| Sió László az oktatási tárca által elhallgatott tényekről | Az oktatási minisztérium következő évi költségvetése meglehetős aggodalmakra ad okot, mivel abban nincsen pénz a beígért pótlékokra és fejlesztésekre. A tárca ugyanakkor jövőre várhatóan 10 milliárd forinttal kevesebb pénzből gazdálkodhat, mint az idén. Erről Sió László, a polgári kormány volt oktatási államtitkára beszélt sajtótájékoztatóján. | 2002-09-06 15:31:00 | 0 |
| A Debreceni Flharmonikus Zenekar évadnyitója | Négy bérletsorozat előadásain működik közre az új évadban a Debreceni Filharmonikus Zenekar és a Filharmónia Kht. - hangzott el a zenei együttes pénteki évadnyitó társulati ülésén. | 2002-09-06 13:29:00 | 0 |
| Medgyessy kontra Magyar Nemzet: a lap szakértőkkel bizonyít | Medgyessy Péter Magyar Nemzet ellen indított sajtóperében a polgári lap - egyebek közt - szakértőkkel kívánja igazságát bizonyítani. Mint ismert: Medgyessy azért indított pert a lap ellen, mert az olyan - általa hamisítványnak tartott - dokumentumot közölt le, amely arról tanúskodik, hogy a jelenlegi kormányfő lehetséges "ellenforradalmárokra" is vadászott. | 2002-09-06 12:28:00 | 0 |
| "A médiaegyensúly a demokrácia alapkövetelménye" | A Medgyessy-kormány újságírókat rúgott ki, hirdetőkre és nyomdákra gyakorolt nyomással akar ellehetetleníteni lapokat. Mindez a tökéletes médiadiktatúra éveit idézi, kérdésessé teszi a sajtószabadságot és a közszolgálattól megkövetelt független, pártatlan, sokoldalú és kiegyensúlyozott tájékoztatást - tiltakozik az Asszonyok a Nemzeti Egységért Polgári Kör közleményében a balliberális kormány médiapolitikája ellen. | 2002-09-06 09:23:00 | 0 |
| Amerikai hadfelszerelést helyeztek át Katarból Kuvaitba | Az amerikai hadsereg fegyvereket és hadianyagot szállított át nemrég Katarból egy kuvaiti támaszpontra az Irak ellen tervezett katonai fellépésre való felkészülés jegyében. | 2002-09-06 08:42:00 | 0 |
| Amerikai reagálás Schröder bírálatára | Amerikának címzett nyomatékos bírálatával a német kancellár végleg felbosszantotta az Egyesült Államok kormányát - írta csütörtökön a német hírügynökség Washingtonból. | 2002-09-06 08:36:00 | 0 |
| Összecsapások a Gázai övezetben | Két izraeli katona - köztük egy tiszt - és egy palesztin fegyveres meghalt, négy izraeli pedig megsebesült csütörtökön a Gázai történt két támadás során. | 2002-09-06 08:27:00 | 0 |
| A Püspöki Konferencia elutasítja a hitoktatók megkülönböztetését | A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjait megdöbbentette az a döntés, miszerint a pedagógusok alapbérének 50 százalékos növelésével egyidejűleg a hitoktatók óradíja nem emelkedett; a testület bízik abban, hogy a kormány korrigálja a júliusban módosított költségvetési törvény vonatkozó szakaszát. Erről Veres András, a testület titkára beszélt a konferencia háromnapos őszi ülését követő sajtótájékoztatón Budapesten. | 2002-09-05 19:24:00 | 0 |
| Bayer Zsolt közleménye Jánosi György részére | Jánosi György szerint nem tudni mire kapta "Bayer Zsolt cége" a támogatást az ISM-től. Bayer Zsolt közleményben tudatja: Jánosinak igenis tudnia kell, hogy az ISM az 1100 év Európa közepén című sorozat elkészítését és könyv alakban való megjelentetését támogatta ezzel. | 2002-09-05 18:36:00 | 0 |
| Az Újságíróklub megsértette a médiatörvényt | Az ATV Újságíróklubja, melynek rendszeres szereplője a Medgyessy-kormánytól tisztikeresztet illetve lovagkeresztet kiérdemlő Bolgár György és Mészáros Tamás is, az ORTT határozata alapján - a médiatörvény megsértése miatt - kénytelen adását egy alkalommal három percre felfüggeszteni. | 2002-09-05 17:24:00 | 0 |
| Az Amnesty International Magyarország nyílt levele Kovács Lászlóhoz | "Ön szeptember 6-án találkozik Igor Ivanovval, Oroszország külügyminiszterével. Ezen alkalommal már csak erkölcsi okokból is, Magyarországnak állást kell foglalnia az Oroszország területén történő súlyos emberjogi sérelmekkel kapcsolatban. Kérjük a Miniszter Urat, hogy szólítsa fel orosz kollégáját, hogy tegyen hathatós lépéseket a rasszizmus ellen." | 2002-09-05 17:16:00 | 0 |
| Medgyessy-kormány: 100 nap, többszáz elbocsátás | A Fidesz jogvédő munkacsoportja vezetője, Répássy Róbert kijelentette: a Medgyessy-kormány példátlan méretű tisztogatást hajtott végre a hatalomra kerülése óta eltelt 100 nap során. Ez pedig éles ellentétben áll Medgyessy Péter választási ígéreteivel, amikor még azt hangoztatta: nem lesz tisztogatás, nem lesz boszorkányüldözés, nem kell kicserélni a telefonkönyveket. Németh Zsolt, a polgári kormány külügyi államtitkára kijelentette: a Külügyminisztériumban újonnan elbocsátott főosztályvezetőknek csupán két bűne volt: egyrészt nem voltak az 1990 előtti szocialista nómenklatúra részei, másrészt az Orbán-kormány idején léptek előre főosztályvezetői rangba. | 2002-09-05 16:29:00 | 0 |
| Tankönyv-támogatás Debrecenben | A debreceni önkormányzat újabb 4,5 millió forintnyi tankönyv-támogatást nyújt a rászoruló családoknak - tudatta Kósa Lajos polgármester csütörtöki tájékoztatóján. | 2002-09-05 16:27:00 | 0 |
| A Székely Himnusz zeneszerzőjére emlékeznek Szegeden | A Székely Himnusz zeneszerzőjére, Mihalik Kálmánra emlékeznek halálának 80. évfordulója alkalmából pénteken Szegeden, a Belvárosi temetőben lévő sírjánál - tájékoztatott az alkotó nevét viselő alapítvány kuratóriumi elnöke csütörtökön. | 2002-09-05 16:24:00 | 0 |
| Ellentmondások a bérfejlesztésekben | A kormány, a régi tanácsi szemléletmódot követve, intézményekre és nem feladatra állapította meg a béremeléseket, így, az MSZP-SZDSZ alkotta kabinet ígéretével és sikerpropagandájával szemben, Szolnokon hatszáz ember bérfejlesztésére nincs meg a pénz -
tájékoztatott Balla György az Országgyűlés gazdasági bizottságának fideszes tagja, a város alpolgármestere csütörtökön. | 2002-09-05 16:20:00 | 0 |
| Az igazság ideát van: mégis hiányoznak az SZDSZ-es kormánytag iratai | Annak ellenére, hogy Kuncze Gábor nem is olyan rég, még hazugságnak minősítette Kövér László egy bizonyos SZDSZ-es kormánytag anyagait hiányoló bejelentését, úgy tűnik: az igazság mégis ideát van. Azok után, hogy Markó György, a Történeti Hivatal elnöke megerősítette Kövér László szavait, már Mécs Imre is úgy tudja: a kérdéses iratok valóban nem találhatók meg a hivatalban. | 2002-09-05 16:04:00 | 0 |
| Bizalmas iratokat loptak el Hende Csabától | Bizalmas iratokat loptak el Hende Csabától szerdáról csütörtökre virradó éjszaka, az eltulajdonított aktatáskában a polgári körökkel kapcsolatos iratok voltak. | 2002-09-05 14:58:00 | 0 |
| A Feszty-körkép két és fél milliomodik látogatóját köszöntötték | A Feszty-körkép két és fél milliomodik látogatóját, Kis Éva nyíregyházi tanulót köszöntötték csütörtökön az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban. | 2002-09-05 12:41:00 | 0 |
| Akár egy hónappal hamarabb is átadhatják az M3-as új szakaszát | - Lehet, hogy egy hónappal hamarabb adják át az M3-as új szakaszát. Ez hangzott el a Közlekedéstudományi Egyesület Közúti Szakosztályának tegnapi rendezvényén: a Magyar Autópálya, valamint a Magyar Hídépítő Konzorcium szakmai kirándulásán, az új M3-as szakaszán. | 2002-09-05 12:21:00 | 0 |
| Milyen legyen Pécs? | Egy-egy városnak nem csak házai, műemlékei, idegenforgalmi látványosságai, terei, parkjai vannak, hanem hangulata, íze, lüktetése, lakóinak öntudatos büszkesége is van, akik magukban hordozzák mindazt, amitől Pécs, az Pécs. Ha az itt lakó már nem érzi jól magát, rossz a hangulata, akkor elmenekül, frusztrálódik, egyáltalán nem biztos, hogy a sörsátrak és borutak visszatérésre, maradásra fogják bírni. | 2002-09-05 11:48:00 | 0 |
| A Történeti Hivatal elnöke szerint is hiányoznak SZDSZ-es iratok | Ma reggel az InfoRádióban Markó György elmondta: egy jelenlegi szabad demokrata kormánytagnak hiányzik az aktája az irattárból, és ezt a tényt az úgynevezett Mécs-bizottság tagjai is megállapíthatták volna. | 2002-09-05 11:25:00 | 0 |
| Saron elutasította az EU rendezési tervét | Ariel Saron izraeli kormányfő elvetette szerdán az Európai Unió közel-keleti rendezési tervét, amelynek értelmében 2005-ig létre kellene jönnie egy palesztin államnak. | 2002-09-05 08:18:00 | 0 |
| Bush kongresszusi vezetőkkel tanácskozott | Tom Daschle, az amerikai szenátus demokratapárti többségének a vezetője lehetségesnek nevezte, hogy George Bush elnök megfelelő bizonyítékokkal szolgál majd idővel a kongresszus kétpárti támogatásának elnyeréséhez, de az elnök és a kongresszusi vezetők találkozóján elhangzott érveket nem tartotta kielégítőnek. | 2002-09-05 08:11:00 | 0 |
| Bagdad kész harcba szállni | Az irakiak nem akarnak háborút vívni az Egyesült Államokkal, de ha sor kerül rá, megtorolnak minden amerikai katonai akciót - jelentette ki .Szaddám Huszein iraki elnök szerdán. | 2002-09-05 07:58:00 | 0 |
| Megemlékezés a Kolozsvári Nyilatkozat 10. évfordulójáról | Tudományos emléküléssel és egy Kolozsvári Találkozó megszervezésével kívánnak október végén megemlékezni az 1992. október 24-én kiadott Kolozsvári Nyilatkozat 10. évfordulójáról - közölte szerdán Tőkés László református püspök, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség tiszteletbeli elnöke. | 2002-09-05 07:48:00 | 0 |
| Schmitt Pál készen áll a vitára | Schmitt Pál, a parlamenti ellenzék áltat támogatott főpolgármester-jelölt örömmel fogadta, hogy mind Gy. Németh Erzsébet MSZP-s, mind Demszky Gábor főpolgármester, SZDSZ-es jelölt elfogadta a nyilvános vitára szóló kihívását, egyúttal a nekik szóló levelében arra tett javaslatot, hogy jövő szerdán a viták lebonyolítási rendjéről munkatársaik egyeztessenek. | 2002-09-05 07:44:00 | 0 |
| Sokszínű politikai kultúrára van szükség | Az írott sajtó, valamint a rádiók és televíziók valamennyi szerkesztőjének, vezetőjének teljes átvilágítását követeli és a Magyar Nemzet ellehetlenítése ellen tiltakozik a Százak Tanácsa közleményében. | 2002-09-04 20:55:00 | 0 |
| Kövér László: 2003 után a legnehezebb esztendők az önkormányzatokra várnak | Kövér László szerint 1990 óta az eddigi legagresszívebb hatalomtechnika érvényesül. A Fidesz - Magyar Polgári Párt országos választmányának elnöke, a párt alelnöke Szécsényben a polgári koalíció Nógrád megyei kampánynyitó nagygyűlését megelőző sajtótájékoztatón leszögezte: a Medgyessy-kormány jóléti csomagjának alapjait az elmúlt négy év közös munkája és nem az előző 50 nap alatt teremtette meg. | 2002-09-04 20:14:00 | 0 |
| Már a vizsgálatok megkezdése előtt ítéletet hoztak a szocialisták | A GYISM-nek dolgozni kellene a Hold utcában, a szocialistáknak pedig észre venni, hogy kormányra kerültek, és nem a volt kormányt kritizálni saját semmittevésük elleplezésére - mondta Deutsch Tamás azon a sajtótájékoztatón, ahol Jánosi György ma nyilvánosságra hozott vádjaira és a száznapos programra reagált. | 2002-09-04 18:39:00 | 0 |
| A kormány bosszút áll a gazdákon | A kormány megfosztotta a családi gazdaságokat, a mezőgazdasági vállalkozókat, az őstermelőket, továbbá a kis- és közepes vállalkozásokat attól, hogy érdekeik képviseletét saját szervezetük láthassa el, amikor nem tette lehetővé, hogy a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) tagot delegálhasson a Magyar Nemzeti Földalap (NFA) Ellenőrző Bizottságába - tudatja a MAGOSZ által kiadott közlemény. | 2002-09-04 18:11:00 | 0 |
| A Zöld Gondolat Lovagrend kerékpáros követei Szombathelyen | Szombathelyre érkeztek szerdán a Zöld Gondolat Lovagrend biciklis hírnökei, akik a természet, a környezet és az egészség védelemének fontosságára kívánják felhívni a város lakóinak figyelmét. | 2002-09-04 17:59:00 | 0 |
| Turi-Kovács Béla a környezetvédelmi bizottság feladatairól | Megoldatlan az árvízvédelemben használt több millió műanyag zsák elhelyezése, ezért az Országgyűlés Környezetvédelmi Bizottsága mielőbb tájékozódni kíván arról, hogy a szaktárcák mit kívánnak tenni az ügyben - mondta Turi-Kovács Béla (Fidesz), a bizottság elnöke szerdai budapesti sajtótájékoztatóján. | 2002-09-04 17:13:00 | 0 |
| Hatvan éve halt meg Móricz Zsigmond | Hatvan évvel ezelőtt, 1942. szeptember 5-én hunyt el Móricz Zsigmond író, újságíró, szerkesztő, a XX. századi magyar realista próza egyik legnagyobb alakja. | 2002-09-04 17:08:00 | 0 |
| Az Írásbeliség világnapja | Az írásbeliségről való gondolkodás parlamenti ciklusoktól független, azokon átívelő össznemzeti, a civilizált társadalmakat érintő kérdés - fogalmazott Nagy Attila olvasáskutató az Írásbeliség világnapja alkalmából tartott sajtótájékoztatón szerdán, az Országos Széchényi
Könyvtárban. | 2002-09-04 17:05:00 | 0 |
| Kormányzati ellentmondás | Medgyessy Péter egy júniusi lakossági fórumon a hatalmi ágak szétválasztása érdekében amellet érvelt, hogy a kormánynak az Országgyűlés épületén kívül kell helyet találni. Gál J. Zoltán kormányszóvivő ezzel szemben tegnap " feltünő ellentmondásba keveredett kenyéradó gazdájával". A Fidesz - Magyar Polgári Párt országgyűlési frakciója közleményében arra kéri a kormányszóvivőt: nyilatkozzon "ezentúl a miniszterelnök, vagy a kormányszóvivő álláspontja a mérvadó". | 2002-09-04 16:53:00 | 0 |
| Pakisztáni foglyokat engedtek szabadon Afganisztnban | Az afgán kormány szerdán szabadon bocsátott 55 pakisztáni állampolgárságú és az előző tálib rendszerrel való együttműködéssel vádolt foglyot, mert már nem tartja őket veszélyesnek az ország biztonságára nézve. | 2002-09-04 15:46:00 | 0 |
| Bliar nem zárja ki az Irak elleni háborút | A brit külügyminisztérium szerint "nagyon meggyőzőek" lesznek azok az adatok, amelyeket Nagy-Britannia a közeljövőben kíván nyilvánosságra hozni Irak tömegpusztító fegyverek kifejlesztését célzó erőfeszítéseiről. | 2002-09-04 15:29:00 | 0 |
| Bekiabálásokkal zavarták Powell beszédét | Colin Powell amerikai külügyminiszter hangos nemtetszések és fütyülések által többször megszakított beszédében védelmébe vette az Egyesült Államok környezetvédelmi politikáját a johannesburgi Föld-csúcsértekezlet szerdai ülésén. | 2002-09-04 15:18:00 | 0 |
| A Tages-Anzeiger az ügynökügyről | A Tages-Anzeiger című svájci lap szerdán Bécsben székelő tudósítója, Silvia Höner cikkét közölte "Le akarják leplezni Magyarország ügynökeit" címmel. Höner cikkéből megismerhetik a svájciak, hogy kiknek a besározása történt meg a Magyar Hírlapban, s azt is, hogy az ügynökügy belső válságot okozott az SZDSZ-nek. Nem leplezi a szerző, hogy a Mécs-bizottság nyilvánosságra hozott listája elterelte Medgyessy Péterről a figyelmet. | 2002-09-04 14:31:00 | 0 |
| Szemfényvesztés a munka világában | Kiss Péter és a foglalkoztatási szakemberek kétségkívül nagy mesterek amennyiben a látszatot és a szemfényvesztést az értékelhető kategóriába soroljuk - mondta Őry Csaba. Kifejtette: a munkaügyi minisztérium az egyetlen olyan tárca, amely az elmúlt három hónapban szinte semmit sem tett, de ezt a semmit kiválóan propagálta. | 2002-09-04 13:54:00 | 0 |
| Várhegyi Attila kérdései Görgey Gáborhoz | Egy napilapban az a hír jelent meg, mely szerint a Görgey Gábor vezette minisztérium anyagilag támogatna egy napi 15 perces, külső gyártásban készítendő kulturális műsort. Várhegyi Attila, a kulturális tárca korábbi politikai államtitkára, a Fidesz pártigazgatója ezzel kapcsolatban intézte kérdéseit az NKÖM miniszteréhez. | 2002-09-04 13:21:00 | 0 |
| Népszavazás Pest megye önálló régióvá válásáról | A Pest megyeiek október 20-án, az önkormányzati választással egybekötve arról is szavaznak, hogy támogatják-e a megye önálló régióvá válását, a fővárostól való elszakadást. A népszavazás részleteiről szerdán tájékoztatta a sajtó képviselőit Budapesten a megyei közgyűlés főjegyzője. | 2002-09-04 13:03:00 | 0 |
| Budapest vezetése érzéketlen a környezetvédelmi problémák iránt | A dunai árhullám után a Hajógyári-szigetet elborító környezetkárosító, fertőzésveszélyes iszapüledékre hívta fel a figyelmet Tirts Tamás, a fővárosi Fidesz-MDF-MKDSZ-frakció vezetője és Bús Balázs, a Fidesz III. kerületi elnöke, fővárosi képviselő szerdán. | 2002-09-04 13:02:00 | 0 |
| Magas rangú palesztin vezetővel találkozik Saron | Ariel Saron izraeli miniszterelnök hónapok óta először találkozóra készül egy magas rangú palesztin politikussal. | 2002-09-04 12:56:00 | 0 |
| Solana óvja Amerikát a magánakciótól | Javier Solana, az Európai Unió külpolitikai képviselője szerdán egy német lapinterjúban óvta az Egyesült Államokat Irak megtámadásától. | 2002-09-04 11:57:00 | 0 |
| Pohl: az európai stabilitási paktum halott | Az európai stabilitási paktum Rüdiger Pohl, a hallei gazdaságkutató intézet elnöke szerint megbukott. - A stabilitási paktum halott. Gazdasági szempontból különben az lenne a legjobb, ha stabilitási paktum helyett a gazdaságpolitika megítélését a piacokra bíznák - közölte a közgazdász a Financial Times Deutschland szerdai számában. | 2002-09-04 11:53:00 | 0 |
| Megkezdődött a Föld-csúcs zárónapja | Szerda reggel Johannesburgban megkezdődött a fenntartható fejlődés érdekében rendezett Föld-csúcstalálkozó zárónapja. A résztvevők az utolsó tárgyalási napon hivatalosan elfogadják a konferenciát lezáró akciótervet. | 2002-09-04 10:51:00 | 0 |
| Tiltott a Google a kommunista Kínában | Kína letiltotta a hozzáférést a népszerű amerikai Google internetes keresőprogramhoz, és a médiafelügyelet szigorítását szorgalmazza a novemberi kommunista pártkongresszus előtt. | 2002-09-04 10:47:00 | 0 |
| Bush keresi a kapcsolatot a törvényhozókkal Irak ügyében | George Bush amerikai elnök szerdán kongresszusi vezetőkkel találkozik a Fehér Házban, hogy meggyőzze őket Szaddám Huszein iraki elnök eltávolításának szükségességéről. | 2002-09-04 10:10:00 | 0 |
| Veszélyben az osztrák kormánykoalíció? | Susanne Riess-Passer pártelnök-alkancellár a jobboldali populista Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) 12 órán át tartó vezetőségi ülésén győzött a Jörg Haiderrel való viszály magját alkotó konkrét kérdésben, ám a szükségesnél messze több funkcionárius rendkívüli kongresszust indítványozott, s erre az esetre Riess-Passer lemondását helyezte kilátásba. Ezt viszont nem fogadja el a koalíciós partner Osztrák Néppárt (ÖVP), így fennáll a lehetőség, hogy a kormány széthullik és még idén előrehozott választásokat tartanak. | 2002-09-04 10:03:00 | 0 |
| Villongás palesztin fegyveresek és libanoni katonák között | Legkevesebb két halottja és tizennégy sebesültje volt szerda reggel a libanoni katonák és palesztin fegyveresek között kirobbant összecsapásnak egy libanoni menekülttáborban. | 2002-09-04 09:51:00 | 0 |
| Világturnén gördülnek a kövek | Közép-európai idő szerint szerdára virradóra a fennállásának 40. évfordulóját idén ünneplő Rolling Stones megtartotta jubileumi világturnéjának első koncertjét Bostonban. | 2002-09-04 09:49:00 | 0 |
| November 7-én népszavazás lesz Gibraltár státusáról | A gibraltári kormány november 7-ére írja ki a népszavazást a brit koronagyarmat jövendő státusáról - jelentette be kedden Peter Caruana kormányfő. | 2002-09-04 08:21:00 | 0 |
| Az amerikai politika célja az iraki kormányváltás | Az amerikai elnök változatlanul bízik abban, hogy az ENSZ fegyverzetellenőrei visszatérhetnek Irakba, és megvizsgálhatják, vajon Szaddám Huszein kormánya tartja-e magát leszerelési ígéreteihez. | 2002-09-04 08:18:00 | 0 |
| Az európaiak többsége támogatná Irak megtámadását | Az európai polgárok többsége támogatna egy Irak elleni támadást, feltéve, hogy az Egyesült Államok ehhez megszerzi az ENSZ felhatalmazását és szövetségeseinek támogatását - derül ki egy Washingtonban nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatásból. | 2002-09-04 08:16:00 | 0 |
| Egyeztették az akciótervet a Föld-csúcs résztvevői | Sikerült véglegesen egyezetni a hetven oldalas akciótervet a fenntartható fejlődésről Johannesburgban folyó ENSZ-csúcsértekezleten. A miniszteri szintű egyeztetéseken az utolsó pillanatokban is voltak még nézeteltérések, de végül is az elnökség közlése szerint mindenben sikerült megállapodni. | 2002-09-04 08:11:00 | 0 |
| Megújult a sulinet.hu | A tanévkezdésre megújult a Sulinet honlap; a világháló legnagyobb magyar nyelvű oktatási portálja számos újdonsággal várja az általános és középiskolás diákokat, tanáraikat és szüleiket. | 2002-09-04 08:03:00 | 0 |
| Ughy Attila: Több száz milliós kár érte a kerületet | A XVIII. kerületi Fidesz-elnök, polgármester-jelölt szerint a szocialista vezetésű önkormányzat elmúlt nyolc éve alatt több száz millió forintos kár érte a kerületet. Ughy Attila kedden a kerületi polgári körök által a városháza elé szervezett rendezvényen vett részt. A kerületi politikus Mester László szocialista polgármester, országgyűlési képviselőnek a többi közt azt rótta fel, hogy az általa vezetett hivatal mulasztásai miatt a helyi pakuratavak felszámolása mintegy 400 millió forint kárt okozott Pestszentlőrinc és Pestszentimre lakóinak. | 2002-09-03 20:22:00 | 0 |
| Bush összehívatta a szenátus tagjait az Irak elleni támadással kapcsolatban | Az amerikai elnök szerdára magához kérette a törvényhozás vezető tisztségviselőit, hogy Irakról tárgyaljon velük - közölték a kongresszus illetékesei. | 2002-09-03 20:13:00 | 0 |
| Lelassult a Vásárhelyi Terv | Az utóbbi időben látványosan lelassult a Vásárhelyi Terv továbbfejlesztett változatának érdemi indítása, ezért a tiszai árhullámoktól veszélyeztetett települések lakossága sürgeti a koncepcióba foglalt teendők mielőbbi megkezdését - hangzott el a témában Szolnokon rendezett tanácskozást követő sajtótájékoztatón. | 2002-09-03 19:38:00 | 0 |
| Blair: az iraki rezsim tömegpusztító fegyverek megszerzésére törekszik | Tony Blair brit kormányfő kedden ígéretet tett arra, hogy a következő hetekben közzéteszik az iraki rezsim tömegpusztító fegyverek kifejlesztését és gyártását célzó programjáról rendelkezésre álló adatokat. Az észak-angliai sedgefieldi választókörzetében kedden megtartott nemzetközi sajtóértekezletén a brit miniszterelnök leszögezte: semmilyen döntés nem született egy Irak elleni katonai fellépésről. | 2002-09-03 19:14:00 | 0 |
| Funar hűbéri birtokának tekinti Kolozsvárt | Kolozsváron a törvényességet sértő helyzet alakult ki, a várost a polgármester saját hűbéri birtokának tekinti - jelentette ki kedden Victor Ponta, a román miniszterelnöki hivatal ellenőri testületének elnöke. Kolozsvári sajtóértekezletén Ponta elmondta, hogy nemcsak számára, de sajnos Romániában és az ország határain túl is mindenki számára ismert, hogy milyen súlyos problémák vannak Kolozsváron; a város közigazgatási válsággal küzd. | 2002-09-03 18:55:00 | 0 |
| Alaptalanul vádaskodik a GYISM | Nem igazak azok a vádak, amelyeket a volt Ifjúsági és Sportminisztérium egykori vezetői ellen felhoz a tárca jelenlegi vezetése; erről Bodor András volt közigazgatási államtitkár és Szabó László volt helyettes államtitkár beszélt kedden Budapesten újságíróknak a tárca épülete előtt. | 2002-09-03 17:39:00 | 0 |
| A Parlament legyen a parlamenté | Szájer József, az Országgyűlés alelnöke hangsúlyozta: a világ egyetlen parlamentjében sem képzelhető el, hogy a köztársasági elnök illetve a miniszterelnök és hivataluk olyan sok irodahelyiséget foglaljanak el az ország házában, mint amennyit Magyarországon. Szájer József és Salamon László jelképesen a kormányszóvivői iroda előtt az Országházban tartottak ma sajtótájékoztatót, ahol azt a törvényjavaslatot bírálták, amely a közjogi intézmények Parlamentből történő kiköltözését célozza. | 2002-09-03 17:19:00 | 0 |
| Megsemmisítő döntés az SZDSZ-nél | Megsemmisítette a Fővárosi Bíróság (FB) az SZDSZ Országos Ügyvivői Testületének azt a döntését, mellyel júniusban feloszlatták a párt XVII. kerületi szervezetét - derült ki az elsőfokú, nem jogerős ítélet kihirdetésekor kedden. Az FB a súlyos érdeksérelem megelőzése érdekében felfüggesztette a vitatott ügyvivői döntés végrehajtását. | 2002-09-03 16:45:00 | 0 |
| Nem indulhat magyar fővállalkozó az autópálya-építési tenderen | A Vegyépszer Rt. nem tud indulni a múlt héten meghirdetett három autópálya, és egy autóút megépítésére kiírt előminősítéses közbeszerzési eljáráson, mivel nem tudja teljesíteni azt a feltételt, hogy 2001 végéig átadott autópálya-építési referenciával rendelkezik - mondta Farkas László, a Vegyépszer Rt. vezérigazgató-helyettese az oszlári Tisza-hídnál tartott sajtótájékoztatón kedden. | 2002-09-03 16:43:00 | 0 |
| A főváros I. kerülete támogatást ad prágai testvérvárosának | Két és fél millió forintos helyreállítási támogatást nyújt a főváros I. kerülete testvérvárosának, a prágai I. kerületnek - adta hírül a Budavári Önkormányzat közleménye kedden. | 2002-09-03 16:24:00 | 0 |
| Polgári összefogás Szombathelyen | Mind a tizenhét szombathelyi választókerületben közösen állít önkormányzati képviselőjelöltet a Fidesz és az MDF. A két párt városi szervezetének keddi sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy valamennyi jelöltjük számára összegyűjtötték a szükséges mennyiségű ajánlószelvényt, de a gyűjtését tovább folytatják. | 2002-09-03 16:01:00 | 0 |
| Közös Fidesz-MDF lista Komárom-Esztergom megyében | Közös listákat állított a Fidesz és az MDF Komárom-Esztergom megyei szervezete az őszi önkormányzati választásra - jelentette be a két párt megyei elnöke kedden Tatabányán, sajtótájékoztatón. | 2002-09-03 15:49:00 | 0 |
| Schmitt Pál nyilvános vitára hívja Gy. Némethet és Demszkyt | Nyilvános vitára invitálja Schmitt Pál, független főpolgármester-jelölt az MSZP és az SZDSZ jelöltjét. Ezt Schmitt Pál keddi sajtótájékoztatóján jelentette be, és hozzátette, hogy még aznap elküldi a nyilvános vitára invitáló levelét Gy. Németh Erzsébetnek és Demszky Gábornak.
Elmondta: a vita időpontja még nincs kijelölve, de a kampánycsendig bármikor, bárhol, akár többször is hajlandó programját ütköztetni a másik két jelöltével. | 2002-09-03 15:48:00 | 0 |
| Leszereltek az első, hat hónapra bevonult katonák | Leszerelt az a 2721 fiatal, akik elsőként teljesítettek hat hónapos sorkatonai szolgálatot - közölte a Magyar Honvédség Hadkiegészítő és Kiképző Parancsnoksága kedden. | 2002-09-03 15:46:00 | 0 |
| Politikai szemfényvesztés Bihary Gábor állítása | Az MSZP-SZDSZ-Centrum közös polgármesterjelöltje félre akarja vezetni a közvéleményt, amikor arról beszél, hogy az önkormányzat nem nyújtott be pályázatokat a főváros stratégiai alapjához - nyilatkozta Tarlós István, a III. kerület független polgármestere. | 2002-09-03 15:15:00 | 0 |
| Kiállítás és megemlékezés Móricz Zsigmond halálának évfordulóján | Kiállítással és megemlékezéssel tisztelegnek a XX. századi magyar realista próza kiemelkedő alakja, Móricz Zsigmond előtt, halálának 60. évfordulója alkalmából csütörtökön a fővárosban. A Móricz Zsigmond Társaság szervezésében az író, újságíró, szerkesztő sírjánál Budapesten, a Fiumei úti temetőben koszorúzással egybekötött megemlékezést tartanak. A Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM) "...akcióba kezd az arc..." címmel nyílik kiállítás Móricz Zsigmondot ábrázoló portrékból. | 2002-09-03 13:20:00 | 0 |
| Orosz figyelmeztetés Iraknak | Oroszország szerint jelenleg megvan a lehetőség az iraki helyzet tárgyalásos rendezésére, és Moszkva minden eszközzel ezt kívánja szorgalmazni. Oroszország egyúttal elvárja, hogy Irak tegye lehetővé a világszervezet fegyverzetellenőreinek visszatérését az országba. Ez derült ki a Nadzsi Szabri iraki külügyminiszter hétfői moszkvai tárgyalásait követő hírügynökségi elemzésekből. | 2002-09-03 13:09:00 | 0 |
| A palesztinok nem nyugszanak | A szélsőséges palesztin szervezetek nem hajlandók felfüggeszteni Izrael elleni támadásaikat. Száeb Erekat palesztin főtárgyaló elítélte az izraeli legfelsőbb bíróság döntését palesztinok kiutasításáról. | 2002-09-03 13:02:00 | 0 |
| Irak hajlandó együttműködni az ENSZ-szel | Irak késznek mondta magát az ENSZ-szel való együttműködésre a közel-keleti ország és az Egyesült Államok viszonyában kialakult válság átfogó rendezése érdekében, de csak akkor, ha az iraki fegyverprogrammal kapcsolatos amerikai aggodalmak megalapozottak, és nem csupán ürügyet jelentenek egy katonai támadás igazolására. | 2002-09-03 12:53:00 | 0 |
| Mikola az egészségügy várható helyzetéről | Mikola István szerint a Medgyessy-kormány egészségügyet érintő bérintézkedései szándékukban jók, végrehajtásuk azonban elkapkodott, és hosszú távon nagy árat fizetnek majd miatta az intézmények. | 2002-09-03 12:41:00 | 0 |
| "Egy a tábor és egy a zászló" - köszönet a pénteki demonstráció résztvevőinek | Most, amikor hazánkban nemsokára egyfordulós, tehát a politikai vélemény módosítására lehetőséget nem nyújtó önkormányzati választásokra kerül sor, elengedhetetlen a teljes összefogás - áll a Szövetség a Nemzetért Polgári Kör közleményében. | 2002-09-03 11:34:00 | 0 |
| Teljes az egyetértés Irakkal kapcsolatban | A Fehér Ház hétfőn elutasította azokat az iraki bejelentéseket, melyek szerint Bagdad nyitott az ENSZ fegyverzetellenőreinek újbóli fogadására, és cáfolta, hogy ellentétek lennének az amerikai vezetésben az Irakkal kapcsolatos politikában. | 2002-09-03 08:20:00 | 0 |
| Teljes káosz a szerbiai szocialistáknál | Teljes a káosz a szerbiai szocialistáknál a tekintetben, hogy ki lesz a párt jelöltje a szeptember végén esedékes szerbiai elnökválasztáson. | 2002-09-03 08:15:00 | 0 |
| Musarraf szerint nem kell több amerikai katona | Hibás és felesleges lépés lenne további amerikai katonákat küldeni Pakisztánba az Oszama bin Laden vezette al-Kaida terrorhálózat tagjainak üldözésére, mivel az Iszlámábád e célra bevetette saját hadseregének és határőrségének egy részét, és nincs szükségük további külső segítségre - jelentette ki Pervez Musarraf pakisztáni elnök, a CNN hírcsatornának nyilatkozva. | 2002-09-03 08:02:00 | 0 |
| Déli harangszó: a Fidesz felháborítónak tartja Agárdi Péter álláspontját | A Fidesz - Magyar Polgári Párt tiltakozik Agárdi Péter javaslata ellen, mely megváltoztatná a déli harangszó jelenlegi szerkezetét, s felszólítja az őt küldő Magyar Szocialista Pártot, hogy delegáltja véleményétől határolódjon el, s kezdeményezze az Országgyűlés Elnökénél Agárdi Péter visszahívását. | 2002-09-02 19:01:00 | 0 |
| Ragáts Imre szerkeszti a Híradót? | Az MTV civil kurátorai leszögezik: Ragáts Imre többször megtiltotta a civil kurátorok közleményeinek közzétételét a Híradóban. Olyan intézkedéseket hozott, amellyel hosszú távra gazdaságilag ellehetetleníti a Magyar Televíziót, ezért az MTV Felügyelő Bizottsága is a Fővárosi Ügyészséghez fordult. Az MSZP kézi vezérléssel irányítja a Magyar Televíziót, ott folytatja, ahol 1998-ban abbahagyta. Hatalmas fizetésekkel kinevezteti saját klientúráját, próbaidő helyett 5 éves szerződésekkel bebetonoztatja az egyszer már több milliós végkielégítéssel távozott munkatársakat. | 2002-09-02 17:30:00 | 0 |
| Izraeli vadtelep | Egy hónap alatt nyolc új vadtelepet létesítettek izraeliek a Jordán folyó nyugati partján - adta tudtul közleményében a Békét Most! izraeli mozgalom. | 2002-09-02 15:53:00 | 0 |
| Elfogtak egy palesztin terrorista vezetőt | Izraeli katonák elfogták a ciszjordánaiai Dzsenín közelében az Iszlám Dzsihád palesztin terrorszervezet fegyveres szárnyának egyik vezetőjét, a 42 éves Mohamed Ahmed Amin Dzsarart - közölték izraeli katonai források. | 2002-09-02 15:48:00 | 0 |
| Még mindig munkál a félelem | Szomorú és fájdalmas, hogy az emberekben még mindig ott van a szorongás - nyilatkozta lapunknak Mayer Mihály pécsi megyés püspök. A katolikus főpap augusztus 20-án, a Szent István-bazilika előtt tartott beszédében az átvilágításról azt mondta: nem az áldozatokat kellene pellengérre állítani, hanem az áldozatgyártókat. | 2002-09-02 15:31:00 | 0 |
| MSZP-s kakukkpolitika: beleülni a készbe | A Medgyessy-kormány első száz napjáról tartott sajtótájékoztatót Áder János a Fidesz frakcióvezetője és Varga Mihály frakcióvezető-helyettes. Áder János mindenekelőtt arra a konferenciára és ünnepségre hívta fel a figyelmet, amelyen Medgyessy Péter az elmúlt száz nap kapcsán azt mondta: a következő években nem tudunk olyan nagy elosztási csomagokat vállalni, mint 2002-ben, hiszen a nagy elosztási csomagok olyan kockázattal járnak, amelyek csökkentenék az ország versenyképességét. | 2002-09-02 14:48:00 | 0 |
| Megváltoztatná az MSZP a déli harangszót? | A Magyar Rádió elnöksége nem kívánja megváltoztatni a Déli harangszót - tudatta hétfői ülését követően a testület közleményben, kommentálva a Magyar Nemzet mai hírét. A tájékoztatás szerint a testület hétfő délelőtti ülésén e kérdésben azt követően foglalt állást, hogy több történelmi egyház vezetője tiltakozott az elképzelés miatt. | 2002-09-02 14:24:00 | 0 |
| Schröder és Chrétien felszólalása a Föld-csúcson | Gerhard Schröder német kancellár és Jean Chrétien kanadai miniszterelnök hétfői felszólalásaikban egyebek közt a globális felmelegedésre vonatkozó kiotói jegyzőkönyv aláírására szólították fel a Föld-csúcstalálkozón részt vevő országokat. Schröder beszédében utalt arra, hogy az augusztusban a világ több táján tapasztalt szélsőséges időjárási viszonyok alátámasztják azt a tényt, miszerint éghajlati, légköri változások mennek végbe a Földön. | 2002-09-02 13:52:00 | 0 |
| Tankönyv nélkül mentek iskolába a roma gyerekek Jánosházán | Tankönyvek nélkül kezdte meg az évet Jánosházán több mint nyolcvan iskolás korú roma gyerek, mert a helyi kisebbségi önkormányzat nem tudta kifizetni a tankönyv-segélyezésre szánt összeget - közölte hétfőn Dömötör Attila, a Jánosházi Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke. Tájékoztatása szerint a tankönyvvásárlás támogatásához szükséges 420 ezer forint a kisebbségi önkormányzat számláján van, már hónapokkal korábban elkülönítették 1,4 millió forintos költségvetésükben. | 2002-09-02 13:01:00 | 0 |
| Elkezdődött a politikusok tanácskozása a Föld-csúcson | Számos állam- és kormányfő részvételével hétfőn Johannesburgban megkezdte záró szakaszát a globális fejlődés és a környezetvédelem összehangolásával foglalkozó ENSZ-konferencia. | 2002-09-02 11:34:00 | 0 |
| Saron nem engedné vissza Arafatot Ciszjordániába | Ariel Saron izraeli miniszterelnök kijelentette: amennyiben Jasszer Arafat palesztin vezető távozik Ciszjordániából, nem fogja engedni visszatérését. | 2002-09-02 11:29:00 | 0 |
| al-Kaida-terroristák Libanonban | Az al-Kaida nevű terrorszervezet csaknem kétszáz tagja telepedett le Libanonban a szíriai hatóságok tudtával - írja hétfői számában a Háárec című izraeli újság. | 2002-09-02 11:27:00 | 0 |
| Kovács P. József augusztus 30-i beszéde | Jó estét kívánok kedves nézőink, köszöntöm Önöket! Talán elfogadják tőlem ezt a megszólítást, hiszen több mint negyven éven keresztül köszöntöttem Önöket így a televízió képernyőjén keresztül. Most személyes találkozásra is sor került. Kollégáim, akik még ma is az MTV-ben dolgoznak, és akik éppúgy a polgári értékeket vallják magukénak mint én, megkértek jöjjek el ide ma este és beszéljek a nevükben. | 2002-09-02 08:17:00 | 0 |
| Mindszenty-zarándoklat Máriaremetére | Jubileumi gyalogos zarándoklat indul "egyházunkért és hazánkért" szeptember 14-én a Városmajorból Máriaremetére - tájékoztattak a szervezők. A közlemény szerint az engesztelő úttal a városmajori és máriaremetei katolikus egyházközség arra a zarándoklatra emlékezik,
amelyet 55 évvel ezelőtt, a Boldogasszony évében Mindszenty József néhai bíboros, hercegprímás hirdetett meg. | 2002-09-02 07:39:00 | 0 |
| A kis és családi vállalkozások fontosságát hangsúlyozta Rogán Antal | Mivel az igazság a mi oldalunkon áll, a következő országgyűlési választáson, legyen az bármikor is, győzni fogunk, ehhez azonban a nemzeti oldal egységének megteremtése szükséges - mondta Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezető-helyettese vasárnap Szentendrén. | 2002-09-01 18:07:00 | 0 |
| Deutsch az MSZP-s kampánynyitóról | A Fidesz budapesti elnöke szerint a szocialisták a bolondját járatják a fővárosi választókkal, amikor az "itt a Gy. Németh, hol a Gy. Németh" játékot játsszák. | 2002-09-01 17:23:00 | 0 |
| Robbantások Afganisztánban | Öt ember életét vesztette három különálló robbanásban Afganisztán területén, harmincegyen pedig megsebesültek. | 2002-09-01 16:22:00 | 0 |
| Powell fegyve ellenőröket küldene Irakba | Colin Powell amerikai külügyminiszter szerint az iraki válság megoldásához vezető első lépésként az Egyesült Államok azt akarja, hogy térjenek vissza Irakba a nemzetközi fegyverellenőrök, hogy felmérhessék Szaddám Huszein hadiképességét. | 2002-09-01 16:12:00 | 0 |
| Pokorni Zoltán augusztus 30-i beszéde | Jó estét kívánok! Jó estét kívánok mindenkinek! Azért jöttem el ide ma este, mert itt a helyem. Azért jöttem el ide ma este, mert egy ideje nem voltam semmilyen politikai rendezvényen, s talán még egy ideig nem is leszek, de fontosnak tartottam, hogy ezt a mai alkalmat megragadjam, hogy megköszönjem mindenkinek, aki figyelemmel volt irántam, megköszönjem mindenkinek, aki felhívott, levelet írt, megköszönjem a saját és a családom nevében. | 2002-09-01 14:55:00 | 0 |
| Kerényi Imre augusztus 30-i beszéde | Szervusztok testvérek! Szervusztok érintettek! Szervusz MDF, szervusz Fidesz! Szervusztok kereszténydemokraták, kisgazdák, nemzeti liberálisok és nemzeti radikálisok! Szervusztok szociáldemokraták, szocialisták! Szervusztok jobb- és balodali honfiak, szervusztok romák! Szervusztok örmények, rácok, horvátok, svábok, tótok, zsidók, románok! Szervusztok magyarok! Szervusz nemzeti oldal! Éljen szeretett hazánk, Szent István Magyarországa! | 2002-09-01 14:53:00 | 0 |
| Együtt, egy akarattal | "A hiányok egyre hosszabbodó láncolata keserűséggel tölt el bennünket. Ebben a most épülő új szocializmusban nem a boltok piacáról hiányzik az áru. Ebben az új szocializmusban nem az hiányzik, ami megvehető, hanem az, ami nem vehető meg, mert nem ára, hanem értéke van." | 2002-09-01 14:43:00 | 0 |
| Palesztina elítélően nyilatkozik a világról | SzaebErakat palesztin főtárgyaló elítélte a világ országainak - különösen az Egyesült Államoknak - a hallgatását az izraeli haderők ciszjordániai támadásairól, amelyeket ismételten "állami terrorizmusnak" minősített. | 2002-09-01 13:13:00 | 0 |
| Tűzharc Indonéziában | Az indonéz hadsereg katonái tűzharcot vívtak egy fegyveres csoporttal, nem messze attól a Pápua tartománybeli helyszíntől, ahol előző nap ismeretlen fegyveresek meggyilkoltak három embert - köztük két amerikai tanítót -, további 14-et pedig megsebesítettek. | 2002-09-01 12:40:00 | 0 |
| Palesztina megbüntetné Izraelt | A palesztin vezetés követeli a Biztonsági Tanács sürgős összehívását amiatt, hogy a legutóbbi izraeli hadműveletek következtében meghalt több palesztin civil. | 2002-09-01 12:32:00 | 0 |
| Harc a terrorizmus ellen | Mintegy 150 amerikai és izraeli szakértő vett részt Washingtonban egy háromnapos kollokviumon, hogy tapasztalatot cseréljen a terrorizmus elleni harc eszközeiről, módszereiről - közölte az izraeli közszolgálati rádió. | 2002-09-01 11:45:00 | 0 |
| "Csak azért is tűzijáték" | A Fidesz - Magyar Polgári Párt sajnálattal állapítja meg, hogy a kormány annak ellenére ragaszkodott az elmaradt augusztus 20-i tűzijáték utólagos megrendezéséhez, hogy a magyar polgárok többsége megértéssel fogadta az ünnepi látványosság árvízi védekezés miatti elmaradását. | 2002-09-01 11:34:00 | 0 |
| A Fidesz kulturális kabinetjének közleménye | A Fidesz - Magyar Polgári Párt országgyűlési képviselőcsoportjának kulturális kabinetje egyetért a Magyar Televízió gazdálkodásának átvilágításával, s bízik abban, hogy a vizsgálat kiterjed az 1996 - 1998 közötti időszak szocialista klientúrával kötött szerződéseire is. | 2002-08-31 17:19:00 | 0 |
| T. Ház ifiknek | Egy kicsit Liliputhoz hasonlít az ifjúsági szervezetek világa. Piciben (vagy nagyban?) tükrözi a "felnőtt"-közélet vonásait, sőt grimaszait. Átpolitizáltság, cselek, sugdosó háttéregyeztetések; mindezeket már-már mulatságos e "birodalomban" is fölfedezni. Ám valójában mégsem az. A csúcsszervezet megalakításának kísérletei most azokban is izgalmat keltenek, akiket ez a kérdés csupán a korosztály szolgálata végett érdekel. | 2002-08-31 17:01:00 | 0 |
| Munkáspárt: az SZDSZ túlsúlyos a kormányzatban | A Munkáspárt Központi Bizottsága szerint nem a legjobban megy a szekér. Bár leszögezik: egyetértenek a jóléti intézkedésekkel (melyeket a Fidesz is megszavazott - fidesz.hu), a kormány működésében sok kivetnivalót találnak. Itt van mindjárt elsőnek az SZDSZ kormányzati túlsúlya. Aztán a multik túlzott támogatása, a minimálbér adómentessé tételének hiánya. A Munkáspárt számára kérdés, hogy a kormány csak az önkormányzati választásokig folytatja-e jóléti programját. | 2002-08-31 15:48:00 | 0 |
| Országos református tanévnyitó | A rendszerváltozás óta az egyházi oktatási intézményhálózat talpra állításáért, a tudásra, a hitre, az erkölcsre, a szép és az igaz értékelésére nevelő szellem megerősítéséért tett erőfeszítéseket méltatta szombaton Pápán Mádl Ferenc köztársasági elnök, aki ünnepi köszöntőt mondott az országos református tanévnyitón. | 2002-08-31 15:34:00 | 0 |
| Orbán Viktor augusztus utolsó napján Oxfordban tart előadást | 2002. augusztus 31-én Orbán Viktor Oxfordba utazik, és beszédet mond az Oxfordi Egyetemen. Az Európai Gondolatok Hálózata (European Ideas Network - EIN) néven megalakult új, páneurópai egyesület díszvacsoráján a Christ Chruch College-ban szólal fel a volt miniszterelnök. | 2002-08-31 14:30:00 | 0 |
| Pártállami osztogatás folyik | Egy évvel a millenniumi ünnepségsorozat zárása után, államalapításunk évfordulóján az új kormány - píárfogásnak beillő elterelő hadművelettel körítve - a tűzijátékot nem rendezte meg. Az augusztus 20-i állami ünnepségen - akár a pártállami korszakban - mindannyiunk nevében és adójából kegyenceit tüntette ki. A kormány kulturális programja papíron se adott okot különösebb örömujjongásra, de eddigi kulturális tevékenysége még az ígéretesebb programpontokat is erősen megkérdőjelezi. Várhegyi Attila volt államtitkár a polgári kormány kulturális eredményei tükrében beszél az új érában már megtapasztaltakról. | 2002-08-31 12:45:00 | 0 |
| Magas a 2003-as inflációs kockázat | Ebben az évben már majdnem biztos, hogy a célsávon belül tartható az infláció. A 2003-as 4,5 százalékos jegybanki cél a várható áremelések, a túl magas bérkiáramlás és a kedvezőtlen egyensúlyi adatok miatt ugyanakkor azonban túl nagy kockázatot rejt magában. | 2002-08-31 12:33:00 | 0 |
| Céllövölde | Sokban hasonlít a Mécs-féle "múltfeltáró" parlamenti önképző kör vizsgálati módszere a Rákosi-korszak koncepciós pereinek forgatókönyvéhez. A legszembetűnőbb azonosság: a verdikt akkor is és most is kész volt az eljárás megkezdése előtt. A vizsgálóbizottság által kért adatok közvetlenül azelőtt kezdtek el szivárogni, mielőtt a Medgyessy Péter kémmúltjával foglalkozó testület meghallgatta a botrány főszereplőjét. | 2002-08-31 12:27:00 | 0 |
| Nadrágszíjhúzás kezdődik a PM-ben | Takaréklángra váltott a Pénzügyminisztérium: jövőre szűkül a térítésmentes szolgáltatások és juttatások köre, illetve növekednek a meglévő díjtételek is - derül ki a tárcának a Világgazdaság birtokába jutott köriratából. A PM szerint jövőre a dologi kiadásokon is elkerülhetetlenül faragni kell. | 2002-08-31 12:06:00 | 0 |
| Szabadság az, amit nem vehetnek el | Több százezren tüntettek pénteken az MTV Szabadság téri székháza előtt. A demonstrálók egy szál virággal és egy balliberális újsággal eltemették a sajtószabadságot, és annak ravatalává avatták a televízió épületét. A megmozduláson beszédet mondott többek között Bayer Zsolt, Kerényi Imre, Pokorni Zoltán, Hende Csaba és Orbán Viktor. | 2002-08-31 11:18:00 | 0 |
| Mécs-bizottság: zűrzavar, kiszivárogtatások és rágalmazások műhelye | A Fidesz - Magyar Polgári Párt Országos Elnöksége nyilatkozatában kénytelen volt megállapítani, hogy Mécs Imre mai, zavaros és értelmezhetetlen kijelentéseivel politikai ámokfutásának mélypontjára jutott. Az Elnökség közleményében leszögezi: A Mécs Imre által "érintettnek mondott volt kormánytagok nevét úgy tette közzé, hogy erre sem felhatalmazása, - s ahogy maga is beismerte -, semmilyen meggyőző bizonyítéka nincs." Kijelenti továbbá: "Mécs Imrét egy olyan bizottság vezetésével bízták meg, amely a tisztánlátást és tényfeltárást szolgálta volna, ám neki sikerült azt a teljes zűrzavar, a folyamatos kiszivárogtatások és rágalmazások tragikomikus műhelyévé alakítania." | 2002-08-30 20:19:00 | 0 |
| A Polgári Összefogás jelöltjei Pakson | A 2002. évi önkormányzati választásokra Pakson létrejött a legszélesebb körű Polgári Összefogás. | 2002-08-30 20:03:00 | 0 |
| Nincs egyetértés a Föld-csúcs résztvevői között | A fenntartható fejlődésről Johannesburgban folyó csúcsértekezlet pénteki vitanapját az amerikai és az európai uniós képviselők nézetkülönbsége jellemezte, míg az orosz kereskedelmi miniszter-helyettes úgy nyilatkozott, hogy Moszkva valószínűleg nem írja alá a globális felmelegedésre vonatkozó korábbi kiotói jegyzőkönyvet. | 2002-08-30 19:49:00 | 0 |
| Hatalmas tömeg tüntetett a sajtó szabadságáért | Százezer főre tehető a Szabadság téren, a Magyar Televízió székháza előtt demonstráló tömeg nagysága - jelentette a fidesz.hu tudósítója a helyszínről. A fidesz.hu folyamatosan tudósított a demonstrációról. | 2002-08-30 19:46:00 | 0 |
| Teller Ede a Sapientia tiszteletbeli védnöke | Teller Ede, a Magyarországról elszármazott világhírű amerikai fizikus elvállalta a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) nemzetközi tanácsadó testületének tiszteletbeli elnöki tisztségét, és levélben kérte fel a nemzetközi tudóstársadalmat, hogy támogassa az egyetem ügyét. | 2002-08-30 19:17:00 | 0 |
| Mécs Imre beismerte: nem tudnak semmi biztosat, majd nyilvánosságra hozta listáját | Bár Mécs maga is beismerte, hogy nem tudnak senkiről sem biztosat mondani, az SZDSZ-es politikus pénteki budapesti sajtótájékoztatóján az érintett kormánytagok közé Boros Imrét, Fazakas Szabolcsot, Kádár Bélát, Martonyi Jánost, Medgyessy Pétert, Rabár Ferencet, Raffay Ernőt, Sárossy Lászlót, Nógrádi Lászlót és Bogár Lászlót sorolta. | 2002-08-30 19:04:00 | 0 |
| Pest megyében népszavazás lesz a Budapesttől való elszakadásról | Népszavazást tartanak Pest megyében október 20-án arról, hogy a megye elszakadjon-e a Budapesttel közösen alkotott Közép-magyarországi Régiótól. | 2002-08-30 18:21:00 | 0 |
| Demeter Ervin a Mécs-bizottság hiányzó dokumentumairól | A volt és jelenlegi kormánytagok múltját vizsgáló parlamenti bizottság rendelkezésére álló dokumentumok közül hiányzik egy szabad demokrata volt kormánytagra vonatkozó iratcsomag - közölte Demeter Ervin, az Orbán-kormány polgári titkosszolgálatokat felügyelő minisztere. | 2002-08-30 17:49:00 | 0 |
| Orbán Viktor előadása a Magyarság és reformátusság konferencián | Orbán Viktor szerint állami függetlenségünk megmaradása végső soron csak a történelmi hagyományokra, a kereszténység fundamentumára épülhet. Polgári kormány miniszterelnöke ezt a Magyarság és reformátusság a XXI. században című konferencián jelentette ki pénteken, Budapesten, a Németajkú Református Egyházközség templomában. | 2002-08-30 17:43:00 | 0 |
| A Mécs-bizottság és a honi sajtó közös munkája: nem a múlt tisztázása a cél | Kövér László, a Fidesz - Magyar Polgári Párt választmányának elnöke és Várhegyi Attila pártigazgató pénteken rendkívüli sajtótájékoztatót tartott az ügynökügy kapcsán. Kijelentették: mindaz, ami az úgynevezett ügynökügyben folyik, nem a múlt feltárását szolgálja. Kövér László elmondta: 1995-ben az akkori kormány egyik szabaddemokrata tagjának anyagát kivették a Belügyminisztérium irattárából. | 2002-08-30 16:58:00 | 0 |
| Orbán Viktor a polgári összefogás mellett | - A mostanra kialakult polgári összefogás megőrzését és az egység irányába történő haladást ajánlotta a polgári erőknek Orbán Viktor csütörtökön a győri Nemzeti Színházban. A volt miniszterelnök a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége által rendezett Barankovics emlékülésen tartott előadást zsúfolt ház előtt. | 2002-08-30 15:05:00 | 0 |
| Debrecen: Kósa a város további fejlődése mellett | - Bár még csak egy hete gyűjtik az ajánlószelvényeket, Debrecen 29 választókerületében a Fidesz-MDF választási szövetség valamennyi önkormányzati képviselőjelöltje máris rendelkezik a hivatalos jelöléshez szükséges mennyiséggel, sőt annak többszörösével - jelentették be pénteken a két párt helyi szervezetének sajtótájékoztatóján. | 2002-08-30 14:53:00 | 0 |
| Sajtópert nyert a Fidesz a Sláger Rádióval szemben | Első fokon megnyerte a Fidesz azt a sajtópert, amelyet a Sláger Rádió Műsorszolgáltató Rt. ellen indított azért, mert egy júliusi adásában Fidesz cégekkel kapcsolatos nyomozás meghosszabbításáról adtak hírt. | 2002-08-30 14:10:00 | 0 |
| Békés megye: polgári összefogás az önkormányzati választásokon | Választási együttműködési megállapodást írt alá Domokos László, a Fidesz-Magyar Polgári Párt Békés Megyei Területi Választmányának elnöke és Császárné Gyuricza Éva, a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség (MKDSZ) Békés megyei elnöke - jelentette be Domokos László pénteken Békéscsabán, sajtótájékoztatón. | 2002-08-30 13:57:00 | 0 |
| III. kerületi Fidesz: környezeti katasztrófa a Hajógyári szigeten | A Fidesz óbuda-békásmegyeri szervezete szerint katasztrofális környezetvédelmi állapotok uralkodnak a Hajógyári szigeten. A helyi Fidesz közleményt adott ki, amelyben intézkedéseket vár a főpolgármestertől és a belügyminisztertől. | 2002-08-30 13:46:00 | 0 |
| Ámokfutó Mécs-bizottság: Kádár Béla sem volt ügynök | Tovább tart a Mécs-bizottság "ámokfutása". A polgári oldalhoz tartozó újabb megvádolt politikusról derült ki múltjának tisztasága. Kádár Béla, az Antall-kormány nemzetközi gazdasági kapcsolatokért felelős minisztere ügynöki munkát nem végzett, jelentést nem írt és nem is szervezték be. | 2002-08-30 10:59:00 | 0 |
| Veszély? Valóban a "szélsőjobbról"? | Folyamatos vád éri a rendszerváltozás óta mindazokat, akik kertelés nélkül, egyértelmű véleményt mondanak. Hamarosan megkapják a "szélső", többnyire jobboldali eposzi jelzőt, és az eposzi jelző szabályai szerint ettől a minősítéstől nem szabadulhatnak. Mindazokat, akik a megbélyegzettekkel szóba állnak, beszélgetnek, meghallgatják a véleményüket, hamarosan szintén eléri a vád. Paktálnak, szövetkeznek a szélsőségesekkel, maguk is szélsőségessé válnak - a mai médiavélemények szerint. | 2002-08-30 09:48:00 | 0 |
| Megtalálták a lezuhant orosz gép utasait | Mind a 14 utas és a 2 fős legénység is életét vesztette annak az AN-28-as repülőgépnek a fedélzetén, amely csütörtökön zuhant le az orosz Távol-Keleten, a habarovszki területen. A holttesteket a gép úti célja, Ajan település közelében találták meg pénteken a mentőalakulatok. Az áldozatok között 2 gyermek és egy japán állampolgár is van. | 2002-08-30 09:41:00 | 0 |
| "Nem legyőzni, meggyőzni kell az embereket" | A sajtószabadságot az egyik legfontosabb szabadságjognak tartjuk. Sok mindent megtehet egy választott hatalom, de az emberi méltósághoz fűződő jogokat nem csorbíthatja. A választásokon erre nem kapott felhatalmazást. Ne felejtsük el: ennek az országnak a fele nem a jelenlegi koalíció pártjaira szavazott. Ezt a tényt nekik is illene tiszteletben tartaniuk - mondta Hende Csaba, Orbán Viktornak a polgári körök szervezésével megbízott kabinetfőnöke. Úgy vélte, a polgári körök egyik fontos feladata, hogy őrködjenek a választások tisztasága felett. | 2002-08-30 09:17:00 | 0 |
| Független Magyar Szalon jubileumi tárlata | A Független Magyar Szalon Képzőművészeti Egyesület tagjainak tizedik kiállítása szombaton nyílik a hagyományok szerinti helyszínen, a kőbányai Pataky Művelődési Központban. | 2002-08-30 09:12:00 | 0 |
| Félezer munkatársat készül elbocsátani az MTV | A jövő év elején ötszáz fős leépítést hajtanak végre a Magyar Televíziónál (MTV), emellett elkészült az a feketelista, amelyen azok a nem baloldali műsorszerkesztők és riporterek szerepelnek, akiket az önkormányzati választások után akarnak eltanácsolni az intézménytől - értesült a Magyar Nemzet. | 2002-08-30 09:01:00 | 0 |
| Állami vállalatok nem hirdethetnek a Magyar Nemzetben? | Kérem, hogy (...) tájékoztasson arról, hogy az ön vállalatának volt-e az utóbbi időben szerződése a Nemzet Lap- és Könyvkiadó Kft.-vel, ha igen, kérem, ennek a szerződésnek a másolatát juttassa el hozzám - írja július 31-én kelt, az állami vállalatokhoz címzett körlevelében Büky Dorottya SZDSZ-es politikus, az ÁPV Rt. ügyvezető igazgatója. | 2002-08-30 08:34:00 | 0 |
| Újra a "hazát szolgálják" az MSZMP és KISZ KB egykori prominensei | Az újonnan kinevezett állami vezetők körében határozatképes MSZMP KB-ülést lehetne tartani - ironizáltak ellenzéki politikusok a Medgyessy-kormány beiktatása után. Mára kiderült: a frappáns szófordulat önbeteljesítő jóslat volt. Az 1988. május 22-én megválasztott 108 tagú - majd egy évvel később további tíz fővel kibővített - központi bizottság ma is aktívan munkálkodó tagjainak jelentős része igazán közel áll az MSZP-SZDSZ-koalícióhoz. | 2002-08-29 20:02:00 | 0 |
| A játszma neve: ügynökvadászat | Miskolci értelmiségi ellenzékiként 1985-ben barátai mint "spontán jelöltet" indították az akkori pártjelölttel szemben a választásokon, s mert sikerre esélyes volt, az illetékes kb-titkár fenyegette meg: ha nem lép vissza, retorziókat alkalmaznak vele szemben. Bogár László utóbb az első polgári kormányban külkereskedelmi államtitkárként, a másodikban mint a kancellária politikai államtitkára tevékenykedett. | 2002-08-29 19:34:00 | 0 |
| Folytatódnak a Föld-csúcs tárgyalások | Gerhard Schröder német kancellár csütörtökön felszólította az Egyesült Államokat a globális felmelegedésre vonatkozó kiotói jegyzőkönyv ratifikálására, egyúttal hangsúlyozta: a johannesburgi Föld-csúcson személyesen fáradozik majd az egyezmény gyors alkalmazása érdekében. Kiotó alkotja a minimális mércét, amelyet most gyorsan alkalmazni kell világméretekben - jelentette ki a német alsóházban Schröder, aki a jövő héten Johannesburgba utazik. George Bush amerikai elnök elvetette a kiotói jegyzőkönyvet - amely csökkentéseket szab meg az üvegházgáz-kibocsátások mértékében -, mert úgy látja, hogy túlságosan szigorú kötelezettségeket rónának az amerikai cégekre. | 2002-08-29 19:19:00 | 0 |
| Prés alatt a magyar sajtó | Össztűz zúdul az ellenzéki sajtóra. Mivel a konzervatív értékrendet valló média amúgy is kisebbségben van, független szerkesztőséget pedig alig találni, Orbán Viktor volt miniszterelnök szerint a sajtószabadság a tét. | 2002-08-29 19:09:00 | 0 |
| Svájci lap szerint bajban a magyar baloldali liberálisok | A Neue Zürcher Zeitung című svájci lap csütörtökön "Bajban a magyar baloldali liberálisok" címmel közölte tudósítója, Andreas Oplatka terjedelmes cikkét az SZDSZ-ről. | 2002-08-29 18:49:00 | 0 |
| Örök nyugalomba helyezték Balogh János akadémikus hamvait | Az életének 90. évében, augusztus 15-én elhunyt Balogh János zoológus, ökológus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja hamvait - akaratának megfelelően, a nyilvánosság kizárásával - a gyászoló család végső nyughelyére helyezte. A temetés helyét és időpontját a gyászoló család nem hozta nyilvánoságra. | 2002-08-29 18:13:00 | 0 |
| Kormányzati betli Széchenyi-hitelkártyával | Az Ipartestületek Országos Szövetsége (Iposz) elfogadhatatlannak tartja, hogy a Széchenyi hitelkártyát az ígéretekkel szemben jóval kevesebben vehetnék igénybe. Kifogásolják, hogy csak a Vállalkozók Országos Szövetsége (VOSZ) illetve a kereskedelmi és iparkamarák tagsága vehesse igénybe a kártyát, ez a többi érdekképviselet diszkriminációját jelenti - foglalható össze az Iposz ügyvezető elnökségének csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleménye. | 2002-08-29 17:57:00 | 0 |
| Gémesi visszautasítja Varga Kálmán fenyegetőzését | Gémesi György Gödöllő polgármestere közleményben reagált Varga Kálmán, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnöke, valamint a Gödöllői Királyi Kastély Kht-ban a többségi tulajdonos képviselőjének a Magyar Rádióban tett kijelentésére, miszerint: "a társaság szerkezetében, a kastély menedzsmentjében változásokat kell elérni" | 2002-08-29 17:54:00 | 0 |
| Az MTV társadalmi kuratóriuma bírálja a balliberális lapokat | Ékes Ilona, a MTV Közalapítvány Kuratóriumának tagjaként tiltakozik az ellen, hogy félretájékoztatják olvasóikat. Tiltakozásának oka: nem először fordul elő, hogy a balliberális lapok az MTV Kuratóriumának, tulajdonosi testületének közleményeit elhallgatják, miközben óriás terjedelemben, valótlanságokat tartalmazó írásokat közölnek a Magyar Televízióról és a közalapítványról. | 2002-08-29 17:39:00 | 0 |
| Schmitt Pál Kispesten és Soroksáron | Schmitt Pál főpolgármester-jelölt csütörtökön találkozott a XIX. kerület illetve a XXIII. kerület polgármestereivel. Kiss Antal, a főpolgármester-jelölt sajtófőnöke az esemény kapcsán elmondta, hogy Geiger Ferenc XXIII. kerületi, soroksári polgármester a találkozón hangsúlyozta: nagyon hiányzik a fővárosi vezetéssel való személyes kapcsolat, támogatná a kerületi polgármesterekből álló és a főpolgármester mellett működő tanácsadó testület létrehozását. | 2002-08-29 17:23:00 | 0 |
| A Fidesz elnöksége tiltakozik ártatlan emberek jó hírének megsértése ellen | A Fidesz - Magyar Polgári Párt elnöksége tiltakozik a Nógrádi László személyét ért rágalmak és alaptalan gyanúsítgatások ellen, valamint követeli Mécs Imrének és a sajtó képviselőinek nyilvános bocsánatkérését. A Fidesz - Magyar Polgári Párt Elnökségét aggodalommal tölti el, hogy a jövőben még hány alaptalanul megvádolt, tisztességes ember jóhíre esik áldozatul annak a rágalomhadjáratnak, amelyért a kormánypártokat és elsősorban Mécs Imrét terheli az erkölcsi és politikai felelősség. | 2002-08-29 16:59:00 | 0 |
| A Jobbik a Btk. módosítsásáról | Jobboldali Ifjúsági Közösség (Jobbik) nem tud egyetérteni a kormány kábítószer-fogyasztást érintő törvénymódosító szándékával; fontosnak tartják, hogy a kábítószer-fogyasztás továbbra is büntető törvénykönyvi szinten legyen szabályozva.Ezt Szalai Csaba, a Jobbik közbiztonság csoportjának vezetője mondta az ifjúsági szervezet csütörtöki budapesti
sajtótájékoztatóján. | 2002-08-29 16:54:00 | 0 |
| Áder János nyílt levele Medgyessy Péterhez az ingyenes tankönyvekről | Áder János, a Fidesz - Magyar Polgári Párt frakcióvezetője, ügyvezető alelnöke nyílt levelet írt Medgyessy Péternek. Levelében azt kérdezi a jelenlegi miniszterelnöktől, hogy ha személyes felelősséget vállalt a tankönyvek ingyenessé tételéért, vajon miként tűri, hogy minisztere, valamint az MSZP vezető politikusai mást mondjanak. Megkérdezi továbbá a jelenlegi miniszterelnököt arról is, hogy milyen módon fogja támogatni a Fidesz - Magyar Polgári Párt törvénymódosító javaslatát, s mit tesz annak érdekében, hogy az őt miniszterelnöknek jelölő párt országgyűlési képviselői is egységesen támogassák. | 2002-08-29 16:28:00 | 0 |
| Bizonytalanság az iskolai tanév rendje körül | Az iskolák bizonytalanságban vannak a tanév rendjét illetően, miután a legkülönbözőbb hírek kaptak lábra, arra vonatkozóan, hány napból is fog állni a 2002/2003-as tanév - közölte Kertész Ágnes, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) ügyvivője a tömörülés csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. | 2002-08-29 16:01:00 | 0 |
| Fűtéskorszerűsítés vissza nem térítendő támogatással | Az I .kerületi szociálisan rászoruló emberek korszerű, takarékos földgázalapú fűtésrendszerének kiépítését segíti az a szerződés, amelyet Vasanits Dezső, a Főgáz Rt. elnök-vezérigazgatója és Nagy Gábor Tamás, a városrész polgármestere írt alá csütörtökön. | 2002-08-29 15:48:00 | 0 |
| Burgenlandban támogatják legjobban az EU bővítést | Ausztriában szerény különbséggel bár, de Burgenland tartományban a legnagyobb az Európai Unió bővítésének támogatása: egy csütörtökön közzétett felmérés szerint a megkérdezettek 44 százaléka - a két évvel ezelőttinél 11 százalékponttal több - támogatja a bővítést. Egy korábbi, áprilisi hazai felmérés egész Ausztriában átlagosan 43 százalékos támogatást jelzett. | 2002-08-29 15:43:00 | 0 |
| Brit külügyminiszter az eurós népszavazásról | A brit pénzügyminisztériumnak jövő év június 8-ig kell közzétennie a brit eurócsatlakozási feltételek teljesülésének eredményét - közölte Jack Straw brit külügyminiszter. | 2002-08-29 15:41:00 | 0 |
| "Medgyessy Péternek távoznia kell" | Az ország kettéosztottságát valójában Medgyessy Péter kormányfő szt-tiszti múltjának különböző megítélése okozza - véli Varga László. A miniszterelnöknek önmagától kell mennie, mert ha marad, akkor az etikátlan politika uralja majd a közéletet. Az Országgyűlés korelnöke szerint a magyar történelemben példátlan, hogy független országot idegen hatalmat kiszolgáló ember irányít. | 2002-08-29 15:15:00 | 0 |
| Lungo Drom a vetélytársak ideológiai szövetségéről | Nem tartja szerencsésnek a cigányügyek ideológiai alapú kezelését a Lungo Drom (LD) - nyilatkozta Farkas Flórián, a szervezet, valamint az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnöke, reagálva arra, hogy kilenc roma tömörülés választási együttműködést írt alá, amely a Lungo Drom kiszorítását célozza az OCÖ vezetéséből. | 2002-08-29 15:04:00 | 0 |
| Idén Rózsa Györgyi kapta a Szalézi Szent Ferenc-sajtóösztöndíjat | Rózsa Györgyi, a Magyar Rádió Rt. Kossuth adóján hallható Tanúim lesztek című katolikus műsorának szerkesztő riportere érdemelte ki az idén a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Szalézi Szent Ferencről elnevezett sajtóösztöndíját, az elismerést Veres András püspök adta át csütörtökön Budapesten. | 2002-08-29 14:18:00 | 0 |
| Az MSZP elnöke szerint az SZDSZ jelentéktelen párt | A balmazújvárosi falunapon Kovács László MSZP pártelnök a helyi önkormányzati választáson függetlenként induló Csörgő Gábornak kampányolt, miközben parlamenti koalíciós partnerének jelöltjét "egy jelentéktelen párt polgármeterjelöltjének" nevezte. Az SZDSZ Új Generáció Észak-alföldi Regionális Szervezete közleményben tiltakozik. | 2002-08-29 13:49:00 | 0 |
| Nógrádi megfigyelt volt, nem pedig megfigyelő | A már-már bohózatba hajló Mécs-bizottság és a testület munkájáról "tudósító" baloldali sajtó módszereire egyaránt rámutat az ügynökmúlttal igaztalanul vádolt Nógrádi László esete. Ennek ellenére rendhagyó oldala is van az epizódnak: az Orbán-kormány volt közlekedési minisztere esetében - az érvek és a dokumentumok súlya alatt - a vádolók visszavonulót fújtak. | 2002-08-29 13:37:00 | 0 |
| Ben Eliezer sajnálja a hajnali incidenst, a Hamász bosszút esküszik | Benjámin Ben Eliezer izraeli védelmi miniszter csütörtökön sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy izraeli katonák hajnalban megölték egy palesztin család négy tagját, míg a Hamász szélsőséges szervezet bosszút esküdött a történtek miatt. | 2002-08-29 13:23:00 | 0 |
| Az Ifjúsági Demokrata Fórum szorgalmazza a civil szervezetek bevonását az egyeztetési tárgyalásokba | Az Ifjúsági Demokrata Fórum (IDF) szerint létre kell hozni egy egységes, az egész magyar ifjúságot lefedő nemzeti szövetséget, de nem a civil szervezetek feje fölött.Lévai Zoltán, az IDF elnöke csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón hangsúlyozta: az IDF azért nem vett részt a Fiatal Baloldal - Ifjú Szocialisták által kezdeményezett augusztus 19-i, a Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Szövetség megalakítását szolgáló politikai egyeztetésen, mert szerinte az MSZP ifjú politikusai a civilek nélkül akarnak megállapodni. | 2002-08-29 13:11:00 | 0 |
| Balatoni borverseny a hét végén | A balatoni borok versenyét Aszófőn pénteken tartják meg, a Salánki családi pincében sorra kerülő borvetélkedő eredményét vasárnap a Balaton vizére Füredről kifutó hajón hirdetik ki - közölte Müller István, a balatoni borok hatodik versenyének főszervezője. | 2002-08-29 11:26:00 | 0 |
| Nyárbúcsúztató Fesztivál a hét végén a XI. kerületben | Az Európa Nap - Nyárbúcsúztató Fesztivált augusztus utolsó hétvégéjén rendezi meg a főváros XI. kerülete: táncdalfesztivállal, népzenei és könnyűzenei előadásokkal, sportbemutatókkal várják az érdeklődőket. | 2002-08-29 11:23:00 | 0 |
| Adományokat gyűjtenek erdélyi magyar iskola építésére | Megkezdődött az adományok gyűjtése az erdélyi Felőr (Uriu) faluban építendő magyar iskola költségeinek előteremtésére, a Julianus Barát Alapítvány szervezésében. Az iskolát a református egyház kezelné. | 2002-08-29 11:15:00 | 0 |
| Letartóztatták a Hamász hebroni politikai vezetőjét | Az izraeli hadsereg szerdán letartóztatta a Hamász iszlám ellenállási mozgalom hebroni politikai vezetőjét. | 2002-08-29 11:08:00 | 0 |
| Fidesz: a magyar vállalkozások többet érdemelnek! | A magyar vállalkozóknak a Medgyessy-kormány első száz napja számos csalódást okozott, előbb a magyar vállalkozókat zárták ki az autópálya építésből, majd a Széchenyi-terv létfontosságú alapprogramjait szűntették meg, végül a százezrek által várt egyszerűsített vállalkozói adóról derült ki, hogy ezt mindössze néhány ezer kiválasztott veheti igénybe - áll a Fidesz csütörtökön kiadott közleményében. | 2002-08-29 10:55:00 | 0 |
| Fidesz-MDF-MKDSZ együttműködés Fejér megyében | A Fidesz és az MDF Fejér megyei szervezete az önkormányzati választásra is fenntartja azt az együttműködést, amely 1998-ban sikerre vitte a koalíciót, közös listát állít, közös megyei közgyűlési elnököt jelöl - jelentette be szerdán a két párt megyei választmányának alelnöke. | 2002-08-29 10:49:00 | 0 |
| Párizs és Amszterdam közös uniós álláspontot sürget | Franciaország és Hollandia egyetért abban, hogy az Irak elleni esetleges katonai fellépés kérdésében az Európai Uniónak egységes álláspontot kell kialakítania. | 2002-08-29 10:42:00 | 0 |
| Száz nap | Ha a kormány első, esetleg immár második száznapos programjáról esik szó, a polgári oldal reagálása általában kimerül a fanyar tréfálkozásban, alaptalan párhuzamokban és összevetésekben. Ha a kabinet azzal rukkol elő, hogy az első száz nap tennivalóit ötven nap alatt teljesítette, akkor minden, amit ezzel kapcsolatban elő tudunk vezetni, hogy hát akkor nyilván két év múlva távoznak. Magáról az elnevezésről pedig ellenállhatatlanul, ámbár már kissé unalmasan jutnak eszünkbe az ötéves tervek és minden, ami ezzel együtt járt. Úgy nagyjából ennyi. | 2002-08-29 10:07:00 | 0 |
| Szellemi megszállás | Lendvai Ildikó nem érzékeli, hogy a közszolgálati televíziók hírműsorai elfogultak lennének. Minden tiszteletünk Lendvai Ildikóé, de halkan megjegyeznénk, egy évvel ezelőtt mi nem tapasztaltuk az általa is sokat hangoztatott jobboldali elfogultságot. | 2002-08-29 09:53:00 | 0 |
| Rossz a kormány Balaton-politikája | Az augusztusi rossz időjárás, az alacsony vízszint és a német turisták számának mintegy 30 százalékos visszaesése mellett a kormány elhibázott politikája, ezen belül pedig a hazai turizmus állami finanszírozásának koncepciótlansága is hozzájárul az idegenforgalmi ágazat válságához. Mindez Bóka István fideszes és Herényi Károly MDF-es országgyűlési képviselők szerdai sajtótájékoztatóján hangzott el. | 2002-08-29 09:45:00 | 0 |
| Multikra szabott autópálya-tenderek | A Nemzeti Autópálya (NA) Rt. közzétette az M3-as Polgár- Görbeháza, az M7-es Balatonszárszó-Ordacsehi, Becsehely-Letenye és az M70-es Letenye-Tornyiszentmiklós közötti sztrádaszakaszok megépítésére vonatkozó nyílt közbeszerzési pályázat első fordulójának, az előminősítési eljárásnak a feltételeit. A közbeszerzés ellenére fővállalkozóként kizárólag azok a német-osztrák és francia tulajdonban levő hazai útépítő cégek felelnek meg, akik a Horn-kormány idején építették az autópályákat. | 2002-08-29 09:13:00 | 0 |
| Koalíciós nézeteltérés | A szocialisták megosztottak az ingyenes tankönyvek bevezetéséről szóló kampányígéret teljesítésében. A Medgyessy Péter által az általános iskola 1-8. osztályában beígért kedvezményt Szabó Zoltán (MSZP) támogatja, Kovács László szocialista pártelnök viszont Magyar Bálint szabad demokrata oktatási miniszter elképzelésével ért egyet, miszerint csak a rászorulók kapjanak ingyen tankönyvet. | 2002-08-29 09:01:00 | 0 |
| Megújult a vajtai Zichy kastély | Keresztény szabadidő- és konferencia központként működik a jövőben, s ismét régi szépségében pompázik a vajtai Zichy kastély; a felújított volt főúri lakot szerdán adták át új rendeltetésének. A 6.000 négyzetméter összterületű kastélyt és a hozzátartozó 45 hektáros parkot a kaliforniai központú Calvary-Golgota keresztény egyház által alapított kft. vásárolta meg, s azt vajtai gyülekezete használja majd. | 2002-08-28 19:47:00 | 0 |
| Belgium és Hollandia szorosabb együttműködést szorgalmaz az EU-ban | Belgiumnak és Hollandiának jobban kell törekednie arra, hogy a Benelux-országcsoport részeként lépjen fel az EU döntéshozatali folyamataiban - állapította meg szerdán a két ország miniszterelnöke. Jan Peter Balkenende, a múlt hónap végén hivatalba lépett új holland kormány elnöke ismerkedő látogatást tett belga kollegájánál, Guy Verhofstadtnál, akivel a kétoldalú kapcsolatok mellett az EU folyamatban lévő intézményi-politikai átalakulásának kérdéseit is megvitatta. | 2002-08-28 19:37:00 | 0 |
| Királypingvineket fenyeget egy jéghegy | Királypingvinek kiterjedt kolóniáját veszélyezteti egy gigászi jéghegy a Déli-sarkvidéken. A Ross-tengerben halászó madarakat az élelemkeresésben akadályozza a jéghegyóriás - közölte szerdán Aucklandben az Új-zélandi Antarktisz Szervezet. | 2002-08-28 19:18:00 | 0 |
| Budai polgármesterekkel találkozott Schmitt Pál | A közlekedés feltételeinek javítását, a lakótelepek helyzetének rendezését ígérte többek között megválasztása esetén Schmitt Pál, miután találkozott a budai kerületek polgármestereivel szerdán. A független főpolgármester-jelölt Nagy Gábor Tamással az I. kerület; Bencze B. Györggyel a II. kerület; Juhos Katalinnal a XI. kerület és Mitnyan Györggyel XII. kerületi vezetőkkel folytatott megbeszélésén az érintett kerületek problémáiról, fejlesztési elképzeléseiről tájékozódott. | 2002-08-28 19:07:00 | 0 |
| Krasznai József után mások is megverték Lakatos Krisztiánt | Bántalmazták a székesfehérvári cigány kisebbségi önkormányzat elnökét; Lakatos Krisztián nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett; a rendőrség súlyos testi sértés miatt indított eljárást az elkövetők ellen- tájékoztatta az MTI-t a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Mint ismeretes, a zámolyi romák szóvivőjeként elhíresült Krasznai Józsefet nemrég bíróságon ítélték el azért, mert egy tévéműsorban torkon ütötte Lakatost. | 2002-08-28 18:32:00 | 0 |
| Az MTV kurátorai szerint jogsértő Ragáts kinevezése | Jogsértőnek minősítette állásfoglalásában a Magyar Televízió Közalapítvány harminc tagú kuratóriumának 16 tagja Ragáts Imre ügyvezető alelnöki kinevezését. Erről Ékes Ilona, a grémium tagja tájékoztatta közleményében az MTI-t. | 2002-08-28 18:30:00 | 0 |
| Nigéria súlyos fizetési gondokkal küzd | Nigéria kormánya szerdán közölte: az ország külföldi tartozásai törlesztésének nem tud eleget tenni, esetleg kötelezettségeinek felét teljesíti csak. Az ország külföldi adóssága meghaladja a 22 milliárd dollárt, egyes források szerint a 28 milliárdot is. | 2002-08-28 17:50:00 | 0 |
| Medgyessy bányászkitüntetést adott Göncz Árpádnak | Egyforma eséllyel pályázhat minden bánya arra, hogy értékesítse termékét az autópálya-építések és más állami beruházások számára - mondta Medgyessy Péter miniszterelnök szerdán Gyöngyösön, a 52. Bányásznap országos központi ünnepségén. | 2002-08-28 17:39:00 | 0 |
| Útfelújítás Demszky módra | Megkezdődtek az útburkolat felújítási munkálatok a terézvárosi Nagymező utcában. A helyiek öröme csakhamar alább hagyott, mivel a munkagépek teljes nyolc héten keresztül dübörögnek a pihenőnapokat is beleértve. Farkas György kerületi polgármester levelet intézet Demszky Gáborhoz. | 2002-08-28 17:36:00 | 0 |
| Turi -Kovács kezdeményezi a családi gazdálkodókat sújtó intézkedések módosítását | A Kisgazda Polgári Egyesület (KPE) kezdeményezni fogja a földtörvény és a Nemzeti Földalapról szóló törvény családi gazdálkodókat érintő intézkedéseinek módosítását. Turi-Kovács Béla fideszes országgyűlési képviselő, a KPE elnöke a szervezet szerdai budapesti sajtótájékoztatóján kilátásba helyezte: a kétharmados törvények megszavazására nem lesznek hajlandók addig, amíg nem módosítják "a családi gazdálkodókat sújtó intézkedéseket". | 2002-08-28 16:43:00 | 0 |
| Polgári összefogás Szécsényben | Választási megállapodást kötöttek Szécsényben a polgári pártok. Ennek értelmében a Fidesz, az MDF és az MKDSZ egyaránt Varga Tibor polgármesterjelöltet támogatja az őszi megmérettetésen. | 2002-08-28 15:08:00 | 0 |
| A grúzok cáfolják a Pankiszi-szoros bombázását | Grúz vezetők szerdán cáfolták az orosz tömegtájékoztatás azon állítását, hogy a grúz légierő bombázta volna múlt pénteken a két ország határa mentén fekvő Pankiszi-szorost. | 2002-08-28 14:17:00 | 0 |
| Tbiliszi komolyan gondolja a terrorizmus elleni harcot | Vlagyimir Putyin orosz elnök üdvözölte, hogy Grúzia rászánta magát a Pankiszi-szoros megtisztítására, de orosz közreműködés nélkül, egyedül aligha tudja megoldani a terrorizmus problémáját. | 2002-08-28 14:06:00 | 0 |
| Veszélyben a Mester utcai platánok | A főváros kevés figyelmet fordít a tulajdonában lévő főútvonalak mentén található fasorok védelmére, a IX. kerületi Mester utca védett platánjainak megóvását is a helyi önkormányzat kénytelen finanszírozni. Erről Tirts Tamás, a Fővárosi Fidesz-MDF-MKDSZ frakcióvezetője és Bácskai János, kerületi képviselő, IX. kerületi polgármester-jelölt beszélt szerdai budapesti sajtótájékoztatóján. | 2002-08-28 13:47:00 | 0 |
| Milosevics idején atombombát fejlesztettek Jugoszláviában | Reporter című belgrádi hetilap értesülései szerint nem teljesen alaptalanok azok a szóbeszédek, amelyek szerint Slobodan Milosevic hatalma idején atomfegyvert fejlesztettek Jugoszláviában. Ilyen találgatások azután láttak napvilágot, hogy a múlt héten, szerda hajnalban a legnagyobb titoktartás és a legszigorúbb biztonsági intézkedések mellett hatalmas mennyiségű dúsított urániumot szállítottak el a Belgrád melletti vincai atomkutató intézetből Oroszországba. | 2002-08-28 13:44:00 | 0 |
| Ismét emelkedik az üzemanyagok ára | Megemeli a motorbenzin és a gázolaj árát, egyaránt három forinttal a Mol Rt. pénteken - közölte a társaság. Az áremelés oka az, hogy az elmúlt napokban a világ piacain jelentősen drágultak a kőolajtermékek jegyzésárai - indokolta a Mol. A kőolajtermékek árának emelkedése a kőolajtermék-készletek csökkenése, valamint a kőolaj árának drágulása miatt következett be, hangoztatta a részvénytársaság. | 2002-08-28 13:27:00 | 0 |
| Nyoma veszett 2,7 milliárd forintnak? | Többféle intézkedést javasol a Fidesz, valamint az MDF a kormánynak a turizmusban tapasztalható gondok mérséklésére - elvárásaikról Bóka István, a Fidesz és Herényi Károly, az MDF országgyűlési képviselője számolt be szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten. | 2002-08-28 13:10:00 | 0 |
| Bush vendégül látta a szaúdi nagykövetet | George Bush elnök texasi birtokán vendégül látta Szaúd-Arábia washingtoni nagykövetét és annak családját, hogy ezzel is enyhítse a két szövetségesnek az utóbbi időben feszültté vált viszonyát. | 2002-08-28 12:50:00 | 0 |
| Mégis rendőrök zárták le az Erzsébet hidat | Bár eddig a BRFK tagadta, hogy július 4-én a rendőrök a tüntetés előtt részlegesen lezárták volna az Erzsébet hidat, az Info Rádiónak nyilatkozó Garamvölgyi László elismerte: az I. kerület robogós járőrei a demonstrációt megelőzően megállították a híd két sávján a forgalmat. | 2002-08-28 11:25:00 | 0 |
| Bővíthető a debreceni repülőtér | Nem épít új fogadóépületet a debreceni repülőtérre az üzemeltető, hanem a régit újítják fel modern követelményeknek megfelelően. A város polgármesterének reményei szerint hamarosan megkezdik a harmincmilliós beruházást. | 2002-08-28 11:21:00 | 0 |
| Polgári körök tiltakoznak a júliusi események miatt | A rendőri erőszak ellen tiltakoznak azok a polgári körök, akik Szili Katalinhoz, az Országgyűlés elnökéhez jutattak el felhívást. A szervezetek a nyílt levélben - amelyhez csaknem ezer egyetértő képeslapot is mellékeltek - tiltakoznak a még júliusban az Erzsébet hídon, illetve a Kossuth téren, majd azt követően az Astoriánál történt, "a polgári humanista értékrenddel élesen szembenálló, indokolatlanul és megmagyarázhatatlanul erőszakos" rendőri fellépés ellen. | 2002-08-28 11:14:00 | 0 |
| Al-Kaida vezérek Iránban | A The Washington Post arab hírszerzőktől úgy értesült, hogy két al-Kaida-alvezér kapott menedéket Iránban a terrorhálózat harcosainak tucatjaival együtt, akik újabb támadásokat terveznek. | 2002-08-28 10:44:00 | 0 |
| Boucher: az elnök még nem döntött Irak megtámadásáról | George Bush elnök még nem hozott döntést az Irak elleni katonai műveletről - hangsúlyozta az amerikai külügyminisztérium szóvivője egy nappal Dich Cheney nashville-i beszéde után, amelyben az alelnök sürgette a bagdadi rezsim elleni megelőző katonai csapást. | 2002-08-28 10:39:00 | 0 |
| Párizs a BT döntéséhez köt bármely katonai akciót Bagdad ellen | Továbbra is ragaszkodni kell ahhoz a követeléshez, hogy az ENSZ fegyverzetellenőrei feltétel nélkül visszatérhessenek Irakba, de ha ezt nem sikerül elérni, egyedül az ENSZ Biztonsági Tanácsa határozhat a szükségessé váló lépésekről - hangsúlyozta kedden Dominique de Villepin francia külügyminiszter. | 2002-08-28 10:21:00 | 0 |
| Könyvtáravató Újpesten | Új közművelődési intézménnyel gazdagodik Újpest; vasárnap adják át a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár (FSZEK) Babits Mihályról elnevezett bibliotékáját Káposztásmegyeren, a Lóverseny tér 5/a. szám alatt. | 2002-08-28 10:18:00 | 0 |
| Pest megye főbb jellemzőinek összehasonlítása az Európai Unió tagállamainak régióival | | 2002-08-28 10:10:00 | 0 |
| Indonéz kulturális hetek a fővárosban | Az indonéz kultúrába és a szigetvilág mindennapi életébe ad betekintést az a kéthetes programsorozat, amely vasárnap veszi kezdetét Budapesten, a XVII. kerületi Dózsa György Művelődési Házban. | 2002-08-28 09:53:00 | 0 |
| Országos történelmi íjász bajnokság a budai Várpalotában | Történelmi viseletbe öltözött íjászok versenyeznek szombaton a budai Várpalotában a Mergen kupáért és az Ország Íjászbajnoka címért - tudatta a Magyar Íjász Szövetség (MÍSZ) Történelmi Szakmai Bizottsága. | 2002-08-28 09:51:00 | 0 |
| Ki a térre! | Gyönyörű péntek este áll előttünk. A magyar sajtó szabadságáért tüntet majd a nemzet a budapesti Szabadság téren. Csak egy százforintos, egy szál virág (nem vörös szegfű!) meg egy balliberális újság dupla oldala legyen veled - meg a szíved, amely a hazáért dobban. Azért tüntetünk majd, amiért annak idején Petőfiék, Vasváriék, Bulyovszkyék meg a többiek, a pilvaxosok. | 2002-08-28 09:43:00 | 0 |
| Furcsa népszerűség | Mintha valóban nem egy Magyarország létezne, hanem két, egymástól merőben különböző haza. Néhány hetes - előre nem tervezett - szünet után újra a nyakunkba vettük a Dunántúlt, folytatni rejtőzködő kultúrkincseink számbavételét. Szebbnél szebb műemlékeket látogatunk sorra és fényképezünk le a készülőben lévő dokumentumsorozatunk számára, s közben természetesen sok-sok emberrel találkozunk, elegyedünk beszélgetésbe. | 2002-08-28 09:22:00 | 0 |
| Később lesz nyilvános a lista | Előzetes bejelentésével ellentétben Tóth Károly (MSZP) tegnap nem szellőztette meg a rendszerváltás utáni kormánytagok titkosszolgálati múltját vizsgáló bizottság által érintettnek ítélt személyek névsorát, miután az adatvédelmi biztos a testület előtt ismét törvénytelennek minősítette a nyilvános közlést. Mint ismert, a sajtóban már megjelent több állítólagos érintett neve. | 2002-08-28 08:56:00 | 0 |
| Növekedett az állástalanok tábora | Május-júliusban a nemzetközi szinten összehasonlítható munkanélküliségi ráta 5,9 százalék volt, ami 0,3 százalékponttal nőtt az előző év azonos időszakához képest, miközben a munkavállalási korú népesség 64,1 százaléka volt jelen a munkaerőpiacon - derült ki a Központi Statisztikai Hivatal kimutatásából. | 2002-08-28 08:47:00 | 0 |
| Elhunyt Esterhás György | Életének 86. évében elhunyt Eszterhás György, a háború utáni Magyarország politikai életének kiemelkedő szereplője, a kisgazdapárt majd a Demokrata Néppárt politikusa, aki a kommunista térhódítás elől, egzisztenciájában is fenyegetve, 1949 elején hazáját elhagyni kényszerült. | 2002-08-27 18:24:00 | 0 |
| Kovács László menekül a per elől | A választások két fordulója közötti valótlan állításai miatt perelte be a Fidesz Kovács László jelenlegi külügyminisztert. Az akkor még csak ellenzékben pártelnökösködő szocialista politikus bizonyítékok hiányában vádolta meg a Fideszt nem kevesebbel mint "kampánycsalással". | 2002-08-27 18:10:00 | 0 |
| Nosztalgia - Orient Expressz | Isztambul felé menet szeptember 1-jén, illetve visszafelé, szeptember 8-án egyaránt megtekinthető Budapesten a Magyar Vasúttörténeti Parkban a legendás Orient Expressz szerelvénye. | 2002-08-27 17:22:00 | 0 |
| Őrizetben a Népi Front Palesztináért szervezet vezetői | Az izraeli hadsereg Rámalláhban őrizetbe vette a Népi Front Palesztina Felszabadításáért nevű radikális palesztin szervezet két magas rangú vezetőjét. Palesztin biztonsági források közlése szerint az izraeli hadsereg - a kijárási tilalom idején - saját lakásukon vette őrizetbe Basir El-Kirit és Ali Dzsaradádot. | 2002-08-27 17:12:00 | 0 |
| Az MKDSZ és az IKSZ közösen tiltakozik | A két szövetség közösen adott ki közleményt, amelyben sokakhoz hasonlóan élesen bírálják a kormányzat sajtóra irányuló támadásait. | 2002-08-27 16:59:00 | 0 |
| Kaposváron jó diáknak lenni | A most kezdődő tanévben 83 millió forintot, az előzőnél több mint 20 millió forinttal többet fordít Kaposvár önkormányzata a megyeszékhelyen lakó általános és középiskolás tanulók, valamint más város felsőfokú oktatási intézményében tanuló kaposvári hallgatók támogatására - közölte Szita Károly a város fideszes polgármestere. | 2002-08-27 16:51:00 | 0 |
| Máris pazarol a honvédelmi tárca | Simicskó István az Országgyűlés Honvédelmi Bizottságának fideszes alelnöke zavarosnak és pazarlónak nevezte Juhász Ferenc és "csapata" intézkedéseit. Az alelnök közleményében bírálja, és presztizsberuházásnak nevezi az illetékes minisztérium megvalósulni látszó elképzeléseit. | 2002-08-27 16:32:00 | 0 |
| Fónagy János: 100 nap = 0 kilométer autópálya | A Fidesz véleménye szerint a gyorsforgalmi úthálózat fejlesztése szempontjából az új kabinet elvesztegette a 2002-es esztendőt, mivel még mindig nem jelentette meg közbeszerzési eljárásra vonatkozó pályázatát a Közbeszerzési Értesítőben. | 2002-08-27 16:19:00 | 0 |
| Mádl Ferenc fogadta Tarja Halonen finn köztársasági elnököt | Finnország mindent megtesz annak érdekében, hogy az Európai Unió bővítésének folyamata a meghatározott menetrend szerint haladjon - jelentette ki Tarja Halonen finn államfő Budapesten Mádl Ferenc köztársasági elnökkel folytatott megbeszélését követően. A hivatalos magyarországi látogatáson tartózkodó politikus a találkozó utáni sajtótájékoztatón leszögezte: biztos abban, hogy Magyarország az elsők között fog csatlakozni az unióhoz. | 2002-08-27 15:41:00 | 0 |
| Jóléti csomag jólét nélkül? | A kormány a magyar államiság ünnepe alkalmával kitüntetéseket adott át: a baloldali blokk választási győzelméből részt vállaló művész- és médiaszemélyiségek az arra érdemesek közé vegyülve vehették át "munkájuk" elismerését. A kitartók ösztönzésének ez a módja, bár publikus is, és látványos is, mégsem a legfőbb eszköze a nehéz időkben nyújtott segítség viszonzásának. A kormánypártok igazán nagy - főként anyagi - szolgálatokat tett vazallusai az elismerés kevésbé publikus, ám az államkasszát annál inkább megterhelő változatának örvendhetnek. | 2002-08-27 15:23:00 | 0 |
| Argentína halasztaná adósága törlesztését | Argentína továbbra sem számíthat gyors segélyre a Nemzetközi Valutaalaptól, mert az IMF ezt megelőzően pontos adatokat vár a bankszámlák közel nyolc hónapja tartó befagyasztásáról, továbbá a tárgylások feltételeként szabja a jegybank erős önállóságát - közölte Anne Krüger IMF-alelnök Roberto Lavagna argentin gazdasági miniszterhez címzett levelében. | 2002-08-27 15:18:00 | 0 |
| Kósa Lajos újra ringbe száll | Kósa Lajos, Debrecen jelenlegi polgármestere a Fidesz - Magyar Polgári Párt és az MDF városi szervezetének közös polgármesterjelöltje - jelentették be hivatalosan a két párt illetékesei, a hajdú-bihari megyeszékhelyen tartott sajtótájékoztatón. Pósán László, a Fidesz debreceni szervezetének elnöke közölte, hogy a jelöléshez szükséges kétezerrel szemben Kósa Lajos több mint hatezer ajánlószelvénnyel rendelkezik, ami azt jelzi, hogy személye iránt változatlanul nagy a bizalom. | 2002-08-27 15:09:00 | 0 |
| A brit főrabbi rosszalja Izrael viselkedését | Jonathan Sacks, Nagy-Britannia főrabbija figyelmeztette Izraelt, hogy irányvonala "összeegyeztethetelen a judaizmus legmélyebb eszméivel", és a palesztinokkal kialakult viszály lealacsonyítja az izraeli kultúrát. | 2002-08-27 15:02:00 | 0 |
| Bizonytalanság az oktatásban | Választások előtt nyitott minisztériumot ígért Magyar Bálint. Sió László fideszes politikus leszögezte: ma ez kifelé nyitott, azaz munkatársaitól megszabaduló minisztériumot jelent. Az oktatási tárca olyan nyitott, hogy az őszi módosításra a kerettantervet nem a minisztériumban készítik elő. Sió szerint aggályos, hogy semmit sem hallani a Diákhitelről. | 2002-08-27 14:56:00 | 0 |
| Konokul más véleményen vagyok | Lezsák Mihály, a Magyar Hírlap balatonrendesi olvasója a lapnak küldött levelében fogalmazta meg véleményét Medgyessy Péter - és az állampárt más kedvezményezettjeinek - múltja és jelene kapcsán (MH, 2002. augusztus 22.). | 2002-08-27 14:54:00 | 0 |
| Az egyiptomi elnök nem pártolja Bush terveit | Hoszni Mubarak egyiptomi elnök szerint az Egyesült Államok Irak elleni háborúja káoszt okozhatna a Közel-Keleten, és sok polgári áldozattal járhatna, ezért egyetlen arab ország sem támogatja Washington Irak-ellenes terveit. | 2002-08-27 14:43:00 | 0 |
| Elhunyt Gion Nándor | Életének 62.évében elhunyt Gion Nándor vajdasági magyar író. A József Attila- és
Babérkoszorú-díjas alkotót kedden érte a halál, temetéséről később intézkednek. | 2002-08-27 14:34:00 | 0 |
| A Magyar Rádió Elnöki Hivatala kiáll Kondor Katalin mellett | A Magyar Rádió Elnöki Hivatala jogtalannak ítéli meg Agárdi Péter a rádió kuratóriuma MSZP-s tagjának azon kijelentését, hogy Kondor Katalin nem készült el időben beszámolójával. Az elnökség súlyos, alaptalan és méltatlan becsületsértésnek nevezi Agárdi véleményét, amire közleményben reagált: | 2002-08-27 14:24:00 | 0 |
| Különvélemény | "Van-e valóban az MSZP-nek úgymond "godesbergi programja" arra nézvést, hogy eme konkrét posztkommunista országban most mi a szociáldemokrata teendő, tekintettel a globalizációra is? Biztosra vehető-e, hogy koalíciós partnerük már kellőképpen eltávolodott Milton Friedman elvetemült neoliberalista evangéliumától?" - teszi fel a kérdést olvasó levelében Szabó Sándor budapesti olvasó a Népszabadság 2002. augusztus 23-i számának Fórum oldalán. | 2002-08-27 14:14:00 | 0 |
| Megnyílt Schmitt Pál kampányközpontja | Megnyílt Schmitt Pál független főpolgármester-jelölt kampányközpontja, ahol a fővárosi polgárok hozzájuthatnak a választásokkal kapcsolatos minden információhoz. Az Összefogás Budapestért Támogató Központ megnyitóján Schmitt Pál hangsúlyozta: azért vállalta el a főpolgármester-jelöltséget, mert a város sok lakójához hasonlóan ő sem elégedett Budapest fejlődésének ütemével és irányával. | 2002-08-27 14:01:00 | 0 |
| Elutasított kereset a japán kormány ellen | Egy tokiói kerületi bíróság kedden elutasította 180 kínai panaszos II. világháborús bűnökkel kapcsolatos keresetét, amelyet a japán kormány ellen nyújtottak be. | 2002-08-27 13:30:00 | 0 |
| Kilátástalan helyzetekben is helyt kell állnunk | A Királyhágómelléki Református Egyházkerület augusztus 24-i, Nagyváradon megtartott nőszövetségi találkozóján előadást tartott Lévai Anikó. Hangsúlyozta: összetartozásunk sokkal mélyebb magyarságunk, keresztény hitünk révén. A várad-újvárosi református templomban egybegyűlteket Orbán Viktor is köszöntötte. | 2002-08-27 13:21:00 | 0 |
| Izrael enyhíti az utazási korlátozásokat a Gázai övezetben | Az erőszakos cselekmények számának jelentős csökkenése miatt Izrael keddtől enyhít a palesztinokkal szembeni utazási korlátozások szigorán a Gázai övezetben. | 2002-08-27 13:16:00 | 0 |
| Kevés a remény arra, hogy kapcsolatba lépjenek az űrszondával | Szinte már teljesen reménytelennek tűnik, hogy a földi irányítás valaha is kapcsolatba tud lépni az augusztus közepén elveszített CONTOUR amerikai űrszondával, amelynek két üstököst kellene meglátogatnia - közölték a Maryland amerikai szövetségi állambeli John Hopkins Egyetem illetékesei. | 2002-08-27 13:02:00 | 0 |
| Szarmata kori sírt tártak fel Csongrádon | Ötödik századbeli szarmata sírt tártak fel a régészek Csongrádon a csatornaépítést megelőző leletmentő munkálatok során - közölte Szabó János, a szentesi múzeum igazgatója. A feltárást vezető szakember elmondta: a sír feltehetően egy 30-40 éves nő végső nyughelye. | 2002-08-27 12:19:00 | 0 |
| Boldoggá avatják I. János Pál pápát? | A Vatikán befogadta azt az olaszországi, bellunói egyházmegyéből kiindult kezdeményezést, amelynek célja I. János Pál pápa boldoggá avatása. Ezzel elkezdődött a boldoggá avatási eljárás első szakasza -jelentette kedden a Corriere della Sera című milánói napilap. | 2002-08-27 12:03:00 | 0 |
| Levonult az árhullám | Levonult az árhullám a Duna magyar szakaszáról, miután hétfő délután Mohácsnál is a leggyengébb, elsőfokú árvízvédelmi készültséget indokló vízszint alá húzódott vissza a folyó - mondta kedden reggel Reich Gyula, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője. | 2002-08-27 09:42:00 | 0 |
| Az al-Kaida jelenléte továbbra is fenyeget | Az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet emberei továbbra is jelen vannak az Egyesült Államokban, és várják a számukra kedvező alkalmat, hogy újra lecsaphassanak - jelentette ki hétfőn Tom Ridge, a Fehér Ház honi védelem és biztonság kérdéseiben illetékes tanácsadója. | 2002-08-27 09:17:00 | 0 |
| Határidő előtt átadják az Orbán - kormány alatt épült autópályákat | Határidő előtt, várhatóan november elején átadják a forgalomnak az M3-as sztráda épülő szakaszát Füzesabony és Polgár között, a Magyar Autópálya-építő Konzorcium (MAK) ugyanebben a hónapban elkészül az M7-es teljes felújításával - értesült a Magyar Nemzet. Az M30-as autópálya egy szakaszán ugyanakkor kisajátítási probléma miatt nem tudnak dolgozni a munkagépek. A beruházó Nemzeti Autópálya Rt.-nek nem sikerült megegyezni az érintett terület tulajdonosaival; az ügy a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közigazgatási Hivatalhoz került. | 2002-08-27 08:35:00 | 0 |
| Fogyatékossággal élők képességi versenye | Magyarországon először rendezi meg a fogyatékossággal élő embereknek a képességek versenyét a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ), az abilimpiát augusztus 28-29-én tartják Siófokon. | 2002-08-27 08:33:00 | 0 |
| Debrecen és a nyugati normák | Debrecen nyakas, cívis-, kálvinista város, és én magam is nyakas, cívis, kálvinista vagyok - vallja magáról és városáról Kósa Lajos polgármester. E nyakasság, no és a képviselő-testület abszolút többségét kitévő fideszes képviselők támogatása markáns fejlődést idézett elő Debrecenben. Kiépült és élettel telt meg a külföldiek által nyugat-európai színvonalúként jellemzett főtér, kész a belvárost elkerülő belső körút, s a város vállalkozásai gyarapodásának ékes bizonyítékaként megduplázódtak a helyi adóbevételek. | 2002-08-27 08:19:00 | 0 |
| Szeptemberben nyit az Andrássy-egyetem | Szeptember elején megnyílik Budapesten az Andrássy Gyula német nyelvű egyetem, amely még Orbán Viktor, a polgári kormány miniszterelnöke és Edmund Stoiber bajor miniszterelnök kezdeményezésére jött létre. Az oktatási intézménynek helyt adó egykori Festetics-palota restaurálására és az egyetem működtetésére az előző kormányzat mintegy három és félmilliárd forintot biztosított. | 2002-08-27 08:12:00 | 0 |
| Harminc Milliárd Brazíliának | A Nemzetközi Valutalap 30 milliárd dolláros brazil segélyprogramjának részleteit előreláthatólag szeptember 6-án tárgyalja meg. A hitelcsomagról a szándéknyilatkozat lényegében már megvan. | 2002-08-26 19:49:00 | 0 |
| Hunguest történet: Túl kövér menyasszony | Különleges privatizációs házasság történetét rögzíti az Eravis Rt. és a Hunguest Rt. titkos szindikátusi szerződése. A szakszervezeti üdülő-vagyont kizárólagosan kezelő Hungest Rt. előbb létrehozott egy leányvállalatot (Hunguest Hotels Szállodaipari Rt.), apportok révén fölhizlalta, majd pályázat nélkül, az általa kiválasztott Eravis-nak férjhez adta. A frigy során a vőlegény évi 600-800 millió forintos állami támogatás, és legalább 15 milliárd forint értékű vagyon rendelkezési jogához jutott, 16 évre - a valós érték töredékéért. | 2002-08-26 19:07:00 | 0 |
| Meglepetés a Szövetség a Nemzetért Polgári Kör pénteki demonstrációján | Egy százforintos, egy szál virág, és egy balliberális újság dupla oldala szükséges ahhoz a "szertartáshoz", amelyet a szervezők péntek este a Szövetség a Nemzetért Polgári Kör országos rendezvényén terveznek Budapesten a Szabadság téren, ahol Orbán Viktor volt kormányfő is felszólal. | 2002-08-26 18:56:00 | 0 |
| Újjáépül Noé bárkája | Noé bárkája hasonmásának megépítésére sarkallt bulgáriai vállalkozókat az a tudományos expedíció, amelynek célja volt bebizonyítani, hogy a bibliai özönvíz a Fekete-tengerhez kötődik.A 112 méter hosszú, fából készülő bárkát egy fekete-tengeri üdülőhelyen, a Naposparton fogják megépíteni. A tervek szerint színészek elevenítik majd meg Noét és családtagjait, s kiállítanak egzotikus állatokat is. A látványosságot jövőre nyitják meg a látogatók előtt - mondta Nikolaj Kancsev, a vállalkozás igazgatója. | 2002-08-26 18:28:00 | 0 |
| Politikai helyzetvázlat jobbról | Míg a rendszerváltó küzdelem 1988 és 1998 között nagyrészt a politikai elitek küzdelme volt, 2002-ben a rendszerváltó társadalom két fele állt szemben egymással. | 2002-08-26 18:22:00 | 0 |
| A Gazdakörök Szolnokon is a polgári oldalt támogatják | Az Összefogás Szolnokért! választási együttműködés tagjaként a gazdakörök a polgári oldal jelöltjeit támogatják Szolnokon az őszi helyhatósági választáson - hangzott el a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Gazdakörök hétfői sajtótájékoztatóján. | 2002-08-26 18:07:00 | 0 |
| India felszólította Pakisztánt a terrorhálózatok felszámolására | India azt követelte Pakisztántól, hogy egyszer és mindenkorra számolja fel azt a terrorista hálózatot, amely támogatja a muzulmán szeparatista fegyveresek kasmíri rajtaütéseit. Jasvant Szinhá indiai külügyminiszter Újdelhiben tartott sajtóértekezletén elmondta, hogy az utóbbi hónapokban csökkent a szeparatisták beszivárgása, de nem szűnt meg teljesen. | 2002-08-26 17:41:00 | 0 |
| Hajónapló | | 2002-08-26 17:31:00 | 0 |
| Kitoloncolások Kazahsztánban | A kazah igazságügyi szervek 3850 illegális bevándorlót toloncoltak ki a múlt héten. Mint a közép-ázsiai volt szovjet köztársaság belügyminisztériuma közölte, a Bevándorló elnevezésű, részben megelőző célzatú akció a Kazahsztánban jogellenesen tartózkodók felderítését szolgálta. | 2002-08-26 17:24:00 | 0 |
| Bush a kongresszus jóváhagyása nélkül is megtámadhatja Irakot | A Fehér Ház alkotmányjogászai úgy ítélik meg, hogy George Bushnak nincs szüksége a kongresszus jóváhagyására Irak megtámadásához, a tanácsadók egy része szerint azonban politikai szempontból mégis célszerű lenne, ha az elnök a törvényhozás beleegyezését kérné. | 2002-08-26 17:16:00 | 0 |
| Párttalan liberalizmus | "Ez a kormány azt ígérte, hogy helyreállítja a demokratikus intézmények uralmát, visszaadja a demokratikus politikába vetett hitet. Ha Medgyessy marad, az ígéret szertefoszlik" - írta a kormányfő szt-tiszti múltjának nyilvánosságra kerülése után Kis János, az SZDSZ "ősatyja". Medgyessy maradt, a szabad demokraták plakátra festett ígéretei - a "haverok" hatalmának letörése, kétkulcsos adóztatás, egészségügyi reform - foszlani látszanak. A pártban többen már az önfeladás gondolatával foglalkoznak. | 2002-08-26 17:09:00 | 0 |
| Szőlő-genetikai konferencia Kecskeméten | A világ minden részéből, öt kontinens csaknem 30 országából érkezett több mint 200 tudós részvételével kezdődött meg Kecskeméten a VIII. Nemzetközi Szőlő-genetikai és - nemesítési Konferencia. | 2002-08-26 16:54:00 | 0 |
| Privatizációk Szerbiában | Szerbiában az év végéig ötven szálloda kerül kalapács alá. Sajtóértesülések szerint a hatósági bejelentés ellenére egy hónapon belül mégsem kerül sor a Beopetrol privatizációs pályázatának kiírására. | 2002-08-26 16:46:00 | 0 |
| Megkezdődött az INA privatizációja | A Mol Rt. megkezdte a horvát INA olajtársaság átvilágítását. Az INA privatizációs pályázói közül az orosz Rosznyeft a múlt héten fejezte be részletes vizsgálódását. Az átvilágítását augusztus 19-én kezdték meg a társaság iránt érdeklődő befektetők, és várhatóan ősszel fejezik be a munkát. | 2002-08-26 16:35:00 | 0 |
| Folytatódik a Milosevics per | Néhány hetes szünet után a hágai Nemzetközi Törvényszéken újabb tanúk meghallgatásával folytatódott Slobodan Milosevic volt jugoszláv államfő perének tárgyalása. A február elején kezdődött tárgyalást egy hónapja, a nyári szünet miatt függesztették fel, alkalmat adva Milosevicnek arra, hogy egészségügyi problémái miatt alaposabban kivizsgáltassa magát. | 2002-08-26 16:27:00 | 0 |
| Távközlési beruházások Finnországban | Újabb észak-európai országban fontolgatja harmadik generációs mobil távközlési koncesszió megszerzését a hongkongi Hutchison Whampoa. A cég a svéd Telia helyére lépve most Finnországban hajtana végre beruházást. | 2002-08-26 15:16:00 | 0 |
| Bezáratott pártirodák Spanyolországban | Baltasar Garzón spanyol vizsgálóbíró elrendelte az Egység baszk nacionalista párt irodáinak három évre történő bezárását és vagyonának zárolását. | 2002-08-26 15:08:00 | 0 |
| Muzulmán képviselő az új-zélandi parlamentben | Letette képviselői esküjét Új-Zéland első muzulmán parlamenti képviselője. A történelmi eseményen az 53 éves pakisztáni származású tudós a Koránra esküdött, hogy választott hazája javára cselekszik. | 2002-08-26 15:01:00 | 0 |
| Felfüggesztették a mikrohitel szerződéskötést | A Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány (MVA) átmenetileg felfüggeszti a további mikrohitel szerződések megkötését augusztus 27-től - adta hírül az MVA hétfői közleménye. | 2002-08-26 14:49:00 | 0 |
| Észak-koreaiak őrizetbe vétele Pekingben | Észak-koreai menekültek egy csoportja a kínai hatóságoktól akart hétfőn menedékjogot kérni Pekingben, de őrizetbe vették őket. Az utóbbi hónapokban számos alkalommal szöktek be
észak-koreai menekültek nyugati országok, Japán és Dél-Korea pekingi diplomáciai képviseleteire és jutottak azok segítségével Nyugatra vagy Dél-Koreába. Ez a mostani volt viszont az első eset, amikor a kínai hatóságokhoz fordultak segítségért. | 2002-08-26 14:34:00 | 0 |
| Demonstráció a sajtószabadságért | Találkozzunk mindannyian augusztus 30-án, este fél nyolckor a Magyar Televíziónál, a sajtószabadság védelmében! | 2002-08-26 13:58:00 | 0 |
| Pethő Sándor unokájának levele Wisinger Istvánhoz | A Magyar Nemzet szombaton beszámolt arról, hogy a Magyar ATV megszünteti a Sajtóklubot. Wisinger Istvánnak, a Magyar Újságírók Szövetsége elnökének véleményét, kérésének megfelelően, szó szerint közölte a lap, többek közt ezt is: Kíváncsi arra, hogy "a Magyar Nemzet tulajdonosai meddig tűrik, hogy ez a stílus a lapban folytatódjon". Úgy vélte: "A konzervatív Magyarország ennél többet érdemel, és az egykori Pethő Sándor-i Magyar Nemzet most még szégyenkezzen." Az alábbiakban Győri Zoltánnénak, Pethő Sándor unokájának a Magyar Nemzetben megjelent nyílt levelét közöljük. | 2002-08-26 13:50:00 | 0 |
| Fónagy János: lelassul az autópálya-építés | A Fidesz véleménye szerint a gyorsforgalmi úthálózat fejlesztése szempontjából az új kabinet elvesztegette a 2002-es esztendőt, mivel még mindig nem jelentette meg közbeszerzési eljárásra vonatkozó pályázatát a Közbeszerzési Értesítőben. | 2002-08-26 13:34:00 | 0 |
| Egyre feszültebb a légkör Kasmírban | Legkevesebb 11 ember vesztette életét vasárnap éjszaka és hétfőn a Dzsammu és Kasmír indiai szövetségi államban lezajlott erőszakos cselekményekben - közölte hétfőn az indiai rendőrség. | 2002-08-26 13:12:00 | 0 |
| Újabb csoportosulás Szaddám Huszein ellen | Új ellenzéki csoportosulást hozott létre az iraki hadsereg titkosszolgálatának egykori főnöke, aki Szaddám Huszein elnök közeli munkatársa volt, mielőtt külföldre szökött volna. | 2002-08-26 13:07:00 | 0 |
| Japán és Észa-Korea folytatja a párbeszédet | Kézzelfogható eredmény nélkül ért véget hétfőn Phenjanban japán és észak-koreai külügyi illetékesek kétnapos tárgyalása, de annyiban azért megállapodtak a felek, hogy folytatják a párbeszédet. | 2002-08-26 12:56:00 | 0 |
| Boros Imrét kényszerítették az együttműködésre | Deviza-bűncselekmény koholmányokkal zsarolva kényszerítettek együttműködésre - áll Boros Imre hétfői közleményében. Az MDF politikusa közölte: kritikát csak azoktól fogad el az ügyben, akik az adott helyzetben a börtönt és a család elvesztését választották volna. | 2002-08-26 12:44:00 | 0 |
| Martonyi János bírósághoz fordul | Ismételten leszögezem, hogy beszervezési nyilatkozatot nem írtam alá, jelentést nem adtam, ellenszolgáltatásban nem részesültem. A magam részéről kész vagyok a múlt teljes feltárásában alkotmányos keretek között együttműködni, minden kérdésre válaszolni, és felvilágosítást megadni - jelenti ki Martonyi János közleményében. | 2002-08-26 12:40:00 | 0 |
| Közel tízezer résztvevő a Föld-csúcs megnyitóján | A dél-afrikai Johannesburgban hétfőn megnyílt a Föld-csúcs. Minden idők legnagyobb ENSZ által szervezett tanácskozása, amelyen 104 állam- és kormányfő vesz részt, tíz napig tart. A tanácskozás célja elfogadtatni a Föld megmentése érdekében egy olyan akciótervet, amely konkréttá teszi a tíz évvel ezelőtti, Rio de Janeiró-i Föld-csúcs vállalásait, tartósan összebékíteni a gazdasági és a társadalmi fejlődést a környezetvédelemmel. | 2002-08-26 11:16:00 | 0 |
| Jobbik: Teljes médiaterror a balliberális cél | A Medgyessy Péter vezette koalíció, amely magát a nemzeti közép kormányának hazudja, ismét bebizonyította, hogy a demokráciát nem volt képes elsajátítani az elmúlt tizenkét évben- áll a Jobboldali Ifjúsági Közösség, balliberális médiaterror ellen tiltakozó közleményében. | 2002-08-26 11:12:00 | 0 |
| A sajtószabadság veszélyezetetése ellen tiltakozik a Honfoglalás 2000 Egyesület | A Magyar Televízióban végbemenő politikai tisztogatás, a Magyar Rádió elleni támadások, a közszolgálati médiumok baloldali "megszállása" elleni tiltakozásának ad hangot a Honfoglalás 2000 Egyesület kiadott közleményében. | 2002-08-26 11:09:00 | 0 |
| Csökkent az árvízvédelmi készültség a Dunán | A Duna Baja feletti szakaszán apad, ennek megfelelően Dél-Magyarországon Uszod térségétől felfelé mintegy 29 kilométerrel csökkentették az elsőfokú készültséget hétfő reggelre - közölte Reich Gyula, az Országos Vízügyi Főigazgatóság ügyeletes szóvivője. A folyó a magyar szakaszán jelenleg 456 kilométer hosszú fővédelmi vonalon tartanak árvízvédelmi készültséget, ebből 18 kilométer hosszúságban a Szigetköz térségében a megsérült zsilipek és egyéb műtárgyak mellett harmadfokú készültségben végzik a védvonal helyreállítását. | 2002-08-26 10:38:00 | 0 |
| A kormányzatnak nincs lakáspolitikája | A Medgyessy-kabinet nem képes újabb, a lakáspiac növekedését kedvezően befolyásoló döntéseket hozni és a kihívásokra válaszolni. A korábban létrehozott kedvezmények és támogatások veszélyben vannak. A parlamenti választásokra tálalt száznapos ígérvénynek az önkormányzati választások végeztével nem lesz folytatása, s ezután komoly szigorításokra kell számítani a lakáspolitikában is. A Fidesz nem tudja elfogadni, hogy a lakosság és a vállalkozók számára korábban bevezetett lakásépítéshez kapcsolódó kedvezmények sérüljenek, s az esetleges - ma még nem ismert - újabb programokhoz a forrást a már meglévő kedvezmények megcsonkításával biztosítsa a kormány - mondta lapunknak adott interjúban Mádi László, a Fidesz otthonteremtési műhelyének vezetője. | 2002-08-26 09:53:00 | 0 |
| Kancellári párbajnyitány | Rövid egy hét alatt merőben átalakult a német belpolitikai helyzet, és így a Gerhard Schröder és kihívója, Edmund Stoiber közötti tévépárbaj hangulata is. Az Elba és mellékfolyói drámai árhulláma, a keleti tartományokat elöntő árvíz és annak tragikus következményei kiszámíthatatlan mértékben befolyásolják a választópolgárokat, akik szeptember 22-én döntenek a berlini parlament összetételéről. | 2002-08-26 09:18:00 | 0 |
| A sajtószabadságért tüntettek a polgári körök | A sajtószabadság megvédéséért emeltek szót vasárnap a veszprémi polgári körök megmozdulásának szónokai, akik a kormány elleni összefogásra, s a megyei napilap, az egyoldalúan tájékoztató Napló elleni bojkottra buzdítottak. | 2002-08-26 09:11:00 | 0 |
| Szövetséges légi támadás Dél-Irakban | Az iraki repüléstilalmi övezeteket ellenőrző amerikai és brit gépek egy újabb, dél-iraki légitámadásában egy iraki katonai szóvivő vasárnapi közlése szerint nyolc iraki polgári személy halt meg, további kilenc pedig megsebesült. | 2002-08-26 09:05:00 | 0 |
| Baker: ha csak lehet, ne egyedül Irak ellen! | James Baker volt külügyminiszter szerint nem az a kérdés, hogy az Egyesült Államok alkalmazzon-e katonai erőt az iraki rezsim leváltására, hanem az, hogy miként fogjon hozzá. Szerinte Washington akkor jár el helyesen, ha megpróbál egy nemzetközi koalíciót létrehozni, és csak utolsó lehetőségként lép fel egyedül Irak ellen. | 2002-08-25 18:24:00 | 0 |
| Rogán Antal: túl sokba kerül a kormányzati beszéd | A Fidesz frakciója indokolatlan és pazarló lépésnek tartja, hogy a kormány 6,8 milliárd forint értékben kíván mobiltelefonokat, illetve mobilszolgáltatásokat vásárolni. Erről Rogán Antal, a Fidesz - Magyar Polgári Párt frakcióvezető-helyettese beszélt vasárnap Budapesten, a Miniszterelnöki Hivatal épülete előtt tartott sajtótájékoztatóján. | 2002-08-25 18:16:00 | 0 |
| Kostunica indul az elnökválasztáson | A várakozásoknak megfelelően a Szerbiai Demokrata Párt (DSS) vezető testülete - főbizottsága - vasárnap egyhangú döntéssel a párt elnökét, Vojislav Kostunica jugoszláv államfőt tette meg elnökjelöltjévé a szeptember 29-én esedékes elnökválasztásokon. | 2002-08-25 17:12:00 | 0 |
| Johannesburgban a szavakról át kell térni a cselekvésre | Az Európai Unió konkrét, számszerűsíthető célok kitűzésére és határozott politikai nyilatkozat elfogadására fog törekedni a fenntartható fejlődésről Johannesburgban tartandó világkonferencián - közölte vasárnap az Európai Bizottság fejlesztési és humanitárius kérdésekért felelős tagja. | 2002-08-25 17:04:00 | 0 |
| Ammani javaslat az iraki válság megoldására | Ali Abu ar-Rageb jordániai miniszterelnök vasárnap azt javasolta, hogy az ENSZ fegyverzetellenőreinek iraki látogatását kössék össze az Irak elleni szankciók feloldásának ígéretével. | 2002-08-25 16:39:00 | 0 |
| Ománi cáfolat al-Kaida-tagok átadásáról | Omán szerint nem adták át az Egyesült Államoknak azokat a terroristákat, akiket egy al-Kaida-sejt felszámolásakor tartóztattak le. | 2002-08-25 16:31:00 | 0 |
| bin Laden "szent háborúra" szólít fel | Oszama bin Ladennek, az al-Kaida vezetőjének tulajdonított levelet közölt vasárnap egy iszlám internetes oldal, s ebben a terroristavezér a "szent háború" folytatására szólítja fel az afgán népet az amerikai haderők ellen, és az Egyesült Államok bukását jövendöli. | 2002-08-25 16:27:00 | 0 |
| A pápa a fenntartható fejlődésről | II. János Pál vasárnap felszólította a johannesburgi csúcstalálkozó résztvevőit, hogy találják meg a teljes értékű emberi fejlődés felé vezető hatékony utakat. | 2002-08-25 16:15:00 | 0 |
| Eltérő vélemények a jugoszláv alaptörvény tervezetéről | A szerb és a montenegrói kormány maradéktalanul összehangolta a Jugoszlávia helyébe lépő új állam alkotmányos alapokmányának a szövegét - jelentette be Filip Vujanovic montenegrói kormányfő. | 2002-08-25 15:17:00 | 0 |
| November elején kezdődik a kínai pártkongresszus | Várhatóan november 8-án kezdődik a Kínai Kommunista Párt XVI. kongresszusa, amelyen döntenek a vezető tisztségviselők személyéről. | 2002-08-25 15:15:00 | 0 |
| Szaddám Huszein parancsára ölték meg Abu Nidalt? | Brit lapértesülések szerint Szaddám Huszein iraki elnök adott parancsot Abu Nidal meggyilkolására, amiért a palesztin vezető nem volt hajlandó segíteni az Irakban megtelepedett al-Kaida-harcosok kiképzését, felújítani nemzetközi terrorista hálózatának tevékenységét. | 2002-08-25 15:01:00 | 0 |
| Maradtak a keményvonalasok a zimbabwei kormányban | Robert Mugabe zimbabwei elnök bemutatta átalakított kormányát, amelyből eltávolította mérsékelt pénzügyminiszterét, de megtartotta a " keményvonalas" politikusokat. | 2002-08-25 14:31:00 | 0 |
| Választási tudnivalók az interneten | Az őszi önkormányzati választással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat tartalmazó internetes oldalt hozott létre a Fővárosi Választási Iroda. | 2002-08-25 14:24:00 | 0 |
| Igen az azerbajdzsáni alkotmánymódosításra | Elsöprő többséggel támogatták az azerbajdzsáni választópolgárok Heydar Aliyev államfőnek az alkotmány módosítására előterjesztett javaslatait. | 2002-08-25 14:15:00 | 0 |
| Romano Prodi bírálta az amerikai gazdasági morált | Az Európai Központi Bank tevékenységét erős gazdaságpolitikával kell támogatni - jelentette ki a hétvégén az olaszországi Riminiben Romano Prodi, az EU Bizottság elnöke. | 2002-08-25 14:13:00 | 0 |
| Venezuela nem támogatja az OPEC-kvóták emelését | Venezuela elnöke a hétvégén úgy nyilatkozott, hogy országa nem támogatja a Kőolajexportáló Országok Szervezetének (OPEC) esetleges kvótaemelését az olajkartell szeptemberi tanácskozásán. | 2002-08-25 14:10:00 | 0 |
| Országos Szezonnyitó Táncházi Mulatság | A magyar és nemzetiségi táncházak immár 13. szezonnyitó mulatságát szeptember 14-én, szombaton tartják a Fővárosi Művelődési Házban; az első budapesti táncház harmincéves évfordulója alkalmából kiállítással, hagyományőrző népművészekkel és zenekarokkal várják az érdeklődőket. | 2002-08-25 11:58:00 | 0 |
| Előkészületek a Föld-csúcsra | Diplomaták zárt ajtók mögötti tanácskozásával szombaton megkezdődtek a Rió+10 világkonferencia utolsó előkészületei Johannesburgban. A fenntartható fejlődés problémájával foglalkozó második Föld-csúcs a tervek szerint hétfőtől szeptember 4-ig tart. | 2002-08-25 11:57:00 | 0 |
| Megkezdődött a Zsidó Nyári Fesztivál rendezvénysorozata | A budapesti Dohány utcai Zsinagógában szombat este ünnepélyes keretek között megnyílt az idén ötödik alkalommal megrendezett Zsidó Nyári Fesztivál. | 2002-08-25 11:54:00 | 0 |
| Tokió rendezné kapcsolatait Phenjannal | A japán-észak-koreai kapcsolatok rendezését szorgalmazta Koidzumi Dzsunicsiro japán kormányfő Kim Dzsong Il észak-koreai vezetőhöz intézett üzenetében, hangsúlyozva, hogy "komoly és őszinte választ" vár a japán kezdeményezésekre és feltételekre. | 2002-08-25 11:49:00 | 0 |
| Szenátusi kiszivárogtatást vizsgál az FBI | A Szövetségi Nyomozó Hivatal (FBI) egy kiszivárogtatási ügyben vizsgálódva arra kérte a szeptember 11-i terrorcselekményekkel foglalkozó szenátusi hírszerzési bizottság mind a 17 tagját, hogy adják át a június 18-án déltől 19-én délután negyed négyig folytatott telefonbeszélgetéseik felvételét, határidőnaplóikat, vagy akkori feljegyzéseiket, amelyekből kiderülhet, hogy kapcsolatba kerültek-e újságírókkal. | 2002-08-25 11:46:00 | 0 |
| Fülöp-szigeteki emberrablót lőttek le a rendőrök | A Fülöp-szigeteki rendőrség vasárnap megölte az emberrablásairól elhíresült, Washington által terrorista csoportnak bélyegzett "Pentagon banda" vezérét. | 2002-08-25 11:38:00 | 0 |
| Karzai elnököt civil ruhás amerikaiak fogják őrizni | Az amerikai külügyminisztérium diplomáciai biztonsági szolgálata fogja átvenni Hamid Karzai afgán elnök védelmének feladatát. | 2002-08-25 11:34:00 | 0 |
| Moszkva a szakadárok kiadását követeli | Oroszország a Pankiszi-szorosban tevékenykedő csecsen "terroristák bekerítését, lefegyverzését és az orosz félnek való kiadását" követelte szombaton Grúziától. | 2002-08-25 11:13:00 | 0 |
| Fehér házi intelem Moszkvának | A Fehér Ház elmarasztalta Oroszországot, amiért az orosz légierő megsértette Grúzia szuverenitását és falvakat bombázott Észak-Grúziában a Pankiszi-szoros környékén. | 2002-08-25 11:10:00 | 0 |
| Schuster ismét kórházban - mégis megmérgezték? | Néhány órával azután, hogy szombaton elhagyta a kórházat, este ismét kórházba kellett szállítani a szlovák államfőt. | 2002-08-25 11:00:00 | 0 |
| Nógrádi László visszautasítja a becsületét sértő találgatásokat | Soha nem voltam ügynök, jelentést soha senkiről nem írtam, ennél fogva ellenszolgáltatásban sem részesülhettem - állítja Nógrádi László, az Orbán-kormány egyik volt közlekedési és vízügyi minisztere, fideszes országgyűlési képviselő. | 2002-08-25 10:51:00 | 0 |
| Kancellár-jelöltek vitája Németországban | Németország vasárnap premiernek lesz szem- és fültanúja: választási kampányban első alkalommal áll együtt a kamerák elé a kancellár és kihívója, azaz Gerhard Schröder és Edmund Stoiber. Vasárnap este fél kilenctől hetven percen át válaszol majd a vezető kereskedelmi tv-állomások, az RTL és a SAT.1 műsorvezetőinek kérdéseire a két politikus, szeptember 8-án pedig a közszolgálati csatornák rendezésében megismétlik a mutatványt. | 2002-08-24 17:28:00 | 0 |
| Kitüntették Orbán Viktort | A Nagyvárad-rogériuszi református templomban tartott partiumi nagytalálkozó keretében adták át Orbán Viktor volt kormányfőnek a már korábban neki ítélt Pro Partium-díjat. A Királyhágó-melléki Református Egyházkerület Pro Partium-díját - alapítóinak szándéka szerint - azok kapják, akik a partiumi magyarság felemelkedéséhez hozzájárulva az egész nemzet ügyét szolgálják. | 2002-08-24 17:04:00 | 0 |
| Rejtélyes szaporodás | Váratlan utódok világra hozásával adott fel rejtvényt egy 32 éves anakonda brazil tudósoknak. "Rafaela" 26 éven át kizárólag néhány tucat boával élt együtt a terráriumban. Most azonban 23 kígyó bébit hozott világra, akik közül csak három maradt életben. Érdekes, hogy az újszülött anakondák magukon viselik anyjuk minden jellemző vonását. | 2002-08-24 15:27:00 | 0 |
| Árvíz és kormányzati "PR-víz" | Deutsch Tamás sajtótájékoztatón bírálta a kormány árvízzel kapcsolatos intézkedéseit, valamint a "Mécs-bizottság" munkáját. A Fidesz frakcióvezető-helyettese szerint, az elmúlt hetekben Magyarországon két árvíz is tetőzött, az egyik a Dunán levonuló ár, a másik pedig a Medgyessy-kormány PR-víze. | 2002-08-24 14:28:00 | 0 |
| Médiadiktatúrát vezet be a kormány | "A szociálliberális kormány szemlátomást semmilyen eszköztől sem riad vissza annak érdekében, hogy totális médiadiktatúrát vezessen be. Tiltakozunk a sajtószabadság meggyalázása ellen!" | 2002-08-24 12:47:00 | 0 |
| Elfogták a "bentlakásos" rablót | Alsó-Ausztriában egy 41 éves eladó negyven alkalommal tört be egy és ugyanazon lakásba. A károsult, egy stössingi ménes tulajdonos összesen 10 000 eurónak megfelelő összeggel lett szegényebb a folyamatos betörések következtében. | 2002-08-24 12:35:00 | 0 |
| Izgalmasnak ígérkezik a szerbiai elnökválasztás | Belgrádi politikai elemzők szerint sokkal izgalmasabbá válik a szerbiai elnökválasztási küzdelem, miután Vojislav Kostunica úgy döntött, indul a megmérettetésen. Egyöntetű az a vélemény, hogy döntésével a jugoszláv államfő hirtelen megnövelheti egyébként is nagy népszerűségét a polgárok körében. | 2002-08-24 12:27:00 | 0 |
| Piacon az iszlám kóla | Rendkívül kapós az iszlám kóla Szaúd-Arábiában. Az új termék neve egy Mekka közelében lévő szent kút tiszteletére: Zamzam kóla, gyártója pedig egy iráni vállalat. | 2002-08-24 12:00:00 | 0 |
| Orbán Viktor Zalalövőn | Orbán Viktor az önkormányzati választásokra való felkészülést nevezte a polgári körök jelenlegi legfontosabb feladatának Zalalövőn, a vasi és zalai körök találkozóján. A volt miniszterelnök élesen bírálta a kormány privatizációs gyakorlatát, az állami vállalatoknál és intézményeknél végrehajtott személyi változtatásokat, valamint "a sajtó baloldali megszállását" és a földtörvény módosítását. | 2002-08-23 19:55:00 | 0 |
| Lemondott a zimbawei kormány | A zimbabwei kormány pénteken benyújtotta lemondását Robert Mugabe elnöknek, amit ő elfogadott.A zimbabwei elnöki hivatal közleményében kiemelték, hogy a hét végén állítják össze az új kabinetet. A kormány ünnepélyes beiktatását hétfőre tervezik. Mugabe államfő márciusi választási győzelmét követően nem módosított kormánya összetételén. | 2002-08-23 19:26:00 | 0 |
| A székesfehérvári polgári körök tiltakoznak a polgárőrség politikai szerepvállalása ellen | A székesfehérvári jobboldal önszerveződő polgári körei aggályosnak tartják a városi polgárőrség és az MSZP vezette baloldali választási koalíció szövetségét - jelentette ki Csurgai Horváth József, a helyi polgári körök vezetője pénteki sajtótájékoztatóján. | 2002-08-23 18:46:00 | 0 |
| Megkezdődött a Savaria fesztivál | Kezdetét vette a Szombathely, - ókori nevén Savaria - kétezer éves történelmét felidéző három napos karneváli játéksorozat. A vasi megyeszékhelyen, a rendezők több tízezer érdeklődőt várnak. | 2002-08-23 18:11:00 | 0 |
| Kidobott rádiósok | Egy amerikai rádióadó kidobta állásából azt a két munkatársát, aki a New York-i Szent Patrik-székesegyházból egyenes adásban közvetített egy szexjelenetet. A WNEW-FM kereskedelmi adó ezenkívül bejelentette, hogy azonnali hatállyal leállítja az eddig mindennap hallható Opie and Anthony című "hülyéskedő" műsorát. | 2002-08-23 17:38:00 | 0 |
| Menjenek-e a szépségek Nigériába? | A novemberben Nigériában megrendezendő világszépe-vetélkedésről távol kellene maradnia a norvég szépségkirálynőnek, tiltakozásul az ellen, hogy Nigériában házasságtörésért halálra kövezésre ítéltek egy nőt - jelentette ki pénteken az északi szépségkirálynő menedzsere. | 2002-08-23 17:29:00 | 0 |
| "Békülnek" az albánok | Albánia és Jugoszlávia képviselői megállapodtak, hogy helyreállítják a két ország teljes jogú, nagyköveti szintű diplomáciai kapcsolatát, amelyet három évvel ezelőtt Slobodan Milosevic akkori jugoszláv államfő szakított meg. | 2002-08-23 17:25:00 | 0 |
| Irak megtámadásának lehetősége nem népszerű az USA-ban | Az amerikaiaknak valamivel több, mint a fele támogatja, hogy a kormány szárazföldi csapatokat vessen be Irakban, de számuk jelentősen visszaesett. Egy felmérés szerint George Bush elnök népszerűsége is csökkent . | 2002-08-23 16:57:00 | 0 |
| "Haverok közt": Köztársaság tér a tévészékházban | Szalai Annamária fideszes parlamenti képviselő csütörtökön Budapesten tartott sajtótájékoztatóján az MSZP székházára utalva kijelentette: a Köztársaság téren írt médiapolitikai forgatókönyv címe feltehetően az, hogy "Haverok közt". Ezt erősíti az is, hogy augusztus 20-án nem egy, kampányban is szerepet vállaló baloldali médiamunkás kapott kitüntetést, és az, hogy Medgyessy Péter beszédét minden televíziónak "kötelezően ajánlott módon" közvetítenie kellett. A politikusnő emlékeztetett: a Horn-kormány ideje alatt csak félig szabadnak minősítették a magyar sajtót, s fennáll annak a veszélye, hogy a Medgyessy-kormány alatt ismét visszaköszönt a múlt. | 2002-08-23 16:39:00 | 0 |
| A "Mécs-bizottságnak" is tiszteletben kell tartania az alkotmányt | Mádl Ferenc mai közleményében arra kéri Mécs Imrét, és rajta keresztül az általa vezetett parlamenti vizsgálóbizottság tagjait, hogy ismételten fontolják meg a testület tevékenysége kapcsán felmerült alkotmányossági aggályokat, amelyeket az adatvédelmi biztos is megfogalmazott ajánlásában. | 2002-08-23 16:35:00 | 0 |
| Bírósági döntés az argentin kormánnyal szemben | Az argentin Legfelső Bíróság arra kötelezte a kormányt, hogy visszamenőleg fizesse ki a közszolgálatban dolgozók béréből és a nyugdíjakból takarékosság miatt visszatartott 13 százalékot. | 2002-08-23 16:13:00 | 0 |
| Több billiós per | Az Egyesült Államokban 2,2 billió dollár (2 200 000 000 000 dollár) kártérítésre perelték be a kéretlen reklámfaxokat fogadó címzettek a Fax.com céget. A felperesek képviseletében Steve Kirsch, az Infoseek internetes kereső portál alapítója nyújtotta be a keresetet a kaliforniai Mountain View egyik bíróságán. | 2002-08-23 16:09:00 | 0 |
| Önkormányzati választások: megyei listák | Az alábbiakban a Fidesz - Magyar Polgári Párt megyei és fővárosi listáin szereplő első öt személy neve olvasható. | 2002-08-23 16:03:00 | 0 |
| Szegeden Balogh Elemért támogatják a polgári erők | Választási megállapodást kötött Szegeden a Fidesz - Magyar Polgári Párt, az MDF, az MKDSZ és a Fidelitas helyi szervezete pénteken, az erről szóló dokumentumot sajtótájékoztatón írták alá. | 2002-08-23 15:40:00 | 0 |
| Keresteteik a legnagyobb brit | Lady Diana rajta van a listán, de Károly herceg nincsen. A Beatles-ből bekerült John, Paul, George, de Ringót kihagyták. Arábiai Lawrence igen, D.H.Lawrence nem. Nagy Alfréd kezet foghat Tony Blairrel. Így szavaztak a britek történelmük 100 leghíresebb személyiségéről. | 2002-08-23 15:26:00 | 0 |
| Csak jövőre szállnak el a hatósági árak | A kormány középtávú gazdaságpolitikai programja ismeretében leszögezhető: igazak a Fidesz korábbi állításai, amelyek szerint a hatósági árak az infláció feletti mértékben emelkednek jövőre. Az eva törvénytervezete szerint nem sok embert fog érinteni az egyszerűsített vállalkozási adó. Egyáltalán nem alkalmazhatnák az evát például azok, akik két vagy annál több cégben is tagok. És ugyanígy azok sem élvezhetnék a könnyítéseket, akiknek családtagja valamilyen cégben tag. Várhatóan olyan bonyolult lesz az "egyszerűsített" vállalkozási adó, hogy a vállalkozóknak állandó tanácsadót kell alkalmazniuk - hangzott el a Fidesz - Magyar Polgári Párt pénteki sajtótájékoztatóján. | 2002-08-23 15:21:00 | 0 |
| Kostunica is indul a szerb köztársasági elnökválasztáson | Vojislav Kostunica jugoszláv államfő bejelentette, indulni kíván a szeptember 29-i köztársasági elnökválasztásokon. Közölte: azt fogja javasolni pártja, a Szerbiai Demokrata Párt (SDS) vezető testületének, hogy jelölje őt a párt elnökjelöltjének. | 2002-08-23 15:00:00 | 0 |
| Csak jövőre szállnak el a hatósági árak | A kormány középtávú gazdaságpolitikai programja ismeretében leszögezhető: igazak a Fidesz korábbi állításai, amelyek szerint a hatósági árak az infláció feletti mértékben emelkednek jövőre. Az eva törvénytervezete szerint nem sok embert fog érinteni az egyszerűsített vállalkozási adó. Egyáltalán nem alkalmazhatnák az evát például azok, akik két vagy annál több cégben is tagok. És ugyanígy azok sem élvezhetnék a könnyítéseket, akiknek családtagja valamilyen cégben tag. Várhatóan olyan bonyolult lesz az "egyszerűsített" vállalkozási adó, hogy a vállalkozóknak állandó tanácsadót kell alkalmazniuk - hangzott el a Fidesz - Magyar Polgári Párt pénteki sajtótájékoztatóján. | 2002-08-23 14:35:00 | 0 |
| A kádári puha diktatúráról | A kádári diktatúra évtizedei csak azok számára tűnhettek puhának, akik elfogadták a hatalom diktálta játékszabályokat - hangzott el azon a kerekasztal-beszélgetésen, amelyet a Fesztivál a határon elnevezésű ifjúsági közéleti és kulturális rendezvénysorozat keretében tartottak pénteken Kőszegen. | 2002-08-23 14:00:00 | 0 |
| Föld-csúcs - civil szervezetek ellencsúcsa | Thabo Mbeki dél-afrikai elnök nyitja meg hivatalosan pénteken este Johannesburgben a civil szervezetek által összehívott ellencsúcsot, három nappal az ENSZ által szervezett Föld-csúcs kezdete előtt. | 2002-08-23 13:45:00 | 0 |
| Szocialista és szabad demokrata klientúraépítés civil szervezeteknek szánt forrásokból | A civil szervezeteknek szánt forrásokat a főváros szabad demokrata és szocialista vezetése politikai klientúra építésre használja fel - vélekedett Bús Balázs fővárosi képviselő a fővárosi Fidesz-MDF-MKDSZ frakció pénteki budapesti tájékoztatóján. | 2002-08-23 13:40:00 | 0 |
| Fidesz-Fidelitas együttműködés Somogyban | Fidelitas Somogy megyei szervezete komoly megméretésként értékeli a Fidesz -Magyar Polgári Párt megyei szervezetével kötött együttműködési megállapodást, amely az őszi helyhatósági választás eredményét is meghatározhatja - hangoztatta Lászlóvári Thoma Csongor megyei Fidelitas-elnök pénteken sajtótájékoztatón, Kaposváron. | 2002-08-23 13:30:00 | 0 |
| Cinkos, aki néma? | Pós Péter, a Magyar Televízió Közalapítvány társadalmi kurátora közleményében sérelmezi: 12 évvel a rendszerváltoztatás után előfordulhatott az, hogy nem tudósítottak az MTV központi épülete előtt megtartott, a sajtószabadság és a közszolgálatiság megvédéséért meghirdetett demonstrációról. | 2002-08-23 12:55:00 | 0 |
| Járai Zsigmond nem adja a múltját | Nem voltam az előző rendszer beszervezett ügynöke, csupán a külföldi útjaimról írtam beszámolókat a Belügyminisztériumnak. Soha nem jelentettem személyekről, csak azt fogalmaztam meg, mi a véleményük a külföldieknek a magyar gazdaságról - nyilatkozta a Heti Válasznak Járai Zsigmond, az Orbán-kormány első pénzügyminisztere, a Magyar Nemzeti Bank jelenlegi elnöke. | 2002-08-23 12:52:00 | 0 |
| Gyengülnek az európai részvényindexek | A kezdeti erősödés után gyengülésbe fordultak az európai részvényindexek a Wall Street mutatóinak határidős gyengülése láttán. A német MobilCom árfolyama azonban szárnyalt, miután pletykák szerint a France Télécom felvásárolja a társaságot. Ezt egyik cégnél sem kommentálták. | 2002-08-23 12:31:00 | 0 |
| A vártnál gyengébb a brit gazdaság növekedése | Kiábrándító GDP-adatot közölt pénteken a brit statisztikai hivatal; az eredmény legfeljebb a kamatcsökkentésben reménykedőknek ad további esélyt, bár több elemző rámutat: valószínűleg csak átmeneti a viszonylagos gyengélkedés, egyszeri tényezők, mindenekelőtt a labdarúgó világbajnokság miatt. | 2002-08-23 12:21:00 | 0 |
| Az amerikai közvélemény még támogatja az iraki akciót | Az amerikai közvélemény többsége - csökkenő mértékben ugyan, de változatlanul - támogatná a szárazföldi csapatok bevetését Szaddám Huszein iraki elnök rendszerének megdöntése érdekében. | 2002-08-23 11:41:00 | 0 |
| Orosz-észak-koreai találkozó | Kim Dzsong Il észak-koreai vezető pénteken "ezer százalékig" elégedetten nyilatkozott az orosz távol-keleten tett utazásáról, amikor Vlagyivosztokban találkozott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. | 2002-08-23 11:37:00 | 0 |
| Álom az ingyentankönyvről | Nem a szocializmust építjük. Az egykoron magát rendszerváltóként meghatározó szabad demokrata pártra hajdanában jellemző gondolat elsőre nem is hangzik olyan rosszul. Azonban a nemes veretű kijelentés az egykoron a szocializmus nevű hülyeséget építő, ma a magát nem "állampárti maradvány", hanem "az igazi rendszerváltó" névvel aposztrofáló MSZP-vel másodszor is lepaktáló, prominens személyiségeit erkölcsi okok miatt folyamatosan veszítgető, töredék szavazatokkal a parlamentbe fúródó pártocska jelenlegi oktatási miniszterétől származik. Annak az ötszázalékos támogatottságú kormányzó pártnak az ügyvivőjétől, amely rá tudta venni a többséget, hogy egyelőre - vagy végleg - tekintsen el a feltételezhetően jelentős szavazókört vonzó ígéretétől: az ingyenes tankönyvek bevezetésétől. Ha az eddigi szófüzérekből nem derült volna ki, Magyar Bálintról beszélek, akinek határozott véleménye, hogy az általános, mindenki számára biztosított ingyenes tankönyvellátásnak "nem a híve". | 2002-08-23 10:05:00 | 0 |
| Nyílt levél a 168 Óra című laphoz | Meghalt Balogh János világhírű tudósunk. Mint a Corvin-lánc viselője, kiváló fiát nevezte meg támogatottként, aki folytatja apja munkáját. A 168 Óra című újság megtámadta őt azzal, hogy hazaviszi a pénzt. Piti lenyúlósként kezelte azt az embert, aki egész életében szerényen élt, de tagja lett annak a néhány tucatból álló vezető tudós világnak, akikre oda kell figyelni. Tanácsos odafigyelni még azoknak is, akiket a napi haszon vakká és ostobává tesz, azoknak is, akik azt hiszik, hogy önkényes választott tudatuk felmenti őket a világgal szembeni kötelező felelősségvállalás alól. | 2002-08-23 09:26:00 | 0 |
| Még mindig Orbán Viktor a Blikk célpontja | A Magyar Nemzet információi szerint Orbán Viktor a piaci feltételeknek megfelelő módon bérelte ki azt a fővárosban, a XII. kerületben található, a Svábhegyen lévő társasházi lakást, amelybe családjával a nyár folyamán ideiglenesen átköltözött, ellentétben a Blikk című bulvárlap tegnapi számában megjelent állítással, amely szerint Lenk Géza bankártól használatra kapták az ingatlant. | 2002-08-23 09:23:00 | 0 |
| Az MSZP levelez a kancellária nevében | Végső elbeszélgetésre invitálják ma a közép-magyarországi régió egyes kistérségi menedzsereit, akik ismét pályáztak állásukra. Egyikük, aki a retorziótól félve kilétét nem kívánta felfedni, lapunknak elmondta: érthetetlen volt számára, hogy a kancellária meghívójának feladójaként az MSZP szerepelt. Akadnak, akik úgy vélik, ez újabb bizonyítéka a burkolt politikai nyomásgyakorlásnak, ami megengedhetetlen a közszférában. | 2002-08-23 09:07:00 | 0 |
| Pro Partium díjat kap Orbán Viktor | Orbán Viktor volt miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó szombaton Nagyváradra és Székre látogat; a fideszes politikus Pro Partium díjat kap a Királyhágó-melléki református egyházkerülettől. | 2002-08-23 08:47:00 | 0 |
| Mérgezés jeleit mutatták ki Schuster elnöknél | Az orvosok mérgezés jeleit is kimutatták Rudolf Schuster szlovák államelnöknél, aki vasárnap Krakkóban II. János Pál pápa miséjén napszúrást kapott. | 2002-08-23 08:44:00 | 0 |
| Amerikai szankciók Észak-Korea ellen | A The New York Times internetes kiadása szerint a Bush-kormányzat szankciókat léptetett életbe Észak-Korea ellen, miután megállapította, hogy Phenjan Scud-rakéta alkatrészeket adott el Jemennek még George Bush elnök hivatalba lépése előtt. | 2002-08-23 08:38:00 | 0 |
| Összecsapás a Gázai övezetben | Izraeli katonák péntek hajnalban megöltek két fegyveres palesztint a Gázai övezetben, miután a palesztinok megtámadtak egy izraeli katonai őrhelyet. | 2002-08-23 08:35:00 | 0 |
| Kőttrétes sütőverseny Balatonlellén | Az immár második kőttrétes sütőversenyt szombaton rendezik meg Balatonlellén: tizenkét csapatban összesen huszonnégyen tüsténkednek majd a város művelődési házának udvarán, hogy elkészítsék az ízletes remekműveket. | 2002-08-23 08:31:00 | 0 |
| Gospel-fesztivál Solymáron | Szombaton rendezik meg a II. Országos Ökumenikus Gospel Zenei Fesztivált Solymáron. Jeney Erzsébet szervező, a Magyar Rádió szerkesztője elmondta: a solymári sportcentrumban szombaton 14 órakor kezdődő fesztiválon tíz együttes mutatkozik be. Közöttük lesz a pilisi Izsóp énekkar, a váci Psalmus együttes, a szegedi Effata együttes és a solymári Pax Vobis Kórus. | 2002-08-23 08:29:00 | 0 |
| Idén már nem választják ki az autópályák építőit? | A Napi Gazdaság értesülései szerint a Közbeszerzések Tanácsához (KT) még nem érkezett meg a Nemzeti Autópálya (NA) Rt. pályázati felhívása annak a négy autópálya-szakasznak a megépítésére, amelyekre korábban meghívásos pályázat keretében kértek ajánlatokat. Ha ezen a héten sem jut el a felhívás a KT-hez, úgy a Közbeszerzési Értesítő jövő heti számában sem jelenik meg. A fellebbezési lehetőség miatt a tendereztetés több héttel is csúszhat, így fennáll a lehetősége annak, hogy idén már nem sikerül kiválasztani a kivitelezőket. | 2002-08-22 19:50:00 | 0 |
| A Népligetet a budapestiek kedvenc kirándulóhelyévé fejlesztenék | Lényegesen javítaná a kerületek és a főváros közötti együttműködést Schmitt Pál, a parlamenti ellenzék által támogatott független főpolgármester-jelölt, aki szerdán Kőbánya polgármesterével találkozott. György István azt állítja: 12 év alatt még egy főpolgármester-jelölt sem kereste fel. | 2002-08-22 19:25:00 | 0 |
| Kulturális központ épül a II. kerületben | Csütörtökön helyezték el a Klebelsberg Kuno Kulturális és Művészeti Központ alapkövét Budapest II. kerületében; a 2700 négyzetméter alapterületű létesítményt a jövő év márciusától használhatják a pesthidegkútiak. | 2002-08-22 19:22:00 | 0 |
| Keserű kenyér | Rohammunkával látott neki a kormányváltás után az agrártárca a tényleges és az általa kreált teendők ellátásához. Mivel pedig általában az ilyen szorgos tevékenység hamar meghozza gyümölcsét, augusztus elejére már készen is állt a módosított földtörvény, a hónap elején megkezdte munkáját a Nemzeti Földalap és milliárdok állnak rendelkezésre az itthon szinte természetesnek vehető és állandóan jelen lévő különböző ágazati problémák megoldására, sőt néhány százmillió még a szívességi földhasználók támogatására is előkerült. | 2002-08-22 19:19:00 | 0 |
| Mayer Mihály püspök úr augusztus 20-i szentbeszéde | "Zarándokok vagyunk ma itt a Szent István-bazilika előtt. Istentől értelmezett zarándokok. A vallásszabadság jogán körmenetbe sorakozunk. Nem elfogadható számomra az az érvelés, hogy egyesek, legyenek akár miniszterek vagy államtitkárok, a köz szereplői nem mernek részt venni a körmeneten, mert elvesztik semlegességüket. A kereszténység nem állott víz, pocsolya! Ha Istentől értelmezett az ember, ha a vallásszabadság szabad út az Istenhez, akkor a katolikus vallású állami tisztviselőnek ki tilthatja meg a jelenlétet?" A Bazilika előtt 2002. augusztus 20-án elhangzott szentbeszéd teljes terjedelmében itt olvasható. | 2002-08-22 19:14:00 | 0 |
| Környezetvédők tiltakoztak Kékkútnál | Félpályás útelzárással, forgalomlassítással tiltakoztak csütörtökön Kékkút határában a környék természetvédői egy szerintük indokolatlan beépítés ellen. | 2002-08-22 19:01:00 | 0 |
| Veszélyek: EU-csatlakozás nemzeti érdekeink feladásával és a Széchenyi Terv megszüntetése | Magyarország európai integrációját minden parlamenti párt a legfontosabb célok közé sorolja, a csatlakozás körülményeit azonban a jelenlegi kormánypártok és az ellenzék eltérően ítéli meg - hangzott el csütörtökön azon az ifjúsági és közéleti fórumon, amelyet a Fesztivál a határon elnevezésű rendezvénysorozat keretében tartottak Kőszegen.
A rendezvényen Szájer József, a parlament alelnöke és Szent-Iványi István, az Országgyűlés európai integrációs bizottságának elnöke vitázott egymással. | 2002-08-22 18:57:00 | 0 |
| Választási kislexikon | Az önkormányzati választáson dől el, kik képviselik érdekeinket saját lakóhelyünkön és megyénkben, kivel kell együttműködni településeink szépítésén, de akár kisebb-nagyobb problémáink megoldásán is. A köztársasági elnök 2002. október 20-ára kiírta az önkormányzati választást. A választáson a választópolgárok szavazni fognak: a helyi önkormányzati képviselőkre, a település polgármesterére, a fővárosban a főpolgármesterre, a megyei listákra, valamint a kisebbségi jelöltekre. | 2002-08-22 18:17:00 | 0 |
| Szocialista pártérdekeket szolgál a Budapest Parádé | Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség aggályosnak tartja, hogy közpénzeket használnak fel pártcélok megvalósítására Budapesten. Mint kiderült, a baloldal ifjúsági szervezete a fesztivál szórólapján hirdeti magát. Az IKSZ elfogadhatatlannak tartja, hogy egy közpénzekkel is támogatott ifjúsági fesztivál előrendezvénye politikai rendezvénnyé válik. | 2002-08-22 18:06:00 | 0 |
| "Kamikaze" repülőgépeket vásárol Ankara | A török hadsereg 54 Harpy típusú, pilóta nélküli bombázó-repülőgépet vásárolt Izraeltől. A török sajtó által "kamikazénak" vagy "légcsavaros manőverező robotrepülőgépnek" nevezett, 400 kilométeres hatósugarú, távirányítású gépek határon túli tüzérségi célpontok, rakétaállások és ellenséges légvédelmi radarrendszerek megsemmisítésére vethetők be. | 2002-08-22 17:58:00 | 0 |
| Díjat kapott Bozsik Yvette az Edinburgh-i Fesztiválon | A the Scotsman című napilap Fringe First 2002 díját nyerte el az Edinburgh-i Fesztivál peremfesztiválján, a Fringe-en Bozsik Yvette táncművész Holtodiglan című produkciójáért. | 2002-08-22 17:47:00 | 0 |
| Ki játszik itt tűzzel? | "Robbantak a szavak, izzott a gyűlölet" - önti költői képbe augusztus 20-i élményeit a Népszava újságírója. Számára úgy tűnik, másról szólt Szent István ünnepe, mint amiről valójában szólt. | 2002-08-22 17:46:00 | 0 |
| Az EU segítséget nyújt az árvíz sújtotta országoknak | Az EU-nak sürgősen lépéseket kell tennie az árvizek sújtotta országok megsegítésére, s a soros dán elnökség a maga részéről mindent elkövet ennek érdekében - állapította meg csütörtökön a dán miniszterelnök. | 2002-08-22 17:23:00 | 0 |
| Stoiber: a CDU-CSU nem tesz keresztbe | Edmund Stoiber, a CDU-CSU kancellárjelöltje csütörtökön Berlinben bejelentette: az uniópártok a törvényhozásban nem állják útját annak a kormányelképzelésnek, hogy az árvízkatasztrófa következményeinek felszámolása érdekében halasszák el a német adóreform következő szakaszának végrehajtását. Az uniópártok egyúttal lemondanak a részvénytársaságok terheinek növeléséről. | 2002-08-22 17:20:00 | 0 |
| SME: nem a bősi erőmű mentette meg Budapestet az ártól | A Dunán most végighömpölygött vízmennyiség esetén a bősi erőműnek gyakorlatilag semmilyen árvízszabályozó szerepe nincs - állítja a Szlovák Tudományos Akadémia (SAV) tudományos munkatársa, cáfolandó az erőmű "atyjaként" ismert Julius Binder állítását, miszerint a most levonult árvíz idején a bősi erőmű mentette meg Budapestet a pusztulástól. | 2002-08-22 16:47:00 | 0 |
| Schmitt Pál a XX. és a XV. kerületben | Schmitt Pál független főpolgármester-jelölt csütörtökön Szabados Ákos XX. és Hajdu László XV. kerületi polgármesternél tájékozódott a városrészek gondjairól. | 2002-08-22 15:33:00 | 0 |
| Polgári összefogás Gyöngyösön | Székács György ügyvéd a Gyöngyösünkért Lokálpatrióta Egylettel kibővített, a Fidesz, az MDF, az MKDSZ, valamint a Heves megyei Kisgazdák Egyesülete alkotta Polgári Választási Koalíció (PVK) polgármesterjelöltje Gyöngyösön - jelentették be a tömörülés csütörtöki sajtótájékoztatóján. | 2002-08-22 15:30:00 | 0 |
| Kitüntetve | Ami jár, az jár... Azt senki ne mondja, hogy hálátlanok. Feledékenyek. Vagy a látszatra adnak legalább. Nem. A sarzsi jár. Mindenkinek. A zsoldosnak pedig mindenekelőtt. És persze majd meg lesz magyarázva. "Szakmaiság" - ez lesz a jelszó... | 2002-08-22 15:22:00 | 0 |
| Straw szerint nem szükségszerű az iraki rezsimváltás | Jack Straw brit külügyminiszter szerint a brit külpolitikának nem célja az iraki rezsimváltás, a Szaddám Huszein iraki elnök jelentette veszélyt legjobban a fegyverzetellenőrök tevékenységének felújításával lehetne csökkenteni. | 2002-08-22 14:28:00 | 0 |
| Közös lista Jász-Nagykun-Szolnok megyében | A Fidesz, az MDF és a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség közös listát állított Jász-Nagykun-Szolnok megyében az őszi önkormányzati választásra. | 2002-08-22 14:26:00 | 0 |
| II. Afrika-Ázsia Nemzetközi Fesztivál Budapesten | A II. Afrika-Ázsia Nemzetközi Fesztivált augusztus 30-tól szeptember 7-ig rendezik meg Budapesten, a VIII. kerületi Orczy-kertben - jelentették be a rendezők csütörtökön, fővárosi sajtótájékoztatón. | 2002-08-22 12:53:00 | 0 |
| Megkezdődött az Agria Néptánctalálkozó Egerben | A Heves Megyei Művelődési Központban egy, a fesztivál történetét bemutató kiállítás megnyitójával vette kezdetét csütörtökön Egerben a XIV. Agria Nemzetközi Néptánctalálkozó. | 2002-08-22 12:52:00 | 0 |
| Potápi Árpád Bonyhád polgármesterjelöltje | Potápi Árpád országgyűlési képviselőt jelöli a Fidesz - Magyar Polgári Párt, a Magyar Demokrata Fórum és a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség Bonyhád polgármesterének az őszi önkormányzati választáson. | 2002-08-22 12:50:00 | 0 |
| Közpénzek MSZP-kampányra | Tegnap megrendezték a korábban felfüggesztett névadó ünnepséget Kőbányán, abból az alkalomból, hogy elkészült az a társasház, melyet százszázalékos önkormányzati forrásból építettek meg. A rendezvényhez másfél millió forintos keretösszeget szavazott meg a helyi költségvetési és gazdálkodási bizottság. A programot eddig többek között azért nem tartották meg, mert azt a polgármester szerint a helyi MSZP kampánycélokra akarta felhasználni. A kőbányai pártharc a napokban az augusztus 20-i tűzijáték finanszírozási vitájával és a 35 ezer példányban megjelenő Kőbányai Hírek önkormányzati újság bezúzásával folytatódott. | 2002-08-22 09:50:00 | 0 |
| Százezrek küzdenek a Tungting-tó áradása ellen | Hivatalos adatok szerint mintegy 850 ezer ember munkálkodik azon, hogy megakadályozza a kínai Hunan tartományban fekvő hatalmas Tungting-tó kiáradását. A katasztrófa következtében megkezdődött több százezer család kitelepítése a térségből. | 2002-08-22 09:33:00 | 0 |
| Afgán nemzeti hadsereg amerikai segítséggel | Az Egyesült Államok azt szeretné, ha ez év decemberére háromezer afgán kormánykatonát képezne ki, 2003 végére pedig már 13 ezret. Az első háromszáz afgán katona júliusban esett át az alapkiképzésen. | 2002-08-22 09:00:00 | 0 |
| Megnyitják a rakpartokat a fővárosban | A fővárosban csütörtök reggel hat órakor megnyitják a pesti alsó rakpartot teljes hosszában és a budai rakpart Lágymányosi híd és Margit híd közötti szakaszát - tájékoztatott a Fővárosi Közterület-fenntartó Rt. szóvivője. | 2002-08-22 08:53:00 | 0 |
| Bush továbbra is meg akar szabadulni Huszeintől | George Bush szerdai ígérete szerint bármilyen Irak elleni katonai akció előtt konzultálni fog az Egyesült Államok szövetségeseivel és a kongresszussal. Az elnök hangsúlyozta: az egész világnak érdekében áll, hogy megszabaduljon Szaddám Huszein iraki elnök rezsimjétől, s hogy ez miként érhető el, az kozultációk és mérlegelés tárgyát képezi. | 2002-08-22 08:51:00 | 0 |
| Országos véradó nap szombaton | Országos véradó napot rendez augusztus 24-én a Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat - tájékoztatott Légrády Eszter, a humanitárius szervezet szóvivője. | 2002-08-22 08:50:00 | 0 |
| Megnyílt a Fesztivál a határon | A közéletben napjainkban eluralkodó és az élet más területein is megfigyelhető melldöngetés helyett a szolíd, de tartalmas szónak kell teret nyernie - jelentette ki Harrach Péter, az Országgyűlés fideszes alelnöke szerdán, amikor Kőszegen megnyitotta az immár hagyományosnak tekinthető Fesztivál a határon elnevezésű rendezvénysorozatot. | 2002-08-22 08:45:00 | 0 |
| Valóban milliókért felel Huszty András | Tizenkétmillió forintért adta el a kincstárnak a tihanyi volt MSZMP-üdülő 202,4 millió forintért megvásárolt berendezését a Magyar Fejlesztési Bank - erősítette meg a pénzintézet kommunikációs igazgatósága a Magyar Nemzetnek a lap tegnapi riportjának állítását. | 2002-08-22 08:35:00 | 0 |
| Nemzetközi képzőművészeti kiállítás Békéscsabán | Három művésztelep legjobb alkotásaiból nyílt nemzetközi képzőművészeti kiállítás szerdán Békéscsabán, a városháza Mokos-termében. | 2002-08-21 20:02:00 | 0 |
| Szilvalekvárfőző verseny Szatmárcsekén | Három szatmári falu fogott össze, hogy négynapos vigalomra invitálja a falusi turizmus iránt érdeklődőket. | 2002-08-21 20:01:00 | 0 |
| Együttműködést szorgalmaz a Fidesz az önkormányzati választáson | A Fidesz - Magyar Polgári Párt 11 megyében, valamint a fővárosban állít közös listát a Magyar Demokrata Fórummal - hangzott el a Fidesz országos választmányának szerdai, budapesti ülését követő sajtótájékoztatón. | 2002-08-21 19:55:00 | 0 |
| Több mint 86 ezren kértek magyarigazolványt Kárpátalján | Kárpátalján folytatódik a magyarigazolványok iránti igénylések fogadása és megkezdődött az oktatási-nevelési támogatások folyósítása. | 2002-08-21 19:32:00 | 0 |
| Kostunica pártja újra panaszt tett az alkotmánybíróságnál | A jugoszláv államfő vezette Szerbiai Demokrata Párt (DSS) szerdán ismét panaszt emelt a szövetségi alkotmánybíróságnál a szerb parlament mandátumvizsgáló bizottságának döntése ellen, amellyel a testület megvonta a párttól 45 képviselői mandátumát. | 2002-08-21 19:11:00 | 0 |
| Amerikai és afgán erők hadművelete Afganisztán déli részén | Újabb támadást indítottak az afgán kormánykatonák az országban állomásozó amerikai egységekkel karöltve a tálibok és az al-Kaida terrorszervezet feltételezett támaszpontjai ellen az ország délkeleti részén fekvő Hoszt közelében. | 2002-08-21 19:06:00 | 0 |
| Hamász-terroristákat vettek őrizetbe | Az izraeli biztonsági erők Kelet-Jeruzsálemben őrizetbe vették a Hamász radikális iszlám mozgalom egyik sejtjének tagjait, akikről feltételezik, hogy részt vettek nyolc nagyobb terrorista merényletben, amelynek 35 áldozata és tucatnyi sebesültje volt. | 2002-08-21 18:59:00 | 0 |
| Választási etikai kódex Sopronban | Választási etikai kódexet írtak alá a soproni polgármester-jelöltek szerdán Sopronban. Molnár Ágnes, a Fidesz vezette polgári összefogás, Szekeres Csaba, a Szövetség Sopronért Egyesület és Walter Dezső, az MSZP-SZDSZ polgármester-jelöltje látta el kézjegyével a dokumentumot, amelyet néhány héttel ezelőtt az egyesület dolgozott ki. | 2002-08-21 18:44:00 | 0 |
| Gazdasági javulást várnak a magyarok az EU-csatlakozástól | Saját gazdasági helyzetük hosszú távú javulását remélik a legtöbben az EU-csatlakozástól Magyarországon - mondta Kozák Ákos, a GfK Piackutató Intézet igazgatója szerdai budapesti sajtótájékoztatóján. | 2002-08-21 18:42:00 | 0 |
| Az adócsökkentés elhalasztása nem árt a német gazdaságnak | A német szövetségi jegybank elnöke, Ernst Welteke szerdán úgy nyilatkozott, hogy a jövő évre tervezett adócsökkentés elhalasztásának nem lesz hosszú távú gazdasági következménye. | 2002-08-21 16:38:00 | 0 |
| Pénteken drágul a gázolaj | Három forinttal emeli a gázolaj árát a Mol Rt., a motorbenzin ára nem változik. Péntektől 204 forintot kell fizetni a gázolaj literjéért. | 2002-08-21 16:35:00 | 0 |
| Játszópark nyílt Szombathelyen | Az ország egyik legnagyobb játszóparkja nyílt meg szerdán Szombathelyen; a háromszázmillió forintból elkészült másfél hektáros létesítményt Szabó Gábor polgármester adta át. | 2002-08-21 16:29:00 | 0 |
| Ifjúsági kereszténydemokraták: Budapest Parádé helyett inkább szolidaritást! | Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) közleményt adott ki, melyben a szervezet kérést intéz a Budapest Parádé szervezőihez és résztvevőihez, hogy az árvízre tekintettel az idei fesztivált - hasonlóan több augusztus 20-i rendezvényhez - ne tartsák meg, energiáikat pedig az árvízi védekezésre és helyreállításra fordítsák. | 2002-08-21 16:17:00 | 0 |
| Schmitt Pál a X. kerületben: először látogatott főpolgármester-jelölt Kőbányára | Lényegesen javítaná a kerületek és a főváros közötti együttműködést Schmitt Pál, a parlamenti ellenzék által is támogatott független főpolgármester-jelölt, aki ma Kőbánya polgármesterével találkozott. | 2002-08-21 15:24:00 | 0 |
| Ingyenes tankönyv: az MSZP felejtené, a Fidesz törvényjavaslatot nyújt be | A Fidesz módosítaná a közoktatásról szóló törvényt, hogy az általános és középiskolás diákok ingyenesen juthassanak tankönyveikhez. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási javaslat részleteit Sió László, a párt oktatási kabinetjének vezetője ismertette mai sajtótájékoztatóján. A tájékoztatón részt vett Révész Máriusz, az Országgyűlés Oktatási Bizottságának fideszes alelnöke is, aki - egyebek között - az oktatási tárcánál zajló, középszintű vezetőket is érintő tisztogatásokra hívta fel a figyelmet. | 2002-08-21 14:55:00 | 0 |
| "Kaviárbaloldal" és "gyalogos masiniszták" | "Most gyalog járunk, ám ha majd újra polgári kormánya lesz Magyarországnak, megint szükség lesz masinisztákra" - mondta Orbán Viktor a Nemzetőr című lapnak a polgári mozgalom jellegéről szólva. A polgári oldal frissalapítású orgánumának nyilatkozva a miniszterelnök - egyebek között - a nemzet újraegyesítéséről, a "kaviárbaloldal" gazdaságpolitikájáról, az önkormányzati választások körüli feladatokról és az újabb médiaháborúról vallott nézeteinek is hangot adott. | 2002-08-21 13:43:00 | 0 |
| Nyolcszázezren munkahelyi védettség nélkül | Az Orbán-kormány alatt, 1998 eleje óta húsz százalékkal csökkent a nyilvántartott munkanélküliek száma, miközben a legalább egy éve munkanélküliként nyilvántartottak aránya csaknem felére esett vissza. Ennek köszönhetően a tartósan regisztrált munkanélküliek aránya az 1998 elején mért harminc százalék fölöttiről ez évre húsz százalékra süllyedt. Idén júliusban ez kismértékben bár, de ismét emelkedést mutatott, miközben csaknem nyolcszázezer főre rúg a "költségkímélő" módon alkalmazottak száma. | 2002-08-21 09:45:00 | 0 |
| A választások óta nem talált magára a tőzsde | Csalatkozniuk kellett mindeddig azoknak a befektetőknek, akik László Csaba pénzügyminiszter előrejelzésére alapozva vásároltak részvényeket a kormányváltás idején. László Csaba a választási kampányban, már miniszterjelöltként azt ígérte a befektetőknek, hogy ha az MSZP alakít kormányt, akkor a tőzsdeindex további 500-1000 ponttal emelkedhet. Ezzel szemben azt tapasztalhattuk, hogy május 27., a kormány megalakulása óta a tőzsdeindex 1100 ponttal zuhant. A pénzügyek első embere azzal vigasztalódhat, hogy tévedtek már ekkorát profi elemzők is. | 2002-08-21 09:34:00 | 0 |
| Közpénzekből tették jóvá a Malév-elnök ballépését | Mai áron csaknem négyszázmillió forintot veszített a Magyar Fejlesztési Bank azon az ügyleten, amelyet még 1996-ban hagyott jóvá Huszty András, a bank korábbi vezérigazgatója, a Malév Rt. nemrég kinevezett elnöke - tudta meg a Magyar Nemzet. A pénzintézet vagyonkezelő vállalkozása hat éve ugyanis 202,4 millió forintot fizetett ki egy tihanyi szállodakomplexum teljes berendezéséért. Később kiderült: az ETA porszívók és a kiégett villanykörték értéke a tízmillió forintot is alig éri el. A vételárat egy olyan vállalkozás zsebelte be, amelynek vezetője Huszty egyik korábbi igazgatótanácsi tagtársa volt a BÁV Rt.-ben. A kárt már az Orbán-kormánynak kellett megtérítenie. | 2002-08-21 09:06:00 | 0 |
| Százmilliókat herdált el a Malév elnöke? | Csaknem négyszázmillió forintos kárt okozott - mai áron - a Magyar Fejlesztési Banknak egy olyan ügylet, amelyet a pénzintézet vezetőjeként a Malév Rt. nemrég kinevezett elnöke, Huszty András hagyott jóvá még 1996-ban. | 2002-08-21 08:40:00 | 0 |
| "A nagy kiárusítás" | A profil című osztrák hetilap kelet-európai sorozata keretében Magyarországról közölt cikket e heti számában, "A nagy kiárusítás" címmel. A szerző ismerteti, hogy 3500 osztrák vállalkozásnak van érdekeltsége Magyarországon, és tudni véli: jövőre a kormány eladja a MALÉV-et, a Postabankot, a Dunaferrt és a Magyar Postát. A cikkíró megjegyzi azt is: nem véletlen, hogy a versenyről szóló fejezetet Magyarország még nem zárta le az Európai Unióval, hiszen a multinacionális konszernek számára adott, egy évtizedre szóló adókedvezmények nem felelnek meg az EU szabályainak. | 2002-08-20 18:23:00 | 0 |
| Németországban túszokat ejtett egy ismeretlen iraki szervezet | A német rendőrség szerint két ember megsebesült Irak berlini nagykövetségén, amelyet egy iraki ellenzéki csoport túszokat szedve megszállt. | 2002-08-20 17:07:00 | 0 |
| Szent István-napi ünnepségek Kárpátalján és Erdélyben | Kárpátalja és Erdély magyarsága több helyszínen ünnepelt augusztus 20-án. | 2002-08-20 16:48:00 | 0 |
| Az egész Kárpát-medencére kiterjedő szellemi, lelki nemzeti megújulásról | "Ezért történelmi vétek, hogy a magyar vállalkozók ma ismét nem lehetnek fővállalkozók a saját hazájukban. Még az ünnepi asztal mellett ülve is nyugodtan ki kell mondanunk: ezért hiba megfojtani a Széchenyi Tervet, ezért történelmi vétek a magyar termőföldet külföldiek kezére juttatni, ezért hiba a megmaradt állami vagyonról lemondani." Orbán Viktor augusztus 20-án Budaörsön elmondott beszédének teljes szövege. | 2002-08-20 15:03:00 | 0 |
| Egyházi szerepvállalás az oktatásban | Az I. Kárpát-medencei Nyári Egyetem keretében Az egyházak szerepvállalása napjainkban a köz- és felsooktatásban címmel tartottak fórumot a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében. A találkozón Tőkés László püspök egyebek között kifejtette: Erdélyben semmi esély nem lett volna önálló magyar egyetem alapítására Orbán Viktor és kormánya nélkül. | 2002-08-20 14:06:00 | 0 |
| Lakhatóbb Angyalföldet és Újlipótvárost | Jobb életminőséget ajánl, lakhatóbb XIII. kerületet rajzol fel Bába Iván, a városrész polgármesterjelöltje, akit a Fidesz - Magyar Polgári Párt, a Magyar Demokrata Fórum és a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség támogat. Az irodalmár, műfordító, tapasztalt politikus már a nyolcvanas évek elején részt vett az ellenzéki mozgalomban, a Duna Kör alapító tagja. Az Antall-kormány helyettes államtitkára, az Orbán-kormány alatt varsói nagykövet, majd a Külügyminisztérium közigazgatási államtitkára. Kitűnik szervezőkészségével diplomáciai érzékével, kapcsolatteremtésével. A több nyelven beszélő MDF-es politikust nem véletlenül támogatják a polgári pártok. | 2002-08-20 14:03:00 | 0 |
| Virágkarnevál Debrecenben | A hagyományos karneváli futással, majd a művészeti csoportok és a virágkocsik felvonulásával kedden Debrecenben megkezdődött a 33. nemzetközi virágkarnevál. A karneváli menet ezúttal is a nagyállomás elől indult, s a Nagytemplom mellett vonultak a virágkocsik és a művészeti csoportok a nagyerdei stadionba, ahol - stílszerűen - virágkosarakban ülő zsűri döntött a helyezésekről. | 2002-08-20 13:13:00 | 0 |
| Szent István szoboravató Szekszárdon augusztus 20-án | Szobrot emeltek Szekszárdon Szent István tiszteletére, az alkotást Dávid Ibolya, az Országgyűlés alelnöke avatta fel kedden. A két és fél méter magas, carrarai márványtalapzaton álló bronzszobor Farkas Pál szobrászművész munkája. A mintegy ötmillió forintba került alkotás költségét Szigetvári Ernő szekszárdi lakos gyűjtötte össze a város mintegy ezer polgárának felajánlásából. | 2002-08-20 13:09:00 | 0 |
| Adókedvezmény az árvízkárosultaknak adott adományok után | Adókedvezményt vehet igénybe az a magánszemély, aki az árvízkárosultaknak nyújtott pénzbeli adományát közhasznú, vagy kiemelkedően közhasznú szervezeten keresztül teszi - közölte az adóhivatal. | 2002-08-20 12:16:00 | 0 |
| Fásítás az Ormánságban 66 ezer eurós PHARE-támogatással | Baranya megyében az Ormánság 23 településén 30 ezernél több facsemetét ültettek ki a PHARE-pályázaton elnyert 66.000 eurós támogatás felhasználásával; a Feketevíz-menti falvak belterületi fásítását megcélzó program a községek külső arculatának javítását tűzte ki célul. | 2002-08-20 12:13:00 | 0 |
| Johannes Rau levele Mádl Ferencnek 2002. Augusztus 20-án | Johannes Rau német államfő levélben gratulált Mádl Ferenc köztársasági elnöknek Szent István napja, a Magyar Köztársaság nemzeti ünnepe alkalmából. | 2002-08-20 12:06:00 | 0 |
| Újra helyén a vodkagyár igazgatója | Bírósági végrehajtók helyezték vissza pozíciójába - egyelőre ideiglenesen - Alekszandr Romanovot, a legnagyobb orosz vodkagyár, az egyebek mellett a világszerte ismert Sztolicsnaját gyártó moszkvai Krisztall közel két éve menesztett vezérigazgatóját. | 2002-08-19 18:05:00 | 0 |
| Schmitt Pál fontosnak tartja a korszerű parkolók építését | A fővárosi parkolást a jelenlegi gyakorlattól eltérően, újszerű módon, a nyugati nagyvárosokhoz hasonlóan a föld alá kell vinni - mondta Schmitt Pál t a Szent István tér alatt épülő mélygarázsban tett látogatását követően. | 2002-08-19 16:42:00 | 0 |
| A páneurópai piknik évfordulójára emlékeztek Sopronban | A 13 évvel ezelőtti esemény kijelölte az utat, amely a berlini fal leomlásáig és a közép-európai kommunista rendszerek összeomlásáig vezetett - mondta Pozsgay Imre egyetemi tanár, a piknik egykori fővédnöke Sopronban az évforduló alkalmából rendezett kiállítás megnyitóján. | 2002-08-19 14:35:00 | 0 |
| Európa Napok Debrecenben | Debrecenben megnyílt az Európa Nap augusztus 22-ig tartó rendezvénysorozaa,
amely már vasárnap elkezdődött a város egyetemén megrendezett nemzetközi konferenciával. A hétfő délelőtti nyitó ünnepségen először Kósa Lajos polgármester beszélt az Európai Unióról való közös gondolkodás fontosságáról, majd a Debreceni Egyetem rektor helyetese, Abádi Nagy Zoltán hívta fel a figyelmet azokra a feladatokra, amelyek a felsőoktatásra hárulnak az uniós csatlakozás előkészítésében. | 2002-08-19 14:13:00 | 0 |
| Meghalt a Fatah alapítója | Holtan találták bagdadi otthonában Abu Nidalt, a palesztin radikális mozgalm egyik legismertebb személyiségét. A több súlyos terrormerénylettel vádolt 67 éves Nidalt lelőtték, de az iraki nyomozó hatóságok az öngyilkosságot sem zárják ki. | 2002-08-19 13:44:00 | 0 |
| Mécs Imre támadja az államfőt | Mécs Imre szerint a köztársasági elnöki tisztséggel nem összeegyeztethető és nem is szerencsés az a nyilatkozat, amelyet Mádl Ferenc államfő tett múlt pénteken az 1990 óta hivatalba lépett kormányok tagjainak állambiztonsági múltjával foglalkozó parlamenti bizottság tevékenységével kapcsolatban - jelentette az MTI.
A szabad demokrata politikus, a vizsgálóbizottság elnöke ezt abban a levélben fogalmazta meg, amelyet a köztársasági elnöknek írt szombaton. | 2002-08-19 13:18:00 | 0 |
| Boros Imre: Nem voltam szt-tiszt | Cáfolta a Népszabadság szombati számában megjelent dokumentumok valódiságát a Magyar Nemzetnek Boros Imre, az MDF képviselője, volt PHARE-miniszter. A lap szerint a politikust D-8-as számon, századosi rangban a Belügyminisztérium (BM) főoperatív tisztjének nevezték ki 1989-ben. | 2002-08-19 12:39:00 | 0 |
| Új-Zéland nem támogat támadást | Új-Zéland elutasítja, hogy bármilyen módon támogasson egy esetleges Irak elleni amerikai támadást. Helen Clark miniszterelnök közölte: országa csak az ENSZ jóváhagyásával és irányításával megindított csapást pártfogolná. | 2002-08-19 11:54:00 | 0 |
| Nagyváradon a Református Világszövetség | Nagyvárad zsúfolásig megtelt sportcsarnokában ünnepi istentisztelettel nyílt meg vasárnap a Református Világszövetség (RVSZ) hét évente megrendezett európai területi nagygyűlése. Tőkés László, a vendéglátó Királyhágó-melléki Református Egyházkerület püspöke az Európa mintegy 40 tagegyházából érkezett küldöttek és a mintegy 3000 fős ünnepi gyülekezet előtt Ézsaiás próféta könyve alapján tartott prédikációjában az "igazságosság és békesség, igazságosság és biztonság" fogalmakat emelte ki. | 2002-08-19 11:45:00 | 0 |
| Csapatkivonások Gázából | A Hamász radikális iszlám mozgalom elutasította a palesztin önkormányzatú területeket megszálló izraeli csapatok részleges kivonásáról kötött megállapodást. A palesztin szervezet Gázában bejelentette: nem szünteti be merényleteit Izrael területén. | 2002-08-19 11:32:00 | 0 |
| Berlini csúcs | Gerhard Schröder német kancellár meghívására vasárnap este tanácskozást rendeztek a berlini kancellári hivatalban az árvizektől leginkább sújtott országok kormányfői a katasztrófa következményeinek felszámolását célzó konkrét intézkedésekről. | 2002-08-18 18:03:00 | 0 |
| Veszteséges a Matáv többségi tulajdonosa | A Focus című német hírmagazin információi szerint 3,6 milliárd euró rekordveszteséggel zárta az idei első fél évet Európa legnagyobb távközlési cége, a Deutsche Telekom, amely többségi tulajdonnal bír a Matávban. | 2002-08-18 17:45:00 | 0 |
| Megkezdődtek a Zempléni Művészeti Napok | A csodálatos akusztikájú sárospataki Református Nagytemplomban rendezett nyitókoncerttel megkezdődött a Zempléni Művészeti Napok egy héten át tartó rendezvénysorozata. A nyitókoncerten a templomot zsúfolásig megtöltő közönség Kodály Zoltán születésének 120. évfordulója alkalmából a Háry János című daljátékból hallhatott részleteket többek között Massányi Viktor, Kovács Annamária, Gregor József, Csavlek Etelka és Zempléni Mária előadásában, Békés András rendezésében. | 2002-08-18 17:27:00 | 0 |
| Az egykori kultuszminiszterről neveztek el oktatási központot Mórahalmon | Kistérségi konferencia- és oktatási központot adtak át Mórahalmon. Az új létesítményt egy tanyai iskola állami támogatású felújításával hozták létre. Az ünnepségen Nógrádi Zoltán polgármester megemlékezett az új központ névadójáról, Klebelsberg Kunó egykori kultuszminiszterről is. | 2002-08-18 17:20:00 | 0 |
| Ikertalálkozó Ercsiben | Kétszáznál is több ikerpár vett részt Ercsiben, az ötödik alkalommal megrendezett ikertalálkozón. Az egész napos program legifjabb vendége egy héthónapos ikerpár volt, a legidősebbek pedig már túlléptek a nyolcvanadik életévükön. | 2002-08-18 17:08:00 | 0 |
| Sikkasztással vádolják Arafatot | A Palesztin Nemzeti Pénzalap exelnöke - a Palesztinai Felszabadítási Szervezet volt "pénzügyminisztere" -, aki a múlt héten izraeli segítséggel Londonba menekült, azzal vádolja Jasszer Arafat palesztin elnököt, hogy külföldi adományokból dollármilliókat téríttetett el saját számláira. | 2002-08-18 17:04:00 | 0 |
| Újjáépítési hitel a németeknek, az osztrákoknak, a szlovákoknak és a cseheknek | Az Európai Beruházási Bank (EIB) felajánlotta, hogy hosszú lejáratú, kedvezményes kamatozású hitelekkel segíti az újjáépítést az árvizek által legsúlyosabban érintett négy közép-európai országban.Wolfgang Roth, a luxembourgi székhelyű pénzintézetnek a térségért felelős alelnöke a német és az osztrák kancellárhoz, valamint a cseh és a szlovák miniszterelnökhöz intézett levelében
ajánlotta fel a segítséget. Az alelnök szerint a bank kész arra, hogy akár 30 éves lejáratú, alacsony kamatozású hiteleket folyósítson az újjáépítéshez. Az adott esetben hajlandó eltekinteni attól általános érvényű szabálytól is, amely szerint az EIB mindig csak társfinanszírozóként vehet részt az általa támogatott programokban, és hitelei legfeljebb a költségek 50 százalékát fedezhetik. A levelekben Roth ígéretet tett arra, hogy a most benyújtott programokat 100 százalékig finanszírozni fogja az EIB. | 2002-08-18 13:24:00 | 0 |
| Több, mint kétmillióan a Pápa krakkói miséjén | Vasárnap délelőtt már több mint kétmillió hívő gyűlt össze a krakkói Blonie parkban, hogy jelen legyen a lengyelországi látogatáson tartózkodó II. János Pál által celebrált szentmisén és boldoggá avatási szertartáson. | 2002-08-18 13:12:00 | 0 |
| Egyszer talán Mozartot hallgathatnak az űrlények | Huszonöt éve, 1977. augusztus 20-án indították el a floridai Cape Canaveralról a Voyager-2 amerikai űrszondát - ez eddig az egyetlen ember alkotta szerkezet, amely találkozott a Naprendszer mind a négy óriásbolygójával, és jelenleg három társával a Földtől több milliárd kilométerre távolodik tovább a világmindenség végtelen óceánján. | 2002-08-18 12:58:00 | 0 |
| Amerikai és brit támadás dél-iraki célpontokra | Amerikai és brit repülőgépek újabb csapást mértek dél-iraki célpontokra a légi tilalmi övezetben. Mint az amerikai központi parancsnokság Kuvait - városi képviselője közölte, a harci gépek lézervezérlésű rakétákkal támadták az iraki légvédelem egyik mozgó radarrendszerét, "válaszul Bagdadnak a zónában járőröző szövetséges repülőgépekkel szembeni ellenséges cselekményeire". | 2002-08-18 12:35:00 | 0 |
| Milosevics Hágából próbálja igazgatni népét | A Szerbiai Szocialista Párt (SPS) főbizottsága elutasította Slobodan Milosevicnek azt a javaslatát, hogy a párt az ultranacionalista Vojislav Seseljt támogassa a jugoszláv tagköztársaságban szeptember végén esedékes elnökválasztáson. | 2002-08-18 12:29:00 | 0 |
| USA - új energiabiztonsági politika | Az Egyesült Államok új "energiabiztonsági" politikát dolgoz ki, nigériai olajvásárlásainak öt év alatti megduplázását tervezve. Ezt a Parade című amerikai magazin jelentette legfrissebb számában, washingtoni és lagosi kormányberkekben elterjedt információk alapján. | 2002-08-18 12:19:00 | 0 |
| Nem megy az olvasás a svájci gyerekeknek | A svájci fiatalok húsz százaléka a kötelező iskolai oktatás befejeztével csak a legegyszerűbb szövegeket képes elolvasni és megérteni. Ez derül ki a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet "Pisa-Tanulmány 2000" elnevezésű és már közzétett jelentéséből. | 2002-08-18 12:14:00 | 0 |
| Joplin zenéje mentette meg a két idős hölgyet | Janis Joplin bömbölő muzsikájával védekezett két ausztrál dédmama a bozótosban őket "ostrom alá vevő" megvadult tevékkel szemben. A két hetven évnél idősebb asszony, letáborozott Alice Springs közelében, amikor 35 megvadult teve zárta őket körül. A fenyegetően viselkedő állatok távoltartására a két idős hölgynek nem jutott más eszébe, mint hogy maximális hangerővel megszólaltassa a blues legendás művészének, Janis Joplin-nak kazettáit. Biztos ami biztos, azért még palacsintasütőkkel is dobolni kezdtek. | 2002-08-18 12:05:00 | 0 |
| Bush elnök új programot fontolgat az amerikai gazdaság élénkítésére | Az amerikai elnök a Texas állambeli Crawfordban nem részletezte elképzeléseit, csupán annyit mondott, olyan intézkedésekre is gondol, amelyekkel a befektetőket visszahozza a tőzsdére. Fontolgatja a tőkejövedelmek megadóztatásának megváltoztatását és az osztalékok alacsonyabb adóztatását. | 2002-08-18 11:54:00 | 0 |
| Tovább romlanak a növekedési kilátások | Tovább romlottak az Egyesület Államok és az euróövezet növekedési kilátásai, így a negatív nemzetközi hangulat alól a Budapesti Értéktőzsde sem tudta kivonni magát, emelkedő trend csak a nemzetközi hangulat stabilizálódása után lehetséges - vélik a CIB Bank Rt. elemzői, akik rövid tanulmányban tették közzé nemzetközi és hazai gazdasági prognózisukat. | 2002-08-18 11:49:00 | 0 |
| Izrael jó katona lesz... | Ha az Egyesült Államok fegyverrel szándékozik megdönteni Szaddám Huszein iraki elnök rendszerét, akkor Izrael jó katona lesz az amerikai táborban - közölte Simon Peresz külügyminiszter. Országa azonban, nem tesz javaslatokat, és nem noszogatja az Egyesült Államokat - tette hozzá. | 2002-08-18 11:40:00 | 0 |
| Mi lesz veled Balaton? | Az idei balatoni szezon vendégforgalma 19,2 százalékkal marad el a múlt évitől - tájékoztatott Halmos Gábor, a Siótour Rt. vezérigazgatója. | 2002-08-18 11:21:00 | 0 |
| Arab Lovak Fesztiválja is lesz Bábolnán | Az egy évvel ezelőtt létrehozott Bábolna Nemzeti Ménesbirtok Kft. az elmúlt 12 hónapban azt tartotta fő feladatának, hogy a több mint két évszázados történelmi hagyományokat megőrizve egy virágzó kiállítási, kulturális és idegenforgalmi centrumot alakítson ki. | 2002-08-18 11:05:00 | 0 |
| Archer könyvet ír | Jövőre dobják piacra Jeffrey Archer legújabb regényét Sons of Fortune: In the Lap of The Gods címmel. A Magyarországon is népszerű angol regényíró, akit négy évi elzárásra ítéltek egy 30évvel ezelőtti kártérítési per kapcsán, a börtönrács mögött is aktívan dolgozik sőt, már két új regényre és egy novelláskötetre is aláírt megállapodást a héten új kiadójával, a Macmillannel. A börtönhatóságok engedélyével munkát vállalhatott a lincolni Királyi színházban, ahol beszédtechnikát tanít tizenéves fiataloknak. | 2002-08-18 10:54:00 | 0 |
| Washington világos állásfoglalást kért Berlintől | Az Egyesült Államok berlini nagykövetén keresztül világos állásfoglalást kért Németországtól Berlin Irakkal kapcsolatos politikájáról. Washingtonban ugyanis nemtetszést keltett, hogy Gerhard Schröder német kancellár nemrégiben határozottan szót emelt egy Irak elleni támadás ellen. | 2002-08-17 17:22:00 | 0 |
| Közös jelöltek Vas megyében | Közös polgármester-jelölteket és listákat állít Vas megyében a Fidesz, az MDF és az MKDSZ az őszi önkormányzati választáson - jelentették be a pártok szombati sajtótájékoztatójukon, Szombathelyen. | 2002-08-17 17:10:00 | 0 |
| Irak újabb javaslata az ENSZ - nek | Irak ismét "technikai" tárgyalásokra hívta fel az ENSZ-t a világszervezet fegyverzetellenőreinek a közel-keleti országba való visszatérése ügyében. Az újabb javaslat sem kecsegtet azonban áttöréssel, mert Bagdad ismét a Kofi Annan ENSZ-főtitkár által a hónap elején már elutasított feltételek mellett tett javaslatot a párbeszédre. | 2002-08-17 17:05:00 | 0 |
| Iraki - orosz gazdasági együttműködési megállapodás | Amerikai sajtóértesülések szerint Oroszország és Irak negyvenmilliárd dollár értékű gazdasági megállapodást készül aláírni, dacára azoknak a mind fenyegetőbb jelzéseknek, amelyek arról tanúskodnak, hogy az Egyesült Államok nagyszabású katonai műveletet tervez indítani Szaddám Huszein iraki elnök rendszerének a megdöntésére. | 2002-08-17 14:09:00 | 0 |
| Kettétört az űrszonda? | Feltehetően kettétört az az amerikai üstököskutató szonda, amelyet július 3-án indítottak útnak azzal a céllal, hogy 2003-ban randevút adjon két, a Föld felé közeledő üstökösnek.
- Őszintén megmondom, igencsak borúlátó vagyok - közölte szombaton Robert Farquhar programigazgató, a marylandi Johns Hopkins Egyetem kutatója. | 2002-08-17 13:58:00 | 0 |
| Sztrádaépítés: ismét a külföldiek esélyesek | Úgy alakítja át a négy gyorsforgalmi útszakasz megépítéséhez szükséges közbeszerzési pályázat feltételrendszerét a Nemzeti Autópálya (NA) Rt., hogy fővállalkozóként megrendelést legfeljebb két nagy külföldi multinacionális céghez tartozó vállalat, a francia tulajdonú Egút Rt. és az osztrák-német tulajdonú Strabag Rt. kaphat - értesült a Magyar Nemzet. Így könnyen előfordulhat, hogy az M3-as, M7-es és M70-es autópályák építésénél egy szintén nagy multihoz tartozó vállalat, a Hídépítő Rt. sem lesz fővállalkozó. | 2002-08-17 13:21:00 | 0 |
| Orbán Viktor: ránk a bajban is mindenki számíthat | "Polgártársaink és családtagjaik, idősek és gyermekek vannak bajban, ezért nem késlekedhetünk, segítenünk kötelesség" - áll Orbán Viktor felhívásában. | 2002-08-17 12:47:00 | 0 |
| Medgyessy üres kampányfogása: ingyenes tankönyvek | Magyar Bálint szabad demokrata oktatási miniszter nem ért egyet a kormányfő kampányában megfogalmazott törekvéssel, hogy ingyenessé tegyék a tankönyveket az általános iskolások számára. Mára kiderült: az ingyenes tankönyvek ígérete csupán üres kampányígéret volt. | 2002-08-17 12:31:00 | 0 |
| Az oktatási tárcánál megkövetelik a politikai lojalitást | Az oktatási miniszter elismerte, hogy politikai okok miatt távolítottak el a minisztériumból főosztályvezetőket. | 2002-08-17 12:22:00 | 0 |
| Már csak új testület vizsgálhat | Eredménytelenül zárult a Medgyessy-bizottság munkája, mert a testület nem tudott elfogadni jelentéstervezetet, s így az arról szóló határozati javaslatot sem tudta a parlament elé tárni - véli Répássy Róbert. | 2002-08-17 12:05:00 | 0 |
| Kis János: Politikailag kiüresedett az SZDSZ | A kormányalakítási tárgyalások éles fénnyel világítottak rá arra, amit korábban legfeljebb sejteni lehetett: az SZDSZ politikai kiüresedése nagyon messzire jutott - szögezi le Kis János a párt ügyvivői testületének írott levelében, amelyben bejelentette: kilép a Szabad Demokraták Szövetségéből. | 2002-08-17 11:58:00 | 0 |
| Eredményes ásatások Komáromban és Almásfüzitőn | Ismét eredményes volt a nyári ásatási évad Komárom szőnyi városrészében, az augusztus végéig tartó almásfüzitői feltárás során is értékes lelet került elő a föld alól - tájékoztattak az
ásatásvezetők . | 2002-08-17 11:41:00 | 0 |
| Végrehajthatatlan az exporttámogatási rendelet | Gyakorlatilag végrehajthatatlan a búza-export támogatásáról augusztus 15-én közzétett rendelet - jelentette ki a jogszabály megjelenését követően Makay György, a Gabona Szövetség főtitkára. | 2002-08-17 11:34:00 | 0 |
| Nőtt a háztartások életszínvonala | A tíz évig tartó recesszió után 1997-ben a háztartások életszínvonala ismét emelkedni kezdett - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) "Családi költségvetés, 2000" című kiadványából. | 2002-08-17 11:27:00 | 0 |
| Új vízkezelési eljárást talált fel egy magyar tudós | A legionella baktériumok elleni védekezésben is hatékonyan alkalmazható az az eljárás, illetve berendezés, amelyet Szilágyi Sándor gépészmérnök, debreceni főiskolai docens talált fel. | 2002-08-17 11:10:00 | 0 |
| Az Egyesült Államok tovább fejleszti rakétavédelmi rendszerét | A washingtoni védelmi minisztérium augusztus 24-re tűzte ki a hetedik kísérletet azzal a kifejlesztés alatt álló elhárítórakétával, amely egy majdani rakétavédelmi rendszer részévé válhat. | 2002-08-17 11:01:00 | 0 |
| Balogh László: Magyarország érdekeinek Medgyessy Péter okozza a legsúlyosabb károkat | Nem küldtem semmilyen nagykövetségnek semmiféle levelet - szögezte le pénteken Balogh László, a miniszterelnök titkosszolgálati múltját vizsgáló parlamenti bizottság MDF-es elnöke Kovács László külügyminiszter pénteki nyilatkozatára reagálva. | 2002-08-17 10:51:00 | 0 |
| Bush nem vesz részt a johannesburgi csúcstalálkozón | George Bush elnök nem vesz részt a johannesburgi Föld-csúcstalálkozón, helyette Colin Powell vezeti az amerikai küldöttséget. Az elnök távolmaradásának oka kormánytisztviselők szerint az, hogy a jövő év elején nagyobb körutat tesz majd Afrikában. | 2002-08-17 10:47:00 | 0 |
| Újabb kérdőjelek a stabilitási paktum körül az árvíz miatt | A közép- és kelet-európai országokban pusztító árvizek egyik gazdaságpolitikai következménye az lehet, hogy az EU-ban ismét előtérbe kerül a már amúgy is élénken vitatott stabilitási és növekedési paktum módosításának vagy legalábbis rugalmasabb alkalmazásának a kérdése - vélekednek uniós ügyekkel foglalkozó megfigyelők. | 2002-08-16 20:10:00 | 0 |
| Ki nyer ma? | A Magyar Televízió bevétele után a kormányerők a közrádióra is szemet vetettek. Legalábbis erre utal, hogy a régi rádiós cenzorok újra teljes szókészletükkel érvelnek a "kiegyensúlyozatlanság" és a "rettentő jobboldali befolyás" ellen. | 2002-08-16 20:09:00 | 0 |
| Hol a miniszterelnök? | - teszi fel a kérdést a Magyar Hírlap annak kapcsán, hogy politikai kérdéssé vált, árvíz idején hol a helye a miniszterelnöknek: a Balatonon nyaralva vagy a bajbajutottak mellett. Míg a Hírlap kevésbé, a Népszava teljes mértékben felmentést ad Medgyessy Péternek, olcsó píárfogás szintjére süllyesztve Orbán Viktor hajdani gátakon való megjelenését. | 2002-08-16 19:59:00 | 0 |
| Németország közleményt adott ki a vasárnapi tárgyalásról | Pénteken Berlinben sajtóközleményben tudatták, hogy Gerhard Schröder kancellár meghívására vasárnap a kancellári hivatalban csúcstalálkozóra kerül sor, amelyen az árvíz által sújtott államok kormányfői és külügyminiszteri szinten a közép-európai árvízkatasztrófa áldozatainak nyújtandó konkrét intézkedésekről tanácskoznak. Medgyessy Pétert nem említi a közlemény. | 2002-08-16 19:50:00 | 0 |
| Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az árvízhelyzetről | Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság általános jelentést adott a magyarországi árvízhelyzetről. Bőven akad tennivaló. | 2002-08-16 19:48:00 | 0 |
| Csecsenföldön 11 ezer orosz katona és rendőr halt meg | A katonaanyákat tömörítő orosz szervezet szerint körülbelül 11 ezer orosz katonát és rendőrt öltek meg Csecsenföldön az orosz beavatkozás 1999. október 1-jei kezdete óta. | 2002-08-16 19:25:00 | 0 |
| Augusztus 20-tól együtt lehetnek a Kárpát-medence magyar írói | Augusztus 20. és 25. közt rendezi meg a Fiatal Írók Szövetsége és az Erdélyi Magyar Írók Ligája az I. Kárpát-medencei Írótábort. Az írótábornak Zetelak ad helyet. A szervezők szerint délelőttönként irodalomról szóló beszéd, délután az írás műhelytitkai, majd szerzői estek, filmvetítések, kirándulások, fürdés, őszinte beszédre biztató szilvapálinka, asztalitenisz, foci és extrém sportok tárgyában mutatkozhatnak be a résztvevők. | 2002-08-16 18:29:00 | 0 |
| Az Antall- és az Orbán-kormány tagjainak nyilatkozata | | 2002-08-16 17:54:00 | 0 |
| A polgári oldal közös listát indít Hevesben | Közös listát állít a Heves megyei Közgyűlés mandátumainak elnyerése érdekében a Fidesz, az MDF, az KKDSZ és a Heves megyei Kisgazdák Egyesülete - mondta Csáki Zsigmond a Fidesz Heves megyei elnöke. | 2002-08-16 16:34:00 | 0 |
| Sopronban a Fidesz vezette összefogás közös jelölteket indít | A Fidesz vezette összefogás Sopron valamennyi egyéni választókerületében közös jelölteket indít az őszi önkormányzati választáson - közölte pénteki sajtótájékoztatóján az összefogás fideszes polgármesterjelöltje pénteken Sopronban. | 2002-08-16 16:27:00 | 0 |
| Retusált élet | "Mindent tudunk ma már Medgyessy Péter szt-tiszti tevékenységéről" - nyilatkozta Toller László, a kormányfő előéletét e hét csütörtökéig vizsgáló bizottság alelnöke. A múlt heti bejelentés szellemében a szocialisták a testület munkájának befejezése előtt el is készítették jelentéstervezetüket. Az alábbiakban Medgyessy Péter életrajzának néhány, homályban maradt mozzanatára hívjuk fel a figyelmet. | 2002-08-16 15:49:00 | 0 |
| Göröghonban nem tetszik az amerikai stílus | Giccs-e avagy művészet? Erről vitáznak Görögországban régészek és környezetvédők két polgármesterrel, akik azt tervezik, hogy a legendás Nagy Sándor monumentális figuráját - amerikai mintára - egy hatalmas sziklafalba vésetik. | 2002-08-16 15:31:00 | 0 |
| Ne vízibiciklizzen Medgyessy a francia Riviérán árvíz idején | A Honfoglalás 2000 Egyesület levelében kérte Kiss Elemér minisztert, hogy szólítsa fel Medgyessy Péter miniszterelnököt: szakítsa meg szabadságát és személyesen vegye ki részét az árvíz okozta természeti katasztrófa elhárításában. | 2002-08-16 15:24:00 | 0 |
| Végóra | Kis János kilépésével az SZDSZ végképp elveszítette önazonossága maradványait is. A jogot arra, hogy a hajdan vallott (többek által valaha komolyan is vett) elvekre hivatkozzon. Igaz, ezt már akkor megkérdőjelezhetővé tette, amikor 1994-ben nem az ellenzéki szerepet vállalta, hanem felrúgva a valaha rendíthetetlennek hirdetett antibolsevista alapállást, az egyébként megfelelő többséget szerzett posztkommunisták mellé állt. Tette ezt a kormányzati szerepért, hogy így próbáljon megfelelni azon körök kívánalmainak, amelyek már 1990-ben győzelmet vártak a kommunistaellenes demagógiát akkortájt jól kamatoztató szabad demokratáktól. | 2002-08-16 15:14:00 | 0 |
| Jaj annak, ki rágyújt a mosdóban | Thaiföldön a dohányosok hamarosan nemcsak a légkondicionált éttermekben, de a nyilvános illemhelyeken sem hódolhatnak szenvedélyüknek. Szudarat Kejuraphun közegészségügyi miniszter pénteken sajtóértekezleten jelentette be, hogy nemrégiben aláírt rendeletével kibővítette a teljes dohányzási tilalom alá eső nyilvános helyiségek csoportját. A jövőben üzletsorokon, mozikban és fodrászszalonokban sem lehet rágyújtani. | 2002-08-16 14:52:00 | 0 |
| Hiteltelen jóslatok | A tervezett intézkedések nemcsak a középosztályt szegényíthetik el, hanem ellentétesek a kormányprogrammal, amely eredetileg az alacsonyabb jövedelműek felzárkóztatását tűzte ki célul. A különbségek nemhogy csökkennének, hanem még inkább nőni fognak - véli Varga Mihály volt pénzügyminiszter. A Fidesz gazdaságpolitikai kabinetjének vezetője szerint a magyar gazdaságban négy-öt százalékos növekedési lehetőség rejlik. | 2002-08-16 14:47:00 | 0 |
| Újabb buszrobbantás történt | Közvetlenül egy pakisztáni autóbusz mellett robbant fel egy tüzérségi gránát, amelyet indiai katonák lőttek át határon Kasmír Pakisztán által ellenőrzött részén, a Nélum-völgyben. | 2002-08-16 14:32:00 | 0 |
| Elítélték az ámokfutó tinit | Ötven év börtönre ítélték az Egyesült Államokban azt a diákot, aki tavaly egy kaliforniai középiskolában megölte két társát és megsebesített 13 másik személyt. A lövöldözés tavaly márciusban történt a San Diegótól mintegy 16 kilométerre északkeletre fekvő, 58 ezer lakost számláló Santee városban. | 2002-08-16 14:25:00 | 0 |
| Medgyessy mégis meghívatta magát Berlinbe? | Pénteken berlini magyar diplomáciai források nemlegesen válaszoltak arra a kérdésre, hogy a magyar miniszterelnök részt vesz-e Gerhard Schröder német kancellár és az árvíz sújtotta közép-európai országok kormányfőinek vasárnapra tervezett találkozóján. | 2002-08-16 14:19:00 | 0 |
| Medgyessy Péter a televízióból üzen | "Emlékezünk arra is, mit jelentettek az elorzott Szent István-napi ünnepek. Mit jelentett, amikor csak a tűzijáték maradt az eredetiből, amikor idegen egyenruhába bújtatott katonáink vonultak fel, amikor a sztálini alkotmány másolata volt az, aminek ünnepét meg kellett ülnünk" - mondta 1992. augusztus 20-án Antall József a budai Várban, a Szent István-szobor tövében, a központi állami ünnepségen. Beszéde részben ma is időszerű. | 2002-08-16 14:18:00 | 0 |
| Népszámlálás Ruandában | Ruandában megkezdődött az 1994-es népirtás utáni első népszámlálás, hogy a közép- afrikai ország vezetése pontos adatokkal rendelkezzen a gyorsan növekvő lakosságról, és hatékonyabban vehesse fel a küzdelmet a szegénység ellen. | 2002-08-16 14:15:00 | 0 |
| A polgári oldal összegezte a Medgyessy-bizottság munkáját | Medgyessy Péter alkotmánysértést követett el, mert a bizottság újbóli megidézésére nem jelent meg a testület előtt, és ezzel akadályozta annak munkáját - jelentette ki Balogh László az általa vezetett bizottság munkájának értékelő sajtótájékoztatóján. | 2002-08-16 13:59:00 | 0 |
| Járai Zsigmond levele Mécs Imrének | Járai Zsigmond úgy gondolja, "egy politikusokból álló bizottság szakmailag és politikailag egyaránt alkalmatlan a bizottság címében jelzett információk feltárására és megítélésére, azt képzett bíróknak kellene végezniük". | 2002-08-16 13:55:00 | 0 |
| Szegfű család a Békében | A "szegfű család" (a szocialisták, a szabad demokraták és politikai rokonaik) egyre többször helyezi ki rendezvényeit a Teréz körúti Béke Szállóba. Vajon a hotel csak jelképes neve miatt ragadta meg a baloldaliak fantáziáját, vagy van más kötelék is az MSZP és a Béke között? | 2002-08-16 13:50:00 | 0 |
| Mádl Ferenc: a múlt tisztázása nem történhet alkotmányellenesen | "Jó szándékának elismerése mellett is alkotmánysértőnek tartom az 1990 óta hivatalba lépett kormányok tagjainak állambiztonsági múltjával foglalkozó parlamenti bizottság működését, amit államfőként nem legitimálhatok, ezért sem elutasító, sem beleegyező nyilatkozatot nem teszek azzal kapcsolatban, hogyan kezelje jelentésének rám vonatkozó részét a testület" - jelentette ki Mádl Ferenc pénteken. | 2002-08-16 13:41:00 | 0 |
| Történelmi játékok és borfesztivál Pápán | Huszárparádéval nyitják meg a négynapos történelmi játékokat és borfesztivált Pápán szombaton. Ezt követően emlékünnepséget tartanak a 7. Honvéd Huszárezred emlékművénél, majd fegyver- és érembörzét nyitnak. | 2002-08-16 13:36:00 | 0 |
| Borfesztivál és kenyérünnep Csongrádon | Borfesztivál és kenyérünnep kezdődött pénteken Csongrádon, a boráról híres alföldi város rendezvénysorozata gazdag programot kínál a város lakóinak és a vendégeknek. | 2002-08-16 13:31:00 | 0 |
| Több városban közös Fidesz-MDF jelölt | Pásztón Sisák Imrét, Szombathelyen Szabó Gábort, Balassagyarmaton Juhász Imrét jelöli a Fidesz és az MDF az őszi önkorányzati választásokon. Ma mutatták be Nyíregyháza húsz egyéni önkormányzati képviselőjelöltjét is. | 2002-08-16 13:18:00 | 0 |
| Izrael sürgetné az USA Huszein elleni támadását | Ariel Saron izraeli miniszterelnök sürgeti az Irak elleni amerikai katonai csapást, amelyet az izraeli közvélemény többsége is támogat. A Háárec című napilap pénteki száma idézi Saronnak a washingtoni kormánynak szóló üzenetét, amelyben az izraeli kormányfő felhívja a figyelmet arra, hogy "a jövőben a mostaninál nem lesznek jobb feltételek" a hadműveletre. | 2002-08-16 13:14:00 | 0 |
| Saron egyre népszerűtlenebb | Tovább csökkent, és ezzel az eddigi legalacsonyabb szintet érte el Ariel Saron izraeli miniszterelnök népszerűsége a helyi lakosság körében - mutatta ki egy közvélemény-kutatási felmérés, amelyet a Maariv napilap hozott nyilvánosságra. | 2002-08-16 13:07:00 | 0 |
| Veteránok három határon innen és túl | Huszonnégy veterán autó indult eurorégiós túrára a Csongrád megyei Deszkről. A bátor vállalkozók öt nap alatt három országon áthaladva, mintegy 500 kilométeres utat tesznek meg. | 2002-08-16 12:59:00 | 0 |
| Elhunyt Balogh János akadémikus | Életének 90. évében csütörtökön elhunyt Balogh János zoológus, ökológus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. | 2002-08-16 12:57:00 | 0 |
| A Vivendi kiárusít | A francia Vivendi Universal távközlési és médiavállalat eladja minden kiadói vállalkozását, így döntött az új vezérigazgató, Jean-René Fourtou - írta a Le Figaro című francia lap. A vállalatnál nem kommentálták a lapértesülést. Az eladandó értékeket körülbelül 2 milliárd euróra becsülik, és az értékesítésekről legkorábban az igazgatótanács szeptember 25-i értekezletén lehet dönteni. | 2002-08-16 12:50:00 | 0 |
| Földrengés Indonéziában | Erős földrengés rázta meg csütörtökön az indonéziai Celebesz (Sulawesi) szigetét.
A földmozgásban 50 ember megsérült, mintegy 500 lakóház megrongálódott. | 2002-08-16 12:41:00 | 0 |
| Csökkentek a megtakarítások | A háztartások inflációszűrt pénzügyi megtakarítása júliusban 8,7 milliárd forinttal csökkent az egy hónappal korábbihoz képest - tájékoztat a Magyar Nemzeti Bank az előzetes adatok alapján. | 2002-08-16 12:28:00 | 0 |
| Nem bolygatják Napóleont | Nem bolygatják meg a párizsi Invalídusok Dómjában örök álmát alvó Bonaparte Napóleon francia császár földi maradványait. | 2002-08-16 12:20:00 | 0 |
| A III. kerület polgármestere ura az árvízhelyzetnek | Szombatra megerősítik a III. kerületi Királyok útján lévő, 1200 méter hosszú árvízi fővédvonalat. A munkálatokat Tarlós István a kerület polgármestere, a helyi védelmi bizottság elnöke is megtekintette. | 2002-08-16 11:59:00 | 0 |
| Vallott egy tálib vezető | Egy volt magas rangú tálib vezető szerint Oszama bin Laden rendelte el Ahmed Sah Maszudnak, az afganisztáni Északi Szövetség parancsnokának meggyilkolását még a tavaly szeptember 11-i, Egyesült Államok elleni terrortámadásokat megelőzően. | 2002-08-16 11:45:00 | 0 |
| Rekordot döntött az Elba vízszintje | Az Elba vízszintje 8,85 méter magasra emelkedett, s ezzel megdőlt az 1845 március 31-én mért rekord. Egy héten belül másodszor mossa víz a világhírű képtárnak helyet adó Zwinger, valamint a tervezőről, Semperről elnevezett operaház falait. | 2002-08-16 11:26:00 | 0 |
| Előre jelezhetővé vált a földrengés | Egy új tajvani földrengésjelző hálózaton dolgozó tudósok szerint hamarosan lehetségessé válik, hogy a nagyobb rengések előtt 30 másodperccel figyelmeztessék az embereket a küszöbön álló katasztrófára. | 2002-08-16 10:55:00 | 0 |
| DNS térkép a borokról | Francia kutatóknak sikerült felrajzolniuk a frissen szüretelt bor DNS-térképét. A felfedezéstől azt várják, hogy a jövőben hasonló vizsgálatokkal lehetővé váljon az igazi és hamisított bor közötti pontos különbségtétel. | 2002-08-16 10:46:00 | 0 |
| Szennyes lepedők számlálása az adócsalók ellen | A Fülöp-szigeteken egy élelmes adóhivatali vezető a jövőben meg akarja számoltatni a szex klubok és hasonló intézmények szennyes lepedőit, hogy ennek segítségével leplezze le az adócsalókat. | 2002-08-16 10:37:00 | 0 |