Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Cikkarchívum

Al-Kaida-gyanúsítottat tartóztattak leTizenkét millió dollár értékű hamis csekket találtak az amerikai vámhatóságok Detroit nemzetközi repülőterén egy jordániai születésű férfinál, akit az al-Kaida terrorhálózattal való kapcsolatokkal gyanúsítanak.2002-07-20 13:07:00 0
Véget ért az orosz-francia csúcstalálkozóA stratégiai stabilitás kérdéseit, a közel-keleti válság rendezéseinek lehetőségeit, Oroszország és az Európai Unió közötti kapcsolatok hosszú távú fejlesztésének stratégiai elemeit, valamint a kétoldalú gazdasági-kereskedelmi kapcsolatok bizonyos vetületeit tekintette át Vlagyimir Putyin orosz és Jacques Chirac francia államfő szombat délelőtt Szocsiban.2002-07-20 13:03:00 0
Polgári demonstráció a tiszta közéletértTiszta és szebb Magyarországért demonstrált péntek este a Solymári Polgári Körök Szövetsége a település Templom terén.2002-07-20 11:02:00 0
Cívis korzó DebrecenbenDebrecenben, a Református Templom előtti Kossuth téren pénteken este megkezdődött a cívis korzó; a hajdú-bihari megyeszékhely legfiatalabb nyári nagyrendezvényét immár negyedik alkalommal tartotta meg a helyi fesztiválközpont.2002-07-20 10:59:00 0
Magyarország 2015-re eléri az EU színvonalátMagyarország 2015-re elérheti az Európai Unió akkori átlagos gazdasági színvonalát - tartja reálisnak a Magyar EU Bővítési Üzleti Tanács (HEBC) 4. országjelentése.2002-07-20 10:58:00 0
Közpénzen kampányol az MSZPA fővárosi Fidesz-MDF-MKDSZ-frakció továbbra sem tarja helyesnek és elítéli, hogy fővárosi intézményekben, az intézmények költségvetéséből, azaz közpénzen kampányrendezvényt tartson bármely politikai erő.2002-07-19 19:34:00 0
Megsemmisítik a szavazólapokatA törvényi előírásoknak megfelelően július 20-a és 22-e között a 2002. évi országgyűlési választások szavazólapjait megsemmisítik, amiről a települések, Budapesten a kerültek jegyzőinek, kell gondoskodniuk - közölte Rytkó Emília, az Országos Választási Iroda (OVI)vezetője2002-07-19 18:30:00 0
Aláírást gyűjthet a Hajrá Magyarország! mozgalomHitelesítette a Hajrá Magyarország! mozgalom népszavazási kezdeményezésének két aláírást gyűjtő ívét pénteki budapesti ülésén az Országos Választási Bizottság (OVB).2002-07-19 16:48:00 0
Kormányzati spanyolviaszÖtödik ülését tartotta a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) szerdán. A polgári kormány által intézményesített összmagyar tanácskozásnak nemcsak a helyszíne volt új - a Béke Szálló -, hanem résztvevőinek egy része is. Egyrészt nagy létszámban képviseltette magát az új kabinet, ami örvendetes, másrészt viszont olyan határon túli szervezetek képviselői kaptak helyet a fórum asztalánál, akik nem rendelkeznek semmifajta kimutatható legitimitással.2002-07-19 15:53:00 0
Keller László újabb vádaskodásaiA szocialista Keller László úgynevezett "független jogi szakértőkkel" vizsgálgatja a büntetőeljárásban résztvevő hatóságok munkáját. A függetlenséget nyilván ő maga garantálja, mégpedig a televíziókban és újságokban, lehetőleg minél többször. A Legfőbb Ügyészség közlemény kiadására kényszerült ez ügyben.2002-07-19 15:26:00 0
Áder János: a kormány becsapta a polgárokatA Fidesz parlamenti frakcióvezetője szerint a kormány olyan háttéralkukat kötött az autópálya-építések ügyében, amelyek a magyar vállalkozók kiszorítását célozzák, ezért teljesen elfogadhatatlanok.2002-07-19 15:12:00 0
Százezreket mozgósítottakA tervek szerint július 20. után semmisítik meg a szavazólapokat. Ezzel elvész mindazok reménye, akik a voksok újraszámlálásának követelésével a választási eredmények módosulását várták. A Heti Válasz ebből az alkalomból azt kutatja, miként befolyásolhatták a szocialisták a 2002-es választásokat.2002-07-19 13:53:00 0
Menesztett német miniszterLeváltotta a német kancellár tegnap kormánya védelmi miniszterét, aki a jelek szerint nem volt hajlandó önként távozni posztjáról. A hírt maga Gerhard Schröder jelentette be az általa vezetett szociáldemokrata párt (SPD) elnökségének berlini ülése után. Mint mondta, azzal a kéréssel fordul az államfőhöz, hogy bocsássa el hivatalából Rudolf Scharping védelmi minisztert. A lépés okaként a szövetségi kormányon belüli együttműködés alapjának hiányát nevezte meg.2002-07-19 13:32:00 0
Fidesz-MDF-fővárosi választási megállapodásA Fidesz és az MDF pénteken Budapesten aláírta az őszi önkormányzati választásokra szóló fővárosi megállapodását.2002-07-19 13:28:00 0
A figyelmes rendőrNagy vihart kavart a Heti Válasz, amikor két hete olyan III/III-as iratokat hozott nyilvánosságra, amelyek Salgó Lászlóhoz kötődnek. Most az országos rendőrfőkapitány múltjából származó újabb dokumentumokhoz jutottunk. Ezek arról tanúskodnak, hogy a rendőrség mai vezetőjének figyelmét nem kerülték el az akkori ellenzékiek legártatlanabb lépései sem.2002-07-19 13:19:00 0
Amerika-ellenes tüntetések Irán-szerteHatalmas méretű Egyesült Államok-ellenes tüntetéseket tartottak pénteken Teheránban és Irán más nagyvárosaiban. A megmozdulások résztvevői "az amerikai fenyegetés és beavatkozási kísérletek" ellen tiltakoztak.2002-07-19 12:40:00 0
Amerikai-török egyeztetés az Irak elleni hadműveletrőlA Szaddám Huszein iraki diktátor megdöntésére szőtt amerikai tervek támogatásáért cserébe Törökország az Egyesült Államok pártfogását kérte a ciprusi kérdésben és az Európai Unióhoz való közeledésében.2002-07-19 12:38:00 0
Ismeretlen csoport vállalta a szerdai izraeli merényleteketEgy eddig ismeretlen palesztin fegyveres csoport vállalta a szerdai tel-avivi kettős öngyilkos merényletet.2002-07-19 12:36:00 0
Magyarország mindannyiuké"Arra gondoltam, hogy az első száz napban nem szólalok meg, de sajnos 20-30 évvel ezelőtti repertoárom aktuálissá vált" - mondta egy múlt heti tüntetésen Sándor György humoralista. Szerinte a szocialisták átadják majd a fiataloknak a stafétabotot, de előtte még megtartják egy kicsit. Az állami cégek élén történt fejcserék ugyanakkor arra utalnak, hogy az MSZP hosszú távra tervez: a múlt után a jövőt is a régi kádereknek szánja.2002-07-19 12:09:00 0
Lesz, de mégsem lesz közbeszerzés az autópálya-építésnél - M7, M70, M3Csillag István csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta, hogy lesz közbeszerzési eljárás, és közben azt is, hogy mégsem lesz.2002-07-19 10:54:00 0
Turi-Kovács Béla: a Duna nem lehet politikai alku tárgyaA környezet- és természetvédelemben érdekelteket nyugtalanítja, hogy még nem született döntés arról, milyen módon kívánja a Medgyessy-kormány azokat a tárgyalásokat folytatni, amelyek a Duna kapcsán a Szigetközt is érintik - tartalmazza Turi-Kovács Béla közleménye.2002-07-19 10:43:00 0
Bírósági döntés: valótlant állítottak Orbán ViktorrólSajtópert nyert Orbán Viktor a saját és felesége vagyonnyilatkozatával kapcsolatban valótlan híreket közlő orgánumokkal szemben.2002-07-19 08:16:00 0
Erdélyi íróportrék - kiállítás a Vármegye GalériábanPaulovics László erdélyi származású grafikus és festőművész 38 erdélyi íróról készített grafikájából nyílt tárlat csütörtökön a budapesti Vármegye Galériában.2002-07-18 17:35:00 0
Szájer József javaslatával egyetértenek az EU - konvent tagjaiEgy európai alkotmány kidolgozására tett javaslatot az Európai Unió jövőjével foglalkozó konvent közjogi munkacsoportjában Szájer József Fidesz-képviselő és három társa.2002-07-18 17:19:00 0
Feljelentette a volt közigazgatási államtitkár Magyar Bálintot és Stark AntaltBírósági eljárást kezdeményez személyiségi jogai védelme érdekében Gál András Levente, az oktatási tárca korábbi közigazgatási államtitkára Magyar Bálint oktatási miniszter és Stark Antal gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár ellen.2002-07-18 17:19:00 0
Megalapozatlanul hiszterizálta az MSZP az országot a 23 millió román munkavállalóvalA Fidesz eredményesnek, ugyanakkor elszalasztott lehetőségnek ítéli a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) 5. tanácskozását, mert "nem derült ki, hogy a státustörvényt miként kívánják módosítani, és konkrétumok nélkül lebegtették az Orbán-Nastase megállapodás felülvizsgálatát".2002-07-18 16:56:00 0
Pert nyert az Ezüsthajó Kft. rágalmazójával szembenElítélte a II.-III. kerületi bíróság Tóth András szocialista képviselőt első fokon. Tóth a Bánk bán című film finanszírozásával kapcsolatban tett alaptalan vádaskodásaival - a bíróság csütörtökön hozott, elsőfokú döntése szerint - megsértette az Ezüsthajó Kft. jó hírnevét.2002-07-18 16:25:00 0
Dévényi, a hallhatatlan tanácsadóA minisztérium telefon-központosa kapcsolja Dévényi Tibor, a lemezlovas irodáját. Ami ezek szerint van. De nincs. Vagy már építik. Vagy nem. Üzenetet hagyni lehet neki, elérni nem. Holott a közigazgatási államtitkár úgy tudja, el sem dőlt, lesz-e egyáltalán diszkdzsoké a minisztériumban. Egyesek szerint nem. A közigazgatás malmai őrölgetnek, csak a telefon-központosnak szólnak mindig későn.2002-07-18 15:42:00 0
Fidesz-Fidelitas választási együttműködés GyőröttVálasztási együttműködést kötött az őszi önkormányzati választásokra a Fidesz és a Fidelitas győri szervezete csütörtökön.2002-07-18 15:14:00 0
Magyar támogatás Románia EU csatlakozásáhozA kétoldalú kapcsolatok továbbfejlesztése mellett a NATO- és az EU-csatlakozás kérdése állt a középpontban a román parlament külügyi bizottsági küldöttségének csütörtök délelőtti budapesti megbeszélésein.2002-07-18 14:57:00 0
Kaposvárt elkerülő út - épül az utolsó szakaszMegkezdődik a Kaposvárt elkerülő mintegy 20 kilométeres út utolsó, 8,4 kilométeres szakaszának építése; a mintegy 16 milliárd forint összértékű beruházást a tervek szerint 2003. október 23-án adják át.2002-07-18 14:12:00 0
Svájc benyújtotta ENSZ-felvételi kérelmétSvájc hivatalosan benyújtotta Kofi Annan ENSZ-főtitkárnak a teljes jogú taggá fogadásának kérelmét.2002-07-18 13:25:00 0
Ivanov : a NATO terjeszkedése destabilizáló hatású leszOroszország kénytelen lesz felülvizsgálni katonapolitikáját, ha a várakozások szerint a három balti állam - Észtország, Lettország és Litvánia - csatlakozik a NATO-hoz - jelentette ki Szergej Ivanov orosz védelmi miniszter egy helsinki lapnak nyilatkozva.2002-07-18 13:22:00 0
Svájc benyújtotta Annannak ENSZ-felvételi kérelmétSvájc hivatalosan benyújtotta Kofi Annan ENSZ-főtitkárnak a teljes jogú taggá fogadásának kérelmét.2002-07-18 13:15:00 0
Ki építhet autópályát Magyarországon?Francia és osztrák tulajdonú útépítő cégek jutnak a legfontosabb és legnagyobb költségvetésű útépítő megrendelésekhez a hazai autópálya-fejlesztések során, csakúgy mint a Horn-kormány idején. A Gazdasági és Közlekedési Minisztériumhoz (GKM) tartozó Nemzeti Autópálya (NA) Rt. négy cégtől, az Egri Útépítő (Egút) Rt.-től, a Strabag Építő Kft.-től, a Hídépítő Rt.-től, valamint a Betonút Rt.-től kért hivatalosan ajánlatot július 24-ig. Verseny- és ártárgyalás azonban nem lesz, előre eldöntött, hogy mely szakaszokat kik építik - értesült a Magyar Nemzet.2002-07-18 12:52:00 0
Új kiállítások a Terror HázábanAz 1989. augusztusi Páneurópai Pikniket, a magyar-osztrák határ áttörését és az azt követő eseményeket idézi fel a budapesti Terror Háza múzeum szerdán megnyílt első időszaki kiállítása.2002-07-18 11:44:00 0
Kitüntetést kapott Igor PopovMádl Ferenc magyar államfő a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével tüntette ki Igor Popov orosz építészt, díszlettervezőt a Nemzeti Színház felépítésében végzett munkájának elismeréseként.2002-07-18 11:15:00 0
Lázár János méltó utódja lehet Rapcsák AndrásnakA Fidesz, a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség (MKDSZ), valamint a Polgári Szövetség az Egységes Hódmezővásárhelyért Egyesület közös polgármester-jelöltje, Lázár János számára kérte a választópolgárok bizalmát Harrach Péter és Varga Mihály egy szerdai fórumon, Hódmezővásárhelyen.2002-07-18 11:05:00 0
Bush-Kwasniewski találkozóGeorge Bush amerikai és Aleksander Kwasniewski lengyel elnök egyetért abban, hogy minden olyan európai demokráciának helye van a NATO-ban, amely kész vállalni az atlanti szövetségi tagságból fakadó felelősséget.2002-07-18 10:58:00 0
Konstruktív ellenzékiség a polgárok érdekei védelmébenA Fidesz nemcsak szóban, hanem tettekben is konstruktív ellenzékként viselkedik - mondta Rácz Róbert hajdú-bihari fideszes országgyűlési képviselő szerdán, amikor sajtótájékoztatón értékelte a parlament nyári ülésszakának munkáját.2002-07-18 10:57:00 0
Kövér László: a jobboldal úgy veszített, hogy győzöttAz önkormányzati választások sikere érdekében a polgári pártok és körök összefogásának erősítését sürgette, a tagokat pedig türelemre intette Kövér László szerdán Dunaföldváron.2002-07-18 10:56:00 0
Veszélyek a kormány gazdaságpolitikájábanCsath Magdolna szerint az új kormány gazdaságpolitikája rossz irányba viheti az országot, fennáll a veszély, hogy az elmúlt ciklusban már rügyezésnek indult hazai vállalkozások elhalnak - a közgazdász erről Zsámbékon, a Nemzeti Egység Mozgalom által a helyi és környékbeli települések polgári köreinek szervezett rendezvényen beszélt szerdán.2002-07-18 10:54:00 0
Tiltakozik a TIBMi, akik életünk sok esztendejét áldoztuk a magyar szabadságért, megaláztatásnak tartjuk, hogy éppen azok akarnak Nagy Imre-kitüntetést alapítani, akik a szovjet gyarmati rendet az ő eszmeiségének gyalázásával és eltiprásával szolgálták - hasznukra. Ezzel a lépéssel is múltjuk szennyesét próbálják képmutató módon tisztára mosni? - áll a Történelmi Igazságtétel Bizottság tiltakozásában.2002-07-18 10:31:00 0
Feszültség a kormányban az autópálya-építés miattMég alig telt el a balliberális kormány idejéből 50 nap, máris erős ellentétek feszülnek a kormánypártok közt. Mintegy 50 milliárd forint sorsáról van szó. Az SZDSZ-es gazdasági és közlekedési miniszter, Csillag István azt tervezi, hogy közbeszerzési eljárás nélkül, meghívásos pályázat útján választják ki három autópálya-szakasz építtetőit. Az [origo] információi szerint Keller László, a MeH közpénzek elköltését ellenőrző MSZP-s államtitkára kifogással élt. Szerinte ez ellentétben áll azzal, amit a kampányban ígértek.2002-07-17 19:09:00 0
A Szövetség a Nemzetért Polgári Kör nyilatkozataA Szövetség a Nemzetért Polgári Kör nyilatkozata a hétfői figyelmeztető gazdatüntetéssel kapcsolatban:2002-07-17 17:40:00 0
Postabank: több mint 740 millió forint nyereségA Postabank és Takarékpénztár Rt. az idei első félévet 741,4 millió forint adózás előtti nyereséggel zárta - tájékoztatott Orbán Krisztina, a hitelintézet sajtófőnöke.2002-07-17 17:00:00 0
Az MDF támogatja Schmitt Pál főpolgármester-jelölésétNem állít saját főpolgármester-jelöltet a Magyar Demokrata Fórum: a függetlenként induló Schmitt Pált támogatja a párt - jelentette be Szőke László, az MDF budapesti választmányának elnöke szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.2002-07-17 16:37:00 0
A 19 ezer forintnak be kell épülnie a nyugdíjalapbaAz Országos Nyugdíjas Polgári Egyesület igénybe veszi a meglévő törvényes eszközöket annak érdekében, hogy beépüljön a nyugdíjalapba az érintettek számára kifizetendő 19.000 forint - tartalmazza Aszódi Pál, az egyesület elnökének közleménye.2002-07-17 16:35:00 0
Meg kell oldani a tejtermelők helyzetétA minőségi tejtermelés, hűtőláncrendszer kiépítése, valamint az iskolatej-akció kiterjesztése megoldást jelentene a tejtermelők jelenlegi, válságos helyzetére - mondta Balogh Gyula fideszes országgyűlési képviselő szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.2002-07-17 16:33:00 0
Közbeszerzés nélkül épül tovább az M7-es és az M3-asA Fidesz szerint az, hogy a jelenlegi kormány közbeszerzési pályázat nélkül akar autópályát építtetni, jól mutatja, hogy az autópálya-építés ügyében az előző kabinetet kizárólag politikai indíttatásból támadták.2002-07-17 15:10:00 0
Boros Imre: a kormány jelentős károkat okozott a gazdáknakBoros Imre MDF-es parlamenti képviselő szerdai budapesti sajtótájékoztatóján bírálta a kormány agrárpolitikáját és visszautasította, hogy okafogyott lett volna a hétfői gazdatüntetés.2002-07-17 14:21:00 0
Turi Tibor a Fidesz és szövetségesei polgármesterjelöltjeTuri Tibor vállalkozót indítja Kalocsán a polgármesteri posztért a Fidesz, a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség, a Fidelitas, valamint a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége helyi szervezete.2002-07-17 14:05:00 0
Magyarországon a japán császárAkihito japán császár közép-kelet-európai körútja reményeink szerint hozzájárul Japánnak a térség országaival, különösen a Magyarországgal fennálló kapcsolatai további elmélyítéséhez - jelentette ki Arima Tacuo, az uralkodó szóvivője kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.2002-07-17 11:43:00 0
Bocsánatot kért az IRAAz Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) kedden - az elmúlt évtizedekben először - hivatalos nyilatkozatban bocsánatot kért azoknak az északír polgári áldozatoknak a hozzátartozóitól, akik fegyveres akciói során vesztették életüket.2002-07-17 11:41:00 0
Nagy-Britannia - kampány az EU és az euró mellettA nőket vette célba szerdától a brit kormány az Európai Unió és ezen keresztül az euró népszerűsítésére.2002-07-17 11:37:00 0
Felsőoktatási felvételik - ponthúzás csütörtökönCsütörtökön határozzák meg az idei felsőoktatási felvételi pontszámokat, a jelentkezők először az Országos Felsőoktatási Felvételi Iroda (OFI) honlapjáról (http://www.felvi.hu) aznap a késő esti vagy az éjszakai órákban tudhatják meg sikeres vizsgát tettek-e.2002-07-17 11:34:00 0
Szent Anna-napi Palóc Búcsú BalassagyarmatonA palóc régió legnagyobb közösségi rendezvényének számító Szent Anna-napi Palóc Búcsút vasárnap rendezik meg Balassagyarmaton, immár a hetedik alkalommal.2002-07-17 11:32:00 0
Könnygázgránát-demokráciaMachiavelli ördögi kacajra fakadt a túlvilágon. Félezer év távolából is idehallik a hahotája. A cél szentesíti az eszközt. A magyar miniszterelnök máig tisztázatlan kémelhárító tevékenysége, a magyar főrendőr napfényre került III/1-es, II-es és III-as galibája eléggé megzavarta a politika világát.2002-07-17 10:49:00 0
Józsa László : nem szükséges a kedvezménytörvény módosításaA Vajdaságban zökkenőmentesen zajlott a kedvezménytörvény végrehajtása, ezért a vajdasági Ideiglenes Magyar Nemzeti Tanács (IMNT) nem látja szükségét a jogszabály módosításának, de megértéssel fogadná, ha más országok vonatkozásában, illetve Magyarország nemzetközi kötelezettségei miatt felmerülnének ilyen igények - közölte Józsa László, az IMNT elnöke.2002-07-16 18:32:00 0
A Demokrácia Központ levele a polgári körökhöz2002-07-16 17:01:00 0
Pokorni Zoltán sajtótájékoztatója2002-07-16 16:08:00 0
Áder János és Varga Mihály: a Fidesz megszavazza a jóléti intézkedéseket2002-07-16 16:03:00 0
Felvételi ponthatárok SMS-benTöbb mint félmillió SMS-ben értesíti az Országos Felsőoktatási Felvételi Iroda (OFI) a felsőoktatási intézményekbe jelentkezett fiatalokat az általuk elért pontszámokról, illetve a felvételi ponthatárokról szerdán és csütörtökön - tájékoztatott az üzenetek küldésének műszaki hátterét biztosító Pannon GSM Távközlési Rt. és az OFI közleményében.2002-07-16 15:15:00 0
Medgyessy Péternek nyilatkoznia kell hiányos vagyonnyilatkozatárólAz Országgyűlés mentelmi bizottságának elnöke - egy fideszes beadvány nyomán - hétfőn levélben kérte Medgyessy Péter miniszterelnököt arra, hogy öt napon belül nyilatkozzon a vagyonnyilatkozatával kapcsolatos kezdeményezésről.2002-07-16 13:55:00 0
Az EB bővítési biztosa fontosnak tartja Orbán Viktor véleményétBrüsszelben nem fogják elfelejteni, hogy az előző kormány rendkívül fontos szerepet játszott Magyarország sikereiben a csatlakozási folyamat során - jelentette ki Günter Verheugen, az Európai Bizottság bővítési biztosa kedden Budapesten, újságírók előtt.2002-07-16 13:01:00 0
Tihanyi nyári orgonahangversenyekA Tihanyi Bencés Apátságban - Kárpáti József orgonaművész és Kováts Kolos énekművész fellépésével - szombaton este megnyílik az idei nyári orgonahangverseny-évad, amely az 1960-as évek elejétől kínál komolyzenei élményeket a zenebarátoknak - közölte a rendező Filharmónia Budapest és Felső-Dunántúl Kht. illetékese.2002-07-16 10:37:00 0
Paraguay - rendkívüli állapot tüntetések miattParaguay elnöke rendkívüli állapotot rendelt el hétfőn, mert országszerte a lemondását követelő tüntetések zajlanak. A rendelet egyelőre öt napra szól, azt 48 órán belül a parlamentnek is jóvá kell hagynia.2002-07-16 10:30:00 0
Mubarak elveti az Arafattal szembeni alternatívátHoszni Mubarak egyiptomi elnök szerint a Jasszer Arafat palesztin vezetővel szemben nem állítható alternatíva, ugyanis az csak káoszhoz vezetne.2002-07-16 10:28:00 0
Tárgyalás az afgán nemzeti hadsereg újjászervezésérőlAz afganisztáni haderő újjászervezésének lehetőségeiről tárgyalt hétfőn Kabulban Paul Wolfowitz amerikai védelmi miniszterhelyettes Hamid Karzai afgán államfővel és Mohamed Fahim védelmi miniszterrel.2002-07-16 10:26:00 0
Fidesz: igen az életszínvonal javításáraA Fidesz-frakció a parlamentben megszavazza a költségvetés módosítására vonatkozó kormány-előterjesztést még akkor is, ha a több pontból álló javaslat elemei közül sokkal nem ért egyet - derült ki a képviselőcsoport hétfői győri tanácskozása szünetében tartott sajtótájékoztatón.2002-07-16 10:23:00 0
Sikeres agrárdemonstrációSikeresnek minősítette az országos figyelmeztető gazdademonstrációt Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) elnöke a tüntetés befejezését követően.2002-07-15 15:53:00 0
Václav Havel kinevezte az új cseh kormánytVáclav Havel hétfő délután a prágai Hradzsinban ünnepélyesen kinevezte az új cseh kormány tagjait, akik ezután letették az alkotmány által előírt esküt.2002-07-15 15:01:00 0
Stoiber a keleti tartományokrólA német uniópártok kancellárjelöltje szerint még akár két évtizedet is igénybe vehet, amíg a keleti tartományok lakossága a nyugatiakéval azonos életszínvonalat és -körülményeket mondhat a magáénak.2002-07-15 14:56:00 0
A láthatatlan légióA Medgyessy-ügy köztörténete azon a napon kezdődött, amikor a Magyar Nemzetben megjelent a miniszterelnök múltját leleplező dokumentum. A kérdés azonban, amelyet felszínre hozott - jóllehet minden korábbinál kirívóbb és botrányosabb formában -, a magyar demokrácia történetét a rendszerváltás pillanatától fogva végigkísérte. Hogyan élték túl a rendszerváltozást a kommunista rendszer titkosszolgálatai? Az a személyi és kulturális örökség, amelyet áthoztak magukkal a túlpartra, veszélyezteti-e a demokrácia igényes működését és erkölcsi stabilitását?2002-07-15 13:48:00 0
Az élet egyszerűbb annál, mint amilyennek mutatja magátOrbán Viktor szerint az embereknek joguk van elmondani a véleményüket, még akkor is, ha nem mindenkinek tetszik, amit mondanak. Magyarországon a negyven év szocializmus alatt az emberek nemigen mondhatták el a véleményüket, a társadalom szövete, szervezettsége nem olyan egészséges, mint Nyugat-Európában.2002-07-15 13:42:00 0
Áder János lett a Fidesz frakcióvezetőjeÁder Jánost, a Fidesz ügyvezető alelnökét választotta frakcióvezetőnek a párt országgyűlési képviselőcsoportja hétfői győri tanácskozásán.2002-07-15 12:46:00 0
Megnyílt az esztergomi nyári egyetemMegnyílt a 37. Dunakanyar Művészeti Nyári Egyetem hétfőn Esztergomban. A megnyitón Rábli Györgyi, a Fővárosi Pedagógiai Intézet zenei referense elmondta: a július 27-én záruló kurzus célja változatlan, gyermekek, illetve tanárok zenei írás- és olvasáskészségének Kodály-módszerrel való fejlesztése.2002-07-15 12:33:00 0
Arafat cáfolja az izraeli vádakatSzemérmetlen hazugságnak nevezte Jasszer Arafat palesztin elnök vasárnap az al-Dzsazíra arab hírtelevíziónak azokat az izraeli vádakat, amelyek szerint helyettesével, Mahmud Abbasszal dollármilliókat menekített külföldre, arra az esetre, ha száműzetésbe kellene vonulnia.2002-07-15 11:27:00 0
Wolfowitz nyugtatja és kecsegteti TörökországotPaul Wolfowitz amerikai védelmi miniszterhelyettes vasárnap Isztambulban azzal kecsegtette Törökországot, hogy egy bagdadi rendszerváltás nyomán helyreállhatnának a normális török-iraki gazdasági kapcsolatok.2002-07-15 11:19:00 0
Orbán Viktor: a polgári köröknek történelmi küldetése vanA polgári körök azt szeretnék, ha az emberek érthető elégedetlenségéből fakadó energiái az önkormányzati választások felé kanyarodnának, és azokon a helyeken ahol a polgári pártok nem indítanak jelölteket, ott a polgári körök állítsanak jelölteket - jelentette ki Orbán Viktor, volt miniszterelnök az m1 Aktuális című műsorában.2002-07-15 10:54:00 0
Deutsch Tamás: a szocialista képviselők valótlan vádakat fogalmaztak megOrbán Viktor törvénytisztelő állampolgárként levélben válaszol az Országgyűlés mentelmi bizottsága elnökének a levelére, mihelyt azt megkapja - nyilatkozta Deutsch Tamás péntek este.2002-07-15 10:40:00 0
Újabb támadás a Magyar Nemzet ellenTóbiás Józsefnek, az MSZP pártigazgatójának nyilatkozatát a Magyar Nemzet szerkesztősége tudatos provokációnak, és a lap elleni uszításnak tartja - tartalmazza a napilap közleménye.2002-07-15 10:30:00 0
Orbán Viktor a tettei alapján ítéli meg a miniszterelnökötHétfőn a Győrben tartandó Fidesz-frakcióülésen Áder János volt házelnököt fogom javasolni frakcióvezetőnek - közölte Orbán Viktor volt miniszterelnök az MTI-nek adott nyilatkozatában pénteken.2002-07-15 10:25:00 0
A kormánynak be kellene ismernie az államháztartás hiányára vonatkozó tévedésétGazdaságpolitikai hangsúlyváltást lát Varga Mihály, a Fidesz gazdasági kabinetjének vezetője a kormány pénteken ismertetett költségvetési irányelveiben, ami szerinte az infláció "lazább kezelésében" mutatkozik meg.2002-07-15 10:14:00 0
Harrach Péter: a szavazatvásárlás vezérli a kormány szociálpolitkájátA Fidesz szociális kabinetje aggódva tapasztalja, hogy az MSZP szociális programja veszélybe sodorja a polgári kormány által eddig elért eredményeket, mert nem társadalompolitikai célok, hanem a szavazatvásárlás szándéka vezérli - tartalmazza Harrach Péter közleménye.2002-07-12 17:22:00 0
Beszervezési kísérletEzerkilencszázötvenhét március 12-én tartóztattak le először, ezernyi, talán tízezernyi honfitársammal együtt. Autón érkeztek, éjszaka, és a gyűjtőfogházba vittek. Utunk egy erdőn vezetett keresztül. Katynról hallhattam már akkor, megfordult mindenesetre a fejemben, ezek itt kiszállítanak a kocsiból, tarkón lőnek, s azzal el lesz intézve a dolog. Nem így történt, hálaisten. Mégis csak Pesten voltunk, vidéken itt-ott gyilkosságok is megestek.2002-07-12 15:04:00 0
Október 20-án lesz az önkormányzati választásMádl Ferenc köztársasági elnök az alkotmányban foglalt jogkörénél fogva 2002. október 20-ra, vasárnapra tűzte ki a helyi önkormányzati választásokat - tudatta az államfő sajtóirodája pénteken közleményben.2002-07-12 15:01:00 0
A MÁÉRT kiürítésétől tart a FideszA Fidesz tart a július 17-re összehívott Magyar Állandó Értekezlet felhígulásától, mert szerinte nem egyértelmű, mi a legitimitás kritériumrendszere a kormány számára, azaz milyen alapon hívják meg a tanácskozásra a határon túli szervezeteket.2002-07-12 14:37:00 0
Az izraeli katonák fél évig a palesztin városokban maradnakAz izraeli hadsereg egy lapértesülés szerint akár fél évig is a Jordán folyó nyugati partvidékén újra megszállt palesztin városokban maradhat.2002-07-12 14:13:00 0
Brit részvételi tervek egy Irak elleni katonai akcióbanA brit hadsereg megkezdte az előkészületeket egy Irak elleni, az Egyesült Államok által irányított katonai akcióban való részvételre.2002-07-12 14:10:00 0
Welteke: a kilábalás megkezdődött, de még nem önfenntartóErnst Welteke, a német Bundesbank elnöke pénteken az euróövezet kilábalását fenyegető kockázatokról beszélt.2002-07-12 14:07:00 0
Szíjjártó Péter: az ifjúsági konvent megtette a tőle telhetőtAz Európai Unió jövőjével foglalkozó első ifjúsági konventen Brüsszelben az európai néppárti csoport helyettes vezetőjévé választották Szíjjártó Pétert.2002-07-12 13:00:00 0
Ombudsmani vizsgálat a tüntetések kapcsánAz elmúlt napokban megtartott demonstrációk kapcsán az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese hivatalból vizsgálatot indított pénteken - tudatta közleményében Takács Albert helyettes ombudsman.2002-07-12 12:51:00 0
Újságíró szervezetek a tüntetésekA rendkívüli helyzetekben érvényes "játékszabályok" kialakítása érdekében egyeztetést kezdeményez az országos és a budapesti rendőr-főkapitányság illetékeseivel három újságíró szervezet.2002-07-12 12:39:00 0
Néhány országban nem tartható az államháztartási célkitűzésAz euróövezet pénzügyminiszterei péntek reggeli brüsszeli nyilatkozatukban először ismerték el, hogy az idei évben a valutaunió néhány országában nem tartható az államháztartási célkitűzés. Ezért elsősorban a késlekedő fellendülést teszik felelőssé.2002-07-12 12:32:00 0
Erősödik a forint bankközi pénzpiaconA csütörtöki váratlanul jó magyar inflációs adat hatására egyértelműen erősödik a forint az euróval szemben a bankközi pénzpiacon.2002-07-12 12:31:00 0
A fiatalok jó leckét kaptak az előző rendszerrőlAz ország lakosságának megfélemlítésével vádolták az új kormányzatot csütörtökön Veszprémben a polgári körök által szervezett békés megmozdulás szónokai.2002-07-12 12:07:00 0
Ne Kovács László válaszoljon, ha Medgyessyt kérdezikA Medgyessy-vizsgálóbizottság elnöke, Balogh László MDF-es politikus pártja csütörtöki szegedi demonstrációjának szónokaként azt üzente az MSZP-nek, hogy Medgyessy Péter nagyon kemény és igazságos bizottság előtt fogja megvallani múltját.2002-07-12 12:05:00 0
Az ország egységének legfőbb akadálya maga a miniszterelnökAmiért itt vagyunk, az az, hogy a hazugságon kapott SZT-tiszt, Medgyessy Péter miniszterelnök mondjon le - ezzel vezette be a csütörtök este 19 órakor Budapesten, a Március 15. téren kezdődött, a polgári körök által kezdeményezett tüntetést Nagy Károly, a Veszprémi Konzervatív Polgári Kör vezetője.2002-07-12 11:53:00 0
Michel Barnier: az EU minden országa bővítéspártiAz Európai Bizottság regionális politikáért felelős biztosa szerint az EU július végén le tudja zárni Magyarországgal a csatlakozási tárgyalásokon a regionális politikára vonatkozó fejezetet, illetve annak intézményi részét.2002-07-12 11:43:00 0
Arafat és Peresz az erőszak ellenAz izraeliek és a palesztinok között két éve tartó erőszakhullám lezárását sürgette Jasszer Arafat, Simon Peresz pedig üdvözölte az Európai Unió "kis lépések diplomáciájára" vonatkozó javaslatait.2002-07-12 11:35:00 0
Nincs egyezség Szaddám megbuktatásárólA jordániai miniszterelnök csütörtökön cáfolta, hogy az Egyesült Államok segítséget kért volna Ammántól Szaddám Huszein iraki elnök rendszerének megdöntéséhez.2002-07-12 11:25:00 0
Újabb tüntetés Chávez elnök ellenTöbb százezren tüntettek csütörtökön Caracasban Hugo Chávez venezuelai elnök lemondását követelve. Az idén áprilisi sikertelen polgári-katonai puccskísérlet után a mostani immár az ötödik, és a legnagyobb tiltakozó megmozdulás.2002-07-12 11:22:00 0
Nagy haladást értek el a gazdasági stabilizációban az EU-tagjelöltekAz EU kelet- és közép-európai belépőjelöltjei nagy lépést tettek gazdaságaik stabilizálására, de a szerkezeti reformok és a központi banki függetlenség fenntartása továbbra is alapvető kihívás marad számukra - állapítja meg az Európai Központi Bank júliusi bulletinjében.2002-07-12 11:19:00 0
Szapáry: a csatlakozók zöme 2010-re lesz az eurózóna tagjaSzapáry György, az MNB elnökhelyettese úgy véli, hogy a jelenleg uniós jelölt 10 ország többsége 2010-ben lesz valószínűleg az euróövezet tagja - írta csütörtökön a Reuters.2002-07-12 11:10:00 0
Megkezdődött a XXIII. Kaláka FolkfesztiválA miskolci városháza díszudvarán a névadó együttes hangversenyével kezdődött meg csütörtökön a XXIII. Kaláka Folkfesztivál. Hétfőig - főként a Diósgyőri Vár színpadain - harminchét, többségében hazai zenekar koncertezik.2002-07-12 11:03:00 0
Házszabályellenes az őszi ülésezési rend tervezeteBalsai István és Rogán Antal szerint az Országgyűlés elnöke által előterjesztett, az őszi ülésezési rendre vonatkozó javaslat elfogadhatatlan.2002-07-11 16:02:00 0
A Demokrácia Központ jelentése I.2002-07-11 15:29:00 0
EKB: bizonytalanok a növekedési kilátásokAz Európai Központi Bank (EKB) csütörtökön közölte, hogy monetáris politikájában továbbra is tartja magát a kivárás gyakorlatához.2002-07-11 14:59:00 0
Az USA az euróövezet legnagyobb tőkeexport-célpontjaAz Egyesült Államok volt az euróövezetből külföldre irányuló közvetlen tőkebefektetések célpontja 1998 és 2001 között a valutauniós jegybank (EKB) csütörtökön közölt havi összeállítása szerint.2002-07-11 14:58:00 0
Az inflációs adat miatt erősödött a forintA júniusi inflációs adat közzétételének hatására 10 százalék fölé került a forint a sáv erős oldalán csütörtökön 10 órára a reggeli 8,6 százalékról.2002-07-11 14:57:00 0
Nemzetközi gyermekművészeti találkozóNyolc ország harminc csoportjának ezer táncosa, énekese, muzsikusa lép fel péntektől vasárnapig Balatonfüreden, a második nemzetközi gyermekművészeti fesztiválon - közölte az eseményt szervező művelődési ház illetékese.2002-07-11 14:56:00 0
Veterán járművek találkozója ÉrsekvadkertenVeterán járművek találkozóját rendezik meg a hét végén a Nógrád megyei Érsekvadkerten. Holakovszki István, a program szervezője elmondta: motorkerékpárok, teherautók és személygépkocsik egyaránt randevút adnak egymásnak Érsekvadkerten a Hősök terén.2002-07-11 14:55:00 0
Az iszlám világa KeszthelyenAz iszlám világa címmel kiállítás nyílt csütörtökön a keszthelyi Helikon Kastélymúzeumban; a tárlaton a kuvaiti Tareq Radzsab Múzeum 21 országból származó anyaga tekinthető meg.2002-07-11 14:54:00 0
Nem siet az eurócsatlakozással az új cseh kormányAz új cseh pénzügyminiszter azzal számol, hogy hazája az évtized végén csatlakozik az euróövezethez.2002-07-11 14:06:00 0
A kormány intézkedései kárt okoznak a családi gazdaságoknakA kormány intézkedéseivel - programjával ellentétesen - rontja a családi gazdaságok és vállalkozások helyzetét - mondta Boros Imre az MDF gazdasági kabinetjének vezetője, parlamenti képviselő csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.2002-07-11 14:03:00 0
Bokros-csomag várható Bokros Lajos nélkülVeszélybe került a Fidesz-vezette kormány által megvalósított otthonteremtési támogatás, a kormány nyilatkozatai és tettei arra utalnak, hogy le akarják állítani a Széchenyi-tervet - jelentették ki fideszes képviselők csütörtökön tartott sajtótájékoztatójukon.2002-07-11 12:51:00 0
Mádl Ferenc DubrovnikbanMádl Ferenc köztársasági elnök, aki Stipe Mesic horvát államfő meghívására részt vesz a Dubrovniki Nyári Játékok megnyitóján, szerda este eszmecserét folytatott vendéglátójával.2002-07-11 10:34:00 0
Felállhat a Medgyessy Péter múltját vizsgáló bizottságAz Országgyűlés 315 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 2 tartózkodás mellett elfogadta a miniszterelnök titkosszolgálatokkal összefüggő tevékenységének és múltjának tényeit és következményeit vizsgáló bizottság felállításáról szóló - MDF-es képviselők által benyújtott - határozati javaslatot.2002-07-10 16:25:00 0
Bankvezető a Fidesz-MDF polgármester-jelöltje VeszprémbenA Kinizsi Takarékszövetkezet elnöke, a 39 éves közgazdász Lakatos Antal a Fidesz, az MDF és az MKDSZ közös polgármester-jelöltje Veszprémben - jelentette be Bernáth Ildikó, a Fidesz veszprémi elnöke sajtótájékoztatón, szerdán.2002-07-10 16:23:00 0
Polgárok demonstráltak SárospatakonSárospataki polgárok magánemberként megszervezett demonstrációt tartottak kedd este a városban, amelyen a körülbelül 150 résztvevő a szavazatok újraszámlálását és Medgyessy Péter kormányfő, valamint a kabinet távozását követelte.2002-07-10 16:20:00 0
Schmitt Pál: a kampánynak a budapestiekről kell szólniaElfogadja Gy. Németh Erzsébet szocialista főpolgármester-jelölt meghívását jövő csütörtökre a Béke szállóba Schmitt Pál, aki a polgári erők támogatásával függetlenként indul az őszi önkormányzati választásokon.2002-07-10 16:06:00 0
Az EU bizottsága jóváhagyta az agrárreform-tervetAz ádáz francia ellenkezés közepette az EU bizottsága jóváhagyta az évente 40 milliárd eurót - a teljes EU-költségvetés csaknem felét - felemésztő közös agrárrendtartás radikális átalakításáról kidolgozott, az uniós bővítés finanszírozhatósága szempontjából elengedhetetlennek tartott tervezetet - mondta szerdán, még a csomag részletes ismertetése előtt a brüsszeli bizottság szóvivője.2002-07-10 15:58:00 0
Turi-Kovács Béla: indokolatlan volt a rendőri fellépésA Kisgazda Polgári Egyesület (KPE) fontolóra veszi, hogy az Alkotmánybírósághoz fordul, mert álláspontja szerint alkotmánysértő a rendezvények rendjének biztosítását szabályozó belügyminisztériumi rendelet.2002-07-10 15:39:00 0
Kedden megnyílik a nagyközönség előtt a Sándor-palotaJövő hét keddtől ismét látogatható lesz a budavári Sándor-palota; a nagyközönség a korábbiakhoz hasonlóan ingyenesen, de szűkített, heti háromnapos nyitvatartási rend szerint tekintheti meg a felújított épületet - tudatta szerdán a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma.2002-07-10 15:14:00 0
Cselló a Szegedi Vadaspark új lakójaBőgőmajom született a Szegedi Vadasparkban; a faj ritkasága miatt az esemény igazi szenzációnak számít.2002-07-10 15:10:00 0
Rendkívüli választás lesz MontenegróbanMontenegróban rendkívüli választásokat tartanak: a kormányoldal és az ellenzék kedden egyetértésre jutott abban, hogy a választás jelenti az egyetlen kiutat a hónapok óta tartó kormányválságból.2002-07-10 15:01:00 0
Újabb támadásokkal fenyegetőzik az al-KaidaAz al-Kaida hálózat hamarosan csapást mér amerikai célpontokra szerte a világon és az Egyesült Államokban. Ezt az al-Kaida szóvivője jelentette ki egy algériai lapnak.2002-07-10 14:57:00 0
Kövér László a rendszerváltás hazugságairól2002-07-10 12:40:00 0
Magyar kiállítás Strasbourgban"Árpádházi Szent Erzsébet nyomában" címmel kiállítás nyílt kedden este Strasbourgban az Európa Tanács (ET) melletti állandó magyar képviselet, a helyi Olasz Intézet és a városi önkormányzat támogatásával.2002-07-10 11:53:00 0
Játékvilág - kiállítás az Erdős Renée HázbanRégi korok játékai mellett kortárs magyar formatervező iparművészek munkáiból nyílik kiállítás Játékvilág címmel szombaton Budapesten, az Erdős Renée Házban.2002-07-10 11:52:00 0
Tizenötmillióból egy"Próbálom megmérni a súlyt, amely a vállamon van, s most ezt nehezebbnek érzem, mint a miniszterelnöki volt" - állítja lapunknak adott rendhagyó interjújában Orbán Viktor. A polgári kormány miniszterelnökét ezúttal nem napi politikai ügyekről faggattuk: olyan kérdésekre kerestük a választ, amelyek túlmutatnak egy-egy kormányzati cikluson. Jelentés mindez arról a belső határvidékről, ahol a haza ügyei, a tizenötmillió magyar iránt érzett felelősség és a személyes érzelmek, intuíciók szinte kibogozhatatlanul fonódnak egymásba.2002-07-10 11:13:00 0
Felmérés az EU-csatlakozás támogatottságárólHa most rendeznék a népszavazást az EU-csatlakozásról, Magyarországon a résztvevők 84, Lengyelországban 66, Csehországban pedig 63 százaléka mondana igent - tűnik ki a három országban egyidejűleg elvégzett május végi közvélemény-kutatásból.2002-07-09 16:13:00 0
Polgári körökben nem születnek központi döntésekHende Csaba szerint Kerényi Imre, a Madách Színház igazgató-főrendezője a magánvéleményét közölte, amikor hétfő este Egerben azt mondta, hogy a polgári körök mozgalom meg kívánja vásárolni az egyik országos kereskedelmi televíziót.2002-07-09 16:10:00 0
Az MSZP titokban akarja tartani a miniszterelnök múltjátAz MSZP meg akarja akadályozni a miniszterelnök múltját vizsgáló, ellenzéki kezdeményezésű bizottság működését - jelentette ki Demeter Ervin országgyűlési képviselő a párt keddi, budapesti sajtótájékoztatóján.2002-07-09 16:05:00 0
Módosították a médiatörvénytA médiatörvény jogharmonizációs célú, kedden a parlament által elfogadott, kétharmados többséget igénylő módosítása lehetővé teszi az audiovizuális fejezet ideiglenes lezárását Magyarországnak az Európai Unióval folytatott csatlakozási tárgyalásain.2002-07-09 16:03:00 0
Elutasított ellenzéki javaslatokAz Országgyűlés elfogadta az elnöki jogkörben előterjesztett napirendi ajánlást kedden, nem szavazta meg viszont a napirend kiegészítésére tett ellenzéki javaslatokat, így szerdán nem lesz plenáris ülés.2002-07-09 14:20:00 0
Kövér László: erkölcsi válságban van a magyar demokráciaA keddi napirend előtti felszólalásokban - egy kivétellel - a múlt heti, csütörtöki budapesti demonstrációkkal, illetve az az elleni rendőri fellépéssel foglalkoztak a képviselők a parlamentben.2002-07-09 14:18:00 0
Szakmai alapra helyeződik az M3-as autópálya nyomvonalvitájaA Fidesz - Magyar Polgári Párt nyíregyházi önkormányzati képviselőcsoportja örül annak, hogy a korábbi - a frakció szerint elsősorban a jelenlegi kormánypártok által kirobbantott - politikai jellegű csatározások helyett szakmai alapra helyeződik az M3-as autópálya nyomvonalvitája - áll a szervezet keddi közleményében.2002-07-09 14:11:00 0
MDF: ne éljen senki a polgári engedetlenség eszközévelAz MDF parlamenti képviselőcsoportja határozottan felkér mindenkit, hogy ne éljen a polgári engedetlenség eszközével, mert az nem szolgálja az ország stabilitását - tartalmazza a demokrata fórum frakciójának közleménye.2002-07-09 14:08:00 0
Megalakult az Afrika Unió- Büszkeséggel teli, de egyben kihívást jelentő pillanathoz érkeztünk - állapította meg Thabo Mbeki dél-afrikai elnök, megnyitva az Afrikai Unió első csúcstalálkozóját.2002-07-09 14:03:00 0
Mélyponton az infláció CsehországbanA korona erősödése miatt gyakorlatilag megszűnt az infláció Csehországban, s ez erősíti a közeli további jegybanki kamatcsökkentésbe vetett piaci meggyőződést.2002-07-09 13:57:00 0
Részvénytársasággá alakult a BÉTA Budapesti Értéktőzsde Részvénytársaságot június 30-ával bejegyezte a Fővárosi Bíróság mint cégbíróság; az rt. vezérigazgatójává Horváth Zsoltot választotta a BÉT igazgatósága első, hétfői ülésén - jelentette be Horváth Zsolt kedden Budapesten sajtótájékoztatón. A tőzsde igazgatóságának elnöke Jaksity György, a felügyelőbizottság elnöke Katona Zsolt lett.2002-07-09 13:53:00 0
Szükség van egy konzervatív közszolgálati televízióraKerényi Imre közlése szerint a Polgári Körök Mozgalom meg kívánja vásárolni az egyik országos kereskedelmi televíziót.2002-07-09 10:37:00 0
Az MDF-frakció szerint eltúlzott volt a rendőri fellépésA Magyar Demokrata Fórum parlamenti frakciója szerint a rendőrség túlreagálva, aránytalan erővel lépett fel július 4-én a budapesti demonstrációk résztvevőivel szemben.2002-07-09 10:35:00 0
A Benes-dekrétumok nincsenek összhangban Európa szellemiségévelNégy osztrák tartomány kormányzója és Bajorország tartományi kormányának szövetségi és Európa-ügyi minisztere a Benes-dekrétumok eltörlését követelte hétfőn Európa-politikai találkozóján az ausztriai Mondsee-ben.2002-07-09 10:28:00 0
Kavan lesz az ENSZ-közgyűlési ülésszak elnökeAz ENSZ Közgyűlése hétfőn Jan Kavan cseh miniszterelnök-helyettes, külügyminiszter személyében megválasztotta a szeptember 10-én kezdődő új közgyűlési ülésszak elnökét.2002-07-09 10:21:00 0
Cseh koalíciós megállapodás a tárcák elosztásárólA Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) és a jobbközép Koalíció hétfőn este megegyezett az új cseh kormány személyi összetételében.2002-07-09 10:19:00 0
Bush Szaddám Huszein megbuktatását terveziGeorge Bush amerikai elnök hétfői sajtóértekezletén kijelentette, hogy az Egyesült Államok "minden rendelkezésére álló eszközt" igénybe kíván venni Szaddám Huszein iraki elnök megbuktatása érdekében.2002-07-09 10:11:00 0
Pénzügyi botrányok az Egyesült ÁllamokbanGeorge Bush amerikai elnök hétfőn - az elmúlt időszakban kirobbant nagyvállalati pénzügyi botrányok, így a legutóbbi WorldCom-eset kapcsán - sajtóértekezleten hangsúlyozta: a korporációs vezetők felelősséggel tartoznak azért, hogy a társadalomban ne rendüljön meg a szabad vállalkozás rendszerébe vetett bizalom.2002-07-09 10:09:00 0
Folytatódik a közvetlen izraeli-palesztin párbeszédNabíl Saat palesztin nemzetközi együttműködési miniszter az al-Dzsazíra arab hírtelevíziónak megerősítette, hogy több hónapos szünet után folytatódik a közvetlen izraeli-palesztin párbeszéd.2002-07-09 10:03:00 0
Paks és Géderlak a Virágos városok európai döntőjébenAz Európai Virágos Városok és Falvak nemzetközi versenyének döntőjébe két magyar település kerül: a városok közül Paks, a községek közül pedig a Pakstól néhány kilométerre lévő Géderlak.2002-07-09 09:55:00 0
Hunyadi László a Ferencvárosi Ünnepi Játékok műsoránHarminc év után szerepel ismét szabadtéri színházi előadáson Budapesten Erkel Ferenc: Hunyadi László című operája; ezúttal a Ferencvárosi Ünnepi Játékokon mutatják be, a IX. kerületi Bakáts téren.2002-07-09 09:53:00 0
Visegrádi Palotajátékok - tizenhetedszerA Dunakanyar legrangosabb nyári rendezvényeként pénteken kezdődik a Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok immár tizenhetedik, háromnapos eseménysorozata.2002-07-09 09:51:00 0
Titkos izraeli-palesztin tárgyalások RómábanTitkos izraeli-palesztin béketárgyalások folytak tavaly augusztustól decemberig Rómában, ezeket azonban Ariel Saron izraeli kormányfő félbeszakíttatta.2002-07-08 18:39:00 0
Pokorni Zoltán magas erkölcsi mércét állított a politikai élet szereplői eléA Fidesz parlamenti frakciója nem támogatja azt a kormánypárti módosító javaslatot, amely "gyakorlatilag ellehetetleníti a Medgyessy Péter múltjának feltárására hivatott vizsgálóbizottság működését"; a testület működésére szerintük rövid határidőt szabó indítvánnyal kapcsolatban az Országgyűlés keddi ülésén név szerinti szavazást kezdeményeznek.2002-07-08 18:38:00 0
Tiltakozó demonstrációt tervez a MagoszOrszágos tiltakozó demonstrációt szervez a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) július 15-én, amennyiben a következő napokban a kormány nem változtatja meg javaslatait a földtörvény és a Nemzeti Földalap módosításáról - jelentette be a Győr-Moson-Sopron Megyei Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek elnöke hétfőn Győrött sajtótájékoztatón.2002-07-08 18:35:00 0
Salgó László jelen megbízatásában sem tud tisztességesen helytállniSajnálatos, de nem meglepő, hogy Salgó László országos rendőrfőkapitány nem jelent meg az Országgyűlés Emberi Jogi, Kisebbségi és Vallásügyi Bizottság által kezdeményezett mai meghallgatáson.2002-07-08 17:51:00 0
A hallgatók nagy tömege joggal érezheti majd magát becsapottnakPósán László fideszes országgyűlési képviselő hétfőn Debrecenben tartott sajtótájékoztatóján tákolmánynak nevezte a költségvetés módosítására benyújtott "salátatörvényt".2002-07-08 17:50:00 0
Budapesten tárgyal a Zsidó Világkongresszus elnökeFontos tesztje a magyar demokráciának, hogyan gondoskodik a kisebbségeiről - mondta hétfőn a Zsidó Világkongresszus elnöke Budapesten.2002-07-08 17:47:00 0
Az EU menetrend szerinti bővítésére számít Jack StrawKeddi budapesti látogatása során Jack Straw brit külügyminiszter meg kívánja erősíteni, hogy Nagy-Britannia határozottan támogatja az Európai Unió kibővítését és ezen belül Magyarország csatlakozását.2002-07-08 17:44:00 0
Arafat hat hónapon belül távozni kényszerülhetIzraelben arra számítanak, hogy Jasszer Arafat palesztin vezető hat hónapon belül annyira elszigetelődik, hogy még kiutasítására sem lesz szükség.2002-07-08 17:37:00 0
A jegybanki kamatemelés hozzájárul az infláció csökkentéséhezA Magyar Nemzeti Bank a jegybanki kamatemeléssel a piaci bizonytalanság oldásához kívánt hozzájárulni; a lépést alapvetően a forint elmúlt napokbeli gyengülése, illetve a lengyel és a dél-amerikai pénzügyi helyzet indokolta - hangsúlyozta Járai Zsigmond jegybanki elnök hétfőn az MNB Monetáris Tanácsának kamatemelő döntését követően.2002-07-08 17:34:00 0
Ötven bázispontos kamatemelést hajtott végre az MNBA Magyar Nemzeti Bank a Monetáris Tanács döntése alapján július 9-ei hatállyal 50 bázisponttal 9,5 százalékra emeli a jegybanki alapkamatot - tudatta hétfőn az MNB.2002-07-08 17:34:00 0
Szécsi Gábor a Fidesz kecskeméti polgármester-jelöltjeSzécsi Gábort, a város jelenlegi első számú vezetőjét indítja ismét polgármester-jelöltként a Fidesz Kecskeméten az őszi helyhatósági választásokon - jelentették be a párt helyi szervezetének hétfői sajtótájékoztatóján.2002-07-08 14:53:00 0
Bikavérünnep EgerbenEger Város Hegyközsége július 12-14. között rendezi meg - immár 6. alkalommal - az egri bikavér Szent Donát napi ünnepét.2002-07-08 14:42:00 0
Alkotmány egy erősebb Európa érdekébenSzájer József, az Európai Konvent Fidesz által delegált tagja szerint szükség van arra, hogy létrejöjjön az Európai Unió alkotmányos alapdokumentuma.2002-07-08 14:09:00 0
Az elmúlt hét eseményeit értékeli ülésén a Fidesz-frakcióDeutsch Tamás általános frakcióvezető-helyettes vezeti a Fidesz képviselőcsoportját július 15-ig, amikor az egész napos frakcióülésen megválasztják a múlt héten lemondott Pokorni Zoltán utódját.2002-07-08 14:07:00 0
Felül kell vizsgálni a 4-es metró tervezett nyomvonalátFelülvizsgáltatná a fővárosi 4-es metró nyomvonalát Illés Zoltán, az Országgyűlés Környezetvédelmi Bizottságának fideszes alelnöke, aki ennek megvalósulása érdekében Kóródi Mária környezetvédelmi és vízügyi miniszterhez fordul.2002-07-08 13:53:00 0
Brit részvételi tervek egy Irak elleni katonai akcióbanKiszivárgott értesülések szerint Nagy-Britannia jelentős erőkkel támogatná az Egyesült Államokat egy Irak elleni katonai akcióban.2002-07-08 13:42:00 0
Karzai panaszkodik a pakisztáni titkosszolgálatraAz afgán kormány nehezményezte, hogy a pakisztáni titkosszolgálat továbbra is számos afganisztáni milíciavezért pénzel.2002-07-08 13:39:00 0
További támadásokkal fenyeget az al-KaidaSem a brit belügyminisztérium, sem a titkosszolgálat nem volt hajlandó kommentálni hétfőn azt az amerikai sajtóértesülést, amely szerint családjával együtt Nagy-Britanniában rejtőzködik az al-Kaida terrorszervezet egyik magas rangú képviselője, aki korábban Oszama bin Laden "európai nagykövete" volt.2002-07-08 13:17:00 0
Szerdán emelkedik az üzemanyagok áraA motorbenzinek árát négy forinttal, a gázolajét 2 forinttal emeli szerdán a Mol Rt. - közölte hétfőn az olajtársaság.2002-07-08 13:12:00 0
Martonosi György indul Makón a városvezetőségértMartonosi György fideszes parlamenti képviselőt indítja Makó polgármesteri posztjáért a Hajrá Makó! Polgári Körök Egyesülete a Fidesz, a Fidelitas, az MDF és az MKDSZ egyetértésével és támogatásával - jelentették be az egyesület első nagygyűlésén péntek este a Maros-parti városban.2002-07-08 12:09:00 0
Martonyi János: morális zavarban van az országMartonyi János volt külügyminisztert választotta elnökévé a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület szombaton Budapesten megtartott közgyűlésén. Granasztói György eddigi elnök és az elnökség lemondott, mert mandátumuk lejárt.2002-07-08 12:06:00 0
NATO-tagságra pályázók kormányfői találkozójaA NATO-tagságra pályázó kilenc állam miniszterelnöke azt szeretné, hogy országaik még ebben az évben kapjanak meghívást a védelmi szövetségbe.2002-07-08 12:02:00 0
Összecsapás az Orániai rend felvonulásánIdén sem múlt el összecsapások nélkül a protestáns Orániai rend hagyományos vasárnapi felvonulása az észak-írországi Portadown városában.2002-07-08 11:59:00 0
Szlovák kereszténydemokraták az EPP-benFelvették az Európai Néppárt (EPP) tagjainak sorába a Szlovák Kereszténydemokrata Mozgalmat (KDH) - jelentette be pénteken Pozsonyban Wim van Velzen, az EPP kelet-európai kapcsolatokat felügyelő alelnöke.2002-07-08 11:57:00 0
Jörg Haider az iraki külügyminiszterrel találkozottNadzsi Szabri iraki külügyminiszter Kofi Annan ENSZ-főtitkárral folytatott bécsi tárgyalásai után szombaton magánlátogatást tett Karintiában, ahol fogadta őt Jörg Haider osztrák szabadságpárti politikus, a dél-ausztriai tartomány főnöke.2002-07-08 11:54:00 0
Magyarország államformája főcsoportfőnökségAmit 12 éve elmulasztottunk, most kell megtenni: Magyarországon olyan ügynöktörvényre van szükség, amely nemcsak feltárja, hanem le is zárja a múltat - jelentette ki Rogán Antal pénteken este Debrecenben, a Magyar Fájdalom Szobra mellett rendezett piroslapos tüntetésen.2002-07-08 11:43:00 0
Fontos, hogy ne az indulat vezérelje a polgári köröketAz őszi önkormányzati választásokra történő mozgósításra, saját jelöltek állítására hívta fel Kövér László, a Fidesz választmányi elnöke a zalai polgári köröket azok első, zalaegerszegi találkozóján, szombaton.2002-07-08 11:40:00 0
A kormány lehetetlen helyzetbe hozta Horn GyulátAlkotmányos válság nem értelmezhető ellenzék és kormány viszonyában - közölte Orbán Viktor volt miniszterelnök, aki vasárnap kéthetes ázsiai tartózkodás után a Ferihegyi repülőtéren válaszolt újságírók kérdéseire.2002-07-08 11:28:00 0
Várhegyi Attila: a kormánypártok a felelősek a helyzetértVárhegyi Attila szerint meglehetősen érdekes, hogy a kormánytöbbséget adó MSZP és SZDSZ a csütörtöki tüntetés kapcsán a felelősöket és nem a szervezőket keresi.2002-07-08 11:26:00 0
Életbe lépett a palesztin "alkotmány"A Palesztin Hatóság vasárnap bejelentette, hogy életbe lépett a palesztin "alkotmány", amely egy pluralizmuson alapuló, független igazságszolgáltatással rendelkező palesztin állam létrehozását irányozza elő és Jeruzsálemet teszi meg fővárossá.2002-07-08 11:17:00 0
Az amerikai főtisztek a hagyományos erők kivonását sürgetikMagas rangú amerikai tisztek szorgalmazzák, hogy az Egyesült Államok vonja ki fegyveres erői hagyományos egységeihez tartozó katonáit Afganisztánból - jelentette vasárnapi számában a The Washington Post.2002-07-08 11:01:00 0
Megölték Abdul Kadir afgán alelnökötIsmeretlen fegyveresek szombaton meggyilkolták Abdul Kadirt, Afganisztán pastu nemzetiségű alelnökét, a kormány közmunkaügyi miniszterét.2002-07-08 10:58:00 0
AIDS-világkonferencia BarcelonábanAz új gyógyszerek, azok újszerű alkalmazása, valamint a HIV-fertőzött betegek könnyebb elérhetősége a fő témája a XIV. nemzetközi AIDS-konferenciának, amely vasárnap este nyílt meg a spanyolországi Barcelonában.2002-07-08 10:55:00 0
Legyező-kiállítás nyílik a Nagytétényi KastélymúzeumbanA hiúság szele címmel legyező-történeti kiállítás nyílik Budapesten, a Nagytétényi Kastélymúzeumban július 16-án - közölték a szervezők.2002-07-08 10:53:00 0
Állatvédők tiltakozása a bikafuttatás ellenA híres pamplonai bikafuttatás előtt két nappal állatvédők tiltakoztak a látványosság ellen pénteken az észak-spanyolországi városban.2002-07-05 18:05:00 0
Készül az Irak elleni támadás terveMár előrehaladott állapotban van az amerikai terv Irak megtámadására. Katonák és tengerészgyalogosok tízezrei támadnának három fronton, földön, vízen, levegőben - jelentette pénteki számában a The New York Times.2002-07-05 17:35:00 0
Megkezdi aláírásgyűjtési akcióját a FidelitasBár az Országos Választási Bizottság (OVB) megsemmisítette a Fidelitas népi kezdeményezésének a szavazólapok újraszámlálását szorgalmazó pontját, a Fidesz ifjúsági társszervezete - amint a határidők lejárta lehetővé teszi - megkezdi aláírásgyűjtési akcióját, hogy a következő választások szavazólapjait meg lehessen őrizni.2002-07-05 17:25:00 0
Eltérő vélemények Horn Gyula kitüntetése ügyébenMedgyessy Péter és Mádl Ferenc véleménye eltér Horn Gyula volt kormányfő kitüntetése ügyében - közölték pénteken a köztársasági elnöki hivatal sajtóosztályán.2002-07-05 17:18:00 0
Mádl Ferenc: a demokrácia értékeit mindnyájunknak védeni kellMegnyugtató, hogy valamennyi közjogi intézmény és minden parlamenti párt tisztában van azzal, hogy egy törvénytelen megmozdulás semmilyen formában sem elfogadható - hangsúlyozta Mádl Ferenc köztársasági elnök a csütörtöki budapesti demonstrációk kapcsán.2002-07-05 17:16:00 0
Orbán Viktor lejáratásával próbálkozik az MSZPVárhegyi Attila, a Fidesz pártigazgatója gyalázatos lejárató akciónak tartja Szabó Lukács Orbán Viktor múltjára vonatkozó állításait, amellyel szerinte az egykori országgyűlési képviselő azt sejteti, a volt kormányfő a III-as főcsoportfőnökség hálózati személye volt.2002-07-05 17:02:00 0
Zöld út a Fidelitas népszavazási kezdeményezéseinekA Fidelitas három kérdése közül kettőben megkezdheti a népszavazás kiírásához szükséges aláírások gyűjtését; a Hajrá Magyarország! mozgalom és a MIÉP földtörvénnyel kapcsolatos népszavazási kezdeményezéseiről csak a jövő héten dönt az Országos Választási Bizottság.2002-07-05 16:56:00 0
Válságtanácskozás BelfastbanNem hozott ugyan áttörést az északír feszültség enyhítéséről és ennek kapcsán a békefolyamatot 1998-ban elindító nagypénteki egyezmény életben tartásáról csütörtökön Belfastban rendezett válságtanácskozás, a felek mindazonáltal elkötelezték magukat a folyamat fenntartása mellett.2002-07-05 16:43:00 0
Az EU elégedett az ENSZ-misszió meghosszabbításávalAz Európai Unió elégedett azzal, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa szerdán 12 nappal meghosszabbította a világszervezet boszniai rendőri missziójának mandátumát - közölte csütörtökön Per Stig Moeller, a soros EU-elnök Dánia külügyminisztere.2002-07-05 16:35:00 0
Titkos Saron-Bush béketervAriel Saron izraeli miniszterelnök titkos béketervről állapodott meg George W. Bush amerikai elnökkel, de részleteket még nem hozott nyilvánosságra belőle.2002-07-05 16:32:00 0
Leváltották a palesztin biztonsági erők főnökétA kezdeti ellenszegülés után Dzsibril Radzsúb, a ciszjordániai palesztin biztonsági erők eddigi főnöke beletörődött leváltásába, és elfogadta Jasszer Arafat palesztin elnöktől a cserébe felkínált dzseníni kormányzói posztot.2002-07-05 16:29:00 0
Karzai: az amerikaiaknak egyeztetniük kellene KabullalHamid Karzai afgán elnök csütörtökön nyomatékosan kérte az Egyesült Államokat, hogy a hét eleji téves bombázás tanulságaként még inkább egyeztesse Kabullal hadműveleteit.2002-07-05 16:26:00 0
Magyar kulturális hét LondonbanA magyar kultúra rendkívül gazdag, sokszínű és koncentrált megjelenítésére nyílik lehetőség péntektől Londonban, ahol a legnagyobb nyári nemzetközi kulturális fesztiválok, a Greenwich és Dockland fesztivál keretében egy héten keresztül Magyarország lesz a fókuszban.2002-07-05 16:19:00 0
A polgári körök valódi rendszerváltozást akarnakA Szövetség a Nemzetért Polgári Kör szerint "az elmúlt hetek eseményei egyértelműen azt mutatják, hogy a hatalomra került pártok és holdudvaruk demokratikus eszközök használatával lopakodó diktatúrát valósítanak meg, amely ellen parlamenti módszerekkel alig lehet fellépni"2002-07-05 16:09:00 0
Belső elhárítóként is dolgozott Salgó LászlóBalsai István szerint az a dokumentum, amely szerint a jelenlegi országos rendőrfőkapitány 1985-ben "megbízható, ellenőrzött forrásként működött közre a belső elhárításban", ellentmondani látszik annak, amit Salgó László saját állambiztonsági tevékenységéről elmondott.2002-07-04 18:51:00 0
A Fidesz szükségesnek tartja a MÁÉRT összehívásátA Fidesz elfogadhatatlannak tartja Bársony András külügyminisztériumi politikai államtitkár azon nyilatkozatát, mely szerint a kedvezménytörvény módosításával változtatni kell az ajánlóirodák státusán, mivel az Szlovákia számára gondot okoz.2002-07-04 18:12:00 0
Megkezdődött a X. kárpátaljai nyári szabadegyetemCsontos (Kosztrino) kárpátaljai hegyi üdülőhelyen csütörtökön megkezdődött a X. kárpátaljai nyári szabadegyetem, amelynek résztvevői a kisebbségben élő magyarságot érintő kérdéseket vitatnak meg magyarországi és ukrajnai politikusok, szakemberek részvételével.2002-07-04 18:10:00 0
A KPE hajlandó csatlakozni az agrárdemonstrációhozA Kisgazda Polgári Egyesület (KPE) minden törvényes eszközt fel kíván használni annak érdekében, hogy a magyar föld semmiképpen se kerülhessen spekulánsok vagy külföldiek kezére - áll a szervezet csütörtöki közleményében.2002-07-04 17:35:00 0
Szegedi Nyári FesztiválSzeged ezen a nyáron is számos kulturális rendezvénnyel várja a városba érkező és itt élő polgárokat - mondta Ványai Éva, Szeged alpolgármestere csütörtöki sajtótájékoztatóján, a Szegedi Nyári Fesztivál programjait ismertetve.2002-07-04 17:25:00 0
Törvénybe ütközőek az utcai megmozdulásokA Fidesz elnöksége az utcai tüntetések kapcsán egyértelműen az MSZP-t és az SZDSZ-t teszi felelőssé, mondván, a két kormánypárt lesöpörte az asztalról a szavazólapok megőrzésére, illetve újraszámlálására vonatkozó alkotmányos kezdeményezéseket.2002-07-04 17:19:00 0
Emberi katasztrófa a megszállt területekenA palesztin területek lakosságának katasztrofális helyzetére hívta fel a figyelmet csütörtökön egy izraeli ellenzéki baloldali politikus. A kormány egy szélsőjobboldali minisztere eközben Jasszer Arafat palesztin vezető meggyilkolására szólított fel.2002-07-04 16:48:00 0
Késik az euró bevezetése Nagy-Britanniában?Londoni sajtóértesülések szerint későbbre, minden valószínűség szerint 2005-2006-ra halasztják az euróhoz való brit csatlakozásról tervezett népszavazást. A brit kormány máris cáfolta, hogy változott volna a hivatalos európolitika.2002-07-04 16:21:00 0
Az üldözött példát mutatott az üldözőnekA Magyar Kereszténydemokrata Szövetség Országos Elnöksége és országgyűlési képviselői bizalmukról biztosítják Pokorni Zoltánt. A Fidesz elnökének és frakcióvezetőjének lemondása erkölcsi érzékről és politikai bölcsességről tanúskodik.2002-07-04 16:07:00 0
Elhárítás SzegedenKét éve a Magyar Örökség kitüntető címet kapta meg a szegedi Tiszatáj című folyóirat, amely a hetvenes-nyolcvanas években a magyar szellemi élet egyik központja volt. Szerkesztői nem helyi, hanem országos, sőt összmagyar irodalomban gondolkodtak. Miközben annak idején a lap körül botrány botrányt követett, egy hároméves hírszerzői kiképzést kapott, ambiciózus fiatalember elindult a pályán, s 1977-től 1987-ig közelről láthatta a magyar irodalom szabadságküzdelmét. Az illető Salgó László nemrég kinevezett országos rendőrfőkapitány.2002-07-04 16:06:00 0
Továbbra is számít Pokorni Zoltánra a FideszSem politikai, sem morális indoka nem volt Pokorni Zoltánnak a lemondásra, emberi indokait viszont megérti és tudomásul vette a Fidesz elnöksége - közölte Áder János, a párt ügyvezető elnöke a Budapesten tartott csütörtöki sajtótájékoztatóján.2002-07-04 16:04:00 0
Nem késhet az EU keleti bővítéseDánia az Európai Unió soros elnökeként nem engedi majd meg, hogy bármely tagjelölt ország késleltesse a bővítés folyamatát - jelentette ki szerdán Bukarestben Erik Bom, Dánia romániai nagykövete.2002-07-04 15:53:00 0
Agrárdemonstrációt tervez a MagoszOrszágos agrárdemonstrációt szervez a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) a termőfölddel kapcsolatos törvénymódosítások parlamenti elfogadása előtt, amennyiben az Országgyűlés nem változtat a jelenlegi javaslatokon - jelentette be Jakab István, a Magosz elnöke szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.2002-07-04 15:50:00 0
Könnyítések a palesztinok számáraAz izraeli biztonsági kabinet ötezer palesztin számára engedélyezte, hogy ismét munkát vállaljon Izraelben, és kilátásba helyezte a kijárási tilalom fokozatos feloldását is a palesztin területeken.2002-07-04 14:17:00 0
Nézeteltérések az Izraeli Munkapárton belülAvraham Burg, az izraeli parlament munkapárti elnöke azzal vádolta pártjának vezetőjét, Benjamin Ben Eliezer védelmi minisztert, hogy hagyja magát Ariel Saron Likud párti miniszterelnök "lakájává" alacsonyítani.2002-07-04 14:17:00 0
A gyógyturizmus éve lesz 2003A gyógyturizmus éve lesz 2003 a Magyar Turizmus (MT) Rt.-nél - mondta Behringer Zsuzsanna, a Magyar Turizmus Rt. piac- és hatékonyságelemzési igazgatója szerdán Budapesten a jövő évi marketingkoncepció bemutatóján.2002-07-04 14:15:00 0
Földünk a magasból - légi fotók a Felvonulási térenFöldünk a magasból címmel Yann Arthus-Bertrand francia fényképész légi felvételeiből nyílik kiállítás Párizs, London, Tokió és New York után a budapesti Felvonulási téren pénteken - hangzott el a különleges tárlat szerdai sajtótájékoztatón, Budapesten.2002-07-04 14:14:00 0
Az unió elítéli a brit euróellenes reklámkampánytAz EU brüsszeli bizottsága szerdai nyilatkozatában "megvetendőnek" minősítette azt az előző este Londonban bemutatott reklámot, amelyben az euró elleni brit kampány szervezői az euró támogatóit Adolf Hitlerhez hasonlították.2002-07-04 14:13:00 0
A válság miatt előbbre hozzák az argentin elnökválasztástEduardo Duhalde argentin elnök kedden bejelentette: hat hónappal előbbre hozza az elnökválasztást, hogy "a nép szavazataival megerősített új kormány végrehajthassa a tartós gazdasági fejlődéshez szükséges reformokat".2002-07-04 12:29:00 0
Brit-északír kormányfői tárgyalásokÉszak-Írország miniszterelnöke arra szólította fel Tony Blair brit kormányfőt, hogy tegyen határozott lépéseket az erőszak megfékezésére a tartományban.2002-07-04 12:25:00 0
Az EU kész átvenni a nemzetközi rendőri erők vezetésétJavier Solana, az Európai Unió közös külpolitikájának főképviselője Brüsszelben kijelentette, hogy az EU szükség esetén kész haladéktalanul átvenni a nemzetközi rendőri erők vezetését Boszniában, ha az amerikai vétó miatt megszűnne az ENSZ ottani polgári missziójának felhatalmazása.2002-07-04 12:24:00 0
Klestil szerint nem időszerű a NATO-tagság kérdéseThomas Klestil osztrák köztársasági elnök Brüsszelben kijelentette, hogy Ausztria számára a NATO-tagság nem időszerű kérdés, az európai biztonsági struktúra építésében viszont aktívan közre akar működni.2002-07-04 12:23:00 0
Rasmussen: nem lesz csúszás a keleti bővítésbenAz Európai Unió soros elnöki tisztét betöltő Dánia szerint nem lesz csúszás a keleti bővítésben; azokat az országokat, amelyek az év végére lezárják a csatlakozási tárgyalásokat, mindenképpen felveszik, tekintet nélkül a lemaradókra.2002-07-04 12:21:00 0
Annan és Szabri tárgyalása a fegyverzetellenőrzés felújításárólÚjabb tárgyalási forduló kezdődött csütörtökön Bécsben az ENSZ és Irak között az iraki fegyverzet nemzetközi ellenőrzésének felújításáról.2002-07-04 12:10:00 0
Az első Amerika-ellenes tüntetés a tálib rezsim bukása ótaMintegy kétszázan vettek részt csütörtökön Kabulban a tálib rendszer bukása óta első ízben rendezett Amerika-ellenes tüntetésen.2002-07-04 12:06:00 0
Áder János: a kormány folytatja kommunista elődei módszereitKoncepciós eljárásokkal vádolta a kormányt Áder János, a Fidesz frakcióvezető-helyettese napirend előtti felszólalásában a parlamentben szerdán.2002-07-03 10:51:00 0
A kormány megszavazta a szavazólapok megsemmisítésétA Fidesz parlamenti frakciójának álláspontja szerint az MSZP mindent megtett azért, hogy a szavazólapok újraszámlálása érdekében indított népi kezdeményezés ne valósulhasson meg, mert "nyilván a szocialistáknak ez érdekükben állt".2002-07-02 15:36:00 0
Johnsson: közös ügyünk az európai uniós csatlakozásVeszprémbe, Herendre és a Somló-hegyre látogatott kedden Anders B. Johnsson, az Interparlamentáris Unió (IPU) főtitkára.2002-07-02 14:15:00 0
London bírálja az amerikai külpolitikátAz Afganisztánt ért hétfő hajnali, tragikus kimenetelű amerikai bombatámadás után ismét felerősödtek a washingtoni külpolitikának címzett londoni bírálatok.2002-07-02 14:11:00 0
Váltás a NATO katonai bizottságának élénSzerdán veszi át a NATO katonai bizottságának elnöki tisztségét Harald Kujat német tábornok, miután elődje, Guido Venturoni olasz tengernagy három éves megbízatása lejárt.2002-07-02 14:04:00 0
A parlament ratifikálta a jugoszláv jogutódlási egyezménytA jugoszláv parlament felsőháza után hétfőn az alsóház is ratifikálta a volt Jugoszlávia vagyonának megosztásáról szóló jogutódlási egyezményt. A megállapodást 2001. június 29-én írta alá az öt volt jugoszláv tagköztársaság külügyminisztere.2002-07-02 13:59:00 0
Simon Peresz is új palesztin vezetést sürgetIzraelnek új palesztin békepartnert kell keresnie - jelentette ki Simon Peresz külügyminiszter az Izraeli Munkapárt kongresszusán. Ez volt az első eset, amikor az izraeli diplomácia vezetője, aki Jasszer Arafattal együtt kapott Nobel-békedíjat 1994-ben, változást sürgetett a Palesztin Hatóság élén.2002-07-02 13:54:00 0
A magyar Champs-ÉlyséesAz UNESCO világörökségi bizottsága június 24. és 29. között Budapesten rendezi meg a szervezet harmincadik, jubileumi tanácskozását. A budapesti konferencia azért is kiemelkedő jelentőségű, mert a szervezet idén három újabb magyar jelölést bírál el. Kedvező döntés esetén az Andrássy út és történelmi környezete, a tokaji borvidék, valamint a visegrádi középkori királyi központ és vadászterület is a világörökség része lehet.2002-07-02 13:02:00 0
Ideje lenne, hogy Medgyessy Péter végre elmondja az igazatMádl Ferenc köztársasági elnök Medgyessy-üggyel kapcsolatos nyilatkozatát a Fidesz-frakció úgy értékeli, hogy az államfő megvonta erkölcsi támogatását a kormányfőtől.2002-07-01 18:15:00 0
Valószínű Oroszország részvétele a prágai NATO-csúcsonA NATO moszkvai információs irodájának igazgatója kijelentette, hogy Oroszország minden bizonnyal meghívást kap az észak-atlanti szövetség prágai csúcstalálkozójára.2002-07-01 17:41:00 0
Dánia átvette az EU soros elnökségétDánia hétfőn átvette Spanyolországtól az Európai Unió soros elnökségét. A koppenhágai kormány a tíz tagjelölt ország felvételéről szóló tárgyalások végleges lezárását tekinti hat hónapos elnöksége legfontosabb feladatának.2002-07-01 17:33:00 0
Prodi: az újabb ír "nem" megakadályozhatja az EU-bővítéstRomano Prodi, az EU-bizottság elnöke szerint ha Írország az újabb népszavazáson ismét nemet mond a keleti irányú bővítést is tartalmazó nizzai szerződésre, akkor egyelőre megtorpan a tagfelvétel, a terv szerinti időpontban, 2004-ben nem kezdődhet el az új tagok csatlakozása.2002-07-01 17:28:00 0
Újra megfilmesítik a Pál utcai fiúkatMaurizio Zaccaro olasz filmrendező kétrészes tévéfilmet forgat Molnár Ferenc 1907-es ifjúsági regényéből, a Pál utcai fiúkból; a tervek szerint a magyarországi forgatás augusztus végén kezdődik- közölte hétfőn Kiss-Kovács Tímea, a Focusfilm Kft. sajtóreferense.2002-07-01 17:19:00 0
Nemzetközi néptánc-találkozó SiófokonHuszonöt együttes több mint ezer táncosa, zenésze és énekese vesz részt a Siófokon kedden kezdődő XI. Aranykagyló Nemzetközi Folklór-fesztiválon, amelynek hatnapos műsorában két afrikai ország néptáncegyüttese is fellép - közölte hétfőn Neisz Péter, a városi önkormányzat főtanácsosa, a találkozó főszervezője.2002-07-01 17:14:00 0
A lakosság segítségét kérik Oszama bin Laden elfogásáhozElőször fordult a sajtón keresztül a nyilvánossághoz a pakisztáni vezetés, hogy segítséget kérjen Oszama bin Laden és az al-Kaida szervezet más vezetőinek az elfogásához.2002-07-01 16:59:00 0
Mádl Ferenc: sürgető feladat a Medgyessy-ügy teljes körű kivizsgálásaA köztársasági elnök alkotmányban megfogalmazott jogállása nem teszi lehetővé, hogy az Országgyűlés többségének bizalmát élvező miniszterelnökkel vagy a kormánnyal kapcsolatban az adott helyzetben beavatkozó közjogi lépést tegyen - olvasható az elnöki sajtóiroda hétfői közleményében.2002-07-01 16:44:00 0
A kettős ügynök bosszújaA Honfoglalás 2000 Egyesület és a szervezet keretein belül működő Nemzeti Sajtó Baráti Köre tagjai felháborodással értesültek a hírről, miszerint a tulajdonosi jogokat gyakorló Miniszterelnöki Hivatal utasítására ez év december 31-i hatállyal felmondták a Magyar Nemzetet előállító lajosmizsei nyomdával kötött szerződést.2002-07-01 16:36:00 0
Pert nyert a Fidesz a Magyar Hírlap ellenHelyreigazításra kötelezte a Magyar Hírlapot június 3-án megjelent elsőoldalas, "A Happy End Kft. is pénzelte a Fidesz kampányát" című írása miatt a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) hétfőn kihirdetett nem jogerős ítéletében.2002-07-01 16:27:00 0
Zsákomban a bábom - bábfesztivál SárospatakonAusztráliából, valamint Indiából és Tajvanról is érkeztek bábosok a hétfőn Sárospatakon megkezdődött Zsákomban a bábom néven meghirdetett nemzetközi bábfesztiválra.2002-07-01 16:19:00 0
Nem volt szükséges a a jövedéki adó emeléseA Fidesz-frakció a benzináremelés kompenzációjaként azt javasolja, hogy a kormány tekintsen el a negyedik negyedéves kötelező felelősségbiztosítás befizetésétől, és a gépjárműadó összegének központi költségvetést illető részét szintén a negyedik negyedévben kompenzálja a kabinet.2002-07-01 14:03:00 0
Szoros eredmény a bolíviai elnökválasztásonSzoros eredmény született a vasárnap megrendezett bolíviai elnökválasztáson: egyik jelölt sem szerzett annyi szavazatot, amennyi elég lenne az elnöki tisztség elnyeréséhez.2002-07-01 12:16:00 0
PFSZ VB elutasítja az Arafat elmozdítására tett kísérletetA Palesztinai Felszabadítási Szervezett Végrehajtó Bizottsága vasárnap este "teljes mértékben" elutasította, hogy bármilyen kísérletet tegyenek Jasszer Arafat palesztin vezető elnöki legitimitásának a megkérdőjelezésére.2002-07-01 12:08:00 0
Morális válságba került a köztársaságHa nem is alkotmányos, de mindenképpen morális válságba került a köztársaság, amelyből nem látszik a kiút - jelentette ki a Rogán Antal, a Fidesz -Magyar Polgári Párt alelnöke vasárnap este Veszprémben a városháza előtti téren a Konzervatív Polgári Kör szervezte demonstráción.2002-07-01 11:21:00 0
Emelkedett a lakáshitel-igénylők számaAz elmúlt évben 76 ezer lakáshitelt engedélyeztek 155 milliárd forint értékben, a hitelállomány 67 százalékát bankok, 20 százalékát takarékszövetkezetek, 12 százalékát jelzáloghitel-intézetek, 1 százalékát egyéb hitelintézetek engedélyezték - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kiadványából.2002-07-01 11:11:00 0
A kormánynak nincs ifjúságpolitikai koncepciójaA kormánypártokat, illetve a kormányt bírálták a Széchenyi Kör Ki képviseli a nemzeti és keresztény értékeket, a magyar jövőt az Országgyűlésben? című péntek esti budapesti összejövetelén felszólaló fideszes parlamenti képviselők.2002-07-01 11:03:00 0
A miniszterelnök veszélyt jelent a nemzetnekAz egész országra kiterjeszti a múlt vasárnap Budapesten megkezdett, Medgyessy Péter miniszterelnök távozását követelő "piros lap"-gyűjtő kampányát a Fidelitas - mondta Debrecenben, sajtótájékoztatón Szijjártó Péter, a Fidesz ifjúsági társszervezetének alelnöke.2002-07-01 10:51:00 0
Politikai támadás a Magyar Nemzet ellenA miniszterelnök múltjáról szóló cikk közzétételét követő "rövidlátó, kicsinyes" politikai támadásnak tartja a Magyar Nemzet főszerkesztője, hogy a Magyar Hivatalos Közlönykiadó Kft. csütörtökön felmondta a lappal korábban kötött nyomdaszerződést.2002-07-01 10:36:00 0
Járai Zsigmond: a legfontosabb a dezinfláció folyamatosságaJárai Zsigmond reméli, hogy a kormány és a jegybank legkésőbb augusztusig kompromisszumra jut a jövő év végi módosított inflációs célkitűzésről.2002-06-28 14:17:00 0
Választási csalásokról írt tanulmányt a BM új államtitkáraA Fidesz megítélése szerint a szocialista kormányzat a nagyvárosok fejlesztését tűzte ki célul, és retorikájukban új fogalomként megjelent az életképtelen, illetve nem megfelelő méretű település fogalma.2002-06-28 13:50:00 0
Vadzspaji: nem lesz háború Kasmír miattAtal Behari Vadzspaji indiai miniszterelnök pénteken kizártnak nevezte, hogy országa háborúba bonyolódjék a szomszédos Pakisztánnal a kasmíri válság miatt.2002-06-28 13:43:00 0
Erkölcsi értékrend a politikában - demonstráció a ParlamentnélA nemrég alakult Nemzeti Szervezetek Szövetsége Erkölcsi értékrend a politikában címmel rendezvényt tartott csütörtökön délután a Parlament előtti Kossuth téren lévő Rákóczi-szobornál.2002-06-28 12:39:00 0
Alakul az őszi önkormányzati választás fővárosi listájaAz országgyűlési választásokhoz hasonlóan Deutsch Tamás, a fidesz budapesti elnöke vezeti a párt fővárosi listáját az őszi önkormányzati választáson.2002-06-28 12:30:00 0
Franciaország nem akar gyökeres reformokatFranciaország határozottan értésre adta, hogy hajlandó ugyan beható vitát folytatni az EU közös agrárpolitikájának (CAP) reformjáról, de nem most, és nagyobb horderejű változtatásokba később sem lesz hajlandó belemenni.2002-06-28 12:16:00 0
Még mindig ég a HortobágyÚjabb területen csaptak fel a lángok a Hortobágyi Nemzeti Park területén pénteken délelőtt - közölte a Hortobágyi Nemzeti Park (HNP) igazgatóhelyettese.2002-06-28 12:02:00 0
Rasmussen: nem szenvedhet késedelmet a bővítésAz EU-bővítés következő hullámában csatlakozásra esélyes tíz tagjelöltnek óriási csalódást okozna, ha a bővítés késedelmet szenvedne - figyelmeztetett a dán miniszterelnök a Financial Times pénteki számában.2002-06-28 11:55:00 0
Izrael-ellenesség tetézi az európai antiszemitizmustAz Európában szaporodó zsidóellenes erőszakcselekményeket az Izraellel szemben táplált politikai ellenérzések is gerjesztik egy amerikai zsidó szervezet öt európai államban végzett közvélemény-kutatása szerint.2002-06-28 11:46:00 0
Államfő nélkül maradhat jövőre CsehországMeglehet, hogy Csehország a jövő év elején néhány hónapig államfő nélkül marad, amíg az új kormánykoalíciónak sikerül a kétkamarás parlamentben keresztülvinnie a közvetlen elnökválasztást - írta a Hospodárské Noviny pénteki számában.2002-06-28 11:35:00 0
A Világörökség része lett az Andrássy út és a Tokaj-hegyaljai borvidékAz UNESCO Világörökség Bizottsága budapesti ülésén csütörtök este mindkét magyar világörökségi felterjesztést elfogadta, így a világörökség része lett az Andrássy út, valamint a Tokaj-hegyaljai borvidék.2002-06-28 11:20:00 0
A kormányszóvivő feladata a korrekt tájékoztatás lenneGál J. Zoltán tegnapi megmosolyogtató nyilatkozata arról tanúskodik, hogy a sok ismeret nyilván összezavarta a diplomás szakemberek csőlátásától mentes kormányszóvivőt - áll Répássy Róbert nyilatkozatában.2002-06-27 16:33:00 0
Meg kell szüntetni a háziorvosok összeférhetetlenségétA Fidesz és az MDF közösen kívánja módosítani az önkormányzati képviselők jogállásáról szóló törvényt annak érdekében, hogy az őszi önkormányzati választásokon a háziorvosok is indulhassanak.2002-06-27 16:23:00 0
A hírszerzői múlt összeegyeztethetetlen a kábítószer elleni küzdelemmelA Fidesz számára ügynöki múltja és törvénytelen intézkedései miatt elfogadhatatlan személlyé vált Salgó László országos rendőrfőkapitány - jelentette ki Pokorni Zoltán a párt elnökségi ülését követő sajtótájékoztatón, Budapesten.2002-06-27 16:16:00 0
A kormány intézkedései gerjeszthetik az inflációtLehetséges kompromisszum lenne az inflációs pályában, ha a fogyasztói áremelkedés jövő év végére tervezett 3,5 százalékos mértékét 4,5 százalékra emelnék - mondta Járai Zsigmond, a jegybank elnöke csütörtökön azt követően, hogy Mádl Ferenc köztársasági elnököt tájékoztatta a gazdaság helyzetéről.2002-06-27 15:36:00 0
Mádl Ferenchez fordult a Lelkiismeret '88 csoportAz országgyűlési választási szavazatok újraszámlálása érdekében a Lelkiismeret '88 csoport arra kéri a köztársasági elnököt, hogy az alkotmányban biztosított jogával élve kezdeményezzen népszavazást az ügyben.2002-06-27 14:09:00 0
Elkészült a zalaegerszegi vízi vidámparkMegépült Zalaegerszegen Közép-Európa legnagyobb vízi vidámparkja, amelyet csütörtökön mutattak be az újságíróknak.2002-06-27 14:07:00 0
Medgyessy elvesztette erkölcsi legitimitását"Medgyessy Pétert utolérte saját múltja" címen a Courrier International (CI) című francia kiadvány a magyar sajtó beszámolóit idézve számolt be a miniszterelnök elhárítói tevékenységének ismertté válása után kialakult helyzetről.2002-06-27 13:35:00 0
Elutasították a szavazólapok megőrzését célzó indítványtAz Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága csütörtöki ülésén elutasította annak az ellenzéki indítványnak a tárgysorozatba vételét, amelyben azt kezdeményezik: a 2002. évi országgyűlési választások szavazólapjait a jelenleg kötelező 90 nap helyett két évig őrizzék meg.2002-06-27 13:24:00 0
Egyetemi tanár a szegedi polgári körök polgármester-jelöltjeA szegedi polgári körök képviselői szerdai egyeztető megbeszélésükön határoztak arról, hogy Balogh Elemért, a Szegedi Tudományegyetem Jogi Karának docensét javasolják a város polgármesterének.2002-06-27 13:14:00 0
Arafat indul a választásonNabíl Saat palesztin tervezési és nemzetközi együttműködési miniszter szerint Jasszer Arafat palesztin elnök biztosan indul a januárban esedékes elnökválasztáson.2002-06-27 13:04:00 0
Közép-európai KezdeményezésA terrorizmus és a szervezett bűnözés elleni együttműködés szélesítése mellett foglaltak állást szerdán a macedóniai Ohridban a Közép-európai Kezdeményezés 17 tagországának külügyminiszterei.2002-06-27 12:57:00 0
Örök szocializmus KubábanA szocializmus "megmásíthatatlan" Kubában a szigetország alkotmánymódosítása után, amelyet szerdán a várakozásoknak megfelelően egyhangúlag szavazott meg a törvényhozás háromnapos rendkívüli ülésszakán.2002-06-27 12:41:00 0
Újkőkori leletek feltárása KarancsságonHétezer éves településrész feltárásán dolgoznak a Nógrád megyei Karancsság határában a szécsényi Kubinyi Ferenc Múzeum munkatársai - közölte Bácsmegi Gábor, a feltárást vezető régész.2002-06-27 12:32:00 0
Négypárti egyeztetés az átvilágítási törvényrőlNem közeledtek az álláspontok a parlament előtt fekvő, átvilágítással kapcsolatos kormánypárti és ellenzéki javaslatokat illetően a házelnöknél tartott szerda esti négypárti egyeztetésen.2002-06-27 11:05:00 0
Répássy: Medgyessy vagyonnyilatkozata hiányosRépássy Róbert szerdai nyilatkozatában kijelentette: a rendelkezésére álló adatok szerint a kormányfő nem tüntette fel vagyonnyilatkozatában két nagy értékű ingatlan esetében fennálló haszonélvezeti jogát, és azt a jövedelmet sem, amelyet két cége tulajdonrészének értékesítése után kapott a választásokat követően.2002-06-26 14:57:00 0
Három éves csúcson a forint a dollárhoz képestA forint árfolyama jelentős nyereségre tett szert a dollárral szemben szerdán a bankközi pénzpiacon, így 1 dollárt már 246 forintos szinten lehetett vásárolni délelőtt. Ugyanakkor az euróval szemben gyengült a forint, így egy euró 244 forint körül volt kapható.2002-06-26 14:34:00 0
Ablak a világra - XV. Országos Kulturális FesztiválAblak a világra címmel július 2-5. között Székesfehérvárott rendezik meg az értelmileg korlátozott iskolások és felnőttek XV. Országos Kulturális Fesztiválját - jelentették be a programsorozat szervezői szerdán a városban tartott sajtótájékoztatón.2002-06-26 14:29:00 0
Nyári fesztivál VeszprémbenNyári fesztivált rendeznek Veszprémben augusztus 1-20. között - hangzott el a programot ismertető sajtótájékoztatón, szerdán Veszprémben.2002-06-26 14:20:00 0
Már a héten lehetséges a dollárparitásMár ezen a héten elérheti a dollárparitást az euró - mondta szerdán az EU pénzügyi biztosa. Ez már szerdán majdnem bekövetkezett, de később enyhe negatív korrekcióban kissé visszasüllyedt az euró.2002-06-26 14:16:00 0
A Budapest portál gyanús tendereA budapesti internetes portál létrehozására adott rövid határidő miatt felmerül a gyanú, hogy valakik már a tender kiírásakor tudták: övék lesz a munka, és dolgoztak is rajta - hangoztatták a fővárosi Fidesz-MDF-MKDSZ szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján.2002-06-26 14:07:00 0
Szerecsenmosdatás lázas igyekezettelÁder János napirend előtti hozzászólásában Medgyessy Péter lemondását szorgalmazta a kormányfő múltja miatt. Véleménye szerint, ha tovább zajlik "a lázas igyekezettel elindított szerecsenmosdatás, még megérjük, hogy úgy mutatkozik be itthon és külföldön: nevem Bond, James Bond".2002-06-26 13:24:00 0
NZZ: Medgyessy a politika terén nem mutat különös tehetségetMedgyessy Péter magyar kormányfő a titkosszolgálati múltjáról szóló leleplezések ellenére a jelek szerint tartani tudja magát, de az ügy olyan parlamenti kezdeményezésekhez vezetett, amelyeknek célja a közelmúlt mélyebb átvilágítása - írta szerdán a Neue Zürcher Zeitung című független svájci lapban Andreas Oplatka tudósító.2002-06-26 13:13:00 0
Négy forinttal csökken a motorbenzin áraCsökkenti a motorbenzin és a gázolaj árát a Mol Rt. pénteken, miután jelentősen gyengült az elmúlt másfél hétben a dollár a forinthoz képest - tudatta szerdán a társaság.2002-06-26 13:07:00 0
Törvényhozási választások a palesztin területekenJövő januárban új elnököt és törvényhozást választanak a palesztin területeken - jelentette be szerdán Jerikóban tartott sajtóértekezletén Szaeb Erakat, a palesztin helyi kormányzati ügyek minisztere.2002-06-26 12:57:00 0
Nő az üzemanyagok jövedéki adójaAz Országgyűlés kedden 195 igen, 45 nem szavazattal és 1 tartózkodással módosította a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásáról szóló törvényt.2002-06-26 12:23:00 0
Václav Klaus már jobban érzi magátMár jobban érzi magát Václav Klaus, a cseh képviselőház elnöke, volt kormányfő, akit hétfő délben szédülési tünetekkel és egyensúlyvesztés miatt váratlanul kórházba szállítottak - közölte a prágai közszolgálati rádióval szerda reggel Eliska Klepalová, a politikus szóvivője.2002-06-26 12:18:00 0
Tíz katonát megöltek az al-Kaida fegyvereseiAz al-Kaida terrorista hálózat feltételezett tagjai szerdán Pakisztán afganisztáni határának közelében, négyórás tűzharcban megöltek tíz pakisztáni katonát, köztük két tisztet.2002-06-26 12:08:00 0
Budapesti búcsúA klasszikus zene, a dzsessz, a rock and roll, a klasszikus rock és a hagyományos popzene egyaránt helyet kap a Budapesti Búcsú e hét végi programjában.2002-06-26 12:02:00 0
A D-209-es kémelhárítóBekövetkezett az, amitől joggal tarthatott mindenki: a magyar Tony Blair-ként beharangozott Medgyessy Péter múltjának újabb sötét epizódja került napvilágra. A Medgyessy Péter ügynökmúltjával kapcsolatban előkerült dokumentumok önmagukért beszélnek - bárhogyan is értelmezi ezeket a miniszterelnök, illetve a külügyekkel szemlátomást csak másodállásban foglalkozó Kovács László.2002-06-26 10:26:00 0
Súlyos törvénytelenségek az Országimázs Központ elleni nyomozás soránFennáll a gyanú, hogy a rendőrség politikai megrendelésre dolgozott az Országimázs Központtal szembeni nyomozás során - jelentette ki Áder János az azonnali kérdések és válaszok órájában kedden az Országgyűlésben.2002-06-25 16:37:00 0
Gázáremelés az ipari nagyfogyasztóknakA nem kedvezményezett ipari nagyfogyasztók számára a gáz ára 5,2 százalékkal emelkedik július 1-jén - mondta Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.2002-06-25 15:42:00 0
A szégyenEzerkilencszáznyolcvannyolc augusztus 28-án Grósz Károly magyar szocialista miniszterelnök Aradon, nem messze a nemzet mártírjainak vesztőhelyétől, Ceausescuval találkozott. Paroláztak, elvtársi puszit váltottak, és bár "érdemi eredmény nem született", megállapodtak a további, töretlen jó viszonyban.2002-06-25 15:38:00 0
Fischler az EU-agrárpolitika reformját akarjaFranz Fischler, az EU agrárbiztosa július 10-én az EU Közös Agrárpolitikájának (CAP) alapvető reformjára tesz javaslatot. Az Európai Bizottság jelenleg készíti elő az agrárreformot az Agenda 2000 cselekvési program félidős felülvizsgálata keretében.2002-06-25 15:34:00 0
Alfred Moisiu az új albán elnökA 73 éves Alfred Moisiut választotta Albánia új elnökévé hétfőn a tiranai parlament. Moisiu megválasztására a két legnagyobb albán párt vezetőinek kompromisszumos döntése nyomán került sor. Megfigyelők szerint a döntés lehetővé teszi, hogy elkerüljék az idő előtti választásokat, és véget vessenek a hónapok óta tartó politikai feszültségnek.2002-06-25 15:08:00 0
Világörökségi helyszínek és művészeti alkotások bélyegekenAlkalmi bélyegsorokat bocsátott forgalomba a magyarországi világörökségi helyszínek, illetve XIX-XX. századi magyar művészeti alkotások bemutatására a Magyar Posta Rt.2002-06-25 14:54:00 0
Fidelitas: "piros lapok" a miniszterelnöknekA miniszterelnök távozását sürgető "piros lapokat" helyeztek el a Fidesz-frakció Fidelitas tagozatának képviselői kedd reggel Medgyessy Péter üléstermi helye elé az Országgyűlésben.2002-06-25 14:25:00 0
Mi már most felmutatjuk a piros lapot!2002-06-25 11:39:00 0
Diktatúra vagy demokrácia...2002-06-25 11:18:00 0
Az országot most akarják kettészakítani2002-06-25 10:49:00 0
Hagyjuk a felelősség további maszatolását2002-06-25 10:32:00 0
Az átvilágítási törvény mósosítását javasolja a Fidesz és az MDFA Fidesz és az MDF frakciója közösen terjesztette a Ház elé az átvilágítási törvényt módosító javaslatát - jelentette be Pokorni Zoltán újságírók előtt a Fidesz képviselőcsoportjának hétfői budapesti tanácskozása után.2002-06-24 18:44:00 0
Bizonytalan a Millenniumi Városközpont jövőjeA ferencvárosi polgári frakció azt szeretné, ha Görgey Gábor, a nemzeti kulturális örökség minisztere nyilatkozna a Millenniumi Városközpont ügyében, és megerősítené, hogy megépítik a kulturális tömböt - hangzott el a frakció hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.2002-06-24 14:46:00 0
Folytatódik a martinsalakos házak újjáépítéseA Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves megyében martinsalak használata miatt károsodott házak újjáépítésének koordinálását végző kormánymegbízott üdvözli, hogy az új kormány folytatni kívánja a helyreállítást.2002-06-24 14:08:00 0
Igazodási pontok2002-06-24 14:05:00 0
D-209, a hetvenes évek szocialista James BondjaPokorni Zoltán szerint a Fidesznek a közéletből az ügynököket kivonó szigorú törvényjavaslatot kell a Ház elé terjesztenie, még akkor is, ha az indítvány nem biztos, hogy népszerű.2002-06-24 13:36:00 0
Kedden választja meg a parlament az LB elnökétAz Országgyűlés kedden várhatóan megválasztja a Legfelsőbb Bíróság új elnökét Lomnici Zoltánnak, a testület jelenlegi elnökhelyettesének személyében.2002-06-24 13:24:00 0
Mádl-Pokorni találkozó a Medgyessy-ügy kapcsánMedgyessy Péter nem tájékoztatta Mádl Ferenc köztársasági elnököt 1977-től 1982-ig folytatott kémelhárító tevékenységéről - derült ki abból a nyilatkozatból, amelyet Pokorni Zoltán, a Fidesz elnöke adott újságíróknak az államfővel folytatott hétfői megbeszélését követően.2002-06-24 13:06:00 0
Decemberre várható döntés az EU-csatlakozásrólElérhető közelségbe került annak a célnak a megvalósítása, hogy az EU az év végéig lezárja a csatlakozási tárgyalásokat a legfelkészültebb tagjelöltekkel - állapította meg szombaton Sevillában a spanyol kormányfő.2002-06-24 12:58:00 0
Új összetételű magyar küldöttség az ET parlamenti közgyűlésénAz Európa Tanács (ET) strasbourgi székhelyén hétfőn délután megkezdődik a 44 tagú páneurópai szervezet parlamenti közgyűlésének nyári ülésszaka.2002-06-24 12:51:00 0
Stoiber a Benes-dekrétumok visszavonását sürgetiA német konzervatív pártok kancellárjelöltje vasárnap felszólította Prágát és Varsót, hogy vonják vissza a II. világháború után hozott rendeleteiket, amelyek szentesítették a helyi német kisebbség elűzését szülőföldjéről.2002-06-24 12:41:00 0
Kostunica: a DSS-t nem köti többé a koalíciós szerződésA szerbiai kormányzó párttömörülés (DOS) kihirdetett - de nem hivatalos - kettészakadásának tekinthető a jugoszláv államfő vasárnapi bejelentése, miszerint pártját, a Szerbiai Demokrata Pártot (DSS) nem köti többé a koalíciós szerződés.2002-06-24 12:30:00 0
Újabb merényletekkel fenyeget Bin Laden szóvivőjeOszama bin Laden és helyettese életben van, egészségesek, és az általuk vezetett al-Kaida hálózat készen áll újabb amerikai célpontok megtámadására. Ezt bin Laden szóvivője mondta azon a magnókazettán, amelyet az al-Dzsazíra hírtelevízió vasárnap hozott nyilvánosságra.2002-06-24 12:20:00 0
Arafat a Camp David-i "hibákról"Jasszer Arafat palesztin elnök a Háárec című izraeli lapban először ismerte el, hogy hibákat követett el a két évvel ezelőtti Camp David-i csúcson.2002-06-24 12:13:00 0
Izrael ismét offenzívával fenyegetőzikIzrael szombaton ismét azzal fenyegetőzött, hogy "elsöprő támadást" indít a palesztin területek ellen, ha nem szűnnek meg az öngyilkos merényletek és egyéb támadások.2002-06-24 12:07:00 0
Teherán örömmel fogad minden segítségetIrán nem kért semmilyen segítséget a hétvégi földrengés áldozatai számára, de örömmel fogad minden felajánlást. Egy teheráni külügyi szóvivő, akit az állami rádió idézett, sejtetni engedte, hogy Irán nem utasítaná vissza az amerikai segítséget se.2002-06-24 12:00:00 0
Rakétatámadás az amerikai különleges erők ellenRakéta csapódott be az amerikai különleges erők közelében Afganisztán déli részén nem sokkal azután, hogy brit csapatok nagymennyiségű, feltételezhetően az al-Kaida terrorszervezet és a tálibok korábbi tulajdonát képező fegyvereket foglaltak le.2002-06-24 11:54:00 0
Medgyessy Péter megmérettetett és könnyűnek találtatottTávozásra szólította fel Medgyessy Péter miniszterelnököt a Fidelitas, a Jobboldali Ifjúsági Közösség és az Áprilisi Ifjak Egyesülete vasárnap Budapesten, a Batthyány-örökmécsesnél rendezett tüntetésen.2002-06-24 11:36:00 0
A Fidesz - Magyar Polgári Párt Országos Választmányának állásfoglalása2002-06-24 10:43:00 0
Nyilvánosságra kell hozni a III-as Főcsoportfőnökség tagjainak a névsorátA Fidesz szerint, ha Medgyessy Péter nem mond le, az országot hozza kellemetlen helyzetbe. Demeter Ervin volt titkosszolgálati miniszter a Fidesz-frakció pénteki sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy a kormányfő mozgástere láthatóan napról napra szűkül, előbb-utóbb távoznia kell.2002-06-21 16:44:00 0
Balsai: az MDF igennel szavaz Lomnici ZoltánraA Magyar Demokrata Fórum parlamenti képviselőcsoportja a június 25-i parlamenti szavazáson támogatni fogja Lomnici Zoltán megválasztását a Legfelsőbb Bíróság elnökévé - közölte pénteken Balsai István.2002-06-21 14:42:00 0
Megkezdődött a spanyol elnökséget lezáró sevillai EU-csúcsA hagyományos "családi fotóval" pénteken Sevillában megnyílt a spanyol elnökségi időszakot lezáró EU-csúcsértekezlet, amelynek legfontosabb témája az illegális bevándorlás elleni harc, valamint a tagállamok menekültügyi és bevándorlási politikáinak további közelítése lesz.2002-06-21 14:32:00 0
Arafat elfogadja a Clinton-tervetJasszer Arafat palesztin vezető bejelentette: kész elfogadni Bill Clinton volt amerikai elnök 2000 decemberében előterjesztett béketervét, egyben támogatta azt a szerdai felhívást, amelyben palesztin politikusok és értelmiségiek az öngyilkos merényletek leállítására szólítottak fel.2002-06-21 14:22:00 0
Turisztikai fejlesztések a Tisza-tavi üdülőkörzetbenAz idei idegenforgalmi szezon kezdetére összességében több mint 500 millió forint értékű fejlesztés és karbantartás valósult meg a Tisza-tónál és környékén a szolgáltatások bővítése, illetve minőségének javítása érdekében - közölte pénteken Molnár Anita, a Magyar Turizmus Rt. regionális turisztikai projektirodájának igazgatója.2002-06-21 13:57:00 0
Gyermekbénulás-mentessé vált EurópaEurópát gyermekbénulás-mentessé nyilvánította az Egészségügyi Világszervezet (WHO), amiről csütörtökön késő este döntött az illetékes szakmai bizottság - közölte Kecskeméti Edit, az ENSZ Gyermekalap (UNICEF) magyar bizottságának igazgatója pénteki budapesti sajtótájékoztatón.2002-06-21 13:50:00 0
Budapesti BúcsúA Budapesti Búcsú június 28-án, a 10 éves Pesti Est programmagazin által szervezett koncertekkel veszi kezdetét.2002-06-21 13:42:00 0
Dánia tartja magát a jelenlegi menetrendhezA dán miniszterelnök az Európai Unió kibővítésére vonatkozó menetrend betartását szorgalmazta csütörtökön, és arra kérte az uniós tagállamokat, hogy időben jussanak megállapodásra a még nyitott kérdésekről.2002-06-21 12:54:00 0
A kijevi parlament támogatási felhívást intézett az EU-hozUkrajna európai integrációs törekvéseinek támogatására kérte az Európai Unió tagállamait az ukrán parlament a tagországok parlamentjeihez, kormányaihoz és közvéleményéhez intézett felhívásában.2002-06-21 12:47:00 0
Merénylet a Costa del Sol egyik üdülőhelyénGépkocsiba rejtett pokolgép robbant pénteken reggel Spanyolország déli részén, a Costa del Sol egyik üdülőhelyén, a Malaga városától mintegy húsz kilométerre fekvő Fuengirolában.2002-06-21 12:32:00 0
Tüntetések Chávez ellen és mellettMintegy ötezer venezuelai ellenzéki - köztük nyugalmazott katonatisztek - vonult fel csütörtökön Caracasban, Hugo Chávez elnök lemondását követelve.2002-06-21 12:25:00 0
Ben Eliezer: Izrael maga is okolható a merényletekértAz izraeli hadsereg akciói részben maguk is okozói a palesztin terrorcselekményeknek - ismerte el az ország védelmi minisztere, miután csütörtökön a börtönben felkereste két meghiúsult öngyilkos merénylet tettesét.2002-06-21 12:09:00 0
Idén is lesz Szüni DödőAz idei nyáron ismét, immár 15. alkalommal várja szombattól két hónapon át a fővárosi általános iskolás gyermekeket és a családokat a Szüni Dödő elnevezésű programsorozat.2002-06-21 12:00:00 0
Menekültnapi rendezvény a MargitszigetenA nemzetközi menekültnap alkalmából színes gyermekprogramokkal, változatos népzenei, pop és rock koncertekkel várják az érdeklődőket szombaton a margitszigeti nagyrétre az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) Magyarországi Képviselete és partnerszervezetei.2002-06-21 11:42:00 0
Európa Hajó a II. Dunai Vízi KarneválonAz Európai Bizottság magyarországi delegációja a Külügyminisztériummal együttműködve idén is részt vesz a Dunai Vízi Karnevál programjaiban; szombaton egész nap a Lánchíd pesti hídfőjénél horgonyoz majd a Hófehérke nevet viselő Európa Hajó.2002-06-21 11:33:00 0
Az MDF vizsgálóbizottságot javasol a Medgyessy-ügybenA MDF elnöksége csütörtök esti ülésén támogatta, hogy a párt parlamenti frakciója vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezze, amely Medgyessy Péter miniszterelnök titkosszolgálatokkal összefüggő tevékenységével és múltjával kapcsolatos tényeket és következtetéseket vizsgálna.2002-06-21 11:15:00 0
Polgári körök mozgalmát hirdették meg SzegedenMeghirdették a polgári körök mozgalmát csütörtökön Szegeden a helyi Tisza Konzervatív Kör kezdeményezésére. A Szeged Mindenekelőtt elnevezésű mozgalom alapszabályát 136 polgári kör képviselője látta el kézjegyével.2002-06-21 10:57:00 0
Csak idő kérdése Medgyessy Péter politikai bukásaPokorni Zoltán szavai szerint Medgyessy Péter, a D-209-es számú ügynök erkölcsileg és emberileg megbukott, csak idő kérdése, hogy ez politikai bukását is elhozza.2002-06-20 17:03:00 0
A belpolitikai válság már a magyar gazdaságra nézve is kockázattal járVarga Mihály, a Fidesz alelnöke szerint a miniszterelnök körüli válság ma már Magyarország gazdaságát is fenyegeti.2002-06-20 13:48:00 0
Illés Zoltán: vonják be Juszt László vadászengedélyétIllés Zoltán azt követeli, hogy vonják be Juszt László vadászengedélyét, mivel a médiaszemélyiség saját területén ugyan, de tilalmi időszakban ejtett el vadakat.2002-06-20 13:38:00 0
Magyarország miniszterelnöke nem lehet D-209-es elvtársA Fidesz - Magyar Polgári Párt szerint a Magyar Köztársaság kormányfője nem lehet "D-209-es elvtárs", ezért Medgyessy Péternek távoznia kell a hatalomból.2002-06-20 13:06:00 0
Mádl Ferenc a hazai belpolitikai helyzetrőlAz olaszországi látogatáson tartózkodó Mádl Ferenc telefonon beszélt Medgyessy Péter miniszterelnökkel és a négy párt elnökével, de a belpolitikai helyzetről csak hazatérése után, bővebb információk ismeretében tud majd értékelést adni - közölte maga a köztársasági elnök csütörtök reggel Rómában az őt kísérő magyar újságírókkal.2002-06-20 12:59:00 0
Dávid Ibolya: Magyarország többet érdemel!Az SZDSZ meghozta döntését, kiállt Medgyessy Péter miniszterelnök mellett, annak ellenére, hogy előző nap bejelentette bizalmatlanságát - vezette be mondanivalóját Dávid Ibolya, az MDF elnöke, az Országgyűlés alelnöke szerdán este Balatonföldváron, a helyi és a Kőröshegyi Polgári Kör találkozóján.2002-06-20 12:53:00 0
Annan határozott fellépést kér a szegénység ellenKofi Annan ENSZ-főtitkár felszólította a világ hét legfejlettebb országát és Oroszországot tömörítő G8-csoportot, hogy jövő heti kanadai csúcstalálkozóján tegyen határozott lépéseket a szegénység csökkentésének érdekében.2002-06-20 12:41:00 0
Václav Klaus felajánlja lemondásátVáclav Klaus, a csehországi Polgári Demokratikus Párt (ODS) elnöke szerdán este bejelentette, hogy pártja választási sikertelensége miatt a következő pártkongresszuson felajánlja lemondását.2002-06-20 12:33:00 0
Karzai kinevezte átmeneti kormányátAz afganisztáni rendezés újabb szakaszában Hamid Karzai afgán elnök szerdán este kinevezte átmeneti kormányát, amelyben - az eddigi ideiglenes kormány etnikai összetételével kapcsolatos aggályokra megoldást találva - csökkentette a tádzsik nemzetiségű vezetők befolyását a kulcsfontosságú tisztségekben.2002-06-20 12:26:00 0
Törökország átvette az ISAF parancsnokságátTörökország csütörtök reggel átvette az Afganisztánban állomásozó nemzetközi biztonsági erő (ISAF) parancsnokságát.2002-06-20 12:14:00 0
Arafat a merényletek leállítására szólít felJasszer Arafat palesztin elnök szerda este felszólította honfitársait, hogy teljes mértékben hagyjanak fel az izraeli polgári személyek ellen irányuló merényletekkel.2002-06-20 12:05:00 0
Izraeli csapatok vonultak be BetlehembeIzraeli gyalogsági alakulatok vonultak be csütörtök hajnalban a palesztin autonóm területen fekvő Betlehem városba.2002-06-20 12:00:00 0
Egyelőre nem jelentik be a Bush-tervetA Fehér Ház szerdán az újabb jeruzsálemi merényletet követően közölte, hogy jelenleg nem megfelelő az időpont George Bush közel-keleti rendezési tervének bejelentéséhez.2002-06-20 11:48:00 0
Kezdődnek az intézményi felvételikA gimnáziumok és szakközépiskolák nappali tagozatán mintegy 72 ezer diáknak fejeződnek be a szóbeli érettségi vizsgák pénteken; a továbbtanulókra azonban újabb próbatételek várnak, hétfőtől megkezdődnek az intézményi felvételik.2002-06-20 11:42:00 0
Megmentett műkincsek 2002Megmentett műkincsek 2002 címmel a Magyar Képzőművészeti Egyetem Restaurátor Intézete festő, fa- és kőszobrász, fa-bútor, valamint szilikát szakos hallgatóinak diplomamunkáit bemutató kiállítás nyílik pénteken a Magyar Nemzeti Múzeumban.2002-06-20 11:37:00 0
Magyarországra látogat a belga királyi párMádl Ferenc köztársasági elnök meghívására június 24. és 26. között Magyarországra látogat a belga királyi pár.2002-06-20 11:33:00 0
Visszatért az EndeavourSzerencsésen visszatért szerdán a Nemzetközi Űrállomásról az Endeavour űrrepülőgép, fedélzetén azzal a három asztronautával, aki az elmúlt fél évet az űrbázison töltötte.2002-06-20 11:26:00 0
A D-209-es a külföldi sajtóbanA német és osztrák lapok az amerikai Associated Pressre és a német dpa hírügynökségre hivatkozva tudósítanak a Medgyessy-botrányról általában "Spiclivádak a magyar miniszterelnök ellen" címen, mint teszi ezt a Berliner Zeitung is, amely közli: Medgyessy visszautasította azon vádakat, hogy a kommunista uralom idején rendőrspicli lett volna. Ugyanakkor nem védekezett közvetlenül azon cikk ellen, amely azt állította, írja a német lap, hogy 1990 előtt a kémelhárításnál dolgozott. "A szocialista politikus kedden a parlamentben a konzervatív Magyar Nemzetben megjelent cikkre reagált" - teszi hozzá a lap.2002-06-20 10:10:00 0
Kövér László: a politikai rendőrség titkos állományú hivatásos tisztje nem lehet miniszterelnökA nemzetbiztonsági bizottság elnöke - egyetértve Horváth Balázsnak, a testület MDF-es tagjának felvetésével - úgy látja, a közeli napokban rendkívüli ülést kell tartania a testületnek Medgyessy Péter ügyében.2002-06-19 16:07:00 0
Nem biztosítottak egyenlő feltételeket a fideszes vitapartnernekEgy politikus számára nem hálás dolog bírálni a sajtót, és nem kifizetődő élni egy televízióval szemben a bírálat, hát még a bojkott eszközével. Ennek ellenére muszáj felhívnom a figyelmet arra, ami velem és személyemen keresztül a Fidesz - Magyar Polgári Párttal történt június 18-án a Jó estét Magyarország című műsorban.2002-06-19 15:49:00 0
Több pénzt a gyógyszerkasszába és az egészségügyi dolgozóknakA Fidesz azt javasolja, hogy a gyógyszerkasszát a kormánypártok által javasolt 46 milliárd forinttal szemben 61 milliárddal egészítsék ki a költségvetési törvény módosításakor - közölte Selmeczi Gabriella, a párt parlamenti képviselője szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.2002-06-19 14:54:00 0
MKDSZ: mennyit ér Medgyessy Péter széke az SZDSZ-nek?A szabad demokraták képtelenek átérezni a Magyar Köztársaság méltóságának és a miniszterelnöki tisztség tekintélyének súlyát és fontosságát - áll a Harrach Péter, a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség (MKDSZ) elnöke által aláírt közleményben.2002-06-19 14:31:00 0
Támogatja Lomnici Zoltán LB-elnöki jelölését az OITEgyhangúlag támogatja az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) Lomnici Zoltánnak, a Legfelsőbb Bíróság (LB) elnökhelyettesének jelölését az LB elnöki posztjára - tudatta az OIT sajtóirodája.2002-06-19 14:21:00 0
Adósságcsapdában a fővárosA főváros jelenlegi vezetése óriási teherrel sújtja a következő ciklus költségvetését, mivel olyan mértékű adósságot hagy hátra, amellyel jelentősen megterheli Budapest büdzséjét.2002-06-19 12:20:00 0
A nemzeti közösség védelmeTanárként gyakran megdöbbenek azon, hogy honfitársaim mennyire nem ismerik történelmünket, s főleg a köztünk járó közelmúltat. Nem szakszerű tudást várnék el senki "laikustól", hanem azt az egészséges emlékezést és emlékezni tudást, amely megakadályozza a hatalmi és a médiakóklereket a tömeges félrevezetésben. Persze sok mentség van erre a tudatlanságra, hiszen ezt tekinthetjük az évtizedes kommunista hazudozások elleni védekezés tragikusan "tisztességes" eredményének is. Még mindig jobb semmit sem tudni, mint személyes hazugságban élni.2002-06-19 12:11:00 0
Dávid Ibolya: a kormányfő beismerő vallomást tettDávid Ibolya szerint Medgyessy Péter beismerő vallomást tett kedd reggeli parlamenti felszólalásában.2002-06-19 12:01:00 0
Megkezdődtek a koalíciós tárgyalások CsehországbanA Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) és a jobbközép Koalíció képviselői kedden Prágában arra a közös véleményre jutottak, hogy mindkét fél hajlandó és képes a közös kormányprogram kidolgozására, illetve az új kabinet megalakítására.2002-06-19 11:49:00 0
Izrael újra megszállja a palesztin autonóm területeketAz izraeli kormány kedden éjjel közleményben jelentette be, hogy Izrael hamarosan újra megszállja a palesztin autonóm területeket, és mindaddig nem vonul ki, amíg a terrorakciók meg nem szűnnek.2002-06-19 11:30:00 0
Szalai Annamária beszéde2002-06-19 11:30:00 0
Gyürk András beszéde2002-06-19 11:19:00 0
Washington biztosítékokat vár az EU-tólAz Egyesült Államok biztosítékokat vár az Európai Uniótól arra nézve, hogy Iránhoz fűződő gazdasági kapcsolatainak fejlesztését függővé fogja tenni Teherán nemzetközi politikai magatartásától.2002-06-19 11:19:00 0
A helyi politizálás a jó szereplés kulcsa2002-06-19 11:06:00 0
Bush félmilliárd dollárt ajánl fel AIDS-kutatásraGeorge Bush amerikai elnök szerdán bejelenti, hogy kormányzata félmilliárd dollárral kívánja támogatni az AIDS elleni nemzetközi küzdelmet - szivárgott ki előzetesen Washingtonban.2002-06-19 11:04:00 0
Tíz pontban az MSZP és az SZDSZ demokráciacsomagjáról2002-06-19 11:00:00 0
A Fidesz-frakció egyértelmű választ vár a kormányfőtőlPokorni Zoltán szerint szükség van az ügynöktörvény módosítására, vagy egy egészen új javaslat beterjesztésére.2002-06-18 17:53:00 0
Áder János: törvénytelen eljárást indított a kormányAz azonnali kérdések és válaszok órájában Áder János az Országimázs Központ és a Happy End Kft. kapcsán tett fel kérdést a miniszterelnöknek.2002-06-18 17:02:00 0
Össze kell ülnie a nemzetbiztonsági bizottságnakHorváth Balázs MDF-es országgyűlési képviselő, volt belügyminiszter a nemzetbiztonsági bizottság összehívását kezdeményezi, hogy meghallgassák Medgyessy Péter ügyében Kiss Elemért, a Miniszterelnöki Hivatalt irányító minisztert és a Nemzetbiztonsági Hivatal vezetőjét.2002-06-18 16:57:00 0
Musarraf: helyreállt a rakétaegyensúlyPervez Musarraf nézete szerint az országa által májusban végrehajtotta rakétakísérletek eredményeképpen helyreállt a hadászati egyensúly a szomszédos Indiával.2002-06-18 13:45:00 0
A polgári erők összefogása túllépett a pártokon2002-06-18 13:16:00 0
Schmitt Pál nyilatkozata2002. június 3-án a sajtó nyilvánossága előtt jelentettem be: elfogadom 14 köztiszteletben álló budapesti személyiség felkérését, vállalom a jelöltséget a főpolgármesteri tisztségre. Színt vallottam a budapestiek mellett állva, FÜGGETLEN jelöltként vállaltam a megtisztelő feladatot.2002-06-18 12:33:00 0
Medgyessy Péter nem ismeri a Szabadság napjáról szóló törvénytAz MDF frakciója nem ért egyet Medgyessy Péter miniszterelnök javaslatával, amely június 19-ét, a Szabadság napját összekötné Nagy Imre politikai tevékenységével és az 1956-os forradalommal.2002-06-18 12:17:00 0
Jövő márciusban alá kell írni a csatlakozási szerződéseketAz Európai Unió külügyminiszteri értekezlete olyan elnökségi javaslatot terjeszt a hétvégi sevillai csúcs elé, amely a bővítés ügyében megerősíteni javasolja az eddigi időrendet: a tíz legelőrébb tartó tagjelölttel, köztük Magyarországgal év végéig befejezni a tárgyalásokat, 2003 márciusban aláírni a csatlakozási szerződéseket és az új tagállamok már részt vennének a 2004-es európai parlamenti választásokon.2002-06-18 12:11:00 0
Megalakult a második Raffarin-kormányJean-Pierre Raffarin francia kormányfő, akit Jacques Chirac elnök hétfő délelőtt kért fel végleges kormánya összeállítására, már este ismertette bővített csapatának névsorát. Az eredetileg 27 tagú kormányt 11 új személlyel 38 fősre növelte.2002-06-18 12:02:00 0
Merénylet JeruzsálembenTizennégy izraeli állampolgár halt meg abban a keddi öngyilkos robbantásos merényletben, amelyet egy palesztin hajtott végre egy autóbuszon Jeruzsálem déli részén a reggeli csúcsforgalom idején.2002-06-18 11:46:00 0
Washington rossz szemmel nézi az izraeli kerítés kiépítésétAz Egyesült Államok hétfőn értésre adta, hogy rossz szemmel nézi az Izraelt és a palesztin területeket elválasztó izraeli biztonsági kerítés kiépítését.2002-06-18 11:38:00 0
Vita az új afgán parlament felállításárólAz új afgán törvényhozást valószínűleg a földrajzi és az etnikai elv együttes alkalmazásával válogatják majd össze: tagjait részint az egyes tartományok delegálják, részint a hagyományos közgyűlés, a loja dzsirga küldöttei választják majd ki maguk közül.2002-06-18 11:25:00 0
Ottawa elhatárolódik a washingtoni állásponttólAz iraki rendszer megdöntését célzó legfrissebb washingtoni tervek ismeretében Kanada elhatárolódott az Egyesült Államok iraki politikájától, és azt tanácsolta a Fehér Háznak, hogy "törvényes úton" oldja meg a Szaddám Huszein iraki elnök jelentette problémát.2002-06-18 11:17:00 0
A kubai választók többsége támogatja a szocializmustCsaknem az összes kubai választópolgár, mintegy 7,5 millió ember aláírta már azokat az íveket, amelyeken a szocialista rendszer alkotmányos bebetonozását támogatók nevét gyűjtik össze.2002-06-18 11:10:00 0
Ó, IÓ, CIÓ ... VAKÁCIÓ!Azokban az iskolákban is felkerül szerdán a táblákra a csaknem két és fél hónapos vakáció kezdetét jelző "V" betű, ahol a későbbi tanévkezdés mellett döntöttek.2002-06-18 10:59:00 0
Szerdán megismétlik az Orbán Viktorral készült interjútA Magyar Televízió szerdán - a hétfői sugárzással azonos időben - 7 óra 9 perctől megismétli a korábbi miniszterelnökkel, Orbán Viktorral készült interjút - közölte Kertész Viktória, az intézmény sajtóreferense.2002-06-17 18:35:00 0
A Fidelitas nyilatkozata az új nemzeti ünneprőlMeglepetéssel értesültünk Medgyessy Péter miniszterelnök kezdeményezéséről, amely szerint a kormány június 19-ét a nemzeti függetlenség napjává szeretné nyilvánítani - áll a Fidelitas nyilatkozatában.2002-06-17 18:13:00 0
Népszavazást kezdeményez a Hajrá Magyarország mozgalomA termőföldet érintő, négy kérdésből álló ügydöntő népszavazást kezdeményezett hétfőn a Hajrá Magyarország mozgalom nevében három politikus, Boros Imre (MDF), Turi-Kovács Béla és Glattfelder Béla (Fidesz) az Országos Választási Bizottságnál.2002-06-17 18:05:00 0
Világosságot az elsötétítés helyettA Demokrácia Központ a következő közleményt adta ki, a mai napon érkezett állampolgári bejelentéseknek hangot adva.2002-06-17 17:39:00 0
Fölényes jobboldali győzelem FranciaországbanA francia nemzetgyűlési választásokat nagy fölénnyel nyerte meg a jobboldal - jelentette az IPSOS közvélemény-kutató első választási exit-polljában.2002-06-17 16:47:00 0
Fesztergom fesztivál EsztergombanFesztergom címmel június 19-től rendezik meg a Duna-kanyar egyik legnépszerűbb nyári könnyűzenei és irodalmi fesztiválját Esztergomban.2002-06-17 16:36:00 0
Elmaradt a vita Schmitt Pál hazarendelésének ügybenElmaradt a Schmitt Pál berni nagykövet hazarendelése ügyében pénteken kezdeményezett vita az Országgyűlés Külügyi Bizottságának hétfői rendkívüli ülésén, mivel a képviselők többsége leszavazta a javasolt napirend megtárgyalását.2002-06-17 16:26:00 0
Boros Imre: megvan a fedezetBoros Imre szerint az MSZP-SZDSZ-kormányt nem az őszinte beszéd jellemzi, amikor azt állítja, hogy üres az államkassza.2002-06-17 16:10:00 0
Megkezdte rakétavédelmi rendszerének kiépítését az USAAz amerikai hadsereg szombaton Alaszkában megkezdte az új rakétavédelmi rendszer első állomásának építését.2002-06-17 13:11:00 0
Van erőnk a folytatáshoz2002-06-17 12:57:00 0
Bush:"a CIA buktassa meg Szaddámot!"George Bush amerikai elnök az év elején utasítást adott a Központi Hírszerző Ügynökségnek, a CIA-nak, hogy titkos akciókkal távolítsa el a hatalomból Szaddám Huszein iraki elnököt.2002-06-17 12:30:00 0
Bagdad átfogó rendezést követel az ENSZ-tőlAz iraki kormány álláspontja szerint az ENSZ-szel július elején tartandó újabb tárgyalási fordulón átfogó megoldást kell keresni a vitatott kérdésekre, és a megállapodásnak magában kell foglalnia az Irakot sújtó nemzetközi büntetőintézkedések feloldását.2002-06-17 12:14:00 0
Kivonultak a tagok a loja dzsirgábólAz afganisztáni nagy tanácskozó gyűlés, a loja dzsirga tagjainak több mint fele otthagyta a hétfői ülést, mert véleményük szerint a vezetőség taktikázik, és eddig egyetlen igazán fontos kérdés sem került terítékre.2002-06-17 12:08:00 0
Drágul az üzemanyag július 1-jénA motorbenzinek ára literenként 13,125 forinttal, a gázolajé 11,25 forinttal emelkedik július elsején a jövedéki adó emelése miatt.2002-06-17 11:29:00 0
Polgári körök találkozója a MargitszigetenA jövő valójában csupa múltból áll - vélekedett a kormány eddigi munkáját értékelve Orbán Viktor volt miniszterelnök a felhívására alakult polgári körök első találkozóján vasárnap a Margitszigeten.2002-06-17 11:09:00 0
Kellő erő maradt a Fideszben a folytatáshozOrbán Viktor szerint a jelenlegi kabinet lépéseivel szándékosan rontja a forintot és növeli az inflációt. A volt miniszterelnök erről a Fidesz szombati kongresszusán elmondott zárszavában beszélt.2002-06-15 17:06:00 0
Villongások fenyegetik a brit-északír békefolyamatotTony Blair brit és Bertie Ahern ír kormányfő felszólította a hét végén az észak-írországi felekezeti viszályok részvevőit, hogy vessenek véget minden félkatonai tevékenységüknek, mert az utóbbi hetekben gyakorivá vált villongások fenyegetik a négy éve tartó békefolyamatot.2002-06-15 16:55:00 0
Sikertelen merénylet Kasmír miniszterelnöke ellenKézigránáttal kíséreltek meg merényletet szombaton India Kasmír és Dzsammu szövetségi államainak miniszterelnöke, Faruk Abdullah ellen Szrinagarban. A kormányfőnek nem esett baja.2002-06-15 16:50:00 0
Schmitt Pált a tenni akarás vezérli, nem a hataloméhségCsapatember vagyok, aki kész a közösségért dolgozni, ha kell, áldozatokat vállalni, és ígérem, hogy megválasztásom esetén az ügyeket nem politikai, hanem szakmai alapon fogom kezelni - jelentette ki Schmitt Pál, Budapest független, a Fidesz támogatását élvező főpolgármester-jelöltje, a párt szombati rendkívüli kongresszusán.2002-06-15 14:33:00 0
Módosult a Fidesz alapszabályaA Fidesz kongresszusa 432 igen szavazattal, 21 ellenében, 16 tartózkodás mellett három ponton módosította a Fidesz alapszabályát.2002-06-15 14:26:00 0
A polgári körök mozgalma támogatásra méltó kezdeményezésWim van Velzen, az Európai Néppárt alelnöke szerint Brüsszelben is osztoznak a Fidesz kiábrándultságában, hiszen csak néhány száz szavazaton múlt a választási győzelem.2002-06-15 14:04:00 0
Kijelölték az EU csúcsértekezleteinek állandó színhelyétA belga kormány szűkebb kabinetjének e heti ülésén megszületett a döntés: az Európai Unió csúcsértekezleteinek leendő állandó színhelye 2004-től a belga főváros európai negyedében, a miniszteri tanácsok épülete mellett a Résidence Palace-ban lesz.2002-06-15 14:00:00 0
Száznapos programot készít az új palesztin kormányAz új palesztin kormány még a jövő héten elkészíti az első száz napra szóló cselekvési tervét - közölte Jászir Abed Rabbo tájékoztatási miniszter.2002-06-15 13:57:00 0
Virágzik a TiszaA tiszavirág nevű kérészfaj rajzása kínál a hétvégén különleges látványosságot a Közép-Tiszán; a természetvédők szerint a folyó dobai és szolnoki szakaszán nagy valószínűséggel az esti órákban nyomon követhető a ritka jelenség.2002-06-15 13:50:00 0
Pokorni Zoltán: a Fidesz alábecsülte a negatív kampány hatásátA Fidesz a politikai szintű küzdelmet megnyerte, ugyanakkor a választásokon a szervezettség és a mozgósítás terén a szocialistákkal szemben alulmaradt - mondta elnöki beszámolójában Pokorni Zoltán a Fidesz XV. rendkívüli kongresszusán szombaton Budapesten.2002-06-15 13:41:00 0
Verheugen: az új tagok nem lesznek nettó befizetőkAz EU-tagságra pályázó országok csatlakozásuk után nem lesznek nettó befizetői az uniós költségvetésnek - mondta pénteken Rigában az EU bővítési biztosa.2002-06-15 11:30:00 0
Megkezdődött a G7 országok pénzügyminiszteri értekezletePénteken este megkezdődött a kanadai Halifaxban a hét legfejlettebb ipari ország pénzügyminisztereinek értekezlete.2002-06-15 11:26:00 0
Szájer József: a polgári erők támogatják az EU-csatlakozástAz Európai Néppárt (EPP) alelnöke szerint "hazugság" Günter Verheugennek, az Európai Bizottság bővítési biztosának azon kijelentése, amely szerint a jobbközép pártok európai térhódítása kétségbe vonhatja a bővítés folyamatát.2002-06-15 11:02:00 0
A közoktatási törvény módosítása bizonytalan helyzetet teremtA pedagógusok kötelező óraszámaira vonatkozó szabályok megváltoztatásával megszakad az a folyamat, hogy a kötelező óraszámba beépítésre kerüljenek, és így elismerhetők legyenek a pedagógusok egyéb tevékenységei, a szakmai fejlesztések, a nevelési feladatok, a szülőkkel való kapcsolattartás - közölte Sió László, a tárca előző politikai államtitkára.2002-06-14 18:16:00 0
A szavazólapok megsemmisítésére törekszik az MSZP és az SZDSZRogán Antal, a Fidelitas alelnöke szerint az MSZP és az SZDSZ az országgyűlési választások szavazólapjainak mielőbbi megsemmisítésére törekszik, mert a két párt fél.2002-06-14 18:03:00 0
Irodát nyit a Greenpeace MagyarországonA Greenpeace nemzetközi környezetvédelmi szervezet regionális irodát nyit Magyarországon és rögtön megkezdi első kampányát - jelentette be Gerd Leipold, a Greenpeace International ügyvezető igazgatója pénteken sajtótájékoztatón Budapesten.2002-06-14 14:38:00 0
Rendkívüli kongresszust tart szombaton a FideszMódosítják a Fidesz alapszabályát a párt szombatra összehívott rendkívüli, XV. kongresszusán; az új alapszabály szerint Orbán Viktor a következő négy évben automatikusan a pártelnökség teljes jogú tagja lesz.2002-06-14 14:30:00 0
Vita Ausztriában az EU közvetlen kifizetéseirőlAusztriában belpolitikai viszály alakult ki az Európai Unió bővítés utáni mezőgazdasági közvetlen kifizetéseiről, pontosabban a lehetséges változatok támogatásáról.2002-06-14 14:01:00 0
Megkezdődött a családi gazdaságok szétzúzásaTuri-Kovács Béla szerint a szocialisták földtulajdon-szerzéssel kapcsolatos javaslatai egyértelműen azt szolgálják, hogy a családi gazdaságok rovására a gazdasági társaságok és az abban szerepet vállaló részvényesek kerüljenek kedvező helyzetbe.2002-06-14 13:42:00 0
A képviselők nagy többsége leadta vagyonnyilatkozatátMindössze tíz újonnan megválasztott országgyűlési képviselő vagyonnyilatkozata hiányzik - mondta Karsai József, az Országgyűlés mentelmi bizottságának főtanácsadója pénteken délben, a vagyonnyilatkozatok leadási határidejének lejárta előtt néhány órával.2002-06-14 13:28:00 0
Moszkva felmondta a START-II megállapodástOroszország a továbbiakban nem tartja magára nézve kötelezőnek a hadászati nukleáris támadó fegyverek csökkentéséről és korlátozásáról 1993-ban kötött orosz-amerikai START-II szerződést.2002-06-14 13:18:00 0
Egész nyáron gyereknap az Óbudai-szigetenSzombattól hat hét végén át a gyermekek vehetik birtokukba az Óbudai-szigetet, ahol változatos, ingyenes programokkal, előadásokkal, játéklehetőségekkel, foglalkozásokkal várják a családokat - tudatták a szervezők.2002-06-14 12:31:00 0
Űrséta a Nemzetközi ŰrállomásonHétórásra tervezett, harmadik és egyben utolsó űrsétáját kezdte meg csütörtökön a Nemzetközi Űrállomáson az amerikai Franklin Chan-Diaz és a francia Philippe Perrin.2002-06-14 12:18:00 0
A mienkhez hasonló naprendszert fedeztek felA mi Naprendszerünkhöz hasonlót fedeztek fel amerikai tudósok - jelentették be csütörtökön a NASA washingtoni székhelyén.2002-06-14 12:12:00 0
Rumsfeld: elmúlt a veszélyDonald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter csütörtökön iszlámábádi tárgyalásai végeztével azt a véleményét érzékeltette, hogy India és Pakisztán, e két atomhatalom között, az enyhülés irányába tett lépéseik következtében, elmúlt a háborús veszély.2002-06-14 12:04:00 0
Merénylet KaracsibanAutóban elhelyezett pokolgéppel robbantásos merényletet hajtottak végre pénteken reggel Pakisztán nagy déli kikötővárosában, Karacsiban az amerikai konzulátus ellen.2002-06-14 11:58:00 0
Hamid Karzai az afgán államfőHamid Karzait, az afgán ideiglenes kormány eddigi vezetőjét választotta meg csütörtökön államfőnek az afgán hagyományos törzsi nagytanács, a loja dzsirga.2002-06-14 11:50:00 0
A sajtó elé tárták a Watergate-ügy bűnjeleitWashingtonban a sajtó képviselőinek bemutatták a Watergate-ügy leleplezésekor, harminc évvel ezelőtt letartóztatott álbetörőktől lefoglalt bűnjeleket.2002-06-14 11:43:00 0
Széleskörű ENSZ-támogatás a nemzetközi konferenciánakA világszervezet Biztonsági Tanácsa tagjainak és a BT csütörtöki nyílt ülésén részt vett ENSZ-tagállamoknak a többsége támogatta a közel-keleti rendezés ügyében tartandó nemzetközi konferencia gondolatát.2002-06-14 11:37:00 0
Orbán Viktor: Magyarország ma részvénytársaságként működikA Hajrá Magyarország mozgalom nem riválisa, nem alternatívája a politikai pártoknak, nem akar párttá alakulni, a pártok helyébe lépni, együtt kíván velük működni, s erőt szeretne adni a pártok nem kielégítő erejéhez - hangoztatta Orbán Viktor csütörtökön Székesfehérvárott.2002-06-14 11:21:00 0
Polgári körök demonstrációja az Erzsébet térenDemszky Gábor főpolgármesteri ténykedésének befejezését sürgette és egyúttal a polgári erők által támogatott Schmitt Pál főpolgármester-jelölt őszi megválasztását szorgalmazta az a több mint kétezer tiltakozó, aki csütörtök este az V. kerületi Erzsébet téren, az előző kormány által létesített, de két hónapja zárva lévő park megnyitásáért demonstrált a polgári körök szervezésében.2002-06-14 11:10:00 0
Tiszta kezekEmlékeznek még a huszonhárom nagy ügyre? Ne hibáztassák magukat, ha nem tudják, miről beszélek. Nyolc évvel ezelőtt az MSZP (és az SZDSZ) kampánya az állítólagos szakértelem hangoztatása mellett az Antall- és a Boross-kormányok korrupciós ügyeinek ostorozására épült. A baloldal akkor elsöprő győzelmet aratott, s a kormányalakítás után azonnal vizsgálódni kezdett. Amikor néhány év múlva valaki rákérdezett a feltárt visszásságokra, Horn Gyula - miközben hangot adott a nehézkes bírósági ügyintézés miatti elégedetlenségének - említést tett az első szocialista-szabad demokrata kabinet által feltárt huszonhárom ügyről. Sem akkor, sem azóta nem derült ki, hogy miről is beszélt valójában. Az MDF vezette kormány korrupciós ügyeinek feltárása érdekében óriási lendülettel indult meg 1994-ben a vizsgálódás, az eredmény: semmi.2002-06-14 10:18:00 0
A szabadság illúziója ránk kövesedettKözeledve az ötvenhez, békés, konfliktusmentes nyugalomról ábrándozik a naiv polgárember. Különösen akkor, ha sűrűn élt, akár egy mocsári teknősbéka. Színes képernyő, süppedős fotel, langymeleg lábvíz, sóspálcika, pohárnyi nagyfröccs. Elég ennyi is, de ez most nem sikerült. Beiktatták Medgyessyt. Körmönfontan kezdődik minden elölről. Pedig még a választások előtt megfogadtuk, ha folytatódik az Orbán-kormány nyúlfarknyi ideje, nem ejtjük ki azt a szót többé: kommunista. Ez sem sikerült. Lehet újra dühöngeni, harcolni, lehet röplapozni, matricát ragasztani, szamizdatot kiadni, szervezkedni, mint régen. Így legalább nem tapad moha a gördülő kövekhez, nem lesz idő és lehetőség a korai öregedésre. Örökifjú lázadók maradunk.2002-06-14 10:15:00 0
A nácizás koncepciójaTöbbnyire még csak a polgári kormány politikusai ellen folyt a balliberális média gyűlölethadjárata a választások első fordulója előtt. Ám röviddel azután, hogy a két forduló között megmutatkozott a polgári erőket támogató öszszefogás ereje, a "független" és "toleráns" véleményformálók már mindazon magyar állampolgárok ellen indítottak uszító kampányt, akik a jobbközép irányvonalát tüntették ki bizalmukkal, és meggyőződésüket a polgári erők nagygyűlésein is kinyilvánították.2002-06-14 10:10:00 0
Veszélyben a jegybank függetlenségeA jegybanktörvény módosítására a kormány által beterjesztett javaslat sérti a jegybank függetlenségét - mondta Varga Mihály a Fidesz gazdasági kabinetjének vezetője csütörtökön.2002-06-13 18:30:00 0
A Fidesz és az MDF nem szavazza meg a Ház napirendjétNem fogja megszavazni a Fidesz és az MDF frakciója az Országgyűlés jövő heti ülésének napirendjét - jelentette be Deutsch Tamás, a Fidesz frakcióvezető-helyettese a házbizottság csütörtöki ülését követően tartott sajtótájékoztatóján. Indoklása szerint a házbizottság ülésén elutasították az ellenzék három fontos javaslatát.2002-06-13 18:07:00 0
Eredménytelenül zárult a FAO-csúcsGyakorlatilag eredménytelenül zárult csütörtökön Rómában az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) világélelmezési csúcstalálkozója.2002-06-13 14:55:00 0
Hunniális Ópusztaszeren - kétnapos históriás ünnepAz immár hagyományos, sorrendben hatodik Hunniálist június 29-én és 30-án rendezik meg az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban - közölte Nagy László igazgató csütörtökön, Szegeden tartott sajtótájékoztatóján.2002-06-13 14:50:00 0
Rockmaraton PécsettCsaknem félszáz magyar együttes mellett egy szlovéniai zenekar is fellép a Rockmaraton elnevezésű koncertsorozaton, amely a jövő hét kedden kezdődik Pécs határában, a malomvölgyi arborétumban - közölte a szervező a programot ismertető csütörtöki sajtótájékoztatón.2002-06-13 14:48:00 0
MDF: politikai támadás indult az ügyészség ellenA Magyar Demokrata Fórum országgyűlési képviselőcsoportja visszautasítja azt a durva politikai támadást, amelyet az SZDSZ és az MSZP indított és tart napirenden a független magyar ügyészség ellen - jelentette ki Balsai István csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.2002-06-13 14:29:00 0
Auth Henrik: stabil a magyar pénzügyi rendszerA magyar pénzügyi rendszer rendkívül stabil - mondta Auth Henrik, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke a "Jelentés a pénzügyi stabilitásról" című kiadványt bemutató sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.2002-06-13 13:59:00 0
Az EKB szerint továbbra is figyelni kell az inflációraAz euróövezetben csökkenő irányzatú infláció ellenére az Európai Központi Bank (EKB) csütörtökön a korábbinál erősebb hangsúllyal ijesztgette a piacokat, hogy nagyon éberen figyeli az árkilátásokat, és a bank elemzői meggyőződésüket hangoztatták, hogy a gazdasági növekedés fokozatosan erőre kap.2002-06-13 13:42:00 0
EP: el kell kerülni a bővítési menetrend csúszásátAz Európai Parlament (EP) legnagyobb pártcsoportjai is támogatásukról biztosították az EU soros elnökségének és az Európai Bizottságnak azt az álláspontját, amely szerint mindenképpen el kell kerülni a bővítési menetrend csúszását.2002-06-13 13:03:00 0
Magyar hírtelevízió indulhatValóban felmerült egy magyar nyelvű hírtelevízió megteremtésének gondolata, ám a munka még csak a tervezési fázis elején tart - nyilatkozta szerdán Krasznai János, a Filmmúzeum nevű tévéadó főszerkesztője a Népszabadság aznapi számában megjelent információra reagálva.2002-06-13 11:46:00 0
OVB: később foglalkoznak a Fidelitas kezdeményezésévelCsak a jogorvoslati határidő leteltével foglalkozik a Fidelitas népi kezdeményezésre vonatkozó beadványával az Országos Választási Bizottság (OVB).2002-06-13 11:34:00 0
Magyarországon a katari emírSzívélyes, baráti hangvételű megbeszélést folytatott egymással Hamad bin Kalifa asz-Szani sejk katari emír és Mádl Ferenc köztársasági elnök szerdán Budapesten - közölte az államfői sajtóiroda vezetője.2002-06-13 11:25:00 0
Kétesélyes a csehországi képviselőházi választásBár a pénteki és a szombati cseh képviselőházi választáson összesen 28 párt, mozgalom és koalíció indul, gyakorlatilag csak a négy éven át kisebbségben kormányzó Cseh Szociáldemokrata Pártnak (CSSD) és az ellenzéki Polgári Demokratikus Pártnak (ODS) van reális esélye a győzelemre.2002-06-13 11:20:00 0
London gyorsan bevethető antiterrorista erőt tervezA brit kormány szerdán bejelentette, hogy olyan, hatezer tartalékosból álló erő létrehozását tervezi, amely azonnal bevethető lesz, ha Nagy-Britanniát a tavaly szeptemberben 11-én New Yorkban és Washingtonban végrehajtott merényletekhez hasonló terrortámadás éri.2002-06-13 11:13:00 0
A G8 külügyminiszterei a Közel-Kelet miatt aggódnakAz izraeli-palesztin válság és a terrorizmus-ellenes harc volt a két legfontosabb napirendi pont a G8 országok külügyminisztereinek szerdán a kanadai Whistler városkában kezdődött kétnapos tanácskozásán.2002-06-13 11:08:00 0
Izraeli kormányválság fenyegetIzraelben kormányválság jelei mutatkoznak a palesztinokkal kötött oslói békeegyezmény miatt.2002-06-13 10:59:00 0
A jegybank függetlenségét csorbítja a kormány indítványaA kormány által a jegybanktörvény módosítására beterjesztett indítvány elfogadása Járai Zsigmond jegybankelnök szerint csorbítaná, de nem szüntetné meg az MNB függetlenségét. László Csaba pénzügyminiszter viszont úgy gondolja, hogy az előterjesztés nem érinti a jegybanki függetlenséget.2002-06-13 10:44:00 0
Föld- és gazdavédelmi bizottság alakultOrbán Viktor volt miniszterelnök felkérésére föld- és gazdavédelmi bizottság alakult szerdán Boros Imre MDF-es országgyűlési képviselő vezetésével.2002-06-12 18:34:00 0
Egyeztetés az LB elnökének személyérőlPokorni Zoltán úgy látja, körvonalazódik, hogy a négy parlamenti párt a Legfelsőbb Bíróság (LB) elnökének utódlása kapcsán milyen személyi kört lát elfogadhatónak.2002-06-12 14:28:00 0
Ashcroft az al-Kaida veszélyérőlJohn Ashcroft amerikai igazságügy-miniszter szerint Oszama bin Laden szaúdi születésű terroristavezérről ugyan már régen nem hallani, de szervezete jelenleg is potenciális veszélyt jelent a világ közösségére.2002-06-12 14:20:00 0
A kormány mindent a választások alá rendelTállai András szerint a kormányzat kánaánszerű választási ígérete teljesítésével foglalkozik, a valós kormányzást még nem kezdte meg.2002-06-12 13:22:00 0
Pokorni Zoltán: csak az eszközt ütötték ki a kezünkbőlA Fidesznek is figyelembe kell majd vennie, ha a Romániai Magyar Demokrata Szövetség már nem képviselné egységesen az erdélyi magyarságot - jelentette ki Pokorni Zoltán, a Fidesz - Magyar Polgári Párt elnöke az Erdélyi Krónika című lapnak adott interjújában.2002-06-12 12:59:00 0
Amerikai segítség a kasmíri válság rendezéséhezDonald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter szerdán Újdelhiben felajánlotta az Egyesült Államok segítségét olyan megfigyelőrendszer kiépítéséhez, amelynek célja az India és Pakisztán közötti kasmíri ellenőrzési vonalon megkísérelt átszivárgások felfedése.2002-06-12 12:47:00 0
Pártelnöki egyeztetés az LB elnökének személyérőlMádl Ferenc köztársasági elnök szerdán egyeztet a parlamenti pártok vezetőivel a Legfelsőbb Bíróság (LB) majdani elnökének személyéről.2002-06-12 12:27:00 0
Magyarország igen jó pozíciót tölt be a tagjelöltek közöttMagyarország új kormánya ugyanolyan elkötelezett az Európai Unióhoz való csatlakozás iránt, mint a korábbi, erről egyértelműen biztosította az Európai Bizottságot - hangsúlyozta kedden Jürgen Köppen nagykövet, az Európai Bizottság budapesti delegációjának vezetője.2002-06-12 12:10:00 0
EU-magyar agrárliberalizációAz Európai Bizottság hivatalosan is jóváhagyta a javaslatot az EU-magyar mezőgazdasági kereskedelem további jelentős liberalizálására.2002-06-12 12:02:00 0
Járai Zsigmond ellenzi a jegybanktörvény módosításátJárai Zsigmond szerint nincs szükség a Magyar Nemzeti Bankról szóló jogszabály módosítására, a jelenlegi jegybanktörvény teljes mértékben megfelel az Európai Unió elvárásának és a magyar hagyományoknak.2002-06-12 11:47:00 0
Bush egy "ideiglenes állam" mellettColin Powell amerikai külügyminiszter szerint George Bush elnök egy palesztin "ideiglenes állam" létrehozását támogatja, amely átmenetet jelentene a palesztin állam megteremtése felé.2002-06-12 11:37:00 0
Kivonulás és incidens a loja dzsirgánTöbb tucat küldöttség kivonult szerdán Afganisztánban a törzsi elöljárók államfőválasztó gyűléséről, mert sérelmezték, hogy nem biztosított a szavazások tisztasága.2002-06-12 11:32:00 0
Kínai lap bírálja Bush "megelőző csapás"-politikájátÉlesen bírálta szerdán az angol nyelvű China Daily című pekingi lap George Bush amerikai elnök új, "megelőző csapás"-politikáját.2002-06-12 11:28:00 0
Virágzik a Tisza Csongrád és Szeged közöttIsmét virágzik a Tisza; a rövid életű kérészek hosszú évek után ismét násztáncukat járják a folyó felett Csongrád és Szeged között.2002-06-12 11:15:00 0
Földvári FesztiválMintegy húsz kulturális rendezvényt, köztük képzőművészeti tárlatot, zenés felvonulást és kikötői hangversenyt kínál a pénteken megnyíló Földvári Fesztivál az 1896-ban alapított, s a várossá válás tizedik évfordulóját ünneplő Balaton-parti településen.2002-06-12 11:10:00 0
Schmitt Pál új lendületet adhatSchmitt Pál főpolgármesterként sokat tudna nyújtani Budapestnek, hogy igazi európai nagyvárossá váljon - jelentette ki lapunknak adott interjújában Tirts Tamás. A fővárosi Fidesz-MDF-MKDSZ frakcióvezetője, országgyűlési képviselő szerint a várost irányító koalíció szánalmas vitái miatt időnként Budapest napi működése is veszélybe került. Mint fogalmazott: optimista, ezért lát esélyt arra, hogy az önkormányzati törvényt még ebben a ciklusban módosítsa a parlament.2002-06-11 16:26:00 0
A polgári oldal kész együttműködni a médiatörvény módosításábanA Fidesz képviselőcsoportjának reményei szerint az Országgyűlés még a nyári szünet előtt elfogadja a médiatörvény jogharmonizációs célú módosítását, és ezzel Magyarország végre le tudja zárni az EU-csatlakozási tárgyalásokon az audiovizuális fejezetet.2002-06-11 15:38:00 0
Áder János: politikai hajtóvadászat folyik a legfőbb ügyész ellenA Fidesz véleménye szerint politikai hajtóvadászat folyik az ügyészség és a legfőbb ügyész ellen. Erről Áder János, a Fidesz ügyvezető alelnöke beszélt keddi sajtótájékoztatóján, miután az interpellációs időszakban a kormánypárti többség kétszer is leszavazta Polt Péter legfőbb ügyész válaszát.2002-06-11 15:26:00 0
Csak idő kérdése a teljes polgári egységA polgári Magyarország a szó politikai értelmében a két választási forduló között jött létre. Az a 2,5 millió választó, aki mellettünk tette le a voksát, nem valami ellen szavazott, nem valamiféle indulat vezérelte, hanem éppen fordítva: tudatosan voksolt egy program, egy világkép mellett - nyilatkozta lapunknak Kövér László, a Fidesz - Magyar Polgári Párt országos választmányának elnöke, aki kitért arra is, hogy nemcsak a polgári oldalon, hanem a baloldalon is zajlik a pártok közötti integráció. Ott azonban "a kis hal eszi meg a nagy halat". Kövér László az új kormány szavai és tettei alapján úgy tartja, hogy az MSZP részéről hangoztatott, a nemzeti középről szóló retorika teljesen hiteltelen.2002-06-11 14:27:00 0
Kerítés épül Ciszjordánia és Izrael közöttLegkésőbb a jövő hét elején kerítés építését kezdi meg Izrael a zsidó állam és a Jordán folyó nyugati partján fekvő palesztin terület, Ciszjordánia között.2002-06-11 12:03:00 0
Örök szocializmus KubábanKuba örökre szocialista állam marad - ilyen értelmű betoldást javasolnak a karib-tengeri szigetország alkotmányába Kuba társadalmi szervezetei.2002-06-11 12:02:00 0
Hídünnep és vízi karneválÖtödik alkalommal rendezik meg a Hídünnepet a fővárosban; június 22-én ismét csak gyalogosan lehet átkelni Európa egyik legpompásabb műszaki alkotásán, a Lánchídon. A kulturális kavalkádhoz másodszor társul vízi parádé.2002-06-11 11:59:00 0
A Fidesz csatlakozik a Nemzetközi Demokrata UnióhozOrbán Viktor volt magyar miniszterelnök, aki a Fidesz képviseletében hétfőn felszólalt a Nemzetközi Demokrata Unió (IDU) washingtoni tanácskozásán, támogatásáról biztosította mindazokat az elveket és értékeket, amelyek a tanácskozás résztvevőinek közös nyilatkozatában megfogalmazódtak.2002-06-11 11:21:00 0
Egyenlő elbánást kér Magyarország az EU-csatlakozás tárgyalásainMagyarország számára EU-csatlakozása után hároméves átmeneti időszak lenne elfogadható az unió közös agrárpolitikája keretében nyújtott közvetlen jövedelemtámogatások bevezetésére - közölte a külügyminiszter az EU-magyar csatlakozási tárgyalások hétfőn Luxembourgban tartott fordulóján.2002-06-11 11:10:00 0
Fidesz-MDF együttműködés a helyhatósági választásokonA Fidesz és az MDF arra törekszik, hogy az őszi önkormányzati választások alkalmával mindenütt közös polgármester-jelöltet tudjon indítani - mondta hétfő este Pokorni Zoltán, a Fidesz és Dávid Ibolya, az MDF elnöke, miután a két párt együttműködéséről tárgyaltak Budapesten.2002-06-11 11:00:00 0
Bush-Saron találkozóGeorge W. Bush amerikai elnök hétfőn megbeszélést folytatott Ariel Saron izraeli miniszterelnökkel a Fehér Házban kevesebb, mint egy nappal azután, hogy izraeli katonák Rámalláhban ismét körbezárták Jasszer Arafat palesztin vezető főhadiszállását.2002-06-11 10:50:00 0
Az EU üdvözli a palesztin kormányátalakítástAz Európai Unió székhelyén hétfőn üdvözölték, hogy Jasszer Arafat palesztin vezető átalakította kormányát.2002-06-11 10:45:00 0
Indiai lépések a feszültség enyhítéséreAz indiai haditengerészet visszavonja a pakisztáni vizek közelébe vezényelt hadihajóit, hogy enyhítse a feszültséget a két atomhatalom között - közölték kedden az indiai védelmi minisztériumban.2002-06-11 10:41:00 0
Szja-módosítás a parlament előttA személyi jövedelemadó (szja) fizetés csökkentésére tett kormányjavaslatot kedden nyújtja be a parlament elé a Pénzügyminisztérium.2002-06-11 10:35:00 0
Az MDF elvárja a Gripen-szerződés betartásátA Magyar Demokrata Fórum azt várja el az új kormánytól, hogy betartsa a Gripen típusú repülőgépek bérléséről kötött megállapodást - közölte Karsai Péter országgyűlési képviselő hétfői sajtótájékoztatóján, Budapesten.2002-06-10 15:52:00 0
Politikai okból menesztették az oktatási ombudsmantPokorni Zoltán szerint az MSZP-SZDSZ kabinet láthatóan nem akarja tisztázni, miként fordulhatott elő, hogy a szabad demokrata oktatási miniszter az oktatási ombudsman felmentésével kicsinyes elégtételt vett a kampány során SZDSZ-es ügyvivőként elszenvedett sérelmeiért.2002-06-10 15:39:00 0
Kapcsolat koncert - Joe Cocker felléptévelHatodik alkalommal ad helyszínt a budapesti Felvonulási tér a Kapcsolat koncertnek; a június 30-i nagyszabású könnyűzenei rendezvényen Joe Cocker világhírű blues- és rockénekes lesz a sztárvendége - hangzott el a a szervezők sajtótájékoztatóján hétfőn.2002-06-10 14:23:00 0
Musarraf: még nem szűnt meg a háborús veszélyPervez Musarraf pakisztáni elnök szerint még nem szűnt meg a háborús veszély India és Pakisztán között, noha Újdelhi a hét végén azt jelezte , hogy valamelyest enyhült köztük a feszültség.2002-06-10 14:13:00 0
Temelín megkapta az engedélyt a hivatalos próbaüzemreA prágai Állami Atomenergiaügyi Hivatal hétfőn engedélyezte a dél-csehországi temelíni atomerőmű első reaktorblokkja hivatalos próbaüzemeltetésének beindítását - mondta Milan Nebesár, az atomerőmű szóvivője hétfőn.2002-06-10 14:09:00 0
EU-tagok és tagjelöltek parlamenti elnökeinek konferenciájaVasárnap véget ért Madridban az EU-tag és -tagjelölt országok nemzeti parlamentjei képviselőinek részvételével tartott kétnapos konferencia, amelyen magyar delegáció is részt vett Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke vezetésével.2002-06-10 13:48:00 0
Klaus feltételhez köti Csehország uniós csatlakozásának támogatásátVáclav Klaus nem tudja támogatni a Cseh Köztársaság csatlakozását az Európai Unióhoz, ha Brüsszel előzőleg nem biztosítja Prágát arról, hogy Csehország II. világháború után kialakult területe, illetve a csehországi vagyonjogi helyzet a csatlakozás után is érintetlen marad.2002-06-10 13:44:00 0
Ahern és Aznar az EU-bővítés mellettAz Európai Unió a tagországok állam- és kormányfőinek két hét múlva esedékes sevillai találkozóján várhatóan garantálni fogja, hogy az uniós szintű szerződések nem érintik Írország hagyományos katonai semlegességét.2002-06-10 13:34:00 0
Megkezdődött a FAO-csúcs RómábanRendkívüli biztonsági intézkedések közepette vette kezdetét hétfőn reggel Rómában Carlo Azeglio Ciampi olasz köztársasági elnök és Silvio Berlusconi miniszterelnök köszöntő beszédével az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) világélelmezési csúcstalálkozója.2002-06-10 13:22:00 0
Francia választások - jelentős előny a jobboldalonA francia nemzetgyűlési választások vasárnapi első fordulóján - a közvélemény-kutató intézetek első gyorsbecslései szerint - a hagyományos jobbközép erők győztek, hét százalékos különbséggel utasították maguk mögé a parlamenti baloldal pártjait, s ezzel elhárították egy újabb politikai társbérlet lehetőségét.2002-06-10 13:15:00 0
Kósa Lajos ismét indul a polgármesteri tisztségértKósa Lajos, Debrecen polgármestere az őszi önkormányzati választáson a polgári erők jelöltjeként újra indul a városvezetői tisztségért - jelentette be szombaton sajtótájékoztatón Papp László, a Fidesz debreceni alelnöke.2002-06-10 13:00:00 0
NATO-bővítés: Ivanov nem bánjaAz orosz védelmi miniszter szombaton kijelentette, hogy hazáját már nem aggasztja a NATO tervezett keleti bővítése.2002-06-10 12:37:00 0
Stoiber elveti Blair elképzelésétEdmund Stoiber, a német konzervatív pártok kancellárjelöltje pénteken, Európa jövőjére vonatkozó elképzeléseit kifejtve, elutasította Tony Blair brit miniszterelnök javaslatát, hogy nevezzenek ki elnököt az Európai Unió élére.2002-06-10 12:28:00 0
IDU-konferencia WashingtonbanA Nemzetközi Demokrata Unió (IDU) vezetőinek ülésén, amely vasárnap este kezdődik Washingtonban, Magyarországról a Fidesz képviseletében részt vesz Orbán Viktor volt miniszterelnök, a Fidesz elnökségének tagja, Martonyi János volt külügyminiszter, valamint Szájer József, a párt alelnöke.2002-06-10 12:19:00 0
Schmitt Pál fontosnak tartja a kapcsolatot a főváros lakóivalSchmitt Pál főpolgármester-jelölt azt ígéri, hogy októberre, a döntés pillanatára a részleteket illetően is felkészült lesz a feladatra, ennek érdekében naponta 6-8 órát "tanul, mint egy kisdiák".2002-06-10 12:07:00 0
Kedden dönt a Ház a költségvetés sürgős tárgyalásárólHa a képviselők többsége kedden megszavazza az előterjesztés sürgős tárgyalását, június 18-án megkezdődhet a 2001-2002. évi költségvetés módosításának tárgyalása, ami lehetővé teszi a kormány száznapos programjának teljesítését.2002-06-10 11:59:00 0