Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Cikkarchívum

A szegénységpárti Medgyessynek bejött a jóléti rendszerváltás: egy év alatt 12 millióval gazdagodottTízmillió forinttal és 10 ezer dollárral gazdagodott egy év alatt a miniszterelnök vagyonnyilatkozata szerint. A kedd reggeltől hozzáférhető legfrissebb vagyonnyilatkozata szerint Medgyessy Péter miniszterelnöknek továbbra sincs saját autója, viszont három ingatlannal és 118 millió forintos biztosítással rendelkezik. Állampapírokban 100 millió forintja van.2004-02-03 15:42:00 0
Rosner az új Werber: nincsen rózsa tövis nélkülJeremy Rosner: ő a szocialisták rózsás álmainak legújabb marketingmenedzsre. Személyében, a werberi hagyományokat hűen követve, ismét csak olyan kampánydirektora lesz a szocialista pártnak, aki - Bush elnököt idézve - egy hadban álló ország stratégája.2004-02-03 15:17:00 0
Kormányzati káosz az M5-ös ügyébenFónagy János keddi sajtótájékoztatóján az M5-ös autópálya kivásárlásának híreivel kapcsolatos kormányzati káoszra hívta fel a figyelmet. A politikus kiemelte: a Medgyessy-kabinet március 12-ig odázta el a végleges döntést, amikor is a szocialisták soron következő kongresszusukat tartják Szegeden.2004-02-03 15:08:00 0
Kövér László pert nyert Veér András ellenA mai napon ítéletet hirdetett a Fővárosi Bíróság a dr. Veér András alperes ellen indított személyiségi jogi perben. Veér András, Medgyessy Péter tanácsadója megsértette Kövér László jó hírnévhez való jogát.2004-02-03 14:58:00 0
Hová tűnt a Postabank vételára?Holnap dönt a kormány az M5-ös autópálya ügyében. A legfrissebb információk szerint a sztráda üzemeltetési jogát az Állami Autópálya Kezelő Rt. vásárolná meg - bankhitelből. Ennek nagysága, a fizetendő kamatok szintje egyelőre nem ismeretes, mint ahogy kérdéses az is, mi lesz a korábban vevőként hírbe hozott posta 101 milliárdjával, amit - elvileg - a Postabankért kapott.2004-02-03 14:43:00 0
Schmitt Pál az Európai Parlament elnökével tárgyaltPat Cox, az Európai Parlament elnöke kedden megbeszélést folytatott Schmitt Pállal, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség alelnökével, a párt listavezetőjével. A tárgyaló felek megegyeztek abban, hogy európai hangnem és stílus kíséri majd a magyarországi európai választási kampányt.2004-02-03 14:36:00 0
Feltartott kézzel Brüsszelbe?A Fidesz és az MDF mezőgazdasági szakpolitikusai úgy döntöttek, hogy részt vesznek a nemzeti agrárkerekasztal pénteki nyitó ülésén, miután megbeszélést folytattak Jakab Istvánnal, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) elnökével.2004-02-03 13:45:00 0
Viktor Orbán's visit at the CDU in Berlin2004-02-03 13:03:00 0
Mr Orbán met former U.S. Secretary of State Albright2004-02-03 12:57:00 0
A XXI. század választásaÍrásaiban Gyurcsány Ferenc rendkívül károsnak minősíti a két Magyarországról szóló okfejtéseket. Minap Medgyessy Péter új Ron Werbert vett maga mellé, aki a két Amerika (The two Americas) elméletének képviselője. Aki kíváncsi arra, mi a két Magyarország, elolvashatja Kövér László és Gyarmati László e témában született tanulmányát.2004-02-03 12:53:00 0
Váltás a katolikus püspöki konferencia sajtóirodájának élénSzerdahelyi Csongor, a vatikáni magyar nagykövetség korábbi tanácsosa, az Új Ember című katolikus hetilap főmunkatársa vezeti február 1-jétől a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia sajtóirodáját - tudatta Veres András püspök, a konferencia titkára kedden közleményben az MTI-vel.2004-02-03 11:49:00 0
Juhász villabotránya: üvegzsebes a miniszter?Lengyel Zoltán és Szijjártó Péter keddi sajtótájékoztatóján rámutatott: bár Juhász Ferenc saját bevallása szerint eladta Pauler utcai ingatlanát, hogy fedezze Lejtő utcai villájának 2003 július 9-i vételárát, tulajdoni lapok szerint az ingatlan mind a mai napig Juhász Ferencék birtokában van. Sőt, egy 15 millió forintos jelzálog is lekerült a tulajdoni lapról.2004-02-03 11:18:00 0
Sulinetezőkre és cipőboltosokra vadászik az APEHA bevallások utólagos vizsgálata teszi ki az idei adóellenőrzések 65 százalékát, amelyek csaknem egyötöde a legnagyobb adózókra irányul.2004-02-03 10:17:00 0
Románia: csúszhat a csatlakozás időpontjaAz uniós joganyag lassú romániai átvétele és a román energiaszektorral kapcsolatos gondok miatt kétségessé válhat a második EU-bôvítési hullám céldátumának tarthatósága, Horvátország pedig szinte bizonyosan nem tud már bekerülni a 2007-re tervezett második hullámba, ha az akkor valóban lezajlik - áll a JP Morgan londoni befektetési és elemző-ház jelentésében.2004-02-03 09:54:00 0
A Draskovics-drazsé mellékhatásai: elbocsátások, gyógyszermegvonás, kevesebb fizetésLétszámleépítés, a kötelező béren felüli juttatások megvonása, szakrendelések megszüntetése, a gyógyszerköltségek megkurtítása - leginkább ebből az intézkedési repertoárból választanak a kórházak a finanszírozásukban bekövetkező megszorítások miatt.2004-02-03 08:53:00 0
Draskovics-csomag: miniszterek mondanak le?A Népszabadság tegnapi számában arról adott hírt, hogy a Draskovics Tibor által tervezett, valójában 185-190 milliárdos megszorítások olyan feszültséget teremtettek a tárcáknál, amely miniszteri lemondásokhoz is vezethet. Ismert: a Bokros-csomag bejelentését követően két miniszter állt fel a Horn-kormányból.2004-02-03 08:45:00 0
Jóléti kormányprogram: folytatódó hazudozás, mellébeszélés, szemfényvesztés?Március körül készülnek majd el az első "hivatalos munkaanyagok" arról, hogy a kormány miként nyúljon hozzá a jóléti programokhoz. A jóléti rendszerváltást tovább kell vinni - eldőlt a vita az MSZP-n belül, állítják a pártban.2004-02-03 08:32:00 0
Már nyolc halottat találtak az összeomlott török ház alattTörökországban az éjszaka újabb holttesteket találtak az összeomlott tízemeletes lakóház romjai alatt, így nyolcra nőtt a halálos áldozatok száma. 25 lakót élve mentettek ki a ház maradványai alól.2004-02-03 07:48:00 0
Werber örökAmennyire indokolt a kétségbeesés a kormányoldalon a közvélemény-kutatások jelezte drámai bizalomvesztés láttán, annyira nincs ok az önfeledt ünneplésre az ellenzék táborában. Még akkor sem, ha a legfrissebb felmérések nyomán megdőlni látszik a tétel, amellyel az elmúlt fél évben a szinte folyamatos veszteséget elkönyvelő szocialisták szuggerálták magukat és a közvéleményt: a Fidesz nem tudja bővíteni a bázisát. A koalíciós szavazók tömeges elbizonytalanodása után ugyanis az uniós csatlakozás esztendejéhez érkezve megindult az átszivárgás.2004-02-03 07:26:00 0
Oxigént fedeztek fel egy távoli bolygónOxigént és elemi szenet észleltek az egyesült államokbeli Hubble űrteleszkópját üzemeltető csillagászok egy távoli bolygó légkörében. A tudósok hétfői beszámolója szerint most először találtak ilyen elemeket a naprendszerünkön kívül.2004-02-03 07:25:00 0
Bush 1,2 milliárd dollárt kér Afganisztán megsegítéséreGeorge Bush amerikai elnök hétfőn 1,2 milliárd dollárt kért a kongresszustól az afganisztáni újjáépítés céljaira a jövő évi költségvetés tervezetének előterjesztésekor. Ez az összeg nem tartalmazza az afganisztáni katonai műveletek költségeit. Ezekre a műveletekre - amelyeknek fő célja az al-Kaida terrorhálózatot irányító Oszama bin Laden kézre kerítése - 11 milliárd dollárt szántak a 2004. évi büdzsében.2004-02-03 07:23:00 0
USA: Kerry népszerűbb BushnálNépszerűség terén maga mögé utasítja George Bush amerikai elnököt John Kerry szenátor két, hétfőn nyilvánosságra hozott felmérés tanúsága szerint. Demokrata Párt elnökjelöltségére pályázó, Massachusetts állambeli szenátort a megkérdezettek 54 százaléka támogatta a CNN amerikai hírtelevízió, a USA Today című lap és a Gallup közvélemény-kutató közös felmérése szerint. A hivatalban lévő republikánus párti elnök mögé pedig a válaszadóknak a 46 százaléka sorakozott fel.2004-02-03 07:20:00 0
Horn merénylettel vádolja az Európai NéppártotA Fidesz alelnöke a Horn Gyulához intézett és az MTI-hez hétfőn eljuttatott válaszlevélben arra kéri a szocialista politikust, ne pártpolitikai alapon közelítse meg Magyarország európai csatlakozását, "mert ezzel veszélyezteti minden magyar ember megélhetését és jövőjét".2004-02-02 20:55:00 0
MSZP-s kormányzati KRESZ-tábla: zsákutcaAz előző négyéves kormányzati ciklusban voltak olyan irányjelző táblák, amelyek egyértelműen megmutatták, hogy az ország merre akar haladni, most ennek nyoma sem látszik - hangsúlyozta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke hétfőn Karcagon, a Nagykun Polgári Egyesület fórumán.2004-02-02 20:44:00 0
Megérkezett az első kép a MarsrólTovábbította a Földre első, a marsi tájról készítetett panorámaképeit az Opportunity amerikai marsjáró és kinyújtotta azt a robotkart, amellyel majd megérinti a bolygó felszínét.2004-02-02 19:28:00 0
Bomba a tengerbenNyolcvanöt személyt kellett kitelepíteni otthonából hétfőn Szevasztopolban, miután két embert megölt egy tengerből kiemelt hatalmas második világháborús bomba.2004-02-02 19:26:00 0
Feljelentésekkel az unióbaJuhászné Lévai Katalin, szocialista politikus tett feljelentést az úgynevezett Kenézy-ügyben 2003. januárjában, s azóta számos esetben kísérelte meg a nyilvánosság előtt a hatóságok befolyásolását oly módon, ahogy ma is teszi: önkényesen, politikai szándéktól vezérelve értelmezi és félremagyarázza az ügy egyes részleteit. Teszi ezt nyilván azért, hogy vezesse a nyomozó hatóság kezét ebben az egyébként nehezen áttekinthető ügyben - írja közleménye első pontjaként Rácz Róbert fideszes országgyűlési képviselő.2004-02-02 18:57:00 0
Vizsgálat a vitatott titkosszolgálati információk ügyébenGeorge Bush amerikai elnök vizsgálatot jelentett be hétfőn az iraki tömegpusztítófegyver-programokkal kapcsolatos vitatott titkosszolgálati információk ügyében. Az elnök korábbi ellenkezését feladva közölte, hogy független vizsgálóbizottságot nevez ki az ügy tisztázására. "Tudni akarom a tényeket!" - hangoztatta az elnök sajtónyilatkozatában.2004-02-02 18:35:00 0
Felkelők támadása Wolfowitz látogatásakorPaul Wolfowitz amerikai védelmi miniszterhelyettes látogatása idején támadás ért Moszulban egy amerikai katonai konvojt hétfőn. Feltételezhetően iraki ellenállók autóból tüzeltek páncélököllel a megszálló katonák Stryker típusú páncélozott csapatszállító járművére.2004-02-02 18:04:00 0
Moszkva részt kíván venni az iraki újjáépítésbenMinél előbb helyreállítják Irak szuverenitását és az ENSZ vezető szerepét, annál hamarabb megoldódnak a politika rendezés kérdései az arab államban - jelentette ki hétfőn Minszkben Igor Ivanov.2004-02-02 17:39:00 0
Kórházprivatizáció: a pénz fontosabb lenne az egészségnél?!Orbán Viktor hétfőn azt mondta, hogy amennyiben a kórházak magánosítását lehetővé tevő törvényt elfogadják, egészen más világban fogunk élni: olyanban, amelyben nem az egészség, hanem a pénz lesz a legfontosabb.2004-02-02 17:37:00 0
Így dönt a kormány: aki nem dinamikus, mégis dinamikus?Az elmúlt esztendő utolsó napjainak egyik, sok vitát kavart pénzügyminiszteri döntése volt a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) két vezetőjének azonnali hatállyal való felmentése. A szervezet élére az a Thuma József került, akit tavaly azért menesztett a kormány a Pénzügyminisztériumból, mert nem tartotta elég dinamikusnak.2004-02-02 17:21:00 0
Madárinfluenza: gyanús eset HamburgbanMadárinfluenzás megbetegedés gyanújával két asszonyt vizsgálnak Hamburgban, a trópusi betegségeket kutató intézetben - jelentették hétfőn német tömegtájékoztatási eszközök. Az egyik asszony nemrég Thaiföldön töltötte szabadságát.2004-02-02 17:06:00 0
Borárverés: csaknem 22,5 millió forint gyűlt össze a gyermekmentők javára22 millió 473 ezer forint gyűlt össze a Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat számára a HírTV által rendezett jótékonysági borárverésén.2004-02-02 16:55:00 0
Felmentették Sándor Istvánt a vádak alól első fokonMinden vádpont alól felmentette Sándor Istvánt, a "Papa" néven is emlegetett egykori magas rangú rendőrtisztet a Fővárosi Bíróság hétfőn kihirdetett elsőfokú ítéletében. A döntés részben jogerős. Sándor Istvánt illetően vesztegetéssel kapcsolatos vádpontokban vált jogerőssé az elsőfokú ítélet, miután nem fellebbezett az ügyész.2004-02-02 16:39:00 0
Ökumenikus Szeretet Szolgálat: nagyszabású segélyakció CsecsenföldönMintegy ötvenezer nehéz körülmények között élő számára szervez nagyszabású segélyakciót a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat csecsenföldi humanitárius irodája - tájékoztatta Fekete Dániel az MTI-t, hétfőn.2004-02-02 16:36:00 0
Pokolgép robbant egy moszkvai lakóházbanKis méretű pokolgép robbant hétfő délután Moszkva középpontjában, egy lakóházban; a detonáció áldozatokat nem követelt.2004-02-02 16:31:00 0
Környezetvédelmi Főfelügyelet: kamionstop DabasonA Környezetvédelmi Főfelügyelet másodfokon jóváhagyta a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi Felügyelet döntését, amely az 5-ös főút dabasi szakaszáról kitiltotta a nehéz teherautókat - tájékoztatta hétfőn az MTI-t az Összefogás Dabasért Egyesület elnöke.2004-02-02 16:09:00 0
Mydoom: csúcson az aktivitásCsökkent a Mydoom számítógépes vírus terjedésének sebessége hétfőn, az SCO Group újra elérhető az interneten. Az SCO hétfőn új elektronikus honlapot nyitott, miután a korábbit a hét végén adattömeggel árasztotta el, s ezzel elérhetetlenné tette a MyDoom néven ismert vírus. A Microsoftot várhatóan holnap éri el a vírus.2004-02-02 15:43:00 0
Románia miatt késhet az EU-bővítés második hullámaAz uniós joganyag lassú romániai átvétele és a román energiaszektorral kapcsolatos gondok miatt kétségessé válhat a második EU-bővítési hullám céldátumának tarthatósága, Horvátország pedig szinte bizonyosan nem tud már bekerülni a 2007-re tervezett második hullámba, ha az akkor valóban lezajlik - ez áll az egyik legnagyobb londoni befektetési és elemző ház új jelentésében.2004-02-02 15:40:00 0
Wekler-Toller vita a Volán-társaságok miattA Községi Önkormányzatok Szövetsége (KÖSZ) tiltakozik néhány nagyváros vezetőinek a Volán vállalatok önkormányzati tulajdonba vételét célzó kezdeményezései ellen - tájékoztatta a szervezet elnöke hétfőn közleményben az MTI-t. "A községek számára elfogadhatatlan, hogy a helyközi és a távolsági személyszállítást végző, állami kézben lévő társaságokat kizárólag nagyvárosok szerezzék meg, az ugyanis a kistelepüléseket kizárja a jelenleg is rossz közlekedési feltételeik alakításából" - hangsúlyozta Wekler Ferenc.2004-02-02 15:36:00 0
A kormány nem minden tanár fizetését emelné - a PDSZ tiltakozikA Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) nem támogatja a kormány és a közszolgálati sztrájkbizottság közszolgálati béremelésekről szóló megállapodás-tervezetének aláírását, mert a béremelés nem terjed ki minden közoktatási dolgozóra - tájékoztatta az MTI-t a szervezet elnöke hétfőn.2004-02-02 15:30:00 0
Rogán-Braun találkozóRogán Antal feltételek nélkül átadta a kormánynak a www.europaterv.hu domainnevet. A Medgyessy-kormány egész addig - 11 hónapig - nem tartott rá igényt, míg Rogán Antal fel nem hívta erre a figyelmet. Braun Róbert, Medgyessy kommunikációért felelős helyettes államtitkára bejelentette: így is, úgy is a kormányt illette a www.europaterv.hu. A közös sajtótájékoztató hanganyaga cikkünkből letölthető.2004-02-02 15:11:00 1
APEH: hibásak a személyi jövedelem adó bevallási ívekNyomtatási hiba csúszott a 2003. évi személyi jövedelemadó bevallására szolgáló nyomtatvány 18-adik és 19-edik sorába, a hiba ugyanakkor várhatóan csak keveseket érint.2004-02-02 14:45:00 0
Iskolák után egy óvodát is bezárnak SalgótarjánbanA gyerekek számának csökkenése miatt két általános iskolát bezárnak Salgótarjánban a közgyűlés döntése értelmében; az óvodai csoportszámok csökkentéséről, illetve egy óvodaépületet megszüntetéséről folynak az egyeztetések, dönteni februárban fognak - közölte hétfőn a város alpolgármestere sajtótájékoztatóján.2004-02-02 14:39:00 0
Megbénította egy vállalat honlapját a MyDoomAdattömeggel árasztotta el, s ezzel elérhetetlenné tette egy amerikai vállalat honlapját a MyDoom számítógépes vírus. Az SCO Group szoftvercég hét végén kiadott közleményében elismerte: a féregvírus megbénította a vállalat honlapját, amely így elérhetetlenné vált.2004-02-02 14:33:00 0
Életük meccsére készülnek a magyar hokisokSporttörténelmet ír a magyar hoki február 3-án, mivel válogatottunk az aktuális olimpiai és világbajnok Kanadát látja vendégül Székesfehérvárott.2004-02-02 14:27:00 0
A szerb radikálisok felszámolnák a vajdasági autonómiátHatalomra kerülve felszámolnák a Vajdaság autonómiáját a szerb radikálisok. Tomislav Nikolic, a Szerb Radikális Párt (SRS) elnökhelyettese kertelés nélkül közölte a hétfői Gradjanski List című újvidéki lappal, hogy a radikálisok együttműködnének minden párttal, amely meg akarja szüntetni a Vajdaság autonómiáját.2004-02-02 14:23:00 0
A Szigetköz támogatásáról "megfeledkeztek"A regionális közigazgatási reformról, a tömegközlekedésről és a Szigetköz rehabilitációjára szánt állami források szűkösségéről beszélt szerdai sajtótájékoztatóján Mosonmagyaróváron Pap János országgyűlési képviselő és Széles Sándor, Máriakálnok polgármestere.2004-02-02 14:11:00 0
Elkeseredett szentesiek: cinikus válaszok a kormánytólA rendszerváltozás óta nem találkozott Farkas Sándor fideszes országgyűlési képviselő olyan sok elkeseredett emberrel, mint az utóbbi hetekben. A szentesi honatya a lakosság érdekében a minisztereknek küldött levelére cinikus választ kapott.2004-02-02 14:04:00 0
Falusi tagozat alakult SomogybanA falun élőknek minden lehetőségből kevesebb jut Magyarországon, mint a városiaknak. A Fidesz falutagozatának somogyi tagjai éppen ezért legfontosabb feladatuknak azt tartják, hogy valódi képviseletet nyújtsanak a falusi embereknek és azért is mindent megtesznek, hogy csökkentsék a különbségeket a város és a vidék között.2004-02-02 13:59:00 0
Hiányos jogszabályok: százmilliótól esnek el a gazdákCsak Makó térségében százmilliós nagyságrendű bevételtől eshetnek el a gazdálkodók az agrártámogatási rendszer uniós módosítását követően, ezért Martonosi György fideszes országgyűlési képviselő levélben fordult a szaktárcához.2004-02-02 13:56:00 0
Közmegegyezés nélkül EurópábaA Fidesz - Magyar Polgári Szövetség kifogásolja, hogy a kormány nem egyeztetett az ellenzékkel az európai uniós posztokra jelöltek személyéről. Úgy tűnik, hogy a "közmegegyezéssel Európába" kormányzati jelszó csak porhintés - közölte Szájer József hétfőn.2004-02-02 13:42:00 0
Al Capone-i módszerek a magyar egészségügybenA túlmunkavégzést korlátozó uniós munkajogi normák tovább csökkenthetik az orvosok jövedelmét, így a frissen végzettek olyan országba költözhetnek, ahol ugyanannyi munkáért több pénz jár - hangzott el a Professzorok Batthyányi Köre Vásárhelyen tartott rendezvényén.2004-02-02 13:33:00 0
Rogán Antal: megjelenhetne az ellenzék véleménye is az europaterv.hu oldalonRogán Antal fideszes parlamenti képviselő hétfőn levélben közölte a miniszterelnökkel, hogy ingyen átengedi a kormánynak az europaterv.hu domain nevet. Rogán Antal arra kérte a miniszterelnököt, hogy a leendő honlapon az ellenzék véleménye is helyet kaphasson.2004-02-02 13:16:00 0
Súlyos megszorításokat javasol az OECD: a kormány hallgatA Fidesz elfogadhatatlannak tartja, hogy a kormány az OECD javaslatainak megfelelően újabb - a nyugdíjasokat, az otthonteremtési rendszert és az adóterheket illető - megszorításokat vezessen be - jelentette ki Varga Mihály frakcióvezető-helyettes hétfőn sajtótájékoztatón.2004-02-02 13:16:00 0
A hülyeség - ha fájna, 2004. február 2.Ron Werber hazament, írta a szocialista közeli Népszabadság szombaton. A fiatal-baloldali-ifjú-szocialisták már másnap a polgári körök épülő székháza elé vonultak. Bizonyították: a negatív kampány és a fanatizálás mesterének jó tanítványai voltak, a werberi magvak jó talajba kerültek.2004-02-02 12:36:00 0
6 négyzetméternyi vakolat hullott a pécsi egyetemistákraTizenkét egyetemista könnyebben megsérült, amikor előadás közben vakolatdarabok hullottak rájuk az egyik terem mennyezetéről a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karán.2004-02-02 12:04:00 0
Már a Népszava szerint is elkerülhetetlen a tandíj bevezetéseA népességfogyás miatt akár 30 százalékkal is csökkenhet a főiskolákra, egyetemekre jelentkezők száma. Előrejelzések szerint ez körülbelül 80 ezer diákot jelent, és azzal a következménnyel jár, hogy az intézmények gazdálkodásában jelentős szigorításokat kell végrehajtani. Valószínűleg a tandíj bevezetése sem maradhat el - írja a Népszava.2004-02-02 09:36:00 0
Drasztikus visszaesés a lakáshitelezésbenDrasztikusan - 70-90 százalékkal - visszaesett a lakáshitel-igénylés januárban 2003 januárjához és tavaly decemberhez képest; az OTP-nél például az újonnan befogadott hitelkérelmek a tavaly januárinak csak a 15 százalékát érik el - derült ki a NAPI Gazdaság körkérdése nyomán.2004-02-02 09:11:00 0
Draskovics-kasza: ledöntheti Németh Imrét, Csillag Istvánt és Magyar BálintotAzokat a tárcákat érinti a legérzékenyebben a megszorítás, amelyeknek kicsi a bér- és működési költségük, viszont sokat fordítanak támogatásokra A költségvetési megszorítások nyomán - László Csaba menesztése után - további minisztercserék sem kizártak - írja a mai Népszabadság.2004-02-02 09:09:00 0
Újságíróbál: Medgyessy, Szili, Burány, Draskovics remekül mulatottA 122. Újságíróbálon mintegy 650 újságíró és politikus mulatott önfeledten hajnalig a Marriott szálló termeiben. A mulatságon megjelent többek között Medgyessy Péter miniszterelnök, Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke, Kiss Péter kancelláriaminiszter, Burány Sándor munkaügyi, Persányi Miklós környezetvédelmi, és Draskovics Tibor kinevezett pénzügyminiszter, Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke, valamint Lothar Matthäus, a magyar válogatott labdarugó-csapat szövetségi kapitánya. Remek hangulat uralkodott végig.2004-02-02 07:52:00 0
Velük az ország?Talán egyharmada - legfeljebb ennyien voksolnának ugyanis a szocialistákra a biztosan szavazó és valamely párt mellett döntő polgárok, ha most tartanának választásokat.2004-02-02 07:39:00 0
Már Ron Werbernek sem kellenek a szocialisták?Más elképzelése volt Ron Werbernek az európai parlamenti kampányról, ezért az MSZP és a kormány új tanácsadókkal vág neki a választásoknak. Az ellenzék reméli, hogy Werberrel együtt a gyűlöletkeltés is távozott a közéletből.2004-02-02 07:18:00 0
Elakadhat a brókerügySchönthal Henrik hosszabb, meghatározatlan időre áttette a székhelyét az Amerikai Egyesült Államokba és néhány évig nem is szeretne Magyarországra utazni - tudta meg a Magyar Nemzet. A lap információi szerint az üzletembernek amerikai állampolgársága is van, ezért szinte lehetetlennek tűnik, hogy esetleges meggyanúsítása után kiadják a magyar hatóságoknak.2004-02-01 17:50:00 0
Több mint 200 sebesült ErbílbenA legutóbbi amerikai közlés szerint 56 halottja és több mint 200 sebesültje volt vasárnap az észak-iraki Erbílben végrehajtott öngyilkos merényleteknek. A merénylők két kurd párt székházában robbantották fel magukat. A nap folyamán sokféle adatot közöltek különböző források a halottak és sebesültek lehetséges számáról. Egyes jelentések száznál több, mások kétszáznál is több halálos áldozatról adtak hírt.2004-02-01 17:28:00 0
Megemlékezés a Columbia áldozatairólHarangzúgással és gyászünnepélyekkel emlékeztek meg vasárnap az Egyesült Államokban a Columbia űrrepülőgép egy évvel ezelőtti szerencsétlenségében elhunyt hét űrhajósról.2004-02-01 17:23:00 0
Iraki - Kurd ellentétekNem igazán meglepő, hogy két iraki kurd párt székházában is öngyilkos merényletek oltották ki több tucat ember életét, a kurdok pártjainak ugyanis számos nyílt ellenségük van Irakon belül.2004-02-01 17:19:00 0
Terrorveszély a Nyugat-BalkánonAz iszlám radikalizmus és a terrorizmus jelentős térnyerése várható a közeljövőben a Nyugat-Balkánon - figyelmeztetett vasárnap Momir Stojanovic, a szerbia-montenegrói Katonai Biztonsági Ügynökség igazgatója.2004-02-01 16:38:00 0
Feladta magát a vukovári vérengzés egy résztvevőjeFeladta magát a szerb hatóságoknak a Szerb Radikális Párt (SRS) egy tagja, aki részt vett a vukovári vérengzésben. A belgrádi B92 rádió vasárnap jelentette, hogy Milan Lancuzanin szombaton jelentkezett az újvidéki törvényszék vizsgálóbírójánál.2004-02-01 14:14:00 0
Képviselői lemondások IránbanReformpárti iráni parlamenti képviselők megkezdték vasárnap lemondásuk benyújtását, tiltakozásul az ellen, hogy az Őrök Tanácsa nevű, nem választott konzervatív testület reformpárti politikusok százait törölte a február 20-ára tervezett parlamenti választásokon indulni kívánó jelöltek listájáról.2004-02-01 12:44:00 0
Öngyilkos merénylők újabb akciója IrakbanKét öngyilkos merénylő felrobbantotta vasárnap a testére erősített robbanószerkezetet két kurd párt székházában az Irak északi részén fekvő Erbílben. Az első jelentések szerint legalább tíz ember életét vesztette, és sokan megsebesültek a Bagdadtól 350 kilométernyire északra fekvő városban.2004-02-01 12:41:00 0
Pótolhatatlan kincsek az ősi magyar állatfajtákSimicskó István vasárnapi sajtótájékoztatóján az őshonos és régi magyar állatfajták védelmének érdekében elmondta, ezt a politikamentes ügyet az össznemzeti egyetértésnek kellene vezérelnie, figyelembevéve, hogy hazánk igen gazdag és értékes állománnyal rendelkezik.2004-02-01 12:36:00 0
Gotovina szabadlábon védekezhetA háborús bűnökkel vádolt, szökésben levő Ante Gotovina nyugalmazott horvát tábornok szabadlábon védekezhet, ha önként megjelenik a hágai törvényszék előtt - közölte Carla del Ponte.2004-02-01 12:12:00 0
Hétfőtől regisztrációs adóHétfőtől csak úgy helyezhető forgalomba személyautó, ha utána a regisztrációs adót megfizették. A február 1-je előtt behozott kocsik sem mentesülnek az új adónem alól. Csak az a magánszemély kivétel, aki saját nevére kéri a forgalomba helyezést - írja az automotor.hu.2004-02-01 11:31:00 0
Bajza Józsefre emlékeztekA kétszáz évvel ezelőtt született Bajza Józsefre, a Nemzeti Színház első igazgatójára emlékeztek szombaton szülőfalujában, a Heves megyei Szűcsiben.2004-02-01 11:24:00 0
Hatami kórházbanKórházba szállították szombaton Mohamed Hatami iráni elnököt, s emiatt lemondták az iráni kormánynak a nap folyamára tervezett rendkívüli ülését a parlamenti választások miatt kialakult válság megvitatására - jelentette be a iráni államfői hivatal.2004-01-31 18:04:00 0
Fidelitas: A kormány állítsa vissza az otthonteremtési programotSzijjártó Pétert választotta elnökévé a Fidelitas országos választmánya a szombaton Budapesten tartott alakuló ülésen. Az országos választmánynak négy alelnöke is lett - mondta Szijjártó Péter, a Fidelitas az ülést követő sajtótájékoztatón.2004-01-31 15:43:00 0
Elvis dalok 42 órán keresztülNegyvenkét órán, 16 percen és 8 másodpercen át énekelt egyfolytában Elvis Presley-dalokat egy német pék, új rekordot állítva fel rendkívüli teljesítményével.2004-01-31 14:44:00 0
Leváltották a pakisztáni atombombatervezőjétLeváltották miniszterelnöki tudományos főtanácsadói tisztségéből a pakisztáni atombomba tervezőjét, hogy megkönnyítsék a nukleáris technológia Iránnak, illetve Líbiának való eladása ügyében indított vizsgálatot.2004-01-31 14:34:00 0
Vívóünnep GödöllőnA kilencven éve megalakult Magyar Vívó Szövetséget ünnepelték Gödöllôn, a királyi kastélyban. Az ünnepség elsô felvonásaként Gémesi György, a Magyar Vívó Szövetség elnöke megnyitotta a párbaj és vívás című kiállítást, amelyet Németh Árpád állított össze. Ezt követve a kastély dísztermében a résztvevôk a Himnuszt enekelték, majd dr. Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, kétszeres olimpiai bajnok mondott ünnepi köszöntőt.2004-01-31 12:53:00 0
Lett világosságAz Európai Unió konzervatív pártjait tömörítő Európai Néppárt nem kér a posztkommunista országokban hatalmukat átmentő pártállami múmiákból. A jövő heti európai néppárti kongresszuson megtárgyalásra kerülő javaslat célja: az idén nyáron sorra kerülő EU-választások során a pártállami diktatúrákban szerepet játszó politikusok ne kerülhessenek az uniós intézmények politikai tisztségviselői közé, sőt a lett miniszterelnök javaslatára megfogalmazott kezdeményezés még az uniós parlamenti képviselői posztoktól is távol tartaná a pártállami időkben vezető szerepet betöltő politikusokat.2004-01-31 12:48:00 0
Miből lett a Juhász-villa? - A miniszter régi lakását is megtartottaJuhász Ferenc honvédelmi miniszter mind a mai napig nem értékesítette azt a budapesti, első kerületi lakást, amely szerinte az egyik forrása volt nyári, 95 milliós házvásárlásának.2004-01-31 12:44:00 0
Az Opportunity a MarsonLegördült a Mars felszínére szombaton az Opportunity amerikai marsjáró, hogy megkezdhesse misszióját a vörös bolygó geológiai felfedezésének feltárására. A kaliforniai Pasedénában lévő földi irányítóközpont bejelentette, a marsjáró maga jelezte, hogy a leszálló egység platformjáról legördült a Mars felszínére.2004-01-31 12:39:00 0
Meggyőző Fidesz előny a Gallupnál isSem a miniszterelnök, sem a szocialisták népszerűsége nem volt még annyira gyenge ebben a ciklusban, mint idén januárban. A pártot választó szavazók között 18 százalék a Fidesz előnye a Magyar Gallup Intézet januári felmérése szerint.2004-01-31 12:31:00 0
Megtámadtak Irakban egy amerikai konvojtHárom amerikai katona életét vesztette egy amerikai katonai konvoj elleni támadásban az észak-iraki Tikrít és Kirkuk közötti úton.2004-01-31 12:28:00 0
Építkezni polgári értékSchmitt Pál a Fidesz alelnöke, mint a MOB elnöke adta át azt az uszodát és sportkomplexumout pénteken, amelyet a monoriak, teljes összefogással önerőből építettek fel.2004-01-31 12:23:00 0
Schwarzenegger: Nincs kegyelemArnold Schwarzenegger, Kalifornia kormányzója elutasította egy halálra ítélt kegyelmi kérvényét.2004-01-31 12:06:00 0
A lakosság 50 százalékánál az áremelések duplán jelentkeznekA Magyar Társasházkezelők Országos Szövetsége ezúton tiltakozik az elmúlt tíz év legmagasabb lakhatási költség emelése ellen. Az emelés oka, hogy a pénzügyi kormányzat mindenféle civil és szakmai kontroll nélkül olyan áfa-törvényt alkotott, mely áremelés nélkül is megterhelte, jelenleg csak a közös költségeket, de várhatóan a lakbéreket is - írja közleményében a szervezet.2004-01-31 11:54:00 0
Ésszerűtlen volna a kutatásoktól pénzt elvonniÉsszerűtlennek és nagyon káros hatásúnak tartaná Vizi E. Szilveszter, ha a tudományos kutatás és fejlesztés sérülne az államháztartási deficit miatti elvonások okán - a Magyar Tudományos Akadémia elnöke erről pénteken beszélt.2004-01-31 11:47:00 0
Húszmilliárdos elvonás a gazdáktólÁder János hangsúlyozta: Németh Imre felrúgta a nemzeti agrárkerekasztalt azzal, hogy a Fidesz-frakció egyetlen, a mezőgazdaság napi problémáira vonatkozó kérdésére sem válaszolt. A frakcióvezető pénteken Kaposváron adott nyilatkozatában közölte: "a gazdáknak nem arra van szükségük, hogy azt tudják, mi történik 15 vagy 20 év múlva a mezőgazdaságban (...), sokkal inkább arra van szükségük, hogy tudják mi történik ebben az esztendőben (...) és az európai uniós csatlakozást követően".2004-01-31 11:22:00 0
Mohó DemszkyA Fővárosi Közgyűlés Fidesz-MKDSZ frakciója sajnálattal állapítja meg, hogy Demszky Gábor ismét igazolta: nem a budapestiek főpolgármestere. Nem érdekli Budapest, nem érdeklik a budapestiek, csak az európai parlamenti kampányára koncentrál - írja közleményében a fővárosi Fidesz.2004-01-31 11:16:00 0
Átszervezések Szegeden, tiltakozott a FideszAz eddigi hat városi közalapítvány feladatait a jövőben egy közhasznú szervezet látja el Szegeden a közgyűlés pénteki ülésének döntése értelmében; az ellenzéki képviselők az ülést megelőzően sajtótájékoztatón tiltakoztak az átszervezés ellen.2004-01-31 11:12:00 0
Fónagy János: Ne kerüljön ki az M5-ös az állam kezébőlA Fidesz arra kéri a kormányt, hogy ne adja tovább különböző cégeknek az M5-ös autópályát, miután azt a Postabank eladásából származó pénzből kivásárolja - közölte Fónagy János fideszes parlamenti képviselő pénteki, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.2004-01-31 10:55:00 0
Ablakon kidobott pénz az MVH-raA Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium az uniós gazdaregisztráció elvégzésének kapcsán hívta életre a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalt, melynek működése máris hagy kívánnivalót maga után. A regionális és megyei irodák szinte semmit nem csinálnak, a budapesti központ pedig hibát hibára halmoz.2004-01-30 17:37:00 0
Üzletelnek a paksi vezetők?Értetlenül áll a Paksi Atomerőmű Rt. mintegy 2700 dolgozója azelőtt, hogy az évtizedes gyakorlattól eltérően Karácsony előtt csak drasztikusan megkurtított év végi juttatást kaptak, azon indoklással, hogy az áprilisi súlyos üzemzavar miatt nincs pénz - írja közleményében Koltai Tamás országgyűlési képviselő.2004-01-30 16:46:00 0
Többszázezer dollár a Mydoom nyomravezetőjénekAz amerikai Microsoft programgyártó 250 ezer dollár jutalmat kínál annak, aki a Mydoom féreg szerzőjének azonosításához vezető információt ad. - Ez a számítógépes féreg bűncselekményt valósít meg - jelentette ki Brad Smith a Microsoft képviseletében.2004-01-30 16:33:00 0
Nemzetközi konferencia DebrecenbenA szellemi élet vezetőinek nemzetközi konferenciájával kívánja méltóképpen megünnepelni Magyarország EU-tagországgá válását a Debreceni Egyetem - jelentette be pénteken Imre László, a DE rektora és Fekete Károly, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem rektora.2004-01-30 15:58:00 0
Abdul Kádir Hán a fő gyanúsítottA pakisztáni atombomba "atyjának" tekintett Abdul Kádir Hán a fő gyanúsítottja annak a vizsgálatnak, amelyet az ország hatóságai folytatnak pakisztáni szakemberek esetleges részvételéről Irán és Líbia atomfegyverprogramjaiban - közölte pénteken az iszlámábádi kormány és a hadsereg egy-egy magas rangú tisztségviselője.2004-01-30 15:34:00 0
Választások Irakban ENSZ megfigyelőkkelNéhány napon belül Irakba indulhat egy ENSZ-szakértői csoport, hogy megvizsgálja az ottani választások megtartásának lehetőségét - jelentette be pénteken Brüsszelben Kofi Annan, a világszervezet főtitkára.2004-01-30 15:09:00 0
A megszorítások nagy vesztese a tudomány és a kultúraMintegy 25-30 milliárd forintos elvonás érintheti a kultúrát, az oktatást és a tudományt; e területek nagy vesztesei lesznek a kormányzati megszorításoknak - közölte a Fidesz Kulturális Tagozatának elnöke pénteken.2004-01-30 14:50:00 0
Világhírű magyar sportolók a Fidesz új székházábanOrbán Viktor meghívására világhírű magyar sportolók látogattak a Fidesz Szentkirályi utcai új székházába.2004-01-30 14:39:00 0
Nemzeti "konszenzus": a kormány nem egyeztetett az ellenzékkel az uniós tisztségviselőkrőlNoha a magyar kormány képviselői többször ígéretet tettek arra, hogy a magyar uniós tisztségviselők személyéről egyeztetést fognak folytatni az ellenzéki pártokkal, tegnap már arról értesülhettünk, hogy a magyar külügyminiszter csak tájékoztatni akar a kérdésben. Vagyis a kormány megszegte szavát, mivel az egyeztetés elmaradt - mondta mai sajtótájékoztatóján Szájer József.2004-01-30 14:10:00 0
Egyre népszerűbb Orbán Viktor és Áder JánosA Fidesz elnökét, alelnökeit, és parlamenti frakciójának vezetőjét a Medián közvélemény-kutatása szerint a magyar emberek egyre jobban kedvelik, egyre többen bíznak bennük.2004-01-30 13:43:00 0
Több tízezer fertőzött gép MagyarországonSzakértők szerint több tízezerre tehető azon számítógépek száma, amelyeket a MyDoom féreg, illetve mutánsai megfertőztek Magyarországon. A vírus veszélyességére jellemző, hogy Magyarország piacvezető internet szolgáltatója, az Axelero Internet Rt. naponta több millió fertőzött levelet kap" - mondta Tüdős András informatikai igazgató.2004-01-30 13:25:00 0
Dobó László: nem vált be a kerékbilincsA Fidesz szeretné elérni, hogy a szegedi közgyűlés pénteki ülésén napolja el a Tisza Lajos körút rekonstrukcióját. Dobó László a Fidesz szegedi frakciójának vezetője elmondta, szeretnék elérni, hogy a tilosban parkoló járművek elszállítási díja ne emelkedjen a várható infláció mértékénél jobban, és indítványozza, hogy a kerékbilincset szüntessék meg Szegeden, mert nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.2004-01-30 13:22:00 0
A Fidesz is három napot ad"Elegünk van a kormányváltást követő rendőrségi eljárásokból" - reagált Papp László, a Fidesz önkormányzati frakcióvezetője a szerdai sajtótájékoztatóján az MSZP debreceni szervezetének előző napi nyilatkozatára, mely szerint "elegük van Kósa Lajos polgármester üldözési mániájából".2004-01-30 13:13:00 0
Az elnök tanácsaadója elismerte az Irakkal kapcsolatos hírszerzési hibákatAz amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója elismerte, hogy voltak hibák az Irakkal kapcsolatos, még a háború előtt készített hírszerzési jelentésekben, de elutasította azt a felvetést, hogy független vizsgálat induljon a kérdésben.2004-01-30 11:52:00 0
Szavazhatnak a ciprusi törökökA ciprusi törvényhozás jóváhagyta, hogy a ciprusi törökök is szavazhassanak a júniusban esedékes európai parlamenti választásokon, másfél hónappal azután, hogy a kettéosztott ország tagja lesz az Európai Uniónak.2004-01-30 11:24:00 0
Tőkét von ki szolnoki cégéből MuduraSzétválnak Mudura Sándor váradi nagyvállalkozó és azonos nevű, Magyarországon élő fia üzleti útjai. Apa és fia a félmilliárd forintos jegyzett tőkéjű, szolnoki Ramexa Rt. tulajdonosai voltak - írja friss számában a HVG. A nagyváradi Lotus Plazát felépítő, és Romániában további hasonló beruházásokon gondolkodó idősebb Mudura, Medgyessy Péter személyes jó barátja két lépcsőben száll ki az rt-ből: már folyamatban van a cég jegyzett tőkéjének 120 millió forintos leszállítása, amit a HVG információi szerint további 80 millió forintos csökkentés követ majd.2004-01-30 11:18:00 0
Jótékonysági borárverésFebruár 1-én jótékonysági borárverést rendez a Hír Televízió. Az est bevételét a Szent Márton Gyermekmentőszolgálat Közhasznú Alapítvány számlájára ajánlja fel. Az esemény fő támogatója és a HírTV partnere a UPC.2004-01-30 10:31:00 0
Halálra ítélték az Aum Sinrikjo szekta vegyészétHalálra ítélték szerdán az 1995-ben gyilkos gáztámadást elkövető japán Aum Sinrikjo (Legfelsőbb Igazság) szekta vegyészét.2004-01-30 10:11:00 0
Az SZDSZ elhatárolódik az MSZP-tőlAz SZDSZ gödi szervezete tiltakozik a város polgármesterének, Sándor Istvánnak közös MSZP-SZDSZ színekben való szerepeltetése miatt. "Az SZDSZ semmilyen szinten nem kíván közösséget vállalni se vele, sem a helyi MSZP-szervezettel." - olvasható a szervezet közleményében.2004-01-30 09:53:00 0
Bush 274 millió dollárt szán bioterrorizmus ellenAz USA 2005-ös pénzügyi évre készült költségvetése 274 millió dollárt rendel a biomegfigyelési program (BSPI) finanszírozására, amely a bioterrorizmus elleni védekezést és az egészségügyi infrastruktúra erősítését célozza.2004-01-30 09:50:00 0
Őrizetbe vették az al-Kaida egyik törökországi vezetőjétŐrizetbe vették Isztambul környékén az al-Kaida nemzetközi terroristaszervezet törökországi sejtjeinek egyik vezetőjét. Pénteki jelentés szerint a török belbiztonsági erők terrorelhárító osztaga fogta el Baki Yigitet, az Adnan Ersoztól, az al-Kaida törökországi sejtjeinek decemberben őrizetbe vett egyik alapítójától kapott információ alapján.2004-01-30 09:48:00 0
Kétszáz éve született Bajza JózsefKétszáz éve, 1804. január 31-én született a Heves megyei Szücsiben Bajza József költő, kritikus, szerkesztő, publicista, a reformkor irodalmi életének egyik vezéralakja.2004-01-30 09:40:00 0
Hende Csaba: A polgári köröknek semmi közük az antiszemitizmushozHende Csaba határozottan visszautasította Gusztos Péter véleményét, mely szerint a polgári körök antiszemiták lennének. A polgári körök koordinátora a Nap - kelte ma reggeli adásában leszögezte, a Tilos Rádió előtti tüntetésen nem volt antiszemita megnyilvánulás; az ominózus zászlóégetés jóval a tüntetés vége után történt.2004-01-30 09:17:00 0
Veszélyben a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium működéseÖsszességében 20 milliárd forintot faragna le az FVM idei büdzséjéből a Pénzügyminisztérium a 155 milliárd forintos költségvetési takarékossági csomag részeként - értesült a Világgazdaság. Benedek Fülöp, a tárca közigazgatási államtitkára az információt megerősítve közölte: az előzetes jelzések valóban ekkora mértékű elvonási elképzelésről szólnak.2004-01-30 08:29:00 0
Méregdrága játékNehéz megszoknia Medgyessy Péter miniszterelnöknek, hogy ne hatalomban, hanem alkotmányban és demokratikus intézményrendszerben gondolkodjék. 1990 óta a Magyar Köztársaság jogrendje, ha akadozva is, de átalakult, s a jogrendnek megfelelően kialakult az az intézményrendszer is, amelyet egy miniszterelnöknek sem szabad semmibe vennie.2004-01-30 08:28:00 0
A Szondánál is vezet a FideszA Medián és a Tárki felmérése után a Szonda Ipsos közvélemény-kutató cég is biztos Fidesz előnyt mért. A Szonda Ipsos legújabb adatai szerint a biztos szavazók körében a Fidesz 9 százalékponttal vezet.2004-01-30 08:22:00 0
Joe Esterhas: a magyarok antiszemiták és rasszistákA magyarok erőszakosak, az öngyilkosságig szenvedélyesek, túl gyorsan mondanak ítéletet, szűklátókörűek, antiszemiták és rasszisták - nyilatkozta a clevelandi The Plain Dealer című lapnak Joe Esterhas. Azt is hozzátette: - Ha meglátsz egy magyart az utcán, menj oda, és vágd pofon! Ő tudni fogja, hogy miért kapta.2004-01-30 08:10:00 0
Az idő mindent megold?Időt lehet nyerni, de a Draskovics Tibor által bejelentett takarékossági intézkedések jelentősen nem csökkenthetik az államháztartás hiányát. Erről Bod Péter Ákos beszélt a Kossuth rádió Déli Krónikájában.2004-01-30 08:07:00 0
Rumjancev az orosz-iráni nukleáris együttműködésrőlOroszország nukleáris együttműködése Iránnal az orosz atomenergetikai miniszter szerint teljesen megfelel a nemzetközi jognak, és tökéletesen átlátható. Alekszandr Rumjancev pénteken fejtette ki ezt a véleményét, kevéssel azelőtt, hogy találkozik a Moszkvában tartózkodó John Bolton fegyverzetellenőrzési és nemzetközi biztonsági ügyekben illetékes amerikai külügyi államtitkárral, aki éppen az orosz-iráni együttműködéssel kapcsolatos amerikai aggodalmakat kívánja felvetni előtte.2004-01-30 07:44:00 0
Szánkópályává alakítják BelgrádotBelgrád feladta, győzött a tél. Egy hete havazik - a vezetés úgy döntött: abbahagyják a takarítást és egy nagy szánkópályává alakítják a várost a hét végére.2004-01-30 07:37:00 0
Mekka: Ma kezdődik a zarándoklatMekkában 1 millió 700 ezer muzulmán hívő vesz részt a pénteken kezdődő hagyományos zarándoklaton.2004-01-30 07:34:00 0
Izraeli behatolás BetlehembeIzraeli katonai járművek hatoltak be péntekre virradóra a dél-ciszjordániai Betlehembe válaszul az előző nap Jeruzsálemben elkövetett öngyilkos merényletre.2004-01-30 07:25:00 0
Feléledt a Spirit, az Opportunity készül a legördülésreTöbb mint egy hét elteltével ismét fényképet küldött a Marsról a Spirit amerikai önjáró laboratórium. A fekete-fehér fotó egyértelmű bizonyíték arra, hogy a marsautó felépülőben van.2004-01-30 07:21:00 0
Jelentős Fidesz előny a TárkinálA közvélemény-kutató cég legfrissebb, januári adatai szerint a biztos szavazó pártválasztók között csaknem húsz százalékos a Fidesz előnye. Decemberben még egyenlő volt az állás a két legnagyobb parlamenti párt között.2004-01-29 20:30:00 0
Súlyos elmarasztalást kapott a magyar mezőgazdaságHárom hónappal a csatlakozás előtt ismét súlyos uniós bírálatot kapott Magyarország. Egyedül hazánkról fogalmaz meg erősen elmarasztaló véleményt az Európai Parlament mezőgazdasági bizottsága. A jelentést a csatlakozó országok agrárszektorának felkészültségéről készítették.2004-01-29 19:45:00 0
Szijjártó Péter jogi lépéseket tesz Gyurcsány ellenSzijjártó Péter fideszes országgyűlési képviselő az MTI-nek csütörtökön nyilatkozva bejelentette, hogy jogi lépéseket tesz Gyurcsány Ferenc sportminiszter ellen, aki szavait hazugságnak minősítette.2004-01-29 19:21:00 0
ÁSZ-javaslatok a kiadáscsökkentésreAz Állami Számvevőszék (ÁSZ) elkészítette javaslatait az ez évi költségvetési kiadások csökkentésére, a dokumentumot csütörtökön eljuttatták Medgyessy Péter miniszterelnöknek. A kormány azonban már tegnap kihirdette takarékossági csomagját. Feleslegesen dolgozott az ÁSZ?2004-01-29 19:01:00 0
Újabb pert nyert Orbán ViktorCsütörtökön a Fővárosi Bíróság első fokon elmarasztalta Bozóki Andrást, valamint a Magyar Hírlap Könyv - és Lapkiadó Rt. - t, mint alpereseket, mert megsértették Orbán Viktor személyiségi jogait.2004-01-29 18:46:00 0
Nyílt levél Kovács LászlónakA Fidelitas Országos Elnöksége nyílt levelében szembesíti Kovács Lászlót korábbi szavaival, melyek így hangoztak: "Gyalázatosnak és szégyenteljesnek tartom, hogy a koalíciós képviselők, bár bent ültek a teremben, nem nyomták meg az igen gombot, és ezzel az általunk javasolt vizsgálóbizottságok létrehozását megakadályozták."2004-01-29 18:21:00 0
Orbán Viktor tárgyalt a volt amerikai külgyminiszterrelOrbán Viktor, a Fidesz elnöke, volt miniszterelnök és Madeleine Albright volt amerikai külügyminiszter csütörtökön Budapesten kölcsönösen kifejezte szándékát: a jövőben mindent meg fognak tenni azért, hogy a NATO ismét meghatározó szerephez jusson. Orbán Viktor szerint nincs indoka annak, hogy a magyarokkal szemben megkülönböztető, hátrányos elbánást alkalmazzon az Egyesült Államok.2004-01-29 17:46:00 0
258 milliárddal magasabb finanszírozási igény a megemelt deficitterv miatt - miből?222.1 milliárd forinttal volt magasabb a kincstári kör éves hiánya 2003-ban a tervezettnél - jelentette be ma az ÁKK. A teljes hiány 1,054.3 milliárd Ft-ot tett ki. A bruttó kibocsátás 6,592.1 milliárd Ft volt. A nettó kibocsátáson belül a legnagyobb részarányt a 10-15 éves kötvények tették ki. A költségvetés bruttó adóssága az év végén a GDP 56.6%-a volt. Idén a vártnál magasabb hiány a nettó finanszírozási igényt 258 milliárd Ft-tal növeli meg - írja a portfolio.hu2004-01-29 17:27:00 0
Az élelmiszeripari szakszervezetek ellenzik a gyárbezárásokatAz élelmiszeripari szakszervezetek ellenzik a gyárbezárásokat, az elbocsátásokkal járó átszervezéseket - közölte az Élelmezésipari Dolgozók Szakszervezeteinek (ÉDOSZ) Szövetsége elnöksége csütörtökön.2004-01-29 17:25:00 0
Orbán Viktor: Elfogadom Medgyessy Péter meghívásátKöszönettel vettem Medgyessy Péter meghívását a találkozóra, válaszoltam rá, és állok a miniszterelnök rendelkezésére - mondta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, volt kormányfő csütörtökön.2004-01-29 17:11:00 0
A munkaügyi miniszter elhallgatja a valós adatokatBurány Sándor munkaügyi miniszter elhallgatja a munkanélküliek helyzetére vonatkozó valós adatokat; nem beszél arról, hogy nőtt a tartósan munkanélküliek és a pályakezdő munkanélküliek száma - mondta Bernáth Ildikó csütörtökön az MTI-nek.2004-01-29 16:47:00 0
Öngyilkosságba menekülnek a volt kommunistákA Kínai Kommunista Párt több mint 1200 tagja öngyilkos lett, további mintegy nyolcezer párttag pedig elmenekült az országból a múlt év első felében, amikor a központi kormány Hu Csin-tao (Hu Jintao) államfő kezdeményezésére nagyszabású kampányt indított a korrupt tisztségviselők leleplezésére.2004-01-29 15:32:00 0
ÁSZ: rendben van Debrecen gazdálkodásaRendben levőnek találta Debrecen gazdálkodását az Állami Számvevőszék (ÁSZ) közelmúltban lezárult átfogó vizsgálata - közölte csütörtökön a város polgármestere Debrecenben.2004-01-29 15:20:00 0
Szájer József: minden pártnak jogában áll megfogalmazni értékeitSzájer József, a Fidesz alelnöke meglepőnek nevezte magyar szocialista politikusok ideges reagálását az Európai Néppártnak (EPP) arra a határozattervezetére, amely egyebek között szorgalmazza, hogy az egykori kommunista rendszerek vezető illetékesei ne tölthessenek be tisztségeket az EU-ban. A határozat lényege az egykori kommunista rendszerek elítélése és az áldozataikról való megemlékezés- mondta Szájer József csütörtökön.2004-01-29 15:02:00 0
A költségvetés megbukott. És a kormány? - 6.Független előrejelzés: infláció: 7,4%, GDP-növekedés: 1,6%, GDP-arányos hiány: 7,5%, 12 hónap múlva 295 forintos euró vár ránk - Medgyessyék gazdaságpolitikája miatt. A Goldman Sachs befektetési bank elemzése a jóléti rendszerváltás Magyarországáról.2004-01-29 14:03:00 0
Pünkösdtől sugároz a Magyar Katolikus RádióPünkösdkor kezdi meg országos középhullámú sugárzását a Magyar Katolikus Rádió, amelynek adása több mint 80 százalékban közszolgálati jellegű műsorokból áll majd - jelentették be az újonnan induló médium képviselői csütörtökön Budapesten.2004-01-29 14:00:00 0
Medgyessy nem innovatívA Kutatási és Technológiai Innovációs Alapról szóló törvény megszületése óta eltelt nyolcvan nap. Érthetetlen módon a miniszterelnök még mindig halogatja a Kutatási és Technológiai Innovációs Tanács felállítását, a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal elnökének kinevezését. Ez veszélyezteti az alap megfelelő kezelését és felhasználását, a magyar innováció uniós felkészülését - írja közleményében a Fidesz Oktatási Kabinetje.2004-01-29 13:50:00 0
A hülyeség, ha fájna - 2004. január 29."Az elmúlt több mint másfél év nehéz volt nekem, tanulságos, de mindenekelőtt szép" - mondta hétfőn László Csaba az Országgyűlésben, a kormánypártok által meghiúsított rendkívüli ülés előtt.2004-01-29 13:43:00 0
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség a kormány célkeresztjébenElfogadhatatlannak nevezte Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke a kormánynak a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetséghez (KMKSZ) való viszonyát csütörtökön, Kovács Miklóssal, a szervezet elnökével folytatott megbeszélését követően, újságíróknak nyilatkozva.2004-01-29 13:32:00 0
Medgyessy jóléti rendszerváltása: ismét terjed és mélyül a szegénységA rendszerváltás utáni szegénység terjedése és mélyülése, amit az Orbán-kormánynak sikerült megállítani most újból megindult. Elsősorban a munka lehetőségét, illetve a munka szándéka felkeltését kell szorgalmaznunk, nem azt az eszközt, amelyet most a Medgyessy-kormány használ, ez pedig nem más, mint a segélyezés szándéka - jelentette ki Harrach Péter országgyűlési képviselő Lakner Zoltánnal tartott közös csütörtöki sajtótájékoztatóján.2004-01-29 12:17:00 0
A Dresdner Kleinwort Wasserstein: nem hisz a szocialista kormánynakA Dresdner Bank londoni befektetési részlege, a Dresdner Kleinwort Wasserstein - az európai feltörekvő piacok egyik legaktívabb figyelője a nagy londoni házak közül - befektetőknek összeállított napi térségi elemzésében azt írta: még nem kell azt hinni, hogy a bejelentett intézkedés már maga a költségvetési konszolidáció. A DrKW elemzői azt írták: Magyarország "hírhedten gyenge" a kitűzött költségvetési célok teljesítésében.2004-01-29 11:29:00 0
"...Mert a Haza Te magad vagy!"A hazaszeretet, a szülőföldhöz való kötődés, az anyanyelv, a családtagok iránti szeretet, a kultúránk ápolása témakörökben hirdetett meg általános- és középiskolásoknak szóló irodalmi pályázatot a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Kulturális Tagozata Győr-Moson-Sopron megyei szervezete.2004-01-29 11:10:00 0
Idejétmúlt nosztalgiaTiberiu Tender román multimilliomos a diktátor Ceaucescu és famíliájának emlékére hamarosan nosztalgiatárlatot nyit Temesvárott, pont a romániai forradalom kitörésének helyszínén. Tender nem figyel az idők szavára.2004-01-29 10:57:00 0
Az Írók Szakszervezete a kortárs magyar szépirodalomértA kortárs magyar szépirodalom létfeltételeinek javítása érdekében állásfoglalást fogadott el az Írók Szakszervezete - tájékoztatta a szervezet csütörtökön az MTI-t.2004-01-29 10:34:00 0
LökéshullámAz ősz elején mért kiegyenlített erőviszonyok nem maradtak fenn sokáig: január közepére drámaian megváltozott a politikai és gazdasági közhangulat. Ennek leglátványosabb jele a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség növekvő előnye az MSZP-vel szemben - derül ki a HVG megbízásából készült legfrissebb Medián-elemzésből.2004-01-29 10:11:00 0
Medgyessy luxuskiadásaira van pénze a kormánynakA kijelölt pénzügyminiszter már hivatalba lépése előtt ostobának nézi, úgy tűnik az embereket. Az elvonások arra vonatkoznak, hogy az apparátus kiadásait csökkentenék, de a Medgyessy-kormány hivatalba lépése óta 30 ezerrel nőtt az államigazgatásban dolgozók létszáma - mondta Révész Máriusz a Kossuth rádió Reggeli Krónika című műsorában.2004-01-29 09:47:00 0
Egészségügy: csökken a létszámTöbbek között az egészségügyi dolgozók béremelését, az orvostanhallgatók képzési keretszámának növelését, ösztöndíjrendszerük továbbfejlesztését és a külföldi munkavállalás nehézségeinek tárgyilagos bemutatását javasolja az a vitaanyag, amely az ágazat munkaerőhiányára keres megoldást.2004-01-29 09:24:00 0
Schmitt Pál lakossági fórumon vett részt SárospatakonSchmitt Pál, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség alelnöke 2004. január 27-én a zempléni polgári körök, a helyi Fidesz és Hörcsik Richárd, a választókerület országgyűlési képviselőjének meghívása alkalmából lakossági fórumon vett részt Sárospatakon.2004-01-29 09:06:00 0
Faludi Sándor: A Medgyessy-kormány nem mer szembesülni a súlyos válsággalA Medgyessy-kormány vélhetően csupán időhúzó, figyelemelterelő kommunikációs színjátéknak szánta a kerekasztal-tárgyalásokat. Nem mer szembesülni azzal a súlyos válsággal, amely a magyar mezőgazdaság minden ágazatát és szektorát lebénítja írja közleményében Faludi Sándor, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Gazda Tagozatának elnöke.2004-01-29 09:02:00 0
Hiánygazdaság 2004-benFigyeljék a kezemet, mert csalok! - mondta volt annak idején Rodolfó, a híres mágus, aki fellépésein észrevétlenül csent el a nézők zsebéből kisebb tárgyakat, kiolvasta gondolataikat, használt több ezer trükköt és kombinációt. Miközben a közönség ámulatba esett, a nagy bűvész degeszre tömte a zsebeit.2004-01-29 08:42:00 0
Pert nyert a SapientiaElső fokon pert nyert a kolozsvári városházával szemben az Erdélyi Magyar Tudományegyetemet (EMTE) működtető Sapientia Alapítvány az oktatási intézmény kétnyelvű táblájának ügyében.2004-01-29 08:24:00 0
Lábadozik a SpiritHa minden a terveknek megfelelően alakul már vasárnap legördülhet a Mars felszínére az Opportunity amerikai önjáró laboratórium. A kaliforniai Pasadénában lévő föld irányítóközpontban szerdán tartott sajtóértekezleten közölték azt is, hogy az Opportunity ikertestvére, a Spirit gyógyulófélben van, és a remények szerint a szonda a jövő héten folytathatja kutató munkáját a vörös bolygó felszínén.2004-01-29 08:09:00 0
Számla fizetés nélkülJövő héttől több kórházban is számlát kaphatnak a betegek a zárójelentésük mellé. Ebből megtudhatják, hogy a társadalombiztosító mennyit költött az ellátásukra az intézményben töltött idő alatt.2004-01-29 08:05:00 0
Új tejüzem épül KaposváronHamarosan új tejüzem épül Kaposváron. A zöldmezős beruházás egymilliárd forintba kerül. A város önkormányzata is hozzájárul a fejlesztéshez: az egyik ipari parkban térítésmentesen ad át egy 3,7 hektáros területet. A tejüzem létesítésével egy régi tradíció folytatódhat a megyeszékhelyen, a ´90-es évek közepén ugyanis "egy rosszul sikerült privatizáció" nyomán megszűnt a tejfeldolgozás, bezárt a tejüzem.2004-01-29 07:59:00 0
Százöt éve született Páger AntalSzázöt éve, 1899. január 29-én született Páger Antal Kossuth-díjas színész. Makón született, ahol apja a pénzügyigazgatóság altisztje, anyja pedig a helyi színház jegyszedője volt, aki fiát is gyakran elvitte magával a színházba. A színészi pálya mellett a gimnáziumi években a festészet iránt kezdett érdeklődni, tanárai szerint is rendkívül tehetséges volt.2004-01-29 07:51:00 0
Kormányközeli cég állami megbízásaLászló Csaba távozó pénzügyminiszter közeli munkatársa, Máté Dániel családi vállalkozásával köt határozatlan időre megbízási szerződést havi másfél millió forintért az Országos Nyugdíj-biztosítási Főigazgatóság - értesült a Magyar Nemzet.2004-01-29 07:50:00 0
Felére csökkent a magyar filmeket nézők száma 2003-banA tavalyi évben bemutatott 21 magyar film több mint félmillió, összesen 581 ezer 805 nézőt vonzott a hazai mozikba - olvasható a Magyar Filmforgalmazók Egyesületének adatai alapján készült kimutatásban.2004-01-29 06:49:00 0
Orbán Viktort egyre többen szeretnék hallgatniOrbán Viktor miniszterelnök úr az idén is elfogadta a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület felkérését, hogy az egyesület rendezvényén tartsa meg évértékelő beszédét. Az eseményre február 10-én kerül sor. Az elmúlt évekhez hasonlóan most is nagy az érdeklődés. Jó érzés, hogy egyre többen vannak azok, akik Orbán Viktort szeretnék hallgatni - nyilatkozta Weszelovszky Zoltán az egyesület főtitkára.2004-01-29 06:46:00 0
Ha kell egy kis energia: Pozsonyban gyártják a Sport szeletetÖsszesen 370 ember elbocsátásáról szerzett tudomást tegnap a Magyar Nemzet. A budapesti székhelyű, a Sport szeletet és a Piros Mogyoróst gyártó Kraft Foods Hungária Kft. 320 alkalmazottjától válik meg, mivel kivonul Magyarországról, további ötven embert pedig a Prímagáz Rt. bocsát el algyői töltőüzeméből.2004-01-29 06:43:00 0
A Székely Nemzeti Tanács törvényes és demokratikus szervezetA demokratikus elveknek megfelelően, az európai normák tiszteletben tartásával járt el a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), amikor elfogadta a román parlamentben előterjeszteni kívánt székelyföldi autonómiatervezetet - olvasható a szervezet szerdán napvilágot látott közleményében.2004-01-28 20:42:00 0
Juhász minisztériumát bírálja a NATOA NATO ma nyilvánosságra került, hazánkat ért bírálata azt jelzi, hogy a honvédelmi tárca kapkodva, koncepció nélkül dönt a haderőreform ügyében - mondta szerdán Simicskó István, az Országgyűlés Honvédelmi Bizottságának fideszes elnöke. A politikus annak kapcsán nyilatkozott, hogy a Magyar Nemzet információja szerint komoly bírálat érte a magyar haderőreform-tervezetet a NATO részéről.2004-01-28 20:13:00 0
Kövér László: Medgyessyék még a tartalékokat is elherdáltákA Medgyessy-kormány elvesztegette a parlamenti választások óta az EU-csatlakozásig rendelkezésére álló időt; nem javította a magyar gazdák, vállalkozók, általában a polgárok helyzetét, hanem még azt a tartalékot is elherdálta, amelyet az előző kormánytól örökölt - mondta Kövér László a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség országos választmányának elnöke Dabason.2004-01-28 20:07:00 0
Pokorni Zoltán: A kormányt a kormánypártok buktatják megHa a Fidesz kétszer annyi mandátumot is szerez az európai uniós választásokon, mint az MSZP, nem lesz olyan politikai környezet a sajtóviszonyok miatt, amelyik ezt totális győzelemként értelmezné - mondta Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke simontornyai fóruma előtt tartott sajtótájékoztatóján szerdán.2004-01-28 20:00:00 0
A fiktív pénzügyminiszter 155 milliárdos megszorításárólNem tudjuk elképzelni, hogy két nap alatt mitől okosodott így ki Draskovics Tibor és a kormány, mert hétfőn a parlamentben még semmit sem mondtak az ország helyzetéről, most pedig bejelentették megszorító intézkedéseiket - mondta Révész Máriusz a kormányülésen történtekre reagálva szerdán.2004-01-28 19:24:00 0
Pénzüket követelik a Parmalat beszállítóiA tejtermelők azt várják a Parmalat Hungaria Rt. szombatra összehívott, tulajdonosi közgyűlésétől, hogy állítsa helyre a vállalat fizetőképességét - mondta szerdán a termelők konzorciumának vezetője.2004-01-28 19:16:00 0
Országos gazdademonstráció februárbanFebruár közepén tartandó országos méretű demonstráció megtartásáról döntött szerdán Kecskeméten a Magyar Gazdák és Fogyasztók Önvédelmi Mozgalma - tudatta Zsikla Győző, a januárban alakult szerveződés ügyvezető testületének tagja. A tiltakozó akciókkal a mezőgazdaság általános válságának haladéktalan kezelését kívánják a kormánytól kikényszeríteni.2004-01-28 19:04:00 0
A Fidelitas népszerű a fiatalok körébenA Fidelitas tízezer főt meghaladó tagsággal rendelkezik, és az alapszervezetek száma megközelíti a 250-et; feladata az, hogy a fiatalokat közelebb vigye a közélethez, és emellett biztosítsa a Fidesz politikai utánpótlását - mondta Rogán Antal, az ifjúsági szervezet alelnöke szerdán Gyulán.2004-01-28 18:44:00 0
Kiskórházak végveszélybenPolgármesterek szerint végveszélybe kerülhetnek azok a városi kiskórházak Borsodban, amelyeket az önkormányzatok tartanak fönn. Fideszes politikusok úgy vélik: a kormány döntése alapján májusban hatályba lépő változás legalább 100 milliós bevételkiesést jelent minden kórháznál a térségben.2004-01-28 18:37:00 0
Végh Ferenc tanúskodott a Milosevic-perbenA jugoszláv hadsereg és a Horvátországban, illetve Boszniában tevékenykedő szerb hadseregek háborús együttműködéséről tanúskodott szerdán Slobodan Milosevic egykori jugoszláv államfő hágai perében Végh Ferenc, a Magyar Honvédség volt vezérkari főnöke.2004-01-28 18:29:00 0
Nincs, mégis beszélnek rólaA NÉPSZAVA c. napilap 2004. január 28-i számának címlapján megjelent, "Fenyegetik Bencsik bíróját" című cikk a "polgári körök zárt levelezőrendszerére" hivatkozik. Mindenki, de különösen a Népszava előtt természetesen jól ismert tény, hogy ilyen levelezőrendszer nem létezik - írja közleményében Hende Csaba.2004-01-28 17:35:00 0
Vojnik munka helyett szőrszálhasogatSajnálatos, hogy az egészségügyi tárca politikai államtitkára a problémák megoldása helyett nyelvhelyességi vitákba bocsátkozik - olvasható Frajna Imre fideszes képviselő szerdai közleményében.2004-01-28 17:14:00 0
Mézesmadzag-dekonjunktúra: bezárja budapesti gyárát a Kraft FoodsAz egyesült államokbeli Kraft Foods magyarországi leányvállalatának átszervezése keretében bezárja budapesti kávé- és édesüzemét - jelentette be az élelmiszeripari társaság szerdán közleményben.2004-01-28 16:56:00 0
Aláírásgyűjtés a DráváértAz eddiginél jóval határozottabb fellépést, a Novo Virjénél a Dráván építendő horvát vízi erőmű elleni egyértelmű tiltakozást vár a magyar kormánytól négy környezetvédelmi szervezet - a WWF Magyarország, a Dráva Szövetség, a Nímfea Természetvédelmi Egyesület és a Védegylet internetes aláírásgyűjtésbe kezdett, hogy a kormány álláspontjának kialakítását lakossági véleményekkel is segítsék.2004-01-28 16:39:00 0
Mégsem volt tömegpusztító fegyvere Szaddamnak?Az Irakban kutató amerikai szakértők további bizonyítékot találtak arra, hogy Szaddám Huszein volt iraki elnök rezsimje a kilencvenes évek közepén csendben felszámolta biológiai és vegyifegyver-készleteit.2004-01-28 16:33:00 0
Még a WC is hiányzik...Aligha vonzó a befektetők számára a nagykanizsai ipari park jelenlegi állapotában, s ezt szem előtt kell tartani, amikor a 2004-es költségvetésről dönt a város képviselőtestülete - mondta az ipari parkban tartott sajtótájékoztatóján Cseresnyés Péter, a Fidesz városi elnöke. Ahhoz ugyanis, hogy jelentős mértékben csökkenjen a munkanélküliség, elengedhetetlen az ipari park fejlesztése, erre viszont jelentős összeget kell áldoznia a városnak - tette hozzá.2004-01-28 16:30:00 0
Esztergomi szocialista jelszó: Esztergomért semmitAz MSzP esztergomi frakciója pazarló gazdálkodásról beszél és totális csődhelyzettel riogatja a politikailag gyermeknek nézett polgárokat, egyes esetekben nem átallja vádjait valótlan adatokkal alátámasztani. Esztergom, csakúgy mint az ország többi települése, magán viseli a szocialista kormány valótlan ígéreteinek és elviselhetetlen, fojtogató megtakarítási intézkedéseinek hatását, ami nemcsak városunknak okoz átmeneti likviditási problémákat.2004-01-28 16:22:00 0
Miután tejeltek a gazdák, cserben hagyták őketA kormány megszegte szerződéses kötelezettségeit, amikor leállította a tejtermelőknek szóló támogatások folyósítását - jelentette ki Faludi Sándor szerdai sajtótájékoztatóján. A Fidesz Gazda Tagozatának elnöke azt is nehezményezte, hogy a tej felvásárlási ára annak ellenére csökkent, hogy előállítási költsége az utóbbi időben jelentősen növekedett.2004-01-28 16:11:00 0
Az OECD pénzt talált: megadóztatná a tőkejövedelmetEmlékezetes: a Medgyessy-kormány egyik első intézkedése volt, hogy megszüntették a tőkejövedelmek adóját. Így azok, akik pénzüket részvényekből keresik, nem adóznak: a kétkezi munkások, a közalkalmazottak azonban minden megkeresett forintjukból jócskán befizetnek a közös kasszába. Az OECD most azt javasolja Medgyessyéknek: pluszbevételre úgy tehetnek szert, ha megadóztatják a tőkejövedelmeket.2004-01-28 15:54:00 0
Bővítette a környezetvédelmi civil szervezetek jogosítványait az LBA környezetvédelemmel foglalkozó társadalmi szervezetek minden olyan államigazgatási döntést megtámadhatnak bíróság előtt, amelyben bizonyítani tudják az ügy környezetvédelmi vonatkozását - mondta el Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság (LB) jogegységi döntésének nyilvános ismertetésekor Budapesten szerdán.2004-01-28 15:17:00 0
Internet: a Mydoom lehet minden idők legelterjedtebb vírusaA Mydoom akár minden idők legelterjedtebb számítógépes vírusává válhat, hiszen hétfő óta már több mint százmillió elektronikus levelet fertőzött meg szerte a világon az F-Secure informatikabiztonsági cég szerint.2004-01-28 15:12:00 0
Pszichiátria a globalizáció korábanAz orvosi hivatás válsága világméretű jelenség, és e folyamatok hatással vannak a magyar pszichiátriai szakmára is - mondta Tringer László szerdán Szegeden.2004-01-28 15:10:00 0
Hutton-jelentés: Kelly öngyilkos lettDavid Kelly halála öngyilkosság következménye volt, amit senki nem láthatott előre - közölte szerdán a néhai brit védelmi minisztériumi fegyverzeti főtanácsadó halálát vizsgáló felsőházi lordbíró, aki szerint alaptalan volt a BBC rádió tavalyi jelentése a hírszerzési értesülések kormányzati manipulálásáról.2004-01-28 15:08:00 0
Rejtélyes magyar off-shore cége van az olasz ParlmalatnakTöbb tíz milliárd forintnyi tőkével Magyarországon bejegyzett off-shore cége van a csalási és sikkasztási botrányba került Parmalatnak. A szombathelyi társaság ügyvezetését az alapítástól tavaly júliusig Tarafás Imre, az Állami Pénz- és Tőkefelügyelet volt elnöke látta el. A Parmalat Hungária Kft. nem tud a cég létezéséről.2004-01-28 14:48:00 0
Terjed a tengeri kalózkodásTerjed, és egyre erőszakosabbá válik a kalózkodás a világtengereken. A Nemzetközi Tengerészeti Iroda (IMB) szerdán Kuala Lumpurban közzétett jelentése szerint tavaly 445 kereskedelmi hajót raboltak ki tengeri zsiványok, 20 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.2004-01-28 14:29:00 0
Kaposváron idén is lesz iskolatejIdén is lesz iskolatej Kaposváron. A város vezetése úgy döntött, hogy 2004 február 1-től is folytatja az iskolatej programot - jelentette be a város polgármestere szerdán sajtótájékoztatón.2004-01-28 14:25:00 0
Újra adhat a Tilos RádióA Fővárosi Bíróság felfüggesztette az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) azon határozatának végrehajtását, amely 30 napra megvonta a Tilos Rádió műsorszolgáltatási jogosultságát - közölte a médiumot működtető alapítvány kuratóriumi elnöke szerdán.2004-01-28 14:11:00 0
Nemzetközi felháborodás a lex Szász miatt - a hűbéres tévé elhallgattaAz ORTT Panaszbizottsága megállapította, hogy a Magyar Televízió Rt. 2003. december 12-én sugárzott Híradója nem adott tájékoztatást az aznap megtartott sajtótájékoztatóról, melyben Szájer József, Varga Mihály és Michael Gahler fejtették ki ellenvéleményüket a PSZÁF-törvény tervezett módosításáról, annak parlamenti szavazása előtt.2004-01-28 13:33:00 0
Alkotmánybírósági vizsgálatot sürget a fővárosi Fidesz-MKDSZ frakcióA Fővárosi Fidesz-MKDSZ-frakció azt kéri a fővárosi közigazgatási hivataltól, forduljon az Alkotmánybírósághoz, mert az MSZP-SZDSZ-többségű közgyűlés a törvénysértés megállapítását követően sem kívánja módosítani házszabályát - közölte Juharos Róbert képviselő szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.2004-01-28 13:23:00 0
Milliárdos tejüzem KaposvárottMilliárdos beruházás keretében tejüzem épül Kaposvárott, ahol majd 80-100 ember kaphat munkát.2004-01-28 13:23:00 0
Kósa Lajos is az újságban olvastaA város vezetőivel nem konzultált előzetesen a tulajdonos arról, hogy bezárja a debreceni dohánygyárat, a hírrel Kósa Lajos polgármester maga is a sajtóból szembesült. - Miután eljutott hozzám a gyárbezárás híre, felvettem a kapcsolatot a kormány és a tulajdonos képviselőivel, arra kérve őket, hogy változtassák meg a több száz debreceni családot hátrányosan érintő döntést - mondta el a Hajdú-Bihari Napló érdeklődésére a megyeszékhely első embere, hozzátéve, hogy olyan nagyon azért nem lepődött meg a történteken.2004-01-28 12:48:00 0
A Fidesz-MKDSZ tiltakozik a csepeli bölcsődei áremelés miattA Fidesz-MKDSZ helyi politikusai tiltakoznak a XXI. kerületi önkormányzat képviselő-testületének több mint 44 százalékos bölcsődei áremelésről szóló döntése ellen - tájékoztatta Németh Szilárd, a Fidesz-MKDSZ frakcióvezetője szerdán közleményben az MTI-t.2004-01-28 12:16:00 0
Nem csökkent Gyurcsány üvegzsebeseinek étvágyaAz esélyek soha nem egyenlőek, mondta annak idején Medgyessy Péter. A miniszterelnök valószínűleg utalt a rendszerváltoztatás időszakában végbement privatizációs folyamatokra is, és arra, hogy egyik fő stratégája, a jelenlegi sportminiszter, politikai kapcsolatait felhasználva, hogyan alakította ki gazdasági kapcsolatait, miközben a polgárok vagyonát magánvagyonná transzformálta - mondta Szijjártó Péter hétfői sajtótájékoztatóján.2004-01-28 12:07:00 0
A költségvetés megbukott. És a kormány? - 5.A kiadáscsökkentést máris meg kell kezdeni, mivel a deficitcsökkentés forrásai bevételnövelésből már kimerülni látszanak. A kormánykiadások szintje olyan nagy, ami árt a gazdaság hosszú távú növekedési kilátásainak. A költségvetés konszolidációjához olyan középtávú stratégiára van szükség, amely gondoskodik az adófizetők körének bővítéséről, miközben, ahol lehet, csökkentenék az adókat, és amely javítaná a költségvetési döntések következményeinek előre láthatóságát- állapította meg a nemzetközi Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) a szerdán Párizsban kiadott legújabb ország-felmérésében.2004-01-28 11:46:00 0
Havazás: eltérő a parkoló autók ellenőrzése BudapestenEltérően ellenőriznek a szerdai hóesésben a budapesti parkolási társaságok: a Centrum kft. területén egyáltalán nem ellenőrzi a parkolójegyek meglétét, míg a többi kerületben csak a behavazott szélvédőjű autók tulajdonosai kerülhetik el a pótdíjazást.2004-01-28 11:03:00 0
Madárinfluenza miatt hatvanezer csirkét vágtak le KínábanCsaknem hatvanezer csirkét vágtak le Kínában az utóbbi napokban a madárinfluenza járványának megfékezése végett. 14 ezret Kuanghszi (Guangxi) tartomány Tingtang (Dingdang) városában, ahonnan egy nappal korábban jelentették, hogy az ottani kacsatenyészetre is átterjedt ez a kór. A tenyésztelep három kilométeres körzetében minden baromfit kiirtottak, nehogy e gócból kiindulva szétterjedjen a járvány.2004-01-28 11:01:00 0
Ma 15 órakor temetik Fehér Miklóst GyőröttA labdarúgóvilág még mindig megrendülten áll Fehér Miklós tragikus halála előtt. A csatár magyarországi búcsúztatása ma 14.30 órakor kezdődik Győrött az új, Győrszabadhegyi (Szabadi úti) köztemetőben. A gyászszertartásra Győrbe érkezik a Benfica vezetőinek, játékosainak és szurkolóinak nyolcvantagú küldöttsége. Velük tart Fehér Miklós első portugáliai klubja, az FC Porto elnökének fia, Jorge Nuno Pinto da Costa, aki annak idején Bognár György menedzserrel együtt intézte az ETO-ból a játékos átigazolását. A nemzeti Sport információi szerint a vb-csoportmérkőzések időpont- egyeztetése után Máltáról hazatartó MLSZ küldöttsége - Bozóky Imre elnök, Berzi Sándor főtitkár, és Lothar Matthäus szövetségi kapitány - ugyancsak részt vesz a gyászszertartáson.2004-01-28 09:58:00 0
Folyamatos a havazásTöbb mint 300 munkagéppel dolgoznak a közútkezelők az országban. A takarítás ellenére havas, latyakos az autópályák és a főutak burkolata. Nap közben is nagy erővel folytatják az utak tisztítását. Eddigi munkájuk eredményeként az országban nincs egyetlen megközelíthetetlen település sem, és minden út, ha nehezen is, de járható.2004-01-28 09:30:00 0
Diploma nélkülEurópai összehasonlításban teljesen alaptalannak látszanak azok a Medgyessy-kormány által gyakran hangoztatott érvelések, miszerint Magyarországon túlképzettség állna fenn. Sőt, ezzel szemben hazánk - a sereghajtó Romániától számítva - hátulról az ötödik helyet foglalja el.2004-01-28 09:27:00 0
Az Amnesty International a kínai bebörtönzöttekértA véleményük kinyilvánítása miatt bebörtönzött kínaiak szabadon bocsátását sürgette szerdán az Amnesty International (AI). A nemzetközi emberi jogi szervezet jelentése szerint hirtelen növekedett azoknak a száma a kelet-ázsiai országban, akiket azért zártak börtönbe, mert az interneten politikai véleményt nyilvánítottak, demokratikus reformokat követeltek, vagy hatósági engedély nélkül információt terjesztettek az atípusos tüdőgyulladás (SARS) kínai terjedéséről.2004-01-28 09:02:00 0
Nastase: Nem lesz több örökbefogadásGünter Verheugen, az EU csatlakozási főtárgyalója ma telefonon egyeztetett Adrian Nastase miniszterelnökkel, melynek során a román kormányfő kijelentette, hogy az Olaszországba küldött romániai gyermekek voltak az utolsók, akiket ily módon örökbe fogadhattak.2004-01-28 08:46:00 0
Pacepa pénzét, rangját is visszakapja?Ion Mihai Pacepa, a Securitate volt külföldi főhírszerzője visszakapja tábornoki rangját, újraszámítják nyugdíját, illetve több mint egymillió dollárra rúgó elkobzott vagyonáért is kárpótolják. Ezt Pacepa ügyvédje jelentette be, Ioan Talpesra, Iliescu elnök biztonságpolitikai tanácsadójára hivatkozva.2004-01-28 08:39:00 0
A legújabb takarékoskodási intézkedés: baloldali konferencia közpénzbőlKétféle meghívót küldött szét a Miniszterelnöki Hivatal (MEH) a holnap kezdődő, közpénzből rendezett Haladó Kormányzás konferenciára. Szekeres Imre politikai államtitkár elmondta: a nemzetközi baloldal nevezi magát progresszívnek.2004-01-28 07:59:00 0
Újabb robbanás BagdadbanLegkevesebb hárman életüket vesztették abban a nagy erejű robbanásban, amely szerda hajnalban Bagdad központjában történt. Az első rendőrségi jelentések szerint többen megsebesültek.2004-01-28 07:39:00 0
Kinyitotta fő antennáját az OpportunityKinyitotta fő antennáját az Opportunity amerikai marsjáró robot, és így már közvetlenül is kommunikálni tud a földi irányítóközponttal. A kaliforniai Pasadénában lévő földi irányítás munkatársai kedden elmondták: a szonda adatainak a továbbítására nem kell megvárni, hogy a két amerikai marsi műhold - a Mars Global Surveyor és az Odyssey - valamelyike a leszállóhely fölé érkezzen, és vegye, illetve továbbítsa a Földre az Opportunity UHF-antennájának segítségével küldött jeleket.2004-01-28 07:34:00 0
Újra itt a KendermagNem a drogfogyasztás legalizálása vagy büntetőjogi megítélése, hanem a kábítószert fogyasztó ember lesz a témája annak a kerekasztal-beszélgetésnek, amelyet a Kendermag Egyesület szervez a január 31-i "Kendermagbál" keretein belül - tájékoztatta az MTI-t az egyesület szóvivője.2004-01-28 07:27:00 0
A miniszterelnök megúszta a tandíj ügyetIgen szűk, mindössze ötfős többséggel, de megnyerte a brit kormány a felsőoktatási tandíjreform tervezetéről tartott kedd esti alsóházi végszavazást, amelynek kimenetele egészen az eredmény kihirdetéséig bizonytalan volt.2004-01-28 07:04:00 0
Orbán Viktor: A Fidesz az egységes Európa híveAz európai választások után, július elején, Budapesten lesz az Európai Néppárt (EPP) új összetételű frakciójának alakuló ülése, ahol jelen lesznek az újonnan megválasztott képviselők is - közölte kedden este Berlinben Orbán Viktor, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elnöke egy sajtóbeszélgetésen.2004-01-27 20:42:00 0
A CNN sofőrje és tolmácsa halt meg IrakbanKét CNN-alkalmazottat öltek meg orvlövészek Irakban. Az amerikai hírtévé alkalmazottait gépkocsijukban érte a halál Bagdad közelében - jelentette a BBC.2004-01-27 19:48:00 0
Nagyköveti bemutatkozó látogatás a FidesznélA 2006. évi olimpiai játékoknak otthont adó Görögország nem csak külsőségekkel, és jelentős sportteljesítményekkel szeretné elkápráztatni a világot, de reményei szerint a sporttalálkozó szellemi-lelki értelemben is kivívja az őt megillető rangot - mondta Dimitris Contoumas Görögország budapesti nagykövete. A diplomata erről a Schmitt Pál Fidesz-alelnöknél tett bemutatkozó látogatáson beszélt hétfőn.2004-01-27 19:21:00 0
44%-os bölcsődei áremelés CsepelenA csepeli önkormányzat MSZP-s képviselői több mint 44%-os bölcsődei áremelésről döntöttek a keddi képviselő-testületi ülésen. Ez 2004-ben gyermekenként 22 ezer forintot vesz ki a bölcsődei ellátást választó közel 300 csepeli család zsebéből.2004-01-27 19:10:00 0
Az Európa Tanács felfüggesztette Málta és Írország szavazati jogátAz Európa Tanács parlamenti közgyűlésében kedden felfüggesztették Írország és Málta küldöttségének szavazati jogát. A szigorú döntés oka, hogy egyik küldöttségben sincs nő, a közgyűlés pedig még tavaly szeptemberben úgy határozott, hogy az egyes tagországok delegációiban biztosítani kell a nemek közötti megfelelő arányokat, de legalább egy női törvényhozó részvételét.2004-01-27 18:48:00 0
Háromszorosára emelkedik a parkolási díj BudapestenA tervek szerint öt év múlva elkezdődik az ingyenes parkolást biztosító engedélyek visszavonása, 10 év múlva pedig háromszorosa lesz a parkolási díj Budapesten. Ezt Vajda Pál főpolgármester-helyettes mondta el az RTL Klub Híradójának, azzal kapcsolatban, hogy nemsokára kezdődik fővárosi parkolási koncepció szakmai vitája.2004-01-27 18:35:00 0
Tilos a thaiföldi baromfi behozatalaAzonnali hatállyal betiltotta a Thaiföldről származó élő baromfi, futómadár és keltető tojás, valamint ezek származékainak Magyarországi importját a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) kedden.2004-01-27 17:53:00 0
Állóháború vagy kiegyezés?Nem kerülhető, hogy gondosan, átláthatóan és korrekt módon a főszerkesztőségek vagy intendatúrák kiegyensúlyozásával kezdjük meg a kiegyensúlyozott, demokratikus köztelevízió létrehozását - fogalmaz Pálinkás József a Fidesz kulturális tagozatának elnöke.2004-01-27 17:30:00 0
Orbán Viktor BerlinbenOrbán Viktor ma Berlinben több vezető német politikussal, köztük Helmuth Kohl volt kancellárral tárgyal, illetve részt vesz a fasizmus áldozatainak emlékülésén a Bundestagban. A Fidesz Magyar Polgári Szövetség elnöke ma reggel - a Nap-kelte műsorában - telefon számolt be tárgyalásai várható tematikájáról.2004-01-27 17:25:00 0
Végveszélyben a vidéki kórházakKomoly aggodalomra ad okot, hogy a kisvárosi önkormányzatok által működtetett kórházak az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) májustól életbe lépő új finanszírozási rendszere miatt működésképtelenné válhatnak, és végveszélybe kerülhetnek - hangzott el a Fidesz borsodi sajtótájékoztatóján.2004-01-27 17:08:00 0
Kárpátalja gyűlölködés helyett inkább támogatást várna MedgyessyéktőlElvi alapokra támaszkodó viszonyrendszer kiépítését sürgeti a magyar kormány részéről a kárpátaljai magyarság felé Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke abban a levélben, amelyet Medgyessy Péter miniszterelnöknek küldött.2004-01-27 17:06:00 0
Törökország: kitűzték az Öcalan-ügy újratárgyalásának időpontjátAz Emberi Jogok Európai Bírósága 2004. május 5-re tűzte ki Abdullah Öcalan törökországi kurd gerillavezér ügyének újabb tárgyalását. Az ügyben hónapokon belül várható ítélet.2004-01-27 16:23:00 0
Pannonhalmi bencések kórusa MoszkvábanA pannonhalmi bencés főapátság szerzeteseinek kórusa moszkvai előadóestjén tökéletesen közvetítette az aszketikus, időtlen lelki emelkedettség érzését orosz kritikusuk szerint.2004-01-27 16:21:00 0
Orbán Viktor évértékelő beszéde élőben2004-01-27 15:59:00 0
FilmszakadásHa van humorérzékük a címzetteknek, akkor az úgynevezett SZDSZ elnöke által küldött, az egészségügy átalakításának "liberális" modelljét taglaló levél válaszborítékjába becsempésznek egy fotót, amely Kuncze Gábor arcát mutatja a parlament tegnapi rendkívüli, napirend nélküli ülésén. Aki látta, nem felejti el. Amikor Áder János a gazdaság helyzetéről szóló mondataival szembesítette a politikust, a televíziós stáb kamerája rövid ideig megpihent a pártvezető arcán.2004-01-27 15:03:00 0
Széchenyi Terv: gyógyszálló lesz a hőgyészi kastélyGyógyvízzé minősítették a megújult hőgyészi Gróf Apponyi Kastélyszálló Klára-kútjának termálvizét, és hamarosan engedélyezik gyógyszállóvá minősítését is - jelentette be keddi sajtótájékoztatóján a társaság menedzsmentje. A 2001-re elkészült, mintegy 2 milliárd forintos kastélyfelújítás költségeihez 270 millió forinttal járult hozzá a gazdasági minisztérium még a Széchenyi Terv keretében.2004-01-27 14:54:00 0
A Hortobágyi Nemzeti Park kiállítása DebrecenbenA 30 éves Hortobágyi Nemzeti Park (HNP) természeti kincseit, állat- és növényvilágát bemutató kiállítást nyitottak meg kedden Debrecenben.2004-01-27 14:39:00 0
Keresztényüldözés Sri LankánTűzbombákat vetettek gyújtogatók a Sri Lankai-i főváros közelében egy római katolikus templomra. Két héten belül ez volt a harmadik támadás keresztény istentiszteleti hely ellen a buddhista többségű országban - közölték kedden tisztségviselők.2004-01-27 13:57:00 0
Harmincfokos hideg a SzékelyföldönKeddre virradó éjjel mínusz 30 Celsius fokra süllyedt a hőmérő higanyszála a háromszéki (Kovászna megyei) Bodzafordulón. Meteorológusok keddi értékelése szerint a mostani télnek eddig ez volt a legalacsonyabb hőmérséklete Romániában.2004-01-27 13:51:00 0
Nemzetközi Cirkuszfesztivál BudapestenÖtödik alkalommal rendezik meg Budapesten a Nemzetközi Cirkuszfesztivált; a csütörtöktől vasárnapig tartó, díjkiosztó gálával záruló bemutatóra tizenkét ország száztíz artistája érkezik - mondta az eseményt szervező Fővárosi Nagycirkusz kommunikációs menedzsere kedden.2004-01-27 13:30:00 0
Vissza kell állítani a lakásvásárlási kedvezményeketA korábbi lakásvásárlási kedvezmények visszaállítását és önkormányzati bérlakások építését szorgalmazza a fővárosi Fidesz-MKDSZ frakció. A fővárosi önkormányzat elmúlt 14 évi fennállása alatt egyetlen bérlakást sem épített - hangzott el a képviselőcsoport keddi tájékoztatóján.2004-01-27 13:23:00 0
In memoriam Fehér MiklósA Fidesz Magyar Polgári Szövetség Sport Szekciója osztozva a huszonötszörös válogatott labdarúgó Fehér Miklós családja és a sportolók közössége fájdalmában őszinte részvétét fejezi ki - áll a szekció közleményében.2004-01-27 13:15:00 0
Pálinkás József: Vidékre is elvisszük a Magyar Kultúra Napján rendezett gálaműsortA rendezvény iránti érdeklődés felülmúlta várakozásainkat. Az érdeklődésnek örülünk, de sajnálatunkat fejezzük ki, és megértésüket kérjük amiatt, hogy a helyszín szűkös befogadó képessége megakadályozta több száz, köztük vidékről érkező tagtársunk bejutását, akik szomorúan távoztak a szemerkélő esőben. Elnézésüket kérjük csalódásukért! Megtaláljuk a módját, hogy a gálaműsort a későbbiekben elvihessük hozzájuk is megismételt élő adásban vagy videokazettán.2004-01-27 13:08:00 0
Dunaújvárosban is aggódnak a növekvő diákhitel-kamatok miattA Fidelitas dunaújvárosi szervezete ezért arra kéri Kálmán Andrást országgyűlési képviselőt, a város szocialista polgármesterét, hogy a diákhitel kamatemelése miatt kialakuló, helyi szinten is több száz fiatal jövőjét befolyásoló helyzet megoldását mielőbb szíveskedjék szorgalmazni javaslataival, a Fidesz által, az Országgyűlés elé beterjesztendő, diákhitellel kapcsolatos törvényjavaslatot pedig támogassa. Erről Gál Roland, a Fidelitas dunaújvárosi szervezetének elnöke beszélt hétfői sajtótájékoztatóján.2004-01-27 13:07:00 0
Nyomozás politikai megrendelésreMiután országosan Keller László minden vádja alaptalannak bizonyult, a szocialisták vidéken folytatják a kampányt. Számtalan módon, közvetve és közvetlenül gyakorolnak nyomást az ügyészségre és a nyomozóhatóságra. Ebbe a folyamatba illik bele az én ügyem is - nyilatkozta Virág László a Debreceni Vagyonkezelő Rt. stratégiai igazgatója.2004-01-27 12:48:00 0
Medgyessy megbukott demokráciábólMedgyessy Péter, Magyarország miniszterelnöke, a tegnapi napon arra sem méltatta az Országgyűlés rendkívüli ülését, hogy jelenlétével megtisztelte volna azt; a Fidesz elvárja Medgyessy Pétertől, hogy felelős miniszterelnökként vegye a bátorságot, és a Parlament legközelebbi ülésén tájékoztassa a polgárokat a kialakult helyzetről, megnevezve és számon kérve a valódi felelősöket is - áll a Fidesz frakcióelnökségének keddi közleményében.2004-01-27 12:09:00 0
Kökény-csomag: Ne legyél beteg hó végén!Kökény Mihály még a legrosszabb szocialista pénzügyminisztereken is túltesz abban, hogy miként kell pénzt elvenni a kórházaktól, és hogyan kell a betegekkel fizettetni az egészségügyi ellátásokért. Buzgalma még Draskovics Tiborén is túlmutat. Az új pénzügyminiszter 120 milliárdos megtakarításról beszél: vajon honnan vesz el? - mondta Selmeczi Gabriella, a Fidesz egészségügyi kabinetjének vezetője Frajna Imrével közösen tartott keddi budapesti sajtótájékoztatóján.2004-01-27 11:58:00 0
Lamperth bizottsági meghallgatását kezdeményezi a FideszA rendőrséggel és a határőrséggel kapcsolatos reformelképzelések miatt a Fidesz-frakció a belügyminiszter bizottsági meghallgatását kezdeményezi - közölte a képviselőcsoport kedden. A Fidesz elvárja, hogy Lamperth Mónika "minél előbb" számoljon be a várható átalakításokról, és arról, hogy azok miként érintik a rendvédelmi dolgozókat és a polgárok biztonságát.2004-01-27 11:32:00 0
Nem az egység hiánya miatt maradt képviselet nélkül a szerbiai magyarságAz újvidéki Magyar Szó keddi írásában sérelmezi, hogy a szerbiai parlamenti választás óta rendre, tévesen rossz példaként hozzák fel a délvidéki magyarságot. A cikk szerzője, Fehér István szerint nem lehet szó nélkül hagyni azt, hogy rendre valamiféle rossz példaként emlegetik a délvidéki magyarságot, amióta - a többpárti választások óta először - autentikus képviselők nélkül maradt a szerb parlamentben.2004-01-27 11:29:00 0
Ismét sírokat gyaláztak meg a VajdaságbanA Vajdaságban nincs vége a temetőrongálásoknak: ezúttal egy szabadkai sírkertben döntöttek ki kereszteket. A Magyar Szó című újvidéki lap kedden azt írta, hogy a kéri sírkertben vasárnapra virradóra ismeretlen tettesek 36 keresztet döntöttek ki, többet megrongáltak és tönkretettek egy gránit sírkövet. A meggyalázott sírokban horvát nemzetiségű halottak nyugszanak.2004-01-27 11:25:00 0
Az iráni parlament visszavonta a választójogi törvény reformtervezetétA többségében reformerek alkotta iráni parlament kedden visszavonta a választójogi törvény megreformálásának sürgősséggel tárgyalt tervezetét, amely arra kényszerítette volna a papokból és jogtudósokból álló konzervatív Őrök Tanácsát, hogy vizsgálja felül a februári törvényhozási választásokra nevezettek egy jó részének kizárását.2004-01-27 10:11:00 0
Májustól repül az új magyar fapadosMárcius végétől a British Airways harmadik járatát indítja el Budapest és London között. Májustól Ferihegyen megjelenik a Wizz Air fapados légitársaság, tovább élezve a versenyt a hagyományos és az olcsó üzemeltetésű cégek között.2004-01-27 09:01:00 0
Vagyonát követeli a volt szekus vezetőDisszidálása után 26 évvel visszaköveteli elkobzott vagyonát az egykori román titkosszolgálat, a Securitate külföldi hírszerző parancsnoka. A Ceausescu-diktatúra borzalmainak leleplezéséért távollétében halálra ítélt, jelenleg az Egyesült Államokban élő Ion Mihai Pacepa tábornokot 1999-ben rehabilitálta a romániai bíróság.2004-01-27 08:53:00 0
Jogbiztonság, létbiztonság?Jogszabálysértő a gazdasági minisztériumnál végrehajtott létszámleépítés, ezért az NGKM Dolgozóinak Önálló Szakszervezete bírósághoz fordult. Olyanokat is elbocsátott a tárca, akiket a kormányhatározat értelmében csak rendkívül indokolt esetben lehetett volna.2004-01-27 08:39:00 0
Bezárhatják a boltot, ha nem EU-konformA tett helyett inkább aggódnak, milyen nehéz teljesíteni az élelmiszerboltokra vonatkozó szigorú követelményeket. De valóban szigorúak azok vagy inkább alapvetőek?2004-01-27 08:17:00 0
Gyorsult a népességfogyásA KSH legfrissebb adatai szerint míg 2002-ben 3,4 százalék volt a népességcsökkenés mértéke, tavaly ez 3,9 ezreléket tett ki.2004-01-27 08:09:00 0
Februártól az új sztrádamatricák érvényesek AusztriábanJanuár végén lejár a 2003-as, sáfránysárga osztrák sztrádamatricák érvényessége. Februártól már csak az új, 2004-es rubinszínű bélyegek használhatóak az osztrák autópályákon és gyorsforgalmi utakon.2004-01-27 07:54:00 0
Politizál a rendőrség Hajdú-Bihar megyében?Baloldalról politikai nyomás nehezedik a rendőrségre, ezért kénytelenek olyan ügyekkel foglalkozni, mint a tavaly júniusi feljelentés, amit névtelenül tettek a debreceni önkormányzat beruházásaival és vagyonértékesítéseivel kapcsolatosan - mondta Kósa Lajos polgármester tegnapi debreceni sajtótájékoztatóján.2004-01-27 07:53:00 0
Drasztikusan csökkennek a vámbevételekA Vám- és Pénzügyőrség idei bevételi előirányzata - 1298 milliárd forint - a tavalyinak mindössze 55 százaléka. A jóval kisebb bevételi tervet az európai uniós csatlakozás indokolja. Így míg a VPOP 2003-ban a költségvetési bevételek 48 százalékát hozta, idén ennek az aránynak alig a felét adja, ebben szerepet játszik a vámbevételek drasztikus csökkenése. Ez tavaly még 131 milliárdra rúgott, 2004-re - a EU-határok felszámolása miatt - ez összesen csak 76 milliárd lehet, s ez sem marad mind az országban.2004-01-27 07:43:00 0
A WHO javaslata IndonéziánakMadárinfluenza következtében meghalt kedden egy hatéves kisfiú Thaiföldön. Ez már a második eset a délkelet-ázsiai országban, hogy emberrel végzett a háziszárnyasok által terjesztett kór.2004-01-27 07:39:00 0
Helyzetjelentés a MarsrólKitűnő állapotban van az Opportunity, és megvan a remény arra, hogy gyengélkedő ikertestvére, a Spirit felgyógyul - számoltak be a két amerikai marsjáró helyzetét értékelve a pasadenai földi irányítás munkatársai hétfőn.2004-01-27 07:36:00 0
Nyomott áron privatizálják a BKV-tHamarosan megkezdődik a BKV privatizációja, ugyanis napokon belül döntés várható arról, hogy a közlekedési társaság tulajdonában lévő gépjárműjavító szolgálatot teljes egészében vagy csak részlegesen értékesítsék.2004-01-27 07:28:00 0
Markó javuló együttműködésre számít a román szociáldemokratákkalA Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a kormányzó román Szociáldemokrata Párt (PSD) további együttműködését jelentősen befolyásolja majd, hogy az aradi Szabadság-emlékmű és a Babes-Bolyai Tudományegyetemen létrehozandó két önálló magyar kar ügyében milyen megoldás körvonalazódik a következő hetekben - mondta hétfőn Markó Béla, az RMDSZ elnöke.2004-01-26 20:37:00 0
Belebukhat a tandíjba a miniszterelnökKét napon belül eldől, hogy megbukik-e Tony Blair, brit miniszterelnök. Először a felsőoktatási tandíjrendszer reformjának keddi alsóházi szavazását kell saját, ellenálló pártjával szemben túlélnie.2004-01-26 19:42:00 0
Medgyessy a parlamenti ülés helyett pogácsázottFélórás találkozón fogadta hétfőn a miniszterelnök a söjtöri általános iskola diákjait, akiknek autogramot adott, és beszélt Munkácsy festészetéről, valamint felesége főzőtudományáról. Medgyessy Péter ezzel viszonozta tavaly októberi söjtöri látogatását. A kormányfő élénken érdeklődött több tanuló pályaválasztása iránt is, és megjegyezte, hogy fontos dolog iskolába járni.2004-01-26 19:17:00 0
Az SZDSZ-es főigazgató szerint az orvosok miatt akadozik a reformA fővárosi Fidesz-MKDSZ-frakció tiltakozik Molnár Lajos, a Szent István Kórház főigazgatója, SZDSZ-es egészségügyi szakértő hét végi kijelentése miatt, aki "az agyonhajszolt orvosokat próbálja lehetetlen helyzetbe hozni".2004-01-26 19:00:00 0
Szerdán Győrött temetik Fehér MiklóstSzerdán, Győrött temetik el Fehér Miklóst - tudatja a Benfica labdarúgó csapatának hivatalos honlapja.2004-01-26 18:53:00 0
Matolcsy György: Magyarország elvesztette vonzerejétMagyarország elvesztette befektetési vonzerejét, a kilencvenes évek nagyobb részében élvezett versenyelőnyt most Lengyelország, Csehország és Szlovákia élvezi - közölte Matolcsy György, a Növekedéskutató Intézet vezetője hétfőn Berlinben, német szakemberek Magyarország-képét tolmácsolva.2004-01-26 18:42:00 0
Schmitt Pál: a létező legeurópaibb kampányt kell folytatniSchmitt Pál, a Szabad Európa - lista vezetője és Horn Gyula, az MSZP európai parlamenti választási kampányának irányítója folyamatos kapcsolatot tart annak érdekében, hogy ha szükséges, az EP-választási kampány során közösen lépjenek fel az esetleges lejárató, személyeskedő hangnem ellen - hangzott el a Schmitt Pál és Horn Gyula közötti megbeszélést követő sajtótájékozatón.2004-01-26 18:17:00 0
Koszorúzási ünnepség Ady Endre halálának 85. évfordulójánAdy Endre halálának 85. évfordulóján, január 27-én koszorúzási ünnepséget tartanak a költő nyughelyénél Budapesten, a Fiumei úti sírkertben - tájékoztatott a Magyar Írószövetség hétfőn.2004-01-26 18:12:00 0
Háromszázhetven év után előkerült Pázmány Péter könyvtáraHáromszázhetven év után Pozsonyban előkerült Pázmány Péter könyvtárának félszáz darabja: az 52 kötetet Dr. Mészáros Klára, a pozsonyi egyetemi könyvtár régi nyomtatványok és kéziratok osztályának vezetője fedezte fel a könyvtár két és félmilliós állományának rengetegében.2004-01-26 18:09:00 0
Az autonómiatörekvések a stabilitás irányába hatnakNagy szükség lenne arra, hogy az Európa Tanács dolgozzon ki egy európai autonómia chartát, amely egyebek mellett egyértelműen leszögezné: az autonómiatörekvések nem az elszakadás, hanem a feszültségek kezelése, a stabilitás felé hatnak - jelentette ki Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának vezetője.2004-01-26 18:05:00 0
Új szoci taktika: érezd magad fenyegetve!Annyira persze nem új ez a taktika, mert négyévente előhúzzák ezt a kártyát a baloldali médiaszakemberek, de ebben a választási ciklusban még nem láttunk ilyen intenzív rettegést az egyébként nem létező fasizmustól. A történelem ismétli magát, legalábbis baloldali kormányok alatt. Két éven keresztül a balos kormányok látványosan rejtegetni szokták korábban beharangozott szakértelmüket. Ettől romokba dől a gazdaság. Ekkor előhúznak a kalapból egy Bokros Lajos-szerű pénzügyminisztert, ettől rossz lesz mindenkinek, viszont a fasiszták is fenyegetőzni kezdenek, amitől megijed a nép, és elfelejt a zsebével törődni.2004-01-26 17:17:00 0
A sátoraljaújhelyiek aggódnak a kórházukértBizonytalannak látja a sátoraljaújhelyi Erzsébet kórház zavartalan működtetésének jövőjét a város önkormányzata és az intézmény dolgozói a májusban életbe lépő kormány- és szakminiszteri rendelet miatt, amelyek a kórházak finanszírozásáról intézkednek - jelentette ki a város polgármestere hétfőn.2004-01-26 17:02:00 0
Tüntetés a regisztrációs adó bevezetése ellenA regisztrációs adó február 1-jei bevezetése ellen tiltakozott néhány száz gépjármű-kereskedő hétfőn az Országház előtt, majd petíciót adtak át a házelnöki titkárság munkatársának.2004-01-26 16:55:00 0
CIB: Irreális számokon alapul az idei büdzséA központi költségvetés deficitje a törvényben szereplő 470,4 milliárd forinttal szemben 490 milliárd forintra rúghat az idén, a költségvetési kiigazítás kisebb mértékű lesz a kormány terveinél, ami a 2005-2006-ra felvázolt célkitűzések realitását is erősen megkérdőjelezi - vélik a CIB Bank elemzői legfrissebb előrejelzésükben.2004-01-26 15:39:00 0
Áder János: Hány realitás van, Miniszterelnök Úr?Az elmúlt hetekben a szocialista és szabad demokrata politikusok szinte nap mint nap meghökkentő kijelentésekkel álltak elő. Január 5-én például a szocialisták frakcióvezetőjétől megtudhattuk, hogy új szakaszához érkezett a jóléti rendszerváltás, amiből egy jottányit sem engednek. Egy hét múlva azonban a leendő pénzügyminisztertől már arról értesültünk, hogy jóléti fordulat nem lesz, hanem megtörtént. Egy hét alatt. Ez igen! - mondta Áder János mai napirend előtti felszólalásában.2004-01-26 14:57:00 0
Duna Televízió: az elnök vállalna egy újabb ciklustKorainak nevezte a megbízatásának esetleges meghosszabbításával kapcsolatos kérdést Pekár István, a Duna Televízió Rt. elnöke, akinek a mandátuma ez év szeptemberében jár le. Az elnök azonban annyit azonban elmondott, ha felkérik vállalná újabb négy évre a tisztség betöltését.2004-01-26 14:46:00 0
Fideszes önkormányzatok Keller célkeresztjébenMiután a Keller László vezette "feljelentésügyi államtitkárság" országos ügyekben semmit nem talált, így most vidéken szeretnének ügyeket felmutatni - hangsúlyozta Kósa Lajos Debrecen fideszes polgármestere hétfőn, annak kapcsán, hogy a debreceni önkormányzatot legalább tucatnyi ügyben névtelenül feljelentették, s a múlt év júniusa óta folyamatosak a rendőrségi vizsgálatok.2004-01-26 14:42:00 0
Pokorni Zoltán: mire kellett a 2600 milliárd?Emlékeznek az okos lány történetére? Aki hoz is ajándékot, meg nem is - két szita közé zár egy galambot, amit végül elereszt. Nagyjából így operál az MSZP is: az ellenzék kezdeményezhet vitanapot, de vitatkozni csak arról lehet, amit a szocialisták megszabnak - jelentette ki Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke a Nap-kelte mai adásában.2004-01-26 13:29:00 0
A lakáshitelek tavaszig még drágulhatnakTavaszig drágulhatnak a támogatott lakáshitelek, a kamatcsúcs március táján érkezhet el. A kamatvárakozások ugyanis magasak maradtak, és a kamatokba épített állami támogatás csúsztatott számítási elve is késlelteti a lakáskölcsönök kamatcsökkentését. Az állampapír-piaci viharok elmostak jó pár jelzáloglevél-kibocsátást is, s a jelzálogbankok még mindig óvatosak a terveket illetően - írja a mai Magyar Hírlap.2004-01-26 12:54:00 0
Bosszú Kárpátalján?Kárpátalján ezentúl az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) irányítja a helyi státusirodák működését a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) helyett, miután a Határon Túli Magyarok Hivatala (HTMH) a napokban szerződést kötött Gajdos Istvánnal, a szervezet elnökével.2004-01-26 12:44:00 0
A Medgyessy-kormány elhalasztja az euró bevezetésétAz elemzők várakozása szerint a kormány várhatóan egy vagy két évvel, 2008-ról 2009-2010-re halasztja az euró bevezetését - összegzi a Reuters hírügynökség az elemzők véleményét januári felmérésében.2004-01-26 12:19:00 0
Földrengés Japán északi részénKözepes erejű földrengés rázta meg Japán északi részét, de halálos áldozatokat nem követelt, sőt jelentősebb károkat sem okozott.2004-01-26 12:17:00 0
Bin Laden: Az al-Kaida Irakon kívül támadjonAz al-Kaida nemzetközi terrorhálózat vezére állítólag felszólította szervezetének támogatóit, hogy Irak helyett inkább Szaúd-Arábiában, Kuvaitban, Katarban és Bahreinban támadjanak meg amerikai célpontokat.2004-01-26 12:01:00 0
Homokhát a DómértÉlet- és tűzveszélyes a szegedi Dóm villamos hálózata, már évek óta, de most ha mindenki úgy akarja, a felújításra lehetőség nyílhat a közös összefogás erejéből. Nógrádi Zoltán országgyűlési képviselő, Mórahalom polgármestere, jótékonysági koncert szervezését kezdeményezte. Mint elmondta az elmúlt év végén, egy tűzeset kapcsán nyert nagyobb nyilvánosságot az a tény, hogy a szegedi Dóm elektromos hálózata katasztrofális állapotban van.2004-01-26 11:21:00 0
Kecskeméten fórumot rendeznek a MalomrólA Szövetség a Polgári Körökért - Kecskemét kedden délután hat órától fórumot szervez a Piarista-iskola dísztermében. A kecskeméti városközpontba tervezett Malom Bevásárló és Szórakoztató Központról lesz szó. A szervezők célja, hogy első alkalommal kezdeményezzenek széles körű és tényleges társadalmi párbeszédet a közel ötvenezer négyzetméteres Malom szükségességéről.2004-01-26 11:18:00 0
Marad az arzén az ivóvízben?Leállhat az ivóvizek arzénmentesítését célzó program, ugyanis a szakminisztérium ez évi költségvetésében nincs erre önállóan elkülönített keret. A pénzhiány érinti Baranyát is. Bár a mérgező anyag megengedett koncentrációja nem jelent közvetlen veszélyt, a szervezetben hosszú távon felhalmozódhat, s ennek súlyos következményei lehetnek - írja a Dunántúli Napló.2004-01-26 11:15:00 0
A szegedi ellenzék újratárgyaltatná a bérletügyetA Fidesz és az MDF-MKDSZ szegedi önkormányzati frakciója sürgősségi indítványban fogja kezdeményezni, hogy a közgyűlés tárgyalja újra a kombinált bérletek ügyét. A Fidesz szegedi közgyűlési frakciója szerint hamar beigazolódott, hogy hibás döntést hozott a városvezetés a vonalas bérletek megszüntetésével. -Számos városrészt hátrányosan érint a bérletösszevonás. Ezt bizonyítja egy nemrég megjelent közvélemény-kutatás is, amelyből világosan kiderül, az emberek jelentős része elégedetlen a döntéssel - mondta szombati sajtótájékoztatóján Szőllősi Béla2004-01-26 11:09:00 0
A megszorítás vesztese a felsőoktatás?Elég nagy a gond az ország költségvetése ahhoz, hogy a pártok félretegyék a presztízsszempontokat, s a megoldáskeresés vezérelje őket az országgyűlés hétfői, rendkívüli ülésén — mutatott rá sarkadi sajtótájékoztatóján Pokorni Zoltán, a Fidesz—Polgári Szövetség alelnöke.2004-01-26 11:05:00 0
Salgótarjánban is elkelne a fideszes segítségA szocialisták az építkezés évének tartották még a szeretet ünnepe előtt a 2004-es évet - tájékoztatta lapunkat Becsó Zsolt, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség országgyűlési képviselője, aki felajánlotta: igény esetén javaslataikkal szívesen segítik a megyeszékhely szocialista vezetésének munkáját.2004-01-26 11:00:00 0
Draskovics nem mert kiállniSem Draskovics Tibor kijelölt pénzügyminiszter, sem a kormánypárti bizottsági tagok nem jelentek meg az Országgyűlés Költségvetési és Pénzügyi Bizottságának hétfői ülésén, amelyet határozatképtelenség miatt nem tudtak megtartani.2004-01-26 10:50:00 0
Baumgartnerék cégtársának is köze volt a K&H botrányhoz?A Forma 1-es karrierjére készülő Baumgartner Zsolt édesapjának üzlettársa az a Schönthal Henrik volt, akit a Montrade magyarországi kirendeltségének vezetőjeként a K&H Equities Rt.-nél történt sikkasztással kapcsolatban akar kihallgatni a rendőrség. A két vállalkozó közösen alapította a Renault gépkocsik kizárólagos forgalmazásával is foglalkozó Baumgartner Autócentrum Kft.-t.2004-01-26 10:18:00 0
Elhunyt Fehér Miklós, a magyar válogatott csatáraFehér Miklós, a Benfica 18-szoros válogatott magyar csatára a Guimaraes elleni idegenbeli portugál bajnoki labdarúgó-mérkőzés hosszabbításában váratlanul összeesett, s az orvosok már nem tudtak segíteni rajta. A portugál SportTV értesülése szerint a csatár szívinfarktusban halt meg.2004-01-26 10:13:00 0
Kétnyelvű tábláért perel a Sapientiabírósághoz fordult a Sapientia - EMTE vezetősége, mert a kolozsvári városháza nem adott engedélyt, hogy kétnyelvű táblát tegyenek az intézmény Mátyás király utcai székházára. A kolozsvári polgármesteri hivatal illetékesei csütörtökön jelentették be: az egyetem két pert indított ellenük.2004-01-26 09:48:00 0
Japán kormánydöntés 600 katona Irakba küldésérőlA japán kormány hétfőn döntést hozott 600 gyalogos katona Dél-Irakba vezényléséről. Ez az első eset a II.világháború befejezése óta, hogy japán katonai egységet vezényelnek háborús övezetbe, bár nem harcoló alakulatról van szó.2004-01-26 09:31:00 0
Az Opportunity is a múltbeli víz jeleire bukkant?A vasárnapra virradóan földet ért Opportunity-hez közel eső sziklás marsi felszínt tanulmányozó tudósok érdeklődve szemlélnek egy szemcsés anyagot. Úgy tűnik, hogy a Spirit olivinje és a Mars Express vízjege után, a hétvégén érkezett Opportunity is vízre utaló ásványokra bukkan.2004-01-26 09:15:00 0
Új uniós költségvetésre lesz szükségAz Európai Parlament tavaly decemberben formálisan elfogadta ugyan a 2004-es évre vonatkozó, közös uniós büdzsé adatait, a májusban bekövetkező nagyarányú bővítés miatt azonban szükségszerű egy pótköltségvetés jóváhagyása is.2004-01-26 08:48:00 0
Tüntetnek az autókereskedőkDemonstrációt tartanak ma a fővárosi Kossuth téren, a Parlament előtt a használtautó-kereskedők - írja a Népszabadság. Céljuk elérni, hogy a gépjárművekre most fizetendő fogyasztási adót február elseje helyett csak május elsején váltsa fel a regisztrációs díj. Petíciójukat korábban a Pénzügyminisztériumnak is megküldték, most az Országgyűlés elnökének kívánják azt átadni.2004-01-26 08:20:00 0
A dolgozni akaró többgyermekes szülőktől vonná el a pénzt az MSZPA dolgozni akaró, többgyermekes családok adókedvezményének csökkentését, lassú megszüntetését látja Harrach Péter abban az MSZP által szorgalmazott elképzelésben, amely összevonná a családi pótlékot és az adókedvezményt.2004-01-26 08:08:00 0
Ankara közvetítést sürget Ciprus ügyébennemzetközi politikai témák uralták a szombati beszédeket a biztonsági, gazdasági és egyéb globális kérdésekkel foglalkozó davosi Világgazdasági Fórumon, amelyen több mint 1500 politikai, gazdasági vezető, jelentős véleményformáló személyiség vesz részt.2004-01-26 08:03:00 0
Eladó a világörökség?Több értékes, Andrássy úti ingatlant is pályázat nélkül adott el vagy cserélt a közelmúltban a szocialista többségű VI. kerületi önkormányzat Budapesten. A vevő cégek tulajdonosának édesapja az előző ciklusban az MSZP színeiben jutott be a városrész képviselő-testületébe.2004-01-26 07:59:00 0
A Tigris folyóba zuhant egy amerikai helikopterA Tigris folyóba zuhant az észak-iraki Moszulban vasárnap egy amerikai felderítő helikopter, amely egy, a folyóban eltűnt amerikai katona után kutatott. A szerencsétlenség röviddel napnyugta után történt, az OH-58-D Kiowa Warrior típusú helikopter egyes hírek szerint áramvezetéknek ütközhetett. A 101. légi szállítású hadosztályhoz tartozó jármű kéttagú legénységét egyelőre eltűntnek nyilvánították.2004-01-26 07:52:00 0
Romhány elutasította a hulladéklerakótElutasította a Nógrád megyei Romhány lakossága a vasárnapi népszavazáson, hogy a település közelében megépüljön az Európai Unió által támogatott regionális hulladéklerakó - tájékoztatta az MTI-t az esti adatok összegzése után Romhány jegyzője.2004-01-26 07:50:00 0
A SARS-nál is súlyosabb járványtól tart a WHOA magyar hatóságok egyelőre nem állították le a Thaiföldről származó baromfiimportot, a kergemarhakóros amerikai szarvasmarhaeset után elhangzott hivatalos vélemények alapján azonban várható, hogy követik az Európai Unió döntését, amellyel betiltotta a délkelet-ázsiai országból származó szárnyasok bevitelét.2004-01-26 07:44:00 0
Az Őrök Tanácsa megvétózta a választójogi reformotMegvétózta a választójogi törvény megreformálását előíró iráni parlamenti döntést az Őrök Tanácsa. Vasárnap késő este az iráni konzervatív erőket tömörítő szervezet arra hivatkozva nyilvánította semmisnek a törvényhozás aznapi határozatát, hogy az ellenkezik az iszlám törvénykezéssel, és sérti az alkotmány egyes pontjait is - közölte egy parlamenti képviselő.2004-01-26 07:37:00 0
A fagyhalál nemcsak hajléktalant fenyegetHazánkban 30-35 ezer ember él fedél nélkül, átlagéletkoruk 46 év. Többségüknek öt éve nincs otthona. Az utcákon leginkább a jövedelem nélküli, beteg, idős emberek tengetik napjaikat, a szállókon a fiatalok vannak többségben.2004-01-26 07:35:00 0
Mesés vezetői fizetések a MÁV Rt.-nélTavaly ősszel jelentős, közel ötven százalékos bérkorrekciót hajtottak végre a MÁV Rt. középvezetői szintjétől fölfelé, miközben a vasúttársaság kilencvennégy felső vezetőjének bérezése már addig is több mint kétmilliárd forintot igényelt éves szinten. Bár a társaság vezetése a vasút "történelmi" reformjához kapott mandátumot, közismert, hogy annak írásos változatával még senki nem találkozott.2004-01-26 07:26:00 0
Elhunyt Kristó Gyula akadémikusÉletének 65. évében, súlyos betegség következtében szombaton elhunyt Kristó Gyula szegedi történész, akadémikus - tájékoztatta a felesége az MTI-t vasárnap.2004-01-25 18:13:00 0
Emléktáblát avattak DjindjicnekEmléktáblát avattak vasárnap a belgrádi kormánypalotánál Zoran Djindjic meggyilkolt szerb miniszterelnöknek. Az emléktáblát a kormánypalota parkolója felöli bejáratánál helyezték el, azon a helyen, ahol tavaly március 12-én kioltották a szerb miniszterelnök életét.2004-01-25 16:41:00 0
Hófelhőben Kelet-MagyarországA Romániában napok óta tartó és komoly fennakadásokat okozó havazás elérte kelet-Magyarországot - adta hírül a Magyar Televízió.2004-01-25 15:21:00 0
A SZDSZ az MSZP-SZDSZ kormányt hibáztatja az ország állapota miattAz SZDSZ-nek nincs más teendője, mint hogy rákényszerítse a kormányt arra, hogy a gazdaságpolitikában fordulatot hajtson végre - mondta Bauer Tamás, a párt vasárnapi budapesti szabad tanácskozásán.2004-01-25 15:07:00 0
Fogolycsere IzraelbenCsütörtökön lesz a fogolycsere Izrael és a Hezbollah között - erősítette meg vasárnap Hasszán Naszrallah sejk, a libanoni székhelyű szervezet vezetője.2004-01-25 13:54:00 0
Így "becsüli" az SZDSZ a magyar orvosokatEgy társadalom fejlettségét többek között azon is lemérhetjük, hogy miként becsüli meg tanárait és orvosait. Az SZDSZ ma tartott szabad tanácskozásán az érdeklődők megtudhatták, miként viszonyul a liberális párt az orvosokhoz. Molnár Lajos, a párt egészségügyi szakértője a magyar orvostársadalmat kiváltságos rétegnek nevezte, a magyar orvosok munkáját pedig "balkáni színvonalúnak" minősítette.2004-01-25 13:03:00 0
Megkezdődött a Tandíj-hadművelet tüzérségi előkészítéseA Fidelitas véleménye szerint jelenleg a Tandíj-hadművelet tüzérségi előkészítése folyik. Most már csak egy dolog hiányzik: hogy Gál J. Zoltán egy kormányülés után kiálljon, és hivatalosan bejelentse: tandíj márpedig nem lesz. Ez lesz az a pillanat, amikor az egyetemisták és a főiskolások elkezdhetnek gondolkodni azon, hogy miből és hogyan fogják befizetni a tandíjat - mondta Szíjjártó Péter, Nyitrai Zsolttal közösen tartott, a fiatalok helyzetével foglalkozó vasárnapi sajtótájékoztatóján.2004-01-25 11:46:00 0
Leszállt az Opportunity amerikai Mars-kutató önjáró robotKözép-európai idő szerint vasárnap kora reggel leszállt a Mars felszínére az Opportunity nevű amerikai önjáró robotgeológusa - jelentette be az amerikai űrügynökség, a NASA.2004-01-25 10:24:00 0
Blair megússzaNem fogja személyes bírálattal illetni a brit kormányfőt az vizsgálati jelentés, amely szerdán lát napvilágot David Kelly egykori fegyverzeti tanácsadó öngyilkosságának ügyében - írta egy vasárnapi brit lap.2004-01-25 10:13:00 0
A "Big Red One" Irakba készülAz amerikai hadsereg "Big Red One"-ként ismert első hadosztálya Irakba készül. A jelenleg Németországban tartózkodó katonai alakulat mintegy 13 ezer tagja várhatóan márciusban érkezik meg az amerikai ellenőrzés alatt lévő országba, ahol egy évig marad.2004-01-24 17:24:00 0
Két amerikai katona halt meg IrakbanKét amerikai katona vesztette életét szombaton a Bagdadtól 50 kilométerre nyugatra lévő Fallúdzsánál, amikor konvojukkal elhaladtak egy út mentén telepített, működésbe lépő robbanószerkezet mellett - közölte az amerikai hadsereg illetékese.2004-01-24 13:44:00 0
Thália Színház: elmarad a Tücsökbohócok2004-01-24 13:21:00 0
Schmitt Pál: az itthoni hangnemet nem exportálhatjukAz európai parlamenti választásnak belpolitikai jogi konzekvenciája nincs. Ha az MSZP kevesebb mandátumot kap, mint a Fidesz, nem kell új választást kiírni, a kabinet legitimációja is megmarad. A szavazás az uniós magyar képviseletről szól. Ugyanakkor a közgondolkodásban a végeredmény mindenképpen nyomot hagy. Győzelmünk esetén az emberek gondolhatják azt, hogy immár egy bizalmát vesztett koalíció kormányoz. Ez a lélektani állapot, közérzet kihathat a 2006-os eseményekre is. Megelőlegezheti a Fidesz akkori sikereit - mondta Schmitt Pál a Magyar Hírlapnak adott interjújában.2004-01-24 13:14:00 0
Megveszi vagy eladja az M5-öst a kormány?A Fidesz csak remélni tudja, hogy a kormány olyan megoldást választ az M5-ös autópálya kivásárlását célzó tárgyalásokon, amely nem kizárólag politikai marketingjét segíti, és ígérgetései árát nem az elkövetkező nemzedékekkel fogja megfizettetni - mondta Fónagy János fideszes parlamenti képviselő szombaton.2004-01-24 12:40:00 0
Fantomok helyett valódi képviselőkA Nagytarcsai Fidesz és a környékbeli polgári körök meghívására tegnap Schmitt Pál, a Szövetség alelnöke és a Szabad Európa lista vezetője tartott fórumot Nagytarcsán. Schmitt Pál kijelentette: a Fidesz - ellenfeleivel ellentétben - nem fantomképviselőket indít az európai választásokon.2004-01-24 12:24:00 0
Mise a médiáért és az arra figyelőkértA kimondott és a leírt szó felelősségéről beszélt Veres András püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára szombaton Budapesten, a Szalézi Szent Ferenc ünnepén általa bemutatott szentmisén.2004-01-24 11:39:00 0
BanántanácsköztársaságFékezni kellene egy kicsit. És ha már lassulunk, van idő átgondolni, hogy mióta gerjed ez a hisztéria. Azóta gerjed, hogy a Tilos Rádió, a balliberális oldal egyik kedvenc, mi több, emblematikus médiuma nem előzmények nélkül, de mégiscsak váratlanul, szentestén a keresztények kiirtásának igényét fogalmazta meg. Az izraeli zászló elégetése, bármilyen elítélendő (és kellően el is ítélt) aktus: csak reakció volt a Tilos Rádió iránymutató mondatára. Mégis, a zászlóégetés képezi napjaink közbeszédének tekintélyes részét.2004-01-24 11:03:00 0
Szombat 0 órától már nem sugároz a Tilos RádióSzombat 0 órától szünetelteti adását a Tilos Rádió - jelentette be Csabai Gábor, a rádiót működtető alapítvány kuratóriumának elnöke tegnap. Közlése szerint a rádió harminc napon belül kéri a bíróságtól a határozat, valamint már jövő hétfőn a szankció végrehajtásának felfüggesztését, a döntés megszületéséig azonban teljesíti azt.2004-01-24 10:58:00 0
Új közmunkaprogramotA Fidesz - Magyar Polgári Szövetség örömmel értesült, hogy a kormányzat végre lépéseket kíván tenni a közmunkaprogram keretében a tartósan munkanélküliek és a szociális segélyben részesülők érdekében, hogy munkához és ez által keresethez juthassanak. Sajnálatos azonban, hogy a tervezett lépésekkel a kormány ismételten nem képes a kitűzött céljai elérésére.2004-01-23 18:47:00 0
Magyar Bálint komolyan gondolja a tandíj bevezetését?A Fidesz szerint elfogadhatatlan a tandíj bevezetése, illetve az, hogy a kormány elhibázott gazdaságpolitikáját a hallgatókkal, s azok családjával fizettessék meg - tartalmazza a párt oktatási kabinetvezetőjének pénteki közleménye.2004-01-23 18:06:00 0
Egy milliárdos kapcsolatai után nyomoznak a szocialistákMagyarország egyik leggazdagabb vállalkozójának kapcsolatait kutatják az MSZP-ben. Ahogy arról a fidesz.hu is beszámolt, a vasi szocialisták egy része a milliárdos Leisztinger Tamást gyanítja a párt megyei szervezetének vezetésében tavasszal beindult belső hatalmi harc hátterében. A hírek pénzen vett fantomtagságról és hirtelen jött pártkarrierekről szólnak, és a küzdelem tovább folyik az egymást fúró megyei klikkek között- írja az Index.hu.2004-01-23 17:46:00 0
Bizonytalanság a húsfeldolgozó iparbanA Fidesz-Magyar Polgári Szövetség Gazda Tagozata megdöbbenését fejezi ki az agrártárca felelőtlensége és hanyagsága miatt, amely felelőtlenség következtében a magyar húsfeldolgozó-ipar iránti bizalom súlyosan megrendült.2004-01-23 17:32:00 0
Mégis provokáció volt?Drogot, vagy a központi idegrendszerre ható erős gyógyszert kapott a Tilos Rádió elleni tüntetésen egy ismeretlen személytől M. Giorgio Richárd, a zászlóégetés egyik gyanúsítottja - ismertette a gyanúsított ügyészségi vallomását Futó Barnabás ügyvéd.2004-01-23 17:28:00 0
Van is pénzügyminiszter, meg nincs isAz országban bizalmi válság tapasztalható, melynek oka, hogy Medgyessy Péter és kormánya nem mondott igazat az embereknek sem a költségvetésről, sem a jövő évi gazdaságpolitika sarokszámairól. Látható, hogy a bizalmi válságot gazdasági válság kíséri. A Fidesz rendkívüli parlamenti ülés összehívását kezdeményezte hétfőre, hogy a parlament szólíthassa fel a kormányt az igazmondásra, és itt számolhasson be a kormány az ország valódi költségvetési helyzetéről - mondta Rogán Antal pénteki sajtótájékoztatóján.2004-01-23 17:11:00 0
Bírósághoz fordult a gazdasági tárca szakszervezeteA Gazdasági és Közlekedési Minisztérium egyik szakszervezete, az NGKM bírósághoz fordult, mert a tárcánál végrehajtott létszámleépítés szociálisan kiszolgáltatott helyzetben lévő munkatársakat is érintett, továbbá több esetben szakmailag nem indokolt döntés született - mondta Noszdroviczky Andrea, a szakszervezet elnökségi tagja az MTI-nek pénteken.2004-01-23 15:25:00 0
Szociáldemokraták: Medgyessyék veszélybe sodorták a demokráciátA "történelmi" Szociáldemokrata Párt megütközéssel értesült arról, hogy a Magyar Köztársaság bírósága tíz hónap letöltendő fegyházbüntetésre ítélte Bencsik Andrást, a Demokrata című hetilap főszerkesztőjét. Emlékeztetnek: a Medgyessy-kormány 2002. júliusa óta sorozatosan megsérti az alapvető emberi jogokat, korlátozza a szabad véleménynyilvánítást, a szólásszabadságot, a sajtószabadságot, a gyülekezési szabadságot, üldözi az általa ellenzékinek gondolt állami tisztségviselőket.2004-01-23 15:00:00 0
Csúszik a fővárosi Cigányház kialakításaKét év vizsgálódás után újabb fiaskót szenvedett el a budapesti Cigányház-Romano Kher elhelyezése - mutatott rá Tirts Tamás. A Fővárosi Közgyűlés kisebbségi bizottságának fideszes elnöke az MTI-nek pénteken elmondta: 1999-ben döntött először a bizottság arról, hogy támogatja a főváros intézményeként működő komplex roma művelődési ház elhelyezését.2004-01-23 14:40:00 0
Heves megye: tömeges a közalkalmazott-leéptésNegyvennyolc közalkalmazotti státusz megszüntetéséről szóló határozatról szavaz január 30-i ülésén a Heves Megyei Közgyűlés. Amennyiben a határozatot elfogadja a testület, március 1-én az önkormányzattól négy, az önkormányzat külső intézményeiből pedig negyvennégy közalkalmazott távozik. A létszámleépítés oka a közszférát megillető hat százalékos bérnövekmény biztosítása.2004-01-23 13:57:00 0
Jelentős előnyben a konzervatívokTöbb mint egy évtizede nem látott szintre emelkedett a népszerűségi listát most már vezető brit konzervatívok választói támogatottsága a pénteken közzétett legújabb adatok szerint.2004-01-23 13:45:00 0
A hallgatók tüntetnének is az elvonások miattA Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) aláírásgyűjtést, végső esetben tüntetést is elképzelhetőnek tart, ha a felsőoktatástól további forrásokat vonnak el - közölte a szervezet elnöke pénteken.2004-01-23 13:32:00 0
IKSZ: a hálapénz-ügy csak figyelemelterelésA hálapénzzel kapcsolatos, orvosok elleni gyűlöletkeltés csak figyelemelterelés az egészségügy valódi problémáiról - közölte az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) elnöke pénteken Budapesten, a Szent Rókus Kórház előtt tartott sajtótájékoztatón. Rétvári Bence azt is elmondta: a Szent Rókus Kórházban elromlott a szellőztető berendezés, és mivel nem volt pénz a megjavítására, "gázálarcokat rendeltek meg, hogy átmeneti időre így biztosítsák a biztonságos munkavégzést a patológián".2004-01-23 13:27:00 0
A Medgyessy-kormány az EU-t is félrevezetteA kormány félrevezette az embereket, mert számára már nyáron világos volt, hogy azok a számok, amelyekkel az adó- és költségvetési törvények vitájában dolgozott, nem tarhatók - mondta Domokos László pénteki sajtótájékoztatóján, Budapesten. Surján László az Európai Bizottság Magyarországról készített lesújtó jelentéséről szólt.2004-01-23 13:25:00 0
Jogerősen elítélték "Kisbandit"Több mint négyszáz rendbeli csalás miatt jogerősen két év nyolc hónap börtönre ítélte a Fővárosi Bíróság pénteken Lakatos Andrást. A Kisbandi gúnynéven ismertté vált férfi előzetes letartóztatásából 2001-ben, az elsőfokú ítélet kihirdetésekor szabadult, de most vissza kell mennie a börtönbe.2004-01-23 12:44:00 0
Thürmer Gyula: a kormány megbukott, előrehozott választásokra van szükségThürmer Gyula elmondta: a kormány gyakorlatilag megbukott, ezért a júniusi európai parlamenti választások után népszavazással kellene értékelni a kabinet addigi tevékenységét. "Egy olyan kormány, amely egy hónap leforgása alatt megváltoztatja az Országgyűlés által elfogadott költségvetést, nem lehet életképes, mennie kell!" - hangoztatta a Munkáspárt elnöke pénteken Pécsett, sajtótájékoztatón.2004-01-23 12:38:00 0
Több fronton támad az influenzaAz A után itt a B is. Kimutatták az influenza B vírusát a vizsgálatok Győr-Moson-Sopron megyében. A figyelőszolgálat múlt heti adatai szerint 163 influenza-szerű megbetegedést regisztráltak.2004-01-23 12:24:00 0
The position of Fidesz - Hungarian Civic Union on the political attacks directed against the Hungarian financial authority2004-01-23 12:24:00 0
The position of Fidesz - Hungarian Civic Union on the collapse of the 2004 budget2004-01-23 12:18:00 0
Ülés lesz, de a napirendet nem szavazzák meg a kormánypártokSzili Katalin házelnök január 26-ára összehívta a Fidesz által szorgalmazott rendkívüli parlamenti ülést, de a kormánypártok nem fogják annak napirendjét megszavazni - közölték újságírókkal a házbizottság pénteki ülésén résztvevő politikusok.2004-01-23 11:55:00 0
Grúzia: vasárnap teszi le hivatali esküjét az új államfőMihail Szaakasvili új grúz államfő eskütétele előtt két nappal lázban ég Tbiliszi: a vasárnapi ceremónia történelmi eseménynek ígérkezik, amelyen mások mellett jelen lesz Colin Powell amerikai és Igor Ivanov orosz külügyminiszter is.2004-01-23 11:45:00 0
Draskovics-Katona-Pukli: látszatcserék az állami tisztségekbenLászló Csaba helyett Draskovics Tibor. Draskovics helyett Katona Tamás. Horn Gyula Katonája helyett Pukli Péter. A 2003 végi, 2004 eleji kormányzati cserék - madártávlatból - olyanok, mintha meg sem történtek volna: pozíciót kapott a leköszönő pénzügyminiszter kvázitejtestvére, az eddigi kabinetfőnök kváziikertestvére és egy korábbi KSH-elnök kváziféltestvére.2004-01-23 11:28:00 0
EU-bővítés: Berlinben lesz a központi ünnepségA tervek szerint Berlinben lesz az Európai Unió központi ünnepsége április végén abból az alkalomból, hogy május elsején tíz ország - köztük Magyarország - hivatalosan is az EU tagjává válik - közölte pénteken a Berliner Zeitung Michael Donnermeyerre, a szenátus hivatalának szóvivőjére hivatkozva.2004-01-23 10:53:00 0
Hajdú-Bihar megye: méltatlanul járt el a közgyűlés szocialista elnökeAbszurdnak és a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés rangjához méltatlannak tartja a legutóbbi ülésen történteket Rácz Róbert a Fidesz frakcióvezetője. Tájékoztatása szerint a hajdúszoboszlói Idősek Otthona igazgatójának leváltásáról szóló előterjesztést - csakúgy, mint az ezt megelőző közgyűlésen - közvetlenül az ülés megkezdése előtt vette le a napirendről az előterjesztő Juhászné Lévai Katalin, a megyei közgyűlés elnöke.2004-01-23 10:49:00 0
Elnapolták Juszt perét: lopással vádolják a tévériportertSzerdán elnapolta a városi bíróság a lopással vádolt Juszt László büntetőperét, mert az újságíró jogi képviselője megbetegedett, s a tegnapi tárgyaláson mindössze egy tanú jelent meg. Az ismert tévést azzal gyanúsítják, hogy vadászati tilalom ellenére lelőtt egy vemhes nyulat és egy őzgidát.2004-01-23 10:45:00 0
Fejőstehénnek nézik a gazdákat: tüntetésre készülnek a tejtermelőkA tavaly novemberi és decemberi tejelszámolás kapcsán literenként 8-12 forintot vonnak le a feldolgozók a termelőktől. Arra hivatkoznak, hogy novemberben kiürült a Tej Terméktanács EU-csatlakozási kasszája, és valamiből állni kell a kivitelből adódó veszteséget, többletköltséget. A gazdák a januári áraktól sem dobódtak fel, így megmozdulásra készülnek.2004-01-23 10:19:00 0
Hibák milliárdokértA 4-es metrónak még híre hamva sincs, máris rendkívül sok a tervezési hibák miatti panasz a járulékos beruházásokra. Nedves időben életveszélyesek a lefektetett díszkövek, az utasok nem férnek el az új megállókban, a villamosok csikorgása a kanyarokban egetverő, a Gellért téri forrásházból víz valószínű soha nem fog folyni, s van olyan aluljáró, amelynek kijárata sehová nem vezet.2004-01-23 09:44:00 0
Közalkalmazotti leépítés Heves megyébenNegyvennyolc közalkalmazotti státusz megszüntetéséről szóló határozatról szavaz január 30-i ülésén a Heves Megyei Közgyűlés.2004-01-23 09:34:00 0
Száznegyven milliárdot szórnak ki az ablakon MedgyessyékVáratlanul és drasztikusan csökkentette kárigényét a magyar állam a Postabank-ügyben. A konszolidációja alatt 170 milliárd forintot felemésztő pénzintézet - a kormány privatizációs ámokfutásának egyik áldozataként - néhány hónappal ezelőtt "mesés összegért", 101 milliárd forintért került az osztrák Erste Bank tulajdonába. A kártérítési hányad, amelytől a magyar állam a színfalak mögötti egyezkedések eredményeként elesne, ugyancsak "mesés": mintegy 140 milliárd forintra rúg.2004-01-23 09:29:00 0
Bevallás az elektromos szolgáltatóknálMivel a villanyszámla nem elsejétől 31.-ig készül, kérdés, hogy a régi - alacsonyabb, vagy az új ÁFA szerint kalkulálják az év első számláját. A mi zsebünkre megy minden, így érdemes elolvasni a kiküldött levelezőlapot.2004-01-23 08:37:00 0
Pacepa visszakéri vagyonátVisszakéri elkobzott vagyonát a külföldi hírszerzés egykori vezetője, Mihai Pacepa - jelentette be az Amerikában élő ex-tábornok romániai ügyvédje.2004-01-23 07:42:00 0
Madrid kész a kompromisszumra az európai alkotmány ügyébenA spanyol kormány kész a kompromisszumra az európai alkotmány ügyében - jelentette ki a spanyol miniszterelnök. Ana Palacio, a spanyol diplomácia vezetője csütörtökön este Dublinban találkozott az Európai Unió soros elnöki tisztét ellátó Írország külügyminiszterével. A találkozót követően Ana Palacio azt hangsúlyozta, hogy a spanyol kormány kész a kompromisszumra az európai alkotmány ügyében, de az alkotmányos szerződésről a 25 tagú uniónak kell döntenie.2004-01-23 07:37:00 0
Számítógéphiba okozhatja a marsjáró kényszerpihenőjétA tudósok szerint számítógéphiba okozhatja az amerikai marsjáró robot hallgatását. A Spirit már szerda reggel óta nem küld adatokat a Földre, csak szórványosan ad jelentés nélküli rádiójeleket.2004-01-23 07:31:00 0
Gyurcsány takarékoskodást hirdet - százmilliókértKétszázmillió forintos összeget szán idén, a takarékosság évében a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium (GYISM) úgynevezett médiavásárlási feladatokra - tudta meg a Magyar Nemzet. A tárca hirdetéseinek elhelyezésével és azok formátumainak megtervezésével a Media Insight Médiaügynökség Kft.-t bízták meg.2004-01-23 07:30:00 0
Hóvihar tombol TörökországbanPéldátlan hóvihar bénította meg Törökország észak-nyugati részét. A sűrű hóesést viharos erejű jeges szelek kísérték. A 15 millió lakosú Isztambulban teljesen leállt a közlekedés.2004-01-23 07:28:00 0
Húsexporttilalom: az agártárca már egy éve tudott rólaMár tavaly januárban figyelmeztettek az amerikai élelmiszer-ellenőrök, hogy hiányosságokat tártak fel az USA-ba exportáló magyar húsüzemekben. A jelzés az agrár- és a külügyi tárcához is eljutott, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) őszig kapott haladékot a hibák kiküszöbölésére. Ez nem sikerült, ezért még az előírásoknak megfelelő húsüzemek exportját is felfüggesztették.2004-01-23 07:23:00 0
Az amerikaiak szerint jól alakul a katonai helyzet IrakbanAz amerikaiak többsége úgy véli, hogy az eltelt hónapokban jól alakult a katonai helyzet Irakban - derült ki egy Washingtonban nyilvánosságra hozott felmérésből.2004-01-23 07:20:00 0
SüllyesztőEgyre kevesebb hír szól minden idők legnagyobb hazai pénzmosási ügyéről, amelyet az egyik legerősebb magyar kereskedelmi bank leánycégénél egy nyolc elemit végzett kőműves-segédmunkás bonyolított le hamis brókerigazolványnyal, ügyvezető igazgatói rangban.2004-01-23 07:15:00 0
Varsóban a magyar kultúrát ünnepeltékMagyar grafikusok kiállításával, magyar borgasztronómiai könyv lengyel nyelvű kiadásával, borkóstolóval egybekötött borbemutatóval és dzsesszkoncerttel ünnepelték meg a magyar kultúra napját Varsóban.2004-01-23 07:12:00 0
Kiállítás nyílt Kecskeméten a Magyar Kultúra NapjánA Magyar Kultúra Napján, ötödik alkalommal nyílt kiállítás a Kortárs költészet - kortárs grafika című pályázat anyagából Kecskeméten, az Erdei Ferenc Művelődési Központban.2004-01-23 07:09:00 0
Pokorni Zoltán: A Fidesz vezet, de nem bízhatja el magátA Fidesz ugyan jól áll az MSZP-vel szemben a pártok népszerűségi listáján, de semmi ok arra, hogy elbízza magát, mert "irdatlan erő" van a másik oldalon - hangsúlyozta Pokorni Zoltán csütörtökön Csongrádon, egy lakossági fórumon.2004-01-22 20:30:00 0
Medgyessy Péter kabinetje negatív rekordot állított felAz MSZP-SZDSZ-kormány mindent elköltött, amit az ország 1998 és 2002 között összegürcölt. A jelenlegi kabinet "nem csinál mást, mint az inflációt, az eladósodást növeli, elbocsátásokat végez, és még a megmaradt állami vagyont is elherdálja - jelentette ki Kövér László, a Fidesz választmányi elnöke csütörtökön egy mátészalkai fórumon.2004-01-22 20:25:00 0
El-Baradei további együttműködésre buzdítja IrántAz együttműködés folytatására szólította fel a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója csütörtökön az iráni vezetést. Mohamed el-Baradei a davosi Világgazdasági Fórumon újságírók előtt úgy nyilatkozott: - Nagyon jól tudják (az irániak), mennyire fontos, hogy a NAÜ arra a következtetésre jusson: az iráni program békés célú.2004-01-22 19:11:00 0
Belga katonák mennek AfrikábaTíz évi távollét után Belgium újból katonákat küld Afrikába, egy volt gyarmata területére: André Flahaut védelmi miniszter csütörtökön engedélyt adott az Avenir hadművelet elkezdésére, amelynek keretében mintegy 200 belga katonát telepítenek a Kongói Demokratikus Köztársaságba, az egykori Zairébe.2004-01-22 18:59:00 0
A szocialisták átírnák az elnökség EP-listájátAz MSZP vezető politikusai arra számítanak, a párt országos választmányának ülésén "megfúrják" Lévai Katalin jelölését - írja a Magyar Hírlap Online.2004-01-22 18:51:00 0
Képzőművészek demonstráltak SzegedenFekete gyászszalaggal díszített koszorúval demonstrált kétszáz szegedi képzőművész. Szerintük munkájukat ellehetetlenítette a magánkézbe került, korábban önkormányzati tulajdonú Csongrád Megyei Képtár. Az egykor állandó kiállítóhelyként működő intézmény tulajdonjogának változtatásáért egyelőre hiába harcolnak a képzőművészek - írja a hirtv.hu.2004-01-22 18:37:00 0
Újabb szocialista rágalmakA PSZÁF rendszeresen, fizetett hirdetésekben és közleményekben hívta fel a lakosság figyelmét arra, hogy e szövetkezetek nem tartoznak jogkörébe és nincs garancia az ott befektetett pénzek visszafizetésére. Bár hatáskörébe nem tartozik, a PSZÁF megtette a szükséges bejelentéseket a rendőrség és az ügyészség felé - szögezi le a PSZÁF közleménye.2004-01-22 18:27:00 0
Bizonytalanság a ParmalatnálVárakozás, bizonytalanság jellemzi leginkább a székesfehérvári Parmalat gyár munkavállalóinak hangulatát a Parmalat Hungáriánál kialakult pénzforgalmi problémák miatt. Ugyanakkor a munka a megszokott mederben és ütemben zajlik ezekben az órákban is - tudatta az Objektív Hírügynökséggel a Szakszervezetek.hu.2004-01-22 18:26:00 0
Aggodalomkeltő a Bencsik-ítéletMegdöbbenve tapasztaljuk, hogy míg az 1956-os forradalom vérbefojtói hazánkban büntethetetlenséget élveznek, egy vélemény megfogalmazói szigorú büntetést kapnak - áll az MKDSZ ügyvezető elnökségének csütörtöki közleményében.2004-01-22 18:25:00 0
Kirakatpolitizál az MSZPMegelőzhető lett volna a csődbejutott ingatlanszövetkezetek betéteseinek kára, ha a szocialista - kormányzat és László Csaba pénzügyminiszter a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének figyelmeztető jelzéseit, tájékoztató fizetett hirdetéseit komolyan veszi - szögezi le a Fidesz gazdasági kabinetje közleményben.2004-01-22 18:15:00 0
Betegnyúzó Kökény-reformSajnálatos módon Kökény Mihály számára a reform nem jelent mást, csak azt, hogy pénzt vesz el a kórházaktól, a betegektől - mondta Selmeczi Gabriella az egészségügyi miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján elhangzottakra reagálva.2004-01-22 18:09:00 0
Híresztelés és cáfolat Oszama bin Laden elfogásárólEgy német tévéadó olyan hírt terjesztett el csütörtökön, hogy az amerikaiak elfogták Oszama bin Laden arab milliomost, az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet vezetőjét. Egy amerikai illetékes cáfolta a hírt.2004-01-22 17:51:00 0
Szemkeő Judit: A polgári köröket a közös szellemiség irányítjaA polgári köröket közös szellemiség irányítja, amelyet Orbán Viktor képvisel, tagjai nem pártban akarnak politizálni, hanem közösséget akarnak formálni - mondta Szemkeő Judit az MTI érdeklődésére csütörtökön.2004-01-22 17:48:00 0
Kevés a magyar diplomásNincs túlképzettség Magyarországon. A 25-64 éves korosztályban 100 főből mindössze 14-nek van felsőfokú végzettsége. A 24 uniós tag- és tagjelölt állam közül Magyarország - az utolsó helyezett Romániától számítva - hátulról az ötödik helyen áll.2004-01-22 16:50:00 0
Demonstrációs bizottságot alakítottak a borsodi tejtermelőkDemonstrációs bizottságot hoztak létre Borsod-Abaúj-Zemplén megyei tejtermelők, akik bíróság útján kívánják behajtani azt a mintegy 100 millió forintot azoktól a tejfeldolgozó cégektől, amelyek jelentősen csökkentették a tej felvásárlási árát - tájékoztatta az MTI-t a Mezőgazdasági Érdekvédelmi Szövetség (MÉSZ) megyei ügyvezetője csütörtökön.2004-01-22 16:44:00 0
Megakadt a Spirit a MarsonAz Ausztráliában dúló viharos időjárás miatt megakadt a Marson tevékenykedő Spirit amerikai önjáró robotgeológus kutatómunkája. A Canberra mellett telepített, a földi parancsok közvetítését végző óriási tányérantenna jelkibocsátását zavarja a heves esőzés és villámlás - közölte csütörtökön az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA.2004-01-22 16:32:00 0
Egyiptomban bezárták a reptereket és a kikötőketA rossz időjárási viszonyok miatt négy repteret és hét kikötőt zártak le Egyiptomban csütörtökön. A Nílus mellett fekvő Asszuán, Abu Szimbel és Aszjút repülőterét a heves homokviharok miatt, míg Földközi-tenger partján lévő Alexandria repterét a heves esőzések miatt zárták be ideiglenesen.2004-01-22 16:22:00 0
Nyílt nap az ELTE-n péntekenA felvételi eljárás általános és intézményi szabályairól kaphatnak tájékoztatást az érdeklődők az ELTE természettudományi kar nyílt napján, pénteken, Budapesten - tájékoztatta az intézmény közleményben csütörtökön az MTI-t.2004-01-22 16:07:00 0
Palesztin tüntetők a Gázai övezetbenFeldühödött palesztin munkások tüntettek a gázai övezetbeli erezi határátkelőnél. Az izraeli rendőrség könnygázt és gumibevonatú acéllövedéket vetett be a tüntetők ellen, akik egy többnapos zárlat után vasárnap megnyitott ellenőrzőpontnál életbe léptetett, megszigorított izraeli biztonsági intézkedések ellen tiltakoztak. Az incidensben tíz palesztin könnyebben megsebesült.2004-01-22 16:03:00 0
Medgyessy miért nem határolódik el a gyűlöletkeltőktől?Egy felelősen gondolkodó társadalom és annak vezetése nem engedheti meg, hogy fenyegessék azok emberi jogait, akik nyíltan vállalják vallási vagy kisebbségi mivoltukat - ezt a gondolatot fejtette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján Tirts Tamás fideszes politikus.2004-01-22 15:59:00 0
Rendezni végre közös dolgainkatA környezetvédelemről szóló párbeszéd fontosságára hívták fel a figyelmet a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Szabad Európa-listájának képviselőjelöltjei és a párt zöld tagozata, illetve civil szervezetek képviselői csütörtökön a Fidesz budapesti székházában tartott tanácskozásukon.2004-01-22 15:31:00 0
Diákhitel Veszteségkalkulátor készültA Medgyessy-kormány hatalomra kerülése óta immár másodszor emeli a diákhitel kamatát, holott a 2002-es választási ígérete arról szólt: csökkenteni fogják. A Diákhitel Veszteségkalkulátor arra vállalkozik, hogy matematikai modellel kiszámolja, kinek-kinek mit is jelent ez a kamatemelés. A Diákhitel Veszteségkalkulátor mindazoknak a jelenlegi és volt egyetemistáknak, főiskolásoknak reális képet ad a jövőre vonatkozóan, akik most veszik fel vagy már felvették a hitelt.2004-01-22 15:10:00 0
Mátészalka: Kölcsey Ferencre emlékeztekA Himnusz születésének évfordulóján - a magyar kultúra napján - alkotójára, Kölcsey Ferencre emlékeztek Mátészalkán csütörtökön. A város központjában lévő Kölcsey-emlékműnél Hamar Péter tanár, a Kölcsey Társaság alapító tagja emlékezett a költőre, külön kitérve a poéta szatmári kötődésére.2004-01-22 14:40:00 0
Európai Parlament: intézményes védelem a kisebbségeknekA júniusi választások után újjáalakuló Európai Parlamentben (EP) három bizottság is foglalkozik majd a kisebbségi jogok védelmével, s közülük kettőnek az illetékességi körébe magyar kezdeményezésre, újonnan kerül bele ez a terület - közölte csütörtökön Szájer József, a Fidesz európa parlamenti megfigyelője.2004-01-22 14:37:00 0
A diákhitel történeteA diákhitel azt tette lehetővé, hogy a főiskolát és egyetemet végzett fiatalok végzés utáni jövedelmük egy részét előre megkapják, és abból fedezni tudják tanulmányaikkal járó magasabb költségeiket. A diákhitel egy emelkedő ország eszköze arra, hogy ne kallódjanak el tehetséges fiataljai. Arra szolgál, hogy a szaktudással és ne olcsó bérrel versenyezzünk a világpiacon.2004-01-22 14:36:00 0
Újra cenzúra van SzékesfehérvárottAz indiai kasztrendszerben az érinthetetlenek - súdrák - kasztját hajdan a társadalom "legalján" élő, nyomorgó tíz- és százmilliók alkották, akiket magasabb kasztbéliek kézzel nem érintettek. Székesfehérváron az indiai kasztrendszer fordított modellje van kialakulóban: a legmagasabb jövedelmű néhányak válnak érinthetetlenné - legalábbis szó tetteiket nem bírálhatja.2004-01-22 14:14:00 0
Génbank Balatonfüreden: magánvállalkozás százmilliós beruházásaA cukorbetegség és a csontritkulás génbankjaként is működő, magánvállalkozásban százmillió forint beruházásával, állami támogatás nélkül létrehozott egészségügyi kutató és szolgáltató létesítményt avatott csütörtökön Balatonfüreden Mikola István, a Magyar Egészségügyi Társaság elnöke.2004-01-22 14:07:00 0
Fővárosi Bíróság: hamisak voltak a Berkecz Mária elleni vádakVégleg elutasította a Fővárosi Bíróság a Millenáris Kht. jogi képviselőjének azt az igazolási kérelmét, hogy még a határidőn belül adta fel az Álmok álmodói című kiállításon osztogatott ingyen karórák ügyében a pótmagánvád-indítványt.2004-01-22 13:53:00 0
Hajdú-Bét Rt.: Elrendelték a nyomozástA Fidesz tegnap sajtótájékoztatón hívta fel a figyelmet a Hajdú-Bét Rt. csődközeli helyzetére s arra, hogy ezért nem kis részben a szocialista kötődésű tulajdonost, a cégből milliárdokat kiáramoltató Wallis Rt.-t terheli a felelősség. A pénzüket követelő termelők rendőrségi feljelentése nyomán a Debreceni Városi Ügyészség az ügyben nyomozást rendelt el.2004-01-22 13:28:00 0
Mi lesz a diákhitel sorsa?A Fidesz törvényjavaslatot nyújt be, amelynek elfogadása biztosítaná a diákhitel-rendszer hosszú távú működését, és csökkentené a hitellel rendelkezők terheit - jelentette be Pokorni Zoltán és Tállai András csütörtöki sajtótájékoztatóján.2004-01-22 12:46:00 0
The Wall Street Journal: A polgári oldalra vár a gazdaság rendbetételeLászló Csaba pénzügyminiszter leváltása önmagában még nem orvosság a gazdasági problémákra. Egyre valószínűbb, hogy a sürgős reformok feladata a 2006-os választások után a polgári erőkre vár - írja csütörtöki számában a The Wall Street Journal című konzervatív amerikai lap európai kiadása.2004-01-22 12:11:00 0
Erősödött a zloty, új csúcson a szlovák koronaErősödni kezdett a csütörtöki nyitás tán a lengyel zloty, és a kereskedők az árfolyam további emelkedését sem tartják kizártnak, mert a befektetők azt remélik, hogy a kormány átalakítása segíthet pozícióinak megszilárdításában és a pénzügyi reformok végig vitelében. Új csúcsot döntött a szlovák korona.2004-01-22 11:52:00 0
A Tilos Rádió szerint aránytalan az ORTT-büntetésA Tilos Rádió jelenleg vizsgálja a lehetőségét, hogy az adót sújtó médiahatósági határozat csak egészében vagy elemeiben is megtámadható-e a bíróságon - tudatta a rádiót működtető alapítvány kuratóriuma az MTI-vel.2004-01-22 11:50:00 0
Lemondott a korrupciógyanúba keveredett államtitkárÖnként nyújtotta be lemondását a kormányfőnek a francia igazságügyi tárca államtitkára, mert kenőpénzek elfogadása és közvagyon megkárosítása gyanújával nyomozás indult ellene. Pierre Bédier előző esti döntését követően az Élysée (elnöki hivatal) csütörtök reggel bejelentette az új államtitkár kinevezését.2004-01-22 11:46:00 0
Átmenetileg megakadt a Spirit kutatómunkájaAz Ausztráliában dúló viharos időjárás miatt megakadt a Marson tevékenykedő Spirit amerikai önjáró robotgeológus kutatómunkája. A Canberra mellett telepített, a földi parancsok közvetítését végző óriási tányérantenna jelkibocsátását zavarja a heves esőzés és villámlás - közölte csütörtökön az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA.2004-01-22 11:43:00 0
Folyamatos provokációMár az Erzsébet hídi történések óta egyértelmű, hogy az MSZP-nek arra a számára leküzdhetetlen fölénnyel, amivel a polgári oldal rendelkezik a saját táborának a fegyelmezett mozgósítása terén, egyetlen lehetséges válasza van: meg kell próbálni ezeket a méltóságteljes, higgadt megmozdulásokat az utcán éppen nem lévő többség számára valamiféle izgága, fasiszta, szélsőséges csürhe randalírozásaként beállítani - mondta a Demokratának Kövér László, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Országos Választmányának elnöke.2004-01-22 11:30:00 0
Draskovicson a családi kassza is kifogottMindenki tudja, hogy a kijelölt pénzügyminiszternek elképzelése sincs, miként lehetne lefaragni a bankárkormány által termelt hatalmas hiányból. Most kiderült az is, hogy Draskovics az átlagos magyar család átlagos jövedelmét is képtelen beosztani.2004-01-22 10:36:00 0
A költségvetés megbukott. És a kormány? - 4. Brüsszel rovót ad MedgyessyéknekA magas államháztartási és külkereskedelmi mérleghiány csökkentésére szólítja fel Magyarországot az Európai Parlament abban a jelentéstervezetben, amelyet tegnap kezdett el tárgyalni a strasbourgi testület külügyi bizottsága Brüsszelben. Ugyanez a dokumentum azt is megállapítja, hogy a magyar gazdaság teljesítménye hanyatlóban van.2004-01-22 09:21:00 0
A Széchenyi Terv hiteligénylői után kutakodik az APEHEgy belső utasítás értelmében folyamatosan ellenőrzi az APEH azokat a hiteligénylőket, akik az Orbán-kormány idején létrehozott Széchenyi Tervben nyertek el vissza nem térítendő állami támogatást - ismerte el a hivatal sajtóosztálya. Tájékoztatásuk szerint a vizsgálatok alapja egy 2002-es kormányzati ellenőrzési terv.2004-01-22 08:15:00 0
Így járhat mindenkiNem tartozom azok közé, akik feltétlen elismeréssel szemlélik Bencsik András főszerkesztői és újságírói tevékenységét. A média balliberális, kórosan túlsúlyos kormánysajtón túli világát sem érdemes homogén tömbként elképzelni; sokféle vélemény, stílus keresi a helyét egymás mellett, olykor bizony egymás ellenében is.2004-01-22 08:10:00 0
Kövér László: Le kell őket győzni, ez a megoldásA szocialistákat azért kell legyőzni, hogy a középosztály megerősödhessen, és a saját lábán megállni képes polgári Magyarország határozza meg az ország jövőjét - fogalmazott Kövér László a Fidesz országos választmányának elnöke szerdán Győrött, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége helyi szervezetének fórumán.2004-01-22 08:03:00 0
Sulinet: két kézzel veszik visszaAmit a kormány fél szívvel adott azt két kézzel veszi vissza. Ezúttal a Sulinet-keretet igénybevevők bizonytalanodhatnak el. Rogán Antal a Fidesz informatikai kabinetvezetője választ vár arra a kérdésre, mit is jelent a Kuncze Gábor által meghirdetett rászorultsági elv.2004-01-22 07:49:00 0
A szocialisták mást ígértekOlvasónk elmeséli kálváriáját, amit annak köszönhetett, hogy hitt a szocialisták 2002-ben elhangzott ígéreteinek. Ma a családja pénzügyi gondokkal küzd, ám az adatokból kiderül: a bankok jól jártak vele.2004-01-21 20:51:00 0
Németországban magyar származású írónő kapott díjatA magyar származású, Németországban élő Zsuzsa Bánk és Aszfa-Vosszen Asszerate etióp író kapja az idén a XVIII-XIX. században élt német költőről és elbeszélőről, Adelbert von Chamissóról elnevezett díjat - jelentette be a Robert Bosch Alapítvány szerdán Stuttgartban.2004-01-21 20:48:00 0
Davos: Hatami a tömegpusztító fegyverekről, az amerikai-iráni viszonyrólIrán sohasem akart tömegpusztító fegyverekre szert tenni - jelentette ki Mohammed Hatami iráni elnök szerdán Davosban. Határozottan ellenezzük az atomfegyverek gyártását. Ezért kiszélesítjük őszinte és becsületes együttműködésünket a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel - hangsúlyozta az iráni elnök a Világgazdasági Fórum keretében tartott sajtókonferenciáján.2004-01-21 20:46:00 0
Oroszország az izraeli "válaszfalról"Oroszország tanulmányozza azt a lehetőséget, hogy a Nemzetközi Bíróság állást foglaljon az Izrael által épített válaszfal ügyében - mondta Igor Ivanov orosz külügyminiszter szerdán Moszkvában, miután fogadta palesztin kollégáját, Nabíl Saatot.2004-01-21 20:43:00 0
Peren kívüli egyezséget ajánlott a Toi For Kft. Varga Balázs Péter családjánakPeren kívüli egyezséget ajánlott az Irakban elhunyt Varga-Balázs Péter családjának a fiatalembert foglalkoztató ToiFor Kft. - közölte a család tájékoztatása alapján Bárándy György ügyvéd az MTI érdeklődésére szerda este.2004-01-21 20:31:00 0
Parmalat: átmeneti pénzforgalmi problémákA Parmalat Hungaria Rt.-nél - a cég többségi részvényese, a Parmalat S.p.A. társaság helyzetének megváltozása negatív következményeként - bizonyos átmeneti pénzforgalmi problémák merültek fel; a cég azonban számít legfontosabb magyarországi bankjainak a támogatására a héten befejeződő tárgyalásokon - közölték a vállalat vezetői szerdán az MTI-vel.2004-01-21 20:03:00 0
Ökumenikus imahét DebrecenbenA világ békessége azáltal gyarapszik, minél többen hordozzák Isten békéjét - mondta Bosák Nándor római katolikus megyés püspök szerdán, az ökumenikus imahét keretében, a debreceni Szent Anna Székesegyházban rendezett ökumenikus találkozón.2004-01-21 19:31:00 0
A Tüke-díj Pécsett orgonakészítő mesternekAngster József orgonakészítő mesternek ítélték a tősgyökeres pécsiek által létrehozott Tüke Alapítvány első elismerését. A Tüke-díjjal járó Zsolnay kerámiát Habsburg György utazó nagykövet, az elismerést odaítélő kuratórium tiszteletbeli elnöke adta át szerdán Pécsett.2004-01-21 19:29:00 0
Tilos: betilthatták volnaA Fidesz elégedetlen az Országos Rádió és Televízió Testület döntésével, amelyet a Tilos Rádió felfüggesztése kapcsán hozott - mondta Szalai Annamária az ORTT határozatát kommentálva az MTI-nek.2004-01-21 19:21:00 0
Újra szegénységi bizonyítvány állított ki magáról a kormányÚjra szegénységi bizonyítványt állított ki magáról a kormány, amely szerdai ülésén segítő intézkedéseket nem hozott, s "a teljes bénultság állapotában" van - közölte Halász János frakciószóvivő szerdán az MTI-vel. "Valódi intézkedéseket kellene hoznia a kormánynak, olyanokat, amelyek a nehéz anyagi helyzetben lévőket is segítenék" - szögezte le a kormányszóvivői tájékoztatóra reagáló szóvivő.2004-01-21 19:17:00 0
Melegpornó SzékesfehérváronMelegpornót forgattak hazánk egyik legnagyobb fedett hokistadionjában. A magyar szereplőkkel készült A jég nagykövetei című filmet tavaly ősszel mutatták be külföldön, de 60 dollárért bárki megrendelheti videón vagy DVD-n. A szakosztályvezető nem tudott róla, hogy pornófilmet forgattak a stadionban, ám a Blikknek elárulta: minden forintra szükségünk van.2004-01-21 19:14:00 0
Analyses 33.: "Lex Szász"Az Országgyűlés 2003. december 15-én 192 kormánypárti képviselő támogatásával, 4 szintén kormánypárti képviselő ellenszavazatával, egy képviselői tartózkodással, illetve az ellenzék szavazástól történő távolmaradása mellett, több európai uniós tisztviselő és intézmény tiltakozása ellenére, elfogadta a lex Szászt. A Budapest Analyses elemzése.2004-01-21 19:01:00 0
Borárverés: már csak 12 nap. Neves művészek is elfogadták a jótékonysági eseményen való részvételtMár csak tizenkét nap van a jótékonysági borárverés kezdetéig, ezért a Hír Televízió az esemény kezdetéig minden nap jelentkezik a borárverés híreivel a 19.30-as híradó után. Ebben érdekességeket, újdonságokat tudhatnak meg az esemény résztvevőiről, és a borokról.2004-01-21 18:52:00 0
Draskovics-csomag: 900 millióból tervezi új kampányát az EUKKMegújítja honlapját, telefonos szolgálatát, és ismét uniós tájékoztató leveleket akar küldeni a lakosságnak az Európai Unió Kommunikációs Közalapítvány. Az EUKK - amelyet az Állami Számvevőszék szerint akár meg is lehetne szüntetni - idén mintegy 900 millió forintból gazdálkodik - írja az [origo].2004-01-21 18:46:00 0
Elkészült a holokauszt áldozatai emlékhelyeA budapesti Holokauszt Doumentációs Központ és Emlékgyűjtemény a Páva utcai, használaton kívüli zsinagóga épületének műemléki rekonstrukciójával és egy új épületegyüttes megépítésével jött létre. A komplexum létrehozásának folyamata még az Orbán-kormány idején indult el.2004-01-21 18:34:00 0
Magyar Agrárkamara: a mezőgazdaságot nem érintheti a Draskovics-csomagA Magyar Agrárkamara a tejágazatban tapasztalt kritikus helyzetre való tekintettel - más szervezetekkel együtt - levélben fordult a miniszterelnökhöz segítséget kérve a piaci és szabályozási válság enyhítéséhez.2004-01-21 18:29:00 0
Meghalt Zemplényi Ferenc irodalomtörténész, vasárnap lesz a temetésVasárnap helyezik örök nyugalomra a fővárosi Kozma utcai izraelita temetőben Zemplényi Ferenc irodalomtörténészt - tájékoztatta az ELTE BTK Magyar Irodalomtörténeti Intézete szerdán az MTI-t. Zemplényi Ferencet, az MTA doktorát kedden hajnalban 61 éves korában érte a halál.2004-01-21 18:14:00 0
Mécs Bencsik ellen: nem jogerősLetöltendő szabadságvesztésre ítélte Bencsik Andrást, a Magyar Demokrata című hetilap főszerkesztőjét a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) szerdán kihirdetett elsőfokú ítéletében - tudatta az MTI-vel a magánvádas eljárást rágalmazás miatt megindító Mécs Imre szabad demokrata országgyűlési képviselő.2004-01-21 18:10:00 0
Feladta magát a zászlóégetés kulcsfigurájaFeladta magát a rendőrségen az a szerb állampolgárságú fiatalember, aki a Tilos Rádió előtti tüntetésre vitte az izraeli zászlót, és részt vett annak elégetésében is. Az ügyészség javaslatára a külföldi férfi ellen is vádat emelnek csoportos garázdaság bűntettében.2004-01-21 17:17:00 0
Tilos Rádió: 30 nap felfüggesztésHarminc napra felfüggesztette a Tilos Rádió műsorszolgáltatási jogosultságát az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) szerdán - közölte a tanácskozás egy név nélkül nyilatkozó résztvevője a döntést követően az MTI-vel. A médiumot emellett hat hónapra kizárták a Műsorszolgáltatási Alap pályázatain való indulásból, és a médiatörvényben meghatározott "utolsó figyelmeztetésben" részesítették.2004-01-21 16:57:00 0
Kuncze és a SulinetA Kuncze Gábor által meghirdetett rászorultsági elv érvényesítéséhez és a jövedelemhatár korlát bevezetéséhez az adótörvények és a költségvetés azonnali módosítására van szükség. A nyilatkozat bizonytalanságot ébreszt mindazokban, akik felhasználták az igénybe vehető éves hatvanezer forintos adójóváírást - mutat rá közleményében Rogán Antal.2004-01-21 16:50:00 0
Iraki tömegpusztító fegyverek: eddig ismeretlen Kelly-interjúIrak tömegpusztító fegyverei "azonnali" fenyegetést jelentettek, de nem annyira azonnalit, ahogy a brit kormány a háború előtt feltételezte - ez derül ki abból az eddig nem sugárzott BBC-interjúból, amely David Kellyvel, a brit kormány fegyverzetügyi tanácsadójával készült öngyilkossága előtt.2004-01-21 16:44:00 0
POFOSZ: nem felejthetők a kommunizmus áldozataiA Magyar Politikai Foglyok Szövetsége (POFOSZ) egyetért Szájer József, a Fidesz alelnöke, valamint Vaira Vike-Freiberga lett elnök asszony kezdeményezésével az Európai Parlamentben, mely szerint szükség van a kommunizmus áldozataira és törvénytelenségeire való folyamatos emlékezésre.2004-01-21 16:41:00 0
Polgári körök a sebek gyógyításáértA Szövetség a Nemzetért Polgári Kör veszélyes folyamatként értékeli azt, hogy a politika és a sajtó egyre gyakrabban él vissza a polgári körök nevével. Egymás után kapnak ugyanis óriási nyilvánosságot olyan nyilvánvaló és otromba provokációk, amelyek a polgári körök démonizálásán keresztül nemtelen indulatokat szítanak, miközben elterelni igyekeznek a figyelmet az ország valós problémáiról.2004-01-21 16:20:00 0
M5 - tényleg matricás lesz?A Fidelitas Csongrád megyei Választmánya közleményében a Dél-Alföldön élők nevében emlékezteti Medgyessy Pétert és Csillag Istvánt, hogy már csak 10 nap áll rendelkezésükre ígéretük teljesítésére. Reményüket fejezik ki, hogy a kormány nem a beváltatlan ígéretei sorát gyarapítja, hanem a tényleges kivásárlással elősegíti a térség gazdasági fejlődését.2004-01-21 15:36:00 0
Megkopasztották a baromfitenyésztőketA Hajdú-Bét Rt. csődje kistermelők százait ránthatja magával, és munkahelyek ezreit sodorhatja veszélybe. Mindezért részben a szocialistákhoz közel álló Wallis Rt. a felelős, amely lehetővé tette, hogy a cégből mintegy kétmilliárd forint kiáramolhasson. Erről Arnóth Sándor és Vitányi István fideszes országgyűlési képviselők beszéltek szerdai sajtótájékoztatójukon.2004-01-21 15:13:00 0
A költségvetés megbukott. És a kormány? - 3. Rosszabb besorolás várhatóA magyar adósosztályzat kilátásának negatívra rontása óta bekövetkezett makrofejlemények csak fokozták azokat az aggályokat, amelyek a negatív kilátást indokolták, és ha Magyarország nem alkalmaz a jelenleginél komolyabb költségvetési szigort, annak eredménye az ország adósi besorolásának visszaminősítése lesz - áll a Fitch Ratings szerdán Londonban kiadott országjelentésében.2004-01-21 15:02:00 0
Juszt közpénzből: megszűnik, mégis startolNem hosszabbította meg szerződését a múlt héten az MTV Közalapítvány kuratóriumi elnöksége A tv ügyvédje című műsor gyártójával, a műsorvezető Juszt László vállalkozásával, a CEARS Bt.-vel - értesült a Magyar Nemzet. Peták István, a testület MDF-es tagja megerősítve a lap információit elmondta: amennyiben a grémium szerdán ismét elutasítja a szerződés meghosszabbítását, a műsor februártól megszűnik.2004-01-21 14:55:00 0
Az uniós húsexportra nincs hatása az amerikai döntésnekA magyar húsimportot felfüggesztő amerikai döntésnek várhatóan nem lesz hatása az EU-ba irányuló húsexportra, az uniós piacokra szállító vágóhidak hosszú ideje megfelelnek az előírásoknak - mondta Menczel Lászlóné a Magyar Húsipari Szövetség titkára szerdán az MTI-nek. A titkár diszkriminatív lépésnek tartja az amerikai döntést.2004-01-21 14:42:00 0
EU-pénzügyek: a bizottság nem kapott további leveleketAz Európai Bizottság az utóbbi hetekben nem kapott újabb leveleket a tagországoktól az EU 2007 utáni költségvetésének kívánatos szintjével kapcsolatban - közölték szerdán az intézmény illetékesei.2004-01-21 14:16:00 0
Alacsony érdeklődés az államkötvény-visszavásárlási aukciónAlig több mint fél milliárd forintnyi 2004/J államkötvényt vásárolt vissza az Államadósság Kezelő Központ Rt. (ÁKK) szerdán lejárat előtt, míg a 2004/I államkötvényből egyetlen ajánlatot sem fogadott el - tájékoztatta közleményben a központ szerdán az MTI-t. A két államkötvényre összesen 34,83 milliárd forint értékben adtak be eladási ajánlatot az elsődleges értékpapír-forgalmazók.2004-01-21 14:14:00 0
Irodalmi hangképtár internetenÚj internetes szolgáltatást indított a Petőfi Irodalmi Múzeum irodalmi adattára, és hangtára, a honlapot szerdán mutatták be a budapesti intézményben. A hang, kép és szöveg együttes megjelenítése újabb esélyt kínál kortárs magyar szerzők munkásságának megismeréséhez - mondta Wernitzer Júlia, az irodalmi adattár főmunkatársa a bemutatón.2004-01-21 14:13:00 0
Az agráriumban is csak a bizonytalanság a biztosA "Köztársaság" költségvetése egy hét alatt megbukott, s ezzel együtt a magyar agrárium helyzete is bizonytalanná vált - mondta Borkó Károly fideszes képviselő szerdán, sürgetve, hogy a kormány egy új költségvetésben orvosolja a magyar gazdák problémáit.2004-01-21 13:45:00 0
Medgyessyék Davosban sem képviselik MagyarországotA svájci Davosban szerdán megnyílt a 33. Világgazdasági fórum a világ gazdasági és politikai életének mintegy 2 ezer befolyásos személyisége jelenlétében. Az idei davosi fórum témái közül a legfontosabbaknak azok ígérkeznek, amelyek Irak jövőjéről, a nemzetközi pénzügyi helyzetről és a világkereskedelmi tárgyalási forduló előbbre lendítéséről folynak majd.2004-01-21 13:31:00 0
Ketten hatottak rá igazán: Krisztus és Lao-cseTizenöt éve, 1989. január 22-én halt meg Budapesten Weöres Sándor Baumgarten- és Kossuth-díjas költő, író, műfordító. 1913. június 22-én született Szombathelyen, apja földbirtokos és katonatiszt, anyja művelt polgárcsalád lánya volt. Gyerekként Csöngén élt, iskolába Pápán, Szombathelyen, Győrött és Sopronban járt. Csodagyereknek tartották.2004-01-21 13:28:00 0
Molnár Csaba csaknem négy hónappal később jelentette az ajándékotCsaknem négy hónappal később jelentette feletteseinek a szír pénzváltótól kapott ajándékot Molnár Csaba alezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság hivatali visszaéléssel, hivatali vesztegetéssel és államtitok-sértéssel gyanúsított osztályvezetője - közölte az ügyészség szerdán, Budapesten.2004-01-21 13:16:00 0
Fagyhalál Budapesten és Szabolcsban: idős nők az áldozatokFagyhalál történt Budapesten a Rákos-patak partján. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében egy idős, nagyecsedi nő vesztette életét kihűlés következtében - tájékoztatta a rendőrség szerdán az MTI-t.2004-01-21 13:13:00 0
Ne Lamperth: Draskovics nyilatkozzon az önkormányzatoknakMivel a belügyminiszter válaszai többször nem egyeztek a valósággal, a Fidesz a kijelölt pénzügyminiszterhez fordul: most, az önkormányzatok költségvetésének tervezésekor kell nyilatkozzon arról, hogy a 120 milliárd forintos megszorító csomag érinti-e a helyhatóságokat - mondta Szita Károly és Kósa Lajos szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.2004-01-21 13:10:00 0
II: János Pál: Nem erőszakkal kell a béke útját járniA békét nem erőszakkal kell megteremteni - figyelmeztette szerdán általános audienciáján II. János Pál pápa a világ vezetőit.2004-01-21 13:00:00 0
Az ország állapotáról: Kertelés nélkül, sürgősenAz Országgyűlés jövő heti rendkívüli ülésén a 2004. évi költségvetés valódi számairól és a várható megszorító intézkedésekről szóló országgyűlési határozati javaslat sürgősséggel történő tárgyalását kéri a házelnöktől a Fidesz. Áder János frakcióvezető kezdeményezése szerint a Parlament Házszabálytól való eltéréssel vitatná meg az indítványt, hogy annak elfogadására még a január 26-i rendkívüli ülésen lehetőség legyen.2004-01-21 12:37:00 0
A költségvetés megbukott: a Fidesz magyarázatot vár a kormánytólA Fidesz az Országgyűlés január 26-i rendkívüli ülésén határozattervezetet nyújt be, melyben arra kéri a kormányt, adjon magyarázatot, miként fordulhatott elő, hogy - alig három héttel a költségvetés elfogadása és egy héttel annak hatálybalépése után -, ily drámai mértékben változtak meg a költségvetés irányszámai. A Fidesz elvárja, hogy a kormány haladéktalanul intézkedéseket tegyen a gazdasági egyensúly helyreállítása érdekében.2004-01-21 12:18:00 0
Tőzsdemúzeum felállítását javasolja a jegybankelnökA tőzsde legfontosabb feladata a gazdasági közvetítő szerep, hogy összegyűjtse a befektethető tőkét és lehetőséget kínáljon a befektetésekre - mondta Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank elnöke "A budapesti áru- és értéktőzsde 140 éve" címmel rendezett konferencián szerdán, Budapesten.2004-01-21 11:18:00 0
Tollernek a Pannon Volánra fáj a fogaToller László a pécsi önkormányzatnak követeli - ahogyan ő gondolná: ingyen - a Pannon Volán tulajdonjogát. Pécs szocialista polgármesterének szándéka ellen Baranya megye településeinek polgámesterei élesen tiltakoznak.2004-01-21 11:08:00 0
A nyugdíjasok többet érdemelnekAz áremelések, valamint a csatlakozás utáni közszolgáltatások drágulása különösen a nyugdíjasokat érintik hátrányosan - hangzott fideszes politikusok által tartott sajtótájékoztatón Miskolcon annak kapcsán, hogy megalakult a Fidesz Borsod-Abaúj-Zemplén megyei nyugdíjas tagozata.2004-01-21 11:01:00 0
Tivornya és erőszak: vádemelés a KEHI-elnök fia ügyébenMég a héten megtartja az iratismertetést, s a jövő héten várhatóan vádemelési javaslattal átadja az ügyészségnek a budaörsi rendőrkapitányság annak a hat fiatalnak az ügyét, akik tavaly május 11-én egy házibuliban, fogságban tartottak, megaláztak és megerőszakoltak egy 17 éves lányt. Az eset annak idején azért keltett országos visszhangot, mert, a gyanúsítottak között van a KEHI elnökhelyettesének fia is.2004-01-21 10:55:00 0
A felelőtlenKonyecsninétől tudjuk, hogy egy intézmény vezetése időnként hajlamos úgymond a felelősség porlasztására. Aki nem emlékezne, Konyecsniné Szécsi Mária egykori főosztályvezető egy nappal azután tálalt ki a kormánysajtónak a PSZÁF vezetésének viselt dolgairól, hogy az államfő az Alkotmánybírósághoz fordult a lex Szász ügyében.2004-01-21 08:17:00 0
Repül a kormány: az Antarktisz még vár rájukMedgyessy Péter a kormányváltás óta magánemberként csak Ausztriában, Németországban és Franciaországban járt - derül ki a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) által nyilvánosságra hozott összeállításból. A legnépesebb miniszterelnöki vizit az oroszországi volt - ide száztizenegyen kísérték el Medgyessyt, a legdrágább pedig az indiai út volt. Ez utóbbi több mint 27 millió forintba került.2004-01-21 08:14:00 0
Bush az unió helyzetéről: az USA egy jobb világot teremtettAmerika vezető szerepének és elszántságának köszönhetően a világ állapota jobbra fordult - jelentette ki George Bush amerikai elnök az unió helyzetéről kedd este a kongresszus két háza előtt elmondott beszédében.2004-01-21 07:57:00 0
Jelentés a magyarországi kábítószer-helyzetrőlA magyarországi kábítószerhelyzetről készült legfrissebb jelentés szerint a tizedikes és tizenegyedikes tanulók 21,5 százaléka próbált már ki valamilyen kábítószert - közölte egy, a jelentés elkészítésében részt vevő szakértő.2004-01-21 07:52:00 0
Katolikus bíborosok és zsidó főrabbik találkozója New YorkbanAz eddigi legmagasabb szintű tárgyalások voltak a katolikusok és a zsidóság képviselői között New Yorkban, ahol kedden fejeződött be a katolikus bíborosok és a zsidó vezetők világ szimpóziuma.2004-01-21 07:48:00 0
Iráni választások: több ezer képviselőjelöltet zártak kiCsupán töredékét törölte a reformpárti iráni képviselőjelöltek indulását megtiltó korábbi határozatainak a konzervatív Őrök Tanácsa, annak ellenére, hogy Mohammed Hatami reformpárti államfő a februárra tervezett parlamenti választások bojkottjával fenyegetőzött.2004-01-21 07:37:00 0
Lamperth a határőrségen kísérletezgetA Fidesz felszólítja a belügyminisztert, hogy "a benyújtandó pótköltségvetésben végre biztosítsa a kormány a határőrség eredményes működéséhez szükséges forrásokat, továbbá felesleges ad hoc ötletei helyett törekedjék arra, hogy a határőrök jogos kérdéseire tisztességes válaszokat adjon" - tudatta Kontrát Károly kedden közleményben.2004-01-20 20:26:00 0
A cseh püspökök támogatják IV. Károly király boldoggá avatásátTámogatja a cseh katolikus püspöki konferencia a Szentszéknek azt a döntését, hogy boldoggá avatja I. Károly osztrák császárt, aki IV. Károly néven egyben Magyarország utolsó királya volt.2004-01-20 20:10:00 0
Madách-ünnepség BalassagyarmatonMadách Imre születésének 181. évfordulóját köszöntötték kedden, Nógrád megyei ünnepségen, Balassagyarmaton.2004-01-20 18:54:00 0
Megbukott a költségvetés: a Fidesz az Országgyűlés rendkívüli összehívását kezdeményeziAz elmúlt tizenhárom évben nem fordult még elő, hogy az ország költségvetése, egy héttel a hatálybalépését követően megbukott volna. A Fidesz országgyűlési frakciójának elnöksége ezért az Országgyűlés január 26-ára történő összehívását kezdeményezi.2004-01-20 17:41:00 0
Malév, BA Rt.: Inkább fejleszteni, mint eladniA kormánynak nincs a légiközlekedésre vonatkozó egységes koncepciója; a Malévot és a Budapest Airport Rt.-t nem privatizálni, hanem fejleszteni kell. Ezt Soltész Miklós és Márton Attila fideszses országgyűlési képviselők hangsúlyozták keddi sajtótájékoztatójukon.2004-01-20 17:30:00 0
Korábban felvett otthonteremtési hitel: megindult az átárazásMind több adós szembesül mostanában azzal, hogy bankja lakáshitelének eddigi kamatát emeli. A legjobb helyzetben jelenleg az ötéves kamatperiódust választók vannak. A NAPI Gazdaság cikke.2004-01-20 16:46:00 0
Székelyföldi autonómia: Iliescu nem szeretne brutális megtorlástHuszonnégy órán belül Románia legfelsőbb védelmi tanácsa elé kerül a székelyföldi autonómia-tervezet ügye - jelentette be Ion Iliescu román államfő kedden.2004-01-20 16:30:00 0
Tilos Rádió: elfogatóparancs az izraeli zászló meggyújtója ellenA rendőrség elrendelte annak a fekete kabátos férfinak a körözését, aki a Tilos Rádiónál történt izraeli zászló égetésében részt vett - közölte a rendőrség kedden az MTI-vel. "Pénteken jutott tudomásunkra először, és ezt hétfő délutánra sikerült képi anyaggal alátámasztani, hogy a tüntetésen részt vett egy fekete kabátos férfi, aki néhány másodpercig tartja a zászlót, sőt ő az, aki először a tűz fölé tartja egy másikkal" - mondta a budapesti rendőr-főkapitány bűnügyi helyettese.2004-01-20 16:28:00 0
A debreceni hittudományi egyetem rektora a kizárt hallgató ügyérőlA Debreceni Református Hittudományi Egyetem rektorát decemberben tájékoztatta a Károli Gáspár Református Egyetem hittudományi karának dékánja az intézményből kizárt hallgató ügyéről annak érdekében, hogy az esetleges átirányítási lehetőséget mérlegelhesse - mondta el kedden Fekete Károly rektor.2004-01-20 16:25:00 0
A magyar kultúra napja: Kultúra lovagja címek átadásaA Falvak Kultúrájáért Alapítvány által létrehozott Magyar Kultúra Lovagja kitüntető címeket hatodik alkalommal adják át a hagyományok szerint a magyar kultúra napján, január 22-én Budapesten, a Honvédség Stefánia palotájában - tájékoztatott az alapítvány kedden.2004-01-20 16:19:00 0
II. Alekszij: nincs kedvező fejlemény a Vatikánnal való kapcsolatokbanII. Alekszij, Moszkva és egész Oroszország pátriárkája nem lát kedvező fejleményt a római pápával való rossz kapcsolataiban, de üdvözli, hogy a Vatikán óvatosan viszonyul az ukrajnai görög katolikusoknak a patriarkátus létrehozására vonatkozó kezdeményezéséhez.2004-01-20 16:15:00 0
A keresztény értékek felvállalása erősíti az uniós alkotmány elfogadottságátNagyon fontos, hogy megszülessen az EU első alkotmányos szerződése, mert ennek elmaradása súlyos bizalmi válsághoz vezethet az unióban - állapította meg kedden Brüsszelben Szájer József, a Fidesz európai parlamenti megfigyelője.2004-01-20 16:11:00 0
Folyamatosan kell küzdeni a kommunizmus ellenAz Európai Néppárt (EPP) arra készül, nyilatkozatot fogad el a kommunizmus elítéléséről és a kommunista rendszerek áldozatairól való megemlékezésről - közölte kedden Szájer József az Országgyűlés európai parlamenti megfigyelő csoportjának tagja.2004-01-20 15:42:00 0
PDSZ: Nem az oktatáson kellene spórolniA Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete nem tartja lehetségesnek az esetleges kormányzati kiadáscsökkentés esetén az oktatásból történő forráskivonást - közölte Kerpen Gábor, a tömörülés elnöke kedden.2004-01-20 15:36:00 0
Budapest legnagyobb környezeti problémája DemszkyDemszky Gábornak mennie kell, mivel ő Budapest legnagyobb környezeti problémája, akitől meg kell szabadulni - mondta Németh Szilárd, a Fidesz budapesti környezetvédelmi tagozatának vezetője kedden.2004-01-20 15:28:00 0
Geoana szerint túlhaladott a székely autonómiaA Székely Nemzeti Tanács (SZNT) autonómiatervezete agresszív és ellentétben áll az európai szellemmel - vélte egyik nyilatkozatában Mircea Geoana román külügyminiszter.2004-01-20 15:15:00 0
Szlovákia: Kukan a legesélyesebb elnökjelöltAz áprilisban esedékes szlovákiai elnökválasztás legesélyesebb jelöltje jelenleg Eduard Kukan külügyminiszter. Egy friss közvélemény-kutatás szerint ha a köztársasági elnököt januárban választották volna, a választók 23,8 százaléka voksolt volna Kukanra, aki a Mikulás Dzurinda kormányfő vezette Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKÚ) színeiben indul.2004-01-20 15:08:00 0
Tilos Rádió: az ORTT által kért szakvélemények megtartanákNem látnak okot a Tilos Rádió műsorszolgáltatási szerződésének felbontására a médium ügyének elbírálásához kért jogi szakvélemények készítői - tudta meg kedden, egy nappal a téma újbóli tárgyalása előtt Hajdu Istvántól, az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnökétől az MTI.2004-01-20 13:41:00 0
Amerikai és brit fegyverszakértők LíbiábanAz ENSZ, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia fegyverszakértői bázisok létrehozását kezdték meg titokban Líbiában azért, hogy felszámolják az észak-afrikai ország tömegpusztító fegyverek előállítását szolgáló programját - vált ismertté kedden diplomáciai forrásokból Bécsben.2004-01-20 13:39:00 0
Nincs Budapest Polgári Körök néven bejelentett szervezetA Demokrácia Központ (DK) nyilvántartásában nem szerepel Budapest Polgárok Körök elnevezésű szervezet - közölte Szántai Tamás, a központ vezetője kedden az MTI megkeresésére azt követően, hogy Medgyessy Péter több napilap szerint fenyegető levelet kapott ezzel az aláírással.2004-01-20 13:38:00 0
Elmarasztalta a Malévot az ombudsmanPéterfalvi Attila adatvédelmi biztos állásfoglalása szerint a hatályos adatvédelmi törvény több pontjával ellentétes a Malév gyakorlata, mely szerint az Egyesült Államokba utazók személyes adatait felszállás előtt továbbítja az amerikai hatóságoknak. Az ombudsman szerint a Malévnak nyilatkozatban kellene kérnie az utasok beleegyezését. Felhívta ugyanakkor a figyelmet arra is, hogy az Európai Unió több testülete is kifogásolta az amerikai gyakorlatot. A Malév közölte: 30 napon belül eleget tesznek az ajánlás valamennyi pontjának.2004-01-20 13:14:00 0
Árfigyelő szolgálatot indít a FideszÁrfigyelő szolgálatot indít a Fidesz, amelynek az lesz a feladata, hogy kiszámítsa a kormányzati intézkedések árakra gyakorolt hatását - jelentette be Nyitrai Zsolt és Lengyel Zoltán országgyűlési képviselő keddi sajtótájékoztatóján.2004-01-20 12:05:00 0
Nincs terrorhálózat EurópábanEurópában nincs egységes terrorista struktúra, nem létezik terrorista hálózat, ám egyes sejtek mindig aktivizálódhatnak - jelentette ki egy bécsi lapnak Peter Gridling, az Europol terrorellenes részlegének vezetője.2004-01-20 11:23:00 0
Irak százmilliárdos befektetésre számítIrak arra számít, hogy a következő 10 évben a külföldi magánbefektetések összege eléri a 100 milliárd dollárt.2004-01-20 11:20:00 0
Sírgyalázások a VajdaságbanRendszeresen ismétlődnek a sírrombolások és sírgyalázások az újvidéki katolikus temetőben - írja kedden az újvidéki Magyar Szó. A lap szerint ismeretlen tettesek a minap meggyalázták egy ötéves kislány síremlékét: széttörték a márvány sírkő felső részét, és a sírkeretet is megrongálták.2004-01-20 10:59:00 0
Sztrájkolnak a francia vasutasokA francia vasutasok általános sztrájkot hirdettek január 20-án este 8 órától január 22-én reggel 8 óráig - tájékoztatott a MÁV kedden közleményben.2004-01-20 10:22:00 0
Robbanás AlgírbanHatalmas robbanás történt egy algériai vegyipari kombinátban, ahol legkevesebb 20 ember meghalt, 74 munkás pedig megsebesült. A robbanás hétfőn este az algériai fővárostól mintegy 500 kilométerre keletre fekvő Szkikda város vegyipari kombinátjának gáz cseppfolyósító részlegében történt.2004-01-20 10:18:00 0
Izraeli látogatás PakisztánbanPakisztáni hivatalos látogatásra hívták meg Jiszrael Kac izraeli mezőgazdasági minisztert. Ezt a mezőgazdasági tárca vezetője személyesen jelentette be kedden reggel az izraeli katonai rádióban. Mint közölte, a meghívást elfogadta és látogatására márciusban kerül sor, és azt a két ország közötti kapcsolatok javulásaként értékelte.2004-01-20 10:12:00 0
Prodi ellenzi az EU költségvetésének korlátozásátHatározottan ellenzi az Európai Unió költségvetésének kért korlátozását Romano Prodi, az Európai Bizottság elnöke, aki szerint az unió bővítése előtti időszak nem a megfelelő pillanat ilyen javaslatra.2004-01-20 08:55:00 0
A Biztonsági Tanács támogatja, hogy ENSZ szakértők menjenek IrakbaAz ENSZ Biztonsági Tanácsának tagjai támogatják azt az elképzelést, hogy a világszervezet főtitkára szakértőket küldjön Irakba. A testület soros elnöke azt követően nyilatkozott így, hogy a BT tagjai hétfőn este az iraki ideiglenes kormányzótanács képviselőivel találkoztak.2004-01-20 08:51:00 0
Január 24-ig postázzák az adócsomagokatAz Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) január 24-ig postáz ki mintegy 2,4 millió adóbevallási csomagot azoknak, akik tavaly saját maguk készítették el bevallási íveiket - mondta Király László György, az adóhivatal elnöke hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón. Mindezt a FigyelőNet és az MTI-Eco jelenti.2004-01-20 08:31:00 0
Mit ajánl a közszférában dolgozóknak a kormány?Végükhöz közelednek a kormány és a rendszerváltás óta először megalakult országos közszolgálati sztrájkbizottság közötti tárgyalások. Mivel megállapodás született arról, hogy az utolsó, csütörtöki forduló előtt két nappal a szakszervezetek írásban megkapják a kabinet béremelésre vonatkozó javaslatát, ma eldőlhet: lesz-e a sztrájk a mintegy nyolcszázezer munkavállalót tömörítő területen?2004-01-20 08:23:00 0
Romániában megtalálták az eltűnt hegymászók holttestétA román hegyimentők megtalálták annak az öt hegymászónak, köztük három erdélyi magyarnak a holttestét, akit vasárnap temetett el egy lavina a Brassói-havasokban.2004-01-20 08:20:00 0
Drasztikusan drágul a bankkártya-használatJóval többe kerül automatából pénzt felvenni, a fiókokban pedig egyetlen tranzakció akár 3000 forintba kerülhet.2004-01-20 07:42:00 0
Amerika nem kér a magyar húsbólSimonyi András washingtoni magyar nagykövet elmondta, hogy az amerikai agrárkormányzat egy tavaly őszi felmérésre hivatkozva egy hete döntött az átmeneti tilalomról.2004-01-20 07:37:00 0
Sínen a főpíármesterMár csak 1810-et kell aludnunk, és felülhetünk Demszky metrójára. Tegnap, csakúgy, mint 1998-ban, megint leszerződtek a metróra. A felek sem változtak: egyik oldalon Demszky örökös (demokratikusellenzéki) főpolgármester, a másikon Medgyessy örökös(helyettes)pénzügyminiszter(helyettes)miniszterelnök - magyar hangja László Csaba.2004-01-20 07:31:00 0
Nem jár kamat a kismamáknakNem jár kamat a kismamáknak. Az Alkotmánybíróság szerint nem alkotmányellenes, hogy a kismamák nem kapják meg a késedelmi kamatot a visszamenőlegesen megállapított családi támogatásért.2004-01-20 07:29:00 0
Medgyessy szánja-bánja bűneitMedgyessy Péter a pénzügyminiszter-jelölt meghallgatását követő nyilatkozatában beismerte, hogy a kormánynak az elmúlt másfél évben lényegében nem volt gazdaságpolitikája, csak sodródtak, az események után kullogtak, és ezáltal teljesen elbizonytalanították a gazdaság szereplőit, a befektetőket - közölte Tállai András az MTI-vel hétfőn.2004-01-19 20:30:00 0
Agrár-pótköltségvetésre van szükségA Fidesz - Magyar Polgári Szövetség mezőgazdasági kabinetje a magyar gazdák sikeres EU-csatlakozásának érdekében a költségvetés mezőgazdasági fejezetének felülvizsgálatát, egy agrár-pótköltségvetés benyújtását javasolja a kormánynak.2004-01-19 19:25:00 0
Schmitt Pál: az újraegyesítés után is a Köztársaság érdekei a legfontosabbakAz európai választás nem a hatalomról szól, mert az Európai Parlamentben mindannyiunknak a Magyar Köztársaság érdekeit kell képviselnünk. A kint dolgozó képviselők között állandó egyeztetésre van szükség, és a Fidesz listavezetőjeként kész vagyok erre. Ha rajtam múlik, akkor egy huszonnégy tagú magyar csapat fog az Európai Parlamentben dolgozni - mondta Schmitt Pál, a Fidesz alelnöke a párt európai választásra való felkészüléséről szóló hétfői sajtótájékoztatóján.2004-01-19 17:20:00 0
Bíróságon a feleségverő SZDSZ-es alpolgármester ügyeA bíróságon folytatódhat Székesfehérvár SZDSZ-es alpolgármesterének bántalmazási ügye, amit a saját felesége kezdeményezett vele szemben, könnyű testi sértés miatt - tudta meg a HavariaPress. A rendőrségre a múlt héten érkezett Dr. Szelier Andrásné feljelentése, amit ezt követően továbbítottak a Székesfehérvári Városi Bíróságra. A megyeszékhely szociális ügyekért felelős alpolgármesterének felesége a hírügynökségnek elmondta, hogy férje még december 14-én késő este, fél tizenegy körül támadott rá.2004-01-19 16:32:00 0
Őszinteséget vár a Fidesz a szocialistáktólA Fidesz hangsúlyozza: a nemzeti konszenzus megteremtéséhez arra lenne szükség, hogy a kormány, illetve a szocialisták őszinték legyenek - mondta Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője a nemzeti megbékélést hirdető Dávid Ibolya, valamint a jobb- és baloldal között közvetíteni kívánó Horn Gyula szavaira reagálva.2004-01-19 16:25:00 0
Martin Luther King-re emlékeztek az USA-banAz Egyesült Államokban hétfőn országszerte megemlékeznek Martin Luther King fekete polgárjogi harcosról. Szülővárosában, Atlantában ezreket várnak az Ebenezer baptista templomba, ahol Martin Luther King lelkész annak idején prédikált.2004-01-19 16:14:00 0
A keresztet tartotta - később orrcsontját törtékTöbbszörös arc és orrcsonttöréssel vitték kórházba azt az idős hölgyet aki a Tilos Rádió székháza előtti tűntetésen kereszttel a kezében volt látható szinte minden újságban. A 66 éves sértettet szombat éjszaka saját házának kertjében támadták meg. A nő a Fidesz Kulturális Tagozatának estjéről érkezett haza, amikor a brutális támadás érte - értesült a HírTV.2004-01-19 16:01:00 0
Tilos Rádió - Hunyadi TV: felvétel a zászlóégetésrőlA Hunyadi TV-nek a Tilos Rádió előtti tüntetésről készített felvételén látszik, ki vitte a helyszínre az elégetett izraeli zászlót - közölte a televízió stúdióvezetője az MTI-vel hétfőn. A televíziónál "kikockázták" a tüntetésről készített felvételeket és "meggyőződtünk arról, hogy semmi nem igaz abból, (...) hogy ez a két ember vette elő a zászlót" - mondta Bakos Tibor.2004-01-19 15:58:00 0
Madách-ünnepség BalassagyarmatonNegyvenedik alkalommal rendezik meg a Nógrád megyei Madách-ünnepséget kedden Balassagyarmaton; a kapcsolódó programok sorában kiállítást nyitnak meg a Nemzeti Színház Tragédia bemutatóinak díszleteiből, kellékeiből és az előadásról készített felvételekből.2004-01-19 15:25:00 0
Csődbe ment a legnagyobb belga chartercégA brüsszeli cégbíróság hétfőn bejelentette a legnagyobb belga chartercég, a Sobelair csődjét. A Sobelair - amely eredetileg a 2001 végén szintén csődbe ment belga nemzeti légitársaság, a Sabena egyik leányvállalata volt - 12 gépet üzemeltetett, s mintegy 480 embert foglalkoztatott.2004-01-19 15:16:00 0
Épül a világ legnagyobb naperőműveA világ legnagyobb naperőművét készül a németországi Szászország tartományban felépíteni a müncheni Shell Solar GmbH és a berlini GEOSOL.2004-01-19 15:14:00 0