Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Cikkarchívum

Megalakította kormányát a megbízott portugál kormányfőJosé Sócrates megbízott portugál kormányfő péntek este José Sampaio államfővel folytatott megbeszélése után újságírók előtt bejelentette, hogy megalakította kormányát, amelyben 16 miniszter lesz.2005-03-05 10:09:00 0
Polgári Kormányzás 2006 - indul a Fidesz konferenciasorozata"Polgári Kormányzás 2006" címmel ma tartja első konferenciáját a Fidesz új, hasonló nevű munkacsoportja a budapesti Festetics Palotában. A Navracsics Tibor vezette munkacsoport első rendezvényén, a "Felelősséggel felelni" mottóval a Fidesz Nemzeti Kulturális Stratégiáját vitatják meg.2005-03-05 10:01:00 0
A munkanélküli járadék emelését szorgalmazzák a szakszervezetekA munkanélküli járadék emelését szorgalmazzák a szakszervezetek, mert úgy vélik, hogy a jelenleg igen alacsony munkanélküli járadékból rendkívül nehéz ismét elhelyezkednie annak, akinek valóban ez a célja. Horváth Lajos, a Liga Szakszervezetek ügyvezető alelnöke, az Országos Érdekegyeztető Tanács munkaerőpiaci bizottságának e szakmai kérdéssel régóta foglalkozó tagja véleménye szerint ezért mielőbb módosítani kellene a foglalkoztatási törvényt.2005-03-05 09:59:00 0
Bush részvétét nyilvánította Berlusconinak az olasz titkosszolgálat ügynökének halála miattGeorge Bush amerikai elnök pénteken telefonon felhívta Silvio Berlusconi olasz kormányfőt és sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy egy iraki ellenző pontnál amerikai katonák lelőtték az olasz titkosszolgálat egyik ügynökét és megsebesítették Giuliana Sgrena kiszabadult olasz túszt.2005-03-05 09:40:00 0
A Fehér Ház sajnálkozását fejezte ki a péntek esti tragikus bagdadi incidens miattA Fehér Ház pénteken sajnálkozását fejezte ki, amiért egy olasz titkosszolgálati tiszt meghalt, a kiszabadult olasz újságírónő, Giuliana Sgrena pedig megsebesült, amikor amerikai katonák egy iraki ellenőrző pontnál rálőttek a gépkocsijukra.2005-03-05 09:39:00 0
Berlusconi magyarázatot kér az USA-tól a bagdadi incidensreMagyarázatot kért az Egyesült Államok római nagykövetétől pénteken Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök arra a tragikus incidensre, amelyben amerikai katonák feltehetően tévedésből agyonlőtték az olasz titkosszolgálat iraki csoportjának főnökét, aki éppen a repülőtérre vitte a túszejtők kezéből kiszabadított olasz újságírónőt, Giuliana Sgrenát.2005-03-05 09:36:00 0
Hetedik katonájukat vesztették el a bolgárok IrakbanLelőttek egy bolgár katonát Irak déli részén pénteken, amint visszafelé tartott a bázisra a Díváníja városban tartott őrjáratról - jelentették bolgár hírügynökségek az iraki lengyel katonai parancsnokságra hivatkozva.2005-03-05 09:35:00 0
Leonyid Kucsma azt állítja, hogy tiszta a lelkiismereteTiszta a lelkiismerete - közölte pénteken a csehországi üdülőhelyen, Karlovy Varyban Leonyid Kucsma volt ukrán elnök. A politikus a 2000-ben meggyilkolt Georgij Gongadze ukrán újságíró haláláról kérdező újságíróknak kijelentette: Isten, ember és lelkiismerete előtt tiszta.2005-03-05 09:34:00 0
Meghosszabbították a demonstráció idejét Komárom-Esztergom megyébenMeghosszabbították a demonstráció idejét a gazdák Komárom-Esztergom megyében - tájékoztatta Márkus János, a demonstrálók szervezője az MTI-t. A 13-as számú főút Csémpuszta vasúti átjáró és a komáromi bevezető tábla közötti útszakaszán fél pályán pénteken is mintegy 3 kilométeres járműsor alakult ki traktorokból és személyautókból - közölte Márkus János.2005-03-04 20:06:00 0
Kravcsenko búcsúlevelében haláláért Kucsma ex-elnököt hibáztattaA volt ukrán államfőt, Leonyid Kucsmát és környezetét vádolta hátrahagyott búcsúlevelében Jurij Kravcsenko egykori ukrán belügyminiszter, aki feltehetően öngyilkosságot követett el - jelentette pénteken az Interfax hírügynökség és az NTN ukrán magántelevízió meg nem nevezett igazságügyi forrásokra hivatkozva.2005-03-04 20:05:00 0
Újabb gyanúsítás K and H-ügybenSikkasztással gyanúsította meg a rendőrség a Kulcsár-ügyben az ország egyik legnagyobb közterületi hirdető cége, az ESMA Kft. gazdasági vezetőjét - adta hírül az egyik kereskedelmi televízió pénteken. A TV2 Tények című műsora arról számolt be, hogy a Kulcsár Attila egykori, úgynevezett VIP-listáján szereplő igazgatónő ellen azért indult büntetőeljárás, mert a gyanú szerint több mint 40 millió forintot kapott abból a pénzből, amit a bróker másoktól sikkasztott.2005-03-04 20:03:00 0
Fideszes alpolgármestere lehet a IX. kerületi SZDSZ-es polgármesternekFideszes általános helyettese lehet a legutóbbi választáson a szocialisták támogatásával IX. kerületi polgármesterré választott szabaddemokrata Gegesy Ferencnek - közölték kerületi politikusok az MTI-vel pénteken. A korábban jelzettnél később, nem hétfőn, hanem csütörtökön lesz az a rendkívüli testületi ülés, amelyen megválaszthatnak egy fideszes képviselőt alpolgármesternek - mondták.2005-03-04 19:53:00 0
A lemondást fontolgatta Joschka Fischer a vízumbotrány miattJoschka Fischer német külügyminiszter a vízumpolitikában elkövetett mulasztások miatt a lemondásra gondolt - ismerte be maga a miniszter a Frankfurter Rundschaunak adott interjújában. Az interjú a lap szombati számában jelenik meg, részleteket pénteken adtak közre belőle.2005-03-04 19:38:00 0
Holtan találták Jurij Kravcsenko volt ukrán belügyminisztertRöviddel azelőtt, hogy meg kellett volna jelennie kihallgatásra az ukrajnai főügyészségen a Gongadze-ügyben, holtan találták Jurij Kravcsenko volt ukrán belügyminisztert pénteken,. A hírt megerősítette Inna Kiszel belügyminisztériumi szóvivő is. Egyéb részletet azonban nem közölt, mondván, hogy az ügy a főügyészség hatáskörébe tartozik. A főügyészség szóvivője egyelőre nem nyilatkozott.2005-03-04 19:36:00 0
Kevesek hasznát hozta a fészekrakó programHalász János, a Fidesz-frakció szóvivője az MTI-nek azt mondta: a Fészekrakó program a szakértők szerint megbukott. Mint mondta, a program egy hónapja indult, ez alatt 150-200 szerződést kötöttek, és ha ebben az ütemben haladnak, akkor az év végéig jó, ha 1500 szerződést sikerül megkötni.2005-03-04 19:04:00 0
Magára vonta Ankara haragját Kretschmer EU-képviseletvezetőFelháborodva fogadta a török külügyminiszter Hansjörg Kretschmernek, az Európai Unió (EU) ankarai képviselete vezetőjének az akadozó reformfolyamatot kritizáló szavait - értesült a Hürriyet török napilap.2005-03-04 19:01:00 0
Bush: Szíriának májusig ki kell vonulnia LibanonbólGeorge Bush amerikai elnök szerint Szíriának májusig ki kell vonulnia Libanonból, ellenkező esetben elszigetelheti magát a világtól. Bush a New York Post pénteki számában megjelent interjújában leszögezte: nemcsak a szíriai katonáknak kell távozniuk a szomszédos országból, hanem "mindenkinek", különös tekintettel a szíriai titkosszolgálat tagjainak.2005-03-04 19:00:00 0
Zendületben az ország: március 15-én is gazdatüntetés lesz a ParlamentnélA gazdák traktorral kívánnak demonstrálni a március 15-i ünnep alatt a Kossuth téren és annak környékén - közölte Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) pénteken az MTI-vel.2005-03-04 18:37:00 0
Németh nem miniszterhez méltóan viselkedik"Felszólítjuk Németh Imrét, hogy viselkedjen politikushoz, miniszterhez, gondolkodó emberhez méltóan, hagyjon fel a gazdák hergelésével" - fogalmazott a politikus. Németh Imre miniszter a gazdákkal folytatott tárgyaláson saját maga idézte az MTV Nap-kelte című műsorában elhangzott szavainak gépelt változatát, miszerint: "igazából nem a mezőgazdaságról szól, hanem csöpögő nyálú, hatalomsóvár emberek akciójáról.".2005-03-04 18:34:00 0
Keresztények a család mellettA keresztény szervezetek szerint az elmúlt évtizedekben sorozatos támadások érik a családokat és a hagyományosan vett házasság értékeit - közölte Szalay Kornél Géza, a Keresztény Közéleti Akadémia (KKA) Alapítvány kuratóriumának elnöke pénteken az MTI-vel.2005-03-04 18:27:00 0
Az Európai Parlament támogatja Horvátország csatlakozásátAz Európai Parlament (EP) küldöttsége támogatásáról biztosította Zágrábot az európai uniós csatlakozási tárgyalások megkezdésének kérdésében, és azt várja, hogy a tárgyalások megkezdődjenek a kitűzött időpontban - közölte pénteken Schmitt Pál, a küldöttség vezetője.2005-03-04 17:03:00 0
Arany Tajgát nyert a DealerFliegauf Benedek Dealer című filmje nyerte az Arany Tajga díjat a hanti-manszijszki elsőfilmes fesztiválon - közölte pénteken Tóth Tamás filmrendező, aki részt vett az eseményen.2005-03-04 16:16:00 0
Nyitrai Zsolt a Fidelitas ügyvezető alelnökeAz új elnökség egyhangúlag Dr. Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselőt választotta a Fidelitas ügyvezető alelnökévé.2005-03-04 16:13:00 0
Nem mondanak igazat Némethék?A visegrádi országok közül Magyarországot kivéve mindenhol kilencven százalék felett állnak a kifizetések. Itthon a sok igénylő és a kevés ügyintéző jelent problémát - írta meg a Világgazdaság.2005-03-04 16:03:00 0
Gazdák mellett a reformátusokA Magyar Református Presbiteri Szövetség együttérzését és támogatását fejezi ki a magyar gazdák azon igényével, hogy elmaradt, jogos követeléseiket minél előbb megkapják. Kötelességének érzi ezt azért, mert tagjainak jelentős része a magyar mezőgazdaságban dolgozik. Szükségét érzi azért, mert az elmúlt napok presbiteri összejövetelein számos presbitertársunk imádkozott a megmozdulásban részt vevő társaikért.2005-03-04 15:54:00 0
Sztrájkol Győr-Moson-Sopron megye?Tiltakozva az ellen, hogy kötelező feladataik ellátásához szükséges forrásokat az állam nem biztosítja, 2005. március 19-én a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat által fenntartott intézmények zárva tartanak. A Közgyűlés egyben felkéri a megye települési önkormányzatait: ha a fentiekben megfogalmazottakkal egyetértenek, és költségvetési forrásaikból szintén képtelenek a kötelező feladataikat ellátni 2005. évben, csatlakozzanak a tiltakozáshoz. Közöljük a közgyűlés felhívását.2005-03-04 15:06:00 0
Ügynökösdi: III/III-as lista az internetenKik szervezték be a hálózati személyeket? Kik működtették az állambiztonság rendszerét? A hvg.hu pénteken nyilvánosságra hozta azoknak az állambiztonsági tiszteknek és főtiszteknek a nevét, akik 1989-ben a Belügyminisztérium (BM) III/III. Csoportfőnökség központi állományának tagjai voltak, illetve a megyei osztályokat, a megyei rendőr-főkapitányságok III/III. osztályainak vezetői vezették. A listán 206 tiszt és főtiszt neve szerepel.2005-03-04 14:41:00 0
Németh bicskanyitogató stílusaKétségessé válhat az agrárminisztérium és a tüntető gazdák képviselői közötti tárgyalások délutáni folytatása. Németh Imre egyebek között "a politika játszmájának, csöpögő nyálú hatalommániás politikusok szervezkedésének" nevezte a gazdák demonstrációját.2005-03-04 14:36:00 0
"Nagyajólét": Battonyai szegények levele a miniszterelnöknekA román határ menti békési kisváros, Battonya nagycsaládosainak nem véletlenül jutott eszükbe éppen Gyurcsány Ferenc, akinek a jótékony célokra felajánlott fizetéséből karácsonykor segélycsomagot osztott Karsai József, battonyai MSZP-s képviselő. Karácsony rég volt, a tél hosszú, és nem akar vége lenni.2005-03-04 14:23:00 0
Megújúlt festményBanki támogatással újult meg az egri Dobó István Vármúzeum gyűjteményéhez tartozó egyik festmény, a XVII. századi alkotást a pénzintézet helyi fiókjában mutatták be pénteken. A Vitorláshajó indulása viharos tengerre című olajfestményt a flamand Peeters Bonaventura ismeretlen követőjének tulajdonítják, a művet a Külkereskedelmi Bank választotta ki a vármúzeum restaurálásra váró alkotásai közül, és saját költségén hozatta rendbe.2005-03-04 13:21:00 0
Adósságspirálban Sopron2005 Sopronban az eladósodás éve lesz, miközben a város költségvetésében fejlesztési hitel címen számviteli attrakciókkal, csűrés-csavarásokkal igyekszik a szocialista-szabaddemokrata városvezetés takargatni a működési hiányt. - jelentette ki Dr. Molnár Ágnes, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség önkormányzati képviselője tegnap Sopronban.2005-03-04 13:11:00 0
Varga Mihály a Hungarian Business Forum konferenciájánAz önkormányzati szféra ésszerű karcsúsításával lehetne koncentrálni az erőket - jelentette ki Varga Mihály, volt pénzügyminiszter a Hungarian Business Forum pénteki konferenciáján.2005-03-04 12:44:00 0
Felkészült-e a kormány egy estleges árvízre?Ellentétben a 2002-es ígéretekkel, a kormány semmit nem tett az árvízvédelem ügyében. Hangoztatták ugyanis, hogy 2004-re a Tiszán és mellékfolyóin kiépítik a védelmi rendszert, de egy méter gát sem épült - mondta Szalay Ferenc fideszes képviselő pénteki sajtótájékoztatóján.2005-03-04 12:41:00 0
Egy rugóra járó régióNem tudom, ki hogy van vele: Péterfalvi Attila adatvédelmi biztosnak nem feltétlenül egy médiaperformansz keretében kellett volna jogi álláspontját hivatalossá tenni, amikor is a provokatív ügynöklistát a kamerák kereszttüzében ledarálta.2005-03-04 12:31:00 0
Brüsszelt is tájékoztatták a gazdákA Magosz egyik vezetője Brüsszelben tájékoztatta az Európai Unió szakértőit, valamint az újságírókat a magyar gazdák elégedetlenségének okáról, illetve demonstrációjukkal nyomatékosított követelésükról.2005-03-04 12:03:00 0
Uniós szervezetek a magyar gazdatüntetés mellettA magyarországi gazdademonstrációt támogató közleményt adott ki Brüsszelben a mezőgazdasági termelők egyik uniós érdekképviseleti szövetsége, az Európai Gazdák Koordinációja. Az MTI-hez pénteken eljuttatott dokumentum leszögezi, hogy a nemzetközi szervezet támogatja a több mint 20 000 magyar gazda budapesti és országos akcióját.2005-03-04 11:37:00 0
Jégtorlódás a TiszánJelentősebb vastagságú jég torlódott össze mintegy 21 kilométeres hosszúságban a Felső-Tisza Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szakaszán, de beavatkozásra nincs szükség - tájékoztatta Bodnár Gáspár, a térségi környezetvédelmi és vízügyi igazgatóság vezetője pénteken az MTI-t.2005-03-04 11:29:00 0
Nagy hó lesz a hétvégénJelenleg az ország kétharmadán, a délnyugati területeken havazik váltakozó erősséggel, helyenként intenzíven, az északkeleti, keleti területeken még nem esik, vagy csak elvétve szállingózik a hó - tájékoztatta az MTI-t Jenki Szilvia, az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa.2005-03-04 11:24:00 0
Lezuhant egy török F-16-osLezuhant a török hadsereg egyik F-16-os vadászgépe Északnyugat-Törökországban, a balesetben életét vesztette a repülőgép két pilótája - közölte pénteken a török hadsereg. A gyakorlórepülést végrehajtó F-16D típusú gép csütörtökeste tűnt el a radarokról.2005-03-04 10:58:00 0
Demonstráló gazdák Szabolcsban isKétszáz traktorral, mezőgazdasági géppel, teher- és személyautóval zárták le a szabolcsi gazdák a 4-es főút újfehértói szakaszán a fél útpályát pénteken. A gazdálkodók több, mint két kilométeres útszakaszon lassítják a forgalmat, és délután 16 óráig a helyszínen maradnak - közölte Szántó Csaba, a térségi gazdaköri szervezet alelnöke az MTI-vel.2005-03-04 10:24:00 0
Öngyilkos lett a volt ukrán belügyminiszterHoltan találták Jurij Kravcsenko volt ukrán belügyminisztert pénteken, éppen aznap, amikorra az ukrajnai főügyészség beidézte kihallgatásra a Gongadze-ügyben - közölte az Interfax hírügynökség meg nem nevezett igazságügyi forrásokra hivatkozva.2005-03-04 10:22:00 0
A Fészekrakó máris megbukottEgy hónapja indult el a Fészekrakó program, amellyel az önerővel és szülői segítséggel nem rendelkező fiatalok lakáshoz jutását akarja segíteni a kormány. Miközben a program honlapját tízezrek keresték fel, addig az érdeklődők mindössze néhány ezrelékével, 152 igénylővel kötöttek szerződést a pénzintézetek.2005-03-04 09:35:00 0
Békésben is demonstrációPénteken reggel kilenc órától több mint 60 gépjárművel tartanak félpályás útlezárást a gazdák Szeghalom térségében a 47-es számú főútvonalon, 10 órától pedig a gyulai gazdák is felvonulnak a 44-es út 139. kilométerszelvényénél, a határ közelében - tájékoztatta az MTI-t Kozsuch Mihály, a Magosz Békés megyei alelnöke pénteken.2005-03-04 09:31:00 0
Újabb jogsértések az OEP vénytenderén? - Gyurcsány volt üzletfele nyertAkár két nagy összegű kártérítési pert is indíthat az Országos Egészségbiztosítási Pénztár ellen a Szenzor Kft., amely szerint a több száz millió forintnyi közpénz sorsáról döntő vénytender második fordulójában is számos törvénysértés történt.2005-03-04 08:38:00 0
Hevesben is demonstrálnak a gazdákHeves megyében két helyen tartanak félpályás útlezárást az agrártermelők pénteken - tájékoztatta az MTI-t Karsai Ferenc, a Gazdakörök Heves megyei Szövetségének elnöke.2005-03-04 08:31:00 0
Két centi hótól megbénult TokióHó borította pénteken Tokiót és környékét, s az arrafelé márciusban szokatlan jelenség vonatok késését okozta, több tucat légi járat törlését tette szükségessé, bár egyetlen komolyabb baleset sem történt.2005-03-04 08:24:00 0
Több ezer utast érintett a reggeli vonatkésésElromlott a biztosítóberendezés pénteken reggel 7.00 óra előtt Martonvásár közelében a Székesfehérvár-Budapest MÁV-vonalon, s emiatt több ezer utas valószínűleg elkésett az iskolából és a munkahelyéről.2005-03-04 08:22:00 0
Kutatóreaktort épít IránIrán kutatóreaktor építésébe kezdett, amely évente egy atombomba gyártásához szükséges plutóniumot állíthat elő - közölték csütörtökön az ENSZ-hez közelálló diplomaták. "Irán kutatóreaktor alapjait rakja le Arakban" - közölte egy, az ENSZ szakosított szervezetéhez, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséghez (NAÜ) közelálló diplomata, aki nevének elhallgatását kérte.2005-03-04 08:19:00 0
Újfajta fegyveres érzékelőVezető nélküli, fegyveres, érzékelőkkel ellátott járművek járőröznek majd Ciszjordánia határán, a biztonsági kerítés mentén - közölte csütörtökön egy izraeli televízió.2005-03-04 08:15:00 0
Miért lenne a katonai ügyészség a felelős?A katonai ügyészséghez fordul Havril András vezérezredes, hogy vizsgálják meg, veszélyben volt-e a katonák biztonsága az ellátás és a felszerelés miatt az afganisztáni misszióban - jelentette be a Magyar Honvédség vezérkari főnöke. Simicskó István közölte: nem jogi természetű problémáról van szó, ezért nem világos számára, hogy miért fordul a vezérkari főnök a katonai ügyészséghez.2005-03-03 20:19:00 0
Mádl Ferenc: a gazdasági és a szellemi szabadság nem választható el egymástólA gazdasági és a szellemi szabadság nem választható el egymástól, Magyarország uniós csatlakozása azt célozza, hogy e kettő együtt fejlődjön - mondta Mádl Ferenc köztársasági elnök csütörtökön Budapesten.2005-03-03 19:43:00 0
Nagy Lajos: nem volt módom ellenőrizni az ügynöklistátNagy Lajos, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) megalapítója és egykori főigazgatója az MTI-nek csütörtökön azt mondta: bár látta Antall Józsefnél a neki 1990-ben átadott ügynöklistát, annak adatait nem volt módja ellenőrizni.2005-03-03 19:37:00 0
Fontos felfedezés a C-vitaminrólAmerikai kutatók fontos felfedezést tettek a C-vitamin emberi szervezetre gyakorolt hatásáról. Az új eredmények segítenek tisztázni a C-vitamin szerepét a rák és a szívbetegségek megelőzésében - adta hírül az amerikai tudományos akadémia lapja (PNAS).2005-03-03 19:27:00 0
Vége Bush és Putyin barátságánakAz alig néhány órás orosz-amerikai csúcstalálkozó elemzők szerint azt is megmutatta, hogy a két elnök közötti kapcsolat a korábbinál jóval hűvösebbé vált.2005-03-03 19:26:00 0
Történelmi csúcson az olaj áraCsütörtökön kora este történelmi csúcsra emelkedett a Brent olajfajta ára elsősorban annak a hatására, hogy New Yorkban eddig még soha nem látott szintre drágult a benzin az alapkezelői vásárlásokra. Ez annak köszönhető, hogy több texasi olajfinomított le kellett állítani különböző okok miatt.2005-03-03 19:20:00 0
Rijádban a teljes szíriai kivonulást követelik AszadtólA Libanonban állomásozó szíriai katonai egységek és hírszerzők minél előbbi kivonását követelték szaúdi tisztségviselők a Bassár el-Aszad szíriai elnökkel folytatott tárgyalásokon - közölte csütörtökön egy magát megnevezni nem kívánó szaúdi illetékes.2005-03-03 19:17:00 0
Több mint 1500 amerikai katona esett el eddig Irakban a CNN szerintAz iraki háborúban elesett amerikai katonák száma a CNN jelentése szerint csütörtökön meghaladta az 1500-at; az amerikai hírtelevízió 1502 elesettről küldött jelentést.2005-03-03 19:00:00 0
Hitler bombájával akar beelőzni egy német kiadó"Hitler bombájáról" akar "szenzációs kutatási eredményeket" közreadni március közepén az egyik német kiadó, a DVA.2005-03-03 18:59:00 0
Az Amnesty International bírálja a romániai pszichiátriai betegekkel való bánásmódotÉles hangon ítélte el az Amnesty International nemzetközi emberi jogi szervezet a román hatóságok bánásmódját a pszichiátriai betegekkel, miután 2004-ben csak a Poiana Marei kórházban 18 beteg fagyott meg, illetve halt éhen.2005-03-03 18:45:00 0
Csütörtökön nem fejeződnek be az agrártárgyalásokA demonstráló gazdák és az agrártárca megbízottai közötti egyeztető tárgyalásokat nem zárják le csütörtökön, hanem azok pénteken is folytatódnak - tájékoztatta Németh Imre földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter csütörtökön a plenáris ülés második szünetében az MTI-t.2005-03-03 18:43:00 0
Hiteltelen Szülőföld-programA Szülőföld-program nem hiteles és a célja sem érthető. Nem más ez, mint egy kommunikációs pótcselekvés, amelynek hátterében a kettős állampolgárságról szóló népszavazás eredménytelensége áll - mondta Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője a kormányszóvivő azon bejelentésére reagálva, hogy a határon túli magyarok képviselőivel folytatott konzultációk után módosító javaslat készül a Szülőföld-programhoz.2005-03-03 18:29:00 0
Az ózdi kohászok 15 évvel ezelőtti tragédiájára emlékeztekA tizenöt évvel ezelőtti ózdi kohász-baleset tizenhárom áldozatára emlékeztek csütörtökön a borsodi városban, ahol emlékparkot avattak és emléktáblát lepleztek le a tragédia évfordulóján.2005-03-03 18:23:00 0
Újhelyi csak beszél, beszél, beszél...Minden eshetőségre készen el kell készíteni az új médiatörvény tervezetét - jelentette ki Újhelyi István, az MSZP alelnöke az MTI-nek csütörtökön. Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője azt mondta: jó lenne, ha a szocialisták nem csak beszélnének, hanem csinálnának is valamit ebben az ügyben.2005-03-03 18:13:00 0
Veres András: Politikai manőver az egyház ellenVeres András püspök szerint nem okoz diplomáciai "zűrzavart", hogy a múlt hét végén az interneten megjelent állítólagos "ügynöklistán" vatikáni diplomaták neve is szerepel.2005-03-03 18:11:00 0
Bunkereket épít IránIrán megerősített bunkereket épít, hogy nukleáris berendezéseit légitámadásoktól biztos helyen tudja tárolni - mondták el diplomaták csütörtökön, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) három napos ülésszakának lezárulta után.2005-03-03 18:04:00 0
Gazdák demonstrálnak az osztrák határ közelében isVas megyében a magyar-osztrák határon, a bucsui határátkelőhely közelében 21 mezőgazdasági erőgéppel és személygépkocsikkal kezdték meg forgalomlassító akciójukat az országos agrárdemonstrációhoz csatlakozó gazdák.2005-03-03 17:43:00 0
Varga Tamás idén nem pólózik a válogatottbanVarga Tamás, az athéni ötkarikás játékokon aranyérmes férfivízilabda-csapat védője egészségi okok miatt lemondott a válogatottságról.2005-03-03 17:16:00 0
A hó miatt megbénult Nyugat-EurópaEurópa számos országában nehézségeket okozott a közlekedésben a rendkívüli hideg és hirtelen lehullott hó. Németország egyes részein mínusz 20 fokot mértek, Skóciában a hadsereg segít a mentőegységeknek, Franciaországban és Hollandiában pedig akadozik a légi közlekedés.2005-03-03 17:12:00 0
Becsapott gazdák, leépített szervezetekA Földművelésügyi és Vidékfejlesztési miniszter becsapja a gazdákat. Erről Tóth Imre a gyulai térség fideszes országgyűlési képviselője beszélt sajtótájékoztatón csütörtökön, Gyulán.2005-03-03 16:29:00 0
"Sikeres" MSZP-s lakáspolitika: szétverték az otthonteremtéstA tavalyi újlakás építések számának alakulása örvendetes tény, ugyan e mögött azonban a polgári kormány otthonteremtési modelljének sikere áll. A szocialisták, mint azt már megszokhattuk, ismét a más tollával ékeskednek - hangsúlyozza Mádi László közleményben.2005-03-03 16:27:00 0
Megfogadják Orbán Viktor tanácsátBudapesten a jövő nyártól egységesen 3 százalékkal olcsóbb lesz a távfűtés a korszerűsítések eredményeként - jelentette be Hován Gábor, a Főtáv Rt. vezérigazgató-helyettese csütörtökön a fővárosban.2005-03-03 15:43:00 0
Ketten voltak a kigyulladt Windsor HázbanKetten tartózkodtak a madridi Windsor Ház nevű irodaépületben a helyi rendőrség megállapítása szerint február 13-ra virradóan, amikor a toronyház lángok martalékává vált - írta csütörtöki számában az El País című napilap.2005-03-03 15:37:00 0
Németh Miklós: Nem én állíttattam össze az Antallnak átadott listátNémeth Miklós volt szocialista miniszterelnök az MTI-nek adott csütörtöki nyilatkozatában elismerte, hogy átadott egy listát utódának, Antall Józsefnek, de hozzátette: a listát nem ő állíttatta össze, a tartalmára pedig nem emlékszik.2005-03-03 15:12:00 0
Abbász Washingtonba készülMárcius végén Washingtonba utazik Mahmúd Abbász palesztin elnök, hogy megbeszéléseket folytasson George Bush amerikai elnökkel - közölte egy neve elhallgatását kérő palesztin vezető csütörtökön.2005-03-03 15:07:00 0
Tanítványai védik meg Szegvári KatalintA napokban Szegvári Katalin nyílt levelet írt Gyurcsány Ferencnek, melyben egyfelől elismerte, hogy külföldi útjairól beszámolt a titkosszolgálatnak, másfelől kijelentette, hogy környezetéből senkiről sem jelentett. Levelében éles hangon vonja felelősségre a miniszterelnököt, mondván, "Gyurcsány Ferenc önfeledt kijelentésekkel tematizálja a közéletet, emberek életével szórakozik, az interneten megjelenő, ellenőrizetlen ügynöklistákat egyértelműen ő hívta elő kijelentéseivel." Szegvári tanítványai most nyílt levélben állnak ki tanáruk mellett.2005-03-03 13:56:00 0
Felszabadult rasszizmusAz ORTT panaszbizottságához fordult Kupper András, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője, mert sérelmesnek találta, hogy Bőhm András, az SZDSZ fővárosi frakcióvezetője a Nap-keltében riválisa politikai nézeteit indokolatlanul összefüggésbe hozta Kupper anyai nagyanyjának orosz származásával.2005-03-03 13:46:00 0
Égetés helyett inkább borít Karsai?A gazdatüntetéssel kapcsolatban a csütörtöki Napi Ásznak is nyilatkozott Karsai József búzaégetéséről ismertté vált szocialista országgyűlési képviselő, aki a lapnak megerősítette, hogy a raktárakban rekedt gabona problémája őt is érinti. A kormánypárti honatya azt mondta, ha így megy tovább, akkor ő is az utakra borítja a búzát. Mint ismert, Karsai József először a szentesi Fidesz honlapjának megkeresésére nyilatkozott e témában.2005-03-03 13:28:00 0
Semjén Zsolt visszautasítja az őt ért vádakatSemjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke felháborodásának adott hangot amiatt, hogy az SZDSZ eszközként használ bizonyos rétegeket - a homoszexuálisokat, a drogosokat -, hogy valahogy összekaparja a következő országgyűlési választásokra az öt százalékot. A képviselő csütörtöki sajtótájékoztatóján határozottan visszautasította és kikérte magának, hogy néhány publicista a kereszténydemokrata rendezvényen elhangzott kijelentéseit összefüggésbe hozta a zsidósággal.2005-03-03 12:30:00 0
A gazdák senkitől semmit nem akarnak elvenniNem először fordul elő, hogy Gyurcsány Ferenc, amikor képtelen megbirkózni egy feladattal, nemtelen módon arra törekszik, hogy szembefordítsa egymással az embereket. Kormányzati szinten azonban elfogadhatatlan az a cinizmus, amivel az unokákat próbálják szembefordítani szüleikkel és nagyszüleikkel.2005-03-03 12:20:00 0
A Fidesz az óvodák, az iskolák és az egyetemek mellettA Fidesz törvénymódosítási javaslatokat nyújt be a 2005. évi költségvetésről szóló törvényhez. A módosítások célja a kis létszámmal működő óvodák és iskolák működőképességének megőrzése, valamint a felsőoktatási intézményekben dolgozók béremelésének - létszámleépítés nélküli - biztosítása - jelentette Pokorni Zoltán csütörtöki sajtótájékoztatóján.2005-03-03 11:37:00 0
Cser Ágnes: A kormány súlyos hibát követ elAz Egészségügyi Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (EDDSZ) elnöke szerint a kormány súlyos hibát követ el, ha pártpolitikát csinál a gazdák demonstrációjából. Cser Ágnes ezt azzal kapcsolatban nyilatkozta az MTI-nek csütörtökön, hogy szerdán részt vett a gazdák Parlament előtti tiltakozó akcióján.2005-03-03 10:53:00 0
Új Szó: mélyponton a magyar-magyar viszonyNehezen értelmezhető a magyar kormánynak a határon túli magyarokkal kapcsolatos politikája a kettős állampolgárság kérdését vizsgáló magyarországi népszavazás óta - vélekedik csütörtöki kommentárjában a Pozsonyban megjelenő Új Szó.2005-03-03 10:23:00 0
Szegvári Katalin önmagát figyelte meg?Nem voltam tagja a szolgálatnak, nem kaptam fizetést, saját magamat kellett megfigyelnem, hogy külföldön be akarnak-e szervezni - nyilatkozta a Népszabadságnak Szegvári Katalin, aki nemrégiben éles hangú levelet intézett Gyurcsány Ferenchez. A tévériporter egyébként a történtek ellenére is baloldalinak vallja magát.2005-03-03 08:55:00 0
Lezárták a nyomozást a Nádor Rt. ügyében - az indoklás titkosAz ORFK Nemzeti Nyomozó Irodája a múlt héten megszüntette a Nádor '95 Rt. és annak vezetője, Szász András ügyében indított nyomozást - értesült a Magyar Nemzet. Az MSZP közeli vállalkozó ellen csalás bűntette és más bűncselekmények gyanújával indult vizsgálat titkosszolgálati eszközök - a Horn-kormány idején lebonyolított - beszerzése miatt.2005-03-03 08:09:00 0
Kétszáz traktor a Parlament előttKétszáz traktorral vonultak a gazdák a Parlament elé szerdán késő este, hogy nyomatékot adjanak követeléseiknek. A Felvonulási téren táborozó gazdák azért vonultak át a parlament épülete elé, mert elégedetlenek a tárgyalások ütemével és szeretnék megakadályozni, hogy a kormány időhúzásra játsszon - mondta még az újabb tüntetés előtt Bagi Béla, a demonstrációs bizottság vezetője.2005-03-03 07:57:00 0
Mondj igazat, beverik a fejedet?Fenntartotta az afganisztáni misszióval kapcsolatos állításait Farkas Roland százados az Országgyűlés Honvédelmi Bizottságának szerda délutáni soron kívüli ülésén. A vezérkari főnök helyettese azt közölte, hogy nem volt olyan probléma, amely veszélyeztette volna a katonákat. Keleti György, a testület szocialista elnöke azt kérdezte a századostól, hogy nem tartja-e magát a "csókosok közé tartozónak".2005-03-03 07:50:00 0
Esélyegyenlőség helyett esélyközeliség szükségesKevés emberben van egészségtudatosság, annak a képessége, hogy önmaga egészségéért tenni akarjon - erről Mikola István volt egészségügyi miniszter beszélt a Százak Tanácsa előadássorozatán szerdán Budapesten.2005-03-03 07:39:00 0
Bíróság előtt a tízparancsolatAz amerikai kultúrharc egyik legvitatottabb kérdéséről dönt a szövetségi legfelsőbb bíróság: elhelyezhető-e középületekben a tízparancsolat táblája.2005-03-03 07:28:00 0
A hülyeség - ha fájna, 2005. március 2.Újhelyi István szerint a Magyar Rádió hírszerkesztése politikai befolyás alatt áll. Szerdán, Szegeden legalábbis erről beszélt szegedi egyetemistáknak a média és a politika viszonyáról tartott 'előadásán'. "Elképesztő a Magyar Rádió egyoldalúsága. Hírszerkesztési módja, logikája a legkeményebb pártbefolyás és politikai befolyás alatt áll" - cifrázta az MSZP alelnöke. A rádió hírműsoraiban olyan szerkesztés érvényesül, amely megfogalmazása szerint "felháborító és tűrhetetlen".2005-03-03 00:05:00 0
Itt a Ronnie - hol a Ronnie?Olvasóink e-mailben jelezték: újra látni vélték Ron Werbert, amint gyalog közlekedett a Parlament és a Miniszterelnöki Hivatal közt. Werber, akit szocialistákhoz közel álló forrásaink szerint az MSZP felső vezetése csak Ronnienak (ejtsd: roni) hívnak, általában negatív kampányok megtervezésében jeleskedik. Felmerül a kérdés: csak nem a gazdák elleni médiakampány kiagyalásában vesz részt a hírhedt kampánytanácsadó?2005-03-02 19:48:00 0
Adócsökkentéssel lehetne munkahelyet teremteniHalász János, a Fidesz-frakció szóvivője a miniszter bejelentésére reagálva azt mondta, hogy a kormány csak beszél a munkahelyteremtésről, de Magyarországon nő a munkanélküliség. Hangsúlyozta: a valódi munkahelyteremtés érdekében a több mint egymillió embernek munkát adó kis- és középvállalkozásokat kell támogatni, de "sajnos, a kormány, mióta kormányra kerültek a szocialisták, mást sem tesz, csak akadályozza a kis- és középvállalkozásokat".2005-03-02 19:22:00 0
Bevallották eredménytelenségüket a szocialistákA kormány döntött a vidékpolitikai kabinet létrehozásáról, amelynek feladata az ágazati, területi és helyi döntések koordinálása - közölte Géczi József szocialista országgyűlési képviselő szerdán Szegeden. "A szocialista kormányzás harmadik évében felállítani egy ilyen kabinetet, az nyílt bevallása ezen a területen a tökéletes eredménytelenségnek, amit mi, akik falvakban élünk ezt eddig is éreztük" - mondta Hargitai János a Fidesz falusi tagozatának országos elnöke az MTI-nek a vidékpolitikai kabinet megalakulására reagálva.2005-03-02 19:18:00 0
Zuschlag holokauszt-viccelődésének nem ment híre AmerikábaBár vizsgálja az antiszemitizmust, kimaradt az amerikai külügyminisztérium Magyarországról készített jelentéséből, hogy a volt szocialista képviselő a holokauszt áldozataival viccelődött - mutat rá a HírTV honlapja. Az amerikai külügyminisztérium több magyarországi emberi jogi, civil szervezettől, kapott adatokat.2005-03-02 19:12:00 0
Együttműködés leszOrbán Viktor Szilvan Salom izraeli külügyminiszterrel találkozott a parlamentben szerda délután. A megbeszélésen a közel-keleti békefolyamat mellett a Fidesz és a Likud közötti együttműködés is szóba került.2005-03-02 18:43:00 0
Bush elnök ismét felszólította Szíriát, hogy távozzon LibanonbólGeorge Bush amerikai elnök szerdán ismét azt hangoztatta, hogy Szíriának távoznia kell Libanonból, mert a szabad világ egyetért abban, hogy véget kell vetni Damaszkusz fennhatóságának a szomszédos ország belpolitikája fölött.2005-03-02 18:38:00 0
Tatabánya 1 milliárd forintot nyert az EU-tólA szakképzés korszerűsítésére egymilliárd forintos program indul Tatabányán - mondta Bencsik János, Tatabánya polgármestere a térségi szakképző intézmény megvalósulásának helyszínén, a Bánki Donát Ipari Szakközépiskolában.2005-03-02 18:35:00 0
Nagyajólét: bezárt a könyvtár, nincs pénz villanyra, fűtésre, bérekrePénzhiány miatt kénytelen volt bezárni Bajza utcai székházának könyvtárát a Magyar Írószövetség - közölte L. Simon László titkár szerdán az MTI-vel. A rendszerváltás óta megszaporodott írószervezetek között, a kilépési hullámok ellenére máig a legnagyobb, kilencszáz tagú írószövetségnek nincs pénze infrastruktúrája fenntartására, illetve az alapvető működési költségekre.2005-03-02 18:34:00 0
Tovább tart a félpályás útlezárás KomáromnálA nagyon hideg, szeles időjárás ellenére kitartanak a Komárom-Esztergom megyei gazdák, amíg országosan meg nem születik a megegyezés a kormánnyal - tájékoztatta Márkus János, a demonstrációt szervezők egyike az MTI-t szerdán. A megyében hétfő reggel óta tart a félpályás útlezárás a 13.számú főúton Komáromnál.2005-03-02 18:30:00 0
Elhunyt Hegyi György, a bécsi magyar katolikusok lelkipásztoraElhunyt Hegyi György atya, a Bécsi Római Katolikus Magyar Lelkészség lelkipásztora, temetése március 9-én lesz. Az 1986 óta Bécsben élő, 65 éves pap halála váratlanul következett be február 23-án - jelentette szerdán a Kathpress osztrák hírügynökség.2005-03-02 18:23:00 0
Nem akarnak adót csökkenteni a kormánypártok - kivonult a FideszAz MSZP és az SZDSZ újra nemet mondott az adók és a járulékok csökkentésére. A kormánypártok tovább folytatják azt a gyakorlatot, hogy csak beszélnek az adófizetőket sújtó terhek csökkentéséről, de amikor a cselekvésre lehetőségük nyílna, akkor ellene szavaznak.2005-03-02 18:06:00 0
Túri-Kovács Béla: az agrárminiszternek mennie kelleneA Kisgazda Polgári Egyesület elnöke szerint az agrártárca "mély illegalitásra" jellemző forgatókönyvet dolgozott ki a gazdatüntetés semlegesítésére; ebben a helyzetben a világon mindenhol le kellene mondania a miniszternek - ezt Túri-Kovács Béla közölte szerdán, Gyöngyöspatán.2005-03-02 17:49:00 0
Császár a Ferencvárosban?Budapesten, a Ferencvárosban az ellentétek ellenére sem borult fel az MSZP-SZDSZ koalíció - mondta Bánsághi Tamás szocialista alpolgármester szerdán Budapesten. Gegesy Ferenc (SZDSZ) polgármester szerint viszont megszűnt a koalíció a kerületben.2005-03-02 17:48:00 0
Börtönbe kerülhet Leonyid KucsmaKijevben megtalálták Georgij Gongadze független újságíró levágott fejét - értesült az Izvestyija. Juscsenko és Julia Timosenko a volt ukrán elnököt, Leonyid Kucsmát és Jurij Kravcsenko volt belügyminisztert vádolja a férfi meggyilkolásával.2005-03-02 17:47:00 0
A Moody's felminősítette RomániátA befektetési szint közvetlen közelébe emelte Románia szuverén devizakötvény-adósságának besorolását a Moody's Investors Service, az EU-konform gazdaságpolitikára hivatkozva.2005-03-02 17:25:00 0
Meghalt Peter Malkin egykori Moszad-ügynök, aki elfogta Adolf EichmanntHetvenhét éves korában New Yorkban elhunyt Peter Cví Malkin volt izraeli tikosügynök, aki több mint negyven évvel ezelőtt elfogta Adolf Eichmannt, az európai zsidóság, így több százezer magyar zsidó haláltáborokba hurcolásának fő szervezőjét - jelentette szerdán a Háárec című izraeli lap.2005-03-02 17:16:00 0
Zendületben az ország: este mennek a traktorok a Parlament eléMintegy 200 traktor vonul át a főváros XIV. kerületi Felvonulási térről az V. kerületi Kossuth térre szerdán este rendőri felvezetéssel - tájékoztatta a Budapesti Rendőr-főkapitányság az MTI-t. Bagi Béla, a demonstrációs bizottság vezetője, a Magosz alelnöke az MTI kérdésére elmondta: a traktorok azért vonulnak át a Kossuth térre, mert a demonstráló gazdák nem elégedettek a most folyó tárgyalások ütemével és szeretnék azt megakadályozni, hogy a kormány "időhúzásra játsszon".2005-03-02 16:56:00 0
Ugye Tilos a gyűlöletkeltés? Levél a TV2-nekMiért kell egy politikamentes műsorszámnak politizálnia? Miért kell egy sokak által kedvelt műsorban - burkolt reklámként - egy olyan rádiót népszerűsíteni, mely a független magyar bíróság szerint gyűlöletkeltő? Ezek szerint a TV2 egyetért a Tilos Rádió szélsőséges nézeteivel? Ezeket a kérdéseket teszi fel a fideszfrakcio.hu részére is eljuttatott levelében a Magyar Polgári Média Egyesület.2005-03-02 16:53:00 0
Soha ilyen rossz helyzetben nem voltak a romák, mint mostAz elmúlt három évben a magyarországi roma társadalom helyzete nem javult, az intézkedések nem jutottak el a cigánysághoz. Véget kell vetni a mellébeszélésnek, a kormánynak meg kell mutatnia mindazt, hogy mit kíván tenni a romák társadalmi integrációjának elősegítése érdekében - mondta Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnöke budapesti sajtótájékoztatóján.2005-03-02 16:47:00 0
Merjünk nagyok lenni: támogatásra találtak a Fidesz adócsökkentési terveiA Fidesz munkabarát adócsomagjának elképzeléseivel többségében egyetértettek azok munkaadói és kamarai képviselők, akikkel szerdán folytatott tárgyalásokat a frakció gazdasági kabinetje. Varga Mihály a kabinet vezetője a konferencia után tartott sajtótájékoztatóján elmondta, a társasági adó vagy az iparűzési adó kérdésében a munkaadók képviselői árnyaltabban látták a helyzetet, de alapvetően támogatták a Fidesz versenyképességet szolgáló elgondolásait.2005-03-02 16:20:00 0
Van kiút: a Fidesz új adópolitikai elképzeléseiMagyarország gazdasági versenyképességének növeléséről és a Fidesz által benyújtott nyolcpontos, új adópolitikai csomagról folytattak megbeszélést a munkaadók képviselőivel és kamarai vezetőkkel szerdán a frakció gazdasági kabinetjének képviselői. A Fidesz új adómódosítási elképzeléseinek célja a munkahelyek, a családok és a nyugdíjasok biztonságának megteremtése.2005-03-02 15:30:00 0
Zendületben az ország: Karsai is vonul az utcára?Vajon hogyan látja a magyar mezőgazdaság jelenlegi helyzetét ma a valamikor búzaégetéssel ismertté vált Karsai József, MSZP-s parlamenti képviselő? A szentes.fidesz.hu-nak adott exkluzív interjúban elmondja: félő, ő maga is az utakra önti majd a búzát, mert nem lesz neki hely. Elmondja még, hogy a miniszter nagyot hibázott, amikor ősszel úgy jelentette be, hogy a területalapú támogatások 80 százalékát kifizetik, pedig nem is tudta mire képes a hivatala.2005-03-02 14:16:00 0
A dél-alföldi termelők a növény-egészségügyi ellenőrzés szigorítását várjákA dél-alföldi termelők szerint a növény-egészségügyi ellenőrzés szigorítására van szükség, a mediterrán zöldségek behozatalának korlátozása nem vezetne eredményre - közölte a régió piaci szereplői nevében Fülei Zoltán kertészmérnök, a vetőmagforgalmazó DRS Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-vel szerdán Szegeden.2005-03-02 14:14:00 0
Kirchkeszner Ágnes lesz a Millenáris Kht. kulturális programigazgatójaKirchkeszner Ágnes lesz a Millenáris Kht. kulturális programigazgatója - közölte a Millenáris Programiroda Kulturális Kht. szerdán az MTI-vel.2005-03-02 14:09:00 0
Nem engedélyezett az a növényvédő szer, amit a tv paprikában találtakSem Magyarországon, sem az Európai Unió országaiban nem engedélyezett annak a rovarirtó szernek a használata, amit a marokkói import paprikában találtak - mondta az országos tiszti főorvos szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.2005-03-02 13:20:00 0
Egymilliárd eurós bukaresti beruházást jelentett be a TriGránitEgymilliárd eurós bukaresti beruházást jelentett be a TriGránit ingatlanfejlesztési Részvénytársaság, amely a román fővárosban egész városrészt kíván beépíteni.2005-03-02 12:45:00 0
Hatalmi arrogancia Budapesten: Demszkyék rendre lesöprik a fideszes indítványokatKupper András, a fővárosi Fidesz-MKDSZ frakció vezetője szerdai sajtótájékoztatóján ismertette azokat az indítványokat, amelyek napirendre vételét elutasította a kormánytöbbség.2005-03-02 12:20:00 0
Az egri Fidesz is az államháztartási tartalék felszabadítása mellettAz egri Fidesz támogatja a debreceni polgármesternek az államháztartási tartalék felszabadítására vonatkozó javaslatát - közölte a fideszes önkormányzati képviselőket tömörítő közgyűlési frakció vezetője szerdán Egerben.2005-03-02 12:02:00 0
A püspökök szolidárisak a gazdákkalA Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjai aggodalommal figyelik a magyar mezőgazdaság növekvő gondjait és szolidárisak azokkal, akik jogaik és érdekeik védelméért hallatják hangjukat - áll a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozatában.2005-03-02 11:43:00 0
Az adatvédelmi biztos ledarálta a Political Capital ügynöklistájátAz adatvédelmi biztos anélkül, hogy megnézte volna, irat-megsemmisítőn darálta le a Political Capital ügynöklistáját. Péterfalvi Attila elvi állásfoglalást fog kiadni az ügyben2005-03-02 11:39:00 0
Kizárólag Románián múlna a 2007. január elsejei csatlakozás?Romániában elkezdődött az Európai Unióhoz való csatlakozással kapcsolatos visszaszámlálás - írták szerdai román lapok az uniós fő tisztségviselők háromnapos bukaresti látogatásáról.2005-03-02 11:33:00 0
Duray: Gyurcsány miatt közröhejjé vált az autonómia kérdéseNemzetpolitikai zsákutca címmel számol be a Pozsonyban megjelenő Új Szó szerdai száma a magyar kormány és a határon túli magyar szervezetek szakértőinek nemzetpolitikát érintő budapesti egyeztetéséről.2005-03-02 10:42:00 0
Leteszik a cigarettát a mentősökAz Országos Mentőszolgálat (OMSZ) márciustól rendhagyó és nagyszabású dohányzásról leszoktató kampányt indít - közölte Győrfi Pál, az OMSZ kommunikációs és PR-vezetője az MTI-vel szerdán.2005-03-02 09:55:00 0
Péterfalvi szerint büntető és polgári jogi aggályokat vet fel az ügynöklista nyilvánosságra hozatalaAz adatvédelmi biztos továbbra is fenntartja azt az álláspontját, amely szerint a 219 nevet tartalmazó állítólagos "ügynöklista" nyilvánosságra hozatala büntetőjogi és polgári jogi aggályokat egyaránt felvet. Erről Péterfalvi Attila beszélt egy szerda reggeli televíziós műsorban.2005-03-02 09:37:00 0
Budapest a legdrágábbBudapest a legdrágább kelet-közép-európai város, ugyanakkor az egy lakosra jutó vásárlóerőt tekintve Ljubljana, Prága és Riga is megelőzi - számítja az UBS svájci bank.2005-03-02 08:16:00 0
Eddig hallgattak róla: mégis voltak MSZMP-s ügynökökIgenis voltak ügynökök az MSZMP-tagok között - állítja korabeli dokumentumokra hivatkozva a hvg.hu. A hatvanas évek végén az ügynökökből, rezidensekből, informátorokból és "találkozási lakástulajdonosokból" álló hálózat tagjainak egyötöde párttag volt.2005-03-02 08:10:00 0
Előbb megerőszakolták, most halállal fenyegetik: folytatódó belháború a vasi MSZP-nélTelefonon többen is halálosan megfenyegették Szabó Bálintot, a Vas megyei Fiatal Baloldal elnökét annak múlt hét végi sajtótájékoztatója előtt, ahol az MSZP belső hatalmi harcairól és az abban részt vevőkről akart beszélni. Tóth Csaba, a szocialisták volt megyei elnöke sms-ében Szabó amerikai ösztöndíjával összefüggésben helyezett kilátásba intézkedést.2005-03-02 08:06:00 0
Sereghajtók lettünk: a magyar gazdasági növekedés a leggyengébbA bruttó hazai termék (GDP) 2004-ben 4 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban, tavaly az utolsó negyedévben a gazdasági növekedés 3,7 százalék volt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden az előzetes adatok alapján. Magyarország ezzel a teljesítménnyel sereghajtóvá vált az európai unió új tagállamai és a tagság várományosai között.2005-03-02 08:04:00 0
Személyes ellenségekValahol Amerikában egy álmos vasárnap délután (ott: vasárnap reggel) feltették a világhálóra azt az ügynöklistát, melyet állítólag az utolsó magyar pártállami miniszterelnök, Németh Miklós gyártott abból a célból, hogy részben megzsarolja a rendszerváltó pártokat az ügynökkártyával, részben átmentse a kommunista szolgálatok befolyását a demokratikus viszonyok közé.2005-03-02 07:33:00 0
Kivonják Irakból a nemzetközi erőkben szolgáló ukrán katonákatKivonják Irakból a nemzetközi erőkben szolgáló ukrán katonákat - döntötte el kedden az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács.2005-03-02 07:26:00 0
A lengyel miniszterelnök kilép a kormányzó pártszövetségbőlMarek Belka lengyel miniszterelnök elhagyja a kormányzó Demokratikus Baloldali Szövetséget (SLD), és átlép az újonnan alapított, magát a középosztály pártjaként meghatározó Demokratikus Pártba.2005-03-02 07:25:00 0
Magyarország felszámolása ellen küzdenek a gazdákA demonstráló gazdák Magyarország felszámolása ellen, vagyis az egész nemzet jövőjéért küzdenek - jelentette ki a Fidesz Gazdatagozatának elnöke kedden Gyöngyösön.2005-03-02 07:23:00 0
Rothermere vikomt gratulált Hitlernek Csehszlovákia annektálásáértA két világháború közti magyar történelemből is ismert Rothermere vikomt 1939-ben levélben gratulált Adolf Hitlernek Csehszlovákia náci annektálásáért és Románia elleni hasonló lépésre biztatta a német diktátort - ez derül ki azon kormánydokumentumokból, amelyeket kedden hoztak nyilvánosságra Londonban a titkosítás határidejének elévültével.2005-03-01 19:49:00 0
Könyv az egykori Állami Egyházügyi Hivatal tevékenységérőlA kommunista rendszer által létrehozott Állami Egyházügyi Hivatal tevékenységét ismerteti az a könyv, melyet kedden mutattak be Budapesten a Ráday Könyvesházban.2005-03-01 19:46:00 0
Elég volt az ígéretekből: a gazdák a jussukat akarják"A gazdák nem az agrárminiszter hangzatos szavaira, hanem azokra a tavalyi uniós és nemzeti támogatásra várnak, amivel tartozik nekik hónapok óta az állam - mondta Lengyel Zoltán fideszes országgyűlési képviselő.2005-03-01 19:28:00 0
Juhász szerint Afganisztánban minden a legnagyobb rendbenNem helytállóak az afganisztáni katonai misszióról megfogalmazott panaszok - közölte kedden a vizsgálatot vezető tábornok Szolnokon.2005-03-01 18:22:00 0
Magyar Hónap néven kezdődött rendezvénysorozat PozsonybanEgyhónapos magyar rendezvénysorozat kezdődött kedden Pozsonyban: a házigazdák a város legelőkelőbb, patinás szállodájában, a történelmi belváros központi terén álló Radisson Carlton Hotelben népszerűsítik márciusban a jelenkori Magyarországot.2005-03-01 18:15:00 0
Baráthnak fogalma sincsBaráth Etele mai bizottsági meghallgatásán a Gyurcsány kormány újabb minisztere bizonyította be, hogy az arrogancián és a sértő megjegyzéseken túl nem képes szakmai vitát folytatni az ellenzékkel - mutat rá Nógrádi Zoltán fideszes képviselő közleményben.2005-03-01 17:30:00 0
A MOK szerint növelni kell az egészségügy ráfordításaitAz orvosok hazai pályán tartása érdekében a jelenleginél többet kell juttatni a GDP-ből az egészségügynek - hangsúlyozta a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke kedden országjáró körútja első állomásán, Dunaújvárosban.2005-03-01 17:25:00 0
Meghalt Nicolas M. Salgo volt budapesti amerikai nagykövetMeghalt Nicolas M. Salgo, az Egyesült Államok magyar származású volt budapesti nagykövete. A The Washington Post keddi számának jelentése szerint a műgyűjtőként is ismert diplomatát és sikeres vállalkozót február 26-án floridai otthonában érte a halál.2005-03-01 17:22:00 0
Malév: januárban 4 százalékos utasszám-csökkenésA Malév kelet-európai járatain mintegy 5 százalékkal nőtt az utasok száma az idén januárban, az összes járaton azonban 4 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest - közölte Tuboly József, a Malév kereskedelmi divíziójának vezetője az MTI-vel.2005-03-01 16:25:00 0
Fideszes javaslatot támogatott a kulturális bizottságAz Országgyűlés kulturális és sajtóbizottsága keddi ülésén általános vitára alkalmasnak találta három fideszes képviselő sürgősségi javaslattal benyújtott indítványát a pártállam időszakában készült közokiratok elérhetőségéről. A Kövér László, Demeter Ervin és Répássy Róbert által benyújtott indítvány értelmében a jogszabály célja annak biztosítása lenne, hogy az 1956 után keletkezett közokiratok az illetékes levéltárban legyenek mindenki számára elérhetőek.2005-03-01 15:51:00 0
Pénzükre várnak az önkormányzatok isKósa Lajos fideszes képviselő országgyűlési határozati javaslatot nyújt be, amelyben azt indítványozza, hogy amennyiben a kormány 2005. október 31-ig nem terjeszt elő a parlament számára pótköltségvetést, abban az esetben november 30-ig szabadítsa fel az államháztartási céltartalékot az önkormányzatok számára a költségvetésből.2005-03-01 15:47:00 0
Eltereli a kormány a turistákat Magyarországról?Érthetetlen az, hogy akkor akar útdíjat bevezetni a kormány, amikor a hazai turizmus amúgy is egyre inkább hátrányba kerül, a környező országokhoz képest. Nyilvánvaló ugyanis, hogy a magyarországi üdülést tervező külföldiek az útdíj bevezetése után még inkább el fogják kerülni az amúgy is nagyon rossz állapotban lévő magyar utakat - mutat rá közleményében Lasztovicza Jenő.2005-03-01 15:45:00 0
Lendületesen hazudik az MSZP a gazdáknak?Napok óta az interneten keringő és a médiában tárgyalt dokumentumot juttatott el hozzánk a kormányhoz közel álló informátorunk: a titkos dokumentum szerint a kormánynak esze ágában sincs megegyezni a gazdákkal. A szocialisták Országos Agrár- és Vidékpolitikai Tagozata vezetőjének nevével jegyezett írásos emlékeztetőben többek között ez áll: "bátran kezdeményezünk és nem egyezkedünk a demonstrálók képviselőivel, de politikai szándékaikat leleplezzük."2005-03-01 15:39:00 0
Pénzfaló fészekrakóEddig nem teljesültek a fészekrakó programmal kapcsolatos remények: a fiatalok általában visszariadnak a magas havi törlesztőrészlettől.2005-03-01 15:15:00 0
Börtönlázadás Bosznia-HercegovinábanBörtönlázadás tört ki Bosznia északi részén, Banja Lukában, ahol mintegy 80 fogvatartott a korrupcióval vádolt igazgatóság lemondását követelve elfoglalta az intézmény első emeletét - közölte kedden a rendőrség.2005-03-01 15:08:00 0
Agyhalál - 2005. március 1.A Budapesten demonstráló gazdák hétvégén kapták a hírt, hogy a minisztérium berekeszti a velük folytatott további tárgyalásokat. A fideszfrakcio.hu kiderítette, hogy a szocialisták közül miért nem ért rá senki, hogy leüljön a gazdákkal.2005-03-01 14:10:00 0
"Munkahely, munkahely, munkahely" Szegeden is: Mától elbocsátások a közszférábanA város idei költségvetését pénteken fogadta el a testület. Ezzel együtt döntöttek a közalkalmazotti létszám csökkentéséről. A Somogyi-könyvtárból az eredetileg tervezettnél kevesebb embert bocsátanak el, viszont júniusban bezárják a Kálvária téri fiókot.2005-03-01 14:01:00 0
Létükért küzdenek a kisiskolákAzt mondják, egy településnek megszűnik, de legalábbis megkérdőjeleződik a létjogosultsága, ha nincs iskolája. A kisközségek vezetőinek többsége ezért próbál meg foggal-körömmel harcolni az oktatási intézmény létéért. A Békés Megyei Hírlap munkatársai Örménykúton, Geszten és Gerendáson néztek körül e tekintetben.2005-03-01 13:58:00 0
"Munkahely, munkahely, munkahely": Rohamosan nő a munkanélküliség ElekenTelt ház fogadta Répássy Róbertet pénteken az eleki művelődési központban. A Fidesz frakcióvezető-helyettesét Tóth Imre választókerületi elnök, valamint a Szövetség helyi szervezete látta vendégül.2005-03-01 13:49:00 0
Püspöki konferencia: az "ügynöktörvény" körüli hangulat az egyházi személyek lejáratására szolgálAz egyház elleni támadásra és az egyházi személyek lejáratására szolgál az úgynevezett ügynöktörvény tervezete körül keltett hangulat - hangsúlyozta kedden kibocsátott nyilatkozatában a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK); a testület kérte a sértettek és Isten bocsánatát a beszervezetek között bizonyára létező olyan papok, szerzetesek és világiak tetteiért, akik ártó szándékkal, súlyosan vétettek embertársaik ellen.2005-03-01 13:47:00 0
"Nagyajólét": kevés vonat, hosszú menetidőLakossági megkeresésre képviselői önálló indítványt nyújtott be Erdős Norbert, Békés és térségének országgyűlési képviselője Kóka János gazdasági és közlekedési miniszterhez a vasút menetrendjével kapcsolatban.2005-03-01 13:45:00 0
A "szekus dossziék" kétharmadát kapja meg Romániában az illetékes átvilágító bizottságTizenkét kilométernyi összvastagságú dossziéhalmaz kerül át hamarosan a román hírszerző szolgálat (SRI) irattárából a Ceausescu-diktatúra egykori állambiztonsági szervének (Securitate) dokumentumait tanulmányozó országos tanácshoz (CNSAS).2005-03-01 13:43:00 0
Nemzetközi bizonyítvány: kormányzásból elégtelenBudapest külpolitikai téren nem tervez, és nem lép fel összehangoltan, nem is beszélve a stratégiáról vagy megoldási koncepciókról - írja keddi számában a Frankfurter Allgemeine Zeitung. A lap tudósítója szerint a magyar diplomácia rosszul mérte fel mind a román, mind az ukrán választás kimenetelét.2005-03-01 13:39:00 0
Ismét tűzközelben Gyurcsány egyik üzlettársaAz Országgyűlés külügyi bizottsága a kormánypárti szavazatok többségével támogatta a Külügyminisztérium közbeszerzés alóli mentesítési kérelmét, amelyet a tárca bizonyos távközlési, informatikai, rejtjelező beruházások, valamint külképviseleti biztonságtechnikai felszerelések beszerzése és telepítése kapcsán nyújtott be. Németh Zsolt a külügyi bizottság elnöke közölte: a Fidesz a Nemzeti Biztonsági Felügyelethez fordul a döntés miatt.2005-03-01 13:24:00 0
Szőke János katolikus lelkész is büntetőeljárás megindítását kérte az ügynöklista miattBüntetőeljárás megindítását kérte ismeretlen tettes ellen Szőke János római katolikus lelkész kedden amiatt, mert neve és személyes adatai - "részben helyesen, részben manipuláltan" - szerepelnek a múlt hét végén közzé tett állítólagos "ügynöklistán".2005-03-01 11:44:00 0
Kim Dzsong Il kijelentette, hogy Észak-Koreának van atomfegyvereElső ízben téve ilyen kijelentést, Kim Dzsong Il észak-koreai vezető személyesen is azt állította egy diplomáciai találkozón, hogy hazája birtokában van atomfegyvernek - jelentette kedden a Kyodo japán hírügynökség meg nem nevezett kínai diplomáciai forrásra hivatkozva.2005-03-01 10:31:00 0
Az FVM tanulmányozza a gazdák javaslataitA Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumban megkapták a demonstráló gazdák megbízottai által kidolgozott javaslatokat és megkezdték annak azonnali tanulmányozását - mondta az MTI-nek Dékány András, a tárca szóvivője kedden, miután a minisztériumban kézhez vették a dokumentumokat.2005-03-01 10:29:00 0
Farkas-levél: Vadakat beszélő JuhászJuhász Ferenc vizsgálatot rendelt el Farkas Roland nyílt levelével kapcsolatban, melyben a százados feltárta az afganisztáni magyar kontingens felszerelésének súlyos hiányosságait. A honvédelmi miniszter azt is kijelentette, ha beigazolódnak a levél állításai, kivizsgálják, kik mulasztottak; ellenkező esetben a levél írója számíthat retorziókra. Simicskó István keddi napirend előtti felszólalásában arra kérte Juhász Ferencet, hogy ne fenyegesse a századost, hanem tartson önvizsgálatot.2005-03-01 10:14:00 0
Rendületben Gyurcsány: továbbra is vezet a FideszA Szonda Ipsos legfrissebb, februári felmérése szerint a részvételüket biztosra ígérő, valamilyen pártot választók körében továbbra is nyolc százalékkal vezet a Fidesz. Az adatok szerint a lakosság 44 százaléka tekinthető biztos pártválasztónak - áll a Népszabadságban közölt közvélemény-kutatási eredményekben.2005-03-01 08:06:00 0
Illúziók nélkülMunkavállalásukhoz szükséges orvosi igazolásért álltak sorba a tegnapi öngyilkos merénylet áldozatául esett irakiak, akiknek a sorsánál pontosabb látleletet talán lehetetlen lenne adni a Közel-Kelet instabilitásáról. Mintegy százötven, számunkra névtelen ember halála a szokásosnál valamivel hosszabb beszámolót ért a világ televízióiban, ám a helyzet legnagyobb tragikuma éppen abban rejlik, hogy igazán már senki nem döbbent meg a történteken.2005-03-01 07:54:00 0
IgazsággyárA napfényre került ügynöklista (beleértve a jelentésírókat, jelentésolvasókat és jelentésrendelőket) ideális helyzetben maga az igazsággyár. Materialista helyzetben meg a hazugság mocsara. Pillanatnyilag az a helyzet, hogy kitartóan fuldoklunk az ingoványos mocsárban, s kinyújtott kézzel kitartunk belőle egy-egy csontszáraz igazságot.2005-03-01 07:51:00 0
Szervezett támadás az egyházak ellenTagadhatatlanul elindult egy szervezett támadás az egyházak, de különösen a katolikus egyház ellen. Annak ellenére igaz ez, hogy Hiller István, az MSZP elnöke, korábbi kulturális miniszter azt mondta a történelmi egyházak vezetőinek tavaly novemberben, hogy a szocialista párt nem egyházellenes, és amíg ő az elnöke, addig nem is lesz az - közölte Veres András A Katolikus Egyház és az állam kapcsolata Magyarországon című előadásában.2005-03-01 07:32:00 0
Három ajánlat érkezett a MalévraHárom befektető tett ajánlatot a Malév részvényeire, míg két pályázó anyaga szándéknyilatkozatnak minősíthető. Az ÁPV Rt. 30 napon belül dönt a pályázat eredményéről. A befektetők kilétéről a privatizációs szervezet nem adott tájékoztatást.2005-02-28 20:25:00 0
Lemondott a libanoni kormányOmar Karami, a Szíria-barát testület vezetője a bejrúti parlamentben jelentette be a lemondást abban a vitában, amelyben a kormány politikai felelősségét vizsgálták a volt miniszterelnök életét kioltó, két héttel ezelőtti merényletben.2005-02-28 19:01:00 0
Júliustól bevezetik Romániában az új lejtA Romániában év közepén bevezetésre kerülő új, úgynevezett "kemény lej" nem gerjeszti az inflációt, és két éven belül a lej konvertibilissé válik - jelentette be hétfőn Mugur Isarescu, a román jegybank elnöke.2005-02-28 18:59:00 0
Agrárdemonstráció: a megszakadt tárgyalások kedden folytatódnakBefejeződött az agrártárca és a demonstráló gazdák megbízottainak hétfői szűk körű egyeztetése Budapesten, az Agrárgazdasági Kutatóintézetben. A megbeszéléseken a két tárgyaló csoport vezetője, Benedek Fülöp, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium közigazgatási államtitkára, valamint Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) elnöke, továbbá a kétoldalú szakmai munkacsoportok vezetői vettek részt.2005-02-28 18:57:00 0
Riasztó: hatósági önkény, áfavisszatartásHatósági önkényre és az áfavisszatérítések halogatására panaszkodnak a magyarországi német vállalatok - írta hétfőn a Frankfurter Allgemeine Zeitung Ludwig Georg Braunra, a német ipari és kereskedelmi kamarák szövetségének elnökére hivatkozva.2005-02-28 18:03:00 0
Ítéletidő RomániábanRománia keleti és déli részén visszatért a tél a korábbi napok tavaszias időjárása után. Bukarestben a másfél napos hóesés órákra megbénította az egész város közlekedését.2005-02-28 17:47:00 0
Esztergomban emlékezett a kommunizmus áldozataira Erdő PéterAz esztergomi polgári körök idén is Mindszenty József esztergomi érsek emléktáblájánál tartották megemlékezésüket a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapján.2005-02-28 17:42:00 0
Hol van 280 millió forint?2003-ban 280 millió forintot költött az agrárminisztérium a gazdák uniós felkészítésére. Németh Imre most arra hivatkozik, hogy a gazdák felkészítése hiányos volt. Szijjártó Péter arra volt kíváncsi, hogy akkor mire fizették ki a 280 millió forintot.2005-02-28 17:17:00 0
Az Alkotmánybírósághoz fordult a Lungo Drom alelnökeA választási eljárásról szóló törvény alkotmánysértő jellegének megállapítását kérte a Lungo Drom alelnöke az Alkotmánybíróságtól - tájékoztatta lépéséről ifjabb Bogdán János hétfőn az MTI-t.2005-02-28 17:01:00 0
"A kormány egyetlen percig sem fog hazud..., habozni"Gyurcsány Ferenc nemrégiben egy interjúban azt mondta, nem akar tisztességtelen emberek miatt elbukni, és nyakon csípi azt, akit visszaélésen kap. Répássy Róbert azt kérdezte a miniszterelnöktől, mikor csípi nyakon Puch Lászlót vagy Baja Ferencet, akiknek - mint Kulcsár Attila vallomásából kiderült - Gyuszi taxis szállította a pénzt. A kormány egyetlen percig sem fog "hazud..., habozni", ha bármit is tennie kell az ügyben - hangzott el Draskovics Tibor válaszában.2005-02-28 16:58:00 0
Tárcatükör a Corvinus EgyetemenIgazságügyi és alkotmányjogi kérdések megvitatásával kezdődik a Tárcatükör tavaszi rendezvénysorozata március 3-án, a Budapesti Corvinus Egyetemen - tudatta az intézmény az MTI-vel.2005-02-28 16:56:00 0
A címzetes katolikus püspök büntetőeljárás megindítását kérte az ügynöklista miattBüntetőeljárás megindítását kérte hétfőn Kiss-Rigó László címzetes katolikus püspök amiatt, mert neve megjelent a hét végén napvilágot látott "ügynöklistán".2005-02-28 16:30:00 0
Brüsszelben is ismerteti álláspontját a MagoszFontosnak tartják a demonstráló magyar gazdák, hogy álláspontjukat Brüsszelben is megismerjék - jelentette ki hétfőn a belga fővárosban Varga Géza, a magyarországi demonstráció szervezőbizottságának a nemzetközi kapcsolatokért felelős tagja.2005-02-28 16:28:00 0
Állásajánlat egyetemistáknak: gondnok, villanyszerelő, kertész?Magyar Bálint lényegében azt ajánlotta a hallgatóknak, amikor felhívta a figyelmet arra, hogy nem helyes, ha az ilyen munkákat közalkalmazottak végzik, s hozzáfűzte, régi törekvése az, hogy az egyetemisták és főiskolások számára az intézmények munkalehetőséget biztosítsanak. Ez jó üzlet az egyetemnek is, hiszen a diákmunka a minimálbér öszegéig járulékmentességet élvez - mondta Pósán László az oktatási államtitkárhoz intézett hétfői interpellációjában.2005-02-28 16:11:00 0
Csak a kezüket figyeljék: csalnak2005 elején úgy tűnik, hogy a Gyurcsány-kormány csak egyben verhetetlen: a szemfényvesztésben - mutatott rá interpellációja elején Kontrát Károly. Szemlátomást Gyurcsány Ferenc újabb babérokra vágyik. Most éppen Rodolfót irigyelte meg, csak arról feledkezett meg, hogy a mester minden trükkje előtt elmondta: "Csak a kezemet figyeljék mert csalok!" A trükkös Gyurcsány Ferenc azonban ezt elfelejti mondani, pedig azt a 60 milliárd forintot, amit a közszférában dolgozó százezrek a köztisztviselők, tanárok, óvónők, rendőrök, határőrök, tűzoltók, katonák zsebéből vesz ki bizony minden bűvész megirigyelné.2005-02-28 16:09:00 0
Tud-e Gyurcsány Ferenc a repülőtéri földvásárlásokról?A szocialista-szabad demokrata kormány megalakulása óta fennhangon hirdeti a közpénzekkel való átlátható és felelősségteljes gazdálkodás fontosságát. Úgy tűnik azonban, hogy "a bort iszik, vizet prédikál" közmondás ebben az esetben is helytálló - hangzott el Szijjártó Péter hétfői interpellációjában.2005-02-28 16:05:00 0
Víz alatt 20 ezer hektárnyi föld Jász-Nagykun-Szolnok megyébenA Közép-Tisza mentén egy árvíz- és hat belvízvédelmi szakaszon van érvényben első vagy másodfokú védelmi készültség; az elöntött földterület eléri a 20 ezer hektárt - tájékoztatta a Közép-Tisza Vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság védelmi központjának ügyeletese hétfőn az MTI-t.2005-02-28 15:56:00 0
Ki a felelős az év legrosszabb üzeltéért?Medgyessy-Gyurcsány-kormány tékozló privatizációja miatt 90 milliárd forint veszteség érte az országot. Szakmai hozzá nem értés, nemtörődömség vagy szándékos elherdálás áll a botrányos biznisz mögött? - kérdezte interpellációjában Lázár Mózes a pénzügyminisztert.2005-02-28 15:49:00 0
Milliárdos beruházás Zalaegerszeg belvárosábanElőnyére változik majd a belváros képe, ha a számos munkahelyet is teremtő, milliárdos beruházásnak köszönhetően beépül a Zsinagóga melletti parkoló. Erről dr. Gyimesi Endre polgármester beszélt tegnapi sajtótájékoztatóján, annak kapcsán, hogy a városi közgyűlés csütörtökön jóváhagyta a befektetők elképzeléseit.2005-02-28 15:49:00 0
Ceglédről elmentek az orvosszakértőkÚjabban a fővárosba kell utazniuk azoknak a Dél-Pest megyeieknek, akik leszázalékolást vagy más egészségügyi-szociális ügyeket akarnak elintézni. Február közepétől megszüntették a ceglédi orvosszakértői bizottságot.2005-02-28 15:43:00 0
Harminccal Európába?A főváros úthálózata nemhogy az Európai Unió kulturális fővárosa cím elnyerését zárja ki, de egyenesen Kusturica filmjeihez szolgáltathat helyszínt. A budapestiek számtalan alkalommal kérték, hogy a főváros urai tegyenek valamit a kátyúk ellen, a koalíciós vezetők pedig számtalanszor megígérték, hogy tesznek.2005-02-28 15:32:00 0
Felélős kormány: tárgyalások helyett muflonra vadászott az agrárállamtitkárA gazdáknak elfogyott a pénzük, és elfogyott a türelmük. Elegük lett az álságos szocialista politikából! Elegük lett abból, hogy a kormány mást mond, mint amit tesz, és mást mond, mint ami a valóság - mondta Lengyel Zoltán a fölművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterhez intézett hétfői interpellációjában. Viszontválaszában felhívta rá a figyelmet, hogy a tárgyalással megbízott államtitkár tárgyalás helyett a HM süttői erdészetében muflonra vadászott.2005-02-28 15:20:00 0
Lendületes elbocsátások Nyársapáton isNyársapáton az önkormányzati intézményekben elbocsátásokra lehet számítani. A község nem győzi a kiadásokat, több mint 40 millió forint költségvetési hiány mutatkozik.2005-02-28 15:20:00 0
MSZP a Gyurcsányi úton: kizárná a közügyek intézéséből a FidesztMúlt szerdán Kecskemét képviselő-testülete módosított egy szerződést az önkormányzat és a Malom Központ beruházói között. A módosítás szerint nem a városi és megyei, hanem választott bíróság dönt a beruházás kapcsán történt telekhatár-rendezésről. A városházán ellenzékben lévő Fidesz sajtótájékoztatón tiltakozott az egész város közvéleményét foglalkoztató Malom Center beruházásával kapcsolatos eljárás ellen. Az MSZP is sajtótájékoztatót tartott, ahol a városi elnök kijelentette. A politika takarodjon ki a Malom Központ beruházásának ügyéből!2005-02-28 15:13:00 0
Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára nem tud a közzétett listárólAz elmúlt időszakban nyilvánosságra került ún. ügynöklisták kapcsán az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára közli, hogy a listák keletkezésükről és nyilvánosságra kerülésük körülményeiről nincs tudomása.2005-02-28 14:56:00 0
Instabil költségvetés SzombathelyenRendhagyó lett a költségvetés Szombathelyen A város iránti felelősség vezérelte azokat a képviselőket, akik megszavazták az idei költségvetést - hangzott el tegnap a közgyűlés utáni polgármesteri sajtótájékoztatón. Az ellenzék viszont rámutat: instabil a pénzügyi helyzet, és nincsenek fejlesztési elképzelései a városvezető koalíciónak.2005-02-28 14:55:00 0
Vásárhely: nagyobb lakástámogatásSzázezer helyett az idén már akár négyszázezer forint vissza nem térítendő támogatást is kaphatnak azok a vásárhelyiek, akik lakásépítéshez, vásárláshoz, felújításhoz, korszerűsítéshez, vagy hiteltörlesztéshez kérnek segítséget az önkormányzattól. A lakáscélú helyi rendelet módosítását a minap fogadta el a közgyűlés.2005-02-28 14:48:00 0
Németh Imrének már nem hisznek a gazdákBagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű - juthat az ember eszébe Lendvai Ildikó szavait hallgatva, aki az ellenzéket vádolja sanda politikai szándékokkal a gazdademonstráció kapcsán. Az a Lendvai Ildikó mondja ezt, akinek a frakciójában ott ül a búzaégető Karsai József, aki akkor égette a búzát, amikor a gazdák jobb körülmények között tudták értékesíteni a terményüket, mint most - hívta a fel a figyelmet Áder János hétfői napirend előtti felszólalásában.2005-02-28 14:35:00 0
Tabajdi leírta a megyéketA megyék annyit érnek, mint döglött lovon a patkó — jelentette ki dr. Tabajdi Csaba európai parlamenti képviselő nemrégiben Szegeden, egy regionális szakmai konferencián.2005-02-28 14:30:00 0
Sarkad: "a ma megeszi a holnapot"Az előző esztendőhöz viszonyítottan közel 1 milliárd forinttal csökken Sarkad idei költségvetése. Üres frázis maradt a szocialista kormányzat: "Több pénzt az önkormányzatoknak!" szlogenje — jelentette ki a sarkadi testület csütörtöki ülésén Tóth Imre polgármester.2005-02-28 14:28:00 0
Hillában már eléri a 125-öt a halottak száma a CNN szerintA CNN szerint eléri a 125-öt a hétfői hillai öngyilkos halálos áldozatainak száma. Az amerikai hírtévé 200 sebesültről tud. A tartományi egészségügyi hatóság vezetője előzőleg 105 halottról és 130-nál több sebesültről számolt be.2005-02-28 14:26:00 0
Gyurcsány nem mer a gazdák szemébe nézniA magyar gazdák elkeseredése jogos, mert Önök minden ígéretüket megszegték. Gyurcsány Ferenc lendületes, bátor kormányzást ígért mégis megfutamodott a gazdákkal való tárgyalás elől. Elég a dumából, elég a mellébeszélésből és a kommunikációs gügyögésből, a miniszterelnök nézzen a gazdák szemébe és állapodjon meg velük minél hamarabb - mondta Áder János hétfőn a parlamentben.2005-02-28 14:15:00 0
Teljes a létbizonytalanságNapokban írt e-mailben közölt tények sajnos valóra váltak, Orosházán a legrégebbi üzemet baromfifeldolgozó a bezárás veszélyes elérte, március 31-el leszerelik a vágóvonalat és augusztusi ígérettel egy panírozó vonalat építenek fel (???). Március végétől 200-300 ember munka lehetősége kerül veszélybe, és aki marad, annak sincs biztos helye - írja olvasónk.2005-02-28 13:51:00 0
Az orosz elnök leváltott hat belügyminiszter-helyettestAz orosz elnök leváltott hat belügyminiszter-helyettest, köztük a Csecsenföldet is magába foglaló déli körzet felelősét, és kinevezett két újat: ezzel négy miniszterhelyettes maradt a tárcánál, a kormánykarcsúsító előírásoknak megfelelően.2005-02-28 13:50:00 0
A vasi gazdák a határátkelőhelyek közelében demonstrálnakVas megyében a következő napokban a bucsui és a kőszegi határátkelőhely közelében terveznek félpályás útlezárást a gazdák - közölte az MTI-vel Bíró József, a Magyar Gazdakörök Országos Szövetsége vasi szervezetének elnöke.2005-02-28 13:28:00 0
Nyíregyházán is elküldtek 15 falugazdásztNyíregyházán 15 falugazdásznak mondtak fel csütörtökön, rájuk és a munkájukra április 1-től nem tartanak igényt - írja egy olvasónk.2005-02-28 13:26:00 0
Gálszécsy szerint nem autentikus az ügynöklistaAz Antall-kormány titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszterének több ügynöklistáról is tudomása volt 1990-ben és a 90-es évek elején; Gálszécsy András erről hétfőn nyilatkozott az MTI-nek.2005-02-28 13:09:00 0
A DEPORT-'56 levele Gyurcsány FerencnekÖn feltehetően többeknek is kárt okozott az üzleti életben azzal, hogy a szaúd-arábiai labdarúgókat arab terroristának nevezte. Egy károsult már biztosan van: híradások szerint egy magyar kézilabdaedző elesett ötvenezer dolláros szerződésétől. A szaúdi fél az Ön kiszólása által keltett diplomáciai bonyodalmakra hivatkozással állt el korábbi szerződési ajánlatától. A DEPORT-'56 szükségesnek tartja: nyilatkozzon a magyar kormány, hogy kijelentése miatt keletkezett igazolt károkat az állam önként hajlandó-e megtéríteni, vagy pedig megvárja a bírósági pereket.2005-02-28 12:39:00 0
Kovács Attila emléktornaA pacsai Fidesz csoport 8 csapat részvételével február 26-án, szombaton rendezte 12. alkalommal a Fidesz-kupa terem labdarúgó tornát. A csoport úgy döntött, hogy a következőkben a torna elnevezését Kovács Attila emlékére "Fidesz-kupa - Kovács Attila emléktorna" névre változtatja.2005-02-28 12:30:00 0
Kutrucz Katalin: Bárki megtekintheti a róla szóló dokumentumokatAz Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárára vonatkozó törvény szerint bárki, aki bejön hozzánk, megtekintheti a róla szóló dokumentumokat, továbbá bárki megkaphatja a közszereplőkre vonatkozó iratokat is - jelentette ki Kutrucz Katalin, az intézmény főigazgató-helyettese az MTI-nek hétfőn.2005-02-28 12:09:00 0
Szegvári Gyurcsányt sejti az ügynökösdi hátterében?Amikor anyósa, Apró Piroska hatalmas villájában üldögél, amelyet néhai apósának, Apró Antalnak köszönhet, aki annak idején élet és halál ura volt (apropó: ő miért nincs a Political Capital listáján a megrendelők között?), eszébe jutott-e, hogy azok életével játszik, akiket - többek között - kedves felsége nagypapájának is köszönhetően megzsaroltak és beszerveztek. Szegvári Katalin nyílt levele a Napi Ász alapján.2005-02-28 12:05:00 0
Tanácskoznak a demonstrációs bizottságbanA gazdák demonstrációs bizottságának képviselői hétfőn délelőtt 11.00 óra körül elküldték az újságírókat az EDDSZ székházából, mondván, hogy munkájukhoz nyugalomra van szükség, és érdemi tájékoztatást még nem tudnak adni.2005-02-28 12:05:00 0
Bugár elfogadhatatlanak találja Gyurcsány módszerétBugár Béla, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnöke a pozsonyi Új Szó hétfői számában Magyarország és a határon túli magyarok kapcsolatáról nyilatkozva elfogadhatatlannak nevezte a magyar miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc módszerét.2005-02-28 11:00:00 0
A gazdák Gyurcsány válaszára várnakAz agrárdemonstrációs bizottság írásban válaszol a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium megállapodás-tervezetére - mondta Jakab István, a Magosz elnöke a Magyar Televízióban, ahol együtt szerepelt Németh Imre földművelésügyi miniszterrel hétfőn reggel. A Magosz elnöke megerősítette, hogy a miniszterelnök reagálására várnak vasárnapi nyílt levelükre.2005-02-28 10:31:00 0
Harmickét halottja van egy autórobbantásnak az iraki HillábanA legfrissebb adatok szerint 32 halottja és 45 sérültje van egy autórobbantásnak, amelyet hétfő reggel követtek az iraki fővárostól 100 kilométerre délre fekvő Hillában - közölte a helyi kórház vezetője.2005-02-28 10:16:00 0
2004-ben emelkedett a születések és csökkent a halálozások számaA 2004-es évben enyhén emelkedett a születések és csökkent a halálozások száma; a házasságkötési kedv tovább lanyhult, a népességfogyás üteme pedig mérsékeltebb volt, mint 2003-ban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn az MTI-vel.2005-02-28 10:12:00 0
Zendületben az ország: utakon a gazdákFélpályás útlezárással demonstrálnak hétfőn reggel kilenc órától a gazdák a 44-es számú főútvonalon Szarvas és Békésszentandrás között - tájékoztatta az MTI-t a Nagy Gyula szervező, a békésszentandrási gazdakör elnöke. Hajdú-Bihar megye útjain félpályás forgalomlassító demonstrációt tartanak hétfőtől a gazdák.2005-02-28 09:49:00 0
A millió dolláros bébi kiütötte az AviátortA Clint Eastwood rendezte Millió dolláros bébi amerikai filmdráma söpörte be a legfontosabb kategóriák többségében az Oscart az Amerikai Filmakadémia hétfőre virradóra megrendezett, 77. díjkiosztó gáláján.2005-02-28 08:51:00 0
Gyurcsány miatt nem kapott állást az edzőGyurcsány Ferenc miniszterelnök kijelentése visszaütött a sportra: a leterroristázott futballisták okán Szaúd-Arábia eddig csak diplomáciai lépéseket tett, ám az arab országban, úgy tűnik, nagy a sértettség. Hajdu János, a Magyar Kézilabda-szövetség szakmai igazgatója jelentős összegű szaúdi szerződésajánlattól esett el egyik napról a másikra.2005-02-28 08:16:00 0
HangulatkeltésA gazdák kitartanak. Ahogy Jakab István, a Magosz elnöke mondta, nincs hova hátrálniuk, nincs vesztenivalójuk. Egy ideig úgy látszott, elszántságuk a kormányt is józan belátásra és mérsékelt kompromisszumokra készteti, de átmeneti, konstruktívnak mondható disputa után a tárgyalások megszakadtak.2005-02-28 07:43:00 0
Félpályás útlezárás hétfőtől KomáromnálAz országos gazdademonstrációhoz csatlakozva félpályás útlezárás kezdődik Komárom-Esztergom megyében hétfő reggeltől a 13-as számú főúton Komáromnál - tájékoztatta Márkus János, a szervezők egyike, a Független Kisgazdapárt Komárom-Esztergom Megyei Szervezetének elnöke az MTI-t vasárnap este.2005-02-28 07:38:00 0
Kínában 9,5 százalékos volt a gazdasági növekedés tavalyA kínai GDP tavaly 9,5 százalékkal nőtt, 13,6515 billió jenre (1,649 billió dollár) - közölték a kínai statisztikai hivatalban hétfőn második becslésként, megerősítve a januárban közölt első becslést.2005-02-28 07:37:00 0
Péterfalvi szerint jogellenes az újabb ügynöklista internetes közzétételeAz adatvédelmi biztos határozott álláspontja szerint jogellenes az újabb ügynöklista internetes közlése, melynek kapcsán a polgári jogi és a büntetőjogi felelősség is felvethető.2005-02-28 07:34:00 0
Közlekedési bírságok határok nélkülLegkésőbb 2007-től érvényesül az Európai Unió egész területén a "közlekedési bírságok határok nélküli" rendszere. A Kronen Zeitung című osztrák napilap értesülései szerint megszűnik az a gyakorlat, amelyben eddig döntő többségükben például büntetlenek maradtak azok az EU-állampolgárok, akik egy másik EU-országban közlekedési kihágást követtek el. A kiszabott büntetésről szóló határozatot ugyanis az esetek döntő többségében nem küldték utánuk, így a hazájukban nem vonták felelősségre őket a külföldön elkövetett közlekedési - főképpen gyorshajtás - szabálysértésért.2005-02-27 18:44:00 0
A gazdák eredmény nélkül nem mennek hazaA gazdák tárgyalni akarnak és az agrárium gondjainak megoldásában érdekeltek, de a Felvonulási téren tartózkodó emberek eredmény nélkül nem mennek haza - jelentette ki Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) elnöke vasárnap délutáni sajtótájékoztatóján.2005-02-27 18:22:00 0
Újabb "Apró" üzlet?Nyílt levélben fordult a miniszterelnökhöz vasárnap 336 vecsési ingatlan-tulajdonos, kérve, hogy a Gyurcsány Ferenc vizsgáltassa ki, hogyan vásárolhatja meg a vecsési ingatlanuknál kedvezőtlenebb elhelyezkedésű 20 hektáros ecseri ingatlant 4,7 milliárd forintért a Budapest Airport Rt. a majdani cargobázis létrehozására.2005-02-27 18:09:00 0
Hóátfúvások nehezítik a közlekedést Vas megyébenViharos szél okoz hóátfúvásokat Vas megyében, több út csak nehezen járható - közölte a megyei közútkezelő ügyeletese.2005-02-27 16:48:00 0
Pokolgép robbant az iraki MoszulbanNyolc halottja van az észak-iraki Moszul közelében vasárnap végrehajtott robbantásnak. A felkelők Hamam al-Alil településen hozták működésbe a robbanószerkezetet, a halottak között iraki katonák is voltak. Két sebesültet kórházba szállítottak. Amerikai tengerészgyalogos vesztette életét szombaton egy Bagdadtól délre zajlott biztonsági hadműveletben.2005-02-27 16:46:00 0
Gyurcsányra várnak a gazdákAz elmúlt két napban Németh Imre a gazdák problémáit úgy kezelte, mint aki a tárgyalások eredménytelenségébe és nem a tárgyalások sikerében érdekelt. A gazdák a mai napon végképp elvesztették a bizalmukat a miniszterben - áll az Országos Gazdademonstrációs Bizottság Gyurcsány Ferenchez intézett nyílt levelében.2005-02-27 16:38:00 0
Szijjártó Pétert választották a Fidelitas elnökévéEgyértelmű célunk, hogy Magyarországnak a következő parlamenti választások után olyan kormánya legyen, amely a fiatalok speciális élethelyzetéből adódó kérdésekre együtt keresi a választ a fiatalokkal - mondta Szijjártó Péter, a Fidelitas elnöke a szervezet rendkívüli tisztújító kongresszusán vasárnap Győrött.2005-02-27 16:26:00 0
A térségben élők érdeke az új 10-es út megépítéseA Levegő Munkacsoport és a Piliscsabáért Egyesület az év elején megtámadta az új 10-es út Üröm és Pilisvörösvár közötti szakaszának környezetvédelmi engedélyét. A per következtében félő, hogy évekkel csúszhat annak az elkerülő útnak a megépítése, amely a 10-es út elviselhetetlen forgalmát a településeken kívülre vezeti - írja a Levegő Munkacsoporthoz intézett felhívásában Frajna Imre országgyűlési képviselő.2005-02-27 15:02:00 0
Elfogták Szaddám féltestvérét IrakbanElfogták Szabaui Ibrahim Hasszánt, Szaddám Husszein iraki elnök féltestvérét - közli az AP. Az amerikai hírügynökség az iraki kormányzatra hivatkozva számolt be a Washington által köröztetett 55 fős listán a 36. helyen szereplő volt iraki vezető elfogásáról.2005-02-27 13:34:00 0
A gazdák már csak Gyurcsánnyal tárgyalnánakNem egyeztetnek a gazdaszervezetek képviselői a továbbiakban Németh Imre agrárminiszterrel, mert a tárcavezetőben megrendült a bizalmuk - jelentette ki Jakab István, a Magosz elnöke. Az érdekképviseleti szervezet vezetője megerősítette: lemondták a mára tervezett demonstrációt a Kossuth téren.2005-02-27 13:09:00 0
Bátor és igazságos: az adófizetők 6 milliárd forintjába kerül Gyurcsányék áfa-visszatartásaTöbb tízezer vállalkozás jogos áfa-követelését tartotta vissza a Gyurcsán-kormány, illetve a Pénzügyminisztérium az elmúlt hetekben, illetve hónapokban. Az adóhatóság által leállított visszatérítés miatt kis- és középvállalkozások kerültek pénzügyi krízishelyzetbe, illetve mentek csődbe, miközben az adófizetőknek 6 milliárd forintjába kerül az áfa-visszatartás. Tállai András hétfőn nyújtja be az Országgyűlés elé azt a törvényjavaslat-módosítást, amely a jövőben megakadályozná, hogy a pénzügyi kormányzat az uniós adószámmal rendelkező vállalkozások áfa-visszaigénylésének teljesítését aránytalanul elhúzza - hangzott el a fideszes országgyűlési képviselő vasárnapi, budapesti sajtótájékoztatóján.2005-02-27 12:45:00 0
Agrárdemonstráció: tárgyalás nincs, de egyeztetnekAz agrártárgyalások nem kezdődtek meg vasárnap reggel kilenc órakor a demonstrációs bizottság által megjelölt időpontban, de a két fél megbízottai nem sokkal kilenc óra óta egyeztetnek.2005-02-27 11:03:00 0
Munkácsy-kiállítás nyílik a Magyar Nemzeti GalériábanMunkácsy a nagyvilágban címmel a művésznek a világban szétszóródva fellelhető festményeiből ad válogatást a Magyar Nemzeti Galéria március 24-én megnyíló új időszaki kiállítása.2005-02-27 10:59:00 0
Az APEH fokozottan ellenőrzi az unión belüli értékesítéstAz APEH 2005-ben fokozott figyelmet fordít az Európai Unión belüli adómentes értékesítés ellenőrzésére, azzal a céllal, hogy meggátolja a visszaéléseket - áll az adóhivatal hírlevelében, amely az ellenőrzési irányelveket ismerteti.2005-02-27 10:24:00 0
Ezer katonát vetettek be a maffia ellen KárpátaljánAz ukrán belügyi erők mintegy ezer katonáját irányították át szombaton Kárpátaljára a közrend védelmére és a szervezett bűnözés elleni harcra. Jurij Lucenko belügyminiszter tájékoztatása szerintmárciusban hasonló belügyi egységet vezényelnek át Donyeck megyébe, a nyáron pedig a Krímbe.2005-02-27 10:18:00 0
Egyiptomban több elnökjelölt is indulhatAz egyiptomi elnök este az állami televízióban jelentette be, hogy a szeptemberi elnökválasztásokon - az eddigi gyakorlattól eltérően - több jelölt is indulhat.2005-02-27 10:15:00 0
Már rendőrök őrzik a minisztériumotVasárnap is tüntetnek a gazdák, ha reggel kilenc órakor nem folytatódnak a szakértői tárgyalások. A termelők azt mondják, addig nem mennek haza, amíg nem születik megállapodás. A gazdák szerint kizárólag Németh Imre szakminiszter miatt szakadtak meg az egyeztetések. A szombati nagygyűlésen több ezren követelték, hogy Gyurcsány Ferenc és Németh Imre mondjon le.2005-02-26 18:13:00 0
Japán hordozórakétát indítottTizenöt hónappal egy látványos kudarc után szombaton sikeresen útjára bocsátotta Japán H-2A jelzésű hordozórakétáját. A dél-japáni Tanegasima űrközpontból indított H-2A a japán űrkutatási hivatal tájékoztatása szerint egy többfunkciós - meteorológiai és légiirányítási - múholdat vitt magával.2005-02-26 17:01:00 0
Gyurcsány első lépésként egyezzen meg a gazdákkalA Fidesz - Magyar Polgári Szövetség közleménye Gyurcsány Ferenc Gazdasági és Szociális Tanács ülésén elmondottakra.2005-02-26 16:45:00 0
Bezárták a román kikötőket a köd miattBe kellett zárni a román tengeri kikötőket a sűrű köd miatt szombaton. A kikötői hatóságok közlése szerint ugyancsak leállították a forgalmat a Dunát a tengerrel összekötő csatornán a túl rövid látótávolság miatt.2005-02-26 16:27:00 0
A kormány kurtítani próbálja a vidékfejlesztési forrásokatA kormány kurtítani próbálja a vidékfejlesztési forrásokat,mert ebből reméli kifizetni a földalapú támogatás nemzeti részét, ami nincs benne a költségvetésben - jelentette ki Hargitai János, a Fidesz gazda tagozatának és falusi tagozatának az agrárium és a vidék helyzetéről tartott balassagyarmati tanácskozása után.2005-02-26 16:16:00 0
A lengyelek többsége támogatja az EU-alkotmánytA lengyelek 64 százaléka támogatja az európai alkotmány elfogadását, amely Lengyelországban népszavazás útján fog megtörténni. A CBOS közvélemény-kutató intézet február elején végzett felmérése szerint a megkérdezettek mindössze 7 százaléka ellenezte az EU alkotmányának elfogadását.2005-02-26 16:11:00 0
Miért nem szűnik a gazdák elégedetlensége?Pénteken 9 órától folytatódott a szakértői egyeztetés a tüntető gazdák tárgyalódelegációja és a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) képviselői között. A megbeszélések három albizottságban folynak, melyek a gazdák által átadott petíció 14 pontját tárgyalják végig. A felek megállapodtak abban, hogy a részletekről és az eredményekről közösen tájékoztatják a sajtót.2005-02-26 16:09:00 0
Ismét Csurka a MIÉP elnökeAz ellenjelölt nélkül induló Csurka Istvánt a szavazatok 90 százalékával választották újabb két évre a Magyar Igazság és Élet Pártja (MIÉP) elnökévé a parlamenten kívüli párt szombati országos gyűlésén.2005-02-26 16:06:00 0
Gazda-nagygyűlés a Kossuth térenAmennyiben vasárnap reggel kilenc órakor nem kezdődnek meg a szakértői tárgyalások az agrárgazdasági kutatóintézetben Budapesten, úgy aznap 11 órakor ismét demonstrálnak a gazdák a Kossuth téren - jelentette be Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) elnöke a gazdanagygyűlésen.2005-02-26 16:03:00 0
Árvízveszély a Berettyón és a KrasznánTovábbra is elsőfokú árvízvédelmi készültség van érvényben a Hortobágy-Berettyó bal partján Bucsa és Nádudvar között. A hóolvadás következtében megemelkedett a Kraszna vízszintje is, ezért elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el a folyó mentén a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság.2005-02-26 15:47:00 0
Öngyilkos merénylet Tel-AvivbanÖt halottja és 65 sérültje avan a Tel-Avivi öngyilkos merényletnek. A merénylő egy népszerű diszkóklub előtt robbantotta fel magát. A huszonéves sebesültek közül több állapota rendkívül súlyos.2005-02-26 11:59:00 0
A vajdasági magyararok nem mondanak le a kettős állampolgárság igényérőlA vajdasági magyar pártok a kormány nemzetpolitikai koncepciójának ismeretében sem mondanak le a kettős állampolgárság igényéről - legalább is ezt tűnik ki Kasza Józseffel, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnökével és Ágoston Andrással, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) elnökével készült két interjúból, amely a Magyar Szó című újvidéki napilap hét végi számában jelent meg.2005-02-26 11:07:00 0
A "Parma fidei - a hit pajzsa" díj átadásaSzendi József nyugalmazott veszprémi érseknek ítélték az idén a "Parma fidei - a hit pajzsa" elnevezésű díjat, amelyet Mádl Dalma, a köztársasági elnök felesége ma nyújt át a kitüntetettnek Budapesten, a Központi Papnevelő Intézetben.2005-02-26 11:03:00 0
Gyurcsány végre szembenézhetne a valóságos helyzettelAz agrártárgyalások megszakítása komoly felelőtlenség a kormány és a miniszterelnök részéről. A Fidesz felszólítja Gyurcsány Ferencet, hogy hagyjon fel a gazdák sértegetésével, gondoskodjon a gazdákkal való tárgyalások mielőbbi folytatásáról, és adjon világos magyarázatot arra, hol szerepel a költségvetésben a termelők jogos követeléseinek a fedezete - jelentette ki Rogán Antal szombati, budapesti sajtótájékoztatóján.2005-02-26 10:34:00 0
Az USA katonai támaszpontokat telepít RomániábaHamarosan döntés születik a Romániába telepítendő amerikai katonai támaszpontokról - jelentette ki Bruce Jackson, az Egyesült Államok NATO-bizottságának elnöke pénteken a román fővárosban.2005-02-26 10:31:00 0
Leltározást rendeltek el Ukrajnában az eltűnt rakéták miattElrendelték a fegyverek és katonai felszerelések általános leltározását Ukrajnában, ahol eltűnt két légvédelmi rakéta egy raktárból. Az ukrán védelmi és biztonsági tanács újonnan kinevezett főnöke, Petro Porosenko pénteken hat hetet adott a katonaságnak a teljes leltározásra, ami - mint maga is elismerte - óriási feladat lesz, tekintetbe véve az ország hatalmas katonai készleteit. Amint a leltározást befejezték, teljes nyíltsággal be fog számolni azokról a körülményekről, amelyek között eltűnhetett két Sztrela (SA-7 Grail) típusú légvédelmi rakéta egy krími raktárból.2005-02-26 08:24:00 0
Washington a szíriai csapatok kivonását sürgette LibanonbólCsapatainak Libanonból történő haladéktalan kivonására szólította fel újólag pénteken Szíriát az Egyesült Államok. Az amerikai követelést a külügyminisztérium szóvivője fogalmazta meg a nap folyamán tartott sajtóértekezletén. Richard Boucher ugyanakkor utalt arra, hogy Washingtont távolról sem elégíti ki a csapatok Libanon területén belül történő áthelyezése, amire Damaszkusz ígéretet tett.2005-02-26 08:23:00 0
Megemlékezések a kommunizmus áldozatainak emléknapjánFőhajtással emlékeztek a nemzeti politika vezéregyéniségéről - Kovács Béláról egykori barátai és az ország újjáépítésben jeleskedő Nagy Ferenc kormány miniszterei pénteken.2005-02-26 08:18:00 0
Megfenyegettek egy keszthelyi önkormányzati képviselőtMegfenyegették telefonon Ruzsics Ferenc keszthelyi önkormányzati képviselőt, miután a csütörtöki testületi ülésen tovább firtatta a Hévízi-tó közelében lévő ingatlan eladásának körülményeit.2005-02-26 08:15:00 0
Önkritikát gyakorolhatna a kormányNem a gazdák, hanem a minisztérium hibája okozza a késedelmes kifizetéseket, ugyanis a gazdák több esetben más adatokat kapnak vissza, mint amelyeket beadtak - hangzott el Nógrádi Zoltán országgyűlési képviselő sajtótájékoztatóján, péntek délután a Szövetség elnökségi ülését követően.2005-02-26 08:08:00 0
Dagad a botrány Ferencvárosban, mélyül a koalíciós válságEgyre több botrányos ügy kerül napfényre a IX. kerületben, ahol tovább mélyül a többséget alkotó MSZP-SZDSZ-koalíció válsága. A fideszes képviselők a Gastorg-üggyel kezdődött botránysorozat kivizsgálását követelik, és a lakosság érdekeit szolgáló költségvetés elfogadását szorgalmazzák.2005-02-26 08:02:00 0
Egész nemzetünk áldozata a kommunizmusnakBizonyos értelemben egész nemzetünk áldozata a kommunizmusnak a Kádár-rendszer puhának mondott, lassan szétzüllő diktatúrája miatt is, amelyik gazdasági válságot, morális meghasonulást hagyott maga mögött - mondta Pokorni Zoltán a budapesti Terror Háza Múzeumban pénteken, a kommunizmus áldozatainak emléknapján.2005-02-25 20:27:00 0
Botkának fájnak a koldusok: pénzbüntetést ró a nyakukbaKitiltja a koldusokat Szeged központjából a város közgyűlése által pénteken a közterület használatáról elfogadott rendeletmódosítás. A módosítás szabálysértéssé nyilvánítja és 25 ezer forintos bírsággal bünteti a koldulást Szeged belvárosában.2005-02-25 19:40:00 0
Alamizsna a nyugdíjasoknakArra a másfél heti nyugdíjra, amit most az időskorúaknak kifizetnek, a szocialista kormány egyáltalán nem lehet büszke - mondta Mátrai Márta, az Országgyűlés Szociális és Családügyi bizottságának fideszes elnöke.2005-02-25 19:36:00 0
Rafinált szocialisták: csak a megzsaroltakról rántanák le a lepletA Nemzetbiztonsági Hivatalnál 74 százalék, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálatnál 63 százalék, az Információs Hivatalnál pedig 67 százalék azon vezető beosztású munkatársak aránya, akik 1990. február 14. előtt kerültek állományba - mondta Répássy Róbert, a Fidesz frakcióvezető-helyettese pénteken a Békés megyei Eleken tartott sajtótájékoztatóján.2005-02-25 19:32:00 0
Szakít eddigi fegyvertársával a megerőszakolt fibiszesBeszünteti eddigi fegyvertársával, a megszünetett Vas megyei MSZP elnökével való együttműködését a megerőszakolt fibiszes. Szabó Bálint pénteken bejelentette, nem akar partner lenni abban, hogy egyesek "hatalmi és karrierérdekeik miatt lépjenek át embereken, és csak darabszámban gondolkodjanak a párttagokról".2005-02-25 19:22:00 0
Milliárdokat szeretne megtakarítani a Duna Televízió új elnökeÉves szinten körülbelül 1,2 milliárd forintnyi "talált pénzzel" számol a mintegy hatszor akkora összegből gazdálkodó Duna Televízió új elnöke; Cselényi László az MTI-nek pénteken arról beszélt, hogy a jelenlegi félezer közül várhatóan nyolcvan belső munkatárstól válnak meg.2005-02-25 19:14:00 0
Mindenhonnan begyűjtik a mérgezett tv-paprikátA rovarirtó szerrel mérgezett paprika minden vizsgált mintája pozitív lett, ezért az ÁNTSZ a zöldség begyűjtésére kötelezte az ilyen terméket forgalmazó nagykereskedőket - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) főosztályvezetője pénteken az MTI-vel.2005-02-25 19:05:00 0
A kormány nem tárgyal a gazdákkalA kormányzat megszakítja a tárgyalásokat, amennyiben a gazdák szombaton tüntetnek és újabb traktorok jönnek a fővárosba - derült ki a péntek délutáni magas szintű egyeztetést követően.2005-02-25 19:03:00 0
Örök nyugalomra helyezték Gál Tibor nemzetközi hírű egri borásztÖrök nyugalomra helyezték pénteken Egerben Gál Tibor nemzetközi hírű borászt, aki február 10-én autóbalesetben hunyt el a Dél-afrikai Köztársaságban.2005-02-25 18:30:00 0
A gazdák Némethékkel tárgyaltakA demonstráló gazdák, valamint a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium megbízottai pénteki egyeztető tárgyalásukat a kitűzött, 18 órai határidő előtt fejezték be.2005-02-25 18:08:00 0
Régi személyivel is utazhatunk HorvátországbaPéntek délutántól régi típusú személyi igazolvánnyal is beléphetnek a magyar állampolgárok Horvátországba - az új egyezmény életbe lépéséről Majercsik János, a BM EU Integrációs Irodájának vezetője értesítette az MTI-t.2005-02-25 17:58:00 0
Konszenzus uralkodik a magyar képviselők között az EBESZ-benKonszenzus uralkodik az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) parlamenti közgyűlésében dolgozó magyar képviselők között - jelentette ki pénteken Bécsben az MTI-nek Hárs Gábor (MSZP), a bécsi fórum munkájában részt vevő magyar törvényhozói csoport vezetője.2005-02-25 17:39:00 0
Fideszes megemlékezés a kommunizmus áldozatainak napjáról VáconA váci rabtemetőben tartott megemlékezést a kommunizmus áldozatainak napja alkalmából pénteken a Fidesz váci szervezete.2005-02-25 17:21:00 0
Gyurcsány szerint csalók a magyar gazdák?A Fidesz arra kéri a kormányt, ne sugallja azt, hogy a magyar gazdák csalók, akik hamis adatszolgáltatással akarnak többlettámogatáshoz jutni - jelentette ki az MTI-nek pénteken Nógrádi Zoltán, a Fidesz országgyűlési képviselője.2005-02-25 17:19:00 0
Bűnösnek találta az elsőfokú bíróság Bácsfi DiánátBűnösnek találta Bácsfi Diánát, a magát hungaristának valló Magyar Jövő Csoport vezetőjét önkényuralmi jelkép használatának vétsége miatt, és két évre próbára bocsátotta nem jogerős elsőfokú ítéletében, pénteken, a Pesti Központi Kerületi Bíróság.2005-02-25 17:13:00 0
Becsapták az esztergomi Montágh IskolátEsztergom tavaly tizenhatmillió forinttal járult hozzá a költségekhez, míg idén a város költségvetési terveiben huszonkétmilliós támogatás szerepel. Meggyes Tamás polgármester indítványozta, hogy a megyei támogatást emeljék föl huszonkétmillió forintra, de az esztergomi képviselők közül se Láposi Elza, se Winkfein Csaba, se dr. Varga Győző nem támogatta a javaslatot - mutat rá Esztergom Város Önkormányzatának sajtóközleménye.2005-02-25 17:09:00 0
Az áldozatokat sérti bolsevik uralom rémtetteinek relativizálásaA történelmi események egyoldalú megítélése sérti az ártatlan áldozatok emlékét és súlyos társadalmi konfliktusokhoz vezethet. Felelős gondolkodású emberek elítélik mind a nemzeti szocialista mind a bolsevik kommunista hatalom kétségbevonhatatlan rémtetteit, a civil lakosságot megalázó hatalmi tobzódását - kezdődik a neves tudósok által írt, közszereplőknek szánt nyílt levél.2005-02-25 16:25:00 0
Fideszes javaslat: autópályán Debrecentől a határigKósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere pénteken bejelentette, hogy Márton Attila országgyűlési képviselővel együtt egyéni képviselői javaslatot nyújt be az Országgyűléshez, az M3-as autópálya Debrecen és az országhatár közötti szakaszának megtervezése érdekében.2005-02-25 16:18:00 0
A legrosszabb költségvetést sikerült megcsinálniuk a soproni szocialistáknakSopronnak 1990 óta nem volt ilyen koncepciótlan, javíthatatlanul rossz költségvetése, mint idén. A Polgári Összefogás frakció éppen ezért nem szavazza meg a tervezetet - jelentette ki Abdai Géza frakcióvezető.2005-02-25 15:38:00 0
Balogh nem adta a dugipénztA győri képviselők 325 millió forint pluszpénzt kértek fejlesztésekre, de Balogh polgármester nem adta a dugipénzt.2005-02-25 15:35:00 0
Az MSZP-nek bagatell a félmilliárdos hiányAlultervezett a Komárom-Esztergom megyei közgyűlés hiánya, a szocialisták mégis azt állítják, nem okoz megoldhatatlan problémát a várható bevételeknél 489 millióval több kiadás.2005-02-25 15:32:00 0
Magyar dolgoztatná az egyetemistákatA szűkös anyagi források nehéz helyzetbe hozhatnak több felsőoktatási intézményt. A Magyar Rektori Konferencia nyílt levélben fordul a miniszterelnökhöz a gondok megoldása érdekében.2005-02-25 15:27:00 0
Orbán Viktort várják IzraelbenPéntek délelőtt a Fidesz Szentkirályi utcai székházában a Szövetség elnöke fogadta David Admont, Izrael Állam budapesti nagykövetét.2005-02-25 15:12:00 0
Kiutasították Szlovákiából az amerikai zászlót égető cseheketA szlovák hatóságok kiutasították az országból azt a két cseh állampolgárságú fiatal férfit, akik az Egyesült Államok elnökének Pozsonyban elhangzott köztéri beszéde alatt elégettek egy amerikai papírzászlót.2005-02-25 14:54:00 0
Bosszút állnak a tüntető gazdákon? Nógrádban falugazdászoknak mondanak felHét falugazdásznak mond fel Nógrád megyében a Földművelésügyi Hivatal márciustól; az érintettekkel ezt pénteken közölték - értesült az MTI.2005-02-25 14:50:00 0
Dorkota: Az önkormányzat a kispénzű lakóközösségeknek is nyújthatna támogatástA dunaújvárosi Fidesz azt javasolja, hogy az önkormányzat vállalja át a 2003-as évet érintő távhőszolgáltatás díjait, amelyről a napokban kaptak csekket az emberek. A párt kalkulációja szerint körülbelül tízmillió forintról lehet szó, és minden negyedik embert érint a városban.2005-02-25 14:20:00 0
Gyurcsány hét mondattal emlékezett meg a kommunizmus áldozatairólElőzetes bejelentés nélkül kereste föl Gyurcsány Ferenc a kommunizmus áldozatainak emléknapján a budapesti Terror Háza múzeumot. A miniszterelnök által kiadott hétmondatos sajtóközleményből kettő a Holokauszt áldozataival és a jobboldali diktatúrákkal is foglalkozik.2005-02-25 14:05:00 0
Szeged hitelből élA szegedi költségvetésről "2005=16 milliárd forint hitel=Bárányok hallgatnak" címmel tartott sajtótájékoztatót tegnap a Fidesz szegedi frakciója.2005-02-25 14:04:00 0
Puskaporos hangulat SzegedenTovábbra is nagy a bizonytalanság a szegedi rendelőintézetben a tervezett átalakítások, létszámleépítések és feladat-átcsoportosítások miatt. Tegnap két értekezletet is tartottak az ügyben. A városi közgyűlés ma határoz huszonkilenc rendelőintézeti közalkalmazotti álláshely megszüntetéséről.2005-02-25 13:43:00 0
Újabb 250 traktor jön BudapestrePéntek éjszaka várhatóan újabb 250 traktor jön Budapestre - tájékoztatta az újságírókat a pénteki tárgyalások szünetében Hevesi István, a demonstrációs bizottság szóvivője. Az erő- és munkagépek várhatóan szombat reggel nyolc órára érkeznek a Felvonulási térre, és a velük Budapestre érkező gazdák is részt vesznek a szombaton 11 órakor kezdődő budapesti Kossuth téren tartandó gazda-nagygyűlésen.2005-02-25 13:41:00 0
Lakótelkeket térképeztek fel MezőkövesdenA lakossági igények kielégítése, a fiatalok városban történő megtartása, a dél-borsodi település fejlődése érdekében telekalakítási teamet hozott létre az mezőkövesdi önkormányzat.2005-02-25 13:38:00 0
Nem a versenyképesség, a leszakadás a gondPártállástól függetlenül sok kritika érte a Nemzeti Fejlesztési Terv 2007-2013-ra előirányzott, Békés megyére vonatkozó részeit — jelentette ki Domokos László, a Fidesz Békés megyei elnöke.2005-02-25 13:36:00 0
Minaret épül Esztergomban?Török segítséggel épülhet fel a ma még csonka minaret Esztergomban - erről állapodott meg Turgut Altunok, Ankara és Meggyes Tamás Esztergom város polgármestere.2005-02-25 13:35:00 0
Agyhalál - 2005. február 25.Parlamenti szónoklatára fél üveg whisky és fél doboz szivarka társaságában készült Gyurcsány Ferenc, és azon több órán keresztül, hajnalig dolgozott, amikor pedig elkészült vele, így szólt feleségéhez: - Történelmi beszéd lesz, Klára! Ez derül ki a kormányfő éppen aznapos önvallomásából, amelyet a Mozgó Világ nevű újság szerdai vitaestjén adott elő.2005-02-25 13:32:00 0
Ismét mérgezett paprika került az országbaTöbb ezer kilogramm mérgezett tv-paprika került az országba, amelynek egy része már a boltokban van - mondta Ócsai Lajos, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) főosztályvezetője pénteken az MTI-nek.2005-02-25 13:23:00 0
A Professzorok Batthyány Köre a gazdák mellettA Professzorok Batthyány Köre (PBK) szolidaritásáról biztosítja a gazdák demonstrációját - közölte pénteken a Felvonulási téren a szervezet elnöke, Náray-Szabó Gábor, aki szerint a városiaknak, a vidékieknek, a gazdálkodóknak és az értelmiségieknek közösek az érdekei.2005-02-25 13:14:00 0
"Szó sincs semmiféle viccről"Szó sincs semmiféle viccről, ez az ügy több egy jól vagy rosszul sikerült tréfánál - szó szerint ezt nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Mohamed al-Rasid, az Arab Newsban megjelent írás szerzője azt követően, hogy katonai és gazdasági nyomásgyakorlást sürgetett Magyarországra Gyurcsány kijelentése miatt.2005-02-25 12:44:00 0
Bonyhádon is megemlékeztek a kommunizmus áldozatairólBonyhád fideszes országgyűlési képviselője, a város polgármestere, Potápi Árpád mondott beszédet a kommunizmus áldozatainak emléknapján, majd több szervezet koszorút helyezett el a volt hadifoglyokra és a kényszermunkára elhurcoltak emléktáblájánál pénteken Bonyhádon, az országzászlónál.2005-02-25 12:34:00 0
Fejet hajtottak Kovács Béla emléke előtt a polgári kisgazdákKovács Béla mindig is a kisgazda egységet tartotta szem előtt, ezért tisztelettel hajtottak fejet előtte a polgári kisgazdák akik Kovács Béla emlékéhez méltóan ma is megpróbálják megteremteni a kisgazdák egységének feltételeit.2005-02-25 12:10:00 0
A pápa jobban van, de állapota aggodalomra ad okotNyugodtan telt a pápa első éjszakája a Gemelli klinikán a gégemetszés után, a beültetett kanülön keresztül a pápa önállóan lélegzik - nincs szüksége lélegeztető gép segítségére - az olasz tömegtájékoztatási eszközök pénteki jelentései szerint, amelyek egy része azonban tudni véli, hogy a Vatikánban már megkezdődtek az előkészületek egy esetleges pápaválasztó bíborosi konklávéra.2005-02-25 12:03:00 0
Terrorveszély miatt Vlagyikavkazban bezárták a felsőoktatási intézményeketTerrorveszélyre utaló jelzések miatt pénteken bezárták az Oroszországhoz tartozó Észak-Oszétia közigazgatási székhelyén, Vlagyikavkazban működő felsőfokú tanintézeteket - jelentette be a helyi rendőrség.2005-02-25 11:56:00 0
Juhász lejárt szavatosságú naptejjel segíti a kemény afgán télben a magyar katonákatAz Afganisztánban szolgáló magyar katonák ellátásának aggasztó színvonaláról és a honvédelmi tárca ezzel kapcsolatos visszaéléseiről tartott pénteken sajtótájékoztatót Simicskó István a honvédelmi bizottság fideszes alelnöke. A politikus emlékeztetett: érthetetlen, hogy a mínusz 22 fokos télben miért kapnak lejárt szavatosságú naptejet a katonák ahelyett, hogy a biztonságukat növelő felszereléssel látnák el őket.2005-02-25 11:29:00 0
Munkahely, munkahely, munkahely: a munkanélküliség 6,6 százalékra emelkedett2004. november-2005. januári időszakban a foglalkoztatottak száma 3 millió 890 ezer fő, a munkanélküliek száma 275 ezer fő volt, amely 32 ezerrel haladja meg az egy évvel korábbi értéket. A munkanélküliségi ráta 6,6 százalékra emelkedett.2005-02-25 11:11:00 0
Elfogadták az Európai Bizottság ötéves munkaprogramjátÖt évre szólóan határozta meg az Európai Parlament az Európai Bizottság munkáját. A strasbourgi plenáris ülésen az euroképviselők 264:201 arányban fogadták el az Unió kormányának munkaprogramját.2005-02-25 11:03:00 0
Készültség a KörösöknélMost a belvíz okoz gondot a Körösök táján, de a vízügy szakemberei készülnek az áradásra is. A Körösök völgyében nőtt a belvízzel elöntött területek nagysága. Jelenleg 7700 hektár szántó, legelő van víz alatt. A Körös Vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság tíz védelmi szakaszából már négyben másod-, négyben pedig első fokú a belvízvédelmi készültség.2005-02-25 10:57:00 0
Jaj a legyőzötteknek!A közelmúlt történelmének egy teljesen ismeretlen tragédiáját, a második világháború után a Szovjetunióba hurcolt civilek sorsát mutatja be a budapesti Terror Háza Múzeumban pénteken nyíló Magyar tragédia, 1945 - Jaj a legyőzötteknek! Rabszolgasorsra kényszerítve című kiállítás - mondta Stark Tamás történész az MTI-nek.2005-02-25 10:01:00 0
Életveszélyt is okozhatnak a kátyúkA Fidesz - Magyar Polgári Szövetség III. kerületi szervezete felszólítja Demszky Gábor főpolgármester urat, hogy azonnal és haladéktalanul kezdjen hozzá a Szentendrei út és Bécsi út életveszélyes kátyúinak a megszüntetéséhez - tartalmazza a Szövetség közleménye.2005-02-25 09:56:00 0
Megkezdődtek a tárgyalások a gazdademonstráció kapcsánNem sokkal pénteken kilenc óra után folytatódtak az érdemi tárgyalások a demonstráló gazdák és az agrártárca megbízottai között Budapesten az agrárgazdasági kutatóintézetben.2005-02-25 09:35:00 0
Nem rózsás a helyzet a VajdaságbanA Magyar Szó című újvidéki napilap pénteken közölte a vajdasági nemzeti színezetű jogsértéseket vizsgáló európai parlamenti tényfeltáró bizottság szlovén tagjának, Jelko Kacinnak a személyes véleményét a tartomány helyzetéről, az ott élő kisebbségek gondjairól és az ellenük elkövetett jogsértésekről.2005-02-25 09:29:00 0
Beiktatták az új palesztin kormánytAz Ahmed Korei vezette régi-új kabinet nagy többséggel választották meg a törvényhozásban. Az új kormány személycseréket is hozott: az új külügyminszter Naszír Al-Kidva, a néhai Jasszer Arafat elnök unkokaöccse, az eddigi külügyminiszter a tájékoztatási miniszteri tárcát vette át.2005-02-25 08:09:00 0
Járai szerint Romániában hamarabb lesz euró, mint nálunkA Magyar Nemzeti Bank szerint minél hamarabb be kellene vezetni az eurót hazánkban, az elmúlt három évben azonban a magyar gazdaság gyors ütemben távolodott ettől a céltól - jelentette ki Járai Zsigmond csütörtökön, Szegeden.2005-02-25 08:07:00 0
Ha gyorsan olvad a hó, jön az ár a TiszánAz elmúlt napok csapadékos időjárása tovább növelte a folyók vízgyűjtőjén a hó vastagságát. Gyors olvadás esetén elsősorban a Felső-Tisza kerülhet veszélybe, amelyen még akadnak megerősítésre váró gátszakaszok.2005-02-25 08:03:00 0
Ciánper: helyben járás után újabb halasztásTöbb mint másfél év után folytatódott tegnap a Fővárosi Bíróságon a ciánper, de ezúttal sem történt érdemi előrelépés. Május 2-ra tűzték ki a következő ülést: addigra kell lefordítani a legutóbbi helyszíni szemléhez készült román szakértői véleményt. A tavalyi bejárás kapcsán készült dokumentumot csak tegnap juttatták el a románok a bíróságra.2005-02-25 08:02:00 0
Bankbotrány: El Abed Hassan ismét bíróság előttHivatali vesztegetés miatt áll a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla tanácsa elé ma El Abed Hassan, a brókerbotrány egyik gyanúsítottja, aki 2003. augusztusi előzetes letartóztatásakor a vád szerint pénzt ajánlott egy fogdaőrnek, hogy feleségével korlátlanul, ellenőrzés nélkül beszélhessen telefonon.2005-02-25 07:50:00 0
Dagad a reptéri botrány: az adásvételben MSZP-közeli személyek is érintettekA Budapest Airport (BA) Rt. által jóváhagyott, 23 500 forintos négyzetméterár helyett az Állami Autópálya Kezelő Rt. ennek kevesebb mint tizedéért vásárolt telkeket a Ferihegyi reptér körül.2005-02-25 07:48:00 0
Bush és Putyin közötti kapcsolat a korábbinál jóval hűvösebbAz alig néhány órás orosz-amerikai csúcstalálkozó elemzők szerint azt is megmutatta, hogy a két elnök közötti kapcsolat a korábbinál jóval hűvösebbé vált.2005-02-25 07:45:00 0
Cáfolja az ENSZ Kofi Annan állítólagos ultimátumát SzíriánakCáfolta az ENSZ, hogy Kofi Annan főtitkár csütörtökön felszólította volna Szíriát csapatainak Libanonból, áprilisig történő kivonására.2005-02-25 07:42:00 0
Folytatódnak a tárgyalások a gazdákkalPéntek reggel folytatódnak a tárgyalások a gazdák és a kormány képviselői között. A megbeszélések várhatóan a hétvégén is folytatódnak.2005-02-25 07:40:00 0
Gazdagodó bankok, szegényedő ügyfelekHavonta több ezer forintba is kerülhet a lakossági folyószámla fenntartása, ugyanakkor legfeljebb minimális kamatot fizetnek a benntartott pénz után. Nemzetközi szinten is rendkívül magas a hazai bankok jövedelmezősége, akkor miért ilyen magasak a költségek?.2005-02-25 07:36:00 0
Kofi Annan áprilisig teljes csapatkivonásra szólította fel SzíriátKofi Annan ENSZ-főtitkár csütörtökön felszólította Szíriát egy televíziós interjúban, hogy áprilisig vonja ki csapatait Libanonból. Az al-Dzsazíra arab nyelvű műholdas tv-nek nyilatkozva a főtitkár közelebbről meg nem nevezett biztonsági tanácsi "lépéseket" helyezett kilátásba arra az esetre, ha Damaszkusz nem teljesítené a felhívást.2005-02-24 21:42:00 0
Az Európai Bizottság a külső határbiztonság javulását szolgáló EP-határozat mellettAz Európai Bizottság csütörtökön üdvözölte az Európai Parlament strasbourgi határozatát, amelyben a képviselőtestület jóváhagyta a külső európai uniós határokon átlépő áruk biztonsági ellenőrzésének szigorítását.2005-02-24 21:41:00 0
Az Európai Bizottság és a régiók képviselete szolidaritásra szólít felTovábbi erőfeszítéseket lát szükségesnek az Európai Unión belüli felzárkózás ütemének biztosítása érdekében az Európai Bizottság és az EU kisebb területi egységeit, régiót képviselő Régiók Bizottsága.2005-02-24 21:40:00 0
Vlagyimir Putyin megkezdte hivatalos szlovákiai látogatásátVlagyimir Putyin orosz elnök csütörtök este megkezdte kétnapos hivatalos szlovákiai látogatását. A nap második felében Pozsonyba érkezett Putyin a pozsonyi várban előbb részt vett az Egyesült Államok elnökével lezajlott csúcstalálkozón.2005-02-24 21:38:00 0
Bush-Putyin: fő téma a nukleáris biztonságVéget kell vetni az atomfegyverek és a rakétatechnológiák terjedésének - hangsúlyozta csütörtökön mind George Bush amerikai, mind pedig Vlagyimir Putyin orosz elnök Pozsonyban a tervezettnél hosszabb ideig tartott amerikai-orosz csúcstalálkozó után.2005-02-24 21:37:00 0
Klubrádió: Gyurcsány olyan, mintha viccből náci uniformisba öltözött volnaAz Arab News című angol nyelvű szaúd-arábiai napilap újságírója csütörtökön a Klubrádióban közölte, hogy ironizált, amikor cikkében megfenyegette Magyarországot Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek az arab országot sértő tréfája miatt. A lap szerkesztőségi rovatának főszerkesztője rámutatott: ugyanakkor, hogy ha mindenki rossznak tartotta a brit Henry herceg ötletét, hogy náci uniformisba öltözött két héttel ezelőtt, akkor egy miniszterelnöktől is rossz néven vehető egy ilyen kijelentés.2005-02-24 21:33:00 0
Jóváhagyta az EP az Európai Bizottság munkaprogramjátJóváhagyta az Európai Parlament csütörtökön az Európai Bizottság ötéves munkaprogramját. Strasbourgi plenáris ülésén az Európai Unió választott képviselőtestülete 264-201 arányban szavazott a programra - a viszonylag nagyszámú nemleges szavazat túlnyomó része vélhetően a szocialista frakcióból származott, amelynek tagjai a vita során bírálták a jobboldali José Manuel Durao Barroso bizottsági elnök vezetésével kidolgozott programot, mondván az szociálisan nem tűnik kellően érzékenynek.2005-02-24 21:25:00 0
Tóta W. haveromnakEgy Index-beli haver alternatív Semjén Zsolt-értelmezésére netán egy alternatív Tóta W. Árpád-értelmezés a célravezető felelet. Ezt pedig legkonzervatívabban levél formájában lehet megkísérelni. Isten velünk! ("S ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?")2005-02-24 20:37:00 0
Súlyosbodott a pápa állapotaGégemetszést fontolgatnak a fulladozó pápánál a Gemelli klinika orvosai, miután az influenzás tüneteket II. János Pál pápánál Parkinson-kór is súlyosbítja. A római klinikai szakorvosai ezzel a súlyos légzési bajokkal küszködő pápán kívánnak segíteni az ANSA olasz hírügynökség csütörtök esti értesülése szerint.2005-02-24 20:31:00 0
A pápáért való imára szólított fel a VatikánAz olasz egyház kérte a hívőket, hogy imádsággal segítsék a pápa felgyógyulását, akit hirtelen fellépett légzési panaszok miatt csütörtökön ismét beszállítottak a római Gemelli klinikára.2005-02-24 19:35:00 0
Orbán Viktor is részt vett a Nemzeti Fórum Egyesület tanácskozásánOrbán Viktor is részt vett az MDF-ből kizárt 14 országgyűlési képviselő csütörtöki tanácskozásán, a Lakitelek Népfőiskolán. Balogh László, a kizárt képviselők által alapított Nemzeti Fórum Egyesület elnöke az MTI érdeklődésére elmondta, hogy a képviselőcsoport kétnapos ülésének második napjára meghívták Orbán Viktort, a Fidesz elnökét.2005-02-24 19:32:00 0
Kétszintű érettségi: két szülő az Alkotmánybírósághoz fordultAlkotmánybírósághoz fordult a Tüskevár Országos Szülői Egyesület nevében két szülő csütörtökön a kétszintű érettségi ügyében.2005-02-24 18:31:00 0
Az emberi jogi bíróság elmarasztalta OroszországotElső ízben marasztalta el a csecsenföldi akciók miatt Oroszországot a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bírósága. A bírói tanács - egy orosz bíróval a soraiban - szerint Moszkva az Emberi Jogok Európai Egyezményének több cikkét is megsértette.2005-02-24 18:11:00 0
Adócsökkentésre biztatja a Fidesz a szocialistákat - még ellenállnakAz MSZP nem tudja támogatni a Fidesz adócsökkentési javaslatait - mondta Göndör István, az MSZP frakcióvezető-helyettese. A Fidesz azt javasolja az MSZP-nek, hogy olvassa el alaposabban az előterjesztést és a költsévetési bizottságban támogassa azt, hogy az országgyűlés napirendjére kerülhessen.2005-02-24 17:18:00 0
A kormány ígéreteivel ellentétben semmilyen valós egyeztetés nem zajlikAz MSZP szerint a Nemzeti Fejlesztési Terv kitörési pont lehet Magyarország számára - mondta Szekeres Imre. A Fidesz viszont bírálja a kormányzó párt gazdaságpolitikáját, mert a költségvetés egyensúlyának megbomlása miatt az ország elé tűzött fejlesztéspolitikai célok veszélybe kerültek.2005-02-24 17:14:00 0
Rendhagyó történelemóra ÁkossalA Polgárok Háza most induló, hagyományteremtő sorozata rendhagyó tanórák keretében hívja a középiskolásokat és egyetemistákat az intézménybe.2005-02-24 17:09:00 0
Gyújtsunk együtt gyertyát a kommunizmus áldozataiért!A kommunizmus által elpusztított, megkínzott, meggyötört áldozatokra emlékezünk február 25-én. 1947-ben ezen a napon hurcolták el a megszálló szovjet katonai hatóságok Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát, aki a jogtalan letartóztatás után nyolc évet töltött fogságban. A jogtalanság a demokrácia felszámolásában mérföldkőnek bizonyult - áll a Fidesz elnökségének közleményében.2005-02-24 17:00:00 0
A cunami átrajzolta a térképetA geológusok eddig is vizsgálták, hogyan mozognak a földfelszín lemezei, és most azt tapasztalták, hogy ez a mozgás a tengerrengés után felgyorsult. A dolognak tulajdonképpen csak tudományos jelentősége van, a szigetek lakói ebből nem éreznek semmit.2005-02-24 16:57:00 0
Egy új étrend 76%-kal csökkentheti a szívinfarktus kockázatátA British Medical Journal c. orvosi folyóiratban számoltak be arról az újfajta étrendről, amelynek napi fogyasztásával akár 76%-kal csökkenhet a szív- és érrendszeri megbetegedések kockázata.2005-02-24 16:48:00 0
Tiltakozó akciók Pozsonyban: több személyt előállítottakÖt embert is előállított a rendőrség George Bush pozsonyi beszédét követően - értesült a HavariaPress. Három szlovák fiatalt szabálysértésért, két csehet pedig droghasználat és garázdaság miatt.2005-02-24 16:22:00 0
A Fidesz határozati javaslatot nyújt be az agrárpénzek átláthatósága érdekébenOrszággyűlési határozati javaslatot nyújt be a Fidesz, annak érdekében, hogy a szaktárca minden évben kétszer, az agrárszervezetek részvételével tartson tájékoztató konferenciát az uniós támogatási pénzek felhasználásáról, a mezőgazdaság helyzetéről - jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Turi-Kovács Béla, a párt országgyűlési képviselője, a Kisgazda Polgári Egyesület elnöke.2005-02-24 16:16:00 0
Hol vannak a beígért gátak?Egymásnak ellentmondó nyilatkozatok hangzanak el az esetleges árvízveszéllyel kapcsolatosan a Tisza mentén. Papcsák Ferenc a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei védelmi bizottság összehívását kezdeményezte csütörtöki tájékoztatóján az emberek körében tapasztalható bizonytalanság megszüntetése érdekében.2005-02-24 16:03:00 0
Gazdatüntetés: ami jár, az járGyurcsány Ferenc ma ismét nem mondott igazat, hiszen a gazdák nem kérnek többet, mint ami jár. Csak annyit kérnek, amennyit a többi csatlakozó országban a versenytársaik már rég megkaptak. Ha Gyurcsány Ferenc kormánya betartotta volna a költségvetést, akkor már tavaly kifizette volna a gazdáknak járó uniós támogatásokat - írja csütörtöki közleményében Révész Máriusz.2005-02-24 16:00:00 0
Gyurcsány hálásan megköszönte a Vörös HadseregnekAz MKDSZ Küldöttgyűlése tiltakozik a magyar miniszterelnök kijelentése ellen, aki Moszkvában hálásan megköszönte, hogy a Vörös Hadsereg felszabadította hazánkat - áll a szervezet közleményében.2005-02-24 15:53:00 0
Elhunyt Kozák András színművészElhunyt Kozák András színművész - közölte a Magyar Színházi Társaság az MTI-vel csütörtökön. A Kossuth- és Jászai-díjas érdemes és kiváló művészt hosszan tartó súlyos betegség után csütörtökre virradóra érte a halál; előző nap töltötte be 62. születésnapját.2005-02-24 15:51:00 0
Rekordszámú jelölés érkezett a 2005-ös Nobel-békedíjraRekord számú, 199 személy és szervezet neve szerepel az idei Nobel-békedíjra jelöltek listáján - jelentette be az oslói Nobel Intézet csütörtökön. A hagyományosan titokban tartott névsorban 163 személy és 36 szervezet szerepel - közölte Geir Lundestad, az intézet elnöke.2005-02-24 15:25:00 0
Civil szervezetek a fogyatékosok támogatásáértAz értelmi fogyatékosok támogatására, az esélyegyenlőség javítására fogyatékügyi munkacsoportot hoztak létre civil szervezetek Hajdú-Bihar megyében; az alakuló ülést csütörtökön Debrecenben tartották.2005-02-24 15:22:00 0
Enyhül az idő, emelkednek a vízszintekJelenleg összesen 366 kilométer hosszon van árvízvédelmi készültség, mivel a megenyhült időjárás miatt több folyószakaszon is megemelkedett a vízszint, ezért első fokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el - közölte az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főigazgatóság csütörtökön az MTI-vel.2005-02-24 15:19:00 0
Felélős döntésre lendületesen fel!Végéhez közeledik Zsebpénzterminátor játékunk, melyre eddig több mint 100 ezer látogató volt kíváncsi. Mától kizárólag csak az első 10 versenyben maradt játékosra lehet szavazni. Az eredményhirdetésre jövő héten kerül sor.2005-02-24 14:51:00 0
Egyre több szocialista szál a brókerbotránybanAz eddig kiszivárgottaknál terhelőbb dolgokat is vallott szocialista prominensekre az újabban ismét az ügyészségen faggatott Kulcsár Attila exbróker. "Részesült a bűncselekményből származó pénzből Puch László is" - vallotta állítólag Kulcsár. Így nem minden alap nélkül tartanak attól MSZP-s berkekben, hogy a brókerügy kampánytémává válik. A nyomozást a nyár végéig kell befejezni.2005-02-24 14:51:00 0
2005 a megkésett beruházások éve leszA győri közgyűlés jobboldali frakciója nem szavazza meg Győr idei költségvetését a csütörtöki közgyűlésen - derült ki egy tegnapi sajtótájékoztatón. Németh Zoltán frakcióvezető elmondta: 2005 nem a beruházások, hanem a megkésett beruházások éve lesz. Véleményét azzal indokolta, hogy a fejlesztések zöme - a volt zsinagóga átalakítása, a Fehérvári út új bevezetőszakasza, a szennyvíztisztító továbbépítése, a Tihanyi Árpád úti aluljáró - évek óta szerepel a büdzsében.2005-02-24 14:25:00 0
Bírósági verdikt: uszítani TilosA Fővárosi Ítélőtábla szerdán helybenhagyta a médiahatóság korábbi döntését, ami szerint a Tilos Rádiónak harminc napra felfüggesztik a műsorszolgáltatási jogosultságát, miután 2003. karácsonyán az egyik műsorvezető ittasan azt mondta, "kiirtanám az összes keresztényt". A rádiót szankcionáló döntések közül érvényben marad az "utolsó figyelmeztetés" is - olvasható az index.hu-n.2005-02-24 14:24:00 0
"Javaslataink süket fülekre találtak"Elsősorban a nagyfokú tehetetlenségnek, a szervezetlenségnek és a súlyos kommunikációs zavaroknak tudható be, hogy a mezőgazdaságban felhalmozódó feszültségek országos demonstrációba torkolltak — vélte Papp László, a megyei agrárkamara titkára.2005-02-24 14:20:00 0
A jegybankelnökön nagy a nyomásJárai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank elnöke tegnap Kecskeméten találkozott a gazdasági élet vezető személyiségeivel. A vidéket járva is igyekszik elfogadtatni a jegybank politikáját.2005-02-24 14:15:00 0
Beruházásokra 630 millió forint jut TapolcánAz idei esztendőben is fontos fejezetét jelentik a beruházások Tapolca város csaknem ötmilliárdos költségvetésének, amelyek összességében mintegy 630 millió forintot tesznek ki. Ebből az összegből a legnagyobb tétel a maga 404 milliójával a kertvárosi és a déli városrész utcáinak a csatornázása. A munkálatok már tavaly elkezdődtek és a jövő évben be is fejeződnek.2005-02-24 14:13:00 0
Költségvetési számok más-más nézőpontbólNem látszik az őszi béremelés fedezete - mondja a megyei önkormányzat ellenzéke. Sikerül biztosítani az intézmények működéséhez szükséges összegeket - állítja a többségi frakció. Tavaly 600 milliós hiányt tervezett be a megyei önkormányzat, s ez 900 millió lett - mondta tegnapi sajtótájékoztatóján Fertő László, a Fidesz-frakció vezetője. Látható, hogy rosszul mérték fel a lehetőségeket, miközben az ellenzék már év elején is figyelmeztetett, hogy nem tarthatók a költségvetési számok. Az idei évre tervezett 900 milliós hitel viszont már nem léphető túl - állítja a politikus.2005-02-24 14:09:00 0
Áll az álomkórház ügyeA Délmagyarország hjrt adott korábban dr. Torao Tokuda japán üzletember pécsi kórházépítési tervéről. Az újabb tárgyalás csúszik, és - információink szerint - erre márciusban sem kerül sor. Az újabb egyeztetést a japán kórház ügyében február elejére tervezték. Arról, hogy miért csúsznak a tárgyalások, dr. Toller László polgármester nem kívánt nyilatkozni. A lap információi szerint márciusban is csak "adminisztratív kapcsolattartásra" van esély.2005-02-24 14:07:00 0
Felgyő ragaszkodik az iskolájáhozA Csongrád szomszédságában fekvő Felgyő idei költségvetését nehéz szívvel hagyta jóvá nemrégiben a falu képviselő-testülete: a bevételi hiány összege meghaladja a 40 millió forintot. A könyvvizsgáló hatékony intézkedéseket javasolt, az önkormányzat azonban nem akar hozzányúlni az intézményeihez.2005-02-24 14:00:00 0
Meghalt egy kislány IrakbanKét rendőr és egy kislány meghalt, nyolcan pedig megsebesültek egy pokolgépes merényletben Iszkanderíjában, Bagdadtól délre csütörtökön - közölték rendőrségi és kórházi források.2005-02-24 13:50:00 0
Megengedhetetlen a kormány kicsinyes huzakodásaA kormány tárgyalóképtelensége, kicsinyes huzakodása megengedhetetlen a modern köztársaságban. A Magyar Köztársaság kormányának, Gyurcsány Ferencnek és agrárminiszterének, Németh Imrének szóba kell állnia a gazdák képviselőivel. Szóba kell állniuk, mert az elmúlt 2 évben megannyi figyelmeztetés, kérés és javaslat érkezett a kormányhoz a gazdatársadalomtól, de ezekre a kérésekre és javaslatokra az elmúlt két évben a fülük botját sem mozdították az ezért felelős kormánytagok.2005-02-24 13:49:00 0
Putyin közös kémmúltjaKözös kémmúlt fűzi Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz a Dresdner Bank oroszországi egységének vezetőjét, Mathias Warnigot, aki bekerülhet a Gazprom monopólium igazgatótanácsába - jelentette a Vedomosztyi csütörtöki számában.2005-02-24 13:46:00 0
Pattanásig feszült a helyzet a rendelőintézetbenTöbb mint száznegyven rendelőintézeti orvos közalkalmazotti státusának megszüntetését tervezik Szegeden. Az orvosoknak vállalkozóként kellene pályázniuk saját munkahelyükre, amit elfogadhatatlannak, felháborítónak tartanak. E jogviszonyt - Gaál István igazgató szerint - csak lehetőségként kínálják fel. Ma két összdolgozói értekezletet is tartanak - egyet az érdekképviseletek, egyet pedig a rendelőintézet igazgatósága.2005-02-24 13:35:00 0
Pokorni Zoltán: A kormány igazságtalanul szabályozta a felvételi rendjétHolnap határozati javaslatot nyújt be a Fidesz az Országgyűlésnek annak érdekében, hogy a kormány módosítsa a felvételi eljárás esélyegyenlőséget sértő rendjét, és tegye ingyenessé a korábban érettségizettek számára az emelt színtű érettségi letételét - jelentett ki Pokorni Zoltán sajtótájékoztatón csütörtökön.2005-02-24 13:24:00 0
Árvízkészültség a TarnánElsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el a Takta mentén és a Tarna folyón, mert a gyors hóolvadás és a jelentős mennyiségű csapadék miatt kisebb árhullám alakult ki - közölte az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság védelemvezetője csütörtökön az MTI-vel.2005-02-24 13:16:00 0
Ismét kórházban a pápaIsmét a római Gemelli klinikára szállították be csütörtök reggel II. János Pál pápát visszatért influenzás tünetekkel és súlyos légzési bajokkal. Joaquín Navarro-Valls vatikáni szóvivő bejelentése szerint a pápa szerdán érzete megint rosszul magát, azt követően, hogy február 9-én, kilenc napos kórházi kezelés után elbocsáttok a római kórházból, ahova ugyancsak influenzával, gégegörcsökkel került a hónap első napján.2005-02-24 13:07:00 0
Meghosszabítják a gazdatüntetéstA Magosz március elsejétől március 13-ig meghosszabbította demonstrációjának időtartamát a rendőrségnél, szombaton pedig újabb kétszáz traktor érkezik a fővárosba - mondta el az MTI-nek Budai Gyula, a szervezet jogi képviselője csütörtökön.2005-02-24 13:04:00 0
A 41-es főúton is tüntetnek a gazdákA budapesti agrárdemonstrációt támogatva, a 41-es számú főút Vásárosnamény és Nyírmada közötti szakaszán tüntettnek a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei gazdák csütörtökön, akik elmondásuk szerint a nagy távolság miatti jelentős költségekre tekintettel nem tudtak a fővárosi tiltakozó akcióhoz csatlakozni.2005-02-24 12:56:00 0
"Hiller Fan Klub" a Nap-keltébenSzocialista propagandaműsor a Nap-kelte, a Fidesz ezért a gyártóval kötött megállapodás felülvizsgálatára szólította fel csütörtökön a Magyar Televíziót. A Fidesz Kulturális Tagozatának médiaszekciója felszólítja a Magyar Televízió vezetését, hogy haladéktalanul rendeljen el belső vizsgálatot, egyben vizsgálja felül a Napkelte műsor gyártójával kötött szerződését" - fogalmazott a közlemény.2005-02-24 12:52:00 0
"Nem engedhetjük meg Magyarországnak, hogy ennyivel megússza"Az Arab News című szaúdi lap kommentárjában megfenyegette Magyarországot Gyurcsány Ferenc kijelentése miatt. A szaúdi napilap szerint az ostobaságokat beszélőknek drágán kell fizetniük kijelentéseikért. A kommentárt átvette az al-Dzsazira katari televízió internetes kiadása is.2005-02-24 12:42:00 0
Amnesztia a fejkendős török diáklányoknakTöbb tízezer, az egyetemekről különböző okokból kiutasított diáknak amnesztiát adó törvényt fogadott el a török parlament; a jogszabály vitatott, mivel az iszlám fejkendő viselése miatt kizárt hallgatókat is érinti.2005-02-24 12:14:00 0
Börtönbüntetést kapott egy keresztény férfi PakisztánbanHét év börtönbüntetésre ítélt egy keresztény férfit egy pakisztáni bíróság, amiért megsértette az iszlám szent könyvét, a Koránt - közölte a rendőrség csütörtökön. A 35 éves Basír Maszihot tavaly augusztusban tartóztatták le az ország keleti részén fekvő Pandzsáb tartományban, miután egy muzulmán bepanaszolta a rendőrségnek, hogy a keresztény férfi ágyában fekve a Koránra tette a lábát.2005-02-24 12:10:00 0
Enyhe földrengés SzlovákiábanEnyhe földrengést észleltek csütörtökre virradó éjszaka a szlovákiai Pat község térségében. A Duna szlovák oldalán, Neszméllyel és Almásfüzitővel szemben fekvő településen 2,5-ös erősségű rengést mértek a szlovák Szeizmológiai Intézet berendezései.2005-02-24 12:08:00 0
Bush késettNémi késéssel érkezett meg csütörtök délelőtt Ivan Gasparovic szlovák államfő hivatalába a szerda estétől Pozsonyban tartózkodó George Bush, az Egyesült Államok elnöke.2005-02-24 12:03:00 0
A Fővárosi Közgyűlésben most is lesöpörték az ellenzék javaslataitNem tárgyal csütörtökön a Fővárosi Közgyűlés az önkormányzat ez évi hulladékgazdálkodási feladatairól, és most sem kerültek a napirendre ellenzéki javaslatok.2005-02-24 10:25:00 0
Egyelőre nem vonulnak a gazdák a Kossuth térreEgyelőre nem indulnak a Kossuth térre a gazdák tüntetni, a tüntetést a technikai egyeztetés eredményétől teszik függővé.2005-02-24 10:06:00 0
Forgalomból kivont golyóálló mellények: nyílt levél Juhász miniszternekAz interneten közzétett nyílt levelet írt a honvédelmi miniszternek egy százados rámutatva, hogy a magyar katonák nincsenek biztonságban Afganisztánban. A tiszt szerint például forgalomból kivont golyóálló mellényeket, lejárt naptejet, használhatatlan géppuskaálványokat kapnak a magyar katonát Afganisztánban.2005-02-24 09:56:00 0
Tüntető gazdák: Technikai egyeztetés tárgyalások helyettSzemélyesen találkozik a földművelésügyi miniszter és a demonstráló gazdák képviselője a "technikai részletek" tisztázására.2005-02-24 09:13:00 0
Mit rejt Bush mosolya?Békülni érkezett a héten Európába George Bush. Széles mosollyal üdvözölte az új amerikai kurzus agresszivitását nehezen emésztő Chiracot és Schrödert, s a vállveregetések közepette azzal biztatott mindenkit, hogy igenis erős Európára van szükség.2005-02-24 08:06:00 0
Orbán Viktor szereplése meggyőzőbb voltOrbán Viktor évértékelő beszédét meggyőzőbbnek találták a tévénézők, mint Gyurcsányét - ez derül ki a Kontroll Csoport felméréséből. A megkérdezettek 54 százaléka a Fidesz elnökének szavait, 32 százaléka a kormányfő kijelentéseit tartotta meggyőzőbbnek.2005-02-24 08:03:00 0
Sólyom László az esetleges államfői jelöltségről: Egyelőre nincs min gondolkodniSólyom László fontosnak tartja ugyan, hogy civil kezdeményezésre vetődött fel esetleges államfői jelölése, de - mint az MTI-nek adott szerda esti nyilatkozatában mondta - úgy látja, egyelőre nincs min gondolkodnia.2005-02-24 07:54:00 0
Pokorni Zoltán: Az embereket a valós dolgok érdeklikA 2006-os választások ott dőlnek el, mik lesznek azok a kérdések, az előttünk álló 14-15 hónapban, amikről beszélnek az emberek - mondta Pokorni Zoltán a Fidesz alelnöke Szegeden egy lakossági fórumon.2005-02-24 07:52:00 0
Bezár a hajdúböszörményi sajtüzemBezár a Friesland Hungária Rt. hajdúböszörményi sajtüzeme az év első felében. A 140 dolgozó egy részét a debreceni gyárba helyezik át, a többieknek széles körű, a kötelezőnél kedvezőbb kompenzációt nyújtanak - közölte a társaság szerdán az MTI-vel.2005-02-24 07:32:00 0
Markó Béla: Romániának fontos a magyar politikai támogatásRománia és a romániai magyarság számára egyaránt kiemelten fontos, hogy a következő időszakban Magyarország politikai támogatást nyújtson Románia integrációs erőfeszítéseihez - mondta Markó Béla szerdán Budapesten az MTI-nek, miután Somogyi Ferenc külügyminiszterrel folytatott megbeszélést.2005-02-24 07:30:00 0
A Fidesz magakadályozza az egészségügyi intézmények privatiációjátA Fidesz meg kívánja őrizni az egységes társadalombiztosítási rendszert s ennek érdekében 13 pontos egészségügyi programvázlatot dolgozott ki - közölte Mikola István szerdán Békéscsabán tartott sajtótájékoztatóján.2005-02-23 20:00:00 0
Elbocsátások a szombathelyi Styl Ruhagyár Rt.-nélMegkezdődnek az elbocsátások a felszámolás alatt lévő Styl Ruhagyár Rt.-nél pénteken, a gyár azonban továbbra is teljesíteni fogja megrendeléseit, a termelés folyamatos - jelentette ki Varga Jenő, a felszámolással megbízott Vectigalis Rt. elnök-igazgatója szerdán Szombathelyen sajtótájékoztatón.2005-02-23 19:32:00 0
Teljesíteni kellene a gazdák követeléseitAz MSZP elnökhelyettese ne a politikai összefüggéseket, hanem a kormány mulasztásait kutassa.2005-02-23 18:28:00 0
Cinizmus felsőfokonMérhetetlen cinizmus kell ahhoz, hogy "az egykori besúgó-hálózat működtetői" a legdemokratikusabb megoldásról beszéljenek - mondta Demeter Ervin annak kapcsán, hogy Tóth Károly szocialista honatya az MTI-nek nyilatkozva "a lehető legdemokratikusabbnak" nevezte az MSZP által benyújtott átvilágítási törvényjavaslatot.2005-02-23 18:10:00 0
Ki lesz az Év Polgármestere?A városi polgármesterek randevúját az idén már 11. alkalommal rendezik meg, de most első ízben nem egy település, hanem egy kistérség három városa - Hajdúböszörmény, Hajdúdorog, Hajdúnánás - ad otthont a találkozónak - közölték az érintett városok polgármesterei szerdán Hajdúdorogon.2005-02-23 18:05:00 0
London és Rijád még szorosabban együttműködik a terrorizmus ellenNagy-Britannia és Szaúd-Arábia megerősítette, hogy közös szándékuk ellenszegülni a "terrorizmus csapásának". Londonban szerdán találkozott Jack Straw brit és Szaúd el-Fejszál szaúd-arábiai külügyminiszter, és a megbeszélésük után a közölték: a két ország eltökélt, és még szorosabban együttműködik a terrorista fenyegetéssel szemben.2005-02-23 18:03:00 0
Nem érdemes a gazdák idegeivel játszaniA gazdák demonstrációs bizottsága szerda éjfélig várja a MTESZ Kossuth téri székházában az agrártárca vezetőit, hogy tárgyaljanak, és megállapodjanak. Ha nem jönnek, a gazdák készek arra, hogy csütörtökön félpályás útlezárásokat tartsanak országszerte - mondta Jakab István, a Magyar Gazdakörök Országos Szövetségének (Magosz) elnöke sajtótájékoztatón szerdán Budapesten. Hozzátette: ezért már szerda délelőtt újabb 100 erőgép Budapestre indításának engedélyezését kezdeményezték a rendőrségnél.2005-02-23 17:57:00 0
Baráth Etele nem tudja, mennyit fizetünk be az EU-kasszába?!A 2004-es szaldóval kapcsolatosan úgy látszik, folytatódik a számháború, amit a Fidesz szerint már le kellett volna zárni - mondta Nógrádi Zoltán. Rámutatott: Baráth Etele még a pontos befizetési összeget sem ismeri: nem 106 milliárd forintot kellett befizetni az Európai Unió intézményébe tagdíjként az elmúlt évben, hanem a pénzügyminiszter elismert számadata alapján 133,2 milliárd forintot. "Jóval kevesebb összeghez jutottunk hozzá pályázati úton és a költségvetésben, mint amennyit befizettünk 2004-ben" - jelentette ki.2005-02-23 17:51:00 0
Mit híresztel a miniszter?Német Imre azt híreszteli, hogy a gazdák azért nem kapták meg a támogatást, mert "digitális térképen" kapták meg az igénylőlapokat. A gazdák levélben, kinyomtatott térképet kaptak - mutat rá egy olvasónk levelében.2005-02-23 17:30:00 0
Összefogást sürget a Fidesz oktatásügybenA szegedi Rókus I-es Számú Általános Iskola előtt tartott sajtótájékoztatót tegnap a Fidesz-MPSZ szegedi szervezete. Farkasné Pocsai Blanka önkormányzati képviselő elmondta: azért választották az iskolát a rendezvény helyszínéül, mert a pénteki közgyűlésen szavaz a képviselő-testület a 2005-ös költségvetésről, amelynek három melléklete is a közoktatási létszámleépítésről szól. Ezt méltánytalannak tartjuk - hangsúlyozta, hozzátéve: szeretnék felhívni a figyelmet arra, hogy a szeptemberi óraszámcsökkenések miatt újabb leépítésre lehet számítani a közoktatásban.2005-02-23 16:53:00 0
A költségvetés veszteseiA Fidesz-Magyar Polgári Szövetség Zala megyei kulturális tagozata elnöksége tegnap az oktatási szakágazat tavalyi és idei országos, illetve zalaegerszegi helyzetéről tartott sajtótájékoztatót.2005-02-23 16:42:00 0
Súlyos anyagi helyzetbe került SzekszárdÁcs Rezsőt, az ellenzéki többségű pénzügyi bizottság fideszes vezetőjét is a költségvetés tervezetéről kérdezte a Tolnai Népújság. Mint elmondta, a többi önkormányzattal együtt nagyon nehéz pénzügyi helyzetbe került a város. A 3,4 milliárdos állami támogatás csak negyvenmillió forinttal nőtt, ráadásul 92 milliót bizonytalan ideig zárolni kell. A kötelező, központi béremeléssel 200-250 millió forintos plusz terhet kapott a város. A központi intézkedések ebben a ciklusban már 600 millió forintos többletkiadást rónak a városra.2005-02-23 16:39:00 0
Elbocsátásokkal is számolni kellA pénzügyi rendeletet és az építményadót nem szavazta meg csütörtökön a nagykőrösi képviselő-testület. Kőrös saját bevételei idén nem fedezik a költségeket. Ezért a 30 millió forint körüli hiány fedezésére hitelt kell felvenni, vagy tartalékait éli fel az önkormányzat. Összességében csökken a helyi adókból származó bevétel.2005-02-23 16:37:00 0
A mandátum lejáróban, a felelősség nőAz önkormányzat tehermentes átadása a cél Lajosmizsén. Ez az alapelv határozta meg a minap tartott testületi ülés azon részét, amelyen a költségvetést első fordulóban tárgyalták.2005-02-23 16:35:00 0
Ellehetetlenül a hajléktalan ellátásA fővárosi Fidesz-MKDSZ frakció azt kéri a fővárosi önkormányzattól, hogy kezdeményezze a hajléktalan ellátást ellehetetlenítő költségvetési passzus hatályon kívül helyezését - közölte Kupper András a Nyugati téri hajléktalanellátónál tartott sajtótájékoztatóján.2005-02-23 16:22:00 0
Nőtt a földrengés áldozatainak számaAkár 550-re is nőhet a keddi iráni földrengés halálos áldozatainak száma, ha megtalálnak minden holttestet a legeldugottabb falvakban folyó mentés során, de sokkal efölé nem fog emelkedni - jelentette be szerdán Abdulhavid Muszavi-Lari belügyminiszter, miközben ellátogatott a természeti katasztrófa által leginkább sújtott térségbe.2005-02-23 15:34:00 0
Semleges helyszínen tárgyalnak a gazdákA gazdák megbízottai nem mennek el 15 órára szerdán a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumba - tájékoztatta az MTI-t Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége elnöke, azt követően, hogy a demonstrációs bizottság megtárgyalta a Felvonulási téren lévő gazdákkal az FVM javaslatát.2005-02-23 15:26:00 0
Rekordhideg ÁzsiábanTíz éve nem volt olyan hideg Ázsia középső térségeiben, mint most; Kasmír indiai részében, Pakisztánban és Afganisztánban több mint ezer ember vesztette életét lavinák, áradások pusztítása nyomán, illetve kihűlés következtében.2005-02-23 14:55:00 0
Megmenekültek a magyar barlangászokHárom magyar barlangkutatót mentett meg a megfagyástól egy olasz mentőcsapat szerdán az északkelet-olaszországi Chiusaforte település közelében, a Karni- és a Júliai-Alpokat elválasztó úgynevezett Csatorna-völgyben.2005-02-23 14:33:00 0
Gyurcsány mecseki üvegzsebeseiA ma még köztulajdonban álló Mecsekérc Rt. könyvelésének ellenőrzését végző társaság egyik befolyásos tulajdonosa - így akár a cégtitkok ismerője -, vállalkozásain keresztül az a Virág Attila, aki Gyurcsány Ferenc bizalmas jó barátja és volt üzlettársa - írja közleményében Koltai Tamás.2005-02-23 14:32:00 0
Németh nem akar semleges helyszínen tárgyalniA gazdák demonstrációs bizottsága nem fogadja el a tárgyalások helyszínének a földművelésügyi tárca épületét - tájékoztatta Bagi Béla, a demonstrációs bizottság elnöke az MTI-t a bizottság ülésének döntéséről szerdán nem sokkal 12 óra után.2005-02-23 13:22:00 0
A szocialistáknak nem fonos a 44-es út BékésbenNem szerepel a 44-es számú főútvonal gyorsforgalmi úttá átépítésének terve abban a munkadokumentumban, amelyet a Békés Megyei Önkormányzat elnökétől kapott a Fidesz megyei vezetése - közölte a Szövetség Békés megyei vezetője szerdán a megyeszékhelyen.2005-02-23 13:00:00 0
Az Interpol főnöke szerint reális egy biológiai támadás veszélyeReális veszélynek tartja az Interpol igazgatója, hogy az al-Kaida terrorszervezet biológiai támadást hajt végre, s úgy látja, hogy a világon egyetlen ország sem készült fel erre. Ronald Noble a BBC-nek nyilatkozva figyelmeztetett arra, hogy bár a kormányzatok, rendőri és biztonsági erők világszerte szervezettebbek, mint korábban bármikor, ez nem jelenti azt, hogy csökkent a terrorizmus jelentette veszély.2005-02-23 12:35:00 0
Üvegzsebesek a százmilliós "tájékoztató" kampány mögöttA kormány ahelyett, hogy a megoldáson dolgozna, a gazdákat vádolja az elmaradt kifizetések miatt mondván, rosszul töltötték ki a pályázati űrlapokat. - mondta Lengyel Zoltán a Fidesz-frakció mezőgazdasági kabinetvezetője szerdán sajtótájékoztatón. Szijjártó Péter képviselő ugyanezen a tájékoztatón a gazdákat 280 millió forintért felkészítő konzorcium szocialista kötődéseiről beszélt.2005-02-23 12:02:00 0
Női foglyokat erőszakoltak meg IrakbanA CNN információi szerint amerikai katonák bebörtönzött nőket erőszakoltak meg Irakban - adta hírül a Magyar Rádió.2005-02-23 10:47:00 0
Lendületesen bezár Berlinben a magyar tanszék 90 év után?Külön intézetet kár keresni. A berlini Humboldt Egyetem nagy múltú hungarológia tanszéke egy irodaépület ötödik emeletén kap helyet, beágyazva a szlavisztika intézetbe. A fanyalgók jobb, ha tudják: egy-két év múlva talán ennyi sem marad a majd százéves, Németországban egyedülálló, magyar kultúrát és történelmet tanító tanszékből. A háttérben a Népszabadság szerint nem politika, hanem spórolás áll.2005-02-23 10:33:00 0
Agyhalál - 2005. február 23.Csodálatos szocialista ember ez az Eötvös Pál. Az egykori MSZMP KB-tag, Népszabadság-főszerkesztő - aki a rendszerváltozást követően is több mint egy évtizeden át boldogította a részben szocialista tulajdonú napilapot, s kevésbé az olvasókat - tegnap Fiala János még Gyárfás Nap-kelte producer által is közszolgálatiatlannak tartott ámokfutását nem kívánta minősíteni, mondván, nem látta a műsort.2005-02-23 10:31:00 0
Barroso: Kiemelt EU-prioritás az ukrán viszonyKiemelt prioritás az Európai Unió számára az Ukrajnához fűződő viszony - hangoztatta José Manuel Durao Barroso, a Európai Bizottság elnöke Viktor Juscsenko ukrán államfővel szerda reggel Brüsszelben találkozva, de továbbra sem tett említést egy esetleges tagsági kilátásról.2005-02-23 10:07:00 0
Országos gyűjtés vasárnap a katolikus iskolák javáraOrszágos gyűjtést rendeznek a katolikus iskolák javára vasárnap Magyarország valamennyi katolikus templomában - közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia sajtóirodája.2005-02-23 09:56:00 0
Már bocsánatot kérünkDr. Szilvásy György kéréssel fordult honlapunkhoz, mert szerinte megsértettük személyiségi jogait. Köszönjük Szilvásy úr figyelmeztetését, cikkünkben valóban pontatlanul fogalmaztunk, amikor azt írtuk, hogy a Kőér utcai sportingatlan átminősítésében segített volna Szilvásy György, a Belügyminisztérium jelenlegi közigazgatási államtitkára.2005-02-23 09:55:00 0
Helyreigazítás2005-02-23 09:52:00 0
Kecskére káposztát: Gyurcsány-haver vizsgálja a Mecsekérc Rt. könyvelésétVirág Attila SZDSZ közeli üzletember, Gyurcsány Ferenc kormányfő korábbi üzlettársa áll a Mecsekérc Rt. könyvelését vizsgáló vállalkozás mögött - tudtuk meg. A Pécs melletti atomtemető felépítését előkészítő állami céget hamarosan privatizálják. Az ÁPV Rt. által meghatározott eladási árat nagyban befolyásolhatja, hogy pontos adatokat közöltek-e a vállalat gazdálkodásáról.2005-02-23 09:21:00 0
A Szépművészeti Múzeum a Paul Getty Museum restaurációs programban?A budapesti Szépművészeti Múzeum részt vehet a világ leggazdagabb múzeuma, a Los Angeles-i Getty Museum által finanszírozott műkincs-restaurációs programban - tájékoztatta a közgyűjtemény kommunikációs osztálya az MTI-t.2005-02-23 09:18:00 0
Itt vannak a gazdákItt vannak a gazdák. Megmondták előre, egy nap elindulnak. Nem hittek nekik. Türelmes fajta a magyar paraszt, sok mindent elvisel, úgy vélték a főhivatalokban, elviseli majd az uniót is. Azt, hogy abból csak a rossz jut neki. Ötvenhatban se nagyon ágált, később is be lehetett fogni a száját a háztájival, az meg, hogy elfoglalja az út egyik oldalát a kölcsönből vett traktorral, nem nagy ügy. Majd elunja, és hazamegy.2005-02-23 08:45:00 0
Nem unikum: "Ezt az ügyet valaki leállította..."Valaki leállította azt a vizsgálatot, amely a Zwack Unikum Rt. milliárdos nagyságrendű köztartozásának valószínűségét rögzítette - derül ki Arnold Mihálynak, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP) korábbi vezetőjének Draskovics Tibor pénzügyminiszterhez írt leveléből. A tavaly ősszel postázott levél büntetőeljárás kezdeményezését javasolja.2005-02-23 08:40:00 0
Baráti átvilágítók vizsgálják a Mecsekérc Rt. könyvelésétVirág Attila SZDSZ közeli üzletember, Gyurcsány Ferenc kormányfő korábbi üzlettársa áll a Mecsekérc Rt. könyvelését vizsgáló vállalkozás mögött - tudta meg a Magyar Nemzet. A Pécs melletti atomtemető felépítését előkészítő állami céget hamarosan privatizálják. Az ÁPV Rt. által meghatározott eladási árat nagyban befolyásolhatja, hogy pontos adatokat közöltek-e a vállalat gazdálkodásáról.2005-02-23 08:07:00 0
Rajongók verekedtek ÚjpestenÖsszeverekedtek a két ellentábor szurkolói kedden este Budapesten, a XIV. kerületben, miután elmaradt a Ferencváros-Újpest jégkorong-mérkőzés - közölte a rendőrség az MTI-vel.2005-02-23 08:05:00 0
KutyatámadásEgy rendőrre és egy vasúti őrre támadt egy hajléktalan nő nagy testű kutyája a Keleti pályaudvaron kedden, a rendőr rálőtt az állatra - közölte a rendőrség az MTI-vel.2005-02-23 08:02:00 0
Erzsébet nem vesz részt a polgári esküvőnII.Erzsébet brit királynő nem vesz részt fia, Károly herceg esküvőjén - jelentette be kedden este a Buckingham palota. A királyi család közleménye tudatja, hogy Károly herceg és kedvese, Camilla Parker Bowles polgári esküvőjén a királynő nem vesz részt, az azt követő egyházi áldáson azonban igen.2005-02-23 08:00:00 0
Növekedés az AltadisnálA világon a nagyságra negyedik dohányipari társaság, az öt éve alakult francia-spanyol Altadis adózott eredménye tavaly 41 százalékkal 413,3 millió euróra nőtt az előző évi 293,2 millióról.2005-02-23 07:56:00 0
Leonardo ca Vinci kiállítás BudapestenRitkaságszámba menő Leonardo da Vinci-kiállítás nyílik március 17-én a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban, amelynek beharangozó sajtótájékoztatóját ma tartják Budapesten.2005-02-23 07:53:00 0
"Nagyajólét": Lendületben a szegények megalázásaTénykedésének negyedik hónapjában a szociális minisztérium (hosszú nevén: Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium) politikai államtitkára, Korózs Lajos ma elismerte, még azt sem tudja, mennyit visz haza egy minimálbéren élő ember. Közleményben és sajtótájékoztatóján egyaránt az szerepel, hogy 57 ezer forint - a valós, 48.585 forint helyett. Gyurcsány Ferenc egyetértésével ma Magyarországon ilyen emberek irányítják a legszegényebbek, leginkább rászorultak életét.2005-02-22 21:02:00 0
Firtl Mátyás a Fidesz jelöltje SopronbanFirtl Mátyást a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség és a Kereszténydemokrata Néppárt közös jelöltként indítja Sopronban az áprilisi időközi egyéni országgyűlési képviselői választáson - jelentette be Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke ma Sopronban, ahol Csorba Dezsővel, a KDNP Győr-Moson-Sopron Megyei szervezete elnökével és Firtl Mátyással tartott közös sajtótájékoztatót.2005-02-22 20:12:00 0
Csődközelben a BelvárosCsődközelinek nevezte a belvárosi önkormányzat jelenlegi pénzügyi helyzetét az V. kerületi Fidesz-KDNP-frakció vezetője az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.2005-02-22 19:59:00 0
Horvátország a vatikáni diplomácia segítségét kéri az EU-csatlakozáshozHorvátország a vatikáni diplomácia segítségét kérte ahhoz, hogy a tervezett időben, március 17-én megkezdődhessenek csatlakozási tárgyalásai az Európai Unióval.2005-02-22 19:50:00 0
Könnygázt vetett be a belga rendőrség a Bush-ellenes tüntetők ellenKönnygázt vetett be a belga rendőrség kedden Brüsszelben az Európai Uniós vezetőkkel tárgyaló George Bush amerikai elnök elleni tüntetők megfékezésére.2005-02-22 19:35:00 0
"Közszolgálat" MSZP-s műsorvezetőkkelA médiatörvény betűje szerint a közszolgálati Magyar Televízió Napkelte című műsorában kimondatott az, amit a nézők és a közszereplők már régen tudtak, miszerint a MTV reggeli hírműsorának csapata az MSZP mögött áll - mutat rá a Fidesz médiaszekciója közleményben Fiala János reggeli kiszólásával kapcsolatban.2005-02-22 19:30:00 0
Szikora nem üti meg a mércétVarga Mihály a Fidesz-frakció gazdasági kabinetjének vezetője kedden azt mondta, hogy az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) élére jelölt Szikora János nem üti meg a szükséges és elvárt mércét.2005-02-22 18:46:00 0
"Aki mást mond, nem mond igazat": Szilit a terroristázás miatt nem fogadjákA szaúd-arábiai kormány kedden bejelentette, hogy elhalasztják Szili Katalinnak, a magyar Országgyűlés elnökének erre a hónapra tervezett látogatását. Diplomáciai körökből származó közlések szerint csak akkor kívánják fogadni a magyar parlament elnökét, ha a budapesti kormány bocsánatot kér Gyurcsány Ferenc terroristázó kijelentéseiért.2005-02-22 18:38:00 0
A hülyeség - ha fájna, 2005. február 22.A keddi napon a szocialisták újabb hazugsággenerátorokkal támadták a honlapunkon található Veszteségkalkulátort. Ezúttal a régi motoros Török Zsolt mellett, aki életrajzába már tanári diplomát is belefüllentett, hadrendbe állították Korózs Lajost, az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium politikai államtitkárát is. És ugye egy államtitkár szavaira mégiscsak illik odafigyelni...2005-02-22 18:25:00 0
Felélős döntésre fel!Végéhez közeledik Zsebpénzterminátor játékunk, melyre eddig több mint 80 ezer látogató volt kíváncsi. Ma még bárki terminátorkodhat, holnaptól azonban új zsebpénzterminátorokat már nem fogadunk. Szerdától a szavazás ideje jön el, péntektől pedig már csak az első 10 versenyző marad versenyben. Az eredményhirdetésre jövő héten kerül sor.2005-02-22 17:42:00 0
Lendületben a lejtőn: a kormány szerint rendjén van2003. áprilisában és májusában már sokkal kedvezőbb, 4 százalék alatti inflációt ért el az ország. Ezt az eredményt sikerült az MSZP-SZDSZ-kormánynak két év alatt az adóemelésekkel negatív irányba kilendítenie - hangsúlyozza a Fidesz gazdasági kabinete közleményben.2005-02-22 17:39:00 0
Kormányzati akadályok fogyatékosoknakAz elmúlt hónapokban, a kormány elhibázott és kapkodó döntése következtében több ezer megváltozott munkaképességű ember került az utcára. A szocialista- szabaddemokrata kormány ugyanis több mint tízmilliárd forintnyi támogatást vont el azoktól az emberektől, akiknek talán a legnagyobb szükségük van a munkára - mutat rá a Fidesz szociális kabinete.2005-02-22 17:35:00 0
Az emberek a pénztárcájuknak és nem a szocialistáknak hisznekSajnálni tudjuk, hogy a kormánypárti képviselők az ellenzékkel kívánnak vitatkozni arról, romlott-e a polgárok életminősége ahelyett, hogy az embereket kérdeznék meg erről - közölte Halász János frakciószóvivő a Fidesz veszteségkalkulátorával kapcsolatos MSZP-s vádaskodásokra reagálva.2005-02-22 17:32:00 0
Új követelés a Budapest Airport Rt. sztrájkbizottságánálA Budapest Airport Rt. (BA) sztrájkbizottsága kedden új követeléssel állt elő a még nem rendezett minibusz szolgáltatás mellett az új cargo bázis megépítésével kapcsolatban.2005-02-22 17:19:00 0
A gazdák a törvényes jussukért jöttekHa a kormány a nemzeti támogatást nem fizeti ki, akkor tovább nyílik az agrárolló, és tovább romlik a gazdák helyzete. A gazdáknak Budapestre kellett feljönniük ahhoz, hogy a miniszter, a szocialisták és a szabad demokraták legalább részben felismerjék az agrárium problémáit - mondta Lengyel Zoltán. A Fidesz mezőgazdasági kabinetjének vezetője a kormányszóvivő szavaira reagált.2005-02-22 17:02:00 0
Zendületben az ország: forró hangulatban adták át a petíciótÁtadták a gazdák petíciójukat a kormányfői hivatal, illetve a Földművelésügyi Minisztérium politikai államtitkárának kedden kora délután, ezzel egy időben a demonstrálók egy kis csoportja megpróbált bejutni az agrártárca épületébe, de ebben őket a kapuban álló rendőrök megakadályozták.2005-02-22 16:50:00 0
Miről is tájékoztatja Gyurcsány Busht?Sajtóhírek szerint az EU mai, rendkívüli csúcsértekezletén Gyurcsány Ferenc tájékoztatja Bush elnököt Ukrajna és az Európai Unió kapcsolatairól. Annak ellenére az MSZP-SZDSZ-kormány külügyminisztériuma a botrányos ukrajnai "választások" idején Juscsenkó szívbéli ellendrukkere volt, és más nyugati vezetőkkel szemben csak négy napos késéssel gratulált szomszédos országunk új vezetőjének. Ezek után csak remélhető, hogy Gyurcsány a narancssárga forradalmat levezénylő ukrán elnököt nem fogja leterroristázni Bush előtt.2005-02-22 16:26:00 0
A gazdák nem hajlandók eredmény nélkül távozniA gazdák nem hajlandók eredmény nélkül távozni a gazdademonstrációról - jelentette ki a gazdademonstráció főszónoka, Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek elnöke a Kossuth téri nagygyűlésen.2005-02-22 16:24:00 0
Két bocsánatkérés közöttMindenkinek javára válna, ha Gyurcsány Ferenc nyilvános fórumokon nem szónokolna többé. Elegendő lenne, ha kiállna a plénum elé, s némi torokköszörülés meg figyelmet keltő hatásszünet után bocsánatot kérne.2005-02-22 15:35:00 0
Gallup: Stabil a Fidesz előnyeA két vezető politikai erő támogatottságának a különbsége februárban is 8 százalékpont a Fidesz javára. A Fideszt a pártot választó biztos szavazók 51, az MSZP-t 38 százaléka támogatja - derül ki a Magyar Gallup Intézet legfrissebb felméréséből. A választókorúak több mint háromnegyede szerint az ország gazdasági helyzete nagyon rossz és többen vannak azok, akik elégedetlenek Gyurcsány Ferenc eddigi tevékenységével.2005-02-22 15:28:00 0
Gyurcsány hálás, de az iskolák megszállást tanítanakMiközben Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerint Magyarországnak hálásnak kell lennie a szovjeteknek, mert felszabadították 1945-ben Magyarországot, addig az iskolások szenvedést hozó megszállásról tanultak. A miniszterelnök szerint nem lehet kisstílű viták tárgya a megszabadulás, de a hivatalos tankönyvek szörnyűségekről írnak.2005-02-22 14:49:00 0
Kilencven milliárdot buktunk az év legrosszabb üzleténDomokos László és Lázár Mózes, a Fidesz országgyűlési képviselői kedden átadták a Pénzügyminisztérium képviselőinek az Év legrosszabb üzlete díjat. A minisztérium és a kormány ezért érdemelte ki az "elismerést", mert az állam és az adófizetők közel 90 milliárd forintot vesztettek a MOL részvények rosszul időzített eladásán.2005-02-22 14:44:00 0
Hiller: "ha az lesz az amőbával, mint ami most alakul a cigánytagozattal, akkor jó sorsa lesz az amőbának"Eleddig példátlan botránynak lehettek szemtanúi azok, akik a közszolgálatinak is nevezett televízió reggeli hírműsorát nézték a mai napon. A műsorban részt vevők egyetértése mellett Fiala János Hiller Istvánhoz fordulva hangos 'Hajrá, MSZP' kiáltásra ragadtatta magát. (+ szó szerinti leírással és letölthető videóval)2005-02-22 14:25:00 1
Figyelemelterelés szocialista módraDemeter Ervin kedden a parlamentben az ügynöktörvény vitája kapcsán előrebocsátotta: osztja azokat a véleményeket, amelyek szerint az MSZP az ország gazdasági helyzetéről, az áremelkedésekről akarta elterelni a figyelmet az "ügynöktéma" előhozásával.2005-02-22 14:10:00 0
Kulcsár ismerőse verhette meg SzásztVárhatóan vádemelési javaslattal zárul a rendőrségen a Szász Károly volt PSZÁF-elnök megverése miatt indult nyomozás. A vizsgálat során kiderült többek között az is, hogy a Szász megverésével gyanúsított férfi és Kulcsár Attila a támadás napján telefonon beszéltek.2005-02-22 13:54:00 0
Indokolatlan intézménybezárások BalassagyarmatonBalla Mihály országgyűlési képviselő és Csach Gábor a Fidesz balassagyarmati elnöke sajtótájékoztatón kijelentette, hogy az Ipoly menti város 2005-ben látványos hanyatlásnak indul. Az önkormányzat idei költségvetése 20-25 százalékos forrásmegvonást tartalmaz az összes intézmény esetében. Mivel a legsúlyosabb megvonások az óvodahálózatot érintik - öt óvodai csoport, és egy óvoda szűnik meg -, a jövőt érintő törvénytelen döntések visszavonására kérik a városvezetést.2005-02-22 13:36:00 0
Zendületben az ország: "Elszántak vagyunk"Az ország minden pontjáról gazdák százai százai indultak útnak traktoraikon hétfőn reggel, hogy kiköveteljék a kormányzattól az őket megillető támogatást. Szentes térségéből 35 erőgép indult Budapestre. A demonstrálók egyikét, a mindszenti Hevesi Istvánt, délután két órakor Kecskemét mellett, a régi 5-ös úton, egy traktor fülkéjében érte utol telefonon a szentes.fidesz.hu.2005-02-22 13:28:00 0
Gyurcsány "öregecskedő" feleségének is híre ment a nagyvilágbanÖngól Budapesten címmel foglalkozott Gyurcsány Ferenc miniszterelnök három megjegyzésével is kedden a Neue Zürcher Zeitung című svájci napilap. A konzervatív újság prágai székhelyű tudósítója beszámolt arról, hogy a szaúdi kormány a hét végén konzultációra hazarendelte budapesti nagykövetét.2005-02-22 12:24:00 0
Civilek a gazdák mellettSzámos civil szervezet szolidaritási nyilatkozatot adott ki, melyben kifejezik együttérzésüket a hétfőn traktorral Budapestre érkező gazdálkodókkal. A Védegylet, a Biokultúra Egyesület és a Magyar Természetvédők Szövetsége által szervezett pénteki sajtótájékoztatón a megszólalók elmondták: közel kétmillió ember sorsa a demonstrációk sikerének tétje.2005-02-22 12:05:00 0
Forrósodik a hangulat a gazdatüntetésenMár 11 óra körül több ezer ember és négy traktor volt az Országház előtt a Kossuth téren zászlókkal, transzparensekkel tiltakozva az eddig ki nem fizetett mezőgazdasági támogatások elmaradása ellen.2005-02-22 12:01:00 0
A Fészekrakó program ellenére lendületesen pang a piacBár már csaknem egy hónapja elindult a Fészekrakó program, az APEH listáján regisztrált, a Napi Gazdaság által megkérdezett cégek nem tapasztaltak jelentősebb érdeklődést a potenciális lakásvásárlók részéről.2005-02-22 11:39:00 0
A gazdák a megmaradásukért tüntetnekGyurcsány Ferenc országértékelő beszédében azt találta mondani, hogy egyszer és mindenkorra véget ért a Kádár-rendszer. Pedig a szűnni nem akaró kádárizmus és az elmúlt év mulasztásai okozták azt, hogy a gazdák ismét az utakra kényszerültek - mondta Turi-Kovács Béla napirend előtti felszólalásában kedden.2005-02-22 11:20:00 0
Feszültség az MSZP-ben: Hiller szerint a gazdáknak van igazaA mezőgazdasági gazdálkodók támogatásait időben ki kellett volna fizetnie a kormányzatnak - jelentette ki kedden Hiller István, az MSZP elnöke. A pártelnök a közszolgálati televízió Nap-kelte című műsorában azt mondta: méltánytalannak tartja az "időpont-csúszást". Megjegyezzük: a kormány azonban csak csúsztatja a kifizetés időpontját, akármit is dumál Hiller István - pedig ő az MSZP elnöke, s az MSZP a legnagyobb, miniszterelnököt delegáló párt.2005-02-22 09:45:00 0
Földrengés Iránban: négyszázan meghaltakTöbb mint négyszáz halottja és ötezer sebesültje van annak a nagy erejű földrengésnek, amely helyi idő szerint kedden reggel rázta meg Irán középső részét - közölte az iráni állami rádióban Kerman tartomány egyetemi kórházának igazgatója.2005-02-22 08:15:00 0
Kisiklott a 6-os villamosKisiklott a 6-os villamos a XI. kerületi Budafoki és az Irinyi út kereszteződésében egy balesetben. A műszaki mentés idejére villamospótló autóbuszok szállítják az utasokat - közölte a BKV fődiszpécsere az MTI-vel.2005-02-22 08:13:00 0
Megérkeztek a gazdák Budapestre, délben indul a demonstrációKedd délben kezdődik a gazdademonstráció Budapesten a Parlament előtt, ahol a fővárosba traktoraikkal érkezett gazdálkodók tiltakoznak a kormány agrárpolitikája ellen. Fő követelésük, hogy mielőbb fizessék ki nekik az elmaradt támogatásokat.2005-02-22 08:08:00 0
Szanyi populistának nevezte a Fidesz távfűtés kompenzációs javaslatátAz Országgyűlés hétfő éjjel folytatta és lezárta a távhőszolgáltatásról szóló törvényjavaslat általános vitáját. Lázár Mózes megismételte Balla György képviselővel benyújtott módosító javaslatát, amelynek értelmében az állam legalább háztartásonként 25 ezer forinttal kompenzálná a 650 ezer lakás számára a távhőszolgáltatás és az egyedi fűtés közötti árkülönbözetet.2005-02-22 08:05:00 0
Gyurcsány nem szégyellt négyszáz forint támogatást adniGyurcsány Ferenc összesen négyszáz forintos támogatást nyújtott tavaly a Balaton Vívóklubnak - tudta meg a Magyar Nemzet megbízható forrásból. A sportklub új vívóterme felépítéséhez állami segítséget kért a sportminiszter Gyurcsánytól, ő azonban magánszemélyként lépett.2005-02-22 07:52:00 0
Újabb autonómia törekvés a volt SZU területénMozgalom alakult hétfőn a kalinyingrádi terület - a korábbi Klet-Poroszország - autonómiájáért. A Reszpublika elnevezésű csoportosulás hétfőn tartotta alakuló ülését, amelyen kétszáz küldött vett részt. Azt szeretnék elérni, hogy a terület kapjon köztársasági státust, s vele együtt olyan fokú autonómiát, mint amilyet Tatárföld élvez Oroszországon belül.2005-02-22 07:47:00 0
Megmozdult BejrútNagyszabású, több mint százezres kormányellenes tüntetés zajlott le hétfőn Bejrútban, a felvonulók követelték a Szíria-barát kormány lemondását és a szíriai csapatok kivonását a közel-keleti országból. Szíriára fokozódó nemzetközi nyomás nehezedik, hogy aszomszédos Libanonban még mindig állomásoztatott csapatait is vonja ki.2005-02-22 07:44:00 0
Akcióterv van, a csatlakozás még várat magáraAláírták az Európai Unió és Ukrajna kapcsolatainak fejlesztésére kidolgozott akciótervet hétfőn Brüsszelben a két fél képviselői, uniós részről azonban továbbra sem helyezték kilátásba a csatlakozási folyamat megindítását a kelet-európai országgal.2005-02-22 07:42:00 0
Fontos az agrárium képviselete az Európai ParlamentbenAz európai gabonapiac kritikus helyzetére hívta fel a figyelmet az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén. Glattfelder Béla a felszólalásra reagálva az MTI-nek elmondta, alapvetően fontosnak tartja, hogy a magyar érdekeket minden fórumon, így az Európai Parlamentben is képviseljék.2005-02-21 20:16:00 0
Soha nem látott leépítés a Debreceni egyetemenTiltakozó nagygyűlést tartottak hétfőn a Debreceni Egyetem alkalmazottai a tervezett jelentős létszámleépítés miatt. Balogh Tiborné szakszervezeti vezető emlékeztetett rá, hogy a Bokros-csomag idején 271 dolgozót bocsátottak el az intézményből, míg jelenleg csaknem a dupláját, 512 személyt kell elbocsátani.2005-02-21 20:05:00 0
Elesett négy amerikai katona IrakbanÖsszesen négy amerikai katona esett el Irakban két különböző helyszínen - közölte hétfőn az amerikai parancsnokság. Három katonát pokolgép ölt meg hétfőn, miközben megpróbálták kimenekíteni egy társukat, aki közlekedési balesetben sérült meg: konvojuk összeütközött egy iraki civil járművel. A robbanás nyolc másik katonát megsebesített.2005-02-21 19:57:00 0
Albánia tájékoztatta a NATO-t az albán haderő átalakításárólAlbán védelmi tisztségviselők tájékoztatták hétfőn a NATO Tiranában tárgyaló küldöttségét arról, milyen haladást ért el a katonai szövetségben tagságra áhítozó nyugat-balkáni állam haderejének átalakítása terén - közölte a tiranai védelmi minisztérium.2005-02-21 19:02:00 0
A demonstrálók 19 órakor elindulnakA demonstráló gazdák a rendőrséggel kötött megállapodásnak megfelelően hétfőn 19 órakor erőgépeikkel elindulnak a főváros körüli gyülekező pontokról Budapestre, a Felvonulási térre - tájékoztatta Obreczán Ferenc, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) főtitkára az MTI-t hétfőn kora este.2005-02-21 19:00:00 0
Jogszabálysértések sorozata várható az EB beruházás kapcsánA Mozgalom a Margitszigetért Közhasznú Egyesület megállapítja, a tervezett Margitszigeti beruházás csak számtalan jogszabálysértés árán valósulhatna meg: a beruházó a 2OO6-os EB-re vonatkozó építési engedély-folyamodványát visszavonta, majd egy nappal később a 2OO5 ifjúsági EB megrendezésére vonatkozóan ismételten benyújtotta - tartalmazza a Mozgalom a Margitszigetért Közhasznú Egyesület közleménye.2005-02-21 18:39:00 0
Asszonyok a Kárpát-medencébenA Magyar Asszonyok Érdekszövetsége 2005. február 24-én, csütörtökön este 6 órától árveréssel egybekötött jótékonysági rendezvényt tart a Polgárok Házában (VIII. Visi I. u. 6.). A belépés díjtalan, adományokat köszönettel elfogadnak.2005-02-21 18:31:00 0
Juscsenko meghívta Kijevbe PutyintKijevi látogatásra hívta meg Vlagyimir Putyin orosz elnököt ukrán kollégája, Viktor Juscsenko, aki szerint a két ország kapcsolatai nagyon dinamikusan fejlődnek.2005-02-21 18:01:00 0
Feladta magát a tábornokFeladja magát a hágai Nemzetközi Törvényszéknek (NT) Milan Gvero, a boszniai szerb hadsereg nyugalmazott tábornoka, aki jelenleg Szerbiában él. A szerbiai kormány hétfői közleményében tájékoztatott arról, hogy a tábornok tárgyalt Zoran Stojkovic igazságügyi miniszterrel, s úgy döntött, hogy csütörtökön önként feladja magát az NT-nek, hogy "segítse népét és országát". A kormány közli, hogy nagyra értékeli Gvero önkéntes cselekedetét, s döntését erkölcsösnek, az ország érdekeit szolgálónak tartja.2005-02-21 17:40:00 0
Röst alpolgármester szerepzavaraiHogy kerül a csizma az asztalra, tette föl a kérdést Dr. Csákai Iván a nagykanizsai Fidesz-frakció tagja sajtótájékoztatóján, amelyen arról tudakozódót, hogy mikor lesz képes kiszabadulni meghasadt tudat állapotából Röst János alpolgármester, aki rendszeresen keveri magán(tervezői)emberi, pártpolitikusi és alpolgármesteri nyilatkozatait.2005-02-21 17:18:00 0
A demonstrációs bizottság elutasítja az akció megzavarásátA Magosz elnöke felszólítja azokat a szervezeteket és csoportosulásokat, amelyek hivatalosan nem tagjai az Országos Demonstrációs Bizottságnak, hogy ne zavarják meg a gazdák jogszerű akcióját.2005-02-21 17:14:00 0
Járai: Nem törvényes a leendő Monetáris Tanács-tagok jelöléseJárai Zsigmond nem tartja törvényesnek a leendő Monetáris Tanács-tagok jelölési folyamatát, mivel a miniszterelnök nem kérte ki előzetesen a jegybank-elnök véleményét a jelöltekről; az MNB álláspontja szerint újra kell indítani a jelölési procedúrát.2005-02-21 17:12:00 0
Mellébeszélés helyett pénzt várnak a gazdákHalász János, a Fidesz-frakció szóvivője az MTI-nek elmondta: a kormánynak nagyon jól kell tudnia, hogy több száz milliárd forint kifizetésével maradtak el, már tavaly. Ha múlt szerdán tudta a kormányszóvivő, hogy mi a probléma, akkor miért nem tudja most - tette hozzá, utalva arra, hogy a múlt héten bejelentették, kifizetik a tavaly elmaradt támogatásokat.2005-02-21 16:56:00 0
Az európai integrációra helyezi a hangsúlyt UkrajnaAz EU-hoz fűződő kapcsolatok erősítésére helyezte a hangsúlyt Viktor Juscsenko ukrán elnök egy kijevi gazdasági fórumon, amelyen a hivatalos látogatáson Ukrajnában tartózkodó Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel vett részt. Ukrajnának pontosan meghatározott érdekei vannak Keleten, de fontos, hogy a keleti kapcsolatok ne torlaszolják el az Európába vezető utat - jelentette ki az államfő.2005-02-21 16:29:00 0
Félezer elbocsátás a Debreceni EgyetemenA felsőoktatást sújtó sorozatos intézkedések miatt intézett azonnali kérdést, Pósán László hétfőn a parlamentben. A képviselő elmondta: az intézmények milliárdos nehézségekkel küzdenek, költségvetésük a kilencvenes évek elején állná meg a helyét.2005-02-21 16:29:00 0
Növekszik a belvízzel elöntött területek nagysága BékésbenA megenyhült időjárás és az olvadás következtében a Körös-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (KÖRKÖVIZIG) területén a tíz belvízvédelmi szakaszból nyolcban kellett készültséget elrendelni - tájékoztatta az MTI-t az igazgatóság hétfőn.2005-02-21 16:28:00 0
Mehetnek a szakemberek?Amikor 2004. december 10-én Draskovics Tibor pénzügyminiszter látogatást tett az APEH-ben, elmondta: nem tervez személyi változást - emlékeztetett azonnali kérdésében Tállai András. Majd két hónappal később távozott az APEH elnöke. Vajon az APEH-elnököt tette hibássá a kormány maga helyett a kormány. Katona Tamás nem tagadta, hogy saját tehetetlensége miatt a volt APEH-elnököt tette hibássá a kormány.2005-02-21 16:11:00 0
Méterben sem épült annyi gát, amennyit kilométerben ígértek a szocialistákTúlzás nélkül állíthatjuk, hogy 2004 a rekordok éve volt a zöld tárca életében. Ígérgetésben csúcsot döntött a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium vezetése. Szereptévesztésében Persányi Miklós pr-miniszterként mérte számolatlanul a "soha nem látott hazai és uniós forrásokat" miközben soha, senki nem látta még a beígért összegeket, amelyekkel a zöld tárca vezetése az idei évet Magyarország zöld évévé varázsolná - kezdte interpellációját Turi-Kovács Béla.2005-02-21 16:02:00 0
Több mint furcsa kormányzati megbízatásokAz elmúlt napokban több írás is foglalkozott egy Trendex Holding Rt. nevű cég milliós nagyságrendű kormányzati megbízásaival. Lapértesülések szerint ez a vállalat több minisztériumtól is kapott megbízásokat a 2002-es kormányváltás óta.2005-02-21 15:42:00 0
Jogbiztonság, létbiztonság, közbiztonság: megrongálták a Fidesz-irodátHétfőre virradóan, éjszaka ismeretlen tettesek Hiller István MSZP elnök választási kerületében festéket öntöttek a pesterzsébeti Fidesz irodájára.2005-02-21 15:39:00 0
Nem jó az, ha a nyereg előrébb jár, mint a lóJárvás István arra szeretett volna választ kapni Németh Imre minisztertől, miért éppen azok a gazdák járnak rosszul, akik saját raktárukban tárolják a megtermelt gabonát?2005-02-21 15:14:00 0
Áremelések helyett tetteket várnak a nyugdíjasokGyurcsány Ferenc az Idősügyi Tanács ülésén arról beszélt, hogy kívánatos lenne, ha az oktatási rendszer kinyitná kapuit az idősek előtt. Amikor az idős emberek számláikat sem tudják kifizetni, akkor talán nem ilyen illuzórikus javaslatokkal kéne előállni - mondta interpellációjában Soltész Miklós.2005-02-21 15:08:00 0
Felmentették a Duna Televízió két alelnökétFelmentette hétfőn Belénessy Csabát és Borsány-Gyenes Andrást a Duna Televízió alelnöki tisztségéből az intézmény élére néhány nappal korábban megválasztott Cselényi László elnök - tájékoztatta a közszolgálati médium szóvivője az MTI-t.2005-02-21 14:54:00 0
Szanyi szerint igencsak mérsékelt volt az energiaárak emelkedéseAlig ocsúdtak fel az emberek az év eleji gázáremelés okozta jelentős kiadásnövekedésből, máris újabb kormánydöntés borzolta a kedélyeket, növekedtek a villamos energia költségek is. Lázár Mózes interpellációjában arra volt kíváncsi, számíthatnak-e valós kompenzációra a távfűtéses lakásokban élők.2005-02-21 14:51:00 0
Zendületben az ország: a civilek támogatják a gazdákatTöbb civil szervezet szolidaritási nyilatkozatot adott ki hétfőn, amelyben kifejezik együttérzésüket a Budapestre érkező gazdákkal. A szolidaritási nyilatkozat szövegét a civil szervezetek nevében a Védegylet juttatta el hétfőn az MTI-hez.2005-02-21 14:48:00 0
Mit ér az ígéret, ha szocialista?A kormány a koppenhágai megállapodás aláírásával négyszeres versenyhátrányba hozta a magyar gazdákat, amikor beleegyezett a 25%-ról induló uniós támogatásba. Ám hiába van ez a pénz hónapok óta az országban, a kabinet hétről-hétre a kifizetés határideit is tologatja - mondta Lengyel Zoltán fideszes képviselő napirend előtti felszólalásában hétfőn az Országgyűlésben.2005-02-21 14:19:00 0
A szaúdi figyelmeztetésnek még lehetnek következményeiMa már senki sem gondolja, hogy Gyurcsány Ferenc ominózus kijelentése az arab "terroristákról" csupán egy félresikerült vicc volt. A miniszterelnök mondata komoly nemzetközi botrányt okozott, a szaúdi nagykövet hazahívását pedig kár bagatellizálni, mert az súlyos diplomáciai figyelmeztetés az ország részére, ami további következményekkel járhat - mondta Németh Zsolt napirend előtti felszólalásában.2005-02-21 14:01:00 0
Lendületben a rendőrök: szondáztatják a traktoros gazdákatFokozottan ellenőrzik a rendőrök a tüntetni induló gazdákat. A Havaria Press információi szerint a Hajdú-Bihar megyei rendőrök reggel 7 óra körül kezdték el szondáztatni a traktoros gazdákat. Emellett a gépjárművek forgalmi engedélyét is ellenőrzik.2005-02-21 13:42:00 0
Így élünk miA múlt havi gázszámlám 17 ezer, az előző 9 ezer, a mostani pedig 35ezer forint. Ennek kifizetése nagyon nehéz az én bruttó 87.600 Ft-os fizumból. A férjem súlyos mozgáskorlátozott, RA (rheumatoid ahrtrosis)-ban szenved. Azért vezettük be a gázt, mert nem tudott már nehéz fizikai munkát végezni (szénlapátolás, favágás, salakozás), és hiába tesszük a hőfokszabályzót csak 18-20 fokra, 740 köbméter gázfogyasztás 35ezer forint. Pedig neki nem tesz jót a hideg lakás. Kiskorú gyerekeink vannak, akik tanulnak, akiket még útra kell indítani, a taníttatás is pénzbe kerül, ez tapasztalat, hisz nagyobbik gyerekünk már megszerezte diplomáját.2005-02-21 13:42:00 0
Megtrágyázták Németh minisztériumátEgy utánfutónyi trágyát vitt a Földművelésügyi Minisztérium elé és evőeszközt is adott a vezetésnek a Jobbik Magyarországért Mozgalom - azzal a jelszóval, hogy egyék meg, amit főztek.2005-02-21 12:53:00 0
Fidesz in the European ParliamentFollowing a major victory at the 2004 European Elections in June 2004, Fidesz delegated 12 of Hungary's 24 MEPs to Brussels and Strasbourg. Here you find their short biographies.2005-02-21 12:48:00 0
Böjte Csaba a szeretet nagy erejéről SzentesenAz erdélyi és a moldvai csángó gyerekeknek gyűjtött Szentesen adományokat Böjte Csaba ferences szerzetes. Azt vallja az atya, hogy mindenkinek meg kell adni az esélyt az életben maradásra.2005-02-21 12:44:00 0
Az idén 492 millió Hódmezővásárhely segélykereteMárcius elsejétől élelmiszer-vásárlási utalványt is kaphatnak a rászorulók Vásárhelyen, hangzott el tegnap a városházán tartott sajtótájékoztatón. Minimum kétezer, maximum tizenötezer forintos utalványokkal segíti az önkormányzat a nehéz anyagi körülmények között élőket, tudta meg Nagyné Tari Ibolyától, a népjóléti iroda munkatársától a Délmagyarország.2005-02-21 12:32:00 0
Megújul a hódmezővásárhelyi buszállomásBővül és megújul a vásárhelyi autóbusz-állomás. Beépítik a tetőtér egy részét, ahol irodákat, pihenőt, raktárt és kiszolgálóhelyiségeket alakítanak ki. Átalakítják a peront, új büfé, és két üzlet is épül. A közel 200 millió forintos beruházást az év végén kezdik el.2005-02-21 12:29:00 0
Létbizonytalanságban a falugazdászokTovábbra sem lehetnek biztosak a falugazdászok abban, hogy idén is szükség lesz a munkájukra: az FVM megyei hivatalában mindennap várják azt a leiratot, amely végre közli, mennyi embert kell elbocsátani. A tárcánál erről nem nyilatkoznak. A kormánypárti képviselő szerint igenis szükség van ennyi falugazdászra, az ellenzéki szerint szándékos ez a lebegtetés: e tisztviselők politikai alku áldozatává váltak.2005-02-21 12:25:00 0
Eurobarometer: a magyarok a munkanélküliséget és a gazdasági helyzet stagnálását tartják a legnagyobb problémánakA magyarok a munkanélküliséget és a gazdasági helyzet stagnálását tartják az ország legfontosabb problémájának az EU hivatalos közvélemény-kutató felmérése, az Eurobarometer adatai szerint.2005-02-21 12:22:00 0
Mátyás-napok KolozsváronA templom ünnepe címmel kezdődtek Kolozsváron az idei Mátyás-napi ünnepségek, amelyek a reneszánsz hangulatát, valamint az egykori igazságos uralkodó alakját elevenítik fel.2005-02-21 12:18:00 0
Terítéken az egészségünkA hazai népesség egészségi állapotáról, az egészségügyi ellátásról szóló összefoglaló munka jelent meg a múlt év végén. Első változata a szakértőknek szól, a későbbiek a döntéshozókat célozzák meg - írja a Dunántúli Napló.2005-02-21 12:14:00 0
Öt pécsi rendelőt fenyeget a bezárásNem felel meg az előírt minimumfeltételeknek a pécsi háziorvosi rendelők jó része. Főként az önkormányzati tulajdonú helyiségekkel van gond, a privatizált ingatlanokat új tulajdonosaik szinte kivétel nélkül felújították - írja a Dunántúli Napló.2005-02-21 12:08:00 0
Elindultak a Zetorok a fővárosbaReggel 7-kor a felsőzsolcai körforgalom előtt gyülekeztek a budapesti demonstrációra készülő gazdák, a többiek Nyékládházán és Mezőkeresztesen csatlakoztak hozzájuk.2005-02-21 12:02:00 0
Tüntetnek, nem mutyiznakA Magyar Gazdák és Fogyasztók Önvédelmi Mozgalma (MAGFÖM), valamint a Sertéstartók Szövetsége nem bolondítja a termelőket, és köt közben háttér-megállapodásokat, mutyizik az agrártárcával — hangsúlyozta tegnapi békéscsabai tájékoztatóján Hanó Miklós, a MAGFÖM elnöke.2005-02-21 11:59:00 0
2004 a környezeti szennyezések, környezeti balesetek éve voltKörnyezetvédelmi hantaméter: "2005: Magyarország zöld éve" címmel tartott sajtótájékoztatót vasárnap a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség Zöld Tagozatának képviseletében Medgyesy Balázs, a tagozat országos elnöke, Dankó Béla, a tagozat megyei elnöke és Domokos László országgyűlési képviselő.2005-02-21 11:57:00 0
The traditional "state-of-the-nation" address of Mr Viktor Orbán2005-02-21 11:42:00 0