Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Cikkarchívum

Részeg volt a gyorshajtó kocsis"Gyeplő melletti ittasság" címén vettek őrizetbe egy kocsist a spanyolországi Toledo közelében. A 47 éves férfi nagy sebességgel, kacskaringózva száguldott keresztül Sesena falu főutcáján, ráadásul ostorával nem csupán a lovára sújtott le, de a rendőrre is, aki megpróbálta leállítani. A rend így megkorbácsolt őre erősítést hívott a helyszínre és egyesült erővel fékezték meg a gyorshajtó kocsist.2002-08-16 10:30:00 0
Gyakorlatilag likvidálták a Széchenyi-tervetFizetett hirdetésben jelentette meg a közelmúltban a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM), hogy mely Széchenyi-terves pályázatok befogadását folytatja, melyek szűnnek meg, illetve melyek azok, amelyeket még elbírál, s csak azután szüntet meg. Mindez azt jelenti, hogy a kormány nem fejleszti tovább ezt a gazdaságélénkítő programot, hanem a teljes elsorvasztás sorsára juttatja. Minderről Cséfalvay Zoltán, a Kodolányi János Főiskola kutatóprofesszora, volt helyettes államtitkár nyilatkozott lapunknak.2002-08-16 10:27:00 0
Újabb pokolgépes merénylet KabulbanPokolgép robbant a kabuli távközlési minisztériumnál, de szerencsére senki sem sérült meg, és az anyagi kár sem számottevő. A robbantást úgy is sikerült véghezvinni, hogy az afgán biztonsági erőket fokozott készültségbe helyezték Hadzsi Abdul Kadir alelnök múlt hónapi meggyilkolása, majd egy merénylőjelölt letartóztatása után.2002-08-16 10:23:00 0
Közeledik a tragédia első évfordulójaA ENSZ-ben megemlékezést tartanak a New Yorkban és Washingtonban végrehajtott terrormerényletek első évfordulóján, szeptember 11-én - közölték a világszervezet székhelyén. Beszédet mond majd Kofi Annan főtitkár, John Negroponte azEgyesült Államok ENSZ-nagykövete, valamint a következő közgyűlés elnöke, Jan Kavan egykori cseh külügyminiszter. Az esemény során a küldöttek egyperces néma felállással fejezik ki, hogy a világszervezet együtt érez a New York és a világ más részein élőkkel, akik szeretteiket vesztették el az egy évvel ezelőtti terrormerénylet sorozatban.2002-08-16 10:11:00 0
Nemzetközi költőfesztivál CsongrádonKöltők Nemzetközi Fesztiválja kezdődik vasárnap Csongrádon, az ötnapos rendezvényre mintegy 40 magyarországi és határon túli magyar költőt várnak. Góg János, a fesztivált szervező csongrádi Alföld Művészeti, Kulturális és Sport Egyesület elnöke elmondta, hogy a meghívottak hat ország szórvány magyarságának alkotóműhelyeit, a Duna-Körös-Maros-Tisza Eurorégióhoz tartozó román és magyar megyéket valamint a Vajdaságot képviselik.2002-08-16 10:03:00 0
ElhárításTegnap éjfélkor lejárt a mandátuma a Medgyessy Péter titkosszolgálati munkáját ellenőrző parlamenti bizottságnak. Tegnap éjfélig volt módja a kormányfőnek, hogy tisztázza, mit is végzett D-209 fedőnevű, szigorúan titkos állományú tisztként 1977-től 1982-ig. A miniszterelnök azonban nem élt a lehetőséggel, nem árult el többet a vizsgálóbizottságnak annál, mint amennyit meghallgatásáig a Magyar Nemzet feltárt, és amennyit az ellenzék a kormányfőből a parlamentben kikényszerített. Az intellektuális elemzőmunkáról mint az szt-tiszti rangban végzett titkosszolgálati tevékenységről előadott történetet csak az hiszi el, aki nagyon akarja, vagy az, aki ehhez pszichiáteri segítséget is kap.2002-08-16 09:55:00 0
Kokain laboratóriumra bukkantak KolumbiábanKokainlaboratóriumot fedeztek fel Bogotá szívében. A napi 25 kilogrammos kapacitású laboratóriumra csütörtökön bukkant rá a titkosszolgálat a kolumbiai főváros sikkes északnyugati részének egyik lakásában. Egy vegyészt nyomban le is tartóztattak és elkoboztak 23 kilogramm, finomítás alatt álló drogot. Az eset azért különös, mert a kokainlaboratóriumok jobbára az őserdőben létesülnek, gondosan álcázva.2002-08-16 09:49:00 0
Folytatódnak a tisztogatásokEddig a középvezetői karnak közel a felét váltották le az Oktatási Minisztériumban (OM). A folyamatnak nincs vége, hiszen az augusztus 1-jei államtitkári értekezlet emlékeztetője szerint "augusztus és szeptember folyamán újabb főosztályvezetői posztokra írnak ki pályázatot".2002-08-16 09:38:00 0
Robbanószert találtak a két lelőtt palesztin mellettIzraeli katonák megöltek két támadó szándékú palesztint a Gázai övezetben. Mint az izraeli hadsereg közölte, egyik egysége meghiúsított egy támadást a Kiszufim átjárónál. Lelőtt ugyanis két palesztint, akik egy nagy zsákkal próbáltak átkúszni a biztonsági torlasz alatt. Holttestük közelében robbanószert találtak.2002-08-16 09:26:00 0
Kényszerleszállás OroszországbanHajtómű meghibásodás miatt száznegyvenöt személlyel a fedélzetén kényszerleszállást hajtott végre az oroszországi Novoszibirszkben egy utasszállító repülőgép. A Tu-154-es a Fekete-tenger melléki Anapából a szibériai Novokuznyeckbe tartott, amikor leállt az egyik hajtóműve.2002-08-16 09:17:00 0
Némileg csökkent a kőolaj áraPénteken némi technikai korrekcióban csökkent a kőolaj ára a szabadpiacon, de a héten kialakult magas szint lényegében nem változott. Az árat az amerikai stratégiai tartalék múlt heti nagy fogyásáról szóló adatok hajtották fel, általános a bizonytalanság afelől is, hogy az OPEC vajon növeli-e, és ha igen, mennyivel, a kvótakötelezett tagok termelési kvótáját a szervezet szeptember 19-i miniszteri értekezletén, Oszakában.2002-08-16 09:10:00 0
Az egész világ Elvisre emlékezettA viharos időjárás ellenére több ezren jöttek össze az Egyesült Államokbeli Memphisben arra az istentisztelettel egybekötött gyertyás virrasztásra, amelyet Elvis Presley halálának 25. évfordulóján rendeztek a rock and roll királyának házánál, a nevezetes Gracelandnél.2002-08-16 08:54:00 0
Eperjes Károly a hogyan továbbrólNem volt ott a Kossuth téren a két választási forduló között, alig hallottunk róla a kormányváltás óta. Eperjes Károlyt a Heti Válasz ez alkalommal nem a szerepeiről kérdezte.2002-08-15 19:40:00 0
Tisztázott múlt nélkül nincs jövőMádl Ferenc köztársasági elnök évi rendes szabadságát töltötte, amikor a Heti Válasz megkereste kérdéseivel. Vállalta a rövid válaszadást, hiszen egyre többen várják, hogy az alkotmányos rendre, a törvények betartására megválasztása óta aggályos komolysággal ügyelő elnök miként foglal állást a közvéleményt izgató kérdésekben. Hogyan látja a múltfeltáró bizottságok munkáját, miként vélekedik a sajtószabadságról vagy az önkormányzati választások tétjéről.2002-08-15 19:24:00 0
Kövér László sem járul hozzá adatai nyilvánosságra hozatalához2002-08-15 19:11:00 0
Adatokat hamisított az MSZP, hogy közpénzeket használhasson felAz MSZP tegnap sajtóközleményben reagált György István polgármester és Révész Máriusz országgyűlési képviselő sajtótájékoztatóján elhangzottakra. Az MSZP sajtóközleményében leírtak nem feleltek meg a valóságnak, tételesen cáfolhatók.2002-08-15 19:00:00 0
Választási etikai kódexet készített a Fidesz debrecenbeni szervezeteVálasztási etikai kódexet dolgozott ki a Fidesz debreceni szervezete, a megyei városok közül elsőként - jelentette be csütörtökön sajtótájékoztatón Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere, és Pósán László, a párt helyi elnöke.2002-08-15 18:52:00 0
A soha nem látott árvízre alig jut több, mint a tűzijátékraÁder János, a Fidesz frakcióvezetője és Fónagy János volt közlekedési és vízügyi miniszter sajtótájékoztató keretében bírálták a kormány döntését, miszerint az mindössze 500 millió forintot különített el a rendkívüli árvízhelyzetre.2002-08-15 18:25:00 0
Jordániában sajtóbotrány tört ki egy gúnyrajz miattLetartóztatták egy jordániai hetilap tulajdonosát és főszerkesztőjét, miután egy karikatúrát közöltek a katari uralkodóról.2002-08-15 17:32:00 0
A világ legdrágább whiskyjeA világ legdrágább üveg whiskyjét a londoni Heathrow repülőtér vámmentes butikjában kínálják csekély 22 ezer fontért, azaz csaknem 8 és fél millió forintért.2002-08-15 17:26:00 0
Az "elszürkített városban" Polgári Szövetség jelöli Gógl ÁrpádotAz öt szervezetet tömörítő, Fidesz által vezetett székesfehérvári Polgári Szövetség Gógl Árpád országgyűlési képviselőt, volt egészségügyi minisztert jelöli Székesfehérvár polgármesterének - jelentették be csütörtökön sajtótájékoztatón a jelölő pártok, szervezetek. Gógl Árpád a polgári köröket méltatta, s elmondta: míg az előző két ciklusban a fideszes polgármesterek vezette várost a gazdasági fellendülés, a fejlődés jellemezte, a szocialista városvezetés alatt "szürke lett" - ezen kívánnak változtatni.2002-08-15 17:16:00 0
Hátra arc ösztöndíjügybenA Professzorok Batthyány Köre közleményben fejezi ki tiltakozását amiatt, hogy "a hányattatott sorsú ösztöndíjügy újra veszélybe került". Mint írják: a kormány megszüntette az Eötvös Közalapítványt és megváltoztatta a pályázatok elbírálásának rendjét, ennek következtében pedig testületileg mondott le a Közalapítvány kuratóriuma.2002-08-15 17:08:00 0
Medgyessy nem ment el a múltját vizsgáló bizottság üléséreMedgyessy Péter, a múltját vizsgáló bizottság még mintegy nyolcvan kérdését hagyta megválaszolatlanul, ám a testület előtt nem hajlandó újfent megjelenni. Balogh László bizottsági elnök ezzel kapcsolatban kijelentette: ha kell, a parlament plénumát fogja felhasználni, hogy e kérdésekre választ kapjon. Mindez a kormányfő titkos rendőri múltját vizsgáló bizottság utolsó ülésnapján hangzott el.2002-08-15 16:56:00 0
Irán kiadja az al-Kaida tagokatTöbb mint 400 Iránban letartóztatott al-Kaida-tagot adott ki állampolgárságuknak megfelelő országok számára a teheráni kormány - adta hírül csütörtökön az Emruz nevű internetes újság. A reformista újságírók által létrehozott információs portál állítása szerint az adatokat egy neve elhallgatását kérő kormányzati tisztségviselő közölte velük.2002-08-15 15:29:00 0
Törvényt sért-e a GKM?Mulasztásos törvénysértést követ el a szaktárca, mert nem bírálja el a rendeletben meghatározott időn belül a beérkezett pályázatokat - állítják a tenderen részt vevők. A minisztérium főosztályvezetője cáfolja a vádakat.2002-08-15 15:23:00 0
A gazdasági tárca a magánszemélyek lehetőségeit is elvetteEgyre több levelet és telefont kap szerkesztőségünk az ügyben, hogy beadott és befogadó nyilatkozattal visszaigazolt Széchenyi-terves pályázatuk felől sehonnan nem kapnak tájékoztatást. Ismeretes, hogy a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) a közelmúltban közzétette, hogy a pályázatok egyharmadát folytatja, egyharmadát még elbírálja, s a harmadik harmadát megszünteti. Palotás Gábor a lakossági pályázatok egyikére jelentkezett, ám máig nem kapott értesítést a minisztériumtól.2002-08-15 15:15:00 0
Kétségessé válhat az ipari parkok jövőjeLevélben fordult Csillag István gazdasági és közlekedési miniszterhez az Ipari Parkok Egyesület (IPE) vezetősége, konzultációt kérve a Széchenyi Terv ipari parkokra vonatkozó pályázatának megszüntetése ügyében. Az IPE vezetői szerint a támogatások megszüntetése veszélybe sodorhatja az ott foglalkoztatott százhúszezer ember jövőjét, amely azért is lényeges, mert az ipari termelés negyedét, az ipari export negyven százalékát az ipari parkokban működő cégek adják.2002-08-15 15:09:00 0
A Pápa hazalátogatII. János Pál a castelgandolfói nyári rezidenciáján elhangzott Úrangyala imádságában a Szent Szűz kegyelmébe ajánlotta a népek sorsát, illetve a pénteken kezdődő lengyelországi látogatását. A katolikus egyházfő egy nappal utazása előtt utalt a több európai országot sújtó árvízre, amelynek károsultjait együttérzéséről biztosította.2002-08-15 15:08:00 0
Hódmezővásárhelyen is bemutatkoztak a polgári oldal jelöltjeiKözösen indít képviselőjelölteket az őszi önkormányzati választáson Hódmezővásárhelyen a Fidesz - Magyar Polgári Párt, a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség, valamint az Egységes Hódmezővásárhelyért Egyesület - jelentette be a három szervezet.2002-08-15 14:45:00 0
Izrael elutasítja a Palesztin tűzszüneti javaslatotIzrael teljes egészében elutasítja azt a palesztin tűzszüneti javaslatot, amely csak Izrael állam területére korlátozná a merényletek beszüntetését, ugyanakkor folytatódnának a támadások Ciszjordániában és a Gázai övezetben a zsidó telepesek és katonák ellen.2002-08-15 14:29:00 0
Az izraeli vezérőrnagy megvédi az országátAmennyiben Irak egy amerikai invázióra válaszul megtámadja Izraelt, mint tette 1991-ben, Izrael nem fogja tétlenül tűrni - jelentette ki az izraeli légierő parancsnoka.2002-08-15 13:30:00 0
Bush még nem döntött milyen módszerekkel állítja meg HuszeintCondoleezza Rice, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója szerint az Egyesült Államok nem engedheti meg azt a luxust, hogy semmit se tegyen Szaddám Huszein iraki elnök ellen, de Bush elnök még nem döntötte el, hogy mit tegyen és milyen módszereket alkalmazzon Irakban.2002-08-15 13:12:00 0
A Fidesz nyíregyházi jelöltje: Fazekas JánosA Fidesz - Magyar Polgári Párt Fazekas János párton kívüli ügyvédet, Nyíregyháza korábbi jegyzőjét jelöli a város polgármesteri posztjára az őszi önkormányzati választáson - tájékoztatta a sajtó képviselőit Parragh Dénes, a párt városi frakcióvezetője.2002-08-15 12:52:00 0
Dávid Ibolya nem volt ügynökDávid Ibolya, a parlament MDF-es alelnöke, az Orbán-kormány egykori igazságügyi minisztere kijelentette, hogy soha semmilyen formában nem működött együtt a Belügyminisztérium III. főcsoportfőnökségének egyetlen osztályával és munkatársával sem.2002-08-15 12:33:00 0
Felmentették a kelet-timori rendőrfőkapitánytAz indonéziai emberi jogi bíróság felmentette Timbul Silaen tábornokot, a volt kelet-timori rendőrfőkapitányt és öt másik katonai vezetőt azon vád alól, hogy az 1999-es népszavazás során történt vérengzésért személyes felelősséggel tartoznak.2002-08-15 11:35:00 0
III/III-as honlap indultA Közélet Alapítvány új honlapot indított csütörtökön az interneten www.3per3.hu címen, amelyen a szerkesztők lehetőséget kívánnak biztosítani a III-as Főcsoportfőnökséggel kapcsolatos dokumentumok és korabeli fotók közzétételére, illetve a véleménynyilvánításra.2002-08-15 11:17:00 0
Veszteségesek az amerikai légitársaságokCsődeljárás kérésére kényszerülhet már az ősszel az amerikai United Airlines, a világ második legnagyobb légitársasága, ha nem sikerül drámai mértékben csökkentenie költségeit - közölte a New York-i tőzsdezárás után a vállalat. A cég a hivatalos bejelentés szerint újból megkérte a tavaly szeptemberi terrorkatasztrófa után életre hívott, az amerikai polgári repülés helyzetének stabilizálására hivatott kormányszervet (ATSB) 1,8 milliád dollár értékű hitelgarancia nyújtására, de közölte: nem biztos ennek megadásában, abban az esetben sem, ha sikerül a szükséges mértékben csökkentenie költségeit.2002-08-15 11:01:00 0
Újabb támadás Gorka és a Medgyessy-bizottság ellenJóllehet Balogh László, a Medgyessy-bizottság elnöke tegnap bejelentette, hogy a legfőbb ügyészhez fordul az átvilágításokkal kapcsolatos "kiszivárogtatások" miatt, és bár az érintettek eddig is számos "sajtóértesülést" cáfoltak meg, a mai Magyar Hírlap címoldalán Gorka Sebestyén már "brit kémként" szerepel.2002-08-15 10:35:00 0
Fiatal népművész mesterek munkáiból nyílik kiállításA fiatalok népművészeti előadói, valamint tárgyalkotói tevékenységének elismerésére ítélik oda immár több mint harminc éve a Népművészet Ifjú Mestere-díjakat pályázat alapján, az idei nyertes munkákból pénteken kiállítás nyílik Budapesten, a Hagyományok Házában.2002-08-15 09:59:00 0
Megint tárgyalt Peresz és ErekatSimon Peresz izraeli külügyminiszter és Száeb Erekat palesztin kabinetminiszter szerdán újabb megbeszélést folytatott az újra megszállt palesztin területekről való esetleges izraeli kivonulásról.2002-08-15 09:46:00 0
Vita a koalíciós szerepvállalásrólCáfolja azokat a híreket Horn Gábor ügyvivő, hogy az SZDSZ-en belül komoly vitákat okozott volna Kis János és Hack Péter nemrégiben történt távozása. A politikus azt mondta, hogy a szabad demokraták ügyvivői keddi tanácskozásásukon hivatalosan nem tárgyaltak a kilépésekről, bár beszélgettek az ügyről. Szerinte jelentős nézeteltérés ebben a kérdésben nem volt, de - mint fogalmazott - nem is hiszi, hogy ezzel bármi tennivalójuk volna.- Sajnálom, ami történt, de Kis János és Hack Péter döntésének nyilvánosságra hozott indokaival nem tudok egyetérteni - szögezte le.2002-08-15 08:31:00 0
Ügynöki munkát végzett a D-209-esKártyavárként omlott össze a szocialisták eddigi érvelése, amely szerint Medgyessy Péter csupán pénzügyi értékelő, elemző munkát végzett szt-tisztként a PM-ben - jelentette ki Balogh László, a kormányfő múltját vizsgáló bizottság elnöke, miután a testület meghallgatta V. Nagy Árpád egykori III/II-es operatív tisztet.2002-08-15 08:20:00 0
Körözés alatt az MSZP közeli vállalkozóMég mindig körözik Szász Andrást, a Nádor 95 Rt. vezetőjét. Az MSZP közeli vállalkozót az ORFK csalás bűntettének elkövetésével gyanúsítja egy 1996-os, a Kereskedelmi és Hitelbankhoz kapcsolódó hitelügylet miatt. Mint megtudtuk, az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet 2000-ben folytatott vizsgálata szerint az akkor még Erős János vezette pénzintézet nem járt el kellő gondossággal a Nádor 95 Rt.-nek nyújtott, 33,475 millió dolláros hitelezés során.2002-08-15 08:13:00 0
Átadták Szekszárdon a tehermentesítő utatCsillag István gazdasági miniszter szerdán Szekszárdon átadta a 700 millió forintos költséggel épült, a megyeszékhely központját tehermentesítő út harmadik szakaszát. Az átadáson a miniszter autópályakapukról és autókba beépítendő autókövető chipekről beszélt. Koltai Tamás, a Tolna Megyei Közgyűlés fideszes elnöke a fidesz.hu olvasói számára rávilágított az útépítés mögött meghúzódó történésekre.2002-08-14 22:00:00 0
A kormány felfüggeszti a vidékfejlesztési célelőirányzat pályázati rendszerétA földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter augusztus 16-dikával felfüggeszti a vidékfejlesztési célelőirányzat idei pályázatos támogatási rendszerét. A vidéki települések komfortosabbá tételére és a lakosság megtartását szolgáló intézkedésekre adható pénzekre ezen túl tehát már nem lehet majd pályázni.2002-08-14 20:12:00 0
Greenpeace-vélemény a klímaváltozásrólAz éghajlatváltozás világméretű veszélyeket hordoz magában, s ez elkerülhetetlenné teszi, hogy Európa magára vállalja a vezető szerepet az általános felmelegedés elleni küzdelemben, akár az amerikai politikai gyakorlattal való szembehelyezkedés árán is - áll a Greenpeace franciaországi szervezetének szerdán közzétett állásfoglalásában.2002-08-14 19:40:00 0
Itt az árvíz - hol a kormány?A Fidesz - Magyar Polgári Párt Országos Elnökségének közleménye2002-08-14 18:49:00 0
Megnyílt a XXX. Tokaji ÍrótáborKétszáz hazai és határon túli magyar írót, költőt, irodalomtörténészt és neves külföldi vendégeket köszöntött a világhírű Rákóczi-pincében a XXX. Tokaji Írótábor megnyitó ünnepségén Májer János polgármester szerdán.2002-08-14 18:04:00 0
Krasznai József tagadott, de 100 ezer forintra büntették a tévés verekedés miattSzázezer forint pénzbüntetésre ítélte jogerősen a Székesfehérvári Városi Bíróság szerdán Krasznai Józsefet, aki augusztus 1-jén a Fehérvár Televízió élő adásában megütötte a székesfehérvári cigány kisebbségi önkormányzat elnökét. A zámolyi romák szóvivője azzal védekezett, hogy nem ütötte meg Lakatos Krisztiánt, a bíróság szerint azonban a felvételek egyértelműen bizonyították, hogy ököllel megütötte a cigány kisebbségi önkormányzat elnökét.2002-08-14 17:56:00 0
Törvénytelenségek és tendenciózus elhallgatás az MTV-benAz MTV Közalapítvány kuratóriumának 16 tagja ismét kezdeményezte a rendkívüli testületi ülés összehívását, valamint tiltakozik Ragáts Imre, a Magyar Televízió Rt. ügyvezető alelnökének tevékenysége ellen - derül ki két kuratóriumi tag, Ékes Ilona és Pós Péter közleményéből. Egyben kifogásolják, hogy a kuratórium közleményeit az MTV hírműsorai állandóan elhallgatják, miközben veszélyben a televízió pártatlan és független működése.2002-08-14 17:45:00 0
Ismét gyengült a forint a bankközi pénzpiaconA bankközi devizapiacon ismét gyengült a forint, ahogy ez már egy ideje történik. Az intervenciós sáv erős oldalán 10,85 százalékon állt a forint szerdán 16 órakor, ez 45 bázispontos csökkenés az előző napi záró szinthez képest.2002-08-14 17:02:00 0
A Medgyessy-bizottság krónikájaAz elmúlt hetekben a közbeszédet a kormányfő titkosrendőri múltját vizsgáló bizottság célirányos tevékenységét akadályozó álhírek és kiszivárogtatások, valamint az eleve konkuráló célzattal létrehozott, kormánypártok által uralta Mécs-bizottság "hírei" alakították. Mi az alábbiakban a testülettel kapcsolatos puszta eseményeket kívánjuk felidézni. Az időben visszafelé haladó összeállítás folyamatosan bővül.2002-08-14 16:22:00 0
Kőbánya - blues: MSZP-s tűzijáték közpénzből?A főváros X. kerületi polgármestere, valamint Révész Máriusz fideszes parlamenti képviselő szerint az MSZP kőbányai polgármester-jelöltje önkormányzati és kormánypénzeket használ fel jogosulatlanul, és augusztus 20-i kerületi ünnepségként az október 20-ra kiírt önkormányzati választás jegyében tart kampányrendezvényt.2002-08-14 15:58:00 0
Gorka és Kiszely továbbra sem dolgozhatMiután a Nemzetbiztonsági Hivatal szerint Gorka Sebestyén és Kiszely Gábor személye nemzetbiztonsági kockázatot jelent, a polgári pártok által felkért szakértők továbbra sem tekinthetik meg a titkos dokumentumokat és nem vehetnek részt a zárt üléseken. Ez a Medgyessy-bizottság elnöke által tartott sajtótájékoztatón hangzott el, ahol a testület elnöke azt is bejelentette, hogy a Népszabadság kiszivárogtatásai miatt a legfőbb ügyészhez fordul.2002-08-14 15:43:00 0
Járai sem járul hozzá adatai közzétételéhezJárai Zsigmond, az Orbán-kormány pénzügyminisztere is tiltakozik az ellen, hogy bárki - beleértve az állambiztonsági múlttal foglalkozó parlamenti bizottságot is - bármilyen, személyével kapcsolatos adatot alkotmány- és törvényellenes módon megszerezzen és nyilvánosságra hozzon.2002-08-14 15:33:00 0
A tv2 az önkormányzati választásokon sem sugározza jelöltek hirdetésétA vidék Magyarországán jelentős nézettséggel bíró tv2 sem pártok, sem jelölő szervezetek, sem jelöltek hirdetéseit nem közli az októberi önkormányzati választást megelőző kampányban.2002-08-14 15:28:00 0
Várhegyi Attila nem járul hozzá adatai nyilvánosságra hozataláhozAz NKÖM volt politikai államtitkára levelében leszögezi: semmi takargatnivalója nincs. Kijelenti: a "Mécs-bizottság" alkotmány- és törvénysértő. Várhegyi Attila állítja: a szocialista Tóth Károly hitelt nem nyert információkat szivárogtat ki, Mécs Imrét pedig hiteltelennek és alkalmatlannak tartja. Méltánytalannak tartja egyben, hogy senki nem foglalkozott az 56-os szervezetek azon követelésével, hogy az ún. "fogdaügynököket" megismerhessék, hogy a falvakban, városokban, munkahelyeken élet-halál uraként emlegetett ún. függetlenített párttitkárokat diszkreditálják, hogy a törvények által meghatározott többi közjogi méltóság között önkényesen válogatnak.2002-08-14 14:59:00 0
Új otthonban a Szegedi Vadaspark hópárducaiÁtadták a Szegedi Vadasparkban a hópárducok új otthonát és kifutóját, a több mint 10 millió forintos költséggel kialakított létesítmény megfelel az EU-normáknak.2002-08-14 14:49:00 0
Kaposvárott kevesebbet kell fizetni a távfűtésértKevesebbet kell fizetniük a távfűtésért a kaposváriaknak; az idei fűtési szezonban havonta átlagosan 230 forinttal csökken a szolgáltatás díja - jelentette be szerdán Kaposváron Szita Károly polgármester a Vagyonkezelő Rt. ügyvezető igazgatójával megtartott közös sajtótájékoztatón.2002-08-14 14:40:00 0
Gorka kockázati tényező, Medgyessy nem?Ördög2002 hozzászólása a fidesz.hu Társalgójában 2002-08-14 14:25:58 Azt nem értem, hogy amikor Gorka Sebestyén nem lehet teljes körű tagja a vizsgálóbizottságnak, mert nem ment át a "C" típusú kompatibilitás-teszten, az kockázati tényezőt jelent. D-209 eddig sosem ment át, és az ország miniszterelnöke. Ö nem kockázati tényező??? Kezdek semmit sem érteni.2002-08-14 14:37:00 0
Jogosulatlan adatkezelés a "Mécs-bizottságban"Áder János rendkívüli sajtótájékoztatóján elsőként az elmúlt két nap Tóth Károly és Mécs Imre által adott nyilatkozataival kapcsolatban sérelmezte, hogy figyelmen kívül hagyják az adatvédelmi biztos levelének, illetve intézkedéseinek tartalmát. A volt házelnök szerint attól, hogy a két baloldali képviselő naponta több sajtótájékoztatót is tart, ahol elhangzik, hogy véleményük szerint az adatvédelmi biztos levelében leírtak figyelmen kívül hagyhatók, attól ez még nem lesz igaz. Áder János utalt a korábbi biztos kijelentésére is, miszerint Majtényi László már megfogalmazta, hogy személyes adatok csak törvényben foglalt keretek között hozhatók nyilvánosságra. A törvényi felhatalmazás nélkül nyilvánosságra hozott adatok pedig jogosulatlan adatkezelésnek minősülnek a büntető törvénykönyv szerint.2002-08-14 14:22:00 0
Schmitt Pál a Pálvölgyi BarlangbanSchmitt Pál, a parlamenti ellenzék által támogatott független főpolgármester-jelölt szerdán látogatást tett a fővárosi Pálvölgyi Barlangban, és tájékoztatót hallgatott meg a barlangrendszer feltárásának jelenlegi helyzetéről.2002-08-14 13:37:00 0
Múmiaprotézis II. Amenhotep fáraó idejébőlA fáraók idején is létezett már protézis, tűnik ki egy keddi kairói bejelentésből - az Egyiptomi Múzeum centenáriumára rendezendő kiállításon ugyanis ókori mű-nagylábujjat is bemutatnak majd a nagyközönségnek.2002-08-14 13:29:00 0
Sztárok a Föld-csúcson való részvételre szólítják fel BushtTöbb neves hollywoodi sztár, köztük Leonardo Di Caprio és Cameron Diaz csatlakozott az amerikai környezetvédőkhöz abban a követelésben, hogy George Bush amerikai elnök vegyen részt személyesen az augusztus 26-án Johannesburgben tartandó globális környezetvédelmi csúcsértekezleten.2002-08-14 13:25:00 0
Schröder és Stoiber páros interjújaEdmund Stoiber, a német kereszténypártok (CDU-CSU) kancellárjelöltje óvott a "német úttól" a külpolitikában. "Csak nagyon-nagyon óvni tudok attól, hogy külpolitikai tekintetben ezt a fogalmat egyáltalán használják is" - közölte Stoiber a Süddeutsche Zeitung és a Die Welt hasábjain szerdán megjelent interjúban, amelynek másik szereplője az újraválasztásáért küzdő Gerhard Schröder (SPD) kancellár volt.2002-08-14 13:17:00 0
A sajtószabadság elleni újabb támadás ellen tiltakozik a JobbikA magyar televíziózás történetében páratlan fenyegetésre került sor az ATV augusztus 11-i, esti adásában. A csatorna lehetőséget adott Tasnádi Péternek, a jelenlegi kormánypártok támogatójának, a Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóság által jól ismert háziőrizetesnek, hogy válogatott rágalmait szórja az ATV legnézettebb műsorának vezetőjére, Lovas Istvánra.2002-08-14 12:40:00 0
Polgári összefogás Somogy megyébenA Fidesz - Magyar Polgári Párt Somogy megyei szervezete az őszi önkormányzati választáson az MDF, az MKDSZ, a Kisgazda Polgári Egyesület és a Fidelitas támogatásával vesz részt abban a reményben, hogy a megyei közgyűlésben sikerül megszerezniük mandátumok többségét - jelentette ki Szita Károly, a párt országos választmányának alelnöke szerdán kaposvári sajtótájékoztatóján.2002-08-14 12:30:00 0
A Cég alattomos bosszújaSajátságos megoldást választott a pártállami titkosrendőrség a rendszerváltás idején ügynökei védelme érdekében: a beszervezésre kiszemelt, ám a III-as főcsoportfőnökséggel az együttműködést megtagadó polgárok úgynevezett 6-os kartonjával fedezték titkos ügynökeiket. A személyes adatokat tartalmazó 6-os kartonokat ugyanis nemcsak a tikos ügynökökről, hanem a beszervezésre kijelölt, de az azt megtagadó polgárokról is kiállították. Mindezt az ATV Össztűz című műsorában mondta el Nagy Lajos, a Nemzetbiztonsági Hivatal volt vezetője.2002-08-14 11:56:00 0
Amerikai feltételezések szerint Irak vegyi fegyver bevetésére készülAz amerikai hírszerzés - lapjelentés szerint - egy olyan iraki gyár telephelyén észlelt szokatlan tevékenységet, amely feltehetően biológiai fegyvereket állít elő. Egy amerikai felderítő műhold a múlt héten már egy 60 teherautóból álló gépkocsioszlopot is lefényképezett a fegyvergyártására szolgáló gyár területén.2002-08-14 10:37:00 0
Megkezdődött a Fatah vezető pereA vádemeléssel megkezdődött Marvan Barguti, ciszjordániai Fatah-vezető pere Tel-Avivban, amelynek meghallgatásait rögtön el is napolták szeptember 5-re.A 43 éves Barguti, a legmagasabb rangú palesztin vezető, akit Izraelben bíróság elé állítanak a 2000. szeptemberében kezdődött második palesztin felkelés kitörése óta.2002-08-14 10:09:00 0
Lakóterületre csapódott be egy rakéta AfganisztánbanNyolc ember - köztük hat gyermek - sérült meg Afganisztán keleti részén egy feltehetően célját tévesztett rakéta becsapódása következtében.2002-08-14 09:53:00 0
Romániai kapcsolatairól faggatják MedgyessytMedgyessy Péter romániai üzleti kapcsolatairól és a miniszterelnök helyi barátja, Mudura Sándor vállalkozásának nyújtott magyar hitelről tett fel kérdéseket Bóka István, a Fidesz országgyűlési képviselője a kormányfőnek.2002-08-14 09:49:00 0
Meredek pályaA szokottnál is rózsaszínűbb jövőképet vázolt fel középtávú gazdaságpolitikai programjában a kormány. A kincstári optimizmust az európai uniós csatlakozás vélhető közelsége valamelyest megmagyarázza, ám bármely, józanul gondolkodó lény rájöhet arra, hogy a tervben enyhén szólva is túl sok a kockázat. (Rájöhettek erre a program készítői is, mert egy rosszabb körülményekkel számoló forgatókönyvet is beillesztettek a legújabb dokumentumba.)2002-08-14 09:44:00 0
Bizottsági rekviemKét parlamenti bizottság futott versenyt egymással és az idővel. Az egyik bizottság elvileg egy emberre fókuszált volna, a másik még sokáig pásztáz egy névsorban. Az egyik felelősséget vizsgált volna, a másik még hetekig felelősséget terít. Az egyik nagyítót keresgélt, a másik halszemoptikát használ még jó ideig. Már menet közben kioltották egymást. Ha tétován előrelépett az egyik, eredményét másnap felülírta a másik.2002-08-14 09:34:00 0
A Magyar Református Egyházak Tanácskozó Zsinatának nyilatkozataA Magyar Református Egyházak Tanácskozó Zsinata - amely a világba szétszóródott magyar református egyháztesteket képviseli - 2002. augusztus 12-én, Miskolcon tartott zsinati ülésén az alábbi nyilatkozatot fogadta el, és felhívja az érintett magyarországi parlamenti, illetve kormányzati szervek figyelmét ennek megfontolására.2002-08-14 08:45:00 0
Szent István napok EsztergombanAz idén hatodik alkalommal tiszteleg Szent István államalapító király emléke, történelemformáló, sorsfordító tevékenysége előtt szülővárosának, Esztergomnak a lakossága augusztus 16-a és 20-a között - tájékoztattak a szervezők.2002-08-14 08:43:00 0
Verespataki aranybánya: kapcsolat-felvétel a román hatósággalA romániai verespataki aranybánya-beruházás kapcsán a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KvVM) felvette a kapcsolatot az illetékes román hatósággal - derül ki Kemény Attila, a KvVM közigazgatási államtitkárának a Magyar Természetvédők Szövetségéhez (MTVSZ) intézett válaszleveléből, amelyet a zöld szervezet kedden eljuttatott az MTI-hez.2002-08-13 19:31:00 0
41 évvel ezelőtt kezdték el felhúzni a berlini falatKoszorúzásokkal és nyilatkozatokban emlékeztek meg hétfőn Németországban 1961. augusztus 13-ra, arra a napra, amikor az NDK hatóságai elkezdték felhúzni a 28 évig álló berlini falat.2002-08-13 18:57:00 0
Lesújtó kép a Föld-csúcstalálkozó előttSzomorú képet fest a Föld környezeti állapotáról az az ENSZ-jelentés, amely az augusztus végén kezdődő johannesburgi Föld-csúcstalálkozó (Earth Summit) elé kerül.2002-08-13 18:53:00 0
A Munkástanácsok szerint jövőre csökken a bérek értékeA Munkástanácsok állásfoglalása leszögezi: elengedhetetlen, hogy folytatódjon az Orbán-kormány alatti reálkereset-növekedés üteme minimum évi 10 százalékos mértékben. Nem értenek egyet a bérek reálértékének csökkentésével.2002-08-13 18:48:00 0
Demszky regnálása alatt négy városligetnyi zöldterület tűnt elA Levegő Munkacsoport szerint a főváros zöldterületeinek bővítése érdekében az elmúlt 12 évben hozott intézkedések megkérdőjelezik Demszky Gábor főpolgármester környezetvédelem téren tett ígéreteinek hitelességét szögezte le a szervezet kedden közleményében.2002-08-13 18:40:00 0
Egyre többen mennek el szeptemberben a HÖOK konferenciájáraAz Országos Gyermek és Ifjúsági Parlament (OGYIP) túl közelinek tartja a Magyar Gyermek és Ifjúsági Parlament (Magyip) megalakításának augusztus 19-re tervezett időpontját.2002-08-13 18:26:00 0
Egy régi és egy új egyesület Fejér megyéértA már régóta sikeresen működő civilszervezet, a Polgármesterek Fejér Megyéért Egyesület mellett Fejér Megyei Településekért elnevezéssel megalakult egy új is az önkormányzati választások előtt.2002-08-13 18:03:00 0
Közös jelöltet állítanak PécsettPécsett aláírták azt a megállapodást, amely szerint a Fidesz, az MDF, a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség, a Fidelitas és a Kisgazda Polgári Egyesület közösen állít jelölteket az őszi önkormányzati választáson.2002-08-13 18:03:00 0
Orbán Viktor titkárságának sajtóközleménye a Mécs-bizottság számáraMiután az Orbán-kormány megbízatása megszűnt, minden volt kormány tag maga dönti el, hozzájárul-e ahhoz, hogy a rendszerváltoztatás óta hivatalba lépett kormányok tagjainak állambiztonsági múltjával foglalkozó parlamenti bizottság nyilvánosságra hozza személyes adataikat és minden olyan tényt, amely a vizsgálat során velük kapcsolatban felvetődött. Orbán Viktor természetesen hozzájárul ahhoz, hogy a vizsgálat során vele kapcsolatban keletkező, rá vonatkozó minden információ nyilvánosságra kerüljön.2002-08-13 16:44:00 0
Visszautasítja a rágalmakat a Magyar Televízió Közalapítvány társadalmi kurátoraAz elmúlt hetekben a Magyar Televízióban történt jogszerűtlen intézkedések veszélybe sodorták a közszolgálati televízió pártatlan és független működését, ezért az MTV Közalapítvány társadalmi kurátorai közleményben tiltakoznak.2002-08-13 16:33:00 0
Orbán Viktor titkárságának sajtóközleménye a sajtót ért támadásokrólA magyar sajtó szabadságát ért sorozatos támadásokra, a kialakult súlyos helyzetre tekintettel Orbán Viktor volt miniszterelnök a mai napon kihallgatást kért Mádl Ferenc köztársasági elnök úrtól.2002-08-13 16:20:00 0
Visszásságok az MSZP jelentéstervezete körülA Medgyessy Péter titkosszolgálati múltját vizsgáló parlamenti bizottság ellenzéki tagjai a testület legújabb ülésén számos ponton kritizálták a szocialisták Medgyessyt a reálisnál jóval kedvezőbb színben feltüntető jelentéstervezetét. A polgári pártok delegáltjai kifogásolták a tervezetet annak idő előtti kiszivárogtatása és megismert dokumentumokkal ellentétes megállapításai miatt is.2002-08-13 16:09:00 0
(ötven-e száz nap...)Én nem tudom, hogy a magyar szocialisták valóban teljesítették-e ötven nap alatt mindazt, amit az első száz napra ígértek. Persze az első száz nap demokratikus hagyománya nem is az ígéretek teljesítéséről szól, inkább arról, hogy az ellenzék és a sajtó száz nap türelmi időt biztosít a kormánynak, s csak azután kezd el lendületesen és kukacoskodón bírálni.2002-08-13 15:22:00 0
Előre hozott választásokNem vitás, Medgyessy Péter miniszterelnök akárkiknek nem ad interjút. Amióta hivatalában ül, kizárólag olyan lapoknak nyilatkozik, amelyek birtokában vannak az objektivitás nevű különleges doktrínának. Ilyen kiválasztott például a Népszabadság, amelynek múlt szombati számában újabb figyelemre méltó gondolatokkal ajándékozta meg a nemzetet a kormányfő.2002-08-13 15:02:00 0
Megérkezett a Manchester UnitedA terveknek megfelelően kedden kora délután Budapestre érkezett a Manchester United labdarúgócsapata.2002-08-13 14:48:00 0
Lovas István cáfolja Tasnádi kijelentéseitLovas István sajtópert indít a Magyar ATV ellen, amennyiben a televízió nem teszi közzé helyreigazítási kérelmét. Az újságíró a Magyar ATV vasárnap esti, Összefüggések című műsora miatt szándékozik peres eljárást indítani a médium ellen, amelyben Tasnádi Péter egy órán keresztül szidalmazta Lovast.2002-08-13 14:39:00 0
Gőzhenger a polgári média ellenMagyarországon az éppen kormányon levő politikai erő hívei java részének a "gonosz tengelye" kifejezésről nem Észak-Korea és Irak, hanem Bayer Zsolt, Bencsik András és Lovas István jut az eszébe. Legfőképpen Lovasra feni a fogát régóta a balliberális oldal, mint azt az Élet és Irodalom személyeskedésektől teli, a magánélet sérthetetlenségének elvére fittyet hányó, lejárató cikksorozata is példázta. Nem véletlen, hogy Lovas ennyire szálka a balliberális oldal szemében, hiszen tájékozottságát és alaposságát többnyire még ellenfelei is elismerik. Gondolatmenetét mindig ellenőrizhető forrásokból származó idézetekkel, adatokkal támasztja alá, érvelését következetesen, pengeéles logikával építi fel. Emiatt észérvekkel támadhatatlan, s ezért kiáltották ki a magyarországi antiszemitizmus főmumusává. Az Antiszemita közbeszéd Magyarországon 2000-ben című, a B'nai B'rith Első Budapesti Közösség nevű szervezet gondozásában megjelent, a balliberális oldal céljainak megfelelő tájékoztatást kétnyelvűségével is segítő könyv szerzői például igen sok fáradságot öltek abba, hogy pontatlan, ferdített idézetekkel próbálják bizonyítani Lovas vélt antiszemitizmusát.2002-08-13 14:33:00 0
Indiában "a legnagyobb indiainak" választották Teréz anyátEgy folyóirat mintegy 50 ezer olvasójának szavazatai alapján a független India legnagyobb alakjának választották a Nobel-békedíjas kalkuttai Teréz anyát.2002-08-13 14:03:00 0
Az egyházi intézmények szerepe az európai integrációbanAz egyházi intézmények szerepe az európai integráció fejlesztésében, valamint a belga és a magyar társadalomban című kötetet kedden mutatták be a Budapesti Németajkú Egyházközség templomában.2002-08-13 13:46:00 0
A Morgan Stanley szerint Magyarországon a kormány gazdaságpolitikája miatt a vártnál kisebb lehet a GDP növekedéseAz eurózóna gazdasági növekedése idén és jövőre elmarad a korábban várttól, és ez nem tesz jót a csatlakozásra pályázó országoknak sem. Jövőre kemény fiskális szigorítás várható Magyarországon, és ez jórészt kioltja az eurózóna viszonylagos élénkülésének hatását - állítja a Morgan Stanley befektetési bank.2002-08-13 13:42:00 0
Egy ENSZ-illetékes az embert is okolja az árvizek miattKlaus Töpfer, az ENSZ Környezetügyi Programjának (UNEP) irányítója a világszerte tapasztalható hőmérsékletnövekedésre és az időjárási katasztrófákra tekintettel szolgalmazta, hogy a fejlett ipari országok vállaljanak több felelősséget.2002-08-13 13:38:00 0
Zsiráf született a Fővárosi Állat- és NövénykertbenAz állatkert történetének 24. zsiráfbébije bonyodalmak nélkül látta meg a napvilágot hétfőn.2002-08-13 13:32:00 0
Az MTV nem tudósított a médiaterror elleni demonstrációrólA rendszerváltozás óta még nem volt rá példa, hogy egy közszolgálati televízió ne tudósított volna egy vele szemben szervezett tüntetésről, függetlenül annak indokoltságáról. Minderre a Magyar Televízió Közalapítvány társadalmi kuratóriumának tagja hívja fel a figyelmet a kormány médiaterrorja elleni hétfői demonstrációval kapcsolatos közleményében.2002-08-13 13:27:00 0
Kancellár-jelöltek vitája NémetországbanGerhard Schröder kancellár azt reméli, hogy a német választási kampány végső szakaszában személyének kedvező megítélése szociáldemokrata pártjára (SPD) is rávetül. Schröder mindezt a müncheni Süddeutsche Zeitung és a berlini Die Welt szervezésében kihívójával, a CDU-CSU kancellárjelöltjével, Edmund Stoiberrel (CSU) folytatott interjúpárbajban jelentette ki.2002-08-13 12:44:00 0
A Hamász folytatja az öngyilkos merényleteketA Hamász radikális palesztin iszlám szervezet kedden bejelentette, hogy folytatni akarja az lzrael elleni támadásokat, beleértve az öngyilkos merényleteket is. Abu Sanab, a szervezet egyik vezetője kijelentette: "A Hamász továbbra is ragaszkodik ahhoz a törvényes jogához, hogy Palesztina egész területén ellenálljon a megszállásnak, akár mártírakciókkal is. Továbbá változatlanul elutasítja minden olyan okmánynak a tartalmát, amely kétségbe vonja ezt a jogát."2002-08-13 12:21:00 0
Szocialista jelentéstervezet: Medgyessy mint ikonIsmertté vált a Medgyessy Péter titkosszolgálati múltját vizsgáló bizottság szocialista tagjai által készített jelentéstervezet. Eszerint a jelenlegi kormányfő erkölcsös, jogszabályokat betartó, hazánk érdekeit szolgáló titkosrendőre volt a szocialista Magyarországnak.2002-08-13 12:17:00 0
A Felhő a Gangesz felett című alkotás az Európai Film 2002 szemléjénDettre Gábor Felhő a Gangesz felett című filmje képviseli hazánk művészetét az Európai Film 2002. díj versenyében-adta hírül a Magyar Filmunió.2002-08-13 11:58:00 0
Medgyessy-bizottság: a volt szocialista miniszterek kiállnak Medgyessy mellettHétfőn a Medgyessy-bizottság legújabb ülésén sor került Hetényi László és Békesi László rendszerváltozás előtti pénzügyminisztériumi vezetők és Nikolits István, a Horn-kabninet titokminiszterének meghallgatására. Megtudtuk: Hetényi ismerte Medgyessy titkát, Nikolits szerint a mostani kormányfő munkája aranyat ért, Békesi pedig - a budapesti pártbizottság első titkárával együtt - Kádárnál a moszkvai olimpiai részvételért lobbizott.2002-08-13 11:33:00 0
Gyermekcsempészeket fogtak el PakisztánbanEgy gyermekcsempész-hálózat három főnökét tartóztatták le Pakisztánban, akik a Perzsa-öböl menti országokba loptak be kisfiúkat tevezsokénak. A három bűnözőt, egy férfit és két nőt a pakisztáni-iráni határon fekvő Taftán városban fogták el vasárnap, amint megpróbáltak becsempészni öt gyermeket Iránba.2002-08-13 11:29:00 0
A Parlamentet csúfító rácsos kerítés lebontását sürgeti az MDF-es képviselőPettkó András a Magyar Demokrata Fórum budapesti országgyűlési képviselője levélben fordult Lamperth Mónika belügyminiszterhez a Parlament köré vont rácsos vaskerítés lebontása végett.2002-08-13 11:13:00 0
A Jobbik tüntetése a Magyar TelevíziónálA sajtószabadság és a közszolgálatiság megvédéséért tüntettek a Magyar Televízió Szabadság téri épülete előtt a szervezők szerint mintegy két-háromezren hétfőn a Jobboldali Ifjúsági Közösség (Jobbik) szervezésében.2002-08-12 20:30:00 0
A családi gazdaságoknak előnytelen az agrárhitelezésAz agrárhitelezés jelenlegi rendszere a társaságok tulajdonosai és a hitelt nyújtó bankok számára kedvező, előnytelen azonban a családi gazdálkodóknak - jelentette i Boros Imre hétőfi sajtótájékoztatóján. Az MDF-es képviselő szerint az új kabinet a jelek szerint nem fog autópályát építeni a következő négy évben.2002-08-12 19:57:00 0
Kevesebb névtelen hazafit!Névtelen, ám keresztény hazafiak bombázzák levelükkel Mizsei Zsuzsát, a Millenáris Kht. új ügyvezetőjét - áll a Magyar Hírlap hétfői számának vezércikkében. Ők azonban egyre kevesebben lesznek, és egyre kevésbé ragadnak tollat - vonható le a következtetés a cikkből.2002-08-12 19:52:00 0
Újabb tiltakozó zöldmozgalomEgyetért a Duna Charta a Duna Kör elnökségének állásfoglalásával, és Prandler Árpádot, a Külügyminisztérium főosztályvezetőjét teljes mértékben alkalmatlannak tartja arra, hogy Magyarországot akár Hágában, akár másutt képviselje a Szlovákiával folyó kétoldalú tárgyalásokon a bősi vízlépcső ügyében - áll a szervezet lapunkhoz eljuttatott közleményében. Ismeretes: Prandlert a környezetvédelmi szervezetek a "nagymarosi gát elszánt híveként" tartják számon. Prandler Árpád esetleges hágai képviselői kinevezéséről nemrég a Duna Kör így nyilatkozott: ha a kormány kinevezi a Külügyminisztérium főosztályvezetőjét hágai képviselőnek, azt a zöldmozgalom arculcsapásaként fogják értékelni.2002-08-12 19:42:00 0
Jobbik - petíció a sajtószabadság védelmében a kormánypártoknakPetíciót adott át hétfőn a Jobboldali Ifjúsági Közösség (Jobbik) a kormánypártoknak a sajtószabadság védelmében, a Magyar Televízió műsorpolitikájában és az intézmény különböző posztjain történt változások elleni tiltakozásul.2002-08-12 19:38:00 0
A kényelmetlen vendégBush elnök elfoglalt, november 6-ig nyakig ül a részleges kongresszusi és szenátusi választások kampányában, sorra mondja le találkozóit, így aztán arra sincs ideje, hogy fél órára fogadja a magyar miniszterelnököt. Lényegében így indokolta washingtoni útja után Kovács László külügyminiszter a kormányfő nagy dérrel-dúrral beharangozott amerikai látogatásának feltűnő csúszását. Kovács mellesleg megemlítette azt is, hogy vendéglátói érdeklődtek a Medgyessy Péter titkosszolgálati múltját vizsgáló bizottság munkája iránt.2002-08-12 19:10:00 0
Búcsú az SZDSZ-tőlKis János és Hack Péter SZDSZ-ből való kilépése okán könnyű lenne azon élcelődni, hogy lám, így jár az, aki szüntelenül egy nem létező veszély - az előretörő magyarországi szélsőjobb és a vele összefonódó teljes hazai jobboldal - fantomjával viaskodik, s egyszerre azon kapja magát, hogy a nagyon is létező hálózatok csapdájában vergődik - legalábbis politikai és morális értelemben. Bizony, Kis és Hack aktív politikusként (meglehet, valódi szándékukkal ellentétesen) sokat tettek azért, hogy az SZDSZ mára de facto az utódpárt egyik politikai platformjává váljon, s hogy a közélet a mostani súlyos erkölcsi válság - a D-209-es botrány - mocsarába süllyedjen. (E morális válság megítélésekor a baloldali közírók persze megint fordítva ülik meg a lovat: nem arról van szó, hogy a jobboldal emelné magát piedesztálra, hanem a baloldal teszi elviselhetetlenül alacsonyra az erkölcsi mércét.)2002-08-12 19:03:00 0
Összemossák a diktatúrát és a demokráciátBotrányos lenne, ha a brit-magyar kettős állampolgárságát kockázati tényezőnek minősítené a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) - mondta lapunknak adott interjújában Gorka Sebestyén. A Medgyessy Péter jelenlegi kormányfő titkosrendőri múltját vizsgáló parlamenti bizottság szakértője ezt azért is furcsállja, mert Nagy-Britannia a szövetségesünk, nem mellesleg pedig vezető NATO-tagállam. Szerinte a baloldal egyes képviselői a diktatórikus és a demokratikus állam történelemhamisító összemosásán fáradoznak, s a rendszerváltozás szükségességét kérdőjelezik meg. A miniszterelnök és párttámogatói azt szeretnék elérni, hogy elhiggyük: ő olyan szigorúan titkos (szt-) tiszt volt, akire a szabályok egyike sem vonatkozott - hangsúlyozta a nemzetbiztonsági szakértő.2002-08-12 18:51:00 0
A Fidesz újra Szita Károlyt jelöli Kaposvár polgármesterénekA Fidesz - Magyar Polgári Párt Szita Károlyt, Kaposvár jelenlegi polgármesterét jelöli az önkormányzat vezetőjének - ezt Mátrai Márta, a párt városi szervezetének elnöke jelentette be sajtótájékoztatóján. A fideszes politikus rámutatott: Szita Károly az elmúlt 12 évben előbb alpolgármesterként, majd két cikluson át polgármesterként bizonyított. Olyan fejlődési pályára állította Kaposvárt, amelyről már nem lehet letérni.2002-08-12 17:05:00 0
Elbúcsúzott hazánk USA nagyköveteA The Washington Times rövid írásban búcsúztatja Jeszenszky Géza hazatérő nagykövetet. A konzervatív napilapban megjelent cikk szerzője, James Morison azt írja: Jeszenszky Géza olyan országba tér vissza, ahol sivár a politikai tájkép egy antikommunista, a szabad piacban hívő ember számára.2002-08-12 16:35:00 0
Idén harmincharmadik alkalommal rendezik meg Debrecenben a virágkarneváltHarmincharmadik alkalommal rendezik meg a debreceni virágkarnevált augusztus 20-án, amelyen ezúttal 16 virágkocsit és csaknem 20 hazai és külföldi néptánccsoportot láthat majd a közönség - közölte Mészáros György, a helyi fesztiválközpont igazgatója.2002-08-12 16:06:00 0
A Fidesz sürgeti az árvízkárok enyhítésétA kormány hathatós segítségét kéri az árvíz sújtotta Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Cserehát két fideszes országgyűlési képviselője.2002-08-12 15:45:00 0
Meztelen ima az esőértMintegy kétszáz nepáli parasztasszony imádkozott esőért Nepál dél-nyugati részén meztelen munkával.2002-08-12 14:57:00 0
Botrány az ATV-benAz ATV vezetői a jelek szerint engedtek a rájuk nehezedő példátlan politikai nyomásnak, amelynek az a célja, hogy a televízió legnépszerűbb műsorát, a pénteki Sajtóklubot minél hamarabb megszüntessék - jelentette ki Lovas István újságíró a Magyar Nemzetnek azután, hogy az ATV tegnap este egyórás beszélgetést sugárzott felvételről az előzetes letartóztatásban lévő Tasnádi Péterrel.2002-08-12 14:07:00 0
Vulkánkitörés egy lakatlan szigetenHatvanhárom év óta először tört ki a japán Tori szigetének vulkánja. A Tokiótól 577 kilométerre délre fekvő kis lakatlan sziget tűzhányója utoljára 1939. augusztus 18-án lépett működésbe.2002-08-12 13:30:00 0
Két éve süllyedt el a KurszkEmlékművet avattak hétfőn Moszkvában a két éve elsüllyedt Kurszk atom-tengeralattjáró legénységének emlékére. Az orosz flotta büszkeségének számító Kurszk katasztrófája 2000. augusztus 12-én következett be, a tragédiában a teljes legénység, 118 ember vesztette életét. A megemlékezés szervezőit számos bírálat érte az utóbbi napokban, mivel a szoboravatásra csak hivatalosságok kaptak meghívót, a Kurszk tengerészeinek hozzátartozói viszont nem.2002-08-12 13:10:00 0
Előrehozott választásokra készül Ariel Saron?Az izraeli média szerint Ariel Saron kormányfő előrehozott választásokra készül 2003 januárjában, amennyiben koalíciós partnerei, az Izraeli Munkapárt és az ultraortodox vallásos párt, a Sasz nem szavazza meg a 2003-as megszorító költségvetést.2002-08-12 12:17:00 0
Megindult a maghasadás TemelínbenA dél-csehországi, temelíni atomerőmű második reaktorblokkjában hétfőn kora reggel ismét beindították a maghasadást - jelentette be Václav Brom, az atomerőmű sajtóosztályának munkatársa.2002-08-12 11:53:00 0
Rumsfeld a különleges alakulatok bevetésérőlDonald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter olyan tervet fontolgat, hogy az amerikai hadsereg különleges alakulatait Afganisztánon kívüli titkos műveletekben is bevetnék az al-Kaida terrorszervezet vezetőinek kézre kerítése vagy megölése végett.2002-08-12 11:41:00 0
Bin Laden-videofelvételek az al-Dzsazíra újságírójánálOszama bin Laden terrorista vezér kiáltványait tartalmazó, 29 darab videokazettát foglalt le a jordániai titkosszolgálat az al-Dzsazíra katari hírtelevízió egyik munkatársánál az ammáni nemzetközi repülőtéren.2002-08-12 11:31:00 0
Készültség 555 kilométeres gátszakaszonA Dunán és a megáradt mellékfolyók mentén továbbra is 555 kilométer hosszú árvédelmi vonalon tartanak első- és másodfokú árvízvédelmi készültséget - tudatta az Országos Vízügyi Főigazgatóság központi ügyelete.2002-08-12 11:29:00 0
Fokozták a Golden Gate híd védelmétA hatóságok fokozták az Egyesült Államok egyik jelképének számító San Francisco-i Golden Gate híd esetleges terrorista támadás elleni védelmét.2002-08-12 11:09:00 0
Izraeli-palesztin megbeszélések KairóbanA kairói repülőtéren hétfőre virradóra kétórás megbeszélést folytatott biztonsági kérdésekről Jasszer Arafat palesztin elnök két tanácsadója az Izraeli Munkapárt képviselőjével.2002-08-12 11:00:00 0
Arafat palesztin biztonsági tisztek őrizetbe vételéről döntöttJasszer Arafat palesztin elnök döntést hozott arról, hogy őrizetbe véteti azokat a biztonsági tiszteket, akik hűségesen kitartanak a Jordán nyugati partvidékén tevékenykedő palesztin titkosszolgálat múlt héten leváltott vezetője mellett.2002-08-12 10:50:00 0
Szombathely vendégei a finnugor népek képviselőiHungarológiai Nyári Egyetem kezdődött hétfőn Szombathelyen; az Oroszországban élő kis finnugor népek képviselői immár kilencedik alkalommal vehetnek részt a Berzsenyi Dániel Főiskola uralisztika tanszéke által szervezett kurzuson.2002-08-12 10:45:00 0
Bukarest "körültekintő és felelős" döntést hozottRománia nem konzultált az EU "politikai döntéshozó tényezőivel", csak technikai jellegű egyeztetést folytatott Brüsszellel, mielőtt egy kétoldalú román-amerikai egyezményben elkötelezte magát, hogy nem szolgáltat ki amerikai állampolgárokat a Nemzetközi Büntetőbíróságnak (ICC) - derült ki Mircea Geoana külügyminiszter vasárnap elhangzott nyilatkozatából.2002-08-12 09:52:00 0
Hamis állítások a köztévé volt alkalmazottjárólRér Éva, a Magyar Televízió volt kulturális igazgatója visszautasítja Pető Iván szabad demokrata országgyűlési képviselő pénteki sajtótájékoztatóján elhangzott azon állítását, hogy 20 millió forintos végkielégítést kapott volna.2002-08-12 09:33:00 0
Tüntetés a baszk szeparatista párt betiltása ellenMintegy tízezren tüntettek vasárnap a spanyol baszkföldi San Sebastiánban a szeparatista Batasuna párt tervezett betiltása ellen.2002-08-12 09:19:00 0
Új szakasz kezdődik a Korea-közi kapcsolatokbanA két Korea közötti párbeszéd újrakezdését reméli az észak-koreai küldöttség, amely hétfőn érkezett Szöulba háromnapos tárgyalásokra.2002-08-12 09:15:00 0
Lelőtték az al-Aksza Mártírjainak Brigádjai egyik tagjátIzraeli katonák a ciszjordániai Dzsenín közelében lelőttek egy palesztin aktivistát, aki az al-Aksza Mártírjainak Brigádjai aktivistája volt.2002-08-12 09:11:00 0
Nem elég Szaddám Huszein eltávolításaWashingtonban tárgyaló iraki ellenzékiek szerint az Egyesült Államok komolyan elkötelezte magát a bagdadi rezsim leváltására, s nem elégedne meg azzal, ha a mostani diktátort államcsínnyel egy másik váltaná fel.2002-08-12 09:08:00 0
Rendkívüli állapotot hirdetett a kolumbiai államfőRendkívüli állapotot hirdetett ki vasárnap éjféltől Kolumbiában Alvaro Uribe államfő, miután a múlt szerdai beiktatását követően kirobbant erőszakhullámban eddig 115-en vesztették életüket.2002-08-12 09:04:00 0
Brit hajót foglaltak el szomáliai fegyveresekSzomáliai fegyveresek az afrikai ország északkeleti részénél hatalmukba kerítettek egy Nagy-Britanniában bejegyzett teherhajót.2002-08-12 09:01:00 0
Tetőzött a Duna BudapestnélA Duna fővárosi szakaszán a hétfőre virradó éjszaka 609-610 centiméter körül tetőzött a folyó árhulláma, s feltehetően keddre már több mint félméteres apadás várható - közölte hétfőn reggel a vízállásokat figyelő vízrajzi szolgálat.2002-08-12 08:47:00 0
Magyarország legerősebb faluja - győztesek négy kategóriábanÜnnepélyes díjkiosztással ért véget vasárnap Bugacon a Magyarország legerősebb faluja verseny kétnapos országos döntője, ahol - lakosságszámtól függően - négy kategóriában hirdettek győztest.2002-08-12 08:45:00 0
Tíz ország fiataljai táboroztak FertődönBezárta kapuit a tíz nyugat- és közép-európai ország fiataljainak részvételével megtartott nemzetközi ifjúsági tábor vasárnap Fertődön.2002-08-12 08:43:00 0
Balatoni halászok napja VonyarcvashegyenKoszorúzási ünnepséget rendeztek a balatoni halászok napja keretében vasárnap Vonyarcvashegyen, a hat évvel ezelőtt felállított balatoni halász emlékműnél.2002-08-12 08:41:00 0
Német film nyerte a locarnói fesztivál nagydíjátIain Dilthey német rendező A vágy című filmje nyerte vasárnap az 55. Locarnói Filmfesztivál fődíját, az Arany Leopárdot. A rendezvényen szép magyar siker is született Mundruczó Kornél filmje révén.2002-08-11 17:15:00 0
Befejeződött a művészeti napok programja NagycenkenKoczor Péter zongoraművész és a Magyar Akadémia Vonósnégyes hangversenyével ért véget vasárnap a nagycenki művészeti napok másfél hetes programja.2002-08-11 17:13:00 0
Irán kiadja az al-Kaida tagjaitA teheráni kormány az utóbbi hónapokban csendben kiadta Egyiptomnak, Jordániának és Szaúd-Arábiának az al-Kaida terrorszervezet Afganisztánból Iránba menekült arab tagjait.2002-08-11 17:09:00 0
A francia közvélemény ellenzi Bagdad megtámadásátA franciák több mint kétharmada - pártállásra való tekintet nélkül - elutasít egy Irak-ellenes háborút, s még az ENSZ esetleges jóváhagyását sem tekintené elegendő indoknak a francia részvételre.2002-08-11 15:21:00 0
Elnökválasztás KarabahbanAz Európai Unió, az Európa Tanács és Oroszország bírálata ellenére vasárnap megtartották az elnökválasztást az Azerbajdzsán területébe beékelődött, vitatott hovatartozású Karabahban. Több külföldi kormány nemtetszésének adott hangot, mert úgy vélte: a szavazás csapást mér a rendezést szolgáló nemzetközi erőfeszítésekre.2002-08-11 15:15:00 0
Hibátlan győzelem az Unicum KupánVeretlenül nyerte az Unicum Kupát a magyar férfi vízilabda-válogatott, miután utolsó találkozóján kétgólos győzelmet aratott a Margitszigeten a tavaly ugyanitt Eb-ezüstérmes olaszok ellen.2002-08-11 13:51:00 0
Ephraim Kishon: a béke Arafat végét jelentenéEphraim Kishon (Kishont Ferenc), a világhírű magyar származású író az önálló palesztin állam mellett foglalt állást a Welt am Sonntagban. "Vágyálmom egyfajta osztrák-magyar monarchia Izrael és a palesztinok számára" - mondta a jelenkor legolvasottabb szatirikusa a vasárnapi német lapban megjelent interjúban.2002-08-11 13:24:00 0
A pápa a szentföldi helyzet rendezését szorgalmazzaII. János Pál pápa vasárnap azzal a felhívással fordult a nemzetközi közösséghez, hogy nagyobb határozottsággal működjön közre a közel-keleti helyzet rendezésében, az izraelieket és a palesztinokat pedig ismét a becsületes tárgyalások felvételére sürgette.2002-08-11 13:19:00 0
Arafat vonakodik egy kormányfő kinevezésétőlJasszer Arafat palesztin elnök változatlanul vonakodik attól, hogy kinevezzen egy széles körű hatalommal felruházott miniszterelnököt.2002-08-11 13:15:00 0
Mesterség és művészet - népművészeti kiállítás KeszthelyenA nyugat-balatoni népművészet és kézművesség utóbbi évtizedbeli legnagyobb kiállítása nyílt meg Mesterség és művészet címmel Keszthelyen, a Balatoni Múzeumban vasárnap.2002-08-11 13:13:00 0
Kiállítás a kilencvenéves Tatai MúzeumrólKilencvenéves a Tatai Múzeum címmel időszaki kiállítás nyílt az értékes ritkaságokat őrző Zsigmond korabeli várban elhelyezett közgyűjteményben vasárnap Tatán.2002-08-11 13:12:00 0
Keresletszűkítő fiskális politikára van szükségA fiskális politika elsősorban a fenntartható gazdasági növekedés érdekében középtávon semleges, némileg keresletszűkítő hatást kíván elérni - derül ki az európai uniós csatlakozást elősegítő középtávú, 2002-2005 közötti időszakra vonatkozó gazdaságpolitikai programból.2002-08-11 12:05:00 0
Változik a Munka törvénykönyveA munkaadók, munkavállalók erőpozíciójának kiegyensúlyozása irányába hat a Munka törvénykönyve szeptember 1-jétől hatályos több módosítása.2002-08-11 11:59:00 0
Jogunk van szembesülni az elmúlt tizenkét év történéseivelAz APEH Üldözötteinek Szövetsége (APÜSZ) már évek óta azt vallja, hogy a dokumentumoknak az a sorsuk, hogy nyilvánosságra kerüljenek.2002-08-11 11:56:00 0
Washingtonban nem zárják ki az Irak elleni katonai beavatkozástEfrájim Eitam izraeli miniszter az amerikai védelmi minisztériumban korábban folytatott tárgyalásai után vasárnap kijelentette: meggyőződése, hogy az Egyesült Államok mindenképpen el kívánja távolítani a hatalomból Szaddám Huszein iraki elnököt és rezsimjét.2002-08-11 11:52:00 0
A palesztin belügyminiszterrel tárgyalt a CIA főnökeMásfél órás megbeszélést tartott szombaton Abdelrazak al-Jahja palesztin belügyminiszterrel a CIA igazgatója az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség székházában a palesztin területek biztonsági helyzetének javításáról.2002-08-11 11:50:00 0
Bush: kihívással néz szembe a gazdaságGeorge W. Bush amerikai elnök szerint országa gazdasága nagy kihívással néz szembe és a napokban megrendezésre kerülő nagy gazdasági fórumon arra keresnek majd választ, milyen lépésekkel lehet tovább élénkíteni a gazdaságot.2002-08-11 11:35:00 0
Washington előtérbe helyezi az iraki ellenzéketIraki ellenzéki csoportok vezetői folytattak megbeszélést szombaton Dick Cheney amerikai alelnökkel és Donald Rumsfeld védelmi miniszterrel azon erőfeszítés keretében, hogy felépítsenek egy hiteles ellenzéket a bagdadi rezsimmel szemben és felkészüljenek a Szaddám Huszein elnök utáni időszakra.2002-08-11 11:31:00 0
Hétfőn zárul az idei kecskeméti Kodály FesztiválKodály Zoltán szülővárosában, Kecskeméten a Református Újkollégiumban hétfőn este irodalmi és zenei műsorral zárul a Kodály Fesztivál idei programja.2002-08-11 11:16:00 0
Mézvásár és méhésztalálkozó JászberénybenA hazai méhészek mézvásárral, szórakoztató programokkal színesített legnagyobb találkozóját tartották szombaton Jászberényben; a jászsági város évek óta hagyományos helyszíne az augusztus eleji seregszemlének.2002-08-11 11:15:00 0
A Fidesz készen áll az előrehozott választásokraA Fidesz vasárnap reggel is készen áll újabb parlamenti választásokra, és örömmel venné, ha az Országgyűlés rendkívüli ülése akár már a jövő héten soron kívüli választások megtartása mellett döntene - mondta szombaton Várhegyi Attila, a Fidesz pártigazgatója. A politikus azzal kapcsolatban nyilatkozott, hogy Medgyessy Péter miniszterelnök a Népszabadságnak adott interjújában nem zárta ki: az uniós csatlakozás egyben előre hozott választásokat is hozhat 2004-ben.2002-08-10 18:04:00 0
A fehérvári Fidesz Krasznai verekedéséről és a baloldal romapolitikájárólA székesfehérvári Fidesz szerint a város baloldali vezetése "szőnyeg alá söpri a cigányság problémáit, mert tart egy újabb Rádió u. 11. ügytől". Ezt Hagymásy András a párt városi elnöke mondta sajtótájékoztatóján, annak kapcsán, hogy a Fehérvár Televízió egyik élő műsorában Krasznai József bántalmazta vitapartnerét.2002-08-10 15:51:00 0
A JOBBIK álláspontja - Kis János kilépett az SZDSZ-bőlA Jobboldali Ifjúsági Közösség közleményt adott ki a mai napon azzal kapcsolatban, hogy Kis János, az SZDSZ első elnöke kilépett pártjából.2002-08-09 20:22:00 0
Polgári körök tüntettek a Magyar TelevíziónálA Friss Levegőt Polgári Kör felhívására két órán keresztül tiltakoztak az emberek a Magyar Televízió Rt. épületének hátánál, a Nádor utcában az intézményben az utóbbi időben történt személycserék ellen. A Szövetség a Nemzetért Polgári Kör tiltakozó aláírásgyűjtő ívét mintegy háromezren írták alá.2002-08-09 20:00:00 0
25. Nemzetközi színjátszó- és rendezői tábor ZalaszentgrótonA zalaszentgróti művelődési központban több mint nyolcvan résztvevővel nyílt meg pénteken a 25. nemzetközi színjátszó- és rendezői tábor.2002-08-09 19:19:00 0
Schmitt-Demszky-"nyilatkozatcsata"Schmitt Pál, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság környezetvédelmi bizottságának elnöke, független főpolgármester-jelölt kénytelen volt válaszolni Demszky Gábor személyeskedéseire.2002-08-09 19:15:00 0
Szili Katalin a Mécs-bizottságrólAz Országgyűlés elnöke szerint közérdek, hogy a rendszerváltozás óta hivatalba lépett kormányok tagjainak állambiztonsági múltjával foglalkozó bizottság a parlament által megszabottak szerint folytatassa, majd eredményesen befejezze munkáját; ehhez a testület minden tagjának közreműködésére szükség van. Szili Katalin véleményét a házelnök kabinetje közleményben hozta nyilvánosságra pénteken.2002-08-09 19:13:00 0
Törvénytelenségek a Mécs-bizottságban: az ellenzék felfüggesztette tevékenységétFelfüggesztik tevékenységüket az ellenzéki képviselők az úgynevezett állambiztonsági múltat vizsgáló parlamenti bizottságban, mivel az adatvédelmi biztos megállapította: a testület munkája legalább öt ponton sérti az alkotmányt és legkevesebb két törvénnyel ellentétes.2002-08-09 19:00:00 0
A Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége is tiltakozikEgyre többen tiltakoznak a közszolgálati média körüli botrányok miatt. Tegnap az MKÚSZ is közzétette véleményét.2002-08-09 18:44:00 0
Kiszely Gábor: a szocialisták hátráltatják a Medgyessy-bizottság működésétKiszely Gábor, a Medgyessy-bizottság szakértője Gorka Sebestyénhez hasonlóan értetlenül áll a Népszabadság azon írása előtt, mely a nemzetbiztonsági ellenőrzésen történő "fennakadásáról" ír. Állítja: a lap vagy valótlanságot ír, vagy törvénytelen források állnak a rendelkezésére.2002-08-09 18:42:00 0
Gorka Sebestyén tiltakozik a Népszabadságban megjelentek miattGorka Sebestyén , a Medgyessy-bizottság szakértője több ponton is cáfolja a Népszabadság "értesüléseit". A szakértő kijelentette: nem akadt fenn a nemzetbiztonsági ellenőrzésen, nem magyar-amerikai kettős állampolgár és nem a Fidesz delegáltja a kormányfő múltját vizsgáló testületben.2002-08-09 18:23:00 0
Jobban járhatnak a pest megyei települések, ha kilépnek a Budapesttel közösen alkotott régióbólA Pest Megyei Közgyűlés augusztus 30-i ülésén eldöntheti, kiírjon-e helyi népszavazást a megye kiválásáról a Budapesttel közösen alkotott közép-magyarországi régióból, miután a 80-ból 28 megyei képviselő kezdeményezte a kérdés felvetését.2002-08-09 18:19:00 0
Régiópolitika a józan ész jegyébenHuszárvágással oldaná meg a regionalizmus parttalan vitáit T. Mészáros András, a Pest megyei önkormányzat elnöke. Elképzelése szerint minden megyének s a fővárosnak is önálló régiót kellene alkotnia. A reformfolyamat az általa irányított önkormányzatnál már megkezdődött: augusztus végén dönthet a Pest Megyei Közgyűlés arról, hogy az önkormányzati választásokkal egy időben népszavazást írnak-e ki a Budapest nélküli egymegyés, közép-magyarországi régió létrehozása érdekében.2002-08-09 18:15:00 0
Fecskeházat adtak át MórahalmonA Széchenyi Terv pályázatán nyert 16 millió forintos támogatással épült fecskeházat adtak át pénteken a Csongrád megyei Mórahalmon.2002-08-09 17:45:00 0
Az Értékmegőrző(k) Civil Szervezet a közmédiát érő támadásokrólSportolók és művészek is tiltakoznak a közszolgálati médiát ért politikai támadások miatt.2002-08-09 17:13:00 0
Gusztos Péter intő jelnek tekinti, hogy Kis János és Hack Péter kilépett az SZDSZ-bőlGusztos Péter szerint intő jel és elgondolkodtató, hogy a Szabad Demokraták Szövetségének első, "legendás elnöke", valamint az egyik legfelkészültebb volt képviselője kilépett az SZDSZ-ből.2002-08-09 17:05:00 0
Csermely Péter beperli Pető IvántCsermely Péter rendre cáfolja Pető Iván és Kuncze Gábor rá vonatkozó állításait. Petőnek bíróságon kell bizonyítania az általa elmondottakat.2002-08-09 16:59:00 0
Nyomozás a Balogh Lászlót ért telefonos fenyegetés miattRágalmazás vétsége miatt nyomozást rendelt el a Szegedi Városi Bíróság pénteken ismeretlen tettes ellen, azt követően, hogy Balogh László MDF-es parlamenti képviselő az őt ért telefonos fenyegetés miatt bírósághoz fordult.2002-08-09 16:52:00 0
Szakács Imre cáfolja az ISM-et ért rágalmakatSzakács Imre, az ISM volt politikai államtitkára szerint a szocialista sportvezetés nem új programok kidolgozásával és a meglévők bővítésével, hanem hajánál fogva előrángatott, a valóságnak meg nem felelő vádakkal, valamint az előző sportvezetés lejáratásával foglalkozik.2002-08-09 16:46:00 0
Németország - Becksteinnel bővült a Stoiber-csapatGünther Beckstein bajor belügyminiszterrel nyolc tagúra bővült a német uniópártok (CDU-CSU) kancellárjelöltjét, Edmund Stoibert (CSU) segítő csúcsszintű szakértői csapat létszáma. Becksteint új minőségében pénteken mutatták be Berlinben a CDU-CSU vezetői.2002-08-09 16:40:00 0
A Nemzeti Egységmozgalom a sajtódiktatúra ellenSzaporodnak a tiltakozások a közszolgálati médiát érő támadások miatt. Neves értelmiségiek sem hallgatnak.2002-08-09 16:26:00 0
Kis János és Hack Péter kilépett az SZDSZ-bőlKilépett a Szabad Demokraták Szövetségéből Kis János és Hack Péter, a párt két korábbi meghatározó személyisége.2002-08-09 16:19:00 0
Pest megye önálló európai régió kialakítását terveziPest megye vezetése szeretné, ha a megye elszakadna Budapesttől, és önálló európai régiót hozna létre. Az okokról a Pest Megye Közgyűlésének elnöke, T. Mészáros András véleményét ismerhetjük meg.2002-08-09 15:57:00 0
Az ISM egykori vezetői a Magyar HírlapnakA GYISM és a Magyar Hírlap az ISM egykori vezetői szerint valótlan állításokat fogalmaztak meg velük kapcsolatban. Levelüket a Magyar Hírlap augusztus 5-i számában közölték az olvasói levelek közt.2002-08-09 15:43:00 0
Rakétaelhárító ütegek IzraelbenIzrael egy esetleges iraki támadás veszélye miatt az utóbbi napokban Tel-Avivtól északra hadrendbe állított egy rakétaelhárító üteget, s egy második telepítésére is készül Haderától keletre.2002-08-09 15:32:00 0
Új tőzsdei tájékoztatási szabályokat javasol az EU BizottságAz Európai Bizottság pénteken új szabályozást javasolt a részvénytársaságokról szóló tőzsdei tájékoztatásra. A javaslattal egységesíteni akarják a befektetők tájékoztatására vonatkozó előírásokat. Az úgynevezett tájékoztatási irányelvek szerint a tőzsdei bevezetéshez szükséges információkat a cég anyaországának szabályai szerint kell közzétenni, s ennek az egész EU-ban érvényesnek kell lenni.2002-08-09 15:30:00 0
Százharminchat éves a fővárosi állatkertA Fővárosi Állat- és Növénykert pénteken délben ünnepelte 136. születésnapját. A világviszonylatban is az egyik legrégebbi alapítású zook közé tartozó műemlék-állatkert ugyanis 1866. augusztus 9-én, pontban 12 órakor nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt.2002-08-09 15:27:00 0
Tizenöt millió dolláros világbanki hitel MontenegrónakA Világbank 15 millió dolláros hitelt hagyott jóvá Montenegró számára. Az összeget a közszféra szerkezeti reformjára ítélte meg a hitelszervezet. A kölcsön futamidejéről, kamatáról és a törlesztés egyéb feltételeiről nem hoztak nyilvánosságra részleteket.2002-08-09 15:25:00 0
Duna-parti vigasságok - hatodszorImmár hatodik alkalommal rendezik meg a Duna-parti vigasságokat Budapesten; a háromnapos művészeti kavalkád az idén is augusztus 18-tól gazdagítja a látnivalók sorát. Minderről az esemény főszervezője szólt pénteki sajtótájékoztatóján.2002-08-09 15:18:00 0
Barokk kastélynapok GödöllőnMária Terézia korát idéző lovasbemutatóval, íjászversennyel és barokk zenei koncerttel veszi kezdetét szombaton a gödöllői királyi kastélyban a barokk kastélynapok rendezvénysorozat, amelyen csaknem félszáz program várja az érdeklődőket.2002-08-09 15:15:00 0
Kulturális rendezvénysorozat ZsennyénAranyháromszög címmel háromnapos kulturális rendezvénysorozat kezdődött pénteken a Vas megyei Zsennyén. Az elnevezés - amely Markó Pétertől, a megyei közgyűlés elnökétől származik - Rábatöttös, Rum, Zsennye és Gutaháza kulturális egységét jelöli.2002-08-09 15:13:00 0
Nyíregyházán önálló jelöltet indít az SZDSZ az önkormányzati választásonLendvai István, a párt Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei elnöke pénteki, nyíregyházi sajtótájékoztatóján elmondta: az SZDSZ szabolcsi szervezete nem örült volna annak, ha a párt Nyíregyházán nem indít polgármesterjelöltet, de ennek ellenére tudomásul vették, hogy a város szabad demokrata szervezete tárgyalásokat kezdeményezett a választási együttműködésről az MSZP helyi vezetőivel.2002-08-09 15:11:00 0
Hajdúhét lesz HajdúböszörménybenAz idén már nyolcadik alkalommal rendezik meg a Hajdúság legnagyobb kulturális és sporttalálkozóját, a Hajdúhetet Hajdúböszörményben - jelentette be pénteken sajtótájékoztatón a város polgármestere.2002-08-09 15:10:00 0
Árad a Duna - másodfokú készültség a SzigetközbenA Duna áradása miatt másodfokúra emelték az árvízvédelmi készültséget a Szigetközben, a folyó Vének és Dunaremete közötti szakaszán - tudatta pénteken az Észak-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság központi védelemvezető-helyettese.2002-08-09 15:08:00 0
Várhegyi Attila: Szabó Lukács híreszteléseinek nincs alapjaSzabó Lukács Orbán Viktorral kapcsolatos híreszteléseinek nincs semmiféle alapja, azokat a volt képviselő újabb ámokfutásának lehet tekinteni - reagált Várhegyi Attila azokra a pénteki sajtóhírekre, miszerint a volt független honatya az előző miniszterelnök esetleges titkosszolgálati múltjával kapcsolatos információkat juttatott el a Mécs Imre vezette bizottsághoz.2002-08-09 14:58:00 0
Szocialista trükköt észlel Balogh LászlóBalogh László a Medgyessy-bizottság elnöke "újabb szocialista trükköt" lát abban, hogy - Kiszely Gáborén kívül - késik Gorka Sebestyén C-típusú átvilágítása is, ennek körülményeit pedig látványos módon szivárogtatja ki valaki. Erről maga a testület elnöke beszélt csütörtöki sajtótájékoztatóján, ahol azt is bejelentette: amennyiben a Népszabadság Gorka Sebestyénnel kapcsolatos közlése igaznak bizonyul, titoksértés miatt feljelentést tesz.2002-08-09 13:20:00 0
Nagy az érdeklődés a Sándor-palotánálA felújítást követően július 16-án a nagyközönség előtt is megnyitott Sándor-palota iránt oly nagy az érdeklődés, hogy a várakozások elkerülésére a látogatóknak sorszámozott belépőjegyeket adnak; az érdeklődők egyébként továbbra is ingyenesen tekinthetik meg a budavári épületet - mondta Szandavári Csabáné, az üzemeltető Budai Várgondnokság Kht. műszaki vezetője.2002-08-09 12:33:00 0
Gazdag kulturális kínálat EsztergombanAz előző két hónappal megegyezően a nyárutó és a kora ősz is gazdag lesz kulturális eseményekben Esztergomban. A szervezők elmondták: az újabb rendezvények a III. klarinétos napokkal és táborral kezdődnek vasárnap.2002-08-09 11:47:00 0
Göring-monodráma az edinburghi fesztiválonTalán nem is lehetett volna jobban időzíteni azt a monodrámát, amelyet Ross Gurney-Randall brit színész ad elő az edinburghi fesztiválon. A darab hőse Hermann Göring, a náci birodalom egykori marsallja, háborús bűnös. A bemutatóra olyan időpontban kerül sor, amikor Európa-szerte a szélsőjobboldali mozgalmak újraéledésének vagyunk tanúi.2002-08-09 11:43:00 0
Hamarosan otthonra találnak a polgári körökAz országgyűlési választás óta a szocialista kormány mézesmadzag-politikát folytat, hogy ezzel az önkormányzati választások előtt megvesztegesse a választókat - mondta Nagy Gábor Tamás I. kerületi polgármester, a Budai Polgári Kör alelnöke azon a csütörtök esti találkozón, amelyet a budai kerületek polgári körei részére szerveztek.2002-08-09 09:10:00 0
Palesztin miniszterek WashingtonbanAz erőszak megfékezéséről és a biztonság megszilárdításáról tárgyalt Washingtonban három palesztin miniszter Colin Powell amerikai külügyminiszterrel és Condoleezza Rice nemzetbiztonsági főtanácsadóval.2002-08-09 09:07:00 0
A török államfő életbe léptette a reformokatAhmet Necdet Sezer török elnök csütörtökön jóváhagyta a parlament által megszavazott széles körű reformokat, amelyek elősegíthetik Törökország európai uniós csatlakozását.2002-08-09 09:04:00 0
Huszein az iraki-iráni kapcsolatok normalizálását szorgalmazzaSzaddám Huszein iraki elnök felszólította Iránt, hogy nyissanak új lapot a két ország kapcsolataiban.2002-08-09 09:01:00 0
Nagaszakiban az atomtámadás 57. évfordulójára emlékeztekNéma imádsággal, a légoltalmi szirénák hangjával, majd az emlékharangok megkongatásával emlékeztek meg pénteken Nagaszakiban az 57 évvel ezelőtti amerikai atomtámadás áldozatairól.2002-08-09 08:51:00 0
Új kormányfő-jelölt Dél-KoreábanEgy lapfőszerkesztőt, az 50 éves Csang De Hant jelölte pénteken dél-koreai kormányfőnek Kim De Dzsung államfő. Kinevezését még jóvá kell hagynia az ellenzéki többségű parlamentnek.2002-08-09 08:47:00 0
Az ENSZ kész közvetíteni a gerillákkal való tárgyalásokonAz ENSZ kész jószolgálati, közvetítő szerepet vállalni a kolumbiai kormány és a gerillák között, amennyiben ezt a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) is igénylik.2002-08-09 08:37:00 0
Észt folklór-együttesek műsora a Néprajzi MúzeumbanAz észt Jöhvi város három folklór-együttese mutatkozik be jövő szombaton a Néprajzi Múzeumban. Az intézmény sajtóosztályának ismertetése szerint az 1992-ben alakult Jöhvi Gimnázium népi tánccsoportja, az 1953-ban alakult Virulane együttes és a 15 éve folyamatosan működő gyermekkórus az észt zene, tánc és dal világából ad ízelítőt.2002-08-09 08:35:00 0
HonpolgárvárosSzemélyes történettel kezdeném, amit nemrégiben egy ismerősömtől hallottam. Az illető rendszeresen jár Debrecenbe, s ő mesélte, hogy korábban, ha végzett a hivatalos dolgával, rohant az állomásra, hogy a legelső vonattal jöhessen vissza Pestre. Amióta azonban megújult Debrecen belvárosa, inkább lekési a vonatot, hogy egy-két órát sétálhasson, nézelődhessen a város főterén. A változásokról beszélgettünk Kósa Lajos polgármesterrel.2002-08-08 18:02:00 0
Békés(i) sajtópuccsMájus 10-én ünnepelte fennállásának nyolcadik évfordulóját a Békés Megyei Napló szerkesztősége Békéscsabán a Fiume Szállóban a megye politikai, gazdasági és kulturális elitje nagy részének jelenlétében. Kiosztották Az év újságírója díjat, az előfizetők között kisorsoltak egy Skoda Fabiát és három, 110 ezer forintos utazási utalványt. Réthy J. Attila és Kőváry E. Péter ügyvezető társfőszerkesztők méltatták a lap eddigi történetét, az utóbbi sajtótörténeti ténynek nevezve a lap aznapi, immár 2439. számának megjelenését, ami jól bizonyítja, hogy egy megyében megél egymás mellett két napilap. Mindeközben a jelen lévő újságírók és közéleti emberek többsége arról susmorgott, hogy ki mit tud a lap eladásáról, az új tulajdonosok és a másik megyei napilapot birtokló Axel Springer közötti tárgyalásokról.2002-08-08 17:40:00 0
A szocialisták még mindig a múltat törlikAmióta a Magyar Nemzet híradása nyomán kiderült, hogy a demokrácia Magyarországának miniszterelnöke a diktatúra Magyarországán nem csak párttitkár, miniszterhelyettes, miniszter, miniszterelnök-helyettes, KB-tag volt, hanem szigorúan titkos rendőri állományban, D-209-es fedőnevű elvtársként "aktív és eredményes állambiztonsági munkát" is végzett, az utódpárt (népi) demokratikus eszközöket felvonultatva próbálja végképp eltörölni a múltat. Az alábbi összefoglaló a kormányfő titkosszolgálati múltjával foglalkozó parlamenti vizsgálóbizottság működésén keresztül mutatja be ennek mechanizmusát.2002-08-08 17:37:00 0
Alaptalan gyanúsítás Papcsák Ferenc ellenPapcsák Ferenc fideszes országgyűlési képviselő provokációnak tartja, hogy személyét a választás rendjét sértő bűncselekmény gyanújával hozták összefüggésbe. A honatya arra a csütörtöki hírre reagált, amely szerint a rendőrség választás rendjének megsértése alapos gyanúja miatt nyomozást rendelt el a nyírségi 5-ös számú országgyűlési választókerület székhelyén, Baktalórántházán.2002-08-08 17:32:00 0
Munkácsy-kiállítás nyílt BékéscsabánBeszéljünk újra Munkácsy Mihályról címmel kiállítás nyílt csütörtökön Békéscsabán, a művészről elnevezett múzeumban. A festőművész életművéből 24 festmény és 35 garfika láthatóa tárlaton, amelyeknek többsége a Magyar Nemzeti Galériából érkezett Békéscsabára.2002-08-08 17:21:00 0
Millenáris mesékMesterségesen kialakított káosz, a feudalizmusra jellemző cégösszefonódások, dzsentri típusú költekezés - ezekkel a szavakkal jellemezte a Millenáris Park működését a kht. új igazgatója, Mizsei Zsuzsa. Az általa felfedett legbeszédesebb példa egy állami cég által kétszázezer forintért egy magáncégcsoportnak kiadott stúdióról szólt, amelynek berendezéseit azután 20 millióért adták bérbe egy másik állami cégnek. A média a másik fél megkérdezése nélkül közölte Mizsei Zsuzsa állításait. Pedig érdekesek a válaszok, és alapjaiban kérdőjelezik meg a bejelentés igazságtartalmát.2002-08-08 17:15:00 0
EU-aggályok a román-amerikai megállapodás miattAz Európai Unió csütörtökön aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy Románia az Egyesült Államokkal kötött kétoldalú egyezményben vállalta: nem szolgáltat ki amerikai állampolgárokat a háborús bűnök ügyében ítélkező Nemzetközi Büntetőbíróságnak (ICC).2002-08-08 17:11:00 0
Nyugati palesztinbarát aktivisták őrizetbenAz izraeli rendőrség Náblusz közelében csütörtökön őrizetbe vett három észak-amerikai és hat nyugat-európai békeaktivsitát. A kilenc külföldi- három amerikai, egy ír és öt francia -aktivista egy Náblusz közelében fekvő palesztin településen békés tüntetésen vett részt, amelyet az izraeli rendőrség durván szétoszlatott - idézte az AFP a palesztin nép érdekében tevékenykedő civilszervezet közlését.2002-08-08 17:10:00 0
Átadás előtt az Egry-múzeumBefejeződött és átadás előtt áll a mintegy 60 millió forint beruházásával megújított Egry József Emlékmúzeum Badacsonyban. A Balaton festőjeként számon tartott Kossuth-díjas művész egykori műterméből és otthonából lett emlékház újraavatását augusztus 17-én tartják - közölte V. Fodor Zsuzsa, a Veszprém megyei múzeumi szervezet igazgatója.2002-08-08 17:04:00 0
Leonardo kamara-kiállítás a Szépművészeti MúzeumbanKamara-kiállítással tiszteleg Leonardo da Vinci születésének 550. évfordulója előtt a budapesti Szépművészeti Múzeum - tudatta csütörtökön az intézmény. A gyűjteményi ajánlóban felhívják a figyelmet arra, hogy a múzeumban több felbecsülhetetlen értékű Leonardo-alkotást őriznek, ám azok ritkán láthatók együtt.2002-08-08 17:02:00 0
Város- és faluvédők országos találkozója DebrecenbenA várostervezés, a kulturális örökség védelme és a természetvédelem időszerű kérdéseit tekintik át a város- és faluvédők XXI. országos találkozójának résztvevői csütörtökön Debrecenben megkezdődött háromnapos rendezvényükön - tudatta Srágli Lajos, az országos szövetség alelnöke.2002-08-08 16:59:00 0
A baloldal átírja a múltatA rendszerváltozás utáni évek kormánytagjai közül ma már mintegy harminc embert vádolnak azzal, hogy kapcsolata volt a pártállami idők titkosszolgálatával. Kövér László, a Fidesz országos választmányának elnöke szerint inkább azoknak a múltját kellene vizsgálni, akik az előző rendszer ördögi gépezetét fenntartották és működtették.2002-08-08 16:57:00 0
Schmitt Pál kiemelt fontosságúnak tekinti Budapest környezetvédelmétA környezetvédelemnek új, megkülönböztetett bánásmódot kell élveznie a jövőben Budapesten - hangsúlyozta Schmitt Pál, független főpolgármester-jelölt csütörtökön a fővárosban, majd együttműködési megállapodást írt alá a főváros 2002-2006 közötti környezetvédelmi programjának megvalósításáról Lukács Andrással, a Levegő Munkacsoport vezetőjével.2002-08-08 16:46:00 0
Martonyi János méltánytalannak és tisztességtelennek tartja a támadásokatÚjabb és újabb számok hangzanak el a rendszerváltás utáni kormánytagok titkosszolgálati érintettségéről. A sajtó nagy tekintélyű egykori kormánytagokat hoz hírbe, akik védekezésre kényszerülnek, pedig még az sem tudható, a számok mögött megfigyelők vagy megfigyeltek, áldozatok vagy tettestársak állnak-e. A Heti Válasz Martonyi János volt külügyminisztert kérdezte.2002-08-08 16:41:00 0
Még mindig nem bontják a Citadella-terasztAz egyedi műemléki védettségű Citadella lődombon engedély és tulajdonosi hozzájárulás nélkül felépített kávézó, illemhely és terasz bontását az arra kötelezett Citadella 4-U Vagyonkezelő Kft. az előírt határidőn belül nem végezte el, sőt meg sem kezdte - állapította meg a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) azután, hogy csütörtökön a helyszínen szemlét tartott.2002-08-08 16:16:00 0
Lecsófőző-verseny BékéscsabánMintegy száz csapat méri össze tudását lecsófőzésben augusztus 18-19-én Békéscsabán a városi sportcsarnokban.2002-08-08 15:28:00 0
Árvízvédelmi készültség a TarnánElső fokú árvízvédelmi készültséget rendelt el csütörtökön az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság a Tarna több Heves megyei szakaszán. Erre azt követően került sor, hogy a tarnamérai vízmércén a folyó vízszintje elérte a 295 centiméteres magasságot és tovább is árad.2002-08-08 14:57:00 0
A Környezettudományi Központ közleményt adott ki a kormány adósság átvállalásárólA közlemény szerint a kormány a hozzá közelálló gazdasági szervezetek hitelrendezését szolgálja az elemi károk okozta nehézségek áthidalására biztosított támogatások kiutalásával.2002-08-08 14:45:00 0
Ősztől várható az energia drágulásaA parlamenti választásokat követően hivatalba lépett új kormány gazdasági és közlekedési miniszterének első intézkedései között szerepelt a nagyfogyasztói földgázár 5,2 százalékos megemelése, amely az érintett vállalatok vezetői szerint egyértelműen diszkriminatív döntés volt. A teljesen indokolatlan árintézkedés előrevetíti az energiaárak további emelését, amely már a lakossági fogyasztókat is érinteni fogja.2002-08-08 13:49:00 0
Kurzusirodalom az új évezredbenIdestova tíz éve hallani, hogy minőségi költészet a politikával semmilyen szinten nem érintkezhet. Legtöbb költőnk eleget is tesz ennek a kívánalomnak: nemcsak napi politikai eseményeket nem verselnek meg, de hazáról, népről, nemzetről, történelemről, szabadságról is ritkán olvashatunk manapság kortárs verseskötetek, folyóiratok lapjain. Egy jó nevű, Nagymaroson élő, fiatal - harmincegy éves - költő néhány hónapja mégis politikai témájú verseket publikál antológiákban, irodalmi lapokban, s készülő, Félárbocon című második verseskötete is javarészt hazafias verseket tartalmaz. Barna T. Attilát arról kérdeztük, hogy ezoterikusnak aposztrofált Senkinémasága című sikeres kötete után miért szánta rá magát arra, hogy az árral szemben ússzon.2002-08-08 13:44:00 0
Ősztől várható az energia drágulásaA parlamenti választásokat követően hivatalba lépett új kormány gazdasági és közlekedési miniszterének első intézkedései között szerepelt a nagyfogyasztói földgázár 5,2 százalékos megemelése, amely az érintett vállalatok vezetői szerint egyértelműen diszkriminatív döntés volt. A teljesen indokolatlan árintézkedés előrevetíti az energiaárak további emelését, amely már a lakossági fogyasztókat is érinteni fogja.2002-08-08 13:41:00 0
Elkeseredettség a településeken Széchenyi Terv megszüntetése miattA Fidesz Jász-Nagykun-Szolnok megyei elnöksége leszögezte: a kormány zátonyra futtatta a Széchenyi Tervet azzal, hogy a pályázatok egy csoportját megszüntette, egy másik részénél már csak a beérkezett pályázatokat bírálják el. Rengeteg településen elkeseredettség tapasztalható amiatt, hogy a kitörési pontot jelentő turisztikai beruházások pályázata megszűnt.2002-08-08 13:30:00 0
Így írnátok tiNegyvennégymillió forint. Ez az az összeg, amelyik a Gál J. Zoltán kormányszóvivő által vezetett bírálóbizottság döntése nyomán az MC Média kft. nevű cég számlájára kerül majd. A fent nevezett vállalkozás azért jut hozzá, mert megnyerte azt a meghívásos pályázatot, amelyet a száznapos kormányprogram eredményeinek propagálására írt ki a kancellária. Közbeszerzési eljárás nem volt, holott a koalíció pártjai azt ígérték, hogy ennek a mellőzése soha többé nem fog előfordulni. Az MC Média két másik cég elől halászta el a zsíros hirdetési bizniszt.2002-08-08 13:29:00 0
Az MDF a Duna-Tisza közének vízkészlet gondjairólLezsák Sándor állította: több cikluson át mintegy 300 milliárd forintra lenne szükség ahhoz, hogy megoldódjon a Duna-Tisza közötti homokhátság vízutánpótlása. Rubovszky András elmondta: a Széchenyi Terv egyes pályázatainak befagyasztása nagy károkat okoz a vidék Magyarországának. Lezsák Sándor azt a levelet is ismertette, amelyet Kóródi Mária környezetvédelmi miniszterhez írt, és amelyben választói nevében azt kérdezi, hogy eljutottak-e a minisztériumba vagy az érdekelt önkormányzatokhoz a Greenpeace vádjait megalapozó mérések mintái, valamint a minták hitelességét bizonyító szakemberek tanúsítványai.2002-08-08 13:08:00 0
Az EKB rosszabbnak látja az eurózóna gazdasági helyzetét, mint eddigCsütörtökön kiadott havi értékelésében az Európai Központi Bank a növekedési kilátásokat illetően kicsit borúlátóbb, mint eddig, de egyelőre nem módosított korábbi előrejelzésén a harmadik és a negyedik negyedévre vonatkozóan.2002-08-08 13:04:00 0
Polgári összefogás Somogyban az önkormányzati választásokonA Fidesz-Magyar Polgári Párt a legszélesebb polgári összefogással indul az őszi helyhatósági választáson - jelentette ki Juhász Tibor, a párt megyei elnöke csütörtökön kaposvári sajtótájékoztatóján.2002-08-08 13:00:00 0
A polip csápjai elérték a közmédiátSzalai Annamária és Várhegyi Attila a Fidesz Kulturális Kabinetjének augusztus 5-i sajtótájékoztatóján határozottan elítélte a közszolgálati média kormánypárti megszállását. Felszólították a kormánypárti politikusokat, hogy hagyják abba a közszolgálati médiumok munkatársainak fenyegetését. Egyben felszólították a kormánypárti kurátorokat, hogy ne lépjék át hatáskörüket, s ne avatkozzanak bele a műsorszerkesztésbe.2002-08-08 12:56:00 0
Fenyvesi Gábor a Fidesz - Magyar Polgári Párt salgótarjáni polgármesterjelöltjeA Fidesz - Magyar Polgári Párt salgótarjáni szervezete Fenyvesi Gábort indítja a polgármesteri posztért az őszi helyhatósági választáson - közölte Lőrincz Gyula, a párt városi elnöke sajtótájékoztatóján.2002-08-08 12:51:00 0
Kína tiltakozik a tajvani vezetők amerikai látogatása miattKína tiltakozását fejezte ki a washingtoni kormánynál a tajvani kormány küldöttségének egyesült államokbeli látogatása miatt. Peking a tajvani miniszterelnök, Jü Sji-kun és az anyaországi ügyek tanácsának elnöke, Csaj Ing-ven vezette delegáció amerikai látogatása miatt emelte fel a szavát csütörtökön.2002-08-08 12:37:00 0
Skanzen nyílt a gemenci erdőbenGemenc vidékének bemutatására skanzen nyílt a Tolna megyei Bogyiszló közelében, Taplós-Gógán csütörtökön. A Duna-Dráva Nemzeti Park igazgatója, Iványi Ildikó az ünnepi megnyitón elmondta: a látogatók a bemutatóhelyen megismerkedhetnek a térség természeti- és néprajzi értékeivel, valamint gazdaságának, állattartásának múltjával is.2002-08-08 12:25:00 0
Nem lesz világkiállítás FranciaországbanA francia miniszterelnök, Jean-Pierre Raffarin lemondta a 2004-es világkiállítást, amelyet a Párizs melletti Dugnyben rendeztek volna.2002-08-08 12:24:00 0
Sajtóközleményben tiltakozik a SZEMMA Szabadelvű Médiaműhely sajtóközleményben adta hírül: elfogadhatatlannak tartja, hogy a Magyar Televízió megkérdőjelezhető jogkörű vezetősége bevallottan szakmai indokok nélkül, nyilvánvalóan politikai szándékkal távolítja el az európai szellemiségű műsorok vezetőit.2002-08-08 12:11:00 0
Bor- és kenyérünnep SiófokonKét móri, egy-egy badacsonyi, siófoki és soproni pince a borait, három helybéli pékség pedig a kenyerét, legfinomabb péksüteményeit kínálja Siófokon a szombaton kezdődő, Szent István napjáig tartó Bor és kenyér ünnepen, amelyet szórakozató rendezvények sora kísér.2002-08-08 11:40:00 0
Elkészült a Hatvan városközpontját tehermentesítő, 3 kilométer hosszú elkerülő út terveA 2,5 milliárd forint értékű - a Széchenyi Plusz tervben szereplő - beruházás során egy autópálya csomópont, két körforgalom és egy a vasúti fővonal fölött átívelő híd épül meg a Hatvanban.2002-08-08 11:35:00 0
Tanösvény a bazaltorgonákhozÚjabb tanösvény fogadja a természetbarátokat a Balaton-felvidéken: a Szent György-hegyen lévő "Bazaltorgonák" tanösvényt a Környezetvédelmi Minisztérium pályázatán nyert két és félmillió forint felhasználásával építette ki a Balaton-felvidéki Nemzeti Park.2002-08-08 11:35:00 0
Jelentős erősödés az európai börzékenJelentős erősödés volt csütörtök délelőtt az európai tőzsdéken a Wall Street szerdai javulása után. Brazília nagy összegű hitelhez jutott a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF), ez felhajtotta a latin-amerikai érdekeltséggel rendelkező spanyol cégek árfolyamát.2002-08-08 11:32:00 0
Mélyponton az infláció a cseheknélCsehországban júliusban átlagosan 0,5 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak júniushoz képest, és 0,6 százalékkal voltak magasabbak, mint tavaly júliusban - jelentették csütörtökön a cseh statisztikai hivatalban. Júliusban a tizenkét havi infláció - a júniusi 1,2 százalék után - történelmi mélypontra csökkent Csehországban.2002-08-08 09:45:00 0
Plazaügylet: a kockázat nem akadályKözepesnél nagyobb kockázat minősítéssel szerepel Románia az Eximbank Rt. országinformációs rendszerében. Szakértők szerint érthetetlen, miért nem a bank többségi tulajdonában levő kockázatitőke-társaság, a Corvinus Nemzetközi Befektetési Rt. bonyolította a lapunkban tegnap ismertetett üzletet. Mint megírtuk, az állami tulajdonú Eximbank 10,6 millió eurós hitelt nyújtott egy nagyváradi plazaépítéshez, amelynek fő tulajdonosa Medgyessy Péter romániai barátja.2002-08-08 09:32:00 0
Minden idők legnagyobb IMF-hitele BrazíliánakA nemrégiben Boszniának nyújtott 89 millió dolláros hitel után most Brazíliának ad harmincmilliárdos kölcsönt a Nemzetközi Valutaalap (IMF) - jelentette be szerdán Horst Köhler, az ENSZ szakosított intézményének vezérigazgatója.2002-08-08 09:10:00 0
Csomagtervekkel előre a múltbaMájus 27-e, a szakértelem kormányának megalakulása óta különös időutazás részesei lehetünk. Miként a daliás időkben, most is mindennap hatalmas munkasikerekkel közeledünk az aranykorhoz. Még csak száznapos tervek készülnek, de természetesen már ezeket is sikerül határidő előtt teljesíteni. Ha ezt Pióker Ignác Kossuth-díjas vasas megérhette volna, aki röpke másfél év alatt befejezte a saját ötéves tervét s aki 1952-ben már az 1957-es esztendő előirányzatait teljesítette... Hofi Géza kérdezte anno, hogy ki készíti azokat a terveket, amelyeket az elvtársak mindig túl tudnak szárnyalni? Az pedig a magyar politikai élet pikantériája, hogy az ötvenes évek sztahanovista mozgalmának borzalmas gazdasági és társadalmi következményeiről talán mindmáig a legjobb elemzést éppen Pető Iván készítette. Aki politikusként szembefordult tudományos munkájának eredményeivel, és sokat tett azért, hogy az MSZP klientúrája zavartalanul erősíthesse gazdasági pozícióit és bűnei ellenére az egykori MSZMP vezetése szinte változatlan személyi összetételben térhessen vissza 1994-ben és 2002-ben a politikai hatalomba.2002-08-07 19:23:00 0
A főfoglalkozású antifasisztákLegtragikomikusabb fejleménye a rendszerváltozásnak az, hogy a (volt) kommunisták - eszmények híján és "pragmatikusan" - teljesen átmentek antifasisztákba egy olyan világban, ahol van ugyan mindenféle tücsök-bogár - ez a sokat dicsért szabadságban, sajnos, természetes -, de fasiszták (értsd: nácik) csak általában a baloldali rezsimben szaladgálnak. A Szabó Albert-féle műnácikat is egyenesen Ausztrálián át Izraelből kellett importálni a Horn-korszakban ahhoz, hogy a butábbak félhessenek, az okosabbak (értsd: tájékozottabbak) pedig örüljenek. Mármint annak, hogy a magyarságot ismét fensőbbségesen gyalázhatták. A sok tücsök-bogár között persze vannak nagyhangú apolitikus lények is, akik például antiszemita "szakirodalmat" propagálnak esztelenül - nagy örömére az egyébként érvek híján zakatoló antiszemitizmus-vád üzletben utazó kevés - nagyagyúaknak.2002-08-07 19:08:00 0
Haverok, buli, plazaAz MSZP-SZDSZ kormány prominens képviselőitől - élükön Kovács László külügyérrel - számtalanszor hallhattuk a soha nem bizonyított vádat, hogy az Orbán-kabinet regnálása alatt nejlonszatyrokban és bőröndben vitték ki a pénzt a határon túlra klientúra építésére.2002-08-07 19:05:00 0
Az ORFK a Balogh László szobájában talált töltényt vizsgáltaLőszerrel való visszaélés alapos gyanúja miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettes ellen az V. kerületi Rendőrkapitányság, miután a Képviselői Irodaház egyik helyiségében Balogh László MDF-es országgyűlési képviselő egy pisztolylőszert talált szerda délelőtt- olvasható a rendőrség internetes honlapján.2002-08-07 18:35:00 0
A hírközlési piac liberalizációja - a stabil és a mobilEgyre több a mobiltelefon Magyarországon, míg a vezetékes telefonok száma nem ezt a tendenciát mutatja. Bár a tavalyi év végén hatályba lépett a távközlési piac liberalizációját szolgáló jogszabály-csomag és ezáltal jogilag szabad verseny alakult ki, a fogyasztók az elmúlt fél évben mégsem érzékelték a versenytől várt árcsökkenést és a szolgáltatás minőségének javulását - jelentette ki Frischmann Gábor, a Hírközlési Felügyelet elnöke szerdán szegedi tájékoztatóján.2002-08-07 18:34:00 0
Szívesen szolgált volna tovább Medgyessy"Megfelelő kapcsolati rendszer kialakítása esetén továbbra is szívesen vállalja a hivatásos szolgálatot" - olvasható egy, a kormányfő titkos szolgálati múltjával foglalkozó bizottság által a mai nap nyilvánosságra hozott, nemrég még titkos dokumentumból.2002-08-07 17:10:00 0
Eltemették Diczházi BertalantMély részvét mellett szerdán eltemették Diczházi Bertalant, az Antall-kormány egykori főtanácsosát szülőhelyén, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szalonnán. A 45 éves korában elhunyt gazdaságpolitikust a ravatalnál Stumpf István, az Orbán-kormány kancellária-minisztere búcsúztatta. Ott volt a gyászszertartáson Varga Mihály, a Fidesz-Magyar Polgári Párt alelnöke és Kövér László, a Fidesz választmányának elnöke is.2002-08-07 17:09:00 0
Az orosz külügyminiszter óva intette Amerikát Irak megtámadásátólIgor Ivanov orosz külügyminiszter óva intette az Egyesült Államokat attól, hogy megtámadja Irakot, mondván: az ENSZ iraki fegyverzetellenőreinek vezetőjéhez intézett bagdadi meghívás békés kiutat kínál a jelenlegi válságból.2002-08-07 16:40:00 0
Vietnamban rendőrök ellenőrzik az internethasználatotA kommunista vezetésű Vietnam központi kormánya utasította a helyi rendőrhatóságokat és a kultúrpolitika helyi irányítóit: szigorúan ellenőrizzék az állampolgárok internethasználatát, nehogy "káros információ" jusson el az lakossághoz a világhálón keresztül.2002-08-07 15:54:00 0
Gógl Árpád a polgári pártok székesfehérvári polgármesterjelöltjeGógl Árpád országgyűlési képviselő, volt egészségügyi miniszter a Fidesz polgármesterjelöltje Székesfehérvárott. Hagymásy András városi elnök elmondta: a jobboldali egység megteremtése érdekében jelölte a taggyűlés Gógl Árpádot a városvezetői tisztségre, ugyanis az őszi önkormányzati választás megnyerése érdekében a jobboldali erők széles körű összefogására van szükség Fehérváron. A várost 1994-98 között irányító Nagy Istvánnak a politikai munkájára is számítanak - közölte Hagymásy András.2002-08-07 15:47:00 0
Méltatlan támadás a kastélyvezetés ellenGémesi György szerdán sajtótájékoztatón jelentette be: - az önkormányzati választás előszeleként - politikai indíttatások állnak a gödöllői Grassalkovich-kastély vezetése elleni támadás hátterében,amely "felelőtlen módon veszélyezteti a nemzeti kincsként számon tartott intézmény zavartalan működését".2002-08-07 15:44:00 0
Magyar érdekeket képviselő dunai kormánybiztos kinevezését követeli a Duna KörMegpecsételheti a Szigetköz sorsát és nagymértékben gyengíti Magyarország tárgyalási pozícióit a kétoldalú megegyezési folyamatban az, hogy a kormány immár két hónapja nem gondoskodik a dunai kormánybiztosi poszt betöltéséről-adta közre sajtóközleményében a Duna Kör.2002-08-07 15:44:00 0
Csökkenő érdeklődés a világhírű svájci órák irántA világhírű svájci óraipar eladásai az első fél évben 4 százalékkal, 145 millió euróval 3,359 milliárd euróra estek vissza. Az exportált órák száma azonban valamelyest növekedett. Az aranyórák iránt 10,4 százalékkal csökkent a kereslet.2002-08-07 14:47:00 0
Nem sértett versenyjogot a Diákhitel KözpontA Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenytanácsa szerdai határozatával megszüntette az eljárást a Diákhitel Központ (DHK) Rt. ellen, mivel arra a következtetésre jutott, hogy a társaság nem tanúsított versenytörvénybe ütköző piaci magatartást - közölte Polgárdy Géza, a GVH sajtófőnöke.2002-08-07 14:45:00 0
A palesztinok elvben egyetértenek az izraeli béketervvelA palesztin kabinet szerdán "elvi hozzájárulását" adta egy izraeli biztonsági tervhez, amely az autonóm területekről való visszavonulást irányozza elő a merényletek leállításáért cserébe.2002-08-07 14:38:00 0
Jótékonysági koncert DebrecenbenAz immunhiányos gyermekek gyógyítási körülményeinek javítására jótékonysági koncertet rendez augusztus 17-én Debrecenben az Immunhiányos Gyermekekért Alapítvány - közölte Maródi László egyetemi tanár, az alapítvány kuratóriumának elnöke szerdai debreceni tájékoztatóján.2002-08-07 14:33:00 0
Kulturális fesztivál VelembenKultúrák találkozása a Kelet-Nyugat átjáróban mottóval programsorozatot rendeznek augusztus 21-től 23-ig a Vas megyei Velem határában.2002-08-07 14:31:00 0
Schmitt Pál látogatást tett a XIV. kerületbenA független főpolgármester-jelölt megválasztása esetén szoros együttműködést kíván kialakítani a kerületek polgármestereivel, akiket a legfontosabb partnereinek tart. Minderről azt követően beszélt, hogy találkozott Kutalikné Kardos Zsuzsanna XIV. kerületi polgármesterrel.2002-08-07 13:14:00 0
Ezúttal golyóval "üzentek" a Medgyessy-bizottság elnökénekNéhány héttel azután, hogy a Medgyessy Péter miniszterelnök titkosszolgálati múltját vizsgáló parlamenti bizottság elnökét telefonon életveszélyesen megfenyegették, parabellum típusú lővegyverbe való éles lőszerrel "üzentek" Balogh Lászlónak. Erről maga a testület elnöke számolt be délelőtti sajtótájékoztatóján, ahol bejelentette azt is: "az állampolgárok iránti kötelezettségből" nyilvánosságra hozza a miniszterelnök ügynökmúltjával kapcsolatos dokumentumokat.2002-08-07 12:57:00 0
A német kancellár tiltakozik a Bundeswehr esetleges Irak elleni támadásban való részvétele ellenA német kancellár szerint egy Irak elleni támadás felbomlaszthatja a nemzetközi terrorellenes koalíciót. Gerhard Schröder a Bild újságírójának kérdésére fejtette ki, hogy a terrorizmus elleni harc "még nincs megnyerve", és ezért óva int egy Irak elleni támadástól. "Ezt ugyanis nem annyira védekezésként értelmeznék, és lerombolhatná a terrorizmus elleni nemzetközi szövetséget.2002-08-07 12:18:00 0
A CIA volt főnöke szerint meg kell támadni IrakotJames Woolsey, az amerikai titkosszolgálat, a CIA egykori főnöke úgy nyilatkozott a berlini Die Weltnek, hogy egy Szaddám Huszein megdöntését előirányzó katonai műveletet belátható időkereten belül le lehet bonyolítani.2002-08-07 10:51:00 0
Medgyessy Péter barátait hitelezi az Eximbank?Központi román lapok és internetes kiadványok vezető hírben számolnak be egy magyar állami bank által Medgyessy Péter erdélyi barátainak nyújtott hitelről. A több mint két és félmilliárd forintos üzlet kockázatát - a lapok szerint - a magyar államkassza viseli.2002-08-07 08:40:00 0
A Medgyessy-kormány lefejezte a titkosszolgálatokat isA Medgyessy-kormány már június 6-án leváltotta a Nemzetbiztonsági Hivatal, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat, valamint az Információs Hivatal főigazgatóit. Hétfőn kinevezték az újakat. Medgyessy Péter ismertette a nemzeti biztonsági politika alapelveit, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokkal szembeni követelményeket és az időszerű feladatokat.2002-08-06 20:02:00 0
A "Mécs-bizottság" munkájaEgyre inkább látható, hogy a "Mécs-bizottság" "munkája" leginkább azt a célokat szolgálja, hogy Medgyessy Péter ügynökmúltjáról elterelje a figyelmet. A homályos találgatások és kiszivárogtatások Medgyessy meghallgatása előtt jelentek meg és nap mint nap módosulnak azóta is.2002-08-06 19:42:00 0
Vitézy László is cáfolja Újhelyi István rágalmaitHaraszti Miklós nyomdokaiba lépve ezúttal Újhelyi István próbálkozik műsorgyártó tevékenységemet támadva hazugságokkal a nyilvánosságot félrevezetni - szögezte le Vitézy László kedden, a szocialista képviselő sajtótájékoztatóján elhangzottak kapcsán.2002-08-06 18:46:00 0
Tiltakozó nagygyűlésre készül a Szövetség a Nemzetért Polgári Kör a közmédiát ért támadások miattTiltakozó nagygyűlést szervez a sajtószabadság védelmében a Szövetség a Nemzetért Polgári Kör, amennyiben augusztus 30-ig "nem áll helyre a törvényesség és a független közszolgálatiság a Magyar Televízióban" - határozott a szövetség keddi ülésén.2002-08-06 18:29:00 0
Az MTV Rt. felügyelőbizottságának közleményeA Magyar Televízió Rt. felügyelőbizottsága a Fővárosi Főügyészséghez fordult Ragáts Imre jelenlegi ügyvezető alelnök teljes elnöki jogkörrel történt felruházásának törvényességi vizsgálatát illetően.2002-08-06 18:16:00 0
Csak Kuncze kabinetfőnöke vitt ki dokumentumokat a BM irattárábólA Belügyminisztériumból származó információk szerint a rendszerváltás óta eltelt időszakban csupán Kuncze Gábor volt belügyminiszter kabinetfőnöke járt úgy a minisztérium titkos irattárában, hogy onnét iratokat is magával vitt. Mindez Kuncze Gábornak a Medgyessy Péter múltját vizsgáló bizottság előtti meghallgatásán vetődött fel.2002-08-06 18:13:00 0
Szalai Annamária cáfolja Újhelyi István MSZP-s képviselő rágalmaitSzalai Annamária fideszes országgyűlési képviselő szerint Újhelyi István MSZP-s honatya nyilatkozatai bizonyítják, hogy a hatalom gazdasági és politikai cenzúrát alkalmaz a Magyar Televízióban.2002-08-06 18:12:00 0
Többségi társadalmi kurátorok levele Ragáts Imréhez a Magyar TelevízióbanA társadalmi kurátorok is arra kényszerültek, hogy lépjenek a Magyar Televízióban folyó visszásságok, törvénytelenségek miatt. A köztévé mostani vezetője azt mondta a kuratóriumnak, hogy csak az üres posztokat tölti be új vezetőkkel. Pártatlan, sokszínű műsorpolitika helyett pártos döntéseket hozott.2002-08-06 17:33:00 0
Katolikus Háló-közösségek találkozója ZánkánA Katolikus Közösségek Hálózatának szervezésében másfélezer hívő magyar fiatal táborozik keddtől vasárnapig Zánkán. Márfi Gyula veszprémi Érsek a tábornyitón azt hangsúlyozta, ne csak a nyelv és a magyarság kösse össze az egybegyűlteket, hanem az a hit is, amely az egész katolikus egyházban közös."2002-08-06 17:19:00 0
Szociális bérlakásokat adtak át SzombathelyenTizenöt új szociális bérlakást adtak át kedden Szombathelyen. A kilenc másfél szobás és hat egy plusz két félszobás lakás építéséhez 76 millió 400 ezer forintos állami támogatást kapott az önkormányzat a Széchenyi Tervből.2002-08-06 17:08:00 0
Újabb zavargások és készenléti állapot CsecsenföldönA tizenegy rendőr halálával végződő csecsenföldi terrorista rajtütés annak ellenére következett be, hogy a szövetségi erők kiemelt biztonsági intézkedéseket léptettek életbe a térségben.2002-08-06 15:00:00 0
A szegedi repülőtér újra bekapcsolódik a nemzetközi forgalombaCharter repülőgépjárat közlekedik augusztus 10-től szombatonként a Budapest-Szeged-Dubrovnik útvonalon. Az új légi járatról Szegeden tartottak sajtótájékoztatót az érintett társaságok.2002-08-06 14:42:00 0
MédiatakarításA parlamenti választások idején kiderült, hogy a hosszú időn át lesajnált közszolgálati televízió lényegesen nagyobb mértékben tudta befolyásolni a választások kimenetelét, mint ahogyan azt az AGB Hungary széles körben vitatott felmérései alapján sejteni lehetett. Mivel az m1 hírműsoraiban nem érvényesülhetett kizárólagosan az MSZP választási győzelméért szorító médiaklikk egyoldalú tájékoztatáspolitikája, ezért jelentősen csökkent az a hátrány, amit a jobboldali pártoknak el kellett szenvedniük a kereskedelmi televíziók sajátos módszerei miatt.2002-08-06 13:57:00 0
Mezőgyán nem zsáktelepülés többéTóth Imre fideszes országgyűlési képviselő is beszédet mondott a mezőgyáni híd átadásán, amely az előző kormány, a Békés Megyei Területfejlesztési Tanács és a helyi önkormányzat összefogásával épülhetett meg, megszüntetve ezzel a térség korábbi elszigeteltségét.2002-08-06 13:53:00 0
A Millenáris tudatos lejáratásaBerkecz Mária, a Millenáris Programiroda Közhasznú Társaság előző vezetője beperli Mizsei Zsuzsanna jelenlegi ügyvezető igazgatót, aki az utóbbi időben több sajtónyilatkozatában is azt bizonygatta, hogy a cégnél jelentős vagyonvesztést tapasztalt. Tény: Mizsei az MSZP érdekeltségi körébe tartozó céggel vizsgáltatja a kht. gazdasági ügyeit, a botrány jól jön a szocialistáknak. Mint ismeretes, 2002. július 28-án betörtek Berkecz Máriához. Berkecz Mária szerint a több tízmilliós végkielégítésről szóló hírek csalogatták lakására a rablókat. Többek között egy laptopot és két számítógép központi egységét rabolták el. Emellett ékszereket, devizát, iratokat, fotókat és még névjegyeket is.2002-08-06 12:59:00 0
Folytatódó meghallgatások: Villányi szerint valós neveket tartalmaz Medgyessy B-listájaValós személyek névsorát tartalmazza a Magyar Nemzet által leközölt Medgyessy-féle B-lista. Minderről az 1987 és 1989 között pénzügyminiszterként tevékenykedő Villányi Miklós beszélt a kormányfő titkosszolgálati múltjával foglalkozó bizottság tegnapi ülésén. Emlékezetes: a polgári napilap által nyilvánosságra hozott dokumentum szerint a D-209-es ügynök 1956 huszadik évfordulójához közeledve jelentést készített az OTP-nél és a PM-nél dolgozó potenciális "ellenforradalmárokról".2002-08-06 12:55:00 0
Csökkent Meciar támogatottságaAlig egy hónap alatt tíz százalékkal csökkent Vladimír Meciar támogatottsága Szlovákiában.2002-08-06 12:55:00 0
Botrányos kampányidőszak NémetországbanÉrzékelhető a pánik a német baloldalon. A gyenge közvéleménykutatási eredmények miatt Gerhard Schröder 18 nappal korábbra hozta a választási kampány úgynevzett forró szakaszát.2002-08-06 12:26:00 0
Nemtelen támadások a közszolgálati média ellenA Honfoglalás 2000 Egyesület és a szervezeten belül létrejött több száz Nemzeti Sajtó Baráti Kör tagsága tiltakozik a közszolgálati médiumokban tapasztalható, a sajtószabadságot veszélyeztető állapotok miatt.2002-08-06 11:10:00 0
Az izraeli belügyminiszter visszavonná az "árulók" állampolgárságátAz izraeli belügyminiszter azt tervezi, hogy megfosztja állampolgárságuktól azokat az izraeli arabokat, akik terrorakciókban vettek részt.2002-08-06 11:00:00 0
The Washington Post: Szaúd-Arábia ellenség?Az amerikai védelmi minisztérium tanácsadó testületének egyik júliusi értekezletén a jelenlevők ellenségnek, az Egyesült Államokat fenyegető terrorizmus támogatójának nevezték Szaúd-Arábiát - írta keddi számában a The Washington Post.2002-08-06 10:20:00 0
Ismét tiltakozik a Magyar Elektronikus Újságírók Szövetsége a közmédia politikai cenzúrája ellenA Magyar Elektronikus Újságírók Szövetsége ismét tiltakozik a módszer ellen, ahogy a nyári szabadságolás látszatát keltve újabb politikai tisztogatások történnek naponta a Magyar Televízióban. A diktatúrát megszégyenítő módszerrel a jogszerűség látszatát keltve küldték szabadágra Horváth Szilárdot, az MTV A Hét című műsorának főszerkesztőjét, azzal az egyértelmű szándékkal, hogy a kormányzó pártok újabb műsort vegyenek politikai szárnyaik alá. Horváth Szilárd főszerkesztő szabadsága alatt Császár Nagy Lászlót bízta meg a hírigazgató a műsor felelős szerkesztői teendőinek ellátsával.2002-08-06 09:07:00 0
Elhunyt Jean-Pierre VasarelyHatvannyolc éves korában Párizsban elhunyt Jean-Pierre Vasarely, művésznevén Yvaral, a számítógépes művészet egyik atyja.2002-08-05 20:00:00 0
Nemzetközi kultúrhét és diákfesztivál PécsettA világ harminc országából több száz résztvevő érkezik Pécsre a pénteken nyíló hatodik nemzetközi kultúrhétre és diákfesztiválra - hangzott el a baranyai megyeszékhelyen hétfőn tartott sajtótájékoztatón.2002-08-05 19:58:00 0
Zakatol az Idővonat SikondánHazai és határon túli magyar gyerekek jubileumi, tizenötödik Idővonat olvasótábora nyitotta meg kapuit hétfőn a Komló melletti Sikondán, amelyre Horvátországból, Laskóról, Vörösmartról, Eszékről, Jugoszláviából és Újvidékről érkeztek résztvevők.2002-08-05 19:56:00 0
Elrabolták a FAO egyik szomáliai alkalmazottjátA szomáliai fővárosban, Mogadishuban hétfőn ismeretlen fegyveresek elrabolták az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdaság Szervezetének (FAO) egy szomáliai alkalmazottját.2002-08-05 19:46:00 0
Brüsszel felvilágosítást kér a török reformcsomagrólAz Európai Unió hétfőn felvilágosítást kért a török parlament által múlt szombaton elfogadott reformcsomagról, anélkül azonban, hogy utalást tett volna arra, Ankara mikor kezdheti meg az uniós csatlakozási tárgyalásokat.2002-08-05 19:43:00 0
Annan ellenez egy Irak elleni támadástKofi Annan ENSZ-főtitkár hétfőn állást foglalt egy Irak elleni esetleges amerikai támadás ellen, hangsúlyozva: a közel-keleti eseményekre való tekintettel a jelenlegi körülmények között "nem lenne bölcs dolog" csapást mérni Irakra.2002-08-05 19:40:00 0
Biztonsági csúcs Jeruzsálemben a terrorizmus ellenBiztonsági ügyekben tanácskozik Ariel Saron izraeli miniszterelnök, Benjámin Ben Eliezer védelmi miniszter és Móse Jahalon tábornok, vezérkari főnök Jeruzsálemben.2002-08-05 19:39:00 0
Pokolgép robbant Észak-IzraelbenGépkocsiba rejtett pokolgép robbant hétfő este egy arabok lakta észak-izraeli város, Umm-el-Fám közelében. Egy ember meghalt, többen megsérültek.2002-08-05 19:37:00 0
Mégis drágulást hozott az euró bevezetéseAz euró januári bevezetése a hivatalos statisztikák állításai ellenére mégis drágulást hozott a térségben - derült ki az európai fogyasztóvédő szervezetek brüsszeli egyesületének most közreadott jelentéséből, bár a háziasszonyok ezt már e nélkül is tudták.2002-08-05 19:32:00 0
Márai-regényből készít filmet Milos FormanMárai Sándor A gyertyák csonkig égnek című regénye alapján készül filmet forgatni Milos Forman cseh-amerikai rendező.2002-08-05 19:27:00 0
Milliók a "független" szakértők mögöttDeutsch Tamás valamennyi miniszterhez írásbeli választ igénylő kérdést intézett, azt tudakolva, hogy az adott minisztériumok mikor, mennyiért és milyen feltételekkel bíztak meg külső szakértőket átvilágítási-ellenőrzési feladatok elvégzésével. Emlékezetes: a Fidesz-alelnök szombati sajtótájékoztatóján a kormánypártok holdudvarához tartozó "szakértők" államkasszát megcsapoló, százmilliós nagyságrendű megbízatásait kifogásolta.2002-08-05 18:09:00 0
Elhagyták az üléstermetKovács Zoltán és Répássy Róbert fideszes, valamint Csáky András MDF-es képviselők tartottak sajtótájékoztatót ma délután a "Mécs-bizottságból" történő távozásukat követően. A polgári oldal képviselői egyöntetűen törvénysértőnek tartják, hogy az elmúlt napokban a sajtó és a kormánypárti delegáltak több szigorúan titkos adatot ismertek meg anélkül, hogy hivatalosan információkhoz juthattak volna.2002-08-05 17:03:00 0
Jobb körülmények között gyógyulhatnak a betegekMegújult a főváros II. kerületében az egészségügyi szolgálat rendelője; a helyreállított részleget hétfőn adták át.2002-08-05 16:56:00 0
Algéria az OPEC-kvóta emelését kériAlgéria hétfőn hivatalosan kérte saját napi OPEC-kitermelési kvótájának emelését, ezzel valószínűleg heves vitát indítva az olajkartell államai között. A hírre meredeken esett a határidős nyersolaj a szabadpiacon.2002-08-05 16:53:00 0
Letartóztatták a Hamász dzseníni vezetőjétAz izraeli hadsereg hétfőn virradóra őrizetbe vette a Hamász radikális palesztin szervezet dzseníni vezetőjét. Mazen Fukát a Dzseníntől mintegy 15 kilométerre délkeletre lévő Tubaszban fogták el - közölte a hadsereg szóvivője.2002-08-05 16:48:00 0
Románia - Scheele EU-nagykövet lehallgatásának ügyeA román titkosszolgálat hétfőn határozottan cáfolta, hogy lehallgatták volna az Európai Bizottság romániai delegációja vezetőjének telefonbeszélgetéseit.2002-08-05 14:45:00 0
Pert nyert Koltai Tamás fideszes országgyűlési képviselő egy rágalmakat közzétevő napilap ellenPert nyert Koltai Tamás, a Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke az Új Dunántúli Naplóval szemben. A lapban 2002. április 25-én, azaz az országgyűlési választások második fordulója után 4 nappal megjelent cikkben a szocialista országgyűlési képviselő azt nyilatkozta, hogy Koltai szűntette meg a él-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöki tiszte rotációs rendszerben történő betöltésének gyakorlatát. Gyenesei István pedig, a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke azzal vádolta meg Koltait, hogy puccsal szerezte meg az elnöki posztot.2002-08-05 13:52:00 0
Eurorégiós népi tánc és kézműves tábor RöszkénNemzetközi népi tánc és kézműves tábor kezdődött a Duna-Körös-Maros-Tisza Eurorégió (DKMT) keretében Csongrád, Békés és Temes megyei, illetve vajdasági 6-10 éves gyermekek részvételével Röszkén hétfőn.2002-08-05 13:35:00 0
Nemzetközi művésztelep tizennégy zalai településenFélszáz alkotó részvételével egyidejűleg tizennégy Zala megyei városban és községben nyílt nemzetközi művésztelep hétfőn - közölte Kerkai László, a megyei művelődési és ifjúsági központ művészeti referense.2002-08-05 13:33:00 0
Ikertalálkozó lesz ErcsibenÖtödik alkalommal rendezik meg az országos ikertalálkozót a Fejér megyei Ercsiben augusztus 18-án - közölte Bátki József, a település polgármestere hétfői budapesti tájékoztatóján.2002-08-05 13:30:00 0
Megnyílt a Savaria Urbanisztikai Nyári EgyetemMegnyílt hétfőn Szombathelyen a Savaria Urbanisztikai Nyári Egyetem, amelynek kurzusain hatvan magyar és húsz külföldi hallgató vesz részt.2002-08-05 13:29:00 0
Két forinttal emelkedik a motorbenzin áraLiterenként 2 forinttal emeli a motorbenzin árát szerda nulla órától a Mol Rt.; a gázolaj és az autógáz ára nem változik. Az áremelést a társaság a nemzetközi piacokon az elmúlt időszakban bekövetkezett áremelkedéssel magyarázza.2002-08-05 13:26:00 0
Ben Eliezer: "meglepetések várhatók" a terrorellenes harcbanBenjámin Ben Eliezer izraeli védelmi miniszter hétfőn kijelentette, hogy az izraeliek ellen az utóbbi napokban elkövetett merényletsorozat után "meglepetések várhatók" a terrorellenes harcban.2002-08-05 13:14:00 0
Szomorú magyar pólósok GörögországbanA Nemzetközi Úszó Szövetség semmisnek vette a magyar pólóválogatott oroszok elleni 14-13-as győzelmét a görögországi Világliga négyes döntőjében. A válogatott és a szövetségi kapitány felháborodottan és szomorúan vette tudomásul a tényt, hogy a csapat a döntés értelmében csak a harmadik helyért játszhat.2002-08-05 11:46:00 0
Musarraf szerint nem bin Laden volt a szeptember 11-i merényletek szervezőjePervez Musarraf pakisztáni elnök kétli, hogy Oszama bin Laden arab milliomos tervezte és szervezte a tavaly szeptember 11-i Amerika ellenes terrortámadásokat.2002-08-05 10:57:00 0
Véget ért az úszó EBVasárnap befejeződött az úszó Európa-bajnokság. A zárónapon a magyarok három ezüstérmet szereztek. Risztov Éva 200 méter pillangón és 400 méter gyorson, míg Batházi István 400 méter vegyesen állhatott fel a dobogó második fokára.2002-08-05 10:54:00 0
Schmitt Pál szigetbejáráson ismerkedett a fesztivállalEgy városnak meg kell ragadnia minden lehetőséget arra, hogy szórakozást kínáljon lakóinak, így Budapestnek is fel kell vállalnia az olyan rendezvényeket, mint amilyen a Sziget fesztivál - mondta Schmitt Pál főpolgármester-jelölt vasárnapi szigetbejárásán.2002-08-05 08:39:00 0
Leállították az atomreaktortVasárnap a korai órákban jelentősebb javítási munkák miatt leállították az ukrajnai Zaporizzsjai Atomerőmű egyik reaktorát. Az ötös számú reaktor generátora szombaton hajnalban leállt, de szakértők szerint két órán belül stabilizálták. Az Interfax hírügynökség szerint nem érkezett jelentés radiokatív szivárgásról, vagy más problémákról.2002-08-04 16:51:00 0
Az APÜSZ üdvözölné, ha Medgyessy vállalná a hazugságvizsgálótA Medgyessy Péter állambiztonsági múltját vizsgáló bizottság legutóbbi, augusztus 1-jei ülésén a miniszterelnök személyes meghallgatásakor folytatódott a titkosszolgálati legenda gyártása, sőt továbbfejlesztése, amelynek a tényfeltáráshoz nem sok köze van állítja az APEH Üldözötteinek Szövetsége (APÜSZ).2002-08-04 13:34:00 0
Tutajon próbált Amerikába szökni az egykori kubai ENSZ-nagykövetAz Egyesült Államokba menekült Fidel Castro kubai államfő öccsének volt tanácsadója.2002-08-04 12:42:00 0
Újabb IMF hitel BoszniánakTöbb hónapos tárgyalássorozat után a Nemzetközi Valutaalap (IMF) 89 millió dolláros készenléti hitelt nyújtott Boszniának, egyúttal sürgette, hogy gyorsítsa fel a gazdasági reformokat.2002-08-04 11:57:00 0
Felrobbantottak egy buszt IzraelbenEgy izraeli távolsági busz elleni pokolgépes merényletben tíz ember, köztük több katona vesztette életét - jelentette az AP rendőrségi forrásokra hivatkozva.2002-08-04 11:45:00 0
Hétfőn újra ülésezik a "Medgyessy-bizottság"Kovács Zoltán fideszes képviselő pár napja közleményben jelezte: a Fidesz - Magyar Polgári Párt megfontolandónak tartja, hogy a továbbiakban képviselői részt vegyenek-e egy olyan testület munkájában, amely egyre nyilvánvalóbb manipulációs célzattal próbálja meg elterelni a figyelmet a kormányfő állambiztonsági múltjáról.2002-08-04 11:23:00 0
Nem mindennapi látnivaló a Kortárs Alkotók Galériájában"Special Passageway" - Térbeli átjáró címmel nyílt meg Hwang Buh Ching tajvani képzőművész kiállítása Budapesten, a Kortárs Alkotók Stúdiója (K.A.S) galériában. A kiállításon orrára állított rozsdás autóból indulva,dróthálóból szerkesztett alagútrendszer szabdalja fel a galéria légterét, kitörve az ablakon át az utca zajos forgatagába, s a dróthálóban - mint ketrecben - apró madarak repkednek a nap 24 órájában.2002-08-04 10:52:00 0
Bush eltökélten küzd azért, hogy megváltozzék az iraki rezsimGeorge Bush amerikai elnök szombaton kijelentette: semmi sem változott meg az Egyesült Államok Irakkal kapcsolatos politikájában azt követően, hogy Bagdad tárgyalásokat ajánlott az ENSZ fegyverzetellenőreinek.2002-08-04 10:26:00 0
Veszélyben a Magyar Nemzet: szeptembertől drágábbA kormányzati hatalom, bár mindent megtesz a Magyar Nemzet felszámolása érdekében, ám ez irányú kísérletei - legalábbis mindeddig - kudarcot vallottak. Ennek ellenére, vagy épp mindezek miatt, szeptembertől összébb kell szorítanunk nadrágszíjunkat, ha ezt követően is polgári napilapot szeretnénk olvasni.2002-08-03 14:19:00 0
Az Áprilisi Ifjak Egyesülete tiltakozik a Magyar Gyermek- és Ifjúsági Parlament létrehozása ellenAz Április Ifjak Egyesülete közleményben tiltakozik a Magyar Úttörők Szövetsége által is szorgalmazott Magyar Gyermek- és Ifjúsági Parlament (Magyip) létrehozása ellen. Az Egyesület legfőbb kifogása: az előkészítő munkálatok a korosztályt képviselő szervezetekkel való előzetes egyeztetés nélkül vették kezdetüket.2002-08-03 13:45:00 0
Deutsch Tamás: Felsőmocsolád nem lehet szitokszóDeutsch Tamás, a Fidesz alelnöke sajtótájékoztatón állt ki a hajdani ISM sportlétesítményeket támogató politikája mellett és visszautasította a magukért tenni akaró közösségeket megalázó szocialista-szabad demokrata retorikát.2002-08-03 12:38:00 0
Kliensi összefonódások az új kormány minisztériumi vizsgálódásainálA GYISM új közigazgatási államtitkárának a felesége azon könyvvizsgáló cég főkönyvelője, amely megbízást kapott a minisztérium pénzügyeinek átvilágítására - állítja Deutsch Tamás. A Fidesz alelnöke mindezt azon a sajtótájékoztatón mondta el, ahol pártja aggályait ismertette azzal kapcsolatban, hogy az új kormány eddigi ideje alatt indokolatlan és kliensi összefonódásokat sejtető vizsgálatok tucatjai indultak a különböző tárcáknál.2002-08-03 12:06:00 0
International Herald Tribune a Terror Házáról: friss írás, régi lemezÚgy tűnik, a Párizsban megjelenő International Herald Tribune (IHT) című amerikai napilap újságírója szerint is igaz az a mondás, mely szerint egy újszülöttnek minden vicc új. A lap pénteki száma - bár kissé megkésve - a hazai baloldal retorikáját tükröző írást közöl a Terror Háza megnyitása körüli politikai harcokról.2002-08-02 17:27:00 0
Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség: elhamarkodott és előkészítetlen a Magyip létrehozásaAz Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) elhamarkodottnak és előkészítetlennek tartja a Magyar Gyermek és Ifjúsági Parlament (Magyip) létrehozatalát célzó lépéseket. Előzetes tárgyalások, előkészítés, és az ifjúsági szervezetek értesítésének mellőzésével adott közre felhívást a Magyipot megalakítani szándékozó kör - olvasható az IKSZ elnöke által jegyzett dokumentumban.2002-08-02 16:36:00 0
A Magyar Elektronikus Újságírók Szövetsége közleményben tiltakozik a közszolgálati sajtó politikai cenzúrája ellenA Magyar Elektronikus Újságírók Szövetsége a leghatározottabban tiltakozik a magyar közszolgálati sajtót érő immár mindennapos politikai támadások ellen. Ennek legújabb megnyilvánulása az a gátlástalan beavatkozás, amely az MTV1 Éjjeli menedék című kulturális háttérműsora ellen irányult augusztus elsején, amikor a főszerkesztő és a kulturális igazgató tudta nélkül törölték a 22.40-re kitűzött műsort.2002-08-02 15:09:00 0
A Fidesz értékelte a Medgyessy meghallgatástA Fidesz sajnálattal állapítja meg, hogy a kormányfő múltjával foglalkozó parlamenti bizottság csütörtöki meghallgatásán Medgyessy Péter "titkosrendőri tevékenységének" részleteiről, konkrétumairól és tényleges titkairól nem sok minden derült ki.2002-08-02 14:44:00 0
A Jobbik közvetítene a Magyar Gyermek és Ifjúsági Parlament ügyébenKözvetítene a Jobboldali Ifjúsági Közösség (Jobbik) a tervezett Magyar Gyermek és Ifjúsági Parlament (Magyip) megalakulása érdekében - tudatta a szervezet pénteki közleménye. Papp Dániel elnökségi tag tájékoztatása szerint a Jobbik célja, hogy hosszú és eddig eredménytelen próbálkozások után végre létrejöjjön az egységes ifjúsági érdekképviselet Magyarországon2002-08-02 13:26:00 0
II. János Pál pápa kitüntette Semjén Zsoltot, a Fidesz országgyűlési képviselőjétII. János Pál pápa a Szent Szilveszter Rend Nagykeresztjét adományozta Semjén Zsoltnak, az Orbán-kormány egyházi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkárának. A kitüntetést Paskai László bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek adta át augusztus 2-án Budapesten.2002-08-02 13:01:00 0
Jön a kanyar!Cinikus színjátéknak minősítették múlt heti számunkban szakértők azt, amit a gazdasági miniszter és a szocialista-liberális kormány az autópálya-beruházás címén folytat. Pedig akkor még nem látszott, hogy az előadás dramaturgiája újabb és újabb felvonásokat tartogat a nézőknek, akik tátott szájjal igyekeznek követni a fejleményeket. Ráadásul a darabnak egyelőre csak a nyilvános próbafolyamata ért véget, és a legöregebb színházi "kritikusok" sem tudják eldöntetni, hogy tragédia vagy bohózat résztvevői lehetünk, az autópálya bemutatójára viszont még legalább egy évet várni kell.2002-08-02 10:49:00 0
Kés a sportszárban...A kormányfői tisztet ellátó D-209-es titkos ügynök esetével példálózik a Népszabadság tegnapi vezércikkében Aczél Endre: "Nem kellett volna őt kikezdeni, ifjúi alakját a szovjet megszállás - KGB - magyar fiókszervezetek vélelmezett koordinátái között elhelyezni; inkább hallgatni kellett volna, bölcsnek maradni lett volna jó."2002-08-02 10:01:00 0
Régi idők szeleA tervek szerint e hét csütörtökén kellett megjelennie Medgyessy Péternek a kémelhárító előéletét vizsgáló parlamenti bizottság előtt. Az alábbiakban azt vizsgáljuk, miért szinte reménytelen a múlt hiteles feltárásának valamennyi kísérlete.2002-08-02 09:59:00 0
Aggódnak a csongrádi gazdákTévhitben élnek mindazok, akik az agrártárca jelenlegi vezetőinek eddigi nyilatkozatai alapján úgy vélik: ez a kormány tényleg segíteni akar a családi gazdaságoknak. Akkor állunk közelebb az igazsághoz, ha nyíltan kimondjuk, hogy inkább ellehetetlenítik őket - állítja Kiss Miklós, a Csongrád Megyei Gazdakörök szóvivője.2002-08-02 09:04:00 0
Áremelésekre készül a kormányA pénzügyminiszter nem zárja ki, hogy egyes hatósági áras termékcsoportok esetében az inflációt meghaladó áremelés is lehet. A januártól bevezetendő egyszerűsített vállalkozói adóval (eva) kapcsolatban még mindig sok az egyeztetendő kérdés.2002-08-02 08:53:00 0
Bagdad várja a fegyverzetellenőröketIrak váratlanul technikai jellegű megbeszélésekre hívta meg Hans Blixet, az iraki tömegpusztító fegyverek leszerelését ellenőrizni hivatott ENSZ-bizottság (UNMOVIC) vezetőjét.2002-08-02 08:40:00 0
Meghosszabbított gazdasági embargóGeorge Bush amerikai elnök csütörtökön újabb egy évre meghosszabbította az Irakra kivetett gazdasági büntetőintézkedéseket - jelentette be a Fehér Ház.2002-08-02 08:37:00 0
Peresz megbeszélése az amerikai elnökkel és AnnannalIzrael mindent megtesz a palesztin nép súlyos gazdasági problémáinak enyhítése érdekében, és azon fáradozik, hogy külső segítséggel békét teremtsen a Közel-Keleten - jelentette ki Simon Peresz izraeli külügyminiszter csütörtök este New Yorkban, Kofi Annan ENSZ-főtitkárral folytatott megbeszélése után.2002-08-02 08:35:00 0
Felkérés Orbán Viktor részéreAz erre a célra létrehozott részvénytársaság tulajdonolhatná és üzemeltethetné a tervezett polgári körök székházát a július végén a Margitszigeten megrendezett nemzeti piknik 200 résztvevője és egy az ötletet képviselő polgári kör közleménye szerint.2002-08-02 08:31:00 0
Debrecenben európai szinten internetezhetnek a diákokA kábeltelevíziós szolgáltatás mellett az internet-hozzáférést is ingyenesen biztosítja korszerűsített hálózatán keresztül több debreceni általános iskolának az UPC Magyarország Kft. - jelentették be csütörtökön a debreceni városházán azt követően, hogy Kósa Lajos polgármester és Csaba Ferenc, az UPC regionális igazgatója aláírta az együttműködési megállapodást.2002-08-01 19:51:00 0
Szájer József előadása a Prágai Nyári EgyetemenA közép- és kelet-európai volt kommunista országok demokratizálódásáról, illetve a civil társadalom kialakulásáról tartott csütörtökön előadást Prágában az Amerikai Tanulmányok Intézete által megrendezett nyári egyetem hallgatóinak Szájer József, az Országgyűlés Fidesz-frakciójának külügyi kabinetvezetője. Az idén 10. alkalommal megtartott Prágai Nyári Egyetemen a régió társadalomtudományokkal foglalkozó fiataljai vesznek részt, köztük több magyarországi hallgató.2002-08-01 19:41:00 0
Kovács Zoltán magyarázatot vár Mécs ImrétőlAz állambiztonsági múltat vizsgáló bizottság tagjaként felháborítónak tartom, és választ várok Mécs Imrétől, a testület elnökétől arra, hogyan történhetett meg az, hogy miközben a bizottság tagjai továbbra sem juthatnak hozzá az általuk kért jelentésekhez, a sajtóban kétes hitelű kiszivárogtatások látnak napvilágot a bekért anyagok tartalmára vonatkozóan. Az Országgyűlés, valamint a bizottság apparátusának felelősségét is felveti, hogy többszöri kísérletem ellenére sem tudtam a jelentésekbe betekinteni.2002-08-01 19:26:00 0
Saját állítása szerint Medgyessy nem emlékszik pontosanMedgyessy nem adott érdemi választ Simicskó István azon kérdésre, hogy ha a Pénzügyminisztériumban kizárólag elemző munkát végzett, akkor ehhez miért kellett belépnie a titkosszolgálatokhoz. Bizonygatta: zavargásoktól mentette meg Magyarországot. Azért vállalta el az SZT-tiszti megbízást, mert azt ígérték: intellektuális értékelő munkát végezhet.2002-08-01 19:11:00 0
A Népszava a szocialisták szavaKevés szellemi műhely létezik, amely nyíltan megvallaná, hogy valamelyik párt szolgálatába szegődött. A pártirányítás tényét különösen a médiában szokásos látványosan cáfolni, s a pártoktól való függés álcázásában főleg a baloldali liberális orgánumok értek el sikereket. Ez a nyár - a D-209-es ügy és az Erzsébet hídi blokád nyara - azonban némi zavarodottságot keltett. Talán ezzel magyarázható, hogy mostanság még a jól begyakorolt reflexek rutinszerű alkalmazásába is hiba csúszik.2002-08-01 18:30:00 0
Válasz az üzenetreAzt olvasom laptársunk, a HVG múlt heti számában, hogy nem jók a túlélési esélyei a Természet- és Társadalombarát Fejlődésért Közalapítványnak és sajtópiaci intézményeinek, a Heti Válasznak és a gondola.hu internetes portálnak.2002-08-01 17:59:00 0
Újabb sikertelen lejáratási kísérlet Orbán Viktor ellenTeljesen sikertelen volt két szocialista képviselő vagyonnyilatkozati eljárási kezdeményezése Orbán Viktorral szemben. Géczi József Alajos immár harmadik alkalommal gondolta át, hogy mit kezdjen Orbán Viktor vagyonnyilatkozatával. A mentelmi bizottság szocialista elnöke most végre eldöntötte, hogy nem indít vagyonnyilatkozati eljárást a volt kormányfő vagyonbevallásával kapcsolatban.2002-08-01 16:36:00 0
Schmitt Pál: intézményesíteni kell a történelmi egyházakkal való együttműködéstPaskai László bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek csütörtökön fogadta Schmitt Pált, a parlamenti ellenzék által támogatott független főpolgármester-jelöltet Budapesten, a budavári Prímási Palotában.2002-08-01 15:01:00 0
Hat magyar érem született a Nemzetközi Matematikai DiákolimpiánMind a hat magyar induló éremmel tért haza a Nemzetközi Matematikai Diákolimpiáról, Glasgowból. A közlés szerint a magyar versenyzők 1 arany, két ezüst és három bronzérmet szereztek a július 19-31. között rendezett 43. matematikai diákolimpián.2002-08-01 14:31:00 0
A nógrádi honatyák összefogását sürgeti Sisák ImreA tíz Nógrád megyei honatya együttműködését szorgalmazza Sisák Imre, a Fidesz-MDF országgyűlési képviselője, Pásztó polgármestere, mert úgy véli, a hátrányos helyzetű térség fejlődéséért csak közösen tudnak tenni.2002-08-01 13:59:00 0
Középkori Piactér EgerbenKomédiások attrakciójával kezdődött csütörtökön Egerben a Középkori Piactér című, három napon át tartó rendezvénysorozat. A fesztivál keretében a szervezők a XIV-XV. századot idéző hangulatot teremtettek az egri vár tövében.2002-08-01 13:45:00 0
A teherautók kitiltásáért szervezett demonstrációt a Töki Polgári KörForgalomlassító demonstráció kezdődött csütörtök reggel a Pest megyei Tökön, ahol a településen áthaladó túl sok teherautó és kamion ellen tiltakoznak a helybeliek.2002-08-01 13:29:00 0
Széchenyi Terv - megszűnő pályázatokHárom-ötmilliárd forinttal tervezi emelni a Széchenyi-terv pályázati forrását a kormány - jelentette be tegnap Csillag István szakminiszter. Arra viszont még nincs válasz, hogy mely programok maradnak meg és melyek azok, amelyeket megszüntet a tárca.2002-08-01 10:20:00 0
Áremelés lesz a kormányprogram mellékhatásaLászló Csaba pénzügyminiszter komoly ellentmondásokat lát a csökkenő államháztartási bevételek, a növekvő kiadások és az EU-csatlakozással összefüggő követelmények között. A miniszter gyors döntéseket vár a kormánytól, amelyek áremelésekkel járnak.2002-08-01 09:22:00 0
44 millió sikerpropagandáraAz MC MediaCompany médiaügynökség nyerte a kabinet meghívásos pályázatát, így ez a cég fogja készíteni a kormányzati intézkedéseket reklámozó hirdetéseket. A kormány összesen negyvennégymillió forintért hirdeti intézkedéseit kilenc országos heti- és napilapban, valamint az MTV, a tv2, illetve a Magyar Rádió műsoraiban.2002-08-01 08:41:00 0
A "kémelhárítás" jutalma?"1977 és 1982 között kémelhárító tisztként segítettem, hogy idegen hírszerzők ne juthassanak magyar titkokhoz, ne akadályozhassák meg az ország IMF-csatlakozását" - nyilatkozta Medgyessy Péter szigorúan titkos állományú rendőrként végzett tevékenységéről. Az itt látható dokomuntum tanúsága szerint a D-209-es és D-137-es kollégája 1981. április 4-e alkalmából pénzjutalomban részesültek "eredményes munkájuk elismeréseként". A Nemzetközi Valutaalap és a Magyar Nemzeti Bank képviselője (Fekete János) között 1981 szeptemberében kezdődtek a tárgyalások a washingtoni Watergate Hotelben. Az ekkor a Pénzügyminisztérium közgazdasági és költségvetési főosztályát vezető Medgyessy eszerint a négyezer forint jutalmat, "hazánk felszabadulásának" 36. évfordulójára, valami más szolgálatáért kapta. Talán a mai bizottsági meghallgatáson kiderül, miért.2002-08-01 08:31:00 0
Jeruzsálemi robbantás: hét halott, 70 sebesült - Kofi Annan elmarasztalja IzraeltHárom amerikai - két nő és egy férfi - vesztette életét szerdán Jeruzsálemben a Héber Egetem területén elkövetett robbantásos merényletben - közölte Julie Reside amerikai külügyminisztériumi szóvivő. A detonáció összesen hét személy életét oltotta ki, s az amerikaiakon kívül - az eddigi adatok szerint egy francia állampolgár is meghalt, a sebesültek száma hetven.2002-08-01 08:14:00 0
Kétes kiszivárogtatásokKovács Zoltán, az állambiztonsági múltat vizsgáló országgyűlési bizottság fideszes tagja felháborítónak tartja, hogy a sajtóból kellett értesülnie a volt kormányok tagjainak ügynöki érintettségével kapcsolatos információkról.2002-07-31 18:52:00 0
A Jobbik tiltakozik a Magyar Rádiót ért támadás ellenA Jobboldali Ifjúsági Közösség felháborodással fogadta azt a támadást, amelyet a Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriumának négy, a kormánypártok által jelölt elnökségi tagja a Magyar Rádió, és annak egyik leghallgatottabb műsora a Vasárnapi Újság ellen indított - áll a szervezet közleményében.2002-07-31 15:58:00 0
Schmitt Pál a főváros polgármestereinek együttműködését szorgalmazzaSchmitt Pál, a parlamenti ellenzék által támogatott független főpolgármester-jelölt megválasztása esetén összehangolná a kerületek polgármestereinek munkáját.2002-07-31 15:49:00 0
Elharmadolt Széchenyi TervHárom csoportba osztja a minisztérium a Széchényi Terv pályázatait - jelentette ki sajtótájékoztatóján Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter. Egyes helyeken még fogadnak új pályázatot, van, ahol csak a már beérkezetteket bírálják el, és van, amelyeket már nem fognak kifizetni2002-07-31 15:38:00 0
Népi Ízek Fesztiválja GödöllőnA 4. Népi Ízek Fesztiválját vasárnap rendezik meg Gödöllőn, a bemutatón 30 alkalmi sütő-főző társaság tart bemutatót tradicionális, helyi ételkülönlegességekből.2002-07-31 13:28:00 0
Győri polgári körök a Fidesz mellettMostanáig mintegy száz polgári kör alakult Győrött, ezek működésébe hozzávetőleg 3 ezer ember kapcsolódott be - derült ki a körök szerdai sajtótájékoztatóján Győrött.2002-07-31 13:12:00 0
A Medgyessy-kormány által leváltott, áthelyezett, visszaminősített személyekAz új kormány - egyesek szóhasználata szerint - "szőnyegbombázást" hajtott végre a minisztériumokban és az állam által felügyelt vállalatokban. A Magyar Nemzet július 30-ig több mint 160 személycserét derített fel. A telefonkönyveket Medgyessy Péter ígéretével ellentétben igenis le kell cserélni, és ugyanígy Medgyessy Péter ígéretével ellentétben "boszorkányüldözésnek" is tekinthető a leváltássorozat.2002-07-31 11:39:00 0
Vehetik a kalapjukatAz alcím kérdésére egyszerűen is lehet válaszolni: azért, mert a szűken győztes hazai baloldal érzi (a becsületesebbek tudják), hogy múltjuk és mostani, csupán érdek vezérelte politikájuk miatt ők nem lehetnek az ország jobbik részének erkölcsileg és nemzeti értelemben elfogadhatók. Érzik tehát azt, hogy az országnak tisztességre adó része tényleg a "túlparton" van velük szemben, s oda ők mai formájukban csak úgy építhetnek hidat vagy temethetik be az árkot, ha visszalépnek mindazok, akik a kádárizmus haszonélvező hatalmasai, országunk és társadalmunk megrontói voltak. Ezt az erkölcsi mély árkot csak mélyítik azok, akik most arról konfabulálnak, hogy ők már 1978-ban vagy 82-ben nemzeti érdekű szovjetellenes ellenállók voltak, s így tulajdonképpen a magyarság nekik hálás lehet.2002-07-31 09:25:00 0
Európai léptékű fejlődés KaposvárottNem lennék őszinte, ha tagadnám: csalódottságot okozott az országgyűlési választásokon elszenvedett vereség - nyilatkozta lapunknak Szita Károly, Kaposvár polgármestere, aki ugyanakkor hangsúlyozta: már feldolgozta magában a történteket, és megerősödött ama elhatározása is, hogy harmadszor is ringbe száll a polgármesteri posztért.2002-07-31 09:17:00 0
Nincs irgalomSzisztematikusan, lépésről lépésre halad előre a több mint kormányváltás folyamata a magyarországi sajtóban. Az olykor liberálisnak csúfolt baloldali véleménymonopólium megerősítése nem ütközik különösebb nehézségekbe, hiszen az eredendően nem piaci körülmények között kialakult, torz sajtóstruktúra az Orbán-kormány erőfeszítései ellenére nagyjából változatlanul "átvészelte" az előző négy évet.2002-07-31 09:15:00 0
Mi történt a magyar-román konzultáción?A Krónika című erdélyi magyar közéleti napilap szerint joggal lehet azt mondani, hogy a magyarországi kormányváltás visszalépést jelentett a határon túli magyarság támogatásának ügyében.2002-07-31 08:43:00 0
Az MSZP választási csalása DebrecenbenKósa Lajos, a Fidesz alelnöke Debrecen polgármestere kedden sajtótájékoztatóján elmondta "a szocialisták durva nyomására" törvényt sértett a Hajdú-Bihar Megyei Területi Választási Iroda vezetője, amikor azt követően módosította az önkormányzati választókerületek határait Debrecenben, hogy a köztársasági elnök már kiírta a választás időpontját.2002-07-30 19:47:00 0
Az egyszeri szociális segélyek megszüntetését tervezi a kormányA méltányossági nyugdíjemelés újbóli bevezetése miatt a nyugellátottak egyszeri, miniszteri jogkörben adható, változó összegű szociális segélyének megszüntetését tervezi az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium. Forgó Györgyné, a tárca főosztályvezetője elmondta, hogy jelenleg mintegy 50 ezer egyszeri segélykérelem vár elbírálásra.2002-07-30 17:21:00 0
Bár van sikerpropaganda, az ifjúsági érdekegyeztetés mégsem fenékig teljfelAz egységes ifjúsági érdekképviseleti szervezet létrehozására egyeztetést hív össze szeptemberre a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK), mivel a más szervezetek kezdeményezésére megalakítandó Magyar Gyermek és Ifjúsági Parlament alapszabály-tervezetéből hiányolják az elmúlt években folytatott megbeszélések eredményeit.2002-07-30 17:02:00 0
Egyelőre marad a kedvezménytörvény úgy, ahogy vanMindaddig, amíg a kedvezménytörvénnyel kapcsolatos vitatott pontokban a magyar és a román fél meg nem találja a közös megoldást, a tavaly decemberben aláírt egyetértési nyilatkozat érvényben van és ennek alapján biztosított a törvény végrehajtása Romániában.2002-07-30 16:57:00 0
A XIII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szombati napjaNagy tömeg volt szombaton. Orbán Viktor és Adrian Severin tartott előadást.2002-07-30 15:56:00 0
Zöld szervezetek nyílt levele a Környzetvédelmi MinisztériumhozKörnyezeti hatástanulmányt készíttetne a romániai verespataki aranybányánál 21 magyar zöld szervezet, amelyek ennek érdekében kedden nyílt levélben fordultak Kemény Attilához, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium közigazgatási államtitkárhoz. A nyílt levelet a MTVSZ-en kívül a Védegylet, a Greenpeace Magyarország, a WWF Magyarország, a Levegő Munkacsoport, a Hulladék Munkaszövetség és az Energia Klub írta alá.2002-07-30 15:13:00 0
A cél az, hogy Erdélyország is fölemelkedjenA Duna Televízió riportere Orbán Viktortól a határon túli magyarok számának csökkenéséről, a státusztörvényről és a polgárosodásról kérdezte.2002-07-30 14:52:00 0
Leváltási (hő)hullámAz MSZP-SZDSZ-koalíció minden jel szerint abban a tévhitben ringatja magát, hogy legalább akkora befolyással bír a közélet fórumain, mint az 1994 és 1998 közötti ciklusban. Számtalan esemény utal erre, ami az utóbbi hónapokban történt. Ilyen például az üzleti élet.2002-07-30 14:21:00 0
Titkos dokumentum Medgyessy Péternél a jövő évi áremelésekrőlA Pénzügyminisztériumban, Magyarország előcsatlakozási gazdasági programja kapcsán készült anyag szerint 2003-ban az inflációnál nagyobb mértékben emelkednek a víz, a gáz, illetve a közlekedés díjai. Ezeknek az áraknak az emelésével fizetjük meg most valamennyien azokat a választási ígéreteket, amelyeket az MSZP idén tavasszal tett - hangoztatta Varga Mihály a Fidesz-frakció keddi sajtótájékoztatóján2002-07-30 14:18:00 0
Nem Pintér Sándor minisztersége alatt tünt el a Medgyessy-dokumentumPintér Sándor volt belügyminiszter a Medgyessy Péter titkosszolgálati múltját vizsgáló bizottság előtt kijelentette, hogy a miniszterelnök szt-tiszti múltjával kapcsolatos dokumentum nem az ő hivatali ideje alatt került ki a tárcától.2002-07-30 14:08:00 0
Százával rúgják ki a vezetőketTöbb száz ember kényszerült távozni posztjáról a kormányváltás utáni alig három hónapban. Kicserélődött az állami érdekeltségű vállalatok felső vezetése, leváltották vagy áthelyezték a minisztériumok helyettes államtitkárainak többségét, visszarendeltek több nagykövetet.2002-07-30 11:42:00 0
Az ASEAN a terrorizmus ellenA délkelet-ázsiai országok kedden megállapodtak abban, hogy hatékonyabbá teszik a terrorizmus ellen indított közös harcukat.2002-07-30 09:27:00 0
Karzai elnököt akarták megölni?Az afgán rádió kedd reggeli jelentése szerint Hamid Karzai afgán elnök meggyilkolására készült az az al-Kaida terrorszervezethez kötődő személy, aki robbanóanyaggal megrakott gépkocsit vezetett Kabulban, az afgán fővárosban, és véletlennek köszönhetően jutott rendőrkézre, mivel közlekedési balesete volt.2002-07-30 09:13:00 0
Szöul kedvező válasza az északi közeledési kísérletreDél-Korea kedvező hivatalos választ adott arra kedden, hogy az észak-koreai vezetők sajnálkozásukat fejezték ki a múlt csütörtökön a két ország hajói között június 29-én lezajlott fegyveres tengeri összecsapás miatt, és javasolta az incidens miatt elakadt megbékélési folyamat újraindítását.2002-07-30 09:11:00 0
Zenei hetek a hőgyészi Apponyi-kastélybanZenei heteket rendeznek augusztus 2-ától a Tolna megyei Hőgyészen álló Apponyi-kastélyban, Magyarország egyik legnagyobb és legértékesebb volt főúri rezidenciáján.2002-07-30 09:09:00 0
A Magyar Rádió kormánypárti kurátorainak közleménye kapcsán...Nagyon furcsa dolog, hogy a rádió kuratóriumi elnökségi tagjai az ORTT-hez, és nem a kuratóriumhoz fordulnak - közölte Szadai Károly, a Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriumának elnöke hétfőn.2002-07-29 19:53:00 0
A Nagycsaládosok Országos Egyesületének közleménye a Magyar Gyermek- és Ifjúsági ParlamentrőlA Nagycsaládosok Országos Egyesülete kifogásait tette közzé a Magyar Gyermek és Ifjúsági Parlament megalakításának szándékával kapcsolatban leszögezve: hagyományaihoz és elveihez híven mindenkor kész a jövő generáció érdekében végzett munkából kivenni a részét.2002-07-29 19:43:00 0
A XIII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor pénteki napjaA pénteki nap a kisebbségek ügyével foglalkozott. Politikusok, politológus, emberi jogi szakértők, az ENSZ egy tanácsadója fejtette ki e témában véleményét.2002-07-29 19:17:00 0
Választási etikai kódex a Fidesz kezdeményezésére BudapestenA dokumentumot a Fidesz mellett a Magyar Igazság és Élet Pártja, a Szabad Demokraták Szövetsége, a Centrum párt és a Magyar Demokrata Fórum fővárosi elnökei, megbízottai látták el kézjegyükkel a sajtó munkatársainak jelenlétében. A Magyar Szocialista Párt és a Munkáspárt levélben jelezte, hogy képviselője nem vesz részt az aláírást megelőző megbeszélésen.2002-07-29 18:20:00 0
Horváth László a martinsalakos házak kapcsánNem lepte meg a martinsalakos házak problémájának megoldására felhatalmazott kormánymegbízottat, hogy a kabinet a múlt héten azonnali hatállyal felmentette tisztségéből, ugyanakkor menesztésének módja és a kormányszóvivő vele szembeni "kirohanása" meglepetésként érte, mivel a kormány megalakulását követően teljes körű, minden részletre kiterjedő beszámolót adott a Belügyminisztériumnak, amellyel kapcsolatban akkor kételyek nem merültek fel.2002-07-29 18:18:00 0
Albániában megalakult a régi-új szocialista kormányA Sali Berisha volt elnök által vezetett ellenzéki Demokratikus Párt, amely 46 mandátummal rendelkezik az albán parlamentben, máris bejelentette, hogy a Nano-kormány ellen szavaznak. Ennek ellenére biztosnak látszik, hogy a kabinet bizalmat kap, mert a Szocialista Pártnak, amelynek maga a kormányfő az elnöke, 72 képviselője van, és legalább egy tucatnyi voksot tud mozgósítani maga mellett két kisebb párt részéről.2002-07-29 18:08:00 0
Szájer József előadása BerlinbenSzájer József az Európai Demokrata Diákok nyári egyetemén tartott előadást. A fiatalok leginkább a családtámogatási rendszer iránt érdeklődtek.2002-07-29 16:18:00 0
Mégsem jön Elton John augusztus 20-án...Nem tisztázódott, kik is azok a titokzatos szponzorok - és hogyhogy azok lettek -, akik Elton John koncertjét finanszírozták volna. A kabinet állítólag nem akart közpénzt fordítani a koncertre, ezért ők finanszírozták volna az angol zenész fellépését. A titokzatos szponzorok kezében volt Elton John magyarországi sorsa - vagy a mi augusztus 20-i ünneplésünké, egészen a mai napig, amikor a nevükben is Gál J. Zoltán nyilatkozott.2002-07-29 13:44:00 0
Folytatódik az olajgate-ügyKamatokkal együtt hozzávetőlegesen 44 millió dollárral - körülbelül 10,7 milliárd forinttal - rövidítették meg az MSZP holdudvarába tartozó cégek az adófizetőket, mivel az orosz államadósság lebontása kapcsán keletkezett tartozásukat mind a mai napig nem fizették meg a Magyar Államkincstárnak - értesült a Magyar Nemzet. A pénz behajtására szinte semmi esély, hiszen a Horn-kormány idején a kincstár több vállalkozással olyan szerződést kötött, amelyben nem rendeltek el szankciót arra az esetre, ha az illető gazdasági társaság nem teljesíti fizetési kötelezettségét. A rendkívül szövevényes ügy hátterében a Horn-kormány idején kirobbant olajgate-botrány húzódik.2002-07-29 12:27:00 0
Tíz pontban a "jogállamiság visszaállításáról"Alig ötven napja, hogy Magyarországon felvirradt a demokrácia napja, helyreállt a demokrácia, beindult a Magyar Szocialista Párt és a Szabad Demokraták Szövetségének demokráciacsomagja.2002-07-29 12:16:00 0
Dr. Schmitt Pál független főpolgármester-jelölt közleményeDr. Schmitt Pál, Budapest független főpolgármester-jelöltje elfogadta a Levegő Munkacsoport - 2002-2006 közötti időszakra vonatkozó - ajánlásait, melyek a főváros környezetvédelmére vonatkoznak.2002-07-29 11:03:00 0
Székelyföldön ünnepelték Orbán ViktortA határon túli magyarság megkerülhetetlen tényezővé vált a magyar belpolitikában - mondta Orbán Viktor volt miniszterelnök Tusnádfürdőn, a XIII. Bálványosi Nyári Egyetem és Diáktábor szombati zárónapján, ahol Adrian Severinnel, az EBESZ parlamenti közgyűlésének elnökével tartott előadást.2002-07-29 10:41:00 0
Az ENSZ jelentése szerint az amerikai katonák eltüntették az afganisztáni téves bombázás bizonyítékaitAz amerikai katonák június végén nem sokkal az afganisztáni násznépet ért téves bombázás után a helyszínre érkeztek, és eltüntették a bizonyítékokat - állítja az ENSZ előzetes jelentése, amelyet a londoni The Times idézett hétfői számában.2002-07-29 10:21:00 0
Orbán Viktor a Bálványosi Nyári Szabadegyetem zárónapjánA "kormányoktól független magyar világ" kiépítésének szükségességéről beszélt szombaton Tusnádfürdőn Orbán Viktor a Bálványos Nyári Szabadegyetem zárónapján. A közel háromezer fős hallgatóság nagy éljenzéssel fogadta a politikust.2002-07-27 15:29:00 0
Domaszéken tizenhat új önkormányzati lakást adtak át a falunaponTizenhat új önkormányzati lakást adtak át a bérlőknek szombaton a Csongrád megyei Domaszéken, a község fennállásának 50. évfordulója alkalmából rendezett falunapon. Az ünnepségen Börcsök Lajos polgármester elmondta, hogy az új bérlakásokat állami támogatással építették fel.2002-07-27 12:36:00 0
Élőlánc a sajtószabadságért a Magyar ATV épülete előttA sajtószabadságért és nemzeti sajtóért tüntettek több százan az Új Erők a Nemzetért Polgári Kör és a Lelkiismeret ,88 Csoport szervezésében pénteken este Budapesten, a Magyar ATV épülete előtt, mintegy élőláncot alkotva.2002-07-27 11:28:00 0
Kofi Annan ENSZ-főtitkár megbélyegez minden polgári lakosság elleni erőszakcselekménytMély aggodalmának adott hangot Kofi Annan ENSZ-főtitkár a négy izraeli telepes életét kioltó hebroni terrortámadás és általában a polgári lakosság elleni erőszakcselekmények kapcsán.2002-07-27 10:07:00 0
SzőnyegbombázásHa 1998-at egész pályás letámadásnak fogadjuk el, 2002-re minimum a "szőnyegbombázás" megnevezés illik. ... Kádár János vérgőzös színrelépése óta a legerkölcstelenebb kormányzat jutott hatalomra idén tavasszal Magyarországon. Felső vezetésében markáns diktatúracsinálók, cenzorok, besúgóhálózatot működtető szigorúan titkos tisztek; klientúrájában az állami vagyon hűtlen kezelői, zavaros múltú privatizátorok, potenciális köztörvényesek kaptak helyet - írja Csontos János a Heti Válasz hasábjain.2002-07-26 19:45:00 0
Lengyelországban 17,4 százalékra nőtt júniusban a munkanélküliségÁtmeneti csökkenés után júniusban ismét növekedett a munkanélküliség Lengyelországban; a munkaügyi miniszter pénteki bejelentése szerint több mint 3 millióan voltak munka nélkül az év hatodik hónapjában, ami 17,4 százalékos - az előző havinál 0,1 százalékkal magasabb - munkanélküliségnek felel meg.2002-07-26 17:42:00 0
Baloldali furfangokA szavazólapok megsemmisítésével elveszett mindazok reménye, akik a voksok újraszámlálásától a szavazási eredmények módosulását várták. A Heti Válasz azt kutatta, miként befolyásolhatták a szocialisták a 2002-es választásokat.2002-07-26 17:28:00 0
Verselemzés pártkatonáknakA Heti Válasz cikkéből kiderül, hogy a Magyar Köztársaság külügyminisztere egy időben határozott érdeklődést mutatott a költészet iránt - éppúgy, mint Agárdi Péter.2002-07-26 16:56:00 0
Bezúzott történelemA kezdeti fellángolás után a parlament őszi ülésszakára húzódott az ügynöktörvény országgyűlési vitája. A kormány átvilágítási javaslatának végrehajtását többen az egykori iratmegsemmisítésre hivatkozva vitatják. A Heti Válasz annak járt utána, mi hiányozhat az archívumokból.2002-07-26 16:52:00 0
K mint kormány, k mint káoszCsillag István gazdasági miniszter derekát beadva az általa "mitikusnak" (?) tartott közbeszerzési eljárás mellett döntött autópályaügyben. A döntést olyan koalíciós huzavona előzte meg, amelynek során először zöld utat kapott volna egy, a választási ígéretekkel merőben ellentétes megoldási mód, majd pedig száznyolcvan fokos korrekcióra került sor. A kormányzat elvi alapállásának kimunkálatlansága és az ebből eredő következetlenség, bár még csak a ciklus elején járunk, sajnos más területen is tetten érhető.2002-07-26 16:37:00 0
Az útlevél Schmidt Mária számára "munkaeszköz volt"Schmidt Mária nem a Terror Háza főigazgatójaként, hanem a volt kormányfő személyes főtanácsadójaként, a Miniszterelnöki Hivatal alkalmazottjaként kapott diplomata útlevelet az előző ciklusban.2002-07-26 16:03:00 0
Javier Solana közvetít India és Pakisztán közöttA Kasmír körüli feszültség csökkentéséről kezdett tárgyalásokat Javier Solana Újdelhiben, ahonnan Pakisztánba utazik tovább.2002-07-26 15:36:00 0
A Szentatya megnyitotta a torontói találkozótA torontói ifjúsági világtalálkozót megnyitva II. János Pál pápa arra intette a katolikus ifjakat, hogy óvakodjanak az evilági örömök kelepcéitől, s legyen bátorságuk szemben úszni a hedonisztikus világ árjával.2002-07-26 15:32:00 0
Phenjan kész amerikai küldöttséget fogadniÉszak-Korea pénteken bejelentette, hogy kész fogadni egy magas rangú amerikai küldöttséget. A hírt a KCNA hivatalos hírügynökség közölte a phenjani külügyminisztériumra hivatkozva.2002-07-26 15:31:00 0
Megérkezett Szegedre Gandhi társaTársat kapott a Szegedi Vadaspark hópárduca; a másfél éves nőstény pénteken érkezett meg párjához - közölte az intézmény igazgatója.2002-07-26 15:29:00 0
Rumcájsz miniszterkedikValamikor réges rég a miniszterek többé-kevésbé művelt, széles látókörű ÉS DÖNTÉSKÉPES emberek voltak. Újabb kori demokráciánkban ezek az attribútumok időnként csődöt mondanak.2002-07-26 15:25:00 0
A belügyi brigádok megsemmisítették a kompromittáló iratokatBoros Imre szerint semmifajta legitimitása nincs a Mécs Imre szabad demokrata képviselő által vezetett állambiztonsági múltat vizsgáló parlamenti bizottságnak. Az MDF országgyűlési képviselője mindezt egy csütörtöki lakossági fórumon jelentette ki a Bács-Kiskun megyei Solton.2002-07-26 14:59:00 0
Nemzedékek sorsát befolyásolja az uniós csatlakozásMagyarország bízik abban, hogy a következő hetekben végére juthat a még rendezetlen kérdéseknek az uniós csatlakozási tárgyalások hosszú és bonyolult folyamatában, lehetővé téve a feleknek, hogy az év hátralévő részében az alapvető finanszírozási kérdésekre összpontosítsanak - mondta Gottfried Péter, a Külügyminisztérium integrációs és külgazdasági államtitkárságának helyettes vezetője.2002-07-26 14:54:00 0
Medgyessy Péter ellen demonstrált a veszprémi polgári körA miniszterelnök ellen, a polgári Magyarország mellett demonstrált a Veszprémi Konzervatív Polgári Kör a budapesti Március 15. téren csütörtök este.2002-07-26 14:44:00 0
Népszavazás Gibraltár státusárólGibraltár még idén ősszel, valószínűleg októberben népszavazást rendez státusáról - jelentette be csütörtöki sajtóértekezletén Peter Caruana, a terület főminisztere, hozzátéve, hogy nézete szerint Gibraltár számára elfogadhatatlan a terv, amelynek értelmében Nagy-Britannia megosztaná a terület feletti szuverenitást Spanyolországgal.2002-07-26 14:34:00 0
A XIII. Bálványosi Nyári Egyetem és Diáktábor csütörtöki napjaCsütörtökön is zajlott az élet Tusványoson.2002-07-26 14:31:00 0
Szeptemberben adják át a Fertő-tó világörökségi címéről szóló diplomátEldőlt, hogy szeptember 22-én Fertőrákoson, illetve az ausztriai Mörbischben adja át hivatalosan az UNESCO képviselője a Fertő-tó világörökségi címéről szóló diplomát; az egész napos program végleges forgatókönyvének készítése még tart.2002-07-26 14:29:00 0
Lozada lesz a bolíviai államfőBolíviában már biztosította megválasztását a közelgő elnökválasztáson a liberális Sánchez de Lozada, aki egyszer már volt államfője az országnak.2002-07-26 14:17:00 0
Karzai szerint már nem fenyeget az al-KaidaHamid Karzai afgán elnök szerint az al-Kaida terrorhálózat már nem jelent katonai fenyegetést Afganisztánban, még akkor sem, ha képes ma is támadásokat indítani.2002-07-26 14:14:00 0
Eljárást indít Portugália ellen az unióAz Európai Bizottság, az Európai Unió végrehajtó szerve eljárást indít egyik tagállama, Portugália ellen, mert az ország tavaly egyértelműen túllépte a stabilitási és növekedési paktumban megszabott 3 százalékos GDP-arányos költségvetési hiányt.2002-07-26 14:05:00 0
Barokk Kastélynapok GödöllőnAugusztus 10-én és 11-én rendezik meg a Barokk Kastélynapokat Gödöllőn; a rendezvény Mária Terézia 251 évvel ezelőtti gödöllői látogatását idézi fel.2002-07-26 14:02:00 0
Tűzszünet az afganisztáni Herát tartománybanTűzszünet lépett életbe a délnyugat-afganisztáni Herát tartományban, miután az elmúlt napokban heves összecsapások történtek a tádzsik és pastu nemzetiségű fegyveresek között. Najiamatullah Sahrani afgán alelnök a héten a térségbe utazott, hogy békéltetőként tárgyaljon Iszmail Hán heráti kormányzó tádzsik alakulatai és Ammanullah Hán parancsnok pastu csapatai között.2002-07-26 10:34:00 0
Sakkparti egy főpolgármester-jelölttelNem biztos, hogy a legszerencsésebb helyszínen tartotta meg piknikszerű rendezvényét Angyalföldön az Info 13 Egyesület, de a Váci út zaja és a kezdetleges hangosítás ellenére mindenki hallott mindent. A résztvevők palacsintaevés közben elsősorban a XIII. kerület és Budapest problémáiról, illetve szépségeiről beszélgettek, de megnézhették azt is, ahogyan Schmitt Pál független főpolgármester-jelölt - másokkal együtt - a szimultán sakkban kikap Bilek István nagymestertől.2002-07-26 08:55:00 0
Rétesfesztivál MesztegnyőnRétesfesztivált rendeznek vasárnap Mesztegnyőn a Különleges asztali örömök Somogyban elnevezésű programsorozat keretében.2002-07-26 08:25:00 0
A kormánynak nincs álláspontja a kedvezménytörvénnyel kapcsolatbanNémeth Zsolt szerint sem a kormány, sem a szocialista párt nem alakította még ki álláspontját a kedvezménytörvény megváltoztatása kapcsán. Az "érdemi csorbításokat", melyekről hallani, a Fidesz biztosan nem támogatja. A bizonytalanság e téren minden érintettnek rossz.2002-07-25 19:25:00 0
A XIII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem szerdai napjaA XIII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem harmadik napján a délelőtti előadás Önkormányzat - regionalizmus, jogok és eszközök cím alatt zajlott, Papp Előd csíkszeredai alpolgármester, Reform Tömörülés alelnök moderálásával. Délután a felsőoktatás, este pedig a regionalizmus problémái következtek.2002-07-25 18:13:00 0
Sajtón keresztül "üzent" az Európai Unió a Medgyessy-kormánynakSzokatlan módon kényszerül véleményét kifejezni az Európai Unió az új magyar kormány módszereivel, Magyarország csatlakozási tárgyalásával kapcsolatban. A Frankfurter Allgemeine Zeitungban július 23-án megjelent cikkben a brüsszeli versenybiztos, Mario Monti egy tanácsadója elmondta: Magyarország "viselkedése teljességgel elfogadhatatlan".2002-07-25 17:30:00 0
A magyar ügy lejáratásaAz önmagát árokbetemetőnek és nemzeti középnek nevező MSZP-kormánynak bravúrosan rövid idő alatt sikerült határon túlra exportálnia a magyar belpolitikát jellemző megosztottságot, lövészárkokba kényszerítve így például a "plusz ötmillió" magyar jelentős hányadát kitevő erdélyi politikai közéletet is. Ugyanakkor belföldön - a soha nem bizonyított, ám a választók idegeit jól felpiszkáló "szatyorban vitték a ti adóforintjaitokat a határon túliaknak" típusú vádak emlegetésével próbálják megállítani a Orbán-kormány alatt elindult nemzetegyesítő folyamatot.2002-07-25 17:22:00 0
A kultúra időzített bombájaNemrég adta át Jankovics Marcell, a neves rajzfilmrendező a Nemzeti Kulturális Alapprogram vezetését Harsányi László elnöknek, akit az új kulturális miniszter, Görgey Gábor nevezett ki. A közgazdász végzettségű Harsányi első nyilatkozatában megígérte, hogy a következő ciklusban demokratizálni fogják az NKA működését, és igyekeznek majd népszerűsíteni, közelebb hozni a kultúrát az emberekhez. Mennyire megalapozottak ezek a törekvések? Sikerül-e kilábalnia a magyar kultúrának az 1989-90-es rendszerváltozást követően kialakult súlyos finanszírozási válságból? Lehet-e mind a jobb-, mind a baloldal megelégedésére elosztani az NKA támogatását? Ezekről a kérdésekről beszélgetett Pelle János Jankovics Marcellel.2002-07-25 14:14:00 0
Boglári halászléfőző-versenyTöbb mint félszáz csapat részvételével rendezik meg a második alkalommal sorra kerülő balatonboglári halászléfőző-versenyt, amelyet július 27-én, szombaton tartanak meg, s ahol kétezer érdeklődő kap ajándékba egy-egy adagot a balatoni halból készülő ételkülönlegességből.2002-07-25 14:00:00 0
Nemzetközi Fúvószenekari FesztiválImmár hatodik alkalommal ad otthont Szombathely a Nemzetközi Fúvószenekari Fesztiválnak; az idei rendezvény augusztus 9-től 11-ig várja az érdeklődőket - jelentették be csütörtökön a szervezők.2002-07-25 13:58:00 0
Bátaapátiban 50 milliárdért építenének radioaktív hulladéktemetőtA Fidesz véleménye szerint a Bátaapáti mélységi radioaktív hulladéktározó létrehozása előrevetítené a paksi atomerőmű 2016-ban lejáró élettartamának 20-30 évvel történő meghosszabbítását.2002-07-25 13:55:00 0
Lendvai Ildikó tagadással védekezikTegnap juttatta el Lendvai Ildikó jogi képviselője a szocialista alelnök nyilatkozatát az őt beperlő Orbán Viktor ügyvédjének - értesült a Magyar Nemzet. A volt miniszterelnök június 7-én személyiségi jogainak megsértése miatt, jelképes, egyforintos kártérítés megállapítását kérve perelte be az MSZP alelnökét.2002-07-25 13:54:00 0
Ecevit ellenzi az előrehozott választásokatBülent Ecevit török miniszterelnök szerint a novemberre tervezett előrehozott parlamenti választások lassíthatják az ország európai uniós felkészülését.2002-07-25 13:50:00 0
Egy bók, amin nem lehet böjtölniVáltozatlanul beszédtéma politikai berkekben és a társadalom egyéb köreiben a hetvenéves Horn Gyula kitüntetése, illetve annak elmaradása. Ismeretes, hogy Medgyessy Péter miniszterelnök a Magyar Köztársaság magas állami kitüntetésére terjesztette fel az exkormányfőt (erről először július 4-én a Magyar Nemzet adott hírt), de az államfő, Mádl Ferenc nem értett egyet ezzel. Ellenvetéseiről írásban tájékoztatta Medgyessy Pétert, akinek a további állásfoglalása nem ismeretes. A Népszabadság július 6-i számának első oldalán a következő pártos címmel tudatta a tényt: "Mádl nem akarja kitüntetni Hornt". A Magyar Hírlap tárgyilagosabb volt: "Mádl Ferenc nem támogatja Horn Gyula kitüntetését". Mi az igazság a kitüntetés körül?2002-07-25 13:30:00 0
Továbbra is nehezen indul a Medgyessy-bizottság munkájaNem tudta megkezdeni a tervezett meghallgatásokat a Medgyessy Péter miniszterelnök titkosszolgálati múltját vizsgáló parlamenti bizottság csütörtök délelőtt, mivel Földesi Jenő és Harangozó Szilveszter 1978 és 1990 között volt III-as főcsoportfőnökség-vezetők titoktartási kötelezettség alóli felmentése nem érkezett meg a testülethez - közölte Balogh László (MDF) bizottsági elnök az ülés kezdetekor.2002-07-25 13:01:00 0
Demonstráció Tinnyén a forgalom miattA nagy forgalom elleni tiltakozásként demonstráció kezdődött csütörtök reggel a Pest megyei Tinnyén, ahol öt autóval lezárták az út egyik felét helyi civil szervezet aktivistái. A demonstráció várhatóan több községben egészen augusztus 16-ig folytatódik.2002-07-25 12:55:00 0
Film készül Sobri Jóskáról, a bakonyi betyárrólSobri Jóskáról, az 1830-as évek híres-hírhedt bakonyi betyárjáról forgat hatrészes tévéfilmet Novák Emil rendező; a film producere Kálomista Gábor.2002-07-25 10:29:00 0
Hétvégi musical gála NyíregyházánA legjobb zenés darabok örökzöldjeiből rendez hétvégi gálát a Musical Színház péntektől vasárnapig a nyíregyházi szabadtéri színpadon.2002-07-25 10:28:00 0
Washington komolyan veszi a Hamász fenyegetésétFokozott elővigyázatosságot, a biztonsági ajánlások betartását tanácsolta az Izraelben tartózkodó amerikai állampolgároknak az Egyesült Államok tel-avivi nagykövetsége.2002-07-25 10:22:00 0
Beiktatták India új elnökétCsütörtökön Újdelhiben beiktatták India új államfőjét. A 70 esztendős, a muzulmán kisebbséghez tartozó Abdul Kalam hadiipari és atomtudós lett az ázsiai ország tizenkettedik köztársasági elnöke, akit egy hete választottak meg.2002-07-25 10:20:00 0
Operettfalu KübekházánNegyedik alkalommal rendezik meg a Csongrád megyei Kübekházán a nyári operett gálát; az Operettfalu elnevezésű rendezvényen - szombaton - olyan neves művészek lépnek fel, mint Illényi Katica, Kalmár Magda, Leblanc Győző, Maros Gábor, Pitti Katalin.2002-07-25 08:27:00 0
Tasnádi Péter életveszélyesen megfenyegette Lovas IstvántÉletveszélyesen megfenyegette tegnap telefonon Tasnádi Péter vállalkozó Lovas Istvánt, a Magyar ATV Sajtóklub című műsorának vezetőjét - állítja az újságíró. Lovas a Magyar Nemzetnek elmondta: Tasnádi azért hívta föl, mert múlt pénteki műsorában foglalkozott a személyével, illetve azzal, hogy felesége ügyvédjének baseballütővel eltörték a kezét.2002-07-24 18:25:00 0
Elkészült az M3-as Tisza-hídjaElkészült az M3-as autópálya Oszlár és Polgár közötti Tisza-hídja; a hídon a forgalom az M3-as autópálya új, Füzesabony-Polgár között szakaszának átadásakor, ez év november 30-án indulhat meg. A híd elkészültét szerdán az építők egy söröshordó átgurításával ünnepelték. Németh Imre, a hidat építő MAHÍD 2000 Rt. vezérigazgatója elmondta: a munkát 2000 novemberében kezdték, az elmúlt évben készültek el a mederpillérek, valamint az acélszerkezet. Ma mégsem döntött a Nemzeti Autópálya Rt. az autópláya-építések ügyében. Közben újabb pénzekről elköltéséről döntöttek közbeszerzés nélkül.2002-07-24 18:14:00 0
Schmitt Pál etikai kódexe egy szóban összefoglalható: "tisztelet"Schmitt Pál, független főpolgármester-jelölt kész aláírni a választási kampányidőszakra azt a 15 pontos etikai kódexet is, amelyet Demszky Gábor főpolgármester küldött neki; ugyanakkor reméli, hogy ezzel véget érnek számára az "etikai leckék".2002-07-24 17:53:00 0
André Szőts a Mátyás- és a Napóleon-filmről, álmairól és arról, hogy mit keres Elton John az augusztus 20-i rendezvényenAndré Szőts magyar származású producer szerint a Mátyás királyról szóló film ügye lekerült a kulturális tárca vezetésének napirendjéről. Tervei szerint a magyar helyszíneken is készült négyrészes Napóleon-filmjét karácsonykor lehetne vetíteni a Magyar Televízióban, ám az MTV-vel még nem is tudta elkezdeni az egyeztetést. Elton John budapesti vendégszereplésével kapcsolatban elmondta, hogy a rendezőknek valószínűleg nem volt ötletük, ezért inkább egy nagy nevet hívtak az ünnepre.2002-07-24 17:52:00 0
Kommunisták, maffiózók vagy mindkettő?Lassan nem tudjuk eldönteni, hogy a volt szovjet rendszer vagy a vadnyugat kezd-e meghonosodni nálunk. Legutóbb életveszélyesen megfenyegették Lovas István újságírót és Balogh Lászlót, a Medgyessy-ügyet vizsgáló bizottság elnökét.2002-07-24 15:31:00 0
Az a kérdés, hogy egyet tudunk-e érteni az egész ország számára fontos kérdésekbenOrbán Viktor az őt ért támadásokról; a médiahelyzetről; arról: a mostani kormány ígéretéhez hű-e, azaz valóban folytat-e minden jót, amit az előző elkezdett; a gazdákat ért károkról; az újraindított privatizációról; a magyar vállalkozókról mint fővállalkozókról; a polgári körök lehetőségeiről; a konstruktív ellenzéki magatartásról és egy új földtörvényjavaslatról2002-07-24 14:43:00 0
Budapesten lesz a polgári körök központjaA polgári körök Budapesten kívánják létrehozni szolgáltató központjukat, erre a célra már két házat és egy telket is felajánlottak számukra.2002-07-24 14:29:00 0
Mondj egy számot!Íme, bekövetkezett az, amire senki sem számított. Az M7-es és M3-as autópálya további szakaszait a külföldi tulajdonú cégek építhetik. Az pedig, hogy a meghívásos pályázat eredményeként a legnagyobb, 78 milliárdos értékű munkát pont a Strabag-Hídépítő konzorcium kapja, még szakmai berkekben sem jutott eszébe senkinek.2002-07-24 14:20:00 0
Milliárdokkal kevesebbet kért a VegyépszerA Nemzeti Autópálya Rt. közlésével szemben a Vegyépszer eredeti árajánlata a most elbírált négy autópálya-szakasz építésére nem 138 milliárd, hanem 129 milliárd forint volt. Riválisaink az általunk ajánlott összeget ismerve pályázhattak - nyilatkozta a mindegyik tendertől elesett útépítő cég első embere lapunknak. A gazdasági miniszter és az autópálya-építést koordináló cég vezetője szerint viszont szabályos volt a mostani tender, és utólag sem nőnek majd az építési árak.2002-07-24 13:14:00 0
Kocinger: félmilliárd korona eltűnt a bősi erőmű építésekorFélmilliárd koronát sikkasztottak el ismeretlen tettesek a bősi erőmű építése során - állítja Dominik Kocinger, az erőmű építésének és üzemeltetésének szlovák kormánybiztosa, aki nem titkolta, hogy mivel korábban is nyilatkozott a hűtlen kezelés ügyéről, most az életét félti.2002-07-24 08:58:00 0
Új emberi jogi főbiztosa van az ENSZ-nekÚj emberi jogi főbiztosa van az ENSZ-nek a brazil Sergio Vieira de Mello személyében, akit a világszervezet közgyűlése közfelkiáltással választott meg e tisztségre.2002-07-24 08:55:00 0
Csütörtökön rendkívüli ülést tart az Arab LigaRendkívüli ülést tart csütörtökön az Arab Liga, hogy megvitassa az izraeli hadsereg által keddre virradó éjszaka végrehajtott - egy Hamász-vezető életét is kioltó - gázai légitámadás nyomán előállt helyzetet.2002-07-24 08:52:00 0
Újraválasztották a vietnami elnökötVietnamban Tran Duc Luong jelenlegi elnököt választotta újra államfővé szerdán az új nemzetgyűlés.2002-07-24 08:50:00 0
Utcazenészek ZamárdibanMagyar, amerikai és ír népzenét, blues-t és dzsesszt megszólaltató együttesek szerepelnek az utcazenészek negyedik magyarországi fesztiválján, amely pénteken kezdődik a Balaton déli partján fekvő Zamárdiban.2002-07-24 08:47:00 0
Néptáncfesztivál FöldváronNyolc magyar és külföldi együttes lép fel a hétvégén tartandó balatonföldvári nemzetközi néptáncfesztiválon - tudatta a vendéglátó város művelődési házának illetékese.2002-07-24 08:45:00 0
Világkongresszus a vallásszabadságrólBudapesten tartja 31. Világkongresszusát vasárnaptól a Nemzetközi Szervezet a Vallásszabadságért (International Association for Religious Freedom - IARF) - közölte Szent-Iványi Ilona, az IARF európai koordinátora.2002-07-24 08:43:00 0
Portugália túllépte a GDP-arányos deficit felső határátAz eurózóna országai közül elsőként uniós eljárás fenyegeti Portugáliát a GDP-arányos költségvetési deficit felső határának átlépése miatt.2002-07-23 19:51:00 0
Nemzetközi kultúrhét és diákfesztivál PécsettA világ harminc országából háromszáz külföldi diákot várnak Pécsre az augusztus 9-én nyíló hatodik nemzetközi kultúrhét és diákfesztivál tíznapos programjára, a rendezvény a város lakói számára is nyitott - tudatta a rendezvény sajtóreferense.2002-07-23 19:48:00 0
Szegeden ad koncertet Ennio MorriconeA világhírű olasz zeneszerző, Ennio Morricone koncertezik szombaton Szegeden: filmekhez írt műveit száztagú zenekar és százhúsz tagú kórus élén vezényli.2002-07-23 19:44:00 0
Bush bírálta az izraeli légicsapástGeorge Bush amerikai elnök hétfőn élesen bírálta a Gázai övezetre mért izraeli légicsapást, amely véleménye szerint "nem szolgálja a békét".2002-07-23 19:40:00 0
A Magyar Rádió üzemi tanácsa hat tagjának közleményeA Magyar Rádió üzemi tanácsának tagjai megdöbbenéssel értesültek a sajtóból arról, hogy Borenich Péter, a Magyar Rádió üzemi tanácsának elnöke tájékoztató megbeszélést folytatott Szili Katalinnal, az Országgyűlés elnök asszonyával a Magyar Rádión belül zajló folyamatokról, a médiatörvény végrehajtásáról, illetve arról, hogy a Magyar Rádió mennyiben felel meg a közszolgálatiság követelményeinek.2002-07-23 18:24:00 0
A XIII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem keddi napjaA XIII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem második napján, kedden a délelőtti vita során a címben szereplő kérdéskört játrák körül az előadók: Font Sándor, a Magyar Demokrata Fórum országgyűlési képviselője, helyettes frakcióvezető, a mezőgazdasági bizottság tagja, Glattfelder Béla, a Fidesz - Magyar Polgári Párt országgyűlési képviselője, a parlamenti szakbizottság alelnöke, Ráduly Róbert RMDSZ-es parlamenti képviselő, az ipari szakbizottság tagja, illetve Cristian Boureanu közgazdász, a Nemzeti Liberális Párt ifjúsági szervezetének elnöke, az alakulat Központi Választmányának tagja.2002-07-23 16:13:00 0
Körülbelül 1 millió 700 ezer embernek nem javítja anyagi helyzetét a minimálbér adómentessé tételeA Fidesz szerint a minimálbér adómentessége nem hoz érezhető változást a gyermekes családok és a vállalkozók jelentős részének jövedelmében. Nem jár adókedvezmény a törvény értelmében a betéti társaságok beltagjainak, az egyéni vállalkozóknak és az egyszemélyes kft.-k tulajdonosainak sem. Korábban a kedvezménytörvény kapcsán szocialista politikusok azt állították, hogy 23 millió román munkavállaló áramlik az országba. Január óta 134 munkavállalói engedélyt adtak ki. A korábbi nyilatkozatokkal ellentétben a határon túliak magyarországi munkavállalásáért aggódik a munkaügyi miniszter.2002-07-23 15:53:00 0
Honismereti tábor ZánkánKözépkori templomok és műemlékek a Káli-medencében címmel egyhetes Balaton-felvidéki honismereti tábort szervez a zánkai gyermekváros felső tagozatos gyermekeknek és középiskolás diákoknak július 30. és augusztus 5. között.2002-07-23 14:13:00 0
Továbbra is kivár kamatpolitikájában az EKBAz Európai Központi Bank továbbra is kiváró állásponton van kamatpolitikájában, és meggyőződése, hogy a mostani nagy tőzsdei zuhanások ellenére az euróövezetben gyorsulni fog a gazdaság még az idén - mondta Ottmar Issing, az EKB fő közgazdásza a Reuters hírügynökségnek.2002-07-23 14:12:00 0
Megfenyegették a Medgyessy-bizottság elnökétA hétvégén életveszélyesen megfenyegették Balogh Lászlót, a Medgyessy Péter miniszterelnök múltját vizsgáló bizottság elnökét. Balogh a rendőrséghez és a telefontársasághoz fordult az ügyben. A bizottság keddi ülésén elfogadta a meghallgatandók körét.2002-07-23 13:57:00 0
FAZ-támadás Prága és Brüsszel ellenPrágai és brüsszeli cinizmus című vezércikkével a Frankfurter Allgemeine Zeitung kedden éles kirohanást intézett a Benes-dekrétumok kapcsán Csehország és az Európai Unió ellen.2002-07-23 13:12:00 0
Nemzetközi Büntetőbírósághoz fordulnak a palesztinokA Palesztin Hatóság panaszt emel Izrael ellen a hágai Nemzetközi Büntetőbíróságnál a kedd hajnali, tizenöt halálos áldozatot követelő gázai légicsapás miatt.2002-07-23 13:11:00 0
Váci Világi VigalomA Dunakanyar egyik legrangosabb nyári kulturális, zenei, szórakoztató programjaként pénteken kezdődik a Váci Világi Vigalom háromnapos eseménysorozata.2002-07-23 13:08:00 0
Vikunya született a Szegedi VadasparkbanMagyarországon először született vikunya; a kecses, megjelenésében leginkább az őzre emlékeztető dél-amerikai teveféle hétfőn látta meg a napvilágot a Szegedi Vadasparkban - tudatta kedden az intézmény igazgatója.2002-07-23 13:06:00 0
Megvásárolt voksokA nyugdíjakról Aszódi Pálnak, az az Országos Nyugdíjas Polgári Egyesület elnökének véleményét olvashatjuk.2002-07-23 11:55:00 0
Nehezítik a Medgyessy-bizottság munkájátBalogh László, a Medgyessy Péter múltját vizsgáló bizottság elnöke (MDF) még nem kapott választ a belügyminisztériumtól egy hete küldött levelére, melyben azt tudakolta, vannak-e a Belügyminisztériumban Medgyessy Péterre vonatkozó iratok.2002-07-23 11:44:00 0
Izraeli légicsapás Gázára polgári áldozatokkalA Hamász szélsőséges iszlám szervezet is megerősítette, hogy tizenkét másik személy mellett katonai szárnyának vezetője, Szaleh el-Sahad is életét vesztette a keddre virradóra a Gázai övezetben végrehajtott izraeli rakétatámadásban.2002-07-23 10:06:00 0
"Mondva csinált" problémákÁder János az önkormányzati választásokról, az országgyűlési választások durva hangneméről, a 23 millió román munkavállalóról és az autópálya-építésről2002-07-22 18:41:00 0
Papírforma az autópálya- és autóút-építéseknélA július 18-i Magyar Nemzet értesüléseinek megfelelően bejött a papírforma az autópálya-építéseknél. Úgy tűnik, a közbeszerzés nélküli, zárt, meghívásos tenderről már előre lehetett tudni, kik nyernek.2002-07-22 17:57:00 0
Megnyílt a XIII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor"A Polgári kibontakozás Európában" címmel meghirdetett témakört vitatják meg a hétfőn megkezdődött XIII. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen és Diáktáborban, melynek színhelyére, a székelyföldi Tusnádfürdő üdülőhelyre az idén is több ezer fiatalt várnak a szervezők.2002-07-22 17:20:00 0
Közlemény Orbán Viktor vagyonnyilatkozatának ügyébenBudapest, 2002. július 22. Orbán Viktor Titkársága az alábbi közleményt adja ki: Két szocialista képviselő indítványára a Mentelmi Bizottság elnöke levélben fordult Orbán Viktorhoz, melyre Orbán Viktor a mai napon válaszolt.2002-07-22 17:11:00 0
Schmitt Pál látogatást tett az evangélikus elnök-püspöknélSchmitt Pál független főpolgármester-jelölt hétfőn látogatást tett Szebik Imrénél, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspökénél - tájékoztatta Hafenscher Károly, az egyház országos irodaigazgatója az MTI-t.2002-07-22 17:04:00 0
Történelemtanárok találkozója PannonhalmánHullámtérben - a magyar XX. század címmel megkezdődött hétfőn a Kárpát-medencei magyar történelemtanárok nyári találkozója a Rákóczi Szövetség szervezésében Pannonhalmán.2002-07-22 17:00:00 0
Szegény gazdagNem indítanak vagyonnyilatkozati eljárást Medgyessy Péter miniszterelnök ellen - közölte Géczi József Alajos, az Országgyűlés mentelmi bizottságának szocialista elnöke.2002-07-22 15:49:00 0
Lop Stop helyett Lop StartMagyar közbeszerzési tenderen magyar vállalkozó nem tudott győzni 1994 és 1998 között - jelentette ki Boros Imre. Az MDF-es politikus szerint az SZDSZ Lop Stop táblájának másik oldalán a Lop Start felirat van, amelyet kormányra kerülésükkor megfordítottak.2002-07-22 14:46:00 0
Erős szocialista kapcsolatokÉles vita bontakozott ki az MSZP-n belül Erős János személyéről, akit az állami tulajdonban lévő Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Rt. egyik vezérigazgatói székébe delegáltak. Úgy tudjuk, ezt a lépést még a szocialisták közül is sokan elhibázottnak tartják, ugyanis a pénzvilágban hírhedtté vált üzletembert - aki már a kampány idején felbukkant az MSZP stábjában - morálisan kikezdhetőnek tartják.2002-07-22 12:44:00 0
Bokros Zágrábban is csomagoltIgaz a hír, miszerint Zágrábban is persona non grata lett Bokros Lajos. A szakszervezetek után a horvát kormány is megelégelte áldásos közreműködését.2002-07-22 12:20:00 0
The Washington Times: "Medgyessy kommunista besúgó volt"A The Washington Times című, amerikai napilap vasárnapi száma Balint Vazsonyi tollából "Medgyessy kommunista besúgó volt" címmel cikket közölt a Medgyessy ügyről. Néhány héttel a választások után a Magyar Nemzet a kommunista titkosrendőrség besúgójaként (informer) azonosította az új magyar miniszterelnököt. Ehhez az a megállapítás kapcsolódik, hogy 1990-ben Magyarország úgy döntött, nem fogja üldözni azokat, akik valamilyen módon szolgálták a kommunista rezsimet, "de hogy besúgó legyen a miniszterelnök, az újdonság".2002-07-21 17:05:00 0
Megnyílt a Debreceni Országos Nyári TárlatA Debreceni Országos Nyári Tárlat 17.-ik alkalommal nyitotta meg kapuit vasárnap a cívis városban.2002-07-21 15:55:00 0
Nagy-Britanniából toborzott terroristák Bin Laden táboraibanTöbb mint háromezer Nagy-Britanniából toborzott iszlám terroristát képeztek ki az al-Kaida és a tálib rezsim afganisztáni táboraiban. Minderről a The Sunday Times számolt be, hangsúlyozva azt a fenyegetést, amit a hírhedt terrorista vezér, Oszama bin Laden hálózatának még rejtőzködő tagjai jelentenek Nagy-Britannia számára.2002-07-21 12:43:00 0
Fennállása óta a legsúlyosabb pénzügyi válságával küszködik a Nagy-Britanniában kormányzó MunkáspártA BBC televízió birtokába jutott vasárnap az a párt által készített titkos pénzügyi jelentés, amelyből kitűnik, hogy a Tony Blair miniszterelnök vezette Munkáspárt adósságai meghaladják a 6 millió fontot, amit még további kifizetetlen számlák terhelnek, összesen csaknem 2 millió font összegben. Londoni értesülések szerint százéves fennállása óta a Munkáspárt még soha nem volt ilyen katasztrofális pénzügyi helyzetben, amit közvetve elismert a párt szóvivője is. Mindazonáltal azt hangoztatta: "a pártoknak elkerülhetetlenül vannak tartozásai egy évvel a választások után."2002-07-21 11:23:00 0
Előtérben a csapatmunka a FideszbenA miniszterelnök ügynöki múltjának egyik tanulsága az, ahogyan a sajtó döntő többsége kezelte az ügyet: először elhallgatták, majd következett a szerecsenmosdatás, végül az Orbán Viktorral szembeni ellentámadás - fogalmazott a Magyar Nemzetnek adott interjúban Áder János, a Fidesz ügyvezető elnöke és frakcióvezetője. Elmondta: az Orbán-Nastase megállapodás kapcsán folytatott riogatásról - amely hozzájárult az MSZP választási győzelméhez - bebizonyosodott, hogy alaptalan hazugság volt, ezért a kormánypárti politikusoknak meg kellene követniük a becsapott embereket.2002-07-21 08:25:00 0
Történelmi összefogás az árvízkárok helyreállításáértOrbán Viktor szerint a 2001. március 6-i tiszai árvízkatasztrófát követő újjáépítés - melyet az általa vezetett kormány 70 milliárd forinttal támogatott - az ország összefogásának emlékeként marad fenn a történelemben.2002-07-20 13:44:00 0
Amerikai - brit bevetés az iraki légtérbenIraki bejelentés szerint amerikai harci gépek csütörtökön az ország déli részén civil célpontot támadtak, s a katonai akcióban megöltek öt személyt, további tizenhetet pedig megsebesítettek.2002-07-20 13:12:00 0