This World) című, afgán menekültek kálváriájáról szóló filmje nyerte el legjobban az 53. berlini filmfesztivál (Berlinale) zsűrijének tetszését és kapta a fődíjat, az Arany Medvét. A díjért 22 film versengett az idei Berlinalén, a különböző szekciókban vetített filmekkel együtt körülbelül háromszáz alkotást láthatott a közönség.2003-02-16 12:23:00 0
A kis herceg khmer nyelvenA kis herceg immár khmer nyelven is beszél és álmodozik: Antoine de Saint-Exupéry filozófikus meséje az első szépirodalmi mű, amelyet 1975 óta a kambodzsai nép nyelvére lefordítottak. A francia író-pilóta 1943-ban megjelent kisregénye már eddig is a világ "legfordítottabb" irodalmi műve volt: 136 nyelvre, illetve dialektusra fordították le, 50 millió példányban adták ki.2003-02-16 12:11:00 0
Mozgalom a romániai magyarság egységes képviseletéértA Romániai Magyar Demokrata Szövetség belső ellenzékének legaktívabb csoportosulása, a Reform Tömörülés (RT) nevű platform március első felében dönt arról, hogy az RMDSZ keretein belül folytatja-e tevékenységét. A platform vezető testülete szombaton, Kolozsváron úgy határozott, hogy március nyolcadikán, Marosvásárhelyen tartja az Reform Tömörülés soron következő kongresszusát.2003-02-16 12:03:00 0
Cipruson megkezdődött az elnökválasztásCipruson - pontosabban annak görögök lakta részén - vasárnap reggel megkezdődött a szavazás a szigetország új elnökének személyére. A 476 ezer regisztrált választó tíz jelölt valamelyikére adhatja le voksát. A göröglakta ciprusi rész államfője 1993 óta Gláfkosz Kleridesz, aki 1998-ban másodszor is nyert. A mostani választáson a 82 éves Klerideszen kívül az ellenzék vezetőjének, a 69 esztendős Taszosz Papadopulosznak és a hatvanéves Alekosz Markidesz ciprusi főügyésznek adnak esélyt.2003-02-16 11:51:00 0
Irakban győzelemként értékelték a béketüntetéseketAz Egyesült Államok fölött aratott "győzelemként" ünnepelte vasárnap az iraki sajtó a világszerte tartott hét végi béketüntetéseket, amelyek résztvevői tiltakoznak az Irak ellen tervezett háború ellen. Egyes lapok szerint növekszik az Egyesült Államok nemzetközi elszigeteltsége.2003-02-16 11:44:00 0
Ismét Dávid Ibolya az elnökIsmét Dávid Ibolyát választotta meg az MDF elnökének a párt XVIII. országos gyűlése szombaton Budapesten. A szavazatszámláló bizottság összesítése szerint 373 leadott szavazatból 351-en voksoltak Dávid Ibolyára, 22 szavazó cédula érvénytelen volt.2003-02-15 18:46:00 0
Civilek a békéértBékedemonstrációt tartott az iraki konfliktus esetleges fegyveres rendezése ellen a Civilek a békéért tömörülés szombaton Budapesten; a tiltakozásukat kifejező civil szervezetek a világ számos pontján ezen a napon megrendezett háborúellenes megmozdulásokhoz csatlakoztak.2003-02-15 18:29:00 0
A szocialista vezetésű Nyíregyházát is becsapta a kormányA Fidesz Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szervezete arra figyelmeztet, hogy "csúszik az M3-as autópálya Szabolcsot bekötő szakaszának építése, ráadásul az MSZP-SZDSZ kormány - ígéretei ellenére - sztráda helyett csak autóutat épít Görbeházától Nyíregyházáig" - mondta Mádi László, a párt szabolcsi országgyűlési képviselője, volt államtitkár pénteken, a szervezet nyíregyházi sajtótájékoztatóján.2003-02-15 16:59:00 0
Balatoni Hajózási Rt. - az idény újdonságaiA tavalyinál három héttel később kezdődik az idei balatoni hajózási évad, amely egyebek közt az aligai kikötő fokozottabb hasznosítását, új személyhajó forgalomba helyezését, különböző kedvezményeket, a főidényre teljesen megújult füredi kikötőt és korszerűsített siófoki vitorlásrévet ígér.2003-02-15 16:21:00 0
Háborúellenes tömegtüntetések szerte a világonAz Irak ellen tervezett háború elutasítására, a béke megőrzése mellett tömegtüntetéseket rendeznek szombaton szerte a világon, több mint félezer nagyvárosban. A békeaktivisták reményei szerint félmillióan gyűlnek össze a szombatra Londonba, illetve Rómában tervezett nagy béketüntetésekre.2003-02-15 16:03:00 0
A terrorizmus elleni harc amerikai stratégiájaAz Egyesült Államok a terrorizmus elleni harcban számít más nemzetek támogatására, de szükség esetén egyedül is kész fellépni a fenyegetés ellen. A terrorizmus elleni harc pénteken közzétett stratégiája szerint az Egyesült Államok szüntelenül keresi a nemzetközi közösség támogatását, de önvédelmi jogát gyakorolva kész egyedül is cselekedni, a megelőző fellépést is beleértve, hogy meghiúsítsa a terrortámadásokat.2003-02-15 15:50:00 0
Szaddám Huszein találkozott a pápa küldöttévelRoger Etchegaray bíboros, a pápa személyes küldötte szombaton Bagdadban Szaddám Huszein iraki elnökkel folytatott szombati tárgyalásain megpróbált olyan biztosítékokat kapni, amelyek segítségével elkerülhető a háború. Ezt a megbeszélések után jelentette ki a francia bíboros, aki II. János Pál pápa üzenetével érkezett Irakba.2003-02-15 15:39:00 0
Adóbevallási határidők hétfőnAz éves bevallást választó vállalkozásoknak február 17-ig kell bevallaniuk, és ha szükséges, befizetniük általános forgalmi adó (áfa) tartozásukat. Az adóhivatal tájékoztatása szerint a hatályos törvényi előírás szerint a határidő február 15, mivel azonban ez a nap 2003-ban szombatra esik, a határidő kitolódik az azt követő első munkanapra.2003-02-15 15:32:00 0
Hétfőtől felvételik a középiskolákbanAz ország több mint 1500 középiskolájában kezdődnek meg hétfőn a felvételik, az intézményeknek március 14-ig kell megszervezniük a vizsgákat. A diákok a február 14-i jelentkezési határidőig 1157középfokú intézmény 4611 tagozata közül választhattak.2003-02-15 15:24:00 0
Befejezte tanácskozását az országos lengyel elektori gyűlésMegválasztották új országos önkormányzatukat szombati budapesti elektori gyűlésükön a magyarországi lengyelség képviselői. A voksolásig a 248 elektor közül 193-an regisztráltatták magukat a helyszínen; közülük 191-en adták le szavazatukat. Az elektorok a 19 fős testület tagjait 35 jelölt közül választották meg; Sutarski Konrád, a leköszönő országos képviselőtestület elnöke a harmadik legtöbb voksot kapta.2003-02-15 15:15:00 0
Védettek az adótitkaink?Példa nélküli, hogy Király László György, az APEH elnöke László Csaba pénzügyminiszter utasítására több millió magyar adózó állampolgár és több százezer gazdasági vállalkozás adatait másoltatta ki az adóhatóság nyilvántartási rendszeréből. Példátlan módon egy magáncéget bíztak meg, amelynek tagjai nem csak az állampolgárok adótitkaihoz jutottak hozzá illetéktelenül, de az APEH informatikai rendszerének működését leíró adatokhoz is, anélkül, hogy a titoktörvény által előírt B típusú nemzetbiztonsági vizsgálatot elvégezték volna esetükben - mondta Kövér László, a Fidesz alelnöke szombati budapesti sajtótájékoztatóján.2003-02-15 13:12:00 0
Pokorni Zoltán a kormány ötletbörzéjérőlAmi az Európa-tervben új, az nem jó, ami pedig jó benne, az nem új - hangoztatta Pokorni Zoltán, a Fidesz frakcióvezető-helyettese Budapesten, újságíróknak nyilatkozva a kormány pénteki ülése után, ötletbörzének minősítve a szóvivői tájékoztatón elhangzottakat.2003-02-14 20:57:00 0
Németh Zsolt a kormány antidemokratikus törekvéseirőlA jelenlegi kormányzat "antidemokratikus törekvéseivel" szemben a polgári oldal nagyobb védettséget élvezne az európai unióban, mint azon kívül -jelentette ki Németh Zsolt az Országgyűlés Külügyi Bizottságának fideszes elnöke egy budapesti lakossági fórumon pénteken.2003-02-14 20:49:00 0
Orbán Viktor: Az európai alkotmány magyar érdekeket is tükrözzön!Rendkívül fontos, hogy az Európai Unió új alkotmánya a magyar nemzeti érdekeknek megfelelő súllyal képviselje a kisebbségek ügyét - jelentette ki Orbán Viktor az Európai Néppárt magyar tagpártjainak pénteki budapesti megbeszélését követően újságíróknak. A volt miniszterelnök hangot adott azon véleményének is, miszerint jó lenne, ha a státustörvény szorongatása helyett inkább az abban foglalt kedvezmények gyors eljuttatása szerepelne a kormányzat napirendjén.2003-02-14 20:28:00 0
Költségvetési gondok EgerbenMegszorítás, működési hitel és mellébeszélés jellemzi a hevesi megyeszékhely idei költségvetését - hangzott el a Szövetség az Egriekért ellenzéki önkormányzati frakció pénteki sajtótájékoztatóján.2003-02-14 16:58:00 0
A megyerendszer felszámolására törekszik a közgyűlés MSZP-SZDSZ vezetéseA Pest Megyei Közgyűlés ellenzéki frakció szerint a testület MSZP-SZDSZ vezetése is részt vállal a megyerendszer ellehetetlenítésében, és ezzel egy felsőbb politikai utasításnak engedelmeskedik.2003-02-14 16:54:00 0
Az APEH elismerte a jogtalan kutakodástMiután az APEH részéről csütörtökön már elismerték, hogy kértek utazási irodáktól adatokat a nagyobb összegű nyaralásokra befizetőkről, az adóhivatal elnöke pénteken már azt is beismerte, hogy a hivatal a vonatkozó törvény ellenére jogtalanul kutakodott.2003-02-14 16:40:00 0
Deutsch Tamás: Júdáspénz a kerületeknekHárom milliárd forintos "júdáspénzért", az úgynevezett stratégiai alapért feladták a kerületi érdekeket a szocialista-szabad demokrata polgármesterek azáltal, hogy a pártelvárásokat végrehajtva, nyíltan vagy hallgatólagosan támogatják a főváros által kidolgozott forrásmegosztási javaslatot. Erről Deutsch Tamás, a Fővárosi Közgyűlés Fidesz-MKDSZ-frakciójának vezetője beszélt pénteki sajtótájékoztatóján.2003-02-14 16:20:00 0
Ki miatt marad el az iskolai farsang?Elmarad a XV. kerületi Kossuth Lajos általános iskola péntekre tervezett farsangi mulatsága, mert itt tartja tisztújító gyűlését az MSZP kerületi szervezete. Ambrus János elnök szerint nem miattuk marad el a rendezvény, hanem azért, mert nem készültek el a diákok a jelmezekkel. Egy névtelenséget kérő tanár viszont állítja: az önkormányzattól leszóltak, hogy pártrendezvény legyen, ne farsang, ezt azonban az alpolgármester cáfolja.2003-02-14 16:16:00 0
A polgárok tájékoztatást várnak a kormánytólA Fidesz egyértelmű igent mond az európai uniós csatlakozásra, emellett fontosnak tartja az emberek megfelelő tájékoztatását a belépéssel kapcsolatban. A kormány az ellenzék által feltett kérdésekre nem tud válaszolni, ezért jobb híján Európa-ellenességgel vádolja a Fidesz politikusait - jelentette ki Áder János Tv2 - Jó estét, Magyarország! című műsorában.2003-02-14 16:14:00 0
Semmit sem tesz a kormány a belvízveszély elhárításáraA Fidesz - Magyar Polgári Párt Környezetvédelmi és Vízügyi Kabinetje elfogadhatatlannak tartja, hogy a Medgyessy-kormány a várható belvízveszély elhárításában továbbra is magára hagyja az alföldi településeket.2003-02-14 15:58:00 0
Előbb vagy utóbb a Balkánon is meg kell szűnnie a határoknakKasza József, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke nem hisz a szerb-montenegrói államközösség maradandóságában, véleménye szerint az új államot még a nemzetközi közösség sem tudja hosszú távon egyben tartani.2003-02-14 15:47:00 0
A nemzetközi vöröskereszt felkészül a háborúraA Nemzetközi Vöröskereszt Bizottsága maga is készül az esetleges iraki háború következményeinek enyhítésére: havonta 7000 sebesült és 150 ezer menekült ellátására képes - közölte a svájci sda hírügynökséggel a szervezet főigazgatója.2003-02-14 15:38:00 0
Kihirdették a World Press Photo díjazottjaitEgy fiú húzza le halott apja nadrágját egy földrengés sújtotta iráni településen. Erik Grigorjan örmény riporter ezzel a fotóval nyerte a World Press Photo 2002. évi nagydíját. Az idén magyar győztes is akadt: Gárdi Balázs, a Népszabadság munkatársa a sportriport kategóriában lett első.2003-02-14 15:35:00 0
Amerikai csapatösszevonások a koreai demilitarizált övezet menténÉszak-Korea véleménye szerint az Egyesült Államok csapatösszevonásokat hajt végre a két országrészt elválasztó demilitarizált övezet dél-koreai oldalán, és törvénytelen módon haditechnikát is juttat az övezet térségébe.2003-02-14 15:30:00 0
Arafat hajlandó kormányfőt kinevezniJasszer Arafat palesztin elnök pénteken megerősítette: hivatalosan hozzájárult, hogy kormányfőt nevezzenek ki.2003-02-14 15:26:00 0
Háborúellenes tüntetések világszerteTöbb mint százezer háborúellenes aktivista vonult pénteken az utcákra az ausztráliai nagyvárosban, Melbourne-ben az Irak ellen tervezett amerikai katonai akció ellen tiltakozva.2003-02-14 15:22:00 0
Nem indokolt az EU pénzügyi szabályainak lazítása az iraki háború miattSvédország, amely azon kevés EU-tagországok egyike, amely költségvetésében többletet tudott elérni, nem támogatja az uniós pénzügyi szabályok lazítását. Bosse Ringholm pénzügyminiszter hangsúlyozta, hogy az esetleges iraki háború nem indokolja az Európai Unió stabilitási és növekedési szerződésének lazítását.2003-02-14 14:59:00 0
Kamu volt az autópályaA Fidesz Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szervezete arra figyelmeztet, hogy "csúszik az M3-as autópálya Szabolcsot bekötő szakaszának építése, ráadásul az MSZP-SZDSZ kormány - ígéretei ellenére - sztráda helyett csak autóutat épít Görbeházától Nyíregyházáig". Ezt Mádi László, a párt szabolcsi országgyűlési képviselője, volt államtitkár mondta pénteken, a szervezet nyíregyházi sajtótájékoztatóján.2003-02-14 14:18:00 0
MOSZ: Felháborító műtrágya-intézkedésekÓriási felháborodást váltott ki a mezőgazdasági termelők körében a nitrogénműtrágyával kapcsolatos kormányzati intézkedéssorozat - mondta Tóth István, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (MOSZ) titkára pénteken sajtótájékoztatón.2003-02-14 14:06:00 0
Meglepetések Országunk HázábanA minap nagycsoportos óvodásaimmal meglátogattuk a Parlamentben a Szent Koronát. Ahogy egy jó pedagógushoz illik, korábbi tapasztalataim alapján készítettem fel a gyerekeket az előttünk álló látványokra. Csillogó szemmel hallgatták a "mesémet" a gyönyörű épületről, a bent látható makettről, a díszegyenruhás koronaőrökről, a koronáról, a jogarról, kardról, országalmáról, az ott látható szebbnél szebb freskókról, szobrokról. Az épületbe való belépésünk előtt ért az első meglepetés.2003-02-14 13:50:00 0
Kovács Kálmán a nagyotmondó miniszterek élbolyában800 millió forint tanulmányokra, befuccsolt "77 filléres csomag", kérdéses és titokzatos "magyar kábelcsomag", olcsónak és gyorsnak ígért internet-hozzáférés, a piaci verseny ellehetetlenítése. Így foglalható össze a Rogán Antal által a Fidesz - Magyar Polgári Párt pénteki sajtótájékoztatóján elmondott, az Informatikai és Hírközlési Minisztérium féléves működésével kapcsolatos kritika.2003-02-14 12:39:00 0
Újabb intés a kormány gazdaságpolitikájánakRöviddel azután, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) jelentése rendkívül súlyos elmarasztalásokkal illette a szocialista vezetésű kabinet gazdaságpolitikáját, a londoni Fitch Ratings hitelminősítő is erőteljes figyelmeztetésben részesítette a Medgyessy-kormányt. A hitelminősítő csütörtöki közleménye rámutat: az ország hitelminőségének hangsúlyosabb romlását megakadályozandó határozott gazdaságpolitikai reakció szükséges.2003-02-14 12:03:00 0
Medgyessy és Mudura újabb mutyijaA miniszterelnök barátja, a nagyváradi plázaépítő Mudura Sándor által alapított Mecénás Alapítvány kapja meg a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület nyertes pályázatára megítélt 320 millió forintos költségvetési támogatást - tudta meg a Magyar Nemzet. Az Erdélyi Krónika lap szerint a kedvezményezettek nem is pályáztak, csupán elfogadták a Miniszterelnöki Hivatal által felajánlott összeget.2003-02-14 11:19:00 0
Francia elmarasztalás MedgyessynekMegértem, mit érez az önök miniszterelnöke, ha a telefonvonal túlsó végén az Egyesült Államok elnöke beszél. Mindazonáltal azt gondolom, a magyarok hibát követtek el, amikor aláírásukkal hitelesítették az amerikai szándékokat. Az Európai Unió jövőjét döntően befolyásolja, hogy a tagállamok képesek-e a közös cselekvésre - hangsúlyozta a Teleki László Intézet rendezvényén Thierry de Montbrial akadémikus.2003-02-14 09:36:00 0
Tüntetés a győri iskolabezárások ellenTöbb száz tüntető töltötte meg csütörtök délután öt órakor Győrött a városháza előtti teret, hogy tiltakozzon a városvezetés iskolabezárási tervei ellen.2003-02-14 09:01:00 0
Újabb fegyelmi eljárás az SZDSZ-es polgármester ellenA bíróság elutasította Kovács Sándorné azon kérelmét, hogy helyezzék hatályon kívül felfüggesztését. Sőt, a képviselő-testület újabb fegyelmi eljárást kezdeményezett a sásdi polgármesterrel szemben.2003-02-14 08:32:00 0
Feljelentés az APEH ellen államtitoksértés gyanúja miattAZ APEH adatbázisának törvénytelen lemásolása rengeteg visszaélésre ad lehetőséget: át lehet írni bizonyos adatállományokat és azokról tetszőleges időponttal számítógépes nyomtatás készíthető, amely megfelelő papír, tinta és nyomtató esetén eredetinek tűnő hamisítványt fog eredményezni. Simicska Lajos, az APEH volt elnöke feljelentést tett az ORFK-nál államtitoksértés és egyéb bűncselekmények gyanúja miatt ismeretlen tettes(ek) ellen - olvasható a Magyar Nemzetben. A feljelentést az alábbiakban közöljük.2003-02-14 08:25:00 0
Cseh húst, lengyel zöldséget eszünk?Az Európai Unióhoz való csatlakozást követően könnyen előfordulhat, hogy cseh és szlovák húst, valamit lengyel zöldségeket fogyasztunk. Ez azért történhet meg, mert az unió tagállamai közti kereskedelem szabaddá válik. Nem kell vámot fizetni, így minden kereskedő onnan fogja áruját beszerezni, ahol azt olcsóbban megkapja. Hogy ez a valóságban majd miként működik, azt most még nem lehet pontosan tudni. Ami viszont biztos: a hazai sertéstartás még nehezebb helyzetbe kerülhet.2003-02-14 08:12:00 0
Koncepciós eljárást folytatott Keller?A zsadányi önkormányzatnál mindent rendben talált az a vizsgálat, amelyet Keller László, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára állítólag állampolgári bejelentésre kezdeményezett. A község vezetői mégsem nyugodtak meg: szerintük az államtitkár koncepciós eljárást folytatott településük ellen.2003-02-14 08:04:00 0
Molnár Gyula figyelmen kívül hagyja a XI. kerület érdekeitAz MSZP-SZDSZ-képviselők szándékosan megakadályozták a képviselő-testület általuk kezdeményezett csütörtöki rendkívüli ülését, amelyen a főváros és a kerület közti ez évi forrásmegosztásról tárgyaltak volna - áll Balás Piri László, a XI. kerületi önkormányzat Fidesz-frakciójának vezetője közleményében.2003-02-13 19:10:00 0
A háború és béke kérdése aggasztja az egész világot2003-02-13 18:17:00 0
Adatmásolás az APEH-ben: a Fidesz kivizsgálnáVarga Mihály, az Országgyűlés Költségvetési Bizottságának fideszes elnöke bejelentette: a testület jövő szerdai ülésén meg kívánják hallgatni a pénzügyminisztert és az APEH elnökét az adóhivatalt érintő adatmásolás ügyében.2003-02-13 17:22:00 0
Civilek a Békéért: Medgyessy szakítson a háborús politikával!A kormányfővel történő megbeszéléseket követően a Civilek a Békéért szervezet számára világossá vált, hogy Medgyessy Péter az iraki háború kérdésében a mozgalométól alapvetően eltérő álláspontot képvisel. A mozgalom ezért közleményben kéri a miniszterelnököt, hogy szüntesse meg a tettei és szavai között húzódó ellentmondást, és az eddigi, végső soron háborúpárti politikával ellentétben a magyar társadalom döntő többségének támogatását élvező aktív háborúellenes politikát folytasson.2003-02-13 17:21:00 0
Medgyessy kisajátítaná a Munkácsy-termetSzájer József kezdeményezi, hogy a Parlament Munkácsyról elnevezett terme is látogatható legyen a jövőben a nagyközönség számára. Az Országgyűlés fideszes alelnöke a téma kapcsán a Munkácsy-terem előtt tartott csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta: miután a köztársasági elnök kiköltözött az Országházból, az a helyiség is felszabadult, ahol Munkácsy Mihály Honfoglalás című alkotása látható.2003-02-13 17:16:00 0
Az '56-os szervezetek tiltakoznakEmlékezetes, hogy 1995-ben a Horn-kormány egy ismeretlen '56-os fedőszervezetnek adott pénzt, a több ezer tagot számlálók pedig nem is számíthattak ilyen elbírálásra. Úgy tűnik, a szocialisták most is azt használják ki, hogy 1956 már régen volt, s az emberek nem tudnak különbséget tenni két '56-os szervezet között. Ez mégis olyan érzéseket ébreszt, hogy a tisztességben megőszült, és 1956-ban Magyarország szabadságáért küzdő emberek újra és újra méltatlan helyzetbe kerültek. Ma ismét az utcára kellett vonulniuk az időseknek, hogy kifejezzék nemtetszésüket.2003-02-13 17:04:00 0
VII. Budapesti Csángó FesztiválA Kisebbségekért - Pro Minoritate Alapítvány 2003. február 22-én, 19 órától hetedik alkalommal rendezi meg a Csángó Fesztivált, Budapesten, a Petőfi Csarnokban (1145 Zichy M. út 14.). A rendezvény fővédnöke Orbán Viktor.2003-02-13 16:08:00 0
Nem harcolni kell a folyóval - elhibázott a Vásárhelyi tervÉrtelmetlen pénzpocsékolás az új Vásárhelyi terv; nem harcolni kellene a folyóval, hanem megtalálni az együttműködés formáit. Ezt abból az alkalomból közölte nyilatkozatban a Duna Kör, hogy a kormány pénteken foglalkozik az új Vásárhelyi tervvel.2003-02-13 15:54:00 0
Nagy a túljelentkezés az uniós állásokraMagyarországról csaknem 1400-an pályáztak az EU-intézményekben a bővítés előkészítésével összefüggésben az idei évtől megnyíló álláslehetőségekre. A pályázatok beadásának határideje január 10-én járt le, s eddig az időpontig a 2004-es csatlakozásra készülő tíz országból összesen 22 ezren, a jelenlegi tagországokból pedig 3400-an jelentkeztek a most meghirdetett mintegy félezer állásra.2003-02-13 15:47:00 0
Átadták a Talentum Akadémiai DíjakatA Közép-Európai Tehetségkutató Alapítvány első alkalommal odaítélt Talentum Akadémiai Díját természettudomány kategóriában Zaránd Gergelynek, élettudomány kategóriában Nusser Zoltánnak, társadalomtudomány kategóriában pedig Pálffy Gézának adományozták.2003-02-13 15:40:00 0
Törvényi felhatalmazás nélkül vizsgálódik az APEH?Utazási irodákat szólított fel az APEH arra, hogy szolgáltassák ki azon ügyfeleik adatait, akik nagyobb összegű nyaralásra fizettek be - olvasható a Világgazdaság mai számában. Az APEH revizorai a 300 és 500 ezer forintnál drágább utazásokban részt vettek nevét, címét tudakolták.2003-02-13 15:40:00 0
Antall József-emlékmű BalatonfüredenAntall József néhai miniszterelnök tiszteletére május 23-án, az első szabadon választott Országgyűlés megnyitásának 13. évfordulóján szeretné felállítani Kő Pál Kossuth-díjas szobrászművész Történelemkönyv című alkotását a helyi önkormányzat és a Reguly Antal Alapítvány Balatonfüreden, a tóparti Tagore sétányon.2003-02-13 15:31:00 0
Áder János: Jövőkép helyett jövőpépElnök asszony! Tisztelt Ház! Köztársasági Elnök Úr! Miniszterelnök Úr! Nagy várakozás előzte meg a miniszterelnök úr beszédét, nem véletlen, hogy a karzatokon is ilyen sokan ülnek - és azt kell mondanom, hogy hiába volt ez a nagy várakozás, az ön beszéde csalódást okozott.2003-02-13 15:27:00 0
Fidelitas: Ismét korlátozzák a szabadságjogokatMa Magyarországon lopakodva visszatért a közéletbe az alapvető szabadságjogok korlátozásának gyakorlata. Erről Nyitrai Zsolt és Dobó László a Fidelitas parlamenti tagozatának képviselői beszéltek csütörtöki sajtótájékoztatójukon, Budapesten.2003-02-13 15:27:00 0
Folytatódnak a légitámadások a Bagran-völgybenAz amerikai légierő csütörtökön folytatta napok óta tartó légitámadásait az afganisztáni Kandahártól délnyugatra lévő Hilmend tartományban a térségben bujkáló tálibok feltételezett állásai ellen, miközben a helyi afgán vezetés azzal vádolta az amerikaiakat, hogy a támadásoknak polgári személyek is áldozatul estek.2003-02-13 15:14:00 0
Spanyol lapok: a háború elkerülhetetlenA döntés megszületett, az Irak elleni háború elkerülhetetlen - vélekedett csütörtöki vezércikke címében a spanyol konzervatív La Razón. A szocialista El País vezércikke hasonlóképpen értékelte a helyzetet.2003-02-13 15:09:00 0
A módosítás "kiüríti" a kedvezménytörvénytA Magyarország és Szlovákia, illetve Románia közötti párbeszéd folytatására buzdított a kedvezménytörvény módosítása ügyében Rolf Ekeus, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) kisebbségi főbiztosa csütörtökön Budapesten.2003-02-13 15:02:00 0
A gazdasági miniszter álcselekvéseA Fidesz határozott álláspontja szerint a kormány által tervezett 150 milliárd forintos hitelkeret álcselekvés és visszalépés a Széchenyi Tervhez képest.2003-02-13 13:38:00 0