| Parragh: Komoly lakossági gázáremelés várható | A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKI) szerint komoly lakossági gázár-emelés várható egy éven belül. Parragh László, a szervezet elnöke szerint ugyanis csökken a bányajáradék-befizetés, amiből eddig az árkompenzációt fedezték. | 2005-10-13 16:46:00 | 0 |
| A BKV alpári támadása a Fidesz ellen | A HVG által "kis Tocsik-ügy"-ként aposztrofált botrány nyomán egyre inkább erősödik a gyanú, hogy a BKV vezetése igen súlyos korrupciógyanús ügysorozatba keveredett. | 2005-10-13 16:43:00 | 0 |
| A rossz tanuló felel: a kormány a munkanélküliséget magyarázza | A szocialisták ma újra megpróbálták megmagyarázni a megmagyarázhatatlant: hogyan lett 400 ezer új munkahely ígéretéből 400 ezer állástalan? A kormányzat hetente többször beszámol állítólagos intézkedéseiről, melyeket a munkaerőpiaci helyzet javítása érdekében tett volna. Ami ezen "tettek" hatékonyságát illeti: hónapok óta 6 éves csúcson van a munkanélküliség, sőt egyre emelkedik. | 2005-10-13 16:10:00 | 0 |
| Kertész Imre nem ismeri Pintert, inkább magyar írót szeretett volna Nobel-díjasnak | Kertész Imre, a három évvel ezelőtti irodalmi Nobel-díjas jobban szerette volna, ha az angol Harold Pinter helyett magyar írót tüntettek volna ki csütörtökön az idei irodalmi Nobel-díjjal. | 2005-10-13 16:06:00 | 0 |
| Tüntettek a Szegedi Kossuth Nyomda korábbi dolgozói | Egykori munkahelyük előtt demonstráltak csütörtökön a Szegedi Kossuth Nyomda Kft. korábbi munkatársai. | 2005-10-13 16:03:00 | 0 |
| Gyűjtés a pakisztáni földrengés áldozatainak megsegítésére | A Magyar Vöröskereszt a pakisztáni földrengés áldozatainak megsegítésére bankszámlát nyit, ahova várja a pénzadományokat - tartalmazza a szervezetnek csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleménye. | 2005-10-13 16:01:00 | 0 |
| Harold Pinter kapja idén az irodalmi Nobel-díjat | Harold Pinter angol drámaírónak ítélték oda a 2005-ös irodalmi Nobel-díjat - jelentette be csütörtökön kora délután a svéd királyi tudományos akadémia. | 2005-10-13 15:58:00 | 0 |
| Ami Demszkynek sikerült: a világ legdrágább parkja | Demszky Gábor ma adta át a bazársor helyén épített parknak hívott, de a lerakott kockakő és murva mennyiségét tekintve inkább közteret. A lerobbant, romos, többnyire falragaszokkal telerakott bazársor helye azonban továbbra is szégyenteljes mementója marad a fővárost vezető MSZP-SZDSZ koalíciónak. | 2005-10-13 15:55:00 | 0 |
| Schmitt üdvözölte a horvát csatlakozási tárgyalások megkezdését | Dr. Schmitt Pál, az Európai Parlament néppárti képviselője az EU-Horvátország közös parlamenti bizottság elnökeként a parlament plenáris ülésén örömét és köszönetét fejezte ki a Tanács múlt heti döntéséért, mely szerint Horvátország is megkezdhette csatlakozási tárgyalásait. | 2005-10-13 15:53:00 | 0 |
| Nyilvános lesz Szaddám Huszein pere | Nyilvános lesz Szaddám Huszein pere - jelentette be csütörtökön Bagdadban az iraki exdiktátor ügyét tárgyaló különleges törvényszék szóvivője. | 2005-10-13 13:38:00 | 0 |
| Budapesti polgármesterek első találkozója | Jobb későn, mint soha; a kerületek problémái nem állnak meg a közigazgatási határoknál - mondta Hoffman Attila, a XVII. kerület polgármestere, amikor korelnökként csütörtökön megnyitotta a budapesti polgármesterek első kerekasztalát a Duna Palotában. | 2005-10-13 13:32:00 | 0 |
| Kormányzati színjáték az euróbevezetés időpontjáról | A kormány továbbra is bizonytalanságban tartja az embereket, a gazdaság, a pénzpiacok szereplőit, a nemzetközi elemzőket és az EU hatóságait az euró magyarországi bevezetésének időpontjáról. | 2005-10-13 12:51:00 | 0 |
| Csíkszereda készen áll | Csíkszereda készen áll a magyar külképviselet fogadására - jelentette ki a Krónikának Ráduly Róbert, a székelyföldi város polgármestere. | 2005-10-13 12:46:00 | 0 |
| Lappangó etnikai feszültség Kolozsvárott? | Állítólag a román hírszerzés figyelmeztette Traian Basescu államfőt, hogy Kolozsváron "lappangó etnikai feszültséget keltett" a főtéren tátongó gödör tervezett betömésének híre, Emil Boc polgármester erre alapozva tiltotta le a műveletet - olvasható az Új Magyar Szó csütörtöki számában. | 2005-10-13 12:39:00 | 0 |
| Az érzéketlen luxusbaloldal - a Marson élnek? | A kormány és az egészségbiztosítás egyre nehezebben kibogozható viszonya volt Frajna Imre mai sajtótájékoztatójának témája. A politikus rámutatott: a kormány arra készül, hogy a sürgősségi ellátás költségeit kiszámlázza azoknak a betegeknek, akik nem rendelkeznek járulékköteles jövedelemmel, és nem jelentkeztek be az állami ellátórendszerbe sem. | 2005-10-13 12:07:00 | 0 |
| Hogyan lett 400 ezer új munkahely ígéretéből 400 ezer állástalan? | A szocialisták ma újra megpróbálták megmagyarázni a megmagyarázhatatlant: hogyan lett 400 ezer új munkahely ígéretéből 400 ezer állástalan? A kormányzat hetente többször beszámol állítólagos intézkedéseiről, melyeket a munkaerőpiaci helyzet javítása érdekében tett volna. Ami ezen "tettek" hatékonyságát illeti: hónapok óta 6 éves csúcson van a munkanélküliség, sőt egyre emelkedik. Minden ötödik fiatal munkanélküli - írja közleményében Bernáth Ildikó. | 2005-10-13 11:48:00 | 0 |
| Bátran zárol és elvon a Gyurcsány-kormány | Még kevesebb pénzt ad a kormány az önkormányzatoknak 2006-ban, és nem oldják fel a településektől kölcsönvett összegek zárolását - sorolta a rossz híreket Szita Károly a Pénzügyminisztérium politikai államtitkárával történő találkozója után. | 2005-10-13 10:14:00 | 0 |
| Utórengés rázta meg hajnalban Iszlámábádot | Kora hajnalban újabb erős utórengés rázta meg Iszlámábádot. A Richter-skála szerinti 5,6 talajmozgás epicentruma a pakisztáni fővárostól mintegy 150 kilométerre, északkeletre volt. | 2005-10-13 10:09:00 | 0 |
| Deutsch Tamás: Dokumentumok bizonyítják, hogy a miniszterelnök nem mond igazat | Éles vita alakult ki a fideszes Deutsch Tamás és Gyurcsány Ferenc miniszterelnök között a szerdai parlamenti bizottsági meghallgatáson. A fideszes politikus azzal vszembesítette a kormányfőt, hogy nem mond igazat. | 2005-10-13 10:00:00 | 0 |
| Üdvözölte az iraki alkotmánytervezetet az Egyesült Államok | Üdvözölte az iraki alkotmánytervezetről létrejött megállapodást az Egyesült Államok. A Fehér Ház szóvivője rendkívül pozitívnak nevezte, hogy az iraki szunniták hajlandók a kompromisszumra. | 2005-10-13 09:35:00 | 0 |
| EU- betiltotta a Romániából érkező baromfiimportot | Az Európai Unió csütörtökön tilalmat rendelt el a romániai baromfi és élő madár importra azután, hogy az unió szakértői megerősítették: madárinfluenza vírust mutattak ki romániai kacsákban és csirkékben. | 2005-10-13 09:29:00 | 0 |
| Meghalt Eörsi István író | Meghalt Eörsi István. A súlyos beteg Kossuth-díjas írót, a demokratikus ellenzék kiemelkedő személyiségét csütörtökön hajnalban érte a halál - tájékoztatta az MTI-t a család. | 2005-10-13 09:16:00 | 0 |
| Pozitívak a romániai a madárinfluenza vírus minták | Pozitívaknak bizonyultak azok vizsgálatok, amelyeket a romániai madárinfluenza-gyanús mintákon végeztek - közölte csütörtökön a brüsszeli bizottság, hozzátéve, hogy meg fogja tiltani minden omániai élő szárnyas és az azokból készült termékek exportját. | 2005-10-13 07:40:00 | 0 |
| Külföldieknek kedvez a kormány a tervezett birtokpolitikai intézkedéseivel? | További lehetőségek nyílnak a külföldiek előtt, ha életbe lép a Nemzeti Földalapról szóló törvény módosításával kapcsolatos új tervezet - állítja a gazdakörök országos szövetsége. | 2005-10-13 07:38:00 | 0 |
| Vajdasági incidensek: meghallgatás Brüsszelben | Vajdasági és szerb politikusokat hallgat meg csütörtökön az Európai Parlament délkelet-európai delegációja Brüsszelben. A nemzetiségi incidensekről szóló tanácskozáson többek között részt vesz Józsa László, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Rasim Ljajics szerb emberi jogi és kisebbségügyi miniszter, valamint Bojan Pajtics vajdasági kormányfő. | 2005-10-13 07:04:00 | 0 |
| Elraboltak egy Szomáliának élelmiszersegélyeket szállító hajót | Ismeretlen fegyveresek elraboltak egy hajót egy szomáliai kikötőből, amely az ENSZ Világélelmezési Programja (WFP) megbízásából élelmiszersegélyeket szállított a polgárháború sújtotta és éhínség által gyötört afrikai országnak. | 2005-10-13 07:01:00 | 0 |
| A miniszter pálfordulása | Nem akármilyen napokat élünk mostanában. Ha valaki nem tudná, az SZDSZ is megkezdte a választási kampányt: egy teljes héten keresztül öntik a liberalizmus általuk üdvösnek vélt alapeszméit az állampolgárra. | 2005-10-13 06:59:00 | 0 |
| Szocialisták a leggazdagabb magyarok között | Kormánypárti politikusok is szerepelnek Magyarország leggazdagabb 150 embere között - a lista első helyén egy orosz vállalkozó áll, őt követi Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója 60 milliárdos vagyonával. Leisztinger Tamásnak 38,2, Gyurcsány Ferencnek 4, Kóka Jánosnak 3 milliárdos vagyona van. | 2005-10-13 06:57:00 | 0 |
| A horvát EU-csatlakozási tárgyalások megkezdését méltatta Schmitt Pál az EP-ben | Az Európai Parlament-Horvátország parlamenti vegyes bizottság elnökeként örömét és köszönetét fejezte ki az Európai Parlamentben szerdán a magyar Schmitt Pál (Fidesz-MPSZ) az EU-tagországok kormányait képviselő tanács múlt heti döntéséért, mely alapján Horvátország is megkezdhette csatlakozási tárgyalásait. | 2005-10-12 20:26:00 | 0 |
| Normális? Saját cégétől bérli saját cége által saját pénzén épített saját uszodáját? | Szerdán második alkalommal hallgatta meg Gyurcsány Ferencet az Apró-Gyurcsány érdekkör gazdagodását vizsgáló parlamenti bizottság. Deutsch Tamás és Szijjártó Péter csaknem két tucat kérdés segítségével igyekezett feltárni az igazságot a Szalay utcai ingatlan megvásárlásával és a Fittelina Kft. ügyeivel kapcsolatban. Ha hitelt adunk Gyurcsány Ferenc szavainak, akkor saját cégétől bérli saját cége által saját pénzén épített saját uszodáját. | 2005-10-12 19:53:00 | 0 |
| A Magyar Nemzet csak nyilvános dokumentumok alapján írt a Fittelina Kft.-ről | A Magyar Nemzet csak nyilvános dokumentumok alapján közölt adatokat tényfeltáró sorozatában Gyurcsány Ferenc és felesége, Dobrev Klára közös cégéről, a Fittelina Kft.-ről - áll a lap igazgató-főszerkesztőjének az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében. | 2005-10-12 18:53:00 | 0 |
| Elutasította a Székelyföld autonómiájáról szóló törvénytervezetet a román képviselőház | Többségi szavazattal elutasította a Székelyföld területi autonómiájáról szóló törvénytervezetet a román parlament képviselőházának plénuma szerdán. | 2005-10-12 18:46:00 | 0 |
| Politikamentes egyetemeket szeretne Klinghammer | Az egyetemek politikamentességének garantálását ajánlotta a Magyar Rektori Konferencia elnöke az intézményvezetőknek; Klinghammer István, aki egyben az ELTE rektora, szerdán az MTI-nek elmondta, az egyetemén érvényes szabályozást példaként mutatta be kollégáinak. | 2005-10-12 18:20:00 | 0 |
| Most az agráriumot hitegeti a kormány | Úgy tűnik, ismét túlvállalta magát a kormány - reagált Lengyel Zoltán fideszes országgyűlési képviselő az MTI-nek Gráf tárcavezető bejelentésére. | 2005-10-12 18:17:00 | 0 |
| Alkotmánybírósági beadvány a magánorvosok gyógyszerfelírási korlátozásai miatt | Alkotmánybírósághoz fordult a Magyar Pszichiátriai Társaság, mert egy kormányrendelet értelmében októbertől a magánorvosok nem írhatnak fel kiemelt - 90 és 100 százalékos - támogatással gyógyszert betegeiknek - közölte szerdán a társaság főtitkára az MTI-vel. | 2005-10-12 18:12:00 | 0 |
| Nyugdíjasokat állít szembe egymással a luxusbalodlali kormány | A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség minden olyan tervet örömmel vesz, mely által a nyugdíjasok valamivel magasabb összegű ellátást kapnak, ezt azonban sem az elmúlt három évben nem biztosította, sem a közeljövőben nem biztosítja a kormány. Az eddigi tapasztalatok szerint nem sok bizalomra okot adó szocialista-szabaddemokrata ígéretek csak a távoli, bizonytalan jövőben igyekeznek javítani a nyugdíjasok helyzetén. | 2005-10-12 18:11:00 | 0 |
| Fukar a kormány: balatoni vállalkozók beleszólást kérnek a források felhasználásába | A mai napon Matolcsy György és Cséfalvay Zoltán részvételével Gazdasági Konzultációs megbeszélésre került sor a Balaton déli részének gazdaságfejlesztési lehetőségeiről és a balatoni turizmusról a térség kis- és középvállalkozásaival Balatonlellén. | 2005-10-12 18:06:00 | 0 |
| Sánta kutya: a nagykövet mond véleményt Gyurcsány szavairól | Áder János, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség frakcióvezetője a mai napon levélben fordult George Herbert Walkerhez, az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetéhez. | 2005-10-12 18:03:00 | 0 |
| Csak rossz hírek vannak az önkormányzatok 2006. évi kilátásairól | Csak egy rossz és egy még rosszabb hírt kapott szerdán a Pénzügyminisztériumban az önkormányzatok, a települések 2006. évi kilátásairól - mondta Szita Károly Kaposvár polgármestere, a Fidesz önkormányzati tagozatának elnöke. | 2005-10-12 18:00:00 | 0 |
| Pósán László: politikai cinizmus béremelésről beszélni | Az oktatási intézményekben csak papíron valósult meg a béremelés, gyakorlatilag semmit nem kaptak a pedagógusok - mondta Pósán László országgyűlési képviselő szerdán Debrecenben sajtótájékoztatón. | 2005-10-12 16:22:00 | 0 |
| Színészkedő szocialisták | Elég komoly színészi teljesítmény, hogy a szocialisták minden vizsgálóbizottsági ülésen vádat emelnek Orbán Viktor ellen, majd látszólag pártatlan vizsgálat során elbírálják saját vádjaikat. | 2005-10-12 16:08:00 | 0 |
| Schröder nem vállal feladatot a kormányban | Gerhard Schröder német kancellár szerdán egyértelművé tette, hogy nem vállal posztot a következő kormányban. | 2005-10-12 16:05:00 | 0 |
| Nyomozást rendelt el a kiskunhalasi kórház gazdálkodásával kapcsolatban az ügyészség | Nyomozást rendelt el a kiskunhalasi kórház gazdálkodásával összefüggő több száz milliós hűtlen kezelés gyanújával az ügyészség szerdán - közölte a megyei főügyész-helyettes az MTI-vel. | 2005-10-12 16:04:00 | 0 |
| Schröder visszavonulásának bejelentése után a politikus jövőjét találgatják | Gerhard Schröder kancellár visszavonulásának többszöri kilátásba helyezése után is bizonytalan, hogy a szociáldemokrata parlamenti frakció megválasztja-e kancellárnak a német konzervatívok (CDU, CSU) jelöltjét, Angela Merkelt. | 2005-10-12 15:59:00 | 0 |
| Tízmillió forint GVH bírság a Vodafone-nak | A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa 10 millió forint bírság megfizetésére kötelezte a Vodafone Magyarországot a fogyasztók megtévesztése miatt - közölte a GVH szerdán az MTI-vel. | 2005-10-12 15:56:00 | 0 |
| Brüsszelnek kínos a magyar kormány trükközése | A magyar közfinanszírozási szféra állapota "kínos módon" csak azután vált ismertté Brüsszel számára, hogy az MNB-től megtudta azt, áll a szerdai Financial Timesban, amely ettől függetlenül dicséri a magyar jegybank eljárását. | 2005-10-12 14:51:00 | 0 |
| Szita Károly: A vállalkozások igényeihez kell igazítani a szakképzést | A vállalkozások igényeihez kell igazítani a szakképzést, az első lépéseket már megtettük ennek érdekében, s ezt szolgálja majd a térségi integrált képzés, amelynek a Dunántúlon Pécs mellett, Kaposváron lesz központja - jelentette ki Kaposvár polgármestere szerdán, a városházán tartott sajtótájékoztatón. | 2005-10-12 14:46:00 | 0 |
| Szita Károly: A vállalkozások igényeihez kell igazítani a szakképzést | A vállalkozások igényeihez kell igazítani a szakképzést, az első lépéseket már megtettük ennek érdekében, s ezt szolgálja majd a térségi integrált képzés, amelynek a Dunántúlon Pécs mellett, Kaposváron lesz központja - jelentette ki Kaposvár polgármestere szerdán, a városházán tartott sajtótájékoztatón. | 2005-10-12 14:46:00 | 0 |
| A Fidesz a jelenlegi választási struktúrához hasonló modellt javasol | A Fidesz a jelenlegi választási rendszerhez hasonló, vegyes rendszerű, kétfordulós választási modellt és közel száz fővel kisebb parlamentet javasolt a kérdésről tartott szerdai négypárti egyeztetésen. | 2005-10-12 14:39:00 | 0 |
| VEKE a kettes metró és a gödöllői HÉV összekötéséről | A tömegközlekedéssel szembeni legfontosabb elvárás a gyorsaság, ezen belül a minél kevesebb átszállás. Ez a világszerte felismert tény megköveteli a ma különálló metró- és HÉV-hálózat egységesítését. Ennek jegyében született a kettes metró és a gödöllői HÉV összekötésének terve, mely ez év júniusában a VEKE kezdeményezésének megfelelően bekerült a Podmaniczky-programba is. | 2005-10-12 14:33:00 | 0 |
| 1956-ról emlékeznek az ELTE-n | EÖTVENHAT címmel film idézi fel az 1956-os eseményeket, ahogy azt az egyetemi ifjúság átélte, formálta; a film díszbemutatóját szerdán este tartják az ELTE-n - közölte az intézmény az MTI-vel. | 2005-10-12 14:20:00 | 0 |
| Iskolát neveztek el Mikszáth Kálmánról | Mikszáth Kálmán nevét veszi fel a Nógrád megyei dejtári általános iskola; a csütörtöki névadó ünnepségre meghívták a nagy palóc író nevét viselő iskolák képviselőit - mondta az MTI-nek az intézmény igazgatója szerdán. | 2005-10-12 14:19:00 | 0 |
| Európai színvonalú az esztergomi élményfürdő | Az Országgyűlés idegenforgalmi bizottsága által tegnap tartott esztergomi sajtótájékoztatón a bizottság tagjai beszámoltak arról, hogy nemrég kihelyezett ülést tartottak a városban az élményfürdő építésével kapcsolatban, ahol a szocialista bizottsági nem jelentek meg. Hozzáfűzték, eddig a szakbizottság büszke volt arra, hogy kizárólag szakmai kérdésekkel foglalkoznak és nem politizálnak, de ez az esztergomi élményfürdő kapcsán mára megváltozott. | 2005-10-12 13:58:00 | 0 |
| Alkotmányellenes az új szövetkezeti törvény? | A kormány elfogadta a szövetkezeti üzletrészek kifizetésére, ennek eredményeképp azok megszűnésére vonatkozó törvényt. A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termesztők Országos Szövetsége (MOSZ) alkotmányellenesnek tartja a rendelkezést. | 2005-10-12 13:52:00 | 0 |
| Segélyakció roma árvízkárosultak megsegítésére | Segélyakciót indított a Roma Polgári Tömörülés (RPT) a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet támogatásával a magyarországi és a székelyföldi roma árvízkárosultak megsegítésére - közölte Makai István, az RPT elnöke szerdán az MTI-vel. | 2005-10-12 13:51:00 | 0 |
| Megkezdődött a Hídlap becsületkasszás terjesztése | Tegnaptól több mint harminc magyarországi településen kezdődött meg a Hídlap becsületkasszás terjesztése. Helyszíni szemlénk során annak próbáltunk utánajárni, mennyire nyerte el a lakosság, illetve az adott polgármesteri hivatalok tetszését a Magyarországon egyedülállónak számító kezdeményezés. Vélemények elhangzottak pro- és kontra is. | 2005-10-12 13:50:00 | 0 |
| Drágábban vallat az APEH jövőre | Egyelőre kiforratlannak tűnik a vállalkozók adóbevallásának új rendszere, amellyel januártól nemcsak a cégek, hanem az adóhivatal bürokratikus terhei is nőnek. A tervezet szerint ugyanis havonta kellene lejelenteni az egyes alkalmazottak után fizetett járulékokat és egyéb kötelezettségeket - írja az esztergomi Hídlap. | 2005-10-12 13:49:00 | 0 |
| A Tocsik-ügy módszerei a BKV-nál | Kupper András szerdai sajtótájékoztatóján felhívta a figyelmet arra, hogy a BKV Rt.-nél olyan adósságkezelési kontsrukciót próbálnak alkalmazni, amelyik kísértetiesen emlékeztet a Tocsik-ügyben elhíresült módszerhez. | 2005-10-12 13:49:00 | 0 |
| Földosztás: hiteltelen hiteltervezet | Továbbra sem véglegesek a földosztásként meghirdetett kedvezményes hitellehetőség részletei, ám úgy tűnik, ismét nem a megcélzott réteg profitál a kormány újításaiból. Igény lenne a földekre, a hitelek fedezete azonban nem áll a gazdák rendelkezésére - írja a Hídlap. | 2005-10-12 13:47:00 | 0 |
| Medgyesy Balázs: miniszteri ígéretek helyett érdemi munkára lenne szükség | A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Zöld Tagozata arra kéri Persányi Miklós miniszter urat, hogy ígéretek helyett végre érdemben tegyen valamit azért, hogy ne növekedjen tovább Magyarország hátránya a többi uniós országéhoz képest - írja közleményében Medgyesy Balázs. | 2005-10-12 13:43:00 | 0 |
| Megérkezett Pakisztánba a Magyar Baptista Szeretetszolgálat | Megérkezett a Magyar Baptista Szeretetszolgálat tízfős csapata a pakisztáni Galibag nevű településre szerdán, a műszaki mentőegység várhatóan három-négy napig marad a helyszínen - közölte a szeretetszolgálat kommunikációs igazgatója az MTI-vel. | 2005-10-12 13:34:00 | 0 |
| A kártyavár összedőlni látszik | Régi téma, sokadszor bejelentett hír, hogy a magyar vidék számára az Európai Unió az AVOP vidékfejlesztési intézkedés keretei között jelentős összeget biztosít. Ennyiben semmi különös nem történt Magda Sándor mai tájékoztatóján, beleértve a szokásos kormányzati ígéret-kampányt is - írja közleményében Lengyel Zoltán. | 2005-10-12 13:26:00 | 0 |
| Nemzeti konzultáció: 1,6 millióan mondták el a véleményüket | Kudlik Júlia a több hónapos munkát összegző vasárnap délután tartott nagyrendezvény előtt elmondta: a magyar emberek pártállásra, világnézeti különbségekre való tekintet nélkül komolyan vették az alapító és a Nemzeti Konzultációs Testület szándékát és őszintén válaszoltak az őket érintő kérdésekre. 15 év alatt soha ennyi ember, ilyen részletességgel nem mondta el véleményét az ország, és saját sorsának alakulásáról - húzta alá. | 2005-10-12 13:09:00 | 0 |
| Agyhalál - 2005. október 12. | Nagyon mentegetik Gyurcsány Ferencet, hogy hogyan is volt az a hírhedtté váló eset, amikor Bush elnökkel Orbán Viktorról beszélgetett. Valószínűleg a külügyminisztert is kármentésre kötelezték ez ügyben. | 2005-10-12 13:08:00 | 0 |
| Pénzhiány miatt egyre nehezebb helyzetben van Szolnok város oktatása | A szolnoki Fidesz szerint az önkormányzat pénzhiánya miatt egyre nehezebb helyzetbe kerülnek a település oktatási intézményei, és az átszervezések nem hozták meg a kívánt eredményt - jelentette ki Szalay Ferenc országgyűlési és önkormányzati képviselő szerdán a Tisza-parti városban. | 2005-10-12 13:06:00 | 0 |
| Húsznál több sebesültje van Irakban három robbantásos merényletnek | Összesen huszonkét iraki sebesült meg szerdán egy konvoj ellen intézett pokolgépes támadásban Bagdad nyugati részén egy kormányhivatal közelében, valamint két másik merényletben. A konvoj éppen Szaad Naif al-Hardan vidékfejlesztési minisztert vette volna fel bagdadi hivatalában, amikor az öngyilkos merénylő felrobbantotta gépkocsiba rejtett pokolgépét, amely öt testőrt és öt járókelőt súlyosan megsebesített, és három szétroncsolt. | 2005-10-12 12:50:00 | 0 |
| Gyurcsányi luxusberuházás - bátor adóelkerüléssel vagy anélkül? | Ma az Apró-Gyurcsány vagyongyarapodást vizsgáló bizottság ülésére elmegy Gyurcsány Ferenc, hogy választ adjon a bizottság kérdéseire. Kiderülhet tehát, hogy az ő lakóhelyéül is szolgáló, második kerületi villán végrehajtott luxusberuházás nyomán érte-e kár a magyar államot akár adómegkerülés, akár adóalapcsökkentés, akár adó visszaigénylése miatt - szögezte le Szijjártó Péter bizottsági elnök szerda délelőtti sajtótájékoztatóján. | 2005-10-12 12:13:00 | 0 |
| A vajdasági kormányfő szerint az incidensek nem jellemzőek a nemzetek közötti viszonyra | Bojan Pajtic, a vajdasági végrehajtó tanács (kormány) elnöke szerint minden egyes vajdasági incidens nagy veszélyt jelent a tartományban élő nemzetek együttélésére, de ezek a jogsértések kivételes esetek, és nem jellemzőek a nemzeti közösségek közötti viszonyra. | 2005-10-12 11:57:00 | 0 |
| Népszabadság: Szlovákia megelőzte Magyarországot | Romlani fog hazánk uniós minősítése, az Európai Bizottság új ajánlásokat készít, mivel Magyarország továbbra sem teljesíti programját. A pénzbüntetés - a kohéziós pénzek megvonása - szinte kizárt, ahogyan az elvárt hiánycsökkentés is. | 2005-10-12 11:16:00 | 0 |
| Gyanúsított az SZDSZ-es alpolgármester | Három embert - köztük Nagykanizsa alpolgármesterét is - gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség, mivel az igazságügyi szakértő véleménye alapján emberi mulasztás is közrejátszott abban, hogy tavaly egy alig másfél éves társasházban szénmonoxid-mérgezésben meghalt egy háromgyermekes nagykanizsai édesanya. | 2005-10-12 10:42:00 | 0 |
| Kiretusálnák Magyar Bálintot a kémügyből? | A Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) főigazgatóját az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottsága május 3-i ülésén a hivatal által adott írásos beszámolója alapján kérdezték az úgynevezett kémügyben - válaszolta Demeter Ervin, a Fidesz országgyűlés képviselője szerdán egy televíziós műsorban arra a felvetésre, hogy az akkor feltett kérdései arról tanúskodnak, már akkor tudott a Szatmári-ügyről. | 2005-10-12 10:25:00 | 0 |
| Magyarország, mint példa... | A legnagyobb kelet svájci lapot Luxemburgból tudósító Daniel Saameli Magyarország, mint példa című írásában arról számol be, pontosan azért foglalkozik Brüsszel a kohéziós alapok jelentős csökkentésének gondolatával, mert példát kíván statuálni egy még, az euró övezethez nem tartozó államon. Hiszen a közös valuta stabilitása az euró-övezet államainak politikai szolidaritásán nyugszik. A valuta unió csak akkor, működhet, ha az euró övezethez tartozó államok gyakorolják is a költségvetési fegyelmet, s most a 25 tagállam majd fele megsérti a maastrichti kritériumokat. | 2005-10-12 09:50:00 | 0 |
| A hülyeség - ha fájna, 2005. október 12. | Egyre ellentmondásosabb hírek keringenek Gyurcsány Ferenc amerikai útjával kapcsolatban, a találkozóról, ahol Bush elnök fogadta őt. Rovatunk olvasói talán emlékeznek arra, hogy korábban már kiszivárgott egy titkos dokumentum velük kapcsolatban. Nem is akármilyen dokumentum, egy Gyurcsány-Bush telefonbeszélgetés lehallgatási jegyzőkönyve. Először azt hittük, déja vu-érzésünk van, de aztán rájöttünk: 2004. október 6-án keletkezett cikkünk óta szinte semmit nem változott a helyzet. | 2005-10-12 09:42:00 | 0 |
| "Kirobbanó siker": október 15-től újabb áremelés | Újabb áremelésről döntött a gazdasági miniszter: október 15-től ismét drágul a vonatjegyek és a távolsági buszjegyek ára. A vasúti tarifák 6, a buszjegyek 5 százalékkal kerülnek többe. Medgyessy Péter által a diákoknak ígért ingyen utazás helyett a diákigazolvánnyal utazóktól az 50 kilométeres vonatozásra jogosító havijegyért másodosztályon 1780 forint helyett 1900 forintot kérnek majd. | 2005-10-12 08:59:00 | 0 |
| Két kínai indul szerdán a világűrbe | Két kínait visz a világűrbe szerdán az a kínai űrhajó, amely egyszer már vitt embert a fedélzetén. A Sencsou-6-ot a Góbi sivatagból indítják, és útja öt napig tart. Ez lesz az első alkalom, hogy Kína egyszerre két űrhajóst juttat a kozmoszba. | 2005-10-12 08:28:00 | 0 |
| A NATO főtitkára látogatást tesz Egyiptomban | A Közel-Kelettel való NATO-kapcsolatok szorosabbá tételének szándékával szerdán kétnapos látogatást kezd Egyiptomban Jaap de Hoop Scheffer. A NATO főtitkára tárgyal Hoszni Mubarak egyiptomi elnökkel és más egyiptomi kormányférfiakkal. | 2005-10-12 08:21:00 | 0 |
| Az al-Kaida vezetői készülnek az Egyesült Államok iraki távozására | Az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet vezetői készülnek az Egyesült Államok iraki távozására és terveket szőnek arra, hogyan vegyék át a hatalmat. Ez derült ki abból a helyi idő szerint kedden Washingtonban napvilágot látott levélből, amelyet a hírhedt terrorszervezet második számú vezetője, Ajman az-Zavahri küldött a harmadik számú vezetőnek, az al-Kaida iraki "helytartójának", Abu Muszab az-Zarkávinak. | 2005-10-12 08:08:00 | 0 |
| Szerdán üléseznek a vizsgálóbizottságok | Szerdán ülésezik a Apró-Gyurcsány érdekkör meggazdagodását és az Orbán-család gazdagodását vizsgáló parlamenti bizottság. | 2005-10-12 07:43:00 | 0 |
| Gyurcsány háborúja | Nem az ellenzék hónapja volt a szeptember. Ha hihetünk a közvélemény-kutatásoknak, a Fidesz nemrégiben még tetemesnek látszó előnye a parlamenti szezonra már-már a statisztikai hibahatáron belülire olvadt. A közhangulat hullámzása jövő tavaszig még sok fordulatot tartogat; csak az érezhet most csalódást a jobboldali táborban, aki úgy hitte, létezik előre lefutott választási összecsapás. | 2005-10-12 07:38:00 | 0 |
| Gyurcsány árulkodott Bushnak | Nem George W. Bush, hanem Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hozta szóba Orbán Viktor és a Fidesz állítólagos álláspontját a 2001. szeptember 11-i terrorcselekménnyel kapcsolatban - derült ki tegnap Batiz András kormányszóvivő szavaiból. A Fidesz felszólította Gyurcsányt, hogy haladéktalanul kérjen bocsánatot, amiért szándékosan félrevezette az USA kormányát. | 2005-10-12 07:35:00 | 0 |
| Igazságosság: jövőre kevesebb pénzt szán a kormány az egészségügyre | Az egészségügy lehet a jövő évi költségvetés egyik vesztese, hiszen a kormány reálértéken az ideinél is kevesebb pénzt szán az ágazatra. A szakminiszter mégis fejlődést remél, míg az ellenzék szerint halálra ítélték a magyar egészségügyet. | 2005-10-12 07:27:00 | 0 |
| Száz lépés Kínában: "cél a szédületes iramú gazdasági fejlődés visszafogása" | A Kínai Kommunista Párt (KKP) központi bizottsága elfogadta kedden befejezett négynapos ülésszakán Hu Csin-tao (Hu Jintao) államfő és pártvezető "harmonikus társadalom" megteremtését célzó programját, s ezt megfigyelők úgy értékelik, mint Hu hatalmi pozíciójának megerősödését. | 2005-10-11 19:23:00 | 0 |
| Batiz is meghazudtolta Gyurcsányt | A kormányszóvivő a mai napon beismerte, hogy George Bush amerikai elnök semmilyen minősítő megjegyzést nem tett az Orbán-kormány 2001. szeptember 11-ét követő magatartásával kapcsolatban. | 2005-10-11 18:52:00 | 0 |
| Az SZDSZ határozott nemet mond az euróhalasztásra | Az SZDSZ szerint társadalmi érdek az euro 2010-es bevezetése - reagált közleményben a kisebbik koalíciós párt a miniszterelnök keddi kijelentéseire. | 2005-10-11 18:47:00 | 0 |
| A vonatjegy-áremelést az energiaköltségek növekedése indokolja | Hiába mondta azt a kormány, hogy az energiaárak emelését az emberek pénztárcáját nem fogja apasztani. Az október 15-ével hatályos 6 százalékos vasúti jegyáremelést alapvetően az energiaárak emelkedése indokolja - közölte a vasúttársaság kedden. | 2005-10-11 18:38:00 | 0 |
| Agyhalál - 2005. október 11. | | 2005-10-11 18:16:00 | 0 |
| A szerbek szerint túlzott és valótlan az EP-határozat | Túlzónak és valótlannak minősítette az Európai Parlament vajdasági határozatát keddi ülésén a szerbia-montenegrói parlament európai integrációval és a kisebbségi jogokkal foglalkozó bizottsága. | 2005-10-11 17:42:00 | 0 |
| Elhunyt Garay András biofizikus | Elhunyt Garay András, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Texas University emeritus professzora, az MTA biofizikai intézetének kutató professzora - tudatta az Akadémia sajtótitkársága kedden az MTI-vel. | 2005-10-11 17:37:00 | 0 |
| Az állam cserbenhagyta az önkormányzatokat | Az állam cserbenhagyta az önkormányzatokat, miután nem fizetik ki a helyhatóságok által megnyert pályázati összegeket, s ezáltal megrendült a vállalkozók bizalma mind az államban, mind az önkormányzatokban - jelentette ki Vitányi István fideszes országgyűlési képviselő kedden Debrecenben sajtótájékoztatón. | 2005-10-11 17:32:00 | 0 |
| Európai szintű könnyítések a kis- és középvállalkozók számára | Két adózási javaslatot terjesztett Becsey Zsolt (Fidesz, EPP-ED), az Európai Parlament Gazdasági és Pénzügyi Bizottságának (ECON) egyetlen magyar tagja a képviselőtársai elé, melyről a bizottság október 10-én tárgyalt. | 2005-10-11 17:16:00 | 0 |
| Miért csodálkoznak a szocialisták? | Gyurcsány Ferencnek és a szocialistáknak nem kellene meglepődniük, hogy a határainkon kívül élő magyarok ellenszenvvel, sőt tüntetésekkel fogadják őket. Ezt saját negatív kampányuknak köszönhetik. | 2005-10-11 17:13:00 | 0 |
| Gyermekeink is hátrányba kerülnek az EU-ban | Kérjük, álljon ki annak érdekében, hogy ne csökkenjenek tovább a tárca és a környezetvédelem forrásai a választási költségvetésben, és szűnjenek meg a lehetetlen feltételek a megújuló energiák alkalmazásában - írja közleményében Persányi Miklóshoz a Fidesz Zöld tagozata. | 2005-10-11 17:12:00 | 0 |
| MNB-sikerre ácsingózik a kormány | A fogyasztói árak kedvezően alakultak szeptemberben, az infláció még annál is kisebb lett, mit amit az elemzők vártak - közölte Batiz András kormányszóvivő kedden Budapesten. A Fidesz szerint a kormánynak nincs miért dicsérnie magát - reagált Halász János, az ellenzéki párt frakciójának szóvivője. | 2005-10-11 17:05:00 | 0 |
| Veszélyes irányt vettek a gazdasági folyamatok | Felfelé módosította mind az idei, mind a jövő évi államháztartási hiányt a Kopint-Datorg Rt. A kutatóintézet prognózisa szerint az idei államháztartási hiány a 7,4 százalékos új céllal szemben 8 százalékot érhet el. A kutatóintézet sajtótájékoztatóján elhangzott: az államháztartás hiányával kapcsolatban a gazdasági folyamatok veszélyes irányt vettek. | 2005-10-11 17:04:00 | 0 |
| Megbukott a közszolgálati reform is | A miniszterelnök kedden megbeszélést tartott a koalíciós frakciók képviselőivel és több miniszterrel az egységes közszolgálati törvény megalkotásáról. A közszolgálati reform megbukott - közölte Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője az MTI-vel. | 2005-10-11 16:56:00 | 0 |
| Huszadikán jön az újabb intő | Október 20-án adja ki újabb jelentését a magyar államháztartás helyzetéről az Európai Bizottság, és ebben minden bizonnyal negatív irányban módosít korábbi véleményén - jelentette be kedden Luxembourgban Joaquín Almunia, a brüsszeli végrehajtó testület pénzügyi felelőse. | 2005-10-11 16:53:00 | 0 |
| Madárinfluenza: struccpolitikát folytat a kormány? | "A válságterv már készen áll, de szembesülünk azzal, hogy ezt a költségvetés nem veszi figyelembe" - nyilatkozta az MTI-nek Gógl Árpád, volt egészségügyi miniszter kedden. A különböző költségvetési variációk közül a legjobb is 2,5 milliárd forinttal kevesebb mint az ez évi, s a gyógyító-megelőző kassza is három milliárddal kisebb lesz mint az idei. | 2005-10-11 16:43:00 | 0 |
| Kövér László: politikai tartalmú jelentés a Mucuska-ügyről | Több mint négy órán keresztül vitatta meg keddi zárt ülésén az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága azt a jelentést, amelyet a kormány nemzetbiztonsági kabinetje készített a "kémügyként" is elhíresült Szatmári-ügyről. | 2005-10-11 16:28:00 | 0 |
| A turizmus elvesztegetett három éve | A kormány elvesztegetett három évet az idegenforgalmi fejlesztések terén - mondta Lasztovicza Jenő, a Fidesz országgyűlési képviselője kedden az MTI-nek. | 2005-10-11 16:27:00 | 0 |
| Bozóki fizethet és sajnálkozhat hazugsága miatt | Megsértette Orbán Viktornak a jó hírnév védelméhez fűződő személyiségi jogait Bozóki András és a Magyar Hírlapot kiadó Ringier Kiadói Kft. A másodfokon tárgyalt ügyben a bíróság a mai napon jóváhagyta az elsőfokú ítéletet, amely így jogerőre emelkedett. | 2005-10-11 16:16:00 | 0 |
| Engedéllyel épül a XII. kerületi Turul emlékmű | Engedéllyel épül Budapesten a XII. kerületi Turul emlékmű - közölte kedden az MTI-vel a kerület polgármestere, aki kilátásba helyezte, hogy két SZDSZ-es képviselő emlékművel kapcsolatos valótlan állításai miatt bírósághoz fordul. | 2005-10-11 16:06:00 | 0 |
| Állandó légtérvédelem szükséges a kiemelt jelentőségű objektumoknak | A Fidesz azt javasolja, hogy a Magyarország biztonsága szempontjából kiemelt jelentőségő objektumoknak fokozott, állandó légtérvédelme legyen - jelentette ki Simicskó István A Honvédelmi Bizotsság Magyarország légtérvédelmével foglalkozó keddi zárt ülése után. | 2005-10-11 16:04:00 | 0 |
| A Fiatal Baloldalnak inkább az ifjúság ügyeivel kellene foglalkoznia | Nem igaz, hogy Orbán Viktornak, a Fidesz elnökének nincs köze azokhoz, akik Gyurcsány Ferenc miniszterelnök ellen tüntettek New Yorkban - hangoztatták a Fiatal Baloldal (FIB) vezetői kedden Budapesten a Polgárok Háza előtt tartott sajtótájékoztatón. A Fidelitas szerint a FIB-nek nem a luxusbaloldal pártútjaival, hanem az ifjúság ügyével kellene foglalkoznia. | 2005-10-11 15:55:00 | 0 |
| Lízingelni még jobb | Osztozni jó, rendben, ezt mindenki érti. A mai magyar szocialista osztozkodás kicsit szofisztikáltabb ugyan, mint az eredeti jelentéstartalommal bíró aktus, mert a mai magyar szocialista osztozkodás úgy fest, hogy ha nekem van egy almám, és neked is van egy almád, akkor, tekintettel arra, hogy osztozni jó, én elveszem a te almádat, te viszont cserébe náci vagy. Manapság ebben a felállásban osztozunk az államadósságon, a költségvetési hiányon, a forintgyengülésen, valamint a gázáremelésen. | 2005-10-11 15:38:00 | 0 |
| Gyurcsány Populista Ferenc euróellenes ámokfutása | Gyurcsány Ferenc ma külföldi újságírók előtt folytatta kommunikációs ámokfutását. A kormányfő továbbra is szembemegy saját pénzügyminiszterével, aki még reménykedik az euró 2010-es hazai bevezetésében. Gyurcsány Ferenc azonban félvállról, pökhendien beszél a közös európai fizetőeszköz alkalmazásához szükséges maastrichti kritériumokról, és valamiféle "társadalmi károkról" szónokol. | 2005-10-11 15:37:00 | 0 |
| A kisebbségi jogok megsértése miatt felfüggeszthetik Szerbia társulási szerződését | Olli Rehn európai uniós bővítési biztos kedden arra figyelmeztette Belgrádot, hogy Brüsszel felfüggesztheti a Szerbia-Montenegróval kötendő stabilizációs és társulási szerződést, ha Szerbiában megsértik az emberi és kisebbségi jogokat. | 2005-10-11 15:29:00 | 0 |
| Nesze semmi, fogd meg jól! Béremelés szocialista módra | A közalkalmazottak bére 4,5 százalékkal emelkedett, de van aki egy forinttal sem visz haza többet - mutat rá a Kisalföld. | 2005-10-11 15:23:00 | 0 |
| "Göncz Kingánál és Csizmár Gábornál többet az utóbbi évtizedben senki sem ártott a mozgáskorlátozottaknak" | Mivel az Ön és Göncz Kinga Miniszter asszony politikusi népszerűsége és hitele tagságunk és szervezeteink vezetőinek körében úgy a nulla százalék környékén áll, saját közösségem fórumán elég volna, ha egy-két álszellemes mondattal Önbe rúgnék - és enyém a győzelem - írja a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) Oktatási, Továbbképző és Távmunka Intézetének igazgatója Csizmár Gábor munkaügyi miniszternek címzett válaszlevelében. | 2005-10-11 15:11:00 | 0 |
| Kolumbiát is elérte a madárinfluenza | Elsőként a dél-amerikai országok közül Kolumbiában is felütötte a fejét a madárinfluenza. | 2005-10-11 14:29:00 | 0 |
| Mi lesz a határőrséggel 2006-ban? | A Fidesz-frakció rendészeti munkacsoportja kezdeményezésére ma hallgatta meg az Országgyűlés Rendészeti Bizottsága Lamperth Mónika belügyminisztert a Határőrség körül kialakult bizonytalan helyzetről. | 2005-10-11 14:09:00 | 0 |
| Sokba van Demszky a budapestieknek | A Fidesz fővárosi frakciója emlékeztető-kampányt indított, amelyben felhívja a figyelmet azokra a meg nem valósult vagy máig húzódó tervekre, melyek teljesítését korábban a MSZP-SZDSZ-es városvezetés megígérte. A sorozat első állomásán Wintermantel Zsolt a Károly körúti bazársor helyén épülő ideiglenes közpark megvalósításának problémáira hívta fel a figyelmet. | 2005-10-11 14:02:00 | 0 |
| Jogtalan volt az FKGP elnökválasztása | A Fővárosi Ítélőtábla kedden jogerősen megsemmisítette a Független Kisgazdapárt (FKGP) országos nagyválasztmányának 2003. december 28-án hozott határozatait, köztük azt a döntést, amellyel Kovács István Józsefet a parlamenten kívüli politikai erő elnökévé választották. | 2005-10-11 13:35:00 | 0 |
| Gyógyító körút Székelyföldön | Másodikgyógyító körútját szervezi az idén Erdélyben a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat, amelynek tagjai a Székelyföldön elsőként Székelyudvarhelyt keresték fel. | 2005-10-11 13:18:00 | 0 |
| Béremelés helyett könyvelési trükkök | Bár a törvény előírja a 4,5 százalékos közalkalmazotti illetményemelést, sok orvos és ápoló fizetése mégsem emelkedett. Magyarázat van bőven: változó adókategóriák, juttatások megvonása vagy éppen üres államkassza - írja az esztergomi Hídlap. | 2005-10-11 13:15:00 | 0 |
| Madárinfluenza-vírus magyarok kerültek karanténba | Madárinfluenza-vírus gyanúja miatt négy magyar került karanténba Romániában - közölte a Külügyminisztérium szóvivője kedden az
MTI-vel. | 2005-10-11 13:13:00 | 0 |
| Papfoci: magyar-horvát jótékonysági rangadó | Szerda délután 16 órakor jótékonysági mérkőzésen méri össze erejét a horvát és a magyar katolikus papok csapata Budapesten, az Árpád híd pesti hídfőjénél található Elektromos pályán. | 2005-10-11 13:11:00 | 0 |
| Vágják a fát az erdők jövője alatt | Az erdőtörvény nem tesz különbséget feladatok és kötelezettségek terén az állami kezelésű, és a magántulajdonú erdők között, sem a feladatok, sem a finanszírozás terén. A magánerdők tulajdonosai erdőfelújításra tulajdonképpen csak az általuk befizetett összeget kapják vissza, és az állami kezelésű területek sem állnak sokkal jobban e téren. A szakemberek egybehangzó véleménye egyértelmű: a jelenlegi helyzet hosszú távon tarthatatlan, komoly veszély fenyegeti a hazai erdőket. | 2005-10-11 13:09:00 | 0 |
| Bihari Mihály életrajza | Kedden Bihari Mihályt választotta új elnökéül az Alkotmánybíróság. Bihari Mihály 1943. február 24-én született Budapesten. A budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán (ELTE ÁJTK) 1971-ben fejezte be egyetemi tanulmányait. 1971 és 1974 között az ELTE Bölcsészettudományi Karán szociológiát és filozófiát hallgatott, 1974-ben szociológia oklevelet szerzett. | 2005-10-11 12:10:00 | 0 |
| Amit Gyurcsány Ferenctől olvasónk megkérdezne | Ha a Gyurcsány-villa liftes úszómedencével, fitnesszteremmel, stb. való bővítése minden tekintetben törvényes és jogszerű volt, kijelenti-e a Bizottság előtt, hogy e naptól kezdve, bármelyik magyar állampolgár jogkövetkezmények nélkül ugyanilyen módon bővítheti, felújíthatja saját lakását? E kézenfekvő kérdést fel kellene tenni Gyurcsány Ferenc holnapi bizottsági meghallgatásán - morfondírozik egy olvasónk. | 2005-10-11 11:59:00 | 0 |
| Közös cél a nemzeti közvagyon meghatározása | "Ha jól tudom, ezt a mai vitanapot a kormánypártok kezdeményezték: az SZDSZ és 78 képviselő - nem nagyon látom a 78 képviselőt a teremben, de nyilván Önök fogják képviselni a többiek álláspontját is". Ezt követően Pokorni Zoltán a Fidesz vezérszónokaként a privatizálandó vállalatok körének közös meghatározását kérte a parlamenti pártoktól, és átadta a kormány, valamint a pártok képviselőinek a Nemzeti Vagyonszerződés egy-egy példányát. | 2005-10-11 11:42:00 | 0 |
| Nem érdekelte az amerikai sajtót Gyurcsány látogatása | Az elszórt említésektől eltekintve nem bírt hírértékkel az amerikai média számára Gyurcsány Ferenc látogatása az Egyesült Államokban. A tekintélyes The Washington Times, amely 2002-ben exkluzív interjút közölt a polgári kormány washingtoni nagykövetével, most összesen egy félmondatot szentelt a kormányfői látogatásnak. | 2005-10-11 11:11:00 | 0 |
| Bihari Mihály az Alkotmánybíróság új elnöke | Bihari Mihályt választotta új elnökéül az Alkotmánybíróság (AB) keddi budapesti ülésén; a jelenleg tíz tagú testület titkos szavazással döntött Holló András utódáról. A három évre megválasztott új közjogi méltóság november 13-ától látja majd el elnöki teendőit. | 2005-10-11 11:06:00 | 0 |
| Olimpia: siker és győzelem, vagy dopping és káosz? | Korábban, ha azt hallották az emberek, hogy Magyarország és olimpia, akkor sikerre és győzelmekre gondoltak. Ha most, akkor a dopping, a csalás és a káosz jut eszükbe - kezdte napirend előtti felszólalását Szalay Ferenc, melyben az egykori sportminiszter be nem váltott ígéreteiről és hibás döntéseiről beszélt. | 2005-10-11 09:50:00 | 0 |
| Az iszlámábádi reptéren vesztegel a Magyar Baptista Szeretetszolgálat | Több mint 10 órája vesztegel az iszlámábádi reptéren a pakisztáni földrengés miatt helyszínre érkezet Magyar Baptista Szeretetszolgálat; a 10 fős műszaki mentőegység hétfőn délután érkezett Pakisztán fővárosába - tájékoztatta az MTI-t kedden az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. | 2005-10-11 09:42:00 | 0 |
| Gyurcsány bátran megfutamodott | Áder János, a Fidesz országgyűlési frakcióvezetője egy hétfői veszprémi fórumon elmondta, a parlamentben számon kérte Gyurcsány Ferencen a szocialisták ígéreteit. Majd leszögezte: "beszédes volt Gyurcsány Ferenc hallgatása", aki végigülte a napirend előtti felszólalást, de nem válaszolt a kérdésekre. | 2005-10-11 08:43:00 | 0 |
| Elnököt választ az Alkotmánybíróság | Elnököt választ ma az Alkotmánybíróság. A testület vezetőjét titkos szavazással választják maguk közül az alkotmánybírák három évre. | 2005-10-11 08:35:00 | 0 |
| Kazahsztánban landolt a Szojuz űrhajó | Kazahsztán sztyeppés körzetében sikeresen landolt kedden hajnalban a Szojuz TMA-7 űrhajó, fedélzetén egy orosz és egy amerikai űrhajóssal, továbbá azzal az amerikai tudóssal, aki húszmillió dollárt fizetett azért, hogy ő lehessen a Nemzetközi Űrállomás (ISS)
immár harmadik amatőr vendége. | 2005-10-11 08:31:00 | 0 |
| Az utánpótlás válogatott még esélyes | A Róth Antal által vezetett U21-es válogatottnak a mai, Horvátország elleni mérkőzés előtt is van esélye, hogy kijusson az Európa-bajnokságra. Az utánpótlás-válogatottnak saját sikere mellett arra is szüksége van, hogy a svéd válogatott hibázzon, hiszen így a pótselejezőt jelentő második helyen végeznének a magyar fiatalok. | 2005-10-11 07:26:00 | 0 |
| Lamperth Mónika bíróság előtt | Lehetőségük sem volt a rendőröknek arra, hogy a PSZÁF elől iratokat hozzanak el a K&H brókercégtől - derült ki Bácskai János büntetőperének keddi tárgyalásán - olvasható a Hírtv.hu-n. A tárgyalássorozat szerdán folytatódik, amikor a bíróság többek között Lamperth Mónika belügyminisztert hallgatja meg. | 2005-10-11 07:21:00 | 0 |
| Jár a fagyi - akár tíz millióért is | Vadászpilóták ellátására vásárolja meg a Honvédelmi Minisztérium (HM) azt a lágyfagylalt-készítő gépet, amelyre közel tízmillió forintot költenek el a szaktárca költségvetéséből - közölte a hét végén Bocskai István, a HM szóvivője. | 2005-10-11 07:16:00 | 0 |
| Ismét emelkedik a benzin ára | Vége a Mol gesztusértékű önmegtartóztatásának: szerda 0 órától csaknem 3 forinttal emelkedik a gázolaj nagykereskedelmi ára. A 95-ös és a 98-as benzinért a hazai piac túlnyomó részét ellátó olajtársaság minimálisan 50, illetve 80 fillérrel kér majd többet literenként. Ennek megfelelően a töltőállomásokon 265 forint körüli gázolaj-, valamivel 270 forint feletti 95-ös és 280 forint feletti 98-as árra lehet számítani, de vigyázat, a különböző kutaknál akár plusz-mínusz 10 forintos árkülönbségek is előfordulhatnak - írja a Népszabadság. | 2005-10-11 07:14:00 | 0 |
| Liberális droghét két iskolában | Drogfelvilágosító előadást tart tanítási időben egy szombathelyi általános iskolában és egy gimnáziumban Hankó Faragó Miklós, a térség SZDSZ-es képviselője a liberális héten. | 2005-10-11 07:10:00 | 0 |
| Ámokfutás határok nélkül | Gyurcsány Ferenc lebukott. A miniszterelnök azt állította, Bush elnök megorrolt a Fideszre, amiért 2001. szeptember 11. után a polgári párt nem határolódott el a MIÉP Amerika-ellenes véleményétől. Gyurcsánytól annyi mindent hallottunk már, hogy az eset megér egy gondolatkísérletet. | 2005-10-11 07:09:00 | 0 |
| Súlyos aszály pusztít Amazóniában | Több mint négy évtized legsúlyosabb aszálya sújtja a világ legnagyobb esőerdejét, a brazíliai Amazonas vidékét. | 2005-10-10 20:59:00 | 0 |
| Önkormányzati választás: szavazás számítógépről | Otthoni vagy hivatali számítógépeikről is szavazhatnak mostantól az észtek, akik már amúgy is hozzászoktak ahhoz, hogy a mindennapjaikban használják a legkorszerűbb technológiákat. | 2005-10-10 20:54:00 | 0 |
| Megválasztották az ENSZ BT öt új nem állandó tagját | Titkos szavazással megválasztották az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt új tagját hétfőn New Yorkban: a jelöltek közül a Kongói Köztársaság, Ghána, Peru, Katar és Szlovákia lép január elsejétől két évre Algéria, Benín, Brazília, a Fülöp-szigetek és Románia helyére. | 2005-10-10 20:05:00 | 0 |
| Az EU és az USA üdvözölte a németországi megállapodást | Üdvözölték az Egyesült Államokban és az Európai Unióban, hogy Németországban megállapodás jött létre a kereszténydemokraták és a szociáldemokraták között a nagykoalíciós tárgyalásokról és ezzel véget ért a bizonytalanság időszaka. | 2005-10-10 19:36:00 | 0 |
| Ingyenes étkezést kap kilencszáz tatabányai iskolás | Ingyenes iskolai étkezést kap kilencszáz gyermek Tatabányán az év hátralévő hónapjaiban - közölte a polgármester hétfőn az MTI-vel. | 2005-10-10 19:16:00 | 0 |
| Holland miniszterelnök a Károli Gáspár Református Egyetemen | Csodának nevezte a budapesti Károli Gáspár Református Egyetem 150 éves fennállását az évforduló alkalmából Budapesten vendégeskedő holland miniszterelnök, aki az egyetem vezetőivel hétfőn tartott sajtótájékoztatót Budapesten. | 2005-10-10 19:13:00 | 0 |
| Megszűnhet a szombathelyi allergia ambulancia | Februártól megszűnhet Szombathelyen a MÁV rendelőintézetben működő, havonta több mint kétezer beteget, köztük gyerekeket is ellátó asztma-allergia ambulancia - mondta Sóti László allergológus szakorvos, az ambulancia vezetője hétfőn sajtótájékoztatón. | 2005-10-10 19:03:00 | 0 |
| "Valakinek fizetnie kell": tovább drágulnak az "ingyenes" gyógyszerek? | Nem "folyamatosan" fogja emelni a gyógyszerek árát jövőre a "szocialista-liberalista" kormány - derült ki Rácz miniszter Frajna Imre kérdésére adott válaszából. A "szakminiszter" még azt is elárulta, hogy "ingyen gyógyszer nincs, ezért valakinek fizetnie kell". | 2005-10-10 18:51:00 | 0 |
| Folytatódik a szocialista belháború Nagykátán | Két "fantomszervezetet" feloszlattak, de Németh Imre sem szocialista képviselőjelölt a Pest megyei 6. választókerületben - értesült a Hírszerző. A Nagykátán háborúzó oldalak egyaránt feljelentették a másik felet az MSZP etikai bizottságánál. A testület részben mindkét félnek igazat adott - a háború folytatódik. | 2005-10-10 18:44:00 | 0 |
| Földosztás a haveroknak? | Gyurcsány Ferenc immár sokadik alkalommal jelentette be a földosztást és a gazdák földhöz juttatásának programját. A mai napig nem lehet tudni azonban a gyöngyösi beszéd utáni pálfordulás okát. Ugyanis akkor arról beszélt, hogy nincs lehetőség újabb földosztásra. Ennek ellenére azóta Gyurcsány több alkalommal beszélt a földosztásról. Arról viszont nem beszélt, hogy ki által művelt területeket akar kiosztani, és arról sem, hogy akik megkapják a földet, milyen eszközzel fogják azt megművelni, és miből finanszírozzák a termelést. | 2005-10-10 18:05:00 | 0 |
| Demszkyék csak alamizsnával tudnak szogálni | Alamizsnát osztana a folyamatos közműdíj emelések által rászorultakká tett embereknek a szocialista-szabaddemokrata városvezetés. Így summázható az a kormányzati szándék, mellyel az MSZP budapesti frakcióvezetője saját népszerűségét igyekszik emelni. | 2005-10-10 17:58:00 | 0 |
| Lampeth nem látott és nem hallott semmit | Kontrát Károly az azonnali kérdések órájában az önkormányzatok napján történt rendőrségi zaklatások ügyében fogalmazott meg kérdéseket Lamperth Mónikának. A politikus a Kossuth téren történeteket felidézve elmondta, a tüntetők mindössze arra kívánták felhívni a figyelmet, hogy jóval kevesebb pénzt kapnak az önkormányzatok a szükségesnél. | 2005-10-10 17:58:00 | 0 |
| Kaposvári segítség a székelyföldi árvízkárosultaknak | Pénteken délelőtt Szita Károly, Kaposvár polgármestere és dr. Kéki Zoltán, a város címzetes főjegyzője Székelyudvarhelyen adott át ötmillió forint támogatásról szóló okiratot, melyet Kaposvár közgyűlése szavazott meg az árvízkárosultaknak. Ebből négymillió forintot Székelyudvarhely, egymillió forintot Farkaslaka részére. | 2005-10-10 17:51:00 | 0 |
| Csalt-e adót Gyurcsány cége? | Gyurcsány szerint nem, ám mégsem kíván odahatni, hogy a meggazdagodását vizsgáló bizottság megkaphassa az üggyel kapcsolatos dokumentumokat. Pedig Gyurcsány állítja: uszodáját illetően a testület az illetékes. | 2005-10-10 17:48:00 | 0 |
| Lendületben az országutak tönkretétele: helikopteres Kókát nem érdekli | Manninger Jenő az országutak állapotával kapcsolatban interpellálta nemrég Kóka minisztert. Az Országgyűlés akkor - kormánypárti szavazatokkal is - elutasította a "szakminiszter" válaszát. Az Országgyűlés gazdasági bizottsága által megtárgyalt miniszteri kiegészítés parlamenti vitáján a helikopteres miniszter már meg sem jelent. | 2005-10-10 17:48:00 | 0 |
| Árvízveszély 35 évre prolongálva | Önök a polgári kormány által kezdeményezett Vásárhelyi-terv folytatását ígérték több helyen is programjaikban. Azt ígéreték: "folytatjuk a Tisza és mellékfolyói árvízvédelmét biztosító Vásárhelyi-terv megvalósítását, megépítjük a cigándi tározót és elkezdjük a tiszaroffi tározó építését." - kezdte interpellációját Koncz Ferenc. Hozzátette: nem mondtak igazat. | 2005-10-10 17:47:00 | 0 |
| Petschnig Mária Zita: semmiféle autópálya nem ellensúlyozza az euró bevezetésének csúszását | Az ellenzéki elfogultsággal nem vádolható közgazdász, a Népszava egyik gyakori szerzője - szerint ma válság van, és nincs az az autópályamennyiség, ami miatt megéri elhalasztani az euró bevezetését. A közgazdász (akinek férje Kéri László, Gyurcsány Ferenc személyes tanácsadója) a Magyar Televízió Az este című műsorában nyilatkozott október 3-án. Zsebtévében a videofájl | 2005-10-10 17:46:00 | 1 |
| Rudi felmondott Friderikusznak | A Magyar Televízió Rt. vezetése a továbbiakban nem tart igényt Friderikusz Sándor munkájára sem műsorvezetőként, sem szerkesztőként, és felmondott az őt képviselő vállalkozásnak; a hétfőn meghozott döntésről már tájékoztatták Friderikusz Sándort - közölte Holub Katalin, az intézmény szóvivője az MTI-vel. A tévés alkotó által eddig vezetett A szólás szabadsága című műsor folytatódik, a műsorvezető személyéről később dönt a műsorokért felelős alelnök - olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben. | 2005-10-10 17:45:00 | 0 |
| Ki gazdag a szocialista igazságosság szerint? | Gyurcsány Ferenc manapság előszeretettel emlegeti a "fizessenek a gazdagok" - elvet. A valóságban azonban korántsem ilyen bátrak a szocialisták - mondta Soltész Miklós, aki azt kérdezte a miniszterelnöktől, hogy szerinte luxusban élnek-e a háromgyermekes családok, akiktől jövőre pénzt von el a kormány. | 2005-10-10 17:43:00 | 0 |
| Steiner Pál elismerte az MSZP-MIÉP együttszavazást | Steiner Pál, Budapest V. kerületi szocialista polgármestere hétfőn az MTI-nek elmondta, igaz, hogy kerületében az MSZP és a MIÉP-frakció együtt szavaztak. Rogán Antal a miniszterelnök napirend előtti felszólalása kapcsán mondta: többször is volt olyan eset az V. kerületben, hogy amikor a Fidesz nem szavazott meg iskolaösszevonási ügyeket, akkor Steiner Pál MSZP-s polgármester a MIÉP- és a Jobbik-frakcióval működött együtt. | 2005-10-10 17:42:00 | 0 |
| Fokozódnak a makrogazdasági kockázatok | A magyar gazdaságot hosszabb távon nem fenntartható egyensúlytalanság jellemzi, sérülékenységének oka elsősorban az elmúlt években tartósan fennálló magas államháztartási hiány, illetve hogy a fiskális politika jelentős mértékben letért a konvergencia-programban vállalt pályáról - áll a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Jelentés a pénzügyi stabilitásról című tanulmányában. | 2005-10-10 17:42:00 | 0 |
| Újabb módosítás előtt a felsőoktatási törvény | Hétfőn este a Parlament a felsőoktatási törvény újabb módosításáról szavaz. A szocialista-szabaddemokrata kormány nem először próbálkozik ezzel. A Fidesz az Alkotmánybírósághoz fordul, ha a Parlament megszavazza a módosítást - jelentette be Pokorni Zoltán. | 2005-10-10 17:41:00 | 0 |
| Tényleg nincs semmi baj a BKV-vel? | Óriási hitelállománnyal, de stabilan működtethető a BKV jövő év márciusáig, azt követően pedig az állami és az önkormányzati költségvetés szerepvállalásával továbbra is finanszírozható lesz a cég - jelentette ki a fővárosi önkormányzat városüzemeltetési bizottságának elnöke hétfőn. Szálka Miklós, a Fidesz képviselője viszont rámutat: sok pozitívum nem mondható el a BKV-ról, amelynek évente 5 milliárd forintot kell hiteltörlesztésre költenie. | 2005-10-10 17:41:00 | 0 |
| Debrecen nyitott az együttműködésre | Az Európa kulturális fővárosa pályázat keretében együttműködésre kérte fel Debrecent Demszky Gábor főpolgármester, amennyiben Budapest nyeri el 2010-re a megtisztelő címet - közölte Kósa Lajos, a cívis város polgármestere hétfőn sajtótájékoztatón. Mint elmondta, a főpolgármester ezt a kezdeményezését korábban Pécs, Miskolc és Győr esetében is megtette. | 2005-10-10 17:39:00 | 0 |
| Hihetünk még neki? | A szocialisták 619 választási ígérete közül bizonyára a legtöbbet emlegetett az volt, hogy nem lesz gázáremelés. Most ismét választások jönnek, és önök újra ígérgetnek. De ha eddig sem teljesítették a 2002-ben tett ígéreteiket, akkor hogyan fogják teljesíteni a mostaniakat? Hihetnek-e Önnek a magyar választópolgárok, Miniszterelnök Úr? - kérdezte hétfői napirend előtti felszólalásában Áder János. | 2005-10-10 17:39:00 | 0 |
| Szükség van a Köki melletti zöldterületre | Ellenezzük a kőbánya-kispesti (Köki) buszvégállomás melletti zöldterület övezeti átsorolását, mivel ennek eredményeként a jelenleg a kispesti lakótelep levegőjét tisztító zöld helyén hatalmas forgalmat vonzó bevásárlóközpont épülne - közölte Tarnai Richárd, a Fidesz kispesti választókerületi elnöke hétfőn Budapesten. | 2005-10-10 14:29:00 | 0 |
| Az ENSZ ma választja meg a BT öt új, nem állandó tagját | Az ENSZ közgyűlése a mai napon választja meg a Biztonsági Tanács öt új, nem állandó tagját. Kelet-Európát Szlovákia, Ázsiát Katar képviseli majd a következő két évben, Afrika két jelöltje Ghána és a Kongói Köztársaság, míg az egy megüresedő latin-amerikai helyért Nicaragua és Peru verseng. | 2005-10-10 14:18:00 | 0 |
| Már megint nem mondott igazat | Ön egyszerre két hibát is elkövetett: megsértette az amerikai áldozatok családtagjainak érzéseit, ugyanakkor becsapta a magyar választópolgárokat, mivel valótlanságot állított. A legkevesebb, hogy az érintettektől még itt az Országgyűlés színe előtt bocsánatot kér - reagált Áder János Gyurcsány Ferenc hétfői parlamenti felszólalására. | 2005-10-10 14:13:00 | 0 |
| A "nagymagyar eszmék" ellen agitálnak Szlovákiában | A "nagymagyar eszmék" elleni fellépésre szólította fel hétfőn a szlovák kormányt a zsigeri magyarellenességéről elhíresült Ján Slota parlamenten kívüli pártja, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS), amely Orbán Viktor és Bugár Béla csicsói találkozását a szlovák területi integritás veszélyeztetésének tekinti. | 2005-10-10 14:11:00 | 0 |
| Díszdoktorokat avattak a Károli Gáspár Református Egyetemen | Ünnepi közgyűlés keretében tiszteletbeli díszdoktorokat avattak a budapesti Károli Gáspár Református Egyetemen az intézmény fennállásának 150. évfordulója alkalmából hétfőn. Az egyetem nyolc magyarországi és külföldi neves személyiségnek adományozott tiszteletbeli díszdoktori címet, köztük Jan Peter Balkenende holland kormányfőnek. | 2005-10-10 14:04:00 | 0 |
| Amerikai és izraeli tudós kapta a közgazdasági Nobel-díjat | Thomas Schelling amerikai és Robert Aumann izraeli tudós nyerte el az idei közgazdasági Nobel-díjat - jelentette be hétfőn Stockholmban a svéd királyi tudományos akadémia. | 2005-10-10 13:58:00 | 0 |
| MTV: 150-200 munkatársat érinthet a leépítés ez évi második köre | Százötven-kétszáz munkatársától válhat meg a leépítés ez évi második körében a Magyar Televízió (MTV) Rt. - értesült a közszolgálati médium menedzsmentjének egyik, neve mellőzését kérő tagjától hétfőn az MTI-t. | 2005-10-10 13:51:00 | 0 |
| A porcelánbaba is Golden Globe-díjra pályázik | A Sorstalanság mellett egy másik magyar film, Gárdos Péter A porcelánbaba című alkotása is pályázik a Golden Globe-díjra - tájékoztatta a Magyar Filmunió az MTI-t. | 2005-10-10 13:45:00 | 0 |
| Egy csepp emberség a Székelyföldért - segélykoncert a rádió szervezésében | Messze még a karácsony, de idejében el kell kezdeni azokra gondolni, akiknek valamilyen természeti csapás elvitte a tetőt a fejük fölül, elmosta a karácsonyfa megszokott helyét. A Magyar Rádió október végi segélykoncertjéről hétfőn tartottak sajtótájékoztatót. | 2005-10-10 13:22:00 | 0 |
| Jótékonysági koncert a Szent László Kórház gyermekei javára | A Gyermekünk az Életünk Alapítvány jótékonysági gálát szervez, a Szent László Kórház gyermekei javára, valamint az Országos Mentőszolgálat részére életmentő műszerek beszerzéséhez. | 2005-10-10 13:17:00 | 0 |
| Tiszaújvárosi segítség a székelyföldi árvízkárosultaknak | A Fidesz képviselőinek indítványa alapján a képviselő-testület 2 millió forinttal támogatja a székelyföldi árvízkárosultakat. | 2005-10-10 13:14:00 | 0 |
| Október 12-ig kell átutalni a harmadik negyedévi eva előleget | Október 12-ig kell átutalniuk az egyszerűsített vállalkozói adókörbe tartozóknak a harmadik negyedévi adóelőleget. Augusztus végéig a költségvetésbe a 75,3 milliárd forintnyi egyszerűsített vállalkozói adó (eva), az éves bevételi előirányzat 90 százalékának megfelelő összeg folyt be. Ebben az évben októberben kell utoljára adóelőlege tfizetniük az evás vállalkozásoknak, amelyek augusztus végéig 67,3 milliárd forint eva előleget utaltak át az APEH-nek. | 2005-10-10 13:12:00 | 0 |
| Élvonalbeli hiányt produkált a luxusbaloldali kormány | A futballnagyhatalmak sorába lépést most már megerősíti az is, hogy felkerültünk a világ tíz legnagyobb folyó fizetésimérleg-hiányát felhalmozó országok közé - félreértés ne essék, nem GDP-arányosan, hanem egyszerűen dollárban kifejezve, írja a Világgazdaság. A domináló USA-n kívül többek között a spanyolok, britek, olaszok, franciák előzik meg hazánkat. | 2005-10-10 13:09:00 | 0 |
| Németország kancellárjai és alkancellárjai 1949 óta | A német konzervatív pártok (CDU, CSU) és a szociáldemokraták (SPD) vezetői vasárnap egyetértésre jutottak abban, hogy a legerősebb parlamenti frakció adja egy majdani nagykoalíció kancellárját, ami megnyithatja Angela Merkel kereszténydemokrata jelölt (CDU) előtt a kormányfői poszthoz vezető utat. | 2005-10-10 12:50:00 | 0 |
| Angela Merkel rendhagyó karrierje | "Németországot akarom szolgálni", "minden német kancellárja akarok lenni" - ezekkel a szavakkal fogadta el május végén Angela Merkel, a kereszténydemokraták (CDU) elnöke a konzervatív pártok (CDU, CSU) felkérését, hogy kancellárjelöltként vezesse győzelemre az uniópártokat az előre hozott választásokon, és személyében először foglalja el nő a kancellári posztot Németországban. | 2005-10-10 12:49:00 | 0 |
| Fokozott biztonsági intézkedések a cseh atomerőműveknél egy fenyegetés nyomán | Fokozott biztonsági óvintézkedéseket léptettek életbe a cseh atomerőműveknél egy fenyegetés nyomán, amely mindkét csehországi erőműben robbanásokat helyezett kilátásba. A vasárnap éjszakai biztonságerősítő lépésekre azután került sor, hogy egy ismeretlen telefonáló közölte: a Temelínben, illetve Dukovanyban lévő atomerőművekben robbanások lesznek. Temelínben két nukleáris blokk, míg Dukovanyban négy reaktor üzemel. | 2005-10-10 12:44:00 | 0 |
| Januártól drágul az áram is | A földgáz nagyfogyasztói árának novemberi emelése leghamarabb januárban jelenhet meg a villamos energia árában. A drágulás indokolt mértékét a piaci szereplők és az elemzők egyaránt 5-6 százalék körülire becsülik - írja a Világgazdaság. | 2005-10-10 11:58:00 | 0 |
| Angela Merkel lesz Németország új kancellárja | Angela Merkel, a CDU elnöke lesz Németország új kancellárja a konzervatív uniópártok (CDU/CSU) és a szociáldemokraták (SPD) között hétfőn létrejött egyezség értelmében - számolt be a ZDF televízió és a dpa hírügynökség hétfőn reggel. | 2005-10-10 11:26:00 | 0 |
| Nem szabad állandóan változtatni a céldátumot | Orbán Viktor hétfőn reggel Balkenende holland miniszterelnökkel találkozott. A megbeszélést követően Németh Zsolt nyilatkozott az újságíróknak. | 2005-10-10 10:31:00 | 0 |
| Földrengés: háromnapos nemzeti gyász Pakisztánban | Több mint 40 ezerre növekedett a szombati, közép-ázsiai földrengés áldozatainak száma - közölte a pakisztáni elnök szóvivője. A sebesültek száma ugyancsak meghaladja a 40 ezret. Pervez Musarraf elnök háromnapos nemzeti gyászt hirdetett, és nemzetközi segítséget kért. Szerinte még soha nem érte ekkora természeti katasztrófa az országot. | 2005-10-10 09:07:00 | 0 |
| A világ második legnagyobb szélerőműve | Brazília fogja felépíteni a világ második legnagyobb szélerőművét Rio Grande do Sul államban. A legnagyobb ilyen erőmű az Egyesült Államokban, Texasban működik. | 2005-10-10 08:47:00 | 0 |
| Izraeli katonák lelőttek három palesztint | Izraeli katonák a Gázai övezet és Izrael határán hétfő este lelőttek három palesztint. Az incidens még inkább veszélybe sodorhatja Ariel Saron izraeli miniszterelnök és Mahmúd Abbász palesztin államfő eredetileg keddre előirányzott, de amúgy is bizonytalan csúcstalálkozóját. | 2005-10-10 08:43:00 | 0 |
| Pakisztán segítségért kiált | A szombati földrengés után a hivatalos veszteségmérleg 20 ezer halott, de becslések szerint az áldozatok száma meg fogja haladni a 30 ezret is. | 2005-10-10 08:39:00 | 0 |
| Elindult a mentőcsapat | Vasárnap este, 19.00-kor a Ferihegyi Repülőtér 2b termináljáról, elindult a Baptista Szeretetszolgálat speciális mentőcsapata a földrengés sújtotta Pakisztánba. | 2005-10-10 08:35:00 | 0 |
| Továbbra is kétséges Ariel Saron és Mahmúd Abbász keddre tervezett találkozója | Továbbra is kétséges, hogy sor kerül-e Ariel Saron izraeli kormányfő és Mahmúd Abbász palesztin elnök keddi találkozójára. Noha a két fél magas rangú megbízottai vasárnap Jeruzsálemben újabb előkészítő megbeszéléseket tartottak, a tanácskozást követő nyilatkozatok szerint változatlanul bizonytalan, hogy megvalósul-e a hét elejére előirányzott csúcstalálkozó. | 2005-10-10 08:10:00 | 0 |
| A román kormányfő nyugalomra int | Pánikra nincs ok, de résen kell lenni és mindent meg kell tenni egy esetleges madárinfluenza-járvány megelőzésére és elhárítására - jelentette ki Calin Popescu Tariceanu román kormányfő. | 2005-10-10 08:07:00 | 0 |
| Milliomosok | Egymillió pici Krisztus. E nyelvi lelemény kútfője Moldova György, a kiváló prózaíró és szociográfus, aki a kortárs magyar irodalom élő paradoxonaként ugyan sajnálatosan a tömeggyilkos kádárizmus lelkes híve maradt, szatirikus ferencvárosi koktélja azonban halhatatlanná tette. (Egy rész rum meg két rész rum, de jól összerázva.) | 2005-10-10 07:57:00 | 0 |
| A benzinárak gyorsítják a magyar inflációt | Szeptemberben a tizenkét havi infláció 3,84 százalékot mutatott - derül ki a NAPI Gazdaság konszenzusából. Ez valamelyest gyorsulás az augusztusi várakozásokhoz és a KSH által közzétett adathoz képest egyaránt - augusztusban a várt 3,76 százalék után a KSH 3,6 százalékot közölt - írja a Napi Világgzdság. | 2005-10-10 07:53:00 | 0 |
| Jobboldali győzelem a lengyel elnökválasztás első fordulójában | Az első exit-poll eredmények szerint a konzervatív-liberális Polgári Platform (PO) jelöltje, Donald Tusk kapta a legtöbb szavazatot - 38,6 százalékot - a lengyel elnökválasztás első fordulójában, míg a konzervatív Lech Kaczynksi a voksok 33,3 százalékát szerezte meg. Amennyiben a hivatalos eredmények is megerősítik a felméréseket, melyek szerint a nyertes nem szerzett abszolút többséget - a szavazatok legalább ötven százalékát - két hét múlva második fordulót rendeznek. Hivatalos végeredmény később várható. | 2005-10-10 07:51:00 | 0 |
| Krasznai szervezkedik: eljárhat közügyekben, amíg újra el nem ítélik | Kevés ideje van Krasznai Józsefnek, a zámolyi romák strasbourgi szószólójának, hogy - amint fölvetette - Székesfehérvárról országos kisebbségi jogvédő civil szervezetet hozzon létre, mert bár a nyáron hatálytalanították a rá vonatkozó, öt év börtönbüntetésről szóló ítéletet, az új eljárás valószínűleg még ez év végéig célba ér. | 2005-10-10 07:47:00 | 0 |
| Járai Zsigmond: Ha így haladunk, sohasem vezetjük be az eurót | Járai Zsigmond szerint mélyreható változásokra van szükség a költségvetés előkészítése, tervezése, elfogadtatása és végrehajtása során. A Magyar Nemzeti Bank elnöke a Népszabadságnak nyilatkozva hangsúlyozta: a jelenlegi, osztogatásos helyzet fenntarthatatlan, ezért elkerülhetetlen a politikai gondolkodás megváltozása. | 2005-10-10 07:42:00 | 0 |
| Több egyetemen kialakult a jogtalan díjszedés gyakorlata | Havas Henrik és a szegedi egyetem nevével fémjelzett tandíjbotrány ráirányította a figyelmet a diákoktól ilyen-olyan ürüggyel szedett díjakra. Ám nem a Szegedi Tudományegyetem Budapest Média Intézete az első felsőoktatási intézmény, ahol jogszerűtlenül szednek pénzt a hallgatóktól. Az oktatási ombudsman korábban már vizsgálta a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola és a Budapesti Gazdasági Főiskola jogtalan pénzszedését is. | 2005-10-10 07:40:00 | 0 |
| Mit titkol a bátor miniszterelnök? | Hiába kérte, nem kaphatja meg Szijjártó Péter, az Apró-Gyurcsány-érdekkör meggazdagodását vizsgáló bizottság elnöke a kormányfő családi cégére, a Fittelina Kft.-re vonatkozó dokumentumokat a miniszterelnök szerdai bizottsági meghallgatása előtt - derült ki. | 2005-10-10 07:29:00 | 0 |
| Bombafenyegetés miatt kiürítették az Eiffel-tornyot | Bombafenyegetés miatt rövid időre kiürítették az Eiffel-tornyot vasárnap - közölte a rendőrség. | 2005-10-09 18:12:00 | 0 |
| Háromnapos nemzeti gyász Pakisztánban | Háromnapos nemzeti gyászt hirdettek vasárnap Pakisztánban, ahol az iszlámábádi belügyminisztérium megerősített adatai szerint megközelíti a húszezret az előző napi földrengés halálos áldozatainak száma, több mint tizenhétezren közülük egyetlen tartományban, a himalájai Kasmírban vesztették életüket. | 2005-10-09 18:11:00 | 0 |
| Mégiscsak milliárdokat ér a Malév | A kormány két budai villa áráért akarták ugyan elkótyavetyélni a Malévet, szerencsére sikertelenül, ugyanis mára kézzelfogható bizonyítékok mutatják: milliárdokat ér a légitársaság - tájékoztatatott Márton Attila, majd így folytatta: a Gyurcsány-kormány privatizációs ügyben tett megnyilatkozásaival elhiteltelenítette magát.+ Zsebrádióban a sajtótájékoztató hanganyaga | 2005-10-09 16:04:00 | 1 |
| London ellen tervezett merényletet az al-Kaida | Eltérített kelet-európai utasszállító repülőgéppel akarta lerombolni a londoni Heathrow repülőtér egyik terminálját az al-Kaida terrorszervezet - írta brit biztonsági forrásokat idézve a The Sunday Times. | 2005-10-09 14:49:00 | 0 |
| Húszmilliós heroinfogás Nagylaknál | Több mint három kiló heroint próbált meg becsempészni Nagylaknál az országba egy bolgár férfi, a kábítószer feketepiaci értéke meghaladja a húszmillió forintot - közölte Sipos Jenő, a vám- és pénzügyőrség szóvivője az MTI-vel vasárnap. | 2005-10-09 14:46:00 | 0 |
| Két magyar katona sérült meg Afganisztánban | Közlekedési balesetben megsérült vasárnap délelőtt az Afganisztánban állomásozó magyar század két katonája; a katonák fej-, illetve térdsérülést szenvedtek - közölte a Honvédelmi Minisztérium szóvivője az MTI-vel. | 2005-10-09 12:22:00 | 0 |
| Bátor válaszokat vár Gyurcsánytól Szijjártó Péter | "Gyurcsány Ferenc megadóztatná a gyermekeinkre vigyázókat, a kertek rendbentartóit, de kérdés, hogy ő - aki mindenkit megadóztatna - és cége vajon befizette-e az adót egy ingatlanon végrehajtott luxusberuházás után?" - tette fel a kérdést Szijjártó Péter abból az alkalomból, hogy a kormányfő jövő szerdára ígérte megjelenését az érdekkörének gazdagodását vizsgáló bizottság előtt. | 2005-10-09 11:58:00 | 0 |
| Házi fotósokra herdálják a milliókat | Nem csupán Juhász Gábor belügyi államtitkárt fényképezi külön fotós, más minisztériumok is szerződtek hasonló feladatra - tudta meg a Magyar Nemzet. A Kovács Kálmán vezette informatikai minisztérium mintegy egymillióért (plusz áfa) fotóztatja és filmezteti magát havonta. Kóka Jánosék havi 150 ezer plusz áfáért alkalmaznak fényképészt, Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt havi 760 ezer forintért fényképezik. | 2005-10-09 11:41:00 | 0 |
| Darabjaira hullott a műhold | Darabjaira hullott felemelkedés közben az Európai Űrügynökség (ESA) tudományos kutatást célzó műholdja, a CryoSat, amelynek azt kellett volna megfigyelnie, milyen gyorsan olvad a sarki jégtakaró, és amelyet egy orosz Rokot hordozórakétának kellett volna szombaton Föld körüli keringési pályára állítani. | 2005-10-09 11:38:00 | 0 |
| Kiállítás nyílt a Lakiteleki Népfőiskolán | Az erdélyi születésű Ferencz Béla fafaragó művész életművét bemutató kiállítást Lezsák Sándor országgyűlési képviselő nyitotta meg szombaton a
Lakiteleki Népfőiskolán. | 2005-10-09 11:30:00 | 0 |
| A MÁÉRT összehívását sürgetik | A Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) mielőbbi összehívását sürgetik a határon túli magyar szervezetek a szombaton Marosvásárhelyen elfogadott zárónyilatkozatukban, amelyben partneri viszonyra épülő nemzetpolitikát is szorgalmaznak. | 2005-10-09 11:27:00 | 0 |
| Lesz képviselete a magyaroknak Szlovákiában? | A szlovák kormány miniszterelnök-helyettese szerint nem valószínű, hogy sikerül megteremteni a Magyarországon élő nemzeti kisebbségek országgyűlési képviseletét. | 2005-10-09 11:24:00 | 0 |
| Hollós János biztos nem lesz rádióelnök | Hollós János, a Magyar Rádió alelnöke biztos abban, hogy nem ő lesz a közszolgálati rádió következő elnöke, szerinte csupán "matematikai esély" maradt arra, hogy még ebben az évben elnököt válasszanak az idén 80 esztendős közintézmény élére. | 2005-10-09 11:21:00 | 0 |
| A kormánytól csak üres szócséplésre futotta | Az MSZP vezető politikusai ma is kártyavárakat építgettek, amikor elmélázgattak azon, hogy mit kellene tenni a munkásemberek elszegényedése és kiszolgáltatottsága ellen. Természetesen helyes, ha egy kormánypárt foglalkozik az emberek valódi problémáival is, sajnálatos azonban, hogy üres szócséplésnél többre ma sem futotta. | 2005-10-09 11:17:00 | 0 |
| Madárinfluenza: kétmillió halott? | Az amerikai kormányzat madárinfluenza-ellenes terve az ország teljes felkészületlenségéről tanúskodik, amely miatt a várható káoszban akár kétmillióan is életüket veszíthetik - írta szombaton a The New York Times című amerikai napilap. | 2005-10-09 11:10:00 | 0 |
| Erdő Péter ünnepi szentmiséje a Szent Péter-bazilikában | Mintegy ezer hívő jelenlétében mutattak be ünnepi szentmisét a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) tagjai Erdő Péter bíboros, prímás, érsek, a MKPK elnöke vezetésével a Szent Péter-bazilika Katedra-oltáránál abból az alkalomból, hogy huszonöt éve szentelték fel a Magyarok Nagyasszonya-kápolnát a Vatikánban, a Szent Péter-bazilika altemplomában. | 2005-10-09 11:08:00 | 0 |
| Több mint 18 ezer halott Pakisztánban és Indiában | Meghaladja a 18 ezret a mindenekelőtt Pakisztánt és Indiát sújtó földrengés halálos áldozatainak a száma - közölte helyi idő szerint vasárnap reggel Iszlámábádban a pakisztáni hadsereg szóvivője. | 2005-10-09 11:05:00 | 0 |
| Lezárták az ausztráliai parlament környékét | Lezárták szombaton Canberrában az ausztráliai parlament épületének közvetlen környékét, mert gyanús tárgyat találtak egy gépkocsiban a parlament és a kormányfői rezidencia közötti úton. | 2005-10-09 11:03:00 | 0 |
| 276 halálos áldozat Közép-Amerikában | Már legkevesebb 276 halálos áldozata van a Közép-Amerikában tomboló Stan trópusi viharral járó felhőszakadásoknak - közölték csütörtökön a mentőalakulatok illetékesei, és az előrejelzések szerint Guatemalában és Mexikó déli részén egyelőre nincs esély arra, hogy az elkövetkező 24 órában az ítéletidő megszűnik. | 2005-10-09 10:50:00 | 0 |
| Emberi jogi konferencia lesz Budapesten | "Alapjogok Európában: Az Európai Alkotmány és az Európai Emberi Jogi Egyezmény" címmel konferenciát rendez a Francia Kormány Volt Ösztöndíjasainak Egyesülete - az ENA Öregdiákjainak Egyesületének közreműködésével - és a budapesti francia nagykövetség támogatásával, Budapesten október 14-én - közölte a Francia Kormány Volt Ösztöndíjasainak Egyesületének elnöksége. | 2005-10-09 10:47:00 | 0 |
| Pongrátz Gergely az'56-os Magyarok Világszövetsége örökös elnöke | Nem töltötték be a több mint négy hónapja elhunyt Pongrátz Gergely örökös elnöki posztját az '56-os Magyarok Világszövetségének szombati budapesti közgyűlésén, így a Corvin köz egykori parancsnoka maradt posztumusz a szervezet élén. | 2005-10-09 10:41:00 | 0 |
| Az egészségügy a költségvetés egyik nagy vesztese | Az egészségügy jövő évi költségvetése, bár nem választási költségvetés, biztosítja a szolgáltatások színvonalának megtartását - hangsúlyozta Kökény Mihály népegészségügyi kormánybiztos szombaton. Frajna Imre, a Fidesz frakció egészségügyi kabinetjének helyettes vezetője erre reagálva kijelentette: az egészségügyi intézmények lehetnek a jövő évi költségvetés vesztesei. | 2005-10-09 10:40:00 | 0 |
| Gyurcsány mikor küzdi le az "öregecskedő feleség"-komplexusát? | Az idősek világnapján Orbán Viktor, a Fidesz elnöke azt javasolta, hogy negyven munkában töltött esztendő után a nőknek, asszonyoknak legyen lehetőségük nyugdíjba menni. Ez azt jelenti, hogy e feltétel teljesülése esetén lesznek, akik már 54 éves korban nyugdíjba vonulhatnak. | 2005-10-09 10:34:00 | 0 |
| Friderikusz kirúgná Rudi Zoltánt | Friderikusz Sándor szerint a politikának mielőbb el kell távolítania a Magyar Televízió éléről Rudi Zoltán elnököt, ellenkező esetben az intézménybe a szakmaiság jó ideig nem költözik vissza. A Népszabadság szombati számában megjelent interjúban a műsorvezető egy kérdésre válaszolva úgy fogalmazott: "vagy Rudi, vagy a szakmaiság". | 2005-10-09 10:31:00 | 0 |
| Csak együtt emelkedhetünk fel | A Fidesz sürgetni fogja a Magyar Állandó Értekezlet összehívását, hiszen tisztességes, emberséges viszony csak akkor alakulhat ki itthoni és külhoni magyarok között, ha egyenrangú partnerként tekintünk egymásra - mondta Orbán Viktor péntekek a felvidéki Csicsón, ahol Németh Zsolttal az aradi vértanúknak állított emlékmű átadásán vettek részt. | 2005-10-09 10:27:00 | 0 |
| Szabó Magdát köszöntötték Debrecenben | Szabó Magda Kígyómarás című darabjának bemutatójával ünnepelte az író 88. születésnapját és a színház felépítésének 140. évfordulóját a debreceni Csokonai Színház pénteken. | 2005-10-07 20:03:00 | 0 |
| Képviselőjelöltek bemutatkozása Szegeden | Szegednek ugyan nagyszerű tradíciói vannak, de jövőképe sajnos nincs - jelentette ki Nógrádi Zoltán országgyűlési képviselő pénteken a Fidesz szegedi országgyűlési képviselőjelöltjeit bemutató nagygyűlésen. | 2005-10-07 19:42:00 | 0 |
| Erről sem a Fidesz tehet | Sem a Fidesz, sem Orbán Viktor pártelnök nem áll kapcsolatban azokkal az emberekkel, aki Gyurcsány Ferenc amerikai útján tüntettek a kormányfő ellen - jelentette ki Révész Máriusz, a párt szóvivője pénteken az MTI-nek. | 2005-10-07 18:43:00 | 0 |
| Milyen költségvetést olvasott Rácz Jenő? | Ritkán fordul velem elő, de megdöbbentett a miniszter úr, mintha nem ugyanazt a költségvetést, ugyanazt az anyagot néznénk - nyilatkozott az MTI-nek Gógl Árpád. Az egészségpolitikus értékelése szerint az egészségügyi miniszternek csak az a dolga most, hogy eladjon egy rossz költségvetést, ami máris összedűlőben van. | 2005-10-07 18:39:00 | 0 |
| Gyanú: frakciótársait vesztegette meg a polgármester | Hivatali vesztegetés miatt gyanúsítottként hallgatták ki az ügyészségi nyomozó hivatalban a kiskunmajsai polgármestert - értesült a HavariaPress. Faludi Tamást, aki egy helyi egyesület jelöltjeként, az MSZP és az SZDSZ támogatásával lett a város vezetője, egy csatornázási beruházás ügyében gyanúsítják korrupcióval. A gyanú szerint a polgármester több millió forint kenőpénzt ajánlott fel két, vele azonos frakcióban lévő képviselőnek, hogy szavazzák meg a városvezető által támogatott vállalkozó megbízását. | 2005-10-07 17:47:00 | 0 |
| Csak a mamára gondolok | Már egy hete - sóhajtott fel a miniszterelnök. Én is a te mamádra - így a kommunikációs tanácsadó. Merthogy félszavakból is értik egymást. A mamára gondoltak persze, mint szegény József Attila, s a gondolatot gyors elhatározás követte. Mint rendesen. | 2005-10-07 17:34:00 | 0 |
| Tiltakozás lesz Szabadkán a magyarok elleni jogsértések miatt | A vajdasági magyarokat ért jogsértések miatt tiltakozó megmozdulást szervez a jövő hét végén Szabadka központjában egy újonnan alakult civil szervezet. A Civil Mozgalom (CM) nevű szervezet vezetői pénteken a Zenta melletti Tóthfaluban (Totovo Selo) jelentették be, hogy október 15-én 15 órai kezdettel Szabadka főterén tiltakozó megmozdulást szerveznek a magyarellenes atrocitások miatt. | 2005-10-07 17:26:00 | 0 |
| Eurorégiós tanácskozás Esztergomban | Az esztergomi Vár Lovagtermében pénteken írta alá több Kárpát-medencei eurorégió településének polgármestere a "Héthatár" Egyesület megalapításáról szóló szándéknyilatkozatot. Az esztergomi konferencián Pálfi István és Meggyes Tamás, a város polgármestere, Duka-Zólyomi Árpád és, Kiss-Rigó László püspök köszöntötte a résztvevőket. | 2005-10-07 17:20:00 | 0 |
| A vajdaságiak szerint a nemzeti vízum csak az első lépés | Vajdasági magyar politikai és önkormányzati vezetők a nemzeti vízum bevezetése után is fenntartják a magyar állampolgárság megszerzésével kapcsolatos igényüket, de vannak olyan félelmek is, hogy az effajta lehetőség elszívja a magyarokat a Délvidékről. | 2005-10-07 16:33:00 | 0 |
| Agyhalál - 2005. október 7. | A kormány Száz lépés programjával foglalkozó, egymillió példányban nyomott ingyenes különszámot jelentetett meg pénteken a Népszava, jó üzleti vállalkozás reményében. | 2005-10-07 16:23:00 | 0 |
| Állami pénzeket nyúl le a privatizált kiskunhalasi kórház? | A működtetésében privatizált kiskunhalasi kórház pénzügyi osztályvezetőjének beadványa miatt vizsgálatot rendelt el az intézmény gazdálkodásával kapcsolatban Kiskunhalas polgármestere. A Fidesz képviselője kijelentette: iratok támasztják alá, hogy súlyos helyzet alakult ki a kiskunhalasi kórházban. | 2005-10-07 16:11:00 | 0 |
| Milliók PR-célokra a környezetvédelem helyett | Mai sajtótájékoztatóján Deák András, a fővárosi Fidesz-MKDSZ-frakció képviselője a Budapest Központi Szennyvíztisztító Telep és kapcsolódó létesítményei megvalósításával kapcsolatos PR-tender elbírálásnak visszáságairól beszélt. | 2005-10-07 15:47:00 | 0 |
| Megújul az esztergomi bíróság épülete | Fél éven belül átadják az ötszázharmincmillió forint beruházás keretében modernizált és felújított városi bíróság épületét a Széchenyi téren. A középkori leleteket rejtő udvaron a régészeti feltárás miatt csúsztak a munkálatok, de cserébe egy minden igénynek megfelelő épületben folytathatják majd a munkát a bírók és ügyészek. | 2005-10-07 15:44:00 | 0 |
| A hülyeség - ha fájna, 2005. október 7. | A fideszfrakcio.hu információi szerint Ungár Klára és Kecskés Márton XII. kerületi SZDSZ-es képviselők éhségsztrájkba kezdenek a Nemzetbiztonsági Hivatal és a Honvédelmi Minisztérium előtt... Mondták: sok arra a turul alatt gyülekező neonáci. | 2005-10-07 15:35:00 | 0 |
| Az SZDSZ eladná az őszödi nyaraló maradékát. Vajon kinek? | Indokolatlan a balatonőszödi kormányüdülő fenntartása, így e létesítmény mielőbbi magánosítására van szükség - mondta Csőzik László, az SZDSZ Új Generáció elnöke pénteken. Szijjártó Péter a felvetésre úgy reagált: nem szeretné, ha a kormánypárti haveri körnek juttatnák ezeket az ingatlanokat is. | 2005-10-07 15:25:00 | 0 |
| Házakat épít Srí Lankán a Katolikus Karitász | Mintegy száz családi házat épít Srí Lankán a múlt év végi szökőár károsultjainak a Katolikus Karitász - közölte Adányi László, a segélyszervezet főtitkára pénteken az MTI-vel. A családi házak nagy része a régi otthonok helyén épül majd fel, emellett a szárazföld belseje felé is vásároltak telkeket azoknak a családoknak, akik nem akarnak a katasztrófa után a tenger közelében élni - mondta Adányi László. A telkek vásárlását és a családi házak építését a szervezet Srí Lanka-i partnere segítik. | 2005-10-07 15:03:00 | 0 |
| Békésben növekedett a regisztrált munkanélküliek száma | Békés megyében a regisztrált munkanélküliek száma augusztusban az előző év hasonló időszakához viszonyítva hétszázzal növekedett - derült ki a Békés Megyei Önkormányzat pénteki ülésén a megyei munkaügyi központ beszámolójából. | 2005-10-07 15:01:00 | 0 |
| Jövő augusztusban már állhat a holokauszt roma áldozatainak emlékműve Budapesten | Várhatóan jövő év augusztus 2-án, a roma holokauszt 62. évfordulóján avatják fel a vészkorszak cigány áldozatainak emlékművét a fővárosban, a IX. kerületi Nehru-parkban - közölte Daróczi Ágnes, a Romédia Alapítvány kurátora pénteken Budapesten. A szoborállítást két évvel ezelőtt közösen kezdeményezte a Romédia Alapítvány, a Romaversitas és a Roma Polgárjogi Alapítvány - mondta Daróczi Ágnes, hozzátéve: a kezdeményezést támogatta a Fővárosi Önkormányzat, Ferencváros önkormányzata, a Fővárosi Cigány Önkormányzat, valamint az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium. | 2005-10-07 15:01:00 | 0 |
| A belgrádi NIN című hetilap tényfeltáró riportot közölt a vajdasági jogsértésekről és az EP-határozatról | Pacák és fenyegetések címmel tényfeltáró riportot közöl a pénteken megjelent NIN című belgrádi hetilap a vajdasági nemzetiségi viszonyokról és az Európai Parlament múlt heti határozatáról. | 2005-10-07 13:42:00 | 0 |
| Rómában misézik Erdő Péter | A vatikáni magyar jelenlétnek egyik fontos jelképe a Szent Péter-bazilika altemplomában lévő Magyarok Nagyasszonya-kápolna. A negyedszázada felszentelt istentiszteleti helyre Erdő Péter bíboros, prímás, érsek vezetésével öt csoport indul, hogy részt vegyen az ünnepi misén. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia kezdeményezésére létrejött zarándoklathoz az esztergomi ferences diákok egy csoportja is csatlakozik. | 2005-10-07 13:41:00 | 0 |
| A nemzetközi elemzők is komolyan aggódnak Magyarország eladósodottsága miatt | Bár az európai versenyképességet célzó Lisszaboni Stratégia EU-szerte komoly lemaradásban van, Magyarország kirívóan messze áll a folyamat célkitűzéseinek megvalósításától. A "nemzeti akcióprogramban" szereplő részterületeken (államháztartás, kutatás-fejlesztés stb.) jelentős visszalépések történtek a szocialista-liberális kormány időszakában - írja közleményében Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője. | 2005-10-07 13:06:00 | 0 |
| Az M3-as autópálya építése ügyében aláírásgyűjtésbe kezd a Fidesz | A Fidesz Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szervezete a hajdú-bihari társszervezethez csatlakozva aláírásgyűjtésbe kezdett, hogy az M3-as autópálya görbeházi csomópontjában építsék meg a Debrecen és Nyíregyháza irányú sztráda le- és feljáratot - jelentették be a párt nyírségi vezetői pénteken sajtótájékoztatón. | 2005-10-07 13:00:00 | 0 |
| Meghosszabbították Schönthal Henrik házi őrizetét | Meghosszabbította a sikkasztás és más bűncselekmények elkövetésével gyanúsított S. H. (Schönthal Henrik) házi őrizetet a Budai Központi Kerületi Bíróság csütörtökön - tájékoztatta a Fővárosi Bíróság az MTI-t pénteken. | 2005-10-07 12:53:00 | 0 |
| "Béremelés" és "csökkenő árak": a valóságban másként néz ki | Amit a kormány az áfacsökkentés és a közszféra béremelése kapcsán az egyik kezével ad, azt a másikkal elveszi - mondta Áder János, Fidesz-frakcióvezető pénteki sajtótájékoztatóján. + Zsebrádióban a sajtótájékoztató hanganyaga | 2005-10-07 12:25:00 | 1 |
| Sztrájkolnak az olasz vasutasok a hétvégén | A MÁV információi szerint munkabeszüntetést tartanak az olasz vasutasok október 9-én nulla órától október 10-én 24 óráig, s ez idő alatt az olasz vasútvonalakon bizonytalan lesz a vonatközlekedés. | 2005-10-07 11:49:00 | 0 |
| Panaszt tett Pós Péter volt kurátor a Fővárosi Főügyészségen | Panaszt tett a Fővárosi Főügyészségen Pós Péter, a Magyar Televíziót (MTV) felügyelő közalapítvány volt kurátora, aki erről pénteken tájékoztatta az MTI-t. A kurátor elmondta, azért tett panaszt, mert egy kerületi vádhatóság bűncselekmény gyanújának hiányában elutasította, hogy vizsgálatot indítson az MTV több, korábban benyújtott szerződésének ügyében. | 2005-10-07 11:43:00 | 0 |
| Csepel polgármestere hazudott | A csepeli Fidesz-MKDSZ Frakció tiltakozik Tóth Mihály polgármester elmúlt napokban tett, valótlan kijelentései ellen. A polgármester nem egy alkalommal hazudott. | 2005-10-07 10:53:00 | 0 |
| Kultúrterror | Nem akar csitulni a maradványképzésnek mondott kulturális megszorító csomag kiváltotta felhördülés. Ideológiai megosztottságot sutba dobva követelik egyre többen Bozóki András fejét. Schmidt Mária, a Terror Házának főigazgatója mégis úgy véli: a miniszter marad. | 2005-10-07 10:26:00 | 0 |
| Hodorkovszkij "gratulál" Putyinnak születésnapjára | Vlagyimir Hodorkovszkij elítélt orosz exolajmágnás gratulált Vlagyimir Putyin elnöknek 53. születésnapjára, nyugalmat kívánva neki az alkotmány előírta, legkésőbb 2008-as visszavonulása utáni időre, a Kommerszant című liberális lap pénteki számában. | 2005-10-07 09:58:00 | 0 |
| Eljátszották Csepel jövőjét | A Csepeli Önkormányzat képviselőtestületének MSZP-s többsége október 4-én négy darab, összesen több mint 80 ezer négyzetméteres ingatlan privatizációjáról döntött. | 2005-10-07 09:24:00 | 0 |
| Kókának semmi sem drága: emeli a busz- és vonatjegy árát a helikopteres miniszter | Újabb áremelésről döntött a gazdasági miniszter. Így még az idén drágul a vonatjegyek és a távolsági buszjegyek ára. Már jövő hét szombattól a vasúti tarifák 6, a buszjegyek 5 százalékkal kerülnek többe. A közlekedési társaságok ennél nagyobb áremelést szerettek volna elérni, ugyanis jelentős veszteséggel működnek. | 2005-10-07 09:07:00 | 0 |
| Veres elismerte: az ország érdekei helyett az MSZP érdekeit nézik | Meg szeretnénk nyerni a jövő évi választásokat, ennek megfelelően kell a döntéseket meghozni - fogalmazott világosan Veres János pénzügyminiszter az ING üzleti reggelijén tartott előadásában. Elemzői vélemény szerint az euró legkorábban 2015-ben válthatja fel a forintot. | 2005-10-07 09:00:00 | 0 |
| A szocialisták nem értek rá kihallgatott társukról tárgyalni | Nem jelent meg a vesztegetéssel gyanúsított MSZP-s alpolgármester a kőbányai képviselő-testület mai ülésén. Távolt maradt több szocialista képviselő is, így az ülés határozatképtelen volt. Andó Sándor MSZP-s polgármester szerint az lehetett a gond, hogy nem várt időpontra hívta össze a testületet. Kaszab Csaba ma állt volna először a képviselők elé a kihallgatása óta. | 2005-10-07 08:50:00 | 0 |
| Terven felül és belül a hiány | Kemény válasz érkezett a világtól arra a kérdésre: megengedhetjük-e magunknak, hogy ne a gazdasági racionalitás, hanem a politika irányítsa a gazdaságpolitikát - írja a Népszabadság. | 2005-10-07 08:37:00 | 0 |
| Kalapács alá kerül a világ legdrágább bélyege | 50 ezer euró lesz a kikiáltási ára annak a levélbélyegnek, mely Audrey Hepburnt ábrázolja Holly Golight szerepében a "Reggeli Tiffany-nál" című filmben, hosszú szipkával a szájában, és pénteken kerül árverésre Düsseldorfban. | 2005-10-07 08:32:00 | 0 |
| Magyar-amerikai (v)iszony | "A magyar külpolitika leginkább a kiszámíthatóságot, a világos önérdek által definiált nemzeti célokat követő hosszú távú stratégiát nélkülözi. Budapest gyakran az éppen vele tárgyaló fél álláspontját ismétli meg. Ez jól látható például olyan kérdésekben, ahol az uniónak, vagy néhány meghatározó tagállamának és Washingtonnak eltérő az álláspontja." | 2005-10-07 08:28:00 | 0 |
| Mészárlás Pakisztánban | Pakisztánban hét imádkozó hívőt mészároltak le ismeretlen fegyveresek egy muszlin szekta mecsetjében -írja a radio.hu. | 2005-10-07 08:24:00 | 0 |
| Kövér László: Maffiotikus politikai garnitúra bitorolja a kormányzati pozíciókat | Magyarországon jelenleg "maffiotikus politikai garnitúra bitorolja a kormányzati pozíciókat" - jelentette ki Kövér László, a Fidesz országos választmányának elnöke egy lakossági fórumon Kőszegen. | 2005-10-07 08:20:00 | 0 |
| A Stan trópusi viharnak már 231 halálos áldozata van Közép-Amerikában | Már 231 halálos áldozata van a Közép-Amerikában tomboló Stan trópusi viharral járó felhőszakadásoknak - közölték csütörtökön a mentőalakulatok illetékesei, miután újabb hatvan halottra bukkantak Guatemalában. | 2005-10-07 08:14:00 | 0 |
| Terrorfenyegetés a New York-i metróban | Egy bombafenyegetés miatt csütörtökön megerősítették a New York-i metróhálózatban a biztonsági intézkedéseket - közölte Tom Kelly, az amerikai nagyváros tömegközlekedési vállalatának a szóvivője. | 2005-10-07 08:12:00 | 0 |
| Gyásznap | Aulich Lajos, Damjanich János, Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Knezich Károly, Láhner György, Lázár Vilmos, gróf Leiningen-Westerburg Károly, Nagysándor József, Pöltenberg Ernő, Schweidel József, Török Ignác, Vécsey Károly - látták, hallották-e ők, mi történik az idei aradi gyászmisén? | 2005-10-07 08:04:00 | 0 |
| Szórják a pénzt a szocialisták | Pontos adatot nem lehet tudni, de becslések szerint az MSZP hathetes imázskampányának összköltsége elérheti a 400 millió forintot is, bár egyes szocialista körökben félmilliárdos összegről is hallani. A Köztársaság téren stratégiai cél Orbán Viktor Fidesz-elnök mielőbbi bevonása a politikai csatározásokba. | 2005-10-07 07:59:00 | 0 |
| Vörös október: ismét beindult a szocialista ígéretkampány | Gyurcsány a mi brandünk, azaz csak vele lehet választást nyerni - ez a szocialista "filozófia" minden MSZP-vel és a kormányzattal kapcsolatos ügyet, lépést megmagyaráz. A kormányfő szava dönt, rá épül a kampány - írja a Világgazdaság. | 2005-10-07 07:53:00 | 0 |
| Nehezebb lesz önkormányzati lakást venni | Az új lakástörvény tervezetben kategóriákba sorolják az önkormányzati bérlakásokat, szigorítják az önkormányzati lakásvásárlások részletfizetési kedvezményét és a piaci viszonyokhoz igazítják a helyiségbérlet szabályait. Így nem lesz jogi akadálya az önkormányzati helyiségek albérletbe adásának. | 2005-10-07 07:39:00 | 0 |
| Tandíjbotrány: újabb iskolák kerültek gyanúba | A székesfehérvári Kodolányi János Főiskolára és a Budapesti Gazdasági Főiskolára panaszkodik a legtöbb hallgató az intézményekben szedett díjak miatt. | 2005-10-07 07:32:00 | 0 |
| Rekordszinten a csődök száma | Az elmúlt tíz év alatt az idei első kilenc hónapban volt a legtöbb csődeljárás, végelszámolás és felszámolás, és tovább romlik a társaságok fizetőképessége, fizetőkészsége is - állapítja meg a Creditreform Magyarországi Hitelezővédelmi Szövetség az idei első kilenc hónapról szóló, csütörtökön közzétett elemzésében. | 2005-10-06 20:28:00 | 0 |
| Orbán Viktor: Kártyavárat épít a kormány | A mi választási stratégiánk nem taktikai kérdés: kivel, hogyan, miképpen, hanem hogy mi a fontos az országnak, és hogyan lehetne ismét közös célok mentén egyesíteni az országot - mondta el Orbán Viktor a Magyar Rádiónak adott interjúban. | 2005-10-06 20:10:00 | 0 |
| Az ENSZ a madárinfluenza elleni gyógyszerek és vakcinák elérhetőségéről | Az ENSZ nem fogja megengedni járvány esetén, hogy a szellemi tulajdonjogok útjában álljanak a madárinfluenza elleni gyógyszerek és vakcinák elérhetőségének - jelentette ki csütörtökön Kofi Annan, a világszervezet főtitkára. | 2005-10-06 19:53:00 | 0 |
| Felemás fogadtatásban részesült a nemzeti vízum a romániai magyar szervezetek részéről | Felemás fogadtatásban részesült a romániai magyar szervezetek vezetői részéről a Gyurcsány-kormánynak az a bejelentése, hogy jövőre bevezetik a nemzeti vízumot, amely bár könnyíti a magyar-magyar kapcsolatokat, de nem helyettesítheti a határon túli magyarok által igényelt kettős állampolgárságot. | 2005-10-06 19:52:00 | 0 |
| Ömlött a gáz Marcaliban: száz embert ki kellett telepíteni | Száz embert kellett kitelepíteniük a tűzoltóknak csütörtökön Marcaliban, mert megsérült egy vezeték, és ömlött a gáz. A gázvezetéket egy árokásó munkagép vágta el. | 2005-10-06 19:36:00 | 0 |
| Kevés a biotermék, de még drágul is | A genetikai beavatkozás nélkül készült termékek ára már most is magas, az elkövetkezendő években azonban tovább nőhet. Az Európai Unióban ez az emelkedés előreláthatólag nem okoz gondot, de Magyarországon piacot veszíthetnek a biotermékekkel foglalkozók. | 2005-10-06 19:34:00 | 0 |
| A horvát parlament elutasította a két ország határvitáját érintő szlovén törvényt | Semmisnek nyilvánította a horvát parlament egy csütörtöki határozatában azt a szlovén törvényt, amely szlovén kizárólagos gazdasági övezetté nyilvánított egy határvita tárgyát képező tengeri területet. | 2005-10-06 19:27:00 | 0 |
| Pénteken sztrájkolnak Belgiumban | Általános sztrájkot tartanak pénteken Belgiumban. A sztrájk miatt a charleroi-i repülőtér egy napig nem indít és nem fogad gépeket. | 2005-10-06 19:14:00 | 0 |
| Az al-Kaida az interneten toboroz | Álláshirdetéseket tett közzé az al-Kaida nemzetközi terroristahálózat a világhálón az as-Sark al-Auszat Londonban megjelenő arab lap jelentése szerint. | 2005-10-06 19:05:00 | 0 |
| A vértanúkra emlékeztek Aradon | Az Aradon kivégzett egykori tábornokok emlékére az idén is két helyszínen - a vesztőhelyen és a Szabadság-emlékműnek, illetve a román negyvennyolcas diadalívnek helyet adó Megbékélési Parkban - gyűlt össze sok romániai és anyaországi magyar. A vesztőhelyen a meghívottak koszorúkat helyeztek el, a beszédek pedig a délutáni ünnepségen hangzottak el. | 2005-10-06 19:00:00 | 0 |
| Batthyány Lajosra emlékeztek Ikerváron | Gróf Batthyány Lajost, az első felelős magyar kormány miniszterelnökét, mint "a magyar szabadság apostolát" tiszteljük másfél száz esztendeje a magyar történelmi mitológiában - mondta Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke csütörtökön a Vas megyei Ikerváron. | 2005-10-06 18:46:00 | 0 |
| Ismét erdőtűz pusztít Kaliforniában | Ismét erdőtűz pusztít az egyesült államokbeli Kaliforniában, a lángok Los Angelestől mintegy száz kilométerre keletre lobbantak fel - közölte csütörtökön az érintett körzet tűzoltósága. | 2005-10-06 18:14:00 | 0 |
| Egyre több panasz érkezik a HÖOK-hoz és az oktatási jogok biztosához a térítési díjak miatt | Egyre több panasz érkezik a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájához (HÖOK) a hallgatói térítési díjak miatt - közölte Schöberl Márton, elnökségi tag csütörtökön az MTI-vel. Folyamatosan érkeznek a panaszok az oktatási jogok miniszteri biztosához is. | 2005-10-06 18:07:00 | 0 |
| Kárpátalján is megemlékezések voltak a nemzeti gyásznapon | Kárpátalja magyarsága idén is méltó módon emlékezett meg az 1848-49-es forradalom és szabadságharc vértanúiról a nemzeti gyásznapon. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) hagyományosan Nagyszőlősön, az 1849-ben vértanúhalált halt egykori Ugocsa vármegyei főispán, Perényi Zsigmond báró szobránál tartotta meg a levert szabadságküzdelem után kivégzett mártírok emlékének szentelt ünnepségét. | 2005-10-06 18:05:00 | 0 |
| Meddig áll a költségvetési kártyavár? | Az államháztartás szeptemberi hiánya már a hivatalos pénzügyminisztériumi adatok szerint is átlépte az egész évre korábban tervezett összeget. A következő három hónapban megint olyan mutatványt kellene bemutatnia a kormánynak, amelyre eddig egyetlen évben sem volt képes. | 2005-10-06 17:51:00 | 0 |
| "Nem elég tisztességtelennek lenni, annak is kell látszani" | Az elmúlt években Nagykanizsa szocialista-szabaddemokrata vezetése, élén Litter Nándorral és Göndör Istvánnal bebizonyította, hogy teljes mértékben alkalmatlannak látszik a demokratikus vezetésére, a nagykanizsaiak egyre súlyosabb gondjainak a megoldására - hangzott el Papp János és Bizzer András csütörtöki sajtótájékoztatóján. | 2005-10-06 17:29:00 | 0 |
| Megalakult a Fidesz Nagykanizsai Nyugdíjas Tagozata | Megalakult a Fidesz Nagykanizsai Nyugdíjas Tagozata. A szervezet tagjai megválasztották az elnökséget: elnöknek Schüller Róbertnét, elnök-helyettesnek Fenyvesi Mihályt, küldöttnek pedig Hóman Józsefnét nevezték ki. Ezt követően Hóman Józsefné beszámolt a kedden megrendezésre került országos nyugdíjas összejövetelükről, ahol Harrach Péter köszöntötte a résztvevőket, majd Bicskei Tibor színművész verseket olvasott fel. | 2005-10-06 17:25:00 | 0 |
| Pokorni Zoltán: Az a kérdés, hogy miként lehet nevelő iskolát megalkotni | A hazaszeretet, a nemzeti identitás megerősítése lehet az eszköze annak, hogy az Európai Unió hamarosan teljesen nyitottá váló munkaerőpiaca ellenére itthon tudjuk tartani az ambiciózusabb fiatalokat - mondta csütörtökön Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke a Vas megyei Ikerváron. | 2005-10-06 17:16:00 | 0 |
| Jogsértő a fővárosi parkolási rendelet | Jogsértőnek tartja a júliustól érvényes parkolási rendeletet a fővárosi Fidesz-MKDSZ-frakció, ezért az Alkotmánybírósághoz fordult - nyilatkozta Ughy Attila, a képviselőcsoport helyettes vezetője. | 2005-10-06 17:10:00 | 0 |
| Túladtak Észak-Csepelen | A Fidesz Új Budapest Központjának vezetője szerint a főváros jövőbeli lehetőségeit éli fel stratégiai ingatlanjainak eladásakor. Bármilyen, Budapest fejlődését meghatározó elképzelés (olimpia-rendezés, Manhattan-sziget koncepció) megvalósításához jól megközelíthető, beépíthető, a város magjához kapcsolódó területre van szükség. | 2005-10-06 16:50:00 | 0 |
| KMKSZ: továbbra is a kettős állampolgárság mellett | A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) üdvözli, hogy Magyarország jövő év január 1-jétől díjmentesen kérelmezhető nemzeti vízumot vezet be, de az érdekvédelmi szervezet továbbra is a kettős állampolgárságot tartja a határon túli magyarok számára megfelelő megoldásnak. | 2005-10-06 16:47:00 | 0 |
| Példátlan megszorítások a közoktatásban | Annak ellenére, hogy a következő évben a kormányzati szándék szerint növekszik a felsőoktatás támogatása, ezt teljes egészében elviszi a bérek és járulékok kifizetése - mondta Sió László, a Fidesz oktatási műhelyének vezetője. | 2005-10-06 16:24:00 | 0 |
| Ígéretek helyett tettekre várnak a nyudíjasok | Amennyiben a Gyurcsány-kormány valóban komolyan gondolja a miniszterelnök által bejelentett nyugdíjkorrekciós programban foglaltakat, nem tervezhet 2010-ig elhúzódó intézkedés-sorozatot. Egy idős embernek már nincs lehetősége ilyen hosszú időt kivárni, ma van szüksége segítségre, hiszen a ránehezedő évekkel, fogyó erejével egyre nehezebben tud szembenézni a mindennapi életét lassan elviselhetetlenné tévő terhekkel. | 2005-10-06 16:18:00 | 0 |
| Brüsszelben a magyar NATO-képviselet új vezetője | Megkezdte munkáját Brüsszelben a magyar NATO-képviselet új vezetője, Martinusz Zoltán. | 2005-10-06 16:14:00 | 0 |
| Vajdasági megemlékezések az aradi vértanúk kivégzésének évfordulóján | A Vajdaság számos városában megemlékeztek csütörtökön a magyar szabadságharc Aradon kivégzett vértanúiról, a bánáti Eleméren tartott központi ünnepségen felszólaló délvidéki politikai vezetők a magyar nemzet széthúzását helyezték szembe a mártír tábornokok összetartásával. | 2005-10-06 16:12:00 | 0 |
| A hülyeség - ha fájna, 2005. október 6. | Nem lehet könnyű manapság ügyvédnek lenni a fővárosban. Egy minapi sajtóértesülés szerint még az is előfordulhat, hogy Bárándy Péter kiszolgált igazságügy-miniszter jelölteti magát a budai és pesti prókátorok első emberévé. | 2005-10-06 16:11:00 | 0 |
| Bátor, biztonságos és igazságos gázáremelés | Nyugodtan mondhatjuk, hogy a gázáremelés egyenlő bátorság, biztonság igazságosság. Egyrészt azért mert nagy bátorsággal megemelték mindig a gáz árát, másrészt mert nagy biztonsággal állítható, hogy rendszeresen megemelik a gáz árát, harmadrészt pedig igazságosság van, mert senki sem bújhat ki alóla, mindenkit egyaránt érint - jelentette ki Lázár Mózes rendkívüli sajtótájékoztatón csütörtökön. | 2005-10-06 15:50:00 | 0 |
| Jön Gyurcsány! Ha kell, ha nem | Nagy az ijedelem Székelyföld árvízkárosult falvaiban. Előbb volt december ötödike, ami után egy reménnyel lettek szegényebbek, azután jött az árhullám, ami mindent vitt. Életeket is. | 2005-10-06 15:28:00 | 0 |
| Német püspököt avatnak boldoggá a Vatikánban | José Saraiva Martins bíboros, a Szenttéavatási Ügyek Kongregációjának prefektusa szentmisét mutat be a Szent Péter-bazilikában október 9-én, amelynek során a pápa megbízásából boldoggá avatja Clemens August Graf von Galen német püspököt - áll a pápai szertartások hivatalának közleményében. | 2005-10-06 14:54:00 | 0 |
| Az EU bővítési biztosa szerint Ankarának javítania kell az emberi jogok helyzetén | Törökországnak javulást kell elérnie az emberi jogok érvényesülése terén, és erősítenie kell a jogrendet a csatlakozási tárgyalások megkezdésével párhuzamosan - jelentette ki csütörtökön Ankarában Olli Rehn, az Európai Unió bővítési biztosa. | 2005-10-06 14:41:00 | 0 |
| Folytatódtak a bolgár-amerikai tárgyalások a támaszpontokról | Folytatódtak csütörtökön Szófiában a bolgár-amerikai tárgyalások a bulgáriai amerikai bázisokról. A tárgyalásokat még Szimeon Szakszkoburggotszki kormánya alatt kezdték meg a Pentagon új kelet-európai védelmi terve alapján. | 2005-10-06 14:38:00 | 0 |
| Együttműködési megállapodás a Magyar Ifjúsági Tanács és a Fidelitas közt | Az együttműködés célja a határon túli és a magyarországi fiatalok nemzeti összetartozás-tudatának erősítése, a Felek közötti kapcsolat továbbfejlesztése, közös elvek mentén - áll a megállapodásban. | 2005-10-06 14:24:00 | 0 |
| A "Gyurcsány-vízum" a nemzeti bezárkózást szolgálja | A Gyurcsány-kormány nemzeti vízumának a bevezetése a nemzeti bezárkózást és a Magyarországra való bevándorlást szolgálja, nem pedig a határon túli magyarságra nyitott, befogadó és távlatos nemzetpolitikát - vélte Szász Jenő, Székelyudvarhely polgármestere, az erdélyi Magyar Polgári Szövetség elnöke. | 2005-10-06 14:06:00 | 0 |
| A cigányság áldatlan állapota társadalmi robbanáshoz vezethet | Három területen kell lépnie az új kormánynak a cigányok helyzetének javítása érdekében, mert a szocialisták programja megbukott és nem oldotta meg a cigányság oktatásának, foglalkoztatásának és lakhatásának problémáit - hangzott el a Farkas Flórián és Pálinkás József által kezdeményezett csütörtöki sajtóbeszélgetésen. FarkasFlórián kijelentette: a cigányság áldatlan állapota társadalmi robbanáshoz vezethet, ha a kormányzat nem avatkozik be azonnal. | 2005-10-06 14:03:00 | 0 |
| Franciaország szigorítaná a bevándorlást | A francia belügyminisztérium törvényjavaslatot készít elő a bevándorlás szigorítására, amelyet Nicolas Sarkozy belügyminiszter az év végén kíván a nemzetgyűlés elé terjeszteni - értesült csütörtökön a Libération című napilap. | 2005-10-06 13:06:00 | 0 |
| Nyolcezren a Chagall-tárlaton | Három hét alatt több mint nyolcezren látták a szegedi Chagall-tárlatot, az érdeklődésre jellemző, hogy előzetesen már ugyanennyien jelezték érkezésüket az október 30-ig nyitva tartó kiállításra - mondta a Móra Ferenc Múzeum igazgatója csütörtökön, a csongrádi megyeszékhelyen. | 2005-10-06 13:04:00 | 0 |
| Újabb darab tűnik el a családi ezüstből | Az Új Budapest Központ elsődleges kezdeményezője és támogatója annak, hogy Budapest legyen 2010-ben Európa Kulturális Fővárosa. Természetesen jelenleg nagyobb esélye lenne fővárosunknak, ha a megadott helyszíneken a kulturális fejlesztéseket nem a nulláról kellene elindítani - olvasható a szervezet közleményében. | 2005-10-06 11:45:00 | 0 |
| Felelős kormányzati felügyeletet az atomenergetika felett | A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Környezetvédelmi Kabinetje felépítésénél és jellegénél fogva alkalmatlannak tartja az Igazságügyi Minisztériumot arra, hogy ellássa az Országos Atomenergia Hivatal felügyeletét. Meglátásunk szerint a tárca nem képes ellátni a szükséges mértékű, minden területre kiterjedő ellenőrzést, ezért biztonsági kockázatot jelent. | 2005-10-06 11:40:00 | 0 |
| A Fidelitas és az erdélyi Magyar Ifjúsági Tanács összefogása | Együttműködési megállapodást írt alá ma Aradon az erdélyi Magyar Ifjúsági Tanács elnöke, Sándor Krisztina és a Fidelitas elnöke, Szijjártó Péter. Közöljük a dokumentum lényegesebb pontjait: "Jelen megállapodás megkötéséhez a Felek kapcsolatában rejlő lehetőségek bővítési szándéka, illetve eredményesebb együttműködésük szükségessége vezetett. | 2005-10-06 11:37:00 | 0 |
| MTV: nem történt diszkrimináció | Cáfolja a Magyar Televízió (MTV) most elkészült vizsgálati jelentése, hogy hátrányos megkülönböztetés érte volna a női műsorvezetőket a hírműsorok új adásrendjének bevezetésével - közölte csütörtökön Holub Katalin, az intézmény szóvivője az MTI-vel. | 2005-10-06 11:35:00 | 0 |
| II. világháborús bomba az amszterdami repülőtéren | A második világháborúból visszamaradt brit légibomba okozott komoly fennakadást még csütörtök reggel is az amszterdami Schipol repülőtér működésében. | 2005-10-06 11:33:00 | 0 |
| Gyurcsány Ferenc a hátsó ajtónál | Meglehetősen kínos körülmények között avatta fel Gyurcsány Ferenc szerdán a New York-i Magyar Kulturális Intézet új otthonát. A magyar kormányfőt ugyanis az épület előtt táblákkal, transzparensekkel és zászlókkal amerikai magyarok egy csoportja várta. A tüntetők miatt Gyurcsány Ferenc az épület hátsó cselédlépcsőjén volt kénytelen besettenkedni, hogy feljusson az ötödik emeletre, ahol megnyitott egy fotókiállítást - írja az MNO. | 2005-10-06 10:11:00 | 0 |
| Az első miniszterelnök | Több mint száz éve emlékezik gyászolva a nemzet október 6-a mártírjaira, Batthyány Lajosra és a tizenhárom aradi főtisztre, akiket kegyetlenül megölt a császári terror. Ekkor emlékezünk mindazokra, arra a 128 áldozatra is, akiket a szabadságharc közben vagy leverésekor kivégeztek: golyóval, kötéllel, vagy éppen lekaszaboltak a halálos ítélet szerint. | 2005-10-06 10:11:00 | 0 |
| A gazdasági elit a Fidesz győzelmét várja | A vállalatvezetői réteg a jelenlegi gazdasági helyzetet felemásnak értékeli, több a kedvezőtlen tapasztalata, mint a kedvező. A gazdasági elit helyzetértékelése és várakozásai mögött a kormányzati munka ambivalens értékelése és az európai uniós tagságunkkal kapcsolatos, korábbinál kedvezőtlenebb minősítése rejlik. A fiatal demokratákat jelenleg a gazdasági elit 33, a szocialistákat 23 százaléka támogatja. A vezetők a Fidesz győzelmét várják jövőre - írja a Világgazdaság. | 2005-10-06 09:47:00 | 0 |
| Idén év közben is drágul a vonatjegy | Átlagosan hat százalékkal drágulnak október 15-től a belföldi vonatjegyek. Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter a díjemelést már jóváhagyta - értesült a Népszabadság. A Medgyessy Péter által a diákoknak ígért ingyen utazás helyett a diákigazolvánnyal utazóktól az 50 kilométeres vonatozásra jogosító havijegyért másodosztályon 1780 forint helyett 1900 forintot kérnek majd. | 2005-10-06 09:15:00 | 0 |
| Állami pénzeket csapol a kiskunhalasi kórház-privatizátor | Tőkebevonás helyett forráselvonás történik a kiskunhalasi kórházban - értesítették levelükben az intézmény érdekképviseletei a település önkormányzatát, az ügyészséget, az adó- és a közigazgatási hivatalt, meg az OEP-et. A privatizált kórház által felvett állami hitelt kölcsönvette a magánbefektető - írja a Népszabadság. | 2005-10-06 08:57:00 | 0 |
| Agresszív kókler - nem bírják a kollégák | A gazdasági minisztérium dolgozói ötvenkét pontos memorandumot intéztek Kóka Jánoshoz a tárca átszervezése, a leépítések miatt. Azt állítják, hogy ésszerűtlenül és antihumánusan zajlik az elbocsátás - írja a Népszabadság. | 2005-10-06 08:40:00 | 0 |
| "Előbb lőj!", "Védd meg életteredet!" | "Előbb lőj!", "Védd meg életteredet!" - ezzel a jelszavakkal hirdették meg azt az új, október 1-jétől érvényes floridai törvényt, amely feljogosítja az állam polgárait arra, hogy bárki ellen fegyvert használjanak nyilvános helyen, akit veszélyesnek tartanak. | 2005-10-06 08:33:00 | 0 |
| Csendben bezárt iskolák | A szeptember 26-ig beérkezett adatok szerint kétszáztizennyolc oktatási intézmény szűnt meg az új tanév kezdetétől. Jogutód nélkül 23, jogutóddal pedig 193 intézmény zárt be. Ez azt jelenti, hogy 23 óvoda és iskola úgy szűnt meg, hogy az oda járó gyerekeknek egy teljesen új intézményt kellett keresniük, a többi közel kétszázat összevonták - írja a Magyar Nemzet. | 2005-10-06 08:24:00 | 0 |
| A mozgáskorlátozottakon is spórol a kormány? | Nem támogatja a szakminisztérium a fogyatékossággal élők autóvásárlását. A Magyar Nemzet érdeklődésére azt mondták, hogy zárolták a számlát, amit később a sajtóosztály cáfolt, s csúszásról beszélt. | 2005-10-06 08:17:00 | 0 |
| A miniszterelnök felesége sem mond igazat | Az Altus Rt. 1997-ben és 1998-ban nyújtott be vételi ajánlatot a II. kerületi önkormányzathoz a Gyurcsány Ferenc családja Szemlőhegy utcai villája melletti és vele szemben lévő telkekre. A villabotrány kirobbanása óta először a Népszavában megszólaló Dobrev Klárát - Gyurcsány Ferenc kormányfő feleségét és üzlettársát - hazugságon érte a Magyar Nemzet. | 2005-10-06 08:12:00 | 0 |
| Újabb bolygót fedeztek francia és svájci csillagászok | Újabb, különös tulajdonságokkal rendelkező Naprendszeren kívüli bolygót fedeztek fel a marseille-i asztrofizikai központ francia és svájci munkatársai - közölték szerdán az intézet illetékesei. | 2005-10-06 07:37:00 | 0 |
| A "Tanár úr" leckéje | A Szegedi Tudományegyetem Kari Tanácsa szerint jogszerűen szedtek szemeszterenként nyolcvan-kilencven ezer forintos térítési díjat az államilag finanszírozott képzésre járó hallgatóktól az intézményhez tartozó Budapest Média Intézetben. Persze mi mást mondhatna az egyetem, amely a befolyt pénzek húsz százalékát zsebre rakta, az apanázsért cserébe pedig átnyújtott a diákoknak néhány bizonyítványt meg indexet? | 2005-10-06 07:35:00 | 0 |
| Székesfehérváron emlékezett az aradi vértanúkra a Fidelitas | A Fidelitas elnöke szerdán Székesfehérváron, az aradi vértanúkra, a tizenhárom honvédtábornok mártíromságára emlékezve arról is beszélt, hogy az ünnepi emlékezést a korábbi években beárnyékolta az aradi szabadságszobor felállítása körüli herce-hurca. | 2005-10-06 07:32:00 | 0 |
| Fekete bőrű személyt választottak York érsekévé | Az anglikán egyház csaknem 500 éves fennállásának történetében először neveztek ki fekete bőrű érseket a yorki érsekség élére. | 2005-10-06 07:24:00 | 0 |
| Oroszország megorrolt Svájcra | Oroszország szerdán tudatta Svájccal, hogy haragszik rá, amiért nem neki, hanem az Egyesült Államoknak adja ki Jevgenyij Adamov volt orosz atomipari minisztert. | 2005-10-05 20:22:00 | 0 |
| Izrael-palesztin csúcstalálkozó várható | Izraeli-palesztin csúcstalálkozó lesz október 11-én II. Abdalláh jordániai uralkodó közvetítése nyomán - jelentette be Ammánban a királyi palota. | 2005-10-05 20:20:00 | 0 |
| Zavargás Nigériában | Öt halálos áldozatot követelt a nigériai Lagosban egy rendőrök és katonák közötti összecsapás - közölték szerdán szemtanúk. | 2005-10-05 19:32:00 | 0 |
| Vasúti csőd? - a kormánypártok közönye | A Fidesz-frakció értetlenséggel fogadta az ügyrendi bizottság kormánypárti többségének felelőtlen döntését a vasúti vizsgálóbizottság felállításának megakadályozásáról. A baloldali koalíció megint nemet mondott egy jobbító szándékú ellenzéki kezdeményezésre, úgy, hogy a kiutat, a megoldást nem mutatta meg. | 2005-10-05 19:03:00 | 0 |
| Szövetségi gyűlést tart a Fidesz | A Fidesz október 30-án szövetségi gyűlést tart, azt követően, hogy október közepén összegzik az Orbán Viktor által kezdeményezett Nemzeti Konzultáció eredményeit - közölte az MTI-vel a párt Szövetségi Tanácsa szerdán. | 2005-10-05 18:55:00 | 0 |
| Orbán Viktor a Magosz elnökével egyeztetett | A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) és a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség a jövőben rendszeresen egyeztet a magyar gazdákat és a vidéket érintő aktuális kérdésekről, valamint a hosszú távra kiható problémákról - erről állapodott meg Orbán Viktor Fidesz-elnök és Jakab István, a Magosz elnöke szerdán Budapesten. | 2005-10-05 18:42:00 | 0 |
| Magyar tűzoltók tüntettek Brüsszelben | Magyar tűzoltók figyelemfelkeltő demonstrációt tartottak szerdán az Európai Parlament brüsszeli épületének közelében, és petíciót adtak át az EP vezetésének, tiltakozásul a heti akár 54 órát is elérő munkaidejük ellen. | 2005-10-05 18:38:00 | 0 |
| Október 16-án összegzik a Nemzeti Konzultáció eredményeit | Orbán Viktor a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elnöke mai ülésén tájékoztatta a Szövetségi Tanácsot, hogy a magyar demokrácia történetének eddigi legnagyobb vállalkozása lezárult, és a Nemzeti Konzultációs Testület 2005. október 16-án összegzi az eredményeket és a tapasztalatokat. | 2005-10-05 18:18:00 | 0 |
| "Politikai cinizmusról" tanúskodik a kormány | A Nemzeti Kulturális Alap a kormány szándékai szerint visszakapná korábbi önállóságát - közölte a kabinet szerdai ülését követő sajtótájékoztatón Batiz András. A Fidesz "szemforgatónak" tartja a bejelentést, mert korábban több mint négy milliárd forintot vontak el a programtól. | 2005-10-05 18:15:00 | 0 |
| Köszöntő Szabó Magdának | A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elnöksége táviratban köszöntötte Szabó Magdát az írónő 88. születésnapja alkalmából. Az elnökség további jó egészséget és újabb sikereket kívánt a magyar irodalom élő klasszikusának. | 2005-10-05 18:12:00 | 0 |
| Mennyit pazarolt el Demszky 15 év alatt? | Nehezen követhető Demszky Gábor nyilatkozatözöne. A Hulladékhasznosító Mű privatizációjával kapcsolatos pénteki szavait hétfőn letagadja, a budapestiek pedig csak értetlenkedve kapkodják a fejüket - olvasható Wintermantel Zsolt közleményében. | 2005-10-05 18:07:00 | 0 |
| Iraki kémeket fejeztek le? - video az interneten | Az amerikai hadsereg javára kémkedő két állítólagos iraki besúgó lefejezését bemutató videofelvételt tett közzé szerdán egy iraki terroristaszervezet a világhálón. | 2005-10-05 18:04:00 | 0 |
| Csonka "kis-Máért" ülés Marosvásárhelyen | A szlovákiai Magyar Koalíció Pártja (MKP) után a napirenddel kapcsolatos nézeteltérések miatt a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) sem vesz részt a Határon Túli Magyar Szervezetek Fórumának (HTMSZF) harmadik, marosvásárhelyi ülésén. | 2005-10-05 18:01:00 | 0 |
| 78.200 forintos minimálbér? | A Munkástanácsok Országos Szövetségének (MOSZ) elnöksége egységesen
78.200 forint bruttó minimálbért javasol jövőre, a kormány végzettségtől függő, 63.000-től 77.000 forintig terjedő háromlépcsős tervezete helyett - közölte a szövetség. | 2005-10-05 17:51:00 | 0 |
| Budapestnek nem drága metró kell | Városrehabilitációra mintegy 2,5 milliárd forintot biztosítottak az elmúlt években. Támogatja a főváros a nemrég indult Corvin-Szigony városrész megújítást és a Magdolna telepi szociális városrehabilitációt is - nyilatkozta Demszky Gábor. | 2005-10-05 17:48:00 | 0 |
| Botrány a kolozsvári gödör körül | Állítólagos etnikai konfliktus veszélye miatt állítatta le a régészeti ásatások nyomán keletkezett gödrök betemetését Emil Boc kolozsvári polgármester, a Demokrata Párt (PD) elnöke, aki ezzel a helyi kormánykoalíciós együttműködési megállapodás felbomlását veszélyezteti. | 2005-10-05 17:43:00 | 0 |
| Heves megyében szorosra kell húzni a nadrágszíjat | Egyhavi költség megvonását jelenti a Heves megyei önkormányzatoknál a költségvetés egy részének államilag elrendelt zárolása - jelentette ki a Fidesz Heves Megyei Önkormányzati Tagozatának elnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján. | 2005-10-05 17:39:00 | 0 |
| A kormány folytatja az oktatást és a pedagógusokat hátrányosan érintő intézkedéseket | A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Oktatási Műhelye köszönti a pedagógusokat a Pedagógusok Világnapján. Sajnálatos, hogy beárnyékolja ezt a napot a kormány által beterjesztett költségvetési javaslat. A törvénytervezetben megfogalmazott elképzelések azt jelzik, hogy folytatódnak az oktatást és a pedagógusokat hátrányosan érintő folyamatok - olvasható a Sió László közleményében. | 2005-10-05 17:38:00 | 0 |
| Visszahoznák halálbüntetés Lengyelországban? | Az egyik esélyesnek ítélt lengyel elnökjelölt kijelentette szerdán, hogy államfőként kész lenne aláírni egy olyan törvényt, amely visszaállítaná a halálbüntetést. | 2005-10-05 17:31:00 | 0 |
| Galaktikus háború: a kínaiak tőröket visznek az űrbe | Lőfegyvert, tőröket, valamint cápákat elriasztó folyadékot is visz magával a világűrbe a kínai Sencsou-6 (Shenzhou) űrhajó két kozmonautája - írta szerdai számában a Tungfang Caopao (Dongfang Caobao) című kínai lap. | 2005-10-05 17:29:00 | 0 |
| Draskovics állítja: semmit sem tud, senkivel sem beszélt | Az Apró-Gyurcsány érdekkör meggazdagodását vizsgáló parlamenti bizottság mai ülésén hallgatta meg Draskovics Tibor volt pénzügyminisztert a Nemzeti Tankönyvkiadó Rt. privatizációja ügyében. | 2005-10-05 17:27:00 | 0 |
| A Fidesz módosítaná az adótörvényeket | "Jó gazdaságpolitika nélkül nincsen jó adópolitika sem" - hangsúlyozta szerdai sajtótájékoztatóján Varga Mihály, rámutatva: a kormány nem tesz eleget annak a fontos célnak, hogy munkahelyek teremtődjenek az országban. Hozzátette: a Fidesz legfontosabb célja, hogy a munkanélküliek száma csökkenjen Magyarországon. | 2005-10-05 16:24:00 | 0 |
| Határozati javaslatot nyújtottak be képviselők az Európa Tanácshoz Vajdaság ügyében | Magyar kezdeményezésre harmincnál is több képviselő szerdán Strasbourgban határozati javaslatot nyújtott be az Európa Tanácshoz (ET) a vajdasági nemzeti kisebbségek aggasztó helyzete miatt, az emberi jogok megsértésének kivizsgálását, valamint nemzetközi jelentéstevők Vajdaságba küldését kérve a testülettől. | 2005-10-05 15:48:00 | 0 |
| Egy szerbiai társadalomkutató szerint jórészt jogos volt az EP vajdasági állásfoglalása | Egy tekintélyes szerbiai társadalomkutató szerint jórészt jogos volt az Európai Parlament múlt heti állásfoglalása a Vajdaságról, és a tartomány polgárainak csak haszna lehet abból, ha Magyarország révén európai fórumok is foglalkoznak a vajdasági nemzetek közötti viszonnyal. | 2005-10-05 15:46:00 | 0 |
| Magyar szerepvállalások az Európa Tanácsban | Szerdán Németh Zsoltot jelölte az Európa Tanács az ET politikai ügyek bizottságának alelnökévé Strasbourgban - értesült a fideszfrakcio.hu. Az ET fejlesztési bankjáról szóló jövő évi jelentés elkészítését várhatóan Braun Márton készíti majd. | 2005-10-05 15:21:00 | 0 |
| Vádemelés a paprika-ügyben | Vádat emelt a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség a fűszerpaprika-ügyben négy gyanúsítottal szemben. Két cég vezetői ellen fogyasztó megtévesztése és ártalmas közfogyasztási cikkel visszaélés a vád - jelentette be Nánási László megyei főügyész szerdai budapesti sajtótájékoztatóján. | 2005-10-05 15:19:00 | 0 |
| Kodela László volt helyettes államtitkár tagad | Tagadta Kodela László, a Miniszterelnöki Hivatal korábbi helyettes államtitkára, hogy 2003. májusában együtt vacsorázott volna Bácskai Jánossal és Kulcsár Attilával - a jogász ezt a maffiaellenes központ korábbi vezetője ellen indult büntetőügy megismételt eljárásán mondta szerdán Szegeden. | 2005-10-05 15:15:00 | 0 |
| Mi volt a Nemzeti Tankönyvkiadó privatizációjának oka? | Draskovics Tibor volt a pénzügyminiszter, mikor Nemzeti Tankönyvkiadó Rt. privatizációja megtörtént - adott magyarázatot a politikus meghallgatásának kiváltó okaira Szijjártó Péter, az Apró-Gyurcsány vizsgálóbizottság elnöke szerdán, a testületi ülést megelőző sajtótájékoztatón. | 2005-10-05 15:12:00 | 0 |
| Nekimegy az SZDSZ az MSZOSZ-nek | A Szabad Demokraták Szövetsége nem ért egyet a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) négykulcsos szja-tábla bevezetésére vonatkozó javaslatával - közölte Horn Gábor, a párt ügyvivője az MTI-vel szerdán. | 2005-10-05 15:09:00 | 0 |
| Már nem kormányzati tényező az SZDSZ? Gyurcsány ellen agitál Kuncze | Az SZDSZ elnöke nyílt levélben kérte szerdán az üzleti szféra és a gazdaság vezető szereplőit, hogy közösen győzzék meg a kormányt az euró 2010-es bevezetésének fontosságáról. | 2005-10-05 14:48:00 | 0 |
| Százmilliós forrástól eshet el Pécs eljárási szabálytalanság miatt | Vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi a pécsi közgyűlés Fidesz frakciója annak megállapítására, kit terhel a felelősség a város új autóbusz-centrumának építése kapcsán vétett eljárási szabálytalanság és az ennek következtében kieső százmilliós nagyságrendű támogatás miatt. | 2005-10-05 14:45:00 | 0 |
| Magyar megoldás az uniós cukorproblémára | Jelenleg is folynak a tárgyalások Brüsszelben, ahol nagy az esély arra, hogy az unió drasztikus cukorrendtartási reformját Glattfelder Béla, Európai Parlamenti képviselő javaslatai alapján fogják átdolgozni. A magyar képviselő tervezetét már többen is átvették, mivel a nemzetközi cukorproblémákra is megoldást nyújthat. | 2005-10-05 14:24:00 | 0 |
| Gáz lesz: áremelés az éttermekben is | A november elsejétől életbe lépő gázáremelés az élet egyre több területén megmutatkozik, és nemcsak az önkormányzatokat sodorhatja csőd közeli állapotba, hanem a pékeket és a kereskedőket is. | 2005-10-05 14:23:00 | 0 |
| 34,4 milliárd dollárra becslik a Katrina okozta károkat | Ágazati szakértők jelenleg 34,4 milliárd dollárra becslik a Katrina hurrikán okozta károkat, és ezzel a Katrina a történelem messze legdrágább természeti katasztrófája - becsli az ISO kockázatkezelő. | 2005-10-05 14:21:00 | 0 |
| Hajóbaleset után ökológiai katasztrófa? | Az elsüllyedt román turistahajó tartályából kifolyó üzemanyag mintegy 70 méter hosszú szakaszon terjed el a Dunán, a szlovák hatóságok mégis azt állítják, nem kell ökológiai katasztrófától tartani. | 2005-10-05 14:21:00 | 0 |
| Start-kártya: célt tévesztett a kormány | Elégtelen, bátortalan pótcselekvés a kormányzat részéről a Start-kártya alkalmazása. Bár dicséretes, hogy a kormány valamilyen szinten foglalkozik a fiatalok aggasztóan magas munkanélküliségével, ez a megoldás csak tüneti kezelés, és nem vezet célra. A kormány szándéka valószínűleg az, hogy legalább ideiglenesen kozmetikázza az egyre romló munkanélküliségi adatokat. | 2005-10-05 14:16:00 | 0 |
| Vádat emeltek a paprika-ügyben | Vádat emelt a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség a fűszerpaprika-ügyben négy gyanúsítottal szemben; két cég vezetői ellen fogyasztó megtévesztése és ártalmas közfogyasztási cikkel visszaélés a vád - jelentette be Nánási László megyei főügyész szerdai budapesti sajtótájékoztatóján. | 2005-10-05 14:02:00 | 0 |
| A Magyarok Nagyasszonya vatikáni kápolna avatási évfordulójáról emlékezett meg a pápa | A Magyarok Nagyasszonya vatikáni kápolna avatási évfordulójáról emlékezett meg szerdai általános kihallgatásán a pápa, aki magyar nyelven is köszöntötte a zarándokokat. | 2005-10-05 13:46:00 | 0 |
| Január 1-től bevezetik a nemzeti vízumot | Magyarország 2006. január 1-től bevezeti a nemzeti vízumot, a külügyi tárca erről szerdán jegyzéket adott át az érintett Ukrajna, Szerbia-Montenegró, Románia és Horvátország budapesti nagykövetének - jelentette be a Külügyminisztérium közigazgatási államtitkára Budapesten, sajtótájékoztatón. | 2005-10-05 13:40:00 | 0 |
| Az iraki parlament mégsem módosítja az alkotmányról tartandó népszavazás szabályait | Mégsem módosítja az alkotmányról október 15-én tartandó népszavazás szabályait az iraki parlament - erről szerdán döntött a törvényhozás, miután az ENSZ tisztességtelennek és a nemzetközi szabályoknak ellentmondónak minősítette a korábbi módosítást. | 2005-10-05 13:35:00 | 0 |
| Az MKP nem vesz részt a "kis Máért" marosvásárhelyi fórumán | A szlovákiai Magyar Koalíció Pártja (MKP) nem vesz részt a határon túli magyar szervezetek úgynevezett kis magyar állandó értekezetének (kis Máért) Marosvásárhelyre összehívott hét végi fórumán. | 2005-10-05 12:55:00 | 0 |
| The Times: "pofátlan manőverezés" és "hitvány alku" eredménye a tárgyalások megindítása Horvátországgal | Rendkívül indulatos szerkesztőségi cikkben ítélte el a szerdai The Times a Horvátországgal megkezdett EU-csatlakozási tárgyalások elindításának szerinte elvtelen megalkuvással jellemzett politikai hátterét. A vezető londoni napilap szerint bármennyire is üdvözlendő az a kompromisszum, amely végül megtörte az osztrák ellenállást a török felvételi tárgyalások ügyében, "nyugtalanító" az Európai Unió döntése a horvát tárgyalási folyamat egyidejű elindításáról. | 2005-10-05 12:52:00 | 0 |
| Az üzemi tanács megkapta a BA új privatizációs pályázatának tervezetét | A Budapest Airport (BA) üzemi tanácsa megkapta az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt.-től (ÁPV) a BA új privatizációs pályázatának tervezetét - mondta el Kovács Zoltán, az üzemi tanács elnöke az MTI-nek szerdán. | 2005-10-05 12:48:00 | 0 |
| Milliárdos kótyavetye Csepelen | Észak-Csepel elherdálása semmi más célt nem szolgál, mint Csepel katasztrofális költségvetési hiányának betömését. A hiány elérte a 3,5 milliárd forintot, amely gyakorlatilag csődhelyzetet jelent. A Csepeli Önkormányzat vezetését, MSZP Frakcióját az október 4-i képviselő-testületi ülésen ezért kizárólag az érdekelte, hogy december 15-ig pénzhez jusson - mutat rá közleményében a csepeli Fidesz. | 2005-10-05 12:48:00 | 0 |
| Német lapok szerint gyengülni fog az EU kohéziója új tagok felvételével | Véglegesen utópiává válna az európai államok és népek "egyre szorosabb szövetségét" célul kitűző törekvés, ha megpróbálnának integrálni egy olyan országot, amely gazdaságilag, geopolitikailag és kulturálisan a szó szoros értelmében egy másik kontinensen fekszik, s gyorsan az EU legnagyobb tagországgá válna - írta szerdai vezércikkében a konzervatív Frankfurter Allgemeine Zeitung azzal kapcsolatban, hogy Törökországgal tárgyalások kezdődnek az EU-tagságról, Horvátországgal úgyszintén. | 2005-10-05 12:46:00 | 0 |
| A Magyarok Nagyasszonya vatikáni kápolna avatási évfordulójáról emlékezett meg a pápa | A Magyarok Nagyasszonya vatikáni kápolna avatási évfordulójáról emlékezett meg szerdai általános kihallgatásán a pápa, aki magyar nyelven is köszöntötte a zarándokokat. | 2005-10-05 12:44:00 | 0 |
| Két amerikai és egy francia tudós kapta a kémiai Nobel-díjat | Két amerikai és egy francia tudós kapta az idei kémiai Nobel-díjat - jelentette be szerdán a stockholmi Karolinska Intézet. | 2005-10-05 12:43:00 | 0 |
| A szennyezés ellenére sincs büntetés | A minőségbiztosítás visszavonása helyett csak megelőző intézkedéseket írt elő az Onyx Kft. számára a minősítést kiállító Det Norske Veritas annak ellenére, hogy elismerték, az Onyx csapadékvízgyűjtő medencéjében valóban rákkeltő PCB volt kimutatható. Többek szerint mindez csak látszatintézkedés, Illés Zoltán szerint ennél sokkal súlyosabb szankciókkal kellene sújtani az égetőt, írja a Hídlap. | 2005-10-05 12:10:00 | 0 |
| Boros és Bochkor gyűlöletet keltettek | Az ORTT Panaszbizottság megállapította, hogy a Sláger Rádió szeptember 20-án sugárzott "Bumeráng" c. műsorora súlyosan ellentétes volt a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvényből kiolvasható azon elvekkel, amelyek tiltják a kisebbségek elleni gyűlölet keltésére alkalmas, illetve a kisebbségek megsértésére irányuló műsorszolgáltatást. | 2005-10-05 10:59:00 | 0 |
| Hungarofest: pénz híján megszűnik? | Egymásnak ellentmondó hírek röppentek fel a napokban a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának (NKÖM) rendezvényszervező közhasznú társasága, a Hungarofest Kht. további működéséről. A Népszabadság úgy értesült, veszélybe került a jövő évi németországi magyar kulturális évad megrendezése, sőt maga a kht. is megszűnik. | 2005-10-05 10:40:00 | 0 |
| Fitt-e Gyurcsány? | A Fittelina Kft. kizárólag a kormányfő családjának tulajdonában lévő villa bérbeadásával foglalkozott - ismerte be Dobrev Klára, a miniszterelnök felesége egy Népszavának adott interjúban. Ezzel bebizonyosodott, hogy a cég más ingatlan bérbeadásával és hasznosításával nem foglalkozott. | 2005-10-05 10:32:00 | 0 |
| Elhunyt Dienes Gedeon művelődéskutató, tánctörténész | Életének 91. évében elhunyt Dienes Gedeon művelődéskutató, tánctörténész, kritikus és nyelvész - közölte a művész felesége szerdán az MTI-vel. | 2005-10-05 10:30:00 | 0 |
| A Népszabadság szerint nem kirobbanóan sikeres | Magyarország lemaradt az újonnan csatlakozott országok versenyében, az idén lassult a gazdasági növekedés üteme, míg máshol töretlenül gyorsul - írja a Népszabadság, annak ellenére, hogy Kóka miniszter az MSZP hétvégi választmányi ülésén is "kirobbanóan sikeres" gazdaságról beszélt. | 2005-10-05 10:25:00 | 0 |
| Magyarverések: Rasim Ljajic magyarországi kampányfogásról beszél | "A vajdasági magyar nemzeti kisebbség helyzetével azért hozakodtak elő, mert Magyarországon megkezdődött a választási kampány, és ez a téma jelen lesz itt és a magyar közvéleményben is a választások végéig. Úgy tűnik számomra, hogy ez a kérdés belpolitikai harc tárgyává válik Magyarországon, ahol a legfőbb pártok harcolnak a választók kegyeiért, és ezért időszerűvé teszik és nagyon gyakran nemzetköziesítik a szomszédos államokban élő magyarok kérdését" - mondta Ljajic a Dnevnik című újvidéki napilapban szerdán megjelent interjújában. | 2005-10-05 10:05:00 | 0 |
| Fitch: éles bírálat a kormánynak | Éles kritikával illette a magyar kormány gazdaságpolitikáját Európa legnagyobb hitelminősítő intézete. A Fitch Ratings térségi igazgatója, Ed Parker elmondta, hogy a magyar kabinet 2010-es céldátumát jó ideje szkeptikusan figyelik, s az Eurostat legutóbbi állásfoglalása, a különféle magyarországi könyvelési "cselezések", valamint a költségvetés csúszásai alapján a 2013-ban megvalósuló euróbevezetést sokkal reálisabbnak tartják. | 2005-10-05 08:34:00 | 0 |
| Szakértők szerint gyávaságból halasztják az eurót Gyurcsányék | Nem érdeke a magyar gazdaságnak az euróátvétel halogatása - mutatnak rá a Világgazdaság által megkérdezett szakértők. A 2010-es dátum még teljesíthető, akadály egyedül a költségvetési politika számos kockázatot magában hordó gyávasága lehet - hangsúlyozzák. | 2005-10-05 08:27:00 | 0 |
| Dühös a gazdaság Gyurcsányra: "Szívesen segítünk a Miniszterelnök Úrnak" | A gazdasági érdekképviseletek a kormány hibájának tudják be az euró bevezetésének általuk - a jövő évi büdzsé tervezetének ismeretében már - biztosra vett elhalasztását, és már azt kérik számon, milyen védelmi intézkedéseket tervez a magyar gazdaságra leselkedő veszélyek elhárítására, mérséklésére a kormány. | 2005-10-05 08:21:00 | 0 |
| Ügyfelei torkán is lenyomja Erdős Ákos az MSZP-t | Óriási felháborodást okozott az olvasók és az előfizetők körében, hogy szaklapokba és zárt körben terjesztett szakmai kiadványokba is beletették az MSZP reklámlevelét. Az Erdős Ákos érdekeltségébe tartozó Geomédia Kiadói Rt. és a Magyar Mediprint Szakkiadó Kft. tizenkilenc szaklapot ad ki összesen havi százkilencvenezer példányban - a Magyar Nemzet információi szerint a lapokba ingyen tették bele a szegfűs borítékot. | 2005-10-05 07:51:00 | 0 |
| Kormányköszöntő | Súlyos mulasztásunkat kell bepótolnunk, ugyanis lapunk nem köszöntötte fel Gyurcsány Ferenc kormányát megalakulásának első évfordulóján, pedig a kemény sorscsapásokról rendszerint megemlékezünk. | 2005-10-05 07:51:00 | 0 |
| Elhunyt a brüsszeli Atomium tervezőmérnöke | Elhunyt kedden a Belgium talán legismertebb jelképének számító brüsszeli Atomium tervezőmérnöke, André Waterkeyn, miközben a felújítás alatt álló fémszerkezet már az újranyitására készül. | 2005-10-05 07:48:00 | 0 |
| A Katrina miatt 3 ezer városi alkalmazottat bocsátottak el New Orleansban | Katrina hurrikán pusztítása miatt New Orleans önkormányzata 3 ezer városi alkalmazott elbocsátására kényszerült egy hónap alatt, mert a természeti csapás következményeinek a felszámolása jelentős mértékben felemésztette a helyi hatóságok pénzalapjait - jelentette be kedden Ray Nagin polgármester. | 2005-10-05 07:46:00 | 0 |
| Fischer Ivánt nevezték ki az amerikai Nemzeti Szimfonikus Zenekar vezető vendégkarmesterének | A Budapesti Fesztiválzenekar alapítója két hétig vezényli majd a washingtoni zenekart a 2006-2007-es évadban, majd a következő két szezonban egyaránt három-három héten koncertezik velük. | 2005-10-05 07:44:00 | 0 |
| Megtalálták a litván területen lezuhant orosz vadászbombázó barát-ellenség felismerő rendszerét | A litván hatóságok megtalálták a három héttel ezelőtt litván területen lezuhant orosz SzU-27-es vadászbombázó repülőgép egy fontos, szupertitkos berendezését, az úgynevezett barát-ellenség felismerő rendszert. | 2005-10-05 07:40:00 | 0 |
| Az ukrán elnök megígérte, hogy nem vizsgálja felül az alkotmányreformot | Viktor Juscsenko ukrán elnök kedden megígérte, hogy nem vizsgálja felül az elnöki jogkörök rovására a parlament és a kormányfő hatáskörét növelő alkotmányreformot. | 2005-10-05 07:38:00 | 0 |
| MSZP-SZDSZ ellentét állhat a "Szatmári-ügy" felelevenítésének hátterében | Kövér László elképzelhetőnek tartja, hogy az MSZP és az SZDSZ közötti ellentét áll az úgynevezett Szatmári-ügy felelevenítésének hátterében; a Fidesz választmányi elnöke kedden Szegeden annak a feltételezésének is hangot adott, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a "kémügyet" ürügyül akarja felhasználni Magyar Bálint oktatási miniszter eltávolításához. | 2005-10-05 07:36:00 | 0 |
| Új terrorizmusellenes törvényt fogadott el az iraki parlament | Az új jogszabály halálbüntetést irányoz elő a terrorcselekmények kitervelőire, megszervezőire, pénzelőire, végrehajtóira és a végrehajtók cinkosaira. A 152 jelen lévő törvényhozó közül 147 szavazott a törvény elfogadására. | 2005-10-04 20:38:00 | 0 |
| Kucsma türelmet kért utódjának, Viktor Juscsenkónak | Leonyid Kucsma ukrán exelnök kedden felszólította az ukránokat, legyenek türelemmel utódával, Viktor Juscsenkóval, szokatlan együttérzésről téve így tanúbizonyságot egykori ádáz politikai ellenfele iránt. | 2005-10-04 20:06:00 | 0 |
| A lengyel nemzeti katolikusok Kaczynski támogatására buzdítottak az elnökválasztás előtt | A lengyel nemzeti katolikus tömegtájékoztatás egyre erőteljesebben népszerűsíti a lengyelországi választások közeledtével a Jog és Igazságosság (PiS) párt jelöltjét, Lech Kaczynskit. | 2005-10-04 19:44:00 | 0 |
| Ausztria különvéleménye a török felvétel ügyében alapvető változást hoz a bővítésben | Az osztrák kormány kitartó álláspontja Törökország EU-csatlakozásával kapcsolatban alapvetően megváltozatta a további uniós bővítési terveket - jelentette ki kedden Bécsben Wolfgang Schüssel kancellár. | 2005-10-04 19:13:00 | 0 |
| Figyelemreméltó a moldovai területi autonómia-koncepció | A moldovai demokratizálódási folyamatnak különös jelentőséget ad, hogy a volt szovjet tagköztársaságban a nemzetiségi konfliktuskezelés szempontjából egyedülálló megoldásokat alkalmaznak - mondta az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének keddi strasbourgi ülésén Németh Zsolt. A fideszes képviselő különösen a Dnyeszter-melléki régió területi autonómiájára gondolt. | 2005-10-04 19:00:00 | 0 |
| Louisianában befejeződött a kutatás a Katrina hurrikán áldozatai után | Befejeződött a Katrina hurrikán áldozatai utáni kutatás az egyesült államokbeli Louisiana államban, a veszteséglista jóval alacsonyabb, mint amekkorától eredetileg tartottak - közölte kedden a szövetségi állam egészségügyi minisztériuma. | 2005-10-04 18:33:00 | 0 |
| Beszámol-e Juhász Mucuskáról? | Örömteli lenne, ha Juhász Ferenc vádaskodás helyett először tájékozódna a tényekről. Ha ugyanis a honvédelmi miniszter vette volna a fáradságot, és elolvasta volna a postáját, akkor tudná: a nemzetbiztonsági bizottság elnökeként korábban levélben már tájékoztattam arról, hogy a mai napon megtartott országgyűlési vitanap miatt - amelyen a bizottság több tagja is részt kívánt venni - a nemzetbiztonsági bizottság ülése elmarad. | 2005-10-04 18:05:00 | 0 |
| Gyurcsányékkal befürdött a gyógyturizmus | Örömmel vesszük, hogy hároméves kormányzás után végre cselekvésre is sor kerül a turizmus területén, bár úgy tűnik, hogy a választások közeledtével, a már három éve készülő Nemzeti Turizmusfejlesztés Stratégiával próbálják a kormányzati tétlenséget eltusolni. | 2005-10-04 18:01:00 | 0 |
| Sok beszédnek sok az alja | Megértjük Nyakó István, az MSZP szóvivőjének felindultságát, idegeskedését, hiszen ma a Parlamentben nem tudták megvédeni a Gyurcsány-kormány katasztrofálisra sikeredett eddigi tevékenységét. Az MSZP és a kormány tagjai képtelenek voltak válaszolni a feltett kérdésekre. | 2005-10-04 17:56:00 | 0 |
| Glattfelder: a cukorreform nemzeti ügy marad | A cukorreform nemzeti ügy marad - jelezte az MTI-hez kedden Brüsszelben eljuttatott közleményében Glattfelder Béla (Fidesz) magyar képviselő. | 2005-10-04 17:50:00 | 0 |
| Berlinben lehetségesnek tartják, hogy megszakadnak a nagykoalíciós konzultációk | Berlinben lehetségesnek tartják, hogy a kancellár személyének kérdésében támadt tartós vita miatt a pártok megszakítják vagy felfüggesztik a nagykoalíciós konzultációkat. | 2005-10-04 17:46:00 | 0 |
| Juhász a puttonyát emlegeti | Látszik, hogy Juhász Ferenc "a dumakormány tagja": az igazi kérdés nem az, hogy mit vállalunk, milyen nagyot tudunk mondani, hanem az, hogy mit teljesítünk - mondta Halász János, a Fidesz frakció szóvivője az MTI-nek kedden. | 2005-10-04 17:44:00 | 0 |
| Fedezetnélküli nyugdíjpolitika | Ha ezek a programok valóban megvalósulnak, akkor nincs semmi gond, de ezek akkor tudnak megvalósulni, ha jó gazdaságpolitika működik; más gazdaságpolitikára van szükség, a kormányé kevéssé alkalmas arra, hogy ez megvalósulhasson - mondta Halász János a Fidesz-frakció szóvivője Korózs Lajos, az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium politikai államtitkára bejelentésére reagálva. | 2005-10-04 17:41:00 | 0 |
| Győri könyvszalon: Csukás István kapja az alkotói díjat | Csukás István Kossuth-díjas író kapja az V. Győri Könyvszalon alkotói díját - közölte a könyvszalon főszervezője kedden. Az elismerést azzal érdemelte ki a gyermekirodalom népszerű szerzője, hogy az elmúlt évben Csukás István munkáit kölcsönözték legtöbben a Rába-parti város gyermekkönyvtárában - mondta Tóth Nándorné. | 2005-10-04 17:26:00 | 0 |
| Longvang tájfun: ötven halálos áldozat | Legkevesebb ötven halálos áldozata van keddi kínai tömegtájékoztatási jelentések szerint a Kína délkeleti részén tomboló Longvang tájfunnak. | 2005-10-04 17:22:00 | 0 |
| Gyanús csomagok Kuala Lumpurban | Gyanús csomagot kapott kedden nyolc ország malajziai nagykövetsége - jelentették Kuala Lumpur-i diplomáciai és más hivatalos források. A szóban forgó országok: Ausztrália, a Fülöp-szigetek, Japán, Kanada, Németország, Olaszország, Szingapúr és Thaiföld. A japán külképviseletet kiürítették - közölte Tamai Szatosi szóvivő. | 2005-10-04 17:16:00 | 0 |
| Mi Demszky igazsága? | Demszky Gábor szerint szóba sem került a rákospalotai szemétégető privatizálása. Az MTI-nek úgy fogalmazott: a múlt pénteken más cégekkel összefüggésben mondta el azt, hogy a sokféle tevékenységet folytató közterület-fenntartó rt. átszervezése kapcsán elvi lehetőségként felmerül a tőkebevonás lehetősége is. | 2005-10-04 16:57:00 | 0 |
| Szocialista "kiskirály" Csepelen? | Hatalmas lakossági felháborodást váltott ki az elmúlt napokban egy budapesti busz útvonalának elterelése - értesült a gondola. A helyiek ráadásul azt állítják: az egyik környékbeli utcába költözött szocialista önkormányzati képviselőt zavarta a busz zaja; ő lobbizott a sokak számára létfontosságú útvonal eltereléséért. | 2005-10-04 16:48:00 | 0 |
| Az Iszlám Konferencia Szervezete üdvözölte a török EU-csatlakozási tárgyalások megkezdését | Az Iszlám Konferencia Szervezete (OIC) kedden üdvözölte, hogy az Európai Unió megkezdte a csatlakozási tárgyalásokat Törökországgal. | 2005-10-04 16:32:00 | 0 |
| Tovább fejlődik Debrecenben | Modern művészeti központ építéséről, illetve megvásárlásáról írt alá megállapodást kedden Debrecenben Kósa Lajos polgármester és Miklóssy Ferenc, a helyi Keviép Kft. igazgatója. | 2005-10-04 16:30:00 | 0 |
| M3-as autópálya - aláírásgyűjtésbe kezd a Fidesz | Aláírásgyűjtésbe kezd a Fidesz debreceni szervezete annak érdekében, hogy épüljön meg az M3-as autópálya görbeházi csomópontjánál a debreceni, illetve a nyíregyházi lehajtó, s így megvalósuljon a két megyeszékhely autópálya-összeköttetése - jelentette be kedden sajtótájékoztatón Rácz Róbert és Pósán László országgyűlési képviselő. | 2005-10-04 16:24:00 | 0 |
| Orbán Viktor a Csallóközbe látogat | Orbán Viktor pénteken Szlovákiába látogat, hogy eleget tegyen egy csallóközi falu, Csicsó meghívásának, ahol részt vesz az aradi vértanúk emlékművének felavatásán és megbeszélést folytat a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) vezetőivel. | 2005-10-04 15:56:00 | 0 |
| Keményít az al-Kaida | Az al-Kaida iraki szárnya kedden felhívta követőit, hogy a ramadán alatt fokozzák az amerikai erők elleni támadásaikat. 2003-ban Törökországban és Szaúd-Arábiában több terrortámadást követtek el a ramadán alatt. | 2005-10-04 15:27:00 | 0 |
| Több tízezer embert érint a nők nyugdíjba vonulását megkönnyítő fideszes javaslat | A Fidesz szociális kabinetje szerint több tízezer embert érint az a javaslat, ami megkönnyítené a nők nyugdíjba vonulását - közölte Harrach Péter, a testület vezetője keddi tanácskozásukat követően telefonon az MTI-vel. | 2005-10-04 15:03:00 | 0 |
| Gilvánfa ismét feloszlott | Feloszlatta magát a Baranya megyei Gilvánfa képviselő-testülete, ezért decemberben idén immár harmadszor lesz időközi választás a településen - mondta a falu jegyzője az MTI-nek kedden. | 2005-10-04 14:43:00 | 0 |
| Markó szerint a Magyarországra utazni kívánó román állampolgárok hamarosan mentesülnek a szigorítás alól | A Magyarországra utazni kívánó román állampolgárok hamarosan mentesülnek az új román belügyminiszteri rendelet szigorító szabályai alól, mivel a két ország belügyminisztere megegyezett: a két határrendészet megállapodást köt egymással, s maga a rendeletet is módosulni fog ebben a szellemben - mondta kedden az MTI-nek Markó Béla miniszterelnök-helyettes, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke. | 2005-10-04 14:31:00 | 0 |
| Két amerikai és egy német tudós kapta a fizikai Nobel-díjat | Két amerikai és egy német tudós kapta az idei fizikai Nobel-díjat - jelentette be kedden a stockholmi Karolinska Intézet. | 2005-10-04 14:28:00 | 0 |
| Változtatást ígért a román belügyminiszter a szigorított határátlépési rendben | A kiutazási feltételek szigorításának feloldását ígérte a Magyarországra utazó román állampolgárok esetében a román belügyminiszter, miután kedden telefonon egyeztetett magyar kollégájával. | 2005-10-04 14:24:00 | 0 |
| Abdullah Gül: nem változott a Ciprussal kapcsolatban elfoglalt török álláspont | Törökország álláspontja jottányit sem változott Ciprus ügyében, s nem is fog, míg végleges békemegállapodás nem születik a török és görög részre osztott szigeten - jelentette ki kedden Abdullah Gül török külügyminiszter. | 2005-10-04 14:21:00 | 0 |
| PDSZ: a települések mintegy harmadán oktatásban dolgozókat bocsátottak el | A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) felmérése szerint a válaszadó települések harminc százaléka kényszerült oktatásban dolgozót elbocsátani, s augusztus végéig 1573 munkavállalótól váltak meg - közölte Kerpen Gábor elnök kedden az MTI-vel. | 2005-10-04 14:18:00 | 0 |
| Luxus-baloldaliak oktatják az országot | Véget kell vetni annak a szemforgatásnak, ami nap mint nap zajlik a közéletben, hogy luxus-baloldaliak jönnek, és kioktatják az országot arról, hogy mi az igazságosság. Megható hangon beszélnek nehéz helyzetben lévő emberekről, megadóztatják a borravalót, azt mondják, hogy elég volt a feketemunkából, aki fölásatja a kertjét a szomszéddal, annak is adóznia kell, miközben tudjuk, hogy ők maguk hogyan használnak föl cégeket arra, hogy elkerüljék az adózást - nyilatkozta a hírTV műsorában Orbán Viktor | 2005-10-04 14:10:00 | 0 |
| Szerbiára oda kell figyelnünk | Orbán Viktor kedd reggel Budapesten találkozott Boris Tadic szerb elnökkel, akivel a vajdasági magyarok helyzetéről, valamint az európai integrációról folytatott megbeszélést. | 2005-10-04 13:59:00 | 0 |
| Tudatos alkotmánysértést követett el a kormánytöbbség | A Fidesz szerint a kormánytöbbség tudatos és szándékos alkotmánysértést követett el az ügynöktörvénnyel kapcsolatban - mondta Répássy Róbert, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese kedden az MTI-nek, reagálva arra, hogy az Alkotmánybíróság az ügynöktörvény két szakaszát alkotmányellenesnek találta. | 2005-10-04 13:13:00 | 0 |
| Bronzból készült a bronzszobor | A hódmezővásárhelyi polgármester szerint hazugság és provokáció, ami a József Attila-szobor körül történik; az önkormányzat raktárában újságírók tesztelték, hogy a műalkotás bronzból vagy viaszból készült. | 2005-10-04 13:08:00 | 0 |
| Közös választási listán a MIÉP és a Jobbik | Együtt indulna a jövő évi országgyűlési választásokon a Magyar Igazság és Élet Pártja (MIÉP) és a Jobbik Magyarországért Mozgalom - erősítette meg Győri Béla, a MIÉP szóvivője kedden az MTI-nek az egyik internetes portál értesülését. | 2005-10-04 13:05:00 | 0 |
| Alkotmányellenes az ügynöktörvény | Alkotmányellenesnek találta az ügynöktörvény két szakaszát az Alkotmánybíróság kedden, nyilvános ülésen kihirdetett ítéletében. | 2005-10-04 12:57:00 | 0 |
| Eladó a hulladékégető is? | Kupper András és Illés Zoltán a rákospalotai hulladékégető előtt tartott sajtótájékoztatójukon felszólították a főváros vezetését, hogy semmilyen körülmények között nem privatizálják a vállalatot. | 2005-10-04 12:50:00 | 0 |
| Paradicsomi végelszámolás, vagy savanyú vegyes vágott? | Ezzel a címmel tartott Nyíregyházán október 4-én az EKO Kft. végelszámolásával kapcsolatban sajtótájékoztatót Vinnai Győző és Kozma Péter, a Fidesz Magyar Polgári Szövetség helyi országgyűlési képviselője. A honatya már a tájékoztató elején feltette a kérdést, vajon miért kukoricáznak Brüsszellel az EKO ügyében a szocialisták, akik sikerpropagandát és kreatív trükközést folytatnak a nyíregyházi konzervgyár körül. | 2005-10-04 12:07:00 | 0 |
| A nagyfogyasztók tiltakoznak, de mindenki ráfizet | November elsejétől 19 százalékkal drágul a gáz a nem lakossági felhasználók számára. Az emelés a vállalati versenyképesség romlásához és a költségvetési deficit további emelkedéséhez vezethet. Az év eleji 10,8 és augusztusi 8,1 százalékos emelés után az idén ez már a harmadik idei korrekció, amely a gyakorlatban alighanem a gázár 24 százalék feletti emelését jelenti. A nagyfogyasztók tiltakoznak, mi pedig többet fizetünk az építőanyagért és a kenyérért - írja a Világgazdaság. | 2005-10-04 11:47:00 | 0 |
| Fájdalmas igénytelenség Várpalotán | Október 6., az aradi vértanúk emléknapja közeledtével különösen fájdalmas látni az igénytelenségnek ezt a tobzódását az 1848-as emlékmű közelében - hívja fel a városvezetés figyelmét jóérzésű emberek nevében Németh Árpád. | 2005-10-04 11:41:00 | 0 |
| Igazságosság: 619 elfelejtett ígéret | Áder János vezérszónoklatával indult a Fidesz által kezdeményezet vitanap kedden a parlamentben. A frakcióvezető beszédében a Felejtés programjának nevezve az elmúlt három év politikáját és rámutatott: a 2002-es választások óta 619 ígéretét nem teljesítette az MSZP-SZDSZ-kormány. | 2005-10-04 11:30:00 | 0 |
| Fekete Pákó: Gyurcsány túlságosan laza | Amikor még Orbán Viktor volt a miniszterelnök, gazdaságilag és politikailag is jobb volt a helyzet. Orbán sokkal szimpatikusabb nekem emberileg is - nyilatkozta Fekete Pákó a Napi Ásznak. Szerinte Gyurcsány túlságosan laza, már ahogy beszél, az is túlzás. | 2005-10-04 11:12:00 | 0 |
| Új kegyhelyek Európában | Négy kegyhellyel bővült a kontinens legjelentősebb Mária-kegyhelyeinek egyházi szervezete, az Európai Máriás Háló. | 2005-10-04 10:32:00 | 0 |
| Kóklerkormány - jövőre kilenc százalékos is lehet a hiány | A kormány által tervezett 1583 milliárd forintnál is jócskán magasabb lehet a jövő évi államháztartási hiány elemzői vélemények és a Világgazdaság számításai szerint. Ezzel párhuzamosan persze az eurócsatlakozás szempontjából releváns mutató, a GDP-arányos eredményszemléletű hiányszám is jelentősen túllépheti azt a célt, amelyet még a múlt héten drasztikusan módosított felfelé a kabinet - olvasható a Világgazdaságban. | 2005-10-04 10:26:00 | 0 |
| Elfogultnak találtatott Bolgár műsora | Állampolgári bejelentésre a Panaszbizottság megvizsgálta a Klubrádió Rt. 2005. szeptember 5-én sugárzott "Megbeszéljük" c. műsorát. Az eljáró tanács megállapította, hogy a riporter nem vette figyelembe a tájékoztatás tárgyilagosságának követelményét. | 2005-10-04 10:23:00 | 0 |
| A nyomor helyett az egészségügyet számolták fel | Csupán 14 milliárd forinttal tervezték nagyobbra a kormány az egészségbiztosítás jövő évi kiadását, pedig csak az inflációs hatás 30-40 milliárdos többletet igényelne - írja a Világgazdaság. Kevesebb jut többek között házi szakápolásra, a művesekezelésre, a gyógyfürdőellátásra, a gyógyászati segédeszközökre. | 2005-10-04 10:07:00 | 0 |
| Szocialista agrárpolitika: földért szavazatot | A kisgazdák három éve folyamatosan sürgetik az agrárpolitika irányvonalának megváltoztatását, mert az ágazat válságban van. Különösen súlyossá tette a helyzetet, hogy gazdáknak járó kifizetések hónapról hónapra, sőt évről évre csúsztak - mondta napirend előtti felszólalásában Turi-Kovács Béla. | 2005-10-04 09:50:00 | 0 |
| Összeomlás előtt a BKV | A borúsabb jóslatok szerint tavaszra csődbe megy a BKV, az optimisták szerint ezt választási évben nem engedi meg a politika. A közlekedési vállalat várhatóan negyvenmilliárd forintos mínusszal zárja az idei évet. Aba Botond a társaság vezérigazgatója idén is 20 milliós jutalomra számíthat - írja a Népszabadság. | 2005-10-04 08:31:00 | 0 |
| Demagógiával leplezett gazdaságpolitikai kudarc | Cáfolják és demagóg kijelentésnek tartják a gazdaságkutatók Gyurcsány Ferenc és Veres János állításait, amelyek az euró bevezetésének szükségtelen áldozatvállalásáról szólnak. Közgazdászok szerint az euróról fellángolt vita egyetlen célja, hogy "eladja" a lakosság felé a költségvetési politika egyértelmű kudarcát - olvasható a Magyar Nemzetben. | 2005-10-04 08:02:00 | 0 |
| Mindenkit érint az újabb gázáremelés | Tíz-tizenöt százalékkal drágulhatnak a sütőipari termékek a nagyfogyasztói gázáremelés nyomán. Az ipari fogyasztók érdek-képviseleti szervezetei az Alkotmánybíróságon támadnák meg az új árrendeletet. A nagyfogyasztók ügyfeleikre terhelik a megemelkedő költségeket - írja a Magyar Nemzet. | 2005-10-04 07:54:00 | 0 |
| Vissza kellene adni az embereknek a demokráciát | Nyilvánvaló, hogy az euró magyarországi bevezetésének 2010-es dátuma megbukott, új dátumot kell kitűzni - mondta Orbán Viktor a Fidesz elnöke egy hétfő esti televíziós nyilatkozatában. A Fidesz elnöke kijelentette, ha a saját maga által kitűzött újabb dátumot sem tartja az ország, akkor nevetségessé válik. | 2005-10-04 07:43:00 | 0 |
| Brüsszelben is bemutatkozott a Szent István Terv | Az Európai Parlament brüsszeli épületében mutatta be a Belgiumban élő vagy dolgozó magyarságnak a Szent István Terv, Gondolatok a nemzet felemelkedéséről című könyvet a Professzorok Batthyány Köre és a Magyar Hullám Közéleti és Kulturális Társaság hétfő este. | 2005-10-04 07:37:00 | 0 |
| Törökország is elfogadta a EU-csatlakozás tárgyalási keretét, állítják török diplomaták | Törökország elfogadta az uniós csatlakozási tárgyalások keretdokumentumát - közölték hétfőn este török diplomaták Luxembourgban. | 2005-10-03 20:17:00 | 0 |
| A Bundestag elnöke szerint a németek az újraegyesülés útjának még csak a felénél járnak | A német parlamenti alsóház, Bundestag elnöke hétfőn úgy fogalmazott Németország valószínűleg még csak az újraegyesítés útjának a felénél jár. Wolfgang Thierse a német újraegyesítés 15. évfordulóján rendezett központi ünnepségen beszélt Potsdamban, Brandenburg tartomány székhelyén. Minden évben annak a tartománynak a fővárosában rendezik a német egység napjának ünnepségeit, amelynek a miniszterelnöke éppen betölti a német tartományok parlamenti képviseleti szervének, a Bundesratnak az elnöki tisztét. | 2005-10-03 19:23:00 | 0 |
| Piroska: a buli színe? | Titkolózás és ködösítés tapasztalható a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) és a Budapest Airport Rt. között kötött titkos záradékokat is tartalmazó vagyonkezelési szerződés ügyében - hangsúlyozta Márton Attila azonnali kérdésben. | 2005-10-03 19:07:00 | 0 |
| A horvát kormányfő üdvözölte a hágai főügyész jelentését | Ivo Sanader horvát miniszterelnök üdvözölte a hágai nemzetközi Törvényszék (NT) főügyészének hétfői jelentését, amely megállapítja, hogy Horvátország immár teljes mértékben együttműködik az ENSZ-törvényszékkel, és amely így megnyithatja az utat a horvát európai uniós csatlakozási tárgyalások előtt. | 2005-10-03 18:47:00 | 0 |
| Az EU külügyminiszterei jóváhagyták a török csatlakozási tárgyalások megkezdését | Az Európai Unió tagállamainak külügyminiszterei hétfőn jóváhagyták, hogy megkezdődjenek a tárgyalások a szervezet és Törökország között az ország EU-csatlakozásáról. | 2005-10-03 18:46:00 | 0 |
| Feszültség a kormányban: az SZDSZ Gyurcsány ötleteivel szemben | Az ötéves nyugdíjkorrekciós program nem kormányálláspont, hanem az MSZP, illetve vezető politikusának, Gyurcsány Ferencnek a javaslata - közölte Horn Gábor, szabad demokrata ügyvivő az MTI érdeklődésére hétfőn. | 2005-10-03 18:19:00 | 0 |
| Ausztriában már olcsóbb az éves matrica | "Az autópálya matricák árát ismét felemelték, annak ellenére, hogy Gyurcsány Ferenc áfa csökkentése éppen ennek ellenkezőjét eredményezné elviekben" - hangoztatta az azonnali kérdések órájában Manninger Jenő. | 2005-10-03 18:16:00 | 0 |
| Schröder nem ragaszkodik feltétlenül a kancellársághoz | Gerhard Schröder német kancellár hétfőn az eddigieknél egyértelműbben jelezte, hogy nem ragaszkodik feltétlenül a kancellársághoz. Schröder az RTL televíziós állomással azt közölte, hogy bár az SPD érdekében kancellár szeretne maradni, de "nem az én igényemről, pláne nem a személyemről van szó". "Pártomnak a politikai vezető szerepre formált igényéről van szó, s ebben a kérdésben csak a pártvezetés dönthet. | 2005-10-03 18:15:00 | 0 |
| Magyar rektor mellszobrát avatták fel a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem tanévnyitóján | A romániai rendszerváltás óta először tartott nagyszabású tanévnyitót a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) magyar tagozata, s ebből az alkalomból az egykori kolozsvári magyar egyetem rektorának mellszobrát is felavatták. | 2005-10-03 18:10:00 | 0 |
| ATV: Szabó Stein az új szakmai irányító | Felmentették hétfőn a munkavégzés alól Székely Ferencet, a Magyar ATV programigazgatóját és Gyenes András főszerkesztőt, a televízió szakmai igazgatását vezérigazgató-helyettesként Szabó Stein Imre vette át. | 2005-10-03 17:59:00 | 0 |
| Erdogan szóvivője cáfolja, hogy Ankara elfogadta volna a tárgyalási keretet | A török kormányfő szóvivője cáfolta azokat a korábbi hírügynökségi jelentéseket, amelyek szerint Ankara elfogadta volna az EU-csatlakozási tárgyalások menetét rögzítő keretdokumentumot. | 2005-10-03 17:55:00 | 0 |
| Miért nem támogatja a kormány a vállalkozókat a kínai importtal szemben? | Körmenden 2002-ben még csupán 648 embernek nem volt munkája, ma már azonban ezernél is több az állástalanok száma - mutatott rá egy helyi példa alapján a gazdasági minisztert interpelláló Bebes István a kormány "munkahelyteremtő" politikájának a lényegére. | 2005-10-03 17:52:00 | 0 |
| Nincstelen romákon spórol a kormány | Farkas Flórián a roma ösztöndíj programmal kapcsolatban interpellált, és arra volt kíváncsi, hogy Gyurcsány Ferenc - milliárdosként -, mennyire tartja elfogadhatónak, hogy nincstelen cigány családok hiteleznek a kormánynak az ez évi költségvetés hézagainak betöméséhez. | 2005-10-03 17:30:00 | 0 |
| "Az ügy folytatatása a bíróságon lesz" | Az Állami Számvevőszék vizsgálta az ÁPV Rt 2004. évi tevékenységét. Súlyos hibákat, jogi szempontból kifogásolható eseményeket, ellentmondásos intézkedéseket tárt fel - hangoztatta Lázár Mózes interpellációjában hétfőn a Parlamentben. Viszontválaszában pedig kijelentette: az ügynek a bíróságon lesz folytatása. | 2005-10-03 17:26:00 | 0 |
| Fidesz-javaslat a nők nyugdíjba vonulásával kapcsolatban | Gyurcsány Ferenc és az MSZP ma ismét bebizonyította: csak beszél az igazságosságról és a méltányosságról, de semmit sem tesz annak megvalósításáért. Hiszen a kormányfő és más szocialista politikusok úgy mondtak elítélő véleményt a Fidesznek a nők nyugdíjazásával kapcsolatos javaslatáról, hogy azt el sem olvasták. | 2005-10-03 17:18:00 | 0 |
| Bort iszik és vizet prédikál Gyurcsány: idén 218 iskolát és óvodát szüntettek meg | Bár Gyurcsány a kistelepülési iskolák támogatásáról beszél, mégis, csak az idén 218 iskolát és óvodát szüntettek meg. A kormány, hogy a falvak önkormányzataitól kikényszerítse az óvoda, iskola bezárását, a kistelepülésektől minden egyes óvodás és tanuló támogatásából 10 ezer forintot vesznek el - hangsúlyozta Pósán László interpellációjában hétfőn. | 2005-10-03 17:15:00 | 0 |
| Szívtelen megoldás a szívbetegek ellen | "Biztosan tudja, hogy ma a hirtelen szívhalál a vezető halálok Magyarországon. Az összes haláleset több mint felét a szív- és érrendszer betegségei okozzák, évente 25 ezren halnak meg infarktusban - a legtöbben középkorú férfiak" - kezdte interpellációját Bartha László. | 2005-10-03 16:57:00 | 0 |
| Bukarest víz alatt | Heves esőzések következtében hétfőre víz alá kerültek Bukarest egyes részei. | 2005-10-03 16:27:00 | 0 |
| Elmarad az Omega-együttes székelyudvarhelyi koncertje | Elmarad az Omega-együttes székelyudvarhelyi koncertje, amelynek bevételét a székelyföldi árvízkárosultak megsegítésére kívánták felajánlani - közölték hétfőn Bukarestben. | 2005-10-03 16:26:00 | 0 |
| Büntetőfeljelentés Havasék ellen | A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) elnökségén belül felvetődött, hogy ismeretlen tettes ellen büntetőfeljelentést tesznek a Szegedi Tudományegyetem Budapest Média Intézetében történtek miatt - tudta meg az MTI az egyik elnökségi tagtól hétfőn. | 2005-10-03 16:22:00 | 0 |
| Az MKP a második legerősebb párt Szlovákiában | Egy friss közvélemény-kutatás mutatói szerint a száznál több szlovák párt mezőnyében a Magyar Koalíció Pártja (MKP) 11,8 százalékos támogatottságával a második legerősebb politikai erő. | 2005-10-03 16:19:00 | 0 |
| Új rendőrkapitányok négy fővárosi kerületben | Új rendőrkapitányokat nevezett ki Budapest rendőrfőkapitánya négy fővárosi kerület rendőrségének élére - közölte a rendőrség internetes honlapján. | 2005-10-03 15:54:00 | 0 |
| Döntés nélküli visszafoglalt bérház-ügy | Még nem döntött a VII. kerületi önkormányzat a rendőrség által a hét végén
civilektől visszafoglalt budapesti bérház felújításáról - közölte Demeter Tamás, VII. kerületi alpolgármester hétfőn az MTI megkeresésére. | 2005-10-03 15:43:00 | 0 |
| Új Társalgó indult: Megbeszélő | Kedves társalgók, felhívjuk figyelmüket arra, hogy újra kinyitott a fideszfrakcio.hu Társalgója. A korábbi hozzászólások és topikok elérhetők a Társalgó archív menüpont alatt, és újra megnyílik a szabad beszélgetés lehetősége Magyarország első társalgóhonlapján, a Megbeszélőn. | 2005-10-03 15:27:00 | 0 |
| Gyurcsány az ígérethegy előtt | Miniszterelnök Úr az elmúlt évben valóban sokat beszélt, de tudjuk, hogy sok beszédnek soka az alja. Egy esztendővel ezelőtt Gyurcsány Ferenc valóban egy nagy hegy előtt állt, egy ígérethegy előtt, amit a szocialisták hordtak össze. Most csak kerülgeti ezt az ígéretjegyet, de nem nagyon tud vele mit kezdeni - reagált Gyurcsány Ferenc hétfői felszólalására Áder János. | 2005-10-03 15:21:00 | 0 |
| Majd tizedével kevesebb utas a BKV-n | Hiba volt az idén 18 százalékkal emelni a BKV tarifáit, mivel aggasztóan, nyolc százalékkal csökkent az utasok száma, s immár napi 80 ezerrel kevesebben választják a tömegközlekedést - jelentette ki a fővárosi Fidesz-MKDSZ frakcióvezetője a BKV Akácfa utcai pótdíj irodája előtt tartott tájékoztatóján. | 2005-10-03 15:09:00 | 0 |
| Jelentős magyar siker a cukorreform terén | Jelentős szakmai sikerként üdvözölte hétfőn Brüsszelben kiadott közleményében
Glattfelder Béla magyar képviselő, hogy az Európai Parlament mezőgazdasági bizottságának első cukorreformmal kapcsolatos jelentéstervezete összes fontos javaslatát átveszi. | 2005-10-03 15:00:00 | 0 |
| Ha egyszer már uszodát épít az ember a rózsadombi családi villába, akkor lift vezessen a medencéhez! | "M.országban az embereknek eszükbe jutott az is, hogy mindenkinek joga van tudni azt is, Gy. mit gondol saját, rózsadombi, baloldali milliárdosi, privatizálós, beapportálós, liftesuszodás, lízingelős, off-shore céges történetéről. És ha az embereknek joguk van mindezt tudni, akkor Gy.-nek, mint demokratikus politikusnak kötelessége lenne végre ezt elmondani" - mutatott rá Deutsch Tamás napirend előtti felszólalásában hétfőn a parlamentben. + Zsebrádióban a beszéd hanganyaga | 2005-10-03 14:53:00 | 1 |
| Ötödével visszaesett a Romániából érkezők száma | Jelentősen, 15-20 százalékkal visszaesett a Romániából érkező utasok száma az október 1-jén bevezetett új kiutazási szabályozás után - mondta a határőrség szóvivője az MTI érdeklődésére hétfőn. | 2005-10-03 14:51:00 | 0 |
| Palesztin rendőrök rohamozták meg a parlamentet | Kéttucatnyi palesztin rendőr tört be hétfőn a palesztin parlament gázai épületébe, tiltakozva az ellen, hogy elegendő muníció híján nem tudták visszaverni a Hamász szélsőséges palesztin mozgalom előző napi támadását. | 2005-10-03 14:31:00 | 0 |
| Káoszt szült a román állampolgárok kiutazását szabályozó új rendelet a román határon | Teljes káosz uralkodik a román határokon - legalábbis ez derült ki a hétfői romániai sajtótudósításokból, amelyek beszámoltak a román állampolgárok kiutazását szabályozó, szombat reggeltől érvénybe lépett új rendelet alkalmazásáról. | 2005-10-03 12:49:00 | 0 |
| Mucuska-gate: államtitkot sértett az állam? | A Magyar Bálint és Hiller István munkatársával kapcsolatos, Mucus-gate néven hírhedtté vált kémügy kirobbanásának napján Révész Máriusz telefonon beszélt Szatmári Tiborral, a feltételezett román kém férjével - írta a pénteki Népszava. A kiszivárogtatót valószínűleg a nemzetbiztonsági kabinet tagjai közt kell keresni, hiszen arról a tényről, hogy Révészt lehallgatták, valamint a beszélgetés tartalmáról is csak ők tudtak. | 2005-10-03 12:11:00 | 0 |
| Igazságosság: saját törvényét sem tartja be Kóka János | A magyar kormány egyik minisztere lendületesen lépett le a törvényesség ösvényéről - állította hétfői sajtótájékoztatóján Márton Attila, rámutatva: ez a tárcavezető nem más, mint Kóka János, aki éppen az általa tavasszal szigorított törvényt felejtette el betartani. | 2005-10-03 11:51:00 | 0 |
| Tovább romolhat Magyarország adóskockázati besorolása | Londoni feltörekvő piaci elemzők szerint a magyarországi választások előtt nem volt várható érdemi kiadáscsökkentés a jövő évi költségvetésben. Elképzelhető, hogy a hitelminősítők rontani fogják a magyar adóskockázati besorolást - írja a FigyelőNet. | 2005-10-03 11:32:00 | 0 |
| A költségvetési számoknak nemhogy a nagyságrendjét, az előjelét sem sikerült eltalálni | A pénteken a parlament elé terjesztett költségvetés inkább lassítja a gazdasági növekedést mint gyorsítja azt - állapította meg Bokros Lajos volt pénzügyminiszter a köztévé egyik mai adásában. Megítélése szerint káros, ha az euró 2010-es céldátumát tovább tolja a kormány. Ha az euró bevezetése 2010-ben nem célja Magyarországnak, akkor 2013-ban vagy 2016-ban miért lesz az? - teszi fel a kérdést. | 2005-10-03 11:08:00 | 0 |
| Veres János botrányt okozott | A svájci CE Sárl társaság kifogásolja, hogy Veres János pénzügyminiszter múlt szerdán akkor tette közzé makrogazdasági közleményét, a hiánycélok drasztikus emelését, amikor a BÉT-en még javában folyt a kereskedés. | 2005-10-03 09:45:00 | 0 |
| Állatvédelmi plakát-és fotópályázat a 2005/2006 évre | Az Orpheus Országos Állatvédő és Természetbarát Közhasznú Egyesület pályázatot hirdet "Állatvédelmi plakát-és fotópályázat 2005/2006" címmel, melynek célja az állatszeretet, a környezeti tudatosság fokozása, a kreatív alkotószellem ösztönzése. | 2005-10-03 09:05:00 | 0 |
| Ötkarikás találkozó | Többek között egy magyarországi olimpia megrendezésének esélyeiről volt szó Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke és Orbán Viktor vasárnap reggeli találkozóján - mondta Schmitt Pál, aki maga is résztvett a munkareggelin. | 2005-10-03 08:35:00 | 0 |
| Fegyelmezetlen és választási lett a költségvetés | Igazi meglepetésektől mentes és hamisítatlan választási költségvetési törvényjavaslatot nyújtott be a parlamentnek a kormány. A négyszázalékos gazdasági növekedés és kétszázalékos infláció mellé magas államháztartási hiányról szóló tervet társít a kabinet, azonban a fennálló kockázatok ellensúlyozását nem lehet felfedezni a dokumentumban - írja a Világgazdaság. | 2005-10-03 08:14:00 | 0 |
| SZDSZ: Gyurcsány nem a kormány nevében beszélt | Bár az SZDSZ is tagja a kormánynak, mégis sorra csak a sajtóból értesül Gyurcsány Ferenc ígéreteiről, döntéseiről - írja a Napi Ász. A szabad demokraták ügyvivője ráadásul nem látja, miből kívánja finanszírozni az MSZP a bejelentett ötéves nyugdíjreformot és a gáz árának befagyasztását. | 2005-10-03 08:09:00 | 0 |
| Rosszkedvű unió | Az Európai Uniót alkotó százmilliók életében döntő jelentőségű a mai nap. Akár azért, mert megkezdődnek a csatlakozási tárgyalások a területének csupán öt százalékában Európában fekvő Törökországgal, akár azért, mert nem. | 2005-10-03 08:01:00 | 0 |
| Csúszó leértékelődés | Mi mindig mindenről elkésünk, írta Ady Endre, pedig mi sosem akarunk elkésni. Sőt. Amiben csak lehet, legelöl akarunk járni, a visegrádi országok előtt mindenképpen, a térség vezető állama akarunk lenni, pannon puma, ilyesmi. Az eurót is mi akartuk először bevezetni, egyetlen újonnan csatlakozó ország sem volt olyan bátor, mint mi. | 2005-10-03 07:59:00 | 0 |
| Nincs áttörés a brit-osztrák külügyminiszteri találkozón török ügyben, a hollandok pesszimisták | Jack Straw brit külügyminiszter és osztrák kollégája, Ursula Plassnik vasárnap esti luxemburgi különtalálkozóján nem sikerült közelíteni az álláspontokat a török EU-csatlakozási tárgyalások megkezdését akadályozó osztrák álláspont ügyében - szivárgott ki diplomáciai forrásokból. | 2005-10-03 07:37:00 | 0 |
| Üres önkormányzati ingatlanok Budapesten | A rendőrség foglalta vissza vasárnap este azt a budapesti bérházat, amelyet 30-40 civil aktivista előző nap vett birtokba - tudta meg az MTI a házfoglaló akció egyik szervezőjétől. | 2005-10-03 07:35:00 | 0 |
| Botrányos egyház-finanszírozás | Aggodalmak tapasztalhatók az intézményfenntartó egyházak vidéki világában; némely egyházmegye, egyházkerület gyűlésein az a hír terjed, hogy a kormány megszüntet bizonyos szerződés szerinti járandóságokat: hittanpénzt, kistelepülési lelkészek jövedelempótló járandóságát. Gulyás Kálmán egyházügyi államtitkár elmondta: már aláírta azokat az utalásokat, amelyek megszüntetik a finanszírozási késlekedést - írja a Magyar Nemzet. | 2005-10-03 07:35:00 | 0 |
| Fideszes siker Egyházashollóson | Büki Zoltánt, a Fidesz jelöltjét választották meg polgármesternek a vasárnap megtartott időközi választáson a Vas megyei Egyházashollóson - közölte az MTI-vel a település jegyzője. Kovács Gyula elmondta: a 486 választásra jogosult közül 264-en adták le szavazatukat, ami 54,3 százalékos részvételnek felel meg. | 2005-10-03 07:32:00 | 0 |
| Batiz: Kóka döntött a gázáremelésről | November 1-jétől 19 százalékkal emelkedik a gáz ára a nagyfogyasztóknak a gazdasági miniszter napokban meghozott döntése értelmében; "a lakosságot a változtatás nem érinti" Batiz András kormányszóvivő szerint. Kóka János, a gazdasági tárca vezetője a hét második felében döntött arról, hogy november 1-jétől többi között a gyáraknak és minisztériumoknak átlagosan 19 százalékkal kell többet fizetniük a gázért - mondta Batiz András, akit az MTI az RTL Klub esti híradójának információja alapján keresett meg. | 2005-10-03 07:30:00 | 0 |
| A újabb csapást a német szocialistákra | A német konzervatív pártok (CDU, CSU) eggyel gyarapították parlamenti mandátumaik számát, miután Andreas Lammel, a kereszténydemokraták (CDU) egyéni jelöltje vasárnap nyert Drezda I választókerületben: az új összetételű Szövetségi Gyűlésben (Bundestag) a CDU/CSU 226 mandátummal rendelkezik, a szociáldemokraták (SPD) 222-vel. | 2005-10-03 07:29:00 | 0 |
| További fekete özvegyeket találtak egy XII. kerületi házban | További "európai fekete özvegyeket" - életveszélyes pókokat - találtak abban a fővárosi, XII. kerületi házban, ahol szombaton egy fiatal férfi, Dernei Róbert a lakásában, radiátora alatt az első ízeltlábút felfedezte. | 2005-10-03 07:27:00 | 0 |
| Vasárnap este megkezdődött az EU-külügyminiszterek rendkívüli tanácskozása Törökország ügyében | Megkezdődött az EU-tagállamok külügyminisztereinek rendkívüli tanácskozása vasárnap este Luxemburgban: a téma a török EU-csatlakozási tárgyalások megkezdése, pontosabban az ezzel kapcsolatos osztrák ellenállás leküzdése. | 2005-10-03 07:26:00 | 0 |
| Mégis lesz gázáremelés | Novembertől a nagyfogyasztóknak kell majd többet fizetniük a gázért, 19 százalékkal. A gazdasági miniszter ezt a korábbi szokásokkal ellentétben most nem jelentette be. A kormányszóvivő cáfolta, hogy azért hallgatták volna el, mert kényes politikai kérdéssé vált a gázáremelés - hangzott el az egyik kereskedelmi csatorna híradójában. | 2005-10-02 18:37:00 | 0 |
| Belgrád nem veszi komolyan az EP-határozatot | A belgrádi székhelyű pártok és kormányilletékesek túl szigorúnak tartják az Európai Parlament elítélő hangú nyilatkozatát a vajdasági nemzetiségi viszonyokról, de szemlátomást nem foglalkoztatja őket túlzottan a strasbourgi állásfoglalás. | 2005-10-02 18:13:00 | 0 |
| Országépítő program készül | Magyarországon a falunak nemcsak múltja van, hanem jövője is, e pillanatban azonban a jelene hiányzik még - többi között erről beszélt Orbán Viktor vasárnap Dabason, a faluparlament első országos gyűlésén. Mint mondta, nem öt év múlva kell programokat végrehajtani, cselekedni itt, s most kell, mert a jelen a kérdéses. | 2005-10-02 18:06:00 | 0 |
| A meggyilkolt anyós különös esete | Gyurcsány késői vagyonfelosztása — több mint 8 év telt el a válás óta — azért is érdekes, mert az ingatlan tulajdonjogát akkor sem adta oda hamarabb (hacsak nem a törvények lassúsága miatt) a volt feleségnek, amikor annak anyját 1998. február 25-én, a Horn-kormány utolsó hónapjaiban meg nem ölték. Mert megölték - írja a Magyar Demokrata. | 2005-10-02 17:54:00 | 0 |
| Megalakult a Nemzedéki Konzervatív Kör | Nemzedéki Konzervatív Kör néven szellemi kört alakított a Fidelitas mintegy félszáz tagja vasárnap a Pest megyei Királyréten. A társaság célja egyebek között a tiszta közélet megteremtése - közölte Dobó László, az egyik alapító. | 2005-10-02 16:53:00 | 0 |
| Törvényjavaslat a nők érdekében | A Fidesz elnöksége felkérte a Szövetség országgyűlési frakcióját, hogy dolgozzon ki és terjesszen a Parlament elé egy olyan törvényjavaslatot, amely lehetővé teszi, hogy azok az asszonyok, akik 40 év munkaviszonnyal rendelkeznek, elmehessenek nyugdíjba, még akkor is, ha nem érték el a korhatárt. | 2005-10-02 15:59:00 | 0 |
| Erdély három nagyvárosában mutatkozott be az Új Magyar Szó | Nagy sikerű, vidám műsor keretében mutatták be az elmúlt napokban (pénteken Marosvásárhelyen, szombaton Kolozsváron, vasárnap pedig Csíkszeredában) az Új Magyar Szó közéleti és családi napilap ingyenes mutatványszámát. | 2005-10-02 14:03:00 | 0 |
| Reményárusok | A választó reményt vesz, akárcsak a részvényvásárló - mondta Gyurcsány Ferenc a bükfürdői BrandFestivál elnevezésű konferencián. A miniszterelnök marketing- és kommunikációs szakemberek előtt tartott előadásában azt állította, hogy a részvénypiacon a vevő számára teljesen érdektelen a kiszemelt cég múltja, hiszen befektetésének hasznosságát a jövő dönti el. Ezért a választásokon is az nyerhet, aki a jövőről hitelesebb és vonzóbb képet tud nyújtani az országnak. | 2005-10-02 12:54:00 | 0 |
| Bomlásnak indult az MSZP | Egymást érik a fiktív tagokról, botrányos küldöttgyűlésekről, feloszlott és feloszlatott helyi szervezetekről szóló hírek a szocialista párt háza tájáról. Mindez arra enged következtetni, hogy késhegyre menő belviszályok feszítik szét belülről az MSZP-t az ország egyre több pontján - írja az MNO. | 2005-10-02 11:22:00 | 0 |
| Talmácsi Gábor nyert Katarban | A Red Bull KTM versenyzője, Talmácsi Gábor győzelmével zárult a gyorsasági motoros-világbajnokság 13. katari futama a 125 kcm-es kategóriában. A magyar versenyző szinte végig csapattársa, a finn Kallio mögött motorozott, ám a célegyenesben legyőzte vetélytársát. | 2005-10-02 11:15:00 | 0 |
| A keletnémetek XVI. Benedeket is megfigyelés alatt tartották | A keletnémet állambiztonsági minisztérium (Stasi) 1974-től kezdve Joseph Ratzinger teológiaprofesszort, a mai XVI. Benedek pápát is megfigyelés alatt tartotta - derül ki a Bild am Sonntag című német vasárnapi lap publikációjából. | 2005-10-02 10:49:00 | 0 |
| Legyen a nőké a választás | Belvárosi nyugdíjasokkal találkozott szombaton Orbán Viktor az Idősek Világnapja alkalmából. A Fidesz elnöke bejelentette: a párt javaslatot tesz arra, hogy a negyven év munkaviszonnyal rendelkező nők már a nyugdíjkorhatár elérése előtt választhassanak: tovább dolgoznak, vagy nyugdíjazásukat kérik. | 2005-10-02 10:43:00 | 0 |
| Orbán Viktor: kisiklott a rendszerváltás vonata | "Tizenöt évvel ezelőtt közösen felszálltunk egy vonatra, amire az volt felírva, rendszerváltoztatás. Ha körülnézünk, akkor azt látjuk, hogy ez a vonat letért az eredeti pályájáról, azt is mondhatnám, hogy kisiklott" - mondta Orbán Viktor a Vállalkozók Pártja szombati rendkívüli kongresszusának vendégeként, Budapesten. | 2005-10-01 18:08:00 | 0 |
| Fidesz: tisztelet a szülők és nagyszülők iránt | Az Idősek Világnapján a gyermekek és az unokák nevében tiszteletünket és megbecsülésünket fejezzük ki szüleink és nagyszüleink iránt. Megkülönböztetett figyelemmel fordulunk azok felé, akik egyedül maradtak és magányosan élik életüket. | 2005-10-01 17:39:00 | 0 |
| A KDNP köszönti az időseket | A KDNP nagy tisztelettel köszönti az időseket az Idősek Világnapja alkalmából. A ma idősei voltak azok, akik a második világháború után újjáépítették az országot, és olyan körülményeket teremtettek hazánkban, melyek a ma fiataljai részére adnak lehetőséget a jólétre és a gyarapodásra. | 2005-10-01 17:36:00 | 0 |
| Az eladósított önkormányzatokat ünnepelték Lamperthék | A magyar önkormányzatok a demokratikus intézményrendszer erős pillérei - mondta szombaton Lamperth Mónika belügyminiszter, az önkormányzati rendszer fennállásának 15. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen, a Kossuth téren. Szita Károly, Kaposvár fideszes polgármestere az ünnepségen elhangzottakra reagálva úgy fogalmazott: "nem volt felhőtlen az ünnep". | 2005-10-01 17:35:00 | 0 |
| Mucuskagate: továbbra is titkolóznak | Még mindig nem látni tisztán az úgynevezett Mucuskagate-ügyben, pedig az az állítás, miszerint gyanú merült fel, hogy a Medgyessy-Gyurcsány-kormány két minisztere is kapcsolatba került egy olyan személlyel, akitől információk juthattak el a román titkosszolgálatokhoz, nagyon súlyos - mondta Demeter Ervin szombati rendkívüli sajtótájékoztatóján. | 2005-10-01 17:24:00 | 0 |