Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Cikkarchívum

Éhségsztrájkba kezdenek a lengyel vasutasokVarsóban hétfőn tizenegy, Lublinban kedden pedig nyolc vasutas lépett éhségsztrájkba a kormány és a lengyel államvasutak (PKP) igazgatósága, illetve a vasutas sztrájkbizottság között megkötött megállapodások megsértése ellen tiltakozva.2003-12-09 12:17:00 0
Megfogadták Orbán Viktor tanácsát: halasztva a Mol-részvénykibocsátásVasárnap Orbán Viktor elmondta: a kormánynak le kell állítania a privatizációt is, mert a forint gyengülése miatt irreálisan alacsony áron kerülhet kiárusításra a közvagyon, ami óriási veszteséget jelent Magyarországnak. Bár a szocialista frakcióvezető, Lendvai Ildikó vasárnap ellenezte a privatizációt, ma az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt., valamint a Mol Rt. azt közölte: elhalasztják a Mol részvények kibocsátását.2003-12-09 11:31:00 0
Magyar és román mérce AradonAz aradi Szabadság-szobor felállítását támogató Teleki László Alapítvány elnöke reméli, újraindulhatnak a munkálatok a Tűzoltó téren. Közben a napokban Ion Iliescu Aradon elhelyezte a Nagy Egyesülés emlékművének alapkövét.2003-12-09 10:57:00 0
Válságban a sertéstartókCsongrád után tegnap Csorna térségében is az utakra vonultak a sertéstartók, így tiltakozva az ágazat ellehetetlenülése ellen. A gazdák elmondták, hogy jelenleg kilónként negyven-ötven forintos veszteséget termelnek.2003-12-09 10:51:00 0
Csütörtök estétől sztrájkolnak az olasz vasutasokCsütörtökön egész napos munkabeszüntetést tartanak az olasz vasutasok 21.00 órától kezdve. Ez idő alatt Olaszországban bizonytalan lesz a vonatközlekedés és ez érintheti a Magyarországról induló Dráva és Venezia vonatjáratokat is.2003-12-09 10:40:00 0
Superman-nel kell vetekednie a leendő EU-s külügyminiszternekAz Európai Unió jövendő külügyminisztere 25 államot, 450 millió embert, 9,2 billió eurós GDP-t előállító gazdaságot fog képviselni. Ez lenne tehát a diplomáciai tisztségek netovábbja - vagy éppenséggel az a poszt, amelyhez senkinek nem fűlik a foga?2003-12-09 09:47:00 0
Pokolgép robbant Irakban, 31 amerikai katona sebesült megLegkevesebb 31 amerikai katona sebesült meg kedden Irak északi részén egy pokolgépes merényletben.2003-12-09 08:46:00 0
Kína a Holdra készülKína még eben az évtizedben el szeretne jutni a Holdra, de egyelőre ember nélküli űreszközökkel. Lüan En-csie, a kínai nemzeti űrhivatal vezetője a China Daily című angol nyelvű pekingi kormánylap keddi számában megjelent nyilatkozatában elmondta: az első lépcsőben a tervek szerint 2007-ben egy kéttonnás keringőegységet állítanak Hold körüli pályára.2003-12-09 08:43:00 0
Hatvan éves lenne Jim MorrisonHatvan éves lenne Jim Morrison, a hatvanas évek legendás együttesének, a Doorsnak az énekese, s ez alkalomból a zenekar még életben lévő három tagja közül kettő ellátogatott a sírhoz a párizsi Pere Lachaise temetőbe.2003-12-09 08:38:00 0
A Fidesz és a Fidelitas a salgótarjáni sortűzre emlékezettA Salgótarjánban az 1956. december 8-i sortűz áldozatainak tiszteletére tartott hétfői gyásznapi megemlékezésen Kövér László, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség alelnöke kijelentette, "a december 8-i sortűz mártírjai kitervelt gyilkosság áldozatai".2003-12-09 08:35:00 0
Határon Túli Magyarok Zenéje a ZeneakadémiánA Periferic Records ''Határon Túli Magyarok Zenéje III.'' címmel rendezi meg immár harmadik alkalommal ünnepi estjét 2003. december 14-én (vasárnap) este 19:30 órai kezdettel a Zeneakadémia Nagytermében, a ''Zene A Periférián Koncertek'' keretében. A tavalyi nagysikerű "Bástya-Tatros-Söndörgő" hangverseny után idén a Muzsikás Együttes és Sebestyén Márta lesznek a határon túli barátaik házigazdái.2003-12-09 07:28:00 0
Mónika-showA parlament tegnapi interpellációi során teljesen egyértelművé vált, hogy az MSZP és az SZDSZ kettős mércét alkalmaz. Történt ugyanis, hogy Lamperth Mónika letette a porolót. Jobban mondva: fel sem vette ezt a neki való szerszámot, amivel a fantomizált szocialista vállalkozás, a Kime-Net Kft. ügyének aktáit kellett volna leporolnia.2003-12-09 07:26:00 0
Antidemokratikus az ifjúsági tárca kísérleteTöbb ifjúsági szervezet tiltakozott a vasárnapi Gyermek- és Ifjúsági Konferencia (GYIK) második megalakítási kísérletét követően. A szervezetek nehezményezték az antidemokratikus, diszkriminatív és jogszerűtlen magatartást, amellyel a magukat szervezőnek kikiáltó magánszemélyek életre kívántak hívni egy ifjúsági ernyőszervezetet.2003-12-09 07:21:00 0
A pápa az erőszak ellenA béke kegyelmi ajándékát kérte a világra az erőszakos cselekmények áldozataiért mondott hétfői imájában II. János Pál pápa. A katolikus egyházfő hétfőn Szűz Mária szeplőtelen fogantatásának ünnepén a római Piazza di Spagna téren álló Mária-szobornál fejezte ki tiszteletét a szent előtt.2003-12-08 20:52:00 0
Az ukrajnai éhínség évfordulóján kiállítás a Terror HázábanAz 1932-33. évi ukrajnai éhínség 70. évfordulója alkalmából - a 7 millió áldozat, köztük 3 millió gyermek emlékére - időszakos dokumentum-kiállítás nyílt Budapesten, a Terror Háza Múzeumban, hétfőn.2003-12-08 20:29:00 0
Atombiztos bunkert építenek JeruzsálembenAtombiztos bunkert építenek Jeruzsálem környékén a vezető izraeli kormánytisztségviselők számára. Mint izraeli biztonsági forrásokból hétfőn közölték, az óvóhely építését még tavaly kezdték meg - olyan időszakban, amikor növekvő aggodalom övezte az iráni atomprogramot. Izrael azt ugyanis a zsidó állam elleni komoly fenyegetésnek tekinti, bár Teherán tagadja, hogy ellenséges szándékai lennének.2003-12-08 19:57:00 0
Törökország feladhatja az uniós reményeketTörökország feladja az uniós tagság elérésére irányuló erőfeszítéseit, ha 2004 végén nem sikerül megkezdenie a csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval - jelentette ki Abdullah Gül török külügyminiszter.2003-12-08 19:55:00 0
Orbán Viktor: Ez a költségvetés európai érdekeink védelmére is alkalmatlanA jövő évi költségvetés sarokszámai nem a valóságos helyzetből indulnak ki; ilyen költségvetés alapján az unióban nem lehet sikeresen védeni nemzeti érdekeinket - mondta Orbán Viktor Brüsszelben.2003-12-08 18:57:00 0
Deutsch Tamás az Országgyűlés új alelnökeEgy parlamenti alelnök akkor tevékenykedik jól, ha olyan módon észrevétlen, mint egy futballbíró, ott van a pályán, figyel a szabályok betartatására, amikor látja szabálytalanságot, sípjába fúj és helyreállítja a játék rendes menetét -mondta Deutsch Tamás hétfőn, annak kapcsán, hogy az Országgyűlés alelnökévé választották.2003-12-08 18:45:00 0
Igénylik a kettős állampolgárságot az ErdélyiekAz erdélyi magyarság továbbra is igényli a kettős állampolgársághoz való jogot, de a fiatal korosztály egy része vélhetően a kitelepedést megkönnyítő eszköznek tekinti azt - fejtette ki hétfőn Kolozsváron egy sajtóbeszélgetésen Takács Csaba, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) ügyvezető elnöke.2003-12-08 18:40:00 0
Demszky elvbarátai ellenAz áfatörvény 2004-től hatályba lépő módosításával Budapest és 3200 önkormányzat több tízmilliárd forinttól eshet el - közölte az MTI-vel Demszky Gábor főpolgármester hétfőn. Az áfatörvény módosításával, amelyet a kormánypártok november 16-án hagytak jóvá "bizonyos beruházásokhoz nyújtott állami támogatások áfája a jövőben nem igényelhető vissza, tehát változatlan összegek esetén ezek a támogatások 25 százalékkal kevesebbet érnek" - mondta el a főpolgármester.2003-12-08 18:31:00 0
Roma közösségi ház lett Németkéren a megrongált házHelyreállították és megnyitották a roma közösség előtt vasárnap Németkéren azt a családi házat, amelyet tavaly szeptemberben a település lakói rongáltak meg, hogy így akadályozzák meg egy cigány család letelepedését a faluban - tájékoztatta az MTI-t hétfőn Bakos Batu polgármester.2003-12-08 17:53:00 0
Legfőbb Ügyészség kontra NépszavaA Legfőbb Ügyészség, valamint a Fővárosi Főügyészség jó hírnevének megsértése miatt nem vagyoni kártérítést (kétmillió forint) megfizetését kéri a Népszavától. A K and H Equities volt brókere, Kulcsár Attila ügyében a Fővárosi Bíróságon hétfőn megkezdődött személyiségjogi perrre azért kerül sor, mert a Népszava szeptember 4-i számában arról írt, hogy az osztályvezető a főügyészség épületében egy interjú készítésekor nem hivatalosan közölte az egyik kereskedelmi televízió riporternőjével, hogy mikor, milyen lépéseket terveznek Kulcsár Attila ellen.2003-12-08 17:51:00 0
Belgium szerint lesz megállapodás az Európai BizottságrólAz EU alkotmányos szerződéséről döntő kormányközi konferencián (IGC) aligha jöhet létre megállapodás, ha nem érvényesül a kisebb és közepes országoknak az az igénye, hogy mindegyik tagállam teljes jogú biztost küldhessen az Európai Bizottságba - vélekedett hétfőn Jacques Simonet belga külügyi államtitkár.2003-12-08 17:49:00 0
A kormánypárt jelöli ki a sajtónak a témátNéhány hete tartó folyamat, hogy a romániai kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetősége határozottan bekeményít bizonyos újságírókkal, valamint a számára "kényelmetlen" tévéadókkal szemben.2003-12-08 17:30:00 0
Werber mellett Háry János segíti a kormánytBorkó Károly hétfőn a parlamentben Medgyessy a Pilvax kávéházban tett ígéreteivel kapcsolatban az erdőtelepítésről elhangzott számok valóságtartalmát vitatta. A miniszterelnök akkor azt mondta: Magyarország gazdag és virágzó ország kell, hogy legyen, ez azonban most nem látszik beigazolódni.2003-12-08 17:25:00 0
A fegyveresek is a sztrájk mellé álltakA Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetsége (FRDÉSZ) egyetért az országos közszolgálati sztrájkbizottság felállításával, és, bár annak munkájában a törvény erejénél fogva nem vehet részt, minden törvényes eszközzel segíti munkáját - közölte a szervezet elnöke hétfőn az MTI-vel.2003-12-08 17:03:00 0
Medgyessy "szavahihetőségéről"Medgyessy Péter - aki a fideszes módosító javaslatok leszavazásával saját programjára is nemet mondott - álljon ki a nemzet elé és vonja vissza nyilvánvalóan megvalósíthatatlan ígéreteit - fogalmazott Kósa Lajos. A fideszes országgyűlési képviselő azonnali kérdésében hétfőn az iránt érdeklődött, vajon szavahihető ember-e a miniszterelnök.2003-12-08 16:51:00 0
Mit tett a kormány a könnyűipari vállalatok megmentéséért?Potápi Árpád és Bebes István arra szerettek volna választ kapni, vajon mit tett a kormány azért, hogy a könnyűipari kis- és középvállalatok ne bocsássák el az alkalmazottakat.2003-12-08 16:24:00 0
Medgyessy és a kormány titkos kapcsolatai KulcsárralA hétfői parlamenti azonnali kérdések sorában Demeter Ervin újra megkérdezte Medgyessy Pétertől, hogy kormánya tagjai milyen kapcsolatban álltak Kulcsár Attilával. A fideszes képviselő korábban nem kapott választ, ezért élt újra a lehetőséggel.2003-12-08 16:14:00 0
Eladósodás: jövőre 3 millárd eurós kötvénykibocsátásAz Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) jövőre 3 milliárd euró értékben kíván összesen kötvényt kibocsátani külföldön - tartalmazza az ÁKK hétfőn nyilvánosságra hozott tájékoztató anyaga.2003-12-08 16:01:00 0
Átverte a Pénzügyminisztérium az önkormányzatokatAz InfoRádió értesülései szerint sorra döbbennek rá az önkormányzatok, hogy a hosszas egyeztetés után kialkudott költségvetési támogatási többlet nem ér semmit. Sőt, a háttérben módosított adószabályozás szerint jövőre áfakörös lesz az állami támogatás, ezért az önkormányzatoknak a támogatások jelentős részét, több tízmilliárd forintot vissza kell fizetni az államkasszába.2003-12-08 15:58:00 0
Politikai tisztogatás áldozatai a megyei tiszti főorvosokA kormányváltás óta zajló tömeges elbocsátási hullám és a szocialista politikai tisztogatás a minap újabb dicstelen állomásához érkezett: az országos tiszti főorvos visszavonta három megyei főorvos megbízatását. - mondta Selmeczi Gabriella hétfői parlamenti interpellációjában.2003-12-08 15:34:00 0
Hiteltelen kormány, hiteltelen költségvetésÁt kell dolgozni a hitelét vesztett költségvetést; ennek érdekében a Fidesz kész az ünnepek közötti folyamatos ülésezésre - jelentette ki Varga Mihály, a Fidesz frakcióvezető-helyettese napirend előtti felszólalásában hétfőn a parlamentben.2003-12-08 15:32:00 0
Csak Gyurcsány tüntethet Magyarországon?Szijjártó Péter Lamperth Mónikához intézett interpellációt amiatt, hogy megtudja: miért nem szólították fel megafonon rendőrség vezetői Gyurcsány Ferencet és társait arra, hogy azonnali hatállyal oszoljanak szét az Oktogonon, és ne próbáljanak ellenállni a rendőri erőknek, különben egytől öt évig terjedő szabadságvesztés fenyegeti őket? És miért oszlattak fel néhány tucatnyi embert december 1-jén a főváros egyik legkevésbé forgalmas pontján, a késő esti órákban arra való hivatkozással, hogy a tüntetés a közlekedés rendjének aránytalan sérelmét okozza?2003-12-08 15:26:00 0
Csillag válaszra sem méltatta a vasutasok szakszervezetétHa a kormány nem támogatja költségvetési forrással a vasút reformját, s így hajtják végre a 11 ezer fősre tervezett létszámleépítést, akkor ez hosszú távon ellehetetleníti a közlekedési szervezet működését - fejtette ki Simon Dezső, a Vasutasok Szakszervezetének elnöke hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.2003-12-08 15:21:00 0
Végeztek egy terroristával RijádbanKét feltételezett szélsőségessel, köztük egy körözött terroristával végeztek hétfő reggel Rijádban a szaúd-arábiai biztonsági erők egy összecsapás során. A halottak azonosításakor derült ki, hogy egyikük rajta volt azon a 26 terroristát tartalmazó listán, amelyet szombaton tett közzé a szaúdi belügyminisztérium.2003-12-08 15:16:00 0
Nem javul a rendvédelmi dolgozók helyzeteA hétfői parlamenti napon Kontrát Károly a belügyminiszterhez intézett interpellációjában arra volt kíváncsi, hogy Lamperth Mónika miért nem szavazta meg a Fidesz módosító indítványát a rendvédelmi szervek dolgozóinak illetményemelésével kapcsolatosan, és a szocialista kormány miért nem váltja valóra Medgyessy Péter személyes ígéretét, miszerint az illetmények emelkedni fognak, a rendőrkapitányságok pedig megerősödnek.2003-12-08 15:10:00 0
Lamperth Mónika és a szocialisták morális megsemmisüléseRépássy Róbert ugyanabban az ügyben interpellálta Lamperth Mónikát, mint előző héten a legfőbb ügyészt. A kormányzati arroganciát leszámítva Lamperth ugyanazt a választ adta, mint Polt Péter, holott a belügyminiszter Polt Péter válaszát egy hete még nem fogadta el. A kormánypártok korábban a legfőbb ügyészt ugyancsak leszavazták, azonban a szocialista belügyminiszter válaszát ma elfogadhatónak tartották.2003-12-08 15:05:00 0
A Vasutasok Szakszervezete tiltakozik akormánydöntés ellenHa a kormány nem támogatja költségvetési forrással a vasút reformját, s így hajtják végre a 11 ezer fősre tervezett létszámleépítést, akkor ez hosszú távon ellehetetleníti a közlekedési szervezet működését - fejtette ki Simon Dezső, a Vasutasok Szakszervezetének elnöke hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.2003-12-08 14:53:00 0
Medgyessy megszólalt a ParlamentbenAz alábbiakban közöljük Medgyessy Péter hétfői parlamenti megszólalását - hangfájlban, valamint egyes részleteinek szó szerinti leírásában. Megtapasztaltuk: lehetetlen leírni Medgyessy megszólalását.2003-12-08 14:28:00 1
Demonstrálók Medgyessy kórházavatójánMa avatták fel a szolnoki Hetényi Géza Kórház új és felújított épületrészeit. Az ünnepséggel párhuzamosan a kórház előtt az intézmény privatizációja ellen tiltakozók demonstráltak.2003-12-08 14:18:00 0
Tiltakozó Áprilisi IfjakA Gyermek és Ifjúsági Konferencia szervezői 2003. december 7-én a demokráciában megengedhetetlen módon jártak el - áll az Áprilisi Ifjak Egyesületének tiltakozó közleményében.2003-12-08 14:17:00 0
Leszek Miller a kormányközi csúcsrólHa a dolgok a német kancellár és az olasz miniszterelnök vasárnapi nyilatkozatai szellemében folytatódnak, akkor a konfrontáció irányában haladunk, és a hét végi brüsszeli kormányközi csúcstalálkozó kudarccal végződhet, annak minden következményével - jelentette ki Leszek Miller hétfő reggeli rádióinterjújában.2003-12-08 14:04:00 0
Jöhetnek a reformokVlagyimir Putyin elnök szövetségeseinek parlamenti választási győzelme nagy segítség az orosz gazdasági reformoknak - vélte Andrej Saronov orosz gazdasági miniszterhelyettes hétfőn. - Azt gondolom, hogy a kormánynak ezentúl könnyebb lesz keresztülvinnie a parlamentben a reformokat, a fájdalmasakat is, mert a kevésbé lesznek bonyolultak a kapcsolatok a dumával - mondta Saronov Moszkvában újságíróknak.2003-12-08 13:57:00 0
Adomány a kárpátaljai fogyatékkal élőknekAdventi segélyprogramjának keretében egymillió forint értékű adományt juttat el kárpátaljai településekre a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat, a kedvezményezettek főként fogyatékkal élő gyerekeket nevelő családok - mondta el a segélyszervezet PR-referense hétfőn az MTI-nek.2003-12-08 13:52:00 0
Felújítják az aggteleki cseppkőbarlangotA jövő év elején kezdődik a világörökség részét képező aggteleki cseppkőbarlang úgynevezett vöröstói szakaszának felújítása. A több kilométeres részre évtizedek óta nem költöttek, így a műszaki berendezések cserére szorulnak.2003-12-08 13:46:00 0
A palesztinok új tűzszünet tervén dolgoznakA kairói tűzszüneti tárgyalások kudarca ellenére is folytatni kell a tárgyalásokat Ahmed Korei palesztin miniszterelnök és a tizenkét palesztin mozgalom között - jelentette ki Nabíl Abu Rudeina, Jasszer Arafat palesztin elnök tanácsadója hétfőn.2003-12-08 13:38:00 0
Emberrablás áldozata lett három német állampolgárElraboltak három német állampolgárt Irán délkeleti részén. A Rujdad iráni hírügynökség hétfői jelentése szerint a bűncselekményt néhány nappal ezelőtt hajtották végre az ázsiai ország Beludzsisztán va Szisztán nevű tartományában.2003-12-08 13:28:00 0
A bank mindent visz?A Fidesz - Adventi ajándék a városnak címmel - pénteken sajtótájékoztatót tartott Szegeden, a Victor Hugo utcai székházban. Dobó László és Szőllősi Béla elmondta: a Fidesz nem támogatta a víz, illetve csatornadíjak 31%-os, a csak busz- vagy villamos-bérletesek 30% illetve 46%-os, a szociális ellátások 12%-os, a távhő, a melegvíz-szolgáltatás, a lakbérekben megjelenő közös költségek emelését.2003-12-08 12:46:00 0
"A gazdaság lehetne jobb állapotban"Az élet bemutatót tartott arról, hogy mi történik, ha egy nyitott gazdaságú kis ország devizáját a tőkepiac ide-oda dobálja, akaratunktól függetlenül. Ezt a képet adta a magyar valutaválságról Bod Péter Ákos.2003-12-08 12:37:00 0
A lesöpört csomagTöbb más javaslat mellett három olyan módosítással élt a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség két dunaújvárosi országgyűlési képviselője a jövő évi költségvetési törvény tervezetéhez, amelyek közvetlenül érintik a város és a térség életét. Eddig mindhiába, derült ki egy csütörtöki tájékoztatón.2003-12-08 12:36:00 0
KDNP-elnök BalassagyarmatonA Kereszténydemokrata Néppárt Nógrád megyei tagjaival találkozott dr. Semjén Zsolt országgyűlési képviselő, a KDNP elnöke december 2-án. Tájékoztatott a KDNP feladatairól, szerepéről és lehetőségeiről közéletünkben.2003-12-08 12:29:00 0
Az MTV-nél készül az új Való Világ isA konkurencia forgat az MTV telephelyén. A Magyar Televízió stúdiójában és telephelyén felhúzott konténerépületben kívánja elkészíteni az RTL Klub a Való Világ harmadik részét is. A valóságshow-t egy tavaly július 31-én kötött szerződés alapján vehetik fel a köztévé telephelyén. Ezt a kevéssel korábban az MTV ügyvezetőjének kinevezett Ragáts Imre kötötte az RTL Klub legnagyobb beszállítójával, az IKO Production Kft.-vel.2003-12-08 12:25:00 0
Fellélegzett a lakásmaffia: Lamperth elvetette a többpárti javaslatokatLamperth Mónika szocialista belügyminiszter magára hagyta a társasházakat a lakásmaffia elleni küzdelemben. A belügyminiszter a parlamenti vita lezárásakor elhallgatta, hogy az elutasított módosító javaslatok olyan közös többpárti-bizottsági kezdeményezések, amelyeket a civil és a szakmai szervezetek támogatnak - mondta Kosztolányi Dénes országgyűlési képviselő Szentgyörgyvölgyi Péterrel tartott közös hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.2003-12-08 12:16:00 0
Tenni a kistelepülésekértBrlás Jánost, Kardos polgármesterét választotta elnökévé a Fidesz tegnap megalakult Békés megyei falusi tagozatának területi tanácsa.2003-12-08 11:02:00 0
Gazdademonstráció Csorna térségébenA gazdák félpályás útlezárást kezdtek hétfőn reggel a Győrt Sopronnal összekötő 85-ös főúton Csorna térségében - közölte a a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense.2003-12-08 11:00:00 0
Virgácsot Medgyessynek!Tele a csizmánk a szocialista kormány megszorító intézkedéseivel! Miközben gyermekeink ilyenkor ajándékokat remélnek a Mikulástól, a választók mit kapnak a kormánytól? Elvonást, plusz terheket! - sorolta a Fidelitas Mikulása Orosházán, a szombati heti piacon, ahol sokan megálltak a piros ruhás, rőt szakállú Télapó láttán. A krampuszok szorgalmasan osztogatták a lapos, szinte semmivel meg nem töltött csomagokat. S hogy a csalódást enyhítsék, szaloncukrot adtak a gyermekeknek.2003-12-08 10:58:00 0
Sztrájkveszély FerihegyenAmennyiben eredménytelen lesz a tárgyalás a munkáltatóval, december 19-én reggel 4.30 órától délután 18.00 óráig sztrájkot hirdet a Ferihegyi repülőtéren dolgozók többségét tömörítő három szakszervezet - jelentette be Kovács István, a sztrájkbizottság elnöke hétfőn sajtótájékoztatón Budapesten.2003-12-08 10:02:00 0
Petícióátadás a +1 Éjjeli menedék ügyébenDecember 8-án, hétfőn déli 12 órakor az Éjjeli Menedék Baráti Kör nevében Gulyás Dénes operaénekes petíciót nyújt át Ragáts Imrének, az MTV elnökének.2003-12-08 09:41:00 0
Zárolásra készül a Pénzügyminisztérium?Elképzelhető, hogy a költségvetés feszített kiadási oldala miatt a pénzügyi kormányzat előirányzatokat zárol - tudta meg a NAPI Gazdaság. Nem szerepel azonban a tervek között az államháztartási törvény módosítása vagy pótköltségvetés benyújtása.2003-12-08 09:27:00 0
Medián: a Fidesz ötven százalék fölé növelte előnyétA Medián közvélemény-kutató cég felmérése szerint novemberben ismét növekedett a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség előnye az MSZP-vel szemben és szavazói is elkötelezettebbé váltak.2003-12-08 09:05:00 0
A kommunista Kínában elítéltek egy internetes ellenzékitKét évi börtönre ítéltek hétfőn Kínában egy interneten publikáló ellenzékit. Mint azt a 32 éves Jan Dzsun családja közölte, a hsziani népbíróság bűnösnek találta őt "felforgatásra való ösztönzésben" az alig húsz perces tárgyalás során. A törvényszék nem volt hajlandó nyilatkozni a perről.2003-12-08 08:01:00 0
Valkón megépülhet a hulladéklerakóÉrvényes és eredményes volt a regionális szemétlerakó megépítéséről tartott népszavazás Valkón. A 2.300 lakosú település 1.750 szavazásra jogosult polgára közül 897-en adták le voksukat - tájékoztatott Juhász Mihályné jegyző.2003-12-08 07:42:00 0
Tűzharcban a magyar konvojGépfegyveres tűzharcba került az Irakban szolgáló magyar szállító kontingens 73 fős alakulatának konvoja szombat reggel a Bagdadtól 250 kilométerre lévő Szamáva városánál - jelentette be a lengyel vezetés alatt álló többnemzetiségű erők szóvivője. A tájékoztatás szerint a miszszióból nem sérült meg senki, de az egyik iraki támadó megsebesülhetett.2003-12-08 07:41:00 0
Szentmisével emlékeztek Antall József néhai miniszterelnökreSzentmisével emlékeztek a tíz évvel ezelőtt elhunyt Antall József miniszterelnökre vasárnap a budapesti Szent István-bazilikában; a néhai miniszterelnökért Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek celebrált misét.2003-12-08 07:35:00 0
Oroszország: Nem volt szabálysértésNincs tudomása az orosz választási bizottságnak olyan szabálysértésről az alsóházi választások alatt, amely kétségbe vonhatná a szavazás eredményét - jelentette ki a bizottság elnöke, Alekszandr Vesnyakov. Korábban Gennagyij Zjuganov kommunista pártelnök "szégyenletes színjátéknak" nevezte a választást, és közölte: pártja csak az "alternatív szavazatszámlálás" függvényében fogja elismerni a választások eredményeit.2003-12-08 07:15:00 0
Gusztos: Szili megsértette a salgótarjániakatEgy demokráciában egyetlen közjogi méltóság sem engedheti meg magának, hogy egy város gyásznapját az ő programjához igazítsák - jelentette ki Gusztos Péter, az SZDSZ ügyvivője vasárnap.2003-12-07 18:28:00 0
Növekvő sztrájkhangulat: elégedetlenek az alkalmazottakOrszágos szinten érzékelhető a bérből és fizetésből élők elégedetlensége. Minden jel arra utal, hogy a reálbérek megőrzésért december közepén figyelmeztető sztrájkot tartanak a közszféra szakszervezetei. A versenyszférában viszont azért nő az elégedetlenség, mert a munkaadók nem hajlandók az országos bérajánlásnak megfelelő helyi béralkukat kötni.2003-12-07 18:20:00 0
Orbán Viktor: A forintválságra a költségvetés visszavonása a megoldásOrbán Viktor és Matolcsy György vasárnap azután tartottak sajtótájékoztatót, hogy az ország meghatározó gazdasági szereplőivel, valamint a Fidesz gazdasági szakembereivel értekeztek a forintválság kapcsán.2003-12-07 17:58:00 0
Érvényesek a választások OroszországbanÉrvényesek az orosz alsóházi választások - állapította meg vasárnap délután Moszkvában a központi választási bizottság. A bizottsági elnök közölte, hogy a részvétel már országszerte 33 százalékhoz közelített, meghaladva az érvényességhez szükséges 25 százalékot.2003-12-07 17:20:00 0
János Pál a karácsonyrólA karácsonyi ünnep előkészületeinek jelentőségére emlékeztetett vasárnap II. János Pál pápa szokásos úrangyala imádságában az ádvent kapcsán.2003-12-07 17:17:00 0
Újabb amerikai katona halt meg IrakbanEgy amerikai katona meghalt, két társa pedig megsérült pokolgépes merénylet következtében vasárnap Irakban.2003-12-07 12:58:00 0
Választási csalást sejtenek az orosz kommunistákAz orosz kommunisták vezetője már az oroszországi szavazás első óráiban arról beszélt, hogy "választás még soha nem volt ilyen piszkos". Gennagyij Zjuganov, a kommunista párt vezetője vasárnap, szavazatának leadása után közölte, hogy megfigyelőik rendellenességeket észleltek az orosz Távol-Keleten, ahol moszkvai idő szerint már szombat este megnyíltak a szavazóhelyiségek.2003-12-07 11:55:00 0
Késik az iraki segélyezésAz eredetileg az iraki újjáépítésre 2004-re, azonnali segélyként ígért 3 milliárd dollárból eddig csak 685 millió dollárt igazoltak vissza a Világbanknál a nemzetközi donorországok.2003-12-07 11:51:00 0
Ukrajna: felmentették tisztségéből a miniszterelnök-helyettestAz ukrán államfő felmentette tisztségéből Vitalij Hajduk energiaügyekért felelős miniszterelnök-helyettest, aki egyértelműen állást foglalt az Ukrajnán áthaladó olaj- és gázvezeték-hálózatok kényes kérdésében.2003-12-07 11:05:00 0
Brókerbotrány: kihallgatták MudurátKihallgatta a rendőrség Mudura Sándor romániai magyar vállalkozót, Medgyessy Péter bizalmas barátját a K and H brókercégének ügyével kapcsolatban - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője. Mudura becsült vagyona meghaladja Medgyessy másik bizalmasáét Gyurcsányét. Ketten együtt ugyanis majd tízmilliárd forinttal rendelkeznek.2003-12-07 11:01:00 0
Rumsfeld: küldetésük végéig maradnak az amerikai katonákKüldetésük végéig Irakban maradnak az Egyesült Államok vezette szövetségesek katonái, nem menekülnek el - hangoztatta Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter szombaton az iraki néphez intézett üzenetében.2003-12-07 10:46:00 0
Meghalt egy amerikai katona KoszovóbanHoltan találták a koszovói nemzetközi békefenntartó erők egyik amerikai katonáját - jelentette be a KFOR szombaton.2003-12-07 10:42:00 0
Orbán Viktor üdvözli a kettős tagság lehetőségét a KDNP-nélA kettős tagság intézménye alkalmas arra, hogy létrehozzuk azt az egységet, amelyen belül mindenkinek megmaradhat a saját ideológiai gyökérzete, megmaradhat a saját világképe, megmaradhat a saját életérzése, a saját hangulata, a saját történelme és megmaradhat a saját karaktere is" - mondta a Fidesz elnöke, volt kormányfő a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) országos választmányi ülésén tartott előadását követően újságíróknak.2003-12-06 17:52:00 0
Szimpátiatüntetés szülész-nőgyógyászok mellett JászberénybenSzimpátiatüntetést tartottak szombaton Jászberényben a helyi Erzsébet kórház szülész-nőgyógyász orvosai mellett, akiket a demonstrálók szerint meghurcoltak, miután alacsony ügyeleti díjak ellen akartak tiltakozni. A civil kezdeményezésű tüntetés a kórháznál az egyik utcai parkolóban zajlott mintegy félszász résztvevővel.2003-12-06 17:30:00 0
Blair: Zimbabwe nem kívánatosII. Erzsébet uralkodó részvételével megkezdődött meg a Brit Nemzetközösség tagállamainak csúcsértekezlete a nigériai Abudzsában. A résztvevők közül hiányzik Robert Mugabe Zimbabwe elnöke, akit kizártak a tanácskozásról az országában uralkodó állapotok miatt.2003-12-06 17:22:00 0
Fa Nándor a harmadikHarmadikként célba ért a Fa Nándor irányította tengeri vitorláshajó az ARC vitorlásversenyen. A világ minden részéből összesereglett versenyhajók november 23-án indultak el Las Palmasból és a napokban folyamatosan érkeznek a a cél, a karibi Santa Lucia szigetére.2003-12-06 17:18:00 0
Figyelmeztető jelzés nélkül lőttek az amerikaiak?Az amerikai fél olyan hibát követett el az Irakban november közepén szerencsétlenül járt magyar fiatalember esetében, amely megalapozza a kártérítést - nyilatkozta Bárándy György, az elhunyt családját képviselő ügyvéd szombaton az MTI-nek, hozzátéve, azt még nem tudja, ki ellen fogja megindítani a kártérítési pert.2003-12-06 17:13:00 0
Silvio Berlusconi: A derűlátás barométere 50 százalékon állÖtven százalékos esélyt adott Silvio Berlusconi olasz kormányfő annak, hogy az Európai Unió jövő heti brüsszeli csúcstalálkozóján eredményre jutnak a majdani uniós alkotmányról. Berlusconi, aki az öt dél-európai és a Maghreb-csoportot alkotó öt észak-afrikai ország vezetőinek első csúcstalálkozója alkalmából a tunéziai fővárosban tartózkodik, szombaton olasz újságíróknak kijelentette: "a derűlátás barométere 50 százalékon áll".2003-12-06 16:50:00 0
Gál J. szelektál: nincs kérdés, nincsenek pártok csak a szép jövőVannak háttérbeszélgetések, ahova kizárólag újságírókat hívok, nem pedig politikai harcosokat. A politikai harcosokkal más az eljárási mód - mondta Gál J. Zoltán MSZP-s országgyűlési képviselő, kormányszóvivő a Magyar Nemzet tegnapi cikkére reagálva.2003-12-06 16:39:00 0
Egy hét alatt a harmadik terrorista támadás KandahárbanLegalább tizenöt személy megsebesült - közülük hét súlyosan - szombaton Kandahárban, miután erős robbanás rázta meg a dél-afganisztáni város központját. A robbanás a város egyik legforgalmasabb útkereszteződésben történt.2003-12-06 16:04:00 0
Újra tüntettek a gazdákTöbb helyütt is tüntettek tegnap a katasztrofális helyzetbe sodródott gazdák. Békésben azt hangoztatták, hogy az idei aszálykár csak az Alföldön meghaladta a százmilliárd forintot, ezzel szemben a kormány csak tízmilliárdos káralapot hozott létre. Bács-Kiskunban a sertéstenyésztők vonultak az utakra, mert az agrártárcától július óta nem kaptak támogatást.2003-12-06 15:17:00 0
Időleges gyógyszerhiány a patikákbanGyógyszerfelvásárlási láz egyelőre nincs, de a múlt héten többször előfordult, hogy bizonyos láz- és fájdalomcsillapítók akár napokig hiányoztak a patikák polcairól- jelentette ki a Magyar Gyógyszerész Kamara elnöke. Hávelné Szatmári Katalin elmondta: drasztikus gyógyszerhiányra eegyelőre nem kell számítani.2003-12-06 14:45:00 0
Parlamenti választások OroszországbanMintegy 110 millió orosz járul az urnákhoz Oroszországban vasárnap, hogy megválassza a Duma, az orosz alsóház tagjait. Az AFP szerint az Egységes Oroszország győzelméhez senki nem fűz kételyeket, ám a választásokat beárnyékolja az eddig 40 halottat követelő vasúti bombamerénylet.2003-12-06 14:18:00 0
Rumsfeld IrakbanNincs esélye annak, hogy az amerikai erők csak úgy véletlenül rábukkanjanak a volt iraki rezsim körözött vezetőire - jelentette ki szombaton az amerikai védelmi miniszter. Donald Rumsfeld Kirkukban a katonákkal elfogyasztott reggeli után a sajtó nyilvánosság előtt tartott megbeszélést Raymond Odierno tábornokkal, az amerikai hadsereg 4. gyalogos hadosztályának parancsnokával. Odierno a miniszter kérdésére elmondta: nincs szükség újabb amerikai alakulatokra az irányítása alatt álló iraki területeken, sőt, idővel egyre kevesebb amerikai bevetésére lesz szükség, mivel az iraki biztonsági alakulatok mind több feladatot vesznek át tőlük.2003-12-06 14:08:00 0
Pokolgépes támadás dán rendfenntartók ellenPokolgép robbant dán katonai rendőrök konvoja mellett a dél-iraki Bászra közelében - jelentették be szombaton Koppenhágáben. Személyi sérülés nem történt, a dán katonai rendészeknek egy megsérült páncélozott járművet kellett maguk után hagyniuk a merénylet helyszínén.2003-12-06 12:58:00 0
Lázadók bázisát rohamozták meg az amerikaiakAmerikai különleges egységek a délkelet-afganisztáni Paktia tartományban megrohamozták a lázadók egyik bázisát, fegyvereket semmisítettek meg, és gyanús személyeket vettek őrizetbe. Egy amerikai katonai szóvivő szombati tájékoztatása szerint az amerikai katonák a Gardéz tartományi székhely közelében lévő táborban több száz 107 milliméteres rakétát, aknavetőket, rakétagránátokat, harckocsi-elhárító és gyalogsági aknákat, valamint számos tarackot találtak.2003-12-06 12:43:00 0
Zuhanás és K. O.Tudják, hogyan bukkanhatunk rá a tekintélyes brit Financial Times internetes portálján a Magyarországról szóló hírekre? Csak abban az esetben, ha bepötyögtetjük azt a szót, hogy free-falling, vagyis szabadesés, magyarosabban pedig zuhanás.2003-12-06 11:59:00 0
Megtámadtak egy magyar humanitárius szállítmányt IrakbanTámadás érte az Irakban tevékenykedő magyar szállítóalakulat egyik humanitárius szállítmányát szombaton reggel nyolc óra körül Kuvait és Hilla között, a magyarok közül senki sem sérült meg - tájékoztatta Matyuc Péter, a Honvédelmi Minisztérium kommunikációs főigazgatója az MTI-t.2003-12-06 11:44:00 0
Afganisztán: nagy robbanás KandahárbanErős robbanás rázta meg szombaton a dél-afganisztáni Kandahár város központját, az első hírek szerint több mint egy tucat ember megsérült. A robbanás a városközpont rendkívül forgalmas útkereszteződésében történt, helyi idő szerint nem sokkal dél után.2003-12-06 11:28:00 0
Balkáni viszonyok között az autonómiáértTőkés László azt szeretné, ha jövőre Erdélyben tartanák a kisebbségi konferenciát az EU-szakértők bevonásával , hogy a helyszín igazán adekvát legyen a témához, amely az EU-ban is ellentmondó véleményeket váltott ki az alkotmányozó munka során - mondta szombaton a püspök a Pro Minoritate rendezvényén, Budapesten.2003-12-06 11:08:00 0
Fullasztó gázfelhő MarosvásárhelyenSzinte alig lehetett levegőt kapni Marosvásárhely nyugatra eső negyedeiben, mert a városra fullasztó ammónia-szagú gázfelhő telepedett. A városban elhelyezett három mérőberendezés közül kettő az egészségügyi határértéken felüli ammóniagáz-szintet mért csütörtökön - jelentette be a Környezetvédelmi Felügyelet (APM) tegnap.2003-12-06 10:58:00 0
Powell találkozója a genfi béketerv társszerzőivelColin Powell amerikai külügyminiszter pénteken Washingtonban találkozott a genfi békekezdeményezés izraeli és palesztin társszerzőivel, akik erőfeszítéseiket a közel-keleti rendezésről kidolgozott útiterv kiegészítésének nevezték.2003-12-06 10:46:00 0
Továbbra is hallgat a kormány az EU ellenvéleményérőlTovábbra is hallgat a kormányzat arról a levélről, amelyet az Európai Unió belső biztosa írt a magyar kormánynak a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) tervezett átalakításával kapcsolatban. A dokumentumban Frits Bolkenstein leszögezi: a törvény változtatásai kétségessé teszik a felügyelet későbbi működési függetlenségét.2003-12-06 10:22:00 0
Pert indított a Legfőbb Ügyészség Kovács László ellenSzemélyiségi jogi pert indított a Legfőbb Ügyészség Kovács László MSZP-elnök ellen. A beadvány szerint Kovács megsértette az ügyészség személyiségi jogait, amikor azt állította: a vádhatóság "bűnpártolásnak látszó módon foglal állást különböző ügyekben". Az ügy tárgyalását jövő év február 12-én kezdi a Fővárosi Bíróság.2003-12-06 10:20:00 0
Izraelnek magának kell kijelölnie határaitIzraelnek magának kell kijelölnie saját határait és ki kell vonulnia Ciszjordánia és a Gázai övezet legnagyobb részéből - jelentette ki Ehud Olmert izraeli miniszterelnök-helyettes.2003-12-05 20:49:00 0
Saron mélypontonMélypontra zuhant Ariel Saron miniszterelnök népszerűsége, miközben palesztinok tüntettek pénteken a Gázai övezetben és Ciszjordániában a genfi kezdeményezés nevet viselő nem hivatalos izraeli-palesztin béketerv ellen.2003-12-05 20:31:00 0
Kósa Lajos évértékelése: javulnak Debrecen gazdasági mutatóiDebrecen gazdasági helyzete az idén tovább erősödött: a helyi adóbevétel az idén 1 milliárd forinttal haladta meg a múlt évi 5,5 milliárdot - közölte Kósa Lajos pénteken tartott hagyományos évértékelő beszédében.2003-12-05 19:22:00 0
A világ együtt érez MoszkvávalEgyüttérzésükről biztosították a világ vezető politikusai Moszkvát az Oroszországhoz tartozó Észak-Kaukázusban elkövetett terrorista merénylet miatt.2003-12-05 18:49:00 0
László Csaba már a gazdasági élet szereplőinek bizalmát is elvesztetteÚgy tűnik a kormány minden megnyilvánulására erős bizalomvesztéssel reagálnak a pénzpiacok, valamint a befektetők. László Csaba felelőtlen londoni nyilatkozata után ma, Gál J Zoltán tájékoztatóját követően is gyengült a forint - írja közleményében Halász János.2003-12-05 18:37:00 0
Elnöki látogatás műpulykávalHáromszor módosított a Fehér Ház azon a történeten, hogy egy szemfüles pilótája miatt majdnem meghiúsult George Bush amerikai elnök meglepetésszerű bagdadi villámlátogatása, amelyet biztonsági megfontolásokból egészen addig titokban tartottak, amíg az elnöki különgép el nem hagyta az iraki fővárost.2003-12-05 18:30:00 0
Amikor ráhörög a sajtó arra, miért nem fogadta Bush MedgyessytA hír október 22-én: Medgyessy Péter miniszterelnök George W. Bush amerikai elnök meghívására hivatalos látogatásra az Egyesült Államokba utazik november 6 és 11 között. A hír a HVG november 29-i számában: "[Medgyessy Péter], akinek idén őszre tervezett újabb vizitjét George Bush amerikai elnök elfoglaltságára hivatkozva elhalasztották".2003-12-05 17:44:00 0
A jó könyv - szolgálatAz Olvasni Jobb Kulturális Egyesület szeretettel meghívja, immár hagyományosnak nevezhető, decemberi kulturális találkozójára. A találkozón részt vesznek írók, kiadók, kézművesek, civil szervezetek, közéleti személyek. Dedikálások, könyvbemutatók, beszélgetések, kézműves bemutatók.2003-12-05 17:13:00 0
A központi pénzügypolitika csapás a fővárosi költségvetésreEgy átlagos budapesti kórház egyévi költségvetésével nőtt a főváros hiteltartozása és további 109 millió forinttal a kamatfizetési kötelezettsége szeptember végétől december elejéig a forint árfolyamának gyengülése miatt - közölte Hutiray Gyula, a fővárosi Fidesz-MKDSZ-frakció szakértője a képviselőcsoport sajtótájékoztatóján.2003-12-05 17:03:00 0
Lex Szász: dagad a nemzetközi botrány - EU-biztos is bírálja a kormánytAz Európai Unió nem ért egyet a PSZÁF-törvény módosításával. Frits Bolkenstein uniós biztos a magyar pénzügyminiszterhez írt levélben leszögezi, hogy a törvény változtatásai kétségessé teszik a felügyelet későbbi működési függetlenségét. Így Daniéle Nouy a Bázeli Bankfelügyeleti Bizottság főtitkára, Elmar Brok, az Európai Parlament külügyi bizottságának elnöke, Eddy Wymeersch, a belga Bank és Pénzügyi Felügyelet vezetője után Frits Bolkenstein, az EU belső piacokat felügyelő biztosa véleménye került nyilvánosságra.2003-12-05 16:59:00 0
Orbán Viktor: Az autonómia nem kívülről jövő segítség, hanem belülről való építkezésA kisebbségeknek maguknak kell megfogalmazniuk és képviselniük érdekeiket - hívta fel a figyelmet Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a kisebbségi autonómiákról rendezett budapesti tanácskozáson, pénteken.2003-12-05 16:56:00 0
Brókerbotrány: a szocialista Garamszegit óvadék ellenében házi őrizetbe helyeztékHarmincmillió forint óvadék ellenében jogerősen szabadlábra helyezte a Fővárosi Bíróság Garamszegi Gábort, akit sikkasztás megalapozott gyanúja miatt vett őrizetbe a rendőrség. A bíróság egyben elrendelte a férfi házi őrizetét - tájékoztatta a bíróság szóvivője pénteken az MTI-t. Garamszegi a szocialisták képviselője volt a fővárosi közgyűlésben, később a szocialisták felügyelő-bizottsági tagnak delegálták a Fővárosi Vízművekhez.2003-12-05 16:51:00 0
Wall Street Journal: Magyarországon késhet az euró bevezetéseEbben az évben immár harmadszor indult látványos támadás a forint ellen, s ráadásul lehet, hogy ennek a harcnak még nincs vége - írja pénteki számában a Wall Street Journal című amerikai lap európai kiadása.2003-12-05 16:41:00 0
Kötet a Sándor-palotárólA Köztársasági Elnöki Hivatalban bemutatták a Sándor-palota írásban és képben című kötetet, amely az Akadémiai Kiadó gondozásában jelent meg. A hiánypótló munka egyszerre tudományos ismereteket összegző és közműveltséget bővítő olvasmányos kötet, amely jól szolgálja az idegenforgalmat is - vélekedett a Budapesti Történeti Múzeum főigazgatója.2003-12-05 16:19:00 0
Gál J. Zoltán titkos találkáiBizalmas, zártkörű kormányszóvivői tájékoztatókat tart kiválasztott, a kormányhoz közel álló sajtóorgánumok számára Gál J. Zoltán - tudta meg a Magyar Nemzet. A találkozókra általában csütörtök délelőttönként kerül sor a kormányszóvivő irodájában (a kormányülések szokásos időpontja szerda délután).2003-12-05 16:06:00 0
Sztrájkbizottság alakult FerihegyenSztrájkbizottságot alakított három repülőtéri érdekképviselet, a Ferihegyi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport Rt.-nél tervezett létszámleépítés és kiszervezések miatt.2003-12-05 15:48:00 0
Két merénylő támadott Djindjic miniszterelnökreEgy belgrádi hetilap azt állítja, hogy a hatósági dokumentumokkal ellentétben legalább két merénylő vett részt Zoran Djindjic szerb miniszterelnök meggyilkolásában.2003-12-05 15:11:00 0
Létszámleépítéstől tartanak a pedagógusokJelentős létszámleépítéstől tartanak a pedagógusok, és a kialakult helyzet miatt sztrájkra készülnek az oktatók és a professzorok - mondta Pokorni Zoltán a biatorbágyi polgári kör rendezvényén.2003-12-05 15:11:00 0
Mongólia szerepet vállal az atomfegyverválság megoldásábanMongólia aktív közreműködést ajánlott fel az észak-koreai atomfegyverprogrammal kapcsolatban kialakult nemzetközi válság megoldásában.2003-12-05 15:08:00 0
Csehországban már elítélték a volt kommunista állambiztonság ügynökeitAz egykori csehszlovák kommunista állambiztonsági hivatal (STB) tíz ügynökét ítélte el pénteken egy prágai kerületi bíróság, mert bizonyítottnak találta, hogy a hetvenes és a nyolcvanas években aktívan részt vettek az akkori ellenzék megfélemlítésében.2003-12-05 14:52:00 0
Petschnig Mária Zita: személyi változásra is szükség van a gazdaságpolitikábanAz azonnali változásokhoz a monetáris és a fiskális politikában egyaránt személyi változásokra is szükség van - jelentette ki Petschnig Mária Zita, a Pénzügykutató Rt kutatója. A befektetőket nem győzte meg az a költségvetési fordulat, amit a kormány a 2004. évi költségvetésben előirányzott. A kutató véleménye szerint további szigorításokra van szükség.2003-12-05 14:46:00 0
Mikulás a székházbanVáratlan vendég toppant be a Fidesz Lendvay utcai székházába pénteken. Szent Miklós püspök köszöntőjében reményt és szeretetet hozott, a Szövetség minden munkatársának pedig mogyorót, mandarint és pici csokit. Egyaránt eljutott a Demokrácia Központba, a tagozatok irodájába, a Fidelitas-irodába, az adminisztratív munkatársakhoz, s az elnöki kabinetbe.2003-12-05 14:23:00 0
További vizsgálat szükséges Molnár Csaba ügyébenA rendőrségi belső vizsgálat szerint tovább kellene vizsgálódni Molnár Csaba ügyében, mert a Nemzetbiztonsági Hivataltól kapott összefoglaló jelentés olyan adatokat, körülményeket tartalmaz, amelyek további vizsgálódást érdemelnek, de ezt csak az ügyészség teheti meg - közölte Bolcsik Zoltán dandártábornok.2003-12-05 14:03:00 0
Áder János: A független intézmények elleni kormányzati támadások is gyengítik a forint iránti bizalmatHárom nappal a költségvetés sarokszámainak elfogadása után és még a zárószavazás előtt megbukott a jövő évi költségvetés - mondta Áder János. A gazdaság katasztrofális helyzetét értékelő, Herényi Károllyal közösen tartott sajtótájékoztatóján a Fidesz frakcióvezetője rámutatott, hogy a nemzetközi pénzügyi világ is elégtelenre értékelte a magyar kormány teljesítményét.2003-12-05 13:03:00 0
Ismét demonstrálnak a békési gazdákIdén évben immár negyedik alkalommal, félpályás útlezárással demonstrálnak péntek 10 óra óta a békési gazdák, mert szerintük katasztrófahelyzet van a mezőgazdaságban. A tüntetésben mintegy 30 erőgép és személygépkocsi vett részt, s a rendőrség által biztosított tüntetés várhatóan 14 óráig tart.2003-12-05 12:46:00 0
Forrás nélkül veszélyben a BKVSajnálatos dolog, hogy a Főváros csak az EU-nak tulajdonított intézkedése hatására gondolkozik el azon, amit már 13 éve meg kellett volna tennie a BKV finanszírozása terén, vagyis a megrendelt szolgáltatásokért állni a számlát. Ezzel szemben minden évben a főváros lényegesen kevesebb forrást utalt át a közlekedési Vállalatnak.2003-12-05 11:53:00 0
"Prodi mondjon le" - brit államminiszterRomano Prodinak el kell döntenie, hogy vagy hazai politikai ambícióiról, vagy az EU-bizottság elnöki posztjáról mond le - mondta pénteken megjelent nyilatkozatában a brit kormány EU-ügyi államminisztere, akinek nyilatkozatát a brüsszeli bizottság azonnal visszautasította.2003-12-05 11:33:00 0
Az MDF sem vesz részt az előrehozott salgótarjáni gyásznaponA Magyar Demokrata Fórum városi szervezete sem vesz részt a december 6-ára előrehozott salgótarjáni gyásznapon - közölte a párt Nógrád megyei elnöke pénteken, Salgótarjánban. "A kommunista terror 131 ártatlan áldozatára való megemlékezést fontosabbnak tartjuk, mint a politikusok időbeosztásához való alkalmazkodást" - mondta sajtótájékoztatón Eötvös Mihály.2003-12-05 11:31:00 0
HazugságindexA felnőtt lakosság fele mára úgy ítéli meg, hogy Medgyessy Péter kormányfő rosszul látja el a feladatát, és a választópolgárok egyharmadát sem tölti már el elégedettséggel a volt titkos ügynök miniszterelnöki tevékenysége. Akár örülhetnénk is, hogy lassan helyére kerülnek a dolgok, és egyre többen látják be a tényt, miszerint az ígérgető gyűlöletkampány minden idők leghazugabb és legtehetségtelenebb kormányát segítette a hatalomba.2003-12-05 09:29:00 0
Csendben, némánA Magyar Asszonyok Ezredévi Szövetsége idén is megtartotta az 1956 december 4-i asszonytüntetés emlékére a néma felvonulását a Hősök terén. A megemlékezéshez csatlakozott a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség Női tagozata és az Áprilisi Ifjak Nőtagozata is2003-12-05 08:26:00 0
Oroszország: robbanás egy vonatonA helyi hatóságok szerint terrorcselekmény okozta azt a robbanást, amelynek következtében 32 ember meghalt, további hetvenöt pedig megsebesült péntek reggel egy dél-oroszországi vonaton.2003-12-05 07:45:00 0
Kényszerleszállást hajtott végre a lengyel kormányhelikopterKényszerleszállást hajtott végre a Leszek Miller lengyel kormányfőt és kíséretét szállító helikopter csütörtök este Varsó mellett; a balesetben eddigi jelentések szerint tizenhárman sérültek meg, köztük a miniszterelnök, aki a hírek szerint lábát törte.2003-12-05 07:17:00 0
Orbán Viktor: Fenn kell tartani az eredeti magyar indítványtAz Európai Néppárt csütörtöki párizsi tanácskozásának résztvevői szerint van remény arra, hogy a jövő heti csúcstalálkozón megegyezés jön létre az unió alkotmánytervezetének vitatott pontjaiban, noha több, lényegbevágó kérdésben még mindig nézeteltérések mutatkoznak. Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, az EPP alelnöke ugyancsak lát esélyt a megegyezésre.2003-12-04 23:06:00 0
Siklósi Beatrix közleményeSzemélyes megszólíttatásom okán szeretném a Nyilvánosság Klub általam ismeretlen összetételű ügyvivői testületét tájékoztatni arról, hogy a +1 Éjjeli menedék az ORTT határozata alapján nem sértette meg a médiatörvényt és mindenben megfelelt a Közszolgálati Műsorszolgáltatási Szabályzat előírásainak -áll a közleményben.2003-12-04 20:42:00 0
Hiteltelen és bizonytalan a kormány gazdaságpolitikájaMagyarország gazdaságpolitikájával kapcsolatosan nagyon sok lett a kétség, a bizonytalanság. A külföldi pénz- és tőkepiaci szereplők nem értenek egyet azzal a gazdaságpolitikával, amely a magyar kormány politikáját jellemezte az elmúlt egy-másfél évben, tehát a bizonytalanság, a hiteltelenség és a kétségek okozzák a spekulációt, mondta Matolcsy György. Az Orbán-kormány gazdasági minisztere erről egy szekszárdi fórumon beszélt csütörtökön.2003-12-04 20:30:00 0
Irak nagyobb NATO szerepvállalást szeretneIrak kedvezően fogadná a NATO nagyobb szerepvállalását az ország helyreállításában - közölte csütörtökön Hosjar Zebari iraki külügyminiszter. Az iraki diplomácia vezetője a CNN amerikai hírtelevíziónakelmondta: pozitívan fogadnak minden nemzetközi erőfeszítést, amely az irakiak megsegítésére irányul. Zebari úgy vélekedett, hogy most, a hatalomátadás idején különösképpen szükséges a segítség, az irakiaknak felelősséget kell vállalniuk biztonságuk megteremtésében.2003-12-04 20:14:00 0
Történelem Fő utca: a nemzet utcájaAbban a helyzetben vagyunk, hogy fölvállaltunk valamit és nyerni szeretnénk - ez pedig nem megy másképp, mint hogy járjuk az országot, visszük az üzenetet, személyesen találkozva minél több emberrel, s kialakítjuk a kölcsönös bizalmat - mondta Schmitt Pál, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség alelnöke a fidesz.hu-nak adott interjújában.2003-12-04 19:32:00 0
Kulcsár unja az őrizetetKét fellebbezést adott be a napokban az osztrák legfelsőbb bírósághoz Kulcsár Attila ügyében a K and H Euquities volt brókerének bécsi ügyvédje. Az egyik jogorvoslati kérelmet Kulcsár Attila július 17. óta tartó ausztriai kiadatási őrizetének a megszüntetésére, azaz szabadlábra helyezése érdekében, a másikat pedig a bécsi legfelsőbb tartományi bíróság november 11-i kiadatási döntésével szemben adta be.2003-12-04 19:22:00 0
Oslo: a norvég katonák nem tagjai a megszállóknak IrakbanVisszautasította csütörtökön a norvég kormány két minisztere azokat a hivatalos amerikai kijelentéseket, amelyek szerint az Irakban állomásozó 150 norvég katona a közép-keleti országot megszálló hadsereg részét képezi.2003-12-04 17:57:00 0
Zalaegerszegi gyógyszerészek tiltakozó akciójaA zalaegerszegi megyei kórházba tervezett két gyógyszertár elleni tiltakozásul két órára be akart zárni a megyeszékhely 13 patikája csütörtökön. Mivel ezt a tisztiorvosi szolgálat nem engedélyezte, a gyógyszerészek csak az ügyeleti ablakon át szolgálták ki a betegeket 12 és 14 óra között.2003-12-04 17:53:00 0
Powell találkozik a genfi béketerv szerzőivelColin Powell amerikai külügyminiszter pénteken Washingtonban találkozik a genfi békekezdeményezés izraeli és palesztin társszerzőivel az izraeli ellenvetések ellenére. A találkozó megtartását maga az amerikai külügyminiszter jelentette be csütörtökön Brüsszelben a NATO központjában.2003-12-04 17:50:00 0
A pedagógusok jelentős létszámleépítéstől tartanakPokorni Zoltán arra szólította fel Magyar Bálint oktatási minisztert, hogy amikor a jövő évi költségvetésről beszél, "az igazat mondja, ne csak a valódit". "Valós állítás például az, hogy jövőre nő a minőségi bérpótlék és az osztályfőnöki pótlék, de az igazság az, hogy akkor is csak 0,3 százalékkal emelkedik egy pedagógus fizetése, ha mindkét pótlékban részesül - mondta a fideszes politikus a csütörtöki rendkívüli kormányszóvivői tájékoztatón elhangzottakra reagálva az MTI-nek.2003-12-04 17:35:00 0
KrampuszkormányA kormány nem figyelte kellő mértékben és kellő gondossággal a közszolgálatban dolgozó munkavállalók reáljövedelmének alakulását- jelentette ki a Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezetének (BRDSZ) főtitkára Kaposvárott, csütörtökön.2003-12-04 17:25:00 0
MagyarázkodnakBurány Sándor, Magyar Bálint és Csepeli György mai sajtótájékoztatója bátran viselhette volna "A vesztesek magyarázkodása" címet. A kormány most nyilvánosság elé álló tagjai folytatták azt a kormányzati gyakorlatot, amely részigazságok hangoztatásával próbálja elterelni a figyelmet a valóságról. A második évében járó kormány erejét nyilvánvalóan meghaladja az újabb és újabb ígéretek kiötlése és folyamatos ismételgetése, mindeközben a kormányprogram megvalósítása egyre nagyobb késedelmet szenved.2003-12-04 17:18:00 0
Bankárvilág lett MagyarországonPécsi politikai fórumán Répássy Róbert elmondta: olyan pénzemberek irányítják az országot, akik a bankvilágból jól ismert módszerekkel tévesztik meg az embereket, majd kamatostól behajtják a pénzt. Hangsúlyozta: a kormány romboló politikája mellett még kettős mércével is mér.2003-12-04 17:13:00 0
Ahmed Korei részt vesz a palesztin szervezetek tanácskozásánAhmed Korei palesztin miniszterelnök csütörtökön személyesen jelentette be, hogy részt vesz a palesztin szervezetek kairói tanácskozásán, amelyen az Izrael elleni támadások leállításáról döntenének. Megerősítette: szándékában áll találkozni Ariel Saron izraeli kormányfővel.2003-12-04 17:09:00 0
Powell a NATO nagyobb iraki szerepérőlColin Powell amerikai külügyminiszter csütörtökön, NATO-beli kollégáival folytatott brüsszeli tanácskozása után kijelentette: egyetlen elvi ellenvéleményt sem hallott az észak-atlanti szövetség nagyobb iraki szerepvállalásával szemben.2003-12-04 17:04:00 0
Balaton régió: érzelem és értelemJogszabály-módosítást kezdeményez Bóka István, a Balatoni Szövetség elnöke, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség parlamenti képviselője annak érdekében, hogy a balatoni kiemelt üdülőkörzet önálló régióvá szerveződhessen.2003-12-04 17:00:00 0
Reprezentatív városvezetés?A 2003. évi költségvetés háromnegyed éves teljesítéséről, a jövő évi koncepcióról, a megyei könyvtár ügyéről, valamint az állatok tartásáról szóló rendeletről beszélt dr.Fenyvesi Gábor, a salgótarjáni közgyűlés Fidesz-frakciójának vezetője, valamint Lőrincz Gyula.2003-12-04 16:58:00 0
Leépítés szakmai érv nélkülÚgy tűnik képtelenek megújulni a salgótarjáni szocialisták - mondta a Nógrád Megyei Hírlapnak Becsó Zsolt, a Fidesz-Magyar polgári Szövetség országgyűlési képviselője, hozzátéve: a Puszta, Boldvai, Kovácsné hármas újabb csapást mért a megyeszékhelyre, ezúttal a közművelődés területén.2003-12-04 16:55:00 0
Sztrájkhangulat és elbocsátási hullám az országbanTöbb ezer postai és MÁV-dolgozó, százötven ferihegyi alkalmazott elbocsátása, átlagosan tíz százalékos létszámleépítés a közszférában és reálbércsökkenés: mindez az elmúlt években nem tapasztalt feszültséget okoz a munkaerőpiacon. Sztrájkolnának az orvosok, a pedagógusok, a minisztériumi dolgozók, a vasutasok, a buszvezetők és a versenyszférában is jónéhány fenyegetően emelik fel mutatóujjukat.2003-12-04 16:41:00 0
A hülyeség - ha fájna, 2003. december 4.Minden bizonnyal azért olyan szép, nagy és tágas az Országház ülésterme, hogy az igen nagyra nőtt arcok is jól elférjenek benne. Azok az igen nagy arcok, akik igen nagy arcukkal jó nagyokat szoknak mondani mindig. A nagyotmondás művészei ők, kik hol ilyen, hol olyan gyűjtőnéven bukkannak fel édes hazánk zegzugos történetében. Gyűjtőnevük legyen ezúttal Gusztos Péter.2003-12-04 16:35:00 0
Média Dzsem-Buli: a HírTV vezérigazgatója a jövő lehetőségeiről is beszéltA HírTV is témája volt a Fidelitas által rendezett Média Dzsem-Bulinak. Előadásában Borókai Gábor a Hír Televízió vezérigazgatója úgy fogalmazott: mára minden várakozásukat túlszárnyalta az egy évvel ezelőtt szerény reményekkel indult hírcsatorna.2003-12-04 16:07:00 0
Kisebbségi ügyekben az EU kettős mércét alkalmazA kisebbségi jogokat illetően az EU kettős mércét alkalmaz, mert miközben a csatlakozni kívánó országoktól számon kéri ezek tiszteletben tartását, saját tagállamai nem mindenben felelnek meg a követelményeknek - állapította meg Szájer József, a Fidesz alelnöke csütörtökön Brüsszelben.2003-12-04 16:01:00 0
A Péter és Mónika áhította mozgalomA Fidesz - Magyar Polgári Szövetség országgyűlési frakciójának önkormányzati kabinetje felháborítónak tartja, hogy Lamperth Mónika belügyminiszter és Kiss Péter kancelláriaminiszter közös körlevélben kérte a közigazgatási hivatalok vezetőin keresztül a polgármestereket egy kormányzati nyilatkozat támogatására.2003-12-04 15:52:00 0
A kancellária kirekeszti a Magyar NemzetetHónapok óta diszkriminálja a Miniszterelnöki Hivatal a Magyar Nemzetet. Az elmúlt hónapokban - a többi lappal ellentétben - nem kapott meghívást a kormányfőt külföldi útjaira elkísérő sajtóküldöttségekbe. Tavasz óta nem tudósíthatott többek között Medgyessy Péter kínai, indiai, oroszországi, romániai hivatalos látogatásairól, mint ahogyan nem kísérhettük el a kormányfőt mostani, háromnapos belgiumi és luxemburgi tárgyalásaira sem.2003-12-04 14:51:00 0
A Fidesz a múlt, a Szövetség a jelenNyilván nem könnyű feladat a Fidesz gondolkodásának áthangolása, hiszen az átalakulás bizonyos emberek érdekeit sérti. Azt gondolom, hogy mára a Fidesz minden egyes meghatározó embere - és nemcsak az az 5-6 országosan ismert vezető politikus, akiket a közvélemény a legjobban ismer, hanem a képviselők is, akik átlátják a rendszert - tudja jól, hogy változás kell.2003-11-09 12:11:00 0
Megemlékezések Antall József halálának tizedik évfordulóján- Antall József halálának tizedik évfordulóján tartandó megemlékezések alkalmat adnak arra, hogy pártállásra való tekintet nélkül, mindenki lerója kegyeletét a rendszerváltás első miniszterelnöke előtt - mondta Dávid Ibolya, az MDF elnöke az ünnepségek programját ismertető csütörtöki sajtótájékoztatón.2003-12-04 14:27:00 0
Óriásit buknak a forinton a devizaadósokA forint gyengülése miatt a devizaadóssággal rendelkező cégek óriásit buktak: a négy legnagyobb adós, a Mol, a Matáv, a BorsodChem és a Danubius szeptember végi pozíciójához képest mintegy 14 milliárd forintot vesztett, írta a Napi Gazdaság.2003-12-04 14:21:00 0
Brókerbotrány: Gyuszi Taxis a gyanúsítottPénzmosással gyanúsította meg a rendőrség azt a férfit, aki taxival nagy összegű pénzeket szállított, így a K and H brókercégénél történt sikkasztás és pénzmosás gyanúsítottjainak száma 12-re nőtt - közölte a rendőrség csütörtökön, Budapesten. A férfit "Gyuszi Taxisként" emlegeti a sajtó, és egyes hírek szerint ő volt az, aki taxijában különböző összegeket szállított a K and H brókercégénél, a K and H Equitiesnél történt sikkasztás és pénzmosás fő terheltje, Kulcsár Attila megbízásából.2003-12-04 14:15:00 0
Financial Times: néhány napon belül leválthatják László Csaba pénzügyminisztertA nyitáshoz képest kissé erősödött a forint a forint, ma délben 270 forinton áll. A piacon főként külföldiek vannak jelen, szerényebb tételekkel, a német szereplők a tegnapihoz hasonlón a forintvételi oldalon állnak, míg a londoniak inkább az eladóin. Szakértők szerint az euró jegyzése ma 269 és 273 forint között ingadozhat. Bár a megnyugvás jelei érzékelhetők a piacon, ugyanakkor sok múlhat az egyéves diszkontkincstárjegyek mai aukciójának eredményétől.2003-12-04 13:36:00 0
Százharmincöt milliárdos hitelt vett fel Medgyessy-kormányAz Info Rádió úgy értesült, hogy pénteken 500 millió euró, vagyis körülbelül 135 milliárd forint hitelt vett fel a Medgyessy-kormány.2003-12-04 13:15:00 0
Épüljön ki Budapestig a nagysebességű vasútMagyarország számára nagyon fontos lenne, hogy a transzeurópai közlekedési hálózat fejlesztésének részeként tervbe vett, Párizsból Németországon keresztül Bécsbe tartó nagy sebességű vasút ne csak az osztrák fővárosig, hanem Budapestig épüljön ki - mondta egy brüsszeli konferencián Manninger Jenő, az Országgyűlés európai parlamenti megfigyelő csoportjának fideszes tagja.2003-12-04 12:18:00 0
Kényszerhelyzetben lévő húsüzemek, elhúzódó baromfiválságJárvás István és Glattfelder Béla a mezőgazdaság helyzetét értékelő sajtótájékoztatójukon példa nélkülinek nevezték, hogy a kormánypárti költségvetési módosító javaslatoknak köszönhetően több százmillió forintot vonnak el az FVM költségvetéséből.2003-12-04 11:59:00 0
Juszt megsértette Orbán Viktor jó hírnevéhez, becsülethez, emberi méltósághoz való jogátJuszt László elismerem, hogy megsértettem dr. Orbán Viktor jó hírnévhez, becsülethez, emberi méltósághoz fűződő személyiségi jogát akkor, amikor a Népszava 2002. október 28-i számában "A megbékélés napja" című cikkemben azt a sértő kijelentést tettem reá nézve, hogy "zsidózik". Kijelentésemért tőle elnézést kérek.2003-12-04 11:42:00 0
Rejtő E. Tibor és társai továbbra is előzetesbenA nyomozási bíró február 29-ig meghosszabbította Rejtő E. Tibor és társai előzetes letartóztatását - közölte Albert Viktor, a Fővárosi Bíróság sajtótitkára.2003-12-04 11:05:00 0
Lokális fizetőeszközök hajnalaEurópában lassan két éve közös fizetőeszköz van forgalomban tizenegy államban, s belátható időn belül a földrész túlnyomó részén az euró lesz az egyetlen hivatalos pénz. Nem így a németországi Prien városkában, ahol idén május óta saját helyi valutával fizethetnek a polgárok.2003-12-04 10:04:00 0
Németh Zsolt: az autonómia jelenti az egyetlen esélytA határon túli magyarok számára egyedül az autonómia jelenthet esélyt a közösségként történő tartós megmaradásra; ezt sem a kedvezménytörvény, sem a magyar állampolgárság kiterjesztése nem szavatolhatja - mondta az MTI-nek Brüsszelben az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke.2003-12-04 09:48:00 0
Pert vesztett a Magyar HírlapDöntött a Fővárosi Bíróság: a Magyar Hírlap megsértette a Magyar Rádió jó hírnévhez fűződő személyiségi jogait.2003-12-04 08:55:00 0
Esélyegyenlőség szocialista módra: Négyezer dolgozójától válik meg Magyar Posta?Bár harminchétezer postai munkavállaló éppen a közelmúltban kapott először tizenharmadik havi fizetést, közel négyezren utoljára részesülhettek ebben a juttatásban. A Magyar Nemzet információ szerint ugyanis ennyi dolgozójától kíván jövőre megválni a Magyar Posta Rt.2003-12-04 08:02:00 0
Prodi szerint az EU-alkotmányt nem ratifikálókat ki is lehetne zárniKi lehetne zárni az Európai Unióból azokat a tagállamokat, amelyek nem ratifikálják a tervek szerint hamarosan elkészülő európai alkotmányt - jelentette ki az Európai Bizottság elnöke.2003-12-04 07:29:00 0
Fegyelmi eljárás indul a Szent István Kórház főigazgatója ellenFegyelmi eljárást indított a Szent István Kórház főigazgatója ellen a Fővárosi Közgyűlés Egészségügyi Bizottsága - tájékoztatott a Főpolgármesteri Hivatal Sajtóirodája szerdán.2003-12-03 20:37:00 0
Reális bért és foglalkoztatási biztonságot követel a KKDSZA Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezetének Országos Ügyvivői Tanácsa 2003. december 3-án megtárgyalta az OKÉT munkavállalói oldala által kiadott közös nyilatkozatot. Az ennek kapcsán kiadott közleményében rámutat: nem következhet be pozícióromlás a reáljövedelmek terén.2003-12-03 19:09:00 0
RMDSZ: kilencven százalékos támogatottság?A szavazni szándékozó romániai magyarok közel 90 százaléka a Romániai Magyar Demokrata Szövetségre (RMDSZ) adná voksát, ha most rendeznék a helyhatósági választásokat - derül ki az Etnikumközi Viszonyok Kutatóközpontja (CCRIT) készítette közvélemény-kutatásból, amelyet amelyet szerdán mutattak be Bukarestben a sajtónak.2003-12-03 19:03:00 0
Horváth Balázs átül a Veszprém megyei közgyűlés Fidesz-frakciójábaHorváth Balázs szerdán elmondta, hogy december 15-től átül a Veszprém Megyei Közgyűlés Fidesz frakciójába. Az egykori belügyminiszter, az MDF egyik vezetője független képviselőként vett részt a testület munkájában.2003-12-03 18:58:00 0
Nyugodt, felelősségteljes magatartásra van szükségA Fidesz ügyvezető elnöksége a mai napon megbeszélést folytatott a magyar gazdaság nehéz és napról napra nehezebbé váló helyzetéről. A Magyar Demokrata Fórum javaslatát, amely a költségvetés visszavonására és egy értelmes, átgondolt, megfontolt költségvetés megalkotására vonatkozik, a Fidesz vezetői figyelemre méltónak tartják. A Fidesz a mai napon felvette a kapcsolatot az MDF vezetőivel, hogy tárgyaljanak a javaslatról.2003-12-03 18:46:00 0
Tehetséggondozás: hátul kullog a kormányA kormány döntése a hátrányos helyzetűek felvételi kedvezményéről nem ott segít, ahol igazi gond van a középfokú beiskolázásnál - mondta a Fidesz alelnöke Budapesten, szerdán.2003-12-03 18:06:00 0
Kegyelem az RAF-terroristánakJohannes Rau német államfő kegyelemben részesítette Rolf Clemens Wagner egykori terroristát, aki részt vett a német munkaadók szövetsége elnökének, Hanns-Martin Schleyernek a meggyilkolásában.2003-12-03 18:00:00 0
Építészeti nívódíjat kaptak a Sportaréna alkotói"Budapest Építészeti Nívódíja 2003" emlékérmet és oklevelet vehettek át: a Budapest Sportaréna emelt szintű gyalogos tér és létesítményei tervezői: Skardelli György, Pottyondy Péter, Gáspár László, Lázár Ferenc, Szabados László, a Középülettervező Rt. Az indoklás leszögezi: "A Budapest Sportaréna elegáns, visszafogott tömegével megszületett Budapest és Magyarország új szimbóluma, amelyet az idelátogatók - hazaiak és külföldiek egyaránt - megőriznek emlékezetükben. Felülről, repülőgépről is élményt nyújt a látványa."2003-12-03 17:51:00 0
Élen a Fidesz, mélyponton MedgyessyTovábbra is tetemes előnnyel rendelkezik a Fidesz a pártok versenyében: a pártot választó biztos szavazók körében 53 százalékos a támogatottsága, míg a szocialistákra ugyanebben a körben csak az emberek 36 százaléka szavazna - derül ki a Magyar Gallup Intézet legfrissebb felméréséből. A vizsgálat kitér arra is: az ország lakosságának fele szerint Medgyessy igen csak gyengén muzsikál.2003-12-03 17:49:00 0
Ab: kismamák jövedelempótlékáról keddenAz Alkotmánybíróság a jövő héten kedden kezdi meg a kismamák jövedelempótlékának visszamenőleges kifizetésével kapcsolatos, a családtámogatási törvényt érintő indítvány tárgyalását - tájékoztatott a testület szerdán közleményben.2003-12-03 16:45:00 0
A Fitch Magyarországról: negatív kilátások és visszaesésA magyar piacokon most zajló folyamat nem hitelkockázati, hanem árfolyamválságot tükröz - mondta szerdán az egyetlen, Magyarországra negatív kilátást érvényben tartó nemzetközi hitelminősítő egyik illetékes vezető elemzője, aki szerint "van visszaút a konvergenciához".2003-12-03 16:42:00 0
Kisebbségi jogok az unió alkotmányában: Romániának nincs oka ellenezniRomániának nincs oka ellenezni azt a magyar javaslatot, hogy az Európai Unió (EU) leendő alkotmányának szövegébe belefoglalják a nemzeti kisebbségek jogaira vonatkozó előírást - szögezte le Adrian Severin, Románia volt demokratapárti (PD) külügyminisztere (1996-1997), az EBESZ parlamenti közgyűlésének tiszteletbeli elnöke a Ziua szerdai számában.2003-12-03 16:05:00 0
Szili hibázott: sikertelen volt az ülésFelelőtlenül, átgondolatlanul és kapkodva tervezi az Országgyűlés üléseit a házvezetés - mondta Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője annak kapcsán, hogy a szerdai plenáris ülésen néhány perc alatt lezárult a napirenden lévő három törvényjavaslat részletes vitája, és az ülés kevéssel reggel nyolc után véget ért.2003-12-03 15:41:00 0
Vagyonnyilatkozati eljárás indul Juhász villaügyébenA Fidesz képviselőcsoportja a mai napon vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez Juhász Ferenc honvédelmi miniszter nyilvános vagyonnyilatkozatával kapcsolatban, mert az abban feltüntetett vagyoni háttér nem ad módot arra, hogy 95 millió forintos ingatlant vásároljon. Erről Szijjártó Péter és Lengyel Zoltán fideszes országgyűlési képviselők beszéltek szerdán, annak kapcsán, hogy beadványukat Szili Katalin házelnökhöz eljutatták.2003-12-03 15:32:00 0
Bérkifizetési nehézségek a nyírbátori Ruggeri cipőgyárbanAz utóbbi hónapokban bérkifizetési nehézségekkel küzd az olasz Ruggeri cégcsoport nyírbátori cipőgyára; a kialakult gondok miatt a 450 embert fogalalkoztató üzem egyelőre nem a teljes dolgozói létszámmal termel - erősítette meg Lehoczky Péter, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei város alpolgármestere szerdán az MTI dolgozói körökből szerzett információját.2003-12-03 15:28:00 0
Medgyessy sofőrje PutyinSzóval a magyar miniszterelnököt akkora megtiszteltetés érte, min Chirac, Blair és Berlusconi kollégákat, sőt! Még annál is nagyobb: Vlagyimir Putyin elnök személyesen, saját autóján vitte ki a repülőtérre. Így mesélte Gál J. Zoltán. Meg is voltam tiszteltetve, ahogy az ilyenkor illik.2003-12-03 15:26:00 0
Fideszes védőnőkre vadásznak?A hírTV bírtokába jutott az elmúlt napokban botrányt kavart, védőnőkhöz eljuttatott kérdőív, melynek kapcsán végül Mikola István volt egészségügyi miniszter lemondásra szólította fel szocialista párti utódját, Kökény Mihályt. Az Országos Alapellátási Intézet kérdőíve az EÜ Minisztérium kutatási programjára hivatkozva olyan kérdéseket tesz fel, melyek a gondozottak zsidóságára, cigányságára vonatkoznak illetve a védőnők velük kapcsolatos vélekedése felől érdeklődik.2003-12-03 15:20:00 0
Lámfalussy professzor a "Lex Szászról"Tegnap Lámfalussy Sándor professzor csengetett be a Budapesti Értéktőzsdére. A professzor újságírói kérdésre ez alkalommal kifejezte aggodalmát a PSZÁF átalakításával kapcsolatban is. Lámfalussy Sándor egyszerre bírálta a kormányzat módszerét és a kormányzati Lex Szász érdemi tartalmát.2003-12-03 14:46:00 0
Az önkormányzatok nem akarnak elbocsátaniHa az ember kínjában nevetni tudna, akkor most itt lenne az alkalom - mondta Szita Károly, a Szövetség Önkormányzati Tagozatának elnöke. Szita Károly Lamperth Mónika tegnapi kijelentésére reagált, mely szerint az önkormányzatoknak 2004-ben nagyon jó lesz.2003-12-03 14:33:00 0
Az Európai Bizottság figyeli a magyar pénzpiacokatAz Európai Bizottság szerdán közölte, hogy figyelemmel kíséri a fejleményeket a magyar pénz- és tőkepiacon. Szokásos napai sajtóértekezletén Gerassimos Thomas, a Bizottság szóvivője kijelentette: - A bizottság figyeli a fejleményeket, de a helyzet a magyar hatóságokra tartozik, ők a legilletékesebbek a helyzet kezelésére. A forint kedden történelmi mélypontra gyengült az euróhoz képest.2003-12-03 14:02:00 0
Szabolcsi fagy- és aszálykárokSzabolcs-Szatmár-Bereg megyében 17.127 agrártermelő kért fagy- és aszálykárt enyhítő központi támogatást, s a terméskiesést az érintettek 15 milliárd 167 millió forintban jelölték meg - tájékoztatta az FVM térségi hivatalának fő falugazdásza az MTI-t szerdán. "A benyújtott igények közül a hivatal 16.964-et fogadott be, 3 milliárd 185 millió forint támogatási igénnyel" - mondta Magyar Miklós.2003-12-03 13:23:00 0
Mindent visznek, ami mozdíthatóOrbán Viktor a Történelem Fő utcája rendezvénysorozat idei záróestjén (Debrecen, 2003. november 28.) bejelentette: megalakult a Szabad Európa Iroda, amely várja az első szabad európai választásban segíteni akaró önkénteseket.2003-12-03 13:13:00 0
Financial Times: Magyarország a pénzügyi válság szélén álltKözel volt Magyarország tegnap a pénzügyi krízishez, amikor a kormányzat kénytelen volt felmondani egy nagy horderejű kötvény árverést - írja a Financial Times. Mindez a befektetőket érintette a legmélyebben. A lap szerint ahelyett, hogy a kormány megállítaná a költségvetési hiányt, katasztrofális módon kezelte a helyzetet.2003-12-03 12:51:00 0
Adomány az esztergomi Szent Rita Fogyatékosok OtthonánakÉletminőséget javító berendezéseket és tárgyakat adott át mintegy másfél millió forint értékben a Szent Vitus Alapítvány szerdán a Komárom-Esztergom megyei önkormányzat által fenntartott esztergomi Szent Rita Fogyatékosok Otthonának.2003-12-03 12:47:00 0
Szerb óvintézkedések terrorfenyegetés miattTerrorfenyegetés miatt óvintézkedéseket foganatosíttottak több belgrádi nagykövetségnél és a katonaorvosi akadémia kórházánál (VMA). A Glas Javnosti című belgrádi napilap idézi szerdán a VMA vezetőjét, Zoran Stankoviot, aki szerint a katonai kórházat fokozott készültségbe helyezték, és szigorították a belépési rendszert terrorveszély miatt.2003-12-03 12:43:00 0
Demonstrálnak az állattartó- és földművelő gazdák péntekenBejelentett demonstrációt tartanak az állattartó- és földművelő gazdák december 5-én pénteken az 53-as és 55-ös főút kisszállási kereszteződésénél, hogy felhívják a figyelmet kilátástalan helyzetükre - tudatta az OBJEKTÍV Hírügynökséggel Sákán Antal a Magyar Gazdakörök és Gazdaszervezetek Szövetsége Bács-Kiskun Megyei Sertésválasztmányának alelnöke.2003-12-03 12:41:00 0
Gyenge forint és inflációGazdasági elemzők szerint az élelmiszerek, az energiahordozók, a ruházati cikkek árainak emelkedése növeli az inflációt. A forint gyengülése szintén hozzájárul a nemzeti valuta értékének csökkenéséhez. Emiatt a vállalkozások bizonytalan, kiszolgáltatott helyzetbe kerültek, várakoznak, mert nem tudnak tervezni.2003-12-03 12:38:00 0
Pósán László a a felsőoktatás reformjárólPósán László és Rákos Tibor országgyűlési képviselők tartottak kedden sajtótájékoztatót a kormány felsőoktatási reform elképzelései kapcsán: alapvetően elhibázottnak tartják a tervezetet.2003-12-03 12:32:00 0
Megvan a paksi üzemzavar felelőse?A paksi vezetés és a kormány szocialista módra megint megtalálta a bűnbakokat. Az oktatási miniszter korrupciógyanús utazásaiban beosztottai, a leépítés évének költségvetésében a pénzügyminisztérium szóvivője, a kormány söjtöri dőzsölésében a miniszterelnöki hivatal két köztisztviselője volt a ludas. A paksi vezetés legújabb intézkedéséből most kiderült: Európa második legsúlyosabb besorolású üzemzavaráért az atomerőmű kommunikációja a felelős.2003-12-03 12:31:00 0
Hyundai-ügy: a Fidesz egyetért Bencsik JánossalA Fidesz-Magyar Polgári Szövetség önkormányzati tagozatának elnöksége hétfő este elfogadta saját ügyrendjét, majd két kérdéskört tanulmányoztak. Szó volt a jövő évi költségvetésekről, illetve arról, hogy miért nem Tatabányán épül fel a Hyundai-autógyár.2003-12-03 12:25:00 0
Tájékozatlan a külügyminiszter?Kovács László külügyminiszternek nincsenek információi arról a levélről, amelyet az Európai Unió küldött a kormánynak a PSZÁF-fel kapcsolatban. Az EU belső piacokért felelős főbiztosának asszisztense kijelentette: az anyagot november 24-én elküldték. A Fidesz szerint a Kádár-rendszerben volt bevett szokás, hogy meghatározó külpolitikai eseményekről nem értesülhet a közvélemény.2003-12-03 11:25:00 0
Ítéletidő Dél-FranciaországbanÖtven éve nem tapasztalt ítéletidő köszöntött kedden este Dél-Franciaországra, ahol az óránként 100-150 kilométeres sebességű szélviharoktól kísért heves esőzések súlyos árvizet okoztak.2003-12-03 11:17:00 0
Moszkva nem írja alá a kiotói jegyzőkönyvetVlagyimir Putyin orosz elnök nem viccelt, amikor néhány hónappal ezelőtt kijelentette: Oroszországnak nem tenne rosszat, ha 2-3 fokkal emelkednék a légkör hőmérséklete.2003-12-03 10:04:00 0
Powell találkozik a genfi béketerv kezdeményezőivelColin Powell amerikai külügyminiszter az izraeli bírálatok ellenére már pénteken találkozik a Genfben aláírt nem hivatalos izraeli-palesztin béketerv kezdeményezőivel. Az amerikai diplomácia vezetője ugyanakkor hangoztatta azt is, hogy az új békekezdeményezés nem helyettesítheti az Egyesült Államok, Oroszország, az Európai Unió és az ENSZ által kidolgozott útiterv nevű béketervet.2003-12-03 08:58:00 0
Kofi Annan sajnálja a megtört egységetA világ egyetlen megmaradt nagyhatalmának, az Egyesült Államoknak nemzetközi szerepvállalását a diplomáciára és a párbeszédre kell alapoznia. Mindenekelőtt ezt hangsúlyozta helyi idő szerint kedd esti, Los Angeles-i beszédében Kofi Annan ENSZ-főtitkár, rámutatva: az Egyesült Államok vezetési igénye sokkal több elismerésre számíthat és jóval hatékonyabb lehet, ha az a párbeszéden, továbbá a diplomácia eszközeivel, türelmesen létrehozott szövetségeken nyugszik.2003-12-03 07:34:00 0
Molnár korpa közöttOlyan rendőrtiszt, aki szervezett bűnözéssel, pénzmosással foglalkozik, feltehetően nem a bencés rendbéliekkel tart kapcsolatot, hanem olyan fiúkkal, akik a rossz oldalon állnak - szögezte le Salgó László országos rendőrfőkapitány a Nap-keltében, miután Bánó András műsorvezető nekiszegezte a Magyar Nemzet keddi címlapján közölt írásunkat.2003-12-03 07:28:00 0
Elfogták al-Dúri személyi titkárátAz amerikai erők letartóztatták kedden Izzat Ibrahim al-Dúri volt iraki tábornok, a megbuktatott iraki rezsim második embere személyi titkárát a Kirkuk közeli Havidzsában végrehajtott nagyszabású rajtaütésben - közölték iraki rendőrségi források.2003-12-03 07:20:00 0
Illés Zoltán: Hulladéklerakók helyett szelektív hulladékgyűjtésIllés Zoltán fideszes országgyűlési képviselő kedden Szentgálon a hulladéklerakók építése ellen emelt szót, s a szelektív hulladékgyűjtés mellett érvelt. Az Európai Unió egyáltalán nem támogatja a hulladéklerakást, Magyarországon mégis mindent elkövetnek annak érdekében, hogy lerakók épüljenek - jelentette ki az ellenzéki párt környezetpolitikusa Szentgálon, ahol a hét végén népszavazást tartanak egy, a település határában tervezett hulladéklerakóról.2003-12-03 07:18:00 0
Szóval tovább rontanak a helyzetünkönHatározottan felkérjük Medgyessy Péter miniszterelnököt, parancsoljon megálljt annak a felelőtlen magatartásnak, hogy kormánypolitikusok kétértelmű nyilatkozatokkal még rosszabb helyzetbe hozzák az országot, mint amit a tényleges gazdasági helyzet indokol - mondta Áder János kedden Siklóson, sajtótájékoztatón.2003-12-02 20:52:00 0
EU-bővítés: megtörtént a képviselőházi ratifikációRatifikálta az olasz képviselőház kedden az Európai Unió (EU) bővítéséről szóló szerződést. A tíz új állam EU-csatlakozását, amelyről idén áprilisban írtak alá megállapodást a tagállamok és a jelölt országok vezetői Athénben, egyhangúlag hagyta jóvá az olasz törvényhozás alsóháza.2003-12-02 20:18:00 0
Felmentések a paksi atomerőműbenA paksi atomerőmű vezérigazgatója december 2-val közös megegyezéssel megszüntette Küzdy Gábor gazdasági vezérigazgató-helyettes munkaviszonyát, illetőleg december 1-jével felmentette Kováts Balázst az erőmű tájékoztatási és látogató központja vezetői teendőinek ellátása alól - közölte kedden Mittler István.2003-12-02 20:15:00 0
Belső vizsgálat indult a K&H ügyben is nyomozó Molnár Csaba ellenBelső vizsgálatot rendelt el az országos rendőrfőkapitány, hogy tisztázzák Molnár Csaba rendőr alezredes, a Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóság (SZBEI) pénzmosás elleni osztály vezetőjének érintettségét - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője kedden.2003-12-02 19:21:00 0
Határozott uniós kiállás a PSZÁF függetlensége mellettEgyre nagyobbra dagad a PSZÁF függetlenségét veszélyeztető kormányzati szándékok miatti nemzetközi felháborodás. Németh Zsolt a parlament európai uniós nagybizottságának tanácskozását követően arról beszélt, hogy a Fidesz tudomása szerint az Európai Bizottság levélben fordult a magyar kormányhoz az ügyben.2003-12-02 18:50:00 0
KSH-adatok: a kormányzati kozmetika utánA Fidesz Frakcióelnöksége felszólítja a Medgyessy-kormányt, hogy a statisztikai adatok manipulálása helyett produkáljon valódi munkával elért valódi eredményeket. A Medgyessy-kormány kommunikációja túllendült a holtponton. Ennek első jele, hogy a múlt kiretusálásában már gyakorlott szocialisták a mai napon megkezdték a jelen átírását is.2003-12-02 17:55:00 0
Kutúra Komárom-Esztergom megyébenDecember 1-jén Esztergomban megalakult a Kulturális Tagozat Komárom-Esztergom megyei Területi Tanácsa. A tanács megválasztotta tisztségviselőit.2003-12-02 17:49:00 0
Vesztes gazdák és diadalittas Szanyi?Diadalittas, nagyszabású bejelentések helyett Szanyi Tibor választ adhatna arra, miként fordulhatott elő, hogy a csatlakozás előtti utolsó fél évben kimerültek mezőgazdasági támogatási keretek. Továbbá miként fogja a Medgyessy-kormány biztosítani - ahogy azt a 2002. szeptember 19-én és 2003. február 16-án aláírt négypárti nyilatkozatban is vállalták -, hogy a magyar gazdák az uniós csatlakozásnak nem vesztesei, hanem nyertesei lesznek?2003-12-02 17:45:00 0
Nagy árat fizetünk a forint "ócsításáért"A pénzügyminiszter tegnapi kijelentése is hozzájárult a forint váratlan árfolyamzuhanásához; a bekövetkezett bizalmi válság mindazonáltal súlyos gazdaságirányítási hibák és a forintárfolyam tudatos gyengítésének a következménye - mondta Varga Mihály fideszes országgyűlési képviselő sajtótájékoztatón kedden.2003-12-02 17:43:00 0
A Medgyessy-kormány a magyar gazdák nélkül kíván az Európai Unióba belépniA Kisgazda Polgári Egyesületnek a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség frakciójában működő tagozata ülést tartott, a tagozat értekezletén részt vett a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elnöke Orbán Viktor, aki megerősítette, hogy a 2004-es Európai választáson a Szabad Európa néven induló polgári koalíciónak a Kisgazda Polgári Egyesület a részese.2003-12-02 17:31:00 0
Schmitt Pál a II. kerületbenA Fidesz - Magyar Polgári Szövetség II. Kerületi Szervezete és a Dombok Polgári Egyesület közösen rendezett fórumsorozatának keretében 2003. december 9-én, kedden Schmitt Pált, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség alelnökét látják vendégül este 6 órától a Marczibányi téri Művelődési Központban (1022 Budapest, Marczibányi tér 5/a). A belépés a rendezvényre ingyenes.2003-12-02 17:14:00 0
Jogerősen pert nyert a Fidesz a Népszabadság ellenJogerősen személyiségi jogi pert nyert a Fidesz a Népszabadsággal szemben. A Fővárosi Bíróság kedden kimondta, hogy valós tények hamis színben való feltüntetésével megsértette a párt jó hírnevét a lap Ingatlankaland állami pénzekért című tavaly júliusi cikke.2003-12-02 16:58:00 0
Közös erővel Budapest gyermekbetegeiértA gyermekgyógyászat fővárosi helyzete válságos. Egyebek mellett erről is szó esett a fővárosi gyermekellátó intézmények hosszú távú fejlesztési céljainak összehangolását elősegítő kerekasztal megbeszélésen. A tanácskozást a Fővárosi Önkormányzat Egészségügyi Bizottságának alelnöke, Kupper András hívta össze. A rendezvényen megjelentek a főváros által fenntartott kórházak vezetői, a Semmelweis Egyetem főigazgatója, a Bethesda kórház igazgatója, a Gyermek Szívsebészeti Központ delegáltjai valamint a szakmai kollégium vezetője és a budapesti szakfelügyeletet képviselője továbbá a Fővárosi Közgyűlés egészségügyi bizottságának alelnöke is.2003-12-02 16:55:00 0
Az Eximbank 4,2 millió dolláros hitelt nyújt az orosz Alfa BanknakAz Eximbank 4,2 millió dollár összegű exportfinanszírozó vevőhitelt nyújt az orosz Alfa Banknak magyar gáz-technológiai berendezések megvásárlására - jelentette be kedden az Eximbank. A hitel futamideje 4,5 év, az ügyletet a MEHIB Rt. biztosítja. A berendezéseket a nagykanizsai DKG-East Rt.-től vásárolják.2003-12-02 16:30:00 0
A sport is áldozata lesz Medgyessy Péter kényszeres ígérgetéseinek?Szijjártó Péter és Dobó László fideszes országgyűlési képviselők a szocialista miniszterelnök egy újabb be nem váltott ígéretét kérték számon kedden. A szabadtéri sakktáblán tartott sajtótájékoztatójukon elmondták: Medgyessy ígérete ellenére Magyarország nem is pályázott a sakkvilágbajnokság megrendezésére.2003-12-02 16:29:00 0
Az adatvédelmi biztos a szoftverrendőrségrőlTöbb panaszbeadványt kapott a közelmúltban a BSA (Business Software Alliance; Üzleti Szoftver Szövetség) szoftverbevallási akciójával kapcsolatban az adatvédelmi biztos.2003-12-02 15:43:00 0
Nincs pályázati forrás az egészségturizmusraNem biztosítottak a megfelelő pályázati támogatási lehetőségek 2004-2006-ban az egészségturisztikai fejlesztésekre - hívja fel a figyelmet a Magyar Egészségturizmus Marketing Egyesület keddi közleményében.2003-12-02 15:16:00 0
A prostitúció az emberi személyiség tagadásaA Magyar Asszonyok Ezredévi Szövetsége elítél, az emberi szabadság, méltóság elleni támadásnak tart minden, a prostitúció legalizálásáért, a New York-i egyezmény felmondásáért tett lépést - áll a szervezet közleményében, amelyet "a rabszolgaság összes fajtájának eltörlésére emlékező világnapon" adott ki.2003-12-02 14:22:00 0
'56-os megemlékezés SalgótarjánbanA salgótarjáni Fidelitas közleményében hív meg minden érdeklődőt és emlékezni vágyót a város 56-os áldozatainak tiszteletére rendezendő megemlékezésre. Ugyanakkor sajnálatukat fejezik ki azért, hogy a nógrádi megyeszékhely szocialista politikusai egyéb elfoglaltságaik miatt az ünnepséget két nappal korábban kívánják megtartani.2003-12-02 13:57:00 0
Érvek nélkül vitázni sem akar az MSZPA Fidesz megdöbbenéssel tapasztalta, hogy a 2004-es költségvetési vita keddi ülésnapján a szocialista párt érdemi munka helyett, annak ellehetetlenítésére készült - áll a Szövetség gazdasági kabinetjének közleményében.2003-12-02 13:32:00 0
Heti Válasz: csúszik az eladásA Heti Válasz című lap jelenlegi tulajdonosa, a Természet- és Társadalombarát Fejlődésért Közalapítvány (TTFK), az év végére szeretne megállapodásra jutni a lapot megvásárló csoporttal - közölte a TTFK elnöke, a lap főszerkesztője kedden.2003-12-02 13:23:00 0
Erdélyi politika fősodrában az autonómiaA következetes autonómiapolitika hamarosan ismét a romániai magyar érdekképviselet fősodrába kerül - véli a Szabadságnak adott interjújában Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) kezdeményező testületének ügyvivője, aki szerint a december 13-án hivatalosan megalakuló tanács nem lesz alternatívája a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ).2003-12-02 13:20:00 0
Szabolcsban sem ér sokat a kormány szavaA jövő évi költségvetéstől Szabolcs-Szatmár-Bereg megye sem várhat semmi jót. Papcsák Ferenc fideszes országgyűlési képviselő levelében arra kéri Medgyessy Pétert, és a Demecserben kampányoló kormánypárti politikusokat, hogy legalább egyetlen, a kampányban általuk megígért fejlesztést támogassanak.2003-12-02 13:02:00 0
Kétszáztíz éve alakult az Erdélyi Magyar Nyelvmívelő TársaságKétszáztíz évvel ezelőtt, 1793. december 3-án Marosvásárhelyen alakult meg az első magyar tudós társaság, az Erdélyi Magyar Nyelvmívelő Társaság. Az első magyar akadémia jellegű testület megszervezését Gróf Batthyány Ignác gyulafehérvári püspök kezdte, majd Aranka György író, természettudós, 1796-tól erdélyi táblai ülnök folytatta.2003-12-02 12:45:00 0
A kormány elvesz, elad, eladósít: a 2004. évi költségvetés nagy vesztese az egészségügyNemcsak az egészségügytől vettek el nagyon sok pénzt, hanem a betegszervezetektől is, amelyek költségvetéséből 40 millió forint hiányzik. Amennyiben a betegszervezetek működési költségei nem emelkednek az infláció mértékével, a szervezetek működése kerülhet veszélybe. Ezért a Fidesz javasolja, hogy a parlament Egészségügyi Bizottsága tárgyalja meg azokat a kérdéseket, amelyekkel a betegszervezetek foglalkoznak - mondta Selmeczi Gabriella keddi budapesti sajtótájékoztatóján, miután Frajna Imre egészségpolitikussal együtt megbeszélést folytattak a betegszervezetek képviselőivel.2003-12-02 12:42:00 0
Ötvenezer embert is elbocsáthatnak jövőreÖnkormányzati intézmények, sőt, egész települések kerülhetnek kilátástalan helyzetbe 2004-ben - mondta Pokorni Zoltán sajtótájékoztatón, kedden Balassagyarmaton.2003-12-02 12:41:00 0
Iraki tábornok amerikai kézenElfogták vagy megölték az amerikai csapatok az észak-iraki Kirkuk környékén Izzat Ibrahim al-Dúri volt iraki tábornokot, akinek keresése érdekében hétfő éjjel nagyszabású akciót indítottak - állítja az iraki kormányzótanács egyik tagja, Muvafak ar-Rabii.2003-12-02 12:32:00 0
Szaddám folyamatosan cserélgeti testőreitFolyvást cserélgeti testőreit az eltűnt Szaddám Huszein volt iraki elnök, mert attól tart, hogy elárulják - jelentette kedden egy egyiptomi újság.2003-12-02 12:29:00 0
Módosított KSH adatokA Központi Statisztikai Hivatal a korábban közölt 3,3 százalékról 3,5 százalékra módosította a bruttó hazai termék (GDP) 2002-es, éves adatát. A kedden közzétett, az idei év harmadik negyedévére vonatkozó GDP-jelentés szerint módosultak a múlt évi negyedéves adatok is.2003-12-02 12:26:00 0
Biztonsági őr hullája az ENSZ-székházbanBiztonsági őr volt az a férfi, akinek tetemére helyi idő szerint hétfőn bukkantak az ENSZ New York-i székházában golyó ütötte sebbel a fején - közölte a biztonsági szolgálat vezetője, Michael McCann.2003-12-02 11:18:00 0
László Csaba gyengítette a forintot?A magyar bankközi devizapiac zárása után - magyar idő szerint keddre virradó éjszaka, az akkor szokásos szűk likviditás mellett - 274-ig drágult az euró, s itt is nyitott ma reggel, írja a Napi online. Hétfő késő délután azt követően kezdett el esni a forint, hogy egy londoni piaci szereplő úgy értesült: László Csaba pénzügyminiszter szerint az inflációs célok nem annyira fontosak, s a jelenlegi forintgyengülés nem jelent problémát - tájékoztatott az ING Bank elemzője.2003-12-02 11:07:00 0
Dobogó Kő - kiállítást záró jótékonysági koncertekBarcsik Géza grafikus, Dobogó Kő című jótékonysági kiállítása zárásaként 2003. december 5-én és 6-án, 17 órakor jótékonysági koncerteken kezdődnek.2003-12-02 10:29:00 0
Varázslatos muzsika karácsonyraEbben a varázslatos kis régi tükörben Éva arcvonásai rajzolódnak ki: a közelmúltban megjelent, Valahol Magyarországon, bár Karády Katalin tizenkét gyönyörű dalát tartalmazza, a lemez kétség kívül Gergely Éváé.2003-12-02 10:21:00 0
Izraeli katonák lelőttek egy menekülő palesztintLelőttek egy menekülő palesztint izraeli katonák kedd reggel egy ciszjordániai városban, majd felrobbantottak két házat, amelyek tulajdonosairól azt feltételezik, hogy szélsőséges aktivisták. Ezt az izraeli hadsereg egyik illetékese közölte.2003-12-02 10:21:00 0
Brit diák akart csatlakozni a terroristákhozŐrizetbe vettek Irakban egy brit diákot, akit - újsághír szerint - azzal gyanúsítanak, hogy iszlám szélsőséges szervezethez akart csatlakozni. A The Times című brit lap keddi számában arról számolt be, hogy az északkelet-angliai Yarmból való 21 éves fiatalembert november elején fogta el egy kurd járőr.2003-12-02 10:15:00 0
EU: a stabilitási egyezmény halottTaláló karikatúrával jellemezte a Frankfurter Allgemeine Zeitung az uniós pénzügyminiszterek múlt heti tanácskozásának eredményét: a stabilitási egyezmény feliratot viselő hatalmas gumimatracon jókedvűen ugrál a német kancellár és a francia elnök, miközben a matrac szelepén át nagy erővel áramlik ki a levegő.2003-12-02 09:51:00 0
Megkezdődhet a csapatkivonás Kasmír térségébőlPervez Musarraf pakisztáni elnök azonnali csapatkivonást javasolt Indiának a vitatott hovatartozású Kasmír térségéből. Azt állította, hogy a megosztott Kasmír pakisztáni részében mindössze 50 000 pakisztáni katona állomásozik, míg India az általa ellenőrzött részben 700 000 katonát vont össze.2003-12-02 09:42:00 0
Az állam is ötmilliárdot nyert a lottónA tervezetthez képest több mint tíz százalékkal nagyobb lesz a Szerencsejáték Rt. éves árbevétele a maratoni lottóláz miatt. A vállalat 2003-ra 94,5 milliárd forint árbevételre számított, de a fokozott érdeklődés nyomán 110-120 milliárd is befolyhat az idén - mondta a Napi Gazdaságnak Somorai László, a SzRt. szóvivője.2003-12-02 09:35:00 0
A mércét a krisztusi igazság adjaA Széphalom Könyvműhely tíz évvel ezelőtt kezdte el Jókai Anna életművének kiadását. A könyvhéten megjelent a tizenkettedik, a zárókötet. Mivel épp egy esztendeje, hogy Jókai Anna megírta az Ima Magyarországért című költeményt, az évforduló napján, december 3-án este hattól a várbeli Szentháromság téren, a Magyar Kultúra Alapítvány helyiségében műsoros esten ünnepelhetjük a vers születését és a sorozat befejezését.2003-12-02 09:33:00 0
Páratlan kedd esti zeneházBerecz András ének és mesemondó ádventi műsorára kerül sor Sárkánymadár és betlehemi boci címmel december 9-én kedden 19 órától a budavári Szent Mihály kápolnában.2003-12-02 08:16:00 0
Uniós csatlakozás - csak 2009-ben?Románia és Bulgária csak 2009-ben, Horvátországgal együtt fog az Európai Unió tagjává válni - jelentette ki Doris Pack, az Európa Parlament közép-kelet-európai államaival való kapcsolattartással foglalkozó küldöttségének elnöke egy horvát lapnak nyilatkozva. Ez nem az Unió hivatalos álláspontja, hanem az Európa Parlament legtöbb tisztségviselőjének véleménye - igyekezett hozzátenni Pack.2003-12-02 07:51:00 0
Profán háromságMost aztán föl van adva a lecke. Ilyenkor bánja az ember, hogy elbliccelte a tudszoc-órákat: most biztosan értené Szili Katalin tételét az MSZP hármas természetéről. Az elnökhelyettes asszony azt találta mondani Szegeden: a vezető kormánypártban valójában három párt van. (Hívő katolikusként nyilván a Szentháromság motoszkált az agyában, de tekintsük ezt inkább profán háromságnak.)2003-12-02 07:43:00 0
Amerikai humanitárius újjáépítési csoport AfganisztánbanÚj amerikai-afgán katonai és humanitárius missziót avattak fel hétfőn Afganisztán nyugati részén, Herat városában a térség stabilizálásának elősegítésére. A misszió tevékenységét 60 amerikai katona segíti, feladatuk a négy nyugat-afganisztáni tartomány újjáépítésének segítése.2003-12-02 07:37:00 0
EBESZ-értekezlet: grúz bírálat MoszkvánakVisszautasította a grúz ügyvezető államfő Moszkvának címzett bírálatát az orosz külügyminiszter. Nino Burdzsanadze ügyvezető elnöknő hétfőn éles támadást intézett Oroszország ellen az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet maastrichti miniszteri tanácskozásán: a grúz függetlenség aláásásával vádolta Moszkvát.2003-12-02 07:35:00 0
Elfogult a nyomozó?Megdönthetetlen bizonyítékok vannak arra vonatkozóan, hogy Molnár Csaba alezredes, az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóság pénzmosás elleni osztályának vezetője kapcsolatban állt arab pénzváltókkal - értesült a Magyar Nemzet.2003-12-02 07:28:00 0
Életfogytig tartó büntetés népirtásértÉletfogytig tartó börtönbüntetésre ítélt hétfőn az ENSZ törvényszéke egy ruandai polgármestert, aki 1994-ben részt vett a tuszik elleni népirtásban.2003-12-01 20:26:00 0
Grúzia támadása OroszországnakÉles támadást intézett a grúz ügyvezető elnöknő hétfőn Oroszország ellen az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet maastrichti miniszteri tanácskozásának nyitónapján.2003-12-01 20:11:00 0
Éhségsztrájkoló azeri politikusokÉhségsztrájkot kezdett mintegy tucatnyi azeri ellenzéki politikus, akit az október közepén tartott elnökválasztás után fogtak le a hatóságok.2003-12-01 20:08:00 0
Komoly veszélyt jelent az al-KaidaAz al-Kaida nemzetközi terrorszervezet tevékenységét figyelő ENSZ szakértői bizottság szerint a hálózat egyre jobban terjeszkedik, s fenyegeti a világ békéjét és biztonságát.2003-12-01 20:05:00 0
Médiadzsembuli - 2003.Médiadzsembuli - 2003. címmel december 4-én tartja az immár hagyományosnak mondható médiakonferenciáját a Fidelitas.2003-12-01 20:00:00 0
Aknára futott egy török katonai gépjárműAknára futott egy török katonai gépjármű hétfőn Törökország szíriai határának közelében; öt katona meghalt, négy megsérült. A török biztonsági erők hivatalos bejelentése szerint a katonák terroristákat üldöztek, s utóbbiak helyezték el a robbanószerkezetet is. Ezt azonban még senki nem vállalta.2003-12-01 19:54:00 0
Az irakiak inkább a vallási vezetőikben bíznakAz irakiak 80 százaléka nem bízik az amerikaiak vezette megszálló erőkben, a többség leginkább vallási vezetőinek véleményére ad - derül ki egy hétfőn közzétett brit közvélemény-kutatásból.2003-12-01 19:04:00 0
Gyurcsány-közeli cég vezetője a fejbe lőtt férfiGyurcsány Ferenchez közel álló cég vezérigazgatója az a férfi, akit hétfő reggel Budapesten súlyosan megsebesítettek. Sáska László annak az olajkereskedelemmel foglalkozó Fortus Rt.-nek az első embere, amelynek nevéhez már korábban is kétes ügyletek fűződtek.2003-12-01 18:42:00 0
Miniszter a Lejtőn?Egy nagy értékű luxusvilla gazdát cserélt. Jöttek a szorgos kezek, ahogy ez lenni szokott, feltéve, hogy van miből. A munkán látszott, hogy miként azt az ilyen helyen dolgozók szokták mondani: "Lóvé van doszta"! - mondta Lengyel Zoltán képviselő hétfőn a parlamentben Juhász Ferenchez intézett kérdésében. Juhászhoz kellett intéznie kérdését Halász Jánosnak is.2003-12-01 18:29:00 0
A futball a magyar kultúra részeA Fidesz - Magyar Polgári Szövetség sportszekciója és Orbán Viktor adott fogadást az Aranycsapat tagjai tiszteletére abból az alkalomból, hogy idén november 25-én volt ötvenéves évfordulója az angolok felett aratott legendás, 6:3-as győzelemnek.2003-12-01 18:11:00 0
The Economist: "A gyenge láncszem a kormány"A The Economist november 28-i számában külön mellékletben foglalkozik az EU-tagjelöltek politikai és gazdasági helyzetével. Magyarországot illetően kiemelt figyelem fordult a Fideszre s Orbán Viktorra - akit "Közép-Európa politikusai közül leginkább figyelni érdemes" -, de éles kritika illette a Medgyessy-kormány gazdaságpolitikáját. Utóbbit illetően a mértékadó brit üzleti-politikai hetilap leszögezte: a magyar gazdaság "versenyképessége szempontjából a gyenge láncszem maga a kormány."2003-12-01 17:57:00 0
Kövér László a Polgári KlubbanA Fidesz Óbuda-Békásmegyeri Szervezete, az Óbudai Cívis Klub Egyesület és az Óbudai Polgári Körök közös, soron következő Polgári Klub elnevezésű rendezvényére 2003. december 4-én, csütörtökön 17.00 órakor kerül sor a Rozmaring vendéglőben( Tímár utcai HÉV megállónál a Duna- parton), melyre a szervezők Barátjukat, kedves érdeklődőt szeretettel meghívnak és várnak.2003-12-01 17:19:00 0
EU-alkotmány: a kisebbségekről, egyenesenA kisebbségek ügyében előrelépés történt, de egyelőre csak egy tyúklépés, hogy a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok személyekhez kötődő elismerése szerepelhet majd az EU-alkotmányban - mondta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke hétfőn Budapesten újságíróknak, miután az EU-tagállamok Magyarországra akkreditált nagyköveteivel folytatott megbeszélést, az olasz uniós elnökség kezdeményezésére.2003-12-01 17:14:00 0
Szocialista elfogultsággal vádolja az MSZP a legfőbb ügyésztRépássy Róbert sajtóértesülésre hivatkozva egy fantomizált MSZP-közeli cég ügyében folytatott nyomozás megszüntetéséről kérdezte a legfőbb ügyészt. A legfőbb ügyészt eddig politikai elfogultsággal vádoló szocialisták ma nem szavazták meg a szocialista-közeli Kime-Net Kft. gyanús ügyeit firtató kérdésre adott főügyészi választ: arra következtetünk, hogy a szocialisták úgy látják: Polt Péter elfogult az MSZP iránt.2003-12-01 17:08:00 0
Medgyessy Kánaánt ígért, Németh alamizsnát oszt a gazdáknakA hétfői parlamenti napon a fideszes interpellációk Németh Imre FVM minisztert szorították sarokba. A földművelésügyi tárca vezetője minden válaszában a korábbi kormány munkáját próbálta kritizálni, miközben kitért az érdemi indoklások elől.2003-12-01 17:07:00 0
Folytatódott a magyar és olasz madárpusztítók pereTanúk meghallgatásával folytatódott hétfőn Pécsett azon magyar és olasz állampolgárok pere, akik a vád szerint két évvel ezelőtt több mint 11 ezer védett madár lelövésével minden idők egyik legnagyobb ismertté vált természetkárosítását követték el Magyarországon.2003-12-01 16:16:00 0
Balog Zoltán vezeti a Polgári Magyarországért Alapítványt2003. december 1-én megtartotta első ülését a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány kuratóriuma. Az ülésen az Alapító képviseletében részt vett Orbán Viktor, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elnöke.2003-12-01 16:00:00 0
Már a befektetők sem hisznek a kormánynakA kormány eddigi gazdasági lépései kiszámíthatatlanok, kapkodóak, logikátlanok és eredménytelenek voltak, aminek következtében általános bizalmi válság alakult ki hazánkkal szemben a külföldi befektetők körében - mondta Varga Mihály hétfőn napirend előtti felszólalásában. A képviselő szólt arról is: a forint drámai gyengülése és az alapkamat emelkedése az országnak 80 milliárd forintjába került.2003-12-01 15:50:00 0
Mádl Ferenc: nincs jogi akadálya a kettős állampolgárságnakA magyar állampolgárság megszerzésének egyszerűsítése a szerbiai és horvátországi magyaroknak Mádl Ferenc álláspontja szerint "nem ütközik kényszerítő jogi akadályba sem a magyar alkotmány, sem a nemzetközi és az európai jog alapján".2003-12-01 13:54:00 0
A Fidesz az emberi méltóság oldalán állA kereszténydemokrata meggyőződésű, polgári nemzeti érzelmű politikai szövetség, a Fidesz tagjai számára elfogadhatatlan, amit Grespik László mondott - jelentette ki Orbán Viktor, a Fidesz elnöke hétfőn, Budapesten.2003-12-01 13:37:00 0
A jövőt szellemileg kell birtokba vennünkMi az, ami összehoz bennünket? Nehéz röviden válaszolni, de megkísérlem egyetlen szóba tömöríteni: a jövő. Kissé bővebben a közös jövőnkért érzett felelősség, a "közös terv a jövőre". És ehhez az egyszavas válaszhoz jól illeszkedik az is, hogy ma azért vagyunk itt ilyen sokan, mert itt van közöttünk Orbán Viktor, a magyar nemzet jövendő miniszterelnöke - mondta Pálinkás József, a Fidesz kulturális tagozatának elnöke a Történelem Fő utca Debreceni helyszínén.2003-12-01 13:16:00 0
Megkezdődött a NATO védelmi minisztereinek tanácskozásaAz Egyesült Államok azt szeretné, ha a NATO teljesen átvenné az afganisztáni katonai akciók feladatát - közölte Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter, miután a belga fővárosba érkezett a NATO védelmi minisztereinek hétfőn kezdődött tanácskozására.2003-12-01 12:22:00 0
Tudja-e Csillag, miért nem ruháznak be Magyarországon?A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Országgyűlési Képviselőcsoportja felszólítja Csillag István gazdasági minisztert, hogy adjon magyarázatot az elmúlt másfél esztendőben meghiúsult beruházások elmaradásának tényleges okairól. Elfogadhatatlan ugyanis, hogy Csillag István eddigi tevékenysége során legalább 500 milliárd forintnyi külföldi tőke kerülte el hazánkat, a kormányzati érdektelenségnek köszönhetően.2003-12-01 12:18:00 0
Jegybanki kamatemelésA forintpiaci turbulencia valószínűleg eltart a jövő év elejéig, ami ismét próbára teszi az MNB elkötelezettségét az árfolyamkövető politika mellett, ezért az év végére nem elképzelhetetlen 15 százalékos jegybanki alapkamat sem - írták a 3,00 százalékpontos múlt heti kamatemelést kommentálva a J.P. Morgan befektetési bank elemzői hétfőn, miután leszállították a magyar gazdasági növekedésre szóló előrejelzésüket.2003-12-01 12:01:00 0
Székesfehérvárott a Kulturális TagozatNovember 27-én Székesfehérvárott megalakult a Kulturális Tagozat Fejér megyei területi tanácsa. A tanács egyhangú szavazással megválasztotta tisztségviselőit.2003-12-01 10:22:00 0
A lassú visszaszolgáltatás miatt tiltakozik a Királyhágómelléki Református EgyházkerületAz egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának "tudatos lassítása" miatt tiltakozik a Királyhágómelléki Református Egyházkerület. A november 14-i kerületi közgyűlés felháborítónak nevezte, hogy egyházkerület az illetékes bukaresti bizottság működése óta eltelt másfél év alatt lényegében csak négy ingatlanát kapta vissza, hat ingatlanról csupán elvi döntés született.2003-12-01 09:58:00 0
Az 1956 december 4-i asszonytüntetés emlékéreA Magyar Asszonyok Ezredévi Szövetsége idén is megtartja az 1956 december 4-i asszonytüntetés emlékére a néma felvonulást a Hősök terén. A megemlékezésez csatlakozik a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség Női Tagozata is. Várjuk női szervezetek, polgári körök, asszonyok részvételét. Emlékezzünk együtt!2003-12-01 09:15:00 0
Taszáron csomagolnak az amerikai katonákA jövő tavaszra már nyoma sem lesz az amerikaiaknak a taszári bázison. Tegnap az újságírók is megtekinthették a katonai tábor bontását, majd meghallgatták a ma már csak tartalék reptérként jegyzett légikikötő parancsnokának tájékoztatóját.2003-12-01 09:09:00 0
Izraeli behatolás RámalláhbaNagyszabású tisztogató akciót kezdett az izraeli hadsereg hétfőre virradóra a Jordán folyó nyugati partján fekvő Rámalláh városában. Palesztin biztonsági források szerint a városba több tucat izraeli katonai jármű hatolt be és őrizetbe vették a Hamász radikális iszlám szervezet 30 palesztin aktivistáját.2003-12-01 08:55:00 0
Szíria 22 gyanúsítottat adott át AnkaránakSzíria huszonkét gyanúsítottat adott át Törökországnak, akiknek közük lehetett az elmúlt hónap isztambuli merényletsorozataihoz. A hírt az Anatólia török hírügynökség jelentette. A gyanúsítottak valamennyien a robbantások után hagyták el Törökországot, ahol a négy isztambuli robbantásban 61 ember halt meg.2003-12-01 08:16:00 0
Földrengés KínábanFöldrengés rázta meg az északnyugat-kínai Hszincsiang tartomány egy részét hétfő hajnalban, aminek következtében legalább tíz ember meghalt és 700 ház romba dőlt. A rengés a Richter-skála szerint 6,1-es erősségű volt.2003-12-01 08:09:00 0
A Swissair sorsára juthat a Malév isKétségessé vált a Malév Rt. feltőkésítése. Nem megerősített hírek szerint a Pénzügyminisztérium nem támogatja a súlyosan eladósodott légicég hétmilliárdos tőkeinjekcióját.2003-12-01 07:55:00 0
Szili Katalin: A szocialisták körül "zsákmányszerzők" csoportosulnakSzemélyi változásokkal járó újításokat sürgettek az MSZP-n belül azok a baloldaliak, akik most reformszocialistáknak vallják magukat. Hét végi szegedi jubileumi találkozójukon Szili Katalin, a párt alelnöke kijelentette, hogy az MSZP köré csoportosuló "zsákmányszerzők jelenléte veszélybe sodorhatja a párt hitelét".2003-12-01 07:52:00 0
Phenjan elutasítja az amerikai követeléstElutasította az észak-koreai vezetés hétfőn azt a kulcsfontosságú amerikai követelést, hogy az ázsiai ország előbb mondjon le atomfegyverprogramjáról, mielőtt biztonsági garanciákat kapna az Egyesült Államoktól.2003-12-01 07:48:00 0
Konrad Adenauer, minden idők legnagyobbjaKonrad Adenauert, a második világháború után 14 évig kormányzó kancellárt tartja minden idők legnagyobb németjének a ZDF televízió felhívására szavazó, több mint 3 millió német többsége. A politikust Luther Márton és Karl Marx követi a listán.2003-12-01 07:44:00 0
Egyetemek takaréklángonA Veszprémi Egyetemen lejjebb vették a fűtést, az ELTE-n kevesebb kísérletet végeznek, Debrecenben idén elmaradnak a jutalmak - a felsőoktatási intézmények így reagálnak arra, hogy idén 3,5 milliárd forintot faragtak le költségvetésükből. A pénzelvonás takarékosságra inti az intézményeket, de az ELTE rektora úgy látja: ilyen körülmények között nem lehet normális tudományos munkát végezni.2003-12-01 07:37:00 0
Egyre kuszább a villaügyA Juhász Ferenc honvédelmi miniszter 95 millió forintos villavásárlásához 15 millió forintos kölcsönt adó Füzesi-család egyik vállalkozásában felbukkant a K and H Equities Rt. későbbi vezérigazgatója, Csuka László is. Politikai alapon döntöttek a miniszternek hitelt nyújtó Füzesi Attila vezetői kinevezéséről - állítja a honvédelmi minisztériumi cég eltávolított elnöke.2003-12-01 07:32:00 0
Tüntetések MoldovábanHarmincezren tüntettek Moldovában vasárnap a kommunista kormányzat távozását, a Dnyeszter menti terület Moldovához tartozását és az orosz csapatok távozását követelve.2003-11-30 18:41:00 0
Tizenkét orosz katona halt meg egy nap alattTizenkét orosz katona meghalt, 16 pedig megsebesült az elmúlt 24 óra alatt Csecsenföldön lázadó fegyveresek támadásai, illetve aknarobbanás következtében.2003-11-30 17:54:00 0
Templomszentelés GulácsonA 2001. évi tiszai árvíz kárainak rendbehozatala után új templomot épített a Magyar Katolikus Karitász a beregi Gulácson. Az épületet vasárnap délután Bosák Nándor, debrecen-nyíregyházi megyéspüspök szentelte fel. Az eseményen részt vett Mádl Dalma asszony, a köztársasági elnök felesége, a karitász jószolgálati nagykövete.2003-11-30 16:57:00 0
Buszbaleset IrakbanFelborult egy kuvaiti zarándokokat szállító autóbusz Dél-Irakban vasárnap, 17-en meghaltak, 33-an megsebesültek. A buszon utazók egy Kuvaitban elhunyt, de örök nyugalomra az iraki Kerbelában helyezett síita vallási vezető, Mirza Abdul Raszul al-Ikaki temetéséről igyekeztek vissza hazájukba, amikor a szerencsétlenség - 55 kilométerre a határtól - bekövetkezett, egyelőre ismeretlen okból.2003-11-30 16:20:00 0
Betiltott autós telefonálásHétfőtől a brit autósoknak tilos lesz kézben tartott mobiltelefont használniuk vezetés közben, bár az új törvény hatékonyságát sokan előre megkérdőjelezik, mivel a kilátásba helyezett bírság a töredéke annak, amennyibe egy használható kihangosító kerül.2003-11-30 14:55:00 0
Amerika ellenes tüntetés TeheránbanTöbb mint tízezer iszlám milicista tüntetett Teheránban vasárnap az amerikai nagykövetség egykori épülete előtt az Egyesült Államok és annak politikája ellen.2003-11-30 14:49:00 0
Húszezer francia készül sztrájkolniDecember elseje valószínűleg fekete napként vonul be a Quai d,Orsay történetébe: a francia külügyminisztérium hat szakszervezete - mindeddig példátlan módon - egynapos sztrájkra hívta fel a párizsi központ 3900 köztisztviselőjét, 5300 külföldön állomásozó diplomatáját, valamint a minisztérium állományába tartozó kulturális intézetek és külhoni francia gimnáziumok valamennyi alkalmazottját, mintegy 20 ezer embert.2003-11-30 14:33:00 0
A portugál nők kapják a legtöbb bizalmatAz európai kutatók több lehetőséget találnak munkájuk kiteljesítésére az Egyesült Államokban, mint hazájukban - tartalmazza az Európai Bizottság egyik tanulmánya. Az európai állampolgárok háromnegyede, aki az Egyesült Államokban szerzett tudományos fokozatot, nem tervezi, hogy visszatér hazájába.2003-11-30 14:29:00 0
Újabb két amerikai katona halála IrakbanKét amerikai katona meghalt a hét végén Irak nyugati részén egy fegyveres támadás következtében. Az Irakban állomásozó amerikai erők vasárnapi közleménye szerint páncéltörő rakétagránátokkal és kézi tűzfegyverekkel támadtak meg szombaton a szíriai határ közelében egy amerikai katonai gépjárműkonvojt.2003-11-30 14:21:00 0
Titkos fegyverraktár IrakbanTitkos fegyverraktárra bukkantak az iraki rendőrök szombat este 40 kilométerre nyugatra Kirkuktól, a Moszul felé vezető országút mentén. A helyi rendőrfőnök elmondta: az iraki hadsereg egyik elhagyatott katonai támaszpontjáról 16 aknagránát, három hozzájuk tartózó indítóállás, Kalasnyikov gépkarabélyok, 50 kilogramm TNT robbanószer és lőszerek kerültek elő.2003-11-30 14:16:00 0
Kilőtték a bíró ablakátAz utóbbi időben megsokasodtak a bírák elleni támadások. Nemrég egy magas rangú fővárosi bírót zaklattak, de támadták a szegedi roma testvérpár kártérítési perében ítélkező bírónőt és az ügyészség vádat emelt egy fővárosi kerületi bíróság elnökhelyettesének támadója ellen - mondta Lomnici Zoltán.2003-11-30 14:11:00 0
Dzurinda: A magyar diplomácia vereséget szenvedett"Diplomáciánk óriási győzelmének" nevezte a szlovák miniszterelnök, hogy a kisebbségek kollektív védelméről szóló magyar indítvány kiesett az Európai Unió alkotmányának tervezetéből.2003-11-29 18:50:00 0
Európai megoldás az autonómiaA Fidesz üdvözli a határon túli magyarok közösségi autonómiáik megteremtésére irányuló törekvéseit - áll abban a nyilatkozatban, amelyet a Szövetség választmánya fogadott el szombati ülésén.2003-11-29 18:44:00 0
RMDSZ az egységes érdekképviselet mellettA romániai magyarok erős, hatékony önkormányzati képviselete csak egységes politikai képviselet által valósítható meg - szögezték le szombaton a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Sepsiszentgyörgyön tartott Országos Önkormányzati Konferenciájának résztvevői.2003-11-29 17:23:00 0
Az egészségügy privatizációja nem a jövő útjaA jövő nem az, hogy a mostani közösségi tulajdonú ellátórendszert teljes egészében magánosítsuk" - hangsúlyozta Frajna Imre, a Fidesz egészségpolitikusa.2003-11-29 16:22:00 0
Szabad Európa-lista a nemzeti érdekek védelmébenA Fidesz országos választmánya véglegesítette az európai parlamenti választások pártlistájának első 18 helyét - hangzott el a választmány szombati tanácskozását követő sajtótájékoztatón.2003-11-29 15:38:00 0
Áder János: Saját ígéreteikre mondtak nemet a szocialistákSaját választási ígéreteire és saját kormányának programjára mondott nemet Medgyessy Péter a költségvetési vita során, amikor leszavazta a Fidesz ezen ígéretek megvalósítására tett javaslatait - mondta Áder János frakcióvezető a Fidesz országos választmányának ülésén tartott helyzetelemző beszédében szombaton.2003-11-29 15:30:00 0
Gyanúsított MSZP-közeli vállalkozóGyanúsítottként hallgatja ki a rendőrség Szász Andrást, a Nádor Rt. vezetőjét - értesült a Magyar Nemzet. Az MSZP közeli vállalkozó ellen csalás és más bűncselekmények elkövetésének gyanúja miatt indult nyomozás egy, a Horn-kormányhoz kötődő titkosszolgálati fejlesztés kapcsán.2003-11-29 13:43:00 0
Juhász ingatlanbotránya: szerény jövedelmű hitelezőJuhász Ferenc apósának városában, Nyékládházán megütközést váltott ki az a hír, hogy Szendrák Béla, akit a városban nem különösebben tehetősnek ismernek, 33 millió - jórészt kárpótlási jegyből származó forinttal - támogatta veje budai ingatlanvásárlását - tudta meg a Magyar Nemzet.2003-11-29 13:39:00 0
A félidőben sok minden eldőlhetA félidőben sok minden eldőlhet és ez a félidő jövőre, a 2004-es Európa Parlamenti választás. Nagy szükség lenne már a félidőben jó híreket kapni, de még nagyobb szükség lenne a mérkőzés végén, 2006-ban a győzelemre - áll Grosics Gyula levelében, amelyet a Történelem Fő utca debreceni rendezvényén egybegyűltekhez intézett.2003-11-29 13:26:00 0
Nápolyi konklávé: előrelépés a közös védelem ügyébenA nápolyi uniós konklávén lényegi előrelépés történt az Európai Unió közös védelmi kérdéseit illetően, s az olasz elnökség jegyzőkönyvben rögzíti majd az egyezséget.2003-11-29 13:20:00 0
Értékelvűség jellemzi a modern konzervativizmustAkkor van értelme politizálni, ha be tudjuk bizonyítani, hogy a politika mögött értékek, elvek és tételek is állnak - mondta Martonyi János szombaton a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület által a modern konzervativizmusról tartott konferencián.2003-11-29 13:17:00 0
RMDSZ: országos önkormányzati konferenciaMérleget vonni a romániai magyarság önkormányzati tevékenységének elmúlt négy évéről, megtervezni a közelgő választási kampányt - e két feladat jegyében kezdte meg munkáját szombaton Sepsiszentgyörgyön a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által szervezett Országos Önkormányzati Konferencia.2003-11-29 13:13:00 0
EU-alkotmány: zárónap a nápolyi konklávénAz uniós alkotmányos szerződés intézményi kérdéseinek szenteli nápolyi tanácskozásának szombati zárónapját az EU tagállami és a csatlakozó országok külügyminisztereinek nápolyi értekezlete.2003-11-29 13:11:00 0
Hillary Clinton BagdadbanAz iraki helyreállításban szélesebb körű nemzetközi szerepvállalásra hívott fel pénteken Bagdadban Hillary Clinton amerikai demokrata párti szenátor.2003-11-29 13:07:00 0
Szabad Európa Rádió: hét adást beszüntetnekA Szabad Európa Rádió/Szabadság Rádió (RFE/RL) az év végéig beszünteti szlovák, litván, lett, észt, román, bolgár és horvát nyelvű adását. A sugárzás megszüntetésének oka, hogy a rádió már a világmás válságövezeteire összpontosítja tevékenységét - jelentette be pénteken Sonia Winterowa, az intézmény prágai szóvivője.2003-11-29 13:05:00 0
Orbán Viktor: Szemünk elől viszik el értékeinketNincs biztonságban a magyar emberek jövője. Ezen változtatni kell, de nem elég kiállni az értékeink mellett, meg is kell védeni azokat - jelentette ki Orbán Viktor Debrecenben.2003-11-29 13:03:00 0
EU-alkotmány: megvétózott kereszténységNéhány ország vétója megakadályozta, hogy a kibővített Európai Unió alapokmányában bármilyen utalás történjen Európa keresztény gyökereire.2003-11-29 12:51:00 0
Visszakerülnek Oroszországba a fűtőelemekOroszország hamarosan megállapodást köt Magyarországgal az orosz gyártású kiégett nukleáris fűtőelemek visszaszállításáról. Ezt Alekszandr Rumjancev orosz atomenergia-ügyi miniszter jelentette be pénteken egy nukleáris biztonsággal foglalkozó moszkvai megbeszélésen, amelyen Vlagyimir Putyin orosz államfő elnökölt.2003-11-28 19:58:00 0
A csonka kuratóriumnak mennie kelleneAzonnali távozásra szólítja fel a Magyar Televízió Közalapítvány csonka kuratóriumi elnökségét pénteki közleményében a Fidelitas médiakabinetje.2003-11-28 19:33:00 0
Grúzia: formálódik az "ellenzék ellenzéke"Az Új Grúziáért nevű, korábbi kormányzati tömörülés egyik vezetője megkezdte az új grúz vezetés ellenzékének megalakítását.2003-11-28 18:34:00 0
Agresszió és igénytelenség a képernyőkönA Fidesz kulturális tagozata csatlakozik a Független Pedagógus Fórum felhívásához, mely a képernyőkön eluralkodott igénytelenség ellen tiltakozik.2003-11-28 18:31:00 0
Grespik-ügyben az ügyvédi kamarához fordult a főügyészAz ügyészség megküldte az ügyvédi kamara részére annak a szkinhedpernek a tárgyalásáról készített ügyészi feljegyzést, amelyen az egyik védő, Grespik László ügyvéd megkérdezte a bírótól, hogy zsidó-e - mondta el Sódor István pénteken.2003-11-28 18:25:00 0
Keresztény egyházak nemzetközi konferenciája az Ökumenikus ChartárólA közép- és kelet-európai keresztény egyházak egymáshoz közeledésének jegyében rendezett tanácskozást az Ökumenikus Chartáról az Európai (Katolikus) Püspöki Konferenciák Tanácsa (CCEE) november 27-től 29-ig Leányfalun, ahol az eddigi eredményekről pénteken sajtótájékoztatón számoltak be a résztvevők.2003-11-28 18:21:00 0
Debreceni Irodalmi NapokA párbeszéd jegyében vette kezdetét a Debreceni Irodalmi Napok idei, háromnapos programsorozata, pénteken.2003-11-28 17:10:00 0
Elhunyt Palócz László operaénekesHosszú betegség után életének 83. évében, pénteken elhunyt Palócz László operaénekes - tudatta közeli hozzátartozója.2003-11-28 17:06:00 0
Jussukra várnak a sertéstenyésztőkAz idén a tavalyihoz hasonló, 8-10 milliárd forintos árkieséssel zárja az évet sertéságazat - tájékoztat közleményben a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) Sertéstenyésztők Országos Választmánya.2003-11-28 17:03:00 0
Súlyos pénzügyi gondok a pécsi egyetemen: nincs meg a béremelések fedezete semA pénzügyi gondok kezelése érdekében költségtakarékos gazdálkodást helyezett kilátásba jövőre, és az intézmény számára nélkülözhetetlen, az orvosi karra vonatkozó konszolidációs tervet fogadott el a Pécsi Tudományegyetem (PTE) szenátusa - tájékoztatott az egyetem rektora pénteken.2003-11-28 17:00:00 0
Andrzej Raczko a magyar kamatemelésről: Nem jegybanki feladat az árfolyampolitikaA Lengyel Nemzeti Bank monetáris politikája, melynek kizárólagos célja az infláció kordában tartása, megvédi Lengyelországot a magyarországi forgatókönyvtől - közölte pénteken Varsóban Andrzej Raczko pénzügyminiszter.2003-11-28 16:56:00 0
Elutasították a kormány terveit a munkavállalókElutasította a munkavállalói oldal az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) pénteki plenáris ülésén a társadalombiztosítás társadalmi felügyeletére kidolgozott kormányzati javaslatot, mert az nem elégíti ki a szakszervezetek tényleges ellenőrzésre vonatkozó igényeit.2003-11-28 16:19:00 0
Az MSZP szerint a köztársaságA szocialisták köztársasági eszméjének mibenléte ismét a maga leplezetlenségében mutatkozott meg a bankbotrányt vizsgáló bizottság mai ülésén. Tóth Károlyék, az Alkotmánybíróság határozatának ellentmondva és a jogállami normáknak fittyet hányva próbálták megcsúfolni a hatalmi ágak elválasztásának demokratikus elvét.2003-11-28 15:56:00 0
Honvédelmi egymilliárd: üvegzsebre tették?Kétséges, hogy arányos-e, ha a honvédelmi tárca a 3,7 milliárd forintos informatikai fejlesztési keretéből egymilliárd forintot költ konzultációkra. Simicskó István (Fidesz) pénteki sajtótájékoztatóján közölte: kérdéssel fordul a parlamentben Juhász Ferenc honvédelmi miniszterhez az egymilliárd forintos konzultációs költség kapcsán.2003-11-28 15:37:00 0
Harmathy Attila az UNIDROIT kormányzó tanácsának tagjaA tekintélyes római Kereskedelmi és Magánjog Egységesítésének Intézete (UNIDROIT) kormányzó tanácsának tagjává választották pénteken Harmathy Attila magyar alkotmánybírót.2003-11-28 15:21:00 0
Brókerbotrány: gyanúsított a Kiss Péternek jelentő tábornokHivatalos személy által elkövetett bűnpártolás és gondatlanságból elkövetett államtitoksértés miatt vádiratot nyújtottak be a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsához Bácskai János ellen. Az ügyészség tájékoztatása szerint Bácskai a beosztásából eredően birtokába került szigorúan titkos minősítéssel ellátott iratokat szabálytalanul kezelte.2003-11-28 15:00:00 0
A Terror Háza pénze nem kell az '56-os Inézetnek: Schmidt üdvözliA Terror Háza Múzeum főigazgatója örömmel értesült arról, hogy az 56-os Intézet igazgatója nem tart igényt arra a 40 millió forintra, amelyet intézménye számára kíván átcsoportosítani a Terror Háza Múzeum jövő évre tervezett költségvetéséből két kormánypárti képviselő.2003-11-28 14:47:00 0
Bírál a Financial TimesBírálatokat kapott a magyar gazdaság a Financial Times tegnapi és szerdai számában. A cikkek Magyarország államháztartási hiányának növekedésével, az emelkedő infláció veszélyével és az uniós csatlakozáshoz nélkülözhetetlen teendők késlekedésével foglalkoznak.2003-11-28 14:43:00 0
Elvileg egyetértésbenSzámos dologban egyetértett a dunaújvárosi többség és az ellenzék csütörtökön, a költségvetési koncepció beterjesztése kapcsán kibontakozó vitában, persze csak addig, amíg elvekről volt szó. A koncepciónak január közepére kell végső formájában elkészülnie. Egyelőre hétmilliárdos hiány mutatkozik a "lehetőségek és kívánalmak" között.2003-11-28 13:35:00 0
Dobó László: Nincs egyensúlyban a költségvetésÁtgondolatlan fejlesztéseket és privatizációkat tervez jövőre a szegedi városvezetés - mondta Dobó László, a Fidesz közgyűlési frakcióvezetője tegnapi sajtótájékoztatóján.2003-11-28 13:30:00 0
"Provokatív" kérdőív, orvosoknakRövidesen szokatlan tartalmú kérdőíveket juttatnak el a háziorvosokhoz és a védőnőkhöz, amelyben arra kíváncsiak, miképpen viszonyulnak az érintettek a roma származású betegeikhez. Az Egészségügyi Minisztérium (EM) szerint a kutatással arra kíváncsiak, hogy az ellátással összefüggő okok miatt élnek-e rövidebb ideig a romák, mint a többi magyar állampolgár.2003-11-28 13:25:00 0
Tiltakozik a környék a szentgáli szemétkezelő ellenTiltakoznak a szentgáli környezetkímélő hulladékkezelővel kapcsolatban a környező települések, mert úgy vélik: nélkülük kívánnak dönteni az ügyben. Csehbánya, Herend és Városlőd önkormányzata térképpel ellátott közleményt jelentetett meg a Megyei Naplóban. Ebben, mint döntési jog nélküli települések tiltakoznak, hogy megkérdezésük nélkül mások döntsenek sorsukról.2003-11-28 13:16:00 0
Zuhanással értékelte a pénzpiac a szocialista költségvetéstA Medgyessy-kormány egyre jobban elveszti a hitelét a gazdaság szereplői előtt. A forint értéke drámai mértékben, hat százalékkal csökkent ma reggelre az árfolyam célhoz képest, így a jegybank erőteljes beavatkozásra kényszerült a forint érdekében - írja pénteki közleményében Varga Mihály.2003-11-28 12:42:00 0
Sasvári Szilárd: Méltó emlékművet az '56-os szabadságharcnak és forradalomnakÚj, monumentális '56-os emlékmű felállítását kezdeményezi Budapesten a Fővárosi Közgyűlés Fidesz-MKDSZ frakciója - közölte Sasvári Szilárd, a frakció tagja pénteken, Budapesten.2003-11-28 12:29:00 0
A Fidesz Kökény Mihály lemondását követeliMikola István felszólította Kökény Mihályt, hogy vonuljon vissza a tárca vezetésétől. A fideszes politikus azzal indokolta a felszólítást, hogy az egészségügyi minisztérium egy olyan kérdőívet küldött a háziorvosoknak, amelyben az orvosok világnézetéről, vallási beállítottságáról és közéleti érzelmeiről érdeklődnek.2003-11-28 12:23:00 0
Magyar Nemzeti Bank: 300 bázispontos kamatemelésA Monetáris Tanács azonnali hatállyal 300 bázisponttal 12,5 százalékra emelte a jegybanki alapkamatlábat pénteki rendkívüli ülésén - közölte a jegybank az MTI-vel.2003-11-28 11:18:00 0
Iliescu: A polgárok üldözzék a korruptakatA korrupció ellen határozott fellépést vár el Iliescu elnök az állampolgároktól. Az állampolgárnak azonnal tiltakoznia kéne, ha "egy köztisztviselő a zsebébe akarna nyúlni" - magyarázta Iliescu.2003-11-28 11:14:00 0
A külügy hallgatásra utasította a családotMegtiltotta tegnap a Külügyminisztérium az amerikai katonák által Irakban lelőtt győri diák, Varga-Balázs Péter családjának, hogy tájékoztatást adjanak a sajtónak a fiatalember holttestének hazaszállításáról - tudta meg a Magyatr Nemzet az elhunyt testvérétől. Varga-Balázs Gábor a lappal annyit közölt: természetesen tudják, hogy mikor és hová érkezik meg a diákot szállító gép, de a minisztérium utasítására nem mondhatják el.2003-11-28 11:08:00 0
Milliárdos gazdaságélénkítő programA Fidesz szegedi csoportja jövő januárban 1 milliárd forint értékű gazdaságélénkítő program csomagot fog a városvezetés elé terjeszteni. Az ellenzék szerint a 2004-es tervkoncepció nem tartalmaz vállalkozás fejlesztési támogatásokat.2003-11-28 10:22:00 0
Kilenc százaléknyi Mol-tulajdonát is eladja a magyar állammostani privatizáció után megmaradt, utolsó 9 százaléknyi Mol-részvényét is eladja az állam 2004 közepéig - jelentette ki tegnap a pénzügyminiszter a Reuters hírügynökségnek. A pénzpiac meglepetéssel reagált arra, hogy László Csaba a részvénykibocsátás első napján jelentette be egy újabb csomag eladását.2003-11-28 10:00:00 0
Háromszor többet tud vásárolni az osztrák mint a magyarVan mit behozniuk az EU-csatlakozás előtt álló országoknak az osztrák színvonalhoz képest a háztartások vásárlóerejét tekintve - állapítható meg abból az összehasonlító elemzésből, amelyet a Die Presse című bécsi napilap ismertetett a héten európai uniós mellékletében.2003-11-28 09:50:00 0
Hol a biztonság mostanában?Kevesen érezhetik magukat biztonságban Magyarországon. Főleg a megközelíthetetlen tanyákon élők védtelenek, s elszántan hadakozunk a városokban is a betörők ellen. A belügyi tárca illetékese a Szabad Földnek leszögezte, hogy a tanyasiakat külön-külön és együttvéve is meg kell védeni a veszélyektől. A tanyagazdák azért mindenesetre egymásra is vigyáznak.2003-11-28 08:46:00 0
Tégy a gyűlölet ellen! - levél Bächer IvánhozTisztelt Bächer Iván! Kérjük, ne haragudjon a zavarásért, de úgy érezzük, eljött az ideje annak, hogy megköszönjük mindazt, amit a magyar demokráciáért immár több évtizede tesz. Meg kell köszönni azt is, hogy kiáll minden fenyegetett és megfenyegetett emberért - írja a fidesz.hu számára is eljuttatott levelében egy olvasónk.2003-11-28 08:37:00 0
Diákok tízezreit büntetik az ellenőrökKétezer tanuló önhibáján kívül, további nyolcezer pedig kisebb-nagyobb hiányosságok miatt több mint három hónapos késéssel jut csak diákigazolványhoz.2003-11-28 08:37:00 0
Zoltán menni akarTegyünk félre mindent. Ebben a fojtogató pillanatban valamennyiünknek legfontosabb kötelessége, hogy maradásra bírjuk Gál J. Zoltán kormányszóvivőt, aki a távozás gondolatával foglalkozik. Gál J. Zoltán lüktető lelke előtört a durva külső mögül, és most valahogyan vissza kell tuszkolnunk. A kormányszóvivő tegnapelőtt jelentette be, hogy egyre messzebb űzi szomja, szíve nyugtát nem leli. Nemsokára indul is, elfelé.2003-11-28 07:55:00 0
Juhász Ferenc hitelezőjének fia a HM egyik cégének elnökeJuhász Ferenc honvédelmi miniszter villavásárláshoz felvett kölcsönének egyik hitelezője Füzesi István volt. Füzesi fia az idén februártól igazgatósági elnöke lett a Honvédelmi Minisztérium egyik cégének, a HM Verga Veszprémi Erdőgazdaság Rt.-nek.2003-11-28 07:46:00 0
Hazahozták az iraki magyar áldozatotMegérkezett Magyarországra az esti órákban az Irakban tíz napja elhunyt győri fiatalember földi maradványait tartalmazó koporsó - közölte az MTI-vel csütörtökön éjjel a külügyi szóvivő.2003-11-28 07:35:00 0
Amerikai katonák tévedésből lelőttek egy iraki autóstTévedésből lelőttek egy iraki autóst amerikai katonák csütörtökön az iraki Kirkukban: ez már a hatodik hasonló, halálos kimenetelű incidens ezen a helyen az utóbbi hónapokban.2003-11-28 06:57:00 0
Drágább lesz a távfűtés, a temetkezés és a lakbér BudapestenBudapesten januárban tarifatípustól függően maximum 2,6 százalékkal nő a lakossági és áfával együtt 22,9 százalékkal a közületi távfűtési díj - erről az MSZP és az SZDSZ képviselőinek szavazataival döntött a Fővárosi Közgyűlés csütörtökön.2003-11-28 06:53:00 0
A szaktárca már most elköltötte a jövő évi útfejlesztési keret felét2006. december 31-ig 431 kilométer új gyorsforgalmi út megépítését tervezi a kormány, mondta Csillag István. A gyorsforgalmi útfejlesztés túlzott figyelmet kap, holott a rossz állapotú 130 ezer kilométer hosszú közúthálózat korszerűsítése legalább annyira fontos lenne - mutatott rá Fónagy János a Tárcatükör a Közgázon című rendezvényen csütörtökön, Budapesten.2003-11-27 20:24:00 0
Medgyessy elhallgattatná a bankbotrányt kirobbantó intézménytMedgyessy Péter kormányfő fel akarja számolni a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) függetlenségét és maga alá akarja rendelni az intézményt - mondta Halász János az MTI-nek csütörtökön.2003-11-27 20:08:00 0
A hülyeség - ha fájna, 2003. november 27.A "folyamatban lévő ügyről egyelőre nem kíván nyilatkozni. Azt ugyanakkor megjegyezte, hogy az ominózus mondat egy 5-6 ezer fős nézettségű műsorban hangzott el, ám a «fideszes propagandagépezet» hetek óta foglalkozik az üggyel, és idézgeti az ott elhangzottakat. - Ilyenformán - mutatott rá a szocialista honatya - a nagy nyilvánosság előtti vádat nem én merítettem ki" - olvasható Török Vagyonelkobzós Zsolttól a Heves Megyei Hírlap mai számában.2003-11-27 20:00:00 0
Bush villámlátogatást tett BagdadbanVillámlátogatást tett George Bush amerikai elnök Bagdadban csütörtökön, hogy együtt ünnepelje a hálaadás napját az iraki fővárosban állomásozó amerikai katonákkal.2003-11-27 19:47:00 0
Amerika egyelőre nem kéri az iraki menetrend BT-jóváhagyásátAz Egyesült Államok egyelőre nem kéri a Biztonsági Tanács (BT) jóváhagyását az iraki hatalomátadás menetrendjére - közölte Colin Powell amerikai külügyminiszter amerikai és európai lapoknak adott, a tárca által csütörtökön közzétett interjújában.2003-11-27 19:39:00 0
Drágábban autózunk az uniós csatlakozás utánEurópai uniós csatlakozásunk után drasztikusan csökkenni fog a gépkocsi-márkakereskedelemmel rendelkezők és magánimportőrök száma, az autók szervizelési és karbantartási költségei pedig emelkednek - jelentette ki Gablini Gábor, a Magyar Gépjármű-márkakereskedők elnöke a szervezet tegnapi ülésén.2003-11-27 19:33:00 0
Hatvanmilliós magánvagyonHatvanötmillió forint magánvagyon és harmincmillió kölcsön szolgált alapul Juhász Ferenc honvédelmi miniszter és családja ingatlanvásárlásához - állította lapunk cikke nyomán tegnap a szocialista politikus. Juhász nem részletezte a tetemes magánvagyon eredetét, és nem nyilatkozott arról sem, hogy a házon elvégzett átalakításokhoz rendelkeztek-e építési engedéllyel.2003-11-27 19:15:00 0
Civilek: nem illik bele a tömegközlekedésbe a 4-es metró tervezett útvonalaSzakmailag megalapozatlanok a 4-es metróvonal jelenlegi tervei - nyilatkozta a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület képviselője csütörtökön az MTI-nek azt követően, hogy Demszky Gábor főpolgármester bejelentette, a főváros megkapta a metró környezetvédelmi engedélyét.2003-11-27 18:59:00 0
Három zászlóalj tengerészgyalogos IrakbaDonald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter három további tengerészgyalogos zászlóalj iraki telepítését hagyta jóvá. A Pentagon ugyanakkor mintegy 8000 újabb tartalékost és nemzeti gárdistát értesít arról, hogy hamarosan Irakba vezényelhetik őket.2003-11-27 18:26:00 0
Továbbra sincs átgondolt gazdaságpolitikája a szocialista kormánynakLászló Csaba másfél éve folyamatosan türelmet kér a gazdaság szereplőitől, miközben el sem indultak az egészségügyben, nyugdíjrendszerben és a közigazgatásban a reformok, miközben gazdaságirányítási hibákkal bizonytalanságot teremtettek a piacokon, miközben adatmásolással, a felügyelet elnökének hajtóvadászatával rombolták a piacgazdaság jogi kereteit.2003-11-27 18:02:00 0
A Scotland Yard fogásaAz al-Kaida terrorhálózattal - nem hivatalos értesülések szerint személyesen Richard Reiddel, a cipőjébe robbanószert elrejtő terroristával - állt kapcsolatban az a férfi, akit csütörtökön vettek őrizetbe az angliai Gloucesterben a Scotland Yard és a belső elhárítás (MI5) egységei.2003-11-27 17:24:00 0
Budapest a kommunizmus kutatóbázisaA Budapesti Közép-Európa Egyetemen működő Nyílt Társadalom Archívum a hidegháború és a kommunizmus kutatásának legnagyobb bázisa Európában - hivatkozik az uno.hu a Magyar Rádióban elhangzottakra.2003-11-27 16:53:00 0
Moszkva elégedett a NAÜ-határozattalAz orosz szaktárca szerint a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) határozata lehetővé teszi az orosz-iráni atomipari együttműködés megélénkítését. - A NAÜ kormányzótanácsának határozata alapján joggal lehet számolni azzal, hogy nem lesz többé semmilyen probléma a szervezet és Irán között, és az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) nem kell foglalkoznia az iráni atomprogram ügyével - mondta az orosz atomenergiaügyi minisztérium illetékese.2003-11-27 16:50:00 0
Éger István: Katasztrofális az egészségügy költségvetéseKatasztrofális az egészségügyi ágazat jövő évre tervezett költségvetése - jelentette ki a Magyar Orvosi Kamara elnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján Egerben. "A jövő évben soha nem látott negatív rekord dől meg Magyarországon, amikor az amúgy is alacsony nemzeti összterméknek mindössze 4,4 százalékát fordítják az egészségügyi ágazatra" - közölte Éger István.2003-11-27 16:46:00 0
Esztergomi támogatás a beregszászi főiskolánakEsztergom önkormányzata 4,5 millió forinttal járul hozzá a beregszászi Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskola dísztermének felújításához - az erről szóló szerződést csütörtökön írták alá Esztergomban.2003-11-27 16:42:00 0
Mi lesz a nógrádi könyvtárosokkal?Tizennyolc dolgozót bocsátanak el az év végén a Nógrád megyei könyvtárból - döntött csütörtöki ülésén a salgótarjáni és a megyei közgyűlés. A létszámleépítést a közalkalmazotti béremelés hatása és a fenntartó önkormányzatok költségvetési helyzete indokolja - mondták az előterjesztők.2003-11-27 16:38:00 0
Orbán Viktor: Erős mezőgazdaság kell az ország sikeréhezErős mezőgazdasággal kell rendelkeznie Magyarországnak ahhoz, hogy sikeres ország legyen - jelentette ki Orbán Viktor csütörtökön Balmazújvárosban, amikor felavatta Koroknai Zoltán gazda fejő- és tejházát.2003-11-27 16:19:00 0
PénzbehajtókLassacskán megvilágosodik az elménk. Magyarország azért veszítette el versenyképességét, mert munkáltatóink az elmúlt esztendőben gigászi összegekkel növelték munkabérünket. Egy év alatt tízmillió nábob országa lettünk, és ebbe beleroppant az állam és beleroppantak a cégek. A csillagászati összegű nyugdíjak - a létmaximum feletti javadalmazások - kiürítették az államkasszát és lenullázták a vállalatok bankszámláit. Ezt a pénzügyminisztertől tudjuk. Kedden délelőtt fejtette ki a parlamentben, amikor a honatyák a jövő évi költségvetésről vitáztak és szavaztak. A pénzügyminiszter ennek a feneketlen jólétnek véget vetett.2003-11-27 15:58:00 0
A stílus maga Szili?Házelnöknek a pulpituson tartózkodnia kell a kommentártól. Ezt Szili Katalin látszólag tudja, sőt mondja is. Áder János egyik napirend előtti felszólalásakor emlékeztetett erre a kötelemre, de azért csak kipréselődött ajkai közül, hogy "...érdemben nem reagálhatok az ön mondandójára, viszont azt gondolom, hogy egy megjegyzést megenged: a stílus maga az ember".2003-11-27 15:55:00 0
Kövér László: Medgyessy jóléti állama nem létezikVáltoztatásra, váltásra van szükség - jelentette ki Kövér László a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tiszalúcon. A Fidesz választmányi elnöke a lakossági fórumon a baloldali kormány eddigi tevékenységét elemezte. Mint mondta a miniszterelnök által "Jólétinek" titulált állam nem létezik.2003-11-27 15:39:00 0
Dr. Kiss Viktória elégtételt veszDr. Kiss Viktória, a Békés megyei tisztiorvosi szolgálat igazgatója felmentését kezdeményezte a felettese. Dr. Kiss Viktória a Békés Megyei Hírlapnak úgy nyilatkozott, a későbbiekben munkaügyi bírósághoz fordul.2003-11-27 14:42:00 0
Fideszes nyugdíjasok az MSZP-s ígéretekrőlEmelkedő árak, létbizonytalanság munkacímmel rendezett tájékoztatót a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség helyi szervezetének nyugdíjas tagozata, valamint a Dunaújvárosi Polgári Kör. Zuhanó leértékelés és nopasaran a DO-n.2003-11-27 14:07:00 0
Nyitrai Zsolt a Fidelitas ügyvezető alelnökMint a Heves Megyei Hírlap és a fidesz.hu hírül adta, a Fidelitas minapi VI., tisztújító kongresszusán az egri dr. Nyitrai Zsolt - aki a Fidesz parlamenti képviselője is - ismét a szervezet alelnöke lett. A kongresszust követő első, hétfő esti elnökségi ülésen egyhangú szavazással ügyvezető alelnökké is megválasztották az ifjú politikust.2003-11-27 14:03:00 0
Egészségügyi elbocsátási hullám BékésbenDecember 1-jétől felmentették vezetői posztjából dr. Bumbera Józsefet, a Békés Megyei Mentőszolgálat igazgató főorvosát. Kedden dr. Kiss Viktória, a Békés megyei tisztiorvosi szolgálat igazgatója felmentését kezdeményezte dr. Ungváry György országos tiszti főorvos. A döntését nem indokolta meg a megyei igazgató felettese.2003-11-27 13:59:00 0
Sevardnadze: megmentettem a világot egy nukleáris katasztrófátólA minap megbuktatott grúz elnök szerint a nyugat elárulta, jóllehet jórészt ő mentette meg a világot a nukleáris katasztrófától. Eduard Sevardnadze a londoni The Daily Telegraph konzervatív napilapnak Tbilisziben adott interjúban azt mondta: ha a hidegháborút annak idején nem állítják meg, kitört volna a harmadik világháború.2003-11-27 13:50:00 0
Szocialista szállóige: a pénznek nincs szagaAz országgyűlésben nemrég elfogadott környezetterhelési díj miatt újabb jelentős terheket kell a lakosságnak viselnie - mutatott rá tegnap Rákos Tibor, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség szegedi szervezetének elnöke, országgyűlési képviselő. A politikus a kormánytöbbség döntését Vespasianus római császár híres-hírhedt intézkedéséhez hasonlítja, idézve a szállóigeként fönnmaradt mondást, amely szerint "a pénznek nincs szaga". (Emlékeztetőül: Vespasianus megadóztatta a latrinákat is.)2003-11-27 13:40:00 0
A szegedi tömegközlekedés tarifáiA Fidesz közgyűlési frakciója azt javasolja, hogy jövő szeptembertől az általános és középiskolások ingyen utazhassanak Szegeden a tömegközlekedési járműveken.2003-11-27 13:30:00 0
Felújított tájház ÓcsánFelújított tájház, benne kiállítás, és hozzákapcsolódó tanösvény nyílt meg csütörtökön Ócsán, az öregfaluban a Duna-Ipoly Nemzeti Park 15,5 millió forintos ráfordításával.2003-11-27 13:28:00 0
Női Tagozat: a hagymavárosban másodikkéntTöbbek között a kulturális és a művészeti életben sikeres, ugyanakkor családjukban is helyt álló hölgyeket szeretne bemutatni rendezvényein a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség most megalakult makói női tagozata.2003-11-27 13:26:00 0
Szőnyeg alá söpört gondokA szocialista kormányzás másfél éve alatt az ország minden gazdasági mutatója romlott. A bajokat hitelfelvétellel, adóemelésekkel, privatizációval és elbocsátásokkal próbálják elfedni — szögezte le a Fidesz alelnöke.2003-11-27 13:14:00 0
Bírósági verdikt: alaptalanul vádaskodott a szocialisták pécsi HeringjeHering Gyula, tavasszal megválasztott pécsi önkormányzati képviselő magánvádlóként indított büntetőpert a Dunántúli Napló újságírói ellen. Bűncselekmény hiányában a Pécsi Városi Bíróság dr. Mezey Szilárd bíró által vezetett tanácsa mind Pauska Zsolt főszerkesztőt, mind Máté Balázs és Mészáros B. Endre újságírókat felmentette az ellenük emelt vádak alól. A döntést a magánvádló tudomásul vette, ezért az ítélet jogerős - írja a csütörtöki Dunántúli Napló.2003-11-27 13:07:00 0
János Pál és a dalai láma találkozójaII. János Pál pápa csütörtökön a Vatikánban fogadta a dalai lámát, aki előző nap érkezett háromnapos látogatásra Olaszországba. A katolikus egyházfő csütörtöki - a vatikáni sajtószolgálat által közzétett - hivatalos kihallgatási programjában nem szerepel ugyan e találkozó, de annak tényét megerősítették az ANSA olasz hírügynökségnek.2003-11-27 13:06:00 0
Sopronban a kultúráértA közművelődés helyzetét nyugtalanítónak, az egészségügyét tragikusnak, a sportét keservesnek, a felsőoktatásét veszélyeztetettnek, a közoktatásét egyenesen végveszélyben lévőnek, a jogállamiságot csorbultnak, kormány médiapolitikáját törvénysértőnek, ugyanakkor a Parlamenthez benyújtott költségvetés-tervezetet fondorlatosan kizsigerelőnek tartjuk. Az ország testi-lelki-szellemi állapota egyre gyorsuló ütemben romlik - így összegezte tapasztalatait a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Kulturális Tagozatának Győr-Moson-Sopron megyei területi tanácsa szerdai sajtótájékoztatóján.2003-11-27 12:51:00 0
A Fidesz csatlakozik a kórházak megmentéséért indított aláírásgyűjtéshezA Fidesz elnöksége úgy döntött, hogy a szövetség csatlakozik a Munkáspárt kórházprivatizáció kapcsán indított aláírásgyűjtési akciójához - nyilatkozta csütörtökön Révész Máriusz, a Fidesz szóvivője, a szervezet ügyvezető elnökségének tanácskozását követően.2003-11-27 12:51:00 0
A rossz időjárás nehezíti a magyar hegymászó keresését AusztriábanA rossz időjárás miatt egyelőre lehetetlen a kutatás az Ausztriában eltűnt magyar hegymászó után - adta hírül csütörtökön az APA osztrák hírügynökség.2003-11-27 12:44:00 0
Precedens értékű összeférhetetlenségi perSelmeczi Gabriella precedens értékűnek nevezte a Legfelsőbb Bíróság nemrég hozott ítéletét, amely szerint nem összeférhetetlen egy háziorvos önkormányzati képviselői megbízatása háziorvosi praxisával.2003-11-27 12:41:00 0
A Fidesz nem szavazta meg a díjemeléseketBudapesten januárban tarifatípustól függően maximum 2,6 százalékkal nő a lakossági és áfával együtt 22,9 százalékkal a közületi távfűtési díj - erről az MSZP és az SZDSZ képviselőinek szavazataival döntött a Fővárosi Közgyűlés csütörtökön.2003-11-27 11:27:00 0
Eltűnt egy magyar hegymászóEltűnt egy magyar hegymászó szerdán Ausztria legmagasabb hegycsúcsánál, a 3798 méter magas Grossglocknernél. Az APA osztrák hírügynökség csütörtökön ötmondatos hírben adott tájékoztatást arról, hogy szerencsétlenül járt egy magyar hegymászó Ausztriában.2003-11-27 10:49:00 0
Újra beindíthatják a biztonságtalan paksi reaktort?Csernobil katasztrófájának felszámolásában is jártas szakemberek vesznek részt a paksi atomerőműben történt súlyos üzemzavar elhárítási munkáiban, amelyet - hat hónap előkészítés után - két és fél hónap alatt hajtanak végre - derült ki a paksi atomerőmű tegnapi sajtótájékoztatóján.2003-11-27 08:48:00 0
Kulcsár Attila taxisa megtagadta a vallomást a rendőrségnekSzerdán gyanúsítottként akarta kihallgatni a rendőrség azt a taxisofőrt, aki a K&H Equitiesnél történt visszaélésekből származó pénzeket szállította ki, ám ő megtagadta a vallomást. A férfi korábban, még tanúként 20 személyt nevezett meg azok közül, akiknek pénzt vitt. Nem kizárt, hogy őket is meggyanúsítják.2003-11-27 08:45:00 0
Elfogultak a hírműsorok a kormánypártok javáraA nyár óta csupán kisebb módosulás volt tapasztalható a kormány, a kormánypártok és az ellenzék szereplési arányát illetően a hírműsorokban. Az ORTT Műsorelemző Szolgálatának elemzése szerint a hírműsorok többsége továbbra sem felel meg a hazánkban irányadó, francia CSA előírása alapján a kétharmad-egyharmad aránynak. Különösen kirívó az aránytalanság a kormány és a koalíciós pártok, illetve az ellenzék képviselőinek élőszóbeli szerepléseiben az RTL Klub Híradójában, illetve a Sláger Rádióban. Az RTL-ben a megszólalók 88 %-a volt kormányoldali, míg a Sláger Rádióban július óta az ellenzék hallgatásra ítéltetett.2003-11-27 08:37:00 0
Amerikai katonák lelőttek öt irakitAmerikai katonák öt irakit - köztük egy 12 éves gyermeket - lőttek le szerda este az észak-iraki Moszul közelében.2003-11-27 08:32:00 0
Aknalövedék csapódott az iraki olasz követség épületébeRakéta- vagy aknalövedék csapódott be szerda késő este Olaszország bagdadi nagykövetségének az épületébe, de senkinek sem esett bántódása. A támadásról a Rai Uno olasz közszolgálati televízió és az ANSA olasz hírügynökség számolt be.2003-11-27 08:29:00 0
Izraeliek palesztinokra lőttekIzraeli katonák lelőttek három palesztin férfit szerda este a Gázai övezetben.2003-11-27 08:20:00 0
Oszama és Szaddám babákat foglaltak leIzraeli vámosok szerdán lefoglaltak 400 Oszama bin Laden-babát és 50 Szaddám Huszein-figurát.2003-11-26 20:37:00 0
Három jelölt GrúziábanHárom jelölt nevét regisztrálták a központi választási irodánál a 2004-es előrehozott grúziai elnökválasztásra - jelentették be szerdán Tbilisziben.2003-11-26 20:16:00 0
Kisebbségek az EU alkotmányában: a Fidesz üdvözliA Fidesz üdvözli, az Európai Unió alkotmányos szerződésszövegének azt a változatát, amely a kisebbségi jogokat illetően is tartalmaz - igaz, az eredeti magyar igényektől számos pontban eltérő - megállapításokat - mondta Németh Zsolt szerdán.2003-11-26 19:48:00 0
Esélyegyenlőség szocialista módra: életképtelenné tett településekA mobilposták minimálisan sem pótolják azokat a szolgáltatásokat, amelyeket a kormány elhibázott gazdaságpolitikájának köszönhetően megszüntetett helyi kisposták adtak. A járatok késnek, mindig máshol állnak meg és nem vállalnak házhozszállítást. Medgyessy az életképes települések felvirágoztatására tett ígéretet, ehhez képest ellehetetleníti falvakat. Az Európai Unió kiemelten kívánja támogatni a vidék fejlesztését, itthon mégis sorozatosan hoz ezzel ellentétes döntéseket a kormány - mondta a fidesz.hu-nak Gruber Attila képviselő, a Fidesz uniós megfigyelője.2003-11-26 18:46:00 0
"Vonzó befektetési központ": a Hyundai sem tudott rólaGál J. Zoltán cinikus és komolytalan, amikor arról beszél, hogy Magyarország ismét vonzó befektetési központ lehet. Megmosolyogtató, hogy éppen akkor mondja mindezt, amikor a Hyundai több százmillió eurós beruházásától esik el hazánk - jelentette ki Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője a kormányszóvivő szerdai tájékoztatóján elhangzottakra reagálva.2003-11-26 18:44:00 0
Filmtörvény kérdőjelekkelHalász János, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség országgyűlési képviselőcsoportjának vezérszónoka a Parlamentben a készülő filmtörvénnyel kapcsolatos vezérszónoklatában több kérdést is megfogalmazott, melyekkel a szakma is egyetértett. Az alábbiakban a beszédet szó szerint közöljük.2003-11-26 16:30:00 0
Közel egymillió euró a nonprofit szervezetek határ menti együttműködéséreKözel egymillió eurót nyert 28 határ menti magyar nonprofit szervezet, miután sikerrel pályáztak az Európai Unió Magyar-Román Phare CBC Közös Kisprojektek Alap forrásaira - jelentette be szerdai Békéscsabai sajtótájékoztatóján Uszta József.2003-11-26 16:10:00 0
A Fidesz elfogadhatatlannak tartja a közműdíjak emelésétAz inflációt jóval meghaladó jövő évi közműdíj-emelési terveket a lakosság számára elfogadhatatlanul nagy tehernek minősítette szerdán a fővárosi Fidesz-MKDSZ-frakció vezetője.2003-11-26 15:43:00 0
A magyar konzul balesete IrakbanA ramádi kórházban ápolják Kárpáti Miklós bagdadi magyar konzult, aki szerda délelőtt autóbalesetet szenvedett Irakban.2003-11-26 15:14:00 0
A Fidesz sürgeti a kormányjavaslat visszavonását a forráselosztás kapcsánAz Fidesz továbbra is a kormányjavaslat visszavonását sürgette a főváros és a kerületek közötti forrásmegosztást rendező előterjesztés részletes vitájában, szerdán a parlamentben.2003-11-26 15:11:00 0
Luxusingatlanba költözik Juhász Ferenc és családjaEgy fővárosi, XII. kerületi, kétszintes luxusingatlan gyarapítja Juhász Ferenc honvédelmi minisztert és családját. A Magyar Nemzet értesülései szerint a miniszter, felesége - Szendrák Csilla - és apósa - Szendrák Béla - júniusban egyenlő részben tulajdonosa lett egy 641 négyzetméter alapterületű telken álló 272 négyzetméteres lakóháznak a festői Németvölgy kertvárosi elitnegyedében.2003-11-26 14:16:00 0
Toller titkolja a pénzügyi problémákatPénzügyi problémák miatt a kiadások szigorítását rendelte el a napokban Toller László pécsi polgármester, ám erről hivatalosan a közgyűlést, illetve a koalíciós partnert sem tájékoztatta. A lépésre akkor van joga, ha a költségvetés végrehajtását alapvető veszély fenyegeti. A polgármester szerint ugyanakkor csak "fokozott biztonsági ellenőrzésről" van szó, nehogy az év végi kiadásokkal túlterheljék a kasszát. A koalíciós SZDSZ frakcióvezetője szerint felmerül a kérdés: vajon jól tervezték-e a büdzsé bevételi oldalát?2003-11-26 13:45:00 0
2004: a kormány valóban elvesz, elad, eladósítA jövő évi költségvetéshez benyújtott módosító javaslatokról való döntéssel tovább romlottak az egészségügy kilátásai; jelentős összegeket vontak el olyan független intézményektől mint a bíróságok, az ügyészség, az Állami Számvevőszék, a Központi Statisztikai Hivatal vagy a Magyar Tudományos Akadémia - mondta Varga Mihály, volt pénzügyminiszter szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.2003-11-26 13:44:00 0
A szegedi Fidesz-frakció ingyenes utazást kér a diákoknakA Fidesz szegedi közgyűlési frakciója azt javasolja, hogy jövő szeptembertől az általános és középiskolások ingyen utazhassanak Szegeden a tömegközlekedési járműveken.2003-11-26 11:52:00 0
A Hyundai gyár nem Magyarországot választottaA Hyundai Motor Corporation hivatalos úton közölte a Gazdasági és Közlekedési Minisztériummal, hogy tervezett közép-kelet-európai beruházásánál már nem számol lehetséges magyarországi telephellyel - közölte a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium az MTI érdeklődésére kedden.2003-11-26 11:48:00 0
Új típusú, EU-s regisztráció: 70 ezer "eltűnt" gazdaEddig 70 ezer agrártermelő nem vette át vagy nem küldte viszsza azt a regisztrációs lapot, amelynek kitöltésére az EU-támogatások későbbi felhasználásához lenne szükség.2003-11-26 11:46:00 0
Közélet az emberekértA közélet közöttünk van, tehát az emberek között. Ez az igazi küldetésünk, hogy ezeket elvigyük, hogy lehessen értelmesen beszélni közéleti kérdésekről, mert ez a saját személyes sorsunk is egyben - mondta Orbán Viktor, a Szövetség elnöke hétfőn az Esti Krónika Háttér című műsorában.2003-11-26 11:30:00 0
Jótékonysági operagála erdélyi gyermekekértOperagálát rendeznek a csíksomlyói székhellyel működő Csibészek Alapítvány javára 2003. december 7-én, este fél 8 órakor a Corinthia Grand Hotel Royalban (Budapest, VII. Erzsébet krt. 43-49.). Az esten Mozart, Bizet, Rossini, Verdi, Puccini, Bellini és Donizetti műveiből hangzanak el részletek. Fellépő művészek: Fekete Veronika Oláh-díjas, Magyar Szilvia, Wideman Bernadett, Gulyás Dénes kiváló művész, Kálmándi Mihály, Kováts Kolos Kossuth-díjas, Molnár András Kossuth-díjas, Szécsi Máté, valamint a Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar. Vezényel: Holerung Gábor. Műsorvezető: Kovács Koko István. Belépődíj: 10 és 15 ezer forint.2003-11-26 09:27:00 0
KegyeletsértésAz MSZP valami beteges kényszert érez arra, hogy jobboldali, konzervatív, keresztény, nemzeti pártokkal közösen ünnepeljen, emlékezzék, koszorúzzon. Miként az MSZP jogelődjében is volt valami kóros késztetés a fent említett pártok, politikai csoportok, értékrendek híveinek kiirtására, eltiprására, megsemmisítésére.2003-11-26 08:22:00 0
Földrengés Pápua Új-GuineábanNagy erejű földrengés rázta meg hajnalban Pápua Új-Guinea térségét, de egyelőre nem érkezett hír áldozatokról.2003-11-26 08:18:00 0
Közösségi vámkódex a csatlakozás utánA magyar vámtörvény utolsó módosításának elfogadásával az uniós vámjogi szabályozással azonos jogszabályi környezetet hoznak létre Magyarországon. A jövő év május 1-jei csatlakozással a közösségi vámkódex létrehozásáról szóló Európai Közösségek (EK) tanácsi rendelete, valamint annak végrehajtásáról szóló bizottsági rendelet lesz közvetlenül hatályos Magyarországon.2003-11-26 08:15:00 0
Washington csökkenti Izraelnek adott hitelgaranciájátCsökkenti Izraelnek adott hitelgaranciáját az amerikai kormányzat, amiért a zsidó állam folytatja telepek létesítését a palesztin területeken. Diplomáciai forrásokra hivatkozó kedd éjjeli izraeli és amerikai sajtójelentések szerint Washington közel 290 millió dollárral kevesebb hitelfelvételt garantál.2003-11-26 08:10:00 0
Jövőre újra megnyílik a New York-i Szabadság-szoborNew York városa jövőre szeretné újra megnyitni a 2001. szeptember 11-i terrortámadások óta zárva tartott Szabadság-szobrot, és ebből a célból kedden országos pénzgyűjtő kampányt indított Michael Bloomberg polgármester és Martin Scorsese filmrendező.2003-11-26 08:07:00 0
Egekbe szökő közjegyzői díjakA közjegyzők számára jó üzletet jelent a lakáskölcsön-szerződések okiratba foglalása, ebből átlagosan évi tízmillió forint bevételük származik. Az egyik pénzintézetnél azt mondták: szemérmetlenül nagy összeget kapnak a közjegyzők ahhoz képest, hogy a bank előkészíti a szerződéseket, amelyek többnyire egy kaptafára mennek. Igaz, a közjegyzők nem tehetnek minderről, hiszen javadalmazásukat miniszteri rendelet szabályozza. Kamarájuk szerint megdolgoznak a pénzükért - írja a Magyar Hírlap.2003-11-26 08:03:00 0
Rumsfeld nem számít a régi iraki hadseregreDonald Rumsfeld ismételten leszögezte, hogy az Egyesült Államok nem számít a feloszlatott iraki hadseregre az arab ország stabilitásának a helyreállítása folyamatában. Az amerikai védelmi miniszter ezt kedden washingtoni sajtóértekezletén hangoztatta, hozzáfűzve, hogy tárcája nem vett fontolóra ilyen lehetőséget.2003-11-26 07:59:00 0
Napirend után a parlamentbenHatvanötmillió forintnyi költségvetési támogatást sürgetett Kékkői Zoltán fideszes képviselő kedden a parlamentben, hogy Baranya, Somogy és Tolna megyében 20 ezer gazdálkodó élhessen a hatékony jégeső-elhárítás lehetőségével.2003-11-26 07:55:00 0
A Malév krízise már a nyáron ismertté váltSe kormányhatározat, se állami garanciavállalás nem szól arról, hogy az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. fordíthat-e hétmilliárd forintot a Malév tőkehelyzetének rendezésére. Amint azt tegnapi lapszámunkban közöltük, a légitársaság az idei év első kilenc hónapja alatt elveszítette saját tőkéjének jó részét, ami miatt nagy arányú alaptőke leszállításra kényszerül.2003-11-26 07:39:00 0
Nunciusi támogatás a csángóknakA bukaresti pápai nuncius támogatást ígért kedden a moldvai csángók képviselőinek ahhoz, hogy templomaikban bevezessék a magyar nyelvű misézést.2003-11-25 20:38:00 0
Tiltakozás a Terror Háza pénzügyi megfojtása ellenA Magyar Politikai Foglyok Szövetsége, a Történelmi Igazságtétel Bizottság, az '56-os Szövetség, a Politikai Elítéltek Közössége, a Recski Szövetség, az 1956. Alapítvány, és Igazolt Magyar Szabadságharcos Világszövetség közleményben tiltakozik a Terror háza Múzeum pénzügyi ellehetetlenítése ellen.2003-11-25 20:00:00 0
Babits Mihály születésének évfordulóját köszöntötték a szekszárdiakBabits Mihály (1883-1941) születésének 120. évfordulóját verses-zenés fáklyás felvonulással köszöntötte a szűkebb haza Szekszárd az ünnep előestéjén, kedden.2003-11-25 19:51:00 0
Grúziában feloldották a rendkívüli állapototFeloldották Grúziában a rendkívüli állapotot: Nino Burdzsanadze ideiglenes elnök kedden írta alá a hét végén bevezetett intézkedést formálisan hatályon kívül helyező rendeletet.2003-11-25 19:49:00 0
Elszalasztott lehetőség: a Hyundai már nem számol MagyarországgalA Hyundai Motor Corporation hivatalos úton közölte a Gazdasági és Közlekedési Minisztériummal, hogy tervezett közép-kelet-európai beruházásánál már nem számol lehetséges magyarországi telephellyel - közölte a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium kedden.2003-11-25 19:44:00 0
Szlovákia: tízmillió koronás bírság a Mol Rt.-nekTízmillió szlovák korona (1 euró=40,958 korona) bírságot készül kiróni a szlovák Pénzpiaci Felügyelet (ÚFT) a pozsonyi Slovnaft kisrészvényeinek felvásárlását célzó kötelező ajánlat késedelmes megtételéért a Slovnaft többségi tulajdonát bíró magyar Mol Rt.-re.2003-11-25 19:39:00 0
Adventi gyertyagyújtások EurópábanAz Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség számára Európa elképzelhetetlen a kereszténység vallási, társadalmi és művészeti alapjai nélkül. Az ifjú kereszténydemokraták ezen meggyőződésük kifejezésére advent mindegyik vasárnapján adventi gyertyát gyújtanak az EU Magyarországi képviselete előtt, hogy megvilágítsák, ami egyértelmű: Európa és a kereszténység nincs egymás nélkül. A gyertyagyújtások alkalmával közismert személyek mondják el gondolataikat Európa keresztény gyökereiről.2003-11-25 19:31:00 0
Csehország: törvényben méltatnák BenestKisebb vita után a cseh képviselőház kedden a jövő év elejére halasztotta az Edvard Benes (1884-1948) volt csehszlovák köztársasági elnök érdemeit méltató törvényről való döntő szavazást.2003-11-25 19:01:00 0
Nagy-Britannia: Gitta Sereny magas brit elismeréseMagas elismerésben részesítette az angol királynő Gitta Sereny Londonban élő magyar származású történész-életrajzírót, aki elsősorban a náci Németországról írott tanulmányaival vált ismertté.2003-11-25 18:58:00 0
Aláírásgyűjtés: a kórház-privatizáció ellen?A Fidesz elnöksége csütörtöki ülésén foglalkozik Orbán Viktor javaslatával, amely szerint a polgári köröknek és a Fidesznek is érdemes lenne támogatnia a Munkáspárt kórház-privatizáció kapcsán indított aláírásgyűjtési akcióját - tudta meg az MTI szerdán a pártelnökséghez közel álló forrásból.2003-11-25 18:23:00 0
Számítógép a kaposvári könyvtárosoknakA kaposvári könyvtárosok uniós felkészülését segítendő, a Megyei és Városi Könyvtár - pályázati támogatásból - 35 dolgozójának vásárolt számítógépet otthoni használatra - az intézmény igazgatója erről azon a keddi, kaposvári szakmai napon szólt, amelyen az Európai Unió magyarországi delegációjának munkatársai az EU történetéről, működéséről, a csatlakozással járó feladatokról tájékoztatták a somogyi könyvtárosokat.2003-11-25 18:21:00 0
Orbán Viktor: A kórház-privatizációt meg kell állítaniAnnak érdekében, hogy a kórház-privatizációt meg lehessen állítani, a Fidesz akkor jár el helyesen, ha az Alkotmánybíróság döntését megvárva támogatja a baloldalról indított aláírásgyűjtési akciót - jelentette ki Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a Kossuth rádió Krónika című műsorában hétfőn.2003-11-25 18:20:00 0
Érvényesíteni kell a nemzeti érdekeketOrbán Viktor volt miniszterelnök, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elnöke a császártöltési nyugdíjasház felavatása után sajtótájékoztatót tartott, amelynek során válaszolt a Petőfi Népe kérdéseire is.2003-11-25 18:18:00 0
Karácsonyi adománygyűjtő akcióImmár hatodik alkalommal indítja el adventi kampányát a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat, amelynek mai sajtótájékoztatóján részt vett Lévai Anikó, a szervezet jószolgálati nagykövete is.2003-11-25 18:13:00 0
Széchenyi Terv: önkormányzati bérlakástömböt avattak TiszakécskénRövidesen 39 család költözhet be bérlőként abba az épülettömbbe, amelyet kedden délután avattak fel Tiszakécskén. Kovács Ernő polgármester tájékoztatása szerint a Bács-Kiskun megyei városban 25 éves szünet után épültek ismét bérlakások önkormányzati beruházásban, a Széchenyi Terv keretében elnyert 216 millió 536 ezer forint állami támogatással.2003-11-25 17:55:00 0
MSZOSZ: a kormány nem tudja kezelni a válságotAz utóbbi hónapokban a vállalkozások sora zárta be kapuit a külföldi tulajdonosok döntése alapján, a kormánynak viszont nem volt érdemi válasza ezekre a válságjelenségekre. Nem dolgozták ki az ígért foglalkoztatáspolitikai koncepciót - írja az MSZOSZ a keddi kibővített szövetségi tanácsülés döntéseit ismertető közleményében.2003-11-25 17:47:00 0
A hülyeség - ha fájna, 2003. november 25.Mint közismert, Török Zsolt, az egri városi tévé augusztus 31-i adásában a következőt mondta: "Szász Károllyal és a vele hasonlókkal szemben úgy kellene eljárni, hogy vagyonelkobzás és onnantól kezdve tárgyalunk, hogy meddig fog börtönben ülni". Ma megkezdődött az emiatt indított per, amiről a Magyar Távirati Iroda olyan címmel jelentette meg tudósítását, mintha Szász akarná elkobozni egy szegény szocialista képviselő pénzét.2003-11-25 17:01:00 0
Káros intézkedések a vízügyben, már többen lemondtakA Magyar Hidrológiai Társaság attól tart, hogy a környezetvédelmi és vízügyi ágazat feladatainak végrehajtását veszélyeztető intézkedések előkészítése folyik, amelyek a gazdaság hatékony működését is negatívan befolyásolhatják - közölte az MHT közleményben kedden.2003-11-25 17:00:00 0
Az MSZOSZ kiáll a Ganz Gépgyár Kft. dolgozói mellettA Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) szolidáris a Ganz Gépgyár Energetikai Gépgyártó Kft. dolgozóival a jogos járandóságaik és elmaradt munkabéreik, illetve a megélhetés biztonságáért folytatottküzdelmükben - közölte az MSZOSZ közleményben kedden.2003-11-25 16:32:00 0
Amendment of the Hungarian Constitution with regard to the movement of armed forces2003-11-25 16:25:00 0
A bírák testületileg utasítják vissza a támadásokatEgyhangúlag támogatásáról biztosította és helybenhagyólag tudomásul vette az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) és az ítélőtáblák, megyei bíróságok elnökeinek testülete Lomnici Zoltán főbírónak a bírói függetlenség védelme érdekében tett fellépését keddi budapesti ülésén - közölte az OIT Tájékoztatási és Sajtófőosztálya.2003-11-25 16:03:00 0
Hiába várták Medgyessyt az MSZOSZ fórumánKorábbi ígérete ellenére nem látogatott el Medgyessy Péter az MSZOSZ fórumára, ahol a kormány és a szakszervezetek kapcsolatát elemezték az érdekvédők küldöttei.2003-11-25 15:48:00 0
Meghosszabbították a nyomozást az orosz államadósság ügyébenÚjabb két hónappal meghosszabbították a Magyarországgal szemben fennálló orosz államadósság lebontása kapcsán indított nyomozást - közölte a rendőrség kedden.2003-11-25 15:48:00 0
Örök nyugalomba helyezték Marosi IzidortEgyházi gyászszertartás keretében kedden eltemették Marosi Izidort, a váci egyházmegye nyugalmazott főpásztorát. Az életének 88. évében, november 14-én elhunyt püspök földi maradványait az egyházi gyakorlatnak megfelelően a váci székesegyház kriptájában helyezték örök nyugalomba.2003-11-25 15:34:00 0
Varga-Balázs Péter halála: másként történtNem katonai ellenőrzőpontnál, hanem egy amerikai katonákat Ramádiban ért baleset helyszínén lőtték le azt a magyar fiatalembert, Varga-Balázs Pétert, aki november 17-én vesztette életét Irakban - tájékoztatott a helyszínről szerzett értesülései alapján Peremiczky Attila újságíró.2003-11-25 15:32:00 0
Legalább bocsánatot kérhetne Török Vagyonelkobzós ZsoltA Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) elnöke hárommillió forint kártérítést követel egy szocialista országgyűlési képviselőtől, mert nyilatkozatában bűnözőnek állította be őt; a személyiségi jogi per kedden kezdődött el a Fővárosi Bíróságon. "Szász Károllyal és a vele hasonlókkal szemben úgy kellene eljárni, hogy vagyonelkobzás és onnantól kezdve tárgyalunk, hogy meddig fog börtönben ülni" - mondta Török Zsolt, az egri városi tévé augusztus 31-i adásában.2003-11-25 15:01:00 0
Hamis és hazug a NépszavaHamisak és hazugok a Népszava kedden megjelent állításai, miszerint ügyvédi irodája negyvenmillió forintért ad tanácsokat a Paksi Atomerőműnek - mondta Martonyi János volt külügyminiszter azt MTI-nek.2003-11-25 14:51:00 0
Tilosban járt Bárándy PéterÚttestnek nézte a villamossíneket dr. Bárándy Péter igazságügy-miniszter sofőrje tegnap reggel a Krisztina körúton. A minisztériumi Saab megkülönböztető jelzések nélkül hajtott a síneken, így próbálva kikerülni a forgalmi dugót, amikor a BRFK II. kerületi járőre lecsapott rá. Bárándy nem tagadta: valóban így történt, de nem ő adott utasítást a szabálytalanságra. A gépkocsivezetőt a rendőrök feljelentették.2003-11-25 14:37:00 0
Egyoldalú volt a köztévé: sem Gyurcsány-biznisz, sem módosítócsomagAz Országos Rádió és Televízió Testület Panaszbizottságának megállapítása szerint a Magyar Televízió október 24-i esti Híradója megsértette a médiatörvényt, amikor nem tudósított sem a Gyurcsány Ferenc százmilliós paksi szerződéséről, sem pedig a Fidelitas költségvetési módosítócsomagjáról tartott fideszes sajtótájékoztatókról.2003-11-25 14:25:00 0
Kétórás figyelmeztető sztrájk a Ganz-banMegtartották a kétórás figyelmeztető sztrájkot a Ganz Gépgyár Energetikai Gépgyártó Kft. dolgozói kedden 10 és 12 óra között, azért, hogy elmaradt munkabéreik és járandóságaik kifizetését kikényszerítsék - mondta Koralevitz Lajosné, a sztrájkbizottság elnöke kedden.2003-11-25 13:59:00 0
Rákaptak a húsosfazékra a szocialistákA Martonyi és Kajtár, BakerMcKenzie ügyvédi irodát a Népszabadság már megpróbálta gyanúba keverni - akkor a Népszabadság kénytelen volt helyreigazítást közzétenni. A történetnek minden bizonnyal a Népszava mai cikke kapcsán is ez lesz a vége.2003-11-25 13:48:00 0
Adományokat gyűjt a Magyar Ökumenikus SzeretetszolgálatA társadalom perifériájára sodródott, hátrányos helyzetű emberek megsegítésére hívott fel kell a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat, meghirdetve kedden országos adventi-karácsonyi adománygyűjtését.2003-11-25 13:38:00 0
5,2 milliárd forint: üvegzsebre tennékA Fidesz arra kéri az informatikai minisztert, hogy oldja fel a titkos minősítését annak az előterjesztésnek, amellyel kapcsolatban a nemzetbiztonsági bizottsághoz fordult a tárca - mondta Demeter Ervin Rogán Antallal közösen tartott keddi sajtótájékoztatóján.2003-11-25 13:32:00 0
Offensive against independent agencies: head of statistical office firedIn the framework of the government's comprehensive onslaught against independent institutions, the prime minister sacked the president of the Central Statistical Office last Thursday on an immediate notice.2003-11-25 13:26:00 0
Grúzia a gazdasági összeomlás szélén állGrúzia a gazdasági összeomlás szélén áll - jelentette ki Nino Burdzsanadze, a kaukázusi köztársaság ideiglenes államfője kedden Tbilisziben.2003-11-25 12:23:00 0
Ki fizeti a csepeli révészt?Évente több mint 20 millió forintba kerülő új politikai posztot hozott létre Csepel szocialista többsége, miközben minden téren a költségek lefaragását tűzte ki célul a szocialista polgármester. A csepeli "Bokros-csomag" része a nyaranta napi 300, elsősorban hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű gyermeknek egyedüli vakációs élményt nyújtó napközis tábor, népszerű nevén a "vízi telep" eladása.2003-11-25 10:33:00 0
"Olyan mint egy álom..., 6:3""Hatot rúgtunk Angliának, olyan mint egy álom..." Ez a sokak számára ismerős dal a mai napig jól cseng a fülekben, de ami ennél még fontosabb, 1953. november 25-én Magyarország labdarúgó válogatottja a 90 éve otthonában veretlen angol válogatottat győzte le.2003-11-25 10:25:00 0
A sütőipar 20 százalékos kenyérdrágulást ígér januártólÁtlagosan kilónként 30 forintos kenyéráremelést tervez januártól a sütőipar a búzaár-robbanás és az egyéb költségek emelkedése miatt. Ez a mai árakhoz képest mintegy 20 százalékos drágítást jelentene. A pékek már a napokban közlik árnövelési szándékukat a kereskedőkkel. Termékenként eltérő mértékű, de átlagosan 20 százalékos kenyér- és pékáru drágítást tervez januártól a sütőipar - közölte a Világgazdasággal Werli József, a Sütőipari Egyesülés igazgatója.2003-11-25 09:56:00 0
Bremer az iraki ellenállók új taktikájárólPaul Bremer, Irak amerikai polgári kormányzója szerint Szaddám Huszein megbuktatott elnök hívei új taktikájukkal meg akarják félemlíteni az irakiakat. Bremer keddi bagdadi sajtótájékoztatóján felhívta a figyelmet arra, hogy megváltozott Irakban a biztonsági helyzet: korábban elsősorban a koalíciós erők elleni támadások voltak többségben, mostanában viszont a terrorista akciókat főleg a koalícióval együttműködő irakiak ellen hajtják végre.2003-11-25 08:51:00 0
Mubarak újra a nyilvánosság előttElső ízben jelent meg a nyilvánosság előtt kedd reggel Hoszni Mubarak egyiptomi elnök azóta, hogy november 19-én rosszul lett a parlament előtt mondott beszéde közben.2003-11-25 08:44:00 0
Alapfokú leckeLaikusként egyértelműnek láttam és látom ma is az ügyet: a Medgyessy Péter nevével fémjelzett és az elhíresült Gresham-féle beruházásban érdekelt cég közötti szerződés a befolyással üzérkedés mintapéldája. A 2001 őszén nyilvánosságra kerülő szöveg szinte definíciószerűen tartalmazza a büntető törvénykönyv vonatkozó passzusát.2003-11-25 08:13:00 0
Szász-ügy: ma kezdődik Török Vagyonelkobzós Zsolt pereEgyelőre nincs érdemi információja a rendőrségnek arra vonatkozóan, hogy milyen körülmények között került sor Szász Károly júniusi megveretésére. Jó hírnév megsértése címén ma kezdődik a Fővárosi Bíróságon a felügyeleti elnök Török Zsolt MSZP-s képviselő ellen indított személyiségi jogi pere.2003-11-25 08:04:00 0
A berlini brit nagykövetség fokozott védelmeÓvintézkedésként lezárták a forgalom elől a berlini brit nagykövetséghez vezető utcát hétfőn a német hatóságok, mert az Isztambulban a múlt héten - brit célpontok ellen - elkövetett véres merénylet után ezzel is fokozni kívánták a brit külképviselet védelmét.2003-11-25 08:01:00 0
Uniós egészségkártya - E-111-es nyomtatvány az unióbanAz egészségügyi minisztérium azt javasolja a kormánynak, hogy 2006-ig kérjen felmentést az uniós egészségkártya bevezetése alól. Uniós tagország állampolgáraként addig egy E-111-es nyomtatvánnyal részesülhetünk sürgősségi ellátásban a társadalombiztosítás terhére.2003-11-25 07:56:00 0
Klebelsberg Kuno Napok november 27-tőlAz idei Klebelsberg Kuno Napok programsorozatot a Klebelsberg Emléktársaság rendezi a Magyar Kultúra Alapítvány székházában november 27. és 30. között.2003-11-25 07:54:00 0
Rendkívüli parlamenti ülés GrúziábanGrúziában kedden összeül a parlament rendkívüli ülése, amelynek döntenie kell az előre hozott elnökválasztás időpontjáról.2003-11-25 07:53:00 0
Tálibokat támogató amerikai állampolgárok elítéléseA tálib fundamentalista iszlám mozgalom támogatására szőtt összeesküvés miatt fejenként tizennyolc hónap börtönbüntetésre ítélt két amerikai állampolgárt a portlandi szövetségi bíróság hétfőn az Egyesült Államokban.2003-11-25 07:50:00 0
Többezres leépítés a Vám- és Pénzügyőrség állományábólA költségvetési szervek átlagos 10 százalékos leépítése, a Vám- és Pénzügyőrség 7.850 fős állományából 808 főt érint - mondta Schlág László, a VPOP átszervezési biztosa az MTI-nek. Hozzátette: a pénzügyőr állományból 2004. május 1-ig 404 főt, míg a jövő év végéig további 404 főt bocsátanak el, így a VP állománya a jövő év végére 7.042 főre csökken.2003-11-25 07:46:00 0
Elveszítette saját tőkéjét a Malév Rt.Tíz forintra értékeli le az irányítói többséggel és szavazatelsőbbségi részvénnyel rendelkező Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. a Malév jelenleg ezer forint névértékű részvényeit. A légitársaság igazgatósága december 5-ére rendkívüli közgyűlést hívott össze, hogy a tulajdonosok rendezzék a nemzeti légitársaság tőkehelyzetét - erősítette meg a Magyar Nemzet információit több részvényes.2003-11-25 07:34:00 0
Tereprendezés Medgyessy-módraWeszelovszky Zoltán fideszes honatya a parlament hétfői ülésén rámutatott arra, hogy a kormány nem az érmindszenti Ady-emlékhely megépítését támogatja, hanem "a Medgyessy Péter barátjaként emlegetett Mudura Sándor Mecénás Alapítványának juttatta" az előző kabinet által megszavazott 320 millió forintot.2003-11-24 20:43:00 0
Pinochet kegyetlenségeiA Pinochet-diktatúra idején megölt ellenzékiek családtagjait mélyen megrázta az a hír, hogy a legalább négyszáz eltűnt ember holttestét katonai helikopterekről a tengerbe dobták, miután kivégezték őket.2003-11-24 20:14:00 0
Tizenhetedik díját nyerte a HukkleTizenhetedik nemzetközi díját nyerte el Pálfi György filmje, a Hukkle a hét végén befejeződött barcelonai független filmfesztiválon - tájékoztatott a Magyar Filmunió vezetője hétfőn.2003-11-24 19:35:00 0
A volt szovjet államok bíznak a grúz békébenA grúziai helyzet megszilárdulása iránti reményüket fejezték ki és a térségbeli stabilitás fontosságát hangsúlyozták az egykori Szovjetunió több déli utódállamának vezetői hétfőn arra reagálva, hogy előző nap lemondott tisztségéről Eduard Sevardnadze grúz elnök.2003-11-24 19:32:00 0
Orbán Viktor: Méltó képviseletet a fővárosi polgároknak az Európai ParlamentbenA Fidesz az európai parlamenti választáson Szabad Európa elnevezéssel állít listát, amelyen öt vagy hat budapesti fideszes neve szerepel majd - mondta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke újságírók előtt, miután hétfőn részt vett a fővárosi Fidesz-MKDSZ-frakció ülésén.2003-11-24 19:31:00 0
Dokumentumfilmek kortárs művészek életérőlKortárs művészek életébe, munkájába bepillantást nyújtó, több mint félszáz dokumentumfilmet mutattak be hétfőn Miskolcon, a képzőművészeti filmnap programjaként.2003-11-24 19:29:00 0
Törökország a merényletek ellenére is számít az uniós tagságraTörökország igyekszik meggyőzni az Európai Uniót, hogy az 53 halálos áldozatot követelő múlt heti isztambuli merényletek után is továbbviszi a demokratikus reformok folyamatát, hogy csatlakozhasson az Európai Unióhoz.2003-11-24 19:25:00 0
Kedden döntenek Grúziában az új választásokrólA grúz parlament kedden rendkívüli ülésen dönt az Eduard Sevardnadze államfő lemondása nyomán szükségessé vált előre hozott elnökválasztás időpontjáról.2003-11-24 19:21:00 0
A palesztinok megalakíthatják államukat cserébe az izraeli katonák elleni támadások leállításáértA palesztinok megalakíthatják államukat cserébe az izraeli katonák elleni támadások leállításáért és a szélsőséges csoportok lefegyverzéséért - jelentette ki Ariel Saron izraeli kormányfő hétfőn, amikor fogadta pártja, a jobboldali Likud parlamenti frakciójának képviselőit.2003-11-24 19:14:00 0
Pénzzel kiváltott sorkatonai szolgálat RomániábanPénzzel is ki lehet váltani a jövőben a sorkatonai szolgálatot Romániában, legalábbis ez áll a román közigazgatási és belügyminisztérium által most kidolgozott, társadalmi vitára bocsátandó törvénytervezetben.2003-11-24 19:13:00 0
Fidelitas: jókedv és vidámságSzerkesztőségünkbe sok levél érkezett, hogy tegyük közzé az Áder János által a Fidelitas VI., tisztújító kongresszusán elhangzott beszédét. Ezennel eleget teszünk a kérésüknek.2003-11-24 18:34:00 0
Vajdasági választási készülődésKét kisebb délvidéki magyar párt, a Kereszténydemokrata Európa-mozgalom és a Vajdasági Magyar Polgári Mozgalom is csatlakozik ahhoz a négypárti koalícióhoz, amelyet a legnagyobb magyar párt, a Vajdasági Magyar Szövetség hozott tető alá három másik szerbiai kisebbségi, illetve regionális párttal.2003-11-24 17:35:00 0
Egyelőre még Tbilisziben a volt elnökNem hagyta el Tbiliszit és a grúz kormányrezidencia területén tartózkodik Eduard Sevardnadze volt grúz államfő, ahol az elmúlt években is lakott - közölte hétfőn a grúz állami testőrség parancsnoka, cáfolva ezzel a Sevardnadze külföldre távozásával kapcsolatos szóló korábbi találgatásokat.2003-11-24 17:29:00 0
Kötetben a Mindentudás Egyetemének előadásaiA Mindentudás Egyetemén eddig elhangzott előadások közül 19 már kötetbe rendezve is olvasható; a kiadvány sajtóbemutatóját hétfőn tartották Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia székházában.2003-11-24 17:24:00 0
Medgyessy célkeresztjébenÚjabb támadás a független intézmények ellen címmel mondott napirend előtti beszédet a Parlamentben Áder János. A Fidesz frakcióvezetője rámutatott: sunyi módszerrel, az EU országjelentésének elkészítése után irányul Medgyessy célkeresztje a független intézmények vezetőire: ekkor került sor a lex Szász benyújtására, és Mellár Tamás eltávolítására.2003-11-24 17:13:00 0
A kormány nem ad a látszatraKiss Péter kancelláriaminiszter szerint a söjtöri lakoma a lehető legolcsóbb volt - derült ki a miniszter Kovács Ferenc fideszes képviselő azonnali kérdésére adott válaszából hétfőn.2003-11-24 17:07:00 0
A tőke diktál a miniszternekA hétfői parlamenti napon a kérdések sorában a fideszes képviselők főként az oktatási tárca döntéseit bírálták, de szó esett a székesfehérvári Ikarus sorsáról is.2003-11-24 16:55:00 0
Korlát kell a szakadék szélére, s nem kórház a mélyéreA hétfői parlamenti ülésen a Fidesz részéről az agrárium, a MÁV valamint a kis- és középvállalkozások helyzetéről hangzott el interpelláció. Tóth Imre az agrártermelőket sújtó mulasztásokról, Fónagy János a MÁV helyzetéről, Tállai András pedig a vállalkozók cserbenhagyásáról tette fel kérdéseit az illetékes minisztereknek.2003-11-24 16:16:00 0
Történelem Fő utca DebrecenbenA szervezők örömmel várnak minden érdeklődőt Debrecenbe, a Főnix csarnokba 2003. november 28-án, délután 4 órától a Történelem Fő utca következő állomásán. A látványos és színes eseményen várhatóan beszédet mond Orbán Viktor és Tőkés László.2003-11-24 16:05:00 0
A MOK Göndör hamis vádjairólA Magyar Orvosi Kamara határozottan visszautasítja azokat a hamis feltételezéseket, miszerint a MOK kimondatlanul azért tiltakozik az intézményi törvény ellen, mivel "nem adták a kórházakat ingyen az orvosoknak" - áll a MOK közleményében.2003-11-24 16:01:00 0
Ady-ünnepséget tartottak ÉrmindszentenA Királyhágómelléki református egyházkerület továbbra sem mondott le arról, hogy zarándokhelyet hozzon létre Ady Endre szülőfalujában, Érdmindszenten - mondta Tőkés László, az egyházkerület püspöke a hétvégén e helyen tartott ünnepségen.2003-11-24 15:28:00 0